Házasság hete...
-----------------------------------
PETŐFI SÁNDOR: MI A SZERELEM? című költeményéről.
Tisztelt Olvasó, szeretném fölhívni a figyelmet klasszikus költőnk ezen kevésbé ismert, ritkábban idézett versére.
1847. októberében írta, Koltón.
Szerintem tanítani lehetne: tanulhatunk belőle Petőfiről, Petőfitől.
A vers két részre osztható. Az első rész a költő egyik arca: a csipkelődő, a fűzfapoétákat kipellengérező. Ha nem ő írta volna, talán nem is lenne rokonszenves ez a hang.
A másik részben hangnemet vált, "könnybe mártott tollal" folytatja. Őszinte vallomásban tárulkozik ki, mintegy illusztrálva a gondolatot, hogy "akkor is sírunk, ha nevetünk", illetve költői megfogalmazását adva annak a bölcsességnek, amit tömören így fogalmazott meg valaki egyszer egy prédikációjában: "a szeretet nem elvárás, hanem vállalás".
Többé-kevésbé ismerjük a költő életét, házasságának történetét.
Most üljünk le, és hallgassuk meg, mint mond nekünk erről ő maga, fiatal korához képest megható, mély bölcsességgel.
Petőfi Sándor: Mi a szerelem?
Süldő poéták, bikficek,
Ugyan ne csiripeljetek
A szerelemről! kérlek szépen
Az emberiség szent nevében,
Melyet kínpadra vonni vétek,
Kérlek, hogy azt ti ne tegyétek.
Tudjátok: melyik fán terem,
Milyen madár a szerelem?
A kotyvaszték, mit fejetek
Rossz bögréjében főztetek,
A sóhajtások galuskája
Pityergések levébe hányva,
Epedéssel megsáfrányozva
Vagy kakasdühhel megborsozva,
Oh én szerelmes istenem,
Ez még koránsem szerelem!
Még várjatok, kis bikficek,
Kissé nagyobbat nőjetek,
hogy a szerelmet ismerjétek
És azt megénekelhessétek. -
Viselni hosszú éven át
A szívben a kétség nyilát,
Teremteni legmelegebb
Vérünkből szép reményeket,
Csak azért, hogy meghaljanak,
Hogy minden istenadta nap
Legyen egy-egy kedves halottunk,
Kit kínosan kell megsiratnunk;
A rágalomnak óriási
Kígyófarkával szembeszállni,
Eltűrni oly bántalmakat,
Mit megtorolni nem szabad,
Mert kedvesünk azé, ki bánt,
Aztán elvenni a leányt,
Eldobni érte szabadságunk,
Mely legimádottabb sajátunk,
S fölvenni a könnyű szabadság
Helyett az élet súlyos gondját,
Dolgozni napok s éjeken,
Hogy ételünk s ruhánk legyen;
S ha feleségünk tán szeszélyes,
Magunkat szabni szeszélyéhez,
Hogy már ha kell örömtelennek
Lenni egyik vagy más életnek,
Mienk legyen örömtelen...
Lássátok, ez a szerelem!