Szerző Téma: Üzenetek az utolsó idők egyházának  (Megtekintve 9024 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Dátum: 2010 December 02, 08:53:04 »
RICK JOYNER:
KRISZTUS ITÉLŐSZÉKE ELŐTT


/részletek/

Bevezetés: Hogyan kaptam e látomásokat?

Az egyik leggyakrabban feltett kérdés ezzel a látomással kapcsolatban arra irányul, hogy milyen módon kaptam. Azt hiszem, ez valóban fontos kérdés, ezért megpróbálok Először is el kell magyarázzam, mit nevezek „látás” -nak és „prófétai átélés”-nek. A „prófétai átélés” igen sokféle lehet. Mindazokat a főbb módokat jelenti, ahogyan az Úr szólt népéhez a Szentírásban. Mivel Ő ma is ugyanaz, mint Aki tegnap volt, sohasem szűnt meg ilyen módokon szólni népéhez, ezért az ilyen megtapasztalások folyamatosan megtalálhatók a Gyülekezet történelmében. Mint ahogyan Péter apostol is magyarázta az ApCsel. 2-ben lejegyzett beszédében, az álmok, látomások és próféciák az utolsó idők és a Szent Szellem kiáradásának legfőbb jelei. Ahogyan nyilvánvalóan egyre jobban közeledünk ennek a kornak a végéhez, hiszem, hogy ezek a dolgok egyre gyakoribbá válnak.

Ennek egyik oka, hogy ezekre a kijelentésekre szükségünk van ahhoz, hogy elérjük céljainkat ezekben az utolsó időkben. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Sátán, aki sajnos sok kereszténynél jobban ismeri az Írásokat, szintén tudja, hogy Istennek a saját népével való kapcsolatában milyen fontosak a prófétai kijelentések. Ezért a Sátán is kitölti a saját „hamisítvány ajándékait” azokra, akik őt szolgálják. Mindamellett nem volna hamisítvány, ha nem létezne az igazi, mint ahogy nem készítenek hamis háromdollárosokat, mert valódi háromdolláros bankjegy nem létezik.

1972-ben, megtérésem után nem sokkal elolvastam ezt a részt az ApCsel. 2-ben, és megértettem, hogy ha valóban az utolsó időkben élünk, akkor fontos megismernünk ezeket a módokat, ahogyan az Úr szólni fog hozzánk. Már nem emlékszem, hogy akkor imádkoztam volna azért, hogy én magam is kapjak ilyen átéléseket, mégis hamarosan kezdtem megtapasztalni ezeket, s ettől még nagyobb lendületet kaptam, hogy igyekezzem megérteni őket. Ettől kezdve voltak olyan időszakok, amikor sűrűn kaptam kijelentéseket. Keresztülmentem hosszú időszakokon is, amikor semmi ilyen élményem nem volt. De minden ilyen időszak után, amikor semmit sem kaptam, újra visszatértek a kijelentések, és sokkal erősebbek vagy sokkal gyakoribbak voltak. Később mindkettő. Ezek által sokat tanultam a prófétai ajándékokról, átélésekről és a prófétai ajándékokkal rendelkező emberekről.

A prófétai kijelentéseknek sok szintje van
. Az első szinten a prófétai "benyomások" vannak. Ezek valódi kijelentések. Lehetnek rendkívül személyre szólóak és pontosak, amikor tapasztalt és erre fogékony emberek értelmezik. Azonban, ezen a szinten kijelentéseinket befolyásolhatják a saját érzelmeink, előítéleteink és bizonyos bibliai igazságokról vallott nézeteink. Ezért elhatároztam, hogy az ezen a szinten kapott kijelentéseknél soha nem használom azt a kifejezést, hogy "ezt mondja az Úr". Ezen a szinten is kaphatunk látomásokat. Ezek finom, érzékeny dolgok, melyeket a"szívünk szemével" kell meglátnunk. Szintén lehetnek nagyon pontos és konkrét személyre vagy helyzetre vonatkozó látomások, különösen, ha már tapasztalt emberek kapják és/vagy magyarázzák őket. Minél inkább megnyílt a szívünk szeme - amiért Pál imádkozott az Efézus 1: 18- ban -, annál erőteljesebbek és hasznosabbak lehetnek ezek a kijelentések.

A kijelentések következő szintjein tudatosan érzékeljük az Úr jelenlétét vagy a Szent Szellem kenetét, s ez különleges módon megvilágosítja elménket. Gyakran átélem ezt,amikor írok vagy tanítok, és ez sokkal nagyobb biztonságérzetet ad mondanivalóm fontosságát és aktualitását illetően. Azt hiszem, valószínűleg ezt tapasztalhatták az apostolok, amikor az újszövetségi leveleket írták. Ez ugyan nagy biztonságérzetet ad, de itt még mindig befolyásolhatnak bennünket a saját előítéleteink, tanításaink stb. Úgy gondolom, hogy bizonyos esetekben ezért írta Pál, hogy most a saját véleményét tolmácsolja, azonban hiszi, hogy az Úr Szellemével egyetértésben. Általában véve sokkal nagyobb szükségünk van az alázatosságra, mint dogmatikus gondolkodásra, amikor prófétikus dolgokkal foglalkozunk.

A "nyílt látomás"
magasabb szinten történik, mint a benyomások. Sokszor még annál is nagyobb tisztánlátást jelent, mint amikor az Úr határozott jelenlétét vagy az Ő kenetét érezzük. A nyílt látásokat "kívülről" nézzük, és olyan élesen látjuk őket, mintha egy filmet néznénk. Mivel ezt saját akaratunkból nem tudjuk befolyásolni, ezért hiszem, hogy az ilyen módon kapott kijelentéseknek sokkal kisebb a veszély, hogy más dolgokkal keveredjenek.

A prófétai átéléseknek egy további, magasabb szintje az elragadtatás, mint amilyenben Péternek volt része, amikor először kapott utasítást, hogy menjen el Kornélius házába, és először hirdesse az evangéliumot a pogányoknak. Ugyanez történt Pállal, amikor a templomban imádkozott (ApCsel. 22). A bibliai próféták gyakran tapasztalták ezt. Az elragadtatás olyan, mintha álmodnál, miközben ébren vagy. A nyílt látással szemben,amikor csak kívülről szemléled a „képernyőt”, az elragadtatásban különös módon úgy érzed, magad is „benne vagy a filmben”. Az elragadtatás intenzitása lehet egészen enyhe is, amikor még tudatában vagy fizikai környezetednek, s akár még érintkezel is vele. De lehet olyan erős is, hogy úgy érzed, ténylegesen a látomásod színhelyén vagy. Úgy tűnik, Ezékielnek gyakran voltak ilyen átélései. Valószínűleg János apostol is hasonlót tapasztalt, amikor a Jelenések Könyvében leírt látomásokat kapta.

A könyvben leírt látomások mind álommal kezdődtek. Néhányat az Úr nagyon erős jelenlétében, de túlnyomó többségét az elragadtatás valamilyen szintjén kaptam. Legtöbbjük olyan módon jött, hogy tudatában voltam környezetemnek, sőt még érintkezni is tudtam vele, például képes voltam telefonhívásra válaszolni. Amikor valami félbeszakította őket, vagy annyira felerősödtek, hogy föl kellett állnom, hogy sétáljak egyet, amint visszaültem, azonnal újra ott folytatódott, ahol előzőleg félbeszakadt. Egyszer olyan intenzív volt az elragadtatás, hogy fölálltam, otthagytam a kis hegyi házat, ahol az Urat szoktam keresni, és hazamentem. Több mint egy héttel később visszatértem, és szinte azonnal folytatódott, pontosan ott, ahol előzőleg félbeszakadt.
Soha nem tudtam, hogy hogyan· "kapcsoljam be" ezeket az átéléseket, de majdnem mindig meg volt rá a szabadságom, hogy saját akaratommal kikapcsoljam. Kétszer is előfordult, hogy a látomások számomra alkalmatlan időben jöttek, amikor azért mentem föl kis hegyi házamba, hogy néhány fontos, határidős munkát elvégezzek. Emiatt két Journal számunk kissé megkésve jelent meg, és a legutóbbi könyvem is „csúszott” néhány hónapot. Úgy tűnik, az Urat nem érdekli különösebben a mi határidőnk!

Ezekben az álmokban és elragadtatásokban kaptam valamit, amiről úgy gondolom, hogy a megkülönböztetés ajándékának és az ismeret beszédé- nek különösen erőteljes működése. Néha, amikor ránézek valakire, vagy egy gyülekezetért vagy szolgálatért imádkozom, egyszerűen csak tudok dolgokat velük kapcsolatban, amelyekről természetes úton nem szerezhettem tudomást. A prófétai átélések alatt ezek az ajándékok olyan erőteljesen működtek, amilyet az "igazi életben" magam még sohasem tapasztaltam. Például amikor a látomásban ránéztem a gonosz horda egyik hadosztályára, azonnal tudtam annak minden stratégiáját és erősségét. Nem tudom, honnan érkezett az információ, egyszerűen csak tudtam, és ráadásul mindent igen részletesen. Néhány esetben ránéztem valamire vagy valakire, és azonnal ismertem a múltját, jelenét és jövőjét egyszerre. Hogy időt és helyet takarítsak meg, egyszerűen csak tényként írtam le ezeket az ismereteket, anélkül, hogy megmagyaráztam volna, hogyan tettem rájuk szert.

folyt.köv.



A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4037
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #1 Dátum: 2010 December 02, 12:40:32 »
 :2smitten:  Zsuzsám!  :2smitten:  Megint a legjobbat hoztad! Ezt a könyvet nem egyszer olvastam... Ennek állandóan kéznél kell lenni!  :168:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #2 Dátum: 2010 December 02, 13:19:19 »
                                                            A pokol hordái menetelnek

A démoni hadsereg oly hatalmas volt, hogy betöltötte a látóhatárt. Különböző csapatokból állt, amelyek mind saját zászlóik alatt meneteltek. Az előtt haladó csapatok zászlóin az alábbi nevek álltak: Büszkeség, Önigazság, Tisztelet Megkövetelése, Önző Ambíciók, Igazságtalan ítélet és Féltékenység. Sok más gonosz csapat is közeledett, amelyek kívül estek látóteremen, de azok tűntek a legerősebbnek, akik ennek a szörnyű, egyenesen a pokolból jövő hordának az arcvonalában meneteltek.

Maga a Testvérek Vádlója vezette a borzalmas hadsereget. A horda fegyverei szintén neveket viseltek. A kardokat Megfélemlítésnek hívták, a lándzsákat Árulásnak, a nyilakat pedig Vádlásnak, Pletykának, Rágalmazásnak és Kritizálásnak. A hadsereg elé felderítőket és kisebb démoncsapatokat küldtek, hogy előkészítsék a fő támadást. Ezeknek Elutasítás, Keserűség, Türelmetlenség, Meg-nembocsájtás és Testi Kívánság volt a nevük.Ezek a kis csapatok és felderítő őrsök sokkal kevesebb démonból álltak, de ugyanolyan erősek voltak, mint az őket követő nagyobb csapatok. Csupán stratégiai okokból voltak kisebbek. Éppúgy, mint ahogyan Keresztelő János - bár egyedül volt, mégis rendkívüli kenetet kapott, hogy tömegeket merítsen be, és előkészítse őket az Úrnak -, ezek a kisebb démoni csapatok is rendkívüli nagyságú erővel rendelkeztek, hogy "be merítsék a sokaságot". Egyetlen Keserűség démon képes volt hatalmas tömegeket megfertőzni mérgével, sőt egész fajokat vagy kultúrákat is. Egy Testi Kívánság démon rá tudott akaszkodni egy színészre, filmre vagy akár egy reklámra, és hatalmas tömegeket talált el villámlásszerűen undorító mocskával, ezzel érzéketlenné téve őket. Mindezzel az őket követő hatalmas, gonosz hordának készítették elő a terepet.

Ezt a hadsereget kifejezetten az Eklézsia ellen küldték ki, de mindenki mást is megtámadott, akit csak tudott. Az volt a célja, hogy előre meghiúsítsa és megelőzze Isten közelgő meglátogatását, amely tömegeket söpör majd be az Eklézsiába.

A hadsereg elsődleges stratégiája az volt, hogy megosztást, viszályt és szakadást okozzon a kapcsolatokban, ahol csak lehet: gyülekezetek között, gyülekezetek és pásztoraik között, férj és feleség között, gyermekek és szüleik között, sőt még gyermekek között is. A felderítő egységeket azért küldték előre, hogy felfedezzék a gyülekezetekben, családokban vagy egyes emberekben található réseket, ahová azután az Elutasítottság, Keserűség, Testi kívánság vagy más démonok beférkőzhetnek, hogy kihasználják és kitágítsák azokat. Az így előkészített törésekbe azután már minden akadály nélkül bezúdulhatnak a démonok seregei, hogy végül teljesen legyőzzék áldozatukat.

Az elém táruló látomásban az volt a legmegdöbbentőbb, hogy ez a horda nem lovakon, hanem elsősorban keresztényeken lovagolt! Legtöbbjük jól öltözött, tiszteletreméltó, finom megjelenésű, tanult ember benyomását keltette, de szinte mindenfajta ember volt közöttük. Ezek az emberek keresztény igazságokat vallottak meg, hogy lelkiismeretüket megnyugtassák, de a sötétség erőivel összhangban és hozzájuk igazodva éltek. Amilyen mértékben egyetértettek ezekkel a sötét hatalmakkal, úgy nőtt a rajtuk ülő démon, és annál könnyebben tudta irányítani cselekedeteiket.

Sokan közülük egyszerre több démonnak is helyet adtak, de az egyik kétségkívül uralta a többit. A vezérdémon személye határozta meg, hogy melyik hadosztályhoz tartoztak. Bár a hadosztályok mind együtt meneteltek, mégis úgy tűnt, hogy az egész hadsereg állapota közel van a teljes káoszhoz. Például, a gyűlölet démonai legalább annyira gyűlölték az összes többi démont, mint a keresztényeket. A féltékenység démonai mind féltékenyek voltak egymásra. A horda vezetői csak úgy tudták őket visszatartani attól, hogy egymásnak essenek, hogy gyűlöletüket, féltékenységüket, stb. azokra az emberekre irányították, akiken lovagoltak. Az emberek között még így is gyakran robbantak ki veszekedések és harcok. Így pusztították el saját magukat egyes Izrael ellen támadó hadseregek, ahogy ez a Bibliában olvasható. Amikor Izrael elleni szándékuk meghiúsult, dühük fékezhetetlenné vált, és egymás ellen fordultak.

Említettem, hogy a démonok keresztényeken lovagoltak, azonban mégsem bennük voltak, mint ahogyan a nem keresztények esetében. Nyilvánvaló volt, hogy ezeknek a hívőknek egyszerűen csak nemet kellett volna mondaniuk a démonjuknak ahhoz, hogy megszabaduljanak tőlük. Például, ha egy keresztény, akin a féltékenység démona lovagolt, kételkedni kezdett a féltékenységben, akkor a nyakában ülő démon nagyon gyorsan legyengült. Ilyenkor a gyengülő démon kétségbeesetten felkiáltott, mire a hadosztály vezetője az összes démont az illető keresztény köré vezényelte, hogy addig támadják, amíg a keserűség vagy valamelyik másik újra megerősödött rajta. Ha ez nem vált be, akkor a démonok elkezdtek olyan Igéket idézni, amelyeket kiforgattak, hogy igazolják a keserűséget, a vádlást és a többi hazugságot.

A démonok ereje szinte teljesen a megtévesztésből fakadt. Olyan mértékben becsapták ezeket a hívőket, hogy miközben a démonok használták őket, azok azt hitték, hogy Istent szolgálják. Ez azért volt lehetséges, mert szinte mindegyikük hordozta az Önigazság zászlaját, és ezért nem látták azokat a zászlókat, amelyek a hadosztályok igazi természetét jelezték.

Messze a sereg végén láttam magának a Vádlónak a kíséretét. Most kezdtem megérteni a stratégiáját, és elcsodálkoztam rajta, mennyire egyszerű. Tudta, hogy a ház, amely önmagával meghasonlik, nem állhat meg. Ezt a hadsereget azért küldte, hogy megpróbáljon olyan szakadást, viszályt, megosztottságot előidézni az Eklézsiában, hogy az teljesen kiessen a kegyelemből. Ezt csak úgy érhette el, ha keresztényeket használ fel saját testvéreik ellen. Ezért küldött az első hadosztályokba szinte kizárólag keresztényeket, vagy legalábbis olyanokat, akik annak vallották magukat. Minden lépéssel, amelyet ezek a félrevezetett keresztények a Vádló iránti engedelmességben tettek, erősödött a hatalma fölöttük. Ahogy a sereg tovább masírozott előre, egyre nőtt a Vádló és parancsnokainak önbizalma. A hadsereg ereje ezeknek a keresztényeknek a Gonosz útjaival való egyetértésétől függött.

folyt. köv.
A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #3 Dátum: 2010 December 02, 13:21:18 »
:2smitten:  Zsuzsám!  :2smitten:  Megint a legjobbat hoztad! Ezt a könyvet nem egyszer olvastam... Ennek állandóan kéznél kell lenni!  :168:

köszi Tünde, igy van, már én is többször kiolvastam, és mindig újszerű az üzenet :2smitten:
A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az egyháznak
« Válasz #4 Dátum: 2010 December 03, 14:35:12 »
                                                                                A foglyok

Ezt az első hadosztályt keresztény foglyok sokasága követte. Mindnyájan sebesültek voltak, és a Félelem kisebb démonai őrizték őket. Azonban úgy tűnt, sokkal több a fogoly, mint ahány démon van az egész hadseregben. Meglepő módon, ezeknek a foglyoknak még mindig volt kardjuk és pajzsuk, de nem használták őket. Egészen megdöbbentő volt látni, hogy néhány kis Félelem démon oly nagy tömegeket képes fogva tartani. Ha a keresztények egyszerűen csak használták volna fegyvereiket, könnyűszerrel kiszabadíthatták volna magukat, és valószínűleg nagy pusztítást végeztek volna az egész gonosz hordában. Ehelyett azonban engedelmesen meneteltek tovább.

A foglyok fölött az ég szinte feketéllett a keselyűktől, amelyeket Depressziónak hívtak. Alkalomadtán némelyik leszállt egyik másik fogoly vállára és ráokádott. A hányadék a Kárhoztatás volt. Amint a hányás eltalált egy keresztényt, az felállt, és némileg megerősödve továbbment egy darabon, majd hirtelen megint összeesett, még gyengébb állapotban, mint azelőtt. Megint azon csodálkoztam, hogy a foglyok miért nem ölték meg a kardjukkal a keselyűket, holott könnyen megtehették volna. Időnként egy-egy gyengébb fogoly megbotlott és elesett. A többi fogoly azonnal köré gyűlt, és kardjukkal szurkálni és gúnyolni kezdték. Majd jöttek a keselyűk, és tépni, szaggatni kezdték az elesettet, még mielőtt az meghalt volna. A többi fogoly ezalatt ott állt, és helyeslően nézte mindezeket, sőt időnként maguk is oda-oda szúrtak a kardjukkal. Amint figyeltem őket, felismertem, hogy a foglyok azt hitték, a kárhoztatás hányadéka mvalójában az Istentől jövő igazság. Azután rádöbbentem, hogy valójában azt hitték, hogy Isten seregében masíroznak! Ezért nem ölték meg a félelem kis démonait és a keselyűket: azt gondolták róluk, hogy Isten hírnökei! A keselyűk sötét felhője annyira elhomályosította látásukat, hogy mindent, ami velük történt naivan elfogadtak, mint Istentől származó dolgot. Úgy gondolták, hogy akik elestek, Isten ítélete alatt vannak, ezért támadták őket - azt gondolták, hogy ezzel Istennek segítenek. Az egyetlen táplálék, amely a foglyok rendelkezésére állt, a keselyűk hányadéka volt. Azok, akik visszautasították, egyszerűen legyengültek, végül összeestek. Azok viszont, akik elfogadták, egy időre megerősödtek, de a gonosz erejével. Később azonban ők is legyengültek, hacsak nem itták a keserűség vizét, amellyel folyamatosan kínálták őket. Ha ebből ittak, elkezdtek másokra hányni. Ekkor egy démon, aki "lóra" várt, azonnal felült rá, és előrelovagolt vele valamelyik elöl haladó csapatba. Még a keselyűk hányadékánál is visszataszítóbb volt az undorító váladék, amelyet a démonok ürítettek azokra a keresztényekre, akiken lovagoltak. Ez a mocsok a büszkeség, önző ambíció stb. volt, amely hadosztályukat jellemezte. Ennek ellenére a keresztények sokkal jobban érezték magukat ettől a mocsoktól, mint a kárhoztatás hányadékától, ezért könnyen elhitték, hogy a démonok Isten követei, az őket borító mocsok pedig a Szent Szellem kenete. Annyira visszataszító volt a gonosz sereg látványa, hogy szerettem volna meghalni

Ekkor az Úr hangja szólt hozzám:

- Ez a kezdete annak a hadseregnek, amelyet az ellenség az utolsó napokban állít fel. Ez a Sátán végső hazugsága, s ennek romboló ereje akkor szabadul fel, amikor keresztényeket használ fel keresztények ellen. Századok óta használja már ezt a hadsereget, de eddig még sohasem tudott olyan sokakat felhasználni gonosz céljaira, mint most. De ne félj. Nekem is van hadseregem. Most ezért állj fel és harcolj, mert többé már nem lehet elbújni ez elől a háború elől. Küzdj az Én királyságomért, az igazságért és azokért, akiket az ellenség megtévesztett.

Az Úr szavai annyira felbátorítottak, hogy azonnal kiáltani kezdtem a foglyoknak, hogy ők meg vannak tévesztve - azt gondolva, hogy majd hallgatnak rám. Erre az egész hadsereg felém fordult és rám meredt. A félelem és depresszió démonai, akik fölöttük voltak, elindultak felém. Még mindig kiabáltam, azt gondolva, hogy a keresztények majd felébrednek és észreveszik, mi történik velük. Ehelyett sokan a nyílvesszőik után nyúltak, hogy rám lőjenek. A többiek tétováztak, mint akik nem tudják, mit kezdjenek velem. Akkor már tudtam, hogy elhamarkodottan cselekedtem, s ezzel nagyon ostoba hibát követtem el.

folyt.köv.

A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Üzenetek az egyháznak
« Válasz #5 Dátum: 2010 December 03, 14:53:56 »

  "Ez a kezdete annak a hadseregnek, amelyet az ellenség az utolsó napokban állít fel. Ez a Sátán végső hazugsága, s ennek romboló ereje akkor szabadul fel, amikor keresztényeket használ fel keresztények ellen. Századok óta használja már ezt a hadsereget, de eddig még sohasem tudott olyan sokakat felhasználni gonosz céljaira, mint most. De ne félj. Nekem is van hadseregem. Most ezért állj fel és harcolj, mert többé már nem lehet elbújni ez elől a háború elől. Küzdj az Én királyságomért, az igazságért és azokért, akiket az ellenség megtévesztett."

       :(          :2smitten:

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az egyháznak
« Válasz #6 Dátum: 2010 December 04, 07:23:08 »
                                                                Kezdetét veszi a csata

Azután megfordultam, és láttam az Úr seregét mögöttem. Sok ezren lehettek, de az ellenség még mindig többszörös túlerőben volt. Megdöbbentett és elcsüggesztett, hogy sokkal több keresztényt használ a gonosz, mint ahányan az Úr seregében vannak. Az is világos volt, hogy a csata, amely nemsokára kezdetét veszi, sokak számára Nagy Keresztény Polgárháborúnak fog tűnni, mivel csak kevesen értik, milyen erők állnak a közelgő ütközet mögött.

Amint közelebbről megnéztem az Úr seregét, a helyzet még reménytelenebbnek tűnt. Csak kevesen voltak teljesen felvértezve. Sokan a teljes páncélzatnak csak egy vagy két darabját viselték, néhányukat pedig egyáltalán nem védte semmi. Jó részük máris sebesült volt. Még a teljes fegyverzetűek többsége is csak kicsiny pajzsot tartott, amely nem védhette meg őket a közelgő támadástól. További meglepetésemre, a sereg túlnyomó része nőkből és gyerekekből állt. Azok közül, akiknek teljes fegyverzetük volt, csak nagyon kevesen kaptak megfelelő kiképzést arra, hogyan használják fegyvereiket.

Hasonlóan a gonosz hordához, ezt a hadsereget is egy nagy tömeg kísérte, amely azonban egészen másmilyen volt, mint a fogolytábor. Ezek túláradóan boldogok, szinte túláradóan részegek voltak. Játszottak, énekeltek, ünnepeltek, és egyik kis csoporttól a másikig kószáltak. Ez az egész a woodstocki szabadtéri rockfesztivál hangulatára emlékeztetett.

Rohanni kezdtem az Úr hadserege felé, hogy megelőzzem a gonosz horda támadását. Mindenképpen úgy tűnt, hogy egészen egyoldalú mészárlás következik. Különösen a seregünket követő tömegért aggódtam, így hát megpróbáltam felemelni a hangomat, és túlharsogni a nagy lármát, hogy figyelmeztessem őket az épp elkezdődő csatára. De csak néhányukhoz jutott el a hangom. Akik meghallották, „békejelet” mutattak, és azt mondták, nem hisznek a háborúkban, és az Úr nem engedi, hogy bármi rossz történjen velük.

Próbáltam megmagyarázni, hogy az Úr azért adott nekünk fegyvereket, mert szükségünk van rájuk az elkövetkező dolgok miatt, de azzal vágtak vissza, hogy ők a béke és az öröm helyére érkeztek, és semmi ilyesmi nem történhet velük. Komolyan elkezdtem imádkozni, hogy az Úr növelje meg a felfegyverzett harcosok pajzsát, és így segítsen megvédeni azokat, akik nem állnak készen a harcra. Akkor egy hírnök lépett hozzám, és trombitát adott a kezembe. Azt mondta, gyorsan fújjam meg. Megfújtam, és mindazok, akiken legalább részben volt valami fegyverzet, azonnal felfigyeltek. Még több fegyvert hoztak nekik, s ezeket gyorsan magukra vették.

Észrevettem, hogy a sebesültek nem védték sebeiket a páncéllal, de mielőtt még bármit mondhattam volna, az ellenség nyilai máris záporoztak ránk. Akiknek nem volt teljes páncélzatuk, mind megsebesültek. Akik a sebeiket nem védték páncéllal, újabb találatot kaptak a sebeikbe. Akiket a rágalmazás nyilai találtak el, azonnal kezdték rágalmazni a még sértetlen társaikat. Akiket a pletyka nyilai találtak el, maguk is kezdtek pletykálkodni, így hamarosan nagy viszály és megosztottság keletkezett a táborunkban. Úgy éreztem, mindjárt kitör a zűrzavar, és saját magunkat fogjuk elpusztítani, mint azok a pogány hadseregek a Bibliában, akik egymást gyilkolták le. Borzasztóan tehetetlennek éreztem magam. Majd keselyűk csaptak le, hogy elvigyék a sebesülteket a fogolytáborba. A sebesülteknek még mindig megvolt a kardjuk, és könnyedén levághatták volna a keselyűket, de mégsem tették. Önként mentek, mert olyannyira dühösek voltak a többiekre, akik nem sebesültek meg, mint ők.

Hirtelen eszembe jutott a seregünket kísérő tömeg, és odarohantam, hogy lássam, mi történt velük. Hihetetlen, de még az előbbinél is borzalmasabb kép tárult elém. Ezrek feküdtek a földön sebesülten, nyöszörögve. Fölöttük az ég feketéllett a keselyűktől, akik egymás után vitték el őket az ellenség fogoly táborába. Sokan, akik nem sebesültek meg, a hitetlenség kábulatában ültek a földön. Őket is könnyedén elvitték a keselyűk. Néhányan közülük megpróbálták elzavarni a keselyűket, de nem volt hozzá megfelelő fegyverük, így a keselyűk még csak figyelemre sem méltatták őket. A sebesültek olyan dühösek voltak, hogy elzavartak és megfenyegettek mindenkit, aki a segítségükre sietett, a keselyűknek viszont mindent engedelmesen elhittek. Akik nem sebesültek meg, és próbálták elzavarni a keselyűket, egymás után megfutamodtak a csata színhelyéről. Az első ütközet olyan megsemmisítő vereséggel végződött, hogy engem is megkísértett, hogy csatlakozzam a menekülőkhöz. De akkor néhányan azok közül, akik az előbb elmenekültek, meglepően gyorsan újra feltűntek, teljes fegyverzetben és nagy pajzsokkal. Ez volt az első apró biztató jel, amire emlékszem.

Ezeken a visszatérő harcosokon már nyoma sem látszott az előbbi vidám, ünneplő hangulatnak, ehelyett félelmetes eltökéltség volt az arcukon. Egyszer félrevezette ugyan őket az ellenség, de még egyszer nem csapja be őket. Elfoglalták elesett bajtársaik helyét, sőt még új csapatokat is formáltak, hogy megvédjék a hátvédet és a szárnyakat. Ezt látva, az egész seregünk új bátorságot merített, és mindenki újra elhatározta, hogy ismét harcolni fog. Azonnal három hatalmas angyal jelent meg mellettünk, Hit, Remény és Szeretet, és seregünk mögé álltak. Ahogyan rájuk néztünk, a pajzsaink elkezdtek nőni. Bámulatos volt, hogy a reménytelenség milyen gyorsan átcsapott hitbe. Tapasztalat szülte szilárd hit volt ez.

folyt.köv.

A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az egyháznak
« Válasz #7 Dátum: 2010 December 04, 12:51:21 »
                                                                      A fölfelé vezető út

Most már mindegyikünknek volt kardja, az Isten Igéje. Nyilaink is voltak, amelyek különféle bibliai igazságokról kapták nevüket. Szerettünk volna visszalőni, de nem tudtuk, hogyan kerüljük el azt, hogy a démonokkal együtt az őket, hordozó keresztényeket is eltaláljuk. Aztán eszünkbe jutott, hogy ha ezeket, a keresztényeket eltalálják az Igazság nyilai, akkor felébrednek, és ellene fordulnak elnyomóiknak. Kilőttem néhány nyilat, mint ahogyan néhányan mások is tették. Majdnem mindegyik nyíl egy-egy keresztényt talált el, mégsem józanodtak ki, amikor az Igazság nyila beléjük fúródott, nem is estek el sebesülten, hanem felbőszültek, és a rajtuk lovagló démon még sokkal nagyobbra nőtt. Ez mindenkit megdöbbentett, és úgy éreztük, ezt a csatát lehetetlen megnyerni. Mégis Hittel, Reménnyel és Szeretettel az oldalunkon bizakodóak voltunk és örültünk, hogy legalább a saját területünket meg tudtuk tartani. Akkor egy másik hatalmas angyal, Bölcsesség termett mellettünk, és a mögöttünk lévő hegyre irányított bennünket, hogyonnan harcoljunk tovább.

A hegyen fölfelé teraszok peremei látszottak, ameddig a szem ellátott. Minden következő szint keskenyebb volt, mint az előző, és egyre nehezebb volt rajtuk megállni. A szinteket különböző bibliai igazságokról nevezték el. Az alacsonyabb szintek alapigazságok:

„Üdvösség”, „Megszentelődés”, „Ima”, „Hit” stb., a magasabb szintek pedig mélyebb bibliai igazságok neveit hordozták. Minél magasabbra kapaszkodtunk, annál nagyobbra nőtt a kardunk és a pajzsunk, és annál kevesebb ellenséges nyíl ért el
bennünket.



                                                                                Tragikus hiba

Néhányan azok közül, akik az alacsonyabb szinteken maradtak, kezdték felszedegetni az ellenség nyilait, és visszalőttek velük. Ez súlyos hibának bizonyult. A démonok ugyanis könnyedén félrehajoltak a nyilak elől, és a keresztények felé irányították azokat. Amikor  egy keresztényt eltalált a vádlás vagy rágalmazás nyila, azonnal a keserűség vagy harag démona szállt a nyílra, és mérgét áldozatára ürítette. Ha egy keresztényen már két vagy három ilyen démon volt a korábban meglévő büszkeség vagy önigazultság démonai mellett, akkor maga is átváltozott a démonok torz képére.

A felsőbb szintekről mindezt tisztán láthattuk, de akik az alsóbb szinteken az ellenség nyilait használták, semmit sem láttak az egészből. Csapatunknak közel a fele úgy döntött, hogy feljebb kapaszkodunk, míg a többiek elhatározták, hogy visszamennek, és elmagyarázzák a lejjebb lévőknek, hogy mi is történik. Ekkor azonban mindannyiunkat figyelmeztettek, hogy menjünk tovább felfelé, és senki ne álljon meg, kivéve azt a néhány harcost, akik azért maradtak ott minden egyes szinten, hogy bátorítsák a többieket a továbbkapaszkodásra.





                                                                             Biztonság

Feljutottunk „A testvérek egysége” szintjére. Itt már egyetlen ellenséges nyíl sem tudott bennünket elérni. Táborunkból sokan úgy döntöttek, hogy ennél magasabbra már nem jönnek. Megértettem őket, mert minden, következő szinten egyre nehezebb volt megvetni a lábunkat. Én azonban annál erősebbnek és gyakorlottabbnak éreztem magam a harcban, minél feljebb jutottam, ezért tovább kapaszkodtam. Hamarosan elég gyakorlatra tettem szert ahhoz, hogy úgy találjam el a démonokat, hogy a keresztényekben ne okozzak kárt. Úgy gondoltam, ha feljebb jutok, akkor majd elég messze tudok lőni, hogy eltaláljam a gonosz horda főbb vezetőit, akik a seregeik mögött maradtak. Sajnáltam, hogy oly sokan megálltak az alsóbb szinteken, ahol biztonságban voltak ugyan, de nem tudták eltalálni az ellenséget. Ugyanakkor a fölfelé haladó  harcosok ereje növekedett, jellemük érettebb lett, s így félelmetes bajnokokká váltak. Mindegyikük sok százat tudott elpusztítani az ellenség soraiból.

Az egyes szinteken az Igazság elszórt nyilai hevertek, melyeket azok a harcosok hagytak hátra, akik onnan estek le. (Sokan estek le minden szintről.) Minden nyíl az illető szint nevét viselte. Néhányan vonakodtak fölszedni ezeket a nyilakat, de tudtam, hogy minden nyílra szükségünk van, ha le akarjuk győzni az alattunk hömpölygő hatalmas hordát. Fölvettem egyet, és kilőttem. Oly könnyen eltalált egy, démont, hogy mások is kezdték föl szedni és kilőni a nyilakat. Így az ellenség jó néhány hadosztályát sikerült megtizedelni. Ezzel viszont az egész gonosz hadsereg figyelmét sikerült magunkra vonnunk. Egy darabig úgy tűnt, minél többet pusztítunk el közülük, annál jobban támadnak bennünket. Úgy látszott, soha nem lesz vége, mégis felvillanyozott ez a küzdelem.

Mivel ezeken a magasabb szinteken az ellenség nyilai már nem tudtak elérni bennünket, a keselyűk rajokban repültek fölénk, egymásra is lövöldöztek. Ez persze nagyon biztató lett volna, de tudtam, hogy a fogolytáborban lévő keresztények szenvednek a legtöbbet, akiket az ellenség megtévesztett. A világ szemében mindez úgy tűnt, mintha érthetetlen módon maga a kereszténység omlott volna össze.

Néhányan azok közül, akik a kardjukat nem használták horgonyként, sok keselyűt levágtak, ugyanakkor viszont könnyen leestek a sziklaperemről, ahol álltak. Páran közülük valamelyik alacsonyabb szinten értek földet, de voltak, akik egészen a hegy aljáig zuhantak, ahol a keselyűk szedték fel és szállították el őket. Minden szabad percemet azzal töltöttem, hogy próbáltam még mélyebbre szúrni kardomat a sziklaperembe, és még nagyobb biztonsággal odakötözni magam a kardomhoz. Minden alkalommal, amikor ezt tettem, Bölcsesség megállt mellettem, ezért tudtam, hogy nagyon fontos, amit teszek.

folyt.köv.

A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az egyháznak
« Válasz #8 Dátum: 2010 December 04, 20:18:25 »
                                                                        Az új fegyver

Bár az Igazság nyilai csak néha tudták telibe találni a keselyűket, ahhoz eléggé megsebezték őket, hogy eltakarodjanak. Minden alkalommal, amikor elég távol tudtuk űzni őket, valamelyikünk feljebb tudott mászni a következő szintre. Amikor elértük azt a szintet, amelyet úgy hívtak, hogy "Galata 2:20", olyan magasan voltunk, hogy oda a keselyűk már nem tudtak felszállni. Az égbolt ragyogása és szépsége szinte elvakított.

Olyan békességet éreztem, mint még soha azelőtt. Mielőtt felértem volna erre a szintre, harci kedvemet legalább annyira motiválta a félelem és az ellenség iránt érzett gyűlölet vagy undor, mint amennyire a Királyság, az Igazság, vagy a foglyok iránt érzett szeretet. De ezen a szinten utolértem Hitet, Reményt és Szeretetet, akiket mindeddig csak messzi távolból láttam. Dicsőségük most teljesen elárasztott, mégis úgy éreztem, hogy közel mehetek hozzájuk. Amint melléjük értem, hozzám fordultak, és nekiláttak, hogy kijavítsák és kifényesítsék a páncélomat. Hamarosan  teljesen átalakult, és ragyogva tükrözte a hármukból sugárzó dicsőséget. Amikor megérintették a kardomat, hatalmas villámok csaptak ki belőle.

Szeretet ezt mondta:

- Azokra, akik el érték ezt a szintet, az eljövendő kor erőit bízzák rá. - Azután felém fordulva, nagyon komolyan és kijózanítóan így folytatta: - De még meg kell tanítsalak, nhogyan használd őket.

A "Galata 2:20" szintje olyan széles volt, hogy úgy tűnt, egyáltalán nem fenyeget a leesés veszélye. Megszámlálhatatlan nyíl hevert mindenfelé, amelyekre ez a szó volt írva: "Remény". Néhányat kilőttünk lefelé, az alattunk lévő keselyűkre, és ezek a nyilak könnyedén megölték őket. A csapatnak - akik elérték ezt a szintet - körülbelül a fele tovább lőtte a keselyűket, míg a többiek levitték a nyilakat az alsóbb szinten harcoló társaiknak. A keselyűk még mindig hullámokban támadták az alattunk lévő szinteket, de egyre kevesebb volt belőlük. A "Galata 2:20" szintjéről bármelyik ellenséget eltalálhattuk, kivéve magukat a vezetőket, akik lőtávolságon kívül maradtak. Elhatároztuk, hogy addig nem használjuk az igazság nyilait, amíg a keselyűket mind el nem pusztítjuk, mert az általuk okozott depresszió felhője csökkentette az igazság hatékonyságát. Ez nagyon hosszú időbe telt, de nem fáradtunk el. Végül úgy tűnt, hogy a hegy fölött az eget sikerült teljesen megtisztítanunk a keselyűktől.

Hit, Remény és Szeretet - akik ugyanúgy, mint a fegyvereink minden szinttel egyre nagyobbra nőttek, most már olyan hatalmasak voltak, hogy az emberek messze a csatatéren túlról is láthatták őket. Dicsőségük még a fogolytáborba is beragyogott, amelyet még mindig a keselyűk felhője árnyékolt be. Nagyon felbátorodtam azon, hogy ők is láthatják a három hatalmas angyalt. Reméltem, hogy most már talán azok a keresztények is, akiket az ellenség felhasznált, és a foglyok, akiket rabságban tartott, meg fogják érteni, hogy nem mi vagyunk az ellenségük, hanem valójában őket használta fel az ellenség. De nem ez történt, legalábbis még nem. Azok, akik az ellenség táborában meglátták Hit, Remény és Szeretet fényét, a "világosság angyalainak" nevezték őket, akik azért jöttek, hogy megtévesszék az erőtlen és könnyen becsapható embereket. Láttam, hogy sokkal erősebben megkötözte és becsapta őket az ellenség, mint korábban gondoltam.Mindazok a nem hívők, akik egyik hadsereghez sem tartoztak, most megpillantották a három angyal dicsőségét, és közelebb jöttek a hegyhez, hogy jobban lássák őket. Kezdték megérteni, hogy valójában miért folyik a csata, s ez nagyon biztató volt.

Győzelmi örömünk egyre nőtt. Úgy éreztem, az, hogy ebben a hadseregben lehetek, és részt vehetek ebben a csatában, életem egyik legnagyobb élménye. Miután a hegyünket támadó keselyűk többségét elpusztítottuk, nekiláttunk, hogy egyenként leszedjük azokat, akik a foglyokon ültek. Ahogy a sötétség felhői kezdtek szétoszlani, és a nap lesütött rájuk, ők is kezdtek feléledni, mintha csak mély álomból ébrednének. Amint meglátták, hogy milyen visszataszító állapotban vannak, kezdték letisztogatni magukról a hányadékot, amely még mindig testüket borította. Amint megpillantották Hitet, Reményt és Szeretetet, meglátták a hegyet is, és azonnal rohanni kezdtek felé. A gonosz horda a vádlás és rágalmazás nyilait lőtte utánuk, de ők mégsem álltak meg. Mire elérték a hegyet, sokuknak már vagy tucatnyi nyíl állt ki a hátából, bár úgy tűnt, észre sem vették. Amint elindultak fölfelé a hegyen, a sebeik is kezdtek gyógyulni. Most, hogy a depresszió felhőit eloszlattuk, minden sokkal könnyebbnek tűnt.
 folyt.köv.
A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #9 Dátum: 2010 December 05, 09:19:58 »
:2smitten:  Zsuzsám!  :2smitten:  Megint a legjobbat hoztad! Ezt a könyvet nem egyszer olvastam... Ennek állandóan kéznél kell lenni!  :168:

Kedves Tunde  :088:

Nekem is ajanlottak a szerzot, bar elsokezbol en Zsuzsa altal hallottam Joyner-rol  :2smitten:
Nagy orommel es erdeklodessel olvasom ezt a topic-kot is, akarcsak Zsuzsa masik Egyhazrol szolo irasat  :088:

Az Ur aldasat kivanom!
Szeretettel puszillak Teged es Zsuzsat is,
Moni  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4037
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Üzenetek az egyháznak
« Válasz #10 Dátum: 2010 December 05, 10:45:54 »
Kedves Móni!

Feltétlenül olvasd el a könyvet! (Illetve, ha Zsuzsa végig bemásolja, akkor azt.  :168:)
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az egyháznak
« Válasz #11 Dátum: 2010 December 06, 06:46:00 »
                                                                               A csapda

A volt foglyok nagyon örültek üdvösségüknek. Amint elindultak fölfelé a hegyen, úgy látszott, hogy minden szintet túláradó módon értékelnek, és ez bennünk is még nagyobb megbecsülést szült azok iránt az igazságok iránt, melyeket a szintek képviseltek. A megszabadult foglyoknak hamarosan heves vágya támadt a harcra. Felöltözték a rendelkezésre álló páncélzatot, és könyörögtek, hogy visszamehessenek és megtámadhassák az ellenséget, aki oly sokáig rabságban tartotta és kihasználta őket. Azonban rövid gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy itt, ezen a hegyen kell folytatnunk a harcot.

Újra az Úr hangja szólt hozzám:

- Másodszor is bölcsen döntöttél. Ha az ellenséggel a saját területén próbáltok harcolni, nem győzhettek. Csak akkor, ha Szent Hegyemen maradtok.     -    Akkor elhatároztam, hogy ezután mindent megteszek annak érdekében, hogy soha ne hozzunk komolyabb következményekkel járó döntést anélkül, hogy előtte imádkoztunk volna. Bölcsesség hirtelen odalépett hozzám, két kezét határozottan a vállamra tette, és egyenesen a szemembe nézve ezt mondta:

- Ezentúl cselekedj így!

Miközben Bölcsesség beszélt, előrehúzott, mintha valamitől meg akart volna menteni. Visszanéztem és láttam, hogy bár a "Galata 2:20" széles fennsíkján álltam, mégis valahogy kisodródtam egészen a szakadék szélére anélkül, hogy észrevettem volna.

Bölcsesség újra a szemembe nézett, és a lehető legnagyobb komolysággal mondta:

- Vigyázz, hogy amikor azt gondolod, hogy állsz, el ne essél ! . Mert bármelyik szintről leeshetsz.

Ezen sokáig tűnődtem. Az első győzelmek feletti túláradó örömömben, és a testvérekkel való egység miatt figyelmetlenné váltam. Sokkal nemesebb dolog az ellenséggel való harcban elesni, mint gondatlanságból.


                                                                                              A kígyók

Még hosszú ideig pusztítottuk a keselyűket és a keresztényeken lovagoló démonokat. Tapasztaltuk, hogy különféle igazságok nyilai a különböző démonokra másképpen hatnak. Tudtuk, hogy a csata hosszúra fog nyúlni, de most már nem szenvedtünk több veszteséget, és felfelé tartó utunkban már amúgy is túljutottunk a "Türelem" szintjén. Sajnos miután a keresztények nyakából lelőttük a démonokat, csak néhányan indultak el a hegy felé. Sokan közülük átvették a démonok természetét, és nélkülük is tovább folytatták tévelygésüket. Mikor a démonok, okozta sötétség kezdett szétoszlani, észrevettük, hogy a lábuk alatt mozog valami. Akkor láttam, hogy kígyók kötözték meg a lábukat. Ahogy tovább néztem a kígyókat, észrevettem, hogy mind egyformák, és ez a név van rájuk írva: Szégyen.

Megpróbáltuk az igazság nyilaival elpusztítani a kígyókat, de nem sok sikerrel. Megpróbálkoztunk a reménység nyilaival is, de eredmény nélkül. A "Galata 2:20" -tóI felfelé már nagyon könnyű volt az út, mert mindannyian segítettünk egymásnak. Mivel úgy tűnt, most nem sokat tehetünk testvéreinkért, elhatároztuk, hogy megpróbálunk olyan magasra kapaszkodni, amennyire csak tudunk, mindaddig, amíg nem találunk valamilyen hatásos fegyvert a kígyók ellen. Most már nagyon gyorsan, egymás után hagytuk hátunk mögött az igazság szintjeit. A legtöbb helyen még arra sem vettük a fáradságot, hogy körülnézzünk, ha úgy látszott, hogy nincs ott semmilyen fegyver, amit a kígyók ellen bevethettünk volna. Hit, Remény és Szeretet most is szorosan mell ettünk maradtak, de észre sem vettem, hogy Bölcsességet messze magunk mögött hagytuk. Még hosszú időnek kellett eltelnie, mire megértettem, mekkora hibát követtünk el ezzel. A hegytetőn utolért ugyan bennünket, de azzal, hogy messze elé rohantunk, elmulasztottuk a sokkal gyorsabb és könnyebb győzelem lehetőségét.

Az egyik szinten váratlanul egy kertre bukkantunk. Ez volt a legcsodálatosabb hely, amit valaha láttam. A kert bejárata fölött ez volt olvasható: "Az Atya feltétel nélküli szeretete". Annyira dicsőséges és hívogató volt, hogy egyszerűen nem tudtuk megállni, hogy be ne menjünk. Amint beléptem, megpillantottam egy fát: az Élet Fája volt. A kert közepén állt, és még mindig félelmetes hatalmú és erejű angyalok őrizték. Felnéztem rájuk, s tekintetünk találkozott. Barátságosnak tűntek, mintha már vártak volna bennünket.

Hátrafordultam: már egy nagy csapat harcos volt a kertben. Ebből mindannyian bátorságot merítettünk, és mivel az angyalok is barátságosnak tűntek, elhatároztuk, hogy megpróbálunk elmenni mellettük, hogy a Fához jussunk. Egyikük így kiáltott:

- Akik eljutottak eddig a szintig, és megismerték az Atya szeretetét, azok ehetnek róla!

Eddig észre sem vettem, mennyire éhes vagyok. Beleharaptam a gyümölcsbe: sokkal finomabb volt, mint bármi, amit valaha kóstoltam, ugyanakkor mégis ismerős volt. Emlékek és különböző képek jöttek elém: napsütés, eső, gyönyörű mezők, napnyugta az óceán fölött, de még ennél is több: azok, akiket szeretek. Minden harapással mindenkit és mindent egyre jobban szerettem. Aztán ellenségeim kezdtek eszembe jutni, és most őket is tudtam szeretni. Ez az érzés hamarosan erősebb lett mindennél, amit valaha tapasztaltam.

Még "Galata 2:20" szintjének békéjénél is nagyobb volt. Akkor az Úr hangját hallottam:

- Ez mostantól fogva a te mindennapi kenyered. Soha nem fogják visszatartani tőled. Akkor és annyit ehetsz, amikor és amennyit csak akarsz. Az Én szeretetemnek nincsen határa!

Fölnéztem a fára, hogy lássam, honnan szól a hang, és láttam, hogy az egész fa tele van hófehér sasokkal. Gyönyörű, átható tekintetük volt, amilyet még sohasem láttam. Úgy néztek rám, mintha utasításra várnának. Az egyik angyal megszólalt:

- Azt fogják tenni, amit mondasz nekik.

Azt mondtam:

- Menjetek! Faljátok fel a szégyent, ami megkötözte testvéreinket.

Kitárták szárnyaikat, és valahonnan hatalmas szél támadt, mely a levegőbe emelte őket. Vakító dicsőséggel töltötték be fölöttünk az eget. Még ilyen messziről is hallottam a félelem keltette morajlást az ellenség táborából, ahogy a sasokat észrevették.

folyt.köv.

A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4037
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Üzenetek az egyháznak
« Válasz #12 Dátum: 2010 December 06, 10:01:09 »
 :088: Ez a "sasos kép" annyira felemelő! Mindig az jut eszembe a sasról, hogy az Úr a szárnyain hordozza az Övéit!  :168:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az egyháznak
« Válasz #13 Dátum: 2010 December 07, 06:27:18 »
                                                             Megjelenik a király



Akkor megjelent maga az Úr Jézus, és megállt középen. Mindenkit sorra személyesen  üdvözölt, és gratulált, hogy sikerült felérnünk a hegy csúcsára. Azután azt mondta:

- Most nektek is el kell mondanom, amit mennybemenetelem után elmondtam a testvéreiteknek: az Én Királyságom üzenetét. Az ellenség legerősebb hadseregét most megfutamítottuk ugyan, de még nem semmisítettük meg teljesen. Elérkezett az ideje, hogy előrenyomuljunk az Én Királyságom örömüzenetével. A sasok is velünk tartanak. Föl fogjuk szedni a nyilakat minden szintről, de Én vagyok a Kardotok, és Én vagyok a Vezéretek. Elérkezett az ideje, hogy az Úr kivonja kardját.

Ahogy megfordultam, láttam, hogy az Úr egész serege ott áll a kertben. Férfiak, nők és gyermekek, minden fajból és nemzetből, amint zászlóikat tartották, melyek tökéletes egységben lobogtak a szélben. Soha nem látott még ilyet a világ! Az ellenségnek még sok más serege és erőssége van az egész világon, de egyik sem állhat meg ez előtt a hatalmas hadsereg előtt. Alig hallhatóan suttogtam: - Ez nem lehet más, mint az Úrnak napja. Mire az egész sereg félelmetes mennydörgéssel válaszolt: - Igen. A Seregek Urának napja elérkezett!

Hónapokkal később ezen az álmon tűnődtem. Riasztó módon úgy tűnt, hogy bizonyos események, és az Eklézsia állapota megfelelnek annak a képnek, amit a látomás elején a pokolból masírozó horda ábrázolt. Azután az Úr Ábrahám Lincolnra emlékeztetett. Csak úgy válhatott a nagy rabszolga-felszabadítóvá, és menthette meg országa egységét, hogy hajlandó volt polgárháborúba bocsátkozni. S ezért nem csupán harcolnia kellett, de mindezt azzal az elhatározással, hogy nem fog kompromisszumot kötni egészen addig, amíg teljes győzelmet nem arat. Ugyanakkor azzal a kegyelemmel kellett megvívnia történelmünk legvéresebb háborúját, hogy közben nem folytatott propagandát az ellenség ellen. Ha ezt tette volna, akkor valószínűleg sokkal könnyebben térdre kényszeríti a délieket, és hamarabb arat katonai győzelmet, de nagyon megnehezítette volna a háború utáni újraegyesülést. Mivel valóban az egységért harcolt, soha nem tekintette ellenségeinek a délieket, hanem olyanoknak, akiket az ellenség rabságban tart.

Ez a nagy szellemi polgárháború már ott tornyosul az Eklézsia előtt.

Sokan mindent megpróbálnak majd, hogy elkerüljék. Ez érthető, és nemes szándékra utal. Azonban a megalkuvás soha nem szerez maradandó békét, csak még jobban megnehezíti a végső összecsapást, ami mindenképpen bekövetkezik.

Az Úr most olyan vezetőket készít fel, akik hajlandók lesznek szellemi polgárháborút vívni az emberek szabadulásáért. Legfőbb tét a szabadság kivívása lesz. A másodlagos tét, amely azonban sokak számára a legfontosabb, a pénz. Az amerikai polgárháborúban időnként úgy látszott, hogy az egész nemzet el fog pusztulni.

Hasonlóképpen, ami elkövetkezik az Eklézsiára, néha úgy tűnik majd, hogy végezni fog vele. Nem fog elpusztulni, csupán azok az intézmények és doktrínák, amelyek szellemileg rabszolgaságban tartják az embereket.

A tökéletes igazságosság azonban még mindezek után sem fog máról holnapra megvalósulni az Eklézsiában. Még azután is folynak majd harcok, hogy ne nyomják el a nőket, és hogy az Eklézsia megszabaduljon a faji előítéletek minden formájától, és minden visszaéléstől. Ezek olyan dolgok, amelyekkel szembe kell néznünk. Mindezek ellenére az eljövendő szellemi polgárháborúban a Hit, Remény, Szeretet és az Isten országa, amelyenállnak, kezd majd nyilvánvalóvá válni úgy, ahogy még azelőtt soha. Ez minden embert vonzani fog Isten Országába, és Isten minden emberi uralomnál hatalmasabb módon be fogja mutatni uralmát a Földön.Azonkívül azt se felejtsük el, hogy az Úrnál "ezer esztendő olyan, mint egyetlen nap". Ő egyetlen nap alatt képes elvégezni bennünk azt, amiről mi úgy gondolnánk, hogy egy évezredbe fog telni. Az Eklézsia felszabadulása és felemelkedése sokkal gyorsabban végbemegy majd, mint azt emberileg lehetségesnek vélnénk, hiszen itt nem emberi lehetőségekről van szó.

                                                                                       
                                                                          A Szent Hegy

Isten kertjében álltunk, az Élet Fája alatt. úgy tűnt, az egész hadsereg ott volt, sokan letérdeltek az Úr Jézus előtt. Parancsot adott, hogy vissza kell térnünk a csatába testvéreinkért, akik még mindig az ellenség fogságában sínylődnek, és a hitetlenekért, akiket Ő még mindig szeret. Csodálatos, de ugyanakkor borzasztó volt ez a parancs. Csodálatos, mert Ő mondta, és borzasztó, mert azt jelentette, hogy el kell hagynun az Ő szemmel látható jelenlétét, és a kertet, amelyhez foghatóan gyönyörűt még soha nem láttunk. Egyszerűen érthetetlennek tűnt, hogy mindezt itt kell hagynunk, ésvissza kell térnünk a csatába.

Az Úr folytatta a buzdítást:

- Felruháztalak benneteket szellemi ajándékokkal, erővel, hatalommal, és megadtam nektek, hogy egyre jobban megérthessétek Igémet és az Én Királyságomat, de a legnagyobb fegyver, amit kaptatok, az Atya szeretete. Ameddig Atyám szeretetében jártok, soha nem estek el.

Ennek a fának a gyümölcse az Atya szeretete, amely bennem nyilvánul meg. Ez a szeretet, amely Bennem van, mindennapi kenyeretekké kell váljon.

A túláradó dicsőség és szépség ellenére úgy tűnt, az Úr nem az Ő dicsőségében mutatkozott meg. Megjelenését tulajdonképpen inkább egyszerűnek lehetett mondani. Mégis, az a kegyelem, amely minden mozdulatát és szavát kísérte, a legvonzóbb személlyé tették, akit valaha is ismertem. Minden emberi meg- határozás felett való méltóság és nemesség övezte. Most már értettem, hogy miért volt Ő mindaz, amit az Atya szeretett és nagyra becsült. Ő valóban olyan mértékben telve van kegyelemmel és igazsággal, hogy úgy tűnt, többé már semmi más nem számít, csak ez a kettő: a kegyelem és az igazság.

Amikor beleharaptam az Élet Fájának gyümölcsébe, gondolatok és érzések töltötték el a lelkemet: minden jó, amit valaha átéltem. Amikor Jézus beszélt, ugyanazt éreztem, csak még erősebben. Nem akartam semmi mást, csak itt maradni, és hallgatni a szavát. Eszembe jutott, amit még egyszer régen gondoltam: hogy milyen unalmas lehet azoknak az angyaloknak, akik semmi mást nem tesznek, csak állandóan imádják Őt a trón előtt. Most már, tudom, hogy nincs csodálatosabb és felüdítőbb, mint imádni Őt. Ezért teremttettünk, és kétségkívül ez lesz a mennyben a legjobb. El sem tudtam képzelni,mennyire csodálatos lesz, ha a teljes mennyei kar is csatlakozik hozzánk az imádatban. Nehéz volt elképzelni, hogy annak idején oly sokat küszködtem az unalommal a dicsőítő alkalmak alatt. Tudtam, hogy ez csak azért volt, mert nagyon messze jártam a valóságtól azokban az időkben... Szerettem volna visszamenni, és jóvátenni azokat az alkalmakat, amikor a dicsőítéseken engedtem, hogy gondolataim elkalandozzanak, vagy más dolgokkal foglaltam el magam. De most úrrá lett rajtam a vágy hogy kifejezzem hódolatomat az Úr iránt. Dicsérnem kellett Őt! Kinyitottam a számat, de megdöbbenésemre ugyanakkor tört ki az egész hadseregből a spontán imádat. Teljesen elfelejtettem, hogy mások is vannak körülöttem, annyira tökéletes egységben voltunk. Az a dicsőséges imádat, ami ezután következett, emberi szavakkal leírhatatlan. Ahogyan imádtuk, valami különös aranyszínű izzás kezdett áradni az Úrból. Azután az arany körül ezüstösen fénylett. Majd olyan gazdag színek vettek körül bennünket, amelyeket természetes szememmel még sohasem láttam, és beburkoltak bennünket. Ebben a dicsőségben az érzelmek olyan birodalmába léptem, amit azelőtt sohasem tapasztaltam.

Ez a dicsőség mindvégig Benne volt, de amikor az imádatban figyelmünk Jézusra irányult, akkor egyre többet láthattunk meg belőle. Minél jobban imádtuk Ót, annál többet láthattunk dicsőségéből. Ha ez a menny, akkor az sokkal-sokkal jobb, mint azt én valaha is álmodtam volna.

folyt.köv.

A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az egyháznak
« Válasz #14 Dátum: 2010 December 07, 18:15:36 »
                                                                                     Az Ő lakóhelye

Fogalmam sincs, mennyi ideig tartott ez az imádat. Lehet, hogy csak percekig, de lehet, hogy hónapokig. Ebben a dicsőségben egyszerűen nem érzékeltem az idő múlását. Behunytam a szemem, mert az a dicsőség, amit a szívemmel láttam, ugyanolyan sugárzó volt, mint amit a szememmel láttam. Amikor újra kinyitottam, meglepődtem, hogy az Úr már nincs ott középen. A helyén egy csapat angyal állt. Egyikük közelebb jött, és ezt mondta:

- Csukd be újra a szemed.

Amikor megtettem, nem kis megkönnyebbülésemre újra láttam az Úr dicsőségét. Most, hogy megtapasztaltam ezt a dicsőséget, úgy éreztem, többé már nem élhetek nélküle.

Akkor az angyal megmagyarázta:

- Amit a szíved szemével látsz, az sokkal valóságosabb, mint az, amit a testi szemeddel érzékelsz.

Én magam is hányszor tanítottam ezeket, az igazságokat, mégis milyen kevéssé éltem szerintük! Az angyal folytatta:

- Ezért mondta az Úr az első tanítványainak, hogy jobb nekik, ha Ő elmegy, mert akkor elküldi hozzájuk a Szent Szellemet. Az Úr benned lakik.
Mindezeket magad is ,sokszor tanítottad, de ezentúl élj is ezek szerint, mert ettél az Élet Fájáról.

Azután az angyal visszavezetett a kapuhoz. Tiltakoztam, hogy nem akarok elmenni erről a helyről. Meglepődve nézett rám, majd megragadott a vállamnál fogva, és egyenesen a szemembe nézett. Ekkor ismertem fel benne Bölcsességet.

- Ezt a kertet soha nem kell elhagynod, a szívedben van, mert maga a Teremtő lakik benned. A legjobb részt kívántad: azt, hogy imádhassad őt, és a jelenlétében lakozhass örökké. Ezt soha senki nem veheti el tőled. De el kell vinned azokra a helyekre, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Tudtam, hogy igaza van. Elnéztem mellette az Élet Fája irányába. Erős vágyam támadt, hogy mielőtt elmegyek, még gyorsan összegyűjtsek annyi gyümölcsöt, amennyit csak tudok. Ismerve gondolataimat, Bölcsesség szelíden megrázott.

- Nem. Még ez a gyümölcs is megrohad, ha félelemből gyűjtöd. Ez a gyümölcs és ez a fa benned él, mert Ő lakik benned. El kell hinned végre!

Behunytam a szemem, és próbáltam újra látni az Urat, de nem sikerült. Amikor felnéztem, Bölcsesség még mindig engem nézett. Nagy türelemmel folytatta:

- Megízlelted a mennyei birodalom levegőjét, és senki sem akar visszamenni a csatába, miután ezt átélte. Soha senki nem akarja elhagyni az Úr szemmel látható jelenlétét. Minekutána Pál apostol itt járt, élete hátralévő részében azon vívódott, hogy maradjon-e, és munkálkodjon, az Eklézsiáért vagy visszatérjen ide, hogy beléphessen örökségébe. De öröksége annál jobban gyarapodott, minél tovább szolgált a földön. Most, hogy már igazi imádó szíved van, mindig ide fogsz vágyódni, és ez állandóan elérhető számodra, amint belépsz az igazi imádatba. Minél inkább őrá nézel, annál többet meg fogsz látni az á dicsőségéből, tekintet nélkül arra, hogy éppen hol vagy.

Bölcsesség szavaira végre lecsillapodtam. Újra behunytam a szemem, hogy megköszönjem az Úrnak ezt a csodálatos élményt, és az életet, amit tőle kaptam. Ekkor újra láttam az Úr dicsőségét, és minden előbbi érzelem újra elárasztott. Szavai olyan hangosan és tisztán szóltak hozzám, hogy bizonyos voltam benne, hogy mások is hallják:

- Soha nem hagylak el, el sem távozom tőled.

- Uram, bocsáss meg hitetlenségemért - válaszoltam. - Kérlek, segíts, hogy soha ne hagyjalak el, és ne pártoljak el tőled. Csodálatos, ugyanakkor megpróbáló élmény volt.

Itt a "valóságos világ" nem volt többé valóságos. Ez a szellemi világ sokkal valóságosabb volt, mint a földi, olyannyira, hogy el, sem tudtam képzelni, hogy visszatérjek abba a másik világba. Ámulatba estem, ugyanakkor szörnyű félelem töltött el, hogy minden pillanatban fölébredhetek, és akkor kiderül, hogy mindez csupán álom.

Bölcsesség tudta, mi zajlik bennem.

- Igen, most álmodsz - mondta. - De ez az álom sokkal valóságosabb, mint az, amit te valóságnak gondolsz. Az Atya azért adott álmokat az embereknek, hogy ezzel segítsen nekik meglátni az Ő lakóhelyéhez vezető ajtót. Mivel az emberek szívében lakozik, az álmok kinyithatják a szíved ajtaját, és így eljutsz Hozzá. Ezért jelennek meg olyan gyakran az Isten angyalai álomban az embereknek. Az álomban átugorhatják az emberek bűnbeesés miatt megromlott elméjét, és közvetlenül a szívükhöz szólhatnak.

Amikor kinyitottam a szemem, Bölcsesség még mindig a vállamat fogta.

- Én vagyok a legfőbb ajándék, akit feladatod elvégzéséhez kaptál - mondta. - Megmutatom az utat, és rajta foglak tartani, de egyedül szeretet által maradhatsz hűséges. Az Úrnak félelme a bölcsesség kezdete, és a legnagyobb bölcsesség szeretni Őt.

Akkor Bölcsesség elengedett, és a kapu felé indult. Vegyes érzésekkel követtem. Emlékeztem a csata örömére, a hegyre vezető utunkra, és mindez hívogató volt, de nem lehetett összehasonlítani az Úr jelenlétével, és azzal az imádattal, amit az előbb megtapasztaltam. Itt hagyni mindezt a legnagyobb áldozat volt, amit valaha meg kellett hoznom. Akkor eszembe jutott, hogy mindez bennem van, és csodálkoztam, hogy ilyen hamar elfelejtettem. Óriási csata tombolt a bensőmben a testi szememmel és a szívemmel érzékelhető valóság között. Meggyorsítottam lépteimet, és Bölcsesség mellé érve megkérdeztem:

- Huszonöt éve imádkozom, hogy elragadtassam a harmadik égig, mint Pál apostol. Ez a harmadik menny?

- Ez csak egy része - válaszolt ő -, a harmadik menny sokkal nagyobb ennél.

- Láthatok majd belőle többet is? - kérdeztem.

- Igen, sokkal többet is láthatsz. Gyere velem, megmutatom - válaszolt. A Jelenések Könyvére gondoltam.

- János látomása a harmadik mennyből való volt? - kérdeztem.

- Igen, egy része a harmadik mennyben játszódott, de a látomás legnagyobb része a második mennyből való. Az első menny az ember bukása előtt létezett. A második menny az a szellemi birodalom, amely a gonosz uralma alatt áll a földön. A harmadik menny, ahol az Atya szeretete és uralma fog újra győzedelmeskedni a földön a Király által.

- Milyen volt az első menny? - érdeklődtem, de amint kimondtam, valami furcsa hidegséget éreztem a bensőmben.

- Bölcs dolog, ha most nem ezzel foglalkozunk -, válaszolt Bölcsesség fokozódó komolysággal a hangjában. Úgy tűnt mintha kérdésemmel kissé kizökkentettem volna. - Bölcs dolog arra törekedni, hogy megismerd a harmadik mennyet, mint ahogy tetted is. Nagyon sok mindent nem ismerhetsz meg belőle ebben az életben. Mégis ezt a harmadik mennyet, a KIRÁLYSÁGOT kell hirdetned ebben az életben. Az eljövendő korszakban majd többet megtudhatsz az első mennyről, de most ez nem válna hasznodra.

Elhatároztam, hogy nem fogom elfelejteni azt a hideg borzongást, amit az előbb éreztem, és Bölcsesség bólintott, amiből megértettem, hogy helyesli.

- Milyen nagyszerű társam vagy! - tört ki belőlem, ahogyan felismertem, milyen értékes ajándék ez az angyal. - Te valóban a helyes úton tartasz engem.

- Igen, valóban - válaszolta. Szeretet sugárzott ebből az angyalból, ami különös volt, mert egyetlen más angyalnál sem éreztem még ezt. Ők általában inkább kötelességtudatból cselekedtek, mintsem szeretetből. Bölcsesség úgy válaszolt a gondolataimra, mintha kimondtam volna őket.

- Bölcs dolog szeretni, és nem lennék Bölcsesség, ha nem szeretnélek. Szintén bölcs dolog meglátni Isten kedvességét és keménységét. Bölcsesség szeretni és félni Őt. Ha másképpen cselekszel, akkor máris a megtévesztés csapdájába estél. Ez a következő lecke, amit meg kell tanulnod - mondta félreismerhetetlen komolysággal.

- Mindezeket tudom, és én magam is sokszor tanítottam mondtam. Most először éreztem úgy, hogy Bölcsesség talán mégsem ismer igazán.

- Én már nagyon régóta veled járok, és jól ismerem a tanításaidat - válaszolta Bölcsesség. -Most meg fogod tanulni, hogy a saját tanításaid közül néhány mit jelent valójában. Ahogyan magad is sokszor mondtad: ha csak az értelmeddel hiszel, az nem vezet el az igazságossághoz. Csak úgy juthatsz oda, ha a szíveddel is hiszel.  - Kissé szégyenkezve kértem bocsánatot, amiért kételkedtem benne, s Ő kedvesen megbocsátott. Csak ekkor döbbentem rá, hogy életem nagy részében mindvégig kételkedtem benne, sokszor saját káromra.

folyt.köv.

A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.