Szerző Téma: Üzenetek az utolsó idők egyházának  (Megtekintve 9023 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az egyháznak
« Válasz #15 Dátum: 2010 December 08, 06:55:36 »
                                                                  A szeretet másik oldala

- Megvan az ideje az Úr imádásának - folytatta Bölcsesség -, és annak, hogy a legnagyobb félelemmel és tisztelettel imádjuk Őt. Ugyanúgy megvan az ideje az ültetésnek és az aratásnak is. Bölcs dolog tudni, mikor minek van itt az ideje. Az igazi bölcsesség ismeri Isten időzítését és időszakait. Azért hoztalak ide, mert itt volt az ideje, hogy szeretetének dicsőségében imádjad az Urat. A csata után erre volt a legnagyobb szükséged. Most elvezetlek egy másik helyre, mert elérkezett az ideje, hogy ítéletének félelmében imádjad Őt. Amíg mindkettőt meg nem ismered, addig fennáll a veszélye, hogy elszakadunk egymástól.

- Úgy érted, hogyha ott maradtam volna abban a dicsőséges imádatban, akkor elveszítettelek volna? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Igen. Időnként találkoztunk volna, amikor lehetőség nyílt volna rá, de csak ritkán. Nehéz elszakadni ilyen nagy dicsőségtől és békességtől, de ez nem a Királyról szóló teljes kijelentés.

Ő egyszersmind az Oroszlán és a Bárány. A szellemileg gyermekeknek Ő a Bárány. A kissé érettebbeknek Ő az Oroszlán. A teljesen felnőtteknek pedig egyszersmind az Oroszlán és a Bárány.

Tudom, hogy mindezeket tudod, de csak az értelmeddel. Hamarosan a szívedben fogod tudni, mert nemsokára  Krisztus Ítélőszéke elé állsz.


                                                                        Visszatérés a csatába

Mielőtt a kert kapuján kiléptünk volna, megkérdeztem Bölcsességet, leülhetnék-e egy percre, hogy átgondoljam az elmúlt eseményeket.

- Igen, ezt valóban meg kell tenned - felelte -, de tudok erre egy sokkal jobb helyet.

Kiléptünk a kert kapuján, majd kezdtünk leereszkedni a hegyről. Meglepve láttam, hogy a csata még mindig folyik, de már nem olyan hevesen, mint amikor felfelé kapaszkodtunk. Az ellenséges horda maradéka még mindig lövöldözte vádló és rágalmazó nyilait az alsóbb szintekre, és őrjöngve támadt a nagy fehér sasokra, akik azonban könnyedén győzedelmeskedtek. Továbbereszkedtünk lefelé, s már majdnem a hegy lábánál jártunk. Közvetlenül az "Üdvösség" és a "Megszentelődés" fölött helyezkedett el a „Hálaadás és Dicséret” szint is. Jól emlékeztem erre a szintre, mert az egyik legnagyobb támadás akkor ért, amikor először próbáltam ide feljutni. Miután sikerült ide felkapaszkodnunk, az út hátra lévő része már sokkal könnyebb volt, és ha páncélunkon keresztül találat ért, a sebünk is sokkal gyorsabban begyógyult.

Amint az ellenség meglátott engem, azonnal heves nyílzáport zúdított rám. (Ők ugyanis Bölcsességet nem láthatták.) Azonban pajzsommal oly könnyedén elhárítottam a nyilakat, hogy hamar felhagytak vele. Már fogytán volt a muníciójuk, így hát nem pazarolhatták hiába nyilaikat. A katonák, akik még mindig ezen a szinten harcoltak, olyan csodálattal, vegyes tisztelettel néztek rám, hogy kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Csak akkor vettem észre, hogy az Úr dicsősége fénylik a páncélomról és pajzsomról. Biztattam őket, hogy kapaszkodjanak tovább, fel a hegy csúcsára, és akkor ők is meglátják az Urat. Amint ebbe beleegyeztek, meglátták Bölcsességet. Térdre esve imádni kezdték, de ő nem fogadta el, hanem továbbküldte őket felfelé.

                                                                                      A hűségesek

Túláradó szeretetet éreztem e harcosok iránt, akik közül sokan nők és gyerekek voltak. Páncéljukat szenny és vér borította, de nem adták fel, sőt vidáman és lelkesen folytatták a harcot. Mondtam nekik, hogy ők nagyobb tiszteletet érdemelnek, mint én, mert a csata legnagyobb terhét hordozták mindeddig A hegy minden szintjét el kellett foglalnunk, különben a megmaradt keselyűk elborították hányadékukkal és ürülékükkel, amíg annyira síkossá vált, hogy csak nehezen tudtuk rajta megvetni a lábunkat. A legtöbb szinten olyan katonák harcoltak, akiknek felekezeti vagy irányzatbeli hovatartozását az általuk védett szint igazságának hangsúlyozásáról felismertem. Elszégyelltem magam, amikor eszembe jutott, hogy némelyik csoporttal szemben hogyan viselkedtem. Legtöbbjüket leírtam, vagy legjobb esetben is visszaesőként könyveltem el. Most azonban láttam, hogy mennyire hűségesen állták az ellenség szörnyű támadásait. Azzal, hogy területüket megvédték, számomra lehetővé tették, hogy feljebb jussak.

Némelyik szint úgy helyezkedett el, hogy onnan a hegy és a csatatér jó részét lehetett látni, de akadtak olyan elszigetelt helyek is, ahonnan a katonák csak a saját állásaikra láthattak rá. Úgy tűnt, ezeknek, a harcosoknak fogalmuk sincs, hogy máshol is folyik a harc, és hogy a seregben mások is harcolnak rajtuk kívül. A rágalmazás és a vádlás nyilai oly sok sebet ejtettek már rajtuk, hogy mindenkit visszautasítottak, aki egy fölsőbb szintről lejött hozzájuk, és bátorította őket, hogy menjenek följebb. Ennek ellenére, amikor néhányan dicsőségtől sugárzó páncéllal lejöttek a hegycsúcsról, a legtöbben nagy örömmel felfigyeltek rájuk, és hamarosan maguk is nagy bátorsággal és elszántsággal elindultak fölfelé. Mialatt mindezt végignéztem, Bölcsesség nem sokat szólt, de úgy tűnt, nagyon figyeli, hogyan reagálok a látottakra.


                                                                                Feltárul a valóság

Láttam, amint sok harcos leereszkedett a hegycsúcsról, hogy felváltsák azokat, akik mindvégig tartották állásait a különböző igazságok szintjén. Ahogyan közeledtek, az Úr rajtuk tükröződő dicsősége beragyogta az egész hegyet. Hamarosan a hegy annyira fénylett, hogy teljesen elvakította a megmaradt keselyűket és démonokat. Kis idő múlva a dicsőség már annyira megnövekedett, hogy a légkör kezdett hasonlítani ahhoz, amilyen a kertben volt.

Kezdtem hálát adni és dicsérni az Urat, és abban a pillanatban újra az Ő jelenlétében voltam. Nehéz volt befogadnom azokat az érzelmeket és a dicsőséget, ami elöntött. Olyan erőssé vált az érzés, hogy abba kellett hagynom. Bölcsesség mellettem állt. Vállamra tette a kezét, és ezt mondta:

- Hálaadással lépsz be az Ő kapuin, és tornácain dicséretekkel.

- De annyira valóságos volt! Úgy éreztem, mintha újra ott lennék - kiáltottam fel.

- Ott is voltál – válaszolt Bölcsesség. - Nem az vált valóságosabbá, hanem te változtál meg.

Pontosan úgy, mint amikor az Úr azt mondta a gonosztevőnek a kereszten: ma velem leszel a Paradicsomban". Bármikor beléphetsz a Paradicsomba. Az Úr, az Ő Paradicsoma és ez a hegy mind benned élnek, mert Ő él benned. Amiből azelőtt csak ízelítőt kaptál, most mind valósággá vált, mert feljutottál a hegy csúcsára. Az, hogy te látsz engem, mások pedig nem, nem azért van, mert beléptem a te világodba, hanem mert te léptél be az enyémbe. Ez az a valóság, amelyet a próféták ismertek, és amely hatalmas bátorságot adott nekik, még akkor is, amikor egyedül álltak egész hadseregekkel szemben. Ők nem csak az ellenük összegyűlt földi hadseregeket látták, hanem a mennyei seregeket is, amelyek mellettük álltak.
 
folyt.köv.
A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #16 Dátum: 2010 December 09, 07:09:35 »
                                                                                        A halálos csapda

Lenéztem az alattam folyó öldöklésre és a lassan hátráló démoni hordára. Mögöttem a dicsőséges harcosok egyre többen elfoglalták helyüket a hegyen. Tudtam, hogy most már elég erősek vagyunk ahhoz, hogy teljesen megsemmisítsük az ellenség maradékát.

- Még ne - mondta Bölcsesség. - Oda nézz! - Arrafelé néztem, amerre mutatott, de a kezemmel védenem kellett a szememet, hogy ne vakítson el a dicsőség, amely a saját páncélomról sugárzott. Akkor az egyik kis völgyben valami mozgolódást pillantottam meg. Nem tudtam jól kivenni, mi volt az, mert a páncélomról sugárzó dicsőség elvakított. Kértem Bölcsességet, hogy adjon valamit, amivel eltakarhatom a páncélomat, hogy jobban lássak. Egy nagyon egyszerű köpönyeget nyújtott, hogy terítsem magamra.

- Mi ez? - érdeklődtem kissé megbántva a ruhadarab szürkesége miatt.

- Ez az Alázatosság köpenye - válaszolta. – E-nélkül nem láthatsz jól.

Vonakodva vettem föl, de abban a pillanatban sok olyan dolgot láttam meg, amit azelőtt nem vettem észre. A völgy felé néztem, amerre a mozgolódást láttam az előbb. Megdöbbenve láttam, hogy egy egész ellenséges hadosztály áll lesben a hegyről lemerészkedőkre várva.

- Miféle sereg az ott? - kérdeztem-, és hogyan menekültek meg sértetlenül a csatából?

- Ez a büszkeség - magyarázta Bölcsesség. - Ezt az ellenséget a legnehezebb észrevenni, miután megtapasztaltad a dicsőséget. Akik nem hajlandók felvenni ezt a köpenyt, sokat fognak szenvedni ennek a mindennél ravaszabb ellenségnek a kezétől.

Megfordultam, s láttam, hogy a dicsőséges harcosok közül sokan átvágnak a síkságon, hogy üldözőbe vegyék az ellenséges horda maradékát. Egyikük sem viselte az alázatosság köpenyét, és nem is vették észre az ellenséget, aki csak arra várt, hogy hátba támadja őket. Rohanni kezdtem, hogy megállítsam őket, de Bölcsesség visszatartott.

- Nem tudod őket megállítani - mondta. - Csak azok a katonák ismerik fel a rangodat, akik maguk is viselik ezt a köntöst. Gyere velem. Még van valami, amit látnod kell, mielőtt a következő nagy csata vezetésében segítenél.



                                                                                        A dicsőség fundamentuma


Bölcsesség egészen a hegy legalsó szintjére vezetett, amelyet "Üdvösség"-nek hívtak.

- Azt gondolod, hogy ez a legalsó szint - mondta Bölcsesség.
- De valójában ezen a fundamentumon nyugszik az egész hegy. Minden úton az első lépés a legfontosabb és általában a legnehezebb is. Az "Üdvösség" nélkül nem létezne a hegy sem.


Megdöbbentem az itt folyó öldöklés láttán. Kivétel nélkül minden harcos súlyos sebekből  vérzett, de egyikük sem halt meg. Rengetegen voltak, akik csak nagy nehezen kapaszkodtak a szikla perem szélén. Sokukról úgy tűnt, minden pillanatban leeshetnek, de mégis megkapaszkodtak. Mindenhol angyalok szolgáltak a harcosoknak, mégpedig oly nagy örömmel, hogy meg kellett kérdeznem:

- Mitől ilyen boldogok?

- Ezek az angyalok látják, hogy az itt harcoló katonáknak mekkora bátorságra van szükségük, hogy kitartsanak. Lehet, hogy ezek a harcosok nem jutottak följebb, de nem is adták fel. A sebeik hamarosan be fognak gyógyulni, és akkor meglátják a hegy többi részének dicsőségét, és elindulnak fölfelé. Ők lesznek a következő csata nagy harcosai.

- De nem jártak volna jobban, ha velünk együtt kapaszkodnak fel a hegyre? - vetettem közbe, látva jelenlegi helyzetüket.

- Ők valóban jobban jártak volna, de te nem. Azzal, hogy itt maradtak és lefoglalták az ellenség többségét, számodra könnyítették meg az utat. A magasabb szintekről csak nagyon kevesen segítettek másoknak, hogy a hegyhez jöjjenek, de ezek megtették. Még akkor is, amikor maguk is csak nehezen kapaszkodtak, kinyúltak és felhúztak másokat. Az igazság, hogy a nagy harcosoknak a legtöbbjét ezek a hűségesek vezették a hegyhez. Ők nem kisebb hősök, mint azok, akik feljutottak a csúcsra. Hatalmas örömöt okoztak a mennyben azzal, hogy másokat üdvösségre vezettek. Ezért akart a mennyben minden angyal idejönni és szolgálni nekik, de csak a legtiszteletreméltóbb angyaloknak engedik meg.

Újra elszégyelltem magam, amiért eddig másként gondolkodtam ezekről a nagyszerű szentekről. Sokan, akik magasabb szintekre jutottunk, lenéztük őket. Igaz ugyan, hogy a csatában sok hibát követtek el, de bennük jobban kifejezésre jutott a Pásztor szíve, mint bennünk valamennyinkben.  Az Úr ott hagyta a kilencvenkilencet, és utánament az egy elveszettnek. Ők ott maradtak, ahonnan még el tudták érni az elveszetteket, de igen nagy árat fizettek ezért. Én is akartam segíteni, de nem tudtam, hogyan fogjak hozzá.

Bölcsesség akkor azt mondta:

- Rendben van, hogy szeretnél segíteni, de azzal segítesz a legtöbbet, ha továbbra is azt teszed, amire elhívást kaptál!  Ezek itt mind meg fognak gyógyulni, és feljutnak a hegytetőre.

Ők már gyorsabban fognak haladni, mert te és a többiek előttük jártatok, levertétek az ellenséget, és kitapostátok az ösvényt. A csatában majd csatlakozni fognak hozzátok. Ők már semmitől sem félnek, és soha nem fognak meghátrálni az ellenség elől.

folyt.köv.
A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #17 Dátum: 2010 December 10, 07:44:57 »
                                                                            A Büszkeség hatalma

Éppen azon tűnődtem, hogy a hegyről leereszkedve legalább annyit tanultam, mint fölfelé mentemben, amikor a csatatér felől valami zajra lettem figyelmes. Mostanra már több ezer hatalmas harcos vágott át a síkságon, hogy megtámadja az ellenséges horda maradékát. Az ellenség egy hadosztályt - a büszkeséget - kivéve szétfutott. Ez azonban teljesen észrevétlenül a harcosok hátába került, készen arra, hogy nyílzáport zúdítson rájuk. Akkor vettem észre, hogy a hatalmas harcosok hátát nem védte páncél. Úgy tűnt, teljesen védtelenek a rájuk leselkedő veszéllyel szemben.

Bölcsesség megjegyezte:

- Te magad is tanítottad, hogy a hátatokat nem védi páncél, s ez azt jelenti, hogy ha megfutamodsz az ellenségtől, akkor teljesen védtelenül maradsz. Azonban sohasem láttad, hogyan tesz  sebezhetővé a büszkeség.

Csak bólintani tudtam, jelezve, hogy egyetértek. Túl késő volt már ahhoz, hogy bármit tehessek, és alig tudtam elviselni a látványt, de Bölcsesség azt mondta, hogy végig kell néznem. Tudtam, hogy Isten országa most nagy vereség elé néz, s még sohasem éreztem ekkora szomorúságot.

Meglepve láttam, hogy mikor a büszkeség nyilai eltalálták a harcosokat, ők még csak észre sem vették, az ellenség pedig tovább folytatta a nyilazást. A harcosok sebeiből ömlött a vér, és egyre gyengültek, ők azonban ezt nem ismerték el. Hamarosan már annyira gyengék voltak, hogy a pajzsukat és a kardjukat sem tudták tartani, ezért eldobálták, mondván, hogy többé már nincsen rá szükségük. Azután kezdték eldobálni vértjeiket is, mondván, hogy már azokra sincs szükség.

Ekkor egy másik ellenséges hadosztály tűnt fel, és fürgén előrenyomult. Erős Megtévesztésnek hívták. Heves nyílzáport zúdítottak a harcosokra, s a nyilak, úgy tűnt, mind célba találtak. Ezután ezt a valaha hatalmas, dicsőséges hadsereget néhány kicsi és láthatólag gyenge megtévesztő démon képes volt teljesen félrevezetni. Végül különböző fogolytáborokba vitték a sebesülteket. Ezeket a táborokat a démonok különböző tanairól nevezték el.

Megdöbbentett, hogy az ellenség milyen könnyen legyőzte az igazak nagy seregét, és ők még most sem vették észre, mi történt velük.

- Ezek az erős harcosok, akik feljutottak egészen a csúcsra, és látták az Urat, hogyan lehettek ennyire sebezhetőek? - tört ki belőlem.

- A büszkeség mindig mögötted settenkedik, és ezt a legnehezebb észrevenni - mondta Bölcsesség szomorúan. - Az elbukás veszélye - bizonyos szempontból- azokat fenyegeti legjobban, akik megjárták a legnagyobb magasságokat. Ne felejtsd el, hogy bármikor, bármelyik szintről leeshetsz.

- Vigyázz, hogy amikor azt gondolod, hogy állsz, el ne essél feleltem. - Milyen félelmetesnek tűnik most ez az Ige!


- Amikor azt gondolod, hogy a legkevésbé fenyeget a bukás, valójában akkor forogsz a legnagyobb veszélyben. A legtöbben közvetlenül nagy győzelmeik után esnek el- mondta Bölcsesség sajnálkozva.

- Hogyan védhetjük ki ezt a fajta támadást? - kérdeztem.

- Maradj közel hozzám. Minden fontosabb döntés előtt kérdezd meg az Urat, és tartsd magadon az alázat köpenyét. Akkor az ellenség nem tud olyan könnyen félrevezetni, mint azokat, akiket az előbb láttál.


Végignéztem a köpenyemen. Annyira egyszerűnek és jelentéktelennek tűnt, úgy éreztem, inkább holmi csavargónak látszom, mint harcosnak. Bölcsesség ismét válaszolt a gondolataimra.

- Az Úr közelebb van a csavargókhoz, mint a királyokhoz. Csak olyan mértékben vagy igazán erős, amilyen mértékben az Isten kegyelmében jársz. Ő "az alázatosoknak kegyelmet ad".

Ezen a köpenyen a gonosz egyetlen fegyvere sem képes áthatolni, mert az Úr kegyelmét semmi sem győzheti le. Ameddig ezt a palástot hordod, addig megvéd ettől a támadástól.

Akkor fölnéztem a hegyre, hogy lássam, mennyi harcosunk maradt. Megdöbbentően kevesen voltunk. De azt is észrevettem, hogy mindegyik harcos viseli az alázatosság palástját.

- Hogy lehet ez? - kérdeztem.

- Amikor látták az előbbi csatát, mind hozzám fordultak segítségért, és én mindegyikijüknek odaadtam a saját köpenyét - válaszolta Bölcsesség.

- De hát én azt hittem, hogy mindvégig velem voltál.

- Én mindazok mellett ott vagyok, akik mennek és cselekszik az Én Atyám akaratát - válaszolta Bölcsesség.

- Te vagy az Úr - kiáltottam.

- Igen - válaszolta. - Mondtam neked, hogy soha nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.

Én minden harcosommal vele maradok, ahogyan veled is. Mindaz leszek neked, amire szükséged van, hogy az én akaratomat teljesítsd. Most bölcsességre volt szükséged. - Azzal eltűnt.

folyt.köv.

A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4037
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #18 Dátum: 2010 December 10, 08:59:02 »
 :061:
Újra és újra megdöbbent, mennyire komoly, csodálatos ennek a könyvnek az üzenete!
"Arrafelé néztem, amerre mutatott, de a kezemmel védenem kellett a szememet, hogy ne vakítson el a dicsőség, amely a saját páncélomról sugárzott. Akkor az egyik kis völgyben valami mozgolódást pillantottam meg. Nem tudtam jól kivenni, mi volt az, mert a páncélomról sugárzó dicsőség elvakított. Kértem Bölcsességet, hogy adjon valamit, amivel eltakarhatom a páncélomat, hogy jobban lássak. Egy nagyon egyszerű köpönyeget nyújtott, hogy terítsem magamra.

- Mi ez? - érdeklődtem kissé megbántva a ruhadarab szürkesége miatt.

- Ez az Alázatosság köpenye - válaszolta. – E-nélkül nem láthatsz jól.

Vonakodva vettem föl, de abban a pillanatban sok olyan dolgot láttam meg, amit azelőtt nem vettem észre. A völgy felé néztem, amerre a mozgolódást láttam az előbb. Megdöbbenve láttam, hogy egy egész ellenséges hadosztály áll lesben a hegyről lemerészkedőkre várva.

- Miféle sereg az ott? - kérdeztem-, és hogyan menekültek meg sértetlenül a csatából?

- Ez a büszkeség - magyarázta Bölcsesség. - Ezt az ellenséget a legnehezebb észrevenni, miután megtapasztaltad a dicsőséget. Akik nem hajlandók felvenni ezt a köpenyt, sokat fognak szenvedni ennek a mindennél ravaszabb ellenségnek a kezétől.

Megfordultam, s láttam, hogy a dicsőséges harcosok közül sokan átvágnak a síkságon, hogy üldözőbe vegyék az ellenséges horda maradékát. Egyikük sem viselte az alázatosság köpenyét, és nem is vették észre az ellenséget, aki csak arra várt, hogy hátba támadja őket. Rohanni kezdtem, hogy megállítsam őket, de Bölcsesség visszatartott.

- Nem tudod őket megállítani - mondta. - Csak azok a katonák ismerik fel a rangodat, akik maguk is viselik ezt a köntöst. "

Félelmetesen aktuális mindannyiunkra nézve!  :08:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #19 Dátum: 2010 December 11, 09:13:22 »
                                                              Rangsor a királyságban

Ott maradtam egyedül az "Üdvösség" szintjén a sebesülteknek szolgáló angyalok társaságában. Ahogy elindultam közöttük, mindannyian fél térdre ereszkedtek, és a legnagyobb tisztelettel viseltettek irántam. Végül egyiküket megkérdeztem, miért teszik ezt, hiszen közülük a legkisebb is sokkal hatalmasabb nálam.

- A köntös miatt - válaszolta. - Ez a királyságban a legnagyobb rang.

- De hiszen ez csak egy egyszerű köpeny! - tiltakoztam

Nem! - válaszolta az angyal. - Te az Isten kegyelmét öltözted föl, amelynél nincsen nagyobb erő a földön!

- De hiszen több ezren viseljük ugyanezt a köpenyt. Hogy jelenthetne ez rangot? - kérdeztem.

- Ti mindannyian félelmetes bajnokok, a Király fiai és leányai vagytok. Ő ugyanezt a köpenyt viselte, amikor a földön járt. Ameddig ezt viseled, addig se mennyen, se földön nincs olyan erő, amely megállhatna előtted. A mennyben és a pokolban mindenki felismeri ezt a köntöst. Mi csak az Ő szolgái vagyunk, de Ő benned lakik, és te az Ő kegyelmébe vagy felöltözve.

Ha nem viseltem volna a köpenyt, amely dicsőséges páncélomat eltakarta, akkor az angyal szavai és irántam tanúsított viselkedése ugyancsak táplálták volna büszkeségemet. Azonban egy ilyen otromba és egyszerű köpenyben lehetetlen volt felfuvalkodni. Ennek ellenére kezdtem jobban érezni magam benne.


                                                              A Sasok visszatérnek

Hatalmas fehér felhő tűnt fel a horizonton. Ahogy néztem, új remény támadt bennem. Hamarosan az egész légkört reménység töltötte be, ahogy a felkelő nap elűzi az éjszaka sötétjét. Ahogy a felhő közeledett, felismertem benne a nagy fehér sasokat, akik az Élet Fájáról repültek ide. Kezdtek leereszkedni a különböző szintekre, és a harcosok csapatai mellett értek földet. Az egyik a közelemben szállt le.

Csak óvatosan mertem megközelíteni, mivel jelenléte oly félelmetes volt. Amikor átható tekintetével rám nézett, tudtam, hogy semmit sem titkolhatok el előle. A szeme olyan tüzes és határozott volt, hogy már attól is megremegtem és hideg borzongás futott végig a hátamon, ahogy ránéztem. Mielőtt megkérdezhettem volna, megszólalt.

- Látom, szeretnéd tudni, hogy mik vagyunk. Mi vagyunk azok az elrejtett próféták, akiket az Úr erre az órára tartogatott. Mi vagyunk szemei azoknak, akik az isteni erejű fegyvereket kapták. Mindazt megmutatták nekünk, amit az Úr cselekszik, és azt is, amit az ellenség tervez ellenetek. Felderítettük a Földet, és együttesen a csatához szükséges összes ismeretnek birtokában vagyunk.

- Nem láttátok az előbbi csatát? - kérdeztem annyi ingerültséggel a hangomban, amennyit csak ki mertem fejezni.

- Nem tudtatok volna segítségükre sietni azoknak a harcosoknak, akik az előbb estek fogságba?

- De igen. Mindent láttunk, és segíthettünk volna, ha elfogadják a segítségünket. Azzal tudtunk volna segíteni, ha visszatartjuk őket, és azt mondjuk nekik, hogy üljenek le és maradjanak nyugton. Csak azokban a csatákban harcolhatunk, amelyekre az Atya parancsot ad, és csak azoknak tudunk segíteni, akik hisznek nekünk. Csak azok kaphatják meg a "próféták jutalmát", vagyis azok látják hasznát szolgálatainknak, akik elfogadnak bennünket annak, akik vagyunk: prófétáknak. Azok közül, akiket csapdába csaltak, egy sem viselte a köpenyt, amely rajtad van. Akik nem viselik a köpenyt, nem képesek megérteni és elfogadni bennünket. Mindannyiunknak szükségünk van egymásra, beleértve a körülöttünk lévő sebesülteket, és azokat is, akiket még nem ismersz.

                                                               A sas szíve


Beszélgetésünk közben észrevettem, hogy kezdek úgy gondolkodni, mint ő. Már ilyenrövid beszélgetés után is úgy éreztem, hogy a szívébe látok, és úgy ismerem őt, ahogyan ő ismer engem. A sas is észrevette ezt.

- A mi ajándékaink közül néhány benned is működik - jegyezte meg -, bár még nem fejlődtek ki eléggé, mert kevéssé használtad őket. Azért jöttem, hogy benned és a hozzád hasonlókban fölébresszem ezeket az ajándékot, és megtanítsalak benneteket, hogyan használjátok őket. Így az egymás közti kommunikációnk egyre biztonságosabbá válik.

Szükséges, hogy pontosan értsük egymást, mert különben sok felesleges veszteséget szenvedünk, nem is beszélve a nagyszerű győzelmi lehetőségekről, amelyeket emiatt elmulaszthatunk.

- Most honnan jöttetek? - kérdeztem.

- Mi kígyókat eszünk - válaszolt a sas. - Az ellenség a kenyerünk. Azzal táplálkozunk, hogy az Atya akaratát cselekedjük, ami az ördög munkáinak lerontása. Minden kígyó, amit megeszünk, a látásunkat növeli. Minden alkalommal, amikor az ellenség egy újabb erősségét leromboljuk, megerősödünk, így magasabbra tudunk szárnyalni, és tovább maradhatunk a levegőben. Most éppen egy nagy lakomáról jövünk, ahol a szégyen kígyóit faltuk fel, akik a testvéreid közül sokakat megkötöztek. Hamarosan ők is itt lesznek. Sasok kísérik őket, akiket hátrahagytunk, hogy mutassák nekik az utat, és megvédjék őket a gonosz ellentámadásaitól.

A sasok igen magabiztosak voltak, de cseppet sem önteltek. Tudták magukról, hogy kicsodák, és mire kaptak elhívást. Ismertek bennünket és a jövőt is. Magabiztosságuk engem is bátorított, de a körülöttünk heverő sebesülteket még inkább. Azok, akik nemrég még a beszédhez is túl gyengék voltak, most egyszerre felültek, és hallgatták beszélgetésünket a sassal. Úgy néztek rá, ahogy elveszett gyermek néz az apjára, aki épp most talált rá.

folyt.köv.




A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #20 Dátum: 2010 December 12, 17:11:54 »
                                                                A Szent Szellem fuvallata

Ahogyan a sas végignézett a sebesülteken, arckifejezése megváltozott. Velem szemben határozottan és erőteljesen viselkedett, velük azonban olyan volt, mint egy nagypapa, aki gyengédséggel és könyörülettel fordul a sebesültekhez. Szárnyait kitárta, és hűvös, üdítő szellőt kavarva gyengéden legyezni kezdte őket. Ez a lágy szellő, amely végigfújt a sebesültek között, semmilyen más szellőhöz nem hasonlított. Úgy éreztem, minden fuvallatai erősödöm, és tisztul az elmém. A sebesültek hamarosan mind fölálltak, és olyan őszinte imádatban törtek ki, hogy könnyek szöktek a szemembe.

Megint mélyen elszégyelltem magam, amiért valamikor lenéztem a testvéreimet, akik ott maradtak ezen a szinten. Mi, akik feljutottunk a hegy tetejére, gyengének és ostobának tartottuk őket. Ők azonban sokkal többet elviseltek, szenvedtek, mint mi, és hűségesek maradtak. Isten megtartotta őket, ők pedig valóban nagyon szerették az Urat.

Fölnéztem a hegyre, és láttam, hogy mindegyik sas gyengéden csapkod a szárnyával. Az általuk felkavart szellőtől a hegyen mindenki felfrissült, és elkezdték imádni az Urat. Először még volt némi diszharmónia az imádatban, de egy kis idő múltán mindannyian tökéletes harmóniában énekeltünk a különböző szinteken. A Földön soha nem hallottam még ilyen csodálatosat. Azt kívántam, bárcsak soha ne érne véget. Hamar felismertem, hogy ez ugyanaz az imádat volt, amit a kertben átéltünk, de most mintha még gazdagabb és teljesebb lett volna. Tudtam, hogy azért tűnt most sokkal csodálatosabbnak, mert ellenségeink szeme előtt imádtuk Istent, a hegyet körülölelő sötétség és gonoszság közepette.
Nem tudom, meddig tartott ez az imádat, de végül a sasok abbahagyták szárnyaikkal a  csapkodást, és az egész véget ért.

- Miért hagytátok abba? - kérdeztem a sast, akivel eddig beszélgettem.

- Azért, mert már teljesen felépültek - válaszolt a sebesültek felé intve, akik mostanra már mindannyian kitűnő állapotban voltak, és felálltak. - Az igazi imádat minden sebet begyógyít tette hozzá.

- Kérlek, kezdjétek újra - könyörögtem.

- Még sokszor fogjuk imádni Őt, de nem mi döntjük el, hogy mikor. A szellő, amit éreztél, a Szent Szellem szele volt. Ő irányít bennünket, nem pedig mi Őt. Meggyógyította a sebesülteket, és elkezdte munkálni azt az egységet, amire az előttünk álló csatában szükségünk lesz. Az igazi imádat kitölti a drága olajat Jézusra, a Fejre, azután végigfolyik az egész testen, és eggyé
tesz bennünket Vele és egymással. Aki egységbe kerül Vele, nem marad sebesült vagy tisztátalan. Az Ő vére tiszta élet, és akkor áramlik közöttünk, amikor Hozzá kapcsolódunk.


Ilyenkor a test többi részéhez is kapcsolódunk, és így az Ő vére átfolyik rajtunk.

Nem így történik-e a gyógyulás a saját testedben is, amikor összezárod a sebet, hogy a vér szabadon áramolhasson a sebesült részhez és meggyógyítsa azt? Amikor az Úr testének egyik tagja megsebesül, össze kell kapcsolódnunk egymással, amíg a beteg tag teljesen meg nem gyógyul. Mi mindnyájan együtt alkotjuk a Testet.

Az imádat öröme még mindig a levegőben érződött. Ebben a légkörben szinte titokzatosan mélynek tűnt mindez, bármilyen egyszerű igazság is volt. Amikor a Szent Szellem szele fújt, minden szó dicsőségesnek tűnt, ha mégoly egyszerű is volt. Annyira telve voltam szeretettel, hogy szerettem volna mindenkit megölelni, beleértve a határozott, öreg sasokat is.

Akkor hirtelen, mintha hideg zuhany ért volna, eszembe jutottak azok a hősök, akik nemrégen estek fogságba. A sas érzékelte ezt, de nem szólt semmit, csak feszülten figyelt. Végül megszólaltam:

- Kiszabadíthatjuk-e azokat, akiket az előbb elveszítettünk?


                                                                      A Király szíve


- Igen. Helyes, hogy így érzel - mondta végül a sas. - Addig nem vagyunk teljesek, és az imádatunk sem teljes, amíg az egész test helyre nem áll. Még a legdicsőségesebb imádatban, a Király közvetlen jelenlétében is érezni fogjuk ezt az ürességet mindaddig, amíg egyek nem leszünk, mert a Királyunk is ugyanezt érzi. Mindannyian bánkódunk a testvéreink miatt, akiket az ellenség fogvatart, de még inkább azért, mert a Királyunk is bánkódik. Te is, bár mindegyik gyermekedet szereted, mégis azért az egyért bánkódsz, aki beteg vagy sebesült. Ugyanúgy az Úr is szereti mindegyik gyermekét, de most a sebesültekre és elnyomottakra figyel a leginkább. Az Ő kedvéért egészen addig folytatnunk kell a harcot, amíg mindannyian helyre nem állnak. Ameddig egyetlenegy gyermeke is sebesült, addig Ő is sebesült.

folyt.köv.

A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4037
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #21 Dátum: 2010 December 13, 10:52:47 »
 :2smitten:
Kedves Zsuzsa!

Újra és újra öröm tölt el, hogy közzé teszed Rick Joyner fantasztikus könyvét! A sok drága gondolat közül annyi minden megragad, de most egyet emelnék ki közülük, ami erősen megfogott:

"Mi, akik feljutottunk a hegy tetejére, gyengének és ostobának tartottuk őket. Ők azonban sokkal többet elviseltek, szenvedtek, mint mi, és hűségesek maradtak. Isten megtartotta őket, ők pedig valóban nagyon szerették az Urat."

Az Úr Jézus egyik tanácsa (felszólítása!!) jutott eszembe:

"Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos vagyok!"  :168:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #22 Dátum: 2010 December 13, 13:15:18 »

Tünde, örülök, hogy Te is igy látod! Ez az üzenet tele van kijelentésekkel! ahányszor olvasom, mindig uj, aktuális.  :063: :044:
A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #23 Dátum: 2010 December 13, 13:23:07 »
                                                                A hit, amely hegyeket mozdít el

A sas mellett ültem, és előbbi szavain gondolkodtam. Végül megkérdeztem:

- Tudom hogy most Bölcsesség szól hozzám rajtad keresztül, mert az Ő hangját hallom, amikor beszélsz. Annyira magabiztos voltam a legutóbbi csata előtt, de majdnem én is beleestem az elbizakodottságnak ugyanabba a csapdájába, ami most ezeket a harcosokat fogságban tartja. Nagyon könnyen elbuktam volna, ha Bölcsesség nem állít meg. Cselekedeteimet sokkal inkább az ellenség iránti gyűlölet motiválta, mint az, hogy kiszabadítsam a testvéreimet. Mióta ehhez a hegyhez jöttem, és harcoltam a nagy csatában, csak most kezdem látni, hogy a legtöbb dolog, amit jól tettem, rossz indítékokból származott, és a legtöbb hiba, amit elkövettem, jó indítékokból történt.
Minél többet tanulok, úgy érzem, annál kevésbé bízom magamban.

- Látszik, hogy sok időt töltöttél Bölcsességgel - válaszolt a sas.

- Igen, Ő velem volt már sokkal hamarabb is, mint hogy felismertem, de attól tartok, még akkor is a legtöbbször ellene álltam és visszautasítottam. Érzem, hogy valami nagyon fontos dolog még hiányzik, amire szükségem lesz, amikor visszatérek a csatába, de nem tudom, mi az.

A hatalmas sas, ha lehet, még áthatóbb tekintettel nézett rám, ahogy válaszolt:

- Amikor Bölcsesség a szívedben szól hozzád, felismered a hangját, és gyorsan tanulsz, mert viseled a köpenyt. Amit most érzel, az az igazi hit.

- Még hogy hit?! - vetettem ellene. - Én éppen komoly kétségekről beszélek!

- Elég bölcs vagy ahhoz, hogy kételkedj magadban. De az igazi hit Istenbe kapaszkodik, és Rá támaszkodik, nem pedig rád, vagy a saját hitedre. Közel jársz ahhoz a fajta hithez,amely el tudja mozdítani ezt a hegyet a helyéről, és ennek meg is kell történnie, mert itt az ideje, hogy elvigyük olyan helyekre, ahol még soha nem volt. Abban azonban igazad van, hogy valami nagyon fontos dolognak még mindig híjával vagy, amire a későbbiekben szükséged lesz:  kijelentést kell kapnod.

Feljutottál a hegy tetejére, és minden igazságból merítettél az úton, jártál az Isten kertjében, ízlelvén az Ő feltétel nélküli szeretetét, és számos alkalommal találkoztál az Ő Fiával. Mindezek ellenére Isten szándékainak és terveinek még mindig csak apró morzsáit ismered, és azokat is csak felületesen.

Tudtam, hogy mennyire igaza van, ezért a sas szavai megnyugtattak.

- Olyan sokszor rosszul ítéltem meg embereket és helyzeteket. Bölcsesség már annyiszor megmentette az életemet, de a hangját még mindig csak nagyon halkan hallom a bensőmben, s a saját gondolataim és érzéseim még mindig túlkiabálják az Ő hangját. Sokkal tisztábban hallom Őt rajtad keresztül, mint a saját szívemben, s így tudom, hogy nagyon közel kell hozzád maradnom.

- Azért vagyunk itt, mert szükséged van ránk - válaszolt a sas.

- Azonban nekünk is szükségünk van rád. Vannak olyan ajándékaid, amelyek nekem hiányoznak, és nekem is vannak olyan ajándékaim, amelyeknek te vagy híjával.

Megtapasztaltál olyan dolgokat, amelyeket én nem, én pedig átéltem dolgokat, amelyeket te nem ismersz. Minket sasokat neked adott az Úr mindvégig, téged pedig nekünk. Egy ideig nagyon közel leszek hozzád, azután majd más sasokat kell elfogadnod helyettem. Minden sas különböző. Együttesen adatott meg nekünk, hogy megérthessük az Úr titkait, nem pedig külön-külön.

                                                                                          Az igazság ajtajai

A sas elrugaszkodott a szikláról, ahol eddig ült, és a levegőbe emelkedett.

- Gyere utánam! - hívott. - Ekkor a sziklafalba vájt lépcsőket pillantottam meg, amelyek egészen a hegy aljába egy kis ajtóhoz vezettek.

- Miért nem vettem ezt észre azelőtt? - kérdeztem.
- Amikor először jártál itt, annyira siettél, hogy körül se néztél.
- Honnan tudod? Te is itt voltál akkor?
- Akkor is tudnám, ha nem lettem volna itt, mert mindenki ugyanabból az okból mulasztja el ezt az ajtót. De az az igazság, hogy itt voltam - válaszolta. - Egyike voltam azoknak a katonáknak, akiket te fölfelé haladva olyan gyorsan lehagy tál.
Csak akkor ismertem fel benne azt az embert, akivel röviddel megtérésem után találkoztam, sőt néhányszor még beszélgettünk is.

- Annyira szerettem volna akkor utánad menni - folytatta.
- Olyan régóta voltam már azon a szinten, hogy változásra lett volna szükségem, de képtelen voltam otthagyni azokat az elveszett lelkeket, akiket próbáltam idevezetni. Amikor végül rászántam magam, hogy akár mennem kell, akár maradnom, az Úr akaratát fogom cselekedni, megjelent Bölcsesség, és megmutatta ezt a kis ajtót. Azt mondta, hogy ez egy rövidebb út, ami felvezet a hegycsúcsra. Így értem a hegy tetejére még előtted, ahol sassá változtam.

Most már emlékeztem, hogy jó néhány szinten láttam ehhez hasonló ajtókat. Az egyik ajtón be is kukucskáltam, és emlékszem, hogy mennyire elámultam azon, amit láttam. Azonban nem merészkedtem túl messzire, mivel annyira a csatára összpontosítottam, és arra, hogy minél hamarabb felérjek a hegycsúcsra.

- Ha bármelyik ajtón beléptem volna, akkor egyenesen a csúcsra jutok? - kérdeztem.
- Ez azért nem ilyen egyszerű - mondta a sas kissé ingerülten.
- Minden ajtó mögött folyosók vannak, amelyek közül az egyik felvezet a csúcsra.

Mielőtt még megkérdezhettem volna, folytatta:

- A többi ösvény a hegy más-más szintjeire vezet. Az Atya úgy tervezte az egészet, hogy mindenki a saját érettségi szintjének megfelelő utat választhatja.

- Bámulatos! Hogyan csinálta ezt? - gondoltam magamban, de a sas még a gondolataimat is hallotta.

- Nagyon egyszerű - folytatta. - A szellemi érettséget mindig az határozza meg, hogy mennyire képes valaki feláldozni a saját vágyait mások vagy a Királyság érdekében.
Mindig az az ajtó vezet a legmagasabb szintre, amelyik a legnagyobb áldozatot kívánja tőled, hogy beléphess.

Próbáltam minden szót gondosan az eszembe vésni. Tudtam, hogy be kell lépnem az előttem álló ajtón, és azt gondoltam, bölcs dolog volna, ha minél többet megtudnék róla, méghozzá olyantól, aki már járt ott előttem, és nyilvánvalóan a jó ajtót választotta a csúcsra.

- Én sem jutottam közvetlenül a csúcsra, és nem is találkoztam még senkivel, akinek ez sikerült - folytatta a sas. - De sokkal gyorsabban célhoz értem, mint a legtöbb harcos, mert olyan sokat tanultam az önfeláldozásról, amíg itt, az "Üdvösség" szintjén harcoltam.

Azért mutattam meg neked ezt az ajtót, mert viseled a köpenyt, de megtaláltad volna magadtól is. Az idő rövidre van szabva, és én azért vagyok itt, hogy segítsek neked minél hamarabb érettségre jutni.

- Minden szintről nyílnak ajtók, amelyek számodra felfoghatatlan kincsekhez vezetnek - folytatta. - Fizikailag nem szerezheted meg őket, de minden kincset, amit a kezedbe veszel, a szívedben fogsz továbbvinni. A szívednek Isten kincsesházává kell válnia. Mire újra felérsz a hegycsúcsra, a szíved drágakövek sokaságával lesz tele, melyek a Föld minden kincsénél értékesebbek. Ezeket, a kincseket soha senki nem veheti el tőled, hanem örökké a tieid maradnak. Indulj gyorsan. A viharfelhők már gyülekeznek, és közeledik egy másik nagy ütközet.

- Velem fogsz jönni? - kérleltem.
- Nem - válaszolt Ő. - Nekem most itt a helyem. Segítenem kell a sebesülteknek. De később újra találkozunk majd ezen a helyen. A sasok közül sok testvéremmel fogsz találkozni, és ők ott nagyobb segítségedre lesznek, mint én.

folyt.köv.






A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #24 Dátum: 2010 December 14, 09:11:11 »
                                                                A menny kincsei


Annyira megszerettem a sast, hogy alig akartam elválni tőle, s örültem, hogy később majd újra találkozunk. Az ajtó most már szinte mágnesként vonzott. Kinyitottam, és beléptem.

Odabent olyan ragyogás vett körül, hogy azonnal térdre estem. Aranyat, ezüstöt és leírhatatlanul gyönyörű drágaköveket láttam, amelyek dicsősége az Élet Fájának dicsőségével vetekedett. Végtelenül hatalmasnak tűnt a terem. A padló ezüstből készült, az oszlopok aranyból, és a mennyezet tiszta gyémántból, melynek ragyogása minden általam ismert színt tükrözött, sőt olyan színeket is, amelyeket eddig még nem láttam.

Számtalan angyal sürgött mindenfelé, különféle öltözékekben és nem földi eredetű díszegyenruhákban.

Ahogy elindultam a termen keresztül, az angyalok tisztelettel meghajoltak előttem.
Egyikük előrelépett, és nevemen szólítva üdvözölt. Elmondta, hogy bárhová mehetek, és bármit megnézhetek, amit csak szeretnék. Akik az ajtón keresztül jöttek, mindent megnézhetnek.

Ez a sok szépség annyira lenyűgözött, hogy meg sem tudtam szólalni. Végül megjegyeztem, hogy ez a hely még a Kertnél is csodálatosabb. Az angyal meglepődve válaszolt:

- De hiszen ez a Kert! Atyád házának szobái közül az egyik, és mi a te szolgáid vagyunk.

Ahogyan továbbmentem, angyalok nagy csoportja követett. Hátrafordultam, és megkérdeztem a vezetőt, hogy miért követnek engem.
- A köpeny miatt - válaszolt. - Szolgálatodra rendeltek bennünket most és az elkövetkezendő csatában.

Nem tudtam, mit kezdjek az angyalokkal, így hát tovább folytattam utamat. Erősen vonzott egy nagy kék drágakő, melynek belsejébe mintha a Nap és a felhők lettek volna bezárva. Amikor megérintettem, ugyanaz az érzés járt át, mint amikor az Élet Fájának gyümölcsét kóstoltam. Erőt éreztem és szeretetet minden és mindenki iránt, gondolkodásom pedig természetfeletti módon világos és tiszta lett. Egyre jobban láttam az Úr dicsőségét. Minél tovább tartottam kezem a kék drágakövön, annál nagyobbra nőtt a dicsőség. Soha nem akartam elvenni kezemet a kőről, de a dicsőség olyan erőteljessé vált, hogy végül nem bírtam tovább, s hátra kellett lépnem. Akkor egy csodálatos, zöld drágakőre esett a pillantásom.

- Ebben a másikban mi van? - kérdeztem a mellettem álló angyaltól.
- Ezek a kövek mind az üdvösség kincsei. Most éppen a mennyei birodalmat érinted, az a zöld pedig az élet helyreállítása mondta.

Megérintettem a zöld követ, s azonnal látványosan gazdag színekben jelent meg előttem a Föld. Ahogyan a kezem rajta tartottam a kövön, egyre nőtt a színek gazdagsága, és szeretetem minden iránt. Láttam az élőlények közötti  harmóniát, olyan módon, ahogyan eddig még soha, és az Úr dicsőségét a teremtett világban. A dicsőség egyre fokozódott, míg már nem bírtam tovább, és elvettem a kezem.

Ráébredtem, hogy fogalmam sincs, milyen régóta vagyok itt. Nem tudtam, hogy Istennel és az Ő teremtett világával kapcsolatos felfogásom és megértésem mennyire elmélyült, pusztán azáltal, hogy érintettem ezt a két követ. És még rengeteg sok ilyen drágakő volt itt. Abban az egy teremben is sokkal többet láttam, mint amennyit egy ember az egész élete alatt képes volna befogadni.

- Hány ilyen terem van még? - kérdeztem az angyalt.
- A hegy minden szintjén vannak ilyen termek.
- Hogyan ismerhetné meg valaki akár csak ebben az egy teremben lévő drágaköveket,  nem is beszélve a többi teremről? - kérdeztem.
- Az egész örökkévalóság a, rendelkezésedre áll erre a célra. Ezek a kincsek, amelyek az Úr Jézus legalapvetőbb igazságait tartalmazzák, elegendőek ahhoz, hogy több életet kitöltsenek, mint amennyit te gondolnál. Senki nem ismerhet meg teljesen akár csak egyetlen követ is egész élete alatt, ezért neked azokat kell magadhoz venned, amikre szükséged van, azután menj tovább a célod felé.

Újra a közelgő csatára gondoltam, és fogságba esett harcostársainkra. Nem volt valami kellemes gondolat ezen a dicsőséges helyen, de tudtam, hogy az egész örökkévalóság a rendelkezésemre áll majd, hogy visszajöjjek ide. Már nem maradt sok időm, hogy megtaláljam a csúcsra vezető utat, és azután újra a csatasorba álljak.

Újra az angyalhoz fordultam.
- Segítened kell megkeresnem azt az ajtót, amelyik a csúcsra vezet.
Zavartan nézett vissza rám.
- Mi a te szolgáid vagyunk - válaszolt -, de neked kell vezetned bennünket. Számunkra ez az egész hegy nagy rejtély. Mindannyian vágytunk belepillantani ebbe a nagy titokba, de ami korra elhagyjuk ezt a termet, amelyet oly kevéssé tudtunk megismerni, mi még nálad is többet fogunk tanulni.
- Azt tudod, hogy merre vannak az ajtók? - kérdeztem.
- Igen. De, hogy hova vezetnek, azt már nem tudjuk. Némelyik ajtó igen hívogatónak látszik, némelyik teljesen hétköznapinak, némelyik pedig egyenesen visszataszító. Sőt van egy ajtó, amelyik rettenetes.
- Hogyan létezhet ezen a helyen olyan ajtó, amelyik visszataszító? - kérdeztem hitetlenkedve. - És olyan, ami rettenetes? Hogyan lehetséges ez?
- Azt nem tudjuk, de megmutathatom neked - válaszolt az angyal.
- Kérlek vezess oda - mondtam.

Sokáig mentünk kibeszélhetetlenül dicsőséges kincsek között, amelyeket igen nehéz volt otthagyni. Sok ajtót is láttam, mindegyik fölött különböző bibliai igazságok álltak.

Amikor az angyal "hívogatónak" nevezte őket, úgy éreztem, igen alábecsülte vonzerejüket. Borzasztóan szerettem volna belépni mindegyiken, de a "rettenetes" ajtó iránti kíváncsiságom tovább vitt. Akkor hirtelen megpillantottam. A "rettenetes" szó szintén nem fejezte ki eléggé, amit láttam. Olyan félelem fogott el, hogy szinte a lélegzetem is elakadt.

folyt.köv.
A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4037
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #25 Dátum: 2010 December 14, 12:53:23 »
"Mindig az az ajtó vezet a legmagasabb szintre, amelyik a legnagyobb áldozatot kívánja tőled, hogy beléphess."
- mondta a sas.
Mennyire igaz!
Tünde


Igy van, Tünde!
Zsuzsa :2smitten:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #26 Dátum: 2010 December 15, 08:22:58 »
                                                                               Kegyelem és igazság


Hátat fordítottam az ajtónak, és sürgősen visszavonultam. A közelben egy gyönyörű piros kő feküdt, amelyre szinte rávetettem magam. Azonnal a Gecsemáné Kertjében találtam magam, s az Urat pillantottam meg imádkozás közben. A gyötrelem, amely megérintett, ha lehet, még az ajtó látványánál is szörnyűségesebb volt. Rémülten rántottam vissza kezemet a kőről, és kimerülten zuhantam a földre. Borzasztóan szerettem volna most visszatérni a kék és zöld kövekhez, de előbb össze kellett szednem magam, és tájékozódnom kellett. Az angyalok azonnal körém gyűltek, s szolgáltak nekem. Adtak egy pohár italt, amitől kezdtem egy kicsit föléledni. Hamarosan már elég erősnek éreztem magam, hogy felálljak, és visszainduljak az előbbi kövekhez. Azonban a visszatérő látomás, ahogyan az Úr imádkozik, végül is arra késztetett, hogy megálljak.

- Mi volt ez az egész? - kérdeztem.

- Amikor megérintesz egy követ, akkor egy kicsit mi is meglátunk és megérzünk abból, amit te érzel - válaszolt az angyal. - Tudjuk, hogy mindezek a kövek hatalmas kincsek, és a kinyilatkoztatások, amelyeket tartalmaznak, szintén mérhetetlenül értékesek. Egy pillanatra megláttunk valamit az Úr szenvedéséből, mielőtt megfeszíttetett, és egy keveset megéreztünk abból, amit azon a szörnyű éjszakán érzett. Nagyon nehéz megértenünk, hogy a  mi Istenünk hogyan szenvedhetett valaha így. Ezért sokkal jobban értékeljük" azt a megtiszteltetést, hogy szolgálhatjuk az embert, akiért Ő ezt a szörnyű árat fizette.

Az angyal szavai villámcsapásként értek. Harcoltam a nagy csatában, felmentem a hegy csúcsára, otthonosan mozogtam a szellemvilágban, az angyalokat szinte már észre sem vettem, és majdnem egyenrangúként beszéltem a hatalmas sasokkal. Az Úr szenvedéseiből azonban képtelen voltam akár csak egy pillanatot is elviselni anélkül, hogy ne akartam volna elfutni egy sokkal kívánatosabb élményhez.

- Nekem nem itt kellene lennem - kiáltottam fel elkeseredetten. - Hiszen én mindenkinél inkább megérdemeltem volna, hogy a gonosz fogságába essek!

- Uram - mondta az angyal kicsit félénken. - Tudjuk, hogy senki sem azért van itt, mert megérdemli. Te is azért vagy itt, mert még a világ megalapítása előtt kiválaszttattál egy bizonyos célra. Mi nem tudjuk, hogy mi ez acél, de azt igen, hogy ezen a hegyen mindenkinek nagyon fontos szerepe van.
- Köszönöm, igazán segítettél. Az érzelmeimet már-már túlterhelik ezek az élmények, és szinte felfoghatatlanok számomra. Igazad van. Senki sem azért van itt, mert méltó rá.
Valóban, minél magasabbra jutunk a hegyen, annál kevésbé vagyunk méltók arra, hogy ott legyünk, és annál nagyobb kegyelemre van szükségünk, hogy megmaradjunk. Nem is értem, hogyan jutottam fel oda az első alkalommal.
- Kegyelemből - válaszolt az angyal.
- Ha valóban szeretnél segíteni - mondtam -, akkor ezt a szót ismételd nekem mindig, amikor látod, hogy össze vagyok  zavarodva vagy kétségbeesem. Mindennél jobban kezdem megérteni, mit jelent ez a szó.
- Vissza kell mennem a piros drágakőhöz. Most már tudom, hogy ez a legdrágább kincs az egész teremben, és nem mehetek tovább, ameddig a szívemben nem hordom.

                                                                                                 A kegyelem igazsága

A piros drágakő mellett életem eddigi legfájdalmasabb élményén mentem keresztül.
Sokszor vissza kellett húznom a kezemet, amikor már úgy éreztem, hogy egyszerűen képtelen vagyok többet elviselni.

Számos alkalommal visszamentem a kék és a zöld kövekhez azért, hogy megfiatalodjak lelkemben, majd újra visszatértem. ,Bár minden alkalommal egyre nehezebb volt visszatérnem, az Úr iránti szeretetem és tiszteletem sokkal jobban elmélyült ez által, mint bármi más által, amit eddig megismertem vagy átéltem.
Végül, amikor az Atya jelenléte elhagyta Jézust a kereszten, nem bírtam tovább.
Elmenekültem.
Elmondhatom, hogy az angyalok, akik bizonyos fokig szintén átélték azt, amit én, teljesen egyetértettek velem. Akaraterőm, hogy újra megérintsem a piros követ, egyszerűen elpárolgott.
Nem akartam már visszamenni a kék kőhöz sem, csak kimerülten feküdtem a földön.

Sírtam azon, amin az Úr keresztülment, és sírtam, mert tudtam, hogy én is elhagytam Őt csakúgy, mint a tanítványai. Cserbenhagytam Jézust, amikor a legnagyobb szüksége volt rám, ugyanúgy, mint ők.
Úgy tűnt, napok teltek el, mire kinyitottam a szemem.
Egy másik sas állt mellettem. Három kő feküdt előtte: egy kék, egy zöld és egy piros.

- Edd meg őket - mondta. Engedelmeskedtem, és úgy éreztem, egész lényem megújul, nagy öröm és józanság töltötte el a lelkemet.
Amikor felálltam, kardom markolatában és a két vállamon ugyanazt a három követ láttam.
- Ezek most már örökre a tiéd - mondta az angyal. - Senki nem veheti el tőled, és nem veszítheted el őket.
- De hiszen ezzel az utolsóval még nem végeztem - tiltakoztam.
- Ezt a próbát egyedül Krisztus tudta kiállni - felelte ő. - Elég jól kiálltad, és most már tovább kell menned.
- Hová? - kérdeztem.
- Azt neked kell eldöntened, de mivel az idő sürget, azt javaslom, hogy próbálj minél hamarabb feljutni a csúcsra. - Azzal a sas sietve távozott.

Akkor eszembe jutottak az ajtók. Elindultam azok felé, amelyek azelőtt oly vonzónak tűntek. Amikor elértem az elsőt, már nem is tűnt annyira vonzónak. Akkor a másikhoz mentem, és ugyanazt éreztem.
- Úgy tűnik, valami megváltozott - jegyeztem meg hangosan.
- Te változtál meg - válaszoltak az angyalok nyomban. Megfordultam, hogy lássam őket, és elámultam azon, mennyit változtak. Az előbbi gyermeteg kinézetük helyett megjelenésük fejedelmi méltóságot és bölcsességet tükrözött. Tudtam, hogy azt tükrözik, ami bennem is végbement, de most kényelmetlennek találtam, hogy magamra gondoljak.

- A tanácsodat kérem - mondtam a vezetőnek.
- Hallgass a szívedre - mondta. - Ezek a hatalmas kincsek most már ott vannak benned.
- Én soha nem tudtam a saját szívemben bízni - válaszoltam.
- Hiszen az olyan, mint egy csatatér. Én magam is ki vagyok téve a tévedéseknek, káprázatoknak és az önző ambícióknak. Még azt is nehéznek találom, hogy mindezen lárma közepette meghalljam az Úr hangját.
- Uram, nem hiszem, hogy a piros kővel a szívedben továbbra is így lenne - jegyezte meg az angyalok vezetője, rá eddig nem jellemző határozottsággal.

Nekitámaszkodtam a falnak, és arra gondoltam, hogy pont most nincs mellettem a sas, amikor pedig a legnagyobb szükségem volna rá. Ő már járt itt előttem, és biztosan tudja, melyik ajtót kell választanom. De tudtam, hogy ő már nem fog visszajönni, és azt is tudtam, hogy nekem kell döntenem. Ahogy tűnődtem, a "rettenetes" ajtó volt az egyetlen, amire gondolni tudtam. Kíváncsiságból úgy döntöttem, hogy visszamegyek és újra megnézem. Előző alkalommal olyan gyorsan futottam el onnan, hogy még csak meg sem néztem, hogy milyen igazság van fölé írva. Ahogy megközelítettem, újra éreztem, hogy félelem kerít hatalmába, de most közel sem olyan erősen, mint az első alkalommal. A többi ajtóval ellentétben ezt az ajtót nagy sötétség vette körül, így egészen közel kellett mennem, hogy el tudjam olvasni, mi van fölé írva. Kissé meglepődve olvastam:
"KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE".

- Miért olyan félelmetes ez az igazság? - kérdeztem hangosan, tudván, hogy az angyalok úgysem fognak felelni. Ahogy tovább néztem, bizonyossá váltam abban, hogy ezen az ajtón kell belépnem.

- Sok oka van annak, hogy miért olyan félelmetes - válaszolt a sas ismerős hangja.
- Olyan boldog vagyok, hogy visszajöttél - mondtam. - Rosszul választottam?

- Nem! Jól választottál. Ez az ajtó minden más ajtónál hamarabb vezet a csúcsra.

Azért félelmetes, mert a teremtett világban a legnagyobb félelem forrása innen ered. A legnagyobb bölcsesség, amelyet az ember  megismerhet, szintén e mögött az ajtó mögött található. Ennek ellenére csak nagyon kevesen mennek be rajta.

- De miért olyan sötét ez az ajtó? - kérdeztem.
- Ezeknek az ajtóknak a fénye azt tükrözi, hogy az Eklézsia jelenleg mekkora figyelmet szentel a mögötte lévő igazságnak. Ez most az egyik leginkább mellőzött igazság, ugyanakkor az egyik legfontosabb is. Majd meg fogod érteni, ha belépsz. A legnagyobb hatalmat, amelyet ember kaphat, azok fogják kapni, akik ezen az ajtón bemennek. Amikor majd meglátod Jézus Krisztust ezen a trónon, akkor te is kész leszel arra, hogy Vele együtt üljél rajta.

- Ha több figyelmet szentelnénk ennek az igazságnak, akkor ez a ajtó nem lenne olyan sötét és baljóslatú? - kérdeztem.

- Úgy van. Ha az emberek tudnák, mekkora dicsőség rejtőzik mögötte, akkor ez lenne az egyik legfényesebb ajtó - sajnálkozott a sas. - Azonban nagyon nehéz belépni rajta.
Azért küldtek vissza, hogy bátorítsalak, mert hamarosan szükséged lesz rá. Nagyobb dicsőséget és nagyobb rettegést fogsz átélni, mint amit eddig ismertél. De tudd meg, hogy azért, mert most a nehéz utat választottad, később majd sokkal könnyebb lesz a dolgod. Azért, mert hajlandó vagy most szembenézni ezzel a kemény igazsággal, később nem fogsz veszteséget szenvedni.
Sokan Istennek csak a kedvességét akarják megismerni, de csak nagyon kevesen hajlandók megismerni az O keménységét. Ha nem teszed magadévá mindkettőt, akkor mindig a tévedés veszélyének leszel kitéve és annak, hogy kiesel a kegyelméből.

- Tudom, hogy soha nem jöttem volna ide, ha nem töltöttem volna időt a piros kőnél. Hogyan is választhatnám a könnyebb utat, amikor az annyira ellenkezik az Úr természetével? - kérdeztem.
- De most, hogy választottál, indulj hamar. Nemsokára egy másik óriási ütközet kezdődik, és szükség van rád az élvonalban - mondta.
Bátorságom megnőtt.  Végül odafordultam az ajtóhoz.

 folyt.köv.

A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4037
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #27 Dátum: 2010 December 15, 10:11:42 »
"Sokan Istennek csak a kedvességét akarják megismerni, de csak nagyon kevesen hajlandók megismerni az O keménységét. Ha nem teszed magadévá mindkettőt, akkor mindig a tévedés veszélyének leszel kitéve..."

Nagyon-nagyon igaz!
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #28 Dátum: 2010 December 16, 08:02:13 »
                                                                                                       
                                                                                A FEHÉR TRÓN

Mégegyszer körbenéztem a hegy belsejében lévő hatalmas teremben. Az üdvösség igazságait jelképező  kincsek és drágakövek dicsősége lélegzetelállító volt. Úgy tűnt, végtelen sok ilyen kincs van, és szinte lehetetlen teljesen befogadni szépségüket. Elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy a többi terem, amely a hit más nagy igazságait tartalmazta, ennél dicsőségesebb lehetne. Ez segített megértenem, hogy sok keresztény miért nem akarja soha elhagyni ezt a szintet: megelégszenek azzal, hogy csodálják a hit alapigazságait. Úgy éreztem, örökké itt tudnék maradni, anélkül, hogy megunnám.
De a sas, aki mellettem állt, figyelmeztetett:

- Tovább kell menned! - Megfordultam és ránéztem, s ő kicsit halkabban folytatta:
- Nincs annál nagyobb békesség és biztonság, mint az Úr üdvösségében időzni. Azért kerültél ide, hogy átéld ezt, mert szükséged lesz erre a hitre ott, ahova most mész. Azonban nem szabad tovább itt maradnod.

A sas kijelentése a békességről és a biztonságról azokat a bátor harcosokat juttatta eszembe, akik a hegy első szintjén, az Üdvösségen harcoltak. Olyan hősiesen küzdöttek, és oly sokakat megszabadítottak, ugyanakkor mindnyájuk testét szörnyű sebek borították.Nem úgy tűnt, mintha békességre és biztonságra találtak volna ezen a helyen. Akkor a sas megint félbeszakította gondolataimat, mintha hallotta volna őket.

- Isten másképpen értelmezi a békességet és a biztonságot, mint mi. Csatában megsebesülni nagy tisztességet jelent. Az Úr sebei által gyógyulunk meg, és mi is a saját sebeink által kapunk hatalmat a gyógyításra. Ha egyszer gyógyulást nyerünk, hatalmat kapunk mások meggyógyítására ugyanazon a ponton, ahol az ellenség megsebzett bennünket. A gyógyítás az Úr szolgálatának egyik alapvető része volt, és ezért a mi szolgálatunknak is alapvető része. Az egyik oka annak, amiért az Úr megengedi, hogy rossz dolgok érjék az Ő népét, hogy ők is könyörületet kapjanak mások iránt, mert ezen keresztül hat a gyógyítás ereje. Ezért beszélt Pál apostol a megverettetéseiről és megkövezéseiről, amikor a tekintélyét kérdőjelezték meg. Minden seb, amit kapunk és minden rossz dolog, ami velünk történik átváltoztatható arra a hatalomra, hogy jót tegyünk. Minden egyes ütés, amelyet a nagy apostol elszenvedett, mások üdvösségét eredményezte. Minden seb, amelyet a harcosok kapnak, mások megmentésére, gyógyítására vagy helyreállítására szolgál.

A sas szavai nagyon felbátorítottak. Itt, az üdvösség kincseinek dicsőségében még világosabbnak és metszőbbnek tűnt ez az igazság. Szerettem volna a hegy tetejéről kiáltani ezt az üzenetet, hogy bátorítsam azokat, akik még mindig harcolnak.

A sas így folytatta:
- Másik oka is van, hogy az Úr megengedi, hogy sebeket kapjunk. Nincs bátorság valós veszély nélkül - Az Úr azt mondta Józsuénak, hogy vele megy a harcba az Ígéret Földjéért, de újra és újra intette, hogy legyen bátor és erős. Azért mondta ezt, mert Józsuénak harcolnia kellett, és valóságos veszéllyel nézett szembe. Ilyen módon teszi próbára az Úr azokat, akik méltók az ígéretekre.

Ránéztem az öreg sasra, és észrevettem, hogy tépett és csapzott tollai alatt sebhelyek és forradások látszanak. Mégsem voltak csúnyák ezek a hegek, mert aranybarázdák húzódtak rajtuk, amelyek nem fémből, hanem húsból és tollból voltak. Észrevettem, hogy ez az arany sugározza a dicsőséget, amely a sasból árad, és amely oly csodálatossá és félelmetessé tette.

- Eddig miért nem vettem ezt észre? - kérdeztem.
- Amíg nem látod és méltányolod az üdvösség kincseinek mélységeit, addig nem láthatod azt a dicsőséget sem, amit az evangéliumért való szenvedés jelent. Ha megláttad, kész vagy azokra a próbákra, amelyek után a szellemi hatalom magasabb fokára léphetsz. Ezek a sebek örökké tartó dicsőséget jelentenek. Ezért viseli Urunk még itt a mennyben is a sebhelyeket. Még mindig láthatod a sebeit, és az Ő választottainak sebeit is, amelyeket Érte szenvedtek el. Ezek a mennyei érdemrendek. Akik viselik, jobban szeretik Istent és az Ő igazságát, mint a saját életüket. Ők azok, akik követték a Bárányt, akárhová ment, és vállalták a szenvedést az igazságért, az igazságosságért és az emberek üdvözüléséért. Az Úr népe igazi vezetőinek, akik valódi szellemi fennhatóságot hordoznak, előbb a szenvedések által kell bizonyítaniuk Isten iránti odaadásukat.

Ránéztem az engem kísérő angyalcsoport vezetőjére. Azelőtt soha nem láttam, hogy egy angyal mély érzelmeket tanúsított volna, de ezek a szavak mélyen megindították őt is, meg a többi angyalt is. Azt gondoltam, mindjárt sírva fakadnak. Akkor a vezető megszólalt:

- A teremtés kezdetétől fogva sok csodának voltunk szemtanúi. De mindezek között a legnagyobb, amikor az emberek önként vállalják a szenvedést az Úrért és felebarátiakért. Nekünk is harcolnunk kell, és időnként mi is kapunk sebeket, de itt a mennyben olyan nagy világosságban és dicsőségben élünk, hogy mindez nem esik nehezünkre. De amikor az emberek, akik oly sötét és gonosz helyen laknak, oly kevés bátorítást kapnak, és képtelenek az Úr dicsőségét közvetlenül szemlélni, csak reménységük van felőle, önként vállalják a szenvedést, azért a reménységért, melyet csak homályosan láthatnak szívükkel ez még a leghatalmasabb angyalokat is arra készteti, hogy térdüket meghajtva, boldogan szolgálják az üdvösségnek ezeket az örököseit.

Először nem értettük, miért rendelte az Atya, hogy az emberek hitben járjanak, anélkül, hogy a valóságot és a menny dicsőségét közvetlenüln szemlélhetnék, és hogy ilyen ellenségeskedést szenvedjenek el. De most már értjük, hogy a szenvedések által válik teljesen bizonyossá, méltók-e arra a nagy hatalomra, amelyet Isten saját háza népének fog adni. Ez a hitben való járás a legnagyobb csoda az egész mennyben. Azok, akik kiállják ezt a próbát, méltók arra, hogy a Báránnyal együtt üljenek az Ő trónján, mivel a Bárány méltókká tette őket, ők pedig bebizonyították, hogy igazán szeretik az Urat.

Ekkor a sas közbeszólt:

- A bátorság által mutatkozik meg a hit. Az Úr sohasem ígérte, hogy az Ő útja könnyű lesz, de biztosított bennünket, hogy megéri. Azoknak a bátorsága, akik az Üdvösség szintjén harcoltak, tiszteletet ébresztett a menny angyalaiban az iránt, amit Isten a bukott emberben elvégzett. Ezek a harcosok sebeket kaptak a szörnyű támadásban, miközben - ugyanúgy, mint Krisztus a kereszten - nem láttak mást, mint sötétséget, és úgy látszott, hogy a gonosz arat diadalt az igazság felett. Ennek ellenére nem adták fel, és nem  hátráltak meg.
Újra azon kezdtem bánkódni, hogy én nem maradtam ott az Üdvösség szintjén, hogy együtt harcoljak ezekkel a bátor emberekkel. A sas értette a gondolataimat, és újra közbeszólt:

- Azzal, hogy megmásztad a hegyet, te is bebizonyítottad hitedet és bölcsességedet, amelyek szintén hatalmat szabadítanak fel. Hited sok lelket szabadított meg, akik ezáltal az üdvösség hegyéhez jöttek. Te is kaptál néhány sebet, de a te hatalmad a királyságban inkább a hit cselekedeteiből származik, mint a szenvedésből. Mivel néhány dologban hűséges voltál, most azt a nagy megtiszteltetést kapod, hogy visszamehetsz szenvedni, hogy sokak vezetőjévé válhass. De ne felejtsd el, hogy mi mindannyian egy közös célért munkálkodunk, tekintet nélkül arra, hogy építünk vagy szenvedünk. Ha még magasabbra jutsz a hegyen, még sokkal több lélek tölti majd meg ezeket a termeket, a menny nagy örömére. Most arra hivattál el, hogy följebb juss és építs, de ha ezen hűséges leszel, akkor később megkapod azt a megtiszteltetést is, hogy szenvedj Őérte.

Megfordultam, és ránéztem a sötét és baljóslatú ajtóra, amire ez volt írva: "Krisztus Ítélőszéke". Ahogy melegség és békesség árasztotta el lelkemet, amikor az üdvösség csodálatos kincseire néztem, most a félelem és bizonytalanság öntött el, amikor erre az ajtóra pillantottam. Úgy tűnt, minden porcikám itt akar maradni ebben a teremben, és semmi sem akarja bennem, hogy bemenjek az ajtón. A sas újra válaszolt a gondolataimra.

- Mielőtt bármelyik nagy igazsághoz vezető ajtón belépsz, ugyanezek az érzések fognak el. Még akkor is ezt érezted, amikor beléptél ebbe a terembe, amely az üdvösség kincseivel van tele. De a félelmek a bukás következményei, a Jó és Gonosz Tudása Fájának gyümölcsei. Ez a tudás tett mindannyiunkat bizonytalanná és énközpontúvá. A jó és a gonosz ismerete miatt tűnik félelmetesnek Isten valódi ismerete, holott valójában  minden Istentől származó igazság nagyobb békességre és biztonságra"vezet bennünket.
Még Isten ítéletei is kívánatosak, mert az Ő útjai mindig tökéletesek.

Mostanra már eleget tapasztaltam ahhoz, hogy tudjam: ami helyesnek látszik, sokszor az hozza a legkevesebb eredményt, és gyakran kudarchoz vezet. Utam során mindig a nagyobb kockázattal járó ösvény vezetett a legnagyobb jutalomhoz. Azonban úgy tűnt, egyre nagyobb a tét. Ezért egyre nehezebb volt úgy döntenem, hogy folytatom az utat felfelé. Kezdtem megérteni azokat, akik egy ponton megálltak, és nem akartak továbbmenni, bár jobban tudtam, mint valaha, hogy rosszul döntöttek. Csak az jelent valódi biztonságot, ha folyton továbbhaladunk olyan régiókba, ahol még több hitre van szükségünk, és még inkább függünk az Úrtól.

 - Igen, a magasabb szellemi szinten való járás valóban több hitet követel - tette hozzá a sas.
 - Az Úr kezünkbe adta Királyságának térképét, amikor azt mondta: "Ha meg akarod tartani az életedet, akkor el fogod veszteni, de ha elveszíted Énértem, akkor megtalálod. " Egyedül ez tarthat meg az ösvényen, míg fölérsz a csúcsra, és ez vezet győzelemre az előttünk álló !1agy csatában, és segít majd, hogy megállhass Krisztus Ítélőszéke előtt.

Tudtam, itt az ideje, hogy elinduljak. Elhatároztam, hogy mindig emlékezni fogok ennek a teremnek a dicsőségére, ahol az üdvösség kincsei voltak, de azt is tudtam, hogy tovább kell mennem. Megfordultam, minden bátorságomat összeszede, kinyitottam a Krisztus ítélőszéke felé vezető ajtót, és beléptem. A mellém rendelt angyalok körülállták az ajtót, de nem jöttek velem.

folyt.köv.

A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4037
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Üzenetek az utolsó idők egyházának
« Válasz #29 Dátum: 2010 December 16, 13:03:13 »
"De a félelmek a bukás következményei, a Jó és Gonosz Tudása Fájának gyümölcsei. Ez a tudás tett mindannyiunkat bizonytalanná és énközpontúvá. A jó és a gonosz ismerete miatt tűnik félelmetesnek Isten valódi ismerete, holott valójában  minden Istentől származó igazság nagyobb békességre és biztonságra"vezet bennünket."
Ámen!
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.