Ahogy beszélt, szavai szíven ütöttek. Én is vétkes voltam mindabban, amit mondott.
Sorra elvonultak előttem azok a fiatalok, akiket elhessegettem magamtól, mert nem tartottam őket érdemesnek arra, hogy az időmet rájuk pazaroljam. Most már kétségbeesetten mentem volna, hogy újra összegyűjtsem őket! Az a szomorúság, amelyet éreztem, még az elvesztegetett időm feletti szomorúságnál is nagyobb volt. Hiszen embereket vesztegettem el! Most sokan közülük az ellenség foglyai. Azok között vannak, akik megsebesültek és foglyul estek a legutóbbi csatában. Ez az egész csata emberekért folyt, és mégis gyakran velük törődtünk a legkevésbé.
Inkább harcolunk különböző igazságokért, mint emberekért, holott értük adattak az igazságok. Missziós szervezetekért és szolgálatokért harcolunk, miközben kíméletlenül keresztülgázolunk azokon az embereken, akikből e szervezetek állnak.
- És még engem tartanak sokan szellemi vezetőnek, holott valójában én vagyok a szentek között a legkisebb! - mondtam hangosan.
- Tudom, hogy mit érzel - jegyezte meg egy másik ember, akit felismertem. Róla mindig azt gondoltam, hogy minden idők egyik legnagyobb keresztény vezetője.
- Pál apostol, életének végéhez közeledve azt mondta magáról, hogy ő a szentek közül a legkisebb. Azután halála előtt a „legnagyobb bűnösnek” nevezte magát. Ha ezt nem tanulta volna meg földi életében, akkor őt is az a veszély fenyegette volna, hogy a szentek között az egyik legutolsó lesz a mennyben. Mivel azonban megtanulta, ezért most egyike azoknak, akik a legközelebb vannak az Úrhoz, és akik a legmagasabb rangot kapják majd az örökkévalóságban - mondta.
Az, hogy e zt a z e m b e r t i s a „bolond szüzek” között láttam, a legnagyobb meglepetés volt, ami eddig ért.
- Nem tudom elhinni, hogy te is azok közé a bolond szüzek közé tartozol, akik átaludták földi életüket. Te miért vagy itt?
- Azért, mert az egyik legsúlyosabb hibát követtem el azok között, akikre Megváltónk dicsőséges evangéliumát bízták. Pál apostollal ellentétben - aki onnan indult, hogy nem tartotta magát alábbvalónak a legnagyobb apostoloknál, majd egészen odáig ment, hogy ő a bűnösök között az első - én éppen fordítva jártam be ezt az utat:
mikor elindultam, tudtam, hogy én vagyok az egyik legnagyobb bűnös, aki kegyelmet nyert, de életem végére már a legnagyobb apostolok közé soroltam magam. Ellentétben a barátunkkal, aki bizonytalanságból támadta a körülötte lévőket, én a mérhetetlen büszkeségem miatt támadtam mindenkit, aki nem pontosan úgy látta a dolgokat, ahogy én. Azokat, akik követtek, megfosztottam a saját elhívásuktól, sőt még a személyiségüktől is, és kényszeríttettem őket, hogy hozzám hasonlók legyenek.
Körülöttem senki sem lehetett önmaga. Senki sem mert kérdőre vonni, mert ha megpróbálta volna, porrá zúzom. Azt gondoltam, ha másokat elnyomok, magamat felemelem. Azt hittem, hogy nekem kell a Szent Szellem szerepét betöltenem mindenki számára. Kívülről a szolgálatom olajozottan működő gépezetnek látszott, ahol mindenki egységben van és tökéletes a rend, de valójában ez a koncentrációs tábor rendje, volt. Az Úr gyermekeit az én saját képemre formáltam az Ő képe helyett, s robotokat csináltam belőlük. A végén már nem is az Urat, hanem a saját magamnak épített bálványt szolgáltam. Életem végére tulajdonképpen az igazi evangélium ellenségévé váltam - legalábbis a gyakorlatban még akkor is, ha tanításaim és írásaim maradéktalanul biblikusnak tűntek.
Mindez éppen tőle annyira megdöbbentett, hogy úgy éreztem, minden újabb találkozás még nagyobb megdöbbenést hoz számomra, mint az előző.
- Ha valóban az evangélium ellenségévé lettél, akkor hogy lehet az, hogy mégis itt vagy? - kérdeztem.
- Isten kegyelméből bíztam a keresztben a saját üdvösségemre nézve, még akkor is, ha másokat visszatartottam tőle azzal, hogy az Úr helyett magamhoz vezettem őket. Áldott Megváltónk azonban hűséges marad még akkor is, ha mi hűtlenek vagyunk.
Az is az Úr kegyelme volt, hogy hamarabb elhívott a Földről, mint eredetileg tervezte, hogy az emberek, akik a hatalmam alatt voltak, megtalálhassák és megismerhessék Őt.
Ennél jobban nem is lehettem volna megdöbbenve. Mindez igaz lehet? Hiszen a történelem merőben más képet festett erről az emberről. Gondolataimban olvasva folytatta:
- Istennek egészen más krónikáskönyvei vannak, mint nektek a Földön.
Most bepillantást nyerhettél ebbe, de még mindig nem látod át teljesen, hogy mennyire is különbözőek valójában.
A földi történelem elmúlik, de azok a könyvek, amelyeket itt írnak, örökké megmaradnak.
Ha tudsz örvendezni annak, amit a menny följegyez az életedről, akkor valóban áldott vagy. Az ember mindig tükör által homályosan lát, és ezért mind a történelem, mind a saját élettörténete homályos marad számára, sőt néha teljesen tévesen értékeli.
- Hogy lehet az, hogy sok más vezető olyan nagyra becsült téged? - kérdeztem, mivel még mindig nehezemre esett befogadni, amit hallottam.
- Még a keresztények közül is csak nagyon-nagyon keveseknek adatik meg az igazi megítélés ajándéka. Enélkül lehetetlen pontosan felismerni az igazságot a jelen vagy a múlt embereivel kapcsolatban. Még ezzel az ajándékkal sem könnyű.
Addig, amíg ide nem kerülsz, ahol mindenki teljesen lelepleződik, mindig torz előítéletek alapján fogsz megítélni másokat, és jobbnak vagy rosszabbnak gondolod őket, mint amilyenek a valóságban.
Ezért kaptuk azt a figyelmeztetést, hogy senkit ne ítéljünk idő előtt. Addig, amíg ide nem kerülünk, nem tudhatjuk igazán, hogy mi van mások szívében, akár jók, akár gonoszak a tetteik. Még a legrosszabb embernek is vannak jó szándékai, és még a legjobb embernek is vannak gonosz szándékai. Csakis itt lehet megítélni az embert mind cselekedetei, mind szándékai alapján.
- Miután visszatérek a Földre, képes leszek majd helyesen értékelni a történelmet azért, mert itt jártam? - kérdeztem.
- Te azért vagy itt, mert kérted az Urat, hogy keményen ítéljen meg és kíméletlenül igazítson ki, hogy tökéletesebben szolgálhasd Őt.
Ez volt életed egyik legbölcsebb kérése.
A bölcs megítéli magát, mielőtt más ítélné meg. Aki még bölcsebb, az Urat kéri, hogy ítélje meg, mert felismeri, hogy az ember még önmagát sem tudja helyesen megítélni.
Azáltal, hogy itt jártál, sokkal nagyobb bölcsességre és tisztánlátásra tettél szert, de a Földön sosem láthatsz teljesen tisztán. Amit itt átéltél, az segíteni fog abban, hogy jobban megismerd az embert, de teljesen csak akkor ismerheted meg, amikor már végleg itt leszel. Amikor majd elhagyod ezt a helyet, akkor inkább azon fogsz megdöbbenni, hogy milyen kevéssé ismered az embereket"mint azon, hogy mennyivel jobban ismered őket, mint eddig. És ez ugyanúgy igaz a történelemre is. Azért beszélhettem most veled, mert bizonyos értelemben a tanítványom lettél az írásaim által, és ha megtudod az igazságot velem kapcsolatban, az hasznodra lesz - fejezte be a híres Reformátor.
folyt.köv.
