Engem 2 évig 7.-8. osztályban csúfoltak,piszkáltak,kinevettek stb. az osztálytársaim.Sírva mentem minden nap az iskolába.Sokszor álmodtam és álmodoztam olyanokat,hogy kitépem a körmüket,leöntöm őket benzinnel,aztán hagyom,hogy könyörögjenek az életükért,de a végén csak felgyújtom őket stb.,válogatott szörnyűségek.Mély sebeket hagyott bennem.Aztán jó pár évvel később,egyszer leültem és elgondolkodtam,hogy mire is jó ez?Nekik rosszabb ettől?Nem.Nekem rosszabb ettől? Igen.Akkor mire ez a gyűlölet?Semmi értelme.És megbocsátottam.Mindent.Elengedni nehezebb volt,de ma már ha eszembe jut,nem a harag jut eszembe,hanem a sajnálat azok iránt az emberek iránt.És kérem Istent,hogy nekik is mutassa meg szeretetét,ahogy nekem tette.
Aztán megbocsátottam Hitlernek is.Nem őmiatta,neki úgyse számít,magam miatt.Ezt egy testvérnőm nem képes megérteni.Ő egyéb politikai embereknek sem bocsát meg.Mondtam neki,minden egyes ember Isten teremtménye.Isten minden egyes embert szeret,Jézus minden egyes emberért meghalt a kereszten,nincs jogom ezt felülbírálni.Számomra a megbocsátás a szeretet egy formája.Nem a tettét szeretem,szó sincs róla, Isten teremtményét szeretem benne.A tetteit nem kell,de azt,hogy ember, lehet.Na, meg szíven ütött egy mondat a Bibliában:Áldd azt,aki átkoz téged.