Szerző Téma: Az álom  (Megtekintve 32868 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető körtevirág

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 326
  • Isten gyermeke
Re:Az álom
« Válasz #135 Dátum: 2010 November 05, 10:35:45 »
Pásztorunk mesélt egy régi álmot. Még a 80-a években volt, 20-an voltak Balatonfüreden megtérve, szórták az igét, de semmi haszna nem volt. El voltak keseredve. Az akkori csoport vezetőjük (vagy közösség,minek nevezzem), azt álmodta, hogy minden háznál harcosok állnak. Megkérdezte, hogy kik vagytok? Azt válaszolták, hogy ők azért állnak ott, hogy ne engedjék az embereket megtérni. Ezután elkezdtek szellemi harcolni és 2-3 éven belül 200-an lettek.

Én egyszer azt álmodtam,hogy bementem a falumban a templomba mise előtt, elkezdtem nyelveken szólni, meg kötözni a gonoszt és az emberek furán viselkedtek, aztán mindenkit felszólítottam, hogy térjen meg a bálványimádásból és jöjjön el a gyülekezünkbe.Mondtam, hogy van még időnk a busz indulásáig, tanuljunk meg egy szép dicséretet. Órákig énekeltük ugyanazt a dicséretet. Az Úr, oly csodálatos, nincs más, csak ő, Mindenható hatalma örökké tart, a mi Istenünk az Úr, Dicsérd és magasztald Őt, mert jó és örökkévaló, oly szent és .....(nem emlékszem a szóra) a mi Istenünk az Úr!Csoportosan levonultunk a buszhoz, és mindenki engedelmesen és nagyon vidáman, felszabadultan követett.
Most mennem kell a buszra,majd holnap folytatom.
Testem a Szent Szellem temploma, mert Jézus Krisztus vére megváltott az ördög
kezéből, ezért az én testem nem az ördögé, nem enyém, hanem Istené, akinek én szánom
az én testemet élő, szent és Istennek tetsző áldozatul, mint okos tiszteletemet.

Nem elérhető Irma

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1935
Re:Az álom
« Válasz #136 Dátum: 2010 November 05, 11:03:25 »
Szia Körtevirág!

Ezt irtad :

....Marilyn szerint fontos, hogy megtartsuk a sabbath-ot,hogy melyik napon,napszakban azt ő nem tudja, de itt nem az a lényeg, hogy dobjunk el kapát-kaszát és üljünk az ágyunkon magunk elé meredve, várva a kijelentést. ..."

Nem tudom ki ez a Marilyn, de ezt biztos, hogy a saját kútfejéből merítette, sehol nincs erre utasítás az Igében. Arra igen, hogy menjünk a titkos kamránkba és keressük az Urat, de ez a magunk elé meredés már ne is haragudj számomra nagyon meredek hangzású. És nem is szeretném ha engem erre tanítana valaki.

Sajnálom de ezek engem inkább taszítanak, mint vonzanak a te általad képviselt vonalhoz.
„Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsása jut?”

Ézsaiás könyve 51:12

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Az álom
« Válasz #137 Dátum: 2010 November 05, 11:58:05 »

  Szia Irma!   :059:

 Már bocsi, hogy közbeszólok, de Körtevirág éppen azt írta, hogy:
 
  "de itt nem az a lényeg, hogy dobjunk el kapát-kaszát és üljünk az ágyunkon magunk elé meredve, várva a kijelentést. ..."

    :2smitten:

Nem elérhető Irma

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1935
Re:Az álom
« Válasz #138 Dátum: 2010 November 05, 12:54:10 »
Szia Kamilla!

Jó, hogy közbeszóltál, mert én - úgy néz ki - alaposan félreértettem. De mondjuk túlzottan nem befolyásolja a véleményemet, hogy nekünk a Bibliai forrásból kell táplálkoznunk, még a nagy biblia magyarázókat tisztelve is.

De azért köszönöm!

Bocsánatot kérek a félreértésért!

szeretettel : Irma
„Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsása jut?”

Ézsaiás könyve 51:12

Nem elérhető körtevirág

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 326
  • Isten gyermeke
Re:Az álom
« Válasz #139 Dátum: 2010 November 05, 14:08:20 »
Háát,úgy látszik én itt csak "letolást" kapok mindig.  :04:
Mindegy, folytatom az álmomat, van még fél órám.
Pásztorunk mesélt egy régi álmot. Még a 80-a években volt, 20-an voltak Balatonfüreden megtérve, szórták az igét, de semmi haszna nem volt. El voltak keseredve. Az akkori csoport vezetőjük (vagy közösség,minek nevezzem), azt álmodta, hogy minden háznál harcosok állnak. Megkérdezte, hogy kik vagytok? Azt válaszolták, hogy ők azért állnak ott, hogy ne engedjék az embereket megtérni. Ezután elkezdtek szellemi harcolni és 2-3 éven belül 200-an lettek.

Én egyszer azt álmodtam,hogy bementem a falumban a templomba mise előtt, elkezdtem nyelveken szólni, meg kötözni a gonoszt és az emberek furán viselkedtek, aztán mindenkit felszólítottam, hogy térjen meg a bálványimádásból és jöjjön el a gyülekezünkbe.Mondtam, hogy van még időnk a busz indulásáig, tanuljunk meg egy szép dicséretet. Órákig énekeltük ugyanazt a dicséretet. Az Úr, oly csodálatos, nincs más, csak ő, Mindenható hatalma örökké tart, a mi Istenünk az Úr, Dicsérd és magasztald Őt, mert jó és örökkévaló, oly szent és .....(nem emlékszem a szóra) a mi Istenünk az Úr!Csoportosan levonultunk a buszhoz, és mindenki engedelmesen és nagyon vidáman, felszabadultan követett.
Most mennem kell a buszra,majd holnap folytatom.

Szóval, bementünk a gyülibe kb. 30-an és többen is megtértek. Aztán a köv. jelenet az volt, hogy egy gyülekezet előtt beszélek arról, hogy hogyan hozom Isten igaz ösvényére a katolikusokat.

Azért volt érdekes, mert már gondoltam rá, hogy a katolikusok felé kéne valahogy szolgálnom, de nem tudom hogyan fogjak hozzá. A másik érdekes az volt, hogy a templomban ált. 60-70-en szoktak lenni, zömmel idős nők, de most mindenféle korosztály volt és csak 20-30 ember. Ráadásul nincsenek olyan ambícióim,hogy nagy tömeg előtt beszéljek seholse, pláne nem egy gyüli előtt.

Egy testvérnőnek álmában szólt Jézus. Megtért, de eltévelyedett, újra bűnös lett. Egyszer álmában megjelent neki Jézus egy úton és azt mondta, hogy ez az utolsó esélyed, ha most nem térsz meg végleg, nem lesz több. Köv. vasárnap elment gyülibe és azóta is töretlen a lelkesedése az Úrban.  :088:

Volt egy durva álmom is. Visszatérően. Nem aludtam még teljesen, kicsit tudatomnál voltam, de nem tudtam befolyásolni a történéseket, csak voltak saját gondolataim is közben.
Úgy kezdődött, hogy autóval bementem(nem is tudok vezetni) egy nagy parkolóba, hogy majd ott alszok, mert nem volt máshol. Emberek voltak a parkolóban és mondták, hogy nem fogok tudni aludni, mert itt koncertezik vmi énekesnő.Én leparkoltam és bementem a terembe, ahol az énekesnő volt. Celine Dion és Britney Spears keverék volt. Volt sok ember, oldalt meg szendvicseket lehetett kapni. Nagyon magasan volt a plafon. Engem valami nagyon vonzott egy kisebb terembe, ami a nagy teremből nyílt. Nagyon,nagyon vonzott. Ja, majd elfelejtettem, nem Magyarországon volt és külföldiül beszéltünk. Asszem angol volt. Lehetett együtt vokálozni az énekesnővel és én is beálltam egy kicsit, aztán mentem tovább a kisebb terem felé. Ott egy csoport férfi ült, itt egy kicsit zavaros lett, mert kiderült, hogy egyikük a barátom. Eddig nem is tudtam róla, hogy nekem lenne ilyen, de akkor már teljesen természetes volt. Románul szólt hozzám, hogy ne áruljam el, hogy ismerem az ország nyelvét, beszéljünk románul. Én meg odamentem teljes természetességgel és az ölébe ültem, meg parázna(fúj) dolgokat műveltem vele. Közben, mintha semmit nem csinálnánk ketten, a főnök beszélt tovább. Kiderült, hogy egy rabló meg csaló banda.Vmi közelgő balhéról beszéltek. Aztán észrevette, hogy én is ott vagyok és szólt barátomnak, hogy nekem nem kellene itt lennem. Ő meg mondta, hogy csak románul meg magyarul tudok, ne aggódjon. Aztán bejött egy nő egy hatalmas csomaggal a kezében, hogy én nyertem az énekversenyt. A főnök begurult, hogy nem lehet rendesen megbeszélést folytatni és szünetet rendelt el. Egy indiános kinézetű fiatal srác szólt nekem magyarul, hogy magyar vagyok? Én meg mondtam neki, igen.Elkezdtünk beszélgetni. Aztán barátom szólt neki, hogy kísérjen ki engem szendvicset venni, mert bizti éhes vagyok, és akkor vettem észre, hogy jééé, tényleg. Adott pénzt. megkérdeztem, ő is kér-e. Azt mondta, majd eszik reggel. Vettünk kaját, itt is történt sok minden, de nem lényeges. Elég részletgazdag álom volt. Amikor vége lett a megbeszélésnek, a barátommal elmentünk az autómhoz. Kissé másként nézett ki, mint az elején az álomnak. Hátul nem ülés volt, hanem ágynak való alkalmatosság. Ekkor már virradt. Elfüggönyöztünk és kiderült, hogy a barátom vámpír. De én ezt tudtam már, mert természetes volt számomra. Nem írom le miket csináltunk, szeretném elfelejteni. Ezen a ponton kívántam, bárcsak közbe tudnák avatkozni, de nem ment. Aztán teljesen felébredtem és első dolgom volt, hogy elhatárolódtam ettől a undorító álomtól és kértem Istent szabadítson meg tőle. Többször is álmodtam, és utána mindig imádkoztam, hogy szabaduljak már meg ettől az álomtól. És egyszer közbe tudtam avatkozni. Amikor a srác elvitt enni, én elküldtem, hogy vegyem nekem vmit, én meg megkerestem egy pünkösdista lelkészt, hogy segítsen megszabadulni a vámpírtól. Ő imádkozott és az álom szertefoszlott. Aztán még 2x próbálkozott visszatörni, de mindig sikerült közbelépnem, és ezután végleg elmaradt.
Testem a Szent Szellem temploma, mert Jézus Krisztus vére megváltott az ördög
kezéből, ezért az én testem nem az ördögé, nem enyém, hanem Istené, akinek én szánom
az én testemet élő, szent és Istennek tetsző áldozatul, mint okos tiszteletemet.

Nem elérhető Irma

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1935
Re:Az álom
« Válasz #140 Dátum: 2010 November 05, 15:08:54 »
Kedves Körtevirág!

Nem kapsz letolást, és sajnálom, hogy igy érzed. De azért azt ugye nem gondolod, hogy a most elmesélt álmodnak volt valami szellemi töltete? Ezt még te sem gondolhatod komolyan.
„Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsása jut?”

Ézsaiás könyve 51:12

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Az álom
« Válasz #141 Dátum: 2010 November 05, 15:28:49 »

 Drága Irma!!   :01:

 Van szellemi töltete, csak nem Szent Szellem   :02:
 és sok-sok pszichikai töltet még mellé   :118:


     :2smitten:

Nem elérhető Irma

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1935
Re:Az álom
« Válasz #142 Dátum: 2010 November 05, 15:34:54 »
Igaz! :2smitten:
„Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsása jut?”

Ézsaiás könyve 51:12

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Az álom
« Válasz #143 Dátum: 2010 November 05, 15:37:40 »
 :045:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető körtevirág

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 326
  • Isten gyermeke
Re:Az álom
« Válasz #144 Dátum: 2010 November 05, 15:44:44 »
 :088:

A letolást idézőjelbe tettem, pont azért, mert nem érzem annak, csak nem tudtam rá jobb szót, hogy én nem tudok úgy írni ide, hogy valaki nem azt reagálná, nem úgy van az, héé. Nincs bennem harag. Mióta megtértem én nem is haragudtam senkire vagy ha igen 2 mp alatt eltűnt és bocsánatot kértem, hogy haragudtam rá. Kivétel a Sátán természetesen.
holnap folyt.
Testem a Szent Szellem temploma, mert Jézus Krisztus vére megváltott az ördög
kezéből, ezért az én testem nem az ördögé, nem enyém, hanem Istené, akinek én szánom
az én testemet élő, szent és Istennek tetsző áldozatul, mint okos tiszteletemet.

Nem elérhető körtevirág

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 326
  • Isten gyermeke
Re:Az álom
« Válasz #145 Dátum: 2010 November 05, 23:59:30 »
Itt vagyok, majdnem holnap.  :01:
Végigolvastam az összes hozzászólást, itt az álomban és mások is írtak rémálmokat. A saját álmom számomra rémálom volt, de Isten segítségével, véget vetettem neki. A pásztorunk által elmondott álom, meg igenis jó álom volt, mert így megtudták, hogy kik ellen kell harcolniuk és meglett a jó gyümölcse. A testvérnő álma is jó gyümölcsöt termett, mert azóta Istennel jár és nem a Sátánnal. Szóval szerintem semmi baj nem volt azzal, hogy leírtam az álmokat. Aztán ki tudja, lehet a templomos egy jósálom, nem tudhatom. Lehet semmi, lehet a Sátán akar csőbe húzni, majd imádkozom látásért ebben a témában. Tudom, hogy szerintetek egyértelműen lehet tudni, ha Istentől van, de én bevallom, sokszor nem tudom, honnan van egy-egy kijelentés(Szent Szellem, saját kútfő vagy Sátán) és megerősítés kell benne. De hiszem, hogy ezt is meg lehet tanulni és idővel egyre jobban rájövök, honnan van a gondolat. Jobban el kell mélyednem Istenben, ezzel még gondok vannak.
Testem a Szent Szellem temploma, mert Jézus Krisztus vére megváltott az ördög
kezéből, ezért az én testem nem az ördögé, nem enyém, hanem Istené, akinek én szánom
az én testemet élő, szent és Istennek tetsző áldozatul, mint okos tiszteletemet.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Az álom
« Válasz #146 Dátum: 2010 November 25, 18:45:30 »
FIGYELMEZTETŐ ÁLOM

 

 

   Meglehetősen zaklatottan ébredtem ma. Kint még sötét van, szirénazúgás hasítja át a fagyos csendet. Mint a hideg borzongás, úgy fut át rajtam ijesztő álmom üzenete. Ez a messze szálló és lassan elhalkuló mentőautó hang feleleveníti az éjszakai rémületet, ami a gyors készülődésben és családom megmentése közben átjárt. Megpróbálom egészen röviden összefoglalni.

 

   Egy magas hegy tövében vitt az utam, poros gyalogösvény volt, és a szélén egy kutya feküdt. Már félig betemette magát földdel, amikor megszólalt:

 

  - Így biztos kibírom majd!

 

   Álmunkban olyan képességekkel is rendelkezünk, amiben a valóságban nem, tehát azonnal TUDTAM, hogy valami szörnyű baj közeledik, és a következő pillanatban már láttam is, hogy egy zöldesen habzó, örvénylő, savas folyó árad valahonnan, mindent megemésztve, ami útjában áll. Lelkemben égető tűzként éreztem át a rettenetes halálfolyam erejét.

   Hirtelen otthon voltam, és a felettünk magasló hegy egyre riasztóbb látványt nyújtott. Belül egyszerűen BIZONYOS VOLTAM, hogy kitörés várható, mégpedig mindent elpusztító, maró áradat. A másokat megmenteni akarás olyan erőt, bátorságot és gyorsaságot adott, hogy még most is csodálkozom rajta. Azonnal pakolni kezdtem a legszükségesebbeket, és a fiaimnak folyamatosan osztottam a tanácsokat, hogy csak nélkülözhetetlen holmit tehetnek a táskájukba.

   Ebben a felfordulásban mintha minden szó a gondolat sebességével szikrázott volna, és olyan súllyal bírt, amitől csodálkozó tekintetek ébredtek rá a valós VÉSZHELYZETRE.

   Az utcán már kisebb csoport tanakodott, hogy mitévők legyenek. Egy mosolygós hölgy nagy nyugalommal beszélt egy dombról, 10-15 percnyi autóútra a kritikus helyszíntől, saját tulajdonát képező biztonságot nyújtó lehetőségként. Megkérdeztem, hogy odamehetünk-e mi is a családommal. Bólintott, és a szemébe nézve furcsa érzés töltött el – mintha ismerném valahonnan -, de a lelkemben hangosan zakatolt:

 

-        Siess!

 

   Rohantam az enyéimhez, akik lassan tettek-vettek. Idegeim pattanásig feszültek a felelősség terhe alatt, ezért rájuk kiáltottam, megsürgetve őket:

 

-        Tíz percetek van, hogy elkészüljetek az indulásig!

 

   Ekkor felébredtem. A szívem most is kalapál, gondolataim össze-vissza zúgnak, de mindegyik egyetlen üzenet köré illeszkedik:

   Az idő vészesen fogy, ez a világ nagy bajban van! Akik hiszünk a Jézus általi megmenekülésben, ott vár a domb. A Golgota.

   Nincs lehetőség terveket szőni, listákat írni, csak néhány, az örökkévalóság szempontjából nélkülözhetetlen értéket vihetünk magunkkal, mint pl. hit, remény, szeretet.

   Nagy a sietség! Nem lehet bizonytalankodva téblábolni, hanem kellő komolysággal, riasztó szózatként kell figyelmeztetnünk szeretteinket, ismerőseinket és mindenkit arra, hogy az Úr napja eljön! A világ, mint hatalmas hegy összeomlik. A benne felhalmozódott bűn, mocsok, méreg megemészti a körülötte élőket.

 

   Készüljünk! Siessünk! A Golgotán biztonságot találunk Jézusnál! Ő a mi Kősziklánk, Megtartónk! Ő visz át szeretett Atyja, Atyánk országába.

Az álom elején földdel betemetkező, fekvő kutya számomra azt jelképezi, hogy mulandó, e földi dolgok nem takarnak el a veszedelem elől.

   Az idő közel. Vigyázzunk és imádkozzunk, hogy az élet gondjai ne lopják el odaszánásunkat, ne tompítsák el belső érzékeinket!

   Jézus Krisztus nemsokára megérkezik az övéiért, és utána olyan sötétség szakad az emberiségre, amit az antikrisztusi megtévesztés és globális pusztulás jellemez. A figyelmeztetés nekünk szól:

 

-        „Azért legyetek készen ti is!” Máté 24:44.

 

 

2010. nov. 24.                                             Guti Tünde

--------------------------------------------------------------------------------
www.gutitunde.eoldal.hu   -   Átéléseim menü
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Zsuzsa2

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1336
Re:Az álom
« Válasz #147 Dátum: 2010 November 25, 21:21:56 »
 :igen:
Zsuzsa :2smitten:
A TE RUHÁID MINDENKOR LEGYENEK FEHÉREK, ÉS AZ OLAJ A TE FEJEDRŐL EL NE FOGYATKOZZÉK. -  Préd.9.10.

Nem elérhető ditte

  • Segítő
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4504
Re:Az álom
« Válasz #148 Dátum: 2010 December 06, 16:12:47 »
Kedves Testvéreim!
Békesség nektek.
Érdekes álmom volt tegnap éjjel vagy ma hajnalban.
Szokott az Úr adni időnként álmokat.

Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Egy legelőt láttam,néhány méterre aföld fölött.Onnan néztem le.sötét zöld volt,sötétebb,mint általában a fű,de nem túl sötét.Lehet,hogy azért,mert ez nem egy napsütéses álom volt.Mintha alkonyat lett volna,vagy borús lett volna az ég.
Egy juh nyájat láttam.A juhok több kisebb csoportban voltak egy bizonyos távolságra egymástól.Nem túl nagy távolságban,de távolabb,mint ahogy a juhok szoktak lenni egy nyájban.Lehetett látni,hogy mintha kissé elkülönültek volna egymástól.De mégis egy nyájhoz tartoztak.
Láttam fátyolfelhő szerű fehér felhőket a csoportok felett.

Időnként változott a kép.Erre nem emlékszem teljesen.Aztán visszaváltott  a legelőre.Mintha valami veszély lett volna.

De  a legelőre,a zöld fűre,az elkülönült juhokra és a felhőkre kristálytisztán emlékszem.
A jelentése többé-kevésbé világos számomra.
Nektek milyen gondolataitok vannak róla?

"Társuk vagyok mindazoknak,akik félnek téged,és akik határozataidat megtartják."Zsoltárok 119,63

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Az álom
« Válasz #149 Dátum: 2010 December 07, 13:03:56 »
"távolabb,mint ahogy a juhok szoktak lenni egy nyájban."

Kedves Ditte!

Sajnos, a mai gyülekezetek valóban távolságtartóak!  :062: Pedig a juhok természet szerint összehúzódnak, amikor valami bajt éreznek.
Amikor rések nyílnak a kisebb csoportosulások között, ott be tud osonni a farkas.  :062:

A veszélyérzet konkrét volt? Arra gondolok, hogy álmunkban érzünk olyan dolgokat, amit nem látunk.

A borús (alkonyati) idő nekem azt jelenti, hogy vége felé közeledik a nappal, amikor tevékenykedni lehet...  :08:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.