Szerző Téma: Hivő élet és a kutyatenyésztés.  (Megtekintve 9008 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Magda

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2531
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #15 Dátum: 2011 Március 03, 21:37:53 »
Idézet
Péld 12,9 Az igaz az ő barmának érzését is ismeri, az istentelenek szíve pedig kegyetlen
Sokat forgattam a szívemben ezt az igét, és érdekes, hogy Ditte most előhozta.

Nekem gyerekkoromban sok állattal volt feladatom - ha azt a kort gyermekkornak mondhatjuk -, mert 10 éves volta amikor ebbe a házba költöztünk, és attól kezdve felnőtt feladatokkal kellett megbirkóznom.
Játszani azért szerettem, és még a verést is felvállaltam, hogy kiszökjek egy-egy esti fogócskázásra.
Egyszer édesanyám 2 kecskével jött haza és az egyiknek soha nem lett kiskecskéje nálunk, de én szorgalmasan fejtem a semmit és egy szer csak elindult, és nagyon finom tejet adott. Ez egy örök emlékem  lesz, a másikra már nem emlékszem, mert az olyan volt mint minden kecske.

Jó olvasni amiket írtok.

Visszatérve az igére.

Azt gondolom ott inkább az igaz=hitből élő ember és a istentelen van szembeállítva, hogy a barom - az az állat, amelynek a munkáját igénybeveszi -, mennyi megbecsülést kap a gazdájától.
Észre veszi e, hogy túl hajszolta, enged e neki pihenést.
Régen volt olyan, hogy emelkedőn amikor felfelé húzta a ló a szekeret mellé állt a gazda és ő is belefeszült az igába.
Ti ilyent biztos nem láttatok - ez a fiatalságom előnye  :2funny:

 :2smitten:
Fil 2,11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére

:)

Nem elérhető Clio

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 255
    • rineweld
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #16 Dátum: 2011 Március 04, 14:59:31 »
Mennyi mindenre tudnak tanítani minket az állatok. Mégis olyan kevés állatokkal foglakozó szervezetet találok ahol Isten igéje hangzana. Pedig milyen csodálatosan lehetne összekapcsolni a kettőt. Ott ahol megteszik Isten bőven megáldja a munkájukat.
Sokszor egy autista kisgyerekhez egy állattal könnyebb közeledni és hamarabb nyílik meg a szavak felé is.

Pedig maga a természet prédikál Isten dicsőségéről. erre a gyereken a legfogékonyabbak. A felnőttek már gyakran elmennek az apró csodák mellett.

Látod Magda te kitartottál a kecske fejése mellett. De gondolom a szüleid másképp gondolták. Talán mondták is hogy felesleges amit csinálsz...

Ember ás állat együtt dolgozik. Furcsán hangzik így leírva. De ez volt Isten terve. az állatot is segítségül adta az embernek. az édenkertben egy állat sem szolgált táplálékul. viszont ahhoz hogy Ádám azt a hatalmas területet művelje segítségre volt szüksége.
Arra hogy a szelleme kapjon segítséget Isten Évát adta Ádámnak.
Fizikai segítségül pedig az állatokat.

Érdekes hogy az állatok nem ettek gyümölcsöt az édenkertben. Ha jól olvasom. Nekik a zöld levelek a fű lett adva táplálékul.

A kutya nagyon sokoldalú és mivel falkaállat együttműködik. sok sok területen használják. Macskával ellentétben szolgál nekünk. a macska inkább van a szórakoztatásunkra mint a segítségünkre. Épp úgy ahogy az aranyhal az akváriumban. Megnyugtatja az embert és a róla való gondoskodás a lustaság legjobb ellenszere.

Lényeg mióta újjászülettem az állatokhoz is másképp állok hozzá. Rajtuk keresztül Isten dolgait is másképp látom. Egyre teljesebb a kép.
A kutyás hobbimért pedig nagyon hálás vagyok neki.

"Ne félj Sion ne csüggedj el.  Veled van az Úr  az Istened  Ő erős és megsegít. Boldogan örül neked megújít szeretetével ujjongva örül neked." zof.3 16-17

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #17 Dátum: 2011 Március 04, 15:33:07 »

" ...és a gazda is belefeszult az IGÁBA "  -  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Errol a kozos IGÁRÓL sokszor azt hiszik az emberek, hogy valami rossz, valami furcsa......pedig egy nagyon egyszeru szep hasonlat.....
az élet egy IGA, es konnyebb azonos IGÁBAN lenni  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

A gazda tudta ezt, de megkockaztatom, hogy még az okor is  :2angel:

Nem elérhető Magda

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2531
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #18 Dátum: 2011 Március 04, 16:31:01 »
Igen nagyon jó dolog, ha mindenben Isten szemszögéből akarjuk látni a dolgokat.
Minden utunkban Őt ismerjük meg, és Ő igazgatja a lépteinket;
Ő ebben mindég segít, ha én ezt akarom, ha én azt akarom, hogy legyen meg az Ő akarata

 :2smitten:
Fil 2,11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére

:)

Nem elérhető ditte

  • Segítő
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4504
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #19 Dátum: 2011 Március 04, 17:08:28 »
Idézet
Péld 12,9 Az igaz az ő barmának érzését is ismeri, az istentelenek szíve pedig kegyetlen
Sokat forgattam a szívemben ezt az igét, és érdekes, hogy Ditte most előhozta.

Nekem gyerekkoromban sok állattal volt feladatom - ha azt a kort gyermekkornak mondhatjuk -, mert 10 éves volta amikor ebbe a házba költöztünk, és attól kezdve felnőtt feladatokkal kellett megbirkóznom.
Játszani azért szerettem, és még a verést is felvállaltam, hogy kiszökjek egy-egy esti fogócskázásra.
Egyszer édesanyám 2 kecskével jött haza és az egyiknek soha nem lett kiskecskéje nálunk, de én szorgalmasan fejtem a semmit és egy szer csak elindult, és nagyon finom tejet adott. Ez egy örök emlékem  lesz, a másikra már nem emlékszem, mert az olyan volt mint minden kecske.

Jó olvasni amiket írtok.

Visszatérve az igére.

Azt gondolom ott inkább az igaz=hitből élő ember és a istentelen van szembeállítva, hogy a barom - az az állat, amelynek a munkáját igénybeveszi -, mennyi megbecsülést kap a gazdájától.
Észre veszi e, hogy túl hajszolta, enged e neki pihenést.
Régen volt olyan, hogy emelkedőn amikor felfelé húzta a ló a szekeret mellé állt a gazda és ő is belefeszült az igába.
Ti ilyent biztos nem láttatok - ez a fiatalságom előnye  :2funny:

 :2smitten:
Nagyon tetszik,amit a kecskéről írtál.

Köszönöm,amit  a lóról és a gazdájáról írtál.Milyen szép,hogy ahelyett,hogy hajszolta volna szegényt,inkább ő is segített.
"Társuk vagyok mindazoknak,akik félnek téged,és akik határozataidat megtartják."Zsoltárok 119,63

Nem elérhető ditte

  • Segítő
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4504
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #20 Dátum: 2011 Március 04, 17:12:17 »
Mennyi mindenre tudnak tanítani minket az állatok. Mégis olyan kevés állatokkal foglakozó szervezetet találok ahol Isten igéje hangzana. Pedig milyen csodálatosan lehetne összekapcsolni a kettőt. Ott ahol megteszik Isten bőven megáldja a munkájukat.
Sokszor egy autista kisgyerekhez egy állattal könnyebb közeledni és hamarabb nyílik meg a szavak felé is.

Pedig maga a természet prédikál Isten dicsőségéről. erre a gyereken a legfogékonyabbak. A felnőttek már gyakran elmennek az apró csodák mellett.

Látod Magda te kitartottál a kecske fejése mellett. De gondolom a szüleid másképp gondolták. Talán mondták is hogy felesleges amit csinálsz...

Ember ás állat együtt dolgozik. Furcsán hangzik így leírva. De ez volt Isten terve. az állatot is segítségül adta az embernek. az édenkertben egy állat sem szolgált táplálékul. viszont ahhoz hogy Ádám azt a hatalmas területet művelje segítségre volt szüksége.
Arra hogy a szelleme kapjon segítséget Isten Évát adta Ádámnak.
Fizikai segítségül pedig az állatokat.

Érdekes hogy az állatok nem ettek gyümölcsöt az édenkertben. Ha jól olvasom. Nekik a zöld levelek a fű lett adva táplálékul.

A kutya nagyon sokoldalú és mivel falkaállat együttműködik. sok sok területen használják. Macskával ellentétben szolgál nekünk. a macska inkább van a szórakoztatásunkra mint a segítségünkre. Épp úgy ahogy az aranyhal az akváriumban. Megnyugtatja az embert és a róla való gondoskodás a lustaság legjobb ellenszere.

Lényeg mióta újjászülettem az állatokhoz is másképp állok hozzá. Rajtuk keresztül Isten dolgait is másképp látom. Egyre teljesebb a kép.
A kutyás hobbimért pedig nagyon hálás vagyok neki.
Nagyon jó,amit írtál.
Valóban  megnyugtató az állatokról való gondoskodás.
 :2smitten:
"Társuk vagyok mindazoknak,akik félnek téged,és akik határozataidat megtartják."Zsoltárok 119,63

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #21 Dátum: 2011 Március 04, 18:11:41 »
Igen nagyon jó dolog, ha mindenben Isten szemszögéből akarjuk látni a dolgokat.
Minden utunkban Őt ismerjük meg, és Ő igazgatja a lépteinket;
Ő ebben mindég segít, ha én ezt akarom, ha én azt akarom, hogy legyen meg az Ő akarata

 :2smitten:

Teljesen egyetértek, ez így van !  :2smitten:

Nem elérhető Clio

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 255
    • rineweld
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #22 Dátum: 2011 Március 04, 20:39:42 »
hogy visszakanyarodjak a témához.

Kutyatenyésztés és hit. Furcsán hangzik együtt. 
Ha még mondjuk birkatenyésztés lenne.. Vagy valamilyen növény nemesítés. A keresztény szentségről való általános elképzelésekbe jobban beleillene. Gondoltam. és vannak akik még most is így gondolják.

Ez a személet rám is hatással volt. Elbizonytalanított és elvette a kezdeti örömöm. Kezdtem úgy érezni Isten csak azért nem mondott nemet mert annyira megtetszett és akartam. Ez az én akaratom.

Mégis volt bennem egy gondolat: lehet hogy a a hívő élet szentségéről  az elképzeléseim hibásak. ( utólag visszanézve már tudom hogy így volt. Az okozta az izzadságszagú hívő életet ami megkeserített)

Így egy fél év tenyésztői látogatás után én el akartam hozni egy kiskutyát egy jó nevű tenyészetből. Az érettségim miatt azonban még nem lehetett. milyen jó hogy nem siettem el! Mert egy évre rá egy teljesen angol vonalú kutya lehetett az enyém. Vele együtt pedig egy nagyon jó szakmai támogató kutyás barátság született.  Akik megmutatták azokat az értékeket a tenyésztésben ami mentes volt a divattól . A fajta helyes anatómiája , korrekt mozgás, törzskönyvek értelmezése , vérvonalak..stb
Isten már itt úgy vezetett hogy észre sem vetem. Sőt azt gondoltam nem is törődik a hobbimmal inkább csak megtűri.

Már az elején úgy indultam hogy tudtam miért ezt a fajtát választom. Az az érdekes hogy a skótjuhász előtte sosem érdekelt.  Pedig olvastam a Lessie hazatér című könyvet de eszembe sem jutott hogy ilyen kutyám legyen. Egészen addig amíg az állomáson a vonatablakból kinézve meg nem láttam Lord-ot.

Egy olyan fajtát akartam ami a legjobban megközelíti azt ami az édenkertben elveszett. Persze ez inkább csak "ösztönös" volt a részemről.

"Ne félj Sion ne csüggedj el.  Veled van az Úr  az Istened  Ő erős és megsegít. Boldogan örül neked megújít szeretetével ujjongva örül neked." zof.3 16-17

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #23 Dátum: 2011 Március 04, 21:05:47 »

Nem biztos, hogy furcsán hangzik, fokent hogy itt korabban megis irtad, hogyan kerultel ehhez kozel  :2smitten:

Hogy oszinte legyek, lehet egy allatmenhelyben nagyobb szolgalatot latok.......(én) de! - Te úgy gondoltad, magad kezdesz
allatokat tenyeszteni, es azokert vallalsz felelosseget, szoval miert ne tamogatna az ÚR ezt ?  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Tekinthetunk erre, ugy, hogy hivalkodas.....veresenges, melyik lesz a szebb, jobb allat....PEDIGREE  :2smitten:
De, tekinthetunk ugyis erre a tevekenysegre, hogy: mar szuletesuktol gondjukat viseled, gondosan taplalod oket, szepen tartod, fesulod, furdeted, edzed oket, tanitod feladatokra, jatszol veluk.
Szerintem ISTEN, majd tudja mi legyen ezzel, es ugy erzem kedves ez az o szivenek  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Latod, tobben is varjuk, es olvassuk amit megosztasz a temaban!

(Leírjam a PICUR gyógyulását? )

Nem elérhető Clio

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 255
    • rineweld
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #24 Dátum: 2011 Március 04, 21:47:30 »
Persze hogy írd le kedves Ani Kinor! :2smitten: . ez egy ilyen kutyás topic lett nem csak az én tenyésztői dolgaimról szól.  :089:

Apropó ! A kiállítások szépségről szólnak. Ami nem teljesen így van. Hiszen egy egy fajta standarja úgy lett megalkotva hogy a fajta amiért kitenyészették (vadászat, nyájőrzés, terelés..stb) megőrizze.
Sajnos az emberi ízlés sokféle torzulást gondol szépnek. angol buldog vagy shar pei ezek a fajták sajnos pont a fajtajellemzőik miatt szenvednek. Angol buldog nehezen kap levegőt a sharpei -nek pedig gyakran begyullad a bőre a ráncok miatt..

A mi fajtánk terelőkutya. Ilyen torzulásoktól mentes. A szépség relatív. Vannak tenyésztők akik megelégednek egy szép külsővel. A fotókon és a neten jól mutatnak de mit ér ha az a kutya félős vagy agresszív?  Vagy valamilyen örökölt betegsége van. Akkor inkább rajzolok egyet és azt mutogatom.
Hidd el nem olyan egyszerű kérdés ez a tenyésztés. Egészséges mozgás és örökléstan. egy felelősségteljes tenyésztőnek ezt tudnia kell. ez szakma meg kell tanulni.

A menhelyen a sok felelőtlen ember által szaporodni hagyott vagy direkt szaporodott szerencsétlen kutya él.
Van aki direkt azt is mondja túlszaporodott kutyáira, ja majd az állatvédők elintézik keresnek neki gazdát.
Felmerül ilyenkor bennem a kérdés miért segítsek ezeknek az embereknek.? Miért nyugtassam meg a lelkiismeretüket hogy jól van majd én megoldom helyetted?
A skótok előtt nekünk mindig befogadott kutyáink voltak. Volt akit az utcáról fogadtunk be mert ott kóborolt napokig, volt olyan akit el akartak pusztítani mert lefojtott tyúkokat .
Most is rengeteg ember van aki azt hiszi hogy a kutyának szülnie kell egyszer életében.
OSTOBASÁG!

Ehelyett ha már kutyákról van szó egy olyan fajtát tenyésztek ami természetre , intelligenciára, igazi társ tud lenni úgy ahogy arra egy állat képes.

A sok szaporítót pedig szívesen beosztanám egy pár hétre menhelyi munkára. Lássa a sok szemcsétlen kutyaszemet.

"Ne félj Sion ne csüggedj el.  Veled van az Úr  az Istened  Ő erős és megsegít. Boldogan örül neked megújít szeretetével ujjongva örül neked." zof.3 16-17

Nem elérhető Magda

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2531
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #25 Dátum: 2011 Március 05, 07:27:49 »
Érdekes olvasni benneteket. Az biztos, hogy az embert Isten hitre teremtette,
az állatoknál a hitet az ösztön pótolja.

A háziasított, emberhez szoktatott állatoknál a gondozóhoz való ragaszkodás szembetűnő.

Az etológia ezzel foglalkozik az állat viselkedéstanával.
A madarak követési reakciója külön érdekesseg, van aki szinte az egész földi létét ennek szentelte. - ez egy jó szó használat, a világban is előfordul.

Kérdésem mi kinek/minek szenteltük oda magunkat?

Mit vár el a Megváltó a megváltott embertől?

 :2smitten:
Fil 2,11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére

:)

Nem elérhető Clio

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 255
    • rineweld
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #26 Dátum: 2011 Március 05, 16:25:40 »
Hitetlen korszakomban is mindig szerettem a természetet és kedvenc tantárgyam a biológia volt . 5-ös voltam belőle. Emlékszem nagy környezetvédői indítattásom volt. Még a tanárra is rászóltam amikor műanyagot akart dobni a tűzbe. Akkoriban a so9mlyóban még sok értékes ritka lepkefaj volt megtalálható. De az emberek felelőtlensége miatt kipusztultak.
Egyre jobban láttam ezt a pusztulást és harag öntött el.

Ha nem Isten megváltott gyermeke lennék lehet már tagja lettem volna egy nemzetközi radikális környezetvédő szervezetnek.

Így viszont tudom hogy Isten csak egy idei engedi pusztítani az embert. Aki nem tér meg azt számon fogja kérni és nem csak az embertársai ellen elkövetett tetteiért. Mert minden Istené a Föld is. Nem az unokáinktól kaptuk kölcsön hanem Istentől.

Nagyon várom hogy megláthassam azt amikor minden újjá lesz teremtve.

Egy kísérlet sorozatban én is részt vettem az etolgiai tanszéken.

Volt egy nagyszabású farkas kísérlet.  egy napos koruktól nevelőkhöz kerültek, utánna minden nevelés és képzés úgy folyt mint a kutyáknál.

A háziasítást több mint ötven ezer évvel szokták magyarázni. De az özönvíz után nem telt el 10 ezer évnél több.
Én inkább hajlok arra hogy néhány állatban meghagyta Isten azt az ember iránti bizalmat ami egykor minden állatra jellemző volt az édenkertben.
Ezt több tapasztalati tényező is bizonyítja. De erről majd legközelebb írok.  :06:
"Ne félj Sion ne csüggedj el.  Veled van az Úr  az Istened  Ő erős és megsegít. Boldogan örül neked megújít szeretetével ujjongva örül neked." zof.3 16-17

Nem elérhető ditte

  • Segítő
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4504
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #27 Dátum: 2011 Március 05, 16:40:05 »
Drága Clio!
Nagy öröm olvasni,amiket írtál.
Szerintem isten azért is engedte többek között,hogy legyenek állatok,akik az emberhez szegődnek,hogy az Éden kert "hangulatát" érezzük.Hiszen ott még minden olyan harmonikus volt.
"Társuk vagyok mindazoknak,akik félnek téged,és akik határozataidat megtartják."Zsoltárok 119,63

Nem elérhető Clio

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 255
    • rineweld
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #28 Dátum: 2011 Március 06, 14:02:19 »
Ma az igehirdetésen Pál az egykori Saul Jézussal való találkozásáról volt szó.
elgondolkodtatott hogy Pált de az ő példáján okulva minket is tanúságtévőknek küldött el az Úr.

Tanúi annak amint halottunk amint átéltünk amikor az Urral találkoztunk és találkozunk folyamatosan.
Pál nagy tudású ember volt. Komoly vallásos taníttatásban volt része. Mégis amikor tanúságot tesz a vádlói előtt arról beszél hogy mit végzett el az Úr az Ő életében!

Sokszor érzem úgy időnként hogy elméleti beszélgetéseket folytatunk a keresztény hitről. Aminek helye is van. De a személyes tanúságtételek  bizony hogy időnként elmaradnak.

Kutyás hobbim egy tanúságtétel a világnak. Ami így hangzik:  A hatalmas Isten örömét leli a gyermekeiben. Ő gazdag és mindenki gazdag lesz aki az övé. Ő nem megvonni hanem ajándékozni akar. De nem úgy ahogy mi elképzeljük. Nem úgy hogy : Istenem én teszem a dolgom te meg áld meg! Nem így működik.
Ő nem valami bálványistenség aminek ha adok akkor én is kapok valamit. Ő már előbb szeretett mint arról én tudtam volna.

Hálával és örömmel tölt el amikor velem jön egy egy kiállításra vagy fedeztetésre, klubgyűlésre..stb. Sőt nélküle nem is megyek sehova.

Nagyon szívesen ismerkednék meg szintén hívő növény vagy állattenyésztőkkel. Számomra ez a hobbi mélységet jelent Isten megismerésében és ezt vágyom megosztani veletek. :01: :063: :168:

Tanúságtétel hogy Isten nem az örömöt   utálja  a világban hanem a Bűnt.

Felbosszant amikor idióta filmekben az édességet bűnnek nevezik. Bűnözik mert megevett egy tortát. Haragszom mert Isten akarják beállítani egy savanyú keserű Istenségnek aki sajnálja a teremtményeitől hogy azok jól érezzék magukat.

a bűn megrontott mindent és az ember öröm érzete eltorzult. Sok buliban hánykolódó fiatal az igazi örömöt keresi. És el is kábul a forgatagban. egy ideig azt hiszi valódi öröme van. De az üresség mindvégig ottmarad.

Ha Isten kerül szóba még jobban megtetten hogy még ezt a kis kóbor örömöt is meg akarja tőle vonni Isten.
Sajnos sokszor ha nem gondoljuk meg mit mondunk nekik akkor mi még rá is erősítünk erre.

Pedig ezek az élvhajhász fiatalok keresnek. csak nem jó helyen. A templomot pedig hideg barátságtalan ítélőszéknek veszik.

Egy munkatársam komolyan azt hitte a szex-re hogy az bűn. Amikor mondtam hogy Isten teremtette az emberpár számára hogy még bensőségesebb legyen testi és lelki egyesülésük. Akkor nagyon elcsodálkozott. Akivel a tested azzal a lelked is egyesül. Ezért tervezte ezt Isten a házasságon belül.

Ez a kutyás hobbi egy egészen piciny tanúságtétel hogy Isten nem az az Ítélő , rideg Isten amit a világ és sajnos sokszor a hívők mutatnak róla.

Adja az Úr hogy maradjak ebben alázatos bizonyságtevő. az Ő dicsőségére embertársaim javára.

"Ne félj Sion ne csüggedj el.  Veled van az Úr  az Istened  Ő erős és megsegít. Boldogan örül neked megújít szeretetével ujjongva örül neked." zof.3 16-17

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Hivő élet és a kutyatenyésztés.
« Válasz #29 Dátum: 2011 Március 06, 15:23:27 »

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: