Isten igéjével nem lehet vitatkozni...ugyanakkor én mégis bízom abban, hogy, bár elvileg lehetetlen, nem hagy mindenkit örökké szenvedni a pokolban. Bizonyára tud arról, hogy min mennek ott keresztül az emberek, hiszen Ő mindent tud, és mennyire bánják, hogy rosszul döntöttek, és nem fogták fel, hogy mit cselekszenek...Lehet, hogy "rajtuk már nem segít a sajnálat", ezt írta valaki. Értem, de ha az édesanyád, vagy a gyermeked lenne ott, vagy az, akit a legjobban szerettél, és óvtad mindentől, akivel egy test voltatok, akkor talán nem tudnád pusztán azt reagálni erre, hogy "ez rajta már nem segít", hanem gondolkodnál, hogy, hogy tudnál rajta mégis segíteni, vagy valamit tenni, hogy mégis kimentsd onnan. Főleg, ha tudod, hogy Istennek egy másodperc töredéke is elég lenne ahhoz, hogy kihozza onnan, és aztán együtt örvendezzetek Isten előtt.
Nem tudom elképzelni, hogy azokat az embereket, akiket földi életükben jobban ismert, mint anya a gyermekét és annyira szeretett, "csak azért" mert meghaltak már nem szereti, nem hallgatja meg a gyötrő imádságukat, és magukra hagyja őket. Az ige fényében tudom, hogy a földi életükben volt lehetőségük dönteni, de az Ő irgalma örök, és nagyon szereti az embereket, Ő az Örök Szeretet. Lehet, hogy rossz a példa, de nem hallottam még anyát úgy nyilatkozni, hogy ha meghalt a gyermeke, például drog túladagolásban, vagy más egyéb saját hibájának következtében, akkor azt mondja, hogy "magára vessen, én megmondtam neki előre". Hanem ugyanúgy szeretné a meghalt gyermekét, még ha tehet is a haláláról, és bármit megtenne, hogy visszahozza az életbe, megbocsát neki, és bármit is tett, azt szeretné, hogy a mennybe kerüljön, nem gondolná azt, hogy fiam, bűnös voltál, mész a pokolba, ez van, többé rólad meg nem emlékezem. Tudom, hogy nem Biblikus amit írtam. Tisztában vagyok vele, hogy még az életben kell megtérni. De én most arról beszélek, hogy mi történik, ha már megtörtént a "baj"...
