Isten nevei:
1. Jahve.
A III. parancsolat megtiltotta Isten nevének hiábavaló kimondását. Később már egyáltalán nem mondták ki, nehogy véletlenül is vétkezzenek vele. Helyette az úr szót mondták, h. 'adónáj-t. Hogy az olvasó véletlenül se olvassa, ejtse ki, azért a jahveh szó mássalhangzói alá az 'adónáj magánhangzóit (a-ó-a; ill. e-o-a) írták figyelmeztetésül. Ezért sokáig tévesen jehóváh-nak, magyarosan Jehovának olvasták és így került a régebbi B-fordításokba. Régi g. átírásokból tudjuk, hogy a helyes kiejtés (Jahve) 6800-nál többször fordul elő az ÓSZ-ben. Nem tudjuk, hogy ez volt-e az eredeti alakja
2. A Seregek Ura - jahveh cöbá'ót.
Több változatban fordul elő: határozott névelővel vagy anélkül, Seregek Istene és Jahve, a Seregek Istene formában. Isten teljes, mindenre kiterjedő hatalmának legtömörebb összefoglalása. A sereg cábá’ jelenti a földi hadsereget, de a »menny serege« szókapcsolat jelenti a csillagokat, a mögöttük álló isteni erőket és az angyalokat. A Seregek Jahvéja tehát jelentheti azt, hogy Isten Izráel seregének legfőbb vezére. Ily módon népének védő
3.1. Isten, h. 'elóhím.
Ez így formailag többes szám és a politeizmus vonatkozásában ezt is jelenti: istenek (Bír 9,23). Ebben az értelemben használják, amikor Jahvét összehasonlítják más istenekkel (2Móz 18,11; 20,3; 5Móz 10,17; 2Sám 7,23; Zsolt 86,8). Nemcsak nagyobb, hanem ítélőbírájuk is. Így tesz Izráel tanúságot egyistenhitéről, a politeista környezet számára érthető nyelven (2Móz 12,12; Zsolt 82).
Az esetek döntő többségében azonban az egy Istenre vonatkozik.
3.2. Isten, h. 'elóah.
Az előzőnek az egyes számú formája, amit talán utólag vontak el a többes számú alakból. Erre utal, hogy inkább a későbbi eredetű könyvekben fordul elő. Talán a pogány világgal való érintkezés idején fölösleges óvatosságból használták, félreértések elkerülése végett. Teljesen azonos 'elóhím-mal (Zsolt 50,22k), Jákób Istene (Zsolt 114,7), tehát az atyák Istene. Előszeretettel használja Jób (az 57 előfordulási helyből 42-szer), ez a tipikusan monoteista könyv, amelynek nagy mondanivalója, hogy minden, jó is, rossz is, az Úr kezéből jön.
4.1. Isten, h. 'él.
Ősi sémi szó, etimológiailag az erő fogalmával áll összefüggésben. A kánaáni mitológiában ÉL az istenek atyja. Él hegyei, cédrusai: hatalmas hegyek, cédrusok (Zsolt 36,7; 80,11). A kéz Él-je: hatalom (1Móz 31,29). Izráel ősei ismert sémi szóként használták az istenség fogalmára, Jahve nevének megismerése után pedig természetesen azonosították vele (4Móz 23,8; Zsolt 85,9; Ézs 42,5). Költői szövegekben használják, ott, ahol Isten erejéről van szó, az 'elóhím vagy jahve szinonimájaként (Zsolt 16,1k; 17,6; 104,21). Az összetett istennevek Istent jelentő eleme.
4.2. Mindenható Isten, h. 'él saddaj.
Az összetétel második elemének jelentése vitatott; etimológiailag a hegy és a hatalom jelentésű szavakkal hozzák összefüggésbe. A két jelentés nem is áll távol egymástól. Ezen a néven ismerték a pátriarchák Jahvét (2Móz 6,2). Így mutatkozik be Jahve Ábrahámnak (1Móz 17,1) és Jákóbnak (35,11), vele kíván jót Izsák Jákóbnak (28,3), ez pedig a fiainak (43,14; 49,25), áldásáról számol be Józsefnek (48,3)
4.3. Felséges Isten, h. 'él celjón.
A második tag etimológiája a felmenetellel, magassággal kapcsolatos. Az ugariti mitológiában Baal jelzője a rokon szó. Melkisédek a Felséges Isten papja, megáldja Ábrahámot a Felséges Isten nevében, aki a mennyet és a földet alkotta (1Móz 14,18-20). Ábrahám Jahvéval azonosítja (22). Az Úr nevében beszélő Bálám Él, a Felséges és a Mindenható nevében szól (4Móz 24,16). Költői szövegekben fordul el
4.4. Örökkévaló Isten, 'él cólám.
Jahve jelzőjeként jelenik meg (1Móz 21,33; Ézs 40,28). Más, kijelentő formában is beszél Isten örökkévalóságáról (Zsolt 90,2; 93,2; Ézs 26,4; vö. Róm 1,20; 1Tim 1,17).
4.5. Bétel Istene, 'él bét'él.
(1Móz 31,13; 35,7). Önálló istennévként való létezését az ELEPHANTINEi papiruszok bizonyítják. Az ÓSZ számára az Úr bételi megjelenésére vonatkozó attribútum.
4.6. Látás Istene, 'él ró'í (1Móz 16,13).
Valószínűleg ugyancsak egy helyi istennévnek az ÚR-ra vonatkoztatása, egy tulajdonságának a kifejezésre juttatására.
5. Személynevekkel összetett istennevek.
Ezekben a személynév a kiválasztottaknak Istennel való szoros kapcsolatát, az összetétel másik tagja Istennek egy-egy tulajdonságát hangsúlyozza. Izsák félelmes Istene (1Móz 31,42), Jákób erőssége (1Móz 49,24), Izráel erőssége (Ézs 1,24), Izráel Istene (Józs 8,30), Izráel Szentje (ld. SZENT).
6. Úr, 'ádón.
A közönséges használatban a magasabban álló megszólítása. Isten mindenek fölött áll, ezért az egész B-ban jelzője vagy neve helyettesítője (ld. ÚR). Az ÚSZ-ben (küriosz) többnyire Jézusra vonatkozik.
7. Metaforikus nevek.
Olyan szavak, amelyek Isten egy-egy tulajdonságára, cselekvésmódjára utalnak és neve helyett, neve kiegészítőjeként állnak: ABBA, ATYA, BÍRÓ, KIRÁLY, PÁSZTOR, SZIKLA.
8. Élő Isten.
A valódi, a cselekedni tudó Isten (Józs 3,10), szemben a néma bálványokkal (1Thessz 1,9), aki ténylegesen megszólal prófétája által (Jer 23,36), aki után vágyik a hívő (Zsolt 42,3; 84,3; Zsid 3,12; 9,14), vigasztalás népéhez tartozni (Hós 2,1; Zsid 12,22), Jézus az ő Fia (Mt 16,16). Erősen hangsúlyozott ellenfeleire nézve fegyegető volta (5Móz 5,26; 1Sám 17,26.36; 2Kir 19,4.16; Jer 10,10; Zsid 10,31). Őt nem lehet úgy kicsúfolni, mint a bálványokat.
9. Leíró kifejezések, neve mellett álló értelmező jelzők.
Aki a felhőkön lovagol (Zsolt 68,5.34), aki a KERÚBokon ül (Zsolt 99,1). Egy egész csokor: Jel 1,4-8.10. A mi Urunk Jézus Krisztus Atyja: 2Kor 1,3.
(Biblia nevek, és kifejezések)