Kedves Zoltán!
Először is: Neked is sok békességet és kegyelmet kívánok Istentől, a mi Atyánktól és Jézus Krisztustól a mi Urunktól!
A vitánkra:
Megpróbálom újra és érthetőbben leírni, amit gondoltam és egyúttal az új dolgokra is reagálnék. A téma az alaptanítások, gondolom a Biblia alapján. Az alaptanításokat a zsidókhoz írt levél 6. egyértelműen felsorolja, amik között nem látom a halál utáni mennybemenetelünket, vagy majdnem "halálunkat", hanem ott látom a feltámadásokat és az örök ítéletet. Ez a kiindulási pont, amiért ide elkezdtem írni, amit itt hiányoltam. A megszentelődés természetesen lényeges, és hogy hogyan engedelmeskedünk Krisztusnak, de mivel a topic címe nem ez volt, ezért nem is tudom most hogy jött fel a halál utáni "életünk" vs. a feltámadás utáni Krisztussal való életünk kapcsán.
Az ember szellemének állítólagos halhatatlanságáról pedig másképpen gondolkodok. Szerintem egyedül Isten halhatatlan és egyedül Ő képes megadni a halhatatlanságot annak, akiknek akarja, ami számára az örök élet, ami az ítélet után kap. (Krisztus alaptanítása az utolsó ítéletkor a kecskék és a bakok elválasztódnak, és egyesek az örök halálra, mások az örök életre mennek, az ítélet pedig nyilván Krisztus eljövetelekor lesz, amikor az Emberfia eljön felhőkben) A kígyó hazugsága ezzel szemben, hogy "bizony nem haltok meg.". De ha azt vesszük, a te idézetedben is az van, hogy attól nem kell félni, aki a testet öli meg, de attól már igen, aki mindkettőt elvesztheti a gyehennában. Ha halhatatlan lenne a szellem, akkor nem lehetne elveszteni a gyehennában, tehát önmagában az ember szelleme nem halhatatlan, és mint mondtam, az ember nem úgy lett teremtve, hogy a szellem magában is jól elvan, test nélkül. (vagy akkor a halál sem lenne halál valójában) Erre senki nem tudott nekem még kielégítő választ adni, mint ahogy arra sem, ami összefügg ezzel, hogy mi értelme a feltámadásnak testben, ha úgyis egyesek már Krisztussal vannak haláluk után a mennyben, minek még feltámadni és megítélni őket, ha már ez haláluk után készen van. Vagy, amit Páltól idéztem, a feltámadás kapcsán, hogy
"Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. 18. Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.
- is teljesen úgy ír, hogy ekképpen lesz az Úrral. Ha ekképpen, akkor kicsit mégsem ekképpen, mert másképpen is?
Mivel írtál a gazdag és Lázárról egy kicsit erre is rátérnék, mivel úgy látszik nem lehet kikerülni. Először is, nem gondolom úgy, hogy Krisztus nem mondhatott úgy példázatot, vagy hasonlatot, hogy előtte nem mondja, hogy ez példázat, többször is tett ilyet, gondolok itt arra, amikor a tanítványok nem vittek kovászt magukkal, mert féltek a farizeusok kovászától, holott Krisztus a tanításukról beszélt, vagy a farizeusok ellen is mondott úgy példázatot, amikor később derült ki, hogy példázat. (Mát. 21.28). Másodszor, az egyértelműen kiderül az előtte lévő beszélgetésből, hogy a farizeusok ellen mondja a példázatot, akik életükben elvették javaikat, nem az örök életről tanít, hanem ellenük szólal fel és példaként használja azt, hogy a Seolt szokás volt két részre tagolni a rabbinikus hitben, az igazak, vagy a hamisak "tárhelyére." Ezt használja fel Krisztus ellenük, mint az ítéletük, ami szintén két részre osztja őket. Azt nem értem továbbá, hogy hogy lehet az Ábrahám kebelét azonosítani a mennyel, holott egyértelműen kiderül, egyéb írásokból, forrásokból, hogy ezt a Seol egy jobb részének vették (ahogy a paradicsomot is, ezt még katolikus lexikonban is így találtam), ahonnan az igazak támadnak majd fel, ha pedig szó szerint akarnánk érteni a példázatot olyanokat kellene feltételezni,vagyis olyan kérdések merülnek fel, hogy:
- A "mennyben" lévők (Persze itt nem mennyet ír ugye), az üdvözültek végig nézik és hallgatják, ahogy a szomszédságukban szenvednek a kárhozottak a "pokolban"?
- Tudnak beszélgetni, átszólni a pokolban lévőkhöz?
- Egy csepp víz enyhítene a folyamatos kínlódáson?
- Ábrahám döntené el, hogy ki megy vissza az élők közé?
Szerinte ennek a példázatnak sokkal mélyebb értelme van, mégpedig az, hogy a farizeusok, akik vétkezők voltak (ugye parázna nemzedék) kimaradnak az igazak feltámadásából, mert valójában nem hallgatnak Istenre, és elveszik javaikat, szemben az igazakkal, akik a jobb feltámadásba jutnak. Erről a két részre szakadásról szól a példázat, de nem arról, hogy mi van a halálunk utáni köztes időben, amíg Isten a feltámadásra és ítéletre nem von bennünket.
Továbbá írta valaki, hogy a Seolba csak a gonoszok jutnak. Szerintem ez téves. Az Írások a Seolt semlegesnek veszik, tulajdonképpen a testi halállal van azonosítva az Írásban. Pl. Jákób valahol mondja, hogy nem akar bánatosan a Seolba menni, mivel Benjamint is elvitték atyjafiai. Gondolom nem a tüzes középkori pokolképzetre gondolt, nem oda gondolta, hogy megy, csak arra utalt, hogy meghal. De ugyanígy Pál is a halál és Seolt- egy kategóriába veszi, amit Krisztus a feltámadásával győzött le, de ez nem jelenti azt, hogy ne halnánk még meg, és mint végső ellenség fog a halál is megszűnni. Ha a középkori tüzes pokolképzet élne, akkor miért van az, hogy a Seol (görögül Hádész) visszaad minden halottat a második feltámadáskor, akik között még lesznek olyanok is, akik üdvözülnek? A Seolban ezek szerint nem csak a gonoszok kerülnek, mint azt mindenki általánosítja? Hanem érthető úgy is, mint cakkumpakk a halál, a testi halottak. A második feltámadás után meg ugye megszűnik a Seol a tűztóba (az örök megsemmisítés helyén) vetik, tehát nem lehet örök tüzes pokol, ahogy azt sokan vélik, hiszen lesz egy időpont amikor megszűnik, és minden addig élt halottat kiad az ítéletre.
Üdv