Alfa-Omega közösség

Ismerkedés => Fórumozók blogjai => Torokildiko46 => A témát indította: torokildiko46 - 2012 Július 22, 16:26:30

Cím: ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2012 Július 22, 16:26:30
ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK

Mi módon bánik Isten a zsidókkal és a pogányokkal (nemzetekkel) ill. egymással való kapcsolatukban?

E tanulmányban erre a kérdésre keresem a választ, amit egyedül Isten kinyilatkoztatott szava válaszol meg. Ez a kérdés egyre aktuálisabb, ezért a történelem és jelenünk eseményeit a Szentírás fényében ezen kérdés alapján vizsgálom.

Visszatekintés, kiértékelés, állásfoglalás

Tanulmány a Szentírás fényében

Írta: Katharina Becker

Megjegyzés: A bibliai idézetek alapjául a „Magyar Bibliatanács Ószövetségi És Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottsága“ általi fordítást használom.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy a Biblia­idézetek a lehető legpontosabb (szó szerinti) fordításban legyenek. Ezért a fent említett kiadásból való idézeteket egybevetem az eredetivel Tanach/Ószövetség nyelve héber, a B'rit Hádasa/Újszövetség görög nyelven íródott - és ha a fordításban más kifejezés van, akkor az eredeti kifejezést alkalmazom. Ez a precízség különösen az Újszövetség esetében fontos, mert írói egy kivétellel mind zsidók voltak, és Mert Cionból jön a tanítás, és az Örökkévaló Szava Jeruzsálemből. Jes./Ézs. 2,3 valamint ...az üdvösség/megmentés a zsidóktól jön. Joch./Ján. 4,22

A szinoptikus evangéliumok hebraizmusokat tartalmaznak, mely tényt a Biblia fordításnál nem helyes ignorálni; ezért az Újszövetség idézeteit még a görög mellett a messiás hívő David H. Stern: DAS JÜDISCHE NEUE TESTAMENT-­jével is összehasonlítom, és a hebraizmusok érvényre juttatásával alkalmazom az érintett kifejezéseket. Mindezt a következő elv alapján teszem:
A Szentírás fordítás után is szent kell hogy maradjon.

A héber kultúrában a személyneveknek, de sok esetben a helységneveknek is fontos jelentőségük van. A Szentírásban több esetben Isten maga határozta meg a születendő gyermek nevét, amely utalhat karakterre, de elhívatásra is. 1.Móz.16,11; 17,19; Luk.1,13; -31
A magyar nyelv alkalmas a Bibliában előforduló héber nevek kiejtésére és szem előtt tartva e tényt a keresztény hagyománytól eltérően az eredeti formában alkalmazom a bibliai személy­ ill. helységneveket, de a megszokott formát is írom.
A Teremtő nevét, mely héberül: JHWH/יהוה, Örökkévaló névvel helyettesítem, mert ez a NÉV szószerinti jelentése is - sőt még precízebben: Mindenkor Mindenütt Jelenlévő - Ő a kezdet és a vég; א alef és ת taw; A alfa és Ω omega.

אני האלף והתו נם יהוה אלהים ההוה והיה ויבוא אלהי צבאות
Én vagyok az Alfa és az Omega, mondja Isten, az Örökkévaló,
Ő aki van; és Ő aki volt; és Ő aki eljövendő ­ Mindenható/Seregek Ura.
Jel. 1,8
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2012 Július 22, 16:29:43
1. A szövetségekről
Az Örökkévaló, a szövetségek Istene. Izráel történetében nyolc szövetség köttetett.
Dr. Arnold G. Fruchtenbaum NYOLC SZÖVETSÉG A BIBLIÁBAN című tanulmányából idézek, azonban e helyen a súlypontot az Ábrahámmal kötött szövetségekre helyezem:
„E nyolc szövetség közül öt kizárólag Izráellel köttetett, míg a többi az emberiséggel általában. Az Izráellel kötött öt szövetség közül csak egy feltételes, a Mózeshez kötődő un. Sinai­szövetség. A többi négy Izráellel kötött szövetség mindegyike feltétel nélküli: Az Ábrahámmal kötött szövetség, az országra vonatkozó szövetség, a Dávidhoz kötődő szövetség és az Újszövetség.
Négy dolgot kell megjegyezni az Izráellel kötött, feltétel nélküli szövetségek természetével kapcsolatban.

Először: Ezek szó szerinti szövetségek, és tartalmukat is szó szerint kell magyarázni.
Másodszor: A szövetségek, amelyeket Isten kötött Izráellel, örökkévaló szövetségek és semmilyen tekintetben nem kerültek időközben korlátozásra vagy megváltoztatásra.
Harmadszor: Újra kell hangsúlyozni, hogy ezek feltétel nélküli szövetségek, amelyeket Isten nem vont vissza Izráel engedetlensége miatt. Mivel a szövetségek feltétel nélküliek, és teljesítésük teljes mértékben Istentől függ, számítani lehet beteljesedésükre.
Negyedszer: Ezek a szövetségek kizárólag egy néppel, a választott néppel, Izráellel köttettek.[...]

Az Ábrahámmal kötött szövetség három szempontot tartalmazott: Az ország szempontját, a mag szempontját, és az áldás szempontját. Az ország szempontja az országra (Erec Jiszrael = Izráel földje) vonatkozó szövetségben kerül kifejezésre, a mag szempontja a Dáviddal kötött szövetségben foglaltatik benne. Az áldás szempontja pedig az Újszövetségben kerül bemutatásra.“

Az első héber, Ábrahám kihívása a nemzetek sorából:
És mondta az Örökkévaló Ábrámnak:
Menj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet mutatok neked.
És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, és naggyá teszem nevedet, és áldás leszel.
És megáldom, a téged áldókat, és a téged gyalázót, megátkozom; és áldást nyer benned (általad) a Föld minden nemzetsége! 1.Móz. 12,1-­3
És mondta Isten Ábrahámnak: Te pedig tartsd meg szövetségemet, te és a te magod te utánad az ő nemzedékeiken át!
Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és közöttetek, és a te utánad való magod között: minden férfi körülmetéltessék nálatok.
... és ez szövetség jele lesz én közöttem és ti közöttetek.
... Nyolcnapos korában metéltessék körül nálatok minden fiúgyermek, nemzedékeiteken át; ... 1.Móz. 17,9-­12

A föld (Izráel földje) birtokba adásáról:
És mondta néki: Én vagyok az Örökkévaló, aki kivezettelek Úr-­Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedül.
És mondta: Uram, Örökkévaló, miről tudom meg, hogy öröklöm azt?
És mondta néki: Hozz nékem egy hároméves fiatal borjút, egy hároméves kecskét, és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot.
Elhozta mindezeket, és kettéhasította őket, és mindeniknek fele részét a másik felével szemben helyezte el; de a madarakat nem hasította ketté.
... És a nap lemenőben volt, mély álom (kábultság) lepte meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy sötétség szállt ő reá....
És mondta Ábrámnak: Tudd meg, hogy a te magod jövevény lesz egy országban, mely nem az övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz évig.
De megítélem én azt a népet, melyet szolgálnak, és azután nagy vagyonnal jönnek ki.
... A negyedik nemzedék tér vissza ide; mert az emoriusok gonoszsága még nem telt be!
És amikor lement a Nap, és sötét lett, ímé egy füstölgő kemence, és (egy) tüzes fáklya, ment át ezek között a húsdarabok között.
Ezen a napon kötött az Örökkévaló szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet Egyiptom folyójától a nagy folyamig, az Eufrátes folyamig. 1.Móz.15,7-­18

Egy ilyen szövetség kötésnél mindkét félnek át kellett mennie a széthasított állat tetemei között, amivel mindkét fél elismerte a szövetség-kötés kötelező voltát saját magára nézve. Pl. Jer. 34, 18-­19
Itt az Úr Ábrámra egy kábult (héberül: tardemah) állapotot adott. Utódainak a föld örök birtoklásáról való ígéretét igazolván Isten egy különleges és jelentőségteljes szimbolikus cselekedetet vitt véghez - a füstölgő kemence és a tüzes fáklya által elégett tetemek Isten jelenlétét igazolták.
Ábrám Isten akaratából nem volt abban az állapotban, hogy a maga részéről részt vegyen ebben a ceremóniában. Itt egyoldalú szövetség kötés történt Isten részéről, ami azt jelenti, hogy ez a szövetség feltételek nélkül lett megkötve és betöltése Istentől függ.

[Egyiptomban a hébereknek nem saját hűtlenségük miatt kellett több mint 400 éven át tartózkodniuk. Igaz hogy elfelejtkeztek atyáik Istenéről és ezért megengedte az Úr hogy a fáraó nyomorgassa őket, mert így mutatta meg hatalmát népének és a fáraónak is, hogy nincsen más Isten csak Izráel Istene, aki megszabadítja népét; 2.Móz. 10,1­2 Még nem kapták meg a Tórát, ami alapján Isten utasításait megismerhették volna. Az ott eltöltött 430 év nem száműzetés volt. (Az is fontos szempont, hogy Jáákov/Jákób hetven tagú családjának néppé kellett növekednie).
Itt az Úr, pogányokkal való eljárásának, úgy is mondhatjuk türelmének példáját látjuk.
Ugyanis Izráel addig nem vehette birtokba az Ígéret Földjét, amíg az ott élő népek a bűnös életmódjukkal ami Isten szemében útálatosság és iszonyat volt ki nem merítették az isteni türelem mértékét; 1.Móz. 15,16
„Isten parancsa volt, Kanaán népességét teljesen kiírtani. Ez a mai ember számára szörnyűségesen hat, de az igazság az, hogy ezek a népek voltak a legromlottabb, legerkölcstelenebb és legzüllöttebb teremtmények, amelyet a világ valaha is látott. (Többek között templom prostitució, gyermek áldozatok, stb. volt a kultuszuk. Megj. K. Becker).
Isten 400 év hosszan türelemmel viselte őket, de ők nem változtak. Isten tudta, hogy ha Izráel nem írtja ki e népeket, az erkölcstelenségük és bálványimádatuk megfertőzheti őket. Az Izráelitáknak nem csak az embereket kellett elpusztítani, hanem a bálvány kultusznak minden nyomát is; 4.Móz. 33,51-­55 még olv. 5.Móz. 7-ik rész William Macdonald, Kommentar zum Alten Testament“]

Ábrahám több utódot is nemzett, de az ígéret gyermeke feleségétől Sárától született, és Jicchaknak/Izsáknak neveztetett; Róm.9,7
Nyolcnapos korában metéltessék körül nálatok minden fiúgyermek, nemzedékeiteken át; 1.Móz.17,12

Miért éppen nyolcnapos korban?
Erre a választ újra Dr. Arnold G. Fruchtenbaum NYOLC SZÖVETSÉG A BIBLIÁBAN című tanulmányából idézem:
„A körülmetélés lesz a szövetség jele; ezért az Ábrahámmal kötött szövetség szerint, a körülmetélésnek kell jeleznie valakinek a zsidó mivoltát. A körülmetélés nem Ábrahámmal kezdődött, mint hogy mások az ősi Közel-­Keleten már gyakorolták ezt a rítust, vagy a születés, vagy a pubertás alkalmával. A zsidó körülmetélés egyediségét nem a cselekvés jelenti, hanem a cselekvés időzítése, ami a nyolcadik nap volt. A körülmetélés a vérszövetséget mutatja, és ezért annak komolyságát hangsúlyozta.“

Ábrahám első fia a szolgálótól született „türelmetlenség gyermeke“ Jismaél/Izmáel, a körülmetélés szövetségébe bevétetett, 1.Móz. 17,19-­20, de a kiválasztottság mint választott nép, a második gyermekben Jicchakban/Izsákban valósult meg:
És mondta Isten: Kétségnélkül a te feleséged Sára szül néked fiat, és nevezd nevét Jicchaknak/Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségül az ő magvával ő utána. 1.Móz. 17,19
... nem mindnyájan gyermekek, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Jicchakban/Izsákban neveztetik a te magod. Róm. 9,7

[Érdemes odafigyelni, hogy Jismaél/Izmáel leszármazottai a mohamedánok/muszlimok, nem az ábrahámi szövetség, 1.Móz. 17,12 alapján gyakorolják a körülmetélést, hanem pubertás korban.]
Még egy fontos bizonyságtétel Izráel kiválasztottságáról a Mezopotámiából való pogány próféta Bileam/Bálám ajkairól hangzik el, amikor Ábrahám utódai mint jelentős számú nép vonult a számára Istentől kirendelt haza felé. Moáb földjén vezetett át az útjuk és Moáb (királya) nagyon megrémült a néptől, mert sokan voltak, és rettegett Moáb Izráel fiaitól. 4.Móz. 22,3

A 4.Móz. 22-­24-­ik részében részletesen elolvashatjuk Balak/Bálák moáb király félelemből adódó lépését Izráel megátkoztatására, és Bileam/Bálám a pogány próféta válaszát ill. hozzáállását e dologhoz. Az szembetűnő, hogy ismerték az igaz Istent, de nem ismerték szándékait. Isten szólt Bileamhoz/Bálámhoz, hogy ne menjen el velük (itt megismerte Isten szándékát), de az Úr látva gyengeségét, hogy nem tud ellenállni nekik, figyelmeztette, azt mondja és cselekedje amit Ő mond neki Izráel felől:
Mert a sziklák csúcsáról látom őt, és a halmokról tekintek (le) rá; nézd egy nép, elkülönítetten lakik a népek/pogányok között, és nem számíttatik közé. 4.Móz. 23,9

Miért választotta ki az Örökkévaló Ábrahámot, Jicchakot/Izsákot és utódait?
Mert e népen keresztül jelentette ki magát a világnak! A Szent Isten egy elkülönített/szent népet nevelt, e nép áldás közvetítője, nép, melynek fiaként született e Földre a világ Megváltója!
Mózes pedig felment Istenhez, és szólította őt az Örökkévaló a hegyről, mondván: Ezt mondd Jáákov/Jákób házának és tudasd Izráel fiaival. Mostan azért ha hallgatván hallgattok szavamra (hangomra) és megtarjátok az én szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül; ... És papok királysága és szent nép legyetek nekem. Ezeket a szavakat kell elmondanod Izráel fiainak. 2.Móz. 19,3­6
Mert szent népe vagy te az Örökkévalónak, a te Istenednek, téged választott ki az Örökkévaló, a te Istened, hogy tulajdon népe légy néki, minden nép közül amelyek a Föld színén vannak.
Nem azért ragaszkodik hozzátok az Örökkévaló, sem nem azért választott ki titeket, mintha minden népnél többen volnátok; hiszen minden népnél kevesebben vagytok;
hanem azért, mert szeret benneteket az Örökkévaló, és megtartja az esküt, amellyel megesküdt a ti atyáitoknak... 5.Móz. 7,6-8
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2012 Szeptember 03, 16:50:19
jeremiás...::31:31:Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával.
32
Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de akik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr.
33
Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.
34
És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem
Zsid: 8:8-11:Mert dorgálván őket, így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök.
9
Nem azon szövetség szerint, amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr.
10
Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem.
11
És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig.
Ézsaiás:62:

Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az Ő igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl.
2
És meglátják a népek igazságodat, és minden királyok dicsőségedet, és új nevet adnak néked, amelyet az Úr szája határoz meg.
3
És leszel dicsőség koronája az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened kezében.
4
Nem neveznek többé elhagyatottnak, és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörűségem, és földedet így: férjhez adott; mert az Úr gyönyörködik benned, és földed férjhez adatik.
5
Mert mint elveszi a legény a szűzet, akként vesznek feleségül téged fiaid, és amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni.
6
Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok!
7
És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön.
8
Megesküdt az Úr jobbjára s erőssége karjára: nem adom többé gabonádat eleségül ellenségeidnek, s idegenek nem isszák mustodat, amelyért munkálódtál,
9
Hanem a betakarók egyék azt meg, és dicsérjék az Urat, s a beszűrők igyák meg azt szentségem pitvaraiban.
10
Menjetek át, menjetek át a kapukon, készítsétek a népnek útát, töltsétek, töltsétek az ösvényt, hányjátok el a köveket, emeljetek zászlót a népek fölé.
11
Ímé, az Úr hirdette mind a föld határáig: Mondjátok meg Sion leányának, ímé, eljött szabadulásod, ímé, jutalma vele jő, és megfizetése ő előtte!
12
És hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak, és téged hívnak: keresett és nem elhagyott városnak.
Ézsaiás:66:10:
Örüljetek Jeruzsálemmel, és örvendjetek fölötte mind, akik őt szeretitek; vígadjatok vele örvendezéssel mindnyájan, akik gyászoltatok miatta!

zsaiás:66:12-14:
Mivel így szól az Úr: Ímé kiterjesztem rá a békességet, mint egy folyóvizet, és mint kiáradott patakot a népek dicsőségét, hogy szopjátok; ölben fognak hordozni, és térdeiken cirógatnak titeket.
13
Mint férfit, akit anyja vígasztal, akként vígasztallak titeket én, és Jeruzsálemben vesztek vígasztalást!
14
Meglátjátok és örül szívetek, csontjaitok, mint a zöld fű, virágoznak, és megösmerik az Úr kezét az Ő szolgáin, és haragját ellenségei fölött.

Ézsaiás:66:20:És elhozzák minden testvéreiteket minden népek közül ajándékul az Úrnak, lovakon, szekereken, hintókban, öszvéreken és tevéken szentségemnek hegyére Jeruzsálembe, így szól az Úr, amint hozzák Izráelnek fiai az ajándékot tiszta edényben az Úrnak házába.
Róma:10. fejezet

1
Atyámfiai, szívem szerint kívánom és Istentől könyörgöm az Izráel idvességét.
2
Mert bizonyságot teszek felőlök, hogy Isten iránt való buzgóság van bennök, de nem megismerés szerint.
3
Mert az Isten igazságát nem ismervén, és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem engedelmeskedtek.
4
Mert a törvény vége Krisztus minden hívőnek igazságára.
5
Mert Mózes a törvényből való igazságról azt írja, hogy aki azokat cselekeszi, él azok által.
6
A hitből való igazság pedig így szól: Ne mondd a te szívedben: Kicsoda megy föl a mennybe? (azaz, hogy Krisztust aláhozza
7
Avagy: Kicsoda száll le a mélységbe? (azaz, hogy Krisztust a halálból felhozza.)
8
De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk.
9
Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.
10
Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.
11
Mert azt mondja az írás: Valaki hisz ő benne, meg nem szégyenül.
12
Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják.
13
Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.
14
Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, aki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül?
15
Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? amiképpen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetőknek lábai, akik jókat hirdetnek!
16
De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek?
17
Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által.
18
De mondom: Avagy nem hallották-é? Sőt inkább az egész földre elhatott az ő hangjok, és a lakóföld véghatáráig az ő beszédök.
19
De mondom: Avagy nem ismerte-é Izráel? Először Mózes mondja: Én titeket felingerellek egy nem néppel, értelmetlen néppel haragítalak meg titeket.
20
Ésaiás pedig bátorságosan ezt mondja: Megtaláltak azok, akik engem nem keresnek; nyilvánvaló lettem azoknak, akik felőlem nem kérdezősködtek.
21
Az Izráelről pedig ezt mondja: Egész napon kiterjesztettem kezeimet az engedetlenkedő és ellenmondó néphez.
Ézsaiás:65:9-10:9
És nevelek Jákóbból magot, és Júdából, aki hegyeimnek örököse legyen, és bírják azt választottaim, és szolgáim lakjanak ott!
10
És lesz Sáron nyájak legelőjévé, és Ákhor völgye barmok fekvőhelyévé népem számára, amely engem keresett.

Ézsaiás:65:17-25:Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem emlittetnek, még csak észbe sem jutnak;
18
Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek; mert ímé, Jeruzsálemet vígassággá teremtem, és az ő népét örömmé.
19
És vígadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!
20
Nem lesz ott többé csupán néhány napot ért gyermek, sem vén ember, aki napjait be nem töltötte volna, mert az ifjú száz esztendős korában hal meg és a bűnös száz esztendős korában átkoztatik meg.
21
Házakat építnek és bennök lakoznak, és szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét.
22
Nem úgy építnek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim.
23
Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők, és ivadékaik velök megmaradnak.
24
És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam.
25
A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr.
Róma:11:26-27:
6
És így az egész Izráel megtartatik, amint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat:
27
És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket.
 Ézsaiás:59:20:
És eljő Sionnak a megváltó, és azoknak, akik Jákóbban megtérnek hamisságokból, szól az Úr.
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2012 Szeptember 25, 17:53:36
YOM KIPPUR :AZ ENGESZTELÉS NAPJA!
 :019:
 :ima02: :ima05: :ima06:
Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te neved dicsőségéért! Ments meg minket, és nevedért bocsásd meg vétkeinket!
Zsolt. 79:9.

Szóla, ismét az Úr Mózesnek,mondván:

Ugyanennek a hetedik hónapnak tizedikén az engesztelés napja van: szent gyülekezéstek legyen néktek, és sanyargassátok, meg magatokat, és tűzáldozattal áldozzatok, az Úrnak.
3Móz 23:28 Semmi dolgot ne végezzetek, azon a napon, mert engesztelésnek napja az, hogy engesztelés, legyen értetek az Úr előtt, a ti Istenetek előtt.
3Móz 23:29 Mert ha valaki nem sanyargatja, meg magát ezen a napon, irtassék, ki az ő népe közül.
3Móz 23:30 És ha valaki valami dolgot végez ezen a napon, elvesztem, az ilyent az ő népe közül.
3Móz 23:31 Semmi dolgot ne végezzetek; örök rendtartás legyen ez nemzetségről,nemzetségre minden lakhelyeteken.
3Móz 23:32 Ünnepek ünnepe ez néktek, sanyargassátok, meg azért magatokat. A hónap kilencedikének estéjén, egyik estétől a másik estvéig ünnepeljétek, a ti ünnepeteket.

igen valóban ma este kezdődik :Yom Kippur:Ez az Engesztelés napja.
és megvan írva hogy a bűnbánó és töredelmes szív kedves az Örökkévaló előtt:

Zsoltárok könyve:51:19 Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg!


ez okáért meghajtom én is szívem és térdem a Mindenható és Örökké Való isten ELŐTT: és kérem az Urat hogy kegyelmezzen nekünk , oltalmazzon meg minket mert vétkeztünk :Vétkeztünk, mert szólottunk az Úr ellen,
és amint irva van:


Nehémiás könyve:1:7
Felette igen vétkeztünk ellened, és nem tartottuk meg a parancsolatokat, és a rendeléseket és a törvényeket, melyeket parancsoltál volt Mózesnek a te szolgádnak.
Zsoltárok könyve:106:6
Vétkeztünk atyáinkkal együtt; bűnösök, gonoszok valánk.
Jeremiás könyve:3:25
Gyalázatunkban heverünk, és elborít minket a mi szégyenünk; mert vétkeztünk az Úr ellen, a mi Istenünk ellen: mi és a mi atyáink gyermekségünk óta mind e mai napig, és nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára.




és kérjük a Mindenható és Örökkévalót:


Mózes V. könyve:21:8 Bocsáss meg a te népednek, Izráelnek, amelyet megváltottál, Uram,

Krónikák II. könyve:6:25 Te hallgasd meg a mennyből, és bocsásd meg a te népednek, az Izráelnek bűnét, és hozd vissza őket arra a földre, amelyet adtál nékik és az ő atyáiknak.



Zsoltárok könyve:25:11 A te nevedért, Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az.
Zsoltárok könyve:25:18 Lásd meg szegénységemet és gyötrelmemet; bocsásd meg minden bűnömet.
Zsoltárok könyve:65:4 Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg.
Zsoltárok könyve:79:9 Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te nevednek dicsőségéért; ments meg minket és bocsásd meg vétkeinket a te nevedért.

Lukács Evangéliuma:11:4 És bocsásd meg nékünk a mi bűneinket; mert mi is megbocsátunk mindeneknek, akik nékünk adósok. És ne vígy minket kisértetbe; de szabadíts meg minket a gonosztól

 :019: :ima02: :ima05: :ima06: :Jezus04:
MÁTÉ :6:9-13:Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
10
Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
11
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
12
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek;
13
És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!






https://www.youtube.com/watch?v=slBjMYRuvY4&feature=player_embedded (https://www.youtube.com/watch?v=slBjMYRuvY4&feature=player_embedded)



Gmar chatima Tova
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 15, 07:16:24
Isten felírta nevét יהוה - JHWH Judea hegységeire


Satellit-foto Izráelről:

Samária hegység- csúcsainak formáin egyértelműen felismerhető a
Teremtő nevének négy betűje יהוה JHWH héber írásjelekkel.


És mondta az Örökkévaló - יהוה JHWH, Ábrámnak:
Menj ki a te földedről, és a te rokonságod közül,
és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok neked.
És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged,
és naggyá teszem a te nevedet, és áldás leszel!
És megáldom, a téged áldókat, és a téged gyalázót, megátkozom;
és megáldatik te benned (általad) a föld minden nemzetsége!
1.Móz. 12,1-3

És általment Ábrám a földön mind Sichem helységig, Moreh tölgyeséig.
Akkor Kananeusok laktak azon a földön.
És megjelent az Örökkévaló - יהוה JHWH Ábrámnak, és mondta:
A te magodnak adom ezt a földet!
És oltárt épített ott az Örökkévalónak - יהוה JHWH-nak; aki megjelent neki.
Onnan azután elindult a hegység felé Bét-El-től keletre és felütötte sátorát;
Bét-El vala nyugatra, (H)Áj pedig keletre, és ott oltárt épített az Örökévalónak - יהוה JHWH-nak,
és az Örökkévaló - יהוה JHWH nevét hívta.
1.Móz. 12,6-8

És az ország (föld) ne adassék el véglegesen (visszavonhatatlanul),
mert enyém (ez) a föld;
mert vendégek és zsellérek vagytok ti nálam.
3.Móz. 25,23

De a városaikhoz tartozó mezőket el ne adják,
mert örök birtokuk az nékik.
3.Móz. 25,34

És (ki-)hozlak titeket a pogányok közül,
s összegyüjtelek titeket minden országból,
és beviszlek titeket a ti földetekre.
Ez. 36,24

És összegyüjtöm ... mind a pogányokat (nemzeteket) ... és ott tartok ítéletet fölöttük,
amiért szétszórták a népek közé örökségemet (tulajdon népemet) az Izráelt,
és felosztották országomat;
Joél, 4,2; Károliban 3,2

Samária és Judea hegyei Izráel Istenének, az Örökkévalónak tulajdona akinek neve: יהוה JHWH;
Felirat a Lachis barlangból, amely a jeruzsálemi Izráel-Múzeumban van.

Forrás: Christen Für Israel, Nr. 150
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: Elisabeth - 2012 Október 15, 08:54:38
Isten saját kezével dedikálta, hogy KIÉ az a Föld, és kinek adta azt örökségül!

2Móz 6,8    
És béviszlek titeket a földre, a mely felől esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr.

Lk 19,40    
És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.

 :igen:
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2012 December 18, 09:02:01
 :ima02: :ima05:

http://www.youtube.com/watch?v=AhezP2NzMXM# (http://www.youtube.com/watch?v=AhezP2NzMXM#)


Zsoltárok 118 Adonai Li (The Lord Is For Me)
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Január 27, 09:58:32
I. Korintus levél:10:5   Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;


 :019:
Efézusi levél:2:14-22:
   Mert Ő a mi békességünk, ki egygyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat,
Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén;
16
És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést.
17
És eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak.
18
Mert Ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.
19
Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek,
20
Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus,
21
Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban;
22
Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek álta
l.
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokkarol - 2013 Február 13, 20:44:46
ÁMEN!!!!!!!! :05: :01:
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Április 03, 10:38:39
ZSIDÓ ÜNNEPEK, SZOKÁSOK, HAGYOMÁNYOK

A szövetség és egy gyermek!


Amikor Ábrahám 90 éves lett, Isten újból megjelent számára, s megváltoztatta nevét Ábrámról Ábrahámra, aminek jelentése “több nemzet atyja”. Sára is megkapta Isten közvetlen áldását, s ekkor lett neve Sára, ami azelőtt Sarai volt. A Sára név királynőt jelent. Isten nemzetek anyjává tette Sárát.

Ezt követően Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, melynek értelmében neki is és leszármazottainak is követniük kell majd az Isten által kijelölt utat. Cserében pedig megígérte nekik Kánaán földjét s Isteni védelmet és gondoskodást. Szövetségük jelképeként pedig Isten megparancsolta a zsidó férfiak körülmetélését. Minden zsidó fiú csecsemőt körül kell metélni életének nyolcadik napján. Ábrahám hajlott kora ellenére is körülmetéltette magát, csakúgy, mint háztartásának minden férfi tagja, s ezzel létrejött a szövetség a jövő generációk számára.

Ábrahám épp felépülni igyekezett operációja után, amikor Isten 3 angyalt küldött sátrához arab kereskedők képében. Mondta nekik, hogy pihenjenek meg a lugas árnyékában, ő pedig hozott vizet, hogy megmossa a lábukat, Sára pedig készített nekik ennivalót. Csak akkor jött rá Ábrahám, hogy vendégei valójában angyalok voltak, amikor bejelentették, hogy Sára pontosan egy évre erre a napra fiút fog szülni. Mind a kettejük szívét elöntötte a boldogság, és Sára nehezen tudta elhinni, hogy 90 éves korában még szülni fog egy gyereket.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Ábrahám a jövőről hall!



A Chedarlaomer felett aratott győzelmet követően Isten ismét megjelent Ábrahámnak, és további védemet és jutalmakat ígért neki. Ábrahám viszont felsóhajtott, hogy mit ér minden gazdagság, ha nincs gyereke, aki folytatná, amit ő elkezdett.

Isten válaszul azt mondta Ábrahámnak, hogy menjen ki a sátra elé, és nézzen fel az égre, majd próbálja összeszámolni a csillagokat. Azt mondta ekkor Isten, hogy annyi lesz gyermekeinek száma, mint ahány csillag van az égen.

Bár Ábrahám már nagyon idős volt, és felesége, Sára is már túl volt azon a koron, hogy gyereket szülhetett volna, mégis hitt Isten ígéretében. Ezért a végtelen hitért Isten újból megjutalmazta. Ismét megjelent Ábrahámnak, ám a mondanivalója nem volt örömteli. Elmondta, hogy Ábrahám leszármazottai rabszolgák lesznek idegen földön, s 400 évig elnyomás alatt fognak élni. De azt is elmondta, hogy megbünteti majd az elnyomókat és visszahozza Ábrahám leszármazottait erre a földre. A negyedik generáció fog majd visszatérni, mert az Amoriták akkorra követik majd el összes bűnüket. A beszéd befejeztével pedig egy láng ereszkedett az Ábrahám által bemutatott áldozatra, a amíg el nem égett az áldozat, addig Isten újra beszélt Ábrahámhoz: “Leszármazottaidé lesz ez a föld, Egyiptom folyójától az Eufráteszig.”

Ábrahám győzedelmének híre gyorsan terjedt, csakúgy, mint nemes jellemének híre. Mindenki tiszteletét és csodálatát kivívta. Boldog lehetett volna, de örömét beárnyékolta, hogy még mindig nem volt gyermeke. Amikor betöltötte 85. életévét, Sára megkérte, hogy házasodjon össze szolgálólányával, Hágárral, aki eredendően egyiptomi hercegnő volt, de Ábrahámmal akart tartani. Ábrahám eleget is tett Sára kérésének, és elvette feleségül Hágárt, aki szült neki egy fiút. Ishmaelnek nevezték el, ami azt jelenti “Isten meghallja majd”


majd folytatom! :044: :integet:
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Április 07, 09:51:48
Messiás-hitünkről

„Várják, mint zsidók a Messiást” — a jól ismert magyar szólásmondás is jelzi, mennyire hozzátartozik a hagyományos zsidó eszmevilághoz a messiásvárás gondolata. A zsidó vallás és néphit egyik fontos kulcsszava a héber masíahból ered, ennek görög tükörfordítása a khrüsztosz, magyarosan a krisztus szó.  Ennek eredeti jelentése felkent értelemmel bír: az ókori Izraelben ugyanis a királyt és a főpapot nem koronázták, hanem haját és szakállát illatos olajjal kenték fel. A messiás eredetileg Izrael jogos (törvényesen felkent) királyát jelentette, aki Dávid házából („Jisáj törzsökéből”) származik.

Különös, de a zsidó próféták olykor idegen származású emberben is — ha úgy hozta a sors — meglátták az Örökkévaló felkentjét, abban a korban a zsidó népnek és a környező országoknak a megváltóját. A babilóniai „Nagy vigasztaló” például, mivel a perzsa Küroszban a jogos és igazságos uralkodót fedezi fel, aki majd megszabadítja Izraelt fogságából, ezt az idegen királyt is „Isten pásztorának” és „messiásának” mondja. (Vesd össze: Jesája könyve, 44. fejezet 28. vers és 45. fejezet 1. vers.)

Noha a megváltás-képzet nem szerepel a Szentírás régebbi keletkezésű köteteiben, a személyes messiásba, pontosabban a messiási kor eljövetelébe vetett hit végigvonul szinte az egész Biblián. A legrégebbi és egyúttal a legismertebb messiási kép Jesája (Ézsaiás) prófétától való, aki így jövendöli meg a megváltás és az örök béke nagy korszakát: „Ítélkezni fog (Isten) a népek között, megfenyít sok nemzetet, kardjaikat kapákká, dárdáikat vincellér késekké alakítják, nem emel egyik nemzet a másik ellen kardot, és nem tanulnak többé háborút” (Jesája könyve, 2. fejezet 4. vers).

Ugyancsak Jesája fogalmazta meg először, milyen is legyen Izrael megváltója, s hogy milyen világ vár a föld lakójára: „Egy vessző ered majd Jisáj törzsökéből, egy hajtás virágzik ki gyökereiből. Az Örökkévaló szelleme nyugszik rajta, a bölcsesség és az értelem szelleme, jó tanács és erő szelleme, a megismerés és az istenfélelem szelleme. Döntése istenfélelemmel (valósul meg), nem a látszat szerint ítélkezik, s nem a szóbeszéd vezeti őt. Igazsággal ítél a szegényeknek, becsülettel dönt az ország megalázottainak, Szava erejével sújtja az országot, ajka leheletével öli meg a gonoszt. Igazság lesz deréköve, ágyékát hűség övezi. Együtt lakik a farkas a báránnyal, a párduc a kecskegidával legelészik, borjú, oroszlánkölyök és hízó marha együtt legelnek, és egy kis fiú vezeti őket. A tehén és a medve együtt legelésznek, kölykeik (mellettük) hevernek, az oroszlán pedig, mint az ökör, szalmát eszik. A vipera fészkénél egy kisgyermek játszik, s a baziliszkusz szeme felé egy csecsemő nyújtja kezét. Nem ártanak, és nem rontanak többé az Én szent hegyemen, mert megtelt a Föld az Örökkévaló megismerésével, ahogyan a víz a tengert ellepi. S azon a napon Jisáj gyökere lesz az, amely a népek zászlajául emelkedik, hozzá nemzetek fordulnak, és nyugalma dicsőséges lesz” (ugyanott, 11. fejezet 1–10. vers).

Mintegy száz évvel később, Jeremiás próféta is hasonlóképpen írta le a messiási kor eljövetelét. Szerinte Izrael dicsőségét és nyugalmát hozza a megváltó, akinek neve jelzi majd Isten igazságát: „Bizony, napok múltán eljön az idő, így szól az Örökkévaló, és igaz sarjat támasztok majd Dávidnak, királyként uralkodik majd és boldogul, jogot és igazságot cselekszik majd az országban. Az ő napjaiban segítséget kap Juda, Izrael pedig biztonságban lakik, és ez az ő neve, amellyel szólítják majd: az Örökkévaló a mi igazságunk” (Jeremiás könyve, 23. fejezet 5–6. vers).

Ezékiel próféta, aki fiatalon került a babilóniai fogságba, jövőképében a messiási eszme politikai elképzelésekkel társul, próféciájában a messiás a jövő ideális államának megvalósítója. (Vö. 34. és 37. fejezetek.) A már fogságban született Nagy Vigasztaló viszont úgy véli, a messiás végcélja az egész emberiség üdvözülése, s ebben Izraelnek különös szerepe van: Isten őt rendelte útmutatóul a népek számára.

A próféták egyaránt úgy vélik, hogy a népeknek tanulniuk kell a zsidóktól, mert nekik nagyobb tapasztalatuk van az egyistenhitben: „Íme népek tanújává tettem őt, fejedelemmé, nemzetek irányadójává. Bizony, egy olyan nép (is), amelyet nem ismersz, szólítani fog, és egy olyan nemzet, amely téged nem ismer, hozzád fog sietni, az Örökkévaló, a te Istened kedvéért, Izrael Szentjéhez, aki megtisztelt téged” (Jesája könyve, 55. fejezet 4–5. vers). ”És az idők végén, szilárdan fog állni az Örökkévaló házának hegye, a többi hegy élén, felülemelkedik a dombokon, és özönleni fognak hozzá mind a népek. Számos nép megy majd oda, és azt mondják: Jöjjetek, menjük fel az Örökkévaló hegyére, Jákob Istenének Szentélyébe, tanítson minket útjaira, hogy ösvényein járjunk, mert Cionból ered a Tan, s az Örökkévaló szava Jeruzsálemből” (ugyanott, 2. fejezet 2–3. vers).

Az utolsó próféta, Maleákhi (Malakiás), utolsó látomásában is a messiás eljövetelét hirdeti. Szerinte — s ezt a zsidó néphagyomány is így véli — Élijáhu (Illés) próféta lesz a messiási kor hírnöke. „Bizony, én elküldöm nektek Élijáhu prófétát, mielőtt eljön az Örökkévaló nagy és félelmetes napja. S visszatéríti az apák szívét fiaikhoz, s a gyermekek szívét szüleikhez, nehogy el kelljen jönnöm, hogy végleg elpusztítsam a Földet” (Maleákhi könyve, 3. fejezet 23–24. vers):

Ez a próféták könyvei végén álló mondat — a messiási reménységen túl is — joggal okozhat számunkra fejtörést. Érdemes elgondolkodnunk azon, miért tekinti a próféta olyan nagy gondnak a nemzedékek meg nem értését, hogy emiatt akár elpusztulhat az egész emberiség, sőt, az egész bioszféra? És miért említi a próféta előbb az apák szívének odafordulását gyermekeik felé, s nem — mint várható lenne — fordítva? Az első kérdésre szinte magától adódik a válasz: a fiatalok mindig újat szeretnének, olyan meglepőt és „forradalmit”, ami az előző nemzedéket zavarba hozza. Vigyáznunk kell, s különösen manapság, amikor oly könnyen elpusztíthatja az ember a saját világát, hogy a természetes nemzedéki harc ne egymás ellen történjen, hanem a haladás és egymás érdekében alakítsa át világunkat.

S ha jól meggondoljuk, a másik kérdésben is világossá válik a próféta szavának igazsága: addig nem várhatunk megértést, együttérzést gyermekeinktől, amíg mi magunk nem próbáljuk megérteni az ő szívüket, gondjaikat és problémáikat. Az első lépést a szülőnek kell megtennie, hogy azután a gyermekek szíve is felénk forduljon…

A próféták tanításai és a kétségbeesett nép elvárásai alakították ki a Megváltó fogalmát, amely a messiás eljöveteléhez kötődik. A messiási elvárásokat ugyanis elsősorban a zsidó próféták jövendölései határozzák meg mindmáig. Az átlag zsidó ezért a messiási kort „az idők végén” úgy képzeli, mint az örök béke korszakát, amelyben a világ és az ember megváltásán (megjavulásán) túl a saját népi reményei is megvalósulnak. A zsidóság számára tehát elsősorban a messiási kor és nem a Messiás személye iránti vágy a döntő jelentőségű. Ez a vágyakozás azt is jelenti, hogy hitünk szerint a világnak és az emberi életnek célja, értelme van, s hogy a Mindenható ad célt és értelmet az embernek és az egész világnak. Az embernek küzdenie kell egész életében, hogy a világ jobb legyen, hogy Isten célja, a megváltás mielőbb megvalósuljon. „Az élet küzdelem, s az élet célja e küzdés maga” — olvashatjuk Az ember tragédiájában. A zsidó vallás szerint azonban a küzdés még nem cél, csupán eszköze a megváltás, a messiási kor eljövetelének.

A zsidó Biblián alapuló vallásokban az életnek és különösen az emberi életnek éppen ezért értéke van, ellentétben a keleti vallásokkal. A keleti vallások (a hinduizmus és a buddhizmus) úgy szembesülnek az élet problémáival, hogy beletörődnek, vagy megpróbálják magukat kivonni alóluk, míg a zsidóság azt tanítja, hogy küzdeni kell a jóért, szembeszegülni a rosszal, megváltoztatni, megjavítani mindazt, ami az isteni igazságnak és jóságnak nem felel meg. A bibliai gondolkodásban az élet Isten ajándéka, az ember pedig a teremtés koronája, ezért megőrzése és megmentése fontos feladatunk. „Nincs olyan ember, — tanítja a Talmud —, akinek ne lenne legalább egyetlen órája”, tehát a legrosszabb ember is legalább egy órányi hasznos cselekedetre képes, ezért élete már nem haszontalan.

Figyeljük meg a lényegi különbséget Buddha és a bibliai Mózes történetében, a világhoz való viszonyulásában! A fiatal Buddha királyfiként él, ám egyszer csak körültekint a való életben, találkozik egy vak emberrel, egy nyomorult leprással és egy halottas menettel. Úgy látja, nem lehet segíteni rajtuk, visszavonul, és a nirvánát, a megsemmisülést, a belső megtisztulást hirdeti. Az ifjú Mózes is királyi környezetben nevelkedik, ám kíváncsi lesz arra, hogyan élnek a testvérei. Meglátja, amint a felügyelő indokolatlanul veri a rabszolgát. Nem vonul vissza, hanem meg akarja változtatni a világot: felháborodva megüti a tiszttartót, és elhatározza, hogy kiszabadítja népét a szolgaságból.

Az aktív, minden egyes hívő közreműködésére számító zsidó messiáshitre jellemző az a történet, amely az általunk már említett modern vallásfilozófus, Martin Buber életpályáját is meghatározta. Saját elbeszélése szerint gyermekkorában nagyapjánál, a lembergi tudós Slomó Bubernél vendégeskedett. Az egyik könyvben az ifjú Martin egy történetre bukkant. A messiás — így fejeződött be a mese — Róma kapuiban, koldusgúnyába öltözve ül, és vár.

— Kire vár a messiás, hogy eljöjjön végre? — kérdezte értetlenül a fiú. Mire a nagyapa a gyerekre mutatott:

— Rád! A messiás mindnyájunkra vár, és egyre vár…

A messiáshit a zsidóság életében különösen a római elnyomás és az idegen származású, a rómaiakat kiszolgáló Heródes uralkodása idején vált hangsúlyossá, és egészült ki nemzeti reményekkel. Egyre inkább emlegették az Szentírás szavaiban megfogalmazott, várva várt szabadítót és megváltót, a mesíah Adonájt, „az Örökkévaló felkentjét”. A jeruzsálemi Szentély pusztulásától (időszámításunk szerint 70) kezdve a zsidó közgondolkodás általános eszméje lett, hogy a Templom csak akkor épül majd fel, ha eljön a messiás. Ugyancsak ehhez a korhoz köti a hagyomány a világszerte szétszóródott zsidó diaszpóra (héber szóval a galut) egybegyűjtését. Jóllehet, ez utóbbi gondolat már Mózes búcsúbeszéde előtt is szerepel a Szentírásban: „Ha el lennétek taszítva akár az égbolt szélére, onnan is egybegyűjt téged az Örökkévaló, Istened, és onnan is elhoz téged. És elvezet téged az Örökkévaló Istened abba az országba, amelyet őseid örököltek, hogy birtokba vedd azt, jót tesz veled, és jobban megsokasít téged, mint őseidet. Ám körülmetéli az Örökkévaló Istened a te szívedet és utódod szívét, hogy szeresd az Örökkévaló Istenedet, teljes szívedből és teljes lelkedből, azért hogy élj” (Mózes V. könyve, 30. fejezet 4-6. vers). A próféták szerint az Örökkévaló ígéretet tett népének: „Visszatérek Cionba, és ismét Jeruzsálemben fogok lakozni” (Zehárja könyve, 8. fejezet 3. vers).

A régi prófétai jóslatok, elsősorban Jesája (Ézsaiás) jövendölései a mindennapok részévé lettek. Az esszéusok azért vonultak ki a Holt-tenger közelében levő pusztába, hogy ott megvalósítsák saját társadalmukat, s hogy ott várják a messiás mielőbbi eljövetelét, mert azt olvasták a Bibliában (Jesája 40. fejezetében): „egy szó kiált, a pusztában egyengessétek az Örökkévaló útját”. (Mellesleg, ezt fordította félre később Hieronymus a latin Vulgata készítésekor, s lett belőle „pusztába kiáltó szó”.) S ez magyarázza a Jézus történetében szereplő, utólag azonban átértelmezett eseménysort.

A zsidóság messiáshite azonban mindmáig megőrizte a Szentírás eredeti, „az idők végén”, ám itt, a való világban bekövetkező megváltás-gondolatát: Isten — a próféták tanításai szerint — az idők végén egybegyűjti majd Izrael szétszórtjait a világ négy tájáról, elviszi őket az ősi földre, és újra felépül a jeruzsálemi Szentély. Megszűnik az emberi kizsákmányolás, háború és gyűlölködés („összetörik kardjaikat kapákká, dárdáikat vincellér késekké, nem emel nép nép ellen kardot, és nem tanulnak többé háborút”), s „megtelik a föld az Örökkévaló ismeretével, ahogyan a tengert a víz ellepi”. Nem véletlen, hogy a héber nyelv nem túlvilágról, nem másvilágról, hanem jövendő világról (olam habá) beszél, mert — ahogyan Martin Buber mondja — „a két világ voltaképpen egy, és egynek kell lennie”.

A középkor legnagyobb zsidó tudósa, Májmúni Mózes (Maimonides) ezért a messiásvárást a zsidó vallás 13 alapelve közé sorolta. Hitünket nem szabad elveszítenünk, még ha — tapasztalatunk szerint — „a Messiás késlekedik is, naponta újra várnunk kell őt”. Májmúni sorra megvizsgálta a Messiásról szóló bibliai tanításokat (mellesleg a keresztény felfogás szerinti, úgynevezett „krisztológiai helyek” nem is tartoznak ide!), és megállapította, hogy ezek mind itt, a földi életben fognak megvalósulni. Érdekes, csupán egyetlen prófétai mondatnál akadt meg, amelyről annak idején nem hitték volna, hogy bekövetkezhet: „eltüntetem a vadállatokat a Föld színéről”. (Különös, hogy napjainkban viszont épp ellenkezőleg alakult: ha nem védenék őket, ha nem volnának rezervátumok, ha nem óvnánk őket a kipusztulás veszélyétől, alig volna egyetlen ragadozó is a Földön…)

Messiáshitünk aktív cselekvésre késztet: nem csupán várnunk kell őt, de eljöveteléért erőnkhöz képest mindent meg is kell tennünk. A messiás megérkezése — hangsúlyozta Májmúni — nem jelenti Izrael fiainak győzelmét más népek felett, de megvalósítja az emberiség békéjét, a világ és az ember megváltását, valamint Izrael nyugalmát, hogy ellenségei többé ne zavarják meg őket a Tóra tanulmányozásában. A zsidó messiáshit — ellentétben másokéval — arra buzdít, hogy ne csak lélekben újuljunk meg, de igyekezzünk folyvást megjavítani önmagunkat és embertársainkat. Ne csak hirdessük a szeretetet, hanem gyakoroljuk is, ne törődjünk bele sorsunkba, hanem alakítsuk át életünket a szentség szolgálatában. Hiszen — ahogy a Talmud egyik alapelve hangsúlyozza — „nem a magyarázat a fontos, hanem a cselekedet”.

A zsidóságot a messiáshit köti egybe a kereszténységgel, s különös, de egyúttal az választja külön is egymástól. A messiás eljövetele a zsidó gondolkodásban ugyanis mindmáig azt jelenti, hogy általa a világ és benne az ember alapvetően megjavul, megváltozik. A vallásos zsidó nem tudja elfogadni a megváltást, amíg a való élet ennek épp ellenkezőjét, a megváltatlan világ és a megváltatlan ember képét mutatja. S bizony, ez a legfontosabb szempont, amiért a vallásos zsidóság mindmáig oly fontosnak érzi, hogy tovább várja a megváltót. Hadd mondjak el itt, ezzel kapcsolatban egy régi történetet.

Jeruzsálemben mindmáig ismerik azt a népi legendát, amely szerint, ha eljön a messiás, az Olajfák hegyén megszólal majd a sófár, az ősi bibliai kürt, hadd hallja mindenki, s készüljön fel a szent pillanatra
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: Elisabeth - 2013 Április 07, 15:55:26
Majd így szólt hozzájuk - Jeshua / Jézus -: "Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban." 45. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, 46. és így szólt nekik: "Így van megírva: a Messiásnak / Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, 47. és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. 48. Ti vagytok erre a tanúk.
Lk 24,44-48

ÁMEN!

Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Május 25, 15:52:30
:019:
Sabbat, a nyugalom napja

 

A szombat jelkép a zsidóságban, egy olyan pont, ami többé-kevésbé még mindig közös élmény, és összeköti a választott népet. Izraelben járva még mindig azt tapasztalja az ember, hogy az ország megáll egy napra sabbatkor. Még akkor is, ha sok a világi életet élő zsidó, aki már lazábban kötődik a vallási tradíciókhoz. Az Örökkévaló úgy rendelkezett, hogy örök jel legyen ez közte és a népe között (II. Móz. 31, 13-17; vö. Ez. 20, 12). Ez a jel kifelé, a világ felé jelzés egy mély és titokzatos összetartozásról az Örökkévalóval.

Érdemes számba venni, hogy az Úr napjáért a zsidóság milyen áldozatot hozott. Anyagi ráfordításokat, szellemi erőket szentelt arra, hogy megtarthassa a szombatot. A keresztény Európában a zsidóság szombattartása a különböző korokban és országokban nem volt olyan magától értetődő. Hisz a szombat nem esett mindig munkaszüneti napra. A munkát, a foglalkozást úgy kellett választani, a munkarendet, az életvitelt felépíteni, hogy az ember a szombatot megtarthassa. Ez időnként komoly lemondást is jelenthetett, vagy szembeállást az adott kor és társadalom törvényeivel.

De ha visszamegyünk a bibliai időkbe, ott is láthatjuk, hogy Isten népe a szombatba és az ünnepekbe „fektetett bele”. Időt, energiát, anyagiakat, hogy az Úrral lehessen. Az áldozati állatok, a tized, a zsengék bemutatása, a szombatok méltó megünneplése és az évi három  jeruzsálemi zarándoklat valószínűleg a legtöbb zsidó családnak olyan anyagi, időbeli megterhelést jelentett, hogy emellett valószínűleg „már nem tudtak elmenni nyaralni”. Ilyen áldozatok meghozatala mellett nem tudtak a saját kedvtelésüknek élni, illetve az Örökkévaló és az Ő akarata, ünnepei volt a „kedvtelésük”. Valóban mindenüket Isten ünnepeibe, az Istennel való találkozásokba „fektették”.

De ha ma az ember ellátogat egy szombatnyitásra az utána következő vacsorán bőséget fog tapasztalni, amivel Istent tisztelik meg. Még az olyan otthonokban is igyekeznek ilyenkor a legjobbat az asztalra tenni, ahol amúgy szükséget szenvednek. Ezek pedig csak külsőségek, de aki törekszik a szombat megszentelésére, az igyekszik a nyugalom hátterét, a szombat méltóságát is megadni. Nagy áldás ebben a méltóságban megtartani a szombatot, ezt a méltóságot megkeresni, visszaadni ennek a napnak.

A zsidóság számára a szombat szent. Egy elválasztott sziget, ami más mint a többi nap. Sziget az időben, vagy az időtlenség szigete. Az élet világi körforgása megáll, és az ember Istennel igyekszik egyesülni, együtt lenni, Aki az időtlen. Ez a nap különleges, megszentelt, elválik a többitől. Maga a szent szó is pontos értelmét tekintve elválasztást, elkülönítést jelent. Így

(1) a zsidóság (el)választott (=szent) nép, hogy hirdethesse az Egy Isten hitet az összes nemzetek között. A világ összes népe között ő így lehetett szent nép, elkülönített nép, egy egyedülálló szerepre elrendelt nép.

(2) Földrajzi dimenzióban a zsidóság számára a Templom szent. Ez az áldozatbemutatás, az Istennel való találkozás, a jom kippuri bűnbánat, a szukkoti öröm helye. Az erre rendelt hely, elkülönítve, elválasztva Izrael földjenek többi helyétől. A szent hely.

(3) Az idő síkján pedig a szombat szent. Az egész héten ez az egy nap. Ahogy a Templom térben elválik minden más helytől, ahogy a zsidó nép teremtése óta elkülönül minden más néptől, úgy a szombat az időben elválik a többi naptól. Szent nap.

„Emlékezzél meg a szombat napjáról, hogy megszenteljed.” (Ex 20, 8)

Az egész napot válaszd el, hogy szent, elkülönített lehessen Isten számára. „Hat napon át dolgozzál és végezd el minden munkádat.” (Ex 20, 9). Ezeken a napokon találkozik az ember Istennel hosszabb-rövidebb ideig, de a szombat napján együtt van vele. De az, hogy „hat napon át dolgozzál…” – ugyanúgy érthető parancsként. Ez a dolog egyik része. Az igazi szombathoz szükség van a hat tevékeny napra. A hívő ember akkor élhet teremtő életet, ha a két dolog – a hat tevékeny nap és a hetedik megszentelt nap – összekapcsolódik. Ezt a tanítást a tízparancsolatban a teremtő Isten adja: “Mert hat napon alkotta az Örökkévaló az eget és a földet, a tengert és mind ami benne van és megpihent a hetedik napon; azért áldotta meg az Örökkévaló a szombat napját és megszentelte azt.” (Ex 20,11). Ha teremtő életet akarsz élni, ha Isten társa akarsz lenni a teremtésben, akkor hat napon át munkálkodjál, de a hetedik napon pihenj, és szenteld meg azt. Isten az mondja a hetedik napra, hogy ’pihenj meg Bennem. Szakadj ki, és távolodj el a dolgaidtól, térj vissza hozzám, nyugodj meg Bennem.’ Így teremtő, alkotó életet tudsz élni, mert elfogadója, része vagy a rendnek, amit Isten hozott létre.

Ha az ember Istennel jár, és a teremtés rendjében él, az Alkotóval létre tud hozni fizikai alkotásokat, a munkája gyümölcseit, vagy a családja felett lehet jó gondviselő, de legfőképpen szellemi teremtést hozhat létre másokban és magában az örök életre.

A világ, a sötétség úgy kínálja hamisan a sikeres életet, hogy mindent elkér. Az ember dolgozzon minden nap, hogy szerezzen minél többet. Ha pihen is, csak úgy, hogy ne nyugodjon meg. Ha a testet regenerálja, csak úgy tegye, hogy a lélek ne jusson táplálékhoz. Ha pihen is, azon járjon az esze, mit kell a szombati nap után csinálni. Nem véletlenül szól leleplezően Isten a hamis, nem szívből megtartott szombatokról: „Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassunk gabonát, s a szombat, hogy kibocsáthassuk a búzát, megkisebbítve éfát és megnagyobbítva a sékelt és meggörbítve a csalárd mérleget!” (Ámosz 8, 5)

 

Ám a világ egy másik végletet is kínál, hogy pihenjen hosszan, huzamosan az ember, és tunyuljon is el, keressen pótcselekvéseket, uralkodjon a test a pihenésben. Ne csak kikapcsolódjon, hanem kikapcsoljon, kiüsse magát, kábítsa el magát alkohollal, vagy kábítószerrel, „pihenjen meg” olyan élvezetekben, amiknek a rabjává lesz. Vagy egyszerűen legyen a Tv, internet rabja, és kopjon el minden világossága és vágya az Istennel való találkozásra. Csak az isteni rend ne érvényesüljön, mert akkor az ember teremtő életet él a Mindenhatóval.

A szombati pihenő parancsa, az Úr napjának megszentelése nem könnyen betölthető parancs, ha az ember igazán mélyen meg akarja érteni és élni azt, amit Isten ezzel ajándékozni akar a követőinek.

A zsidóságban a tízparancsolatot kétfelé osztják. Az első öt parancs az első rész, ami lényegében az Istennel szembeni kötelességeket foglalja össze. A második öt parancs – ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj stb. – az embertársakkal szembeni kötelességeket foglalja össze. A szombat megtartása az Istennel szembeni  kötelességek közé tartozik. A „haszna” és az áldása nem látszik azonnal szembeötlően. Első látásra egyszerűnek tűnik, mint pl. az a parancs, hogy bálványok nélkül egyedül az Örökkévalóra figyelve éljünk. De ahogy a többi parancsolat is kinyílik és mélyül, ha a hívő ember igyekszik betölteni, így a szombat napja is a hét hetedik napjából Isten megszentelt napjává válhat, ha megszenteli, különválasztja.

Az ember hajlamos mindig kevesebbet érteni és adni, mint amit Isten kér. Mert az Örökkévaló itt egy napot kér. Nem órákat vagy az összegyülekezés idejét. Noha a Mindenható akarja, hogy az övéi gyűljenek össze, és a megszentelt nap fontos része az összejövetel (III. Móz. 23, 3). De az életre vivő parancsolatban Isten egy teljes napot kér.

A Tan (Tóra=Mózes öt könyve) azt az útmutatást adja, hogy az Istenfélő ember tizedet adjon Isten munkájára a jövedelméből. Az időből Isten többet kér. A hét napjainak átadott imádságai, összejövetelei mellett egy teljes napot mindenképpen. Az időből legalább „hetedet” kell adnunk. Ahogy a tizeddel, úgy a „heteddel” is meg lehet csalni Istent. Az ember valahogy hitetlenségben lévén úgy gondolja, hogy neki ez a heted hiányozni fog, és szükséget fog szenved, ha odaadja. Mózes idején a pusztában már megnyilvánul ez az emberi gondolatmenet, amikor a mannát adja Isten (II. Móz. 16, 22-30). Izrael fiai egyszerűen nem hiszik el Mózesnek, hogy nekik a szombat megtartásából nem lesz káruk.

Mi sem hisszük el, és sokszor abban bízunk, hogy következmények nélkül marad, ha nem tartjuk meg a sabbatot. A Tan (Tóra) Izrael földjével kapcsolatban azonban érdekes tanítást ad. Azt írja (III. Móz 25.), hogy az ember ne vesse be a hetedik évben a földet. Legyen pihenő a földnek a hetedik év. Kapjon „hetedet” a föld is. Mindez első pillantásra talán fennkölt isteni parancsnak tűnik, de a Jeremiás könyve leírja, hogy a babiloni fogság idején valóban lepihente a föld azokat a szombatéveket, amiket nem adtak meg pihenőként a zsidók (II. Krón. 36, 21 vö. III. Móz. 26, 34). Az Örökkévaló számon kérte a népen a be nem tartott parancsolatokat. Minden hívő ember tudja, hogy ha paráznaságban él, vagy lop azt számon fogja kérni Isten. Így próbál ebbe nem beleesni. A szombat dolgában, a megszentelt hetedik nap dolgában azonban homály ül sokszor a hívőkön.

Látni a Messiás Testében nem egy példát arra, hogy azok, akik a más munkájuk miatt huzamosan „nem tudtak” időt szakítani Istenre a hetedik napon, sokszor hogyan pihenik le egy testi vagy idegi kimerültség vagy betegség miatt az elmulasztott szombatokat egyszerre. A hívő ember általában azt hiszi, hogy a sabbati nyugalom egyik leginkább elavult parancs, vagy legalábbis a legkisebb következményekkel kikerülhető. De Isten nem helyezte volna el a tízparancsolatban, ha így lenne. Nem térne vissza rá annyiszor, annyiféleképpen. Egy parancsolat semmibe vétele sohasem marad meg önmagában. Más parancsolatok is veszítenek erejükből, az értelmükből. Nincs, nem lehet következmények nélkül egy parancsolat figyelmen kívül hagyása sem. Aki a szombat nyugalmát megsérti munkamániából, bálványimádóvá válhat, és mindjárt megsérti az első parancsolatot is. De a leggyakoribb persze az, hogy a hívő egyszerűen nem veszi komolyan a szombatot, és ezzel magát Istent sem.

A szombat kihívása pedig hatalmas mindenki számára. Azt mondja az Örökkévaló: ’Pihenj meg Bennem. Minden napnak megvan a maga baj. De a szombatnak az legyen a „baja, gondja”, hogy Nekem, a Teremtőnek lehessen adni. Bennem pihenj ezen a napon.’ De képes-e ma a legtöbb Jesuát Megváltójának valló ember hetente egy egész napot Istennel tölteni? Úgy, hogy az szívből odaszentelt nap legyen, és Istennel való együttlét? Úgy, hogy a Mindenható maradjon a középpontban, és ne a test pihentetésével, jóllakással, társasági együttléttel és szórakozással teljen el az idő? Úgy, hogy élő közösségbe kerüljünk Istennel, és ne csak közösségi programok és a munka mellőzése jellemezze a napot?

A ’pihenjen meg Bennem’ nem azt jelenti, hogy ’mellettem’, vagy ’valahol körülöttem’. Isten azért adta a szombatot, hogy ott találkozzunk Vele, azért adta a Templomot a biblikus időkben, hogy ott találkozzon Vele a népe, és azért választott el egy népet, hogy köztük és bennük legyen.

Jesua tökéletesen betöltötte az Atyja akaratát, így a szombatot is megtartotta. Sok dimenzió kinyílt Általa az új szövetségben, de a szentség dolgában nem változott semmi. A Messiás kijelenti, hogy “Mondom pedig néktek, hogy a templomnál nagyobb van itt…  mert a szombatnak is Ura az embernek Fia.“ (Mt. 12, 6.8.)

(1) Megváltozott a szent nép fogalma, mert minden nemzet része lehet már a Messiásban a zsidósággal együtt Isten szent népének (I. Pét. 2, 9-10). De nem változott meg a szentségének, tisztaságának kívánalma.

Kéri Isten, hogy ne vegyüljön a világgal, „a többi néppel” válassza el magát, és ne legyenek testi, világi szokásai, cselekedetei. „Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.” (I. Jn. 2, 15-16 vö. I. Kor. 15, 33). Ha a nép nem különül el a világtól, nem szent nép. Így nem is tud feladatának eleget tenni, nem tudja a világnak hirdetni a Messiást, mert sok ponton egy a világgal.

(2) A Templom tekintetében ugyanez történt. “…a templomnál nagyobb van itt…” – mondta Jesua. A testünk temploma a Messiás váltságának hatalmas csodája. Az, hogy Isten Szelleme belénk költözött. Azonban a templom szentségének tekintetében nem változott semmi. A templomot tisztán kell tartani. Isten megköveteli a szentségét, és megtorolja, ha megrontják. Ugyanúgy, ahogy a jeruzsálemi Templomban se lehetett büntetlenül megtörni a hely szentségét. „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.“ (1 Kor. 3, 16-17)

(3) Talán a két fenti példával érthető meg igazán, hogy a szombat megtartásának messiási megújítása ellenére a Mindenható továbbra is azt akarja, hogy a szombat szent legyen, elválasztva a hét többi napjától. Hogyan szenteljük meg? „…úgy hogy semmi dolgot nem végeztek azon…” – mondja az Úr (Jer. 17, 24).

Jesua nem betű szerint betöltött sabbatot akart, hanem a szellem szerintit (Róm. 7,6; II. Kor. 3,6 ). Ez azonban nem teszi kérdésessé, hogy szentség tekintetében mit szeretne Isten. Ha megvizsgáljuk az Örökkévaló kijelentéseit, akkor láthatjuk, hogy amikor a tiszta és a tisztátalan kezdett összemosódni, és a szent és a szentségtelen között eltűnt a határvonal, akkor a szombat is megfakult, és Isten elvetette a népe fél szívvel ünnepelt szombatjait. Amikor valaki könnyelműen hagyja el a szombatot, vagy félvállról veszi, ott rendszerint a szentség és a tisztaság tekintetében is több homályos pont lehet még.

„A mi nékem szenteltetett, megútáltad, s szombatimat megfertéztetted.” (Ez. 22, 8 vö. Ez. 44, 23). „Sőt ezt is cselekedték velem: megfertézteték az én szent helyemet azon a napon, és szombatimat megszentségteleníték.” (Ezék. 23,38)

Amikor Nehémiás a babiloni fogságból hazatérő Izraelt újra tanítani próbálja az ünnepekre, és mindenek előtt a szombatra (Neh. 9, 14; 10, 31; 13, 15-19), nagy felindulással tudja csak tudomásul venni, hogy Jeruzsálemben szombaton kereskednek, sajtót taposnak, és mindenféle árukat visznek be a városba. Ezért megtiltja, hogy Jeruzsálem kapui nyitva legyenek szombaton. Meg is parancsolja ezt a kapuhoz rendelt legényeknek, és így szól hozzájuk: „Nem fog bejöni teher a szombat napján!” (Neh. 13, 19). Nekünk is ki kell jelenteni ezt, ha a szombat szentségét meg akarjuk tartani. Ha nyitva van a kapu, a teher bejön. A szellemi teher, a munka kikerülhetetlennek látszó terhe, világi programok, lehetőségek. És nem lesz igazi sabbat. Be kell zárni a kapukat, hogy Istennel tudjunk pihenni. Meg kell becsülni és meg kell védeni ezt a pihenést, mert nagy tisztesség az, hogy az ember megpihenhet az Örökkévalóban. Valójában ez az egyetlen hely, ahol tényleg pihenni lehet és megnyugodni, erőt venni.

Ezékiel könyvében van egy csodálatos kép arról, hogy ha majd visszajön a Fejedelem, a Messiás Jesua, akkor a következő évezredben, a Messiás Király ezer évében, hogyan fogják ünnepelni a szombatot. A Templom belső udvarának kapuja zárva lesz, de szombaton kinyitják. „Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki…” (Ezék. 46, 1). Adja az Úr, hogy a mi templomaink már most is kinyíljanak, és tárt kapukkal fogadják be Isten áldását szombat napján, amíg a világ felé bezárjuk a kapukat, és nem engedünk be terheket.

„Boldog a halandó, aki ezt cselekszi és az ember fia, aki ahhoz ragaszkodik, ki megőrzi a szombatot, hogy meg ne szentségtelenítse és megőrzi kezét, hogy semmi rosszat ne cselekedjék.” (Ésa 56, 2)
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Május 28, 11:56:24
Élő Izrael

 

Pál apostol közbenjáró imádságából:

Imádkozom, hogy „Krisztus a hiten át szívetekben lakozhassék, és ti szeretetben úgy meggyökerezzetek és megalapozódjatok, hogy az összes szentekkel együtt erőt nyerjetek annak felfogására, hogy a szeretetben mennyi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység és megismerhessétek a Krisztusnak ismeretet felülmúló szeretetét is, hogy így az Istennek egész teljességéig betelhessetek.” (Ef. 3,17-19)

Az Apostolok Cselekedetei elmondja, hogyan áradt ki a Szent Szellem sávoutkor (pünkösdkor) Jeruzsálemben. Ez volt az újszövetségi Gyülekezet megszületésének órája. Akkoriban Krisztus feltámadásától mélyen megérintve útra keltek az emberek, hogy az örömhírt elvigyék a világba. Ma, kétezer évvel később átéljük, ahogy az örömhír visszatér arra a helyre, ahonnan eredetileg elindult. Izraelnek ahhoz a részéhez tartozunk, akik ünneplik Krisztus feltámadását. Így sokan másokkal úton vagyunk afelé, hogy az első jeruzsálemi gyülekezet egyedi vonásait újra felfedezzük. Az egyszerűség és az egység szellemében nyitottak vagyunk az úrvacsorai közösségre ortodoxokkal, katolikusokkal és protestáns keresztényekkel. Krisztus igaz áldozata az, ami összeköt bennünket, és Urunk igaz vére és teste.
Cím: ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 19, 17:14:50
MESSIÁSI PRÓFÉCIÁK
Találat: 690
| Nyomtatás | Email
 
Messiási prófécia
A Messiás

 
Forrás a Tanach-ban (Ószövetség)
 
Beteljesedés
a Brit Chadashában (Újszövetség)

 
Az asszony magva, aki a kígyó fejét összezúzza
 
1 Mózes 3:15
 
Galata 4:4
1 Johannan (János) 3:8

 
Ávraham magva

 
1 Mózes 12:3
 
Matitjahu 1:1,
ApCsel 3:25, Galata 3:16
 
Jitchak (Izsák) magva
 
1 Mózes 17:19
 
Matitjahu 1:2Lukács 3:34
Messiási Zsidók 11:17-19
 
Jákov magva, és Jákov csillaga, akinek uralma véget nem ér

 
1 Mózes 28:14
4 Mózes 24:17,19
 
Matitjahu 1-2, Lukács 3:34
Jelenések 22:16

 
Jehuda leszármazottja
 
1 Mózes 49:10
Matitjahu 1:2-3
Lukács 3:33
Messiási Zsidók 7:14
 
Dávid leszármazottja és örököse
2 Sámuel 7: 12-13,
Jesaja (Ézsaiás) 9:6, 11:1-5
Jeremiás 23:5
Matitjahu 1.1-6
Ap Csel 11:23
Róma 1:4
 
Örökkévaló természetű
 
Mikach (Mikeás) 5:1
Johannan 1:1, 14, 8:58
Efezus 1:3-14
Kolossé 1:15-19
Jelenések 1:18
 
Isten Fia

 
Tehillim (Zsoltárok) 2:7
Példabeszédek 30:4
 
Matitjahu 3:17
Lukács 1:32
 
Isten saját nevét hordozza, JHVH, ami rá vonatkozik

 
Jesaja 9:5-6,
Jeremiah 23: 5-6
 
Róma 10:9
Filippi 2:9-11
 
483 évvel Jeruzsálem falainak újjáépítése után jött el

 
Dániel 9:24-26
 
Matitjahu 2:1,16,19
Lukács 3:1,23

 
Érintetlen lánytól született

 
Jesaja 7:14
 
Matitjahu 1:18-2:1
Lukács 3:1, 23
 
A Jehuda-i Betlehemben született

 
Michah 5:1
 
Matitjahu 2:1
Lukács 2:4-7
 
Nagy emberek tisztelték

 
Tehillim 72:10-11
 
Matitjahu 2:1-11

 
Előhírnök előzi meg fellépését

Jesaja 40:3-5
Malachi 3:1
Matitjahu 3:1-3
Lukács 1:17,3:2-6
 
Isten Szelleme „keni fel”

 
Jesaja 11:2 és 61:1-2
Tehillim 45:8
 
Matitjahu 3:16,
Johannan 3:34
és ApCsel 10:38
 
Moshe-hoz (Mózeshez) hasonló próféta lesz

 
5 Mózes 18:15,18
 
ApCsel 3:20-22

 
A megtörtek, szegények és foglyok szabadítója lesz

 
Jesaja 61:1-2
 
Lukács 4:18-19

 
Gyógyít

 
Jesaja 35:5-6 és 42:3
 
Matitjahu 11:5 és végig az Újszöv. írásokon
 
Szolgálata Galileában van
 
 
Jesaja 8:23-9:1
 
Matitjahu 4:12-16

 
Gyengéd és irgalmas

 
Jesaja 40:11 és 42:3
 
Matitjahu 12:15, 20. Messiási zsidók 4:15
 
Szelíd és nem hivalkodó

 
Jesaja 42:2
 
Matitjahu 12:15-16 és 19

 
Bűn nélkül való és nincs fonákság a természetében

 
Jesaja 53:9
 
1 Kéfa (Péter) 2:22
 
Mások büntetését vette magára

 
Jesaja 53:12
és Tehillim 69:10
 
Róma 15:3
 
Pap

 
Tehillim 110:4
 
Messiási zsidókhoz 5:5-6, 6:20, 7:15-07
 
Szamárháton megy be Jeruzsélembe
 
Zachariah 9:9
Matitjahu 21:12-24:1
Lukács 2:27-38, 45-50
Johannan 3:13-22
 
Ok nélkül gyűlölték
 
 
Jesaja 49:7 és Tehillim 69:5
 
Johannan 15:24-25

 
Saját népe nem kedvelte, elutasította

 
Jesaja 53:2, 63:3
Tehillim 69:9
 
Márk 6:3, ukács 9:58
Johannan 7:48
 
Zsidók és nemzetek együtt eküdtek össze ellene
 
Tehillim 2:1-2
 
Matitjahu 26:21-25, 47-50
Johannan 13:18-21
Ap.Csel 1:16-18
 
30 ezüstért eladják
 
 
Zachariah 11:12
 
Matitjahu 26:15
 
Fazekas mezejének árául adják a vérdíjat

 
Zachariah 11:13
 
Matitjahu 27:7
 
Elhagyják tanítványai

 
Zachariah 13:7
 
Matitjahu 26:31 és 56

 
Arcul ütik

 
Mikach 4:14
 
Matitjahu 27:30

 
Leköpik

 
Jesaja 50:6
 
Matitjahu 26:67 és 27:30

 
Kigúnyolják

 
Tehillim 22:07
 
Matitjahu 26:67, 27:26,30

 
Megfeszítéssel végzik ki, kezét, lábát átszúrják
 
Tehillim 22:17
Zachariah 12:10
Matitjahu 27:35, Lukács 24:39
Johannan 19:18, 34-37
20:20-28, Jelenések 1:7
 
Kivégzése közben szomjazik

 
Tehillim 22:16 (15)
 
Johannan 19:28
 
Szomjúságában ecettel itatják

 
Tehillim 69:22 (21)
 
Matitjahu 27:34
 
Kivégzése közben
nem törik el a csontjait

 
2 Mózes 12:14 és Tehillim 34:21
 
Johannan 19:33-36
 
Bűnözőnek tartják

 
Jesaja 53:12
 
Matitjahu 27:3

 
Levágják, de nem saját bűne miatt
483 évvel Jeruzsálem falainak újjáépítése után

 
 
Dániel 9:24-26
 
 
Róma 5:16 és 1 Kéfa 3:18
 
Ő az, akinek a halála a világ bűneiért hozott váltság

 
Jesaja 53:5-7 és 7,12
 
Márk 10:45, Johannan 1:29 és 3:16. Ap Csel 8:30-35
 
Halálában gazdagok közé temetik

 
Jesaja 53:9
 
Matitjahu 27:57-60
 
Feltámad a halálból
 
Jesaja 53:9-10
Tehillim 2:7 és 16:10
 
Matitjahu 28:1-20
Ap Csel 1:9-11, 7:55
Messiási zsidók 1:3
 
Az Atya jobbjára emeltetik

 
Tehillim 16:11, 68:19, 110:1
Lukács 24:51,
ApCsel 1:9-11, 7:55,
Messiási zsidókhoz 7:25-8:2
 
Papi hivatalát a mennyben végzi

 
Zacharaiah 6:13
Róma 8:34
Messiási zsidókhoz 7:25-8:2
 
Isten messianisztikus közösségének sarokköve

 
Jesaja 28:16,
Tehillim 8:22-23
 
Matitjahu 21:42
Efézus 2:20, 1 Kéfa 2:5-7
 
A nemzetek is és a zsidók is keresik Őt

 
Jesaja 11:10, 42:1
 
ApCsel 10:45, 13:46-48
 
Elfogadják Őt a nemzetek
 
 
Jesaja 11:10, 42:1, 4.49:1-12
 
Matitjahu 12:21, Róma 9:30, 10:20, 11:11 és 15:1
 
 
Ő a Király

 
Tehillim 2:6
 
Johannan 18:33, 37
 
beteljesedésre váró próféciák
 
 
Meglátja Őt Izrael, mint átszegezettet
 
Zachariah 12:10,
Tehillim 22:17

Lukács 24:39
Johannan 19:34-37
Jelenések 1:7
 
Az ég felhőin dicsőséggel és hatalommal jelenik meg

 
Dániel 7:13,14
Matitjahu 24:30, 25:31, 26:64,
Márk 14:61, ApCsel 1:9-9:11, Jelenések 1:7
 
Jehuda (Izrael) Királyaként Dávid trónján

 
1 Mózes 49:10, Jesaja 9:6, 11,1, Jeremiás 23:5-6
 
Lukács 1:32-33
 
Igazságosan uralkodik a népeken és az egész világon

 
Jesaja 9:5-6, 11:3-5
 
Matitjahu 28, 18-20, Fil 2:9-11 és Jelenések 19:11-16
 
Uralma idején az egész világ megújul

 
Ézsaiás 11:6-8


forrás:http://messiasizsido.hu/index.php/jezus/87-messiasi-profeciak
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 19, 17:21:48

" Falaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam. Soha ne hallgassanak, se nappal, se éjjel! Ti, akik az URat emlékeztetitek, ne legyetek némák!      Ne engedjétek, hogy néma maradjon, amíg helyre nem állítja, és dicséretének helyévé nem teszi Jeruzsálemet a földön."  Jesaja 62:6



AZ ÚJSZÖVETSÉG

Isten örök és visszavonhatatlan szeretettel szereti az emberiséget, és ezt megújuló szövetségek formájában, Ábrahámon és utódain (népén) keresztül közli a világgal. E szövetségek sorának beteljesítője az Újszövetség Jesua/Jézus örök és egyetlen áldozata.

 

"Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked. És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.  És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei." 1 Móz 12:1-2.

 

Tehát az Újszövetség is zsidókkal, Izrael népével kötettet:
 

„Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de akik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.  (Jeremiás 31: 31,32)

Az Újszövetségben a zsidó prófétáknak adott próféciák teljesedtek be (illetve fognak beteljesedni)
„És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Messiásnak megszületnie? Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta: És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.”  (Máté evangéliuma 2 fejezet: 4- 6. )

Az Újszövetség zsidók által, zsidókról és zsidóknak íródott. Minden, eseménye és konfliktusa az első évtizedekben zsidó belügy volt.
 

„Elveszett juhnyáj volt az én népem, pásztorai félrevezették őket, a hegyekben bujdostatták őket, hegyről halomra jártak, elfelejtkeztek az ő tanyájukról. Jeremiás 50:6)”

„Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz.” Máté evangéliuma 15:24

„Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?” Lukács Evangéliuma 15:4

Izrael  Messiás-hitét a zsidó apostolok (küldöttek) hozták el a pogány világnak, ezzel teljesítve Izrael küldetését, hogy a világ világossága legyen. Az elmúlt évszázadok során is, a rejtekben tovább élt a zsidó Jézus-hit. Rabbik, tanítók ismerték fel Jésua (Jézus) személyében és az Újszövetségben a szabadulás és megváltás útját és reményét.
 

„Körülmetéltettem nyolcadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus…” ( Pál Apostol, Filippi levél 3,5)

„A te néped és Izrael jövőjének kulcsa Yeshua, a te néped fia!” Joseph Rabinovitz rabbi, 1878, Jeruzsélem, Olajfá hegye

„Az Újszövetség minden sorából, minden szóból, a zsidó szellem  fényt, életet erőt, kitartást, szeretetet, igaz tetteket és reményt önt, és végtelen hitet az  Istenben.”

Lichtenstein Izsák rabbi levele fiához

Az újszövetségi egyház/gyülezet a kezdetekkor, az Izrael nemes olajfájába oltatva a Jézusban, Jesuában hívő zisdókból és a beoltott nemzetekből állt. Hitünk szerint Isten napjainkban e helyreállítás reformációját végzi




Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 23, 07:21:56
Isten hűsége nagyobb

Jurek Schulz

A Biblia egyértelmű a zsidók számára megígért földdel kapcsolatban, ám ha megnézzük közelebbről a témát, felismerjük emberi értelmünk határait.

Isten szövetséget kötött Izrael népével, és e szövetség része a föld ígérete népének. (1Móz 12,7; 15,18; 35,12; 48,4 és így tovább…) A szövetségkötéshez tartozik a szövetséghez való hűség, ami azt jelenti, hogy Isten nem vonja vissza az ígéreteit. Ám ezt a hűséget népétől is elvárja, és figyelmeztet, hogy az engedetlenségnek következményei lesznek.

Ha nem tartod meg és nem teljesíted ennek a törvénynek minden igéjét, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben, és ha nem féled Istenednek, az ÚRnak dicsőséges és félelmes nevét,

Szétszór téged az ÚR az összes népek közé, a föld egyik végétől a föld másik végéig, ott szolgálsz majd más isteneknek, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid: fának és kőnek. (5Móz 28,58.64)

De az ígéret ezáltal  nem veszti el érvényességét.

Ha megtérsz Istenedhez, az ÚRhoz, és fiaiddal együtt teljes szívvel és teljes lélekkel hallgatsz a szavára, egészen úgy, ahogyan ma megparancsolom neked, 3. akkor jóra fordítja sorsodat Istened, az ÚR, könyörül rajtad, és újra összegyűjt minden nép közül, amelyek közé elszórt Istened, az ÚR. 4. Ha az ég széléig űzött is el Istened, az ÚR, még ott is összeszed, onnan is elhoz, 5. és bevisz téged Istened, az ÚR arra a földre, amely atyáid birtoka volt, és te is birtokba veszed, jót tesz veled, és jobban megszaporít mint atyáidat. (5Móz 30,2-5)

Változással teli történelem

Istennek ez a hűsége megfigyelhető évszázadokon át. Jákobnak Isten adta az Izrael nevet, melynek jelentése: Isten harcosa, és megerősíti neki még egyszer a föld ígéretét (1Móz 35,12).

De utána fiai eladták Józsefet az egyiptomiaknak, és néhány év múlva az éhség miatt, nekik is, egész családjukkal együtt Egyiptomba kellett menekülniük. Négyszáz év múltán Isten elhívta Mózest, hogy népét vezesse el az ígéret földjére.

Néhány évszázad után, Kr.e. 722-ben asszír fogságba kerültek Izrael északi területein élők, és kb. Kr.e. 605-tól 586-ig tartó időszakban a déli területen élőket Babilóniába deportálták. Ez a tragédia nem jött váratlanul. Isten több próféta által is figyelmeztette népét, hogy ne imádjanak bálványokat, hanem forduljanak Őhozzá. Ám ebben az esetben is Isten hűsége nagyobbnak bizonyult, mint az emberek hűtlensége. A déli vidék lakosai Ezsdrás és Nehémiás vezetésével visszatérhettek az atyáiknak ígért földre.

Másodszor Kr.u. 70-ben, majd véglegesen 135-ben elűzettek a zsidók földjükről. Ettől az időponttól majdnem 1800 éven át csak egy csekély számú maradék élt ott, mint kisebbség az ígéret földjén. De a szövetség ígéretei másodszor is beteljesedtek. 1948. május 14-én Izrael államalapításával befejeződött a zsidók száműzetésének ideje. Újra van nekik nemzeti hazájuk. Először él most több zsidó a hazájában, mint a diaszpórában.

Egy éber szellem

Istenben való tökéletes bizalom volt az, ami Heinrich Jung-Stilling (1740-1817) szemorvost, egy prófétikus látás szerinti cselekvésre indította, amely életének idejében nagyon kockázatosnak, és szinte hihetetlennek tűnt.

„Das Heimweh von Heinrich Stilling” /„Heinrich Stilling honvágya”/című művében írja a következőket utódainak: „El fog jönni az idő, amikor a már csaknem elfelejtett könyveimet megtaláljátok valamelyik sarokban, és csodálkozni fogtok azon, amit az öreg mondott annak idején: Isten kijelentette szolgáin és prófétáin át az ősi időkben, hogy összegyűjti népét a négy szelek felől, ahová szétszóratott…

Az utolsó időkben újra visszaviszi népét oda, arra a földre, amelyet az ősatyáinknak megígért.”

Aztán részletesen leírja: „Ez a nép… majd egy államot fog alapítani, amely nagyon jó helyzeténél fogva magához fogja vonzani világszerte az ipart…  Aki nevetni vagy gúnyolódni akar, az nevessen és gúnyolódjon. Az idő igazolni fogja, amit írtam.”

„És monda nékem: Prófétálj a szellemnek, prófétálj embernek fia, és mondjad a szellemnek: Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felől jöjj elő szellem, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek!” (Ez 37,9)

Amit annak idején Jung-Stilling az ő bölcs előrelátásában sejtett, azt fejezték ki, a közel kétezer éven át elmondott szavak a peszáh /pászka/ ünnep végén: „Jövőre Jeruzsálemben!”

Minden időben egyértelmű volt e népnek a vágya: visszatérni az eredeti hazába.

A keresztények köreiben is nagyon vitatott ma a föld ígéretének jelentősége.  Talán meghaladja az emberi képzelő tehetséget, hogy Isten egy időben igazságos és szerető Isten lehet. Igazságában megköveteli népétől a szövetséghez való hűséget, azért, hogy megkapják az ígéret földjét. Szeretete pedig gondoskodik arról, hogy az Ő ígéreteit soha sem fogja visszavonni. E két pólus közötti feszültség terében vagyunk. E feszültség feloldása akkor fog bekövetkezni, ha Jézus, a Messiás visszajön, mert akkor minden ígéret be fog teljesedni.
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Július 30, 11:01:04
Ishmael és Hágár története

Címkék: Biblia-zsidó történelem, Izsák, Ábrahám, ősapák


Ábrahám úgy döntött, hogy délnek veszi az irányt, és 25 év után elhagyta Hebront, hogy Gerarba költözzön. Ahogy évekkel korábban Egyiptomban egyszer már megtette, most ismét letagadta, hogy Sára a felesége. Attól tartott, hogy a filiszteusok lekaszabolnák őt érte. Azt hívén, hogy Sára Ábrahám nővére, Abimelech, a filiszteusok királya, a palotájába vitette őt. Ott azonban Isten megbetegítette azokat, akik hozzá akartak érni Sárához. Amikor aztán Abimelech megtudta, hogy miért éri háza népét büntetés, bocsánatot kért Ábrahámtól, aki eközben azért imádkozott Istenhez, hogy az gyógyítsa meg őket. S mikor Abimelech látta, hogy Ábrahám szent ember, arra kérte, maradjon Gerarban, s Ábrahám ott is maradt háza népével 26 évig.

Isten Ábrahámnak tett ígérete is itt teljesedett be: amikor ő 100 éves lett, Sára pedig 90, akkor Sára szült egy fiút, akit Izsáknak neveztek el. A nyolcadik napon pedig körülmetélte őt Ábrahám, hogy ő is felvételt nyerjen az Istennel kötött szövetségbe.

Mint tudjuk, nem Izsák volt Ábrahám elsőszülöttje. Ishmael azonban, akit Hágár szült neki, rossz útra tévedt. Még bálványokhoz is imádkozott, amikor azt hitte, apja nem látja. Sára attól félt, hogy Ishmael rossz hatással lesz Izsákra, ezért megkérte Ábrahámot, hogy küldje el őt a táborukból.

Ábrahám értette, hogy miért kéri ezt Sára, de félt olyan helyre küldeni a fiát, ahol csak még gonoszabbá válna. Isten viszont azt mondta Ábrahámnak, hogy cselekedjen úgy, ahogy Sára kérte tőle, és küldje el Hágárt és Ishmaelt. Ábrahám így is tett, és biztosított számukra vizet és élelmet az úthoz.

Hágár és Ishmael azonban eltévedtek Beer Sheba vadonjában, és hamar elfogyott a vizük is. Hágár ekkor egy bokor árnyékába ültette a fiát, míg ő maga arrébb ment egy kicsit és elkezdett sírni. Ekkor egy angyal leszállt hozzá, és azt mondta neki, hogy Isten látta a fia szenvedését, s hogy gondoskodni fog róla. Egy nagy és erős nemzet apjává fogja tenni. S ezzel együtt megjelent egy kűt is a közelben.

Hágár és Ishmael megmenekültek a haláltól és folytatták útjukat. Isten megáldotta Ishmaelt, mert Ábrahám fia volt. Erős férfivá érett az évek folyamán és a sivatag szélén élt. Fantasztikus íjász lett belőle. Megházasodott és rengeteg gyermeke született. A gyermekei is szépen sokasodtak, és ők lettek az ishmaeliták, más néven arabok, a sivatag  vándorai.
Cím: ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Július 30, 11:06:20
Szodoma és Gomora pusztulása



Itt hagytam abba a történet mesélését, remélem vannak még olvasók, akiket érdekel a folytatás.



Az angyalok kiléptek Ábrahám sátrából, és elindultak Szodoma felé, hogy elpusztítsák azt, ahogy Isten megparancsolta.

A szodomaiak nagyon gonoszak voltak. Nem éreztek szolidaritást a szegényekkel, nem voltak barátságosak a városukon átutazókkal, még élelmet vagy vizet sem adtak el idegeneknek. Amikor rájöttek, hogy Lót egyik lánya titokban élelmet adott egy éhezőnek, akkor máglyán égették el őt. Egy másik lány, aki szintén enni adott egy éhezőnek, úgy végezte, hogy bekenték mézzel a testét és a városfalra szegezték, hogy a méhek csípjék halálra.

Az ilyen és ehhez hasonló galád tettek feldühítették Istent, és úgy döntött, hogy emiatt elpusztítja Szodomát és a szomszédos Gomorát is, aminek lakói ugyanígy viselkedtek.

Isten elmondta Ábrahámnak ezzel a két várossal kapcsolatos terveit, de Ábrahám kérte, hogy az ott élő igazak miatt ne pusztítsa el ezeket a városokat. Isten megígérte, hogy ha talál 10 igaz embert, akkor nem fogja elpusztítani Szodomát és Gomorát.

Ábrahám unokaöccse, Lót, sosem felejtette el igazán nagybátyja tanításait s életvitelét. S bár sok évig élt Szodomában, sosem tudott azonosulni az ottaniak idegengyűlöletével, és azt sem tudta elfogadni, hogy bántalmazzák a városon áthaladó idegeneket.

Épp Szodoma városkapujában ült Lót, amikor meglátott két idegent. Üdvözölte őket és annak ellenére beinvitálta őket a sátrába, hogy tudta, az életét kockáztatja ezzel. Az idegenek először nem akartak bemenni a sátorba, de aztán kötélnek álltak.

Nem telt sok időbe, amíg a szodomaiak tudomást szereztek a két idegen jelenlétéről, és körülvették Lót otthonát, azt követelve, hogy adja ki vendégeit. Lót megpróbált a lelkükre beszélni, de minél tovább beszélt, annál idegesebbé vált a tömeg, és be akartak nyomulni a sátorba, hogy végezzenek Lóttal is és a vendégeivel is. Az angyalok azonban visszahúzták Lótot otthonába és megvakították a tömeget, hogy ne tudjanak benyomulni Lóthoz.

Ezt követően pedig elmondták az angyalok Lótnak, hogy most azonnal hagyja el a várost a családjával együtt, mert Isten azért küldte őket, hogy elpusztítsák Szodomát.

Lót vejei azonban szodomaiak voltak, és nem akarták elhagyni a várost. Hajnalban az angyalok kivezették Lótot, feleségét és azt a két lányát, akik még nem voltak férjnél, a városból és megtiltották nekik, hogy visszanézzenek Szodomára.

Amint Lót elérte Zoart, Isten kénkövet és tüzet zúdított Szodomára és Gomorára. A városok, melyek valaha édenkertnek látszottak, sótengerré váltak. Lót felesége pedig kíváncsibb volt annál, minthogy engedelmeskedni tudott volna az angyalok parancsának, s visszafordult, hogy még egy utolsó pillantást vessen a városra, ahol annyi ideig élt. Büntetése nem maradt el emiatt, Isten azonnal sóbálvánnyá változtatta őt.

Lót végülis elhagyta Zoart és ő és leszármazottai Moabot és Ammont népesítették be.

Ábrahám másnap arra a helyre sietett, ahol előző nap imádkozott. A virágzó völgy helyén most csak füstöt látott, kohók nyúltak az égbe, és a tűz martalékává tették a földet. A pusztítás végeztével csak egy hatalmas sótenger maradt, a mai Holt Tenger.

A pusztítás félelemmel töltötte el az ottaniakat. A vándorok elkerülték az ország ezen részét, és az egykor termékeny Szodomába vezető utak teljesen kihalttá váltak
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 01, 10:15:21
„Hogy köztük lakozzam”
A Dohány utcai zsinagóga története
 
          A templom nemcsak Budapest egyik nagyszerű látványossága, de mindig is a nagy hagyománnyal rendelkező magyar zsidóság jelképe volt. Mintha a mesés Kelet egy darabja tárulna szemünk elé a közép-európai főváros szívében. Manapság, amikor a közel nyolcvanezer lelket számláló budapesti zsidó közösség hagyományos istentiszteletein felül hangversenyeket is rendeznek ősi falai között, a művészet iránti tisztelet egészíti ki a vallásos hódolatot. Így volt ez hajdanán is, hiszen nem egyszer Liszt Ferenc (és a nagy francia zeneszerző, Saint-Saens) is játszott orgonáján, vagy amikor kiváló kántorok imája töltötte meg az építészeti remekmű legrejtettebb zugait. Ezért vésték a bibliai szöveget a főbejárat fölé: „Készítsetek számomra szentélyt, hogy köztük lakozzam”. Érdekes, hogy a Mózes II. könyvéből való idézetet általában nem így, hanem tévesen („hogy benne lakozzam”) fordítják: holott nem azért kell szentélyt építeni, mintha Isten ott lakozna, hanem azért, hogy a nép között, köztük legyen jelen...)

            A zsinagógák a jeruzsálemi Szentélynek az időszámításunk szerinti 70-ben történt pusztulása után váltak a zsidó vallás központi intézményeivé. A görög eredetű szó a héber bét hakneszet (= a gyülekezés háza) tükörfordítása. S a zsidó templom valóban a közösség háza, a közösség egymásra találásának otthona, mondhatni gyülekezési helye egy-egy város vagy község híveinek. Nem szent hely tehát, mint a hajdanvolt jeruzsálemi Templom: így ne csodálkozzunk, ha egy-egy zsinagógában olykor (a kevésbé fontos imák közben) beszélgetést, csevegést hallunk.

A zsinagógába mindig fedett fővel lépünk (a férjezett asszonyok kendőben), tisztelet jeléül. A fedett fő ugyanis az ókorban a szabad emberek privilégiuma volt, a rabszolga csak fedetlen fővel jelenhetett meg ura előtt. A vallásos zsidó úgy érzi: Isten előtt mindannyian szabad emberek vagyunk…

Templomba lépéskor egy bibliai mondatot ismétlünk, különös módon épp egy idegen próféta, Bileám szavait, aki azért jött, hogy megátkozza Izraelt, ám sátrainak rendezettségét látva, csak áldani tudott: „Milyen szépek a sátraid, Jákob, hajlékaid Izrael”. Ezt a bibliai mondatot több évtizednyi hányattatás (és persez, a mostani felújítás) után végre joggal mondhatjuk el a Dohány utcai zsidó templomról is...

Lényeges eszköze a zsinagóga a közösség szerveződésének és megtartásának: imádkozni is csak akkor lehet benne, ha legalább tíz felnőtt férfi van jelen. Ennek magyarázatát a Szentírásban fedezhetjük föl. Mózes Izrael fiainak 12 törzséből egy-egy embert küldött Kánaánba, hogy az országról híreket hozzanak. A visszatérők vállukra vetett rúdon hozták az óriási szőlőfürtöket, ami az ország gazdagságáról, a „tejjel-mézzel folyó Kánaánról” vallott. Ám két ember kivételével (Jósua és Káleb) valamennyien azt állították: a pusztai nép képtelen lesz elfoglalni a számára odaígért földet. Mózes ekkor elmarasztalja a hírhozó „gyülekezet” lázítását. Tehát 10 felnőtt férfi — Mózes szavai szerint is — már közösségnek, gyülekezetnek tekinthető...

A zsidó istentisztelet világszerte, nálunk is, döntő többségében héber nyelven zajlik, a szokások is jobbára megegyeznek az ősidők óta és világszerte ma is gyakorolt rituáléval. Ezt írja elő a hagyomány, s ezenfelül ez fűz össze bennünket a közeli és távoli múlttal, s a világ más tájain élő testvéreinkkel. Imakönyveinkben nap mint nap az örömmel és szenvedéssel teli történelem jelenlétét érezzük. Maga az ima voltaképpen a hajdanvolt áldozatbemutatást helyettesíti, ahogyan azt a bibliai Zsoltárok könyvében olvassuk: „Legyen az én imádságom áldozat Előtted, Uram”.

            A zsinagóga hagyományosan hármas feladata a közös imádkozás, a Tóra (Mózes öt könyvének) olvasása és a tanulás. Ez utóbbival kapcsolatos Jósua ben Gamala főpap i.sz. 64-ből való rendelete, amely szerint „minden olyan községben, ahol legalább tíz felnőtt férfi lakik, építsenek zsinagógát és iskolát”. Ennek köszönhető, hogy azóta is mindenütt, ahol zsidó település létrejön, erről a kettőről meg nem feledkezhetünk. És persze, ennek köszönhető, hogy az ingyenes és kötelező népoktatás — annak idején 6—13 éves korig — éppen a zsidóságban valósult meg először. Különös, de a tanulás még az imánál is előbbre való: a főpap említett rendelete ugyanis így folytatódik: „Amennyiben a községnek nincs elég pénze, hogy zsinagógát és iskolát építsen, akkor csak iskolát létesítsenek, mert imádkozni ott is lehet...

            Ősi előírások szabják meg (vagy éppenséggel ösztönzik) a zsinagógaépítő munkáját. Mindenekelőtt a zsinagóga homlokzatának keletre, Jeruzsálem felé kell néznie: ezért keletkezett egy kisebb törésvonal a Dohány utcai zsinagóga bejáratánál, ami eltér az utca irányától. Belül, a keleti főfalon helyezkedik el a frigyszekrény, amelyben az ősi Tóra-tekercseket őrzik. A frigyszekrényt bársonyfüggöny és kárpit takarja, ezen héber szöveg és zsidó jelképek láthatók: menóra (hétágú lámpás), Dávid-csillag, kettős oszlop (a Szentély oszlopaira emlékeztetnek), oroszlán (Júda oroszlánja) és korona (a Tóra vagy a tudás koronája). A frigyszekrényhez, amely előtt mindig örökmécses ég, lépcsők vezetnek fel. (A hajdanvolt Szentély oltárához 15 lépcsőn vonultak fel a papok és — énekszó kíséretében — a léviták kórusának tagjai.) A Dohány utcai zsinagógában mindehhez még a frigyszekrény fölötti kupola, gyönyörű lámpások, míves szószék, ülések és fémkorlátok is járulnak. A hagyományos zsidó templomokban a Tórát (szombat délelőttönként) a középütt elhelyezett emelvényről (héberül bímá) olvassák, ám egyes modern zsinagógákban, így itt is, a keleti fal közelébe, az „oltárrészbe” helyezték azt át. Ezért a Tóra itt nem a nép közül, hanem fentről a néphez szól, akárcsak a prédikáció...

            A budapesti Dohány utcai zsinagóga ma a világ második legnagyobb és Európában — az amszterdamival együtt — a legmonumentálisabb zsidó templom. Nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja. A zsinagóga építésére — közel másfél évszázaddal ezelőtt — pályázatot írtak ki, amelyre a kor legjelesebb mérnökei nyújtották be javaslatukat. Végül Ludwig Förster (1797—1863) német építész, a bécsi akadémia tanára nyerte el a pályázatot mór stílusú zsinagógatervével. (Korábban ő tervezte a bécsi nagyzsinagógát is.) Alig négy esztendő alatt végeztek a teljes kivitelezéssel, ami annak idején is rekordidőnek számított. (Hozzávetőleg ennyi ideig tartott a nemrég zárult felújítás is.) Az építésvezető Wechselmann Ignác műépítész (1828—1903), aki később egész vagyonát a Vakok Intézetére hagyta, valóságos csodát művelt. Förster távollétében még az egyik rivális magyar építész munkáját is igénybe vette: így aztán Feszl Frigyes, a Vigadó híres építésze tervezte a templom belső szentélyét. A zsinagóga ünnepélyes felavatására 1859. szeptember 6-án, az őszi zsidó nagyünnepek előtt került sor. (Nem véletlen, hogy a felújítás utáni újjászentelést is éppen szeptember elején valósították meg.)

            A Dohány utcai zsinagógához az elmúlt közel másfél évszázad alatt számos történelmi és kegyeleti emlék fűződött. A szomszédos, azóta lebontott saroképületben (helyén épült a Zsidó Múzeum) született 1860-ban Herzl Tivadar író, újságíró, a zsidó állam, a modern Izrael megálmodója. Emléktáblája a Múzeum lépcsőfordulójában található. (Újabban az előtte keletkezett kis teret is Herzl térnek nevezik.)

A zsinagóga falai között a magyar történelem örömteli és szomorú eseményei is visszhangra találtak. A nemzeti évfordulókat, elsősorban március 15-ét, rendszeresen megünnepelték, ugyanakkor gyászistentiszteletet tartottak a nagy magyar államférfiak (Széchenyi, Kossuth) elhunyta alkalmából is.

            A nemrég lezajlott, nagyszabású felújítás nem az első ilyen esemény az épület történetében. 1929 és 1931 között ugyanis a zsinagóga egész környezetét újjávarázsolták. Akkor emelték a mai Zsidó Múzeumot (hivatalos nevén Zsidó Vallási és Történeti Gyűjtemény), a kupolás Hősök templomát, amely az első világháborús zsidó hősök emlékét őrzi, s amely sokáig, a Rumbach utcai templom megszűnése után, az úgynevezett statusquo (mérsékelten konzervatív) irányzatú pesti zsidóság legfőbb imaházaként működött.

            Az akkori átépítés során alakították ki azt az oszlopcsarnokkal körülvett kertet is, amelyről a tervezők nem is sejtették (holott talán sejthették volna), milyen szomorú szerepet fog egykor betölteni a magyar zsidóság életében. Ekkor ugyanis már — az érlelődő fasizmus jegyében — súlyos megpróbáltatások sorozata indult a zsinagóga történetében. 1931 tavaszán revolveres merénylő golyói oltották ki két hívő életét, 1938 februárjában pedig a szemközti ház tetejéről kézigránátot dobtak az istentiszteletről távozók közé. Végül 1944-ben itt állították fel a pesti gettót: egyik kapuja az árkádsor Wesselényi utcai oldalán volt. A mögötte levő háztömbökben és magában a zsinagógában is közel hetvenezer embert zsúfoltak össze, vagyonuktól és jogaiktól megfosztva, állandó halálfélelemnek kitéve.

Budapest ostroma idején a templomot 27 találat érte, ezek egyike-másika hosszú évtizedeken át látható volt. A templom kertje ekkor lett a mártírok temetője. Itt hantolták el — sokukat tömegsírban — a betegségben és éhen halt vagy meggyilkolt áldozatokat. Többségüket   később   a  hozzátartozók  kérésére   exhumálták   és  a rákoskeresztúri zsidó temetőben helyezték végső nyugalomra. Jórészüket azonban (mintegy hétezer holttestet) nem tudták azonosítani, vagy hozzátartozójuk sem maradt életben: így hamvaik ma is itt nyugszanak...

             A zsinagóga felújítása nemrég fejeződött be. A megújult külső azonban megnyugtatóan és bíztatóan hat az itthoni és az elszármazott zsidó közösségre. Hiszen ez a templom — az egész ország és a világ zsidósága szemében —  a magyar nyelvű zsidó közösség és a magyar zsidó kultúra szimbóluma lett. Előterében kezdődött évekkel ezelőtt a nyitást meghirdető magyar zsidóság nagy szimpóziuma, a Nyári Zsidó Fesztivál és a Magyar Zsidó Könyvnapok máig tartó sorozata.

            A megújult külsejű épület homlokzata fölött bibliai mondat hirdeti a Világ Urának jelenlétét: „Építsetek nekem szentélyt, hogy köztük lakozzam”. Nem a Mindenhatónak van szüksége a templomra, hanem nekünk magunknak, hogy imáink szárnyán és a kultúra értékei révén egyaránt magunk között érezzük Őt, valamint testvéreink és embertársaink együttérzését. Legyen végre ez a nagy történelmi múlttal rendelkező, világszép zsinagóga valóban a „gyülekezés háza”...

Raj Tamás
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 06, 09:19:56
A szövetség és egy gyermek



Amikor Ábrahám 90 éves lett, Isten újból megjelent számára, s megváltoztatta nevét Ábrámról Ábrahámra, aminek jelentése “több nemzet atyja”. Sára is megkapta Isten közvetlen áldását, s ekkor lett neve Sára, ami azelőtt Sarai volt. A Sára név királynőt jelent. Isten nemzetek anyjává tette Sárát.

Ezt követően Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, melynek értelmében neki is és leszármazottainak is követniük kell majd az Isten által kijelölt utat. Cserében pedig megígérte nekik Kánaán földjét s Isteni védelmet és gondoskodást. Szövetségük jelképeként pedig Isten megparancsolta a zsidó férfiak körülmetélését. Minden zsidó fiú csecsemőt körül kell metélni életének nyolcadik napján. Ábrahám hajlott kora ellenére is körülmetéltette magát, csakúgy, mint háztartásának minden férfi tagja, s ezzel létrejött a szövetség a jövő generációk számára.

Ábrahám épp felépülni igyekezett operációja után, amikor Isten 3 angyalt küldött sátrához arab kereskedők képében. Mondta nekik, hogy pihenjenek meg a lugas árnyékában, ő pedig hozott vizet, hogy megmossa a lábukat, Sára pedig készített nekik ennivalót. Csak akkor jött rá Ábrahám, hogy vendégei valójában angyalok voltak, amikor bejelentették, hogy Sára pontosan egy évre erre a napra fiút fog szülni. Mind a kettejük szívét elöntötte a boldogság, és Sára nehezen tudta elhinni, hogy 90 éves korában még szülni fog egy gyereket.

Ábrahám a jövőről hall


A Chedarlaomer felett aratott győzelmet követően Isten ismét megjelent Ábrahámnak, és további védemet és jutalmakat ígért neki. Ábrahám viszont felsóhajtott, hogy mit ér minden gazdagság, ha nincs gyereke, aki folytatná, amit ő elkezdett.

Isten válaszul azt mondta Ábrahámnak, hogy menjen ki a sátra elé, és nézzen fel az égre, majd próbálja összeszámolni a csillagokat. Azt mondta ekkor Isten, hogy annyi lesz gyermekeinek száma, mint ahány csillag van az égen.

Bár Ábrahám már nagyon idős volt, és felesége, Sára is már túl volt azon a koron, hogy gyereket szülhetett volna, mégis hitt Isten ígéretében. Ezért a végtelen hitért Isten újból megjutalmazta. Ismét megjelent Ábrahámnak, ám a mondanivalója nem volt örömteli. Elmondta, hogy Ábrahám leszármazottai rabszolgák lesznek idegen földön, s 400 évig elnyomás alatt fognak élni. De azt is elmondta, hogy megbünteti majd az elnyomókat és visszahozza Ábrahám leszármazottait erre a földre. A negyedik generáció fog majd visszatérni, mert az Amoriták akkorra követik majd el összes bűnüket. A beszéd befejeztével pedig egy láng ereszkedett az Ábrahám által bemutatott áldozatra, a amíg el nem égett az áldozat, addig Isten újra beszélt Ábrahámhoz: “Leszármazottaidé lesz ez a föld, Egyiptom folyójától az Eufráteszig.”

Ábrahám győzedelmének híre gyorsan terjedt, csakúgy, mint nemes jellemének híre. Mindenki tiszteletét és csodálatát kivívta. Boldog lehetett volna, de örömét beárnyékolta, hogy még mindig nem volt gyermeke. Amikor betöltötte 85. életévét, Sára megkérte, hogy házasodjon össze szolgálólányával, Hágárral, aki eredendően egyiptomi hercegnő volt, de Ábrahámmal akart tartani. Ábrahám eleget is tett Sára kérésének, és elvette feleségül Hágárt, aki szült neki egy fiút. Ishmaelnek nevezték el, ami azt jelenti “Isten meghallja majd
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 20, 14:19:53

IZRAEL ÁLLAMA ÉS A MODERN ZSIDÓSÁG

 

„Visszatérek Cionba, ott lakozom Jeruzsálemben,

és nevezik majd Jeruzsálemet a béke városának,

                                                                      az Örökkévaló Isten hegyét szent hegynek...

                                                                          ...csak az igazságot és a békét szeressétek!”

                                                                                 Zakariás könyve 8.

 

AZ ÁLLAM SZÜLETÉSE

 

                       

            A fasizmus szörnyű pusztítása (a holocaust, héber szóval %!&: soá) után a megtizedelt, családjukat vesztett zsidók egy része Izrael (akkori nevén Palesztina) felé vette útját. Különös, de az angol hatóságok (Palesztina ebben az időben brit mandátumi terület volt) a háború után tovább szigorították a bevándorlási kvótát. (Évente egyre kevesebb zsidó léphetett volna a Szentföldre.) Akiket elfogtak, még ha a náci lágerekből szabadultak is, újra internáló táborba zárták Ciprus szigetén és másutt. Válaszként a zsidó közösség létrehozta az illegális bevándorlási szervezetet: gyakran leselejtezett hajókat béreltek, s az európai kikötőkben zsúfolásig megtelt bárkákkal próbálták áttörni a blokádot. Az áthatolókat (maapilim .*-*53/) a parton a szervezet tagjai pillanatok alatt szétvitték hamis papírokkal a kisebb zsidó településekre. 1945 és 1948 között mintegy 85 000 hontalan holocaust-túlélőt vittek titokban az országba.

            A brit elnyomás és az arab támadások elleni védekezésben létrejött a zsidó földalatti mozgalom is, amely a függetlenség teljes kivívásáig működött. Tagjai főként három szervezetbe tömörültek. Ezek közül a legjelentősebb az 1920-ban alapított Hagana (%1#% = önvédelem) volt, amelyet a palesztinai zsidó közösség (a jisuv "{:*) hivatalos vezetése hozott létre a lakosság biztonsága érdekében. Az illegális bevándorlás megszervezésén túl tömegdemonstrációkkal és szabotázsakciókkal tiltakoztak az angol megszállás ellen. A Haganából szerveződött később Izrael Állam Nemzeti Védelmi Hadserege, a Cahal  (-@%7).

            Az Écel (-7! = Nemzeti Katonai Szervezet) 1931-ben jött létre, s a Haganával ellentétben, nem fogadta el az önmérsékletet: mind az arab, mind a brit célpontok ellen önálló akciókat kezdeményezett.

            A szélsőséges Lechi (*(-) tevékenységét az angol elnyomókkal szembeni küzdelem vezérelte. Akkor váltak külön az Éceltől, amikor az 1940-ben elfogadta a Hagana javaslatát, hogy a II. világháború idejére szüneteltessék a függetlenségi harcot.

            A nemzeti öntudatot és a bibliai kor történetének napjainkban is érezhető valóságát erősítette az úgynevezett Holt-tengeri tekercsek előkerülése 1947-től. A qumráni közösség iratainak feltárásán és a bibliai tekercsek megtalálásán túl rábukkantak a régészek a Bar Kochba-felkelés vezérének eredeti, saját kézzel írt (autochton) leveleire is. (Azóta tudjuk biztosan a hős vezér igazi nevét: Simon Bar Kosziba.) A kutatások a Jordánia által megszállt Qumránban és Vádi Murrabaatban (1953/54), illetve az izraeli Nachal Ceelimben (1959/60) és az i.sz. 73-ban hősi küzdelemben elesett Masszadában (1964) értek el számottevő eredményt. A Holt-tengeri tekercsek egy jelentős része az Egyesült Államokba került, azokat Izrael a 60-as évek során visszavásárolta, majd a jeruzsálemi Izrael Múzeumban nyertek méltó elhelyezést.

            Anglia képtelen volt az egymással szembenálló zsidó és arab közösség érdekeit összehangolni. Ezért, valamint a palesztinai kvóta és a ciprusi tábor elleni nemzetközi tiltakozás és a belső ellenállás miatt kénytelen volt 1947 áprilisában az ENSZ elé tárni a „palesztinai kérdést”. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése 1947. november 29-én külön zsidó és arab államok felállítása mellett döntött. A felosztás tervét a zsidó közösség elfogadta, az arabok viszont elvetették. Az angolok pedig abban bíztak, hogy később visszatérhetnek „rendet teremteni”. Így még a brit kivonulás előtt (részint titkolt segítségükkel) arab terrorista akciók sorozata indult.

1948. május 14-én (a zsidó időszámítás szerint 5708. ijár 5-én), miután az utolsó angol megszálló elhagyta az országot, kikiáltották Izrael Államát. A Függetlenségi Nyilatkozat teljes vallásszabadságot és egyenlőséget biztosít minden polgára számára. Alig 24 órával az ünnepélyes pillanat után azonban öt arab ország reguláris hadserege támadt a fiatal országra. A hiányosan felszerelt, sebtében kiképzett, ám annál lelkesebb izraeli véderő hősies küzdelemben (15 hónapig tartó kemény harcban) állta meg helyét: visszaverte a betolakodókat. A „függetlenségi háború” legádázabb csatái a jeruzsálemi útért folytak. Egy régi római út feltárásával sikerült megkerülni a jordániai Arab Légió által elfoglalt Latrun erődöt, s így Jeruzsálem megmenekült. A fegyverszünet előtti utolsó órákban azonban megszállták a keleti városrészt (ideértve az Óvárost: a Zsidó Negyedet és a Siratófalat), így Jeruzsálemet az ENSZ kettéosztotta.

A függetlenségi háború befejeztével, amely több mint hatezer zsidó áldozatot követelt, az ország építésének ugyancsak heroikus feladata várt Izrael régi és új polgáraira. Megválasztották 120 főből álló Kneszet (;21, = országgyűlés) tagjait és általuk az ország vezetőit: Chájim Weizman lett Izrael Állam első elnöke, Dávid Ben-Gurion pedig az első miniszterelnök. 1949. május 11-én Izrael már elfoglalhatta helyét az ENSZ 59. tagjaként a világszervezetben.

 

        A VILÁG ZSIDÓSÁGA A HOLOCAUST UTÁN

 

A szörnyű vérveszteség, amely elsősorban az európai zsidókat sújtotta, természetesen megrázta a világ egész zsidóságát. Európa számos országában a hitközségek képtelenek voltak újjáalakulni, a megtizedelt népesség több helyütt anyagi javait, megélhetési forrását is elveszítette. Németországban az állam igyekezett segítséget nyújtani a lassan, bizonytalanul oda települőknek (vagy visszatelepülőknek). Kelet-Európában, ahol szintén katasztrofális pusztulás zajlott le (a magyarországi zsidó lakosságnak például kétharmada pusztult el), inkább csak a nyugati zsidó szervezetek álltak az üldözöttek mellé. Erős kivándorlás kezdődött, amelynek csak a rendszer (és az utazási feltételek) szigorodása szabott határt. Nagyobb lélekszámú közösség csupán a Szovjetunió középső és keleti területein, Romániában és Magyarországon (elsősorban Budapesten) maradt.

A Szovjetunióban a II. világháború idején (propaganda célból) támogatták a nem vallásos zsidó szervezetek és a (nem héber, hanem jiddis nyelvű) kulturális orgánumok működését, mindennek azonban Sztálin rémuralma és antiszemita érzelme egyhamar véget vetett. 1948-ban letartóztatták a jiddis irodalom 33 legkiválóbb képviselőjét, majd 1952. augusztus 12-én tárgyalás nélkül kivégezték. A Távol-Keleten, Mandzsúria határán létrehoztak egy mesterséges Zsidó Autonóm Területet, ahova közel százezer embert deportáltak. A Kaukázusban élő „hegyi zsidók” (.**99%) ellenálló törzsét felszámolták. Az egyetemi felvételeknél és az állások, hivatalok betöltésénél súlyos hátrányt szenvedtek a „zsidó származásúak”.

Mindezek híre érthető módon befolyásolta a többi kelet-európai zsidó helyzetét is. A vallásosabbak és a volt polgári réteg tagjai erős mellőzöttséget szenvedtek. Másokat viszont ott találunk (főként Magyarországon) a kommunista párt és a kormányhivatalok vezetői között. Ezek azonban mindenekelőtt testvéreiket tagadták meg. 1948 májusában (amikor a hivatalos politika még az angol gyarmatosítók ellen küzdő Izraelt támogatta) a zsidó fiatalok felvonulást rendezhettek Budapesten a Függetlenségi Nyilatkozat mellett, röviddel később azonban a cionizmus és Izrael Állam említése is a legsúlyosabb politikai „bűnök” közé számított. Cionista perek sorozata kezdődött Kelet-Európában, a nemzetközi zsidó szervezetek irodáit bezárták, itt maradt képviselőit bebörtönözték. A héber nyelv tanítását és a zsidó fiatalok összejöveteleit nem engedélyezték, a hitközségek vezetőit az állami és belügyi szervek jelölték ki és irányították.

Nyugat-Európára az egyenlőtlen fejlődés lett jellemző a II. világháborút követően. Egyedül Svájc és a nagyobb zsidó lakossággal rendelkező Anglia mentesült a fasizmus pusztítása alól: itt tovább fejlődött a zsidó kultúra és a szervezeti élet. Franciaországban ma ugyan több zsidó (mintegy 600 000) él, mint a háború előtt, nagy többségük azonban az észak-afrikai arab országokból kényszerült bevándorolni az utóbbi évtizedek során. Másutt (Olaszországban, Ausztriában, Hollandiában, Dániában stb.) viszonylag kevesen élnek, de szervezeteik szépen működnek. A kelet-európai holocaust túlélők egy-egy nagyobb csoportja telepedett le Svédország és Nyugat-Németország nagy városaiban, valamint a belgiumi Antwerpenben. Spanyolország (különösen Franco bukása óta) visszafogadja (honosítani hajlandó) a mintegy 500 éve elűzött szefárd (*$952 = spanyol eredetű) zsidóságot.

A zsidó kulturális-szellemi központ (a zsidó szervezetek központja is) jobbára az Egyesült Államokba tevődött át a holocaust után. A konzervatív irányzatú zsidóság legnagyobb főiskolája a New York-i Jewish Theological Seminary, a reform irányzatúaké a Cincinnatiban (majd New Yorkban is) működő Hebrew University College, az ortodoxoké a Jeshiva University. A legfőbb zsidó szervezet a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress) os az USA-ban székel, míg a Cionista Világszervezet és a Zsidó Képviseleti Iroda (héberül: Haszochnut hajehudit, röviden Szochnut ;{1,|2) az 1950-es években Jeruzsálembe tette át székhelyét.

A kelet-európai kivándorlók távoli országokba is áttelepültek. Így erősödtek meg általuk a közép- és dél-amerikai, dél-afrikai, valamint ausztráliai zsidó hitközségek. Ezekbe az országokba több hullámban érkezett (szinte kizárólag Kelet-Európából) a zsidó népesség. Az első bevándorlási hullám századunk elején indult és megszakadt az első világháború idején. A második csoportot a fasizálódó Európából történt kényszerű menekülés szülte, míg a harmadik hullám az egyedül maradt, holocaust túlélők csoportjaiból tevődött. (A Dél-Afrikai Köztársaságban ma hozzávetőleg 120 000, Argentínában kb. 230 000 zsidó él.)

 

        ORSZÁGÉPÍTÉS ÉS HÁBORÚK IZRAELBEN

 

A függetlenség kivívása után a gazdasági, katonai és politikai gondok leküzdésén túl Izrael Államának sok új bevándorló befogadásával és letelepítésével is foglalkoznia kellett. 1951 végéig 687 000 új bevándorló érkezett, ezek közül sokan a holocaust túlélőiként: a függetlenségi háború első négy hónapjában már ötvenezren. Több mint 300 000 zsidó települt ekkor Izraelbe a szomszédos arab országokból, ahol a háborús helyzet és a nacionalista közhangulat miatt többé nem érezhették magukat biztonságban. Igaz, több izraeli arab lakos is elhagyta az országot, csakhogy őket ott nem telepítették le, hanem leszármazottaikkal együtt ma is menekülttáborokban tartják. Izrael zsidó lakossága a függetlenség kivívása idején volt 650 000-rel szemben egy évtizeddel később megközelítette a 2 millió főt.

A gazdasági nehézségek leküzdésében a világ (elsősorban az Egyesült Államok) zsidóságának anyagi segítsége, valamint a német jóvátétel jelentettek biztos támogatást. Ennek ellenére az 50-es években sokan laktak barakkokban, nélkülöztek, de lelkesen építették a városokat és a falvakat, az utakat és a középületeket. Az ország első évtizedének végére a mezőgazdaság (főként a közösségi falvak, a kibbucok jóvoltából) virágozni kezdett, országszerte mintegy 20 000 hektár új erdőt, az utak mentén fasorokat telepítettek. Az ipari termelés és a foglalkoztatottság megkétszereződött. Az iskoláztatás ma 5-16 éves korig kötelező, 18 éves korig ingyenes egész Izraelben (az arab lakosság számára is).

A bizonytalan és mesterséges határok azonban állandó veszélyt jelentettek: illegális behatolók zavarták meg a határ közelében levő települések életét. Hiába hozott az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot 1951. szeptember 1-én az Izraelbe érkező és onnan induló hajók szabad közlekedéséről, Egyiptom lezárta a Tirán-szorost (a Vörös-tenger izraeli bejáratánál) és megtiltotta az oda irányuló hajók áthaladását a Szuezi-csatornán. 1956 októberében Egyiptom, Jordánia és Szíria (szovjet támogatással) katonai szövetséget kötött, nyilvánvalóan támadó céllal. Ezért Izrael (a magyar forradalommal egy időben) villámháborút hajtott végre: Mose Dajan vezetésével nyolc nap alatt elfoglalták a Gázai övezetet és a Szináj-félszigetet. A fegyverszünet és a visszavonulás kapcsán Egyiptom biztosítékot ígért Izraelnek a szabad hajózásra.

Az állam második évtizede (1958—1968) a konszolidáció jegyében telt el. Izrael exportja megkétszereződött, az ipari fejlődés leginkább a gépgyártásban, a fém- és vegyiparban (főként a Holt-tengerből előállított ásványi anyagok feldolgozása révén), illetve az elektronikában jelentkezett. Megnyitották — a haifai mellett — az asdodi kikötőt, ami jelentősen megnövelte a Földközi-tengeren át lebonyolított kereskedelmet. Tizenegy évi építő munka után megkezdte működését (1964-ben) az országos vízszállító vezeték, amely az ország északi területeiről juttatja el az életet adó vizet az esőben szegény déli vidékekre. A mezőgazdasági feldolgozóipar is jelentősen fejlődött.

Izrael 1965-ben felvette a hivatalos diplomáciai kapcsolatot a Német Szövetségi Köztársasággal, ami annak idején többekben — érthető módon — keserű ellenérzést váltott ki, viszont meggyorsította a közeledést az európai fejlett országokhoz. A titkosszolgálat emberei Dél-Amerikában elfogták Adolf Eichmannt, és 1960. május 23-án Izraelbe vitték, ahol nyilvános tárgyalás után halálra ítélték: 1962. május 30-án felakasztották. Ez volt az egyetlen eset, amikor izraeli törvény alapján halálos ítéletet hajtottak végre. Ugyanakkor a per és az ítélet példamutató jelentőségű a fasiszta bűnök elévülhetetlensége szempontjából.

Ez idő tájt épült fel Jeruzsálemben a Kneszet állandó épülete, a Hadasza Orvosi Központ, a Héber Egyetem új épülete és az Izrael Múzeum. Az izraeli héber kultúra nemzetközi elismertetést szerzett Smuél Joszéf Agnon (1888—1970) író 1966-ban szerzett irodalmi Nobel-díjával. A szorgos építkezést azonban folyamatosan akadályozta az állandó háborús készenlét, a zsidó települések elleni folyamatos határsértések és támadások. A szovjetek által támogatott és tüzelt Egyiptom 1967 májusában ismét csapatösszevonást hajtott végre a Szináj-félszigeten és távozásra szólította fel az ENSZ 1957 óta ott tartózkodó békefenntartó erőit, majd ismét elzárta a Tirán-szorost. Ugyanakkor Szíria és Jordánia is csatlakozott az egyiptomi háborús készenléthez: Izrael ismét minden fronton ellenséges, komoly túlerőben levő arab erőkkel nézett farkasszemet.

A kényszerű helyzetben Léví Eskol miniszterelnök hadügyminiszterévé Mose Dajant nevezte ki, aki azonnal hozzáfogott az ellencsapás előkészítéséhez. (A vezérkari főnök Jichák Rabin volt.) 1967. június 5-én hajnalban megkezdődött a hatnapos háború. Előbb az ellenséges légierőt semmisítették meg, majd délen az egyiptomi hadsereget morzsolták fel, ezután keleten a jordániai támadás visszaverése, végül a Golán magaslaton beásott szíriai erők ostroma következett, ahonnan 19 éven át szakadatlanul bombázták az észak-izraeli településeket. A harcok harmadik napján az izraeli hadseregnek kemény küzdelem után sikerült visszafoglalnia és gyakorlatilag egyesítenie Jeruzsálemet. Az Óváros és a Siratófal újra visszakerült. (Addig, 19 éven át a Dávid-toronyból csak távcsővel imádkozhattak a hívők.)

A hatnapos háború során nyert területek és Izrael tárgyalókészsége sem vezettek azonban békéhez. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242. határozata (1967 nyarán) ugyan kimondta: „a térség minden államának joga van a szuverenitás, a területi sérthetetlenség és a politikai függetlenség elismertetésére, s arra, hogy fenyegetéstől vagy támadástól mentes biztonságos és elismert határok között éljen”, az arab országok ezt mégsem fogadták el. 1966 augusztusában a khartumi konferencián kialakított álláspontjuk szerint „nem lehet békét kötni, nem lehet tárgyalni Izraellel és nem lehet elismerni Izraelt”. Így aztán megegyezés sem születhetett, hanem Egyiptom és Szíria — további szovjet támogatással, szakértői közreműködéssel — újabb háborúra készült.

1973. október 6-án szombat (és a legszentebb zsidó ünnep, jom kippur = az engesztelés napja, teljes böjt) reggelén összehangolt, meglepetésszerű támadás indult egyiptomi és szír részről Izrael ellen. A következő három hét alatt, a jom kippuri háború során az izraeli hadsereg megváltoztatta a harc kimenetelét: a támadókat visszaverték és körülkerítették, sőt, egy csapat (Mose Saron vezetése alatt) átkelt a Szuezi csatornán, az Északon levő izraeli erők pedig 32 km-re megközelítették Damaszkuszt.

 

                  A KÖZEL-KELETI BÉKEFOLYAMAT

 

A jom kippuri háború Izrael számára egy évi nemzeti jövedelmének kiesését jelentette. 1974 második felétől azonban újabb fejlődési folyamat indult. 1975-ben Izraelt felvették társult tagként az Európai Közös Piacba, amelynek nyomán ugrásszerűen megnőtt a külföldi tőke beáramlása és az izraeli áruk forgalma Nyugaton. Természetesen az izraeli vállalkozók is megkísérelték a külföldi beruházások megindítását, társulások kialakítását. Az állam harmadik évtizedének végére a turizmus is jelentősen megemelkedett: az évi vendégszám meghaladta az egymillió főt.

Az 1973-i háborús élmény és veszteség mindkét oldalon a béketörekvéseket erősítette. Előbb csupán a csapatszétválasztásról, az Izrael által újabban megszállt területek visszaadásáról esett szó, később azonban — főként amerikai közvetítéssel — a békeszerződés, egymás elismerése lett a párbeszéd témája. A tárgyalások előkészítésében Henry Kissinger, az Egyesült Államok elnöki főtanácsadója játszott kulcsszerepet.

Közben az 1977-i választásokon a centrum- és jobboldali liberális erőket tömörítő Likud pártcsoport aratott győzelmet, ezzel megdöntve a közel három évtizedig kormányzó Munkáspárt (Mápáj, később Máárách) hatalmát. Az új  miniszterelnök, Menachém Begin folytatta a béketörekvéseket és tárgyalóasztalhoz hívta arab partnereit. Anvar Szadat, Egyiptom elnöke 1977 novemberében — megtörve az addigi arab elutasítást — Jeruzsálemben járt, és felszólalt a Kneszetben is. Így Egyiptom lett az első olyan arab ország, amely elfogadta Izrael 1948 óta kinyújtott békejobbját.

Ezt a politikai áttörést a tárgyalások egész sora követte. A folyamatos tárgyalások végén az izraeli és az egyiptomi vezetők 1978 szeptemberében Camp Davidben, az Amerikai Egyesült Államok elnökének rezidenciájában tartottak csúcstalálkozót. Ezen nem csupán a békekötés lehetősége szerepelt, hanem olyan átfogó megállapodás előkészítése is, amely alapjául szolgálhat az Izrael és valamennyi arab szomszédja közti megbékélésnek is. A tervezett egyezmény részletes tárgyalási javaslatot tartalmazott Júdea, Somron (Szamária) és a Gázai övezet (az 1967 óta izraeli ellenőrzés alatt álló területek) politikai státusára vonatkozólag is.

Végül Izrael és Egyiptom vezetői (Begin miniszterelnök és Szadat elnök) Washingtonban (a Fehér Ház kertjében) — Jimmy Carter amerikai elnök jelenlétében — 1979. március 26-án aláírták a békeszerződést. (A két aláíró fél még abban az esztendőben Nobel-békedíjban részesült.) Szadat egyiptomi elnököt röviddel később meggyilkolták, utóda, Hoszni Mubarak azonban kijelentette, hogy folytatni kívánja elődjének politikáját.

Izrael nem engedhette meg, hogy a megszerzett területekről való lemondás árán ismét veszélyhelyzetbe kerüljön. A megelőzés érdekében stratégiai együttműködésről szóló megállapodás született Izrael és az Egyesült Államok között (1981), ami tartalmazza a kölcsönös katonai tájékoztatást is. Még ugyanebben az esztendőben valóban kialakult egy komoly veszély: Izrael kénytelen volt — bravúros légi akcióval — lebombázni az iraki atomreaktort, s így elhárítania egy nukleáris pusztítás lehetőségét.

A békeszerződés értelmében Izrael teljes kivonulást ígért a Szináj-félszigetről, s ennek az ígéretének 1982 áprilisáig eleget is tett. Így a korábbi tűzszüneti vonalakat és fegyverszüneti egyezményeket immár kölcsönösen elismert nemzetközi határok váltották fel. A határokat kölcsönösen a turisták is igénybe vehették.

Izrael politikai kapcsolatai folyamatosan javultak, elsősorban olyan afrikai és ázsiai országokkal, amelyekkel korábban nem volt vagy az arab-izraeli háborúk során megszakadt a diplomáciai, illetve a gazdasági együttműködése. Több fejlődő országnak Izrael kezdett nyújtani műszaki-tudományos segítséget.

 Jóllehet, az Izraellel szomszédos arab országok közül a háborúk során egyedül Libanon tudott semleges maradni, ez a helyzet a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) katonai szárnyának 1970 szeptemberében Jordániából történt kiűzetésük után megváltozott. Ők ugyanis Dél-Libanonban fészkelték be magukat, ahonnan azután rakétáikkal folyamatosan lőtték az észak-izraeli településeket. A gyenge libanoni kormány nem tett semmit, sőt a szíriai katonai befolyás egyre erősebb lett ott. Ezért Izrael 1982 júniusában néhány hetes offenzívát hajtott végre Dél-Libanonban, majd a határ túlsó oldalán (1985 elejéig) katonai erőket állomásoztatott a támadások megelőzése végett. A határ egy része ma is biztonsági zónaként működik.

1984-ben egységkormány jött létre Izraelben, ennek oka azonban nem a politikai vagy a katonai helyzet, hanem a rendkívül súlyossá vált infláció volt. (Az infláció mértéke 1984/85 fordulóján elérte az évi 400 %-ot.) Az (ősi nevet viselő) izraeli pénzt (a sekelt) 100:1 arányban kellett megújítani, megállapodtak a nagy izraeli szakszervezettel (a Hisztadruttal) és megszorító gazdasági intézkedéseket vezettek be. Az infláció megfékezése elősegítette a gazdasági kapcsolatok erősödését a fejlett nyugati országokkal. Még 1985-ben Szabad Kereskedelmi területi Egyezményt írt alá Izrael az Egyesült Államokkal, s ez jelentős mértékben növelte a zsidó állam nemzetközi kereskedelmi helyzetét a világ gazdaságában. Számos ország ezután azért is igyekezett javítani kapcsolatait Izraellel, mert általa közelebb kerülhetett az amerikai piachoz.

A folyamatos izraeli bevándorlás 1984-ben egy addig kevéssé ismert zsidó törzs, az Etiópiában élő (fekete bőrű) falassák megjelenésével bővült. Sokan — az Etiópiában uralkodó éhínség és a politikai bizonytalanság elől — gyalog indultak neki a végtelenül hosszú útnak, keresztül vándoroltak (gyakran ellenséges környezetben) Szudán és Egyiptom országútjain, sivatagokon át, hogy a Szentföldre vándoroljanak. Az ottmaradtakat (mintegy 17 ezer embert) 1992-ben egyetlen éjszaka izraeli repülőgépek hozták el félig illegálisan testvéreik után. Letelepítésük és beilleszkedésük azóta teljessé vált. Az 1980-as éveket (a Szovjetunió végnapjaiban) az ott élő több mint kétmilliós zsidó közösség elégedetlensége és kivándorlási vágya, tüntetései jellemezték. A szovjet zsidóság tömeges kivándorlása 1989-ben kezdődött. (Egy ideig Magyarországon keresztül bonyolították le.) Az orosz (és más volt szovjet területekről érkező) bevándorlók jelentős változást idéztek elő az izraeli közvéleményben: az újonnan érkezettek már nem a hősi helytállás lelkesedésével, hanem nagyon is reális, mondhatni materiális elvárásokkal kezdték el izraeli életüket. Persze, a kezdeti nehézségeket hosszú távon minden bizonnyal rendkívül pozitív fejlődés követi majd. Az izraeli társadalomnak azonban lassan be kellett látnia, hogy a hőskorszak elmúlt, az ország felnőtt, a kibbucok és a vonzóan szép, áldozatos cionista eszme helyébe jórészt a megfontolt vállalkozások léptek.

 

                                   HOGYAN TOVÁBB?

 

Az 1967 óta Izrael által ellenőrzött területek egy részén (különösen a Gázai övezetben, de Júdeában és Szamáriában is) az arab lakosság — a PFSZ támogatásával — 1987-től belső ellenállásba (arab szóval intifáda), gyakran erőszakos akciókba is kezdett. Ugyanakkor Izrael a béketerv kidolgozásán munkálkodott: 1989-ben olyan javaslatot terjesztett elő, amelynek célja nemcsak a békefolyamat megvalósítása, hanem egy átfogó közel-keleti rendezés keretében a területeken élő arab lakosság végleges státusának kialakítása és az arab államokkal fennálló háborús állapot felszámolása volt. Az amerikai külügyminiszterrel történt közvetítői tárgyalásokon komoly lehetőségként merült fel, hogy a nemzetközi fórumokon a területek lakosai által szabadon megválasztott autonómia képviselői vegyenek részt.

Több hónapon át tartó diplomáciai tárgyalások kezdődtek, amelyek után Madridban 1991. október 30-án békekonferencia jött létre az Egyesült Államok és (akkor még) a Szovjetunió védnökségével. Az üléseken részt vett a libanoni, a szíriai és egy jordániai-palesztin közös küldöttség. Mindez elkerülhetetlenné tette a PFSZ-szel történő közvetlen kapcsolatfelvételt. 1993 szeptemberében levélváltás útján a felek kölcsönösen elismerték egymást. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet lemondott az erőszak alkalmazásáról és elkötelezte magát a békés tárgyalások mellett. Ezt követően kezdődött közvetlen tárgyalás Jichák Rabin izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke között, a „területet a békéért” izraeli elvek alapján. Létrejött a palesztin autonómia és önkormányzat (1994-ben), s az izraeli katonaság megkezdte kivonulását a területekről. Arafat előbb Jerikóba, majd Gázába települt. (1995-ben megtartották az első palesztin önkormányzati választásokat.) Még 1994-ben Marokkó és Tunézia teljes diplomáciai kapcsolatot létesített Izraellel, és aláírták az izraeli-jordániai békeszerződést. Az év végén Rabin, helyettese, Simon Peresz és Arafat Nobel-békedíjat kapott.

Izraeli és főként arab részről azonban sok ellenzője maradt a békefolyamatnak, a terrortámadások nem szűntek meg, sőt alkalmasint megszaporodtak, s a palesztin önkormányzat nem tudott ezeknek véget vetni. Izraeli autóbuszokat gyújtottak fel, a területeken élő zsidó telepesek állandó fenyegetettségben éltek. 1995. november 4-én este egy Tel-Avivi béketüntetés után az ott felszólalt Jichák Rabin miniszterelnököt egy szélsőséges izraeli diák lelőtte. A gyilkosság döbbenetet váltott ki egész Izraelben és a világ zsidóságában. Hatására világszerte számottevő politikusok és a zsidó szervezetek vezetői a béke mellett nyilatkoztak, Bill Clinton amerikai elnöknek a temetésen elmondott búcsúszavait idézve: 9"( .&-: — salom chavér...

Az 1996-i esztendő eleje a közeledő választások jegyében teltek el Izraelben. Soha nem látott éles küzdelem alakult ki Peresz, Rabin utódja és a Likud jelöltje, Binjamin Netanjáhu között. A választási eredmények végül fej-fej mellett alakultak: soha ilyen szoros verseny nem volt a választásokon, ahol végül is Netanjáhu szerezte meg a lehetőséget a kormányalakításra. (Itt említjük meg, hogy korábban a Kneszet többsége adott bizalmat a kormánynak, most először azonban közvetlenül a nép — köztük a többségükben Pereszt támogató arab lakosság — választhatta meg a miniszterelnököt.)

  Hadd soroljuk fel végül Izrael miniszterelnökeit, akik az ország első fél évszázadában vezették az országot:

Dávid Ben-Gurion                           1948—1954

Mose Sarét                                       1954—1955

Dávid Ben-Gurion                           1955—1963

Lévi Eskol                                        1963—1969

Golda Méír                                       1969—1974

Jichák Rabin                                     1974—1977

Menachém Begin                              1977—1983

Jichák Samir                                     1983—1984

Simon Peresz                                    1984—1986

Jichák Samir                                      1986—1992

Jichák Rabin                                      1992—1995

Simon Peresz                                     1995—1996

Binjamin Netanjáhu                          1996—

 

            Az új izraeli kormányfő biztosította arab szomszédait és a politikai hatalmakat Izrael eltökélt szándékáról a békefolyamatot illetően, valamint a békés és kölcsönösen előnyös kapcsolatok megerősítése érdekében. Ha lehet mondani, a változás csupán abban mérhető, hogy a „területet a békéért” politikájának a helyébe a „békét a békéért” szándéka lépett. Izrael gazdasági és politikai kapcsolatai fokozatosan tovább javulnak: 1996-ban az arab Omanban és Qatarban is felállítottak képviseletet, Oman pedig irodát nyitott Tel Aviv-ban.

Izrael lakossága 1995-re meghaladta az 5 millió lelket, ebből a zsidó közösség száma több mint négymillió, a nem zsidóké (köztük legnagyobb számmal arabok vannak) kb. egymillió. A legnépesebb izraeli városok (1993-as adatok): az egységes Jeruzsálem —Izrael Állam fővárosa — (567 000 lakos), Tel-Aviv (357 000),     Haifa   (247 000),     Holon    (163 000),     Rison Lecijon   (154 000),     Petach Tikva   (151 000),    Bat Jam  (143 000).   Netanja  (143 000)  és  Beér Seva (141 000). Még egy fontos adat: Izrael 1994-ben nemzeti össztermelésének (GDP) 8,6 százalékát költötte oktatási célokra, s ezzel első helyen áll a világon.

 

                                   A VILÁG ZSIDÓSÁGA MA

 

Az 1980-as évek közepétől jelentős változások következtek be, elsősorban a kelet-európai zsidóság életében. A szovjet befolyás alatt élő országok politikai vezetői már régen megbánták, hogy 1967-ben, a hatnapos háború idején diplomáciai szakítást hajtottak végre Izraellel szemben. Noha Magyarországon és másutt még az 1980-as évek közepén is megpróbálkoztak cionistaellenes belügyi akciókkal, ugyanakkor igyekeztek felvenni a kapcsolatot a nemzetközi zsidó szervezetekkel és a nyugati zsidó (vagy éppenséggel izraeli) üzletemberekkel. 1986-ban a Zsidó Világkongresszus, 1987-ben pedig (az Alef-könyvek megjelenése alkalmából) a Memorial Foundation for Jewish Culture (Zsidó Kultúráért Emlékalapítvány) Budapesten tartotta hivatalos ülését. Civil zsidó szervezetek kezdtek létrejönni (Magyarországon elsőként 1988. november 20-án a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület), amire korábban (a kommunizmus idején) nem volt példa.

A kelet-európai változások (1989—1990) és a Szovjetunió megszűnése (1992. január 1.) következtében az ott élő zsidóság szervesen bekapcsolódott a világ zsidóságának vérkeringésébe. A nyugat-európai, amerikai és főként az izraeli zsidó (köztük ifjúsági) szervezetek irodákat tartanak fenn, folyamatos együttműködés alakult ki a helyi és a külföldi vallásos és nem vallásos zsidó csoportok között. Zsidó iskolákat alapítottak, amelyekre a túljelentkezés a jellemző. Olyan helyeken, ahol korábban (a korábbi hivatalos zsidó vezetés szerint) már nem éltek zsidók (így pl. Szlovákiában vagy egyes magyar vidékeken), új hitközségek szerveződtek.

A világ zsidóságának lélekszáma — becsült adatok szerint — ma hozzávetőleg 15—15 és félmillió. Ebből az Egyesült Államokban él mintegy 5 millió 750 ezer, egyedül New Yorkban 2 millió, csupán Kalifornia államban is mintegy 800 ezer. Izraelben több mint 4 millió zsidó él, a volt Szovjetunió területén is közel másfélmillió. Európán belül Franciaország az első 650 000, majd Anglia következik 400 000 zsidó lakossal, Magyarországon 80—100 ezerre becsülik a zsidóság létszámát. A holocaust után is 140 000-es lélekszámú román zsidóság az 1960-as évek közepétől, amikor az ottani vezetés mondhatni „eladta” zsidóit Izraelnek, a zsidó lakosság száma 25—30 ezer főre apadt. 

Szétszórtan élünk még mindig, ám ma már a világszerte száműzetésben (galutban) élő zsidók is állandó kapcsolatot építhetnek egymással és izraeli testvéreikkel. A számítógép (elsősorban a CD-rom) és az Internet segítségével pedig a témába vágó információk tömege pillanatok alatt lehet közkinccsé. A teljes zsidó kultúra és tudásanyag válhat így hozzáférhetővé, csak éppen kellő érdeklődésre és tudásszomjra van szükség. A fiatalok azonban arról sem feledkezhetnek meg, hogy a zsidóságot nem az információk, hanem a könyv népének nevezik...

 

AZ UTÓBBI TÍZ ÉV TÖRTÉNETE

           

            Az elmúlt évek zsidóságát két tragikus esemény rázta meg: az 1995-i Rabin-gyilkosság után (amelyről már szóltunk) a 2001. szeptember 11-i New York-i terrorista merénylet. Az első arra figyelmeztet, milyen veszélyeket tartogat a szélsőséges gondolkodás még a zsidóságon belül is, a második pedig — sajnálatos módon — jól érzékelteti, hogy mindaz a veszély, ami Izraelt és a világ zsidóságát fenyegeti, nem hagyja érintetlenül a kívülállókat sem. Nem lehet és nem szabad a zsidó lét elleni támadást senkinek sem érzéketlenül elbagatellizálnia, mert a terror ma már az egész emberiség ellen irányul.

            2000 őszén, Éhud Barak miniszterelnöksége alatt (1999–2001) megújult az intifáda, főként öngyilkos merénylők okoztak súlyos tragédiákat ártatlan emberek körében. 2001 óta Ariél Saron miniszterelnök sem tudta lecsillapítani a szélsőséges arabok támadásait. A merényletsorozatok visszaszorították az izraeli turizmust is, ami igen nagy kárt okoz az országnak.

A világ zsidósága körében ugyancsak két új jelenségről beszélhetünk. Ezek közül az egyik az Izrael-ellenességgel leplezett újfajta antiszemitizmus, amelyet Izrael Állam politikai ellenfelei — komoly anyagi háttér segítségével — mesterségesen szítanak. Hatása a most kibővült Európai Unióban is érezhető.

Ugyancsak fontos, új jelenség a volt szocialista országokban élők zsidó öntudatának erősödése, ami Magyarországra is jellemző. A kelet-európai és ezen belül a magyar zsidóság jelentőségének növekedését jelzi, hogy az európai zsidó szervezet (ECJC) 2004. májusában Budapesten tartotta harmadik, eddigi legnagyobb horderejű kongresszusát.

A több évezredes múlt, amelyről ez a könyv is szól, most, a 21. évszázad elején nem csupán tanít, de kötelez is bennünket. A népnek, amely a történelem élő tanújaként vesz részt a világ eseményeiben, tudnia kell: Istennek célja van velünk, s erről nem szabad — külső vagy netán belső támadás esetén sem — egykönnyen lemondanunk.

S végül hadd álljon itt a könyv elején idézett bibliai szakasz teljes szövege:

„Szeretet és igazság találkozzanak,

ölelkezzék az igazságosság és a béke,

mert az igazság a földből sarjad,

s az igazságosság az égből tekint alá.

Az Örökkévaló bizony megadja a jót,

országunk is a termését,

mert az igazság Előtte jár,

útra emeli lépteit.”

                             85. zsoltár

 

Raj Tamás

 
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 22, 15:50:12
Zsidó vallási szimbólumok
1. A menóra
A legősibb zsidó szimbólum kétségtelenül a hétágú gyertyatartó, a menóra. (Ez a szó héberül egyszerűen lámpást jelent.) Párhuzamosan fölfelé ívelő fához hasonlít, amelynek ágai kétoldalt ölelik át a törzsből egyenesen felfelé ívelő főágat. Már az időszámításunk előtti 15. században, Mózes korában is fontos szerepet töltött be: a pusztai Szentély középpontjában állt, s egyetlen percre sem aludhatott ki a lángja. (Az örök lámpás olaját a papok naponta pótolták.) A kor legkitűnőbb ötvöse, Becalél mester készítette színaranyból, drágakövekkel ékesítve a kb. 1 méter magas menórát. (Nevét ma képzőművészeti akadémia és múzeum őrzi Jeruzsálemben.)

A menóra kelyheit a művész úgy alakította ki, hogy három-három oldalsó láng fénye befelé világítson. Nem véletlenül: a menóra fényeinek egyesülniük kell, ahogyan a fa lombjainak is csak egyetlen közös céljuk lehet: hogy felfelé terebélyesedjenek, s hogy gyümölcsöt érleljenek…

Egyesek szerint a hétágú lámpás a hét 7 napját jelenti, s a páros és páratlan napok középpontjában a szombat áll. Mások úgy vélik, hogy az oldalsó lángok a világ “hat irányát” jelzik. (Az ókori ember így fogalmazta meg magában a három dimenziót: előttem, mögöttem, jobbra, balra, fent és lent.) A régi vallásos zsidók úgy vélték, hogy mindezek fölött a “negyedik dimenzió”, az idő felett álló, időtlen Isten uralkodik.

Az időszámításunk szerinti 7. századból fennmaradt jerikói zsinagóga mozaikpadlóján is egy gyönyörű menóra-rajzolat látható. Alatta egy jól ismert zsoltárvers szerepel: “salom al Jiszraél” (= békét Izraelnek). Nem véletlen, hogy a modern Izrael Állama is a menórát választotta nemzeti címeréül.

A jeruzsálemi Templom pusztulása (i.sz. 70) óta a menóra csupán szimbolikus jelentőségű, vallási szerepe nincs. Ennek ellenére előszeretettel helyezik el a zsidó otthonokban és a közösségi házakban, sőt a zsinagógák homlokzatán is, hiszen a menóra jelzi leginkább a zsidósághoz való tartozást. Az ókori Pannóniából menórával díszített olajlámpák, gyűrűk kerültek elő, sőt az egyik aquincumi családi sírkövön három menóra szerepel: nyilván így akarták kifejezésre juttatni ragaszkodásukat hitükhöz és a zsidó közösséghez. (Érdekes, hogy erre a budapesti Zsidó Múzeumban látható sírkőre egy család, apa, anya és gyermek arcképes domborművét faragták, ami ékesen bizonyítja: a zsidó vallás nem mindig idegenkedett az emberábrázolástól.)

A hajdan volt menóráról (amely a legenda szerint Izrael földjébe ásva várja feltámadását) ma két közismert hiteles ábrázolás látható. Az egyiket a római Titus-didalív reliefjén, a másikat (Löw Immánuel rekonstrukciós terve alapján) a szegedi zsinagógában találjuk. Manapság a menórát a vallási gyakorlatban nem használják, de lakásdíszként, zsidó intézményeken, zsinagógákon és mindenféle dísztárgyon előszeretettel szokás elhelyezni. Ám mindenképp és mindmáig ez a zsidó identitás legfőbb szimbóluma.

 

2. A Dávid-csillag
 

Ugyancsak közismert, ősi zsidó szimbólum: két egymásba fordított, egyenlőszárú háromszög. Első régészeti felbukkanása Szidonból (a mai Libanon területéről), az időszámításunk előtti 7. századból való. Egy szidoni zsidó, Ben Aszajáhu sírkövén tűnik fel ez a jelkép, amely azután az észak-izraeli Kfar Náhum (Capernaum) zsinagógájának frízén is előfordul (200 körül).

Európában az első említés a hatágú csillagról, mint a zsidóság szimbólumáról, érdekes módon a magyar történelemhez fűződik. Egy korabeli forrás szerint Mátyás király és Beatrix 1476-ban lezajlott esküvői menetében a zsidók is ünnepélyesen felvonultak. Buda várának bejáratánál “a zsidók élén agg elöljárójuk ment, lóháton, kivont karddal, azon kosár függött, amelyben tíz font ezüst volt. Mellette fia, szintén lóháton, karddal és ezüst kosárral. Utánuk jött huszonnégy lovag, mindnyájan bíbor díszruhában, kalapjukon három szál strucctollal”. Az ünneplő zsidó csoport — így jegyzi fel a krónikás — “boszorkánylábbal”, valójában Dávid-csillaggal díszített zászlóval jelent meg az esküvői menetben.

Az 1964-ben, a budai Várban, a Táncsics Mihály utca 26-ban feltárt szefárd (a korabeli feljegyzések szerint “szír”) zsinagóga bejárata fölötti boltíven szintén találunk hatágú csillagot. (Ez a zsinagóga az XVI. század végén keletkezett, és a középkori budai nagyzsinagógával együtt, 1686-ban rombolták le.) Itt vörös festékkel formált Dávid-csillagot láthatunk, körülötte Áron főpapi áldásának kabbalista módon írt héber szövegével.

Jelképünk héber neve (Magén Dávid) Dávid pajzsára utal: a zsidó hagyomány szerint ugyanis az időszámításunk előtt 1000 körül élt Dávid király katonái ilyen alakú pajzsot viseltek, vagy ezt a jelet vésték pajzsaikra, hogy pikkelyes páncélzatuk ellenére felismerjék egymást. A vakóságban azonban a jelkép még ennél is ősibb eredetű. Egyes ókori keleti népeknél ugyanis a két egyenlőszárú háromszög az ég és a föld, vagy a férfi és a nő békés, harmonikus egymásra találását szimbolizálja. A zsidóság ezt az ősi jelképet vallásos tartalommal, három-három fontos eszme hirdetésével is egybekötötte.

A Talmudban olvassuk “az igazságos Simon” tanítását. “Három alapelven nyugszik az erkölcsi világrend: a Tórán, az istenszolgálaton és a szeretet gyakorlásán”. Ezek az ember kötelességei, ezt jelenti a csillag felfelé nyúló háromszöge. Egy másik, minden bizonnyal ugyancsak az igazságos Simonnak tulajdonítható mondás szerint viszont “három dolgon áll a világ, a természettörvényen, az igazságon és a békén”. Ezek mind Istentől függő eszmék, ezeket szimbolizálja a lefelé forduló háromszög. S valóban, ha a törvény és a Tóra, a szolgálat és az igazság, a béke és a szeretet gyakorlása találkozik, akkor mindig harmónia valósul meg a világban…

A kabbala szerint a Dávid-csillag hat ága és a hozzájuk tartozó hat kis háromszög megfelel a világ hat irányának, amelyről már korábban szóltunk. A csillag közepén levő hatszög pedig — akárcsak a menóra középső szára — a világ középpontját jelentő Istent szimbolizálja. Ezért szokás a Dávid-pajzs hatbetűs héber nevét a hat kis háromszögben elhelyezni.

Nehéz lenne felsorolni, milyen sokféle kegytárgyon szerepel-szerepelhet a Dávid-csillag (tudományos névvel a hexagramma). Vannak például olyan széder-tálak, amelyeken csupán a magén Dávid jelzi használati szerepét. (Olykor a csillag hat kis háromszögébe kell helyezni az ünnep jelképes ételeit.) Érdekes azonban, hogy Magyarországon teljesen profán témákban is találkozhatunk a Dávid-csillaggal, így sörös- és szódásüvegeken, vagy téglákon is. A serfőző, vagy a téglagyártó nyilván így akarta kifejezésre juttatni zsidó származását. Ezeknek a sajátos tárgyaknak is vannak szakavatott gyűjtői.

Aranyból-ezüstből készült Dávid-csillagot és a korábban tárgyalt menórát sokan nyakláncként, karkötőként viselnek, s ezek a jelek régi pecsétnyomókon, amuletteken, medálokon is előfordulnak. Persze, vigyáznunk kell, hiszen a hatágú csillag, mint említettük, olykor más kultúrákban is felbukkan, sőt, egyszerű díszítő elem is lehet.

 

3. A kettős kőtábla
 

Szintén ősi zsidó jelkép, csakhogy a menórával és a Dávid-csillaggal ellentétben nem elsősorban a zsidó identitást, inkább a zsidó vallást, a vallásos gondolkodást szimbolizálja. Eredete a messzi bibliai múltba nyúlik vissza: a Szentírás szerint Mózes két kőtáblára írva hozta le a Szináj hegyéről a Tízparancsolatot. Így a kettős kőtábla mindmáig (és nem is kizárólag zsidó körben) az általános emberi erkölcsöt és a mózesi tanítást, a Tórát hirdeti. Ezért szokták azt leginkább zsinagógák, zsidó iskolák és vallási intézmények homlokzatára helyezni.

Ugyancsak a fenti szellemi értékek miatt alkalmazzák a kőtábla-díszítést a zsinagóga belső elemein és kárpitjain, a Tóra-szekrény függönyén, a Tóra köntösén és minden olyan kelléken (művészeti és népművészeti alkotáson egyaránt), amely a vallási gyakorlatot szolgálja. A kettős kőtábla motívuma sajátos, egymáshoz illeszkedő vonalvezetéssel és belsejében többnyire az egyes parancsolatokra utaló szöveggel, vagy számokkal szerepel a zsidó művészetben. Ez azt jelenti, hogy mindkét táblán héber betűszámokat láthatunk (a héber ábécé első tíz betűjét), vagy a parancsolatok kezdőszavait. (Mivel a 2-3. és a 6-10. igék egyaránt tiltó törvények, ezek esetében, nehogy összetévesszék őket, nem csupán a kezdő szó szerepel, hanem a tiltó szócska mellett még egy héber szó jelzi a parancsolatot.)

Vigyáznunk kell: a tárgyakon szereplő kettős kőtábla nem feltétlenül dönthet a tárgy zsidó jellegét illetően, hiszen ez a szimbólum, a héber Szentírás, általános elismertsége okán, és a fent említett vallási tartalom miatt a keresztények számára éppoly szent, így jelképünk a keresztény európai kultúrában is gyakorta előfordul. Csakhogy amíg a keresztény gyakorlat baloldalt kezdi a számozást, addig zsidó tárgyak esetén mindig a jobb oldali tábla az első. Előfordul az is, hogy római számokkal jelzik az egyes parancsolatokat, a sorszámok mégis mindig jobb oldalról, felülről lefelé haladnak tovább.

A zsidó hagyomány szerint az első táblán öt olyan törvény áll, amely az egész néphez szól, s ezek a parancsolatok vallási-erkölcsi jelentőséggel bírnak. Velük szemben a második táblán levő öt ige az egyénhez, minden egyes emberhez szól, s ezek inkább társadalmi-erkölcsi mondanivalót hordoznak. Nem véletlen — hangoztatja a zsidó hagyomány —, hogy az első parancsolat így kezdődik: anókhi (= Én vagyok), ami Isten megnyilatkozását jelzi, míg az utolsó ige e szóval fejeződik be: leréakhá (= a felebarátodé). Vagyis a Tízparancsolat lényege nem más, mint az Egyistenhittől eljutni a felebaráti szeretetig…

Tudnunk kell azt is, hogy a zsidó és a protestáns ábrázolásokon egyaránt öt-öt parancsolat szerepel a két kőtáblán, míg a katolikus szellemű rajzokon, az első táblán három, a másodikon hét igét találunk. Ennek kettős oka van: egyrészt a pogány eredetű képi ábrázolást tiltó második parancsolatot, mintegy elrejtve, beolvasztották az elsőbe, s hogy az igék száma ne változzék, a magántulajdont védelmező tizedik parancsolatot kétfelé osztották. Másrészt a szülőtisztelet törvényét, amely zsidó felfogás szerint az egész néphez is szól, áthelyezték a kizárólag az egyénhez szóló második táblára.

A kettős kőtábla a fent említett művészeti ábrázolások mellett hitközségi iratokon, pecsétnyomókon, levélpapíron is gyakorta felbukkan, akárcsak érméken, gabella-pénzeken és magánemberek által viselt, használt gyűrűn, medálon, ex-librisen. Sűrű előfordulása ékesen bizonyítja a zsidó közösség ragaszkodását bibliai hagyományaihoz, az ősi erkölcsi törvényekhez.

 

3. A mezuza
 

Az egyik legismertebb vallási jelkép a hívő zsidók ajtófélfáin található kis doboz, a mezuza. Ez a héber szó egyszerűen ajtófélfát jelent, mert a mózesi törvény már ősi időben elrendelte: “s írjátok azokat házad és kapuid ajtófélfáira”. Éppen ezért a dobozban található kis pergamen (héberül kláf) lapon a legfőbb zsidó imádság, a “Halljad Izrael” első két szakaszát találjuk, kézzel írt kalligrafikus héber betűkkel.

            A héber mezuza szó mozgót, forgót jelent, noha az ajtófélfa manapság teljesen mozdulatlan. Csakhogy az ókorban ez fordítva volt: a merev ajtó egy rúdra volt erősítve, ez volt az ajtófélfa, amely a földbe és a mennyezetbe mélyesztve körben járt, magával hajtva az ajtószárnyat. A dobozt (héberül bájit) mindig a bejárat jobb oldalára, karnyújtásnyi, vagy másképp szemmagasságban szokás elhelyezni. Általában alul és felül egy-egy szöggel erősítik a falba, de lehet ragasztani is. Ilyenkor a családfő áldást mond, a vallásos zsidók ezt nevezik házszentelésnek.

            Manapság többnyire csak a bejárat fölött látunk mezuzát, holott a hagyomány előírja, hogy minden olyan helyiség ajtajára kell tenni, ahol étkezni vagy aludni szoktak. (Ezért a zsinagógák ajtaján általában ne keressünk mezuzát!) A mezuza jelentősége, hogy ¾ a ház védelmén túl ¾ az egyiptomi csodás szabadulásra és a tizedik csapástól való megmenekülés bibliai történetére emlékeztet: amikor bárányvérrel jelölték meg az ajtófélfát, hogy a halál angyala elkerülje házaikat.

            A mezuza dobozára, tokjára (a bájitra) vonatkozóan csak annyi előírás maradt fenn, hogy felső harmadában ablakot kell hagyni a Saddáj (= Mindenható) felirat láthatóvá tételére, vagy hogy ugyanott ezt a szót (de legalábbis a héber Sin-betűt) fel kell tüntetni rajta. Így aztán nem meglepő, hogy a művészet leginkább a mezuza külső részére “szakosodott”. A doboz készülhetett akár ezüstből, aranyból: a legszebb példányok Lengyelországból, Oroszországból és Itáliából ismeretesek. Nálunk szép faragott fa- és kimunkált fém mezuzákat készítettek, de létezik csont-, kő-, márvány- (alabástrom), porcelán-, kerámia és bakelit, sőt, gyöngyházból, kagyló- és teknőchéjból való mezuza is. A 20. század elején Izraelben gyönyörű olajfa mezuzákat készítettek a jeruzsálemi Becalél Intézetben. Újabban üvegből, gyurmából és más törékeny anyagokból is láthatunk (a giccstől a legművészibb alkotásig) mezuza-házakat.

            A kis pergamen (kláf) tekercs belső oldalán ¾ mint említettük ¾ az imát, külsején a Saddáj feliratot találjuk, valamint egy avgad rendszerű titkosírást: kuzu bemukhszáz kuzu. Ennek jelentése: Adonáj Elokénu Adonáj, vagyis “az Örökkévaló, a mi Istenünk örökkévaló”. A titkosításra azért volt szükség, mert nem egyértelmű a hagyományból, hogy rá kell-e írni Isten nevét a pergamenlap túloldalára. Az viszont szigorú előírás, hogy a Saddáj szó pontosan a “Halljad Izrael” második szakasza első szavának (Vehajá) túlsó felére essék. E szó betűi ugyanis a négybetűs istennév (JHVH = Örökkévaló) betűinek felelnek meg.

            A gyakorta művészi értékű bájit mellett olykor a kláf is igen értékes régiségnek számít. A régi, hibátlan pergamenlapok jóval nagyobb méretűek voltak, mint mai társaik, így könnyen felismerhetők. Használni azonban csal teljesen sértetlen példányt szabad.

 

4. A kipá (sapka és kendő viselet)
 

A talán legjellegzetesebb zsidó viselet, a vallásosabb zsidó férfiak által viselt sapka, a kpá vagy lkkapedli. (Ez az utóbbi jiddis szó voltaképpen a német Kappe = sapka becézett változata.) A modernebb zsidók (és persze az antiszemiták) sábeszdeklinek (szombati fejfedőnek) gúnyolták, holott a hagyomány szerint állandóan viselni kell. (Ha lehet, éppen ezért zsidó körökben kerüljük ezt a kifejezést!) Régente még külön, fekete színű (olykor sötétebb árnyalatú, de szép, színes) hálósapkát is hordtak, hogy éjjel se legyen fedetlen a fejük.

Noha jellegzetesen zsidó ruhadarabnak véljük, a Tóra (Mózes öt könyve) semmiféle előírást nem tartalmaz rá vonatkozóan. Így a sapka viselése nem vallási előírás, csupán népszokás.   

Héberül a kapedlit kipának mondjuk, amely szó kupolát, égboltozatot is jelent. Amikor a sapkát fejünkre borítjuk, úgy érezzük, a Mindenható ege borul fölénk, védelmet és lelki biztonságot nyújtva nekünk. A Véges és a Végtelen találkozik e mozdulatban. Egyesek a Bibliában vélik felfedezni a népviselet forrását: A főpapi ruházat leírásakor Mózes süveg viselését rendeli el a főpap számára. Márpedig — és különösen a jeruzsálemi Szentély pusztulása óta — a saját otthonában, a saját asztalánál minden egyes zsidó maga legyen a család főpapja, asztala pedig a Szentély oltára. Ezért aztán — hangoztatják — sapka is legyen a fején...

Valójában azonban a sapka viselése ősi zsidó (és általában közel-keleti) népszokás. A régiek úgy vélték, ha fedetlen fővel jelennek meg valahol, az valamiféle meztelenségnek számít, amit illetlenségnek tartottak. Persze őseink ennél szigorúbban ragaszkodtak a kipához, aminek sajátos történelmi oka van. A régi rómaiak ugyanis megtiltották rabszolgáiknak a főfödő használatát. A szolga az úr előtt csak fedetlen fővel jelenhetett meg, s a földig kellett hajolnia. (Érdekes, hogy a római eredetű keresztény egyházakban is hasonló módon kell templomba lépni, vagy ahogy mondják, "az Úr elé járulni".) Ezzel szemben őseink úgy vélték: legalább templomaikban és otthonaikban maradjanak szabad emberek, hadd viseljenek sapkát, a fejünk felett. Így lett a kipá, ez az egyszerű ruhadarab, a szabadság szimbóluma.

Amíg a férfiak sapkát, kalapot, addig a vallásos zsidó nők kendőt viselnek. (Ez azonban csak férjezett nők számára kötelező, a hajadon lányok hajadonfőtt maradnak! Nekik ugyanis még “nem kötötték be a fejüket”.)

A sapka és a kendő színe is árulkodó lehet: a vallásosabbak feketét, a “modernebbek” színes, virágos kendőt, színekben pompázó, horgolt kis sapkát viselnek, nagyünnepen és széder este (erről még szólunk) arany- vagy ezüstszállal díszített sapka és kendő dukál. Érdekes, hogy a legszebb, arannyal hímzett ünnepi fejkendők (jiddisül sábesztichl szombati kendő) éppen a modernebb felfogású német zsidók közt keletkeztek a 19. Század során. (A gazdagon díszített mennyasszonyi “csillagkendőről” majd később szólunk.)

 

5. A tálit és tartozékai
 
            Szintén jól ismert vallási jelkép az imaköpeny, a tálit, amelyet a vallásukat szigorúan gyakorló zsidó férfiak minden nap magukra öltenek, miközben a reggeli imát, a sáhritot elmondják. Így az imaköpeny ma a közösségi vagy az otthoni istentisztelethez vagy az istentisztelet előtt és után szokásos közös Talmud-tanuláshoz kötődik, s így szerepel az a zsidó témájú festményeken és zsánerképeken, többek között Kaufmann Izidor (1853¾1921) és Lakos Alfréd (1870¾1961) remekművein.

            A héber tálit szó (jiddisül talesz) voltaképpen ruhát, ruhadarabot jelent. Az ókorban ez volt a zsidó férfiak nappali viselete, amelybe reggelenként éppúgy beburkolóztak, mint a rómaiak a tógába. Mózes törvénye csupán azt írja elő, hogy ennek a népviseleti ruhadarabnak a négy sarkára rojt (héberül cicit, jiddisül cicesz) kerüljön, amely az Istennel kötött szövetségre és a vallástörvény megtartására figyelmeztesse viselőit. “Szólj Izrael fiaihoz, és mondd meg nekik, készítsenek maguknak rojtot ruháik szárnyaira nemzedékeken át, és helyezzenek valamennyi szárny rojtja fölé kékbíbor zsinórt. Legyenek ezek számotokra szemléltető rojtok, hogy lássátok és emlékezzetek az Örökkévaló minden parancsolatára, hogy azok szerint cselekedjetek, s hogy ne kelljen a saját szívetek és saját szemetek szerint keresnetek az utat, aminek következtében vétkezhettek. S hogy emlékezzetek és megtegyétek minden parancsolatomat, és szentek legyetek Istenek előtt.” (Mózes IV. könyve, 15. fejezet 38-40. vers) A hagyományosan négyszer négy szálból csomózott rojt alkotóelemei és a cicit szó betűszám-összege 613, ami éppen a Tórában található zsidó vallási parancsolatok számának felel meg.

            A fentiekből kitűnik, hogy eredetileg csupán a négy rojt fölé helyeztek kékbíbor zsinórt, később azonban már az egész ruhadarab kék-fehér csíkozású lett. Mellesleg ebből a mondhatni nemzeti viseletből alakult ki (már az ókori Makkabeusok korában!) az izraeli nemzeti lobogó sajátos színkombinációja. Mivel az ókori zsidó akkor kelt fölt, amikor a kék égen már láthatóvá váltak a hófehér felhők, a tálit egyúttal egyfajta “ébresztőóraként” is szolgált. Viselője a szobában egy szögre akasztotta, s amikor a kék és a fehér szín különvált, fölkelt, levetette (az izraeli hideg éjszakák miatt) melegebb és értékesebb hálóköntösét, megfürdött, majd fölvette a tálitot, hogy abban imádkozzék, s hogy azután elfogyassza reggelijét.

            Az európai zsidók később már kénytelenek voltak (már valamivel pirkadat előtt) kelni, ezért a csíkokat feketére festették, hogy hamarabb eleget tehessenek vallási kötelességüknek, s hogy korábban kezdhessék el napi munkájukat. Jemenben viszont csak vörös bíbort lehetett találni, ezért tálitjuk pirosas csíkozású.

            Ma már csak a reggeli mánál öltjük magunkra a tálitot, ám a vallásosabban egész nap ruhájuk alatt (de nem közvetlenül a testükön “kis tálitot” (jiddis szóval cidáklit) viselnek. Ennek egyik érdekes változata az úgynevezett “pozsonyi cidákli”, amely csupán deréktól lefelé fogja össze a négy rojtcsomót, így az ing alatt nem kell trikót is viselni. A tálit hajdani tógaszerű viselésére emlékeztet, hogy áldásmondás közben mindmáig fejünk fölé emelve szinte beburkolózunk az imaköpenybe. A 19. századtól viszont a modernebb zsidók (többnyire selyemből) rövidebb, sálszerű tálitot készíttettek maguknak.

            Ellentétben a művészi értékű munkákkal, a vallási életben használt tárgyak sajátossága, hogy a régi sokkal kevésbé értékes, mint az új. A tálitnak és a cicitnek ugyanis előírásszerű (kóser) állapotban kell lennie ahhoz, hogy használhassuk. Ezért pótlásként gyakran láthatunk külön rojtcsomót (cicitet), amellyel a régit pótolhatjuk. Az imaköpeny felső részén elhelyezkedő díszítés (az atará vagy tor) azonban gyakran igen értékes művészi munka lehet, s így önmagában is igen értékes. (A hagyomány szerint a zsidó férfiakat tálitban temetik el, ám minden dísz, atará nélkül.) A legszebb filigrán ezüst, illetve arany szálakból kimunkált paszományos munkák éppen Közép-Európában (az Osztrák-Magyar Monarchia területén, Észak-Itáliában és Lengyelországban) készültek.

            Ugyancsak nagy művészi értéket képviselhet az imaköpeny zacskója, amelyet jiddis szóval bájtlinak nevezünk. Ez a többnyire bársony zacskó olykor művészi, máskor népművészeti hímzéssel készült, s gyakran a tulajdonos héber nevét és évszámot is tartalmaz. (A bájtli lehet egyedi szőtt munka, de készülhet bársonyból, selyemből, vászonból is.) Sajnos, ezek alapos művészettörténeti feldolgozása mindmáig nem történt meg.

 

6. A tfilin és bájtlija

 

            A hétköznapi reggeli istentisztelet fontos kelléke a következő vallási jelkép. A tfilint magyarul imaszíjnak, görög eredetű tudományos szóval filaktérionnak nevezik, holott a szíjak csupán arra valók, hogy azokkal a bal karra és a homlokra erősítsük azt a két kis fekete dobozt (ezek héber neve bájit = ház), amelyekben pergamen lapon (kláf) kézzel írt bibliai idézeteket találunk. A hagyomány szerint ezekkel kötelezzük el magunkat az Örökkévalónak, hogy karunkkal (fizikai) és fejünkkel (szellemi erőnkkel) csak Őt fogjuk szolgálni.

A fejre való tfilin neve sel ros, míg a kézre valóé sel jád. Azért a balkarra helyezzük a tfilint, mert a Szentírásban a jádhá (= a kezedre) szó a végén hé betűvel szerepel, amit így is lehet olvasni: jád kéhá (= a gyengébb kéz). Egy másik magyarázat szerint viszont a bal felső karon levő tfilint éppen a szívvel szemközt kötjük meg, hogy ne csupán eszünkkel és erőnkkel, de érzelmeinkkel is a Mindenhatóhoz kötődjünk.

            A késő ókori (misnai) héber tfilin szó ’imák”-at jelent, mivel a dobozokban négy-négy bibliai idézet található, amelyek ¾ Mózes törvénye szerint ¾ e vallási jelkép előírását tartalmazzák. Ezek közül a legismertebb a legfőbb zsidó imádságból, a “Halljad Izrael”-ből (héberül Smá Jiszraél) való: “S kösd azokat jelként karodra, és legyenek homlokkötőül szemeid között” (Mózes V, könyve, 6. fejezet 8. vers).

A fejre való tfilin belsejében ¾ a fentiek miatt ¾ kis rekeszek vannak, s ennek megfelelően négy kis pergamen lap látható, míg a kézre valóéban egyetlen pergamentekercsen találjuk a négy citátumot. Ha esetleg a szíjak kötése önmagában nem igazítana el bennünket, úgy is megkülönböztethetjük őket, hogy a fejre való (sel ros) doboz tetején egy héber “sín” betűt találunk.

            Már említettük, hogy a szimbólumokkal szemben a vallási jelképek ¾ köztük a tfilin ¾ használati értéke a fontosabb, így a pergamennek teljesen hibátlannak kell lennie, a szíj nem lehet töredezett vagy szakadozó. A bájit és a szíj fekete festése is egyenletes legyen, különben áldást nem mondhatunk rájuk, s előbb meg kell javíttatnunk őket. A tfilin, a mezuza és a Tóra javítását csak hozzáértő Tóra-másoló (héberül szofér) végezheti. A tfilinnek (persze mindig párosan) régiség értéke is lehet, de ez jóval kisebb, mint a jó állapotban levő újé. A régi tfilinek bájitja jóval nagyobb (vagy ritkábban jóval kisebb) volt, mint a ma szinte tömegesen készülő tfilin-dobozok.

            A tfilin fekete dobozának védelme érdekében (elsősorban Kelet-Európában, a 19. század második felétől) szokássá vált, hogy ezüst bájit-tartót készíttettek hozzájuk. Ezek olykor igen művésziek, és gyakran a tulajdonos neve is szerepel rajtuk. Oroszországban, Ukrajnában és főleg Izraelben ma is lehet ilyet megrendelni.

            Művészeti szempontból ¾ különös módon ¾ a tfilin zacskója, a bájtli is igen értékes lehet, mert ez olykor igen gondosan, gyönyörű hímzéssel készült. A legszebb példányok világszerte éppen Közép-Európából (Magyarországról és a környező országokból valók, és nagyon keresettek a világ régiség-piacain. Amíg a tálit bájtlija hozzávetőleg 40 X 30 cm nagyságú, addig a tfilin-bájtli ennek csupán a fele szokott lenni.

            A bájtli hímzései közt zsidó jelképeket (Dávid-csillagot, a Tóra koronáját, menórát), vagy egyszerűen virágokat és más kedves díszítményeket, színes anyagrátéteket találunk, és igen gyakran hímzett feliratot is. Ezek között a leggyakoribb a tulajdonos világi vagy héber neve, a készítés (héber vagy európai) évszáma, esetleg a héber tfilin (a nagyobb méretű zacskón tálit) felirat, vagy egyszerűen két héber betű: K(áf) és T(áv). E rövidítés feloldása így hangzik: Keter Torá (= a Tóra koronája). Ez utóbbi jelzés (többnyire korona-dísszel együtt) még gyakrabban fordul elő az általunk később tárgyalt tóra-köntösön és a frigyszekrény függönyén.

 

7. A sófár

 

A zsidó vallási és művészeti élet egyik legjellegzetesebb tartozéka ez az ősi hangszer, a sófár, amely még a nomád pásztorkodás korából ered: egyszerű kosszarv, amelyet megtisztítanak, hegyét levágják, és máris fújható. Rendkívül sok bibliai történet fűződik hozzá: a hagyomány szerint az első sófár annak a kosnak a szarvából készült, amelyet a Biblia szerint Ábrahám áldozott fel fia, Izsák helyett. (Izsák feláldozása és a sófár legendás történetét dolgozza fel a híres, az időszámításunk szerinti 5. századból való Béth Alfa-i mozaik.) A mai zsidóság ősei (köztük Ábrahám) főként pásztorok voltak: a végeláthatatlan mezőkön és a sivatagban ezzel a hangszerrel gyűjtötték össze nyájaikat, hívták egybe rokonaikat.

A sófár hangjai szinte végigkísérték a zsidó nép egész történetét. Ez a hangszer szólalt meg akkor, amikor csodálatos módon kivonultak Egyiptomból, a “szolgaság házából”, ez kísérte a Szináj hegyénél az Örökkévaló által adott Tízparancsolat szavait. A sófár hangjára omlottak össze Jerikó falai, mielőtt Izrael fiai elfoglalták volna, és a zsidó néphit szerint ez a hang jelzi majd a megváltás kezdetét, a Messiás eljövetelét.

Ma már csak a zsinagógában, újesztendő és az azt megelőző hónap (elul) reggelein fújják meg a sófárt. Az ókorban az engesztelés napján is felhangzott a sófár, de csak minden 49. esztendőben: ez jelezte az 50. év kezdetét, a jóbélt (innen származik, görög közvetítéssel, jubileum szavunk), amikor a földek visszakerültek eredeti tulajdonosuk birtokába.

A sófár héber neve minden bizonnyal széphangút jelent, mert ez a szó az arámi sapír (= szép) rokona. A jeruzsálemi Szentélyben a sófár nyílását arannyal vonták be, míg a harsonák (hacocrot) szája csupán ezüsttel volt kiverve. A Szentély pusztulása (i.sz. 70) óta azonban tilos arannyal díszíteni a sófárt.

Egyesek szerint a sófár régente több dallamot is megszólaltatott, csak ezek később feledésbe merültek. A ma is használt három hangot előírásosan úgy variálják, hogy az újévi Tóra-olvasás után összesen 30 sófárhang hangzik el. E három sófárhang mindegyikének saját neve és fontos, önálló jelentése van.

1. TKIÁ (= fúvás) — egyetlen éles, egyenes kürtszó a sófár első hangja. Hajdan ez szólalt meg mindig, valahányszor egybe kellett hívni a népet. Később ez jelezte az ünnepek (köztük a szombat) kezdetét és végét. Jeruzsálemben nemrég egy olyan feliratos kőre bukkantak, amelyre ez volt írva: itt szólaltassa meg a kohén (a pap) a sófárt, hirdetve az ünnep beköszöntését és távozását. Manapság így jelzi az engesztelés napján a böjt végét egyetlen, hosszú sófárhang.

2. SVARIM (jelentése: törések) — három elcsukló, sóhajtáshoz hasonló kürtszó. Hajdan akkor szólalt meg ez a hang, ha valaki meghalt, figyelmeztetve a rokonokat, szomszédokat és jó ismerősöket: jöjjenek segíteni a gyászházba.

3. TRUÁ (jelentése: riadó) — hét apró, szaggatott hang. Az ókori Izraelben ez a kürtszó bíztatta a népet háború idején, vagy ha valamilyen próbatétel érte őket.

Jelentős különbség van az izraeli és a magyarországi sófárok között: Izraelben ugyanis, az ókortól kezdve úgynevezett rackajuhokat tenyésztettek, így a sófár sokkal nagyobb méretű és látványosan csavaros formájú, míg az európai (magyar) kosszarv viszonylag kisebb és egyszerűbb. Vigyáznunk kell, hogy a sófár ne legyen lyukas vagy dérült, mert akkor használhatatlan.

A sófár színe sem közömbös: egyes közösségekben ugyanis böjtnapokon, továbbá temetés alkalmával is fújtak, méghozzá fekete színűt. Ugyancsak fekete sófárt használtak régente a közösségi átok (a hérem) kimondására is. Vannak, akik régi sófárt gyűjtenek, és ők éppen ilyet, valamint különleges, faragott szélű példányokat keresnek.

A sófár, mint jellegzetes zsidó hangszer gyakran szerepel a vallásos tárgyú festményeken, s nemcsak a zsinagógai képeken, de rabbi-portrékon és más zsánerképeken is. Néha csupán az asztalra helyezve látjuk azt, mint valamely csendéleti tárgyat, holott hangja a zsinagógában, a megtérést hirdetve, képes a lélek mélyére hatolni.

                                                                                              Raj Tamás
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Szeptember 14, 09:40:45
  AZ ŐSAPÁK KORA

            A zsidó nép története mintegy 4000 évvel ezelőtt kezdődött. Ebben az időben a világnak ma legkulturáltabb vidékeit is beláthatatlan őserdők borították. A mai művelt népek ősei még a történelemelőtti ember kezdetleges életét élték. Minden erejüket felemésztette a vadállatok, a természet erői és — nem utolsósorban —  az egymás elleni harc.

            Az emberi civilizáció bölcsője, az ókori Kelet ekkor lépett a történelem színpadára. Az ősi Egyiptomban és Mezopotámiában (a Tigris és az Eufrátesz völgyében) hatalmas birodalmak jöttek létre — ezek emlékeit a múlt századtól régészek hada tárta fel. Viszonylag kevesebb figyelmet szenteltek a két nagy birodalom közti területnek, holott az ottani városállamok gyakran ősibb és magasabb színvonalú kultúrát képviseltek. A világ jelenleg ismert legrégibb városa például Jerikó (|(*9*) a Holt-tenger kapujában: i.e. 8000 körül épülhetett. Két olasz régész a közelmúltban (1984-től) felásta az ókori Ebla városának levéltárát Észak-Szíriában (mai nevén Tell el-Mardih), ahonnan az i.e. 2600-2400 körüli időből (tehát Ábrahám előtt mintegy fél évezrednyi korból) hatalmas írásos anyag és szinte kizárólag bibliai héber nevek kerültek elő. A város királya ez idő tájt Ebrum (héberül Éver 9"3) volt, ami ismét a Bibliát látszik igazolni. (A Biblia elbeszélése szerint ugyanis Ábrahám apjának, Terahnak szépapja volt Éver, akinek nevéből ered népünk és ősi nyelvünk neve: *9"3 — héber. Sokan ezt az ivrí szót ma is mint folyón túlit értelmezik.)

            A mai tudományos ismeretek alapján feltehető, hogy a bibliai Ábrahám, „az első héber” (0&:!9 *9"3) Eblából származott (ősei i.e. 2400 körül, a város pusztulásakor menekültek el onnan), az ugyancsak észak-szíriai Harránban (09() született, majd az Észak-Irak területén levő Ur-Kaszdimba (nem azonos a sumer Ur városával) költözött, ahonnan a bálványimádás elleni tiltakozása miatt kénytelen volt visszatérni Harránba. (Később itt találjuk Ábrahám rokonait.) Az „egyetlen és láthatatlan Isten” forradalmi eszméjét hirdetve innen indult Kánaánba, amely később az Erec Jiszraél (Izrael országa) nevet kapta.

            A zsidó nép őstörténetének foglalatát megtaláljuk Mózes V. könyvében (26. fejezet 5. verstől), amelyet később minden zsidónak el kellett mondania a betakarítás ünnepén, hálát adva Istennek a Szentélyben. Ennek első öt szava minden lényeges tudnivalót tartalmaz, ami a zsidóság kialakulásával kapcsolatos. (A szöveg évről-évre történő elismétlése jelentős mértékben elősegítette a zsidó történelmi tudat kialakulását.) Az említett félmondat így hangzik: „Vándorló arámi volt az ősöm, és lement Egyiptomba”. Vizsgáljuk meg most ezt az öt héber szót külön-külön:

1. */9! „arámi” — ez volt hajdan az Izraellel szomszédos északi ország (Damaszkusz és környéke), majd később a babilóniai és a perzsa birodalom hivatalos nyelve. A sémi nyelvcsalád nyugati ágához tartozik, közeli rokona a hébernek (és az eblai nyelvnek). Őseink úgy vélték, hogy az arámi az ősnyelv, s hogy Ábrahám rokonai is arámiak voltak.

2. $"|!  „vándorló” — ez a kifejezés hozzávetőleg annyit jelent: nomád. Csakhogy az ókori keleti nomádok (a sztyeppei nomádoktól eltérően) állattenyésztés mellett mezőgazdasággal is foglalkoztak. (Vesd össze a bibliai József álmával, aki aratásról álmodik: fivéreinek kévéi leborulnak az ő kévéje előtt.) Őseink nemzetközi közvetítő kereskedelmet is űztek: egy-egy város védelmét vállalva a többi nomáddal szemben, ellátták annak piaci igényeit. (Így tettek Schem-Sikhem városában is, amíg meg nem romlott köztük a viszony.)

3.  *"! „ősöm” — nem véletlen, hogy ez a szó a héberben apát is jelent: a régi héberek apajogú (patriarchális) társadalomban éltek. Ugyanakkor a családi leszármazás és a rokonházasság tilalma (Mózes törvénye előtt) anyai ágon érvényesült. (Ezt nevezik tudományosan matrilineáris viszonynak. A gyermek még ma is az anya után számít, de az apa nevét viseli.) Ábrahám eredeti neve (Ávrám) voltaképpen „nagy ős”-t jelent.

4. $9*& „lement” — mind a bibliai, mind a mai héberben az Izrael országából való távozást lemenetelnek (jeridá), a bevándorlást felmenetelnek (alija) nevezik. Mindez arra utal, hogy a zsidó nép kezdetektől Izraelt tekintette őshazájának. A három „ősapa” közül csak Ábrahám fia, Izsák töltötte ott egész életét, a harmadik, Jákob, aki elsőként viselte az Izrael (-!9�*) nevet, idős korában családjával együtt — az éhség miatt fia, az alkirály József hívására — Egyiptomba települt. Jákob nevét viseli máig a zsidó közösség: „Izrael fiai” vagyunk (-!9�* *1").

5. %/*97/ „Egyiptomba” — az Izraellel szomszédos déli ország neve héberül kettes számú szó (utalva Alsó- és Felső-Egyiptomra), ami azt bizonyítja, hogy őseink belülről ismerték az országot. (Nem úgy, mint például az arabok, akik mindmáig Miszr-nek nevezik azt.) Kétségtelen, hogy a későbbi zsidó (mózesi) törvények egy része és a kulturális örökség bizonyos elemei, például a tízes számrendszer az egyiptomival rokonítható.
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: bacsipista - 2013 Szeptember 14, 12:53:28
Nagyon jó ez a történelmi ismertető.
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 14, 15:18:51
KIVONULÁS ÉS HONFOGLALÁS

 Egyiptomot hosszabb időre (i.e. 1730—1580) egy ismeretlen pásztortörzs, a héberekkel rokon hükszoszok hódították meg. Ők ismertették meg az egyiptomiakkal a lovat, ők használták először a ló vontatta harci szekeret, amely azután Egyiptom legfőbb ereje lett. József minden bizonnyal ekkor lett alkirály, aki rokonait számukra előnyös helyen, a Szináj-sivataggal szomszédos Gósen földjén telepítette le. A  hükszoszok kiűzése után őseink visszamaradtak és a többi legyőzött néppel együtt rabszolgákká süllyedtek Egyiptomban (ők építették Pitom és a későbbi Ramszész raktárvárosokat). Az egyiptomiak a hükszoszok minden emlékét megsemmisítették, ezért őseinkről sem maradtak ott nyomok. A Biblia szavait („új király támadt Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet”) úgy kell érteni, hogy az új dinasztia nem akarta elismerni József és általa a zsidók érdemeit.

Az egyiptomi fogság és szabadulás története mély nyomot hagyott a zsidó nép életében. Egy lánglelkű vezér, Mózes (%�/), aki a fáraó házában nevelkedett, áll a nép élére, s a rabszolgává süllyedt  tömegből az egyistenhit és a szabadság eszméjével egységes népet farag. A Biblia szerint a tizedik csapás éjjelén, i.e. 1450 körül, az első tavaszi hónap (niszán) közepén hozza ki őket „a szolgaság házából”. Hajnalban a fáraó fegyveresekkel veszi üldözőbe, ám nem találja meg egykönnyen őseinket: Mózes ugyanis nem a „királyi főúton” (a „filiszteusok útján”) indul, hanem szokatlan, kerülő ösvényt választ. A hetedik napon, a „Nádas tenger” (4{2 .*) partján találkoznak, itt azonban a tenger kettéválik: a nép „száraz lábbal” átkel, a fáraó harci szekerei viszont a víz martalékává lesznek. Mindez összefügg — a legújabb vélemények szerint — a Szantorini vulkán kitörésével (a történelem legnagyobb ilyen eseménye, a görög Théra szigetén az i.e. 15. század közepén), amelynek nyomán Egyiptom partjainál előbb visszahúzódott a víz, majd hatalmas szökőár keletkezett. (Vesd össze a lehetséges útvonalakkal a mellékelt kis térképen!)

Negyven éves pusztai vándorlás követi a kivonulást, amíg új, lelkében szabad nemzedék születik. (Maga Mózes sem juthat el az „ígéret földjére”, csak halála előtt a Nébó hegyéről láthatja azt.) A kivonulást követő legfőbb esemény (a 3. hónap 6. napján) a Szináj hegyi kinyilatkoztatás, ahol a nép a két kőtáblára írt Tízparancsolatot fogadja el. (Talán nem véletlen, hogy a legrégibb ismert betűírásos emlék, az úgynevezett proto-szináji  felirat éppen itt került elő az i.e. 15. század közepéről, s a 22 óhéber betűből 21 jelet tartalmaz.) Az egyiptomi szabadulás és a kinyilatkoztatás élménye kísérte tovább Izrael népét történelmi útján. Mózes halála előtt még meghódítja a Jordánon túli területet (a mai Jordánia középső és északi részét, Básánt, valamint a Golán-fennsíkot), ahol Reuvén, Gád és Menáse fél törzse nyer elhelyezést. Így Mózes halála után az ország meghódítására kelet felől készülődnek.

A honfoglalást (69!% :{"*,) i.e. 1410 körül Mózes tanítványa és utódja, az Efrájim törzséből való Jósua hajtja végre. Jerikó és Áj városának (a sófár hangjára, illetve csellel történő) elfoglalása után nyílt csatára kerül sor Gibeon mellett, ahol egész nap tartó küzdelem során öt szövetséges királyt sikerül legyőzniük. (Jerikó feltárásakor a régészek megállapították, hogy hatalmas, ősi falai i.e. 1400 körül omlottak le.) Több fallal körülvett város (köztük Hacór és Jeruzsálem) mégsem került a zsidók fennhatósága alá. Jósua halála előtt az ország vezetését a vének tanácsának kezébe adja. A viszonylag gyors izraeli betelepülést igazolja, hogy Haifa mellett nemrég egy i.e. 1400 körüli sírfelirat került elő, rajta négy óhéber betű: "83* — vagyis azt a bizonyos követ egy Jákob nevű honfoglaló ősünk sírbarlangja fölé helyezték. (A legrégibb betűírásos föníciai sírfelirat ennél több mint 100 évvel fiatalabb.)
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2013 November 28, 12:51:36
Adolf Saphir: Izráel Messiása. Az élő s az irott Ige

Adolf Saphir

Izráel Messiása. Az élő s az irott Ige



{…}

Jézus nem ember volt csupán; ő zsidó férfiu volt, az Izráel népéhez tartozott. Láttuk már, hogy ez igy volt elrendelve Istennek tervében. Hozzá kell azonban tennünk, hogy Jézus sosem mondott le Isten azon gondolatáról, mely az Izráelnek elsőséget és kiváló helyet szabott meg az Isten országában. Ellene nyilatkozott ugyan az emberi hagyományoknak, a farizeusi kevélységnek és szükkeblűségnek, de megerősítette az atyáknak tett igéreteket. (Rom. 15,8) Jerusálemről ugy szólt, mint a nagy király városáról; szólt a pogányok idejéről, s az Izráel jövendő megtéréséről ő hozzá; s minthogy a Lélek teljesen birtokában volt, előre látja az időt, midőn a törvénynek és a prófétáknak minden jótája és pontocskája beteljesül. Jézus volt az igaz izraelita. Nemzetisége szemmel látható mindenütt. Izráel, a választott nép, az Isten szolgája, a papi nemzet, hiv és teljes kifejezőjére, virágára és tökéletes gyümölcsére talál benne, abban a Jézusban, aki Izráel éltető lelke s gyökere, gyökere és ura Dávidnak.

S épen ezen oknál fogva Jézus a minden emberek és minden népek embere. Az egész katholiczitás1 központja Jerusálem. A zsidók különálló néppé választattak, azonban avégre, hogy őbennök áldássék meg az egész emberiség; Izráel van hivatva minden nép számára világosság és áldás központjává lenni; kiválasztásának alap-oka általános; elszigeteltségének titkos czélja, kiterjedés; rendeltetésének igazi öröme és dicsősége, az egész világra kiterjedő befolyás. Jézus, a zsidók királya, Jézus az igaz izraelita, van rendelve arra, hogy magához vonjon minden embert, hogy uralkodjék minden emberen.

S ami Jézusra nézve, ugyanaz az eset áll az Írásra nézve is. Az is zsidó és katholikus. Katholikus, azaz általános zsidó jellemének nem daczára, hanem éppen következtében. Hogy általánossá legyen, nem szükség átpogányosítani, sem pedig megfosztani zsidó jellemétől. Zsidó jellem az Írásnak nem olyan ruházat, amelybe véletlenül van öltöztetve; maga a test az, melyet Isten tervével megegyezőleg a Lélek készített. Töröld el zsidó jellemét s elveszett a lényeg is. Krisztus és Krisztus eszméi zsidók, s Istennek terve szerint azok.

A pogány és idegen elem az Egyházban igen nagy mértékben lett már forrásává, úgy az elméleti eretnekségnek, mint a valóságos hithagyásnak. S még maga reformatio sem szabadult meg teljesen az idegen elemtől, bárha a pogány elemet majdnem egészen kiküszöbölte is. Sém kötelessége Jafetnek helyet adni, Jafeté nem megváltoztatni Semet. Az evangelisták és az apostolok tettei és tanításai zsidók, máskülönben lehetetlen őket teljesen megérteni.

A Messiás, a bűnök terhét hordozó Bárány, Jézus Krisztus vére s annak tisztító ereje, az Izrael királysága, az ugynevezett „Uj-Testamentom” minden nagy, lényeges és dicső igazsága, gyakran át lettek már alakítva jafetikus abstrakcziókká, azon jóhiszemű reménnyel, hogy a nyugoti értelemnek ilyen módon lesznek hozzáférhetők, tetszők és gyakorlatiak. Ezen eljárásnak végoka azonban valósággal még is a kereszten való megbotránkozás. „Az üdvösség a zsidóktól ered”; és zsidó tényeket s eszméket átpogányosítani (platonizálni) annyit tesz, mint az Evangeliumot meghamisítani, avégett, hogy tessék a Görögöknek, akik bölcsességet kivánnak. A mi theologiánk (még a hívőké is) nagyon is elvont, történelmietlen; tanokat vizsgál logikailag, ahelyett hogy azokat összefüggésben szemlélné az Isten országának s az Egyháznak történetével. Jafetikus az, nem pedig Semitikus; római, logikus, jól rendbeszedett, módszeres és gépies; de nem keleti, mely megegyeznék az Írás modorával, szellemével, mely amaz élő Istennek levegőjét szívja, ki az ő népét meglátogatja, és ujra eljövendő dicsősége megbizonyítására.

Az Írás Jézus Krisztushoz hasonló, mert ő az Izráel lelke, az Írás pedig az Izráel történetkönyve. Nézzük csak az Írást mint szerves növésűt (nem mint kőtömeget, halmozottat, hanem mint élő növényt) sok érdekes tény merül föl előttünk, melyek közül azonban én csupán hármat akarok említeni.

Először: Minden része teljes, s magában foglalja a magot, a csírát; s bárha a következő részecskékben mindig több meg több van a fejlődő magból: a megelőző részecskék ez által nem lesznek sem fölöslegesekké sem elavultakká. Így az egész Evangelium benne foglaltatik a Genesisben; sőt a Genesis harmadik részében a protoevangelium magába foglalja csirájában Istennek egész tanácsát. Benn van az még teljesebben a Leviticusban, még teljesebben Dávid zsoltáraiban, még teljesebben Ézsaiás prófécziájában, még teljesebben Pál apostol leveleiben. Amily mértékben fejlődék, nevelkedék Izráel testben lélekben, (vagyis jobban mondva a Krisztusról szóló kijelentés Izráelben, mert a nép maga mindig messze mögötte maradt Isten dicsőségének) ép oly mértékben fejlődik az Írás is. Nem ugy, mintha a régi tőhez valamit hozzátoldottak volna, (mint kőhalmazhoz más követ) hanem nővény, a szervezet, a test az, ami nől. Gyönyörü és áldott intézkedése a mi nagy és áldandó Istenünknek. Ábrahám örült, örült Dávid is, örült Ézsaiás és örült Pál is; mert mindegyiköknek adva volt minden, bárha különböző fokozatban, más módon és más mértékben.

Azonban habár Pál ezt az egészet teljesebben birja is, mint Dávid vagy Mózes, félre löki-e Dávidot és Mózest, mint ahogy az állványt félre szokás lökni, mikor az épületet már bevégezték?

{…}

Krisztus és az Izráel ekképen függnek egybe, még pedig mindörökre. Az Írás teszen tanubizonyságot e Jehováról, úgy mint az Izráel Dávidjáról, akiben dicsőség árad a nemzetre, és üdvösség a földnek legvégső határáig. Mert az a nagyon uralkodó nézet, hogy Izráel az Egyháznak csak árnyéka, mely eltűnik a láthatárról, miután a typus immár beteljesült: az teljességgel nem irásszerű. Izráel nem árnyék, mely az Egyházban beteljesült s így általa megsemmisített, hanem az az alap, melyen az Egyház épült. (Róm. 11.) És bárha a „pogányok ideje alatt” Izráel, mint nép, félre lőn is téve, Izráel nincs elvetve, mert Izráel az Isten tanácsának nem mulandó, ideig-óráig tartó, hanem lényeges része. Isten nem bánja meg a maga ajándékait és hivásait. Izráel arra lett kiválasztva, hogy legyen Isten népe s legyen központja az ő befolyásának s uralkodásának e földön a jövő időkben. Az Egyház az ő jelen parenthetikus korszakában nem szorítja ki őt. Az Isten országáról szóló könyv beteljesülésre vár; s az Egyháznak, melyet Jézus és az apostolok tanítottak meg, van tudomása e titokról.

Ez a nézet az Írásnak sok szakaszát megmagyarázza, s megmagyarázza egyszersmind azt is, miért homályos sok szakasz, olyan helyek, melyek nem vonatkoznak a jelen állapotra, hanem azon Istenországra, melyről a próféták mind szólanak.

Az Egyház könyvében, Jézusnak s vele a Lélek által egybe kötött testnek, Izráelben gyökerező, s Jerusálemben kezdődő történetét szemléljük.

forrás: http://www.izrael-immanuel.net/?p=2045
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 01, 08:16:46
Isten hűsége nagyobb
Jurek Schulz

A Biblia egyértelmű a zsidók számára megígért Földdel kapcsolatban, ám ha megnézzük közelebbről a témát, felismerjük emberi értelmünk határait

Isten szövetséget kötött Izrael népével, és e szövetség része a Föld ígérete népének. (1Móz 12,7; 15,18; 35,12; 48,4 és így tovább...) A szövetségkötéshez tartozik a szövetséghez való hűség, ami azt jelenti, hogy Isten nem vonja vissza az ígéreteit. Ám ezt a hűséget népétől is elvárja, és figyelmeztet, hogy az engedetlenségnek következményei lesznek.

Ha nem tartod meg és nem teljesíted ennek a törvénynek minden igéjét, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben, és ha nem féled Istenednek, az ÚRnak dicsőséges és félelmes nevét,
Szétszór téged az ÚR az összes népek közé, a föld egyik végétől a föld másik végéig, ott szolgálsz majd más isteneknek, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid: fának és kőnek.
5Móz 28,58.64

De az ígéret ezáltal nem veszti el érvényességét.

Ha megtérsz Istenedhez, az ÚRhoz, és fiaiddal együtt teljes szívvel és teljes lélekkel hallgatsz a szavára, egészen úgy, ahogyan ma megparancsolom neked, 3. akkor jóra fordítja sorsodat Istened, az ÚR, könyörül rajtad, és újra összegyűjt minden nép közül, amelyek közé elszórt Istened, az ÚR. 4. Ha az ég széléig űzött is el Istened, az ÚR, még ott is összeszed, onnan is elhoz, 5. és bevisz téged Istened, az ÚR arra a földre, amely atyáid birtoka volt, és te is birtokba veszed, jót tesz veled, és jobban megszaporít mint atyáidat.
5Móz 30,2-5

Változással teli történelem

Istennek ez a hűsége megfigyelhető évszázadokon át. Jákónak Isten adta az Izrael nevet, melynek jelentése: Isten harcosa, és megerősíti neki mégegyszer a föld ígéretét (1Móz 35,12).
De utánna fiai eladták Józsefet az egyiptomiaknak, és néhány év múlva az éhség miatt, nekik is, egész családjukkal együtt Egyiptomba kellett menekülniük. Négyszáz év múltán Isten elhívta Mózest, hogy népét vezesse el az Ígéret Földjére.

Néhány évszázad után, Kr.e. 722-ben asszíriai fogságba kerültek Izael észeki területein élő lakosok, és kb Kr.e. 605-586 a déli terület lakosait Babilóniába deportálták. Ez a tragédia nem jött váratlanul. Isten több próféta által is figyelmeztette népét, hogy ne imádjanak bálványokat, hanem forduljanak Őhozzá. Ám ebben az esetben is Isten hűsége nagyobbnak bizonyult, mint az emberek hűtlensége. A déli vidék lakosai Ezsdrás és Nehémiás vezetésével visszatérhettek az atyáiknak ígért Földre.

Másodszor Kr.u. 70-ben, majd véglegesen 135-ben elűzettek a zsidók Földjükröl. Ettől az időponttól majdnem 1800 éven át csak egy nagyon kis maradék élt ott, mint kisebbség az Ígéret Földjén. De a szövetség ígéretei másodszor is beteljesedtek. 1948 május 14.-én Izrael államalapításával befejeződött a zsidóknak a száműzetés ideje. Újra van nekik egy nemzeti hazájuk. Először él most több zsidó a hazájában, mint a diaszpórában.

Egy éber szellem

Istenben való tökéletes bizalom volt az, ami Heinrich Jung-Stilling (1740-1817) szemorvost, egy prófétikus látásra indította, amely életének idejében nagyon kockázatosnak, és szinte hihetetlennek tűnt.

Das Heimweh von Heinrich Stilling” / „Heinrich Stilling honvágya” című művében írja a következőket utódainak:

„El fog jönni az idő, amikor a már csaknem elfelejtett könyveimet megtaláljátok valamelyik sarokban és csodálkozni fogtok azon, amit az öreg mondott annak idején: Isten kijelentette szolgáin és prófétáin át az ősi időkben, hogy Isten összegyűjti népét a négy szelek felöl, ahová szétszóratott...
Az utolsó időkben újra visszaviszi népét oda, arra a Földre, amelyet az ősatyáinknak megígért.”

Továbbá részletesen leírja

„Ez a nép... Majd egy államot fog alalpítani, amely nagyon jó helyzeténél fogva magához fogja vonzani világszerte az ipart... Aki nevetni, vagy gúnyolódni akar, az nevessen és gúnyolódjon. Az idő igazolni fogja amit írtam.”

„És monda nékem: Prófétálj a léleknek, prófétálj embernek fia, és mondjad a léleknek: Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felől jőjj elő lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek!”
Ez 37,9

Amit annak idején Jung-Stilling az ő bölcs előrelátásában sejtett, azt fejezték ki, a közel kétezer éven át elmondott szavak a Pessach/Páska ünnep végén: „Jövőre Jeruzsálemben!”
Minden időben egyéretlmű volt e népnek a vágya: visszatérni az eredeti Hazába.

A keresztények köreiben is nagyon vitatott ma a Föld ígéretének jelentősége. Talánmeghaladja az emberi képzelő tehetséget, hogy Isten egyidőben igazságos, és szerető Isten lehet. Igazságában megköveteli népétől a szövetséghez való hűséget, azért, hogy megkapják az Ígéret Földjét. Szeretete pedig gondoskodik arról, hogy az Ő ígéreteit soha sem fogja visszavonni. E két pólus közötti feszültségi térben vagyunk benne. E feszültség feloldása akkor fog bekövetkezni, ha Jézus, a Messiás visszajön, mert akkor minden ígéret be fog teljesedni

http://www.amzi.org/html/isten_husege.html
Cím: ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2015 Február 13, 22:46:18
Mennyire élőek azok, akiket halottnak hisznek?

Akiket halottnak hisznek, élőbbek mint az ember gondolná! Mindenesetre ez találó a zsidó népre, mert nemcsak a Templom rómaiak által való elpusztítása óta, hanem már korábban is megkísérelték a zsidókat kiírtani - de ők még mindig élnek.

Kezdődött a fáraóval, aki i.e. 1300 körül a hébereket a Nílusba akarta fojtani;
az amálekiták, akik az izráelitákat a sivatagban akarták elpusztítani;
aztán a babiloniak, akik i.e.587-ben a zsidó népet száműzetésbe hurcolták, hogy mint nemzet kioltassék, míg Nebukadneccár megőrült és füvet evett - 70 év után azonban a zsidók hazatértek Cijonra.

Aztán a szír-görög IV. Antiochus Epiphanes próbált szerencsét. Először is a zsidók judaizmusát akarta eltörölni, midőn megtiltotta nekik a körülmetélést és a sabbat ünnepet, majd Isten Templomát disznóáldozattal megszentségtelenítette, míg a szír-görög bitorlóknak a zsidó-Makabeusok előtt kapitulálniuk kellett és a zsidók i.e.167-ben Isten Templomát újra szentelték.

I.sz.70-ben jöttek a rómaiak és elpusztították a Templomot és Jeruzsálem városát, majd szétszórták a zsidókat minden nép közé (az egész akkori Római Birodalom területén. Megj. ford.) Hogy Izráel emlékét kitörölje, Hadriánusz római császár i.sz.135-ben Izráelt átnevezte Palesztinára/Filiszteára. Hogy ezzel tartalmát az Izráel névnek, aminek jelentése: Isten harcosa, örökre kioltsa - úgy mintha soha nem létezett volna.

A zsidók majdnem 2000 éves szétszóratása alatt mindegyik nép megkísérelte pogrommal egészen a 'végsőmegoldásig/Endlösung' a holokausztban a zsidókat megsemmisíteni, ami ahhoz vezetett, hogy a kereszténység egyházai általánosan arra a hitre jutottak, nincsen a zsidóknak jövő többé és az Egyház lépett Izráel helyébe. Röviden: Izráelt halottnak nyilvánították.

A teológiailag halottnak nyilvánított Izráel azonban hirtelen és váratlanul feléledt és hazatért.
Pontosan ez lett sok keresztény egyháznak a sebzett pontja. Nem tudnak az 1948-ban hirtelen hazatértekkel és a zsidó állammal teológiailag mit kezdeni, hiszen Izráel nem létezhet, mert az Egyház vette át Izráel helyét.

Sok Biblia végén a térképeken nem Izráel szerepel, hanem
Palesztina az Ószövetségi időben
Palesztina az Újszövetségi időben
jóllehet Isten kijelentette Izráel a te neved és úgy az ószövetségi mint az újszövetségi időkben Izráel határaiban soha nem volt Palesztina/Filisztea nevü ország. Ennek az ellenkezőjét állítani történelem hamisítás.

Mivel a zsidókat teológiailag halottnak nyilvánították, a Bibliát felületesen ismerő keresztények és asszimilált messiási zsidók a Bibliában megígért zsidó hitgyökerek kirügyezését megkísérlik megakadályozni.
Ezékiel 36-37 -ik részeiben az Örökkévaló a prófétát egy halott csontokkal teli mezőre vezeti és kinyilvánítja neki a három lépcsőben bekövetkező tervet:
1. Az Örökkévaló összegyűjti az elszáradt csontokat és mint hazatérőket viszi Cijonra/Izráelbe. Ott a csontok összetalálkoznak, úgy hogy teljes csontvázzá lesznek.
2. Aztán inak, hús és bőr növekedik a csontvázakra, úgy hogy egy test lesz belőle. A hazatért zsidókból újra egy néptest lesz. Már csak a
3. lépcső hiányzik. Ez akkor teljesedik be, amikor az Örökkévaló az Ő Szellemét az újra megéledett néptestbe fújja.

Látjuk ma, amint az eltünt zsidók a világ minden részéről hazatérnek és problémát jelentenek az Egyház számára.

Amikor az Örökkévaló Ádámot teremtette - jóllehet Isten képére teremtetett - mindaddig élettelen test volt, amíg az Örökkévaló az Ő Szellemét bele nem adta. Ugyanígy van ez Izráel halottnak hitt testével is, ami a harmadik és utolsó fázisban az Örökkévaló Szellemétől megélesztetik.

Aki nem akarja igaz dolognak tartani ezt a tényt, hogy akiket halottnak hittek élnek, csak tekintsen Izráelre, mert a zsidó nép valójában sosem volt halott, hanem a behelyettesítő teológiával elhamarkodottan halottnak nyilvánított. Ahogy Ádám és Éva egymásnak teremtettek, úgy tartoznak együvé zsidók és keresztények is, mert csak akkor lehetnek gyümölcsözők, ha egymást szeretik és elismerik!

NAI israel heute, Ludwig Schneider




http://www.tanitas-sionbol.eu/
Cím: ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2015 Március 05, 09:30:01
Ma  kezdődik a Purim!!!


Raj Tamás főrabbi:

Eszter könyvéről

Purim ünnepére

          Valamennyi ünnepünk szorosan összefügg egy-egy bibliai könyv vagy részlet nyilvános felolvasásával. Ros hasaná (újesztendő) alkalmával Ábrahám és Izsák története, jom kipurkor (az engesztelés napján) Áron áldozata és a Jónás könyve, szukotkor (a sátrak ünnepén) Mózes és Salamon szentélyavató beszédei kerülnek a liturgia középpontjába, és így sorolhatnánk ezt tovább. Különösen igaz ez a megállapítás a legvidámabb zsidó ünnep, a purim esetében: Eszter könyvét (a “megilát”, vagyis ezt a tekercskönyvet) nemcsak felolvassuk ezen a napon, de az egész ünnep története, előírása csakis itt, ebben a szentírási műben olvasható. Ha Eszter könyve nem maradt volna fenn az utókor számára, zsidó ünnepeink sora is szegényebb volna...

         Mégis, ez ma már szinte hihetetlenül hangzik, a talmudi bölcsek sokáig vitatták az Eszter könyve létjogosultságát a héber Biblia művei között. Jól tudjuk, a Szentírás harmadik nagy egységének, a Ktuvim (= Szentiratok) könyveinek kanonizálását (végleges szerkesztését)csak a jeruzsálemi Szentély pusztulása után,  a javnei iskolában, az i.sz. 1. század végén állították össze bölcseink. Néhány könyvnek a kánonba való felvétele körül komoly vita támadt. Ezek közé tartozott Eszter könyve. Azt is tudjuk, miért ellenezték oly sokan a purimi olvasmány kanonizálását: Eszter könyvében ugyanis egyáltalán nem fordul elő Isten neve.

Persze, nem állíthatjuk, hogy a könyvből teljesen hiányzik a vallásos meggyőződés, hiszen Eszter, aki a királyi udvarban eleinte ugyan eltagadja zsidóságát, később többször is bátran kiáll népe mellett. (Ha a király kezdettől tudott volna felesége hovatartozásáról, bizonyára nem enged Hámán zsidóellenes támadásának.) Mordecháj nem hajlandó leborulni a gonosz főminiszter előtt: vallásos zsidó nem hódolhat emberi lénynek. Az egymást követő fordulatos események mögött a hívő ember Isten akaratát sejti, mégis, aki csupán a könyv külső burkát, a látható és olvasható szavakat szemléli, azok között bizony hiába keresi az Örökkévaló nevét. Végül a vitát — különös módon — a könyv címe döntötte el. Eszter eredeti héber neve, mint maga a történet is elbeszéli, Hadassza (= mirtuszvirág) volt, közismert perzsa nevét (jelentése: csillag) csak a királyi udvarba érkezve vette fel. Ám írjuk csak le az Eszter nevet héberül, pontozás nélkül (a pontozásos magánhangzó jelölés csak a Talmud lezárása után alakult ki):

9;2!

 Ha ez a négy betű héber szó volna, így kéne olvasni: eszatér (= elrejtőzöm). Vajon maga az Örökkévaló rejtőzködne a könyv külső burka mögött? Az első pillanatra talán meghökkentő gondolat azonban ott található már Mózes beszédeinek végén, a Tóra egyik fontos tanításaként (Mózes V. könyve 31. fejezet, 16-19. vers):

         “Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: Íme, most megpihensz majd őseid körében, ám ez a nép később fölkel és elcsábul annak a földnek az istenei felé, ahol majd élni fognak, elhagynak engem és felbontják a szövetséget, amelyet velük megkötöttem. Haragom ellenük támad azon a napon, elhagyom őket és elrejtem arcomat előlük, felemésztődnek, sok baj és szenvedés éri őket, s majd így szólnak azon a napon: Nemde azért ért bennünket ez a sok baj, mert a mi Istenünk nincs közöttünk? S én bizony elrejtőzve elrejtem arcomat azon a napon mindazért a rossz miatt, amit elkövettek, hogy idegen istenekhez fordultak. Most pedig írjátok le ezt a dalt, és tanítsd meg rá Izrael fiait a szájukba helyezve, hogy ez a dal legyen az én tanúbizonyságom Izrael fiai számára.”

         Javne bölcseinek, akik az egész Tórát (Mózes öt könyvét) szóról szóra, kívülről ismerték, könyvünk címének láttán természetesen a fenti idézet jutott eszükbe. Úgy vélhették, Eszter könyve a rejtőzködő Isten csodálatos cselekedeteiről szól. Jelzi és jelképezi azt, milyen könnyen kerülhet végveszélybe a zsidóság, ám az Örökkévaló a legnehezebb helyzetből is (hasonlóan váratlan fordulatokkal) megment bennünket. A külső szemlélő Eszter történetében csak az izgalmas cselekményt, a véletlenek játékát látja, ám a hívő ember (misztikus szemléletével) Isten minden sorsot irányító erejét fedezheti fel benne.

         A purimi olvasmány olyan könyv a Szentírásban, amely Izraelen kívül, a diaszpórában (a galutban) játszódik, s minden bizonnyal ott is íródott. (Szerzője talán maga Eszter királyné lehetett.) Talán ez a tény is befolyásolta Javne bölcseit, amikor Eszter könyvét fölvették a Szentiratok közé. Ők végigélték Jeruzsálem pusztulását, amikor i.sz. 70-ben Titus porig rombolta a várost, s a nép legjavát a száműzetésbe hurcolta. Jól tudták, a diaszpóra szerepe felértékelődik a zsidóságban. (Közel két évezrednek kellett eltelnie, amíg Izrael Állama mondhatni a semmiből, csodálatos módon újjászületett.) Talán arra törekedtek a régiek, hogy a galuti zsidóságnak legyen olyan szent könyve, amely a maga sajátos problémáit dolgozza fel, sajátos, diaszpórabeli ünnepet ír elő, méghozzá kicsapongó örömünnepet a mérhetetlen szomorúság közepette...

         Antiszemita támadással, zsidóellenes vádaskodással (ami jellegzetesen a galutra jellemző) ugyancsak Eszter könyvében találkozunk először. A gonosz és becsvágyó Hámán, mihelyt vezető beosztásba kerül, azonnal előírja, hogy előtte mindenki boruljon le. Az egyik magyarázó szerint ezt úgy érte el, hogy nyakába istenképet akasztott, s így a bálványra hivatkozva kötelezte beosztottjait hódolatra. Mordecháj persze megtagadta a kényszerű meghajlást: zsidó ember nem borul térdre ember, s főként nem bálvány előtt. Hámán, aki eredetileg csupán Mordechájon akar bosszút állni, az antiszemitákra jellemző általánosítással, vádjaival már az egész nép ellen fordul.

Rendkívül tanulságosak azok a szavak is, amelyekkel a gonosz miniszter bevádolja Ahasvéros királynál a zsidókat: ”Van itt egy nép, szétszórva és szétszéledve a népek között királyságod minden tartományában. Törvényük különbözik minden más népétől, s a király törvényeit nem tartják meg. Nem érdemes hát megtartanod őket”. Érdemes kielemeznünk a vádakat: a két első vád természetesen megfelel a valóságnak, csak éppen azt “felejtette el” megemlíteni Hámán, hogy a zsidók szétszóródottsága nem nekik maguknak, hanem éppen ellenségeiknek köszönhető, s hogy sajátos törvényeik vallásukból fakadnak. A harmadik vád (a királyi törvények be nem tartása) már valótlanság, s éppen ez lett később az antiszemita “érvelés” sajátos logikája, csúsztatása.

Hámán hatalmas összeget, tízezer ezüstöt kínál a zsidók elveszejtéséért Ahasvérosnak. Honnan vette volna ezt a töméntelen pénzt a nemrég egyszerű emberből naggyá lett, egyébként sem éppen bőkezű miniszter? A válasz kézenfekvő, s ez ismét a későbbi antiszemiták sajátos lélektanának különös felismerését mutatja: a pusztulásra szánt zsidóktól akarta azt elvenni...

Századunk kétségtelenül legnagyobb régészeti eredménye a Holt tengeri tekercsek felfedezése volt. A Holt tenger melletti barlangokból — többek között — bibliai szövegek is előkerültek. Különös azonban, hogy amíg a héber Szentírás minden könyvéből, sőt az abból kimaradt úgynevezett apokrif munkákból is gyakorta több kézirat is előkerült, addig az Eszter könyvének egyetlen töredékére sem sikerült rábukkanni  a régészeknek, sem ott, sem Maszada végvárában. Ugyanakkor egy másik hősnő, Judit történetét feldolgozó könyv töredékei előkerültek, noha azt később nem vették fel a héber kánonba.

Az ellentmondás feloldásához tudnunk kell, hogy Judit könyve a makkabeus szabadságharc korától Jeruzsálem és a Szentély pusztulásáig rendkívül népszerű volt, míg Eszter könyve kevésbé. Judit személye, aki levágja Holofernész fejét és megszabadítja Jeruzsálemet, a hősi helytállás jelképe lett. Ezzel szemben Eszter inkább eszével és szépségével, a “jó” királynál való közbenjárással menti meg népét. A két könyv tehát egymással ellentétes mentalitást sugall: Judit könyve hősi helytállásra, Eszteré a külső hatalom kegyének elnyerésére ösztönöz. (Még akkor is, ha Eszter könyvében fegyveres ellenállásról, Hámánnak és fiainak kivégzéséről olvasunk, hiszen ezeket csak a király engedélyével, a pasák felügyelete mellett gyakorolhatják.) Erre a viselkedésformára, a túlélés esélyére nagy szüksége volt a galuti zsidóságnak, amelynek számára állították össze bölcseink a héber Szentírás harmadik részét. Nyugodtan állíthatjuk tehát, hogy Eszter könyvének felvétele a Bibliába olyan magatartás- és életformát közvetített a szétszóródott zsidóság felé, amelyből hitüket, tanításaikat, megpróbáltatásaik idején pedig az életörömöt és a túlélés esélyét meríthették.                                       

 

Antiszemitizmus és a zsidók helytállása

Eszter könyvében Közismert tény, hogy a Szentírás (a héber Biblia) az emberi társadalom szinte minden élethelyzetére remek példával szolgál, s hogy ezek a példák az egyén életében, napjainkban is jól használhatók. Különösen igaz ez a megállapítás Eszter könyve esetében, amely éppen a most (az idén március 20-án este) beköszöntő zsidó örömünnep, a purim alkalmával kerül felolvasásra a zsinagógában. A bibliai Eszter könyve ugyanis — a jól ismert vallási tanításon túl — kitűnő pszichológiai tanulságokat nyújt korunk olvasója számára.

A történet Ahasvéros perzsa király (minden bizonnyal I. Nagy Xerxész) lakomájával kezdődik, aki az időszámításunk előtti 485 és 465 között uralkodott a történelem első világhatalmának élén. A perzsák azért szerezhették meg az ókori Kelet fölötti kizárólagos uralmat, mert — ellentétben kései utódaikkal — rendkívül türelmesek voltak: a vallás, a nyelv, a kultúra és a belső bíráskodás területén önállóságot biztosítottak a meghódított népeknek. (Xerxész dédapja, a dinasztiaalapító Kürosz megengedte a zsidóknak a Jeruzsálembe való visszatérést és a Szentély újjáépítését.) Ezen a lakomán a király — nem éppen józan állapotában — szakít korábbi feleségével, majd (hosszas “kísérletezés” után) a zsidó Eszterben találja meg az “igazit”.

Eszter unokabátyja és nevelőapja, Mordecháj ez idő tájt a zsidók bírája véletlenül megtudja, hogy merénylet készül a király ellen. Két udvaronc Ahasváros életére tör. Egy hagyományos zsidó mesegyűjtemény, kiegészítve Eszter könyvét, úgy tudja: a főpohárnok és a fősütőmester mérgezett ételt akart a király elé adni. Mordecháj azonban — Eszter királyné segítségével — a készülő tervről tájékoztatja a királyt. Az ételt egy kutyával kóstoltatják meg, s így fény derül az igazságra. A bűnösöket megbüntetik. Mordecháj nevét pedig beírják a Krónikák könyvébe — jutalomban nem részesül.

Az antiszemiták lélektanával ugyancsak Eszter könyve révén ismerkedhetünk meg a legszembetűnőbb módon a Bibliában. Mordecháj életmentő közbenjárását a zsidó bíró nem kívánja aprópénzre váltani, ám Hámán — úgy tetszik — azonnal a maga javára fordítja: a király megmenekülése után közvetlenül azt olvassuk a Bibliában, hogy Ahasvéros miniszterévé emeli őt. Az irigy és kisstílű, gonosz és becsvágyó Hámán, mihelyt vezető beosztásba kerül, azonnal előírja, hogy előtte bizony mindenki boruljon le. Az egyik magyarázó szerint ezt úgy érte el, hogy nyakába valamilyen istenképet aggatott, s így a bálványra hivatkozva kötelezhette munkatársait és alattvalóit a felé irányuló hódolatra. Természetesen nem kell csodálkoznunk azon, milyen embertípusból lesz az antiszemitizmus szószólója…

Azon sem kell csodálkoznunk, hogy Mordecháj megtagadja a kényszerű meghajlást: zsidó ember nem borul térdre ember, s főként nem bálvány előtt. Jellemző az irigy, hatalomra éhes és ugyanakkor igencsak gyáva ember, az antiszemita reagálása erre a csekély ellenállásra: Hámán, aki eredetileg csupán Mordechájon akar bosszút állni, az antiszemitákra jellemző általánosítással, a király előtt vádjaival már az egész nép, minden egyes zsidó ellen fordul.

Rendkívül tanulságosak azok a szavak is, amelyekkel a gonosz miniszter bevádolja Ahasvéros királynál a zsidókat:

”Van itt egy nép, szétszórva és szétszéledve a népek között királyságod minden tartományában. Törvényük különbözik minden más népétől, s a király törvényeit nem tartják meg. Nem érdemes hát megtartanod őket”.

Érdemes kielemeznünk ezeket a tipikusan antiszemita vádakat! Az antiszemitákra az a jellemző, hogy a közismert igazságot és a nyilvánvaló hazugságot mindig tetszetősen és hatásosan ötvözik egymással. Itt is a két első állítás természetesen megfelel a valóságnak: a zsidók (már annak idején is) különböző országok polgáraiként éltek a szétszóratás, a galut következtében, s a zsidó életforma valóban eltér más népek törvényeitől és szokásaitól. Csak éppen azt “felejtette el” megemlíteni Hámán, hogy a zsidók szétszóródottsága nem nekik maguknak, hanem éppen ellenségeiknek köszönhető, s hogy sajátos törvényeik vallásukból, a Biblia előírásaiból fakadnak. A harmadik állítás már természetesen hamis vádaskodás csupán (a királyi törvények állítólagos be nem tartása) ám az első két állítás sajátos megfogalmazása után mégis hihetően hangzik a kívülálló számára. A zsidók mindenütt hű állampolgárok voltak, akárcsak Mordecháj, ám bármilyen különös, mégis éppen ez lett később az antiszemita “érvelés” sajátos logikája, csúsztatása.

Hámán hatalmas összeget, tízezer ezüstöt kínál a zsidók elveszejtéséért Ahasvérosnak. Honnan vette volna ezt a töméntelen pénzt a nemrég egyszerű emberből felkapaszkodott, egyébként sem éppen bőkezű miniszter? A válasz kézenfekvő, s ez ismét a későbbi antiszemiták sajátos lélektanának különös felismerését mutatja: a pusztulásra szánt zsidóktól akarta azt elvenni...

Az antiszemitizmus kiagyalóira jellemző, hogy mihelyt Hámán és Ahasvéros király szétküldik a zsidók lemészárlására felhatalmazó utasítást a birodalom valamennyi tartományába, a főváros (Szúza, héberül Susán) szinte felbolydult méhkashoz válik hasonlatossá, hiszen a perzsa zsidók — jó állampolgárokként — szervesen beépültek az ország társadalmába. Az antiszemita vezetők azonban mit sem törődnek az ország érdekeivel és állapotával, hanem — mint akik jól végezték dolgukat —, áldomást isznak “sikeres” tevékenységükre.

“A futárok sürgetve távoztak a király parancsával, s a rendeletet kihirdették Susán városában, a király és Hámán pedig elültek inni, miközben Susán városa felbolydult.”

A történet sok szálon folytatódik: Mordecháj közbenjárása elnyeri jutalmát, miközben Hámán is lelepleződik a király előtt. Ám ami ennél is fontosabb: zsidók összegyűlnek, böjtöt hirdetnek, s végül Eszter királyné — magával ragadó szavakkal — megnyeri a király támogatását:

“Hadd helyezzem a lelkemet a kérésembe, a népemet könyörgésembe. Hiszen eladtak engem és a népemet, hogy elpusztítsanak, megöljenek és megsemmisítsenek, s ha csak rabszolgákká és szolgálólányokká adtak volna el minket, hallgattam volna… Ám hogyan tudnám elviselni, ha látnom kell azt a rosszat, amely népemet éri, s hogyan tudnám elviselni szülőhelyem pusztulását?”

Ám egyhamar kiderül: a gonosz Hámán méltó megbüntetése és az államapparátus megnyerése mit sem ér önmagában. A korabeli perzsa törvények szerint ugyanis egy királyi rendeletet még maga a király sem vonhatott vissza. A zsidóknak magukat kellett megvédeniük támadóikkal szemben. Ahasvéros mindössze ehhez a kényszerű önvédelmihez adhatott felhatalmazást. A király által támogatott önvédelem lehetővé tette volna számukra, támadóikkal szemben ugyanazt, amit korábban a visszavonhatatlan rendelet tartalmazott: ellenségeik megölését és teljes kifosztását.

“A király megengedte a zsidóknak, akik különböző városokban laktak, hogy összegyűljenek és helytálljanak az életükért, s hogy elpusztítsák, megöljék és megsemmisítsék minden olyan város vagy tartomány csapatát, akik ellenük támadnak, gyermekeiket és asszonyaikat is, s hogy vagyonukat elkobozzák”

Az eredeti királyi rendelet ádár hónap 13-át jelölte meg a zsidók elleni támadásra és kifosztásukra. Noha Ahasvéros és a hatóságok véleménye erről időközben alapvetően megváltozott, egyes elvakult helyi vezetők és bizonyára még sokan mások kapva kaptak a rablási lehetőségen, és a zsidó közösségek ellen fordultak. Mordecháj tanácsára azonban az egyes zsidó közösségek időben felkészültek a fegyveres támadás kivédésére. A védekezés valóban eredményes volt: támadóikat, köztük Hámán tíz fiát megölték. Érdemes azonban megfigyelnünk: asszony vagy gyermek egyáltalán nincs az áldozatok között, s a legyilkoltak vagyonához sem nyúltak, holott — a király felhatalmazása alapján — megtehették volna!

“Legyőzték a zsidók minden ellenségüket, megölve és elpusztítva őket, s úgy tettek a gyűlölőikkel, ahogyan azok szerették volna tenni velük. Susán fővárosában a zsidók megsemmisítettek ötszáz férfit, és Hámánnak, Hamdata fiának, a zsidók ellenségének tíz fiát megölték, ám a zsákmányra nem nyújtották ki kezüket.”

Talán az is az antiszemitizmus lélektanával magyarázható, hogy Susánban, a fővárosban több ellensége akadt a zsidóknak, mint a vidéki városokban vagy falun. Így aztán a fővárosban a király még egy napig engedélyezi a fegyveres ellenállást a zsidó közösségnek. Ebből következik a máig tartó vallási gyakorlat: ádár 13-án, amikor a védelmi harc folyt, Eszter böjtje névvel gyásznapot (és nem győzelmi örömünnepet!) tartunk, s csak másnap, 14-én, amikor végre megnyugodhattak, következik a jól ismert zsidó örömünnep, a purim. Végül pedig ádár15-én tartjuk a Susán-purimot, emlékezve arra, hogy a hajdani perzsa fővárosban csak egy nappal később sikerült békére lelni zsidó testvéreinknek. Örömteli ünnepet kívánjunk az idén is! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2015 Április 03, 18:04:54
A Páska Jézusban – a Pessach Jesuában

A zsidóság peszáh ünnepén az Egyiptomból való szabadulására emlékszik vissza. E szabadulás után beszélhetünk Izraelről mint szabad népről. Izrael népének története a peszáhhal kezdődik.

Hasonlóképpen a Messiás Testének története is a megváltást elhozó peszáhon kezdődik el. Mindkét nép a szabadságát nyerte el ebben az ünnepben. Héberül hág háhérut-nak, a szabadság ünnepének is nevezik ezt az ünnepet. Két nemzetség jött ki a szolgaságból ekkor:

- az Ószövetség peszáhján a választott nép a bárány vére által,

- az Újszövetség peszáhján a Messiásban megváltott nép a Bárány vére által.

Az Örökkévaló tíz csapással sújtotta Egyiptomot, mire a fáraó szabadon bocsátotta a zsidó népet, hogy a pusztában áldozzon. A tizedik csapás az volt, hogy Isten az emberek és állatok elsőszülötteit megölte egész Egyiptomban. Egyedül Izrael elsőszülöttei maradtak életben.

Ezzel Izrael népe, amely megvetetten, rabszolgaként szolgált Egyiptomban, végérvényesen elkülönült minden más néptől, amely azon a földön élt. Egyiptom népe joggal kérdezhette: miben vagyunk mi mások, hogy miránk sújtott Isten keze? Mennyivel kiválóbb nálunk ez a nép, hogy az ő fiai sértetlenül maradtak? Mi választ el minket ilyen élesen ettől a néptől az Örökkévaló szemében? Látszólag nem volt különbség a zsidók és az egyiptomiak között. Együtt éltek, ugyanazt a kenyeret ették, ugyanannak a forró napnak a hevét viselték el. Az ítéletnél nem ez döntött. A társadalmi beosztás és hovatartozás sem befolyásolt semmit. Lényegtelenek voltak a jó cselekedetek, a jóakarat, vagy az, hogy valaki törvénytisztelően élt vagy sem. Isten öldöklő angyala egy esetben kerülhette el a házat, ha látta a bárány vérét azon.

Jesua (Jézus) hasonlóképpen szól a Vigasztalóról az utolsó vacsorán. „És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek…” (Ján. 14,16 – Károli)

Majd az éjszakája folyamán így folytatja: „És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében.” (Ján. 16,8 – Károli). Jesua (Jézus) is elküldte Isten Szellemét, Aki azok számára lesz a Vigasztaló, akik hisznek Benne. De akik elutasítják, azoknak ítéletükre lesz. A Messiás pontosan elmagyarázza, mi lesz majd a bűn, amit megítél a Szent Szellem: „…megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében. Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem.” (Ján. 16,8-9 – Károli)

Az emberek egy részének az lesz a bűne, hogy nem hisznek Jézusban, mint Messiásban. Ez lesz a bűn, amiért a Szellem megfedd. Akin hit által rajta lesz a Bárány vére, az nem kap feddést. A Szent Szellem előtt bűn dolgában kétféle ember lesz: az, aki hisz Benne, és akin a Bárány vére lesz. Nem számít a jóakarat, a hagyománytisztelet, a becsületesség, a társadalmi rang. Csak a hit Őbenne.

„Az, aki benne hisz, nem kap ítéletet, aki nem hisz, már ítélet alatt van, mert nincs hite az Isten egyszülött Fiának nevében.” (Ján 3, 18 – Csia)

„Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna nékik, nem volna bűnük: de most nincs mivel menteniök az ő bűnöket.” (Ján. 15,22 – Csia)

A peszáh jelentése

A peszáh (paszah) ige jelentése átugrani, elkerülni. Az ítélet és a halál „… elkerülte (peszáh) Izráel fiainak házait Egyiptomban, midőn sujtotta Egyiptomot, a mi házainkat pedig megmentette. És a nép meghajolt és leborult.” (II. Móz. 12, 27 – Hertz)

A peszáhi bárány volt az első, amit Izrael nemzetként bemutatott. Ez által a halál elkerülte a népet, ahogy a Jesuában (Jézusban) hívőket is elkerüli majd a halál a test elmúlásakor. „Az Örökkévaló elkerülési ünnepe (hág hápeszáh) az.” (II. Móz. 12, 11c – Hertz)

A peszáh előképe Mózes első könyvében

Nemcsak a zsidó nép életében volt kulcsfontosságú a peszáh. Ábrahám, a zsidó nép és a népek sokaságának atyja (I. Móz. 17, 5) felvitt egy áldozatot, ami már előrevetítette a peszáhot, és benne a Bárány áldozatát.

Ábrahámot arra kérte Isten, hogy áldozza fel a fiát, Izsákot. „Vedd egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz és menj el Mórija földjére és áldozd fel őt égőáldozatul a hegyek egyikén, amelyet majd mondok neked.” (I. Móz. 22, 2 – Hertz)

Ábrahám engedett Isten kérésének: „Fölkelt Ábrahám kora reggel, fölnyergelte szamarát…” (I. Móz. 22, 3 – Hertz) Hogy mi játszódott le a szívében, azt valóban csak Isten tudja egyedül. Amikor Ábrahám engedett Istennek, számára Izsák tulajdonképpen meghalt, mert kibékült azzal a gondolattal, hogy fiát feláldozza.

Három napig volt halott, mert a harmadik napon értek oda, arra a helyre, amit Isten kijelölt. „A harmadik napon felemelte Ábrahám szemét és megpillantotta távol azt a helyet.” (I. Móz. 22,4 – Hertz )

Ábrahám akkor kapta vissza Izsákot, akkor kelt számára életre, amikor az Örökkévaló Angyala megállította, hogy ne sújtson le rá, és Isten kost küldött az áldozatra. Ábrahám csak a szívében áldozta fel „a fiút, aki szeretett” (I. Móz. 22, 2 – Károli). Isten azonban valóban odaadta értünk szeretett Fiát, Akiben gyönyörködött (Mk. 1, 11).

Izsák a Megváltó előképe volt, hiszen Ábrahám minden ígérete benne folytatódott. Belőle lett Ábrahám nagy néppé szellemben és test szerint is, ő örökölte a földet. Számunkra, és az egész világ számára Isten egyszülött Fia minden ígéret beteljesítője, „mert Istennek valamennyi igérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné…” (II. Kor. 1,20 – Károli).

Ábrahám szeretett fia nem lett áldozat, nem folyt a fiú vére a peszáh előképén. Ekkor még megállt az áldozat felett a kés. Istennek Fia felett azonban nem. Őt nem kímélte az Atya, hogy nekünk életünk legyen.

A zsidóság is látta a peszáh előképét Izsák feláldozásában. A Midrás egyik magyarázata így ír: „Mit látott Isten, amikor tovább halad a zsidók háza mellett? A megkötözött Izsák vérét látta; amikor azt mondta neki Ábrahám: „Fiam, Isten majd kiszemeli magának a bárányt az égőáldozathoz…” (I. Móz. 22,8) Macoby, 1988

A Midrás szerint a peszáhi bárány vére Ábrahám egyetlen fiának vérét jelképezi. Izsák vére engesztelésül szolgált volna. Isten Izsák áldozatára emlékezik vissza, amikor látja a bárány vérét. Izsák engedelmességére, érdemére emlékezik, hogy önként áldozatul adta magát. Ezért kerüli el haragja a vérrel megjelölt házakat.

A keresztény magyarázat tulajdonképpen ugyanaz, csak az áldozat neve más. A peszáhi bárány Isten egyszülött Fiát ábrázolja. Jesua (Jézus) vére jóvátételként, engesztelésül szolgál. Isten megemlékezik a Messiás áldozatáról, amikor látja a Bárány vérét. A Messiás érdemeire tekintettel, Aki önként adta Magát áldozatul, elkerüli Isten haragja a házat.[1]

A peszáh időszaka az Újszövetségben

A Messiás kereszthalála előtt a peszáhi időszak kiemelkedik az Újszövetségben. Jesua (Jézus) ekkor zárja le és foglalja össze a három év szolgálatát, aratja le a gyümölcseit, hatalmas ívű próféciákat mond, majd halálra adja magát értünk.

Az újszövetségi Írások keletkezését mélyebben ismerők gyakran elmondják, hogy a Máté evangéliuma a zsidók számára íródott.[2] Máté eleve héber nyelven írta az evangéliumot, és úgy építette fel Isten Szelleme által, hogy az a zsidó füleknek még jobban hallható legyen.

Ebben az evangéliumban a legtöbb a visszautalás az ószövetségi próféciákra.  Általában erről ilyen bevezetővel olvashatunk: „Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, a ki így szólott: Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod…” (Mt 21, 4-5 – Károli) (A Zakariás könyve 9,9-re utal.)

Máté a „beteljesült próféciák evangélistája.” Evangéliumában tizenötször állítja, hogy a Tanach (Ószövetség) próféciái beteljesedtek Jesuában (Jézusban).[3] Ebből látható az igény arra Máténál, hogy stabil ószövetségi alapokat kíván adni. Vele szemben János hétszer, Márk egyszer utal a próféták szavaira. A görögül író, pogány származású Lukács pedig egyszer sem kapcsolja ilyen módon az ószövetségi próféciát az Újszövetségi eseményhez.

Emiatt a kifejezetten zsidókhoz szóló Máté evangéliumában látható leginkább a zsidóságában megjelenő Jeusa (Jézus), Aki az akkor 1500 éves peszáh ünnepén annak minden prófétikus mozzanatát és mondanivalóját betöltve, feláldozza magát pászkabárányként.

Az Újszövetségben a peszáh jelentőségét mutatja az is, hogy ez az evangélium[4] úgy írja le Jeusa (Jézus) teljes szolgálatát, hogy annak egyharmada erre az időszakra esik. Ez a néhány nap megdöbbentő intenzitással zajlott Jézus életében. A következő oldalakon láthatjuk majd, hogy mennyi máig kiható próféciát, mennyi példázatot, milyen ítéleteket mond ki pár nap leforgása alatt

A Máté evangéliuma 4. fejezetének közepétől (Mt 4, 12-17) számíthatjuk Jesua (Jézus) nyilvános működését. Máté tizenhat fejezeten keresztül ír a peszáh előtti idők szolgálatáról. A 20. fejezet közepén Jesua (Jézus) így szól: „Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és írástudóknak; és halálra kárhoztatják őt, És a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják és megostorozzák és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad.” (Mt. 20. 18-19)

A 21. fejezetben megérkezik az „áldozatbemutatás helyére” a peszáhi Bárány, és ettől fogva már minden a peszáhi időben és annak jegyében zajlik.

A Bárány kiválasztása

„E hó tizedik napján vegyen magához minden férfi egy bárányt…” (II. Móz. 12,3 – Hertz Biblia )   „A sokaság pedig, mely részben előtte ment, részben követte, ezt kiáltozta: „Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, ki az Úr nevében jő! Hozsánna a magasságokban!” (Mt. 21, 9 – Csia)
A Tóra parancsolata szerint niszán (abib) hónap 10. napján kellett kiválasztani a peszáhi áldozati bárányt. Az ünnepre készülődést már a hónap elején elkezdi a zsidóság, de ez az első,  konkrétan említett esemény, amit meg kell cselekedni az ünnep előtt négy nappal.

A megváltás előtti peszáhon is kiválasztotta a Bárányt a nép. A Messiás niszán hónap 10. napján érkezett meg Jeruzsálembe. A nép üdvrivalgással fogadta szamárháton érkező Megváltóját, és Dávid Fiaként áldotta (Mt. 21, 7-11). Az emberek nyilvánvalóvá tették kiáltásaikkal, hogy kiválasztották, megtalálták a Messiást, Istennek Bárányát, aki elveszi a világ bűneit (Ján. 1, 29).

A belovagló Jesuának (Jézusnak) a kétféleképpen is kinyilvánították Messiási mivoltát:

Azzal, hogy azt kiáltotta a tömeg:„Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében!” (Mt. 21, 9), a 118. zsoltár 25. versét idézte, amelyet különösen szukkot idején szoktak énekelni. A „Dávid Fia” kifejezés csak a Messiást illethette.

Majd, amikor az emberek kérdezik őket, hogy ki ez: „…az egész város megmozdult és azt kérdezték: „Ki ez?” A sokaság ezt felelte rá: „Ő a próféta, a galileai Názáretből való Jézus.” (Mt. 21, 10-11 – Csia). Ők ezzel arra a Prófétára gondoltak, Akiről Mózes beszélt: „Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te (Mózes)…” (V. Móz. 18,18) A zsidóság számára a Prófétáról szóló ígéret mindig is az egyik legnagyobb ígéret volt, amit a Messiás személyével kapcsoltak össze.

A Bárány kiválasztásával Jesua (Jézus) belépett a peszáhi időbe, aminek a következő volt a kronológiai sorrendje Máté szerint:

Niszán hónap 10. napján – a Messiás bevonul Jeruzsálembe (Mt. 21, 1-16)

„Azzal otthagyta őket, kiment a városból Betániába és ott szabad ég alatt töltötte az éjszakát. Reggel, mikor a városba felment…” (Mt. 21, 17-18a - Csia)

Niszán hónap 11. napján – visszatérve a városba tanít, „megmérettetik”, prófétál… (Mt. 21, 18b – 26, 1)

„Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a pászka ünnepe…” (Mt. 26, 2 – Csia)

Niszán hónap 12-13. napján – készülődés a peszáhra (Mt. 26, 2-19)

Niszán hónap 14. napján este – az utolsó vacsora (Mt. 26, 20-30)

A zsidóság a Teremtés könyvének megfelelően megőrizte, hogy az esthajnalcsillagtól számítják a nap kezdetét (I. Móz. 1, 5,8,13 stb.). Este kezdődik el a nap, és következő este a hajnalcsillag feljöveteléig tart, illetve kezdődik el az új nap. Ennek megfelelően így alakultak a Messiás feltámadása előtti peszáh eseményei:
Niszán hónap 14. napján este – az utolsó vacsora (Mt. 26, 20-30)

A zsidóság a Teremtés könyvének megfelelően megőrizte, hogy az esthajnalcsillagtól számítják a nap kezdetét (I. Móz. 1, 5,8,13 stb.). Este kezdődik el a nap, és következő este a hajnalcsillag feljöveteléig tart, illetve kezdődik el az új nap. Ennek megfelelően így alakultak a Messiás feltámadása előtti peszáh eseményei:



Bemerítő János már a kezdetek kezdetén prófétikus módon szólt Jesuáról (Jézusról). Küldetésének lényegét ragadta meg: „Íme az Istennek Báránya, ki elveszi a világnak vétkeit.” (Jn 1, 29 – Csia)

Az Újszövetség 23-szor nevezi Jesuát (Jézust) Báránynak. Legtöbbször azután találkozhatunk e Névvel, hogy áldozatul adta Magát. Ugyanis a Jelenések könyve ír többnyire úgy Jesuáról (Jézusról), mint megdicsőült Bárányról.

A kiválasztott Bárány hibátlanságának megvizsgálása

„Hibátlan, ép bárány, egyéves hím legyen az számotokra; akár a juhok, akár a kecskék közül vehetitek.” (II. Móz. 12,3 – Hertz Biblia )   „Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” (1 Pét. 1,19 – Károli)
A Tóra rendelkezései szerint a bárány kiválasztásánál meg kellett győződni arról, hogy megfelelő lesz-e az áldozatra. A peszáhi áldozatnak hibátlannak kellett lennie. Ezt a kritériumot Jesua (Jézus) szellemben töltötte be.

A jeruzsálemi bevonulása, „kiválasztása” után kísértők jöttek, vizsgálgatták, próbáltak rajta hibát találni (Mt. 21, 23).

Megvizsgálta a peszáhi Bárányt az akkori idők két befolyásos csoportosulása: a farizeusok, és a szadduceusok.

„Ekkor a farizeusok elmenvén, tanácsot tartának, hogy szóval ejtsék őt tőrbe. És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal…” (Mát. 22, 15-16 – Károli)

A farizeusok az adófizetéssel kapcsolatban akarták tőrbe csalni. Ha Jesua (Jézus) azt válaszolja, hogy császárnak kell adót fizetni, megbélyegezték volna azzal, hogy a császár híve, és a zsidó nép ellensége. Ha ellenkező választ ad, miszerint nem kell a császárnak adót fizetni, a Heródes pártiak előtt azonnal lázadással vádolhatták volna. De Jesua (Jézus) bölcsessége megszégyenítette őket. (Mt. 22, 15-22)

„Ugyanazon a napon menének hozzá a sadduczeusok…” (Mt. 22, 23 – Károli)

A szadduceusok tagadták a feltámadást. De úgy tették fel a kérdésüket, mintha elismernék a halottak feltámadását. Jézus a konkrétan feltett kérdésüket megválaszolta, hogy melyik férjé lesz egy hétszer házasodott asszony. De leleplezve valódi szándékukat azt is elmondta, hogy Isten az élők Istene, és feltámadnak a halottak. (Mt. 22, 23-33)

„A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduczeusokat elnémította vala, egybegyűlének; És megkérdé őt közülök egy törvénytudó, kisértvén őt…” (Mát. 22, 34-35 – Károli)

Jesua (Jézus) nem csupán elhárította a támadásokat, hanem leleplező, megsemmisítő válaszokat ad. Végül nem találnak hiányosságot Benne:

„Ám senki egyetlen szóval sem volt képes neki felelni, s attól a naptól fogva többé kérdéssel sem mert senki fordulni hozzá.” (Mt. 22, 46 – Csia)

Ítélet az írástudók felett

Jeremiás próféta mondja:

„Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, és az Úr törvénye nálunk van? Bizony ímé hazugságra munkál az írástudók hazug tolla! Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek és megfogattatnak! Ímé, megvetették az Úr szavát; micsoda bölcsességök van tehát nékik?” (Jer. 8, 8-9 – Károli)

Jézus bevégezve a vitát az írástudókkal, ítéletet mond felettük. Ezzel zárja le a feléjük való szolgálatát. Ezt írja le a Máté evangéliumának 23. fejezete. A Bárány a vádlók előtt, a szanhedrin előtt már nem nyitja meg száját.

A Ház megtisztítása

„… de már az első napra takarítsatok ki minden kovászt házatokból…“ (II. Móz. 12, 15 – Hertz)“… ne legyen látható se kovászos kenyér, sem pedig kovász egész határodban.” (II. Móz. 13, 7 – Hertz)   „Jézus aztán bement a templomba s kiűzte onnan mindazokat, akik a templomban adtak és vettek, a pénzváltók asztalait felforgatta, úgyszintén a galambárusok székeit.” (Mt 21, 12 – Csia)
A Tóra elrendelte a nép számára, hogy tisztítsa meg a házakat minden kovászos ételtől. A kovászos ételt héberül hámecnek[5] hívják. Ettől minden áron meg kellett szabadulni az ünnep előtt. Ha túl sok volt a hámec a házban, (mert pl. ezzel kereskedtek stb.), akkor eladták, ha kevesebb, akkor egyszerűen mindent elajándékoztak, vagy kidobtak. A hagyomány odáig elmegy, hogy ebben az időszakban külön peszáhi edényeket használtak, mert a kovászossal érintkező edény nem volt alkalmas. Ha erre külön edény nem volt, akkor a máskor használtakat kellett kóserrá tenni, kaserolni. A máskor használatos tűzhely sütőit, égőit is meg kellett tisztítani, hogy nem csak ne legyen kovászos a házban, de azzal korábban érintkezett tárgy, felület se szennyezze be az ünnep szentségét.

A Máté evangélium szerint a Messiás is felkészült az ünnepre azzal, hogy ekkor tisztította ki a Házat, a jeruzsálemi Templomot. Minden nem oda valót, „kovászosat” kiűzött, kihajtott belőle. Nem tűrte meg a kovászt halála előtt a Házban. „…és ezt mondta: „Meg van írva: Házamat imádság házának fogják hívni. Ám ti azt latrok barlangjává teszitek.” (Mt 21, 13 – Csia)

* * *

A kovász[6] sajátossága az, hogy rövid idő alatt nagy tömegű tésztát teljesen megkeleszt.  „Kis kovász az egész tésztát megkeleszti.” (Gal. 5,9 – Károli) Nagyon jól leírható vele az, ahogy a bűn megrontja, és teljesen tönkre teszi az ember életét. „Nem tudjátok, hogy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? Tisztítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek annak megfelelően, hogy kovásztalanok vagytok. Hiszen a mi pászkabárányunk is megöletett már, a Krisztus. Ezért ne régi kovásszal ünnepeljünk hát, ne is gonoszságnak és rosszaságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságával.” (1 Kor. 5,6-8 – Csia)

Jesua (Jézus) is tanít arról, hogy mi a kovász. „Hogyan nem értitek, hogy nem kenyérről mondtam néktek, hogy őrizkedgjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától!? Ekkor értették meg, hogy nem arról szólott, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és sadduczeusok tudományától őrizkedjenek.” (Mát. 16, 11-12 – Károli) „Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, mely a képmutatás.” (Luk. 12,1b – Károli)

A farizeusok álszentsége és tudománya mellett óv Jesua (Jézus) Heródes világiasságától, politikai taktikázásától is. „És ő inti vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!”(Mk. 8, 15 – Károli)

* * *

A peszáh előtt a kovász eltakarításában felismerhető még valami, amit igazán az Újszövetségben nyitott ki, tett érthetővé az Örökkévaló. A kovász eltakarításának külön szertartása van. Általában nagytakarítás előzi meg az ünnepet, tehát a házat kitisztítják, rendbe rakják az előző napokban. Az este elérkeztével (niszán 14-én) körüljárják még egyszer a házat a padlástól a pincéig. Keresik a falrepedésektől, a legeldugottabb sarkakig mindenhol a kovászos ételt, vagy annak maradékát, morzsáját. A talmudi bölcsek a kereséshez mécses lángját ajánlják. A fáklyát lobogó fénye miatt nem tartják alkalmasnak a kutatásra. Miután befejeződik a keresés, a ház tulajdonosa hangosan lemond mindarról a kovászos ételről, ami még tudtán kívül a házában maradt. A következő nyilatkozatot, a megsemmisítési nyilatkozatot (a bitult) mondja el: „Minden kelt vagy kovászos, ami a birtokomban van – miután nem láttam és nem semmisítettem meg -, semmisnek és tulajdonos nélkülinek tekintendő, miként a föld pora.”

Miután már nem ő a tulajdonosa a házban véletlenül bennmaradt, megbúvó kovásznak, teljesen tisztának mondható a ház, mely készen áll az ünnepre.

Nehezen érthető meg józan ésszel, hogy miért este, sötétben keresik a kovászt. Ha valaki takarít egy házat, azt rendszerint nappali fénynél teszi. Este nem látható jól a piszok, jobban elbújik a kovászos étel is. Ráadásul egy mécs fénye egyáltalán nem fogható a nappali fényhez. Ha igazán alapos kutatást akarunk végezni, akkor be kell látnunk, hogy keveset látni mellette. A hagyomány mégis évszázadokon át ragaszkodott az esti kovász utáni kutatáshoz, és ahhoz, hogy azt mécsláng mellett kell végezni. Magyarázatul a Talmud csupán Igéket hoz fel: “És lesz abban az időben, hogy kikutatom Jeruzsálemet mécsekkel…” (Sof. 1,12 – Kecskeméthy)

A másik Ige, amelyet a Talmud magyarázatul ad, azonban sokkal nagyobb távlatokba helyezi ezt a látszólag értelmetlen szokást: „Az emberi lélek az Úr mécse; mely a benső egész mélységét kutatja.” (Péld. 20, 27 – Kecskeméthy) Az a mécses, amely átkutatja a házat a mi lelkiismeretünk. Ez világít be a szellemi házunk, a testünk, elménk legrejtettebb zugaiba – a padlástól a pincéig. „…a benső egész mélységét kutatja.” Nekünk, Jesuában (Jézusban) újjászületett hívőknek, ugyanígy végig kell kutatnunk a házat a mécsessel, a lelkiismeretünkkel. Csak ezután járulhatunk a peszáhi utolsó vacsorán megalapított Úrvacsorához. Hasonlóképpen ahhoz, hogy a zsidóság csak a ház megtisztítása után vehetett részt a peszáhon.

Pál írja, hogy megtisztulva kell ennünk az Úr testét, és innunk a vérét[7]. „… aki az Úrhoz méltatlanul eszi a kenyeret és iszik a pohárból, vétkezik az Úr testével és vérével szemben.  Próbálja meg hát az ember magát, s úgy egyék a kenyérből és igyék a pohárból.” (I.Kor. 11, 27-28 – Károli) Isten tehát nekünk is mondja az Úrvacsora előtt: „… kovász ne legyen található házaitokban…” (II. Móz. 12, 19 – Hertz) Sőt, ha vétkeinkre, nem tudatosan elkövetett bűneinkre kérünk bocsánatot az Úrvacsora előtt, ugyanúgy járunk el, mint az a zsidó, aki minden kovászos tulajdonjogáról lemondott, ami véletlenül a házában maradt. Hogy a tudtán kívül házban maradt kovász ne számíttassék be, és teljesen tiszta és szent legyen a ház. „Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet.” (Zsolt. 19,13)

„Kovászos kenyér fölött ne ontsd ki áldozatom vérét…” (II. Móz. 34, 25 -Hertz)   „Próbálja meg hát az ember magát, s úgy egyék a kenyérből és igyék a pohárból.” (I. Kor. 11, 28 – Károli)
A megjelölt idő

Az ünnepekről általánosságban véve lehet úgy beszélni, mint megjelölt, meghatározott időkről. Ha a Tóra héber szövegét nézzük, akkor Isten valójában nem is ünnepeket adott a zsidóságnak és az emberiségnek, hanem kijelölt időket, időpontokat. A héber szó – amit általában ünnepnek fordítanak –  ugyanis kijelölt időt, időpontot jelent.

Jesua (Jézus) egész szolgálata során látjuk, hogy az Atya akaratában járt. Az Általa adott rend, szellemi terv szerint élt. Azt mondta, amit az Atya mondott neki: „Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.” (Ján 12, 49 – Károli). Azt cselekedete, amit Isten rendelt számára, ezért imádkozhatott így megfeszítése előtt: „…elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt.” (Ján. 17,4 – Károli) Jesuáról (Jézusról) elmondhatjuk, hogy a kijelölt úton járt, a számára adott időkben az elrendelt cselekedeteket végezte el. Mégis a peszáh ünnepe Jesua (Jézus) teljesen átadott életében is egészen kiemelkedik, és egy olyan előre elrendezett eseménysort mutat, ami Messiás életében is egyedülálló.

A Jesua (Jézus) így szól, mikor érzi az idő eljöttét: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia” (Ján. 12,23). Az elrendelt időről, a világ teremtése előtt elrendelt óráról beszél. A szavaiból látszik, hogy a peszáhi napokban mindennek meg kellett lennie, és mindennek a maga idejében kellett meglennie úgy, ahogy meg van írva. Mindennek a maga rendjében kell végbe mennie, hogy a helyére kerülhessen minden. A tanítványai szétszéledése előtt is így fogalmaz a Messiás: „Ímé eljő az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok…” (Ján. 16,32 – Károli). A főpapi imában pedig: „Atyám, eljött az óra…” (Ján. 17,1 – Károli).

Beszédesek Jesua (Jézus) rendelkezései is. Elrendelt helyeket látunk, és előre tökéletesen elrendezett körülményeket, amelyeket Jesua (Jézus) egészen különös módon hoz a tanítványai tudtára. Peszáh készülődéskor így rendelkezik:

„Erre két tanítványt küldött el és ezt mondta nekik: „Menjetek el a városba, majd találkoztok egy emberrel, aki vizes korsót visz, kövessétek azt. Ott, ahová bemegy, mondjátok meg a gazdának: A Tanító kérdezteti: Hol van az én szállásom, ahol tanítványaimmal a pászkabárányt megehetem? Az erre egy nagy felházat fog mutatni, mely felszőnyegezve készen áll. Ott készítsétek el nekünk!”

A tanítványok elmentek, megérkeztek a városba, és úgy találták, ahogy az Úr megmondta nékik. Aztán elkészítették a pászkabárányt.” (Mk. 14, 13-15 – Csia)

De még a pászkabárány elkészítése előtt a jeruzsálemi bevonuláshoz szükséges szamarat is úgy hozza elő Isten, mint egy különleges, elkészített eszközt. Ez a szamár, amelyen még ember nem ült, ilyen elkészített eszköz is volt. Akkoriban Izraelben a híres rabbiknak egy bizonyos területen volt joguk arra, hogy bármilyen szállítóeszközt megszerezhettek, csak annyit kellett mondaniuk: „A rabbi követeli!” Ezért utasítja Jesua (Jézus) is úgy a tanítványokat, hogy „…csak mondjátok: Az Úrnak van szüksége rájuk!”

„Mikor Jeruzsálemhez közel jutottak s az Olajfák hegyére, Betfagéba elérkeztek, akkor Jézus elküldött két tanítványt. „Menjetek a szemközt levő faluba – mondta nekik – s ott azonnal leltek egy megkötött szamarat és vele csikaját. Oldjátok el azokat és vezessétek hozzám. Ha pedig valaki valamit szólna nektek, csak mondjátok: Az Úrnak van szüksége rájuk! Azonnal el fogja bocsátani őket.” (Mt 21, 1-3 – Csia)

Azt írja Máté, hogy „Azért történt ez így, hogy beteljesedjék a prófétán át szólt ige: „Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod érkezik hozzád szelíden, szamárháton, járomba tört állat csikóján ülve.” (Mt. 21, 4-5 – Csia)

* * *

Ám Jesua (Jézus) szamárháton való bevonulása más szempontból is érdekes. A Templom fennállásáig a zsidóság nagy zarándok ünnepei (peszáh, sávuot, szukkot) úgy zajlottak, hogy a mai olvasónak igencsak szüksége van a fantáziájára, hogyha megközelítőleg maga elé akarja képzelni az ünnepek lefolyását, hangulatát.

A peszáh előkészületeinek nagyságát jól mutatja, hogy már egy hónappal korábban, a tél elvonulta után megjavították az utakat, és a hidakat. Kimeszelték a sírokat is a fertőtlenítésük végett, hogy a velük való érintkezés ne tegyen tisztátalanná. Valószínűleg az akkortájt lemeszelt sírok látványa hozzájárult ahhoz, hogy Jesua (Jézus) így nevezte a farizeusokat: „Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, a melyek kívülről szépeknek tetszenek…” (Mt. 23, 27)

Szükség volt az idejében elkezdett előkészületekre, mert hatalmas tömegek jöttek fel egy-egy peszáhkor Jeruzsálembe. A korabeli beszámolók 2,7 millió emberről is tudósítanak. Ezért Jeruzsálem, és a környéke egy hatalmas hömpölygő, ünneplő területté vált ezekben a napokban. Rengeteg család kért szállást, és készülődött a pászkabárány feláldozására és elfogyasztására.

Általában az ünnep előtt már több százezer ember volt fenn Jeruzsálemben, ahogy erről a János evangéliuma is tudósít: „Közel volt a zsidók pászkája. A pászka előtt a vidékről sokan mentek fel Jeruzsálembe, hogy szent tisztulásban részesüljenek.” (Ján. 11,55) A korábbi érkezés oka az áldozati állatok megvásárlása mellett az volt, hogy a korabeli zsidók rituális fürdőt vettek, amelyet mikvének hívnak. Itt lettek tisztává, és az ünneplésre, szertartások elvégzésére alkalmassá. Aki megtisztult a fürdőben, annak csak a lábait kellett megmosni ahhoz, hogy teljesen tiszta legyen.[8]

E hagyományok ismeretében válik világossá az is, miért szólt Jesua (Jézus) így a tanítványokhoz az utolsó vacsorán: „A ki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni…” (Jn. 13, 10 – Károli). Számunkra ennek a versnek főként szellemi üzenete van, miszerint a tanítványok a Messiás három éves szolgálatának végeztével megtisztultak, elkészültek arra, hogy a Szent Szellem erejével sávuot (pünkösd) után elkezdjék építeni Krisztus Testét. A századok alatt az utolsó vacsorának e mozzanatáról lekopott a zsidó színezet. Pedig itt is jól látszik, hogy Jesua (Jézus) kijelentéseiben hogyan kapcsolódik össze a zsidó hagyomány, és az újjászületett ember számára szánt szellemi mondanivaló.

* * *

A szamár és sok más eszköz és körülmény azért volt előkészítve, hogy beteljesedjék számtalan prófécia. Ez a megváltás peszáhjának egy másik sajátsága. Az elrendelt időt beteljesült próféciák sora jelzi. Több száz év próféciái, amiket Isten különböző szolgái szájába adott, hirtelen néhány nap, sőt néhány óra alatt elkezdenek megelevenedni. Földindulásszerűen elkezdenek beteljesedni a próféciák.

Nemcsak a Bárányra vonatkozó jövendölések lesznek valósággá, hanem az események szereplői, néha a legjelentéktelenebbnek tűnők is próféciákat töltenek be. Legtöbbször a tudtukon kívül. A esemény sorozat teljes előképe megtalálható az ószövetségi próféciákban.

Prófécia a Tanachban (Ószövetségben)   Beteljesedés a Brit Hadashában (Újszövetségben)
Ok nélkül gyűlölték   Ésa. 49, 7   Jn. 15, 24-25
Az uralkodók elutasítása   Zsolt. 118, 22   Mt. 21,42; Jn. 7,48
A barátoktól elhagyatva   Zsolt. 4l,9Zsolt. 15, (12-14)   Mt. 26,21-25, 47- 50Jn. 13,18-19;Csel. 1,16-18
30 ezüstpénzért adta el   Zak. 11, 12   Mt. 26, 15
A fazekas mezejének megvétele   Zak. 11, 13   Mt. 27, 7
Elhagyatva a tanítványoktól   Zak. 13, 7   Mt. 26, 31-56
Az arcát verték   Mikeás 4, 14 (5, 1)   Mt. 27,30
Leköpdösték   Ésa. 50, 6   Mt. 26, 67; 27, 30
Gúnyolták   Zsolt. 22, 8-9 (7-8)   Mt. 26,67-68;27,31, 39-44
Ütötték   Ésa. 50, 6   Mt. 26, 67; 27, 26,30
Keresztre feszítéssel végezték ki   Zsolt. 22,17 (16)   Mt. 27,35; Jn. 19, 18,37; 20, 35
Kivégezték anélkül, hogy csontjait eltörték volna   II. Móz. 12, 46Zsolt. 34,21 (20)   Jn. 19, 33-36
Szomjúság gyötörte a kereszten   Zsolt. 22, 16 (15)   Jn. 19, 28
Méreggel elegyített ecetet adtak neki, hogy szomját oltsa   Zsolt. 69, 22 (21)   Mt. 27, 34
Bűnösök közé számláltatott   Ésa. 53, 12   Mt. 27, 38
Gazdagok mellé temették   Ésa. 53, 9   Mt. 21, 51-60
Az egész emberiség bűneiért szenvedett   Ésa. 53, 5-7, 12   Mk. 10,45; Jn. 1,29; 3,16 Csel. 8,30-33
Feltámadt a halálból   Ésa. 53, 9-10; Zsolt. 2, 7; 16; 10   Mt. 28,1-20Csel. 13,33I Kor. 11,4-6
Felemelkedett Isten jobbjára   Zsolt. 16, 11; 68, 19 (18); 110, 1   Lk. 24, 5; Csel. 1,9-11; 7, 55; Zsid. 1,3
„Kiírtatik, és senkije sem lesz” (69 x 7 év)   Dániel 9, 24-26   Róm 5,6; I Pét. 3,18
A táblázat David H. Stern Zsidó Újszövetség kommentárja (Jewish New Testament) alapján (79-80. oldal) készült.

Az írás Jurek Schulz észrevételeinek felhasználásával készült.

Felhasznált Bibliafordítások:

Hertz Biblia (Mózes öt könyve és a haftarák); Csia Lajos Újszövetség fordítása (A puszta létnél többet); Károli Biblia; Kecskeméthy István Bibliafordítása.

[1] The Pesach and the Pesach Lamb (forrás: www.yeshuarabbi.com)

[2] Kr.u. 180 táján Iréneusz, a korai egyházatyák egyike szól arról, hogy Máté a zsidóknak írta az evangéliumát héber nyelven.

[3] Továbbá Máténál 65 ószövetségi idézet van, amelyből 43 szóról szóra követi az ószövetségi Igéket.

[4] …és a többi evangélium is. János evangéliumában a 12. fejezet 1. versében kenik meg Jézust a „temetése idejére”, és a 12. fejezet 12. verse ír a jeruzsálemi bevonulásról.

[5] A kovászos, hámec minden olyan étel, amely az öt fő gabonából (búza, árpa, rozs tönköly, zab) készült és folyamatosan legalább 18 percig vízzel volt érintkezésben.

[6] A Tanach (Ószövetség) tiltja azt, hogy a peszáhi áldozatot kovászos mellett mutassák be. „Ne mutasd be kovászos kenyéren a nekem szentelt áldozat vérét és ne maradjon a nekem szánt ünnepi áldozat hája éjjelen át reggelig.” (II. Móz. 23,18 – Hertz)

Az áldozat bemutatással kapcsolatos törvények mellett (pl. III. Móz. 2, 11; 6, 16-17; V. Móz. 16, 3) találkozunk az Tanachban (Ószövetségben) is a kovásszal úgy, mint a bűn, engedetlenség szimbólumával (Hós. 7,4; Ámós 4,5).

[7] A kovásztalanság, a bűnök megtagadása nagyon fontos volt Jesua megújított szövetségében is. A kovásztalanság megjelenik szimbolikusan, de fizikai síkon is abban, hogy (fizikálisan) kovásztalan kenyeret ettek. Ez utóbbinak is van jelentősége. Érdekes megvizsgálni ebből a szempontból egy másik szövetséget. Józsué a gibeonitákkal kötött szövetségében már a szövetség étele is áporodott volt, és maga a szövetség e „romlottságra” épült fel. „De meghallák Gibeon lakosai is, a mit Józsué Jérikhóval és Aival cselekedett vala. És ők is ravaszul cselekedének. Elmenének ugyanis és követekül adák ki magokat. Szerzének azért szamaraikra ócska zsákokat, és ócska, megrepedezett és összekötözött boros tömlőket, és ócska, megfoltozott sarukat lábaikra, és ócska ruhákat magokra; az útravaló kenyerök is mind száraz és penészes vala.” (Józs. 9,3-5). Józsué és a nép ebből az ételből evett, majd szövetséget kötött velük. „És vőnek a férfiak azoknak eledeléből, az Úr tanácsát pedig nem kérték vala. És békességesen bánt velök Józsué, és frigyet köte velök, hogy életben hagyja őket, a gyülekezet fejedelmei pedig megesküdének nékik.” (Józs. 9, 14-15). Mondhatjuk ez alapján, hogy amilyen a szövetség fizikális (és szellemi) eledele, olyan lesz maga a szövetség is.

[8] Jurek Schulz: A zsidó Jézus c. írásában a ’3.4 Bevonulás egy szamár vemhén Jeruzsálembe’ című részben részletesen ír erről. Az írás a honlapon is megtalálható www.izrael-immanuel.net ’Tanítások’ mappa
Cím: ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2015 Április 09, 19:41:01
Ötezer éves sörfőzdét találtak
Forrás: MTI | 2015. 03. 29. 16:00:14 

Tel-Avivban egy építkezés előkészítésekor, egy új irodaház felhúzása előtt a kötelező ásatáson olyan ősi kerámiatöredékekre bukkantak, amelyek jelenléte a régészek szerint sörfőzésre utal.
Ötezer éves, kora bronzkori sörfőzdét találtak a régészek Tel-Avivban - jelentette be vasárnap az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).

Tel-Avivban egy építkezés előkészítésekor, egy új irodaház felhúzása előtt a kötelező ásatáson olyan ősi kerámiatöredékekre bukkantak, amelyek jelenléte a régészek szerint sörfőzésre utal.

A régészeti hatóság szerint a leletek arra utalnak, hogy a kora bronzkorban, i. e. 3500-3000 körül egyiptomiak éltek a város déli részén, akik a feltárás tanúsága szerint 17 veremben tárolták mezőgazdasági termékeiket. "A több száz kerámiatöredék között több olyan nagyméretű medence maradványait is megtaláltunk, amelyet az egyiptomiak hagyományosan sör főzésére használtak" - mondta Diego Barkan, az IAA ásatást vezető régésze.

A szakemberek a sörkészítés bizonyítékain kívül felszínre hoztak egy nagyjából hatezer éves réztőrt és egy kovakövet is. "A kerámiákat szalmával vagy más organikus anyaggal megerősítették, ami nem volt jellemző a helyieknél, de az egyiptomiaknál igen" - tette hozzá Barkan. Hasonló eszközöket találtak ugyan már délebbre, a Negev-sivatag északnyugati részén, de a kutatókat meglepte, hogy a mai Tel-Aviv helyén is éltek egyiptomiak. "Ez a legészakibb hely, ahol eddig kora bronzkori egyiptomi jelenlét bizonyítékaira bukkantunk" - hangsúlyozta a régész. "Ma már tudjuk, hogy a régi egyiptomiak is értékelték Tel-Aviv lehetőségeit, és ők is ihattak egy pohár sört itt, mint a város mai lakói."

A szakemberek szerint az ősi egyiptomi társadalom minden rétege fogyasztott sört, nemre és életkorra tekintet nélkül. Abban viszont még nem bizonyosak a kutatók, hogy csak különleges ünnepi alkalmakkor itták-e, vagy a mindennapokban is fogyasztották.

Az ősi söröket árpából készítették, először megfőzték a gabonát, majd a napon erjesztették a nedűt. A keverékhez gyümölcskoncentrátumokat adtak ízének és aromájának fokozására. A kész italt leszűrték, majd elfogyasztásig különleges edényekben tárolták.

A gizai piramis építői naponta több liter sört is kaptak kenyéradagjuk mellé, és nagyra tartották az italt. "A tökéletesen elégedett ember szájában sör van" - állítja egy az i. e. harmadik évezredből származó felirat.

http://www.hirado.hu/2015/03/29/otezer-eves-sorfozdet-talaltak/
Cím: ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2015 Április 09, 19:41:51
Az igazi kihívás: jeges víz helyett kipa
Közzétéve: 2015. április 9.
EJA_kipa_fő kép
Az antiszemitizmus ellen meghirdetett kampányban arra bátorítanak nem zsidó származású európaiakat, hogy készítsenek videót magukról, amiben kipát vagy más zsidó szimbólumot viselve sétálnak végig az utcán.

A közelmúltban elterjedt Bucket Challenge nevű internetes kampány mintájára Menachem Margolin rabbi új kezdeményezést indított – adta hírül a Jerusalem Post.

A brüsszeli központú Európai Zsidó Egyesület (EJA) által elkészített videó sorozatban számos fiatal kéri, hogy minél több nem zsidó származású európai csatlakozzon a kampányhoz. A résztvevők Facebookon vagy Twitteren rövid videóban hívhatják ki öt ismerősüket azzal, hogy ők is készítsenek videót magukról vagy adományozzanak 18 dollárt az EJA számára.

EJA_kipa1

Margolin rabbi szerint az új kampány „lehetőséget biztosít arra, hogy az emberek kifejezzék a szolidaritásukat” és az európai emberek többsége szembefordulhasson az antiszemitizmussal.

Amikor egy zsidó azt látja, hogy „a felebarátja azonosul vele, akkor sokkal nagyobb biztonságban érzi magát” – mondja Lau, az egyik kampányt népszerűsítő videóban.

„Az egész egy percet vesz igénybe. Csak tölts fel egy videót magadról, amiben 10 métert sétálsz a környékeden kipát vagy más zsidó szimbólumot viselve és mondd azt, hogy „én is büszkén csatlakozom a kezdeményezéshez, hogy növekedjen a tudatosság” – kérte egy másik fiatal a közzé tett videóban.

Ahogy arról korábban a zsido.com beszámolt, az elmúlt években történt antiszemita támadásokat követően többször alakult ki párbeszéd vallásos vezetők között arról, hogy az európai zsidóknak indokolt-e elrejteni a fejfedőket nyilvános helyen vagy nem. Az év elején egy rechovoti borbély láthatatlan kipát kezdett forgalmazni, ami szintetikus hajból készült. Az újszerű fejfedő célja, hogy a lehetséges inzultusoktól megvédje viselőjét.

Ez a kampány válasz ezekre a félelmekre is.

(zsido.com)

Kép: http://www.jpost.com/Diaspora/New-campaign-calls-on-Europeans-to-don-kippot-in-solidarity-396574

http://zsido.com/az-igazi-kihivas-jeges-viz-helyett-kipa/
Cím: ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2015 Április 15, 20:09:20
MIG A POGÁNYOK IDEJE BE NEM TELIK…

Izraelben nagy gyorsasággal nőtt a hívők tábora, ezrével csatlakoztak az út követői, a népesség nagy része mégsem vált Jesua tanítványává.

   Ebben az időszakban igazán nagy változás nem állt be a rómaiak és zsidók közti kapcsolatban. Júdeában tovább tartott a római megszállás, egyre több és több feszültséget okozva. I.sz. 37-38 táján felkelés tör ki. Válaszként keményedik a római elnyomás. A több adó még több ellenségeskedést eredményez a különböző csoportok között, és érik a helyzet egy nagyobb méretű összetűzésre.

   Dániel próféta jövendölte meg, hogy miután eljön a Messiás, a Templomot le fogják rombolni. Ezt Jesua is megerősítette. Eljutunk az időszámítás szerinti 66. évhez. Júdeában a görögök pogromot rendeznek, jó néhány zsidó tulajdont tönkretesznek. A zelóták fellázadnak a római elnyomás ellen. Ezt hívják a zsidó történelem nagy felkelésének. Négy évig tartott, és az egész római jelenlétet fenyegetni kezdte.

   A felkelők eleinte sikeresen elfoglalták a különböző római helyőrségeket. 68-ban a keleti rész katonai vezetője, Vespasianus négy légiót a keleti tartományokból átirányított Izrael ellen. Kiváló elme volt, módszeresen támadta meg és foglalta el a falvakat északról dél felé. Így akarta elszigetelni, elvágni Jeruzsálemet.

   I.e. 68-ban kezdte meg Jeruzsálem ostromát, de néhány hónap után váratlanul visszavonult. Az ellenállók nem hittek a szemüknek, ugyanolyan csodának tekintették, mint a Makkabeus felkeléskor történteket. Úgy gondolták, hogy Isten avatkozott be újra az ő oldalukon azzal a szándékkal, hogy Izrael független állam lehessen.

   A visszavonulás valódi oka azonban az volt, hogy meghalt a római császár, Néró[1]. Vespasianust Rómába rendelték, mivel egyik tagja volt Róma kormányzó testületének. Dönteni kellett, hogy ki legyen az új császár. Nagy meglepetésre éppen ő lett az. Persze Jeruzsálemben minderről semmit sem tudtak.

   70 elején Vespasianus saját fiát, Titust bízta meg azzal, hogy folytassa Jeruzsálem ostromát. Jesua negyven évvel korábban tanítványait arra figyelmeztette, hogy meneküljenek, ha Jeruzsálemet hadseregtől körbekerítve látják.

   70 tavaszán a zsidó hívők, akiket akkortájt nazarénusnak (noc’rim) neveztek, Mesterük szavát követve, elhagyták Jeruzsálemet és elmenekültek a Tízváros (Decapolis) egyikébe, Pelle-Jordanba. A rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet.

   A hatvanezer főből álló római hadsereggel szemben a zsidók csak huszonötezren voltak. Ellentétben a Makkabeus felkeléssel, a zsidó vezetés most nem volt egységes. A különböző feladatokkal megbízott vezetők közötti megosztottság miatt nem voltak képesek olyan hatékonyan ellenállni.

   70 kora nyarára lerombolták Jeruzsálem falait. Augusztusban pedig a templomot zúzták szét. Ezzel áll összefüggésben egy nagyon fontos zsidó ünnep, melyet áv hónap kilencedik napján tartanak és így is nevezik: Tisa b’áv.  A zsidó hagyomány szerint az első templomot is ugyanezen a napon rombolták le, sőt a zsidó történelem során más tragikus események is e naphoz kötődnek.

   Tehát újra lerombolják a Templomot. Az első templom lerombolásánál Jeremiás szavai 70 éves fogságot vetítenek előre. Jesua pedig azt mondja, hogy Heródes templomának lerombolása után Izrael szétszóratik a világ minden tájára, és egészen addig nem tér vissza, míg a pogányok ideje be nem telik.

   Óriási tragédia történt: a zsidó hit középpontját rombolták szét. Felmerül a kérdés: hogyan folytatódjék a judaizmus, mihez kezdjenek a zsidók ezután. Hogy kaphat bűnbocsánatot ezután valaki a bűneiért?

   Láttuk korábban, hogy a Templom lerombolása előtt milyen különböző politikai csoportosulások küzdöttek a hatalomért. Négy csoporttal már foglalkoztunk, de a Jesua utáni nemzedékben egyre népszerűbbek lettek a nazarénusok, Jesua követői is. A nagy kérdés ebben a történelmi pillanatban az, kik játszanak meghatározó szerepet a zsidóság életében? A farizeusok, szadduceusok, nazarénusok, zelóták vagy az esszénusok.

   Kövessük nyomon e csoportok történetét. A szadduceusok papok voltak. Most pedig nincs templom – nincs papság. Nincs többé funkciójuk Izraelben. A zelóták robbantották ki a felkelést, jó néhányukat megölték, a maradékuk pedig teljes mértékben elvesztette népszerűségét, mert egy olyan harcot kezdeményeztek, amely vereséggel végződött.

   Az esszénusok problémája az volt, hogy nem gondoltak a természetes szaporodásra, szerzetesként éltek voltak. Fogyóban voltak, s mivel távol, a hegyekben laktak, kevés befolyásuk volt a nép mindennapi életére. 180 körüliek az utolsó feljegyzések az esszénusok létezéséről.

   Két csoport maradt, amely a befolyásért küzdhetett. Első ránézésre a nazarénusoknak minden esélyük megvolt, hogy ők váljanak a társadalom legtekintélyesebb csoportjává. Először is, az ő vezetőjük előre megmondta, hogy majd így alakulnak az események, a 70-es években pedig tovább duzzadt a hívő közösség Izraelben. Azonban Jesua követői a csata közepén elmenekültek, ezért árulónak tartották őket az emberek. Ezért aztán a többség szemében elvesztették a befolyásukat.

[1] 56-69-ig Róma császára, a halálba menekül a tartományok légióinak felkelése elől.
http://www.izrael-immanuel.net/?p=3395
Cím: ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2015 Június 01, 18:49:48
Keresztények & Zsidók   
Van-e különbség "messiási" és "keresztény" között?

Először is alapvető fogalmakat szeretnék tisztázni. Van-e különbség a két fogalom "messiási" és "keresztény" között?

Görögül:Christos=Felkent
Jézus=Megmentő/Megváltó
Jézus Krisztus=Jézus, a Felkent

Héberül: Maschiach=Felkent
Jesua=Megmentő/Megváltó
Jesua HaMasiach=Jézus, a Felkent

A Krisztust követő embereket Antiochiában nevezték először a „christianos“ néven ami "keresztényt" jelent. ApCs. 11,26 Ezt a nevet nem a hívők adták maguknak, hanem a kivülállók nevezték őket így.

A héber fogalom „Maschiach“ (Messiás) a zsidók számára meghitt. Az Ószövetségben olvasható arról, hogy királyokat és papokat a szolgálataikhoz felkenték. 2.Móz.28,41; 1.Sám.10,1; 16,13 A görög nyelvü Újszövetség Jézust kizárólag Krisztusnak nevezi.

Ha egy zsidó hiszi, hogy Jesua a megígért Messiás, a "messiási" kifejezést használja erre, amivel a Messiáshoz való tartozását fejezi ki. A keresztények a "keresztény" kifejezéssel teszik ugyanezt. Mind két kifejezésnek jelentése: "a Felkent Jézushoz/Jesuához tartozó ill. Őt követő".

Az Újszövetség jóllehet görögül terjedt el, de zsidó gyökereit messze nem veszítette el. Az Újszövetségben a zsidó Messiás és zsidó követői szólnak hozzánk. Világosan látható, hogy a messiási zsidók közössége nem szekta, hanem jogosan tartozik azon emberek közösségéhez akik a Felkentben (Krisztusban/Messiásban) hisznek.
Jézus/Jesua nem vallások alapítására hívott fel bennünket, hanem az emberek tanítvánnyá tételére. Mk. 16,15
Az a tény, hogy sok zsidó nem akar kereszténynek neveztetni, összefügg a kereszténység negatív bizonyságtételével. A kereszténység zsidó gyökereitől eltávolította magát. Ez hamis teológiai állásfoglalásokhoz/tanításokhoz vezetett. A hamis keresztény teológia felelős a keresztény antiszemitizmus kialakulásáért és azt követően a zsidó üldözésekért.

Fontos lenne, hogy a keresztény vezetők felülvizsgálják teológiájukat és újra a tiszta forráshoz, a Bibliához/Szentíráshoz forduljanak. Akkor helyesen közelítenének a zsidó néphez, amelyből minkét oldal profitálna. A keresztény, aki messiási zsidó testvéreit elutasítja és megveti, annak bizonyságtétele nem hiteles.

Katharina Becker
www.zsidok-keresztenyek.eu
Ágak az Olajfában
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2015 Július 01, 20:51:30
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme

MIG A POGÁNYOK IDEJE BE NEM TELIK…

Izraelben nagy gyorsasággal nőtt a hívők tábora, ezrével csatlakoztak az út követői, a népesség nagy része mégsem vált Jesua tanítványává.

Ebben az időszakban igazán nagy változás nem állt be a rómaiak és zsidók közti kapcsolatban. Júdeában tovább tartott a római megszállás, egyre több és több feszültséget okozva. I.sz. 37-38 táján felkelés tör ki. Válaszként keményedik a római elnyomás. A több adó még több ellenségeskedést eredményez a különböző csoportok között, és érik a helyzet egy nagyobb méretű összetűzésre.

Dániel próféta jövendölte meg, hogy miután eljön a Messiás, a Templomot le fogják rombolni. Ezt Jesua is megerősítette. Eljutunk az időszámítás szerinti 66. évhez. Júdeában a görögök pogromot rendeznek, jó néhány zsidó tulajdont tönkretesznek. A zelóták fellázadnak a római elnyomás ellen. Ezt hívják a zsidó történelem nagy felkelésének. Négy évig tartott, és az egész római jelenlétet fenyegetni kezdte.

A felkelők eleinte sikeresen elfoglalták a különböző római helyőrségeket. 68-ban a keleti rész katonai vezetője, Vespasianus négy légiót a keleti tartományokból átirányított Izrael ellen. Kiváló elme volt, módszeresen támadta meg és foglalta el a falvakat északról dél felé. Így akarta elszigetelni, elvágni Jeruzsálemet.

I.e. 68-ban kezdte meg Jeruzsálem ostromát, de néhány hónap után váratlanul visszavonult. Az ellenállók nem hittek a szemüknek, ugyanolyan csodának tekintették, mint a Makkabeus felkeléskor történteket. Úgy gondolták, hogy Isten avatkozott be újra az ő oldalukon azzal a szándékkal, hogy Izrael független állam lehessen.

A visszavonulás valódi oka azonban az volt, hogy meghalt a római császár, Néró[1]. Vespasianust Rómába rendelték, mivel egyik tagja volt Róma kormányzó testületének. Dönteni kellett, hogy ki legyen az új császár. Nagy meglepetésre éppen ő lett az. Persze Jeruzsálemben minderről semmit sem tudtak.

70 elején Vespasianus saját fiát, Titust bízta meg azzal, hogy folytassa Jeruzsálem ostromát. Jesua negyven évvel korábban tanítványait arra figyelmeztette, hogy meneküljenek, ha Jeruzsálemet hadseregtől körbekerítve látják.

70 tavaszán a zsidó hívők, akiket akkortájt nazarénusnak (noc’rim) neveztek, Mesterük szavát követve, elhagyták Jeruzsálemet és elmenekültek a Tízváros (Decapolis) egyikébe, Pelle-Jordanba. A rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet.

A hatvanezer főből álló római hadsereggel szemben a zsidók csak huszonötezren voltak. Ellentétben a Makkabeus felkeléssel, a zsidó vezetés most nem volt egységes. A különböző feladatokkal megbízott vezetők közötti megosztottság miatt nem voltak képesek olyan hatékonyan ellenállni.

70 kora nyarára lerombolták Jeruzsálem falait. Augusztusban pedig a templomot zúzták szét. Ezzel áll összefüggésben egy nagyon fontos zsidó ünnep, melyet áv hónap kilencedik napján tartanak és így is nevezik: Tisa b’áv. A zsidó hagyomány szerint az első templomot is ugyanezen a napon rombolták le, sőt a zsidó történelem során más tragikus események is e naphoz kötődnek.

Tehát újra lerombolják a Templomot. Az első templom lerombolásánál Jeremiás szavai 70 éves fogságot vetítenek előre. Jesua pedig azt mondja, hogy Heródes templomának lerombolása után Izrael szétszóratik a világ minden tájára, és egészen addig nem tér vissza, míg a pogányok ideje be nem telik.

Óriási tragédia történt: a zsidó hit középpontját rombolták szét. Felmerül a kérdés: hogyan folytatódjék a judaizmus, mihez kezdjenek a zsidók ezután. Hogy kaphat bűnbocsánatot ezután valaki a bűneiért?

Láttuk korábban, hogy a Templom lerombolása előtt milyen különböző politikai csoportosulások küzdöttek a hatalomért. Négy csoporttal már foglalkoztunk, de a Jesua utáni nemzedékben egyre népszerűbbek lettek a nazarénusok, Jesua követői is. A nagy kérdés ebben a történelmi pillanatban az, kik játszanak meghatározó szerepet a zsidóság életében? A farizeusok, szadduceusok, nazarénusok, zelóták vagy az esszénusok.

Kövessük nyomon e csoportok történetét. A szadduceusok papok voltak. Most pedig nincs templom – nincs papság. Nincs többé funkciójuk Izraelben. A zelóták robbantották ki a felkelést, jó néhányukat megölték, a maradékuk pedig teljes mértékben elvesztette népszerűségét, mert egy olyan harcot kezdeményeztek, amely vereséggel végződött.

Az esszénusok problémája az volt, hogy nem gondoltak a természetes szaporodásra, szerzetesként éltek voltak. Fogyóban voltak, s mivel távol, a hegyekben laktak, kevés befolyásuk volt a nép mindennapi életére. 180 körüliek az utolsó feljegyzések az esszénusok létezéséről.

Két csoport maradt, amely a befolyásért küzdhetett. Első ránézésre a nazarénusoknak minden esélyük megvolt, hogy ők váljanak a társadalom legtekintélyesebb csoportjává. Először is, az ő vezetőjük előre megmondta, hogy majd így alakulnak az események, a 70-es években pedig tovább duzzadt a hívő közösség Izraelben. Azonban Jesua követői a csata közepén elmenekültek, ezért árulónak tartották őket az emberek. Ezért aztán a többség szemében elvesztették a befolyásukat.

http://www.izrael-immanuel.net/?p=3395
Cím: ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2015 Július 08, 16:31:13
Menóra
1. A menóra



A legõsibb zsidó szimbólum kétségtelenül a hétágú gyertyatartó, a menóra. (Ez a szó héberül egyszerûen lámpást jelent.) Párhuzamosan fölfelé ívelõ fához hasonlít, amelynek ágai kétoldalt ölelik át a törzsbõl egyenesen felfelé ívelõ fõágat. Már az idõszámításunk elõtti 15. században, Mózes korában is fontos szerepet töltött be: a pusztai Szentély középpontjában állt, s egyetlen percre sem aludhatott ki a lángja. (Az örök lámpás olaját a papok naponta pótolták.) A kor legkitûnõbb ötvöse, Becalél mester készítette színaranyból, drágakövekkel ékesítve a kb. 1 méter magas menórát. (Nevét ma képzõmûvészeti akadémia és múzeum õrzi Jeruzsálemben.)

A menóra kelyheit a mûvész úgy alakította ki, hogy három-három oldalsó láng fénye befelé világítson. Nem véletlenül: a menóra fényeinek egyesülniük kell, ahogyan a fa lombjainak is csak egyetlen közös céljuk lehet: hogy felfelé terebélyesedjenek, s hogy gyümölcsöt érleljenek…

Egyesek szerint a hétágú lámpás a hét 7 napját jelenti, s a páros és páratlan napok középpontjában a szombat áll. Mások úgy vélik, hogy az oldalsó lángok a világ “hat irányát” jelzik. (Az ókori ember így fogalmazta meg magában a három dimenziót: elõttem, mögöttem, jobbra, balra, fent és lent.) A régi vallásos zsidók úgy vélték, hogy mindezek fölött a “negyedik dimenzió”, az idõ felett álló, idõtlen Isten uralkodik.

Az idõszámításunk szerinti 7. századból fennmaradt jerikói zsinagóga mozaikpadlóján is egy gyönyörû menóra-rajzolat látható. Alatta egy jól ismert zsoltárvers szerepel: “salom al Jiszraél” (= békét Izraelnek). Nem véletlen, hogy a modern Izrael Állama is a menórát választotta nemzeti címeréül.

A jeruzsálemi Templom pusztulása (i.sz. 70) óta a menóra csupán szimbolikus jelentõségû, vallási szerepe nincs. Ennek ellenére elõszeretettel helyezik el a zsidó otthonokban és a közösségi házakban, sõt a zsinagógák homlokzatán is, hiszen a menóra jelzi leginkább a zsidósághoz való tartozást. Az ókori Pannóniából menórával díszített olajlámpák, gyûrûk kerültek elõ, sõt az egyik aquincumi családi sírkövön három menóra szerepel: nyilván így akarták kifejezésre juttatni ragaszkodásukat hitükhöz és a zsidó közösséghez. (Érdekes, hogy erre a budapesti Zsidó Múzeumban látható sírkõre egy család, apa, anya és gyermek arcképes dombormûvét faragták, ami ékesen bizonyítja: a zsidó vallás nem mindig idegenkedett az emberábrázolástól.)

A hajdan volt menóráról (amely a legenda szerint Izrael földjébe ásva várja feltámadását) ma két közismert hiteles ábrázolás látható. Az egyiket a római Titus-didalív reliefjén, a másikat (Löw Immánuel rekonstrukciós terve alapján) a szegedi zsinagógában találjuk. Manapság a menórát a vallási gyakorlatban nem használják, de lakásdíszként, zsidó intézményeken, zsinagógákon és mindenféle dísztárgyon elõszeretettel szokás elhelyezni. Ám mindenképp és mindmáig ez a zsidó identitás legfõbb szimbóluma.
Cím: Re:ZSIDÓK-KERESZTÉNYEK / KERESZTÉNYEK-ZSIDÓK
Írta: torokildiko46 - 2015 December 12, 04:49:44




Sh'ma Yisrael / Hogyha sír a szív HD