Alfa-Omega közösség

Evangélium => Gondolatok Isten Igéjéről => A témát indította: maria - 2007 Január 10, 14:43:25

Cím: Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Január 10, 14:43:25
Mk 6,3
"Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?" És megbotránkoztak benne."



Kedvesanti írta: "De talán azt is lehetségesnek tarthatjuk, hogy annyira megvetették Jézust, hogy Mária fiának mondtak."

Lehet valóban ez is, de van még Igei utálás erre, hogy legalább kettő bizonyság legyen?
Jézusról hallottam olyan tanítást, hogy fattyúnak nevezték a zsidók, de kérdésemre nem tudtak igei alátámasztást adni. Csúfolták valaha Jézust, hogy nem József az apja? Tudták egyáltalán a kívülvalók? Jó téma ez is.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Január 10, 14:47:05
Szia Mária!

Valóban itt csak az emberi elmélkedés van,ha nincs igei alátámasztás.
De jó rajta elmélkedni  ;)

"Csúfolták valaha Jézust, hogy nem József az apja? Tudták egyáltalán a kívülvalók?"

József titokban akarta elbocsátani feleségét, mikor kitűnt a terhesség állapota.
Ugyvélem Józseftől nem tudhatták meg.
Ha tudták hogy nem József az apuka, akkor egyértelmű a második dolog, hogy valóban a Szentlélektől fogant Jézus.
Mivel ha kiszivárgott az a dolog, hogy nem József az apuka, akkor a másik dolog is vele együtt kellett, hogy kiszivárogjon, mégpedig a Szentlélek fogantatása.
Véleményem szerint nem tudták.

De ez csak az én kis "történetem" amire alapot ne vessetek :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Január 10, 14:48:50
Én is hozzáteszem a gondolatomat, kérdéseimet Anti. Ha valóban kitudodott volna, hogy Jézus nem József fia, Máriát nem kövezték volna meg a törvényeik szerint, paráznaság címén? Azt se tudták, - még a családja sem, hogy Jézus a Messiás. A tanítványok is tettek fel sok sok kérdést annak ellenére, hogy látták a Mesterük milyen csodákat tesz. Mint pl. meggyógyítja a betegeket.... Bemerítő János tudta a munkáját, de a börtönben a feltett kérdése is igazolja, hogy még csak sejtése sem volt, éppen az ő unokatestvére lesz a Messiás. Egészen biztos, József nem verte nagy dobra amit az angyal mondott neki. Abban az időben valószínű még a testvérei se voltak beavatva. Abban a kultúrában nem voltak ennyire nyitottak a szülők a gyermekeik felé mint ma. Valószínű meg se tudták volna magyarázni a gyerekeiknek. Lehet, hogy mesének vagy hazugságnak tartották volna. Kitudja? Ha fedné a valóságot, hogy tudtak róla, hogy nem József az apa, akkor a zsidók nem tettek volna róla említést a vádláskor? Nem igen hinném.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Január 10, 15:10:27
Tudták többen Jézus Isteni kilétét,de az emberek Hitetlenségei miatt nem kapott teret.
A Bölcsek tudták amikor megszületett,Erzsébet is!
De igazán érdekes,mert János nem tudta meg,pedig Édesanyja tudta!

Lk 1,41-43
"Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Megtelt Erzsébet Szentlélekkel,   
és hangos szóval kiáltotta: "Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!   
Hogyan is lehetséges ez, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám?"

János megkérdezte Jézustól a tanítványokon keresztül:

Lk 7,19   
"és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: "Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?"

János tudta,hogy eljön akinek a saruja szíját se méltó megoldani.
Vajon nem volt tisztában azzal,hogy Jézus az aki a Megváltó?

Lehet hogy másképpen képzelte el az Üdvözítő eljövetelét,azért is kérdőjelezte meg.

Mária!
Ha megtudták volna azt,hogy Mária már áldott álapotban volt mielött József érintette volna,nem tartom biztosnak hogy megkövezték volna.
A Rómaiak uralták Izraelt,és a halálbüntetés csak a Rómaiak "hozzájárulásával,kivizsgálásával" történhetett csak.

De akkor kérdezhetnénk a Parázna nő esetét,kit meg akartak kövezni,és kérdezték Jézust hogy mit gondol?



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Január 10, 18:29:50
Anti írta: "A Rómaiak uralták Izraelt, és a halálbüntetés csak a Rómaiak "hozzájárulásával, kivizsgálásával" történhetett csak."

Nem rossz a feltevésed, de akkor Istvánt hogyan tudták halálra kövezni? A halálrakövezés törvény volt, de a kereszthalál nem.

Csel. 7:59 "Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!" Csel. 8:2 "Istvánt pedig eltakaríták kegyes férfiak, és nagy sírást tőnek ő rajta."

Azt tudtad, hogy István látta Jézust, amikor ott állt Isten jobb oldalán? Vajon miért? Várták haza Istvánt? Ennek tiszteletére a Mennyei Seregek Ura felállt?

Csel. 7,55-56
Mivel pedig teljes vala Szent Szellemmel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől, És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani. 


A megkövezésre visszatérek:
Anti írta: "De akkor kérdezhetnénk a Parázna nő esetét, kit meg akartak kövezni, és kérdezték Jézust hogy mit gondol?"

Ebben az esetben, őt nem merték megkövezni, pedig vitték magukkal a követ. Miért nem? Mert nem a nő volt ott a célpont, hanem Jézus. Nem csak a nő volt parázna, hanem a férfi is. Azt bezzeg nem vitték oda. Miért? Mert ismerték a törvényt. Nekik nem volt szükségük Jézus beleegyezésére.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Január 10, 18:57:43
 

Anti írta: "De akkor kérdezhetnénk a Parázna nő esetét, kit meg akartak kövezni, és kérdezték Jézust hogy mit gondol?"

Ebben az esetben, őt nem merték megkövezni, pedig vitték magukkal a követ. Miért nem? Mert nem a nő volt ott a célpont, hanem Jézus.
 

Most tanultam tőled :igen: Köszönöm.

 
Idézet

Nem rossz a feltevésed, de akkor Istvánt hogyan tudták halálra kövezni? A halálrakövezés törvény volt, de a kereszthalál nem.
 

Az akkori Római törvény csak az eset kivizsgálása után történhetett meg a halálbüntetés,függetlenül hogy kereszt általi,vagy törvény általi megkövezésről szolt.

Ezt látjuk Jézus esetében.(de győzött a nép szava,és Pilátus féltette a pozicióját)

De István esetében az ott lévők "elborult" állapota által történt a megkövezés.

És ahogy a mai napon mondanánk: elsimították az ügyet a kis kitalált történetükkel.

De erre ne vessetek alapot :D csupán az én látószemszögem
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Január 10, 20:33:58
A Nagytanácsoról, Szanhedrinről István olyan vádakat mondott ellenük, amelyeket nem bírtak elviselni és ezért halálra kövezték. Istvánt azzal vádolták, hogy Mózes törvénye ellen beszél, és ők maguk sem tartották meg Mózes törvényét. A Bibliából úgy tudjuk, hogy Jézus Isten jobbján ül, de itt István nem azt látja, hogy Jézus az Isten jobbja felől ül, hanem hogy Jézus, az Isten jobbja felől áll. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos. És én azt hiszem, hogy Jézus azért állt föl, hogy így fogadja az érkezésőket. Így fogad minket is?  István utolsó szava: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt. És amikor ezt mondta, meghalt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Január 11, 09:26:44
“És előszólítván az egész sokaságot, monda nékik: Hallgassatok reám mindnyájan és értsétek meg: Nincs semmi az emberen kívül való, ami bemenvén őbelé, megfertőztethetné őt hanem amik belőle jönnek ki, azok fertőztetik meg az embert. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.” Márk. 7-14-16

Ez egy megszívlelendő Ige, de jól meg is botránkoztathat, ha te eddig másképpen tanultad az evésről. Mennyi belemagyarázó és félrevezető tanítás van az evésről. Nincs semmi, ami kívülről jutva az emberbe tisztátalanná tehetné őt! Tehát az étel bemegy a szádon és kikerül a szervezetből. Nem azok teszik az embert tisztátalanná! Szellemi értelemben nem az az étel tesz tisztátalanná amit eszel. A szellemtestedet nem érinti az étel, amitől tiltanak. Az kimegy a hústestedből. Nem leszel tisztátalan ha cigizel, vagy iszol. Lehet, hogy ártani fog az egészségednek, de nem veszíted el a tisztaságodat Isten előtt. Nem szencségteleníthet meg ami kívülről jön. Jézus vére tisztított meg és adott életet. Ehhez semmi köze a cigarettának, alkoholnak, ételnek. Nem fogsz pokolra jutni mert még nem tudtál leszokni róla. Nem a tested cselekedete üdvözített. Az más kérdés, hogy kedves e Istennek vagy sem! Legyen füled a hallásra! “Nincs semmi az emberen kívül való, ami bemenvén őbelé, megfertőztethetné őt; hanem amik belőle jönnek ki, azok fertőztetik meg az embert.” A szívben van az igazi szellemi tisztaság vagy romlottság! Figyelmesen olvasd el a következő Igéket! Nem a külső dolgok tesznek téged tisztátalanná. Ha téged valaki külső dolgaid szerint ítél meg, hogy igaz vagy-e, nem érti Isten valóságos beszédét! Nem a cselekedeteink által igazultunk meg és nem is az által maradunk Isten fiai! Vidd a szívedet Istenhez! Mit talál abban?

“És mikor házba ment be a sokaság közül, megkérdezék Őt tanítványai a példázat felől. És monda nékik: Ti is ennyire tudatlanok vagytok-é? Nem értitek-é, hogy ami kívülről megy az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt? Mert nem a szívébe megy be, hanem a gyomrába; és az árnyékszékbe kerül, amely minden eledelt megtisztít. Monda továbbá: Ami az emberből jön ki, az fertőzteti meg az embert. Mert onnan belülről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok, Lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság: Mind ezek a gonoszságok belülről jönnek ki, és megfertőztetik az embert.” Márk. 7:17-23 

Tehát ismét elmondom, nem az tesz tisztátalanná szellemben amit megeszel hústestben, mert az kijön belőled, hanem a szívedben lévő gonosz gondolatok. Jézus felsorolja mi tesz tisztátalanná.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Január 11, 10:43:20
Sziasztok!

Istent elutasítók hajlamosak egészen bizarr dolgokat hinni és tenni.
Indiában például a világ néhány legiskolázottabb embere piszkos,egészségtelen – szinte állati – körülmények között él csak azért,
hogy Sai Baba birtokán a guru közelében lehessen.Hitük szerint életük egyik legnagyobb megtiszteltetése,
hogy a guru ürülékét fogyaszthatják.

2Thessz 2,9-11
"Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával;   
és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek.   
Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak"

Róma 1,28
„És mivel nem méltatták Istent arra,hogy
megtartsák ismeretükben,Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre
képtelen gondolkodásnak,hogy azt tegyék,ami nem illik.”
 
 

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Találo - 2007 Január 13, 20:16:11
Szeretnék hozzászolni mert nem értek egyet de ez a legkevesebb hogy én nem értek egyet de a Biblia sem ért ezzel a véleményewddel egyet.
Azt irja az ige  hogy a test a Szentlélek temploma és aki megrontja megrontja azt az Isten.
Tehát igen is nagy baj ha valaki iszik vagy cigizik mert nem szabadult meg a bünétől és nem engedte be egészen Krisztust hogy átformálja és ujjászülje.
Mi köze a sötét cselekedeteknek a világosság fiainak?

Persze a siker evangéliumok ezt hirdetik hogy nem számít mit teszel csak higgy de  Jakab azt irja hogy  ahitedet a cselekedetek bizonyitják és ha ugyan azt cselekszem mint a világ akkor a hitem csak szavakban áll és az egy nagy nulla
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kzoli - 2007 Január 13, 22:37:41
Kedves Találó!

Te szoktál enni szalámit? Esetleg szalonnát? Esetleg tartósítót tartalmazó ételt? Mennyi cukrot fogyasztasz egy nap? Minden nap tornázol? stb....

VAGY RONGÁLOD A SZENT LÉLEK TEMPLOMÁT??? Ha csak egyet nem tartasz be a törvényből... Tudod káros a dohányzás, de káros, ha este hat óra után szoktál kicsit nasizni... Az ivás meg egészen más kérdés...

Nagyon bűnösnek tartunk egy embert, aki dohányzik, mert látjuk a bűnét... de vajon Isten a külsőt nézi, vagy a belsőt? Azt hiszem Ő a szívünkre kíváncsi...

Vajon mi van ott? Vajon minden gondolatunk tiszta? Szerintem ezzel kellene foglalkozni...

Tudod pont most hallottam újra egy történetet, hogy öngyilkos lett egy olyan keresztény fiú, aki cigizett, mert "nagy okos" vallásoskodó emberek azt bizonygatták, hogy aki cigizik, az nem lehet Istené... :'( :'( :'(

100% vagyok benne, hogy Isten ezekre a másodikakra haragszik...  :nem:

Isten áldjon meg, és erősítsen meg a KEGYELMÉBEN!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Január 13, 23:13:18
Mt 15,17-20
"Nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül?   
Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert.   
Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások,
hamis tanúskodások és az istenkáromlások.   
Ezek teszik tisztátalanná az embert. De az, hogy mosdatlan kézzel eszik, nem teszi tisztátalanná az embert."

Szerintem nem érdemes megkérdőjelezni ezt az igét  :D

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kzoli - 2007 Január 14, 06:50:39
Még annyit tennék hozzá, hogy a dohányzás szerintem sem jó dolog... tényleg káros az egészségre, a környezetünkre is, valamint nagyon sokba is kerül...

Meg is lehet ettől szabadulni, erre példa vagyok én is. Én 10 évig dohányoztam...
De a szabadulásomat nem annak köszönhetem, hogy néhányan farizeusoskodtak velem szemben... (nem is vagy megtérve, mert dohányzol... rombolod a Lélek templomát... stb..., stb..) Engem az mentett meg, hogy megértettem azt, hogy Jézus akkor is szeret engem, ha cigizek, meg akkor is, ha nem...  :fel:

Amikor már nem is számítottam rá, akkor meg is szabadított...

Drága Találó testvérem! Nagyon kérlek, hogy ezzel a Szent Lélek templomának a lerombolásával ne dobálózz így...  :szomorkas:

Isten igéje saját magát magyarázza meg... nagyon fontos, hogy egy igét ne emeljünk ki a környezetéből... Kérlek, olvasd el ennek az igének a környezetét. Nagyon kérlek, hogy nézd meg közvetlen ez előtt az ige előtt mit mond Pál:

1Kor 6,18   Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik.   >
1Kor 6,19   Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?


Látod? Csak a paráznaságról szól ez az Ige. "csak" Ez egy nagyon komoly, és veszélyes bűn... ezért kell inkább a szívűnkbe néznünk... vajon ezzel hogy állunk? Ezt nem látják rajtunk, és szuperkeresztényeknek tűnhetünk, de Isten pont ezt figyeli...

Remélem, hogy az Ige megmutatta neked is, hogy itt mire is gondolt Pál.

Ismét azzal zárom, hogy szerintem sem jó a dohányzás, de NEM ÜDVÖSSÉGI KÉRDÉS!

Az italról meg annyit, hogy az bizony üdvösségi kérdés lehet...  :sír: mert részegesek nem örökölhetik Isten országát...

De itt sem arról van szó, hogy nem ihatsz alkoholt, csupán arról, hogy mértékkel kell inni... Pont Pál mondja Timóteusnak, hogy igyon egy kis bort, mert az egészséges, jót tesz a gyomrának... Jézus első csodája, hogy bort csinált a vízből...

Kedves Találó!

Isten nagyon gazdag áldását kívánom rád!!!
 :angel2: :taps:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Január 28, 17:00:36
Beszélgessünk a pénzről.

Isten időnként megláttatja velünk a saját hibáinkat vagy azokat a dolgokat, amelyek meggátolják az életünk folyását. Ezt azért teszi, mert tanítani akar valamire. Megmutatja, hogy tele vagyunk tüskékkel. Nézzünk egy példát. Olyan betegesen féltjük a pénzügyi dolgainkat, hogy képesek vagyunk megbántódni ha valaki arról beszél, hogy adj. Van aki ha a gyülibe hall az adakozásról tizedről, akkor felháborodik. Ez megkötözöttségben tartja. Szegénységben, nyomorban kell-e élni egy kereszténynek? Jó a szegénység, ez igaz. De mire? arra, hogy megtanítson együttérőnek lenni. Aki nem volt szegénységben, soha nem tud együttérezni! "Minden rossznak a gyökere a pénz szerelme. -mondják sokan ahogy az Ige írja. Inkább ne legyen pénzem, minthogy a rossz legyen bennem." Feltesszük a kérdést. Nem a nők, nem a hazugság, nem a hitetlenség a rossznak a gyökere? Nem az távolít el a hittől? A Bibila azt írja:

1 Tim. 6,10-11
Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal. De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.

Jobb lenne ha rendbe tennénk ezen a területen az életünket? Igen! De ez a rendbetétel sokakat zavar. Sok félreértés adódik a gazdagság a bővölködő élet, prosperítás és a szegénység között. Azt hiszik sokan, ha valaki arról beszél, hogy gazdag leszek vagy szegény akarok lenni, az csak e kettő között választhat. A gazdagság ugyanis sokaknak azt jelenti, hogy hat autó, 12 szobás ház luxussal.... A szegénység, pedig rágom a küszöböt, szenvedek a megélhetésemért. -Nekem nem ezt jelenti. Itt kellene rendbe tenni az életünket. A hálaadás a megelégedés szükséges az életünkben. Ezt egy imával is megteheted. A tizedet odadni az Úrnak, egy hála a szívedből Isten felé. A gyümülcsükről ismerjük meg a termést! Az Igének legyél cselekvője, ne csak hallgatója, mert becsapod magad: Jak. 1:22. A kevésen könnyebb hűnek lenni mint a sokon. Nem azt mondja a Biblia, hogy a gazdagok nem mennek a mennybe, hanem, nem könnyű nekik, mert sok megpróbáltatáson mennek keresztül. Megváltoztatja a sok pénz a gondolkodásunkat. Le kell a bálványoknak a fejét venni, hogy ne tudjon megköztözni. Adsz a jobb kezeddel, ne tudjon a bal kezed róla. A jókedvű adakozás felszabadít. Boldog leszel, hogy te adhatsz. Mi van ha nekem ez nem megy? Nem akarok hallani a tizedről! Nem értek vele egyet? Semmi! Nem leszel beteg, nem leszel kevesebb Isten szemében. Ő akkor se szűnik meg szeretni! Kényszerből ne adj! Jó kedved sincs hozzá? Ne adj! Mit mond a Biblia mi lesz velem?

2 Kor. 9,6
Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat.
 
Szűken vetsz? Szüken kapsz. Ennyi történik veled. Próbáld ki. Fog működni az életedben. Miért? Mert Isten nem hazudik! Ha ragaszkodsz a pénzedhez, megkötöz az. A pénz szerelme megköz, olvassuk az Igében. Most vitatkozhatunk arról, hogy a tized ószöv. -e vagy sem. Működik-e vagy sem?! Egy biztos. Nekem működik. Minél nehezebben adtam, annál jobban ragaszkodtam a pénzemhez. Félelemben tartott évekig. Hogyan adhatnák a kevésből? Nekem is alig van!
Mi lesz, ha jó kedvvel adok? Mi lesz ha vetek? Lesz-e áldás rajta? Mit mond Isten erről? Hagyjam, hogy a fejemre nőjön a bálványom, vagy lefejezzem? Mi a cél az adással? Mit kezd azzal Isten? Ezt kell letisztázni magamban!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kiscsillag - 2007 Január 29, 09:25:19
Bizony komoly kísértés számunkra a pénz.

Mikor erről gondolkodom általában a Példabeszédekből eszembe jut ez az ige:

"Se szegénységet,se gazdagságot ne adj nekem!"

Sok bűnre ad lehetőséget mind a két véglet. Legfontosabb,hogy Istenben megelégedett szivünk legyen,hogy helyesen tudjunk élni azokkal az anyagiakkal,amit kapunk ebben a földi életben.
Más-más környezetbe,helyzetbe születünk és van hogy talán úgy tűnik könnyebb a jobb módban élni. Azonban ha Krisztussal élünk az életünk ezen területén is érvényes az, hogy akire többet bíztak többet kérnek számon. A szeretet cselekvése a pénzünkre is vonatkozik. Ha szükölködik embertestvérem cselekednem kell,mert olyan,mintha Jézusnak adnám.
 A pénz utáni vágy elhatalmasodott ma már az emberek szivében és azt gondolják ha minél több van, megtalálják a boldogságot és gondtalan életük lehet.
A boldog élet titka azonban Jézusban van! Ne engedjük,hogy megkeseredjen lelkünk a "pénztelenség " miatt, vagy hogy felfuvalkodjunk és távolodjunk Istenünktől ha a világ számítása szerint jól megy a sorunk.
Jakab azt mondja a levelében:
"A szegénysorsú testvér dicsekedjék méltóságával, a gazdag pedig megalázott voltával,mert elmúlik,mint a mező virága."

Jézusban élni azonban azt hiszem a legnagyobb gazdagságot jelenti:
".....mint szomorkodók,de mindig örvendezők,mint szegények,de sokakat gazdagítók; mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden."  2.Kor.6.10.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Január 29, 12:15:24
Shalom írta: "Bizony komoly kísértés számunkra a pénz."

Igen az, bármelyik oldalon is álljunk. Itt nem csak a szegénységre gondolok vagy a  gazdagságra, hanem a világi vagy keresztény oldalra. Megtapasztaltam, hogyha nincs, akkor sóvárgok, lázadok, vádolok, elégedetlenkedek... Ellenben ha van, igaz, hogy örömmel tölt el, de nincs az a pénz, amire azt tudnám mondani, ELÉG! Miért van ez? Mert ki kellene cserélni az öreg autót, kellene egy garázs, fel kell újítani a lakást a ruhatárat, mert kopott már, segíteni kellene a gyerekeket anyagilag, segíteni kellene a rászorulókat.... Ha nincs erre való keret, akkor bánkódunk, hogy mi az oka, amiért így kell nyomorogni? Depresszióba sodor és élettelenné válok. A mégrosszabb esetben, a pénzszerelme megváltoztat. Bálvány lesz az életemben és elkezdem hajszolni. Az pedig megváltoztat. Megjön a várt sok, sok pénz. Igaz, hogy jobb az anyagi helyzetem, de eltávolodok az Úrtól, mert megszaporodik a munkám, így Rá nem jut elég időm. Már nem gondolok a szegényekre, nem vagyok segítőkész, mert elrabol a pénzkereset.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kiscsillag - 2007 Január 29, 14:03:05
Sok embernek azzal telik el az élete,hogy gyűjtöget , egyre többet és többet.
Ha sok van, akkor bármit elérhetek és megszerezhetek----ezt sugallja a világ!
Ezt reklámozza minden körülöttünk. Akkor ér valamit az életed,ha birtokába jutsz e világ által kínált legújjabb ámításának. És az lehet egy új autó, egy új ruha , egy újabb telefon....vagy bármi. Amire valójában talán nincs is szükségünk,de a Kísértő elhiteti velünk,hogy szükségünk van rá.
Bolond gazdag...ma éjjel elkérik a lelked! Hangzik a figyelmeztetés Istentől.

Én hiszem,hogy Isten mindig megadja azt,amire szükségünk van. Ő tudja,hogy mi is kell nekünk a megszentelődésünkhez. Sőt sokszor sokkal többet ad,mert szeret és megtanít helyesen "bővölködni" is.
Megelégedetté teszi szivünket és mozdítja kezünket, hogy segítsünk ott, ahol tudunk és szükséget szenvednek. Áldott dolog megtapasztalni azt, hogy adhatunk úgy,hogy nem is tudják rólunk, hogy mi adunk. Istennel együtt milyen jó akkor örvendezni,nagyon jó! 
Dicsősség érte a mi Urunknak!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Február 02, 09:13:34
Van aki azt hiszi az Istenfélelem azt jelenti, hogy retteg Tőle, mint az ember a csörgőkígyótól vagy a hurrikántól. Én azt értem alatta, hogy mély tisztelet Isten iránt! Mit jelent számodra az Istenfélelem?

Lehet, hogy biblikus amit teszel, de megegyeznek a te terveid Isten terveivel? Hogyan ismered fel? Isten terve és célja, hogy üdvösséget nyerjenek az emberek, majd Szent Szellemmel teljesek legyenek és szeretetben járjunk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsotza - 2007 Február 02, 19:05:26
Békesség Nektek,Testvéreim! Számomra az Istenfélelem elsösorban azt jelenti,hogy félelmetes az a Valaki,akinek szolgálok.Nem haver,nem kozmikus mikulás,akinek az a feladata,hogy kielégítse a "híveinek" a kívánságait,akik "imában" követelnek szinte parancsoló hangon (szélsöséges "karizmatikus" jelenség) a mindenható Isten Úr-mindenek felett! Mózesnek le kellett takarnia arcát,amikor a Sínai hegyen megjelent! Ezéret  (is) elkeserítö,amikor Bibliakörön,házicsoport-alkalmon a Bibliát a földre teszik-a lábuk mellé-,vagy az imádság vezetö atyafi zsebre tett kézzel imádkozik-láttatok már ilyet? Nem bántani akarok senkit,de ha a köztársasági elnökkel beszélne,akkor is zsebre tenné a kezét? Még a rágógumit is kiköpné...! Lehet,hogy merevnek tűnök,bocsássatok meg nekem,de úgy látom hogy a mindenható ÚR Isten imádása,és a tiszteletlenség nem fér össze Testvéri tisztelettel:Zsoca
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kzoli - 2007 Február 03, 09:53:19
...... :(

hát zsoca..... valahogy én is így látom.... bár nem ítélném el azt, aki zsebre tett kézzel imádkozik, illetve a Bibliát a lába elé teszi a földre, de azért ezen érdemes elgondolkodni... :O

Engem is megdöbbent, amikor olyat látok, hogy valaki a kávéját, meg a szendvicsét fogyasztja a dicsőítés alatt. Nagyon fontosnak tartom, hogy a teljes Írást figyelembe vegyük. Ha megfigyeljük, akkor azok az emberek, akik Isten elé álltak, Isten jelenlétébe kerültek, azok a lábukon sem tudtak megállni, nemhogy kajcsiztak volna közben...

Persze vannak különböző helyzetek. itt arra gondolok, hogy Nem tartom jónak, ha IMÁDSÁG közben eszünk, de jónak tartom, ha EVÉS közben imádkozunk... nem tudom, ezt értitek-e? ha az a fő célom, hogy Istent dicsőítsem, akkor nem jó, ha mást csinálok közben, viszont ha eszek, sétálok, dolgozok, a strandon fekszek, stb... akkor azt hiszem, hogy beszélgethetek közben Istennel. Itt azt érzem, hogy akár eszek, akármit teszek, azt Isten dicsőségére teszem. Még azt az időt is vele akarom tölteni, amit másra kell szánnom. Ha a köztársasági elnökhöz térünk vissza, akkor vele is beszélgethetek egy közös ebéd alkalmával, illetve, ha együtt vagyunk a strandon... Ha azonban úgynevezett protokoll alkalom van, akkor valóban nem illik zsebretett kézzel dumcsizni az elnökkel.

Jézusnál is voltak szabad cselekedetek, és kötöttek is. Jézus sem ült le a zsinagógában, de a mezőn ezt megtette, és mindkét esetben Istenről beszélt.

Szóval szerintem sem illik egy kifejezetten Istennek szánt alkalmon lazáskodni, hanem meg kellene adni a tiszteletet annak az Istennek, aki annyira szeret engem, hogy Jézus Krisztust odaadta értem...
Nem hiszem, hogy kedves lenne Istzennek, amikor ezt hallja magáról, hogy  "fater", "főnök", stb... Ő az uraknak Ura, királyok Királya!!! És nagy megtiszteltetés, hogy úgy szólíthatom, hogy apukám, édesapám...

Végezetül azért azt leírnéám, hogy jobbnak tartom rágóval a szánkban, zsebretett kézzel, földre tett Bibliával Istenhez szívből szólni (ha tiszteletlenül is), mint minden tiszteletet megadva öltönyben, nyakkendőben, felemelt kezekkel, pulpitusra tett aranykötésű Bibliával úgy imádkozni, hogy a szívünk nem igaz az Úr előtt... a farizeusok is ezt tették... ők "tökéletesnek látszottak" ima közben, de nagy butaságokat imádkoztak...
emlékezzünk Jézus tanítására, amikor a farizeus hálát adott, hogy ő nem olyan nyomorult bűnös, mint a vámszedő... minden tiszteletet megadott az Istennek, mert minden törvényt igyekezett betartani, de a szíve nem volt tiszta...

Szeretném, ha az emberek minden tiszteletet megadnának Istennek (ebbe beleértem magamat is, mert én sem adom meg mindig), de jobb rágózva a mennybe menni, mint jó magaviselettel a pokolba...


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Február 03, 10:40:10
Valószínű azok a rágózó, tiszteletlenül viselkedő atyafiak, megfogják tanulni, hogy milyen tisztelet jár ki Istennek a Mindentudó, Mindent látó Atyának! Természetesen nem helyén való. Isten akarata, célja, hogy növekedjünk, épüljünk az Ő megismerésében. Amikor már felnő a gyerek, akkor nem követi el azt a sok hibát. Nem attól tisztátalan valaki, ha éppen rágózik, saruba hírdeti az Igét, vagy zsebretett kézzel imádkozik. Amikor felnő azokban, már nem teszi. Ha gyermek marad, akkor sokmindent megtesz még. Mi nem? Vajon minden kedves Istennek amit teszünk a "hátamögött"? Valóban Istennek kijár a tiszteletadás. Mindig megadjuk, vagy csak az istentiszteleti alkalmon?

Feltettem magamnak a kérdést: Ha meglátom más hibáit, szálkáit, akkor mire figyeltem oda az istentiszteleti alkalmon? Csak az maradt meg bennem? A megbotránkozás? Vajon miért nem törpült el a másik hibája a szememben? Mit gondoltok hol vétettem el?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kiscsillag - 2007 Február 03, 15:21:06
Istenfélelem!
Valahogy számomra ez a szó,hogy félelem olyan...félelmetes. Na ezt most jól megmagyaráztam :D
Szóval csak arra gondolok,hogy Istent félni,ebben sokkal több van,mint hogy egyszerűen csak féljünk úgy tőle,mint egy embertől. Mi is a félelem valójában? Ha ezen elgondolkodunk arra jutunk,hogy egy nem jó dolog. Valami negatív ize van....
Megnéztem a görögben,hogy talán különböző szót használ az Istenfélelemre és a félelemre,de nem. A "fobos",mint görög szó szerepel mind a két esetben, habár a szótár szerint,amikor Istenre vonatkoztatva használja az Irás,akkor helyesebb tiszteletnek,hódolatnak fordítani.

Számomra az Istenfélelemben ez van,olyan hódolat és tisztelet a Teremtő felé,amit senki mást nem illet. Ez pedig nem olyan félelmetes számomra,mert ha belegondolok,hogy az az Úr,aki teremtette ezt a világmindenséget és fentartja különböző erőkkel még most is, közben pedig gondja van reám is.Rám,mint Tőle elszakadt és bűnben fetrengő emberre is személyesen odafigyel. Szóval ez olyan megható és hódolatra indít. A Szent Isten lehajolt hozzám a szentségtelenre és magához ölel Krisztusért.
Ennek pedig következménye van az életemre nézve.Szeretnék kedvében járni Istenemnek,hogy annak,akit szeretek ne okozzak fájdalmat,megbotránkozást....
A szeretetben nincsen  félelem...ugyanakkor félelemmel és rettegéssel munkálkodjunk az üdvösségért...amig élünk e "feszültség" között élünk a félelem területén.
Az Úr Lelke pedig nem a félelem lelke!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Február 03, 19:12:08
Shalom írta: "A szeretetben nincsen  félelem...ugyanakkor félelemmel és rettegéssel munkálkodjunk az üdvösségért...amig élünk e "feszültség" között élünk a félelem területén."

Ezt nem értem. Kifejtenéd? Én úgy értem, hogy munkálkodni kell az üdvösségért?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kati - 2007 Február 03, 19:51:59
 Valóban, hamar meglátjuk a másik szemében a "szálkát"

 De ha ez dícsőités alatt ,történik akkor nem kerültünk be az Úr jelenlétébe.
 Mert akkor ilyen nem fordulhat elő.(sajnos már velem is elő fordult)
 De hiszem,hogy az Úr azért láttat meg dolgokat,hogy megtudjuk magunkat vizsgálni azon a tére.
 Most olvasom Kenneth E.Hagin könyvét/Hogyan harcoljuk meg a hit szép harcát.
 Építő, bátorító hiszem,hogy a Szent Szelleme vezeti.
 
Isten úgy tekint rád,hogy a múltadra nem emlékezik.Neked miért kellene rá?
Ha visszaemlékezel a múltbéli bűnökre és hibákra az akadályozni fogja a hitedet.
Isten amikor rád néz,erre a Krisztusban új emberre tekint.Krisztusban sokkal jobban nézünk ki,
mint Rajta kívül.Mi talán nem vagyunk képesek egymást Krisztusban látni,de Isten képes.
Mi természetes szemszögből tekintjük egymást,Isten azonban Őbenne tekint minket.

1.Kor 9:27 Hanam megsanyargatom testemet és szolgává teszem,hogy míg másoknak
prédikálok,magam valami módon méltatlanná legyek.
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kiscsillag - 2007 Február 03, 22:26:12
Szia Mária!
Bizonyára félreérthető volt ez így együtt....
Szeretetben nincsen félelem..: mivel Jézus él bennünk ,a szeretet igazítja a lépteinket,ezért nincs helye ott a félelemnek.Sem emberektől,sem hatalmasságoktól,sem attól,hogy bizonyosak lehetünk-e afelől,hogy új életünk van,üdvösségünk van,bűneink és elesésünk ellenére. Ez a szeretet mozdítja cselekvésre a kezünket.
Félelemmel és rettegéssel munkáljuk az üdvösségünket...mondja Pál a filippibelieknek. Nem arra utal,hogy bármi módon tehetünk érte valamit,mármint az üdvösségért,hanem,hogy munkáljuk. Jézusért a miénk és a Benne való hit és engedelmesség arra hív minket,hogy munkáljuk. Amit ingyen kaptunk,az üdvösséget,növekedjünk benne odaszánt engedelmességgel. Hittel vegyük,hogy Jézusnak terve van az életünkkel,a megszentelt,neki szentelt életünkkel. Erre pedig teljesen alkalmatlanok vagyunk a saját erőnkkel,de Vele munkálkodhatunk....hisz ugy folytatódik,hogy Ő az ,aki ébreszti bennünk az akarást. Akarjunk Istennel együtt akarni,hogy egyre odaszántabb legyen az életünk. Félelemmel,hogy ez nem a mi erőnk, hanem az Ővé.Meghaljunk önmagunknak és Jézus növekedjen bennünk és higgyük,hogy Ő velünk van minden dolgunkban.Az életünk minden apró részletében.
Hiszem,hogy amikor az Ővé leszünk az még csak az indulás és hatalmasan meg akarja áldani az életünket és azt akarja Isten,hogy munkálkodjunk az üdvösségünkön.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsotza - 2007 Február 18, 15:42:48
Kedves Testvéreim az Úr Jézusban ! Szeretnék egy új témát indítani a Fórumban,a karizmákkal,talentumokkal kapcsolatban.Ti hogy látjátok:Minden megtért,újjászületett hívőnek van valami karizmája,vagy csak a különleges szolgálatra,életpályákra kiválasztott testvérek kapnak valami kegyelmi ajándékot ?(nem a lélek gyümölcs-éről lenne szó,az egyértelmű,hogy minden kereszténynek kell teremni!) Ki hogy érti,és mit tapasztalt? Tudunk ehhez a témához alázattal,bátran hozzányúlni? Kérlek segítsetek,szóljatok hozzá,akár a személyes kétségeiteket leírva-hiszen így tudjuk egymás terhét hordozni,ha megnyílhatunk Isten,az Ige,-és egymás előtt! Tudom,hogy ez utóbbi a legnehezebb,mert óriási a kísértés hogy szép,kegyes kánaáni keresztény zsargonokall elintézzük a témát! Jahve Atyánk áldja meg a Fórumunkat ! Testvéri tisztelettel:Kovács "Zsoca"Zsolt
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Február 18, 19:28:48
Róm. 8,33 Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, Aki megigazít;

Isten kiválasztott, mert ismert engem, téged, akkor ki mer minket vádolni? A világ, a sátán és az ember vádol, kárhoztat, de Isten soha. Ő megigazított.
 
Róm. 8,34 Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk:

Nem Isten! Ő soha! Jézus azt mondta, hogy nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam azt. Jézus meghalt a bűneimért, feltámadt és most ott van az Atya jobbján, hogy értem kimondhatatlanul fóhászkodjon, esedezzen. Amikor elbukok, valahogy így tudom elképzelni mi történik a Mennyben. Jézus odaáll az Atya elé és azt mondja: Nézd Atyám! Itt vannak a kereszt jelei! Én meghaltam érte és szeretem őt! Ekkor Isten elfogadja ezt az áldozatot értem.  Megbocsát és soha többé nem emlékezik meg róla. Lehet, hogy elítéled magad, mert elbuktál, de Jézus nem ítél el téged.

Róm. 8,35-36 Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? Amint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat.

 Elszakaszthat minket bármi is attól, hogy Istent szeressem? Soha semmi!

 Róm. 8,37 De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Azáltal, aki minket szeretett, Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Mi már akkor győztesek vagyunk, amikor még csak a csatában vagyunk. Amikor harcolunk a dolgok ellen. Minden nehézség Istennel legyőzhető, jöhet bármilyen ellenség. Az Ő szerelme szorongat engem, Isten irántad való szeretete örökkévaló és állandó és ez nem tőled függő. Hála Neki ezért is! Tudjuk, hogy az Isten iránt való szeretetem nem tőlem függ. Én nem lennék képes rá, hogy kitartóan szeressem. Gondolok itt arra, amikor enm úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt én szeretném. Hát eléggé testi tudok lenni. De...! Ő soha nem szűnik meg szeretni! Isten nem akkor szeret, amikor jó vagyok, és nem gyűlől, amikor rossz vagyok.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Február 18, 19:36:04
Róm. 8,28 Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak.

Ez olyan jó: minden dolog a javunkra szolgál! Bármiben elbukok, félek, aggódok, stb. minden a javamra van, attól függetlenül, hogy nem értjük mi miért történik. Bármi is történjen veled, Isten megengedte, hogy megtörténjen, de tudnod kell, hogy minden az ellenőrzése alatt van. Semmi nem történik úgy, hogy ne tudna róla! Nem megnyugtató ez? Akiket Isten szeret, minden jóra fordul az életében. Újra és újra olvasd el: MINDEN a javunkra van!

 Róm. 8,29 Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között.
 Eféz.1,5  Eféz.1,11  Kol.1,18

Ismer engem Isten, és kiválasztott arra, hogy a gyermeke legyek!
 
Róm. 8,30 Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.

Elhívott minket, megigazított és előtte már dicsőségben állunk. Ő már minket úgy lát, amilyenek leszünk. Mindezt Jézusban szereztük meg, Aki bennünk él! Ő nem úgy lát minket, ahogy mi egymást, hanem úgy mint Fiát Jézust.

 Róm. 8,31 Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?

 Érdekes ahogy itt vált Pál. Kérdéseket tesz föl. Ki van ellenünk? A sátán ellenünk van, a világ ellenünk van, de Isten soha! Nem számít milyen démoni erők vannak ellened, ha Isten veled van!!

Róm. 8,32 Aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?
 Ján.3,16
 
Ez egy fantasztikus üzenet! "Őt mindnyájunkért odaadta" és ez a másik, "mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?" Mi soha nem adnánk oda a gyermekünket senkiért. Ha már egyszer a Fiát nekünk adta, értünk adta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? Döbbenet ha ezt megérted. Nem kell könyörögnöd, kiharcolnod, nem utasítja vissza a segítséget.... Ha már egyszer ekkora áldozatot adott, mi neki a többit odaadni?
folyt. köv.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Február 18, 20:27:09
zsoca kérdezi! "Ti hogy látjátok: Minden megtért, újjászületett hívőnek van valami karizmája, vagy csak a különleges szolgálatra, életpályákra kiválasztott testvérek kapnak valami kegyelmi ajándékot?"

Jó a kérdés. Minden hívőnek van karizmája, de nem minden hívő tud róla, vagy használja. A Biblia ír egy jó néhány szellemi ajándékról, amit a Szent Szellem osztogat amint akarja. Pál ezt mondja: 1 Kor. 12,1 A szellemi ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek. Ma is kevesen tudják, hogy hogyan működik a szellemi ajándék, nem csak abban az időben. Sajnos, de egyes egyházakban hátat fordítanak a szellemi ajándékoknak, nem érzik a fontosságát, inkább a tradiciókra alapoznak sajnálatos módon.. Természetesen vannak túlkapások is a karizmatikus körökben.

1 Kor. 12,2
Tudjátok, hogy pogányok voltatok, vitetvén, amint vitettetek, a néma bálványokhoz. Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, aki Istennek Szellem által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Szellem által.

Olvassátok el a Luk.11:11-. Ha én vágyok Isten Szellemére, akkor az Atyánk megengedné, hogy gonosz szellem szálljon meg? Ha egyszer benned él Isten, akkor a világosság él benned és a tötétség kiszorul. Kapcsolj fel egy villanyt. Mi lesz a sötéttel? Ha én Jézus Krisztust valóban az Uramnak vallom, az csak a Szet Szellem által teszem. Gondolj csak arra, hogy amikor nem voltál az Ővé, tudtad e Úrnak mondani? NEM!

1 Kor. 12,4-7
A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Szellem. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Szellemnek kijelentése.

Különböző ajándékok léteznek, Pál ezek közül jó párat felsorol. A római levélben is olvashatunk róla, ami itt nincs felsorolva. Lehet, hogy te is ugyanolyan szellemi ajándékkal rendelkezel mint én, mégis teljesen másként működik a Te életedben, mint az enyémben, éppenezért ne utánozzunk senkit. Amikor betölt Isten Szelleme, nem biztos, hogy te is úgy éled meg mint én. Nem biztos, hogy te is azt tapasztalod meg amit én.
 
folytatom majd
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Február 18, 21:51:03
Sziasztok!

Idézet
Mária írta:

Minden hívőnek van karizmája, de nem minden hívő tud róla, vagy használja.


Szelíd ellenérvem van,de ha nem jol tudom,akkor kérem a kiigazítást!  :igen:

Szoval a Görög Bibliában 3 féle előjárószocska van a Szentlélek meghatározásakor.
Már biztos olvatatok erről.de azért röviden leirom.
Amikor mellettünk van,és elvezet az igazságra,felfedi elöttem hogy mi a bűn és az itélet.(ez a görögben a para)
Amikor bennünk van,akkor lettünk Krisztusban hívő emberek.És megtértünk.(ez az en)

Itt ugyvélem megállhat(tudatán kívül) a keresztény ember.Hiszen Üdvössége van!
Mert nem kérte a Szentlélek rá szállását életére.Lehet hogy nem feltétlenül kell kérnie.

Szoval a harmadik elöljároszó az epi,amikor is a Szentlélek tulcsordul.
A Karizma erő a szolgálatra.Ugygondolom,hogy ez a Szentlélek záloga amit ír az írás.

Isten minden benne hívőnek oda akarja adni!De Jézus is mondta,hogy Kérjetek és adatik!!!

A Tanítványok már meg voltak térve,de Jeruzsálembe küldte őket Jézus,hogy várják meg míg a Szentlélek leszáll rájuk.(epi)
Vagyis hogy erőt(karizmát) kapjanak a szolgálatra.

Lehet hogy nem így van,de szerintem ha a megtérés a karizmákkal egy időben történik,akkor nem irna a Biblia két különböző kifejezést.

A Köveket még ne dobjátok rám,még maradjon a kezetekben!  :D :D :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Február 19, 16:24:13
Antee! Gerendák és kövek nélkül írom.  :igen:

A karizma, ajándékot jelent. Az is egy ajándék, hogy Jézus nevében hírdeted az evangéliumot. Az is ajándék, ha lelkileg gondozol valakit. Az is ajándék, ha bölcsen szólsz valakinek. ..... Egyáltalán nem biztos, hogy az illető tudja, hogy amit csinál, az ajándék, karizma lenne, de teszi a dolgát. Erre írtam, hogy lehet, hogy nem is tud róla, vagy nem használja, vagy....Isten személyválogatás nélkül adja az ajándékokat, karizmákat. Semmi nincs a magunk erejéből. Egy hölgyel beszéltem és neki meg volt a bölcsesség ajándéka. Döbbenet milyen bölcsen tudott reagálni dolgokra és válaszolni rá. Fogalma nem volt róla, csak amikor mondtam neki, hogy ez egy szellemi ajándék az Úrtól.

Kérdésem feléd: Ha valaki megtért, annak van üdvössége?

Téged idézlek: "A Tanítványok már meg voltak térve, de Jeruzsálembe küldte őket Jézus, hogy várják meg míg a Szentlélek leszáll rájuk.(epi)
Vagyis hogy erőt(karizmát) kapjanak a szolgálatra."

Mit gondolsz, amikor kiküldte Jézus kettesével a tanítványokat, akkor nem volt erő rajtuk?
Tudod mikor vették a Szent Szellemet a tanítványok?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Február 19, 16:47:10
Sziasztok!

Mária írta:
"Kérdésem feléd: Ha valaki megtért, annak van üdvössége?"

Van kettő fogalom:

-megigazulás
-megszentelődés

A Megigazulás egy egyszer megtörtént dolog.Amikor Isten Jézus Krisztusban igaznak fogadott el.

A megszentelődés egy folyamat,ami halálunk végéig tart.Amikor is formálódunk Jézus természetére.

Annak van Üdvössége,aki Hisz Jézus Krisztusban.És elfogadja a kegyelemből kapott Üdvösséget.Ami nem cselekedetekért van!
De természetesen a Hit együtt működik a cselekedetekkel.Ábrahám a Hit példaképe,de neki is együtt működött a hite cselekedetekkel.
(pl:mikor elindult feláldozni gyermekét)

Nem tartok ki az "igazam" melett,csak jó elemezni a Bibliát.(nehogy szektásnak tartsatok  :D)

Greg Open Beszélt a BP-i gyülekezet egyik tanításán:
(nem tudom szó szerint,de amire emlékszem)

Megtérésem után próbáltam hirdetni az igét.Alig volt pár személy a megtérésem utáni 2 évben,akivel beszélni tudtam volna az igéről.
2 év után elmentem egy xy.-n gyülibe,ahol imádkoztam és kértem az Úrat,hogy adjon meg mindent nekem,amit adni szeretne.
Akkor abban a pillanatban nem éreztem semmiféle változást,de a következő hétben már 2 embernek tettem bizonyságot Isten-ről és figyeltek arra mit mondtam nekik.

Greg-nek beindult az evangélizácio...Most pásztor a Bp-i gyüliben,de sok helyen megfordult már.

Persze nem jelenti azt,hogy elötte nem voltak ajándékai az Úrtol.


Isten áldjon benneteket :igen:
 

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Február 19, 17:00:42
Csak az Úrban dicsekszem, de én aznap hírdettem már az Igét többeknek. Nem telt el 24 óra sem.  :igen:

Én se tartok ki az igazam mellett.  :igen:

De nem válaszoltál a kérdésemre, sebaj majd megírom akkor.  :D

Ján. 20,22 És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet!

Jézus Isten Szellemét lehelte rájuk. Majd közli velük, hogy elküldi a Pártfogót, a Vígasztalót. Addig a Szent Szellem, csak azokra volt kitöltve, akiket Isten kiválasztott, papokra, királyokra. A felső házban azután beköltözött a tanítványokba, addig csak rajtuk volt.  Az igazi megtapasztalás a felházban volt látható.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kiscsillag - 2007 Február 19, 21:21:36
Az Apcs.2-ben azt olvashatjuk,hogy akiket szíven talált Péter apostol beszéde, azt kérdezik,hogy mit tegyenek!
A válaszban.....ott van,hogy térjenek meg , Jézus nevében keresztelkedjenek meg...bűnök bocsánatára és kapják a Szentlélek ajándékát!

Ebben sem személyválogató Isten...kapja,aki hozzátér! MIndenkinek a saját mértéke szerint,ahova küldeni fogja szolgálni.

Ugyanis,a missziói parancsban a tanítványokat megbízza az örömhír terjesztésével. Erőt kapnak a Lélektől Pünkösd után és  így tudnak menni.
Szolgálatba állítja az embert Isten. Oda ahova elhívja. Ez  pedig különböző és ezért az ajándékok is különbözőek. Nem mindenkinek ugyanaz a feladata,de hiszem ,hogy mindenkit elhív szolgálatra.

Ugy látom,hogy sokan azért is nem látják a saját ajándékaikat,mert nem gondolják ,hogy szolgálniuk kellene. Pedig a szolgálat nem abból áll ,hogy valakit pásztornak hív el Isten vagy "neves" evangélizátornak.
Micsoda szolgálat lehet például egy hívő nagymama élete,ha az imádságra gondolunk....

Nem lehet ok az ,hogy megtértem és az elhívásom nem egy látványos szolgálatra vonatkozik és nem csinálok "semmit".
Akkor hogy növekszem a hitben,a Krisztus ismeretében?
A megtérés nem a végállomás hanem a kezdete a keresztyén életnek.

A Lélek ajándékait az apostolok is a szolgálatra "használták"!



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Február 19, 23:51:24
Szia Mária!

Mária írta:
"Ján. 20,22 És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet!

Jézus Isten Szellemét lehelte rájuk. Majd közli velük, hogy elküldi a Pártfogót, a Vígasztalót. Addig a Szent Szellem, csak azokra volt kitöltve, akiket Isten kiválasztott, papokra, királyokra. A felső házban azután beköltözött a tanítványokba, addig csak rajtuk volt.  Az igazi megtapasztalás a felházban volt látható."

NE haragudj,de én pont fordítva tudom.
Amikor is Jézus rájuk lehelte a Szentlelket,akkor van a Görög Bibliában az "en" előtagocska.Tehát ekkor költözött beléjük!És nem rájuk.
Amikor a felsőszobában voltak akkor szállt rájuk a Szentlélek,vagyis az "epi" - erő a szolgálatra(Karizma).

Lk 24,49   
"És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel."


Kérdésedre:
"Mit gondolsz, amikor kiküldte Jézus kettesével a tanítványokat, akkor nem volt erő rajtuk?"

Egy kérdéssel válaszolnék.
Közöttük volt a 12 tanítvány?
Közöttük volt Judás?
Talán meg volt térve?

ISten utjai nem a mi útjaink.Nem kell mindent megértenünk.

Azonban ha nem volt a 12 tanítvány közöttük,akkor jövök egy másik igével.

Lk 9,1
"Miután összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, és a betegségek gyógyítására."

Ez a felsőszobás eset elött történt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Február 20, 09:27:03
Antee! Elgondolkodtató amit írtál. Az is elfogadható a rászemről. Jó egyébként kutakodni, mert én se tudok mindent. Ajjaj, de mennyit nem! Tanulhatunk egymástól, ameddig szeretetben tudjuk ezt tenni. Hiszem, hogy eddig jól működött ez.
De van egy érdekes dolog még. Illés nem volt a felházban, mégis rajta volt Isten Szelleme és ereje. Elizeuson is.... Az ószövetségi kiválasztott szenteken is ott volt Isten Ereje nem csak a felházban pünkösdkor. Luk. 9:1 is jól szemlélteti. De örülök, hogy leírtad, mert tovább lehet kutatni ebben is. A Szent Szellem a templomban élt az ószöv alatt. Jézus halálakor tört ki onnan. Akkor már nem vett ott lakozást, hanem Pünkösdkor mindenkire kiáradt a Szent Szellem, Jóel ezt megprófétálta. Már mi vagyunk Isten szent tempolmai és nem a templomi épületben lakik. De mit jelent, hogy minden testre kitöltöm a Szellememet? Hamár egyszer rajtuk volt Isten Ereje és Szelleme, miért kellett újra venniük a felházban? Az is igaz, hogy nem csak a 12 tanítvány volt ott, hanem 120 fő. Ebben Mária is benne volt. Mire tudok következtetni? Ő is szólt nyelveken.? Ezek nagyon érdekes dolgok és valóban az Úr titkai. A kinyilatkoztatás a miénk csak.

Kérdésedre a válasz: Közöttük volt valószínű. Meg volt térve Júdás? A megtérés a hiszek Jézusban mint megváltóban. Ő pedig hitt a Messiásban. Vagy én tudom rosszul? Nem a cselekedetei miatt mondjuk, hogy meg van térve. Nem attól van üdvösségünk és ezt tudjuk is. Az ószöv. szentek, azok voltak, akik hittek a Messiás eljövetelében, ma pedig, akik hiszik, hogy elvégeztetett a Megváltói munka, vagyis Jézus meghalt, feltámad.... Később Júdásba beleköltözött a sátán. Jézus még nem élt benne, hiszen ott volt közöttük és a Megváltás még nem volt meg addig. Jézus a feltámadás után költözött a Szent Szellemmel az emberekbe.

Isten szuverén Isten és annak adja az Erejét, akinek akarja. Még a pogányokra is kitöltetett, írja a Biblia. Nem igen tudjuk, hogy Júdást használta-e a gyógyítás szolgálatában, lehet, hogy csak azt, aki vele volt, de az is lehet, hogy igen, mert amikor visszamentek Jézushoz, beszámoltak arról, hogy mi mindent tett Isten a szolgálatuk alatt. Ebből én azt vonom le, hogy nem számít ki vagyok, ha használni akar az Úr! Nem magam miatt teszi, hanem Őmaga miatt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Február 20, 10:50:14
Sziasztok!

Én írtam! :D

"Amikor is Jézus rájuk lehelte a Szentlelket,akkor van a Görög Bibliában az "en" előtagocska.Tehát ekkor költözött beléjük!És nem rájuk.
Amikor a felsőszobában voltak akkor szállt rájuk a Szentlélek,vagyis az "epi" - erő a szolgálatra(Karizma)."

A Görög Bibliában nincs előtag szócska az esetekben.

De ugygondolom hogy amikor Jézus rájuk lehelt akkor beléjük költözött.(nem olvashatunk karizma megnyilvánuláskor abban az esetben,igaz nem bizonyít semmit)

Amikor a felső szobában voltak,akkor egyértelműen megnyilvánult a Karizma.

Amikor kiküldte Jézus a 70(72) tanítványt,akkor felruházta Őket erővel!
Amikor a 12 tanítványt kiküldte,szintén felruházta Őket erővel!

Miért mondta hát Jézus hogy maradjanak a városban,míg erőt nem kapnak a Szentlélektől,ha egyszer már felruháztattak erővel?
Ahogy tudjuk,a Karizma is egy ISten akarata szerint megnyilvánulo ajándék.
Nem rendelkezünk mindenkor vele.Ha gyógyító ajándéka van valakinek,nem tud mindenkit meggyógyítani!Hamar munka nélkül maradnának az orvosok.
De természetesen a tanítás ajándéka és több Karizma velünk van és rendelkezésünkre áll mindenkor.
A "nagyobb" Karizmákat Isten a kezébe vette,és Ő irányítja...Mert mi nem tudunk mindenkor helyesen bánni vele.

Ugygondolom hogy amikor kiküldte a tanítványokat,akkor még egy olyan formája volt a Szentléleknek ami nem volt a hívőknek elérhető.
Csak akinek Isten akarta adni.
Viszont a felsőházas eset azt mutatta,hogy MINDENKIRE kitöltetett a Szentlélek!Akik benne hisznek...

Jóel 3,1   
"Azután kitöltöm majd Lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak."

 

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Február 20, 13:29:39
folytatom
1 Kor. 12,15-21 Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért? És ha a fül ezt mondaná: mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért? Ha az egész test szem, hol a hallás? ha az egész hallás, hol a szaglás? Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, amint akarta. Ha pedig az egész egy tag volna hol volna a test? Így azonban sok tag van ugyan, de egy test. Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem.

Mindegy, hogy én mit gondolok a te egyházadról, attól az még Istené. A baj akkor van és van, amikor a Test tagjai harcolnak egymással! Képzeld el a testedet csak szemekkel, vagy ahogy a szemed harcol az orroddal, vagy az egyik lábad nem arra akar menni, amerre a másik vagy akezed ellentétesen működik. Kész káosz nem? De sajnos ezek vagyunk mi! Egész jól nézhetünk ki a világ szemében így, meg ha belegondolunk, mi is meg kell lássuk ezt. Minden testrész a saját dolgát akarja tenni, és senki nem akar a Szent Szellemre figyelni, hogy Ő  mit akar! Ha ez nem így lenne, sokkal áldottabbak lennénk. Szükség van az egyházakra és rád  is. Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindenkit, amint akarta. Ő alkotta és nem mi. Isten hozta létre Krisztus Testét! Ezért vigyázzunk mit mondunk az egyházakról, a Testről. Ne hidd, hogy te, mint Krisztus Testének tagja, nem vagy fontos, vagy nem számít, hogy ott vagy-e vagy sem. Igenis számítasz!

1 Kor. 12,22-25 Sőt sokkal inkább, amelyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek: És amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és a melyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; A melyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván, Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok.
 
De önmagukért beszélnek ezek az igék. Melyiket emeli fel Isten? Bizony pont azokat magasztalja fel, amelyeket mi hajlamosak vagyunk alábecsülni.

1 Kor. 12,26 És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.

Bennünket mindannyiunkat Isten helyezett Krisztus testébe! Ha szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind. MIÉRT? Mert egyek vagyunk Öbenne! Be kell töltenünk a szolgálatot.

1 Kor. 12,28 És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit.

Nem mindenkit, hanem némelyeket hívott el az Úr erre a kegyelmi ajándékra.

1 Kor. 12,29-30 Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévő erők-é? Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é?
 
Nem, nem vonatkozik mindenkire. Tudok egyházról, ahol ráerőltetik ezeket az ajándékokat a szolgálókra, a nyelveken szólást pedig minden tagra vagy aki beteszi oda a lábát. Nem helyes!

1 Kor. 12,31 Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképpen való útat mutatok néktek.

Vajon mi ez az ÚT? A következő fejezetben tárgyalja ki Pál. A SZERETET! Kitől jön ez a szeretet, agape? Ez egy olyan szeretetről szól, amely Istentől származik.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Február 20, 13:30:41
folytatom: 1 Kor. 12,8-11Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Szellem által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Szellem szerint; Egynek hit ugyanazon Szellem által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Szellem által; Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; De mindezeket egy és ugyanaz a Szellem cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.

Amikor megkapjuk ezeket az ajándékokat, nem jelenti azt, hogy ez mindig működik, de nem is követelhetem ki. Amikor az ismeret ajándéka elkezd működni az életemben, engem is megdöbbent amikor beteljesedik. Legtöbb esetben egy hátsó csendes hang mondja és nem egy orkánszerű hang. Vagy amikor a gyógyítások ajándékai jönnek működésbe, magam is meglepődök rajta. De a gyümölcsökön meglátszik. Mivel nem én gyógyítok, nem tudom kiket gyógyít meg Isten. Én csak hitben kilépek és teszem a dolgom. Sok rákos, daganatos, epilepsziás, szív-, szembeteg.....gyógyult már meg a szolgálatom során, de nem tudom mikor ki gyógyul meg. Engem is boldogsággal tölt el minden ajándék, amikor felszínre jönnek a gyümölcsök.

1 Kor. 12,12-14 Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképen a Krisztus is. Mert hiszen egy Szellem által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg.  Mert a test sem egy tag, hanem sok.

Itt a lényeg. A test se egy tagból áll!, van fülünk, lábunk, orrunk, kezünk.... Ha fáj a fejed, az egész tested nyomorultul érzi magát, igaz? Ha a testünk egy bizonyos része szenved, akkor az egész testünk szenved. Mi Krisztus Teste vagyunk. Ide tartoznak a katolikusok, reformátusok, baptisták és bármelyik kisegyház, ami Isten Szelleme által lett. Senki nem mondhatja, hogy ő az igazi egyház! Ez hamis és téves tanítás! Mi mindannyian Krisztus Testének részei vagyunk és testvérek az Úrban. A menybe nem számít melyik gyüliből mentél oda. Azt is bátorság lenne kijelenteni, hogy csak ők egyedül képezik az egyházat és annak fontosságát, mert Jézus csak az övéké, bennük lakikl Gondolj csak bele, mi lenne, ha csak lábad lenne, füled és egyéb tagod nem. A lábad nem tudja elvégezni a szem munkáját..... mi mindannyian együtt alkotjuk Krisztus Testét. Egyek vagyunk Krisztusban és lehet, hogy bizonyos területeken nem értünk egyet, de attól még testvérek vagyunk az Úrban.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Február 20, 16:06:26
Antee írta: "De ugygondolom hogy amikor Jézus rájuk lehelt akkor beléjük költözött.(nem olvashatunk karizma megnyilvánuláskor abban az esetben,igaz nem bizonyít semmit)"

A karizmák működtek, már akkor is, amikor Jézus még velük volt, hiszen ördögöket űztek a tanítványok, gyógyítottak, megtérésre hívták az embereket.... 
Abban az időben a templomban élt a Szent Szellem. A kitörése után várni kellett 50 napot, hogy visszatérjen a földre. Ez volt húsvét után 50 napra. A tanítványok félelemmel voltak telve, hiszen a felházban bevoltak zárkózva, itt gondolj arra, amikor Mária Magdaléna vitte a feltámadás hírét. Ha a Szent Szellem beléjük költözött volna, akkor bizányra nem féltek volna a zsidóktól. Gondolj arra, amikor megtörtént a pünkösd, akkor Péter milyen hatalommal félelm nélkül kezdett el Igét hírdetni a többiekkel együtt. A karizmáknak igazán a működése csak pünkösd után jött el. Ezt látjuk is a szolgálatukban. Ha Isten Szelleme már akkor bennük lett volna, amikor Jézus rájuk lehelt, akkor valószínű ez az Erő már akkor is működött volna. Ezt én így látom. De, tiszteletben tartom a te nézetedet is.

Anttee írta: "Miért mondta hát Jézus hogy maradjanak a városban,míg erőt nem kapnak a Szentlélektől,ha egyszer már felruháztattak erővel?"

Ez igen érdekes kérdés. Feltételezem, hogy ez az Erő amit Jézus rájuk lehelt, az nem volt végleges. Ez is bizonyítja, ha benneük élt volna Isten Szelleme, akkor nem kellett volna pünkösdi kiáradás.

Tegyük fel, hogy beléjük volt költözve már akkor a Szent Szellem, amikor Jézus rájuk lehelt. Akkor mivel magyarázható, hogy csak a felház után volt Erő rajtuk? Netán akkor még nem adott Erőt nekik Isten?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Február 21, 00:49:29
Sziasztok!

Mária írta:
"Ha Isten Szelleme már akkor bennük lett volna, amikor Jézus rájuk lehelt, akkor valószínű ez az Erő már akkor is működött volna. Ezt én így látom."

Én ugy gondolom,hogy a rájuklehelés elött még csak mellettük volt a Szentlélek.(ez az első szint a 3-ból)
Amikor rájuk lehelt Jézus,akkor költözött beléjük.(és amikor lakozást vesz bennünk,nem biztos a Karizma.Ez a második szint a 3.-ból)
Amikor a felsőházas eset történt,akkor történt a Szentlélek RÁSZÁLLÁSA(Szentlélekben tulcsordulni) és megjelentek a Karizmák is.
(ez a harmadik szint a 3.-ból)

Rermészetesen történhet együtt a 2. és a 3. szint.
Amint láthatjuk Péter hírdetését Jézusról Joppéban.

De ugye itt marad a tanítványok kiküldetése kérdés.
Szerintem nem tudunk pontos választ adni.
Én így gondolom(egyszerűen :D ): Akorra kaptak egy erőt!Egy időre.
Lehet nem magyaráz meg semmit,de eszembe jutott az,hogy Jézus adta a hatalmat.És nem a Szentléleknek tulajdonította azt.

Azzal a próféciával jövök,mint Péter.

Jóel 3,1   
"Azután kitöltöm majd Lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak."

Tehát AKKOR töltetett ki a Szentlélek.(felsőházas eset).
Tehát Jézus megdicsőülése után.

Tehát három szintet tartok egyértelműnek:
1.,Szentlélek mellettünk van.(Jn 16,8   "És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet.")
2.,Szentlélek bennünk van.(Jn 14,17   "...ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.")
3.,Szentlélek rajtunk van.(ApCsel 1,8   "Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek")

Ugyhiszem,hogy amikor mellettünk van a Szentlélek,akkor vezet el az Üdvösségre,Jézus megismerésére.
Amikor lakozást vesz bennünk,akkor ugye Szentlélek temploma leszünk és keresztény megigazult emberek.
A harmadik esetben meg Isten ajándéka száll ránk.Ugyvélem hogy sajnos ez az ajándék sokaknak nem adatik meg,mert rosszul gondolkoznak e-felöl.Talán tenni akarnak érte valamit.Vagy nem hisznek benne.De ennek ellenére Üdvözülhetnek.
Tehát szerintem a Szentlélek záloga ez.Mint amikor a jegygyűrűt(huha...igy kell írni?)adjuk a leendő házastársnak.
Kis ízelítő a Mennyek országából:)

Az igéket remélem hitelesen illesztettem be.
Nem akarom kaszabolni a Bibliát,és kiemelni részeket ami esetleg teljesen másra utal.

Alázatban akarom kutatni az igét  :D

Isten áldjon benneteket!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Március 01, 16:20:46
Egy keresztény weboldalról ollóztam: " Kedves testvérek! Az özönvíz óta talán még sohasem volt olyan nagy szükség az emberek megtérítésére, mint most, az utolsó időkben.

A gonoszság szaporodik, istenkáromlás mindenütt. Pénzimádat, intézményesített lopás, csalás, kizsákmányolás, eladósítás, nyomorba döntés. Erkölcsi züllés, abortuszok, házasságtörések, családok felbomlása, a paráznaság és a homoszexualitás nyílt ünneplése. Sátánista rock és modern művészet, okkult, keresztény-ellenes filmek, mágiára csábító gyerekkönyvek, megrontó média. Háborúk szítása és más emberiség-ellenes bűntettek sötét célokért. A gonoszságot ostorozók félresöprése és üldözése. Langyos, megalkuvó, sőt elhajló hivatalos egyház. Sátán teljes erőbedobással dolgozik.

Mint megvadult csorda a szirt széle felé, úgy nyargal az emberiség a végítélet felé. A legtöbb embernek azonban fogalma sincs saját bűnös voltáról és hit általi megtisztulásának szükségességéről, Istenről, a végítélet, a pokol és a mennyország létezéséről, az utolsó napok és az Antikrisztus közeledtéről.

Kedves keresztény testvéreink, ne nézzétek tétlenül ezt a rontást! Nekünk kötelességünk figyelmeztetni az élőket a veszélyre! Isten ránk bízta titkait, papoknak kenettünk fel a Szentlélek által, az evangéliumot kell hirdetnünk."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Március 01, 16:22:24
Ezt is onnan ollóztam:  Az utolsó idők

Az utolsó idők

Sok jel mutat arra, és világszerte számos keresztény véli úgy, hogy az utolsó idők közel vannak.

Befolyásos emberek titkon egy világméretű összeesküvésen dolgoznak azzal a céllal, hogy létrehozzanak egy világkormányt egy világdiktátorral az élén, és rabszolgákká tegyenek minket. Összejöveteleiken háborúkról, forradalmakról, tőzsdeösszeomlásokról, tudományos és ideológiai irányzatokról hoznak döntéseket. A média sohasem tudósít ezekről a színfalak mögötti döntésekről, de az információ azért kiszivárog.

Vezetőink arról próbálnak minket meggyőzni, hogy demokrácia és szabadság felé haladunk. A kérdés az, miért hisszük azt, hogy egy demokratikus társadalomban élünk, ha véleményünket az a média formálja, amelyet egy maroknyi embercsoport tart az ellenőrzése alatt? Miért hisszük azt, hogy szabadok vagyunk, amikor a kormány, a bankok és mások hatalommal rendelkeznek felettünk?

Az emberek ellenőrzésének egyik leghatásosabb módszere az egyre jobban terjedő számítástechnika használata. Személyes, életrajzi, orvosi és pénzügyi adataink egyre halmozódnak egy állandóan növekvő, és az egész világra kiterjedő számítógépes hálózat adatbázisaiban, amelyekbe a rendőrállamok ügynökei és bürokratái egy pillanat alatt beletekinthetnek.

A távközlési vállalatok nagyteljesítményű számítógépei minden telefonbeszélgetést rögzítenek. Az állampolgárok hollétének kiderítéséhez a mobiltelefonok is hatásos eszközök. Nagyon kevesen tudják, hogy a mobiltelefonok bekapcsolás után parányi helymeghatározó eszközökké válnak, közölve koordinátáikat a telefontársaság számítógépével.

E-mail és internet tevékenységeinket is figyelemmel követik, és azokon keresztül az érdeklődési körünket, személyiségünket és barátainkat. Mivel a számítógépek modemjei kétirányú összeköttetésre képesek, ezért nemcsak mi tölthetünk le valamit a világhálón keresztül, hanem a mi gépjeinkről is letölthetőek az adatok (hacsak egy jó védőprogram meg nem akadályozza azt). Velünk csak elhitetik, hogy van magánéletünk, de tulajdonképpen már semmi sincs.

Kém műholdak figyelnek minket éjjel és nappal, amelyeknek olyan nagy a felbontóképességük, hogy meg tudják állapítani annak az újságnak a címét, amelyet az utcán olvas valaki. Videokamerák követnek minket az áruházakban, bankokban, vállalatoknál, metróban, közterületeken és utcákon. Egy részük látható, más részük rejtett, és sohasem tudhatjuk ki figyel minket! A jövő interaktív tévéiben elrejtett kamerák ugyanúgy nézni fognak minket, mint ahogyan mi nézzük a tévét. Ez nagyon hasonlít George Orwell regényében, az Ezerkilencszáznyolcvannégy-ben leírtakhoz.

Ez a globális ellenőrzési rendszer nagyon hatékony és egyre hatékonyabb lesz. Modern rabszolgákká válunk elektronikus pórázakon.

Minél több bankkártyát adnak nekünk és minél több helyen lehet azokat használni, annál kevesebb készpénz van forgalomban. Ez odáig fog fajulni, hogy a készpénzes ügyletek „gyanúsakká” fognak válni, és azt fogják nekünk mondani, hogy készpénzt csak a bűnözők használnak törvénytelen ügyletekre és pénzmosásra. Az igazi ok ellenben az, hogy nyomon akarják követni a pénz mozgását a világon, ami nem lehetséges készpénz esetén. Nemsokára beköszönt a pénznélküli társadalom és pénzügyi ellenőrzés! Gondolkodásunkat finoman és fokozatosan arra hangolták, hogy boldogan és készakarva fogadjuk el ezt a helyzetet. A módszer: fokozatos és alattomos manipuláció, hogy az emberek rá se jöjjenek, hogy átverték és becsapták őket.

Arra kell számítani, hogy a dolgok egyre rosszabbra fognak fordulni, és létre fog jönni egy globális diktatúra egy világdiktátorral az élen, aki valószínűleg a Bibliában [1] megjósolt megpróbáltatás idejének „fenevad”-ja lesz, azaz az Apokalipszis ideje alatt uralkodó Antikrisztus. Senki sem tudja, mikor fog ez bekövetkezni, egyedül csak Isten.

Nemsokára látni fogjuk egy egyetemes biometrikus azonosító, valószínűleg egy testbe ültethető kis készülék, mikrochip bevezetését, amely a kártyákat és személyazonossági igazolványokat fogja felváltani. Nagyon valószínű, hogy ez lesz az a jobb kézre vagy homlokra felteendő „fenevad bélyege”, amelyről János apostol ír a Jelenések könyvében [2]. Azok, akik nem veszik fel a fenevad bélyegét, sem a fenevad nevét, sem nevének számát, ami 666, nem fognak tudni venni vagy eladni — így valószínűleg éhenhalnak. Azokat, akik nem imádják a fenevadat, sem annak képét, ellenben hirdetik az evangéliumot, megbünteti a kegyetlen diktatórikus rendszer, és valószínűleg kivégzik őket [3]. Akik imádják a fenevadat és képét, és bélyegét magukra felveszik, a végén rosszabbul járnak, mert Isten megbünteti, a tűznek tavába veti őket [4].

Mi, keresztények, ne vegyük fel magunkra ezt a bélyeget, bármi is legyen a következménye. Jobb testben meghalni és örök életet nyerni, mint még egy pár évet élni ezen a földön, de az örökkévalóságot a tűzben tölteni. Még nem tudjuk pontosan, mi lesz ez a bélyeg, de fel fogjuk ismerni, ha eljön az ideje. Az Antikrisztust is felismerjük majd, aki minden valószínűség szerint nagyon okos és karizmatikus világdiktátor lesz, egy nagyon gonosz hazudozó és csaló, aki erejét a „sárkánytól”, azaz a Sátántól kapja. Üldözni fogja a keresztényeket és megöli őket [5], de mindenki imádni fogja őt, „a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett, e világ alapítása óta.” [6] Néhány évig fog uralkodni, azután pedig Isten a tűznek tavába veti őt a hamis prófétával együtt [7].

Az utolsó idők eseményeit a János Jelenések könyve írja le részletesen és szimbólikusan, amelyet a Pátmosz szigetére száműzött János apostol írt kb. Kr. u. 90-ben. „Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, a melyek megírattak abban; mert az idő közel van.” (Jelenések 1,3)

Kedves olvasó, ne ess kétségbe, van remény! Jézus Krisztus nem hiába halt meg érettünk. Akik életük során a hitükért szenvednek, vagy mártírhalált halnak, végül elnyerik örök jutalmukat."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zs - 2007 Március 28, 00:13:55
Sziasztok

Az Írás szerint még nem teljesen tiszta számomra, hogy aki meghal az hová kerül az Utolsó Ítéletig.
De ugye az biztos, hogy van aki egyből a mennybe kerül, hiszen maga Jézus mondta az egyik latornak, aki mellette függött a kereszten, hogy még aznap a mennyben lesz vele.
Ha pedig  mások egyből a pokolra kerülnek, akkor úgy logikus, hogy ott vezekelnek az utolsó ítéletig.
Hiszen annak semmi értelme nincs, hogy feltámassza Krisztus a holtakat is az utolsó ítéletre, ha egyszer így is úgyis a pokolban fogják végezni örökre.
S mivel az alábbi igékben arról van szó, hogy Krisztus hírdette az evangéliumot a megholtaknak is, így lehet abban valami, hogy az utolsó ítéletig vannak, akik 'valahol' vezekelnek, vagy nem tudom mit csinálnak..., mert bizonyára nem azért hírdette a holtaknak is Krisztus az evangéliumot, hogy ne menekülhessenek meg...
Szóval kérdés, hogy az Igében a 'tömlöcz' az hol is van vajh.

Péter 1.3
18.  Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint;
19.  A melyben elmenvén, a tömlöczben lévő lelkeknek is prédikált,
20.  A melyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, a melyben kevés, azaz nyolcz lélek tartatott meg víz által;
 
Péter 2.4
5. A kik számot adnak majd annak, a ki készen van megítélni élőket és holtakat.
6. Mert azért hirdettetett az evangyéliom a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Március 28, 01:22:25
Szioka..

Az írásban több különböző helyet említ a halottak, az gonoszok és az engedetlen angyalok és lelkek számára.
Az egyik a Tarzusz, ahol a gonosz angyalok megkötözve vannak és várják az ítéletet.

Amiről te kérdeztél, az a Hádész, más néven Seol! Ha olvastál a gazdag és a Lázár történetéről, akkor ott egy kis betekintést találhatsz.
Ugyanis amikor meghalt a gonosz gazdad és Lázár, akkor MINDKETTEN ide "szálltak" le.
De ennek volt egy jó és egy rossz oldala. Lázár a koldus Ábrahám keblén nyugodott és pihent, míg a gonosz gazdag a rossz részében gyötrődött. Ábrahám valami ilyesmit mondott a gonosz gazdagnak, mikor Lázártól egyhülést kért: Van közöttünk egy nagy szakadék, hogy senki se tudjon átmenni hozzátok és senki se tudjon átjönni hozzánk.

Lukács levelében olvashatunk hogy Jézus a halálakkor leszállt ide.
Lk 4,18
"Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat"

Az Ószövetségi Szentek még Jézus Krisztus kereszthalála elött haltak meg. Az Ige beszél arról, hogy lehetetlen hogy állatok vére
bűnt fedezzen el. Péter ír a levelében arról, hogy ebben a Seolban Jézus prédikált a foglyoknak.
Ugygondolom hogy a kegyelem evangéliumát osztotta meg!

Van szerintem egy igen meglepő dolog. Ez a Seol tehát a föld gyomrában van.
Az Ige beszél valahol arról ( nagyon örülnék ha megtalálnátok és elmondanátok nekem hogy hol is van ), hogy ez feneketlen mélység.

A Föld gyomrában nem lehet mélyebre menni, mert csak kifelé tudnánk jutni, mivel a föld kerek.

Ez csak egy része, a kérdéseid megválaszolásának, de biztosan más is ír neked ;)

Isten áldását nektek!
 
 

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zs - 2007 Március 28, 14:17:10
Mivel a tisztítótűz kapcsán írtam az előzőeket is, így még kiegészítem.

Bizonyára azért gondolják a katolikusok úgy, hogy van a tisztítótűz, mert hiszen van arról ige az Írásban, hogy lángokban vannak azok, akik a pokolba kerülnek.
S azóta, hogy az előző hozzászólást írtam, kiderülhetett számomra, hogy igen, azonnal a pokolba kerül az, aki nem a mennybe...
hiszen itt az ige erről:
Lukács 16.
22.  Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték.
23.  És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében.
24.  És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.
25.  Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel.

Tehát, a pokolban úgymond 'tisztítótűzben' vannak a megholtak.
És azért gondolhatják úgy a katolikusok, hogy van onnan kijövetel, merthogy Jézus Krisztus a pokolban is hírdette az evangéliumot.
Igaz ugyan, hogy az is benne van az írásban, hogy azoknak, akik Noé idején istentelenek voltak.
No meg azért is gondolhatják így a katolikusok, mert voltak emberek, akik látomást kaptak a pokolról, a tisztítótűzről..
Az én álláspontom meg az, hogy talán azért szabadulhat onnét valaki az utolsó ítéletkor, merthogy ha nem szabadulhat, akkor ugyan mi értelme lenne, hogy Krisztus feltámassza őket is az utolsó ítéletre, a pokolban lévőket, ha mindenképpen oda kerülnek vissza.../?/

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Március 28, 15:43:02
Sziasztok.

jövök egy igerésszel:

Jel 20,13-15
"A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki cselekedetei szerint.
És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava.
Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették."

Ez sokmindent megválaszol.
 
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kiscsillag - 2007 Március 29, 10:05:08
Ha jól veszem ki a szavaidból Zs, akkor úgy látod és az a véleményed, hogy akik itt a földön nem "ütöttek" meg egy megfelelő mércét Isten szine előtt, azok a pokol tűzébe kerülnek egy darabig ,hogy megtisztuljanak és méltók legyenek ,hogy Isten országába menjenek? Aztán majd az ítéletkor eldöl,hogy mi is lesz?

Ha rosszul értelmezem szavaid,akkor elénézésedet kérem....néhány gondolat hozzá...

Az Igében azt olvassuk,hogy ,aki HISZ Jézusban annak örök élete VAN!  Nem azt irja,hogy majd lesz és majd ha megérdemled stb..hanem ,hogy ha hiszel VAN! Most! Sőt tovább is megy az ige..azt mondja ítéletre sem mész,hanem átmész a halálból az életbe!
Isten nem személyválogató,nem emberi módon gondolkodik.Az Ő szava áll és igaz, tőlünk függetlenül.
 NIncs módunk kiérdemelni, megszerezni ezt a kegyelmet, hanem ajándék,mert különben soha nem
 lehetne a miénk!  A húsvéti eseményeket kísérhetjük talán jobban a mostani időben és  megérthetjük,hogy minden ,ami történt a nagyhéten, a kereszten ezért történt,mert KEGYELEM!
Aki ezt elfogadja annak már most élete van....hanem , azon pedig az Isten haragja marad,ahogy olvassuk az igében.

Azon elmélkedni pedig tényleg csak okoskodás és tőlünk végülis független , hogy mi történt akkor ,mikor Jézus alászállt a pokolba és kiket szabadított ki és miért, legyen az Isten dolga.
A miénk a kegyelem elfogadása,mert ha annak élünk,hogy majd esetleg lesz rá módunk a tűzben megtisztulni, akkor nem hiszünk és nem fogadtuk el Jézust.

szeretettel
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zs - 2007 Március 29, 22:16:50
Szia shalom

Persze, Isten dolga, s Isten tudja, hogy mi lesz.
Csak hát ugye az ember el-eltörpreng, hiszen látván az embereket, ismerősőket, családtagokat, akik még nem tértek meg, nem éppen örömteli gondolat, hogy valaki közülük elvész esetleg....  :(
S másrészről meg, mégiscsak valahol az logikus, hogy a tűz az tisztít...
Na mindegy.
Ennek kapcsán csak azért írtam, mert egy másik topicban a tisztítótűzről volt szó, s az addigi hozzászólásokból az derült ki, hogy mindenki kizárja a lehetőségét annak, hogy az utolsó ítéletig még tisztulhatnak, s akár meg is térhetnek, akik a pokolba kerültek.
Bennem meg az van, hogy Isten igazságos, és ha oda is kerül valaki, és ott igazán megbánja bűneit, ..megtisztul,... akkor Isten csak nem veszejti el örökre.
De ezen tényleg nem érdemes sokat gondolkodni, mert amit tudnunk kell, azt Isten kinyilatkoztatta a Szentírásban.
...Bár az is igaz, hogy Jézus azt is megmondta a tanítványoknak, hogy sok dolog van, amikről nem beszélt még nekik, de majd a Szentlélek..
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Április 16, 14:17:13
Zs: "Bennem meg az van, hogy Isten igazságos, és ha oda is kerül valaki, és ott igazán megbánja bűneit, ..megtisztul,... akkor Isten csak nem veszejti el örökre."

A helyzet az, hogy az ember a földön dönthet a sorsáról, a pokolban már nem. Semmilyen tűz nem tisztítja meg a pokolban élőket. A tűz ami a Bibliában van, az nem a pokolban élők tisztításáról szól. - Ez is a sátán megtévesztő taktikája, elhitetni a tisztulás lehetőségét a pokolban. Mivel Isten igazságos, és a sátán ne vádolhassa meg, így az ítéletre elő kell jönnie onnan is mindenkinek. A sátánt eltudum képzelni mi mindent hazudik az Atyánkról a vele élőknek, hiszen ő a hazugság atyja. Valami olyasmire gondolok, hogy Isten soha nem szeretett téged. Látod, most is hová kerültél miatta, majd én a gondodat viselem csak imádj engem.... Ezt arra alapozom, hogy az élőkkel is ezt teszi.

Nekünk nem szabad feladni az imádkozást a családtagjainkért.... Szüntelenül imával kell hordozni, nem megrestülni. Az imáink pedig megválaszolásra találnak Isten előtt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Április 16, 15:25:01
"Gyakori hibás kérdés: „Hogyan tud egy szerető Isten örökkévaló büntetésre adni az embereket?” A kérdés maga hibás, mert az általunk szolgált szerető Isten egyetlen embert sem küldött a pokolba, és nem is fog soha. A valóság az, hogy Ő a szabad akaratunk megszegésén kívül minden egyebet megtett azért, hogy ne kerülhessünk a pokolba. A szeretet Isten a Fiát küldte a keresztre, hogy az ember ne kelljen bekerüljön a pokolba. Jézus az elveszettekért jött, és Isten mindent megtett, de az ember a saját akaratának következtében megy a pokolba. A kérdés helyesen így hangzik: „Hogy lehet az embere annyira eszetlen, hogy saját választása miatt a pokolba kerüljön, amikor Isten mindent megtett, hogy megóvja ettől?” Mert ez az igazság."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Április 17, 15:30:01
Szerintetek és a Biblia szerint, hová kerül a hívő ember szelleme, ha kilép a testből? Jézushoz egyből, vagy vár valahol a feltámadásra. Mi a feltámadás? Mi támad fel? Igével gyertek elő.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zs - 2007 Április 17, 15:37:21
Mária:
Nagyon érthető amit leírtál. :)
S egyezik azzal is, amit mostanában olvastam.
Ráthonyi László: Látomások című írása megjelent könyvben is /nem biztos, hogy lehet még kapni.
Nekem a könyv kivonatát küldte el e-mailben.
1980-as évek elején történt vele az, ami aztán a megtérését eredményezte.
Vagyis a pokolba 'vitték' le.
Nagyon tanulságos az írás.
S hát igen, az derül ki, hogy aki oda kerül, azon nem segít már semmiféle ima, könyörgés sem.. legalábbis ezt írja..
Nos, én igazán nem tudom.
Csak az van még bennem mindig, kérdőjelként, hogy minek lesznek feltámasztva azok is akik a pokolba kerültek, az utolsó ítéletre, ha egyszer már valóban végleges rajtuk az ítélet...?


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Április 17, 16:01:37
A helyzet az, hogy mi tudjuk, hogy ők ítéletre várnak, de ők valószínű nem. Meg kell ezért jelenjenek Isten ítélőszéke előtt, hogy megtudják az igazságot! Amit eddig tagadtak, az valóságos. Mi ez? Jézus meghalt értük és feltámadott, ezért szükség lett volna, hogy elfogadják a Messiást, Akit ők elutasítottak. Ezt kell megtudniuk, hogy igaz!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zs - 2007 Április 22, 22:58:33
Mária, az Ítélőszék előtt mindenkinek meg kell jelennie, nem?
Az Írásban ez áll.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Április 23, 00:10:55
Szioka!

Először is Jézus ezt mondta:
Jn 5,24
"Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sõt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe."

Olvashatunk az írásban 2-fajta itéletről.

A nagy fehér Királyi trónus ( Jel 20,11 ).
Ez az a trónus, ahol megitéltetnek azok, akiknek a neve nincs beírva az Élet könyvébe.

Van egy másik "ítélő" trónus, ahol az kerül megitélésre hogyan engedtük Isten munkáját az életünkben.
Vagy esetleg még az, hogy milyen motívációkból tettünk dolgokat.

1Kor 3,11
"Mert más alapot senki sem vethet a meglevõn kívül, amely a Jézus Krisztus.   
Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát;   
az a nap fogja világossá tenni, mivel tûzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tûz fogja kipróbálni.   
Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni;   
de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Õ maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tûzön ment át."

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Április 23, 09:22:12
Igen, egyetértek Antee-val! Mi akik hívők vagyunk, Krisztus ítélőszéke elé kerülünk, ami valószínű nem lesz rossz, hiszen jutalom vár ránk, akár rosszat, akár jót tettünk. Akik viszont elutasították a Fiát, azok Isten ítélőszéke elé kerülnek. Ez pedig künönbség. A mi ítéletünk jutalma a szent Város, a menny, azoké pedig a pokol a kénköves tó akik tagadják Jézust. Elég nagy különbség nem?

2 Kor. 5,10
Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.   

Pál itt kiknek mondja? Ezt vizsgáld meg az Igében az 5. részében.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szolgáló - 2007 Április 23, 10:06:16
Préd.3,17
De arra gondoltam,hogy az igazat is,a bűnöst is megitéli az Isten,mert minden dolognak eljön az ideje,és ő ügyel minden cselekedetre.

Egyik inditék,hogy kedvesek legyünk Krisztusnak,az,hogy mindnyájunknak meg kell állnunk itélőszéke előtt.Valójában nem az ottani megjelenés a lényeg,hanem a nyilvánvalóvá létel.A Krisztus itélőszéke fel fogja tárni életünk Krisztusért végzett szolgálatát pontosan olyannak,amilyen volt.Nemcsak a szolgálat mennyiségét,hanem minőségét is,és még inditékai is felülvizsgálatra kerülnek.
Krisztus itélőszéke az Úrért végzett szolgálatunkkal foglalkozik.Nem arról lesz szó,hogy megváltattunk vagy nem,ez már bizonyos tény.Akkor a jutalomról és a veszteségről lesz szó.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Április 23, 11:47:29
Szolgáló írta: "Akkor a jutalomról és a veszteségről lesz szó."

Ámen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Május 15, 13:12:38
idézet: "Karácsony - egy pogány ünnep?
Először is arra a kérdésre kell választ találnunk, hogy miért december 25-én ünnepeljük Isten emberré lett Fiának szüle­tésnapját. A Bibliában egyetlen időpontot sem találunk, amely támpontot adna az úr születésnapjának megállapításá­hoz. Semmiképpen sem lehet azonban december 25! Az évnek ebben a szakában a nyájakat nem legeltették a Betlehem körüli mezőkön, ahhoz túlságosan hideg volt. Palesztina éghajlata természetesen más, mint a mienk. Decembertől februárig azonban ott is hideg van. A nyájakat általában legkésőbb október végén behajtják a legelőkről, és istállóban telelnek át.
A híres Joseph Mede hosszú, gondos kutatómun­ka után kijelentette: A népszámlálás miatt Krisztus születése­kor minden asszonynak és minden gyermeknek abba a városba kellett mennie, amilyen illetőségű volt, bár sokaknak hosszú utat kellett megtenniük. A tél közepén azonban egy ilyen út túlságosan nehéz volt csecsemőkkel utazó asszonyok és gyermekek számára. Jézus nem születhetett tehát a tél derekán. Születésekor a pásztorok a mezőn tartózkodtak, a nyájaikat őrizték, ami télen lehetetlen volt. És ha valaki úgy gondolná, hogy a tél az évnek ebben a szakában ezen a vidéken nem kemény, annak jussanak eszébe Jézus szavai: Imádkozzatok, hogy ne kelljen télen, sem szombaton mene­külnötök« (Mt 24,20). Ha pedig a tél ilyen kellemetlen időszak a menekülésben, nem tételezhetjük fel, hogy a pásztorok nyájaikkal kint tartózkodtak a mezőn, és hogy asszonyok és gyerekek hosszú, fáradságos úton voltak.

 Fontos az a tény is, hogy a 3. évszázadig a keresztyén egyházban nem ünnepelték a karácsonyt, ez a szokás csak a 4. évszázadban kezdett elterjedni. Krizosztómusz, Jézus bátor bizonyságtevője és mártírja írja 380-ban: Még tíz éve sincs, hogy megismertük ezt a napot (karácsonyt). Tertullianus egyházatya a 3. században ezt írja: A zsidóknak a Szent Szellem szemrehányást tesz ünnepeik miatt. Majd így folytat­ja: Szombatjaitokat -olvashatjuk-, újholdjaitokat és szertar­tásaitokat gyűlöli az én lelkem. Mi azonban, akiknek a szombatok, újholdak és az egykor Istennek tetsző napok semmit sem számítanak, szaturnáliákat (december 25-ét), Janus-ünnepeket (újév), téli napfordulókat és matronáliákat ünnepelünk. Ajándékok áradata érkezik, és az újévi pénz csak úgy csörög, mindenütt a játékok és lakomák zaja hallatszik. A pogány hit mégiscsak jobban bánik híveivel, egyetlen keresz­tyén ünnepet sem vesz igénybe a maga számára. A pogányok sem az úr napján (vasárnap), sem pünkösdkor nem ünnepel­nének velünk, még ha tudnának is róla, mert attól tartanának, hogy keresztyénnek tartanák őket. Mi azonban nem szégyell­jük, ha bennünket pogányoknak neveznek. Miként történhetett, hogy a karácsony december 25-i megünneplése a keleti egyház tiltakozása ellenére bekövet­kezhetett? A válasz éppannyira lesújtó, mint amennyire jel­lemző. A pogányok már jóval a keresztyénség megjelenése előtt megünnepelték ezt a napot, mégpedig a babiloni ki­rálynő fia születésének tiszteletére. A december 25-i kará­csony eredetileg pogány ünnep volt. Egyiptomban Izisznek, az egyiptomi Ég Királynőjének fia a téli napforduló körül született. Annak a napnak a tulajdonképpeni neve, amelyen a karácsony nálunk meghonosult, a Yul-nap, ami bizonyítja babiloni eredetét. Yul a gyermek vagy kisgyermek káldeus neve. A pogány világban széltében- hosszában megülték ezt a születési ünnepet. Mindig azt hitték, hogy a december 25. ünnepe pusztán csillagászati jellegű. A Nap győzelmét jelké­pezte a legrövidebb nap (invictus sol = legyőzhetetlen Nap) fölött. Emellett azonban még egy sokkal jelentősebb háttérről van szó, mégpedig - ahogy már korábban említettük­- Nimródnak, a nagy szabadítónak a születésnapjáról. Babilonban a Napot, ahol az egyébként is az imádat tárgya volt, ezen az ünnepnapon főleg nem mint világító égitestet imádták, hanem mint testté lett istent. A babiloni vallás szerves részét képezte, hogy a Nap vagy Baál (Nimród) a nagy isten. A pogány Rómában Satumus ünnepének nevez­ték. Az a mód is világosan mutatja eredetét, ahogyan a szatumáliákat Rómában ünnepelték. Caligula, a hírhedt ke­resztyénüldöző elrendelte, hogy a szatumáliákat öt napig kell tartaniuk. A féktelenség és kicsapongás napirenden volt. Ez idő alatt a rabszolgák szabadok voltak, uraik ellen mindent megengedhettek maguknak. A szaturnáliák nagy kicsapongá­saikkal megfelelnek Bacchusz nagy ivászattal egybekötött ünnepének, amelyet Babilonban thebet (december) hónap­jában tartottak. Szokásban volt - írja Berosus -, hogy az urak öt napon keresztül engedelmességgel tartoztak rabszol­gáiknak; a házban az egyik rabszolga parancsolt, és bíborba öltözött, akár egy király.

Hogy a december 25-ét az egyház elismerte a karácsony ünnepének, annak első jelét 354-ben a Philokalianus-nap­tárban találjuk. Ezzel igazodik a római gyakorlathoz, amely december 25-ét már 336-ban az úr születésnapjaként állapí­totta meg. A jeruzsálemi egyház ezzel szemben január 6-án ünnepelte Jézus születését és megkeresztelését. Jeruzsálem püspöke, Cirill, megkérdezte Juliust, Róma püspökét a pon­tos dátum felől. Julius válaszként egy számítást küldött el, amely december 25-e mellett szólt. A jeruzsálemi egyház azonban egészen 549-ig, vagy talán még tovább is ellenállt ennek a föltételezésnek, amikor is ragaszkodott a január 6­hoz. Az igazi oka Róma ragaszkodásának a december 25-höz az alkalmazkodás taktikájában rejlett, vagyis össze akarták olvasztani a szatumáliák és brumáliák pogány ünnepét Jézus születésnapjának keresztyén ünnepével, éppen úgy, ahogy az a Madonnával és a gyermekkel stb. történt. Jézus születés­napját összekapcsolták december 25-ével, hogy a keresz­tyénné lett pogányokat ne fosszák meg régóta megszokott ünnepeiktől. A Kelet keresztyén igehirdetői tiltakoztak e nyilvánvaló felszínesség ellen, amellyel az úr születésnapját ünnepelték, míg a mezopotámiai keresztyének nyugati test­véreiket bálványimádással és napimádattal vádolták! A kará­csony december 25-ei megünneplése azonban nemsokára a római egyház szerves része lett. Ezt az ünnepet még a reformáció sem tudta megtisztítani babiloni elemeitől."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Május 15, 13:53:32
idézet: "Karácsonyfa - egy pogány szimbólum?
A karácsony ünnepéhez hozzátartozik a karácsonyfa, amely a keresztyénség európai részében annyira meghonosodott, hogy az úr születésnapjának biztos és szinte megváltozhatat­lan elemévé vált. Mi lenne a karácsony karácsonyfa nélkül?! Vegyük el az ünnepből a karácsonyfát az ajándékokkal, az ünnepi vacsorával és a szokásos felhajtással együtt, úgy nem marad más, mint ásító üresség. Az átlag keresztyénnek csak akkor van szép karácsonya, ha az ünnepélyes fényben álló fa alatt átveheti ajándékait, és át tudja adni magát az ünnep varázsának. Az már mellékes, hogy Jézus emberré lett, hogy mint Megváltó az embereket megszabadítsa a bűnből és a Sátán rabságából. Ennek a csodálatos igazságnak nem sza­bad megzavarnia a babiloni szentimentalizmusra hangolt keresztyén ünnepet. Ha vége az ünneplésnek, folytatódnak a megszokott hétköznapok, és Krisztus, az úr, továbbra sincs a trónon a keresztyének szívében. Ebből is nyilvánvaló, hogy a keresztyén karácsony mennyire átvette a pogány ünnepek zűrzavarát.
A karácsonyfa, amely az idők folyamán segített megszépíte­ni a karácsonyt, a pogány Rómában és a pogány Egyiptom­ban egyaránt ismert volt. Egyiptomban a pálmafa, Rómában a fenyőfa. A pálmafa a pogány Messiást jelképezte, Baál­Támárt (a pálmafa urát), a fenyőfa pedig Baál-Berit-re (a szövetség urá-ra) vonatkozott. Adonisz (a napisten) anyja, a nagy közbenjáró istenség rejtélyes módon fává változott, és ebben az alakjában hozta elő isteni fiát. Ha az anya fa volt, a fiúnak ágnak kellett lennie. Az asszony magvát ráadásul Zero-Astá-nak nevezték! Zero a káldeusok nyelvén ma­got, Asta pedig tüzet és asszonyt jelent. Zero-Asta tehát azt jelenti: a tűz fia vagy magva. Amikor a karjában gyermekét tartó Szemiramiszt imádták, a gyermek a Zero-Asta nevet kapta. Zero-Astának, az asszony magvának, akinek egy másik neve Ignigens, a tűzből született volt, az anyák éjszakáján fatuskó alakjában be kellett mennie a tűzbe, ahonnan másnap mint Isten ága vagy fa jött eló, hogy az embereknek isteni ajándékot adjon. Miért kellett azonban egy fatuskó alakjában a tűzbe mennie? Az isteni gyermek, aki a téli napfordulókor a nagy isten új megtestesüléseként született - miután ezt az istent darabokra aprították -, azzal a céllal jelent meg, hogy halálát megbosszulja gyilkosain. A nagy istent, akit legjobb éveiben és ereje teljében öltek meg, hatalmas faként ábrázolták, amelyet megfosztottak minden ágától, és törzsé­bő1 is alig egy csonkot hagytak. Aszklépiosz, a nagy kígyó azonban, a helyreállító élet jelképe, körbecsavarodott a fatönkön, és mellette egy fiatal fa nőtt ki a földből - teljesen másfajta fa, amelyet ellenségei nem tudtak kivágni. Ez volt a pálmafa, a győzelem jelképe.

A pogány Rómában egy másik fa állt a középpontban, a fenyőfa, amelynek más neve is volt: Baál-Berit - a szövetség ura. Ezzel erejének állandó természetére utaltak, amely, bár ellenségei elpusztították, győzelmesen feltámadt. December 25-e a pogány Rómában annak a napnak az ünnepe volt, amikor a győzelmes isten újra megjelenik a földön. A Natalis invicti solis - a le nem győzött Nap születésnapja volt: vagyis a yul-fahasáb, a halott fatönk, vagyis Nimród, akit napistenné nyilvánítottak és ellenségei levágtak. A fenyőfa gyertyáival Nimród redivivust ábrázolja ki, azaz az új életre kelt Nimródot, az agyonvert, és az új életre támadt istent!

Mindebből láthatjuk, mennyire uralja a babiloni tanítás a keresztyénséget, és még a hívő körök is hagyják magukat gyanútlanul mérgezni. A hívő ember természetesen azt vethe­ti ellene, hogy december 25-én, amikor meggyújtja a kará­csonyfán a gyertyákat, az úr születésnapját ünnepli. Aki azonban őszinte, és az említett tényeket a Biblia tanítása szerint végiggondolja, annak le kell vonnia a következtetést, hogy a szép karácsonyfa teljesen idegen a keresztyén hittől, egészen eltekintve attól, hogy az ajándékok és a szokásos felhajtás igen nagy szerepet játszanak az ünneplésben! De - szinte hallom az ellenvetést -, a bölcsek is ajándékokat hoztak napkeletről. Valóban. De kinek hozták az ajándéko­kat? Nem magának Jézusnak adták át? Megint azt kérdezheti valaki, hogy akkor ne is ünnepeljük a karácsonyt? Már említettük, hogy a korai egyház ezt az ünnepet egyáltalán nem ismerte, és csak később, a keresz­tyénné lett pogányokkal összefüggésben - és sajnos pogány értelemben - ismerte meg. Természetesen minden hívő keresztyén megünnepelheti az úr születésnapját, de nem föltétlenül a pogányoktól átvett december 25-én. És aki bibliai értelemben akarja a karácsonyt ünnepelni, az szegény hívő testvéreire gondoljon ajándékaival, hiszen amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg (Mt 25,40) - mondja Jézus. Ilyen módon akár egész évben ünnepelhetjük az úr születés­ Napját!

Nem akarom elmulasztani a szép, hagyományos karácsonyt, hiszen gyermekkorom óta titokzatos varázslatot rejt magá­ban, amitől sem gyermekeimet, sem magamat nem akarom megfosztani - mondják sokan. Közben azonban ne feled­kezzünk meg arról, hogy a babiloni pogányok ezt a varázsla­tot éppen úgy ismerték, és ugyancsak átengedték magukat annak. A menny üzenete így hangzik felénk, emberek felé: Üdvözítő (Megtartó) született ma nektek (Lk 2,11). Mi köze ennek a csodálatos üzenetnek bármiféle varázshoz, ajándé­kokhoz és ünnepi alkalmakhoz, amelyek a fő dolgot mellékes dologgá teszik?! Nincs időnk karácsonykor Jézus Krisztusra gondolni, sokkal fontosabb dolgunk van ennél, hiszen az elókészületek a szegény keresztyént teljesen igénybe veszik. Csak amikor hajlandók vagyunk a pogányságtól átvett hagyo­mánnyal szakítani, ismerjük fel, hogy ezek a dolgok mennyire átjárják egész lényünket, sőt, mennyire foglyul ejtik még az újonnan született hívő embert is, és szinte már nem is tud szabadulni ettől a babiloni varázstól (amely elbűvöli az embert).

Nos, a világ továbbra is a pogány szatumáliák példájára fogja ünnepelni a karácsonyt. Számára ez az ünnep üres és sivár lenne a pogány hagyományok nélkül - s ez újabb bizonyíték, hogy nem tud mit kezdeni az emberré lett Szabadítóval!

Amikor Izráelt Isten hatalmas kézzel kivezette Egyiptomból és a nép a pusztában vándorolt, aranyborjút készített, Egyiptom bálványimádásának jelképét, és Jahve nevében imádta azt! Éppen így a karácsonyfa sem más, mint Nimród, az új életre kelt bálvány öntudatlan imádata Isten nevében!


Teljesen mondjunk le egymás megajándékozásáról? Azt hiszem, mindig szép dolog, ha a család tagjai ajándékokkal örvendeztetik meg egymást. Jézus komoly követője azonban nem lesz hajlandó éppen az Úr születésnapját - ha egyáltalán megünnepli -, mások megajándékozásának napjává tenni.

De hogyan ünnepeljük a karácsonyt gyermekeinkkel, hiszen ezen a napon mindenütt égnek a karácsonyfán a gyertyák? Nem hagyhat­juk egyszerűen figyelmen kívül ezt a napot! - Azt hiszem, van jobb jelkép a karácsonyfánál, mégpedig a jászolbölcső! Alkalmas arra, hogy az emberré lett Megváltó születésének történetét a gyerme­kek elé állítsuk, ellentétben a Jézus születésével semmilyen kapcsolatban sem álló pogány világító fával. "
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Május 15, 14:08:09
idézet: "Húsvét
A húsvétot a karácsonyhoz hasonlóan jobban átszövik a babiloni elemek, mint gondolnánk. Először is megállapíthat­juk, hogy a húsvét nem keresztyén elnevezés. Ez a szó az egész Bibliában nem fordul elő. A magyar bibliafordításokban azonban gyakran olvashatjuk: húsvét, húsvéti bárány, húsvét napja, a húsvét ideje. Az eredeti szövegben ehelyett mindig a páska, a páskaünnep, a páskabárány, a kovásztalan kenyér ünnepe áll, de sohasem húsvét! A magyar húsvét szó a nagyböjt végével függ össze: azaz lehet már húst enni, fogyasztani. Az őskeresztyén egyházban nagyon korán megünnepelték az úr halálát és feltámadását, csak nem húsvét, hanem páska néven. Ezt az ünnepet semmilyen pogány elem nem szőtte át, mint például a később Rómától átvett böjt időszakát.
Cassia­nus, a marseille-i szerzetes, az őskeresztyén egyházat az 5. század egyházával hasonlítja össze: Tudnunk kell, hogy a 40 nap (a böjt ideje) megtartásának nem volt létjogosultsága, amíg az első gyülekezet sértetlen maradt. A böjti idöszakot, amelyet a római egyház átvett, közvetlenül a babiloni istennő imádóitól kölcsönözte. A böjtöt e tavaszi évszakban a jezidik népcsoport, Kurdisztán pogány ördögimádói is megtartják, amit mestereiktől, a babilóniaiaktól vettek át.

 A pogányok a böjtöt mint az évi nagy ünnepre való elengedhetetlen felké­szülést tartották meg Tammuz (Nimród) halálának és feltáma­dásának emlékére. Az egyház azért vette át, hogy a po­gányoknak a keresztyénséget még ebben a tekintetben is elfogadhatóbbá tegye. Arnobius és Alexandriai Kelemen egyházatyák ezt a pogány böjti időszakot úgy írják le, mint ami semmiben sem különbözik a keresztyén egyház nagyböjtjétől, amelyet az egyház erkölcstelen babiloni karne­váli ünnepségeivel együtt átvett.

Nemcsak a böjtöt vették át Babilontól, hanem a húsvéti tojást és a húsvéti kalácsot is. A húsvéti kalácsot az Ég Királynőjé­nek, vagyis Astarténak áldozták. Jeremiás próféta is utal erre a kalácsáldozatra: A fiak fát szedegetnek, az apák tüzet gyújtanak, az asszonyok pedig tésztát gyúrnak, hogy áldozati süteményeket készítsenek az Ég Királynöjének, és italáldo­zatot mutassanak be más isteneknek, és ezzel bosszantsanak. Vajon nekem okoznak bosszúságot - így szól az úr -, nem saját maguknak? Mert majd szégyen borítja arcukat! Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Lángoló haragom kiárad erre a szent helyre, emberre és állatra, a mezók fájára és a föld gyümölcsé­re. Égni fog, nem alszik ki! (Jer 7,18-20). A húsvéti tojás eredete szintén babiloni. Bacchusz (a kicsa­pongás istene, Nimródnak egy másik neve) misztériumjáté­kain az egyik éjszakai szertartás a tojás megszentelése volt. A hinduknak aranytojásuk volt, a japánok pedig ércböl készült tojást ismertek.

Kínában a szent ünnepeken színes és festett tojásokat használtak. Az ókori Egyiptomban és Görögország­ban az istentiszteletek alatt szintén tojásokat akasztottak fel a templomokban. A heliopoliszi templomban a tojást egy félholddal állították fel, egy másik tojást pedig kígyóval csavartak körül. Higinusz, a tudós egyiptomi írja Meséi-ben: Egy csodálatos nagyságú tojás - mondják - hullott alá az égből az Eufrátesz folyóba. A halak kigörgették a partra, ahol egy galamb ült rá, hogy kiköltse, és Venus jött elö belőle, a későbbi szír istennö, azaz Astarte! Így lett a tojás Astarte (Szemiramisz) szimbóluma! Bryant szerint a tojás a bárkát jelentette, amelyben az özönvíz idején az emberi faj védelmet talált, mint a csirke a tojásban, mielött kikel. Ez a világtojás volt tehát az a tojás, amelybe az emberi faj be volt zárva. A tojás használata, amelyben a világ el volt rejtve, a következöt jelenti: a tojás héberül: baitz, nőnemű alakja: baitza. A káldeus és föniciai nyelvben a baitz baith vagy baitha lesz, ami házat jelent. A tojás, amely a vízben úszott, az új világ elemeit tartalmazta, és a tojáson ülö galamb a babiloni tanítás szerint a szent szellemet jelképezte. Ezen az istenkáromló módon az 1Mozes 1,6-8-nak más magyará­zatot adtak. A titokzatos tojást a babiloni istennönek, Astarté­nak (Szemiramisznak) tulajdonították, akit a világ jótevöjé­nek tekintettek. Astarte bálványimádó hívei azt tartották, hogy ő már az özönvíz elötti idökben is élt, és minden bántódás nélkül jutott át az özönvizen az új világba. Sokan föltehették már maguknak a kérdést, vajon honnan származik a húsvéti tojás? Eredete valóban minden, csak nem keresztyén. Újra csak azt láthatjuk, hogy a Sátánnak mennyire sikerült Jézus Krisztus csodálatos feltámadását babiloni elemekkel elhomályosítania.

A hivatalos keresztyénségben nem az úr Jézus testi feltámadása, a bűn, a halál és az ördög fölötti győzelme áll a középpontban, bár a húsvétot minden évben megünneplik, hanem többek között a húsvéti tojás. A Sátán gondoskodik róla, hogy az emberek figyelmét elterelje. Kará­csonykor eszköze a karácsonyfa, minden varázslatos felhaj­tásával, húsvétkor pedig az azt megelőző, gyökeréig romlott és erkölcstelen nagyböjti időszak és a húsvéti tojás. A vallá­sos embernek szüksége van a nagy érzelmekre, mivel a keresztyén ünnepek igazi tartalmával nem tud mit kezdeni, vagy mert Jézus Krisztust nem akarja befogadni mint szemé­lyes Szabadítót és Megváltót. Ha valakinek a szívében nem vetett horgonyt az emberré lett és feltámadott Megváltóban való hit, oda betér a pogány babona, és birtokba veszi azt. Ezért figyelmeztet az Ige világosan És lélekben elvitt engem egy pusztába, és láttam egy asz­szonyt ülni egy skarlátvörös fenevadon, amely tele volt istenkáromló nevekkel, amelyn ekhét feje és tíz szarva volt, az asszony pedig bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve, kezében aranypohár, tele utálatossággal, és paráznaságának tisztátalanságaival, és a homlokára írva ez a titokzatos név: A nagy Babilon, a föld paráznáinak és undokságainak anyja (Jel 17,3-5). Az, amit fentebb pár szóval leírtunk, csak kis része a nagy Babilon utálatosságainak és paráznaságának. Ez az utálatos­ság a jelenlegi korszak vége felé egyre nagyobb méreteket ölt, hiszen a nagy Babilon nemcsak a múlt jelensége, hanem a jelené és a jövőé is. Elérkezik majd az Isten örök tanácsvégzé­sében megállapított óra, amikor ezt a paráznát és mindazt a vallási rendszert, amely nem Isten ihletett Igéjének igazságára épült, eltapossa, és jaj azoknak, akik ebből a részegítő pohárból ittak. Az úr mindnyájukat kiirtja, és sorsuk az örök kárhozat lesz (Jel 20,15). Áldás lesz azonban azokon, akik távol tartják magukat a babiloni befolyásoktól. Ezért olvashat­juk a gyülekezeteknek írott levelekben, éppen a babiloni erkölcstelenségre és tisztátalanságra való tekintettel: „Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéról az én Atyám előtt és angyalai előtt" (Jel 3,5).


The World Book Encyclopedia, 6. kötet.

A húsvét ünnepe szorosan kapcsolódik a tavaszhoz. A tavasszal megjelenő, újonnan sarjadó élet azt az új életet jelképezi, amelyet a keresztyének Jézus keresztre feszítése és feltámadása által kapnak. Az Easter szó valószínűleg a korai angol Eastre szóból származik. Egyes tudósok azt állítják, hogy Eastre a tavasz egy pogány istennájének, egy tavaszi ünnepnek vagy magának az évszaknak a neve volt. Más tudósok azt tartják, hogy az Easter szó az ősi germán eostarun szóból származik, amely hajnalt jelent. A szó lehet a latin albae szó helytelen fordítása is, ami mind hajnalt, mind fehéret is jelent. A húsvét napját a fehér szín napjának tekintették, hiszen a gyülekezet újonnan megke­resztelt tagjai fehér ruhát viseltek a húsvéti alkalmakon. A keresztyé­nek a húsvétot sok európai országban páskának nevezik, amely a héber peszah szóból származik, ami páskaünnepet jelent."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Május 17, 09:19:07
Ezeket azért kopiztam be, mert kiváncsi vagyok a véleményetekre. Egy weboldalon találtam öket.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Május 17, 11:17:25
Szioka!

Én is tudok a húsvéti és a karácsonyi pogány eredetről, de kicsit más köntösben.

Nimród egy vadász volt, aki egy napon el ment vadászni és megölte egy vaddisznó.
A Felesége 40 nap után teherbe esett, persze Nimród már halott volt és más férfival nem volt. És így ezt szeplőtlen fogantatásnak híresztelte.
Úgy gondolom hogy ezt a sátán alakította ki, hiszen már a Mózesnél Ő is tudott a szeplőtlen fogantatásról.

1Móz 3,15
"Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod."

Az asszonynak nem magja van, hanem petesejtje...a férfinak van magja.

Amikor megszületett Nimród feleségének a gyereke, úgyhitte, hogy maga Nimródnak a lelke van a gyermekben.
A Gyermek születését úgy ünnepelte meg Nimród felesége, hogy készítetett egy arany tojást és mindenki a gyermek tiszteletére tojást festegetett.
Ezt nevezték Istár-nak, magyarul húsvét.
A gyermek felnőtt és belőle is vadász lett. Őt is megtámadta és megölte egy vaddisznó. De mi is történt? Hát feltámadt...
És ennek tiszteletére farakásokat égettek, majd másnap az elszenesedett fába egy örökzöld fenyőt állítottak, majd arannyal és ezüsttel díszítették.
Igen ismerős nem? Karácsony...

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Május 17, 21:30:28
idézet:
Nem akarom elmulasztani a szép, hagyományos karácsonyt, hiszen gyermekkorom óta titokzatos varázslatot rejt magá­ban, amitől sem gyermekeimet, sem magamat nem akarom megfosztani - mondják sokan. Közben azonban ne feled­kezzünk meg arról, hogy a babiloni pogányok ezt a varázsla­tot éppen úgy ismerték, és ugyancsak átengedték magukat annak...Nincs időnk karácsonykor Jézus Krisztusra gondolni, sokkal fontosabb dolgunk van ennél, hiszen az elókészületek a szegény keresztyént teljesen igénybe veszik. Csak amikor hajlandók vagyunk a pogányságtól átvett hagyo­mánnyal szakítani, ismerjük fel, hogy ezek a dolgok mennyire átjárják egész lényünket, sőt, mennyire foglyul ejtik még az újonnan született hívő embert is, és szinte már nem is tud szabadulni ettől a babiloni varázstól (amely elbűvöli az embert).


Nos...
Én úgy gondolom, hogy a karácsonyi herce-hurca mellett nem törvényszerű az, hogy semmit se gondoljunk a Megváltónkra...
Úgy hiszem, hogy amit eltorzított a sátán, azt Isten felhasználhatja javunkra.
Valóban a világító karácsonyfa nem Jézussal kapcsolatos és elég furi azzal ünnepelni. De ahogyan olvashatjuk átjárták lényünket...már fel sem tűnik.
De nincs baj ezzel, ha meghitt, Jézus születése hangulat van bennünk! Valóban a legnagyobb létszámban sajnos nincs köze Jézushoz a karácsony megünnepelése.
Sajnos többségben az ajándékra, a pihenésre és a kicsit jobb napra fókuszál és nem Jézus születésére.
Kezd beleivódni azonban az is már az emberbe, hogy a télapó rakja a fa alá az ajándékot...egy duci, jó humorú, szakállas bácsi piros ruhában.
A karácsonyi mesék ezekkel van tele...no meg a repülő rénszarvasok szánkóval és a pilóta ho-ho-ho kiáltásával telik meg a gyermekek emlékezete.

Azonban lehet meghitt, Jézusra emlékező szeretettel teli ünnepünk, ami elültet bennünk egy magot és nem lesznek az
elkövetkezendő napok olyanok, mint az előzőek.
 
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Május 22, 20:10:59
ollóztam:
Feltámadás a halálból

21. századi szenzációs történet


2001. november 30-án reggel Daniel Ekechukwu, az Onitshai "Erő Kápolnája Evangéliumi Gyülekezet" lelkésze az Owerri nevű várossal szomszédos faluban élő édesapjának vitt egy kecskét karácsonyi ajándékként barátjával, Kingsley Irukaval. Daniel vezette a húsz éves 230-as Mercédeszt. Hazafelé a meredek úton elromlott a fék. Daniel nem tehetett semmit a baj elkerülése érdekében. Az autó egyre gyorsult, és megállíthatatlanul száguldott le a hegyoldalon. Pályafutása - Danielével együtt - egy betonoszlopba való csapódással ért véget. Mivel az öv nem volt bekapcsolva, Daniel előrevágódott. Feje nekiütődött a szélvédőnek, a kormány belefúródott a testébe. Kingsley, Daniel barátja sokkot kapott ugyan, de nem érte súlyos sérülés. Daniel felé fordult azzal a reménnyel, hogy jól van, de a látvány megrémítette. Ömlött a vér Daniel orrából - fejsérülés miatt -, majd vért kezdett hányni a belső vérzés következtében.

Hamarosan segítség érkezett. Daniel csodálatos módon tartotta magát, amíg a helyi kórház rohamkocsijában - illetve annak nigériai megfelelőjében - elhelyezték. Feleségének, Nnekanak üzenetet küldtek. Még éppen életben találta Danielt, aki megkérte, hogy vigyék el családi orvosuk kórházába Owerribe. Ez egy nagy hiba volt, mert csak időt veszítettek a másfél órás utazással.
Néhány perccel a mentőbe való beemelése után Daniel érezte, hogy itt a vég. Próbált néhány utolsó szót és eligazítást suttogni Nneka fülébe. Külön kérte, figyeljen oda, hogy a gyülekezeti munka haladjon tovább. Egy-két olyan gyülekezeti helyzetről is próbált beszámolni, amiről akarta, hogy tudjon a felesége, de a hangja elbizonytalanodott, beszéde összefüggéstelen lett, majd elveszítette az eszméletét.

A sofőr teljes sebességgel, szirénázva hajtott tovább. "Sürgős eset" kiáltással rohantak be az Owerri Területi Kórházba. Daniel orvosa nem volt műszakban. Jött egy másik orvos, és megvizsgálta Daniel már ernyedt testét. Szomorú arccal fordult feléjük, mivel csak a halál beálltát tudta igazolni. Felesége, Nneka nagyon megrendült, de egy bibliavers egyre visszhangzott benne a Zsidók 11-ből: "Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat".  (Zsidók 11:35) Természetfeletti bizonyosság töltötte el. Tudta, hogy fogja még Danielt élve és egészségesen látni. A soron következő események kulcsfigurája Nneka lett.

Nneka agyába bevésődött vers nem engedte elfogadnia a tényt, hogy Daniel elment, sem azt, hogy engedje férjét eltemetni. Izgatottsága azt diktálta, hogy valamit tenni kell. Gyorsan elmentek a kórházhoz közel lakó Okoronkwo Emmanuelhez, Daniel nagybátyjához, és megkérdezték, tud-e a családi orvosról. Mivel nem tudott róla semmit, elvitte őket saját orvosához, Dr. Jossy Anuebunisahoz a St. Eunice Klinikára. Nneka határozottságát látva ez az orvos is megvizsgálta Danielt. Ő is csak azt tudta megállapítani, hogy a halál bekövetkezett. Az autószerencsétlenség napjának estéjén 11:30-at jegyeztek fel a halál beálltának.

Ezek után az orvos megírta jelentését a beteg elhalálozásáról, és megkérdezte, hogy szeretnék-e Danielt a klinika halottaskamrájában elhelyezni. Nemet mondtak. Helyette Daniel testét visszavitték az Owerrihez közeli szülőfalujába, onnan pedig a nem messze levő Ikeduru Általános Kórház halottaskamrájába. Mire a bentlakó temetkezési vállalkozó, Mr. Barlington R. Manu, is kiállította a szokásos papírokat, elmúlt éjfél, közeledett szombat hajnali egy óra.

Mivel a halottaskamrában nem volt hűtőház, Barlington úr beadta az ilyenkor szokásos injekciót, és előkészítette a testet a másnap reggeli balzsamozásra. Miután egy segédjével feltette a testet két másik halott közé, mindenki elment lepihenni.

Nem sokkal később valami különleges dolog történt. A temetkezési vállalkozó felébredt, mert "gyülekezeti éneklést" hallott a halottaskamra irányából. Felkelt és kiment szétnézni, ám az éneklés megszűnt. Tanácstalan volt, mert senkit nem talált az épület környékén. Visszament és lefeküdt. Egyszer csak megint tisztán hallja a zenét és tapsolást. Most már szinte biztos volt benne, hogy a zaj a halottasházból jön. Felkelt, de mire bement a halottaskamrába és körülnézett, az éneklés már abbamaradt. Nem volt bent más, csak a holttestek. Összezavarodva ment vissza. A zene hamarosan harmadszor is megszólalt, méghozzá nagyon valóságosan. Nagyon megrémült. Szinte pánikban elhajtott a szomszéd faluba, és felébresztette Daniel apját. Ragaszkodott hozzá, hogy a holttestet vigyék el a halottaskamrából. Ez meglepő kérés volt. Az apa megnyugtatta a férfit, hogy "Ez csak azért van, mert ő Isten embere". Így aztán a halott maradt, ahol volt. A halottaskamra személyzete a nap folyamán nem hallott több zenét. Mivel Nneka továbbra is bizonyos volt afelől, hogy a férje újra élni fog, el akarta vitetni a holttestet Onitshába, ahol Reinhard Bonnke az "Isten Kegyelme Szolgálat" épületének átadó ünnepségén szolgált. Azonban Daniel apja, aki mormon volt, kijelentette, hogy ez ügyben ő dönt. Azt mondta: "Odamegyek és hétszer ráütök a Bibliával", és ha nem kel fel, akkor Nnekanak el kell fogadnia, hogy nem fog feltámadni, és ezzel az ügyet lezártnak tekintik. El is ment, és ahogy mondta, hétszer ráütött a holttestre, de nem lett eredménye. Nneka úgy gondolta, ezt egy mormon nem értheti meg. Cselekedetével csak elidegenítette magától Nnekat. "Azért sem adom föl!" - határozta el. Nneka éppen áldott állapotban volt, mely már jól látszott. Tovább nyaggatta apósát, hogy igenis el kell vinni Danielt a Bonnke-összejövetelre. Az após látva, hogy ha nem teszi meg ezt a szívességet, akkor Nneka egész életében felróná neki, hogy megtagadta a férjével kapcsolatos kérését. Végül is beleegyezett. Másnap, vasárnap, december másodikán, elmentek a halottaskamrába, hogy elhozzák a testet. A temetkezési vállalkozó azonban aggódott. Hogy elrejtse a tényt, hogy egy holttestet elvisznek egy másfél órás autóútra Onitshába, felöltöztette a halottat, és betette egy koporsóba, mintha most vinnék temetni. Amikor megérkeztek az Onitsha gyülekezet épületéhez, a biztonsági emberek - mivel látták, hogy egy koporsót hoznak - leállították őket, és azt mondták, hagyják el azonnal a területet. Nneka azonban mindenre elszánt volt. Nemcsak az épületbe akart bejutni, hanem a gyülekezeti terembe akarta bevinni a koporsót. Izgatottságát látva a biztonságiak vezetője ellenőrizte, hogy a koporsóban tényleg volt egy halott, nem csak terrorista bombát rejtő trükk a koporsó, és engedte őket továbbmenni. Azonban az az ötlet, hogy egy koporsót vagy holttestet bevigyenek egy zsúfolt gyülekezetbe, megdöbbenést váltott ki, és zűrzavart okozott. Végül a püspök fia, Paul Jr. lelkész engedélyt kapott édesapjától, hogy a testet behozhatják az épületbe, de csak a gyermekrészlegbe mehetnek. Miután a gyerekeket a földszintre vezényelték, a holttestet felvitték az emeletre, ahol egy asztalra fektették. A püspök fia, Paul, és a gyülekezet egy másik lelkésze, Bathcomery Nkwando felment, és látták, hogy már merevek a végtagjai.

Két másik lelkész, Lawrence Onyeka és Luke Ibekwe is csatlakozott hozzájuk a test őrzésében. Reinhard Bonnke semmit nem tudott az ügyről, csak prédikált és imádkozott az emeleti nagyteremben. Egy idő múltán a lelkészek gyenge izomremegést vettek észre a holttest gyomra tájékán. A halott egyszer csak lélegzetet vett, majd egyenetlenül, szaporán kezdett lélegezni. A lelkészek nagyon fellelkesültek, gyorsan erőteljes könyörgésbe kezdtek, letépték róla a kesztyűt, zoknit és inget, és elkezdték masszírozni fejétől a lábáig, mivel, ahogy korábban írtuk, Daniel olyan merev volt, mint egy vasrúd. Ventilátorokat hozattak be, hogy Daniel több levegőt kapjon. Ahogy eljutott a hír a gyülekezeti terembe, féktelen lárma tört ki. Lawrence lelkész elmondása szerint Daniel vasárnap délután 5:15-kor, majdnem két nappal a halál beállta után, kinyitotta a szemét, felült, és nekitámaszkodott Lawrence testvérnek.

Az emberek elkezdtek beözönleni a terembe, hogy lássák a "feltámadt embert". Lawrence lelkész afeletti aggodalmában, hogy Danielnek nem marad elég oxigén, felemelte, és átvitte a nagyterembe. Közben Daniel megszólalt: "Vizet! Vizet!" Kortyonként itatták, majd meleg teát is adtak neki. Leültették az emelvényen, ahol emberek százai figyelték, miként kap erőre. A tudata még nem tisztult ki, senkit nem ismert meg, még a fiát sem, aki jött megnézni az apukáját. Az állapota folyamatosan javult, és néhány órán belül visszanyerte teljes öntudatát és kommunikáló képességét.

Élő csodává vált, és tömegek ostromolták a házát, ezért két napra elvitték egy rejtekhelyre, hogy visszanyerje teljes fizikai erejét. Az egykor halott ember nem csak feltámadt, hanem makkegészségesen kelt életre, nyoma sem maradt a halálát okozó komoly sérüléseknek. Reinhard Bonnke az alkalom végeztével elment, és eredeti tervének megfelelően felszállt a tervezett repülőjáratra. Lehet itt még bármi kétség? Hadd emlékeztessünk néhány nagyon egyértelmű tényre. Daniel két napon keresztül nem lélegzett, nem vert a szíve. Meleg éghajlatú vidéken történt az eset, nem tetszhalál volt egy hűtőházi jégkamrában. Kapott egy kíméletlen vegyszer-injekciót, hogy késleltessék a mortifikációt, elhalást. Holttestként ide-oda szállították, ráncigálták, és órákon keresztül egy levegőtlen, keskeny koporsóban feküdt. Komoly agysérülést kellett volna szenvednie. De ő mindezek ellenére él, ráadásul a betegség semmi jele nem látszik rajta. A halálból az életre való feltámadás nagy, nyilvánosság előtti esemény volt, nem egy háznál történt, titkos életrekeltés. Ha valakit ki lehet emelni ebben a történetben, akkor az Nneka. Az ő megrendíthetetlen hite akadályozta meg Daniel eltemetését azzal, hogy elvitte férjét arra a helyre, ami felől meggyőződéssel hitte, hogy ott Isten életre tudja kelteni a halottat. Reinhard Bonnket Isten emberének tartotta, és hitte, hogy ahol Reinhard szolgál, ott a hitnek olyan atmoszférája van, ahol ez a csoda megtörténhet. Nneka hite irányította az eseményeket, és hite jutalmat nyert. Hogy ki által? Ki az, aki megbecsülte Nneka hitét? Ki más, ha nem Isten.

Ami itt történt, az több, mint felejthetetlen esemény!

Üzenetet hozott a Mennyből

Daniel Ekechukwu azóta Reinhard Bonnke német evangélista oldalán járja a világot, hogy minél több embernek elmondja halálon túli tapasztalatait és feltámadását, átadva az üzenetet, amiért visszajött. Daniel Ekechukwu, kezében a saját halotti bizonyítványával van lefényképezve. "Rengeteg keresztény gyülekezetbe meghívnak azóta, sok-sok faluba, hogy elmondjam, ami velem történt. Ahogy beszélek, nagyon sokan megtérnek, és átadják az életüket Jézus Krisztusnak" - mesél Ekechukwu arról, hogy feltámadása óta nemcsak saját élete, de ennek nyomán számos más ember élete is megváltozott. Történetét azóta több nigériai napi- és hetilap is feldolgozta, az eset tanúi pedig filmen számolnak be tapasztalataikról.

Videokazettán is megtekinthető a történet. Daniel azóta csatlakozott Reinhard Bonnke "Christ for all Nations" (CfaN) szolgálatához, hogy amerre jár, beszámoljon élményeiről. "Még beszéltem a feleségemhez, amikor megláttam két férfit magam mellett - idézi fel Daniel utolsó perceit a mentőautóban, útban egyik kórházból a másikba. - Ruházatuk és nézésük pillanatnyi kétséget sem hagyott afelől, kik lehetnek, és miért jöttek. Beszélni akartam, de csendre intettek. Kétfelől kézen fogtak, és elhagytuk a mentőautót. Ezen a ponton vált világossá számomra, hogy gyakorlatilag már halott vagyok."

Nneka, a feleség visszaemlékezése szerint csak a harmadik kórházban találtak ügyeletes orvost, aki azonnal megállapította a halál beálltát, és kérte, hogy vigyék el Daniel testét, mert ő már nem tud mit tenni.
"Megdöbbentő!" - summázza a hatást a halált megállapító dr. Anuebunisa. "Egy halott, aki él!"

"Az épület előtt folyó vitáról Bonnke is értesült, és személyesen utasította a biztonsági őröket, hogy engedjenek be minket - meséli Nneka. - Akkor is csak úgy mehettünk be, hogy Danielt kivették a koporsóból, és karjánál fogva cipelték be egy alagsori helyiségbe, hogy az emberek ne ijedjenek meg." Daniel természetesen a hullamerevség állapotában volt ekkor, így a segítőknek nem volt könnyű dolguk, amikor bevitték, és két összetolt asztalra fektették.

"Olyan volt a teste, mint a szárított hal" - jegyzi meg az egyik pásztor, aki a többiekkel együtt imádkozott Daniel feltámadásáért.

"Amikor a két angyal kihozott a mentőautóból, átadtak egy másik angyalnak, aki magával vitt, hogy mutasson valamit - szól Daniel beszámolója. - Fehér színű angyal volt, a ruha nem volt levehető, és teljesen fehér volt a szeme is. Először a Paradicsomba vitt. Embereket láttam olyan fehér öltözetben, mint amilyen az angyalokon is volt. A testük úgy fénylett, hogy angyaloknak hittem őket, de a velem lévő angyal azt mondta, ők is emberek: ők azok, akik a Földön élve Istent szolgálták, a hitüket Krisztusba vetették, és igazak voltak. Istent dicsőítették, pontosan együtt énekelve és emelve a kezüket, mintha valami egyszerre mozgatná őket. Előttük volt egy nagyon sugárzó dolog, de én nem tudtam oda nézni. Annyira megragadott, amit láttam, hogy szerettem volna csatlakozni hozzájuk, de az angyal nem engedett.

Ne menj, mert még sok dolgot kell megmutatnom neked! Barátságosan kézenfogott. "Megmutatom neked a házat, amit Jézus készített."

Ezután egy nagy palotához mentünk, amelyről az angyal elmondta, hogy Jézus készítette el azok számára, akik az utolsó napon igaznak találtatnak. Az épületet össze sem lehet hasonlítani semmivel, ami a Földön található. Az angyal azt mondta, hogy a palota készen áll, de a szentek még nem készek. Jézus azért késlekedik, mert a gyülekezet még nincs készen.

Ezután az angyal egy szempillantás alatt egy hatalmas kapu elé vitt, amely a Pokol kapuja volt. Ahogy a kapu nagy robajjal kinyílt, elgyötört emberi arcokat láttam, mindenféle fajú és bőrszínű embereket. A Pokolban sírtak, kiabáltak, szenvedtek. Gyötrődtek, fokozatosan eltorzult a kinézetük, fogukat csikorgatták. Egy idő után egy pillanatra megújúltak, de újra kezdődött minden előlről. Nem láttam lángokat, de olyan volt, mintha tűzben égtek volna, és a szenvedésük kibírhatatlan volt. Egy hatalmas árok választott el a Pokol kapujától. Az egyik ember a nevemen szólított, és azt mondta: ő is pásztor volt a Földön, de elsikkasztotta a gyülekezet pénzét. Azt mondta, ha segítek neki kijönni, visszaadja a pénzt." Mindeközben Onitshában már javában folyt az ima Daniel holtteste felett. "Tudod, hogy ha most itt kellene maradnod, a Pokolra kerülnél?" - figyelmeztette Danielt az angyal. Daniel utólagos elmondása szerint azonnal tudta, miről van szó, hiszen aznap reggel egy házastársi vita folytán haraggal vált el a feleségétől. "Most már sokkal jobban félem Istent, nem vagyok hajlandó veszekedni a feleségemmel. Ha kell, inkább bezárkózom a vécébe, de nem akarok házastársi panaszokkal foglalkozni többé, hogy meg ne haragudjak" - nyilatkozta Daniel nagyon komolyan a róla készített videofilmben. Az angyal elmondta Danielnek: a Lukács evangéliumában szereplő gazdag ember kérése ebben a generációban meghallgatást talál, és Isten megengedi, hogy egy feltámadt ember "bizonyságot tegyen nekik, hogy ide, e gyötrelemnek a helyére ne jussanak". (Lukács evangéliuma 16:28) "Az angyal azt mondta, vissza kell mennem, hogy utolsó figyelmeztetésként elmondjam az embereknek, amit láttam" - összegzi Daniel a kapott feladatot.
"Amikor felébredtem, nagyon nagy zavarban voltam, mert csak egy szál nadrágot viseltem" - emlékezik Daniel (az imádkozók időközben lehúzták felsőtestéről a ruhát, miután megindult a légzése, hogy jobban masszírozhassák merev testét). "Egyfolytában a jegyzetfüzetét és a tollát emlegette" - meséli egy szemtanú. Daniel ugyanis azzal a paranccsal érkezett vissza, hogy jegyezzen fel mindent, amit hallott és látott. "Az angyal arra intett, hogy ennek a figyelmeztetésnek be kell járnia a világot. A régi életemnek vége, és szabad vagyok, elmegyek bárhova, hogy bizonyságot tegyek a feltámadásomról". "Azt tanácsolom a makacskodóknak és azoknak, akik haboznak elkötelezni magukat, hogy nyissák meg a szívüket, mielőtt még túl késő lesz. Az élet realitása nyilvánvalóvá fog válni. Amit most látunk, olyan, mint egy álom. Egy pillanat alatt semmivé lehet a pénzed, a házad, a szépséged, a kocsid. Nem fogok emlékezni egyikre sem, de Isten áldása bennem van. Amikor halott voltam, nem emlékeztem semmire, csak Isten áldására. Az emberek, akár hívők, akár nem, ezt nem hiszik el, mert még élnek. De el kell hinniük, mert túl késő lehet. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy fusson az életéért, mielőtt túl késő lesz. Ha Isten Szelleme most megítél minket, akkor elkerüljük az újabb ítéletet. Isten Szelleme megmondja nekünk, mi a jó és mi a rossz. De ha nincs benned Isten Szelleme, nem tudod, mi a jó és mi a rossz. Lehet Bibliád, járhatsz templomba, de a végén ítéletre kerülsz. Most szólok, mielőtt túl késő lenne."


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Május 22, 20:13:10
Beollóztam mert vannak számomra ebben érdekes dolgok. De talán azt is lehet mondani a kizárólagos igazság odát van. Kérdésem: Mi oka lenne hazudni? Mi oka lenne mást mondani mint ami ott van? Akkor mégis mi van?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Május 23, 00:34:42
Szia Mária!

Elolvastam, amit beollóztál.
Számomra is érdekes. Sajnos a történet ellen kell állnom, szívesebben állnék mellette... De lehet én látom rosszul, Isten bocsássa meg.

Az alső dolog ami megütötte a szemem az a következő:

Angyal mondta a pásztornak:
"Tudod, hogy ha most itt kellene maradnod, a Pokolra kerülnél?" - figyelmeztette Danielt az angyal. Daniel utólagos elmondása szerint azonnal tudta, miről van szó, hiszen aznap reggel egy házastársi vita folytán haraggal vált el a feleségétől."

Ezt nem tudom elfogadni. Mi lenne, ha egy stresszes nap közben összeveszek az anyukámmal telefonon,
és a haragom megmarad még két órával rá, amikor is az utcán rámesik egy zongora.
Pokolra jutok? NEM! Isten a szívek vizsgálója, Isten tudja hogy mi lakik benne.
És ha a pillanatnyi nem megbocsátás miatt így is lenne, Isten nem fogja megengedni hogy egy kormány belefúródjon a testébe, mielött nem bocsájtana meg.
Az Őrangyal meg nem ment el kávészünetre. Tehát Isten nem olyan, hogy: "Na most meg vagy! Nem bocsátottál meg a feleségednek! POKOLRA!!!"
A feleségével még aznap veszett össze, és még ugyanarról a napról volt szó. Tehát még azt sem mondhatjuk, hogy lement a nap a haragjával.

Ef 4,26
"Ha haragusztok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal"

A másik meg a következő:

Úgy gondolom határozottan, hogy nem a felesége hite kellett ahhoz, hogy feltámadjon a férje a halálból.
Ha valóban ez a történet igaz, akkor a baleset Isten akarata volt és abból a célból, hogy az üzenetet továbbítsa a pásztoron keresztül az embereknek.
Ha az asszony hite mentette ki a pokolról a férfit, akkor az bizony igazságtalanság lett volna szerintem Istentől.
Akkor a többieknek azért nem adatott másik esély, mert nem volt hittel teli feleségük?
Továbbá úgy gondolom, hogy senkit se lehet visszaimádkozni a pokolból. Senki se jöhet vissza, aki már odajutott.

Mária írta:
"Kérdésem: Mi oka lenne hazudni?"

Sajnos emberek hajlamosak azt hinni, hogy segítségre szorul Isten...

Írok egy példát:

1Jn 5,7
Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek

Ezt a verset a 14.században tették hozzá, hogy kisegítség a Szent háromság fogalmát. Puszta emberi okoskodásból, buzgóságból.
A 11. és a 12.században még csak a lábjegyzetben volt megtalálható...

János leveléből a 7. verset kihagyva kellene olvasnunk:

1Jn 5,6
"Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság.

1Jn 5,7
Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek:


1Jn 5,8
a Lélek, a víz, a vér; és ez a három egy."

De nem kell aggódnunk, semmi Üdvösség fontosságú szennyeződés nincs a Bibliában! :igen:
 
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Május 23, 13:40:44
A kérdés, hogy "Akkor most mi van?" Arról szól, hogy most vagy cselekedetek alapján üdvözülünk, vagy hit által kegyelemből? Számomra ez mindig érdekes, hogy az emberek miért mondanak ilyeneket? Mi oka lenne hazudni? R. Bonke Tudom, hogy a kegyelmet hirdeti és most Deniel ott van az oldalán ezzel a bizonysággal. Ez meglep. Ha én nem bocsátok meg a feleségemnek és meghalok, akkor a cselekedetem tartotta meg az üdvösségemet. Ez számomra régen rossz hír lenne! Én odajutottam volna a pokolba, mert a cselekedetem nem tökéletes, néha félelmetes. Sok az engedetelenség bennem, sok hibám van amit még nem vetkőztem le. Ha egyszer a cselekedetem tartja meg az üdvösségemet, akkor minek hozzá Jézus? Akkor milyen bűnömet törölt el? Mitől szabadított meg?

"Azért értelmezzük ugyanazokat a szavakat a bibliából százan százféleképpen - mert mindnyájan magunkra szabjuk Istenünket."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Május 25, 10:40:17
Sziasztok

Jézusra szükség van, hiszen ha lett volna bármilyen más út, akkor a Gecsemánés kertben zajlottak után mást olvasnánk a Bibliánkban.
Sajnos ez a történet igen hajlik ahhoz, ami nem igaz...

Lehet a tudatalatti, nem szándékos információferdülés által került csorba rajta, de hát kérem szépen... gondoljuk meg, hogy mit merünk ország világnak elhíresztelni.

A sátán repdes, ha csak 1 %-ot ferdíthet. Nem bánja, ha 99% igazságot hirdetnek, de benne van 1 % tévtan.
Egy hosszabb repülő utazáson 1° eltéréssel több ezer kilométer alatt, teljesen máshova érkezhetünk. A céltól egy másik országba is akár...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Május 25, 11:38:16
Antee! Van igazság abban amit írtál, de hol van és kinél az 1%? Én örülök, hogy ha csak 1% eltérés lenne közöttünk keresztények között, de sajonos sokkal több. Vannak akik azt hiszik magukról, hogy ők a philadelphia gyülekezet és ebbe a csapdába benne vagyunk mindannyian! Ha ez nem így lenne, akkor tudnánk vita nélül is együtt szolgálni. Nézd csak meg az evangéliumokat. Mindenki más szemszögből beszél mondjuk a százados beteg szolgájáról és mégis hitele mind a kettő.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Május 25, 16:55:32
Szia

Idézet
Mária írta:
"Van igazság abban amit írtál, de hol van és kinél az 1%?"

Félre értetted a hozzászólásomat. Arra utaltam, hogy a sátán örül egy kicsi megtévesztésnek is.
És egyre jobban gyakorolja ezt...
Az Édenben is fél igazságot mondott Évának a sátán:

1Móz 3,5   
"Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belõle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz."

Hazugság:                         "olyanok lesztek, mint az Isten"
Igazság a hazugságban:       "tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz."

Az 1%-os hozzászólásomban nem a keresztény élet hiányosságára gondoltam. Arra gondoltam, hogy egy picike kovász az egész tésztát megkeleszti.

pl:
Isten fiai vagyunk? Akkor hát mi is Istenek vagyunk!!!

Ez egy tévtanítás szeletke volt.




Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Május 25, 19:49:03
 :igen:

Én tudom mire írtad az 1% ot, értettem is. Szerintem az elenyésző lenne. A kérdésem arra szólt, hogy kinél van az 1%? Tudsz olyant, akinél csak annyi van? - Ami hamis tan. Szerintem sokkal több van attól. Beleesnek abba a csapdába, akik azt hiszik, hogy ők a philadelphiai gyülekezet, vagyis náluk még 1% tévedés sincs. Talán így érthető vagyok. Akik azt mondják, hogy ők nem térnek el se jobbra se balra az Igétől, azok a kizárólagos igazság csapdájában vannak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kiscsillag - 2007 Május 26, 16:34:48
Sziasztok !

Már néhány napja gondolkodom, hogy elmondjam véleményemet a feljebb említett történet kapcsán. Nem volt ismeretlen előttem , bár a benne szereplő emberekről még nem hallottam.
Ahogy előttem már Antee is megfogalmazta ,jó pár félreértésre okot adó esemény van az elbeszélésben.

Bizony felveti , hogy akkor a cselekedeteinknek mekkora befolyása van az üdösségünkre nézve.
Számít-e a Krisztusba vetett hit...vagy az alapján ítéltetünk meg,amit teszünk?

Más emberek hite vagy hitetlensége meghatározza az üdvösségünket?

Van új kijelentése az Istennek felénk, akár halálon túli élmények vagy látomások, próféciák segítségével?

Sajnos felvetődött bennem a történet hitelessége is...Mi a célja az embereknek ezzel, vagy akár e történet videon való továbbadásával?

Hitet az emberben az élő hirdetett evangélium, ige teremt! Nem az győz meg bennünket, ha a halálból jött is vissza egy ember.

Adja azonban az ÚR, hogy emberek megtérésében fel tudja használni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: petya1962 - 2007 Június 17, 23:02:22
Sziasztok! Talán még nem lefutott ez a téma.


Mi számít a hit vagy a cselekedeteink?
Azt gondolom, hogy ha a cselekedeteink, akkor Pál apostol a leveleiben nagyot hazudott üdvösség tárgyában. Természetesen nem gondolom, hogy így lenne a szitu. Éppen ezért hiszem Pállal együtt:

Ef. 2,8-9 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Július 04, 09:24:23
Bezzeg a mi időnkben

"Ma olvastam, hogy akik a 60-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek…. De tényleg! Gondolj csak bele, 1960 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nem volt mindent maximálisan felszívó hiper-szuper eldobható pelenkánk, csak „mezei” textilpelus, és Anya nagyon ügyesen fehérre tudta mosni (főzni) extra, hat nyelven beszelő mosóporok nélkül is… Nem volt minden pirosodást megelőző popsikenőcsünk, legfeljebb valamilyen kamillás valami. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenesági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. ( Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambonak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!) Étkezési szokásaink Schubert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy Mcdonaldson edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont „bedeko”-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban. Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg Spectruma (az valami számítógép vót), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécsatornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, Surround Soundról, UPC-ről, internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.. Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpongasztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellett megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők... Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának. A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Nekünk a szexhez nem kellett pornófilm és sexújság, de még szálloda sem. Ha valamit rosszul csináltunk, vállaltuk a következményeket, és újra próbálkoztunk. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehet el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.  Ezek voltunk mi. Hősök? Talán. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Július 08, 13:23:08
 Mit gondoltok, miért van az egyházakban olyan sok szabadosság?

- Félnek szólni a bűnben élőknek?
- Netán félnek attól, hogy megsértődnek, elmennek és lecsökken a nyáj?
- Netán nem foglalkoznak vele, majd az Úr megoldja címszó?

Ti mit gondoltok mi lehet az ok? Jó lenne már szólni egymáshoz vagy véleményezni is valamit, mert itt csak mindenki ír és ír, de "beszélgetés" az nincs. Vagy hagyjuk inkább, mert akkor nincs viszálykodás?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Július 08, 21:34:20
 :D

Kedves Mária.
Felsoroltál pár lehetőséget a kérdésed alatt, és bizony ez mind megtalálható az egyházakban.
Követnie kellene minden egyháznak azt, amit Jézus mondott:

Mt 18,15-17
"Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erõsítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedõt."

Azonban ha az alany, a gyülekezetből való kitiltás után visszavágyódik a közösségbe és szakít a bűnben élésével, akkor szeretettel kell
visszafogadni!

Szükséges tehát a gyümölcsöket megvizsgálni, hogy vajon bogáncs-e, avagy szőlő?

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Július 08, 22:00:01
Antee köszi a választ!

Ma hallgattam egy tanítást, ami az ebekről szól. Az eb nem kívül van, hanem belül. Tehát, a gyülekeztekben találhatóak meg, akárcsak a báránybőrbe bújt farkasokat. A Biblia óv bennünket tőlük. Számotokra mit jelent ez az Ige?

Fil. 3,2-4
Őrizkedjetek az ebektől, őrizkedjetek a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetélkedéstől: Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, akik szellemben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk: Jóllehet énnékem van bizakodásom test szerint is. Ha bárki más mer testben bizakodni, én sokkal inkább;


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Július 08, 23:52:45
Szióka Mária! :D

Látom kiemeltél egy részt az igéből, kék színnel. Bizonyára erről szeretnél jobban véleményt olvasni.
A görögben két jelentése van a kutyának. Az egyik a kis kutya, mint amit Jézus mondott az asszonynak:

Mk 7,27
"Jézus így szólt az asszonyhoz: "Hadd lakjanak jól elõször a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak."

A másik jelentése a kutyának, ami kóbor kutyafélét jelenthet és nem egy aranyos állat jut eszünkbe róla.
Ezek a kutyák ( ebek ) támadnak és pusztítanak. Másokból táplálkozók. Őrizkednünk kell az ebektől, akik csak a saját hasukat érdekli.
De mit is mond tovább az ige? A körülmetélkedésről beszél, az az a testben megnyilvánuló különbségről. Emlékezzünk az apostolok idejében írtakra. A zsidók a pogányokat zsidókká akarták tenni először ahhoz, hogy utána üdvözülhessenek.
Még annyit, hogy az ebek gyakran az "és"-el jönnek. Tehát Jézus, és... Azonban nincs és, hanem csak Jézus!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: krisztuskovetoje - 2007 Július 15, 15:49:37
Kedves "találo" Testvérem! (és akiket még érint)


A DOHÁNYZÁSTÓL SZABADULÁSOM

   
   
   Aki még soha életében nem dohányzott, el sem tudja képzelni, hogy mekkora megkötözöttség a dohányzás. Akit Isten ettől megóvott, ha másképp nem is, önmagában mondjon el egy csöppnyi imát, megköszönve neki ezt az óriási kegyelmet!
   Még hitetlen állapotomban, huszonöt éven keresztül a dohányzás rabságában éltem. Amikor már kezdtem megérezni a testemre gyakorolt negatív hatását, többször próbáltam meg emberi erővel leszokni. A környezetem sokszor mondta gunyorosan, hogy tulajdonképpen nem is nehéz dolog a leszokás. „Csak nem kell többé rágyújtani, mindössze akarni kell!” Az akkori hitetlen barátaim, akik szintén dohányoztak, imígyen „biztattak”: „Amikor rá akarsz gyújtani, imádkozz Istenhez, hogy: „A mindennapi nikotinom vedd el tőlem ma!” És röhögtek. Akkor még mit sem tudva Istenről, én is csak nevettem az ötletükön. Azt sem tudtam akkor, hogy az az általam soha meg nem tapasztalt Isten egyáltalán létezik-e, s ha mégis igen, akkor vajon tényleg tud-e rajtam segíteni. Ám azt már többször megtapasztaltam magamon is, hogy ha a dohányos ember nem gyújt rá, annak bizony erős elvonási tünetei támadnak. Ez pedig azért van, mert a dohányos ember testében a nikotin mérgének közömbösítésére, egyfajta ellenanyag termelődik, amely leszokási kísérlet esetén, a nikotin bevitelétől megfosztott testet megtámadja. Képletesen szólva, hasonlatos ez ahhoz, mintha egy nem-dohányosnak egy ültében, egy egész doboz cigarettát kellene elszívnia. Ennek a nem-dohányosnak a szervezetét, az ellenanyag hiánya miatt, a nikotin mérge támadná meg. Ám a kísértés súlyát illetően teljesen mindegy, hogy a testet a nikotin, vagy annak ellenanyaga gyötri. A tünet mindkét esetben borzalmas. Elrettentő példának elmondom, hogy milyen iszonyú. Mindenekelőtt, a leszokást folytató ember türelmetlenné és feszültté válik. Homloka zsibbad, a tarkója viszket, a gyomra émelyeg és az egész tüdeje ég. Olykor verejtékezik, ugyanakkor fázik. Keze, lába reszket, izzad és szörnyű rohamokat áll ki. Légszomja keletkezik és levegő után kapkod. Ezenkívül testi tünetei is jelentkeznek. Émelygés, hasmenés, szédülés. Azért tudom mindezt ilyen pontosan, mert többször is megéltem. Ebben az állapotában az ember ezerszer is megbánja a leszokási szándékát. Hitetlenül is megpróbáltam „imádkozni”, ám az ima után azonnal feltámadt bennem a sóvár kérdés: „Ha tényleg van Isten és valóban segít, akkor én már többé nem is gyújthatok rá? Ó de kár!” Egy idő után arra rádöbbentem rá, hogy maga az akaratom nem szabad. A dohányzás ördöge, az élet elleni bűn okán, az akaratomat kötözte meg. Ha most visszagondolok, még az Isten megszólítása is arcátlanság volt részemről, hiszen nem hittem benne, csak az akkori „barátaim” cikizése miatt próbálkoztam. Jószerivel ezzel is az Istent káromoltam. Később orvoshoz is mentem, aki adott tapaszt, és néhány „jó tanácsot”. Vásároltam anti-nikotinos rágógumit, mindhiába. Küzdöttem egy ideig a cigaretta ellen, aztán újból rágyújtottam.  Közben azzal áltattam magam, hogy „legközelebb leszokom; de most még nem akarok.” Ám, már akkor tudtam, hogy legközelebb sem lesz másképp. Olyan is volt már, hogy egy fél évig is megálltam, azután mégis újra kezdtem. Dohányzós életemben legalább tíz-tizenkétszer leszoktam, csakhogy tizenharmadszor is visszaszoktam. „Mindössze” ennyi volt a baj.
   Ma már hiszem és vallom, sőt tudom is, hogy a dohányzásról emberi erővel leszokni nem lehet. Egyedül Jézus Krisztus veheti el azt. Minden  dohányos emberen, (köztük rajtam is), aki már leszokott és azelőtt nem is volt hívő, az Úr kegyelmezett és vette el a dohányzás kényszerét. Még akkor is igaz ez, ha az illető nem hiszi. Ha az ex-dohányos valóban leszokott, akkor az Úr szabadította meg őt. Ott az Úr kegyelme dolgozott. Csak az tudja, sőt, csak az hiszi ezt, aki már átélte. Előfordult olyan is, hogy sokáig nagyon erőlködtem azon, hogy leszokjak. Ettől olyan kibírhatatlan lett a modorom, hogy a családom kért arra, hogy gyújtsak rá. Inkább a dohányzásomat választották.
   Miután az Úr elvette tőlem a cigaretta utáni vágyat, egy hívő ismerősöm megkérdezte: „Ugye maga úgy igazán, szívből akarta és kérte Istent, hogy szoktassa le magát?” Így válaszoltam: Volt idő amikor ilyet is tettem, de miután semmi eredménye nem volt, végleg feladtam. Többé nem akartam leszokni. Jó ideig szívtam tovább, amikor is egyik pillanatról a másikra  végleg  leszoktam. Mindenféle elvonási és testi tünetek nélkül. Egy alkalommal a beidegződött mozdulattal nyúltam a cigarettás dobozért, kivettem egy szálat, s ahogy rápillantottam, a lelkem mélyén egy határozott undort éreztem. Ekkor tudatosodott bennem a dohányzós életemben először, hogy: szabad vagyok! Nemhogy nem imádkoztam ezért, hanem teljesen mással foglalkoztam. Nem kértem. Az Úr elvette. Végleg. Mert azt is csak Ő tudja, hogy melyik az a pillanat amikor ez nekem a legalkalmasabb. Abban a pillanatban tudtam, hogy rajtam többé nem uralkodik a nikotin ördöge. Pedig akkor még nem is voltam Istenhívő. Sokkal később lettem azzá. Utólag visszagondolva látom és tudom, hogy Istennek már dohányosan is kellettem, és dohányosan is szeretett engem. Célja volt és van velem. Talán a sok egyéb közül az egyik éppen ez, hogy egyszer  majd írásban is bizonyságot teszek a dohányzásról való leszoktatásában irántam tett hatalmas szabadító kegyelméről.

Dicsőség és hála neki érte!
:thanks:
Fórizs József           
                                               
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Augusztus 02, 10:32:49
Sziasztok!

Mi a véleményetek az Úrvacsoráról? Veheti egy be nem merítkezett is? :D

Isten áldását!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Augusztus 02, 12:05:20
Nem tudom, hogy a Biblia ellenzi -e, vagy alátudjuk támasztani bizton, hogy nem vehet. Ha mélyen belemegyünk a dolgokban, akkor igen is, meg nem is vehet. Ha valaki újonan születik az már alkalmas arra, hogy az Úr asztalához jöjjön és megemlékezzen Jézusról. Ő kérte ezt. Én ezt az egyetlen egy dolgot tartom ünnepnek, hiszen Jézus maga kért meg minket, hogy emlékezzünk meg... és nem tette hozzá, ha valaki nincs bemerítve, nem áldozott, nem bérmálkozott... az nem veheti. A megemlékezés pedig ünnep. Miről szól az Úrvacsora? Ha azt vizsgáljuk, akkor igen bárki. Ha valaki méltatlanul eszik vagy iszik.... Szóval ki érzi magát méltónak arra, hogy egyen, vagy igyon? Kinek nincs az életébem olyan, amit ne kellene őszintén megbánni? Mi van ha azt Isten úgy ítéli meg, hogy nem volt őszinte, de én azt hittem az vagyok? Szóval nyugodtan vegyen, hamár Jézusé az, aki nem merítkezett be. Nem a bemerítés miatt vehetünk Úrvacsorát. Ismerek olyanokat, akik kötik az Úrvacsorát a bemírítéshez. Én törvénynek tartom, mert van akit nem merítenek be, mert ilyen és ilyen az illető címszóval. Emberek döntenek felette. Egy gyülekezetben azt hallottam a pásztortól, hogy nem meríti be, mert dohányzik. Nos, akkor ő nem emlékezhet meg Jézusról? Emberek tíltják meg neki. Ha belegondolunk, akkor Júdás miért vehetett Úrvacsorát? Nem mondta neki az Úr, hogy valdd meg, hogy loptál a pénzünkből! A cselekedeteink nem tesznek semmire alkalmassá Isten színe előtt. Nem az Úrvacsora tart meg minket a kegyelemben. Ha nincs igazam, kérlek nézzétek el nekem, mert akkor nektek van igazatok. Várom érdeklődve mások véleményét szeretettel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Augusztus 02, 16:58:39
Sziasztok!

Nekem ez jut eszembe arról, hogy ki vehet és ki nem vehet Úrvacsorát: "aki méltatlanul..." Tehát nem az, aki nem bemerítkezett, nem körülmetélt, nem bérmálkozott, stb... Tehát itt a méltatlanságon van a hangsúly.

Ki az, aki méltatlanul eszi? Úgy gondolom, hogy nem az a méltatlan, aki más gyülekezetből látogat egy másikból, vagy aki éppen bűnt követett el. Hajlamosak sokan azért nem venni Úrvacsorát, mert éppen nem érzik helyén Istennel való kapcsolatukat. Azonban attól venniük kellene. A felszólítás itt az, hogy "aki méltatlanúl" teszi! De ki teszi méltatlanul? Az akinek bűntudata van, avagy nem érzi magát méltónak? Úgy gondolom hogy semmikép se! Az a méltatlan, aki nem becsüli Jézus áldozatát, amit értünk tett. Ha úgy veszi a kenyeret és a poharat, hogy egy "nemtörődöm" hozzáállása van, aki semmibe veszi Isten áldozatát, az a méltatlan.

Szerintem egy nagyszerű bűnbánati alkalom lehet egy Úrvacsora.

Úgy gondolom, hogy az ne vegyen Úrvacsorát, aki bűnben él és nem kívánkozik ki belőle.
De szerintem az már más, mikor bűnben él, de harcol ellene és kíván kiszabadulni belőle.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: krisztuskovetoje - 2007 Augusztus 02, 17:12:10
Ahogyan a páska bárányt Jeruzsálemben kellett, úgy az úrvacsorát a lelki Jeruzsálemben, Isten biblikus közösségében kell elfogyasztani. Olyan nincs, hogy gondolok egyet és akárhol úrvacsorázom. Gyülekezeti közösségben kell elfogyasztani azt. Miért? Mert Jézus egy olyan ünnepen szerezte, amely ünnepet szintén egy meghatározott helyen kellett megtartani, nem akárhol.
   Mert az ünnepeknek is rendelt idejük van. Az egyház köteles megülni. Izráel is köteles volt megülni a páskát. Azt, hogy a gyülekezet hogyan tudja ezt gyakorlatilag lebonyolítani, maga a gyülekezet dönti el, viszont a végrehajtás módja változhat. Éppen így van az úrvacsora is. Aki megtért, hívő keresztyén, annak úrvacsoráznia kell! Azt nem lehet, hogy valaki évtizedekig kerülje a gyülekezetben az úrvacsorai közösséget. A múltkor elmondta nekem valaki, hogy ő ugyan nem jár templomba, nem úrvacsorázik, de az ő szívében van egy nagy érzés. Ez a mondat, moderátor által törölve. Az Istenben hívő keresztyén ember köteles úrvacsorázni! Ezt Isten megparancsolta!
   S hogy ki az Istenben hívő megtért keresztyén ember? Nos, az csak kettőjükre tartozik, az illetőre és Istenre. Mert aki Isten szerint megtért, azt vonzza az Úr asztala és veszi az úrvacsorát. Akik viszont csak megjátsszák a megtérést, azok számára jelentette ki az Úr, hogy: „Mert, aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának..."(1Kor 11:29) 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Augusztus 02, 18:27:00
Chuck Smith: "A hetedik napon tehát Isten megpihent, már semmi újat nem teremtett. És Isten megszentelte, vagyis elkülönítette a hetedik napot, hogy az a pihenés napja legyen. Isten később Izráellel kötött szövetségében kérte is népét, hogy a szombatnapot mindenkor tartsák meg. Egyesek ezen a ponton felteszik a kérdést, vajon mikor kezdte el az egyház Istent vasárnap imádni. Azok az egyházban, akik mind a mai napig szombaton tartják istentiszteleteiket, Konstantint hibáztatják a változásért. Az apostolok cselekedeteiben
azonban találunk utalásokat arra, hogy a korai egyház tagjai a hét első napján, vagyis vasárnap gyűltek össze, hogy úrvacsorát vegyenek. A Korinthusiakhoz irt levelében Pál a szentek javára gyűjtött adományokra vonatkozóan megemlíti, hogy „a hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek” (1Kor. 16:2). Tertullianus, a korai egyházatyák egyike, aki korábban élt, mint Konstantin, azt írja, hogy az ő idejében sok keresztény úgy érezte, egy meghatározott
napon, mégpedig a hét első napján (vasárnap) kéne úrvacsorát venniük, mert az volt Jézus Krisztus feltámadásának napja.

 Pál a Róma 14-ben a következőket írja: „Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében” (5. vers). A Kolossé 2-ben pedig így folytatja: „Senki ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság” (16-17. vers). A szombatnapok csupán árnyékai voltak az eljövendő dolgoknak. Nem a szombatnap volt a valóság, amely az árnyékot vetette – a szombatnap mindössze az árnyék volt, amit a valóság, vagyis Jézus Krisztus vetett az Ószövetségre. A keresztények számára tehát Krisztus a szombatnap. Őbenne megpihenhetünk, ahogy felhagyunk saját próbálkozásainkkal. Krisztus a mi szombatnapunk. Az ószövetségi szombatnapok pedig mind Krisztusra mutattak, aki megnyugvást hoz. Őbenne többé nem cselekedeteink, vagy a törvény által igazulunk meg, hanem hit által – és megpihenhetünk Jézus Krisztusban. Megfigyeltem valamit azokban az emberekben, akik különösen nagy ügyet csinálnak abból, melyik napon kell Istent imádni. Észrevettem, hogy nem igazán tudnak megpihenni Istenben. Még mindig a törvény betartásával próbálnak megigazulni. Még nem léptek be a valóságba, Krisztusba, így még nem tapasztalhatták meg azt a megnyugvást, amit Krisztusban találunk. A szombatnapról szóló törvényt a 2Mózes 20 értelmében Isten Izráelnek adta, illetve azoknak a jövevényeknek, akik áttértek a zsidó hitre.
Azokra is vonatkozott továbbá, akik idegenként Izráelben éltek. Számukra a szombatnap kötelező volt. A nemzsidó gyülekezetekre vonatkozóan azonban ilyen szabállyal nem találkozunk. Az apostolok cselekedeteiben arról olvasunk, hogy egyszer némelyek Júdeából meglátogatták az antiókhiai, javarészt nemzsidókból álló gyülekezetet, és azt tanították a testvéreknek, hogy ha nem tartják meg a mózesi törvényeket, és nem metélkednek körül, nem üdvözülhetnek. Pál és Barnabás ekkor Jeruzsálembe mentek, hogy egyszer s mindenkorra tisztázzák e kérdést. Péter a jeruzsálemi apostoli gyűlés előtt bizonyságot tett Isten elhívásáról
az életében, hogy a nemzsidóknak is hirdesse az evangéliumot, és személyes tapasztalatai alapján beszámolt a Szentlélek munkájáról a nemzsidók körében. Beszédét végül egy kérdéssel zárta: „Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?” (Apcsel 15:10). Ezután Pálra és Barnabásra került a sor, akik szintén „elbeszélték, milyen sok jelt és csodát tett általuk Isten a pogányok között” (12. vers), akik nem a mózesi törvények alapján éltek. Végül
Jakab kapott szót, aki a következőket mondta: „Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez, hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől” (19-20. vers). Mindezt levélbe is foglalták, amit így fejeztek be: „Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!” (29. vers). A levelet pedig elküldték az anthiókiai gyülekezetnek. Sehol sem találunk utalást arra, hogy a nemzsidó gyülekezetekre is vonatkozott volna a szombatnapi törvény, vagy egyéb törvények és rendelkezések. folyt. köv.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Augusztus 02, 18:30:50
2 rész: Sőt Pál később még a bálványáldozati húsra vonatkozó tilalmat is módosította a korithusiakhoz irt levelében. Pál ebben a levélben azt írja, hogy ha valaki húst vásárol a hentesnél, ne kérdezze meg, bálványáldozati hús-e az, hanem egyszerűen csak vegye meg, vigye haza, fogyassza el, és adjon érte hálát Istennek. Fogadjon el mindent hálával. Ha ugyanis nem kérdezget, jó lelkiismerettel tudja majd elfogyasztani a húst. Ha viszont megkérdezi a hentest, bálványáldozati húsról van-e szó, ő pedig azt mondja, igen, a húst rossz lelkiismerettel fogja otthon elfogyasztani. A saját lelkiismerete érdekében tehát jobb, ha az ember nem kérdezősködik. Amikor pedig valaki meghív magához vacsorázni, akkor te se kérdezd meg, vajon bálványáldozati hús van-e a tányérodon. Egyszerűen csak edd meg, amit eléd raktak – ne kérdezgess. A lelkiismereted érdekében. Mindent hálával kell elfogadnunk, önmagában pedig semmi sem tekintendő tisztátalannak. Pálnak dicsőséges szabadsága volt Krisztus Jézusban. A Róma 14:22-ben ezt írja: „Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött.” Így hát el tudom képzelni, hogy Pál például evett sült bordaszeletet, és nagy szabadsága volt ezekben a dolgokban, bár egykor épp ő volt a legnagyobb a farizeusok között. Isten tehát megpihent a hetedik napon, elkülönítette azt a napot, és szövetséget is kötött a szombatnapról népével, Izráellel. Sőt mi több, Isten egy konkrét utasítást is adott: „Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény” (2Mózes 20:9-10). Bizony nagyon jót tenne az egészségünknek, ha hetente egy napot pihenésre szánnánk – ha kényelmesen hátradőlnénk a fotelben, és édes semmittevéssel töltenénk a napot! Isten azért rendelte el a szombatnapot, mert az embernek hét napból szüksége van egy szabadnapra. Épp azért olyan sok a kimerült ember, és azért kapnak olyan sokan szívrohamot, mert az emberek
nem követik Isten utasítását, és nem pihennek meg a hetedik napon. Mi is ilyenek vagyunk. Megállás nélkül robotolunk, soha egy percre le nem állunk, hiába mondogatja a feleségünk, hogy pihennünk kellene. Pedig milyen jót tenne az egészségünknek! Nem lelkibbek lennénk tőle, de mindenképpen jót tenne nekünk, az biztos. Tovább is élhetnénk, ha esetleg ez a célunk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kiscsillag - 2007 Augusztus 10, 23:12:11
A Sátán találkozót tartott

Ez el fog gondolkoztatni! Szánj rá időt, hogy elolvasd (Olvasd el, még ha túl elfoglalt vagy is, különösen akkor, ha túl elfoglalt vagy).

Sátán összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta: ,,Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre. Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat, és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal.''  

,,Ezt akarom tenni!''  - mondta a Sátán. ,,Eltéríteni őket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át!''  
,,Hogyan tegyük ezt?'' - kiabálták a démonjai.

,,Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok az gondolkodásukat'' - válaszolta ő.

Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön.

Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.

Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra hullanak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól!

Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyen képesek meghallani azt a 'halk, szelíd hangot.'

Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek, hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot Krisztussal.

Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal.
Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül.
Törjetek be a vezetés perceibe hirdetőtáblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.

Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.
Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat!

Adjatok nekik Télapót, hogy eltérítsétek őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.
Adjatok nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.
Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat, hogy kimerülten térjenek vissza.

Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe és Isten teremtményeit csodálják. Küldjétek el őket inkább vidámparkokba, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba.
Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.

Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében.

,,Működni fog! Működni fog!'''  - kiabálták...

Mekkora terv volt! A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket. Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt Sátán ebben a cselben? Döntsd el te magad!

Az ,,elfoglalt'' [angolul: busy] azt jelenti:

B-eing U-nder S-atan's Y-oke -   S-átán R-abigája A-latt L-enni?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: krisztuskovetoje - 2007 Augusztus 29, 20:32:55
A BŰN IS ISTEN MALMÁT HAJTJA
   


   Nem Isten az oka a bűnnek, hanem az emberiség élete az ősbűn óta egy erőszakos, szeretettelen, önző, paráznasággal tarkított bűnfolyam. Isten pedig ennek a folyamnak a sodrását felhasználja az Ő üdvterve érdekében. Ezt a sodrást úgy fogja be az Úr, mint amikor a folyóra építünk egy malmot, ami lisztet őröl. Ilyen módon az emberiség bűnei is Isten malmát hajtják. Ezzel pedig egy üdvtörténeti látásmód bomlik ki előttünk.
   Az emberiség minden bűne, minden mocska, a ma tapasztalt minden bűnözése ellenére is Isten üdvtörténete megy végbe! Ezt nagyon erősen be kell vésni a szívünkbe, hogy az Úr Isten mindezt befogja és munkálja, és mindezek fölött is Ő az Úr. Aki ezt tudja, az tudja azt is, hogy egyúttal az én üdvösségem története is ellenállhatatlanul halad. A saját haragom, gyarlóságom, vétkeim ellenére is az Úr Isten véghez viszi azt. Innen van a hívő embereknek üdvbizonyosságuk. Az ördög mindig azt akarja, hogy: „Nézd a bűneidet és ess kétségbe!” Isten pedig azt akarja, hogy: „Bánd meg a bűneidet és tudd meg, hogy az Úr üdvösségre tud vezetni”. – Még az én akaratom ellenére is. Én csak el hazardírozni tudnám az üdvösségemet. Mivel az üdvösségem az Úr kezében van, ezért nem veszíthetem el azt.
   Ez egyrészt felemelő. Másrészt nagyon komoly figyelmeztetés. Noha a bűneinkkel is célját szolgáljuk, tudjuk meg azt, hogy Isten szándékát keresztül nem húzhatjuk. És vajon, ha Isten ilyen bűnfolyammal éri el célját, nem válik-e Isten maga is bűnrészessé? Nem kenődik-e össze a bűnnel Isten maga, aki szent? Hiszen mégiscsak belenyúl ebbe a bűnfolyóba. Nem lesz-e Isten keze piszkos? Nos, úgy van az emberiség és Isten, mint a szemétdomb és a napsugár. A Nap se lesz piszkos attól, hogy a szemétdombot süti. Másrészt virágok is nőnek a Nap melegétől a szemétdombon.
   Az emberiség szemétdombján is nőnek virágok, noha a bűneset óta mi tettük azt szemétdombbá. Mégis nőnek próféták, bírák, királyok anélkül, hogy a Napon egy szemernyi szennyfolt is keletkezne. Sőt, tovább menve, mi még ennél különbet is olvasunk a Bibliában. Isten maga el is jött ide, az emberiség bűnfolyamának kellős közepébe. Jézus Krisztusban emberi formát vett fel anélkül, hogy a bűn a legcsekélyebb mértékben is beszennyezte volna. Eljött és megváltott minket. Noha Jézus családfájánál láttuk, hogy a dávidi kis család is ugyanúgy bűnösökkel, parázna nőkkel, erőszakoskodással van tele.
   Ezek szerint tele van az én és a te családod múltja is bűnökkel. Ám a hívő ember nem a családjára büszke, hogy kitől származik. A családjukra a nácik, Hitler tisztjei büszkék. A hívő ember egyedül Jézus Krisztusban büszkélkedik. Minden emberi család története, bűnök tömkelegének története. Ha ezt tudnák a családfakutatók, akkor nem lennének annyira büszkék a kutatásaikra, hanem Jézus Krisztust kutatnák a Bibliában.
   Sokan kétségeskednek, s így beszélnek: ez a világ csak úgy folyik, s aztán ki tudja, mi lesz itt még. Egyet megtanulhatunk egészen biztosan: Ez a világ annyira Isten kezében van, hogy biztosan tudjuk, hogy minden az Úrra nézve történik. Tőle ered, és hozzá tér vissza minden. Isten lesz minden mindenekben. Még azok az emberek is akik kifejezetten nem akarják Isten uralmát, azok is Isten akaratát munkálják. A Hitlerek, a Sztálinok, a Rákosik is Isten akaratát munkálják, miközben elvesznek. Boldog ember az, aki ráeszmél, hogy ennyire kikerülhetetlen az Isten. Boldog ember az, mert először is nem félti az egyházat. Nem félti Isten ügyét, hanem munkál szabadon. S miközben munkálja,

saját üdvösségére is munkálkodik.
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Augusztus 29, 22:51:01
krisztuskövetője írta: A Nap se lesz piszkos attól, hogy a szemétdombot süti.

Hu ez nagyon bölcs, megragadott. Isten áldjon meg érte, hogy ide írtad!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: krisztuskovetoje - 2007 Augusztus 30, 21:21:02
KÉSZÜLETLENÜL
(A TESZT)


   Jézusnak a váratlan visszajöveteléből és az ebből fakadó pánikból sok következtetést lehet levonni. Vannak vitás kérdések. Például meg fog-e térni egész Izráel? Véleményem szerint az a valószínű, hogy nem. Engem meg lehet győzni az ellenkezőjéről, ám valószínű, hogy nem. Gondoljunk bele, hogy egész Izráel állama hirtelen felvenné a keresztyén hitet. Ennek világszerte híre menne. Bemondaná a tévé, a rádió, lehoznák a lapok, akkor pedig mindenki   felfigyelne erre. Ha pedig egy ilyen egyértelmű jel lenne, akkor nem lenne Jézus visszatérése váratlan. Akkor azt még a parányi gyermek is meg tudná mondani. Ám de váratlan lesz. Ebből következtetem, hogy az egész Izráel megtérése valószínűtlen. Mert Jézus hirtelen jön vissza, nem lesz előjele és kitör a pánik.
   És mit tesz a pánikba esett ember? Aki már élt át veszélyhelyzetet, az tudja, hogy ilyenkor az ember kapkod. Hová kap? Nos, a pánikba esett ember automatikusan odakap, ahol a  számára fontos dolog van. „Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” – mondja Jézus. (Lukács 12:34) Ez a pánik helyzetben egyértelműen megmutatkozik. A pánikba került ember elárulja magát. A végidőkben nem segít majd rajta a képmutató vallásosság. Az úgy fog lefoszlani, mint az álarc. A képmutatás eltűnik, mert a pánik egy olyan lelki állapot, hogy mindenkiből azt hozza elő, ami benne van. Lelkileg lemeztelenít.
   A pszichológusok ezt úgy hívják, hogy teszt. A teszt egy angol szó, annyit jelent, hogy próba, próbatétel. A próba megmutatja, hogy mi van belül. Amíg ilyen próbahelyzet nem áll elő, addig mindenki hazudhat, megjátszhatja magát. Ám a próbában kiderül az igazság. Mindenki hazudhatja, hogy én jó családapa vagyok, szeretem a feleségemet, a gyermekeimet. Amikor azonban elkezd égni a ház, és potyognak az égő gerendák, előáll egy próbahelyzet. Ebben a pillanatban kiderül, hogy az illető tényleg szereti-e a feleségét és a gyerekeit és akár az élete árán is menti őket a házból? Vagy pedig félrelökve mindenkit, maga menekül. Korábban, teszt nélkül hazudhatott. Ebben az égő házban elárulja magát.
   Vagy ellenség közeledik. Azonnal elkezdenek az emberek pakolni, és kiderül, hogy kinek mi a fontos. Mi kerül a kézikocsira, ki mit rak föl? Van, aki a demizsont, van, aki a könyveit, van, aki a pénzt. Van aki a gyerekét. Kiderül, hogy mivel van tele a szív. – Mert ha készületlen az illető, akkor összevissza kapkod.
   Kedves Testvéreim! Nem úgy lesz ám a végítélet napján, hogy én majd belátó leszek, okos és majd bölcsen fogok cselekedni. A készületlen ember kapkodni fog, s egy kapkodó ember hiába próbálkozik bölcsen dönteni. Nem fog tudni. Ezt mondja Jézus. Egy kapkodó embert hiába nyugtat majd a környezete, hogy nyugodj meg. Nem lehet. Csak még idegesebb lesz tőle. Annál inkább is, mivel a környezete is kapkodni fog, és nem is lesz aki nyugtassa őt. Amikor recseg, ropog körülöttünk minden, és mi azt mondjuk, hogy nyugalom, abban a pillanatban kitör a pánik. Ez így szokott lenni. Kiderül, hogy kinek hol a kincse, hol a szíve. A megtéretlen emberek mind el fognak veszni. Nem lesz úgy, hogy én majd erőt veszek magamon és viselkedem, mert Jön Jézus. Elárulja magát mindenki.
   Az Ember Fia napján amikor Jézus visszajön, több kérdést intéz az emberek felé történéseken keresztül. Az első kérdés az lesz, hogy mi vesszen oda? Mert minden veszni fog. Tesztkérdés ez a javából. Szerinted mi vesszen oda? Aki üdvözül, az tudja erre a helyes választ. Jézus az övéinek elárulja előre.  Jézus válasza nagyon radikális. Azt mondja: Vesszen oda minden.
   Aki ott nem az érkező Jézusra kíváncsi, hanem elkezd kapkodni, az megmutatja, hogy neki mi a fontos. Neki nem az Úr a fontos, hanem valami más. Mindegy mit pakol. Teljesen mindegy. A pénzt pakolja, vagy valahová rohan, vagy bújik, vagy a gyereket dugja, teljesen mindegy. Az illetőnek nem Jézus a legfontosabb. – Jézus népe mit fog tenni? Megy az Úr elé, ahogy van.  Aki az érkező Jézus helyett a gyerekei után néz, elvész. Mert a gyermeke fontosabb neki, mint Jézus. Aki az érkező Jézus helyett a feleségét keresi, az elvész, mert a felesége fontosabb neki, mint Jézus.
   Amikor az Úr megérkezik, lelepleződnek a bálványok. Az ember lelki élete olyan, mint egy piramis. A Biblia nem azt tanítja, hogy az életedben semmi érték ne legyen, egyáltalán soha, csak Isten. Nem ezt tanítja. A Biblia szerint érték az étel. Isten úgy teremtett bennünket, hogy enni kell. Érték az ital.  Innunk kell, aki nem iszik, szomjan hal. Érték a házasság, Isten házasságra teremtett minket. Érték a férj és feleség szerelme. Érték a gyermek, Istentől kapjuk. Érték a mi hazánk. Ezek mind-mind értékek. Isten törvénye külön-külön rendelkezik, hogy ezeket becsüljük meg. Csakhogy: ezek a piramis kövei. A Biblia megkérdezi, hogy ki van a piramis csúcsán? Mert ez a perdöntő.
   Az Ember Fia napjának ez lesz a másik perdöntő kérdése: A piramis csúcsán vagy Isten van, vagy bálványimádó vagy. Ez a kemény tény. Olyan nincs, hogy a piramis csúcsán nincs semmi. Minden ember életében van egy legfőbb érték, ami a többit uralja. Az Ember Fiának napja kideríti a legfőbb értéket. Ha nem Isten van a csúcson, akkor valaki, vagy valami más. Lehet, hogy önmagunk. Van, aki önmagának a bálványa. Isten pedig azt rendelte, hogy a csúcson Ő legyen. Ez nem lehet vitás egyikünk számára sem.
   Hol rendelte ezt Isten? Mindnyájan ismerjük a Tízparancsolatot: „Ne  legyenek néked idegen isteneid én előttem.” Engem ne előzzön meg senki és  semmi az életedben. Megmondja az Úr világosan az Igében: „Emlékezzetek Lót feleségére!” – Mit tett Lót felesége? Amikor Isten megmondja neki, hogy meneküljön Sodomából, ő pakolta az értékeit. Az angyalok úgy húzták ki, amikor már nem lehetett halogatni az indulást, de ő még pakolt volna. Lót kedvéért mentik meg a feleségét is az angyalok. Aztán nekik kell végül kézen fogni, hogy most már aztán gyerünk. Isten megmondja, hogy hátra ne nézz, és Lót felesége hátranéz. Ebben a pillanatban sóbálvánnyá változik. Jézus erre a jelenetre utal. Miért néz hátra Lót felesége? Mert fontosabb neki Sodoma, amit Isten megítélt, mint a kegyelem helye, amit Isten neki megad. Lótnénak ha Isten lenne fontos, rohannia kellene a közeli hegyre! Engedelmeskedni kellene annak, aki a legfontosabb. Aki nem az érkező Jézusra néz, hanem hátra, vagy bárhová fordul, az el fog veszni. Ezért mondja Jézus, „Emlékezzetek Lót feleségére!”
   A keresztyénség megtéréssel kezdődik, és utána a megszentelődésben ezt kellene gyakorolni. Ám sokan azt se tudják, mi az. Nos, a  megszentelődésnek az a lényege, hogy sorra fosztom meg magam mindentől, ami Istent megelőzné az életemben. Ezt elkezdem gyakorolni, hogy amikor majd eljön az idő, akkor gördülékenyen menjen. Tudniillik a hitet nem távolról kell nézegetni, csodálni, hanem azt gyakorolni kell. Át kell adnunk Jézusnak életünk minden területét. Ez a megszentelődés.
   Átadom az időmet, és egyre többet. Először az estéimet, ige olvasásra, csendességre. Vasárnapi alkalmakat, bibliaórákat, egyre többet. Végül a délelőttjeimet is, és a bizonyságtételemet. Végül imádkozva dolgozom, döntéseimben Istenhez igazodom, akkor lesz Úr az életemben Jézus. Át kell adnom a szavaimat. Eleinte elhagyni bizonyos dolgokat, kifejezéseket, aztán egyre többet beszélni az Úrról. Ez a megszentelődés. Átadom a családomat, a pénzemet, a házasságomat, mindent Jézus uralma alá rendelek. Ez azt jelenti,  hogy kiveszem a saját eszemet az ötleteim alól, és odaadom az Úrnak. Továbbiakban az Úr Igéje szerint bánok vele. Ez a megszentelődés, ezt kellene minden áldott nap gyakorolnunk. Aki ezt gyakorolja, az begyakorlott hitű ember lesz. Az ilyen ember a végidőben minden kapkodás helyett nyugodtan megáll. Felkészült, és tudja, mit tegyen.
   Mi lesz akkor, ha Jézus visszatérését testben nem éljük meg? Kedves Testvérem, ezt mindenképpen átéled, mert Jézussal mindenképpen találkozol. Vagy úgy, hogy Ő jön ide, ez a végidő, vagy úgy, hogy mi megyünk hozzá,  a halálos ágyról. Ott is kiderül, a végső percben, hogy kinek mi a fontos. Ki fog derülni. Ama végső perc a halálos ágyon teszt-perc lesz. Kiderül, van-e valami fontosabb neked Jézusnál. Ez ott derül ki igazán. Ott lelepleződik minden bálványimádás. Ott megvizsgáltatik, hogy begyakorlott hitű-e az illető, vagy sem. Megtért, megszentelődés útját járó ember-e az illető, vagy nem. Mert aki járja  a megszentelődés útját, az tudja, hogy kinek hitt, ki volt egész életének a központja, és ki vár rá a mennyei hazában.

Induljunk el ezen az úton!
       
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Szeptember 05, 09:23:45
Máté 25:40/b "Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg."

A prédikátor

Egy hideg vasárnap történt. A templom parkolója hamar megtelt. Ahogy kiszálltam a kocsimból, arra lettem figyelmes, hogy a testvérek valamit sugdolóznak, miközben bemennek a gyülekezetbe. Ahogy közelebb értem, észrevettem egy embert, amint támaszkodik a templom falának. Már majdnem egészen lefeküdt, mintha aludna. Egy hosszú, nagyon rongyos viharkabát volt rajta és egy kalap a fejére húzva, hogy már az arcát sem lehetett látni. Egy nagyon kopott cipő volt rajta, amelyből már kilógtak a lábujjai. Gondoltam, hogy hajléktalan és hogy alszik, ezért nem foglalkoztam vele. Bementem a templom ajtaján. Bent elkezdtünk beszélgetni, és szóba került a kint fekvő hajléktalan is. Az emberek csak suttogtak, de senki sem volt hajlandó behívni, hogy üljön le. Én sem.
Néhány perc múlva elérkezett az istentisztelet ideje. Mindenki a prédikátort várta, hogy foglalja el a helyet, és szóljon az Igéből, amikor kinyílt az ajtó. Bejött a hajléktalan, fejét lehajtva végigsétált a padok között. Az emberek zavarban voltak és suttogtak, arcukon megdöbbenés látszott. A férfi végigment a szószékig, ahol aztán levette a kalapját és a kabátját. Elszorult a szívem. Ott állt a prédikátorunkâtor, Ő volt a hajléktalan. Senki sem szólt egy árva szót sem. A prédikátor elővette a Bibliáját és így szólt: Testvéreim, azt hiszem, nem kell mondanom, miről fogok ma prédikálni. Aztán elkezdett énekelni egy éneket:
"Ha tudok segíteni valakin, amint elmegyek mellette,
Ha tudok egy bátorító szót, ami bizakodóvá tette,
Ha meg tudom mutatni, hogy az ő útja helytelen,
Akkor már nem hiábavaló az életem."

Vajon az én életem hiábavaló?

N.N.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Szeptember 07, 16:19:42
Valóban erről beszélnünk kell.

Egy házaspár, akinek a felesége áldott állapotban volt, közölte a pásztorával, hogy nem mennek többet a gyülekezetükbe. Szeretettel elköszöntek és a vezetőjük ezt mondta nekik: "Jól gondold meg mit teszel, mert Dávid is mikor rossz döntést hozott, meghalt a gyereke."  

Akkor már tudták, hogy áldott állapotban vagyok..... írja a testvérünk.

Nektek erről mi a véleményetek?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Szeptember 08, 16:36:06
Szia Mária!

Ez szerintem nagyon szomorú... Elgondolkoztató, hogy ilyen lelkipásztor milyen könyvből tanúl?
Mert hogy nem a Bibliából, az tuti.
Szomorú, hogy egyes lelkipásztorok, ilyen szabályokkal és hazugságokkal tartják a gyölekezet létszámát. :nem:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2007 Szeptember 18, 10:12:01
Sziasztok!

Igen, szomorú...  :04:
És ez még akkor csak a gyengébb kifejezés.
Én elképesztőnek találom...
Egy gyülekezett nem attól lesz krisztusi, hogy mennyi a létszáma - véleményem szerint - hanem attól, mennyire élő. Mennyire tölti be a Szentlélek/Szent Szellem a tagjait...
Mennyire van jelen a Lélek/Szellem az alkalmakon, az öszejöveteleken.
Mennyire uralkodik közöttük az egység, a szeretet, az összetartás...az egy Úrhoz való tartozás...
Kissé "világias" kifejezéssel élve: nem a mennyiség a fontos, hanem a "minőség".
Igen... a pásztoroknak nagy a felelőségük... és akikre sok bizatott, azoktól több lesz a számonkérés.

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Szeptember 18, 22:41:24
C. S. : Évekkel ezelőtt itt a gyülekezetben találkoztam egy fickóval aki azt mondta, hogy „Chuck, szeretném, ha egy új autód lenne.” Nevettem rajta, és azt válaszoltam, hogy én nem szoktam új autókat vásárolni, mert túl nagy a leértékelődése, ezért hagyom, hogy másoknak legyen ekkora vesztesége. Azt válaszolta „Van nekem egy autókereskedésem, és szeretném, ha kiválasztanál egy új autót, amelyiket csak akarod, és a leértékelődést levonom az árából.” Elmentem a kereskedésbe és kiválasztottam a kedvenc autómat a katalógusból, minden extrával, a kedvenc színemben. Elküldték a rendelést a detroiti gyárba, legyártották, és elmentem átvenni az autót. Odaadtam a kereskedőnek a régi autómat, és az új autóval elhajtottam a kereskedésből. Életemben először volt új autóm, az új autó jellegzetes szaga is az enyém volt. Amint elindultam onnan, tudtam, hogy mindenki engem figyel, bámulja az autómat, utánam fordul és nézi, hogy milyen gyönyörű. Egész úton egyfolytában az Urat dicsőítettem. A feleségem azt kérte, hogy útban hazafelé ugorjak be egy kis tejért. Bementem a boltba, és a bevásárló kocsit tologatva is folyamatosan dícsértem az Urat, mert tudtam, hogy amikor kimegyek a parkolóba, akkor mindenki az én autómra bámul, nagyon el voltam telve ettől az érzéstől. Aztán kijöttem a boltból, rápillantottam a kocsimra és nem hittem az ememnek. Valami érzéketlen, béna alak figyelmetlenül nyitotta ki a saját kocsjának ajtaját és a vezető oldali ajtómat összekarcolta. Még haza sem értem! Olyan mérges voltam, hogy elkezdtem keresni, hogy vajon ki lehetett: minden autó ajtaját vizsgálgattam, mint egy detektív, hogy hátha megtalálom a festéknyomot. De nem találtam. Egész hazáig olyan nyomorultúl éreztem magam, szidtam az embereket, a romlott világot, utáltam mindenkit! Örülhettek, hogy nem vagyok Isten, mert akkor a fél világot azonnal a pokolba küldtem volna. Bevittem a vásárolt dolgokat a házba. A fiam ott volt nálunk, és rögtön megkérdezte, hogy „Apa, megvan az új autód?” Mondom, igen. „Hadd lássam”. Hát hogyne, válaszoltam. Kiment, elkezdte az autót próbálgatni, a gombokat nyomogatta, és egyszer csak, amint hátrább állva nézi az autót azt kérdezi: „Nicsak, mi ez itt?” Mire én: „El tudod képzelni, hogy amíg a boltban vásároltam addig egy rohadt idióta gazember.... és ismét nekifogtam a szitkozódásnak. De a fiam félbeszakított: „Apa, minden el fog egyszer égni.”
„Köszönöm, fiam – válaszoltam – szükségem volt erre. Teljesen elveszettem a perspektívámat, az új autó fényessége, a luxus elvakított, és elfelejtettem a lényeget. Az is igaz, hogy hallottam, amint az Úr szól hozzám amikor útban voltam hazafelé, hogy hol van az az öröm, dicsőség és áldás, amiről néhány perccel korábban áradoztál? Mind eltűnt egy kis karcolás miatt!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2007 Szeptember 19, 14:46:38
Nagyon jó ez a történet.
Magamra tudok ismerni benne...
Na én persze nem az autóm megkarcolása miatt borulok ki - arra esélyem sincs... na nem mintha bánnám... :06: - de  sokszor előfordul, hogy olyan csekély dolgok miatt ki tudok borulni...  :04:
A múltkor például, nem sikerült valamit megcsinálnom a gépen, és szépen, fokozatosan olyan dühbe jöttem, hogy végül elkezdtem csapkodni az egeret...  a végén  odavágtam... :08:
Utána meg annyira megszégyenültem... Isten midenek ellenére működőképesen hagyta az egeremet...
Le kellett borulnom az Úr előtt...
Milyen jó is lenne, ha előbb tudnék "leborulni"... akkor nem tudnék, vagy sokszor kevesebbet tudnék "kiborulni"...

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zsoka29 - 2007 Szeptember 19, 17:58:12
Sziasztok.
Ezt a történetet ma kaptam a cime Aki a fiút választja azé lesz minden!
Egy jómódú ember,a fiával együtt nagy rajongója volt a ritka műalkotásoknak.Gyűjteményükben megtalálható volt minden,Picassótól Raffaelóig.Gyakran csodálták meg együtt ezeket a műveket.Amikor kitört a háború a fiú katona lett.Nagyon bátor volt,és meghalt amikor egy ütközet alatt megmentette egyik bajtársa életét.Édesapja mély gyászba borult.Majd egy hónappal késöbb kopogtattak,egy fiú állt ott.Ezt mondta "Ön nem isner engem,de én vagyok az akiért az ön fia az életét adta.Amikor engem biztonságos helyre vitt,egy golyó szíven találta,azonnal meghalt.Gyakran beszélt önröl,és arról mennnyire szeretik mindketten a művészetet.Tudom ez jelentéktelen dolog,de ezt a képet önnek festettem.Átnyujtotta a csomagot és a fia képe nézett vissza rá,a szemét könnyek árasztották el,köszönöm mivel tartozom önnek.Uram én ajándékba hoztam ezt önnek,fogadja el kérem.Az édesapa a kandalló fölé akasztotta a képet,ha valaki belépetta házba mindig ezt mutatta meg elsőnek.Pár hónappal késöbb az apa meghalt.Nagy aukciót terveztek a gyüjteményből,sok híres személy jelent meg,hogy képet vegyen.A vezető megnyitotta az árverést."A fiú képével kezdjük,ki akar licitálni?Mi a hires festményeket szeretnénk látni,tegye ezt félre.De ő folytatta.Kínál-e valaki 100 vagy 200 dollárt érte?Mi nem ezért jöttünk!A Van Goghok,meg a Rembrandtok érdekelnek minket!De a vezető hajhatatlan maradt."Én 10 dollárt adok érte több pénzem nincs,ez az ember a család kertésze volt.Tehát 10 dollár ki ad érte 20 dollárt,erre a tömeg háborogni kezdett,nem akarták tovább látni a fiú képét.A vezető lecsapott a kalapáccsal,senki többet 10 dollárért az öné a kép.Egy férfi bekiabált folytathatjuk végre?Sajnálom,de amikor megbiztak ezzel az aukcióval,egy külön záradékhoz kellett tartanom magam,amit eddig nem árulhattam el.Csak a fiú képének árverésére kerülhetett sor,aki a képet megvásárolja,örökli az egész vagyont,beleértve a műalkotásokat is.

"AKI A FIÚT VÁLASZTJA AZÉ LESZ MINDEN" ÁMEN.
Szeretettel.Zsóka.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Szeptember 19, 18:30:14
Köszi Zsóka, ez nagyon tanulságos.  ;) Hát, pechje volt
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: krisztuskovetoje - 2007 Szeptember 24, 21:38:24
 
ISTENKÉPŰSÉGÜNK
   „És monda Isten: Alkossunk embert a mi képünkre...
                                                                                             (1Mózes 1:26)

   A földi világ nincs készen addig, amíg a teremtés koronája, az ember, el nem foglalja benne a helyét. Készen vannak már a bolygók, a vizek, a szárazföld, a növények,és az állatok. Egy valaki hiányzik, az ember. A hatodik napon felhangzik a Szentháromság egy örök és igaz Istenének belső titkos párbeszéde és tanácsvégzése. „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.”
   Milyen lesz az ember? Mi az istenképmás? Mit jelent az Igében az, hogy Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert?
   A jobb megérthetőség miatt először azt vizsgáljuk meg, hogy mi nem az istenképmás. Nem Isten képmása az ember teste. Az ember teste Isten alkotása, de az istenképűség nem testi dolog. Miért nem? Először is nem lehet testi azért, mert a Biblia azt tanítja, hogy Isten Lélek. Másodszor: Isten képmásának pontosnak kell lennie. Ugyanis a képmás egy pontos másolat. Különben még a szónak sincs értelme. Mert, ha az istenképmás nem pontos, akkor az nem képmás, hanem torzó. Pontos másolat pedig csak egyféle lehet.
   Mit olvasunk az alapigében? Férfiúvá és asszonnyá teremtetett az ember. Akkor hogyan is lehetne a képmás testi? A férfinak és a nőnek a teste különbözik. Ha az istenképmás testi lenne, el kellene dönteni: a férfiak, vagy a nők Isten képmásai? Egy katolikus zsinat meg is tagadta a nők istenképmáságát és a lelket is. Aztán óriási vita után egyetlen szavazattöbbséggel, mégis csak eldöntötték, hogy azért a nő is valaki, a nő is rendelkezik lélekkel. Tehát, leszögezhetjük: Az istenképmás nem lehet testi dolog, mivel a férfi és a nő testileg különbözik.
   Akkor talán lelki, pszichikai dolog? Az sem. Akkor mi? Nos, nagyon egyszerű. Van egy érdekes héber szókép, ami nagyon jól megvilágítja ezt a fogalmat. Az ókorban az uralkodó megjelölte országának határát, mint azt ma is tesszük. Abban az időben ezt úgy jelölték, hogy facölöpöket vagy kőoszlopokat állítottak fel az ország körül. Ezekre a határpóznákra az uralkodó rávésette a saját képmását vagy jelvényét. Mi következett ebből? Az, hogy amikor arra járt egy idegen vándor és meglátta ezt a határpóznát, két dolgot azonnal tudott. Az egyik, hogy: ez az oszlop itt, valakinek a tulajdona. Egy királyé, aki nincs jelen, nem látható itt, de ez az oszlop mégis az ő tulajdona. Ezt a cölöpöt én nem dönthetem le büntetlenül, mert akkor a királlyal gyűlik meg a bajom. Akkor is, ha én ezt a királyt nem látom. Ez a határpózna az övé. Tehát maga az oszlop, a képmás is a láthatatlan király védelme alatt áll. A terület ura állíttatta ide. Ez volt az első, amit a legegyszerűbb vándor is – aki arra járt –, kénytelen  volt tudomásul venni. A második, amit a vándor tudott az az, hogy: ha én e mellett az oszlop mellett tovább haladok, a király felségterületére lépek. Ott pedig nem azt teszek amit akarok, hanem amit a király törvénye előír. Miért? Mert az ő országába érkeztem.
   Az ember, mint Isten képmása, ugyanezt ábrázolja ki ebben a földi világban. Ebbe a földi világba az embert Isten úgy állítja be, ahogy a király az országa határára ezeket a határjelző póznákat. Ennek pedig a funkciója a fontos, nem az anyaga. Mert az embert az Isten nevű uralkodó tűzte, állította ide le a földi világba. Ezért nem szabad az embert ebből az állapotból kimozdítani. Ha valaki mégis megteszi, annak Istennel gyűlik meg a baja. A földi világban tehát az ember így lesz „oszlopa”, azaz képmása Istennek. Első renden ez azt jelenti, hogy az ember Isten tulajdona. Aki az embert bántja, vagy elpusztítja, annak a gazdájával gyűlik meg a baja. Mert a „cölöp”, a „képmás” tehát a király-Isten tulajdona. Ahogyan Magyarország határköveit sem lehet csak úgy felrugdosni, mert a magyar állammal gyűlik meg valakinek a baja, ugyanez a helyzet az istenképmással, az emberrel is.
   Ha az ember e világba beállított képmás, jelző pózna, akkor mit jelent ez az ember számára? Mindenek előtt védelmet. Férfinak, nőnek egyaránt. Nem az alakjuk és a felépítésük a fontos, hanem az, hogy Isten védi őket. Ebben van a két nem egyenjogúsága. Nem egyformasága, hanem egyenjogúsága. És mi a másik funkció? Az, hogy az ember jel. Jelzi azt, hogy nemcsak az ember, hanem ez a világ is Isten tulajdona. Ebben a világban nem azt tehet bárki, amit akar. Hanem aki e földi világba született bele, az Isten fennhatósága alá lépett, tehát Isten törvényei szerint kell, hogy éljen. Ez azt jelenti, hogy az anyagi világ nem egy Isten háta mögötti hely, hanem ez is Isten birodalma. Ez az, amit a földi világba beállított embernek jeleznie kell. Ez az Istentől rendelt dolga.
   És mikor teljesíti az ember ezt a feladatát? Akkor, ha szüntelen tükrözi a teremtőjét. Ehhez viszont folyamatos kapcsolatban kellett lenni a teremtő Istennel. Az embernek a viselkedésével, az egész magatartásával azt kell hirdetnie, hogy: bennem és körülöttem nem gazdátlanság van, hanem egy láthatatlan király az Úr. Az embert Isten illatának kellett körüllengenie. Ez az a lelkület, ami férfiban és nőben kezdetben egyaránt megvolt. Képesek voltak Istennel kapcsolatba kerülni. Ez volt az eredeti Isten-ember kapcsolat, és az ebből fakadó isteni tükröződés volt az ősi tiszta vallás, a Paradicsomi vallás lényege. Erre egyetlen állat nem képes. Az állatnak nincs vallása. Vallástalan lény. Az ember viszont képes arra, hogy Isten üzenetét felfogja, elhirdesse maga körül. Sőt, képes arra, hogy ő maga is szóljon Istenhez. Mi tehát az istenképűség? Az embernek az a képessége, hogy Istent tükrözze ebben a világban.
   Viszont ahhoz, hogy tükrözni tudja, kapcsolatban kell lenni Vele. Az ember nem abban magasabb rendű az állatnál, hogy vallása van, hanem fordítva amiért tükrözi Istent, azért van neki vallása. Az állatnak nem kell tükröznie Istent, ezért nem adott neki semmiféle vallást. Ám, – hogy az ember tükrözni tudja Istent –, további  képességeket is kapott. Ezért kapott egy magasabb rendű értelmet, egy tiszta érzelmet és a beszéd képességét. Ezek is csak az embernél vannak meg.
              Pontosítsunk. Nem az értelem, nem az emberi érzelem, és nem a beszéd teszi az embert Isten képmásává! Hanem amit az értelme, az érzelme és a beszéde együttesen tükröz. Ahogy ezek funkcionálnak, az az istenképmás. A mi értelmünk, érzelmünk, beszédképességünk éppen ezért cél-adomány. Céllal adta Isten. Van általános adomány, például, amikor valaki bedob valami pénzt a templomi perselybe, a presbitérium arra költi, amire jónak látja. Van viszont céladomány, amikor valaki azt mondja, hogy én ezt arra a célra adom, hogy... Azt viszont csak arra szabad felhasználni. Az értelem, az érzelem és a beszéd cél-adomány. Beszédünk arra való, hogy Istenhez szóljunk. Értelmünk, hogy Őrá figyeljünk. Érzelmünk pedig, hogy Őt szeressük. Ezeket együttesen úgy használjuk, hogy tükrözzük Istent ebben a világban.
   Ám megtörtént a bűneset. Az ember elszakadt Istentől, és az isten képmás összetört. Kérdezem: Az ember a bűneset után elmebeteg lett? Nem. Eltűnt az értelme? Nem tűnt el. Érzelemre képtelen lett? Megmaradt az érzelme is. Megnémult? Nem. Tud beszélni a bűneset után is. Tehát nem értelmünk, érzelmünk, beszédképességünk, azaz pszichikumunk az istenképmás, hanem amit ez a pszichikum produkál.
   A bűneset után az ember már nem tudja tükrözni Istent, eltűnt a tiszta vallás. Ezért kellett Istennek a Kijelentéssel, azaz a Bibliával a vallást pótolnia. Mert az igaz vallás a Bibliára épül. Olyan nincs, hogy a romlott értelem magától tudja, hogy mi az igaz. Amíg az istenképmás meg volt, uralta az ember értelmét, érzelmét és beszédét. Az Istennel való kapcsolat, a vallás tiszta volt.
   A Paradicsomban nem voltak mocskos gondolatok, dühös érzelmek, nem volt trágár beszéd. Amikor az istenképmás elveszett, mindezek előjöttek. S mivé vált az ember? Embertelenné. Csak az ember tud embertelenné válni. Mert csak az ember lényege az istenképmás. Állattalan állat nincs. S ki az embertelen ember? Az, aki nem az Istenre nézve él. Elveszíti a lényegét. Legyen férfi vagy nő, öreg vagy fiatal, ha istentelenné válik, embertelenné lesz. Ez törvényszerű. Ádámnak a bűneste után nem a fizikuma változott meg. Nem lett kevesebb a csontja. Nem tűnt el sem az értelme, sem az érzelme. A pszichikuma sem veszett el és nem némult meg. Ádám a bűneset után tudott beszélni. Ám amiket mondott, azt rossz lehetett hallgatni. Ezek a képességek gazdátlanná válva megromlottak. Istencélúból öncélúvá vált az ember. És ebben a pillanatban embertelen lett.    

                                             S ez azóta is így van.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: krisztuskovetoje - 2007 Szeptember 25, 20:34:26
A KERESZTYÉN EMBER
   Az embert nem valamilyen viselkedés, hanem valamilyen viszony teszi keresztyénné. Nem a bibliai szabályok betartása tesz minket jó emberekké és nem kell ahhoz keresztyénnek lenni, hogy valaki jó ember legyen, hanem abban áll a keresztyén ember jó mivolta, hogy megkísérli visszatükrözni Isten szeretetét amelyet korábban Tőle kapott. Sokan a keresztyén életet egy normák és előírások által szigorúan rendszabályozott életnek képzelik és azt hiszik, hogy a Biblia parancsolatjai megakadályozzák, hogy a keresztyén ember élvezze az életet. Pedig pontosan az ellenkezője az igaz. Ugyanis a parancsolatok nem akadályai, hanem segítői a szabadságra vezető útnak, mivel életünk számos helyzetében gyors és biztos cselekvést tesz lehetővé. A parancsolatok nem elvenni akarnak tőlünk, hanem megajándékozni akarnak bennünket valamivel. A keresztyén ember sem tudja mindig, hogy mi a jó és helyes, ám a Biblia megbízható útmutató e téren, mivel Isten olyan értékrendet fektetett le benne, ami ide s tova kétezer éve nem avult el. De a Biblia parancsainak betartása sem tesz minket „jó” emberekké. Hasonlóan a gépkocsivezetőhöz, aki annak ellenére, hogy teljes egészében betartja a közlekedésrendészeti törvényeket, csupán ez a cselekedete még nem teszi őt jó gépkocsivezetővé. A keresztyén lét azt jelenti, hogy Isten, a bocsánatkérésünk után új életstílust alakít ki bennünk, ami totálisan elkülönül a korábbi életünktől, de elkülönül attól is, ahogyan a hitetlen emberek élnek.
   És miről lehet felismerni egy embert mint keresztyént, ha éppen nem olvassa a Bibliát, vagy nem imádkozik? Nos, például arról, hogy másképpen viselkedik a társadalmunk mai bálványaival, (pénz, hírnév, üzlet stb.) mint a hitetlen ember. Azután, gyakran beszél Istenéről, hitéről, a Bibliáról. Ezenkívül a hívő embert arról is meg lehet ismerni, hogy nem önmaga hozza meg döntéseit, hanem előbb Istene elé viszi a problémáját. A keresztyén embernek a megtéréssel, addig soha nem ismert öröm költözik a szívébe, ezért az életét a derű és a mély öröm határozza meg. És mivel a keresztyén ember sem kerülheti el azt, hogy időnként konfliktusba keveredjen, abban különbözik még a hitetlenektől, hogy szigorúan különbséget tesz az ügy és a személy között. A keresztyén ember mindig ragaszkodik a jézusi életideálhoz még akkor is, ha tudja, hogy sohasem érheti el azt, mert ez az az irány, aminek követésével válik az élet igazán élhető életté.
   A keresztyén élet tehát nem abban áll, amit teszünk, hanem, hogy Jézus Krisztus által közvetített személyes kapcsolatban vagyunk-e Istennel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Október 02, 14:54:27
Részlet, Ray Comfort: A Pokol legféltettebben őrzött titka c. írásból

A hetvenes évek végén Isten egy utazásokkal járó szolgálattal tisztelt meg. Utazásaim során lehetőségem nyílt hozzáférni a gyülekezetek növekedési adataihoz, és nagy megdöbbenésemre azt vettem észre, hogy a Jézus mellett döntésre jutók 80-90%-a hagyja el a hitet, tér vissza a világba. Ez a modern evangelizációnak és a módszereinek az "érdeme", melyek száz esetből 80-90 úgynevezett visszaesőt termelnek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Október 02, 21:51:56
Szia Mária!

Valóban egyes modern evangélizációs alkalmak során sok a visszaeső. Ez azért van, mert ugyan elvetik a magot, de nem öntözik. :04:
Egy nagy forgalmú helyen leszólítanak több száz embert és aki pozitívan reagál rá, vagy azt mondja hogy "befogadtam az Úr Jézust" azt megtértnek fogják fel. Fel lehet tenni a kérdést, hogy utána hova mennek? Gondoskodnak-e a szükségleteikről? A szükségletek alatt a lelki táplálékot értem. Rengeteg ember csalódik a hívőkben, mert csak a szavakat találják, a cselekedeteket nem. Ez az ige, önmagáért beszél:

Jak 2,15-16
"Ha egy férfi- vagy nõtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere,   
valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?"

Isten áldását!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Október 03, 09:14:43
Hát, ha szellemi dologról beszélünk, akkor én amondó vagyok, és tapasztalatból beszélek, hogy az őszinte megtérő éhezni fog Isten Szelleme által. Tudod, mondhatja ő akár a gyüliben is, hogy hisz Istenben, ha közben egy idő után ráun és elmegy. A titok: az elkötelezettség, az odaszánás! Kérdés, kinek? Beszéltem már sok emberrel az utcán Jézusról és voltak megtérők, voltak akik csak "úgy" mondták. Mi lesz velük? Isten gondjukat fogja viselni. Az én dolgom, hogy vessem a magot ami majd kikel. Írok erre egy példát.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Október 03, 09:17:21
Mivel nem a cselekedetem üdvözít, vagy a bemerítés, hanem a hitem Jézusban a vére árán, és az juttat be Isten országába. Nem is a cselekedetem fog megtartani, hanem Isten Szelleme Jézus Krisztusban! Nem is a gyülekezetbe való járás és nem is a Biblia olvasás, imádkozás üdvözít és tart meg. Isten Szelleme gondoskodni fog rólam. Erre példa vagy te is, mert éhező szívű vagy. Én inkább az éhező szívet hiányolom sok hívőben.
Egy lelkész azzal érvelt, hogy mi van azokkal, akik nem járnak gyülekezetbe? Mondtam, hogy nem tud épülni Isten ismeretében és kimarad a földi és mennyei áldásokból. Erre ő- Akkor elsorvad. - Miben? - kérdeztem. Erre ő- Gondoljak egy kisbabára. Mi van akkor amikor megszületik és magára hagyják? - Meghal. - mondtam. - Na, akkor mi van egy kereszténnyel, ha átadja az életét Jézusnak és nem táplálkozik? - vágott vissza a kérdéssel. Azt válaszoltam, hogy Isten nem ember, hogy eldobja az újjászületett gyermekét! Ésa. 49:15 "Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én terólad el nem feledkezem."  Amikor engem megszült, akkortól a gondomat is fogja viselni. Éheztetni fog - nem kényszerít az evésre - és én éhes leszek, vágyódni fogok a tejre a természetemnél fogva, amit belém ültetett. Lehet, hogy csak tejen fogok növekedni sokáig, de eljön az idő és éhes leszek a kenyérre is, ami Isten Igéje. Ne higgyük, hogy akik a gyülekezetbe jönnek és sokáig odajárnak, azoknak biztosan van üdvösségük is. Vizsgájuk meg a magvető példázatát, mert azt Jézus mondja. Akkor miről ismerhető fel, hogy valakinek van üdvössége? A beszédéről, cselekedetéről és a gyümölcsökről. Persze az sehogysem fér a fejemben, hogy akik szorgalmasan jártak gyülibe, miért tudnak visszatérni a világba? Mit vár a világtól, holott már tudja az igazságot mi lesz vele ha azt az utat választja Jézus útja helyett.

Beszéljünk arról, szerintetek mi okozza a visszaesésüket?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Október 03, 11:19:27
Szia Mária!

Hogy mi okozza visszaesést? Ezt a magvető példázata nagyon jól levezeti. Úgy gondolom, amint Mária is írta, hogy kell lenni a szívben egy éhségnek. Hosszú időn keresztül érlelődhet az éhség és megkaphatják Jézus személyében. De vannak olyanok is, akik addig nem éhesek, míg meg nem ízlelik. Ahogyan a mondás is mondja: "az evés közben jön meg az étvágy".

Van akik nem érzik át a súlyát a Jézus melleti döntésben. Vizuálisan úgy lehet elképzelni, hogy hátbaveregetem Jézust és azt mondom:
"Nehéz meló lehet Messiásnak lenni, ezért elfogadlak..." Nem Jézusnak van szüksége arra, hogy elfogadják! Nekünk van szükségünk rá!


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2007 Október 03, 21:19:21
Sziasztok!

Igen, én is úgy hiszem, és azt vallom, hogy aki igazán elfogadta Jézust, azt Ő, Szent Szelleme által meg is tartja... Valóban nem fog elfeledkezni róla.
De én azt is tapasztaltam, hogy a mai modern evangélizációval is gondok vannak. Erről is olvastam... egyetértettem vele...
Ma valahogy így evangelizálnak... Jézus szeret téged, jót akar neked, gyere Hozzá, boldog leszel, szükséged van a szeretetére... Persze ez igaz is... de ha az illetőnek előbb nem mondom el, hogy miért van szüksége Rá..., hogy bűnös  és megváltásra van szüksége - nem igazán "hatódik" meg, nem igazán tart igényt erre a szeretetre. De ha elmondom... és azután közlöm vele, Jézus az Aki megváltotta, Aki úgy szerette, hogy a bűneiért elszenvedte a kárhozat kínjait, azt amit neki - nekem kellene... akkor egészen másképp reagál.

Szerintem a visszaesés egyik oka lehet az is, hogy nem érezte át még az illető azt, hogy milyen lehet a kárhozat...
Nem "utálta" meg igazán a bűneit... nem siratta meg... így nem is érezheti annak súlyát... sőt jól érzi magát benne... "csalogatja" a bűn...  így visszamegy a világba.  :08:

Nem tudom, mi a véleményetek erről?

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Október 10, 18:01:40
Sziasztok!

Úgy gondolom, hogy sok oka lehet a visszaesésnek. A magvető példázatából is megtudhatunk pár okot a visszaesésre:

Mt 13,19
"Amikor valaki hallja a mennyek országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívébe van vetve: ez olyan, mint akinél az útfélre hullott a mag."  

Mt 13,20-21   
"Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de nem gyökerezik meg benne, ezért csak ideig való, s amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodik."

Mt 13,22
"Akinél pedig tövisek közé hullott, hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és nem hoz termést."   

Mt 13,23
"Akinél pedig jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és terem: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit."

1,Tehát van az útfélre esett mag: Az agyunkig eljut, de a szívünkig nem. Ez a kb: 40 cm távolság igen sokat jelent.
2,A sziklás talajra hullott mag: Örömmel fogadják és nem gyökerezik meg. A pozitív ígéreteket és az áldásokat örömmel fogadják, de amikor a nehézségek és megpróbáltatások jönnek, azt nem tudják elviselni. A csordultig öntöt pohár és a gazdagság lobog a szemük előtt.
3,Tövisek közé hullott mag: A világ csábítása, hírnév, gazdagság... és még lehetne sorolni. Az ige eljut hozzánk, de nem hoz termést, mivel az életünkben fontosabbnak tartott dolgok kapják meg az első helyet és nem Isten. Igaz ez a beszéd is:  "A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!"
4,A jó földbe hullott mag: Erről lehetne sokat írni... :05: De azért annyit, hogy a magból fa lesz. A fa gyümölcsöt terem...

Isten áldását!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Október 15, 22:48:16
GLD46 szeretné megosztani ezt velünk:

Áldás Békesség Mindenkinek!

Aki még nem ismeri,de Minden Kedves Látogatónak szeretettel küldöm Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy "kis hívő", a másik egy "kis szkeptikus". A szkeptikus azt kérdezi: - Te hiszel a születés utáni életben? - Hát persze. - mondja a kis hívő. Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket! - Hülyeség! - mondja a szkeptikus. - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet? - Pillanatnyilag még nem tudom,- mondja a kis hívő - de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni! - Nonszensz, lehetetlen! - mondja a szkeptikus. - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid! - Hát persze, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni. -mondja a kis hívő. - Soha sem fog működni! - véli a kis szkeptikus. - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra! - Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, - mondja a kis hívő - de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és Ő nagyon vigyáz majd ránk! - Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis szkeptikus. - Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! - válaszolja a kis hívő. Mire a kis szkeptikus: - Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen! A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra. - Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! - mondja aztán halkan - Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2007 Október 21, 12:09:14
Ámen!  :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Október 21, 21:35:06
Tárgy: Igaz történet

Az eset megtörtént. Világhálón kering ez a történet, amely egy valóban megtörtént, tanulságos esetről ad hírt.

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon.
- Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni
- felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.

A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollárés tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.

Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.

A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.

- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került
volna?

Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. no és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.

Tudom, hogy továbbadod a labdát! Itt van, dobd hát oda valakinek, aki jelent valamit a számodra! A labda egy kör, illetve gömb, se eleje, se vége.

Együtt tart bennünket mint a Barátok Körét. De a legnagyobb kincs számodra látni és érezni azt a barátságot, amiben te részesítesz engem. Ma én dobtam feléd a barátság-labdát. Most rajtad a sor: passzold tovább valakinek, aki a
barátod. Esküszöm neked. Ha szomorú vagy . én fölszárítom a könnyeidet. Ha elfog a rémület . én eloszlatom a félelmeidet.

Ha aggodalmaskodsz . én reményt nyújtok neked. Ha össze vagy zavarodva . én segítek, hogy megálld a helyed.

És ha elveszettnek érzed magad . és nem tudod meglátni a fényt, Én leszek ate világítótornyod . mindig fényesen ragyogva Ez az én esküm. erre adom a szavamat, amíg eljön a vég. Miért? - kérdezheted tőlem ... Mert a barátom vagy.


Aláírás: ISTEN
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: diki - 2007 Október 25, 02:57:45
Megható, és nagyon szívbemarkoló a történet.
Isten útjai kifürkészhetetlenek.

diki
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Október 25, 16:36:40
diki! Akkor átjöttünk ide. Jónásról mit szeretnél kérdezni?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: diki - 2007 Október 25, 16:51:03
 Arra gondoltam vele kapcsolatban, hogy Jónás hiába ellenkezett, mégis tolmácsolta Isten üzenetét Ninivének. :01:

diki   :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Október 25, 17:11:57
Jónás, Isten prófétája volt. Előljáró. Isten választotta ki. Neki engedelmeskednie kellett Istennek az akaratának. Jónást tanította az Úr, az engedelmességre, azzal, hogy próbák elé vitte. Megakarta tanítani, hogy Neki kell engedelmeskedni és nem ellenkezni. Nekünk is tanulságul kell szolgáljon ez.Természetesen ha nem engedelmeskedünk az Úrnak, az nem jelenti azt, hogy egy cet gyomrába fogunk kikötni, de nem marad el a "jutalom" érte. Tudjuk, hogy Jézus nem mindnekit köpött szembe, hogy meggyógyuljon. Vannak kivételes esetek. Istennek vannak módszerei, hogy alázatban tudjon tartani. Ott van Illés esete. Ő addig nem ment el a patak mellől, hiába száradt ki, ameddig Isten nem mondta neki. Engedelmes volt. Hagyta, hogy az Úr akarata érvényesüljön és ne az ővé.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Október 25, 17:20:22
Sziasztok!

Én is írok egy kicsit Jónásról. :05:

Jónás azért is menekült szerintem, mert tudta, hogy Isten meg fog irgalmazni Ninivének! És ez miért lett volna baj?
Mert ezt kellett mondania a Niniveieknek: "Még negyven nap és elpusztul Ninive!"
Tehát ha Isten megkegyelmez Ninivének (márpedik megkegyelmezett), akkor Jónás hamis prófétának bizonyul!

Mint tudjuk, a Mózes könyvében így szól Isten:

5Móz 18,22   
"Ha egy próféta az ÚR nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az ÚR mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!"

Értitek a gondolatmenetemet? :05:


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Október 25, 17:33:01
Jónás engedetlenségének következtében került bajba. Valószínű nem volt kedves a szívének a niniveiek viselkedése. Ő akart ítéletet hozni azzal, hogy azt mondta, nem megy oda. Az ítélet nem a mi dolgunk. Ezt is le kell vonnunk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: diki - 2007 Október 25, 20:43:16
Végsősoron, akármennyire nem szeretett volna odamenni, akkor is odament és el kellet, hogy végezze a rá bízott szolgálatot. Neki nem volt szabad akarata arra, hogy másként döncsön?

Erről mit gondoltok?

diki :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Október 25, 21:38:59
De volt szabad akarata, függetlenül attól, hogy úgy tűnik nem. Isten meggyőzte róla, hogy tegye meg amit kér tőle. Ne feledd, imádkozott Jónás. Kérte, hogy szabadítsa meg az Úr abból amiben van. Elég nyakas fickó volt, és nem azonnal imádkozott, eltelt egy néhány nap, de belátta, jó ha azt teszi amire megkéri Isten. Jó kis tanműhely volt neki a cetgyomra. Tudod, azért vannak kötelességeink Istennel szemben és az az engedelmesség. De ne vetitsd ki Jónást mindenkire mert ez nem lenne helyes. Azért nem kerül minden engedetlen egy cet gyomrába.  :igen: Mint írtam, nem mindenkinek köp a nyelvére vagy a szemére Jézus ha gyógyít! Abban is biztos lehetsz, ha Isten megkér valamire, mi nem teszzük meg, annak lesznek következményei. Példa: Ádám és Éva bűnbe esése. Lett következménye. Saját életünkben is vannak példák. Jobb ha engedünk az Úrnak. Amikor a szüleink neveltek, akkor jobb ha azt tettük amire megkérnek, mert lettek következményei. Attól még nem vették el a szabad akaratunkat a szüleink, mert megkértek valamire és mi nem tettük meg. Ők pedig "szankciót" alkalmaztak, mondjuk jól elfenekeltek. Isten következetes Isten! Tudja mit miért tesz. Egyben biztos vagyok, nem veszi el a szabadságunkat csak azért, mert a nyakasságunkból ki akar nevelni.

"Végsősoron, akármennyire nem szeretett volna odamenni, akkor is odament és el kellet, hogy végezze a rá bízott szolgálatot"

Isten nem kényszerítette, hanem belevezette helyzetbe Jónást, hogy megtanulja, engedelmeskednie kell. Ez a te életedben is így van és az enyémben is. Isten tanít és nevel minket. De ettől még dönthetek. Jónás is döntött. Az ő kezében volt a döntés. Az más kérdés, hogy a saját akaratát vette előtérbe. Meg lett a következménye. Isten megakadályozta Jónást a döntésében? Nem! Megtanította, hogy jobb ha abba hagyja a makacsságát.

Tudod hol hibázott sorozatosan Jónás?  

Ott, hogy nem mondta meg őszintén Istennek, hogy nem akarom ezt meg tenni. Nem akarok odamenni! Küldjél másik prófétát, mert én alkalmatlan vagyok erre, mert ismerem a niniveieket. Romlott egy nép! Halál rájuk! Tudod, mit tett? Inkább ellenszegült Isten akaratának. Nem volt őszinte. Magában bízott Isten helyett. Ítéletet hozott Isten népe, teremtménye felett. A másik, hogy nem bízott Isten döntésében sem. Nem sajnálta az embereket, nem volt együttérző. Még imádkozni sem tudott értük, inkább odébbállt. Nem járt közben próféta szívvel az elveszettekért, hanem a halálukat akarta. A hajóban inkább veszélyeztette mások életét, csakhogy az legyen amit ő akar. Isten erre hívta el Jónást? Erre hívott el minket??? Hiszem, hogy megértettél.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: diki - 2007 Október 26, 02:29:33
Most elutazom egy hétre külföldre, úgyhogy most nem tudok fórumközelben maradni. A találós kérdésre antee helyes választ adtál. Gratula.  :igen: :D :igen: :D :igen:

Isten áldjon mindenkit.

diki :afro: :afro: :afro: :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Október 26, 03:54:55
Diki!!! Nagyon örültem, hogy itt voltál! 1 hét múlva gyere!!! Ne feledkezz meg rólunk. :05:

Isten vigyázzon rád az út alatt! :05:

Isten áldjon meg!


Szeretettel,
Antee

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kati - 2007 Október 26, 21:23:56

Sok keresztény könyvet olvasok és közben, jegyzetelek.
Ezekből a jegyzetekből szeretnék párat megosztani veletek.
Négy évvel ezeket irtam fel magamnak:

    Szeretetben és megbocsátásban élni nem mindig a legkönnyebb dolog.
    De Isten Igéje szerint nincs más lehetőség.
   
   A keresztény érettség egyik mutatója,hogy milyen könnyen engedjük el a sérelmeinket.
   A világi öröm a körülményekre alapoz
   A világi ember akkor boldog, amikor jól mennek a dolgok.
   Nincs folyamatosság a boldogságban,mert az mindig  a külsőségeken alapszik.
   A keresztény  öröm tud vidám és boldog lenni a körülményektől függetlenül.
   Minnél több időt töltesz az Úrral,annal vidámabb leszek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 Október 28, 10:47:46
Kedves Kati!!!

Nagyon köszönöm neked, hogy ezt megosztottad velünk!
Bizony így van, ahogy írtad... Valamelyiket megéltem, valamelyiket láttam.

Isten áldjon meg! :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2007 Október 28, 13:39:04
Én is köszönöm, kedves Kati! :05:

Ez ma nekem nagyon aktuális!

Igen... nem könnyű...,
De megbocsátásban és szeretetben élni - ez a legnagyobb bizonyságtétele annak, hogy Jézusé vagyok!
Ha ezt nem élem át, ha nem tapasztalom meg - akkor mondhatok bármit, írhatok bármilyen csodálatos dolgokat - nincs hitele, nem ér semmit..., üres marad és nincs rajta Isten áldása.


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 Október 29, 09:56:02
Mikor pedig betöltek Mária tisztulásának napjai a Mózes törvénye szerint, felvivék Őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak. Amint megiratott az Úr törvényében, hogy: Minden elsőszülött fiú az Úrnak szenteltessék, És hogy áldozatot adjanak, aszerint amint megmondatott az Úr törvényében: Egy pár gerlicét, vagy két galambfiat.Luk. 2:22-24

Ha Isten akaratában az lenne, hogy kereszteljék meg a gyerekeket, akkor elhiheted, hogy benne lenne és olvasnánk róla egyértelműen, hogy elrendeli a bemerítést a gyerekeknek is. Jézus amikor megszületett Máriáék nem vitték a paphoz, hogy bemerítsék vagy meglocsolják vízzel. Ezzel szemben azt olvassuk, hogy bemutatták Istennek mint elsőszülött fiút és egy gerlét kellett adni a papnak, de előtte nyolc naposan körülmetélték a zsidó törvények szerint. Ez nem vonatkozik ránk. Nem kell ezt tennük. Ha ez másképpen van, - úgy, ahogy egyes egyházak teszik, akkor Jézus és Isten tévedett. A lator a kereszten megtért. Jézus azt mondta, hogy sajnos de nem vagy megkeresztelve így pokolra jutsz, vagy azt, hogy szálljon le a keresztről és merítkezzen be? Nem, nem ezt mondta, hanem azt, hogy ma még velem leszel a paradicsomban, Ábrahám kebelében. Azt is tudnod kell, hogy Jézus Testében merítkezünk be a Szent Szellem által és nem az egyházba, gyülekezetbe. Ezért nincs nálunk tagság, mi Jézus tagjai vagyunk részszerint. A bemerítés nem azt jelenti, hogy tökéletes leszel ezután. Ebben a testben élünk és bizony fogunk elkövetni gonosz dolgokat. Ebből is látszik, hogy nincs megváltás, a vízben. Ma velvették azt a szokást, hogy kielégítsék az emberek igényeit, szokásaikat, megnyugtatásukra, hogy bemutatják az Úrnak a kisbabát a lelkészükkel. Ez sem helyes. Ha ennek az Igének alapján járnak el, akkor miért nem metéltetik körül, vagy visznek galambot a lelkésznek a Mózesi törvények szerint? Miért mutatják be a lányokat? Miért mutatják be a második fiút is?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 November 09, 11:15:32
Valaki ezt kérdezte tőlem: "Azt szeretném kérdezni, hogy Isten nevét mért fordítják ÚR-nak? Most akkor Jehova vagy ÚR a neve Istennek? Vagy a Jehova név jelentése ÚR?"

Erre ti mit válaszolnátok? A legjobb válasz fogom elküldeni neki.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 November 09, 16:44:58
Szia Mária! :05:

Az emlékeim szerint, azért írták a Bibliában ÚR-nak, mivel a JHVH ( Jahveh ) nevét nem szabadott leírni.
Az "Isten nevét hiába a szádra ne vedd" parancsolat végett! Ha ellátogatsz egy zsidó web-oldalra és angol nyelvet választod az olvasáshoz, akkor a GOD ( magyarul Isten ) név helyett, ezt fogod olvasni: G~D. Tehát nem írják ki teljesen. A Mózesi időkben tudták Istennek a pontos nevét.
Tudniillik nem biztosan JAHVEH volt. Az írásokban szándékosan JHVH-nak kezdték el írni. Tehát a magánhangzók nélkül. Ebből gondoljuk, hogy Jahveh név lehetett. De esélyes még a Jehvah, vagy egyéb, hasonló magánhangzósan előforduló név. :05:

Én ennyit tudok erről.

Isten áldását!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: GLD46 - 2007 November 10, 00:16:36
Szia Mária!

A kérdésedre nem tudom a választ, de olyan érdekes, hogy a Bibliában először az Úr az 1Mózes 2.4-ben van  leírva.

A paradicsom kertjében

"Ez az égnek és a földnek eredete, amikor teremtettek.Mikor az
Úr Isten a földet és az eget teremté,"

Isten többhelyen többféleképpen jelentette ki magát:
Ézsaiás 51.15 "Hiszen én vagyok az Úr, a te Istened..."
II.Móz.15.3"Vitéz harcos az Úr, az ő neve Jehova"
II.Móz.3.14"És monda az Isten Mózesnek:Vagyok A KI VAGYOK.És monda:
               Így szólj az izrael fiaihoz:A VAGYOK köldött engem ti hozzátok"

Ezek érdekes dolgok, a válaszotok engem is nagyon érdekel.

Isten áldjon:GLD46 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2007 November 10, 11:32:01
Sziasztok!

Én így hallottam erről a kérdésről egy magyarázatot..., hogy annyira tisztelték, és félték az Istent, hogy a nevét nem merték ki sem mondani, csak Úrnak mondták, és írták...

Ezt pedig a "Bibliai nevek és fogalmak" című könyvemből másoltam...

JEHOVA. Valószínűleg téves visszaadása a JHVH héber tetragrammnak (négy betű); Izrael Istenének a neve; eredeti kiejtése föltehetően: »Jahve«. A zsidók tiszteletből sohasem merték a nevet kimondani. Amikor később a héber írásba bevezették a punktuációt (magánhangzó-bejelölést pontokkal), a zsidó írástudók ehhez a tetra-grammhoz az »adonai« = »úr« szó magánhangzóit illesztették, és azután ezt a szót olvasták Isten neve helyett. Maga a szó valószínűleg a »lenni« igéből származik, és Isten örökkévalóságáról és változ-hatatlan hűségéről jelent ki valamit. Az ÓSZ-ben Isten e nevének tíz különböző szókapcsolata van. Többnyire »lsten« vagy »Úr« szóval fordítják ezt a nevet: JHVH; legtökéletesebben az Úr Jézus magyarázta meg a Jn 5,26-ban: »amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is!«

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: diki - 2007 November 26, 01:04:08
   Szerintetek egy ember mikor tudja azt eldönteni, hogy itt az ideje a családalapításnak (értsétek jó, kérlek), párválasztásnak?  :?: Engem most ez a téma foglalkoztat (többekközött), mert mostanság vannak olyan priódusaim mikor azt érzem, hogy most már jó lenne...  :03:

Üdv.: diki  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 November 26, 10:03:11
Szia diki!

Azt hiszem ez nagyon időszerű, hogy érezd és normális is. Engem az szokott zavarni, ha az emberek a semmivel nem mernek elindulni egy házasságba. Azt hiszik előtte kell összeszedni mindent ahhoz, hogy nősülni merjenek. Ez ostobaság. Akkor mi lesz a sok sok év alatt? Unalom, veszekedés... Én abban hiszek, ha Isten összekötött, mindegy, hogy a láthatók szerint csak egy TV-s doboz van, ahol lakhatunk. Az Atyánk, ha kiházasít, akkor nem lesz szűkmarkú. A Királynak van mit adnia a királyi gyerekeknek. A másik amit rossznak ítélek meg, hogy szinte azonnal jön a baba. Ezt sem lenne szabad, mert nincs idejük egymásra, hogy egymást szeressék. A baba szerintem csak egy házasságon belül csak kb. 2-3 év múlva jöjjön. Addig szeressék és ismerjék meg egymást. Egy nagyon jótanács még ide. Ne minden nőre higgyétek azt, hogy Isten küldte és azt kell elvenni. A lányoknál meg a fiúkra. Ha kérted, meg is kapod, de ha türelmetlen vagy, el is tévesztheted és akkor belemész egy pokoli házasságba. Az borzasztó lenne. Akkor mit tegyél? Itt is a  hit és a türelem a fő dolog. Ha kérted az Atyától, hogy az Ő akaratából legyen a pár és Ő válasszon neked, mivel átadtad, akkor meg is fogja adni. Lehet, hogy nem mikrohullámú gyorsasággal, mert Isten szereti a pácolást, akkor is maradj türelmes. Meg fogja érni. Isten nem kapkod. Lehet, hogy a másik szíve még nincs kész. A leendő párod lehet, hogy még nem hívő, vagy nincs kész a házasságra. Éretlenekkel pedig... Az biztos, hogy hívő lesz az illető. Isten nem lesz a násznagya a sátánnak! Na ennyi. Talán hasznos és megnyugtató.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: diki - 2007 December 01, 16:13:46
Szerintetek mi a célja annak, hogy megszületünk? Mindenkinek van valami feladata, még ha Istentől távol is van? Istennek vele is terve van? Vagy azzal, aki hozzá közel van, csak azokkal van célja?

Mit szóltok ezekhez a kérdésekhez? Gondolkoztatok már erről?

   diki  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zoli - 2007 December 04, 14:03:58
Szerintetek mi a célja annak, hogy megszületünk? Mindenkinek van valami feladata, még ha Istentől távol is van? Istennek vele is terve van? Vagy azzal, aki hozzá közel van, csak azokkal van célja?
 

Szia Diki! Csak most jutottam géphez, és olvastam kérdéseidet. Úgy gondolom, hogy minden embernek van sok olyan feladata, amit Isten személy szerint őrá bízott. Aki valami miatt erre nem képes, az azt a "feladatot tölti be", hogy az ő életén át lesznek nyilvánvalóvá Isten dolgai. Pl. szeretetre hangol, vagy világossá tesz valamit az élete, viselkedése. Bármilyen távol is van Istentől, Ő adott célt az életének, vele is üdvösséges terve van. Az emberi élet célja szerintem, és nagyon leegyszerűüsítve az, hogy megismerjük Istent, és azután másokkal is megismertessük Őt. - Van egy kedves énekünk, ennek egy sora így szól: Pokol hatalma is feléd segél. - Ennek igazságát sokszor megtapasztalhattam.
Isten áldjon!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2007 December 04, 15:57:53
Hello én T. Zoli vagyok :D

A válaszom az, hogy igen, van veled és velem is terve, csak az a kérdés, te akkarsz e engedni vagy sem. Ez így van a munkahelyen is, he te neked azt mondja a beosztottad, hogy csináld meg ezt a megvető feladatot vagy megcsinálod vagy másra bízod.
Nekem nem könnyű az Úrnak engedekmeskedni, de a végén belátom, hogy neki volt igaza. A világnak is megkell feleni és Istennek is, de csak az tudja megtenni akiben Jézus pecséte már ott van.
Valaki azt mondta nekem, hogyha bizonyos dolgokat megteszel pl: amit megígérsz azt megteszed, vagy nem mondasz másokról csúnyákat, engedelmeskedsz szüleidnek és a fönöködnek, akkor Valójábban Jézust dícsőíted és a vilgnak gyűjtesz parazsat(jó pontott), de nekünk az előbbi a feladatunk, én így látom
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2007 December 16, 14:07:32
Sziasztok!

Egyetértek a hozzászólásokkal... :05:
Nincs olyan ember  - szerintem sem - akivel Istennek ne lenne terve. Még akkor is, ha távol van Tőle.
Van egy idős, nagyon kedves lekitestvérem - akit nagyon szeretek - és aki nagyon hűséges átadott életű szolgája az Úrnak. Neki a "kedvenc" kifejezése, hogy Isten minden ember életének megirta az egyéni, testre szabott "forgatókönyvét".  :05:

Rajtam múlik, hogy ezt elkérem-e az Úrtól..., hogy nyitott-e a szívem, szemem, fülem...
Meglátom, megértem, meghallom... elfogadom-e...?

Vagy a magam terve szerint... magam akarom formálni az életem... akár a szolgálatom is...
Vagy teljesen beállok Isten tervébe, azt cselekedve, amire elhívott, amire kiválasztott...
Életemet teljesen átadva azt mondom: "itt van szívem, Neked adom Úram, Neked, Ki alkotád..."    :2smitten:

Ekkor vagyok a "helyemen", ekkor megértem mi az Úr akarata velem...   :05:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 December 18, 15:25:33
Mikor pedig beméne Jézus Kapernaumba, egy százados méne hozzá, kérvén Őt, És ezt mondván: Uram, az én szolgám otthon gutaütötten fekszik, és nagy kínokat szenved. Máté 8:5-6

Az pedig, mikor hallott Jézus felől, hozzá küldé a zsidók véneit, kérvén őt, hogy jőjjön el és gyógyítsa meg az ő szolgáját. Luk. 7,3

Akkor most a százados, vagy a vének mentek oda? Ki tudja a választ erre? Van.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 December 18, 18:13:04
Hogy miért van ez?

Fogalmam sincsen.  :pirul:
Valóban az egyik Evangéliumban jelen volt a százados, a másikban meg csak hírt adó volt. A történet és az ezt következő események megeggyeznek.

Véleményem szerint ( ne okozzon botránkozást ) Lukács hibázott itt, mivel Ő csak utánajárt a dolgoknak, míg Máté ott volt Jézus mellett.
De ahhoz képest Lukács részletesebben írt az eseményekről, mint Máté. 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 December 18, 18:27:10
Valóban erre lehetne gondolni, amit írtál Lukácsról, de.... tudjuk, hogy Isten inspirációjára készült a Biblia. Akkor ez már hibás teoria. Igazat írt mind a kettő. Akkor mi a megoldás?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 December 19, 10:42:11
Mát. 8,5-13
Mikor pedig beméne Jézus Kapernaumba, egy százados méne hozzá, kérvén őt, És ezt mondván: Uram, az én szolgám otthon gutaütötten fekszik, és nagy kínokat szenved. És monda néki Jézus: Elmegyek és meggyógyítom őt. És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jőjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalmasság alá vetett ember vagyok, és vannak alattam vitézek; és mondom egyiknek: Eredj el, és elmegy; és a másiknak: Jöszte, és eljő; és az én szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi. Jézus pedig, a mikor ezt hallá, elcsodálkozék, és monda az őt követőknek: Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet. De mondom néktek, hogy sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában: Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; holott lészen sírás és fogaknak csikorgatása. És monda Jézus a századosnak: Eredj el, és legyen néked a te hited szerint. És meggyógyult annak szolgája abban az órában.  

vesd össze a Luk 1-10 ig
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 December 19, 10:44:00
Luk 1-10
Mikor pedig minden ő beszédeit a nép hallatára elvégezte, beméne Kapernaumba. Egy századosnak szolgája pedig, a ki annál nagy becsületben volt, igen rosszul lévén, már halófélben vala. Az pedig, mikor hallott Jézus felől, hozzá küldé a zsidók véneit, kérvén őt, hogy jőjjön el és gyógyítsa meg az ő szolgáját. Azok pedig Jézushoz menvén, igen kérék őt, mondván: Méltó, hogy megtedd néki; Mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát is ő építtette nékünk. Jézus tehát elméne velök. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, izenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jőjj; A miért is magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek: hanem csak szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalom alá vetett ember vagyok, és vitézek vannak alattam; és ha az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel, eljő; és ha szolgámnak szólok: Tedd ezt, azt teszi. Jézus pedig ezeket hallván, elcsudálkozék ő rajta; és hátrafordulván monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen hitet Izráelben sem találtam! És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát már egészségben találák.  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 December 19, 10:55:48
Kedves Testvérek,

Beleolvastam több témába és szerintem körbe kellene járnunk a szabad akarat kérdését. Az az érzésem sokszor, illúzióink vannak magunkról. Sokszor hallom - szabad akaratot adott nekünk az Isten - biztos? Milyen lehetősége van egy bűn alá rekesztett, Isten haragja alatt élő embernek? Legyőzhetem a bűnt? Megjavulhatok? Van hatalmam valamire? (nem hatalom alá vagyok rekesztve?)
Sándor

Kedves Sándor.  :05:
A megnyitott topicot töröltem, mivel úgy láttam jónak, hogy itt van a legmegfelelőbb helye.
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 December 19, 11:00:46
Ott egyezik még, hogy Jézus bemegy Kapernaumba, hiszen ott lakott ekkor. A százados szolgája beteg, haldoklik, és nagy becsben volt tartva. A következőtől már nem.

Lukács szerint: zsidók vénei mennek Jézushoz először. Ők elmondják az érvüket, miért gyógyítsa meg a szolgáját.
Máté szerint: maga a százados kéri meg.

Lukács szerint: Jézus közeledett a házhoz a zsidó vénekkel. Ekkor eléje küldi a százados néhány jó barátját. Akkor ők elmondják Jézusnak az üzenetét: ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jőjj;A miért is magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek. Tehát, Lukács szerint nem ment Jézushoz a százados, csupán küldöttet küldött.
Máté szerint: Jézus felajánlja neki, hogy elmegy a házához és ott meggyógyítja. És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jőjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.

Lukács szerint: És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát már egészségben találák.
Máté szerint:És monda Jézus a századosnak: Eredj el, és legyen néked a te hited szerint. És meggyógyult annak szolgája abban az órában.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 December 19, 17:20:19
Ott egyezik még, hogy Jézus bemegy Kapernaumba, hiszen ott lakott ekkor. A százados szolgája beteg, haldoklik, és nagy becsben volt tartva. A következőtől már nem.

Lukács szerint: zsidók vénei mennek Jézushoz először. Ők elmondják az érvüket, miért gyógyítsa meg a szolgáját.
Máté szerint: maga a százados kéri meg.

Lukács szerint: Jézus közeledett a házhoz a zsidó vénekkel. Ekkor eléje küldi a százados néhány jó barátját. Akkor ők elmondják Jézusnak az üzenetét: ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jőjj;A miért is magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek. Tehát, Lukács szerint nem ment Jézushoz a százados, csupán küldöttet küldött.
Máté szerint: Jézus felajánlja neki, hogy elmegy a házához és ott meggyógyítja. És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jőjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.

Lukács szerint: És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát már egészségben találák.
Máté szerint:És monda Jézus a századosnak: Eredj el, és legyen néked a te hited szerint. És meggyógyult annak szolgája abban az órában.


Szia Mária! :05:

Lehet két százados volt ugyanabban az időben. :2angel: Tényleg nem tudom...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 December 19, 17:24:18
 :igen: Hát ez jó. Érdekes nem? De van rá magyarázat, csak ha elmondom azt, amit én tudok, akkor nem gondolkodnak le mások. Még várok. Én is úgy hallottam egy refomátus lelkésztől.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 December 19, 17:27:40
Lehet, hogy valóban a vének  mentek először Jézushoz, azután üzent a százados a szolgájával és barátaival, hogy ne jöjjön, mert nem méltó. Azután csak elment a százados Jézushoz.

Ez így jó?  :?:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 December 19, 17:34:55
Lukács ezt írja: "Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, izenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jőjj; A miért is magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek:"

Jézus közeledik a százados házához. Ekkor elküldi a legjobb barátait. Velük üzen az Úrnak. A százados nem ment Jézushoz, hiszen itt üzeni miért nem. Mert nem tartotta magát érdemesnek rá.

"És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát már egészségben találák"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2007 December 20, 10:40:44
Maria!
Ez jo kerdes!!!Van min gondolkodni :03:
Kulonben fogalmam sincs. :nem: Kivancsian varom a megoldast :?:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2007 December 28, 08:21:02
Kedves Testvérek,

Szeretném kérni, hogy a megoldásig is jussunk el - ne csak a diagnózisig. Jerikónak nem volt megoldása belülről - pontosabban nem a megoldás felé tüsténkedtek - csak szerintük. A valóság pedig egészen más. Az ördög munkáinak lerontására kivülről jön a segítség - mert nem a mi szintünk. Még ha nem is tűnik éppen jónak a számunkra - később látni fogjuk. Kell egy bizonyos idő, hogy megfelelően lássuk a történt eseményeket. A törvény is arra jó, hogy Krisztushoz vezessen - nem arra, hogy megigazuljunk. Nem a törvény alatt vagyunk - hanem a kegyelem királyi székénél.
Sokszor vagyok Jerikóban - mikor megkötöz valami, mikor nem tudok szabadulni valamitől, ami bánt - és magába zár. Az akaratom, a gondolatom, egy elrontott lépésem - foglalkoztat és ott vagyok gúzsba kötve. Este, mikor úgy hason fekszem - és ott állok az én Megváltóm előtt -  ott történnek a fontos dolgok. Nem hazudok, nem szépítem - hogy nem akartam ezt, bocsáss meg - hanem várom a szabadítást,  szabadságot, lerontsa a falakat. Építem a falakat akkor is, mikor nem akarom - ó én nyomorult ember. Isten pedig vár rám - mert már szabaditani akar, már felemelni akar a magam begubozottságából, magam épitette falaim közül - és alig várja, hogy megtegye. Az ő igája gyönyörüséges - csak ne legyenek illuzióink magunkról - és látni fogja mindenki.
szeretettel Sándor

A hozzászólást áthelyeztem
-- moderátor --
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 December 28, 11:22:24
Kedves Sándor. :05:

Idézetet írta: Sándor
Szeretném kérni, hogy a megoldásig is jussunk el - ne csak a diagnózisig. Jerikónak nem volt megoldása belülről - pontosabban nem a megoldás felé tüsténkedtek - csak szerintük. A valóság pedig egészen más. Az ördög munkáinak lerontására kivülről jön a segítség - mert nem a mi szintünk. Még ha nem is tűnik éppen jónak a számunkra - később látni fogjuk. Kell egy bizonyos idő, hogy megfelelően lássuk a történt eseményeket. A törvény is arra jó, hogy Krisztushoz vezessen - nem arra, hogy megigazuljunk. Nem a törvény alatt vagyunk - hanem a kegyelem királyi székénél...

***

Az akaratom, a gondolatom, egy elrontott lépésem - foglalkoztat és ott vagyok gúzsba kötve. Este, mikor úgy hason fekszem - és ott állok az én Megváltóm előtt -  ott történnek a fontos dolgok. Nem hazudok, nem szépítem - hogy nem akartam ezt, bocsáss meg - hanem várom a szabadítást,  szabadságot, lerontsa a falakat.

Szeretnék pár igét írni, ami önmagát magyarázza:

Jak 4,7
"Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tõletek."

1Pt 5,8-9
"Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban."

Róm 12,2
"és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetszõ és tökéletes."

Nem látom azt, hogy a "babérunkon" kellene ülni. Elhívásunk és feladatunk van. Isten már adott erőt és útmutatást. Az ördög munkáira a megoldás kívülről jön, ahogyan írtad te is, azonban a ránk eső részt meg kell tennünk. Életem egyik legnagyobb felismerése, hogy az őszinte, teljesen kitárulkozós ima se mindig eredményes. Meghallgatott, azonban nem ér célt. Isten a vállon kopogtat és így szól:

-Már mutattam neked egy utat ezzel kapcsolatban. Ezt neked kell megvalósítanod, amire már erőt adtam. Te csak bízz, menj és lépj ki. Én veled leszek!


Isten áldását!
Szeretettel,
Antee :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2007 December 28, 11:31:54
Kedves Sándor!

Az áhítatban világosan megírta a szerző  - nem csak a diagnózist - de az "orvosságot is, a recepttel együtt"... :05:

Íme: Ne idezd fel ujra es ujra a multat, engedd at Istennek. O a falak lebontoja, a megrekedt beszelgetesek ujrainditoja, a megrendult bizalmak felepitoje, az osszetort szivek es kapcsolatok gyogyitoja. Segiteni akar neked, hogy ujra tudj szeretni es elni, csak fogadd el kinyujtott kezet.

Igen... ez a megoldás...
De ha csak fekszem a kegyelem párnáján, és még annyit sem teszek, hogy megfogom ezt a felém kinyujtott kezet... ha nem engedem, hogy ezt a falat az Úr lerontsa, csak tovább építem - akkor Ő erőszakkal nem megy neki buldózerrel...

Nem háríthatom rá Istenre azt is, amit -  már pedig - nekem kell elvégezni. Amikor a süllyedő Péter felkiállt: Uram ments meg engem... de nem teszi meg azt, amit neki kell megtenni - nem ragadja meg ezt a feléje kinyújtott kezet, akkor menthetetlenül elsüllyed.

Amikor Jézus azt mondja: Kelj fel, és járj... akkor fel kell állni, és járni kell... nem tovább feküdni, sopánkodni... "de Uram, én nem tudok járni... járj Te helyettem... végezd el ezt is..., várok, amig megteszed..." Így félő, hogy soha nem fogok járni... illetve nem úgy ahogy azt az Úr várja.

És akkor hiába a Kőszikla alapom, arra csak szénát, szalmát, és pozdorját építettem, mert nem marad meg a munkám... elég... még ha én meg is maradok, Isten kegyelméből!

Szeretettel:
kövecske


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2007 December 28, 11:49:27
Sándor írta: Szeretném kérni, hogy a megoldásig is jussunk el - ne csak a diagnózisig. Jerikónak nem volt megoldása belülről - pontosabban nem a megoldás felé tüsténkedtek - csak szerintük.

A felismerés már egy fél megoldás. Amikor valaki felismeri, hogy a Jerikó falain belül van és kívül hagyott mindenkit, és minden jót, akkor már van remény a szabadulásra. Ha felismerjük hol vétettük el, akkor nem vagyunk vakok, hanem látók. Ekkor tudjuk a Jerikó falait lerontani Isten segítségével.
Jer. 33,3
Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz.

Nekem kell kiálltani és akkor fog Isten a segítségemre jönni. Ha bent vagyok a falak mögött és nem veszem észre, akkor jön a Szent Szellem és rávilágít miért is vagyok ott. Mivel építettem a falakat magam köré. Akkor felismerem és már tudom a dolgomat. A szerző már le is írta, mint olvassuk a napi morzsákban a megoldást. Ő általa jött a segítség a megoldáshoz valóban azoknak, akik a falak mögött vannak. Eljött a lehetőség a kitörésre. "Ne idezd fel ujra es ujra a multat, engedd at Istennek. ....."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2007 December 28, 12:44:10
Kedves Testvérek,

Nem a feszültségeket szeretném növelni - és nem ellenségeskedni szeretnék - sajnálom, ha valakinek ilyen hatást keltek. Sokan vannak ismerőseim között is akik nem szerették az elején, hogy nagyon fehéren-feketén fogalmazok, mert vannak más szinek is. Igazuk van - szóval hordozzatok el szeretetben.
Jerikó  - én csak azt tudom, néha nem is tudom, mekkora Jerikóban vagyok - szóval kérni szoktam azt is, hogy amit nem is látok, sőt lehet, hogy mentegetem, védem, takargatom  - mert azt hiszem, hogy az jó - nyissa a szemem.
Sokszor megpróbáltam kúzdeni a bűn ellen (saját) - és volt, mikor átmenetileg sikerült is. Mégis - a végleges megoldás az volt, mikor Isten tette. Jerikónál is nagyon beszédes a csapat - mennek körbe - körbe. Biztos, hogy sokan voltak a tömegben, akik már zúgolódtak és elegük volt a nagy melegben kerülgetni ezt a bűnös várost és hülyeségnek tartották ezt az egészet - teljesen értelmetlennek. Úgy gondolom, sokan gondolkodtak azon - főpaptól a leghátsó emberig - mi fog történni. Szerintem a falak nem azért omlottak le, mert kiáltottak vagy mert megtették a köröket. (ezek vagyunk mi, mikor mentünk) - hanem mert Isten így döntött és ledöntötte.
Valahol ilyen csoda az én megtérésem is - annak ellenére, hogy kik és hogy asszisztáltak - mégis. Ilyen az is, mikor megtér valaki - annak ellenére, hogy mi segítgettük, mondtuk amit tudtunk - mégis megtér.
Ne félj te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti mennyei Atyátoknak, hogy néktek adja.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2007 December 28, 12:57:23
Kedves Sándor!  :05:

Én egyetértek abban, hogy mindig az Isten a cselekvő, én pedig az engedelmeskedő vagyok!

Evidens, hogy Isten rombolta le Jerikó falait... de a körben járóknak engedelmeskedni kellett...
Nem mondhatták azt, - még ha zúgolódtak is - hogy : " úgyis Te rombolod le azokat a falakat, Uram, akkor minek körbejárni..."  :05:

Tudom, - hidd el - hogy egyedül képtelenség a bűn ellen harcolni - de az Úr arra hív fel, hogy engedelmesen tegyük azt ami ránk van bízva.

Az "eredményt" Ő adja... Pont úgy, mint ahogy az orvosnak cselekednie kell azt, ami az ő feladata - , műtenie kell, kezelnie kell a beteget - de evidens, hogy a gyógyulás, a gyógyítás az Isten műve.

Képzeld el, ha a műtőben azt mondaná a prof: "Uram, te úgyis meggyógyítod, akkor most minek kivenni ezt a begennyesedet vakbelet? Ülök itt szép csöndben, és várom, hogy elvégezd ezt a műtétet..." Ugye mennyire nonszensz!


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kati - 2007 December 28, 15:22:47
Kedves Tesvérek!

Érdeklődve figyelem,hogy hogyan járjátok körbe Jerikó falait.
Szabadakaratunk van.Vagy megtesszük amit az Úr mond vagy sem.
Bizony,sok olyan helyzet van amikor rajtam a sor,hogy lépjek,és "ENGEDELMESKEDJEK"
Lehet,hogy nem egészen értem,és ugy érzem,hogy ezt képtelenség megtenni,de mégis megteszem,mert engedelmeskedni akarok,és tudom,hogy az a legjobb amit Atyám mond.
Pl: ne aggodalmaskodjatok semmi felől.
Istennek mindenre van megoldása,kérjetek és adatik.
Olyan jó tudni,hogy nem vagyok egyedül.Isten mindig mindenben a segítségemre van.
Nem kell kiokoskodnom,hogy mit kell tennem.
Hálát adok,és engedelmeskedem.(ez sokszor nehéz számomra)de ha azt akarom,hogy Jerikó falai ledőljenek akkor megkell tennem,mert nekem is hozzá kell tennem a saját részemet.
Szeretettel Kati
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2007 December 28, 16:58:52
Sziasztok! :05:

Eszembejutott Kövecske válaszával kapcsolatban egy szintén Isten terve szerint megtörténő, szabad akaratunkkal együttmunkálkodó eset.
Többen átélik azt az Isteni gondviselést, mikor szűkös anyagi helyzet lévén Isten gondoskodik a szükségletről.
Épp amikor már azon gondolkozunk, hogy mit fogunk enni, akkor kapunk egy névtelen borítékot, amiben egy kisebb-nagyobb összeg található.
Isten képes a semmiből is teremteni pénzt, ám úgy tetszik neki, hogy mi is beálljunk ebbe a szerepbe. Meg akarja tanítani gyermekeivel az adakozást, az odafigyelést és azt az örömöt, amikor adhatunk.

Eszembe jut a pusztai vándorlás, amikor Mózes által kihozta Isten a népet Egyiptomból. A kivonulás után a legrövidebb úton 11 napra lett volna szükség, hogy beérjenek az ígéret földjére. Ám ebből lett 40 év. Miért? Mert nem bíztak Istenben. Ilyen, meg olyan óriásokról adtak hírt és képtelennek tartották azt, hogy megküzdjenek velük. Magukra néztek, Isten helyett... ISten terve az volt, hogy napok alatt bemenjen Izráel népe.
Ám nem így lett. A szabad akaratunkat tisztában tartja az Úr.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2007 December 28, 19:29:48
Kedves Testvérek,

Én nem mondtam, hogy ölbetett kézzel üljünk és ne tegyünk semmit - mégis olyan extrém példákkal akartok meggyőzni engem, hogy ezt nem helyesen mondtam. Elmondom, mit csinálok - és ez nagyon izgalmas, tele van csodákkal és meglepetésekkel. Ige ehhez: őt nézve változunk el.
Olvasom az üzeneteit, imádkozom Hozzá, hogy nyissa a szemem és tegyen használhatóvá - engedje meg, had legyek részese az emberek mentésének. Mivel már olyan sok dolgot rontottam el és ezt meg is mutatta - az Ö munkáját várom bennem és másban is, és hátha bevon engem is. Volt igém, mikor elindultam - mert megértettem - de szörnyű voltam, gyomroztam szegényt és semmi vágya nem volt, hogy Ő is velünk jöjjön a mennybe. Volt, hogy törvényeskedtem - de ez nem volt örömhír senkinek. Volt, hogy buzdítottam a keresőt - de nem ment neki, sőt látta - nekem sem igazán (ezt nagyon jól látják és figyelik is). Amikor megértettem, hogy minden szóért számot fogunk adni - igen megrettentem. Ne mondjak semmit fölöslegesen és főleg ne rosszul. Visszatekintve - nem szívesen emlékszem sok dologra, mikor Isten követeként szörnyű voltam. Isten nem így jött felém, a tékozló fiú elé.
Nem leértékelni szeretném az engedelmesség fontosságát - remélem senki nem ért félre. Azt is tudom, ha ennyire komolyan venné ezt minden lelkész - nem merne felmenni senki a szószékre. Nos - itt van amit mondani akarok, tetszett az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg az övéit. Szóval - próbálom minél jobban megismerni - megérteni, mivel ez változtat engem, egyre több mindent megértek (mert keresem) - és nem igérek semmit, hogy most már jó leszek, most már engedelmes leszek - csak kérek. Volt meglepetésem pozitiv értelemben is - mikor nem ismertem magamra, mennyire türelmes és higgadt maradtam - nem is én voltam. Szóval nagyon izgalmas.
szeretettel üdvözlök mindenkit
Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2007 December 30, 18:48:01
Üdv Mindenkinek!

Egy kis szabadságon voltam, és mire visszajöttem, nagyon sok olvasnivalóm lett, aminek nagyon örülök!  :05:

Ezt áthoztam a "Napi morzsák"-ból, gondolom, ott nem illik "beszélgetni".  :pirul:

Idézet
Isten az, ki megkeres mindenkit. De ki hallgat a hangjára? Aki hallgat a hangjára az kinyitja az ajtót és Jézus vele vacsorál.
A vele való közössége, a mi ajtónyitásunkra történik meg. Az ajtó egyik oldalán van a kilincs, a mi oldalunkon! Jézus szelíd és alázatos szívü...tanuljuk meg ezt tőle! Nem fogja berugni az ajtót ha mi nem nyitunk ajtót neki.

Valóban nem azért akadt meg Isten szeme rajtunk mert csodálatos figurák vagyunk. Hanem mert valóban megesett rajtunk a szíve és könyörült rajtunk. Milyen jó ez!

Bizony így van ez! Egyszer nagyon régen láttam egy "találó" illusztrációt erre, egy képen. Le volt rajzolva egy nagy szív, ami félig oldalnézetben volt. Kívül kopogott rajta Jézus, de kilincs csak a szíven belül volt.
Hiába zörget, ha nem nyitom meg szívem ajtaját. Bizony - bizony nem töri fel erőszakkal, és még inkább "nem fogja berugni az ajtót", ha nem nyittatik meg Előtte.
De nagyon jó, hogy Ő hosszútűrő, és sokáig zörget. Nem megy el egykönnyen. Mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen.

Zsolt 103,8 Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy.   :2smitten:


Szeretettel:yeva
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2007 December 30, 20:09:27
Olvasom, hogy az "örök" témáról beszélgettetek.

Sándor mondja: Nem leértékelni szeretném az engedelmesség fontosságát - remélem senki nem ért félre.

Bizony - bizony nagyon nem kellene leértékelni. Van erre egy megélt esetem.
Határozott Igét kaptam, és benne az utasítást, hogy mit tegyek. Megértettem, hogy küldetésem van. De nem akartam engedelmeskedni. Kifogásokat kerestem (mint Mózes), de végül is engedelmeskedtem. És olyan áldást hozott ki belőle az Úr, amit soha nem lesz elég alkalmam meghálálni az Úrnak!  :05:

Legyen áldott, hogy adott erőt, és halló füleket, hogy az Ő hangját hangosabban hallottam, mint az ellenségét. Így engedelmeskedtem. De nehezen ment, ellenálltam, mert azt hittem nem leszek rá képes. Azzal érveltem, hogy ha ez a Te akaratod Uram, akkor úgy is lesz, megcselekszed mindenképp, nélkülem is. Nagyon nem akaródzott megtenni. :08:

De Isten szereti az engedelmes szívű gyermekét. Sőt gazdagon megjutalmazza és megáldja! :2smitten:

Szeretettel:
yeva

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2007 December 30, 21:53:52
A engedelmességre nagyon sokféle tanulmány készült már. Volt, mikor valaki "bizonyságot tett" - mennyire más volt, mikor még nem tért meg - most meg engedelmes lett. Arra kértem mondjon 5 esetet - nem tudott. Kértem - akkor hármat - az sem ment. Engedelmesnek lenni - szeretném tudni, ki mit ért ez alatt. Néhány igei részletet azért mondanék - gonosz létetekre tudtok jót cselekedni - az előre elkészített jó cselekedetekben járjanak - jócselekedeteitek mint a szennyes ruha.
Engedelmesség - Isten terveibe beleilleszkedni (tehát állapot) - vagy szolgálok, vagy Őt figyelem (Mária - Márta). Jézus elmondta, melyik a jobb rész. Ki, miben volt engedelmes - amit megértett és megtett (tehát direkt vezetése volt, igével - személyesen, sőt később meg is győződött arról, hogy jól értette).
Tudjuk Jónás történetét is - megakadályozta-e Isten tervét? Tulajdonképpen azt sem tudjuk rájött-e arra, hogy jobb lett volna hajóval menni Ninivébe mint a cethal gyomrában - mert a végén is méltán haragszik Istenre és nyalogatja a sebeit, mivel süti a nap a kopasz fejét. Az igéből nem derül ki - mennyire szállt magába, viszont Isten üzenetét mégis elmondja és látványos a bozonyossáb - Isten küldte.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Január 02, 09:33:22
Kedves Testvérek,

Engedelmesség. Mikor Isten bevon a tervébe és akkor, azt és úgy - képtelenség magamtól. Ami nem hitből van - bűn az. A hit pedig szintén ajándék. Az ige éleszt fel, teremt újjá, nyitja a szemem, indít. Szóval nem a lábam vagyok, hanem amerre megyek és amiért megyek. Abból derül ki.
Boldogok, akik olvassák Isten igéjét. Ez az év igéje. Mindenkinek boldog új évet kívánok.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 02, 10:41:46
Neked is Boldog Új Évet Sándor. Isten áldjon meg! :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Január 02, 12:15:19
Kedves Sándor!

Legyél te is áldott, és boldog az új évben! :05:


Más. Igen igazad van, hogy "képtelenség magamtól" bármit is tennem - de ha tutira láttam, megértettem, hogy mit akar tőlem az Úr... mi az amibe be akar vonni, amit rám akart bízni... akkor viszont azt tennem kell... az tuti... még akkor is ha nem tetszene nekem...ENGEDELMESKEDNEM KELL! Ott akkor már nincs mese... :05:

Még akkor is engedelmeskednek kell, ha magamnak mást terveztem, meg mást szeretnék... :03:

Isten áldjon!

Szeretettel:
kövecske



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Január 02, 14:27:53
Kedves Kövecske,

Ha Ő azt akarja és érteni is fogod - még ha Te nem is akarod majd (lásd Jeremiás - mint csontjaimba rekesztett tűz) - tenni fogod. Mózes sem akart menni - és senki nem volt önjelölt, magától senki nem akart indulni. Az önjelöltek mindíg önbizalommal, valami más küldetésben járnak. Jó lenne összeszedni, hogy a biblia alapján kik a boldogok. Elég hosszú a lista.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Január 02, 16:44:24
Kedves Sándor!

Tényleg nem vitatkozási vágy hajt - őszintén... csak kérdezni szeretnék valamit.
Szerinted mindenki mindig elgedelmes? Mindig azt teszi, amit Isten mond neki?

Én megmondom őszintén, hogy kaptam feladatot... volt olyan, hogy el kellett volna mennem, valakihez, de "leráztam"... nem mentem el...
Pedig Isten küldött... csak nem engedelmeskedtem. Amikor rádöbbentem, hogy mennem kell, akkor meg már késő volt... Már nem volt kihez elmennem... :062:

Akkor most ez hogy van szerinted? Én biztos vagyok benne, hogy engedetlen voltam..., ami sokáig bántott is. :08:
Nagyon nagy bűnbánattal kellett megvallanom az Úrnak engedetlenségem, és úgy könyörögnöm, hogy bocsásson meg nekem...
És meg tette... Hála és dicséret Neki érte.

Minden hívő ember mindig engedelmeskedik? Ábrahám engedelmes volt amikor egyiptomi "kitérőt" tett...? Amikor Sárát a húgának vallotta...?

Én úgy tapasztalom, és veszem észre más hívő testvér életében is... nagyon sokszor nem engedelmeskedünk... sajnos...  :04:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 02, 18:23:48
Sziasztok! :D
Egyetértek Kövecske hozzászólásával. Sajnos az én életemben is előfordult, mikor mulasztottam. Holott kellett volna cselekednem.

Isten, a nagy prófétákra nagyot bízott. Nagy elhívás, nagy odaszentelés.
Isten mutat utat, ad egy útvonalat, amire rálépve az Ő akaratában járunk. De erről a szabad akaratunkal leléphetünk.

De kérném, hogy a szabad akaratos témát hanyagoljuk. Ott már elmondtuk saját véleményünket, majd Isten meggyőzi azt, kinek arra van szüksége. Mi emberek nem biztos, hogy meg tudjuk tenni.

Isten velünk! :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Január 02, 21:00:37
Kedves Kövecske és Anti,

Én éppen a magunkról elképzelt beteges illuziók ellen próbálok harcolni. Nem vagyok engedelmes olyan értelemben, mint ahogy az engedelmesség fogalmát sokan értik itt a fórumon. Bibliai értelemben viszont igen. Elmondom.
Isten szeretné, ha ilyen lennék, ezt tenném és én mikor hallgatni kell beszélek - mikor mondanom kellene, nem szólok. A magam érdemeit, emberek tetszését szeretem. Nagyon világos számomra, semmi jót nem tudok tenni, csak ha az én Uram - mégis használ valamire. Megadta néhányszor és én ámultam és csodáltam érte. Voltam olyan ember mellett - akivel együtt térdeltem, mikor átadta életét Istennek és én csak hallgattam, és ámultam - hogy ezt én ilyen szépen nem tudtam elmondani neki, mint ahogy most Istenhez beszél.
Engedelmességem abból áll, jövök - mint egy kisgyermek. Néha türelmetlenül, várom az én Uramnak keze mozdulását , a szabadulás örömét - és erőm megújítását. Nagyon sokat jelent Dávid imádságos gyüjteménye (zsoltárok). Ha azt kérdezi valaki - engedelmes vagyok-e - szeretnék az lenni. Ha mi cselekszünk és nem Isten - semmi fontos dolog nem fog történni. Vagy képmutatókat, vagy csüggedt embereket fogunk nevelni. Röviden talán ez a lényeg.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 07, 18:20:20
Sziasztok! :05:

Eszembe jutott valami, gondoltam, megosztom veletek.  :05:

Pál apostol a megtérése után kb: 14 évvel kezdte meg első missziós útját.
Az apostolok cselekedeteiben levő események kb: 40 év alatt zajlott le.
Ebben kb: 40 csoda történt. Átlagban évi 1 csoda.
A helyzet az, hogy én nem jártam utána a pontos adatoknak, amit itt leírtam, csupán tanításban hallottam.   :D

De akit érdekel, az megvizsgálhatja és elemezheti.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 07, 18:31:46
Mivel a téma neve "beszélgessünk szabadon", ezért beszélgethetnénk erről:

Olvashatunk arról, hogy lefejeztette Jakabot Heródes. :03: Arról is olvashatunk, hogy Péter feltámasztotta Dorkászt.
Vajon Isten miért nem egy apostolt hozott vissza az életbe, miért inkább egy nőtanítványt?  :061:

Ki mit lát ebben a történetben? Én azt látom, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. Jakabbal bevégezte Isten a célját, azonban Dorkásszal célja volt...
Látom azt is ebben a történetben, hogy Isten nem személyválogató. Egy nőtanítvány is épp olyan fontos néki, mint egy apostol.
Dorkász lehet azt gondolta, hogy a személyisége ezen a földön nem sokat változtat. Lehet te is egy jelentéktelen embernek érzed magad, akit azonban Isten használni akar nagy dolgokra. Istennek úgy tetszett, hogy Péter által feltámassza Dorkászt. Jakabot hazahívta...

Isten áldását! :05:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Január 07, 21:31:30
Szia Antee!  :05:


Szerény véleményem szerint, Istennek minden emberrel egyéni terve van..., és Dorkászra még szüksége volt a környezetének... "hisz gazdag volt jócselekedetekben"...  :pirul:

Na nem mintha Jakab szolgálatára már nem lett volna szükség... de most hallottam ezzel kapcsolatosan egy Igét, amit most idézek is itt:

1 Kor. 4.9
Mert úgy vélem, hogy az Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra  szántakul: mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek. - írja Pál apostol...




Szeretettel:
kövecske

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 07, 21:36:56
Köszi Kövecske, egyet értek!  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Január 08, 11:21:48
Mindenestre Jakab járt jobban.

 :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Január 08, 11:25:25
Isten hozott... :2angel:

Örülök neked...

Kifejtenéd bővebben, hogy miért gondolod így...

Szeretettel várom...  :05:

Üdv:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Január 08, 11:29:59
Bocs, inkább csak vicc akart lenni... ;)
Ő már hazaért, amíg Dorkasznak vissza kellett jönnie.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Január 08, 12:00:11
Igen... értem... :05:

Igazad van... Jakab már ott lehetett a sok szenvedés után, a tanítványság rögös, nem könnyű útjának végére érve, az Ő szerető, Megváltó Uránál...  :2smitten:

Ott már a legjobb... ott már nincs szenvedés, nincs bánat, nincs könny... teljes az öröm, és az Ő jobbján gyönyörűségek várnak mindörökké...  :2angel:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 08, 18:01:24
Jó is lesz majd az a nap! :2angel:

De még munkálkodnunk kell. Tegyük azt örömmel, hogy Isten örömmel fogadhassa azt!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 08, 22:03:58
Van egy ismerősöm, aki folyton azzal ostromol mindenkit, hogy imádkozzanak érte. Kérdéseim:
- Mit gondoltok mi lehet az oka, ha valaki mindig másokat kér fel erre?
- Talán nem bízik meg az Úrban?
- Nem bízik abban, hogy meghallgatja őt is?
- Mihez vezet ez?
- Van ennek veszélye?
- Kiskorúságban tartja?
- Kell figyelmeztetni rá?
- Ti szükségét látjátok, vagy rá kell hagyni?
Beszélgessünk erről. Mindenki véleménye érdekel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 08, 22:13:05
Szia Mária! :05:

Én úgy látom, hogy Isten meghallgatja az első imát is, ha szívből jön. A második imánál már Isten azt mondja, hogy "jártál már nálam ez ügyben".
Fel kell ismernünk azt, hogy amikor többször megyünk Istenhez ugyanazon téma miatt, de mégsincs válasz, hogy Isten már válaszolt!

Ismerjük fel, az Úr akaratát! Lehet, hogy éppen ezt mondja: "már tudod, hogy kell bekötni a cipődet, tehát kösd be"
Arra is vigyázzunk, hogy ne erőltessük rá IStenre a mi akaratunkat. Lehet a mi nézetünkből minden passzol és jó ötletnek látszik, azonban Istennek lehet más terve van velünk.

Isten áldását! :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Január 09, 08:49:05
Kedves Mária!

Úgyhiszem, hogy a jelenlegi állapot, nem jó annak az embernek az életében. Így első hallásra én kiskorúságra tippelnék, valószínüleg kell tanítani, hogy a hite és a bizalma ne csak emberekben legyen. Persze ez valakinek hamar megy, valaki évek alatt tudja csak elsajátítani, időt és türelmet kell rá szakítani, ami így ismeretlenül is hiszem, hogy megvan benned... :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Január 09, 08:54:01
Kedves Antee!

Szerintem nem biztos, hogy Isten válaszol az első imára (ha szabad így mondanom). A közbenjárást nem hiába hívják közbenjárásnak, vagyis odaállok az Isten és az ember közé és kérem a kegyelmet az adott emberre, számomra ez folyamatosságot is jelent, ami kitartást és hitet igényel. (Persze most általánosságba beszélek, nem a konkrét illetővel kapcsolatban.)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Január 09, 09:05:32
Imádságok,

Mindenkor hálaadással - és az Ő akaratát keresve. Másik fontos - Istent kérem, hogy jöjjön mögém a céljaim támogatására, vagy azt kérem - vezessen. Ezt jól tudjuk - mégis jön a valóság. Kérjük, várjuk - többször is mondjuk, eröltetjük. Nem csak mi - a biblia őszinte könyv. Pál is háromszor kérte. Dávid is - meddig váratsz még Uram - rengeteg ilyen depressziós, vergődős sora zsoltára van - igen őszinte. Ezek vagyunk. Sokszor kértem én is - és nem kaptam, még meg is voltam sértve, nehezteltem Istenre. Később láttam - nagyon szeret. Egy dolog vigasztal - Jézus kimondhatatlan könyörgésekkel az Atyánál  énértem. Szóval ez az ami örömhír. Látja, érti amit kérek - tudja miért, okokat, stilusomat mindent. Sokszor vagyunk imaközösségben - imaóra, presbiteri bibliaóra, házi istentiszteletek - mikor halljuk egymás imádságait és nyilvánvaló ki milyen állapotban van, milyennek látja az Istent, miket kér és mennyire van hála vagy egyéb a szívében. Egy biztos - imádság egy nagyon jó terület, ott minél több időt eltölteni, Isten közelében. Szereti a gügyögésünket is - és érti, miért beszélünk igy vagy úgy. Gondja van ránk - nem amit kérünk - hanem úgy alapvetően, teljességgel. A megfelelő kommunikációhoz (imádságaink) a legjobb módszer, ha minél jobban ismerem Azt, akihez imádkozom - és ez nagyon személyes. Nem lehet módszereket kitalálni - teljesen tévút. Jézus élő személy, valóságos mindenható - nem módszer.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Január 09, 09:41:38
Van egy ismerősöm, aki folyton azzal ostromol mindenkit, hogy imádkozzanak érte. Kérdéseim:
- Mit gondoltok mi lehet az oka, ha valaki mindig másokat kér fel erre?
- Talán nem bízik meg az Úrban?
- Nem bízik abban, hogy meghallgatja őt is?
- Mihez vezet ez?
- Van ennek veszélye?
- Kiskorúságban tartja?
- Kell figyelmeztetni rá?
- Ti szükségét látjátok, vagy rá kell hagyni?
Beszélgessünk erről. Mindenki véleménye érdekel.

Hááát... annyira különbözhetnek erről a vélemények. És nagyon különbözőek a megtapasztalások...

Az is előfordulhat, hogy azért kéri folyton az illető a mások imaközbenjárását, mert úgy hiszi, hogy a másokért való közbenjáró imádságot Isten különösképpen meghallgatja.
És ez attól is függ, hogy mit kér, mi az a téma, amiben imatámogatást kér.
Az is előfordulhat, hogy nincs elég bizalma, és azt hiszi, hogy ha sokan sokszor, sokat imádkoznak érte, azt Isten jobban meghallgatja.

Egy bíztos... Isten ránk bízta, a közbenjáró imádságot... Nekem vannak olyan tesóim, akiket Isten különösképpen a szívemrehelyezett, és olyanokért, szinte naponta imádkozom.

Másoktól nem szoktam ilyen imatámogatást kérni magam részére. Ritkábban fordul elő... Csak valami nagyon nagy, rendkívüli esetben...
Ezzel úgy vagyok, hogy szívből hittel leteszen Isten elé az ügyemet... és rábízom... Na persze ne érsen félre senki... nem azokat a dolgokat amit nekem kell megtenni... hanem például az egészségemet... a gondviselését életem felett...stb
De ismerek egy esetet, amikor a hívő feleség, az alkohol rabságában szenvedő férjéért, 30 éven át imádkozott, míg a férj megtért, és teljesen megszabadult. Bár a férj  nem ostromolta ezzel a feleségét. Volt aki azt mondta, hogy minek imádkozol annyit... reménytelen...
De ő csak kitartóan imádkozott...
Az eredménye meglett... Megváratta az Úr... de meghallgatta...  :05:

Bocsika, Mária... nem éppen a felvetett kérdéseidre válaszoltam.  :pirul:

Szerintem én mondanám az illetőnek, hogy egyértelműen imádkozom érte, ha ezt kéri... de attól függ mit kér...
És azt... neki is imádkoznia kell... meg nem lankadva...,  mert ezzel nem "tudhatja" le az imádkozást. Én imádkozhatom  ÉRTE... de nem HELYETTE...
Mert ha csak én eszem... ő soha nem lakik jól...  :pirul:(bocsika a profán hasonlatért)

Most hirtelen ennyi jutott eszembe... :05:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Január 09, 10:45:56
Kövecske írta:
"Mert ha csak én eszem... ő soha nem lakik jól... "

Szerintem elég szemléletes a hasonlat, ehhez kell felnőni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 Január 09, 18:41:54
 Mária!
Úgy érzem mint ha én lennék az ismerösöd aki folyton imát kér.Többször kértem egy dolog véget imát.Nem godolom,hogy az imakérés kiskorúság.Én úgy érzem nekem már nem elég a tej nekem már szilárd ételre van szükségem.Amikor megtaláltam a fórumot nagyon,jól esett,hogy imát kérhetek,megerősített.Elözöleg már több tesótól kértem imatámogatást,de ez kölcsönös volt,viszonoztam ha tőlem kértek és kértek.Hiszek és bizom az Úrban.Lehet,hogy felkellene nöjek....???Egyszer kérni az Úrtól majd hittel elvenni.!?Talán üzenet nekem,az ismerősödről feltett kérdések...
Köszönöm kedves Mária!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Január 09, 20:02:15
Kedves Moncsi!

Én nem ismerem Máriát, de nem hiszem, hogy arról beszélt, amikor kölcsönösen imádkoztok egymásért. Ha netán igen, akkor én azt nem tartom kiskorúságnak. Én inkább úgy értettem, hogy olyan ember, aki mindíg eljár összejövetelre és állandóan a vezetőkön lóg, hogy imádkozzanak érte. Mellesleg ez sem probléma, csak meg kell tanulniuk nem csak a vezetőben bízni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 09, 21:51:53
Szia drága Moncsi! Remélem ezt nem komolyan írtad?  :08:  Előszöris, mert te nem vagy ismerősöm, másodszor hihetetlenül közel vagy a szívemhez a hozzászólásaid miatt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 Január 09, 22:09:09
Drága Mária!Kérlek ne vedd a szívedre!Nem akartalak semivel megbántani,nagyon kedvelek így ismeretlenül is!!!Nagyon sokat tanultam tőled!!!Teljesen magamra vonatkoztattam ,hidd el üzenet volt nekem.Sokszor kértem imát testvérektől ,vezetőktől....Ezen változtatnom kell.Ne haragudj rám! :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Január 09, 22:22:05
 

Idézet
Mellesleg ez sem probléma, csak meg kell tanulniuk nem csak a vezetőben bízni.

Igen egyetértek...

Jó az ha imádkozunk egymásért, és meg is van írva:

Jak 5,16
Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.
 
De nekem akkor is a legfontosabb, hogy Jézussal való közösségem legyen mindennél, és mindenkinél fontosabb. Tudjak nagyon szoros imakapcsolatban lenni Vele... és ha  - sajnos - ez valamiért meglazul, ezt nagyon megsinylem. Nah... akkor nagyon nagy szükségem van, hogy a testvérek imáikban hordozzanak az Úr előtt. Hogy minél hamarabb álljon helyre az Úrral való kapcsolatom. Mert attól nincs rosszabb a világon, ha meglankad Jézussal való közösségem...  :04:

 Olyankor még az életnek sincs  semmi értelme... :08: :062:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 09, 22:36:40
Moncsi! Nem bántottál meg.  :D Nem is haragszom. Csak ennyi bajom legyen az életben.  :06: Lehet, hogy  félre is értettelek.  :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 09, 23:08:17
tothg! "Én inkább úgy értettem, hogy olyan ember, aki mindíg eljár összejövetelre és állandóan a vezetőkön lóg, hogy imádkozzanak érte."

Igen, valóban. De nem csak a vezetőn, hanem másokon is. Én úgy gondolom, hogy fel kell növekedni mindenkinek, oda, hogy nem szalad mindenért másokhoz éveken keresztül. Megtudjon állni a saját hitében és ne a másén. Lehet, hogy túl szigorú vagyok? 
:D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sion42 - 2008 Január 11, 09:34:26


Azért gondoltam erre a témára, mert nagyon fontos szerepet tölthetnek be a házicsoportok illetve az abban működő imaközösségek, mind az egyház építésében, mind a személyes lelki fejlődésben.
Vannak olyan lelki szükségek, melyeket egy nagy gyülekezetben nem lehet úgy megélni, mint egy kisebb csoportban.
A házicsoport a hétköznapi életben fellépő problémák megoldásában sokkal jobban jelen lehet, mint a nagy gyülekezet. Itt nagyobb teret kap a hívő személyes hite, példája. Csodálatosak a csendes közös elmélyűlések és imádságok. Szeretném, ha Ti is elmondanátok a véleményeteket.


Szeretettel

Gábor :Simon02:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 Január 11, 10:31:43
Kedves Gábor!Egyetértek veled!Nagyon nagy szügség van a házicsoportokra.Az imakéréseket is jobban meglehet beszélni.A minden napi problémákról kérdésekról is jobban,nyitottaban lehet beszélni.Isten igéjét is jobban át lehet tanulmányozni.A testvéri kapcsolatok szinten tartásához is nagy szükség van a házicsportokra.Közös imára is megfelelő és nagyon jó egy házicsopi.Virrasztásra,bünvallásra is helyett adhat egy házicsopi.Természetesen ez máshol is megoldható.
Sajnos már több mint másfél éve nem voltam házicsopin,mert kisfiamat nem tudom kire hagyni.Nagyon érzem ennek hiányát.Akinek lehetősége és ideje van menjen házicsoportba.Áldás van ezeken az összejöveteleken."Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az Úr nevében Ő is jelen van"

szeretettel.Moncsi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sion42 - 2008 Január 11, 12:20:12
Kedves Moncsi! Igen, nagyon értékesek ezek a bensőséges imádkozások és áhítatok, melyekkel a házicsoportokban élhetünk. Erőssen közösséget formáló a közösen megélt hit és amit ilyenkor kap az ember sokkal könnyebben válik belső értékké. Szükséges, hogy valaki lelki közösségben legyen úgymond lelki társa legyen valakinek.
Nyilván erre a házastárs a legkézenfekvőbb.
Elmondom, hogy mi a feleségemmel, hogyan cselekszünk.
Feleségem sokat van távol, ezért Szentszellem úgy vezetett, hogy telefonon keresztül tartunk áhitatott minden este.
Imával kezdünk, kérjük Szentszellemet, hogy tanítson minket és építse be a szívünkbe az Ő szavát, adjon értelmet és világosságot.
Ezután felolvasunk egy rövid szakaszt az Újtestamentumból és megbeszéjük annak üzenetét egymást is tanítva.
A végén újra imádkozunk.
Úgy tapasztaltuk, hogy nagyon hasznukra váltak ezek az áhítatok és nagyon várjuk a nap végét, hogy újra közösségbe léphessünk.
Adja Isten, hogy Te is találj valakit, akivel kialakíthatsz lelki társságot.


Szeretettel köszöntelek



Gábor :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 17, 14:20:28
Ján. 13,23 Egy pedig az Ő tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik vala, akit szeret Jézus.

Mit gondoltok ez mit jelent? Jézus csak Jánost szerette volna? Mi van Mátéval, Péterrel...

János szembesült azzal, hogy Isten hogyan látja őt. Ezt kell elmondanunk mindannyiunknak. Jézus szeret engem!  Ahogy téged lát Isten, az nem fog soha megváltozni! Te minden nap másképpen látod magad. Ő akkor is szeret téged, amikor olyant teszel, vagy gondolosz, ami nem kedves Istennek, Ő akkor sem szűnik meg szeretni téged! Lehet, hogy azt hiszed, Isten csak akkor szeret ha bibliázol, ha sokat imádkozol, ha jó vagy, ha és ha és ha ... Ezt csak te látod így. a Szeretet nem rója fel... Ne igazold magad Isten előtt. Máténak azt mondta, kövess engem! Péternek is azt mondta, - még annak ellenére is, hogy felismerte bűnösségét, kövess engem! Nekünk szükségünk van az Orvosra! Ő majd meggyógyít bennünket. Ő majd formál, alakít bennünket! Munkálkodni akar az életedben. Lát téged és időről időre változol. Isten nagyon szeret téged! Ez legyen a szemed előtt a szívedben.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2008 Január 17, 14:57:23
Lehet, hogy azt hiszed, Isten csak akkor szeret ha bibliázol, ha sokat imádkozol, ha jó vagy, ha és ha és ha ... Ezt csak te látod így. a Szeretet nem rója fel... Ne igazold magad Isten előtt.
   
   Annyira átéltem ezt. Amikor láttam, hogy milyen egy "fogyatékos" gyereke vagyok az Atyának, nagyon sokszor megfeledkeztem arról, hogy Isten "ok" nélkül szeret. Mindig ki kartam "érdemelni" a szeretetetét.
   És amikor semmi érdemet nem láttam magamban, csak a "melléfogásokat", a hiányosságokat, a mulasztásokat, akkor mindig szomorú voltam. Úgy gondoltam, engem nem is szeret az én Atyám. A szófogadó, egészséges, erős gyerekeit szereti.
   Még fiatalasszony voltam. Megismerkedtem egy nálam idősebb testvérrel, akit már gyerekekkel áldott meg az Úr. Egyik gyereke testi fogyatékossággal született. Nagyon megdöbbentett. Sokat beszélgettünk, és szóesett a gyermekeiről, a szeretetről. Elmondta, hogy mindegyik gyerekét nagyon szereti, és hálás az Úrnak az egészséges, okos gyerekeiért, de a szívéhez legközelebb a fogyatékos gyereke áll. Ő igényli a legtöbb szeretetet, a legtöbb törődést, mert kiszolgáltatott és gyenge. És ő vele törődik a legtöbbet.
   Nagy példa volt ez számomra, hogy a mennyei Atya is így van az Ő gyerekeivel. Nem az érdemeit nézi (mivel az nincs is nekünk, mert ha mindent megtettünk is, akkor is csak azt tettük ami a kötelességünk), hanem szeret, mert Ő a szeretet, és később az Igéből is megértettem, amikor ezt olvastam.
  "Megáldja azokat, akik félik az URat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt." A kicsinyekkel kezdi, ők az elsők. Milyen jó! :05: :2smitten:


   
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Serenus - 2008 Január 17, 17:59:33
Ebben rengeteg igazság van,nagyon jól fogalmaztál!!! :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Január 17, 18:11:13
Kedves Kövecske :D

Valószínűleg azért kéri ezt tőlled, mert Ő valójában erre képtelen (megkötözte őt  az ördög vagy a félelem, hogy Őt is elfogadja az Úr), Örülj neki ha zaklatnak, mert az imáid meghallgattatnak, és ne aggodj Isten keresi az alkalmatos időt arra, hogy megkeresse, és kinyílhasson a szeme.
 Üdv: Zotya :01: kitartás :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 18, 03:20:54
Örülök, hogy itt vagytok. Nem a létszám, hanem a közösség az, ami számít. Ha sokan, ha kevesen; de alázatban, szeretetben legyünk egymással közösségben.  :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Január 18, 08:15:19
 :047: Köszönöm, a bátorítást!
Igen Yeva, Péter szerette Jézust a filia a viszonzott felebaráti szeretet. A kereszténységben a szeretet három fajtája közül az agapé következik. Kérdésem tudjok, Mi mint agapé szinten szeretni, én egy embert ismerek aki ezt megtette értünk. Mikor Pétert megkérdezte 3-szor itt nagyon jól kijön. Én, mint Zotya szeretem őt, nem tudom, máshogyan, mégjobban szeretni, de virrasztok és várok rá! Nekem, is vannak viharok amikben Ő feltudd emelni :2smitten: ennél nagyobb dolog nincsen! Mikor én a kezdetekben itt voltam Antival sok szikra csiholódott, de azóta én is épültem és növekedtem, ami sok alázattal jár  :( egybenis, mert megismerhettem magam, mennyire nagy szükségem van rá, de sztem mindnyájunk is így van. és Anti szavaival élve, nem számít mennyien vagyunk itt, csak az számít. hogy melyikünk szívében lakozik az ÚrJézus. Ámen

 :DÜdv:Zotya
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2008 Január 18, 09:03:10
Kedves Zotya!

Agapéval szeretni, valami olyan nagy dolog, amit, ha őszinte akarok lenni, nem igen tapasztaltam meg még hívők körében sem. És saját magamban sem, sajnos, bármennyire is igyekszem. A mi szeretetünkben mindig van egy kis önzés. Én magamról nem tudnám elmondani azt, hogy szeretem az ellenségem is(ha van ilyen), és hogy az életemet adnám a barátaimért.
Anti, jól fogalmazott a versében, Jézus munkálja ki bennünk a szeretetet, az biztos, de tőlem függ, hogy mennyit merítek belőle, engedem-e, hogy betöltsön  az "élet vize". Engedem-e, hogy A SZERETET, Jézus Krisztus elfoglalja a szívem "trónját". Vagy még mindig makacsul ragaszkodom egy kis területhez ott a szívemben, ahol ÉN akarok uralkodni, ott azt teszem, amit Én terveztem el.
Nagy és komoly dolgok ezek. De Istennek semmi nem lehetetlen.  :2smitten:
Isten áldjon, és adjon további épülést, növekedést.  :05:

Kedves moderátorok, ha ez a beszélgetés nem illett ebbe a témába, elnézést kérek, és kérem az áthelyezését a megfelelőbe. Bocsánat! :08:

Szeretettel:yeva
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 19, 19:19:44
t.zoli! Ide helyeztem át ezt a témát. Köszi a megértésedet.  

Ennek az Új témának azaz elhivatása, hogy megismerhessük az evangéliumok állomásait a Mi saját életeinkben (képekben, hasonlatokban), olyan gondolatok és tények amik jelekre utal(hat)nak.

   Rohanó események

Ma mikor a vonatok menetrend szerint mennek én is rohanok, és sietek.
Azt figyelem, hogy az emberek ott ülnek a székükbe és az újságokat nézik.
- figyelik, mi történik a világban és maguk körül. Mindig történik valami.

Mikor ma reggel én is utaztam, valami hasonló érzés kerített hatalmába, szombaton is vizsgázni, megin vonatozni, de ez más fajta vonatozás volt, Isten beszélgetet, hozzám, szól, hogy nem volt eléggé győzelmes a felkészűlésed, hm...?
Te is a vonaton utazól?
- aha, igen
Gondolkoztam a sinek Bibliai proféciáin. Vajon mit akkart Józsué? Mit, amit Isten rábizott. Készítse fel a népet a Jordánon való átkelésre. Sikerült, persze. De, Ott volt még Jerikó. Józsué mondja: Az Úr velünk, de a nép aki átkelt, türelmetlenkedik történik majd valami, sikerülni fog, lesz e értelme? ezek voltak a kérdések náluk, nálunk nem???
Ma ezzekel a kérdésekkel áltam szembe, és tovább gondolkoztam a vonaton, közben olvasgattam, ami még mélyebb elméjűlésre késztett. Az utasok mással voltak elfoglalva, rám alig figyeltek, egyáltalán figyelnek ránk az emberek, nem; elvakítja őket a stressz az aggodalom >Mikor történik már valami?< én meg a megváltomra gondoltam, megint eljött egy katonás feladat, nincs taktikám ,most mi lesz, készültem de nincs semmi látszata  De Ő ott volt és mondja: "Álj meg, csendesedj el, lásd meg, hogy a rohanó események káprázata és az aggodalmak, mögött ott áll Isten szelíd hívó szava? Jöjj énhozzám!" Én segítek és a győzedelmes jobbomra állítalak, te csak figyelj rám. Jó leszáltam és elmenetm a harcok élvonalára, a szóbeli helyett írásban volt és sokkal jobb volt. 

Ismét a vonaton, most figyelem az embereket és egy kép jött be:
- Ez a vonat olyan emberekkel van teli akik az aggodásukkal és az ürességükkel a kárhozat felé rohannak, valaki leszál, Ő még megmenekülhet, de mi lesz akik nem veszik ésszre vagy elalszanak, mert van ilyen. Jó reménység jött rám, te csak ne aggodj, figyelj az Úrra, Ő megold mindent, ahogy a vizsgádat is. Immátkoztam magamban, hogy állítsd meg ezt a vonatott, hogy lehessenek megtérők. Lesznek!, lesz aki leszál és majd lesz aki felszál (róluk később), de aki leszál annak kegyelem lesz a holnapi nap is, mert nem volt az események címlapján és a vizsgázonak sem kellett fásítani az indexet
Jó érezni a mindennapi kegyelmet és szeretet, bár a lelkivakok nem látják, de bizony van és nekik is .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Január 19, 23:49:01
akkor én is világi vagyok  :06:, /............................./ de mindegy, amúgy nem csak a keresztényekre kell gondolnunk hanem azt , hogy mindenkit a szeretet kötelékében kell hogy tartsunk, tehát a világi stilusok, társalgások esetén, oda kell figyelni de megkell érteni és segíteni neki, nem egyből lelőnni,le modizni az egy jó figyelmeztető /................../ :2knuppel:. // Kedves Zoli! Pontoztam ezt a zárójeles részt. Elnézésed kérem. Mária Az ÚrJézus, hogy csinálta...  leült a gonoszokkl és együtt volt velük.
A chet hasznos dolog, olyan hely ahhol meglehet beszélni a napi problémákat, ami nem a fórum helye, de sztem jó;
és kezeljük érzékenyen ezeket az embereket sztem, amúgy nem kirívó csak egy két esetben van ilyen. Azért láttom a hireket:A fórum erősen moderált! ez jó dolog, ne rontsa az erkölcsi morált. De a chet egy előkapuja a fórumra és hátha jobb belátásra lehet bírni az ilyen embereket, nem szabad lesarkosítani de ügyesen kell kezelni a gerjedelem nem old meg semmit, sztem csak haragot szül.
Béke :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dani - 2008 Január 19, 23:56:12
Én addig cseteltem /Nevet töröltem***Antee***/,amíg fel nem adta.IIgaz úgy ment el,hogy megfenyegetett,hogy elkap...dehát ha Isten velünk kicsoda ellenünk?
Állok elébe!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Január 20, 00:14:11
 :2police: Mária, most miért, már megint mi a baj velem, rosszat írtam, vagy mi légyszíves írd a k2bike@freemail.hu-ra
ez most már kezd piszkálódás lenni.  :03:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dani - 2008 Január 20, 00:16:48
Bekellene vezetni a regisztrációt a chat-re is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dani - 2008 Január 20, 00:19:42
Így nem lenne kedvük regisztrálni a bajkeverőknek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 20, 00:22:23

 :2police: Mária, most miért, már megint mi a baj velem, rosszat írtam, vagy mi légyszíves írd a k2bike@freemail.hu-ra
ez most már kezd piszkálódás lenni.  :03:

Kedves t.zoli. Legközelebb ezt tartsd meg privát üzenetnek Mária felé! Köszönöm.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dani - 2008 Január 20, 00:24:08
Nagyon jó ötlet az imafal,igaz már mondtam egy párszor de tényleg az! :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 20, 00:24:40
Bekellene vezetni a regisztrációt a chat-re is.

Így nem lenne kedvük regisztrálni a bajkeverőknek.

A chaten nem elérhető a regisztrálás. Azonban ha lehetőség is lenne rá, nem szűrné ki az sem a "bajkeverőket".
Azért vannak ott a moderátorok, hogy moderáljanak. De sajnos még kezdeti fázisban van a moderátorok ott, nem érnek rá mindig.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dani - 2008 Január 20, 00:25:43
egyébként mit lehet tudni még a honlapról?(keletkezése...stb)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 20, 00:30:20
Ez a Webhely elkészítése 2006.08.03.-án indult és 2006.09.30.-án fejeződött be.
Állandó frissítéssel szolgálunk.
Ez a webhely elkészítése a keresztény Hit terjedéséért és egymásmegismeréséért készült.


Az Opera böngészőt ajánlom az oldal nézelődéséhez!
Ugyanis pár script és iframe található az oldalon, amitegyes böngészők nem tudnak megjeleníteni.
Pl: Internet explorer egyes verziója.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Január 20, 00:55:52
 :044:A döntés sarokvasa!

 Az üdvösség kapuja könyen nyílik. Egy gyerek is kínythatja. Nme kell hozzá semmi erőlködés.
Megis találod, vagy csak elmélkedsz rajta, ne probálkozz a kulcs keresésében, mert a kapu kinyílik de te kin maradhatsz!

Róm.:10,9:11/ -9Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta &otilde;t a halálból, akkor üdvözülsz. 10Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. 11Az Írás is így szól: "Aki hisz &otilde;benne, nem szégyenül meg."

Mit jelent szívből hinni?
- magamat rábízni arra,akiben hiszek
Szájjal vallást tenni?
- nem szégyelni Krisztust senki előtt
Szégyenled rá bízni az életed, ha ezt megkérdeznék tőlled?
-......

Tehát, fontos az hogy gyermeki hittel bízzunk a mi Urunkban és nem fogunk csalódni.
     
:045:      Egy kép jött be amikor még kicsi voltam, sokat sírtam egy dolog után ami akkor a legkedvesebb volt számomra és minden eszközt bevetettem ennek érdekében de a szüleim, nem vették meg, nem volt rá pénz vagy nem akarták. Én sírtam és hizelegtem, de sokszor kiharcoltam, voltak olyanok amikért nem kellett hisztiznem, az más volt, becsülendő, mert anyuka megígérte. De amikért fesztiválokat csináltam azt mindig mamám vette meg(ezt szülleimtől kérdezetm meg), kérdés az hogy jó volt ez vagy sem, én azt láttom ebben, hogy nem. Azért  nem volt, jó cselekedet, mert én könyörögtem ki, és nem is volt nagy dolog, mert 1hétre rá tönkre ment és sírtam a következő dologért. Nagyon sok mindent ígértek szülleim és be is tartották, de csak a megengedhető határok között, Vajon Isten nem ilyen, dehogy nem :01:

Most, viszont máshogy látom, amit hiszek, amit ígérnek és reálisnak tartom/ és indig kérem az Úr bölcsességét, hogy jó ez nekem, nem pazarlás?/ megfogom kapni, ebben hamarébb az Úr fog megerősíteni aztán a szülleim tettekben, és ennek jobban fogok örülni és meg is fogom becsülni.
Mert kivártam és szívből hittem. :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 20, 09:11:21
:2police: Mária, most miért, már megint mi a baj velem, rosszat írtam, vagy mi légyszíves írd a k2bike@freemail.hu-ra
ez most már kezd piszkálódás lenni.  :03:

Kedves t.zoli! Mivel itt kérdeztél, itt is válaszolok rá szeretettel. Nincs baj veled. Kedves vagy nekem mint testvérkém. Nem piszkálódom sem veled sem senkivel, és Anti sem, de ha valaki nevét kiírod és vélemézeded, minősíted, /akár egy szóval is/ akkor azt törölni fogom/fogjuk, mert nem a mi dolgunk egy embert bírálni. Legyen az Isten dolga. Kérlek tanulj ebből. Alázattal vettem a hozzászólásodat és maradok veled ezután is szeretetben, de van a fórumnak szabályzata és azt neked is, nekünk is és mindenkinek be kell tartani. Szeretnénk a fórum szeretetbeni tisztaságát ezzel véddeni. Biztosan nem szándékoztad az illető hölgyet bírálni, de ha feljönne ide és olvasni amit írtál,  fájna neki és nem biztos, hogy mások is szívesen olvasnak olyat, mégha nem róluk szól, akkor is. Kérlek bízzál meg a tapasztalatomban és a döntésemben, hogy helyénvaló volt. Köszönöm a megértésedet.

Testvéri szeretettel: Mária
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Január 20, 09:30:51
 :061: Hát, még nem értem, de bocsánat, elfogadom. Testvéri szeretetből :afro: :2smitten:

Béke :2angel: /Mária :063:/
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 20, 09:33:19
t.zoli! Köszönöm. Az Úr áldjon meg!  :031:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Január 20, 09:35:24
 :DUh gyors voltál.   :2smitten: Köszönöm a :047:  :044: Mária szeretlek! :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 20, 10:31:27
Sziasztok! :05:

Ide tettem át a hozzászólásokat a "szerkesztők üzenetei"-ből. Ezek ugyanis nem abba a topicba valók voltak. :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Január 22, 11:21:29
Sziasztok! :044:
Lenne egy kerdesem.Elore bocsatom,hogy senkit nem akarok megbantani csak erdekelne a velemenyetek.
Mennyire tartjatok fontosnak a viz altali keresztseget?Az Ur Jezus azt mondja,hogy "Aki hisz es megkeresztelkedik az udvozul..."
Sok katolikus es reformatus ember elfogadta Krisztust szemelyes megvaltojanak de nem keresztelkedik meg viz altal.Akivel eddig beszeltem rola,azt mondta,hogy az nem annyira fontos,lenyeg,hogy Szent Szellem altal legyen megkeresztelve.Vagyis eleg a gyerekkori keresztseg.De egy csecsemo meg nem tud donteni.Tulajdonkeppen a szulok dontenek,hogy milyen vallasu is legyen.Tudatos dontest csak felnott korban hozhat az ember.
Tudom-sajnos-sok egyhazba csak akkor keresztelnek meg viz altal felnott korban,ha azutan mar ahhoz az egyhazhoz tartozol.Ezzel en nemigazan ertek egyet de ez van.
Itt a forumon is vegyes tarsasag vagyunk.Ezzel nincs is semmi baj.
Szoval mit gondoltok errol?

Szeretettel
Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 22, 11:28:10
Szia Edit! :05:

Az ige így szól:

"Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül"

De hogyan is folytatódik?:

"aki pedig nem hisz, elkárhozik."

tehát az ige nem azt mondja, hogy aki nem merítkezik be, az elkárhozik, hanem azt, hogy aki nem hisz! A megkeresztelkedés csupán egy engedelmesség, de nem üdvösség szerző! :05:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sion42 - 2008 Január 22, 11:36:56
Kedves Edit!



Az én látásom a következő. Egyetértek abban Antallal, hogy ha nem keresztelkedsz meg illetve nem születsz újjá víztől, akkor is üdvözülhetsz.
Tudom, hogy azt is mindja az Ige, hogy aki nem születik víztől és Szent szellemtől az nem megy be az Isten Országába, de mégis nekem azt helyezte Isten a szívembe, hogy aki hisz az mind üdvözül.
Ugyanakkor látom, hogy Krisztus is megkeresztelkedett, alámerítetett, bemeríttetett, ezért én azt látom jó dolog Isten előtt, hogy követvén az Úrat engedelmeskedem ebben is. Lelkiismeretből.
Tehát, ha tökéletesen akarom ebben a dologban követni Krisztust, akkor hittel elfogadom Krisztust megváltómnak, megkesztelkedem víztől és Szent Szellemtől is.


Isten áldjon Benneteket.

Gábor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Évus - 2008 Január 22, 11:55:58
Gáborral teljesen egyetértek, a lator is üdvözült noha nem keresztelkedett meg.
Mivel Jézus megtette, nekünk helyes ezt követnünk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 22, 11:57:13
Edit! A szerecsen bemerítkezett és nem a gyülijében. Ő a zsinagógába járt, az volt a gyülije. Fülöpöt az Úr odaküldte az utjába és alámerítette a vízben. Nem kérdezett semmit a múltjából, nem kellett feltárni a  múltját, nem vallotta meg a bűnét, nem presbiterek döntöttek a bemerítéséről, hanem ő maga. Itt is megmutatkozik a szabad akarat. Sajnálatos, hogy ezt egyházak nem így látják. A Biblia nem ír gyerek bemerítésről. Igaz, írja, hogy a házanépe is megkeresztelkedett, de azt nem hogy a gyerekek kimaradtak volna és azt sem, hogy nem. De nem is tudjuk mekkorák voltak a gyerekek akik otthon éltek. Lehet, hogy már felnőttek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Január 22, 12:06:13
Teljesen egyetertek veletek!
Csak tudni szeretnem,hogy akik nem vallaljak fel a viz altali keresztseget,hogyan gondolkodnak errol.
Sion42,a te nezetedet teljes mertekben osztom.Krisztus sem azert meritkezett ala mert szuksege lett volna ra,hanem engedelmessegbol.O teljes mertekben buntelen volt,inkabb peldat hagyott rank.
Miert van az,hogy sok megtert ember mindent megtesz amit kell,csak eppen a bemeritkezest nem vallalja fel?
Nehogy felreertes essek,en nem akarok senkit gyozkodni az en igazam felol.Hiszem,hogy Isten mindenki sziveben kimunkalja azt,hogy mi az amit meg kell tennie.Vagy nem kell.
Tenyleg csak a szelesebb latokorre valo igyekezet hajt.

Szeretettel
Edit.

Antee es sion42 irasara volt ez valasz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Január 22, 12:15:13
Maria!
Fajlalom en is azt nagyon,hogy a legtobb egyhazba nagyon proceduras a dolog.Eros tulzassal elve,konnyebben atmesz az eretsegin mint ott.De tudod mire lehet ez jo?Probara teszi az alazatod meg a kitartasod.
Letezik olyan lelkipasztor ma mar, aki bemerit annelkul,hogy az o egyhazahoz tartozz?
Nagyon tetszik a Fulop peldaja.Nem kerdezoskodik semmit,egyszeruen csak a vallomasa alapjan bemeriti.
Valojaban Krisztus egyhazaba kell bemeriteni nem egy adott nevu egyhazba.

Szeretettel
Edit
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 Január 22, 12:16:23
Kedves Edit!Az én véleményem az,hogy Isten törvényét be kell töltenünk.Meg kell térnünk, be kell meritkeznünk,vennünk kell a szent szellemet.Ha ezt nem tesszük meg ,nem megyünk Isten országába.
Szerintem nem elég csak hinni.Ha hiszek Istenbe akkor engedelmeskedek az Ő igéjének.Azt gondolom az alámerítkezés (ez a teljes test víz alá merítését jelenti)azért fontos,hogy az ó embert eltemessük a hullámsírba.De ezt mindenki szabadon dönti el mikor teszi meg.A gyerekek  a szüleik által vannak megáldva addig ,amíg ők maguk képesek lesznek döntést hozzni a megtérésben a bemerítkezésben.Azt gondolom a gyerekinknek is szabad akarata van,nem dönthetem el én vagy más,hogy ő mit szeretne.Imátkozhatok,böjtölhetek és példát mutathatok az életemmel.

   Szeretettel:Moncsi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 22, 13:04:19
Mivel biblikus a bemerítés, alámerítés- de nem üdvözít és nem mossa le a bűnöket, magam is szükségét látom az alámerítésnek. Nem látom okát, ha valaki Krisztusban van, miért nem merítkezik alá? Ezek gyümölcsök. Véleményem szerint aki valóban átadta a szívét Jézusnak, az alárendeli magát Isten akaratának. Akiben Jézus és a Szent Szellem benne él, azok vágynak is rá. Ez a teljesség: Jézus, Szent Szellem, alámerítés. Hol van megírva? Máté ev. 4 rész. A Jordán folyónál, Jézus útmutatást csinált. Ha Ő megtette, mi akadályoz meg minket abban, hogy ne? Nekünk Őt kell követnünk.

Szeretném letisztázni. Ha valaki nem merítkezett alá, hanem csak gyerekkori vízmeghintése volt, - bocsánat de nem találtam rá jobb szót, attól az még a mennybe kerül. Senkinek ne legyen félelme ezmiatt, hogy mi lett azokkal, akik egy öreg egyházhoz tartoztak és az egyházi szokásukhoz ragaszkodtak, vagy nem tudták, hogy ez nem biblikus, ők is az Úrhoz mentek. Az idős néniket, bácsikat már nem is kell a folyóba vagy medencébe vinni ha nem akarják. Isten elfogadja mert a szíveket vizsgálja és nem a mi vizességünket.

Szeretnék mégvalamit ehhez hozzátenni. Mi a külsőséget nézzük folyton, mert a láthatókra tekintünk. Isten nem ezt teszi, hanem a szívünket, vesénket, vagyis a belsőnket vizsgálja. Bemerítkezhetünk, járhatunk mi gyülekezetbe, imádkozhatunk, ha közben a szívünk nem tiszta Isten előtt. Ha teljesek vagyunk a Szent Szellemmel, akkor az úgyis meggyőz bennünket az igazságról. Ez a lényeg nem a formaság és nem az, hogy az egyházunknak mi a szokása. Tehát nem a víz visz be minket Isten országába, hanem Jézusban való hit. Az Isten Szelleme pedig meggyőz majd minket mit kell tennünk. Ő fog rámutatni, utat mutatni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 22, 13:21:28
Edit: "Letezik olyan lelkipasztor ma már, aki bemerít anélkül, hogy az ő egyhazahoz tartozzon?"

Igen létezik. Én. Az egyház nem az enyém, én csupán béres pásztora vagyok Istennek. Mivel nem az egyház az üdvözítő, és nem mi emberek, hanem Isten, ezért bármikor bárki jön megteszem. Volt a Balatonba is alámerítés a nyáron is és boldogan megtettem. Isten elvégzi a munkát. Amikor Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy menjetek tegyetek tanítványokká minden népeket, és akik hisznek megkeresztelkednek és.... akkor azt nem mondta, hogy ebből a nők maradjanak ki. Ők ezt ne tegyék. Sajnálatos az is, hogy teljes káosz van a női szolgálók miatt. Isten szuverén Isten  és Ő végzi a munkát. Mi csupán cserépedényei vagyunk az Úrnak. Nem akarok itt semmilyen vitát nyitni ezzel kapcsolatban. Isten az utolsó időkben még a csontokat is megszólaltatja és a kövek is hírdetik az Igét. Ez van ma! Aki még ott ragad le, hogy..... azokat Isten nem fogja tudni használni. Mivel nem emberek kenik fel és nem emberek adják össze az embert, nem ember meríti alá, hanem Isten, így Isten előtt nincs zsidó, nincs görök, nincs nő, nincs férfi. Mi ezeknek csupán tanui vagyunk, semmi más.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Január 22, 13:40:50
 :044: Igen, én is hasonlóan látok, mint Mária :01:

Én is bemerítkeztem, és tudom, hogy nem üdvösség kérdés, viszont engedelmesség. Ez is egy komplex dolog, mert sokan vagyunk és sok féleképen látunk ebben a témába.
Az én gondolatom: - sok mindenben gyakorlatias, mindsem hagyomány. Én nagyon sok ideig vártam az Úrtól a bemerítésemet és kértem egyben a szolgálati helyemet (tagságomat) ami fontos, nem szeretnénk csámborogni a gyülekezetek között, hogy arra kenjem ez a Krisztusi szabadság!, balgasság.
Így tehát ezzel a kérdéssel éveken keresztül küzdüttem, jöttek fellángolások, de én most akarom azonnal, de egy kádban? Ez nem méltó az Úrhoz. Az én elképzelésem az volt, hogy egy gyönörű szép ajándékkal szeretném megajándékozni az Úr Jézust, Aki engem kimentett a mocsokból, nem egy kád, nem egy közfördőben. Nem méltó hozzá. Ezek mind emberi szándékok és kívánságok, de nem láttam a lángtól az erdőt, így ezen elbuktam.
Egy testvérem, atyafi azt mondja "Nincs az Úrnak szüksége a te áldozatodra, Ő már áldozott helyetted"
 :045:

Majd jött egy kérés a gyülim felől: akkar e valaki engedelmeskedni, és én nem gondolkoztam, rávágtam: - Igen, -bár az elmémben nem is gondoltam rá, és itt a lényeg, az Úr nem a felfokozott érzelmeidre kiváncsi, hanem az engedelmességemre. Megtettem és nem lett semmi, nem lettem szebb vagy tisztább, ez egy gyűrű /pecsét/, ami nekem a mai napig kihat az életemre, egyfajta kontrol.
A bemerítésem végül úgy sült el, hogy nem én ajándékoztam meg magam, hanem az Úr a tettek helyszíne a Sebes-körös Mágor/Napsugár-Missziós Kereszténytanya előtt, pár Km-re/ Csiszár László merített, rajtam kívül még egy lánnyal egyetemben, és én annak örültem hogy akikért immátkoztam, hogy jöjjenek el eljöttek (Édesanyám aki azóta máshogy lát engem, mamám akivel sokat beszélgetek az Úrról és a döntés fontosságáról!)
Hát csak ennyit, de életem legnagyobb felfoghatatlan öröme. Értitek ti ezt? Öröm, ami sokszor fogyóban van.

 :029: :angel2: :017: :028:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Január 22, 16:17:54
Kedves Maria!

Nagyon orulok neked,hogy te mar ilyen nyitott gondolkodasu vagy. :016:
Az Ur aldja meg minden munkadat amit az O szolojeben vegzel.
Bekell vallanom,hogy en nem tudtam,hogy te lelkipasztor vagy.Annyit tudtam,hogy a siofoki gyulekezetben szolgaltok,de nem volt tiszta elottem,hogy mikent.Azzal kapcsolatban amiket leirtal a noi szolgalatokrol meg kerdeznek valamit.Azert nem priviben mert hatha valakit meg erdekel ez a tema is.
Szoval.[Keptelen vagyok igehelyeket eszben tartani,bocs]Az igeben azt irja,hogy [Pal?]"...a noknek nem engedem meg a tanitast..."Ha ezzel ervelnek a noi lelkipasztorok ellen,mit felelsz?
Oszinten szolva elottem se tiszta a dolog,csak azt erzem,hogy valami nincs rendben teljesen az elhatarolodast illetoen.
Sajnos tudok olyat aki csak azert nem akar egy bizonyos gyulekezethez tartozni mert no a predikator,marpedig az nem helyes,nem igei.Plane,hogy az Uj Szovetsegbe van ez irva.
Elore is koszi a valaszod.

Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 22, 17:13:48
Edit! Csak a fórumokon szoktam szembesülni ezzel. Nem igen zavar. Akik ismerik az Igét, a szövegkörnyezetével, azok nem igen szoktak kérdezni ilyent, akik nem ismerik azokkal nem foglalkozom ha vitáznak. De a Biblia ír női szolgálóról, csak a nőket nem igen emelik ki benne. Maga Pál írja: Róm. 16,1-2 "Ajánlom pedig néktek Fébét, a mi nénénket, ki a Kenkhréabeli gyülekezetnek szolgálója. Hogy fogadjátok őt az Úrban szentekhez illendően, és legyetek mellette, ha valami dologban rátok szorul. Mert ő is sokaknak pártfogója volt, nékem magamnak is."  Pál nem a szolgálókra mondja, hogy ne tanítsanak, -meg sem merte volna tenni-. A nő ne szóljon a gyülekezetben az sem, a szolgálókra vonatkozik, hanem abban az időben a nők a zsinagógákban nem is lehettek a férfiakkal együtt. Az elkülönített részből pedig nem kiabálhattak be. Nem szólhattak közbe. Abban az időben a keresztény gyülekezetek nem a zsinagógákban volt, hanem házaknál, mert féltek a zsidóktól. Itt már együtt voltak a nők a gyerekek és a férfiak is. A gyülekezeti dolgokat igazítja el Pál, nem a szolgálót az 1 Tim.-ben. Ott Timóteus volt a pásztor, és nem egy nő. Nagyon fiatal volt, amikor Pál elígazítja a nyájat, hogy ne vegyék át a tanítást Tinóteustól. Nem engedi meg, hogy tanítsanak a férfiak helyett. Nem ez volt a dolguk. Timóteust pedig tiszteljék, mint Isten szolgálóját. Pál ezért nem engedte meg, hogy a nők tanítsanak, hogy ne uralják le a férjeiket azzal, hogy okoskodnak. Sok baj volt abban a nyájban. A férfiak sem tették a dolgukat. pl. nem imádkoztak- arra is figyelmezeteti Pál a gyülit. Ehhez még tudnotok kell, hogy nem úgy zajlottak az istentiszteleti alkalmak mint ma. Ott ha felolvasták az Igét, együtt megbeszélték. Közbe lehetett kérdezni, közbe lehetett kiabálni...

8-15 Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül. Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat; nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel, Hanem, amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel. Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva. És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett:Mindazáltal megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmaradnak a hitben és szeretetben és a szent életben mértékletességgel. 

A következő kérdésem azokhoz, akik azt mondják, hogy a nők ne tanítsanak, hogy ezt ki jelentette neki az Úr, hogy szóljanak nekem? Általában senki nem mondja, hogy igen, hanem erre az Igére hivatkoznak. Én újra visszakérdezek. Kijelentést kaptál Istentől, hogy szólj nekem, hogy ne tanítsak? Hát nem...  Innetől nincs miről beszélni. Voltak próféta nők, elég sokat említ a Biblia. Ők vajon hol prófétáltak? Az utcasarkon? Nem kis szolgálónők voltak ám ők. Isten közvetlenül szólt a férfiakhoz is rajtuk keresztül. Gondoljatok Illésre, Jánosra.... Bizony tanítottak is. Anna egész életét a templomban töltötte és ott szólt, ott tanított. Nagy tiszteletben álló nő volt a férfiak körében.

Szóval ennyi. Ahhoz már sok éve szolgálok, hogy a gyümölcsök meglátszanak. Ez a lényeg nem más. A gyümölcsök.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 22, 17:32:50
Edit! Elég hosszúra sikeredett, de ha van kérdésed boldogan válaszolok rá, ha tudok.

Ölellek szeretettel: Mária  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Január 22, 17:33:54
Koszi Maria :rozsa2: :017: :068:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 Január 22, 18:30:11
(Ez a lényeg nem más.A gyümölcsök.)Írta Mária.Egyetértek Kedves Mária!
 Isten áldja meg a szolgálatodat a jövöben is! :017: :027: :084:

     Testvéri szeretettel:Moncsi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 22, 18:32:48
Moncsi és Edit! Köszike!  :D :rozsa: Azok pedig akik nem akarják, hogy tanítsam őket, nem tanítom.  :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: árpi - 2008 Január 22, 20:35:32
Csak egy pici saját vélemény: akit az Úr megérintett, az képtelen hallgatni. Nem hiszem, hogy a nők, azért mert nők, felmentést kapnának ez alól. Az Úr előtt nincs férfi, nincs nő, nincs öreg, nincs fiatal, nincs semmiféle különbség.
pá.á
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 22, 20:44:40
Árpi, köszi.  :afro:
Meg a fuldokólnak nem mindegy ki menti ki?  Nem mindegy ki  dobja be a mentő ővet? :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 23, 14:01:55
Áthelyeztem ide a témádat t.zoli!

idézetet írta: t.zoli - Ma - 12:58:03
Energiaigényesség, hurrikán, olajhiány, politika és más természeti csapások, amitől az emberek félnek!

Egyre többeket sújtanak a természeti csapások

Egyre több embert sújtanak szerte a világon természeti csapások, ezek nagy része az éghajlatváltozással van összefüggésben, de jelentős hányaduk a gáttalan városiasodás eredménye - olvasható az ENSZ katasztrófa-megelőzési világkonferenciájának közleményében. Tavaly 254 millió embert sújtottak olyan természeti csapások, mint áradások, aszály, földmozgások vagy viharok.

Ez a legellentmondásosabb természeti csapás, hiszen amíg egyes területeken éheznek az emberek, addig a világ más részein túltápláltak.

Jel 6,12 - Jel 6,17 A hatodik pecsét feltörésekor természeti csapások jelentkeznek, úgy, amint ez az apokaliptika stílusához hozzátartozik.

Kérlek, benneteket ezekben a dolgokban vélemény, gondolkozzunk el, mert ebben élünk. Alkoss véleményt, támaszokdj a Bibliára!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2008 Január 23, 21:16:50
Hozzászólás a bemerítéshez.

Nálunk úgy van a gyüliben (baptista gyüli), hogy az újonnan megtérőknek van egy ilyen hívő életre és a bemerítésre való ún. felkészítés. Eközben meglehet látni ténylegesen a megtérés gyümölcseit, kicsit tapasztalatot szerez az új tesó és utána merítik be, ami nálunk eléggé ünnepélyes és bensőséges. Ennek megvan a jó és szerintem a rossz oldala is.     
- A gyülinek felelőssége van az egyének felé, nem mindegy kit vesz be a gyüli a tagjai sorába.(A bemerítéssel ugyanis nálunk teljes taggá válik a hívő a gyülekezetben.) Hangsúlyozom, NEM a baptista gyülekezetbe, hanem Krisztusba merítkezik, de ezáltal taggá válik. Ebből az eljárásból van a hátránya is, szerintem.
-Úgy tetszhet, mintha valami "vizsgán" kéne megfelelni, úgy tűnhet, mintha ezek a vezetők valami felsőbb rendűek lennének, nem nekik, Istennek kell megfelelni. Az más kérdés, hogyha valaki Istennel jár, észreveszi a hitet a másikon.
Persze nem üdvösség kérdés,de így írja az ige:
(Máté 3:13)  Akkor eljöve Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék ő általa.
(Máté 3:14)  János azonban visszatartja vala őt, mondván: Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te jősz én hozzám?
(Máté 3:15)  Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor engede néki.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dani - 2008 Január 24, 11:44:30
Tegnap este láttam a viasaton egy filmet,a címe:Stigmata.Biztos tudjátok,hogy mit jelent a stigma szó.
Mi a véleményetek erről?Tényleg létezik?Vagy talán a Bibliában is benne van?Netán az emberek agyszüleménye?Várom a válaszokat!
 ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Január 24, 11:55:58
EN nem lattam a filmet,igy nem tudok hozzaszolni,velemenyt alkotni.
Stigma=megjeloles,belyeg,pecset--ilyesmi,ha jol tudom.
De aki biztosan tudja,javitson ki.
Esetleg ird le a temat,mirol szolt.

 :044: Edit
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dani - 2008 Január 24, 12:04:35
A katolikusoknál elterjedt ez az "ajándék".A lényege az,hogy a legtisztább és legszentebb hívőkön időnként megjelennek a stigmák,vagyis Krisztus szenvedéseinek jelei (ostorozás,töviskorona,szegek által keletkezett sebek).Így átélik a földi emberek is Krisztus szenvedéseit.Tehát egyszer csak elkezd vérezni a keze,a feje esetleg vért is könnyezik.Már sok tudományos dokumentumfilmet láttam erről,és sok esetben tudtak rá megfelelő magyarázatot adni.
De ilyen stigma a vért könnyező Mária-szobor is, nem tudom hol,de bitos hallottatok már róla.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Évus - 2008 Január 24, 12:52:52
Lehet, hogy valóban vannak akik kaptak ilyen jeleket, hiszen az Úrnak semmi sem lehetetlen, de nem külső jegyekkel akar minket megkülönböztetni mások közül. Ami engem illet én ilyen jegyeket szeretnék: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.   :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 24, 14:37:34
Dani: Így átélik a földi emberek is Krisztus szenvedéseit

Nekem azért sántit ezekben valami. Eléggé szkeptikus vagyok. Katolikus tesvéreim már előre bocsánat, mert lehet, hogy bántó lesz, de szívleljétek meg. Miért pont nekik és velük történik meg? Isten miért adná Krisztus szenvedését bárkire is? Jézussal csak félmunkátt végzett volna Isten? Miért pont csak nekik jelenik meg Mária? A reformátusoknak miért nem? Erre tud valaki válaszolni? Mindenkit kérek arra, hogy valaszadásában semmi bántó ne legyen. Lehet erről úgy is beszélni, hogy nem dugjuk a fejünket a homokba és alázattal megvitathatjuk.

Egy biztos, ez nem ajándék, mert akkor a Biblia írna róla. Legalábbis nem isteni ajándék. De ha igen, győzzetek meg róla a Biblia alapján.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: árpi - 2008 Január 24, 15:11:35
A stigmákhoz: én is eléggé szkeptikus vagyok a témával kapcsolatban. Én vallásos katolikusból lettem hívő református (még mielőtt bárki is kérdezné, nem azért lettem református, mert ez a JÓ vallás, nem hiszek ilyenben, hanem ebben a közösségben találtam meg azt, amire szükségem volt: az IGE tiszta hirdetésére, legfőképpen az egyedüli ISTENre/JÉZUSra figyelést). Sajnos tapasztaltam, hogy bizonyos "csodákra" a sátán is képes, pl. hogy megtévesszen embereket. Hiszem, hogy egyetlen stigmát kaptunk mindnyájan, hogy hordozzuk mi is a saját keresztünket, és ebbe a "keresztbe" nem csak a teher tartozik, hanem a KRISZTUSsal való megbélyegzés a lényeg. A mi stigmánk maga az Úr Jézus, az a láthatatlan és mégis látható pecsét, amelyet mindannyiunknak viselnünk kell. Hogy észre veszik ezt rajtunk az emberek?  - ez már a mi felelősségünk. :)
pá.á
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 24, 16:56:54
Sziasztok! :05:

A stigmával kapcsolatosan a Katolicizmus a következő igékkel támasszák alá a stigma jegyek valóságát:

Gal 6,17   
"Ezentúl senki se okozzon nekem fájdalmat, mert én a Jézus bélyegeit hordozom a testemen!"

Én sem hiszem, hogy a stigma jelképe valóságos lenne embereken. Ha mégis, akkor azt nem tudom megérteni, hogy miért csak a Katolicizmus vallásban élők tapasztalták meg.  :061:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 24, 17:07:31
Gal 6,17  "Ezentúl senki se okozzon nekem fájdalmat, mert én a Jézus bélyegeit hordozom a testemen!"

Nos, ha Pálon a -Jézus jelei a stigma lenne, akkor bizony tudnánk róla a Bibliából. Vagyis Jézus szegeinek helyei a kezén vagy a lábán lennének, vagy a töviskorona helye, akkor tudnánk róla részletesebben. Ez pedig miről is szól?: "mert én a Jézus bélyegeit hordozom a testemen." Ez az Ige arról szól, hogy Pál hordozta a szenvedés jeleit a testén az Evangéliumért. Jézus is az Evangéliumért hordozta. Már elege volt Pálnak a fájdalomból.

Pált megpróbálták halálra kövezni, megostorozták... Ezeknek aztán volt jelei, akárcsak Jézus testén. Számos üldözésben volt része, de ő már Jézus bélyegét, ostorcsapásokat hordozza a testében.

2 Kor. 4,10 Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.

Ha ezt szó szerint vennénk, akkor bajba kerülnénk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Január 24, 19:39:19
Szerintem azert csak a katolicizmusba van szo a stigmakrol mert abban a vallasban vannak jelen a "szentek" es azok minnel nagyobb tisztelete,esetenkent imadata.Velemenyem szerint ez a  satan  egy manovere amivel jol eltudja vonni a "hivek" figyelmet csak az Ur Jezusrol mint egyeduli kozbenjaronkrol.A Neki jaro tiszteletet megosztatja a tobbi "szent"-tel.Anyagi gyarapodasra is nagyon jo az egyhaznak,mert sokan penzt adnak egyik-masik szentnek valamilyen cel elerese erdekeben,vagy egyszeruen csak halabol mert valami amit szerettek volna elerni,sikerult.
Arpival ertek egyet abban,hogy az ordog munkaja lehet.Egy-egy ilyen "csoda"lattan az emberek aztan meg jobban csak a szentjeikhez fognak ragaszkodni.Az Ur Jezussal mar nem is tudnak mit kezdeni.

Nemtudom sikerult-e jol megfogalmaznom a gondolatomat,remelem nem bantottam meg senkit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: h.isro - 2008 Január 29, 19:16:31
Szeretném megvallani nektek,akik tegnap fenn voltatok a chat-en,hogy valami olyat mondtam el nektek,amit nem kellett volna,a Bibliasulival kapcsolatban.Szeretném,ha mindent,amit mondtam nektek róla,maradjon köztünk,mint egy közösség,gyülekezetben jó?Mert nem kellett volna elmondanom.Miután már elkövettem a hibát,kaptam a privátot,hogy ez a valaki arra kér,hogy maradjon köztünk a dolog.Addigra én már elmondtam néhány embernek. :pityereg:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Január 29, 19:31:06
 :047:  Szia Orsi, én nagyon remek hitben járó lánynak tekinetelek, akit az Úr formál a munkárra, én nem tudok senkitől semmit, csak tipp volt, ugyanis én is távoli munkatársuk vagyok, a Békési konfin ismertem őket meg, azóta nagyon jó, munkánk és kapcsolatunk van.
Kérlek téged tegyél le mindnet és ne enged az ördögnek, hogy vádoljon jó, én szeretlek, mint testvért tarts ki a te céljaidban és add oda az Úrnak, jó, Ő majd gondoskodik.
Én örültem, hogy megosztottad a kis élményedet és ha provokáltalak elnézést.  :026:                     Sok szeretttel   :rozsa2:    :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: h.isro - 2008 Január 29, 19:34:54
nem a bábmisszióval van baj,az jó volt.A Bibliasuliról nem kellett volna beszélni.Ami miatt fel voltam dobva.Tudod,ez kb.olyan volt,amikor Jézus azt mondta a tanítványainak,hogy ne beszéljetek róla,hogy mi történt itt a hegyen,de ők szét híresztelték.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Január 29, 19:35:51
 :D  Okéy, pusszancs ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Január 29, 19:42:49
Kedves Orsi! :05:

A megnyitott topicot összevontam ezzel a topiccal. Sok témánk van már, ezért vigyázunk, hogy ne növekedjen.

Úgy éreztem, hogy a hozzászólásaid ide is betehetőek.

Isten áldjon! :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 31, 16:09:23
Egy interneten megjelent keresztény könyv, címét nem írom ide, ezt olvastam: "Minden jog fenntartva. Jelen kiadvány egyetlen része sem sokszorosítható, nem tárolható számítógépben, és nem terjeszthető sem mechanikus vagy elektronikus formában, fénymásolatban, vagy bármilyen más módon a kiadó előzetes hozzájárulása nélkül. Rövid idézetek illusztráció céljából felhasználhatók."

Hát nekem az ilyen könyveket még olvasni sincs kedven. Ahhoz képest, hogy számítógépen nem lehet tárolni, a világhálón fent van.

Milyen jó, hogy az Evangélium szabadon terjeszthető és nem tartotta fenn minden jogát az Úr! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Január 31, 16:13:29
 :D :D    Mária Igazad van, de engedelmeskednünk kell, ezek csak üres kartotékok, amiket az idő megesz, de a Biblia megmarad, mert Ő nap mint nap megújjul és életet add.  :2smitten:  :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 31, 16:18:22
Zoli! Az jutott az eszembe, ha a Bibliára is ezek lennének írva, mi lenne? Attól függetlenül, hogy a világhálón is fent van a Biblia, mégis veszik az emberek. Hiába, ami remekmű, az remekmű a Minden jog fentartása nélkül is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Január 31, 16:26:52
Amit Zoli mond, azt én egy kicsit másképp látom.
A Bibilia Isten beszédét tartalmazza, ezért jó olvasni, de alapvaetően úgy hasznos, ha a Szellem megeleveníti. Én például nagyobb hangsúlyt szoktam fektetni az igén való gondolkodáson, mint az olvasáson.
...De visszatérve, szerintem Zoli arra gondolt (javíts ki, ha tévedek), hogy a tanítások úgymond elkopnak, de az Írás meg fog maradni. Ez összeségében nézve igaz. Mégis a megoldásokat - ahogy a tanítók szokták mondani - nem a logosz hozza, hanem a rhéma. Az Írás logosz (a betű megöl...), de a szellem által megelevenített írás, amihez magyarázatot szoktunk fűzni (másnéven prédikáció, tanítás, stb.) hozza a megoldásokat, az életet. Lehet, hogy eltűnik, de egy újabb jön a helyébe, ami által még nagyobb világosságunk lesz. Az Írás pedig megmarad alapnak, amire kell építenünk.
Ne felejtsük el, hogy az Írás csak egy része az Isten beszédének (kőszikla), ráadásul csak a kezdete, alapja...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Január 31, 16:31:02
 :2angel: :063:   Pontossan ezért fantasztikus, Isten örökéletet ad és nem kell érte, fizetnünk, ez csodálatos, de az aki szerzőijogokért kér az csak a testét táplálja.
Ebben különdözik az Isteni és Emberi szeretet, valaki a lelkét igazgatja és táplálja, valaki pedig a test élvezetekre és a test dolgaira költi, de melyik az élő és ható, ami átformál.
A Kis herceg nagyon szép mű, de van benne élet ami az örökélet lehetőségéről beszél, én úgy sejtem eggyetlen könyv beszél erről------->Biblia------- :2smitten: :088:

Milyen jó, hogy valaki máshogy gondolkozik   ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Január 31, 16:38:39
tothg! A Bibilia Isten beszédét tartalmazza, ezért jó olvasni, de alapvaetően úgy hasznos, ha a Szellem megeleveníti. Én például nagyobb hangsúlyt szoktam fektetni az igén való gondolkodáson, mint az olvasáson.

Végre valaki, aki így gondolja mint én. Hidd el Gábor, ez a legritkább. Amikor azt hallom, hogy ülj le és olvasd el a Bibliát egy év alatt, akkor csak mosolygok rajta. Instrukciót is adnak hozzá. Napi három igaszakasz az óból és az újból is. Azt szoktam kérdezni: Akkor most mi a lényeg, hogy kiolvassam vagy az, hogy meg is értsem? Hát én szótfogadtam a párommal együtt anno, amikor ezt mondták nekem, de rájöttem semmit nem értettem belőle. Az hajtott, hogy végezzek vele egy év alatt. Mire végeztem, ugyanolyan ismeretlen maradt a számomra mit előtte. Még most sem merném ennyi év útán is azt mondani, de jó, ismerem a Bibliát!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Január 31, 16:42:24
Amikor katona voltam én is ezt csináltam, jó keresztény akartam lenni és olvastam, és olvastam, és olvastam... Elmondom, hogy nem sok maradt meg belőle. Sokszor elaludtam rajta. Ha újra kezdhetém másképp csinálnám...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 01, 10:50:09
Sándor írta a napi igemorzsákba: Jézusnak állandóan fáj, ha az embereket nézi, bizony még akkor is, mikor minket. Nem a fizikai fájdalom volt a legfájdalmasabb neki, mikor keresztrefeszítették - nem is arról beszélt a fán sem. 

Beszéljünk erről. Ti hogy képzelitek ezt el: Jézusnak állandóan fáj, ha az embereket nézi, bizony még akkor is, mikor minket.

Ha ezt szó szerint vennénk, akkor nekünk egy depressziós Jézusunk lenne.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 01, 10:55:40
Kedves Mária,

Kérlek inkább beszéljük meg.

Nem depressziós ettől - hanem féltő mentő szeretetével - kimondhatatlan könyörgéssel ott van az Atyánál. Erről tudósít a szerelmes levelében (biblia) - hogy tudjuk. Szívesen beszélgetek az alapján, ami a könyvben van.
szeretettel
Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 01, 11:14:08
Kedves Mária,

Ne haragudj, ha megbántottalak  - kérlek bocsáss meg.

szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 01, 11:17:56
Sándor! Sokan úgy hiszik, hogy Isten valóban állandóan csak bánatos a viselkedésünk miatt! Erről szerettem volna beszélgetni vita nélkül. Ki hogyan képzeli az Úr bánatát?

Nem hargszom.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 01, 11:23:10
Sziasztok!

Odáig szerintem rendben van, hogy megszomorodik a bűneink láttán, de ez nem vehető olyan megszomorodásnak, amit mi élünk meg.
A mennyben teljes öröm van ( Zsolt 16,11 ). Nincs könny és fájdalom! ( Jel 21,4 ).

Jézus nem gyötrődik és nem érez fájdalmat a reánk nézéskor.

Szeretettel,
Antee

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 01, 11:28:49
A Biblia ír arról amit Sándor írt:

Eféz. 4,30
És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.

Tehát, Isten Szellemét meg lehet valóban szomrítani, de hogyan és milyen állapot ez Nála? Náluk depresszióssá teszi az embert előbb, vagy utóbb, de Őt nem. Akkor mit ért ezalatt az Ige, hogy szomorú?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 01, 11:33:44
Köszönöm és örülök a téma felvetésének. Nem szeretném leuralni a kérdést - nem azért válaszolok most egyből. Azt szeretném - ha bármennyire is máshogy értelmezünk néhány igeszakaszt - egymás épülésére szolgáljunk. Az az alapvető reménységem, hogy akik itt a fórumon ilyen hevesen is tudunk vitázni - akkor igenis Isten választott edényei vagyunk. Kádár Jánosnak vagy Grósz Károlynak ez sohasem okozott fejtörést és hülyeségnek tartotta volna az egészet, nekünk pedig mennyire nagy súlya van.

Isten azt szeretné, ha életünk lenne - ennek az ajándéknak a megvalósításában munkálkodik. Azt kérte, minden gondotokat rám vessétek, neki gondja van ránt, mert meg akar igazítani, fel akar öltöztetni - vár minket a mennyei esküvőre és az Uj teremtésbe már nem engedi be a bűnt. Ezen munkálkodik, megfelelő szerkóban, illatosan - Jézus mennyegzőjéhez méltóan menjünk. Nem a cuccunkat mossa, hanem öltöztetni akar.
Nem könnyű velünk, de halad. Az fáj, ha nem küdünk végig, vérig. Nem akarjuk átadni ami köt. Be akarjuk magunkat csapni, áltatni magunkat. Az a bánata, mikor a régi tömlőt szorongatjuk és a régit foltozzuk. Anániás és Zafira szintjéig megyünk - és úgy csinálunk, mintha már mindent. Nem fogja hagyni, tudom - ez a nemes harc, amit harcolok én is. Nagyon sok dolga van velünk - mire az alkalomhoz illő cucc lesz rajtunk - sok vesződés, sok elesés kell még - és fáj. Kétségem nincs benne, hogy nem hagyja abba akkor sem, mivel szeret.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 01, 11:36:05
Egyszer volt egy látomásom:

Elkezdődött az Istentisztelet, aztán elkezdtük az Urat dicsőíteni. Hirtelen láttam, hogy Isten arca megjelenik és megértettem, hogy amikor mi elkezdjük Istent dicsőíteni, az Úr "félbehagy mindent" és eljön az övéihez és csak azért, mert örömét leli bennünk! Láttam, átéltem, hogy az Élő Isten képes örülni az Ő népének és csak ezért képes lejönni a Mennyből. :036:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 01, 11:37:31
A Szentlélek megszomorítása az életünkben elutasított munkája.
Ami még fontos, hogy Isten nem minket gyűlöl, hanem a gonosz cselekedeteinket. Így a Szentlélek is a cselekedeteink miatt szomorodik meg.

Megszomorodása eltávozással jár, ami a bűnbánat útján újból visszatér ( ez nem azt jelenti, hogy elhagyott minket Isten, vagy a Szentlélek temploma többé nem templom ). De ISten nem lehet közösségben a bűnnel. Elfordul...kell a bűnbánat.

Jézus mikor a bűneinket a kereszten magára vette, akkor az Atya eltávozott tőle!

Tehát én úgy gondolom, hogy a megszomorodás a Lélek elutasító munkája végett jön létre.
Megszomorodás = eltávozás.

Ezek most csak gyors írások és ötletek. Megyek dolgozni.  :061:

Az ÚR áldását! :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kati - 2008 Február 01, 12:01:12
 :108: Szia Anti!
Kérdezném,mennyit mutatt nálatok most az óra?
Én mindjárt megyek haza(13.00 perckor(
Szeretettel Kati
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Február 01, 13:01:06
Bevallom toredelmesen testvereim,hogy en abszolut nem vagyok jo az ige magyarazataban.Ezert is sokszor nem szolok hozza dolgokhoz.Viszont ugy erzem,hogy Antee valaszaval egyet tudok erteni.De ha el is tavozik tollunk szerintem alig varja,hogy visszajohessen.Inkabb nevelesunk celjabol tavozik el,mintsem hogy haragbol.Alig varja,hogy felismerjuk,hogy megbantottuk Ot es bocsanatot kerjunk es O maris kesz ujra jonni,bennunk lenni.
Bocsanat,ha nem ertheto amit irtam de mint mondtam en nem tudok igeket magyarazni :052: Nekem ez nem adatott meg.
Remelem nem dobtok ezert kovet ram :( :kohajito:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 01, 13:02:18
Megszomorítom a Szent Lelket. A vígasztalót, vagy aki vezérel minket (azok Istennek fiai, akiket Isten lelke vezérel). Aki érthetővé teszi számomra az üzenetet, lássam a valóságot és Jézus valóságos létezéséről tesz bizonyságot - tehát az Életjeleket kapom). Mit jelent ez az én életemben.
Azt, hogy én is megszomorodom. Nem értem az igét - és nem érzem jól magam. Nincs biztonságérzetem - hogy Jézus el nem hagy, el nem marad tőlem. Lelki értelemben egy gazdátlan állapot - ami már nem élet nekem.
Valójában nem hagy el és ott van - csak meg akar állítani, ne érezzem jól magam Nélküle.
Egyszer egy nagyon szép vers kapcsán értettem meg nagyon sok igét - Túrmezei Erzsébet mikor a lábnyomokról kérdezi Jézust. Olyankor vitt. Egy lábnyom volt csak - nem elmaradt, hanem felvett.
Azt mondta, senki ki nem ragad az én kezemből - olyankor nem hiszem és kétségeim vannak. Nem hagy benne.
Azt mondta egyszer - hittel jegyezlek el téged. Ez a jegy-gyűrűnk. Baj, mikor nem fénylik és nem látszik rajtam. Az eljegyzés attól még komoly volt a részéről - nem becsap, mert Ő hűmarad.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 01, 16:38:20
:108: Szia Anti!
Kérdezném,mennyit mutatt nálatok most az óra?
Én mindjárt megyek haza(13.00 perckor(
Szeretettel Kati

Szia Kati!  :088:

Itt egy órával kevesebb van, mint Magyarországon.  :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 01, 16:46:08

Bocsanat,ha nem ertheto amit irtam de mint mondtam en nem tudok igeket magyarazni :052: Nekem ez nem adatott meg.
Remelem nem dobtok ezert kovet ram :( :kohajito:
 

Kedves Edit!  :088:

Ilyet ne is gondolj, hogy ezért bárki is megkövezne.  :2angel:
Krisztus testének tagjai vagyunk. Szem, száj, kezek, lábak, stb...

Benned ott vannak Isten ajándékai, amiken hű kell lenned ( és remélhetően hű is vagy ).

A kéznek és szájnak is együtt kell dolgoznia. A száj megbízik a kézben, hogy a villával a szájába teszi a finom falatot és a szem meg nem fél attól, hogy esetleg kiszúrja a villával. Krisztus tagjai vagyunk, mindenki azért adjon hálát, amilyen testrészet képvisel Krisztus testében!

A tanítóknak egyébként van itt egy ige:

Jak 3,1   
"Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk."

Csak az legyen tanító, akit erre elhívott az Úr...

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Február 01, 16:57:57
Koszonom Antee! :079:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 03, 17:17:16
Akkor talán leírnám, egy néhány mondatban amit ma hallottam az It-i alkalmon...


Lk 17,5
Az apostolok így szóltak az Úrhoz: "Növeld a hitünket!"

Mielőtt a tanítványok ezt kérik az Úrtól, azelőtt Jézus a megbocsátásról beszél nekik. A tanítványok nagyon nagy dolognak... szinte lehetetlennek tartják azt, hogy naponta akár hétszer is megbocsássanak annak a ki vétkezik.

Jézust kérik, növelje hitüket... Erre Jézus mit válaszol? Korrigálja az egész mentalitásukat a hitről... Azt válaszolja: "ha akkora hitetek volna mint a mustármag..."
Tehát a megoldásra váró feladatok nagyságát soha nem mérhetjük a hitünk nagyságához... hanem Istenhez... ahhoz, mekkora Isten hatalma és nagysága...
Ebben a válaszban mintha csak arról beszélne Jézus, hogy tulképpen nem baj az ha kicsi a hited... ha ezzel a kicsi, gyenge hiteddel hiszed azt, hogy Isten ERŐS... hatalmas... mert tulképpen nem az számít, hogy a te hited mire képes, hanem hogy mire képes az Isten.
Ne a te hitedben higgy... ne abban bízzál... hanem Jézus Krisztusban... abban az Úrban, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön...
A hitnek túlképpen az a lényege, hogy az ember általa elfordul ömnagától és Jézus Krisztussal kapcsolódik össze...

Soha ne magunkra nézzünk ezzel a mustármagnyi hitünkkel... soha ne a hitünkre nézzünk, ne arra hogy nem vagyok képes az erkölcsi követelményeknek megfelelni, hanem egyedül Krisztusra...

Soha nem a hitem a cselekvő... hanem Jézus Krisztus... Aki velem van minden nap amint meg is ígérte...

Talán röviden ennyi... de nekem ez a része volt a legjobb...

És nem véletlenül...
De talán erről legközelebb... ha valaki beszélgetni akar erről a témáról... "és tovább szövi a fonalat"...:088:


Szeretettel:
kövecske



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 04, 09:04:19
Ez egy érdekes téma.

Máté 21.
21 Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Bizony azt mondom nektek: Ha hitetek volna, s nem kételkednétek, nemcsak azt tehetnétek meg, ami a fügefával történt, hanem ha ennek a hegynek azt mondanátok: Emeljenek fel s vessenek a tengerbe, megtörténnék.
22 Meg is fogtok kapni mindent, amit csak hittel imádságban kértek.”

Ha figyelembe vesszük a fenti verset (és az írást), találhatunk egyfajta "kettősséget".
Azt írja: ha van hitünk, aztmondjuk a hegynek... látszik, hogy Jézus sok tekintetben ránkbízta a hatalmaát, amely hit által működhet. Másrészt azt mondja: megkaptok mindent, amit könyörgésetekben kértek...
Nekünk tudnunk kell, hogy nem mi vagyunk az Isten, mégha csodák is történnek a szavunkra, de mégis nekünk kell "mondani", "hinni".
Vajon mikor kell "könyörögni" és mikor kell "szólni"?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: éci - 2008 Február 04, 12:03:30
Szia tothg, hát én azt tanultam ,hogy szólni kell ahoz a hegykez mond ki a hit szavát ,sőt megparancsolhatod a Jézus ne

vében annak a hegynek hogy mit cselekedjen .Mert az Ige Isten szájából jön ,teremtő szava van.A valóság soha nem változtatja meg az igazságot de forditva igaz Isten Igéje meg tudja változtatni a valóságot.Minden Ige valóságba jön ha meggyökerezik a szivedben.Töltsd meg az Igét hittel és valóságba jön az életedbe .Amen. :026: :028:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 04, 12:11:18
Igazad van Éci, a bennünk lévő hitnek utat kell adni, hogy meg tudjon nyilvánulni.
Azt gondolom (lehet, hogy tévedek), ez az a kérdés, amire nincs sablon. Vagyis megmarad nekünk a magunkba való bizonytalanság, hogy nem legyünk magabiztosak, hanem szükségünk legyen Istenre.
(Pedig állatira nem szeretem a bizonytalanságot... :nem:)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 13:06:52
Igen, Sándor...

Egyetértek abban, hogy erre nincs sablon, és amennyire nem vagyunk egyformák külsőleg... még az ikrek között is van némi különbség... úgy nincs két egyformán megélt hitélet sem.

Én teljesen egyetértek ezzel és tudom, hogy...

 Zsid. 11,6
Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik.

Én is tudom, hogy a hit fontos szerepet játszik egy hívő életében... tudom azt, hogy Jézus ma is tesz csodákat... de én Jézusra teszem a nagyobb hangsúlyt, nem pedig a hitemre... mert az csak nagyon kicsi... - mustágmagnál is kisebbnyi.  Mert ha már annyi volna mint a mustármag... Jézus azt mondja, akkor már fákat lenne képes gyökerestül a vízbe fordítani...
De még ilyen nem történt... :088:
Én soha nem úgy veszem, hogy ha valami természetellenes dolog történt az életemben, vagy a körülöttem élők életében, az a hitem eredménye lenne... hanem úgy mint Isten kegyelmének megnyilvánulása...

Tudod... olvasok olyan szélsőséges nézeteket, hogy ha nem gyógyulsz meg, ez attól van, mert nincs hited. Ez nekem  valahogy úgy jön le... akkor már nem is Jézus az Aki gyógyít, hanem a "hitem"... :03:

Vannak akik a hitüknek nagyobb erőt tulajdonítanak, mint annak akinek a hitüket köszönhetik...
Vagyis nagyobb lett az ajándék, mint az ajándékozó...

De én, ezzel az icipicike hitemmel..., amit kaptam... csak az Úrra nézek... Tőle várok mindent..., mindig... mindenekben... :088:

És hogy most is meggyógyított, és még itt vagyok... nem az én hitemnek köszönhető... én így imádkoztam -"Uram, legyen meg a Te akaratod... Te tudod mit terveztél felőlem... ha úgy látod jónak, kész vagyok "hazamenni" ... de ha még célod,terved van velem... akkor legyen úgy ahogy Te akarod...
Mert tudom azt, hogy amit Te terveztél, az tökéletes... és Te a tieidnek csak a javát szolgálod..."  :2smitten:

Még itt vagyok..., örülök, és boldog vagyok... :2smitten:


Szeretettel:
kövecske



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: lulu - 2008 Február 04, 13:30:14
 Szia Tothg.

   Szeretettel köszöntelek, Lulu vagyok.

  A hitben erősödünk, nagyon jó példa, Márk:11:23,24  Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott. Azért mondom néktek: A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.   Igék erre vonatkozóan, én most egy imát szeretnék elimádkozni.

 Ezért én bátran kimondom, hogy az én szavaim a hit, az erő, a szeretet és az élet szavai.  A kimondott szavaim jó dolgokat teremnek az életben és mások életében is. Mivel én a Te Igédet választottam, egyben a Te akaratodat is elfogadom az életemben, és a Te szavaid erejével akarom beteljesíteni a Te akaratodat Jézus nevében.
(Ján:6:63, Kol:3:16)  Áldott szép napot   :033: :028: :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 04, 13:34:52
Kedves Kövecske,

Örülök, hogy meggyógyultál és ha valamiben tudok neked segíteni - meg fogom próbálni. Én sem vallom, hogy a gyógyulás hittől függ, Pál is 3 szor kérte - sőt otthagyta Timóteust betegen. Én azt hiszem el, ami a bibliában benne van - ha Isten ad hozzá értelmet és megnyitja az igét.
Azért ha beteg vagyok - én szoktam mondani, szeretnék meggyógyulni - úgyis látja a szívem.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Február 04, 13:55:41
 :2smitten:  Beszélgessünk szabadon.

Hogy vagytok   :?:

Milyen volt a   :033:   ?

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 14:34:10
Kedves Kövecske,

Örülök, hogy meggyógyultál és ha valamiben tudok neked segíteni - meg fogom próbálni. Én sem vallom, hogy a gyógyulás hittől függ, Pál is 3 szor kérte - sőt otthagyta Timóteust betegen. Én azt hiszem el, ami a bibliában benne van - ha Isten ad hozzá értelmet és megnyitja az igét.
Azért ha beteg vagyok - én szoktam mondani, szeretnék meggyógyulni - úgyis látja a szívem.
szeretettel Sándor

Kedves Sándor!

Köszönöm szépen... igazad van...
Én is mondtam eleinte... sőt... most is volt bennem hogy szeretnék maradni... de megrémültem attól, hogy esetleg talán jobban szeretnék maradni, mint elmenni...
Pedig mindig nagy örömmel mondtam Pál apostollal, ... "nekem a meghalás nyereség"...
Attól tartottam, hogy - mivel történt valami váratlan dolog az életemben -  MOST  netán az még attól is fontosabb lett  minthogy szemtől  - szembe lássam már az Urat. És ez az amit nem szeretnék... Az Úr az ami mindentől, és mindenkitől fontosabb... és ezért imádkoztam úgy - ahogy... :2smitten:

De Isten kegyelmes... féltőn szerető Isten... és mindig tudja mi a jobb nekem... egyelőre még maradtam... legyen áldott az Ő neve!  És legyen meg az Ő akarata, mindig... mindenhol... mindenekben... :2smitten:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 04, 14:45:20
Kedves Kövecske,

A halál ellenség, így olvassuk - nincs benne, amire teremtve lettünk. Egy dolog biztos, a mi Urunk akkor is ott lesz és egyik kezéből áttesz a másikba. Hiszem, hogy tud gyógyítani, mindenható - de ha nem tenné is, akkor is áldott legyen a neve. Ha meg is gyógyit - célja van, és csak ráadás - a boldogságunk nem ettől függ.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 04, 15:01:26
Igen, Sándor...

Egyetértek abban, hogy erre nincs sablon, és amennyire nem vagyunk egyformák külsőleg... még az ikrek között is van némi különbség... úgy nincs két egyformán megélt hitélet sem.

Én teljesen egyetértek ezzel és tudom, hogy...

 Zsid. 11,6
Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik.

Én is tudom, hogy a hit fontos szerepet játszik egy hívő életében... tudom azt, hogy Jézus ma is tesz csodákat... de én Jézusra teszem a nagyobb hangsúlyt, nem pedig a hitemre... mert az csak nagyon kicsi... - mustágmagnál is kisebbnyi.  Mert ha már annyi volna mint a mustármag... Jézus azt mondja, akkor már fákat lenne képes gyökerestül a vízbe fordítani...
De még ilyen nem történt... :088:
Én soha nem úgy veszem, hogy ha valami természetellenes dolog történt az életemben, vagy a körülöttem élők életében, az a hitem eredménye lenne... hanem úgy mint Isten kegyelmének megnyilvánulása...

Tudod... olvasok olyan szélsőséges nézeteket, hogy ha nem gyógyulsz meg, ez attól van, mert nincs hited. Ez nekem  valahogy úgy jön le... akkor már nem is Jézus az Aki gyógyít, hanem a "hitem"... :03:

Vannak akik a hitüknek nagyobb erőt tulajdonítanak, mint annak akinek a hitüket köszönhetik...
Vagyis nagyobb lett az ajándék, mint az ajándékozó...

De én, ezzel az icipicike hitemmel..., amit kaptam... csak az Úrra nézek... Tőle várok mindent..., mindig... mindenekben... :088:

És hogy most is meggyógyított, és még itt vagyok... nem az én hitemnek köszönhető... én így imádkoztam -"Uram, legyen meg a Te akaratod... Te tudod mit terveztél felőlem... ha úgy látod jónak, kész vagyok "hazamenni" ... de ha még célod,terved van velem... akkor legyen úgy ahogy Te akarod...
Mert tudom azt, hogy amit Te terveztél, az tökéletes... és Te a tieidnek csak a javát szolgálod..."  :2smitten:

Még itt vagyok..., örülök, és boldog vagyok... :2smitten:


Szeretettel:
kövecske





Kövecske szerintem nekem akartad címezni nem a Sándornak... :gunyos:

Különben teljesen értem amiről beszélsz és nem is kérdőjelezem meg. Viszont amiről beszélsz az a motívum, amire próbáltam utalni az a cselekedet. Az is biztos, hogy a hitemmel én se fákat akarok kicsavarni ( :01:), de az írás nem véletlenül beszél erről. Arról meg nem is beszélve, hogy az apostolok cselekedeteiben és az evangéliumokban sok csoda hittel való szólással történt: Kelj fel, állj a lábaidra, stb.
Félreértés ne essen nem vagyok kétségbe esve, hogy miért nem tudom, csak érdekes ezen elgondolkozni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 15:07:49
Kedves Kövecske,

A halál ellenség, így olvassuk - nincs benne, amire teremtve lettünk. Egy dolog biztos, a mi Urunk akkor is ott lesz és egyik kezéből áttesz a másikba. Hiszem, hogy tud gyógyítani, mindenható - de ha nem tenné is, akkor is áldott legyen a neve. Ha meg is gyógyit - célja van, és csak ráadás - a boldogságunk nem ettől függ.
szeretettel Sándor


Kedves Sándor !

Megint egyetértek... :088:

Nem is fogok meghalni... hisz  megtérésem pillanatában átmentem a halálból az életre... :2angel:

Csak elköltözni fogok... a múlandóból, az örökkévalóba... Isten kegyelméből. :2smitten:

Tudom, hogy majd még akkor is próbálkozik a Sátán... meg akar majd ingatni... de valóban, Jézus ott lesz velem, és nem engedi majd, hogy "felettébb ingadozzam"... ezt vallom..., ezt hiszem..., ebben bízom...

Mindezek mellett, tudom, hogy az élet szép... élni jóóó...
Ha életem Ura a Mindenható...!   :2angel:

Szeretettel:
kövecske

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 15:12:31
Húúú... de ciki... :08: :08:
Elnézést... :pirul:

Azt ott valóban Gábornak címeztem... nem igaz már...
Hogy lehetek ilyen figyelmetlen...  :03:
Bocsika...legközelebb körültekintőbb leszek...  :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 04, 15:13:50
'M'egközelebb legyél körültekintőbb... :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 04, 15:15:48
...hogy én miilyen aljas vagyok... :071:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 15:20:50
Arról meg nem is beszélve, hogy az apostolok cselekedeteiben és az evangéliumokban sok csoda hittel való szólással történt: Kelj fel, állj a lábaidra, stb.
Félreértés ne essen nem vagyok kétségbe esve, hogy miért nem tudom, csak érdekes ezen elgondolkozni.

Engedelmeddel...
Szerintem a csoda a hittel való emgedelmességből történt...
Nem azért mert a beteg kimondta... hanem ahogy Jézus kimondta... a beteg hittel elfogadva, engedelmeskedett... nem mondta azt... de Uram... nem tudok felkelni... hanem hitte, hogy Jézus szavára feltud kelni és járni... :088:

Nem a saját szavára..., nem azért mert ezt előtte megvallotta..., szerény véleményem szerint...

De ha valaki ezzel nem ért egyet... nincs semmi gond... ez az én hitem, ez az én megvallásom...
És tolerálom azt, ha valakinek más a nézete, másképp valja...más a hite...  :2smitten:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 15:21:57
...hogy én miilyen aljas vagyok... :071:

Te mondád... :2crazy:

 Én  meg toleráns vagyok... :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 04, 15:45:58
Lulut idézem: Márk:11:23,24  Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt MONDJA ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem HISZI hogy amit MOND, megtörténik, meg lesz néki, amit MONDOTT.  Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.

Amit MONDASZ! Le van ez korlátozva? Nincs. Ezt Isten mondta és nem én. A hegy egy nagyon jó szimbólikus jelkép a problémáinkra. Természetesen mindenki tudja, hogy a valódi hegy nem mozdul ki a helyéből. Állhatunk mi ott naphosszat a hitünkkel. Akkor miről beszél itt Jézus? A hegy a mi problémánk. Mi a probléma? A szükségeink. Pénz, betegség, munkahelyhiány, családi gondok, társhiány stb. Ismeri mindenki. Isten a szükségeinkről gondoskodik. Aki a szívében kételkedik, annak a "hegye" megmarad. Jézus bátorít bennünket arra, hogy higgyünk és meglesz az nékünk. Ezek az Ő szavai. Ki miben hisz, az lesz meg néki. Ez is Isten beszéde. Szükséges, hogy higgyünk, mert az Isten ajándéka az életünkre vonatkozóan. Hit nélkül nem tudunk Istennek tetszeni. Végig tanulmányoztam Isten Igéjét a gyógyulással kapcsolatosan. Azt tapasztalom, hogy vannak esetek, amikor a hit által jön meg a gyógyulás. Jézus szavai: Leányom a te hited megtartott téged. Ezt egy nagy beteg nőnek mondta Jézus. Amikor Názáretben volt, ott nem tudott sok ember meggyógyítani, mert hitetlenek voltak. Lázásnak nem volt hite és az Úr feltámasztotta. Jarius leányának sem volt hite és feltámadt. Az apjának viszont annál nagyobb. Tehát én szükségét látom a hitnek a gyógyulás területén is. Isten viszont szuverén. A hitet senkitől nem veszem el, ha abban hisz, hogy meggyógyult Jézus sebeiben a Golgotán. Ésaiás már előre megprófétálta. Ettől függetlenül, legyen néktek a ti hitetek szerint. A hitet mi kaptuk és azt azért, hogy használjuk még a gyógyulásunk területén is vagy bármi területén ami szükség = hegy az életünkben. Istené a döntés, miénk a hit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 04, 15:55:05
Kedves Mária,

A legkedvesebb gyógyítás a vérfolyásos asszonyé - aki hittel érintette Jézust. A tömegben biztos, sokan értek hozzá - de csak ez a nő volt, aki hittel.
A második - mikor négyen hoznak hordágyon, kibontják a tetőt is - és Jézus látta a szemükben a hitet.

A legmeghatóbb viszont a kananeusi asszony - és ez talán a legbeszédesebb. Nem jó a fiak eledelét a kutyáknak adni. Ez az asszony pedig nem csak a hitéről tesz bizonyságot, hanem a kegyelemről is. Itt már a hit mellé még az is párosul, tudja - ő, akár egy kutya, semmi alpja, hogy kéri, teljesen szuverén Isten, könyörül, akin könyörül. Semmit nem tud tenni érte - de ha csak a morzsák is - az is elég és óriási. Nincsenek illuziói.
Isten gyógyít ma is - nincs ebben vita. Sőt. Az lenne normális és természetes, hogy mindenki betegen haldoklik - hogy ez nem így van, az is az Ő szeretete.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 15:58:13
Istené a döntés, miénk a hit.

Igen, Mária... ezzel így teljesen egyetértek... :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 04, 15:59:15
Mit tesz a hit az emberek életében? Nézzünk meg egy pár Igét a hit területén:
Mát. 17,19-20
Ekkor a tanítványok magukban Jézushoz menvén, mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni? Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.

Márk 6:5-6
Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak nehány beteget gyógyíta meg, rájok vetvén kezeit.
És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a falvakat, tanítván.

Márk. 9,21-24
És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta. És gyakorta veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk. Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.

Mát. 8,13
És monda Jézus a századosnak: Eredj el, és legyen néked a te hited szerint. És meggyógyult annak szolgája abban az órában.

Mát. 9,22
Jézus pedig megfordulván és reá tekintvén, monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában.  

 Mát. 15,28
Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint. És meggyógyula az ő leánya attól a pillanattól fogva.

Ezek az emberek Jézushoz mentek a hitükkel és meggyógyultak. Mi is odamehetünk bármikor. Voltak akinél a hit hiányzott. Mi lett azokkal? Azt olvassuk, nem gyógyultak meg.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 04, 15:59:43
Arról meg nem is beszélve, hogy az apostolok cselekedeteiben és az evangéliumokban sok csoda hittel való szólással történt: Kelj fel, állj a lábaidra, stb.
Félreértés ne essen nem vagyok kétségbe esve, hogy miért nem tudom, csak érdekes ezen elgondolkozni.

Engedelmeddel...
Szerintem a csoda a hittel való emgedelmességből történt...
Nem azért mert a beteg kimondta... hanem ahogy Jézus kimondta... a beteg hittel elfogadva, engedelmeskedett... nem mondta azt... de Uram... nem tudok felkelni... hanem hitte, hogy Jézus szavára feltud kelni és járni... :088:

Nem a saját szavára..., nem azért mert ezt előtte megvallotta..., szerény véleményem szerint...

De ha valaki ezzel nem ért egyet... nincs semmi gond... ez az én hitem, ez az én megvallásom...
És tolerálom azt, ha valakinek más a nézete, másképp valja...más a hite...  :2smitten:

Szeretettel:
kövecske

Hop-hop! Mi már két teljesen különböző dologról beszélgetünk.
Ugyanis csak azt kérdeztem, hogy mikor kell könyörögni és mikor kell "parancsolni" (lásd: ...Jézus nevében kelj fel és járj...). Nem a betegről beszélek, hanem arról, hogy Jézus aztmondta: "...ti nagyobb dolgokat fogtok cselekedeni... Vagyis rólunk, akik szeretnénk, hogy a betegek meggyógyuljanak...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 16:13:07
Akkor szeretnék kérdezni valamit... ha valaki nem gyógyul meg... pedig hívő ember... az azért van mert NINCS HITE?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 04, 16:13:48
Nem értem. Ezt tőlem kérdezed?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 04, 16:14:50
Kedves Mária,

Amiket felsoroltál - teljesen egyetértek és úgy van az én bibliámban is. Semmi kétségem ezekben a történetekben, még hozzá is tudnék írni néhányat, Messiási jelek. Az Ószövetség legmeghatóbb példáját azért mégis ideírom - Naámán, aki látta annak a kis rableánynak a kétség nélküli, szilárd hitét - egy hihetetlen túrnéra indul. Óriási - ha ilyen hit másokat elindít.
Ami miatt visszafogottabb vagyok - hogy van Pál története, aki háromszor kéri és Isten azt mondja, elég neked az én kegyelmem, nem a hitével volt baj. Timóteust otthagyja betegen - miközben meggyógyít sokakat, sőt. Emiatt van kis megtorpanásom - hogy nem mi rendeljük ki, és a hitünk azért jó, ha van. Dániel könyvében is olvassuk a tüzes kemencét - kétségük nincs, meg tudja szabadítani őket - nem kérdés. Ha nem tenné is - nem kérdés.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 04, 16:15:04
Róm. 14,22
Te néked hited van: tartsd meg magadban Isten előtt. Boldog, a ki nem kárhoztatja magát abban, a mit helyesel.

Ésa. 53,4-5
Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Jövő idő.

Jézuson az ostorcsapások a mi sebeinket gyógyította meg. Ez a prófécia beteljesedése.

1 Pét. 2,24
Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: Akinek sebeivel gyógyultatok meg.

Kinek a sebeiben gyógyultunk már meg? Múlt idő.

Gal. 3,13
Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, a ki fán függ:

Mi az átok? A betegség is. lásd. 5 Mózes 28.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 16:18:18
Akkor szeretnék kérdezni valamit... ha valaki nem gyógyul meg... pedig hívő ember... az azért van mert NINCS HITE?


Nem Gábor... nem csak Tőled kérdezem a fent elhagzottakat... :088:

Úgy általában... mindenkitől... :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 04, 16:19:02
Kedves Mária,

Amiket felsoroltál - teljesen egyetértek és úgy van az én bibliámban is. Semmi kétségem ezekben a történetekben, még hozzá is tudnék írni néhányat, Messiási jelek. Az Ószövetség legmeghatóbb példáját azért mégis ideírom - Naámán, aki látta annak a kis rableánynak a kétség nélküli, szilárd hitét - egy hihetetlen túrnéra indul. Óriási - ha ilyen hit másokat elindít.
Ami miatt visszafogottabb vagyok - hogy van Pál története, aki háromszor kéri és Isten azt mondja, elég neked az én kegyelmem, nem a hitével volt baj. Timóteust otthagyja betegen - miközben meggyógyít sokakat, sőt. Emiatt van kis megtorpanásom - hogy nem mi rendeljük ki, és a hitünk azért jó, ha van. Dániel könyvében is olvassuk a tüzes kemencét - kétségük nincs, meg tudja szabadítani őket - nem kérdés. Ha nem tenné is - nem kérdés.
szeretettel Sándor

Az a helyzet Sándor, hogyha azt hiszed, hogy Pál tüskéje betegség volt, akkor most egy se vége, se hossza vita fog kialakulni. Ugyanis hosszú évtizedek (de lehet, hogy évszázadok) óta megy erről a vita, hogy a tüske az betegség volt, vagy pedig a Pált ért üldöztetések sorozata, amivel egy idő után már dicsekszik.

Én azt vallom, hogy nem betegség volt, de ha mindenáron a biblia betűihez ragaszkodunk, akkor leszögezhetjük, hogy nem derül ki világosan... :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 04, 16:24:26
kövecske: Akkor szeretnék kérdezni valamit... ha valaki nem gyógyul meg... pedig hívő ember... az azért van mert NINCS HITE?

Nem tőlem kérdezted, de válaszolok ha mégis. Természetesen tiszteletben tartom a te hitedet. Te abban hiszel amiben akarsz, én attól még nagyon szeretlek téged és nem is fogok megharagudni, ha nem fogadod el amit írok. Isten bölcsességét kértem, mielőtt nekifogtam ennek a témának a hozzászólásához.

Egyértelmű a válaszom: Nem. Nem azért nem gyógyulnak csak meg, mert nincs, vagy van hitük. Én idéztem pár dolgot a Bibliából. Ezeket nem én írtam. Csűrhetjük ahogy akarjuk az akkor is ott van. Azt is tudom, hogyha a szívünk távol van az Úrtól, itt beszélhetünk a bűneinkről, - harag, gyűlölet, bárminemű szeretetlenség,- az távol tart minket az Úrtól. Akkor pedig az áldások is elmaradnak. Ez is Igei. Tudom, hogy Jézus felvitte a betegségemet a keresztfára. Ezt is idéztem az előbb.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 04, 16:26:58
Akkor szeretnék kérdezni valamit... ha valaki nem gyógyul meg... pedig hívő ember... az azért van mert NINCS HITE?

Szerintem nem feltétlenül, ennyire nem lehet általánosítani.
itt van Mária által idézet vers:

Márk 6:5-6
Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak nehány beteget gyógyíta meg, rájok vetvén kezeit.
És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a falvakat, tanítván.


Szerintetek Jézus nem lett volna képes csodát tenni?
Szerintem Isten minden helyzetben képes rá, hiszen az Ő szava által áll minden! Az más dolog, hogy elvégezte: hit által fogja elérhetővé tenni az Isten királyságát. Szép kivétel: Az ördöngős apja nem hitt, de elismerte, hogy nem tud hinni, viszont kéri a segítséget, ezért Jézus könyörült rajta.
A Márk 6-ban szerintem nem csupán arról van szó, hogy az emberek nem hittek, hanem ők közömbösek is voltak, ezért Jézus nem eröltette rájuk az áldást.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 04, 16:30:38
Sándor! Én egyértelműen kijelentem az ige alapján, - kérlek cáfolj meg ha nincs igazam, Igével, Pál tövise nem betegség volt. Ezt is nagyon tüzetesen áttanulmányoztam. Egyetlen 1 helyen nem betegségnek említi a tövist a testben. A sátán gyötrése, de nem betegség volt. Gondold el, mennyit szenvedett a sok veréstől, kövezéstől, megalázástól.. a sok év alatt. Isten kegyelme elég volt neki, úgy ahogy nekünk is. Mi a kegyelem? Amit elengednek nekünk, annak ellenére, hogy nem érdemeljük meg. Pál szeme meggyógyult ott akkor amikor megtért. Van aki azt állítja nem, de ez alátámasztás nélküli. Azonnal leestek a pikkelyek a szeméről, írja a Biblia.

Timóteus valóban szenvedett a gyomrával, de ez lehetett múló betegség. Valószínű nem halálos korja volt.

Sándor! Pál soha nem gyógyított és egyikünk sem, csak Jézus!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 04, 16:32:32
Én nem szoktam kérni hitet azoktól, akik hozzám jönnek, hogy imádkozzak értük, de mindenkinek tanítom, hogy hinni kell!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 04, 16:34:01
A Biblia azt mondja: Mát. 18,19 Ismét, mondom néktek, hogyha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 04, 16:40:25
Kedves Mária,

Igazad van, nem Pál gyógyított. A pikkelyek alatt én lelki korlátokat értettem, de lehet, hogy ebben is Neked van igazad. Úgy is írtam - nálam is valóság ez és nincs kételkedés bennem. Sok helyen azért azt is mondja, búneid megbocsáttattak. Valami módon érzékelteti - a bűn hozta a betegséget.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 04, 16:56:42
Sánodr: Valami módon érzékelteti - a bűn hozta a betegséget.

Igen ez így van. Sajnos az őseink miatt  lett ez velünk is. Az 5. Mózesben le van írva az átok. A Galata levélben viszont az meg van írva, hogy megváltást nyertünk alóla. Mégis miért van ez időnként, hogy rajtunk van? Hát ezt most nem vitatnám meg. Ez alatt van a betegség is, hiszen lehet róla olvasni a Bibliában. Az átok Ádámékkal került be a világba. Isten nem teremtett elátkozott világot, azzá tette az ember az engedetlenségével.

Amikor a parázna nőt, halálra akarták a férfiak kövezni, azt mondta nekik Jézus: Az vessen rá először követ, akire nem lehetne. A nőnek pedig azt mondta: Eredj el leányom és többé ne vétkezzél! Azért, hogy jobb legyen a dolga. A János 10:10 azt írja: A tolvaj -sátán- nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én -Jézus- azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 17:05:49
Köszike, Mária!

Én is szeretlek téged,... :2smitten:

És én  is egyértelműen hiszem, hogy Jézus mindenre képes..., de  mivel szuverén Úr, úgy tesz mindenkivel, ahogy jónak látja. Ezért vannak hitük ellenére nem meggyógyult nagyon áldott szolgái az Úrnak ma is... pl.Joni Eareckson...  Aki kerekeskocsiban maradt, annak ellenére, hogy nagyon sokan hittel imádkoztak érte...

Nekem semmi jogom kérdőrevonni Jézust, hogy kivel miképpen cselekszik...
Bármit is engedne meg az életemben... és akkor is imádom Őt... :2smitten:
Ő az én Megváltó Krisztusom, Akinek elsősorban a lelkem/szellemem a fontos, nem a testem.  :2angel:

Legyetek áldottak!  :2smitten:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 04, 17:14:09
kövecske! Nekem semmi jogom kérdőrevonni Jézust, hogy kivel miképpen cselekszik...

Ezzel teljesen egyetértek. Foggalmam nincs és nem is találgatok, hogy ki miért nem gyógyul meg. Az én szolgálatom alatt Isten meggyógyított, vakot, sántát, törött csontokat rakott össze, szívbetegek -akiknek napjaik voltak hátra, gyerekáldást kaptak annak ellenére, hogy az orvosok lemondtak róla, vesebetegek, rákos daganatok tüntek el, melléből a daganatok eltüntek, egy fiatal lánynak aki színvak lett,- nem színtévesztő,  gerincsérv tünt el, pikkelysümörből stb. stb. gyógyított meg az Úr az Ő dicsőségére. Kinek volt hite és kinek nem? Hát ez Isten dolga és nem az enyém.  Azt is elfogadom, hogy nem gyógyul meg mindenki. Soha nem is kételkedtem ebben. A szolgálatom alatt is volt rá példa. De hiszem Istennek azt az Igéjét, akik betegekre vetik kezeiket, és hisznek, azok meggyógyulnak és hiszem a szellemi ajándékok működését, hiszem Isten szuverénítását, hiszem, hogy Isten ma is ugyan az. Nekem kell változnom.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 04, 17:16:38
Kedves Testvéreim

Az ősünk Ádám. Az a gyógyítás, mikor a vakon születettet gyógyítja - a tanítványai is kérdezik, az őse miatt vak? Jézus pedig azt modja - nem, hanem hogy megláttassék Isten dicsősége.
Mi bibliaolvasó kalauz szerint olvassuk az igét - néhány napja volt a 2 vak meggyógyítása. Azt kérdezi Jézus, hiszitek -é? Nagyon határozott válasz jön - és meggyógyítja őket. Ami viszont nagyon megnevettetett - most vettem észre először, pedig néhányszor már olvastam a bibliát - azt kéri Jézus, ne mondják el senkinek. Van humora is. Ezek a vakok nem hiszem, hogy országjáró kiránduláson voltak , hanem valószínű ott laktak a környéken - ahol mindenki tudta róluk, hogy vakok. Hogy lehet eltitkolni, hogy már nem azok? Ez nem egy vakbélgyulladás. Mennek, látnak - de nem mondják el. Lehetetlent kér.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 04, 17:22:21
Sándor írta: Az ősünk Ádám. Az a gyógyítás, mikor a vakon születettet gyógyítja - a tanítványai is kérdezik, az őse miatt vak?

Bocsáss meg, de itt sem vitázni akarok veled, de a kettő nem azonos. Jézus nem Ádámról beszélt itt. Ott a fiú szüleiről van szó.

Ján. 9,2-3
És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?
Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 04, 18:17:02
Kedves Testvérek,

Komolyan mondom, úgy örülök. Olyan Kövecske hozzászólása is, Mária is - semmi joga kérdőre vonni Jézust, szuverén,  - tényleg nagyon jó. Bocsánat - hogy nem egyből a választ írom.

igen, tudom - Jézus arra felel, amit a tanítványok kérdeznek, mivel minden zsidó ember biztos volt, hogy valakinek a vétke miatt vak, születésétől fogva, szóval nem a maga vétkei miatt, mert akkor később vakult volna meg. Ez az indiai karma - hogy valamelyik ősöm miatt vagyok bűntetésben. Persze nem szó szerint érti Jézus, hogy nem vétkeztek a szülei - hanem hogy nem azért vak. Nyilvánvalókká legyenek benne Isten dolgai. Vakot csak Isten tud meggyógyítani, a Messiás. Nem emberi szint - ezért mondtam már így, Isten dicsősége meglátszon. Kicsit előreszaladtam - bocsánat, de ismerem az igét természetesen.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nyunyo - 2008 Február 04, 19:22:17
  Kedves Testvéreim!

Röviden leírom azt, ami felől nekem a hittel kapcsolatban teljes békességem van.
Zsidó 11:1 A hit pedig a reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.Tehát a reménylett dolgok azok, amiket szeretnék, hogy megtörténjen az életemben. Ezek a dolgok még nem láthatóak a fizikai világban. Mert amit már látunk, ahhoz nem kell hit, az már tény.
Hol működik a hitünk? -a szívünkben és nem a fejünkben. Attól hogy az eszemmel tudom, hogy benne van a Bibliában, még nem jelenti azt, hogy én hiszek is benne. Mikor újjászülettünk, elfogadtuk Jézust életünk Urának, hit által tettük meg, és nem kételkedünk benne, hogy Ő lett a mi Urunk, és a szívünkben él. Abban sem kételkedünk, hogy Ő meghalt értünk. Meg még sokmindenben nem kételkedünk. Miért kételkedünk abban, hogy Ő elhordozta betegségeinket, és az Ő sebeiben meggyógyultunk? Miért kételkedünk abban, hogy Ő betölti minden szükségünket? Legyen az szellemi, fizikai, vagy anyagi szükség. Hogyan tud a hitünk növekedni és erősödni?
Róma 10:17 A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által. Tehát az Igét hallanunk kell.
Hallhatjuk más szájából
Hallhatjuk a saját szánkból
Ahoz hogy a saját szánkból halljuk, ki kell mondanunk Isten Igéjét.
Fontos szerepet játszik, hogy mit mondunk ki.
Isten tudja mindennek az idejét, hiszen mindennek rendelt ideje van. Az, hogy kit mikor gyógyít meg, nem a mi dolgunk. Miért nem gyógyul meg mindenki? Hát ezt is az Úr tudja egyedül. Az áldások átvételének számos akadálya lehet. PL: harag, gyűlölet, megnembocsátás--akár másnak, akár magunknak. Ezt is egyedül az Úr tudja. Miért nem kaptam meg még amit kértem? Hát ezt is az Úr tudja. De egyben biztos vagyok!!! A hitnek van szeme. A világ azt mondja: hiszem, ha látom. Én azt tudom, látni fogom, ha hiszem. Az áldások Isten kegyelméből, szeretetéből vannak. Az Áldás jutalom a hitre, amit nem tudunk kiérdemelni. A hit átlát a viharon, a sötét felhőkön. Mindíg a végeredményt látja a pillanatnyilag létező valósággal szemben

Hát testvéreim ennyit szerettem volna veletek megosztani, és kérem elnézéseteket az esetleges hibákért.
szeretettel:nyunyo :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kzoli - 2008 Február 04, 19:41:04
Sziasztok!

Egy-két hozzászólást olvastam el ebben a topicban. Eszembe jutott egy ószövetségi történet. Isten képes a saját tervét is megváltoztatni a mi könyörgésünk miatt...

Ézs 38,10   Már azt gondoltam, hogy életem delén kell elmennem a holtak hazájának kapuiba, megfosztva többi évemtõl.   
Ézs 38,11   Azt gondoltam, hogy nem látom többé az URat az élõk földjén, nem láthatok többé embert a világ lakói között.   
Ézs 38,12   Hajlékomat lebontják, mint a pásztorok sátrát, megfosztanak tõle. Összetekeri életemet, mint takács a vásznat, elvágja életem fonalát. Reggeltõl estig végez velem!   
Ézs 38,13   Reggelig igyekeztem megnyugodni, de úgy törte össze minden csontomat, mint az oroszlán. Reggeltõl estig végez velem!   
Ézs 38,14   Csipogtam, mint a fecske vagy a rigó, nyögtem, mint a galamb, szemeim fönnakadtak: Uram, szenvedek, segíts rajtam!   
Ézs 38,15   Mit szóljak? Hiszen amit megmondott, azt tette velem. Így múlnak el éveim lelkem keserûségében.   
Ézs 38,16   Uram, az éltet mindenkit, engem is csak az éltet ezek után, hogy megerõsítesz és meggyógyítasz.   
Ézs 38,17   Bizony, javamra vált a nagy keserûség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétõl, és hátad mögé dobtad minden vétkemet.   
Ézs 38,18   Mert nem a holtak hazájában magasztalnak téged, nem a halottak dicsõítenek, nem a sírba leszállók reménykedhetnek hûségedben.   
Ézs 38,19   Az élõ, csak az élõ magasztalhat téged, akárcsak én most. Az apák tanítják fiaiknak, hogy te hûséges vagy.   
Ézs 38,20   Megszabadít engem az ÚR, ezért pengessük a lantot életünk minden napján az ÚR házában.   
Ézs 38,21   Ézsaiás azután ezt mondta: Hozzatok egy csomó préselt fügét, tegyétek rá a kelevényre, és életben fog maradni.


Kedves Kövecske! Nem bűn az, ha élni akarsz. Ez az életösztönünk. Sok - sok "nagy hívő" ember ragaszkodott a földi életéhez, mert Isten így teremtett meg bennünket. Volt olyan helyzet az életemben, amikor nagyon - nagyon közel álltam a halálhoz. Nem szívesen haltam volna meg... És örülök is, hogy nem haltam meg... Isten könyörülő Isten. Van akit meggyógyít, van akit nem. Két éve meghalt nagy szenvedések között egy négy gyermekes fiatal édesapa. Ittmaradt a felesége négy gyermekkel, közülük az egyik csecsemő volt... Nagyon sokat imádkoztunk érte, hogy meggyógyuljon. Nagyon sokan imádkoztak érte. Nem gyógyult meg... :(
Nagyon letörtem. Nem értettem a dolgot. Isten megáldotta anyagilag az ittmaradt családot. Kaptak egy házat, kaptak pénzt, amiből élhetnek... Most egy férjet is kap az özvegy... Jób története jutott az eszmbe... mindenét elveszítette, de nézzük meg mi a vége. Isten mindenből többet, és jobbat adott neki.

Teljesen egyetértek, hogy el kell fogadnunk, ha betegek vagyunk, hogy Istennek joga van nem meggyógyítani bennünket. Akkor is imádnunk kell Őt. Dániel könyvében, amikor bedobják a három zsidó férfit a tüzbe, akkor azt mondták. Isten megment bennünket, ezért imádjuk őt, de ha nem tenné is, akkor is imádnánk.

Isten megmentette őket...

Sokszor eljöhet az életünkben, hogy ki kell mondanunk: "LEGYEN MEG A TE AKARATOD"...

Mégis azt mondom most neked, mert úgy érzem, te ezen túl vagy. Te ezt kimondtad. Most higgy a gyógyító hatalmában az Úrnak. Fogadd el a gyógyításának a sokféleségét. Volt, aki magáért imádkozott, és meggyógyult, volt akiért sok más ember imádkozott, és meggyógyult, volt akiért Isten "nagy embere" imádkozott, és meggyógyult. Volt, akinek valami butaságnak látszó dolgot kellett ehhez megtennie, és meggyógyult, volt, aki nagy hitlépést tett, és meggyógyult, volt, aki csak beült Péter árnyékába, és meggyógyult. stb...

Igazából ez pont azt mutatja, hogy nincs varázsrecept... Én sem tudok neked nagy dolgokat mondani, csak arra bíztatlak, hogy minden nap menj Istenhez a gyógyulásodért, és kérdezd meg, mit szeretne, hogy te tegyél. Ő választ fog adni. Jézus mindenkinek megmondta mit kell tennie...vedd fel az ágyadat, mutasd meg magad a papnak, kelj fel, és járj...stb...

ha pedig azt érzed, hogy arra van szükséged, hogy Istennek valamelyik mai nagy hitharcosa imádkozzon érted, akkor lépj ebben az irányban...bátran...

A Biblia az a könyv,amiben minden benne van. Nem is szeretek más könyveket ajánlgatni. Most mégis megteszem. Ajánlom, hogy olvasd el Reinhard Bonnke MÉG TÖBBET című könyvét. Ha el szeretnéd olvasni, de nem tudod megszerezni, akkor esetleg feltenném a netre egy helyre hanganyagban. A feleségem felolvasta, hangban rögzítve lett.
Ha ezt szeretnéd, akkor a KEGYELEM honlapról tudsz nekem e-mailt küldeni.

Isten áldjon meg!!! Isten gyógyítson meg!!!

sok szeretettel:

Zoli
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 04, 19:46:48
Kedves Kövecske,

Ha nem tapintatlanság - és magunk között vagyunk - megkérdezhetem, mi a baj? Mi van veled?
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 04, 20:08:51
k.zoli: Teljesen egyetértek, hogy el kell fogadnunk, ha betegek vagyunk, hogy Istennek joga van nem meggyógyítani bennünket.

Hát akkor ha el kell fogadni a betegséget, akkor miért mennek a betegek orvoshoz? Miért várja embertől a segítséget?  Akkor bele kell törődni és nem kell Isten akarata ellen menni. Akkor nem kell imádkozni sem, ha egyszer beletörődünk abba, hogy Istennek ez az akarata.
Az nem elfogadás ha közben meg szaladok az emberekhez, hogy tegyenek valamit a gyógyulásomért. Imádkozzanak, vagy az orvosok tegyenek valamit, hogy meggyógyuljon Hát ezt nem tudom elfogadni és te ezt tudod. Ismersz elég jól engem évek óta.  ;) :D A barátságunk miatt merem ezt írni.


kövecske! Isten életet hozott neked a Fia által és nem halált. Soha ne legyen bűntudatod, hogy élni szeretnél, mert mint írtad valami váratlan dolog következett be az életedben. Attól az még nincs az első helyen. Ha nem vette át az Isten szerepét, - márpedig ismerve téged, tudom, hogy nem. Legyen csak hited a gyógyulásban és fogadd el, hogy Jézus meghalt érted is a keresztfán és elhordozta a betegségeidet is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 20:13:10
Kedves Testvérek!


Mindenkinek köszönöm szépen az érdeklődést...a segíteniakarást... a törődést. :088:

Igazán meghat ez a kedves, testvéri szeretet...

Nem akarok megbántani senkit..., ne olvasson ki senki ilyet sem a sorokból..., sem közöttük... sem mögöttük... :088:

Nem csak tudom... de én is teljes szívemmel hiszem, vallom, és megvagyok győződve arról, hogy a Mindenható Úr, az én Megváltóm Jézus Krisztusom tud és képes gyógyítani ma is...sőt... megtapasztaltam a szűk családi környezetemben ilyen gyógyúlást...

Én teljesen rábíztam magam az én Uramra és Megváltómra...hiszek Benne, bízom Benne, és tudom, hogy Ő jót akar nekem... szeret engem (érdemtelen senkit)... életét adta értem... megváltott az örök kárhozattól...

Születésemtől kezdve gondja van rám... anyám méhétől Ő az én Oltalmam, Vígasztalóm, és Gyógyítóm... az én Áldott Orvosom! És tiszta szívvel mondom ki most is... legyen meg az Ő akarata az életemben. Ő ismer engem... látja, tudja, ismeri szívem vágyát... minden gondolatát... imáit, könyörgéseit, esdekléseit... és tudom és hiszem azt is, hogy mindenre elég nekem az Ő kegyelme... :2smitten:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 20:19:37
Kedve Mária!

Én megértem a Zolit! Itt arra gondol a Zoli...szerintem ... hogy nem lehet zúgolódni a betegség miatt... ezt jelenti az elfogadás..., a részemről...
Nem ZÚGOLÓDOM... nem teszem fel Istennek a szemrehányó MIÉRTEKET...
Mint Jób... ő sem vádolta soha Istent...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 04, 20:21:11
Ha így van, akkor egyetértek Zoli barátommal. Ő egyébként a világon a legjobb barát! :D Még én is félre érthetem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 20:22:47

kövecske! Isten életet hozott neked a Fia által és nem halált. Soha ne legyen bűntudatod, hogy élni szeretnél, mert mint írtad valami váratlan dolog következett be az életedben. Attól az még nincs az első helyen. Ha nem vette át az Isten szerepét, - márpedig ismerve téged, tudom, hogy nem. Legyen csak hited a gyógyulásban és fogadd el, hogy Jézus meghalt érted is a keresztfán és elhordozta a betegségeidet is.

Köszönöm, Mária!  :2smitten:

Áldjon az Úr!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 04, 20:25:07
kövecske!  :037: Tényleg senkit nem akarok megbántani, legyen mindenkinek a hite szerint! :112:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kzoli - 2008 Február 04, 20:36:26
kövecske megoldotta a rejtélyt...  ;)

Isten áldjon meg benneteket!!!

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nyunyo - 2008 Február 04, 21:10:10
  Kedves kövecske!
Te nem egy érdemtelen senki vagy az Úrnak.
Máté 13/45-46
Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres.
Aki találván egy drágagyöngyre, elméne és mindenét eladván, amije volt, megvevé azt.
Ki itt a kereskedő és kiket példáz a drágagyöngy?
 Zak. 2,8
...... mert a ki titeket bánt, az Ő szemefényét  bántja.
szeretettel:nyunyo :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 04, 21:19:23
Kedves Nyunyo,

Szeretjük Kövecskét - de ez az ige az Isten országáról szól.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Adnama - 2008 Február 04, 21:23:55
Igen Sándor, valóban... De ha belegondolunk Jézus mindent hátrahagyott értünk...  :06:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nyunyo - 2008 Február 04, 21:39:28
 Kedves Sándor! Én ezt az Igét helyénvalónak találom, mégpedig azért, mert a következőképpen értelmezem jelen helyzetben:
Jézus a Menny tisztaságát hagyta ott azért, hogy bennünket számára értékes gyöngyöket megvásároljon. Értékesek vagyunk a számára mert a saját vérével fizetett értünk.
  Én ezt szerettem volna ezzel az Igével kifejezni.
szeretettel:nyunyo   :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 04, 21:47:26
Mikor valaki ezt a gyöngyöt megtalálja - odaadja mindenét ezért, csak hogy az övé legyen. Ez a gyöngy Jézus. Kérlek benneteket - higgyétek el, mindenkinek fontos a véleménye - nagyon megható ez a szeretet, csak ennél az igénél felszisszentem. Nem akartam megbontani és elrontani az egymás terhét hordozzátok - hangulatot. Remélem nem haragszik rám senki.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nyunyo - 2008 Február 04, 22:06:09
  Kedves Sándor! Szerintem nincs miért felszisszenned. Én így értelmezem, te meg úgy. Szerintem nincs ebben semmi kivetnivaló.
szeretettel:nyunyo  :zaszlo:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 04, 22:20:52
nyunyo! A te írásodra jött az ötletem, hogy megkérdezzem: Ki vagyok én Krisztusban? A kérdésem hozzátok: Ki vagy te Krisztusban? Egy értéktelen senki? vagy egy áldott gyermek?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 04, 22:25:37
Mária... érdemre nézve egy senki... de kegyelembe fogadott áldott gyermeke vagyok Istennek... ez tény és való...
De érdemem nincs Előtte semmi...
Mert érdem szerint csak a kárhozat járna nekem... de kegyelemből enyém a mennyek országa... :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 04, 22:34:11
Kedves Sándor! Én ezt az Igét helyénvalónak találom, mégpedig azért, mert a következőképpen értelmezem jelen helyzetben:
Jézus a Menny tisztaságát hagyta ott azért, hogy bennünket számára értékes gyöngyöket megvásároljon. Értékesek vagyunk a számára mert a saját vérével fizetett értünk.
  Én ezt szerettem volna ezzel az Igével kifejezni.
szeretettel:nyunyo   :026:

Sziasztok! :088:

Valóban, én is így értelmezem az igében.

"Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez"
A szántóföld az igében a földet jelképezi.

"amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet."

Ki az, aki megtalálta? Talán mi találtuk meg Jézust? Jézus talált meg minket. Jézus jött el és Ő volt az, aki eladta mindenét.

Fil 2,7   
"hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult;"

Ki vette meg a szántóföldet ( minket )? Jézus vett meg minket és nem mi adtuk el mindenünket, hogy Őt megvehessük:

Mk 8,37   
"Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért?"

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kati - 2008 Február 04, 22:51:29
Te kiváncsi Mária,  :D megmondjam, hogy én kívagyok Krisztusban?

" Nem az vagyok, akinek érzem magam, hanem az vagyok, akinek Isten Igéje mond"
- A föd sója vagyok   (Mt 5:13)
- A vílág világossága vagyok (Mt 5:14)
 -Isten fia vagyok (Jn 1:12)
- Krisztus barátja vagyok (Jn 15:15)
- Isten fia vagyok, Atyámnak szólíthatom Őt. (Róma 8:14-15 Gal 3:26, 4:6
- Igaz vagyok és szent vagyok (Ef 4:24)
- Krisztus testének tagja vagyok (1Kor 12:278
- Mennyei állampolgár (Efez. 2:6)
- Egy szellem vagyok Ővele (1 Kor. 6:17)
- Krisztusban győztes vagyok...


Tovább is van írjam még??? :029: :043: :066: :105:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2008 Február 05, 08:28:15
De "megszaladt ez a topic. Elég volt elolvasni, már nem is maradt időm írni.
De talán azért annyit, mégis leírok.
Igazad van Sándor, én nagyon szeretem Kövecskét! Nekem egy drágakő. :2smitten: :114: :037:

De abban is biztos vagyok, hogy bár érdemtelennek tartja magát - és ez így is helyes - ha szerény és alázatos marad - Jézus számára is az "igazgyöngy" egy kicsike kövecskéje. Mert egyetértek Antival, a szántóföldben elrejtett gyöngy, az a világban lévő Gyülekezetet jelképezi, azaz az Eklézsiát. A hívők Krisztusi Gyülekezetét. Azt a nagybetüs Gyülekezetet, aki el fog ragadtatni.

Kati, nagyon tetszik az "igegyüjteményed".  :05:
Valóban így van. Nem ennek érzem magam én sem, de mindamellett, az Ige kijelentése szerint ezek vagyunk. Akkor elhiszem! :016:

Rohannom kell! Mindenkinek áldott napot!  :2smitten:


Szeretettel:
yeva


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 05, 09:06:59
Kedves Yeva és Antee,

Szeressük egymást és erről ismerjenek meg bennünket - így töltsük be Krisztust - és akármennyire is fogyatékkal vagyok, olyan mérce - amire én nem vagyok képes - mégis értem és nagyon szép. Nem ennek a számomra is világos célnak a megzavarása volt a célom.
Az az ige, mikor a szántóföld - ahogy élünk - mi megtalálunk valamit, ami kincs - és nem kár és szemét, szóval nem kell turkálnunk, kukáznunk többé - ez a kincs megváltoztat mindent, és odaadjuk érte amit eddig fontosnak tartottunk. Nekem ez egy nagyon szemléletes igém és fontos volt nekem Ebbe a felismerésembe jöttetek be - és nem bántani akartam senkit. Ez a drágakő Kövecske szintjét meghaladja - és szerintem Lídia sem haragszik ezért.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 09:17:00
yeva testvérkém! De régen jártál itt. Ha csak egy nap elmúlik, már hiányzol. Te meg nem voltál talán már 3 napja. Nagyon elfoglalt lehetsz. Isten adjon időt ránk is.  :D Legyen nagyon békés a napod sok örömmel.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 09:25:44
Sándor testvérünk! Bizonyos, hogy a szándékod nem a bántás, mégis valahogy úgy jön le sok esetben. A másik, hogy úgy fogalmazol sokszor, hogy ember legyen a talpán, aki megérti azt. Kérlek, legyél egy kicsit érthetőbb és akkor nem kell folyton a szeretetre hivatkoznod és mentegetőznöd. Bocsáss meg a "szókimondásomért", de ha elakarod kerülni a folytonos falakat, akkor szívled meg amit írtam testvéri szeretettel: Mária
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 05, 09:28:51
Köszönöm és kérném, imádkozzatok ezért - egyszerűvé formáljon.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 09:52:30
ámen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Február 05, 11:49:55
Ki vagyok en Krisztusban?

A Gondolatok es egyebb irasok topic-ban leirtam egy gyujtemenyben[vagy hogyis monjakban].Hasonlot irt Margo[ha jol emlekszem],csak ez bovebb.Nekem sokat segitett ez mikor nagyon melyen voltam onertekeles teren.
Mindenkinek ajanlom szeretettel :037:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Február 05, 11:51:44
Apropo! :045:
8-ik oldal.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 05, 11:58:52
Köszönöm Mária,

Tudod az a reményem, hogy ha túl leszünk azon, hogy mi a mi részünk - és belenézünk a szabadság törvényébe - sokkal egyszerűbb és érthetőbb leszek. Visszagondoltam néhány vitánkra és sajnálom, hogy az óemberem volt a páston és szenvedélyesen vívott megint. Hidd el, ha elkezdjük a Róma 8-t, le szeretném venni a sarumat is. Azt is tudom, ha szeretet van - Isten lelke áradt szét - és ébredést hoz, újat. Szeretem az ébredés szót, nagyon jól kifejezi a történetet. Nagyon rossz, mikor tudom is - nem az zajlik aminek kellene, nem is lesz belőle semmi jó, kijövök a láthatóba és nem hitben járok már megint. Szeretnék új lapot, Istentől már megkaptam, átvettük a történéseket, megláttam magam, mikor eltakartam. Nem eröltetek semmit - nem akarok új topicot - csak várok, úgyis van aki ezt rendezi.

szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 12:08:54
“A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon, akit Péternek hívnak, és András, az ő testvére; Jakab, a Zebedeus fia, és János az ő testvére; Fülöp és Bertalan; Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, az Alfeus fia, és Lebbeus, akit Taddeusnak hívtak; Simon a kananita, és Judás, az Iskariotes, aki el is árulta őt. Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és megparancsolá nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, és Samaritánusok városába ne menjetek be; Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz. Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa.” Máté 10:2-7

Amikor ezt olvasták abban az időben a barátaik, ismerőseik, szomszédaik, házastársaik, távoli rokonaik, azt hitték ez csak vicc. Ma meg milyen hatalmas szentet csinálnak belőlük. Szent Péter, szent Jakab, szent Bertalan... Ezek az emberek nem voltak a magaslaton Izrael társaságában. Nem kaptak megfelelő képzést, írástudatlanok voltak,... és közülük hívta el Jézus a tanítványait. Simon karddal megakarta ölni a rómaiakat. Máté, meg a rómaiaknak dolgozott. Ő volt az APEH egy személyben.    Kissé sikkasztott is néha napján. Nem egy köztiszteletben álló ember vol. Figyeled, Simon utálja a rómaiakat, Máté meg egyenesen nekik dolgozik. Jézus meg ezekre bízza a jövőnket. Jézus pedig most a szomszédodra, akit eddig nem igen csíptél, most ő fogja neked hirdetni az Igét. Hát van Istennek humora nem? Jézus 12 teljesen különböző férfit hívott el, akik később megváltoztatták a világot. Abban biztos vagyok, hogy az ismerőseit, szomszédait ha megkérdeztétek volna, nem igen szavaztak volna az apostolságukra. Az Úr viszont igen. Biztos vagyok abban, akik velem nőttek föl, néhányan igen meglepődnek, ha megtudják, hogy én ma Isten Igéjét, szeretetét hirdetem. Nem igen hinnének a szemüknek ha látnák Isten mivé faragott. Az Úr azt mondja a tanítványainak: Pogányok útjára ne menjetek, és Samaritánusok városába ne menjetek be; Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz. Milyen érdekes, hogy ezen a missziós úton nem akarta, hogy a pogányokhoz is elmenjenek. Valószínű nem voltak készen arra, hogy szembesüljenek a pogányok viselkedésével. Nem kellett Afrikába és Európába menniük. Nem álltak még készen arra, hogy a nagy hirt vigyék. Mi biztosan azt mondtuk volna, hogy hé Jézus! Te nem tudod, hogy ezek még nincsenek készen? Jézus viszont azt mondja. - Lányom! Te nem ismered őket, én viszont igen! Te nem ismered mire képesek értem, de te nem! Ma is azon csodálkozom, hogy Isten használ engem is. Túl fiatal voltam, amikor beállított a szolgálatban. Három hónapos keresztény. Nem jártam Biblia iskolába és nem voltam megbízhatóan kitaró és sorolhatnám miért nem választottam volna magam. Az Úr azt mondja nekik, hogy az Izraeliekhez menjenek, akik eltévedtek és mondják el nekik: Elközelített a mennyeknek országa. Hirdessék, hogy itt van Isten országa.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Február 05, 12:22:26
A gyogyulassal kapcsolatban.
Kovecske hozzaallasaval 100%-ig egyet ertek.
Egy par gondolatot azert meg irok.Arrol ahogy en latom.
Semmi nem veletlen ami velunk tortenik.Isten mindenrol tud,sot,mi tobb,csak azok a dolgok tortenhetnek meg velunk amit O megenged.Marpedig,ha megengedte,akkor biztos van valami amit elakar erni altala,tehat tanitani akar nekunk valamit.Betegseg alatt az ember tanulhat sok turelmet,alazatot,masik emberrel valo eggyutterzest,maskepp gondolkodast a vilagrol-eletrol...es meg sorolhatnam.Isten megengedhet betegseget fek gyanant is.Szemelyes tapasztalatom van erre nezve es meggyozodesem,hogy nekem kellett ez a fek.[ha valakit erdekel,hogy miert,szivesen leirom,csak nem akarom most itt huzni vele az idot].Es meg egy.Lehet,hogy azert visel betegseget valaki mert akkor jobban eltudja erni a hozza hasonlo betegsegben levoket.Gondolok itt pl.Jony-ra,vagy aki suket-nema,az a hozza hasonlok kozt mukodhet jol es igy tovabb.Tehat Isten cellal engedi meg.Nemtudom mennyire sikerult jol megfogalmaznom de probaljatok megerteni valahogy.Palnak mit felelt Isten?"Eleg neked az en kegyelmem,mert az En erom erotlenseg altal mutatkozik meg."
Es mi van,ha Palnak is "fek" volt.Szerintem nem elkepzelhetetlen ez sem.Mikor tudjuk valakirol,hogy mennyire beteg,es megis sokszor milyen "nagy"dolgokat csinal,nem merul fel bennunk a kerdes,hogy "Erre,hogy volt energiaja?"Dehogynem.Akit igazan erdekel az meglathatja Azt aki emogott van.Ilyenkor aztan sok lehetoseg van a bizonysagtevesre.
Amugy en is hiszem,hogy ma is vannak "csodak",Isten igenis megtud gyogyitani,mindazaltal az O akarata legyen meg.O az aki tudja,hogy hosszutavon mi az ami a javamra van es,hogy mi a terve velem.En mindig elkerem az aznapi erot es meg is kapom.Sokszor en magam csodalkozom,hogy ezt most hogy tudtam megcsinalni.
Nos ezek voltak az en gondolataim.Isten aldjon mindannyiotokat.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 05, 13:05:33
Kedves Testvérek,
 
Nem Jézus hatalmának megkérdőjelezése miatt vagyok kicsit megtorpanva - hanem attól, hogy az ördög utánozni próbálja. Rengeteg okkult gyógymód lepte el az országot, orvosságok (homeopátia), varázskristály stb. Nem kell nekünk a gyógyulás annyira, hogy bármi áron. A gyógyulás mindíg csak ráadás. Nem az a boldogságunk alapja - az olyan, hogy vagy kapjuk még azt is, vagy nem.
Amikor influenzás voltam Decemberben - körzeti orvosunk szintén gyülekezeti tagunk - beszélgettünk. Ami a szervezetünk kémiai összetételét és az elemek egymásrahatását világosan befolyásolják szintén valamilyen logikus összetételű gyógyszerrel - és Isten megengedte az embernek, hogy erre rájöjjön - hogy ne haljon bele egy vérmérgezésbe, legyen penicilin stb  - az egy érthető, semmi titokzatosságot nem igénylő hatóanyag. Ha valami természetfeletti is van - ami olyan homályos - olyan rossz érzése támad az embernek, szóval kerüli - hogy olyan erővel kerüljön kapcsolatba ami nem Isteni.
Egészen biztos vagyok abban, hogy / ***** A nevet kitöröltem -moderátor- / távgyógyítása mindenkiben rossz érzést támaszt, valami olyan erő jelenik meg, ami nyugtalanná teszi az embert.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 17:54:15
Chuck Smithtől:
Kezdetben, amikor Isten megteremtette a mennyet és a földet, csupán egy ország létezett Isten országa, amely egyben a fényesség és az élet országa volt. Isten azonban az Ő országában angyalokat is teremtett, akiknek szabad akaratot adott. A legelőkelőbb angyalt közülük azonban, aki a legszebb és a legokosabb is volt egyben, elöntötte a büszkeség. Arra vágyott, hogy őt magasztalják fel Istenként, ne pedig Istent. Ő Isten akart lenni. És ezt a törekvést látjuk napjainkban is a Mormon Egyházban. Az Ő céljuk is az, hogy Istenek legyenek. Gondoljunk csak bele, hogy mivel kísértette meg a Sátán, Évát a paradicsomban? Azt mondta neki, egyél ennek a fának a gyümölcséből és olyan leszel mint az Isten, és tudni fogod mi a jó és mi a rossz. Ezzel sajnos még napjainkban is be lehet csapni sokakat, és ma is sokan szomorú módon arra törekszenek, hogy olyanok legyenek, mint az Isten. Ez az Angyal tehát, rendületlenül vágyott arra, hogy Istenként felmagasztalják, és létre is hozott egy másik országot, Isten országa mellett. Ez az ország azonban Isten országának szöges ellentéte volt, hiszen a halál és a sötétség országa volt ez, amely fellázadt Isten országa ellen. Ezért van tehát az, hogy két egymással szemben álló országot találunk ma is, az egyik Isten országa, a világosság és az élet országa, amelyben Isten uralkodik, és a Sátán országa, amely folyamatosan harcol Isten országa ellen. Ne feledjük, hogy amikor Isten megteremtette az embert, az embert automatikusan saját országába, tehát Isten országába helyezte. Hiszen Ádám és Isten között a paradicsomban a kezdetben egy csodálatos bensőséges kapcsolatot látunk, ahogy Ádám ott élt Isten országában. A sötétség országának uralkodója a Sátán azonban meglátogatta Évát és megkérdezte tőle: Mit mondott Isten, hogy mindegyik fának a gyümölcséből ehetsz? Igen, válaszolta Éva, a középső fáról azonban nem ehetek, mert akkor meghalok, azt mondta Isten. A Sátán azonban természetesen mind ezt tagadja Éva előtt, és azt mondja, de hát garantálhatom, hogy nem halsz meg, hiszen az a legcsodálatosabb fa az összes közül. Hiszen vedd már észre Éva, Isten nem viselkedik férül, valami nagyon jót próbál visszatartani tőled. Hiszen az a fa ott, amiről nem ehetsz, az a tudás fája, és mivel Isten tudja, hogy ha eszel annak a fának a gyümölcséből, akkor tudni fogod, hogy mi a jó és mi a rossz, és akkor olyan leszel, mint Isten, és Isten természetesen ezt nem akarja, és ezért tiltotta meg neked, hogy egyél arról a fáról. Pedig nem szabadna hinned neki, ki kéne próbálnod és Éva bizony hitt a Sátánnak és evett a tudás fájának gyümölcséből, sőt mi több Ádámnak is adott belőle. És mivel Ádám és Éva nem engedelmeskedtek Istennek, sőt mi több nem csak, hogy Istennek nem engedelmeskedtek, hanem helyette azt tették, amire a Sátán kérte őket, nem maradhattak tovább a világosság és az élet országában. Saját cselekedetük miatt a sötétség országába kerültek át, de nem csak Ádám és Éva volt az akik mintegy át vándoroltak ezáltal a sötétség országába, az egész emberiséget is magukkal vitték, oda, hiszen utódaiknak nem tudtak valami olyat átadni, amilyük már nem volt. Hiszen elveszítették helyüket Isten országában, ezért pedig egy emberen keresztül belépett a bűn a világba, a bűn által pedig a halál és a halál minden emberre kiterjedt, mert minden ember bűnös. Mindannyian tehát, akik Ádámtól születtek, vagyis minden ember bűnösként jön a világra. Eleve bűnös természettel születünk tehát, Pál is azt írja az Efezusiakhoz írt levelében, hogy a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint éppen úgy, mint a többiek. Hiszen a halál és a sötétség birodalmába születtünk bele. Létezik azonban egy másik fa is a tudás fáján kívül, ez pedig az élet fája, amely számunkra elérhető mégpedig Jézus Krisztuson keresztül. Ezért tehát, ha valaki szabad akaratából szeretne visszatérni Istenhez és újra a világosság és az élet országában élni, akkor ezt megteheti Jézus Krisztus keresztje által. Ádám a saját szabad akaratából távozott Isten országából. Mi pedig ugyanúgy a saját szabad akaratunkból térhetünk vissza Jézus Krisztusnak köszönhetően, aki elkészítette számunkra az utat. Ezért küldi, tehát ki Jézus tanítványait, hogy Isten országát hirdessék, hiszen mit is hirdettek a tanítványok? Azt, hogy mindenkinek lehetősége van visszatérni Isten országába, visszatérni Istenhez Jézus Krisztus által. Jézus Krisztus jóvoltából ki léphetünk a sötétség és a halál országából és beléphetünk a világosságba. Visszatérhetünk Istenhez, a vele való bensőséges közösséghez megszabadulhatunk a bűn hatalmától. Ez az az Evangélium, amelyet ma is hirdetünk. Az a dicsőséges Evangélium, hogy bárki mehet Istenhez, azáltal, hogy hitét Jézus Krisztusba veti. Sokan ma is Ádámot hibáztatják saját problémáikért. Igazságtalannak érzik azt, hogy nekik kell szenvedniük Ádám hibájáért.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 17:58:28
2.rész

Emlékszem, amikor a hegyekben kirándultunk egy csoportnyi gyerkőccel, és ahogy éppen lefele jöttünk a hegyről, egy hatalmas ordítást hallottam a hátam mögött. Gyorsan odafutottam, hogy megnézzem mi történt, és azt láttam, hogy az egyik kisfiú bizony így közeli kapcsolatba került az egyik kaktusszal, ott az út szélén. Szegény fiú egy olyan kaktusz fajtába ütközött, amelyet mi csak ugró kaktuszként szoktunk emlegetni, ugyanis elég csak éppen hogy hozzá érni, ahhoz, hogy ez az egész kaktusz , mintegy rá ugorjon az emberre és hozzá tapadjon. Ezzel a kisfiúval is ez történt, mondhatni rá akaszkodott ez a kaktusz. A kisfiú persze nagyon megijedt, folyamatosan kiabált, én pedig fogtam két botot, és szépen óvatosan lepiszkáltam róla a kaktuszt. Amikor a kisfiú kezdett felocsudni, rosszallóan a következőket mondta: Ó a fene egye meg Ádámot. Én pedig elkezdtem nevetni és megkérdeztem tőle, de hát hova jársz vasárnapi iskolába fiam? Ő igy válaszolt, a baptistákhoz. Én meg csak azt mondtam, bizony, igazat mondtak ott neked. Hiszen mit is mondott Isten Ádámnak és Évának, miután vétkeztek azt mondta, legyen a föld átkozott miattad tövist és bogáncsot hajt neked. A kisfiú tehát ismerte az igét, és az igazságot, de ennek kapcsán eszembe jutott, hogy milyen sok ember Ádámot hibáztatja a saját problémáiért és a saját nyomoráért. Sokan tehát Ádámot okolják és mondhatni káromolják és nem értik, hogy, hogy lehetett Ádám ennyire ostoba. Hogy volt egyetlen egy fa, a tudás fája, amelyről nem ehettek, mégis arról ettek. Pedig az élet fája is ott állt a paradicsomban, mégsem arról ettek először. Egyre csak ostorozzuk Ádámot, miközben elfelejtjük, hogy az élet fája még most is ott áll. És nekünk ma is szabad választási lehetőségünk van. Isten akarta ezt így. Még ma is szabadon dönthetünk úgy, hogy az élet fájáról eszünk, mégpedig akkor tesszük ezt, ha hitünket Jézus Krisztusba vetjük. Akkor Istentől örök életet kapunk. De abban is mi döntünk, hogy elfogadjuk-e Istennek ezt az ajándékát vagy továbbra is világ fájáról lakmározunk, és megmaradunk a halálban. Az emberek azonban saját magukat okolhatják csupán. Sokan ugyanis ugyanolyan ostobán döntenek mint Ádám. Hiszen a saját szabad akaratukból határoznak úgy, hogy nem fogadják el Isten ajándékát, hogy nem esznek az élet fájáról, amely pedig most már Jézus Krisztuson keresztül mindenki számára elérhető. Ne feledjük, mit mondott Jézus a tanítványainak. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 05, 18:12:54
Nekünk volt kaktuszunk...piszkáltam is, de nem volt ugrós fajta.  :2funny:
Köszi, hogy beírtad Mária. Ezt már olvastam, jó volt újra feleleveníteni.  :afro:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 18:32:15
Ez a történet annyira jól példázza a szabad akarat létezését... hogy szabad akaratából döntött az első emberpár is... és rosszul... :060:

5Móz 30,19 Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy elõtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!

Olyan jóó, hogy nem kell az első emberpár rossz döntésének következményét viselnünk... és mi is dönthetünk... választhatjük Jézusban az örök életet.  :2smitten:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 19:12:40
kövecske! Ámen!!!!!

Anti!  :fetreng: Elképzeltem, ahogy rádugrik a kaktuszod.  :2funny: :hehe:

http://video.google.com/videoplay?docid=-4182706508672090089
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 05, 19:16:03
Nahát..."szurkálós" kedvedben vagy?  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 Február 05, 19:16:59
 Na,na csak vigyázni azokkal a kaktuszokkal! :2funny: :fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 19:18:04
Én meg melléképzelem, ahogy ordibál... és valaki két bottal lefejti róla azt a szorosan "ölelő" kaktuszt... :2funny: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 19:19:49
Olyan jóóó hogy vagy nekünk Antee.... van kinek a rovására poénkodni... :2crazy: :afro:  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 05, 19:21:04
 :2knuppel:... Hosszú orr, magas homlok és most egy fenékbe állt kaktusz...nahát.  :2knuppel:

 :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 Február 05, 19:22:03
Szegény Anti! : :003: :fereng2: Kaktusz Anti üdvözölek  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 19:22:34
kövecske! Mi lesz ha nem engedi el még a bottal sem az Antit mert annyira ragaszkodik hozzá?  :2funny: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 19:22:48
Na... na... Antee... kifelejtetted a sűrű hosszú hajat... :2crazy: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 19:24:31
kövecske! Mi lesz ha nem engedi el még a bottal sem az Antit mert annyira ragaszkodik hozzá?  :2funny: :hehe: :hehe:

Jaajj... ne már... :060:
Az nagy gond lesz, Mária... :pirul: :088: :089:

 :2funny: :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 19:25:12
Lehet, hogy nem is ott van a királyi üllepeden Anti, hanem az orrodat nem akarja elengedni, mert neki is az tetszik mint nekünk.  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 19:26:42
 :fetreng: :fetreng: :fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 05, 19:29:01
Újból orrom a téma? Na... "beszélgessünk szabadon" a topic neve, igaz az orrom is még belefoglaltatható. :2knuppel:



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 Február 05, 19:29:24
 :fel: :040: :034:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 19:31:23
De tudod, ugye, hogy szereteből beszélünk az orrodról... jó "hosszú téma"... :2crazy: :2crazy: :2crazy: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 19:35:43
kövecske  :fetreng:  :040:  Anti meg lassan szedi ki magából a tüskéket :035:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 05, 19:35:53
Persze...tudom, hogy szeretetből beszéltek az orromról.   :2smitten:

De azért tulzásba ne vigyétek. :2tickedoff: Mert még a végén így emlegetnek:

-Ismered Antee-t?
-melyik Antee-t?
-Hát tudod..., akinek olyan hosszú orra van!
-Jaaaa! Hát persze! Erről egyből eszembe jutott!   :2funny:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 Február 05, 19:36:31
 Anti! Bocsi,de olyan jól szorakoztam,remélem nem haragszol.Szerettünk kedves testvérem!  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 05, 19:36:47
kövecske  :fetreng:  :040:  Anti meg lassan szedi ki magából a tüskéket :035:

Hamár egyszer beleütöttem az orromat.  :020:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 05, 19:37:35
Anti! Bocsi,de olyan jól szorakoztam,remélem nem haragszol.Szerettünk kedves testvérem!  :D

Csak szerettetek? Ugye jelen időbe akartad írni?  :2tickedoff: :2funny:  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 19:38:50
Mária... nem annyira tüskés a mi Anteenk... nem ez a jellegzetes ismertetőjele... inkább az a kis párbeszéd... :2funny: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 19:39:21
Moncsi!  :040: :040: :040: :040:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Tamás12 - 2008 Február 05, 19:39:21
(http://szomorufuzike.freeblog.hu/files/Vlindermeisje.gif)
A PILLANGÓ ÉS A VIRÁG  

Valamikor régen egy férfi Istentől kért egy virágot és egy pillangót.

Istentől kaktuszt kapott és pókmacskát. 

A férfi elszomorodott, nem értette, miért nem teljesült kérése.

Később arra gondolt: Istennek a sok emberrel rengeteg dolga van,

bizonyára valamit összekevert. 

Bizonyos idő elteltével eszébe jutott a kaktusz és a

 pókmacska,elment megnézni őket. Hogy   

meglepődött, mikor látta, hogy a tüskés csúnya

kaktusz kivirágzott, hogy a ronda pókmacska

átváltozott gyönyörű pillangóvá. Isten mindig csak

helyesen cselekszik!Tudja, mi számunkra a legjobb,

még ha nekünk néha nem is annaktűnik.Ha valamit

szeretnénk és helyette mást kapunk, HIGGYÜNK!

Higgyük, hogy a jó eljut hozzánk a legmegfelelőbb

időben.Az, amit szeretnél...... nem mindig az, amire szükséged van!Ne feledd ...

A ma TÜSKÉI holnapra VIRÁGOK lesznek!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 19:45:14
A mi kis viccelődős "tüskéink"... azok máris virágok... :084: :084:   :2angel:

Köszönjük Tamás... jó ez a kis történet... tanulságos... :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 19:45:21
Anti! tamás írása szerint nincs miért aggódnod, mert holnapra az össze tüske kivirágzik.  :074: Csak azon gondolkodom, hogyan mész holnap dolgozni?  :2funny: :2funny: :2funny: :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 19:47:03
Mária... tudod, olyan lesz az Anti... mint egy nagy virágcsokor... :2funny: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 19:48:36
Csak nehogy már valakinek eszébe jusson tépni róla...élő virágfának nézve... :hehe: :hehe: :hehe: :2crazy:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 19:48:51
 :fetreng: :fetreng: :fetreng: :fetreng: :fetreng: :fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 Február 05, 19:49:01
 Anti!Testvéri szeretettel szeretlek!De nagyon vigyázz a kaktusz nehogy kivirágozzon az orrodon,  meg a hátsodon,mert akkor már kaktuszvirág Anti lesszel. :fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 05, 19:49:06
Na...de jó...legalább már virág vagyok.  :088:

Köszönöm Tamás a "pillangó és a virága" történetet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 05, 19:50:00
 :offtopic: :2knuppel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Tamás12 - 2008 Február 05, 19:50:45
Köszönöm kedves Kövecske !

Szeretek gondolkodni, és gondolatokat ébreszteni,( ha ez nem megy nagyképűségbe), Isten országáról! :008:
Szeretettel Tamás
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 19:52:06
kövecske! Én elképzeltem Anit, hogy mint egy virágbokor úgy állít be a munkahelyére. A főnöke nyomban megtérne.  :2funny: A házba szerintem nem tudják mi van nálunk fetrengek a nevetéstől. Csak Anti nehogy megint betegyél egy képet mint múltkor. :hehe: :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 19:53:51
Okés... Antee tesó... megértettük...
Köszike szépen a türelmed... és nemes humorod... :088:

Témát levettük a napirendről...
egy kis időre...   :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 Február 05, 19:55:27
 :2funny: :hehe: :043: :fetreng: :fetreng: :fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 19:56:20
Elég, hogy ezt betette... :offtopic:

Besokkalt... sztem...  :hehe:

Jó lesz vigyázni... :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 19:57:07
 :hehe: igen is megértettük!  :055: Rendes kislányok leszünk kövecskével.  :hehe:


 :071: de tudom, hogy nem maradt ez abba.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 Február 05, 19:59:03

 Bocsi Mária,én is rendes kislány leszek,nem cukkolom az Antit. :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 20:01:07
Moncsi, igen te is rendes kislány leszel. Ti eltudjátok képzelni, hogy Anti morcos lett?  :hehe: :hehe: :hehe: :2funny: :2funny: Ki leszünk rekesztve a kapun kivülre.  :001: :040:

Anti :073:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 05, 20:01:41
Én csak most csöppentem a beszélgetésbe, de annyit leszűrtem:
ha valakit sokat bántunk (mondjuk kaktusszal), az valamilyen módon áldás lesz neki.
Tetszik!
Antee-t nagyon szeretjük! Hát áldjuk meg!

Hol van még egy kaktusz?!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 05, 20:01:46
 Szeretlek benneteket.  :2smitten::092:

De mostmár ti jöttök a listán. :089: Én már voltam párszor.  :2knuppel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Február 05, 20:05:17
 :D :igen: Itt aztán lehet szabadon beszélgetni, kitaláltam egy szlogent, vagyis átdolgoztam  :gunyos:
 :afro: Hív a vasút vár a Volán  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 05, 20:07:05
Ez igen, bár úgy hamgzott volna reálisabban, hogy hív a Volán, vár a Vasút.
Legalábbis azért, mert vártak, vagyis sztrájkoltak... :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 20:10:00
Én meg ezt is átdolgoztam: Hív a vasút, vár a kaktusz!  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 05, 20:18:21
Megy a hajó irány észak, fütyülnek a tengerészek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 05, 20:24:07
A tón alul a lúd átusz, tud úszni, mert átusz!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 20:29:18
Megy a hajó irány észak, fütyülnek a tengerészek.



Sándor... egy kicsit módosítanék a rím kedvéért...

"Megy a hajó, irány ÉSZ-EK, fütyülnek a tengerészek!  :2funny: :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 05, 20:32:06
Szerintem az enyém is rimelt - de szabad akaratod van erre.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 05, 20:33:45
Szerintem az enyém is rimelt - de szabad akaratod van erre.

TE MONDTAD!!!!! Szabad akarat!!! :D

Ez a te szádból hangzott! :igen:

Csak viccelek.  :089: Tudod hogy testvérien szeretlek! :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 05, 20:37:29
Kedves Anti,

Nem meggyőzött Kövecske és Mária - olvastam 2 órával előbbi írásaikat - látom, azért foglalkoztatja őket nélkülem is - jó lesz ez. Erre van szabad akarata - de majd ezt is kicsit kiboncoljuk - ha már érdekelni fogja őket. Hálám változatlan - nem tettem hozzá a magamét, akkor bér járt volna nem kegyelem. Tudod most nem alkalmas.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 20:38:13
Köszike, Sándor... hogy beleegyezéseddel, szabad akaratból módosíthattam  :2angel:

bár csak utólagos a beleegyezésed :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 05, 20:48:54
A hegyen épült városunkban voltam, készülünk a vasárnapi úrvacsorára. Keresztelő János kételkedik a dutyiban, aki rokona is, ott volt Jézus bemerítésénél, tudja ki ő - ott. Mégis üzen, talán nem is te vagy akit várunk, mást kell várni? Valahol ott kezdődött ez a kényszerpálya - Évánál, tényleg ezt mondta, valóban elhiszed amit mondott? Kiszedni az embert a hitből, kételkedjen. Azóta került kényszerpályára, pótcselekvésekre - búnre, az Isten nélküli állapot természetes velejárói ezek. Ebből visszajutni, emberhez méltó életet elnyerni - mivel Isten látja, tönkre tesz minket a bűn és fáj neki - az igaz ember hitből fog élni, nem hadakozik, nem a maga eszére, nem a maga erejére, nem látásban - hanem hitben jár. Ez az örömhír. Drága volt az ára.
Gondoltam elmondom, tudom ezeket - de jó hallani, úgy megfésül kicsit belül, rendbehoz - gondja van rám.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 05, 21:03:48
Kedves Testvérek,
Remélem nem rontottam el senkinek a kedvét - azért jött, hogy megkeresse ami elveszett. Nem kellett volna leírnom?
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 05, 21:06:27
Egy régi klasszikus:
Elő kardom rántomat,
Le nyakodat vágomat!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 05, 21:13:48
Sándor az én kedvemet nem rontottad el. Csupán a netemmel van baj, hol ki hol be. Holnap jönnek megcsinálni.  :01:

Hosszútűrésen vagyok vele.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 05, 21:55:22
Kedves Mária,

Jöttem haza a gyülekezetből és vártam, hogy megnézzem Zolinkat, jó volt az igehirdetés - és észleltem, mibe csöppentem. Más volt a hangulata a csapatnak és más nekem - ennyi, remélem a neted rendben lesz.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 05, 22:39:01
Kedves Testvérek,
Remélem nem rontottam el senkinek a kedvét - azért jött, hogy megkeresse ami elveszett. Nem kellett volna leírnom?
szeretettel Sándor

Kedves Sándor!

Nekem sem rontottad el a kedvem... és szerintem senkinek... tehát nem voltál "ünneprontó".  :05:

Valóban... nem voltunk egy hullámhosszon. Nekünk jókedvünk volt, poénkodtunk, viccelődtünk... néha előfordul velünk, hogy nevetünk egy szívbőljövőt... :088:

Neked más hangulatod volt... az igehirdetés hatása alatt voltál... nem illett bele a mi felettébb poénos jókedvünk...

Sándor, mi is örülünk az evangéliumnak... tudjuk azt, hogy Jézus kegyelmesen, és türelmesen várt ránk is... és megkeresett minket is... ez nagyon jóóó hír... és örülünk, hogy közöttünk vagy... és hogy testvérek vagyunk az Úrban! :2angel:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2008 Február 06, 07:51:39
Sziasztok!    :morning:

Nagy örömmel olvasom, milyen jót derültetek!  :05:
Soha ne legyetek szomorúak! Legyen mindig jókedvetek! Az egy áldás!  :2smitten:
Szeretnék én is több időt tölteni veletek, Mária, de sajnos sok a tennivalóm! Elég sokat dolgozom.

Isten áldása kísérje ezt a napotokat is!  :044:

Szeretettel:
yeva



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 07, 17:11:06
Ezt nem írom a viccekhez, inkább elmélkedjünk el.

A sekrestyés vasárnap nem akart beengedni egy borostás, rosszul öltözött, piszkos embert a templomba?
Na, ez a szegény ember leül a lépcsőre. Odamegy hozzá Jézus, és azt mondja neki: Ne búsulj, fiam, engem sem engednek be.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 07, 17:20:36
Én hallottam egy történetet ami állítólag megtörtént ( a vicc csattanója itt is a lényeg ):

Egy asszonynak nem volt gyülekezete, ezért felkereste xy.-gyülekezetet. Ott valamiféle kérdőívet kellett kitöltenie. Miután kitöltötte, elvitte a gyülekezet pásztorának. Az asszony csak várt és várt, de nem kapott visszajelzést. Gondolta megpróbálja újra. Ismét kitöltötte a kérdőívet majd leadva valahogy így szólt:  -Már egy alkalommal leadtam egy ilyen papírt, de nem kaptam választ rá.

Erre a pásztor: -Imádkozz és kérd Isten útmutatását életedre.

Egyébként fontos megjegyeznem, hogy ez a gyülekezet a külső alapján vették fel tagjaikat. A kifestett szemű és szépítkezett nőket nem vették fel, vagy ha a ruha nem éppen a nekik megfelelő szolidítást mutatta.

Tehát leadta az asszony ezt a kérdőívet, és rá valamennyivel visszajelzést kapott, hogy elutasították a kérelmét, miszerint a gyülekezet tagja szeretett volna lenni. Az asszony valószínüleg elszomorodott. Rá x idő multán az utcán összetalálkozott az asszony és ez a pásztor.
A pásztor megkérdezte, hogy mit helyezett Isten a szívére. Az asszony ezt mondta komolyan és szívből:
-Isten azt mondta nekem, hogy ne búsuljak mert nem vettek fel, hiszen Ő is már jó ideje próbálkozik bemenni.



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2008 Február 09, 17:12:43
Kalitka

 

Volt egyszer egy George Thomas nevű ember, aki lelkészként szolgált egy kis New England állambeli városkában. Az egyik Húsvét alkalmával történt, hogy vasárnap egy nagy, üres és rozsdás kalitkával ment fel a szószékhez. Az emberek felhúzták a szemöldöküket ahogy Thomas testvér beszélni kezdett.
"Tegnap ahogy a városban sétáltam megláttam egy kisfiút, amint közeledik egy kalitkát lóbálva a kezében. A kalitka aljában három kis mezei madárka csücsült dideregve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiúcskát és megkérdeztem,
"Hát neked mid van, fiam?"
"Csak néhány öreg madaram" - jött a válasz.
"Mit fogsz velük csinálni?" - kérdeztem.
"Hazaviszem őket, és szórakozni fogok velük" - válaszolta. "Incselkedni fogok velük, kihúzom a tollaikat, hogy így elkezdjenek egymással verekedni. Nagyon jól fogok szórakozni."
"De előbb-utóbb beleunsz majd a madaraidba. Utána mit csinálsz majd?"
"Hát szerzek valami macskát," - válaszolta a fiú. - "Ők úgyis szeretik a madarakat, majd odaadom nekik."
A lelkész csöndben volt egy pillanatig.
"Mennyit kérsz azokért a madarakért, fiam?"
"Tessék??!!! Miért? Uram, önnek nem kellenek ezek a madarak. Hiszen csak egyszerű mezei madarak. Nem énekelnek. Még csak nem is szépek!"
" Mennyi?" kérdezte a lelkész újból.
A fiúcska ránézett a lelkészre, mintha azt akarná mondani, hogy nem normális, majd rávágta: "10 dollár."
A lelkész benyúlt a zsebébe, kivett belőle egy 10 dolláros bankjegyet, majd beletette a fiú kezébe. A fiú egy pillanat múlva már el is tűnt. A lelkész felvette a kalitkát és óvatosan elvitte az utcácska végébe, ahol egy kis füves rész volt egy fával. Letette a ketrecet, kinyitotta az ajtaját, és gyöngéden kocogtatva a rácsokat, rávette a madarakat, hogy kijöjjenek, szabaddá téve ezzel őket.
  Nos, ez megmagyarázta a szószékre felvitt üres kalitkát, de aztán a pásztor tovább folytatta történetet.
Egy nap Sátán és Jézus beszélgettek. A Sátán pont az Éden kertjéből jött, és büszkén, dölyfösen pöffeszkedett.
"Igen, uram, megszereztem az összes embert ott lent. Felállítottam egy csapdát, olyan csalit használtam, amiről tudtam, hogy nem fognak tudni ellenállni. És mindet megfogtam!"
"Mit fogsz velük csinálni?" - kérdezte Jézus.
Sátán így válaszolt: "Oh, szórakozni fogok velük. Megtanítom, hogy hogyan házasodjanak össze, és hogyan váljanak el egymástól; hogyan gyűlöljék és bántsák egymást; hogyan igyanak, cigarettázzanak és átkozódjanak. Megtanítom nekik, hogy hogyan kell fegyvereket gyártani és bombákat, és hogyan kell ölni. Nagyon jól fogok szórakozni!"
És mit csinálsz velük, ha már kész vannak?" - kérdezte Jézus.
"Ó, hát megölöm őket." - büszkélkedett Sátán.
"Mennyit akarsz értük?" - kérdezte Jézus.
"Ó, neked nem kellenek ezek az emberek. Teljesen értéktelenek. Ha megveszed is őket, gyűlölni fognak. Leköpnek, átkoznak és megölnek majd. Neked igazából nem kellenek ezek az emberek!"
"Mennyi?" - kérdezte Jézus megint.
Sátán gúnyosan Jézusra mosolygott és így szólt: A véred, az összes könnyed és az egész életed."
Jézus így szólt: "MEGEGYEZTÜNK!" Aztán kifizette az árat...
A pásztor felemelte a kalitkát, kinyitotta a szószék ajtaját és lejött a pulpitusról.
 Kedves Barátunk, mi is szabadok vagyunk!!!

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Február 09, 17:52:46
De jooo. :D Koszi Salome,hogy megosztottad velunk :068:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 10, 13:56:34
Tudjátok az eredeti történetben ez úgy zajlik le, hogy a Sátán arra gondolt - mennyire átjárta már az ember gondolatait, érzéseit, akaratát - és így jön a Megváltó. Mivel a bölcsesség kezdete az Isten félelme - nincs neki, csak ravaszsága és nagyon alattomos. Amikor kiválasztja a 11 plusz 1-t - Jézus viszi magával az ördögöt is (egy közületek ördög) - a többi pedig tanítvány.
Mikor megszületik - meg akarja öletni, de József Egyiptomba menekül. Mikor 12 évesen tanítja a körégyülteket - József és Mária észre sem veszik, hogy otthagyták a templomban, de visszamennek érte.
Végig el akarja hallgattatni, lejáratni, megszégyeníteni - és ezzel győzni. A törvényeket sorolni, hogy bűnösnek lássák - aki bűntelen. A Sátán már örül a sikernek - és reszket az Istentől - megkorbácsolni, keresztrefeszíteni, leköpdösni - ahogy a 21.Zsoltár előre megírta. Valamikor, mikor Jézus már a kereszten van - akkor kap "észbe" - és mindent bevet a maga módján - Gyere le. Ha Isten fia vagy - szabadítsd ki magad - és jön a kudarc. Az Isten hal meg az ember helyett - mert a bűn zsoldja, a szent Isten törvénye elleni lázadás - halál. Nem jön le, sőt kéri az Atyát - nem tudják Atyám, bocsáss meg nekik, Elvégeztem.
A kígyó fejére tapos - az eszére, gondolkodására. (nem máshová) Megnyilt a kalitka ajtaja, amire nem számított, ami ellen kűzdött - azt szolgálta.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 11, 12:40:51
Kedves Sándor!

 Biblialvasó kalauzunk szerint a mai részben ezt olvassuk... amit szerintem - tuti - Te is elolvastál...

Mt 12,38-45
„Mester, jelt akarunk látni tőled" (38).

 "A gondolkodás és az élet megváltozása nem a cáfolhatatlan bizonyítékok külső kényszere nyomására, hanem a Jézus melletti döntés, és a visszavonhatatlan Jézushoz tartozás során következik be. Ha így döntöttél, akkor már nem térhet vissza a régi gonoszság (45).

Tőlem...
Mert Isten megszenteli a döntésed...mert megerősít... segít abban, hogy mindvégig megálld a nagy tusát... és persze ez is kegyelem... :088:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 11, 14:06:37
Salome! Köszönöm!  :pityereg: Úr áldjon meg!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 11, 14:30:01
Kedves Kövecske, kérlek ne aggódj miattam - elolvastam persze. Ha nem olvasom el, mit üzen az én Uram, jobb ha ágyban maradok. Légy nyugodt felőlem Nem én vagyok erős, hanem aki tart. Olyan jó lenne megnyugtatni téged, kérlek - ne csatázzunk.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 11, 14:42:51
Kedves Sándor!

Nem kell aggódnod...teljesen nyugodt vagyok... :2smitten:
Hisz láthatod, milyen jókat nevettem a Bibliai találóskérdések topicban.
Nem könnyen zökkenek ki abból a nyugalomból, és abból a békességből, amit Jézustól kaptam.

Tudod... ez a következő Ige nekem a szívem hústáblájába van vésve... :2smitten:

Fil 4,6
Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;
Fil 4,7
és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.


Remélem neked is ez van a szívedben... :088:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 11, 15:00:20
 :102: :071: :040: :fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 11, 15:08:15
Kedves Kövecske,
Nincs kétségem és nem aggodalmaskodom, hidd el, nekem is ez van a szívemben.  Isten igérete olyan, hogy már most meg lehet köszönni. Bizzuk Rá.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 15, 18:59:33
Ezt az áhítatot egy levelezőlistára küldtem ma...
Nagyon sokat mondott nekem...
Felteszem... hátha másnak is áldására lesz... :088:

Isten munkálkodik bennünk


Isten az, aki munkálja bennetek az akarást is és a véghezvitelt is.
(Fil. 2, 13)


A csüggeteg ember így panaszkodik: Túl nagyok a nehézségek, nem győzöm őket. Nem tudom a bennem levő óembert végleg elhallgattatni. Bűneim újra meg újra előtörnek. Amikor már azt gondolom, hogy most végre győztem, a gonosz csábításai ismét legyűrnek. - Ilyenkor közel állunk ahhoz a kísértéshez, hogy feladjuk a harcot. De milyen vigasztaló ez: Isten az, aki munkálja bennünk az akarást is és a véghezvitelt, a megvalósítást is.

Hogyan munkálja bennünk az akarást? Úgy, hogy bűneinket teherré teszi számunkra. Önmagunknak is elviselhetetlenné válunk. A világ és a bűn után való vágyakozásunkat rosszízűvé, sőt utálattá teszi. Szentlelke által olyan új ösztönzéseket ad szívünkbe, melyek képessé tesznek arra, hogy azt akarjuk, amit ő akar. Természetesen nem veszi el tőlünk az akarást, de erőteljesen irányítja azt. Ezért az emberi nem-akarás mindig súlyos felelőtlenség. És amiképpen az akarást elősegítette és munkálta bennünk, éppen úgy a véghezvitelt is. Ezt azáltal éri el, hogy megajándékoz minket a váltság elvégzett, befejezett tényének a hit által való világos felismerésével. Hiszen Jézus Krisztusban mindazt megkaptuk, ami az isteni élethez és a benne való járáshoz szükséges. Mihelyt Isten erre a csodálatos tényre vonatkozólag világosságot ad nekünk, hitben el is tudjuk fogadni, ami már készen van számunkra.

„Akaratom van ugyan a jóra, de hogy azt elvégezzem, nem sikerül" (Róma 7, 18) - ez arra érvényes csupán, aki nem tudja hitben szemlélni Megváltóját. Mert aki Jézust hitben elfogadta, az a Lélek szerint jár már ebben az életben. Szíve megtelik Isten és a Megváltó iránti szeretettel. Ez ad neki erőt, hogy Isten akaratát cselekedje. Mindez azért lehetséges, mert alapjában véve Isten az, aki mindezt munkálja és elvégzi bennünk. Mert hogyan állhatnánk meg egykor az Úr előtt, ha könnyelműen vennénk szabadítását? Nincs többé itt semmiféle mentegetőzésnek helye.

Maga Isten az, aki kezét nyújtja felénk. Így mi vagyunk, és csak mi vagyunk vétkesek abban, ha nem jutunk célba, nem érjük el az üdvösséget.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 15, 21:12:11
Kedves Kövecske

Tudom, hogy neked tetszik ez a cikk és nem is akarok vitatkozni - csak a szövegben nem nagyon tudok kiigazodni - mert mondatonként is ellentmond rengeteg helyen. Én olvastam már jobb cikket a másik tábortól. Olvasd el mégegyszer. Formálja az akaratunkat - de felelősek vagyunk. Akarjuk a jót - de nem tudjuk - viszont tenni kell. Megakadályoz minket, hogy felismerjük - de nagyon felelősek vagyunk. Mindezt egy nagyon rövid ige kapcsán - Isten az, aki munkálja bennetek az akarást is és a véghezvitelt is. Filippi levél. Ha ezt is , azt is - akkor ez a hosszú cikk kétségbeejtő elszántsággal valami módon mégis ránk akar valamit terhelni. Ebben az áhitatban egyetlen egy áldás volt - amit Isten mondott, amit pirossal írtál. Kérlek olvasd el mégegyszer ezt az erölködést.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 15, 21:26:17
Kedves Testvérek,

Megkértek, ne feszegessük - az élő Isten a Szent Lelkével végzi amit ebben az örömhírben tudtunkra ad. Senki nem fog a Róma 7-ből győztesen kikerülni. A Rómaiakhoz írt levélnek van folytatása, tehát van tovább. Amit az élő Isten a Szentlelkével végez - arra ne mondjuk, hogy nem - hanem majd én, nem is merem kimondani mi ez.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 16, 00:12:13
Kedves Sándor!

Elolvastam többször is... és nem találok benne semmi kivetni valót. Igen... Jézus munkálkodik bennem, mindent el akar végezni... és egyedül csak azon múlik, hagyom-e hogy formáljon, hogy irányítson, vagy én magam akarom cselekedni azt amit jónak látok.
Nem látok semmi ellentmondást, mert nem vagyok sem én sem más ember Isten számára egy madzagon rángatott bábú, és Isten nem is ilyennek teremtett bennünket.
Azt akarja, hogy minden kényszer nélkül önként szánjam oda magam az Ő követésére...
Ismered az ének sorait?
"Szívem nem ismer kényszert, önként szolgálom Őt"
Az önként azt jelenti, hogy nem vagyok kényszer alatt..., döntöttem..., nem kell semmi, senki, csak Jézus... és átadtam Neki a vezetést.

Nem... nem erőlködés... önként szabad akaratból való átadása az életemnek... és inenstől az Úr az Aki végzi bennem a munkáját...ha nem állok ellene, hogy végezhesse...

Ismered Trausch Liza néni áhítatos könyvét? A "...beszéded megelevenít..." címüt?
Szerintem ismered Istennek ezt a kiváltságosan megáldott szolgáját...

Bemásolok ide az Április 30.-i áhítatából egy részt:

 "Gondolj arra, hogy együtt élhetsz Valakivel, Akinek van hatalma. Van hatalma a gutaütött életed fölött, a tieid élete fölött, a munkatársaid, a pénzed, az anyagiak fölött. Ő mondja most neked és nekem: Vedd fel a te ágyadat, és járj. Ami eddig soha nem ment, nem sikerült, most kezdd el hittel. A gutaütött ember felkelt és hazament. Tudott menni! Te is tudsz majd engedelmeskedni, szeretni, szolgálni, megalázkodni. Akarod-e? Minden ezen múlik, mert Jézusnak nincs hatalma a te nem akarásod fölött. Mert ezt a szabadságot Isten adta az embernek. "


No comment!

Mert annyira világosan van megmagyarázva, amilyen ragyogó világosságot ad a Nap az égen!  :05:

Isten áldjon, kedves Sándor!

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 16, 07:43:46
Kedves Kövecske,

Isten megadta nekem, hogy Liza nénit személyesen ismerhettem, ó volt az első ember, akinél elállt a lélegzetem, mikor imádkozni kezdett - mintha ott állt volna Jézus, úgy mondta. Minden könyvét elolvastam (mind a 11 ott van a polcomon) - 3 hónap alatt. Isten szolgáló lánya volt. Nekem nincs kétségem.
Ami a cikket illeti - és kérlek ne hidd, hogy piszkálni akarlak. Amikor Isten azt mondja - ezt teszem veled, vagy arra rendellek, akarast is, cselekvést is - akkor szó szerint hidd el. Akkor is, ha még nem látod így. Sok ember számára ez teljesen valóság. A Róma 7-ben élők nagyon kerülni szokták ezt az igét, mert nem hiszik. Isten mulkálkodik benned - nekem efelől nincs kétségem, olyan Péteri elszántságod van, hogy tényleg gyönyörű - de még nem ért véget a formáltatásod. Van még. Nem akarok helyetted kimondani dolgokat - mert az nem jó. Hidd el - majd visszaolvasod valamikor (remélem hamarosan) - és nem szívesen fogod látni ezt a cikked. Én el képzelem amit kérsz, értem is - csak ez nem jó hasonlat. Liza néni is egy megszentelődési folyamaton ment át - sok dologról beszél a szolgálóknak tartott igehirdetései kapcsán - őszintén. Mikor Biatorbágyról bevitték a Sveizer otthonba (1998.Január) - pont ott voltam csendeshéten. Kérlek - ne ródd fel neki. Később már mondta, bizony van hatalma - és nagyon jó, hogy igy van, különben nagyon rossz lenne nekünk. Erről szól az a piros sor - hála Istennek.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 16, 09:51:50
Áthoztam ide a napi morzsákból..., szerintem ott nem a topichoz illő lenne folytatni ez a  beszélgetést...
De itt beszélgethetünk szabadon...  és szeretetben... ami a legfontosabb :05: :2smitten:

Kedves Kövecske,

Isten megadta nekem, hogy Liza nénit személyesen ismerhettem, ó volt az első ember, akinél elállt a lélegzetem, mikor imádkozni kezdett - mintha ott állt volna Jézus, úgy mondta. Minden könyvét elolvastam (mind a 11 ott van a polcomon) - 3 hónap alatt. Isten szolgáló lánya volt. Nekem nincs kétségem.
Ami a cikket illeti - és kérlek ne hidd, hogy piszkálni akarlak. Amikor Isten azt mondja - ezt teszem veled, vagy arra rendellek, akarast is, cselekvést is - akkor szó szerint hidd el. Akkor is, ha még nem látod így. Sok ember számára ez teljesen valóság. A Róma 7-ben élők nagyon kerülni szokták ezt az igét, mert nem hiszik. Isten mulkálkodik benned - nekem efelől nincs kétségem, olyan Péteri elszántságod van, hogy tényleg gyönyörű - de még nem ért véget a formáltatásod. Van még. Nem akarok helyetted kimondani dolgokat - mert az nem jó. Hidd el - majd visszaolvasod valamikor (remélem hamarosan) - és nem szívesen fogod látni ezt a cikked. Én el képzelem amit kérsz, értem is - csak ez nem jó hasonlat. Liza néni is egy megszentelődési folyamaton ment át - sok dologról beszél a szolgálóknak tartott igehirdetései kapcsán - őszintén. Mikor Biatorbágyról bevitték a Sveizer otthonba (1998.Január) - pont ott voltam csendeshéten. Kérlek - ne ródd fel neki. Később már mondta, bizony van hatalma - és nagyon jó, hogy igy van, különben nagyon rossz lenne nekünk. Erről szól az a piros sor - hála Istennek.
szeretettel Sándor

Kedves Sándor!  :088:

Ha jól értem amit írsz - remélem nincs gond az értelmemmel - akkor a Liza néni megváltoztatta a nézetét élete végén, és hogy ez az áhítatos könyv - bocs, hogy így fejezem ki - téves állításokat tanít... Hogy ne legyek durva, és ne mondjam azt, tévtanítás. Mert szinte mindenhol a döntésre, az akaratod odaszánására szólít fel.

Kérdésem? Miért terjesztik ezt a könyvet...? Miért nem vonják ki a forgalomból...? Miért olyan keresett még mindig...? Miért vezet még most is ember tömegeket Jézushoz...?

Szeretettel:
kövecske

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Február 16, 10:59:33
Kedves Sándor!

Nem tudom, ismerted-e idős Zimányi József lelkipásztort. Rendkívűli szolgálatot végzett. A szibériai fogságáról írott könyve a Tűzoszlopoddal jéghegyek között, sok embert vezetett Jézushoz.
Csak ez az egy könyve... nem beszélve igehirdetéseiről... evangélizációs sorozatairól.
Én egész kisgyermekként, személyesen is láttam... rengeteg igehirdetése van meg kazettán..., és ma már mp3 elérhetőségben is.

Egyik igehirdetéséből szeretnék egy részt idézni. Bocsánatot kérek azoktól, akik túl hosszúnak ítélik... de szerintem érdemes elolvasni...  :05:


 Az „erős fegyveres" nagyon erős, de Jézus még erősebb! Két roppant hatalom verseng az emberért. Az egyik azt akarja, hogy templom legyen, a másik azt, hogy rablók barlangja. Az ember dönti el, melyik akarata alá adja magát. Nem igaz, hogy Isten mindent elintéz. Ő valóban mindent megtett értünk. A Golgotát csak Ő állíthatta fel, Isten Bárányát csak Ő küldhette el, a feloldozást csak Ő adhatja a drága Fiában! De eldönteni, hogy kell nekem, vagy nem, ezt megtenni nekem kell.

Gadara népe azt mondta: Távozz tőlünk! - és elment. .. Mit gondoltok, abban a városban nem voltak még megszállott emberek? Nem volt senki, akinek kellett volna Jézus segítsége? De voltak... És azt mondták: - Menj el tőlünk!

Vannak, akik rendszeresen eljárnak gyülekezetbe, templomba, és azt mondják csendesen, amikor megérinti őket az Ige: - Most menj el tőlem! Ezt tette Félix is.

Két roppant hatalom küzd értünk, és mind a kettő erősebb az embernél. De csak az ember döntheti el, hogy melyiket szolgálja. Ha az egyiket szeretem, a másikat gyűlölni kell! Ha az egyikhez ragaszkodom, a másikat meg kell vetnem! A gonosz bukásra van ítélve! Véget nem érő bunhődés a harag alatt - ez a Sátán jövője. Tudja: ki nem kerülheti. A másik hatalom: a tökéletes Szeretet, a kifejezhetetlen Irgalom, gyönyörködik a megbocsátásban. Az egyik hatalom e világ fejedelme egy kis időre. A hazugság atyja emberölő volt kezdettől fogva. Azért jött, hogy öljön, pusztítson és raboljon! A másik hatalom fejedelme maga az Élet, a jó Pásztor. Azért jött, hogy övéi éljenek és bővölködjenek! (Jn 10,10) Az egyik hatalom, mint villámlás hullott le az égből és azóta le van taszítva. A másik hatalom felruházta az övéit, hogy kígyókon és skorpiókon tapodjanak és az ellenségnek minden erején, és semmi nem árt nekik! Lehullott az égből a bukott angyal, mert fellázadt Isten ellen. Madách nagyon jól megírta: „Az végzetem, hogy harcaimban bukjak szüntelen." De rettenetes, amikor a keresztyén ember a pártjára áll! Segíti, teret ad neki, hídfőt épít ki benne! Jaj, de sok püspökkel, esperessel, lelkésszel, lelki munkással találkoztam, akikben ki volt építve a Sátán erős hídfője és onnan árasztotta a lövegeit az evangéliumi munkára és munkásokra!

Isten temploma vagy-e, vagy a rablók barlangja? Azt mondod, én egy szalonterem vagyok - az már rablók barlangja! A maffiának csodálatos épületei vannak, és onnan jön ki a halál. A Sátánnak ezer módja van, hogy pusztítsa az embert! Vagy templom vagy, az Isten felszentelt temploma, vagy rablók barlangja! Nagyszerűen nézhet ki egy rablóbarlang, mert a Sátán, e világ fejedelme, mindennel rendelkezik, hogy berendezze, de akkor is rablóbarlang! Azért jött, hogy öljön, pusztítson és raboljon! A jó Pásztor azért jött, hogy megkeresse, aki elveszett! Hogy övéi bövölködjenek és életük legyen! Van valaki, aki még nem döntötte el, hogy melyik hatalom mellé áll? A halogatás a halál!

Elmondok nektek egy félelmes történetet. Nyíregyháza mellett prédikáltam egy evangélikus gyülekezetben, egy iskolában. Meghívtam az iskola igazgatóját, este már szabad, jöjjön el. Nem jött be. Ahol prédikáltam, amellett a terem mellett volt az igazgató irodája. Azt mondta, hogy nem ér rá! Rengeteg dolga van. Erőszakoskodni nem lehet... Mondtam: - Igazgató úr, nagyon szeretném, ha eljönne, érdekes dolgokat fog hallani! - Nem érek rá!
- És tudjátok, mi történt? Míg prédikáltam, meghalt szívrohamban! Ott találták az asztalán. Mikor kijöttünk, azt hitték, hogy már hazament. Majd mások találták meg holtan az asztalán. Nem ért rá bejönni, de meghalni ráért! Biztos volt benne - ha egyáltalán kell neki - majd lesz ideje. Utolsó meghívást kapta az utolsó órában. Nemsokára meghalt.
Mind a két hatalom elküldi szolgáit a halál pillanatában azokért, akik neki szolgáltak. A bibliai gazdag nem kérdezte abban a másik világban: - Kérem, merre van a pokol, mert oda akarok menni?!
- Vitték! Lázárt is vitték! A másik hatalom angyalai. Menni kell! És mindenki oda megy, ahhoz az úrhoz, aki itt ura volt. Akinek szolgáltál, azzal leszel örökre! És nem lehet a helyet megváltoztatni! Aki most a sötétség hatalmának szolgál, örökre sötétben lesz. Aki a világosság urának, Jézusnak szolgált, mindig fényben és örömben lesz! Válasszátok az életet, válaszátok a világosságot! Válasszátok Krisztust! Ezt senki nem teheti meg helyettetek! A legmelegebb szívű anya sem tud dönteni a fia helyett! A legszerelmesebb férj a felesége helyett! Nem lehet! Mindenki maga dönt. Ha kell nektek az Isten felkínált ajándéka, most ragadjátok meg! Ez a szó, hogy: „majd" - ez már sértés! Azt jelenti, hogy most nem éri meg, most van fontosabb... Van-e most fontosabb valami vagy valaki, mint hogy Jézust befogadd a szívedbe? Ha valaki nem ezért megy Isten házába.: a hitben élő, hogy még erősebb legyen a hitében, a templom még tisztább és szentebb legyen, vagy ha eddig nem volt Jézusé, az Övé legyen, ha nem ezért megy oda, akkor megcsalta saját magát! Saját lelkének hazudott. Mit keresnek ott azok, akik nem Őt keresik? Kérdezem: Mit keresnek ott azok, akik nem Jézust keresik? Tessék felelni rá! Zenét? Ennél sokkal érdekesebb zenék vannak, sokkal szebb termek. Ha nem Jézust keresed, mit keresel ott? És, hogy meddig keresheted, azt én nem tudom megmondani. Nem gondoltam, amikor szelíden hívtam azt az igazgatót, hogy másfél óra múlva halott lesz, nem gondoltam... Halála előtt egy kis idővel kértem, de nem ért rá. Aztán soha többet nem ért rá."

Nem idézem az evangélizáció többi részét... túl hosszú...

De sok sok ember döntött ez által az üzenet által Jézus mellett... adta át életét Megváltójának... és lett engedelmes, hűséges tanítványa az Úrnak... :088:

Szeretettel:
kövecske
 



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2008 Február 16, 13:48:56
Drága Kövecske!

Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a prédikációt, nagyon tanulságos! Bár az emberek komolyan vennék, hogy még ma döntsenek, ne holnap, sokan valóban annyira elfoglaltak, fontosabb nekik a karrier, a pénz után futkosás stb...  Hálás vagyok az Úrnak, hogy mi igennel feleltünk az Ő hívására, ezért az Úré legyen a dicsőség!!!

Salome :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 16, 17:00:17
Kedves Sándor!

A szabad akarat, Isten egyik legnagyobb ajándéka. Azonban ez a szabad akarat, meghatározást követel.
Létezik, egy tőlünk független isteni szuverénitás. Döntésünktől és tudatunktól független isteni vezetés, ami egy ezt megelőző nagyobb döntés következménye. Például:
Ezeket a szabad akaratunk ellenére átélhetjük. Azonban ezeket megelőzi a szabad akaratunk általi, Isten melletti döntés!
Nézzük meg, hogy mi a szabad akaratunk:
Van, ki úgy érzi, hogy nem volt választása. Nem valósul meg terve, álma, vagy akár a vágya.
Kérdezheti, hogy Miért?

Azonban Isten visszakérdez:
-Miért kéred az imádságaidban, hogy legyen meg az én akaratom?

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 16, 19:24:19
Kedves Testvérek,

Távol áll tölem, hogy Liza nénit vagy Zimányi Józsi bácsit elkezdjük pellengérezni, mert ez egy nagyon kitekert értelmezése annak, amit mondtam,nem erről van szó. Egy ige kapcsán már nagyon messze ment ez a téma és nagyon nem akarok erre menni.
Az ige, az Élő Isten kijelentése az volt - Ő munkálja az akarást is és a cselekvést is. Ha a testvéreknek már van ilyen - akkor hálásak és tudják mi is ez, akaratuk ellenére. Tudja Isten, hogy van akaratunk - és nem azt munkálja ami nekünk van/volt - hanem egy másikat.
Istentől kéri mindenki - legyen meg a Te akaratod (ne az enyém) - és ezt szuverén Isten lévén - elkezdheti bárkiben, pedig lehet, hogy csak mondogatja a sok ember. Kegyelem. 
Isten a filippi levélben nem azt munkálja amink van. A cselekvés sem arról szól, amit meg tudok tenni - mivel akkor nem mondana ilyet. Arra kérnék mindenkit - hogy inkább vegye igéretnek és kérje, várja. Sajnos már nem az én szintemen vagyunk - és nem szeretnék ilyen értelemben sem belemenni. Azt kérném inkább - ha valaki meg akarja tenni a maga részét - ne válasszon olyan igét, ami nem erről szól.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 16, 22:51:01
Akkor akár le is zárhatnánk és kezdhetnénk egy új témát.  :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 17, 08:37:30
Zárjuk le egy imádsággal.

Mennyei Édesatyánk. Köszönjük, hogy Te nagy dolgokat igérsz és szeretnénk áldani Téged ezért. Várjuk amit megígértél. Munkálj bennünk szerinted való akarást, hogy megcselekedd, amit mi nem tudunk. Köszönjük Neked, hogy a Te igéreted biztos. Szeretnénk, ha nagy dolgokat cselekdnél velünk és tele lenne hálával a szívünk.
Ámen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 17, 10:39:04
Ámen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Katus73 - 2008 Február 17, 15:46:29
Ámen.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: GLD46 - 2008 Február 17, 19:09:34
ÁMEN
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Február 17, 19:22:01
 :igen:  Ámen.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: árpi - 2008 Február 17, 19:36:40
Ámen!!! 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Február 17, 19:48:40
Ámen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Február 17, 19:58:33
 :fel:
Gazdag szókincs,  :042:

 :043:

és mi a téma?

 :104:

Szeretettel
Magda

 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Február 17, 20:04:28
A félelemmel kapcsolatban azt gondolom, hogy ez nem mindég a kísértőtől jön, vsz egy jó nevelési eszköz is a nevelődésünkben. :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Február 17, 20:15:20
 :2smitten: Mondjuk, hogy én már tudom, hogy hól lakok a mennyországben, remélem a szomszédom is oda fog költözni  :044:

Jót fogok vele beszélgetni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 17, 20:23:15
Kedves Magda,

Igazad van - van mikor Isten nevelési eszközként megengedi a kísértőnek. Úgy mondja a biblia - kikér minket a Sátán, hogy megrostáljon minket (Isten céljára) - és bizony kiad minket. Isten a szeretet, és mint tudjuk, kiűzi a félelmet - tehát valahol az a célja, kicsit jöjjünk közelebb. Be kell néha vetnie ezt az eszközt, mint mikor a pásztor odaszól a pulinak - ha kilóg egy két bárányka.

A félelem - egy bizonytalanságérzés, az ismeretlentől, vagy cselekedetünktől való félelem. Lelki jelenség, a szívből jön. Mindíg a hitetlenség az oka, nem bízom eléggé Istenben - és kilépek a védelemből. Istennek fáj, mert tönkremegyek. Isten mégis kénytelen a szükséges szintig (feljebb nem) ránkengedni, formáltatásunk miatt - szeretetből.

Kedves Zoli,
Igy van, - ezeket a pillanataidat nagyon szeretem.

szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Február 17, 20:35:53
 :igen:  Egyébként tik melyik utcában laktok. Gondoltam, hogy jövöhéten egy pikniket lekellene bonyolítani, mit szóltok. :2smitten: :05:

Vagy nem jó téma  :?:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2008 Február 17, 20:36:58
Tiszteletben tartva a véleményed, én másképp vélekedem, kedves Magda.
Az Úr nem akarja, hogy féljünk, Ő azt akarja, hogy gyermekei minden félelem nélkül, teljesen bízzanak Benne, minden feltétel nélkül. Tudod, amikor kicsi volt a gyermekem, volt egy kedvenc "játékunk". Fölmászott a tornác párkányára, (nem tudom mond-e valamit ez a kedves olvasóknak, tudják-e mi az, ebben a mai modern világban  :05:), ami nekem ott lent állva elég magasnak tünt. És ő onnan teljesen megbízva abban, hogy elkapom, a karjaimba ugrott, minden félelem nélkül.
A félelemből soha nem származott jó, a Biblia nagyjainak életében sem. Akár ha Ábrahámot vesszük, aki félt az éhségtől, és Egyiptomba ment. Ott meg attól félt, hogy Sára miatt megölik, és nem tisztességesen járt el.És még folytathatnánk.
A Bibliában mindennapra van egy "ne félj".  :05:
Mindazonáltal fel tudja használni az Úr, hogy formáljon általa, ha már benne vagyunk. És természetesen ki is tud hozni belőle.  :2smitten:

Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Február 17, 20:48:45
365-szőr  :05:  fordúl elő, nem hiába, hogy Isten Bátorít, akkármilyen is az Életünk, Ő mellettünk áll, csak Észre kellen venünk, sokszor nem megy, mert elvakít a harag az ideg és a szeretetlenség, de Ő mindig Hű lesz hozzánk! :088:
Szüksége van ránk  :afro: Használni akkar benünket akkár itt akkár a szürke, monton hétköznapokban, mikor ésszre se veszük, hogy akikkel kapcsolatban vagyunk /munkatársak, csoporttársaink, barátok stb./ a sok mihaszna szavak por ként lepnek be.
Estére pedig azt vesszük észre, megint nem Istenre figyeltem, úgy igazán.  :061:
Ilyenkor jó, ha Mi is buzdítjuk magunkat. Istennel való szorosabb kapcsolatunkba.
Szóvval ne félj, mert megvagy váltva, félre vagy téve számomra és a szolgálatra.
Kérjük a félelem nélküli Istent, segítsen!
Ő nem fog elvetni  :igen:

 :2smitten: Sok szeretetteL: Zotya
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Február 17, 20:53:47
:igen:  Egyébként tik melyik utcában laktok. Gondoltam, hogy jövöhéten egy pikniket lekellene bonyolítani, mit szóltok. :2smitten: :05:

Vagy nem jó téma  :?:

Gondolom a tik a baromfiudvarban  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Február 17, 20:57:33
Nem rossz hely az igemagvakat lehet csipegetni, de ekkor már csak az Urat és Jézust fogjuk Dicsőíteni, milyen jó lesz, mikor a főnök/a mi Istenünk/ elvonúl a mi utcánkban is, térde bórúlva hódolunk neki!
Milyen fantasztikus, elképzelt világ, hiszem, hogy nem fogunk unatkozni!  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Február 17, 20:58:43
Szia Zoli, nekem pl az a meglepő, hogy Ábrám = Ábrahámak nem mondja akkor amikor az éhség elől Egyiptomba megy, vagy akkor amikor Szárai = Sárát eladja a faraonak, félelmében.

Aztán ebből a kalandból meggazdagodva került ki az ősapánk  :109:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Február 17, 21:04:01
 :afro: Jó, felkészült nagyjábbol ismerem a sztorit!
Sokszor hállát adok hogy ő a mi hitbéli édesapánk, mert az Ő árnyékában pihengettünk, és Vártuk, hogy Jézus megszólítson és elhívjon benünnket!
Az Úr mindent jóra fordít, nekik rosszul kezdödött mégis Happy lett a vége Istennek Hála!  :2smitten:
Amit előbb írtam Álatlánosság  :06:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Február 17, 21:19:34
Tiszteletben tartva a véleményed, én másképp vélekedem, kedves Magda.
Az Úr nem akarja, hogy féljünk, Ő azt akarja, hogy gyermekei minden félelem nélkül, teljesen bízzanak Benne, minden feltétel nélkül. Tudod, amikor kicsi volt a gyermekem, volt egy kedvenc "játékunk". Fölmászott a tornác párkányára, (nem tudom mond-e valamit ez a kedves olvasóknak, tudják-e mi az, ebben a mai modern világban  :05:), ami nekem ott lent állva elég magasnak tünt. És ő onnan teljesen megbízva abban, hogy elkapom, a karjaimba ugrott, minden félelem nélkül.
A félelemből soha nem származott jó, a Biblia nagyjainak életében sem. Akár ha Ábrahámot vesszük, aki félt az éhségtől, és Egyiptomba ment. Ott meg attól félt, hogy Sára miatt megölik, és nem tisztességesen járt el.És még folytathatnánk.
A Bibliában mindennapra van egy "ne félj".  :05:
Mindazonáltal fel tudja használni az Úr, hogy formáljon általa, ha már benne vagyunk. És természetesen ki is tud hozni belőle.  :2smitten:

Szeretettel:
yeva

Kedves Yeva, nem vettem észre a beírásod.  :074: Gondolom amikor a félelemről vélekedsz, azt is figyelembe veszed, hogy a félelem megvéd bennünket.A fájdalom nagyon kellemetlen érzés, és igyekszünk elkerülni,  bizonyos dolgokat nem teszünk meg, mert félünk a fájdalomtól. :104: Vannak akik nem rendelkeznek ezzel az érzéssel nincs fájdalom érzetük, és rengeteg sérülést szenvednek el.  :076: A testünket Isten úgy teremtette, hogy abból tanuljunk.
Habár fiú megtanulta abból amit szenvedett az engedelmességet.
Nekem ez nem zárja ki azt, hogy teljes bizalommal fogadjam a Mindenható kezéből, mert csak addig, és csak úgy ahogy Ő jónak látja. Persze, ha más másként látja, az nem probléma, csak azt írtam le, ami engem ebben eligazított.

Szeretettel: Magda  :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2008 Február 17, 21:38:42
Kedves Magda!  :2smitten:


Igazad van abban, hogy van különböző félelem. Amiről Te beszélsz, az helyénvaló.
Bocsánat, én más félelemről beszéltem. Amikor félek a jövőtől, félek, hogy mi lesz velem, mi lesz a szeretteimmel, és így tovább.Ha Isten  szenvedéssel akar formálni  - amit néha meg is tapasztalok -  az ellen nem lázadom. Megalázom magam, és meghajlok az Úr akarata előtt!

Isten áldjon meg!  :016:

Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 17, 22:21:40
Sándor: Igazad van - van mikor Isten nevelési eszközként megengedi a kísértőnek. Úgy mondja a biblia - kikér minket a Sátán, hogy megrostáljon minket (Isten céljára) - és bizony kiad minket.

Annyira nem akartam hozzászólni de nem bírtam ki :nem: szinte tépi a szívemet ez a mondatod. Sándor! Istennek szüksége van a mi nevelésünkhöz a sátánra? Ő nem tud a szeretetével nevelni? A szeretet kiszolgáltat a veszedelemnek? Isten odalök a sátánhoz, hogy jobbá váljunk? Jajjj de fájj ez nekem.

Luk. 22,31-32 Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.  

Ószövetségi Ige ez és Jézus imádkozott Péterért. Jób esete szintén az. Nézzétek meg a levelekben, van -e olyan, hogy kikért a sátán a rostálásra bárkit is? Jézus vére nem volna elég? A sátán ki van vetve a mennyből. Isten a Szeretet! Isten nem haramia! Isten kegyelme nem erről szól amit itt írtál. Kiad a sátánnak. Mi már újjászületett keresztények vagyunk és a sátánnak semmi köze már mihozzánk. Péterék még nem voltak megváltva a vér által. Akkor még a sátán nem volt legyőzve Jézus kereszthalálával.

Drága Sándor testvérem! Te úgy neveled a gyerekeidet, hogy kiszolgáltatod a pedofilnak, csakmert kikérte tőled?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 17, 22:40:17
Mindenkinek!  Nézzük meg a 91. zsoltárt Gondolkodjatok el és kérjétek Istentől a világosságot ebben.

Zsolt. 91,1-2 Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az. Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!
 Ki oltalmában vagyok? A sátánéban? Akkor Isten kiszolgáltat? Hogyan bízhatnák meg benne, ha kiad a sátánnak?

Zsolt. 91,3 Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
 Megszabadadít, de közben nevelési célból oda is lök? Te odalököd a gyerekedet a vonat elé, hogy jó legyen? Te kiszolgáltatod a gonosznak? Akkor te kegyetlen vagy, de Isten soha nem teszi ezt. Az Ő nevelési szándéka nem ilyen.

Zsolt. 91,4 Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és pánczél az ő hűsége.
Hát ilyen az én Istenem! A védelme alatt vagyok és nem kiszolgáltatott a kezei által.
 
Zsolt. 91,5-6  Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, a mely délben pusztít.
Miért nem kell félnem? Mert Isten oltalma van rajtam.
 
Zsolt. 91,7 Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.
 A sátán és démonai elesnek mellőlem, mert Isten védelmez.

Zsolt. 91,8 Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését! 
Ki ez akit látsz? Nem az embert, mert nem vér és test ellen van tusakodásunk.
 
Zsolt. 91,9-11 Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá: Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz; Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban.
Talán ezeken az Igéken kellene megállni mindenkinek.

Zsolt. 91,12 Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.
 Akkor most mi van? Ilyen védelemben vagyok, és közben Isten odalök a sátánnak nevelési célzattal?

Zsolt. 91,14-16 Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.
Hát az én szívem ezketől az Igéktől repes örömében! Ez az én Istenem! Ő ilyen! Ez a Szeretet Istene! A szeretet ezt teszi!

Kérek mindenkit, aki nem ért velem egyet! Írjatok csak 1 Igét, hogy Isten odalökött volna valakit a sátánnak, hogy nevelje azzal? Miért kéri Isten, hogy szeressük egymást, ha Ő ilyen módszerrel nevel? Aggresszívítással? A szeretet erről szólna? Semmi szüksége Istennek erre a gonosz dologra, belemegyünk mi magunk a sátán csapdájába. Azután meg nem győzünk visszamenni az Úrhoz! Igyekszünk alázattal elé menni.  
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 17, 23:17:21
Magda: A félelemmel kapcsolatban azt gondolom, hogy ez nem mindég a kísértőtől jön, vsz egy jó nevelési eszköz is a nevelődésünkben.

Hát még kitől? Isten adná a félelmet? Vagy nevel netán minket más is?  :02:  :nem: Én bizony nem rettegek és nem félek a Szeretettől, Aki maga Isten!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Február 17, 23:27:25

Kérek mindenkit, aki nem ért velem egyet! Írjatok csak 1 Igét, hogy Isten odalökött volna valakit a sátánnak, hogy nevelje azzal? Miért kéri Isten, hogy szeressük egymást, ha Ő ilyen módszerrel nevel? Aggresszívítással? A szeretet erről szólna? Semmi szüksége Istennek erre a gonosz dologra, belemegyünk mi magunk a sátán csapdájába. Azután meg nem győzünk visszamenni az Úrhoz! Igyekszünk alázattal elé menni.  
 

Kedves Mária NINCS ilyen ige, hogy ez lenne a sorsunk, Isten Jézusban sokkal többet adna, csak felkell nönünk  :2smitten:

Köszönöm, amúgy mindig a mi döntésünk kit választunk, de kell, hogy a rosta szóljon, mert legelább figyelmeztet!
Ez egy jó dolog, mert még Isten kezében vagyunk és a Kegyelem az ami nem engedi, hogyátessünk, akkár milyen bajban is vagyunk.

Ő nem akkar senkit a rostára küldeni, de oka van!!!! :igen:

Én sokszor leesttem, vagy elszáltam mint a pelyva, de Isten mindig megerősít!


 :044: Jó éjt nektek  :004:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 17, 23:35:02
t.zoli!  Isten Jézusban sokkal többet adna, csak felkell nönünk 

Igen Zotya! Fel kell nőni ehhez és ennek a megértéséhez is. Köszönöm, valóban így látom én is.

Ott van a baj, hogy nem tudják sokan azt, hogy mi a kegyelem és irgalom jelentése és nem tudják a szívükben, hogy Jézus miért halt meg a golgotán. Mit hordozott el és mit végzett be ott.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 18, 01:49:25
Kedves Sándor.

Mikor Jézus azt mondta Péternek, hogy kikért a sátán, hogy megrostálhasson, akkor egy meg nem tért ember volt.
A új szövetségben nem találok olyan igét, ahol egy megtért embert átadott volna Isten a sátánnak.
Pál megnevez olyan esetet, amikor átadott valakiket a sátánnak:
   
1Tim 1,20   
"Ezek közül való Hümenaiosz és Alexandrosz, akiket átadtam a Sátánnak, hadd tanulják meg, hogy ne káromolják az Istent."

Ők nem voltak megtérve.
Van itt egy másik ige, ami először olvasva bizonyítaná a teóriádat:

1Kor 5,5
"átadjuk az ilyet a Sátánnak, teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján."
 

Itt átad valakiket a sátánnak. Kiket? Egy olyan embereket, akiknek még nincs üdvösségük: "...lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján." ( tehát még nem üdvözült )

Jób esetével sem lehet jönni, mivel egy Ószövetségi esetről van szó. Nem egy megigazított, hanem egy Ábrahám kebelére tartó lélek.

Nincs az új szövetségben olyan ige, ami alátámasztaná azt az elméletet, miszerint egy hívő embert kiszolgáltatna Isten a sátánnak.
Isten megenged bizonyos dolgokat. De nem szolgáltat ki.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Február 18, 06:15:44
 :morning:  :rozsa2:  :?: Hiszem, hogy a TEREMTŐ meghatározott céllal teremtette az embert. Ez több IGÉBEN is bizonyítottnak látom  :036: sőt az egész íráson, és az örökéletet is ehhez kapcsolja az Úr Jézus Krisztus.  :kereszt02: :011: ez az Isten akarata.

Szeretettel: Magda

 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 18, 08:36:03
Szia Magda! Neked is jó reggel! Áldja meg az Úr a napodat sok örömmel!

"Hiszem, hogy a TEREMTŐ meghatározott céllal teremtette az embert"

Igen az Úr egyetlen céllal teremtette az embert! A szeretete, hogy szeressük Őt! Csak ez volt a célja. Az elbukás az nem, de tudta, hogy elbukunk és ezért karkulálta bele a Fiát is mint üdvözítőt. Dicsőség a Magasságosnak!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 18, 08:48:33
t.zoli! Ő nem akkar senkit a rostára küldeni, de oka van!!!!

Nincs oka! Ő szeret és nem bosszul. Ha új teremtés vagy, semmi oka nincs, mert meg vagy váltva a Fiában és Ő már Jézusra néz és nem rád. Az Atya nem egy bűnöst lát már benned. Te tisztán és feddhetetlenül állsz meg előtte. Erre szolgált a vér! Jézus kiontott vére: Megmosott! Tisztára mosott! Nem vagy bűnös ember Isten előtt! Aki vádol, az a sátán.

2 Kor. 5,17 Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.  

Ha még is elkövetsz valamit, az istenfélelem ami benned él, odavisz esdekelve az Atyához. Ez a lelkiismereted. Tehát az istenfélelem bűnbánatot ébreszt benned és megtudod alázni magad a Szelleme által. Másképpen ez nem megy. Csak Jézussal. Ezért nem tudsz már semleges lenni a vétkeid miatt. Soha nem tudod magad jobbá tenni, semmilyen törvénnyel, önmarcangolással...  Az a sok rossz ami velünk történik, természetesen megformál minket. Alázatra visz Isten elé, mert menekülünk az Atyánkhoz ha baj van, de nem Ő idézi elő. Az újjáteremtett szellemünk visz Istenhez. Az felismeri testünk cselekedetét és alázatra visz. Ebben a világban ki vagyunk a rossznak téve. A földi uralom a sátán kezében van. Ennek a világnak a sátán az istene. De nagyobb az, Aki benned van mint aki a világban van!


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 18, 09:17:21
Kedves Testvérek,

Elolvastam figyelmesen minden hozzászólást. A lányomat se (mint ahogy irtam Isten sem) engedem feljebb kísérteni, tehát ne túlozzunk pedofil szintű gonoszsággal. Amikor 3szor szóltam neki, hogy forró a kályha, de nem hitte - oda kellett nyúljon mégis, hogy érezze meg. Ott álltam, végig kellett nézni, annyira makacs volt - hogy nem volt más megoldás. Ott áltam, nehogy a tenyerével nyúljon, csak az ujjával egy kicsit.  Az a kísértő, aki szenvedélyes tanácsos és soha nem mond le rólam - mindíg keres valami szövetséges bennem, amivel kihúzhatna Isten védelme alól. A csodálatos Tanácsost már ismerem, szeretem, és tudom, hogy ki az a másik - aki tönkre tette az életem, de mindíg talál valamit. Én odaírtam az eredeti üzenetembe is - hogy feljebb nem enged, tehát határt húz az én Atyám. Büszkeségem, bizonytalanságom, versengésem akarja megmutatni, ami akadályozza a kapcsolat javítását. Isten megengedi, hogy észrevegyem de azt is kéri, ne kísértsük - szóval nem visszaélni kell. Az a célja a mi Mennyei Édesatyánknak, hogy szorosabban fogjuk a kezét - és akkor elmúlik  félelem. 
Nem kerülhetünk el néhány igét és tudomásul vettem, ki hogy látja ma és hogy értelmezi - mikor Pál a Korintusiaknak ír, nem a világnak ír, hanem egy gyülekezetnek. Az óembert lelkigondozni semmi értelme.
Meg fogja játszani magát, úgy fog csinálni mintha - még igéket is mondogat. Kiadni a sátánnak nevelő célból az nem az, mintha leverni a lábamról a port is. Pál itt szeretetből mondja, hogy jó akkor menj és égesd meg magad - úgyis visszajössz. Most még nem tudja, hogy ajándék az ami érte, javára lesz, de nem Pál szintje, tehát ha menni akar - elereszti, menjen.
Összeszedek néhány igét, hogy pontosan és komolyan végig tudjuk venni.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 18, 09:29:31
Sándor! A lányomat se (mint ahogy irtam Isten sem) engedem feljebb kísérteni, tehát ne túlozzunk pedofil szintű gonoszsággal.

Sándor! Nem túlzás amit írtam, csupán félelmetes nem? Hát te valami ilyesmit teszel azokkal, akikkel azt tanítod, hogy Isten kiszolgáltatja őt a sátánnak! Istennek nincs szüksége a sátán javító nevelő munkájára. A "nem hagy feljebb kisérteni" nem erről szól amit te írsz. Amikor mi belemegyünk a sátán csapdájába, akkor Isten kimenekít abból. Ő mindig fogja a kezünket és nem hagy a sátánéban. A kisértés az a még meg nem törötént esemény. Emlékezz egy egyszerű dologra. Éva kisértése a gyülömölcs és a fa volt. A szemnek kívánsága. Amikor már levette a fáról, az már nem kisértés, hanem maga az engedetlenség volt és azt követte a bűn és az átok. Nos talán így elmélkedj a kisértésen, mert az még nem a tett.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 18, 09:45:55
Kedves Mária,

Azt írod - amikor belemegyünk a Sátán csapdájába - miért engedi? Amit te mondasz - az azt jelenti, hogy ott áll és már nem is megyünk a csapdába, pedig megyünk (ha jól értem te is).
Amikor Évát megkísérti - az a lélek, aki Isten fölé akarta helyezni magát, annyira csodálta már magát hogy teljesen elszállt - ez a kevélység, büszkeség és dicsőségvágy volt. Azt igérte, olyanok leszünk, mint az Isten - tudni fogjuk a jót és a rosszat. Sajnos megtudtuk - csak nincs szétválogatva, hanem még a jót is rosszul értjük. Nem felemelt, hanem lecsúsztunk. Kiprovokálta Évát ez a lélek, Ádám pedig már csak belesétált, ez a lelkület van jelen. Ebből a lelkületből kell visszatérni oda, ahová Isten teremtett bennünket. Nem az ördöggel hadakozni - hanem Istennek hinni.
szeretettel Sándor

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 18, 10:06:24
Sándor: Azt írod - amikor belemegyünk a Sátán csapdájába - miért engedi?

Miért engedi? Mert szabadságom van rá még hívőként is, hogy azt tegyem amit akarok, de nem fog minden használni.

1 Kor. 6,12 Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de én nem adatom valakinek hatalma alá

Sándor: Amit te mondasz - az azt jelenti, hogy ott áll és már nem is megyünk a csapdába, pedig megyünk (ha jól értem te is)

Soha nem mondtam és nem állítottam, hogy mi nem megyünk a csapdába. Azt viszont állítom, hogy nem Isten lök oda.



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 18, 10:11:40
Kedves Mária,

Én sem mondtam, hogy odalök. Azt mondtam, kénytelen megengedni - okulásunkra, de rajta van a keze a kisértésen is és rajtunk is. Én sem odalöktem a lányomat a kályhához.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 18, 10:16:40
Sándor: Igazad van - van mikor Isten nevelési eszközként megengedi a kísértőnek. Úgy mondja a biblia - kikér minket a Sátán, hogy megrostáljon minket (Isten céljára) - és bizony kiad minket.

Te ezt állítottad amit ide tettem ismét. Erre írtam, hogy Isten nem lök oda a sátánnak senkit. A lányodat még akkor sem adnád oda a pedofilnak, ha ő kikérné tőled, igaz? Szereted őt annyira, hogy inkább megvéded még az életed árán is, nem ám kiszolgáltatod. Az Atya ezt tette velük. Az élete árán védelmezett meg minket a haláltól. A sátántól. Most meg kiadna neki, hogy jobbá tegyen minket? Ez nem fér bele Isten szeretetébe!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 18, 10:29:30
Kedves Mária,

Nagyon szeretem mindegyik lányomat. Annyira, hogy még el is engedem, hogy lássa - igazat mondtam, mikor óvni akartam valamitől, de nem hiszi.
Vannak a tékozló fiú is, az Atya kiadja. Csúszik is rendesen lefelé. Van szó bizonyos kohászati technológiáról is a megfelelő tisztaságú nemesfémhez. Vannak igék az újszövetségben is, mikor vigyázni akar ránk, mondok néhányat:
Jel.16,13-14 Láték a sárkány, fenevad és hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijőni. Mert ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek, akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybegyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.

A szentháromság Istent akarja utánozni, megtévesztő módon. Annyira nem a mi szintünk - hogy Isten csak arra tud kérni:
1Ján.4,0 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é, mert sok hamis próféta jött ki a világba.
1Tim.4,1 A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanítására figyelmeznek.

Nekem az a végkövetkeztetésem, hogy egyedül az Ige, Isten Szentlelke és Mennyei Atyám buzgó szeretete az, ami megtart. Semmi esélyem magamtól. Ennek a fórumnak is az kell legyen a célja, vigyázzunk egymásra, minél több igét vizsgáljunk meg - hogy lássuk, mi milyen lélek.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Február 18, 10:43:34
t.zoli! Ő nem akkar senkit a rostára küldeni, de oka van!!!!

Nincs oka! Ő szeret és nem bosszul. Ha új teremtés vagy, semmi oka nincs, mert meg vagy váltva a Fiában és Ő már Jézusra néz és nem rád. Az Atya nem egy bűnöst lát már benned. Te tisztán és feddhetetlenül állsz meg előtte. Erre szolgált a vér! Jézus kiontott vére: Megmosott! Tisztára mosott! Nem vagy bűnös ember Isten előtt! Aki vádol, az a sátán.

2 Kor. 5,17 Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.  
Ha még is elkövetsz valamit, az istenfélelem ami benned él, odavisz esdekelve az Atyához. Ez a lelkiismereted. Tehát az istenfélelem bűnbánatot ébreszt benned és megtudod alázni magad a Szelleme által. Másképpen ez nem megy. Csak Jézussal. Ezért nem tudsz már semleges lenni a vétkeid miatt. Soha nem tudod magad jobbá tenni, semmilyen törvénnyel, önmarcangolással...  Az a sok rossz ami velünk történik, természetesen megformál minket. Alázatra visz Isten elé, mert menekülünk az Atyánkhoz ha baj van, de nem Ő idézi elő. Az újjáteremtett szellemünk visz Istenhez. Az felismeri testünk cselekedetét és alázatra visz. Ebben a világban ki vagyunk a rossznak téve. A földi uralom a sátán kezében van. Ennek a világnak a sátán az istene. De nagyobb az, Aki benned van mint aki a világban van!

De, Mária, ne úgy nézzük, hogy bosszúállás,mert nem az!! A rostálás műveletével nem vagy képben, kérdem én hogy müködik szerinted :? :Szerinted nem kell, de, Igenis kell, mert még túlkapások lehetenek!. Emberből vagyunk, ezt ne feledjük!Antee írta, Péterről, hogy imátkozik,...hogy ne fogyon el a te hited, nálad nincs ilyen?
Én erre értem, Újteremtés vagyunk, de ne menjünk az elejére vissza, hanem a rostálás mint műveletnél maradjuk.
A Hitünk rostájánál, mit engedünk és mit nem!!!

 :2angel:   :044:  Shalom: Zotya   :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: éci - 2008 Február 18, 10:51:41
Mi ez a Hit rostálás ,a Hit ott kezdődik ahol ismerik Isten akaratát.Legyen a ti hitetek szerint,minden lehetséges a Hivőnek.amen Halleluja :028:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 18, 11:11:15
Sándor írta: Nagyon szeretem mindegyik lányomat. Annyira, hogy még el is engedem, hogy lássa - igazat mondtam, mikor óvni akartam valamitől, de nem hiszi.

Nem erről van szó, megit elmész máshová. Isten ezt teszi velünk, de te nem erről írtál. Te azt írtad: Igazad van - van mikor Isten nevelési eszközként megengedi a kísértőnek. Úgy mondja a biblia - kikér minket a Sátán, hogy megrostáljon minket (Isten céljára) - és bizony kiad minket.

Ez az állítás nem igaz! Teljesen más, hogy megengedi, hogy bajba jussunk és más, hogy kiszolgáltat neki a a bajnak!

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 18, 11:34:42
Kedves Mária,

Ahogy mondtam, máshogy értelmezzük - de kérlek ne haragudj ezért rám. Szerintem kiadta - de imádkozott érte. A Sátán jövőbeni sorsáról is számomra egyértelmű üzenet van az igében és az elnevezései sem igéretesek. Nem szeretnélek unszolni és szerintem mindent elmondtunk, ahogy ma látjuk.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 18, 11:41:56
Sámdor: Szerintem kiadta - de imádkozott érte.

Látod, csak szeritned. Ez elmélettan és belemagyrázás. Az ige szerint viszont nem, mert akkor miért kéri az Atyát Jézus? Hiszen Ők egyakaraton voltak. De mint mondtam, Péter az ó szöv-ben élt és nem a kegyelemben ekkor még. Ha Isten kiszolgált a sátánnak nevelési célzatból, akkor minek van a Megváltás, a kegyelem, ha még minden a régi minden? A Biblia azt írja újjá lett minden. Ebben belefér az is, hogy semmi közünk a volt atyánkhoz a sátánhoz. Akkor miért nevelne ő még minket? Hu ez badarság.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Február 18, 11:57:22
:morning:  :rozsa2:  :?: Hiszem, hogy a TEREMTŐ meghatározott céllal teremtette az embert. Ez több IGÉBEN is bizonyítottnak látom  :036: sőt az egész íráson, és az örökéletet is ehhez kapcsolja az Úr Jézus Krisztus.  :kereszt02: :011: ez az Isten akarata.

Szeretettel: Magda

 :084:

Igen nagyon fontos, amit leírsz kedves Mária.

Kérlek mutasd meg azt az igét, amikor ehhez kapcsolja az Úr Jézus Krisztus az örökéletet

Szeretettel:

Magda

:084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 18, 12:03:29
Magda!

 :?:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Február 18, 12:07:59
Magda!

 :?:

Nagyon szeretlek kedves Mária

 :042:

Jn 17,3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 18, 12:12:01
Kedves Magda,

Kérlek - nem bántani akarlak - csak életbevágóan fontos kérdéseket beszélünk meg, még akkor is, ha nem értünk egyet. Megfelelő alázat kell és talán le is kellene venni a sarut. Tényleg ne haragudj, kérlek jól érts.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 18, 12:40:00
Magda! Csupán a kérdőjelem azt fejezte ki, nem értettem mit akartál a te idézetedre.. Köszönöm, hogy szeretsz detto.  :D  :rozsa:

Sándor! Ugye ez a felhívás, nem arra szólítja fel Magda testvérünket, hogy ő nem szólhat bele? Mert az lesúlytana engem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 18, 13:21:10
Nem, csak az ugráló figurák kicsit zavartak ennél a kérdésnél.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 18, 14:18:45
Sándor írta: Nem, csak az ugráló figurák kicsit zavartak ennél a kérdésnél.

Mi? Ezt nem értem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 18, 15:05:43
smily
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 18, 15:11:19
Sándor testvérem! Azt értettem, csak azt nem, kinek írtad.  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 18, 15:18:27
Magda testvérünknek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 18, 22:12:45
Bocsika, már értem. Áldjon az Úr!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Február 22, 07:12:21
A KERESZTYÉN EMBER
   Az embert nem valamilyen viselkedés, hanem valamilyen viszony teszi keresztyénné. Nem a bibliai szabályok betartása tesz minket jó emberekké és nem kell ahhoz keresztyénnek lenni, hogy valaki jó ember legyen, hanem abban áll a keresztyén ember jó mivolta, hogy megkísérli visszatükrözni Isten szeretetét amelyet korábban Tőle kapott. Sokan a keresztyén életet egy normák és előírások által szigorúan rendszabályozott életnek képzelik és azt hiszik, hogy a Biblia parancsolatjai megakadályozzák, hogy a keresztyén ember élvezze az életet. Pedig pontosan az ellenkezője az igaz. Ugyanis a parancsolatok nem akadályai, hanem segítői a szabadságra vezető útnak, mivel életünk számos helyzetében gyors és biztos cselekvést tesz lehetővé. A parancsolatok nem elvenni akarnak tőlünk, hanem megajándékozni akarnak bennünket valamivel. A keresztyén ember sem tudja mindig, hogy mi a jó és helyes, ám a Biblia megbízható útmutató e téren, mivel Isten olyan értékrendet fektetett le benne, ami ide s tova kétezer éve nem avult el. De a Biblia parancsainak betartása sem tesz minket „jó” emberekké. Hasonlóan a gépkocsivezetőhöz, aki annak ellenére, hogy teljes egészében betartja a közlekedésrendészeti törvényeket, csupán ez a cselekedete még nem teszi őt jó gépkocsivezetővé. A keresztyén lét azt jelenti, hogy Isten, a bocsánatkérésünk után új életstílust alakít ki bennünk, ami totálisan elkülönül a korábbi életünktől, de elkülönül attól is, ahogyan a hitetlen emberek élnek.
   És miről lehet felismerni egy embert mint keresztyént, ha éppen nem olvassa a Bibliát, vagy nem imádkozik? Nos, például arról, hogy másképpen viselkedik a társadalmunk mai bálványaival, (pénz, hírnév, üzlet stb.) mint a hitetlen ember. Azután, gyakran beszél Istenéről, hitéről, a Bibliáról. Ezenkívül a hívő embert arról is meg lehet ismerni, hogy nem önmaga hozza meg döntéseit, hanem előbb Istene elé viszi a problémáját. A keresztyén embernek a megtéréssel, addig soha nem ismert öröm költözik a szívébe, ezért az életét a derű és a mély öröm határozza meg. És mivel a keresztyén ember sem kerülheti el azt, hogy időnként konfliktusba keveredjen, abban különbözik még a hitetlenektől, hogy szigorúan különbséget tesz az ügy és a személy között. A keresztyén ember mindig ragaszkodik a jézusi életideálhoz még akkor is, ha tudja, hogy sohasem érheti el azt, mert ez az az irány, aminek követésével válik az élet igazán élhető életté.
   A keresztyén élet tehát nem abban áll, amit teszünk, hanem, hogy Jézus Krisztus által közvetített személyes kapcsolatban vagyunk-e Istennel.

 :D

Igen és Ámen

 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: mmarietta70 - 2008 Február 24, 15:50:54
Ef 4,29-32.
29 Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon
azokra, akik hallják.
30 És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára.
31 Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt.
32 Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.
 

INKÁBB DICSÉRNI
Aki aggódik szívében, az levertté lesz, a jó szó viszont felvidítja. (Péld 12,25)  

Gyorsan odalapoztam az újságban a sportoldalra, mert kíváncsi voltam, mi történt a krikett meccsen. "Muralitharannak 10 kapura lövés sem sikerült" hirdették nagybetűkkel a címlapon. Muralitharan volt a sztár dobójátékos a Sri Lanka-i krikett csapatban. A cikkben - sokkal lejjebb, és jóval kisebb betűkkel - arról is tudósítottak, hogy Muralitharan azért jó néhány gólt dobott. Mélységes felháborodás uralkodott el rajtam. Miért azt emelik ki a főcímben, ami nem sikerült ennek a játékosnak? Miért nem dicséri meg az újságíró azért,amit a csapatért tett? Ekkor hirtelen eszembe jutott a tegnap este otthon történt dolog. Hibásnak tartottam a férjemet, mert elfelejtett megvenni egyvalamit az élelmiszerboltban. Haragom most rögtön alábbhagyott, amint rádöbbentem, hogy meg sem köszöntem a férjemnek, hogy sok szatyor bolti holmit  hazacipelt. Mielőtt egy "Kérlek, ne haragudj!" és egy "Köszönöm" szóval elintéztem volna ezt a hibámat a férjemmel, arra kértem Istent, emlékeztessen mindig arra, hogy a szőrszálhasogatás, és a kritika helyett inkább a másik megdicsérését válasszam.

Imádság: Urunk, segíts, hogy bátorító szavakat használjunk  embertársaink felé. Ámen.  

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: mmarietta70 - 2008 Február 24, 15:58:49
Közérdekű számok
Sok anyag érkezik naponta e-mailen, ezek zöme érdektelen. Igen ritka az olyan, mint ez itt alább.

Sürgős hívószámok:

Ha szomorú vagy, hívd a Jn .14-et!
Ha valaki cserbenhagy, hívd a Zsolt .27-et!
Ha termékenyebb szeretnél lenni, hívd a Jn. 15 -öt!
Ha bűnt követtél el, hívd a Zsolt .51-et!
Ha aggódsz valami miatt, hívd a Mt .6:19-34-et!
Ha veszélyben vagy, hívd a Zsolt .91-et!
Amikor Istent távolinak érzed, hívd a Zsolt .139-et!
Ha hitednek erősítésre van szüksége , hívd a Zsid 11-et!
Ha magányos vagy, hívd a Zsolt 23-at!
Ha keserű és kritikus lettél, hívd az 1Kor 13-at!
Ha szeretnél megnyugodni, hívd a Mt 11:25-30-at!
Ha a világ nagyobbnak tűnik Istennél, hívd a Zsolt 90-et!
Ha honvágyad van, hívd a Zsolt 121-et!
Ha imáid gyengék és önzőek, hívd a Zsolt 67-et!
Ha bátorításra van szükséged, hívd a Józs 1 -et!
Ha depresszióba estél, hívd a Zsolt 27-et!
Ha elvesztetted a bizalmadat az emberekben, hívd az 1Kor 13-at!
Ha az emberek rosszindulatúnak tűnnek, hívd a Jn 15-öt!
Ha elcsüggedtél a munkádban, hívd a Zsolt 126-ot!


Figyelem!
Ezeket a számokat személyesen hívd, ne valamelyik asszisztenseddel!
Minden vonal 0-24 óráig hívható.
Oszd meg ismerőseiddel ezeket a fontos életmentő számokat!


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 27, 09:00:56
Kedves Testvérek - a mi Urunk szeretetét az Efezusi Levél 6,12-17 szakasza alapján szeretném folytatni. Ha megértjük Isten szeretetét, megújul az elménk a Lélek által. Mielőtt öltözni kezdenénk szeretnék egy kis bevezőt, miszerint a mi Urunk tudja, hogy erönk felett való út áll előttünk, ezért készíti elő ezt nekünk. Védelembe, biztonságba akar minket helyezni - és ebben a fegyverekben, öltözetben boldogan megyünk a cél felé. Ezt szeretné. Elöször az előttünk álló út szereplőit szeretném átvenni - úgy nagyjából - a különféle ruhadaraboknál úgyis részletesen megnézzük, miért is kell, mi az oka, tényleg nem fölösleges - és le sem akarjuk venni. Azt is szeretném elmondani, ne egymást figyelgessük - hanem egyfelé nézzünk. Kértem Istent, legyek egyszerű és érthető - tudom, hogy mosolygott. Minket egyedül Isten szeret igazán, Ő az aki ért hozzánk és az Ő szava teremtő szó. Szükségünk van táplálékra és élő vizre minden nap.

Mivel nem test és vér ellen van nekünk tusakodásunk - először kezdjük a két lelki hatalommal. Van a mi szerető Atyánk, aki nagyobb mindenkinél és van a Sátán és serege (1/3), aki Isten örömét akarja elrontani, a mi életünket tökretenni és eltéríteni minket a céltól, kihozni minket Isten szeretetéből, megtéveszteni minket - mintha Isten lenne - nagyvonalakban ennyi. És vagyunk mi - akik úgy lettünk teremtve, hogy elhiszünk sok mindent - mert hit nélkül nem működünk. Mindig kell valami, amitől az akaratunk, gondolatunk, érzelmeink mozgásba jönnek és hajt minket, uralja a cselekedetünket stb.
Egyelőre olvassa el mindenki az Ef.6,12-17 szakaszt.

szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 28, 09:46:10
A szereplők ismertetése után szeretnék még általános tényeket szeretnék leírni, mielőtt személyes bizonyságomba kezdenék. Az Isten célja, hogy nem az ördög eszközeivel - az igéret földjére elvigyen, az Ördög célja pedig ezt megakadályozni, megnehezíteni és megtéveszteni bennünket. Az igeszakasz
úgy kezdődik - MERT NEM - ami jelzi, hogy nem úgy, ahogy gondoltuk. Isten, mikor a népét kihozta a rabságból és láttuk, a Fáraó soha nem adja fel - a páskha bárány vérével megjelölt népe, eszi a bárányt - és az indulásra felövezve - (2Móz.12,11) - Derekatok felövezve, sauitok lábatokon és pálcáitok kezetekbe. Semmi másra nem lesz szükség. Sajnos sok mindenre fel vagyunk már övezve, nagyon sokféle cipőnk van és a kezünk is tele. A tusakodásunk akkor kezdődik, ha Isten egy újat kezd velünk, Isteni természet részesévé fogan bennünk egy eddig nem létező, ha már vágyunk valami másra. A másik szellemi hatalom már előre felövezett minket, óriási páncélokat cipelünk, nyulcipőtől az ólómbakancsig minden rajtunk. Az Új Teremtés, új természet és a régi óemberünk együtt indul el a vándorlásra. Mindkét lélek, szellemi hatalom jelen van.
Minkét természetem felköti a gatyót - és sajnos mi így indulunk. Az óemberem is szeretne a mennybe jutni, pedig semmi jó nem vár ott rá, azt hiszi, ott is munkálkodni tud majd - ezért, vagy pedig meg akarja akadályozni - hogy odajussak - mert teljesen érdemtelen ez nekem, mivel már nagyon sokat vétettem Isten ellen - de ott van a váltság (majd a sisak). Az Ördög egyre kétségbeesettebben, egyre inkább feldühitve munkálkodik - ami egyre jobban leleplezi, Isten szép lassan gyujtja fel a lámpákat, egyre jobban látjuk. Ez az út van elkészítve nekünk - mig célba érünk.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: éci - 2008 Február 28, 10:29:15
Drága Sándor!
Ha te újjászületett keresztény vagy,akkor egyértelmü Új ember vagy a régi elmult nem?Mit cipelsz te még mindig Új emberként?Te már megvagy váltva,már most örök életed van .Az örök életet nem akkor nyerjük el ,amikor a mennyországba leszünk,hanem már most megvan nekünk a Krisztusban.
'jános 5,13
Ezeket irtam néktek,akik hisztek az Isten Fiának nevében,hogy tudjátok meg ,hogy örök életetek VAN és hogy higgyetek az Isten Fiának nevében.Látod a jelen időt a vers szövegében?...általmentünk a halálból a szellemi halálból az életbe....1Ján 3 ,14 .Jézus azt mondta "...én azért jöttem,hogy életük legyen, és bővölködjenek"János 10,10.
" A régiek elmúltak ,imé újjá lett minden".Mi már most Győztesek vagyunk,"Ha Isten velünk ,kicsoda ellenünk"Róm. 8,31.
Szeretettel Éci :028: :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 28, 11:01:31
Folytatva az igénket - , hogy ne tanításnak vegye senki, személyes bizonyságtételemet szeretném folytatni. Az ige úgy szól - Mert nem test és vér ellen van nékünk tusakodásunk. Tusakodásom. Amikor Isten egy új természettel ajándékozott meg, előzőleg vágy volt bennem, hogy valamire vágytam, amit nem tudtam megfogalmazni, ha kérdezte volna valaki - nem tudtam volna válaszolni - mi is az. Ma egy kicsit olyan Jákob vágyához hasonló ez, amire vágyott és üldözte, kergette - végül megkapta, hiába futott, hiába akarta. Tusakodás mindíg 2 fél között zajlik. Az elején emlékszem - nem mertem mondani senkinek, inkább próbáltam úgy csinálni, mint a többiek - de ez csak utánzat volt, nem tartottam ott. Egy olyan élet kezdete - amit már az elején el akart taposni a hamis bűntudat, a megbocsátás kiérdemlése, a megfelelni akarás, a megtenni a magamét - és az óemberem minden módon "rásegített". A gonoszság lelke - aki Mózes születése előtt már ki akart irtani minden kisfiút, vagy Jézus születésekor is a 2 év alatti kisfiúkat legyilkoltatja - és nem rendült meg akkor sem. Embereket övez fel a látható világban is, hogy lássunk jól. Minden cselekedet mögött szellemi hatalom áll. Nincs az embernek semmi cselekedete ami ettől független lehet. Kisfiúkat legyilkolni - meg se rendüljön, embereket készít fel, hogy végrehajtsák.
Az én új természetem - és a már felövezett óemberem - tusakodása valósággá vált. Isten azért készít fel és öltözetet ad, mivel nem játék, életbevágóan szükség lesz rá.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 28, 11:25:29
1Móz 2:18. És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. 
1Móz 2:20. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala


Amikor Isten Ádámnak társat keresett, akkor nem talált. Vajon miért nem? Mert az állatokat Ádám alá rendelte. Uralkodhatott felettük. Olyan nem volt, aki Ádámmal egyenrangú lett volna. A társ mit is jelent? Alá van rendelve valakinek? Nem! A társ, az egyenlőarányban van. Felestárs. Namármost, Isten Évát nem Ádám alá rendelte, nem  a lábtörlőjének, hanem társának. Sok férfi összekeveri ezt a poziciót és a feleségét maga alá rendeli. - Sok nő viszont azt hiszi a férfi az alárendelt. Maradjunk a férfiaknál. A férj a feje a feleségének, de nem ő írányít mindent önzően és nem az övé az utolsó szó. A fej, nem működik önmagában, szükséges a test is, hogy együtt végezzenek munkát. Megbeszélik, hogy hogyan és miképpen. A test is így működik, egységben. Egyáltalán nem biztos, hogy mindig a férj tud jó döntést hozni. A jó társak megbeszélnek mindent, és ha nem egyeznek, akkor menjenek Isten elé azzal, mielőtt hajba kapnak. - Én gyakorlom ezt a párommal már. Ha a feleség elront valamit és bűnt követ el, pl. házasságtörést, a férj ezért nem lesz felelős Isten előtt. Ellenben ha a férj megtagadja mondjuk haragból a házzasági kötelezettségét, és ezzell hajtja bele a házasságtörésbe, akkor már felelős. Mivel szabad akarata van mindenkinek, mindenki maga felel a saját sorsáért. Ha ez nem így lenne, hanem mindenért amit az asszony rosszul csinál, a férj lenne a felelős akkor senki nem merne házasságra lépni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sion42 - 2008 Február 28, 11:57:05
Kedves Mária!



Egyértelműen egyenrangúság van a férfi és az asszony között. Nincs birtokviszony, hanem egymás mellé rendelés van. Istennek az a parancsa, hogy sem a férfi, sem a nő nem úra testének, hanem a másik fél az, az sem jelent tulajdonosi jogot, sem alá-fölé rendeltséget. Isten itt inkább tanácsol, okít, mert tudja jól, hogy az embernek szüksége van a másikra és jogtalan lenne egymástól megvonni bízonyos örömöket.
Úgy gondolom, hogy ez, hogy ne vonjátok meg magatokat egymástól nem merül ki a szexuális kapcsolatban, hanem minden területen meg kell adnunk a másiknak ami jár neki ( szeretet, türelem, gondoskodás, stb.)
Én úgy látom, hogy akkor tud az ember, mondjuk egy férfi helyesen a feleségéhez közeledni, ha elsősorban nem a feleséget, anyát látja benne, hanem elsősorban az embert.Ezt pedig csak a szeretet tudja elvégezni bennünk.

Szeretettel


Gábor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 28, 14:40:43
Visszatérve igénkhez - mivel nem test és vér ellen, hanem .. és jön egy felsorolás. Van nékünk tusakodásunk. Fejedelemség (nem a király), hatalmasság (nagyra nőtt), sötétség világbírói, a gonoszság lelkei ellen, amelyek a magasságban vannak. Olvastam ezt régen is - magas volt nekem. Egyet értettem, nem az én szintem - és lelki síkon, a láthatatlanban munkálkodik - mégis látható majd a gyümölcse.
A régi természetem, amit a felsorolt 4 hatalmasság szépen kimunkált, szépen be is csomagolva vitt, hogy ne legyen nekem szükségem Istenre, eszembe se jusson - mivel ilyen az élet, ezt látom magam körül. A legnehezebben nem a rossz tulajdonságaim beismerése volt, hanem a jók. Az óemberi szeretet. Az az óemberi segítőkészség, az a szeretet elvárás és a jókodásaim - amikkel semmi bajom nem volt, még különbnek is tartottam magam. Amik úgy elvárással voltak finoman megspékelve, úgy szaga volt, de nem éreztem. Aki szomjúhozta, hogy megdicsérjék - és meg is szolgálta. Adott is indokot. Az okos ötletek - amik akkor is jók, ha nem sikerült - mert hát vannak véletlenek. Az, hogy a valós bűnöket kimagyaráztam, átírtam és átfestettem - még meg is nyugtatott régen. Elhitettem mással is, nem tehettem róla - mások kergettek bele. Mindíg volt menekülés - a rókának barlangja nagyon sok kijárattal. Leleményesen, kultúráltan és hitelesen hamisnak lenni. Nem fogtam fel, mekkora bajban vagyok. Az ördög szépen vitt, de Isten belenyúlt az életembe. Igékkel - ami éleszteni kezdett egy egészen mást.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 28, 15:37:43
 Tudok olyan pünki kereszténycsaládokat, ahol az asszony alá van rendelve a férje kénye - kedvére, mondván a nő teremtetett utolsónak, mintha az valami bűn lenne. Meghát a nő, - Éva elbukott. Arra is hivatkoznak, hogy a nő feje a férje és a feleség szerepe az alárendeltség. Ez valóban a szeretetről szólna? Ha szeretem a feleségemet, akkor annak nem a "halgass én beszélek" a neve, vagy cseléd, hanem különbnek tartom magamnál. Sőt, az első falatot is odaadja a szeretet önzetlenül a másiknak. Ezeknél a házasságoknál nem ezt látom. Haptákban áll a feleség, hogy kiszolgálja a férjét és lessi a gondolatát. Csak azt teheti, amit a férfi mond neki. Amit ő ellenez, azt nem teheti meg és kész. Hol kezdődik az alázat ilyen esetekben? Hol a határ, amikor azt kell mondani a feleségnek, hogy nem vagyok a rabszolgád? Mikor kell azt mondani, hogy "Férjem! Ezt nem teszem meg!"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 28, 15:48:08
Kedves Mária,

Látom, nagyon fel vagy zaklatva - teljesen igazad van, amiket írsz egy nagyon torz állapot és ha még igét is mondanak, akkor teljesen félreértették. A férj feje a feleségnek - ha az a férj Isten által vezérelt vagy ha nem - egyaránt, mivel Isten így alkotta meg. Meg is látszik majd. Nagyon szomorú képeket láthatunk - mikor a lusta férj a feleséget kényszerpályára teszi, te úgy is jobban tudod csomagolásban valójában cserben hagyás ez a történet, vagy az uralkodó férj megnyomorítja a feleségét.
Isten egy testből teremtette a férfit és a nőt - Ádám bordájából - és egybeszerkeszti őket újra, egy testté. Nagy titok ez, Isten munkája. Nem rossz nőnek lenni ebben, férfinak sem. A párválasztás rovatban már érintettem ezt a kérdést - a felelős a férfi. Látjuk, hogy Ádámot hívja Isten, pedig látott mindent. Nem főnök, felelős. Amíg a férfi nincs a helyén, a nő sincs. Nem megy emberi erővel. Kérni kell. Úgy is mondhatnám - bár nem szívesen teszem, csak hogy érthetőbb legyek - fejétől bűzlik a hal. (bocsánat)
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 28, 15:57:52
Kedves Testvérek, folytatnám a fegyverzet, ruházat témaköröm a saját életemen keresztül.
Kegyelem, ha már bűnlátásra jut az ember, nem eltusolni, sőt már érdemnek akarja tartani - hanem meglátja. Sok emberrel beszélgetek - egyik sem bűnös. Ügyes, vagy élelmes - de nem bűnös. Ez a sötétség, a gonoszság világbíróinak a szintje, a gonoszság nem akar foglalkozni azzal, minek milyen következménye van - a fejedelemség, akinek senki nem mondja meg az igazat, mert nem tűri. Az igazat ne lássuk, ne vegyük komolyan, vagy magyarázzuk ki. Az Igazság pedig eljött a világba. Az utolsó itéletet megelőzi sok kicsi, ezért utolsó - és nem egyetlen. Ami belőlem jön, azt nem tudom legyőzni azzal, ami bennem van - hacsak nem történik valami bennem, ami erősebb, különben úgy maradok, maximum megjátszom - de nem nyugtat már meg, Isten tanít kérni. Tanít - hogy kommunikáljunk, beszéljünk. Mutatja és én kérdezek, kérek - és von magához. Az igéretei kezdenek el éltetni.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 28, 18:37:19
Sándor írta: Kedves Mária,

Látom, nagyon fel vagy zaklatva


Kedves Sándor! Te ezt miből vontad le?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Február 28, 23:40:04
Sziasztok!  :05:

Valószínü Sándor azért hitte (mert az Ő részéről lezártnak tekintette), ezért is tért vissza az igetanulmányozásra, azonban te folytattad a lezáratlan témát. Jó ha tisztázva van, de értelmetlen ha mindenki fújja a magáét. :088:

Az én véleményem:

A feleség egy hatalmas ajándék az Úrtól. A férfi oldalbordájából formálta és nem a talpából. Egy segítőtárs, aki kicsit sem kevesebb mint a férfi (persze nem is több). Isten szemében is egyenértékű.
A nő másabb személyiség, amit az Úr formált szándékosan abból a célból, hogy a férfi boldoggá tehesse szeretetével, odafigyelésével, gondoskodásával, megértésével. Van, aki ezeket a tulajdonságokat negatívumnak fogja fel és változtatni akarja a nőben.
Közben a férfinak kellene változnia.

A férfi nem felelős mindenben a feleségéért. A feleségnek is egy bűnös teste van, amit szabadjára engedhet (a férfi bűnétől, cselekvésétől független).
Azonban nagy arányban a férfi a felelős a feleségért, főképpen ha a feleség teljesen alárendelte magát a férjének.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Február 29, 07:21:47
 :D

4.Mózes 30, 7-8

Izgalmas szellemi törvény, amit folyamatosan tapasztalok.


 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Február 29, 09:25:03
Anti!  :D  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 29, 09:47:39
Az Ef.6,12 -ből úgy jutottam tovább, mikor a "mert nem, ...hanem" fordulatot megértettem. Levegőbeli hatalmasságok ellen nem úgy harcolok, hogy csapkodok a levegőbe. A kettősség bennem van, ott van Jákób, aki vágyik és ott van Ézsau is, aki egészen más. Az az új, aki később jött, Ézsau után - egy újat hozott ott belül. Felövezni magam az igazsággal - úgy tudnám elmondani, mikor este, hason fekszem és úgy lélekben ott állok az én Uram előtt, végiggondolom a napomat, mint egy gyermek (nem gyermeteg), aki úgy jött ahhoz, aki vonzza, mert valami egészen más, egészen új és olyan jó, hogy valóságosan is megtapasztalom egyre gyakrabban - és úgy bejönnek gondolatok, úgy megzavarni ezt az időt - és nem ezt akarom, hanem úgy tényleg csönd legyen minden más vonatkozásban - mégis bejönnek. Valahogy ilyen ez a hit harca. Ragaszkodom, nem akarok elkalandozni, nem engedek - hanem azt a meghittséget, azt a bizalmas, személyes előtte állást AKAROM, ami felüditi a lelkem. Nem információkat adok az én Uramnak, tud mindent, tudom. Egészen más célja van - és minden előtte eltöltött idő a cél felé visz.
Bizonyosság lesz a hitből, a reményből valóság - és ez tart meg. Nem hőmérözöm magam, hogy elég jó hivő vagyok-e már. Nem úgy nézem már, hogy jajj tetszem-e Istennek, hanem ott vagyok előtte, aki szeret és felövez, rámadja a mellvértet. Le sem veheti rólam senki. Olyan bolondok a Krisztusért - és nagyon jó ez. Mennyit lamentáltam, mérlegeltem - nem tudom hogy csinálta, a szeretetével, ott bennem.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Február 29, 14:16:41
A levegőbeli hatalmasság mindíg szövetségest keres, hogy Isten tervét nehezítse, meghiusítsa - és sajnos gyakran talál is. Ő formálta, szerinte való és bizony mozdul is, gyorsabban mint kellene. Ezt a testvérek már sokszor látták tőlem a fórumon is.(óemberem) Az igeversekből néhány fordulatot kimásolnék ide: - annakokáért - ellenállhassatok, megállhassatok, álljatok elő - szóval csupa olyan helyzet, hogy valami oknál fogva nem fogok tudni magamtól. Sokszor harcoltam és elbuktam. Sokszor meg akartam állni és elestem. Annakokáért, ha a levegőbeli hatalmasságok közötti harcban veszek részt - a menekülési útirány, az erősebbhez tartozni és nem felvenni azt a harcot, ami nem az én szintem. Az igazság mellvasa - hogy én elbuknék, de Isten megtart. Ez az igazság. Felöveztem magam, de nem jutottam előre, inkább félre vagy méghátrébb. Isten védelméből akar kizökkenteni - belülről. Néha a fejemhez kapok - és az üdvösség sisakja is kell, és újra meg vagyok hatva, ott vagyok Isten tenyerén, aki megfésül úgy belül, mikor összekócolt valami vihar - ott kivül. Sokszor át kellett már venni, hitemnek nem a buzgóság a mértékegysége, hanem a tárgya. A mindenható Istenem.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 01, 08:19:42
Ha kicsit hosszúra nyúlt volna a bevezető - elnézést kérnék, tehát rátérnék az igére.
Álljatok hát elő, körülövezvén derekatokat igazlelkűséggel és felöltözvén az igazságnak mellvasába.
Ha világos lett számomra, hogy nincs igazságom - mikor azzal állok elő, hogy nincs, akkor tudom felvenni. Az az én Igazságom, hogy Jézus az én Uram. A Jel.1.13-ban ott van az igazság övében, amint a gyülekezetei között teljes öltözetben pásztorolja az övéit. Addig nem állok elő ide, amig a magamét hajtogatom. Az igazság mellvasa, felövezve - rajtam, ezzel kerül rám. Rendíthetetlenül (ahogy az 1Pét.1,13 ban is - elmém derekát felövezvén, józan legyek, és rendíthetetlenül ebben reménykedjek, mert más igazság nincs. Ne tántorogjak, ne sántikáljak kétfelé - mert nem visz jófelé.
Ez a felövezés - hogy minden más hatás, szándék nem tántoríthat el. Valójában egy folyamatos felövezésben kellene lennünk, állandó stresszel - amit figyelgetni, nehogy a sátán támadása felkészületlenül érjen - tönkremennénk. Isten sok helyen elmondja, felövez.(Zsolt 18,33, Péld.31,17.. Én pedig, mikor Isten megérteti velem - látom is. Már akkor felövezett, mikor nem ismertem.(Ezs.45,5)
Csak azt hittem, véletlen.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: GLD46 - 2008 Március 01, 13:17:42
Kedves Sándor!

Már régóta figyelem a hozzászólásaidat.
Számomra nagyon építő jellegűek, amit ezúton szeretnék megköszönni.
Igaz, nem ide tartozik, de szeretném megosztani az örömömet.
Tamás és Trixi meghívott gyermekek közti szolgálatra 1 hétre Biatorbágyra.

Kívánok Istentől megáldott szolgálatokat!

Testvéri szeretettel: GLD46
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Március 01, 14:26:23
De jóóó... :2angel:

Kedves GLD46!

Veled örülök az örömödnek...  :2smitten:
Az Úr áldja meg gazdagon azt a biatorbágyi alkalmat is... és minden ott történő eseményt...
No meg mindnyájunkat mindenhol...bárhol is vagyunk...bárhol is szolgálunk...bármit is teszünk... :2angel:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Március 02, 17:45:07
Mivel épp a "mi újságban" a belső békességről beszéltünk... eszembe jutott ez a kis történet... gondoltam megosztom veletek...


„Évekkel ezelőtt H.A. Ironside felejthetetlen történetet mondott el egy ausztráliai özvegyről. Ez a hölgy istenfélő asszony volt. Életét az Úrba vetett megingathatatlan hit és a feltétlen engedelmesség jellemezte iránta.
Amikor meghalt a férje, ott maradt öt fiúval, akiket fel kellett nevelnie. A 146. zsolt 9. verséből merített erőt: „Az Úr… támogatja az árvát és az özvegyet”. Ezt az igéretet magáénak vallotta. A fiúk abban a nagy kiváltságban részesültek, hogy anyjuk „az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel nevelte őket. Később elfogadták Jézus Krisztus mint Urukat és Üdvözítőjüket.
Azután kitört a háború és az öt fiatalember válaszolt hazája hívó szavára. Talán a saját kérésükre ugyanabba az ezredbe osztották be őket. Anyjuk nap mint nap az Úrnak ajánlotta őket, életüket az Ő gondjaira és gondviselésére bízva. 
Egy nap kinézett az ablakon, és látta, hogy a falú lelkésze jön, akit azzal bíztak meg, hogy értesítse a családokat, ha szeretteik meghaltak, vagy eltűntek a harcokban. A lelkész kezében egy sárga távirat.
 Úgy tűnt megáll az idő. Az asszony végre megkérdezte:
„Melyik?”
A lelkésznek nehéz volt válaszolnia… végül kinyögte:
„Mind az öt.”
Az asszony arca elsápadt. Álla remegett. Szemei megteltek könnyekkel. Ekkor ezt mondta a rá jellemző bizakodó szellemben:
„Mind az Úré volt. Magához vette őket, hogy Vele legyenek.”
Mind a ketten letérdeltek imádkozni.
„Nem volt hisztéria, sem kesergés, sem panaszkodás. Amikor hazájuk hívására elmentek otthonról, akkor a szövetséget megtartó Istenre bízta őket, és jobban ismerte az Üdvözítőt, semhogy kétségbe vonja szeretetét és bölcsességét. Olyan béke honolt a szívében, ami meghaladja az értelmet, és bizonyságtétele többet jelentett a faluban, mint az évek során tartott összes szentbeszéd.”

William MacDonald: „Rendkívüli életek”


Igen... ilyen egy Jézusban elrejtett rendkívüli élet...ami belső békéről beszél... nem tudom, ha belegondolok a helyzetébe... hogy éltem volna meg... :118:
De bízom az Úrban... hogy mindig, minden helyzetben...életem minden történésében... minden nap velem van - ígéretéhez híven - és a kellő időben, a kellő erőt, és békességet megadja...


Szeretettel:
kövecske


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Március 02, 20:57:27
Hú Kövecske. Ez szívet facsaró történet.  :060:

Egy másik megtörtént eset jut eszembe:

Amerikában az egyik templomban folyt az Istentisztelet. Egy ámokfutó berohant fegyverrel a kezében és lövöldözni kezdett.
A lövöldözésre éppen egy szolgálaton kívüli rendőr figyelt fel. Mire berohant, az ámokfutó éppen magát lőtte fejbe.
Páran ( azthiszem öten ) meghaltak és nagyon sok sebesült lett.
Az áldozatok között egy kisfiú is volt, akinek az édesapukájával egy riportot készítettek.
Feltett a riporter egy kérdést:
-A történtek által önnek megingott a hite?

Válasza:

-akinek meginog ettől a hite, annak nem is volt hite!


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Március 02, 21:14:34
Háát... ez is nagyon megrázó történet... :04:

De így igaz..., hogy az igazi hitet ami mélyre hajtotta gyökerét Jézusban - nehéz megingatni...sőt... nem mozdíthatja ki semmi...
Jöhetnek bármekkora nehezek, szomorúságok, bajok,... "viharok"... a hite fájának  "koronája" meghajlik - de gyökere soha ki nem mozdul... :2smitten:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Március 02, 21:59:19
 Egy hölgy elvált a férjétől, aki "hivő" létére nagyon ivott és a feleségét olyan terrorban tartotta, hogy az a pszichiátriára is bekerült. Már unja magányt és elkezdett imádkozni, hogy az Úr adjon társat neki. Erre a gyülijéből egy hölgy hallotta a hangos imát és azt mondta neki alkalom végén: - Te hogy mersz így imádkozni? Békülj ki a férjeddel! Isten csak egy férjet adott!

Mit tanácsolnátok ebben az esetben ezeknek a hölgyeknek?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Március 02, 22:14:22
Imádkozzon a férjéért és várjon. Szerintem nem szabadna férjhez mennie, amíg él az exférje.
Ószövetségi igét előhozva:

1Tim 5,14   
"Azt akarom tehát, hogy a fiatalabb özvegyek menjenek férjhez, szüljenek gyermekeket, vezessenek háztartást, és ne adjanak semmi alkalmat az ellenségnek a gyalázkodásra."

A Bibliában nem találok olyat, hogy egy hívő társtól elvált Nő egy másik férfihoz mehetne, amikor még él az első férje.

Ezek csak gondolataim, persze nem mondom, hogy tutira így kell csinálni...

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Március 02, 22:25:31
Hááát...
Én nem tudok ebben tisztán látni...
Igaz, hogy Isten mindenkinek csak egy férjet adott... illetve egyet teremtett, aki hozzávaló...
De ha azt elsőre elszúrja valaki... tehát nem a neki rendelt hozzáillőhöz ment...akkor az élete valóban egy pokol...Persze nem megoldás a válás... de pokolban élni... idegosztályra kerülni... nem egy "leányálom"...
De magányosan sem jóóó... nem tudom, mit tanácsolnék neki...és most nagyon őszinte vagyok... :08:
Azt mindenképpen mondanám, hogy imádkozzon a volt férjéért, és kérje az Úr útmutatását... hogy lássa, és értse meg mi az Úr akarata...

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Colhicum - 2008 Március 02, 22:33:59
kövecske, gyönyörű a történet, amit megosztottál velünk. Egyszer Gyökössy Endre egyik könyvében arról olvastam, hogy Svájcban egy apa három fiát nevelte boldogan, békességben, élő hitben. Mindhárom fiú sziklamászó volt. Egy alkalommal megmászták volna az Alpok egyik csúcsát, s mindhárman lezuhantak. Az apa a fiúk sírkövére ezt jegyeztette fel: Tudom, Uram, lezuhantak, de most is a Te kezedben vannak. Ez számomra a végtelen, feltétlen hit, bizalom szavai azóta is.  :angel2:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Colhicum - 2008 Március 02, 22:39:29
Antee, ez is gyönyörű történet, bármilyen fájdalmas is. Egy istentiszteletet hallgattam a rádióban. A pap arról beszélt, hogy egy apának meghalt egyik gyermeke, s ő Istent hibáztatta mindezért. Aztán egy anyának meghalt az egyetlen gyermeke, s mikor megkérdezte tőle a pap, hogy Istent hibáztatja-e, azt válaszolta: Hogyan hibáztatnám Őt, hiszen már csak Ő maradt nekem. Csodálatra méltó, megingathatatlan hit. Ilyenekről jó hallani. Nem kell igazabb tanúságtétel.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: éci - 2008 Március 03, 07:53:14
Szia Mária sajnálattal  olvastam ezt a történetet,de mivel jó tanécsot nem lehet adni ebben az esetben,csak azt lehet tanácsolni ,hogy imátkozzon és Isten megfogja oldani a helyzetét mert csakis Ő képes rá.Azzal pedig,hogy ott hagyta a férjét én ugy gondolom ,hogy nem követett el megbocsájthatatlan bűnt ,mert Isten sem akarná,hogy szenvedjen egy másik ember miatt.Hiszem, hogy mielőbb megoldódik a helyzetük ,mert Isten jó és segiteni fog nekik Amen.
Én igy látom :019:
Szeretettel Éci
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 03, 08:17:53
 :D

Imádkozzon a férjéért és várjon. Szerintem nem szabadna férjhez mennie, amíg él az exférje.
Ószövetségi igét előhozva:

1Tim 5,14   
"Azt akarom tehát, hogy a fiatalabb özvegyek menjenek férjhez, szüljenek gyermekeket, vezessenek háztartást, és ne adjanak semmi alkalmat az ellenségnek a gyalázkodásra."

A Bibliában nem találok olyat, hogy egy hívő társtól elvált Nő egy másik férfihoz mehetne, amikor még él az első férje.

Ezek csak gondolataim, persze nem mondom, hogy tutira így kell csinálni...

Szeretettel,
Antee

Kicsit ragozva :044:

A házasság kötés után agysérült lett az egyik fél, és teljesen abnormálisan viselkedik.

Mi a teendője, az épp félnek  :(


 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Március 03, 08:50:53
Egy hölgy elvált a férjétől, aki "hivő" létére nagyon ivott és a feleségét olyan terrorban tartotta, hogy az a pszichiátriára is bekerült. Már unja magányt és elkezdett imádkozni, hogy az Úr adjon társat neki. Erre a gyülijéből egy hölgy hallotta a hangos imát és azt mondta neki alkalom végén: - Te hogy mersz így imádkozni? Békülj ki a férjeddel! Isten csak egy férjet adott!

Mit tanácsolnátok ebben az esetben ezeknek a hölgyeknek?

Hat ez tenyleg nem konnyu eset!A masodik holgy reagalasat nem tudom elfogadni,milyen alapon osztogat tanacsot egy ima alapjan?Mint kulso szemlelo,konnyu valakit kritizalni.Egyaltalan megprobalta csak egy pillanatra is belekepzelni az elso holgy helyzetebe magat?Vagy csak torvenykezni akart?
Konkret velemenyt nem akarok irni mivel ahhoz jobban kene ismerni a szenvedo holgyet,azt,hogy milyen staciokon ment at,mennyi ideig tartott,mennyi mindent tett meg a helyzet megvaltoztatasara...stb.
Es igaz az is,hogy vajon az volt-e a neki rendelt tars?En ebben a helyzetben voltam.Egyet azonban biztosra allithatok.Egy ilyen helyzetet csak akkor tud egy asszony vegigcsinalni,ha tudja biztosan,hogy az a tars neki volt rendelve,tehat ebbol adodoan neki feladata van.Na marmost,ha igen,akkor az erot is megkapja hozza,megha neha ossze is roppan a teher alatt.De ujra feltud allni.Mindenesetre van egy hatar,mert,ha mar onmaga is kezd leepulni[marmint lelkileg] akkor viszont valamerre lepni kell.
Minden helyzet mas es mas.Ennyi informacio alapjan vetek volna hatarozott tanacsot adni.
De ne is szoljunk meg senkit.Mindenesetre a szeretettel valo kozeledes a holgyhoz,elbeszelgetes vele,szerintem tobbet segitene neki mint a megszolas.

Ennyi.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Március 03, 09:01:27
Edit írta: A masodik holgy reagalasat nem tudom elfogadni,milyen alapon osztogat tanacsot egy ima alapjan?

Nos, erre vártam, hogy valaki reagál. Engem is elsősorban ez zavart. Mindenki foglalkozzon a saját gerendájával. Sokkal jobban örül az Úr, ha imádkozunk a másikért és nem osztjuk az észt másoknak miközben nekünk is van vaja fülünk mögött. Az ember általában a saját bűnét a másikon olyan borzalmasnak látja. 

Valóban Isten egy férjet adott, de nem biztos, hogy ezt aki veri és terroban tartja az alkoholizmusával.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 03, 09:22:55
Ef.6,17 És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével.

Az embernek egyetlen lehetősége van a kárhozat elkerülésére. A Békesség Evangéliuma - Jézus megváltó áldozata. Nem a csodákban, nem a csapásokban (láttunk tizet is, mégse) és nem bármi másban, a bárány vérében van a szabadulás ott is, ma is. A Békesség Evangéliuma - megbékélés jóhíre - amire sokan várnak, (epekedve várják az Isten gyermekeinek megjelenését). Felsaruzva - a szívemben, amerre a lábam megy. A szolgálat védelem. A keskeny út kiváltság és öröm.

szeretettel Sándor

Kedves GLD - örülök neki, nagyon jó gyermekek között szolgálni, sok örömet és áldást kívánok a mi Urunktól neked.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 03, 11:22:15
Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, amelylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok.

Amikor már az igazság felövezve, az úton a lábam - akkor jön a pajzs. Igenis jönnek a tüzes nyilak - amik jól célzottak, tüzesek, begyulladnak - ha talál és nagyon gonosz célból úgy hirtelen jön, tényleg, mint egy nyilvessző. Jézus anyja jutott az eszembe - mikor megkapta az üzenetet a mennyből az angyaltól - forgatta szívében. Ez védte - különben pánikbeteg lett volna. A mi Istenünk beszéde a pajzs és bizony nem csak Máriánál működött. A gonosznak tüzes nyila ki akar zökkenteni, erőszakot akar tenni a lelkemen, féljek, meneküljek, bújjak a sötétbe, magyarázkodjak - legyek újra szabad préda. Isten a mi paizsunk, az Ő szava. Ha egy két nyil be is talál, mert kilógunk valahol - be is kötöz, meg is gyógyít. Ha ez nem így lenne - nekünk semmi esélyünk, hogy a kígyómarta életet kelljen folytatni.

szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Március 03, 13:28:25
Van aki azt állítja, hogy a zsidók törvénye az Ó szövetségben érvényes ránk is. Akkor most zsidók vagy keresztények vagyunK? Akkor most a zsidó törvények alatt élünk, vagy kegyelem alatt?

C.S:Az Igében azt olvashatjuk, hogy Jézusban teljesedett be a törvény. De mindemellett a korai egyházban is hamar megjelent egy ezzel kapcsolatos probléma. Amikor ugyanis az első pogányok kezdtek üdvözülni, felmerült a kérdés, hogy vajon ahhoz, hogy a pogányok kereszténnyé lehessenek, először zsidóvá kell-e válniuk. Vagyis a kérdés az volt, hogy ahhoz, hogy valaki megtérjen körül kell-e metélkednie és meg kelle tartania a jövőben Mózes törvényeit. És a korai egyházon belül is számos hívő zsidó ezt az álláspontot képviselte. És néhányan ezen zsidók közül le is mentek Anthiókiába, ahol Pál már létrehozott egy pogány hívőkből álló gyülekezetet. Néhány hívő zsidó tehát meglátogatta őket, és azt az elképzelést kezdte az ottani hívők között terjeszteni, hogy hacsak valaki nem metélkedik körül és nem tartja meg a Mózesi törvényeket, nem üdvözül. Ez a kérdés tehát egy nagyon komoly problémát okozott a korai egyházon belül, olyannyira, hogy végül egy apostoli gyűlést is összehívtak. Az Apostolok cselekedeteiben azt is elolvashatjuk, hogy mi volt a jeruzsálemi apostoli gyűlés határozata ezen problémával kapcsolatban. Ők ott kimondták, hogy a Mózesi törvények nem a pogány hívőknek szólnak, és nem kell a Mózesi törvények szerint élni valakinek ahhoz, hogy üdvözülhessen, és, hogy Isten a törvény nélkül is munkálkodni tud egy embernek a szívében. Ezért tehát csak arra kérték a pogány hívőket, hogy tartózkodjanak a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. És azt mondták, ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek, Isten áldjon benneteket. Tehát az apostoli gyűlés határozatából látjuk, hogy nem akarták a törvény terhét rárakni a pogány hívőkre. És így a szombatra vonatkozó törvényekkel sem akarták leterhelni őket. Isten a szombatnapot az emberekért rendelte el. Mert tudta, hogy az embereknek hetente egyszer egy szabadnapra, egy pihenőnapra van szükségük, amikor tényleg nem kell semmi mást tenniük csak pihenniük egész nap. Isten azért adta ezt a napot, hogy egész nap ágyban legyünk, pihenjük, és a testünknek valóban szüksége is van hetente egy pihenőnapra.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 03, 15:18:19
Mária mondta:
Van aki azt állítja, hogy a zsidók törvénye az Ó szövetségben érvényes ránk is. Akkor most zsidók vagy keresztények vagyunK? Akkor most a zsidó törvények alatt élünk, vagy kegyelem alatt?


Ha kegyelem alattinak vallom magamat, akkor igen érvényesek rám.  :D



 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Március 03, 17:25:41
Magda!  :084: Akkor zsidóvá kell válnod? vagy csak egyes törvények érvényesek rád? Minek alapján döntöd el, hogy mik vonatkoznak rád az ószövetségi törvényekből? Tényleg érdekel akik így gondolják, hogy mire alapozzák.

Jézus betöltötte a törvényt, nekünk is kell? Köszönöm a válaszodat. Áldjon az Úr!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 03, 17:54:24
 :D

 Rm 11,17 Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának;
 Rm 11,24 Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelid olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájokba.


 Zsid 8,10 Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem.

Jobban én sem tudom megfogalmazni


 :084:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Március 03, 18:59:31
Magda Köszönöm a válaszodat.  :084:

A korai egyház egy zsidó közösség volt, hiszen problémák merültek fel, amikor pogányokat akartak befogadni maguk közé. Az elején a korai egyház kizárólag zsidó volt, tehát a zsidók között mindig volt egy hűséges maradék Isten kegyelmi kiválasztása szerint.

Mi ágak vagyunk, minket a természet ellenére oltottak be, megkaptuk az áldásokat Istentől, amelyeket Ő Ábrahámnak és Dávidnak igért, megkaptunk minden előnyt Jézus Krisztuson keresztül, részünk van a gazdagságban, Isten teljes szeretetében és kegyelmében. De ne feledjük, hogy csak hitben állunk meg és a bátorítás arról szól, hogy abban is maradjuk.

Mi soha nem válunk zsidókká, még annak ellenére sem, hogy beoltattunk az igéretbe - vadoljfa létünkre sem. Jézus töltötte be helyettünk a törvényeiket, mi kegyelmet kaptunk, így el van engedve az adósságunk Krisztusban.

A törvény jó, ha megértjük az értelmét, de nem jó arra, amire az emberek használni akarják: hogy Isten előtt
igazként állhassanak, mert a megigazulást a törvény betartása nem eredményezheti. A törvény csak azt fogja
megmutatni, hogy hol hibáztál. Ha a megigazulás a törvényből eredne, akkor Krisztus hiába halt volna meg. A
törvény csak azért jött, hogy a romlott leki állapotunkat nyilvánvalóvá tegye, ezáltal kényszerítve arra, hogy
Isten kegyelmére bízzam magam, amely kegyelmet Jézus Krisztuson keresztül nyújtotta számomra Isten.

Az emberek azonban nagyon önelégültek lettek, mert a törvényt úgy tartották be, hogy addig csavargatták, amíg
az megfelelt a mindenkori körülményeiknek. A törvényt mindig tudták úgy értelmezni, hogy jobb színben
tűnjenek fel a többieknél, ezáltal növelve szent mivoltukat a saját szemükben. De Isten előtti igaz voltom nem
függ a törvény betartásától. A törvény csak a bűn felfedésére alkalmas.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Március 03, 19:40:58
Zsid. 8,6-13 Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.  Mert ha az az első kifogástalan volt volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak Mert dorgálván őket, így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök. Nem azon szövetség szerint, amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr. Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem. És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.
 
Zsid. 8,13
Mikor újról beszél, óvá tette az elsőt; ami pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez.
 
 



 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Március 03, 19:48:08
C.S:Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott.” Mózes pedig megvitte a nép válaszát az Úrnak. A nép tehát azt válaszolta, hogy: Igen, megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. De nem ezt tették. Ez a szövetség azonban arra épült, hiszen azt mondja Isten: Ha engedelmesen hallgattok szavamra. Izráel népe azonban megszegte ezt a szövetséget. Mert ez a szövetség az emberek engedelmességére és hűségére épült, és Irzáel népe ennek nem tett eleget. Krisztus azután egy új szövetséget hozott el, egy jobb szövetséget; azért jobb, mert jobb ígéretekre épül. Miért is? Azért, mert az Újszövetség már nem arra épült, hogy én mennyire vagyok hűséges. Az Újszövetség Isten hűségére épül. Az Újszövetség nem az én cselekedeteimre épül, hanem Isten tetteire. Mivel tehát ez az Újszövetség Isten hűségére és az ő tetteire épül – ez egy jó szövetség, amely megállja a helyét. Számomra tehát ez a szövetség egy hatalmas áldás, és ezt szabadon élvezhetem, mert Isten hűségén alapszik. Ez az Újszövetség egy jobb szövetség, azért, mert egy jobb ígéretekre épül; mégpedig Jézus Krisztus befejezett munkájára, aki egyszer s mindenkorra feláldozta magát a kereszten. Így tehát, ha én hiszek benne: üdvözülök. Ebben a szövetségben tehát ez a feltétel, hogy én hiszek-e őbenne. Amikor én hitemet Jézus Krisztusba vetem, ő belép az én életembe, és elkezd saját képmására formálni engem. Mindez tehát nem jogosít fel engem arra, hogy csak úgy menjek, és felelőtlenül éljem az életemet és vétkezzek, amikor csak jólesik. Ebben az Újszövetségben Isten elkezd bennem munkálkodni, Jézus Krisztus képmására formálva engem és segít nekem azzá válni, akivé a törvény által sohasem válhatnék. Így egy olyan életet élhetek, ami mindennél jobb, mert most már a lélek szerint élhetek. És a lélek az, amely egyre inkább engem Krisztus képmásává formál át.

Ez tehát egy új szövetség, amely már nem a kőtáblákra épül, hanem arra, amit Isten a mi szívünkbe írt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 03, 19:51:06
Mivel egy nagyon szép történet ez az egész - szeretném én is elmondani, miért fontos nekem az elejétől a végéig a Szentírás.
Isten az első oldalakon a teremtéssel bemutatja, hogy amit teremtett az minden nagyon jó és ebbe helyezte bele az embert, a maga képmására teremtette. Az Isten, aki lélek - egy látható teremtményben, az emberben - maga dicsőségére teremtett minket. Uraljuk (nem pejor értelemben) ezt a nagyon szép világot és örömünket leljük benne. A föld porából, a lelkét lehelte Ádámba és azt akarta, soha ne tudjuk meg mi a rossz. Ne tudni akarjunk, hanem élni azzal, amit nekünk adott, tökéleteset, emberhez méltó életet. Formált neki társat - ahogy már sokszor át is vettük, nagyon szép szimbólumot takar és üzen - az oldalbordájából. Egy testből - és majd lesznek egy testté.
Ebbe az idillbe tört be a bukott angyalsereg - akik Isten itéletét már megkapták. Az ember, aki elvesztette ezáltal az Istennel való kapcsolatát (hitét) elkezdte vesszőfutását, tudnia kellett - a hit helyett. Ott egyből elhangzik egy ígéret, hogy az asszony magja a kígyó fejére tapos. Ez Jézus.
Kicsit ugrunk. Mikor már nagyon rossz volt néznie Istennek az ember Istentelen állapotát, özönvizet küldött a földre, egyrészt a megváltozott klima lerövidítette az életünket és egy újat akart kezdeni. Noé és családja, az állatok - a csapás után új történet kezdődik.
Ábrahámot kihívja - és az üdvtörténet, az ember visszatérítése a hitbe. Tudjuk Izsák, Jákob, József történeteit, már mind valamennyire előképei Jézusnak. Mózes már egyértelmú szimbólumokat hordoz, mint közbenjáró, és Isten megajándékozza népét a törvénnyel. Tudtára adja az embereknek, mi a bűn. Jönnek a birák, királyok - és már a következmények a törvény körül állnak, vagy buknak. Ezt a népet megtartja, mert ide érkezik Jézus. Végig egyre inkább erről szól az Ószövetség - hogy a véresáldozat nem elég a törvény betöltésére. Jézus Krisztus mindörökké ugyanaz - a bárányáldozat, Mózes 3.könyve - mind mind szimbóluma a kegyelemnek, az a lehetetlenség, hogy ha nem jön Valaki, akkor nekünk semmi esélyünk, soha nem leszünk képesek a hitbe, üdvösségbe visszajutni.
Persze, az Apcsel - mikor a kegyelem megjelenik Pünkösdkor - majd Samáriában (félzsidók), majd a pogányokra is kiárad - (jelek, nyelveken szólás - jelekként a hitetleneknek) - arról szól, hogy az Isten kegyelmi korszaka kezdődött. Minden, ami prófécia volt az Ószövetségben, a szimbólumok, üzenetek (Egyiptomi kivonulás, stb...) - nélkülözhetetlenek az Ujszövetség megértéséhez. Az Új Szövetség - Jézus váltsága,Feltámadása, Szentlélek eljövetele - csupa olyan nélkülözhetetlen adomány Istentől, amit az egész megelőző 4000 év nélkülözött. Isten megkezdte azt, amit várt az emberiség. A Sátán emberi szinten is elszenvedte első vereségét - (emberi testben) - és nyilvánvaló, látható lett a 2 szellemi hatalom milyensége. Nem kell zsidónak lennem. Egyszer írtam, testi Izrael - és lelki Izrael (Isten harcosa - Jézus követői) - ugyanúgy valóság. Nem kell körülmetélkednem és nem kell a kabbalát áttanulmányoznom (Jézus is kifigurázta). Nem a zsidó törvények miatt érdekes, hogy azt most betartsam - hanem a hitem építésére fontos minden zsoltár, minden történet - az Ézsaiás könyve pedig akár már lehetne az Újszövetségben is, annyira evangélium. Tele van igéretekkel - az elveszett, elhalt hitem - újraéleszti, vezet vissza a hitbe. Ott igazulok majd meg. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ott volt, mikor a világot Isten teremtette. Tudta, hogy majd jönnie kell. Végig.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Március 03, 19:52:40
Mert ha az első hibátlan lett volna, nem lett volna helye egy másodiknak. Ha az első szövetség alapján is
megigazulhattak volna az emberek Isten előtt, akkor nem lett volna egy másik szövetségre szükség. Mivel azonban az első szövetség alapján ez nem történhetett meg, egy második, egy új szövetségre volt szükség.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Március 03, 19:58:56
Sándor! Köszönöm. Így értelmezem én is az Ó szövetséget Számomra is fontos a Szentírás az elejétől a végéig.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 03, 20:26:05
 :D

Hány szövetséget kötött Isten az emberrel?

 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Március 03, 22:07:18
Magda!  :084: Hát egy párat biztosan.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Március 03, 23:10:53
Sziasztok  :D
Jó volt olvasni a hozzászólásotokat! Egyetértek veletek.  :088:

Magda kérdésére ( hány szövetséget kötött Isten az emberrel ).

Ha jól emlékszem:


Ha nem pontos, akkor elnézést kérek. Lehet, hogy még kiegészítést is igényel.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Március 03, 23:16:01
Anti! A csodálatos ebben, hogy Jézusban teljesedett be a szövetség, aminek mi is részesei lehettünk vadolajfa létünkre. Hiszen  a pogányokra - ezek vagyunk mi, kitöltetett Isten Szelleme. Jézus kiitta a haragpoharat és helyre állt minden Isten előtt, a Bárány vérével tisztára vagyunk mosva. Ez pedig el van pecsételve a szívünkben. A nevünk beíratott az ÉLET KÖNYVÉBE!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Március 03, 23:18:36
Igen, így van.  :D

Lk 10,20
"De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 04, 05:54:56
 :D

Sziasztok  :D
Jó volt olvasni a hozzászólásotokat! Egyetértek veletek.  :088:

Magda kérdésére ( hány szövetséget kötött Isten az emberrel ).

Ha jól emlékszem:

  • Ádámmal kötött szövetsége. ( ha ettek a tudás fájáról )
  • Noéval kötött szövetsége. ( szivárvány: "semmi sem pusztul el többé özönvíz miatt" )
  • Ábrahámmal kötött szövetség. ( Ábrahámot elaltatta Isten és egymaga kötött szövetséget. "Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége" )
  • Mózes által adott szövetség. ( tíz parancsolat )
  • Dáviddal kötött szövetség. ( Dávidnak tett ígéret, hogy az ő magjából jön el a Messiás )

Ha nem pontos, akkor elnézést kérek. Lehet, hogy még kiegészítést is igényel.

Szeretettel,
Antee

Köszönöm Antee.

Talán a körülmetélkedés szövetségét is lényeges megemlíteni,  mert ez most is érvényben van,  na nem a 8 napos fiú gyermekre érvényes,  hanem a  FIÚSÁG SZELLEMÉT elnyertekre.

 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Március 04, 07:34:32
Ha valaki ugy erzi,hogy az Oszovetsegi torvenyek rank-most elo emberekre-is ervenyes,akkor miert nem tart be belole minden torvenyt?Miert csak egyiket-masikat?Marpedig torvenyekbol volt eleg sok.De kerdem en,elt valaha ember aki betudta azt tartani maradektalanul?Akkor miert volt szukseg Jezusra,mint kedves es engesztelo aldozatra?Jezus ket parancsot hagyott hatra:"Szeresd a te Uradat,Istenedet...szeresd felebaratodat mint magadat..."Ebben megvan minden,sot benne foglaltatik a regi is.De benne van a neveben is:O szovetseg-UJ szovetseg.Tehat rank mar kizarolag az UJ az ervenyes,mivel most elunk.Ezenfelul az apostolok altal tanacsolt"tiltas" ervenyes meg:tartozkodni a fulvaholt allattol es a vertol.A tobbi minden benne van az Ur Jezus altal hatrahagyott ket parancsolatba.
En igy ertem.Jol ertem?

Szeretettel
Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 04, 08:11:53
 :D
Ha valaki ugy erzi,hogy az Oszovetsegi torvenyek rank-most elo emberekre-is ervenyes,akkor miert nem tart be belole minden torvenyt?Miert csak egyiket-masikat?Marpedig torvenyekbol volt eleg sok.De kerdem en,elt valaha ember aki betudta azt tartani maradektalanul?Akkor miert volt szukseg Jezusra,mint kedves es engesztelo aldozatra?Jezus ket parancsot hagyott hatra:"Szeresd a te Uradat,Istenedet...szeresd felebaratodat mint magadat..."Ebben megvan minden,sot benne foglaltatik a regi is.De benne van a neveben is:O szovetseg-UJ szovetseg.Tehat rank mar kizarolag az UJ az ervenyes,mivel most elunk.Ezenfelul az apostolok altal tanacsolt"tiltas" ervenyes meg:tartozkodni a fulvaholt allattol es a vertol.A tobbi minden benne van az Ur Jezus altal hatrahagyott ket parancsolatba.
En igy ertem.Jol ertem?
Szeretettel
Edit.

Kedves Edit neked teljesen igazad van, tökéletesen jól gondolod. Én egyetlen törvényt sem tudok betölteni, az én részem a magam odaszánása, annak AKI ezt megtudja cselekedni. Ő pedig azért jött, hogy a TÖRVÉNYT betöltse. Annyira használ engem, amennyire én erre képes vagyok, és amennyier átengedem engedelmesen a vezetést.
A KRISZTUS JÉZUSBAN VALÓ ÉLET TÖRVÉNYE az a tövény ami most a KEGYELMI időben érvényes azokra akik BENNE vannak. Az engedetlenségre, pedig ide hosztam a lelki morzsáknál beidézett gondolatokat.: "...es ne szomoritsatok meg az Isten Szentlelket..."[Efezus 4:30]

A "megszomorit" szo eredetije a gorog lupete szo.Azt a fajdalmat fejezi ki amit ket,egymast melyen szereto ember el at.Egy olyan ferjet vagy feleseget ir le,aki eppen felfedezte,hogy tarsa hutlen volt hozza.Kapcsolatod a Szenlelekkel nagyon fontos!Ha nem hiszed el,probalj meg egy napig nelkule elni.Mint egy szerelmes,aki allandoan szerelmere gondol es vele akar lenni,a Szentlelek is ugy vigasztal minket,vedelmez minket,iranyit minket,erosit minket,a kozelunkben akar lenni es meg akar mutatkozni nekunk.De amikor ugy cselekszunk mint a vilag,ugy beszelunk mint a vilag,es ugy reagalunk mint a vilag,akkor emiatt a Szentlelek ateli az elhagyottsag fajdalmat. Meg kell ertenunk,mennyire ertekes a Szentlelek az eletunkben,es meg kell tisztelnunk Ot azzal,hogy egyenes es elkotelezett eletet elunk.Ha helytelenul viselkedtunk,be kell vallanunk bununket es elfogadni a megtisztulast Jezus vere altal,hogy baratsagunk ismet helyrealljon.Tehat mielott ismet belevetned magadat egy ujabb kimerito napba,allj meg es imadkozz:"Szentlelek,van barmi is az eletemben,ami elszomorit Teged?Ha igen,mutasd meg nekem,hogy foglalkozni tudjak vele.Bocsasd meg,hogy magatartasommal es tetteimmel megszegyenitettelek Teged.Matol kezdve minden pillanatban arra fogok torekedni,hogy oromet okozzak Neked es ne szomoritsalak el ismet.Jezus neveben-Amen."

A Júdás levelet ismeritek?


 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Március 04, 09:12:46
Edit írta: Ha valaki ugy erzi,hogy az Oszovetsegi torvenyek rank-most elo emberekre-is ervenyes,akkor miert nem tart be belole minden torvenyt?

Igen, ez nagy kérdés azok felé, akik még mindig az ó szöv-i törvényt akarják rátestálni a hívőkre. Olyan terhekkel jönnek, amit még maguk sem képesek betartani. Pál is kínlódott a faraizeusi lelkülettel. Amikor olvassátok Pált, az is jusson az eszetekbe, hogy ő zsidó volt. Azt is meg kell nézni, hogy mikor és kiknek szól és kikhez szól, aki éppen szól. Apcsel 15. rész éppen egy ilyen eset. A pogányokank szól és miért ülnek össze? Miben maradnak? Mindenkinek szól ez? vagy csak egy adott népcsoportnak?.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 04, 09:29:37
Az Efezusi levelben található öltözetünk, Lelki fegyvereink következő igeszakaszát folytatnám úgy, hogy minden összefügg és pont idetartozik.

Ef.6,17  Az idvesség sisakját is fölvegyétek és a Léleknek kardját, amely az Istennek beszéde.

Mielőtt az igére rátérnék, hogy jobban értsük - lassan minden védelmi felszerelés rajtunk lesz, olyan - mint mikor Jézus azt mondta, hogy elközelített az Isten országa. Nem itt van, vagy ott van - hanem egy állapot, bennem. Nem lehet utánozni, nem tudok úgy csinálni és nincs sablon sem - mert nagyon leleményes az, aki nézi az eseményeket.
Az idvesség sisakja - hogy nem kell nekem lehajtott fejjel járnom, életem legfontosabb kérdése van megoldva, Aki megkeresett, belenyúlt az életembe, megnyitotta szemeimet, megérteti lelke által a világot és Ő Magát. A sisakom tőle kaptam. A Lélek kardja, ami kétélű - mikor ott belül viaskodom, amit olyan jól tudok az eszemmel - és mégis az fontos, mit akar Ő. Egyre jobban. Ahogy haladunk az úton a cél felé - egyre jobban ismerem, egyre jobban magához köt, egyre jobb nekem, egyre szabadabb vagyok - ahol az Ige kardja kihámoz, lefaragja ami nem kell és nagyon hálás vagyok érte. (néha fáj, de utólag látom) Nagyon nehéz megfoglmazni a lélek dolgait, amit testben élünk, ebben a világban. A lélek gyümölcseivel folytatjuk.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 04, 10:50:49
Egy kis bevezetővel kell kezdenünk, hogy tisztábban lássuk az üzenetünket - tehát az elején kezdődik a baj, a gyümölcsök kérdése ott kezdődik az 1Móz.3,3 - ban:  tehát bármelyikről - DE (nyomatékkal) - DE annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten:
abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.
A baj ott kezdődött, hogy hiába volt minden az emberé - mégis az az egy, a tiltott kellett. Nem tiltásra lett teremtve, hanem hitre - elbukott. A hit, mint az Istennel való kapcsolat érzékszerve - meghalt, elveszett. Nem a teste halt meg, hanem az élete - amire teremtve lett, ezért lett az élet helyett valami utánzat a következmény.
A Galata levél 5,22 és az Ef.5,9 verseket szeretném ide bemásolni:

DE (itt is ez a DE) a léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelidség, mértékletesség.
Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van.

A lélek (Isten Szentlelke munkálja), vagy az Igazság (szintén Jézus) a felülről való bölcsességével (ami tiszta) termi meg ezeket a gyümölcsöket. Nagyon is látszani fog, mennyire kirajzolódik majd a mi Urunk jellemvonása - azzal szemben, aki uralta régen az életünket, mikor az Ördög jellemvonásait hordoztuk.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 05, 08:50:11
A lélek gyümölcseit nem tudom teremni a felülről való fogantatás nélkül, nem is érthetem és maximum tudni fogom, de nem hiszem. A tudás fájáról szakított gyümölcs teljesen megmérgezte, Istentől elválasztotta az embert. Jézus váltsága nélkül nincs más lehetőség, mint az eszünkre, a magunk erejére, gondolataira, megromlott természetünkre alapozva valahogy végigharcolni a földi utat a kárhozatig. Isten csodája, ha a magát szerető, kemény szívű, okoskodó, a magáét hajtogató, mindent tudó ember, a maga totális és drámai elveszettségéből egy új életet kezdhet el. A felsorolt gyümölcsöket régen is jó tulajdonságnak tartotta, ha más ilyen - de lehet, hogy még meg is próbálta, olyan majom szeretettel, élvezkedni akart, flegma volt békesség gyanánt - akit nem lehet kizökkenteni a béketűrésből (felsőbbrendű), próbált piros pontokat gyújteni - és jókodott, hűségesnek, beszületesnek tartotta magát és próbált szelíd lenni a másikhoz úgy felülről, és a mértékletesség szóval is néhány helyen sikereket valott magáénak (különösen ott, ahol nem is tudott volna dőzsölni). Valami alapvető baj van, ami miatt mégsem lehet ez a szereplés az igazi. Ezért magyarázkodások, mások hibáztatása, bagatellizálás, kiforgatás és csúsztatások tömege jön, mert ebben váltunk igazán leleményessé, ügyessé - sokkal jobban, mint amiket jónak tartunk. A legnagyobb harc zajlik - a tudás és a hit között.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 06, 08:34:29
Jézus megváltása, vére nélkül nincs Istennel megbékélés, nincs új élet. Mindenen meglátszik, milyen a gazdája. Meglátszik az íróasztalomon, a házamon, minden szavamon - de látszik az alkotó egy szál virág komoly tanulmányozásán is. Mindíg látszik a gazda, az alkotó - kihez tartozom, kinek kicsoda az ura.
Mindkét léleknek gyümölcse van - igénk (mivel csupa jó gyümölcs) - a Szentlélek munkálta gyümölcsökről szól, az Ő munkája - felülről való, Isteni természet része. Sokszor elcsodálkozom, ahogy rávilágít mennyi tövis van, mennyi kő van, mennyire letaposott keménység van a szívember - és tudom, hogy körbekapál, szánt és nem fogja abbahagyni. Miattam teszi - mert gondja van az övéire. Sokszor gyorsan reagálok és nem értem a szeretetét. Nem állítja le. Viszont van olyan, mikor megláttat velem valamit - és kérem, szeretnék más lenni és tegye, akkor is, ha fájni fog. Olyan sokszor hatott meg, annyira tapintatosan, türelmesen, jóságosan, szelíden, türelmesen és csak lassan (ne fájjon nagyon) - kapált körbe, hogy világos legyen nekem is, valóságosan történt és megértettem az igazságot - hogy nekem nincs.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 07, 10:20:13
Kedves Testvérek

Gyümülcsök kapcsán - néhány példázatot szeretnék még idehozni. Búza és konkoly (gaz) példázatából világosan látszik, óriási magvetés folyik mindkét oldalról. A konkoly magja konkolyt fog teremni - és az igéből azt is megtudjuk - mikor az emberek alszanak, akkor vetik. Mikor nem figyel, úgy észre sem veszem, nem is tartom bajnak, olyan másnak beállított szép csomagolásban is jöhet, tévéből, társaságban, rádió, zene - szóval rengeteg csatornán. Nem vesszük észre - csak mikor dolgozni kezd. Honnan van bennem ez a vágy, ez az indulat, ez a szándék? Mitől lettem nyugtalan - miért is érdekelt ez engem, most pedig gyötör? Védelem nélkül nem lehet ebben a világban örvendezni. Nem lehet mennyei állampolgár valaki, akinek nincs erős Ura, a mi Megváltónk. Valami jót kell kapjunk, igazán jót - ne borítson el a gaz, ne jöjjenek tövisek, nehéz kövek - amik nyomnak, és ne legyen keményre letaposva, érzéketlenné téve a mi lelkünk. A búza búza marad, a konkoly pedig konkoly. Tudjátok, mikor a zsidó nép a pusztában a kigyó marástól szenvedett - és az érckígyóra kellett nézni - hogy meggyógyuljanak (nem mindenki nézett fel, nem hitte) - és sokan meggyógyultak. A kigyókat nem tüntette el Isten, azok maradtak - csak oda állított egy érckígyót. A kereszt áll nekünk, hogy értsük, lássuk és higgyünk. (ezt már leírtam a kegyelem topicban).
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Március 11, 12:13:10
Azért erről is tudnunk kell

Kicsit vesézzük ki a démonokat és az ördögöt. Az ördögök nem úgy néznek ki, ahogy azt a képeken ábrázolják. Nincs vasvilla a kezükben és nem is vörösek patával a lábukon és farokkal a hátsójukon. Valamikor ők angyalok voltak és azok ma is. A démon egy bukott angyal, aki valamikor ott élt a mennyben. Lucifer világosság angyala a jelentése. Az egyharmada angyalt magával vitte amikor fellázadtak Isten ellen. Innentől kezdve már nem angyaloknak hívják őket, hanem démonoknak. Angyalokról van szó, akik ma gonosz dolgokat tesznek. Teremtett lény a maga korlátaival. Csak egy része a teremtésnek, aki most a rossz oldalon áll. Nincs csata Isten és a sátán között. Ne higgyétek azokat a hamis tanokat, hogy ők egy szellemi háborúban vannak egymással. A kereszt győzelme diadalt aratott a sátáni erők felett. Jézus örökre rátaposott a sátán fejére. A bukott angyalok elég szervezettem működnek a világban, mert a sátán a főnökük, nem tud mindenhol ott lenni ahogyan Isten. Ezért szükséges, hogy szétszóródjanak a világban, hogy a világra csapásokat mérjenek. Mi ezzel a célja? Az, hogy távol tartson Istentől! Megakar akadályozni, hogy átadjad az életedet Istennek. Ez a cél vezeti őt. Megakar kaparintani magának. Be is vet minden praktikát, hogy ne szolgálj Istennek. Rávesz, hogy népszerű legyél. Te elfogadod és az fog hajtani, hogy az legyél. Elfog keseríteni, mert megakadályozza és abban a keserű állapotban fog tartani, hogy ne fordulj Istenhez, hanem vádold ezért Őt. Ekkor nem Istenen lesz a tekinteted, hanem a népszerűség megszerzésén. Ha viszont már Jézusé a szíved, akkor is megakarja akadályozni, hogy kapcsolatod legyen Vele. Elakar keseríteni, hogy Isten nem törődik veled azért van ez a sok bajod, gondod. Elkezd vádolni, hogy bűntudatban tartson. Ezek rejtett taktikák, ezért olyan alaptomosan jön be a szívedbe.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 14, 09:56:03
Azt hiszem nagyon fontos a két fogalmat tisztázni, mikor vádol a Sátán és mikor szomorít meg Isten. Mind a két lelki hatalom gondolatokat, állapotokat tud teremteni bennünk és fontos, hogy különbséget tudjunk tenni. Mind a két hatás hasonló - mégis teljesen más indíttatása, eredménye van. Az ördög azért vádol, hogy szedjem össze magam, nem vagyok elég jó - Isten sem örül, magyarázkodjak, szégyelljem magam annyira - hogy a magam erejéből akarjak kimászni.
Az Isten szerinti megszomorítás pedig megbánhatatlan megtérést munkál. Mindíg magához vonz közelebb, mikor a lelkével munkál.
A két lelki hatalomnak sem céljában, sem eszközében nincsenek közös elemek, a fegyvereik, módszereik is teljesen különböznek - és természetesen az elmozdulásunk iránya is teljesen ellentétes.
szeretettel
Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Anikó ANCSI - 2008 Március 14, 21:49:30
MEGBOCSÁTÁSRÓL

A keresztények életében is lehetnek próbák és olykor nehézségek is. Sajnos néha meglankadások is. A szeretet és a megbocsátás lelkületében kell állandóan élnünk, hogy az áldásban éljünk amit Jézus adott nekünk :05: Fontos, hogy megbocsássunk és szeressünk. A szeretet az élet lángja ami megeleveníti az életünket! Tudjunk megbocsátani önmagunknak is, hogy Isten kegyelmétől és szeretetétől ne távolodjunk el. Jézus mit mondott? "Menj és többé ne vétkezzél!"Ez a mondat a kulcs.

Szeretettel: Anikó ANCSI  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Március 14, 23:51:06
Drága Anikó!  :2smitten:


Igen... sok próbán és nehézségen kell keresztülmenni a hívő keresztyéneknek is... hisz a próbákban edződünk, tisztulunk...

Zak 13,9
Ezt a harmadrészt is tűzbe teszem, megtisztítom őket, ahogyan az ezüstöt tisztítják, megpróbálom őket, ahogyan az aranyat próbálják. Ő segítségül hívja nevemet, én pedig meghallgatom őt. Ezt mondom: Népem ő, és ő ezt mondja: URam, Istenem!


Róm 5,3
De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot,

Róm 5,4
az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet;

Róm 5,5
a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által. 

Igen... a szeretet és a megbocsátás a legfontosabb... ez tuti... de vajon sikerül-e mindig...? :03:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2008 Március 16, 19:38:02
Ez itt a kérdés!

De Jézussal sikerülnie kell. Csak Vele érdemes élni ezt az életet, ami bizony keskeny út,és vannak rajta tövisek, göröngyök, próbák, nehézségek. De Magda testvérünktől ma megtanulhattuk:

"Amikor probléma helyzetbe kerülök, akkor ne a kimenekedésért imádkozzam, hanem azért, hogy abban a helyzetben meg tudjam cselekedni az Ő akaratát.
Ehhez kérjem a segítségét.

Akkor biztos VELE vagyok, és akkor szolgálom ISTEN ÜGYÉT."


Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 16, 20:09:52
 :(


Kedves Yeva az a helyzet, hogy akkor abból ISTEN azt tanította, de valakinek levelet írva említettem, hogy

milyen jó, hogy azt leírtam, mert ebből derült ki számomra a következő:

Idézet
Jó, hogy leírtam a 6. részt, mert rávilágított, hogy Exférjjel , és Gabriellával még nem jutottam el oda az imádkozásban.
 
Szóval most jön a megtérés, mert megtérésre szomorodok
.

Ezek olyan dolgok számomra, hogy semmi más részem nincs benne, mint az, hogy kérem Istent segítsen, hogy engedelmeskedni tudjak, és minden IGÉT  be tudjak tölteni, amit nekem kell betölteni.

Pál azt mondta, hogy míg másnak prédikál, maga méltatlan ne legyen,
én pedig azért könyörgök,
hogy amit leírok azt magam maradéktalanul be tudjam tölteni.


 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Március 16, 21:16:49
Ámen!

Így legyen ez mindnyájunk életében...  :2smitten:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 17, 05:16:30
 :D

Isten meghallgatja az igazak kívánságát.

Az igaz ember pedig hitből él, és aki meghátrál abban nem gyönyörködikaz Ő SZELLEME.


 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Március 17, 09:43:42
Ez itt a kérdés!

De Jézussal sikerülnie kell. Csak Vele érdemes élni ezt az életet, ami bizony keskeny út,és vannak rajta tövisek, göröngyök, próbák, nehézségek. De Magda testvérünktől ma megtanulhattuk:

"Amikor probléma helyzetbe kerülök, akkor ne a kimenekedésért imádkozzam, hanem azért, hogy abban a helyzetben meg tudjam cselekedni az Ő akaratát.
Ehhez kérjem a segítségét.

Akkor biztos VELE vagyok, és akkor szolgálom ISTEN ÜGYÉT."


Szeretettel:
yeva

Kedves Yeva!  Kedves Magda!
Teljes mertekben igy latom en is.Nagyon bolcs gondolat.
Annyit tennek csak hozza,hogy:olyankor tegyem fel a kerdest,hogy azaltal a helyzet altal amibe kerultem,mit akar megmutatni,tanitani,elerni nallam  Isten.
Gondolom egyetertunk ebben.

Szeretettel
Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2008 Március 17, 19:58:18
Kedves Edit!

Jól gondolod!  :05:
Egyetértek a hozzátett mondatoddal.  :afro: :05:


Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 17, 20:11:37
 :D

Nekem elképesztő, hogy olyan mondatokat mond ki Edit, amit 1989-óta folyton kérem Istentől.

Nagyon örülök nektek, nekem  ez ajándék.

Ebben az évben valami különös történik 

1998 március 8.-án utaztam el Izraelbe és junius 8.-án  jöttem haza 3 hónapot dolgoztam az Izraeli hadseregben mint polgári munkás,azokkal a kezekkel, amiről írtam.

Most pedig itt vagyok és olyan dolgok történnek, amikre csak csodálkozni tudok.

Bocsássatok meg, hogy ennyire személyes vagyok.

Nem tudom magamban tartani.


 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: GLD46 - 2008 Március 17, 21:01:03
Kedves Magda! :063:

Olyan jó, hogy nem tudod magadban tartani....

Talán nem is gondolod, hogy hozzászólásaid álltal milyen sokan épülünk, és adunk hálát a mi Urunknak.

Szeretettel:GLD46 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 18, 05:52:06
 :D


Kedves Magda! :063:

Olyan jó, hogy nem tudod magadban tartani....

Talán nem is gondolod, hogy hozzászólásaid álltal milyen sokan épülünk, és adunk hálát a mi Urunknak.

Szeretettel:GLD46 :2smitten:

Köszönöm a visszajelzést kedves GLD46   :063:

Most itt új taníttatásban van részem.

Tudjátok, ha valakit hozzászoktattak, hogy mindég vesszőt kap, akkor a símogatástól sír.



 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Március 18, 09:01:48
Draga Magda!
Nagyon szivenutott egy mondatod:"Tudjatok,ha valakit hozzaszoktattak,hogy mindig vesszot kap,akkor a simogatastol sir."
Hat nagyon ismerem ezt az erzest.Csakhogy a siras eme konnyei,orom es hala konnyek,nemde?
Magda kedves,fogadd szeretettel  :047:. Ujra es ujra. :047: :047: :047:

Szeretettel
Edit. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Március 18, 09:15:52
Drága Magda szeretünk!   :074:

1 Ján. 4,7
Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, a ki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent.

És mi, akik itt vagyunk Istentől születtünk... ismerjük az Istent...:2smitten:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kislány - 2008 Március 18, 10:15:00
Kedves Mindenki!

Bocsánat, de egy teljesen más, nem az alábbiakban beszélt témához illő kérdésem lenne.
Olvastam több helyen, hogy "karizmatikus gyülekezetbe járok". Ez mit jelent pontosan? Mi az a karizmatikus gyülekezet?

Előre is köszönet a válaszért  :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 18, 10:30:45
Kedves Kislány,

Tudod ez egy olyan kérdés, amiben viták lesznek és nem igazán épülünk. Nagyon szárazon úgy tudnám megfogalmazni, hogy bizonyos lelki ajándékok nagyobb jelentőséget kapnak és ettől a gyülekezet alapvonásai is megkülönböztetődnek. A legnagyobb ilyen gyülekezet a Hit gyülekezet - ahol hangzik az ige is, tehát az Ige munkálkodik, sok embert megszólít és Isten megtéréseket ad embereknek. Sok mindenben nem látjuk egyformán a lelki ajándékok kérdését és sok egyéb tanítást, de üdvösség kérdésében - tehát Jézus kereszthalála, megváltása és Új Teremtés kérdésében - nincs vita közöttünk. Sok nyáj van. Az egyetlen fő és tényleg lényeges kérdés - kicsoda Nekünk Jézus. Ha ebben nincs vita - akkor nincs igazán vita. Egymást építeni nem a speciális vonásokkal kell, hanem az Ige üzeneteivel - tehát igemagyarázatokkal. Gondolatban kicsit otthon jártam már ma reggel, arra gondoltam, mennyire sok emberrel fogunk találkozni, és akármennyire sokan szídják Kálvint - ő is ott lesz, és Luther és Wesley - ott leszünk a mennyben, akárhogy is ágálnak sokan ma a felismerésük miatt. Ott lesz majd a legjobb találkozni egymással is és visszagondolunk sok minden vitánkra - nevetségesnek fog tűnni.
Egy dologra figyelj nagyon - mit mond Neked az ige.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kislány - 2008 Március 18, 11:24:06
Kedves Sándor!

Köszönöm a válaszodat.

Szeretettel: Kislány  :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Serenus - 2008 Március 18, 11:32:18
Azt hiszem,nekem a Hit gyülekezete már túl karizmatikus is. Én leülök egy nyugodt sarokba,és úgy szólok az Úrhoz. Tudjátok: a csendben minden jobban hallatszik.  :063:

 :026: mindannyiótokat!  :063:

(értem,és köszönöm! elnézést... :08:)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Március 18, 11:49:44
Kedves Mindenki!

Bocsánat, de egy teljesen más, nem az alábbiakban beszélt témához illő kérdésem lenne.
Olvastam több helyen, hogy "karizmatikus gyülekezetbe járok". Ez mit jelent pontosan? Mi az a karizmatikus gyülekezet?

Előre is köszönet a válaszért  :05:


Kedves kislány!

Én karizmatikus gyülekezetbe járok. Számomra azt jelenti: hiszek abban, hogy a bibliában szereplő kijelentések nem vesztették el az érvényüket, (például: Márk 16.17 "akik hittek, a következő jelek fogják kísérni: Nevemmel ördögöket fognak kiűzni, új nyelveken fognak szólni, 18 kígyókat emelnek fel, s ha valami halálos mérget isznak, nem fog nekik ártani, gyengélkedőkre vetik kezüket, s azok állapota megjavul."). Isten csodatevő Isten és be akar lépni az életünk mindennapjaiba...
Röviden ennyi.  :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Március 18, 12:13:36
Kedves kislany!

En a Hit gyulekezet altal tartott evangelizacion tertem meg,egy ideig oda is jartam.Majd,Isten egyertelmu utasitasa miatt visszamentem a baptista egyhazhoz-ugyanis onnan maradtam ki.Nem hitelvi problemak miatt mentem vissza.Aki igazan akarja,ott is megtalalhatja a helyet.Ha ott erzi jol magat,hat legyen.Lenyeg,hogy elo kapcsolatban legyen Krisztussal.
Egy lelkipasztor egyszer igy fogalmazott:A katolikus egyhaznal Istenen es az O munkajan van a hangsuly,a protestansoknal mar Jezuson es munkajan,a karizmatikusoknal pedig a Szent Szellemen es munkajan.
Onmagaban veve egyik sem rossz.De mint tudjuk e harom-egy.
Sajat megjegyzesem,hogy a haromat osszekene gyurni es lenne egy egesz. :05:
Abbol a szempontbol jo,hogy annyi felekezet van,mert igy nem lehet kifogasa egy embernek sem,hogy nem tud hova beilleszkedni.Es megis sajnos van.
Amugy Sandor jol megfogalmazta a valaszt,benne van minden.

szeretettel
Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Március 18, 12:20:11
Edit! Kérdezhtetem, hogy miért mentél el a HGY-ből?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 18, 21:14:15
Kedves Gábor,

Tudod én az idézett igéből várom a még hiányzó jeleket  - addig kicsit bizonytalankodó vagyok. Jézus a bűneink búntetését jött megfizetni, hogy megváltásunk legyen, nehogy a kárhozatban maradjunk. 
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 18, 21:28:44
Kedves Gábor,

Tudod én az idézett igéből várom a még hiányzó jeleket  - addig kicsit bizonytalankodó vagyok. Jézus a bűneink búntetését jött megfizetni, hogy megváltásunk legyen, nehogy a kárhozatban maradjunk. 
szeretettel Sándor

Kedves Sándor, igaz, hogy Gábornak intézted, de nem tudom melyik az idézett ige amiről írsz.


 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 19, 06:58:02
Kedves Magda,

Kicsit feljebb írta Gábor a Márk 16,17 versét a kislánynak. Ebből a felsorolásból hiányolok kettőt, mert akkor lennék biztos - ha nem veszünk el belőle.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 19, 07:11:52
 :nem:
Kedves Magda,

Kicsit feljebb írta Gábor a Márk 16,17 versét a kislánynak. Ebből a felsorolásból hiányolok kettőt, mert akkor lennék biztos - ha nem veszünk el belőle.
szeretettel Sándor

Meg kell mondjam, hogy most még kevésbé értem.

Elolvastam Gábor beidézését, hát az egy szabadon fordított rész - nekem legalább is - és emberi értelmezésen keresztül szűrt.

Ahogy az Úr mondta:
Mk 7,9 És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.

Az új fordítású írások nekem nagyon furcsák.

Talán, ha kifejtenéd.


 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Március 19, 08:46:04
Edit! Kérdezhtetem, hogy miért mentél el a HGY-ből?

Kedves tothg!

Amint azt mar emlitettem,Isten egyertelmu utasitasa miatt.Talan ez volt az elso alkalom megteresem ota,hogy gyakoroljam az alazatot.Nem kis proceduraval jart a visszamenetelem,a satan meg is tett mindent,hogy ne sikeruljon.Elosszor talaltam igy szembe magam vele es munkajaval.De mivel nem az en akaratom,hanem Isten akarata volt,hogy visszamenjek,a satan munkaja eredmenytelen volt.Pedig abba a gyulekezetbe se akarta mindenki!
Ha szeretnel tubbet tudni,kerdezz privibe,szivesen valaszolok barmire.Ha itt irnek le mindent nem biztos,hogy mindenki szamara epito lenne es tartok tolle,hogy elvbeli konfliktusokat okozna.Azt pedig nem szeretnem,senki szamara nem lenne jo.Meglatasom szerint az ordog nagyon szet akar bennunket szorni,ebbe pedig nem vagyok hajlando reszt venni.
Tehat ez iranyu tovabbi kerdeseid varom priviben.Megertesedet kerem.

Szeretettel
Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Március 19, 08:58:56
Drága Edit! :2smitten:

Áldjon az Úr...
Adjon továbbra is felülről jövő bölcsességet!  :017:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Március 19, 09:07:11
Koszonom draga Kovecske.
 :092: :028:-neked.

Szeretettel
Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Március 20, 13:11:38
Kedves Gábor,

Tudod én az idézett igéből várom a még hiányzó jeleket  - addig kicsit bizonytalankodó vagyok. Jézus a bűneink búntetését jött megfizetni, hogy megváltásunk legyen, nehogy a kárhozatban maradjunk. 
szeretettel Sándor

Az a helyzet, hogy nemigazán értem mit szeretnél mondani, ha van kedved fejtsd ki bővebben.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 20, 21:42:24
Kedves Gábor,

Nem akartam senki provokálni és vitát sem akartam kezdeni, csak amikor a Kislánynak azt írod, hogy ti, akik karizmatikus gyülekezet vagytok, kígyókat vesztek fel és ha valami mérgezőt isztok nem árt nektek ...
ezeket a jeleket hiányolom. (ahogy idézted)
Az én általam megélt Istennel járás - a vele való közösség öröme, józansága, világossága nekem egy teljes egész és nincs hiányérzetem. Isten adott lelki ajándékokat is, tudod a presbitériumunk (24 egyfeleségű férfi) minden egyes tagja fontos és a gyülekezetünk teljes múködési feladatait (ami emberileg szükséges) átfogja. Isten összeszerkesztett bennünket és nagyon szeretjük egymást. Egyiknek ez a tálentuma, másiknak egész más és így mindenki egyen egyenként megkapta amit Isten neki szánt. Egy dolgot nagyon fontosnak tartunk mindannyian - ne az érzéseink, ne az eszünk, ne valami lelkesedés, hanem a hitünk által Isten szentlelke vezessen. Komoly imádság és Isten látja a szívünket. Mindenki érti - nehogy többet akarjunk. Mi így éljük hitünket és nagyon boldogok vagyunk, hálásak. Isten megtéréseket ad, küldi az embereket hozzánk - és tényleg a hegyen épült város vagyunk. Többre vágytunk, mint amire mi vagyunk képesek és megadta.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Március 21, 07:00:51
Kedves Gábor,

Nem akartam senki provokálni és vitát sem akartam kezdeni, csak amikor a Kislánynak azt írod, hogy ti, akik karizmatikus gyülekezet vagytok, kígyókat vesztek fel és ha valami mérgezőt isztok nem árt nektek ...
ezeket a jeleket hiányolom. (ahogy idézted)
Az én általam megélt Istennel járás - a vele való közösség öröme, józansága, világossága nekem egy teljes egész és nincs hiányérzetem. Isten adott lelki ajándékokat is, tudod a presbitériumunk (24 egyfeleségű férfi) minden egyes tagja fontos és a gyülekezetünk teljes múködési feladatait (ami emberileg szükséges) átfogja. Isten összeszerkesztett bennünket és nagyon szeretjük egymást. Egyiknek ez a tálentuma, másiknak egész más és így mindenki egyen egyenként megkapta amit Isten neki szánt. Egy dolgot nagyon fontosnak tartunk mindannyian - ne az érzéseink, ne az eszünk, ne valami lelkesedés, hanem a hitünk által Isten szentlelke vezessen. Komoly imádság és Isten látja a szívünket. Mindenki érti - nehogy többet akarjunk. Mi így éljük hitünket és nagyon boldogok vagyunk, hálásak. Isten megtéréseket ad, küldi az embereket hozzánk - és tényleg a hegyen épült város vagyunk. Többre vágytunk, mint amire mi vagyunk képesek és megadta.
szeretettel Sándor


Mia a probléma? Sándor te többet akarsz kiolvasni az írásomból, mint amit leírtam.
Nem azt mondtam, hogy ilyen jeleink vannak, hanem azt, hogy ebben ma is hiszünk. A fenti felsorolt jelekből, több, megjelent nálunk, igaz, hogy kígyó nem mart meg, de ha megmarna is elhinném, hogy azige beteljesedne. Mérgezőt nem tudom, hogy ittam-e, de még mindíg élek...
Mellesleg, ha az a problémád, hogy nem látod a jeleket, akkor se a karizmatikusokkal van bajod, hanem az írással, ugyanis az nem csak karizmatikusoknak szól...
Amiket írsz azok nálunk is ugyanúgy működnek, ahogy nálatok.  :igen:

Pusszantás!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nyunyo - 2008 Március 21, 07:57:23
 Kedves Testvérek!
Előre is bocsánatot kérek, mert írásommal nem akarok senkit megbántani.
Egy ideje nyomon követem az itt történteket, és valamit nem értek. Én azt látom, ha egy karizmatikus be ír, akkor az rögtön meg van marva azért, mert az Igét elhisszük úgy ahogy van. Itt értem pl. a Márk 16/17,18-at is, vagy akár mást is írhatnék. Teljesen mindegy, hogy új fordítás vagy régi, az értelme ugyan az. Ebből nem kívánok vitatémát nyitni, csak leírtam a gondolataimat.
További áldott napot mindenkinek.
Szeretettel: nyunyo    :028: :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 21, 08:30:59
Kedves Nyunyo,

Nem kell bocsánatot kérned - ha így érzed, akkor biztos baj van. Az én hozzászólásaimmal nem az a cél, hogy belemarjak valakibe - hidd el. Nem volt célom, hogy valakit is bántsak azért, mert valami gonoszság vezet. Amikor ezekről a jelekről írok, elsősorban az a célom, hogy az igét vegyük komolyan és inkább arról vitatkozzunk. A Márk 16. is és minden ige nekünk szól - és én ugyanebből a célból írtam. Nem bántásból.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nyunyo - 2008 Március 21, 08:47:32
Kedves Sándor!
Nincs baj  :048: Igazad van, az Igét vegyük komolyan, hisz nekünk szól.
Dicsérjük az Urat, legyen áldott az Ő neve
Szeretettel: nyunyo   :105:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 21, 08:52:59
Kedves Nyunyo,

Köszönöm és kérlek is, és mindenkit - ha azt érzi, hogy gonoszság van abban amit írtam - egyből szóljon.

Gábornak szeretnék még üzenni.
Nagyon kérlek, ne próbáld ki. Tényleg tetszik, hogy erős hited van, akár erre is - de ne kísértsük a mi Urunkat. Tudod Pált megmarták a kígyók és mindenki azt hitte kampec lesz mindjárt - aztán mégsem. Nem kell keresni a bizonyságot - azt Isten adja.
szeretettel Sándor

Mindenkinek
Ma van a mi Urunk megáldoztatásának emléke. Nagyon nagyon komoly örömet kívánok minden testvéremnek, örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom Örüljetek. Minden okunk meg van rá.
Áldást békességet mindenkinek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Március 21, 09:00:19
Drága Sándorom!

Eszem ágában sem volt kipróbálni. Te írtad, hogy hiányolod, reméltem nem azért, mert ezt kellene csinálnunk... ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nyunyo - 2008 Március 21, 09:02:47
Kedves Sándor!
Nehogy félre érts! Én nem kimondottan rád céloztam!!!!!
Összességében nekem ez jött le, az elmúlt napok során.
Szeretettel: nyunyo   :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Március 21, 09:30:03
Kedves Testvérek!
Előre is bocsánatot kérek, mert írásommal nem akarok senkit megbántani.
Egy ideje nyomon követem az itt történteket, és valamit nem értek. Én azt látom, ha egy karizmatikus be ír, akkor az rögtön meg van marva azért, mert az Igét elhisszük úgy ahogy van. Itt értem pl. a Márk 16/17,18-at is, vagy akár mást is írhatnék. Teljesen mindegy, hogy új fordítás vagy régi, az értelme ugyan az. Ebből nem kívánok vitatémát nyitni, csak leírtam a gondolataimat.
További áldott napot mindenkinek.
Szeretettel: nyunyo    :028: :026:


Hadd szóljak ehhez hozzá és nemcsak Nyunyonak címezném, hanem mindenkinek.
Nagyon kell figyelnünk arra, hogy amikor elolvasunk egy hozzászólást, ne feltételezzük a rossz szándékot, szúrkálódást. A fórumokban és a levelezésben nincs személyes kontaktus, ezért nem tudjuk, hogy a másikat milyen motívum, vagy érzelem jellemzi. Kell, hogy a jót feltételezzük, mert itt a fórumon is többször olvastam olyan hozzászölást, ami (szerintem) nem volt rossz szándékból, mégis lehetett piszkálódásnak érteni.
Ezzel tisztában kell lenni. Ez van.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 21, 10:01:19
 :D


Kedves TESTVÉREK!

Azt gondolom, ha piszkálódásnak érzi valaki, akkor annak kötelessége világosságra hozni.

Gal 1,10 Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.


 :084:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Március 21, 10:02:46
Miért gondolod?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 21, 10:08:43

 :D


Miért gondolod?

Tőlem kérdezed? Kedves Gábor?


 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Március 21, 10:12:36
Persze, bocsánat, nem volt egyértelmű.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 21, 10:25:04
 :D

Előszőr azért, mert testvérnek nevezzük egymást, és ha valamit nem oszthatok meg veled, akkor mitől vagy a testvérem  :047:

Aztán azért, mert ha tényleg volt abban bántás, a szándékom ellenére, akkor hogyan tudom korrigálni.

Már az ószövetségben felhívta Isten az ŐVÉINEK figyelmét, hogy vannak véletlenül elkövetett vétkek is.

Aztán a megbántódásomnak lehet oka:

1. az óemberi természetem
2. Isten igazságát sérti amit a másik írt.

Az 1. esetben sűrgős tisztulásra van szükségem.
A 2. esetben pedig ki kell állnom mellette, ha csak nem akarok a HIT dolgában hajótörést szenvedni.

Vsz, a jó lelkiismeretemet csak így őrizhetem, Isten és az emberek felé.
Az Igazság és a Jogosság talaján csak így állhatok.

Köszönöm, hogy ezt leírhattam.


:084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Március 21, 10:35:45
Kedves Magda!

Tulajdonképpen teljesen igazad van. Ezekkel vitába szállni nem tudok.

Csupán arra gondoltam, hogy nem biztos, hogy mindenki szóvá teszi. Lehet, hogy egyszerűen elhordozza szeretetben, és kedvesen folytatja tovább, mert ez is igei, sőt...
Persze, pont arra akartam célozni, hogy a fórumon, az esetek 90-95%-ába nem akarjuk bántani egymást, csak mi képzeljük a másikról, hogy piszkálni akar, mert az írásból sokszor nem lehet kihallani a másik hangsúlyozását és sokszor félreérthető.

Köszönöm, hogy elmondtad a véleményed.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Március 21, 11:08:55
Kedves Testvérek!
Előre is bocsánatot kérek, mert írásommal nem akarok senkit megbántani.
Egy ideje nyomon követem az itt történteket, és valamit nem értek. Én azt látom, ha egy karizmatikus be ír, akkor az rögtön meg van marva azért, mert az Igét elhisszük úgy ahogy van. Itt értem pl. a Márk 16/17,18-at is, vagy akár mást is írhatnék. Teljesen mindegy, hogy új fordítás vagy régi, az értelme ugyan az. Ebből nem kívánok vitatémát nyitni, csak leírtam a gondolataimat.
További áldott napot mindenkinek.
Szeretettel: nyunyo    :028: :026:

Kedves Nyunyo!  :05:

Valójában nem marjuk a karizmatikusakat, csupán az ige fényében kifejtjük a mi hitünket, Bibliai nézetünket.
Tehát ha nem volna reagálás a részünkről a karizmatikusság felé, akkor az azt jelentené, hogy mi is úgy látjuk és hisszük.
Azonban ha valaki tiszteletlenül, lenézően írná hozzászólásait a karizmatikusság ellen, akkor az nem maradna a fórumon ( azonnal moderáció lépne érvénybe ). De amíg az ige fényében alázatban és szeretetben történik a hozzászólások elküldése, addíg nem látok semmiféle helytelen hozzáállást a karizmatikusok felé. Igével kérdezünk, érvelünk és válaszolunk...

Isten áldását! :05:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Március 21, 11:11:59
Én karizmatikus vagyok, és egyetértek Anteeval. Nem baj, ha különbözik a véleményünk.

A cél a Menny!!!

Hadd tegyek annyit hozzá, hogy Isten (és tanai) soha nem szorultak védelemre. Senkinek se kell Istent megvédeni.

 :028:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Március 21, 11:12:28
Ámen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Március 21, 11:14:15
Kedves Magda!

Tulajdonképpen teljesen igazad van. Ezekkel vitába szállni nem tudok.

Csupán arra gondoltam, hogy nem biztos, hogy mindenki szóvá teszi. Lehet, hogy egyszerűen elhordozza szeretetben, és kedvesen folytatja tovább, mert ez is igei, sőt...
Persze, pont arra akartam célozni, hogy a fórumon, az esetek 90-95%-ába nem akarjuk bántani egymást, csak mi képzeljük a másikról, hogy piszkálni akar, mert az írásból sokszor nem lehet kihallani a másik hangsúlyozását és sokszor félreérthető.

Köszönöm, hogy elmondtad a véleményed.

Én meg köszönöm, Gábor, hogy ezt leírtad...  egyetértek...:05:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Március 21, 11:19:10
Kedves Magda!

Tulajdonképpen teljesen igazad van. Ezekkel vitába szállni nem tudok.

Csupán arra gondoltam, hogy nem biztos, hogy mindenki szóvá teszi. Lehet, hogy egyszerűen elhordozza szeretetben, és kedvesen folytatja tovább, mert ez is igei, sőt...
Persze, pont arra akartam célozni, hogy a fórumon, az esetek 90-95%-ába nem akarjuk bántani egymást, csak mi képzeljük a másikról, hogy piszkálni akar, mert az írásból sokszor nem lehet kihallani a másik hangsúlyozását és sokszor félreérthető.

Köszönöm, hogy elmondtad a véleményed.

Ezt még ki szeretném egészíteni ezzel az igével:

1Kor 13,4-7
"A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr."

A szeretet mindent remél is hisz! Legyen a hozzáállásunk pozitív mások felé, és ne próbáljunk a sorok között olvasni. Ha reméljük és hisszük a legjobbat, akkor nem szégyenülünk meg. Ha nem is volt igaz a reményünkben és hitünkben bizakodott legjobb feltételezés, akkor is kedvesek maradunk Isten előtt... Isten az igaz bíró, Ő tudja a szívek szándékát. Csak Ő a szivek és vesék vizsgálója.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Március 21, 11:20:43
Az-az igazság, hogy elkezdtem írni ezt az igét, de lusta voltam végig írni... :07:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nyunyo - 2008 Március 21, 11:23:04
Én is egyet értek azzal, hogy egy a célunk a Menny és egy az Urunk Jézus Krisztus, egy Atyánk van. A lényeg, hogy szeressük az Urat és egymást.
Szeretettel: nyunyo  :105:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Március 21, 11:23:20
Köszike Anti, hogy leírtad!  :05:

Gábor, a lustaság nem erény... :2crazy:
most nem nyertél... :2crazy:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Március 21, 11:30:11
Dehogynem nyertem, Antee leírta helyettem.  :gunyos:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Március 21, 11:32:24
Látszik, hogy Krisztus teste vagyunk.
Gábor kigondolta, én meg leírtam!  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Március 21, 11:35:20
Ezek szerint én vagyok az ész! Én gondolkodom... :036:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Március 21, 11:47:20
 :hehe:  :2funny:

Nah... Anti... ezt nem nekem mondták...  :2crazy:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 21, 12:00:42
Az a reménységünk, hogy nem az eszünk vezet, hanem Isten lelke - különben nagy bajban vagyunk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Március 21, 12:39:03
Igen, Sándor, így igaz...  :2angel:

De mi csak poénkodtunk, tréfálkoztunk... nem kell komolyan venni... :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: atesz - 2008 Március 21, 18:32:59
Vettem is eszre hogy poenkodtok kovecske:P:)  amugy  en csajk anyit tudok mondani ha szerecc akkor szeretve leszel!!!:P:)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: GLD46 - 2008 Március 21, 21:49:50
Kedves Tesók!

Egy pár órája azon töprengek, hogy leírjam-e vagy sem.

De olyan öröm ez nekem, és nem tudom, hogy lesz-e még ilyen az életemben, ugyanis ma van a 17.születésnapom  ;) és  most éppen nagypéntek van. :088:
Áldom és magasztalom a mi Urunkat, és hálás szívvel köszönöm, hogy az Ő kegyelméből királyi gyermek lehetek. :ima06: GLD46
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 21, 21:56:48
Kedves Edit,

Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van. (Róm.8,28).

Ezzel az igével és az ezzel járó békességgel szeretnélek köszönteni születésnapodon.
Isten éltessen, vezessen.

szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: atesz - 2008 Március 21, 21:58:48
Isten eltessen es tertson meg kedves GLD baratom es epulj   es novekedj az Urban ezt kivanom neked remelem majd egyszer elobe is osszefutunk ha nem akkor  remejuk hogy egyszer majd a Mennyben az Ur veled GLD akkor ki lehet ellened?:P:)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Március 21, 22:06:21
Kedves GLD!

Most nagyon nem ertek valamit. :108:
Azt kerdeztek tolled,hogy miert GLD46 a neved(ha jol emlekszem Sandor-de nem biztos).
Valaszod az volt,hogy a kocsid rendszama a betuk a 46 pedig megkozeliti az eveid szamat.A 17 az eleg messze van a 46-tol!!!Probaltam keresni,de mar nemtalaltam,hol is irtad.
Szoval,hogyis van?

De azert kivanok nagyon sok boldog szulinapot Isten gazdag aldasaval. :095:
 :039: :110: :093: :090:

Szeretettel
Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2008 Március 21, 22:08:34
Kedves GLD! :05:

Az újjászületés napja, az igazi születésnap. Én is így voltam ezzel. Amikor újjászülettem, akkor kezdtem élni igazán.  :05:
Hiszen, amíg ez nem történik meg, igazából csak létezünk, vegetálunk, mert hiányzik belőlünk maga az ÉLET, Jézus Krisztus, Aki azt mondta:
"Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;"  Ján. 11,25
Ez az igazi élet!  :2smitten:

Kedves GLD! Azt kívánom, hogy egyre inkább erősödj, és növekedj a hitben, Jézus megismerésében, a kegyelemben.  :2smitten:

Szeretettel:
Éva
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Március 21, 22:09:48
Kedves Edit,

Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van. (Róm.8,28).

Ezzel az igével és az ezzel járó békességgel szeretnélek köszönteni születésnapodon.
Isten éltessen, vezessen.

szeretettel Sándor

Sandorom kedves!
Lecci lecci lecci,hadd maradjak meg en Editnek.Ha mindkettonket igy szolitassz,a vegen valami kavarodas lesz.
Koszike. :079:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Március 21, 22:12:15
Kedves Edit,
Rendben - csak most tettem kivételt, egy rendszám annyira nem alkalmas egy köszöntésre.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: atesz - 2008 Március 21, 22:16:09
hmmmm:P:) :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Március 21, 22:20:15
Kedves Edit,
Rendben - csak most tettem kivételt, egy rendszám annyira nem alkalmas egy köszöntésre.
szeretettel Sándor

Hat ebben igazad van :igen:
Igazan figyelmesseg volt reszedrol. :078:

Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: GLD46 - 2008 Március 21, 22:43:32
Kedves Tesók! :2smitten:

Nagyon szépen köszönöm a jó kívánságaitokat, nagyon aranyosak és kedvesek vagytok, és nagyon-nagyon szeretlek Benneteket.

Kedves Edit, Yeva válaszolt helyettem. :igen: köszi az áldás kívánást.

Kedves Sándor, köszönöm szépen az igét, most erre igazán nagy szükségem van. :062:

Kedves Yeva és Atesz, erősödni és növekedni a hitben, Jézus megismerésében és a kegyelmében...köszike, ezt kívánom én is magamnak  :06:

Az Úr áldjon Benneteket, gazdagon.
Sok szeretettel:GLD46 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: atesz - 2008 Március 21, 22:53:00
GLD tesokam hat ugyan is nincs mit  az Ur veled:P:)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: atesz - 2008 Március 22, 00:27:21
nagy szeretettel ajanlom a honlapom http://www.ateszka.mlap.hu irhatsz nyugodtan a Vendegkonyvbe vagy a sajat kis forumomba koszike szeretettel atesz:P:)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 24, 15:10:26
 :D

Kedves Testvéreim az Úrban!

Elgondolkodtam azon, hogy Ábrahám és Lót együtt jött ki Úrkaszdinból.
Elválásukig ugyan azon az úton haladtak,
és még sem ugyan azt az Istent ismerték meg,
mivel nem ugyan azokat a tulajdonságait ismerték meg Istennek.

Mire tanít ez minket?


:084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Március 24, 16:27:25
Kedves Magda!  :05:

Amint az igéből is kiderül, Lótnak a világban volt a szíve:

1Móz 19,16   
"És amikor tétovázott, megragadták a férfiak a kezét, meg a feleségének és két leányának a kezét, mert az ÚR megszánta õt. Kivitték, és ott hagyták a városon kívül."

Az angyaloknak szinte erőszakkal kellett kiragadniuk Lótot és családját...

A mi szívünk Istennél legyen és ne a világban!  :2angel:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 28, 06:21:29
 :(

Igen már Ábrahámtól való elválása is ezt bizonyítja, hogy a világi értékek vonzásában volt

:084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Március 28, 06:31:51


 :(


Idézetet írta: Oswald Chambers
Március 28. 

NINCS ITT VALAMI FÉLREÉRTÉS?

 

     "Menjünk ismét Júdeába. Szóltak neki a tanítványok: ...újra oda mégy?" (Jn 11,7.8) 

Lehet hogy nem értem meg, amit Jézus Krisztus mond, de veszélyes ezért azt állítani, hogy Ő tévedett abban, amit mondott.

Sohasem helyes, ha azt gondolom, hogy engedelmességem Isten szava iránt gyalázatot hoz Jézusra.

Egyedül az engedetlenség hoz reá szégyent.

Sohasem helyes az Ő becsületéről való elképzelésemet odatenni annak a helyébe,
amire világosan indít engem, még akkor sem, ha ez abból az őszinte vágyból fakad, hogy elejét vegyem az Ő nyilvános megszégyenülésének.

Hogy egy indítás Istentől való-e, azt annak csendes állhatatosságából tudom meg.

Ha mérlegelnem kell a mellette és ellene szóló körülményeket és kétely vagy vita támad,

akkor olyan elemet vittem bele, ami nem Istentől való és arra kell következtetnem, hogy az indítás nem volt helyes.
 
Sokan hűségesek vagyunk a Jézus Krisztusról vallott nézeteinkhez, de hányan vagyunk hűségesek Őhozzá magához?

A Jézus Krisztus iránti hűség azt jelenti, hogy oda kell lépnem, ahol semmit sem látok (vö. Mt 14,29);

a saját nézeteimhez való hűség viszont azt jelenti, hogy előbb értelmemmel tisztázom az indítékokat.

A hit nem az értelem meggyőződése, hanem azt jelenti, hogy önként átadom magam egy személynek ott is,
ahol nem látok utat.

Vitatkozol magadban, hogy bizonyos lépést megtegyél-e a Jézusban való hitből, vagy várj addig, amíg megteheted a magad erejéből?

Engedelmeskedj neki vidám, gondtalan örömmel!

Amikor Ő mond valamit és te vitatkozni kezdesz,
ezt azért teszed, mert olyan elképzelésed van az Ő becsületéről,
aminek semmi köze sincs az Ő becsületéhez.

Jézushoz magához légy hű, ne a róla vallott nézeteidhez. Hű vagy-e ahhoz, amit Ő mond neked? "Valamit mond nektek, megtegyétek!" (Jn 2,5) 




Jézushoz magához légy hű, ne a róla vallott nézeteidhez. Hű vagy-e ahhoz, amit Ő mond neked? "Valamit mond nektek, megtegyétek!" (Jn 2,5)



:084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2008 Március 31, 21:13:24
 Számomra nagy üzenete van ennek az egész áhítatnak!
De most ami különösen szíven ütött:

A hit nem az értelem meggyőződése, hanem azt jelenti, hogy önként átadom magam egy személynek ott is,
ahol nem látok utat.


Mély mondanivaló! Ahol nem látok utat, ott is átadni magam az Úrnak, és bízni Benne rendületlenül!

Úgy legyen!





Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: GLD46 - 2008 Március 31, 21:22:00
Kedves Yeva!  :063:

Örülök, hogy ismét köztünk vagy, már hiányoltalak. :074:  :068:

Az Úr áldjon gazdagon. :017:

Szeretettel: GLD46 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2008 Március 31, 21:29:04
Köszönöm, kedves GLD46!  :2smitten:

Eléggé be vannak táblázva napjaim. Elfáradok. Nem igazán van már erőm géphez ülni, bármennyire is szeretnék. Hétvégén pedig vidéken voltam.

De most én is örülök, hogy "látlak"!  :2smitten:

Téged is Isten áldjon meg! :05:

Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 02, 07:29:22
 :D


Gondolom ez a morzsa egy életre szóló kenyér!

Oswald Chambers

Április 2. 

MINDENT FELÜLMÚLÓ DICSŐSÉG

 

   "Az Úr küldött engem..., hogy szemeid megnyíljanak" (Csel 9,17). 

Amikor Pál visszanyerte szeme világát, szellemi látást is kapott Jézus Krisztus személyéről.

Egész hátralevő életében és igehirdetésében nem akart tudni másról,
mint Jézus Krisztusról:

"Elhatároztam, hogy egyébről ne tudjak köztetek, mint Jézus Krisztusról, mégpedig a megfeszítettről" (1Kor 2,2).

Pál szívét és gondolkozását soha többé nem vonzotta más, csak Jézus Krisztus.
Meg kell tanulnunk, hogy minden ízében épségben tartsuk a Jézus Krisztus meglátása által kapott jellemvonásunkat.

A szellemi ember maradandó jellemvonása, hogy önmaga elé állítja Jézus Krisztust, másoknak pedig értésére adja Isten céljait.

Életének minden szenvedélye Jézus Krisztusra van összpontosítva.

 Valahányszor erre az ismertetőjelre bukkansz egy ember életében, megérzed, hogy az Isten szíve szerint való ember.

Ne engedd, hogy bármi is elfordítson téged Jézus Krisztus belső szemlélésétől!

Ez a próbája annak, hogy szellemi ember vagy-e, vagy sem.

Nem szelleminek lenni azt jelenti, hogy más dolgok hatnak rád növekvő vonzóerővel.

Mióta Jézust megláttam Veszni hagytam minden mást.

 Lelkem szomjasan csodálja a Bárányt a Golgotán! 
 



Azt is gondolom, hogy érdemes róla beszélgetni, hogy ezt tartjuk e a legfontosabbnak a gyakorlati életünkben, vagy csak mimeljük a HÍVŐ életet.


:084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Április 02, 08:09:51
Idézet
Mióta Jézust megláttam Veszni hagytam minden mást.

 Lelkem szomjasan csodálja a Bárányt a Golgotán!
 

Számomra ez itt a kérdés...
Most úgy felmerült bennem... így van-e...?
Valójában veszni hagytam minden mást???
Tényleg nincs semmi fontosabb...?  Jézuson  kívül nem ragaszkodom semmihez...? Valóban...?

Szomjasan csodálom-e a golgotai Bárányt...? Igazán...? Semmi más után nem szomjazom...? Még a saját "hitem" sem fontosabb...? Nem akar az nagyobb lenni mint maga Jézus Krisztus...?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Anikó ANCSI - 2008 Április 04, 20:27:28
Bizalom.... : :108:

Úgy érzem nagyon fontos a türelem és az engedelmeség , hogy Isten akarata és áldása érvényesülni tudjon az életünkben.
Főleg kezdetben ismételt Isten keresésem kezdetén.... nagyon-nagyon bizonytalan voltam egyszerűen döntésképtelen (érzékeny) bizonyos helyzetekben. .Néhány emberben bíztam s utána (ált ha nem megfontolt az ember) sebezhetőnek éreztem magam. Minden ember más és más, gondolatainkban érzelmeinkben külömbözhetünk. Egy adott kérdés esetében is másként vélekedhetnek az emberek. A fórumon is van rá példa. Egyedül feltételek nélkül csak Istenben bízhatunk.MIKEÁS 7,5" Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban ; az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját." Szerintem egy közösségen belül sem alakítunk ki mélyebb bizalmi kapcsolatokat mindenkivel.. de fontos, hogy legyen néhány keresztény barátunk testvérünk akikel egymásért imádkozhatunk és véleményt tanácsot is kérhetünk egymástól. Példabeszédek:15,22 "Hiábavalók lesznek a gondolatok, mikor nincs tanács, de a tanácsosok sokaságában előmennek" Példabeszédek: 20,18 " A gondolatok tanácskozással erősek; és a bölcs vezetéssel folytass hadakozást" A szeretethez szükséges a bizalom. Remélem mindinkább sikerül bízni....s sikerül :05:

Szeretettel: Anikó :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szolgáló - 2008 Április 04, 22:37:15
Olvasva a bizalomról ez az igevers jutott eszembe:

Zsolt. 118,8
Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.

Szeretettel szolgáló
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 04, 23:13:29
Sziasztok!

Ez az igevers pontosan a Biblia közepén van! :05:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 04, 23:36:32
Sziasztok!

Ez az igevers pontosan a Biblia közepén van! :05:

Szeretettel,
Antee

Igen ez egy fantasztikus dolog, nagyon meglepett engem is amikor megtudtam.



:084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2008 Április 08, 16:59:12
A többi oldalon pedig a magyarázat és indoklás.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 17, 23:27:06
Sziasztok!  :05:

Szeretnék veletek beszélgetni, erről az igéről:

Mt 15,22-28
"És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékrõl jött, így kiáltott: "Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!" Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: "Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik." De õ így felelt: "Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz." Az asszony pedig odaérve leborult elõtte, és ezt mondta: "Uram, segíts rajtam!"   Jézus erre így válaszolt: "Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak." Az asszony azonban így felelt: "Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak." Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!" És meggyógyult a leánya még abban az órában."

Várom a hozzászólásotokat!  :088:



Szeretettel,
Antee

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 18, 03:18:51
 :044:

Az igét ismerem, de hogy mit vársz azt nem tudom?


:084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: yeva - 2008 Április 18, 08:06:17
Sziasztok!

 Kedves Anti! Azt hiszem értem mit szeretnél. Jó öltetnek tartom. Mindenki írjon egy pár mondatot, hogy mire tanítja ez a történet, mi  az üzenet ebből a történetből. Így gondolod?  :05:

Nos, akkor elkezdem.
Ami nekem ebből a történetből örökérvényű tanítás, az ennek az asszonynak az alázata, és a kitartása. Jézus kutyához hasonlította. Elfogadta. De kitartott, nem adta fel.  :05:

Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Április 18, 09:28:36
Elosszor is az az asszony mintha felismerte Jezust,hogy ki is O valojaban,hiszen konkretan megnevezte.David Fia!
Tudta,erezte,hogy nagy hatalommal bir,tehat foldontuli hatalommal.Mintha azt is tudna,hogy kikhez kuldetett,hiszen azt felelte,hogy "Ugy van Uram!"Teljesen tisztaba volt vele,hogy ugyszolvan "alacsonyabb szintu" kategoriahoz tartozik.Elismerte tehat,hogy bar nem erdemes ra,nem erdemes a "nemes falatokra",megis tudta,hogy,ha csak morzsa jut neki,az a kis morzsa is nagy ertekkel bir.Alazat volt benne valosagosan,mert nem felemelkedni akart az asztalhoz,hanem csak a lehullo morzsakbol szeretett volna kapni,azt is engedellyel.
Egyertelmuen felismerte,hogy gyogyito hatalommal rendelkezik Jezus.Biztos hallotta mar ,hogy az az "ember" gyogyitott mast is meg mar.De lenyeg,hogy hitt is benne.
Kitarto volt.Biztos,hogy nem csak egyszer kialtott,kulonben a tanitvanyoknak nem lett volna miert kerniuk Jezust,hogy bocsassa el."Bocsasd el,mert utannunk kialtozik"-mondtak.Tehat tobbszor es kitartoan szolongatta Jezust.
Nem erdekelte az sem,hogy felhivja a figyelmet magara,nem erdekelte,hogy ki mit fog gondolni rolla.Csak az erdekelte,hogy egy kis "morzsa" neki is jusson,mivel tudta,hogy az eletet ado ertekkel bir.

Mar mondtam,hogy en nehezen tudok iget magyarazni,ez nem adatott meg nekem.Remelem azert erthetoen irtam le a gondolatomat.Nekem ezek jutottak eszembe elso olvasasra.

Cs.Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Április 18, 10:36:08
Sziasztok! :044:

Kedves Edit!  :2smitten:
Nekem teljesen átjöttek a gondolataid... remekül elmondtad... nincs a magyarázó képességeddel semmi gáz... :2smitten:

Ebben a történetben első látásra úgy tűnik, Jézus nem akar segíteni... :03:
Hallgat... tanítványainak azt mondja: "Nem küldettem..."
Az asszonynak pedig további könyörgésére azt mondja: "Nem jó..."
Úgy gondolom, az akadály, hogy segítsen rajta, az asszony eredeti közeledésének a módja volt...
"Dávid Fia" - ez az Ő legjellegzetesebb zsidó címe...
Mások, akik így közelítettek hozzá és azonnal áldásban részesültek, azok zsidók voltak, ez az asszony viszont pogány... Nem volt joga semmit kérni Jézustól, mint Dávid Fiától. Tehát közeledésének alapja volt helytelen...


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 18, 10:52:03
Sziasztok!  :05:

Nagyon örülök, hogy közösen tanulmányozhatjuk az igét!  :05:

Mt 15,26   
"Jézus erre így válaszolt: "Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak."

Ebben az igeversben a kutya pontos jelentése: kiskutya. Görögben κυναρίοις.
A zsidók a pogányokat kutyáknak is jelölik. A zsidók így imádkoztak: "Köszönöm Uram, hogy nem vagyok rabszolga, kutya (pogány) vagy nő."
A sorrendet megfigyelve megláthatjuk a nők értékrendjét társadalmukban.  :118:

Tehát Jézus nem pogánynak nevezte a kutya szavával, hanem kiskutyának nevezte. Tehát szerintem Jézus szeretete ebben is megmutatkozott.
Számomra már Jézus hangsúlya is nyilvánvaló ebben a történetben.


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 18, 11:18:27
Azt gondolom, hogy ebben nekünk a legfontosabb amit Kövecske leírt.

Amikor imádkozunk, megfelelően szólítjuk e meg akihez imádkozunk.

pl. Az Atyához, csak az Úr Jézuson keresztül imádkozhatunk.

Kiemelkedik itt nekem a Jogosság, és az Igazság, mint Isten legfőbb jellemzője.

Minden csak ebből következhet.

:084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: kövecske - 2008 Április 18, 13:11:05
Igazad van kedves Magda!  :05:

Amikor Jézus megérteti az asszonnyal kívülálló helyzetét..., a háznép ölebéhez hasonlítva a gyermekekkel szemben...,az asszony hite hatalmasan mutatkozik meg a válaszában. Nem mondont ellent. Felismerve most már igazi helyzetét Őelőtte,  a hit alázatos bátorságával rámutat arra, hogy még a kutya is számíthat a maga porciójára...
Nincs szándékában megfosztani Izráelt semmilyen kiváltságától... nem igényli a "gyermekek" részét...
De biztos benne, hogy kérheti a "morzsákat"...
A Jézusba vetett hite olyan nagy, hogy hiszi, Jézus hatalma akkora, amiből elég egy "morzsa" gyermeke meggyógyításához... :2smitten:
Nagy volt a hite...
Jákób jut eszembe... hozzá hasonlóan ez az asszony is tusakodik az Úrral... és felülkerekedik...
"Legyen...akaratod szerint." (Károli)
Először úgy tűnt,Jézus megtagadja tőle a legkisebb kegyet is... most megnyitja előtte hatalmas kincsesházát...

Isten adjon nekünk is hitet, hogy "szüntelenül imádkozzunk"...
Ne feledjük, az Ő késlekedése a válasszal, nem jelent föltétlen megtagadást!  :2smitten:

Szeretettel:
kövecske

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 18, 16:36:45
Az is izgalmas, hogy az Úr Jézus nem küldetett másokhoz, mint a zsidókhoz, és még is joga volt szólgálni a pogányok felé.

Joga lett MEGVÁLTANI minden népeket.

Igaz, hogy ez nem itt jelenik meg, de az ószövetségben egy egész könyv erről szól :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 22, 10:28:31
Sziasztok!

Szeretnék egy kérdést feltenni és szeretném, ha eről beszélhetnénk.
Mi az ÚR akarata? Honnan tudjuk meg, hogy melyek az Ő döntései életünkre?
Honnan tudjuk meg, hogy merre akar vezetni minket?


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 22, 11:22:22
Nagyon jó kérdés, és nagyon kíváncsi vagyok mindenki válaszára, ha nem haragszotok később válaszolnék.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 22, 22:37:06
Azt gondoltam, hogy azért többen fognak ide írni...
Buzdítani szeretném a testvéreket, az írásra!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: árpi - 2008 Április 22, 23:28:04
Ahhoz, hogy meglássam, hogy mit akar velem kezdeni az ÚR, meg kell látnom az utat melyet kijelölt számomra!
Ha csak a saját fejem után megyek, akkor csak nézek, és nem látok!
nagyon fontos: az ÚR kezébe tenni életemet, és engedni, hogy Ő irányítson

Egy személyes tapasztalat:
Az egyetem befejezése közeledett, és úgy nézett ki, hogy nem lesz munkahelyem, pedig tudtam, hogy az egyetemen a helyemen vagyok, azt tanulom, amit az ÚR kijelölt számomra (pedagógia), és hiába adtam be több helyre is a jelentkezésemet, vagy NEMleges választ kaptam, vagy egyáltalán semmilyent. 
Megmentek a záróvizsgák, már csak pár hét hiányzott ahhoz, hogy szolgálatba álljak. De nem volt hova. Képzelhetitek: háborogtam, nem volt békességem, nem értettem a helyzetemet. Olvastam az Igét, vártam útbaigazítást, annyit értettem meg, hogy valami nagy változás vár rám, és legyek türelmes. Csak ez ekkor nagyon nehéz volt.  Nem láttam kiutat - most már tudom, akkor nem is kellett.   :01:
Nem maradt más (legalább is én azt hittem), máshol kellett munkát keresnem (szakérettségim van, ezzel nézelődtem más felé). Természetesen a morgásom itt sem hagyott alább, és pár nappal a munka elkezdése előtt kiakadtam.
Ekkor volt egy alkalom, amikor néhány fiatallal közösen eltöltöttünk egy csendes7végét. Ekkor értettem meg: egész végig nem tettem meg azt, ami a legfontosabb, nem tettem le teljes egészében az Úr Jézus elé ezt a dolgot. Túl nagy befolyása volt annak, hogy mi az amit én akarok, mi az amit nem. És ekkor teljes egészében Rá bíztam magam, és végre ki tudtam teljes szívből mondani "...legyen meg a Te akaratod ..." Békességem lett, és örömmel mentem haza az alkalomról.
Másnap, mikor már nem is számítottam rá, felhívtak telefonon és közölték, hogy van egy munkahely, ahol szükség lenne rám, és mehetek tanítani. Az öröm és hála óriási volt.
Ahogy egy nagyon kedves énekem mondja:
"Az ÚR csodásan működik, de útja rejtve van, ..." Teljes mértékben ezt tapasztalta meg. Meg kellett újra tanulnom, ha Rá bízom magam, Ő megmutatja a helyes utat.

Soxor az Ő akarata nem éppen az én akaratom. De ha tudom, hogy az ÚR a legjobbat kínálja nekem, akkor én miért érem be kevesebbel?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 22, 23:31:11
Köszönöm Árpi!  :088:

Az ÚR áldjon!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 23, 07:44:05
.
.
Ahhoz, hogy meglássam, hogy mit akar velem kezdeni az ÚR, meg kell látnom az utat melyet kijelölt számomra!
Ha csak a saját fejem után megyek, akkor csak nézek, és nem látok!
nagyon fontos: az ÚR kezébe tenni életemet, és engedni, hogy Ő irányítson

.
.



Én is köszönöm kedves testvérem
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Április 23, 08:51:51
Nos az Ur munkaja az en eletemben a kovetkezokeppen mukodik:

Eloszor is a Bibliaban leirt alapelveket tartom szem elott.Nallam ami kiindulo pont az a bizonyos "belso hang".Ugy erzem es tapasztaltam,hogy ez az ami utbaigazit.Gondolkodom dolgok felol,tervezgetek valamit es,ha tudni akarom,hogy mit is csinaljak,akkor elcsendesedem,imaban elmondok mindent ami bennem zajlik,kerek utmutatast az Urtol,aztan varok csendesen.Argus szemekkel figyelem,hogy a korulmenyek mit mutatnak.Figyelek nagyon a belso hangra,hogy mit sug.Ha egyfelekepp gondolkodom,akkor vagy van bekessegem vagy nincs.Ha nincs,akkor eleve elvetem a dolgot.Johet utmutatas akar egy kivulallo emberrel valo beszelgetesbol,pl.egy mondata nagyon megmarad bennem.
Most pl.nagy hordereju dologra keszulok.A teljes gondolatomat elmondtam Istennek,kertem,hogy,ha ugy latja,hogy ezt nekem nem kell tennem,zarja be elottem a kapukat.Ha belemehetek a dologba,akkor nyissa a kapukat,segitsen az ugyem kimenetelebe.Kozben egyfolytaba figyelek,hogy mi,hogy tortenik,ki mit mond kozben es van-e bekessegem.Imaban mindig megemlitem a dolgot es kerem,hogy akar az utolso pillanatban is,de allitson meg.Nem fogom sajnalni.Lehet,hogy most ugy tunik,hogy az a valami jo lesz,de en magam nem tudhatom mi lesz egy honap mulva,vagy akar egy-ket-harom ev mulva.De hiszem,hogy O tudja.
Sokszor elofordult az is,hogy nem tudtam megmagyarazni miert de cselekednem kellett egyfele keppen.Ereztem,hogy azt kell tennem,vagy oda mennem,vagy arra mennem.Kesobb megertettem,hogy mi miert volt.
Ugy,hogy kimondottan iget kapjak valamire nagyon ritkan fordult elo.
Ugy erzem,hogy szabadsagot kaptam Istentol,hogy dontsek dolgok felol.Ha jol dontok,aldas van azon,ha nem akkor nagyon akadozik a "fogaskerek".Ilyenkor igyekszem minnel hamarabb kiigazitani a tevedesem es levonni belole a tanulsagot.
Sok embert lattam mar aki konnyeden kijelenit,hogy:"Azt mondta az Ur ,hogy menjek,csinaljam-ne csinaljam,egyek-ne egyek,igy tegyem-ugy tegyem..." es sorolhatnam.Aztan jottek a kudarcok es mindig kimagyarazas volt a vege.
Nem!En szabadsagot kaptam,hogy donthessek-ezt ujra hangsulyozom.Ez is egyfajta vizsgatetel.Ha jol feleltem,atmegyek,ha nem,megbukok.De kiut mindig van a helyreallasra.
Szoval az a bizonyos "belso hang" iranyit engem.

Szeretettel
Cs.Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Április 23, 09:00:19
Annyit meg hozzatennek,hogy komoly dolgokban sosem hozok hamar dontest.Mindig varok "harom napot".
Tanitvany-nak van egy cikke a "Gondolatok es egyebb irasok"-topicba,ami nekem nagyon tetszik es melysegesen egyetertek vele."Varj harom napot" a cime.Erdemes elolvani ujra meg ujra.Bolcs tanacs mindenki szamara.

Cs.Edit :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 23, 10:36:20
Én Istent úgy ismertem meg, hogy egyéni módon ragadja meg az embereket. Mondhatnám nincs két egyforma ember, aki ugyanúgy élné meg az Istennel való kommunikációt. Vannak irányelvek, amelyeket az előző hozzászólásokban jól leírtak a tesók. Én azt hangsúlyoznám ki, hogy bárhogyan is döntünk a felelősség a miénk. Ismerőseim között van olyan házaspár akik 3 gyerek után válnak, mert nem bírják egymás mellett. Az egyik fél meg van győződve, hogy Isten kijelentéséből ment férjhez, de nem volt szerelmes, és most ő bontja fel a házasságot, mondván, nem bírja tovább.
Én nem kérdőjelezem meg senkinek az Istentől kapott kijelentését, de meg kell benne állni...
 - Meg kell tanulnunk meghallani Isten hangját (nem oktatni szeretnék senkit, ezzel még nekem is vannak problémáim)
 - Meg kell tanulnunk hinni (a lehetetlenben is), ugyanis, ha elismerjük, ha nem, nem mindíg van válaszunk.
Ha jól emlékszem a Márk 11.22-ben van amikor Jézus beszél arról: ha van mustármagnyi hit, még a hegy is engedelmeskedik... Azt állítja, hogy Isten hitének kell bennünk lennie! Ez nem kevés.

Ha szolgálati területekről beszélünk, elsősorban el kell kezdeni azokban szolgálni, amikre érzünk affinitást, és ha mások is látják, hogy jó eredménye van a munkánknak, akkor jó irányba megyünk. Az ajándék helyet készít magának.
Egy biztos nem bibliai éveken keresztül kijelentésre várni a szolgálatunkkal kapcsolatban, mert kevés azoknak az embereknek a száma, akiknek Isten előre megmondta, hogy miben fognak szolgálni. Általában nem jelenti ezt ki előre az Úr.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 23, 10:46:11
Sziasztok!

Örülök a hozzászólásoknak. Gábor hozzászólása kapcsán szeretnék bekapcsolódni.

"Ismerőseim között van olyan házaspár akik 3 gyerek után válnak, mert nem bírják egymás mellett. Az egyik fél meg van győződve, hogy Isten kijelentéséből ment férjhez, de nem volt szerelmes, és most ő bontja fel a házasságot, mondván, nem bírja tovább."

Tehát meg volt győződve Isten akarata felől. De úgy néz ki, hogy tévedett Isten akarata felől.
A Sátán mint világosság angyala nagyon meg tudja téveszteni az embereket. Mintha Isten szólotta volna, pedig nem.

Nagyon sokan vannak úgy, hogy azt hitték, hogy Isten akaratát cselekszik. De miért értették félre? Miért nem látták, hogy ez a Sátán?
A sátán tud jönni igékkel, álmokkal és belső hangokkal. Sőt, a lelkiismeretet is befolyásolja.

Kérdésem:
Hogyan tudjuk kivédeni?


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 23, 11:05:03
Hát igen. Ez az ami nem megy hipp-hopp.
Meg kell ismerni Isten "belsejét", ahogy érez, gondolkodik. Nekem prófétálhatna akárki, hogy vegyek el valakit, ha nem szeretem nem fogom, mert Isten (szerintem) nem kér ilyet. Ilyennek ismerem.
Amikor döntést hozok ezeket nézem meg:
1. Mit mond az írás
2. Milyen kijelentésem van
3. Milyennek ismerem Istent
Ezek nem mindíg ugyanolyan arányba vesznek részt a döntésben, volt már olyan, hogy az írás alig nyomott latba valamit, legalábbis nem láttam, hogy Isten mit rendelkezett volna, ezért a másik kettő maradt a meghatározó.

Soha nem mertem és nem merem megkérdőjelezni azt, hogyha valaki kapott kijelentést, de figyelmeztetni szoktam, hogy ha nem ilyennek ismerem az Istent...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 23, 11:21:15
Valóban nagy horderejű, ha az alapján döntünk, hogy milyennek ismerjük Istent.

Az írást olykor félre is tudjuk érteni az adott helyzetünkben. Sokszor győz az, hogy "én" mit akarok, és ehhez nézem az igét...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 23, 12:30:10
Kérdés pl. neked személyesen bemutatkozott e Isten, vagy még a "Szamariaiasszony" mondásán állsz?

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 23, 12:44:20
Kedves Magda!

Kitől kérdezed, és mit jelent? (Én még nem találkoztam egy samariai asszonnyal se... :D)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sion42 - 2008 Április 23, 16:33:33
Úgy gondolom, hegy ebben a kérdésben igazán fontos az Istennel való napi személyes kapcsolat. Mindaddig amíg nem tudom megkülönböztetni a szívemben Isten hangját, sátán hangjától és az én saját belső megnyilatkozásaimtól illetve a rendelkezésre álló eszközökkel, melyekből Gábor felsorolt néhányat, nem tudom felismerni a hang eredetét, addig könnyen becsapható vagyok. Én személy szerint a fentiekből a személyes kapcsolatot tartom ebben a kérdésben is e legfontosabbnak. Nyilván azonban ebben a kérdésben sincsenek standard megoldások, ellenben itt is megnyilvánul Isten sokszínűsége és egyben kegyelmények és szeretetének nagysága. Gondolok itt olyan esetekre, ahol a legfantasztikusabb módon szólítja meg az embert. Nem véletlenül említi Krisztus annyiszor a halló füleket és a látó szemeket. Itt természetesen elsősorban nam e külső fülre és szemre gondolok, bár néha azokat használva is kaphatunk vezetést. Fontosnak tartom, hogy ilyen esetekben mindig imádkozzunk és alázatos, csendes szívvel álljunk Isten elé várva arra, hogy megmutassa az igazságot. Hű és igaz Ő és hiszem, hogy mindig válaszol.

Gábor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 23, 16:40:29
Kérdés pl. neked személyesen bemutatkozott e Isten, vagy még a "Szamariaiasszony" mondásán állsz?



Kedves Magda. Ezt kinek címezted?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 23, 16:56:45
Kedves Tothg és kedves Antee,
mivel nincs megszólítás,
ezért gondoltam,
mindenkinek aki olvassa szól.


Bocsánat, tévedtem.

Tehát mindenkinek szól aki olvassa és érintett a témában.

Sámuelnek többszőr szólt Isten.

Éli útbaigazította.

Akinek még csak a Szamáriai asszony hírdeti - ő legalább találkozott személyesen az Úrral - annak még közvetítőre van szüksége, tehát ne mondja az ellenkezőjét.

Akik egymás szájából kapkodják ki az IGÉT, azok mondják meg annak a nevét, akitől vették.

vsz.

Csak aki elfogadja, hogy ahogy engem küldött az ATYA - mondta az Úr - úgy küldelek én is benneteket a világra, azoknak szól az ÖRÖKKÉVALÓ.
.
.

Bocsánatot kérek attól, aki ezáltal sértve érzi magát.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 23, 17:18:02
Énszemélyesen találkoztam az úrral, és igyekszem hogy a legjobb közösségben legyek vele, éppen azért mondtam, hogy ismerem. Persze én is tisztában vagyok vele, hogy nagyon kevéssé ismertem meg Őt, hiszen egy még halandóember, hogyan ismerhet meg egy örökkévaló személyiséget... de vannak oldalai, megnyilvánulásai, szavai, amiből megismerhetjük Őt.
Csodálatos a mai korszak, mert személyes közösséget lehet élni az Úrral. Hozzáteszem nagyon szeretném már személyesen látni, de most csak erre van lehetőség.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Április 23, 18:05:44
Kérdés pl. neked személyesen bemutatkozott e Isten, vagy még a "Szamariaiasszony" mondásán állsz?



Oszinten szolva nekem nem teljesen vilagos,hogy erted ezt a kerdest,kedves Magda.
Ha nem mutatkozott volna be mar,akkor nem lennek a gyermeke,marpedig O az en mennyei Atyam.A gyermek  pedig ismeri az atyjat,ha nem is teljes mertekben.Ahogy no,ugy ismeri meg egyre jobban.Istent megismerni Igejebol lehet es abbol a munkabol amit vegez az eletemben.
Erre gondoltal?

Cs.Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 23, 18:23:05
Kedves Edit, én csak ennyire tudom leírni, jobban nem  :016:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 23, 18:57:56
Remélem mindkettőnk válasza kielégítő volt.  ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 23, 19:08:17
.
.
Úgy gondolom, hegy ebben a kérdésben igazán fontos az Istennel való napi személyes kapcsolat. Mindaddig amíg nem tudom megkülönböztetni a szívemben Isten hangját, sátán hangjától és az én saját belső megnyilatkozásaimtól illetve a rendelkezésre álló eszközökkel, melyekből Gábor felsorolt néhányat, nem tudom felismerni a hang eredetét, addig könnyen becsapható vagyok. Én személy szerint a fentiekből a személyes kapcsolatot tartom ebben a kérdésben is e legfontosabbnak. Nyilván azonban ebben a kérdésben sincsenek standard megoldások, ellenben itt is megnyilvánul Isten sokszínűsége és egyben kegyelmények és szeretetének nagysága. Gondolok itt olyan esetekre, ahol a legfantasztikusabb módon szólítja meg az embert. Nem véletlenül említi Krisztus annyiszor a halló füleket és a látó szemeket. Itt természetesen elsősorban nam e külső fülre és szemre gondolok, bár néha azokat használva is kaphatunk vezetést. Fontosnak tartom, hogy ilyen esetekben mindig imádkozzunk és alázatos, csendes szívvel álljunk Isten elé várva arra, hogy megmutassa az igazságot. Hű és igaz Ő és hiszem, hogy mindig válaszol.

Gábor
.
.

Magam ezzel a szemlélettel értek egyet.

Érdemes végig követni Ábrahám útját, a próbatételei szempontjából, mert vsz ott mutatkozik be Isten, amikor a próbákban megállok BENNE hittel, ekkor jelenti ki újra egy új szempontból IGAZSÁGÁT, és ezzel saját magát is.

:084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 23, 19:08:26
Kedves Testvérek!

Egyetértek azzal a véleménnyel, miszerint a Sátán nagyon "ügyes". Sokszor megtéveszti az embert azzal, hogy képes még a világosság angyalává is változtatni magát.
Az Igét is jól ismeri, hisz Jézust is az Igével kísértette. Úgy gondolom, ezért nagyon fontos, hogy ismerjük Isten írott Igéjét, az Ő Bibliában kijelentett beszédét. Így tudjuk megérteni, hogy a Sátán kísértéséről van-e szó, vagy Isten üzen az Ige által.
És egy biztos, Isten soha de soha nem akarja egy gyermekét sem vezetni úgy-, vagy olyan választás elé állítani, ami ellenkezik az Ige kijelentésével.
Nem hiszem el, hogy Istentől lenne, egy olyan határozott kijelentés, miszerint összeházasodhat valaki szerelem nélkül. És pláne nem akar olyat, hogy egy hívő összeházasodjon egy hitetlennel, vagy esetleg ha nem is hitetlen, de még csak egy vallásossal sem.
Mert világosan meg van írva:

"Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?
És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?"
(2 Kor. 6,14-15)

Egyértelmű a parancs, nem lehet egy hívő embernek csakis hívő társa. De sajnos nem az Ige a döntő. Sokan bedőlnek a Sátán eme félrevezetésének: "Isten rád akarja bízni, te leszel az eszköz, aki által megtér...stb".
 És előfordul, nagyon is könnyen, hogy fordítva áll majd fenn az eset. Mert ha én a mélybe nyújtom a kezem valaki felé, hogy felhúzzam onnan - ő lesz az, aki sokkal könnyebben leránt engem a mélybe. (Ez a sok felemás igában lévő házasság statisztikája).
Tehát egy ilyen házasság eleve kudarcra van ítélve, mert nem az Igére, nem a Kősziklára épül. És ha nem  is minden esetben torkollik válásba, az tuti, hogy egy idő múlva teljesen elhidegülten élnek egymás mellett.
 
Szerény véleményem szerint, minden "kijelentés" mellett, kijelentett beszéde által, az Ige által vezethet leginkább az Úr, és úgy tudhatom meg mi is az Ő akarata életemmel.

Szeretettel:
olajág


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 23, 19:17:45
.
.
Úgy gondolom, hegy ebben a kérdésben igazán fontos az Istennel való napi személyes kapcsolat. Mindaddig amíg nem tudom megkülönböztetni a szívemben Isten hangját, sátán hangjától és az én saját belső megnyilatkozásaimtól illetve a rendelkezésre álló eszközökkel, melyekből Gábor felsorolt néhányat, nem tudom felismerni a hang eredetét, addig könnyen becsapható vagyok. Én személy szerint a fentiekből a személyes kapcsolatot tartom ebben a kérdésben is e legfontosabbnak. Nyilván azonban ebben a kérdésben sincsenek standard megoldások, ellenben itt is megnyilvánul Isten sokszínűsége és egyben kegyelmények és szeretetének nagysága. Gondolok itt olyan esetekre, ahol a legfantasztikusabb módon szólítja meg az embert. Nem véletlenül említi Krisztus annyiszor a halló füleket és a látó szemeket. Itt természetesen elsősorban nam e külső fülre és szemre gondolok, bár néha azokat használva is kaphatunk vezetést. Fontosnak tartom, hogy ilyen esetekben mindig imádkozzunk és alázatos, csendes szívvel álljunk Isten elé várva arra, hogy megmutassa az igazságot. Hű és igaz Ő és hiszem, hogy mindig válaszol.

Gábor
.
.

Magam ezzel a szemlélettel értek egyet.

Érdemes végig követni Ábrahám útját, a próbatételei szempontjából, mert vsz ott mutatkozik be Isten, amikor a próbákban megállok BENNE hittel, ekkor jelenti ki újra egy új szempontból IGAZSÁGÁT, és ezzel saját magát is.

:084:

Az a helyzet, hogy nem igazán látok különbséget a között, amit Gábor, vagy bármelyikünk írt. Tulajdonképpen árnyalatnyi különbségeket lehet látni és pont azért, mert Isten szuverenitásából fakadóan úgy tanít minket a vele való közösségre, ahogy jónak látja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 24, 05:59:38
Kedves Gábor!

Te azt mondod, hogy Ő úgy tanít, ahogy Ő jónak látja.

Hozzáfűzöm:

Ő ÚGY LÁTJA JÓNAK,

ahogy ki-ki egyen-egyenként tanítható.

Ő
csak a mi tanulási akarásunkat nézi, és hozzánk szabja a tanítás léptékét is.

Az biztos, hogy mindenkit a VELE VALÓ  személyes kapcsolatban tanít, és ehhez mindent, és mindenkit felhasznál.

Még az Internetet is :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 24, 06:57:11
Bárhogyan olvasom ugyanazt írod, amit én... :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 24, 08:28:14
.
Bárhogyan olvasom ugyanazt írod, amit én... :igen:
.

Az jó :D

A kétszer mondott ugyan az nem ugyan az :hehe:

Legalább is ezt hallottam a régi öregektől :047:

Azt kiemelném:

tőled

Isten a VELE való közösségre tanít.


Ezt még nem olvastam nálad :044:

Hogy a tanulás a tudással eggyé válást jelent, nem elme növesztést, hanem változást a megtanultakkal egyesülésben.

Azzá válok amit megtanultam :D


szeretettel
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 24, 13:49:39
Ne haragudj, de nekem ez nem tiszta.

Én közösségbe vagyok Istennel, nemcsak tanulok róla. Beszélgetek vele. Erre lettünk hívva. Persze ezt gyakorolni, ha úgy tetszik tanulni kell.

A tudással eggyé válás az számomra elmenövesztést jelent. Azért fogalmazom így, hogy ne értsük félre egymást.
Tegyük fel, hogy valaki elmesél mindent egy emberről, akivel soha nem találkoztál, az nem ugyanaz, mintha tényleg találkoznál vele és megismernéd...
A kettő között a személyes kapcsolat a különbség.
A Jehova tanúi pont eztmondják: "Minnél több ismeretet kell szerezni Istenrő!"
Én aztmondom: "Találkozni kell vele!"

Az igazságot nem megtanulni kell, hanem megismerni, mert Ő Jézus.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: HMarci - 2008 Április 24, 14:49:53
Sziasztok!
Gondoltam megosztom veletek az én tapasztalatomat e téren.
Már volt,hogy kevésbé jelentős dologban is,mint pl. milyen nemű lesz a születendő gyermekem,(akivel épp áldott állapotban voltam)megéreztem,de nem azért mert konkrét elképzelésem volt.Egyszerűen teljesen biztos voltam benne,hogy lány lesz és így is lett és még volt néhány ilyen eset.
De 1szer (és ez a mai napig ámulattal tölt el,ha eszembe jut)határozott és azonnali választ kaptam az Úrtól.A férjemet mint Isten kereső embert ismertem meg,de már az első perctől fogva az igéből kaptam útmutatást,miszerint az Úrtól van ez a kapcsolat és bár TELJESEN Istenre bíztam ezt a dolgot,egy picit tartottam attól.hogy nehogy félre értsek valamit(mert abban már volt részem más kérdésben és abból nem kértem).
Szóval 2hónapi ismeretség után egy Istentisztelet előtti áhitat záró imáját (csak az Úr hallotta)azzal a mondattal fejeztem be,hogy:"Uram én nem tudom,csak Te tudod mi a terved velünk!?"
És abban a pillanatban az alkalmat vezető Testvér megszólalt:"Mert csak én tudom mi a tervem veletek-így szól az Úr-:békességet és nem romlást tervezek és reményteljes jövőt adok nektek.Ha segítségül hívtok és állhatatosan imádkoztok hozzám,akkor meghallgatlak benneteket.Megtaláltok engem,ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.Megtaláltok engem-így szól az Úr-jóra fordítom sorsotokat..."(Jeremiás 29:11-14)
Ez után 1évvel összeházasodtunk,de a férjem ragaszkodott hozzá,hogy még az esküvőnk előtt bemerítkezzen,mert Isten szerinti keresztény házasságban akar élni.
Nos azóta eltelt 5év,a tavalyi év borzalmas volt,de csak 8hónap után jöttem rá,hogy azért mert a férjem életében megjelent egy másik nő aki történetesen egy barátunk felesége,akikkel napi kapcsolatban voltunk.Természetesen összeomlottam,de még az nap azt az igét kaptam az Úrtól,hogy:"Hagyd abba a hangos sírást,ne könnyezzenek szemeid!Mert meglesz szenvedésed jutalma-így szól az Úr-visszatérnek fiaid az ellenség földjéről.Reménykedhetsz a jövőben-így szól az Úr-mert visszatérnek fiaid hazájukba."(Jeremiás 31:16-17) És aztán még sok olyan igét amelyik arra buzdított,hogy ne adjam fel,és hogy ebből a helyzetből is az Úr valami nagyon jó dolgot fog kihozni,de a legmeghatározóbb az az ige,amit azon az áhitaton adott az Úr.Azóta újabb 8hónap telt el és bár még nem rendeződött minden,mégis azt kell,hogy mondjam,hogy közelebb állunk a férjemmel egymáshoz mint azelőtt bármikor.Hiszem,hogy az Úr vissza tudja és vissza is fogja fordítani a férjem szívét Magához.
Hiszen megígérte,és nem ember az Isten,hogy hazudjon és nem embernek fia,hogy megváltozzon.Mond-e valamit amit meg ne tenne és ígér-e valamit,hogy ne teljesítené?!
Én hiszek Neki,mert még sosem csalódtam Benne!!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 24, 15:03:02
Ámen!

Kedves HMarci!  :088:

Egyedül Isten az, Akiben soha nem csalódhatunk. Bárki másban, férjünkben, gyerekeikben, testvérekben... mindenkiben aki él és mozog, csalódhat az ember. De az Úrban soha!
Csak ragaszkodsz az Igéhez, és csak kapaszkodj mindig az Úrba, az Ő ígéretéibe, mert azok nem változnak soha. Amit Isten megígért beteljesíti. :063:

"Ismerjétek el teljes szívetekkel és teljes lelketekkel, hogy nem veszett el egyetlen szó sem azokból az ígéretekből, amelyeket megígért nektek Istenetek, az ÚR. Mind beteljesedett rajtatok, nem veszett el abból egy szó sem." Józs 23,14

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Udika - 2008 Április 24, 15:10:38
Kedves HMarci!
Ahogy olvastam a soraidat szinte áradt belőlük a kegyelem és alázatosság.A férjed ha újra visszatalál az Úrhoz nagyon hálás lesz Neked :ima01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 24, 15:41:01
Meg az Úrnak, hogy ilyen feleséget adott neki. :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 24, 15:53:41
Tothg írta:

Idézet
Az a helyzet, hogy nem igazán látok különbséget a között, amit Gábor, vagy bármelyikünk írt. Tulajdonképpen árnyalatnyi különbségeket lehet látni és pont azért, mert Isten szuverenitásából fakadóan úgy tanít minket a vele való közösségre, ahogy jónak látja.

Neked ebben mi a nem tiszta, mert ezt te írtad kedves Gábor :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 24, 16:03:33
Drága Magda nem maganak írtam a választ, hanem neked. Nem az én hozzászólásomat kellett volna idézned, hanem a tiedet. Bizony, nem értem a félszavaidat, nem értettem mit akartál belőle kimondani.
Sajnos ez van nehéz eset vagyok.
Bár azaz igazság, hogyha te sem érted, hogy mit nem értek, akkor már te is belekeveredtél.  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 24, 16:22:26
Szóval, hogy te mit nem értesz, azt én tényleg nem érthetem, ebben megint egyetértésre jutottunk. :hehe:

Abba pedig megint igazad van, hogy belekeveredtem, de nem abba amit te mondasz :044:

Hanem az Úr Jézus Krisztusba keveredtem bele, vagy estem bele de TELJESEN.

Nem tudom hol volt fél szó, fél mondat lehet  :hehe: :2funny:

 :2smitten:

Ha leírod konkétan mit nem értesz akkor talán le tudom írni, bővitett mondatban, hogy félszavakból értsük egymást.  :2angel:

Nehéz esetnek meg tényleg nehéz vagyok, súly fölöslegem van, de így tetszem az Úrnak  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 24, 16:39:35
Sziasztok!  :05:

Először is megköszönöm HMarcinak a bizonyságát. Jó az Úr!

Másodsorban, sajnos én is el szoktam veszíteni a fonalat, mikor Magda sorait olvasom.  :118:
Kérlek Magda, hogy fejtsd ki bővebben, mert lehet túl tömör nekünk. Bár te érted, hiszen te írtad és olvasod, azonban a
szavaid mögötti gondolatokat csak úgy lehet megérteni, ha kifejted azt. :2smitten:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 24, 16:43:33
Elveszett egy beírásom, hová lett

 :nagyonsir:
még mindég?

Írtam egy választ és elveszett, hát ennyit erről.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 24, 16:51:02
Kedves Magda!  :05:

Jelenleg csak nekem van jogosultságom, hogy hozzászólásokat töröljek. Nem töröltem egyik hozzászólásodat sem Magda.
Lehet, hogy éppen megszakadt a neted, miközben küldted a hozzászólást. Vagy esetleg egy pillanatnyi szerver szünet volt, ahol ez a fórum van.

Más is jelezte már ezt, hogy nem találja a hozzászólását. De ez ritkán fordul elő.
Kérlek írd meg a hozzászólásodat újból. :05:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 24, 16:59:32
Nem, nem veled egy időben írhattam , mert azért írtam le, azt, hogy még mindég, aztán néztem meg, hogy nincs ott amit írtam, nem volt kimaradás, nem volt semmi.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 24, 17:05:24
Csak azt írtam, hogy TANULÁS az ismeretszerzés, nem csak az iskolai fejtágítás, hanem  amikor megtanulok járni bébi koromban és megtanulök járni egy bénaság után.

Nem ezt írtam, de az értelme ez volt.

Én nem tudom kétszer leírni ugyan azt, mert nem értelemből írok - persze ezt sem lehet megérteni.

Az Úr mondja a bölcs és bolond példázatát, ebből mindenki megérti, hogy az Úr mit nevez tanulásnak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Április 25, 13:04:31
Sziasztok!  :05:

Először is megköszönöm HMarcinak a bizonyságát. Jó az Úr!

Másodsorban, sajnos én is el szoktam veszíteni a fonalat, mikor Magda sorait olvasom.  :118:
Kérlek Magda, hogy fejtsd ki bővebben, mert lehet túl tömör nekünk. Bár te érted, hiszen te írtad és olvasod, azonban a
szavaid mögötti gondolatokat csak úgy lehet megérteni, ha kifejted azt. :2smitten:

Szeretettel,
Antee

Neha nekem is meg kell mozgatnom az agytekervenyeimet,hogy ertsem Magda mire is gondol.Sebaj,nem vagyunk egyformak.Addig osztjuk-szorozzuk amig megertjuk,csak te meg ne und,Magda!
Van,hogy eleg boven irok egy-egy dologrol,sokat magyarazom.Eppen azert van ez,hogy lehetoleg ertheto legyen amit tulajdonkeppen gondolok.Aki ismer szemelyesen,az tudja,hogy egyaltalan nem vagyok bobeszedu,sot ellenkezoleg.Hajlamos vagyok roviden es velosen fogalmazni,ami viszont nem mindig a legjobb.Nincs honnan tudjatok,de sokszor hosszu perceket gondolkodok egy-egy iras kozben.Meg most is.(Pedig mar kaptam olyat,hogy"Latom szeretsz sokat magyarazni").Egyaltalan nem szeretek.Sot,faraszt.De,ha akarom,hogy ertsek amit akarok mondani,muszaly bovebben fogalmaznom.

Tovabbi szep napot mindenkinek

Cs.Edit :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 25, 19:04:00
Csak azt írtam, hogy TANULÁS az ismeretszerzés, nem csak az iskolai fejtágítás, hanem  amikor megtanulok járni bébi koromban és megtanulök járni egy bénaság után.

Nem ezt írtam, de az értelme ez volt.

Én nem tudom kétszer leírni ugyan azt, mert nem értelemből írok - persze ezt sem lehet megérteni.

Az Úr mondja a bölcs és bolond példázatát, ebből mindenki megérti, hogy az Úr mit nevez tanulásnak.

Kedves Magda!  :044:

Azt hiszem értelek.Legalábbis megkockáztatom ezt a hozzászólásodat megérteni. De ha mégsem erre gondoltál, javíts ki. :088:

Tehát nem az a bölcs, a tanult ember, akinek nagy a lexikális tudása. Az a bölcs, aki, amit megtanult, azt átviszi a gyakorlatba.
Jézus azokat nevezi bölcsnek, akik hallván az Ő beszédét, meg is tartják azt. Tehát ezek azok a bölcsek akik a Kősziklára építik a házukat. Itt jöhet bármilyen vihar. A ház nem dől össze!  :063:
A bolond, aki ott van, hallja a beszédet (tanul), de mégis "buta " marad. Mert nem tartja meg amit hall. Homokra épít, és a "vihar" elmossa az "építményét".
Tehát akkor vagyok TANULT, ha a bénaság után is megtanulok járni.  De ha bölcs vagyok, akkor talán azt is elkerülhetném, hogy "lebénuljak"... :063:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 25, 19:40:56
 :(
 :hehe:
 :2knuppel:
 :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 25, 20:01:58
Veled örülök, de a páratlan  hangulatjelekkel nem értek egyet. :2smitten: :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Anikó ANCSI - 2008 Április 25, 20:42:03
A véleményem....., hogy fontos a személyes kapcsolataink ápolása ( testvéri, baráti, stb) és az  élet aktív megélése pl:munka ,tanulás, sport,.... stb. Természetesen az Istennel való személyes imakapcsolat és a Biblia olvasása is nagyon fontos. A fórumot is lehet túlzásba vinni, ha az imént felsoroltak hátrányt szenvednek. Mértékkel használva.. azonban értékes üzeneteket és bizonyságokat tudunk ebben a formában továbbítani, de akkár csak olvasni is.Úgy érzem, hogy fontos volt a véleményem leírni.... :05:

Szeretettel: Anikó :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Április 27, 11:07:36
Irtam ma egy cikket a Gondolatok es egyebb irasok topicba a megbocsatassal kapcsolatba.
Elgondolkodtam magam is a dolgon es van egy eszrevetelem,mondhatnam azt is,hogy tapasztalatom.
Evek hosszu soran at dolgoztam ugymond "vilagi" emberekkel.(ambar nagyon nem szeretem ezt a kifejezest)
Dolgoztam mar hivokkel is,igy tudok kulonbseget tenni.Valoszinuleg csodalkozni fogtok,de inkabb dolgozom "vilagiakkal" mint hivokkel.Annyira masok mint amit vasarnaponkent mutatnak,hogy nekem az fajdalmas.Azonkivul a "vilagiaknal" nem tapasztaltam akkora sertodekenyseget mint a hivoknel.Nekem ez megdobbento.Kinosan ugyelni kell,hogy mit es hogyan mond az ember,mert semmisegeken mar megsertodnek.Ez pedig magaval vonja azt,hogy masnak mutasd magad mint amilyen alapjaba veve vagy.Ez pedig mar nem oszinteseg akkor.Sokan megvannak terve,keresztelkedve,meg minden ami kell,de az "En"-juk az meg mindig a regi es szinte serthetobb mint valaha.Akkora kegyes szovegeket tudnak mondani,hogy az mar "eget rengeto",de,ha az "en"-jet eri valami,kiborul a bili.Adott esetben nem az az elso,hogy megkerdezze,hogyan is gondolta az illeto amit mondott vagy tett-mert lehet,hogy csak felreertelmezesrol van szo-hanem rogton sertodotten reagal.
Miert van ez?Mondjuk,hogy az oemberi termeszetunk-vele egyutt az en-unk is- megfeszittetett Krisztussal.Megis,az EN csak megvan.Azt nem akarjuk letenni,sot apolgatjuk-dedelgetjuk,lehet akar tudtunkon kivul is.
Jo erre odafigyelni es mikor beszelgetunk valakivel,esetleg panaszkodunk valamirol,megnezni,mennyi benne az EN es az ENGEM.
Lehet meglepodunk majd az eredmenyen!

Sajat gondolatom irtam le,senki ne vegye szemelyeskedesnek.
(Lam-lam,ezt is hozza kell tenni,mert valaki meg lehet,hogy magara veszi)

Szeretettel
Cs.Edit
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 27, 11:20:39
"Azonkivul a "vilagiaknal" nem tapasztaltam akkora sertodekenyseget mint a hivoknel.Nekem ez megdobbento.Kinosan ugyelni kell,hogy mit es hogyan mond az ember,mert semmisegeken mar megsertodnek."

Ezt sajnos én is tapasztalom. Igen fájdalmas és rossz tanúbizonyságtétel Jézusról.
Szinte már-már hihetetlen, hogy a legjelentéktelenebb szavakon meg tudnak sértődni.
Szerintem ennek a gyökere az, hogy éreztesse az egyik a másikkal, hogy te nem is vagy annyira hívő, nem állsz
felettem Krisztus követésében. Bezzeg "én" annyira szent életet élek és vigyázok az utamra, hogy valósággal
botránkoztató volt az általad elejtett, bántónak érzett szó.

Azért sértődnek sokan a semmin, hogy éreztessék a másikkal, hogy ők nem nagyobbak Krisztusban.

Szomorú!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 27, 12:27:11
Talán segít,  :D

Megtérésemet követően meglepődtem azon, hogy a megbocsátás, és a sértődés, elég sok helyet foglal el a hívők életében, és persze az IGE figyelmeztetésében, mint megbocsátás.

Aztán lassan-lassan rávezetett arra a Szent Szellem, hogy azért nem haragudtam és nem sértődtem meg, mert nem okozott fájdalmat, védve voltam a fájdalomtól.

Megtérésemet követően ez a védelem olvadt el lassan.

Mi volt ez a védelem?

Pont annak az ellenkezője mint amit Edit és Anti mond
A hitetlen embert azért nem bántja a másik viselkedése, mert nem becsüli a másikat.

Nem azt nézem mit mond, hanem ki mondja szlogent biztos ismeritek.

Fájdalmat, erős fájdalmat, csak az okoz akit szeretek.

Talán érthető amit írtam.

 :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 27, 15:33:20
Kedves Magda!  :088:

Teljesen érthető, amit mondasz. Nagyon egyetértek. Igazi fájdalmat valóban a szeretetteimnek okozok, és fordítva is fennáll -, attól fáj a legjobban a bántás, aki közel áll hozzám.  :117:
 Ha egy vad idegentől ér bántás, az szinte "lepereg", nem veszi úgy a szívére az ember, előfordul, hogy szinte meg sem hallom - és fordítva..
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 27, 16:38:15
Biztos, hogy nem véletlen, de a mai igehirdetésünk Igéi:

"...és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk..." (Mt 6,12)
"...és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is." (Kol 3,13)

Olyan hatalmas üzenete volt ma az Úrnak számomra, mintha csak egyedül miattam és nekem szólt volna az az igehirdetés.
Megbocsátani mint Krisztus. És szeretni, mint Krisztus. Ez a két dolog az, amire Jézus azt mondja, hogy úgy kell tenni ahogy Ő is tette.

És ez a két dolog az, amit csak közösségben lehet megélni. Ha egyedül van az ember, nincs kinek megbocsátani, nincs kit szeretni. Ezért is van nagy szükség a közösségre.

"...szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!" (Jn 13,34)

Másképp nem lehet igazán megbocsátani, csak akkor, ha úgy tudok szeretni mint Jézus. Szeretettel megbocsátani.

Testvéreim, ahogy hallgattam az igemagyarázatot, az tudatosult bennem, mennyire nagy dolog, amikor Isten elvégzi a szívemben, hogy így tudok szeretni, így tudok megbocsátani. De talán  nincs nagyobb dolog annál, amikor érzem ezt az igazi krisztusi szeretetet a másik ember részéről, aki ellen vétettem.
Nem tudom, előfordult-e már veletek, hogy nagyot vétettetek az Úr és egy ember ellen, amit töredelmesen meg is vallottatok, meg is bántatok és biztos a tudat bennetek, hogy az Úr meg is bocsátotta. De mégis valahogy nehezen megy a feldolgozása annak, hogy ekkorát vétkeztetek. Nem tudtok magatoknak megbocsátani. És ekkor jön az aki ellen vétkeztetek, és tiszta szívből, krisztusi szeretettel megbocsát.
Akkora öröm ilyen megbocsátást tapasztalni, hogy azt nem lehet leírni, csak átélni.  :2smitten:

Szeretettel:
olajág

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: HMarci - 2008 Április 28, 16:38:20
Kedves Olajág és többi Testvérem!
Kérlek mondjátok el a véleményeteket!
Jó volt olvasni megint a megbocsájtásról.Én most a másik oldalom állok,nekem mondták többen,hogy meg kell bocsájtanom annak az embernek aki befurakodott a családomba,a házasságomba és tönkre akarta tenni és még mindig nem adta fel.De mivel én is csak így kapok bocsánatot az Atyától ezért megpróbáltam,megvallottam hogy megbocsájtottam és azt hittem,hogy sikerült is de az iránta érzett düh és sok negatív érzés azt mutatja,hogy mégsem. :060:
Kb 1hónapja olvastam egy cikket egy keresztény újságban amiben a Lukács 17:3-at idézik ahol Jézus Krisztus ezt mondta:"Ha vétkezik ellened atyádfia,figyelmeztesd és,ha megbánja,bocsáss meg neki."
De honnét tudhatom,hogy megbánta-e?Mivel nem ismerem a gondolatait!Csak a tetteit látom,ami nem azt mutatja,hogy bármit is meg bánt volna,hiszen egy pillanatra sem mondott le a családunk tönkretételéről.
Ebben az esetben hogyan bocsássak meg?????
Üdv.HMarci


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 28, 16:47:24
Kedves HMarci! :088:

Az ige fényében kell cselekedned. Nem tudom, hogy az az illető, aki befurakodott a férjed és te közéd, hívő-e?
Neked kell először figyelmeztetned...ez már meg is történt, de nem szakított a bűnével.
Tehát fognod kell valakit magad mellé és ketten kell felszólítanotok, hogy lépjen ki közületek. Ha még mindig nem hallgat rátok, akkor a gyülekezeti közösség elé kell vinni ezt a dolgot.

Mt 18,17   
"Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt."

De a férjeddel való kapcsolatra jobban kell törekedned, kapcsolatotokat mélyíteni...


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: HMarci - 2008 Április 28, 16:55:26
Az illető nem hívő sőt okkult háttérrel rendelkezik.
Emberileg nincs rá semmilyen befolyásom,már a figyelmeztetésen rég túl vagyunk...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 28, 16:58:21
Bízz a férjedben de elsősorban az Istenben. Könnyű mondani, nehezebb megélni, de ezt kell tenned...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 28, 18:24:06
Az illető nem hívő sőt okkult háttérrel rendelkezik.
Emberileg nincs rá semmilyen befolyásom,már a figyelmeztetésen rég túl vagyunk...

Kedves HMarci, mindenek előtt had mondjam meg neked, hogy érzem, milyen nagy próbát kaptál.
Ebből arra következtetek, hogy nagyon erős vagy az Úrban.

Én ilyenkor kérem, hogy segítsen, mert Ő azt mondja, hogy erőmön felüli próbát nem ad, de én ezt nem tudom elhordozni, mert nagyon nehéz.
Aztán kérem, hogy segíítsen abban, hogy hálát tudjak ezért NEKI adni.
Azért, hogy kérhetem a segítségét, ebben a nagy próbában,
Ekkor akár milyen nehéz, ha zokogok is, elkzdem a hálaadást, hogy Ő itt van és Ő segít, és Ő az akiben mindég bízhatom, mert Ő nem hagy el.

Ezt addig teszem, amíg tényleg érzem is, hogy a tehertől kezdek felszabadulni.

Aztán kérem, hogy adja az Ő bölcsességét - Jakab levélben olvashatod.

Ezt addig ismétlem, amíg nem mutatja meg konkrétan, hogy mi a teendőm.

Hár én így indulok minden testi, lelki probláma esetén.

Szeretettel
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 29, 09:36:52
Kedves Olajág és többi Testvérem!
Kérlek mondjátok el a véleményeteket!
Jó volt olvasni megint a megbocsájtásról.Én most a másik oldalom állok,nekem mondták többen,hogy meg kell bocsájtanom annak az embernek aki befurakodott a családomba,a házasságomba és tönkre akarta tenni és még mindig nem adta fel.De mivel én is csak így kapok bocsánatot az Atyától ezért megpróbáltam,megvallottam hogy megbocsájtottam és azt hittem,hogy sikerült is de az iránta érzett düh és sok negatív érzés azt mutatja,hogy mégsem. :060:
Kb 1hónapja olvastam egy cikket egy keresztény újságban amiben a Lukács 17:3-at idézik ahol Jézus Krisztus ezt mondta:"Ha vétkezik ellened atyádfia,figyelmeztesd és,ha megbánja,bocsáss meg neki."
De honnét tudhatom,hogy megbánta-e?Mivel nem ismerem a gondolatait!Csak a tetteit látom,ami nem azt mutatja,hogy bármit is meg bánt volna,hiszen egy pillanatra sem mondott le a családunk tönkretételéről.
Ebben az esetben hogyan bocsássak meg?????
Üdv.HMarci




Lehet, hogy sokak számára ez megbotránkoztató, de a megbocsájtás nem feltétel nélküli a biblia szerint sem.
Azt írja, hogy "bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsájtunk..."
Ehhez ad hozzá a szolga példázatát, ahol kéri a szolga a tartozás elengedését, amit meg is kap, de ő nem engedi el a tartozást, amikor kérik tőle...
Ha összevetjük ezeket az állításokat, teljesen nyilvánvaló, hogy a megbocsájtás nem kell, hogy automatikus legyen, hanem kell nyitottnak maradnunk arra, hogyha megkeresnek bennünket bocsánatkéréssel, akkor tartozunk megbocsájtani. Ha nincs hajlandóság, akkor nem köteles megbocsájtani. Nem baj, ha az ember tud megbocsájtani akkor is ha nem kérnek bocsánatot, de ezt azért jó tudni, mert az van a köztudatba, hogy ezekbe a szerencsétlen keresztényekbe, bármikor bele lehet rugni, mert úgyis köteles megbocsájtani. Nem, sőt aztmondja, ha nem bocsátjuk meg valaki bűnét az megmarad!
Az előszőr idézet részben is arról van szó, hogy bocsásson meg nekünk a mi Atyánk, mert odamentünk és elismertük, hogy hibáztunk, ahogyan mihozzánk is odajönnek és megbocsájtottunk, amikor elismerték hogy hibáztak.
Erről szól az utána idézet szolga példázata...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 29, 10:01:26
Egyetértek.  :088:

Van egy könyvem -, illetve egy a nagyon sok közül -  :05:, ami Joábról, Dávid hadvezéréről szól. Abban azt olvastam, hogy milyen ige ellenes volt az, amikor Joáb úgymond "rábeszélte" Dávidot, hogy bocsásson meg Absolonnak és hozassa vissza őt a száműzetésből. Dávid rááll, annak ellenére, hogy Absolon a legkisebb megbánást tanúsítaná. Nem kér bocsánatot, még is bocsánatot kap.
Mint ismeretes a Bibliából, meg is lesz a következménye. A későbbiek során Absolon fellázad Apja Dávid ellen. Összeesküvéssel megdönti a király uralmát egy időre.
Itt Dávid olyat tett, amit Isten sem tesz soha. Annak aki nem bánja meg a bűneit, nem kér töredelmes bocsánatot - annak nem bocsát meg! Automatikusan nem lesz senkié a bűnbocsánat.
Tehát, ha valaki nem tanúsít őszinte bűnbánatot az ellene elkövetett személlyel szemben, nem biztos, hogy "köteles" a másik megbocsátani.
Viszont a szeretet meg erre kötelez...
Tehát nehéz dolgok és kérdések ezek. Itt valahogy nem igazán lehet tanácsot adni. Csak kifjthetjük álláspontunkat, véleményünket, de mindenkinek magában kell azt eldöntenie, milyen alapon cselekszik, mit tesz, mit diktál neki a Lélek; miképpen bocsát meg...

Szeretettel:
olajág


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Colhicum - 2008 Április 29, 10:18:38

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a legnehezebb dolog magamnak megbocsátani akkor, ha megbántok valakit, akár akaratlanul is. Az nem olyan fájdalmas, ha engem bántanak meg. Olyankor könnyen megbocsátok. Mindig Jézus jut eszembe a kereszten. Ha Ő meg tudott bocsátani mindazért, amit tettek Vele, akkor ez nekem sem eshet nehezemre.
Persze a te helyzeted, kedves HMarci igen nehéz, de ne felejtsd el, hogy az Úr nem állít nagyobb próba elé, mint amit ne tudnál elviselni.
Szerintem a megbocsátást nem szabad feltételekhez kötni. Teljesen mindegy, hogy a minket megbántó személy megadja-e a tartozását. Ha harag van a szívünkben, azzal mintegy falat emelünk magunk és az Úr közé.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 29, 10:20:34
Nekünk jó, ha megbocsátunk, de nem várja el még az Úr sem, ha gonoszkodnak veled és nem bocsájtasz meg.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 29, 10:28:10

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a legnehezebb dolog magamnak megbocsátani akkor, ha megbántok valakit, akár akaratlanul is. Az nem olyan fájdalmas, ha engem bántanak meg. Olyankor könnyen megbocsátok. Mindig Jézus jut eszembe a kereszten. Ha Ő meg tudott bocsátani mindazért, amit tettek Vele, akkor ez nekem sem eshet nehezemre.

Kedves Colhicum!  :2smitten:

Pontosan így vagyok ezzel én is. Könnyen megbocsátom azt amit ellenem vétenek. De ha én vétek felebarátom ellen, bár tudom, hogy megbocsátott; tudom, hogy az Úr is megbocsátotta, mert őszintén megbántam amit vétettem ellene; de magamnak megbocsátani már sokkal nehezebben megy. :117:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 29, 10:30:41
Bocs nem akarok beszólni senkinek, de azért bocsátunk meg nehezen magunknak, mert nagyok az elvárásaink magunkkal szemben. Aztgondoljuk, hogy nekünk ebben már nem szabadott volna hibázni, mert ennél nagyobbak vagyunk, pedig dehogy...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Colhicum - 2008 Április 29, 10:35:31


Lehet, hogy maradt még bennünk az ó-emberből egy kevés önérzet? Bizony, meglehet  :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Április 29, 10:45:16
Sziasztok!

Eszembe jut Jézus és István kiáltása:
"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek."

Nem tanusítottak bűnbánatot sem a Jézus körüli, sem az István körüli emberek. Mégis kérték az Urat, hogy bocsásson meg nekik.

Fontos megjegyeznem, hogy nem elég nekünk megbocsátani...az Istennek is meg kell bocsátania.
Mert lehet én megbocsátok az ellenem vétkezőnek akiben nincs bűnbánat, de ez mit sem ér, hiszen Isten előtt nem tett bűnbánatot.
Jézus és István megbocsátottak a körülöttük levő embereknek, de fontos volt, hogy Istentől is kérjék a bocsánatot.


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 29, 11:09:51
Valóban ez egy Krisztusi hozzáállás, így kell csinálni!

Ne felejtsük, hogy ennek ellenére, hogy mégsem fog megbocsájtani azoknak, akik ezt nem igénylik, mert a harag napja el fog jönni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 29, 11:24:06
Azt gondolom, nagyon fontos hangsúlyozni, hogy csak és kizárólag az kapja meg a kegyelmet = megbocsátást, akinek van arra törekvése, hogy megváltozzon.

TÖREKVÉSE, és ehhez kéri a segítséget.

Ézs 26,10 Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Április 29, 13:36:23
Az en velemenyem a kovetkezo:

A megbocsatasnak van 3 lepese:
1-akarati
2-ertelmi
3-erzelmi

Eloszor is el kell dontenem,hogy akarok-e megbocsatani vagy sem.Szandekosan nem irok olyanrol,hogy kell-e.
Masodik lepesben akkor -mar,ha akarok- az ertelmemmel bocsassak meg.
Harmadszor pedig -es ez a legnehezebb- probaljam gyakorolni a megbocsatas erzelmet.Nem fog menni varazsszora,sot lehet,hogy tobbszor is imadkoznom kell azert,hogy erzelmileg is megtudjak bocsatani.Gyakorolni,gyakorolni,gyakorolni.
Ha azt varjuk,hogy elobb az erzes jojjon meg,soha nem fogunk tudni igazan megbocsatani.

Nekem ez szemelyes tapasztalatom,igy hat allitom,hogy mukodik.Es mostmar egyaltalan nem esik nehezemre a megbocsatas.

Ehhez a temahoz kapcsolodoan viszont,van egy masik dolog is:a felejtes.
"Megbocsatani megbocsatok,de soha nem tudom elfelejteni"-szokas ezt mondani az esetek kapcsan

Hat akkor,hogy is van ez? Megbocsatok,de nem felejtek?
Akkor egyaltalan tenyleg megbocsatottam?

Cs.Edit :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 29, 14:49:56
Ez nagyon érdekes kérdés.
SZerintem a megbocsájtás egy döntés: megbocsájtok.
AZ, hogy mit érzek az más kérdés, hosszú távon az érzelmek követik a döntést. Sokszor összekeverjük az érzéseinket a döntéseinkkel. Attól még, hogy fáj az, ahogy megbántottak, attól még el lehet engedni a sérelmet. A megbocsájtás ugyanis az, hogy nem vágok vissza, akkor sem ha lehetőségem van rá. Vagy másképp: nem kérem számon. Az elfelejtés szép kép lenne a megbocsátásról, csak éppen nem reális, mert megvalósíthatatlan. Maximum az idő múlásával (és a memóriánk romlásával  :05: ) tudunk felejteni. Inkább arról van szó, hogy nem emlékeztetjük magunkat rá újra és újra...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Április 29, 15:10:30
Szia Tothg,
 igen egyet értek,
nekem ha sokszor eszembe jut a dolog,
akkor meg szoktam kérdezni az Úrtól, hogy mi vele a teendőm.

Volt amikor oda kellett mennem és bocsánatot kellett kérnem, hogy belőle olyan indulatot váltottam ki amivel megbántott.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 29, 18:04:18
Tothg mondta:

Idézet
Az elfelejtés szép kép lenne a megbocsátásról, csak éppen nem reális, mert megvalósíthatatlan. Maximum az idő múlásával (és a memóriánk romlásával   ) tudunk felejteni. Inkább arról van szó, hogy nem emlékeztetjük magunkat rá újra és újra...

Eszembe jutott, hogy amikor Jézus feltámadása után találkozik az emmausi úton a tanítványokkal, megkérdezi miért szomorúak, és amikor azt válaszolják:  "Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon?"
Jézus megkérdezi: "Micsoda dolgok?"

Szerintetek Jézus ezt miért kérdezi? Képmutató lett volna?;  vagy tényleg úgy bocsátott meg, hogy teljesen elfelejtette azokat amik vele történtek?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 29, 18:19:41
Sziasztok!

Eszembe jut Jézus és István kiáltása:
"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek."

Nem tanusítottak bűnbánatot sem a Jézus körüli, sem az István körüli emberek. Mégis kérték az Urat, hogy bocsásson meg nekik.

Fontos megjegyeznem, hogy nem elég nekünk megbocsátani...az Istennek is meg kell bocsátania.
Mert lehet én megbocsátok az ellenem vétkezőnek akiben nincs bűnbánat, de ez mit sem ér, hiszen Isten előtt nem tett bűnbánatot.
Jézus és István megbocsátottak a körülöttük levő embereknek, de fontos volt, hogy Istentől is kérjék a bocsánatot.


Szeretettel,
Antee


Ez így van. Tényleg Jézus és István is imádkozik a gyilkosaiért, hogy bocsássa meg nekik az Atya, amit tudatlanságukban cselekedtek.És úgy igaz, hogy aki nem tesz Isten előtt bűnvallást, nem bánja meg a bűneit, nem is kapja meg a bünbocsánatot. Mert azt csak az kapja meg, aki valóban töredelmesen bánja azokat, és oda megy velük az Úrhoz.

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. (1 Ján. 1,9)

Én is hajlamos vagyok megbocsátani annak aki vétkezik ellenem még akkor is ha nem bánja meg, ha nem kér bocsánatot, de ezzel nem teszek jót vele. Ezt tapasztaltam a gyermekeimmel szemben.  :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sion42 - 2008 Április 30, 09:44:37
Azzal, hogy megbocsátok valakinek, azzal elsősorban magamnak teszek jót, hiszen Isten parancsolja, hogy bocsássank meg mindenkinek és ne legyen harag és sértődöttség a szívemben, mert azzal a saját üdvösségemet teszem kockára, ugyanis a meg nem bocsátás olyan súlyos helyzetbe illetve lelkiállapotba hozhat, hogy nem marad hit  a szívembe. Ember haragja nem szolgálja Isten dicsőségét. Elsősorban tehát azért bocsátok meg másoknak, mert Isten ezt kéri tőlem. Másodszor azért, mert felfogtam és megértettem, hogy ez nekem is az egyetlen jó út ahhoz, hogy békességem legyen. Harmadszor pedig azért, hogy haragommal, sértődöttségemmel ill gyűlöletemmel ne helyezzek átkot a másik ember életére.
Istenem, milyen messze vagyunk még az igazi szeretettől!


Gábor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 30, 10:01:53
Értem, Gábor! És igazad van!  :088:

De ha nem csupán csak ez vezérel, hogy "elsősorban magamnak tegyek jót", akkor mi lehet a megoldás azokkal szemben, akiknek viszont nem válik javukra, ha úgy bocsátunk meg nekik, hogy nem bánták meg bűneiket?
Ha az ő javukat nézem, akkor mi a helyes?
Mert olyan tapasztalatom is van, hogy az ilyen nagyon vissza tud élni ezzel. Mit kellene tenni, ami az ő javát szolgálja? :08:

Szeretettel:
olajág?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Április 30, 12:36:29
Tothg mondta:

Idézet
Az elfelejtés szép kép lenne a megbocsátásról, csak éppen nem reális, mert megvalósíthatatlan. Maximum az idő múlásával (és a memóriánk romlásával   ) tudunk felejteni. Inkább arról van szó, hogy nem emlékeztetjük magunkat rá újra és újra...

Eszembe jutott, hogy amikor Jézus feltámadása után találkozik az emmausi úton a tanítványokkal, megkérdezi miért szomorúak, és amikor azt válaszolják:  "Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon?"
Jézus megkérdezi: "Micsoda dolgok?"

Szerintetek Jézus ezt miért kérdezi? Képmutató lett volna?;  vagy tényleg úgy bocsátott meg, hogy teljesen elfelejtette azokat amik vele történtek?


Ne haragudj Olajág, de az általad idézet résznek semmi köze sincs a megbocsájtáshoz. Jézus azért kérdezte ezt, mert kíváncsi volt, hogyan gondolkodnak az esemény felől.
Ráadásul Jézus nem bocsátott meg! Azokat, akik megfeszítették és nem bánták meg számon fogja kérni az ítélet napján.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sion42 - 2008 Április 30, 15:05:11
Kedves Olajág!



Én úgy látom, hogy én megbocsátásom között és a mások bűnében maradása között nincs összefüggés, hacsaknem annyi, hogy látván az én alázatomat és megbocsátó szívemet közeledni kezd Istenhez, mert érzi, hogy más vagyok, mint akikkel eddig találkozott és kiváncsi lesz arra, hogy vajon miért tudok megbocsátani akkor is, ha úgymond jogosan lehetnék emberi szemmel nézve megsértődve.
A mi dolgunk, hogy jó példával járjunk az emberek előtt és vilátsunk a sötétségben.
Tehát válaszolva kérdésedre mindenképpen az a jó ha tiszta szívvel megbocsájtasz neki és hagyod, hogy a többet Isten elvégezze a szívében.


Gábor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 30, 15:52:50
Kedves Gábor! :088:

Értelek.
Én sem úgy gondoltam, hogy a kettő között összefüggésnek kellene lennie, csak arra szerettem volna választ kapni, szerintetek mi lenne a megoldás, mi az amit tehetnénk az érdekükben, mi lenne az ami számukra is a legjobb.  :088:
Egyértelmű, hogy a megtérést, és az igazi bűnbánatot Isten végzi el az emberi szívekben. Ám vannak dolgok, amiket rajtunk keresztül akar elvégezni mások éltében. Igen, a mi dolgunk a világítás ott, ahol Isten kegyelméből épp vagyunk. Teljesen egyetértek ezzel. :05:
Köszönöm, hogy írtál!
Az Úr áldása, kegyelme Veled!  :05:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 30, 16:05:55


Ne haragudj Olajág, de az általad idézet résznek semmi köze sincs a megbocsájtáshoz. Jézus azért kérdezte ezt, mert kíváncsi volt, hogyan gondolkodnak az esemény felől.
Ráadásul Jézus nem bocsátott meg! Azokat, akik megfeszítették és nem bánták meg számon fogja kérni az ítélet napján.

Kedves Tothg! 

Nem haragszom!  :088:
De nekem teljesen új amit mondasz! Miszerint Jézus, aki arra tanított, hogy bocsássunk meg még az ellenségeinknek is, nem bocsátott meg!
Én úgy tudom, hogy a világ minden emberének a bűnét megbocsátotta; mindenkiért meghalt a Golgotán. Nincs olyan ember, akit ne várna készen a bűnbocsánat, a kegyelem. Tehát nem mondhatja senki, hogy neki nem bocsátott meg! Csak az, akinek ez a bocsánat NEM KELL! Igen, attól ezt számon kéri. Mert az is evidens, hogy ez a bocsánat nem lesz automatikusan senkié. Mint ahogy ezt valahol már korábban írtam is.  :2angel:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sion42 - 2008 Április 30, 16:17:36
Én is úgy gondolom, hogy Krisztus megbocsátott a gyilkosainak és azoknak is akik gyűlölték őt.

Gábor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Margó - 2008 Április 30, 20:24:23
Nekem az a véleményem, hogy van üdvösség és van kárhozat!
Nem mindenkié a bocsánat, csak azé, aki él vele.
Jézus valóban meghalt minden bűnért de, ha valakinek nem kell a kegyelem, az a kárhozatra jut. Tehát itt Jézusnak nincs lehetősége bocsánatot adni! :(

Kedves Olajág! :integet:

Én is vívódtam már azzal, hogy érdemes-e megbocsátani, akkor is, ha emberi síkon úgy érzem jobb lenne, ha haragudnék!
Isten nézőpontjából ez egészen másként működik! Úgy gondolom mindenképpen szerettel és megbocsátással szolgálom embertársam javát /sajnos ez nálam nem mindig működik/, ilyenkor elmondom Istennek, hogy Ő szóljon és várom, hogy rajta keresztül történik változás a másik ember életében!  Tudom, Neki minden lehetséges! ... és itt jön az én alázatra- és türelemre való nevelésem!

Szeretettel:              Margó
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Április 30, 21:56:36
Kedves Margó!  :2smitten:

Köszönöm!  :05:
 Én teljesen egyetértek azzal amit írsz. Én is így gondolom.  :088:
A bocsánat készen áll, de csak azé, akinek kell, aki bocsánatot kér, aki bűnbánattal megtalálja a megbocsátás helyét.  :2smitten:
Igen, az Úrnak minden lehetséges - amit már én is sokszor megtapasztaltam; és amiért legyen dicsőség, és magasztalás, hála és dicséret nagy Nevének!  :2smitten:

Szeretettel:
olajág

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 01, 07:37:26
 :2angel: Nagyon jó, hogy beszélgettek a megbocsátásról, és annak megéléséről.

Gondolom a kettő nem ugyan az.

Mert:
Nekem azt mondja Isten bocsássak meg. Tehát megteszem, mert szeretem Istent, és Ő azt is mondja, ha engem szerettek, az én beszédeimet megtartsátok.

Most jön a következő lépés, mi legyen azzal akinek megbocsátottam.
Azt is mondja nekem Isten, hogy áldjátok akik titeket átkoznak, és áldjátok akik titeket kergetnek.

Tehát a megbocsátásom után, mivel ő engem megbántott, tehát azt elmondhatom, hogy kergetett, akkor áldom.

De mi legyen a kapcsolatommal, tegyek úgy mintha semmi sem történt volna, akkor hazug vagyok.

Tehát meg kell neki mondanom, hogy ha ő úgy csinál mintha semmi sem történt volna.

 Meg kell neki mondanom?

De mit?

Meg kell neki mondanom? Miért kell neki megmondanom, nem elég, hogy elszenvedtem tőle a bántást?

Azért hagyom függőben, hogy ti is gondolkodjatok el rajta.

Szeretettel
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Május 01, 10:20:17
Azzal, hogy megbocsátok valakinek, azzal elsősorban magamnak teszek jót, hiszen Isten parancsolja, hogy bocsássank meg mindenkinek és ne legyen harag és sértődöttség a szívemben, mert azzal a saját üdvösségemet teszem kockára, ugyanis a meg nem bocsátás olyan súlyos helyzetbe illetve lelkiállapotba hozhat, hogy nem marad hit  a szívembe. Ember haragja nem szolgálja Isten dicsőségét. Elsősorban tehát azért bocsátok meg másoknak, mert Isten ezt kéri tőlem. Másodszor azért, mert felfogtam és megértettem, hogy ez nekem is az egyetlen jó út ahhoz, hogy békességem legyen. Harmadszor pedig azért, hogy haragommal, sértődöttségemmel ill gyűlöletemmel ne helyezzek átkot a másik ember életére.
Istenem, milyen messze vagyunk még az igazi szeretettől!


Gábor

Teljes mertekben egyetertek ezen hozzaszolasokkal,en is pontosan igy latom.
Amit meg hozzatennek az az,hogy csupan nevelesi celbol -tehat,hogy a masik vegye eszre magat- nem szabad megtennem azt,hogy nem bocsatok meg.Nem az en dolgom a masik nevelese,legfeljebb imadkozom erte.Sot ezt kell tennem.
Hogy meg kell-e mondanom a masiknak? Es hogyan?
Igen,szerintem meg lehet mondani:"Nezd kedves XY,nagyon megbantottal ezzel es ezzel,de en nem akarok haragtarto lenni,hogy ezutan rossz viszonyba legyunk.En megbocsatok neked,mert ezt tanultam Krisztustol,Aki az en eletem Ura.Imadkozni fogok erted,hogy te is megtapasztald Krisztus szeretetet."
Valami ehhez hasonlot,persze esete valogatja.Kerdes,hogy hivo-e aki bantott,vagy nem.Ha nem,akkor raadasul meg "predikaltam" is neki roviden.Nem fog az csak ugy ni kimenni a fejebol,megha ugy is tesz.Ebbe biztos vagyok.
Nincs recept vagy sablon,mert minden helyzet mas.Lenyeg,hogy mi megbocsassunk,mert,ha nem,akkor a sertodottseg,harag,fajdalom,stb. ugy eluralkodik bennunk eszrevetlenul,mint gaz a vetemenyes kertben.
Ez az en velemenyem.

Cs.Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Május 01, 10:33:03
Jezus megbocsatott-e a gyilkosainak es gyuloloinek?
Szerintem igen.A kereszten ugy imadkozott,hogy:"Atyam,bocsass meg nekik,mert nem tudjak mit cselekesznek!"
Az Ur Jezus azert jott,hogy engesztelo aldozat legyen az ember buneert.Vallalta a kinszenvedest ertem,erted,a latorert,a gyilkosaiert,a gyuloloiert.Viszont rajtam,rajtad,es azokon mulik,hogy elfogadjuk-e ezt a kegyelmet.Egy hasonlattal elve:a birosagon mar kesz van egy rab szabadito levele a benne allo feltetelekkel,kerdes,hogy atakarja-e venni vagy sem?

Nem tudom eleg ertheto voltam-e?

Cs.Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 01, 12:14:15
 :117: Ha valaki bocsánatot kér tőlem és én erre azt mondom nem történt semmi, felejtsük el.

Ki ellen vétkezem?
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Május 01, 12:32:05
Nem azt mondom,hogy nem tortent semmi,felejtsuk el.Hanem,hogy rendbe,megbocsatok es orulok,hogy tudtuk rendezni a dolgot. :05:
Ennyi.Ezzel en nem ugy latom,hogy vetkeznek barki ellen is.Tiszta lappal indulhatunk tovabb.

Cs.Edit :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 01, 13:06:40
Bocsánatot kérek Edit, ha félre érthető volt amit írtam.

Nem rólad van szó, hanem arról aki így reagál.

A kérdés? továbbra is kérdés.?  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 01, 13:30:34
 
:044: Mikor bocsánat kérés valóban a bocsánatkérés?

Valójában ezt is kérdezhetném.

Ádám-Éva cselekedete után bocsánatot kért Istentől?

Amikor én megbántalak téged, ki ellen vétkezem?

Hol van a megbánás helye, megtaláltam már én?

vsz ez mind megválaszolatlan kérdés, mert különben csak imamalom vagyok, vagy egy rossz lemez, aki ismételgeti a de nem jut el a szívéig.

 :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Május 01, 14:45:34
Kedves Magda!

Úgy gondolom, bárki ellen vétek, elsősorban az Úr ellen vétkeztem. Így természetesen a megbánás helye a kereszt tövében van számomra.
És úgy vagyok vele, hogy egyértelműen az Úrhoz esedezem - nagy töredelemmel - bűnbocsánatért. Azután ugyanígy kérek bocsánatot attól is, akit megbántottam.
És tudom azt, hogy aki igazi bűnbánattal az Úrhoz megy, annak Ő minden megbánt bűnét a háta mögé veti:

Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet!  (Ésa. 38,17) (Károli ford)

És azt is olvasom, hogy soha többé nem emlékszik rá:

Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. (Ézs 43,25)

Ez az ami vigasztal; ez az az ígéret, amibe bele tudok kapaszkodni; és akkor Isten elvégzi azt, hogy majd idővel magamnak is meg tudja bocsátani.

Szeretettel:
olajág

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 01, 15:26:00
Kedves Testvérek, tényleg fenséges Istenünk van, AKI állandóan bizonyságot tesz MAGÁRÓL, hogy mi bizonyságot tegyünk RÓLA.

Azt gondolom, hogy a munkamódszeréhez tartozik, hogy egymás által csiszoljon bennünket.

Ilyenkor nekünk kellemetlen érzéseink vannak, annál érzékenyebbek vagyunk, minél jobban lecsiszolt már.

Kedves Olajág, tényleg nem emlékezik úgy a dolgainkról, hogy azt felrója, de azt is gondolom, hogy nagyon rossz lenne nekem, ha emlékek nélkül élnék.
Csak a kellemetlenség érzésére nem emlékezem, hanem azt örzöm amit abból Isten jót hozott ki, ha tényleg tanultam belőle.

Ahogy József mondta a testvéreinek: ti rosszat ......

Említettem, hogy egyszer oda kellett mennem ahhoz, aki nagyon megbántott és bocsánatot kellett kérnem tőle azért, hogy olyan indulatot váltottam ki belőle, hogy annyira megbántott.

Most értem meg, hogy a megbocsátás azt jelenti, hogy én kérek bocsánatot.

Istentől főleg, hogy ilyen vagyok, hogy így kell tanítson.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 02, 10:48:14
Sziasztok! :05:

Szeretném, ha beszélgetnénk a bemerítkezésről/víz általi keresztségekről. Valójában mi a szerepe a hívő életében?
Vannak felekezetek, akik üdvösség fontosságú cselekedetnek tartják. Erre az igére is hivatkoznak:

Mk 16,16
"Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik."

Tehát szerintük itt a két feltétel az üdvözülésre: hit és a megkeresztelkedés.

Azonban a vers másik fele egyértelműen elmondja, hogy ki kárhozik el: "aki pedig nem hisz"
Tehát nem az kárhozik el, aki nem keresztelkedik meg.

Ti hogy látjátok? :05:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Május 02, 12:19:43
Kedves Antee!   :088:

Mielőtt elkezdenénk az újabb témáról beszélgetni, még szeretnék Magda testvérünk hozzászólására reagálni.

Idézet
Említettem, hogy egyszer oda kellett mennem ahhoz, aki nagyon megbántott és bocsánatot kellett kérnem tőle azért, hogy olyan indulatot váltottam ki belőle, hogy annyira megbántott.

Most értem meg, hogy a megbocsátás azt jelenti, hogy én kérek bocsánatot.

Eszembe jutott, hogy egyszer egy hozzám nagyon közel álló személlyel "összezördültünk". Nagyon bántott a lelkiismeret, őszintén megbántam, és fájt nekem, hogy olyanokat mondtam neki, amivel nagyon megbántottam, és fájdalmat okoztam neki. Odamentem hozzá, és könnyezve kértem bocsánatot; amire Ő azzal reagált, hogy átölelt és azt mondta: "Én kérek tőled bocsánatot, én váltottam ezt ki belőled". A megdöbbenéstől, a bámulattól csak a boldogságom volt nagyobb; meg mindkettőnk békessége, öröme.  :05:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Margó - 2008 Május 02, 16:56:24
Véleményem szerint a bemerítésnek vagy keresztelésnek nincs üdvösségszerző ereje! A lényeg a megtérés, bűneim megvallása és letétele.
Engem gyermekkoromban keresztek meg katolikusként és mivel nem egyházhoz tartozom, henem felekezetközi csoportba járok így nálunk nincs hangsúly a keresztelésen. Nekem az a véleményem, hogy helyesebb a felnőttkori keresztelés, mert akkor vallást tehetünk az Úr Jézus előtt - mellett, egy gyülekezethez való tartozásról.
Közben most azon gondolkodom :angel2:, hogy keresztség nélküli is megtérhet valaki és szerezhet üdvösséget?!
Úgy gondolom, igen!    Nektek erről mi a véleményetek?

Szeretettel!! :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 02, 17:05:44
Keresztség nélküli is megtérhet valaki és szerezhet üdvösséget?!
Úgy gondolom, igen!    Nektek erről mi a véleményetek?

Szeretettel!! :017:

Keresztség nélkül is lehet üdvözülni. A lator sem merítkezett be.
Szerintem a bemerítkezés és a keresztségek, csupán bizonyság másoknak és egyfajta odaszánás jelképe a részünkről.


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Margó - 2008 Május 02, 17:09:41
Köszönöm Antee!

Én is így gondolom!  :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Május 02, 17:40:28
Sziasztok!  :044:

  Teljesen egyetértek veletek. Én is úgy gondolom, hogy a keresztség csak egy jelkép és pecsét.
Én református vagyok, így gyermekkoromban keresztettettek meg a szüleim, azzal a tudattal és szándékkal, hogy Isten szövetsége  nem csak rájuk -, akik már elfogadták ezt az Újszövetséget - hanem gyerekeikre is érvényes. Gyerekeik is az ígéret gyermekei. És így tettem én is a gyermekeimmel. Gyerekkorukban lettek megkeresztelve, mint Isten ígéretének várományosai, és a szövetség tagjai kicsi koruktól kezdve.
  Ez persze nem jelenti azt, hogy akit kicsi korában megkereszteltek, az már automatikusan üdvözül, hisz a vízkeresztségnek nincs üdvözítő ereje. Ez egyáltalán nem is üdvösségkérdés. Mert tudjuk azt, hogy egyedül kegyelemből üdvözülünk hit által.

"Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van..." (Jn 3,36)
és:
"Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban." (1Jn 5,12)

Tehát csak annak lesz örök élete, aki felismerte, hogy bűnös elveszett ember, és bűnbánattal odament Jézus Krisztushoz, kegyelmét kérve. Az ilyen embernek ingyen kegyelemből örök élete van, mert onnantól kezdve, átalment a halálból az életre.

"Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." (Jn 5,24) 

És itt sehol nem olvasok arról, hogy az örök élethez szükség van a keresztségre/bemerítkezésre.

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 02, 17:46:37
Az biztos, hogy a latornak erre nem volt lehetősége.

Az is biztos, hogy sok embernek nincs rá lehetősége, de vajon aki azért nem teszi meg,
mert valaki azt mondja, hogy ez nem fontos,
de megtehetné, mint a megtért Saul=Pálnak is ezt a feladatot adta Ananiás,
akkor mi lesz annak a jutalma,
aki erre nem tett hangsúlyt, vagy elvette erről a hangsúlyt.

Jak 4,17 A ki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak.

Az egész Bárkaépítés és VÍZÖZÖN, mint ennek előképe van megemlítve a Péter levélben.

Csak ennyit fűznék hozzá.

Kérem ne töröld a beírásom.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Május 02, 20:46:27
Kedves Magda!  :044:

   Itt nem arról van szó, hogy bárkit is befolyásolni akarnánk abban, vagy "lebeszélni" arról, hogy megkeresztelkedjen, merthogy ez "fölösleges". Csupán arról mondjuk el a véleményünket, hogy mit jelent számunkra a keresztség. Nem azt hogy nem szükséges, tehát ne is keresztelkedjetek meg.
   Ezt mindenkinek a saját lelkiismerete mondja meg, hogy mikor és hogy akar megkeresztelkedni. Még az is megteheti mégegyszer, aki már gyermekkorában meg lett keresztelve, ha úgy érzi felnőtten is meg akar keresztelkedni. Csakhogy majd ne már azt higgye, vagy azért tegye, mert attól tart különben nem üdvözül.
   Erről beszélgetünk. Hogy nem üdvösségszerző. Kérlek, ne értsd félre. :2angel:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 02, 21:31:53
Kedves Olajág,

kérlek mutass nekem igét arra, hogy mi az üdvösség szerző. és főleg arra, hogy mi nem üdvösség szerző.

Az igében ilyent, hogy üdvösség szerző bizony nem találok, de aki hisz, azt cselekedetei jelzik, lásd Jakab levél.

Én csak arról tudok, hogy volt 10 szűz, aztán arról, hogy az Úr nevében sok hatalmas dolgot tettek és még is gonoszttevőknek nevezte őket az Úr.

Meg arról, hogy az eb visszatért a maga okádására és a megmosódott  - bemerítkezett - diszó a sárnak fertőjébe,

Sokan megízlelik az ételt, de kevesen laknak jól vele.

A komornyiknak azt kellett tenni, akkor kimondhatja azt, hogy ez a cslekedet embereknek bizonyság.

én biztos nem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Május 02, 22:14:33
Kedves Magda!  :05:

Én nem akarok veled vitatkozni, és gondolom, hogy nem csak én...
Nem fogom a magam véleményét és világosságát, amit Istentől kaptam senki másra "ráerőszakolni". Már írtam egy pár Igét, a Bibliából, hogy kinek van üdvössége. Egyedül Jézus vére üdvösségszerző, semmi más. Mert csak az Ő vére mossa el a mi bűneinket, ha azok miatt sírva, azokat megbánva odamegyünk Jézus keresztjéhez.
"Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől." (1Jn 1,7)
"Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme; aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől" (Jel 1,5)

Drága Magda!

 Egyedül csak kegyelemből van üdvösségünk Jézusért!
"...és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk." (ApCsel 4,12)
"Minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek!" - (Ef 2,5)
"Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;"
nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.  (Ef 2,8-9
(Gondolom, elég ennyi Ige!)
Tehát semmiféle cselekedet nem kell hozzá! Semmi! Csak hittel elfogadni; hisz AJÁNDÉK!    :2smitten:

Dicsőség Istennek!  :2smitten:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 02, 22:41:09
Ez az amikor valaki szándékosan kiforgatja Isten igazságát.

A HIT cselekedet nélkül halott.

Az ördögök is hisznek, de nem cselekszik Isten igazságát.

Az üdvösség nem egy kész ajándék,
hanem naponta a hitben járásunkkal erősítjük meg,
nem mehet be az ajtón
ami a KERSZT,
AKI NEM TÁMAD FEL AZ ÚRRAL.
Csak a kereszt lábáig mehet.

Rm 13,11 Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint a mikor hívőkké lettünk.

Ez is az ÍRÁSBAN van

Nem lehet a kerítésen bejutni, csak az AJTÓN.

Én sem hiszem, hogy bármilyen cselekedetemmel bármit is kiérdemelnék,

 ezt jó ha tudod.


De aki nem cselekszi ISTEN AKARATÁT az hiába beszél arról, hogy ő hisz.
.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 02, 22:53:07
Sziasztok!

Elmondom az ige tükrében a véleményemet.

Először is ezt az igét hozom. De kiemelném, hogy ebben az igeversben szereplő körülmetélkedést, nyugodtan lehet bemerítésre helyettesíteni (ugyanis mindkettő a szövetség jelzője):

Róm 2,28   
"Mert nem az részesül dicséretben, aki külsőleg zsidó, aki testén külsőleg van körülmetélve, hanem az részesül dicséretben - mégpedig nem emberektől, hanem Istentől -, aki belsejében zsidó, aki nem betű szerint, hanem szívében a Lélek által van körülmetélve."

Tehát itt nem a külső megnyilvánulás az, ami számít Istennek, hanem a belső valóság!

Másik ige, amiben Pál így nyilatkozott:
1Kor 1,14
"Hálát adok Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt,"

Ha csakugyan olyan nagy hordereje és fontossága van a keresztelésnek, akkor mimódon "dicsekedhette" volna el Pál, hogy szinte senkit sem keresztelt meg?

Péter több prédikációjában nem említette a keresztséget, csak a bűnbánatot és Jézus áldozatát.

Szeretettel,
Antee

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Május 02, 22:53:26
Kedves Magda!  :063:

Én nem vádollak téged semmivel. És nem sértegetlek!  :05:
Nekem egyértelmű, hogy a cselekedetem az az üdvösségem jelzője, és nem a szerzője. Természetesnek tartom, hogy a hívő ember cselekszi az Isten akaratát, abban él, azt teszi.
De nem azért, hogy üdvössége legyen, hanem azért, mert tudja, hogy Jézusban MÁR üdvössége van!

Én ezért cselekszem az én mennyei Atyám akaratát; hálából, mert örök élettel ajándékozott meg Jézusban! Mert az bizony ajándék! :2smitten:

Szeretettel:
olajág

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Margó - 2008 Május 02, 22:57:55
Kedves Magda!

Bocsáss meg, de itt nem kiforgatásról, hanem két dologról van szó!

Az egyik az üdvösség, a másik a megszentelődés!  Az üdvösséghez nem kellenek cselekedetek, az ajándék! Isten kegyelméből ingyen van, nem kell érte semmit cselekednünk. Olajág összefoglalta az igéket, amiből az egyértelmű!
Az ingyen kegyelemért semmit nem kell tenned, csak elfogadnod! Természetesen a megszentelődés útján, hívő életedben már cselekszed azt, ami Istennek kedves és ige szerint való, hogy ne kelljen megállnod majd üres kézzel az Úr előtt, de ezért nem üdvösség jár, hanem az ajándék kinek-kinek cselekedete szerint.
Tehát, ha valaki elfogadja az ingyen kegyelmet, de semmit nem tesz azután sem, az is megmenekül - üdvözül -, de úgy, mintha tüzön menne át!  "Ha valakinek munkája megég kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy mintha tűzön át!" 1 Kor. 3.15

Szeretettel:    Margó

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 02, 23:57:59
Kedves Magda!

Bocsáss meg, de itt nem kiforgatásról, hanem két dologról van szó!

Az egyik az üdvösség, a másik a megszentelődés!  Az üdvösséghez nem kellenek cselekedetek, az ajándék! Isten kegyelméből ingyen van, nem kell érte semmit cselekednünk. Olajág összefoglalta az igéket, amiből az egyértelmű!
Az ingyen kegyelemért semmit nem kell tenned, csak elfogadnod! Természetesen a megszentelődés útján, hívő életedben már cselekszed azt, ami Istennek kedves és ige szerint való, hogy ne kelljen megállnod majd üres kézzel az Úr előtt, de ezért nem üdvösség jár, hanem az ajándék kinek-kinek cselekedete szerint.
Tehát, ha valaki elfogadja az ingyen kegyelmet, de semmit nem tesz azután sem, az is megmenekül - üdvözül -, de úgy, mintha tüzön menne át!  "Ha valakinek munkája megég kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy mintha tűzön át!" 1 Kor. 3.15

Szeretettel:    Margó



Köszönöm, nektek teljesen igazatok van.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2008 Május 03, 10:18:41
Errol mar volt szo egyszer valamelyik topicban.
Addig 90%-ban ugy gondoltam,hogy szukseges a bemeritkezes.Azota bovultek az ismereteim.Jelenleg ugy gondolom,hogy nem udvossegszerzo,de mindenkeppen hasznos dolog.Aki tenyleg komolyan gondolja,hogy bemeritkezik es megteszi,az erzi annak a felemelo erzeset is.Ezzel is tulajdonkeppen koveti a Jezus cselekedeteit.Ha az Ur Jezus megtette,en miert ne tennem meg?Mindenesetre igenis szukseg van hozza alazatra.Ezzel nyiltan is az emberek elott,felvallalom Krisztust,jelzem,hogy nem szegyellem,hogy az O kovetoje leszek.Szinte mondhatnam,hogy kozhirre teszem!
Mindenki sajat maga dontse el,hogy megakarja tenni vagy sem.Egyikonk se lesz tobb vagy kevesebb altala.
Az egy masik kerdes,hogy az Ur hogyan ertekeli ezt.Oszinten megmondom,hogy ezt nem tudom.Valamilyen modon lesz-e kulonbseg azok kozott akik megtettek,vagy nem,hat fogalmam sincs.
Mindenesetre az ember foldi eletere van hatasa.Az,hogy mekkora,szerintem attol fugg,ki mennyire erzi fontosnak.

Cs.Edit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: HMarci - 2008 Május 03, 16:48:37
Sziasztok!
Nekem az a véleményem,hogy az ige egyértelműen mondja,hogy "aki hisz és megkeresztelkedik,az üdvözül."
Szóval szerintem akkor van ez alól kivétel,ha az illető mondjuk a megtérése után olyan rövid idő alatt hal meg,hogy nem volt ideje megkeresztelkedni,pl a halálos ágyán,stb.
Az Úr áldjon meg benneteket!
HMarci
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 03, 16:53:41
Kedves HMarci! :05:

Fentebb lévő hozzászólásomban írtam, hogy azt az igeverset sokan félreértik, kiragadják a szövegkörnyezetből.
De előrehozom azt a hozzászólásomat ismét:

Vannak felekezetek, akik üdvösség fontosságú cselekedetnek tartják. Erre az igére is hivatkoznak:

Mk 16,16
"Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik."

Tehát szerintük itt a két feltétel az üdvözülésre: hit és a megkeresztelkedés.

Azonban a vers másik fele egyértelműen elmondja, hogy ki kárhozik el: "aki pedig nem hisz"
Tehát nem az kárhozik el, aki nem keresztelkedik meg.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Margó - 2008 Május 04, 20:02:54
"A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon és öljön,ÉN VAGYOK A JUHOK AJTAJA: ha valaki rajtam át megy be megtartatik!"

Kedves Testvérek!

Szeretném, ha beszélgetnénk a természetgyógyászatról!
Nektek mi a véleményetek erről a határmezsgyén való dologról? Igazábólúj témaként szerettem volna megnyitni, de nem vagyok elég ügyes és nem találtam meg ennek  módját!
Antee! ha jónak látod tedd meg helyettem!

Ma, amikor a csodák korát éljük, Uri Geller, Hary Potter és még sorolhatnám, valóban látunk, hallunk, olvasunk csodág gyógyulásokról. Működik a bioenergetika, a parapszihológia különböző módszerei, az egykontroll .....stb, de vajon ki áll ezek mögött?!

"mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok"               1 Thessz. 5, 21-22

Érdeklődéssel várom véleményeteket!


Szeretettel!     Margó
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 04, 21:07:34
"A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon és öljön,ÉN VAGYOK A JUHOK AJTAJA: ha valaki rajtam át megy be megtartatik!"

Kedves Testvérek!

Szeretném, ha beszélgetnénk a természetgyógyászatról!
Nektek mi a véleményetek erről a határmezsgyén való dologról? Igazábólúj témaként szerettem volna megnyitni, de nem vagyok elég ügyes és nem találtam meg ennek  módját!
Antee! ha jónak látod tedd meg helyettem!

Kedves Margó!

Témát csak én nyithatok, ezért ha továbbra is téma nyitási szándékotok van, kérlek benneteket, hogy nekem jelezzétek.
Megnyitottam egy új témát, a topic neve: Okkultizmus (természetgyógyászat, agykontroll, bioenergia...stb.)
Ide (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,271.new.html#new) kattintva a topicba juttok.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Serenus - 2008 Május 04, 21:23:25
"A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon és öljön,ÉN VAGYOK A JUHOK AJTAJA: ha valaki rajtam át megy be megtartatik!"

Kedves Testvérek!

Szeretném, ha beszélgetnénk a természetgyógyászatról!
Nektek mi a véleményetek erről a határmezsgyén való dologról? Igazábólúj témaként szerettem volna megnyitni, de nem vagyok elég ügyes és nem találtam meg ennek  módját!
Antee! ha jónak látod tedd meg helyettem!

Ma, amikor a csodák korát éljük, Uri Geller, Hary Potter és még sorolhatnám, valóban látunk, hallunk, olvasunk csodág gyógyulásokról. Működik a bioenergetika, a parapszihológia különböző módszerei, az egykontroll .....stb, de vajon ki áll ezek mögött?!

"mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok"               1 Thessz. 5, 21-22

Érdeklődéssel várom véleményeteket!


Szeretettel!     Margó

Harry Potter egy mese. Uri Geller egy ócska ripacs,nem is értem mi módon kerülhetett képernyőre. Bár ugyanígy vagyok pl. a Mónika-show-al is,mindkettő meglehetősen káros.
Én személy szerint ezeket nem sorolnám a csodák közé. Sőt.
"Fűben,fában,orvosság van". Számomra ez a természetgyógyászat És mivel a természet is Isten ajándéka,az Ő teremtése,nem találok benne semmi kivetnivalót.
A többi már viszont a fent említett topicba tartozna. És direkt itt válaszoltam,mert a gyógynövények használatát nem sorolnám az okkultizmus gyüjtőfogalom alá.

Szeretettel
Serenus
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 04, 21:57:04
Természetesen a gyógynövények általi orvosságok nem okoltizmus körébe tartozik. Azonban a természetgyógyászat nem csupán a növények használatáról szól, hanem ebbe a távgyógyítás és a reiki is bele tartozik. Amazok okoltizmussal kapcsolatos háttérrel rendelkeznek.

Mint ahogyan a televízióban egy szakállas természetgyógyász, csukott szemmel, telefonon keresztül gyógyított:

-Fáááááááj mééééég?
-Hát...még ugyanúgy érzem a fájdalmat -mondta a hang a vonal másik végén-.
-újra megkérdezi: Fáááááááj méééééég?
-Őőő mintha egy kicsit jobban lennék...

Szóval. :118:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Serenus - 2008 Május 04, 22:07:33
Jajj! Hát az a valaki egy...jajj! Természetgyógyász? Inkább valami bohócféle. :02: Ha megkérdeznénk egy természetgyógyászt (aki csak a természet adta szerekkel gyógyít,vagy csökkent tüneteket) az biztosan kikérné magának. Ezért mondtam: számomra a t.gy. körbe csak az tartozik. Illetve pontosítanék: illatterápia,aromaterápia. Ez az amit még oda sorolnék. És nem kötözködés,avagy szőrszálhasogatás,ez csak a magánvéleményem. :063: Viszont egyre aggasztóbbnak találok valami egészen mást: szcientológia. :02:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 04, 22:19:04
Az illatterápiát és az aromaterápiát hogyan kell elképzelni?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Serenus - 2008 Május 04, 22:23:02
A gyógynövények (és tulajdonképpen nem csak azok) illatanyagait illóolaj formájában juttatják el a szervezetbe. Akár illatmécsesben,akár fürdővízben. Csak egy kiragadott péda: levendula - nyugtató hatású. Ha valaha inhaláltál,akkor ugyanezt kaptad a kamilla gőzével. Fertőtlenítő,gyulladáscsökkentő.  :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 04, 22:33:59
Igen, tudom milyen az inhalálás. :088:
Egyszer náthás lettem és elhatároztam, hogy veszek egy orrcseppet.
Bementem a boltba és levettem a polcról egy orrcseppnek látszó gyógyszert.

Hazamentem, kibontottam, majd hátracsapott fejjel beadagoltam. Hírtelen felugrás és gyors iramú léptekkel köröztem a szobában, miközben csorogtak a könnyeim. Gondoltam kisebesedett az orrom belül és ezért marja. Megismételtem 3x! Meg kell hogy mondjam, egészen kitisztultam! :088:

Máriával beszélgettem a Skypon és megkérdeztem, hogy miért mart így az "orcsepp". Megkérdezte, hogy mi van ráirva.
Felolvastam: Inhaling (magyarul: inhaláló).

 :2funny:

Utána felvilágosítást kértem, hogy az mi. Elmondta...
Azóta nem csöpögtettem és mindig megnézem, hogy tényleg orcseppet veszek le a bolt polcáról. :063:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Serenus - 2008 Május 04, 22:39:30
Jujj Te szegény! Csöpögtettél a töményből? Nem csoda hogy "kicsit" csípett! :02:

(most vigyoroghatnék,de illetlenség volna,főleg hogy néha én sem vagyok ügyesebb! :063:)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 04, 22:40:34
"Vigyorogj" csak, én már nevetve emlékezem meg róla. Tanulságos volt.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 11, 13:52:23
Sziasztok!  :05:

Szeretnék veletek beszélgetni, erről az igéről:

Mt 15,22-28
"És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékrõl jött, így kiáltott: "Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!" Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: "Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik." De õ így felelt: "Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz." Az asszony pedig odaérve leborult elõtte, és ezt mondta: "Uram, segíts rajtam!"   Jézus erre így válaszolt: "Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak." Az asszony azonban így felelt: "Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak." Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!" És meggyógyult a leánya még abban az órában."

Várom a hozzászólásotokat!  :088:



Szeretettel,
Antee



Sziasztok.  :088:

Igaz, erről már régebben beszélgettünk, de ahogyan most olvastam ezt a történetet, észrevettem valamit.
Lehet másoknak ez már kijelentett volt, vagy könnyen megtudták érteni, de nekem most mondott valami újat.

Jézus szavai a Márk evangéliumban:
Mk 7,26-29
"Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, mégis azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából.
Jézus így szólt az asszonyhoz: "Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak."
Az pedig ezt válaszolta neki: "Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból."
Erre így szólt hozzá: "Ezért a szóért mondom: menj el, leányodból kiment az ördög."

Úgy gondolom, hogy Jézus példájában a gyermekeket zsidóknak értette és a kutyák alatt (helyes fordítás szerint kiskutya) a pogányokat értette.
Ez maga Jézus is alátámassza azzal a kijelentésével, hogy "Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz."

Ez a sziroföníciai asszony megértette és hite arról tanúskodott, hogy az a morzsa (vagyis Jézus segítsége) neki is megadatott, ami a zsidók megterített asztaláról aláhullt számára. Jézus bizonyságot tett, hogy semmit sem cselekszik, csak azt, amit az Atya mond neki.
Nem arról van szó, hogy a pogányoknak nem adatott Isten kegyelméből, csupán Jézus a zsidóknak jött el mint várva várt Messiás (számunkra is Messiás, csak a zsidók között élt és cselekedett).
Ám a "szőlő" tulajdonosának a fiára támadtak és a városon kívül megölték. De mit tett a szőlő gazdája?
Másoknak adta ki bérbe, akik megtermik annak a gyümölcsét. Vadolajfák lévén beoltattunk a szelíd olajfába.
Pogányoké is lett az Evangélium!  :088:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 12, 10:48:54
Nahát, válaszokat vártam volna! :2knuppel:

Sebaj, addíg felteszem ezt a kérdést:
Van az embernek szelleme vagy csak lelke és teste?

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: éci - 2008 Május 12, 13:56:58
Sziasztok !

Igen van,az ember Szellemi lény fizikai testben.
1Kor 3,16  Nem tudjátok-é,hogy ti Isten temploma vagytok,és az Isten Szelleme lakozik bennetek?
A Szellemünk által kapjuk meg a választ az imáinkra,Ő vezet a helyes úton,világosságot ad... Ján16,13)...
Mert akiket Isten Szelleme vezérel ,azok Istennek fiai,Róm.8,14.
Éci
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: net2rist - 2008 Május 12, 14:05:53
A szerző: Pálhegyi Ferenc.

A nyelvi kérdés

A szellem szó a nyelvújítás idején keletkezett, a 19. században, valószínűleg Kazinczy Ferenc találta ki. A bibliafordító Károli Gáspár ezért még nem ismerhette. A görög pneuma első jelentése: levegő. A szavak közti rokonság nyilvánvaló: lég- lé-legzés - lélek. A szellem eredete hasonló: szél - szellő. A nyelvújítás egyik célja az volt, hogy a magyar nyelvet a tudomány számára alkalmassá tegye. Ennek megfelelően alakult a szellem szó használata is nyelvünkben. A tudományos és a művészeti alkotás szellemi munkát kíván. Szellemileg jó állapotban van az az idős ember, akinek jól működik az emlékezete és a gondolkodása; de lelki fájdalom a csalódás és a remény elvesztése. Az iskola, az alkotóház és a kulturális központ a szellemi élet színtere. Lelki élet a templomban, az imaházban, a hívők közösségében van. Lelkipásztoraink vannak, nem szellemi pásztoraink, lelkigondozásban részesül a hitbeli, önértékelési, kapcsolati stb. problémákkal küzdő ember, nem szellemi gondozásban.

A teológiai kérdés

Pontosabban: a bibliai antropológia kérdése. Hány részből áll az ember? A teremtés történetében ezt olvassuk: „Megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé." (1Móz 2, 7) A biológiai halált pedig a Biblia így írja le: „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta". (Préd 12,7) Gondolom, kettőig mindenki tud számolni. 
Az egyetlen bibliai hely az 1Thessz 5, 23, amelyből arra lehet gondolni, hogy az író arra a három alkotórészre utal, amit a test - lélek - szellem hármassággal szoktak emlegetni „szellemes" testvéreink. Itt ui. egymás mellett szerepel a görögben a pszüché és a pneuma. Vajon szabad-e ebből arra következtetni, hogy az embert három elem alkotja? Hiszen a Márk 12,38 és a Lk 10,27 szerint négy alkotórészünkből kellene fakadnia az Úr iránti szeretetünknek. Pál szerint pedig csak egyet, mégpedig a testünket (!!!) kellene odaszánnunk élő áldozatul az Istennek (Róma 12, 1-2). Én azt hiszem, hogy Pál itt is, mint a többi levelében, az egy és oszthatatlan, tejes emberre gondol.
A „föld pora" (a test) és „Isten lehelete" (a lélek) egyesülése által lett az ember élőlénnyé (1Móz 2, 7). Ettől kezdve egyik sem működik önállóan. A keresztyének a Biblia alapján nem a lélek halhatatlanságában reménykednek, hanem a test feltámadásában; abban, hogy „az utolsó napon" a lélek új, dicsőséges testbe költözik. A test nélküli lélek eszméje nem a Bibliából, hanem Pláton filozófiájából származik, amely sajnos már az első századokban megfertőzte a keresztyén gondolkodást.
Jó, ha tudjuk azt is, hogy az Újszövetség néha szinonimaként használja a pneuma illetve a pszüché szavakat. (Egyébként a krumpli és a burgonya sem két különböző növény.) A pszüché szó olyan helyen is megjelenik, ahol a platonista gondolkodás szerint a pneumát várnánk. „Szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani pszüchéteket" -írja Jakab (1, 21). „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, mert a pszüchét meg nem ölhetik" - mondja Jézus (Mt 10, 28).

Végül vegyük szemügyre ezt a két egymásra csúsztatott ellipszist! Egyik a pneumát, másik a szómát (a testet) jelképezi. Köztük létrejön egy harmadik terület is.
Eszerint az ember két részből áll, de háromféleképpen működhet. Másképpen: szubsztanciálisan dichotom, funkcionálisan trichotom lény. De a valóságban a két alkotó  rész teljesen elfedi egymást: minden testi működésnek van lelki vetülete és fordítva.

Az ember tehát oszthatatlan egész.


(http://www.parokia.hu/breviarium/korokkesz.jpg)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Május 12, 14:42:20
Ez igen!  :05:
Isten nagy bölcsességgel áldotta meg a Feri bácsit! Ezt még nem is olvastam tőle.
Köszönöm, hogy bemásoltad. Teljesen egyetértek vele. Én is ehhez hasonló magyarázatokat hallottam. Nem írt a biblia az ember hármas "felosztásáról", csak az emberek értelmezik különbözőképpen. 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: net2rist - 2008 Május 12, 17:05:22
Préd 7,29.    Hanem lásd, ezt találtam, hogy az Isten teremtette az embert igaznak; ők pedig kerestek sok kigondolást.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Margó - 2008 Május 12, 18:29:47
Kedves Testvérek!

Épp a lélek vagy szellem témáról kaptam a minap egy e-mailt, amit megosztok veletek szeretettel!

Hegyi András cikke:


Lélek vagy szellem?


 


A lélek az emberben a személyiségnek a testtől független anyagtalan valósága. Az értelem, a képzelet hordozója. A Bibliában gyakran magát az embert jelenti. Mint ahogy a magyarban is egy település lélekszáma egyenlő lakosainak számával. A szellem is idealisztikus, test nélküli megjelenési forma, tudat, érzület. De ugyanúgy, mint a lélek, jelentheti az alkotó tudatot, a gondolkodást is. A kiváló szellemi tulajdonságokkal fölvértezett ember éles elméjű. A közszellem: közfelfogás. A szellem más értelmezés szerint lehet test nélküli természetfölöttinek képzelt lény.


Babonás elképzelés szerint egy kiszámíthatatlan, bajt hozó, ártó testetlen lény, adott esetben a halott lelke. Ha el akarjuk kötelezni magunkat akár egyik akár másik kizárólagos használata mellett, figyelembe kell vennünk, hogy mindkettőnek van pozitív és van negatív töltete, illetve bizonyos szokásos szófordulatok sem egyiket, sem másikat nem predesztinálják sem kifejezetten szakrális, sem szignifikáns módon antiszakrális irányba. Illetve a téma árnyaltabb megközelítése mégis sokatmondó.


Vegyük szemügyre a szellem és a lélek szófordulatok szerinti köznyelvi használatát! Ugyanis, ha azt akarjuk, hogy megértsenek, azokat a szavakat kell használnunk, amelyek különösebb értelmezés nélkül is világosak. Milyen szóösszetételekben vagy megszokott fordulatokban mit jelent az egyik, és mit a másik? Minden további nélkül kicserélhetők-e? Illetve tényleg többet mond-e a szellem a léleknél, vagy csupán zavart okoz az istentiszteleti gyakorlatban?


A szellemtudományok alatt a humán szakokat értjük: irodalom, történelem, régészet, filológia, filozófia, nyelvészet, pszichológia stb. De nem mondunk lélektan helyett szellemtant, mert az értelmetlen. A teológiában mint tudományban megkülönböztetjük a Szentlélekről szóló tanítást: pneumatológiát a pszichológiától, amely az emberi lélek rejtelmeivel foglalkozik.


Beszélünk az ember lelkivilágáról, de a szellemvilág alatt mást értünk. Mást jelent a lelkes, és mást a szellemes, illetve a lelkesedés és a szellemeskedés. Az embernek van, vagy lehet lelki egyensúlya, de helyette a szellemi egyensúly ma még nem használatos. Mást jelent a lelkiség: a keresztyén lelki minősége, és mást a szellemiség: egy irodalmi mű vagy művészeti alkotás erkölcsi vagy spirituális habitusa.


A lelkiállapotról tudjuk, hogy mit jelent: a hívő pillanatnyi lelki minőségét. Szellemállapot: nem jelent semmit. Lelki munka, azt jelenti: Istenért végzett munka. Szellemi munka: azt jelenti, hogy valaki az agyával dolgozik. Lelki harc: a hívő bűn elleni harca. Szellemi harc: legalábbis magyarázatra szorul, de semmiképpen nem több a lelki harcnál.


Lelki énekek: az evangéliumi közösségek ébredési énekei. Szellemi énekek: még a szellem szót erőltetők sem használják. Lélekölő: fárasztó és elfásító munka. Szellemölő: nem jelent semmit. Lelkifurdalás: a lelkiismeret figyelmeztető szava. Szellemfurdalás: értelmetlen. A lelkiismeret: egy Isten által beépített valami, amely az embert erkölcsi kérdésekben figyelmezteti a helyes útra. Szellemismeret: esetleg a spiritiszták médiumainak a szakmai jártassága? De úgy vélem, ezt a szót sohasem használják. Lelkizik: feleslegesen gyötri magát nem fontos kérdésekkel. Szellemizik? Lelket önt: akaraterőt, bátorságot kelt valakiben. Szellemet önt: értelmetlen. Lélekemelő: valami magasztos. Szellememelő: komikusnak ható szóösszetétel. Lelkész: Isten szolgálatára felavatott személy. Bevezethető-e helyette a szellemész?


Azután meglehetősen bizarr képzetek is tapadhatnak a szellem szóhoz, hiszen a spiritiszta szeánszok szellemidézése legalábbis megkérdőjelezi, hogy a magyar nyelvben szabad-e a keresztyéneknek ebbe az irányba változtatniuk régen bevált és mindenki által érthető kifejezéseiket. A Szentlélek jöveteléért való imádkozás ugyanis nem szellemidézés. A régi sámánisztikus vallásosságtól sem állt távol az okkult szellemiség. A szellem szót lidérc, kísértet értelemben is használták. Vajon abba az irányba halad a minden érdekeset felsőbbrendűnek vélő kegyesség, hogy a Szentlelket előbb utóbb Szentlidércnek vagy Szentkísértetnek nevezi, csak azért, mert így sosem hívták?


 


Különös és zavaró lenne közismert bibliaversekben a lélek szó szellemre való lecserélése:


Gal 5,16: „Intelek titeket, hogy a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságait ne teljesítsétek.” „Intelek titeket, hogy szellem szerint éljetek”: milyen szellem?


1Pt 1,9: „Eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét” helyett „szellemetek üdvösségét”. A szöveg nem ezt mondja!


1Pt 3,19: „Így ment el a börtönben lévő lelkekhez is, és prédikált nekik” helyett: „börtönben lévő szellemek” – egészen spiritiszta tan lenne.


1Jn 4,1: „Ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket!” Vagyis ne higgyetek minden tanítónak. Ehelyett: „Ne higgyetek minden szellemnek”– no komment.


Szokás a héber ruach és nefes, a görög pneuma és pszüché, a latin spiritus és anima szavakra hivatkozni. (A latin anima egyébként nem alacsonyabb rangú lelket, hanem állatot, vagy az embernél az „állati”, testi pólust jelenti.) Általában olyanok teszik, akik nem járatosak ezekben az ókori nyelvekben, és a fordítási nehézségekről és annak szépségeiről nem rendelkeznek kellő mélységű ismerettel.


A Szentírás íróitól mi sem állt távolabb, mint a betűrágás. Hiszen a fent említett szavakból szabadon használták bármelyiket akár az Isten Lelkére, akár az emberére. De egyetlen mondatot sem találunk a Bibliában, amelyben kérdéses lenne, hogy melyikről van szó. A magyar Károli fordítás ugyanúgy, mint az 1975-ben megjelent új protestáns fordítás a legkézenfekvőbb megoldást választotta, amikor az ember lelkéről van szó a szövegben, a lelket kis „l”-lel, amikor pedig Isten Lelkéről van szó, naggyal írta. A szellem erőltetése szellemeskedés, tudálékosság. Nyelvrontás, méghozzá bizonyos kegyességi irányzat „eredményeként” az istentiszteleteinkre betolakodó nyelvrontás. Kár elrontani azt, ami jó! Mint a fenti példákból kitűnik, nincs meg az a szent specialitása, ami miatt indokolt lenne a lélek helyett bevezetni.


Sokan – egyebek között – a hitét és tudását tekintve tiszteletreméltó tudósra és elkötelezett hívőre, Csia Lajosra hivatkozva ragaszkodnak a Szentlélek helyett a Szentszellem használatára. Mintha ez pontosabb biblicitást és magasabb szintű lelkiséget jelentene.


Nézzük meg, igaza van-e neki ebben a kérdésben! Ő a nyelvújítás termékeként a szellett szóból alakult szellemet erőlteti a lélek helyett. Nem csupán a Szentlélekkel kapcsolatban, Szentszellemnek nevezve a Szentháromság harmadik személyét, hanem az emberben lévő magasabb lelki réteg leírására is ezt használja (ő a trichotómia elkötelezettje). Azonban érvei nem meggyőzőek. Amikor ma a Szentszellem, szellemben való imádság, a szellemi ajándékok emlegetése történik a Szentlélek, a lélekben való imádság, a lelki ajándékok használata helyett, csupán egy múló divatról van-e szó, amelyet használói érdekesebbnek tartanak a hagyományos és évszázadokon át bevált kifejezések helyett, vagy csupán egyfajta nyelvromlásról?


A Csia-féle nyelvhasználatról pedig csak annyit, hogy az Újszövetség fordításába is, valamint a „Bibliai lélektan” című munkájában szokatlanul és különös módon ragaszkodik bizonyos szavak elsődleges értelméhez, amikor a bibliai korban is volt nyelvfejlődés, a szavak bizonyos jelentésváltozáson mentek át, vagy más értelemben is használták őket.


Ezek az elsődleges értelmezések zavaróak. Csak remélni tudom, hogy nem tolakodik be istentiszteleteinkbe a héber bászár és a görög szarksz „hús”-ként való használata, amikor azt testnek vagy egyszerűen embernek kell fordítani, hiszen a szentíró eredeti szándéka szerint is ez a mondatbéli szerepe. Mint ahogy nem mondjuk, hogy az istentiszteleten mellettem ült a padban a feleségem húsa, hanem csak azt, hogy mellettem ült a feleségem. Pedig amaz „érdekesebb”, „csiklandozóbb”, míg emez egyszerűbb és pontosabb, sőt istentisztelethez méltóbb
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Május 12, 19:54:14
Kedves Margó!   :088:

Köszönöm, hogy megosztottad ezt velünk, egyetértek!  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: net2rist - 2008 Május 12, 21:05:38
...A szellem szót lidérc, kísértet értelemben is használták. Vajon abba az irányba halad a minden érdekeset felsőbbrendűnek vélő kegyesség, hogy a Szentlelket előbb utóbb Szentlidércnek vagy Szentkísértetnek nevezi, csak azért, mert így sosem hívták?... - mondja Hegyi András


Holy Ghost - mondja az angol...


amúgy, itt a forrás:
http://www2.freeweb.hu/szolgatars/05'2/tallozo.htm

nem ismertem közelebbről Hegyi Andrást, de vmi ilyesmi "irányzat" tűnt valószínűnek "látatlanban"...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Május 13, 06:58:56
Kedves Margó!

Az általad idézet írás nem egészen helytálló.
Például az 1. Péter 1.9-ben lélek van, vagyis arra a részünkre utal, amely halmazba az értelem, érzelem, akarat van, vagyis a tényleges lelkünk, oda tényleg értelmetlen lenne a szellem kifejezés.

Nem ismerem az általad idézett embert, de erős túlzásokba esik.

Fogok ehhez még hozzászólni, de szeretném mégegyszer nyugodtan végigolvasni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Május 13, 08:09:54
Mellesleg csak hozzáteszem, mielőtt írok:
Miért megint a különbségeket nézitek a keresztények között?
Nem ez a kérdés a rákfenéje a keresztények rossz életének...szerintem...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Május 13, 09:02:32
Úgy döntöttem nem is írok véleményt, csak álljon itt két ige a Károli és az angol King James fordításból, illetve a Csia lajos féléből:

Apcs 23,8.  Mert a sadduczeusok azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek (szellem); a farizeusok pedig mind a kettőt vallják.

8.  For the Sadducees say that there is no resurrection, neither angel, nor spirit (szellem): but the Pharisees confess both.

_____________


1Thess 5,23.  Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

23 Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől, egész valótok, szellemetek, lelketek és testetek feddhetetlenül őriztessék meg Urunknak, a Krisztus Jézusnak megjelenésére (megérkezésére).

23.  And the very God of peace sanctify you wholly; and I pray God your whole spirit (szellem) and soul (lélek) and body (test) be preserved blameless unto the coming of our Lord Jesus Christ.


Nem szabad azt tagadni, amit nem értünk, ezt régen a materialisták tették...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 13, 10:02:49
Mellesleg csak hozzáteszem, mielőtt írok:
Miért megint a különbségeket nézitek a keresztények között?
Nem ez a kérdés a rákfenéje a keresztények rossz életének...szerintem...

Én csak azt nem értem, mondom csak azt nem értem, hogy ezt a kérdést miért feszegetik, és olyan kérdéseket, amik nyilvánvalóvá teszik a különbözőséget, miért feszegetik.

Amiben hiszek azzá válok, még materialista szinten is, ílyen az ember, nem öszton lény, hanem HITLÉNY

A félelem is hit.

HIT tartományában csak a hit útján lehet haladni, aki nem képes tovább lépni az "LÓTNÉVÁ" válik

 :pityereg: :pityereg: :pityereg: :pityereg: :pityereg: :pityereg: :pityereg: :pityereg: :pityereg: :pityereg:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 13, 11:35:01
Sziasztok!  :088:

Kedves Magda! Az általam feltett kérdés (hogy van-e szelleme az embernek), csupán beszélgetésnek szántam, nem megoszlást keltőnek!
Amíg szeretetben tudunk beszélgetni róla, az nagyon jó! Azért is tettem fel a kérdést, mert engem érdekel.
Senki ne vegye támadásnak a különböző véleményeket. Egyszerű érvek, meglátások hangzanak el, amire Biblikusan válaszolni lehet.

Semmiféleképpen nincs feszegetés vagy megoszlást keltő szándék.
Merítsen mindenki egy jó adag alázatot és jóakaratot, és nem lesz baj!  :088:


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Május 13, 12:52:41
AZ a helyzet, hogy talán én értettem félre a helyzetet.
Nem olvastam minden hozzászólást, csak az utóbbikakat. Talán csak az zavar, hogy sokan "tanításokból" élnek. Ami jó, de nem lehet tanításokból fenntartani magunkat. Amikor nem a véleményünket mondjuk el, hanem egy hallott tanításrészletet, az nem jó. Lehet hivatkozni szerzőkre, de kell, hogy a jó dolgokat beépítsük az életünkbe, és arról tegyünk bizonyságot, amit megéltünk, nem amit hallottunk, különben tényleg nem több a hitünk, mint más emberekben és szavukban való hit (mint a samariai asszony beszédére hívő emberek).
MOst kérdezhtené valaki, hogy mi a hitünket nem emberek bizonyságtevéséből nyertük?
Azzal kezdődött. Hittem valakinek, aki beszélt Istenről, így odamentem Istenhez és már tőle tudom, hogy Ő tényleg valós személy...

Visszatérve, igen van az embernek szelleme, lelke és teste. Nem véletlenül tesz különbséget az írás sem. Más dolog, hogy a világi emberek mást értenek a szellemi alatt (pl.: szellemi munka). Azért értenek mást alatta, mert nekik halott ez a részük és nem ismerik. Talán rossz szó a "halott", de mindenesetre nem funkcionál. A szellem az a része az embernek, ami közösségben tud lenni Istennel.
Bárhogyan is, lehet ezekről külön tanítani, beszélni, de a hármat elvben se akarjuk külön megérteni, mert ezek egybe lettek teremtve. Kicsit hasonlít ahhoz, mint amikor összefogsz 3 kártyát és szétnyitod. 3 része van az embernek, de szorosan együtműködve tud az ember az lenni, aminek teremtetett...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 13, 13:48:40
Sziasztok!  :088:

Kedves Magda! Az általam feltett kérdés (hogy van-e szelleme az embernek), csupán beszélgetésnek szántam, nem megoszlást keltőnek!
Amíg szeretetben tudunk beszélgetni róla, az nagyon jó! Azért is tettem fel a kérdést, mert engem érdekel.
Senki ne vegye támadásnak a különböző véleményeket. Egyszerű érvek, meglátások hangzanak el, amire Biblikusan válaszolni lehet.

Semmiféleképpen nincs feszegetés vagy megoszlást keltő szándék.
Merítsen mindenki egy jó adag alázatot és jóakaratot, és nem lesz baj!  :088:


Szeretettel,
Antee

Akkor elhiszem amit írtál, és reagálok rá

Szellem  -  Lélek  - Test

Van-e az embernek szelleme?
Erre azt kell mondani, hogy nincs.

Eredendően nem rendelkezik vele:
1Kor 2,14
Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemi módon ítéltetnek meg

A teljes ÍRÁS Istentől ihletett, a teljes, tehát a teremtés első betűjétől a Jelenések könyvének utolsó betűjéig.
2Tim 3,16
A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,

Pál amikor ezt leírja, még a Jelenések könyvét nem ismerte.
Pál kezét és értelmét használt fel az Örökkévaló, hogy ezt velünk akik majd olvasni fogjuk tudassa.

Miért mondom, hogy nem rendelkeztek a szellemi részükkel?
Jn 3,3
Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.

Olyan dolgot mond az Úr Jézus, ami ismeretlen volt Nikodémusz előtt.
Jn 3,5
Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába.

A szellem világ léte ismert volt Izrael leszármazottjainak, de nem mindenki fogadta el, és akik elfogadták, azok sem hittek mindannyian benne.
A szadóceusok elutasították, a farizeusok elfogadták, de cselekedeteikkel tagadták, ezért mondom, hogy nem hittek benne.
Ha az ember valamiben hisz, akkor annak megfelelően cselekszik.
Különben pedig magyarázkodik, megmagyarázza a bizonyítványát.
Egész addig nem lehetett az embernek szelleme, ameddig az Úr Jézus Krisztus fel nem támadt.
1Kor 15,45
Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő Szellemmé

A szellemvilág addig is használta az ember testét, erről szólnak az Úr Jézus földi munkálkodásának eseményei.
Az ember maga nem rendelkezett szellemi résszel.

A lelke által élt, és él ma is aki nem hisz a szellemi létben.

Erről nem lehet indulat nélkül beszélni, mert az embergyilkos így zárja ki azokat az örökségükből.
A lelki szintet használta Ádámnál és Évánál, és a lelki szintet használja ma is az embernél.

Meg van írva lelkekkel kereskedik.

Jel 18,13
És fahajat és illatszereket, és kenetet és tömjént, és bort és olajat, és zsemlyelisztet és gabonát, és barmokat és juhokat, és lovakat és kocsikat, és rabokat és emberek lelkeit.

A szellem mint egy kis újszülött kerül az emberbe, és a növekedését akadályozza az uralkodó lélek, állandóan meg kell feszíteni a testünket indulataival és kívánságaival – ami a lélek működése – ahhoz, hogy a szellemünk felnövekedhessen.

Ezt hogyan teheti az aki nem hisz a szellemi részben.
Mivel magam megtapasztaltam, és tapasztalom naponta ezt ezért mertem nektek leírni.
Ezek nem elgondolások, hanem nekem tapasztalati tényeim
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Május 13, 14:46:17
Érdekes. Így még nem gondolkoztam a szellemi részről.
Lehet, hogy így van.

Én inkább úgy láttam eddig, hogy a megváltás által a szellem kész lett, ahogy Jézus is mondja, hogy "a szellem kész, de a test erőtelen". Viszont a léleknek meg kell tanulnia hallagatni és engedelmeskedni a szellem hangjára, ami együtt beszél Isten Szellemével ("Abba atyánk"), vagyis ugyanazt mondja, ugyanarról tesz bizonyságot. Ez az a forrás is, ami létrejön bennünk, amikor Jézushoz megyünk.

Mikor elfogadtuk a megváltást, örök életünk lett, de ezt meg is kell tartani a lélek nem csinálhatja a megszokott dolgokat, hanem el kell változni az elme megújulása által, így kell munkálkodni a lelkünk üdvösségén.

Hát erről még sokmindent lehetne írni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 13, 15:09:16
Kedves Gábor keresd ki azokat az igéket, ahol a növekedésre szólít fel bennünket a Szent Szellem.
Vagy János levelénél amikor a különböző korúakról úgy ír, mint a levelének cél állomásáról.

A lelki fejlódés ugyan úgy törvényeknek van alá rendelve, mint a testi.

A szellemi fejlődésem pedig naponta tapasztalom, mert a gyümölcs megjelenése ennek a függvénye.

Ezeket lehet lelki történésekkel imitálni, mert ott működik, de meg kell nézni az idős tempomba járóknak indulat kitöréseit, ott már a lelki fékek kezdik felmondani a szolgálatot.

A szellemi részben pedig nem kell erőt kifejteni, ott haladunk a teljes délig.

A fejlődés a növekedésnek egy összegzése, mint a látható világban pl. a növényeknél is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Május 13, 16:47:16
El tudom fogadni, amit mondasz.

Mutatnál olyan igéket, ahol a szellemünkben való növkedésre szólít fel bennünket és biztos nem a lelkünkre vonatkozik?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 13, 17:02:02
El tudom fogadni, amit mondasz.

Mutatnál olyan igéket, ahol a szellemünkben való növkedésre szólít fel bennünket és biztos nem a lelkünkre vonatkozik?

 :angel2: :angel: :2angel:

1Pt 2,2 Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek;

Nem tudom kell e bizonygatni, hogy itt a ma született csecsemőknek mondja a Szent Szellem, és gondolom nem az értelmet, mint a lelket, akarja vele tovább növeszteni

2Pt 3,18 Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen

A kegyelem szellemi természetű, mint ahogy Isten is Szellem, és az Úr Jézus Krisztus is, mert Pál írja, hogy ha ismertük is test szerint most már nem ismerjük, tehát......

Az Úr Jézus Krisztus ismeretének növekedése is csak szellemi síkon lehetséges-

Aztán hitről hitre megyünk és igazságról igazságra, tehát a tegnapi szellemem befogadó képessége úgy változik, ahogy növekszem.

Persze ezek csak HITBEN való járással lehetségesek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Május 13, 17:15:09
Ha végiggondolod, belefér az én "teoriám"  :05: is. Ha a szellem kész, akkor a léleknek kell felnőni, hogy jó döntéseket hozzon, hogy megújuljon az elme. Nem növeszteni, kell, hanem az éretsségre eljutni, az is növekedés. A növekedésre nem szabad csak úgy gondolni, hogy valami nagyobb lesz, hanem valami, eljut, egyik pontról, a másikba, persze a helyes irányba.

Mindenesetre számomra mindkettő elfogadható.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Május 13, 17:19:41
Tulajdonképpen a megismerés is a tudatban képes végbe menni... hát nem tudom... maga az ige mondja, hogy ezek a szellmi dolgok "kibeszélhetetlenek".
Ez olyan, min amikor találkozok Istennel: megpróbálhatom leírni, de a 20%-át sem tudom átadni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 13, 17:33:06
Igen az is elfogadható, hogy szellem szó helyett a lélek használatos.

Gondolom azt te is elfogadod, hogy a világban sok embernek az istene a hasa, az istene a pénze, az istene a gyereke, az istene az iskolai végzettsége, az istene az érzelminek nevezett élete - a szex.

Tehát ezek voltak a vezető területeink megtéréünk előtt.

Ezek uralkodtak rajtunk.

Gondolod, hogy önként átadják a teret az új teremtésnek, aki ma született meg.

Isten pedig nem uralkodik rajtunk ezt meghagyja nekünk, ha nem korlátozom a régi főnőköt, hogyan kap helyet az új.

A megváltás lehetősége ingyenes,
de
félelemmel és rettegéssel vigyétek

VÉGBE

az üdvösségeteket.

Mindent leírtam, én részemről befejeztem.

Győzködni emberi erővel teljesen felesleges.

Aki keres az talál, és a zörgetőnek megnyittatik.

Nekem kell keresnem, és nekem kell zörgetnem, más helyettem nem teheti és én sem tehetem más helyett.

Rm 12,2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.
.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Május 13, 18:05:29
Persze, miért ne lehetne a lélek szót használni a szellem helyett, hiszen sok idős így szokta meg. Amikor én idős leszek (ha megérem) akkor már nekem a szellem szó lesz bevett és biztosan nem fognak lekiabálni a fiatalok. (Ajánlom nekik  :2knuppel:  :01:)

Mindenestre sok mindenben nem fogunk teljes bizonyítékot találni, ez is pont ilyen, de nem is üdvösségi kérdés, hiszen ettől, még hit által megyünk a Mennybe nem attól, hogy elhisszük van-e szellemünk. Ezek emberi szavak, szakreális kifejezések, amelyekkel sokszor dobálozunk. Szeretnénk erőteljesen szétválasztani a kettőt, hátha jobban megértjük őket, de ez így nem fog menni. Hiába akarjuk "növeszteni" csak a lelket, vagy csak a szellemet, mindegyik "mi" vagyunk és mindkettőt érinteni fogja...
Így lettünk alkotva...:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 13, 18:43:56
Persze, miért ne lehetne a lélek szót használni a szellem helyett, hiszen sok idős így szokta meg. Amikor én idős leszek (ha megérem) akkor már nekem a szellem szó lesz bevett és biztosan nem fognak lekiabálni a fiatalok. (Ajánlom nekik  :2knuppel:  :01:)

Mindenestre sok mindenben nem fogunk teljes bizonyítékot találni, ez is pont ilyen, de nem is üdvösségi kérdés, hiszen ettől, még hit által megyünk a Mennybe nem attól, hogy elhisszük van-e szellemünk. Ezek emberi szavak, szakreális kifejezések, amelyekkel sokszor dobálozunk. Szeretnénk erőteljesen szétválasztani a kettőt, hátha jobban megértjük őket, de ez így nem fog menni. Hiába akarjuk "növeszteni" csak a lelket, vagy csak a szellemet, mindegyik "mi" vagyunk és mindkettőt érinteni fogja...
Így lettünk alkotva...:2smitten:

Köszönöm ezt a hozzászólásod.
Ezzel hozzásegítettél, hogy betöltsek egy igét, amit eddig nem tudtam betölteni.

Köszönöm mégegyszer
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Május 13, 19:00:43
Kedves Testvérek!

  Tiszteletben tartok valamennyi véleményt, még azt is amivel nem értek egyet.
Egyik hozzászólásra sem akarok reagálni, a saját véleményemet szeretném ebben a témában elmondani.
   Egyrészt, nagyon hálás vagyok Istennek, hogy vannak tanítók, akiket nagy bölcsességgel, és "speciel", a Lélek tanítói ajándékával áldotta meg gazdagon, és ezektől mindig örömmel tanulok. És nagy szükség is van rájuk. :05:
   Másrészt azért is nagyon hálás vagyok, hogy élhetek azzal az Igével, hogy:"...mindent vizsgáljatok meg, a jót tartsátok meg..."
   Továbbá azért is nagyon hálás vagyok, hogy ebben a megvizsgálásban az Úr Szentlelke az, Aki a segítségemre van. Köszönöm azt is, hogy  maga a Szentlélek az én Tanítóm, és hogy csak akkor érthetem világosan a dolgokat, ha hagyom, hogy Ő gyújtson bennem világosságot.  :2angel:
 
   Nem értem a görögöt; sem a héber, sem az arám írásokat. :08: A Károli, és az MBT fordításokat olvasom. Sehol nem olvasok ezekben az Írásokban az ember hármas "felépítéséről", miszerint test, lélek, és szellem. Bibliai ismereteim szerint az ember testből és lélekből áll; és van értelme, agya, és különféle testi szervei. :05:
 
Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. 1Thessz 5,23

Az agyával, az értelmével fogja fel és érti meg a dolgokat... :088:
A lélek pedig az ember halhatatlan része.

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Mt 10,28

Amikor megtérek, amikor Jézust a szívembe fogadom, a Szent Lélek azonnal lakozást vesz bennem, és Isten gyermekévé leszek.

Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.Róm 8,16

 Vagy ahogy az 1Kor 6,19-ben olvasom:

Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? 1Kor 6,19

Nos ez az én véleményem, ezt hiszem, erről vagyok meggyőződve. De mint ahogy már említettem is valahol, ettől még mindenki más hihet azt amit jónak lát. Szabadsága van mindenkinek elmondani a véleményét; és szabadsága van azt hinni, amit akar. :2smitten:

Szeretettel:
olajág

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Margó - 2008 Május 13, 19:50:10
Kedves Testvérek!

Az én véleményem Olajágéval egyező.
Néhány gondolatot leírnék, de szándékomban nincs senkit sem meggyőzni ezekről a dolgokról és messzemenően nem akarok senkit sem megbántani!

Jó, hogy véleményt tudunk cserélni! Szerintem ez is módja Isten tisztogató szeretetének! :2angel:

Szívesen olvasom a hozzászólásotokat! Nem feltételezem senkiről, hogy szeretné megosztani a fórumon lévőket, vagy a maga oldalára igyekezne bárkit állítani. Egyedül az Úr legyen az, aki vezet bennünket és világít közöttünk!


1. A test, lélek, szellem hármas voltát az okkult tanok előszeretettel emlegetik.

2. Én az igei tanulmányaim során testről és lélekről hallottam:
"Egy a test és egy a lélek, miképpen elhívatásotoknak egy reménységében hívattatok el!" Ef.4.4
".......lélekben szolgálunk az Istennek, ................és nem a testben bizakodunk!" Fil.3.3

és sorolhatnék még számtalan ígét, de mindenhol csak testről és lélekről beszél a Szentírás, sehol nincs hármasság!

Megtérésemkor Isten Szentlelkét vettem. Uralomváltás történt az életemben, a trónra Ő került /sajnos nem minden esetben!/. Jézus bennem és én Jézusban, de számomra ez nem azt jelenti, hogy megszületett a szellemem!

A Szentlélek, ha engedem növekszik bennem, de én azt hiszem, semmiképpen nem a szellemem nő, mert nincs énbennem semmi jó!


Szeretettel! :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 13, 20:58:25
Kedves Anti ha lehet javasolok egy kérdést.

Mit jelent az neked, hogy hiszel valamiben?

Ez érdekelne engem más vonatkozásában is.

 :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 13, 23:40:54
Kedves Magda! :D

Kérdezz csak, de fejtsd ki bővebben, mert nem értem. :D


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 14, 05:38:30
Kedves Magda! :D

Kérdezz csak, de fejtsd ki bővebben, mert nem értem. :D


Szeretettel,
Antee

Szívesen, ha megértem, hogy mit kell bővebben kifejteni :D :igen: :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 14, 10:53:12
Kedves Magda, nem vagyok a helyzet magaslatán.
Válaszoljon más a kérdésre, aki előtt világos. :igen:

Az Úr áldjon. :2smitten:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Margó - 2008 Május 14, 12:06:05
Kedves Antee! :088:

Lehet, hogy Magda ezzel a kérdéssel egy új  topik inítását javasolja? :angel2:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 14, 12:31:56
Kedves Anti ha lehet javasolok egy kérdést.

Mit jelent az neked, hogy hiszel valamiben?

Ez érdekelne engem a többiek  vonatkozásában is.
Pl. Margó, Olajág, stb
Nem gondolom, hogy téma kellene, de ezt ti jobban tudjátok.

 :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: árpi - 2008 Május 14, 13:14:20
Sziasztok!  :044:

csak röviden: számomra az, hogy hiszek Valamiben, az ÉLETET jelenti. 
:igen:

pá.á

:028:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 14, 16:29:02
Amint Árpi is mondta, az életet!
Jelenti számomra még, hogy kedves lehetek az Úrnak:

Zsid 11,6
"Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik."


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Május 14, 18:40:18


Mit jelent az neked, hogy hiszel valamiben?

Ez érdekelne engem a többiek  vonatkozásában is.
Pl. Margó, Olajág, stb

Kedves Magda!

  Nem tudom pontosan mire gondolsz; mert nem úgy kérdezted, hogy mit jelent nekem a Jézusban való hit, hanem hogy mit jelent valamiben hinni.
  Akkor én most erre a kérdésre válaszolok, és nem arra, hogy mit jelent nekem az élő, Jézus Krisztusba vetett hit. De ha az is érdekel, akkor arra is szívesen válaszolok. :05:
  Hinni valamiben azt jelenti számomra, hogy hittel elfogadom, hogy van, hogy létezik, bár szemeimmel nem láthatom. Mert amit lát az ember, azt már nem kell elhinni; az már valóság, a két szemével is meggyőződhet róla. Tehát: hiszem, hogy van elmém, hogy van értelmem, akkor is ha nem látom ezeket. Hiszem, hogy van oxigén, és belélegzem, még akkor is ha szabad szemmel nem látható. Hiszem, teljes bizonyossággal meg vagyok győződve arról, hogy telik az idő, múlnak az órák, a napok az évek, bár ezeket sem láthatom. És még sorolhatnám; de gondolom ennyi is elég...
  Tehát hinni valamiben, nekem nem más, mint meggyőződni egy láthatatlan "valami" létezésében, és erre teljes bizalommal támaszkodni.  :088:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Május 14, 18:44:02
Ha beszélgetünk és nem meggyőzni akarjuk egymást  :05:, akkor hadd mondjak én is valamit.
Valaki említette, hogy a szellem, lélek, test hármast az okkult hívek szeretik emlegetni. Én jártas vagyok ezen a területen és bátran állíthatom, hogy nem emlegetik, legalábbis nem vesszőparipája, és nem szegletköve egyik okult tannak se. Az pedig biztos, hogy azok a keresztények, akik ezt vallják, nem az okkult személyektől tanulták el.
Az én feleségem hébert és görögöt tanul, méghozzá kiváló szinten, és bátran mondhatom, hogy a biblia különbséget tesz a szellem, a test és a lélek között. A lélek oldalán nyilvánvaló, hogy az érzelem, értelem, és akarat foglal helyet, azember személyiségének jelei, megnyilvánulásai. A test például nehezebb téma, mert a testre több szó van a görögben és több jelentés is. Ott például utal a fizikai testre, az ótermészetre, és van még, de abba már én se merültem bele...
A Magyar fordítások nem mai gyerekek, és nyilvánvaló, hogy még a szó kultúránk se ugyanaz, amióta lefordították. A legutóbbi tudomásom szerint Csia Lajosé. Vannak akiknaek nem tetszik, de melyik fordításban nincs hiba. A Károliban is van bőven. A szellem szót például azért nem használja Károli, mert még nem is létezett, amikor ő élt. A 20. sz. elején jelent meg, mikor még szellet (nem írtam félre) szónak mondták, és azóta változott szellemre. (Fogalmam sincs, hogy miért.)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Margó - 2008 Május 14, 20:25:09
Kedves Magda! :05:

Számomra a legfontosabb hit a Jézus Krisztusba vetett élőhit!
Ez egyfajta lelki magatartást jelent számomra. Ezt a hitet ajándékba kaptam életem Urától /Ef.2,8/, másrészről szabad akaratomból elfogadtam /Ján. 3:16, Róm 1:16/

Az ember igazzá válásának egyetlen útja a hit!
"Az igaz ember pedig hitből él!" Róm 1:17.

Hit által jött létre a szövetségem Istennel!
"Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk!"  1 Ján. 5:4
Bennem ez a hit a legnagyobb érték!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 14, 20:42:47
Nagyon szépen köszönöm az eddigi válaszokat.

Esetleg kiegészítitek még, és írnak azok is, akik névvel nem szólíttattak meg.

Mert gondolom mindenki épül a beírásokból.

Azért írtam semlegesen és nem pont a BIBLIÁBAN gyökeredző hitre a kérdést, mert gondoltam, hogy így lehetősége van kinek-kinek választani.

Persze annyira döntő az életünkben a hit, hogy kicsit szűknek érzem Árpi leírását, de mindenki maga érzi mennyit oszt meg velem/velünk.

Ezt is köszönöm, és nem elégetlenkedek.
 :D :igen: :D :igen: :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sámuel - 2008 Május 14, 20:55:04
Kedves testvéreim!

Én ritka vendég vagyok ebben a közösségben, de nagy szeretettel és tiszetelettel követem a hozzászólásaitokat.Én már túl vagyok egy ilyen Szent Szellemes vitasorozaton, de úgy látom ismételten felhozódott ez a téma, és én csak annyit szeretnék ehhez hozzászólni, hogy kérem a Szent Szellemet, hogy adjon szeretet és megértést mindnyájotoknak.Nyissátok meg szíveteket.A szeretet a fontos.Kérem Isten áldását rátok.
Sámuel
                                                                                                       
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Május 14, 23:12:16
Kedves Sámuel!

Téged is áldjon az Úr gazdagon!  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 17, 08:47:17
Sziasztok! :088:

Tehát ha az embernek teste és lelke van, szelleme meg nem, akkor mi a helyzet az állatokkal?
Csupán csak testből állnak?

Egy idézet a zsoltárból:

Zsolt 104,24   Milyen nagy alkotásaidnak száma, URam! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel.   
Zsolt 104,25   Ott van a nagy és széles tenger! Számtalan lény nyüzsög benne: kisebb és nagyobb állatok.   
Zsolt 104,26   Ott járnak a hajók, és a cethal, amelyet azért formáltál, hogy játszadozzál vele.   
Zsolt 104,27   Mindezek arra várnak, hogy idejében adj nekik eledelt.   
Zsolt 104,28   Ha adsz nekik, szedegetnek, ha bőkezű vagy, jóllaknak javaiddal.   
Zsolt 104,29   Ha elrejted orcádat, megrémülnek, ha elveszed lelküket, kimúlnak, és ismét porrá lesznek.   
Zsolt 104,30   Ha kiárasztod Lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét.

Vélemény?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: net2rist - 2008 Május 17, 09:36:45
vélemény: VAN ... moderáció: az is...

úgyhogy: ige (ezt csak nem húzod ki...):

Préd 3,21.    Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Május 17, 11:46:46
Attól, hogy az ebmert Isten így teremtette ahogy, az nem jelenti azt, hogy mindenki ugyanúgy néz ki, vagy ugyanúgy lenne teremtve.
Antee, az általad írt idézetek nem feltételezik,hogy milyük van, vagy milyük nincs az állatoknak. Azt pedig ne felejtsük, hogy az ember Isten képére és hasonlatoságára teremtetett, az állatok  pedig nem, sőt az anyalok sem (a növényekről ne is beszéljünk  :01:).Ez a sokféle élőlény Isten végtelen lehetőségeit mutatja.

Egy nagyon fontos dolog, amit mindenkinek az eszébe kell vésni: ISTEN AZT CSINÁL, AMIT AKAR! Olyanokat is képes teremteni, amik sokkal nagyobb vitát robbanthatna ki a korlátok között élő emberek között, minthogy van-e szellemünk, vagy nincs. Valószínű ezért nem is köt mindent Iste az orrunkra...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 17, 16:34:27
Kedves Tothg! :05:

Az általam bemásolt igerésszel kapcsolatosan nem gondoltam, hogy az állatok hozzánk hasonlóak lennének.
Isten kikutathatatlan mélységeit úgy sem foghatjuk fel. Ám a zsoltáros hálaadása gondolkodásra késztetett.

Állatoknak tulajdonít valamilyen lelket, szellemet. Itt nem az én véleményem számít, hanem az ige mondanivalója.
Akkor az csupán egy téves nézete volt a zsoltárosnak vagy más a mondanivalója?


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Május 17, 16:52:21
Kedves Tothg! :05:

Az általam bemásolt igerésszel kapcsolatosan nem gondoltam, hogy az állatok hozzánk hasonlóak lennének.
Isten kikutathatatlan mélységeit úgy sem foghatjuk fel. Ám a zsoltáros hálaadása gondolkodásra késztetett.

Állatoknak tulajdonít valamilyen lelket, szellemet. Itt nem az én véleményem számít, hanem az ige mondanivalója.
Akkor az csupán egy téves nézete volt a zsoltárosnak vagy más a mondanivalója?


Szeretettel,
Antee


Van egy két dolog, amit össze lehet rakni:
sőt több is :088:
1. állatbőrbe öltöztette Isten Ádámot, és Évát
- itt egy beszúrás tiszta és tisztátalan állatok
2. Állat áldozatra tekintett amikor egy évre felszabadultak a bűn súlya alól
3. istálóba született
4.jászolba tették
5.Íme at Isten báránya aki elveszi a világ bűneit
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Május 17, 16:57:57
Kedves Magda! :088:

Nem a metafora vagy hasonlat formákra értettem. Sem az ember és állat közötti külső kapcsolatra, mint használati eszköz.


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Június 18, 09:46:44
Sziasztok!  :088:

Szeretném megkérdezni tőletek, hogy ki mit tud Pál szemének a betegségéről?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 Június 18, 18:06:30
Szia! Ezt találtam róla, konkrét betegséget nem említ, de talán nyújt némi információt:

"Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok és nekem adtátok volna."

Ez egy enyhe utalás, hogy mi lehetett Pálnak a testi gyengesége: egy szembetegség. Abban az időben voltak
olyan keleti betegségek, amelyek a szemet is érintették, állandóan vörössé téve azt, folyásokkal,
gyulladásokkal, amelyekre nem volt gyógyszer akkoriban. Negatív hatással volt ez a látásra, de ránézni is
elég visszataszító volt, és igen sokan azt állítják, hogy ez volt Pál betegsége.
És ennek ellenére, nagy szeretettel fogadták őt ott Galáciában.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Június 19, 10:33:18
Kedves Hilda! :088:

Nagyon köszönöm reagálásodat. :088:
Szerintem is az az ige Pál szembetegségét igazolja. Ugyanis az általad bemásolt igének a közvetlen előzménye ezek az igék:

Gal 4,13-14
"Hiszen tudjátok, hogy az első alkalommal testi erőtlenségemben hirdettem nektek az evangéliumot,és ti mégsem estetek abba a kísértésbe, hogy engem testi erőtlenségem miatt megvessetek vagy megutáljatok, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust."

És ezek az igeversek után jön az, amit te is bemásoltál:

Gal 4,15   
"Hova lett a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok, és nekem adtátok volna."

Többen azt állítják, hogy Pál szembetegségéből akkor gyógyult meg, mikor Annániás elment hozzá és rátette a kezét.
Ugyanis akkor újra látott és mint egy pikkelyek estek le a szeméről. De ez az állítás szerintem nem állja meg a helyét.

Elgondolkoztatott az, hogy Pál leveleit nem közvetlen Pál írta, hanem lediktáltatta. Tehát ez is a szembetegségére utal.
Ekkor jutott eszembe Pálnak azok a mondatai, amelyeket saját kezüleg írt (szintén Galatákhoz írt levél):

Gal 6,11   
"Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel!"

Ezek a betűk igen nagyok lehettek, hogy Pál a beteg szemeivel láthassa őket.

Lukács, az egyik Evangélium író, orvos volt. Pál és Lukács a hajóutazás alatt együtt voltak. Vajon Pálnak miért volt szüksége egy orvosra?


Mindenkinek szép napot, Isten áldását!  :088:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 Június 19, 18:13:50
Igen, több ige is alátámasztja hogy volt valami komoly egészségügyi problémája. :060:
Pálról mondta az Úr: (Apcs 9,16.)  Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni.
Pál írja magáról: (2Kor 12,7.)  És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam.
Lehet hogy erről van szó, a kézrátételkor szerintem csak a vaksága múlt el.
Mai szemmel nézve, nem lehetett sok, földi értelemben vett "öröm" az apostol életében. :2angel: Példa értékű lehet minannyiunknak!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Június 19, 22:38:26
Igen, az apostolok példa értékűek számunkra.  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 01, 12:24:18
Én nem bizonygatom, hogy Pálnak volt-e szembetegsége, vagy nem (végül is mit számít).
A testébe adatott tövis viszont az utalhat arra is, hogy állandóan megaláztatások érték. Legalábbis annyi bizonyíték van erre, mint arra.

A szembetegség kérdése azért nagyon fontos sok embernek, mert ha valaki bizonyítja, hogy nem volt szembetegsége, akkor nincs ami útját állja annak a tanításnak, hogy Isten mindenkit meggyógyít. Ha valaki azt bizonyítja, hogy volt szembetegsége, akkor az a tanítás fogja megállni a helyét, hogy Isten nem gyógyít meg mindenkit.
Az egész egy tanításbeli különbségből származik, és ezt akarjuk felhasználni, hogy igazoljuk azt, amiben hiszünk. Pedig erre semmi szüókség nincs. Isten képes meggyógyítani mindenkit ott ahol éppen van, hogy megteszi-e ezt, azt bízzuk Istenre és arra, akit érint, hogy hisz-e ebben. Nekünk nem érdemes senkit lebeszélni a gyógyulásába vetett hitről, de senkit sem kárhoztathatunk azért, ha ezt nem tudja elhinni, hiszen meg van írva, hogy nem mindenkié a hit...

Ezt csak azért írtam le, mert annyit tudok Pál szembetegségéről, hogy teológiai vitára használjuk fel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Július 01, 16:46:12
Egyetértek az állításoddal, tothg, miszerint tényleg nem számít, így nincs értelme bizonygatni, hogy volt-e szembetegsége Pálnak, és hogy mi volt az a tövis az oldalában. Mivel nincsenek a Bibliában erre konkrét leírások, csak utalások, így mindenki valóban a maga hite szerint azt értelmez alatta ami neki kedvező. De a tény, hogy az a tövis ott volt,  - és bármi is volt, véleményem szerint akadályozhatta, gátolhatta a szolgálatban, és emiatt 3x könyörgött, hogy az Úr vegye el. De nem tette. És hogy miért nem? Egyedül csak Ő tudja, hogy szuverén hatalmánál fogva mit miért tesz.
 Ebből a tényből kiindulva, már nem tudok egyetérteni azzal, hogy a gyógyulás az emberi hit függvénye. Nem hiszem, hogy volna olyan beteg ember, aki ne akarna meggyógyulni, vagy ne reménykedne, ne hinne a gyógyulásában. De Istené a döntés, hogy meggyógyítja, vagy egy életen át hordoznia kell a betegségét, bármennyire nagy is a hite. És példa erre Watcham Nee élete, akinek az életrajzából egy rövidke kis részt bemásoltam a Gyógyulásról - betegségről című topicba, amit erre a linkre kattintva megtaláltok, és elolvashatja aki akarja. Érdemes elolvasni.  A téma utolsó hozzászólása. http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,63.135.html

Ide most  Philip Yancey:  Csalódás Istenben című könyvéből szeretnék bemásolni egy részt.
 
"Néhány nappal később egy mexikói étteremben mosolyogva mondta:
- Amikor utoljára találkoztunk, azt hiszem, nagyon mélyen voltam. Az élet mostanság sokkal jobban bánik velem. - ígéretes állása volt és már rég maga mögött hagyta a kudarcba fulladt szerelmet.
Beszélgetésünk nemsokára Istenre terelődött, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Richárd nem gyógyult meg teljesen. Sebeit a cinizmus vastag hege borította, ám ugyanúgy haragudott Istenre, mint korábban.
  A pincérnő újabb csésze kávét töltött, és Richárd mindkét kezét összekulcsolta a csészén, a szeme pedig a sötét, gőzölgő folyadékra meredt.
- Ma már bizonyos távlatból tudom szemlélni azt az őrült időszakot - mondta. - Azt hiszem, rájöttem, mi romlott el. Meg tudom mondani a pontos órát és a percet, amikor elkezdtem kételkedni Istenben, ám az nem Wheatonban kezdődött és nem is azon az éjszakán a szobámban, amikor fennmaradtam imádkozni. - Ekkor elmondott egy esetet, ami keresztyén élete kezdetén történt.
- Egy dolog a kezdet kezdetétől izgatott: a hit fogalma. Fekete lyuknak látszott, amely bármilyen őszinte kérdést elnyelhetett. Megkérdeztem az egyetemi vezetőt a fájdalom problémájáról, mire ő szónoklatot tartott a hitről. „Higgy Istenben, akár akarod, akár nem - tanácsolta. - Az érzések majd ezután jönnek." Hitet színleltem, de most már látom, hogy a hitemet sohasem követték érzések. Csak tettettem magam.
- Már akkor egy másik lehetőséget kerestem a hit helyett, Isten létezésének megdönthetetlen bizonyítékát. Egy nap meg is találtam, méghozzá a televízióban. Miközben találomra nyomogattam a távirányító gombját, egy tömeges gyógyító istentiszteletre találtam, amelyet Kathryn Kuhlman vezetett. Néhány percig néztem, hogyan hív fel a színpadra különböző embereket és kérdezi ki őket. Mindegyikük csodálatos, természetfölötti gyógyulásról mondott el egy-egy lélegzetelállító történetet. Rák, szívbetegségek, paralízis - olyan volt, mintha az orvosi enciklopédiát lapozgattam volna.
- Miközben Kuhlman műsorát néztem, kétségeim fokozatosan megsemmisültek. Végre valami valóságosat, megfoghatót találtam. Kuhlman felszólította a zenészeket, hogy énekeljék el kedvenc énekét, a „Megérintett" címűt. Erre van szükségem, gondoltam: egy érintésre, Isten személyes érintésére. Kathryn Kuhlman ezt az ígéretet kínálta fel, és én rávetettem magam.
- Kathryn Kuhlman három héttel később egy szomszédos államba látogatott. Az egyetemen lógtam az órákról, és fél napot utaztam, hogy részt vegyek az egyik összejövetelén. A légkör hihetetlenül feszült volt
- lágy orgonazene szólt a háttérben; a hangosan imádkozó tömeg mormoló hangja töltötte be a termet. Néhányan furcsa nyelveken imádkoztak; és időnként boldog kiáltások hangzottak fel, amikor valaki felállt és bejelentette: - Meggyógyultam!
- Valaki különösen nagy hatást gyakorolt rám. Egy férfi Milwaukee-ból, akit hordágyon hoztak az összejövetelre. Amikor járt - igen, járt a színpadon, mindnyájan vadul éljeneztünk. Elmondta, hogy orvos, ez még jobban fellelkesített. Gyógyíthatatlan tüdőrákban szenvedett, és az orvosok fél évet adtak neki. Ám most, ma este hiszi, hogy Isten meggyógyította. Hónapok óta most először jár újra. Nagyszerűen érezte magát. Hála Istennek!
- Felírtam a férfi nevét, és amikor eljöttem az összejövetelről, szinte nem is a földön jártam. Eddig még sohasem ismertem a hitnek ilyen bizonyosságát. Kutatásom befejeződött; azokban a színpadon bizonyságot tevő emberekben az élő Isten bizonyítékát láttam. Ha velük kézzelfogható csodákat tud tenni, akkor biztosan nekem is valami csodálatosat tartogat.
- Annyira fel akartam venni a kapcsolatot a hit emberével, akit az összejövetelen láttam, hogy egy hét múlva felhívtam Milwaukee-ban a tudakozót és megszereztem az orvos telefonszámát. Amikor felhívtam, egy asszony vette fel.
- Beszélhetnék, kérem, Dr. S-sel? - kezdtem.
- Hosszú csend következett. - Kicsoda ön? - kérdezte végül. Azt hittem, megszűri a betegektől jövő hívásokat vagy valami hasonló feladatot lát el. Megadtam a nevemet és elmondtam, mennyire csodálom Dr. S-t, és már azóta szeretnék vele beszélni, mióta Kathryn Kuhlman műsorát láttam. Nagyon megindított a története, tettem hozzá.
- Újabb hosszú hallgatás. Majd határozott hangon, minden szót lassan tagolva így szólt: - A... férjem... meghalt. - Csak ezt az egy mondatot mondta, semmi többet, és letette a telefont."


Nos, egy bizonyíték - nem csak hitte hogy meggyógyult, hanem meg is vallotta. És egy pár nap múlva meghalt.
Ezután nem csoda ha az emberek az Istenben kezdenek el csalódni. Pedig Aki Benne bízik, és azt hittel el tudja fogadni, hogy amit Isten megenged az életében az a számára  a legeslegjobb, akkor soha nem fog csalódni. De ha elvárásaim vannak Isten felé, és azt akarom, hogy úgy legyen ahogy én tartom a legjobbnak, akkor csalódni fogok.

Bocsánat, hogy hosszú lett. :08:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 02, 07:01:10
Nehéz dolog ezt helyesen deklarálni, én nem is tenném.
Mi csináltunk olyat (19 évesen), hogy elmentünk egy tesóhoz, akinek 2 helyen eltörött a bokája és platinát kapott. Ez pénteken volt, elmentünk vasárnap imádkozni érte. Csak annyit láttunk, hogy nagyon elkezdett remegni a lába. Hétfőn elment a dokihoz és addig rimánkodott, amíg meg nem röngenezték és teljesen megyógyult este gipsz nélkül jött haza, csak a műtét hege maradt. Ha nem tettük volna nem történt volna meg...
Szerintem hit által meg lehet gyógyulni, de Isten akkor is azt tesz, amit akar!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 02, 07:26:54
Én úgy hiszem, amikor csalódunk Istenbe, soha nem benne csalódunk, hanem az általunk, Róla felállított képbe.
Nehéz Őt kiismerni, hiszen az Ő természete végtelen. Nem mernék ilyeneket mondani, hogy a gyógyulásnak nem lehet fügvénye a hit. Hiszen Jézus mondta, hogy, ha hiszünk megláthatjuk Isten dicsőségét, meg azt is, hogy aki hisz, annak minden lehetséges. Ezekben minden benne van, maximum nem úgy működik, ahogy mi akarjuk...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 02, 08:12:09
Én úgy gondolom, hogy a Bibliában nagyon sok nyitva maradt kérdés van. Már a legelején kezdődik, amikor először világosságot és sötétséget teremtett az Úr (nappalt és éjszakát), majd csak utána a napot és a holdat és a csillagokat...
De nekünk nem az a feladatunk, hogy megfejtsük Isten titkait. Isten valóban azt tesz, amit akar, ami az embernek az adott pillanatban a legjobb. Legyen az betegség vagy egészség, megaláztatás vagy felmagasztalás, jólét vagy szegénység, stb. Nos, ez nem a mi dolgunk...
Viszont, ami a mi dolgunk (lenne):
- a betegek ápolása, gondozása, segítése
- a megalázottak megvigasztalása
- a szegények, özvegyek, árvák megsegítése
- a lecsúszottak felemelése
- stb.
És ez megy nehezen a kereszténységnek! De milyen nehezen!!! Elmegyünk az utcán egy fetrengő ember mellett, nem adjuk át a helyünket egy idős, beteg embernek, nem kísérjük át a vakot az úton, nem adunk adományt egy nemes célra, nem megyünk oda egy alkoholista, szenvedélybeteg emberhez bizonyságot tenni, lopunk, csalunk, hazudunk...
Tesók! Túl erősnek érzitek ezt a véleményt?! Nézzetek szét a templomokban, gyülikben, az utcán, a munkahelyeken! Még mindig túl igazságtalan vagyok?
A kereszténység (mély tisztelet a kevés kivételnek) inkább elmélkedni szeret Isten titkain. Ez miért így, ez miért úgy. Hosszú könyvek születnek egy-egy témáról, de még mindig több millió gyermek éhezik a világon!! Még mindig ezrével szívják a füvet, kínálják fel testüket gyermekeink a sötét, füstös diszkók mélyén. De nincs fontosabb annál, hogy Jónást tényleg bekapta a hal, vagy sem. Hogy az égő kemencében tényleg ott volt-e a három ifjú, vagy nem. Tényleg feltámadt Lázár, vagy meg sem halt...
Szigorú vagyok, Tesók? Ilyen mélyen nemigen volt a világ a megteremtése óta! És most kellene a lelki ébredés, a FIZIKAI segítség (természetesen az imádsággal együtt).
Ehelyett egyházak szakadnak, szekták alakulnak ezrével, hitviták dúlnak a Krisztus követők között...
Jővel Uram, Jézus!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: olajág - 2008 Július 02, 08:38:15
Jöjj! Ámen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2008 Július 02, 15:33:14
Kedves Szbálint!

Teljesen egyetértek veled, sajnos sok a testi keresztyén, és nagyon kevés a szellemi, akik valóban naponta odaszánják magukat az Úrnak. A legfontosabb lenne a személyes imakapcsolat Jézussal, és a Biblia olvasása. Az olyan kersztyénségnek nem sok értelmét látom, akik csak beszélnek Krisztusról, de nincs személyes imaéletük Urukkal, erre mondja az ige:" Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!"

A másik dolog, csalódni Istenben? Én még ilyet soha nem hallottam, pedig nem tegnap tértem meg, az Úr kegyelméből már 23 évvel ezelőtt. Ő még soha-soha nem fordított nekem hátat, nem hogy csalódtam volna Benne. Ő egy csodálatos, kegyelmes Isten, aki keresi Őt szívből, megtalálja. Sajnos én sokszor megbántottam Őt a viselkedésemmel, de Ő újra, és újra megbocsát, és amikor keresem Őt, mindig közel jön hozzám. Ő nem személyválogató, mindenkit egyformán szeret.

Ő feltétel nélkül szeret, ember nem tud úgy szeretni, ahogy Ő!!! Emberekben csalódunk, még magunkban is, de Jézus szeretetében soha!!! :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Anikó ANCSI - 2008 Július 02, 23:51:25
 Köszönöm ismét ezt az értékes üzenetet! Akkor tudunk Adni, ha Van.... és szükséges, hogy Maradjon is.. Te Tudod,(ismersz.. ,de természetesen Isten ismer minket a legbensőbb mélységig))) Én sokszor úgy próbáltam adni és segíteni.... ,hogy még Én is erőtlen és gyenge voltam és tudom még most is épülésre, és vigasztalásra van szükségem az Úrban. Önkéntes tevékenységet is végeztem..  Szociális terülten dolgozom és olykor nem figyeltem fel, hogy nem mindenki szorul valóban segítségre.. :03: Túl terheltem Önmagam! Istennel való személyes imakapcsolatomra olykor kevesebb időt szántam. Kedves Salome, tökéletesen igaz, a legfontosabb az Istennel való személyes imakapcsolat és a Biblia olvasása, mert ez élő kapcsolat Istennel. Érdemes Máté: 25 – részt elolvasni..

Szeretettel: Anikó :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 03, 08:04:07
Kedves Tesók!

A személyes imakapcsolat és a napi Biblia olvasás égetően fontos, DE NEM ELÉG.

Jakab 2,14-26

"14Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é õt a hit? 15Ha pedig az atyafiak, férfiak vagy nõk, mezítelenek, és szûkölködnek mindennapi eledel nélkül, 16És azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, a mikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna? 17Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt õ magában. 18De mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidbõl, és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimbõl az én hitemet. 19Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek. 20Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt? 21[Avagy] Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekbõl igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az õ fiát az oltárra? 22Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az õ cselekedeteivel, és a cselekedetekbõl lett teljessé a hit; 23És beteljesedett az Írás, a mely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett. 24Látjátok tehát, hogy cselekedetekbõl igazul meg az ember, és nem csupán hitbõl. 25Hasonlatosképen pedig a tisztátalan Ráháb is, avagy nem cselekedetekbõl igazíttatott é meg, a mikor a követeket házába fogadta, és más úton bocsátotta ki? 26Mert a miképen holt a test lélek nélkül, akképen holt a hit is cselekedetek nélkül"

Áldáskívánással: Bálint :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 03, 10:45:43
Látszólag Jakab és Pál ellent mondanak egymásnak tanításukban. Pál hírdeti a leveleiben, hogy csak hit által lehet üdvösségünk, míg Jakab a cselekedetekkel összeköti. De valójában ezek nem ellentmondások, csupán két szemszögből van magyarázva.

Tényleg nincs üdvösség csak cselekedetek által és tényleg nincs üdvösség csak hit által.
De le kell szögezni, hogy itt a Jakab által beszélt hit az alap hit. Vagyis, hogy Isten létezik.
De az üdvösséghez az a mértékű hit kell, ami rá is bízza magát Istenre. Nem elég hinni a létezését, hanem rá is kell bíznunk magunkat Istenünkre.

A valódi Istenben bízó hit, nem meddő cselekedetekben.
Isten kipróbálja a benne hívőket és cselekedeteikben nyílvánul meg Istenről való bizonyságunk.

Mi van akkor a kereszten függő latorral? A hite számítatott be igazságul. Ha lett volna ideje még az életben, biztosan együtt működött volna hite, a cselekedeteivel. Isten a szivek vizsgálója.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 03, 13:49:54
Sok látszólagos ellentmondást lehet találni a bibliában, de Jakab és Pál levele látszólag se ellentmondásos. Inkább pontos ismeretet adnak arról, hogy mit is jelent a hit, honnanjön, és miben nyilvánul meg. Az ellentmondás akkor lép fel, ha nem értjük meg például, hogy a hit nem érzés, hanem a cselekedeteink forrása. Hiszen a legtöbbször minden ember úgy cselekszik, ahogy a legjobbnak látja, vagyis a hite szerint, ami persze nem feltétlenül bibliai hit. Ha látni akarod, hogy valaki hívő-e, akkor nézd meg a cselekedeteit.

Teljesen hasonló dolog "Istenben csalódni". Az tud Istenben csalódni, aki felépített egy Istenképet magának és miután Isten másképp viselkedett ehhez a képhez képest, aztmondja, hogy Isten nem tartotta be az ígéreteit.
Én is csalódtam, de be kellett látnom, hogy Isten azért Isten, mert bármit megtehet, én pedig mire apellálhatnék...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Július 04, 09:19:18
A kereszten függő lator adja meg nekem a példát a cselekvésre.
Ő sem tudott magától mást tenni, csak a száját megnyitni.

Én sem tudok magamtól mást tenni, csak a szám önkéntes áldozatát adni a MINDENHATÓ ÖRÖKKÉVALÓ ÖRÖKKÉ LÉTEZŐ TEREMTŐ ISTENT dícsérni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 04, 14:30:06
 :D
Igen elég nehéz cselekedni leszögezett lábakkal, meg kezekkel.  :040:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 05, 11:17:09
Hallottam egy felekezettől azt, hogy ahol Mihály arkangyalról olvasunk, az maga Jézus.
Szerintem ez nem így van, de kíváncsi lennék, hogy miért hiszik. Ki mit tud erről?

Mihály név jelentése az, hogy: Ki olyan mint Isten.
De ettől nem arra kellene szerintem következtetni, hogy már Isten is.  :118:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 05, 18:36:49
Passzolom a kérdést. :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 05, 22:50:53
Akkor tegyél fel te valami kérdést. Beszélgessünk!  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 05, 23:41:11
Az a kérdés, hogy Te miért nem alszol még ilyen későn, Antee?  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 05, 23:43:58
Itt 1 órával kevesebb az idő!  :020:
Nem régen jöttem a munkából. :2police:

És te miért nem alszol ilyenkor?  :2knuppel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 06, 08:47:36
Nálunk már 8:45 van. Jó, hogy nem alszom...  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 07, 16:35:44
Sziasztok! :088:

Szeretném, ha beszélgetnénk arról, hogy vajon el veszíthetjük-e az üdvösségünket.
Mit ír erről a Biblia? Aki egyszer megtér, az már Jézushoz tartozik és annak az üdvössége biztosan megmarad?
Vagy aki megtér az kieshet az üddvösségből?

Szeretném, ha testvériesen, békében beszélgetnénk erről.
Remélem sokan hozzászóltok. Majd csak utánatok írok.  :020:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2008 Július 07, 18:19:26
Kedves Antee !

  Emberi szemmel nézve a megtérés még nem biztositék arra, hogy üdvözülni fogunk, mert addig mig Isten szine elé kerülünk göröngyös az út. A Márk evangéliuma 13. részéből választ találunk a kérdésre :

1. Mikor pedig a templomból kiméne, monda néki egy az ő tanítványai közül: Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!
  2. Jézus pedig felelvén, monda néki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad kő kövön, a mely le nem romboltatik.
  3. Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, a templom átellenében, megkérdezék őt magukban Péter, Jakab, János és András:
  4. Mondd meg nékünk, mikor történnek meg ezek; és mi lesz a jel, a mikor mindezek beteljesednek?
  5. Jézus pedig felelvén nékik, kezdé mondani: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket.
  6. Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik azt mondják: Én vagyok: és sokakat elhitetnek.
  7. Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreiről, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de ez még nem a vég.
  8. Mert nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad; és lesznek földindulások mindenfelé, és lesznek éhségek és háborúságok.
  9. Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik.
  10. De előbb hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között.
  11. Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek.
  12. Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülők ellen, és megöletik őket.
  13. És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de a ki mindvégig megmarad, az megtartatik.
  14. Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot, a melyről Dániel próféta szólott, ott állani, a hol nem kellene (a ki olvassa, értse meg), akkor a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;
  15. A háztetőn levő pedig le ne szálljon a házba, se be ne menjen, hogy házából valamit kivigyen;
  16. És a mezőn levő haza ne térjen, hogy ruháját elvigye.
  17. Jaj pedig a terhes és a szoptató asszonyoknak azokban a napokban.
  18. Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen.
  19. Mert azok a napok olyan nyomorúságosak lesznek, a milyenek a világ kezdete óta, a melyet Isten teremtett, mind ez ideig nem voltak, és nem is lesznek.
  20. És ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egyetlen test sem menekülne meg; de a választottakért, a kiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.
  21. Ha pedig akkor ezt mondja néktek valaki: Ímé itt a Krisztus, vagy: Ímé amott, ne higyjétek.
  22. Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, még a választottakat is.
  23. Ti pedig vigyázzatok; ímé előre megmondottam néktek mindent.
  24. De azokban a napokban, azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik,
  25. És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek.
  26. És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.
  27. És akkor elküldi az ő angyalait, és egybegyűjti az ő választottait a négy szelek felől, a föld végső határától az ég végső határáig.
  28. A fügefáról vegyétek pedig a példát. A mikor ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
  29. Azonképen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.
  30. Bizony mondom néktek, hogy el nem múlik ez a nemzetség, a míg meg nem lesznek mindezek.
  31. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.
  32. Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya.
  33. Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő.
  34. Úgy mint az az ember, a ki messze útra kelve, házát elhagyván, és szolgáit felhatalmazván, és kinek-kinek a maga dolgát megszabván, az ajtónállónak is megparancsolta, hogy vigyázzon.
  35. Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a háznak ura, este-é vagy éjfélkor, vagy kakasszókor, vagy reggel?
  36. Hogy, ha hirtelen megérkezik, ne találjon titeket aludva.
  37. A miket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!

 Áldott estét kivánok mindenkinek !

Szeretettel,
Kingooo
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Margó - 2008 Július 07, 21:00:58
Húúúú Antee! :03:

Nehezet kérdeztél!
Én erről mindkét módon hallottam már tanítást!

1. Akit Jézus vére megtisztított, az újonnan született vagyis a tökéletes megváltás Jézusra nézve az enyém és azé, aki elfogadja Őt, mint érte vállalt áldozatot. Isten a rám mért büntetést, amit méltán kapnom kellene, elfordította rólam és saját Fiát büntette vétkeimért. Mivel ez Istentől kapott ajándékot hitemmel elfogadtam, bűneimet megvallottam - megtértem - ezért örök üdvösséget kaptam.

2. A Zsid. 5:8 viszont, arról ír, hogy a Fiú  "...örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki."
Tehát nemcsak elfogadni, hanem megszentelődni, engedelmeskedni is kell földi életünkben.

A Zsid 3:12 szerint "Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől." 
Én ebből arra következtetek, hogy nemcsak az Istennel való tudatos szakítással lehet kiesni a kegyelemből, hanem a bűnökhöz való ragaszkodással is.

"Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maratok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők, aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad, összegyűjti valamennyit, tűzre vetik és elégetik. "(János 15:1-6)
  Ez az igeszakasz is arról beszél, hogy a megkapott kegyelmet el lehet veszíteni.

"Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit, de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt. Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer az Istentől; amelyik pedig tüskebokrot és bogáncsot terem, az megvetett, közel van az átokhoz, és a vége: megégetés." (Zsidó levél 6:4-8)

Számos olyan igehely van még az újszövetségben, ami arról beszél, hogy ki lehet esni a kegyelemből.
Én is azt gondolom, hogy a hívő élet felelőséggel járó harc, küzdelem, de mérhetetlen nagy csoda, amit meghálálni soha nem tudunk, de életünkkel példát kell mutatni a világ számára, ami sokszor nehéz, de Jézus vére kötelez bennünket! Szentlelke pedig segít minden helyzetben!

Végezetül pedig még annyit, hogy nap, mint nap mehetek bocsánatért, mint gyermek az Atyához, aki végig kísér Szentlelkével  földi utamon és minden lehetőségem adott, hogy a kegyelem részese legyek földi életem végezetéig és boldog találkozásom legyen drága Atyámmal odaát az örök életben!

Szeretettel!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 07, 22:47:55
Kedves Kingooo és Margó!

Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásotokat. :05:

A Biblia tanulmányozása alapján én is úgy látom, hogy el lehet veszíteni az üdvösségünket.
Margó találó és fontos igéket másolt be, ami bizonyítékául szolgál ennek a teória alátámasztásának.

Még másolok be további igéket:

Jel 3,5
"Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt."

Tehát a már feljegyzet nevet is kitörölheti Jézus.

Róm 11,17-21
"Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod erre: "Azért törettek ki azok az ágak, hogy én beoltassam." Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! Mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni."

Ez az igevers arról is beszél, hogy a beoltott ág is kitörethet!

Más igei utalások is vannak még, de ezek azthiszem elég konkrétak.

Várjuk a további hozzászólásokat.  :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Margó - 2008 Július 10, 20:49:44
Tegnap volt bibliaóránk és éppen a megszentelődés és a kegyelem volt a téma.

Lelkészünk határozottan állította, hogy a kegyelemből nem lehet kiesni! Megtérésünkkor elfogadtuk Jézus váltságáldozatát ezzel a Tőle kapott kegyelmi ajándékot. Az Ő váltsága tökéletes volt, meghalt minden bününkért, azért is, amit még el fogunk követni!
Befogadtuk Isten Szentlelkét, aki munkálkodik bennünk és

"Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára."
 Fil 1:6  --- így szól az Ige!

Amennyiben azt állítjuk, hogy a kegyelemből ki lehet esni, úgy Jézus tökéletes váltságát vonjuk kétségbe! :08:

 :angel2:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 11, 11:02:21
Kedves Margó!

Jó gondolatmenet.
Eszembe jutott Bily Graham evangélizációs társa, aki több ezer embert vezetett Krisztushoz.
Azonban elfordult Jézustól és Bily Graham egyik legnagyobb ellensége lett.  :118:

Igen, Jézus aki elkezdte a jó munkát be is fogja fejezni.
Azonban az embereknek megmarad az a nagy hatalom a kezében, amit szabad akaratnak hívnak.
Senki sem ragadhat minket ki Jézus kezéből, azonban mi kiragadhatjuk magunkat.

Az ige teli van azokkal az intelmekkel, hogy:

Mt 10,22
és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Mt 24,13
De aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Mk 13,13
és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül."


Sok egyéb felszólítással is, hogy maradjunk Krisztusban.
Jézus eltörölte nem csak a múltbeli, hanem a jövő bűneinket is. De kiknek? Akik elfogadják és megmaradnak a kegyelemben.
Jézust is követték bizonyos tanítványok, akik később elhagyták Őt.


Mindenkinek Istentől megáldott szép napot!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 12, 16:06:52
Drága Testvéreim!

Hogyan gondolhatja bárki azt közületek, hogy elveszítheti üdvösségét?

A Biblia erről egyértelműen biztosít minket, hogy ez soha nem történhet meg.

A Bibliának vagy azt kell mondania, hogy soha nem veszíthetjük el az örök életünket vagy azt, hogy ha nem vigyázunk, akkor elveszíthetjük azt.

Kettőt egyszerre nem állíthat. Nem mondhat ellent magának a Biblia.

Ha valamit nem értünk a bibliából, akkor az nem írhatja felül azt, amit már értünk.

Antee! Az én újszövetségemben ez így áll: 

Mk 13, 13
"13 Az én nevemért mindenki előtt gyűlöletesek lesztek! Ám, aki végig állhatatos marad, meg fog menekülni!"
Mt 10, 22
"22 Mindenki gyűlölni fog majd titeket az én nevem miatt. De aki végig állhatatos marad, megmenekül."
Mt 24, 13
13 De aki végig állhatatos marad, megmenekül.

Mitől is menekül meg? A világ törvényrontásaitól, és attól az ítélettől is, ami az engedetlen keresztényekre vár, akik elpártolnak Istentől. Fontos a szövegkörnyezet is, nem mindig szabad abszolút értelmében értelmezni egy-egy mondatot vagy szakaszt.

Tehát ezek a részek nem arról szólnak, hogy csak az fog megmenekülni az örök haláltól, aki mindvégig állhatatos. Az igét a maga valódi szellemi valójában kell és szabad érteni, mert különben nagyon félrevezethet minket.

2 Kor 3, 6:
"6 aki bennünket elégségeseknek talált arra, hogy új szövetségnek, nem betűnek, hanem szellemnek kiszolgálóivá legyünk, hiszen a betű megöl, a szellem ellenben megelevenít."

Tudok ajánlani mindenkinek, akinek kétségei vannak az üdvössége biztonságával kapcsolatban egy nagyon jó cikket:

http://www.christiananswers.net/hungarian/q-acb/acb-t006h.html

Rengeteg ige van, ami azt támasztja alá, hogy az üdvöségünk örökre szól, nem ideig-óráig esetleg évekig. Pl harminc évig tart, utána meg mivel annyira de annyira bűnös lettem, hogy életem utolsó évére már nincs is üdvösségem. Az ilyen örök élet nem is lenne örök élet!

Ebbe most gondoljatok is bele higgadt fejjel!

Másik, ha elveszíthetné bárki is az üdvösségét akkor visszakaphatja azért még valahogyan, ha nagyon szeretné és mondjuk meg is bánja a bűneit?

A Biblia nem említi, hogy lehetséges lenne a még egyszer való megmenekülés, az újra megtérés (nem bűnökből valóra gondolok).
Egyszer elég döntenie az embernek, hogy elfogadja-e Isten ajándékát, az örök életet, vagy inkább nem kér Istenből.

Sőt a Biblia említ egy esetet a héberekhez írott levélben:

Héb 6, 1-8:

"1 Ezért hagyjátok el a Krisztusról szóló kezdetbeli beszédet. Bevégzettségre kell jutnunk, nem újra rakosgatnunk az új felismerésre térésnek, a holt munkák elhagyásának és az Istenben való hitnek alapját,
2 bemerítésekről, kézrátételről, holtak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanítást.
3 Ezt, ha ugyan az Isten megengedi, meg is fogjuk tenni.
4 Mert az lehetetlen, hogy azok, akik egyszer megvilágosodtak, a mennyei ajándékot megízlelték, a Szent Szellemnek részeseivé váltak,
5 akik megízlelték az Isten nemes beszédét és az elkövetkező kor hatalmas erőit és
6 akik mégis elálltak az igazság mellől és félreestek, lehetetlen, hogy azok mégegyszer megújuljanak és új felismerésre térjenek, ők, akik az Isten Fiát maguknak újra megfeszítették, és őt kipellengérezték.
7 Mert az a föld, mely a rá gyakran hulló esőt megissza és hasznos növényt terem azoknak, akik megművelik, áldást kap Istentől,
8 de ha aztán tövist, tüskét terem, próba nem állónak nyilvánítják, átokhoz lesz közel, s a vége az, hogy elégetik"

6. vers: aki már egyszer megmenekült, annak lehetetlen hogy újra megmeneküljön. Lehetetlen többször megmenekülni, többször megtérni. Ha ezt tesszük akkor Isten Fiát újra megfeszítjük. Az egyszeri megfeszítés is elég Istennek, higgyétek el.

8. vers: ítélet azoknak a keresztényeknek, akik az igazság mellől félreestek.

Zsid 10, 26-31:

"26 Mert ha önként vétünk azután, hogy az igazságra való újra ráismerést elfogadtuk, nincs számunkra több véresáldozat,
27 hanem csak az ítéletnek bizonyos félelmes várása, és tűznek izzó heve, mely meg fogja emészteni az ellenállókat.
28 Ha valaki Mózes törvényét elvetette, az két vagy három tanú vallomására irgalom nélkül a halál fia.
29 Mit gondoltok, mennyivel súlyosabb megtorlást érdemel az, aki az Isten Fiát megtapodta, a szövetség vérével, mellyel megszentelték, úgy bánt, mint valami közönséges dologgal, és a kegyelem Szellemét bántalmazta.
30 Mert ismerjük azt, aki ezt mondta: „Enyém a megtorlás, én megfizetek.” Majd ismét: „Az Úr megítéli népét.”
31 Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni."

26. vers: egyedül Jézus az, akiben van bűnbocsánat most már, az állati áldozatok már többé nem töltik be ezt a szerepet. Ez a levél elsődlegesen a zsidó keresztényeknek íródott, hogy ne menjenek vissza az izraelita vallás gyakorlásához.
27. vers: keresztények büntetése, akik ellenálltak Isten szellemének
28-29. vers: ha Mózes törvényéének elvetéséért halál járt valakinek, akkor annak is súlyos lesz az ítélete aki megtapodja a szövetség vérét.
30. vers: Az Úr saját népét is megítéli
31. vers: Óvás a helyes hitéletre.

A Biblia nem írja egy helyen sem, hogy bárki is elveszítette volna az örök életét. Ha létezne ilyen, biztosan beszámolt volna róla nekünk, hogy tudomásunk legyen róla.

Most erre mondhatjátok, hogy rengeteg részben meg azt látjuk leírva, hogy el lehet veszítenünk az örök életünket.

Erre a fenti érvelésemmel reagálnék, tehát vagy semmiképpen nem veszíthetjük el vagy elveszíthetjük. Mindkettőt nem mondhatja a Biblia.

Azok a részek, amik úgy tűnhetnek egyeseknek - bevallom őszintén régebben nekem is úgy tűntek - hogy elveszíthetjük az örök életünket, azok általában a keresztényeknek szóló ítéleteket olvassák. Mert bizony minket is meg fog büntetni az Úr, ha elpártolunk tőle, ha nem kérünk a közelségéből, ha nem szolgálunk neki, ha tálentumainkat nem "kamatoztatjuk" meg.

Az ezer éves királyságba nem minden keresztény nyer bebocsátást ez igaz, de a biblia nem beszél az üdvösség elvesztéséről egy esetben sem.

Antee írod, hogy:

"Igen, Jézus aki elkezdte a jó munkát be is fogja fejezni.
Azonban az embereknek megmarad az a nagy hatalom a kezében, amit szabad akaratnak hívnak.
Senki sem ragadhat minket ki Jézus kezéből, azonban mi kiragadhatjuk magunkat. "

A szabad akarat valóban nagy hatalom az ember kezében és egyben veszélyes hatalom is. Nézd csak mit írtál le, kedves Antee:

"Senki sem ragadhat minket ki Jézus kezéből, azonban mi kiragadhatjuk magunkat."

Ezen csak mosolyogni tudok, már tényleg tudok is rajta mosolyogni.

A senkibe te is beletartozol ha jobban meggondolod, nem?!

Ha te magad ki tudnád ragadni magadat Isten kezéből, akkor az azt jelentené, hogy te erősebb vagy mindenkinél, még magánál Istennél is. Gondolj bele, ha még a Sátán sem képes arra, hogy kiragadjon minket Isten kezéből, akkor te képes lennél rá?

Azt hiszem valamit nem értettél meg Isten igéjéből, te nem csak Isten kezében vagy, hanem te vagy Isten kezének egyik ujja is, pl. a kisujja. Hiszen mindannyian Krisztus testének tagjai vagyunk. Hát megcsonkítaná a Krisztus a saját testét? Semmi esetre sem történik meg. Lehet beteg az egyik testrésze, de meg nem csonkítja magát. Ezt a testrészt majd meggyógyítja.

Ha pedig Jézus elkezdi a munkát és be is fogja fejezni, akkor ez azt is jelenti, hogy mindenkivel akivel elkezdte a munkát azzal be is fejezi, nem csak egy részével.

Igen az ige valóban tele van intelmekkel, mert Isten minket is meg fog büntetni, ha nem őt követjük, hanem a saját akaratunk után és bűneink után megyünk.

Isten királyságába nem mehet be bűn, ezért meg kell hogy tisztuljanak azok is, akik gonosz rabszolgának bizonyultak. Akik oktalan szüzek voltak  és lámpásukban nem vittek olajat, így nem mehettek be Uruk örömébe. Ez a mennyek királysága vagy másképpen az ezer éves királyság, hangsúlozom nem összetévesztendő a "menyországgal" úgy általában véve.

Különbségek vannak királyságok között: mennyek királysága, Isten királysága, Krisztus királysága, ezer éves királyság stb. ezeket nem szabad összetéveszteni egymással.

Nagyon meglepődtem rajtad Antee, hiszen pont a baptisták azok, akik minden áron kitartanak amellett, hogy az örök életet soha nem lehet elveszíteni!

Most nézzünk egy pár igét, ami egyértelműen alátámasztja, hogy a megmentés örökre szól:

Róm 8, 38-39:

"38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem elkövetkezők, sem hatalmak
39 sem magasságban, sem mélységben lakók, sem semmi más teremtés sem képes elszakítani minket Isten szeretetétől, melyhez Urunkban, a Krisztus Jézusban jutottunk."

János 10, 27-30:

"27 Az én juhaim hallgatnak szómra, én is ismerem őket, ők meg követnek engem.
28 Örök életet adok nekik, úgy, hogy soha el nem vesznek, senki sem fogja kiragadni őket a kezemből.
29 Atyám, aki őket nekem adta, nagyobb mindeneknél és senki sem képes kiragadni őket Atyám kezéből.
30 Én és az Atya egy vagyunk.”

Róm, 11, 29:

"29 Mert a kegyelemajándékok és Isten meghívása megbánhatatlanok."

János 5, 24:

"24 Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy annak, aki hallja az én szómat és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, ítéletre nem megy, ellenkezőleg a halálból már átment az életre."

Ha pedig már átmentünk a halálból az életre, akkor gondoljátok, hogy vissza is mehetnénk a halálba? Ez képtelenség.

1 kor 3, 9-15:

"9 Hiszen mi Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok ti.
10 Az Isten nekem adott kegyelméhez képest bölcs építőmesterként alapot vetettem, de más épít rá. Mindenki nézzen utána, hogyan épít.
11 Hiszen más alapot senki sem vethet azon kívül, ami már benn fekszik, és ez Jézus, a Krisztus.
12 Mármost erre az alapra lehet aranyat, ezüstöt, értékes köveket, fát, szénát, szalmát építeni,
13 egyszer mindenkinek a munkája látható lesz. Ama nap ugyanis világosságra fogja hozni, mert tűzben lepleződik le. Mindenkinek a munkáját hogy minemű, a tűz fogja megpróbálni.
14 Ha valakinek a munkája, melyet épített, megmarad, bért kap majd,
15 ha valakinek a munkája megég, kárát vallja, ő maga azonban meg fog menekülni, de úgy, mint tűzön keresztül."

Tehát még azok is megmenekülnek, akik fát, szénát, szalmát, vagyis világi dolgokat építenek az alapra, bűnöket. Igaz tűzön keresztül, de az alap az megmarad, ami maga Jézus.

Isten örökre hívott el minket, nem 5 évre vagy 10-re.

Kívánom, hogy lássatok ebben tisztán testvéreim!

szeretettel:
Bence

ui.: Mindenkinek szeretettel tudom ajánlani Watchmann Nee - Isten evangéliuma c. kétkötetes könyvét, ami ezt a témát boncolgatja sokkal mélyebben.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 12, 16:44:35
Kedves Bence!  :D

Az ige elmélyülésem alapján rálátást kaptam sok igére (amik felett nem szabad elsuhanni).
Az általam beidézett igerészek önmagukban is megállják helyüket és nem csupán kiragadott igerészek.

Íme egy másik ige is, ami szerintem igen egyértelmű:
Zsid 6,4-6
"Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendõ világ erõit, de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák õt."

No komment. Az ige tökéletesen kifejti önmagát. Sőt, még arról is beszél, hogy aki elveszítette üdvösségét az már nem nyerheti vissza.

Sajnos már nem emlékszem az egyik lelkipásztor nevére, aki azt mondta, hogy azon nem érdemes okoskodnunk, hogy el veszíthetjük-e az üdvösségünket. Ugyanis az igében mind a kettőről olvasunk "bizonyítékokat" amitől csak füstölhet az agyunk, de választ nemigen kapunk.

Valójában én sem ragaszkodom ahhoz, hogy elveszíthető vagy sem az üdvösség.
De nem vagyok hajlandó szemet hunyni bizonyos igék felett azért, mert nem férnek bele a teológiámba. Isten mentsen meg ettől.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 12, 17:10:22

Antee! Az én újszövetségemben ez így áll: 

Mk 13, 13
"13 Az én nevemért mindenki előtt gyűlöletesek lesztek! Ám, aki végig állhatatos marad, meg fog menekülni!"
Mt 10, 22
"22 Mindenki gyűlölni fog majd titeket az én nevem miatt. De aki végig állhatatos marad, megmenekül."
Mt 24, 13
13 De aki végig állhatatos marad, megmenekül.

Mitől is menekül meg? A világ törvényrontásaitól, és attól az ítélettől is, ami az engedetlen keresztényekre vár, akik elpártolnak Istentől. Fontos a szövegkörnyezet is, nem mindig szabad abszolút értelmében értelmezni egy-egy mondatot vagy szakaszt.

Tehát ezek a részek nem arról szólnak, hogy csak az fog megmenekülni az örök haláltól, aki mindvégig állhatatos. Az igét a maga valódi szellemi valójában kell és szabad érteni, mert különben nagyon félrevezethet minket.



A görögben a σωθήσεται szó szerepel, ami nem csupán megmentést és megszabadítást, hanem az üdvözítést is magában foglalja.
Tehát nem a nyomorúságtól való megmenekülésről beszél. A nagy nyomorúságban keresztyénné lett embereknek hogy igérne már megmenekülést Jézus?
Hiszen világosan meg van írva a Jelenések könyvében, hogy vértanú halált fognak halni a hitükért! Nem is fogják magukra venni a fenevad bélyegét, így meg fognak halni!

Idézetet írta: Bence
Nagyon meglepődtem rajtad Antee, hiszen pont a baptisták azok, akik minden áron kitartanak amellett, hogy az örök életet soha nem lehet elveszíteni!

Aki csak azért hisz dolgokban, mert a felekezete azt mondja, a szerintem nagy baj. A baptisták hisznek abban, hogy a víz keresztség nékül nincs üdvösség. De ez az igei látás, már lehet a múltté.

Idézetet írta: Bence
Ezen csak mosolyogni tudok, már tényleg tudok is rajta mosolyogni.

A senkibe te is beletartozol ha jobban meggondolod, nem?!

Ha te magad ki tudnád ragadni magadat Isten kezéből, akkor az azt jelentené, hogy te erősebb vagy mindenkinél, még magánál Istennél is. Gondolj bele, ha még a Sátán sem képes arra, hogy kiragadjon minket Isten kezéből, akkor te képes lennél rá?

Akkor együtt mosolygunk!  :hehe:

Ádámot és Évát sem tudta semmi kimozdítani az Édenből. Valójában nem a Sátán húzta ki őket onnan, hanem a szabad akaratuk.  :089:
Biztosan olvastál Démászról. Ő a világhoz ragaszkodott...


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 12, 22:13:05
Kedves Antee,

Legalább nyitott vagy! Természetesen jogod van azt hinni, amit a legjobbnak tartasz. De attól még szabad nem értenem egyet veled.

Azt azonban látni kell, hogy a biblia vagy ezt, vagy azt mondhatja, kétféle változatot nem mondhat ugyanaz az Isten, különben az írások hitelessége kérdőjeleződne meg.

Az a legjobb az egészben, hogy amit hiszünk ezzel kapcsolatban nem változtat a tényen.

A Biblia írja, hogy meg vagyunk pecsételve a Szent Szellemmel. Még egy állatról sem jön le a bőrébe sütött pecsét, akkor rólunk hogyan jöhetne le?

Természetesen nem azért kell hinni valamit, mert a gyülekezetem azt mondja. Én azért hiszem, hogy az örök életemet soha nem fogom - nem is tudom - elveszíteni, mert maga Isten mondja ezt az igéjén keresztül.

Róm 8, 38-39:

"38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem elkövetkezők, sem hatalmak
39 sem magasságban, sem mélységben lakók, sem semmi más teremtés sem képes elszakítani minket Isten szeretetétől, melyhez Urunkban, a Krisztus Jézusban jutottunk."

Nem abba estél inkább, hogy egy közhely példával éljek, hogy azt látod hogy a pohár félig üres, nem azt, hogy félig már tele?

Miért nem azokat az igéket vizsgálod inkább, amik arról beszélnek, hogy már nem veszhetsz el soha?

János 10, 28:
"28 Örök életet adok nekik, úgy, hogy soha el nem vesznek"

Nem tudom, hogyan lehet máshogy értelmezni! Úgy kapunk örök életet, hogy soha el nem veszünk. Ha el is pártolunk Istentől és bűnöket is cselekszünk, bár ezzel biztosan megszomorítjuk Isten Szellemét, és ha nem is akarunk belőle megtérni, akkor büntetést kapunk érte, már itt a Földön is és a halálunk után is kaphatunk. De még akkor is soha el nem veszünk. Nem leszünk az örök halál részesei! Ez az evangélium! Dicsőség Istennek ezért!

Igen a Zsid 6, 4-6 pont azt mondja, hogy ha valaki újra az alapot akarja lerakni, ami Jézus maga, az újra megfeszíti Jézust.

Természetesen minden igerész önmagában is megállja a helyét, de megfelelő értelmezéssel és jelentéssel. Én erre utaltam.

De ha még ragaszkodsz a verziódhoz, akkor csapjunk bele:

Írod: "Sőt, még arról is beszél, hogy aki elveszítette üdvösségét az már nem nyerheti vissza."

Ebben az esetben akkor azok, akik "elesnek" rosszabbul állnak, mint a hitetlenek. Nekik már teljesen "game over"!

Hány bűntől számítható a Zsid 6, 4-6-ban említett "elesés" szerinted? 365 db egy évben? 1000 db egy évben? Egymillió?

Akik elestek, már azok sem térhetnek meg újra. Biztos vagyok benne, hogy a levél írója azért korholta a zsidókat, mert sokszor arra vetemedtek, hogy a bűneik miatt újra megtérést tartsanak. Újra megakarták kapni az örök életüket, amit azt hittek, hogy elveszítettek. Akik ezt csinálják azonban Jézust gyalázzák meg, és újra megfeszítik maguknak.

Füstöl az agyunk!! Ez jó. Hát tény, hogy aki nyitott és kutakodik az nagyon elfáradhat, néha bele is fáradhat. De aki keres az talál.

Írod: "De nem vagyok hajlandó szemet hunyni bizonyos igék felett azért, mert nem férnek bele a teológiámba. Isten mentsen meg ettől."

Helyes nem is kell szemet hunyni. Minden igének meg van a maga célja, rendeltetése a Bibliában. Látod, én sem hunytam szemet ezek fölött a részek fölött, csak én meg vagyok győződve arról, hogy ezek mást jelentenek, mint amit most te gondolsz róluk.

Tényleg csak ajánlani tudom a Watchman Nee - Isten evangélium c. könyvet. Csodálatos könyv, hátborzongató, hogy Isten ennek az embernek mennyi mindent megmutatott és kinyilatkoztatott. Szerintem nem bánnád meg ha elolvasnád.

Szerintem a MK 13, 13; a Mt 10, 22; és a Mt 24, 13 inkább csak megerősítés, mint követelmény.

Én nem is írtam, hogy a nagy nyomorúságtól való megmenekülésről van itt szó. Úgyhogy ezt nem tudom honnan veszed.

Olyan, mint a Jel 3, 5:

"5 Így azt, aki győz, fehér ruhába fogják öltöztetni, s annak nevét ki nem törlöm az élet könyvéből. Vallást fogok tenni róla Atyám előtt és angyalai előtt."

Ez sem azt jelenti, hogy kitöröltethetnek a nevek az élet könyvéből.

Vagy egy másik: Márk 16, 15-16:

"15 Majd ezt mondta nekik: „Menjetek el az egész világba, s hirdessétek minden teremtménynek az örömhírt:
16 Hogy aki hisz és bemerítkezik, megmenekül. De azt, aki nem hisz, el fogják kárhoztatni."

Kit fognak elkárhoztatni? Aki nem hisz. Azt nem, aki hisz de nincsen bemerítkezve (lásd lator). Ezt egyébként helyesen mondtad te is.

Ez egy állítás, aki hisz és bemerítkezik az megmenekül. Valóban, az megmenekül. Az is helyes állítás lenne, hogy Aki hisz, megmenekül. De a ez a rész utal a bemerítkezés fontosságára is szerintem.

Róm 8, 38-39:

"38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem elkövetkezők, sem hatalmak
39 sem magasságban, sem mélységben lakók, sem semmi más teremtés sem képes elszakítani minket Isten szeretetétől, melyhez Urunkban, a Krisztus Jézusban jutottunk."

Az örök élet nem elveszíthető! Ha hiszitek, ha nem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 12, 22:21:05
Az üdvösségkérdésén is hajba lehetne kapni, de kár lenne. Van aki hiszi, hogy nem veszíthető el, van aki nem.

Ján. 10,27-29
Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.  

Ugye mindenre van Ige? Jézus azt mondja aki az Ővé, -Az én juhaim hallják az én szómat,-, sőt, ismeri is azokat. Téged is ismer. Ha követed Őt, akkor örök életet ad, és senki nem tudja kiragadni azt, az Atya kezéből. Vagy mégis? Mit jelent az örök? Nem időleges. Mivel nem kellett cselekedni semmit az üdvösségünkért, világos, hogy nem is tudom a cselekedetekkel elveszíteni. Miért nem? Mert Isten Szelleme vezet és rávilágít hol hibáztam el. Istenfélelem költözik a szívemben és megtérek. Felnövekszem és nem követem el Isten segítségével. Ezt sem magamtól tudom megtenni, mert nem vagyok rá képes. A másik, a bűn nem fizikai, hanem szellemi, = elkülönülés Istentől. Ha a tetteimmel eltudok különülni, akkor nincs bennem Isten, hanem bűnös vagyok, vagyis Jézus nem a megváltóm. Anti amit betett Igét, arról annyit, valóban ez is igaz. De...kiről ír a Biblia?  folyt köv
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 12, 22:27:37
Zsid. 6,1-
Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk  tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi.

Mit kell tenned? Fel kell nőni és elhagyni azt, ami kezdetleges beszéd. El kell hagyni a csecsemőkort. Mit kell még tenni? Törekedni kell. Mire? A tökéletességre. Elhagyni azt, hogy állandóan a halott cselekedetre alapozni a megtérést - üdvösséget- Senki nem tud önmagában jó lenni. A bűn az bűn. Nincs kicsi és nincs nagy. Tehát ki kell zárni a cselekedeti üdvösséget. Nem dicsekedhet senki, hogy ő képes volt és képes lesz megtartani. Csupán Jézus vére volt képes az örökérvényű áldozatra. A mi tetteink soha! Ez halott dolog.

Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt.

Kikről beszél itt az Ige? Akik: 1, megvilágosíttattak 2, megízlelvén a mennyei ajándékot, 3, részeseivé lettek a Szent Léleknek 4, megízlelték az Istennek jó beszédét 5, a jövendő világnak erőit. Tehát ezekről van szó. Mit gondoltok, kik ők? Hogyan lehet szerintetek meggyalázni Istent?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 12, 22:39:34
Kedves Mária!

Hajba nem akarok kapni én sem senkivel, ez csak egy higgadt vita! Ami nem baj, hogy van közöttünk. Mert ez helyre tudja rakni a másikat!

Írod: "Mivel nem kellett cselekedni semmit az üdvösségünkért, világos, hogy nem is tudom a cselekedetekkel elveszíteni."

Teljesen igaz! Köszi, hogy ezt elmondtad.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 12, 22:41:32
Bence írta: "Ha el is pártolunk Istentől és bűnöket is cselekszünk, bár ezzel biztosan megszomorítjuk Isten Szellemét, és ha nem is akarunk belőle megtérni, akkor büntetést kapunk érte, már itt a Földön is és a halálunk után is kaphatunk."

Bizony követünk el bűnt, naponta a testünk megnem váltása miatt. Mit értesz az alatt, hogy: "akkor büntetést kapunk érte, már itt a Földön is és a halálunk után is kaphatunk."

Ne vedd szó szerint a hajbakapást.  :035: :040:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 12, 22:47:51
Kedves Bence!  :D

A helyzet az, hogy az általam írt sorokat egy teóriával kérdőjelezed meg, ami szerintem közel sem az ige mondanivalóját rejti.
Én azokkal az igékkel jöttem, amik önmagukat magyarázzák és nem olyan igékkel, amikbe én magyarázok bele valamit.

Nem jó az igéket kimagyarázni, sem belemagyarázni. Megmagyarázni kell, és én ezt ráhagyom az igére!
Mert valójában az ige megmagyarázza önmagát.

Vigyázzunk a teóriákkal, az ige valódi mondanivalóját tartsuk szem előtt.  :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 12, 22:48:18
Mária! HIÁNYOZTÁL!  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 12, 22:52:53
Köszi  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 12, 22:55:58
Kedves Mária!

Írod: "A bűn az bűn. Nincs kicsi és nincs nagy."

Valóban a bűn az bűn és nincs különbség olyan értelemben a bűnök között, ami a valójukat érinti, tehát abban az értelemben, hogy rosszak, Isten szemében utálatosak. De! Van különbség bűn és bűn között. Bizonyíték:

János 19, 11:

"11 „Nem volna semmi hatalmad ellenem – felelte neki Jézus –, ha felülről nem adták volna neked. Ezért nagyobb annak a vétke, aki átadott engem neked.”"

Tehát vannak nagyobb és kisebb vétkek! Ez az én szerény véleményem.

Írod: "Mit gondoltok, kik ők? Hogyan lehet szerintetek meggyalázni Istent?"

A Zsid 6, 1-6-ban egyértelművé teszi a "a Szent Szellemnek részeseivé váltak" kifejezés, hogy keresztényekről van szó. A kérdés helyesen inkább úgy hangzik milyen keresztényekről van itt szó? Azokról, akik "akik mégis elálltak az igazság mellől és félreestek". Elpártoltak Istentől.

Hát meggyalázni Istent úgy lehet, hogy a Szellemének tudatosan ellenállok és nem akarok megtérni a bűneimből. Vagy pl. úgy ha a Krisztust újra meg akarom feszíteni magamnak szellemi értelemben. Ha azt hiszem, hogy elvesztettem az örök életemet és vissza akarom kapni. Ezzel kipellengérezem v. megalázom Jézust és Isten Szellemét.



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 12, 22:59:02
Idézetet írta: Bence
A Zsid 6, 1-6-ban egyértelművé teszi a "a Szent Szellemnek részeseivé váltak" kifejezés, hogy keresztényekről van szó. A kérdés helyesen inkább úgy hangzik milyen keresztényekről van itt szó? Azokról, akik "akik mégis elálltak az igazság mellől és félreestek". Elpártoltak Istentől.

A Szentléleknek részese azt jelenti, hogy akik Szentléleknek a részese lettek.  :040:
Akiben lakozást vesz a Szentlélek, az megtért Keresztyén ember.  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 12, 23:14:44
Kedves Mária!

Még a te általad írtakra reagálnék:

Írod: "Bizony követünk el bűnt, naponta a testünk megnem váltása miatt. Mit értesz az alatt, hogy: "akkor büntetést kapunk érte, már itt a Földön is és a halálunk után is kaphatunk.""

A testük meg nem váltottsága miatt valóban követünk el vétkeket nap, mint nap. Nagyon nagy rálátásod van, ha ezt már látod.

Büntetés itt a Földön: (az alábbiak csak példák)

Isten közelségétől való eltávolodás
Testi betegségek
Békétlenség

stb.

Halálunk után:

Mennyek királyságába való be nem jutásunk és tűzben való szenvedésünk.

Bizonyíték:

Mt 25, 24-30:

"24 Odajött az is, aki egy talentumot kapott és így szólt: Uram, úgy ismertelek meg téged, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahol nem vetettél, onnan is gyűjtesz, ahová magot nem szórtál!
25 Féltemben elmentem és földben elrejtettem a talentumodat. Lásd, megvan neked, ami a tiéd!
26 Ura ezt felelte neki: Lomha, rossz rabszolga! Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, onnan is gyűjtök, hová magot nem szórtam!
27 A pénzváltók asztalára kellett volna hát pénzemet adnod, hogy mikor megjövök, nyereséggel kaptam volna meg azt, ami az enyém.
28 Vegyétek el azért tőle a talentumot s adjátok oda annak, akinek tíz van.
29 Mert mindenkinek, akinek van, adni fognak, úgyhogy feleslege lesz, de akinek nincs, attól azt is elveszik majd, amije van.
30 Ezt a hasznavehetetlen rabszolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott lesz csak sírás és fogcsikorgatás."

A történet a 10 szűzről. Mivel szüzeket említ a biblia, ezért itt is nyilván a megmentetteket említi, tehát keresztényeket.

Tűzben való szenvedésről, mely a keresztényeket érinti egyébként az 1 Kor 3, 10-17 is ír:

"10 Az Isten nekem adott kegyelméhez képest bölcs építőmesterként alapot vetettem, de más épít rá. Mindenki nézzen utána, hogyan épít.
11 Hiszen más alapot senki sem vethet azon kívül, ami már benn fekszik, és ez Jézus, a Krisztus.
12 Mármost erre az alapra lehet aranyat, ezüstöt, értékes köveket, fát, szénát, szalmát építeni,
13 egyszer mindenkinek a munkája látható lesz. Ama nap ugyanis világosságra fogja hozni, mert tűzben lepleződik le. Mindenkinek a munkáját hogy minemű, a tűz fogja megpróbálni.
14 Ha valakinek a munkája, melyet épített, megmarad, bért kap majd,
15 ha valakinek a munkája megég, kárát vallja, ő maga azonban meg fog menekülni, de úgy, mint tűzön keresztül.
16 Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok? S hogy Isten Szelleme lakik bennetek?
17 Ha valaki megrontja Isten templomát, meg fogja rontani azt az Isten. Hisz Isten temploma szent, s ti vagytok ez a templom."

Máté 7, 21-23:

"21 Nem mindenki fog a mennyek királyságába bemenni, aki nekem azt mondja: Uram, Uram! Csak, aki mennybéli Atyám akaratát teszi.
22 Azon a napon sokan szólnak majd így hozzám: Uram, Uram! Hát nem a te neveddel prófétáltunk-e? Nem a te neveddel űztünk-e ki ördögöket? Nem a te neveddel tettünk-e sok hatalmas csodát?
23 Én akkor ilyen vallomást fogok nekik tenni: Sohasem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem ti, akik a törvény megrontásán munkálkodtok."

Mennyek királysága = ezer éves királyság.

Ezt nagyon sokan nem értik, de nem haragszom érte.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 12, 23:17:19
Margó!

Teljesen egyetértek veled: "Amennyiben azt állítjuk, hogy a kegyelemből ki lehet esni, úgy Jézus tökéletes váltságát vonjuk kétségbe!"

Milyen igaz!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 12, 23:19:42
Kedves Bence!

Ezt írtad: "Mennyek királysága = ezer éves királyság."

Na most akkor. A példázatban szereplő keresztyén embereknek mondaná Jézus, hogy:
"Távozzatok tőlem ti, akik a törvény megrontásán munkálkodtok."

Tehát az ezer éves királyságba nem mennek be, de a Mennybe igen?

Várom válaszod!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 12, 23:27:42
Kedves Antee!

Hát, hogy közel sem az ige mondanivalóját rejti amit írtam, azt majd Isten megítéli egyszer! Nem az a cél, hogy feltétlen tetsszen az, amit leírok, hanem, hogy az ige által megalapozott legyen.

Szerintem én nem magyaráztam bele semmit, csak próbáltam megmagyarázni, hogy mi az értelme az említett részeknek. Valóban az ige magyarázza önmagát, de kiegészítve egymást és egységet alkotva.

Tehát, ha Isten azt mondja nekünk, hogy pl. "soha többé el nem vesznek", akkor az úgy is van. De ha tovább is magyarázza nekünk, hogy felelőtlenül ne vétkezzünk ezen felbuzdulva, mert ítéletre kerülünk, akkor ezt is figyelembe kell vennünk. És féljük inkább az Istent!





Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 12, 23:31:34
Szeretném mégegyszer hangsúlyozni, hogy én nem vagyok annak a megrögzöttje, hogy elveszítheti valaki az üdvösségét.
Ha nem így van, akkor majd Isten kijelenti nekem.

Azonban kérnélek téged, hogy azokat az igéket, amiket bemásoltam, elemezd!
Ne csak abban az oldalban "elvakulva" maradj, hanem nézd azokat az igéket, amiket én hoztam.  :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 12, 23:38:12

Az általad említett részt megelőzi a 22-es sor:

"22 Azon a napon sokan szólnak majd így hozzám: Uram, Uram! Hát nem a te neveddel prófétáltunk-e? Nem a te neveddel űztünk-e ki ördögöket? Nem a te neveddel tettünk-e sok hatalmas csodát?"

Prófétálni, ördögöket kiűzni, csodákat tenni, csak Isten Szellemével lehet. Ezen cselekedetek megtételére csak keresztények képesek.

Tehát a válasz: pontosan. Tudom, hogy ez elsőre talán több, mint merész, de ha összeveted a többi igével, akkor erre a következtetésre kell, hogy jussál.

Igen az új Jeruzsálembe bejutnak, ide minden keresztény bejut, az ezer éves királyságba meg nem mindenki. És ez még nem minden, tűzben is fognak szenvedni azok, akik felelőtlenül vétkeznek, akik a házuk építésekor az alapra (Jézusra) fát, szénát pozdorját építettek, nem pedig drágaköveket.

Nincs más logikus magyarázat!

Ezért nem szabad felelőtlenül vétkeznünk és elhagynunk Istenünket. De még ha mi el is hagyjuk őt, ő nem hagy el soha.

Mt 28, 20:

"20 s arra tanítva őket, hogy őrizzetek meg mindent, amit nektek parancsoltam. Íme én minden nap veletek leszek e kor célba érkezéséig!"

Bence


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 12, 23:41:09
Íme az igék mégegyszer:

Jel 3,5
"Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt."

Róm 11,17-21
"Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod erre: "Azért törettek ki azok az ágak, hogy én beoltassam." Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! Mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni."

A görögben is elemzett igék:

Mt 10,22
és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Mt 24,13
De aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Mk 13,13
és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül."


Zsid 6,4-6
"Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendõ világ erõit, de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák õt."


Mégegyszer szeretném kiemelni, hogy a szabad akarat az egy nagy hatalom a kezünkben. Csodálatos ajándék, de ez lehet a vég is.
Senki sem szakíthat ki minket ISten kezéből, de újra mondom, hogy saját magadat kiszakíthatod. Lehet vitatkozni azon, hogy itt a senkibe bele-e tartozik. De akkor mondjuk azt hogyan magyarázod, mikor Jézus azt mondta a 12 tanítványnak, hogy mind a 12-en beültök a királyi székbe és ítélkeztek. Akkor talán Júdás Iskáriótes is?  :061:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 12, 23:45:16

Az általad említett részt megelőzi a 22-es sor:

"22 Azon a napon sokan szólnak majd így hozzám: Uram, Uram! Hát nem a te neveddel prófétáltunk-e? Nem a te neveddel űztünk-e ki ördögöket? Nem a te neveddel tettünk-e sok hatalmas csodát?"

Prófétálni, ördögöket kiűzni, csodákat tenni, csak Isten Szellemével lehet. Ezen cselekedetek megtételére csak keresztények képesek.

Tehát a válasz: pontosan. Tudom, hogy ez elsőre talán több, mint merész, de ha összeveted a többi igével, akkor erre a következtetésre kell, hogy jussál.

Igen az új Jeruzsálembe bejutnak, ide minden keresztény bejut, az ezer éves királyságba meg nem mindenki. És ez még nem minden, tűzben is fognak szenvedni azok, akik felelőtlenül vétkeznek, akik a házuk építésekor az alapra (Jézusra) fát, szénát pozdorját építettek, nem pedig drágaköveket.

Nincs más logikus magyarázat!

Ezért nem szabad felelőtlenül vétkeznünk és elhagynunk Istenünket. De még ha mi el is hagyjuk őt, ő nem hagy el soha.

Mt 28, 20:

"20 s arra tanítva őket, hogy őrizzetek meg mindent, amit nektek parancsoltam. Íme én minden nap veletek leszek e kor célba érkezéséig!"

Bence




Akkor erre ezzel az igével válaszolnék:
Mt 7,22-23
"Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben ûztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tõlem, ti gonosztevõk!"

Az igében kiemelt részre legyetek figyelmesek. Jézus kijelenti, hogy sosem ismerte őket.

Egyébként mit értesz az alatt, hogy tűzben fognak szenvedni? Purgatóriumban hiszel?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 12, 23:45:48
Kedves Antee!

Kívánom, hogy jelentse ki neked is ezt Isten! Ámen!

Próbáltam elemezni rész szerinti ismereteimmel az általad említett igéket is. De inkább azt javasolnám, hogy egy részt elemezzünk részletesebben, pl. válssz egyet, és megpróbálom a legjobb tudásommal megválaszolni, de előre szólok, hogy mindentudó nem vagyok.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 12, 23:47:46
Kedves Bence! Az én ismeretem is töredékes.
Sokat kell még tanulnom....van mit.

Az Úr adjon nekünk bölcsességet!  :D

Elemezzük, tetszik az ötlet. De átadom a lehetőséget, válassz te!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: GLD46 - 2008 Július 12, 23:58:24
Kedves Testvérek!

Egyszer én is azt hallottam, hogy igen, el lehet veszíteni az üdvösséget.

Ha, valaki tudatosan tagadja meg az urat, fordít neki hátat, tehát elhagyja Őt, és tudatosan  nem akar tovább a keskeny úton járni.

Pl.mi lesz azzal a hívő keresztyénnel, aki öngyilkos lesz? Hová kerül?

Szeretettel:GLD46  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 13, 00:01:44
Jól van!

Mit szólsz hozzá, ha inkább holnap folytatjuk, holnap korán kell kelnem, de valamikor délután beírok fórumra!

OK?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 13, 00:02:45
Jó kérdés GLD46!

Holnap folyt köv!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 13, 00:05:22
Örülnék kedves Bence, ha erre a hozzászólásomra is majd válaszolnál:

Idézet
Akkor erre ezzel az igével válaszolnék:
Mt 7,22-23
"Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben ûztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tõlem, ti gonosztevõk!"

Az igében kiemelt részre legyetek figyelmesek. Jézus kijelenti, hogy sosem ismerte őket.

Egyébként mit értesz az alatt, hogy tűzben fognak szenvedni? Purgatóriumban hiszel?

Az ÚR adjon nektek szép álmokat.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 13, 09:14:05
Kedves Testvérek!

Egyszer én is azt hallottam, hogy igen, el lehet veszíteni az üdvösséget.

Ha, valaki tudatosan tagadja meg az urat, fordít neki hátat, tehát elhagyja Őt, és tudatosan  nem akar tovább a keskeny úton járni.

Pl.mi lesz azzal a hívő keresztyénnel, aki öngyilkos lesz? Hová kerül?

Szeretettel:GLD46  :2smitten:

Szia Drága GLD!  :integet:

Az üdvösségét azért azzal nem veszíti el valaki, mert az elméje meghábrodik. Aki elveszi az életét, az nem olyan elmével gondolkodik mit te vagy én. A sátán hatalma alatt teszi azt. A tudatos Isten Fia tagadás veszi el az üdvösséget. Az ember ebben is dönthet. Isten féltő gondoskodása soha nem engedné el a kezünket. Az Ige azt mondja, amit már itt beírtunk egy párszor, hogy akik ezekkel az ajándékokkal rendelkezik, azok ha megtagadják Jézust mint Isten Fiát, azok elveszíthetik az üdvösségüket. Ez az én Igei tudásom. Lehet, hogy a tiétek más. Legyen ahitem szerint mondja az Úr! 

Bencének válaszolok: Az "Uram, uram nem a Te nevedben"....., nem csak azok képesek arra a Szent Szellem által
akik teljesek vele, hogy Jézus nevében cselekedjenek. Elég ha hallottak róla mástól és azért teszik és nem Isten Szellemének indíttatására. Bizony ha hiszitek ha nem, sokan beszélnek Isten nevében és prófétálnak -jövendőt mondank-  még az okkultizban is. Ök szentül megvannak győződve arról, hogy helyes úton járnak. Ne a Szent Szellemmel teljes keresztények között keressétek ezeket. Sajnos de vannak keresztények, akik ismerik ezeket a szellemi megtapasztalásokat, ajándékokat és megtagadták az Urat. Ők is képesek cselekedni Jézus nevében nemde? Vagy ti nem így tudjátok? Semmi baj ha nem. 

KEGYELEM ALATT ÉLÜNK!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 13, 09:31:26
Egy öngyilkos nem azonnal jutott el erre a szintre. Valamikor alaptomosan meglopta a sátán valamivel, valamiben és addig dolgozott rajta, amikor már nem volt kiút a számára. Ne mondja senki, hogy minek hallgatott a sátánra? Mi is azt tesszük és adjunk hálát Istennek, hogy Ő gondoskodik rólunk és nem fordul el tőlünk. Isten kegyelmes Isten! Figyelmeztet minket százszor, ezerszer, hogy inkább Őt kövessük. Mi viszont azt hisszük, hogy jó úton járunk, mert eléggé, meggyőző nekünk. Kiderül, hogy mégsem olyan jó. A sátán pedig kifogja használni. Nem a cselekedetek üdvőzítenek és nem is azáltal veszítjük el. A bűn szellemi dolog és szellemi az elutasítása Jézus Istenségének. Mire már kimondom, szellemben megfogant. Mondok egy példát. A láz nem betegség, hanem valaminek a tünete, valami gyulladásos gócnak. Ez a góc a bűn és az már megfogant, mire a cselekedet meglesz. Egy öngyilkos esetében a sátán már a szívébe ültette a gócot. Elfogadta lehet, hogy észrevétlenül és az marcangolta őt, majd arra kényszerítette az elméjét, hogy végezzen magával. Megteszi mert szolgálta a sátánt. Isten kegyelméről pedig soha ne feledkezzetek el! Az Ő dolga, hogy ki üdvözült és ki nem. A szívek vizsgálója Isten és nem a tetteinké. Akkor mi lenne velünk ha Isten csak azt nézné és nem azt, hogy Jézus bennünk él? Senki nem mehetne Isten országába. Így van? Mert én biztosan nem. Az más kérdés mi lesz azzal aki öngyilkos lett a mennyben. Nem szabad ítélkezni azok fölött akik így tettek egyikünknek sem. Hiszem, hogy nem is teszi senki. Isten elbírálása más mint amiénk. Csak nézzétek meg, egy adott Igét hányféleképpen vagyunk képesek magyarázni. Ez is azért van, mert Isten kijelenti de rész csak az ismeretünk és nem biztos, hogy éppen én tudom jól. Ez az alázat, ha elismerjük és nem kezdünk el harcolni az igazunkkért.  :08: De egy biztos, sokat tudunk tanulni egymástól, ha nem megyünk teológiai harcba, hanem alázatosan különbnek tartjuk egymást és főleg testvérünknek. Hu de szép nem?  :igen: Akkor formáljon az Úr ebben minket.  ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 13, 10:25:33
Valóban képesek az emberek csodákra Isten nélkül is. A Sátánnak is meg van a saját kis hatalma amivel világosság angyalává adja ki magát.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 13, 16:33:46
Válasz a Máté 24, 13-ra:

A Watchman Nee - Isten evangéliuma c. könyvből beszkenneltem az ide vonatkozó részt.

Csatolva le tudjátok tölteni.

Antee azt hiszem tévedtem, a Máté 24, 13 tényleg nem azt mondja, amire én gondoltam. Ez is bizonyítja, hogy én sem vagyok tökéletes.

De nem is azt, amit te gondoltál. Szerintem Watchman Nee írása hiteles és helyesen megmagyarázza ezt a részt.

Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 13, 17:02:22
Az ige, ami bizonyítja, hogy Jézus nevében ördögöt űzni csak Isten Szellemével lehet.

ApCsel 19, 13-16:

"13Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: "Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!" 14Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. 15A gonosz lélek azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: "Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?" 16Az az ember pedig, akiben a gonosz lélek volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból."

Tehát a Máté 7, 22-23:

"22 Azon a napon sokan szólnak majd így hozzám: Uram, Uram! Hát nem a te neveddel prófétáltunk-e? Nem a te neveddel űztünk-e ki ördögöket? Nem a te neveddel tettünk-e sok hatalmas csodát?
23 Én akkor ilyen vallomást fogok nekik tenni: Sohasem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem ti, akik a törvény megrontásán munkálkodtok."

Valóban csak keresztényeknek szólhat ez az üzenet.

Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 13, 17:18:55
Idézet
Az igében kiemelt részre legyetek figyelmesek. Jézus kijelenti, hogy sosem ismerte őket.

Egyébként mit értesz az alatt, hogy tűzben fognak szenvedni? Purgatóriumban hiszel?

Szóval Antee, igyekszem rá válaszolni!

(Ha elolvastátok a csatolt anyagot írjátok meg, hogy mi a véleményetek róla!)

Igen, Jézus kijelenti a Mt 7,22-23-ban, hogy ezeket az embereket (kizárólag keresztényekre vonatkozhat) soha sem ismerte.

"Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben ûztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik:Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tõlem, ti gonosztevõk!"

Pl.: Ha van egy bírónak egy fia, és ez a fia egy súlyos bűncselekményt követett el, ami miatt beperelték és beidézték a bíróságra, és a bíró elé kell állnia, aki nevezetesen az apja, akkor szerinted az apa hogy járjon el ezzel az emberrel?

A gyermekével nem kivételezhet a bíróságon, csak azért mert a sajátja. Az állam törvényei rá is vonatkoznak. A bíróságon ő egy bíró, a gyermek hiába az övé.

A tárgyalás így kezdődne: vádlott mi a neve?

Biztos mondaná a fiú az apjának a bírósági tárgyaláson, hát nem ismersz? Hiszen te jobban tudod mindenkinél, hogy mi a nevem, hiszen te nemzettél. Jobban ismersz bárkinél.

Akkor az apja ezt fogja neki mondani: (itt a bíróságon) sohasem ismertelek téged.

Én úgy gondolom, hogy ezt a "soha sem ismertelek titeket" részt a fentiekhez hasonlóan kell értenünk.

Purgatóriumban nem hiszek.

(Folyt köv)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 13, 17:23:05
Kedves Bence!

Köszönöm, hogy csatoltad a könyv részletet.
Azonban nem értek egyet az íróval.

Itt nem önuralomvesztésről van szó, mint üdvösség elvesztésének egyik lehetséges oka.
Aki mindvégig kitart, az nem az önuralom (sokan sokszor kiakadnak, de attól még hívők) megörzéséről beszél. Az előtte levő igerész világosan megmondja, hogy kik a ki nem tartók:
"Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig kitart, az üdvözül."

Jézus elkezd beszélni az utolsó időkről és a templomról is. Arról is, hogy fussanak akik Jeruzsálemben vannak.
De ettől én nem jelenteném ki, hogy ez csak a zsidókra vonatkozik:

Mt 24,9   
Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyûlöl titeket minden nép az én nevemért.

Mert:
A nagy nyomorúságban hatalmas nagy sokaság lesz, akik pogányokból vált keresztyének lesznek. Ezeket fogják üldözni és nem a zsidókat!
Honnan veszem ezt? Onnan, hogy írja a Jelenések könyve, hogy lesz 144 000 kiválasztott Zsidó, akiket ugyan megtámad a Sátán, de nem tudja őket megölni!

A szerző azt írja, hogy a testre és nem a lélekre vonatkozik.
Ezzel sem tudok egyet érteni, mivel Jézus is mondta, hogy ne attól féljetek, aki a testet megtudja ölni...
Azért sem, mert a nagy nyomorúságban Jézus hogy igérhetné már a TESTI megmenekülést, amikor mindenki meg fog halni, aki nem veszi fel a fenevad bélyegét.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 13, 17:25:52
Az ige, ami bizonyítja, hogy Jézus nevében ördögöt űzni csak Isten Szellemével lehet.

ApCsel 19, 13-16:

"13Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: "Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!" 14Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. 15A gonosz lélek azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: "Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?" 16Az az ember pedig, akiben a gonosz lélek volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból."

Tehát a Máté 7, 22-23:

"22 Azon a napon sokan szólnak majd így hozzám: Uram, Uram! Hát nem a te neveddel prófétáltunk-e? Nem a te neveddel űztünk-e ki ördögöket? Nem a te neveddel tettünk-e sok hatalmas csodát?
23 Én akkor ilyen vallomást fogok nekik tenni: Sohasem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem ti, akik a törvény megrontásán munkálkodtok."

Valóban csak keresztényeknek szólhat ez az üzenet.

Bence


Kedves Bence!

Ez az ige nem bizonyíték.
Isten tud munkálkodni Szentlelkével a nem hívő embereken keresztül.
Júdás Iskáriótes is űzött ki démonokat, gyógyított és támasztott halottat! Hívő volt? Üdvözült?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 13, 17:36:07
Idézet
Az igében kiemelt részre legyetek figyelmesek. Jézus kijelenti, hogy sosem ismerte őket.

Egyébként mit értesz az alatt, hogy tűzben fognak szenvedni? Purgatóriumban hiszel?

Szóval Antee, igyekszem rá válaszolni!

(Ha elolvastátok a csatolt anyagot írjátok meg, hogy mi a véleményetek róla!)

Igen, Jézus kijelenti a Mt 7,22-23-ban, hogy ezeket az embereket (kizárólag keresztényekre vonatkozhat) soha sem ismerte.

"Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben ûztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik:Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tõlem, ti gonosztevõk!"

Pl.: Ha van egy bírónak egy fia, és ez a fia egy súlyos bűncselekményt követett el, ami miatt beperelték és beidézték a bíróságra, és a bíró elé kell állnia, aki nevezetesen az apja, akkor szerinted az apa hogy járjon el ezzel az emberrel?

A gyermekével nem kivételezhet a bíróságon, csak azért mert a sajátja. Az állam törvényei rá is vonatkoznak. A bíróságon ő egy bíró, a gyermek hiába az övé.

A tárgyalás így kezdődne: vádlott mi a neve?

Biztos mondaná a fiú az apjának a bírósági tárgyaláson, hát nem ismersz? Hiszen te jobban tudod mindenkinél, hogy mi a nevem, hiszen te nemzettél. Jobban ismersz bárkinél.

Akkor az apja ezt fogja neki mondani: (itt a bíróságon) sohasem ismertelek téged.

Én úgy gondolom, hogy ezt a "soha sem ismertelek titeket" részt a fentiekhez hasonlóan kell értenünk.

Purgatóriumban nem hiszek.

(Folyt köv)


Kedves Bence!  :D

Tetszik a példa, de maradjunk az igénél.  :D

Nézd csak meg az egész fejezetet. Miről beszél Jézus?
Egyfolytában a nem hívőkről:
Így kezdi:

Mt 7,13   
"Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak.

Tehát inti Jézus őket, hogy menjenek be a szoros kapun. Olvashatjuk azt is, hogy a kárhozat, mint széles útként jelöli meg.
Tehát Menny, kontra Pokol!

Folytatja ezekkel:
Mt 7,15   
"Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.

Íme a bizonyíték, hogy nem csupán rosszcsont hívőkről van szó, hanem ragadozó farkasokról.

Folyt:
Mt 7,19   Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tûzre vetik.

Tűzre bizony és nem csak büntetést kapnak, hogy nem lehetnek az 1000 éves Királyságban.

Utána jön amiről írunk.  :igen:

Ezek után meg a házépítők. Vagyis a bolond, ki homokra építette a házát.

(Szerintem már csak késő este leszek)

Isten áldását!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 13, 18:00:03
Idézet
Egyébként mit értesz az alatt, hogy tűzben fognak szenvedni?

Igyekszem most erre a kérdésre válaszolni.

Tudom, hogy ez nem egy kellemes téma, nem is beszélek róla annyira szivesen, de hozzá tartozik az evangéliumhoz ez is.

Isten bár tudjuk egy szerető Isten, de féltőn szerető Isten, aki ha kell megbüntet minket és megfenyít.

Zsid 12, 5-6:

"5 emellett elvesztettétek szemetek elől a bátorítást, mely úgy szól hozzátok, mint fiakhoz: „Én fiam, ne vedd kicsibe az Úrnak fenyítő nevelését, se ne ernyedj el, amikor fedd, hogy meggyőzzön.
6 Mert az Úr megneveli, akit szeret s megostoroz mindenkit, akit fiának fogad.”"

A Jelenések 3, 19-ben is az áll, hogy Isten szeretetből fenyít minket.

"19 Én mindazokra, akiket kedvelek, vétküket rájuk bizonyítom, és őket megfenyítem: Légy buzgó azért, és térj új felismerésre"

A következő igehelyek mind-mind arról tesznek bizonyságot, hogy azok a keresztények, akik Uruknak nem tetsző életet folytattak, bizony ítéletre számíthatnak és nem jutnak be a mennyek országába/királyságába, de az örök életet nem veszítik el.

1 Kor 3, 8-15:

"8 Az ültető és az öntöző egy, ki-ki fáradozásához képest meg fogja kapni a maga bérét.
9 Hiszen mi Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok ti.
10 Az Isten nekem adott kegyelméhez képest bölcs építőmesterként alapot vetettem, de más épít rá. Mindenki nézzen utána, hogyan épít.
11 Hiszen más alapot senki sem vethet azon kívül, ami már benn fekszik, és ez Jézus, a Krisztus.
12 Mármost erre az alapra lehet aranyat, ezüstöt, értékes köveket, fát, szénát, szalmát építeni,
13 egyszer mindenkinek a munkája látható lesz. Ama nap ugyanis világosságra fogja hozni, mert tűzben lepleződik le. Mindenkinek a munkáját hogy minemű, a tűz fogja megpróbálni.
14 Ha valakinek a munkája, melyet épített, megmarad, bért kap majd,
15 ha valakinek a munkája megég, kárát vallja, ő maga azonban meg fog menekülni, de úgy, mint tűzön keresztül."

/Ebből a részből kiderül, hogy bárki, aki erre a fundamentumra épít, az mind megmentett ember. Némelyek felépített munkája megmarad, ezek jutalmukat veszik. Másoké nem marad meg, hanem elég. Ők kárt vallanak, de ők maguk megmenekülnek. Ne feledjük el, hogy ez az ítélet még előttünk áll! Ez az ítélet nem azt határozza meg, hogy elkárhozunk-e, hanem hogy megkapjuk-e a jutalmat./

Mt 7, 21:

" 21"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát."

/Akikről ebben a versben szó van, azok mind "Uram"-nak szólítják az Urat. Az Úr különbséget tesz azon tanítványok között, akik beléphetnek a mennyek
országába, és azok közt, akik nem. Az Úr itt egyértelművé teszi, hogy a mennyek országába (mennyek királyságába) lépés feltétele az Isten akaratának való engedelmesség. Vannak, akik megmentést nyertek és "Uram".nak szólították Őt, és cselekedtek némi jót is, mégsem léphetnek be a mennyek országába, mert nem cselekedték Isten akaratát. A mennyek országának jutalma az ember engedelmességén alapszik. Ha valaki nem hűséges földi élete során, noha az örök életet nem fogja elveszíteni (látjátok milyen csodálatos a mi Istenünk!!??), a mennyek országát elveszíti. Amikor  eljön a mennyek uralma, vagyis amikor az Úr Jézus másodszor eljő, lesznek, akik nem léphetnek majd be, hanem elveszítik a királyságot./

János 15, 1-6:

"1 „Én vagyok az igazi szőlőtőke. Atyám a szőlőműves.
2 Lemetsz rólam minden vesszőt, mely gyümölcsöt nem terem és megtisztít mindent, mely gyümölcsöt terem, hogy több gyümölcsöt teremjen.
3 Ti már tiszták vagytok a miatt a beszéd miatt, melyet szóltam hozzátok.
4 Maradjatok bennem, én is bennetek maradok. Miként a vessző nem képes magától gyümölcsöt teremni, csak ha a tőkén marad, úgy ti sem, ha bennem nem maradtok.
5 Én vagyok a szőlőtőke, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s akiben én is megmaradok, sok gyümölcsöt terem, mert nálam nélkül semmit nem tehettek.
6 Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ott elszárad, azután összeszedik, tűzre vetik és elégetik."

Lukács 12, 45-48:

"45 De ha az a rabszolga így szól szívében: Késik még uram az eljövetellel, és verni kezdi a legényeket és rabszolgálókat, eszik, iszik és részegeskedik,
46 majd egy napon, amelyen nem várja, egy órában, melyről nem tud, megérkezik annak a rabszolgának az ura és kettévágatja azt, a részét meg a hitetlenek közt osztja ki.
47 Az a rabszolga, aki ismerte urának akaratát, de nem készítette azt el, illetőleg nem tette meg, sok verést kap,
48 aki ellenben nem tudta, de verésre méltó dolgokat tett, kevesebb ütést kap. Mindenkitől, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, többet fognak elkérni attól, akinél sokat tettek le."

Máté 5, 20-26:

"20 Mert azt mondom nektek, hogy ha igazságosságotok felül nem fogja múlni az írástudókét és farizeusokét, semmiképp be nem mehettek a mennyek királyságába.
21 Hallottátok, hogy az ősöknek azt mondották: Ne ölj! Aki öl, az ítéletre kerül!
22 Én azonban azt mondom nektek: Mindenki ítéletre kerül, aki testvérével haragot tart. Annak, aki testvérének azt mondja: Bolond, a nagy tanács elé kell kerülnie! Azt pedig, aki azt mondja: Ostoba, megfogta már a tüzes gyehenna.
23 Ha tehát adományodat oltárra viszed, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened,
24 hagyd az adományt az oltár előtt, eredj el, békülj ki előbb testvéreddel, és csak aztán jöjj el és vidd fel adományodat.
25 Siess megegyezni ellenfeleddel, míg az úton együtt vagy vele, hogy ellenfeled valahogy a bírónak ne adjon át, a bíró meg a törvényszolgának és a börtönbe ne vessenek! ?
26 Bizony azt mondom neked, elő nem jössz onnan, amíg meg nem fizetsz az utolsó fillérig."

Amíg az úton vagy: földi életed
börtön: szenvedés helye
26. vers: megfizetsz minden bűnödért

Antee, próbálok a többi igerészhez is magyarázatot találni majd.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 13, 18:14:19
Kedves Antee,

Lehet, hogy a könyv írójának sincs mindenben igaza, azt hiszem a vita már túl méllyé kezdett válni, pedig egy nagyon egyszerű dologról van szó.

János 10, 28:

"28 Örök életet adok nekik, úgy, hogy soha el nem vesznek, senki sem fogja kiragadni őket a kezemből."

De ha nem vagy biztos a megváltásodban, hogyan vehetnéd magadra az üdvösség sisakját?

Ha én nem lennék biztos abban, hogy megmentést nyertem, akkor minden nap kételkednék a ma miatt, a holnap miatt és a jövő miatt, a cselekedeteim és a bűneim miatt.

Ennek nagyom káros hatásai lehetnek.

Isten áldjon mindenkit!

Bence

Idézet
Júdás Iskáriótes is űzött ki démonokat, gyógyított és támasztott halottat! Hívő volt? Üdvözült?

ui.: én nem tudok olyan részről ahol említené a Biblia, hogy Júdás Iskáriótes üzött ki démonokat, gyógyított és támasztott halottat. És nem hinném, hogy üdvözült, mivel ő nem is hitt.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 13, 19:44:46
Kedves Mindenki!

Lehet, hogy inkább a másik oldalról kéne megvizsgálnunk a problémát!

Ki is az, aki el fog kárhozni? Egyértelműen beszámol nekünk erről a Biblia. Az fog elkárhozni, aki elutasítja Isten kegyelmi ajándékát Krisztusban, azaz az örök életet. Hogyan lehet ezt elutasítani? Úgy, hogy valaki nem hiszi el Istennek, hogy Jézus valóban az Istennek Fia, és hogy megváltott minden embert.

Tehát, ha valaki nem hisz Jézus nevében, egyedül az fog elkárhozni. Hiába hisz valaki Istenben, az még nem elég. Istenhez hozzá tartozik a Fia is.

Márk 16, 15-16:

"15 Majd ezt mondta nekik: „Menjetek el az egész világba, s hirdessétek minden teremtménynek az örömhírt:
16 Hogy aki hisz és bemerítkezik, megmenekül. De azt, aki nem hisz, el fogják kárhoztatni"

Csak azt, aki nem hisz. Kiben is? Jézus Krisztusban.

János 3, 17-18:

"17 Mert az Isten nem azért küldte a Fiút a világra, hogy elítélje a világot, hanem, hogy rajta keresztül megmentse a világot.
18 Az, aki benne hisz, nem kap ítéletet, aki nem hisz, már ítélet alatt van, mert nincs hite az Isten egyszülött Fiának nevében."

Az fog tehát elkárhozni, akinek nincs hite az Isten egyszülött Fiának nevében, vagyis Jézusban.

Tehát az, aki hisz, legyen bármennyire bűnös is, legyen bármennyire távol is Istentől - bár emiatt fenyítést fog kapni Istentől - nem fog elkárhozni soha, hanem örök élete van.

sok szeretettel:
Bence

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 13, 23:28:39
Kedves Bence!

Idézet
Egyébként mit értesz az alatt, hogy tűzben fognak szenvedni?

Igyekszem most erre a kérdésre válaszolni.

Tudom, hogy ez nem egy kellemes téma, nem is beszélek róla annyira szivesen, de hozzá tartozik az evangéliumhoz ez is.

Isten bár tudjuk egy szerető Isten, de féltőn szerető Isten, aki ha kell megbüntet minket és megfenyít.

Zsid 12, 5-6:

"5 emellett elvesztettétek szemetek elől a bátorítást, mely úgy szól hozzátok, mint fiakhoz: „Én fiam, ne vedd kicsibe az Úrnak fenyítő nevelését, se ne ernyedj el, amikor fedd, hogy meggyőzzön.
6 Mert az Úr megneveli, akit szeret s megostoroz mindenkit, akit fiának fogad.”"

A Jelenések 3, 19-ben is az áll, hogy Isten szeretetből fenyít minket.

"19 Én mindazokra, akiket kedvelek, vétküket rájuk bizonyítom, és őket megfenyítem: Légy buzgó azért, és térj új felismerésre"



Ezek az igék ugyan a fenyítésről szólnak, de nem összeköthető az ezeréves királysággal. Ezekre utalás nincsen.
Isten valóban megfenyíti gyermekeit, mint szülő a gyermekeit.

Ezek után felsoroltad azokat az igéket, aimket bűntetésnek vettél a keresztyén emberek felé.
Tehát a tűz, ami megégeti a széna, szalma, fa...stb munkákat.

Ezek arról szólnak, hogy megvizsgálva lesznek a cselekedetek, hogy milyen motívációban mentek végbe.
Lesznek hiábavaló cselekedeteink, ami magunk érdeméért cselekszünk, így hát nem is lesz abból nyereségünk.
A tűz sem szó szerinti értelembe kell venni, mivel a tűz, Isten vizsgáló szemeit jelenti. Lásd: Jelenések könyve.

Jöjjön ez az ige, amit írtál:
"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát."

Erről már írtam én is, te is.
Ennek a folytatását (szövegkörnyezetét) is idézni kell:

"És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!"

Szerintem érdemes jól elolvasni és akkor kiderül egyértelműen. Kijelenti Jézus, hogy SOHASEM ismertelek titeket.
Sőt, mi több, gonosztevőknek szólítja őket. Így hát nem lehetnek keresztyének, ez szerintem igen egyértelmű.

Ezután hoztad a szőlőműves és a gonosz rabszolga példázatot.
Lássuk először a szőlőműves példázatát. Ott is Jézus arról beszél, hogy aki nem marad Őbenne, azt lemetszik és tűzre vetik.
Ez sem a keresztyénekről szól, akik nem mehetnek be az 1000 éves királyságba, mivel elszáradást és tűzzel való megégetés lesz az osztályrészük.
Jézus arra inti őket, hogy maradjanak Őbenne. Aki nem marad Őbenne, az elfordult tőle, mivel aki nincs Ővele az ellene van (Mt 12,30).

Gonosz rabszolga:
Az általad kiemelt részt megnéztem a görög szövegben. A helyesebb fordítást az új fordításban (MTB) olvashatod:

Lk 12,46
"azon a napon jön meg annak a szolgának az ura, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja: kettévágatja, és a hűtlenek sorsára juttatja.

Kiemeltem én is. Itt a fordítási különbségek oka egyetlen szó, mégpedig vagy a "részét" vagy "sorsára".
Görögben ez a szó szerepel: μέρος. Ezt lehet részére is fordítani, de sorsra is. Amúgy egyértelműbb sokkal a sorsát, ha megfigyeled a szövegkörnyezetet. Amúgy érdemes elgondolkozni azon, amit Jézus mondott: "kettévágatja".
Itt nem dorgálást kap, hanem halált. Kárhozat, és nem csupán 1000 éves királyságból visszavont meghívó.

A Máté 5, 20-26-tal kapcsolatosan ajánlom olvasmányként Jézus másik példázatát. Ez pedig a Mt 18,23-35.
Ez a példázat összeköthető a Te általad felhozottal. A példázatot nem is értem, hogy miért hoztad fel.




Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 13, 23:38:27
Kedves Antee,

Lehet, hogy a könyv írójának sincs mindenben igaza, azt hiszem a vita már túl méllyé kezdett válni, pedig egy nagyon egyszerű dologról van szó.

János 10, 28:

"28 Örök életet adok nekik, úgy, hogy soha el nem vesznek, senki sem fogja kiragadni őket a kezemből."

De ha nem vagy biztos a megváltásodban, hogyan vehetnéd magadra az üdvösség sisakját?

Ha én nem lennék biztos abban, hogy megmentést nyertem, akkor minden nap kételkednék a ma miatt, a holnap miatt és a jövő miatt, a cselekedeteim és a bűneim miatt.

Ennek nagyom káros hatásai lehetnek.

Isten áldjon mindenkit!

Bence

Idézet
Júdás Iskáriótes is űzött ki démonokat, gyógyított és támasztott halottat! Hívő volt? Üdvözült?

ui.: én nem tudok olyan részről ahol említené a Biblia, hogy Júdás Iskáriótes üzött ki démonokat, gyógyított és támasztott halottat. És nem hinném, hogy üdvözült, mivel ő nem is hitt.



Kedves Bence!

Itt nem arról van szó, hogy üdv bizonyossági érzése van valakinek. Az más dolog. Aki Jézusban van, annak van üdvbizonyossága mindaddig, míg tudatosan ellenáll neki, elfordul tőle. Szerintem is egyszerű dolgoról van szó.  :hehe:

Szabad akarat jelentése az, hogy Jézus nem láncol magához ha az ember nem akarja. Olvastál a 10 szűzről? Biztosan!
Öten elindultak ugyanúgy lámpásukkal, de az olajból kifogytak. Az olaj a Szentlélek jelképe az írásban. Nem is nyitott ajtót nekik Jézus.

Júdással kapcsolatosan:
Jézus kiküldte a 12 tanítványt, akik között ott volt Júdás. A tanítványok gyógyítottak, ördögöket űztek és halottakat támasztottak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 13, 23:49:23
Idézet
A Máté 5, 20-26-tal kapcsolatosan ajánlom olvasmányként Jézus másik példázatát. Ez pedig a Mt 18,23-35.
Ez a példázat összeköthető a Te általad felhozottal. A példázatot nem is értem, hogy miért hoztad fel.

Kedves Antee!

Nézd, természetesen gondolhatod a saját verziódat is. Szerintem a logika azt diktálja, hogy a mennyek királysága az nem egyenlő az Isten királyságával.

Különben az ige ellentmondana önmagának, hiszen biztosít minket arról, hogy soha el nem veszünk. A Biblia nem mondhat ellen magának. Ez biztos.

A Mt 5, 20-26 egy példázat arról, hogy ha egy testvérünknek nem bocsátunk meg tiszta szívvel, akkor Isten ezért meg fog büntetni minket. Mégpedig minden tartozásunkat meg kell fizetnünk az utolsó fillérig.

A Mt 18, 23-35 is pont erről szól, ezek csak tanítványoknak íródhattak, nem a hitetlenek ítéletéről van ezekben a részekről szó.

Pl. ilyen a 10 szűzről szóló példázat. Szellemi értelemben tisztákról, szűzekről van ebben a részben szó, tehát csak megmentett keresztényekről lehet szó.

Én nem látok más logikus magyarázatot.

Különben valóban azt kellene hinnünk mindnyájunknak, hogy elkárhozhatunk. Pedig ez lehetetlen. Róm 8,1:

"1 Következőleg semmi kárhoztató ítélet nem szól azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,"

Inkább arra a hozzászólásomra várnám a reakciódat, amit azzal kapcsolatban fejtettem ki, hogy ki is fog valójában elkárhozni!

Lehet, hogy erről az oldalról kellene megközelítenünk a dolgot!

Bence

ui.: melyik ez az újfordítású Biblia, amit említettél. Neten fenn van valahol? A Csia Lajos féle újszöv. is egy új fordítás, és az is görögből lett lefordítva.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 13, 23:59:25
Idézet
Júdással kapcsolatosan:
Jézus kiküldte a 12 tanítványt, akik között ott volt Júdás. A tanítványok gyógyítottak, ördögöket űztek és halottakat támasztottak.

Igen. mondjuk nem akarok kukacoskodni, de itt Júdásról nem szó a "fáma"!

Erre is tudok egy jó példát felhozni.

Emlékszel a két latorra. Egyik evangéliumban azt látjuk, hogy Jézus neki is megkegyelmez, magához fogadja, örök életet kap tőle.

A másik evangéliumban pedig azt, hogy a Jézus mellett álló latrok is korholták Jézus. Namost akkor ezek szerint az is, aki később azt mondta, hogy emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a királyságodban.

Akkor melyik igaz? Az ige nem mondhat ellent magának. Én ezért gondolom, hogy ott a kereszten tért meg ez az ember, mielőtt ő maga is szidta Jézust.

Sajna fejből nem tudom, melyik rész, melyik evangéliumban van, de biztos emlékszel erre.

Nem szabad mindent beskatulyázni. Ha a tanítványok gyógyítottak stb. az általánosságban vonatkozott rájuk szerintem.

Nem mindent tudunk ill. fogunk megérteni a Bibliából, vannak részek, dolgok amik rejtve maradnak előlünk.

Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 14, 00:10:00
Kedves Bence!

Szerintem akik nem bocsátottak meg, azoknak sem bocsát meg Isten. Hiszen aki nem bocsát meg, az nincs tisztában Isten kegyelmével.
Hiszen Jézus is mondta, hogy ha nem bocsátunk meg, akkor nekünk sem bocsát meg az Atya.

Ki fog elkárhozni? Hosszú a lista. De kik azok a keresztyének akik elkárhozhatnak? Ha a keskeny útról letérnek és a széles útra lépnek.
Akik átpártolnak a Sátánhoz tudatosan <-- sajnos vannak ilyen emberek.

Pál ír arról, hogy aki visszaél a kegyelemmel és tudatosan vétkezik hogy valami jó következzék belőle, az is elkárhozik.

De ezeket mi emberek nem ítélhetjük meg, mivel Isten a szivek és a vesék vizsgálója!

A Magyar Biblia Társulat által lefordított Bibliáról beszéltem.

A lator esetét jól látod, az a lator is szidta előtte Jézust. De megtért.
Egyébként vannak igerészek, amik különböznek az evangéliumokban. Én magam nem is találtam rá értelemszerű magyarázatot.

Idézet
Nem mindent tudunk ill. fogunk megérteni a Bibliából, vannak részek, dolgok amik rejtve maradnak előlünk.
Ez így van! Sok ilyen van! :089:
Jó éjszakát neked kedves testvérem! :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 14, 06:33:16
Kedves Antee!

Nézd, természetesen gondolhatod a saját verziódat is. Szerintem a logika azt diktálja, hogy a mennyek királysága az nem egyenlő az Isten királyságával.

Különben az ige ellentmondana önmagának, hiszen biztosít minket arról, hogy soha el nem veszünk. A Biblia nem mondhat ellen magának. Ez biztos.

Sziasztok! Valamilyen formában bekapcsolódnék.
Nem értem a fenti idézetet Bence. Két királysága van Istennek?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 14, 11:06:06
Darázsfészekbe nyúltál Antee tesóm! Kellett neked kérdezősködni...  :075: :fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 14, 11:09:52
Milyen darázsfészek?  :hehe:
Megtornáztatja az agyunkat. Meglátunk az igében addíg fel nem ismert dolgokat.

Gábor! Örülök, ha te is megosztod velünk a nézetedet erről.  :088:
Bálint! Miért nem szólsz hozzá te is? :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 14, 11:23:59
Nekem az jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha valaki átadja életét Jézusnak.
8 és fél év múlva autóbalesetben meghal a felesége és négy gyermeke.
A tragédia miatt szive megkeményedik és"szabad akaratából" megtagadja Jézust és hátat fordít a hitnek.
Akkor örökélete van-e?
Nem bűnökről beszéltem.
Jézus megtagadásáról...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 14, 11:30:09
Én is erről beszélek, ez a szabad akarat! :079:
De vannak ezeknek szintjei, amit mi kívül állók nem ítélhetünk meg, mivel a szívben zajló dolgokról van szó.
Elfordulhat Istentől úgy, hogy haragszik és nem bocsát meg Istennek. Ebben az esetben én nem mondanám, hogy elveszítette üdvösségét.
De ha úgy fordul el Istentől, hogy cselekedeteiben megtagadja és a Szentlelket káromolja, akkor elveszti az üdvösségét.

Az ige világosan megmondja:
Ez 18,24
Ha pedig az igaz eltér az igazságtól, és álnokul él, elköveti azokat az utálatos dolgokat, amelyeket a bűnös ember szokott, az ilyen éljen-e? Igaz tettei, amelyeket azelőtt véghezvitt, nem maradnak emlékezetben. Hűtlenségéért, amelyre vetemedett, és vétkéért, amelyet elkövetett, meg fog halni!  

(ne legyen kimagyarázva ez az ige, mert itt nem test szerinti halálról, hanem Lelki halálról beszél az ÚR)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 14, 12:04:29
Alapvetően ne az a kérdés, hogy bűnt követ-e el az ember (ez szép magyaros volt  :01:), mert azt követ, még a keresztény ember is hibázik ("...ha 7x elesik is az igaz, de felkel..."). Igen egy hitben járó embernek megbocsátattnak a bűnei, hiszen aki hisz Jézusban annak megbocsátatnak a bűnei. Ott van szerintem a problémás kérdés, hogy mit nevezünk hitnek. Ha annyit: tudjuk, hogy Ő Isten fia, akkor ezzel nem üdvözül, mert ezt a démonok is elhiszik. Hinni azt jelenti, hogy elhiszem és engedelmeskedem. Szerintem érthető nem? A bibliai hit nem csak egy passzív, tényt elismerő igazság, hanem a bibliai hitnek vannak cselekedetei, amelyek bizonyítják a szívbe lévő hitet.
A biblia pont arról beszél, hogyha a szívbe van hit, de nincs cselekedete, illetve nem jelenik meg a beszédben (mondjuk félelem miatt), akkor olyan mintha nem is lenne hit...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 14, 12:14:10
Nekem az jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha valaki átadja életét Jézusnak.
8 és fél év múlva autóbalesetben meghal a felesége és négy gyermeke.
A tragédia miatt szive megkeményedik és"szabad akaratából" megtagadja Jézust és hátat fordít a hitnek.
Akkor örökélete van-e?
Nem bűnökről beszéltem.
Jézus megtagadásáról...

Jó a kérdésed! Nem hinném, hogy itt egyértelműen bárki ki merné jelenteni, hogy IGEN ez az ember a pokolba jut. Isten a szívek vizsgálója és Ő aztán tudja, hogy ez az ember valóban megtagadta -e Őt, vagy csupán a fájdalom beszélt belőle és egy ideig kemény a szíve az igazság felé. Én nem merném azt mondani, hogy igen, ez az ember a pokolba jut. Mi a láthatókat nézzük, Isten pedig a szívünket. Ő tudja a jövőnket és azt is tudja, hogy ez az ember mit fog majd mondani akár a halálos ágyán. Nekem a szőlőmunkások jutottak az eszembe.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 14, 12:20:02
Jó hozzáállás a Máriáé. Én is azért szóltam bele, mert ahogy láttam az a vitatéma, hogy ha valaki döntött Jézus mellett, az már nem tud elkárhozni, ami nem igaz, de javitson ki valaki, ha tévedek... :02:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 14, 12:31:53
Mindjárt jön Bence tesó, Gábor. :020:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2008 Július 14, 15:03:06
Én úgy gondolom, hogy hiába fogadtam be szivembe Jézust, ha közben csalok, lopok, paráználkodok. Akkor biztos nem fogok üdvözülni . Csak akkor, ha van annyi időm még, hogy a halálos ágyamon tiszta szivvel, hittel megvallom bűneimet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 14, 15:15:23
Hát igen, a "megtartó" hit az megtéréssel kezdődik, valamelyik fordítás úgy mondja "változtasátok meg gondolkozásotokat", és még lehetne sorolni, miképpen lehet érteni a megtérést. Mindenképpen feltételezi az értékrendünk megváltoztatását a bibliai értékrendhez. Tehát nem mondhatom a jóra, hogy rossz és viszont. Ha ezt felrugjuk, hiába mondjuk azt, hogy hiszünk...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 14, 16:44:53
Alapvetően ne az a kérdés, hogy bűnt követ-e el az ember (ez szép magyaros volt  :01:), mert azt követ, még a keresztény ember is hibázik ("...ha 7x elesik is az igaz, de felkel..."). Igen egy hitben járó embernek megbocsátattnak a bűnei, hiszen aki hisz Jézusban annak megbocsátatnak a bűnei. Ott van szerintem a problémás kérdés, hogy mit nevezünk hitnek. Ha annyit: tudjuk, hogy Ő Isten fia, akkor ezzel nem üdvözül, mert ezt a démonok is elhiszik. Hinni azt jelenti, hogy elhiszem és engedelmeskedem. Szerintem érthető nem? A bibliai hit nem csak egy passzív, tényt elismerő igazság, hanem a bibliai hitnek vannak cselekedetei, amelyek bizonyítják a szívbe lévő hitet.
A biblia pont arról beszél, hogyha a szívbe van hit, de nincs cselekedete, illetve nem jelenik meg a beszédben (mondjuk félelem miatt), akkor olyan mintha nem is lenne hit...

Igen, egyetértek Gáborral!
A hit cselekedetek nélkül meddő. Nem elég hinni, hogy Jézus létezik.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 14, 18:14:20
Én úgy gondolom, hogy hiába fogadtam be szivembe Jézust, ha közben csalok, lopok, paráználkodok. Akkor biztos nem fogok üdvözülni . Csak akkor, ha van annyi időm még, hogy a halálos ágyamon tiszta szivvel, hittel megvallom bűneimet.

Ezekszerint az üdvösségünk az nem hitből van, hanem cselekedetekből drága testvérem? Az üdvösségünk már itt a  földön eldöl és nem a mennyben. Aki oda bejuthat annak már van üdvössége. A róma 10 :9-10 alapján. Én hiszem ezt az Igéjét Istennek. A tetteim az más kérdés. Mi van azokkal a bűnökkel, amikre szerencsétlen a halálos ágyán már nem fog emlékezni? Akkor ki lesz rekesztve? Jézus pedig meghalt az összes bűnökért, még azokért is, amiket majd holnap követünk el. Ez egy áldozat volt Istentől értünk, hogy közösségben lehessünk vele, már most.

Én pedig nem hagynám ki a megszentelődési folyamatot. Örülhetünk annak, hogy Isten kegyelmes és hosszantűrő Isten! Azt se hagynám ki, hogy van egy érettség is, amit szintén figyelembe kell venni. A csecsemőtől elvárjuk azt, hogy azonnal felnőttként viselkedjen? Egy biztos, a tudás felelőséggel jár! Úgy gondolom egy felnőtt keresztény már nem is teszi ezeket a csecsemő meg most tanul megállni abban. Megfogja tanulni ő is, de időt adjunk nekik is ahogy mi kaptunk és kapunk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 14, 18:29:19
Azt gondolom ameddig valaki nem érti meg a megszentelődést és a megigazulást, addig nem igen érti az üdvösséget, csupán törvényeket, kárhoztatást, bűntudatot fog okozni magának és a csecsemőknek is. Az istenfélelem bennünk él és azért is képesek vagyunk korrigálni a hibáinkat. Ebben Isten vezet a Szellemén keresztül. Isten nélkül mégcsak felismerni sem vagyunk képesek a bűnt az életünkben csak a másikéban.Van szószólónk ha tévedünk és hibázunk. A bűszkeség mondja azt, hogy képes vagyok jó lenni és hibátlan és ezt és ezt elhagyni. Nem fog menni, csak görcsölni fog az illető és bizony nem beszélhet szabadságról ameddig a saját börtönében él. Isten szabadságra hívott el és arra, hogy növekedjünk az ismeretben. Bármennyire is furcsa, de ehhez idő kell.

Gondolj a latorra a kereszten. Ő bűnvallást tett? Elismerte, hogy ők a halálra valók, de Jézus nem. Ez bűnvallás volt? Nem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Július 14, 18:43:14
A lator példájánál ezt a mondatot nem szokták emlegetni:


Lk 23,41 És mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 14, 18:47:38
Igen, Magda. A lator elismerte, hogy halálra valók vagyunk az Úr nélkül, de vele az életre. Hála Neki, hogy kifizette az árat a világért. Ezzel ki él és ki nem, az más kérdés.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 14, 22:56:46
Kedves Mindenki!

Úgy látom, egyedül maradtam Máriával, vagy legalábbis, úgy vettem ki az utolsó hozzászóláson, hogy egy véleményen vagyunk.

Küldök egy mellékletet az Ezékiel 18-ra. Szerintem ez igenis testi halált jelent.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 14, 23:15:37
Kedves Bence!

Nem értek ismét egyet a szerzővel. Nem szandékos ellenállás ez, hanem én tényleg máshogy látom.
Másold be azokat a lapokat is, amik az Ez. 33-ról szólnak. (ha vállalta a szerző az elemzését)

Ugyan arról van szó, mint a 18. fejezetben. Lásd, hogy mit ír közvetlen előtte az ige!

Ez 33,11   
"Ezt mondd nekik: Életemre mondom - így szól az én Uram, az ÚR -, hogy nem kívánom a bûnös ember halálát, hanem azt, hogy a bûnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Miért halnátok meg, Izráel háza"

Megtérésről szól, ami egyértelműen üdvösségi utalás és nem csupán testi megmenekülés!

A következő igevers:

Ez 33,12   
"Te pedig, emberfia, mondd meg népednek: Az igazat nem menti meg igazsága, ha vétkessé válik; a bûnös sem bukik el bûne miatt, ha megtér bûnébõl. Az igaz sem maradhat életben, ha vétkessé válik."


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 14, 23:18:22
Továbbá.

Két királysága van Istennek?

Kedves Gábor! Abban az értelemben, amire talán te gondolsz arra azt kell mondjam természetesen nincs. Ezt hívja mindenki a "mennyországnak".

Van egy olyan királysága Istennek, ami itt lesz a Földön. Ez az ezer éves királyság. Ahol Krisztus fog uralkodni itt a Földön. Ez is egy királyság lesz.

Ahol a biblia mennyek országát/mennyek királyságát ír, ott ezt az ezer éves királyságot kell érteni. Én csak ezt mondtam.

Ha ezt megértette az ember, akkor válik csak világossá számára, hogy tényleg soha el nem veszhet.

De ezekhez a részekhez, következetesen kapcsolódnak ítéletek is. Ez azt jelenti, hogy nem mindenki fog bemenni ebbe a Krisztus által uralt Földi királyságba.

Itt egyáltalán nem az üdvösség elvesztéséről van szó.

Hiszen ha ezt hisszük, akkor semmissé nyilvánítjuk pl. a következő igéket:

János 10, 28:

"28 Örök életet adok nekik, úgy, hogy soha el nem vesznek, senki sem fogja kiragadni őket a kezemből."

Hogy lehetne igaz ez a mondat, ha azt mondjátok, hogy az örök életünket elveszíthetjük?

Róm 8, 38-39:

"38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem elkövetkezők, sem hatalmak
39 sem magasságban, sem mélységben lakók, sem semmi más teremtés sem képes elszakítani minket Isten szeretetétől, melyhez Urunkban, a Krisztus Jézusban jutottunk."

János 5, 24:

"24 Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy annak, aki hallja az én szómat és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, ítéletre nem megy, ellenkezőleg a halálból már átment az életre."

Halálból átment az életre. Wow! Ez már valami! Nem?

Ha valaki megszületik testileg, visszamehet-e az anyjának méhébe, hogy újra megszülethessen? Ez vonatkozik a szellemi újjászületésre is!

Halló ébresztő, kedves szellemi Nikodémusok!!!   :044:

Jól írtad Mária. Az üdvösségünk már itt a Földön eldől. Nyomorban élünk (szellemi értelemben elsősorban), mint koldusok, de odajön hozzánk az Úr Jézus és megkönyörül rajtunk, adni szeretne nekünk valamit. Ez az örök élet. Ha elfogadjuk a miénk lesz. Ha nem, akkor meg mit várunk? Biztosan elveszünk ebben az esetben.

Ki fog csak elkárhozni? Aki nem hisz Jézusban. Aki hisz, az nem fog.

Természetesen milyen hit? Egyedül Isten képes igazán megítélni, hogy valaki csak tényként fogadja el hogy Jézus a Krisztus, pl. mert le van írva a történelem könyvekben, vagy mert a misén ezt tanították neki. Vagy ez egy élő hit. Természetesen ez a hit, nem egy ténynek az objektív elfogadásáról szól, hanem a szívünkben is hinnünk kell.

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni: a Biblia vagy azt mondja, hogy semmiképpen el nem veszhetünk, vagy azt, hogy elveszhetünk. Kettő együtt nem mehet.



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 14, 23:27:11
Idézet
Ez 33,12   
"Te pedig, emberfia, mondd meg népednek: Az igazat nem menti meg igazsága, ha vétkessé válik; a bûnös sem bukik el bûne miatt, ha megtér bûnébõl. Az igaz sem maradhat életben, ha vétkessé válik."

Szerintem Ez 33,12 is testi halálról szól. A szerző csak az Ez 18-hoz írt értelmezést. Más Ez-hez nem.

Emlékszetek Anániás és Szafíra esetére? ApCsel 5,10:

"10 Erre tüstént a Péter lábához esett és kilehelte lelkét. Mikor az ifjak bementek, halva találták, kivitték és eltemették férje mellé."

Tehát Isten ítélkezik a saját népén is. Állítom, hogy Anániás és Szafira is meg fog menekülni a végén és be fog menni az új Jeruszálembe, de addig is míg ez be nem következik szenvedni fognak bűnükért. Ez az én álláspontom, de majd Isten ítélkezik, nem én...

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 14, 23:32:21
Bizony, hogy senki nem vehet ki minket Isten kezéből! De erre már írtam neked. Idősebb Zimányi József testvérünk is azt mondta erre, hogy
senki sem ragadhat ki, de magunkat kiragadhatjuk! Egyébként Jézus is mondta, hogy aki győz, azt nem törli ki a könyvből.
Erre írtad, hogy ez nem azt jelenti, hogy valakinek a neve kitöröltethetik. Pedig világos, hogy igen. Mert aki nem győz, annak kitöröltetik.
De hadd hozzak neked másik igét, ami talán világosabb lesz. Isten el akarta pusztítani Izráelt, de Mózes azt mondta erre Istennek, hogy ha elpusztítja őket, akkor törölje ki a nevét az Élet könyvéből. Mit mondott terre Isten Mózesnek? Ime:

2Móz 32,33
Az ÚR így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvembõl, aki vétkezett ellenem.

Ez igen világos és egyértelmű...

Hadd írjam le neked, amit az ige mond az 1000 éves királyságról. Vagyis, hogy kik kerülnek oda:

Jel 20,4   
És láttam trónokat: helyet foglaltak rajtuk, és ítélõ hatalmat kaptak azoknak a lelkei, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért; akik nem imádták a fenevadat, sem az õ képmását, és nem vették fel az õ bélyegét a homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 14, 23:33:16
Idézet
Ez 33,12   
"Te pedig, emberfia, mondd meg népednek: Az igazat nem menti meg igazsága, ha vétkessé válik; a bûnös sem bukik el bûne miatt, ha megtér bûnébõl. Az igaz sem maradhat életben, ha vétkessé válik."

Szerintem Ez 33,12 is testi halálról szól. A szerző csak az Ez 18-hoz írt értelmezést. Más Ez-hez nem.


Pedig nem!  :2funny:

 :071:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 15, 00:09:32
Ki az aki győz? Ki az aki veszít?

Ezt hogy lehetne definiálni?

Nem tudom, hogy ez jó magyarázat-e, de különbséget kell tennünk új és ószövetség között szerintem.

Pro és kontra.

Ki ennek hisz, ki annak. Én maradok annál, hogy semmiképpen sem veszhetek már el.

Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 15, 00:18:00
Kedves Bence!  :D

Oly egyértelmű, amit az ige ír a könyvben beírt nevek kitörléséről.
Ki az aki győz? Az ige megmondja, nem kell teória. Maga János írja, aki a Jelenések könyvét is írta:

1Jn 5,4
"Mert minden, ami Istentõl született, legyõzi a világot, és az a gyõzelem, amely legyõzte a világot, a mi hitünk."

Idézetet írta: Bence
Nem tudom, hogy ez jó magyarázat-e, de különbséget kell tennünk új és ószövetség között szerintem.
 

Igében ismét meg van a válasz:
2Tim 3,16
"A teljes Írás Istentõl ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre;"

Itt nem a törvények különbségéről van szó, hanem az Élet könyvéről, ami egyezik az Ószövetségben és az Újszövetségben is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 15, 06:47:07
Nem tudom kedves Bence. Lehet, hogy én nem értem a gondolatmenetedet.
Olyan mintha az eleveelrendelésről beszélnél...
"...senki nem ragadhatja ki őket a kezemből..." Persze, aki eldöntötte, hogy követi Jézust, vagy hisz benne, vagy nevezzük, ahogy tetszik. Azt is állítja a biblia, hogy, az ember lehet hétszer rosszab, ha elfordul a már megismert kegyelemtől. Ha valaki megismerte a kegyelmet, az Jézust ismerte meg, mégis képes elfordulni, tehát el tudja veszteni az örökéletét, hiszen az-az örök élet, hogy megismertük Őt nem?
Mondogathatom, hogy soha el nem veszek... persze, ha kitartok, de attól, hogy csupán mondogatom, attól még a képességem meg van arra, hogy elvesszek, hiszen elfordulhatok a kegyelemtől. Hidd el még Isten sem "kárhoztathat" a Menyországra, ha én nem akarok oda bejutni... Ez elég dilisen hangzik, de így talán érthetőbb.
Mellesleg az írás is aztmondja, hogy aki áll, az vigyázzon, hogy el ne essen. Minek kell vigyázni, ha úgyse kerülök a pokolba?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 15, 07:24:33
Hallottam én is olyan elméletet, hogy a "külső sötétség" olyan hely, ami Isten előtt van és az ember átéli a rossz döntéseinek a fájdalmát, és megérti, hogy miért rossz az amit tett, utána pedig Isten megengedi, hogy Isten királyságának a részese legyen.
Lehet, hogy ez igaz, de nem erre fogok alapozni, és nem arra, hogy kielemezzem: "vajon biztos nem veszthetem el az üdvösségemet?" Hiszen ez arra sarkallja az embert, hogy nem kell vigyázni. Ebben az esetben nem élnék méltóan Istenhez (hiszen úgyis bejutok...), másrészt, ha mégis tévednénk (ami előfordul az emberrel) az nagy koppanás lenne...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 15, 07:45:16
Békesség néktek!

Olvasom, meg olvasom, meg gondolkodom...
Azt látom, hogy az emberi szubjektivitást nem lehet kizárni innen és ez igy van rendjén. Emberek vagyunk. És amilyen messze van az ég a földtől, olyan messze vannak egymástól Isten és ember gondolatai. És mivel mindkét "tábornak" megvan a SAJÁT HITÉBŐL fakadó saját véleménye, nem gondolom, hogy ez a véleménykülönbség csak egy kicsit is elsimitható lenne.
Értem én: gondolkodjunk és mozgassuk meg az agyunkat. Mozgassuk. De mozgassuk meg azért a testünket is: menjünk oda egy szomjazóhoz és adjunk néki inni. Menjünk oda egy éhezőhöz és adjunk néki enni. Menjünk oda egy sebesülthöz és kötözzük be. Bár nem ettől lesz üdvösségünk, hanem HIT által, de aki ezeket megcselekszi, JÉZUSSAL cselekszi meg.
Én úgy gondolom, hogy hitem (azaz JÉZUSOM) megtagadásával igenis oda az üdvösségem, de ha újra megtérek megváltómhoz, akkor visszanyerhetem azt. De ez egy veszélyes játék. ÉLETVESZÉLYES. Mert az üdvösség elnyerésére addig van időnk, amíg élünk. És meddig élünk?? Még 50 évet? Még 5-öt? vagy 10 perc múlva meghalunk?? NEM JÁTÉK az üdvösség. Kegyelmi ajándék. És vissza is adhatom. Köszönöm Uram, már nincs rá szükségem. Csak nehogy késő legyen újra elkérni.
További jó érvelést és ellenérvelést kívánok tesókáimnak. (de azért jusson időtök másra is  :089:)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Július 15, 10:28:56
Igen nagyon jó dolgokat írsz Bálint, tényleg fontos a kézzelfogható cselekvő hit.

Itt a fórumon pedig az a kézzelfogható, ha felvállalom a másik kérdésének fontosságát, mert ha őt az foglalkoztatja, nem mondhatom neki a cselekvő hitem talaján, hogy ez ne foglalkoztassa.

Bence az Úr Jézus a Jelenések könyvében elemezés nélkül megmondja ki a győztes, nekünk ezt csak imádkozó szívvel kell olvasni "segíts Uram, hogy megértsem amit TE ebből most nekem meg akarsz mutatni"

Ennyi és már győztes vagyok, mert legyőztem magam, hogy az értelmi képességemmel akarom megérteni, - legalább is nálam, ezt jelenti az imádkozó szív.

Az a sötétségben szenvedő eltávozottak a katolikus vallás tisztitó tüzéből szivárgott be - gondolom.

Az pedig tapasztaltam, hogy nagy szenvedésekkel mennek el azok, akik vallásos hitükben hittek, és ez a szenvedés megadhatja nekik a lehetőséget, hogy ott és akkor megtérjenek - legnehezebb a vallásos hitből megtérni, nekem is legnehezebb egy hitbeli meggyőződésből megtérni.
Ezért nem jó hitbeli meggyőződést megtartani egy napnál tovább, mert gyökeret ereszt, és vadhajtásokat növeszt.

EGY HITBELI MEGGYŐZŐDÉST TARTOK MEG -->> Ő ELVEZET MINDEN IGAZSÁGRA, de csak akkor, ha nekem nincs meggyőződésem.


Elköltözés után nincs lehetőség megtérésre, mert az HITBŐL lehet, és amit tud az ember abban már nem kell hinni, mert benne van.

A HIT ÚTJA ismeretlenben járva HINNI az ÖRÖKKÉ LÉTEZŐBEN.

Ismert úton rutinból, szokásból megyünk, nekünk minden pillanatunk ismeretlen, minden utunk új út ezért keskeny, csak ketten férünk el rajta.

HITBEN JÁRUNK NEM LÁTÁSBAN.


 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 15, 12:31:45
Anti idézett Igéje: 2Móz 32,33 Az Úr így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem.

Mi ez a vétek? Mivel lehet Isten ellen vétkezni? Csak egy ok van rá, amiért kitörli a nevet az könyvéből. Az Ószövben: Akik nem hittek a Messiás eljövetelében? Akkor mi van azokkal, akik pogányok voltak és nem zsidók? Nos? Ti erre mit válaszoltok? Talán akkor meg lesz a kérdésre a válasz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 15, 12:39:22
Szerintem:
azok vétkeznek, akik Isten ellen lázadnak. Legyen az zsidó vagy pogány. Az Istent nem ismerő pogány is megítéltetik.
De mi van azokkal, akik nem ismerik Istent? Erre a válasz az, hogy Isten a szivek és vesék vizsgálója.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 15, 13:01:59
Jó és fontos amit írtál Anti. Isten elleni lázadás mi? A cselekedeti vagy szellemi?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 15, 16:34:59
Ha valaki Isten ellen lázad, akkor az egy lelkében történő ellenállás. Ez a döntő, és ezt követik a cselekedetek.
A lázadás mindig a belső emberben kezdődik, és ez után nyilvánul meg cselekedetekben.

Tehát nem lehet ketté választani, úgy gondolom.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 15, 17:13:17
Nem vagyok héber és görög nyelvész, de tudom, hogy a vétek bizonyos fordítása a "célt téveszt" kifejezés. Ez elég sokmindent takar...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 15, 18:49:08
Ki az, aki nem vétkezik? Van csak egy ember is?

Antee! Igen, valóban előbb megfogan a szívben a lázadás és csak azután nyílvánul meg tettekben. Jézus a paráznasággal nagyon jól szemlélteti azt. Nem csak az a parázna aki már megtette, hanem az is aki a gondolatában már megtette.
-Mi ez az ellenállás, mire gondolsz?

-Mivel lázadunk Isten ellen? Erre nem kaptam még választ.  ;) Nézzétek el, ha én nem értettem meg esetleg. Köszi.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 15, 20:55:02
Róm, 12, 29:

"29hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok."

Ez nem hinném, hogy egy vallásos meggyőződés lenne, vagy az eleve elrendeltetés, netán tisztító tűz vagy más egyéb...

Szerintem, ha nem tudom visszavonni, akkor nem tudom visszavonni. Ez az örök élet. Már bele léptünk.

Én még soha nem hallottam egy olyan valóban megtért keresztényről sem, aki azt mondta volna: "nekem már nincs szükségem az örök életre, inkább a pokolba mennék. Nem kell Jézus sem már nekem, nem hiszek már többé benne." Meg vagyok győződve, hogy aki már egyszer hitre Jutott Jézusban, az már nem tud nem hinni Jézusban. És aki hisz, annak örök élete van. Nem lesz vagy volt, hanem már van.

Tehát az örök életem biztonságát sem úgy kell érteni, hogy Isten csakazértis a "mennybe kárhoztat" minket, még akkor is ha nem akarom. Szerintem olyan nem is létezhet, hogy egy keresztény ezt ne akarja.

Bence

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 15, 21:37:13
Én azt hallottam egy lelkésztől, hogy aki lehagyja a gyülekezetét, az elveszti az üdvösségét, mert nem kap táplálékot és elsorvad. Azt mondtam neki, hogy nem a gyülekezet üdvözít, és nem is a cselekedetünk, hanem az én döntésem Jézus mellett. Azt válaszolta, ha megszületik egy csecsemő és nem kap enni, akkor azzal  mi lesz? Mondtam neki, hogy az meghal, de Isten nem ember, hogy ne táplálná az Ővéit és nem is hagyja magára azokat akik elmennek a gyüliből. Isten féltőn szerető és gondviselő. Ti mit gondoltok erről?

Ismerek olyan pásztort, aki nem tagadta meg Istent, de nem is táplálkozik gyüliben. Vele mi lesz?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 15, 21:40:52
Én is hallottam már ezt a verziót, miszerint, aki nem jár gyülekezetbe az nem fog üdvözülni, hiszen "visszatért a világba".

Mondanom sem kell ez az emberke is hiszi, hogy elkárhozhat egy keresztény...

Én nem hiszem. Ez az evangélium. De bocsásson meg mindenki nekem ezért a hitemért!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 15, 21:43:52
Aki hisz, annak örök élete van.

János 3,36:

"36 Aki a Fiúban hisz, annak örök élete van, "

Ez mindenkire érvényes. Természetesen nem attól üdvözül az ember, hogy jár-e gyülekezetbe vagy sem. Bemerítkezett-e vagy sem. Bár mindkettő fontos a maga nemében.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Július 15, 22:02:25
Én azt hallottam egy lelkésztől, hogy aki lehagyja a gyülekezetét, az elveszti az üdvösségét, mert nem kap táplálékot és elsorvad. Azt mondtam neki, hogy nem a gyülekezet üdvözít, és nem is a cselekedetünk, hanem az én döntésem Jézus mellett. Azt válaszolta, ha megszületik egy csecsemő és nem kap enni, akkor azzal  mi lesz? Mondtam neki, hogy az meghal, de Isten nem ember, hogy ne táplálná az Ővéit és nem is hagyja magára azokat akik elmennek a gyüliből. Isten féltőn szerető és gondviselő. Ti mit gondoltok erről?

Ismerek olyan pásztort, aki nem tagadta meg Istent, de nem is táplálkozik gyüliben. Vele mi lesz?

Igen, én ebben friss vagyok, bár én 3 hónapja Gyüliben nem voltam, és most vasárnap elmenetem, nagyon fúra volt, és nem találtam a helyem, na de én nem értük mentem, hanem, Jézushoz, de ehhez kelletek ők is, hogy felbátorítsanak, bár nagyon kényelmetlenül éreztem magam,...---- kell magyarázkodnom, hól voltam eddig??? --- Nem
A gyüli vezetőm azt mondata_ Isten hozott.

Engem Isten nem hagyott el, bár én direkt bebeszéltem magamnak, nincs itt nem segít rjatm, csináltam a szennyes dolgaimat továbbra is, amvvel egyre távolabb kerültem, egyre többszőr lettem ideges, főleg sértödékeny, sokat hazudtam, ami a bűn velejárója. És ISTEN ekkor is szeret. Egyszerűen aki megismerte Jézust soha nem tudja kitakarítani a szívéből előbb vagy utóbb elkezdi kerseni, no most én mindig úgy mentem a testvérekhez, hogy vittem nekik valamit, de ők tudták, hogy nem azért megyek, hogy adjak valamit hanem egyszerűen vágytam vissza, vágytam, hogy beszélgessünk, no de ezt én csak színleltem, közben ezzel csak magamnak hazudtam. Az immátkozásról pedig csak annyit, hogy én mondtam nekik ne tegyék, féltem, mert tudtam, hogy hatalma van, hissz az én életemben is megtapasztaltam, na de ők annál jobban és az ima táplált engem, vagyis azt a kis fényt ami ott legbelül pislálkolt, amit 3 hónapja hanyagoltam.
Isten Szeret engem, csak én nem tudom felfogni és megérteni, de remélem egyszer rájövök miért. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 15, 22:09:07
Idézet
Egyszerűen aki megismerte Jézust soha nem tudja kitakarítani a szívéből előbb vagy utóbb elkezdi kerseni

Ez pontosan így van! Erről próbálok én itt már régóta beszélni, de te a mi "teoretikus" magyarázatainkat milyen egyszerűen megfogalmaztad...

Amilyen Isten, olyan a szeretete is, végtelen. Isten maga a szeretet.

Az jó kérdés, hogy miért szeret minket, talán azért, amiért mi is tudjuk szeretni a gyermekeinket. Vagy azt, amit alkottunk. Isten az embert szereti, a bűneit viszont gyűlöli.

Ez érdekes dolog, nem árt belegondolni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Július 15, 22:26:03
 ;)  Te Bence erre még nem jöttél rá ? ezt nem revansnak szánatam :2smitten:
Én csak most tapasztaltam meg, tudod, vannak olyanok akik megismerik Jézust bemerítkeznek és aztán a kárhozatba jutnak, azért mert elhagyják az Urat és aztán olyan életet élnek amit eddig soha, mert ki fog derülni a szenetciakor ki is ismeri valójában Jézust, de nem ez itt a kérdés hanem, hogy Jézus meg ismere, hoppáré....
És, hogy vágyik e a tiszta életre, szereti e Jézust, mert aki megismerte a szépségét és jóságát az nehezen feledi, erre valók az emlékek, mikor a lelkipásztor beszélgetett velem, igan furcsa dolgott kérdezett, miben változtál 2004-óta sok mindenben válaszoltam, kinek köszönheted?
nem válaszoltam, mert tudtam akkor, hogy csak is Istennek, csak az agygban vannak még hsgatni vallók, engem nagyon szeret Jézus és tikteket is, akkár mit is tettem és teszünk egymással. Ő nem vállal közösséget a bűnnel, amúgy a próbákat is azért adja, hogy az Éltetre az Örökéletre neveljen és ha elbuksz, kérdem én ha sasuliban elbuksz, csak úgymehetsz tovább ha potvizsgázzol, de előbb utobb meglesz, nem.
DE :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 15, 22:42:59
Idézet
tudod, vannak olyanok akik megismerik Jézust bemerítkeznek és aztán a kárhozatba jutnak, azért mert elhagyják az Urat és aztán olyan életet élnek amit eddig soha

Nem hiszek abban, hogy egy keresztény elkárhozhat valaha is. Még ha a többiek nem is értenek velem egyet. Sok vitám volt már ezzel kapcsolatban emberekkel...

Igen a biblia írja, hogy a hívő ember 7-szer is gonoszabb lehet, ha belebonyolódik a bűneibe. Vagy pl. azt is, hogy sokkal gonoszabb is lehet, mint azelőtt volt.

2 Péter 2, 20-22:

"20 Ha tudniillik azután, hogy Urunknak és Megmentőnknek, a Krisztus Jézusnak megismerése által a világ fertőzéseitől elmenekültek, de újra beléjük bonyolódnak, azokkal szemben gyengéknek bizonyulnak, akkor utolsó sorsuk rosszabb lesz az elsőnél.
21 Jobb volna nekik, ha az igazságosság útját meg nem ismerték volna, minthogy azután, hogy megismerték, visszaforduljanak a nekik átadott szent parancsolattól.
22 Az történt velük, amit az igaz példaszó mond: „Eb visszatér saját okádására”, és „megmosott disznó a sárban hempergéshez"

Szerintem itt a "jobb volna nekik" a mostani, jelenlegi állapotukra vonatkozik. Tehát mit is mond ez az ige? Azt, hogy ha egy keresztény fog belebonyolódni a bűneibe, akkor sokkal gonoszabb állapotba juthat, mintha hitetlen lenne ugyanezekkel a bűnökkel.

A keresztény embernek mélyebben a tudatában van, hogy amit tesz az bűn-e vagy sem. Ilyen módon lelkiismerete is sokkal jobban el fogja ítélni, ha rosszat tesz.

Nektek nem volt még ilyen? Hogy olyat tettetek, amit az előtt még csak bűnnek sem gondoltatok, de keresztényként ugyanazért a bűnért mintha sokkal gonoszabbakká váltatok volna. Lelkiismeretünk ítél el ilyenkor.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 15, 22:50:37
Ki az, aki nem vétkezik? Van csak egy ember is?

Antee! Igen, valóban előbb megfogan a szívben a lázadás és csak azután nyílvánul meg tettekben. Jézus a paráznasággal nagyon jól szemlélteti azt. Nem csak az a parázna aki már megtette, hanem az is aki a gondolatában már megtette.
-Mi ez az ellenállás, mire gondolsz?

-Mivel lázadunk Isten ellen? Erre nem kaptam még választ.  ;) Nézzétek el, ha én nem értettem meg esetleg. Köszi.

Szép estét mindenkinek!  :D

Mária. A lázadást úgy értem, mint magát a fogalmat. Nem egy lázadás fajtáját, hanem "A lázadást".
Tudatosan elfordulni Istentől. Általában ezt jellemzi az eddigi építés helyetti rombolás.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Július 15, 22:51:31
No most én nem erre golndoltam, hanem aki 2-színű, aki megjátsza, érted :D
Mert vanna ilyenek, akik bemennek a templomba és aztán káromkodnak, sőt láttam olyan fiatalt aki csak azért merítekezet be, hogy megnyerje magának a lányt akit szeret, de ő soha nem szerete Jézust.
Én erre értem. ne de mindenki máshogy látja, én nem törtem botot a fajük fölött ezt most mondom, inkább imátkozz értük, hogy nehozzon szégyent Isten Egyházára és országára. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 Július 15, 22:58:03
huh :( ˇˇ"A lázadást".
Tudatosan elfordulni Istentől. Általában ezt jellemzi az eddigi építés helyetti rombolás.ˇˇ
 Hát igen, remélem ISTEN MEGBOCSÁJT, ÉN NEM JÁTszania AKKAROK  vele, de nem is ez a célom, van egy problémám, amit nem könnyű itt leírni, és ő elfogad így is, de azt mondja ebből feltétlen meg kell térnem, Ő szerető Isten. Igen ronboltam itt is, de ezt te megakadályoztad, ami józan döntés, nem volt rá okom, csak a hergelés, nnnaaa. ez vagyok én----
 :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 15, 23:06:10
Róm, 12, 29:

"29hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok."

Ez nem hinném, hogy egy vallásos meggyőződés lenne, vagy az eleve elrendeltetés, netán tisztító tűz vagy más egyéb...

Szerintem, ha nem tudom visszavonni, akkor nem tudom visszavonni. Ez az örök élet. Már bele léptünk.


Kedves Bence.

A fenti igét elírtad, az nem a 12. fejezet, hanem a 11. Furcsáltam is, hogy csak 21 vers van a fejezetben.  :D

Olvasd el az egész fejezetet, ahonnan az igét kimásoltad. A zsidó népről szól az egész.
Arról szól, hogy a zsidó nép az Isten kiválasztott népe, akik most félre tétettek a pogányok miatt, de ismét magához fogja venni őket Isten.
Erre írja Pál, hogy Isten elhívása visszavonhatatlanok. Mivel Isten kijelentette rengeteg helyen, hogy a zsidó nép az Ő népe.
Nem vetette el őket végleg, hanem csak egy ideig, míg a pogányok teljes számban be nem jutnak. Ezek után ismét magához veszi a népét.
Ennek az ideje a nagy nyomorúságban lesz.

Idézetet írta: Bence
Én még soha nem hallottam egy olyan valóban megtért keresztényről sem, aki azt mondta volna: "nekem már nincs szükségem az örök életre, inkább a pokolba mennék. Nem kell Jézus sem már nekem, nem hiszek már többé benne." Meg vagyok győződve, hogy aki már egyszer hitre Jutott Jézusban, az már nem tud nem hinni Jézusban. És aki hisz, annak örök élete van. Nem lesz vagy volt, hanem már van.

Tehát az örök életem biztonságát sem úgy kell érteni, hogy Isten csakazértis a "mennybe kárhoztat" minket, még akkor is ha nem akarom. Szerintem olyan nem is létezhet, hogy egy keresztény ezt ne akarja.

Szerintem csak azért nem tudod elképzelni, mert biztos vagy az üdvösségedben. Ugyanúgy biztos vagy benne, ahogyan én.
De miért vagyunk biztosak benne? Azért, mert mi szeretjük, imádjuk Jézust és érte élünk szívünkből.
Nem csupán "hátba veregettük" Jézust, hogy oké, elfogadlak téged és a kegyelmedet.

Egy testvértől a fórumon már hallottam azokat a szavakat, amiket írtál. Vagyis, hogy nem érdekli, a pokolban legalább meleg lesz.
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem a poklot választják Jézus helyett, hanem "csak" nem akarnak többé vele járni.
Ennek az oka az, hogy meggyűlölik, csalódnak Jézusban.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 15, 23:13:05
Aki hisz, annak örök élete van.

János 3,36:

"36 Aki a Fiúban hisz, annak örök élete van, "

Ez mindenkire érvényes. Természetesen nem attól üdvözül az ember, hogy jár-e gyülekezetbe vagy sem. Bemerítkezett-e vagy sem. Bár mindkettő fontos a maga nemében.

Nos, elérkeztünk ehhez az igéhez is!  :D

Hadd írjak neked erre egy másik igét:

Jn 11,25
"Jézus ekkor ezt mondta neki: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;"

A fordításban az "él" szó szerepel jelen időben. Valójában pedig jövő idő van a görögben. Nem is értem, miért fordították így...valószínüleg elszúrták.
Tehát így szól az ige:

"Jézus ekkor ezt mondta neki: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, élni fog;"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 15, 23:17:06
Bence!

Örülnék, ha választ adnál az Élet könyvvel kapcsolatosan. Mert egyértelmű tehát, hogy onnan kitörölhet Isten neveket.  :089:
Továbbá örülnék annak is, hogy ha a Jelenések könyvéből kimásolt igére is írnál. Az 1000 éves királyságban uralkodókra.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 15, 23:19:27
Tényleg elírtam. Róm 11,29.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 15, 23:34:57
Szia Antee!

Teljesen jogos ez a fajta elvárásod. Ha tudok válaszolni rájuk, fogok.. Azt hiszem ezen el kell mélyülnöm egy kicsit...

Addig is hoznék egy cikket az öngyilkossággal kapcsolatban:

http://www.christiananswers.net/hungarian/q-dml/suicide-and-heaven.html
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 15, 23:48:49
Tudjátok én azt mondom, hogy találni fogunk ellen Igéket és tudunk cáfolni. Az, aki hiszi az örök életet és kitörölhetetlen a kegyelem, - mert nem azt kapjuk amit megérdemelnénk, van aki abban hisz, hogy a tettei befolyásolják az örök életét. Én egyértelműen azt mondom, hogy ebben egyikünk sem lehet 100 % biztos. Éljünk úgy, hogy növekedjünk az ismeretben és ne jussunk el oda, hogy kitöröltessék a nevünk, ha kitörölhető. Egy biztos ismét, hogy a cselekedettel senki nem képes ezt nagy kegyelmet megtartani, mert egyikünk se képes arra. Még csak méltók sem vagyunk rá. Én senkit nem győzködök, csak hiszek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 16, 07:30:19
Drága Zotya! Amikor idáig eljut valaki, hogy felismeri, hogy elrontotta, az már jó úton halad. Ha be is vallja, hogyan rontotta el, "romboltam" az alázatos szív. Ez vagy te. Lehet, hogy nem sikerül mindig, de ne aggódj, másnak sem.

Ne higgye senki, hogy Isten a Mennyországban szomorkodik egész nap ami tévedéseinken. Nem is lesz attól depis. Eljön az idő, amikor segít rendbetenni. Isten tudja, a gyerekei elrontják! Ő bölcs és hatalmas, nem pedig megsértődik és lesúlytó haragú Isten. Neveli a gyerekeit és nagyon jól tudja miben adhat szabad kezet és miben nem. Jól tudja, hogy miben vagyunk még formálás alatt. Tudja, hogy dacosak, makacsok vagyunk, telve hibákkal, amit kiakar küszöbölni szeretettel. Van aki azt hiszi, Isten egy házsártos, morgolódó, bölcstelen döntésekkel van tele, aki mégcsak nem is hosszan tűr, -de tőlünk elvárja- az téved. Isten tudja mire vagyunk képesek nélküle és melyen döntésekre vagyunk képesek magunktól. Nem tudok és nem tudsz meglepestést okozni neki. Hálás is vagyok érte!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 16, 09:49:53
Spurgeon Isten ígéreteinek tárháza

Soha el nem szakadni Istentől
"És aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?"Jn 11,26
Igen Uram, hisszük, hogy nem lesz részünk az örök halálban. Lelkünk ugyan elszakad majd a hústestünktől, ez egyfajta halál lesz. Istentől azonban soha nem szakadunk el, mert ez az igazi halál lenne, a bűn büntetése a legrettenetesebb büntetés. Mi hisszük ezt, és biztosak vagyunk ebben, mert ugyan mi "választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban?" (Róm 8,39). Krisztus testének tagjai vagyunk; elveszíthetné Krisztus az Ő testének tagjait? Krisztus jegyesei vagyunk; felbontaná velünk a jegyességet az Úr? Ez lehetetlen. Bennünk van az Élet, amely nem szakítható el Istentől. A Szent Szellem lakozik bennünk, hogyan is halhatnánk meg? Maga Krisztus az életünk, nem halhatunk meg, hiszen Ő nem halhat meg még egyszer. Benne is meghaltunk a bűnnek, a halálbüntetés pedig nem hajtható végre kétszer! Most már élünk, és örökké élni fogunk. A megigazulás jutalma az örök élet, mi, akik megigazultunk Isten előtt, számíthatunk erre a legfőbb jutalomra.

Élünk már és hiszünk. Biztosak vagyunk abban, hogy örök élet és örvendezés vár ránk. Ezért teljes bátorsággal haladunk előre életutunkon, míg majd örökké együtt lehetünk Krisztussal, akiben hiszünk.

Úgy gondolom Spurgeon eléggé érthetően megfogalmazta amiben én magam is hiszek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 16, 10:43:46
Mária! Ez mind mind igaz!  :D

De miről is szól ez? Arról, akik hisznek. Ők biztos kezekben vannak, reményteljes jövővel. És senki sincs, aki kiragadná őket Isten kezéből.
Nincs senki és semmi, mert örök életük van azoknak, akik hisznek (bárcsak megmaradna mindenki a hitében).

Nem vettétek még észre, hogy azokról van szó, akik hisznek? Mit jelent itt a hit? Akik megmaradnak Jézusban!
És mi lesz azokkal, akik elfodulnak Istentől? Akik a "hit dolgában hajótörést szenvedtek"? (1Tim 1,19)
Pál világosan ír azokról, akik nem tartották meg a hitet és a jó lelkiismeretet.

A Bibliában van példa (az életben még több), hogy hívők elfordultak Istentől!
Írja oly egyértelműen, hogy vannak, akik a Szentléleknek a részesei lettek és mégis elfordultak.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 16, 11:36:12
Antee: Írja oly egyértelműen, hogy vannak, akik a Szentléleknek a részesei lettek és mégis elfordultak.

Sajnálatos módon vannak még körülöttem is ilyenek. Én teljesen értem Spurgeon miről ír.  :01: :06:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 16, 11:48:44
Huha, nem értem, hogy érted a körülötted levőket.  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 16, 11:56:30
Tegyük fel, hogy én besokalok, egyszerűen csalódok Istenben.
Elegem lett a nehézségekből és az engem ért fájdalmakból.

Megkérdőjelezem igazságosságát és szeretetét. Meggyűlölöm, mert szerintem benne hagyott egy mély problémába.
Tudatosan elfordulok tőle, bár jól tudom, hogy Ő létezik és hogy a leghatalmasabb a mindenségben.

Az összes létező szolgálatomat feladom, összerombolom és semmit sem hagyok a keresztyén életem addigi teljességéből.
Elkezdek kocsmákba járni, ahol nap mint nap részegségbe döntöm magam, majd a drogokhoz nyúlok.
Jól tudom a fejembe, hogy hova fogok kerülni halálom után, mivel Ismertem előtte Istent.
Szívemben azonban megtagadom és a Szentlelkét káromlom.

Majd egy mély pontomban felakasztom magam.

Hova jutok?

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 16, 14:16:19
A körülöttem lévőkre nem a családomra gondoltam és nem a gyülinkre. Ismerek volt pásztort, aki elvégezte a pornóiskolát. Oklevelet kapott, a felesége elvált tőle.... Isten megengedte neki, de megtérhet az utolsó szőlőmunkásként. Ismerek olyan volt pásztort is, aki ma megkeseredett szívvel azt állítja, hogy Pál szellemi gyilkos volt. Ismerek olyant, aki azt mondta, sohatöbbé nem akar semmilyen gyülibe járni, ismerek olyant, aki a mai napig pásztoról, de parázna kapcsolatban van.... és így tovább. Mi lesz ezekkel? Ezt se ti, se én nem tudom. Isten viszont igen. Nem vagyok a Bíró és felhatalmazott sem.

"A Tegyük fel"-re nem tudok egyértelműen sehogyan se válaszolni, mindössze hiszem, hogy soha nem kerülsz ebbe az állapotba.  ;) Az elkeseredett ember szívét ismeri Jézus. Érte is meghalt. Nem tudhatjuk mi van a szívében ennek a "Tegyük fel" embernek. Lehet, hogy csupán a sátán leuralása alatt van. Az ítélet az Úré. Ez amit leírtál csupán a látható dolog, de mi van belül? Én Istent nagykegyelműnek ismerem, Aki nem hagyja az Övéit a pokolba menni. Vaószínű van olyan is, amikor Isten úgy ítéli meg, hogy tudatos amit tesz. A Szellem káromlása Jézus szándékos megtagadása. Ha megízlelte az Igében felsorolt ajándékokat, akkor is Isten legyen a Bíró és ne ember. Bocsi, ha nem erre számítottál tőlem. Én valóban így éretem ahogy leírtam. Az én hitem szerint, aki valóban őszintén megtért, az keresi Istent ha lenyugodott. Ha viszont nem tud, akkor Isten küld mellé gyámolokat. Nem hagyja el a gyermekét és nem dobja ki csak mert mi ezt láttuk. Haza is szólíthatja Isten bármikor ha úgy ítélni meg, hogy veszélyben van a gyermeke. Én nem hiszek abban, hogy kiteszi annak, hogy a 'Tegyük fölig eljusson". Ha mégis, akkor annak van oka.

Tudsz konkrét példát az ismerőseid közül, vagy csak példaként hoztad elő? Én nem tudok ilyen brutális elfordulást senki részéről. Ti igen?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 16, 14:27:00
Nem, nem volt példa. Csupán egy lehetőséget írtam le, amit bármelyik ember megtehet.
Én természetesen sosem fogom ezeket megtenni, mert már kipróbált az Úr.
Ez nem azt jelenti, hogy nem fog többé kipróbálni, de a szívemben élő szeretet van Isten iránt.

De arról tudok, hogy vannak emberek, akik éppen csak élnek Istenért. Nem a cselekedeteket értem ez alatt, hanem a szellemi életüket.
Annyit tudnak és értenek, hogy elfogadni a kegyelmet. Azonban nem keresik Istent.
El tudnak fordulni az ehhez hasonló emberek Istentől. A "tegyük fel" hozzászólásomban, ne a cselekedeteket nézd csupán, hanem amit írtam:
Meggyűlölni és tudatosan elfordulni Istentől, valamint a Szentlelkét káromolni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 16, 14:33:20
1 Sám. 16,7 Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.

Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.

Te is tudod, hogy vannak akik csecsemőszinten mennek be a mennyek országába. Nem éhezik Isten Igéjét, de attól még bemennek. Jézus az Út az Igazság és az Élet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 16, 14:49:04
Anti: "Jézus ekkor ezt mondta neki: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, élni fog;"

Nézd meg, hogy a meghal is jövő időben van és nem jelenben. Azt írja, "ha meghal" ha majd valamikor meghal, akkor majd élni fog. Talán ezért fordították jelenben, mert ez már megtörtént. Mivel akkor még nem lehetett meghalni úgy, hogy örökké éljen, mert Jézus még itt volt a földön és nem volt még meg a megváltás. Remélem érthető voltam.  :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 16, 15:05:31
Mos' mi va?  :2funny:

Ha jól tudom, a teológián tanítják ezt a verset helyes idő formában.  :089:
Majd ha én is járni fogok, akkor jelezni fogom.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 16, 15:07:09
1 Sám. 16,7 Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.

Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.

Te is tudod, hogy vannak akik csecsemőszinten mennek be a mennyek országába. Nem éhezik Isten Igéjét, de attól még bemennek. Jézus az Út az Igazság és az Élet.

Persze hogy vannak, nem is úgy értettem. Hanem, hogy elhagyják egyesek az Urat.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 16, 15:07:29
1, :fetreng: Ok

2, Ne hagyják el Istent és kész! Imádkozzunk értük.  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 16, 15:09:36
Ámen!  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 16, 15:11:07
Ezt akkor most jól megbeszéltük, vagy mégsem?  :2knuppel:  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dani - 2008 Július 16, 15:12:22
Valaki meg tudná mondani nekem,hogy merre m,üködik pornoiskola?Láttam Mária beirását,nem gondoltam volna h van ilyen.Valaki bövebben?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 16, 15:15:58
Dani! Csak nem te is érdeklődsz?  :fetreng: Komolyra fordítva. Igen a Kovinál és kamerák tüzében egy hölgy netán kettő, három jenelétében a kameramanokkal egyetemben és a vizsgáztatók jelenlétében kell elvégezni a mocskos feladatot. Ha megfelelt, akkor oklevelet és egy művésznevet kap. Pl Maja  Gold
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 16, 15:19:16
Aki pornó iskola címet másol be, azt törölni fogom!  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 16, 15:22:36
Ez nem a reklám helye.  :D Azt törlöd aki másol, vagy a suli címét?  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 16, 15:41:20
Mind a kettőt!  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 16, 15:47:40
Hééééé!  :009: Ne merészeljen senki rólam olyant feltételezni, hogy tudok címet!  :2funny: csupán ez tájékozottságomra utalt.  :zaszlo:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 16, 23:11:48
Idézet
Tegyük fel, hogy én besokalok, egyszerűen csalódok Istenben.
Elegem lett a nehézségekből és az engem ért fájdalmakból.

Megkérdőjelezem igazságosságát és szeretetét. Meggyűlölöm, mert szerintem benne hagyott egy mély problémába.
Tudatosan elfordulok tőle, bár jól tudom, hogy Ő létezik és hogy a leghatalmasabb a mindenségben.

Az összes létező szolgálatomat feladom, összerombolom és semmit sem hagyok a keresztyén életem addigi teljességéből.
Elkezdek kocsmákba járni, ahol nap mint nap részegségbe döntöm magam, majd a drogokhoz nyúlok.
Jól tudom a fejembe, hogy hova fogok kerülni halálom után, mivel Ismertem előtte Istent.
Szívemben azonban megtagadom és a Szentlelkét káromlom.

Majd egy mély pontomban felakasztom magam.

Hova jutok?

(jó az új képed Antee, bár ha a borosta lemenne az arcodról, akkor lehet dobna rajtad 3 évet is...  :01:)

Békesség Nektek!

Amit fennt írtál az egy nagyon jó példa. Ha életedet lecserélnéd egy ilyenre, bár ehhez tényleg elég messzire el kellene menned Istentől, akkor Isten mit tegyen, ha ilyen állapotban mész hozzá? Ha nem térsz meg belőle és ilyen bűnökben maradsz? Tudjuk, hogy Isten országában nem lehet semmi szentségtelen. Ezért a bűneinktől az Úrnak meg kell tisztítania minket. Ez a megszentelődésünk folyamatának része.

(Szentszellem káromlása szerintem is az Úr Jézus tudatos megtagadása, és nem egy konkrét kimondott szópár vagy kifejezés...)

Hova jutsz?

Először is tűzbe! Ott szenvedni fogsz! Amíg meg nem tisztulsz a bűneidtől! Figyelem előre szólok nem a purgatóriumról vagy a tisztító tűzről beszélek. Nehogy azt higgyük, hogy a keresztények szabadon és felelőtlenül vétkezhetnek csak azért, mert soha el nem kárhozhatnak. És azt se, hogy Isten nem fog ítélkezni és fegyelmezni a saját háza népén. Ez családon belüli ügy. Nem megtartatás és elkárhozás kérdése.

Ilyenről még nem hallottam, hogy valaki pornófilmes legyen lelkész létére. Elég durva minden esetre. De ha belegondolok a keresztény életembe én magam is tettem "durva" dolgokat, amire egyáltalán nem vagyok büszke, de hiszem, hogy ezekért Isten megbocsátott nekem. 

Viszont ilyet hallottam (ezt a Biblia írja):

1 Kor 5, 1-5:

"1 Általánosságban is lehet köztetek paráznaságról hallani, de olyan paráznaság is előfordul, amilyen még a nemzetek között sem hallható: hogy valaki atyja feleségét bírja.
2 Ti pedig felfuvalkodtatok, ahelyett hogy inkább gyászolnátok, hogy közületek kikerüljön az, aki ezt a tettet elkövette.
3 Én ugyan, ki testben távol, de szellemben jelen vagyok, mint jelenlévő már ítéltem, hogy azt, aki ezt elkövette,
4 míg ti az Úrnak, Jézusnak nevében az én szellememmel összejöttök, a mi Urunknak, Jézusnak hatalmával
5 átadjuk az ilyent a sátánnak a hús romlására, hogy a szellem az Úrnak napján megmentessék."

Azért ez sem semmi! Ez már elég nagy "züllés" nemde Anti?! Valaki az apja feleségével hál?! Ez már elég mélyen van, nem? Mondhatjuk azt is, hogy hajótörést szenvedett, vagy azt is, hogy tudatosan elfordult Istentől. És mégis: "az Úrnak napján megmentessék". Na akkor erre kössünk csomót!  :05:

Látni kell azt, hogy aki keresztény, de bűneiben marad, sajnos vannak ilyenek (nem kevesen), azok ítéletben fognak részesülni.

Látni kell, hogy Isten korszakokat különít meg a Bibliában. A jelenlegi kort nevezhetjük a kegyelem korszakának, de hívhatjuk az evangélium vagy a gyülekezet korának is. Az eljövendő kor a királyság kora vagy az ezeréves kor (mennyek országa/királysága), mivel csak ezer évig fog tartani (Jel 20,6). Ezt követően van még egy kor, mely időtlen és örökkévaló. Ez az új ég és új föld kora.

Az ezeréves kor egy olyan kor, melyet Isten a hűségesek jutalmául és a bűnösök büntetésére készített el (keresztényekről beszélek).

Nem tudom a részleteket, mivel nem látunk itt mindent pontosan a Földön, de az biztos (szerintem), hogy Isten az ítéletét a maga házán az ezer éves királyság alatt tartja meg. Ekkor a bűnös keresztények megítéltetnek és tűzbe vettetnek. Egy időre, nem örökké. Mivel megváltásukat nem veszítik el.
 
Máté 18 ad nekünk választ.  Érdemes a teljes fejezetet elolvasni. Az egész fejezet a keresztényeknek szól. Isten háza népének. A mennyek királyságáról (ezeréves királyság) szól ez a tanítás.

"8 Ha kezed vagy lábad ejt tőrbe, vágd le és vesd el magadtól, jobb neked, hogy bénán vagy sántán menj be az életre, minthogy két kézzel vagy két lábbal vessenek az örök tűzre.
9 S ha szemed visz kelepcébe, vájd ki, vesd el magadtól, jobb, ha egy szemmel mégy be az életre, minthogy két szemmel vessenek a tüzes gyehennára."

Az Úr megmutatja nekünk, hogy ha a keresztények eltűrik a bűnt, akkor vagy mindkét kezükkel és lábukkal együtt az örök tűzre vettetnek, vagy pedig csonkán, egy kézzel vagy egy lábbal mennek be az életre. Ebből világos, hogy vannak, akik vétkeikkel és bűnös vágyaikkal még ebben a korban leszámolnak, és egy kézzel vagy egy lábbal lépnek be a mennyek országába (ezer éves kor). Vannak azután olyanok, akik szabadjára engedik vágyaikat, és az örök tűzbe vettetnek. A Tűz örök, ám arról nincs zó, hogy ők örökre a tűzben maradnának. Amit az Úr Jézus nem mondott, az ugyanolyan fontos, mint amit elmondott. Ha valaki már kereszténnyé lett, ám keze vagy lába állandóan bűnt követ el, akkor büntetése az, hogy a mennyek országában az örök tűzre vettetik. Ezt a büntetést nem örökké kell elszenvednie, hanem csak a királyság idejére.

Ezután a kilencedik vers így folytatja: "És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogynem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére" Ebből láthatjuk, hogy ha egy megtartott nem foglalkozik bűnös vágyaival, akkor nem mehet be az életre, hanem az örök tűzre vettetik. Ez az örök tűz a gyehenna tüze. A Bibliából tudjuk: nem kizárt, hogy egy keresztény a gyehenna tüzére kerüljön, bár nem marad ott örökké, csak a mennyek országának idejére.

Nem Máté evangéliumának a tizennyolcadik fejezete az Írás egyetlen olyan része, melyben ez áll. A Bibliában máshelyütt is megtaláljuk ugyanezt a tanítást. Például a hegyi beszédben is. Az ötödik fejezet elején olvashatjuk, hogy Jézus látta a sokaságot, de nem őket tanította, hanem a tanítványait (1. vers).

Mt 5,21-22:

"21 Hallottátok, hogy az ősöknek azt mondották: Ne ölj! Aki öl, az ítéletre kerül!
22 Én azonban azt mondom nektek: Mindenki ítéletre kerül, aki testvérével haragot tart. Annak, aki testvérének azt mondja: Bolond, a nagy tanács elé kell kerülnie! Azt pedig, aki azt mondja: Ostoba, megfogta már a tüzes gyehenna."

A hegyi beszéd a tanítványoknak szól, és a mennyek országáról beszél itt az Úr (ezeréves királyság).

Mt 5, 23-26:

"23 Ha tehát adományodat oltárra viszed, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened,
24 hagyd az adományt az oltár előtt, eredj el, békülj ki előbb testvéreddel, és csak aztán jöjj el és vidd fel adományodat.
25 Siess megegyezni ellenfeleddel, míg az úton együtt vagy vele, hogy ellenfeled valahogy a bírónak ne adjon át, a bíró meg a törvényszolgának és a börtönbe ne vessenek!
26 Bizony azt mondom neked, elő nem jössz onnan, amíg meg nem fizetsz az utolsó fillérig."

Ilyesmi is megtörténhet a mennyek országában (ezeréves királyság), ahol nagyon szigorú az ítélet. A bíró maga az Úr Jézus a törvényszolga (poroszló) pedig az angyal. Mindebből nagyon jól látható, hogy az a testvér, aki megsértette egy atyjafiát, nagyon súlyos büntetésre számíthat.

Ha figyelmesen olvassátok ezt a részt, észreveszitek, hogy a tömlöc a huszonkettedik versben említett gyehenna tüze, mivel a következő vers első szavai "Ha tehát" más fordításokban "azért". Innen kezdve a versek a megelőző verset magyarázzák, melyben az áll, hogy aki bolondnak nevezi atyjafiát, az méltó a gyehenna tüzére.

A Mt 5, 27-29 is így folytatódik.

"27 Hallottátok, hogy azt mondták: Ne törj házasságot!
28 De én azt mondom nektek, hogy szívében már házasságot tört az is mind, aki úgy nézett asszonyra, hogy megkívánta azt.
29 Ha jobb szemed tőrbe ejt, vájd ki, vesd el magadtól! Hasznosabb neked, hogy tagjaid közül egy vesszen el, mint hogy egész testedet a gyehennára vessék!"

Ha a bűnös gondolattól nem szabadulsz meg, ha nem számolsz le vétkeddel, akkor a gyehennán kell majd szenvedned.

A Mt 5, a tanítványok oktatásáról és fegyelmezéséről szól.

Tisztában vagyok azzal, hogy egy keresztény nem kárhozhat el örökre (János 10, 28 "28 Örök életet adok nekik, úgy, hogy soha el nem vesznek, senki sem fogja kiragadni őket a kezemből."), ám ha megbánatlan vagy megvallatlan bűnei(i) van(nak) valamely kereszténynek (értsd jól, tehát ha nem tiszta a lelkiismerete, a szíve), amely nem nyert bocsánatot, akkor a gyehenna tüzében fog szenvedni.

Figyeljétek meg milyen szigorú hangot üt meg az Úr a huszonhatodik versben (Mt 5,26):

"Bizony mondom néked: Ki nem jössz onnét, mígnem megfizetsz az utolsó fillérig"!

Lehetséges tehát kikerülni, de csak annak, aki már mindenért megfizetett. Az eljövendő korban is van lehetőség a bocsánat elnyerésére, ám az ember addig nem jöhet ki a tűzből, amíg az utolsó fillérig meg nem fizetett, és nem tisztázott mindent atyjafiával.

Ezeket az igéket az Úr Jézus mondta a tanítványoknak. Krisztus a hozzá tartozóknak és azoknak, akik azt akarták, hogy igazságosságuk több legyen az írástudók és farizeusok igazságosságánál (20. vers) elmondta, hogy foglalkozniuk kell a bűneikkel.

Ha engedik, hogy a bűneik elhatalmasodjanak bennük, akkor lehetséges, hogy - bár örökre elkárhozni nem fognak - testük a gyehennára vettetik.

Nehéz szavak, de hiszem, hogy igazak.

Sok szeretettel:
Bence

ui.: A gondolatok nagy részét Watchman Nee (már meghalt) testvérünktől vettem át!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 Július 16, 23:39:34
Az üdvösséget feltétlenül el lehet veszíteni, és utána vissza is lehet nyerni, amíg élünk mindegyikre van  esély!
Az egyetlen eset, a Szent Szellem káromlása, aki ezt elköveti nagyon gonosz kell hogy legyen a szíve. Aki Istent szereti, ettől nem kell tartania!
Mégsem lazíthatunk, és engedhetünk ki, senki ne érezze magát biztonságban!

1Kor 10,12.  Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.

1Pét 5,8.  Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 17, 02:03:39
Na üsse kő meg kavics, nekivágok és csomót kötök neked.  :089:

Idézetet írta: Bence
Hova jutsz?

Először is tűzbe! Ott szenvedni fogsz! Amíg meg nem tisztulsz a bűneidtől! Figyelem előre szólok nem a purgatóriumról vagy a tisztító tűzről beszélek. Nehogy azt higgyük, hogy a keresztények szabadon és felelőtlenül vétkezhetnek csak azért, mert soha el nem kárhozhatnak. És azt se, hogy Isten nem fog ítélkezni és fegyelmezni a saját háza népén. Ez családon belüli ügy. Nem megtartatás és elkárhozás kérdése.

Valójában te a tisztítótűzről beszélsz, csak te a keresztyéneket küldöd a tűzbe a megfizetésért, míg a purgatórium tanítói a nem hívőket, hogy ezek után a Mennybe kerüljenek. Jézus meghalt az összes bűneinkért és nincs szükség pót szenvedésre ahhoz, hogy a tökéletes váltságművét kiegészítse.

Idézetet írta: Bence
Azért ez sem semmi! Ez már elég nagy "züllés" nemde Anti?! Valaki az apja feleségével hál?! Ez már elég mélyen van, nem? Mondhatjuk azt is, hogy hajótörést szenvedett, vagy azt is, hogy tudatosan elfordult Istentől. És mégis: "az Úrnak napján megmentessék". Na akkor erre kössünk csomót!

Íme a csomó.
A nagy baj már az első hozzászólásod óta, hogy összekevered a bűnt és a Jézustól való elfordulást.
Az én példámban arról volt szó, hogy meggyűlölni Jézust, tudatosan elfordulni és így meghalni. Szentlelket káromolni.
Csupán csak egy bűnnel teli sorokba rejtettem. Jézust meggyűlölni és elfordulni, a belső emberben kezdődik el.
Azt nem a cselekedetekben kell keresni, hanem az emberben. Éppen ezért, a cselekedetek által nem szabad ítélkezni.

Idézet
...Ekkor a bűnös keresztények megítéltetnek és tűzbe vettetnek. Egy időre, nem örökké. Mivel megváltásukat nem veszítik el.
 
Máté 18 ad nekünk választ.  Érdemes a teljes fejezetet elolvasni. Az egész fejezet a keresztényeknek szól. Isten háza népének. A mennyek királyságáról (ezeréves királyság) szól ez a tanítás.

"8 Ha kezed vagy lábad ejt tőrbe, vágd le és vesd el magadtól, jobb neked, hogy bénán vagy sántán menj be az életre, minthogy két kézzel vagy két lábbal vessenek az örök tűzre.
9 S ha szemed visz kelepcébe, vájd ki, vesd el magadtól, jobb, ha egy szemmel mégy be az életre, minthogy két szemmel vessenek a tüzes gyehennára."

Itt megint kicsit "feláll a szőr a hátamon" (pedig nincs is rajta).  :hehe: Ugyanis kiráz a hideg attól, hogy a keresztyéneket a tűzbe küldöd.
Valójában az ige visszacsap, mert a magyarázat(od) ellen tanúskodik. Úgy is szokták mondani, hogy a fagyi visszanyal.  :2funny:

Elolvastam az ezt megelőző igeverseket. Botránkozásról szól, mégpedig a kicsinyek botránkoztatásáról.
Erre mondta Jézus a 8. és a 9. verset. De nézzük csak meg közelebbről, hogy mit is rejt magában ezek az igeversek!

"...vessenek az örök tűzre."
Az örök tűz az örök tűz és nem magyarázat rá, hogy csak egy darabig lennének ott a testvérek. Az igében olvashatunk halálról, pokolról
és a tűznek taváról. Nincs más! A pokol az, ahol szenvednek a hitetlenek, míg bele nem vetik a tűznek tavába.
Majd ezek után ott folytatódik a szenvedés.

"...vessenek a tüzes gyehennára."
Itt jön a lényeg! A gyehenna valójában a Jeruzsálemen kívüli szeméttelepről kapta a nevét.
Itt égették el a bűnözők holttestét. Valójában ezen a helyen mindig égett a tűz!
Jézus nem véletlenül mondta azt is, hogy: "ahol férgük nem pusztul el"
Gyehenna tehát a kárhozat. Nézzük meg az igében, hogy mi is egyértelműen a gyehenna.

Mt 10,28   
"Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában."

A gyehenna a lelkek "pusztulására" ítélt hely.

Mt 5,25-26
Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és így börtönbe kerülj.   Bizony, mondom néked, ki nem jössz onnan, amíg meg nem adod az utolsó fillért is."

Erről volt egy hosszabb gondolatmenet(ed). Párhuzamosan kell olvasni ezt a példázatot a Mt 18,23-35.
Ugyanaz a két példázat, csak Jézus kibővítette! A király Jézus, a szolgák a benne hívők!
Volt a királynak egy nagy adósa. Ez az adós minket szimbolizál.
Hatalmas adóssága, amit nem tudott megadni, ahogyan mi sem! Kegyelemért kiáltott a királyhoz, ahogyan mi is kegyelemért Jézushoz.
Megkapta a kegyelmet. De ez a szolga elkezdte fojtogatni az adósát, aki szinte fillérekkel tartozott ahhoz képest, amit a király neki elengedett.
Ránk behelyettesítve: Mi, akik kegyelmet kaptunk, helytelen, ha a felebarátunknak nem adunk kegyelmet.
Hiszen nekünk jóval több adósság töröltetett el.
Tehát eljutott a királyhoz a hír, hogy fojtogatta és börtönbe záratta az adósát.
A király tehát magához hívatta és az ez előtti kegyelmét visszavonta.
Hiába kegyelmezett meg neki, visszavonta kegyelmét... Börtönbe vetette, míg meg nem fizeti az adósságát.
A mai érték szerint 3.5 milliárd forint ez az adósság. Mit gondolsz, ki tudta fizetni?


A mennyek országa miért nem lehet az 1000 éves királyság?
Itt az igék:

Mt 10,7   
Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa!

Jézus üzenete volt ez, amit tanítványai által hírdetett a városokban.
Téves állítás lenne Jézustól az, hogy elközelített, ha az 1000 éves királyságról lenne szó.

Mt 4,17   
Ettõl fogva kezdte Jézus hirdetni: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa."

Szintén Jézus szavai ezek.

Mt 11,12   
Keresztelõ János napjaitól mostanig a mennyek országa erõszakot szenved, és az erõszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni.

Nem tud az az ország szenvedni, ami még nem jött el.

Végezetül jöjjön ez:

Nézd csak meg jól az evangéliumokat és hasonlítsd össze őket!
Márk és Lukács azok, akik az Isten országát használják.
Csak a Máté evangéliuma az, ahol szerepel a mennyek országa!
Ugyanarról van szó az összes evangéliumban, csupán csak más a szóhasználat.

Győződj meg magad is arról, hogy ugyanaz a példázat a Máté evangéliumában, mennyek országának van megnevezve, míg a Márk és a Lukács az Isten országát használja!


A mennyek országa, mint 1000 éves királyságnak azonosított teória, hibás elképzelés.

Jézus eltörölte a kereszthalálával a minket vádoló adóslevelet. Nincs szükség tűzre... Itt valaki vagy a Mennybe vagy a Kárhozatba kerül.


Elérkezett számomra az a pont, ahol többé már nem látom értelmét annak, hogy ezt a témát folytassam.
De ha az élet könyvével kapcsolatosan helyes igei magyarázatot tudsz adni, akkor azt szívesen veszem tőled.

Az ÚR áldjon meg!

Sok szeretettel,
Antee

 


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 17, 08:08:51
Kedves Bence!
Ez a tűz nekem is bajos valahogy.
Két tűzről hallottam a bibliában, aminek köze van az ítélethez:
1. Gyehenna tűze, ami az örökkébalóságra szól.
2. Amin mindenki keresztül fog menni: "..., hogy ki mit épít rá, azt tűz próbálja meg...". Itt arról értesülünk, hogy Isten elé állva megpróbáltatnak a cselekedeteink, hogy milyen értékesek és mindenki előtt nyilvánvaló lesz.
Nem olvasok olyan tűzről, hogyha valaki hisz, de bűnt követett el, akkor ott egy ideig kínoztatik, amíg le nem rótta a tartozását. Milyen tartozását, hiszen Jézus vagy kifizette, vagy nem? Ennek a tűznek a létezése azt jelentené, hogy valaki nem részesült teljesen a megváltásból ezért valamennyit fizetnie kell. Ezek szerint ki lehet kerülni Jézus áldozatát.
Nem forgattam ki a szavaidat, csak következtettem. Gondold végig.


Végül tegyük fel, hogy igazad van és mindenki megmenekül:
legyen úgy, de erre én nem fogok építeni, mert a pokol és a menny is annyira más, mint amint mi elképzeljük. Ahogy az írás mondja: "Sok gondolat van a férfiú elméjében, de az Úr tanácsa fog megállni." Ha igazad van úgyis a Mennybe jutok, ha nincs, akkor is a Mennybe jutok, mert gondolom észrevetted, hogy az én halmazom a te halmazod részhalmaza (ha lehet így mondani). :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 17, 09:13:17
Antee írta: Jézus eltörölte a kereszthalálával a minket vádoló adóslevelet. Nincs szükség tűzre... Itt valaki vagy a Mennybe vagy a Kárhozatba kerül.

Ezzel teljesen az ige alapján egyetértek. Megyünk a mennybe aki igent mondtunk Jézus hívására és nem a tisztító tűzbe. Ez a katolicizmus anno fogása volt, hogy pénzhez jussanak. Ebből épült a vatikán is és egyéb vagyon. Lásd vikipédia, Luther harca ... stb. De ha kell előkeresem amire alapoztam ezt az állítást. Csupán szégyenletes, hogy így visszaéltek a gyengékkel. Rég volt de iagz volt. Csak fentmaradt olyan, aminek nem kellene. Pl a tisztító tűz tana.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 17, 09:21:07
Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem. Jel. 3:20

Hol van Jézus? Kívül van, az ajtó előtt. Milyen szomorú valóság ez! Nincs hely az Úr Jézus számára az életedben? De vajon mi ez az ajtó és hogy került Isten kívülre? Ez a bűn ajtaja, ami távoltart Istentől. Az ember zárta be a nyitott ajtót az Édenkertben a bűnbeesésekor. Aztán Isten is bezárta az ajtót. Az Édenkert ajtajába odaállította a Kerubokat. Ekkor lépett életbe a megváltói terve. Elküldi a Messiást, hogy választásunk lehessen az ajtót kinyitni és azon akkor az Úr Jézus beléphet. Sajnos előfordul, hogy a gyülekezet ajtaján is kell kopogtatnia, mert nem engedték be. Ő kér bebocsáttatást az életedbe. Ennek a szívajtónak csak belül van kilincse, a te oldaladon. Ez az üzenet is egy zörgetés. Most mindenképpen döntést fogsz hozni ebben a pillanatban. Csak az a kérdés, hogyan döntesz? Vagy Jézus mellett, vagy ellene, nincs más lehtőséged. Ha meghallod ahogy zörget Isten az életed ajtaján és beengeded, akkor meghallottad mit mondott. Valamit ugyanis mond az Úr. Mi lehet az? Ésa. 43:1 És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremt&otilde;d, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!  Az Úr Jézus miatt vagyunk az Övé. A Fia véráldozata által van a mi megváltásunk. Azt mondja, hogy együtt lesz velünk. Együtt vacsorázunk Vele. Ez azt jelenti, mi együtt ülhetünk Vele a mi asztalunknál, amit Ő roskadásig rakja meg, éppen úgy, ahogy a halat és a kenyeret megszaporította. Miért teszi ezt? Mert ajándékkal jön. Ő nem jön üres kézzel. Most az üdvösséggel kopogtat az ajtódon. Kérdés, bemehet -e hozzád? A te dolgod, hogy halld meg, amikor kopogtat és engedd be. Drága zártszívű “jó emberek”! Arra ösztönözlek benneteket, hogy ébredjetek fel a megelégedettségből és balga közönyötökből és gyertek végre Jézushoz! Tegyetek meg mindent azért, hogy kutassátok az igazságot! Azért tedd, hogy megismered Istent! A Szent Szellem pedig, amit szintén ajándékba kaptuk az újjászületésünk után, - nem előtte - elvezet az igazságra. Soha nem mond le rólad. Ameddig itt élsz a földi életedben, addig zörget szüntelenül az életed ajtaján, hogy beléphessen azon és az életed része lehessen. Senki sem tanulhat Jézusról és tanításairól anélkül, hogy az lelkileg hatással ne lenne rá és az a jó irányba meg ne változtatná. Ugyanis, Isten átformál minket ahogy közeledünk hozzá. Az a kérdés merülhet föl benned, hogy ez hogyan érhető el?

Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által. Róm. 10:17

Itt van a válasz. Hallanom kell az Úr megváltói munkájáról az Igéből és az hitet ébreszt bennem. A fül nem látószerv, hanem halló. Tehát nem látásban járok, hanem hitben, a hallás után. Megszerezhető -e az üdvösség? Igen! Határozottan állítom, igen! A hit által. A saját hited által, nem a nagymamáén vagy a szüleid hite által. Sőt, semmilyen ima nem üdvözít senkit. Ez a világon a legszebb, leggazdagabb ingyenes ajándék, amit valaha is kaphatsz bárkitől itt a földi életedben. Ezzel az ajándékkal ismét helyre áll a kapcsolatod Istennel. Csak egy Út van Istenhez. Ez a Fia. Semmi nem tisztíthat meg, csak a VÉRE!

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Július 17, 09:46:44
Köszönöm Mária ez tényleg nagyon igaz

 :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 17, 10:58:09
Kedves Bálint!
Ez a tűz nekem is bajos valahogy...

Nem Bálint, hanem Bence. De nincs jelentősége :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 17, 13:13:05
Magda! Szívesen.  ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 17, 13:21:43
Kedves Bence!
Ez a tűz nekem is bajos valahogy...

Nem Bálint, hanem Bence. De nincs jelentősége :01:

Micsoda?! Ki mondta, hogy Bálint...? Én aztmondtam, hogy Bence. Nem?  :040:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2008 Július 17, 18:50:59
Antee írta: Jézus eltörölte a kereszthalálával a minket vádoló adóslevelet. Nincs szükség tűzre... Itt valaki vagy a Mennybe vagy a Kárhozatba kerül.

Ezzel teljesen az ige alapján egyetértek. Megyünk a mennybe aki igent mondtunk Jézus hívására és nem a tisztító tűzbe. Ez a katolicizmus anno fogása volt, hogy pénzhez jussanak. Ebből épült a vatikán is és egyéb vagyon. Lásd vikipédia, Luther harca ... stb. De ha kell előkeresem amire alapoztam ezt az állítást. Csupán szégyenletes, hogy így visszaéltek a gyengékkel. Rég volt de iagz volt. Csak fentmaradt olyan, aminek nem kellene. Pl a tisztító tűz tana.
Jézus Krisztusnak Vére---tőrőlte el/Kol:2,14.15.Bocsánat,de az előbb nem sikerűlt,mivel csak csekély tudásom van a számitógéphez,csak irrni tudok,amire is Isten tanitott meg .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 17, 19:42:43
Szia! Miért idézted? Nem írtál semmit hozzá.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Eliza - 2008 Július 17, 20:46:01
Sziasztok!

Köszönöm a képeslapot.
Nagyon jó volt üzenet.Pont most vagyok egy olyan helyzet előtt,ami miatt aggódtam,és nem voltam benne biztos hogy ez az Úrtól van-e.De most egy olyan megerősítést kaptam,ami teljessen átjárt mikor olvastam az üzit.
Még fiatal keresztény vagyok,márciusban tértem meg,ezért vannak még dolgok amibe bizonytalan vagyok.

KÖSZÖNÖM mégegyszer. :061:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 17, 22:00:21
Eliza! Sok áldást kérek az Úrtól rád! Meglátod, ahogy idősödsz az Úr ismeretében és növekszel, formálódsz, rájössz, szinte semmit nem tudsz és még akkor is lesznek bizonytalanságok benned. Szép kilátások nem?  :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Eliza - 2008 Július 17, 22:26:15
Kedves Mária!

Köszönöm.
Igen,szép kilátások.Elég bíztató. :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 17, 22:47:14
Kedves ermaha, szeretettel köszöntelek! Ha kérdésed van a fórummal kapcsolatban, a legnagyobb segítői igyekezettel szolgálunk feléd!  :088:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 17, 22:47:47
Kedves Ezliza!  :088:

Nagy öröm, hogy áldásodra volt a képeslap. Az ÚR áldjon meg!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 17, 23:03:12
Rendben én sem eröltetem tovább ezt a témát, csak leírtam, hogy én most hogyan látom. Lehet, hogy nincsen igazam, Isten ítéljen meg engem.

Remélem azért harag emiatt nem marad közöttünk, mert én senkire nem akarok haragudni csak azért mert egy dologban nem értünk egyet, vagy mert még nem látunk mindent tisztán.

Még egy hozzászólásom lenne. Azzal támadtatok, hogy Jézus meghalt az összes bűneinkért, tehát nem kerülhetünk a gyehennára, így nincs szükség pót büntetésre.

Idézet
Itt megint kicsit "feláll a szőr a hátamon" (pedig nincs is rajta).   Ugyanis kiráz a hideg attól, hogy a keresztyéneket a tűzbe küldöd.

De hiszen ti magatok - akik hiszitek, hogy az örök élet elveszíthető - külditek a keresztényeket a gyehennára, mégpedig örökre!

Ha azt hiszitek, hogy egy keresztény örökre elkárhozhat, habár már egyszer megtért Jézushoz, ti még nálam is "kegyetlenebb" képet festetek fel. Remélem ezt legalább belátjátok.

Ha Jézus meghalt az összes bűneinkért, akkor egy keresztény hogyan köthetne ki a végén a gyehennában örök szenvedésre kárhoztatva?!

Kedves testvéreim azt kell mondjam, bár ember módjára szólok, az én verzióm még így is sokkal "humánussabb", mint az, hogy ti azt hiszitek, hogy a megváltásunk elveszíthető, az örök életből kieshetünk, ha már egyszer elnyertük és belekerültünk. És miután ez megtörtént, mégis örökké a gyehenna tüzén kellene szenvednünk, ha Istent elhagyjuk?!

Ne haragudjatok, de nekem meg ettől áll fel a szőr a hátamon...és engem emiatt ráz ki a hideg...

Bence

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 17, 23:44:23
Nincs harag, nem is volt!  :088:

Hadd javítsalak ki a hozzászólásodban. Te arról beszélsz, hogy a keresztyének mennek a tűzbe.
Én pedig arról, hogy aki elfordul Jézustól az megy a gyehennára. Tehát már nem keresztyén.
Bence! Ne az érzelmeid által magyarázd az igét, hagyd, hogy az ige magyarázza önmagát.


A mennyek országa és az Isten országa is egyértelmű az igében, hogy egy és ugyanaz! (és nem az 1000 éves királyság)
Jézus elmondja nekünk, hogy mi a mennyek országa (Isten országa):

Lk 17,21   
"Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! - Mert az Isten országa közöttetek van!"

Lehet sokat építettél a teóriádra. De jobb, ha a fáradságos és ragaszkodásokkal teli teóriát dobod ki a szemétbe, mint hogy olyat taníts, ami nem igaz. Én is "gyűrtem" már össze teóriát, mert megláttam az Isten igéjében a valóságot.

Sze-re-ret-tel, :05:
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Július 18, 07:33:37
Azt gondolom az egy nagy-nagy ajándéka az ÖRÖKKÉVALÓNAK

ha a gondolatim miatt kiráz a hideg.



BOCSÁNAT EZ LEMARADT!

pótoltam

 ÚJ TÖMLO 
Subscribe    Unsubscribe    Change E-mail    View Archive

Wendy Alec: Azoknak, akik a határán vannak, hogy feladják
Wendy Alec
Jul 18, 2008

 

Wendy Alec: Azoknak, akik a határán vannak, hogy feladják


Prófétai vígasztalás; Az ismeretlen próféta naplójából; az új tömlőben először megjelent 2007. június 16-án.


Óh szerelmesem, előttem ülsz és azt mondod, túl nehéz, nincs maradék erőd, hogy tovább folytasd.


De ó szerelmesem, nem tekinthetsz ebben az időszakban pusztán az ideiglenesre. Ne merészelj ebben az órában azokra a dolgokra koncentrálni, amelyek jelenleg körülvesznek téged. Mert miképp a Föld jelen körülményeivel is van, amely jelenleg oly gyümölcstelennek látszik, - és miképp életed ágai oly meddőknek és rügy nélkülieknek tűnnek, - bizony mondom, minden dolog körülötted és kívüled, - az anyagiak, a munkakörülményeid, a szolgálatod, a gyülekezeti helyzeted, - és gyermekem, még amit lehetetlennek tartottál is, amikre senki nem gondol, amit senki nem tud, és el sem tud képzelni…


Mondom neked, Én vagyok, aki veled járok, Én vagyok, aki melletted vagyok, az éjféli órában éppúgy, mint a verőfényes délben. Én vagyok, aki láttam és aki hallottam mindazt amit titokban a szívedben őriztél, és ami miatt megszakadt a szíved. Mert Én vagyok szíved titkos helyeinek Istene, és egyedül Én láttam a lecsorduló könnyeket, amiatt amit senki ki nem találna, még azok sem, akik a legközelebb állnak hozzád.


És amikor nem volt erőd e titkos dogokat tovább elhordoznod, bennem találtál erőt. És amikor nem volt okod rá, hogy tovább folytasd, célt és okot találtál Énbennem. Ezért szerelmesem, ezen a napon felszólítalak, - Nézz fel ez ideiglenes életen túl, arra, ami örökkévaló – arra, ami bele lesz írva a nagy és csodálatos Élet Könyvébe. És törekedjél rá, hogy ennek a csodának lapjain szerepeljél.


Mert bizonnyal, azon a nagy napon, amikor a könyvek megnyittatnak, és az Én Atyám maga fog eltörölni minden könnyet szemedről, és a régi rend elmúlt és minden gyásznak vége, és az Én királyságom teljes dicsőségében eljött, - azon a napon szerelmesem - minden, ami az ideiglenes és földi dolgok homokjára épült, el fog égni egy szempillantás alatt, mint pára. De az, amit Értem tettél, amikor úgy érezted, hogy nem maradt erőd, fel lesz jegyezve. És az, amit más valakiért tettél - amiben nem volt nyereség, hanem az Én helyemben, Értem és az Én nevemben tetted, – fel lesz jegyezve.


Minden könnyed és sírásod egy elveszett nemzedékért, minden imád, amely csak a titkos helyen volt látható, e jelen egyház korszakban szerzett minden hadi sérülésed… a sebek és a szív fájdalma, és a lelkek, akik üdvösségre jutottak Érettem… és az Én evangéliumom, melyet hűségesen és bőkezűen szóltál, amit még akkor is hűségesen hirdettél, amikor puszta és száraz voltál… fel lesz jegyezve.


És a szegény, akit segítettél és a meggörnyedt, akit felemeltél, és a férfiak és nők, akikre időt szakítottál és tanítványoztad őket… és a bátorító szavak, amelyeket szóltál, mikor téged senki nem bátorított… Ó igen, gyermekem, ezek azok a dolgok a te életedben, amelyek meg lesznek írva az Élet Könyvében.


Wendy Alec

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 18, 07:53:59
Bence írta:
"De hiszen ti magatok - akik hiszitek, hogy az örök élet elveszíthető - külditek a keresztényeket a gyehennára, mégpedig örökre! "


Szeretném, ha végiggondolnád a kétféle látás lehetőségét:
Aztmondtad senki nem kárhozik el, aki egyszer hitt.
Én aztmondom, hogy képes az ember elkárhozni, ha nem ragaszkodik a hitéhez.
Ha az én általam vallott elv szerint élnek az emberek (vigyáznak az útjukra), akkor ha tévedek is megmenekülnek az emberek.
Ha a te általad vallott elv szerint élnek az emberek és tévednél, akkor sokak számára "meglepetés" lesz az ítélet, ha érted mire gondolok.

Szerinted pokolra küldöm az embereket azzal, hogy vigyázzanak az útjaikra?

A Jehova tanaúi azt állítják, hogy nincs pokol, mert Isten nem lehet ilyen kegyetlen, hogy a pokolba küldi az embereket...

Számomra egyáltalán nem sértő az elv, amit vallasz, csak félnék így tanítani az embereket, hiszen így is akkora hitetés megy a világba, hogy még a választottak is alig állnak meg.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 18, 09:55:21
Igen, vannak akik nem hisznek a pokolban. Arra hivatkoznak, hogy Isten szeretete nem engedné meg, hogy bárki is oda kerüljön.
Igen, Istennek hatalmas szeretete van. De nem csupán szeretetből áll, hanem igazságból is.

Csináltak amúgy egy statisztikát, hogy ki hisz Istenben és ki a Mennyországban.
Volt több olyan is, aki hitt a Mennyországban, de Istenben nem. Azért ez elég gáz felfogás nem? :118:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 18, 10:18:51
Gábor írta: A Jehova tanaúi azt állítják, hogy nincs pokol, mert Isten nem lehet ilyen kegyetlen, hogy a pokolba küldi az embereket...

Sajnálatos módon Reizinger János szájából is ezt hallottam a TV be ő pedig adventista. Hát akkor meglepően könnyű lenne az életem. Nem igen hiszem, hogy elszenvedném a keresztények ostobaságát.  :hehe: ;) Mert nekem nincs.  :2funny: Azt is mondta, hogy a halottak a sírban várják a feltámadást. A szellemük ott van a testükbe és várják ameddig kinyílik a föld és a halottak kiadják a szellemüket megdicsőülve a hústestükkel együtt. Addig ott várakoznak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 18, 10:24:57
 Hát hogy mik vannak. :040:
Ennél rosszabb már csak a New Age, akik azt tanítják, hogy az emberek maguk az istenek.

Láttam videón az összejövetelüket.
Tornateremben sportcipőben elkezdenek ugrálni és a fejüket rázni. Ezt addíg kell csinálni, míg a vezetőjük azt nem mondja: Ordítsatok!
Ekkor elkezdenek torok szakadtáig üvölteni és fetrengni a földön. Ezt addíg kell csinálniuk, míg azt nem mondja a vezető, hogy álj!

Ekkor megállnak és várják a testük furcsa megnyilvánulásait.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 18, 10:30:18
Az biztos, hogy én se nagyon igyekeznék, ha tudom, hogy nincs büntetés...

Tényleg ilyeneket csinálnak a New Age-esek és miért?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 18, 10:36:11
Mert amikor pihenek az ugrálás és a kiáltozás után, a földön feküdve elkezdenek rázkódni egyesek, vagy mást csinálni.
Nem direkt csinálják, hanem ez egy jelenség fajta. Lehet a testükben valami kémiai dolog történik, vagy lehet éppen a démonok játszanak velük.
De sok egyéb más dolgot csinálnak. Nagyon gáz...

Van egy olyan sorozat, hogy "Pogány invázió". Ez egy régebbi kazetta sorozat, de még mindig aktuális.
Dokumentum film, amit azthiszem a golgotások csináltak. Chuck Smith és egy hölgy (lehet a felesége?) vezeti be a történeteket, riportokat.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 18, 10:40:03
Anti írta: Ekkor megállnak és várják a testük furcsa megnyilvánulásait.

Lesz is.  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 18, 12:07:05
A feleségem szerint az én testemnek is vannak furcsa megnyilvánulásai. Főleg éjszaka, alvás közben rángatózik a szám, miközben elviselhetetlen hangerővel szólok nyelveken.
Lehet, hogy nem kellett volna ennyi nyjúédzses könyvet olvasnom? :118:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 18, 12:14:23
Ez most komoly?  :neee: Vagy csak kibeszéled magad álmodban.  :01: Akkor vigyázz, mert bajba kerülsz. Elmondasz olyant is amit nem szabadna. :06:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 18, 12:49:12
Én speciel a horkolásra gondoltam, Mária... :fereng2:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 18, 13:00:14
Anti! Lehet, hogy már sokat írtunk ide a fórumra és kevés a tárhelyed.  :igen: azért lassult le a beírásnál. NA mindegy türelem vagy törlés.  :07:

Bálint!  :2funny: nyelveken horkolsz?  :004: Ez is egy szép kis ajándék.   :fetreng: Én meg már azt hittem tényleg ennyire szellemi vagy. Kezdtelek irigyelni.  :001: :040:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 18, 13:50:20
Kedves Mária Testvérem!

Sajnos én szellemesebb vagyok, mint szellemibb. Úgy látszik ez a talentumom...
De az Úrnál semmi sem lehetetlen. Hátha tudna még embert faragni belőlem, mielőtt elkárhoznék. :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 18, 16:43:19
Érezzétek csak jól magatokat, a tárhelyen még van hely. Sőt, Augusztus végén dupla annyi lesz.  :089:
Van amikor belassul, de az a "Kánon statisztika" banner miatt van, mert sokszor azt a bannert nem tudja betölteni, mivel annak a szervere többször leáll.

Bálint! Ne provokáld a feleségedet!  :hehe: Nehogy egy zoknit tömjön a szádba, mert megunta a "nyelveken szólásodat".  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 18, 19:34:10
Nekem csak akkor lassul le, ha ide írok és elküldöm. Akkor sokáig várat magára mire beteszi. Akkor máskor miért nem tette, régebben?  :03: Te jobban tudod mint én.

Hát én eltudtam képzeleni a zoknit.  :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 18, 21:50:10
Idézet
Hadd javítsalak ki a hozzászólásodban. Te arról beszélsz, hogy a keresztyének mennek a tűzbe.
Én pedig arról, hogy aki elfordul Jézustól az megy a gyehennára. Tehát már nem keresztyén.
Bence! Ne az érzelmeid által magyarázd az igét, hagyd, hogy az ige magyarázza önmagát.


Kedves Antee!

Én is hadd javítsalak ki!

Te is arról beszélsz, hogy a keresztények mennek a tűzbe.

Mit értesz az alatt, hogy idézem: "én arról beszélek, hogy aki elfordul Jézustól az megy a gyehennára" ?

Ez egy bűnös állapot nézeted szerint? Vagy ez egy tudatos döntés, hogy: "Uram többé nem kellesz, már nem hiszek benned!" ?

Elmondanád, mert tényleg szeretném megtudni, hogy mire gondolsz?!

Én mielőtt megtértem Jézushoz, épp azon bajlódtam, hogy: "ha most itt ma, ezen az estén ezt megteszem, kereszténnyé leszek, elfogadom Jézust Uramnak és megváltómnak, kérem bűneim bocsánatát, akkor ez a döntésem örökre fog szólni, nem fogom tudni visszacsinálni, nem fogom tudni érvényteleníteni."

Őszintén megijedtem, féltem, hogy nem leszek majd szabad, és nem fogom tudni ezután azt csinálni majd, amit akarok. Nem mehetek többé bulizni az éjszakába, nem rughatok be megint, nem csajozhatok, nem tombolhatok megint egy újat egy jó koncerten stb...

Pedig ekkor még "hitetlen" voltam. Úgy értem Istenben már ekkor is hittem, de még nem születtem újjá.

De eltökéltem - ezeknek a gondolatoknak erejének, súlyának és valójának dacára - nem fogok többet hazudni magamnak. Az életem megfeneklett. Lehet, hogy néha jókat szórakoztam, buliztam, meg úgy beszéltem ahogy akartam, úgy káromkodtam, ahogy csak kifért a számon. Egyáltalán nem szégyelltem, amit teszek, és ahogyan szólok. Pedig hát...lenne mit... Teljesen nyilvánvaló: lázadtam. Az emberek, az élet, az iskola stb. ellen.

Mindezeknek ellenére mégsem volt békességem, és folyamatosan hazudtam magamnak.

Utóbbi az, ami rettenetesen elkezdett zavarni a gimi 4. évében. Elegem lett magamból szó szerint, és elhatároztam, hogy nem fogok többé magamnak hazudni és megkeresem, hogy mi az igazság. És többé nem állok ellent neki. Ennek egyeneságú következménye az volt, hogy eljutottam az igazsághoz: Jézushoz.

Nem bántam meg amit tettem. Leendő közgazdászként mondom, a lehető legjobb befektetést kötöttem meg aznap éjjel, egy olyan 0 Ft-ba kerülő értékpapírt vásároltam, ami a nevemre történő jegyzése után, rögtön végtelen Ft-ot ér nekem, már itt a Földön is, és a mennyben is.

De tudtam, hogy a döntésem örökre szól, nem fogom tudni visszacsinálni.

Ezután meg szeretnélek Antee kérdezni újból, hogy szerinted egy kersztényből lehet-e nem keresztény? Érvényteleníteni tudja-e a döntését valaha is?
Kitörölheti-e a szivéből Jézus Krisztust? (Ne feledd Isten szellemével egyesült a mi szellemünk - ez nagyon fontos!)

Tudod, van egy pár keresztény az ismerőseink között. Van aki tett bűnös dolgokat, mégpedig szemmel jól láthatóakat is. Mégis mikor hajlandóak velünk szóba állni, mindegyik kivétel nélkül ragaszkodik Jézushoz. Nem halt meg a hit bennük. Miért nem?

Szerinted meghalhat valakiben ez az élő hit? Szerintem ez lehetetlen. Ezek az emberek rá az élő példák és tanúbizonyságok, hogy ez lehetetlen.

Most nagyon őszintén beszéltem hozzád, idézett igék (illetve egyet a végén megejtettem), teóriák nélkül, ha úgy tetszik.

Őszintén kérdem most mi a véleményed?

Mondjuk a te véleményed igeileg is még mindig jobban megalapozott mint másoké. Képzeld vannak akik azt hiszik, hogy ha elkövetnek egy bűnt, akkor már el is vesztették az örök életüket, az üdvösségüket. Ha ezt megbánják vissza is kapják. Pl.: ma még megvan nekik de. 9:00-kor, 9:55-kor már elveszítették, mert hazudtak a feleségüknek, de 9:56-kor újra visszanyerték, mert megbánták bűnüket. De jajj, mert jött a 10:05, amikor is autóba szálltak és az utcán futott egy olyan csinos lány éppen mellettük, hogy elkalandozott a gondolatuk. Szívükben paráználkodtak azzal a lánnyal, és megint kárhozatra lettek ítélve. Na de sebaj, hiszen 10:06-kor újra Isten elé álltak, és visszakérték üdvösségüket az Úrtól! Csak vigyázzanak, nehogy akkor haljanak meg, mielőtt még bocsánatot tudnának kérni az előző bűnükért!
Most akkor ez milyen keresztény élet kérdem én? Ez a dicsőséges és győzelmes keresztény élet?! Nem, ez téboly és tévelygés.

Na most akkor mondjátok meg én vagyok a hülye vagy ők? Mondjuk lehet én is hülye vagyok... mindegy  :igen: 

Kedves Antee, legalább te is azt hiszed - hogy bár el lehet veszíteni az üdvösségünket - DE legalább nem túl könnyen. Legalábbis ha jól értettelek meg!

Egyet kérdeznék még. A következő ige kinek szól? Kersztényeknek vagy hitetleneknek?

Mt 5, 25-26:

"25 Siess megegyezni ellenfeleddel, míg az úton együtt vagy vele, hogy ellenfeled valahogy a bírónak ne adjon át, a bíró meg a törvényszolgának és a börtönbe ne vessenek! ?
26 Bizony azt mondom neked, elő nem jössz onnan, amíg meg nem fizetsz az utolsó fillérig."

Szerintem keresztényeknek. Szerintetek?

Mi az a büntetés, amit meg kell fizetni az utolsó fillérig, de mégis elő lehet jönni a büntetés végrehajtásának helyszínéről (börtön)? Miért van ez a büntetés?

Ez a büntetés nem szólhat a hitetleneknek, mert azok ugyan a tűznek tavából soha elő nem jöhetnek. Aki nem hisz Jézusban, annak nincs más hely, ahova mehetne, csak a pokol, ahol örökké szenvednie kell. Ez az igazi halál!

Előzetes köszönettel és sok szeretettel:

Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Július 18, 23:52:07
Kedves Bence, örülök neked.   :D :igen: :D

Péter amikor otthagyták az Úr Jézust, és Ő megkérdezte, ti is elakartok hagyni, azt mondta, kihez mehetnénk, megismertünk.

Aki a maga hitében hisz az erölködik és az erölködése nem tart sokáig, gondolom a megmosódott disznó, hiába merítkezik be ha meg akar maradni disznónak, akkor meg is marad annak, meg az eb is hiába adta ki a taccsot, ha tovább élvezkedik a dolgokon vissza eszegeti.

Az úton levőnek szól az általad idézett IGE.
Aki elköltözött már nincs az úton, ő célba ért.

A börtönbe zárás, a szenvedés börötne, és itt éri utól azt aki nem akar megbocsátani az ellenségének.
Ezért olvashatjuk a Péter levélben, fegyverkezzen fel a gondolattal aki szenved . . . .

A túloldalon a cselekedeteink próbáltatnak meg tűz által, mert a széna szalma megég, csak az arany, ezüst és a gyüngy marad meg.

Akik valóban új teremtések az újjászületés vizében hagyták a világot, de sokan csak egy szokáscselekvésnek tekintik, azok bizony nem lesznek új teremtések, és megmaradnak abban az állapotukban amiben előzőleg voltak, csak kicsit kicsinosítják magukat emberi akarással, meg elmondják magukról, hogy ők hisznek.

de

A hit cselekedetek nélkül halott hit.

Hittem és ezért szóltam, hiszek és ezért szólok.


 :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 18, 23:55:46
Kedves Bence!

Én ugyan nem arról beszéltem, hogy a keresztyének is mehetnek tűzbe.
Vastagon kiemeltem neked, hogy aki elfordul Jézustól, az már többé nem keresztyén!

Hogy mit értek ez alatt?:
"én arról beszélek, hogy aki elfordul Jézustól az megy a gyehennára"

Ezt is szintén megírtam a "tegyük fel" példában. De nem értetted, mivel ismételten a vétkekre figyeltél. Beidézem tehát amit írtam:
Idézetet írta: ÉN MONDTAM
"Az én példámban arról volt szó, hogy meggyűlölni Jézust, tudatosan elfordulni és így meghalni. Szentlelket káromolni.
Azt nem a cselekedetekben kell keresni, hanem az emberben. Éppen ezért, a cselekedetek által nem szabad ítélkezni."

Örömmel olvastam a bizonyságodat, hogy a világi életedből Jézus karjaiba fordultál! :088:

Kérdeztél:
"Ezután meg szeretnélek Antee kérdezni újból, hogy szerinted egy kersztényből lehet-e nem keresztény? Érvényteleníteni tudja-e a döntését valaha is?"

A keresztyénből lehet nem keresztyén. Erre rámutattam Jézus példázatában akkor, amikor a király és a szolga példájának a magyarázatát írtam le! Igen, keresztyéneknek szól a példázat, ebben egyet értünk! Tehát idézem magam:
Idézetet írta: ÉN MONDTAM! :05:
"Párhuzamosan kell olvasni ezt a példázatot a Mt 18,23-35.
Ugyanaz a két példázat, csak Jézus kibővítette! A király Jézus, a szolgák a benne hívők!
Volt a királynak egy nagy adósa. Ez az adós minket szimbolizál.
Hatalmas adóssága, amit nem tudott megadni, ahogyan mi sem! Kegyelemért kiáltott a királyhoz, ahogyan mi is kegyelemért Jézushoz.
Megkapta a kegyelmet. De ez a szolga elkezdte fojtogatni az adósát, aki szinte fillérekkel tartozott ahhoz képest, amit a király neki elengedett.
Ránk behelyettesítve: Mi, akik kegyelmet kaptunk, helytelen, ha a felebarátunknak nem adunk kegyelmet.
Hiszen nekünk jóval több adósság töröltetett el.
Tehát eljutott a királyhoz a hír, hogy fojtogatta és börtönbe záratta az adósát.
A király tehát magához hívatta és az ez előtti kegyelmét visszavonta.
Hiába kegyelmezett meg neki, visszavonta kegyelmét...  Börtönbe vetette, míg meg nem fizeti az adósságát.
A mai érték szerint 3.5 milliárd forint ez az adósság. Mit gondolsz, ki tudta fizetni?

A teóriák nélküli, a bizonyságoddal öszekötött hozzászólásodban azt kérdezed tőlem, hogy lehet-e hívőből hitetlen.
A helyzet az, hogy te csak akkor fogod elhinni, ha látsz majd megtörténni egyet. Előre szólok, nem fogsz látni egyet sem.
Mert aki Istentől elfordult, annak az életére azt a cédulát kötöd, hogy majd tűzben ég egy kicsit és a Mennybe megy.
Nem fogod ugyanis azt látni, hogy ha meghal egy ember, a pokolba száll le a lelke, vagy a Mennybe emeltetik fel!
Bizonyítékot így hát sosem fogsz látni, csak ha az ige helyes magyarázatával szembesülsz.
Valójában egyszerű, mivel szerintem elég egyértelműen megdőlt az a teória, hogy az 1000 éves királyság a mennyek országa.
Tehát ha Jézus nem az 1000 éves királyságról beszélt, akkor egyértelműen a Mennyről! Tessék, ott van a rengeteg példázat
és intése Jézusnak a tanítványokhoz, hogy vigyázzanak, mert különben "kettévágattatik a szolga, gyehennára vettetek,
kivettetnek a sötétségre, fogcsikorgatás és sírás...stb."

Ismét a filléres-börtönös példázatról kérdezel. Nem is értem, hogy miből gondolod, hogy ki lehet jönni abból a börtönből.
Szerintem egy bűnös ember, kinek nem töröltetett el a vétke (hívőből lett Istentől elfordulóra is értendő(!), mivel elfordulása bűnt szül ami meg nem bocsátott ) nem tud semmit sem adni váltságul lelkéért!
Mk 8,37
"Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért?

Szerinted egy 3.5 milliárd forinttal adós ember, akit a börtönbe zártak, hogyan tud bármit is megadni?


Hadd írjam le, hogy mi szerintem a Szentlélek káromlása.
Jézust megvádolták a zsidók, hogy a Sátán segítségével űzi ki a démonokat. Erre mondta Jézus, hogy aki a Szentlelket káromolja, az nem bocsátatik meg!
Miről van tehát szó? Nem arról, hogy szóval káromoljuk a Szentlelket. Nem arról, hogy egy Szentlélek általi csodatételre rávarrjuk a démon általi segítséget.
Ugyanis akkor sok, helyes ítéletre képtelen hívő veszne el úgy, hogy mit sem tudna róla.
Jézus valójában azért mondta, mivel a zsidók semmiért sem akartak hinni benne. Mindig vagy megvádolták vagy elítélték.
Ellene álltak Jézusnak, nem hittek és nem engedelmeskedtek a benne munkálkodó Szentlélek hívásának.
Ez a Szentlélek káromlása, amikor valaki elutasítja és elfordul Jézustól.

Egy keresztyén is képes elutasítani Jézust. Te ezt nem tudod elképzelni, mivel tudod magadról, hogy mindörökké benne maradsz.
Mi ez az alap, hogy örökké benne maradsz? Az az alap, ha szereted és imádod Jézust!

Pál munkatársának nevezte Démászt a Filemonhoz írt levél 1. fejezet 24. vesében. A 2Tim 4,10-ben pedig úgy nyilatkozik Démászról, hogy a világhoz ragaszkodott.

Hadd hozzam ismételten az Élet könyvét bizonyítékul, hogy onnan kitörölhet Isten neveket (2Móz 32,33 és Jel 3,5).
Kérlek ne ugord át ezt és folytasd a teóriádat!

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 19, 12:20:26
Bence Írta:

"Én mielőtt megtértem Jézushoz, épp azon bajlódtam, hogy: "ha most itt ma, ezen az estén ezt megteszem, kereszténnyé leszek, elfogadom Jézust Uramnak és megváltómnak, kérem bűneim bocsánatát, akkor ez a döntésem örökre fog szólni, nem fogom tudni visszacsinálni, nem fogom tudni érvényteleníteni."'

Attól, hogy ezt gondoltad, attól még nem biztos, hogy így van.
Nálunk a keresztény vezetők mentek vissza a világba. Igen biztos, hogy nem tudnak úgy élni, mint megtérésük előtt, mert ők tudják, hogy Isten létezik, de ettől még teljesen alaptalan feltevés az, hogy ők már mindenképpen üdvözülnek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 19, 12:45:49
Sziasztok!

Köszönöm a válaszokat. DE az említett igében én világosnak látom azt, hogy az nem a földi életünkre vonatkozik.

"Mt 5, 25-26:

"25 Siess megegyezni ellenfeleddel, míg az úton együtt vagy vele, hogy ellenfeled valahogy a bírónak ne adjon át, a bíró meg a törvényszolgának és a börtönbe ne vessenek!
26 Bizony azt mondom neked, elő nem jössz onnan, amíg meg nem fizetsz az utolsó fillérig."

míg az úton együtt vagy vele = míg a földi életed tart
mikor elérsz a bíróhoz = Jézus elé kell majd állnod

Van egy hely ahol szenvedned kell, ha nem voltál igazságos, de elő lehet jönnöd onnan!

Még mindig ugyanezt gondolom.

Lehet, hogy a 2Móz 32,33 és Jel 3,5-re nem tudok egyértelmű magyarázatot adni. Bár... A 2 Móz 32,33-ban az írás nem mondja ki egyértelműen, hogy az élet könyvéről van szó. A jelenések könyvében láthatjuk, hogy sok könyve van Istennek. A Jel 3,5 meg azt mondja, hogy a győzteseknek nevét nem törli ki Jézus az életnek könyvéből. Ezt nem lehet úgy értelmezni, hogy aki nem győz annak meg kitörli a nevét. Szerintem.

No de nem is ez a lényeg, hanem a  Mt 5, 25-26. Nyílván Antee pénzben nem tudja kifizetni az ember pl. a 3,5 milliárd Ft-ot, de nézd, ha itt a földön tartozol valakinek, és nem tudod pénzben kifizetni, akkor téged is börtönbe zárnak, és ilyen módon fizetsz meg a tartozásodért, szenvedés és szabadságvesztés által.

Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 19, 13:19:57
Magda írta: Aki a maga hitében hisz az erölködik és az erölködése nem tart sokáig, gondolom a megmosódott disznó, hiába merítkezik be ha meg akar maradni disznónak, akkor meg is marad annak, meg az eb is hiába adta ki a taccsot, ha tovább élvezkedik a dolgokon vissza eszegeti.

 :2funny: :2funny: :2funny: Hát ezen akkorát nevettem. Magda ez kedves volt tőled. Jól felvidítottál vele. Köszönöm. A disznó bemerítkezését láttam a szemem előtt. Hát ha az kijön a vízből, akkor is csupán csak disznó marad, de csak vizes disznó lesz. Az biztos ha akar ha nem, akkor is csak disznó marad, nem igen van más választása. Na a kutya az meg egyenesen aranyos nekem.  :hehe: VAn kutyám és tényleg ezt teszi. Mire írtad ezeket?  :074: Lehet, hogy csak én nem értem, de nézdd el nekem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 19, 14:10:46
Bence! Mi már a Bíró kezében vagyunk.

Talán ebben az esetben a szövegkörnyezete is kell a megértéshez. Kikkel beszél az Úr Jézus ekkor? A tanítványokkal. Még nem voltak megváltottak. Jézus ekkor még élt és tanította őket.

Mert mondom néktek, hogyha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába. Máté 5:20

Ez biztos, hogy ez teljesen megdöbbentette a tanítványokat. Ki mehet akkor Isten országába? A farizeusok a külsőt nézik, Isten pedig a szívedet, a belsődet. Ha olyanok vagytok mint a farizeusok a külsőt nézitek, akkor törvénykeztek. Szerintük senki sem volt igazabb mint a farizeusok és az írástudók, mert ők kihívóak, magamutogatók voltak. Ahogy öltözködtek, imádkoztak, ahogy beszéltek, és az elölülést szerették. A saját életüket már teljesen tökéletesnek és feddhetetlennek tekintették. Nagy embereknek tartották őket. Jézus viszont éppen azt kéri tőlük, hogy ne utánozzák őket, ne legyenek olyanok mint ők. Az ő igazságuk, nem igazság, mert azt tanították, hogy csak a körülmetéltek mehetnek be Isten országába és azok, akik a törvényt betartják. A törvény betartása önigazultsághoz vezetett. A farizeus amikor bement a templomba, mit imádkozott? Luk. 18:11 Köszönöm Istenem, hogy nem vagyok olyan mint ez a vámszedő és felsorolja, hogy mimindent tesz Istenért. Ez csak a farizeusok igazsága. Isten iránti tisztelet helyett csak a kemény és szigorú törvény tisztelete jellemezte őket, amiben sem alázat, sem szeretet nem volt. Az igazi igazság nem ez. Mi az igazság? Ami megfelel a valóságnak. Jézus imája: “A te Igéd Igazság” Jn 17:17. A törvény sokkal többről szól, mint a külsőség, sokkal mélyebb. Sokan nem tudtak héberül olvasni és ők csak onnan tudták, hogy mit mond a törvény, amit az írástudók és a farizeusok mondtak nekik. Bármit mondhattak, elhitték, mert nem tudtak utána nézni. Abban a korban arámiul és görögül beszéltek az emberek. Ezért mondta azt Jézus, hogy hallottátok, hogy megmondatott.

Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, - ostoba - méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére. Máté 5:21-22

Jézus elmondja, Isten hogyan szánta a törvényt. Ez azt jelenti ha valakire azt mondom ostoba, akkor a pokolra jutok? Nem, dehogy. A zsidók jól értették miről beszél Jézus. Azzal kezdi, Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Nem azt mondja, olvastátok, mint ahogy azt én mondom sokszor, hanem megmondták a régiek. Vagyis hallottatok róla, nem tudtok arra hivatkozni, hogy nem tudtok olvasni. Tudjátok, hogy Isten szemében a harag már bűn. Mi a harag? Egy érzelmi felindulás. Lehet jogos és jogtalan. A harag által kimondott szavak a gonoszság tüze, amely bennünket is megront. Szabad haragudni? Igen. Jézus is megharagudott a templomi árusokra, annyira, hogy ki is kergette onnan őket ostorral és az asztalukat fel is borogatta. De a Biblia azt mondja, ne menjen le a nap a haragunkkal, mert ha lemegy, akkor vétkezni fogunk. Az ember ellen irányuló harag alakul át gyűlöletté, és gyűlölettől fűtve mindenre képesek az emberek. Még gyilkolni is. A farizeusoknak pedig csak a gyilkosság volt bűn. A gyilkosság gondolata az már a szívében meggyökerezett. Az már olyan, mintha megtette volna. “Nincs különbség? - kérdezed. Ez lehetetlen.” Valaki azzal nem kerül a börtönbe ha haragszik, de ha elveszi valaki életét, azzal már igen. Elfogják ítélni mondod. Ez így van, csakhogy Jézus nem arról beszél, hogy valakit megbüntetnek, hanem a szív állapotáról ahogy Isten látja azt. A szívedben mi van? Istennek az a mércéje.

Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat. Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, amíg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképpen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöcbe ne vessen téged. Bizony mondom néked: ki nem jössz onnét, mígnem megfizetsz az utolsó fillérig. Máté 5:23-26

Istent nem érdekli az ajándék, hanem a hozzáállásod. Istent nem érdekli a tizeded, hanem a hozzáállásod. Isten a szívedet vizsgálja. Ha abban meg nem bocsátás van, akkor vétkes vagy Isten előtt, addig, ameddig nem rendezed le. Nem fogja elfogadni a hálaajándékodat. Ne topogj egy helyben és ne háríts. Amikor dicséred Őt, akkor látja a szíved állapotát. Erre azt mondja: - Harag van a szívedben Fiam! Tedd le a hálaajándékodat, mert nem tudom addig elfogadni, ameddig a szíved nincs rendben az atyádfiával! Rendezetlen a dolgod előttem! Ne védd a saját igazadat! Bocsássd meg azt, amit ellened elkövettek! Legyél alázatos és akkor gyere, elfogadom az ajándékodat! Azt mondod Isten szigorú? Egyáltalán nem az. Ő igazságos! Ha megvan törve a szíved, ha az puha, senki nem tud téged megbántani.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 19, 16:37:45
Idézetet írta: Bence
"Mt 5, 25-26:

"25 Siess megegyezni ellenfeleddel, míg az úton együtt vagy vele, hogy ellenfeled valahogy a bírónak ne adjon át, a bíró meg a törvényszolgának és a börtönbe ne vessenek!
26 Bizony azt mondom neked, elő nem jössz onnan, amíg meg nem fizetsz az utolsó fillérig."

míg az úton együtt vagy vele = míg a földi életed tart
mikor elérsz a bíróhoz = Jézus elé kell majd állnod

Előtte ezt mondtad: "Köszönöm a válaszokat. DE az említett igében én világosnak látom azt, hogy az nem a földi életünkre vonatkozik."
Pedig a földi életünkre vonatkozik a Máté 5,25-26.

Hát má' hogy ért volna oda a bíróho'?  :hehe:
Jézus intése az, hogy mielőtt még oda érne a bíróhoz! Ez előtt béküljön meg ellenfelével.  :063:

Az Élet könyvéről való magyarázatod nem állja meg a helyét!  :063:

Idézetet írta: Bence
No de nem is ez a lényeg, hanem a  Mt 5, 25-26. Nyílván Antee pénzben nem tudja kifizetni az ember pl. a 3,5 milliárd Ft-ot, de nézd, ha itt a földön tartozol valakinek, és nem tudod pénzben kifizetni, akkor téged is börtönbe zárnak, és ilyen módon fizetsz meg a tartozásodért, szenvedés és szabadságvesztés által.

Naná, hogy börtönbe zárnak. A király is ezt tette volna elsőre a szolgával, de ő kegyelemért esedezett.
Kegyelmet kapott. Elment, fojtogatott és a király ezt meghallva visszavonta a kegyelmét.

Oly egyszerű pedig.  :040:

Válaszolj nekem kérlek arra, hogy honnan veszed azt, hogy lesz egy szenvedés helye a hívőknek haláluk után?
Jézus VILÁGOSAN elmondja, hogy "kettévágattatik a szolga, gyehennára vettetek,
kivettetnek a sötétségre, fogcsikorgatás és sírás...stb."

Gyehennára! Kárhozatra! És itt nem az 1000 éves királyságról beszélt Jézus, hanem a Mennyek (Isten) országáról!  :063:



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 19, 18:18:44
Azt hiszem már én is elmondtam erről sokmindent.. Én sem szeretném ismételgetni magadat...

Tudod mit? Inkább te magyarázd meg akkor ezeket az igéket, mert szerintem ezek arról szólnak hogy soha el nem veszhetünk. És ha ez igaz, akkor meg a te magyarázatod az, ami nem állja meg a helyét!

János 10, 27-30:

27 Az én juhaim hallgatnak szómra, én is ismerem őket, ők meg követnek engem.
28 Örök életet adok nekik, úgy, hogy soha el nem vesznek, senki sem fogja kiragadni őket a kezemből.
29 Atyám, aki őket nekem adta, nagyobb mindeneknél és senki sem képes kiragadni őket Atyám kezéből.
30 Én és az Atya egy vagyunk.”

János 5, 24:

24 Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy annak, aki hallja az én szómat és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, ítéletre nem megy, ellenkezőleg a halálból már átment az életre.

János 3, 16-17:

16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy senki el ne vesszen, aki őbenne hisz, hanem örök élete legyen.
17 Mert az Isten nem azért küldte a Fiút a világra, hogy elítélje a világot, hanem, hogy rajta keresztül megmentse a világot.

János 1, 12-13:

12 Ám mindazoknak, akik befogadták őt, lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek,
13 azoknak, akik nevében hisznek, az ő nevében, aki nem vérből, sem a hús akaratából, sem a férfi akaratából nem született, hanem Istenből.


Apcsel 16,31:

Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe

Róm 10,13

Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.

Jn 3,36:

Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúban, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.

Róm 10,9:

Mert ha száddal Úrnak vallod Jézust és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halottak közül: Üdvözülsz!

Jn 5,24:

Ezeket azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy megtudjátok: örök életetek van, mert hisztek az Isten Fiának nevében.

Jn 20,31:

Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy e hitben életetek legyen az Ő neve által.

Úgy érzem a te magyarázatoddal ezeket az igéket teljesen semlegesíted.

Egyértelmű, hogy aki hisz, az üdvözülni fog, és örök élete van. Mondhattok bármit én ezt hiszem. Ezt mondja a Biblia. Ez az evangélium. Ki fog elkárhozni? Aki nem hisz Isten Fiának nevében. Aki pedig hisz, az már többé nem tud nem hinni, még ha meg is próbálja, akkor sem. Ez képtelenség.

De nem baj, lehet velem nem egyetérteni. Lehet elítélni, meg megítélni. Kinek ahogy tetszik. Nem zavar, mert tudom, hogy örök életem van. Enélkül az életem mit sem érne már.

Sajnálom, amennyire én nem győztelek meg, olyannyira te se engem.

Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 19, 18:34:01
Idézet
Válaszolj nekem kérlek arra, hogy honnan veszed azt, hogy lesz egy szenvedés helye a hívőknek haláluk után?
Jézus VILÁGOSAN elmondja, hogy "kettévágattatik a szolga, gyehennára vettetek,
kivettetnek a sötétségre, fogcsikorgatás és sírás...stb."

Gyehennára! Kárhozatra! És itt nem az 1000 éves királyságról beszélt Jézus, hanem a Mennyek (Isten) országáról! 

Kedves Antee!

Nézd, lehet, hogy abban nincs igazam, hogy a mennyek királysága és Isten királysága két különböző dolog. Lehet, hogy tényleg csak szinonimák.

De szerintem a büntetés ideje az ezer éves királyság lesz. Ekkor ítéli meg Jézus az ő háza népét.

1 Péter 4, 17-18:

17 Mert itt az idő, hogy az Isten házától elindulva elkezdődjék az ítélet. Ám, ha először tőlünk indul el, mi lesz a végük azoknak, akik az Isten örömüzenetének nem engedelmeskednek?
18 Ha még az igazságos is alig menekül meg, hová lesz az istentelen és a vétkező?

Lesz ítélet Isten háza népén.

Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2008 Július 19, 21:09:36
Idézet
Válaszolj nekem kérlek arra, hogy honnan veszed azt, hogy lesz egy szenvedés helye a hívőknek haláluk után?
Jézus VILÁGOSAN elmondja, hogy "kettévágattatik a szolga, gyehennára vettetek,
kivettetnek a sötétségre, fogcsikorgatás és sírás...stb."

Gyehennára! Kárhozatra! És itt nem az 1000 éves királyságról beszélt Jézus, hanem a Mennyek (Isten) országáról! 

Kedves Antee!

Nézd, lehet, hogy abban nincs igazam, hogy a mennyek királysága és Isten királysága két különböző dolog. Lehet, hogy tényleg csak szinonimák.

De szerintem a büntetés ideje az ezer éves királyság lesz. Ekkor ítéli meg Jézus az ő háza népét.

1 Péter 4, 17-18:

17 Mert itt az idő, hogy az Isten házától elindulva elkezdődjék az ítélet. Ám, ha először tőlünk indul el, mi lesz a végük azoknak, akik az Isten örömüzenetének nem engedelmeskednek?
18 Ha még az igazságos is alig menekül meg, hová lesz az istentelen és a vétkező?

Lesz ítélet Isten háza népén.

Bence
Én is szeretnék a témához kapcsolodni,bár nemtudom ide tartozik-e szerintem:a kővetkezők sokat foglalkoztatnak mostanában.
Jn 3:36-Jn:5,24:-Jn5:20:31--ezekről is szó van benne,a kérdésem a kővetkező:
Az illető kiről beszélek látta és tudja,hogy Jézus él,majd hisz benne megtér és a kőrűlményei ugy alakulnak,hogy nem tudja elhinni hogy neki van megbocsátás.Azt elhiszi Krisztus megváltotta,hogy őérte is meghalt,és elvette bűneit,de nem tudja a mult bűnei miatt felfogni,hogy ez az ő számára is megvan.Meg kérdőjelezi Isten ajándékát,miért,mert kicsi korában sokszor látta Jézus arcát és szólt hozzá,azért,mert azt hiszi akinek Ő megjelenik olyan bűnős,hogy nincs segitség az ő számára. Majd az olvasott Ige hatására ugy nevezetten felfogja,akkor ővele miért nem igy bántak ha a megváltás mindenkié,és Jézus azért halt meg,hogy az ilyen bűnősőket mint ő is megmentse,de sehova se kell,és az amikor a korházban volt megtérése után-mert meghalt találkozott Krisztussal és vissza lett kűldve a főldre,akkor abban hisz ő már oda sem kell.Borzasztó dolgok ezek.Hisz Istenben emberek kőzé alig jár,látta tőbbszőr Krisztust bűnei egy részével felhagyott,de a testét,ami a Szent-szellem temploma rombolja a dohányzással,az emberek bántják/keresztények/mindig itéletet mondanak felette és senki nem segit neki,és senkije sincsen.Mindenkiben csalodott és visszaéltek bizalmával,csak Istenben hisz és Krisztusban,hogy Ők soha nem hagyják el.Én nem tudok segiteni,hisz sok mindenben egyet értek vele,hiába az Ige nem képes változtatni az életén,teljes tanácstalan és sulyos gyógyithatatlan beteg,bár ő ezt nem ismeri el,azt mondja az Igének jobban hisz mint az orvosoknak.Mindig azt mondja Jézus sebeiben meggyogyultam,ha Isten Igéje ezt mondja akkor igy van a tőbbi nem számit.
Elveszitheti-e az ilyen ember a megváltás adományát és az őrők életet mit gondoltok??????
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 20, 00:10:41
Kedves Bence!

Idézet
27 Az én juhaim hallgatnak szómra, én is ismerem őket, ők meg követnek engem.
28 Örök életet adok nekik, úgy, hogy soha el nem vesznek, senki sem fogja kiragadni őket a kezemből.
29 Atyám, aki őket nekem adta, nagyobb mindeneknél és senki sem képes kiragadni őket Atyám kezéből.
30 Én és az Atya egy vagyunk.”

Akárcsak a Róm 8,35-36. Senki sem választhat el minket Krisztus szeretetétől.
Már írtam erről is neked. Senki sem választhat el, csak magunkat szakíthatjuk ki Isten kezéből.
Szabad akarat! Legnagyobb ajándék és egyben a legfélelmetesebb erő a kezünkben!
Ádám és Éva a tökéletességben éltek. Isten közöttük járt-kelt a szellős alkonyatkor.
Semmi sem választhatta el őket! A Sátán sem! A szabad akaratuk volt az, ami által kiestek Isten kezéből.
Elfordultak intelmeitől és fellázadtak ellene az által, hogy nem engedelmeskedtek neki!

Idézet
24 Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy annak, aki hallja az én szómat és hisz annak, aki engem elküldött,
örök élete van, ítéletre nem megy, ellenkezőleg a halálból már átment az életre.

Így van, aki hisz, annak örök élete van. És aki már nem hisz? Azzal mi lesz?
A király, kinek a színe elől eltávozott az adósságtól megszabadult ember, visszavonta tőle a kegyelmét!
Börtöntől megszabadult ember mégiscsak a börtönbe kötött ki. Valójában elgondolkoztál erről az igéről?
Mert számodra rejt egy üzenetet: "ítéletre nem megy". Nos, akkor ez hogy van?

Idézet
16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy senki el ne vesszen, aki őbenne hisz, hanem örök élete legyen.
17 Mert az Isten nem azért küldte a Fiút a világra, hogy elítélje a világot, hanem, hogy rajta keresztül megmentse a világot.

Ezt miért másoltad be? Biztosan a Biblia keresődben rákerestél a "hisz" és a "higgy" szavakra. De ettől nem kellett volna bemásolni azokat, amiknek köze sincsen a témához.
Valójában ha elgondolkozol, a "hisz" és a "higgy" egy feltételes szövetség. Akik tehát nem hisznek, azok már felbontották a szövetséget (nem az egyszerű hitről, hanem a hitben megmaradásról beszélek).
A görögben valójában a kozmosz szó szerepel, ami magában foglal mindent! Tehát így szereti Isten a világot, hogy senkit sem akar elveszíteni.
De ettől függetlenül, a szabad akarat végett elvesznek emberek.

Idézet
12 Ám mindazoknak, akik befogadták őt, lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek,
13 azoknak, akik nevében hisznek, az ő nevében, aki nem vérből, sem a hús akaratából, sem a férfi akaratából nem született, hanem Istenből.

Valójában ez az ige a te teóriád ellen tanúskodik. Az ige arról beszél, hogy akik befogadták Jézust, azoknak lehetőségük van arra,
hogy Isten gyermekeivé legyenek! Tehát attól, hogy valaki befogadta az Úr Jézust, nem garantált az üdvösség.
Félreértés ne essék, azért nem garantált, mert vannak akik nem maradnak meg Krisztusban (elfordulnak).
Azonban lehet fordítani a lehetőséget hatalomnak, amitől az ige más jelentőséget kap.
De akkor is ott marad a hit, amit egyesek elvethetnek (1Tim 1,19).

Idézet
Apcsel 16,31
Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe

Ezt sem értem, hogy miért másoltad be. Ez amúgy sem egy ígéret mindenkinek. Ez egy prófétálás volt Páltól,
ami be is következett a börtönőr életében!

Idézet
Róm 10,13
Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.

Először is egy igét hozok neked:
Jn 6,47
"Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak örök élete van."

Ugye tudod, hogy az ördögök is hisznek és rettegnek?
De visszatérve az általad bemásolt igére: Jóel könyvéből idézett Pál. Jóel pedig a nagy nyomorúságban való időkről prófétált!
Így folytatódik Jóel könyvéből való ige: "...mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az ÚR ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az ÚR."
Tehát azok menekülnek meg, akiket elhív az Úr!

Idézet
Jn 3,36:
Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúban, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.

Hadd hozzam neked a helyesebb fordítást, mivel a görögben az engedelmesség van és nem a hit!
Jn 3,36   
Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta."

Valójában ez az ige is arról beszél, mint a feljebb beidézett igék, amit nekem szegeztél: János 5, 24; Apcsel 16,31.
Tehát nem ismétlem magam.

Idézet
Róm 10,9:

Mert ha száddal Úrnak vallod Jézust és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halottak közül: Üdvözülsz!

Hadd tegyem fel neked a kérdést. Akkor már a kegyelmet sem kell elfogadni, csupán csak hinni kell a feltámadásában?
Az igék kiegészítik egymást. Írtam a Jn 6,47-et, hogy ott csak annyi van írva: "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak örök élete van."
Az ördögök is hisznek... Azt is szem előtt kell tartani, hogy már akkor antikrisztusok voltak jelen, akik tagadták, hogy Jézus testben jött el (2Jn 1,7)!
Úgy hiszem, hogy ezért tartotta fontosnak Pál és kötötte össze az üdvösséggel.


Idézet
Jn 5,24:

Ezeket azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy megtudjátok: örök életetek van, mert hisztek az Isten Fiának nevében.

Jn 20,31:

Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy e hitben életetek legyen az Ő neve által.

Egybe tettem ezt a két igét, mert egy a mondanivalójuk, mégpedig: örök életetek van.
Mint írtam feljebb, az igék kiegészítik egymást! Ahogyan az ige is mondja: "A teljes Írás Istentől ihletett..."

A másik hozzászólásodban ezt írtad:
Idézet
1 Péter 4, 17-18:

17 Mert itt az idő, hogy az Isten házától elindulva elkezdődjék az ítélet. Ám, ha először tőlünk indul el, mi lesz a végük azoknak, akik az Isten örömüzenetének nem engedelmeskednek?
18 Ha még az igazságos is alig menekül meg, hová lesz az istentelen és a vétkező?

Lesz ítélet Isten háza népén.

Péter bátorítja és egyben inti a gyülekezetet. Nézd csak meg a fejezet elejét, hogy kicsapongásokban, kívánságokban éltek.
Csupán arról szól, hogy ha a keresztyének az életük hatására Isten büntetését vonják magukra, akkor hova lesznek azok, akik nem keresztyének? Péter folyamatos jelenidőben beszél. Nem egy leendő ítéletről.


Írok én is néhány igét:
Lk 13,24-28
"Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Attól kezdve, hogy felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De õ így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok.Akkor kezditek majd mondani: Elõtted ettünk, ittunk, és az utcáinkon tanítottál. Erre õ így szól: Mondom nektek, nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tõlem mindnyájan, ti gonosztevõk! Akkor lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve onnan.

Mt 25,30
"A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külsõ sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás."

Lk 12,45-46
"Ha pedig az a szolga így szólna az õ szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni: Megjõ annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, és kettévágatja õt, és a hitetlenek sorsára juttatja."

Mt 7,22-23
"Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben ûztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tõlem, ti gonosztevõk!"

Fontos tehát újból hangoztatnom, hogy ezek a Mennyből vettetnek ki a pokolra. Jézus kijelenti, hogy nem ismeri őket.
Továbbá gonosztevőknek is nevezi őket. Az ítélet pedig a külső sötétségre vettetés, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz.
A "kettévágatja" szóval egyértelművé teszi, hogy nem csupán büntetés, hanem halál lesz az ítélet.
Az ítéletet is egyértelmű, mivel a "hitetlenek" sorsára juttatja!

Jézus továbbá inti a tanítványait, hogy maradjanak Őbenne! Ha sosem tudunk "kijönni" Jézusból, akkor miért int minket a benne maradásra?
Itt az ige, amiben inti a tanítványokat a benne maradásra:

Jn 15,4-5
"Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szõlõvesszõ nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szõlõtõn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szõlõtõ, ti a szõlõvesszõk: aki énbennem marad, és én õbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni."

Itt az ige, amiből világosan látszik, hogy ki lehet "jönni" Jézusból:
Jn 15,6   
"Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszõt, és megszárad, összegyûjtik valamennyit, tûzre vetik és elégetik."

Bizony, tűzre vetik és elégetik. Hadd hozzak még egy igét:
1Jn 2,24
"Amit tehát ti kezdettõl fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek! Ha megmarad bennetek az, amit kezdettõl fogva hallottatok, akkor megmaradtok ti is a Fiúban és az Atyában."

Pontosan, ha megmarad bennünk, akkor megmaradunk a Fiúban és az Atyában!
Ismételten egy ige, ami bizonyítja azt, hogy ki lehet "jönni" Jézusból:

2Jn 1,9
"Aki túllép ezen, és nem marad meg a Krisztus tanításában, abban nincs benne Isten; aki megmarad a tanításban, abban benne van az Atya is, meg a Fiú is."

Egy kemény igével zárom:
Zsid 6,4-6
"Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendõ világ erõit, de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák õt."

Tehát nyilvánvaló, hogy vannak akik keresztyénekké lettek de elfordultak. Jézusban voltak, de nem maradtak Őbenne. Megízlelték a jövendő világ erőit = Szentléleknek részesei lettek. Ezt nem csupán erre az igére értem, hanem az összes bemásolt igére amit ebbe a hozzászólásomba írtam. Tehát ezek az embereknek ítéletben lesz részük. Világosan megmondja az ige, és én ki is fejtettem fentebb, hogy a kárhozatba és nem valami más egyéb ítéletre mennek. Gyehennára, a kárhozatba. Ez az utolsó ige mélyebre is evez. Alárulja, hogy aki elfordul, az lehetetlen, hogy újra megújuljon. Ez hogy lehet? Úgy, hogy aki tudatosan elfordul Jézustól, az tudatában van mindennek (egyértelmű). Ez a nagy "B" betűs bűn, a Szentlélek káromlása. Annak az embernek a szíve megkeményedett és Isten bábúja lett. Akár csak a fáraó, aki a szívét megkeményítette 5x. A következő 5 alkalommal Isten keményítette meg a szívét.
Vagy ott van Heródes, aki megszomorodott mikor Heródiás lánya Keresztelő János fejét kérte. Akkor a Szentlélek rávilágított, hogy mi is a helyes és helytelen. De ellenállt és lefejeztette Jánost. Mikor pedig Jézus előtte állt, Heródes csak pár csodát akart látni és nem az Isten szabadítására vágyott.


Ez az utolsó hozzászólásom neked ebben a témában.
Legközelebb, mielőtt kimásolod nekem majdnem az egész Bibliát :hehe: előtte válaszolj nekem is az általam betett igékre!
Nem látom értelmét a folytatásnak. Az időmet is fontosabb dolgokra kell fordítanom, nem pedig hiábavaló ismétlésekre regény formában.
A szeretetet sem látom már a hozzászólásaidban, amik még az elsőkben jelen voltak.
Kívánom, hogy legyen neked igazad és én tévedjek!
Isten áldjon!  :088:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 20, 11:11:01
Idézet
Zsid 6,4-6
"Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendõ világ erõit, de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák õt."

Kedves Antee!

Ez az ige azt jeleni, hogy aki egyszer már megtért nem térhet meg újra. Aki egyszer már újjászületett nem születhet még egyszer újjá. Ha valaki ezt próbálja tenni, akkor az újra megfeszíti Jézust és meggyalázza őt. Nem azt jelenti, hogy aki elfordult Jézustól, az már vissza sem fordulhat hozzá.

Kb. jó ha az emberiség 1%-a elfogadja Jézust megváltójának, és hisz benne. Szerinted Istennek nem lenne nagy veszteség, ha ezek közül egy is elveszne?

Áron vásárolt meg minket. Féltve őrzött kincsei vagyunk, még ha rosszat is teszünk, vagy ha tőle független életet próbálunk élni.

Sok bilbiamagyarázó és bibliakutató tanítja azt, hogy a keresztények felett is lesz ítélet, mégpedig az ezeréves királyság alatt. Nem csak én vagy Watchman Nee, hanem még sokan mások is.

A te értelmezésed betű szerinti sok helyen. Én elfogadom és tiszteletben tartom a te nézőpontodat, egyet nem értek vele, de elfogadom.

Üdvözlettel:
Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 21, 07:57:28
Kedves Bence!

Amint látod Antee válaszolt minden igédre, amit felhoztál. Ha nem is győztek meg ezek a válaszok, annyit be kell látnod, hogy lehet másképp is magyarázni az igét, mi emberek elég egyoldalúan látjuk a dolgokat, vagyis ezek "csak" tanítások, amelyeket láthatunk jól is meg rosszul is de nem azokhoz érdemes ragaszkodni, hanem Jézushoz. Én ezért ragaszkodom hozzá, mert mindenképpen vele akarok élni az örökkévalóságban és nem akarok egy "tanítás" miatt véletlenül vakvágányra futni. Nem érné meg...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 21, 13:34:27
Gábor! Ha az üdvösséged felől lesz majd kézzelfogható bizonyítékod, szólj már légyszi, mert nekem is elkelne egy kis protekció. :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: éci - 2008 Július 21, 14:46:58
Szia Bálint!

Ezt komolyan gondoltad?mit akarsz kézzel megfogni? :019: elmélkedj az Igén és kérd a Szent Szellemet ,hogy vezessen.

Legyél áldott! :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 21, 16:26:56
Dehogy mondta Bálint komolyan. Azért van ott ez a szmájli:  :2funny:


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 21, 16:59:21
Azért most látszik meg igazán, hogy mennyire jók a szmájlik, hogy feltetttük.  :2police:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 21, 17:05:44
 :040: :igen: bizony

 :071:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 21, 23:38:47
Sziasztok!

Lemaradásaimat szeretném pótolni, ha így megfelel kedves Antee, akkor előszöris a Mózes 32,31-33-hoz. Ez így hangzik:

"31Visszatért tehát Mózes az ÚRhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Igen nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból csinált istent magának. 32Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!  33Az ÚR így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem. "

Nemrég hallgattam a neten egy pásztort, aki többek között ezt az igét is magyarázta.

Nos, ahogy azt már korábban is említettem itt egy könyvről van szó. Konkrét utalás nincs arra vonatkozólag, hogy ez az életnek könyve lenne.

Nos a pásztor magyarázata a következő:
A zsidók vezettek egy könyvet, amibe az élők nevét írták be. Ha meghalt valaki, akkor kitörölték ebből a könyvből.
Mózes itt azt kérte, hogy ölje meg Isten őt is, ha nem bocsátja meg a népének bűneit. Szerette a népét, bár rettenetes bűnöket követtek el.

Isten erre azt felelte, hogy csak azt törli ki a könyvből, aki vétkezett ellene. Itt nem az életnek könyvéről van szó. Az itt szereplő könyv és az életnek könyve két különböző dolog.

A jelenések könyve 17,8 utal arra, hogy az élet könyvébe a nevek már a világ megalapítása óta be vannak írva, tehát már a teremtés előtt tudta Isten, hogy kik leszek a gyermekei. Én úgy gondolom, ezért, hogy neveket az élet könyvéből nem lehet kitörölni.

"8 A fenevad, akit láttál: volt, de nincsen, ám előjönni készül a feneketlen mélységből, azután veszedelmére megy. A földön lakók, kiknek neve nincs az élet könyvébe beírva a világ megalapítása óta, csodálkozni fognak, mikor meglátják a fenevadat, hogy az volt, de nincs, ámde meg fog érkezni."

A Zsoltárok könyve ugyanerről a könyvről beszél a 69-ik részben.

Zsolt 69, 29:

"29Töröltessenek ki az élők könyvéből, az igazak közé ne írassanak be!"

"Book of the living" (KJV) az angol verzióban, a magyarban pedig "élők könyve". Ez nem az élet könyve, hanem az élők könyve, akik testben élnek. Tehát az élők könyvéből való kitöröltetés testi halált jelent nem szellemi halált.

Nem árt ezt a verziót is napirendre tenni szerintem.  :089:

Végezetül ezzel búcsúznék mára el:

1 Péter 1,3-5:

" 3Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, 4arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. 5Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben"

Isten őrzi meg a mi üdvösségünket, mi képtelenek lennénk rá. És ez az örökség el nem múlik. Ezt Isten igéje mondja. Azt hiszem az evangélium erről szól.

Ha hirdetnétek az evangéliumot, mit mondanátok az embereknek?

a) Higgyetek Jézusban és üdvözültök?
b) Higgyetek Jézusban, de ha nem cselekedtek jókat, nem maradtok benne, akkor nem biztos, hogy üdvözültök?

Én az a-t választanám. Ti?

Üdvözlettel:
Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 21, 23:57:47
Mi a tanulság? (szerintem)

Még ha először úgy is tűnik, hogy az ige arról beszél, hogy egy keresztény örökre elkárhozhat, arra biztosan van valami megfelelő magyarázat, ami azt bizonyítja, hogy mégsem. Különben az ige miért beszélne arról, hogy soha nem veszhetünk el?

János 6, 34-40:

"34 – „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” – mondták neki,
35 mire Jézus azt felelte nekik:- „Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jő, meg nem éhezik, és aki bennem hisz, meg nem szomjazik soha.
36 Ám én megmondtam néktek, hogy bár láttok, mégsem hisztek.
37 Minden, amit Atyám nekem ad, elérkezik majd hozzám. S azt, aki hozzám jő, ki nem vetem.
38 Mert nem azért szállottam le az égből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak akaratát, aki elküldött engem.
39 Ez pedig annak akarata, aki engem elküldött, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit ő nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon.
40 Mert az az én Atyám akarata, hogy örök élete legyen mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz benne, és hogy az utolsó napon azt én feltámasszam.”

Minden, amit Isten az Atya, Jézusnak adott, elérkezik majd hozzá.

Szerintetek ha egy bűnös megtér Jézushoz, akkor azt az Atya Jézusnak adta ajándékba?

Mindenképpen.

Akkor mindenki, aki újjászületik el is fog érkezni Jézushoz. Az ige így folytatja, aki Jézushoz megy ki nem fogja vetni azt az Úr.

Senkit sem fog elveszíteni abból, amit Isten a Fiúnak adott.

Jézus a jó pásztor. El lehet menni a nyájtól (elfordulni Istentől), de a jó pásztor utána megy és visszahozza. Ha kell a lábát is kitöri, hogy újra el ne csavarogjon a nyájtól.

Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 22, 00:39:58
A tanulság az szerintem, hogy jobban utána kellene nézni az igének.  :040:
Az apostoli időkben élő béreaiak-tól jó lenne tanulni, akik utánajártak mindennek amit az apostolok mondtak (hogy valóban úgy van-e).

Ugyanis Mózes eseténél Isten könyvéről van szó, amit maga Isten írt. A zsidók általi élők könyve ekkor még sehol sem volt.
Ekkor még Izráel népe "frissen" jött ki Egyiptomból. Két évvel ezután mondta Isten Mózesnek, hogy:

4Móz 1,2-3
"Vegyétek névjegyzékbe fejenként Izráel fiainak egész közösségét, nemzetségenként és nagycsaládonként egytől egyig minden férfit, húszévestől fölfelé minden hadkötelest Izráelben! Vegyétek őket számba seregenként, te és Áron!"

Ez az első összeírás és ez sem rejti magában az összes élőt.

De ugorjunk Mózes idejétől még pár száz évet:
Meglehet nézni Dávid történeténél azt, amikor megszámláltatta Izráel népét (ez nagy bűne volt).
Joábnak és a csapatparancsnokoknak be kellett járnia Izráelt Dántól Beérsebáig, hogy megtudják Izráel létszámát.
Egyébként majdnem 10 hónapjukba telt ezt megtenni.

A Jelenések 17,8 csupán csak annyit bizonyít, hogy Isten időn kívül van. Ő látja a jövőt.
Ez bizonyítja a több mint 6000 (hatezer) prófécia, amit a Biblia rejt magában. Isten jól tudja, hogy ki fog a legvégén üdvözülni.

A Jelenések 3,5 világosan az élet könyvéről beszél. A görögben is megnéztem.
Jel 3,5   
"A ki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevérõl az én Atyám elõtt és az ő angyalai előtt."

Az "a" verziót mondd meg az ördögöknek is.  :089:

A tegnapi hozzászólásodban a Zsid 6,4-6 vonatkozólag meg annyit, hogy nem vetted észre az igevers hangsúlyát: "de elestek".
Elesettekre utal Pál, hogy ők már nem térhetnek meg. A Jézustól elfordultakról szól, vizsgáld meg jól a verseket.

Valójában nem akartam már neked válaszolni, mert már megírtam. Csak mégis válaszoltam, mivel túl hamar vontad le a tanulságot.

Szeretettel,
Antee

Egyébként a leghosszabb hozzászólásomban feltettem neked még "néhány" igét. Azokra is válaszolhatnál.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 22, 07:31:54
Látom nemcsak nekünk nehéz megemészteni a Bence látását, hanem a Bencének is a mienket... :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 22, 10:10:30
Bence írta: "Jézus a jó pásztor. El lehet menni a nyájtól (elfordulni Istentől), de a jó pásztor utána megy és visszahozza. Ha kell a lábát is kitöri, hogy újra el ne csavarogjon a nyájtól."

Mit gondolsz, miért törik ki a bárányka lábát?


Tudjátok, szerintem kár ezen vitázni, hogy elveszíthető-e, vagy sem az üdvösség. Miért fontos győzködni a másikat, amikor már amúgyis meg van "fertőzve" azzal a tudással amit szerzett? Isten majd kiigazítja bennünk amikor szükséges lesz. Ugysem lehet meggyőzni senkit, akinek van már egyfajta tudása, lásd. ezt az esetet. Nem lenne bölcs tényleg abbahagyni drága testvérek az Úrban?  :08: :zaszlo: Én ezt már nagyon időpocsékolásnak tartom, de legyen a ti belátásotok szerint. Én szívesen olvaslak benneteket, mert szeretetben zajlik, de úgy látom csak mindenki fújja a maga tudásaszerintvalót. Anti, elveszíthető, Bence nem veszíthető el. Kinek van igaza? Mindkettőtöknek, mert a 100 as igazság úgy senicsen nálatok. vá ezt jól megasztmondtam.  :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 22, 10:38:49
Én már napokkal ezelőtt részemről lezártam, de még is írtam neki, mivel nagyon tutira vette, hogy megmondta a tutit.
Na ezt én is jól megaszondtam.  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 22, 10:53:13
mi olyan megaszontuk vagyunk ma Anti.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Július 22, 19:13:26
Sziasztok!

Nem gondoltam hogy most jól "megaszondtam a tutit"!

Az ördögöket nem kéne az emberekhez hasonlítani. A démonok Sátán teremtményei. A démonok maga Sátán megnyilvánulásai különböző alakban. Az embereknek lehet részük kegyelemben. A démonoknak, mivelhogy Sátán teremtményei, nem. Az ödögök is tudják nyilván, hogy van Isten, meg hogy eljött a világra Isten Szentje, a megváltó. És hogy ő: Jézus. De bűneik bocsánatát nem vehetik, mint az emberek. Más a szellemi világ, mint a teremtett földi világ.

A bukott angyalok is Lucifer mellett döntöttek, nem Isten mellett. Még élhetnek ugyan. de már nem sokáig. Biztosan ítéletre mennek, vezérükkel az Sátánnal együtt. Az ember ilyen szempontból külön kategória.

Na mindegy. Nem okoskodok, mert megint azt hiszitek, "megmondtam a tutit", pedig nem ez volt a célom  :088:

Háát, valakinek csak igaza van. Mert vagy ellehet veszíteni az üdvösséget, vagy nem. A többi igemagyarázat ilyen tekintetben részletkérdés.

Az viszont nyilvánvaló, hogy vagy az igaz, hogy semmiképpen sem veszíthető el az örök élet, vagy valamiképpen elveszíthető. De annak örülök, hogy legalább nem azon a ponton állunk, hogy:

1. Ha nem jársz gyülekezetbe, akkor elveszítetted az örök életedet
2. Ha nem merítkezel be, akkor nem is üdvözülhetsz
3. Minden bűn elkövetésekor elveszted örök életedet

Ezek betegesek. Sőt az ördögtől valók. Nem igazak.

Üdvözlettel:
Bence

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 22, 22:15:39
Kedves Tesókáim!

Szerintem tegyünk pontot a téma végére.
Engem viszont érdekelne, mi a véleményetek a tetkóról. Döbbenetes, hogy milyen mennyiségben (és minőségben) fordul elő az embereken. Lassan már alig vagyunk, akiken nincs.
Honnan ered a tetoválás? Miért hordják ma annyian?

Szeretettel: Bálint
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 22, 23:07:48
Fenevad bélyege.  :2funny: (csak vicc)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Július 23, 07:12:20
Szerintem király! Most akarok a hátamra egy hatalmas tini nindzsa teknőcöt tetováltatni.   :020: :hehe:  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2008 Július 23, 10:46:49
Régebben én is szerettem volna - igaz mi volt az, amit én nem szerettem volna anno   :2funny: -  tetkót, de vhogy nem tudtam magam rávenni, hogy szándékosan fajdalmat okoztassak magamnak .

Találtam a neten vmit :

 A tetoválás eredete az ősemberhez vezethető vissza. Sokáig a tetoválás létezésének legkorábbi bizonyítékának az i.e. 2000-ből származó Theba-i női múmiákon talált festéknyomokat tartották, melyeken pontok, vonalak voltak. De 1991-ben egy szenzációs lelet, az osztrák-olasz határon előkerült Otzi rácáfolt. A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a jégember kb. 5300 éves, tehát az ő tetovált teste a legkorábbi ilyen jellegű lelet. Szintén Egyiptomban, XIII. Ramszesz idejéből tudunk a fiatalok és a tehetősebbek tetoválási szokásairól. De jelen volt az inkák, a maják és az aztékok kultúrájában is, és ezekben az ősi kultúrákban a tetoválás a törzsi rangot fejezte ki. A rómaiak a rabszolgákat és a bűnözőket jelölték meg tetoválással. De a tetoválás nyomait megtalálhatjuk a görög mitológiában is, és az ókorban. A japánok a 3. században kezdték díszíteni testüket bonyolultabbnál bonyolultabb motívumokkal. A polinéziai kultúra jól ismert és szinten rendkívül bonyolult tetováló motívumait valószínűleg jó pár évezreden át fejlesztették ki, ezen népeknél nem ritka hogy a díszítés beborítja az egész testet.

Forrás : http://www.bulluminati.hu/tetovalas.html



Egy kis tudomány :

 A tetoválás napjainkban, a testékszerek alkalmazásával együtt, reneszánszát éli. Az alkalmazott festékanyagok mellékhatásai miatt, mind több esetben jelennek meg a nem kívánatos hatások is.
A bőr színezése, tetoválása a koreai, egyiptomi kultúra részeként jelet meg. Az inkák, mayák és az aztékok is alkalmazták. Ezen ősi kultúrákban, a test tetoválása, a törzsekben elfoglalt rangot jelezte, jelentette. A rómaiak a tetoválást a rabszolgák és bűnözök megjelölésére alkalmazták. Szomorú tény, hogy a XX-ik század közepén is hasonló módszereket alkalmaztak civilizált nemzetek, más nemzetiségű embertársaik megjelölésére.
Ma a tetoválás célja művészi ábrák készítése meghatározott testfelületen, illetve felületeken, ugyanakkor része a kozmetika eszköztárának is, esztétikai élményt nyújtva.
Lényege, hogy a bőr alsó ügynevezett irha rétegébe, tű segítségével különböző színű festékanyagokat juttatnak.
A közhiedelemmel ellentétben, a tetoválásra használt festékanyagok (pigmentek) nagy része nem növényi eredetű. Napjainkban elsősorban a fémsók használatosak.
Egészséget veszélyeztető hatásuknak ismerete fontos, a felhasznált anyagok káros hatásai (toxikus hatás), valamint az egészségtelen körülmények között történő alkalmazások miatt is (fertőzések).

A CIEH (Charteres Institute of Environmental Health) 2001-ben javasolta a növekvő számban végzett tetoválások és az általuk okozott veszélyek csökkentésének szükségességét.

A tetoválószerek bejelentésének, nyilvántartásának, valamint a nemkívánatos hatások ismeretének aktualitását bizonyítja, hogy az Európai Bizottság D,G Joint Research Centre (JRC) munkacsoportjának (WG) 2003-ban Isprában megtartott, munkaülésén ezen szerekkel és hatásaikkal foglalkoztak, együttműködve az EU Közegészségügyi és Fogyasztóvédelmi Vezérigazgatóságával (DG SANCO).
A tetoválás kivitelezése céljából elsősorban a fémvegyületeket és az úgynevezett szénfeketét alkalmazzák.

A felhasznált pigmentek az autóiparban használatos festékek és az írószerek gyártásában használt festékanyagok.

A felhasználásra kerülő „pigmentek” a következő csoportokba sorolhatók:
- fém pigmentek
- szerves pigmentek
- növényi pigmentek
- műanyag alapú pigmentek
A legtöbb pigment allergiát, valamint fototoxikus reakciókat okozhat. A legveszélyesebb csoport a műanyag alapú pigmentek csoportja, mivel intenzíven festenek, hosszú ideig megtartják színüket, és felhasználásuk következtében történnek elsősorban a nemkívánatos bőrelváltozások.
A pigmentek károsító hatásai mellett, fontos a beoldásukra alkalmazott oldószerek és azok hatásainak ismerete is.

Színük alapján a pigmentek, festékek lehetnek:
- Vörös festékek (ezek okozzák a legtöbb kóros elváltozást: alap féme a higany, illetve higany-szulfid (cinnabar). Higany vegyületek helyett használatos a kármin, a szantálfa és a brazilfa festékanyaga. A kadmium-vörös (kadmium-szulfid) fényérzékenységet okoz ezért használata korlátozott.
- Fekete festékek: a leggyakrabban használt szín. Ezek a szén, fekete tiszafa, börzsönyfa, vas oxidok, haematoxylon campechisnum kivonat.
- Sárga festékek: általában kadmium-származékok, főleg kadmium-szulfid, kurkuma, ólom kromát, ólom szulfit, dizazodiarilid.
- Kék festékek: a kobalt különböző vegyületei, réz-vegyületek (azurit), nátrium-alumínium-szilikát, kobalt-kék.
- Zöld festékek: főleg króm-vegyületek, króm-oxid, valamint réz-vegyületek, malachit, ferrocianát, ferrocianid, ólom kromát, monoazo pigment, réz, alumínium ftalocianin.tattoo_12
- Bíborfestékek: mangán vegyületek.
- Barna festékek: vas-oxid, illetve kadmium-sók.
- Fehér festékek: titán, illetve cink-oxid származékok, barium-szulfát, titán-dioxid.
- Narancs festékek: dizazopirazolon, dizazodiarílid, kadmium-seleno-szulfid
- Lila festékek: mangán-alumínium-pirofoszfát, alumínium-sók, dioxazín/karbazol, quinacridon
- Testszínű festékek: vas oxid + enyv

Tetoválószerek által okozott bőrelváltozások
A tetoválás céljából felhasznált pigmenteket általában a bőr jól tűri. A nem kívánatos reakciók pontos száma nem ismert, mivel azok bejelentése nem kötelező.
 
  Forrás:http://www.okbi.hu/kiadv/tattoo.html
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Július 23, 13:35:28
tothg, nem is rossz.  :2funny:  :fetreng:

Én meg egy bankót.  :2funny:  :2funny: Ha eddig nem, akkor most megy el az eszem.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Július 23, 17:40:28
A tini nindzsa teknőc már foglalt.  :2knuppel:  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2008 Július 29, 10:04:15
LELKI TORNA.


Gyakorold magad a kegyességben, mert a test sanyargatásának kevés a
haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos. (1Tim 4,7-8)

 

Egy komoly gerincműtét miatt hónapokig gerincmerevítőt kellett
hordanom. Ezután részt vettem egy fizikoterápiás kezelésen, amelynek
során személyre szabott tornagyakorlatokat végeztem. Azt mondták, hogy
ezek a gyakorlatok akkor lesznek hatékonyak, ha rendszeresen végzem
őket. Elmondták, hogy fokozatosan megerősítik, és rugalmassá teszik
majd a testem, ezzel segítik a gyógyulást. Később ugyanezeket a
gyakorlatokat használtam bemelegítésként az edzőteremben, mielőtt
elkezdtem a kemény súlyzós és gyaloglópados edzést.
A keresztyéneknek is szükségük van lelki tornára a hitben való
növekedéshez. A lelkigyakorlatok közé tartozik az imádkozás,
bibliatanulmányozás és a másokon való segítés. Ez az "edzés" felkészít
arra, hogy az élet nehézségeivel megbirkózhassunk, és krisztusi módon
nézhessünk szembe a hétköznapok kihívásaival. Meggyőződésem, hogy ezek
a gyakorlatok közelebb visznek ahhoz a célhoz, amiről Pál beszél az
1Tim 2,2-ben: "hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes
istenfélelemben és tisztességben".

 Forrás :  http://reformatusokklubja.network.hu/post/lelki_torna
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Július 29, 14:30:37
Nagyon szép gondolat, Kingooo, köszönjük!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2008 Július 30, 09:28:16
KEGYELMI CSOMAGOK.

 

A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor
megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül,
velem tettétek meg. (Mt 25,40)


 

Az egyik meditációjának írója elmondta, hogy néha
lelkiismeret-furdalása van, ha nem ad semmit egy utcai koldusnak, annak
ellenére, hogy olyan jótékonysági szervezetet támogat, amely ezeken az
embereken segít. Az ő története indított arra, hogy meséljek a
szeretetcsomagokról, melyeket gyülekezetem és mások szoktak készíteni.
Minden ilyen csomagban van tartós étel, egy üveg víz, tisztálkodási
eszközök, egy imakártya és információ a szociális irodákról. Városi
közlekedési jegyeket is tesznek ezekbe a csomagokba.
A gyülekezetben kedvezményes áron lehet hozzájutni a csomagokhoz, mert
a tagok adományaikkal támogatják. Ételt is adunk, mivel a készpénzt
gyakran alkoholra, cigarettára és más káros dologra költik. Van, aki
zoknit készít nekik. "A zokni aranyat ér!" - mondta az egyik
hajléktalan.
A kocsimban mindig tartok egy-két ilyen csomagot. Ha velem van az
ötéves unokám, megengedem, hogy ő nyújtsa át azokat a kocsi ablakából.
Nemrégiben gyülekezetünkben általános iskolások 300 szeretetcsomagot
készítettek, és mindegyikük kapott egyet, hogy odaadja egy
rászorulónak. Minden csomag a szeretet ajándéka Krisztusnak.

Forrás: http://reformatusokklubja.network.hu/post/kegyelmi_csomagok

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 09, 09:21:57
A topic nyitással kapcsolatban:
Jelezték felém, hogy ha hasznos és népszerű lenne, akkor kellene nyitni egy olyan topicot, ahol a családos, többgyermekes tesók megosztanák egymással a tapasztalataikat, tanácsaikat, gondjaikat.

Valaki még támogatja a topicnyitási ötletet?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 09, 09:25:48
Nem gondolod, hogy megosztom, miként neveltem zsenit a lányomból, azt meg főképpen nem, hogy hogyan lett ilyen szép...  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 09, 09:32:42
En tamogatom, de azt nem igerem, hogy hozza is fogok szolni az irottakhoz   :hehe:  :020:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 09, 09:36:13
Akko' megnyitom!  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 09, 09:41:36
Nyisd, Antee, nyisd! Én, mint Isten felhatalmazott bohóca, majdcsak irkálok valamit a többiek leépülésére. :hehe:
Majd én elárulom, mitől szép a tothg lánya... :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 09, 09:44:57
 :D

Nyitva:
http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,309.msg17363.html#msg17363
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Szeptember 09, 22:01:04
Sziasztok!

Már egy ideje nem írtam. Sokat is dolgoztam, de már újra netközelben vagyok. Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni a fórumtalálkozón, de sajnos nem értem rá. Remélem jól sikerült és jól éreztétek magatokat!

Ha nem gond nyitnék egy új kérdést. Talán ez a kérdés inkább a fiatalabbakat fogja jobban foglalkoztatni. De szintén talán az idősebbek tudnak ill. fognak rá jobb választ adni.

A téma a szórakozás.

Mi a véleményetek arról, hogy mint keresztények a világban hogyan, miként, hol szórakozhatunk? A keresztények milyen szórakozási lehetőségeket válasszanak, ha ki szeretnének kapcsolódni, vagy ha esetleg táncolni szeretnének?

Mennyire szabad belebonyolódni a világ bulivilágába?

Ez azért is fontos kérdés, mert a legtöbb ember szórakozóhelyeken szerez ismerősöket, és a legtöbb párkapcsolat is bulizás közben születik.

Tehát ilyen módon kimarad az a közösségi életből, aki ilyen bulikra nem megy.

Szerintetek, hogy kell ezt a témát egy kereszténynek megélnie, helyesen?

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Egyszer olvastam egy könyvben, hogy az egy jó iránymutató lehet, hogy ha oda nem megyünk, ahol, az, akit a legjobban szeretünk és tisztelünk a világon, nem látna szívesen. Magyarul, ahol Isten nem lát minket szívesen.

Na de ez elmélet, a gyakorlat már egy kicsit összetettebb és bonyolultabb.

Írjatok sokan!

Isten áldjon mindenkit!

Bence

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 09, 22:23:03
Szia Bence! Jó, hogy újra itt vagy. Tényleg már régebben voltál itt. Hát nem könnyű a kérdésed. A világban csak a világot leled meg. A keresztények is szórakozhatnak, mint mondjuk a tánc. De nem tud elvegyülni a világban, a dicoban. Ott biztosan nem talász keresztény társat vagy témát. Én speciel nagyon szerettem táncolni. Én javasolni tudom, hogy kell olyan élő fórumot létrehozni, ahol ismerkedni lehet a fiataloknak. Ott lehetne élőzenén táncolni. Ne rémülj meg, Dávid is jókat táncolt.  :01: Mi anno csináltunk sok szilveszteri bulit és mondhatom jó volt nagyon. Van egy ismerősünk és ő is nagyon társra vágyott. Mondtam, hogy van lehetőség a neten keresztény társkeresőben találni. Ő megtalálta. Gyönyörű lány.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Szeptember 09, 22:37:50
Szia Mária!

Én is hasonlóan gondolom. Én pl. nem is tudnék a világgal azonosulni. Valami megváltozott bennem, és az olyan erős, hogy még ha akarnék sem tudnék ellene mit tenni. Megtértem, egy olyan életből ráadásul, aminek aztán a jóhoz nem sok köze volt. Miért térjek vissza a régi élethez, nem igaz?

Persze nem a tánccal van baj, Dávidról írja a Biblia, hogy táncolt az Úrnak. Isten az ember szívének indítékát nézi. Ez igaz a táncolásra, a szórakozásra, sőt az alkoholfogyasztásra is

Köszönöm a válaszodat! Sokat segített.

Isten áldjon!
Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 10, 07:17:21
Én egyszerűen úgy gondolom, hogy az ember odamenjen, ahol jól érzi magát. Miért?
Ha az ember szórakozni megy, akkor oda megy, ahol jól érzi magát. Az más dolog, hogy kiderül, hogy hol érzi jól magát...
Én régen sokat jártam disco-ba, de be nem tenném oda a lábam (legalábbis szórakozásból nem).
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Szeptember 10, 21:06:54
Szia Gábor!

Alapvetően nem mondasz rosszat, de ez akkor működik jól, ha nincsen elferdülve a keresztény erkölcsöd. Mert ha el van, akkor azt is gondolhatod, hogy jól érzed magad a discoban. Szerintem.

Szóval amit éppen érzel, az nem biztos, hogy Isten érzi benned. Ha lehet ilyet mondani. Jobb esetben persze ez normálisan működik.

Valaki más még tud hozzá szólni a témához?

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 10, 21:27:48
Egy lelkesz azt mondta, hogy nincs szukseg tobb kikapcsolodasra, mint, amit Isten tud adni Igeje olvasasa, imadkozasban, dicsoitese kozben. Ha belegondolunk tenyleg nem az a fontos, hogy tengerparton, hegyekben nyaraljunk, mert az csak ideig-oraig valo. Isten viszont orokkevalo.  :D
 Fiatalabb koromban en is vagytam discoba, de Isten olyan kegyelmes volt hozzam, hogy az a harom alkalom, amikor reszt vettem ilyen "mulatsagon", nemhogy vonzott, hanem inkabb kiabranditott.

 Ha pedig mindenaron szorakozni akarsz, tancos mulatsagon reszt venni, akkor szervezz te egy bulit/party-t s hivj meg olyan emberket, akikkel szivesen egyut lennel
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 10, 22:44:38
Pál nagyon jól megírta, hogy a lelkiismeret által jól meglehet ítélni, hogy mi is az, ami még belefér.
Ha nyugtalan és bizonytalan vagy abban amiben vagy, akkor már biztos lehetsz a válaszban.

1Kor 6,12
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nyakas4 - 2008 Szeptember 10, 23:05:03
Az írás szerint is a test a szellem ellen ,a szellem pedig a test ellen tör és harcol.
Ebből nekem egyenesen jön,hogy ha a test jól érzi magát,akkor a szellem szenved és fordítva.
Most az-a kérdés,hogy amikor jól érezzük magunkat,akkor melyik részünk érzi jól magát,mert mind a 2 nem megy egyszerre.... :nem:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 10:03:56
Szia Gábor!

Alapvetően nem mondasz rosszat, de ez akkor működik jól, ha nincsen elferdülve a keresztény erkölcsöd. Mert ha el van, akkor azt is gondolhatod, hogy jól érzed magad a discoban. Szerintem.

Szóval amit éppen érzel, az nem biztos, hogy Isten érzi benned. Ha lehet ilyet mondani. Jobb esetben persze ez normálisan működik.



Szerintem nem értetted az ironiát az írásomba.
Nem arról van szó, hogy mit gondolok, hanem arról, ha valaki szórakozásból a disco-ba megy, akkor menjen, de nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben, mert olyan helyen érzi jól magát, ami távol van Istentől.
Magamról csak annyit írtam, hogy nem mennék szórakozni ilyen helyre.
Így már érthető?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 11, 10:24:45
Szia kedves Nyakas testvér!

Amikor a test és a Lélek harcol bennünk az az Ó emberünk harca,igy nyílván harcolnak egymás ellen.
Viszont amikor megtérünk megöldököljük a testet,az ó emberünket és a Sz.L. győzedelmeskedik.
Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.
De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket + is az õ ti bennetek lakozó Lelke által.
Amikor megfeszítem az Ó emberem Isten Sz.L. lakozást vesz bennem és jól érzi magát a lélek a testben.
Testemnek is jó ha a SZ.L. templomává vállik. :fel: :026:


Szeretettel   Ircsi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 10:37:12
Hát igen. Tudjuk magunkat jól érezni Istennel és a világban is. Talán úgy lehet a legjobban leleplezni a testi természetet, hogy amikor jól érezzük magunkat, akkor hiányzik-e Jézus, van-e vágyunk arra, hogy Isten beszédét hallgassuk. Ehhez nagyon őszintének kell lenni magunkhoz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Szeptember 11, 22:42:38
Sziasztok!

Örülök a hozzászólásoknak. Örülök, hogy egyet értünk lényegében. Bár találkoztam már olyan kereszténnyel is, aki ezt a témát elég lazán veszi. Sajnos azt kell mondjam, hogy személyiség torzuláson megy keresztül az ilyen keresztény ember. De sajnos van ilyen eset is. De akkor miben is különbözünk a világtól, hogy ha ugyanazt tesszük, mint ő? Az ilyen keresztényekre igaz ez:

Mt 24, 48-51:

"48 Ám ha az a rabszolga gonosz és azt gondolja szívében: Elidőzik még az én uram.
49 És aztán elkezdi verni rabszolgatársait, és a részegekkel együtt eszik, iszik:
50 majd azon a napon, melyen nem várja s abban az órában, melyet nem is sejt, megérkezik annak a rabszolgának az ura,
51 s kettévágatja őt, s részét a képmutatók között jelöli ki majd. Ott lesz csak sírás és fogcsikorgatás."

veri rabszolgatársait = elkezdi bántani őket szellemi értelemben, morális züllésre szeretné bírni őket.

Igen a szellem harcol a lélek és a test ellen, ez így van.

Érthető Gábor!  ;)

Igen a 1Kor 6,12 jó alapot nyújt, vigyáznunk kell nehogy valaminek a rabjává váljunk.

Még írjatok, ha tudtok!

Üdv:
Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 12, 08:05:22
Kedves Ircsi

Nem kötekedésnek szánom, de nem értek veled teljesen egyet. Szerintem a Szent Lélek/szellem/ nem lakik, a hús testedben. Még csak nem is tud, teljesen uralkodni rajtunk. Ezért kell, a test elváltozása. Vagyis a test megváltása, ami még nem következett be. Ezért van a harc is, test és lélek ellen. :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 12, 08:09:09
Pedig a testünk a Szent Szellem temploma. Ez így van. Olvass csak utána!  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 12, 08:32:49
szia tothg

De melyik testünk? :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 12, 09:31:57
Ezt nem kérdzted az előbb csak kijelentetted, hogy a testünkbe nem lakik. Igaz, hogy hústestet mondtál, de észrevehetted, hogy nem egyről beszélünk.
A hústest amit látunk, van egy másik test a görögben, ami az ótermészetre utal (hát itt biztos nem lekik Isten Szelleme), van még úgy tudom a Csia-féle fordításban egy pár "test".

Szerinted melyikbe lakik?   (Mert valamelyikben lakik :089: )
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 12, 09:49:50
Szia kedves Erdei!

Nem velem,hanem az igével kell eggyetérteni.

I KOr.3.16 Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke + lakozik bennetek?
I KOr 6.19Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentõl nyertetek; és nem a magatokéi + vagytok?

Róma 8.11.De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket + is az õ ti bennetek lakozó Lelke által. :igen: :028:

Szeretettel   Ircsi






Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 12, 09:51:38
Szia

Pál két testet különböztet meg ebben a kérdésben:1Kor 15:44  Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is.
Isten nem lakik húsban, 1Kor 15:50  Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. Isten a szellemünkben lakik, amennyiben elfogadjuk,Őt.  :089:
Most olvasom ircsi válaszát is, mennem kell, majd válaszolok bocsánat
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 12, 10:28:57
En tapasztalatbol tudom, hogy a lelek bennunk lakik.
 Egy ejszaka tortent, hogy almodtam valamit, arra nem emlekszem mar, hogy mit s annyi bizonyos, hogy idonapelott ebredtemfel, de igy visszagondolva talan azert tortent igy, hogy ezt elmeselhessem, tehat mielott meg igazan felebredtem volna a lelkem visszazuhant a testembe, s ez olyan elmeny volt, mintha finoiman az aszfatlba csapodtam volna, de meg  elotte a masodperc toredekeig lattam magam felulrol. 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 12, 11:23:32
Kedves Erdei!
Ha nem lakik a testünkben már most Isten Szelleme, akkor miképpen lett záloga a mi életünknek, hogy Istenéi vagyunk. Ugyanis Pál erról beszél.
Aki megrontja a Szent Lélek templomát megrontja azt az Isten. Ha a megdicsőűlt, feltámadott testet miért rontanánk meg és azt miért rontaná meg azt az Isten.

Ha igazad lenne kedves barátom, akkor sok ige az értelmét vesztené. Isten Szelleme itt van a testünkben, sőt egy olyan kút van bennünk, ahonnan az élő vívnek folyamai ömölhetnek...

Hála ezért az Istennek!

Ne tévesszen az meg, hogy boncoláskor, vagy röntgen képen nem lehet megtalálni a Szellemet, mert a mi érzékünk azt meg nem foghatja... :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 12, 11:50:52
Üres cserépedények vagyunk.  :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 12, 12:03:24
Üres cserépedények vagyunk.  :089:

Cserépedénynek cserépedény, de nem üres.

Amíg nem születünk újjá, addig benne van  :102: (nincs jobb grimasz)

Aztán pedig akkorka helyen van a Szent Szellem, amekkorkát adok NEKI,
a takarítást rámbízza, csak Ő mutatja meg, hol takarítsak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 12, 12:23:13
Hát igen...a gyenge megfogalmazás és a szó hiány okozta szegényebb mondat.
Mi cserépedények vagyunk, akikbe Isten tölt!

Így okés?  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 12, 12:30:00
Igen, a tehén bonyolult állat, de én megfejtem.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 12, 12:31:31
  A kisgyerek odaszalad a rendőrhöz:

            - Rendőr bácsi, hogy neked milyen nagy fejed van!

            - Na és, nincs abban semmi!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 12, 12:34:17
 :2funny: :fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 12, 12:50:54
Kedves erdei. Nem tudom honnan jöttél és hová tartasz, de Isten Igéje ezt mondja: Ján. 14,17
Az igazságnak ama Szellemét: Akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja Őt és nem ismeri Őt; de ti ismeritek Őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.
 
Róm. 8,9
De ti nem vagytok testben, hanem szellemben, ha ugyan az Isten Szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé.  


Akkor most vitázzunk Pállal? Én nem vagyok testben?

Róm. 8,11
De ha Annak a Szelleme lakik bennetek, Aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, Aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az Ő ti bennetek lakozó Szelleme által.
 
1 Kor. 14,25
És ilyen módon az Ő szívének titkai nyilvánvalókká lesznek; és így arcra borulva imádja az Istent, hirdetvén, hogy bizonnyal az Isten lakik ti bennetek.


A testünk a sátorházunk mondja Pál. -sátorkészítő volt és talán azért hozta föl ezt az egyszerű magyarázatot

2 Kor. 5,1
Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben.  
 

Azt állítod, hogy nem a testben lakik a Szent Szellem?! Akkor adjál arra Igét, ami egyértleművé teszi. Nos, egyszerűen megfogalmazom. Van egy ház, amiben élnek lakók. Több család is élhet ott. Ha valaki megkérdezi, hogy a Tóthék hol laknak, akkor nem azt mondod, hogy abban a nagy szobában ami ott a sarkiházban van, ahol több család él együtt. Nincs jelentősége, hogy melyik szobában. Formaság. A test a házunk, abban élnek lakók. Kik ezek? -Egy hívőről beszélünk. A szentháromság és maga a személy. Ezenkívül benne él a lelke vagyis a pszichéje, -érzelme, -gondolatvilága. A test a corpus a lélek a psziché és a szellem a spirit. A szellemünk újjá van teremtve és benne él a testbe igaz? Ha szellemünkben él a Szent Szellem, Jézus és Isten, akkor az attól még a testben van. Kötekedés semmi más kedves erdei. Attól még szeretünk, de adjál Igét arra, amit állítasz és mindenki megnyugszik.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Szeptember 12, 15:49:35
Sziasztok!

Isten szelleme bennünk lakik. Csak annyiban van igaza a másik oldalnak, hogy valóban csak szellemi testben állhatunk Isten elé. Ebben a földiben nem. De ennyi, nem több.

Test - amit látunk, vagyis a föld porából formált tesz

Lélek - döntési központ, egyéniség

Szellem - új teremtés

Ez az ember. Aki újjászületett, annak a szelleme már nem halott, amint az írás is mondja, hanem megelevenedik.

Üdv:
Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 12, 16:06:25
Szia Bence!

Igazad van, a testünk még nincs megváltva,de a szellemünk igen.Igy tud Isten Sz.L. lakozást venni bennünk.
Akkor tudunk jó gyümölcsöket teremni ha a Sz.L. bennünk lakozik,és ajándékait is csak akkor tudjuk elvenni.
Nélküle gyümölcstelen az életünk,és ha az, nem a SZ.L. lakozik bennük,Jézus is mondta gyümölcseiről is meritek meg a fát.
Rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt és fordítva is igaz.
 :igen:
Szeretettel  Ircsi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 12, 20:31:23
Kedves Mária /és mindenki/ továbbra is a hús /szarx/ testről beszélek nem az egész testről/szóma/.
Ha a szentszellem a hús testben lakozna, nem tudna elkövetni bűnt. Mert Isten szelleme ezt nem engedné. 1Ján 1:8  Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.   Miközben ezt is mondja:1Ján 3:9  Senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született. Ez azért igent elentmondásos, most van bűnőm, vagy nincs?
Ján 6:63  A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet.
Itt is a hús testéről beszél. Ha Isten a hús testben lakozna, akkor nem írná az apostól, hogy nem használ semmit. Sajnos a Károli fordítás, bár igen veretes és szép, nem a legjobban adja vissza az eredeti szavakat. Az ember valóban hármas egész hús, lélek, szellem. Sajna a szellem fogalmát sem használja. Ez a hármasság valóban az ember, test tágabb értelemben. De én a hús testéről írtam, végig, nem az egész egységről. Ha elolvasod az írásomat, végig erről beszéltem. Azt elfogadom, hogy a szellemi világból, vagy a szellemedből át lehet hozni dolgokat a fizikai, vagy a hús világába. Adtól még isten a szellemedben fog élni. Bár erre is van kivétel, maga Jézus Krisztus. Hiszen aki őt látta, az látta az Atyát is. Az Atya pedig szellem. Igaz Ő egy volt az Atyával. Mi is egyek vagyunk az Atyával,Jézus Krisztus által szellemben. A szellemünk megmarad, a húsunk viszont nem. Ha a szellem a húsban lakozna, halhatatlan lenne. De nem az. A szellemed ellenben az. Halhatatlan. Ezért kell, hogy Istent is szellemben és igazságban imádjuk. Istent a hús /a bűn végett/ nem képes megközelíteni, mint ahogy nem is örököl semmit, hús és vér nem örökli .... Sajnálom, ha nem tudom jól megfogalmazni, vagy nem érthető. Lehet, hogy nincs is igazam. Nem tudom, ezt mindenkinek magának kell megítélni, vagy gondolkodni rajta. Én most ezt így látom.  :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 12, 21:36:11
 erdei írta: Ha a szellem a húsban lakozna, halhatatlan lenne. De nem az. A szellemed ellenben az. Halhatatlan.

Nagyon jó a téma, örülök, hogy felvetetted.

Csak két test létezik. A szellem test és a hús test. Azt állítod, fentről idézlek: Ha a szellem a húsban lakozna, halhatatlan lenne. Akkor hol lakik a szellemem? Ami tudjuk újjá van születve. Akkor az sem lakhatna a te elméleted vagy tudásod szerint a hústestünkbe. -Tehát egy újjászületett szellem, nem lakhatna a hústestben, mert az bűnös és halandó. Pedig bizony abban lakik az is.  

Ezek az Igék nem támasztják alá, hogy a Szent Szellem nem lakik a hústestben. Ezeket az Igéket csak megmagyaráztad.

Ahogy az időm engedi, elmagyarázom a számdora ellentmondásos Igéket. Nem mond az ellent csak más az értelme.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Szeptember 12, 22:56:14
Most már értem mi a vita tárgya.

Értem a megközelítésed erdei, de pl vegyünk egy tojást:

fehérje
sárgája
héja

Mindhárom együtt alkotja a tojást. Ha magát a részeket nézzük szépen különválaszthatóak (lásd fenn). De mégis együtt alkotják a tojást. Persze a sárgájában nincsen fehérje, ez igaz. De attól még mind a kettő a tojásban van.

Ilyen értelemben lehet mondani, hogy a Szent Szellem nem benne a hústestedben lakik...

De ez mégis téves, mert az emberben benne van a hús, meg a lélek, meg a szellem is. Ez együtt az ember, mint a tojásnál.

Vagy pl. az alma magja sem a húsában van benne közvetlenül, vagy a héjában, de attól még az almában van.

Ha mégis ragaszkodunk a logikádhoz akkor az így hangzana helyesen:

A Szent Szellem nem az ember hústestében lakozik, anyagi értelemben, de magában az emberben már igen.

ugyanis:

"16 Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok? S hogy Isten Szelleme lakik bennetek?" Magában az emberben benne lakik Isten Szelleme, mivelhogy a hústest Isten Szellemének temploma.

Talán kicsit olyan témát is boncolgatunk már, amit emberi ésszel nem lehet felfogni.

De az emberben ott lakik Isten Szelleme, ha már újjászületett. És a hústest az, ami helyet ad Isten Szellemének a lakozásra, ezért mondja az írás, hogy a Szent Szellem templomai vagyunk. Én ebben hiszek.

A kérdés fontos, de nem a legfontosabb. Hogy van-e üdvössége egy embernek ez a legfontosabb egy emberi életben, szerintem.

Isten áldjon!
Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 12, 23:32:20
Sziasztok!  :D

1Kor 6,18
"Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bûn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentõl kaptatok, a bennetek levõ Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?"

Bence is helyesen hozta ezt az igét. Én is ezt hozom, itt a paráználkodásról szól Pál, amit összeköt a hús testtel és a Szentlélekkel.
Tehát paráznaság a hústettel, ami a Szentlélek temploma is.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 13, 07:10:41
szia erdei és ha reggel olvasol, jó reggelt, ha később, akkor jó napod legyen az Úr Jézussal!

Az ige így hangzik: Ján 6:63 A Szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, Szellem és élet.

Sajnálatos, hogy ezt az Igét is rosszul kaptuk vissza a Károliban. Itt nem a mi szellemünkről van szó hanem a Szent Szellemről. Így már az értelme is másképpen hat. Tehát, a Szent Szellem elevenít meg minket. Ha belegondolsz, a saját szellemünk nem tud megeleveníteni és önmagában életet adni. Amit pedig Jézus szól az Szellem és élet.

te írtad:1Ján 1:8  Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.  Miközben ezt is mondja:1Ján 3:9 Senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született. Ez azért igent elentmondásos, most van bűnőm, vagy nincs?

A kérdésed ez, most van bűnöd, vagy nincs. A válaszom, van is meg nincs is. Isten előtt nincs! A testemben van. Ha Jézus vére megmostott - Senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született, mert benne marad annak magva;-  akkor a szellemedben nincs bűn. Aki folyamatos bűnben él, arról lehet tudni, hogy nincs megtérve az Úrhoz. Megmutatkozik a cselekedetein, beszédén kihez tartozik. Mivel a test még nincs megváltva, bűnben él. Ezért mondja János, hogy van bennünk bűn. A szövegkörnyezetével olvasd el és akkor megérted miről ír János. Egyiknél a szellemi dolgokról mig a másiknál a testről. A bűn megszakítja az Istennel való közösséget, de aki újjászületett, annak a Szellem megvilágítja, felszínre hozza és megtér belőle. Máris nincs benne bűn, mert Isten megbocsátotta. Tehát nem mond ellent önmagának az Ige!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 13, 08:29:04
Jó reggelt mindenkinek

Szerintem jól hasogatjuk az igét. Bence igen szépen le írta, hogy mire gondolok, bár képletesek, de nem rossz példák. Persze a tojás, vagy az alma az azért az mert minden bennük van. Az ember is azért ember és nem állat, mert hármasság. Annyira nem különűl el,a három alkotó mint mondjuk a tojásban, de úgy gondolom, hogy a szellem a lelken keresztűl tud hatni, és nem közvetlen a testben. Ha az ember lelki részéhez tartozik a tudat, akkor így kell, hogy legyen, mert a tudatot kell megváltoztatni/vagy gondolkodásunkat/ hogy harmonikus legyen a kapcsolat a szellemmel. A lélek tud uralkodni a testen, a szellem pedig a lelken. Isten nem fogja meg a kezed, amikor éppen bűnt akar elkövetni, de a lelkeden keresztűl figyelmeztet. Egyébként fel lehet fogni, sőt, még megérteni is lehet. Vannak gondolatok, amik a sajátjaim, és vannak amik nem azok. Ha megértem a saját lényem müködését, akkor jobban fogok azokra a gondolatokra támaszkodni /ha helyes gondolatok, hiszen a másik oldal is probálkozik/ amikről érzem, vagy tudom, hogy nem az enyémek.
Mária, én azt gondolom, hogy a szellemet nem kell, és nem is lehet a húsba zárni. Szerintem a Szellem betölti az egész univerzumot, amikor megnyitod magad ennek a szellemnek, a szelemeddel része leszel ennek az egésznek. Harmoniába kerülsz Istennel. Mielőtt az a vád érne, hogy ezoterikus, vagy budhista vagyok idézném Pált:Róm 8:21  Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára.  Róm 8:22  Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.
Én is úgy gondolom, ahogyan írtad, hogy van "érzéki test, és van szellemi test", ezt már írtam is valahol. Azzal nem értek egyet, hogy "nincs benne bűn, mert az Isten megbocsátotta". Azért mert megbocsátott, azért én még a testemben/hús/ bűnös vagyok. Folyamatosan. /sajna/ De már nem szégyenlem, hanem hálát adok az Ur Jézus Krisztusnak, hogy megszabadított a bűn átkától. Nem a bűntől, hanem a bűn átkától, vagyis a haláltól. Ezáltal váltam szabaddá, mert már nem vagyok a halál alá /törvény/ rekesztve. Nem uralkodik rajtam a halál. Ez az evangélium. Az Atya az én bűneimért halálra itélte a saját fiát. Mit mondjak: köszönöm. Ez még a húsban nem valosult meg, de tudom, hogy szellemben már igen.
Kedves Antee, a paráznaság ami az Ur számárá megbocsájthatatlan az ha más Istent imádsz. Amit idézel az is erre utal mert van elötte egy mondat:1Kor 6:17  Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ő vele. Ezután jön az általatok idézet rész. Nem egy testet ír, hanem egy "lélek" /szellem/ Ő vele. Valóban a teste /szóma/ vagyis a hús, a lélek, és a szellem ellen vétkezik, mert ugyanis meghal. Viszont Isten szeretetétől a testi paráznaság még nem fog elválasztani, sőt az üdvösségedet sem veszted el. Ne értsd félre, nem azt mondom, rajta, irány a bordély, mert annak is megvannak a maga következményei. Dávid is megkapta a magáét.
Egyébként az egész onnan indult ki, hogy ircsi azt írta: "jól érzi magát a Sz.lélek a testben"./69.oldal azt hiszem/ Lehet, hogy nem pontosan, de a lényeg ez. Én ezzel nem értettem egyet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 13, 10:13:46
Szia kedves Erdei!


Szerinted miért nem érzi jól magát az újjászületett, Krisztusnak átadott,  az ó emberünket megfeszítetett ,testünkben a Sz.L.? :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 13, 11:07:06
Kedves erdei! Ismét ellent kell mondjak a Biblia tanítása szerint néhány általad említett dolognak. Előtte megjegyezném, hogy kedves nekem ez a szelíd lelkület azért is nem hagyom abba. Jó szolgálat ez egymás felé és mások felé is. Természetesen nem kell egyetértenünk. Kinek van teljesen igaza? Jézusnak!

Te írtad: Annyira nem különűl el, a három alkotó mint mondjuk a tojásban, de úgy gondolom, hogy a szellem a lelken keresztűl tud hatni, és nem közvetlen a testben

Pl. én is szoktam alkalmazni a tojástant. Nagyon jól szemlélteti, hogy mennyire mások és mégis egyek.

Te írtad: Isten nem fogja meg a kezed, amikor éppen bűnt akar elkövetni, de a lelkeden keresztűl figyelmeztet.
Isten soha nem engedi el a kezünket, még akkor sem, ha bűnt-vétket követünk el. Ő akkor is ott van ha mi rossz döntést hoztunk. Ján. 10,28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.  Isten soha nem az érzelműnkhöz szól, nem az érzelmünkön keresztül vezet, hanem a szellemünkön keresztül, Szellemből szellemben. Ha kell rá ige, akkor adok. De így is felsimerheted.

Te írtad: Mária, én azt gondolom, hogy a szellemet nem kell, és nem is lehet a húsba zárni. Szerintem a Szellem betölti az egész univerzumot, amikor megnyitod magad ennek a szellemnek, a szelemeddel része leszel ennek az egésznek.

Nem is zárja senki húsba. Én ahogy olvason a többieket nem is erről írtak. Mindenki tudja, hogy Ő mindenhol jelen van, hiszen Isten része, Szelleme! Isten pedig mindenhol ott van. A Pál rómaiakhoz idézett Igédet nem értem. Ezzel bizonyítod, hogy nem tartozol közéjük?

Te írtad: Azzal nem értek egyet, hogy "nincs benne bűn, mert az Isten megbocsátotta". Azért mert megbocsátott, azért én még a testemben/hús/ bűnös vagyok.

Sohol azt nem írtam, hogy a testben nincs bűn. Figyeld csak mit írtam: "Mivel a test még nincs megváltva, bűnben él." Ellenben a szellemem nem bűnös Isten előtt. A vér tisztára mosott örökérvénnyel! Nem is lehetnék a bűnömmel a jelenlétében, mert a bűn tűvoltart Istentől. Stimmel?

Te írtad: Nem a bűntől, hanem a bűn átkától, vagyis a haláltól.

Jézus nem a világ bűéért jött meghalni, hogy megváltoson? Igével mondok ellent neked. 1 Pét. 2,24
Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel szógyultatok meg.  

Te meghaltál Jézussal? Akkor Róm. 6,7 Mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól.

A törvény átkáról pedig ismét nem jó a tudásod. A törvény átka az 5 Mózes 28 nál olvasod. Aki nem engedelemskedik Istennek akkor azokkal mi lesz. Nézd meg, hogy a szegéynség, a betegség és a halál súlytja. Írtam egy kis tanulmányt itt is olvashatod a topicba.

Akkor nem értelek! Te írtad: Az Atya az én bűneimért halálra itélte a saját fiát. Mit mondjak: köszönöm. Ez még a húsban nem valosult meg, de tudom, hogy szellemben már igen.

Akkor most megváltott a bűntől Jézus vagy csak az átoktól? Hát nem értelek.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 13, 11:17:27
Nem gondolod, hogy megosztom, miként neveltem zsenit a lányomból, azt meg főképpen nem, hogy hogyan lett ilyen szép...  :2funny:

Mert még a végén ellopnák az ötletet tőled és nem tudnád szabadalmaztatni őket. Védessed le a DNS mintát-ezt a fiam üzeni.Ő is észlény!!!!---ezt 3-an hoztuk össze. :gunyos: :hehe: : :fetreng: :07: :2funny: :2crazy: :043:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 13, 12:11:34
Szia Ircsi
Mert az embert valóban megfeszítetted, amikor bemeritkeztél a Krisztus halálába. Vele együtt meghaltál és feltámadtál. Azt az "ó embert" aki Te voltál. Azt, aki távol volt Istentől, ha csak nem vagy vérszerinti zsidó. Nem a testedet /hús/ feszítetted meg, hiszen akkor nem élnél. Hanem azt ami voltál, a bűn rabszolgája, hogy átad a bűneidet, a Jézus Krisztusnak. Mert felismerted, a bűnt magadban,és mert felismerted Krisztus hatalmát. Valami tényleg meghalt, és valami ténylegesen feltámadt a bemeritkezéskor, de ez nem a hús tested. Hiszen ha kancsal voltál, valószinű, az is mardtál,vagy ha nem ment a matek, akkor továbra sem lettél zseni ebben a tárgyban.Szóval nem a test halt meg. De akkor mi? Az Ó embered. Az ami benned volt ebböl a világból. Ez persze sokkal inkább egy folyamat, egy megtisztulás, egy fajta ébredés. Az út végén pedig ott áll Krisztus. /remélem/ Az egész szellemben és lélekben zajlódik, ezért nem látja a világ, és nem is érti. A tested /hús/ háborog, hiszen ő éhes, szomjas, fájdalmai vannak, vágyai stb. Ezt a harcot vivjuk nap mint nap. Nem a Sátán ellen tusakodom /vele is/ hanem a saját testemmel. Mert a szellem Krisztus, a test Ádám. A kettő nem fér össze.
Mária ezek szerint volt amit félre értettem, bocsánat.
A bűn nem számittatik be, ahol nincsen törvény. Tehát a bűn, összefüggésben van a törvénnyel. Minnél nagyobb a bűn, annál nagyobb a kegyelem, de a bűn nagysága a törvény szigorától függ. Isten olyan törvényt adott, amit ember nem volt képes betölteni, hogy lássuk a saját büneinket, és tökéletlenségünket. Krisztus a törvényt, az ellenünk szoló kézirást szegezte a fára, mert ahol nincs törvény ott a bűn nem számítattik be. Szabad lettem a törvénytől? Nem. Szabadlettem, a törvény felelőségre vonásától, mert az ellenünk szoló kézirást eltörölte. Én nap mint nap követek el bűnt, de senki sem itélkezik felettem. Miért? Mert nincs ellenem törvény, a Krisztus az aki megitél. A bűneimet elvette, igen, azáltal, hogy elvette a törvényt.
A törvény vége a Krisztus. Szabad vagyok! Dicsőség érte az Atyának és az Ő Fiának!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 13, 13:45:58
erdei írta: A törvény vége a Krisztus. Szabad vagyok! Dicsőség érte az Atyának és az Ő Fiának!

Hála legyen a mi Urunknak, hogy ismét egyet tudtunk érteni. A nyitott szív, befogadja Isten dolgait!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 13, 14:04:04
Magamból kiindulva, bizony néha slendrián vagyok, felületes ha tetszik. Ezért vannak időnként félre értések, vagy hallások. Nehezebb így, mint a valóságban, hiszen ott vannak gesztusok, mimikák stb. Én azt érzem és gondolom, hogy itt valóban mindenki Krisztust keresi, vagy jó úton jár. Nem hiszem, hogy ne így lenne. Viszont jó az igét hasogatni. :06:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 13, 14:23:00
Egyet tudok érteni abban, hogy sokszor az írás nem azt adja vissza, amit ha szóban tennénk meg, építöbb lenne. Jó valóban az Igét vizsgálni. Ezért jó a szmájli alkalmazása a gesztusok és a mimika helyett. Az Úr bölcsen a rendelekzésünkre bocsátotta, hogy ne tudjon a viszály kialakulni közöttünk olyan dúrván ahogy azt az ellenség szeretné. Hidd el, már rájöttem, hogy többnyire egy a tudásunk, véleményünk, csak elsiklunk egymás mellett. Ezért harag ébred a szívekbe és elmennek azzal, hogy gonosz rosszindulatúak itt a testvérek. Ezt csak a sátán sugalja. Ha valakiben nincs alázat, akkor harag gyúl a szívében. Isten pedig kimunkálja és vagy visszatérnek vagy haragszanak tovább. Majd csak felnövünk a gyengeségeinkből. Pálék is összekaptak és ment ki ki a maga útjára. Be kell látni ez nem az Úr akarata. Az Isten akarata az, hogy szeressük egymást és 70x7szer bocsássunk meg. Bizony néha úgy érezzük, kifogytunk abból. Isten pedig tanít, hogy az Ő megbocsátása korlátlan a miénknek is az kell legyen!  :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 13, 14:26:15
erdei írta: de a bűn nagysága a törvény szigorától függ.

Mi tértesz az alatt? Ezt elmagyaráznád? Én nem tudok így erről semmit. Úgy tudom a bű az bűn és kész. Nincs fokozata. Nincs kis bűn, nagy, bűn, közepes bűn.

köszi  :089:

Én speciel sokat tanulok ezekből a boncolgatásokból. Van aki elszalad, hogy nem vesz rész benne, mert vitának érzi. Pedig ha tudná mik jönnek felszínre és mennyire lehet épülni belőle, akkor ő is figyelne ha nem tud hozzászólni.  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 13, 15:09:57
Szia Erdei!

Köszönöm válaszodat,eggyetértek veled,hogy az ó emberünk hal meg és nam a testünk,bizony igazad van akkor már nem élnénk. :060:
Amig az ó emberemben vagyok a lelkem irányítjí a testemet/érzelem,indulat,akarat/amikor újjászületel a SZ.L.veszi át az irányítást.
Ennek külsőleg is megkell nyílvánulnia.Elkezdek más ember lenni,másképp viselkedem,másképp öltözködöm,a dolgokhóz már az ige fényében viszonyulok.Már nem a saját lelkem vezet,hanem Isten SZ.Lke.Meglátják rajtam,hogy más lettem. :afro:
Mint ahogy az Atya,Fiu,Sz.L. egy, igy a testen,lelkem és szellemem is egy,tehát nem lehet különvállasztani,egy teljes egységet alkotnak.
Amit a SZ.L. kimunkál bennem ,a testemen is kel,hogy meglátszódjon. A testemmel viszem végre a cselekedeteimet.A Krisztus arc kell,hogy ragyogjon rajtam keresztül.
Ha már Krisztusi tudok lenni a SZ.L. jól érzi magát bennem és ehez hozzátartozik a testem is. :igen:


Szeretettel  Ircsi


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 13, 17:01:51
Hol lakna Isten Szelleme máshol bennünk, mint a testünkben? Ő egy személy, nem kellék, nem érzés! Jézus Krisztus általa lakik bennünk. Az Istennel , az Atyával való kapcsolattartás nem megy nélküle!
Olyanok vagyunk mint edények, be akar tölteni bennünket, hogy ott bent munkálkodjon, változásokat vigyen végbe.
Ehhez viszont engedelmesnek, és alázatosnak kell lenni, hogy gyógyítson, szabadítson, tisztítson. Nem egy egyszeri esemény ez, hanem egy folyamat, egy folyamatos kapcsolattartás, állandó fejlődés, változás, hogy kiszorítson belőlünk minden rosszat. Hatással van a gondolatainkra is, eszünkbe juttatja az igét, kijelentéseket ad.
Nincs Istenről bizonyság, tanítványság, bizonyságtétel Isten Szelleme nélkül!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 13, 20:56:32
Szia Mária

Valóban, igazad van, félre érthető. Magára, a bűn fogalmára gondoltam.

Kedves Ircsi, teljesen igazad van abban, hogy a szellem munkálkodik benned, akkor annak lesznek külső változásai is, pl. ruházat, ha éppen olyan ruhát viseltél, amire azt gondolod, hogy nem ildomos. Sőt, még betegségekből is, meggyógyulhat az ember, azért az már elég látványos változás. Ezeket én nem is kétlem, magam is láttam ilyen eseteket. Ennek ellenére, az az ember meg fog halni, testileg. Ellenben a szelleme nem hal meg. Tehát külön lehet választani.

Kedves Hilda nem ismétlem magam, mert valóban a testünkben lakik, hiszen a test egy komplexebb fogalmat takar. /szóma/ Valóban egy személy? Jel.4.5 "amely az Istennek hét lelke";/szelleme/ Ezt mondjuk én sem értem.  :06:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 13, 21:13:34
Lehet, hogy az Isten hét lelke a Szentlélek teljességére mutat rá. Az írásokban a hetes szám a teljességet jelöli sokszor.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 13, 21:14:32
Érdekes, hogy nem igen hallani erről tanítást. Nekem pl. nincs róla kijelentésem. Nem tudok róla semmit
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 13, 21:16:56
Mikor tanulmányoztam a Jelenések könyvét, ennyit tudtam róla írni:

Jel 4,5
"A trónusból villámok törtek elő, hangok és mennydörgések; a trónus előtt pedig hét lámpás égett lobogó lánggal:
az Isten hét lelke."

Isten trónusából villámok törtek elő. Jelképet nem találtam a Szent írásban a villámról. Valószínüleg az erőt, a
tekintélyt és a hatalmasságot fejezi ki. Ugyancsak a mennydörgésekre is ez vonatkozik. Amikor Illés menekült és
elrejtőzött egy barlangban, Isten érkezett hozzá. Azonban Isten szelíd hangját megelőzte a nagy erőben,
tekintélyben és hatalmasságban megnyilvánuló természeti és természetfeletti események. Valószínű, hogy erről lehet
szó ebben a verben is. A trónus előtt hét lámpás égett lobogó lánggal. Mózes, amikor utasítást kapott Istentől a
Szent sátor felépítésére, a mennyei képmásra kellett elkészítenie. A Szent sátorban a lámpatartó is megtalálható
volt, amiről már tudjuk, hogy a Szentlélek jelképe. A Szent sátor elkészítése előtt, Isten felhívta Mózes
figyelmét, hogy ügyeljen a pontosságra! Az indokát még akkor nem mondta el az Úr. A Zsidókhoz írt levélben tudjuk
meg Páltól, hogy a sátor a mennyei dolgok jelképe volt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 13, 21:21:06
A Jelenések 1,4 is szól a hét lélekről. Akkor fejtettem ki jobban, nem emlékeztem erre, azért a 4,5-öt másoltam be az előbb.

Tehát itt a Jelenések 1,4

Jel 1,4   
"János, az Ázsiában levõ hét gyülekezetnek: Kegyelem néktek és békesség attól,
aki van, és aki volt, és aki eljövendõ, és a hét lélektõl, akik trónusa elõtt vannak;"

Az Ázsiában levő hét gyülekezetnek, név szerint Efezus, Szmirna, Pergamon, Thiatirai,
Szárdisz, Filadelfia és Laodicea. Ezek most a Törökország területei. A hetes szám az igében a teljességet fejezi ki.
Ez a hét gyülekezet teljesen magába foglalja az egész egyháztörténelmet, de majd kicsit később,
a gyülekezetekhez írt levelek tanulmányozásakor tudunk meg többet.
Kegyelem és békesség Jézustól, aki mindig is volt, aki van és aki eljön!
Továbbá a hét lélektől, ami nem hét Szentlelket jelől, hanem a teljességet. Emlékezzünk csak a hetes számra.
Ézsaiásban 11. fejezetében olvashatunk egy Messiás próféciát, aminek a második versében olvashatunk a Jézusban élő
hét isteni tulajdonságról:
"Az ÚR Lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem Lelke, a tanács és erõ Lelke,
az ÚR ismeretének és félelmének Lelke.

Tehát:
-Az ÚR Lelke nyugszik rajta,
-a bölcsesség
-és értelem Lelke,
-a tanács
-és erõ Lelke,
-az ÚR ismeretének
-és félelmének Lelke.

Szentlélekkel telve és Salamonnál nagyobb bölcsességgel.
Értelemmel telve, ami mindig helyesen megfelelt a feltett próbáknak és kérdéseknek. A tanács lelke, ami mindenkor
helyesen adott és vezetett. Az erő lelke, amivel a vihart és a démonokat elcsendesítette.
Amivel halottat is támasztott fel. Az Úr ismeretével telve, hiszen mindenkor belőle merített és csak azt cselekedte,
ami az Atya akarata volt. Ismeri őt, mert egy vele! A félelem lelke, amivel alárendeli magát az Atyának, mint amikor
a Gecsemáné kertben gyötrődve ezt mondta:
"Atyám, ha akarod, vedd el tõlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 13, 21:31:02
Nekem ez is izgalmas:
II.Móz.35. fejezet

30.  És monda Mózes az Izráel fiainak: Ímé az Úr név szerint hívta el Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát, a Júda nemzetségéből.
31.  És betöltötte őt Istennek lelkével, bölcseséggel, értelemmel és tudománynyal minden mesterségben:
32.  Hogy tudjon kigondolni mindent a mit aranyból, ezüstből és rézből kell csinálni;
33.  És foglalásra való köveket metszeni, és fát faragni; és minden mesterséges munkát végezni.
34.  Azontúl alkalmatossá tette arra is, hogy tanítson, mind ő, mind Aholiáb az Akhiszamák fia, a Dán nemzetségéből.
35.  Betöltötte őket bölcseség lelkével, hogy tudjanak mindenféle faragó, és kötő, és hímző munkát készíteni, kék és bíborpiros, karmazsinszínű és lenfonálból, és takácsmunkát, a kik készítenek ilyenféle munkát és kigondolnak mesterműveket.
36.  Azért Bésaléel és Aholiáb, és mindazok a bölcs férfiak, kiknek az Úr bölcseséget és értelmet adott, hogy meg tudják csinálni a szent hajlék szolgálatához való minden eszközöket: csinálják meg egészen úgy, a mint az Úr parancsolta.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 14, 08:15:05
Sziasztok

Antee magyarázata, nekem teljesen elfogadható lenne, de a hét, mint a teljesség száma, az nekem sántit. Nem hiszem, hogy a számoknak ilyenfajta jelentése is lenne. De ha igen, a három talán joban betöltené ezt a szerepet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 14, 10:06:22
A három a magyar igazság!  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 14, 11:27:57
A szent hármasságra gondoltam. :06:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 14, 12:39:43
Az ember számára a SZENTHELYEN levő gyertyatartók EGY, de még is 7 ága van.

A JELENÉSEK KÖNYVÉBEN  a FŐPAP a GYERTYATARTÓ közt van.

Indítás  --->>>>  Befejezés
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 14, 16:39:13
Sziasztok!

Nagyon sok közmondás a Bibliából ered, igy a 3 az igazság is.

Nekem is ugy tanították,hogy a hetes szám a teljességet jelöli.
Már a kezdetekben Isten hatnapalatt teremtette a világot és a hetediken megpihent.
Szerintem ebből ered.

Hét, a hetek
Ehhez a számhoz a Bibliában a teljesség és a tökéletesség képzete kapcsolódik. A teremtés történetében Isten a hetedik napon nyugszik meg, mivel a teremtés befejeződött, teljes lett (1Móz 2,2k). Ez az oka a szombat megünneplésének is, a hét hetedik napján az embernek is meg kell nyugodnia minden munkától (2Móz 20,10). Minden hetedikév szombatév volt, s minden 49-ik (7 x 7) az elengedés éve. Jerikó bevétele úgy történt, hogy hét pap hét kürttel hét napig egyszer-egyszer megkerülte a várost, a hetedik napon pedig hétszer (Józs 6,6-15). A Jelenések könyvének levelei hét gyülekezethez szólnak (Jel 2k). Az Isten trónja előtt lévő "hét lélek" (Jel 1,4; 5,6; vö. 1,16, valamint Zak 3,9; 4.10) az akkor ismert égitestek (a napot és a holdat is közéjük számítva) hetes számának felelt meg.
A zsidó helyi elöljáróságnak hét tagja volt, a zsinagógiai gyülekezet vezetőségében is rendszerint hét vén foglalt helyet. Az ApCsel 6,1-7-ben Lukács mintaszerűen írja le, hogy az ősgyülekezet a szegényekről való gondoskodás problémáját hét diakónus megválasztásával oldotta meg. De itt nyilván másról és többről is volt szó. A megválasztott hét férfi a jeruzsálemi ősgyülekezet görög nyelvű részének a vezetőségét képezte, de nemcsak a szeretetszolgálat szervezői voltak, hanem Lélektől vezérelt igehirdetők és misszionáriusok is (István, Fülöp; vö. ApCsel 6,8-8,40; 21,8).

Hetven
A 70 = 7x10, a tökéletesség hetes számának a tízes számmal való szorzata, amely mint az egész számrendszer alapvető egysége, a teljességet jelenti (Tízparancsolat!). A hetvenes szám különféle összefüggésben szerepel, amelyekben mindig az egészet jelenti: az 1Móz 10-ben hetven nép van előszámlálva, amelyek magukban foglalták az egész akkor ismert emberiséget. Jákóbbal hetvenen mentek Egyiptomba (1Móz 16,27; 2Móz 1,5). Mózes segítségére hetven vént választottak (4Móz 11,16). Jeremiás hetven évre jósolta meg a babiloni fogság idejűt (Jer 25,11; 29, 10). A Lk 10,1 szerint Jézus hetven tanítványt küldött ki (a hetvenkettes változatra nézve ld. a hozzá fűzött magyarázatot) s arra a kérdésre, hogy hányszor kell megbocsátani valakinek, ezt válaszolta: "Hetvenszer hétszer".

Szeretettel  Ircsi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 14, 18:11:04
Értem én a hetes szám jelentőségét.  :04: De miért pont a hét? Miért nem a tizenkettő? 12 tőrzs, 12 tanítvány, kitett kenyerek, 12 hónap, 12 csillag a koronán, 12 kapu Jeruzsálemben, választottak száma 12000,/1000x12 tőrzsenként/ 12 apostol, töbszörösei 24-papi osztály, 48-papi város, 72 vén, szóval lehetne a 12 is. :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 14, 18:17:32
Sőt  :igen:
nem csak lehetne
3+4

3x4
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 14, 20:55:34
ez tényleg jó :afro: :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 15, 09:41:54
Én nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, de sok biblia kutató egyezik meg abba, hogy a hetes szám az a tökéletesség száma.
De aztán ez legyen a legnagyobb vitánk...  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 15, 09:47:04
Kedveseim azért a hét,mert Isten maga a teljesség!
Az alap amiből kiindul, a teremtés története.
Hat nap alatt teremtette és a hetedik nap megpiheni,igy lett munkálya teljessé.
A többi számnak is biztosa van jelentősége....

Szeretettel  Ircsi :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 15, 13:53:01
Kedveseim! Szeretnék erről veletek beszélgetni. Kérek mindenkit, hogy vigyázzatok! Nem minden igaz, ami annak látszik!!!!

"bahá’i közösség

A vallások egysége
Mivel csak egy Isten létezik, ezért Istennek egyetlen vallása van, mely különböző helyeken és korokban más és más formát ölt. A Mindenható Isten minden néphez elküldte az Ő Hírnökét és Prófétáit. A létező vallások (mint a zsidó vallás, kereszténység, iszlám, buddhizmus, hinduizmus) ugyanattól az Istentől származnak. Ahogyan a betegségek gyógyítása más és más szakorvost és gyógymódot igényel, úgy gondoskodik Isten korról-korra az emberiség szellemi gyógyulásáról az Ő Megnyilvánulásainak útmutatásain keresztül.

Miben hisznek a bahá’iok?
A bahá’iok hisznek abban, hogy egy Isten létezik, az egész emberiség egy családba tartozik és a vallások alapvető lényege egy. Felismerték, hogy Bahá’u'lláh tanításai megnyitották az utat a világbéke megvalósulásához. Ahogy a régi korok szent iratai előre látták, az emberiség el fogja érni szellemi és társadalmi érettségét, és méltón nagykorúságához egy egységes családként fog élni egy igazságos, föld méretű társadalomban."

"A létező vallások (mint a zsidó vallás, kereszténység, iszlám, buddhizmus, hinduizmus) ugyanattól az Istentől származnak"

Ez fatális tévedés!!!!!

Kedves Mira! Tudom, hogy te közülük való vagy. Katagórikusan kijelentem, hogy a KERESZTÉNYSÉG SOHA NEM TARTOZOTT ÉS NEM IS FOG EZEKHEZ A VALLÁSOKHOZ és Istennek semmi köze ezekhez az általatok említet vallásokhoz, kivéve a zsidóságot! A kereszténység Jézushoz tartozik! és ahhoz is fog! A világbéke soha nem fog eljönni, ahogy és amiben ti hisztek. Ezt csak Jézus fogja elhozni és nem a ti vallásotok! "hogy Bahá’u'lláh tanításai megnyitották az utat a világbéke megvalósulásához" A Biblia éppen nem erről beszél. Mi Jézus tanítványai vagyunk ellenkezőleg veletek!


Javaslom, mire eljön az Úr, add át a szívedet Neki, mert csak Rajta keresztül láthatod meg, hogy téves úton haladsz!


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 15, 13:58:09
Bahá'i sajnálatos módon egyre jobban terjed, pedig kijelenthető, hogy egy szekta.
Mi nem egy Istent imádunk az arabokkal, akik allah-ban hisznek. Sem nem vagyunk buddhások vagy ehhez hasonlóak.

Mi az egy IStenben hiszünk, aki egyetlen a mindenségben, aki alkotta az Eget-Földet-és a Mennyet!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 15, 14:16:21
AKI KIJELENTETTE MAGÁT Ábrahám, Izsák és Izrael Istenének.

Hajdan sok rendben szólt a próféták által, és az utolsó időben szólt a FIA az Úr Jézus Krisztus által, ami meghalt a mi bűneink miatt és feltámadt, és megdicsőült, ezért elküldte
nekünk az
Ő SZENT SZELLEMÉT Aki elvezet bennünket minden igazságra.

Aki hisz és megkeresztelkedik az ÜDVÖZÜL aki pedig nem hisz a

kárhozatban marad.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 15, 14:21:47
A Biblia ír erről: 1 Tim. 4,1
A Szellem pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető szellemekre és gonosz szellemek tanításaira figyelmezvén.

2 Ján. 1,7-8
Mert sok hitető jött e világra, akik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük, amit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk.
  
2 Ján. 1,9
Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé.

2 Ján. 1,10-11
Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt be házatokba, és azt ne köszöntsétek; Mert a ki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben.
  

Róm. 16,17
Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el.

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 15, 14:32:27
Bocsi, de mikor írt ez a leányzó, és mit?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 15, 14:44:43
A bemutatkozás topicban írt párszor erről:

http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,5.msg13636.html#msg13636

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 Szeptember 16, 08:02:59
Én voltam Haifán, és láttam a központot. Igen gazdag közösség. Belehet menni, mert van kiállítás. Engem nem fogott meg, de más másképp látja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 20, 19:31:25
Kígyó lábakkal

A tudósok egy libanoni mészkőben találtak egy kígyót, melynek két lába van. A különleges lelet 85 cm hosszúságú, és a mai modern gépek segítségével egyértelműen bebizonyosodott, hogy a kígyó testéhez, két kisebb láb is tartozott.

Ez a hír sok tudósban megdöbbenést váltott ki. Bennünk, keresztényekben pedig örömöt! Az ateista tudományos világ azon dolgozik, hogy bebizonyítsa saját állításait, közben pedig akaratlanul is alátámasztja a Biblia hitelességét.

A Biblia azt írja a kígyóról: „átkozott légy minden állat és minden mezei vad közt: hasadon járj, és port egyél egész életedben!” 1 Mózes 3:14.

Tehát az Édenkert idejében a kígyóknak volt lábuk és csak Isten büntetése óta nincs. Csodálatos látni azt, hogy az Ige valóságos és minden részletre kiterjedően igaz.

Olyan természeti igazságokat tartalmaz, amit a tudomány csak nagy erőfeszítések árán, és sok idő múltán tudott csak bebizonyítani és megbizonyosodni róla.

Dicsőség legyen Istennek!

http://www.istentisztelet.hu/irasok/kigyo.htm

Tesókáim--erről beszéltem valahol.sajnos nem tudom hol irtunk róla ezért ide tettettem be,aki akarja a fényképet látni az élő kígyóról megnézheti. :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: gyermek - 2008 Szeptember 21, 21:24:39
Sziasztok Testvéreim.

A világ teremtését hozta fel ermaha. Én pedig szeretném, ha megoszthatnám veletek, hogyan kezdetem el látni a földet. Mármint a Földet, amin élünk. Az egész pontosan ugyan olyan, mint maga az emberi test.
A Föld több, mint 70%-a víz, pont ugyanúgy, mint az emberi testé.
A fejünk teteje és a talpunk általában a leghidegebb testrészünk, ha a fejünk meleg, azaz lázunk van, akkor tudjuk, hogy a szervezetünkkel baj van, pont úgy, mint a Föld É-i és D-i Sarka, ha olvadnak a jéghegyek, tudják a tudósok, hogy valami nincs rendben a Föld /szervezetében/
A Föld gyomra a legmelegebb, pont űgy, mint az emberi testé, mindenféle gázok /szellentés/....bocsánat, gyógyvizek feltörése /mint az embernél  a vizelet/, stb. törnek elő a Föld gyomrából, csak úgy, mint egy ember gyomrából.
A Földet ezer ézer patak ér, folyó fonja át, mintha egy emberi test vérkeringését látnánk.
Ha már megelégeli a rengeteg fájdalamat, amit mi emberek okozunk neki, akkor nagyon elkezd sírni, és kiöntenek a folyók, vagy maga a tenger.
A Föld lélegzik, amikor fúj a szél.
És a Föld egyszer majd meghal, hiszen benne van a bibliában, hogy minden elem elég. Csak úgy, mint maga az emberi test, elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatalanságban.
És ne felejtsük el, hogy csak úgy, mint az emberi test, a Föld is termékeny, hiszen ha elvetünk egy magot, akkor az kikel, születik valami, a mag egysül a földdel, csak úgy, mint a himivarsejt a petesejttel.
Szerintetek a Föld nem érez? Szerintem igen, és nagyon nagy fájdalmai vannak. A Földanya, melyből mi magunk is teremtettünk az Isten akarata által, tisztelni kell.
Megfigyeltétek már, hogy van szürke föld, sárga föld barana föld, fehér homok, fekete föld.
Láttál már sárga, fekete, fehér, barna embert?
Az Istennek öröme van a teremtésben, nekünk ne legyen örömünk a rombolásban!!
Hiszen az anya Föld érez, gondoskodik rólunk, véd, és magába fogad majd.
Az, hogy védeni kell a természetet, nem csupán azt jelenti, hogy nekünk jó legyen, hanem a következő nemzedéknek is, akiknek megkell tanulni tisztelni a Földet, hiszen anyánk, és a mi Atyánk formáló keze által lett és szolgál nekünk és nyög alattunk.
Ha a Földet véded, Isten alkotását véded, azaz Istent tiszteled. Ez nem egy kampány, csupán ez volt az eszembe. Isten adjon mindenkinek világos látást, hogy még sokáig örökbe adhassuk azt, amiből vétettünk.

Ámen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 22, 09:59:33
Szia kedves Gyerek!

Érdekes és figyelemre méltó ahony a földet és az embert összehasonlítod.
Egyetértek vele,hogy környezetünket óvni kel és minnél kevésbé szennyezni.
Isten nekünk adta ,hogy müveljük,uralkodjuk,mindazon amit oda teremtett.
Azzal a kifejezéssel viszont nem értek eggyet,hogy "földanya" az igében ilyen kifejezést nem találok.
Viszont más vallásoknál, népi babonákban, amik eltérnek Isten igéjétől ott igen.
Szerintem nem maga a föld él hanem a rajta , benne,található élőlények amit Isten teremtett és helyezett oda!
Nem tisztelhetjük,mert akkor bálványimádókká lennénk,a föld mint anyag,nem érez és nincsenek fájdalmai.
Kedves testvérem én ugy gondolom,nincs "anyaföld",csak a Teremtő Isten. Mert ha a földet anyának hívnánk ezzel megcsúfolnánk maga Isten teremtő mivoltát.Nekünk teremtő Istenünk,Mennyei édesatyánk van :igen:, de nincs "földanyánk"! :nem:

Szeretettel  Ircsi

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 22, 11:03:18
Bocs Anita, de nem a Föld felületének a több, mint 70%-a víz? Nem mindegy, hogy a felületről, vagy a bolygó szerkezetéről beszélünk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 22, 11:23:39
Az Édenkertben,nem volt eső  valamikor, párat tartalmazott az égbolt.Ez éltette a növényeket és öntözte.
Megpróbálom mai érthető szóval írni.Az ember bűnesete kapcsán változott meg a föld.Majd Noé idejében már nem mentek vissza a vizek a helyükre,ezért vannak tengerek és óceán.Jel,könyve sok helyen ír tűzről ami Istentől származik.Ekkor felszáradnak és visszatérnek a helyükre a lenti vizek.Tegnap pont erről hallgattam tanítást.
És akkor fog a bolygónk vissza kerülni az eredeti állásába és formájához.Mindez a végítéletkor lesz.Ennél egyszerűbben nem tudom leírni. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 22, 12:02:16
Majd Noé idejében már nem mentek vissza a vizek a helyükre,ezért vannak tengerek és óceán.

Kicsit tanulmányoztam és a következőket találtam az igében.

 I MÓz.1.10
És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyûlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.
Én azt olvasom ki az igéből,hogy a teremtés alatt lett már tenger.

 I.Móz.8.13-16
És lõn a hatszáz egyedik esztendõben, az elsõ hónak elsõ napján, felszáradának a vizek a földrõl, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe.
A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld.
És szóla az Isten Noénak, mondván:
Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te fiaid, és a te fiaid feleségei te veled.
Hát nemtudom,de....ismét az ige cáfolja meg,felszáradta víz,megszáradt a föld.....


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 22, 12:18:08
Ircsikém,tegnap hallgattam a tanítást az interneten,illetve szerettem volna.És közben mosnom kellett,mert én vagyok az ügyeletes mosónő.Tehát muszáj volt.Erre a mosógép mindig kicsapta az áramot,a ketyere amiről kapom az internetet az, azon az áramkörön van amin a mosógép,és nekem állandóan kis be kellett járni.Az egész Jelenések könyve volt a prédikáció.A sok kikapcsolástól,már be sem akart jönni,még a vezeték is forró lett.?Máskor ha nem is sokat jegyzetelek,legalább az Igéket le szoktam írni,most egyik se sikerült.Ma 1 1/2 órámba került,mire egy szerelőt sikerült szereznem aki átvizsgálja a gépet,pedig soha nem szokott ez lenni vele.Csak akkor ha a gyerek használja az ő gépét és közben kiír.Kérlek nézd el nekem,hogy csak szavakban és részletekben írtam. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 22, 12:19:21
Van egy sokak által elfogadott elmélet:
A Föld felszíne alatt rengeteg víz volt, és a légkörben is volt egy vízréteg a Föld felett. Tudományosan bizonyított tény, hogy a légkörben lévő vastag vízréteg itt a Földön magasabb légköri nyomásttartott fenn, amelyben az emberek egészségesebben és sokkal hosszabb ideig voltak képesek élni. Soha nem volt eső, nem kellett, mert olyan magas volt a páratartalom, amelyben a növények fantasztikusan nagy termést hoztak.
A tudományosan bizonyított kifejezés nem arra értettem, hogy ez történt, hanem arra, hogyha így volt, akkor választ kapunk a jó termésre, a hosszú életkorra, illetve arra, hogy hogyan lett ennyi víz a Föld felszínén...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 22, 12:42:35
Semmi gond kedves Ermaha :afro:
Igy érthető,hogy nem teljes.Ez csak az én bogarasságom,hogy mindet megvízsgálok az ige fényébe amivel nem értek eggyett.
Nem ellened irányult,tudod annyiféle tanítást hallani,hogy nemárt mindig megvizsgálni ha esetleg nem ugy értjük,v, máshogyan tanították nekünk.Az első gyülimben volt olyan szokás,hogy az igehírdetés végén ha valaki nem értett valamit,v,máshogyan gondolta mindig meglehetet beszélni az igehírdetővel.Megvízsgáltuk közösen,ez azóta is rám ragadt.
A mosógépednek meg parancsold meg a Jézusnevében,hogy műkörjön jó!
Van a gyülikben egy idős házaspár,elromlott a kenyérpírítójuk és szükségül lett volna rá,de nem akartak másikat. Elkezdtek imátkozni érte és azonnal megjavult.


Szeretettel  Ircsi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 22, 12:45:21
Köszi Gábor az imfót! :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Évus - 2008 Szeptember 22, 12:45:48
Ez nagyon logikusnak tűnik Gábor, sokat gondolkoztam azokon a magas életkorokon amit a bibliában olvashatunk.

Azért a háziasszonyoknak nem lehetett egyszerű az életük, ilyen időben ruhát szárítani, tűzrevalót találni. Nem is beszélve a főzési alapanyagok tárolásáról, hiszen még a liszt is megpenészedett ilyen párában.  :2tickedoff:  :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Évus - 2008 Szeptember 22, 12:48:59

A mosógépednek meg parancsold meg a Jézusnevében,hogy műkörjön jó!
Van a gyülikben egy idős házaspár,elromlott a kenyérpírítójuk és szükségül lett volna rá,de nem akartak másikat. Elkezdtek imátkozni érte és azonnal megjavult.


Szeretettel  Ircsi

Így már mi is jártunk, a nyáron elkezdett folyni a mosógépünkből a víz, és kértük az Urat hogy javuljon meg a gép, mert az éhezőknek szántuk azt a pénzt. és akkor nekik nem jut már. Dicsőség az Úrnak azóta semmi baj a géppel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 22, 13:17:12

A mosógépednek meg parancsold meg a Jézusnevében,hogy műkörjön jó!
Van a gyülikben egy idős házaspár,elromlott a kenyérpírítójuk és szükségül lett volna rá,de nem akartak másikat. Elkezdtek imátkozni érte és azonnal megjavult.


Szeretettel  Ircsi

Így már mi is jártunk, a nyáron elkezdett folyni a mosógépünkből a víz, és kértük az Urat hogy javuljon meg a gép, mert az éhezőknek szántuk azt a pénzt. és akkor nekik nem jut már. Dicsőség az Úrnak azóta semmi baj a géppel.

Én a vasalóval voltam így, nem működött pedig gyorsan kellett volna vasalni ünneplős inget és kértem az Urat viccesen, de meggyőződéssel, hogy gyógyítsa meg, utána még évekig használtuk...  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 22, 13:23:35
Ez nagyon logikusnak tűnik Gábor, sokat gondolkoztam azokon a magas életkorokon amit a bibliában olvashatunk.

Azért a háziasszonyoknak nem lehetett egyszerű az életük, ilyen időben ruhát szárítani, tűzrevalót találni. Nem is beszélve a főzési alapanyagok tárolásáról, hiszen még a liszt is megpenészedett ilyen párában.  :2tickedoff:  :01:


Aztmondják, állandó huszonpárfokos hőmérsékletet produkált ez a légkőr. A páratartalomnak nem kellett akkorának lennie, hogy minden vizes legyen. Azt állítják, hogy a reggel lecsapodó pára volt nagy...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Évus - 2008 Szeptember 22, 13:26:20
Ez így már sokkal jobban hangzik, persze gondolhattam volna, hogy  az Úr mindent számbavett.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 22, 14:25:30
A föld pedig kietlenné és pusztává vált, és sötétség volt a mélység színén, és az Isten Szelleme lebegett a vizek felett. 1Móz. 1:2  

Az egész földet víz borította. Ahogy a sas védte a kicsinyeit, Isten Szelleme is így védte valamitől, valakitől a földet.

Mint a fészkén felrebbenő sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket. 5Móz. 32:11

A Szent Szellem ugyan így védelmezte valamitől az iszonyatosan sötét földet. Óvta azt, amit Isten megteremtett.

És mondta Isten: Legyen mennyezet a víz között, hogy elválassza a vizeket a vizektől. Teremtette tehát Isten a mennyezetet, és elválasztotta a mennyezet alatt való vizeket, a menynyezet felett való vizektől. És úgy lett. És nevezte Isten a mennyezetet égnek, és lett este, és lett reggel, második nap. 1Móz. 1:6-8  

Isten ketté választja a víztömeget. Azt mondja, hogy legyen mennyezet a víz között. Elválassza a vizet a vizektől. Valahogy úgy nézett ki, a második nap, hogy alul is felül is víz volt, közötte pedig egy választó. -ez olyan mint a melegházhatás- Az özönvízkor ez a mennyezet alá engedte a fent lévő vizeket és elárasztotta az egész földet negyven napon át. Ma ezek a vizek megtalálhatóak, az Északi-, és Déli- sarkon. Ha ezek kiolvadnának, elárasztaná ismét az egész földet.

Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek álltak. Zsolt. 104:6

És mondta Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy kitűnjék a száraz. És úgy lett. És nevezte Isten a szárazat földnek, az egybegyűlt vizeket pedig tengernek. És látta Isten, hogy jó.

Egybegyűjti a vizeket, - amelyekben ekkor még nincs élet - hogy legyen száraz és azt mondja, hogy jó. Nem teremti a vizet és a szárazat sem, mert azok már megvoltak, csak átrendezi azt. Megfigyelhetjük, hogy egy helyre tereli a vizet, és csak egy szárazföld, és egy kontinens van ekkor.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 22, 15:54:23
Igen! Pont erről (is) beszélt tegnap Mrline Hickey Budapesten, a jelenések könyvéről tanított. A bűnbeesés előtt vastag vízréteg volt a föld légköre felett, ami biztosította az optimális feltételeket az emberek, állatok, és növények számára, ami elképzelhetetlen bőséget, és jólétet jelentett.  Nem volt sem tenger, sem sarkköri jég. Az ezer éves királyságban, újra így lesz, Isten mindent helyreállít!
Már alig várom!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 22, 16:00:06
Hilda írta: Nem volt sem tenger, sem sarkköri jég.

A jég valószínű nem volt, de tenger igen. De jó lett volna tudni, mire alapozta Merline Hickey, hogy nem volt tenger. Nem beszélt róla részletesen?

Itt az Ige amire alapozok, hogy volt tenger a bűnbeesés előtt.

És nevezte Isten a szárazat földnek, az egybegyűlt vizeket pedig tengernek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 22, 16:11:43
Lehet, hogy erre az igére?

Jel 21,1.    Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.

Annyira részleteiben nem volt idő kifejteni, de mivel az új ég, és föld mellett nem lesz tenger, és helyreállításról beszélünk, feltételezhető, hogy nem is volt. Szerintem fordításbeli különbségekről lehet szó a víz méretét illetően. Óceán, tenger...
Talán erről lehet szó.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 22, 18:36:07
Azért szórakozott velem a mosógép,mert ezt szerettem volna hallgatni.Még azt is mondta,hogy nem voltak
évszakok az Édenkertben.A gyülekezetekröl és az utolsó időkről tanitott.De mivel sokat megszakadt az internet kapcsolat és elég nehéz volt követni.
Azota megnézte a szerelő és kiderűlt olyan nagy áramfelvétele van a gépnek,hogy a 16 amperos kismegszakitó nem birta a teljesitményt a fütésnél.Lehet hogy ezt se jol irtam,ki kellett iktatni egy fütőszálat,hogy birja a kismegszakitó.A panelbe ilyet nem is lehetne állitólag használni.Nem igy lettek a lakások megcsinálva. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 22, 19:15:22
Drága Hilda!

Megnéztem több Bibila fordítást és mindegyikben a tenger szó szerepel. :088:
Nem gondolom,hogy fórdítási hiba lenne.
Egyébkén az összes fordítás közül a Károlit tartják a legpontosabbnak. :afro:
Ha a jelenések könyvében is olvassuk,hogy tenger,akkor honnan az a feltételezés,hogy nem is volt?
Ez egy kissé ellent mond nem?
Ha tovább olvassuk a teremtés történetét igen érdekes dolgokat találunk.
És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az õ nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesõt az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.
Folyóvíz jõ vala pedig ki Édenbõl a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy fõágra szakad vala.

Nem ismerem az igehírdetőt,nem ítélkezem,de.......mindent megvizsgáljatok.... :119:

Szeretettel  Ircsi


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 22, 19:23:26
Ircsikém,az Édenkertről van szó és a bünbeesésről. :2smitten:  És arról,hogy Isten Jézus Krisztus visszajövetele után,vissza állítja az Édeni állapotokat a földre.1 Mózes 2-ben irja le. Majd teremté Ádámot"akinek megtiltotta,hogy egyen a jónak és gonosznak a fájáról--2,16,17.És azután teremtette Évát.Majd amikor Éva bünt követett el ,és Ádám is*_.Ádám megvádolta Istent,az akit te adtál mellém--Nem ismerte el,hogy bűnt követett el.--erről az időről van szó. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 22, 19:30:32
Szia Ermaha!

Örülük,hogy a mosógéped működik! :igen:
Tudom az Édenkerti állapotról van szó és az igék is amiket írtam I Mőz1 és 2 ből vannak.
Az az állítás hangzott,hogy nem volt tenger és erre írtam az igéket,pedig volt.
A másodikat csak érdekesség képpen,hogy öntözésre is volt víz.


Szeretettel  Ircsi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 24, 12:55:11
Lehet meg fogtok engem kövezni az alábbiakat olvasva  :060:. - húúúúúúúúú de jóóóóóóóóóóóó, hogy távol lalunk egymástól  :hehe: - . Igazából azért másoltam ezeket be, mert kíváncsi vagyok, hogy tényleg így van-e ? Én nem ítélkezni akarok és azt sem szeretném, ha bárki más ítélkezne  :pirul:  én csak kíváncsi vagyok az igazságra.


Egy üzleti vállalkozásként üzemelő egyszerű szekta mint amilyen amerikában van többszáz, amit anno büntettek hazánkban, csak hát ma már nem büntetik, kiváltságképp azért sem, mert bizonyos politikai köröknek érdekük az üzemeltetése...


Amúgy nagyon szervezett az egész, zenészek illetve zenekar van rá rigmusokkal amiket skandálnak...rettentő primitíven...és vannak beépített színészek is, akiket fizet a gyüli, hogy biztonsági őrként és szereplőként is jelen legyenek a szeánszokon...


Kamerát meg sajtót meg orvost, stb nem engednek be a rendezvényeikre még véletlen sem!!!


Forrás : http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=205839
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 24, 13:34:46
Mt 5,11 Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 24, 13:48:19
Én 92-98-ig jártam a Hit Gyülekezetébe. A szüleim 94 óta a mai napig. (Illetve édesapám pár hónapja elköltözött az Úrhoz). Ami alapot tanultam, azt ott tanultam. Nagyon jó gyüli (volt). 98-ban kiderült egy két dolog a HGy belső vezetői szintű dolgairól. Négy pont lett megfogalmazva, amiben úgy gondoltuk, hogy rossz irányban halad a gyülekezet. Ezt a négy pontot fejből nem tudom, de ha érdekel holnapra pontosan leírom. Olyan alapigazságok voltak megfogalmazva, hogy a pénzügyek nyilvánosan és követhetően legyenek kezelve és ezekhez hasonlóak... Nem voltak hajlandóak ezekben a pontokban partnerek lenni, hanem a válaszlevél annyira sértő volt, hogy egy csomó gyülekezet, aki figyelemmel kísérte ezt a párbeszédet a vezetők között, azok kiléptek a HGy soraiból. Azóta nem voltam a HGy-be, de a szüleimmel nagyon rossz lett a kapcsolat. Lázadóknak tituláltak minket. Négy éve (kb) elmentem Pestre egy összejövetelre, kiváncsi voltam, hogy miről beszél Sándor. A kapunál meglátott a Paksi pásztor és nem engedett be. Úgy voltam vele, hogyha nem látnak szívesen, akkor nem is akarok bejönni. Többet nem próbálkoztam és nem is áll szándékomban.

Nem tudom mennyire igazak a fenti állítások, de hétvégén együtt utaztam egy sráccal, aki pár éve volt egy HGy-s vízkeresztségfelkészítős összejövetelen. Odamentek hozzá és kérdezték, hogy idejár-e. Mondta, hogy volt már pár alkalmon. Megkérdezték, hogy bemerítkezett-e. Mondta, hogy még babtistáknál régebben. Erre aztmondták, hogy akkor újra be kellene... Hát nem akartam elhinni, leesett az állam. Régen azért nem volt ilyen.

Remélem idővel változnak...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 24, 14:25:10
Szia Kingo!

Szerintem nem csak a Hit gyben de mindenhol akadnak problémák,helytelen látások, megújjulásra váró dolgok.
A cselekedeteiért mindenki felelni fog az Úr elött .Magam nem járok a Hitbe, nem látok bele a belső dolgaikba.
Biztosan vannak belső problémák,de nem hiszem,hogy attól még ennyire lekellene írni őket.
"Gyengeelmélyüek,pénzhajhászok,primítivek"Van pár hites ismerősőm és jól eltudunk egymással beszélgetni Isten igéjéről.
Amikor nemtudok gyülibe menni az ATV szoktam nézni az istentiszteletet,szerintem Német Sándornak jó és igei tanításai vannak.
Igen szép dícséreteket énekelnek.Bármi helytelen is van az életükben Isten adjon nekik bűnbánó szívet és megtérést belőlle.


Szeretettel  Ircsi :028:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 24, 15:02:05
Az én véleményem, az Ige: Tim. 5,19 Presbiter -vagy vezető- ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra.

Nem tartom szerencsésnek leírni egy gyülit, mert valaki vádakat hoz fel ellene. Aki viszont benne volt, van, megélte, átélte, legyen 2-3 tanúja. Én veszélyesnek ítélem, ha beleavatkozunk olyanban, amit a Mondták mondott. Lehet neki is személyes sérelme, de attől még működhet a dolog.

Most a hitgyüliről van szó. Isten nem ennek alapján ítéli meg ami ide le van írva. - Lehet, hogy már régen megtértek ebből és emberek még csak ott topognak. - Ha valóban megtörtént és nem koholt vád, akkor Isten dolga elrendezni. Én nem éltem meg amiket hallottam, de nem is mondhatok véleményt a Mondták után. Jajj de bölcs vagyok.  :08: Szóval, Isten szeme rajtuk van. Ez viszont biztos. Minél nagyobb a munka, annál nagyobb a felelősség. NS -nek van. Én is kijöttem egy egyházból sok éve már. Akkoriban nem tudtam azonosúlni dolgokkal, amivel ma sem tenném. Isten viszont azt mondta, sokat kell szenvedni az Ő nevéért. Hát én inkább emiatt szenvedek mint emberi ostobaságok miatt.  :08: Higgyétek el, azért NS is jól csinál valamit, mert működik a gyülije. Azért elmondok valamit négyszemközt. A barátnőm reformátusoknál könyvelő. Háááát. Nem igen hinnétek a szemeteknek. Jobb nem firtatni. Kinél nem lehet söpörni?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 24, 15:06:53
Gábor írta: ... vízkeresztségfelkészítős összejövetelen...

Hát ez meg mi? Soha nem hallottam ilyent. Ez izgalmas. Már pásztor képzőt és evangélista képzőt .. igen. No az is meglepett. Voltam egy olyanon.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 24, 15:13:52
Igen mindíg kell nyitva lenni, mert az emberek változnak. Én mindenesetre nem megyek hozzájuk, amíg ők nem hívnak, miután kitettek. Leírtam az élményeimet, nem ítélve meg a Kingooo által bemásolt sorokat, mert nem tisztem, de ha már kérdeznek, akkor leírhatom, mert nekem nem a Mondták mondta. Mellesleg a szakadás körülményeiről bizonyos tekintetbe hivatalos írások vannak, nem levegőbe beszélt dolgok ezek...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 24, 15:16:57
Gábor írta: ... vízkeresztségfelkészítős összejövetelen...

Hát ez meg mi? Soha nem hallottam ilyent. Ez izgalmas. Már pásztor képzőt és evangélista képzőt .. igen. No az is meglepett. Voltam egy olyanon.

Mi is szoktunk tartani. Olyan összejövetel, amikor a fiatal keresztényeket készítjük fel a vízkeresztségre. Ez nem szakreális, csak szeretnénk ha az emberek tudnák, hogy ez nem egy "nem árt ha meg van" döntés. 2000 éve komolyan vették az ilyen döntéseket, ma erről érdemes tanítani.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 24, 15:24:43
Tulajdonképpen nekem is az jutott az eszembe, hogy mindenhol vannak ilyenek. Mivel emberekből áll egy gyülekezet, akár újonnan alapított, akár régi egyházról/gyülekezetről beszélünk, mindig vannak és lesznek, akik anyagi okokból lesznek u.m előljárók, vagy kívülről nagy kereszténynek mutatják magukat, belül azonban a gonosz uralkodik . Nálunk is vannak olyan baptista gyülekezetek, ahol tiltják a táncot, a tv nézést, szórakozást, ezeket biztosan tudom, és azt is, hogy nem sok odajáró ember tartotta be ezeket a szabályokat   :060:  :igen: Nincs tökéletes egyház/gyülekezet. Istennek kedves az együttes őszinte ima, de minden ember szívébe belelát. Én sem szeretem, ha leírnak egy-egy egyházat/gyülekezetet. Lényegében, mindent Istenre kell bízni. Előbb-utóbb úgyis Ő fog győzni s minden hamisság a felszínre fog kerülni. Nem az a lényeg, hogy milyen vallású valaki, hanem, hogy békében van Istennel és olyan jó dolga van a lelkének, mint a testének. Deeeee  :020: azért tartozni kell valahová  :igen:

 :thanks:  a hozzászólásokat.

Az Úr óvjon meg bennünket a hamis tanítóktól !  Ámen    :kereszt01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 24, 15:26:12
Gábor! Értelek és nem is miattad írtam a Mondtákot.  :08:  Aki részt vett dolgokban és van tanúja rá, - neked van, hiszen írtad - nem is mehetünk ellene. Te valószínű hiteles is vagy ebben. Én nem lennék az, mint írtam, mert csak a Mondtáktól tudnom mik voltak ott. Tehát nem éltem meg. Egy volt felsőbb vezető is mesélt nekem erről a pénz dolgról, aki szintén benne volt.

Sajnos bele buktam már a Mondtákba. Mondok egy pl rá. Egy alkalommal valaki azt mondta nekem, hogy a pásztor jól kiprédikált benneteket. Hát nem volt valami jó véleménye rólatok. Teljesen kiakadtam és szórtam kígyót, békát mérgemben. Kiderült, hogy nem is úgy volt, hiszen valaki leküldte nekem a felvételt. Hát mehettem az Úr elé a kígyóimmal, békáimmal. Nem kérek belőle többet. Egymásik alkalommal valaki halálhírét terjesztették. Már 3 tesó felhívott. Valahogy úgy éreztem a Mondták dolgozik. Mondtam, amikor ismét hívtak, hogy szerintem győződjenek meg és hívják föl a férjét. Hát még jó hogy ültek, mert éppen a halott vette föl a telefont.

Az előző gyülimbe én se szívesen mennék vissza, hacsak az Úr nem rendeli másképpen, de ahhoz ott a dolgoknak változnia kell. pl a pásztorok paráznasága, házasságtörése... stb
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 24, 15:28:50
 :igen:
Kezdetek:

Csel 19,
3.  És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére.
4.  Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki ? utána jövend?, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.
5.  Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére.
6.  És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek ? reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala.

A hit hallásból van a hallás pedig ISTEN IGÉJÉBŐL

Azoknak az igéknek a megbeszélése, ami a BEMERÍTKEZÉST fontossá teszi

Azt gondolom, haogy addig amíg a baptistáknál általában az emberek felé bizonyság tevés, és nem az újjászületés fürdője, akkor jogos az újra, ha itt jogos volt.

Mert bemegy a száraz bűnös és kijön a vizes bűnös sok esetben, még a komornyik is vallást tett a bemerítkezése előtt, itt pedig nem 1-2 emberről van szó, hanem 100 - ak ról.


Annál nagyobb sérelmet senki nem szenvedett el, mint az Úr Jézus Krisztus, aki őt követi fegyverkezzen fel ezzel a ténnyel, és minél jobban fáj a hiuságán a sérelem, annál hálásabb lehet azért, hogy picinyke része lehet abban amit a MI URUNK elszenvedett.

Ezt gondolom,
és csak a lányom és 4 unokám járnak oda, és ők maximális anyagi támogatást kapnak, nem elvesznek tőlük, igaz a 10-ed fizetés a 11 éves unokámnak is természetes, aki Heteket árul. és abból is fizet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 24, 15:29:06
Köszönöm Mária. Sejtettem, hogy nem neked címezted, csak le kellett írnom, hogy mindenkinek egyértelmű legyen, hogy a fentiek tények a részemről.  :027:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 24, 15:46:58
Mivel beszélgessünk szabadon topic, így a bemerítésről is lehet témázni. Amikor én megtértem, abban a pillanatban olyan tisztának és újnak éreztem magam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. Áttudtam volna ölelni az egész világot. Ha valaki azt mondta volna, soroljam föl a bűneimet, nem találtam volna a boldogságtól. Én elhittem ott és akkor, hogy megváltást nyertem Jézusban a bűneimtől. Mit kellene felsoroljak, ha már tiszta vagyok és megállhatok az Atyám előtt? A víz nem mosta volna le a bűnömet soha. Erre tudjuk csak Jézus vére elég! Tehát, ha én új vagyok, akkor az vagyok. Az évek folyamán pedig elváltozik a testem bűnössége a szellemem táplálásával. Vagyis, növekszem az ismeretben. Én szó szerint vettem az Igét. Aki Krisztusban van, újteremtés az, a régiek, - bűnos Mária terészetem - elmúlnak, ímé újjá LETT minden. Tehát Jézusban bemerítkeztem - vele haltam meg és vele újként feltámadtam. Bemerítkeztem a Szent Szellemben és Ő betöltött dicsőségesen. De gyönyörű  nap is volt az. A vízbe való bemerítés a pecsét az újjászületett emberemnek. Én úgyan nem tártam fel a múltbeli bűnöket, mert Jézus vére eltörölte örökre. Ha Ő nem emlékezik meg róla, én miért tegyem? Engem figyelmeztetett volna Jézus erre? Ő biztosan nem, hanem a sátán az igen. Az szereti hallani ha beszélek a hibáimról. Nekem elmondta a pásztor, az erre vonatkozó Igét és megértettem. Elmondta Jézus mitől váltott meg és mivé leszek ha elfogadom Megváltómnak. A vízbe való bemerítésnél is így volt.

Huu megint mit váltok ki ezzel egyesekből. Uram bocsáss meg!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 24, 16:06:43
Értem Magda. Ne félj itt senki nem bántja a Hit gyüliseket. Mért tennénk?

Magda írta:
"Azt gondolom, haogy addig amíg a baptistáknál általában az emberek felé bizonyság tevés, és nem az újjászületés fürdője, akkor jogos az újra, ha itt jogos volt."

Megértheted, hogy e dolog eldöntése viszont arra a szemlyre tartozik, akiről szó van. Engem ne akarjon senki meggyőzni, hogy helyesen, vagy helytelenül merítkeztem be, mindössze abból, hogy hol történt.

Nem bántani akarom a HGy-t, az is Isten népe. Csak néha ők is csinálnak furcsa dolgokat...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 24, 16:18:52
Értem Magda. Ne félj itt senki nem bántja a Hit gyüliseket. Mért tennénk?

Magda írta:
"Azt gondolom, haogy addig amíg a baptistáknál általában az emberek felé bizonyság tevés, és nem az újjászületés fürdője, akkor jogos az újra, ha itt jogos volt."

Megértheted, hogy e dolog eldöntése viszont arra a szemlyre tartozik, akiről szó van. Engem ne akarjon senki meggyőzni, hogy helyesen, vagy helytelenül merítkeztem be, mindössze abból, hogy hol történt.

Nem bántani akarom a HGy-t, az is Isten népe. Csak néha ők is csinálnak furcsa dolgokat...

Óriási tévedésben vagy, nekem nem kell félnem, mert én szabad vagyok, félnie a bántónak kell, mert ő még nem szabad, semmi féle hitgyülis védelmet nem tettem, csak azt írtam amit tudok, a többi az olvasó dolga.

Az írott írás az ÚJSZÖVETSÉG figyelmeztet minket, nekem az a mércém a vezetőm pedig a SZENT SZELLEM. AKI
elvezet minden igazságra

 :igen:

Bocsáss meg kedves TÓTHG nem akartalak személyedben bántani, sajnálom, hogy úgy élted meg, még egyszer bocsánatot kérek. :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 24, 16:22:46
Úgylátszik kölcsönösen félreértjük egymást.

Azt írtad helyesen jártak el a a "vízkeresztséges helyzetben", én leírtam, hogy miért nem helyes.

Csupán ennyi.  :06:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 24, 16:24:59
A Hit Gyülekezetével, és más sokat vitatott, és támadott gyülekezetekkel kapcsolatban miért mindig a negatívumokat lehet hallani? Cikkeznek pl arról hány ezer embernek változott meg gyökeresen az ige szerint az élete? Hányan tértek meg, szabadultak meg a drogtól, alkoholizmusból, paráznaságból? Hányan adták át életüket Jézusnak, és élnek tisztességes hívő, életet, lettek hasznos, becsületes tagjai a társadalomnak? Itt nemcsak középszerű előélettel rendelkező emberekről szólok, hanem ex- maffiavezérekről, utolsó stádiumban lévő drogosokról.Gondolkodtatok ezen? Úgy érzem, hogy sokszor savanyú a szőlő, és a saját egyházuk sikertelensége miatt frusztrált emberkék pufogtatják a közhelyeiket, és hazugságaikat.
Biztosíthatlak benneteket, hogy senkinek nem veszik el a pénzét, minden önkéntes alapon működik! 17 év alatt senki nem kényszerített engem semmire, és a környezetemben sem történt ilyen.Többször indítottak átfogó pénzügyi vizsgálatot a H.Gy. ellen, de semmiféle szabálytalanságot nem találtak.
Nem állítom, hogy tökéletes közösség, mert ilyen nincs, az emberi tényező mindenhol jelen van a hibáival együtt.
Gyümölcseiről ismeritek meg a fát, lássátok hát a gyümölcsöket, mert ezek Isten szerint jó bizonyságok, és nem szabad tapasztalatok nélkül, hallomásból vett dolgokat hangoztatni.
Gamáliel szavaival:

    Mostanra nézve is mondom néktek, álljatok el ez emberektől, és hagyjatok békét nékik: mert ha emberektől van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz;
   Ha pedig Istentől van, ti fel nem bonthatjátok azt; nehogy esetleg Isten ellen harczolóknak is találtassatok.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 24, 16:29:10
Félre ne érts senkit Hilda. Itt nem harcol senki senkivel. Nem tudom miért gondoltad ezt.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 24, 16:37:48
Jó, ezt Gamáliel mondta, nem változtathattam meg a szavait, de a lényeg ugyanaz, sajnos sokan elvakult gyűlölettel vannak olyanok iránt, akiket nem is ismernek. Általánosságban mondom. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 24, 17:08:41
Én nem tartom jó ötletnek, hogy a fórumon vitassuk meg XY gyüli magán dolgait még akkor sem, ha ezt mások teszik. Általánosság nem baj, de a személyeskedés igen  

Tudjátok, vannak akiket nem ért sérelem a gyülijében és jó a véleménye, vannak akiket igen, azoknak nem jó. A megbocsátás nem rossz dolog, mert túl lehet lenni rajta. Tapasztalatból írom. Van aki közel van a tűzhöz és jól látja a lángokat, van aki nem. Néha nem jó közel lenni. Egyszer azt mondta a pásztorom, hogy voltak nála Amerikából a gyülijében vendégek és elkezdték kritizálni a szolgálatát. Csak annyit kérdezett: - Akkor, hogy lehet az, hogy nem téged helyezett Isten ide szolgálni? A pásztort is vezeti Isten Szelleme és semmi szüksége, meg mondják mit tegyen.  :08: Ha valamit nem jól csinál, Isten kiigazítja őt is. Akkor mit tegyünk mi? Imádkozzunk, hogy Isten adjon tisztánlátást neki ha tévedett. Jajj de bölcs voltam megint.  :08: Sőt, valaki azt terjesztette róla, hogy éheznie kellett, mert kiprédikálta a zsebéből a pénzt. Ez hazug vád volt ellene, csupán tanított, hogyan lehet bővölködő életet élni. Hát, mi mindnenek van kitéve egy keresztény, hát ha még szolgál is?! Az ördög nem alszik. Egy biztos, jó munkát végez. Igyekezzünk, hogy nem rajtunk keresztül!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 24, 17:59:45
 :igen:
Kedves Mária
teljesen egyet értek azzal amit írsz, de azt jó figyelembe venni, hogy az utolsó időknek az egyik jellemzője a lelkekkel kereskedés,
és ez nem csak vallási köntösben jelenik meg,
de főleg a pollitikai szférában,
mert ott is a hitre építenek.

Kingooo Nagyváradon él, és még kevesebb rálátása van a magyar viszonyokra, mint nekünk, és mi is kapkodjuk a fejünket az események hatására.

Körbe, körbe forogna, ha nem néznénk mindég felfelé, és várva a mi testünk megváltását is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Szeptember 24, 18:33:40
Sziasztok!

Mit szólnátok hozzá, hogyha a szócsaták helyett most arra koncentrálnánk, hogy olyan témát keressünk, ami mindannyiunkban közös, ami összetartana minket, nem pedig kicsit szétválasztana?

Mit szóltnátok ahhoz, ha a következő témáról beszélnénk: "Miért érdemes kereszténynek lenni?" Dubjunk össze egy kedvcsinálót azoknak akik esetleg minket olvasnak és még nem hisznek.

Kezdem én, ha nem baj: (kicsit közgazdász szájíze lesz)  :01:

1. Hosszú távon ez a legjobb befektetés
2. Istennel csak a megtérés segítségével lehet kibékülni és megszabadulni a világ átkaitól
3. A legnagyobb gazdagságot kapja az, aki hisz: örök életet, és még sok mást ezen felül

A többit rátok bízom. Mindenki írjon, ha szeretne. Persze, ha nem baj, hogy új témát kezdünk. (Remélem nem!)

Szeretettel:
Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Meli77 - 2008 Szeptember 24, 19:12:53
Hm...kár volt azt ott lejjebb! :(Az ember azt gondolná hogy ide begyűrődhet,nem köpködik :020: le.Tévedtem.Valóban jobb lenne keresztényi témákat választani.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Szeptember 24, 19:35:33
Kedves Meli!

Szép az ének, amit belinkeltél. Mind a kettő! Te is hozzászólhatnál a témához, ha van kedved.

Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 24, 20:19:51
Hm...kár volt azt ott lejjebb! :(Az ember azt gondolná hogy ide begyűrődhet,nem köpködik :020: le.Tévedtem.Valóban jobb lenne keresztényi témákat választani.

Én ezt nem teljesen értem.  :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Szeptember 24, 20:27:45
Ha ez megnyugtat én sem...  :02:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 24, 21:09:43
Sziasztok!

Mit szólnátok hozzá, hogyha a szócsaták helyett most arra koncentrálnánk, hogy olyan témát keressünk, ami mindannyiunkban közös, ami összetartana minket, nem pedig kicsit szétválasztana?

Mit szóltnátok ahhoz, ha a következő témáról beszélnénk: "Miért érdemes kereszténynek lenni?" Dubjunk össze egy kedvcsinálót azoknak akik esetleg minket olvasnak és még nem hisznek.

Kezdem én, ha nem baj: (kicsit közgazdász szájíze lesz)  :01:

1. Hosszú távon ez a legjobb befektetés
2. Istennel csak a megtérés segítségével lehet kibékülni és megszabadulni a világ átkaitól
3. A legnagyobb gazdagságot kapja az, aki hisz: örök életet, és még sok mást ezen felül

A többit rátok bízom. Mindenki írjon, ha szeretne. Persze, ha nem baj, hogy új témát kezdünk. (Remélem nem!)

Szeretettel:
Bence


Mert nincs más ÚT, ez nem gazdaságosság, és egyébb kérdés, egyszerű nincs más út.
Ha valahonnan ki kell menned, és csak egy kijárat van, akkor vagy benn maradsz - és megégsz -, vagy a kijáraton kimész.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 24, 21:13:12
Elég nehéz megfogalmazni, úgy hogy ne botránkoztassak meg senkit, és őszinte is legyek  :(

Szóval amikor elhangzott ez a mondat:

1Móz 2,18 És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.

Akkor ez tévedés volt?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Szeptember 24, 21:15:03
Idézet
Mert nincs más ÚT, ez nem gazdaságosság, és egyébb kérdés, egyszerű nincs más út.
Ha valahonnan ki kell menned, és csak egy kijárat van, akkor vagy benn maradsz - és megégsz -, vagy a kijáraton kimész.

 :D akkor most nem sértődöm meg. (közgazdász hallgató vagyok) Persze Jézus az egyedüli út és igazság. De ha közgazdász szemmel nézed, akkor igazat írtam szerintem. Amúgy jó a hasonlat....

Valaki még vélemény?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 24, 22:25:30
Nekem nem kellene a Mennyország, ha Jézus nem lenne ott.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 25, 06:51:55
Kedves Tesók,  :2smitten: én is tettem fel egy kényes kérdést, és szeretném, ha reagálna ki-ki a maga gondolata alapján.  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 25, 06:53:32
Én épp most olvastam. ...de miért lett volna ez tévedés?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 25, 07:55:24
 Én viszont nem értem, mitől lenne ez megbotránkoztató vagy kényes kérdés bárkinek is? Néha nehéz követni mások gondolatait, ha nem fejti ki bővebben.  :08: A világi ember erre mondta: Kutya legyek ha értem.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 25, 10:03:47
Eddigi tudásom szerint az emberek akkor kérdeznek vissza, és akkor nem válaszolnak a kérdésre, ha az számukra érzékeny pontotkat érint, ezt nevezik, kényes kérdésnek.

Két ember válaszolt, ja egy  :igen:

Mer hogy kezdettől fogva féfivá és nővé teremtette Isten az embert  :hehe:

Szóval ha eddig nem gondoltam volna, hogy kényes a kérdés, akkor
eme  :2funny:
válaszok meggyőzhettek volna
 :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 25, 12:20:27
Magda kérdezi vagy írja?: Elég nehéz megfogalmazni, úgy hogy ne botránkoztassak meg senkit, és őszinte is legyek 
Szóval amikor elhangzott ez a mondat: 1Móz 2,18 És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.

Akkor ez tévedés volt?


Nem volt tévedés! Erre a válaszra vártál?  :hehe: Majd csak  megértjük egymást.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 25, 12:32:30
Drága Magdika!

Feltettél egy számomra értetlen kérdést, amikor visszakérdezek, akkor meg nem mondasz semmit. Most akkor ki is van zavarban?  :hehe:

Magda írta:
"Eddigi tudásom szerint az emberek akkor kérdeznek vissza, és akkor nem válaszolnak a kérdésre, ha az számukra érzékeny pontotkat érint, ezt nevezik, kényes kérdésnek."

Hidd el rosszul tudod, az ember akkor kérdez vissza, ha nem ért valamit.  :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 25, 12:35:28
Szia Mária, olyan aranyos vagy, csak még azt mond meg, hogy most Ádámhoz illett a segítő társ, vagy inkább a feladathoz kellett feladathoz illő segítő társ, mert ugyan is itt vannak gubancok nekem.

Gondolom a társválasztásainknak is itt vannak a gubancai.

Hát kiderül a megszólalók véleményéből, hogy ők mit gondolnak, mert ugye ez társas játék  :hehe:

A kérdés, nem a kényességre vonatkozott, és te kedves Gábor azt nem értetted, miért kényes, ha neked nem kényes, annál jobb  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 25, 13:16:56
Magda írta: Ádámhoz illett a segítő társ, vagy inkább a feladathoz kellett feladathoz illő segítő társ, mert ugyan is itt vannak gubancok nekem.

Ez jó kérdés! Azt gondolom, hogy Isten a férj mellé azért adott asszonyt, hogy elbukjanak.  :2funny: No ez csak vicc volt. :hehe: 
Komolyra fordítva. Ha megnézed, előbb Isten a meglévőkből próbált társat keresni neki. 1 Móz. 2,18
És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. Érdekes lehetett ahogy az Úr keresi a zsiráfot, a malacot, a pulykát, a kakast, az oroszlánt stb és megpróbálja odailleszteni az ember társának és rájön unatkozna mellette Ádám.  :hehe:
 Azt gondolom, hogy mind a kettőhöz. Ha belegondolsz, az édenben nem volt fáradságos munka, így nem volt nehéz semmi. Tehát, inkább szeretet feladatához és a szaporodás feladatához kellett a feleség. Hijj mi jutott eszembe. Isten volt az anyakönyvvezető és a mennyei seregek a tanúk.  :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Szeptember 25, 14:18:38
Miért lett volna tévedés társat adni a férfinak? Egyáltalán nem az, sőt nagyon jó ötlet volt.   :2smitten:

A bűnbeesésnél meg nem csak a nőket kell hibáztatni - bár a nő vétkezett először, ez igaz - hanem ugyanúgy a férfit is, mert engedte magát bűnre csábítani. Mi is vétkeztünk ugyanúgy, ahogy ők, úgyhogy kár hibáztatni az őseinket, mert mi is ugyanazt tettük volna szerintem.

Rossz az embernek egyedül, ezért lettek a nők. Miért lenne ez baj? Inkább ajándékok ők Istentől.

Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 Szeptember 25, 15:00:06
Heeey!
Fogjuk má' a férfiak pártját!
Csak a nők a hibásak!  :020: :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 25, 15:28:20
 Mindazáltal sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban.

Mert a miképen az asszony a férfiúból van, azonképen a férfiú is az asszony által, az egész pedig az Istentõl. :afro:

Szeretettel  Ircsi :057:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 25, 15:40:21
Hajjaj valami nem stimmel:

A kérdés nem az, hogy kell e vagy nem kell e,
a kérdés az, hogy milyen feladatra kell a segítő társ.

Itt kap gellert a dolog, mert amit Isten a TEREMTŐ csinál az arra jó amire készítette.

Ha asztalostól széket kérek és dagasztó teknőt kapok, mert abban is lehet ülni, na akkor meglepődök, de ha teknővályótól kérem a széket és tekenőt kapok, már kevésbé lepődöm meg.

Mi az emberi mércéinkkel mérjük a dolgokat, pedig felszólít, hogy nem az én gondolataim a ti gondolataitok és nem a ti utaitok az én utaim. (nem pontos az idézet)

Szóval akkor segítő társ volt e az asszony, vagy nem?

Rá ébredt e Ádám az ő csábíthatóságára vagy nem.

Nyilvánvalóvá tette e a törvény, hogy mi van az emberben?

Szóval keressük már ISTEN IGAZSÁGÁT, és gondoljunk már ISTEN DOLGAIRA, ha már ilyen jó dolgunkvan és összejöhetünk itt virtuálisan.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 25, 15:47:06
Bence írta: A bűnbeesésnél meg nem csak a nőket kell hibáztatni

Hejjj de beloptad magad a szívembe :2smitten:  :hehe: :hehe: :hehe:

Magda! Isten nyilván tudta, hogy az ember elbukik -Mindentudó- és szüksége lesz a nehézségekben is társra. A nehéz munkában is és egyéb dolgokban is. Nyilván a szexuális téren is kell társ -nem homoszexuális térre gondolok, mert Isten nem Ádámot és Bélát teremtette, sőt nem is Évát és Mariskát!- nem csak a neház munkában. Igen, jól tudta Isten, hogy szükségünk van egymásra és társra is jóban rosszban.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 25, 16:06:55
Prédikátorok könyve: 4:9-12-ig
Sokkal jobban van dolga a kettőnek,hogy nem az egynek,mert azoknak jó jutalmuk van az ő munkájukból.
Mert ha elesnek is az egyik felemeli a társát.Jaj pedig az egyedül valónak,ha elesik,és nincsen aki őt felemelje.
Hogyha együtt feküsznek is ketten,megmelegszenek,az egyedül való pedig mi módon melegedhetik meg?
Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak,és a hármaskötél nem hamar szakad el.
 ""Arra senki nem gondol,hogy Isten Igéjét""Isten Igéje-- meg is magyarázza.És arról nem is beszélve,hogy a bünbeesésnél,ÁDÁM ISTENT HIBÁZTATTA,HOGY Ő MIATTA KERÜLT BÜNBE AZ ÁLLTALA ADOTT TÁRS MIATT!!
1 Mózes:3,12.  És még valami,van e olyan feladat,amit Isten eleve nem rendelt el??-Ha már bölcselkedünk,akkor
gondolkodjunk el!!! :019: :135: :083: :104:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 25, 16:37:23
Ádám persze, hogy mindent Éva nyakába akart varrni, hibáztatni lehet bárkit, a felelősségén nem változtat.
Igen egy csomó emberi, és ördögi feladat van, ami nem Istentől való, csak tudni kell különbséget tenni.
 :106:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 25, 16:50:17
Szia Hildám az Úr áldjon meg, :integet: :017: :030: :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 25, 17:20:28
Szia Kedves Ermaha!
Nagyon örülök én is! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 25, 17:21:18
Szervusztok  :D  :afro:
valmi kis eltérés - az étkezés körül, és az asszony körül, és a feladatok körül  -, van az első és a második fejezetben, ott azért történt valami, ahogy én olvasom.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 25, 17:25:56
Szia Magda!
Milyen eltérésre gondoltál? :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 25, 17:44:06
Szia Magda!
Milyen eltérésre gondoltál? :088:

Kedves Hilda

az 1.fejezetben

26. És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
  27. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
  28. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
  29. És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
  30. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld fűveket adom eledelűl. És úgy lőn.
  31. És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.

és a 2. fejezetben

15. És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.
  16. És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
  17. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.
  18. És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.

Tehát nincs tiltás az első esetben, míg a másodikban csak a tiltást Ádám kapja, mert akkor Éva még benne van, tehát így a felelősség csak Ádámon keresztül érkezik, ha érkezik.
A második esetben van egy zárt kert, míg az elsőben az nincs.

Az étkezésnek pedig végig fontos szerepe van az ÍROTT ÍRÁSBAN, még a Jelenések könyvében is, tehát nekünk is ezt figyelembe kell vegyük.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Meli77 - 2008 Szeptember 25, 18:01:18
Sziasztok.A válaszom a pü.re is ez:"Válasz #1112 Dátum: Tegnap - 12:55:11"Szóval erre gondoltam. A diplomatikus közlést köszönöm ,magyarázkodni továbbá nem fogok. :05:  :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 25, 18:03:13
Csak azt tudnám,hogy mi köze van a félelemnek és a szeretetnek az étkezéshez.Mert eddig arról :019: :135: volt szó ne félj.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Meli77 - 2008 Szeptember 25, 18:27:32


Házaspárnak lenni igen is jó! :D  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 Szeptember 25, 18:41:08
Meli!  :017: Hát ezt nem szűnök megköszönni!!! Annyira megvidámította túlcsordultan a szívemet. Nézze meg mindenki! Továbbítom is az ismerősöknek, ők is örüljenek.  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Szeptember 25, 22:09:20
Üdvözlet!

1 Móz 18:

"Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat."

Szóval szerintem erre a feladatra kell a segítőtárs. Hogy az ember ne legyen egyedül. Segítse őt a munkában, Isten felé való szolgálatban, és a testi kapcsolatokban is társa legyen, a gyerekek felnevelője stb.

Sokszor mondják keresztény férfiak, hogy az asszony feje a férfi. Tehát az asszonynak engedelmeskednie kell a férfinak, aki az Úr a házban, az asszony meg szinte már csak - bocsánat a kifejezésért - de asszonyállat.

Legalábbis aki ezt gondolja, annak szerintem az.

De nézzük csak mit írnak: 1 Kor 11:3

"3 Azt akarom, hogy tudjátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, s minden asszonynak feje a férfi, a Krisztusnak feje pedig az Isten."

Nem csak az van megírva, hogy minden asszonynak feje a férfi, hanem az is, hogy minden férfinak feje a Krisztus. Tehát itt van kötelessége a hívő férfinak is, nem is kevés. De itt is olvashatunk hasonló magyarázatról.

Efézusiakhoz 5, 23-26:

23 Mert a férfi feje az asszonynak, mint a Krisztus is az eklézsiának. Ő megmentője a testnek.
24 De mint ahogy az eklézsia aláveti magát a Krisztusnak, úgy tegyenek az asszonyok is mindenben a férjekkel.
25 Férjek, szeressétek feleségeteket, miként a Krisztus is szerette az eklézsiát és odaadta magát érte,
26 hogy azt megtisztítsa az igében levő vízfürdővel,

Szóval, még mielőtt követelőznénk az asszonyoktól, mit is kell tennie a férjnek felesége felé: úgy kell szeretnünk a feleségeinket, mint Krisztus is szerette az eklézsiát! Ez aztán a nehéz feladat férfiak!

De lássuk előbb, mit is tett Krisztus az egyházért, hogyan is szerette Ő az egyházát?

Jézus meghalt az eklézsiáért, szenvedett érte, elhordozta a terheit, megmosta a lábát, megvédte azt.... Sorolhatnám. Szóval nehéz dolga van a férfinak ha ezt be szeretné tartani. Tehát nem császárkodni kell a feleség felett, vagy a hatalommal visszaélni, hanem először is úgy szeretni a feleségünket, mint Krisztus szerette az eklézsiát. Olyan nagyon szeretni valakit, mint ahogy Krisztus szerette az eklézsiát, nagyon nehéz feladat, szerintem a nyomába sem érhetünk. Egy ilyen férfi - aki ezt megteszi - tud ura lenni feleségének, hatalmával nem visszaél, hanem él legföljebb, ha szükséges.

Isten áljon meg titeket!

Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 Szeptember 26, 07:23:09
Teljesen egyetértek Bencével. Főleg a kérdés tekintetében az első mondatával. Az ember tökéletesen volt megteremtve, egyetlen hiányossága, hogy egyedül volt. (Az Úr meg csak este jött  :063:)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 26, 16:12:10
Idézet
Idézet beszúrása


Házaspárnak lenni igen is jó!   

Jaj ez nagggggggyon édes!
Köszönjük!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 26, 22:30:06
Békesség Néktek!

Olvasom, hogy miket írogattok, és bennem csak az az egy dolog merült fel: Mindig úgy fogadom el az Úrnak igéjét, amikor azt hallgatom vagy olvasom, ahogyan az ott van.
Forgatom magamban, de nem okoskodom rajta, ha valamit pedig nem értek meg kérdezem az Úrtól.
És választ is szoktam Tőle kapni. Néha úgy, ahogy nálunk szokták mondani: Ige, igét magyaráz.
Sok gondolat van az ember elméjében, de csak az Úrnak tanácsa áll meg. (Példabeszédek 19,21) :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 28, 07:41:22
Békesség Néktek!

Olvasom, hogy miket írogattok, és bennem csak az az egy dolog merült fel: Mindig úgy fogadom el az Úrnak igéjét, amikor azt hallgatom vagy olvasom, ahogyan az ott van.
Forgatom magamban, de nem okoskodom rajta, ha valamit pedig nem értek meg kérdezem az Úrtól.
És választ is szoktam Tőle kapni. Néha úgy, ahogy nálunk szokták mondani: Ige, igét magyaráz.
Sok gondolat van az ember elméjében, de csak az Úrnak tanácsa áll meg. (Példabeszédek 19,21) :D
Pontosan így vagyok vele én is.
Sokszor az a válasz, hogy kérdezzem meg, pl itt.

Most azt kérdezem tőled Józsika, hogy neked mi az evangélium?
Neked személy szerint, ha megosztanád velem, akkor nekem az nagyon jól esne.
 :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 28, 17:05:27
Nekem az Evangélium örömhírt jelent. Hogy Jézus Krisztus meghalt értem a kereszten. A tiszta, bűntelen életét, a vérét adta értem, hogy a kárhozattól megmentsen. Hogy attól a hiábavaló élettől megszabadítson, ami csak kárt és szemetet termel, mely élet így Isten szemében értéktelen. És ezzel számomra még nem ért véget, hogy mindezt a Szent Szellem személyesen a tudomásomra hozta. Mivel már voltak egyedülálló találkozásaim az Úrnak Szent Szellemével, így teljes mértékben megvagyok arról győződve, hogy Jézus Krisztus valóságos feltámadás által utat nyitott számomra Istenhez. Ő most az Atya jobbján van a mennyben. És ezzel számomra még mindig nincsen vége az örömhírnek. Egyrészt, mert Jézus visszafog térni az övéiért, hogy hazavigyen bennünket az Atyához. Utánna pedig azért jön vissza, hogy megalapítsa az  ezeréves királyságát itt a földön. Nekem ez az örömhír, ezért örömhír, jó hír számomra az Ő evangéliuma. De hitben még ennél is messzebbre merek nézni. Túl az ezer év után. Arra, hogy az Úr, a mindenható Isten mindent újjá teremt. És ami nekem itt nagyon fontos: Nem lesz többé gonosz! Nem lesz többé semilyen formájában jelen a pusztító, aki gyűlöli Istent és az embert, mindazt, ami Őrá emlékezteti. Többé nem lesz. És amikor erre gondolok, sokszor eszembe jut: Egyszerűen örökre el lesz felejtve. Ahogy meg is van írva: 'A régiek még ingyen sem lesznek említve.'
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 Szeptember 28, 19:06:26
 :2angel:
Köszönöm Józsika
 :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Bence - 2008 Szeptember 28, 23:54:20
Szép volt amit írtál Joschka!

Köszönjük szépen. Jó volt olvasni. Teljesen egyetértek. Én is várom már ezt az időt.

Üdvözlettel:
Bence
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 November 03, 10:13:54
 :( :(
Az első nagybakim ami sokkal később derült ki, számomra.
Vendégséget szerveztem a rokonoknak, nagy traktát.
Előtte a könyvek közül kiválogattam azokat ami nem illik hívőhöz  :hehe:  :044: :04:
A vendégeimnek akik között több volt a tudtommal hitetlen, legalább is ők magukról nem azt állították, hogy megtértek, szét osztottam érdeklősési körüknek megfelelően a nem 2 fillér értékű könyveket.
Később vettem észre, hogy aki magát megtértnek mondta, és nem kapott belőle, mennyire megsértődött, igaz, hogy egy ajándékról neki is gondoskodtam.  :hehe: :044: :04:

Ezt a bakit még most is folyton elkövetem, elhiszem amit az emberek mondanak magukról, pedig az Úr megmondta: nem bízta magát az emberekre, mert tudta mi lakik az emberben.

Ha én magam nem az Úr Jézus Krisztusban vagyok akkor magamra sem bízhatom magam  :2smitten:

Semmi más jó nincs bennem csak Ő az ÚR JÉZUS KRISZTUS


 :2smitten:

Tesókák ti ezzel hogy vagytok?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 03, 12:57:50
Ti ezt hogy látjátok?

Az áldott gyarapodásról -pénzről

Fel kell növekedni a gyarapodáshoz is, mint bármi máshoz. A gyarapodás sokrétű. Lehet szellemi, lelki, testi és fizikai a gyarapodásunk. Tudjuk, hogy mi módon tudunk gyarapodni, - hízni  - testben. Ne menj messzire csak egy élelemmel jól felszerelt a hűtődig. Mi a lelki gyarapodás? Az, amikor az érzelmedet jó szintben tartod naponta. Nem hagyod magad kiborítani. Szellemi gyarapodás pedig az Igén keresztül érhető el. A Bibliát éppenezért csak a szívedben értheted meg, amivel a gondolatidat tudod sakkban tartani, átformálni. Van viszont egy másik gyarapodás is, ez pedig a fizikai, vagyis a pénz. Ha nincs pénzed, nem tudod rendbe tartani a többit. Vajon mi okból? A pénz szükséglet, kínoz, gyötör, megkötöz, félelmeket okoz, lelki stresszt eredményez, kiborít, ingerülté tesz és ezek felborítják az egész életedet és a körülötted élőkét is. El kell jutni oda, hogy megértsd mi a gyarapodás lényege. Isten vajon akarja-e a szegénységet? Vajon Isten ellene van annak, hogy gyarapodjunk? Ő annak van ellene, ha kapzsik, önzőek vagyunk. Baj van e azzal, ha valakinek van pénze? Azzal semmi baj, sőt, nagyon boldoggá teszi az embert. De azt mondod, a pénz gyökere a sok gonosznak. Én pedig azt kérdezem: - Valóban a pénz gyökere-e minden gonosznak?

Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal. 1 Tim. 6:10  

  A Biblia azt mondja, hogy minden rossznak gyökere a pénz szerelme. Miért baj ez? Mert ez elviszi az embert a rossz irányba és sok fejfájást fog okozni. Van -e pénzre szükséged? Mit tennél akkor ha nem jönne pénz hozzád többet? Bajba kerülnél. Álmatlan éjszakáid lennének. Sokan önkezűleg végeztek magukkal emiatt. Akkor jó ha van pénzed? Igen. Vajon Isten képes arra, hogy több jöjjön hozzád, hogy bőségben gyarapodj? Igen. Hogyan tudunk gyarapodni, áldottak lenni az anyagi területen? Elég ha reggeltől estig imádkozunk és dölni fog a pénztárcádba a pénz? A Biblia ilyenről nem ír. A legtöbb baj ott van, a gyülikben, ha valaki a pénzről prédikál. Sokakat felidegesít, dühös lesz, mert irritálja a téma. Ilyenkor szokták mondani, hogy kiprédikálják a pénzt a zsebükből, pedig csak azt szeretnék ezzel elérni, hogy neked jobb életed legyen. Ki lesz igazán ideges? Az ördög, mert ő azt akarja, hogy tönkre menj anyagilag és uralmat akar venni rajtad ha nincs pénzed. Sikert is tud elérni vele. Tud rajtad uralkodni, mert félelmet hoz és ezzel el akar távolítani az Úrtól. Tudja, ha nem bízol Istenben, akkor fölötted van, mert legyőzötté tesz. Vajon a Biblia ír arról, hogy gazdag legyél?
Foly. köv.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 03, 13:52:26
2.
Előre szólok. Mindig találsz olyant, aki a gyarapodásról le akar beszélni. Amikor a betegségről beszélünk, hogy Isten meg akar gyógyítani, akkor lesz mindig valaki aki azt mondja, hogy az az Ige csak a lelki gyógyulásról szól, vagy arról győznek meg, hogy ez csak az apostolok idejében volt stb. Igen, csak akkor azt is kérd el tőlük, hogy hol vonták vissza?

A gyarapodás nem a számlád és a pénztárcád ürességéről szól. Nem is a pénztárcádban kezdődik a gyarapodás. Nem ott kezdődik, hogy Isten megtölti a pénztárcádat. Ez így nagyon okés lenne. Előbb benned kell megfogannia és akkor a lelked el kezd gyarapodni. Előbb belül leszel gazdag. Előbb benned kell kimunkálja Isten a gyarapodást. Nincs látásod, ha nem tudod Istennek mi az akarata, és akkor el fogsz veszni. Szegény és áldatlan leszel. Fel kell fedezned és meg kell látnod, Istennek mi az akarata a pénzről? Egy szintre fogsz eljutsz, ha megérted ezt. Ha nem kell a pénz a gyarapodás, ha nem értesz egyet, akkor ne olvasd ezt tovább, mert csak felingerel és azzá fogsz válni, aki mindent megmagyaráz.

Ha gyarapodni akarsz, másképpen kell látnod magad, másképpen kell gondolkodnod, beszélned. Ahhoz, hogy megértsd, időznöd kell az Igén. Hagyd el a te saját elképzeléseidet, mert az nem Istené. Kezdj el a nem láthatókra nézni. Beszélj úgy mint a gazdag. Ne nézz a számládra, mert az a látható. Isten hatalmasabb a számlád összegétől. Az én számláim, azok ki vannak fizetve, az Úr Jézus vérével. Vezesd ebbe az irányba a szavaidat. Újítsd meg az elmédet és bízz Istenben. Uralkodj magadon. Gyarapítsd a lelkedet a helyes beszéddel. Ha belsődben gazdag leszel, akkor idő kérdése és a számládon is lesz áldás. Vajon miért mondom ezt?  Nézzük meg az Igét:

2 Kor. 9,6-8 Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és a ki bőven vet, bőven is arat. Kiki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek,   

Szűken vetsz? Bőségre számítasz? Hol kell elkezdened az adást? A szívedben, mert ott tökélted el. Már ott érett meg benend. Ha szomorúan, kényszerből adsz, azt nem szereti Isten. Ellenben ha úgy adakozol, hogy örömmel, jó kedvvel, akkor mit tesz Isten? Mit is igért? Szükséget, vagy bőséget? A bőséget minek is nevezzük? Szegénységnek vagy gazdagságnak?

folytatom



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 03, 14:44:38
3.
Isten hatalmas arra, hogy bőséget adjon. Te ha azt hiszed, hogy van 10 millió Ft -od és azt mondod, ez a gyarapodás, akkor tévedsz. Nem, ez nem az. Most meglepett? Holnapra kiderülhet, hogy 15 millióra lenne szükséged és nincs. Ez a gyarapodás lenne? Ugye, hogy nem? A gyarapodás azt jelenti, - mindig, és az nem stagnál. Mindenkor, és nem azt jelenti, hogy részben és néha. Figyeld meg az Igét: hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, Istennek van hatalma arra, hogy rád árasszon mindenféle áldást. Neki van erre ereje és hatalma. ámen? Így folytatja: minden jótéteményre bőségben legyetek, Isten megáld téged, hogy te is másoknak segíteni tudjál. Egy szükségben lévő nem tud másokon segíteni igaz? Ha te adsz, Isten megáld téged és te másokat fogsz megáldani az Ő segítségével. Vagyis, téged fog használni abban, hogy másokat megáldjon. Ezért kapsz bőséget, hogy neked is legyen és másokat Isten megáldjon rajtad keresztül.

Addig nem vagy gyarapodó, ameddig csak te tudod kifizetni a számláidat. Ez csak a te szükségeidről szól. A te bőségedből kell segíteni másoknak az Ige ezt mondja. Hogyan tudod megtenni? Abból a pénzből ami hozzád folyik be és nem adsz másoknak belőle, bezárod az áldást és csak a szükségeid lesznek betöltve. Ha, be lesznek töltve. Nem Isten rontja el, hanem mi. Mivel? A félelmmel, mert nem bízol meg Benne. Van aki, azt mondja, örül ha ki tudja fizetni a saját adósságát és ami marad, abból szűken meg tud élni. Ezzel ki is mondtad, hogy hogyan vetsz. Ezeket vetetted el. Ezek a szavak ki is fognak kellni. Kell egy kereszténynek koldulni? Koldust akar belőled csinálni Isten? Akkor ez az Ige nem igaz. De ez az Ige, nem mindenkire érvényes. mondod. Hát, sajnálom, de ezzel nem értek egyet. Nincs odaírva, hogy te kivétel vagy. Az Ige mindenkire egyformán érvényes! Elmondom hol a hiba, ha szükségben vagy. Az Ige azt mondja: Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat. Tehát igaz az az állításom, hogy gyarapodni kell a lelkednek is? Ha elfogadod az Ige igazságát, akkor gyarapodni fog a lelked is. Ez pedig meg fogja a hitedet er&otilde;síteni. A hívő nem koldus! Az Ő Atyja sem koldus! Ő soha nem mondta, hogy koldus legyél. A minden kegyelem ránk árasztás nem egy koldustól jön. Hogyan fogod megszerezni? folytatom
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 03, 15:15:42
4.
Vess magokat és higgy! Isten nem szólított föl koldulásra soha senkit. Vannak akik ezt jól értik hogyan kell csinálni. Folyton panaszkodnak és addig teszik, ameddig meg nem szánja őket valaki és adnak nekik. Ne helyezz nyomást másokra! Vess jó magokat és aratni fogsz! Istennél semmi nem lehetetlen. Nem kell tudni, Isten hogyan fogja megtenni, megígérte és állni fogja a szavát!

Gyűlöld a szegénységet, mert az nem Istentől van. Undorító és szörnyű, ahogy elbánik az emberrel. Gyűlöld, mert bánatot és betegséget hoz! Gyűlöld, mert erőtelenné tesz és keserűséget okoz! Gyűlöld mert megkötöz és tönkre tesz! Gyere ki a szegénységből és legyél gazdag! Oh, de ilyent nem mond a Biblia! -mondod.

Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2 Kor. 8,9  

Ez is lelki -érzelmi értelemben van! -mondod. Jézus soha nem volt lelkileg szegény. A világon Ő volt a lelki értelemben a leggazdagabb! Mi soha nem leszünk olyan gazdagok lélekben mint Ő. Mert ha ez így lenne, akkor a trónja fölé helyezhetnénk magunkat. Mi soha nem leszünk nagyobbak semmiben az Úrtól! Itt bármilyen fura is, fizikai síkról van szó. Hidd el, engem semmi nem fűt, hogy a te pénzedre utazzak. Azt se tudom, hogy elolvasod -e vagy sem. Engem az fűt, hogy megértessem veled, hogy megértsd hogyan lehetne jobb életed attól, mint amiben most élsz. folytatom
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: reménylánya - 2008 November 04, 23:19:35
Egy bemerítési sztori, Antiéval kapcsolatosan jutott eszembe.

Szenczy Sándor (ha rosszul írtam a nevét, elnézést kérek) mesélte, hogy volt Pécsett régen egy nagyon ciki bemerítése. Ő sem "kis darab" ember, de akkor saját elmondása szerint is egy jó nagy darab embert merített be. Már eleve rosszul kezdődött a dolog. Egy Ige volt benne, amit a srácnak el szeretett volna mondani, már a medencében, és ezért benyújtották neki a mikrofont. A mikrofon viszont jó hosszan, fülsértően besípolt. Annyira megijedtek, még ő maga is, hogy elfelejtette az Ige végét, és dadogni kezdett össze-vissza.  :08: Aztán valahogy befejezte, és mondta: Akkor bemerítelek téged...

És próbálta hátradönteni a srácot, de az begyökerezett a medence aljára. Odasúgta neki: - Psssz, xy, most az a rész jön, hogy hátra kellene dőlnöd. Mire a srác: - Ja!
És abban a pillanatban teljes lendülettel hanyattvágta magát, és vitte magával a pásztort is. Szenczy Sándornak csak a lába látszott ki a vízből, és a lábán a zoknija, a zokniján meg egy hatalmas lyuk.

Ezt azzal kapcsolatban mesélte, miért nem hord zoknit. Akkor is mezítláb beszélt a színpadon.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 23:23:18
 :045: :158: Na pedig a Sanyi nem egy lyukas zoknis fazon! :hehe: És mégis! :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 04, 23:24:53
 :040: :fereng2:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 23:31:28
Én is sokszor láttam már cipő nélkül! Meg amikor megmosta Révész Lala lábát!  :076: (Nincs meghatódott hangulatjel)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: reménylánya - 2008 November 04, 23:32:59
Aranyos lehetett!  :05: Bár én csak akkor láttam, egyszer, nem is ismerem, de nagyon laza volt, természetes, és pont ezért aranyos...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 23:35:37
 :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 23:39:15
Amúgy én meg voltam egy bemerítésen egy kis gyüliben, ahol a bejárat után nem sokkal volt a bemerítőmedence. És ahogy jöttek be az öreg nékikék karon fogva, az egyik véletlenül megcsúszott és beleesett a medencébe, magával rántva a másik nénit, aki egy széket még meg tudott ragadni, így 3man kötöttek ki a vízben. Először mindenki nagyon megijedt... később miután a néniket megszárították már velük együtt mindenki jót derült a dolgon!
Azért veszélyes ez a dolog mi? Van aki a fejét veri be... mások beleesnek....  :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: reménylánya - 2008 November 05, 00:35:13
A kimoderált írás helyett, talán ez kevésbé lesz megbotránkoztatás gyanús. Szency Sándor nem véletelnül nézett ki úgy, ahogy kinézett. Egy fontos üzenete volt: ne a külső alapján ítélj! Fontosnak tarthatta, hogy valakit ne azért fogadjanak el vezetőnek, mert külsőre rendezett. Az edénynek nem igazán a külső megtisztítását tartja fontosnak. És ahogy beszélt, az edény belseje látszott, hogy tiszta. Ennek a külsejével kapcsolatos dolognak ez lett volna az üzenete.

Hát bizony, ott a bapti imaházban is sokan "elestek ebben".
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: NagyGabi - 2008 November 05, 03:27:14
Én 190 centi magas vagyok és engem egy 1m50 es fürdőkádban merítettek be ketten... :D El lehet képzelni milyen vidám mutatvány lehetett...  :fetreng: :igen:

Először megpróbáltak összehajtani,  :040: de az nem jött össze, úgyhogy maradt a lábak először,-csúszás előbbre,-felsőtest elmerül,-lábak ki a vízből, lábak vissza, lélegzetvétel,-szem kinyit, :mosolygó, hálátadó, imádkozó emberek körülöttem... :D

Én élveztem!!!  :064:

Dicsőség az Úrnak!!!!


 :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 November 05, 06:43:51
 :morning: :029: :028:

:thanks:
Amúgy én meg voltam egy bemerítésen egy kis gyüliben, ahol a bejárat után nem sokkal volt a bemerítőmedence. És ahogy jöttek be az öreg nékikék karon fogva, az egyik véletlenül megcsúszott és beleesett a medencébe, magával rántva a másik nénit, aki egy széket még meg tudott ragadni, így 3man kötöttek ki a vízben. Először mindenki nagyon megijedt... később miután a néniket megszárították már velük együtt mindenki jót derült a dolgon!
Azért veszélyes ez a dolog mi? Van aki a fejét veri be... mások beleesnek....  :063:

Azt gondolom ebbe ha nem beleesünk, akkor nem is igazi, mert a Noé is beleesett az ÖZÖNVÍZBE, nem ő találta ki az idejét, a helyét, a tartalmát, hanem BELEESETT,
A világ bolondjait választotta ki Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és aki bölcs annak bolondnak kell lennie.

Hála Istennek, nekem már egy fórum vezető is írta - megvan az írása - hogy imádkozik ne kössek ki az idegosztályon, mert a beszédem  :044: na az írásom nem egészen komplett ezt a szót nem ő írta, ezt én használom.
A fiamtól is származik egy ilyen értékítélet, hogy azt követően, hogy megtértem neki mindent át kell gondolni amit mondok, mert nem egész normális.

KÉTSZERES BIZONYSÁGRA már megállnak a dolgok  :hehe:

Láttátok volna hogy örültem ennek a mondásának  :043: ez aztán teljesen igazolta azt, amit mondott.

DE jó,  :036: :040:

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 05, 07:54:41
Én 190 centi magas vagyok és engem egy 1m50 es fürdőkádban merítettek be ketten... :D El lehet képzelni milyen vidám mutatvány lehetett...  :fetreng: :igen:

Először megpróbáltak összehajtani,  :040: de az nem jött össze, úgyhogy maradt a lábak először,-csúszás előbbre,-felsőtest elmerül,-lábak ki a vízből, lábak vissza, lélegzetvétel,-szem kinyit, :mosolygó, hálátadó, imádkozó emberek körülöttem... :D

Én élveztem!!!  :064:

Dicsőség az Úrnak!!!!


 :igen:


Akkor a Te bemerítésed is emlékezetes volt ilyen szempontból!  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 05, 08:04:57
A kimoderált írás helyett, talán ez kevésbé lesz megbotránkoztatás gyanús. Szenczy Sándor nem véletelnül nézett ki úgy, ahogy kinézett. Egy fontos üzenete volt: ne a külső alapján ítélj! Fontosnak tarthatta, hogy valakit ne azért fogadjanak el vezetőnek, mert külsőre rendezett. Az edénynek nem igazán a külső megtisztítását tartja fontosnak. És ahogy beszélt, az edény belseje látszott, hogy tiszta. Ennek a külsejével kapcsolatos dolognak ez lett volna az üzenete.

Hát bizony, ott a bapti imaházban is sokan "elestek ebben".

Szia drága, reménylánya! Nekem nem az jött le. A gondolatok, bizony nem jönnek le az írással, ezért legyünk óvatosak ebben. Ez vonatkozik rám is. Én is szeretem ha valaki laza az öltözékében, de ha öltönyös az se zavar. Beszéljünk most magunkról. Ne botránkoztassunk meg senkit az öltözékünkkel. A túl öltözés is káros lehet másokra nézve. Pl. amikor bejön egy szegény ember a gyülibe és ő nem tud olyan fényes, csillogó ruhába lenni mint a gyülitagok, akkor nem is jön vissza többé, mert ő még rosszul érzi magát ezmiatt. Szintén lealacsonyodva. A másik véglet sem okés. Egy hölgy járt hozzánk a gyülibe és bizony kellemetlen volt mellette ülni 2-3 órát, mert a szemétdombnak jobb volt az illata mint neki. Azért ez is megbotránkoztató. Vannak akik annyira szeretik a parfűmöt, illatosított vacak vízeket, hogy az is borzalmas érzést tud kiváltani. Én a lazaságot nem annak tudom be, hogy valaki megbortánkoztatóan öltözik, hanem ha finom illata van valakinek és a ruházata ha még egyszerű is, akkor is vasalt és tiszta. A minősége nem számít, de a higiénia igen. Lehet akár szabadidő -ruhába is csak kellemes legyen.

"Az edénynek nem igazán a külső megtisztítását tartja fontosnak."

Hát én szeretem ha az edény kivül is tiszta, mert csak akkor eszem belőle jókat. Képzeld csak el, ha mondjuk az egyhetes ételmaradék ott rothadna az edény oldalán. Ki enne belőle jóízűen? Te hogy látod ezt?

A bemerítési sztori nagyon jó volt. Döltem volna ha látom.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 05, 08:06:11
Én 190 centi magas vagyok és engem egy 1m50 es fürdőkádban merítettek be ketten... :D El lehet képzelni milyen vidám mutatvány lehetett...  :fetreng: :igen:

Először megpróbáltak összehajtani,  :040: de az nem jött össze, úgyhogy maradt a lábak először,-csúszás előbbre,-felsőtest elmerül,-lábak ki a vízből, lábak vissza, lélegzetvétel,-szem kinyit, :mosolygó, hálátadó, imádkozó emberek körülöttem... :D

Én élveztem!!!  :064:

Dicsőség az Úrnak!!!!


 :igen:


Akkor a Te bemerítésed is emlékezetes volt ilyen szempontból!  :hehe:

...és még a tetejére mind a ketten Angliában éltek. Ez kifejezetten gyanús!  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 05, 11:29:53
 :040: Lehet van benne valami!  :hehe:

Amúgy arról a kólás dologról készült egy kísérlet. Illusztráltak mindent, a kólát, többféle cukorkát.
Nem lehetséges az, hogy egy ember meghaljon a kóla és a Menthos vagy bármiféle más cukorka hatására.

Az interneten sok efajta hír kering, amelynek a nagy része nem igaz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 05, 12:44:53
Colarobbanás  :pirul:




&NR=1

Nem csak a cola

&feature=related
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 November 05, 13:22:17
Köszönjük a videókat,szép kis "viziparádét "csináltak  :hehe:

Coláról jut eszembe,pénztáros voltam és ahogy eggyik kezemből a másikba emeltem a colát hírtelen lővelt egy nagyot és a kedves vevőt telibe találtam vele  :08: fürödni lehetett a colában,még a mennyezetre is jutott   :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 05, 13:23:08
colakeresztelés  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 05, 13:24:56
Ismerem én is! Nagyon régen vettem egy üveg kólát és csak otthon vettem észre, hogy diétás. :118:
Fogtam a kristálycukrot és szépen beleszortam....hát, nem sok kóla maradt az üvegben!  :hehe:

De a National Geographic csatornán van egy olyan sorozat, hogy "mítosz vadászok". Sok történetet megvizsgálnak és illusztrálnak.
Bebizonyosodott, hogy az ember gyomrában lezajló folyamat (kóla & menthos) nem ölheti meg az embert.

Szerintem egy nagy böfi lehet belőle és hányás, de halál nem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 05, 13:26:37
Én egyszer a szódásszifont szorítottam össze a kosárral. És pont a pénztárosra ment a sok szóda, én meg nem tudtam elengedni egy darabig.  :hehe: :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: reménylánya - 2008 November 05, 14:14:52
Én 190 centi magas vagyok és engem egy 1m50 es fürdőkádban merítettek be ketten... :D El lehet képzelni milyen vidám mutatvány lehetett...  :fetreng: :igen:

Először megpróbáltak összehajtani,  :040: de az nem jött össze, úgyhogy maradt a lábak először,-csúszás előbbre,-felsőtest elmerül,-lábak ki a vízből, lábak vissza, lélegzetvétel,-szem kinyit, :mosolygó, hálátadó, imádkozó emberek körülöttem... :D

Én élveztem!!!  :064:

Dicsőség az Úrnak!!!!


 :igen:


Hasonlót a mi gyülinkben is meséltek. Csak ott a srác nem magas volt, inkább szélesebb. Mondjuk ez csoda, mert még engem, a 160 cm-emmel is nehéz belepréselni egy fürdőkádba! : :) :
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: reménylánya - 2008 November 05, 14:51:05

Hát én szeretem ha az edény kivül is tiszta, mert csak akkor eszem belőle jókat. Képzeld csak el, ha mondjuk az egyhetes ételmaradék ott rothadna az edény oldalán. Ki enne belőle jóízűen? Te hogy látod ezt?



Kedves Mária!

Szerintem az emberek nem az én véleményemre kíváncsiak, hogy hogy látom a dolgokat, és nem is a véleményem számít, hanem az igei tanítás.
[/quote]

Vagy talán mégis. Nem szeretnék megbántani vele senkit sem. Én is szeretek olyan edényből enni, ami kívülről is tiszta. De ha belül tiszta, és szeretettel adják, akkor talán szívesebben eszem belőle, ha kívül mocskos is, mintha kívül tiszta, de megvetéssel lökik elém. Ezt tanultam a fórumtalin is. A szeretet még a kívülről rendezetlen, és esetleg kissé kellemetlenebb szagú embertől is jólesik, mint a tiszta, illatos, rendezett ember lenézése.

Bocsánat, ezek kemény szavak voltak. Nekem még csak így megy a fogalmazás. Ja, és most nem gondoltam senkire, amikor az utolsó mondatot leírtam. :)

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: reménylánya - 2008 November 05, 14:59:06
És még annyi... (bocsánat, hogy elapróztam).

Szóval szívesebben vagyok olyan emberek társaságában, akik kívülről lehet, hogy rendetlenek, mosdatlanok, de belül igazán keresik az Urat, és élik az Igét. Mindenestül. Nagyon sokat lehet tőlük tanulni. Ha valaki kívülről rendezett, de belül nem igazán éli az Igét, akkor attól csak elmenekülök. Rosszabb mellette ülni két-három órát, mint olyan mellett, aki kellemetlen szagú. Ezt a problémát pedig én is ismerem. Fizikai átok. Nyáron ha naponta háromszor zuhanyozom, akkor is kellemetlen testszagom van, amit még én is érzek. Iszonyatosan izzadok. Nagyon lehet ezt szégyellni. És mégis, van, akik mellém ülnek, és nem vetnek meg.

Ha valaki kívül, és belül is tiszta, vagy inkább az akar lenni, vagy maradjunk inkább az edény szónál, az nagyon ritka. Én inkább belülről kezdem, és ha marad energiám, kívülről is. De arra már nem mindig marad...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 20:27:14
A lényeg a lényeg, úgyis mindig a belső számít!  :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: reménylánya - 2008 November 07, 22:41:34
A lényeg a lényeg, úgyis mindig a belső számít!  :063:

Na ja. Azt megfigyeltem, hogy Isten országában néha "jó gyomor kell", mert nem minden tesó születik tisztán a világra... És bizony, néha várni kell, addig meg tűrni. Szerintem. És remélem, senki sem vette magára célzásnak, mert nem annak szántam.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 22:46:35
Itt nem célozgatni kell, hanem találni!  :158:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 07, 22:58:25
ez erős volt :2police:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 23:04:01
Erő izom, tejet iszom!  :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 07, 23:12:20
ez meg hogy is jön ide? :148:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 23:15:16
Ha nem érthető, akkor sehogy!  :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 07, 23:18:16
Semmi gond, ez a topic neve is: "Beszélgessünk szabadon".  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 23:19:35
 :hehe: Ez kb- olyan volt, mintha azt mondtad volna: Áh, hagyd rá, sose tudja mit beszél!  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 07, 23:20:44
akkor miért írtad oda?   :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 23:21:50
akkor miért írtad oda?   :2funny:

 :060: Mert azt hittem, hogy érthető!  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 07, 23:24:33
:hehe: Ez kb- olyan volt, mintha azt mondtad volna: Áh, hagyd rá, sose tudja mit beszél!  :hehe:

most ugye nem rólam van szó? :neee: :129:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 23:25:30
Nem, ez Antee-nak szólt!  :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 07, 23:27:09
akkor miért írtad oda?   :2funny:

 :060: Mert azt hittem, hogy érthető!  :2funny:

elmagyaráznád? mert csak nem hagy nyugodni ez a kérdés engemet... :?: :108: :104:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 07, 23:29:27
Nem, ez Antee-nak szólt!  :063:

persez az világos, de rám értetted h nem tom mit beszélek..............ne tagadd :076:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 23:31:48
Azt írtad, hogy ez erős volt. Erre én csak asszociáltam egyet és az erősről az erő jutott eszembe, az erőről meg ez a kis mondóka! De így már cseppet sem vicces a dolog, h senki sem értette!  :035: :158:

Nem igaz! Nem rád értettem, hanem magamra!  :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 23:32:53
Úgy látszik, h jobb ha inkább a chaten maradok ma!  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 07, 23:36:08
Le a kalapom (ha volna), hogy tizenórát fennvoltál a chat-en ma. Isten tartsa meg jó szokásodat.  :088: :2knuppel: :020:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 07, 23:37:37
szerintem ezt senki  más nem így vezette volna le! :162:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 23:38:34
MEnnyit? :119: Persze ebből egy csomót voltam egyedül és vártam, hogy valaki betévedjen! De ott egy kicsit bele lehet látni a másik emberbe! :) Tetszik!  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 23:39:22
szerintem ezt senki  más nem így vezette volna le! :162:

Én viszont így vezettem le! Punktum!  :D

Sajnálom, ha nem tetszett!  :gunyos:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 07, 23:41:52
Le a kalapom (ha volna), hogy tizenórát fennvoltál a chat-en ma. Isten tartsa meg jó szokásodat.  :088: :2knuppel: :020:

én is ezt kérdem mennyit? nem sok dolgod lehet, hogy közben tudsz netezni...de szerintem nem biztos hogy olyan jó szokás lenne ez, én óvatosabban kívánnék ilyesmit Antee
 :157:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 23:44:53
Le a kalapom (ha volna), hogy tizenórát fennvoltál a chat-en ma. Isten tartsa meg jó szokásodat.  :088: :2knuppel: :020:

én is ezt kérdem mennyit? nem sok dolgod lehet, hogy közben tudsz netezni...de szerintem nem biztos hogy olyan jó szokás lenne ez, én óvatosabban kívánnék ilyesmit Antee
 :157:

Bizony :( Nincs most munkám! :( Azt nem mondom, hogy nincs sok dolgom, de mellette megy a gép, és ha csipog és ráérek, odaugrok! Hát ennyi! ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 07, 23:47:24
Le a kalapom (ha volna), hogy tizenórát fennvoltál a chat-en ma. Isten tartsa meg jó szokásodat.  :088: :2knuppel: :020:

én is ezt kérdem mennyit? nem sok dolgod lehet, hogy közben tudsz netezni...de szerintem nem biztos hogy olyan jó szokás lenne ez, én óvatosabban kívánnék ilyesmit Antee
 :157:

Jó szokása, mert moderátor a chaten és fogadja az oda érkezőket.  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 07, 23:53:48
az nem jó :( de majd megoldódik, csak kérd Isten segítségét ebben is  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 07, 23:55:22
Le a kalapom (ha volna), hogy tizenórát fennvoltál a chat-en ma. Isten tartsa meg jó szokásodat.  :088: :2knuppel: :020:

én is ezt kérdem mennyit? nem sok dolgod lehet, hogy közben tudsz netezni...de szerintem nem biztos hogy olyan jó szokás lenne ez, én óvatosabban kívánnék ilyesmit Antee
 :157:

Jó szokása, mert moderátor a chaten és fogadja az oda érkezőket.  :afro:

az egy dolog, de attól még nem lesz jó szokás az egész nap a gép előtt levés, már ne haragudj...ez az én véleményem...de látod itt vok én is
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 07, 23:56:21
Persze hogy nem jó folytonosan, de ne fogd fel ilyen "görcsösen".  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 23:56:53
Attól, hogy megy a gép, még nem ülök előtte egész nap! :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 08, 00:00:08
nem fogom fel görcsösen, nem is kell előtte ülni, de mégis befolyásol másban is, mégha nem is ülsz éppen előtte
persze ez szubjektív :127: befogtam :offtopic:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 08, 00:01:48
Az Úr áldjon benneteket, jó éjt. Megyek aludni, már itt is késő van.  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 08, 00:02:08
 :119: Igen, részben igaz!  :zaszlo: :offtopic: Jó éjt!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 08, 00:07:10
és van másik témád? vagy te is mész aludni?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 08, 00:09:35
Még nem megyek! De nem jössz át a chatre? Ott egyszerűbb! :P Addig kitalálok vmi témát is! Hm? :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 08, 00:13:59
próbáltam, de nem sikerült :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 08, 00:15:33
A főoldalon alul van egy olyan doboz, hogy chat és alatta, hogy a chat használatához regisztrálni kell! Arra klikk, kitöltöd és már jöhetsz is! :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: josi777 - 2008 November 08, 05:43:03
csak  igy  továb   RAMONA   AZ  UR   MEGÁLD   LESSZ  MAJD  MUNKÁD  ÉPPEN  IDEJÉBEN  ÉN   ÉRTETEM   A  KIS  POÉNT  NEM    BAJ  AZ   HA   VALAKI  ELENGED  EGY    KÉT  POÉNT   SZINESITI  A  FORUMOT   HÁT    NEM       DE    DE   BIZONY    :igen: :D :2smitten: :2funny: :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 08, 09:44:53
 :031:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: reménylánya - 2008 November 08, 22:39:54
ez erős volt :2police:

Mire gondoltál Béla, az enyémre? ... Hmm, nem annak szántam... saját tapasztalat volt. De ha valakit megbántottam vele tényleg elnézést kérek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: reménylánya - 2008 November 08, 22:42:25
Azt írtad, hogy ez erős volt. Erre én csak asszociáltam egyet és az erősről az erő jutott eszembe, az erőről meg ez a kis mondóka! De így már cseppet sem vicces a dolog, h senki sem értette!  :035: :158:

Nem igaz! Nem rád értettem, hanem magamra!  :pirul:

Én értettem... :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ramóna - 2008 November 08, 22:56:36
Azt írtad, hogy ez erős volt. Erre én csak asszociáltam egyet és az erősről az erő jutott eszembe, az erőről meg ez a kis mondóka! De így már cseppet sem vicces a dolog, h senki sem értette!  :035: :158:

Nem igaz! Nem rád értettem, hanem magamra!  :pirul:

Én értettem... :)

De Béla nem! :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Béla - 2008 November 08, 23:13:06
ez erős volt :2police:

Mire gondoltál Béla, az enyémre? ... Hmm, nem annak szántam... saját tapasztalat volt. De ha valakit megbántottam vele tényleg elnézést kérek.

nem a te hozzászólásodra reagáltam, hanem a Ramónáéra
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sebi - 2008 November 09, 07:35:21
Idehelyeztem a Hogyan találom meg a jövendőbelimet topicból. / Mária

Atyáink idejében, amikor a föld még nem telt be paráznasággal és fajtalansággal. Az általános az volt, hogy az emberek családban nőttek fel. A gyerekek többségének volt apja és anyja. A lánygyereket szűzen adták át a vőlegénynek. Aki nem bocsáthatta őt el teljes életében. Lelkész adta őket össze, és csak az ásó, kapa és nagyharang választhatta szét a házasokat./ vagyis a halál/ A pap összeadott és temetett. A válás és a házasságtörés, devianciának számított, a vallásos világ és a társadalom szemében egyeránt.
Nyilvánvaló és látható volt a különbség a paráznaság és a jó erkölcs között.
De mi a helyzet ma?
Nyilvánvalóan ma is együtt élnek az emberek szexuális közösségben de a kérdés mi számít ma házasságnak Isten szemében.

 

De a teremtés kezdete óta f és miérfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten.
 Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez,
 És lesznek ketten egy testté! AZÉRT TÖBBÉ NEM KÉT, HANEM EGY TEST.
Annakokáért a mit az ISTEN EGYBE SZERKESZTETT, ember el ne válaszsza.
És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezék őt e dolog fel
Ő pedig monda nékik: A ki elbocsátja  feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen
Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.
Márk. 10.6



Avagy nem tudjátok-é, hogy a ki a PARÁZNÁVAL EGYESÜL, EGY TEST VELE? Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté.
A ki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ő vele.
Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de a ki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik.
1 Kor. 6.16
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2008 November 09, 14:41:11
Szia Sebi!

A házasság két ember egy férfi és egy nő szövetségkötése Isten elött aminek egy örök élketre kel szólnia. :afro:
Az semmiképpen nem házasság ha csak összeköltöznek v,kapcsolatot teremtenek egymással.
Ez mindenképpen paráznaság és az ebből született gyermekek törvénytelenek Isten elött. :08:
Minvel a világban megsokasodott a gonoszság és elhagyták Istent és rendeléseit és a maguk módján akarnak élni Istennélkül.ezért van sok eggyütt élés.Elhagyték az Urat és a maguk kívánsága szerint akarnak élni.
Ez Isten szemében nem házasság,mert nincs meg benne a szövetség amit Isten elrendelt.

Szeretettel  Ircsi

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Meli77 - 2008 November 09, 18:37:23
Sziasztok két új albumra hívnám fel a figyelmeteket,nekem tetszettek. :fel:

&feature=related



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 November 10, 13:41:48
Idézet
Elküldve: Tegnap - 18:37:23Írta: Meli77 
Idézet beszúrása
Sziasztok két új albumra hívnám fel a figyelmeteket,nekem tetszettek.

&feature=related
JÓÓÓÓ!  :137:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: gyermek - 2008 November 10, 13:58:52
Sziasztok Testvérek!
Ez a házasság és együttélés téma igen elszomorító a mai világot tekintve. Sajnos ezzel van tele a sajtó, a tv, hogy ez a sztár most ezzel él, aztán másnap meggondolja magát és más lesz az oldalán látható.
A fiatalok pedig felnéznek a hírességekre, és teljesen normálisnak tartják ezt az életformát. A nevelés mindenképpen jó megoldás arra, hogy az ember a gyermeke gondolkodását úgy próbálja meg irányítani, hogy az Isten felé terelődjön. Hála Istennek az én édesanyám nagyon sokat imádkozott velünk, és Isten félelmben nevelt bennünket.
A Szentírásban is az van, hogy mindent megpróbáljatok és tegyetek különbséget jó és rossz között. Mert a gyermekinket sem tudjuk eltiltani mindentől, hiszen akkor iskolába és óvodába sem jártathatnánk őket, de megbeszélhetjük velük, hogy mi a helyes és mi a helytelen és a LEGFONOSABB!!
Imádkozzunk az Istenhez, hogy áldja meg őket bölcsességgel, hogy ne e világ szerint gondolkodjanak, hanem az Isten akarata szerint.
Hiszek az Úr kegyelmében, hogy aki kér mind kap, én is imádkozom a gyermekekért, hogy adjon nekik a mi Urunk bölcsességet, és szófogadó elmét,
és imádkozom a szülőkért, hogy Isten félelmében, okos hittel teljes és szeretetben bővelkedő nevelést adjanak a következő nemzedéknek. Ámen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 November 10, 19:03:07
Magda írta: Drága Mária érted?

Tessék?  :D

Nem értem az üzeneted lényegét. Ne válaszolj rá légyszíves. Kiakarom deríteni velem van valami? :hehe:

Egyébként kiírom megfejtésre.   :2funny:

Kiértette meg Magda üzenetét a szamárról és a köményről?
Moncsi! Bizony ha nincs más, akkor meg kell  mondani, mert soha nem tanul belőle ha csak szégyenlősködünk. Szégyelje ő magát ha bűzlik és még neki állna följebb.  :08: A szeretet nem arról szól, hogy elhallgatok mindent. A szeretet szelíden szól, de ha kell szól.

Erről jut eszembe egy ige, azt már mondtam, ja írtam, hogy a szamárságért imádkoztam  :hehe: mármint a Bálám szamarának állapotáért, mint láttátok ezt megkaptam  :pirul:

Aztán az illatos kömény állapotáért, de egyszer csak leesett a tantusz, még a szamárságomban is  :hehe:, hogy amennyivel kisebb az illatos kömény a búzánál annyival kisebb a rámért ütés a pálca és a szekér kereke úgy aránylik egymáshoz, mint az illatos kömény a búzához.
Drága Mária érted?

Ézs 28,
27.  Mert nem cséplő szánkával csépelik a fekete köményt, és nem szekér kerekével tapodják az illatos köményt; a fekete köményt bottal verik ki, és az illatost pálczával
28.  A búzát csépelik; de nem örökre csépli azt, és bár hajtja rajta szekere kerekét és lovait, de szét nem töreti.
29.  Ez is a seregek Urától származott: Ő ád csodás tanácsot és nagyságos bölcseséget!

 :2smitten:

Ja hogy ezt miért írtam, és hogy jutott eszembe?

Van akinek elég egy gyenge sóhaj, "de kellemetlen szag van itt", és van akit tetemre kell hívni!
 :2tickedoff:

:052: :051:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 November 10, 19:24:49
 :099: :092: :137: :136:


Magda imatémája!
Magda = Bálám szamara  -->> meghallgattatott

Magda = illatos kömény --->>> tantusz leesik, koppan

Magda = búza --->>> nyomás erőssége a mag ellenállásától függ, tehát mindegy illatos kömény vagy búza

Mit nem értett ezen Mária és mit nem Értett ezen Moncsi

Ez kérdés mindenkinek

 :115: :116: :106:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 10, 19:34:09
Magda = illatos kömény --->>> tantusz leesik, koppan

Mi köze van a tantusznak a köményhez?         Aki kitalálja, az kap egy tortát ajándékba.  :hehe:

Magda = búza --->>> nyomás erőssége a mag ellenállásától függ, tehát mindegy illatos kömény vagy búza

Ez fizika? Gyenge voltam ,vagy nem voltam ott, amikor erről tanítottak.  :hehe:    Nyeremény egy bicikli, aki kitalála.

Mit nem értett ezen Mária és mit nem Értett ezen Moncsi

Hát akkor ki csatlakozik még ehhez a listához?  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 November 10, 19:40:14
A mi drága Magdánkat én sem értem sokszor.  :08:
Lehet, hogy kilóméterekkel az enyémek felett szárnyalnak a gondolatai...
Magda nincs harag, ugye?  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 November 10, 19:42:53
A mi drága Magdánkat én sem értem sokszor.  :08:
Lehet, hogy kilóméterekkel az enyémek felett szárnyalnak a gondolatai...
Magda nincs harag, ugye?  :2smitten:

Persze hogy nincs, de a szamár az szamár, és aki nem ismeri az iáááááááááá-t az nem érti az iááááááááá-t

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 November 10, 19:44:45
 Bocsánat Kedves Magda én még mindig nem értem!Átolvastam vagy 5x az írásodat és még nem esett le
 a tantusz. :?: :116:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 10, 19:53:46
Átmegyünk szamárba, hátha megértjük.  :2funny: Magdám, vagy te jössz le a szamár hátáról  :hehe: és egyszerűbben szólsz hozzánk.  :2funny: Jajj de szeretem Magdát.  :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 November 10, 19:54:26
na lám megjelent a tantusz  :afro:

kell e torta, kell a bicikli, de nem Interneten, tehát én értem  :105:  :2angel:

1. Isten használta a Bálám szamarát, akkor ha én szeretnék a Bálám szamara lenni, akkor engem is tud használni.
2. Ha elolvastátok azt az ige szakaszt, ahol az illatos köményről szó van és nem értitek Isten igéjét, akkor nem értitek, miért akartam a próbákon az illatos kömény szerepét felvenni, mert azt csak pálcával verik, hogy kicsépeljék.

3. Az Úr Jézus mondta, hogy a gabona a földbe esik akkor terem sok gyümölcsöt, - sok magot.
4. Tehát a cséplés ereje a mag ellenállásától függ az illatos köménynek ugyan olyan az erő amivel ütik, mint a búzának a kocsi kerék amivel kicsépelik.

Ha a munkatársának a Mondcsinak elég az ajándék ahhoz, hogy tisztálkodjon, akkor nem kell neki szemtől szembe megmondani mosakodjon meg, ő ebben olyan volt, mint a búza amit kocsi kerékkel kell csépelni.

Nem szeretitek a balladai homályt  :hehe:

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 10, 19:56:19
 :fetreng: Mit keres a Bálám szamara meg a búzamag a büdös ember között? Mi büdös izaddszagról beszélünk.  :hehe: Vagy mit tudom én már miről.  :hehe: Magdám, te aztán jól összekeverted a magot a szagot, meg a szamarat.  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 November 10, 19:59:04
Így már én is értem, kérnünk kell egy új szellemi ajándékot:

Magda HSZ-einek magyarázata.   :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 10, 20:00:26
hát én kérem ezt az ajándékot  :2funny: de előtte a megértés ajándékát is.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 10, 20:05:17
Bálámról jut eszembe:

Bálám történetében azt látom mulatságosnak, hogy Bálám meg sem lepődött azon, hogy a szamár megszólalt.
Simán, rögtönözve elkezdett beszélgetni a szamárral.  :hehe:

Ezek a szamarak!  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 November 10, 20:07:14
Hát igen elég együgyűek
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 November 10, 20:08:52
SZAMÁR
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 November 10, 20:09:41
Azért érdemes jól megrágni Ézsaiás 28. fejezetét  :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 November 10, 20:14:38
Bálámról jut eszembe:

Bálám történetében azt látom mulatságosnak, hogy Bálám meg sem lepődött azon, hogy a szamár megszólalt.
Simán, rögtönözve elkezdett beszélgetni a szamárral.  :hehe:

Ezek a szamarak!  :2funny:

Bálám próféta volt, akivel még Isten is beszélt, ez nem meglepő?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 10, 20:34:56
A hozzászólásokat áttettem ide a "Egészségmegőrzés, testünk ápolása, sport..." topicból.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 10, 20:37:00

Bálám próféta volt, akivel még Isten is beszélt, ez nem meglepő?

Itt a bizonyíték, hogy Isten felhasználhat bárkit arra, hogy akaratát teljesítsék!  :088:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 10, 20:44:11
Szerintetek az ember kapzsi?  :2funny:

http://smotri.com/video/view/?id=v7100471636
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 11, 09:41:14
Róm. 15,14
Meg vagyok pedig győződve atyámfiai én magam is ti felőletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal, betöltve minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni.

- Néhányan vannak, akik nem viselik el, ha intik őket. Ki is kérik maguknak.
- Néhányan azt hiszik, jobb ha kimaradnak a másik figyelmeztetéséből, mert azt hiszik, akkor maradnak szeretetben, közben meg belül szét veti őket az ideg, a méreg és esetleg a hátamögött elmondja a véleményét..
- Néhányan átesnek a ló túloldalára.
- Néhányan tényleg csendben maradnak, mert azt hiszik Istennek ez kedves. Nincs vélemény, jobb leszek Isten előtt.
- Néhányan félnek inteni másokat, mert félnek a visszavágástól.

Ebben is számon leszünk kérve. Kell inteni másokat ha a gonosz útján halad, de nem a ló túloldaláról.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 November 11, 09:51:22
 :2angel: nem könnyű kérdés, mert itt a legnehezebb az óembert megfeszíteni.

Azt mondom, ha nem tetszik, hogy te engem intesz, és ezzel indulatos leszek, hogy te beszélsz nekem, akkor még nincs helye ANNAK AZ INTÉSNEK amit Isten akar közvetíteni rajtam keresztül mások felé.

Még egyszer, én akkor még senkit sem inthetek, ha magam nem tudom elhordozni az intést.

Na ez most érthető  :hehe:

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 November 11, 09:54:18
Szerintetek az ember kapzsi?  :2funny:

http://smotri.com/video/view/?id=v7100471636

Ugyan már miből gondolod?  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 11, 09:55:57
Magdám! Tiéd a kerékpár  :080: a torta  :041:  a virág   :100: meg egy puszi is  :016: :079:.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 11, 09:58:43
Szerintetek az ember kapzsi?  :2funny:

http://smotri.com/video/view/?id=v7100471636

Ugyan már miből gondolod?  :2funny:

Azért ezen már lehetett volna venni egy piros Ferrárit is.  :2funny:
Csak gáz, ha ez történik. Hát én nem bírtam ki röhögés nélkül. Majdnem lefordultam a székről, mert az első reakcióm a megdöbbenés volt, majd kitörtem a felismeréstől.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 November 11, 10:31:08
Nem az ember nem kapzsi, mert ilyen szó nincs a BIBLIÁBAN, de
az ember mértéktelen, nincs belé építve a megelégedettség érzése.

Izgalmas kérdést feszegetsz Mária.
A SZENT SZELLEM gyümölcsének a legutólsó íze a mértékletesség.

Igen nagy nyereség a megelégedettség ISTENFÉLELEMMEL.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 November 11, 10:36:00
Kedves Magda, attól, hogy egy szó nem szerepel a bibliában, attól még létezik és van olyan ember is.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: reménylánya - 2008 November 11, 21:35:12
Szerintetek az ember kapzsi?  :2funny:

http://smotri.com/video/view/?id=v7100471636

Ez egy fekete lyuk? :DDD Ebből tényleg sokra tanított Isten. Pl: ha kapok egy ilyen fekete lyukat, akkor oda fogom ragasztani a széfhez :P :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: reménylánya - 2008 November 11, 21:36:29
Kedves Magda, attól, hogy egy szó nem szerepel a bibliában, attól még létezik és van olyan ember is.  :2smitten:

Jaja. Én is ismerek egy ilyet. Úgy hívják, hogy reménylánya! :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 11, 22:35:49
Szerintetek az ember kapzsi?  :2funny:

http://smotri.com/video/view/?id=v7100471636

Ez egy fekete lyuk? :DDD Ebből tényleg sokra tanított Isten. Pl: ha kapok egy ilyen fekete lyukat, akkor oda fogom ragasztani a széfhez :P :D

Ez nem is rossz ötlet reménylánya!  :2funny: Én viszont nem bújok be nyakig oda, ahonnan nem férnék ki.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: reménylánya - 2008 November 13, 03:46:53
Kedves Máriám!

Szerintem ahol bebújtál, ott ki is férsz...  :pirul:  :05: A lényeg, hogy jó stabilan kell rögzíteni azt a papírt...! :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 November 13, 14:59:49
Akkor vigyázok, hogy be ne essek.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2008 November 13, 18:04:48
Az éjszaka azon gondolkodtam, hogy miért van örök kárhozat s miért van örök élet. Itt most elvonatkoztatnék a vallástól s úgy néztem ezt a kérdést, mint egy kivülálló, aki nem hisz Istenben s a következőket állapítottam meg. Na de nem kell készpénznek venni.
 Arra gondoltam, hogy van egy nem Isten hívő ember, aki megcsalja a feleségét. Na már most ezzel fájdalmat okoz a feleségének, miután kitudódott a dolog. A felesége elmondja  alegjobb barátnőjének, s a szüleinek s a legközelebbi rokonoknak, hogy mit tett vele a férje, s ezzel elindított egy lavinát s mindazáltal, hogy ezek az emberek haragszanak a férjre, belül mindegyik -kinek kisebb kinek nagyobb- fájdalomtól szenved. A férj sok embernek okozott fájdalmat na és tudatán kívül Az Úrnak is. Sok ember kérdezi, hogy miért kerülne az örök kárhozatra, mikor nem követett el akkora bűnt ? Én azt gondolom, hogy nem kell nagyon nagy bűnt elkövetni ahhoz, hogy a Pokolr ajusson valaki, elég, ha sok embernek okozott fájdalmat közvetve, vagy közvetlenül. Ha mindenki megbocsát neki, de azért mivel emberek nem tudják elfelejteni s bármikor eszükbe jut csak egy másodpercre az eset, akkor rosszul érzik magukat valamiféle fájdalmat éreznek s ez életük végéig így lesz s az emberek többsége azt gondolja, míg el nem ér egy bizonyost kort, hogy az élet örökké tart s ezt a fájdalamt, ha halványan is, de hordozni fogják magukban egészen a halálukig s ha a férfi nem bánja bűnét, nem lesz Krisztus követője, akkor a Poklra fog jutni, ahol örökké szenvedni fog.
 Az örök életet pedig tudjuk, hogy akkor leszünk részesei, ha részrehajlás nélkül tudjuk szeretni felebarátainkat s ezzel Krisztust is s elismerjük Őt Isten Fiának, aki testben jött el hozzánk.

 Elmélkedésem alapjául ez a vicc szolgált (aki ismeri ne olvassa  :hehe: )

 Gyurcsány meghal és Szent Péter elé kerül, aki megkérdi, hogy hova szeretne menni a Mennybe vagy a Pokolba ? Szent Péter látja, hogy Gyurcsány tanakodik magában ezért azt mondja neki :
-Mivel látom, hogy nem tudsz dönteni, akkor neked kivételesen megengedem, hogy eltölts egy kis időt mind két helyen.
Szent Péter leküldi a Pokolba s hát látja Gyurcsány, hogy zajlik az élet, tánc, mulatság, pia, nők. Nagyon jól érzi ott magát. Egy hét múlva a Mennybe vitte Szent Péter, ahol dög unalom volt.
 A Mennyben eltöltött egy hét után megklrdi Szent Péter :
-Na Ferenc hova szeretnél kerülni ?
-A Pokolba- válaszolta Gyurcsány.
Leérve látja ám, hogy Lucifer szörnyen gyötri az embereket .
- Mikor itt voltam minden más volt- hüledezett Gyurcsány
Mire Szent Péter :
-Ja, mer' az csak a  kampány volt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: t.zoli - 2008 November 13, 20:05:29
 :D   Még jó hogy Krisztus vére a szívemben Szabadságot add, hogy szabadon szeresek és szolgáljam az Isten.
Nagyon örülök, hogy újra itt lehetek, üdv mindenkinek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 November 13, 22:32:33
Kedves Zotya! 

Én is örülök, hogy újra közöttünk vagy. Az Úr áldjon meg! :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2008 November 14, 04:00:57
Nyakas és Zoli régen láttunk,örülök,hogy megjöttetek,hol voltatok idáig? :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 December 09, 18:32:23
 :pityereg: Néma sikoly! Abortuszról szól.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2008 December 09, 18:52:33
Laura Schessinger amerikai rádiós műsorvezető egy lelki tanácsadó műsort
vezet. Mint buzgó keresztyén, nemrég kijelentette, hogy a homoszexualitás
megbocsáthatatlan bűn, *MERT* Leviticus (azaz Mozes harmadik könyve) 18:22
szerint utálatos az.
Ezen felbuzdulva ragadott tollat egy Jake nevü
hallgatója:

Kedves Laura doktor, Nagyon köszönöm azt az önfeláldozó faradozását, amit
annak érdekében tesz, hogy Isten torvényeit az emberekhez közelebb hozza.
Sokat tanultam a műsoraiból, és megpróbálom ezt a tudást minél több emberrel
megosztani. Ha például valaki megpróbálja homoszexuális életvitelét elöttem
megvédeni, egyszerien emlékeztetem Lev. 18:22-re, ahol világosan le van
írva, hogy ez bűn, és ezzel véget is vetek a vitának.

Mindazonáltal néhány torvény értelmezésében és végrehajtásában szükségem
lenne a tanácsára.

a) Ha az áldozóoltárnál bikát áldozok, tudom (Lev. 1:9, illetve Lev 1:3,17),
hogy az Úrnak kedves illatú az. A problémát a szomszédaim jelentik, akiknek
ez az illat egyáltalán nem kedves. Leölhetem-e őket?

B) Szeretnem a lányomat eladni rabszolgának, amint ezt Exodus 21:7
megengedi. Ön szerint mi lenne a méltányos ár érte manapság?

c) Tudom, hogy nem szabad olyan nővel kapcsolatot teremtenem, aki a havibaj tisztátalan állapotában van. (Lev. 15:19-24). A probléma csak az, hogy miből lehet ezt tudni? Megpróbáltam megkérdezni, de a legtöbb nő nagyon furcsán és pironkodva reagált a kérdésre.

d) Lev. 25:44 kijelenti, hogy szomszédos nemzetségek fiai és lányai közül vehetek magamnak rabszolgákat. Az egyik barátom szerint ez a törvény a mexikóiakra érvényes, de a kanadaiakra nem. Meg tudná magyarázni, hogy miért ne lehetnének nekem kanadai rabszolgáim?

e) Az egyik szomszédom mindig szombaton dolgozik. Exodus 35:2
világosan kimondja, hogy az ilyet meg kell őlni. Erkölcsileg kötelezhető vagyok rá, hogy saját kezüleg öljem meg?

f) Az egyik barátom szerint az úszószárny és pikkely nélküli vizi
állatok (pl. kagylók vagy homár) fogyasztásának büne (Lev. 11:10),
nem olyan utálatos, mint a homoszexualitás bűne. Én ezzel nem értek
egyet. Állást foglalna ebben a kérdésben?

g) Lev. 21:20 szerint ha szembetegségem van, az Úr oltárát nem
közelithetem meg. Be kell vallanom, hogy olvasószemüveget használok.
Teljesen élesnek kell lennie a látásomnak, vagy itt van azért egy kis játéktér?

h) A legtöbb barátom vágatja a haját, illetve borotválja a
szakállát, beleértve a pajeszát is, holott ez Lev. 19:27 szerint
egyértelműen tilos. Milyen halálnemet javasol nekik?


i) Lev. 11:8-ból tudom, hogy ha döglött disznó bőrét illetem,
tisztátalan leszek. A kérdésem, hogy szabad-e futballoznom, ha
cérnakesztyűt húzok?

j) A nagybátyámnak van egy kis háztájija. Megsérti Lev. 19:19-et,
mert a földjébe kétféle magot vet. Ezenkivűl a felesége olyan ruhát
hord, ami kétféle anyagból (pamut/poliészter) keszült. Most tényleg
össze kell hívnom az egész gyülekezetet (Lev. 24:16), hogy
megkövezzük őket, vagy pedig elég, ha meghitt családi körben
lefolytatott ceremónia keretében megégetjük őket, amint ez azok
esetében megengedett, akik az anyósukkal hálnak (Lev. 20:14)?

Tudom, hogy Ön ezeknek a torvényeknek nagy ismerője, ezért biztosan
utat tud mutatni ezekben a kérdésekben.

Meg egyszer köszönöm, hogy a rádióban végzett munkájával folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy az Úr torvényei örökérvényűek és megváltoztathatatlanok.
Az Ön odaadó rajongója:
Jake
Válasz idézettel
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 December 09, 21:22:19

 Mária ez szörnyű. :pityereg:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2008 December 10, 17:15:59
Láttam a filmet 11 éve! Előtte sem volt jó véleményem az abortuszról.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2008 December 20, 09:56:07
Először is le kell szögeznem, hogy az abortuszt egyértelműen gyilkosságnak tartom.

A Néma sikoly, és hasonló filmekről viszont nagyon rossz véleményem van, mert azon túl, hogy rettenetesen manipulatívak, ezek csak arra jók, hogy az abortuszon átesett nőket depresszióba, önvádba meg ilyenekbe kergessék, ellenben nem kinálnak megoldást mondjuk egy terhesen maradt tinédzser, vagy egy - még egy gyermeket eltartani képtelen - szegény család számára, csak kárhoztatnak.  :2tickedoff:

Pl. a néma sikolyban a hideg ráz attól a férfitól, aki álszent, szomorkás arccal beszél olyasmiről, amiről, mivel férfi, gőze se lehet. Nagggyon hiteles, mondhatom... :117:

Sokkal hasznosabbak azok az intézmények, amelyek felvilágosítást adnak pl. az örökbeadás, béranyaság stb. lehetőségekről. Ezek valódi alternatívák, nem csak szájtépések.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 December 20, 11:37:26
Jules! Nem tudom osztani a véleményedet, de ettől még kedves vagy nekem. Te nem tudod min megy keresztül egy nő az abortus után. Én azt gondolom, hogy nagyon is jó, ha szembesülnek azzal, hogy mit tesznek azok,  akik megölik a magzatukat. Miért is ne kellene ezt tisztán látniuk? Csak mert félünk, hogy bűntudata lesz? Ennyi erővel bármire azt mondhatjuk, ne kárhoztassuk.  :08: Van egy ismerősön, keresztényről van szó, részeges és veri a feleségét. Neki sem kell megmondani, hogy hé apafej ez gáz amit csinálsz, mert kárhoztatom? Nem inkább arról van szó, hogy nézzen már szembe önmagával, hogy mit is tesz, hogy megtérjen? Vagy ez más mint az abortus? Tudod, hány nő szenvedi végig az egész életét, mert kárhozatás alatt van? Még a világi nő is tudja, hogy nem tud szabadulni ettől a szörnyűségtől. A szíve nem bírja elhordozni, hogy abortuszt csináltatott, mégha soha nem is beszél róla. Nekem egy két hónapos "babám" ment el, nem is láttam, nem is ismertem, még akis mosolyát sem láttam, de soha nem felejtem el. Mindig bennem van. Velem él.

Béranyaság? Örökbefogadás? Egyik szörnyűbb mint a másik. 9 hónapon át a szíve alatt hordozott egy kis életet és adja tovább mint egy rongyot minden érzelem nélkül? Még az abortuson átesettek sem tudják kitörölni azt a néhány hónapot, amit a szíve alatt hordott, hát még 9 hónapot. Azzal a kis magzattal eggyé válnak. Ha meg is teszi, nem tudja kitörölni soha az életéből. Legfeljebb elfeledkezik róla. Amikor egészségügyi iskolába jártam, már akkor láttam és nagyon örülök, hogy megnézhettem már akkor 1,5 órás filmen.

Amikor fiatal asszony voltam és várandós, volt egy plakát, amin egy újszülött baba szájában egy cigi volt és a kezében egy boros üveg. Akik ezt csinálták, kárhoztatást éreztek? Kizártnak tartom. Az önzőség elnyomta bennük.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2008 December 20, 11:51:17
Akkor vitatkozzunk szeretetben  :2smitten:

Ha azt mondod: térj meg, ezel már kináltál alternatívát, méghozzá a leg jobbat, Jézust.
Viszont ha a fejéhez vered: Gyilkos vagy! Ezen egyrészt már nem tud változtatni, másrészt meg ettől még nem adtál alternatívát.

írod: "A szíve nem bírja elhordozni, hogy abortuszt csináltatott, mégha soha nem is beszél róla."
Na, erről beszélek. Most képzeld el, hogy ennek a nőnek levetítik a NÉMA SIKOLYT. Utána lehet 24 órás őrséget állítani melléje, nehogy öngyilkos legyen.  :08:

A másik, hogy sok, abortuszra készülő nő tudja, hogy rosszat tesz, de nem lát alternatívát. Nekik sem az ilyen filmek fognak segíteni.

Örökbe fogadás: tudod, hogy ennek nagyon sok módja van? Nem csak az intézet, meg egyebek. Akár egy jóbarát, vagy családtak is a családjába fogadhatja azt a babát. Megvannak a törvényi keretek erre is.
Azért írom ezt, mert a feleségem 10 évig egy gyermekjóléti szolgálatnál dolgozott, ebből 7 évig vezette is azt.

Bármi jobb, mint megölni egy ártatlan kis életet, ezt mind a ketten tudjuk. Viszont letagadhatatlan tény, hogy ez a gonosz világ hozhat olyan helyzeteket, amikor egy várandós édesanya nem tarthatja meg a babáját. Ezért fontos, hogy utat mutassunk, lehetőségeket ajánljunk fel a gyilkosság helyett.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 December 20, 11:59:56
Véleményem szerint nem rossz az a film. Gondolom azért vetítik főleg kamaszoknak, mert elrettentésül szánják, és arra kiváló!

Hogy óvatosan az szexuális szabadossággal, mert embrélet a tét, hogy figyeljenek a védekezésre, ha már...

Nem hiszem, hogy a bűntudat ébresztés lett volna a cél.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 December 20, 12:07:46
Az alternatívát nem akkor kell megadni, amikor már túl van az abortuson. Akkor már minek? Alternatíva, az is, ha látja mit tesz. Szó nincs arról, hogy a fejéhez kell vágni: - Gyilkos vagy!!! Ő attól még az lesz, ha abortuson átesett, még akkor is, ha nem nevezed nevén a dolgot. Ha valaki el lop egy csokit a boltból, attól az már tolvaj és nem csak akkor ha egy autót lop el. A döntést meg kell adni neki, ha látja, hogy mit fog tenni a magzatával ha már egyszer felelőtlen volt, ne legyen újra az. Vannak jobb alternatívák, mint megszülje és eldobja utána. Az sokkal nehezebb mint az abortus. Éppen ezért választják ezt a módszert. Természetesen a legnagyobb szeretettel kell ezt a munkát levégezni és a legnagyobb tapintattal. Lehet azt úgyis, hogy nem kárhoztatja az éppen döntő nőt. Egy egész ország látta már ezt a filmet és ettől még rengeteg abortus van sajnálatos módon. Egyszer írtam is egy kis monológot erről.


Édesanyámnak!

-Miért nem engedted, hogy megszülethessek, pedig én is olyan szépen mondtam volna, hogy “Mami szeretlek?! “
Miért nem engedted, hogy azt mondhassam a testvérkéimnek, hogy “Gyertek velem játszani?!”
Miért nem engedted, hogy én is megölelhesselek?
Miért nem hagytad, hogy foghassam a kezed, ha bajban vagyok?
Azt sem hagytad, hogy megmutathassam, milyen jó vagyok!
De a legjobban az fáj, hogy nem mondhatom, “ÉDESANYÁM!”
Soha nem tudhatod meg, milyen édes kis emberke vagyok!
És most, a könnyeimet nem itathatod.
Miért? Miért? Kérdezd, meg magadtól, mert választ talán csak így kapok!

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 December 20, 12:14:37
Esetleg írhatna akinek volt ebben úgy része, hogy kiútnak az abortuszt választotta.

Nekem sajnos volt benne részem, de bele kényszerített a férjem és az anyósom, nem akartam, és rettenetes volt a következmény.
Aztán volt még egy esemény, ahol eü ok miatt történt, azt egész másként éltem meg.

Minden helyzet egy borzalom - gondolom én, de egyre több hírt hallunk arról,  hogy megszüli és megöli.

Nagyon kell az odafigyelő törődés, de egyre inkább elidegenedünk egymástól.

A szeretet meghidegül  :062:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2008 December 20, 12:44:07
Kedves Mária, azt hiszem, félreértettél. Én két fázisról beszélek, az abortus előtti illetve utániról. Utána persze, hogy eső után köpönyeg az alternatíva felmutatása. Akkor már csak a lelkigondozásnak és a bűnbánatnak van helye.

Sajnos az interneten - főleg angolul - rengeteget lehet olvasni abortuszt végző klinikák felgyújtásáról, a klinikákra be- illetve kifelé menő nők inzultálásáról, abortuszt végző orvosok elleni gyilkosságokról, és sok ilyet magukat keresztyénnek nevező emberek követnek el. Na, ezért vagyok én kiakadva az ilyen propagandafilmekre. Nem a segítő szeretetet látom bennük.

Vannak szeretetteljes, de mégis figyelemfelkeltő filmek is ebben a témában. Nem feltétlen kell hozzá horror.

Hasonlítsátok össze a kettőt. Vigyázat, az elsőt csak erős idegzetűeknek és jó gyomrúaknak ajánlom!

1.


2.


A téma és a cél ugyan az, csak a megközelítés más egy "kicsit".
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 December 20, 12:59:23
Engem is teljesen meglepett, amikor a TV-be hallottam, hogy kereszténynek titulátak ilyent csináltak. Felgyújtani egy klinikát, vagy megölni egy orvost,... ez nem más, mint a sátán munkája és nem keresztényi. Szomorú látvány és megtévesztő, hogy Isten neve mögé bújva tesznek ilyen dolgokat. Ez nem más, mint a sátán megtévesztő hadművelete. Megzavarni a világi embereket, hogy a keresztények ilyenek.

Emlékszem, amikor kislány voltam, akkor még nem igen volt ennyi gyüli. A baptistákról az a hír járta, hogy ne menjünk oda, mert behúzzák a függönyöket és lekapcsolják a villanyt és tapogtják a lányokat. Ezt kereszténynek magát valló terjesztette róluk. Alig tudta Isten ezt kimosni a szívemből. Ahhoz találkoznom kellett egy baptista nővel, aki elvitt a gyülibe és megmutatta, hogy ez hazug rágalom.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2008 December 20, 13:03:31

Hasonlítsátok össze a kettőt. Vigyázat, az elsőt csak erős idegzetűeknek és jó gyomrúaknak ajánlom!

1.


2.


A téma és a cél ugyan az, csak a megközelítés más egy "kicsit".

Jaj! A szörnyű, rettenetes szavak gyengének tűnnek! Rosszul vagyok!  :pityereg:

Milyen ravasz az ördög! Ipari méretekben űzi az embergyilkolást, kitalált egy szexuális forradalmat,

és mellé egy abortuszt, legálisan, lelkiismereti problémák nélkül! Micsoda elmés párosítás!!!!!!!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 December 20, 13:04:59
   Nagyon szörnyű dolog az abortusz. Babánkat hordtam a szívem alatt,16 hetes terhes voltam(már éreztem,hogy mozog)
   Sajnos elvesztettük,szörnyű volt. Remegés és hidegrázás tört rám,majd elfolyt a magzatvíz és jött...Nem láttam soha
   még is nagyon fájt és ha rá gondolok még most is  fáj.Még keresztényként is  nehéz volt megélni.A kórházban  
   meglátogatott egy keresztény házaspár,elmondták,hogy ez a kis magzat már fent van az Úrnál és ott vár engem.
   Ez segített túl lépni a pici elvesztését.
   Az abortusznak ez egy másik oldala,mert itt vártuk és akartuk a gyermeket.
   Tudok több asszonyt,lányt aki elvetette a magzatát és késöbb megbánta,de itt visszaút már nincs.Vannak olyan nők akik egész életükön keresztül hordozzák ezt a szörnyű megaláztatást és fájdalma, amit az abortusszal szereztek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2008 December 20, 13:09:13
Mindennel egyet értek, amit írtatok. Az abortusz az egyik leg rettenetesebb dolog, amit az ördög valaha kitalált.
Csupán az ellene való küzdelem árnyaltabb lépéseiben nem biztos, hogy egyet értünk.
Az én mondani valóm itt csak az, hogy még a világ is, a maga módszereivel, de megpróbál ellene küzdeni, ám ezek a módszerek, bár lehet, hogy a cél nemes, sok-sok sebet okozhatnak, mégpedig már amúgy is sérült, kiszolgáltatott embereknek.
Ne ezt helyeseljük, hanem krisztusi szeretettel forduljunk a segítségre szorulók felé.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 December 20, 13:41:52
Jules! Érdekes, hogy a sikolyal nem értesz egyet, közben meg betetted ezt a még 100 szorta rémségesebbet. Borzalmas video, de ez a valóság. Még engem is felkorbácsolt. Ezt teszik a magzatukkal a nők az abortussal. Miért is ne láthatnák? Csak mert kárhoztatva érezné magát? :08:  Hogy megérts mit írok: Megmutatnám a teáltalad betett videot, hogy tisztában legyen azzal, mit is akar tenni. Imádkoznák érte, majd ezután elbeszélgetnék vele a megoldásról. A döntés pedig az ő kezében van, és az enyémbe, hogy elmondjam az igazságot neki. Jézus se vacilált az igazság tekintetében. Nem kell velem egyetérteni senkinek, ez az én álláspontom és ezen semmiképpen nem változtatok. Könnyen túl ad a magzatán, ha nincs felelőssége iránta. Egy hívő nem teszi meg, de egy világi igen, mert nem ismeri az igazságot. Aki abortusra megy önszántából, nem hiszem, hogy túlságosan is a magzata sorsa érdekli, hamár olyan könnyedén szabadulni akar tőle. -Elvetetem és kész! Nincs rá szükségem, mert ....és jön az 1000 kifogás.

Én viszont azt mondom, hogy hogyan tudna bárki is úgy beszélni egy abortus előtt állóval, ha közben fogalma nincs arról, hogy mi  is fog történni a magzattal? Sokkal hitelesebb, ha látja mint a "Mondtáktól" tudva beszél. Én soha nem tudnák úgy evangélizálni, ha nem tudom a saját életemben, hogy Jézus él és mit cselekszik. Ebben hiteles kell legyek.

Mondom, nem kell azonossan gondolkodni velem senkinek. Mégcsak kekeckedni se akarok veled, távol álljon tőlem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2008 December 20, 14:25:09
Kontrasztként tettem be a két filmet, nem azért mert az elsővel egyet értenék.  :05:

írod: "Aki abortusra megy önszántából, nem hiszem, hogy túlságosan is a magzata sorsa érdekli, hamár olyan könnyedén szabadulni akar tőle."

Igen, ilyen is van, de ne általánosítsunk. Tudok olyanokat, akiket igenis, megvisel, ha láttak volna más alternatívát, örömmel választották volna azt, csak ne kelljen ölniük.
Hidd el, nagyon bonyolult ám az emberi lélek. Sokszor nem lehet megmondani a motiváció ismerete nélkül, hogy valaki gonoszságból tesz-e valamit, vagy gyengeségből, esetleg kényszerből, kétségbeesésből.
A pszichológusok ismernek egy olyat, hogy "beszűkült tudatállapot" ez arról szól, hogy az illető kizárólag egyféle kiutat lát egy adott szorongató helyzetből. Itt bár látszóla úgy van, mégsem mondhatjuk azt, hogy "önszántából" tette, amit tett, hiszen az ördög űzte-hajtotta, megbénította az akartát, a gondolatait. Azt gondolom, hogy sok nő így megy abortuszra, és csak utána kezd gondolkozni, hogy "Úristen, mit tettem...?"

Az abortusz előtt állóval meg természetesen őszintén kell beszélni a tettei következményéről, de szerintem ezt egy érzékeny személynek, szeretettel kell megtennie, nem egy lélektelen, szadista rövidfilmnek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 December 20, 14:58:08
Jules! Az önszántából szót, kiemeltem szándékosan. Van egy bő hónapja 31-40 napja arra, hogy végig gondolja mit is tesz. Számomra üres kifogás, hogy a sátán szorítja sarokba. Ez egy jó ürügy, mert kibújhat a felelősség alól. - Én nem csináltam semmit, a sátán volt! Közben az meg még a közelében sem járt.

Nos a baj ott is van, hogy az orvosok már rutinból végeznek abortust. "Otthonról" beszélek, a házunktájáról. A kutyát nem érdelki, hogy elveteti e vagy sem. Semmilyen felvilágosítást nem kapnak szinte. Csak egy ember, aki végzi a rutin munkáját szinte már érzéketlenül. Neki megszokott látvány amit te betettél. Olyan, mint amikor egy háziasszony felmos, vagy ki most utána. Kosz mindenütt, majd valaki eltakarítja a szennyet utána. Természtesen tudom, te is ellene vagy az abortusnak, nem is azért írom, csak jön ki belőlem.

Vajon Isten, hogy is látja ezt? Kié is az a kis magzat, akinek a sorsáról éppen döntött valaki? - Haljon meg! Nem kell nekem! Értsétek meg, nem tudok mit kezdeni vele! Nem így gondoltam, csak jött magától! stb stb. Semmiképpen nem lerohanni kell az anyát, hanem rábeszélni arra, hogy az az ővé és nincs joga végezni a kis életével. Elmesélek valamit és remélem ezt az unokám soha nem fogja elolvasni! Majd később törölni is fogom.

A fiam azt mondta: Anyukám! Beszélni akarok veled. Azt válaszoltam azonnal, mert éreztem a szívemben, hogy mit is akar mondani: - Unokám lesz? Megdöbbenve kérdezte? - Honnan tudod? - majd folytatta azzal, hogy elakarja vetetni a barátnője. /hozzáteszem nem voltunk hívők még ekkor/ Másnap reggel kellett volna befeküdnie abortusra. Felhívtam és amikor köszönt, azonnal azt mondtam neki: - Te gyilkos akarsz lenni? Hogy mered megölni az unokámat? Amikor ágyba bújtatok a fiammal, nem tudtad, hogy abból gyerek is lehet? Felelőtlenek voltatok és most végezni akarsz vele? Megakarod ölni, mert nem tudtad, hogy nem a gólya hozza a kisbabát? Na, akkor most hozd meg a döntésedet. 100 kifogása volt és a 100 -ra válaszoltam neki. Majd azt mondtam, itt hagyjuk abba, te már tudod mit fogsz tenni, én elmondtam a véleményemet. A döntés a te kezedben van! Ma ez a fiú 14 éves és a legcsodálatosabb fiúcska, akit valah is ismertem. Imádja Istent és Ő az első az életében! Már 4 éves korában befogadta tudatosan Jézust az életébe. Soha nem bánták meg a jó döntésüket. Ha akkor én nem vagyok erőszakos, arrogáns, vagy bárminek is lehet nevezni, vállalom, ma Patrik nem élne.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2008 December 20, 15:39:55

 Köszönöm Mária,hogy ilyen öszintén leírtad.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 December 20, 16:23:10
Moncsi és még ha bele is gondolok, hogy az unokám egy szenétkosárba is kiköthetett volna, ha a menyem rosszul dönt, vagy nem vagyok ennyire úgymond könyörtelen és ha a lelkével foglakozom, nehogy megbántsam.

Én azt mondom, ha valaki felelőtlenül ágyba bújik, az tudja, hogy következménye is lehet annak, mert nem a gólya hozza a kis babát. Az egy kényelmes út, hogy leomodok róla. Ha valaki öl vagy lop, annak is hordoznia kell a következményeit és nem lehet megsemmisíteni a történteket. Egy élettel senki ne játszon!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2008 December 22, 19:43:35
erdei tesóval olvastunk valamit,a neten van fönt egy keresztény oldalon. Érdekel a véleményetek erről:

A kérdés, mindenesetre több, mint figyelemreméltó: a Teremtés történetében nem fogalmazódott meg az az állítás, hogy a sötétséget Isten teremtette, hanem Mózes első könyvének első fejezete arról tudósít, hogy Isten a világosság teremtésével korlátot szabott az addig tohu-bohu Földet uraló sötétségnek.

Az utóbbi időkben a teológusokat újra élénken foglalkoztatja a kérdés: a Föld miért lett puszta és kietlen, valamint miért zuhant bolygónk a sötétség egyeduralma alá a preádámi korban? A rejtély megoldását számosan Lucifer bukásában, a gonosz keletkezésében vélik megtalálni. A helyreállítási elméletet valló teológusoknak az egyik kiindulási pontja szerint a Föld régebbi, mint az Ádámtól származó emberiség története.

A preádámi kornak Földjét nem a Nap, a Hold, hanem szellemi lények, angyalok világították megAz ember előtti korszakban a Föld Lucifer uralmi térségéhez tartozó terület volt. Az angyali fejedelem és az őt követő angyalok lázadásának az egyik súlyos következménye uralmi térségüknek, vagyis Földünknek (de lehet, hogy más bolygóknak is) a katasztrófája. Elképzelhető, hogy a preádámi kornak Földjét nem a Nap, a Hold, hanem szellemi lények, angyalok világították meg, akik, miután elveszítették bukásuk után a fényüket, világosságukat (sötét angyalokká váltak), a Föld nemcsak a halál, pusztulás prédája lett, hanem a sötétségé is.

A Teremtő a mostani világ teremtésekor a sötétséget átalakította éjszakává, de kivételes esetekben a sötétséget használja az ítéletre is a rosszal szemben. Mindenesetre azon túl, hogy Isten kezében a sötétség nevelési funkciót is betölt, egy olyan szükséges rossz adottsága a mai világnak, ami a természetet sorvasztó „rothandóság igájának” egy lényeges alkotóeleme. A sötétség mint negatív gyűjtőfogalom a Bibliában a bűnt, a halált, a kárhozatot, az ítéletet, a lázadó emberiséget, a szatanikus erőket is magában foglalja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2008 December 22, 21:07:02
Érdekes  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 December 22, 22:45:27
Érdekes bizony, és csak sötétben tapogatóznak!  :hehe:

A Biblia nem ír róla, tehát nem fontos a számunkra és nem is tudhatjuk biztosra. Sok kézenfekvő, logikus teória születhet, de egyik sem biztos.
Izgalmas, de azzal kell foglalkoznunk, amiről ír a Biblia!  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2008 December 31, 05:49:25
Jim Fityegő & Michelle Duggar házas Július 21st, 1984. Abban az időben  , ők választottam használni  a születés ellenőrzés tabletta. Ők gondolat, “we ne akar gyerekek azonnal .   nem tudunk megengedni őket.  akarjuk gyerekek   időzítésünkben, amikor we're kész.” Négy év később ők eldöntött bírni   első gyermekük. Akkor, Michelle ment vissza  fogamzásgátló tabletta , de ő kigondol és  egy kudarc.  az pont ők beszéd  egy Keresztény orvosi doktorral és olvas a remek nyomtat  a fogamzásgátló csomagban. Találtak  az mialatt jövedelem fogamzásgátló tabletta    tudsz kapni terhes és akkor kudarcot vall. Voltak  elszomorít! Voltak  Keresztény! Voltak  pro-life! Ők realizál az  önző tevékenységük  foglalt az élete   gyermeküknek. Ők imádkozik és kérdezett Isten  megbocsátani őket, és  tanítani őket  szeretni gyerekek szeret Ő szeret gyerekek. Ők kérdezett Isten  áldani őket  ugyanannyi  gyerekekkel mint Ő látott beilleszkedik   időzítése. Helyes azután  Michelle  terhes  ikrekkel! A mai napig  ők   áldott  17 gyerekekkel, (10 fiúk és 7 lányok) Joshua (& feleség Anna), Jana & John-david (ikrek), Jill, Jessa, Jinger, Joseph, Josiah, Joy-anna, Jedidiah & Jeremiah (ikrek), Jason, Dzsem, Justin, Jackson, Johannah, Jennifer (és #18 esedékes  Január 2009BAN!).



Az egész fordításnak az a lényege,házasság kötés után nem akartak gyereket,majd fogamzásgátlót szedett a nő és utána pedig nem lett terhes.Majd amikor szerettek volna gyerekeket nem lehetett.
Teljes szívükből megbánták ezt,és Isten azóta áldotta meg őket.Gátolták Isten áldásait.Ez volt a bűnük.










http://www.duggarfamily.com/

Régen egyik fórum tag testvérünk,egy nagy családról rakott be fényképeket,most olvastam,decemberben megszületett a 19-dik gyermekük,majd rákerestem az újság cikkre és íme!!!!

http://onlinefordito.micom.hu/

Ezzel a web oldal fordításra kattintva el lehet olvasni magyarul az életüket,sőt ami fényképek annak idején be voltak a fórumra téve azok is rajta vannak.
Jó időtöltést vele.---megéri.Az Úr áldása legyen rajtuk és családjukon! :angel2:
                                         :028:---MINDENKINEK
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 December 31, 08:50:44
Ermaha megírta nekem pontosabban a cikk tartalmát. Öszintén szólva nem hiszek abban, hogy bűn lenne, ha valaki nem akar gyereket, de akar házaséletet élni. Maximum a terhesség akadályozás módszereibe lehetnek rosszak, illetve jók. Például vannak olyan tabletták, ami a megfogant embriót teszi életképtelenné, szerintem ezek hasonlók az abortuszhoz. (Bocsánat ezért a kijelentésért, senkit nem akarok megbántani és a tévedés jogát fenntartom magamnak.  :hehe: ) Nagyon jók viszont az óvszerek, mert ezek nem károsítják az egészséget és  a foganást akadályozzák meg, így nem egy létrejött életet szakítunk meg.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 December 31, 10:40:19
Szerintem ez a téma sokakat gondolkozásra késztet és nagy véleménykülönbségek vannak.
Egyetértek abban, hogy az felér az abortusszal, ha a már meglévő embriót gyógyszerekkel életképtelenné teszik.

Isten az igéjében egyértelművé teszi, hogy az anya méhében levő magzat ugyanolyan egyenlő személyiség, mint a már megszületett ember.


2Móz 21,22-23
Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért.  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 December 31, 10:43:50
Úgy tudom, hogy a fogamzásgátló gyógyszerek szedése, kihathat a majd megszületendő gyermek életére.
Azthiszem meddőséget is okozhat.

De az sem véd 100%-osan, mert hallottam már nem egy történetet, hogy a fogamzásgátló tabletta szedése mellett, megfogant a gyermek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 December 31, 10:45:37
A hozzászólásokat áthoztam ide a "Mi újság?" topicból.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 December 31, 11:24:05
Én azt gondolom, hogy két ember párkapcsolata a gyermek nevelésben csúcsosodik ki.
Isten a szexuális örömöket, nem ön céluan adta.
Az igaz, hogy a világ ma, nem család központú. Mi is védekezünk a feleségemmel, ez bizonyosan Isten szemében nem helyes gyakorlat.
Én nagyon becsülöm azokat akik nem teszik, és ebben a dologban is képesek helyt állni.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 December 31, 11:35:27
Köszi őszinteséged!  :05:

Szerintem a körülmények határozzák meg a legtöbb esetben a gyerek vállalást.
Az összeházasodott pár körülményei nem teszik lehetővé a gyerek vállalást.
pl: hátralevő évek a suliban, hátrányos anyagi helyzet vagy nem érzik magukat késznek a gyerekvállalásra.

Tudok mind a két oldalról bizonyságokat. A nagy szegénységben vagy az iskola éveiben érkezett meg a baba, de Isten gondoskodott róluk.
Igaz voltak nehéz időszakok...

A másik oldal pedig: ház megvásárlása, kellő anyagi helyzet, lelkileg való felkészülést követően vállaltak gyereket.

Amúgy szerintem lelkileg nem probléma felkészülni, aki családcentrikus.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2008 December 31, 12:30:24
A szexualitás nem öncélra szolgál, hanem arra, hogy a másikkal egy bensőséges örömöt élj át, aminek a gyümölcse lehet új élet. Vagyis valahol mégis öncélú, és mégis kizárja, hogy bűnös dolog lenne. Tovább kell lépni abból a hamis hiedelemből, hogy a szex csupán gyermeknemzésre adatott, a szex az KÖZÖSSÉG! ...és nem is akármilyen.  :afro:
Pál írja a házasoknak, hogyha nem élnek házaséletet egy ideig, utána mégis "együvé térjenek", mert magukat meg nem tartoztathatják. Nem bűn ha egy ember megkívánja a párját, az a gáz, ha már nem kívánja...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2008 December 31, 16:27:30
Találkoztam már én is olyan felfogásúakkal, akik a szexet bűnnek tartják. :045:
Pál ír is arról, hogy ez helytelen felfogás. Azok túl lelkinek akarnak látszani. :118:

Véleményem szerint a szexben sem kell prűdnek lenni csak azért, mert keresztyének vagyunk.
Tabu dolog sokaknak ez, valójában pedig igen fontos.
Kapcsolatok épülnek le emiatt, mert az értékeket értéktelennek tartanak puszta lelkies dolgok miatt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2008 December 31, 16:45:28
Gabi

Nem a szexről írtam, hanem a védekezésről. Persze, hogy a szexualitás jó,és szép. Házasságban élve nem is bűn. Én csak arra gondoltam,hogy a gyermek az áldás, és hivőként nem azt kéne néznem, hogy milyenek a jelenlegi körülményeim, hanem, hogy élet jön a világra.  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 01, 14:50:05
 :124:

érdemes megfontolni, attól szép a kivágott fa, mert ráaggatják a díszt, jó az emotikon, mert nem akarja a fa azt a 2 díszt és mindég újra rá kell rakni.

A gyümölcsfa pedig termi a gyümölcsöt, a kivágatlan fenyő meg a tobozt, különösen szép rajta tavasszal a friss hajtás, igazi díszbe öltözik.

Mind a kettőre szükség van, de milyen jó, ha azért nem kell kivágni a fát.

Talán nem illik ide a beírás, de lehet sokaknak még is igen.

 :2smitten:

/Kedves Magda. Hozzászólásodat áthelyeztem ide a "Gyógyulásról - betegségről" topicból. Szeretettel; Antee/
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2009 Január 02, 10:47:55
Magdika! Nekem is sokkal jobban tetszik egy fenyő csupaszon, díszek, szaloncukrok nélkül.
Ahogy Isten megalkotta, úgy szép!  :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 02, 10:52:03
Amikor az állatok éhesek, akkor vadásznak. Amikor az emberek éhesek, esznek. Ezek a szükségek betöltése. Viszont amikor a földön több milliárd fát megölnek egy "ünnep" miatt, akkor ez kedves vajon az Úrnak? Főleg, hogy a Fiát ünneplik ilyen módon. Ti hogy látjátok ezt?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2009 Január 02, 10:54:35
Csak egy idióta szokás...már bocsánat!  :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 02, 11:14:52
A szolgálati ajándékok is bizonyos szempontból olyanok, mint a fenyőfán a dísz, nem a fából nőnek ki, hanem kapják a feladat végzésére.

A SZENT SZELLEM GYÜMÖLCS pedig abból nő ki aki megtermi.

Az egyik elmúló, a másik maradandó.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2009 Január 02, 11:42:57
Amikor az állatok éhesek, akkor vadásznak. Amikor az emberek éhesek, esznek. Ezek a szükségek betöltése. Viszont amikor a földön több milliárd fát megölnek egy "ünnep" miatt, akkor ez kedves vajon az Úrnak? Főleg, hogy a Fiát ünneplik ilyen módon. Ti hogy látjátok ezt?

 Mária!A fák kivágása az "ünnep"véget,szerintem nem a szükségek betöltése közé tartozik.Isten a szíveket vizsgálja
 és nem a feldíszitett fákat.Mit ér egy csillogó villogó fa, ha a szivekben nincs szeretet.Nekem Jézussal minden nap
 ünnep!

 Mi is diszítettünk fát műfenyőt.A gyerekek nagyon élvezik,föleg a kicsi.Személy szerint a feldíszitett  műfenyővel
 nem Jézus születését ünneplem.Nagy butaságnak tartom a fák kivágását.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 02, 13:08:51
Azt hiszem a fórumon is többször írva lett a karácsonyfa eredetéről.
Valójában pogány szokásból ered, amit átvett a kereszténység Constantinus "jóvoltából".  :118:

A lényeg szerintem az, hogy nem a karácsonyfa van a középpontban, csupán egy megszokott része az ünnepnek.
Sajnálom én is azt a sok sok fát amit kivágnak. Ezekből sokan nagy hasznot húznak, mivel vannak olyanok, akiknek a karácsony nem ünnep,
hanem üzlet.

Amúgy mikor a bölcsek elindultak mert megszületett Jézus, odaérésük idejére már nem kisbaba, hanem gyermek volt.
Mégis sok elképzelés, festmény úgy mutatja, hogy épp akkor született meg, mikor a bölcsek odaértek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2009 Január 02, 13:41:32
Nekem jobban tetszik az igazi fenyő a műfenyőnél. Kicsi koromban műfenyőnk volt, igaz, akkor még nem tudtam a különbséget a mű és az igazi között, és nem azzal voltam elfoglalva, hogy megvizsgáljam, hogy milyen anaygból van   :hehe: . Én mindenhonnan kilógok a sorból így itt is én vagyok a kakukk tojás  :020:. Én úgy gondolom, hogy nem azért az egy fenyőért írtják ki az erdőket, amit én megveszek. Természetesen vannak fölösleges kivágások is, ha nem kelnek el a fák, és ha nem ültetnek a kivágott helyébe mésikat akkor persze, hogy pocséklás, de én azt mondom, hogy nagyobb írtást végeznek egész évben, amikor tölgy-, bükk-, szil- és még sok más fákat vágnak ki ok nélkül vagyis azért, hogy gazdagéknak bútort készítsenek. Amíg jó üzlet lesz az erdőírtás addig működni fog, dehát ez is azt jelenti, hogy közel a vég és ez csak nekünk jó   :igen: .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2009 Január 02, 14:56:48
Nem tudom  miért,  de már a fenyőfának  is más az" illata , varázsa"  :172: mint gyermekkoromban.
Akkor ki nem mondható csodálattal és érzelmekkel  :2smitten:álltunk  meghatódva körülötte, kaptunk  valami  "pluszt", a "fenyőn" kívül !!!!
A szívemben azóta is ott ÉL a maga egyszerűségével ÉDESANYÁM és a NAGYszülők által kapott SZERETETÉVEL!-Istenem  milyen  boldogság volt! :2smitten:
- Most bármennyire díszítem  is agyon évről évre más színekkel,fényekkel sikerélmény feldíszíteni -ennyi..... :118: :062:
Csak állok...és nézek ..nézek és állok röpke örömöt ad, amely pár óra múltán  elillan.
 az IGAZSÁG ,hogy valójában Mi tesz BOLDOGGÁ, mi a  lényeg-
-ez a LEGNAGYOBB AJÁNDÉK, hogy értem,a családomért  JÖTT EL :2smitten:......MAGA ISTEN  AZ OTTHONOMBA..
EZ AZ IGAZI csoda és öröm !
- a fenyőt  kidobom, és sajnálom hogy miattam  vágták ki  helyéről.... :062:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 12, 13:14:30
 :2angel:

Egyet értek Ircsikével, hogy itt beszéljük meg, - ha kérhetlek erre benneteket - a felülről való bölcsességet.

Gondolom ti is folyton kéritek, és így nyitott kapukat döngetek, mert már természetes, hogy mi is az ismérve annak, hogy tényleg felülről van és nem itt alant termett.

Mivel:
Jak 1,17 Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.

Számunkre a jó felülről származik, és nem mi izzadjuk ki, ezért a bölcsesség is csak akkor ér valamit, ha felülről származik.

Tehát:

Jak 3,17
A felülről való bölcsesség pedig először is
tiszta,
azután békeszerető,
méltányos,
engedelmes,
irgalmassággal
és
jó gyümölcsökkel teljes,
nem kételkedő
és
nem képmutató.

Tehát én azt kérdeztem, hogy mit is jelentenek ezek a jelzők.
Ezekről lehet felismerni, hogy felülről van e, vagy földi testi ....

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 12, 16:47:43
 :angel2:

Mert ugye ezt előbb el kell fogadni, és el kell hinni! ahhoz, hogy ez az embernek központi kérése legyen  :pirul:

1Kor 1,27 Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket

Aki magában bölcs, és aki magában erős, annak előbb Ábrahámnak és Mózesnek kell lennie, hogy őt használhassa az ÖRÖKKÉVALÓ.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 12, 19:34:20
Hogy mekkora aktivitást vált ki ez a kérdés  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2009 Január 12, 21:19:03
A bölcsesség mindenképpen felülről való s véleményem szerint ez akkor látszik meg egy ember életében, ha nem öncélúan használja tudományát, bölcsességét. S tényleg az igazán bölcs embereket, de egyáltalán az igazi keresztény embert, aki nem hirdeti magáról, hogy ő Isten kiválasztott gyermeke bolondnak nézi a világi ember, ezt már tapasztaltam  :060:.
 Én nem vagyok bölcs, ám Isten gyermeke s azt tudom, hogy az emberek semmibe néznek, ami régen bántott, de mostmár nem érdekel és nagyokat nevetek magamban. Istentől sokal többet kaptam, mint világi embertől valaha. Isten, ha megalázott fel is emelt  :043: s Ő nem azt nézte, hogy hogyan nézek ki, hanem, hogy mi van bennem.  :kereszt02: .
 A világi embernek is Isten ad bölcsességet, mert végső soron minden ember Isten teremtménye. Viszont a keresztény ember is engedhet a csábításnak s a hittel kért bölcsességet rosszra használhatja.

Elnézést kérek, ha eltér a témától . :08:


 :037:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 12, 22:05:14
Igen levegőjét is mindenki használhatta eddig, de most más időszámítás jött
 :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 13, 06:12:59
 :2angel:
Még ez is nagyon fontos

Ef 1,17 Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében;

Nem sok helyen olvasható, hogy Jézus Krisztusnak Istene.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 14, 10:43:44
Drága Magdám! Áthelyeztem az írásodat a Szabadon terjeszthetőbe. Úgy ítéltem meg az inkább odavaló. Köszike a megértésedet: Mária
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 14, 10:47:33
Van itt egy Ige, talán erről tényleg kellene beszélgetni. Persze düllőre nem biztos, hogy jutunk, de jó kijelentéseket kaphatunk róla és az pedig épülésünkre lesz.

1 Kor. 7,8 Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is.

Nos, ebből akár arra is lehet, következtetni, hogy Pál özvegy volt, hiszen azt mondta utoljára. Még egy Ige van amire alapozhatunk. Az tény, hogy Pál egyedül volt ekkor.

1 Kor. 9,5 Nincsen-é arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás?

Nem hiszem, hogy Pál más feleségére azt írná, hogy feleségünket és nincs e arra jogunk.. Tehát magáról is beszél.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2009 Január 14, 11:20:39
Hallottam már én is korábban,valami történetíró feljegyezte
Pálról, hogy fiatal korában elvesztette a feleségét, és a kisgyerekét,
de nem tudom mennyire hiteles...
Az is érdekes amit a Korintusiaknak ír:

Mindazáltal sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 14, 11:53:33
Hallottam már én is korábban,valami történetíró feljegyezte
Pálról, hogy fiatal korában elvesztette a feleségét, és a kisgyerekét,
de nem tudom mennyire hiteles...
Az is érdekes amit a Korintusiaknak ír:

Mindazáltal sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban.

Ez tényleg nagyon elgondolkodtató - én nem is értem!
Eddig mindég a természetes szaporodásra gondoltam, de most kiemelkedett az ÚRBAN  :angel2:  :angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2009 Január 14, 12:35:48
Én nem mennék bele abba, hogy házas volt vagy sem, özvegy vagy sem  :05: .

Nekem azt mondja az Ige, hogy jobb egyedül lenni és tisztán, mert akkor tuti ninc ski megzavarjon az Úrral való beszélgetésben, és jobban át tudjuk magunkat adni neki. Vannak emberek, akiknek kell a társ, mert másképp nem tudnak létezni.   :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 14, 12:58:21
Hallottam már én is korábban,valami történetíró feljegyezte
Pálról, hogy fiatal korában elvesztette a feleségét, és a kisgyerekét,
de nem tudom mennyire hiteles...
Az is érdekes amit a Korintusiaknak ír:

Mindazáltal sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban.

Ez tényleg nagyon elgondolkodtató - én nem is értem!
Eddig mindég a természetes szaporodásra gondoltam, de most kiemelkedett az ÚRBAN  :angel2:  :angel:

Kaptem választ, elgondolkodtató!

Ha nem foglalom el azt a helyet, amit nekem természetes szinten rendelt a TEREMTŐ, akkor nem lehetek KRISZTUSBAN.
Engem nőnek rendelt, eredendően, tehát be kell töltsem azt a feladatot, amit az ÍROTT ÍRÁS erről nekem kijelent.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 14, 13:38:46
Magdám! Engem is nőnek rendelt az Isten. Akkor ez előre elrendelés? Az. Tehát hiába is ágálunk, mert vannak előre elrendelt dolgok. Az is az, amikor azt mondja, hogy már az anyám méhétől fogva elhívott az Úr.


Kingoo írta: Nekem azt mondja az Ige, hogy jobb egyedül lenni és tisztán, mert akkor tuti nincs ki megzavarjon az Úrral való beszélgetésben, és jobban át tudjuk magunkat adni neki.

Én ezt másképpen látom. Nem hiszem, hogy egyedül kell élni valakinek, csak azért, hogy az Úrral lehessen. Elég ha csak félre vonul és máris tud az Úrral beszélgetni és áttudja adni magát Neki. Ti ezt, hogy látjátok?

Pál ekkor vajon hány éves is lehetett, amikor ezt mondta? Van bizonyos kor, amikor már lehet egyedül is élni. Ha valaki egyedül éli le az egész életét, az vagy beteg, vagy másképpen éli meg az intim vágyait. Egy egészséges nő vagy férfi nincs magányra ítélve.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 14, 14:02:10
Igen kedves Mária, mint ahogy az is elrendelt, hogy senki sem megy az ATYÁHOZ, csak az ÚR JÉZUS által.

Meg: AKI HISZ ÉS BEMERÍTKEZIK.

Nagyon tanulságos a Judás levele is, hogy miért veszítették el az angyalok kiváltságos voltukat.

A házasság tiltására is van előre figyelmeztetés - jó ezeket figyelembe venni.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 18, 17:36:41
Mindig is elgondolkoztatott ez az ige:

Lk 7,28
"Mondom nektek, hogy asszonytól születettek közül nincs senki nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála."

Tehát most hogy van? Keresztelő János a legkisebb az Isten országában?

Ahogy olvastam nemrégiben ezt az igét, én egy másik értelmezést is felfedeztem. Ugyanis amikor ezt Jézus mondja, Keresztelő János még életben volt.
Azt kezdi el ecsetelni Jézus az ezt megelőző igerészekben, hogy ki is Keresztelő János. Prófétánál nagyobbnak tekinti Jézus!

Tehát én úgy értelmezem ezt az igerészt, hogy hatalmas Keresztelő János, akihez hatalmas sokaság ment hogy megkeresztelje őket és aki Illés "lelkével" (lelkületével) rendelkezett. Viszont a Mennyben levő legkisebb "tag" is nagyobb nála, mert hatalomban és erővel össze sem lehet hasonlítani a földit a mennyeivel. Tehát a Mennyben levők között nem Keresztelő János a legkisebb.

Ti ezt hogy látjátok?

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 18, 18:20:50
Szia Antee!

János nem születhetett Krisztustól!
Mert még nem halt meg, Jézus.
Mi, akik által mentünk az Isten országába, Jézus által újjá születtünk,a Krisztusba.
Ján 1:13  Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.
Ezért nem is mennyet ír, hanem Isten országát.
Kol 1:13  Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 18, 20:01:50
Szióka!

Nem értem pontosan mire gondolsz...  :D
Én nem írtam olyat, hogy Krisztustól született volna.
Mégis mit változtat azon, hogy nagy volt Keresztelő János a földön?

Én az előbbi hozzászólásom alatt azt próbáltam kifejteni (remélem érthetően), hogy Jézus pusztán egy hasonlatott tett a földi hatalom és a mennyei hatalom között.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 18, 20:16:09
erdei írta: Ezért nem is mennyet ír, hanem Isten országát.

Mi a különbség a kettő között?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 18, 20:29:12
Erdei Tesó!

Jaaaaj,... csak nem Bence tanaival azonosan hiszed azt, hogy az 1000éves királyságot és a mennyet megkülönbözteti, mint Isten országa vagy mennyek országa?   :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 18, 20:53:00
erdeikém, ezt nézd meg amit ki emeltem. Itt nem Isten országáról ír, hanem a mennyről.  :hehe:

De választ adok a különbségről jó? Isten országa bennetek van, a mennyországa pedig Istennél. De viszont akkor miért beszél Lukács Isten országáról, Máté pedig a mennyországról? Ez a kérdés.

Mát. 11,7-15
Mikor pedig azok elmentek vala, szólni kezde Jézus a sokaságnak Jánosról: Mit látni mentetek ki a pusztába? Nádszálat-é, a mit a szél hajtogat?
Hát mit látni mentetek ki? Puha ruhába öltözött embert-é? Ímé a kik puha ruhákat viselnek, a királyok palotáiban vannak. 
Hát mit látni mentetek ki? Prófétát-é? Bizony, mondom néktek, prófétánál is nagyobbat!
Mert ő az, akiről meg van írva: Ímé én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, aki megkészíti előtted a te útadat.
Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál.
A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók
Mert a próféták mindnyájan és a törvény Jánosig prófétáltak. És, ha be akarjátok venni, Illés ő, aki eljövendő.
Akinek van füle a hallásra, hallja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 18, 22:23:04
Csak a Máté evangéliuma használja azt, hogy mennyek országa. Az összes többi evangélium Isten országát említi.
Össze is lehet hasonlítani őket, ugyanazok a példázatok megtalálhatóak több evangéliumban csak máshogy vezeti be:
"Hasonló az Isten országa..." vagy "Hasonló a mennyek országa..."

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 18, 22:35:01
Anti, én úgy gondolom, jó lenne eredetiben olvasni a görögben. Lehet, hogy fordítási gond. Ezért nem jó a sok Biblia fordítás. Nézd csak ezt az Igét is a szövegkörnyezetével együtt.

Gal. 5,19-21
A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás.
Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképpen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.

Itt a következőben pedig arról beszél, hogy Isten országa tibennetek van. Ez itt van a földön. A Máté meg abban az Igében a Mennyországról beszél. Ez a kérdés, az eredetiben mi lehet? Az egyik a Mennyről beszél, a másik a földről ugyanabból a példabeszédból.

Luk. 17,21
Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.

Figyelj, az egyszerű fordítás mit ír:

Lk 7,28
"Mondom nektek, azok között, akik asszonytól születettek, nincs nagyobb Jánosnál, de Isten királyságában, a legkisebb is nagyobb őnála.

A Mátéban is ezt írta, mennyeknek királyságában.
A Károli is így írja. A hitesek fordítását is megnéztem és ott is ez van.
 
Lukácsnak miért másképpen jelentette ki vajon az Úr mint Máténak? Ez a kérdés.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 18, 22:55:40
Szerintem egyszerű. Nincs különbség, csak nyelvbéli fogalmazás. Valaki a vasvillát a nevén hívja, vagyis: "vasvilla".
Más hívhatja "tutujkának", de ettől mind a ketten ugyanarról beszélnek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 18, 23:04:13
Akkor menjünk tovább egy kicsit a gondolatokkal, hátha megértjük. Mi az Isten királysága, ami bennem van a földön, -kormányzás- és mi a Mennyország, ami az angyalokat is magába foglalja? Viszont mivel egy példabeszédnél használja, lehet akár igazad is. Ezért kéne az eredeti görög.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zsiráf - 2009 Január 19, 00:31:23
Ha valaki egyedül éli le az egész életét, az vagy beteg, vagy másképpen éli meg az intim vágyait. Egy egészséges nő vagy férfi nincs magányra ítélve.

Kedves Mária, nem tudom tudod-e, hogy ezen soraiddal egy sor embert megbántasz, sőt, mintha meg is ítélnéd őket. A katolikus katekizmusban a cölibátus egy kegyelmi ajándék, sajnos sokkal több pap végzi teendőjét, mintsem ténylegesen azok, akik megkapták ezt az ajándékot, mert voltak és vannak és lesznek is ilyenek.

Alapvetően egyetértek Veled abban, hisz az Úr is ezt mondta a papi teremtéstörténetet előtti teremtéstörténetben, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Tény, hogy az ember társas lény, szeretni akar és szeretetre vágyik.

:)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 19, 07:46:04
Nem ismerem Bencze értelmezését.
Ami Jelenések könyvét illeti, bár olvasom (néha) azért még nem értem.
Én csak arra gondoltam.
Azt mondja Jézus:
Máté 11:11  Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb  Keresztelő Jánosnál; de aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál.
Tehát olyan ember, akit nem a Szent Szellem szűlt.
Vannak olyanok,akik Istentől születtek.
Ezekre vonatkozik, hogy nagyobbak Jánosnál, mert Isten fiai.
Mert Isten fiának lenni, nagyobb dolog, mint asszony fiának lenni, mert azok az örökösök.
Ján 1:13  Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.
1Pét 1:23  Mint akik újonnan születtetek  nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, amely él és megmarad örökké.
Csak erre gondoltam.
 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 19, 09:11:02
Ha valaki egyedül éli le az egész életét, az vagy beteg, vagy másképpen éli meg az intim vágyait. Egy egészséges nő vagy férfi nincs magányra ítélve.

Kedves Mária, nem tudom tudod-e, hogy ezen soraiddal egy sor embert megbántasz, sőt, mintha meg is ítélnéd őket. A katolikus katekizmusban a cölibátus egy kegyelmi ajándék, sajnos sokkal több pap végzi teendőjét, mintsem ténylegesen azok, akik megkapták ezt az ajándékot, mert voltak és vannak és lesznek is ilyenek.

Alapvetően egyetértek Veled abban, hisz az Úr is ezt mondta a papi teremtéstörténetet előtti teremtéstörténetben, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Tény, hogy az ember társas lény, szeretni akar és szeretetre vágyik.

:)

Zsiráf kedves! Megítélem ezzel a véleményemmel és tapasztalatommal? Miből is vontad ezt a következtetést le? Abból tán, hogy másképpen éli meg a szexuális életét?  :08:

Te írtad: A katolikus katekizmusban a cölibátus egy kegyelmi ajándék.....

 Ez érdekel sokunkat és megköszönöm a válaszodat. A katekizmus a Bibia lenne? Nekem a Bibila a mércém. Én nem ismerem a kegyelmi ajándékok között a megtartóztatás, vagy nevezzük örök szexmentes életet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 19, 09:32:50
Szia Mária!

Szerintem is van olyan "ajándék", hogy az ember /nő, férfi/ ellent tud állani hitből, ezeknek a testi vágyaknak is.
Nem tartom természet ellenesnek vagy Isten ellenesnek.
Mint ahogy, a házasság sem az.
Kinek, miképpen adatott.
Azt viszon nem hiszem, hogy ez bármi féle összefüggésben lenne a "papsággal".
Majdnem mindegyik apostolnak volt felesége! /Péter, még cipelte is.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 19, 10:08:02
erdei írta: Szerintem is van olyan "ajándék", hogy az ember /nő, férfi/ ellent tud állani hitből, ezeknek a testi vágyaknak is.

Hol? A "szerintem" nekem nem elég.  :044:

Csak 1 egészséges férfit vagy nőt mondjál, aki úgy élte le a 80 évét, hogy valamilyen formában nem ismerte meg a testi vágyat.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 19, 11:36:40
A testi vágy jó, Isten teremtette, megvan a szerepe. De ha paráznaságról van szó, az bűn.
A szőlőt is Isten teremtette és a bor is ajándék az emberiségnek.
De ha részegeskedésről van szó, az bűn.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 19, 12:10:00
erdei írta: Szerintem is van olyan "ajándék", hogy az ember /nő, férfi/ ellent tud állani hitből, ezeknek a testi vágyaknak is.

Hol? A "szerintem" nekem nem elég. 

Csak 1 egészséges férfit vagy nőt mondjál, aki úgy élte le a 80 évét, hogy valamilyen formában nem ismerte meg a testi vágyat.

Nem mondtam, hogy nem ismerték a testi vágyakat, azt bátorkodtam állítani, hogy hit álltal ellent tudtak állni.

Tudtommal:
Tresbiter Illés, Názárethi Jézus, János apostol, Pál apostol, Ágoston, Assisi Ferenc, Calcuttai Teréz, Árpádházi Margit és még sokan mások,144000 akik nem éltek házas életet.
Jel14:3  És énekelnek vala mintegy új éneket a királyiszék előtt, és a négy lelkes állat előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak a száz negyvennégy ezer, akik áron vétettek meg a földről.
Jel 14:4  Ezek azok, akik asszonyokkal nem fertőztették meg magokat; mert szűzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül.

A testi vágy jó, Isten teremtette, megvan a szerepe. De ha paráznaságról van szó, az bűn.
A szőlőt is Isten teremtette és a bor is ajándék az emberiségnek.
De ha részegeskedésről van szó, az bűn.

A testi vágy az nem jó!
Ha vágyól a borra, akkor alkoholista vagy. Ha fogysztod hálát adva az Istennek az jó. De az nem vágyódás.
Az asszony társ, nem testi vágyak célja!
Semilyen testi vágy nem jó! A testi vágyakat nem Isten teremtette.
Isten a testet teremtette, nem a testiséget.
Én a magam részéről, nem mondok le semmiről, amit Isten nem tart bűnnek. Élvezettel fogyasztom mind azokat a javakat, amit az Úr adott nekem, tudva, hogy kitől kaptam, hálát is adva érte.
Ellenben (próbálok) a vágyaimon uralkodni.
 
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 19, 12:19:39
erdei testvérkém, erre egy nagy levegőt kell vegyek mire válaszolok.  :088: :hehe: Hozzá teszem én nem akartam kifejteni más név alatt a testi vágyat. Írhattam volna szexuális vágynak, vagy kielégülésnek.... finomított formáját írtam, de látom nem voltam világos a búrkoltságommal. Mivel ez egy keresztény oldal, így ezért ettem. Éppen te cáfolod férfi létedre, hogy nő kell a k....hez? Tudod mi az a szüzesség elvesztése? Szerintem a 144 ezret ne vedd a cölibátushoz ok? Teljesen más ha Isten hív el erre és más ha egy katekizmus szabja meg. Éppen ezért buknak el benne. Sok törvénytelen gyerek született, mert hát az nem bűn. Sok homoszexuális lett, mert hát mégis csak cölibátus van. Hagyjuk ezt a sok mellébeszélést. Mielőtt bárki megvádol azzal, hogy ítélkezem, tévedés, senkinek a nevét nem írtam ide, de a szemünk sincs bekötve.

a 144 ezernél nézd csak meg: Jel 14:4  Ezek azok, akik asszonyokkal nem fertőztették meg magokat; mert szűzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül.

Erdei, te Jézust is ide vetted? Gáz. A többiről meg én nem vagyok meggyőződve semmiről. Nem volt férjük, feleségük? Számít az valamit? Elég egy szép kis álom és... azt pedig nem tudod irányítani.

erdei írta: Ha vágyól a borra, akkor alkoholista vagy. Ha fogyasztod hálát adva az Istennek az jó. De az nem vágyódás.

 :2funny: Hát ez egy nem semmi állítás. Tudod te ki az alkoholista? Aki rendszeressen iszik. Az idült alkoholista pedig akin nagyon látszik.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 19, 13:18:30
Idézetet írta: Erdei
A testi vágy az nem jó!
 


Akkor az nem jó, ha vágyódom a lelkem másik feléhez testben is?  :pirul:
Vagy ha vágyok megenni egy fagyit, akkor az már nem is jó, mert testből vágyódtam rá?

Vagy csak hálaadással lehet fagyit enni?  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 19, 13:22:10
Személyes meggyőződésem szerint Pál apostolnak volt felesége!
Már csak azért, mert a Szanhedrin nagytanács tagja volt Pál, és a tagok csak azok lehettek, akiknek feleségük volt!

Az igében pedig így nyilatkozott Pál:

1Kor 9,5
Nincs-e szabadságunk arra, hogy keresztyén feleségünket magunkkal vigyük, mint a többi apostol, meg az Úr testvérei és Kéfás?  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 19, 13:28:52
Marikám én nem azzal értek egyet, hogy kötelezően fogja valaki vissza magát.
Én csak azt gondolom, hogy vannak olyan testvérek, akiknek nem "gond" az, hogy nem élnek házas életet. Megmondom őszintén, hogy én ezeket a testvéreket nagyon értékelem. Mert magam jelenleg, nem tudnék lemondani a "szerelemről" vagy a feleségemről ha tetszik. /vagy nagyon nehezen/
Viszont ez végett én nem vagyok "normálisabb" mint az, aki nem él házasságban.
Jézus miért lenne gáz? Gondolod, neki nem voltak ilyen jellegű vágyai?
Igen, tudom mi az alkoholizmus, de mondhatnám drogista, szexista, hedonista stb. de még a dohányzás is.
Én még olyan testvért is ismerek, akinek a puding okozott gondokat.
Bár mi lehet függőség.
Alap eset Éva meg a gyümölcs.
Ha elfogadnánk azt, hogy a "testi vágyak" az Úrtól vannak, akkor ezek a testel együtt lettek teremtve. Vagyis Isten adta a teremtéskor. Akkor nem lenne bűn.
Ellenben a törvény azt mondja ne kívánd, vagyis ne vággyál rá. Tehát bűn.
Akkor Isten igazságtalan lenne, ha az embert bűnnel teremtette volna.
Ez nem így van.
A vágyat az ördög ébreszti fel Évában./is/
1Móz 3:6  És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék.
Addig nem látta?
De hogy nem, csak nem vágyott rá.
Miért nem?
Mert senki nem mondta neki,/nem ébresztett vágyat benne/ hogy:
1Móz 3:4  És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;
1Móz 3:5  Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.
Senki nem ébresztette fel a vágyat. A rafinált megtette.
Így van ez mindennel, ami testi vágy.
Persze mondhatjuk, hogy a házasság nem bűn! Ez igaz is.
Viszont azt is mondhatjuk, hogy az igazi házasság, nem testi!
Ha a feleségemmel, nem élnénk házas életet, akkor sem válnék el, mert nem ez tart minket össze./remélem :088:/
Ha bort iszom, nem azért teszem mert vágyok rá, hanem azért mert van, és jól esik. Ha nincs, akkor nem iszok.
Nem vágyok rá. Nem szaladok, hogy jaj most azonnal,mert ...
Szeretem a bort. Nincs is azzal semmi baj.
A feleségemet is szeretem, azzal sincs baj.
De ha nem iszik valaki bort, vagy nincs felesége, azzal sincs semmi baj.
Kinek-kinek a hite szerint.
 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 19, 13:31:39
Idézetet írta: Erdei
A testi vágy az nem jó!
 


Akkor az nem jó, ha vágyódom a lelkem másik feléhez testben is?  :pirul:
Vagy ha vágyok megenni egy fagyit, akkor az már nem is jó, mert testből vágyódtam rá?

Vagy csak hálaadással lehet fagyit enni?  :hehe:

Tulajdon képpen igen! Csak hálaadással!
Ami Pált illeti, nos amikor apostol lett, akkor már nem volt felesége. Ez biztos. :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 19, 13:33:03
Így van, akkor már nem élt a feleségével. Lehet meghalt a felesége.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 19, 13:34:16
Idézetet írta: Erdei
Ellenben a törvény azt mondja ne kívánd, vagyis ne vággyál rá. Tehát bűn.
 

A törvény arra mondja, hogy a MÁSÉT ne kívánd. Olyat ne kívánj ami nem lehet a tiéd.
Baj volna, ha a feleségre nem tekinthetne a férj "kívánatosan".
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Január 19, 13:41:35
Példabeszédek 5
18.    Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.
19.    A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az ő emlői elégítsenek meg téged minden időben, az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen.

Ujjujjuj!!!  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 19, 13:43:38
Hajszál :pirul:

Testi szükséglet
Testi vágy

Éhes vagyok, de csak a rántottcsirke felel meg nekem!

Döntsd el, most ez szükséglet, vagy vágy!

 :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 19, 14:14:25
A testi vágyról beszélgetünk Magdám. Nem a szükségletről.
Antee írta:
"A testi vágy jó, Isten teremtette, megvan a szerepe."

A bűn forrása a testi vágy!
Nem Isten teremtette. /szerintem/
Mint említettem, a házasságban nem bűn a házas élet, és a vágyakozás sem,/testileg sem/ mint ahogy Krisztusra is vágyunk!
Ez ellenben nem testi, hanem szellemi.
Róm 8:7  Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.
1Kor 6:13  Az eledelek a hasnak és a has az eledeleknek [rendeltetett]. Az Isten pedig mind ezt, mind amazokat eltörli. A test azonban nem a paráznaságnak [rendeltetett], hanem az Úrnak, és az Úr a testnek.
Gal 5:16  Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.
Ef 2:3  Akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is:
Mint említettem, nem bűn a házasság, de a nőtlenség sem az.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 19, 14:22:11
 :D
Nem mondod komolyan, hogy nem érted  :044:  :hehe:

Isten teremtette úgy az embert, hogy időről időre szüksége legyen bizonyos dolgokra, ez az ember szükséglete.

Erre telepedett rá a kívánság, és a vágy, így most érted a kérdést?

Préd.7;29

 :hehe:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 19, 14:24:21
Szerintem más a vágy és más a kívánság.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2009 Január 19, 14:29:34
Az egyik emberiségtől kért parancsolat a következőképpen hangzott el:
"Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet."
A cölibátus nem Istentől van. Ott ráerőltetik az emberekre a nőtlenséget, olyanokra, akik erre kegyelmi ajándékot nem kaptak. Pál apostolnak kegyelmi ajándéka volt az Úrtól.
A szaporodás Isten akarata, de korlátok közé helyezte. Tehát minden olyan szexualitás bűn, amely nem házassághoz, vagyis egy szerződéshez kötött. Ami szerződés nélküli, azt paráznaságnak hivja az Ige és a paráznák nem öröklik Isten országát.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2009 Január 19, 15:08:15

  Ha egy keresztény férfi és egy keresztény nő,elmegy az anyakönyvezetőhöz és papíron házaságott köt,az
 a szerződés elegendő,hogy többé ne paráznák legyenek?
 Vagy esetleg ennél többet kell,hogy tegyenek?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 19, 15:11:35
Igen Magda, így már értem.
Viszont a szükségleteinket Isten betölti.

Szerintem a vágy és a kívánság is ugyan azt takarja. Valaminek vagy valakinek a megszerzését.
Nem hinném, hogy hiányból fakad.
Pl.: éhes vagy amit Magda is mond. Ez szükséglet, ezért bár mit eszel /emészthető/ az a szükségletedet elégití ki.
Ha mondjuk Van 10 forintod, és ezért csak párizsit kapsz, akkor azt fogsz venni, és ha az Úrban vagy hálát adól neki, hogy van párizsi.
Az is lehet, hogy elégedetlen vagy, mert van szalámi is a világon, amire vágyol, ezért nem adol hálát a párizsiért, hiszen miért nem szalámi?
Van egy nagyon istentelen reklám szöveg: "mert megérdemlem".

Igazad van Batiszrael
A cölibátus emberi találmány.
A nőtlenség (hajadon) én is úgy gondolom, hogy egyfajt ajándék.
Ezt Mária vitatja. Én nem.

Persze felmerűl a kérdés, hogy mi van a böjttel?

Szerintem ez nem keresztényeknél is elegendő. Két tanu jelenlétében, ezt írja a biblia. Ott pedig három van.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 19, 15:18:30
Idézetet írta: Erdei
Szerintem a vágy és a kívánság is ugyan azt takarja. Valaminek vagy valakinek a megszerzését.
 

A vágy lehet nem testi hanem lelki eredetű is. Lehet vágyni tisztán.
Ha vágyok a feleségemre, az tiszta. Ha vágyok egy BMW-re az tiszta? Tiszta, mert csak vágysz rá, ami nem egy "kell" alapon, hanem egy "jó volna" alapon nyugszik.

Ha kívánod a feleségedet, rendjén van. Ha kívánsz egy BMW-t, az már nem okés, mert az a "kell" kategóriában van, ami szoros rokonságban van az irígységgel.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2009 Január 19, 15:24:58
-- vágy és kívánság--

 Az én vágyam,hogy teljesüljön a kívánságom.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Január 19, 15:25:50
Eggyetértek bár megadatott némelyeknek a cölibrátus amit Isten add eggyeseknek,és nem emberek KÉNYSZERÍTÉSE.
Az,hogy valaki csak ugy lehet pap,hogy nem házasodik meg ez nem az Urtól van,emberek rendelkezése,engedetlenség ami olyan mint a varázslás,és ez Isten elött utálatos,mert emberi rendelkezés.   :044:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 19, 17:46:45
Ha kívánod a feleséged, azért az nem ugyan az mint egy BMV.
Miért?
Mert a feleséged már a tied.
 :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 19, 17:57:04
erdei! Én nagyon hálás vagyok érted, hogy itt vagy velünk.  :2funny: :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 19, 18:24:38
Ha kívánod a feleséged, azért az nem ugyan az mint egy BMV.
Miért?
Mert a feleséged már a tied.
 :igen:

Na látod, erről beszélek én is!  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Január 19, 18:36:22
Imé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak!
    Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére;
    Mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!   :igen:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 19, 19:34:24
Ircsim

Így igaz.
 :027:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 19, 19:53:28
 :2angel:
1Pt 2,2 Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek;

Tuti, hogy Életet jelent  :044:
A BMW nem biztos, sőt  :hehe:

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2009 Január 20, 08:06:02
Gondolkodtatok már azon, hogy az ördög mennyire megtépázta az egyházat?
Ha mindannyian, akik Krisztusban hiszünk, és őt szolgáljuk egységben lennénk,
micsoda erő lenne Isten népében! Most meg sokezer felé szakadva, egymás ellen
tusakodva felőröljük a drága időt, és a lehetőségeket.
Milyen szomorú is ez!  :059:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 20, 08:55:16
Gondolkodtatok már azon, hogy az ördög mennyire megtépázta az egyházat?
Ha mindannyian, akik Krisztusban hiszünk, és őt szolgáljuk egységben lennénk,
micsoda erő lenne Isten népében! Most meg sokezer felé szakadva, egymás ellen
tusakodva felőröljük a drága időt, és a lehetőségeket.
Milyen szomorú is ez!  :059:

Igen Hilda ez így van. Miből is adódik ez? Ha újjal mutogatunk egymásra, akkor soha nem fogunk elérni mást, csak szeretetlen vitákat, cívódásokat, teológiai harcokat. Nem tudjuk elfogadni a másik tudását, nem tudjuk tolerálni a másik hibáit, gyengeségeit... mert mi valóban a láthatókat nézzük. Hiper -szuper érzékenyek a keresztények. Gyorsak a megbántódásra, sérelmekre, duzzogásokra, mert magára vesz mindet. Tele vannak indulatokkal, lelki sebekkel, teológiai megalázással.... Néhányan manipulatívak, erőszakosak, másra kényszerítik az akaratukat. Tiszteletlenül önközpontúak. Nem tisztelik az előljárókat, vezetőket.... Ördögi megjegyésekkel illetik őket. /ördögtől szolgálnak, nőket nem hívott el az Úr, lopja a pénzt, manipulálja az embereket stb/ Ezekkel magát jónak beállítva. Csak ő van jó helyen és másik nem. Egyszóval épp úgy hiányzik belőlünk sok esetben az alázat, mint amikor világiak voltunk. Ha nem tanuljuk meg különbnek tartani egymást, akkor ez nem is fog működni. Nehezen kérnek bocsánatot, nem igazítják ki magukat a büszkeség miatt. A saját gyülekezeteikben sem viselkednek másképpen az ilyenek. Rombolnak,másokat fellázítva Krisztus Testét szaggatják szét. Mi még a legnagyobb baj? Ha erről hallanak, olvasnak, akkor az a reakciójuk, hogy ez mennyire XY-ra ráillik. Remélem elveszi magának XY! és megnyugtatja ezzel magát. Én viszont azt mondom, ennek fényében vizsgálja meg mindenki magát, és azután a másikat. Jézus üzenete ez, nem az enyém. Szálka gerenda. Mennyire elfeledkezünk róla. A másik, hogy mindig hárítunk: Én nem csináltam semmit, csak az illető és az ördög.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sebi - 2009 Január 20, 11:11:21
<<Ha egy keresztény férfi és egy keresztény nő, elmegy az anyakönyvvezetőhöz és papíron házasságot köt, az a szerződés elegendő, hogy többé ne paráznák legyenek?>>

Ha csupán az embereknek akarunk megfelelni akkor elég.

A házasság lényege a szex!
Mert ketten lesznek úgymond, egy testté.
A szex vagy házasság, vagy házasságtörés!

Aki hajadonnal hál, egy test lesz ő vele a szexuális aktus által. Aki paráznával egyesül az a paráznával válik egy testé.

Az anyakönyvvezető és papír az üdvösség szempontjából csak egy fölösleges flanc, bármennyiszer és bárkivel összeadnak, ha elmult 18 éves és egyedülálló az illető. Válás sem ütközik semmiféle akadályba.

Ha lelkész ad össze, valamivel jobb a helyzet, de egy-két válást és újraházasodást ott is meglehet úszni egy kis „ejnye-bejnyével”

Bír 21,25
„Ebben az időben nem volt király Izráelben; azért mindenki azt cselekedte, a mi jónak látszott az ő szemei előtt.”
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 20, 11:40:24
Megvan a tévedésed kulcsa:

Mt 19,5 És ezt mondá:
1.Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját;
2.és ragaszkodik feleségéhez,
3.és lesznek ketten egy testté.


Neked a szex a lényeg, a MINDENHATÓNÁL pedig az a záró aktus.

Minden élőlény akiket teremtett a TEREMTŐ hímneműnek és nőneműnek tud szexelni, ettől az ember nem lenne különb.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2009 Január 20, 12:50:35
Visszatérve Máriával a kifakadásunkra...  :02:
Sokszor mondtam, de megteszem ma is NEM GYÜLEKEZETEKBEN, HANEM EGYHÁZBAN KELL GONDOLKODNI!!!
Megpróbáltatunk a testvéri kapcsolatokban, és nem csak közösségen belül.
Tudunk e jóhiszeműek, megbocsátóak, elfogadóak, és alázatosak lenni,
félretenni az egonkat, a saját vélt, vagy valós igazunkat,
és az Úrra nézni a nehéz helyzetekben is?
A testvért látni a másikban, és szeretni, ha még oly tökéletlen is!
Bevallom, én már elbuktam párszor ebben is, de folyamatosan tanít az Úr,
megmutatja sokszor a dolgokat teljesen a másik oldalról.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 20, 13:14:21
Hilda! Talán még azt is hozzáteszem, hogy a saját bűnünk másoknál meglátva, undorítónak, szégyenletesnek, alávalónak tűnik!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 20, 13:34:30
Sebi írta: A házasság lényege a szex!

Hát ez velőt rázó butaság Sebi. Nekünk a párommal ettől sokkal többet jelent a házasságunk. Nálunk a szeretet a kölcsönös tiszteletadás a lényeg.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 20, 14:13:06
Sebi

Gondolom egy házasság sem úgy indul, hogy majd elválunk. /én a kis naiv/
Hol olvastál olyat, hogy a léviták vagy az apostolok adtak össze valakiket?
A házasság egy szerződés, két ember között. /jó esetben önkéntes alapon/
Két tanú elegendő. Ez ige.
Ján 8:17  A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz.
 :044:

Szia Hilda
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sebi - 2009 Január 20, 14:41:17
<<a szeretet a kölcsönös tiszteletadás a lényeg.>>



A szeretet és a tiszteletadás nagyon fontos a barátságban, az atyafiságban is, és valóban egy házasságban is elengedhetetlen, de a mégis a szexuális aktus az, amitől eggyé a válik a két test.

A házasságtörés is pont ettől házasságtörés.

Ha valaki egy hajadonnak elveszi a szüzességet tulajdonképp egy testé válik vele.
Úgymond feleségévé teszi a leányt. Ezért gázos dolog a házasság előtti szex
A patriarchák idejében, ha valaki bevitte a leányt a sátorába az már a feleségének számított.
A „másvalaki” már paráznaságnak vagyis házasságtörésnek számított.

(Az ebből származó gyermeket hívták „fattyúnak” ez tized ízig nem mehetett be az Úrnak községébe.)

Ha a leányban nem találtak szüzességet visszavitték az atyjának. (A "jobb helyeken" ez ma is így van)

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2009 Január 20, 20:19:30
János evangélium 8.
40.    Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, a ki az igazságot beszéltem néktek, a melyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte.
41.    Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.
42.    Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.
Jézusról is azt állították,hogy paráznaságból született.//Régen pedig minden olyan gyereket aki nem rendes időre született házasságban arra is fattyú kifejezést mondtak,de Jézus azért jött,hogy ezt az átkot is magára vegye!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 20, 20:38:02
Sebi

Bocsi, de akkor Jézus is fattyú.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2009 Január 21, 00:16:30

Gondolom egy házasság sem úgy indul, hogy majd elválunk. /én a kis naiv/
Hol olvastál olyat, hogy a léviták vagy az apostolok adtak össze valakiket?
A házasság egy szerződés, két ember között. /jó esetben önkéntes alapon/
Két tanú elegendő. Ez ige.
Ján 8:17  A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz.
 :044:

Szia Hilda
 :044:
Szia erdei! Ugye nem azt akarod mondani, hogy egy keresztény házassági szövetségkötéshez elegendő egy polgári ceremónia, két tanúval?!
Hol van az Isten előtti eskü? Hol van a természetfeletti, a harmadik kötél megkötése?
Ahogy polgári értelemben, úgy egyházi értelemben is van valaminek kezdete, amitől számítódik a házasság?
Vagy majd mi megcsináljuk, és szólunk Istennek is, tudjon róla, hogy gondolod ezt?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sebi - 2009 Január 21, 04:57:07
Miért lenne az ?

A Szent Szellem, egy Izraelita szeplőtelen szüzet árnyékozott meg, aki ráadásul kegyelembe fogadott volt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sebi - 2009 Január 21, 05:05:37
<<a szeretet a kölcsönös tiszteletadás a lényeg.>>



A szeretet és a tiszteletadás nagyon fontos a barátságban, az atyafiságban is, és valóban egy házasságban is elengedhetetlen, de a mégis a szexuális aktus az, amitől eggyé a válik a két test.

A házasságtörés is pont ettől házasságtörés.

Ha valaki egy hajadonnak elveszi a szüzességet tulajdonképp egy testé válik vele.
Úgymond feleségévé teszi a leányt. Ezért gázos dolog a házasság előtti szex
A patriarchák idejében, ha valaki bevitte a leányt a sátorába az már a feleségének számított.
A „másvalaki” már paráznaságnak vagyis házasságtörésnek.

(Az ebből származó gyermeket hívták „fattyúnak” ez tized ízig nem mehetett be az Úrnak községébe.)

Ha a leányban nem találtak szüzességet visszavitték az atyjának. (A "jobb helyeken" ez ma is így van)


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 21, 08:36:56
Azért Sebikém,mert a törvény szerint meg kellet volna kövezni.
Hiszen úgy maradt teherben, hogy még nem volt férje.
/Te erre azt mondod, hogy fattyú/
Azért legyünk öszinték, nem sokan vették volna be, hogy nem férfitól van a gyermek.
Mi is hit által vesszük be, nem az értelmünk által.
Idézet ermahától:
"Jézusról is azt állították,hogy paráznaságból született.//Régen pedig minden olyan gyereket aki nem rendes időre született házasságban arra is fattyú kifejezést mondtak,de Jézus azért jött,hogy ezt az átkot is magára vegye!" (nekem ez tetszik erre nem is gondoltam)

Hildám
Nincs keresztény meg nem keresztény házasság. Házasság van.
Hallottál már olyat, hogy valaki megtér a Krisztusba a férjével vagy a feleségével, és csak azért mert megtértek újra hásodtak volna?
Mondjuk én nötlen lennék,és egy muszlim feleségével flörtölnék? Akkor nem vagyok parázna, mert nem keresztény aházassága?
Vagy az egyiptomkirálya nem volt parázna Sára miatt?
Vagy olvastál olyat a bibliában, hogy Isten elött kell megkötni ezt a szövetséget?
Vagy bárhol olvastál olyat a bibliában, hogy a léviták adtak össze valakit?
Nem.
Ha utána nézel a tridenti zsinat teszi kötelezővé az egyházi esküvőt.
Majd a francia forradalom törli el.
Ha jól emlékszem, akkor a 13. században jött csak "divatba" a templomi házasság kötés.
Abban igaza van Sebinek (szerintem) hogy amikor "elhálták" (pl.Jákob) akkor lépet érvénybe a házasság.
Ma a ceremoniával.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2009 Január 21, 11:22:16
Az én szemeim előtt akkor is vadházasság, ha csak egy összeköltözésből, együttélésből áll.
A házasság olyan szövetség, amelyet meg kell kötni, aminek van kezdete, nem csak emberi elhatározás kérdése.
A másik pedig ha egy felkent pásztor adja össze a feleket, azért megnézi hogyan, és kikkel teszi, tehát
valamennyire felelősséget is vállal értük, ilyen módon kizárt, hogy mondjuk egy szimpla testi gerjedelem, vagy netán
anyagi érdekek motíváljanak egy amúgy  életre szóló kapcsolatot.
Ilyen alapon akkor Sebinek is igaza van, és mivel nincs a bibliában lehet sokadik feleséget is venni?
Nem minden emberi rendelés rossz, sőt szerintem lehet hasznos, és okos is!
Mindenképpen esküvő párti vagyok!  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2009 Január 21, 11:48:52
Véleményem szerint a szex egy dolog és nem azon alapszik egy pár boldogsága. Elég baj, hogy elterjedt az, hogy ha nem megy a szexuális élet, akkor megromlik a házasság. Hol marad a jóban rosszban, egészségben, betegségben, boldog vagy boldogtalan állapotjában tett fogadalom ? Erről felejtkeznek el a párok. Mert sajnos a legtöbb világi nő, fehér , vagy kék, vagy rózsaszín vagy aranyszínű ruháról és hatalmas nagy esküvőről álmodik (biztos vannak férfiak, akik szintén álmodnak az esküvőjükrúl, csak úk nem hangoztatják lépten-nyomon), de ami elhangzik a templomban, sőőőőőőőőt még az esküt is hamar elfelejti mindkét fél. Inkább a szeretetnek kéne elhatalmaskodni, de az első nagy veszekedés, ha házasság előtt még nem volt :020:, akkor lesz és akkor már a gyűlölet kis szikrája is kipattan, amikor meglátják a hatalmas nagy számlát, a sok megmaradt ételt és el kell osztani az ajándékokat és a pénzt s majd kis idővel egymás fejéhez vágják, hogy ezt az én rokonomtól kaptuk, ezt a tiedtől s az fikarcnyit sem ér stb.  Szeretni és megbocsátani kell megtanulni.  Mert az nagy hülyeség, ami van a filmekben, hogy hatalmas veszekedés után egymás karjaiban alszanak el s mintha mi sem történt volna minden a régi. Földi embernél ilyen nincs, vagy csak én vagyok megint kakukktojás  :08: .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 21, 12:35:18
Hildám nem erről volt szó, hogy összeköltöznek azt jól van.
Ott nincs szerződés! Csak együtt élés.
Az anyakönyvvezető is megnézi, kiket ad össze.
Senki nem válal felelősséget. Milyen felelősséget vállalna egy pásztor? Soha nem fogtok elválni, mert én adtalak össze? Ez butaság.
Azért ne mond már, hogy minden templomi eskűvőt a "szerelem" hozott össze?
Melyik templomit fogadjuk akkor el? A katolikust, a reformátust, a pünkösdit, a baptistát?
Sebinek azért nincs igaza, mert a biblia igen is kijelenti, egy nő és egy férfi a helyes házastársi kapcsolat.
Az emberi rendelésekkel egyetértünk, hiszen a mai magyar családjog ezen rendelkezései, mint a házasság, szerintem teljesen lefedik, a Isten ezzel kapcsolatos akaratát.
Nem is lehetünk mások, mint házassok, vagy paráznák.
Nem ez a kérdés, hanem elfogadható-e a világi esküvő. Szerintem igen. Nem mond ellene sehol a bibliának.
Ez nem azt jelenti, hogy ne tartson valaki templomit.
Miért ne tartana? Lelke rajta.

Kingoo

Én sem állítom, hogy a szex tart össze egy családot.
Azt viszont bátran állítom, hogy régen akkor volt a házasság hivatalos, ha megtörtént a szex.
Ugymond ez volt a pecsét.
Ma már persze ez nem így van.
Elöbb a pecsét :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2009 Január 21, 12:41:07
Isten által felkent pásztorról beszéltem, és nem teljes felelősségről.
Továbbra is azt mondom kell lenni egyházi szövetségkötésnek Isten előtt,
egy pásztor áldásával, eskütététellel, nekem ezek nélkül nem látszik teljesnek
egy házasság.  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2009 Január 21, 13:02:42
Tudod Hilda nekem is az egyházi esküvő volt a fontos s nem az, amit az anyakönyvvezetőnél volt, ezért mi a férjemmel az egyházi esküvőt tartjuk házassági évfordulóként .   :05:

 Kedves erdei !

Én is láttam olyan filmet, ahol meg kellett mutatni, hogy a lány szűz volt - remélem ezzel nem nyitok megint vitát -, és az volt a pecsét, ha véres volt a lepedő. De én a házasságban való együttélésre értettem, hogy nem a nemi életnek kell lennie a központban, tehát nem úgy kell felfogni, hogyha nem jó a nemi élet, akkor a házasság sem jó, vagy ha jó a nemi élet, akkor minden rendben a házassággal is. Mindkét esetre és az ellenkezőjére is van példa .  :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 21, 13:43:44
erdei írta: Hallottál már olyat, hogy valaki megtér a Krisztusba a férjével vagy a feleségével, és csak azért mert megtértek újra házasodtak volna?

Igen és nem csak hallottam, hanem mi a férjemmel éppen így voltunk. Össze voltunk házasodva a világi törvények szerint, de az nem az Úr előtt köttetett, hiszen Ő soha nem lesz a sátán násznagya, de még a szellemi halottak Atyja sem. Miért is adott volna össze minket, hiszen nem voltunk az Övé? Így Istennek nem sok köze volt a mi világi eskünkhöz. Nem Ő szerkesztette egybe. Amikor kijelentést kaptam, hogy Isten szerkeszti egybe a házasokat, akkor vágytunk rá mind a ketten, hogy az Úr előtt legyen a holtodiglan kimondva. Hát bizony egy pár év telt el a kettő házasságunk között. Így a férjem engem 2 x vett feleségül különböző időpontban. A mi igazi házasságunk is a második. Viszont fontosnak tartom, hogy vállalja föl a világ előtt is. Úgy tudom Amerikában csak lelkészi  eskűvő az igazi, de itt még a világ nem ismeri el papíron törvényesnek az egyházit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2009 Január 21, 14:16:22
Ez az én szívfájdalmam, hogy miért kell két helyen házasságot kötni ? Miért nem elég az egyházi ? Biztos pénzügyi okai is vannak, az állambácsi nem akar veszteni egy fillért sem, de ugyanezt megtehetné akkor is, ha valaki azt szeretné, hogy pap adja össze a párjával. Ez bonyolult és még bonyolultabbá teszik, az erre hivatottak, de nem zúgolódunk ugy-e ?  :089: .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2009 Január 21, 14:36:24

 Én írtam:

Ha egy keresztény férfi és egy keresztény nő,elmegy az anyakönyvezetőhöz és papíron házaságott köt,az
 a szerződés elegendő,hogy többé ne paráznák legyenek?
 Vagy esetleg ennél többet kell,hogy tegyenek?

Hilda írta:
Szia erdei! Ugye nem azt akarod mondani, hogy egy keresztény házassági szövetségkötéshez elegendő egy polgári ceremónia, két tanúval?!
Hol van az Isten előtti eskü? Hol van a természetfeletti, a harmadik kötél megkötése?
Ahogy polgári értelemben, úgy egyházi értelemben is van valaminek kezdete, amitől számítódik a házasság?
Vagy majd mi megcsináljuk, és szólunk Istennek is, tudjon róla, hogy gondolod ezt?

Az én szemeim előtt akkor is vadházasság, ha csak egy összeköltözésből, együttélésből áll.
A házasság olyan szövetség, amelyet meg kell kötni, aminek van kezdete, nem csak emberi elhatározás kérdése.
A másik pedig ha egy felkent pásztor adja össze a feleket, azért megnézi hogyan, és kikkel teszi, tehát
valamennyire felelősséget is vállal értük, ilyen módon kizárt, hogy mondjuk egy szimpla testi gerjedelem, vagy netán
anyagi érdekek motíváljanak egy amúgy  életre szóló kapcsolatot.
Ilyen alapon akkor Sebinek is igaza van, és mivel nincs a bibliában lehet sokadik feleséget is venni?
Nem minden emberi rendelés rossz, sőt szerintem lehet hasznos, és okos is!
Mindenképpen esküvő párti vagyok!  :2smitten:


Isten által felkent pásztorról beszéltem, és nem teljes felelősségről.
Továbbra is azt mondom kell lenni egyházi szövetségkötésnek Isten előtt,
egy pásztor áldásával, eskütététellel, nekem ezek nélkül nem látszik teljesnek
egy házasság.  :044:

Drága Hilda!Egyetértek!Erre a válaszra vártam.
                   Keresztény férfi -és nő házasságkötésével,szövetséget kötnek Istennel (hármas kötelék)
                   A világi házasságkötés,csak az adott ország törénye szerint történik.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2009 Január 21, 14:40:00
A mi házassági meghívónkon az alábbi szöveg szerepelt:

Mk 10,6-9
mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten.
Ezért elhagyja az ember apját és anyját,
és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy.
Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza."

 
Szerintem Isten hozza össze a házasságot, mi meg erről teszünk tanúságot a házassági ceremónia által Istennek és a jelenlévő embereknek. Az meg már kétséges, hogy mikor szerkesztette ezt egybe Isten, vagyis attól számít-e a házasság, mikor a lelkész egybeadja őket, vagy már akkor, mikor erről a tényről Istentől teljes bizonyosságot szereztek... Ezek megint végtelen vita tárgyát képezik, amikbe hülyeség belemenni! Véleményem szerint, mikor erről Istentől határozott képet kapott mindkét fél, és egymással is teljesen egy hullámon vannak! Aztán jöhetnek a dátumok, meg a  :165: :166: lagzi.
Ki így látja, ki úgy!

Kingoo!
Az államnak nem kell fizetni a házasságért,(itt a csonkaországban) de egyes egyházaknál keményen fizetni kell érte, nem bántok meg senkit, biztos tudjuk kiről van szó...! :06: Igen, ahol a temetésért is fizetni kell. Nekem ez furcsa és felháborít. Nálunk nem így van.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2009 Január 21, 14:53:41
Itt Romániában kell fizetni. Amikor még mi kötöttünk házasságot, akkor úgy volt, hogy aki hétköznap akar házasságot kötni annak csak az okmánybélyegért kellett fizetni kb. 68 Ft-ot kellett fizetni, és aki hétvégén akart összeházasodni annak kb. 8000 Ft-nak megfelelő lejt kellett fizetni. Miután mi összeházasodtunk meghozták azt a rendeletet, hogy csak hétvégén lehessen összeházasodni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2009 Január 21, 15:26:48
Mi 2003-ban házasodtunk, akkor nem kellett, bocs, a "........ista" /kipontoztam, és kérlek használj más jelzőt, köszönöm: Mária/változtatásokat nem tudom, de remélem nem kell érte most sem fizetni, hisz így is oly kevés a házasság...

Isten áldja és tartsa meg a házasságokat, a tiéteket is! :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 21, 15:35:13
Mi 2003-ban házasodtunk, akkor nem kellett, bocs, a "...........ista"/kipontoztam, és kérlek használj más jelzőt, köszönöm: Mária/ változtatásokat nem tudom, de remélem nem kell érte most sem fizetni, hisz így is oly kevés a házasság...

Isten áldja és tartsa meg a házasságokat, a tiéteket is! :05:

Aranyos és az "......istát" tudod? /Kipontoztam ezt is: Mária/
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 21, 15:42:21
Máriám, mennyivel lett jobb vagy rosszab a házasságod?
Péter és még egy pár apostól nős volt, és sokan a megtértek közül, de sehol nem olvasom, hogy újra kötötték volna a házasságukat.
A másik.
Én református vagyok, a nejem katolikus.Mind a ketten ragaszkodunk a vallásunkhoz, akkor ne házasodjunk össze?
Ha valaki egyetlen példát tud mondani arra a bibliából, hogy akár apostolok akár, akár léviták vagy próféták összeadtak valakiket, akkor elfogadom, hogy igen, ennek van alapja. Amíg nem, addig nyugodjunk bele, hogy a polgári esküvő is bőven megteszi azt, hogy ne legyünk paráznaságban.
Mint említettem, semilyen bibliai gyökere, nincs ennek a dolognak.
Nem mondom, ha valaki éppen templomit akar,(gyülekezetit) akkor ne tegye, de azt mondom, hogy a polgárival is rendezett a dolog Isten elött.
Nem ennek van jelentőssége az Úr számára, hanem annak, hogy ezt a szövetséget hogyan éljük meg.
Jobbra balra kacsintva, vagy hűségben és igazságban.
Nem adtól lesz egy "házasság" "keresztényi", hogy hol kötötték, hanem adtól, hogyan élik meg. Miképpen gyakorolják, jó példát mutatva.
Mert a templomban (gyülekezetben) kötött házasság felbomlása,(rossz példája) még nagyobb szégyen is, ha jól meggondoljuk.
Krisztus pedig nem azért lesz a "feje" az élet közösségnek, mert templomban esküdtünk, vagy az önkormányzatnál, hanem a mi, hittünk álltal.
Mert Krisztus sem nem templomban sem nem közösségekben, hanem a mi szivünkben lakik.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2009 Január 21, 16:16:51
Mária!
Nem tudok jobb jelzőt használni ez van! Amióta ők vannak hatalmon, csak káosz és anarchia van bocsánatot kérek. Azóta csak a homoszexuálisok elbírálása született meg, ilyen házasság, "bejegyzett" élettárs címen (amit én nem tudok elfogadni, bocs, túl konzervatív vagyok!), majdhogy házasságban élhetnek! Kölcsönöket vehetnének fel stb. stb. stb... Tudom, hogy nem szeretsz politizálni, de akár akarod, akár nem, bizony mi keresztények is alakíthatjuk, és kell, hogy alakítsuk a világunkat! :afro: Itt élünk, itt mozgunk, és igenis minket is érintenek a világban zajló események! És kell, hogy ezt azért változtassuk is! Ha már egyszer "demokrácia" van!

De azért örülök, hogy ezt a mondatot nem "moderáltad" ki: Isten áldja és tartsa meg a házasságokat, a tiéteket is! Ezt kívánom szívből Neked is!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2009 Január 21, 17:51:01
Köszi Whiteattil !   :05:

Igazad van erdei abban, hogy a házasság intézményét Isten megkötöttnek veszi, ha az csak a házasságkötő teremben zajlik.

 Mi a férjemmel, amikor még nem voltunk házasok, "összeházasodtunk" 48 órára egy rendezvényen, még papírgyűrűt is kaptunk   :129:. Estefelé járt az idő, de még fent volt a nap s, amikor az erre kijelölt lány "összeadott" bennünket, éreztem, hogy Isten Szent Lelke megszáll. Szárnyalni tudtam volna és éreztem Isten közelségét és abból megértettem, hogy nemcsak én beszéltem be magamnak, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve.  :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 21, 17:55:34
Mária!
Nem tudok jobb jelzőt használni ez van! Amióta ők vannak hatalmon, csak káosz és anarchia van bocsánatot kérek. Azóta csak a homoszexuálisok elbírálása született meg, ilyen házasság, "bejegyzett" élettárs címen (amit én nem tudok elfogadni, bocs, túl konzervatív vagyok!), majdhogy házasságban élhetnek! Kölcsönöket vehetnének fel stb. stb. stb... Tudom, hogy nem szeretsz politizálni, de akár akarod, akár nem, bizony mi keresztények is alakíthatjuk, és kell, hogy alakítsuk a világunkat! :afro: Itt élünk, itt mozgunk, és igenis minket is érintenek a világban zajló események! És kell, hogy ezt azért változtassuk is! Ha már egyszer "demokrácia" van!

De azért örülök, hogy ezt a mondatot nem "moderáltad" ki: Isten áldja és tartsa meg a házasságokat, a tiéteket is! Ezt kívánom szívből Neked is!

Nekem pont ellenkező a meglátásom, mint az előbb jeleztem
A hívő embert nem kritizálni hívja el az Úr, hanem imádkozni a hatalomban levőkért, mert nincs hatalmasság az ÖRÖKKÉVALÓ akarata ellenére.
Ha valaki 40 évig regnál az nem véletlen, és az sem ha csak 1 évig.

Isten uralkodik és reszkessen aki neki nem hajt térdet, és nem azt teszi amit Ő meghatározott.

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 21, 18:36:21
Szia Atti!

Én is Magdával értek egyet. (ebben mindenképpen)
Anyit még, hogy nekünk nem sok közünk van ahoz, hogy most voksokért mire képes a politika.
Miköze a világosságnak a sötétséghez.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 21, 18:52:53
Drága Atti testvérkém! :088: A homoszexuálisok házassága az UNIO követelménye és nem a miniszterelnök döntése, de ne menjünk ebbe bele. Valóban nem szeretem a politikát, mert az csak vitát hoz még a családokban is és megosztást még a keresztények között is. Gyűlölöm a sok hazudozást, elkápráztatást, varázslást és azt, ahogy látom a hatalomra törést. A magánszférám meg van ebben is. A másik, hogy a keresztény fórumokon nem tanácsos a világ dolgait kitárgyalni. Sértő lehet a jobb oldalinak amit a baloldal ír. Miért kellene hajba kapni még a világ dolgain is? Jézus azt mondta ne ítélj, mert te leszel megítélve. Jézus azt mondta, imádkozz a hatalmasságban lévőkért. Én Jézust akarom követni és nem egy másik oldalon álló ellenséget a testvéremben, aki kárhoztatja a hatalmasságban lévőket. Jézus sem azért jött, hogy kárhoztassa a világot, hanem azért, hogy megnyerje. Azt is tudjuk, hogyha rosszul megy a világ sorsa vagy akár a miénk, akkor ne féljünk, mert van egy Jézusunk. Rosszul megy az országunk sorsa? Akkor imádkozzunk és áldjuk, hogy jobban menjen. Nem állok át a kárhozatás oldalára, ahol a sátán a vezető. Hát akkor minek is avatkozzak bele a politikába? Az én legjobb Miniszterelnökömet egyetlen földi halandó sem tudja felül űberelni. Talán ha te is így látod, akkor kevesebb stressz fog érni. 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2009 Január 21, 19:12:35
Jó O.K.elismerem, csak attól vagyok kiakadva, hogy miért kell leszegényedni akkor, ha két kicsi gyereket nevelsz a mai világban. Ja, biztos nincs elég hitem!!! Nekem nincs nagymama, nincs senki, csak mi vagyunk! Meg az Isten velünk.
Sokmindenből kihozott  az Úr, de a hazugság kormányát elítélem. És undorodom tőle. :077:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 21, 19:28:28
Jó O.K.elismerem, csak attól vagyok kiakadva, hogy miért kell leszegényedni akkor, ha két kicsi gyereket nevelsz a mai világban. Ja, biztos nincs elég hitem!!! Nekem nincs nagymama, nincs senki, csak mi vagyunk! Meg az Isten velünk.
Sokmindenből kihozott  az Úr, de a hazugság kormányát elítélem. És undorodom tőle. :077:

Tudod Atti a megoldást, hogy ne tudnád, hisz új teremtés vagy.

Áldjad őket, és imádkozz értük, azzal az indulattal amit az ÖRÖKKÉVALÓ ad a szívedbe, ha még nem adott akkor kérni kell azt is.

A gyermekek pedig csak sáfárság erejéig a mieink, ők az ÖRÖKKÉVALÓ gyermekei, ha a család HITBEN JÁR

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 21, 20:00:13
Nagyon furcsa ez a "kérdés kör".
/Ezt a mondatot moderáltam. Szeretettel, Antee/
Azt se feledjük, hogy Keresztelő János ennél kevesebbért is kiabált Heródiás után.
Nem hiszem, hogy áldotta volna.
Ami a hatalmat illeti,Pál egy elvont hatalomról beszél.
Azért az elmult 100 évben volt egynéhány abnormális hatalmon.
Nem hiszem, hogy akár Sztalint, vagy Hitlert bárki áldaná.
De ha mégis, az inkább orvoshoz menjen, mint templomba.
Mutassatok nekem olyan hatalmat az elmult 2000 évben, aki azért tartott fent fegyveres testületeket, hogy a népnek jobb legyen a sora?
Mert én csak olyat ismerek, aki azért tart "rendfentartókat", hogy ha a népnek nem tetszik valami, akkor jól kuppán vágják.
Pláne nem azért, hogy Istenhez vezesse őket!
És itt nincs jobb meg baloldal, a gumibot ezt a kifejezést nem ismeri.
Szóval imádkozni kell értük, mint mindenkiért is.
Azt persze nem tudom igazán, hogy mit.
Hiszen ha megtér, már nem lesz politikus, lásd /A neveket moderáltam. Szeretettel, Antee/. (ismert gyülekezet, ismert emberek)
Persze jó lenne, ha a magyar parlament imaházá válna, de ez még nekem is útópia.
 :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 21, 20:24:00
Kedves Erdei az én ISTENEM nekem ezt mondja:

Mt 5,44 Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.

Gondolom ebbe te is bele tartozol, és én is beletartozom viszonossági alapon.

Nálam gonoszabb embert lámpással sem lehet találni, de MEGVÁLTOTT és BENNE vagyok a BÁRKÁBAN.

Így aztán senkire sem mutogatok, mert kegyelemből tartatok meg hit által és ez sem tőlem van, hanem ISTEN ajándéka.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 21, 20:29:45
erdei: A te nagyon ellene vagy amit írtam, de ne nekem higgy, hanem higgy az Igének!!! Én pedig szeretnék az szerint élni és nem a felfűtött gyűlölettel és folyton másokat hibáztatva.

Róm. 14,4
Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.

1 Tim. 2,1-4
Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért,
Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.
Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, 
A ki azt akarja, hogy minden ember üdvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.

Fil. 4,6
Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 21, 21:02:17
Jó O.K.elismerem, csak attól vagyok kiakadva, hogy miért kell leszegényedni akkor, ha két kicsi gyereket nevelsz a mai világban. Ja, biztos nincs elég hitem!!! Nekem nincs nagymama, nincs senki, csak mi vagyunk! Meg az Isten velünk.
Sokmindenből kihozott  az Úr, de a hazugság kormányát elítélem. És undorodom tőle. :077:

Lehet, hogy nincs nagymama, nagypapa de van egy hatalmas Istened és az mindenkiél többet ér. Ha Isten veled van, akkor Ő fog is gondoskodni rólatok. Nem a kormány a hazugság, hanem a sátán. Azt kell észrevenni ki áll az ember mögött.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 21, 22:36:36

Nem hiszem, hogy akár Sztalint, vagy Hitlert bárki áldaná.
De ha mégis, az inkább orvoshoz menjen, mint templomba.
Mutassatok nekem olyan hatalmat az elmult 2000 évben, aki azért tartott fent fegyveres testületeket, hogy a népnek jobb legyen a sora?


Ha ismereteim nem csalnak, Pál mikor írta azokat a sorokat, Néró volt hatalmon, aki a legkegyetlenebb császár volt.
A keresztyéneket élő fákjaként (mágján égette őket) használta, miközben a hintóján állva hajtott közöttük azt kiáltva, hogy:
"Íme a világ világossága!"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Eliza - 2009 Január 21, 22:46:55
Sziasztok!

Az Izrael topikba szerettem volna betenni ezt az üzit,de sajnos nem tudtam.Remélem nem gond.
A napokban kaptam egy e-mailt,ezt szeretném megosztani veletek.

Kedves Barátom!

 Jó hír: Joel Rosenberg az Epicentrum című könyv szerzője írta mai hírlevelében, hogy Haifától kb. 90 km-re óriási gáz lelőhelyet fedeztek fel az ott kutató cégek. A mintegy 88 milliárd köbméter természetes gáz a világ egyik legnagyobb lelőhelyévé teszi. Izrael függetlenné válhat a gázimporttól, sőt exportálhat gázt. A két cég részvényei szárnyalni kezdtek a tőzsdén.

 

Rosenberg azt írja, hogy Az utolsó dzsihád című könyvében a próféciák alapján arról írt, hogy az utolsó időkben Izraelben jelentős kőolaj felfedezés lesz.  Rosenberg szerint az Ezékiel 38 - 39 a Góg-Magóg háború egyik előfeltételeként említi azt, hogy Izraelnek jelentősen virágzónak kell lennie. És íme itt a jó hír a felfedezésről! Halleluja!!!!!!!!!!!!!

Áldott Napot mindenkinek! :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sebi - 2009 Január 22, 07:33:52
Ha egy keresztény férfi és egy keresztény nő ,elmegy az anyakönyvezetőhöz és papíron házaságott köt,az
 a szerződés elegendő, hogy többé ne paráznák legyenek?
 Vagy esetleg ennél többet kell, hogy tegyenek?
/Moncsi/


Ki mit ért házasság alatt ?
„Ahány ház, annyi szokás”, vagy „kinek a pap, kinek a papné”
Magyarországon több mint 100 féle bejegyzett felekezet van különféle teológiákkal.
Valójában  Igazság; csak egy van.
Nincs olyan, hogy két ember egy ugyan azon dologról különböző dolgot állít és közben mindkettőnek igaza van!


Amíg jóban vannak a házasfelek, és a szeretet köteléke köti össze őket addig nincsen gond, ha a szeretet meghidegül, lehet vitázni azon, hogy ki mit értett házassági szövetség alatt. Ha összevesznek, elválnak és újraházasodnak hívők épp úgy mint e világ fiai.

Csak akkor fogjuk megtudni az Igazságot, ha vesszük a fáradságot és megnézzük.
MIT IS MOND ISTEN IGÉJE A HÁZASSÁGRÓL ?
Ehhez viszont félre kell tennünk saját felekezetünk tanításrendszerét és a polgári berögzültségeket.

CSAK AZ IGE. !!!!!

Jézus azt mondta , hogy aki nem  a kősziklára építi a házát  /Isten Igéjére/  az bolond. Amikor jönnek a próbák és viszontagságok, össze fog dőlni a ház.
Vigyázat !
A házasság mai formája = homokra épített ház.
Ezért van ennyi válás a világban és keresztények között egyaránt.
Ha abban egyet érthetünk hogy; CSAK AZ IGE, akkor megtettük az első JÓ lépést.

Sok házasság homokra épített ház, csupán és csak azért áll olyan szépen, mert nem jött még el a megpróbálás ideje: vihar a szelek és árvíz.
Van egy magyar mondás: Nyugtával dicsérd a napot!
A Vikingek így mondták:
"..napot nyugtával, asszonyt haltával, kardot suhantával"

Egy házasság valójában akkor házasság, ha a felek: ÖRÖKÖS TÁRSAK AZ ÉLET KEGYELMÉBEN!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 22, 08:30:40
Magdámtól idézet:
Mt 5,44 Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.

Azért az régen rossz, ha az ország vezetői az ellenségeink.

Mária

Nem, nagyon is egyet értek.
Nem politizálni akarok, mert nem érdekelnek, csak a bibliát értelmezni ebben is.
Nem kárhoztatom más szolgáját azzal ha igazat mondok. Az nem kárhoztatás ha azt aki lop, tolvajnak nevezem, aki csal azt csalónak, aki pedig nem mond igazat azt hazugnak. Ez mitől lenne kárhoztatás?
Jézus nem ezt mondja:
Luk 13:31  Ugyanazon napon jövének [ő] hozzá némelyek a farizeusok közül, mondván néki: Eredj ki és menj el innét: mert Heródes meg akar téged ölni. 
Luk 13:32  És monda nékik: Elmenvén mondjátok meg annak a rókának: Ímé ördögöket űzök ki és gyógyítok ma és holnap, és harmadnapon elvégeztetem.

Róm 13:3  Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól.
Róm 13:4  Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik.

Mi van akkor ha a jót cselekszem,és még is üldöz?
Van ilyen hatalmasság?

Antee
Mikor Pál leveli keletkeznek, nem biztos, hogy minden levele Nero császár alatt keletkezett, sőt, hiszen a császára hivatkozott.
 :044:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 22, 08:46:26
Szia Erdei gondolom azt nem vitatod, hogy a világ gonoszságban vesztegel.
Mert ha ezt vitatod, akkor nem sok közös témánk van.

Az Úr Jézus pedig azoknak akik az Ő NEVÉBEN tettek sok hatalmas dolgot azt mondja gonoszttevők, ők hittek Jézusban, sőt a NEVÉBEN  is hittek, sőt alkalmazták is, csak a megnyert új életüket nem tették le az oltárra.

Régen rossz, bizony régen rossz annak az embernek aki kibúvókat keres, miért is nem teszi ő, - nem más, hanem ő, - tehát ő az aki nem cselekszi.

Mit is?

Sőt még mást is erre buzdít!

Mire is?

Beáll az ajtóba, ő nem megy be, mást pedig ebben akadályoz.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 22, 09:09:39
Magdám mióta "ismerlek" sokkal jobban megy a favágás.
Tudod fával tüzelek, és ezért hasogatni kell.
Nem könnyű munka, de harád gondolok, csak úgy repűl az idő!
 :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sebi - 2009 Január 22, 09:18:35
<<Sebinek azért nincs igaza, mert a biblia igen is kijelenti, egy nő és egy férfi a helyes házastársi kapcsolat.

Az emberi rendelésekkel egyetértünk, hiszen a mai magyar családjog ezen rendelkezései, mint a házasság, szerintem teljesen lefedik, a Isten ezzel kapcsolatos akaratát.>>
/Erdei/

Valóban helyes házastársi kapcsolat az egy férfi és egy nő frigye.
Viszont nem mondhatjuk tisztátalannak Izrael 12 nemzetségét sem, aki Jákob atyánk ágyékából származott. A 12 törzs, nem paráznaságból fogant, hanem szent.
Amit Isten nem mond tisztátalannak, azt mi se tartsuk annak. 


A magyar családjog alapja, nem a Mózesi Törvény, hanem a római jog.
E kettő között jelenténtékeny különbségek vannak:

A római jog szerint:
- egyszerre csak egy feleséged lehet, viszont azt lehet váltogatni. 

A Törvény szerint:(ami nem korlátozta a feleségek számát)
- nem lehet a nőket váltogatni.
- szűz nőt kell elvenni és életen át megtartani őt. 
- a leánynak meg kell őriznie szüzességét a férje számára a nászig.
- a férfi, ha szűzlánnyal hál, el kell venni feleségül és élete végéig nem szabad őt elbocsátani.
- más feleségének vagy szolgálólányának a kívánásai is bűnnek.
- a feleség nem válhat el, és nem lehet más férfié.
- az asszony elbocsátását és elválólevél adását a megengedi ugyan a törvény, ha a férfi valami illetlenséget talált asszonyában, de ezt is csak a zsidók szívének keménysége miatt. Az elbocsátást gyűlöli az Úr és lelketlenségnek tartja.
-az elbocsátott asszonyt, nem lehet visszafogadni, akkor ha azt más féri „megfertőzteti”


Konkrét törvények vonatkoznak a többnejű családokra, de a moderátorokra való tekintettel ezeket hagyjuk !
Az ágyasházra vonatkozó törvényeket sem szeretném idézni, mert ezzel is „kitenném a csizmát az asztalra”.

A kérdésem tehát a következő:
Szerintetek, nekünk keresztényeknek, a római joghoz van több közünk, vagy a Törvényhez, amit maga Isten vésett kőtáblába a Sínai-hegyen ?


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 22, 09:20:46
Magdám mióta "ismerlek" sokkal jobban megy a favágás.
Tudod fával tüzelek, és ezért hasogatni kell.
Nem könnyű munka, de harád gondolok, csak úgy repűl az idő!
 :igen:

Mindenkinek a fentiek szabad asszociációra  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 22, 09:21:47
erdei írta: Nem politizálni akarok, mert nem érdekelnek, csak a bibliát értelmezni ebben is.
Nem kárhoztatom más szolgáját azzal ha igazat mondok. Az nem kárhoztatás ha azt aki lop, tolvajnak nevezem, aki csal azt csalónak, aki pedig nem mond igazat azt hazugnak. Ez mitől lenne kárhoztatás?


Kérdésem: Te mit nevezel kárhoztatásnak? Tárgyaljuk ezt ki jó?



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 22, 09:26:46
Kedves Magda. Lefordítanád amit írtál?  :2funny:

Magda írta: Mindenkinek a fentiek szabad asszociációra
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 22, 09:35:02
Sebi! Boccccs, de neked nincs más témád csak a nők?  :08: Jó lenne kicsit másról is tudnánk írogatni egymásnak.  :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 22, 09:44:21
Kedves Magda. Lefordítanád amit írtál?  :2funny:

Magda írta: Mindenkinek a fentiek szabad asszociációra

Ezer bocsánat,csak ez jött elő, nálam, szóval bocsássatok meg  :pirul:

Szabadon asszociáltam a szabad asszociálásra.

Magyarul minden kötöttség nélkül mi jut eszedbe róla.
Látsz egy képet, felidéz egy emléket, és kimondod.
Szagolsz egy illatot, és szintén emlékkép idéződik fel - kimondod
Hallasz egy zenét, és .... - kimondod.

Olvasol valamit és a favágást idézi fel nálad.

A lánc végtelen - és jó játék is  :hehe:

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 22, 19:38:11
Antee

Utána olvastam. Képzeld Pál, Nero császárnál "raboskodott" két évet.
Szinte hihetetlen.
A levelei valószínűnek tűnik, hogy nem mind az ő uralkodása alatt születtek, de a római fogság az mindenképpen hozzá kötehető.
Szóval igazad volt.

Mária

Nem tudom mi a kárhoztatás.
Tényleg.
 :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 22, 22:21:23
erdei!
Mi a káromlás? Rossz színben állítunk be mást, megítélünk másokat, véleményt nyilvánítunk róla, lebecsméreljük stb...

Azért szívleljétek meg ezeket az Igéket, akik a kormányban lévők ellen vagytok! A kiemelt részeket meg főleg. Isten teszi be a vezetőt a hivatalába, de eltévesztheti. Isten nem hagyja, hogy az Ő népét sanyargassák. Ha békétlenség van a házadban, akkor te téveszted el és nem az Ige.

Róm. 13,1-7
Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. Azért, aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; akik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek. Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik. 
Annakokáért szükség engedelmeskedni, nem csak a haragért, hanem a lelkiismeretért is. Mert azért fizettek adót is; mivelhogy Istennek szolgái, kik ugyanabban foglalatoskodnak. Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet.

Ki is helyezte be a hatalmasságban lévőt? A sok kárhoztatással átkot küldünk a vezetőkre. Mivé is tesszük ezzel ezt az országot? Ha még a keresztények is átkozzák, szidják a kormányt mit is várunk a világtól? Az vessen rá először követ, akire nem lehet. Ha azt kaptuk, hogy imádkozzunk a hatalmasságban lévőkért, akkor ez a parancs a miénk. Isten fogja megváltoztatni az imáinkra a vezetőinket.

1 Tim. 2,1
Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.

1 Pét. 2,13-14
Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint felebbvalónak; Akár helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztévők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dícsérésére.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 22, 22:42:20
Antee

Utána olvastam. Képzeld Pál, Nero császárnál "raboskodott" két évet.
Szinte hihetetlen.
A levelei valószínűnek tűnik, hogy nem mind az ő uralkodása alatt születtek, de a római fogság az mindenképpen hozzá kötehető.
Szóval igazad volt.


Köszi a bővebb infót!  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 23, 08:23:28
Kedves Máriám!

Én azt gondolom, hogy Pál mondani valójának, egy részét emeled ki. Pedig oda sokkal több minden le van írva.
Pál teljesen tisztán egy etikai hatalomról beszél, nem pedig egy valóságos uralkodóról. /testi/

E világi hatalom honan is származik:
Luk 4:5  Majd felvivén őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatá néki e föld minden országait egy szempillantásban, 
Luk 4:6  És monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom;

1Sám 8:6  Azonban Sámuelnek nem tetszék a beszéd, hogy azt mondák: Adj nékünk királyt, aki ítéljen felettünk. És könyörge Sámuel az Úrhoz.
1Sám 8:7  És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, amit mondanak néked, mert nem téged útáltak meg, hanem engem útáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök.

Az ember ember feletti uralkodás nem Istentől van, ebben a világban.
Pál pontosan meghatározza, hogy az Istentől való hatalom az mit tesz:
"Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak.
 Mert Isten szolgája ő a te javadra.
 mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik.
 mivelhogy Istennek szolgái, kik ugyanabban foglalatoskodnak."
Ezeket nem emelted ki, pedig oda van írva.

Mert az a hatalom, amit a mostani állam képvisel, nem Istentől van.
Hanem az adta akinek ezen a világon, minden hatalom adatot, mert ő annak adja akinek akarja.
Ezek az emberek nem Isten felkentjei. Nem Isten dolgában tevékenykednek. Nem Istent képviselik a mi javunkra.
Azért mondhatta Jézus heródesre, hogy róka,mert nem tőlle volt a hatalma.

Senki nem szidta a kormányt, vagy az ellenzéket.
Az távol áll töllem, de ha valakit elitél a bíroság meg alapozott bizonyitékok álltal csalásért, az csaló.
Ha valakik sok-sok rájuk bizott pénzzel nem tudnak elszámolni, azt meg úgy hívják mi felénk tolvaj.
Legyen az hívő vagy hitetlen, hatalomban levő, vagy sem.

Nem azt akarom, mondani, hogy lázadjunk fel, vagy ilyesmi. Vagy tüntessünk, vagy hasonló.
Mi felettünk egyetlen hatalom áll, ami Istentől rendeltetett Jézus Krisztus!
És azok, akik Őt, vagyis Jézust szolgálják.
Minden más hatalom, nem az Istentől van.
 :044:





Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 23, 08:43:36

Erdei gondolatmenetét idézem:

Idézet
Én azt gondolom, hogy Pál mondani valójának, egy részét emeled ki. Pedig oda sokkal több minden le van írva.

Pál teljesen tisztán egy etikai hatalomról beszél, nem pedig egy valóságos uralkodóról. /testi/

Ti erről mit gondoltok?

Az én gondolatom ez!

E világ gonoszágban vesztegel!

Ebben a világban, vagyok én nő,
ennek a világnak a mindennapjait élem,
és ebben a világban kell úgy cselekednem, mint ahogy erre az ÚR JÉZUS  példát adott
a Rómaiak fennhatósága alatt, nem is értékelte őket, kitért az értékelés elől.

Soha nem ütközött a világi uralommal, nem konfrontált vele, bíráló szava is a rókára vonatkozott, amikor vele akart találkozni,
a saját feladatát emelte mindég ki, és nem a másik feladatát értékelte.
Amikor a test szerinti testvérei ösztönözték cselekvésre, akkor is kihangsúlyozta a rendelt időt!
Még amikor Péter Jánosra kérdezett, akkor is helyre igazította a gondolkodását.

A vallási vezetőkkel annál inkább értékelte,
és az atyai hagyományokkal annál inkább ütközött.

 :059:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 23, 09:12:19
erdeikém!  :088: Igyekeztem nem a szövegkörnyezetet kiemeli. Viszont a tudásunk nem árt ha folyamatosan növekszik és megtudjuk beszélni, hiszen egyikünk tudása sem végleges. Te cáfoltad az Igét amit betettem. Szerinted Pál egy etikai hatalomról beszél, nem pedig egy valóságos hatalomról beszél. Akkor vegyük szét az Igét magyarázathoz figyelmesen olvasd el.

Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. Azért, aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; akik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek.

Ezt kinek parancsolja meg? Mindenkinek, neked nekem és másoknak. Minden lélek Mit parancsol meg? Az, hogy, engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak. Ki tette be ezt a a hatalmasságot? Ez a nagyon fontos! Isten! mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől Tehát a miniszterelnököt nem emberek tették be. Ne nézz a láthatókra, hanem a láthatatlanokra. erdei, az Ige mondja nem én!!!! Ne nekem higgyetek, hanem az Igének. Magyarázhatja bárki úgy ahogy akarja, de ez akkor is így van. Sanyargatja a népet a vezető? Imádkozz érte, hogy tisztán lásson és jó vezető legyen. Nem egyedül dönt. Tehát jó ha nem csak 1 emberért megy az ima. Ha viszont kárhoztatást kap, mit is tud adni? Nézzük még mit mond az Ige még erről. Azért, aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene. Nem veszélyes játék Isten ellen menni egy kereszténynek? Mi is lesz azzal aki ellen fordul Isten rendelésének? Akik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek. De van még egy mondat: Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak.

Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik. 

Folytathatom tovább ha gondolod. Te viszont felhoztál egy Igét, amikor Jézus a megkísértésekkor a pusztában volt. Mi köze van annak az Igének ahhoz amit betettem? Semmi. Két különböző dologról van szó. Részedről sátánról és a részemről a vezetőkről. Sámuelnél az emberek akartak királyt, meg is lett. Mert ők választottak. Nekik nem volt elég amit Isten adott nekik bírákat. Helyettük akartak királyt. Most azt mondod ezzel, hogy a nép választotta a vezetőinket? Miért mi is úgy csináltunk mint ők az ószövetségben? Volt bíránk amit Isten választott és a magyar nép választott mást? Nem.

Nézd meg, ki is emelted mit mondott az Úr Sámuelnek: engem útáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök. Miért ment az Úr ellen a népe? Mert a bírákat, akiket Ő választott, nekik nem kellett. Nekik király kellett. Tehát ez az Ige sem jó amit felhoztál ellenem.

erdai írta: Senki nem szidta a kormányt, vagy az ellenzéket.
Az távol áll töllem, de ha valakit elitél a bíroság meg alapozott bizonyitékok álltal csalásért, az csaló.
Ha valakik sok-sok rájuk bizott pénzzel nem tudnak elszámolni, azt meg úgy hívják mi felénk tolvaj.
Legyen az hívő vagy hitetlen, hatalomban levő, vagy sem.


Mit jelent a szidás? Azt ha valakiről rossz véleményem van. Neked van. Olvasd el amit írtál. Te honnan tudod, hogy csaló? :08:  A Mondtáktól? Arra ne hallgass, mert nem biztos, hogy igaz. Én senkit nem nevezhetek csalónak, nem az én dolgom ítélni. Isten a Bíró. Legyen az Övé az ítélet az enyém az imádkozás. Tolvajnak egyedül a sátánt nevezhetjük.

erdei írta: Mi felettünk egyetlen hatalom áll, ami Istentől rendeltetett Jézus Krisztus!
És azok, akik Őt, vagyis Jézust szolgálják.
Minden más hatalom, nem az Istentől van.


A világi hatalom is feletted áll. Add meg a császárnak ami a császáré..... Ha nem tartod be, akkor Isten ellen mész. Ott van felül az Ige.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 23, 10:33:05
Máriám

Alapból érted félre a hatalmat. A hatalom az nem egynlő az uralommal.
Pál itt következetesen hatalomról beszél, ami Istentől van.
Nem politikai hatalomról.
Ez a hatalom pont olyan, mint a férj hatalma az asszony felett. Nem uralkodás, vagy le uralás. Hanem olyan hatalom, aminek feje a Krisztus.
Megint kiemeltél egy részt, pedig ezt az egészében kell nézni.
Akkor értjük meg, hogy Pál számára mit jelent a hatalom, ha meg értjük, hogy Jézusnak mit jelent a hatalom.
Jézus számára egyetlen hatalom az elfogadható: a szeretett hatalma.

Ahogyan te értelmezed a hatalmat, az az, hogy elfogadod, hogy az egyik ember uralkodik a másik emberen, mert úgy véled, hogy ez Istentől van.
Szerintem, meg ez nem így van.

A bíráknak nem volt "hatalmuk". A törvénynek volt "hatalma", amit a bírák tartattak be. A törvény pedig egyenlő volt Istennel. Ezért mondja az Úr, hogy engem utáltak meg, mert a törvényt utálták meg, és ezzel Istent.
Amíg Izraelben a törvény uralkodott, nem volt szükség "királyra". Mert Istené volt a hatalom.
Nekik nem volt jó, ez az állapot, nekik emberi király kellett, hogy ember uralkodjon az ember felett. Ez nem Isten akarata volt.
Mint ahogy ma sem az.

Egyáltalán nem két különböző dolog.
Ami elfogadható hatalom a számodra, az világi hatalom.
Ezek a hatalmak jönnek mennek. Ma ez, holnap az.
A hatalmukat pedig a Sátán adja, mert e világnak ő az ura.
Úgy is viselkednek. Háborúznak, lopnak, gyilkolnak, zsarolnak stb.
Azt gondolni, hogy ez a hatalom Istentől van ez erős tévedés.

Én a magamrészéről nem élek, azzal a lehetőséggel, hogy szavazhatok rájuk. Én már szavaztam, és akire adtam a voksomat nem e világból van.
Minden embernek meg van erre a lehetősége.
Nem lehet két urat szolgálni.

Ha az Igazság kimondása szídás, akkor ezt Jézus is megtette.
Istvánt idézném, mert ő gyilkosoknak és árulóknak nevezi az akkor hatalomban lévőket:
Apcs 7:52  A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, akik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek;/ennek a fényében gondold meg, hogy mit jelent a szídás/
Én azt írtam amit cselekednek. A cselekedeteik itélik meg őket is.
Ha valaki hazudik arra nem mondhatom, hogy igazat mond, mert akkor én válnék hazuggá.

Nem áll felettem a világi hatalom, mert akkor azt mondanám, hogy a Sátán uralkodik rajtam.
Mert ő a világ istene.
Csupán oda adom neki ami az ővé, az adót is többek közt, hogy békém legyen.
Semilyen hatalmat nem gyakorolhat sem rajtam, sem a családomon. Mert mi Jézus Krisztusban vagyunk. Ámen

Sokáig én is azt hittem, hogy magyar állampolgár vagyok, de ez ma már nem igaz. Itt élek, ezt a nyelvet beszélem, /szeretek is itt lenni/ de én már Isten országának vagyok a "polgára". Hitem szerint.
Ha pedig így van, akkor Istennek van hatalma felettem.
 :044:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2009 Január 23, 11:37:38
Sziasztok!

Csak annyit jegyeznék meg, hogy bár Saul rossz uralkodó volt, aki nem kedves Istennek, mégis Tőle kapta a hatalmat, amit Dávid tiszteletben is tartott:
1. Sámuel 24:6: ..."és ezt mondta embereinek: Mentsen meg az ÚR attól, hogy ilyen dolgot kövessek el az én uram, az ÚR fölkentje ellen, és kezet emeljek ellene, hiszen az ÚR fölkentje ő!"

Nekem az a véleményem, hogy minden hatalom, így a világi is Istentől van, ámde az azt birtokló személy lehet istenfélő, vagy később megtérhet, vagy akár járhat rossz úton is, ez nem érinti a felhatalmazottságát, ámde Isten kőkeményen fogja számon kérni, és ha visszaélt a hatalommal, nagyon nagy bajban lesz. Eggyel több ok az ilyenekért való imádkozásra.  :hehe:

Szeretettel
Jules
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 23, 11:44:48
erdei! Hihetetlen miket tudsz írni. :118: Én annyit mondok neked, nem fecsérlem az időmet felesleges magyarázkodásokra. Ha figyelmesen elolvasod amit betettem Igéket, - az összeset, akkor talán megérted. Részemről ennyi.  :044:

Róm. 13,1-2
Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és a mely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. Azért, aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; akik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 23, 12:39:22
Sziasztok!

Csak annyit jegyeznék meg, hogy bár Saul rossz uralkodó volt, aki nem kedves Istennek, mégis Tőle kapta a hatalmat, amit Dávid tiszteletben is tartott:
1. Sámuel 24:6: ..."és ezt mondta embereinek: Mentsen meg az ÚR attól, hogy ilyen dolgot kövessek el az én uram, az ÚR fölkentje ellen, és kezet emeljek ellene, hiszen az ÚR fölkentje ő!"

Nekem az a véleményem, hogy minden hatalom, így a világi is Istentől van, ámde az azt birtokló személy lehet istenfélő, vagy később megtérhet, vagy akár járhat rossz úton is, ez nem érinti a felhatalmazottságát, ámde Isten kőkeményen fogja számon kérni, és ha visszaélt a hatalommal, nagyon nagy bajban lesz. Eggyel több ok az ilyenekért való imádkozásra.  :hehe:

Szeretettel
Jules

 :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 23, 14:36:49
Csak annyit jegyeznék meg, hogy bár Saul rossz uralkodó volt, aki nem kedves Istennek, mégis Tőle kapta a hatalmat, amit Dávid tiszteletben is tartott:
1. Sámuel 24:6: ..."és ezt mondta embereinek: Mentsen meg az ÚR attól, hogy ilyen dolgot kövessek el az én uram, az ÚR fölkentje ellen, és kezet emeljek ellene, hiszen az ÚR fölkentje ő!"

Ha azt gondolod, hogy a mai politikusokat Isten kente fel, ám legyen.
Bár ez úgy butaság, ahogy van.
Kérdezném, hogy ezt melyik próféta tette meg? Mármint a felkenést.

Mária, semmi gond nincs azzal, hogy elfogadod a "hatalmukat", magad felett.
Ez legyen a te dolgod.
Én viszont nem fogadom el, ez meg legyen az én gondom.
Akkor Sátán hatalma is Istentől van?/hiszen minden világi hatalom/

Arra szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy mit jelent a politikai hatalom./Wikipédia/
Már pedig azok az emberek, akik ma országokat vezetnek, ők maguk jelentik ki magukról, hogy politikusok!
 :044:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 23, 14:43:09
Bizony bizony nagyon jól látod  :118:

Júd 1,9 Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett,
nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr!

Azon pedig egyre kevésbé lepődőm meg, hogy amit írok érthetetlennek véled.
Azt gondolom ezt sem érted amit most ide tettem.
Ha pedig nem adom meg az ÖRÖKKÉVALÓNAK ami az Övé, a jelenleg hatalmasságoknak pedig ami az övéké, akkor egy idő után én sem fogom megérteni azt a SZÓT, amit az ÖRÖKKÉVALÓ nekem szán.

Mert aki nem őrzi meg a jó lelkiismeretet Isten és emberek felé az HIT DOLGÁBAN HAJÓTÖRÉST SZENVED.

Na, ez az oka pl. hogy most ezt ide leírom, mert a jó lelkiismerethez tartozik, hogy közvetítsem ISTEN IGAZSÁGÁT feléd is kedves Erdei.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 23, 15:06:39
erdei írta: "Mária, semmi gond nincs azzal, hogy elfogadod a "hatalmukat", magad felett.
Ez legyen a te dolgod.
Én viszont nem fogadom el, ez meg legyen az én gondom.

Akkor Sátán hatalma is Istentől van?/hiszen minden világi hatalom/
Arra szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy mit jelent a politikai hatalom./Wikipédia/
Már pedig azok az emberek, akik ma országokat vezetnek, ők maguk jelentik ki magukról, hogy politikusok!"


erdei! Azt állítod, nem fogadod el a hatalmukat magad felett? Rácáfolok jó? Adófizető vagy? Nem? Akkor megszeged Isten ama parancsát, amikor azt mondja, add meg a császárnak - hatalomban lévőnek-  ami a császáré, kormányé. Meglopod az államot akkor. Egy keresztény lophat? Netán adófizető vagy? Akkor meg aláveted magad a hatalmasságoknak és a törvényüknek. Benyújtod az adóbevallásodat? Aláveted magad nekik mert ők kérik. Ha betörnének a szomszédodba, akkor kit is hívnál segítségül? Rendőröket. Ha felgyújtaná valaki a szomszéd házát és bent vannak a gyerekek, kit is hívnál segítségül? Tűzoltóságot? Ők talán nem tartoznak a hatalmasság alá? De bizony. Te használod a hatalmasok villanyát, postáját, közlekedési eszközeit? Azt mondod fizetsz érte? Igen, de ha azt mondanák mától, hogy nem veheted igénybe, mit is érsz akkor a pénzeddel? Követelsz fizetés emelést tőlük? Nem vagy alájuk vetve, akkor miért is teszed?

A sátánnak semmilyen hatalma nem lenne ha Isten nem hagyná meg neki. Jézust nem feszíthette volna meg, ha felülről nem adatott volna meg. Nem a zsidók feszítették meg Jézust, hanem a világ ura.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 23, 15:24:28
Drága Magdám, felém nyugodt szívvel kihagyhatod a közvetítést. :063:

Máriám tényleg haggyuk egy kicsit ülepedni a dolgot.
"add meg a császárnak - hatalomban lévőnek-"
Jézus azt mondta ami a császáré, nem azt akinek hatalma van feletted annak.
Tudom, hogy most egy kicsit dolgozik benned az indulat is. Ez nem baj.
Onnan tudom, hogy hozzá teszel az igéhez, ez rád nem jellemző.
Ebben a világban most már, két hatalom van. Nekünk kell dönteni, hogy melyiket választjuk.
Persze, hogy befizetem az adót, és be tartom a kreszt. Ez nem jelenti, hogy hatalmuk lenne felettem.
Semilyen törvényüknek nem vetem magam alá, ami a bibliával nem egyezik./ennek majd meglesznek, és meg is voltak a következményei/
Amiket felsoroltál azok olyan szolgáltatások, amik abból erednek, hogy közösségben, társadalomban élünk.
Nem azért oltják el a házadat, hogy neked ne legyen károd, hanem azért, hogy ne égjen le a város. Ez mindenkinek az érdeke. A társadalom, akkor is működik, /talán még jobban/ ha nincs aki uralkodni akarna.
A rendörség/ ha éppen elkap egy tolvajt/ nem azért teszi mert vannak politikusok,/hatalmasok/ hanem azért, mert ez a dolga.(egyébként pont őket nem kapja el)
A hatalmasoknak nincs villanya. /Mint kiderült gázuk sincs./
Attilának azt írtad, hogy az Isten gondoskodik majd rólla, nekem meg azt írod, hogy a hatalmasok gondoskodnak róllam.

Ha a Sátán az Istentől kapott hatalmat, akkor azt el kell, hogy fogadjad, mert az Istentől van.
Nem tudod, hogy annak van hatalma feletted akit szolgálsz?
A Sátán talán az Istent szolgálja?

 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 23, 15:31:23
Na látod ehhez nincs jogod

 - mert erre senki nem hatalmazott fel,
nekem pedig nem adtál semmit, amivel elkötelezett lennék feléd -
és vissza is utasítom, hogy megmond mit tehetek és mit nem,
mint ahogy visszautasítottam az "ezt akartad mondani" szövegedet.


Ez valóban az ÖRÖKKÉVALÓRA tartozik, hogy hol és mit kell leírnom, mondanom, és cselekednem.

Ebbe neked a legkisebb beleszólásod sincs :059:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 23, 15:54:29
erdei írta: Tudom, hogy most egy kicsit dolgozik benned az indulat is.

Ezt honnan vetted? :062: Miből szűrted le? Még csak indulat sem volt egyik válaszomban sem. Hol tettem hozzá az Igéhez? Ezt sem tudom. Minden kérdésem nagyon szelíd és alázatos. Igyekszem a megfelelő szmájlit legközelebb használni és akkor levonod.

erdei írta: Jézus azt mondta ami a császáré, nem azt akinek hatalma van feletted annak.

Miért kellett volna Jézusnak még azt is mondani, hogy a császárnak, akinek hatalma van feletted?  :08: Amúgyis tudta mindenki. A császár nem hatalmasság? Hanem ki?  :118: Ha megadod neki, ami megjár neki, akkor nem azt teszed amit kér?  :08: Alárendeled magad és megteszed, fizeted az adódat. Ezen valóban lehetne vitázni. Jézus fizette a templomadót? Alávetette magát nekik? Igen.  :06:

erdei írta: Attilának azt írtad, hogy az Isten gondoskodik majd róla, nekem meg azt írod, hogy a hatalmasok gondoskodnak rólam.

Hol? Másold ide, hol írtam ilyent? :08: Ettől függetlenül mégis rajtuk keresztül gondoskodik rólad is az Úr.

erdei írta: Ha a Sátán az Istentől kapott hatalmat, akkor azt el kell, hogy fogadjad, mert az Istentől van.
Nem tudod, hogy annak van hatalma feletted akit szolgálsz?
A Sátán talán az Istent szolgálja?


Attól, hogy van hatalma a sátánnak, még nem kell szolgálnom őt, de sajnos van amikor elvétem és szolgálom.  :08: Minden ami van, Istentől van, semmi sem lett magától. Ki mire használja a hatalmát az más kérdés. sátán elvétette a hatalmát és gonoszságra használta föl. Te is kaptál hatalmat, hogy kígyókon, skorpiókon a gonoszságon taposs.  :2knuppel: Kaptál hatalmat a szabadságoddal. Mire használod föl? A te dolgod.  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 23, 16:33:48
Kérdésem: El kell fogadjuk a hatalmasságban lévőket, vagy nem?  :2police: Itt értem vezetőket, politikusokat, rendőröket... -Természetesen nem arról kérdezek amik ellenkeznek a Bibliában írottakkal.-
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2009 Január 23, 16:39:06

 Én elfogadom a hatalmasságban lévőket,háborgással semmire nem megyek,probálok inkább engedelmes és alázatos lenni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sebi - 2009 Január 23, 16:53:48
A kommunizmus az emberiség egyik rákfenéje, aminek az alapja az irigység a materializmus és az istentagadás.
 Isten örök rendje ellen lázadtak, fel az Istentől való hatalmasság ellen keltek fel. Az arisztokráciát, elüldözték, megalázták, haláltáborokba vitték.
Magyarországon is sok vért, ontottak és ez a vér mai napig sincs kiengesztelve. A felelősök nem kértek bocsánatot, és nem tértek meg, és nem lettek felelősségre vonva, mint például, náci politikai bűnösök, sőt leszármazottaik a mai napig is hatalmon vannak.
 
A Nóéval kötött szövetségkor  ezt parancsolta Isten.  

„De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.
A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert. „

I Móz 9,5


Az állam faladata, hogy legalább a gyilkosokat felelősségre vonja.




Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 23, 16:56:24
Mivel még az ellenségem is szeretni kell, és aki engem kerget is áldanom kell, ezért a világban levő hatalmasságokat el kell fogadnom, ha az ÖRÖKKÉVALÓ oldalán akarok állni, és ott akarok állni.

Aki pedig az államtól kapja a fizetését az az állam cselédje:

1Pt 2,18 A cselédek teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak; nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is.

A vallási vezetőkkel már más a helyzet, mivel az Úr Jézusnak is pont azokkal volt ütközése.

Ezért ha  a vallási vezetők nem a SZENT SZELLEM vezetését vallják, hanem azt kétségbe vonják, akkor ott már nem lehet szó elfogadásról.

Amennyiben fenntartással fogadják, hogy mindenkinek személyes vezetésre kell törekednie, akkor ott a vezetést fenntartással lehet csak elfogadni.

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Január 23, 16:56:50
Minden lélek engedelmeskedjék a felsõ hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentõl: és a mely hatalmasságok vannak, az Istentõl rendeltettek.
Azért, a ki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; a kik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek.
Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól.
Mert Isten szolgája õ a te javadra.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2009 Január 23, 17:04:25
Nehéz dolog ez!!! ....töröltem /Mária/  Egyrészt mert az ige is ezt várja tőlünk, másrészt pedig
a törvények is köteleznek bennünket.
Azért azt megjegyezném például az adófizetéssel kapcsolatban, hogy igen is ki kell használni a kiskapukat,
és egyszerűen muszáj ügyeskedni, mert ha mindent befizetnénk nem maradna élelem, sem rezsire pénz,
aztán látjuk a kis adóforintjainkat luxus szolgálati autókban, meg milliárdos üvegpalotákban.
Józanok legyetek!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 23, 17:10:23
Nehéz dolog ez!!! ..........töröltem Mária Egyrészt mert az ige is ezt várja tőlünk, másrészt pedig
a törvények is köteleznek bennünket.
Azért azt megjegyezném például az adófizetéssel kapcsolatban, hogy igen is ki kell használni a kiskapukat,
és egyszerűen muszáj ügyeskedni, mert ha mindent befizetnénk nem maradna élelem, sem rezsire pénz,
aztán látjuk a kis adóforintjainkat luxus szolgálati autókban, meg milliárdos üvegpalotákban.
Józanok legyetek!
Na látod Hildácska az én állami vezetőim kedvesek figyelmesek udvariasak, erkölcsösek, nem pénzéhesek, és még sorolhatnám milyen jó tulajdonságokkal rendelkeznek, mert én ilyent érdemlek, és ezért imádkozom, hogy ez láthatóvá is válljon a jelenlegi gonoszságban veszteglő világban, mert én józan vagyok, és minden reményemet az Úrba vetem.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 23, 19:24:47
Azt gondolom ez most  pont ide illik:

 :igen:
Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében

Január 23. 

ÁTVÍVE ISTEN ORSZÁGÁBA

A mai napon olvasandó igeszakasz: Kol 1,9-14

9 Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, 10 hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében.   11 Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszú tűrésre. 12 Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.   13 Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, 14 akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.

--------------------------------------------------------------------------------
 
"Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából és Ő vitt át minket szeretett Fiának országába." 
(Kol 1,13) 

A Biblia azt mondja, hogy mi vagy az ördög birodalmában élünk,
vagy Jézus uralma alá kerültünk.

Vagy fekete, vagy fehér.
Szeretnénk egymást és önmagunkat a szürkeség tartományába beosztani, amelyet valahová az ördög és Isten országa közé helyeznénk.

De a valóság az, hogy az ember vagy kívül van, vagy belül.

Vagy az ördögé vagy, vagy Krisztusé.
A keresztyének felszabadultan magasztalhatják Istent, aki megszabadította őket a sötétség hatalmából és átvitte őket szeretett Fiának országába.

 Mostantól fogva szabad, kell és lehet az ő új uruk parancsa szerint élni.
Figyeld meg, hogy Isten "szabadságharcában" két külön "hadművelet" van.
Az első az, hogy Ő megszabadít minket a sötétségből, a másik pedig, hogy átvitt Krisztus országába.
Az első a felszabadító hadművelet volt.
Kihozott bennünket a fogolytáborból.
A második hadművelet azoknak az áttelepítése, akik megszabadultak: Ő vitt át minket szeretett Fiának országába.

A keresztyének azzal ismerik el Krisztusnak ezt a kettős munkáját, hogy Megváltójuknak és Uruknak hívják Őt.
Amikor azt mondjuk, hogy "Megváltó", arra gondolunk, hogy Krisztus megszabadított bennünket, hogy Krisztus megváltott bennünket.
Amikor meg azt mondjuk, hogy "Úr", ezzel azt akarjuk kifejezni, hogy átvitt minket az Ő birodalmába, királyságába, hogy uralma alá vont bennünket.
Ő a mi Megváltónk, mert kimentett a régi házunkból.
Ő a mi Urunk, mert uralmának áldásában részesülünk.
Világos, hogy Krisztus nem lehet a mi Megváltónk,
hacsak nem a mi Urunk is.
Ő nem hagy minket a régi házban, sem pedig valahol félúton a régi és az új között.
Csak akkor vagyunk megváltva, ha átkerültünk az Ő országába.
Más szavakkal ez azt jelenti, hogy az Úr iránti engedelmességünk a bizonyítéka megváltott voltunknak. 

 :2smitten:

Jn 17,15 Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.

Jób 36,17 De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság.

Mt 7,2 Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 23, 22:29:34
Hű-ha!

Na most születtek válaszok.
Az biztos, hogy nem ez a nemzeti egységfront. :hehe:
Nekem ez tetszik a legjobban:
"Aki pedig az államtól kapja a fizetését az az állam cselédje:"
ez nagyon jó :igen:
Ez sem ucsó:
"egyszerűen muszáj ügyeskedni" :igen:
Drága testvéreim, nagyon nagyon szeretlek benneteket :D :037:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2009 Január 23, 23:14:41
Nehéz dolog ez!!! ...töröltem /Mária/ Egyrészt mert az ige is ezt várja tőlünk, másrészt pedig
a törvények is köteleznek bennünket.
Azért azt megjegyezném például az adófizetéssel kapcsolatban, hogy igen is ki kell használni a kiskapukat,
és egyszerűen muszáj ügyeskedni, mert ha mindent befizetnénk nem maradna élelem, sem rezsire pénz,
aztán látjuk a kis adóforintjainkat luxus szolgálati autókban, meg milliárdos üvegpalotákban.
Józanok legyetek!

Hilda!
 Aki kihasználja ezeket a kiskapukat, egyszerűen LOP! Én nem tudom kihasználni a kiskapukat, mert fizetésből élek, aki kihasználja, a te mondataidra épít. Mire fel? Mi az, hogy ki kell használni?  olyan adórendszer kell, ami támogatja a kisvállalkozásokat is, nem csak a multikat.(Nem is kéne őket támogatni!) Ha egy normális adórendszer lenne, nem lenne kiskapu. És mindenkinek be kell fizetni, aki nem, attól keményen bevasalni!
Szoktam imádkozni ezért, mert ugye ha beteg vagy, azért néha jó ha van orvos, vagy mentőszolgálat. Ez adóból van, nagyon helyesen. Ebből ki kell venni a részt minden polgárnak, aki nem, és megtehetné, hogy fizessen, annak az Isten irgalmazzon... Nem ügyeskedni kéne, hanem normális adót előírni, és azt behajtani mindenkitől. De nem ez van, sanos. Az korrupt,hazug állami vezetésre az az imám, hogy: "Szabadíts meg, Uram a gonosztól!"
Szeretettel: Attila  :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 23, 23:52:57
Kedves Atti te fiatal családos ember vagy, gondolom azért történelmi könyveket olvasol, meg gondolom a bibliát is.

Te azt látod, hogy jobb idők jönnek a világra, te azt látod, hogy itt a földön van a boldogulásod lehetősége?

Múlt alkalommal a nagyszülőket hiányoltad, az én fiatal asszony koromban sem volt szülői segítségem, az ÍRÁS pedig pont a viszont tartozást szorgalmazná, ahogy én olvasom, és nem az unokák támogatását is.

Lehet, hogy ez a nyomorúság azért van látható szinten, mert Erdei mondása szerint rossz a KRISZTUS követők hozzáállása,
és meg kell reformálnia az ÍROTT ÍRÁST és nekünk kell eldönteni, hogy nekünk mi a jó?

Te a szabadulásért imádkozol! Akarod, hogy jöjjön az Úr Jézus? Aki a szabadulásért imádkozik az ítéletért imádkozik!
Te akarod az ítéletet?
1939-ben születtem, a változás még jobbat soha nem hozott.
Amikor az iskolában 9 éves leányt a saját osztálytársai erőszakolják meg, akkor a világban a gonoszság már annyira elhatalmasodott, hogy ezt már lavinának hívják.

Csak aki ISTEN AKARATÁT cselekszi annak lehet reménysége.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 24, 00:36:16
Szerintem ötleteinkkel, tanácsainkkal nem fogunk tudni segíteni az országunknak. A legtöbben tudják, hogy mi lenne a helyes.
Nekünk az a dolgunk, hogy imádkozzunk. Ne legyen közöttünk megoszlás ez miatt.

Ne feledjük, hadakozásunk eszközei lelkiek. Használjuk hát megfelelően!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 24, 07:57:26
Én azt mondom, akik ismerik az írásokat és csak is azok, nagyon jól tudják mi miért van és meg kell lenniük. Akik nem, azok lázadnak egy jobb jövőért. Nem lesz. Nem vészmadár vagyok, hanem az írásokban ez áll. Azt pedig nem én, hanem Isten írta. Lehet Isten ellen menni bárkinek, de nem tanácsos. Jézus idejében sem volt béke a földön. Akkor is nyomorúságban, háborúkban, sanyargatások között éltek az emberek, mégse átkozódott a vezetők ellen az Úr. Máté szedte az adót. A templomszolga a templomadót, a császár a kormányadót... Mégsem azt tanította, hogy váltassák le őket, vagy öljék meg őket. Jézus abban a nehéz világban is azt kérte, szeressétek egymást! Még a felebarátodat is. Ne gyűlölj és ne átkozz, mert visszaszáll a fejedre. Na ez egy nyomorúságos időben nem egy nagy áldás. Rám áldás jöjjön vissza.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2009 Január 24, 08:56:09
O.K., hagyjuk ezt az egészet, nem vezet semmire!
 Tisztánlátás végett azért:

1. Nem átkozódom és nem megyek Isten ellen, nem a vezetőket, mint embert nem bírom, hanem azt a "valakit", (az ördögöt) aki mögöttük áll...

2. Magda, teljesen félreértesz, nem megyek bele a Veled való vitába, sokszor nem értem (nem vagyok egyedül ezzel), hogy mit akarsz kifejteni. Persze így írottan elég nehéz álláspontot elmondani, úgy látom nekem is.
A nagyszülőt azért hiányolom, mert van, de anyósom nem beszél egyik gyerekével sem, három unokáját nem is látta... Biztos meg van rá az oka... Legyen elég ennyi erről.

3. Adózni igenis kell. Ugye , ha potyázok a buszon az lopás, ha leszedek egy zenét, ami jogdíjas a netről az lopás, adót csalni azt lehet, sőt kell, keresztény beállítottságú embernek is... Ez nekem furcsa...

4. Legyünk meg szeretetben, nem kell, hogy egyetértés legyen. "...de legnagyobb a szeretet!"--írta Pál apostol. Nekem azóta van határozott álláspontom dolgokról, mióta befogadtam Jézust. :2smitten: Bírom az Erdei írásait is elgondolkodtatóak! Pozítív értelemben! Elfogadok mindenkit olyannak, amilyen.

 Tehát, maradok tiszteletben és szeretetben, további szép  :033: -ot,  :026: mindenkit!
  Atil
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sebi - 2009 Január 24, 08:58:36
A demokráciában a nép választja meg a vezetőit.
Ha a nép választja, akkor le is válthatja.
A közalkalmazott elszámoltatása, felelősségre vonása nem bűn, sőt kötelességünk !

Amikor a rendőr a bűnt üldözi Isten szolgája. Ha magyar polgárokat ver, akkor nem az.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 24, 09:28:12
Whiteattil mondta:

Idézet
2. Magda, teljesen félreértesz, nem megyek bele a Veled való vitába, sokszor nem értem (nem vagyok egyedül ezzel), hogy mit akarsz kifejteni. Persze így írottan elég nehéz álláspontot elmondani, úgy látom nekem is.
A nagyszülőt azért hiányolom, mert van, de anyósom nem beszél egyik gyerekével sem, három unokáját nem is látta... Biztos meg van rá az oka... Legyen elég ennyi erről
.

Szerinted ez akkor mi, amit ide írtál?

Én nem gondoltam vitának azt, ha a megélt IGÉT nyilvánvalóvá teszem.

Azt pedig, hogy nem értesz tényleg nem csodálom, mint azt Erdeinek írtam, másra is vonatkozik.

Én ha nem értek valamit akkor kérdezek, nem szégyenlem, ha nem értem, mert tanuló vagyok, és meg akarom ismerni az IGAZSÁGOT.
Csak az tesz szabaddá!
Az értékítéletet köszönöm, továbbítom
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 24, 09:32:30
Mária

Ne haragudj, de ki beszélt itt kormányváltásról?
Senki nem akarja őket leváltani.
Senki nem átkozza őket.
 :(
Attilának teljesen igaza van.
Nekem sem volt könnyű, hogy minden fillér után befizessem az adót, de megteszem, mert ezt várja tőlem az Úr.
Másoktól ezt nem várom el, mert nem az én dolgom.
Nem azért fizetek adót, mert jaj de becsületes vagyok, vagy mert elfogadom a hatalmukat, hanem az Úrért teszem.
Ez független attól, hogy tudom, hogy a pénz nagy része nem arra megy amire kéne.
Svájcban elszámolnak a befizetett adóval. Meg mondják, hogy pontosan mire költötték a pénzedet. Úgylátszik ez valahol működik.
Belgiumban, Franciaországban több volt a befizetés a vártnál, ezért visszafizettek az adózóknak. Hogy mik vannak?
Azért mert hívő vagyok, sem, vak sem bolond nem lettem.
Senkinek nem akarja itt senki a vesztét, de jó lenne, ha már egy kicsit jobban odafigyelnének. Változtatnának bizonyos szokásaikon. Ez nem ige ellenes óhaj.
 Neh 5:4  Viszontag valának, akik ezt mondják vala: Kölcsön vettünk pénzt a király adójáért a mi mezeinkre és szőlőinkre;
 Neh 5:6  Felette nagy haragra gerjedtem azért, mikor kiáltásukat s e dolgokat hallottam;
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Január 24, 09:38:58
 :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 24, 09:44:39
:igen:


1Jn 5,19 Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az  egész világ gonoszságban vesztegel!

A világot akarjátok megjobbítani, élhetőbbé tenni?
Komfortosabban, jobban szeretnétek ebben a világban élni?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Január 24, 10:19:05
Szia Magda!
Bocsi de most nics időm a pontos igehelyeket kikersni.
Én az szeretném ha a kormány felvenné a szegények,özvegyek,árvák jogát.
Hűségesen kezelné a befizetett adókat.
Mert amilyen a király ugyvan dolga a népnek is.
Ezért kell imátkoznunk,hogy olyan kormányunk legyen,hogy  mindenkinel jól legyen dolga.   :044:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 24, 11:03:16
Mária

Ne haragudj, de ki beszélt itt kormányváltásról?
Senki nem akarja őket leváltani.
Senki nem átkozza őket.
 :(
Attilának teljesen igaza van.
Nekem sem volt könnyű, hogy minden fillér után befizessem az adót, de megteszem, mert ezt várja tőlem az Úr.
Másoktól ezt nem várom el, mert nem az én dolgom.
Nem azért fizetek adót, mert jaj de becsületes vagyok, vagy mert elfogadom a hatalmukat, hanem az Úrért teszem.
Ez független attól, hogy tudom, hogy a pénz nagy része nem arra megy amire kéne.
Svájcban elszámolnak a befizetett adóval. Meg mondják, hogy pontosan mire költötték a pénzedet. Úgylátszik ez valahol működik.
Belgiumban, Franciaországban több volt a befizetés a vártnál, ezért visszafizettek az adózóknak. Hogy mik vannak?
Azért mert hívő vagyok, sem, vak sem bolond nem lettem.
Senkinek nem akarja itt senki a vesztét, de jó lenne, ha már egy kicsit jobban odafigyelnének. Változtatnának bizonyos szokásaikon. Ez nem ige ellenes óhaj.
 Neh 5:4  Viszontag valának, akik ezt mondják vala: Kölcsön vettünk pénzt a király adójáért a mi mezeinkre és szőlőinkre;
 Neh 5:6  Felette nagy haragra gerjedtem azért, mikor kiáltásukat s e dolgokat hallottam;
 :044:

Egyetértek!  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 24, 11:20:53
erdei! Mária

Ne haragudj, de ki beszélt itt kormányváltásról?
Senki nem akarja őket leváltani.
Senki nem átkozza őket.



???? Hol vádoltalak meg ezzel vagy kit is? Részemről folyton a ti kormánykárhozatásotokkal foglalkoztam. Nem kárhoztatod? Akkor mit csinálsz? Egyfolytában arról írtok, hogy a kormány mit csinál rosszul. Ez a kárhoztatás. Megzakkantam volna, hogy nem tudom mit írok? TEDD IDE BE, MIKOR ÍRTA EZT. Hidd el, ez már borzasztó, hogy te soha nem érted meg amit én írok és most a magam nevében írtam csak.  :062: Isten adjon szép napot neked és megértést! :044: ..és még most sem írtam indulatból, csupán csodálkozással.   :063:

Nem egyetérteni kell kormány hibájával ez világos én sem mondom ezt soha, hanem áldani őket, hogy mi is áldottak legyünk!


Szeretettel: Mária
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 24, 11:28:54
Mária

Ne haragudj, de ki beszélt itt kormányváltásról?
Senki nem akarja őket leváltani.
Senki nem átkozza őket.
 :(
Attilának teljesen igaza van.
Nekem sem volt könnyű, hogy minden fillér után befizessem az adót, de megteszem, mert ezt várja tőlem az Úr.
Másoktól ezt nem várom el, mert nem az én dolgom.
Nem azért fizetek adót, mert jaj de becsületes vagyok, vagy mert elfogadom a hatalmukat, hanem az Úrért teszem.
Ez független attól, hogy tudom, hogy a pénz nagy része nem arra megy amire kéne.
Svájcban elszámolnak a befizetett adóval. Meg mondják, hogy pontosan mire költötték a pénzedet. Úgylátszik ez valahol működik.
Belgiumban, Franciaországban több volt a befizetés a vártnál, ezért visszafizettek az adózóknak. Hogy mik vannak?
Azért mert hívő vagyok, sem, vak sem bolond nem lettem.
Senkinek nem akarja itt senki a vesztét, de jó lenne, ha már egy kicsit jobban odafigyelnének. Változtatnának bizonyos szokásaikon. Ez nem ige ellenes óhaj.
 Neh 5:4  Viszontag valának, akik ezt mondják vala: Kölcsön vettünk pénzt a király adójáért a mi mezeinkre és szőlőinkre;
 Neh 5:6  Felette nagy haragra gerjedtem azért, mikor kiáltásukat s e dolgokat hallottam;
 :044:

Egyetértek!  :afro:

Kedves Antee és ezzel az igével is egyet értesz?

Jn 16,33 Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.

Rm 8,2 Mert a Jézus Krisztusban való élet Szelleméek törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.
 :044:

Azt gondolom minél nagyobb nyomorúságom avan a világban, annál inkább benne vagyok a BÁRKÁBAN az Úr Jézus Krisztusban.

Ezt most tanultam meg az eszme cseréből

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 24, 11:34:18
Szia Mária

Idézet Máriától:
"Mégsem azt tanította, hogy váltassák le őket, vagy öljék meg őket."

Lehet, hogy ezt félre értettem.
Mert erre írtam:
Ne haragudj, de ki beszélt itt kormányváltásról?
Senki nem akarja őket leváltani.
Senki nem átkozza őket.
:044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 24, 11:38:24
Kedves Magda!
Baj lenne ha nem értenék egyet az igével!  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2009 Január 24, 11:39:17
Nehéz dolog ez!!!...töröltem /Mária Egyrészt mert az ige is ezt várja tőlünk, másrészt pedig
a törvények is köteleznek bennünket.
Azért azt megjegyezném például az adófizetéssel kapcsolatban, hogy igen is ki kell használni a kiskapukat,
és egyszerűen muszáj ügyeskedni, mert ha mindent befizetnénk nem maradna élelem, sem rezsire pénz,
aztán látjuk a kis adóforintjainkat luxus szolgálati autókban, meg milliárdos üvegpalotákban.
Józanok legyetek!

Hilda!
 Aki kihasználja ezeket a kiskapukat, egyszerűen LOP! Én nem tudom kihasználni a kiskapukat, mert fizetésből élek, aki kihasználja, a te mondataidra épít. Mire fel? Mi az, hogy ki kell használni?  olyan adórendszer kell, ami támogatja a kisvállalkozásokat is, nem csak a multikat.(Nem is kéne őket támogatni!) Ha egy normális adórendszer lenne, nem lenne kiskapu. És mindenkinek be kell fizetni, aki nem, attól keményen bevasalni!
Szoktam imádkozni ezért, mert ugye ha beteg vagy, azért néha jó ha van orvos, vagy mentőszolgálat. Ez adóból van, nagyon helyesen. Ebből ki kell venni a részt minden polgárnak, aki nem, és megtehetné, hogy fizessen, annak az Isten irgalmazzon... Nem ügyeskedni kéne, hanem normális adót előírni, és azt behajtani mindenkitől. De nem ez van, sanos. Az korrupt,hazug állami vezetésre az az imám, hogy: "Szabadíts meg, Uram a gonosztól!"
Szeretettel: Attila  :05:

Kedves Attila! Igazad van, hogy lehetetlen adórendszer van nálunk, és ezen változtatni kellene!
Ami a kiskapukat illeti nem magunkra, alkalmazottakra gondoltam, akiktől vonják minden esetben,
hanem nagyon sok vállalkozót ismerek akik kínlódnak így is, de ha mindent becsületesen befizetnének nekik nem maradna SEMMI!!!
Sok esetben kell dönteni, hogy minden adót kifizetnek "ezeknek", vagy enni adnak a gyerekeknek, és ez nem túlzás!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 24, 11:51:01
Szia Mária

Idézet Máriától:
"Mégsem azt tanította, hogy váltassák le őket, vagy öljék meg őket."

Lehet, hogy ezt félre értettem.
Mert erre írtam:
Ne haragudj, de ki beszélt itt kormányváltásról?
Senki nem akarja őket leváltani.
Senki nem átkozza őket.
:044: :2smitten:

Az átkozásról is jó lenne beszélni, mert különböző dolgokat értünk alatta

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 24, 11:55:14
Kedves Magda!
Baj lenne ha nem értenék egyet az igével!  :hehe:

Egyet értek, közben pótoltam, mert meg kaptam hozzá a napi taníttatásom  :pirul:

Csak nem lehet kétfelé menni, még a hajósokat is összetartja a törzsük.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 25, 08:25:31
Ircsike

Egyetértek:
"Én az szeretném ha a kormány felvenné a szegények,özvegyek,árvák jogát.
Hűségesen kezelné a befizetett adókat.
Mert amilyen a király ugyvan dolga a népnek is.
Ezért kell imátkoznunk,hogy olyan kormányunk legyen,hogy  mindenkinel jól legyen dolga."

Mária

Azt hiszem, hogy abban tévedtem, hogy nincs hatalmuk felettem./világiaknak/
Ebben igazad van, mert van.
Viszont azt gondolom, hogy pont annyi a hatalmuk felettünk, amenyit át  engedünk nekik.
/Ha meggondolom ez Istenre is igaz./
 :2smitten: :044:   

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 25, 09:07:37
erdei! Ok. Igen. Követni nem kell őket mindenben, de ha Isten áldást kér tőlünk rájuk, akkor tegyük azt. Az áldás visszaszáll a fejünkre és az átok is. Nem kell azonosulni velük, nem kell mindenben azt tenni amit ők kérnek ha ellenkezik a Bibliával mint írtam is már ezt. Számot ők adnak Isten előtt a tetteikért.

Mát. 23,1
Akkor szóla Jézus a sokaságnak és az ő tanítványainak, Mondván: Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: Annakokáért amit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik Mert ők nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállaira vetik; de ők az ujjokkal sem akarják azokat illetni.

Nos, a kiemelt rész a fontos és a többit is tudjuk, hogy érvényes rájuk, amit nem emeltem ki. De mit is várunk mi keresztények a világtól?  :03: A világi vezetéstől? Jézus majd megítéli őket, mi pedig adjuk meg ami a császárnak jár, -ma a császár a miniszterelnök- és azt is ami a Királynak -Ő az Úr-. Ne illess váddal hogy hozzátettem az Igéhez, csak behelyettesítettem mit múltkor is.  :07: Ha valaki szűkölködik keresztény létére, ne a kormányt hibáztassa, hanem vessen az Úrnak és aratni fog a szükséges időkben is. Ne vezesse be ádámévaszindrómát=én nem csináltam semmit, hanem a ....

erdei! Ki ez a gyönyörű ifjú hölgy az oldaladon?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2009 Január 25, 10:04:30
Erdeikém,nagyon klasszak vagytok igy együtt! Gratulálok hozzá! :fel: :017: :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 25, 10:06:59
Kedves Erdei bocsánatot kérek minden bántó írásomért.
WAtti tőled is bocsánatot kérek minden bántó írásomért.
Mindenkitől bocsánatot kérek, akit az írásommal megbántottam.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 25, 10:39:11
Magdám! Én megbocsátok neked!  :017: Te is nekem jó, mert ha én nem is éreztem, hogy bántó voltam, de attól még lehettem. Veled szemben igen, elismerem.

Időnként lehet, hogy nem is veszem észre, hogy másoknak bántó az írásom, de attól neki még nem kell megbántódnia, mert ő is bajba kerül, mert haragszik. Hát akkor neki is kijár a bocsánatkérés. Azzal, hogy cáfoljuk egymás írását, még nem jár a bocsánatkérés. Ha viszont olyant írunk, ami a másikat földbedöngöli, akkor jár. Na ezt bógózzátok ki.  :D Akinek inge....akinek nem ....
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 25, 10:43:17
Ugyan már...nem voltál bonyolult, lehetett érteni!  :D :020:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 25, 10:59:03
 :gunyos: Nesze ez a tiéd.  :2funny: Szeretlek benneteket! Jó, hogy vagytok. Különben ki bosszantana föl?  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 25, 11:07:20
Az éjjel azt tanultam:
A langyost kiköpi a szájából, :Jezus04:  tehát a langyost nem szereti!

A langyosra nem emlékszik az ember, csak a melegre és a hidegre.

A meleg lehet kicsit túlzottan meleg és ez fáj, ekkor aki a meleget adta, kérjen bocsánatot, mert fájt.

A hideg lehet túl hideg és az is már fáj.

De tanulni, csak a melegből és a hidegből tudunk, különben elfelejtjük.

Szóval ezért kértem bocsánatot.

Ugye érted?

Aki olvasod!
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 25, 11:10:26
Sziasztok!

szerintem senki nem bántott senkit.
Még te sem drága Magdám.
Különben, is hiányozna ha nem lenne ellen véleményed./bár az igaz, hogy néha nem értem/

Ermahám
Igen, nagy ajándék ő az Úrtól.
Erről lehet, hogy bizonyságot is tehetnék, mert az ő születését nagyon sok jel követte és előzte meg.
Még meg sem volt, de miatta tértem meg, többek között.
Ha majd érdekel valakit, a bizoyságoknál le írom.
 :044:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 25, 11:12:35
Sziasztok!

szerintem senki nem bántott senkit.
Még te sem drága Magdám.
Különben, is hiányozna ha nem lenne ellen véleményed./bár az igaz, hogy néha nem értem/

Ermahám
Igen, nagy ajándék ő az Úrtól.
Erről lehet, hogy bizonyságot is tehetnék, mert az ő születését nagyon sok jel követte és előzte meg.
Még meg sem volt, de miatta tértem meg, többek között.
Ha majd érdekel valakit, a bizoyságoknál le írom.
 :044:



Csak nem kérvényt vársz?

 :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 25, 11:22:12
Erdei Tesó!  :D

Érdeklődve várom a bizonyságodat!  ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 25, 11:23:51
A legjobb helye a bizonyságok topicban lenne:

Katt ide az odajutáshoz! (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,32.msg30498.html#msg30498) :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2009 Január 25, 11:27:25
Erdeikém,tudom aki kíváncsi az hamar megöregszik,de azért megírhattad volna lány vagy fiú.Nekem mindegy Ő Isten ajándéka,de itt!!!- totóznak rajta ---fiú vagy lány????? :angel2: :017:

Különben ,ilyet nem is volna szabad kérdezni,mindenkit érdekel és szeretettel várjuk!---a bizonyságodat!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Január 25, 11:59:39
Idézet
Erről lehet, hogy bizonyságot is tehetnék, mert az ő születését nagyon sok jel követte és előzte meg.
Még meg sem volt, de miatta tértem meg, többek között.
Ha majd érdekel valakit, a bizoyságoknál le írom.

Én is várom!   ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 25, 16:24:47
Nagyon aranyosak vagytok! :2smitten:

Leányzó. Lilike a neve. 2 éves és nagyon huncut :088:
 :016:

Anteenak hála, fel tudtam rakni a képet. Köszi.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Január 25, 16:26:35
Akkor várjuk a bízonyságot is!  :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 25, 16:36:23
Várjuk bizony!  :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2009 Január 25, 17:03:17
Jel.13,17. És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2009 Január 25, 17:49:18
 Erdei!Ezer bocsánat! :pirul: Valamiért,úgy emlékeztem,hogy kisfiad van.Nagyon aranyos a kis Lilike.  :091: :074: :017:

 A kis huncut kislányodnak küldöm az smajlikat! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zsiráf - 2009 Január 25, 17:55:50
Remélem jó helyre teszem fel a kérdésem. Azon gondolkodtam el, ha az első emberpár bűnét, illetve az őseink bűneit hordozhatjuk, vajon a jó-rossz tudását is hordozzuk e?

Elméletileg hordoznunk kell, ha hordozzuk, akkor állíthatok-e bizonyos dolgokról olyat, hogy ez abszolút jó, illetve, hogy amaz abszolút rossz. Ha igen, akkor az illető tud egy abszolút helyes utat. Ha igen, honnan gondolja, hogy a számára helyes másnak is helyes-e?

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2009 Január 25, 18:10:13
Az egyetlen út az Jézus Krisztus,ha elfogadod az Ő keresztáldozatát megtérés által,ami azt jelenti,hogy Isten előtt elismered bűnös voltodat.És befogadod Őt a szívedbe és behívod az életedbe,akkor mindenre választ találsz! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 25, 18:13:32
Jel.13,17. És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.

Ez elég kemény idő lesz, de biztos ahogy a pusztában megtartotta azokat akik  HOZZÁ fordultak, és ahogy Illésről gondoskodott, HITBŐL akkor is megmaradnak az ŐVÉI.

Kedves Kingooo te nem így gondolod?

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zsiráf - 2009 Január 25, 18:27:15
Az egyetlen út az Jézus Krisztus,ha elfogadod az Ő keresztáldozatát megtérés által,ami azt jelenti,hogy Isten előtt elismered bűnös voltodat.És befogadod Őt a szívedbe és behívod az életedbe,akkor mindenre választ találsz! :2smitten:

Köszönöm, de ez nem volt válasz nekem, mert én nem a saját válaszomra vagyok kiváncsi, hanem a Te / Ti személyes válaszotokra
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Január 25, 18:32:39
Remélem jó helyre teszem fel a kérdésem. Azon gondolkodtam el, ha az első emberpár bűnét, illetve az őseink bűneit hordozhatjuk, vajon a jó-rossz tudását is hordozzuk e?

Elméletileg hordoznunk kell, ha hordozzuk, akkor állíthatok-e bizonyos dolgokról olyat, hogy ez abszolút jó, illetve, hogy amaz abszolút rossz. Ha igen, akkor az illető tud egy abszolút helyes utat. Ha igen, honnan gondolja, hogy a számára helyes másnak is helyes-e?



Kedves Zsiráf!  :05:

Hordozzuk a jónak és a rossznak a tudását. A gond csak az, hogy a hittető (sátán) a rosszra rámutat, hogy az jó. Közben pedig nem az.
Megtévesztő tehát. Nem tudunk egy abszolút helyes úton járni úgy, hogy meg buknánk. Jézus megmutatta a legkiválóbb utat.
Minket nem csak a külső törvény, hanem a lelkiismeret belső törvénye is terel az abszolút jó út felé.

Pál megmondta, hogy minden szabad nekem, de nem minden használ.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Január 25, 18:53:39
Szia Zsiráf!

Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.
Az ige szerint igen hordozzuk a jó és a rossz tudását. Erre meg is tanít, hogy megtudjuk különböztetni.
Mindent megpróbáljatok, ami jó azt tartsátok meg. Mindenképpen nekünk keresztényeknek mindig az ige mércéjével kell megállapítanunk mi a jó, és mi nem. Az ige mindenkinek szól, még azoknak is, akik nem fogadják el.
Tehát, ha az igében azt látod, hogy jó valami az jó mások számára is. Sajna ezt nem mindenki fogadja el.
Másként gondolkodik az, aki a világot követi és annak szokásait, az nem biztos, hogy úgy látja, mint az, aki az igére alapozza a megítélést.
Szeretettel  Ircsi   :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 25, 20:16:28
Szerintem abszolutumok, csak szellemi síkon létezhetnek.
Vagyis csak szellemi ember képes felfogni, vagy valamilyen szinten megérteni, vagy rálátni.
Tehát bennünk van a tudás, de csak a szellemi ember érti meg.
Nem mondom, hogy csak a keresztény hit képes ezt a tudást elevenné tenni, de abban biztos vagyok, hogy aki eljut a felismerésre, az beismeri, hogy Jézus a Krisztus. Isten testé lett Fia.
 :044:

Egyszerűbben:
Abszolut rossz:Sátán a világ istene
Abszolut jó:Atya Isten
Abszolut helyes út: Názáreti Jézus Krisztus
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Miklós - 2009 Január 25, 21:37:11
Kedves Atti te fiatal családos ember vagy, gondolom azért történelmi könyveket olvasol, meg gondolom a bibliát is.

Te azt látod, hogy jobb idők jönnek a világra, te azt látod, hogy itt a földön van a boldogulásod lehetősége?

Múlt alkalommal a nagyszülőket hiányoltad, az én fiatal asszony koromban sem volt szülői segítségem, az ÍRÁS pedig pont a viszont tartozást szorgalmazná, ahogy én olvasom, és nem az unokák támogatását is.

Lehet, hogy ez a nyomorúság azért van látható szinten, mert Erdei mondása szerint rossz a KRISZTUS követők hozzáállása,
és meg kell reformálnia az ÍROTT ÍRÁST és nekünk kell eldönteni, hogy nekünk mi a jó?

Te a szabadulásért imádkozol! Akarod, hogy jöjjön az Úr Jézus? Aki a szabadulásért imádkozik az ítéletért imádkozik!
Te akarod az ítéletet?
1939-ben születtem, a változás még jobbat soha nem hozott.
Amikor az iskolában 9 éves leányt a saját osztálytársai erőszakolják meg, akkor a világban a gonoszság már annyira elhatalmasodott, hogy ezt már lavinának hívják.

Csak aki ISTEN AKARATÁT cselekszi annak lehet reménysége.
Isten  éltesse idén  betölti a  70-et  :021:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 25, 22:19:46
Köszönöm Miklós, nagyon kedves vagy!

21. éves vagyok mint új teremtés, és idén töltöm a 21 évet, persze abban reménykedem minden pillanatban, hogy vissza jön az Úr Jézus :2angel:
 :2smitten:

Van egy kérdésem, mit gondoltok arról, ha az ember a saját testét áldja?

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: krisz - 2009 Január 25, 22:54:11
Bocs, én még Zsiráfhoz csatolnék vissza.

Remélem jó helyre teszem fel a kérdésem. Azon gondolkodtam el, ha az első emberpár bűnét, illetve az őseink bűneit hordozhatjuk, vajon a jó-rossz tudását is hordozzuk e?

Elméletileg hordoznunk kell, ha hordozzuk, akkor állíthatok-e bizonyos dolgokról olyat, hogy ez abszolút jó, illetve, hogy amaz abszolút rossz. Ha igen, akkor az illető tud egy abszolút helyes utat. Ha igen, honnan gondolja, hogy a számára helyes másnak is helyes-e?



Szervusz Zsiráf!

Csak kérdezném, hogy itt krisztuskövető hívőkről beszélsz, vagy csak az illető hívő, és Isten útjáról van szó? Vagy egyik sem hívő?
Mert az esetek között elég nagy különbség lehet.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 26, 04:34:51

Van egy kérdésem, mit gondoltok arról, ha az ember a saját testét áldja?

 :044:

Jé, mit találtam?

Ézs 65,16 Hogy a ki magát áldja e földön, áldja magát az igaz Istenben, és a ki esküszik e földön, esküdjék az igaz Istenre, mert elfeledvék a régi nyomorúságok, és mert elrejtvék szemeim elől.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 26, 08:19:10
Sőt, muszáj is áldanom ami nem az enyém. Ti sem vagyok a magatokéi, mert Isten drága áron vásárolt vissza magának. Akkor van miért áldanom az én drága véren vásárolt testemet. Mindenem amim van, magamat is beleértve, Istené. Ami pedig Istené, azt áldom. Ahhoz, hogy jó dolgom legyen, áldom magam és nem átkozom. Tehát soha nem szabad azt mondani: De idétlen vagyok! vagy De ostoba vagyok! De szerencsétlen vagyok! Ez az életem felett átok. Ki mit vet a testének, azt fogja aratni.

1 Kor. 6,19
Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?

Gal. 6,8
Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök életet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 26, 08:54:02
Így igaz Máriám.
 :2smitten:

Magda tényleg szülinapos vagy?
Akkor ezt neked szeretettel!
Remélem tetszeni fog.

 :012: :074: :041:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 26, 09:13:21
Így igaz Máriám.
 :2smitten:

Magda tényleg szülinapos vagy?
Akkor ezt neked szeretettel!
Remélem tetszeni fog.

 :012: :074: :041:

Szia te drága Erdei, nem kívánlak bántani, de ha a Miklós írását olvastad, akkor azt is olvastad, hogy SZÜLI ÉVES vagyok  :pirul:

Köszönöm a kedvességed.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2009 Január 26, 09:25:25
Szerintem is kell áldani a testedet, hiszen a Szentlélek temploma! A helyet ahol összejövünk istent imádni, azt is meg szoktuk áldani, hát akkor ne áldanánk meg a Szentlélek templomát? Dehogynem. :igen: Mikor szoktam le a piázásról, vizsgálgattak, vérkép, májam minden belsőmet és nem találtak SEMMIT! Imádkoztam és megáldottam "nyomorult" testemet, az orvosok is csodálkoztak... Még a vérnyomásom is jó volt, pedig 18 évet lényegében végig ittam...  :090: meg narkóztam, ha hozzájutottam. Volt olyan év, hogy nem vettem észre, hogy kitavaszodott! Durva nem? És mégis itt vagyok, dicsőség az Istené!

Kedves Magda!
Nem bántottál meg senkit! Remélem én sem másokat. Az a baj ezzel az írogatással, hogy sokszor nem az jön le az üzenetekből, amit tényleg közölni szeretnénk. Biztos rólam is azt hiszitek, hogy valami "darutollas, kacagányos, kardcsörgetős" valaki vagyok! :hehe: (Ebből annyi igaz, hogy régen jártam vívni a DVTK-ba, ahol kardoztam!  :020: )
Megpróbálok én is érthetően és világosan fogalmazni. Pl. az anyósommal kapcsolatban. Úgy lehetett érteni, mintha én adtam volna rá okot, hogy nem beszél velünk. Pedig nem. A feleségemék 5-en testvérek, és egyik gyerekével sem beszél az "anyuka"! Ja, igen, adtam rá okot, bevittem a kislányát a "szektába"! Szóval azért voltam "kiakadva", hogy nincs nagymama, mert az enyhén szólva még hitetlenek között sem természetes, hogy valaki így viszonyoljon a gyermekeihez. Mást nem tudok, minthogy imádkozom érte.
Mint ahogy a testemért is, most azért, hogy tudjam megcsináltatni a fogamat. És én is így nevessek, mint ez a figura itten ==>  :D  :hehe:

Áldott napot és hetet mindenkinek!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 26, 09:33:48
Jó O.K.elismerem, csak attól vagyok kiakadva, hogy miért kell leszegényedni akkor, ha két kicsi gyereket nevelsz a mai világban. Ja, biztos nincs elég hitem!!! Nekem nincs nagymama, nincs senki, csak mi vagyunk! Meg az Isten velünk.
Sokmindenből kihozott  az Úr, de a hazugság kormányát elítélem. És undorodom tőle. :077:

Hát, ebből Atti nekem is az jött le, hogy hiányzik egy pénzes nagymama és szerintem sokaknak még Magdán kívül is.  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2009 Január 26, 09:42:26
Azért fogok érthetően fogalmazni. Legalábbis megpróbálok... :05: Imádkozás nélkül nem fogok többet a fórumra írni!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 26, 09:49:04
Bizony kicsit imbolygunk, mert valljuk, hogy hiszünk, de amikor a körülményekben vagyunk akkor embereket hibáztatunk.

A pusztaiak is Mózest, hogy hová vitte őket!

Szembe nézni magunkkal a legnehezebb, tetszett nekem Mária az  :hehe: ádámévaszindróma :hehe: , ha jól emlékszem arra amit írtál  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 26, 09:54:22
Azért fogok érthetően fogalmazni. Legalábbis megpróbálok... :05: Imádkozás nélkül nem fogok többet a fórumra írni!

Jó dolog, bizony nagyon jó dolog.
Az pedig a legjobb dolog, - nekem - amikor megtudom még mi minden van bennem, mert attól szabadulni csak ez után tudok.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 26, 10:00:46
Bizony kicsit imbolygunk, mert valljuk, hogy hiszünk, de amikor a körülményekben vagyunk akkor embereket hibáztatunk.

A pusztaiak is Mózest, hogy hová vitte őket!

Szembe nézni magunkkal a legnehezebb, tetszett nekem Mária az  :hehe: ádámévaszindróma :hehe: , ha jól emlékszem arra amit írtál  :hehe:

Ezért írtam az ádámévaszindrómát, mert mindig másokat hibáztattak és ez a bűn következménye lett. Nem merte Ádám sem bevállalni, hogy mekkorát tévedett és hibázott. Elrejtőzött és mi is ezt csináljuk, elrejtőzünk a gondolataink mögé. Mi nem csináltunk semmit. Isten éppen ebben tanít keményen minden embert. Ne mást hibáztassunk, hanem nézzünk az Igére és ne magunkra vagy másokra. A szálkagenrenda szindrómár ismerjük. :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 26, 10:03:52
Bizony kicsit imbolygunk, mert valljuk, hogy hiszünk, de amikor a körülményekben vagyunk akkor embereket hibáztatunk.

A pusztaiak is Mózest, hogy hová vitte őket!

Szembe nézni magunkkal a legnehezebb, tetszett nekem Mária az  :hehe: ádámévaszindróma :hehe: , ha jól emlékszem arra amit írtál  :hehe:

Ezért írtam az ádámévaszindrómát, mert mindig másokat hibáztattak és ez a bűn következménye lett. Nem merte Ádám sem bevállalni, hogy mekkorát tévedett és hibázott. Elrejtőzött és mi is ezt csináljuk, elrejtőzünk a gondolataink mögé. Mi nem csináltunk semmit. Isten éppen ebben tanít keményen minden embert. Ne mást hibáztassunk, hanem nézzünk az Igére és ne magunkra vagy másokra. A szálkagenrenda szindrómár ismerjük. :hehe:

Azt gondolom az a helyes alapállás, ha megkérem SEGÍTS hogy azt cselekedjem ami a TE AKARATOD, és SEGÍTS, hogy megértsem amire meg AKARSZ tanítani.


Róma. 8;28
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 26, 10:11:03
Azt gondolom az a helyes alapállás, ha megkérem SEGÍTS hogy azt cselekedjem ami a TE AKARATOD, és SEGÍTS, hogy megértsem amire meg AKARSZ tanítani.
Róma. 8;28

ok ez jó
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 27, 09:02:20
 "Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől" Mát 6,25. és a 2 Kor. 4,18Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. 

Istennek ez egy áldott figyelmeztetése az Övéinek. Ha te az Isten fia vagy, akkor miért aggódsz azért, hogy hogyan élsz? Mi lesz holnap? Ezeket tudjuk, hogy nem így kellene lenniük. Mégis folyton a láthatókra nézünk. Nézzük a pénztárcánkat, nézzük az embereket, nézzük a testünk erőtlenségét....Miért hagyjuk, hogy ezekkel az aggódások árvízként hatoljanak az életünkbe, hogy ott mindent tönkretegyen? Hiszen nem a félelem szellemét és nem az aggódásét kaptuk. Ezek azért vannak, mert levettük a tekintetünket az Úrról és az Ő hatalmának erejéről és elkezdtük hagyni, hogy a körülmények irányítsanak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Január 27, 09:15:47
Ez nem minden esetben van így./mármint az agodalom, vagy a félelem miatt lennének csapások/
Van amikor nem is tudjuk, hogy butaságot teszünk, és egyszerű bakiknak is súlyos következményei lehetnek.
/persze lehet, hogy tudod, de nem veszed komolyan annyira piszlicsárénak tünik/
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 27, 09:31:46
"Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől" Mát 6,25. és a 2 Kor. 4,18Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. 

Istennek ez egy áldott figyelmeztetése az Övéinek. Ha te az Isten fia vagy, akkor miért aggódsz azért, hogy hogyan élsz? Mi lesz holnap? Ezeket tudjuk, hogy nem így kellene lenniük. Mégis folyton a láthatókra nézünk. Nézzük a pénztárcánkat, nézzük az embereket, nézzük a testünk erőtlenségét....Miért hagyjuk, hogy ezekkel az aggódások árvízként hatoljanak az életünkbe, hogy ott mindent tönkretegyen? Hiszen nem a félelem szellemét és nem az aggódásét kaptuk. Ezek azért vannak, mert levettük a tekintetünket az Úrról és az Ő hatalmának erejéről és elkezdtük hagyni, hogy a körülmények irányítsanak.

Azt gondolom, hogy én nem tudok az Úrra nézni szüntelen, és Ő belevisz olyan helyzetekbe, hogy ez teljesen nyilvánvaló legyen számomra.
Minél jobban akarom teljesíteni annál inkább észre kell vennem, hogy ez emberi erővel nem megy, az én emberi erőm amíg fiatal vagyok (?) sok mindenre elég, ebből azt gondolom, hogy mindenre - szokták mondani csak akarni kell - ettől keményednek meg a vallásos emberek, és keserednek is meg, mert ők akarják megcsinálni, és jól bekeményednek, "csak azért is" megcsinálják.
Körbe rakják magukat emlékeztető tárgyakkal, hogy amikor ránéznek akkor az jusson eszükbe.
Ez nem emberi erőhöz szabott feladat.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 27, 09:54:03
Bizony nem tudunk még folyamatosan ránézni és lesz is következménye. Isten nem kísért senkit, de bele enged helyzetekbe ahogy éljük a mindennapjainkat. A gondok csapdája itt van körülöttünk. Ő nem küld szegénységet elénk, hanem mi lépünk bele abba. Nem Isten rontja el, hanem mi. Ő hagyja, hogy éljük az életünket és ha már kiálltunk hozzá, akkor felel és nagy dolgokat tesz, ami megfoghatatlannak tűnik sokszor és ezért bizonytalanodunk el. Mi akarunk Isten helyett döntéseket hozni. Nem biztos, hogy ti is így látjátok, de Isten soha nem véti el. Mi hibázunk és lépünk más talajra.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 27, 10:20:08
Kérdés, hogy kit fogadok el úrnak az életemben - ezt minden helyzetben én döntöm el.
Ez nincs egyszer és mindnkorra eldöntve, - a MEGTÉRT EMBERNÉL - ezért döntöm el minden helyzetben én, abban a  helyzetben ki az úr!
Ez dönti el, hogy kire nézek ott abban a helyzetben amiben épp vagyok.

Tehát helyzetfüggő  :hehe:

Társ választás, vásárlás, eladás, ide válasz írás, főzés, mosás, takarítás, munkahelyi probléma, autóvezetés, beszélgetés, hallgatás, jövés-menés, gyermek nevelés, kutya sétáltatás, orvoshoz menetel stb.

Ki abban a helyzetben az úr.

Józsué olyan szépen felkínálta a választás lehetőségét  :hehe:

 :2smitten:

A megtéretlen embernél mi tudjuk, de aki nem tért meg az bizony nem tudja ki az ő ura.  :062:

Azért van kisbetűvel az ur, ura, mert csak a döntéseimet követően mondhatom, hogy ÚR az életemben, minden területán Ő az ÚR!

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 27, 10:34:56
Magda: Ez dönti el, hogy kire nézek ott abban a helyzetben amiben épp vagyok.

Igen, ebben egyetértünk. A választás is a miénk. Ez a szabadságunkhoz tartozik. Ha valaki korlátok között van, az nem szabad. Mennyire növekedni kell abban, hogy azt felismerjük. Már a gondolatunkat kell irányítani ebben, hiszen ami a szívbe bejut, azt fogjuk mondani és aszerint cselekszünk. Egyáltalán nem mindegy min hagyom az agyam, hogy elmélkedjen. Érthető, hogy miért mondta az Úr azt, hogy aki csak kívánság okán gondol a nőre, már paráználkodott a szívében. Isten a szívhez szól és nem az elméhez. A szív a szellemünk, belső emberünk. Isten pedig Szellem és szellemből szellembe szól. Mire mi már agyaltunk-gondolkodtunk rajta, már a szívünk eljutott Isten Trónusa elé. Ez olyan, mint amit már megcsináltunk. Nos, akkor már a gonosz gondolatainkat is tisztába kell tenni, mert azt követik a beszédek, majd a tettek. Tehát ha nem vádol a szív, akkor minden rendben van. Ha ezekre kell Ige, akkor beteszem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: NagyGabi - 2009 Január 28, 13:37:25
Sziasztok!!!

  :088:

Kedves Magda!  :05: És mindazok, akiket esetleg még érdekel... :05:

A szerepjátékról...

Nos, ha a saját szavaimmal szeretnem körbeírni ezt a témát, akkor valahol ott kezdeném a dolgokat, hogy ez a játék a Képzeletvilág színes Birodalmában eredezteti gyökereit, s így mint olyan, a korlátlan lehetőségek szabadalmáról szól...Ahol ha úgy tetszik határokat, valóban csak az ember képzelete szabhat...
Hagy kérdezzem meg, ki ne szeretett volna más bőrébe bújni, ha csak rövid időre is, vagy éppen a szeretett könyvének, kedvenc filmjének főhőseivel kalandokat átélni...vagy éppen ő maga alakítani a történetet. Ki ne szeretett volna más korba születni, vagy legalább csak körülnézni ott, mintegy átutazóként, látni annak dicsőségét, szépségét, múlandóságait, magasztalt vagy éppen romlott erkölcseit...stb. Ki ne szeretne híres lenni...elismert, szeretett, tisztelt, megbecsült? Más körülményekkel kezdeni életét, mint ahogyan az adatott...s mit tenne, ha pl. mindazon körülményeket hatalmában álna önmaga megválasztani? Ó és persze nem félni attól, hogy valami hibát követ majd el, amit később ne tudna helyrehozni, vagy éppen a haláltól, amit ne tudna elkerülni...E játékban bármikor lehet új karaktert készíteni. :05:

Aki bővebben szeretne olvasni e játékról...és arról, hogy hogyan is történik ennek a gyakorlati kivitelezése...Annak ajánlom ezt a linket:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerepj%C3%A1t%C3%A9k (http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerepj%C3%A1t%C3%A9k)  

Nos nem tudom mennyire érződik át a lehetőségeknek eme bűvös, vonzó ereje...és hogy mennyire látszik a színes ragyogás mögött a sötét csapda?
Mert ugye mindez Illúzió.

Persze nem csak a szerepjáték az egyetlen olyan dolog a világon, aminek ilyen hatása lenne...A televízió, a tömeggyártásra állított sorozatokkal, az újabbnál újabb mozi filmekkel, a videójátékok, Nintendok és X-boxok, Internetes oldalak milliói...mind-mind arra szolgálnak, hogy úgy "pihenjünk" vagy "szórakozzunk", hogy a valóságtól (a szürke vagy sötét hétköznapoktól, a problémáktól, az égető ürességtől, a válaszkeresésektől, a nyomorról, a magányosságról, óó, sajna lehetne sorolni...) amilyen messze csak lehet elhatároljuk magunkat. Mintha az ember akkor is aludni szeretne, amikor ébren van...vagy csak álmodni.

Azért itt szeretném, ha senki sem értene félre... :2angel: Mert az érmének van egy másik oldala is... :088: Jó dolog álmodni...álmodozni.  :05: Isten adott nekünk egy igen komoly lelki szabadságot...A fennt említett dolgok is tudnak nagyon pozítívan szolgálni...Ha nem mi válunk azok rabjaivá.  Hallottam egy emberről, aki egyszer valamikor fiatalon megállt egy pillanatra, hogy megcsodáljon egy hópelyhet. Ahogy figyelte a hókristályok csodálatos, változatos kidolgozottságát...az teljesen elbűvölte...magával ragadta. A későbbiekben amikor csak volt rá lehetősége állandóan hópelyeheket bámult...elkésett az iskolából, s ha a ott is volt az iskolapadban akkor is hópelyheket rajzolt...később azokat festette, fényképezte. Míg csak teljesen bele nem őrült a dologba...Nos azt hiszem mindanyian egyetértünk, hogy nem azért születtünk meg, hogy csak a hópelyheknek éljünk...De nem is azért, hogy a televíziónak, vagy a szerepjátéknak. Oly sok csodálatos dolog van még e világban, hogy ha lehorgonyzunk egy-két ilyen "illúziókapu" előtt..nem biztos hogy lesz időnk vagy lehetőségünk azoknak csak töredékét is megcsodálni később...

Tehát szerintem e dolgok kezelésében a mértékletesség a kulcsszó.

De azért van itt még valami...

Mi emberek igazi kölcsönhatásban élünk a környezetünkkel. Ha megfogsz egy forró tárgyat az megéget. Ha fejest ugrasz egy szenyvíztisztító ülepítőjébe, akkor mosakodhatsz akárhogy, egy hét múlva is helyet fogsz kapni a villamoson.  :01:
Nos, ezek fizikai példák, de ahogy van fizikai testünk, úgy van szellemi és lelki is, de úgy hiszem ezek jóval érzékenyebbek a behatásokra, mint a fizikai...
Pl. Ha vitatkozol valakivel, akkor lehet, hogy még ürák vagy napok mólva is arról az incidensről fogsz elmélkedni...de hogy egy az aktuális témához, egy jóval közelebbi példát hozzak...ha megnézel egy izgalmas filmet, vagy elolvasol egy jó könyvet, akkor az elkövetkezendő napokban biztos, hogy elmélkedni fogsz a részletein...néha beugrik majd, ha mosogatsz, a szobát fested, vagy ha éppen az utcán sétálsz...stb.
A tapasztalat azt mutatja, hogy ha érzékenyebb természetű vagy, annál inkább leszel hatása alatt ezeknek a dolgoknak...Pl. megnézel egy agresszívabb filmet, és másnap sokkal kissebb dolgokon is felhúzod magad, mint azaddig...Majd csodálkozol, hogy mi van veled??
Na ez a szerepjáték terén szerintem annyival másabb, hogy ott még nagyobb a dózis. Képzeld el, ahogy egy valaki által elmesélt világban ÉL az a személy, akit te megszemélyesítesz. Egy olyan világban, ahol, mint említettem bármit megtehetsz a mi világunkban történő legkissebb felelőségrevonás, vagy büntetés veszélye nélkül...
Ugye ki büntetne meg azért, mert gondolatban kockára vágtál egy embert?
Ja igen, mert nem ám csak kedves, igazságos, a gyengét védelmező jó lovagok a szerepjátékosok által megszemélyesített karakterek...sőt...sajna ez a ritkább.. :04:
Hanem ugye tán a sok stressz miatt, meg a fent emlitett lehetőségek miatt megannyian játszakak gonosz karakterekkel...Volt olyan, hogy egyszer én is egy sorozatgyilkost alakítottam az egyik kalandban...Huhhh...Természetesen abszolút de meg tudtam különböztetni a játékot a valóságtól,  :05: de akkoriban elég sötét gondolataim voltak... :04: Azok mellett, hogy olyan szinten rászoktam a játékra, hogy meg a dohányzásnal is jobban hiányzott...
Volt olyan, hogy egyszer több, mint 30 órát játszottunk egyhuzamban...kissebb megszakításokkal, de ismertem olyan arcokat is, akik az 50-et karcolták...
Ezek természetesen kivételes esetek voltak...az átlag játék idő a min.3-4 órától 8-10 ig tartott.
Amikor nagyon aktív voltam e dologban, akkoriban egyszerre 3-4 különböző rendszerű játékkal is játszottam egy héten. Egy nap, mikor megelégeltem a dolgokat, hogy mennyire nagyon jelen van ez a játék az életemben, (márpedíg én az Urat kívántam szolgálni) akkor kinyitottam a szekrényemet, ahol a karakter-lapjaimat tartottam (a játékos által megszemélyesített karakter lejegyzett statisztikái, stb) és kidobtam, elégettem úgy kb.900-at. Füzeteim voltak teleírva karakterekkel...

De hála a mi Urunk Krisztus kegyelmének,  :D Ő szabadító Úr és Isten.  :igen:

Hmm... Azt hiszem magamat hazudtolnám meg, ha nem mondanám, hogy voltak e játéknak előnyei is...Mint pl. a különböző életszituációkban való rögtönzés készsége jelentősen javult ekkoriban az életemben, a kifejezőkészség, de mindezen előnyök nem összahasonlíthatóak azzal a béklyóval, amit cserébe rámhelyezett...
Mert ugye nem hagyott igazán maga mögött e játék semmit sem életemben, amit felmutathatnék...

 :088: Olyan volt ez az időszak számomra, mintha hópelyheket szemléltem volna, nagyon-nagyon hosszan keresztül, hogyan csillognak-ragyognak, majd mikor magasra emelkedett a nap az életemben...tanúja lehettem, ahogy szertefolytak. Nem is maradt ott semmi más csak latyak...Azóta hogy elemeltem a tekintetem e latyakról...új szebbnél-szebb dolgokat csodálhattam meg a mi Drága mennyei Atyánk Világosságában...  :169: :2smitten:

Ő áldjon meg mindannyiunkat, és segítsen látni és megélni az igazán szép dolgokat... :2angel:

"Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai!  
Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka."
(Jakab 1, 16-17)

"Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is."
(Máté 6, 21)

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 28, 13:51:57
Köszönöm Gabi a leírásod.
Nevelési eszköz a szerepjáték.
Személyiség formáló eszköz a pszichodráma.

Ezekről talán már tudjátok mit gondolok,
de
újra leírom:
Aki új teremtés BELÜLRŐL kifelé alakítja őt a SZENT SZELLEM.

Az óembert nevelgetjük, külső ráhatásokkal, ami az értelmi és érzelmi életét; vagy érzelmi és értelmi életét, tehát a pszichéjét érinti.

Eldöntheted, hogy az óemberedet erősíted, vagy átengeded a terepet a SZENT SZELLEMNEK.

Te döntesz ez az akarat kérdése, dönthetsz, még ma!
Holnap már nem biztos  :062:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Miklós - 2009 Január 28, 18:51:30
Köszönöm Gabi a leírásod.
Nevelési eszköz a szerepjáték.
Személyiség formáló eszköz a pszichodráma.

Ezekről talán már tudjátok mit gondolok,
de
újra leírom:
Aki új teremtés BELÜLRŐL kifelé alakítja őt a SZENT SZELLEM.

Az óembert nevelgetjük, külső ráhatásokkal, ami az értelmi és érzelmi életét; vagy érzelmi és értelmi életét, tehát a pszichéjét érinti.

Eldöntheted, hogy az óemberedet erősíted, vagy átengeded a terepet a SZENT SZELLEMNEK.

Te döntesz ez az akarat kérdése, dönthetsz, még ma!
Holnap már nem biztos  :062:
                     
  Békesség néktek! Magda! Engem is érdekel ez, ha szabadna  bővebben erről hallani. A döntés nagyon fontos, valóban a "ma" van megígérve. Az Ő Szelleme szül újjá, de vajon marad e valami az  ó - emberből. Ha igen akkor mi? Testünk, lelkünk, szellemünk?   :08:

Áthelyeztem ide a témát, itt beszéljük ki./Mária/
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 29, 08:10:03
  B.Miklóstól  idézem:             
Békesség néktek! Magda! Engem is érdekel ez, ha szabadna  bővebben erről hallani. A döntés nagyon fontos, valóban a "ma" van megígérve. Az Ő Szelleme szül újjá, de vajon marad e valami az  ó - emberből. Ha igen  akkor mi? Testünk, lelkünk, szellemünk? 


Miklós! Ez a kérdés engem is foglalkoztat. A szellemünk az újjászületett, így az teljesen új. Abban semmi hiba vagy ó nincs. A testünkkel viszont már kell mit kezdeni, mert az a régi maradt. Szokásaink, érzéseink, beszédünk, cselekedeteink az azonnal nem változott meg az újjászületésünkkor. Az érzelmünk, értelmünk = lelkünk irányítja a testünket. A Biblia írja, hogy a testünkkel nekünk kell foglalkozni, megfeszíteni az indulataitól. Mivel hármas a felépítésünk, szellem, lélek, test, így van kettő amivel foglalkozni kell, hiszen az érzelmünk vezet bennünket sokszor a szellemünk helyett és ez okoz folytonos háborút bennünk, ami megnyilvánulhat kifelé is a tetteinkben, beszédünkben. Olvastam a lélek - ez nem a szellem, - újjászületéséről is egy helyen a Bibliában.  Az mi módon születik és mikor újjá? Ez az ige jelzi a lélek üdvösségét:
1 Pét. 1,9
Mivel eléritek hitetek célját, a lélek üdvességét.
A lélek üdvössége mi?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Eliza - 2009 Január 30, 21:02:38
-Írta Hilda: Nehéz dolog ez!!! ....... ........Töröltem/ Mária/ Egyrészt mert az ige is ezt várja tőlünk, másrészt pedig a törvények is köteleznek bennünket.
Azért azt megjegyezném például az adófizetéssel kapcsolatban, hogy igen is ki kell használni a kiskapukat,
és egyszerűen muszáj ügyeskedni, mert ha mindent befizetnénk nem maradna élelem, sem rezsire pénz,
aztán látjuk a kis adóforintjainkat luxus szolgálati autókban, meg milliárdos üvegpalotákban.
Józanok legyetek!-

Egy francia faluban Le Chambon-ban  élt egy lelkész,akit Andre Pascal Trocme-nek hívtak.
Tromce feljegyzései alapján a szíve kívánsága az volt hogy ne szakadjon el Jézustól.A faluban úgy beszéltek róla,mint akinek Jézus iránti rajongása megmozgatta és megrázta a körülötte élőket.
A holocaust idején zsidókat bújtatott.És érdekes módon ezt nem is titkolta.Hite szerint még a jó szándékú hazugságok is bűnnek számítanak,ezért utálatosak Isten előtt,parancsolatai megszegését jelenti.
„ A pásztornak nem az a dolga,hogy elárulja a rábízott juhokat”ezért a kijelentéséért koncentrációs táborba került.De csodával határos módon hazaengedték.
Én azt gondolom,ha mindig mindenben teljesen becsületesek vagyunk,akkor az Úr nem fog cserben hagyni bennünket.Nem hagyja,hogy nélkülözzünk.Ahogy ezt a francia lelkészt sem hagyta.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Január 30, 21:23:11
Hát talán a következőt is jelentheti:
" Vigyázzatok és imádkozzatok, mert a szellem kész..."
Ugye a szellemünk kész van, de ez a romlandó test, valahol nem tudja átvenni teljes mértékben a szellem újságát (lásd: új tömlő, új bor), igyekszik, de nem megy. A lélek, pedig igyekszik megállni ebben a kettősségben és úgymond a lelkünk üdvösségén munkálkodunk, amikor oktatjuk a lelkünket az Úr beszédén való gondolkozással, igyekszünk szellem szerint járni. Pontosan ezért mondja, hogy a feltámadáskor lesz teljes az életünkben a megváltás, mert ki tud teljesedni igazán, nem lesz a romlandó test akadálya a szellemnek.

Hát talán ebben is van igazság, de biztos, hogy ennél még többről van szó...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 30, 21:56:47
  B.Miklóstól  idézem:             
Békesség néktek! Magda! Engem is érdekel ez, ha szabadna  bővebben erről hallani. A döntés nagyon fontos, valóban a "ma" van megígérve. Az Ő Szelleme szül újjá, de vajon marad e valami az  ó - emberből. Ha igen  akkor mi? Testünk, lelkünk, szellemünk? 


Miklós! Ez a kérdés engem is foglalkoztat. A szellemünk az újjászületett, így az teljesen új. Abban semmi hiba vagy ó nincs. A testünkkel viszont már kell mit kezdeni, mert az a régi maradt. Szokásaink, érzéseink, beszédünk, cselekedeteink az azonnal nem változott meg az újjászületésünkkor. Az érzelmünk, értelmünk = lelkünk irányítja a testünket. A Biblia írja, hogy a testünkkel nekünk kell foglalkozni, megfeszíteni az indulataitól. Mivel hármas a felépítésünk, szellem, lélek, test, így van kettő amivel foglalkozni kell, hiszen az érzelmünk vezet bennünket sokszor a szellemünk helyett és ez okoz folytonos háborút bennünk, ami megnyilvánulhat kifelé is a tetteinkben, beszédünkben. Olvastam a lélek - ez nem a szellem, - újjászületéséről is egy helyen a Bibliában.  Az mi módon születik és mikor újjá? Ez az ige jelzi a lélek üdvösségét:
1 Pét. 1,9
Mivel eléritek hitetek célját, a lélek üdvességét.
A lélek üdvössége mi?

Lélek üdvössége:

 ÉRTELEM:Róma 12,2

ÉRZELEM- de főleg a szeretet:1Péter 1,22

Akarat -az az én akaratom, hogy cselekedjem a TE AKARATODAT ez az Új teremtés hozzáállása:
84 TALÁLAT van csak egy keveset idéztem ide

Kol 4,12 Köszönt titeket Epafrás, ki ti közületek való, Krisztusnak szolgája, mindenkor tusakodván ti érettetek imádságaiban, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Istennek minden akaratjában.
1Thess 4,3 Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok;
1Thess 5,18 Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.
1Tim 6,4 Az felfuvalkodott, a ki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharczokban szenved, a melyekből származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások,
2Tim 1,1 Pál, Jézus Krisztusnak apostola, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való életnek ígérete szerint,
2Tim 2,26 És felocsudnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára.
Tit 1,7 Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedő, nem rút nyerészkedő;
Filem 1,14 De a te megkérdezésed nélkül semmit sem akartam cselekedni, hogy jótéteményed ne kényszerítésből, hanem szabad akaratból való legyen.
Zsid 2,4 Velök együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Léleknek közléseivel az ő akarata szerint.
Zsid 10,7 Akkor mondám: Ímé itt vagyok, (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat.
Zsid 10,9 Ekkor ezt mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsőt, hogy meghagyja a másodikat,
Zsid 10,10 A mely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által.
Zsid 10,36 Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.
Zsid 13,21 Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, a mi kedves ő előtte a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség örökkön örökké. Ámen.
Jak 1,18 Az ő akarata szült minket az igazságnak ígéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk.
1Pt 2,15 Mert úgy van az Isten akaratja, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát;
1Pt 3,17 Mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.
1Pt 4,2 Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.
1Pt 4,3 Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban.
1Pt 4,19 Annakokáért a kik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják néki lelköket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.


Amikor felülről születünk akkor a szellemünk tökéletes állapotban születik, a szellemünk nem fejlődik

DE
mennyiségében növekszik, ha engedelmesen adom át a SZENT SZELLEMNEK  a vezetést.
Ezt akarnom is, és kérnem is kell, hogy minél inkább teljesedjek be SZENT SZELLEMMEL, mert ez adja meg a saját szellemem kiteljesedésének a lehetőségét.

Akinek van kapcsolata pici gyermekkel az tapasztalja, hogy akarati szinten elég fejlett a lelke amikor megszületik, de nehezen tud nem akarni.
Görcsösen ragaszkodik dolgokhoz, ez megjelenik az új teremtésnél is. Meg kell tanulni elengedni, ez a lélek első lépése az üdvössége felé.

Értelmi szinten is gyorsan fejlődik az újszülött, de hamis ismereteket is gyorsan felszed - ugyan így, ha nem a tiszta IGÉVEL táplálkozik, hanem emberi magyarázatokkal  akarja siettetni a fejlődését, ez olyan, mint amikor járni tanítják a még éretlen csonttal rendelkező csecsemőt.

Mindég újra, és újra alá kell rendelni az értelmemet az IGÉNEK, ez állandó soha meg nem szűnő akarásommal lehet csak, és újra, meg újra elsőbbséget kell biztosítani az Írásnak, hogy ha berzenkedek érzelmileg, indulatilag, akkor kérjem, újra-és újra az értelmem megváltozását, ennek is folyamatnak kell lennie.
Nem mástól kell kérni, hanem nekem kell a MINDENHATÓTÓL kérni, mert ebben csk Ő tudja, hogy nekem mi a jó!

Az érzelmeim tisztítása pedig ezen közben folyik.
Minél inkább engedem a saját szellememnek az uralmat, annál inkább, változik meg a lelkem és ez az üdvössége.
Mert elnyeri eredeti - a TEREMTŐTŐL RENDELT HELYÉT
Az az üdvösségem, ha arra amire születtem megtörténik az én életemben - én legalább is ezt így értem eddig.

Pál mondja a NÁLA LETETT KINCSEMET, valójában a lelkemet teljesen rábízom az új szellemem vezetésére, nagyon kemény HIT MUNKA, főleg, hogy kivülről állandó támadás éri, hogy vegyem vissza a vezetést
 :hehe:





Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 30, 22:49:17
Magda! Köszönöm, javítottam. :017: Hát nem voltam figyelmes.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Január 31, 00:18:44
 :2angel:
Örülök, hogy segíthettem

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Január 31, 08:09:25
Magdám! Legközelebb is tedd meg nyugodtan. Ha már fáradtabb vagyok, lankad a figyelmem.  :169:  Ketten meg megyünk valamire.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Miklós - 2009 Február 02, 17:34:44
  B.Miklóstól  idézem:             
Békesség néktek! Magda! Engem is érdekel ez, ha szabadna  bővebben erről hallani. A döntés nagyon fontos, valóban a "ma" van megígérve. Az Ő Szelleme szül újjá, de vajon marad e valami az  ó - emberből. Ha igen  akkor mi? Testünk, lelkünk, szellemünk? 


Miklós! Ez a kérdés engem is foglalkoztat. A szellemünk az újjászületett, így az teljesen új. Abban semmi hiba vagy ó nincs. A testünkkel viszont már kell mit kezdeni, mert az a régi maradt. Szokásaink, érzéseink, beszédünk, cselekedeteink az azonnal nem változott meg az újjászületésünkkor. Az érzelmünk, értelmünk = lelkünk irányítja a testünket. A Biblia írja, hogy a testünkkel nekünk kell foglalkozni, megfeszíteni az indulataitól. Mivel hármas a felépítésünk, szellem, lélek, test, így van kettő amivel foglalkozni kell, hiszen az érzelmünk vezet bennünket sokszor a szellemünk helyett és ez okoz folytonos háborút bennünk, ami megnyilvánulhat kifelé is a tetteinkben, beszédünkben. Olvastam a lélek - ez nem a szellem, - újjászületéséről is egy helyen a Bibliában.  Az mi módon születik és mikor újjá? Ez az ige jelzi a lélek üdvösségét:
1 Pét. 1,9
Mivel eléritek hitetek célját, a lélek üdvességét.
A lélek üdvössége mi?

Lélek üdvössége:

 ÉRTELEM:Róma 12,2

ÉRZELEM- de főleg a szeretet:1Péter 1,22

Akarat -az az én akaratom, hogy cselekedjem a TE AKARATODAT ez az Új teremtés hozzáállása:
84 TALÁLAT van csak egy keveset idéztem ide

Kol 4,12 Köszönt titeket Epafrás, ki ti közületek való, Krisztusnak szolgája, mindenkor tusakodván ti érettetek imádságaiban, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Istennek minden akaratjában.
1Thess 4,3 Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok;
1Thess 5,18 Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.
1Tim 6,4 Az felfuvalkodott, a ki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharczokban szenved, a melyekből származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások,
2Tim 1,1 Pál, Jézus Krisztusnak apostola, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való életnek ígérete szerint,
2Tim 2,26 És felocsudnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára.
Tit 1,7 Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedő, nem rút nyerészkedő;
Filem 1,14 De a te megkérdezésed nélkül semmit sem akartam cselekedni, hogy jótéteményed ne kényszerítésből, hanem szabad akaratból való legyen.
Zsid 2,4 Velök együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Léleknek közléseivel az ő akarata szerint.
Zsid 10,7 Akkor mondám: Ímé itt vagyok, (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat.
Zsid 10,9 Ekkor ezt mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsőt, hogy meghagyja a másodikat,
Zsid 10,10 A mely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által.
Zsid 10,36 Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.
Zsid 13,21 Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, a mi kedves ő előtte a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség örökkön örökké. Ámen.
Jak 1,18 Az ő akarata szült minket az igazságnak ígéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk.
1Pt 2,15 Mert úgy van az Isten akaratja, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát;
1Pt 3,17 Mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.
1Pt 4,2 Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.
1Pt 4,3 Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban.
1Pt 4,19 Annakokáért a kik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják néki lelköket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.


Amikor felülről születünk akkor a szellemünk tökéletes állapotban születik, a szellemünk nem fejlődik

DE
mennyiségében növekszik, ha engedelmesen adom át a SZENT SZELLEMNEK  a vezetést.
Ezt akarnom is, és kérnem is kell, hogy minél inkább teljesedjek be SZENT SZELLEMMEL, mert ez adja meg a saját szellemem kiteljesedésének a lehetőségét.

Akinek van kapcsolata pici gyermekkel az tapasztalja, hogy akarati szinten elég fejlett a lelke amikor megszületik, de nehezen tud nem akarni.
Görcsösen ragaszkodik dolgokhoz, ez megjelenik az új teremtésnél is. Meg kell tanulni elengedni, ez a lélek első lépése az üdvössége felé.

Értelmi szinten is gyorsan fejlődik az újszülött, de hamis ismereteket is gyorsan felszed - ugyan így, ha nem a tiszta IGÉVEL táplálkozik, hanem emberi magyarázatokkal  akarja siettetni a fejlődését, ez olyan, mint amikor járni tanítják a még éretlen csonttal rendelkező csecsemőt.

Mindég újra, és újra alá kell rendelni az értelmemet az IGÉNEK, ez állandó soha meg nem szűnő akarásommal lehet csak, és újra, meg újra elsőbbséget kell biztosítani az Írásnak, hogy ha berzenkedek érzelmileg, indulatilag, akkor kérjem, újra-és újra az értelmem megváltozását, ennek is folyamatnak kell lennie.
Nem mástól kell kérni, hanem nekem kell a MINDENHATÓTÓL kérni, mert ebben csk Ő tudja, hogy nekem mi a jó!

Az érzelmeim tisztítása pedig ezen közben folyik.
Minél inkább engedem a saját szellememnek az uralmat, annál inkább, változik meg a lelkem és ez az üdvössége.
Mert elnyeri eredeti - a TEREMTŐTŐL RENDELT HELYÉT
Az az üdvösségem, ha arra amire születtem megtörténik az én életemben - én legalább is ezt így értem eddig.

Pál mondja a NÁLA LETETT KINCSEMET, valójában a lelkemet teljesen rábízom az új szellemem vezetésére, nagyon kemény HIT MUNKA, főleg, hogy kivülről állandó támadás éri, hogy vegyem vissza a vezetést
 :hehe:






  Köszönöm Magda! A részletesebb válaszod. Ha jól értem  ,az üdvösségünk célja  a megszentelődés.Ezt  Isten végzi bennünk,
 jó kedvéből./ Filippi.2:13/  A régiből mit tart meg Atyánk? Pál apostol megtérése után is használta az eszét. Hogy valósul meg ez a
 mi életünkben.Nekünk marad  személyiségünkből  vagy hogy valósul ez meg? Írhatnál könyvet lépésről- lépésre szakemberként.
    Az első parancsolatban is beszél a teljes elménk használatáról. Tehát az ó ember lelki- értékeiről beszélek.  Minden  jó és tökéletes
adomány felülről  származik.Nyithatnál akár egy új témát ezekben  a kérdésekben is . Akár  részletezve is.  :061: :( :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 04, 07:32:30
Sokszor halljuk ezt: "Kezdj el imádkozni keresztény felebarátaidért, különösen azokért, akik a múltban csalódást okoztak neked, vagy megbántottak."

Időnként olyan nehéz megtenni ezt a lépést. Egyáltalán nem bonyolult, de mégis valami ott belül visszafogja a szánkat. Mintha szájzárat kapna az ember, vagy megbénulna a gondolata. Leblokkol, és azon gondolkodik amivel megbántották, majd olyan gyorsan felnyílik a sérelem panaszáradatára.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 04, 08:20:36
Magda írta a Bibliai találos kérdések topicban és itt beszélhetünk erről.

Magda:Igen a vezetőknek mindég súlyosabb a büntetése, ha nem az Isten akarata szerint cselekszenek!

Ez egy nagyon jó téma. Kegyelem időszakában élünk. Az ószövi válaszra írtad. Tudsz e erre a kijelentésedre Igét előhozni a kegyelem időszakából? Köszi! Valóban ez az állítás igaz lenne? Valóban büntetést kapunk? Vizsgáljuk meg együtt ha lehetséges.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Március 08, 11:01:51
Sziasztok!  :05:

Ez az ige jutott eszembe:

Jak 3,1
Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk.  

Mint ahogyan a juhpásztorok felelősséggel tartoznak a juhok iránt, aképpen tartoznak felelősséggel a lelkipásztorok a gyülekezeti tagok iránt.
Egy tiszteletben álló vezető véleménye és tanácsa sokkal többet nyom a latban, mint akármelyik gyülekezeti tag véleménye.
Ha a lelkipásztor tévesen pásztorolja Isten gyermekét, akkor az azt elkövető bűn okozójává tette.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Március 09, 06:59:34
A bibliai alapelvek nem azért működnek, mert meg van írva, hanem azért van megírva, mert így működnek.  :2smitten:
Ha valaki nagy felhatalmazást kap, annak nagyobb is a felelőssége. Isten nem lenne igazságos, ha valakit kevesebb számonkéréssel, nagyobb hatalommal ruházna fel. Nyilván a kettős megbecsülés mellé kettős számonkérés is jár. Az más kérdés, hogy mit nevezünk büntetésnek...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 09, 07:18:40
Teljesen egyet értek veled Gábor, mert az ember hajlamos valamit is magának tulajdonítani, holott minden az ÖRÖKKÉVALÓTÓL ered.

Lk 12,48 A ki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és a kire sokat bíztak, többet kívánnak tőle.

Minél közelebb kerül valaki Isten igazságához, annál nagyobb a felelőssége.

 :2smitten:

DE:
Mt 5,6 Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.

Még itt a földi létben  :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 09, 08:39:17
Gábor írta: Nyilván a kettős megbecsülés mellé kettős számonkérés is jár.

Na ez is egy jó mondat. Valóban ott van a vezetők iránti kettős megbecsülés, vagy csak a kettős számonkérés? Mit jelenthet ez?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Március 09, 14:13:59
Hát fogalmazhattam volna úgy is, hogy kettős megbecsülés JÁRNA... az, hogy esetleg ez nincs így, attól még a felelősség marad...  :gunyos:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 09, 14:26:03
Aranyosak vagytok  :2angel:

Ennek a fényében Péternek nem azt kellett volna mondani, hogy a testemet is, hanem növesszünk még két lábat  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Március 09, 14:28:43
Azt tegyük hozzá: nem kötelező vezetőnek lenni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 09, 15:15:56
Gábor! Tényleg nem, de olyan jó.  :gunyos:  Tudod melyik állatot utálja a nagy többség?

Magda
, vagy azt hogy a 24 óra ne 24 legyen, hanem több. Ha két lábbal több lett volna neki, akkor bajba került volna a másik két láb, ha más irányba akart volna menni.  :071:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Miklós - 2009 Március 09, 16:34:08
Azt tegyük hozzá: nem kötelező vezetőnek lenni...
     Gábor köszöntelek. Engem is érdekelne az anyag ,biztosan érdekes lehet.
                  Szerintem vezetőket Isten választ és azzá tesz. :061:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Március 09, 17:37:41
Nem tudom Mária, de kíváncsi vagyok.

Értelek Miklós, így van, de a választott is mondhatja, hogy nem kérek belőle...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 09, 18:47:02
Szia Gábor  :2angel:
Aztán majd a cethal gyomrában meggondolja magát :118:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Miklós - 2009 Március 09, 19:36:23
Igazad  van Gábor de én  mindenkiről  a jót feltételezem. :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 09, 19:53:34
Gábor, a kígyót utálják a legtöbben és attól félnek a legtöbben. Sajnos én ismerek olyan fantasztikus evangélistát, aki annyira megsérült a vezetőjétől, hogy hátat fordított a kereszténységnek.  :08:

Magda jól mondja, mert valóban a cet gyomrában is találhatjuk magunkat. Én már voltam benne egy párszor. Viszont Illés hollóit is ismerem. Sőt, a pusztai vándorlást is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Március 09, 20:11:12
Drága Miklós elbeszélünk egymás mellett, amiről beszélek, annak nincs köze semmilyen feltételezéshez, egyszerűen csak van választása mindenkinek, ennyi.

A vezetés azért nem ennyire rossz, a cethalas példával meg ne ijesztgessünk minden szegény vezetőt (többek között engem  :05: ), mert minden engedetlen vezetőt nem dob Isten a cethal gyomrába...  :063: Nem minden szolgálatnak van ekkora súlya. Isten azért, mint jó Apa vannak szelídebb eszközei is, főleg türelme van.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 09, 20:31:56
 :2angel:
nem rémisztgetésnek mondtam, csak mint megtörtént esetet.
Aki megjárta a cethalat annak az arcbőre és egész megjelenése tükrözi, így aztán különösebb ítélet hírdetést - gondolom -  nem igényelt, hanem Ninive gyorsan megtért.

Azt, pedig aki elhagyja ember miatt az ÖRÖKKÉVALÓT, elég laza szál kötötte addig is HOZZÁ.
Nagy felelősség az EVANGÉLIUM hírdetése, KÉTSÉG NÉLKÜL ELÉRKEZETT ISTEN ORSZÁGA, az állampolgárság megszerzése a lehetőség, de csak lehetőség.
Ezzel a lehetőséggel élni lehet, de nem mézesmadzag, hanem a költségeket fel kell mérni, ahogy ezt a MESTER mondta.

Ezt mindenkinek mondta, és nem mérlegelt, hogy az illető magát kisdednek gondolja e, vagy esetleg más őt annak tartja.
Ez a belépő, ennélkül csak kerülgethetjük az ajtót, de be nem léphetünk.

 :2smitten:

(gondolom elég egyértelmű amit írtam)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Március 09, 20:37:51
Abban mindenképpen sok igazság van, hogy vezető hibája miatt még senki nem hagyhatja el az Urat, ha mégis ott más komolyabb, alapvető problémák is lehettek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Miklós - 2009 Március 09, 20:46:09
Nem Gábor testvérem nem beszélünk el egymás mellett.
Atyánk tudja és jól ismer bennünket ,akit kiválaszt meg is igazítja.
Minden testvérem élete más de mindenkinek el kell érnie Isten
által tervezett  helyét a testben. Azt nem tudom  kinél  hogyan éri el
de Ő soha sem téved. A szépsége  ennek az hogy szabad akaratból
önként, iránta való szeretetből éri el ezt az övéinél.
Ez  "..gyönyörűséges és könnyű.." Emlékezz Péterre, megijed egy szolgálótól. :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 09, 22:01:55
Miklós! Nem csakhogy megijedt, de még el is szaladt szitkozódva, átkozódva. Jézus követője volt és megtagadta, nem is ismeri, címszóval. Isten viszont tudta, hogy mi lesz belőle később.

Magda írta: Azt, pedig aki elhagyja ember miatt az ÖRÖKKÉVALÓT, elég laza szál kötötte addig is HOZZÁ.

Valószínű nem figyelted, de nem írtam, hogy az Urat elhagyta, hanem a kereszténységet és az nem ugyan az.

Eszembe jutott egy pásztor mesélte, hogy egy alkalommal valaki meglátta, hogy egyik este a nyilvános házba bement. Várt egy jó darabig és látta, hogy a pásztor még nem jött ki, felkereste a testvéreket és elmondta, hogy nekik milyen pásztoruk van és megbotránkoztak benne. Mennyire óvta őket a paráznaságtól és ő is így él. Hogyan tudnának tanulni egy ilyen vezetőtől? Másnap az alkalomra csak egy páran mentek el, de ők is azért, hogy jól megmondják a pásztornak, hogy milyen alak. A vezető ámult és bámult, hogy meglátták. Amikor befejezték a vádlást korholást, akkor megszólalt és azt mondta: Ti nem ismeritek az én szívemet? Évek óta tanítalak benneteket. Helyettetek mentem be a nyilvános házba, mert ti oda nem viszitek az evangéliumot!

Azt hiszem ez elég tanulságos.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Március 09, 23:01:22
Nem Gábor testvérem nem beszélünk el egymás mellett.
Atyánk tudja és jól ismer bennünket ,akit kiválaszt meg is igazítja.
Minden testvérem élete más de mindenkinek el kell érnie Isten
által tervezett  helyét a testben. Azt nem tudom  kinél  hogyan éri el
de Ő soha sem téved. A szépsége  ennek az hogy szabad akaratból
önként, iránta való szeretetből éri el ezt az övéinél.
Ez  "..gyönyörűséges és könnyű.." Emlékezz Péterre, megijed egy szolgálótól. :05:

Drága Miki. Bocs, de már elvesztettem a fonalat, legalábbis nem értem, hogy mit szeretnél mondani.  :08: Értem és szép amit leírtál, de mi köze ennek, hogy jót feltételezünk, vagy ahhoz, hogy mindenki eldöntheti, hogy elfogad egy vezetői pozíciót, vagy nem?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 10, 06:36:26


Magda írta: Azt, pedig aki elhagyja ember miatt az ÖRÖKKÉVALÓT, elég laza szál kötötte addig is HOZZÁ.

Valószínű nem figyelted, de nem írtam, hogy az Urat elhagyta, hanem a kereszténységet és az nem ugyan az.


Bocsánat de nem értem, mi az amit ezzel közölsz?
 :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 10, 08:19:19
Magda szia!  :044:

Mivel csak én írtam, hogy egy evangélista elhagyta a kereszténységet a vezetője miatt, így nyilvánvaló volt, hogy arra írtad, mert sem Gáboréra, sem Miklóséra nem igen illett oda az idézetem tőled. Mivel mind a 4 en azonos témáról írunk.... Ha mégsem, akkor bocsánat, mert ismét félreértettelek.  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 10, 09:56:11
Drága :2angel: Mária, továbbra sem értem, hogy mit jelent elhagyni a kereszténységet, de nem elhagyni az Úr Jézus Krisztust.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 10, 10:07:14
Nekem nagyon nehéz megemészteni, mert nagyon kemény eledel, gondolom másnak is nehéz, ezért nem is tálalom fel az egészet, csak falatonként próbálkozom vele.

Gondolom mindenki abból a megközelítésből indul ki, hogy a TEREMTŐ mindenütt jelenlevő, míg a sátán ebben a képességében korlátozott.

Erről ti az ÍROTT IGE alapján hogyan gondolkodtok?
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Március 10, 10:32:29
Így gondolom én is. Mármint hogy az Úr mindenütt jelenlévő, de a Sátán nem. Én is az írott ige alapján gondolom így.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 10, 10:47:57
Drága :2angel: Mária, továbbra sem értem, hogy mit jelent elhagyni a kereszténységet, de nem elhagyni az Úr Jézus Krisztust.

Igazándiból ha valaki felhagy a gyülekezeti -kereszténységgel- életével, attól még az Úrral lehet kapcsolata, valamilyen szinten. Isten soha nem adja föl és nem is hagyja el az Övéit, még akkor sem, ha az illető megfáradt és megterhelt az emberi hiábavalóság tanításától. Megfáradt a manipuláló, Jezabel szellemiségtől duzzadt vezetőjétől és soha többé hallani sem akar semmilyen gyülekezetről, közösségről. Mivel nem csak maga tapasztalta meg a bőrén, hanem látta, hogyan sanyargatja a többi tanítványokat és ettől besokalt. Azt látja, hogy ahová a lánya is jár, ott is ez van. Úgy gondolom ezt Isten tiszteletben tartja, hogy megfáradt. Még ennek ellenére sem merem azt mondani, hogy ez az emberke nincs semmilyen kapcsolatban az Úrral, mert azt nem tudom. Egy biztos, megkötözte a gonosz a láthatókkal. Az is biztos, hogy a vezetőnek van ebben felelőssége.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 10, 10:50:06
Magda írta: Nekem nagyon nehéz megemészteni, mert nagyon kemény eledel, gondolom másnak is nehéz, ezért nem is tálalom fel az egészet, csak falatonként próbálkozom vele.

Mit nehéz megemészteni és mi a nehéz eledel? Ez számomra nem derült ki. Köszi a választ. 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 10, 11:16:42
Igazándiból ha valaki felhagy a gyülekezeti -kereszténységgel- életével, attól még az Úrral lehet kapcsolata, valamilyen szinten. Isten soha nem adja föl és nem is hagyja el az Övéit, még akkor sem, ha az illető megfáradt és megterhelt az emberi hiábavalóság tanításától. Megfáradt a manipuláló, Jezabel szellemiségtől duzzadt vezetőjétől és soha többé hallani sem akar semmilyen gyülekezetről, közösségről. Mivel nem csak maga tapasztalta meg a bőrén, hanem látta, hogyan sanyargatja a többi tanítványokat és ettől besokalt. Azt látja, hogy ahová a lánya is jár, ott is ez van. Úgy gondolom ezt Isten tiszteletben tartja, hogy megfáradt. Még ennek ellenére sem merem azt mondani, hogy ez az emberke nincs semmilyen kapcsolatban az Úrral, mert azt nem tudom. Egy biztos, megkötözte a gonosz a láthatókkal. Az is biztos, hogy a vezetőnek van ebben felelőssége.

Hát ezt én továbbra sem értem, mert akinek valamilyen szinten van kapcsolata az Úrral, annak semmilyen szinten nincs kapcsolata - ezt én így látom!

Akinek emberekkel van baja, annak a TEREMTŐVEL van baja.

Az lehet, hogy sajátos evangéliumra tért meg, és nem az ÉLŐ ISTENHEZ, hanem a saját gondolatához.

De azt gondolom ezt mindenkivel megtanítja az ÖRÖKKÉVALÓ, ha tényleg keresi ISTEN ORSZÁGÁT és ISTEN IGAZSÁGÁT, ha pedig nem ez a fontos, akkor bizony még a világban van, akár hová viszi is a lába.

A másik kérdésedre pedig tettem fel egy kérdést, talán valaki méltatja válaszra is.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 10, 12:01:53
Magda írta: Akinek emberekkel van baja, annak a TEREMTŐVEL van baja.

Neked is van problémád az emberekkel és nekem is meg másoknak is. Nem igen hiszem, hogyha én neheztelek valakire, akkor Istenre is neheztelek. Istennek mi köze van az én ostobaságomhoz? Mondjuk egy kereszténynek megromlik a házassága, akkor ott bizony sok balhé van és akkor annak az Istennel is baja van? Sőt, inkább odaszalad segítségért. Néhány hete egy vezető felesége mélységesen szeretetlen volt a hátam mögött, ami visszakerült hozzám. Egy külföldön élő testvérnő, akik már majdnem fél éve ismerek, ajánlottam az ő szolgálatukat, mert vágytak arra, hogy valaki menjen hozzájuk is, aki egy bizonyos szellemi ajándékkal rendelkezők. Felhívtam őket és fel is vették a kapcsolatot egymással, és hamarosan menni fognak. Majd azt mondta, írta ennek a külföldi testvérnőnek, hogy velem szakítson meg minden kapcsolatot, mert eljöttem az ő gyülijükből és homályos, tévelygő vagyok, aki hasonló a sötétben bégető szamárhoz és csak topogok egy helyben.... Azt is mondta neki, ő pedig vegye tudomásul hogy választania kell, vagy én BM, vagy ők. stb. Nagyon dühös lettem erre a fajta "szeretetre" akkor nekem bajom van az Úrral? Azóta az Úr elé mentem és rendeztem a szívem állapotát. Én ezzel a mondatoddal nem tudok egyetérteni. Kíváncsi vagyok mások véleményére is ezzel kapcsolatban.

Magda írta: A másik kérdésedre pedig tettem fel egy kérdést, talán valaki méltatja válaszra is.

Amit látom már Gábor is méltatta és én is. Csak én nem kaptam rá választ tőled. Köszi  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 10, 13:10:57
Így gondolom én is. Mármint hogy az Úr mindenütt jelenlévő, de a Sátán nem. Én is az írott ige alapján gondolom így.

Ézs 1,13 Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel útálat előttem; újhold, szombat s ünnepre-felhívás: bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek.

Ézs 2,6 Mert elhagytad, Uram, a Te népedet, Jákób házát; mivel telvék napkeleti erkölcsökkel, és szemfényvesztők, mint a Filiszteusok, és idegenek fiaival kötnek szövetséget

Ézs 59,2 Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orczáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott.

A sátán nem képes mindenhol jelen lenni, ez biztos, ehhez kétség sem fér.

A TEREMTŐ ISTEN pedig mindenhol jelen lehetne, de korlátozza az hogy a bűnt és a tisztátalanságot el nem szenvedheti, és ha ez a közelébe kerül, akkor ott ítéletes jelenléte valósul meg.

A SZENT SZELLEM azokban akik teljes szívvel elfogadják a MEGVÁLTÁST bennük lakik, és velük közösségben van.

A világgal pedig ÍTÉLETESEN van jelen!
Jn 16,8 És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Miklós - 2009 Március 10, 15:20:56
Gábortól: ....hogy jót feltételezünk, vagy ahhoz, hogy mindenki eldöntheti, hogy elfogad egy vezetői pozíciót, vagy nem?
Testvérem, jót feltételezek: Krisztus értelme  lakozik szívünkben, értjük egymást, mert Isten igéje a döntő nyelv amit  beszélünk. A Szent Szellem lakozik bennünk, tehát Ő világosítja meg számunkra a bennünk, körülöttünk lévő  eseményeket, hitünk szellemi/lelki/ állapotunknak tükrében. A fórumon lévő testvérekről ezt gondolom ezért töltik itt az idejüket és nem egy  világi fórumon. A vezető pozícióról pedig azt gondolom, hogy Isten tudja előre kik vagyunk és hogyan állunk meg az Igazságban.
Ezért mindig Ő választja ki, tudatja a szolgájával és mindig elfogadják, mert megtiszteltetés hogy ránk bízza ezt a hivatást.
Érdemes lenne végig olvasni a Bibliában azokat a részeket, ahol Atyánk erről ír. :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 10, 15:39:43
Miklóssal beszélgettünk erről tegnap és megragadta valami a fülemet amit mondott: " Valamilyen szinten mindenki vezető!"

Egyet kellett értenem vele. A férjek vezetők a családjukban, a feleségek az otthonuk rendezésében, a fórumon a modik, a gyülikben a pásztorok....
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Miklós - 2009 Március 10, 16:31:53
 Magdának: Lucifer teremtmény ," nem állott meg az igazságban " ezért Sátán /ellenkező / lett.
Nem rendelkezik a Teremtő tulajdonságával de mindenben utánozza és ez mindig hamis.
Isten jelenvalóságáról Mózesnél / a Vagyok küldött, vagy János18:6 Jézus Krisztus mondja :"Én vagyok..."/
Atyánk áldásos és ítéletes  jelenléte -1Péter3:12. " Mert az Úr szemei az igazakon vannak,és az ő fülei
azok könyörgésein, az Úr orcája pedig  a gonoszt cselekvőkön. :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Miklós - 2009 Március 10, 16:59:40
Én ezzel a mondatoddal nem tudok egyetérteni. Kíváncsi vagyok mások véleményére is Mária írta.
 
 Máriának: A pásztor féltő szeretetéről: Az ellenséget is szeretnünk kell ezt Jézus Krisztus mondta,de itt szolgatársról van szó ezért az" egymást magatoknál különbnek tartván " igét kellene alkalmazni.Ezt én így gondolom.
Ezenkívül az Atyánknak minden igéje ajánlás az életben maradáshoz.Egyetlen lehetőség, alkalmazása
ránk van bízva.Minden ajánlás elméleti amíg meg nem valósítom a saját életemben.Ezért szoktam bocsánatot
kérni / feleségemtől,gyerekeimtől embertársaimtól/ ha megbántom őket.Tudom hogy addig rossz  a kapcsolatom
Istennel ezért nagyon rövid időn belül teszem.De ezután olyan mintha meg sem történt volna. :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 10, 17:33:11
Miklós! A véleményt erről kértem, de nem erre írtál: Akinek emberekkel van baja, annak a TEREMTŐVEL van baja. Erre a mondatra írtam, hogy ezzel nem tudok egyetérteni. Felhoztam egy példát, bajom volt az illetővel, de Istennel nem. Te a példámra válaszoltál.  :05:

Az, hogy rossz a kapcsolatom Istennel, ha valakire haragszom, ezt elfogadom, hiszen Ő sem bocsátja meg az én vétkeimet, ameddig én nem vagyok hajlandó megbocsájtani azoknak, akik ellenem követtek el vétket, de ez nem jelenti azt, ahogy Magda állítja, hogy Istennel van baja annak, akinek mással baja van. Persze ha Magda megtudja cáfolni, örömest tanulok tőle is.

Jézus azt mondta, haragudjatok, de ne vétkezzetek. Én nem szeretek haragudni sem, mert annyira rányomja a bélyegét a napomra. Mindenki tud haragudni. Isten tanít, hogy amikor nehézségekben, kísértésekben vagyok, akkor kezdjem el dicsérni Őt. Borzasztó nehéz és embert megpróbáló dolog ez. Nem azért dicsérem, hogy húúú de jóóóó milyen nehézségen megyek át, hanem arra tanít, hogy tegyem félre a sérelmeket, nehézségeket és kezdjem Őt imádni, dicsérni. Azt veszem észre, hogy megnyugszom és elkezdem belülről jövően krisztusi szeretettel szeretni azt, aki előtte átgázolt rajtam. Ekkor már tudok a haragomért, kimondott szavaimért bocsánatot kérni Istentől és esedezni az illetőért. Fantasztikus, hogy az Ő imádatát az én javamra fordítja. Fontos, hogy gyorsak legyünk a megbocsájtásra!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 10, 17:51:47
Kedves  :2angel: Mária, amit leírtál az bizony nagyon fájdalmas.
Most akkor hogyan viszonyulsz ahhoz aki súsárló, mert nem neked mondta, hanem rólad mondta másnak?
 :062:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 10, 18:40:16
Magda! Hogyan viszonyulok hozzá? Mivel tudom, hogy a külföldi testvérünk igazat mondott, így abban a pillanatban belül én voltam egy atombomba. Ettől függetlenül a testvérünknek szeretettel beszéltem az illetőről és ez őt meglepte. Így folytatta az olvasást tovább- az emailt amit írt rólam. Arra még nagyobb harag költözött a szívemben, mert nem ő az első akinek ezt mondta, hogy velem és azokkal akik tőlük elmentek nem beszélhetnek. Minden kapcsolatot meg kell szakítani velem, mert tévelyegnek és meg fognak halni. Ez már többször a 7 év alatt megismétlődött, így ebből tudtam, hogy igazat mond a testvérünk. Első haragomban elmondtam valakinek, ami szintén nem volt a helyén való. Isten nem ezt akarja, hiszen szereti azt is, aki rólam ilyent terjeszt éppen úgy, ahogy engem. Én is elbukok, mégsem vet ki a szívéből. Ez felvillant bennem és hamarosan az Úr elé mentem, bocsánatot kértem, hogy így reagáltam. Olyan szeretet tört ekkor fel bennem iránta, ahogy Isten megérintett, hogy már nem fáj és nem tudok haragudni rá. Ha elém jönne Isten kegyelméből, megtudnám ölelni és nem beszélnék róla, hogy erre mi szüksége volt? Pedig ezt már elszenvedtem egy párszor és a sebek újra és újra begyógyulnak. Ilyenkor Péter szavai jutnak eszembe. Hányszor kell az én atyámfiának megbocsájtani?...... Hát én gyakorlom rendesen.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Miklós - 2009 Március 10, 18:42:06
 Mária írta:
Miklós! A véleményt erről kértem, de nem erre írtál: Akinek emberekkel van baja, annak a TEREMTŐVEL van baja.
Erre válaszoltam aszt hogy amíg dühős vagyok , neheztelek az emberre akit látok addig Istennel sem jó a kapcsolatom.
Ezért rendezem minél előbb Istennel és azután már könnyebb az embertársamért közbenjárni Atyánknál hogy bocsásson
meg neki mert a" szeme fényét  bántotta" ezek vagyunk mi.Tehát nem rólunk szól hanem aki rossz híredet keltette.
De a Gonosz rendkívül okos mi pedig érzékenyek és vigyázatlanok.Így aztán kimegyünk Isten védelme alól és megbotlunk.
Ha így maradnánk huzamosabb ideig a Gonosz elérné a célját . Az emberrel való bajom Istennel is bajt szerzett.
A keresztyén ember élete minden konfliktus helyzetben megpróbált de rendezzük és a kapcsolat helyre áll.
Tehát közvetett módon egy rövid ideig a kapcsolat részemről meglazul. :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 10, 19:08:44
Köszönöm Mária amit leírtál, és talán - gondolom ennek a fényében - érthető, hogy ezt az élményt érzelmeidben nem tudtad volna átélni akkor, ha nem bánt rettenetesen az amit mondott.
Langyos vízben nem érezzük a végtelen szeretetet amivel a TEREMTŐ áraszt el bennünket.

Jakab levélben mondja a SZENT SZELLEM teljes örömnek tartsátok, elég sokszor kell megismétlődjön ez a sértés, bántás, hogy úgy reagáljak, hogy áldjam azt aki engem átkoz, és aki engem kerget.
Lassan tisztul ki az érzelmem és lassan nő fel a kicsinyke növény a SZERETET fényében
Krisztusé vagyok, tehát ami velem történik az biztos, hogy jó, még akkor is, ha pillanatnyi könnyű szenvedésem jelenleg nem látszik jónak. De hittel fogadom ANNAK a kezéből aki jobban tudja, hogy nekem mi a jó, mint én, mert én még nem voltam abban a közegben ahová engem tervezett.

Egymás hite által épülünk, és a másik csiszolja le rólam ami akadályozza az élő követ, hogy a helyére kerüljön.
Így értettem
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 10, 19:55:22
Igen, ez így van. Viszont valami nagyon jó dolog készül nekem az Úrtól, mert ma reggel ezt a figyelmeztető Igét kaptam és már estére meg is történt. Nevetve tudtam fogadni és még csak álmatlan éjszakát se okoz. Tudjátok, ha már az Úr előre figyelmeztet valamire, akkor készíti a szívünket, hogy békességgel fogadjuk a támadásokat. Mindenképpen csak dicsérni tudom az Urat érte, hogy így gondoskodott rólam. Ezt sem panasznak írtam, csak okulásképpen.

Jer. 6,22-23
Így szól az Úr: Ímé, nép jön el az északi földről, és nagy nemzet serken fel a földnek végéről!
Kézívet és kopját ragad, kegyetlen az és nem könyörül; szavok zúg, mint a tenger, és lovakon nyargalnak, fejenként viadalra készen te ellened, oh Sion leánya!

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Március 10, 20:36:08
Gábortól: ....hogy jót feltételezünk, vagy ahhoz, hogy mindenki eldöntheti, hogy elfogad egy vezetői pozíciót, vagy nem?
Testvérem, jót feltételezek: Krisztus értelme  lakozik szívünkben, értjük egymást, mert Isten igéje a döntő nyelv amit  beszélünk. A Szent Szellem lakozik bennünk, tehát Ő világosítja meg számunkra a bennünk, körülöttünk lévő  eseményeket, hitünk szellemi/lelki/ állapotunknak tükrében. A fórumon lévő testvérekről ezt gondolom ezért töltik itt az idejüket és nem egy  világi fórumon. A vezető pozícióról pedig azt gondolom, hogy Isten tudja előre kik vagyunk és hogyan állunk meg az Igazságban.
Ezért mindig Ő választja ki, tudatja a szolgájával és mindig elfogadják, mert megtiszteltetés hogy ránk bízza ezt a hivatást.
Érdemes lenne végig olvasni a Bibliában azokat a részeket, ahol Atyánk erről ír. :05:


Drága Miklós! Én egyre kevésbbé értem, hogy mi van.  :044: Nem a mondatokat nem értem, amit leírsz, hanem amit mondani akarsz vele. :020:
Tényleg csak a példa kedvéért, ha jól emlékszem azt mondtam, hogy nem kötelező mindenkinek vezetőnek lennie, erre te azt mondtad, hogy mindenkiről jót feltételezel. Drága, értem mit jelent az, hogy jót feltételezel, és örülök is neki, csak azt nem értem, hogy mi köze ennek a  feltételezésnek ahhoz, hogy az ember eldöntheti, hogy részt vesz Isten munkájába, vagy nem.
Igen a bibliát pedig érdemes olvasni, egyetértek...  :020:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Március 10, 20:37:21
Miklóssal beszélgettünk erről tegnap és megragadta valami a fülemet amit mondott: " Valamilyen szinten mindenki vezető!"

Egyet kellett értenem vele. A férjek vezetők a családjukban, a feleségek az otthonuk rendezésében, a fórumon a modik, a gyülikben a pásztorok....

Ez tényleg így van, valamilyen szinten mindenkinek lehet és van köze a vezetéshez.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Miklós - 2009 Március 10, 21:25:13
Gábor mindenki vezető! Van aki a családban, gyülekezetben stb.
Akire többet bíznak többet is kérnek számon. Mindenki elfogadja és nem mond  nemet.
Azért teszi mert szereti az Urat.Ezt feltételezem azokról akik itt vannak a fórumon.
Azt írom ,mondom amit gondolok. :( :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 11, 06:26:08
Magdának: Lucifer teremtmény ," nem állott meg az igazságban " ezért Sátán /ellenkező / lett.
Nem rendelkezik a Teremtő tulajdonságával de mindenben utánozza és ez mindig hamis.
Isten jelenvalóságáról Mózesnél / a Vagyok küldött, vagy János18:6 Jézus Krisztus mondja :"Én vagyok..."/
Atyánk áldásos és ítéletes  jelenléte -1Péter3:12. " Mert az Úr szemei az igazakon vannak,és az ő fülei
azok könyörgésein, az Úr orcája pedig  a gonoszt cselekvőkön. :05:

Igen ez így van!
Egyet értek a leírásoddal.
Az Úr orcája az ÍTÉLET megnyilatkozása, ami pusztitja a gonoszt, mivel ő nem a pusztítás ISTENE ezért saját magának a jelenlétét korlátozza, mert nem akar pusztítani.
Az ítélet részéről a gonosz elpusztítása. Az éghetők megégnek, azok pedig amik nem égnek el, azok örökre lángolnak az Ő JELENLÉTÉTŐL.

Kérdések:
Ádám az első, teremtett volt?
Ádám az utolsó, teremtett volt?
Az új teremtés, aki felülről született teremtett?

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Március 11, 06:55:01
Gábor mindenki vezető! Van aki a családban, gyülekezetben stb.
Akire többet bíznak többet is kérnek számon. Mindenki elfogadja és nem mond  nemet.
Azért teszi mert szereti az Urat.Ezt feltételezem azokról akik itt vannak a fórumon.
Azt írom ,mondom amit gondolok. :( :(

Kezdem érteni, csak annyira még nem ismerlek, hogy félszavakból megérthetném, amit mondani akarsz.
Mint írtam egyetértek, mindenkinek van/lehet köze a vezetéshez, valamilyen formában. Azzal viszont nem értek egyet, illetve nem látom, hogy ezt mindenki felvállalná. Természetesen nem a fórumon lévőkről beszélek, mint ahogy nem is róluk van/volt szó, hanem általában.
Remélem értesz...  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 11, 07:52:54
Magda írta: Kérdések:
Ádám az első, teremtett volt?
Ádám az utolsó, teremtett volt?
Az új teremtés, aki felülről született teremtett?


Igen, igen de a harmadik nem úgy, ahogy Ádám. Ádám fizikailag volt teremtett és a lehelet az orrában életet adott, az új teremtés pedig új szellemmel születik újjá és az nem fizikai, hanem szellemi.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 11, 08:55:56
Magda írta: Kérdések:
Ádám az első, teremtett volt?
Ádám az utolsó, teremtett volt?
Az új teremtés, aki felülről született teremtett?


Igen, igen de a harmadik nem úgy, ahogy Ádám. Ádám fizikailag volt teremtett és a lehelet az orrában életet adott, az új teremtés pedig új szellemmel születik újjá és az nem fizikai, hanem szellemi.

Azért ez az ige nagyon figyelemre méltó

1Kor 15,45 Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Miklós - 2009 Március 11, 16:10:19
Magda írta:  Azért ez az ige nagyon figyelemre méltó
1Kor 15,45 Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.

 
:148: Nehéz kérdéseid vannak. Szerintem az első és utolsó Ádám között különbség van, az utolsó felülről született.
Nem teremtmény Ő Jézus Krisztus, aki megüresítette magát, szolgai formát fölvévén. :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 11, 16:18:10
Magda írta:  Azért ez az ige nagyon figyelemre méltó
1Kor 15,45 Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.

 :148: Nehéz kérdéseid vannak. Szerintem  az első és utolsó Ádám között különbség van, az utolsó felülről született.
Nem teremtmény Ő Jézus Krisztus, aki megüresítette magát, szolgai formát fölvévén. :08:

Biztos, hogy nem könnyű, nekem sem könnyű, megkérdezni  :2angel:

Amikor megszületett Betlehemben, akkor biztos nem volt még az utolsó Ádám, de amikor felvitetett akkor már biztos az utolsó Ádám lett.
Hisz Ő a MEGELEVENÍTŐ SZELLEM!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Miklós - 2009 Március 11, 18:03:48
 Magda írta:  Hisz Ő a MEGELEVENÍTŐ SZELLEM!

Az első Ádám és az utolsó Ádám közötti  időben élők megelevenítése.
Róm. 5,17
Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által: sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, kik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesültek.

Róm. 5,18
Bizonyára azért, miképen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.

Róm. 5,19
Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.
 A felülről való születésünk lehetősége , általa. :061:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 13, 20:35:19
 :2angel:

Mintha, minha, mintha senkit nem foglalkoztatna ez a kérdés, pedig biztos vagyok benne, hogy ez a látszat.

Az ember a leg ritkább esetben kezd el egy fát farigcsálni, csak azért, mert farigcsáló kedve van :hehe: leginkább valamit akra a farigcsálásával létre hozni.

Gondolom a MINDENHATÓ amikor az ember létrehozását eldöntötte akkor nagyon is célszerű volt az a teremtés.

Kérdés, ettől ŐT valami eltérítheti,

mert:

Rm 1,
18.  Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.
19.  Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik:
20.  Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.

Ebből én azt látom, hogy Isten haragja van rajtam, rajtunk, ha ezt a nyilvánvaló igazságot, nem akarjuk megkeresni.

Tehát rajta :D :igen: :D :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 14, 07:40:36
Magda írta: Mintha, minha, mintha senkit nem foglalkoztatna ez a kérdés, pedig biztos vagyok benne, hogy ez a látszat........ Ebből én azt látom, hogy Isten haragja van rajtam, rajtunk, ha ezt a nyilvánvaló igazságot, nem akarjuk megkeresni. Tehát rajta

Hát ez kicsit apszurd lenne, ha én valamit nem akarok még tudni, vagy nem keresgélek, akkor rajtam lenne Isten haragja. Majd kijelenti a számomra a Szent Szellem által amikor kutakodok az Igéje után. Én így látom. Ezt kárhoztatásnak ítélem. Isten pedig nem kárhoztat ha nem beszélek, nem fejtegetem az Igéjét és téged sem Magda. Figyeld csak ezt az Igét: 19.  Mert ami az Isten felől tudható nyilván van Őbennök; mert az Isten megjelentette nékik: Legyen békességed, hogy Isten haragja nincs rajtad ezmiatt, hogyha nem írunk róla. Viszont ha arra gondoltál, hogy Isten Igazságát nem akarjuk keresni, akkor igen.

Azért elég kétértelmű volt amit írtál. Lehet ez is, az is. Nos melyikre is gondoltál?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2009 Március 14, 07:53:07
 :D

Gondolom itt is az a kérdés, hogy éhezzük és szomjazzuk az igazságot!

Aki nem ezt éhezi, és nem ezt szomjazza, annak ezt is kérni kell.

Nem a nem tudás a probléma, hanem a tudás nem igénylése - gondolatom szerint.

Ahogy az Úr Jézus mondta, Ő nem kárhoztat, de kárhoztat az a beszéd amit nem fogadnak be az üdvösségükre!
 :062:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 14, 07:57:00
Meg kellene keresnünk Isten hét Szellemét.

Isten hét szelleme: Kijelentés, Bölcsesség, Tanács, Erő, Hatalom, Értelem, Ismeret

Kijelentés és Bölcsesség Szelleme: Eféz. 1,17
Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Szellemét az Ő megismerésében;

Viszont itt van egy másik Ige, ami nagy Léleknek írja:

Gal. 4,6
Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya!

Ésa. 11,2
Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek szelleme, tanácsnak és hatalomnak szelleme, az Úr ismeretének és félelmének szelleme.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 14, 07:59:18
:D

Gondolom itt is az a kérdés, hogy éhezzük és szomjazzuk az igazságot!

Aki nem ezt éhezi, és nem ezt szomjazza, annak ezt is kérni kell.

Nem a nem tudás a probléma, hanem a tudás nem igénylése - gondolatom szerint.

Ahogy az Úr Jézus mondta, Ő nem kárhoztat, de kárhoztat az a beszéd amit nem fogadnak be az üdvösségükre!
 :062:

Ok, így már érthető vagy.  :084: Sőt, halálos bűn, Szellem káromlása, ha valaki nem fogadja be Jézust. Mivel ma a Szent Szellem jelenti ki Jézust.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Március 18, 10:36:48
Róm. 7,2
Mert a férjes asszony, míg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint, de ha meghal a férj, felszabadul az asszony a férj törvénye alól.
Róm. 7,3
Azért tehát az ő férjének életében paráznának mondatik, ha más férfihoz megy; ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, úgy hogy nem lesz parázna, ha más férfihoz megy.

Azt hiszem ezek az Igék önmagukért beszélnek. Ez bizony Isten beszéde. Jó ha komolyan vesszük. Ha a saját házunkban nem tudunk megbocsátani, akkor hogyan igazgathatom másét?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2009 Március 22, 11:31:15

 Testvéreim!Kérdezni szeretnék,szerintetek melyek a Szellemi ajándékok?

 "Mert ahogyan egy testnek sok tagja van,de nem minden tagnak ugyanaz a feladata,úgy sokan egy test vagyunk a
  Krisztusban,egyenként pedig egymásnak tagjai.Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékai vannak,"
  Róma 12:4-6
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Március 22, 18:03:10
Hát most az is kérdés, hogy a szellemi kifejezésre teszel-e hangsúlyt és, hogy az mit jelent számodra.
Szerintem a Szellem ajándékai az 1. Korinthus 12-ben van leírva és a Róma 12.6-8-ban is. El tudom fogadni, hogy ezeken kívül is van még.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2009 Március 22, 19:43:55
Hát most az is kérdés, hogy a szellemi kifejezésre teszel-e hangsúlyt és, hogy az mit jelent számodra.
Szerintem a Szellem ajándékai az 1. Korinthus 12-ben van leírva és a Róma 12.6-8-ban is. El tudom fogadni, hogy ezeken kívül is van még.

 Gábor a motivációs ajándékokra gondoltam.Igen a Róma 12:6-8-ban le van írva néhány:tanítás,intés(igazgatás),adakozás, vendégszeretet. Az 1 Korintus 12-ben:gyógyítás,prófétálás.Ezen felül még milyen motivációs ajándékaink lehetnek?(az is előfordulhat,hogy nem is tudjuk milyen Szellemi ajándékaink vannak)
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Március 22, 22:19:05
Szerintem "az ajándék helyet készít magának". Sajnos most nem emlékszem hol és milyen kifejezéssel, de erről van egy kijelentés a bibliában. A gyakorlat is ezt mutatja: ha valakinek van valamije, akkor az megmutatkozik, megjelenik az életében. Tulajdonképpen nem azt kell kérdezni, hogy milyen ajándékom van, hanem hol vagyok a leghasznosabb, vagy hol akar látni Isten, de ez a kettő általában összevág.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Április 13, 23:07:22
Hitszinted

Nem mindegy mivel növeszted föl a szellemedet. A hit, megváltoztatja az életedet gyökerestől. Mihez kell a hit? Mindenhez. Az egész életedben szükséged lesz rá. Ha nincs hited valamire, nem fog megtörténni, mert Isten a te hitszinteden tud csak munkálkodni. Ne gondolkodj kicsiben, hanem nagyban. Ne fagyaszd be és ne szűkítsd be a hitedet. Nézz Istenre, hogy Ő mit tud elvégezni! Ne magadra nézz, hanem Őrá. Istent pedig ne korlátozd. Isten olyan embereket használ, mint te, így tudnod kell, hogy szüksége van rád. Egyáltalán nem mindegy, mekkora a hitszinted. A hitedet akkor kell kiépíteni, amikor még minden jól megy. Ha bajban vagy, akkor már nem tudod kiépíteni. Gondolj egy emberre, aki fuldoklik a Balatonba. Az biztos, hogy nem tanul meg úszni a bajban, hanem küzd az életéért. Eszébe se jut, hogy úszni tanuljon abban a helyzetben. Jézus az életét adta azért, hogy nekem hitem legyen. Nem hagyom, hogy az ördög ellopja! Ragaszkodni kell az Igéhez és nem a problémákhoz és akkor a hitedet növeszteni tudod. A hited eredményt kell hozzon az életed minden területén.

Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon híre van; Róm. 1,8

Mekkora kell legyen a hitünk? Akkora, hogy azt mondják: a ti hiteteknek az egész világon híre van! Amerikában, Németországban.... mindenki erről beszél. Van ekkora hited? Ha nincs, ne szégyelld, hanem kezdj el munkálkodni rajta. Csak a te hitszinteden tud munkálkodni az Úr és nem az enyémen. Amekkora a hited, úgy tud belépni és elvégezni a munkát. Ne hidd, hogy amikor Istenhez mész, hogy bocsásson meg, akkor azt fogja mondani: “jó, még elgondolkodok és megnézem van e még irgalmam” Isten végtelen, határtalan irgalommal, kegyelemmel rendelkezik. Nem ideges ha elrontok valamit. Tehát, legyen hited arra, hogy Isten megbocsátó Isten. Nézzük meg a parázna nő eseténél, hogy hogyan kezelte Jézus. Ne beszélj ellenkezőleg az imáddal. Időzz az Igéken, ameddig nem leszel bajba. Készülj fel a hiteddel, hogy Jézus mit tett érted. Valld meg őket és az fog győzelemre vinni a hitedben.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Április 14, 12:38:01
Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, aki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? Róm. 10,14

A világnak nem abban van a hite, amiben a keresztényeknek, hiszen ők nem hisznek Istenben. Igénél nem lehet fontosabb az életedben. Ha valaki nem jár gyülekezetbe vagy csak ritkán, annak a hite nem tud felnövekedni, mert nincs aki elmagyarázza neki az Igéből, hogy miben lehet áldott. Amiben hiszünk, azt szavakkal fejezzük ki, vagyis, beszélünk róla. Ha te azt hallod a gyülekezetedben, hogy Isten a betegséget arra használja föl, hogy valamire megtanítson, akkor abba helyezed a hitedet. Ha viszont azt hallod, hogy Isten a szeretetén keresztül nevel, akkor megérted, hogy nem használja föl a betegséget amit a sátán okozott, hanem elküldöd, akkor ebben növekszik föl a hitszinted. Ha ebben hiszel, akkor mondhat neked már bárki bármit, nem fogod azzal táplálni magad. Nincs a Bibliában olyan, hogy Isten megjobbított volna valakit felhasználva a betegséget. Ha valaki beteg, akkor magától megy az Úr elé és felhasználja a már kialakult hitét és elküldi a kapott hatalmával a betegséget. Tehát nem mindegy mit hallasz és miben növekszel. A hit azért van, hogy az életünk dolgai megváltozzanak. Mi magunk változunk a hitünk által egyik szintről a másikra és egyre közelebb kerülünk Istenhez és az Ő megismeréséhez. Sokszor a keresztények amikor imádkoznak, a hitükkel csak a menny kapujáig jutnak el és onnan kiabálnak be a Trónterembe. Nem hiszik, hogy beléphetnek és előfordul az is, hogy másokat küldenek be maguk helyett. Mások imatámogatását kérik folyton, mintha őket nem hallgatná meg az Úr. A hit az termő. Az összes ígéretet valóságba hozza. Amire van hited, olyan gyümölcseid lesznek. Attól még ha azt mondod, hiszem, hogy az Igében ami benne van az igaz. Csak az életeden nem látszik meg. Miért nem? Mert ugyan hiszed a száddal, de a szívedből távol van. Cselekedned is kell a hitedet. Tegyél úgy, mintha már meglenne. Juss el arra a helyre és meglesz. Neked kell döntened. Meg kell alapoznod a hitedet, majd fel kell építened.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Április 23, 13:31:20
Beszélgessünk kikcsit erről is:

Vannak keresztények, akik azt hiszik, nem szabad haragudni senkire. Időnként szembesülünk azzal, hogy a másik haragszik ránk és visszavág valamit. Amikor én vágok vissza, akkor az nem is olyan borzasztó. Én azt tanítom bármerre megyek, hogy ne görcsöljenek, hogy jók legyenek, mert nem fog menni. Inkább gyakorolják az alázatot. Ha már megharagudtam valakire, tudjak az első lenni, aki bocsánatot kér, függetlenül attól, hogy ki kezdte. Ha folyton azt keressük akkor csak önigazolást teszünk. Mindegy ki kezdte és ki mit mondott. Tehát a kérdés, szabad -e haragudni egy kereszténynek vagy sem? Szabad haragudni, de....  Higgyétek el, nem vagyunk különbek egymástól, csak egy kicsit mások! Kinek ártasz vele ha haragszol?

A kövezés helyett, Igét kérek.  :D

Eféz. 4,26
Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2009 Április 23, 13:40:14
Egy világi mondás jut eszembe a témáról:
"Ha haragszol valakire, azzal az ő hülyeségét saját magadon bosszulod meg."

Ez igaz is, hiszen ha haragot tartunk, azzal önmagunknak sokkal többet ártunk, mint annak, akire haragszunk: gyomorgörcs, fejfájás, magas vérnyomás stb. lehet az elfojtott indulatokból.

Igei szempontból pedig:

Zsolt 4,5.  Haragudjatok, de ne vétkezzetek: beszéljetek szívetekkel a ti ágyasházatokban és csillapodjatok!

Majdnem ugyan az az ige, amit Mária hozott...
Szóval nem az a gond, ha haragra lobbanunk, hanem, ha nem tudunk megbocsájtani utána.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Április 23, 15:25:28
Jules: Ez igaz is, hiszen ha haragot tartunk, azzal önmagunknak sokkal többet ártunk, mint annak, akire haragszunk:

Pont ez miatt az utóbbi időben a szívemen van, hogy úgy imádkozom, az Atyám tegye kedvessé előttem azokat, akik nem kedvessek nekem, és tegyen kedvessé azok előtt, akik nem kedvelnek. Azért nincsenek sokan, de mint mindenki életében van ilyen is. Nálam ez működik. Kedves előttem az, aki nem kedvel. Hihetetlen szeretet tud túlcsordulni bennem irántuk, így nem nehéz megbocsájtani. Viszont azt is hiszem, hogy végzi az Úr azok szívében is amit kértem. Minden nap úgy imádkozom a házasságomért is, hogy tegye kedvesé előttem a férjemet és én is legyek az, őelőtte. Ez gyorsabbá tesz arra, hogy megbocsássak és ha indít az Úr bocsánatot kérek. 70x7x tanuló vagyok.  :062:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Április 23, 17:35:42
Drága Mária!

Köszönöm építő gondolataidat,sokat tanultam belőlle,főleg a házastársra nézve.   :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Április 23, 17:53:29
ircsike, akkor már megérte betenni. Megszégyenülök az Úr előtt sokszor mert nem én vagyok a nyugalom mintaképe az biztos.  :062: De hát van egy kibúvó igém,  :2funny: az vessen rám először követ.... Vicc félretéve, Isten nagyon jó Édesapa, mert nevel és formál. Sok mindent már lefaragott rólam az évek alatt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Április 23, 18:08:27
Jó téma!
Jó válaszok!!
Jó köztetek!!!
S 'talán' egy kapcsolódó igehely:
'Ekképen cselekszik  az én  mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok, ki ki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket'
Előzmény:
Mt.18:21-34
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Április 23, 18:35:07
Jó téma!
Jó válaszok!!
Jó köztetek!!!
S 'talán' egy kapcsolódó igehely:
'Ekképen cselekszik  az én  mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok, ki ki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket'
Előzmény:
Mt.18:21-34

Daba! Számomra az a borzasztó, hogy képesek a keresztények hónapokig haragot növeszteni a szívükbe. Azzal érvelnek, hogy megbántották őket. El kell jutni oda, hogy ki kell üríteni a szemetet a szívből. Egyetlen ember se tud érzelmileg szabad lenni, aki nem tud megbocsájtani! Isten megbocsájtott nekünk sokkal többet, nekünk is meg kell bocsájtani egymásnak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Április 23, 21:36:01
Igen Drága Mária! Erről beszél Mt.18:21-35! én szintén úgy értem, ahogy Te! Már megint ez a különös összhang! :-)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 08, 09:08:59
Amikor Jézus megszületett, bűntelenül jött a világra. Az Ő teste csak részben hasonlított a mi testünkre, nem csak a bűn hiánya miatt, hanem meg volt dicsőülve, romolhatatlan hústestben volt. Tudott enni, inni, de a halál nem fogott rajta. Azzal a testtel áttudott menni a tömegen, tudott vízen járni.

És mikor látták a tanítványok, hogy ő a tengeren jára, megrémülének, mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt kiáltozának. De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! Péter pedig felelvén néki, monda: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken. Mát. 14,26-28

És felkelvén, kiűzik őt a városon kívül és vitték őt annak a hegynek szélére, amelyen az ő városuk épült, hogy onnan letaszítsák. Ő azonban közöttük átmenve, eltávozék.
Luk. 4,29-30

Feltámadás után is újra dicsőséges volt a teste és újra tudott egyik helyről a másikra menni.

És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltünt előlük. Luk. 24,31


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 08, 09:18:04
Kedves Nővérkém!
Nem kötekszem, csak megjegyzem: Azt írtad Krisztus testén nem fogott a halál?!
Mikor a golgotai keresztfáról levették, Isten Fia mindenkétséget kizáróan halott volt! ;-)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 08, 09:20:04
Nagyon helyén való, amit írtál, de az később volt. Mikor vette magára a halált? Minek a zsoldja = fizetése a halál?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 08, 18:51:59
Kedves Nővérkém!
Szabadon beszélgetünk, tehát ez még mindig csak az én véleményem, s nem a biblia tanítása:
Azok a különös, természet feletti dolgok, amelyekről az írás beszél Jézussal kapcsolatban, mind a Szentlélekkel történő felkenetése után történtek. A gyermek Jézus egyetlen csodát sem vitt véghez, s az evangélium, arról számol be, hogy a teste emberi modon fejlődött. Szerintem, hogy vizen járt ép úgy a benne lakozó Szentlélek munkája volt, mint, hogy a vízet borrá változtatta. Szerinted szűksége van egy megdícsőült testnek fizikai táplálékra?!
Szerinted a Sátán a jeruzsálemi templom tetején nem öngyílkosságra akarta rábeszélni Krisztust?!
Mégegyszer mondom: Ez nem bibliai tantétel, hanem a privát véleményem, s elfogadom, ha te másként látod!
Szeretettel:
'ecséd'
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 08, 23:23:18
Hello "ecsém"  :044:

Akkor figyuszka rám.  :afro: :hehe: A bűn zsoldja a halál. Igaz? Jézusban nem volt a halál mert nem volt bűnben. A dicsőséges teste halhatatlan volt, akár Ádáméké az édenben. Jézus teste csak a bűnnel lett halandó amikor magára vette.

"Szerinted szűksége van egy megdicsőült testnek fizikai táplálékra?!"

Azt nem tudom, mert nem voltam még megdicsőülve,  :07: - de leszek,-  de azt tudom, hogy Jézus a feltámadása után evett a tanítványokkal, így feltételezem, hogy a fizikai világban tud enni. NA?


Luk. 24,42-43
Ők pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, 
Melyeket elvőn, és előttök evék.

"Szerinted a Sátán a jeruzsálemi templom tetején nem öngyílkosságra akarta rábeszélni Krisztust?!"

Igazság szerint nem, mert az angyal megvédte volna és ezt a sátán említi is. Arra akarta rávenni Jézust, hogy neki engedelmeskedjen.

Mát. 4,6
És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 08, 23:39:25
Szerintem nincs szüksége a megdicsőült testnek táplálékra, viszont táplálkozhat, mivel az egy élvezet forrása.  :D

Ószövetségben is ettek az angyalok, akit Ábrahám (akkor még Abrámnak hívták) vendégségbe fogadott.
Jézus is utalt arra, hogy a Mennyben nagy vacsora lesz!  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 08, 23:43:49
Hát persze, Anti! Ez az. :2funny: Ez eszembe se jutott, köszi. Na, nesze neked Daba. Ott se szokhatsz le a kajáról.  :fetreng: Antikám! Rád meg rád fér.  :121:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 08, 23:56:57
Az asszony is folyton hízlalna...  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 09, 00:04:14
Kellett neked nősülni.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 09, 00:11:19
Életem egyik legnagyszerűbb választása volt!  :2smitten: :afro: :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2009 Május 09, 06:30:40
Látom,hogy sok mindenről lemaradtam!!!
Nagyon sok boldogságot és nagyon sok áldást kívánok nektek mind a házasságban mind pedig az életetekre.

:love: :017: :029: :028: :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 09, 07:17:12
ermácskám! Anti még nem nősült meg, csak jegyben járnak. Az vajon az Úr előtt már házasság? hiszen az is már egy szövetség Isten előtt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 09, 07:20:51
Oké, oké, aranyosak voltatok! Bár Toncsikám, ha a mennyei lakomára készűlsz, jobb ha
megbarátkozol a vegetáriánus étrenddel!
Tudod, hús és vér nem örökölheti Isten országát, a sűlt csirke pedig még a ti kedvetekért sem lesz megdícsőült testben!
:-)
:-)
:-)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 09, 07:31:41
Véleményem szerint,
Isten előtt a férfi és nő párkapcsolatára vonatkozólag
két helyeselt állapot létezik:
A házasság, s az azt megelőző jegyesség.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 09, 07:33:28
Daba:"Oké, oké, aranyosak voltatok!"

Tudjuk!  :135:

Daba: "Tudod, hús és vér nem örökölheti Isten országát, a sült csirke pedig még a ti kedvetekért sem lesz megdicsőült testben!"

Oh, de nagyon tévedsz!  :2funny: A mi kedvünkért, megdicsőült csirkék fognak szaladgálni a palotánk kertjében.  :hehe: Képzeld, vannak dicsőséges lovak és állatok a Mennyben, akkor éppen miért ne lenne csirke is? Lehet, hogy éppen egy dicsőséges kokas ébreszti a szenteket.   :071:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 09, 07:57:17
Mária! Egy szellemi lény sok mindenné válhat a mi szemeink előtt, de 'táplálékká',
mégpedig szellemi táplálékká csak egyetlen változott: A Úr Jézus Krisztus
Pusza!
'ecséd'
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 09, 08:33:47
ecsém!  :169: Ne légy már ilyen komoly. Persze, hogy tudjuk az igazságot.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 09, 10:15:52
Oké, oké, aranyosak voltatok! Bár Toncsikám, ha a mennyei lakomára készűlsz, jobb ha
megbarátkozol a vegetáriánus étrenddel!
Tudod, hús és vér nem örökölheti Isten országát, a sűlt csirke pedig még a ti kedvetekért sem lesz megdícsőült testben!
:-)
:-)
:-)

Ez annyira tetszik, nem is gondoltam rá!  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 09, 10:23:14
Látom,hogy sok mindenről lemaradtam!!!
Nagyon sok boldogságot és nagyon sok áldást kívánok nektek mind a házasságban mind pedig az életetekre.

:love: :017: :029: :028: :026:

Kedves Tesókák!   :D

Június 13.-án délután 2 órakkor lesz a polgári esküvőnk Gyöngyivel! Helyszín: 1181 Budapest Városház u. 16. Házasságkötő terem.
Ezután átmegyünk az Agapé gyülekezet termébe, ahol volt a fórumtalálkozó is és kb: 4 óra magasságában Frei Antal lelkipásztor testvérünk is összead minket!  :05:
Helyszín: Bp. XVIII. ker. Kondor Béla sétány 18, az Agapé Gyülekezet ifi terme.  :afro:

Sok szeretettel várunk mindenkit erre a csodálatos napra!!! Remélem sokan eljöttök!
  :D :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Május 09, 11:04:15
  :fel:  :029:  :036:  :040:  :085:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Május 09, 12:20:11
GRATULÁLUNK
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 10, 10:54:47
Köszönjük!  :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Május 11, 06:19:32
Oké, oké, aranyosak voltatok! Bár Toncsikám, ha a mennyei lakomára készűlsz, jobb ha
megbarátkozol a vegetáriánus étrenddel!
Tudod, hús és vér nem örökölheti Isten országát, a sűlt csirke pedig még a ti kedvetekért sem lesz megdícsőült testben!
:-)
:-)
:-)

Annyira mindegy, hogy mi lesz a kaja, ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy a földön lehet bármelyik is finomabb, mint, amit fent lehet majd enni. Ha így lenne, akkor a menny nem Menny lenne...  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Május 11, 06:23:08
Látom,hogy sok mindenről lemaradtam!!!
Nagyon sok boldogságot és nagyon sok áldást kívánok nektek mind a házasságban mind pedig az életetekre.

:love: :017: :029: :028: :026:

Kedves Tesókák!   :D

Június 13.-án délután 2 órakkor lesz a polgári esküvőnk Gyöngyivel! Helyszín: 1181 Budapest Városház u. 16. Házasságkötő terem.
Ezután átmegyünk az Agapé gyülekezet termébe, ahol volt a fórumtalálkozó is és kb: 4 óra magasságában Frei Antal lelkipásztor testvérünk is összead minket!  :05:
Helyszín: Bp. XVIII. ker. Kondor Béla sétány 18, az Agapé Gyülekezet ifi terme.  :afro:

Sok szeretettel várunk mindenkit erre a csodálatos napra!!! Remélem sokan eljöttök!
  :D :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Ez nagyszerű hír. Biztos ott leszünk. Gratulálunk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 11, 08:40:49
Oké, oké, aranyosak voltatok! Bár Toncsikám, ha a mennyei lakomára készűlsz, jobb ha
megbarátkozol a vegetáriánus étrenddel!
Tudod, hús és vér nem örökölheti Isten országát, a sűlt csirke pedig még a ti kedvetekért sem lesz megdícsőült testben!
:-)
:-)
:-)

Annyira mindegy, hogy mi lesz a kaja, ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy a földön lehet bármelyik is finomabb, mint, amit fent lehet majd enni. Ha így lenne, akkor a menny nem Menny lenne...  :D

Még ha szénát eszünk is a Mennybe,  :hehe: az is lehet, hogy jobb, mint itt egy saláta.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 11, 12:05:30
Ugyan már Mária, pont szénát?!
Akkor mi marad az oroszlánnak?!
:-) 
Tudom: én, ha még sokat kekeckedem!
;-)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 14, 11:35:07
Daba! Elesszük előlük.  :hehe: De Isten országa a bőségországa.  :169:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 14, 12:18:20
Kicsoda katonáskodik valaha a maga zsoldján? Kicsoda plántál szőlőt, és nem eszik annak gyümölcséből? Vagy kicsoda legeltet nyájat, és nem eszik a nyájnak tejéből?  Vajon emberi módon beszélem-é ezeket? vagy nem ezeket mondja-é a törvény is? Mert a Mózes törvényében meg van írva: Ne kösd fel a nyomtató ökörnek száját. Avagy az ökrökre van-é az Istennek gondja? Avagy nem érettünk mondja-é általában? Mert mi érettünk íratott meg, hogy aki szánt, reménység alatt kell szántania, és aki csépel, az ő reménységében részesnek lennie reménység alatt. Ha mi néktek a lelkieket vetettük, nagy dolog-é, ha mi a ti testi javaitokat aratjuk? Ha egyebek részesülnek a ti javaitokban, mért nem inkább mi? De mi nem éltünk e szabadsággal; hanem mindent eltűrünk, hogy valami akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé. Nem tudjátok-é, hogy akik a szent dolgokban munkálkodnak, a szent helyből élnek, és akik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részüket? Eképpen rendelte az Úr is, hogy a kik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek. 1 Kor. 9,7-14

A pásztorok szolgálatát nagyra kell becsülni, ha forgolódnak a tanításban, igehirdetésben, mert méltók a jutalomra. Vannak akik megbotránkoznak ha a pásztor anyagi javakhoz jut a nyájból, /nem rólam van szó/ és rossz hírét keltik. Viszont van olyan, hogy megszavaznak olyan összeget a pásztornak, közben meg a nyájában ott hemzsegnek a szegények. Hol van a határ? Szerintetek mi a teendő? Az ige azt mondja, méltó a jutalmára, de jobban él mint sokan a nyájból. Rossz a legelő?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hilda - 2009 Május 14, 13:50:37
Nehéz kérdés ez, mert a lelkiismerete kell vezessen mindenkit aki Krisztusinak vallja magát, ugyanúgy kicsiben, mint nagyban.
Tehát én, mint egyszerű hívő sem teszem meg azt, hogy minden elképzelhető luxust megengedek magamnak, miközben a testvérem éhezik, ugyanúgy egy pásztornak is meg kell látni a hasonló helyzeteket, és akár lemondani az irreálisan magas fizetéséről, vagy egy részéről.
Megtették ezt világi politikusok is, illendő lenne Isten népének is figyelni a másikra. Nem is vagyonközösségre gondolok, de pl mikor megtértem hallottam olyat is, hogy a körbe vitt kosárból, aki úgy érzi vegyen ki bátran, de azóta sem! pedig így lenne helyes.

"Mily nehezen mennek be az Isten országába, a kiknek gazdagságuk van!"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 14, 13:55:13
Hildám! Döbbenet jó volt olvasni, hogy ilyen is volt, ha csak egyszer, de volt, hogy vegyen  ki belőle. Azon gondolkodtam vajon én vettem volna ki belőle amikor szegény voltam? /ezt a szót, iktattam a szótáramból, javaslom mindenkinek/ Valószínű nem, mert a büszkeségem nagyobb volt. Meg kell tanulni elfogadni is, nem csak adni. Vannak akik nem tudnak elfogadni, olyan kínosnak érzik. Van aki meg képes koldus keresztény lenni. Szóval vannak végletek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Május 14, 15:17:59
Kedves Mária,

Pál - ahogy írtad is - elmondja Korintusban, hogy a munkás méltó a maga bérére, de mégsem fogadott el tőlük semmit. Efezusban pedig elfogadott és gondolom máshol is. Korintusban a korintusiak miatt nem fogad el semmit, mert félremagyaráznák - akkora a zűrzavar a fejükben. Az úrvacsorai alkalom mutatja be legjobban, hogy a gazdagokat hozzák kézi hintón, a sok finomsággal - a szegények pedig ott nézik. Ez a gyülekezet - akik még nem tudják, milyenek lesznek - egyelőre csak mint elhívottak - a maguk hozott romlott gondolkodásával várják (nem tudatosan) - hogy majd történni fog bennük a megszentelődés. Korintus nem azt tanítja, hogy nem jár a bér a munkásnak, hanem hogy ha megbotránkoztatja őket, akkor inkább nem kéri mégsem.
A lelkipásztor, akinek az a dolga - hogy az igét kérje és hogy Isten nyissa meg - mert az Isten népe várja az építő üzenetet - ez a szolgálata a munkája is. Áron öröksége sem a föld múvelése volt, hanem a tized, amit az Úr szolgálatainak fedezésére kellett fizessen a nép, hogy az Ároni ág ne a földet túrja, vagy sátorponyvát csináljanak - hanem az Isten dolgait ismertessék meg a néppel.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 14, 16:01:13
Sziasztok!
Én a 'páli igehirdetés' mellett foglaltam állást. Viszont nem vagyok sem lelkész, sem pedig pásztor!
Gondoljatok csak bele: Ők az egész életüket erre tették fel, hogy az Urat szolgálják és a nyájat terelgessék!
Egy sebésztől sem várja el senki, hogy a műtőben életeket mentsen, de a pénzét valahol másutt gyűjtögesse!
Bizony mondom, egy jó lelkész vagy pásztor ugyanúgy életeket menthet, mint a sebész, azzal a különbséggel, hogy a sebész sikeres életmentése  évtizedekre szól, az előbbieké pedig az örökké valóságra! Hát miként ne járna nékik fizetség?!
Na igen, hogy mekkora legyen az összeg, az már más lapra tartozik, s egyéb kérdéseket is érint.
Tapasztalatból tudom elmondani, hogy ott, ahol biblikus egyházvezetés, s biblikus egyházfegyelem uralkodik, ott biztosan biblikus lelkész SZOLGÁL és biblikus életvitelt gyakoról!
A luxus körülmények között élő, 'bort ivó és vizet prédikáló' 'kis püspökök' ott jutnak hatalomra, ahol a fentebb említettek hiányoznak a gyülekezet életéből! 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 14, 16:43:51
Méltó a munkás a maga bérére és pont! Összegben pedig a gyülekezet anyagi helyzete határozza meg.
Ha a gyülekezet szegény, akkor azért jusson valami a pásztornak, viszont a pásztor kereshet magának jövedelem kiegészítésként valami munkát.
Ha a gyülekezet gazdag, nem jelenti azt, hogy a pásztor milliókat keressen havonta.
Van arany középút. Vannak missziók, amikre érdemes az utolsó forintot is odaadni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 14, 16:55:18
Daba, mi a különbség a lelkész és a pásztor között?

Anti: Ha a gyülekezet gazdag, nem jelenti azt, hogy a pásztor milliókat keressen havonta.

Igen, ismerek ilyent is és számomra félelmetes. Egy pásztor el tud bukni egy jó pár dolgon. Pl. ebben az esetben a pénz miatt. Miért is kell egy pásztornak milliókat keresnie?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 14, 17:22:39
Mária kérdezi:
Daba! Mi a különbség a lelkész és a pásztor között?
 A válaszom: A gyülekezeti szó használat, szerencsés esetben, csak a hangalak!
 :gunyos:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 14, 17:55:22
 :hehe: Feltűnően ronda vörös a nyelved. Mit ettél? Piros cukorkát? Vagy nyalókát nyaldostál?  :089:

Egyébként, csak azért érdekel, mert azt hittem te tudsz valami más magyarázatot is adni rá, hamár így elkülönítve írtad. Akkor nem lettem okosabb, pedig azt hittem.  :119: :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Május 14, 18:44:29
Életem egyik legnagyszerűbb választása volt!  :2smitten: :afro: :hehe:


de szeretleeeeek!!!  :pirul: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Nagyon szépen köszönjük a köszöntéseket és akkor tényleg mindenkit nagy szeretettel várunk :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 14, 18:57:33
Kis turbékoló galambocskák.  :088: Aranyosak vagytok.

A Malakiás 3:10 re azt mondják, ó szövetségi ige és ez nem vonatkozik ránk. A ne lopj és ne ölj is ószövetségi ige. Akkor most azért megtehetjük? Bizony hogy nem. Van aki azt állítja, nem működik a tized fizetése más meg azt, hogy ő adakozik és még is szűkölködik. Vajon ki hibázik? Isten nem tartaná be a szavát? Nem, mert Ő nem hazudik. Akkor hol a hiba?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Május 14, 19:13:11
Én azt gondolom hogy bennünk, emberekben :03:
Nagyon sokszor tapasztaltam már én is, hogy nem tudok valamit odatenni Istennek 100%-osan  :02:
Emberből vagyunk és úgy gondolom eléggé földhöz ragadtak. Azt mondjuk hogy imáztunk érte, böjtöltünk érte... de semmi
miért? mert nem tettük le teljesen ott van az kicsi vagy éppen nem kicsi bizalmatlanságunk.
Nekem az a példázat tetszik legjobban, amikor egy kisgyerek felemeli a kezét. Benne nincs félelem és nem gondolkodik azon hogy: "Vajon az apukám elfog e ejteni ha felemel?! :03:"
Én biztos vagyok benne, hogy amikor azt érzünk hogy, Isten nem hallgatja meg a szívünk kérést az nagyrészt a mi hibánk :118:  hiányzik belőlünk az odaszánás... ha mégis megvan... akkor viszont lehet hogy Isten próbára akar tenni... :03:... ez az én kicsi szerény véleményem  :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 14, 22:35:48
Idézetet írta: Szerelmem írta:
Benne nincs félelem és nem gondolkodik azon hogy: "Vajon az apukám elfog e ejteni ha felemel?! :03: "
 

Ez egy nagyszerű hasonlat, valóban olyanoknak kell lennünk mint egy kisgyermek az Isten kezében.
Egy kicsi gyermek nem aggódik azon, hogy mit fog enni holnap, hanem rábízza szükségleteit a szüleire.

Egy kicsi gyermek elhiszi az apukájának, hogy holnap vidámparkba mennek, ha valóban ezt ígéri.
Mi elhisszük a nekünk adott igéreteket, amit az Atyánktól kaptunk?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Május 18, 09:10:37
A Malakiás 3:10 re azt mondják, ó szövetségi ige és ez nem vonatkozik ránk. A ne lopj és ne ölj is ószövetségi ige. Akkor most azért megtehetjük? Bizony hogy nem. Van aki azt állítja, nem működik a tized fizetése más meg azt, hogy ő adakozik és még is szűkölködik. Vajon ki hibázik? Isten nem tartaná be a szavát? Nem, mert Ő nem hazudik. Akkor hol a hiba?

Ha jól értem, akkor arról van szó, hogy Jézus tanításai csak kiegészítették Isten törvényeit, vagy néhol kicsit módosítottak rajta. Amikhez nem nyúlt, azok maradtak a régiek. Jól értelmezem?  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 18, 12:16:09
Szióka Testvérek!
Jézus nem módosította Isten törvényeit, hanem elmagyarázta és teljes életvitelével bemutatta azok helyes értelmezését.
'Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek, vagy a prófétáknak eltörlésére...'
Mindazáltal nem a törvény, (mivel hogy képtelen rá), hanem Jézus az egyedűli váltságunk!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Május 18, 12:37:14
A törvény abban az értelemben, hogy Jézus tölti be helyettünk azt is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Május 18, 16:29:51
Egy kicsit úgyis lehet érteni, hogy Isten adta a törvényt betartásra. Az ember próbálkozott több-kevesebb sikerrel. Jött Jézus, aki nyilvánvalóvá tette, hogy a törvény jó, de mi természetünkkel nem tudjuk betölteni, ezért adott egy új természetet, ami képes betölteni azt.
Ha úgy közelítünk, hogy van a törvény, amit be kell tölteni és Jézus hozzárakott, akkor ott vagyunk, ahol a zsidók voltak: megpróbáljuk, de nem fog menni. Nekünk az új teremtésre kell koncentrálni, nem pedig a törvény betöltésére...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 18, 23:14:40
Kedves Gábor!
A minap feltettél egy kérdést amire még nem válaszoltam, no nem azért, mert nem akartam, hanem mert sajna elkerülte a figyelmemet! :pirul:
'Daba hól tanulsz teológiát?' - kérdezted.
Nos mondhatnám, hogy a Vatikánban, de persze ez Isten kegyelméből nem igaz! :088:
Viszont szerintem lényegesebb kérdés, hogy miből. A legjobb forrásból: a Bibliából! És mégis hól?! A legjobb helyen: a Keresztyén Egyházban!
Puritán írányvonalat követek, de egyetértek az álláspontoddal: 'mindig hajlandónak kell lenni arra, hogy újat tanúljunk!'
(Persze csak akkor, ha megáll a Biblia fényében!)
Egy dolgot azonban el kell mondjak: Nem a teológia üdvőzítí az embert! Ezért bármilyen mélységre is jussak abban Isten kegyelméből, nem tudok és nem is akkarok többet hírdetni, mint az üdvösség 'puritán üzenetét':
'Kegyelemből, a Jézus Krisztusba vetett hit által!'
Hat éve tanulok teológiát, s az csak Istenen múlik, hogy még 5másodpercig vagy ötven évig tanulhatom egyenlőre!
Szeretettel:
Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Május 19, 06:16:36
Értem köszönöm. Csak kíváncsi voltam.  :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Május 19, 06:18:04
Én két évig jártam a Szent Pál Akadémiára. A héber nagyon ment, de a göröggel sajnos kétszer elhasaltam, aztán családi okokból abbahagytam.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Klara Erdelyi - 2009 Május 19, 10:18:42
Szia Gábor,

azért ha ismét lehetöséged adódik - ugy értem azok családi okok, amik miatt abbahagytad - megoldódnak vagy megszünnek, folytasd csak az SZPA-t..... :

Tudod meg van irva :

.....Heb 10:39  De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, ......... hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.

Üdv: E.K.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Május 19, 10:37:16
Kedves vagy, de most végzek, mint informatikus és hidd el eléggé elegem van most a főiskolából. Mellesleg a feleségem a PTF-re jár, egyenlőre elég egy okos a családba...  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Klara Erdelyi - 2009 Május 19, 10:56:09

Nagyon aranyos a válaszod - csak most még ebböl azt nem tudtam eldönteni - hogy ki akkor most az az egy okos a családban ????  :hehe:
Melyik Föiskolán osztják a nagyobb vagy több észt ???? :hehe:
Az Informatikain  vagy a PTF -n  ???? :hehe:

Üdv: E.K.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Május 19, 11:01:06
Jogos.  :088:
A feleségemre gondoltam. Én a főiskolán tanultam dolgokat, de a legtöbb gyakorlati dolgot magamtól szedtem össze, viszont a feleségem nagyon jól megtanult héberül és görögül, abból többet lehet profitálni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Május 19, 11:01:59
Klára te mióta élsz kint Németo.-ba?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 19, 13:49:45
Daba! "Nos mondhatnám, hogy a Vatikánban, de persze ez Isten kegyelméből nem igaz!"

 :2funny: Miért, csak nem vágysz rá? Elintézem neked ha akarod. Van befolyásom.  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Május 19, 14:22:44
Mária Jezsuita!!!  :009:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 19, 14:42:11
Nem testvérem, nem erről van szó!
A pápa gyakran imádkozik 'Máriához', Ő pedig időnként meghallgatja!
 :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Május 19, 14:57:59
 :fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 19, 15:34:23
Nem testvérem, nem erről van szó!
A pápa gyakran imádkozik 'Máriához', Ő pedig időnként meghallgatja!
 :088:

 :040: A helyzet az, hogy lehet, hogy az csak hozzám jut el, de azzal nem sokra megy. Jó hallgató se vagyok.

Gábor: Mária Jezsuita!!!
   :009:

Akkor még csak novícius, ha egyáltalán nő lehet jezsuita. De én már se apáca, se jezsuita nem lehetek. Több oknál fogva. :hehe:  ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Klara Erdelyi - 2009 Május 19, 17:23:58
Klára te mióta élsz kint Németo.-ba?

Szia Gábor,

már nagyon régóta (nekem legalábbis nagyon régnek tünik) - 1987 óta - azaz 22 éve

Üdv: E.K.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Klara Erdelyi - 2009 Május 19, 17:42:03
Nem testvérem, nem erről van szó!
A pápa gyakran imádkozik 'Máriához', Ő pedig időnként meghallgatja!
 :088:

Háááát - kedves Daba - az én Bibliámban meg ez áll :

.....1Tim 2:5  Mert egy az Isten, EGY A KÖZBENJÁRÓ IS ISTEN ÉS AZ EMBER KÖZÖTT - AZ EMBER KRISZTUS JÉZUS ......

Hát az lehet, hogy a pápa - (elég helytelenül) - "Máriához imádkozik", DE abban biztos vagyok hogy NEM Mária az aki meghallgatja - sem idönként, sem semmikor .....

Bocs - hogy ellent mondtam most Neked - de hát az emberek igazsága soha nem lehet nagyobb és fontosabb Istennek a Bibliában kijelentett igazságánál - amit viszont nekünk a kötelességünk itt a földön hirdetni és népszerüsiteni .....

Még akkor is ha esetleg ezáltal - némelyek szemében - népszerütlenné válunk .....
Ugyanis .....Istennek kell inkább engednünk - hogysem az embereknek......Apcsel 5.


Üdv. E.K.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 19, 17:45:09
Kedves Klára! :05:

Daba csupán poén-ból írta, ha ez nem egyértelmű, akkor most mondom. :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Klara Erdelyi - 2009 Május 19, 18:11:29
Jujj,

hát ez azért van mert még nagyon nem ismerlek Titeket - (de remélem, ez nem marad igy sokáig  :069:) -
ezért nem vettem a lapot hogy Daba csak poénkodott ......  :fetreng: :048:
 Én meg komolyra vettem - hogy van itt aki a Máriához - (meg a pápához) - való imát preferálja ....
Mondok : hova keveredtem ??? Itt még kövel is meg fognak dobálni  :kohajito: - ha ez ellen tiltakozni merek  :140: :105:

Na üdv Mindenkinek, mókamesterek :105: : E.K.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 19, 18:58:16
Rólam van szó Klára, mint Máriához imádkozni.  :2funny: Velem viccelődtek, de ha utána olvasol világos lesz.  :hehe: Meg én vagyok a jezsuita Gábor szerint.  :2knuppel: :D

innen kezdődött a poén: Dátum: Ma - 13:49:45 »

Daba írta! "Nos mondhatnám, hogy a Vatikánban, de persze ez Isten kegyelméből nem igaz!"


 :2funny: Miért, csak nem vágysz rá? Elintézem neked ha akarod. Van befolyásom.  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hanna - 2009 Május 19, 20:12:46
Apa de komolyan nézel ki ezen a képen :2tickedoff:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 28, 22:18:08
Kedves Tesókáim!
A minap egy hívő baráti társaság vendége voltam.
Szóbakerűltek az 'időknek jelei', s az hogy hól tartunk vajon most az időskálán.
Hát Dániel könyve, az Evangéliumok, s a Jelenések könyve úgy tutira ki lett vesézve!
Aztán a társaság megoszlott a véleményben!
Az egyik csapat azt állítja (én magam is), hogy az elragadtatás a nagy nyomorúság előtt lesz, (s akkor a gyülekezet jelenleg siralmas állapotban van!), a másik része a társaságnak viszont azzal érvelt, hogy a gyűlekezetnek még át kell mennie a nagy nyomórúságon, az az nem kell begyúlladni
van itt még idő az evangélizálásra!
Én úgyvélem ennek a mentalitásnak keserves következményei lehetnek! Mert ha Krisztus elviszi a gyűlekezetet a nagy nyomorúság előtt, akkor akik maradnak, nos azok enyhén szólva is nagy slamasztikában maradnak!
Nektek mi a véleményetek ezekről: Mikor jő el Krisztus, s milyen állapotban találna bennünket, ha ez a közeljővőben történne meg?!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 28, 23:00:13
Az elragadtatàs a nagy nyomorùsàg elött lesz. Örülök, hogy ezt Te is igy làtod. :088:
Pàl is ìr arròl, hogy nem haragra rendelt minket.
A Völegény nem ütlegeli a Menyasszonyàt!
A nagy nyomorùsàgban Isten haragja töltetik ki az emberiségre.
A Jelenések könyvét kidolgoztam, igaz nem végig, de az a részén tùljutottam. Ha jònak làtod, olvass bele. :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 28, 23:57:26
Anti: Az elragadtatàs a nagy nyomorùsàg elött lesz. Örülök, hogy ezt Te is igy làtod.
Pàl is ìr arròl, hogy nem haragra rendelt minket.
A Völegény nem ütlegeli a Menyasszonyàt!
A nagy nyomorùsàgban Isten haragja töltetik ki az emberiségre
.


Szintén így látom az Igéből, ahogy Anti kirészletezte. El kell mozdulnia a helyéről a keresztényeknek, mert az ima akadályozza a sátán munkáját.

Daba: ...a másik része a társaságnak viszont azzal érvelt,.....az az nem kell begyúlladni van itt még idő az evangélizálásra!

Az evangélizálást soha nem szabad háttérbe szorítani, ráérünk arra még címszóval. Már Jézus 2000 éve kiadta.

Daba: Nektek mi a véleményetek ezekről: Mikor jő el Krisztus, s milyen állapotban találna bennünket, ha ez a közeljővőben történne meg?!


Huuuu.  :127:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 29, 00:12:49
Az evangélizálás menni fog a nagy nyomorúság ideje alatt is. Elragadtatnak a hívők, viszont az után még a Mennyben egy másik csoport lesz jelen.
Meg is kérdi János: Kik ők? A válasz az, hogy ők a nagy nyomorúságból jöttek. Tehát lesz megtérés a nagy nyomorúság ideje alatt is.
A 144 ezer zsidó férfi is evangélizálni fog.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 29, 08:03:49
Antee!
Lesz megtérés a nagy nyomorúság alatt, de...
vö. Jel. 16:9,11,21
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 29, 11:15:04
Jel. 14,6 És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén, az örök evangélium volt nála, és hirdette
azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek, és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája, imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait.

Isten mindenkinek lehetőséget ad még a nyomorúság idején is, hogy az evangéliumot hallja. Egy másik angyalt figyelmezteti a népet arra, hogy ne boruljanak le az Antikrisztus előtt, és ne vegyék fel a fenevad bélyegét homlokukra vagy kezükre. Nem akkor fog eljönni az Úr elragadni az Egyházat, amikor már mindenhol hirdetik az Igét. Ebből is látjuk, hogy lesz aki csak ekkor fogja hallani először. Jézus mit mond a Máté 24 ben amikor a pusztítóról beszél? Aki olvassa, értse meg. El kell olvasni a Dániel 9. részét is. Elég hosszú lenne ecsetelni itt. Amit megjegyzek: hetven hét van kiszabva Izrael népére. Tudjuk, hogy a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet, a zsidók pedig szétszéledtek a világ minden tájára. Tehát tudjuk a 7 éves időszak még hátra van. Mi is lesz ebben az időszakban? Az elejéről írok most. Az antikrisztus színrelép és szövetséget köt majd Izrael népével, és Izrael őt Messiásaként ismeri el. Felépítik a templomukat, kinevezik a papjukat, oltárt építenek az áldozni valónak. Az antikrisztus bemegy a templomba, és megáll a szent helyen. Három és fél év után azonban megszegi a szövetséget. Jézus mondja  Máté 24-ben Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (a ki olvassa, értse meg): Akkor, a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; Azzal folytatja, hogy ne vigyetek magatokkal semmit, az Úr majd megtart benneteket. Rettenetes évek lesznek ezek a jelenések szerint is. Mi nem leszünk itt.  1 Thess 5,9-ben: Az Isten nem haragra rendelt minket. Máté így folytatja: 21. Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. De a választottakért megrövidülnek azok a napok. Most jön a kérdés, ami sokakat megzavar: És kik a választottak? A zsidók. Nem mi keresztények, bármennyire is vonatkoztatják magukra a 22.es Igét. Isten nem a pogányokat hívta el választott néppé, hanem a zsidókat. Mi csupán be vagyunk oltva a vadolajfa létünkre a szelíd olajfába. Jézus a zsidókhoz beszél itt amit Máté leírt.

Miért nem leszünk itt a hét év elején sem? Vissza van tartva a szentek imája miatt az antikrisztus és addig nem tud színre lépni. Az ima mint tudjuk 1 futamít meg 1000, kettő tízezret.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 29, 11:35:15
Szerintem ircsi véleménye elgondolkodtató minden téren!
Mert felmerűl a kérdés: Jézus 2. eljövetele és a gyülekezet elragadtatása egy időpontban történik-e?
Másrészről a keresztyénség 'lágymeleg' állapota nem  egy intőjel a sok közűl, melyek meglétét Jézus, a fügefához hasonlítva szemlélteti?
Nem e nekünk szól személyesen a Jel. 3:14-22, vajon nem mi vagyunk-e a teológialag meggazdagodott, s e gazdagságban felfuvalkodott, de Krisztusban szegény és mezítelen gyülekezeti korszak?!
Súlyos kérdések ezek Tesókáim!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 29, 12:13:05
Szerintem ircsi véleménye elgondolkodtató minden téren!
Mert felmerűl a kérdés: Jézus 2. eljövetele és a gyülekezet elragadtatása egy időpontban történik-e?
Másrészről a keresztyénség 'lágymeleg' állapota nem  egy intőjel a sok közűl, melyek meglétét Jézus, a fügefához hasonlítva szemlélteti?
Nem e nekünk szól személyesen a Jel. 3:14-22, vajon nem mi vagyunk-e a teológialag meggazdagodott, s e gazdagságban felfuvalkodott, de Krisztusban szegény és mezítelen gyülekezeti korszak?!
Súlyos kérdések ezek Tesókáim!

Nem merülhet föl ez a kérdés, hogy Jézus második eljövetele azonos lesz e, az elragadtatással, mert akkor nekünk is itt kell lenni a hét éves időszakban. Mi pedig nem rendeltünk a harag alá. Ez a hétéves ítélet nem ránk vonatkozik. Az olajfák hegyére nem az elragadtáskor teszi a lábát, hiszen akkor fehér lovon jön az ütközetre, és mi is vele leszünk. Tudjuk, Jézus nem 3x jön vissza. Az elragadtatáskor nem láthatja mindenki. Olvasd el, amit írtam:  Ma - 11:15:04 A fügefa kérdésedre a válasz: minden esetben Izrael a fügefa és nem a pogányság vagy a mai kereszténység.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 29, 12:28:29
Drága Máriám, tapasztalhattad már, hogy én egy 'manipulátor' vagyok!
:hehe:
ircsinek szántam az elgondolkodtató kérdést!
De nagyon köszönöm, hogy válaszoltál rá, mert így már nekem nem kell!
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 29, 12:46:11
Daba, de észre vettem, mert akkor ellent mondtál volna annak, ahogy kezdted a dolgokat feszegetni a  baráti körödben. Mivel azon a véleményen voltál, hogy a 7 év előtt megyünk el, most igen furcsa lett volna ha mást írsz vagy kérdezel.

 Ézsaiás. 27,12-13 De titeket Izrael fiai egyenként fognak összeszedni. Azon a napon megharsan a nagy kűrt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén, és akik szétszóródtak Egyiptom földjén. Leborulnak az Úr előtt a szent hegyen Jeruzsálemben.
 Ézsaiás 11,12 Jelt ad a nemzeteknek, és összegyűjti Izrael szétszórt fiait, egybegyűjti Júda elszéledt leányait a föld négy széléről.
 Máté 24,31  És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.

A nagy harsonaszóról szól, és arról, hogy összegyűjti az Ő választottait a négy égtáj felől, de nem az Egyház elragadtatásáról van itt szó, hanem a zsidókat az Ő kiválasztott népét, maga köré gyűjti. Ne keverjük össze az ítélet harsonáival. Amikor a hét angyal fújja meg a hét trombitát, mindig valamiféle csapásnak a hírnöke az. Más az a harsona, amikor összegyűjti Isten a választottait. A kettő nem azonos. Remélem érthető vagyok.

A következőről, ahogy Jézus beszél a fügefáról, az pedig Izrael minden esetben.

34. Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek.
 
Arra a nemzedékre utal, akik látni fogják majd azokat a jeleket és nem ránk mondja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Május 29, 14:19:43
Amit Mária végigvezet - én is így látom - egy kis részletében van különbség. Talán inkább úgy néven neveznék dolgokat abból, amit Mária leírt. Amikor a pogányok teljessége bemegy - akkor jön a választottak (itt a zsidók), az utolsó szentek (még 2 próféta is Jeruzsálemben) elhívása. Az utolsók mártírhalállal mennek haza - mint az apostolok (kivéve JÁnos) - amíkor a Sátán hatalomra jut és a még megkötözött 2 fenevad is el lesz engedve. Akkor ráteszi a pecsétet a Sátán az emberekre (fenevad bélyege), akik még itt vannak.
Mikor viszont a pusztító utálatosság beül oda, ahová nem kellene - akkor nem a végidők kezdődik, hanem a vég. Akkor jön a mi Urunk - és igenis leteszi lábát a bűnnel terhelt földre, ami beleremeg.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Május 29, 18:20:19
Idézet
Mert felmerűl a kérdés: Jézus 2. eljövetele és a gyülekezet elragadtatása egy időpontban történik-e?


Szia Daba,sajna most nincs időm válaszolni,késöbb írok.  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 29, 18:45:01
Kedves Sàndor!
A pusztìtò utàlatossàg a nagy nyomorùsàg közepén fog bemenni a Szent helyre. Dàniel könyve vilàgosan leìrja, hogy az idö felénél.
Tehàt van az idönek màsik fele is, mégpedig 3,5 év!

Szeretettel;
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 29, 19:11:06
Mikor Jézus szavait intézi a hét gyülekezet felé, a hetedik gyülekezet befejezte utàn Jànos közvetlen ezt ìrja: ''EZEK UTÅN'' egy ajtòt làtott a Mennyben és AZONNAL elragadtatott. Mik utàn? A gyülekezeti korok utàn. Ez utàn következik a nagy nyomorùsàg. Sorrendben ìrta Jànos...

Szeretettel;
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Május 30, 07:26:35
Kedves Anti,

Kicsit meglepett ez a magabiztos kijelentésed. Ezek szerint  a Dán9.26-27-t úgy érted, hogy a hatvankét hét múlva - tehát a nagy nyomorúság alatt - mikor kiírtatnak a szentek, jön a bélyeg - és egy héten át sokakkal megerősíti a szövetségét - a hét felén véget vet a véres áldozatnak és útálatosság szárnyán pusztít - ezt úgy értelmezed, hogy ez a félidő és ott beül. A 62 hét után azon a héten - és annak felénél. Ez világosan leírja, hogy ez a félidő?
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Május 30, 07:42:05
Kedves Ircsi,

Jézus második eljövetele teljesen érthető lesz mindenki számára és minden szem meglátja. Az emberek próbálnak elbújni a sziklahasadékokba is - a harag napja teljesen világos lesz számukra.
Az elragadtatás nem Jézus visszajövetele.

Kedves Testvérek,

Mielőtt túlnőne ez a kérdés a valódi és helyes értékénél, szeretném elmondani, hogy teljesen megalapozottan tudok érvelni amellett, hogy az elragadtatás a nagy nyomorúság előtt lesz. Amellett is teljesen igei alapon tudok érvelni, hogy a végén. Azt is meg tudom indokolni igékkel, hogy nem lesz, csak lelki értelemben. Nem rossz, ha erről beszélgetünk - de nagyon sok komoly hívő ember vall különböző értelmezéseket az igékből.
Azt szeretném kérni, hogy azzal mindíg legyünk tisztában, hogy a mi igazi feladatunk Isten szeretetének hírdetése - és Isten azon tervében való részvétel, hogy pogányok teljességét (választottakat) - összegyüjtse. Akinek hallania kell - azok meg is hallhassák. Nem leállítani szerettem volna ezt a kérdést, hanem hogy megfelelően tudjuk megbeszélni.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 30, 08:47:13
Sándor: Az elragadtatás nem Jézus visszajövetele.

Igen ebben egyetértünk.

Nem is részletekben jön vissza, ahogy néhányan hiszik, hanem világosan fogja minden szem látni amikor a második eljövetele lesz és az olajfák hegyére érkezik, oda teszi a lábát, írja a Biblia. Vagyis oda fog megérkezni, de ezt az egész világon látni fogják. Döbbenet lesz nekik felismerni az igazságot. Az elragadtatáskor nem látja minden szem, ahogy megnyílik előttünk szentek előtt a menny és beléphetünk azon, - ez egy szempillantás alatt történik majd meg, csak azt veszik észre eltűntünk - ahol Jézus állva fog várni bennünket. Lásd Istvánnál is amikor megkövezték.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2009 Május 30, 11:12:22

Jel. 14,6 És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén, az örök evangélium volt nála, és hirdette
azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek, és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája, imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait.

Isten mindenkinek lehetőséget ad még a nyomorúság idején is, hogy az evangéliumot hallja. Egy másik angyalt figyelmezteti a népet arra, hogy ne boruljanak le az Antikrisztus előtt, és ne vegyék fel a fenevad bélyegét homlokukra vagy kezükre. Nem akkor fog eljönni az Úr elragadni az Egyházat, amikor már mindenhol hirdetik az Igét. Ebből is látjuk, hogy lesz aki csak ekkor fogja hallani először. Jézus mit mond a Máté 24 ben amikor a pusztítóról beszél? Aki olvassa, értse meg. El kell olvasni a Dániel 9. részét is. Elég hosszú lenne ecsetelni itt. Amit megjegyzek: hetven hét van kiszabva Izrael népére. Tudjuk, hogy a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet, a zsidók pedig szétszéledtek a világ minden tájára. Tehát tudjuk a 7 éves időszak még hátra van. Mi is lesz ebben az időszakban? Az elejéről írok most. Az antikrisztus színrelép és szövetséget köt majd Izrael népével, és Izrael őt Messiásaként ismeri el. Felépítik a templomukat, kinevezik a papjukat, oltárt építenek az áldozni valónak. Az antikrisztus bemegy a templomba, és megáll a szent helyen. Három és fél év után azonban megszegi a szövetséget. Jézus mondja  Máté 24-ben Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (a ki olvassa, értse meg): Akkor, a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; Azzal folytatja, hogy ne vigyetek magatokkal semmit, az Úr majd megtart benneteket. Rettenetes évek lesznek ezek a jelenések szerint is. Mi nem leszünk itt.  1 Thess 5,9-ben: Az Isten nem haragra rendelt minket. Máté így folytatja: 21. Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. De a választottakért megrövidülnek azok a napok. Most jön a kérdés, ami sokakat megzavar: És kik a választottak? A zsidók. Nem mi keresztények, bármennyire is vonatkoztatják magukra a 22.es Igét. Isten nem a pogányokat hívta el választott néppé, hanem a zsidókat. Mi csupán be vagyunk oltva a vadolajfa létünkre a szelíd olajfába. Jézus a zsidókhoz beszél itt amit Máté leírt.

Miért nem leszünk itt a hét év elején sem? Vissza van tartva a szentek imája miatt az antikrisztus és addig nem tud színre lépni. Az ima mint tudjuk 1 futamít meg 1000, kettő tízezret.

Sziasztok!
Valami szöget üt a fejembe. A zsidóknak tehát, mint választott népnek nem is kell elfogadni Jézust, mint Krisztust, és csak őmiattuk rövidülnek meg ezek a napok? Akkor viszont hogyan érvényesül Pál apostol írása?:
(Róm 3:22)  Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, a kik hisznek. Mert nincs különbség,
(Róm 3:23)  Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.

Vagy az angyal evangélium hirdetésére csak az akkor élő zsidók térnek meg? A Jel14-ben világosan benne van, hogy minden népnek és törzsnek hirdettetik az örömhír az angyal által. És csak a zsidók térnek meg? Az igaz, hogy a zsidók a választott nép, de ha nem térnek meg, egy útja van van választottnak és pogánynak egyaránt: az elkárhozás.
(Róm 9:1)  Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szent Lélek által,
(Róm 9:2)  Hogy nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívemnek fájdalma;
(Róm 9:3)  Mert kívánnám, hogy én magam átok legyek, [elszakasztva] a Krisztustól az én atyámfiaiért, a kik rokonaim test szerint;
(Róm 9:4)  A kik izráeliták, a kiké a fiúság és a dicsőség és a szövetségek, meg a törvényadás és az isteni tisztelet és az ígéretek;

Ézsaiás viszont így ír:
(Ézs 10:20)  És lészen ama napon, hogy többé nem támaszkodik Izráel maradéka és a ki megmaradt Jákób házából, az őt nyomorgatóhoz, hanem támaszkodik az Úrhoz, Izráel Szentjéhez hűségesen;
(Ézs 10:21)  A maradék megtér, a Jákób maradéka az erős Istenhez.
(Ézs 10:22)  Mert ha néped Izráel számszerint annyi lenne is, mint a tenger fövenye, [csak] maradéka tér meg; az elvégezett pusztulás elárad igazsággal!
(Ézs 10:23)  Mert elvégezett pusztítást cselekszik az Úr, a seregek Ura, mind az egész földön.

Itt valóban arról van szó, hogy a maradék Izrael megtér, de én nem hiszem, hogy csak a  zsidók fognak megtérni abban az antikrisztusi időben.
Szeretettel: Attila

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 30, 11:19:51
Atti: A zsidóknak tehát, mint választott népnek nem is kell elfogadni Jézust, mint Krisztust, és csak őmiattuk rövidülnek meg ezek a napok?

Már miért is ne kéne? Miből következtetted ezt ki? Ilyent írtam volna? Hol? Másold ide légyszíves, köszi.

Atti: Vagy az angyal evangélium hirdetésére csak az akkor élő zsidók térnek meg?

Ezt is miből vettek ki? Mert én nem írtam ilyent az is biztos. Ezt írtam, idézem: Isten mindenkinek lehetőséget ad még a nyomorúság idején is, hogy az evangéliumot hallja...... Ezzel kezdtem, akkor te honnan vetted amit írsz? Még az ige is elég egyértelmű amit betettem. Jel. 14,6
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 30, 11:25:59
Atti! Lehet azért nem érted amit írtam, mert Ircsike kért, hogy vegyem ki amit írt, így az írás egy kicsit elmehet más irányba és úgy jöhet le, hogy csak a zsidók térhetnek meg és ők élik meg a hétéves időszakot. Nem, mindenki megéli, aki elutasítja ma a kegyelmet. A Máté 24 -ről írtunk egyébként. Így már nehéz követni bárkinek. törölni kellene a többit is, mert így más a hozzászólás értelmetlen lett.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2009 Május 30, 11:29:25
Ott van az idézetben. Ki van emelve vastaggal:
"Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. De a választottakért megrövidülnek azok a napok. Most jön a kérdés, ami sokakat megzavar: És kik a választottak? A zsidók. Nem mi keresztények, bármennyire is vonatkoztatják magukra a 22.es Igét."
Ebből vettem ki. Nem írtad, de úgy lehet érteni, mintha csak a zsidókra vonatkoznának Jézus szavai.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2009 Május 30, 11:32:24
Atti! Lehet azért nem érted amit írtam, mert Ircsike kért, hogy vegyem ki amit írt, így az írás egy kicsit elmehet más irányba és úgy jöhet le, hogy csak a zsidók térhetnek meg és ők élik meg a hétéves időszakot. Nem, mindenki megéli, aki elutasítja ma a kegyelmet. A Máté 24 -ről írtunk egyébként. Így már nehéz követni bárkinek.
Ja, akkor jó. Este lesz időm, és elolvasom az egészet, amiről lemaradtam.
Boccccccánat!  :pirul: :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 30, 11:36:50
Atti: "Ott van az idézetben. Ki van emelve vastaggal:
"Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. De a választottakért megrövidülnek azok a napok. Most jön a kérdés, ami sokakat megzavar: És kik a választottak? A zsidók. Nem mi keresztények, bármennyire is vonatkoztatják magukra a 22.es Igét."

Ebből vettem ki. Nem írtad, de úgy lehet érteni, mintha csak a zsidókra vonatkoznának Jézus szavai."


Igen már értelek. Mi fiak vagyunk. A választottak a zsidók, -de ha van rá Igéd, hogy mi vagyunk, az akkori pogányoknak nevezettek, akkor hozd elő mert én nem tudok róla- de ne feledd, ők miattunk vannak megvakítva. Leveszi a vakságot, akkor fognak látni. Ezzel lesz megrövidítve a nap a számukra. Ez Isten kegyelme. Az üdvösség soha nem a pogányoktól lett, hanem a zsidóktól. Jézus is zsidó volt. Ők a szelíd olajfa -kiválasztott nép és mi lettünk beoltva vadolajfa létünkre Jézuson keresztül. Miattuk lesz megrövidítve és ezt nem én mondom hanem az Ige. Mi nem a választott nép vagyunk, soha nem is voltunk. Az Egyház nem vette át a zsidók szerepét mint kiválasztott nép, hiába hiszik azt. Sokan az elhívottak, kevesen a választottak. Nagyon vigyázni kell, hogy egy ige még nem bizonyosság dolgokban. Ahhoz más szempontokat is figyelembe kell venni, hogy teljes legyen akár a 7 éves időszak. Ha csak a Máté 24 et vesszük figyelembe és Dánielt, Jelenéseket, Tessalonikát.., akkor félre lehet menni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 30, 12:47:41
Igen Mária!
A zsidók a választott nép, s nem mi, keresztyének!
Egyes keresztyén felekezetek képtelenek ezt elfogadni, s a zsidóság Isten általi végleges elvetéséről beszélnek, amely már önmagában is ige ellenes!
Vö.Róma 9-10-11 részekkel!
Ezért ezek a felekezetek Jel.7:1-8-at sem hajlandóak szó szerint értelmezni, hanem jelképes magyarázatokat kreálnak!
Csupán érdekesség képpen írom le,hogy 'Jehova Tanúi' szerint, mi keresztyének épp úgy elvagyunk véglegesen vetve, mint a zsidók. Hogy szerintük ki az 'új választott nép', azt talán már mondanom sem kell! :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 30, 12:49:41
Daba, a poén, hogy még belőlük se mindenki, csak a 144.000 jehovista, gondolom ezt is tudod. Mit olvasnak ők?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Május 30, 13:51:15
Kedves Anti,

Kicsit meglepett ez a magabiztos kijelentésed. Ezek szerint  a Dán9.26-27-t úgy érted, hogy a hatvankét hét múlva - tehát a nagy nyomorúság alatt - mikor kiírtatnak a szentek, jön a bélyeg - és egy héten át sokakkal megerősíti a szövetségét - a hét felén véget vet a véres áldozatnak és útálatosság szárnyán pusztít - ezt úgy értelmezed, hogy ez a félidő és ott beül. A 62 hét után azon a héten - és annak felénél. Ez világosan leírja, hogy ez a félidő?
szeretettel Sándor


Kedves Sándor!

A 62 hét már rég bevégeztetett. Az azt követő 7 hét is már bevégeztetett.
A 70 hetes próféciából csupán 1 hét maradt, ami még nem következett be!
Ez a hét (7 nap azaz 7 év) a nagy nyomorúság ideje! Ennek a 7 évnek a felénél fog véget vetni minden véres áldozatnak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Május 30, 13:56:56
Mit olvasnak a 'tanúk'?!
Elmondom!:
'Őrtorony', 'Ébredjetek', 'Mit  Tanít a Biblia valójában?', 'Érveljünk az Írásokból!' És a hab a tortán a biblia 'Új Világ Fordítása' (ÚVF).
Brooklynban igyekeztek egy olyan 'teológiát' kidolgozni, amellyel egy 'átlagos tanú' is eredményesen támadhatja a keresztyén hit alapjait, pl. A Szentháromság valósságát, Krisztus Isteni mivoltát, az Úrvacsorából való részesedés szükségességét stb.
A 144.000-ről azt tanítják, hogy ők olyan 'égi reménységű' Jehova Tanúi, akik Jézus vezetésével, a Mennyből fogják írányítani a többi tanú életét, akik itt fognak a földön örökké élni hús-vér testben!
Mindezt biztos forrásból tudom, mert lehúztam közöttük (is) 18 hónapot!
Sátán törheti a fejét, hogy ennél nagyobb zagyvaságokat összehordjon, bár a Mormon könyve sem 'kispálya'!
Ezért gáz, hogy a keresztyénség lustává vált a bibliai értelemben vett evangélizációra, mert ezzel a restségünkkel szabadterületet biztosítunk az 'ellenségnek', ahol szabadon szórhatja a 'konkoly magvait', a hamis igét!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Május 30, 15:18:51
Nem is szeretek róluk beszélni, írni. Agyrém amit csinálnak és ahogy fertőznek... :2tickedoff:  Remek szolgálói a sátánnak. Megtévesztő hazugsággal. Ebből tudni ki az atyjuk! Hogyan tudtál a hazugságukban élni 18 hónapot?  :03: Én 1 órát nem tudnék eltölteni velük.

Viszont egy mondatod megragadott:"Ezért gáz, hogy a keresztyénség lustává vált a bibliai értelemben vett evangélizációra, mert ezzel a restségünkkel szabad területet biztosítunk az 'ellenségnek', ahol szabadon szórhatja a 'konkoly magvait', a hamis igét!"

Ez mennyire igaz. Soha nem akart engem még megtéríteni senki - a jehovistákon kívül. Kaptak tőlem Igét rendesen! Soha nem találkoztam az utcán senkivel, aki hirdetné Jézust. A vallás megtéveszti az embereket. Meg van keresztelve és ámen Ameddig a kisegyházak nem voltak, nem igen voltak aktív evangélizációk. Többnyire azt is Bp lehet hallani és esetleg nagyobb városokban. De felénk nem igen botlasz beléjük. Az országban sok helyen járunk, de valahogy el vannak bújva. Újabban Gospelekről hallasz, meg 24 órás dicsőítőkről, de az utcán kevés testvér járkál Bibliával a kezében.... Döbbenet mennyire meg vannak győzve a sátántól. "Kemény terület a miénk"- mondják. Ha nem az lenne, nem is kellene odamenni! Azt is szokták mondani, "Ja te evangélista vagy és hát neked könnyű!"  :08: Akkor miért is nem jönnek velem? Hát arra nem érünk rá.... és ezer kifogás. Olyan is volt az egyik fórumon, hogy szóljak ha evangélizálok, mert jönnek velem. Hijj de nem értek rá. Azóta sem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Május 31, 07:41:13
Ézsaiás elhívásáról szeretnék néhány észrevételt (bár Mózest is vehettem volna) - tenni, az Ézs.6.-ban írja le.
Belelát a mennybe - egyből tudja, hogy bűnös és semmi esélye. Isten megtisztítja és feladatot ad neki - elküldi, hogy mondja az üzenetet a népnek, akik ugyan hallanak - de nem értik, látnak a szemeik de nem ismerik fel amit látnak. Megkövérített szív, bedugott fül, szemeik bekenve, hogy ne lássanak - hogy meg ne térjenek és meg ne gyógyuljanak. Jézus a magvető példázatánál még idézi is ezt a pár igét.
Ézsaiás pedig egyet kérdez - meddig? Amíg ki nem pusztul minden - pusztasággá válik az egész föld - addig.
Amíg az embert az Úr messze el nem veti - addig.
Mi marad akkor reménynek? Az utolsó vers talán a legfontosabb Ézs.6,13 - És ha megmarad még rajta egy tizedrész, ismétlen elpusztul ez is, de mint a terpentinfának és cserfának törzsük marad kivágatás után: az ő törzsük szent mag lészen.
Ez marad meg - az a szent mag - amiért az embert eredetileg teremtette az Isten. Semmi más. Azt pedig Ő alkotja, teremti meg újra.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Június 01, 12:25:46
És látta Isten, hogy minden, amit teremtett, igen jó. 1 Móz. 1:31

 Amit Isten teremtett, abban nem volt szenvedés, és halál, mert nem fért bele. Nem volt ott más, mint egy tökéletes élet lehetősége. Mivel Isten teremtett mindent, Ő mindennek az Ura, így minden az Övé. Isten lehetővé tette az embernek, hogy válasszon, ami abból állt, hogy vagy Neki engedelmeskedve él, vagy fellázad ellene. Az ember a lázadást választotta, az Isten iránti engedetlenséget. Isten soha nem volt kegyetlen uralkodó, és olyan valaki, Aki a trónján ülve alig várja, hogy elbukj, Ő pedig élvezettel megtorolja azt. Csupán csak egyetlen szabályt adott. Az ember még azt se tudta betartani. Az ember rossz választása a bűnbeesést eredményezte. A bűn nem más mint Isten iránti engedetlenség. Egyedül csak Neki tartozunk engedelmességgel. A bűn az Istentől való szellemi elkülönülést jelenti. Az elkülönülés azért következett be, mert Isten tökéletes és az Ő jelenlétében nem tud megállni a bűn. Éppenezért soha nem tud együtt élni a bűnnel és az igazsága nem engedi meg, hogy a bűnt büntetés nélkül hagyja! A bűn miatt a föld is átkozott lett és pusztulni kezdett. Megváltozott a paradicsomi állapot. Az embernek keményen kell dolgoznia, sokat verejtékeznie a munkában. Mindenben megérezhetjük a bűn hatását és az ember továbbra is vétkezik. Ezért van ma tele a világ szenvedéssel. Ki ezért a felelős? Isten? Egyáltalán nem, hanem mi, emberek. A bűnös volta miatt az ember nem tapasztalhatja meg, nem ismerheti meg Isten közelségét és szeretetét, bármennyire is próbálja magától elérni Istent. A jó és vallásos cselekedetek által nem kerülhet senki Isten országába! Mégis milyen sok ember ezzel van megtévesztve. Időpocsékolás. Nem a cselekedetek által kaptunk kegyelmet, hogy senki ne tudjon dicsekedni vele.

Mindenki vétkezett és híjával van az Isten dicsőségének. Róm. 3:23

Isten szerette teremtményét, így elküldte Jézust meghalni a bűneinkért! Jézus a Megváltó. Jézus a helyettesítőnk! Eljött a földre, hogy elmondja Istenről az igazságot és megfizesse az árat az ember lázadásáért.

Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. 2 Kor. 5:21

Jézus a mi bűneink miatt halt meg, hogy nekünk ne kelljen megfizetni az ítélet által megkövetelt árat, ami az örök halál. Jézus meghalt a bűneinkért és diadalt aratott a halál felett.

Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. 1 Kor. 15:22  

Ádám miatt mindenki halott, de Jézus Krisztus által nyerünk örök életet! Jézus az egyetlen Út, ami az Atyához vezet, hogy bűneink megbocsátassanak, és örökre eltöröltessenek és egy olyan kapcsolatunk legyen Istennel, ami bensőségesen örökre szól. Higgy Isten Fiában, hogy örök életed legyen a mennyben! Ha hiszed, akkor ne kételkedj, mert már el van készítve a helyed.

Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Róm. 5:8

Egy nap, Jézus visszajön értünk, akik hiszünk Őbenne. A bűneid megbocsáttak és egy csodálatos kapcsolatod lehet a Teremtővel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Június 01, 13:10:26
A bűnesetnek számunkra fel nem fogható következményei lettek - mivel már a bűn alá rekesztett világba születtünk bele. Istent nem értjük, nem keressük, megvakultunk és süketek vagyunk. A teremtő segítségétől idegesek vagyunk, a magunk akaratát akarjuk - ami teljességgel megromlott, elfajzott és torz.

Azt mondja Isten a Róma 8-ban, hogy az egész teremtett világ nyögi, szenvedi a bűn alá rekesztettséget. Arra gondoltam, hogy mikor Jézus már romolhatatlan testben megy az Emmausi úton, vagy a 11 között megjelenik - nem ismerik meg egyből. Az anyag is más volt a teremtés szerint. Szerintem nem volt rothadás, rozsdásodás sem - mint ami most van, tönkremegy minden. Elkorhad, a rozsda megemészti. Mikor Jézus visszajön - leteszi lábát a Jeruzsálem melletti hegyen - és belerendül a föld. A bűnben megromlott földre ráteszi a lábát a szent és tiszta - aki tökéleteset alkotott. Néha úgy elgondolkodom, milyen lesz a mennyben. Milyenek leszünk mi. Mintha soha nem lett volna bűnünk, nem lett volna fájdalom, ami gyötörte a testet és nem volt stressz, harag - amiben tönkre mentünk itt a bűnben. Más lesz a szőlő is - sokkal finomabb, amit itt lehetetlen elképzelni is a kártevők, savasodó eső, uv sugárzás és ki tudja még mennyi akadálya van, hogy akár megközelítőleg olyan lehessen, mint a paradicsomban volt - vagy amilyen majd a mennyben lesz.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Június 01, 19:49:12
Eszembe jutott a Jòzsué àltal kiküldött kémek története a szölö példàdròl.

Ketten vittek egy szölö fürtöt, olyan nagy volt!
Ez lehetett àm a kìvànatos gyümölcs. :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Június 02, 14:30:14
Nem szeretem a politikát, de amikor egy vezetőlelkész arról győzködi a gyülekezetet, hogy  szavazzanak egy olyan pártra, amelynek programjában szerepel a 'könnyű drogok'
legalizálása, s a 'meleg házasságok' törvényesítése, akkor elgondolkodom rajta, hogy ezt hogy hagyhatja szó nélkűl a gyülekezet, s a többi lelkész!
Félnek, hogy kizárják őket, vagy félnek az emberi tekintélytől?!

Kedves Daba!

Én úgy érzem, hogy attól, hogy egy vezető valamelyik párt mellé próbálja irányítani híveit, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden lépésükkel egyet is ért. Régen az uralkodó kiválasztásánál is nagy szerepük volt a hívő vezetőknek, de ha arra vártak volna, hogy tökéletes királyt találjanak, aki Isten híve, akkor sokszor nem lett volna uralkodó. Ugyanez van a pártoknál. Nincs tökéletes választás, de mivel valakit úgyis megszavaz a nép, legalább próbálják meg megtenni amit lehet. Azt azonban fontos (lenne) kihangsúlyozni, hogy a párt mely lépéseivel nem ért egyet Isten, nehogy a hívek eltévelyedjenek!
Nekem a legnagyobb fájdalmam, hogy nincs olyan párt, aki igazán hitre alapozva szeretne beleszólni a politikába. Pedig ha picit végiggondolnák, valószínű hatalmas tömeg állna mögéjük, ami politikailag sem utolsó szempont...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Június 02, 14:46:30
Először is, mi köze van egy Istentiszteletnek a politikához, választásokhoz....? Valószínű választásig fel is függeszteném a gyülibe járást ha politika szólna a szószékről. Ez nem Jézus követése és nem is tőle való. Az ima igen értük, de a politika nem. Jézus soha nem bújtatott fel senkit arra, hogy le a császárral fel a másik császárral....  Másodszor mi köze a vezetőnek, hogy én  kire szavazok? Manipuláció ha azt hallani, hogy ez vagy az azért jó és szavazz rá. Persze vannak egyházak, kiknek ez pénzérdek.

Sándor: Az más kérdés, hogy azért a parázna nem gyülekezetvezető - ugyanis arra nem bíz pásztor szerepet Isten, nem lehet rajta áldás. Az ilyen pásztor nem Isten akaratából lett gyülekezetvezető - ez világos.


Nem, de mégis szolgálnak és van nyájuk. Akkor most mi van? Ki tartja meg a nyájat?  :117:

Sándor: A pásztorolás felelőség - amit az generál, hogy Isten megnyitja annak az embernek a szemét - megláttatja vele a Sátán munkáját - és elküldi, hogy azt leleplezze.

A bűn soha nem hagyja magát, fellázad. Ha te valakinek a szemébe megmondod, "Fiam! Istennek nem kedves ahogy élsz!" Mit gondoltok mit csinál? Nekem volt részem benne. Közöltem a pásztorral, hogy 16 éve boldog más boldogsága árán, -ma a szeretője házában hirdeti az igét a feleségnek- akkor szétszakította a gyülinket, de a bűnnel nem szakított. Hagyni kell és épít az Úr újat? vagy nem kell szólni és megmarad a nyáj? Az ige azt mondja ne legyél más dolgába avatkozó. Azt is, hogy ne ítélkezz. Ezeknél az igéknél hol a határ?

Daba! Hogyan szolgálja ki az úrvacsorát? Minden lelkifurdalás nélkül. Mit gondolsz, az ilyen aki gátlástalanul paráználkodik, az törődik az úrvacsora lényegével? Tudod mi volt a válasz? "Engem így is szeret Isten!"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Június 02, 15:48:44
Azt hiszem kicsit pakolni kell - a dolgokat a helyére - mert kicsit nagy lett a rendetlenség.

A gyülekezet az, amit Jézus a maga vérén váltott meg - és abba elhív embereket, hogy Tőle való életet éljenek és Neki hálás szívvel vándoroljanak a kijelölt úton a mennybe. Ezen az úton az odakészített jócselekedetekben járjanak, Isten dicsőségét hírdetik és azt nézik, csatlakozik-e valaki. Mindezt Isten a lelkével végzi - a tagok pedig erről meggyőződve tanubizonyságok. Tudják, hogy a jelenvaló gonosz világból Isten kegyelme emelte ki őket. Isten szava a táplálékuk, szeretik a megváltójukat  és kétség nélkül bizonyosságuk van arról, hogy egyre jobban értik és a lélek tisztogatja életüket, tapasztalják, hogy változnak. (nem rosszabbá) Ez a gyülekezet.
Nem az a gyülekezet - akik mind ott ülnek a templomban. Sokan jönnek képmutatásból, kétségbeesésből. Látni olyat, aki 25 éve minden evangélizáción sírva megy, hogy megint megtért - de semmi nem történik azon kívül, hogy ott nagyon meghatódott.
Isten azt áldja meg, ami Tőle van, amit már Ő alkotott, teremtett újjá. Nem áldja meg a paráznaságot, a hamis prófétát, hamis tanítót és hamis bizonyságtevőt. A farizeusokat sem kímélte, akik hamis képet festettek le a népnek az Istenről. Mindenkivel barátságos volt, csak velük nem.
A tanítóktól, pásztoroktól sokkal több lesz számonkérve. Nem ilyen egyszerű ez - mint sokan hiszik. Ha rendesen megértenék - sokan azonnal abbahagynák.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Június 02, 17:26:09
Kedves Aata!
Egyetértek Máriával abban, hogy Krisztus gyülekezetében nincs helye a politikának!
A hívő ember élete minden terűletén Istenre támaszkodik, s nem politikai hatalmakra!
Amikor pedig egy pásztor politikai kampányt folytat a gyülekezetben, akkor nem oda illő dolgot cselekszik. Amikor pedig olyan politikai erőt kíván támogatni, amelynek programjában Istent tagadó motivációk vannak, nos kedves Aata, a jelenlévő közösségre való tekintettel nem foglalom szavakba a véleményem!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Június 02, 19:15:54
A politika bevitele a gyülekezetbe - gyakorlatilag bálványfaragás és még meg is keresztelik sok helyen. Isten népe Isten dolgaival foglalkozik. Ha politikai kampány helyet kap, azt Istennel rendezni kell.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Június 04, 16:20:32
Felfigyeltetek arra a jelentőségre, hogy Jézus soha nem követett el bűnt, hanem magára vette? Ő soha nem volt bűnös! A bűn zsoldja a halál. Nem tudta a halál ott tartani a hádészban és el kellett engednie, Isten feltámasztotta Őt. Mi is ott voltunk Jézus halálában.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Június 04, 21:44:15
A halál a bűnnel jött el az ember életébe. A Sátán teljesen jogosan követeli a halált - mivel az ember bűnös, és Isten szentsége nem függeszti fel a halál törvényét. Jézussal viszont az ördög vereséget szenved, ugyanis úgy hal meg, hogy nem kellene, mivel nincs bűne. Ez az a pont - már a halál fullánkjával - ahol az ördögi logika vereséget szenved. Pont abban győzi le Jézus az embergyilkost, ahol és amiben a legerősebb - és feltámad. Van hatalma letenni és felvenni az életét.
Persze egyben váltságot is akart számunkra - akik jogosan halunk meg - hogy életünk legyen. A bűn és a halál a Sátán gyalázata - csak sokan nem látják jól. A Sátán leleplezése Isten dicsősége. Igy fúgg össze ez a két hatalom - valamelyik uralja az életünket. MIndenkiét - azét is, aki nem hiszi, vagy nem érti.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Június 08, 07:01:47
Én egy kicsit másként látom ezt a dolgot, persze megfelelő Bibliai alátámasztás esetén megértem, hogyha nincs igazam. A politikát nem szeretném én sem kampány helyeként felfogni. Azt azonban fontosnak tarom, hogy a hívők útmutatást kapjanak, hogy melyek azok a jó és rossz cselekedetek, melyeket követni vagy éppen elvetni kell. Mivel nincs olyan párt, mely az érdekeinket igazán képviselné, ezért kampánynak helye nincs. De igenis fontos, hogy az világi egyes eseményeiről beszéljünk, mert a hívek sok mindent rosszul értelmeznek, félreértenek stb. A pásztor dolga az útmutatás, hiszen elvileg ő az, akin keresztül Isten szól hozzánk. A pásztor (főleg nagyobb gyülekezetek esetében) nem tud mindenkivel egyenként beszélni, ezért az Istentisztelet lehet a legmegfelelőbb helyszín erre. Jézus is tanít az uralkodóval kapcsolatos kérdésekről. Mondom még egyszer, nem arra gondolok, hogy a pásztor mondja meg, hogy szavazz a ....-ra, hanem arra, hogy megmagyarázza az eseményeket. Nekünk például rendszeresen elmondják, hogy tartózkodjunk a túl szélsőségesektől.

Egyébként ha a vezető tényleg Isten embere, és ezáltal tudja, hogy ki lenne a legjobb megoldás, szerintetek gond az, ha én is az ő választását követném? Ha tényleg Isten embere, akkor valószínű nem véletlen voksol arra, akire.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Június 08, 07:28:07
'Isten embere'
Jézusra voksol!
'Átkozott az a férfiú, aki emberekben bízík, szíve pedig távol marad Istentől!'
Persze lehet beszélgetni a politikáról, de az 'Istentisztelet' alatt én valami egésszen más fogalmat értek!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Június 08, 09:22:44
Aata, jó a felvetésed. Én úgy gondolom a pásztornak is van egy magánélete és nem tévedhetetlen. A politika éppen ilyen lehet. Amikor a pulpitustól szól, akkor Isten Igéjét szólja, ami nem önmagáról szól. Isten vezetése van vele, de a politikában nem biztos. Ha ő úgy látja jónak, hogy X re szavaz, az nem biztos, hogy nekem is jó lenne. Semmi köze nem lehet a politikának egy istentiszteleti alkalomhoz. Nem tisztelek meg ott politikai dolgokat. Az más kérdés, hogy alkalom után megvitatják, de nekem nem úgy kell lássam ahogyan ő, ebben legyen szabadságom. Ha csecsemő vagyok a politikában, akkor megkeresek testvéreket, -ha  a pásztor megközelíthetetlen- akik értenek hozzá és velük elbeszélgetek, majd a saját döntésemre bízom, melyik a szimpatikusabb és arra szavazok. Semmiképpen nem jó oda eljutni, hogy azért szavazok X pártra, anyám tyúkjára,... mert a pásztor mondta és az biztosan jó is lesz az. Ez nem szabad akarat. Ha befolyásol a szószékről, akkor manipulál. Hiszen az Igét is tőle halljuk és tanulunk, ez alapján megbízunk benne, de ez nem jelenti azt, hogy a politikában is a helyén van. Veszélyes csak azért rábízni magam a pásztorra, mert az Igét tőle tanulom. A magánéletem legyen az enyém a döntéseimmel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Június 08, 09:28:04
Magam is azon a véleményen vagyok,hogy az Istentiszteleteken nincs helye a politikának.
Mivel még ebben a világban élünk kell,hogy tájékozottak legyünk országunk vezetése terén. Nálunk ez úgy működik,hogy az Istentisztelet végén a hirdetésekor, a választásokkal kapcsolatban mindig az az irány,hogy mindenki a maga belátása szerint szavazzon.Szerintem ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Az ige azt mondja imádkozzunk a vezetőkért,mert amilyen a király olyan dolga van az embereknek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Június 08, 11:21:10
Aata, jó a felvetésed. Én úgy gondolom a pásztornak is van egy magánélete és nem tévedhetetlen. A politika éppen ilyen lehet. Amikor a pulpitustól szól, akkor Isten Igéjét szólja, ami nem önmagáról szól. Isten vezetése van vele, de a politikában nem biztos. Ha ő úgy látja jónak, hogy X re szavaz, az nem biztos, hogy nekem is jó lenne. Semmi köze nem lehet a politikának egy istentiszteleti alkalomhoz. Nem tisztelek meg ott politikai dolgokat. Az más kérdés, hogy alkalom után megvitatják, de nekem nem úgy kell lássam ahogyan ő, ebben legyen szabadságom. Ha csecsemő vagyok a politikában, akkor megkeresek testvéreket, -ha  a pásztor megközelíthetetlen- akik értenek hozzá és velük elbeszélgetek, majd a saját döntésemre bízom, melyik a szimpatikusabb és arra szavazok. Semmiképpen nem jó oda eljutni, hogy azért szavazok X pártra, anyám tyúkjára,... mert a pásztor mondta és az biztosan jó is lesz az. Ez nem szabad akarat. Ha befolyásol a szószékről, akkor manipulál. Hiszen az Igét is tőle halljuk és tanulunk, ez alapján megbízunk benne, de ez nem jelenti azt, hogy a politikában is a helyén van. Veszélyes csak azért rábízni magam a pásztorra, mert az Igét tőle tanulom. A magánéletem legyen az enyém a döntéseimmel.

Nekem csak két furcsa dolog van az elhangzottakban:
- Nyilván a vezető nem tévedhetetlen, hiszen ember, és éppen ezért tévedhet. De ez nem csak magánéletében igaz. A vezető elvileg teljes életét Istennek adja át, tehát nem jó különbséget tenni Istentisztelet alatti magatartása és magánéleti magatartása között. Teljes életével szolgálja Istent, úgyhogy ugyanannyira "tévedékeny" Istentisztelet alatt, mint utána. Ha nem így lenne, az azt jelentené, hogy nem adta át az életét Istennek.
- szabad akarat - a szabad akarat nagyon jó dolog, hiszen a megtérés alapja, hogy magad dönts Jézus mellett. De megtérés után szerintem nem szabad, hogy a szabad akarat vezéreljen kizárólag. Ircsi által felhozott példázatból én pont az ellentétes véleményt vélem kihallani:

Az ige azt mondja imádkozzunk a vezetőkért,mert amilyen a király olyan dolga van az embereknek.

Az imádkozás azt jelenti, hogy Istenhez fohászkodsz, azaz nem hagyod ki a döntésből. Régen nem demokrácia volt, így önmaguk nem dönthettek arról, hogy ki a jó király és ki nem. Ma már szavazhatsz. De Isten véleményét azért kikérheted, hiszen megtéréseddel vállaltad, hogy életed minden egyes döntésébe bevonod Istent.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Június 08, 12:10:21
Lehet imádkozni úgy is, hogy Isten adjon bölcsességet és igazságérzetet és-ismeretet a vezetőknek. Lehet úgy is, hogy valamelyik pártért imádkozol. A lényeg, hogy egy egyházi vezető semmilyen módon ne adjon hangot annak, ogy ő milyen politikai beállítottságú, mert ez befolyásolja az embereket.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Június 08, 14:12:57
Aata! "A vezető elvileg teljes életét Istennek adja át, tehát nem jó különbséget tenni Istentisztelet alatti magatartása és magánéleti magatartása között."

Nem csak a vezető, hanem mindenki aki már Jézusé. Csodálkozom, hogy így félrevitted amit írtam, - mivel a politikáról beszélünk, nem értem mi ez a hozzászólásod? Bizony szétválasztom a magánéletemet és a szolgálati életemet a politikától. Amikor a pulpitusnál állok, soha nem politizálok, viszont a magánéletemben sem, -  ott megtehetném, a pulpitusnál viszont nem. A magánéletem nem azonos a szolgálatommal, mert amikor szolgálok az Igével szolgálok és ott mások az elvárások, mint a magánéletemben. Hangsúlyozom, a politikáról beszélek! Ettől függetlenül megsúgom, sokkal többet hibázok a magánéletemben. Tudod miért? Mert ott több időt töltök el.

Aata: Teljes életével szolgálja Istent, úgyhogy ugyanannyira "tévedékeny" Istentisztelet alatt, mint utána.

Állítottam az ellenkezőjét? De a "ha" szót odaillesztettem volna az a eljére, akkor érthetőbb lenne. Nem, mert magam is szolgálok és ismerem a magánéletem és a szolgálati életem közötti különbséget, viszont nem adok igazat, ha a politikai életre írtad. Ne politizáljon, hanem imádkozzon egy lelkész. Nem tudja senki teljes életével csak és kizárólag Isten szolgálni senki. Ez ki van zárva.

Aata: - szabad akarat - a szabad akarat nagyon jó dolog, hiszen a megtérés alapja, hogy magad dönts Jézus mellett. De megtérés után szerintem nem szabad, hogy a szabad akarat vezéreljen kizárólag.

De, mindig mindenben a szabad akaratom a döntő. Ebben senki nem korlátozhat! Ha valaki ebben korlátoz, az a sátán. Isten elé megyek a dolgaimmal, Ő segítséget nyújt, jó döntéseket tár elém, segít megoldásokat felkínálni...... de a döntés joga nálam van. Ez az én szabadságom.

Gábor: A lényeg, hogy egy egyházi vezető semmilyen módon ne adjon hangot annak, ogy ő milyen politikai beállítottságú, mert ez befolyásolja az embereket.

Egyetértek és ezt próbáltam részletesebben leírni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2009 Június 08, 16:43:32
Mennyire "erotikus" ez a téma!  :hehe:
Egyébként: Ha az igazak jutnak hatalomra, örül a nép, de ha a bűnösök uralkodnak, nyög a nép. (Péld29,2)
Az én mostani imám a politikai vezetők felé talán a Miatyánk "szabadíts meg a gonosztól" részlete. Vagy: Uram, szabadítsd meg őket a gonoszságtól!?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Június 08, 16:55:23
Atti! Hát nem erotikus?  :2funny: Milyen lázba jönnek ha a pártokról beszélnek az emberek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Június 08, 16:56:38
Sziasztok!
Tényleg 'elvittem' annak idején a témát az eroticától!
Bocsi!!!
Aata ebben az egész történetben az a lényeg, hogy Isten a pásztort, lelkészt nem  politikai szolgálatra hívta el, s az Istentisztelet főként nem erre való! Egyébként, ha emlékszel én a monólógom elején egy konkrét esetről beszéltem, s nem álltalánosságban!
Amúgy a pásztornak is lehet saját  politikai véleménye, de ahogy azt Mária és Gábor is megjegyezte a magánéletében gyakorolja, s ne a szószéken!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Június 08, 18:49:40
Idézetet írta: Daba
Kedves Aata!
Egyetértek Máriával abban, hogy Krisztus gyülekezetében nincs helye a politikának!
A hívő ember élete minden terűletén Istenre támaszkodik, s nem politikai hatalmakra!
Amikor pedig egy pásztor politikai kampányt folytat a gyülekezetben, akkor nem oda illő dolgot cselekszik. Amikor pedig olyan politikai erőt kíván támogatni, amelynek programjában Istent tagadó motivációk vannak, nos kedves Aata, a jelenlévő közösségre való tekintettel nem foglalom szavakba a véleményem!

Erre gondoltál Daba?

Sziasztok!
Tényleg 'elvittem' annak idején a témát az eroticától!
Bocsi!!!
Aata ebben az egész történetben az a lényeg, hogy Isten a pásztort, lelkészt nem  politikai szolgálatra hívta el, s az Istentisztelet főként nem erre való!

Ezzel teljesen egyet is értek!

Amúgy a pásztornak is lehet saját  politikai véleménye, de ahogy azt Mária és Gábor is megjegyezte a magánéletében gyakorolja, s ne a szószéken!

Még mindig úgy érzem, hogy kicsit elbeszélünk egymás mellett. Nem a pásztor politikai döntése érdekel engem, hanem Isten véleménye a politikáról. Jézus tanításai között is szerepel a törvényekről való tanítás. A Máté 17,24-ben például egyértelműen állást foglal arról, hogy nem helyesli azon adó kifizetését (ennek ellenére kifizette, de ez egy másik történet). Ez egy aprócska részlet, mely megmagyaráz valamit a helyi szabályokból. Én sem várok mást a prédikátor szájából, csak azt, hogy magyarázatot kapjak kérdéseimre. Nem szabad, hogy a politikáról szóljon a tanítás, de útmutatást adhat. Ha például azt mondja egy tanítás kapcsán a vezető, hogy tehát az abortusz elítélendő, és kerülni kell azokat a törekvéseket, melyek azt támogatják, akkor rögtön kaptam egy iránymutatást a politikával kapcsolatban is, hiszen vannak pártok melyek támogatják, és vannak amelyek nem. Gyakorlatiasság - Jézus számos esetben tanított gyakorlatias kérdésekről, megválaszolta az emberek hétköznapi kérdéseikre is a választ, méghozzá Istentisztelet alatt. Lehet, hogy nem ugyanazt hívjuk Istentiszteletnek, és ez a gond, de .............
Itt hagyom abba az érvelést. Egy pillanatra most elgondolkodtam, hogy valóban Istentől való-e a gondolat, amiket írok. Ugyanis vezetőnk azt mondta, hogy senki ne prédikáljon anélkül, hogy betöltekezne Szentlélekkel. Inkább megpróbálom nyíltabbá tenni a kérdést, és véleményeket várok. Mi alkalmon hallottunk politikai állásfoglalást, mely kb. a következőket foglalta magában:

- nem szabad támogatni azokat a  szélsőséges pártokat, melyek romlást hoznak csak a világra
- menjünk el szavazni, mert azért kaptuk a jogot hozzá

Akkor ezek szerint ezek a tanítások nem jók, nem odavalók, vagy most mi van velük? Véleményetek szerint egyszerűen nem Isten embere aki ezeket mondta? Vagy csak téved mikor ilyesmiről szónokol, mert neki azt nem szabadna?

Találtam pár igeverset, és most már ez a kis vita arra jó volt, hogy még többet olvastam a Bibliát!  :01: Szóval Sault Isten maga választotta ki királynak (I Sámuel 10) . Miután Saul elfordul az Úrtól, megveti őt (I Sámuel 16) , majd Dávidot választja királynak: "azt kend fel, akit én mondok neked!" (I Sámuel 16,3)
Még mindig úgy érzem, hogy Isten igenis tudtunkra adja a helyes választást (nem konkrét pártra gondolok, hanem iránymutatásra). Nem tudunk tökéleteset találni, hiszen emberek csoportjából állnak, és sokkal távolabb vannak Istentől, mint Saul volt anno, de láthatjuk a régi királyok is vétkeztek, és Isten tudta előre, hogy vétkezni fognak, mégis maga jelölt ki közülük egyet.

Ki mit gondol erről?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Június 08, 19:43:39
Aata!

Én azt gondolom, hogy nagyon jó a felvetésed.
Nekem már volt ezzel kapcsolatban itt, némi vitám. Más a hatalom (Istentől legitim), és más az uralom.
Isten soha nem akart, az Ő népe főlé, emberi hatalmat, uralmat.
Isten Izraele felett egyetlen hatalom van, a Názáreti Jézus Krisztus.
Miért fizette meg a templom adót Jézus? Mert még nem volt meg a megváltás.
Mert kitől szednek adót, a fiaktól? Nem! Aki hisz az pedig minek mondatik?

Jogod?
Van jogod, hogy vagy az Urat, vagy a Sátánt szolgálod.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Június 08, 20:07:09
Kedves Erdei. :05:

Kicsit màsképpen értelmezem a templomadò történetét.
A templomadòbòl vàsàroltàk az àldozati àllatokat és az illatszerek költségeit is abbòl àlltàk (igaz sok egyébb màst is). Tehàt a templomi adò Istené volt. Jézus pedig Isten fia. Ezért is kérdezte Jézus, hogy a fiaktòl szed a kiràly adòt?

Jézus kijelentése is bizonyìtja,hogy nem kellett volna adòt fizetnie.''tehàt a fiak szabadok' ''de hogy meg ne botrànkoztassuk öket...''
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Június 08, 20:08:57
Aata!
Tényleg fontos tisztáznunk!:
1,Te mit értesz Istentisztelet alatt?
2, Mit értesz a lelkész, vagy a pásztor személye alatt?
3, Mit értesz a próféta személye alatt?
4, Mit értesz ez alatt az ige alatt?:
'És monda nékik:
Meg van írva:
Az én házam imádság házának mondatik.
Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.'
(Mt. 21:13)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Június 08, 20:39:10
Szia Antee
"Tehàt a templomi adò Istené volt. Jézus pedig Isten fia. "

Máté 17:26  Monda néki Péter: Az idegenektől. Monda néki Jézus: te hát a fiak szabadok.[/i]

Nem egyes szám első személy. Én szabad vagyok. Többes szám, harmadik személy.

Róm 8:16  Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Tehát fiak. Te is fia vagy Istennek, a Jézus Krisztus által.
Kell e akkor templomi adót fizetned?
 :044:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Június 08, 20:52:53
Jò a kérdés. :05:

A templomi adò nem a ''csàszàri'' adò.
Fizetek adòt, mégpedig a tizedet. Azonban ettöl is szabad vagyok, megtehetem hogy ne fizessek.
Amùgy a példàzatban nem a többesszàmon van a hangsùly. Most nem tudom megnézni (telefonròl fòrumozok), de ha jòl emlékszem, a kiràly is többesszàmban van: kiràlyok.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Június 08, 21:28:47
A tized nem kötelező, hanem vízválasztó. Hálával áldozzál az Úrnak. Ez olyan, mint a szombat nap. Az övéinek van - és nem megtartani kell, hanem kapjuk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Június 08, 21:40:03
Aata!
Tényleg fontos tisztáznunk!:
1,Te mit értesz Istentisztelet alatt?
2, Mit értesz a lelkész, vagy a pásztor személye alatt?
3, Mit értesz a próféta személye alatt?
4, Mit értesz ez alatt az ige alatt?:
'És monda nékik:
Meg van írva:
Az én házam imádság házának mondatik.
Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.'
(Mt. 21:13)

1, Istentisztelet alatt én az alkalmat értettem eddig, amikor összegyűlik a gyülekezet, énekelnek, meghallgatják a tanítást, imádkoznak. Azt hiszem ezt kicsit tévesen neveztem így, inkább alkalomnak kellene hívnom, vagy ilyesmi. Elnézést ezért, még tanuló fázisban vagyok (és maradok is mindig remélhetőleg)
2, lelkész és pásztor alatt a prédikátort, a vezetőt, azaz azokat értem, akik a tanítást vezetik, Isten igéjét hirdetik a gyülekezetnek.
3, prófétának... hm. Lehet nem is tudom az igazi jelentését? Ő egy komolyabb elhivatást jelent számomra, aki még közelebb áll Istenhez, mint a prédikátorok, vagy lelkészek, vezetők.
4, Az igét Jézus mondja, mikor kereskedők lepik el a templomát, annak ellenére, hogy ha jól tudom az üzletről megmondatott, hogy nincs helye Istentiszteleten.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Június 09, 00:02:58
Aata, tesókám!
Első nekifútásra nem rossz!
 :afro:
Én az előző hozzászólásaid alapján a következőket szeretném kiemelni neked:
1, Istentiszteletre azért gyülekezünk egybe, hogy Istent dícsőitsük
(énekkel, imával, tanítással, szeretettel és hálával,esetleg az Úrvacsorában való részesedéssel!) ezért mondottam néked, hogy ebbe a politika nem fér bele!
2, A pásztor, lelkész olyan személy (biblikus értelemben), akit a Szentlélek ajándéka alkalmassá tett a nyáj gondozására, vezetésére, lelki táplálására. A pásztor kifejezés ezt jól tükrözi!
3,A próféta isteni ihletés alatt álló személy. Isten kinyilatkoztatásának, akaratának közvetlen tolmácsa. Ez az ajándék is a Szentlélektől van jelen az egyházban! Azonban a pásztori, lelkészi szolgálatot nem szabad összetéveszteni a prófétai szolgálattal, ezért nem volt szerencsés hasonlat Saul kontra Dávid esete, amit felhoztál. Ott Isten ihletet prófétán keresztűl közölte akaratát!
Egyébként, aki rendelkezik a prófétaság lelki ajándékával, az sem szól mindig ihletés alatt.
Pálnak megadatott ez a lelki ajándék, de a Szentírásban sajátos szóhasználattal jelzi, ha saját gondolatait kívánja megosztani velünk: 'Mondom én, s nem az Úr'
4, Jézus szavainak szövegkörnyezeti összefüggéseit helyesen láttad!
Azonban e soroknak mélyebb üzenete is van a 'puszta templomi üzletelésnél'!
A legfontosabb, hogy Isten háza, az imádság háza, tehát ott világi, emberi dolgoknak, gondolatoknak és tanításnak nincs helye, csak az igének!
'Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet, szíve pedig távol marad tőlem.
Pedig hiába tisztelnek engem, HA OLY TUDOMÁNYOKAT TANÍTANAK, AMELYEK EMBEREKNEK PARANCSOLATAI.
Mt. 15:8-9
'A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,
hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.'
2Tim.3:16-17
'Az Isten lélek: és akik őt imádják, szűkség, hogy Lélekben és igazságban imádják'
Jn. 4:24
Tesókám, tehát LÉLEKBEN ÉS IGAZSÁGBAN!
Mindegy, hogy 'összejövetelnek', 'alkalomnak', avagy Istentiszteletnek nevezed, a lényeg, hogy annak tartalmával és körűlményeivel
csakugyan Istent dícsőitsd és tiszteld!
Szeretettel:
Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Június 09, 04:25:59
Megértettem amiket mondtál, de nem kaptam még választ azokra a kérdésekre, melyeket feltettem:

Mi alkalmon hallottunk politikai állásfoglalást, mely kb. a következőket foglalta magában:

- nem szabad támogatni azokat a  szélsőséges pártokat, melyek romlást hoznak csak a világra
- menjünk el szavazni, mert azért kaptuk a jogot hozzá

Akkor ezek szerint ezek a tanítások nem jók, nem odavalók, vagy most mi van velük? Véleményetek szerint egyszerűen nem Isten embere aki ezeket mondta? Vagy csak téved mikor ilyesmiről szónokol, mert neki azt nem szabadna?

Találtam pár igeverset, és most már ez a kis vita arra jó volt, hogy még többet olvastam a Bibliát!  :01: Szóval Sault Isten maga választotta ki királynak (I Sámuel 10) . Miután Saul elfordul az Úrtól, megveti őt (I Sámuel 16) , majd Dávidot választja királynak: "azt kend fel, akit én mondok neked!" (I Sámuel 16,3)
Még mindig úgy érzem, hogy Isten igenis tudtunkra adja a helyes választást (nem konkrét pártra gondolok, hanem iránymutatásra). Nem tudunk tökéleteset találni, hiszen emberek csoportjából állnak, és sokkal távolabb vannak Istentől, mint Saul volt anno, de láthatjuk a régi királyok is vétkeztek, és Isten tudta előre, hogy vétkezni fognak, mégis maga jelölt ki közülük egyet.

Ki mit gondol erről?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Június 09, 08:19:33
Aata! Szerintem kaptál választ, csak nem értetted meg, vagy nem figyeltél.
1, a pásztor ne szónokoljon még ezekkel sem amit írtál, a politikáról. Ezekre a pásztor nélkül is tudod a választ. Isten elé kell vinni, ha valaki szavazni megy, hogy adjon tanácsot. Mint írtuk már sokadszor, NE politizáljon sehogy a pásztor.
2, szerinted a király -Dávid, Saul,... - az prédikált az ó szövetségben, a templomban, vagy csak uralkodott és vezetője volt Izraelnek? A templomban a papok szolgáltak és a felkentek. A tanításokba közbeszólhattak. A próféták elmehettek a királyhoz is átadni Isten üzenetét. Ma ez már nincs így. Nem mehetsz prófétálni a miniszterelnöknek, vagy politikai vezetőnek. Ki is dobnának. A papoknak, prófétáknak mi volt a szerepe? Máris megkapod a választ ha tudod.

Ma nem úgy élünk már, mint ők, mert Jézus pásztorokat jelölt ki a nyáj élére és nem papokat mint az ó szövben. A papságot minden hívő keresztény tölti be. Nincsenek templomok se, mert azok is mi vagyunk. Csak egy templomot építtetett Isten, a Salamonnal. Megmondta, hogyan nézzen ki. lásd Bibliában. A mai "templomok", imaházak néven kellene szerepeljen. Ez is egy megtévesztés. A zsidók se hívják templomnak a zsinagógájukat. Ami lesz majd a templom, oda fogja a sátán betenni a ...  Ha valóban lenne több templom, akkor a Biblia templomokat írna, ahová beteszi magát a sátán a cimboráival magát. Az emberekbe már nagyon berögzült a templom szó, így lehet meg is köveznének, hogy ezt írom a vallásos testvérek, de ez attól még nem változik. A 12 pátriárka a 12 apostol lett, a fő pásztor pedig Jézus. Ezt csak úgy mellékesen írtam. Más a szolgálat ma, mint akkor volt. Ettől is jobb és kegyesebb a mi szövetségünk az Úrral.

Aata: Még mindig úgy érzem, hogy Isten igenis tudtunkra adja a helyes választást (nem konkrét pártra gondolok, hanem iránymutatásra).

Igen, ezt írjuk mi is, de nem a pásztoron keresztül a szószékről. Ha a pásztor a szószéken belefolyik a politikába, rossz úton halad. Mindenki szívlelje meg még azt is, amit a pásztor prédikál, vagyis vizsgálja meg, és az Igének higgyen ne a pásztornak. Pál tanítását is megvizsgálták Igeileg. Nem mehetsz Istenhez, hogy a pásztor mondta Uram! Akkor rabságban van az ilyen ember. A pásztor rabságában.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Június 09, 16:26:29
Aata szia

Máriával sokban egyet értek, csak kiegészíteném.

Szerintem, Isten népe nem megy el szavazni, sem erre sem arra. Te amikor elfogadtad, velem együtt, a Krisztus Jézust, le tetted a voksodat, vagyis szavaztál. Nagyon helyesen, a lehető legjobb választást hoztad. Ezzel a döntéseddel, nem csak te "léptél", hanem Isten is.Kol 1:13  Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;
Ha ennek az országnak vagy a polgára, akkor miért szavaznál, egy másik országban?
A másik, hogy miért mennek el az emberek szavazni? Mert azt gondolják, hogy a következő kormány jobb lesz. Szerintem senki nem arra szavaz, hogy rosszabb legyen. (vannak kivételek) Vagyis emberekbe vetik a bizalmukat. Erre is ad választ az Ige.Zsolt 118:8  Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.
Tehát aki azt mondja, hogy szavazzál így vagy úgy, attól bátran kérdezd meg, hogy ez hol van a bibliában amit mond?
Aztán gondold meg, hogyha valami, nem egyezik Isten kijelentésével, akkor az kitől van.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Június 09, 16:52:28
erdei! Megint egyet kell értsek veled. Epafrassal beszéltem és neki is hasonlókat mondtam, amiben ő is hasonlóan gondolkodik. Én úgy gondolom, hogy Isten nem hív el mindenkit szavazni. Higgyétek el, ha nem teszi az én szívemre, nem is megyek el, de nem is folyásolom be ezzel a gyüli tagokat. Nem kell mindenkinek véleményt nyilvánítania, voksolnia. Egyetlen dologban kell szavazni, voksunkat letenni, Jézusra. Más kérdés, hogy együtt imádkozunk a vezetőkért. Mi köze a fénynek a sötéthez? Semmi vagy egyik vagy másik van jelen. Én inkább az Igére összpontosítom minden időmet a politika helyett. Válasszon vezetőt a világ magának én választottam, Jézust! Ne aggódjatok a világ dolgai miatt, a magatoké miatt meg végképpen ne. Nem a FIDESZ vagy az MSZP vagy a mit tudom én milyen párt fog téged megáldani, hanem Isten az Ő Királyságából. Az én imám fogja megváltoztatni a körülményeket és nem a szavazatom. Ha egy vezető azt mondja X pártra szavazz, akkor megoszlást hoz egy gyüliben és ott vagyunk ahol a világ. Nem tudja a pásztor se, hogy valóban az lesz a jó vezetője az országnak. Egy pásztornál sincs a kizárólagos igazság. Vannak egyházak, akiknek azért kell voksolniuk Y pártra, mert pénzt kapnak. Egy hazugságra és ítélkezésre épült pártot nem tudok pártolni. Melyik mond igazat? Ti tudjátok? Egyik sem. Ez a világ politikája nem a keresztényeké. A megtévesztés nem Istentől van. Isten nem helyez a nyakunkra, országunkba korrupt, hazug vezetőket, hogy megnyomorítson bennünket. Ameddig egy politikus hazudik, addig Isten nincs jelen. Ott pedig nem beszélünk áldásról.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Június 09, 17:43:36
Mária, tudod hogy kedvellek, már-már szertelek :igen:
Tudom azt is, hogy nem velem értesz egyet, hanem Jézussal! Ezért szeretlek. (úgy a magam módján :hehe:)
 :rozsa:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Június 09, 18:04:45
Szeress is mert bajba kerülsz. :2knuppel:  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Június 09, 20:14:00
Naaa...
Szeressetek kicsit engem iiiiis! :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Június 09, 20:35:00
Jól van Antee, azért téged is egy kicsit :igen:
Nem mindig, de azért még is :love:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Június 09, 20:38:40
 :167:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2009 Június 09, 21:15:00
Antee :168: én  is  szeretlek hiszen  tuuuuuuuuuuddoood :167:-  még  ha  messze  viszed is a lányom .......... :175:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Június 09, 22:23:27
Anti, szeretünk hát.  :gunyos: Nem is kicsit.  :016: de Gyöngyi a legjobban.  :hehe: Már vágod a centit?  Jajja, lehet nem is tudja miért :2funny:

Tudjátok nem árt időnként mondani is. Én szeretem nagyon, hogy a férjem még ma is mondja és ki is mutatja.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Június 09, 22:32:06
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Június 11, 07:36:23
Jò a kérdés. :05:

A templomi adò nem a ''csàszàri'' adò.
Fizetek adòt, mégpedig a tizedet. Azonban ettöl is szabad vagyok, megtehetem hogy ne fizessek.
Amùgy a példàzatban nem a többesszàmon van a hangsùly. Most nem tudom megnézni (telefonròl fòrumozok), de ha jòl emlékszem, a kiràly is többesszàmban van: kiràlyok.

Szia Antee

Ennek azért utána néztem, a templom adó az nem egyenlő a tizeddel, ezt külön szedték, és csak a nagy jeruzsálemi templom javára.
Ezt még az "idegenben" élők is fizették.
20 évnél idősebb férfiak fejadója volt.
A babiloni fogság után vezették be.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Június 11, 10:43:39
Így van Tesókám, nem is azt mondtam, hogy a templomi adó a tized. Ezt a mai korra írtam, hogy én is fizetek "templomi adót" vagyis tizedet. :05:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Június 23, 18:04:53
Eljárván pedig Frigiát és Galácia tartományát, mivelhogy eltiltatának a Szent Szellemtől, hogy az Igét Ázsiában hirdessék, Misia felé menvén, igyekeznek Bithiniába jutni; de nem ereszti őket a Szellem. Csel. 16:6-7

Pálék Bethiniába akartak menni Igét hirdetni, de a Szent Szellem nem engedte őket, hogy odamenjenek. Eltiltotta őket onnan. Hogyan tette ezt meg? Itt nem olvassuk mint Fülöpnél, hogy mondta a Szellem. Akkor miből tudták? Megérezték, bizonyosság volt bennük. Tehát tudták a szellemükben. Megállíthat Isten abban, amit mi testben akarunk elvégezni. Ha mégis odamész, nem lesz ott semmi. Meg kell tanulnod Szellemtől vezetve élni. Egy szolgálatot nem lehet a Szellem nélkül végezni. Nem lehet Igét olvasni, mert hamis kijelentés lesz. Ezt nem lehet egy év alatt elsajátítani. Hibázni fogsz, de ez része a tanulásodnak az életednek. Kell ahhoz alázat, hogy elismerd ha tévedtél. Nagyon kínos ha rájövünk tévedtünk és azt be is kell ismerni mások előtt. Ahogy te eltévesztheted, úgy még én is. Ne legyél haragos ez miatt, mert fejlődünk. Én is fejlődök nem csak te. Az évek megtanítottak a sok eltévesztéstől. Szükségünk van az elesésre, mert nem tudunk tanulni. Nem az érzésekre kell hallgatni, meg kell tanulni hallani Istentől. Fel kell növekedni szellemben, hogy halljuk Istent. Ez pedig évek alatt fog megtörténni nem egy év alatt. Ahogy hűséges vagy Istenhez, egyre jobban fogod megismerni. Én már sokkal jobban ismerem, mint 15 évvel vagy akár 10 évvel ezelőtt. Sokkal jobban fogom ismerni akár 10 év múlva. Én tanulok, Ő pedig tanít folyamatosan.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2009 Július 06, 06:28:51
Amikor Isten Igéjét maga Isten Igéje érteti és magyarázza meg.

a baráti körröl hoztam át
A 84. zsoltár

1. Az éneklőmesternek, a gittitre; Kóráh fiainak zsoltára.
2. Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura!
3. Kívánkozik, sőt emésztődik lelkem az Úrnak tornáczai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé.
4. A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, a hová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem!
5. Boldogok, a kik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen!
6. Boldog ember az, a kinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében.
7. Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el korai eső.
8. Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon.
9. Uram, Seregeknek Istene! hallgasd meg az én könyörgésemet; hallgasd meg Jákóbnak Istene!
10. Mi paizsunk! Tekints alá, oh Isten, és lásd meg a te felkented orczáját!
11. Mert jobb egy nap a te tornáczaidban, hogysem ezer másutt; inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!
12. Mert nap és paizs az Úr Isten; kegyelmet és dicsőséget ád az Úr, nem vonja meg a jót azoktól, a kik ártatlanul élnek.
13. Seregeknek Ura! Boldog ember az, a ki bízik benned.

2. vers: bensőséges kapcsolat: szerelmetesek a te hajlékaid,. Megszólítás: Seregeknek Ura. Bensőséges viszony Vele, és teljes tisztelet iránta.
3. vers: Kívánkozik, sőt emésztődik lelkem,; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé. Így megyünk mi Isten házába, az Istentisztelet helyére? Ilyen öröm-e ez számunkra? És a közösségben ez kifejezésre jut?
Zsolt. 5.8 Én pedig a te kegyelmed sokaságából házadba mehetek; leborulok szent templomodban a te félelmedben.
2 Kor. 6.16/b Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek.
4. vers szép hasonlatok Megszólítás: 1.: Seregeknek Ura: Világmindenség ura - általános 2.: Királyom: az én uralkodóm: személyesebb 3.:Istenem: személyes Istenem, Teremtőm, Megváltóm: legbensőségesebb
5. vers: Boldogok, a kik lakoznak a te házadban: Akik szeretik Istent, azoknak boldogság Vele lenni. Jel. 6.16És mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, a ki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától:
dicsérhetnek téged szüntelen! Akkor van így, ha visszaemlékezünk Isten jótéteményeire. Zsolt. 103.1-6
Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. A ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. A ki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. A ki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé. Igazságot cselekszik az Úr, és ítéletet minden elnyomottal.
Akár istentiszteleti hely, akár egyház, akár az egyes ember értékét csakis az Isten ott lakozása, a Vele való közösség adja. Enélkül értéktelen.
Luk. 3.8 Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! mert mondom néktek, hogy az Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.
Jer. 7.3-7 Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg a ti útaitokat és cselekedeteiteket, és veletek lakozom e helyen! Ne bízzatok hazug beszédekben, mondván: Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez! Mert csak ha valóban megjobbítjátok a ti útaitokat és cselekedeteiteket; ha igazán ítéltek az ember között és felebarátja között; Ha jövevényt, árvát és özvegyet meg nem nyomorgattok, és ezen a helyen ártatlan vért ki nem ontotok, és idegen istenek után sem jártok a magatok veszedelmére: Akkor lakozom veletek ezen a helyen, a földön, a melyet a ti atyáitoknak adtam, öröktől fogva mindörökké.
2. rész: 6-8. vers: a keresztény élet
6. vers: Boldog ember az, : A keresztény élet nem sanyarúság, a jó dolgokról való fájdalmas lemondások sorozata. Éppen ellenkezőleg: a boldogság forrása – csak a rossz dolgokról kell lemondania a hívőnek. A megtérés után ha beláttam valamiről, hogy rossz, nem érzek lelki fájdalmat, ha le kell mondanom róla – bár ez nem jelenti azt, hogy könnyű is lesz.
A kinek te vagy erőssége. Ne emberben bízzunk – főleg ne magunkban. Ésa. 3.1 Oh szűnjetek meg hát az emberben bízni, a kinek egy lehelet van orrában, mert hát ugyan mire becsülhető ő? Jer. 17.5 Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mik. 5.7 És a Jákóbnak maradéka olyan lészen a sok nép között, mint az Úrtól való harmat, mint a zápor a fűnek, mely nem emberben reménykedik, és nem bízik embernek fiaiban.
S a te ösvényeid vannak szívében. Isten útjai, az ő rendelései tökéletesek: hiába próbálnánk magunktól kitalálni valamit, az csak rosszabb lehetne. Zsolt. 1.1-2 Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. Zsolt. 40.5 Boldog ember az, a ki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez! Zsolt. 119.1 Boldogok, a kiknek útjok feddhetetlen, a kik az Úr törvényében járnak.
Hogy Isten ösvényei legyenek a szívünkben, nyilvánvaló, hogy meg kell ismerni őket. Mint a mindennapi kenyérrel, úgy kell táplálkoznunk Isten igéjével. Ésa. 50.4 Az Úr Isten bölcs nyelvet adott én nékem, hogy tudjam erősítni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok.
Ámós. 8.11-13 Ímé, napok jőnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után. És vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg. Azon a napon elepednek a deli szűzek, meg az ifjak is, a szomjúság miatt!
7. vers: Isten útjai a Siralom völgyét forrássá teszik: a mi számunkra is, rajtunk keresztül mások számára is. Jel. 22.17
És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És a ki hallja, ezt mondja: Jövel! És a ki szomjúhozik, jöjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen Bizony áldással borítja el korai eső. A forrás, az eső a Lélek jelképe. Ha van forrás, van eső, van fejlődés, van élet. Zsolt. 63.2-3 Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize; hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet.
8. vers: Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon. 1 Móz. 5.22,24 És járt Énókh az Istennel, minekutána Methuséláht nemzette, háromszáz esztendeig; és nemzett fiakat és leányokat. És mivel Énókh Istennel járt, eltűnt, mert Isten magához vevé. Péld. 4.18 Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig. Ján. 1.14,16 És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal. És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért. (E.sz.: kegyelmet kegyelemre halmozva.)
3. rész Könyörgés az Isten áldásáért
9. vers: Miért könyörög a zsoltáros? Jákóbnak Istene: 1 Móz. 32.26-28 És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. És monda néki: Mi a te neved? És ő monda: Jákób. Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. Áldást kér, hogy erőről erőre juthasson, és alkalmas legyen Isten közelségére.
10. vers: Mi paizsunk! Védelem – ki ellen? Eféz. 6.12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
Tekints alá, oh Isten, és lásd meg a te felkented orczáját! Ki Isten felkentje? J1.: Jézus. 2.: földi királyok: Saul, Dávid. 3.: minden hívő is. Kenet: Lélek. 1 Kor. 6.19 Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? 1 Pét. 2.9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. Ésa. 61.1-2/a Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása [igazságszolgáltatása] napját. Jézus ezt olvasta föl önmagáról a zsinagógában, de ez ránk is vonatkozik.
4. rész: Isten magasztalása
11. vers: Isten országában a legutolsó hely is (emberi módon szólva) többet ér, mint bármilyen időleges földi dicsőség. Luk. 4.5-8 Majd felvivén őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatá néki e föld minden országait egy szempillantásban, És monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom; Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. Zsid. 11.24-27 Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Fáraó leánya fiának mondják, Inkább választva az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Égyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartva Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett. Hit által hagyta oda Egyiptomot, nem félve a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant.
12. vers: Mert nap és paizs: világosság és védelem. Kegyelmet és dicsőséget: előbb kegyelem, majd dicsőség: előbb megszentelődés, majd örök dicsőség azoknak, akik hitben azt elfogadják Isten ajándékaként. Nem vonja meg a jót azoktól, a kik ártatlanul élnek. Lelki és testi jótéteményekben részesíti Isten az ő követőit. Zsolt. 103.17-18 De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain;
Azokon, a kik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatairól, hogy azokat megcselekedjék. Ésa. 33.15-16 A ki igazságban jár és egyenesen beszél, aki megveti a zsarolt nyereséget, a ki kezeit rázván, nem vesz ajándékot, a ki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson: Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy.
13. vers: Seregeknek Ura! Boldog ember az, a ki bízik benned.
Luk. 6.46-48 Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, a miket mondok? Valaki én hozzám jő és hallgatja az én beszédemet és azokat megtartja, megmondom néktek, mihez hasonló. Hasonló valamely házépítő emberhez, a ki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentomot: mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kősziklán épült. Teljes bizalom, hit menthet meg mindannyiunkat a gonoszság eláradásának idején.

:-)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 06, 09:37:51
Beszéljünk Jézus véréről. Ti mit tudtok elmondani? Mit tanultatok róla?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Picur85 - 2009 Július 06, 15:31:02
Beszéljünk Jézus véréről. Ti mit tudtok elmondani? Mit tanultatok róla?

Jézus véréről, ami egyszerre eszembe jut, a bűnöknek a bocsánata, az a felfoghatatlan áldozat, amit hozott értünk, azért, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen. És még az, hogy erről nagyon sokat kellene gondolkodnunk, ezen a végtelen szereteten.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 06, 16:23:30
Jézus vére kiontatott a mi bűneink bocsánatára,ahogy az ige mondja:
'Csaknem minden vér által tísztitatik meg, s vérontás nélkűl nincsen bűnbocsánat.'
Tehát egyrészt kiontatott a bűneink bocsánatára, másrészt bűnős lényünk tisztára mosására!
Ezen felűl Jézus kiontott vére az Új Szövetség alapja, ez a valódi 'vérszerződés' Isten és ember között!
Ezért amikor az Úrvacsora poharát emeljük ajkainkhoz, Krisztus váltságáldozatáról emlékezünk meg, s a Krisztus vérével megpecsételt szövetségben vállalt részvételünkről is bizonyságot teszünk!
Bizony mondom tesókáim, ezt önvizsgálat nélkűl megtenni egyenlő Krisztus kiontott vérének gyalázásával!
Szeretettel:
Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 09, 10:45:43
Zsid. 9,12 És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.

Zsid. 9,24 Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.


Jézus amikor feltámadt, a sírhoz ment ahol a teste feküdt és kapcsolódott hozzá. A vért ekkor még nem vitte föl az Atyához bemutatásra. Amikor dicsőséges lett ismét a teste, megjelent Mária Magdalénának. Tudjuk akkor még nem volt fönt, mert azt mondta: Ján. 20,17 Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 09, 11:11:01
Akkor vessük össze a feltámadást mind a 4 evangéliumban.

Mát. 28,1
A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. Mát. 28,8-10 És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak, hogy megmondják az ő tanítványainak. Mikor pedig mennek, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé szembe jöve ő velük Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az ő lábait, és leborulának előtte. Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.

Márk. 16,4-10
És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy volt. És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének. Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, ahová őt helyezék. De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, amint megmondotta néktek. És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek. Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, a kiből hét ördögöt űzött vala ki. Ez elmenvén, megjelenté azoknak, a kik vele valának és keseregnek és sírnak.

Luk. 24,4-
És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjük fényes öltözetben: És mikor ők megrémülvén a földre hajták orcájukat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, És mikor ők megrémülvén a földre hajták orcájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt? Luk. 24,9-12
És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ő velök, akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hivének nékik. Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon.


Ján. 20,1-17
A hétnek első napján pedig jó reggel, amikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról. Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt. Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz. Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz; És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedők; mindazáltal nem megy vala be. Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak. És a keszkenő, amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen. Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz. Mert nem tudják még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból. Visszamenének azért a tanítványok az övéikhez. Mária pedig künn áll a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol a sírba; És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester! Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 09, 13:47:46
No erre milyen válaszotok van.

- A sírnál Márk szerint 1, Lukács szerint 2 angyal volt. Máté szerint a kőn ült az angyal.
- Máté szerint elmentek a sírtól és az úton találkoztak Jézussal, Aki szembe jött velük, még a többinél a sírnál találkozott.
-Máténál megragadták a lábait, még Jánosnál nem engedte meg Máriának: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 09, 15:21:26
Nővérkém!
Mán 2 órával ezelőtt is tudtam, hogy feldobtad a labdát!
:hehe:
De had pattogjon gondoltam!
Nem dőlűnk ám olyan könnyen kétszer ugyanabba a 'katanába'!
:igen:
Szóval te kis manipulátor tanonc :hehe: az a helyzet, hogy ez az egyik vesszőparipája azoknak, akik az írás hitelességét kívánják kétségbevonni!
Persze tudom, hogy te nem ilyen szándékkal teszed!
A Biblia isteni ihletetséggel,de emberek által írodott. Vannak olyan igehelyek a bibliában, amelyek látszólag ellentmondanak egymásnak!
Ilyen pl. Pál hit általi megigazulás tana, kontra Jakab 'cselekedeti' üdvösség tana!
Persze csak addig ragaszkodunk itt is a részletekhez, amíg nem látjuk a két igeszakaszt összefüggéseiben.
Tehát, hogy az evangéliumok részleteiben eltérnek egymástól, abban szerepetjátszhat az evangélium írójának sajátos emberi nézőpontja is, azaz, hogy mit talál fontosnak kiemelni, vagy mely részlet fontosságát emeli ki számára a Szentlélek!
Hiszen az Istentől származó ihletetség nem azt jelenti, hogy Isten tollbamondással íratta le a Bibliát!
A látszólagos következetlenségek mindig az  
'emberi részt' azonósítják!
Nézzétek meg  Tamás esetét, csak János evangéliumában van kiemelve, megemlítve, én azért igaznak tartom!
S mily érdekes János összhangban marad önmagával, mert hogy az ő beszámolójában nem érinthette Magdaléna Jézust, viszont Tamás később már igen!
De több ilyen 'részletkérdéssel' is találkozunk az evangéliumok e szakaszaiban, amelyekben vannak eltérések!
De mind a négy evangélium azonos szakaszának azonos üzenete van:
'Jézus kétségtelenűl meghalt, feltámadt és örökké él'!
Ámen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 09, 15:40:50
No erre milyen válaszotok van.

- A sírnál Márk szerint 1, Lukács szerint 2 angyal volt. Máté szerint a kőn ült az angyal.
- Máté szerint elmentek a sírtól és az úton találkoztak Jézussal, Aki szembe jött velük, még a többinél a sírnál találkozott.
-Máténál megragadták a lábait, még Jánosnál nem engedte meg Máriának: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.


"- A sírnál Márk szerint 1, Lukács szerint 2 angyal volt. Máté szerint a kőn ült az angyal."

Márknál lehetett két angyal, csupán egyet vett észre! :hehe:

"- Máté szerint elmentek a sírtól és az úton találkoztak Jézussal, Aki szembe jött velük, még a többinél a sírnál találkozott."

Kétszer találkoztak vele! :D
 
"-Máténál megragadták a lábait, még Jánosnál nem engedte meg Máriának: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
"

Megengedte már akkor neki Jézus, mert már megjárta az Atyához vezetõ utat! Istennél nincs idõ!

na? :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Július 09, 15:49:08
Ja az elsőre én is tudok: Két angyallal találkoztak, közben az egyik elment, a másik meg leült a kőre...
Ez megdönthetelen magyarázat.  :2crazy:  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 09, 16:23:52
Dabácska!  :hehe: Manipulátor? Ja ja az is lehetek. Titeket manipulállak.  :2police: :020: A labda a tiéd, nem írtál rá semmit. A 2 óra különbség abból van, hogy tetőfestésre kellett mennem. Akkor értem vissza új frizurával.

Éppen az a célom, hogy akik azt hiszik, hogy ellentmondás van az evangéliumok között, azok most meggyőződést kapjanak a valóságról. Nincs ellentmondás valóban. Van viszont rá magyarázat. Ezt szeretném előhozatni veletek. Szóval hogy is van a két és az egy angyal? Jézus akkor a sírnál volt, vagy sem? Megérinthették vagy sem?  :hehe: Kiindulás: Meg kell nézni, hogy az asszonyok hányszor voltak a sírnál, és kikkel. Hogyan kerültek oda? Kezdjük azzal, hogy mikor és kikkel ment oda Mária Magdaléna? Amikor odaértek mit tapasztaltak?


Anti: Márknál lehetett két angyal, csupán egyet vett észre!
:hehe:

Ettől a magyarázattól igen csak röhögne fél gyüli a másik meg sírna.  :hehe:

Ja az elsőre én is tudok: Két angyallal találkoztak, közben az egyik elment, a másik meg leült a kőre...
Ez megdönthetelen magyarázat.  :2crazy:  :2funny:

Megdönthetetlen?  :2funny: "És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt" Közbe beszaladt?  :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 09, 17:07:00
Egyet biztosra tudunk Mátétól: Szombat után, vasárnap hajnalba mentek az asszonyok. Tudjuk, katonák őrizték a sírt, ami le volt pecsételve. Kik mentek? Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. Nagy földindulásra lett: Máté 28:2. Az Úr angyala leszállt a mennyből. Itt van az 1 angyal, aki rá ült a kőre: Máté 28:2. Szóval meg van az 1 angyal. A másik bent van a sírban Márk szerint. :089: Az őrök elszaladtak mert féltek. Az angyal megszólítja őket, hogy ők ne féljenek. Az angyal elmondja nekik, hogy az Úr feltámadt nézzék meg senki nincs ott a sírba. Azt is mondta, hogy mondják el a többieknek is, hogy feltámadt az Úr. " és előtettek megy Galileába, ott meglátjátok Őt." Akkor elmentek az asszonyok a sírtól, hogy elmondják a többieknek. Ahogy mentek, Jézus szembejött velük az úton. Amikor az Úr köszönt nekik, azok leborultak előtte, a lábait megölelték. Ő is azt mondja mint az angyal, hogy mondja meg a tanítványoknak, Galileába találkoznak. A 11 tanítvány elment Galileába a hegyre, ahová Jézus hívta őket. Meglátták, akkor ők is leborultak előtte, de volt közöttük aki kételkedett.

Márk:
Mária Magdaléna, Mária és Salome, drága kenetet vettek, hogy megkenjék Jézust a zsidó szokásokhoz híven. Kora hajnalba mentek a sírhoz. Azon tanakodnak, hogy ki fogja a követ elhengeríteni a sír szájáról, de amikor odaértek, már nyitva volt. Itt kihagyja Márk, hogy az angyallal beszéltek, csak azt írja, hogy bementek a sírba és az egyik ott ült jobb oldalon. Valószínű a másik angyal a bal oldalra ült, aki kint volt a kövön amikor megérkeztek.  Ez az angyal is azt az üzenetet mondta el, amit kint már hallottak a másik angyaltól. Ez hiteles, hiszen ő is azonos hírrel jött. Két tanubizonyságra áll meg minden. Ekkor el is mentek. Itt jön a következő kulcs. Márk 16:9 Azt írja Márk, "Mikor pedig reggel a hétnek első napján...." Vagyis, Mária Magdaléna újra visszament a sírhoz reggel. Először kora hajnalba és most már reggel van. Az időpont más. Jézus megjelent neki és elment a tanítványoknak elmondani, hogy Jézus él, nem hittek neki. Majd Jézus az emmausi úton kettő férfinak is megjelent, azok is elmentek a hírrel, de nekik se hittek. Akkor az asztalnál ültek és Jézus megjelent nekik és a szemükre vetette a hitetlenségüket. Majd olvassuk, hogy elmondja nekik mit tegyenek és akkor  a szemük láttára felment az égbe. Tudjuk, hogy ez nem ilyen gyorsan történt, hiszen 40 napig tanította őket. Ez is egy kulcs. Tehát időkihagyás van a feltámadás utáni időkről, csak felületesen említi meg a Biblia. Tudjuk nem lehet mindent leírni.

Kérdésem: Ha megjelent az úton az asszonyoknak, ott volt Magdaléna is, akkor később miért a sírnál jelent meg? Vagy újra? Az nem stimmel, mert nem kétszer jelenik meg az Úr. Vagy mégis? Az angyalokra meg van a magyarázat, de Jézus akkor hol jelent meg? Az úton vagy a sírnál amikor Magdalénával beszélt?

De mi van Lukáccsal és Jánossal?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 09, 17:35:04
Jánosnál kiderül Magdaléna kétszer volt a sírnál:

"A hétnek első napján pedig jó reggel, amikor még sötétes volt, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról. Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt. Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz."

Látja, hogy nincs a kő a helyén, akkor visszafut Péter házához és Jánoséhoz, akik odafutnak szintén a sírhoz. János ér oda elsőnek és utána Péter.

"Visszamenének azért a tanítványok az övéikhez. Mária pedig künn áll a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol a sírba; És lát két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordul, és látta Jézust ott állani, és nem tudja, hogy Jézus az."

Akkor most az van, hogy Magdaléna nem futott el az asszonyokkal? Ott maradt? De itt az van, hogy Péterékhez futott. Ha elfutott az asszonyokkal, akkor ő is kellett volna lássa az úton és most nem sírna.

Na ezt bogozzuk ki az Úr segítségével.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 09, 18:19:42
Mária, én megadtam a választ csak te mást akarsz esetleg hallani!
:hehe:
Ugyanabba a hibába fogunk esni, mint a tíz szűznél!
Elveszítjük az igeszakaszok 'puritán' üzenetét, mert megmérgezzük a teológiai okfejtegetések részleteivel!
 Én is hozhatok neked ezekből az igeszakaszokból olyan részleteket, amelyekkel elérhetjük, hogy ne lássuk a fáktól az erdőt, vagyis az űzenet összességét!
íme:
'Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Úrat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt.
Kiméne azért PÉTER ÉS A MÁSIK TANÍTVÁNY; és menének a sírhoz.
Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz;
És lehajolván látá,hogy ott vannak a lepedők; mindazáltal nem megy vala be.
Megjöve azután Simon Péter is nyomban utánna, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak.
És a keszkenő,amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen.
Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírohoz és hisz vala.
Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból.
Visszamenének azért a tanítványok az övéikhez.'
Jn. 20:2-10
'Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon'
Luk. 24:12


'-Te János fussunk ki, az Úr sírjához!
-Hagyj nekem békét Péter, ez majd akkor jönn, ha nem Lukács, hanem én írok róla!'

Erről is szólhatna a történet, de ha megfigyelítek, az evangéliumok nem meghazutolják, hanem kiegészítik, részleteiben pontosítják egymást!
De az igeszakaszok végcélja továbbra is ennek az üzenetnek a továbbítása:
'Jézus meghalt, feltámadott és örökké él!'
Aztán ez mellé
bármit bemagyarázhatunk, teológiailag meggyílkolva az evangélium lényegét!
Szeretettel:
Daba 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 09, 20:03:56
Daba! Értem a lényegét amit írtál, valóban ez az üzenete. Viszont ezzel nem tömheted be a száját, annak aki kérdez, hiszen ez ellentmondás neki. Azt fogja mondani, hogy lám te se tudod csak az üzenetét...? Szerinted ez neki elég?  :07: Ha leíratta Isten így, akkor annak oka van miért tette. Azt is tudom, hogy kiegészítik egymást, hiszen elég jól kifejtettem. Én mindig is olyan voltam, aki kutakodik és ezzel engem se lehet leszerelni, ennyi és kész, elégedj meg vele, mikor biztos vagyok benne, több mondandója is van.  :088: Hát erre lettem volna kíváncsi ti mit tudtok róla. Hidd el, van rá válasz, csak nincs esetleg nyitva. Az is inspirál, hogy jártam már úgy, hogy elém hoztak egy hasonló Igerészt mint ez és én másik verzióját ismertettem. Pl: Azt mondta, hogy ne mondjam, hogy a szolga ment Jézushoz, mert ő azt olvasta, hogy a századoshoz ment Jézus. Akkor most ki mond igazat? Elég kínos ha nem tudod a választ rá. Hát ezzel is eléggé így lehet járni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 09, 20:59:29
Idézet
Akkor most az van, hogy Magdaléna nem futott el az asszonyokkal? Ott maradt? De itt az van, hogy Péterékhez futott. Ha elfutott az asszonyokkal, akkor ő is kellett volna lássa az úton és most nem sírna.

Na ezt bogozzuk ki az Úr segítségével.

Sajnos most telefonról vagyok és nem tudom megnézni.
Nem lehetséges az, hogy egyik helyen Máriáról beszél, a másik helyen pedig a Mária Magdalénáról?
Tehát arra gondolok, hogy 2 Mária van abban a történetben.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 09, 21:37:12
Értelek nővérkém!
Osszuk két táborra a világot:
Az egyikbe engedjük bejönni azokat, akik Krisztust keresik, a másikba pedig azokat, akik a problémákat, s 'megmagyarázhatatlan' igei kinyilatkoztatások magyarázatát!
Te hól szeretnéd az igét hírdetni?!
Mária nem a világnak, nem a kekeckedőknek, s folyton a 'hibát' és annak magyarázatát kútató embereknek kell megfelelned!
Jól emlékszem a fazonra, akiről meséltél, hogy bement az alkalmatokra és a Szentírásból hiányolva az apokrif íratokat, kritizálni kezdte az írás egészét!
Szerinted ő mit keresett?
A Krisztust, vagy az igazát?!
Nos, az ilyen fazonok menjenek a teológusokhoz, a többiek meg az evangélistákhoz!
Én úgytudom, te evangélista pásztor vagy!
Akkor most mi szállt meg nővérkém?!

Amire nincs közvetlen bibliai magyarázat, arra nem fecsérlem feleslegesen az időmet, mert ha Isten azt akarja, hogy valamit félreérthetetlenűl megértsünk, akkor azt félreérthetetlenűl nyilatkozza ki!
Minden egyéb teológiai beállítottság kérdése!
Mert ha van is pl. eleve elrendelés kálvini értelmezésben, ugyan mi közöm hozzá, Isten hatásköre nem az enyém!
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kutathatjuk az írásokat, csak nehogy úgyjárjunk, mint a zsidó farizeusok, akik az örök éleűket keresték benne, s nem ismerték fel, amikor előttük állt!
Vajon miért?!
Mert tán már fontosabb volt a saját teológiájuk, mint maga az IGAZSÁG! Bebeszéltek maguknak elvárásokat a Megváltóval szemben, aztán már képtelenek voltak elfogadni a valóságot!
A tíz szűz esete éngem jó időre helyrerakott értelmezés ügyileg!
De azért szívesen olvasom, a további elmélkedéseteket!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 09, 21:49:07
Daba! Valóban egy legyintéssel el lehet intézni. "Nincs kijelentés nem tudom" Ha valamit nem tudok, elismerem és ezt teszem. Semmi értelme olyanon időzni, amit nem értek, azt viszont nem tudom elfogadni. Egy idő után igen. Értesz?  :088:

Nem a világi és nem az okoskodó vetette föl a századost, hanem éhező szívű, aki olvasta a Bibliát. Nem kötekedő, csupán ő azt olvasta éppen előtte, így számára igen eltérőnek bizonyult amit mondtam.

Tudjuk, hogy egyszerű a Biblia magyarázata, de csak akkor ha már nyitva van, különben elég kínai tud lenni. Ha annyira egyszerű lenne, akkor nem volna rejtve dolgok és úgy olvashatnánk mint egy képregényt. Hát ez nem így van. Szellemi kijelentése is van bőven. Megfigyelhetjük, hogy rengeteg kijelentése lehet egy igerésznek. Sokat tud mondani. Volt már úgy, hogy visszamentem évek múltával és már sokkal többet jelentett ki mint előtte. Hát ez a Biblia kimeríthetetlen forrás. Egy igazi kincsesbánya az tuti. Lehet benne bányászni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 09, 21:50:40
Daba Tesókám! :D

Ha nem jó a Mária-Mária Magdaléna teóriám, ugye átírod nekem a történetet? :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 09, 22:01:25
Daba Tesókám! :D

Ha nem jó a Mária-Mária Magdaléna teóriám, ugye átírod nekem a történetet? :hehe:
Bocsi főnők, kicsit le vagyok maradva!
Illés már életre kelltette a csontvázakat, a tíz szűzet éppen most vésem kőtáblákba, aztán Mártit, Máriát, meg Magdalénát is megoldom valahogy, hiszen ecce má csínátam Máriábú Mártit!
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 09, 22:17:28
Anti: Ha nem jó a Mária-Mária Magdaléna teóriám, ugye átírod nekem a történetet?  :059:

Hát ha valaki ebben tud jeleskedni Daba igen csak. Átírja az egész földet ha kell.  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 10, 00:17:48
Anti: Ha nem jó a Mária-Mária Magdaléna teóriám, ugye átírod nekem a történetet?  :059:

Hát ha valaki ebben tud jeleskedni Daba igen csak. Átírja az egész földet ha kell.  :2funny:

Hát igen, értetek bármit!
:hehe:

Mária!
Gondolkodtál már bibliatörténelmi szempontokból is az evangéliumok részletekbeni különbségén?!
Néhány apróság, amin érdemes elgondolkodni:
Máté evangéliumának keletkezését Kru. 41-re teszik.
Máté szemtanú, apostol.
Márk evangéliumát
Kru 61! környékére helyezik!
Márk nem szemtanú, nem apostol. Péterhez fűződő szoros kapcsolata által Péter szó szólójának tekintik.
 Lukács evangéliuma szintén Kru 61 körűl keletkezett
Acs-vel együtt, melynek szintén Lukács a szerzője.
Luk. 1:1-4-ben sajátmaga mondja el, hogy nem saját tapasztalataira támaszkodik, hanem meglévő dokumentációkra, más személyek beszámolójára
pl. lehetséges,hogy Mt és Márk evangéliumára is.
 János evangéliuma Kru. 98-99 körűlre van származtatva!
János szemtanú és apostol, nagy bizonysággal ismerte a már meglévő evangéliumokat, melyeket fontos kiegészítésekkel látott el saját evangéliumában, nem taglalva a már Krisztus életéből feltárt részleteket!
Hát szerintem Máriám, a 90éves
időtávlat, az emberi látásmód, szemtanú kontra történetírói származtatás bőségesen elegendő ok az apró részletek eltérésére!
Viszont az evangéliumok lényege, magja, üzenete minden ponton tökéletes összhangban van!
A százados történetére térve, szerinted mi volt az üzenet lényege?!
Az, hogy ki ment ki elé, vagy az, hogy a százados Krisztusba vetett erős hite által meggyógyúlt annak szolgája?!
Szerintem nem érdemes oda is igei magyarázatot,kinyilatkoztatást keresni, ahova nem lehet, vagy nincs rá ok!
 Persze a Szentírás ezek nélkűl is kimeríthetetlen üzenetek, kincsek forrása!
 :06:
 Pusza!
'ecséd'
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Július 10, 06:42:01

Ja az elsőre én is tudok: Két angyallal találkoztak, közben az egyik elment, a másik meg leült a kőre...
Ez megdönthetelen magyarázat.  :2crazy:  :2funny:

Megdönthetetlen?  :2funny: "És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt" Közbe beszaladt?  :01:


Mária, neked kell, hogy elmagyarázzam, hogy aki hisz annak minden lehetséges?  :2crazy:  :2funny:

(Király ez az ige, mert minden marhaságot meg lehet vele magyarázni.  :hehe: )

Kedves tesókám!
Fel kell hívjam rá szÍves figyelmedet, hogy az Alfa-Omega állatvédelmi törvényeinek értelmében a 'marha', mint kérődző állatállományunk díszes polgára nem használható fel saját-; és egymás gondolatainak sem mennyíségbeli, sem pedig mínőségbeli
meghatározására!
A fentieket a moderátorok visszavonhatatlan törvényei között olvashatod a kijelőlt diakónusoknál, a'Mária rendelkezései' fejezet alatt!
Igei jelenlétednek (T.M. by Daba) természetesen továbbra is nagy és őszínte örömmel adózunk!
 :igen:

üdv.
Daba
ui. Ja és mint lentebb és fentebb, ill. jobbra is láthatod,(amennyiben háttal állsz a monitornak!) a 'személyiségedbe' és hozzászólásaidba is bármikor beköltözhetek, ha összekeverem a gombokat!
:pirul:
:hehe:  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 10, 08:50:27
Daba: Hát szerintem Máriám, a 90éves  
:162:  :140:  Neeeem neeee, még csak 54. Az odébb van.  :2funny:

Igen tudom, hogy Lukács nem volt szemtanú és hallomásból írt, de isteni ihletettség is ott volt, elképzelhető, egyébként az így van jól ahogy írtad. Van lényege minden üzenetnek, de én azt írom, te voltál itt Siófokon és megetted a halászlét, akkor nem fogadható el, Gábortól, hogy azt írja, én vittem le hozzád és Pécsett etted meg. Van ennek valami belső magyarázata. A századosnál van egy amit hallottam.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Július 10, 08:59:47

Ja az elsőre én is tudok: Két angyallal találkoztak, közben az egyik elment, a másik meg leült a kőre...
Ez megdönthetelen magyarázat.  :2crazy:  :2funny:

Megdönthetetlen?  :2funny: "És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt" Közbe beszaladt?  :01:


Mária, neked kell, hogy elmagyarázzam, hogy aki hisz annak minden lehetséges?  :2crazy:  :2funny:

(Király ez az ige, mert minden marhaságot meg lehet vele magyarázni.  :hehe: )

Kedves tesókám!
Fel kell hívjam rá szÍves figyelmedet, hogy az Alfa-Omega állatvédelmi törvényeinek értelmében a 'marha', mint kérődző állatállományunk díszes polgára nem használható fel saját-; és egymás gondolatainak sem mennyíségbeli, sem pedig mínőségbeli
meghatározására!
A fentieket a moderátorok visszavonhatatlan törvényei között olvashatod a kijelőlt diakónusoknál, a'Mária rendelkezései' fejezet alatt!
Igei jelenlétednek (T.M. by Daba) természetesen továbbra is nagy és őszínte örömmel adózunk!
 :igen:

üdv.
Daba
ui. Ja és mint lentebb és fentebb, ill. jobbra is láthatod,(amennyiben háttal állsz a monitornak!) a 'személyiségedbe' és hozzászólásaidba is bármikor beköltözhetek, ha összekeverem a gombokat!
:pirul:
:hehe:  


Ezek szerint bármikor állíthatom, hogy az ominózus hozzászólást nem is én hanem te írtad.  :hehe:

Testvéreim, ha legközelebb bárkinek nyilvánosan emlegetném a felmenőit, rokonait, közel, s távol valóit, akkor értsétek meg, hogy igazából a Daba írt a nevemeben.

(Hát ez fókajó, vagy vizijó, illetve vizilójó. Esetleg dinoszauruszjó. Az utóbbi azért megfelelő, mert már kihaltak...  :gunyos: )
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 10, 09:04:38
Gábor: Testvéreim, ha legközelebb bárkinek nyilvánosan emlegetném a felmenőit, rokonait, közel, s távol valóit, akkor értsétek meg, hogy igazából a Daba írt a nevemeben.

 :fetreng: Imádkozni kell ezekért a fiúkért, mert nem... hogyismondjam, hogy ne moderáljanak ki.  :2funny: Nem komplementák.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 10, 12:15:56
Sokszor megfogalmazódik bennünk, vajon mit írt Jézus a porba, amikor elé vitték a parázna nőt. - Persze szegény egyedül hogy is volt rá képes? Ebből is látszik mennyire rabszolgái voltak a feleségek a férjeiknek. Ez alól Jézus felmentett minket. Hála Neki! - Vajon mit írt Jézus a porba? Találtam rá Igét, tanán ezt.

Jeremiás 17:13 Izráelnek reménysége, oh Uram! Akik elhagynak téged, megszégyenülnek! Akik elpártolnak tőled, nevét a porba írják, mert elhagyták az élő víznek kútfejét az Urat!

Hát nem véletlenül némán tűntek el. Talán ezt az igét írta le Jézus?! Rájöttek, ők se különbek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 10, 14:14:45
Itt van amikor megjelenik az angyal Jézus sírjánál. Huuu de gyönyörűűűűű

&feature=related
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 10, 14:35:32
Sokszor megfogalmazódik bennünk, vajon mit írt Jézus a porba, amikor elé vitték a parázna nőt. - Persze szegény egyedül hogy is volt rá képes? Ebből is látszik mennyire rabszolgái voltak a feleségek a férjeiknek. Ez alól Jézus felmentett minket. Hála Neki! - Vajon mit írt Jézus a porba? Találtam rá Igét, tanán ezt.

Jeremiás 17:13 Izráelnek reménysége, oh Uram! Akik elhagynak téged, megszégyenülnek! Akik elpártolnak tőled, nevét a porba írják, mert elhagyták az élő víznek kútfejét az Urat!

Hát nem véletlenül némán tűntek el. Talán ezt az igét írta le Jézus?! Rájöttek, ők se különbek.

Lehetséges.
Egy másik evangélium azt írja, hogy Jézus rajzolt a porban.
Lehet nem is betûk voltak? Vagy lehet mindkettõ.  :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 10, 14:46:00
Rajzolta a betűket.  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 10, 14:48:47
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 10, 14:50:44
Lehetségesnek tartom azt is, hogy Jézus az ott állók bûneit írta a porba.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 10, 20:33:28
Tesókáim, szerintem Jézus jobbról balra írt, vagy rajzolt arám esetleg héber betűket, de nem zárhatjuk ki a görög írásjegyeket
és az 'ugró iskolát' sem!
:hehe:
Biztos, hogy ez a lényeg?!
Vagy inkább az, amit mondott:
'Aki közületek nem bűnös ,az vesse rá először a követ.'
Jn 8:7
'Azok pedig ezt HALLVÁN és a LELKIISMERET ÁLTAL VÁDOLTATVÁN, egymás után kimenének a vénektől kezdve mind az utolsóig; ' Jn. 8:9
Tökmindegy mit írt vagy rajzolt Jézus a földre, mert az ige szerint nem Ő vádolta őket, hanem saját lelkiismeretük!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 10, 21:03:20
Igen Tesókám, ez az ige fontos mondanivalója, a többi csak részletkérdés, ami nem változtat a lényegen!
Csupán mozgatja az ember fantáziáját, bizonyos helyzetekben történõ megnyilvánulás, amit netán elsajátíthatunk  Jézus bölcsességébõl.

Viszont abban biztos vagyok, hogy egyes részletek szándékosan nem lettek konkrétan megírva, mert egyes emberkék túlságosan is nagy hangsúlyt fektetnének rá, mint kellene.
Ebbõl pedig könnyel alapulhatnak, bizarr szekták.
Valószínüleg ezt Te tudod a legjobban!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 11, 00:00:30
Hát má megin lefigymája amit írtam. Daba! Veszek egy pakkert és elporollak.  :hehe:

 Jeremiás 17:13 :...Akik elpártolnak tőled, a porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat! Mekkora nagy igazság ez? Így találtam erre az Igére. Micsoda üzenete van nem
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 11, 08:32:32
Hát má megin lefigymája amit írtam. Daba! Veszek egy pakkert és elporollak.

 Jeremiás 17:13 :...Akik elpártolnak tőled, a porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat! Mekkora nagy igazság ez? Így találtam erre az Igére. Micsoda üzenete van nem

Csá Nővérkém!
Én a baseballütőt javasolnám, elég meggyőző tud lenni!
:hehe:
Jeremiás szavai valóban nagy üzenetet hordoznak, mint maga az egész Biblia!
Látom mostanság szerelmes lettél a részletekbe!
:igen:

Kérdeznék tőled valamit Jeremiás szavaival kapcsolatban:
Szerinted, amikor Jeremiás azt írja, hogy 'Akik elpártolnak tőlem, a porba iratnak be',
akkor egy a Krisztusra tekintő próféciáról beszél, vagy pedig arról, hogy akik elhagyják az Úrat, oly semmivé lesznek, mint a porba vésett írás, melyet semmivé tesz a szél?!
:06:
    :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2009 Július 11, 08:53:15
Ti  hogy látjátok?

-érdekes  én is találtam Ézsaiás prófétától számomra kiemelkedő íge:

 Ézsaiás 2:11.    A kevély szemű közember megaláztatik, és a főemberek magassága porba hajtatik, és csak az Úr magasztaltatik fel ama napon.
12.    Mert a seregek Urának napja eljő minden kevély és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, és az megaláztatik.
 
........ez a nap is lehetett, amikor az Úr JÉZUS megvédte a "parázna asszonyt"  :08:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 11, 12:23:15
Ti  hogy látjátok?

-érdekes  én is találtam Ézsaiás prófétától számomra kiemelkedő íge:

 Ézsaiás 2:11.    A kevély szemű közember megaláztatik, és a főemberek magassága porba hajtatik, és csak az Úr magasztaltatik fel ama napon.
12.    Mert a seregek Urának napja eljő minden kevély és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, és az megaláztatik.
 
........ez a nap is lehetett, amikor az Úr JÉZUS megvédte a "parázna asszonyt"  :08:
 

Szerintem van részbeli beteljesedése Ézsaiás szavainak az említett esetben.
Azonban ez a prófécia egy konkrét eseményt jövendől meg, nem helyi, hanem globális méretekben!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 11, 12:59:54
Daba: Csá Nővérkém!
Én a baseballütőt javasolnám, elég meggyőző tud lenni!


Maradok a jó kis pakkernél, mert az szimpibb és hát boxkesztyűvel egyből kiütnélek, azt meg nem viselném el, mert valahogy így néznél ki  :174:  és hát a szentek nem verekszenek :173: csak  újjal mutogatnak a másikra :175: meg  :156: És így :148: mit tegyek.  :2funny: Jobb ha fegyverletételt csinálok :146: és  :037: :040:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 11, 13:37:25
Kis agresszív Mária! :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 11, 13:40:59
Kis agresszív Mária! :hehe:

oh persze, hiszen Daba már rászolgált.  :2knuppel: :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 11, 14:02:06
 :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 11, 14:18:33
Daba: Csá Nővérkém!
Én a baseballütőt javasolnám, elég meggyőző tud lenni!


'Maradok a jó kis pakkernél, mert az szimpibb és hát boxkesztyűvel egyből kiütnélek, azt meg nem viselném el, mert valahogy így néznél ki  :174:' 

Ezzel nem tucc rám ijeszteni, én most is így nézek ki!
:hehe:
 
'és hát a szentek nem verekszenek :173: csak  újjal mutogatnak a másikra :175:'



A szentek lehet, hogy nem, de hát én...!

 meg  :156: És így :148: mit tegyek.  :2funny: Jobb ha fegyverletételt csinálok :146: és  :037: :040:

Ebben megegyeztünk!
Ha hagyod magad, előbb szabadúsz!

:igen:
:2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Július 12, 20:29:49
Ezek az ujjak valamikor a kőtáblára írták fel, Ne paráználkodj - vagy nem kell neked paráználkodnod (mindegy, hogy fordítjuk). Most ennek a törvénynek a teljes porbatiprását látja a mi Urunk. Az asszonyt hozzák, pedig a férfit is kellene - mindenki ítélkezni szeretne, pedig mind bűnös ebben a bűnben. Ugyanazok az ujjak most a porba írnak valamit. Mindegy, hogy mit. Valamikor azért írta Isten a maga ujjával a kőtáblára - hogy minden népnél különbek legyenek, hogy nekik az élő Isten legyen az Isten - egy teljesen kifordított, magaválasztotta Istentisztelet és ítélkezés lett belőle.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 12, 21:10:55
Sándor! Így van, a nő egyedül nem képes paráználkodni. Ha megnézzük, akkor ezek a farizeusok, egy mózesi törvénnyel jöttek. Halálra kell kövezni a paráznát. Jeremiás szavai nagyon találóak. Aki elhagyja Istent, az Élő Víznek Kútfejét, annak a neve a porba kerül és nem az Élet Könyvébe.  Lehet, csak én gondolom, Jézus a porba ilyesmit írhatott. Azt gondolom, van jelentősége mit írt a porba, mert akkor nem írják le ha csak úgy firkálgatott, passzióból, unalom űzésnek. Annak tényleg nincs semmi jelentősége. Amikor ők jöttek a törvénnyel, akkor lehet ő is írt nekik egyet, ami meghátrálásra kényszerítette őket. Persze nem tudom biztosra.

Jeremiás 17:13 Izráelnek reménysége, oh Uram! Akik elhagynak téged, megszégyenülnek! Akik elpártolnak tőled, nevét a porba írják, mert elhagyták az élő víznek kútfejét az Urat!

Nem Jeremiástól pártolnak el, hanem az Úrtól. Azt hiszen elég súlya volt annak is, hogy az vessen rá először követ akire nem lehet. Az is elképzelhető, Jézus a porba írta a nevüket.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 12, 22:10:31
Igen, kétségtelen, hogy Jézus írt,vagy rajzolt a porba!
Csak hát számomra az az egyetlen próbléma, hogy az ige nem mond semmi konkrétumot arról, amit Jézus írt! Mi következik ebből?!
Hogy majd szépen belemagyarázunk valami emberit, aztán majd jönn egy okos teológus, és x egyház igemagyarázatában ellentmondást nem tűrően olvashatjuk Krisztus porba vésett szavait!
Tesókáim nem is kell már erre várnotok, ha szeretitek a keresztény szektákat nyomás az adventista reformmozgalomba, úgyanis ők egyértelműen azt tanítják, hogy Krisztus minden ottállónak egyenként porba véste a konkrét bűnét!
Na így kell átírni a bibliát, s nem úgy, ahogy én csinálom!
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 12, 22:17:21
Daba: Tesókáim nem is kell már erre várnotok, ha szeretitek a keresztény szektákat nyomás az adventista reformmozgalomba, úgyanis ők egyértelműen azt tanítják, hogy Krisztus minden ottállónak egyenként porba véste a konkrét bűnét!

Két dolog
1, az Adventisták szekták?
2, a bűnét nem hiszem mert az biztosan sok volt, de a nevét miért ne?  :118: Jeremiás szerint a nevét írták a porba akik elhagyták az Urat.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Július 12, 22:20:10
Szerintem teljesen mindegy mit írt a porba, mert nem az volt itt a lényeg, bár szerintem az ige egyetlen betűje sem ok nélkül van megírva... Ennek ellenére azt is el tudom képzelni, hogy a porba való írás csak emlékeztetőül szolgált a jelenlévőknek, hogy eltöröltetnek a dolgok. Ha fontos lenne, mit is írt oda, egyértelmű magyarázatot kapnánk rá. Szerintem...
 :019:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 12, 22:31:38
Azért azt tudjuk, hogy Ige az Igére épül. Ha ott nem is jelentődik ki, de máshol kijelentődhet. Nem merem azt mondani, hogy ami meg van írva, az jelentéktelen. Viszont az is igaz semmit ne magyarázzunk bele mert félre visz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 12, 22:35:39
Daba: Tesókáim nem is kell már erre várnotok, ha szeretitek a keresztény szektákat nyomás az adventista reformmozgalomba, úgyanis ők egyértelműen azt tanítják, hogy Krisztus minden ottállónak egyenként porba véste a konkrét bűnét!

Két dolog
1, az Adventisták szekták?
2, a bűnét nem hiszem mert az biztosan sok volt, de a nevét miért ne?  :118: Jeremiás szerint a nevét írták a porba akik elhagyták az Urat.
Kedves Nővérkém!
Nem az adventista egyházról, hanem annak reformmozgalmáról beszéltem!
Számomra minden olyan közösség szekta, amely elszigeteli tagságát a keresztyénségtől és a kizárólagosan üdvözítő egyetlen, igaz és tiszta tanítás kizárólagos birtoklásának tényével áll elő!
Szekta és kész!
 :2tickedoff:

      :hehe:
Persze írhatta a nevűket Jézus a porba, ha ettől nyugodtabban alszol!
:hehe:
A kérdés csak az, hogy ki mered-e tényként jelenteni!
Ha nem tény, akkor meg csak feltételezés, ha csak feltételezés, akkor akár tévedés is lehet...
Hova ragozzam még?!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 13, 11:59:00
Idézetet írta: Mária
Azt gondolom, van jelentősége mit írt a porba, mert akkor nem írják le ha csak úgy firkálgatott, passzióból, unalom űzésnek. Annak tényleg nincs semmi jelentősége.
 

Sziasztok!

Szerintem a porba írása azért van feljegyezve, mert ez idő alatt, nem Jézus vádolta az ott állókat, hanem a saját lelkiismeretük!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2009 Július 13, 15:45:51
Sziasztok!

Most olvastam valami érdekeset:
Ugyebár a jelenések könyve beszél a fenevad bélyegéről, amelyet homlokon, meg kézen hordoznak majd az emberek.

V. Móz. 6: 5-8 azt írja "...az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És ez ígék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között."

Ebből az igéből úgy tűnik, hogy a homlokra és kézre kötött jelek az Igével való azonosulást jelentik

Lehetséges, hogy ezek a pecsétek nem fizikai pecsétet, tetoválást, chipet, vagy mit tudom én mit jelentenek, hanem a Fenevad gondolkozásának, elveinek átvételét és az azok szerinti cselekedeteket?

Mit gondoltok erről?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 13, 16:42:10
Bizonyára tárgyilagos az a bélyeg, mivel aki majd viseli az nem adhat és nem vehet semmit.
Az általad felhozott igét ismerem, nem véletlen tehát, hogy a sátán elleste az Úrtól ezt az igét és kiforgatja.

Mert a sátán próbálja Istent utánozni, de eltorzítva, a rossz oldalnak felhasználva.
Olvastam egy könyvben annó, hogy a sátán az Isten majma. Egyetértek ezzel az állítással...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 13, 16:58:23
Aszem én a görögnek álcázott exmodival tudok egyetérteni!
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 13, 17:02:42
Ezekszerint te is úgy hiszed, hogy a fenevad bélyege nem fizikai kinézetű vagy megfogható?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 13, 17:16:44
Daba: Persze írhatta a nevűket Jézus a porba, ha ettől nyugodtabban alszol! :hehe:

Azt álmodtam, hogy valaki írt valamit a mennybe. Ahogy közelebb toltam az orromat, hogy kiolvassam mit írt, hát látom ám, óriási nagy betűkkel. DABA Egészen megnyugodtam tőle.  :2funny: Daba! Nem magyarázok bele semmit, csupán elemzem. Szellemi kijelentés is lehet a következménye.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 13, 17:22:45
Én Antival értek egyet, hiszen a Jelenések írja, hogy nem tudnak majd vásárolni és mivel emberként -embert felhasználva, fog uralkodni a sátán, így fizikálisan kell gondolkodni és nem szellemileg.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2009 Július 13, 17:33:57
Igen, lehet, hogy így van, minden esetre érdekes kérdésnek találtam, ezért dobtam be, hiszen elég fontos dologról van szó.

Ugyanis, ha fizikai dolgot várunk, és esetleg mégis egy bizonyos elméleti dologról van szó, akkor csapdába eshetünk. Érdemes megvizsgálni...

Nem is szellemi, inkább részben lelki dologra gondolok itt, mint pl. egy bizonyos irányelv, egy szervezethez tartozás stb.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 13, 17:42:46
Daba: Persze írhatta a nevűket Jézus a porba, ha ettől nyugodtabban alszol! :hehe:

Azt álmodtam, hogy valaki írt valamit a mennybe. Ahogy közelebb toltam az orromat, hogy kiolvassam mit írt, hát látom ám, óriási nagy betűkkel. DABA Egészen megnyugodtam tőle.  :2funny: Daba! Nem magyarázok bele semmit, csupán elemzem. Szellemi kijelentés is lehet a következménye.




Mária, ott csak autogramot osztottam azok számára, akik nem a konkrét kijelentést keresik, hanem az 'írást'!
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2009 Július 13, 17:53:54
Ezekszerint te is úgy hiszed, hogy a fenevad bélyege nem fizikai kinézetű vagy megfogható?

Antikám, lehet, hogy kicsit félreértettél.  :168:
Én nem hiszem úgy, csak olvastam valahol és elgondolkoztatott.
Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy vallási sémákban gondolkodom, és emiatt elmegyek valami mellett az Igéből.

Sajnos, ezt konkértan üdvösség-kérdés lehet, hogy ha majd megjelenik a fenevad bélyege, képesek legyünk azt beazonosítani, ne legyünk megtéveszthetőek.

Tudod: Mindent megvizsgáljatok, és ami jó, azt megtartsátok  :167:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 13, 17:56:29
Én Antival értek egyet, hiszen a Jelenések írja, hogy nem tudnak majd vásárolni és mivel emberként -embert felhasználva, fog uralkodni a sátán, így fizikálisan kell gondolkodni és nem szellemileg.

Tesókáim, ahogy az egyháztörténelmi íratokat olvasgattam, rájöttem, hogy Néró nem a szellemiségük miatt üldözte a Keresztyéneket, ha nem mert nem akartak egy tuti nonfigurativ tetkót a homlokukra, meg a jobb kezűkre, oh hát ehhez az úralkodóhoz sátánnak semmi köze sem lehetett!
Tényleg veszélyes a Jelenések könyvét szellemileg értelmezni, hiszen az annyira, de annyira testi!
Ja, ilyen vagyok kb. cinikusan!  :gunyos:

    :hehe:
       :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2009 Július 13, 18:00:24
Hogy Dabához kapcsolódjak kicsit: ha belegondoltok, azért manapság, amikor sokan egy egyszerű védőoltásban is a gonoszt látják, nem könnyen tetoválának vagy nyomnának semmit az emberekre.
Ellenben egyre többen nyitottak mindenféle okkult irányzat felé, amik közül sok a keresztyénség látszatát ölti magára.

Máriám, nézd meg a múlt rendszert. Nem kellett fizikailag a piros könyvecske ahhoz, hogy az emberről a megfelelő helyen pontosan tudják, hogy párttag-e vagy sem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 13, 18:01:58
Jules: Hogy Dabához kapcsolódjak kicsit: ha belegondoltok, azért manapság, amikor sokan egy egyszerű védőoltásban is a gonoszt látják, nem könnyen tetoválának vagy nyomnának semmit az emberekre.

Már hogyne nyomnának?  :07: A keresztényekre lehet, hogy nem, de a chip már működik az újszülöttek bőre alatt. Sőt, állatokba is van már.

Annyira egyértelmű, hogy fizikai jele lesz a 666 os szám, hiszen erről fogja az antikisztus és a csőcseléke, felismerni ki tartozik hozzá. Ez nem is vitás kérdés számomra.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2009 Július 13, 18:06:13
A 666 akár egy számítógépes azonosító is lehet, akár binárisan kódolva (1010011010) is, egy adatbázisban, annak a jeleként, hogy alávetették magukat egy bizonyos eszmének.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2009 Július 13, 18:08:23
Azt tudom, hogy ilyen chipet állatokban már alkalmaznak, humán területen ugyanakkor még nem hallottam róla (bár lehet, hogy egyszer megjelenik).

Újra mondom, nem azt akarom sulykolni, hogy biztosan nem fizikai dolog lesz, csak azt, hogy ne hagyjuk azért ezt a fajta értelmezést se teljesen figyelmen kívül.  :06:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 13, 18:12:06
Persze, nem baj, hogy felvetetted, én is szoktam felvetni újabban dolgokat érdekességnek. Viszont azt is számba kell vegyük, ahogy írtad a számítógépes világot, de a műholdas rendszert se kell kihagyni. A mai technika állása igen kedvező a számára.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Július 13, 18:17:10
http://files.indavideo.hu/player/vc_o.swf?vID=d547f4be52
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 13, 18:18:14
Jajj szegény zsidóknak, nem elég, hogy körűl vannak metélve, most még a bélyezőt is a homlokukra csapják!
VÖ. Jel. 7:3
Szerintetek! (?)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Július 13, 18:31:53
Szerintem ez egy csodálatos pecsét lesz.  :afro:

A jelek nem csak szellemileg de fizikailag is láthatók.
Erről jut eszembe amikor a bárányvérét az ajtófélfákra kenték és igy menekültek meg Egyiptomban a pusztító csapás elől.


Jel. 9,3
A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak.
Jel. 9,4
És megmondaték nékik, hogy a földnek füvét ne bántsák, se semmi zöldelőt, se semmi élőfát, hanem csak azokat az embereket, a kiknek homlokukon nincsen az Istennek pecséte.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 13, 18:42:43
Szerintem ez egy csodálatos pecsét lessz.  :afro:

A jelek nem csak szellemilg de fizikailag is láthatók.
Erről jut eszembe amikor a bárányvérét az ajtófélfákra kenték és igy menekültek meg Egyiptomban a pusztító csapás elől.


Jel. 9,3
A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak.
Jel. 9,4
És megmondaték nékik, hogy a földnek füvét ne bántsák, se semmi zöldelőt, se semmi élőfát, hanem csak azokat az embereket, a kiknek homlokukon nincsen az Istennek pecséte.

Igen, szerintem is csodálatos pecsét lesz ez!
Az itt a nagy kérdés, hogy fizikailag tentával, vagy szellemileg a Szentlélek által íródik?!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Július 13, 19:08:14
Szerintem tennával is és SZ.L. álltal is.
Ha megnézzük a "jeleket" a Bibliában minig látható formát alkotnak.
A Sz.L. álltal pedig,hogy tudják kik azok akikre a pecsétet kell tenni,mert külömben nem tudnák megkülömbőztetni az egyéneket.
Szerintem együttesen kell mind a két dolog.  :06:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 13, 20:34:55
Szerintem tennával is és SZ.L. álltal is.
Ha megnézzük a "jeleket" a Bibliában minig látható formát alkotnak.
A Sz.L. álltal pedig,hogy tudják kik azok akikre a pecsétet kell tenni,mert külömben nem tudnák megkülömbőztetni az egyéneket.
Szerintem együttesen kell mind a két dolog.  :06:


Na végre valaki!
Eszt akartam mán hallani!
:igen:
Vö. Jel. 14:1,4-5
Jel.20:4
Köszi ircsike!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Július 13, 21:37:39
A 666 szám csak azt a nagyon határozott információt mutatja, hogy ember - ember - ember. Vigyázz, nem Isten - hiába ült be oda, ahova nem kellene. Az Antikrisztus - mint  a Sátán emberi megjelenítése - utánozva Istent, aki elküldte JÉzust - csak az a különbség, hogy Jézus örökké áldandó Isten is egyben - az Antikrisztus viszont csak ember akkor is, ha az Istennek kijáró tisztelettel veszik már körül majd.
Az emberekre a Sátán a bélyegét a homlokukra (gondolkodás) és kezükre (cselekedet) fogják rátenni. Ez inkább karakter - nem vagyok biztos abban, hogy egy csipre ez ráillik. Olvastam néhány nagyon hamis egzegézist eröltető fércművet ebben a témában. Nem áll meg ige alapján.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 13, 21:42:06
Sándor! A 666 szám csak azt a nagyon határozott információt mutatja, hogy ember - ember - ember.
 :118: Nem értem a 666, ember, ember, ember,.. ezt honnan vetted? Nem értelek. Mit fejezel ezzel ki? Megbocsáss, de ez van most is. Idézlek:  "Az emberekre a Sátán a bélyegét a homlokukra (gondolkodás) és kezükre (cselekedet) fogják rátenni." A chipen keresztül tudja majd ellenőrizni ki mit tesz és hol van. Contorlálja. Gondolj csak a műholdra. Számomra világos mint a nap.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Július 14, 12:37:21
Kedves Mária,

Bocs - kicsit előrementem. A 6.szám az embert jelenti - a 6.napon teremtette. Vannak a bibliában tényleges üzenettel bíró számok - de itt most nem a szám misztériumokról beszélek, az nagyon izgi és sokakat inkább az érdekel - pedig az már egy másik terület. A 6.szám az embert jelenti.
A chip - tényleg a kontrollra vonatkozik - és ellenőrzésre is. A fenevad bélyege mégsem a chip lesz. A homlokunkra és a kezünkre akarnak majd chipet?
A fenevad bélyege megbélyegzés - elpecsételés jelentésű, odatartozást jelent. Ő is elpecsétel - csak látható jellel - aki az övéi lesznek. Isten is elpecsétel - de ez a jellemen keresztül látszik, milyen lélek vezet. Ennek egy utánzata lesz - hogy a lelkileg halott is lássa.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 14, 12:56:37
Nekem nagyon tetszik amit írtál Sándor,és elfogadható számomra.
Egyedül az Antikrisztus kifejezést nem találom helytállónak. A biblia fenevadat ír, mert a kettő nem ugyan azt jelenti.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Július 14, 14:53:17
Kedves Erdei,

Tudod a Szentháromság Isten 3 személye - mint Atya, Fiú és a Szentlélek - utánzására a Sátán és az Antikrisztus és hamis próféta ugyanúgy egybefonódik. Ha elolvasod a Jelenések 13 fejezetét - a legjobban ott látod, mindenütt fenevad van.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 14, 15:34:07

antikrisztus:
1 Ján. 2,18
Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.

1 Ján. 2,22
Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.

1 Ján. 4,3
És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.

2 Ján. 1,7
Mert sok hitető jött e világra, akik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus.

fenevadról pár Ige:
Jel. 6,8
És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.

Jel. 11,7
És mikor elvégezik az ő bizonyságtételöket, a mélységből feljövő fenevad hadakozik ellenök, és legyőzi őket, és megöli őket.

Jel. 13,1
És láték egy fenevadat feljőni a tengerből, a melynek hét feje és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein a káromlásnak neve.
Jel. 20,4
És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.

Jel. 20,10
És az ördög, aki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, ahol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 14, 19:50:50

antikrisztus:
1 Ján. 2,18
Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.

1 Ján. 2,22
Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.

1 Ján. 4,3
És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.

2 Ján. 1,7
Mert sok hitető jött e világra, akik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus.

fenevadról pár Ige:
Jel. 6,8
És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.

Jel. 11,7
És mikor elvégezik az ő bizonyságtételöket, a mélységből feljövő fenevad hadakozik ellenök, és legyőzi őket, és megöli őket.

Jel. 13,1
És láték egy fenevadat feljőni a tengerből, a melynek hét feje és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein a káromlásnak neve.
Jel. 20,4
És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.

Jel. 20,10
És az ördög, aki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, ahol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.

Sziasztok Tesókák!
Ha összevetitek a fenevad fogalmát Dániel könyvével, láthatjátok, hogy az emberek alkotta világi birodalom!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Július 15, 07:17:24
Az Antikrisztus - mint a Sátán "fia" - hogy kicsit szinonimát használjunk - mint az Atya elküldte az ember fiát - tehát aki ember is és Isten is - ezt utánozza a Sátán is. Valami hasonlót akar Ő is, csak ne derüljön ki, hogy az csak ember. Hiányzik az, hogy örökké áldandó Isten is. Ezért van a leleplezésnek a szokásostól (duplázás) is még hatványozottabb (666) figyelmeztetésünk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 16, 08:39:19
Zsolt. 115,16
Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta.


Sokszor jönnek az emberek azzal, ha lenne Isten, akkor nem lenne ez a sok baj, tragédia. Ez az Ige egyértelműen megmutatja, hogy ki kapta a földet és érezzük mit tettek vele. Maga az ember tette azzá, amivé lett. Viszont szeretjük a hárítást. Ki a hibás amiért ilyen a föld? Isten! -mondják. Nem, nem ő. Ő soha nem rombolta volna le, amit felépített. Erre csak az ember képes, mert nem ő teremtette meg és így nem is érez felelősséget iránta. Általában azt becsüljük meg, amit fáradozással szereztünk meg. A földet viszont ajándékba kaptuk, nincs is érteke az ember számára.

Van ebben az igében még egy figyelemre méltó dolog. "Az egek az Úrnak egei" Ez többesszámban van. Akkor ez  bizony igazolja, van három ég.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Július 18, 10:58:20
Zsolt. 115,16
Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta.


Sokszor jönnek az emberek azzal, ha lenne Isten, akkor nem lenne ez a sok baj, tragédia. Ez az Ige egyértelműen megmutatja, hogy ki kapta a földet és érezzük mit tettek vele. Maga az ember tette azzá, amivé lett. Viszont szeretjük a hárítást. Ki a hibás amiért ilyen a föld? Isten! -mondják. Nem, nem ő. Ő soha nem rombolta volna le, amit felépített. Erre csak az ember képes, mert nem ő teremtette meg és így nem is érez felelősséget iránta. Általában azt becsüljük meg, amit fáradozással szereztünk meg. A földet viszont ajándékba kaptuk, nincs is érteke az ember számára.

Van ebben az igében még egy figyelemre méltó dolog. "Az egek az Úrnak egei" Ez többesszámban van. Akkor ez  bizony igazolja, van három ég.

Hát azért rombol az Isten abból, amit épített (lásd özönvíz). De természetesen a hibás nem ő, és amikor ilyet tesz, akkor csakis az ember miatt teszi.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Július 18, 11:15:25
Idézet
Van ebben az igében még egy figyelemre méltó dolog. "Az egek az Úrnak egei" Ez többesszámban van. Akkor ez  bizony igazolja, van három ég.


A Biblia nem csak egy eget említ, hanem „egekről” beszél.

Első közvetlenül fölöttünk van, amit mi atmoszférának vagy égnek hívunk.
Második égnek nevezhetünkahol a csillagok, a Hold, a Nap és a bolygók vannak  kint az űrben van ez a terület.
Ezen is túl van a Harmadik Ég , az Egeknek Ege, ahol Isten trónja található. Luk. 23,43. 2Kor. 12,4. Jel. 2,7)

 Gonosz szellemek első három osztálya — fejedelemségek, hatalmasságok és ez élet sötétségének világbírói — az első égben van, amely magában foglalja a közvetlenül fölöttünk lévő levegőt, atmoszférát.
Biblia a sátánt a levegőbeli hatalmasság fejedelmének hívja. (Ef. 2,2) Ez az ő birodalma. Valamikor a sátán az Úr szolgálója volt,felkent, oltalmazó kerub.Fellázadt Isten ellen és kivetettet a menyből,vele együtt a többi hozzápártolt bukott angyal is.
Akikazon vannak.hogy minnél több pusztulást okozzanak.

A második ég az, amit a Biblia az Efézus 6,12-ben magasságnak nevez. Ez az a birodalom, ahol a gonosz szellemek vagy gonoszság szellemei a magasságban uralkodnak.

 Harmadik Ég, az Egeknek Ege, a Paradicsom birodalma, a mennyország, ahol Isten trónja van.A mennyben tisztaság,szentség uralkodik ott egyetlen gonosz sincs megtűrve. Isten birodalmában  nincsenek gonosz szellemek.A gonoszság lelkei az első és második égben vannak.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 18, 12:57:25
Aata:Hát azért rombol az Isten abból, amit épített (lásd özönvíz). De természetesen a hibás nem ő, és amikor ilyet tesz, akkor csakis az ember miatt teszi.

Az özönvíz csak egyszer volt és soha többé nem lesz. Ezt Ő ígérte meg. A földet az ember tette azzá, amivé lett. Ő egy tökéletes földet és tökéletes dolgokat teremtett. Még a szúnyog is tökéletes volt és nem élt az ember véréből. Nem kellemetlenkedett, nem élősködött. Nem voltak károk, katasztrófák és nem volt halál sem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 18, 14:21:09
Nem voltak károk, katasztrófák és nem volt halál sem.

Szerintem volt halál.
1Móz 2:17  De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.
Az embernek tudnia kellett mi a halál.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Július 18, 14:26:56
Szia Erdei!

Ebben az igében nem a testi,hanem a lelki halálról beszél.
Ha tovább olvassuk a történetet láthatjuk az ember evett  a tiltás ellenére ,és mégsem halt meg testileg.  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Július 18, 14:50:35
Viszont azért űzetett ki a Paradicsomból, hogy nehogy örökké élhessen.

1Mózes 3
22.    És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:
23.    Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a melyből vétetett vala.

Tehát ha már akkor sem élt örökké az ember, akkor volt halál.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Július 18, 15:00:02
Aata:Hát azért rombol az Isten abból, amit épített (lásd özönvíz). De természetesen a hibás nem ő, és amikor ilyet tesz, akkor csakis az ember miatt teszi.

Az özönvíz csak egyszer volt és soha többé nem lesz. Ezt Ő ígérte meg. A földet az ember tette azzá, amivé lett. Ő egy tökéletes földet és tökéletes dolgokat teremtett. Még a szúnyog is tökéletes volt és nem élt az ember véréből. Nem kellemetlenkedett, nem élősködött. Nem voltak károk, katasztrófák és nem volt halál sem.

Persze, nem voltak vérszívók és húsevők sem, minden élőlény a növények terméséből élt. Özönvíz sem lesz többé, ez is teljesen egyértelmű. Ettől még azonban Isten elpusztított minden élőlényt özönvízkor, nem csak az embereket, akik bűnösek voltak. Márpedig mindent ő teremtett.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 18, 15:43:09
A Jelenések könyve beszámol arról, hogy lesznek olyan csapások, amik az Úrtól jönnek és a Földet fogja érni!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 18, 15:45:40
Ircsim, itt egyértelműen halálról ír.
Pál így fogalmazza meg:Róm 5:12  Annakokáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és aképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek;
Bizony ott testi halálról beszél.
Valószínűnek tartom, hogy az állatok már akkor sem rendelkeztek örök élettel. /testi értelemben/ Vagyis az Ember ismerte a halál tényét, vagy az elmulást már tapasztalta, csak nem magán.
A második kérdésre, többen többféle képen válaszolnak, de szerintem ez a legelfogadhatóbb:2Pét 3:8  Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.
Bizony az ember testileg halt meg.
Ábel megöletett, de vére/szelleme/ kiált a mai napig. A teste meghalt, de a szelleme örökké él.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Július 18, 16:25:09
Az ember azért űzetett ki ,mert engedetlen volt,tehát a bűn miatt,ez magával hozzta annak következményét,hogy az örök élettől is megfosztatott.Az ember teremtésekor nem olvasunk halálról az édenben,csak a kiűzetésekor.A halál fogalma csak a bűnbeesés után következett.Amig ez nem történt a kertnek minden fájáról ehetett csak a tudáséról nem.
1 Móz. 2,16
És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
1 Móz. 2,17
De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Július 18, 16:31:25
Az ember azért űzetett ki ,mert engedetlen volt,tehát a bűn miatt,ez magával hozzta annak következményét,hogy az örök élettől is megfosztatott.Az ember teremtésekor nem olvasunk halálról az édenben,csak a kiűzetésekor.A halál fogalma csak a bűnbeesés után következett.Amig ez nem történt a kertnek minden fájáról ehetett csak a tudáséról nem.
1 Móz. 2,16
És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
1 Móz. 2,17
De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.

Na jó, de akkor mivel magyarázod ezt az igét? -->

1Mózes 3
22.    És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:
23.    Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a melyből vétetett vala.

Nem azt mondja ezzel, hogy eddig nem élt örökké?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 18, 16:33:28
A halál a bűnbeesés után jött be.

Róm 5,17
"Ha pedig az egynek elbukása miatt lett úrrá a halál egyetlen ember által"

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Július 18, 16:37:52
Idézet
Nem azt mondja ezzel, hogy eddig nem élt örökké?

Ezt a bűnbeesés után mondja.
Sajna itt a vihar most mennem kell. :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 18, 17:27:06
Az van írva, még az Édenben mondja Isten az Embernek, hogy ha eszel arról a bizonyos fáról akkor meghalsz. Ha az ember nem tudta volna mi a halál, akkor Isten minek mondta volna neki, hogy meghalsz. Tehát az ember, ismerte a fogalmat, tudta, hogy mi az.
A másik, hogy a halál már mint teremtmény létezett, csak az ember felett nem volt hatalma. Nem azt mondja, hogy Isten bosszúból teremtette a halált, hanem, hogy a bűn által, a halál minden emberre elhatott. Mert, hogy ember által jön be a bűn, a bűn által pedig a halál.
A szellemi halál az nagyon kérdéses, mivel aki szellemi halálban van, az nem tud kommunikálni Istennel.
Ellenben tudjuk, hogy a szellemünk örökké él. Csak az nem mindegy, hol?
Antee, az ember feletti hatalmát a bűn által nyeri a halál, igazad van abban, hogy a bűnbe esés következménye. Viszont szerintem az ember, mint jelenséget, mint valós létező veszélyt már ismerte. Valószínű, hogy amikor látta, hogy leszakít egy virágot az nem marad meg örökké. Vagy ha egy állat lezuhan a szakadékba, az már nem szaladgál tovább, stb. Kellett, hogy ismerje (részben) a tettének következményeit. /most nem az Ember tragédiájára gondolok/ :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 18, 18:01:48
Érdekes a fejtegetésetek. Vannak dolgok amit én hozzátennék. A halál elmúlás, valamitől elválást jelent. A testtől való elválás a test halálát eredményezi. A szellem halála, Istentől való elkülönülést eredményez. A bűn nem testi, hanem szellemi. Ahogy van lelki betegség, úgy van fizikai is. A bűn a szellemi világban van, a gyümölcsei a fizikaiban, így ismerjük fel, ha a bűn munkálkodik. Ádám a sátán természetét kapta meg, amikor elbukott. Többé nem Isten természete volt benne. Ez meg is mutatkozik, hiszen azonnal hazuggá, gyávává lett.

Ján. 8,44-45
Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja. Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.

Elveszítette Istennel a kötődését és elkezdte a sátánt szolgálni. Mivel szellemben halott, nem tud Isten előtt megállni.

Róm. 8,7-9
Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, hanem szellemben, ha ugyan az Isten Szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé.

Úgy gondolom elég világos. Ádám természete szemben áll Istennel, vagyis ellensége. Ezért szükség volt a Megváltóra, aki visszaállítja ezt a halott kapcsolatot. Visszavásárolja a halálával, vérével az embert Isten számára, de a döntés továbbra is az ember kezében van, hogy kit választ. Az ember szellemi lény, fizikai testben él. A kérdés volt e halál az édenben? Ki merem jelenteni, az emberben NEM, nem volt. Miért? Mert Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Isten sem hal meg, így az ember se halt meg akkor. A halál a sátán kezében volt, Jézus pedig felhozta a kulcsokat. Halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad?

1 Kor. 15,56
A halál fullánkja pedig a bűn;
a bűn ereje pedig a törvény.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 18, 18:08:39
erdei: A másik, hogy a halál már mint teremtmény létezett, csak az ember felett nem volt hatalma.

Én nem nevezném teremtménynek a halált azért, mert az nem fizikai dolog. Talán ezzel egyetértesz. Isten nem teremtett halált, elmúlást. Más teremtő pedig nem létezik. Az ember valóban tudhatta, mi a halál, mert tudhatott Luciferről. Tudta, hogy ő az angyalokkal a halálban van és biztos vagyok abban is, hogy Isten nem titkolta el előttük, hiszen felhívta a veszélyre a figyelmét. Velünk is megteszi. Szól a Szellemén keresztül és tudjuk nem szabad megtenni. Viszont mi döntünk ma is ebben is. Ádáméknak elmondta, hogy mire kell számítan, ha mégis engedelmeskedik a sátánnak. Érdekességképpen kérdezek vissza: Miért kellett az életfája is a kertben?  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 18, 18:31:12
"A testtől való elválás a test halálát eredményezi."
Mi válik el a testtől, hogy az meghal?
"A bűn nem testi, hanem szellemi."
Akkor az ember, szellemben követte el a bűnt?
"Ádám a sátán természetét kapta meg, amikor elbukott. Többé nem Isten természete volt benne."
Akkor ezt, hogyan értelmezed:1Móz 3:22  És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván.
Éva nem örökölte ezt a természetet?
" Ján. 8,44-45"
Ezt a farizeusoknak mondja. Nem az első emberpárról.
"Elveszítette Istennel a kötődését és elkezdte a sátánt szolgálni. Mivel szellemben halott, nem tud Isten előtt megállni."
Akkor ezt mivel magyarázod:1Móz 4:6  És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet.  
1Móz 4:7  Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.
Ha a Sátán természetét kapta volna, nem tudott volna uralkodni a bűnön, Kain.
Ha nem tudott volna megállni Isten előtt, hogyan beszélt vele Isten?
"Róm. 8,7-9"
Ez a törvényről szól, ekkor még nincs törvény.(édenben)
Tényleg nem kötekedni akarok, de szerintem mindig volt Istennel élő kapcsolata az embernek. Vagy legalább is azoknak, akik erre nyitottak voltak, mint ahogy ma is.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 18, 18:31:43
Mindjárt jövök.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 18, 18:46:00
Az van írva, még az Édenben mondja Isten az Embernek, hogy ha eszel arról a bizonyos fáról akkor meghalsz. Ha az ember nem tudta volna mi a halál, akkor Isten minek mondta volna neki, hogy meghalsz. Tehát az ember, ismerte a fogalmat, tudta, hogy mi az.
A másik, hogy a halál már mint teremtmény létezett, csak az ember felett nem volt hatalma. Nem azt mondja, hogy Isten bosszúból teremtette a halált, hanem, hogy a bűn által, a halál minden emberre elhatott. Mert, hogy ember által jön be a bűn, a bűn által pedig a halál.
A szellemi halál az nagyon kérdéses, mivel aki szellemi halálban van, az nem tud kommunikálni Istennel.
Ellenben tudjuk, hogy a szellemünk örökké él. Csak az nem mindegy, hol?
Antee, az ember feletti hatalmát a bűn által nyeri a halál, igazad van abban, hogy a bűnbe esés következménye. Viszont szerintem az ember, mint jelenséget, mint valós létező veszélyt már ismerte. Valószínű, hogy amikor látta, hogy leszakít egy virágot az nem marad meg örökké. Vagy ha egy állat lezuhan a szakadékba, az már nem szaladgál tovább, stb. Kellett, hogy ismerje (részben) a tettének következményeit. /most nem az Ember tragédiájára gondolok/ :044:

A halál elválasztódást jelent és nem megsemmisülést.
Érthették akár úgy is, hogy ha esznek belõle, akkor költözhetnek! Mármint a testbõl!

Példa, hogy miképpen értem:
Ha azt mondta volna, hogy metamorfózis, valószínüleg pislogtak volna.
De ha azt mondja, hogy átalakulás, akkor már értik!

Vagy akár a telepátia=gondolatátvitel.
Tehát a "halál" alatt értették, hogy mi is az.

A szakadékba esés kapcsán pedig az jutott eszembe, hogy akkor még a Föld is más volt.
Az ózon réteg alatt vízréteg volt, ami által más volt az atmoszféra nyomás.
A gravitáció is lehetett más.
Ha pl: Jézus esett volna le a szakadékba a megdicsõült testben, el tudod képzelni, hogy mi módon úszhatja meg sérülés nélkül?
Én nem tudom elképzelni, de tudom, hogy megúszná...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: NagyGabi - 2009 Július 18, 19:28:55
Érdekességképpen kérdezek vissza: Miért kellett az életfája is a kertben?  

Szerintem az Úr választási lehetőségül adta...és talán azért, hogy az ember maga dönthessen.

Hisz e Istennek? Megbízik e benne? (Szereti-e őt?)
 Tudom, hogy az Úr látja a mi szíveinket...és mindazt ami benne van, de ezzel a dologgal nyilvánvalóvá emelte a kérdést...és a választ is, ha úgy alakul. Talán valahogyan úgy, ahogyan Izrael gyermekeihez is szólt egykor.

"...Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam elõtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod; Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az õ szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert õ a te életed és a te életednek hosszúsága..." (5.Mózes 19-20)

Így talán a halál dolog is kicsit egyértelműbb. "...szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az õ szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert õ a te életed és a te életednek hosszúsága..."

Ami nekem nagyon érdekesen hat, az az, hogy az Élet Fájáról nem volt tiltott enni... :088:

"És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz..."
(I.Mózes 16-17)
Ezért is űzetett ki a kertből Ádám és Éva...nehogy valamikor is egyenek az Élet Fájáról. Mert ha ettek volna róla akkor valószínűleg a szellemi halál is örök lett volna. (Testük mitegy örökkön élő koporsóként őrizte volna halott, Isten szellemétől elválasztott szellemüket.) Huhh... Tehát szeretetből űzte ki őket a kertből az Úr. Azért is állította oda a Kerubot, meg a "tüzes pallost". Sőt szerintem Isten rövidesen ezután a magát az Életnek Fáját is elvette a földről. Ahogyan az a Jelenések Könyvéből is látszik, mert az ott áll Krisztus Városa közepén. (Jel.22:2)

 :2smitten: Jó az Úr!!!

 :afro:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 18, 19:35:05
:afro:

Pont úgy álltál be, mint ahogyan a bárány volt a képen! :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 18, 19:43:50
"Érdekességképpen kérdezek vissza: Miért kellett az életfája is a kertben?"
Mert Isten "tudta", hogy az ember el fog bukni. Most is ott van az a "fa".

"Én nem nevezném teremtménynek a halált azért, mert az nem fizikai dolog. Talán ezzel egyetértesz. Isten nem teremtett halált, elmúlást."
Vannak szellemi teremtmények is, akik nem fizikai lények mégis teremtmények.
A halál is egy ilyen szellemi teremtmény:Jel 20:14  A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.
Jel 6:8  És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és aki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.
Valószínű, hogy ő is egy a lázadó angyalok közül.

"Ádáméknak elmondta, hogy mire kell számítan, ha mégis engedelmeskedik a sátánnak."
Nem, ilyet nem mondott. Azt mondta:1Móz 2:16  És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
1Móz 2:17  De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.
Itt bizony egy szó sem esik Sátánról, lázadásról.

Antee én is azt gondolom, hogy az emberben a bűnig nem volt hatalma a halálnak. Ellenben az állatok, növények nem voltak örök életre teremtve szerintem. Szerintem fel sem támadnak. Persze nem tudhatom. Talán.
Igazán azt sem tudom, hogy mi lesz az állatokkal a haláluk után.
Lehet, hogy ők is örök életre voltak teremtve? Meg a növények is? Bár ezt nem hiszem. De lehet.
Én azt gondolom, hogy akkor is ha egy mókus le esett a fáról, akkor az meghalt. Szóval az ember ezért ismerte a halál fogalmát. Talán. De nem biztos.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 18, 19:45:16
erdei: "A testtől való elválás a test halálát eredményezi."
Mi válik el a testtől, hogy az meghal?

A szelleme.

erdei:"A bűn nem testi, hanem szellemi."
Akkor az ember, szellemben követte el a bűnt?

Igen, testben csak megmutatkozik.

erdei:"1Móz 3:22  És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván."
Igen, Liciferről van szó. Éva is nem csak Ádám örökölte a természetét.

erdei: Ezt a farizeusoknak mondja. Nem az első emberpárról.
Igen a farizeusoknak mondta, de ez jellemezte az embert, azért mondta.

Hát Káin nem uralkodott a bűnön.

erdei: Ha nem tudott volna megállni Isten előtt, hogyan beszélt vele Isten?

Úgy, hogy az emberhez ment Isten. Az ember nem mehetett hozzá. Szellemi dolgokra gondolj, ne fizikálisan, mert akkor fogod megérteni.

erdei: "Róm. 8,7-9"
Látom nem érted miért ettem be ezt az Igét. Igazolva, hogy az embernek nincs kapcsolata Istennel csak Jézussal. Ezzel bizonyítottam, hogy szüksége van az embernek a Megváltóra mint írtam is.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 18, 19:46:27
Gabi, nem is tudtak róla, hogy van élet fa is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: NagyGabi - 2009 Július 18, 19:47:55
:afro:

Pont úgy álltál be, mint ahogyan a bárány volt a képen! :hehe:
:hehe:  :07: :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: NagyGabi - 2009 Július 18, 19:52:50
Gabi, nem is tudtak róla, hogy van élet fa is.

 :088: Szia Erdei! Valóban nem említi az ige, hogy tudtak volna róla... :088: Érdekes... :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: NagyGabi - 2009 Július 18, 19:53:53
 :088: De az is biztos, hogy nem volt megtiltva sem, hogy egyenek róla... :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 18, 20:00:56
erdei: "Érdekességképpen kérdezek vissza: Miért kellett az életfája is a kertben?"
Mert Isten "tudta", hogy az ember el fog bukni. Most is ott van az a "fa".


Az élt fája kizárt, hogy azért lett volna ott, hiszen ettek róla, így tehát szükséges volt. Az Élet Fája Jézus! Minden őrá nézve teremtetett.

Csakhogy ehettek az élet fájáról ameddig nem buktak el. Minden fáról ehetettek.

1 Móz. 2,9
És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.

1 Móz. 2,16
És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.

Isten nem tartotta tudatlanságban az embert és Isten át adta neki a kertet
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 18, 20:03:56
Az ige azt írja, hogy azért ûzte ki Isten õket, hogy ne tudjanak enni róla.
Ebbõl az következik, hogy tudtak volna enni róla.
Tehát gondolom tudták is, hogy hol van...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 19, 06:31:01
Igen! Ezen a mondaton, úgy látszik átsiklottam./1Mózes2.9/
Logikus, lenne hogy "ettek" róla. Hiszen nem volt tiltva.
Ellenben bátran állítom, hogy nem ettek.
1Móz 3:22  És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:
Ha az emberpár, evett volna az élet fájáról, örökké élt volna és nem halt volna meg.
Nem volt szükségük az élet fájára a bűnbe esés előtt, mert a halálnak nem volt hatalma felettük./örök életre lettek teremtve/
Nem azért voltak halhatatlanok, mert ettek az élet fájáról, hanem azért mert nem volt bűnük.
Az, hogy előbb volt az élet fája, inkább engem igazol, mikor azt írtam, hogy Isten tudta, hogy az ember el fog bukni. Tehát az élet fája/Jézus/ már meg volt. Vagyis a megváltás terve már készen állt, még mielőtt a bűnbeesés bekövetkezett volna.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 19, 07:02:26
erdei: "A testtől való elválás a test halálát eredményezi."
Mi válik el a testtől, hogy az meghal?
A szelleme.

Ha ez így van, akkor az emberpárnak azonnal meg kellett volna halnia. Legalább is, ha Ircsinek van igaza, hogy a szellemük halt meg.

erdei:"A bűn nem testi, hanem szellemi."
Akkor az ember, szellemben követte el a bűnt?
Igen, testben csak megmutatkozik.

Jak 1:14  Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.
Jak 1:15  Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.
Róm 7:23  De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.
Szóval a bűn szerintem nem szellemi az ember esetében, hanem lelki és testi.

erdei:"1Móz 3:22  És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván."
Igen, Liciferről van szó. Éva is nem csak Ádám örökölte a természetét.

Ha ez igaz lenne, hogy az az egy a Lucifer, akkor az angyalok nem tudnának különbséget tenni a jó és a gonosz között, csak a Lucifer meg az ember?

"Hát Káin nem uralkodott a bűnön."
De nem is volt benne a bűn.
 1Móz 4:7  Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.
Ha az ember természetében lenne a Sátán természete, akkor nem az ajtó előtt leselkedne, hanem a házon belül.
Az ember szabad akaratot kapott, a cselekedetei felett pedig hatalmat. Mivel különbséget tud tenni a jó és rossz között (bűnbe esés egyik valódi következménye) ezért szabadon cselekedhet.

erdei: Ha nem tudott volna megállni Isten előtt, hogyan beszélt vele Isten?
Úgy, hogy az emberhez ment Isten. Az ember nem mehetett hozzá. Szellemi dolgokra gondolj, ne fizikálisan, mert akkor fogod megérteni.
erdei: "Róm. 8,7-9"
Látom nem érted miért ettem be ezt az Igét. Igazolva, hogy az [b]embernek nincs kapcsolata Istennel csak Jézussal.
Ezzel bizonyítottam, hogy szüksége van az embernek a Megváltóra mint írtam is.[/b]
Ehhez nem fűznék hozzá, ezt mindenki döntse el maga.

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 19, 10:04:13
Drága erdei testvérkém. A szellemi dolgot különítsd el a fizikaitól és  megérted. Van szellemi és van fizikai halál. Az ember pár szellemben azonnal halott lett a bűn miatt, hiszen a bűn tartotta távol az embert Istentől és ez a szellemi halál. Nem megsemmisülés, hanem elszakadás. Isten nem tartotta magát tőle távol, de az ember többé nem volt vele szellemben, közösségben, ezért kellett közbejáró neki. Az ember csak a vér áldozattal kerülhetett közelebb Istenhez. A főpap volt a közbejáró a bak vérével. Ádáméknál is az áldozati vér. Gondolj Kánira és Ábelre. Miért nem tekintett Káin áldozatára? Mert Isten csak a véráldozatot fogata el. Ábel pedig azt áldozta föl míg Káin a föld gyümölcsét. Ezen az áldozati véren keresztül volt egy időre kegyelem a számukra. Nem részletezi a Biblia, hogy Káinéknak is áldozniuk kellett, de tudjuk, hogy kellett. Nincs minden leírva, de kijelentést kapunk. Ezért kell az egész Bibliát összevetni és csak akkor jön megértés. Ezért nem dobhatjuk ki az ó szövetséget, mert arra épül az új.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 19, 10:21:52
Sziasztok Tesókák!
Érdekes volt olvasni az érveléseiteket!
Két dolog szemetszúrt számomra, az egyik az, hogy valamelyikőtők szerint Ádám és Éva az édenben láthatott halált.
Láthatták a 'balesetet' szendvedett állatok halálát.
Hát elég furának találom, hogy a tökéletes édenben, ahól a Teremtő Isten színről-színre kapcsolatban áll Ádámmal, becsúszik az apró hiba, s időnként Ádámot oktatva, néhány állat feldobja a talpát!
Ez olyan, mintha azt állítanánk, hogy időnként Isten nem állt a helyzet magaslatán, néhány hús-vér teremtménye belefért a halálozási rátába!
'Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért?
És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!'
Még most sem, ezzel a bűnnel terhelt világban sem, történhet semmi sem meg, Isten tudta és jóváhagyó akarata nélkűl!
Hát még a Paradicsomban!
Gondolkodtatok már azon, hogy Édenben miért nem volt húsevés?!
Talán azért, mert az együtt jár a hús-vér teremtmény halálával?!
 A másik kérdésem az, hogy honnan szedi valamelyikőtők, hogy az élet fája Jézus volt a Paradicsomban?!
Kicsit mintha összemosodna az Úrvacsora és az élet fájának fogalma!
Istennél valóban nyilvánvaló volt a Megváltás, még a bűnbeesés előtt, de Ádám erről a Paradicsomban még mit sem tudott!
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 19, 10:26:45
erdei:"A bűn nem testi, hanem szellemi."
Akkor az ember, szellemben követte el a bűnt?

Igen, testben csak megmutatkozik.
Jak 1:14  Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.
Jak 1:15  Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.
Róm 7:23  De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.
Szóval a bűn szerintem nem szellemi az ember esetében, hanem lelki és testi.


Ha valaki újjá van születve, annak a szellemében már nincs bűn, mert Jézus vére megtisztította örökre, de aki nincs újjászületve, annak az egész lénye bűnben van és nincs is kapcsolata Istennel, hanem halálban van. A bűn zsoldja, vagyis fizetése a halál. Aki újszülött, annak a lelke még emlékszik a bűnre, így az vezetheti -kívánja- ezt kell a szellemünkkel megújítani. Isten szellemből szellemben kommunikál és nem az érzelmünkkel=lelkünkkel. Ha valaki lélekben halott, annak nincsenek érzései és az brutális dolgokra képes. Szét kell választani az érzelmet a testtől a szellemtől is. Ezért vagyunk hármas felépítésűek. Nem szabad nem szétválasztani, mert ha egybe marad, akkor káoszt eredményez. Az érzelmünket a gonosz betudja folyásolni, de a szellemünket már nem, mert abban él Isten. A sátán pedig azt hidd el tiszteletben is tartja. Itt a kérdés, testiek vagyunk e vagy szellemiek? Ezt gondolom nem kell részletezni miben mutatkozik meg. A tetteinkben.

erdei:"1Móz 3:22  És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván."
Igen, Liciferről van szó. Éva is nem csak Ádám örökölte a természetét.
Ha ez igaz lenne, hogy az az egy a Lucifer, akkor az angyalok nem tudnának különbséget tenni a jó és a gonosz között, csak a Lucifer meg az ember?

Amikor az angyalok Lucifer mellett döntöttek, hogy vele tartanak, Isten ellen szegülők lettek és ők is megismerték a bűnt. Elkülönültek Istentől, hiszen ki lettek vetve a mennyből a sötétségbe.

erdei:1Móz 4:7  Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.
Ha az ember természetében lenne a Sátán természete, akkor nem az ajtó előtt leselkedne, hanem a házon belül.
Az ember szabad akaratot kapott, a cselekedetei felett pedig hatalmat. Mivel különbséget tud tenni a jó és rossz között (bűnbe esés egyik valódi következménye) ezért szabadon cselekedhet.


A sátán nem támadhatja meg a bűnben=Istentől elkülönülésben élő embert sem csak úgy kénye kedve szerint, mert éppen az Igében olvasod, ott leselkedik rá, hogy lecsaphasson, de mivel az ember szabadságban él, így ő dönt a jó és rossz között. A rossz ott leselkedik mikor nyelheti el. Képzeled el ha a sátán megtámadhatja az embert bármikor, mi lenne vele? Azért vannak korlátai a sátánnak. Ez pedig a jó ismerete. Az emberben benne van az is. A sátáni természet az, hogy az ember ismeri a rosszat is. A rossz a sátántól jön ez az ő természete és nem Istené. Itt gondolj a farizeusokra. Ők hittek a Teremtőben, de mégis a sátán természetével szolgáltak. Jézus folyton megakarták ölni.  Az ember dönt, hogy kinek enged. Ez szabadság.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 19, 10:38:20
Daba: A másik kérdésem az, hogy honnan szedi valamelyikőtők, hogy az élet fája Jézus volt a Paradicsomban?!
Kicsit mintha összemosodna az Úrvacsora és az élet fájának fogalma!
Istennél valóban nyilvánvaló volt a Megváltás, még a bűnbeesés előtt, de Ádám erről a Paradicsomban még mit sem tudott!


Drága Daba! Kiírhatod a nevem, nem sértődöm meg. Amit írok felvállalom. Lehet ezt te így nem is gondoltad még át, de kérlek tedd meg és rájössz miért írtam. Az Élet Fája Jézus! Ezt állítom ma is. Mi csak Jézusban élhetünk, nekünk embernek csak benne van az Életünk, ahogy az angyaloknak és minden teremtménynek! Isten nélkül nincs élete senkinek és semminek. Ő gondoskodik mindenről és Ő a Forrása is mindennek! A nagy betűs Életünk! Az ember csak Benne Élhet örökké. Ehették Ádámék az életfájának gyümölcsét is. Miért lett volna másképpen odatéve? Dísznek nem az is biztos. Kihangsúlyozza a Biblia az Élet Fáját. Ették annak gyümölcsét és ma mi is esszük Hála Istennek érte! Te se tudhatod és én se, hogy Ádámék mit tudtak a bűn következményéről és egyéb dolgokról, mert ez nincs leírva nekünk, -rész szerinti ismeretünk van- hogy mit közölt velük Isten és mit nem, senki nem tudja. Együtt voltak állandóan és ebben bármi belefért. Kapcsolatuk felhőtlen volt Isten és az ember között. Az Úr vacsora ma mást jelent nekünk, mint Jézust magát enni. Nekünk azzal megemlékezni kell a Megváltóról. Az Élet Fájáról enni Ádáméknak a Kertben pedig elgondolkodtató a számunkra, hogy miért is kellett enniük róla. Ott minden tökéletes volt és tiszta, halál=elmúlás=átalakulás nélküli. Az Élet Fája akkor is ott volt és ették és ez tény. Vajon miért? Mivel Jézusban van az Élet, így a fa szimbolizálja nekünk Jézust!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 19, 12:59:22
Ja, te írtad Nővérkém!
Tényleg nem figyeltem, s számomra nem is az a lényeg, hogy ki írja, hanem, hogy mit ír!
A szimbólizálás, meg a valóság között, azonban hatalmas különbség van, amire nem árt odafigyelnünk!
Mert, hát a bakoknak és tulkoknak vére is Krisztus engesztelő áldozatára és kiontott vérére mutatott előre szimbólikusan, de ettől még nem volt valóságosan a Krisztus vére, s nem is szerzett örök életet egyetlen embernek sem!
Viszont ha az életfája, maga Krisztus volt, akkor nem szimbólum, ha meg szimbólum, akkor bátran ehettek vólna róla, mert az nem szerzett volna örök életet számukra!
Arról nem is beszélve, hogy ha az élet fája, nem egy valóságos fa, hanem csak szimbolikusan és Jézusra értendő, akkor Isten, kérúbok általi védőőrizet alá vonta volna Jézust a Paradicsomban, hogy Ádám, Őt 'megszaggatva'
nehogy örök életre jusson!
Hogy mit tudott Ádám a bűn következményeiről, azt valóban nem tudhatom!
De nem hiszem, hogy Isten úgy ösztönözte Ádámot, hogy azt mondta néki:
'Figyejjé má Ádikám! Amely napon eszel az 'almából' bizony meghalsz, s az utódaid is!
De semmi gáz, mert ebben az esetben, majd halálra adom a Fiamat érettetek!'
 Tucc követni?!
:hehe: 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Július 19, 14:11:22
Idézet
Nem azt mondja ezzel, hogy eddig nem élt örökké?

Ezt a bűnbeesés után mondja.
Sajna itt a vihar most mennem kell. :044:

Szia AAta!
Sajna csak most tudok válaszolni és egyetértek akik azt állítják,hogy a bűnbeesés elött örökélete volt az első emberpárnak.
Isten az első emberpárt tökéletesnek teremtette és örök életre teremtette, 1 Móz. 2,7
És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.
Isten a saját lelkéből lehelt életet az emberbe,mivel Isten örökkévakó igy csak is örökéletet adhatott.Isten maga a tökéleteség,és a saját képmására teremtette az embert,igy az csakis tökéletes lehet.

Szeretettel Ircsi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Július 19, 14:20:20
Szia Erdei!

Mária nagyon jól megfogalmazta  a lelki halált igy nem írnék rólla.
Az állatokra vonatkozolag csak találgatni tudnék,azomban figyelemre méltó,hogy Isten számon fogja kérni rajtuk a kiontott emberi életeket.
Szép vasárnapot neked.  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Július 19, 14:45:09
Nagyon érdekes az életfájának értelmezése.
Az "élet fája" azt jelenti, hogy Isten életre teremtette az embert, s megadott neki minden természetes és természetfölötti segítséget, hogy földi élete átmenjen az örök életbe. Ilyen értelemben az élet fája lehet a haláltól való mentesség jelképe. A középpontba helyezkedett el,az éden közepén, folyó víz táplálja.
1 Móz. 2,10
Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad vala.

A jelenések könyvében is olvashatunk róla.
Jel. 22,1
És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, a mely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki
Jel. 22,2
Az ő utczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók.

Itt is középpontban helyezkedik el.Az életnek víze táplálja ,amely a Báránynak azaz Krisztusnak a királyi székéből fakad,és táplálja azt élettel.A forrás maga Krisztus.

Minden a menny képmására lett teremtve. Így összevetve mondhatjuk, hogy az élet fája Krisztust szimbolizálja. Krisztus az öröktől fogva létező, az életet adó. Ebben az értelemben nagyon is élő és létező az élet fája, aki maga Krisztus.
Kol.1.15-17 A ki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;
   Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek;
   És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 19, 16:30:00
Én most azt hiszem Dabával értek inkább egyet.
Máriám, ugyan sok igazságot írtál, de szerintem vannak olyan dolgok amiket nem igazán magyaráztál meg. Van olyan is amivel meg nem értek egyet,ilyen például az élet fájáról való evés. Én szerintem nem ettek róla. Nagyjából hasonló okok miatt mint amit Daba is ír.
Vannak, ahol meg ellent mondást találok két írásod között.
Azt meg kell mondanom, hogy az utóbb írtak közelebb állnak az én felfogásomhoz. (ez persze nem jelenti azt, hogy jól gondolom)

Ircsim
Idézet magamtól:erdei: "Érdekességképpen kérdezek vissza: Miért kellett az életfája is a kertben?"
Mert Isten "tudta", hogy az ember el fog bukni. Most is ott van az a "fa".

Jel 2:7  Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.

Ez érdekes kérdéseket vett fel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 19, 19:47:36
Daba! Bocsáss meg de amit írtál az kb egy újszülött írásának felel meg. Teljesen meglepett amit írtál. Kb azon a színten van, mintha azt kéne megmagyarázni, hogy hogy lehet az, hogy Isten ott tud lenni Amerikában és hogy tud Kínába vagy akár Pécsett veled. Nincs mit hozzáfűznöm.

erdei! Kizártnak tartom, hogy ellentmondást írtam volna. Te biztosan elő is hoztad volna mi az. Ha valamit nem értettél meg, ne ess nekem butasággal. Köszönöm. Azt írtad: "Én szerintem nem ettek róla." Ami szerinted van, az semmit nem magyaráz meg, mert az csak szerinted van és nem Istentől kijelentve. Azt írtad: "Azt meg kell mondanom, hogy az utóbb írtak közelebb állnak az én felfogásomhoz." Bizony sok dolog van, amit nem tudunk felfogni, de az attól még úgy van. Nem a felfogáshoz, hanem a tudáshoz álljon közelebb. Én se fogok fel mindent.  :089:

erdei: Máriám, ugyan sok igazságot írtál, de szerintem vannak olyan dolgok amiket nem igazán magyaráztál meg.

De megmagyaráztam, csak legfeljebb nem értetted meg. Egyáltalán nem könnyű téma ez. :088:

erdei: Ircsim
Idézet magamtól:erdei: "Érdekességképpen kérdezek vissza: Miért kellett az életfája is a kertben?"
Mert Isten "tudta", hogy az ember el fog bukni. Most is ott van az a "fa".

Jel 2:7  Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.

Ez érdekes kérdéseket vett fel.


Csakhogy nem akkor evett róla amikor elbukott, hanem előtte mikor még nem bukott el. Az élet fája ott volt az Édenben és ehettek róla Ádámék. Isten megengedte. Élet van benne és szükségük volt rá. Később ki lettek űzve, hogy ne tudjanak enni róla. Valóban ott volt az édenben és most is a győztesek számára a Mennybe
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 19, 21:30:37
Daba! Bocsáss meg de amit írtál az kb egy újszülött írásának felel meg. Teljesen meglepett amit írtál. Kb azon a színten van, mintha azt kéne megmagyarázni, hogy hogy lehet az, hogy Isten ott tud lenni Amerikában és hogy tud Kínába vagy akár Pécsett veled. Nincs mit hozzáfűznöm.

Testvérek újjászülettem!
Szela.
:igen:
:2smitten:

Bocsáss meg Nővérkém, de számomra alapvető igeértelmezési szabály, hogy akkor értelmezek valamit jelképesen, ha a szövegkörnyezet azt lehetővé teszi!
1Móz. 3:20-24 számomra nagyon is szó szerinti értelemmel bír!
Nézd el nékem gyermeki mivoltomat, de továbbra is ragaszkodnék az életfája nem a Krisztus- verziómhoz!
Nehezen tudnám Isten Fiát úgy elképzelni, hogy egy lélekkel, szellemmel nem rendelkező növényben öltsön testet!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 19, 21:37:38
Drágám, megbocsájtok neked.  :D

Daba: Nehezen tudnám Isten Fiát úgy elképzelni, hogy egy lélekkel, szellemmel nem rendelkező növényben öltsön testet!

 :035: :040: Nem is tette. Nem is ez a lényege. Jézus benned lakik? Igen, mondod. Fizikálisan él benned? Beléd bújt és több millió emberbe egyszerre? Jézus hol Oroszlán, hol Sas, hol Király, hol Bárány, hol Élet Fája, hol Kenyér, hol Ajtó.... Akkor Ő most átalakulna ezekké? Ugye nem?

Azért olvasd újra el amit írtam az Élet Fájáról, hogy megértsd. Kérdésem feléd ecsém: Miért volt az élet fája a kertben? Isten engedte, hogy egyenek róla. Miért? Mi szükségük volt rá?Nincs félrebeszélés. Kérdésre választ várok, punktum.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 19, 23:10:17
Daba! A jó és a gonosz tudásának fáját se testesítette meg senki, úgy ahogy az Élet Fáját se. Jézus az Út az Igazság és az Élet! Erre alapozom az Élet Fája Jézus. Őbenne van az Élet!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 19, 23:25:54
Daba arról beszél szerintem, hogy az Élet fája nem Jézust jelöli!

Amikor Jézust báránynak, ajtónak vagy kenyérnek mondja magát, ott mind jelképesen fordul elő a szövegkörnyezetben.
Bárány=ártatlanság
Ajtó=egyetlen átkelhető hely a Mennyországba
Élet kenyere=egyetlen eledelünk az élethez

Az Élet fáját pedig nem használja sehol se jelképesen az ige. /tudtommal/

Mikor az ige az Élet fájáról beszél, az egy fa volt és nem más. De a jelképes ajtó vagy kenyér viszont nem ajtó és kenyér volt, ahnem Jézus.
Számomra is elfogadhatatlan az, hogy az Élet fája Jézus jelképe lenne. Ugyanis az Édenben egy fa volt, és nem egy jelkép, amit Jézusról neveztek el!
Egy jelképről nem lehet gyümölcsöt szakítani.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 19, 23:28:00
A szeretet az milyen gyümölcs? Arról lehet szakítani? A jó és gonosz tudása az gyümölcs volt? Szakítottak róla.

Ha a szavakon lovagoltok, akkor valóban nem értitek. Részemről itt a vége.  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 19, 23:30:20
Épp ez az, hogy a szeretet gyümölcs jelkép.
De a fa nem az volt!  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 19, 23:31:00
A jó és a gonosz tudása is gyümölcs volt.  :igen:
Hiszen ettek! Jelképbe nehéz beleharapni. :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 19, 23:33:32
Anti ezt nem gondolod komolyan?  :08: Az Élet fájának mi volt a gyümölcse? A jó és a gonosz tudásába beleharapott? Milyen gyümölcs az?  :03:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 19, 23:36:56
Hát hogyne gondolnám komolyan? Szeritnem nem értesz!  :hehe:

Isten megtíltotta, hogy egyenek a tudás fájáról. Mégis szakított (megfogta Éva a kezével és letépte az ágról) Éva és adott Ádámnak a gyümölcsből!

Amúgy szerintem ne keverjük, ha jól emlékszem, az nem gonosz, hanem TUDÁS volt. A tudás szerintem nem gonosz...
Vagy nem jól emlékszem? Mindjárt megnézem...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 19, 23:38:57
Megnéztem:

"jó és a rossz tudásának fájáról"

Tehát nem gonosz gyümülcs volt. Csupán az ismeret gyümölcse. Isten is tudja, hogy mi a rossz. De attól nem rossz az Isten, csupán ismeri.  :08:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: NagyGabi - 2009 Július 19, 23:50:31
"És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcsébõl, és evék, és ada vele levõ férjének is, és az is evék."

Szerintem is gyümölcs volt, ...ami még ráadásul kívánatosan is nézett ki. (Mint egy szép érett sárgabarack)  :07:  :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 19, 23:56:02
Részemről itt a téma lezárva. Nem az én feladatom meggyőzni az embereket, majd Isten megteszi. Ha ti a szellemi dolgokat fizikainak veszitek és a jelképes, szimbolikus dolgokat akarjátok kézzel megfoghatóvá tenni, nincs miről beszélni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 20, 00:19:26
Nővérkém, ne hogy emenekűjjé már! Isten kegyelméből kitörlődött az előző válaszom!
:hehe:
De ha akarod igeileg bebízonyítom, hogy Krisztus volt az élet fája és termett gyümölcsöt az édenben!
:igen:
Pb. 8:19!
:hehe:
:2smitten:
Tesókáim ne bosszantsuk Máriát, mert 'újra szól a hat lövetű'
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 20, 08:46:36
Nővérkém, ne hogy emenekűjjé már! Isten kegyelméből kitörlődött az előző válaszom!
:hehe:
De ha akarod igeileg bebízonyítom, hogy Krisztus volt az élet fája és termett gyümölcsöt az édenben!
:igen:
Pb. 8:19!
:hehe:
:2smitten:
Tesókáim ne bosszantsuk Máriát, mert 'újra szól a hat lövetű'
:hehe:

Daba! Azt gondolom ez nem ennyire vicces most. Nem menekülök el, csupán az ostoba vitatkozásokat nem akarom folytatni. Eddig azt állítottad, hogy nem Jézus volt az Élet Fája, most meg beakarod bizonyítani Igével? Elég meglepő. Ha meg csak vicc, akkor elég ostoba.

Megnéztem:

"jó és a rossz tudásának fájáról"

Tehát nem gonosz gyümülcs volt. Csupán az ismeret gyümölcse. Isten is tudja, hogy mi a rossz. De attól nem rossz az Isten, csupán ismeri.  :08:



 Miért sarkítottad így ki? Hihetetlen számomra, hogy mennyire keveritek a szellemi "gyümölcsöt" mint fogalom, a valóságos gyümölccsel. Ennek az az oka, hogy elolvassátok és nem hogy gondolkodnátok egy kicsit, hanem azonnal ugrotok valamire. Ez pedig értelmetlen vita és ebben nem veszek részt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 20, 08:54:57
"És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcsébõl, és evék, és ada vele levõ férjének is, és az is evék."

Szerintem is gyümölcs volt, ...ami még ráadásul kívánatosan is nézett ki. (Mint egy szép érett sárgabarack)  :07:  :089:

Drága Gabi! Mi volt gyümölcs? A jó és a gonosz? Az egy fogalom! Nem véletlenül az engedelmesség és engedetlenség "gyümölcséről" van szó? Állt az édenben egy fa, miről ha esznek, meghalnak. Itt nem a termés a lényeg, -alma, körte, barack... hanem az engedelmesség és az engedetlenség. Volt egy fa, ami szimbolikusan volt ott, aminek volt termése, gyümölcse, nem tudjuk mi. Az a lényeg, hogy ellenszegül vagy sem Isten akaratának, ami a jó és gonosz tudásának "gyümölcse" ismerete lesz. Ellenszegült, annak a "gyümölcse" a jó és gonosz tudásának megismerése. Ez fogalom és nem fizikai gyümölcs, vagyis termés.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 20, 13:47:09
Nem is értem, hogy milyen sarkításról beszélsz. Szerintem az írássom megállja a helyét és nem tartalmazott semmilyen valótlant!

Amúgy meg szerintem Te nem értesz meg minket.
Nem azt mondjuk, hogy a gyümölcs húsa tartalmazta az életet vagy a tudást!
Mi arról beszélünk, hogy egy valós fa volt és azon valós gyümölcsök!
Nem a gyümölcs húsától lettek "tudálékosabbak", hanem az engedetlenség által.
A gyümölcs csupán a fizikailag végbemenõ formalitása volt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 20, 16:40:45

Mária írta:
 'Kérdésem feléd ecsém: Miért volt az élet fája a kertben? Isten engedte, hogy egyenek róla. Miért? Mi szükségük volt rá?Nincs félrebeszélés. Kérdésre választ várok, punktum.'

Kedves Nővérkém!
Az élet fája azért volt a Paradicsomban, amiért a jó és gonosz tudásának fája:
Mert Isten oda helyezte!
Isten valóban nem tiltotta meg, hogy egyenek róla!
Viszont 1Móz. 3:22 alapján feltételezhetjük, hogy az ember nem evett róla, mert ha evett volna arról, akkor a fenti ige alapján örök élete lenne!
Akkor miért nem evett róla?!
Mert nem volt rá szűksége, hiszen Isten örök életre teremtette!
Tehát az örök élet az ővé volt!
Miért evett a jó és gonosz tudásának fájáról?!
Mert sátán elhitette vele, hogy birtokába kerűlhet valami, ami nem az ővé, hanem Istené, s ez mellett megtarthatja az örök életet is!
(vö. 1Móz.3:4-5)
Ádám és Éva nem csak, hogy engedetlenek voltak, hanem meglopták az Istent!
Mivel tudták, hogy már az örök életnek nincsennek birtokában, bizonyára kinyújtották volna a kezűket az élet fájának gyümölcse után is!
Ha az élet fája a Krisztust szimbólizálja, akkor miért tiltja el őket attól az Isten?!
Jézus valóban sok mindennek mondja magát a Bibliában!
Pl. ajtónak,útnak, igazságnak, sőt mi több az ÉLETNEK !
Viszont sehól sem olvastam arról, hogy Jézus azt mondaná magáról, hogy 'én vagyok az élet fája'.
Jézus nem az élet fája, hanem annak kútforrása:
'nála nélkűl semmi sem lett, ami lett', tehát az élet fája sem!
A bűntelen ember számára Jézus JELENTETTE az életet, hiszen általa lett!
A bűnős ember számára pedig Jézus JELENTI az életet, hiszen benne van a MEGVÁLTÁS!
És hogy ne legyen félrebeszélés sem:
Számomra az élet fája valóságos növény, valóságos terméssel, melynek fogyasztása az örök életet adhata volna a bukott Ádámnak, szimbólium nélkűl!
A jó és gonosz tudásának fája és gyümölcse színtén valóságosak, szímbólum nélkűl, fogyasztása által   Ádám és Éva valóságosan ismerője lett jónak és gonosznak.(vö. 1Móz. 3:6-7, 22)
De nem ez volt a bűnűk, hanem hogy ellenszegűltek Istennek és meglopták őt!
Olyanok akartak lenni, mint Isten maga!
Sátán is erre a 'posztra' pályázott!
Hát gyermeki és ostoba lényem így látja ezt az igét!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 20, 16:51:12
Anti: Amúgy meg szerintem Te nem értesz meg minket.

Ideírom ok, hogy ki, kit nem ért meg?!

Te írtad: A jó és a gonosz tudása is gyümölcs volt.
Hiszen ettek! Jelképbe nehéz beleharapni.

Jelképbe nem lehet harapni írod. Szimbolikus volt semmi más a két fa jelentése. Ha mondjuk idézőjelbe teszed a gyümölcsöt, akkor nem fizikai termésről van szó. Nem tetted. Gabi ugyan ezt tette: "Szerintem is gyümölcs volt, ...ami még ráadásul kívánatosan is nézett ki. (Mint egy szép érett sárgabarack)" Szintén termésről ír, mert az kívánatos a szemnek.
Melyik mondatod tartalmazta ezt, vagy akár a többiekét?: "Nem azt mondjuk, hogy a gyümölcs húsa tartalmazta az életet vagy a tudást! Mi arról beszélünk, hogy egy valós fa volt és azon valós gyümölcsök!"
Éppen Daba cáfolt rá, amikor írtam, hogy Jézus az Élet Fáját jelképezi hogy azon van élet.

Daba: "Számomra az élet fája valóságos növény, valóságos terméssel, melynek fogyasztása az örök életet adhata volna a bukott Ádámnak, szimbólium nélkűl!"


Dabát épp így erdeivel együtt ide tudnám írni. Nem kívánok tovább reflektálni ebben a témában. Én úgy látom nem mentünk el egymás mellett, hanem ti tudjátok másképpen. Maradok ennyiben és tiszteletbe tartva az álláspontotokat.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 20, 18:25:50
Idézet
Hát gyermeki és ostoba lényem így látja ezt az igét! :2smitten:

Igen gyermeki vagy, de hitben példás és érett, mint az édeni gyümölcs! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: NagyGabi - 2009 Július 20, 21:05:01
Drága Gabi! Mi volt gyümölcs? A jó és a gonosz? Az egy fogalom! Nem véletlenül az engedelmesség és engedetlenség "gyümölcséről" van szó? Állt az édenben egy fa, miről ha esznek, meghalnak. Itt nem a termés a lényeg, -alma, körte, barack... hanem az engedelmesség és az engedetlenség. Volt egy fa, ami szimbolikusan volt ott, aminek volt termése, gyümölcse, nem tudjuk mi. Az a lényeg, hogy ellenszegül vagy sem Isten akaratának, ami a jó és gonosz tudásának "gyümölcse" ismerete lesz. Ellenszegült, annak a "gyümölcse" a jó és gonosz tudásának megismerése. Ez fogalom és nem fizikai gyümölcs, vagyis termés.

Nekem tetszik ez a gondolat... :afro: És hogy őszintén megvalljam én eddíg úgy gondoltam, hogy a gyümölcs maga tartalmazta a jó és rossz tudást. Hjaja...van ez így... :07: :01: Hmm...mert ugye azt hiszem elég könnyedén olvasható eképpen a dolog.  :169: De ahogy mondtam Kedves Mária, nekem tetszik a meglátásod a dologról.  :05:  :2smitten: Aztán nagyon kérlek, meg ne haragudj, de nekem ez a pár írás olyasbá tűnt, mintha nem nagyon szeretnél beszélgetni...  :07: :2angel: Nagyon gyorsan elviharzottál...:02:

Ehh...

Komolyan mondom...mindnyájunknak nagyon oda kell figyelni...Van itt egy nagyon komoly ige, ami hozzám biztosan szólt, de szerintem máshoz is fog... :088:

Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. (I.Kor.8:1)

Szeretlek titeket Testvérek!!!!

Kívánlak titeket buzdítani, hogy szeressük egymást, és legyenk egymáshoz türelmesek!!!

 :2angel:

Az Úr velünk!!!!








Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 20, 21:24:09
Persze, hogy nem a gyümölcs husa tartalmazta a tudást vagy az életet.
Viszont fizikálisan megmutatkozott az engedetlenség, a gyümölcs szakítása által!

Tegyük fel, hogy bevisznek egy üres szobába ami teli van gombokkal, aminek az egyik falán egy piros gomb van.
Azt mondják, hogy ha megnyomod a gombot, akkor meg fogsz halni!
Megfordul a fejedben az, hogy a gomb megnyomása által nem meghalni fogsz, hanem valami új dolog fog történni veled. Végül megnyomod és nem történik semmi...közben arra gondolsz, hogy hazudtak neked.
Pár percre rá, jön egy ember és átad egy hóhérnak, nem szeretgetés céljából!

A gomb ölt meg vagy az, hogy nem voltál engedelmes?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 20, 22:51:03
Ha mondjuk villamosszékről van szó, akkor a 'gomb'!
:igen:
üdv.
Daba hóhér
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: NagyGabi - 2009 Július 20, 23:10:53
Daba tesó!!!  :hehe: :afro:

Antee!!! Találtam videoanyagot arról, amit írtál!!  :D

http://www.veoh.com/collection/aniboom/watch/v6391021xNpmn6cF

 :174:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 20, 23:26:50
Pedig nem is a bejátszásból vettem! :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 21, 07:28:44
Marikám, én a magam részéről csak annyiban értek egyet a fiukkal, hogy az "élet fájáról" nem evett az ember.
Sőt, még mi magunk sem eszünk, attól független, hogy én is úgy értelmezem, hogy az "élet fája" maga a Krisztus. Már csak ezért sem ehettek róla, mert még nem történt meg a megváltás. Csak Istenben volt meg, és ott el is volt rejtve, mind addig,míg el nem jött közénk. Erre írja János:1Ján 1:1 Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Igéjéről.
1Ján 1:2  (És az élet megjelent és láttuk és tanubizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál vala és megjelent nékünk;)
Én a te gondolatmenetednél is tovább mennék, mert szerintem semmilyen "fa" nem volt abban a bizonyos kertben,fizikai valóságban. /élet fája, rossz és jó tudásának fája/ Ezek csak jelképek, szimbólumok.
Valami olyan történhetett mint a szellemvilágban is, Isten elleni lázadás. Ez miben nyilvánult meg, nem tudom, de szimbolikusan mondva, meg lett a "gyümölcse".
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Július 21, 08:07:42
Nem teljesen látom át a hozzászólásokat, de az is vita, hogy a jó és a rossz tudásának a fája valós termés volt-e?

Szerintem igen, mint ahogy van olyan fa, amelyik levele gyógyításra való.

Például a bukásnál szerintem nyilvánvaló, hogy az engedetlenség maga okozta a bűnt, illetve (amibe már az írás nem megy bele), pont arról lehet szó, hogy igen a gyümölcsben olyan ismeret volt, amit az emberi természet nem bírt feldolgozni és torzult lett. Nem elég ismerni a jót és a rosszat, azon uralkodni is kell tudni, amire Ádám és Éva nem volt "kész".
Ha tényleg képletes lett volna ez a gyümölcs dolog, akkor sem érdemes megkérdőjelezni, hiszen akkor egy csomó mindent megkérdőjelezhetnénk az írásban.
Egyenlőre érdemes elfogadni, hogy Isten a bölcsességet képes belehelyezni egy gombóc vanilia fagyiba is és ha megeszed, akkor bölcs leszel.  :hehe:
Gondoljuk el: a Fiát képes volt elhelyezni egy sejtbe és azt belehelyezni Máriába...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 21, 08:50:45
erdei írta:
Én a te gondolatmenetednél is tovább mennék, mert szerintem semmilyen "fa" nem volt abban a bizonyos kertben,fizikai valóságban. /élet fája, rossz és jó tudásának fája/ Ezek csak jelképek, szimbólumok.
Valami olyan történhetett mint a szellemvilágban is, Isten elleni lázadás. Ez miben nyilvánult meg, nem tudom, de szimbolikusan mondva, meg lett a "gyümölcse".
 :044:
Robi!
Ha ezt a gondolatmenetet követjük, akkor a Paradicsom sem volt valóságos fizikai hely?!
Ádám és Éva is csupán jelkép, hiszen jelképesen ettek egy jelképes gyümölcsből?! Lehet, hogy üdvösség sincs, csak jelképesen?! Te tényleg tovább mentél, mint Mária, mert ő nem azt állította (ha jól értettem), hogy a fák és gyümölcseik nem léteztek fizikailag. Hanem azt mondta, hogy ezek szimbolizálnak valamit, amelyre az ember szellemiségéből származó, fizikai cselekedetekkel reagált, amely utána fizikai-, és szellemi következményekkel járt.
Szóval ha az Írást elkezdjük kizárólag jelképes fogalmakban vizsgálni, holott Isten Szava tényleges fizikai dolgokról beszél, akkor könnyen a görög gnosztikus filozofikusok sorsára jutunk! S ahogy azt egyszer te magad jegyezted meg, a teológia összemosódik a filozófiával!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 21, 09:10:04
Mária úgy értelmezte, hogy a fa valóságosan ott volt, hiszen odaültette Isten, és Ő nevezte el. Az Élet Fája nem valóságosan Jézus volt, - hopp leszakítok egy darabot a húsából...- de az Élet Belőle fakad, hiszen minden Belőle lett. Egyértelmű, hogy nem Ő állt oda be fának az Édenbe és ettek róla Ádámék. Így a jó és gonosz tudásának fája se egy gonosz gyümölcs és tudás gyümölcs, mint mondjuk az alma mint termés, hanem elnevezte Isten annak a fát, - mint ahogy van almafa, körtefa.. - és tudjuk mit terem és ha esznek róla, akkor azt eredményezi, hogy megismerik a jót és a rosszat, vagy az Élet Fájáról az Életet. A jó és rossz megismerése a bűnt eredményezte az engedetlenségükből kifolyólag. Ez lett az úgynevezett "gyümölcs" az életükben. Még érinteni se szabadott annak a fának a gyümölcsét. Azért nem mehettek vissza, hogy egyenek az Élet Fájáról, mert az eltörölte volna a bűnüket. Az Élet Fája Jézus, hiszen ha Belőle táplálkozunk, -Ige- akkor élet árad a bensőnkben. Mi Őbenne kaptunk Életet, ezért az Élet Fája. Nem kell egyetérteni velem, semmi baj. Mint írtam tiszteletbe tartom a ha más a véleményetek. Én maradok ez mellett mert ebben van megértésem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 21, 09:45:22
O.K. Baby!
:hehe:
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Július 21, 09:50:17
Kedves Testvérek,

A fa valóságosan ott állt de egyáltalán nem érdekes, hogy milyen nagy volt, vagy milyen gyümölcsöket termett. A lényege az Istennel való közösség próbatétele volt. Isten azt mondta, hogy ne egyenek róla - de az összes többiről igen.
A bűneset abban áll, hogy hazúggá tették az Istent, hittek az ördögnek - és az Istennel való kapcsolat ezennel megromlott. Isten elé helyezte az ember a Sátán szavát, elbukott. Az egész teremtett világra kiható jelentőséggel bíró engedetlenség miatt a Sátán hatalma teret nyert, Isten pedig - mivel szent, aki teremtette a földet, az egyedüli jogos tisztelet Őt illeti - méltatlan pozícióba került ezzel az aktussal. Ennek a következményeit szenvedjük. Maga a lelki háttér, a szellemi világban történő átrendeződés a bűneset igazi története. A Sátán tudta, hogy ha ráveszi az embert, hogy inkább neki higgyen - ezzel Isten haragja és eltávolodása következik, mely alapján az ördögi törekvések juthatnak érvényre.
Még jó, hogy nem ettünk az élet fájáról - valahogy Istennek gondja volt erre, mert az ember a halálos bűnben még meghalni sem tudna az lenne az igazán borzalom.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2009 Július 21, 10:09:32
Azt mindenki figyelmen kívül hagyja,hogy Isten szabad akaratot adott az embernek.És aki teremtette ezt a világot az előre is gondolkodott. És eleve mindent el is rendelt!HA az ember/vagyis Ádám / nem vétkezik - akkor hol lett volna a kegyelem, sőt az emberiség!

Móz 1,3- 1.A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
2. És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;
3. De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.

Isten nem azt mondta akkor az embernek,sokasodjatok,-ezt csak az engedetlenség után mondta neki!

Azon se gondolkodtatok el,miért volt nagyobb Ádámnak a bűne Éváénál!
Ádám magát Istent vádolta, míg Éva csak engedetlen volt Isten szavának.

   És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Július 21, 10:50:59
Kedves Ermaha,

Nem hagytuk figyelmen kívül, hanem a véleményed nem megalapozott. Mikor a Sátánt levetette Isten a földre - tudta, hogy az ember el fog bukni. Az embert a vele való közösségre teremtette, csupa igenre, már a tiltás és a korlátok is az eredeti teremtési funkcióval konfliktusban vannak. Az ember nem is tudta kezelni - elbukott.
Isten a világ felvettetése előtt elhatározta, hogy el fogja küldeni a fiát. Nem előre látta, hanem Ő maga teremtett mindent, a fizikai és lelki törvényeket is - ezért törvényszerű volt az ember bukása. Ahol Sátán van, ott bűn van, ott az ember kevés. Nem szabad az akarata, fel se fogja, meg se érti - hogy mekkora tragédiába sétált bele. Ha szabad akarata lett volna - akkor nem dönt így. Az akarata befolyásolt volt, manipulált, ravaszsággal rávehető, naiv és ostoba.

De elgondolkodtam Ádámon - sőt ezt komolyan ki is fejtettem 4-5 hónapja, csak valami lényegtelen ügy elvitte a csapat figyelmét.
szeretettel Sándor
szer
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 21, 10:55:59
írta ermaha:
Azt mindenki figyelmen kívül hagyja,hogy Isten szabad akaratot adott az embernek.És aki teremtette ezt a világot az előre is gondolkodott. És eleve mindent el is rendelt!HA az ember/vagyis Ádám / nem vétkezik - akkor hol lett volna a kegyelem, sőt az emberiség!'

Kedves ermaha!
Ugye ezzel nem a Joseph Smidth- féle teóriát akarod támogatni, miszerint Ádámnak azért kellett elbuknia, hogy emberek születhessenek?!

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Július 21, 11:30:00
Attól soha ne féljetek, ha nem értetek valamit. Mindig lesz itt a Földön, amit nem értünk, de ez így helyes, különben mindig elbíznánk magunkat. Például nekem nagyon jó a tíz szűz 10 szűznek még akkor is ha nem értem még részletekbe menően az egész példát. Legalább ébren tart, hogy figyeljek: hátha még jobban megértem. Csak azért ne keressünk magyarázatokat, hogy megnyugodjunk, mer' osztan a végén túlságosan megnyugszunk a nagy tudásba.  :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Július 21, 11:34:36
A kegyelem nem azért létezik, mert az ember elbukott. Ha az ember nem bukik el, akkor is Isten jóságára, kegyelmére szorulna, mint az-az edény, amit készítesz, vagy az-az állat, amit megvásárolsz. Azok létezése, élete a tulajdonostól függ.

A lányom ma kapja meg a teknősöket. Na ezeknek az állatoknak is nagy kegyelem kell, remélem a lányom gyakorolni fogja...  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 21, 12:45:37
ermácska! Nem jól emlékszel vagy én nem értettelek meg. Ezt írtad: Isten nem azt mondta akkor az embernek, sokasodjatok,-ezt csak az engedetlenség után mondta neki!

1 Móz. 1,27
Teremté tehát az Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.
És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Július 21, 13:34:48
Kedves Gábor,

A teknőcök ügyében ne legyél maximalista. Nekem 3 lányom van, mind egybehangzóan és komoly szándékkal ígérték meg, hogy a teknőcökről gondoskodni fognak. Még azt is mondhatom, hogy tényleg komolyan gondolták - mégsem sikerült. Ma a garázsban laknak (elég büdösek,ha nem takarítják rendszeresen) és néha, ha valaki arra jár - akkor még enni is kapnak. Sok dolgot fogsz felfedezni teknőc ügyben. LÁnyoddal kapcsolatban is és a teknőcökön is el fogsz csodálkozni, hogy mennyire sok mondent kibírnak. Nekünk 3 vörösfülű ékszerteknősünk van, 5 évesek, jól megnőttek már. Néha kiengedjük őket a kertbe, csak figyelni kell, mert hamar elbújnak és nehéz megtalálni - pedig már tenyér nagyságúak.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Július 21, 13:49:32
Szia Gábor!

Nekem is az a tapasztalatom egy darabig érdekes,szépen gondozzák,majd lassacskán mikor jön egy újjabb "hóbort" elfelejtkeznek rólla.
Mi is ékszerteknőssel kezdtük,megvettünk hozzá mindent,egy vagyonba került.Megigérték a zsebpénzből etetni fogják.
Egy darabig ment is a dolog azután jött a bicikli,amin mindig valami eltört,tönkre ment,és hát anyu ugye veszel a teknősnek kaját mert a bicikli megint elromlott......Anyu kitísztítod mert most tekerni megyünk a haverokkal,........A vége az lett,mostmár nem is kell a teknős,vigyük ki a közeli halastóba ott jobb neki.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 22, 07:44:58
Csak nagyon röviden vázolnám az én teóriámat.
Az ember szerintem a bukása előtt, szellemi lény volt. A testi részét talán nem is érzékelte. Ma pont fordítva van, a szellemi részünket nem érzékeljük.
A bukása a szellemi világból közösítette ki. Testivé vált. Vannak akik ezt úgy fogalmazták meg, hogy a szelleme meghalt. Ez szerintem nem teljesen van így, inkább alszik, vagy érzéketlen, de nem tűnt el.
Felmerül a kérdés, hogy az éden létezett e? Igen valóságos volt.
Az első emberpárnak mind a kettő.
A mennyei volt mégis a valóságosabb. Ma pont fordítva van. Mert ugyan "tudjuk" hogy Isten országában élünk, de ebből a legtöbben, semmit sem érzékelünk. Ők így lehettek a földi kertel. Tudták, hogy van, de nem sokat érzékeltek belőle.
Szóval Ádám és Éva a bűn következtében testivé lettek, érzékivé, lelkivé, ezt örököltették tovább az utódoknak.
Ma már a legtöbb ember, a hívők is, csak "testben" tudnak gondolkodni, még ha hisszük is, hogy van szellemünk. Milyen nagyszerű lenne, ha nem kételkednénk abban amiket Jézus mondott vagy ígért, és tökéletesen elfogadnánk azt amiket Ő mondott. Ha valóban "szellemiekké" lennénk. Ugyan néha-néha egy-egy testvér belelát ebbe a szellem világba, vagy gyakorolni is tudja a hatalmát, de sajnos ez egyáltalán nem általános, és nem is állandó.
Persze nem kell, hogy elfogadjátok amit írtam, de sok kérdésre ad magyarázatot, és a bibliából is lehet igazolni.
 :044:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Július 22, 08:38:45
Szia Gábor!

Nekem is az a tapasztalatom egy darabig érdekes,szépen gondozzák,majd lassacskán mikor jön egy újjabb "hóbort" elfelejtkeznek rólla.
Mi is ékszerteknőssel kezdtük,megvettünk hozzá mindent,egy vagyonba került.Megigérték a zsebpénzből etetni fogják.
Egy darabig ment is a dolog azután jött a bicikli,amin mindig valami eltört,tönkre ment,és hát anyu ugye veszel a teknősnek kaját mert a bicikli megint elromlott......Anyu kitísztítod mert most tekerni megyünk a haverokkal,........A vége az lett,mostmár nem is kell a teknős,vigyük ki a közeli halastóba ott jobb neki.

Hát nálam is valami hasonló helyzet állt elő. Van/volt egy papagájom, akit nagyon szerettem, és az elején még jókat szórakoztunk. Sajnos azonban egyre kevésbé volt rá időm, mivel otthon is dolgoztam, ráadásul az elhanyagoltság miatt állandó csipogással szórakoztatta magát, ami nagyon zavart a munkámban. Úgyhogy most anyáékhoz költözött, de ott legalább arany élete van, sokat ki van engedve, és foglalkoznak vele.  :059:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 22, 08:46:29
Csak nagyon röviden vázolnám az én teóriámat.
Az ember szerintem a bukása előtt, szellemi lény volt. A testi részét talán nem is érzékelte. Ma pont fordítva van, a szellemi részünket nem érzékeljük.
A bukása a szellemi világból közösítette ki. Testivé vált. Vannak akik ezt úgy fogalmazták meg, hogy a szelleme meghalt. Ez szerintem nem teljesen van így, inkább alszik, vagy érzéketlen, de nem tűnt el.
Felmerül a kérdés, hogy az éden létezett e? Igen valóságos volt.
Az első emberpárnak mind a kettő.
A mennyei volt mégis a valóságosabb. Ma pont fordítva van. Mert ugyan "tudjuk" hogy Isten országában élünk, de ebből a legtöbben, semmit sem érzékelünk. Ők így lehettek a földi kertel. Tudták, hogy van, de nem sokat érzékeltek belőle.
Szóval Ádám és Éva a bűn következtében testivé lettek, érzékivé, lelkivé, ezt örököltették tovább az utódoknak.
Ma már a legtöbb ember, a hívők is, csak "testben" tudnak gondolkodni, még ha hisszük is, hogy van szellemünk. Milyen nagyszerű lenne, ha nem kételkednénk abban amiket Jézus mondott vagy ígért, és tökéletesen elfogadnánk azt amiket Ő mondott. Ha valóban "szellemiekké" lennénk. Ugyan néha-néha egy-egy testvér belelát ebbe a szellem világba, vagy gyakorolni is tudja a hatalmát, de sajnos ez egyáltalán nem általános, és nem is állandó.
Persze nem kell, hogy elfogadjátok amit írtam, de sok kérdésre ad magyarázatot, és a bibliából is lehet igazolni.
 :044:



Szia Robi!
Szerintem van bibliai alapja a gondolataidnak, hogy Ádám és Éva a bűnesetig inkább voltak lelki, szellemi lények, mint sem testiek. A bűnbeesés után vált számukra elsődlegessé a testük, hiszen addig azt sem tudták, hogy mezítelenek!
Persze a testük ettől még valóságos fizikai test volt előtte is, hiszen azt, az Isten a 'föld porából formálta'.
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Július 22, 08:49:04
Hát igen. Mondjuk az a helyzet, hogy a lányomtól megkövetelem, hogy figyeljen a teknőcökre. Sokáig halaink voltak ott is meg volt követelve, majd meglátjuk, melyikőnk bírja tovább.  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 22, 08:52:42
Igen Daba!

A nagy kérdés, mi az ami szellemben, és mi az ami a fizikaiban történt?
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 22, 08:54:32
Hát igen. Mondjuk az a helyzet, hogy a lányomtól megkövetelem, hogy figyeljen a teknőcökre. Sokáig halaink voltak ott is meg volt követelve, majd meglátjuk, melyikőnk bírja tovább.  :2funny:
Tesókám, lehet hogy nem tudsz róla, de vettél magadnak két teknőcöt?!
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Július 22, 08:59:41
Igen Daba!

A nagy kérdés, mi az ami szellemben, és mi az ami a fizikaiban történt?
 :044:

Húúú ez egy eléggé nem megfogható kérdés. Mi "teológusi szemmel" egyszerűen csak különválasztjuk a testit a szellemitől, mondván a test rossz a szellem jó. Pedig ez így nem igaz. Ha csak a test szót nézzük a görög legalább 5 kifejezést használ erre és mindegyik mást jelent és más a kapcsolata a szellemi síkkal.
Ha a legegyszerűbb oldalról közelítem, akkor ne felejtsük el, hogy a test nem rossz, azt Isten alkotta és az ember megjelenési formája.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Július 22, 09:02:47
Hát igen. Mondjuk az a helyzet, hogy a lányomtól megkövetelem, hogy figyeljen a teknőcökre. Sokáig halaink voltak ott is meg volt követelve, majd meglátjuk, melyikőnk bírja tovább.  :2funny:
Tesókám, lehet hogy nem tudsz róla, de vettél magadnak két teknőcöt?!
:hehe:

Mondtam a lányomnak, hogy finom levest lehet belőle csinálni. Ha nem foglalkozik velük, akkor megesszük vacsorára...  :071:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 22, 09:06:19
Igen Daba!

A nagy kérdés, mi az ami szellemben, és mi az ami a fizikaiban történt?
 :044:
Szerintem a bűneset a szellemiekben vetette meg a gyökerét, amely aztán fizikai tettekké érett!
(vö. Jak. 1:13-15; Mt.5:27-28)
Ádám szellemében elszakadt Istentől, testében pedig felütötte fejét a halál.
Szóval ez a mi 'Ádámi örökségünk'!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Július 22, 09:09:56
Hát igen. Mondjuk az a helyzet, hogy a lányomtól megkövetelem, hogy figyeljen a teknőcökre. Sokáig halaink voltak ott is meg volt követelve, majd meglátjuk, melyikőnk bírja tovább.  :2funny:
Tesókám, lehet hogy nem tudsz róla, de vettél magadnak két teknőcöt?!
:hehe:

Mondtam a lányomnak, hogy finom levest lehet belőle csinálni. Ha nem foglalkozik velük, akkor megesszük vacsorára...  :071:
Gabikám tényleg értesz az ösztönzéshez!
:igen:
Mi lett a halak sorsa?!
Hanna ezek szerint kutyát nem kaphat!
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 22, 09:14:06
Igen Daba!

A nagy kérdés, mi az ami szellemben, és mi az ami a fizikaiban történt?
 :044:
Szerintem a bűneset a szellemiekben vetette meg a gyökerét, amely aztán fizikai tettekké érett!
(vö. Jak. 1:13-15; Mt.5:27-28)
Ádám szellemében elszakadt Istentől, testében pedig felütötte fejét a halál.
Szóval ez a mi 'Ádámi örökségünk'!

Daba! Ez az, amivel egyetértek így ahogy írtad. Ezért volt a kérdés, hogy volt e halál az édenben. Semmiképpen nem lehetett. Ha szelleme Ádáméknak Istennel járt, akkor nem lehetett halott. A halott szellem elszakad Istentől. A kérdés, hogy testben is látták e valóságosan Istent vagy csak szellemben. Nagy kérdés. Mivel ma szellemben halljuk Istent szólni, nem tudni, hogy ők fizikálisan is látták e? Ezek olyan kérdések, amikre nem igen van válasz. (http://msnmania.extra.hu/smileyk/3D/egyeb/3Degyeb021.gif)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 22, 09:16:35
Gábor: Mondtam a lányomnak, hogy finom levest lehet belőle csinálni. Ha nem foglalkozik velük, akkor megesszük vacsorára... :071:


Te fogod elrágni a kitinjét? (http://mindenkilapja.hu/users/hangulatjelek/uploads/215.gif)(http://www.freeweb.hu/golyoallok/messenger/s104.gif)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Aata - 2009 Július 22, 09:32:35
Az állattartással kapcsolatban mindig eszembe jut egyik ismerősöm iwiw szövege: "újra vannak halaim!!drukkoljatok..."  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 Július 22, 09:56:39
"Mivel ma szellemben halljuk Istent szólni, nem tudni, hogy ők fizikálisan is látták e? Ezek olyan kérdések, amikre nem igen van válasz. "

Szerintem ők látták, láthatták. Miért? Mert nem volt még a bűn a világban, és nem volt a test átok alatt. A test is tökéletes volt.
Ján 6:46  Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát.
Luk 3:38  [Ez] Énósé, [ez] Sethé, [ez] Ádámé, [ez pedig] az Istené.
Ádám az Istentől volt(van).
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Július 22, 10:03:37
Hát igen. Mondjuk az a helyzet, hogy a lányomtól megkövetelem, hogy figyeljen a teknőcökre. Sokáig halaink voltak ott is meg volt követelve, majd meglátjuk, melyikőnk bírja tovább.  :2funny:
Tesókám, lehet hogy nem tudsz róla, de vettél magadnak két teknőcöt?!
:hehe:

Mondtam a lányomnak, hogy finom levest lehet belőle csinálni. Ha nem foglalkozik velük, akkor megesszük vacsorára...  :071:
Gabikám tényleg értesz az ösztönzéshez!
:igen:
Mi lett a halak sorsa?!
Hanna ezek szerint kutyát nem kaphat!
:hehe:

A halak el lettek ajándékozva, amikor költöztünk. Nem volt idő megenni...
Kutya nem. Inkább macska. Szeretem az olasz konyhát... hmmm macskás pizza...  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Július 22, 10:04:43
Az állattartással kapcsolatban mindig eszembe jut egyik ismerősöm iwiw szövege: "újra vannak halaim!!drukkoljatok..."  :2funny:

Nem kérdezted meg, hogy kinek? A halaknak, vagy az ismerősödnek?  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Július 22, 21:05:10
"Mivel ma szellemben halljuk Istent szólni, nem tudni, hogy ők fizikálisan is látták e? Ezek olyan kérdések, amikre nem igen van válasz. "

Szerintem ők látták, láthatták. Miért? Mert nem volt még a bűn a világban, és nem volt a test átok alatt. A test is tökéletes volt.
Ján 6:46  Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát.
Luk 3:38  [Ez] Énósé, [ez] Sethé, [ez] Ádámé, [ez pedig] az Istené.
Ádám az Istentől volt(van).
 :044:

(http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/a0651.gif) Sétáltak a kertben alkonyatkor.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Július 23, 09:34:05
A bűn berontott az ember és Isten kapcsolatába - a teremtő és teremtett lénye közti idillbe. A test is szent - az ige, mikor testi embert említ, nem a test blamálása miatt teszi, hanem azt jelzi, hogy Isten nélküli, maga körül forog, csak amit érzékel testileg - abba kapaszkodik. Amit meg tud fogni, látni - az a valóság neki, pedig a valóság 10%-t látjuk csak.
Nem volt jelentősége ennek a bűn megjelenése előtt - Istennel a hüvös alkonyatkor sétáltak a paradicsomban. Ma pedig az ember tétován, vakon és süketen bóklászik a sivatagban - pedig valamikor a paradicsom állt itt. Sivár lett minden.


Gábor,
Annyira nem bírom a macskákat, hogy mikor látok egyet - azt nézem, ki jönne-e belőle egy sapka?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Július 23, 09:55:36
Idézet
"Mivel ma szellemben halljuk Istent szólni, nem tudni, hogy ők fizikálisan is látták e? Ezek olyan kérdések, amikre nem igen van válasz. "
Szerintem ők látták, láthatták.

Igen láthatták,sőt nem csak ők hanem az útódaik,ha tovább olvassuk
1 Móz. 4,3
Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből.
1 Móz. 4,4
És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára.

1 Móz. 4,13
Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám.
1 Móz. 4,14
Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet.
1 Móz. 4,15
És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál.
1 Móz. 4,16
És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől keletre.

A bűneset  és a kiűzetés után még Káin is  Ábel látta az Urat.  ;)

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Július 23, 11:55:46

Gábor,
Annyira nem bírom a macskákat, hogy mikor látok egyet - azt nézem, ki jönne-e belőle egy sapka?


Pizzán jobban néz ki.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Július 24, 18:38:49
Sziasztok!

A napokban sokat foglalkoztat az az ige, hogy "nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik."

Mózes, a legalázatosabb ember volt a Földön, aki 40 napig nem evett semmit, mikor Isten jelenlétében volt a hegyen. Jézus pedig a sivatagban éhezett 40 napig.

Mózesrõl tudjuk, hogy olyan ember volt, akárcsak mi. Isten hatalmasan tudta használni.
Igaz Õ volt az egyetlen, aki színrõl-színre beszélhetett Istennel!

Úgy hiszem, hogy mi, Isten gyermekei, nagyobb élelmünk Isten igéje, mint az étel, amit nap mint nap a szánkhoz emelünk. Ha valósan kételkedés nélkül hisszük Isten minden egyes igéjét, akkor nagy csodákat láthatunk a saját életünkben, mint Mózes vagy akár Jézus!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ircsi - 2009 Július 26, 10:56:50
Ez bizony így van kedves Anti!

Ján. 6,31
A mi atyáink a mannát ették a pusztában; a mint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök.

Ján. 6,32
Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.

Ján. 6,33
Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak.

Ján. 6,34
Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!

Ján. 6,35
Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.


Ján. 14,12
Bizony, bizony mondom néktek: A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Szeptember 02, 09:43:37
Házasságról néhány gondolat:

 Móz. 2,16-17
És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz.

1 Móz. 3,1
A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?

Itt már megmutatkozik a kígyó hazugsága. "Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?"

1 Móz. 3,3-4
De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;

A kígyó meghazudtolja Isten szavát. "Bizony nem haltok meg" Látszik, hogy ő akar ura lenni az embernek. Ráakarja venni, hogy neki engedelmeskedjen. Sajnos ez meg is történt.

1 Móz. 3,6
És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék.

Mit várt volna Isten Ádámtól? "Éva! Nem! Mi nem eszünk arról a fáról. Isten megmondta mi lesz ha nem az Ő szavának engedünk! Kígyó! Te pedig hagyd békén a feleségemet! Menj innen, mert mi nem neked engedelmeskedünk!" Ezzel szemben nem gyakorolta a vezetőszerepét a férfi, hanem átadta az asszonynak. Kedves férfiak! Innentől kezdve hiába mondjátok, hogy a teremtés koronái vagytok. Az asszony innentől kezdve elkezdte gyakorolni a férje fölött a hatalmát. Ekkor a férj elutasítottnak érzi magát, mert belül ugyan tudja, hogy neki kellene vezetnie. Ettől kezdve tövis és bogáncs lép be a házasságba. Szükség van a Megváltóra. A házasságban meg kell szilárdulni a kapcsolatnak Istennel és aktívan kell dolgozni azon. Nem lehet megfáradni benne. Az Istennel való kapcsolatukban megvilágosodik, hol a helye a feleségnek és hol a férjnek. Nem kontrollálhatják egymást, ugyanis nem Istent vette el, vagy Istenhez ment hozzá. A férjeknek sincs megadva, hogy uralkodjanak a feleségeiken. Nincsenek egymás alá rendelve, hanem egymásnak társai, házastársai egymásnak. Viszont egyenlő örököstársai vagyunk Istennek. Előtte nincs nő vagy férfi. Nincsen elvetettség egy házasságban, mert mindenkinek meg van a feladata. Ez nem jelenti azt, hogy a férj nem feje a feleségének, de ez nem leuralást jelent. Gondolj egy vállalkozásra. A társaknak egyenlő jogaik vannak, csak más a feladatuk. Ha nem fogadod el a társad szerepét a házasságban, akkor lázadás lép be. Az ember fél az elutasítottságtól és olyan hazugságokba keveredik bele, amit igazán nem is akart. Automatikusan lép be a hazugság. Csak akkor nyílnak meg egymás előtt a házastársak, ha azt látják, hogy bármit feltárhatnak egymás előtt, nem kapnak érte szemrehányást. Ekkor a bizalom váltja föl a félelmet és megnyílnak a zárt ajtók. Őszinték lesznek egymáshoz és ez vezeti előre az egymás iránti tiszteletet. Különben ha ez nem így van, akkor hazugságok halmaza tér be a házasságukba, ami megmérgezi a napi kapcsolatukat. Nem vagyunk különbek a férjeinktől. Mindegyikünknek meg van a hibája. A természetünk és a szükségeink mások. A nő szereti ha vonzó, és törődnek vele. Szereti ha kényeztetik, figyelmessek vele. Ez védelmet és biztonságot ad neki, mert érzi, hogy fontos a párja számára. Sokszor fiúk elég, ha egy kedves szót hall a feleséged és akkor elönti az érzelem, ami túlcsordul a szívében. Attól kezdve kenyérre kenhetőek vagyunk. Sokszor hallani, hogy a nőket nem lehet kiismerni. De kilehet, csak ti nem ismeritek őket ha így beszéltek róla. Hidd el, sokszor ennyi is elég: - Drágám! De jól nézel ma ki! Nem is hiszitek el, mennyire jól esik ez és mennyire fontos ez egy nőnek. Ti ezt azért nem tudjátok, mert ez nem vált ki belőletek érzelmet. Ha ezeket és ehhez hasonlókat mondtok a feleségeteknek, akkor megnyílik és kedves lesz veletek. Tudnod kell, hogy a nő szenvedélyes és romantikus. Ezt Istentől kaptuk ajándékba, nem magától alakult ki. Becsüljétek meg. Ne csak akkor legyetek a feleségetekkel szenvedélyesek, ha szexre van szükségetek. Asszonyok! A férfi viszont asszonyok szeretik a szexet. Egész életünkben csak azzal az egy társsal lehetünk szexuális kapcsoltban. Mi nők, ezzel betudjuk indítani a férfiak hormonját, de nem indíthatom be a te férjedet és te se az enyémet. Férjek! A feleségeitek egyik szükséglete a beszélgetés. Fordítsatok időt arra, hogy meghallgatjátok, mert ha nem, akkor elmegy oda, ahol meghallgatják. Beszéljetek a terveitekről, problémáitokról, érzelmeitekről. Ez nem szűnhet meg soha. Persze egy zsémbes, morgó, házsártos asszonnyal senki nem él szívesen. De egy örökösen fáradt, mártír férjjel sem. Helyére kell kerüljenek a dolgok. Ha nem vetsz a házasságodba, nem is fogsz aratni. Ha nem tudjátok önzetlenül odaadni magatokat egymásnak, akkor ellaposodik a házasságotok. A nőnek van még egy fontos szükséglete, a pénz biztonsága. folyt köv
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2009 Szeptember 02, 15:05:36
Kedves Mária,

Amit Ádám tett azt úgy hívják cserbenhagyás. Volt ebben némi büszkeség is, hogy a kígyó nem hozzá jött és hagyta, hogy akkor Éva tárgyaljon. A kígyó a gyenge pontot kereste. Mégis tudjuk, hogy Isten Ádámot szólítja elő, bizony a férfi a felelős.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 02, 21:31:33
Nővérkém, bocsi hogy a folytatás előtt közbevágok, de nem győztem kivárni!
:pirul:
Egy érdekes összefüggésre leltem az írásodban:
'az örökké fáradt, mártír férj' és a 'nőnek szűksége van a pénz biztonságára'
kifejezéseid
között!
Nos, ez az érdekes kettősség az, ami a legtöbb világi házasságot megmérgezi!
Mert ugye mindenkinél mást jelent az az összeg, amit már a pénz biztonságának lehet nevezni!
Megboldogúlt nagyanyám sokat mesélt a háborúk (1-2. Vh)
körűlményeiről, az elsőben elveszítette a gyerekkorát, a 2.-ban, 30 évesen a férjét, apám ekkor 6 éves volt. Nagyanyám nem kötött új házasságot.
Katolikus volt, de ha a biztonságról beszélt, sosem a pénzzel, hanem Istennel összefüggésbe emlegette!
Attól tartok a nőknek a 'pénz biztonságára' a 'jóléti' társadalmakban van szűksége!
Pl. Egy etióp család életében nem nagyon élhet egy feleség ilyen igényekkel!
Kissé problémásnak érzem, ha egy hívő nő számára a pénz jelenti a biztonságot. A pénz biztonsága ugyanis a világ biztonsága!
Bocsánat, hogy bele kotnyeleskedtem az írásodba!
:pirul:

:2smitten:     
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Szeptember 02, 22:20:05
Daba! Miután a nő osztja be a pénzt, igen problémás ha nincs mit.  :03: Nem is ad biztonságot. Valószínű nem arra gondoltam, hogy csak a milliók adnak. Az világi gondolkodás. Számos oka van ha egy hívő feleségnek nem ad biztonságot a pénz. Nekem nem istenem a pénz, de biztonságot ad ha van. Nem igen érezném jól magam, ha nem tudnám a számlákat fizetni. Nem mondhatnám biztonságosan a gyerekeknek rágjátok a küszöböt mert nincs mit enni.

Daba: Kissé problémásnak érzem, ha egy hívő nő számára a pénz jelenti a biztonságot. A pénz biztonsága ugyanis a világ biztonsága!

Azért ez érdekelne, hogy mások hogy vélekednek erről. Egyébként mást is írtam mi a nőnek a biztonsága, de ezt ragadtad ki. Nem csak a pénz adja, hanem számos más dolog is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 02, 22:35:55
Daba! Miután a nő osztja be a pénzt, igen problémás ha nincs mit.  :03: Nem is ad biztonságot. Valószínű nem arra gondoltam, hogy csak a milliók adnak. Az világi gondolkodás. Számos oka van ha egy hívő feleségnek nem ad biztonságot a pénz. Nekem nem istenem a pénz, de biztonságot ad ha van. Nem igen érezném jól magam, ha nem tudnám a számlákat fizetni. Nem mondhatnám biztonságosan a gyerekeknek rágjátok a küszöböt mert nincs mit enni.

Daba: Kissé problémásnak érzem, ha egy hívő nő számára a pénz jelenti a biztonságot. A pénz biztonsága ugyanis a világ biztonsága!

Azért ez érdekelne, hogy mások hogy vélekednek erről.

Kedves Nővérkém!
Éngem elsősorban az érdekel, hogy miként vélekedik erről az Ige!
Mások véleményét pedig szívesen meghallgatom, ennyi a különbség!
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 02, 23:01:35
Daba! Miután a nő osztja be a pénzt, igen problémás ha nincs mit.  :03: Nem is ad biztonságot. Valószínű nem arra gondoltam, hogy csak a milliók adnak. Az világi gondolkodás. Számos oka van ha egy hívő feleségnek nem ad biztonságot a pénz. Nekem nem istenem a pénz, de biztonságot ad ha van. Nem igen érezném jól magam, ha nem tudnám a számlákat fizetni. Nem mondhatnám biztonságosan a gyerekeknek rágjátok a küszöböt mert nincs mit enni.

Daba: Kissé problémásnak érzem, ha egy hívő nő számára a pénz jelenti a biztonságot. A pénz biztonsága ugyanis a világ biztonsága!

Azért ez érdekelne, hogy mások hogy vélekednek erről. Egyébként mást is írtam mi a nőnek a biztonsága, de ezt ragadtad ki. Nem csak a pénz adja, hanem számos más dolog is.

Upsz! Most látom, hogy kiegészítetted a mondandódat!

Szóval mielőtt rossz példát mutatnánk, szeretném megemlítetni, hogy nem akartam kiragadni semmit!
Két dolog közötti lehetséges összefüggésre szerettem volna rá mutatni, semmi személyeskedés nem volt bennem!
Láttam miként élsz és bárki előtt kijelenthetem, hogy nem vagy harácsoló!
Nem azt írtam, hogy Bata Mária számára a pénz jelenti a biztonságot!
Nem volt szándékomban megbántani, sajnálom ha magadra vetted!
Ha az elejétől a végéig olvasod amit írtam tán másként érted!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Szeptember 03, 06:53:13
Sokat jelentene a nőnek, ha férfiak osztanák be, vagy legalább részt vennének a pénz beosztásában. Amikor én ezt elkezdtem, nem csináltam valami jól. Sajnos még most se megy annyira, de nem hagyhatom abba és tudom, hogy Isten meg fog ebben is áldani.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 03, 08:01:23
Sokat jelentene a nőnek, ha férfiak osztanák be, vagy legalább részt vennének a pénz beosztásában. Amikor én ezt elkezdtem, nem csináltam valami jól. Sajnos még most se megy annyira, de nem hagyhatom abba és tudom, hogy Isten meg fog ebben is áldani.
Szerintem sincs előírva az, hogy a pénzt a nőnek egyedűl kell beosztania!
A férfi így könnyen kerűl abba a pozicíóba, hogy feltehesse a kérdést: 'Már megint mire költötted...?!'
A pénzt nem könnyű beosztani, pláne ha nincs, ebben egyetértek Máriával! Viszont azt továbbra is fenntartom, hogy a pénz csupán eszköz, nem adhat biztonságot, csak annak illúzíóját, ezért a világ biztonságát adja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Szeptember 03, 08:34:55
Daba drágám! Nem bántottál meg amit írtál, semmi durva nem volt benne. Volt egy véleményed és ehhez jogod volt. Nem kell mindenben mindenkivel egyeznünk. Lehet, így világosodik meg bennünk valami, amire eddig nem is figyeltünk oda. Valóban ha csak arra nézünk, hogy egy nőnek "csak" a pénz ad biztonságot, akkor azzal valóban nagy baj van. -Pénzimádata. A feleségnek van felelőssége a pénz felett. Jó sáfára kell legyen. Ügyeskedve kell beosztani ha szűken van. Hihetetlen teher rakódik rá és azáltal a családra is ha nincs pénz. Feszülté válnak és máris ott a veszekedésre az alkalom, ami egyéb dolgokba sodorja a párokat. Sok házasság a pénz miatt megy tönkre. Keresztény ide vagy oda. Kérdés, hogy mennyire vannak felnövekedve, megerősödve az Úrban a hívő párok. Persze az is ki van zárva, hogy ma csak a férjeknek kell dolgozniuk, hogy az anyagi jobblét meglegyen. Ez viszont egyenlővé teszi a párokat és így elég nehéz sok feleségnek beállnia a Bibliai mércéhez. Sok helyen a feleség többet keres mint a párja. Nálunk egyáltalán nem okozna ez sem gondot, de van ahol igen. Nagyon sok keresztényházasság bomlik föl. Persze nem biztos, hogy a pénz miatt, hanem jött egy látszólag csinosabb, mutatósabb, kedvesebb, odaszántabb, figyelmesebb..... Mindenképpen ki kell térni ezekre a dolgokra is, mert sok házasság elül és akkor jön a baj ha nem ébrednek időben föl. Mint írtam, a nők úgy vannak összerakva, hogy sok minden biztonságot ad. Természetesen a férjeknek is, de lényegesebben kevesebb és ezért nem értik a nőket. Ameddig a nő él, mindig vágyik a szeretetre, figyelmességre....

Daba: A férfi így könnyen kerűl abba a pozicíóba, hogy feltehesse a kérdést: 'Már megint mire költötted...?!'

Erre van egy jó módszer. Vezetni kell egy konyhai pénztárkönyvet. Máris okés a dolog.

Daba: Viszont azt továbbra is fenntartom, hogy a pénz csupán eszköz, nem adhat biztonságot, csak annak illúzíóját, ezért a világ biztonságát adja.

Én még nem találkoztam ilyen emberrel: Jajjjjj de jó..:058:..nincs pénzünk! Tehát mindenképpen ad biztonságot. Egy megnyugvást, hiszen a pénzvilágában élünk. Önmagával semmi baj a pénzzel, de az imádatával igen.

Visszakérdezek. Hogy érezed magad, amikor elfogyott a pénzed? Milyen a lelkivilágod amikor látod fogy és fogy de a számlák a fizetnivalók jönnek? Kész nincs több. Hogyan reagáltok ezekre? Hogy érzitek magatokat olyankor?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 03, 08:55:54
Nővérkém írja:

Daba: Viszont azt továbbra is fenntartom, hogy a pénz csupán eszköz, nem adhat biztonságot, csak annak illúzíóját, ezért a világ biztonságát adja.

Én még nem találkoztam ilyen emberrel: Jajjjjj de jó..:058:..nincs pénzünk! Tehát mindenképpen ad biztonságot. Egy megnyugvást, hiszen a pénzvilágában élünk. Önmagával semmi baj a pénzzel, de az imádatával igen.

Visszakérdezek. Hogy érezed magad, amikor elfogyott a pénzed? Milyen a lelkivilágod amikor látod fogy és fogy de a számlák a fizetnivalók jönnek? Kész nincs több. Hogyan reagáltok ezekre? Hogy érzitek magatokat olyankor?'
 
Mivel csak a mondandóm lényegét nem érted, kérlek olvasd el újra Moncsi bizonyságtételét!
Megfogod érteni, mit jelent mindenben feltétel nélkűl az Úrban bízni, benne remélni!
Újra mondom, a pénz eszköz!
Ha annak biztonságát keresed, akkor oda juthatsz, mint az a beteg, aki műtőasztalra fekszik és a szikében akar bízni, nem a sebészben!
:2smitten:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Szeptember 03, 09:06:33
Daba! Hogyne érteném. Mindenképpen Isten van az első helyen a mondandómban is és hiszem az életemben is és azokéban is, akiknek biztonságot, nem imádatot, ismételem, biztonságot ad a pénz. Én hiszem, hogy a biztonság is Istentől van. A sátán nem ad biztonságot, csak csábítást. Isten nem gyűlöli a pénzt. Tudja, hogy a világ számára ez a fizető eszköz és mi ad biztonságot az Övéinek, az ha van nekik. Istennek semmi baja a pénzzel, hiszen az eszköz, ahogy írod. A baj ott van ha nem ad biztonságot, vagy elkezdik imádni. Isten adja azt is nekünk és nem a sátán. Tudod ezt szóban már 10 x megtudtuk volna beszélni, ahogy tettük itt. Ha van pénz, az bizony megnyugvást ad és nem kell tovább menni imádatig vagy felcserélni Istennel. Soha nem jutna eszembe ilyent állítani vagy írni, hogy a pénz Isten elé kerüljön. Azt gondolom nem jelenti azt ha van pénzem és jól érezem magam emiatt, akkor a pénzbe bízom és nem Istenben. Ha van pénzem, akkor a sátán nem tud gyötörni, hogy mi lesz most? Hogyan fizeted ki a számláidat? stb.

Daba: Ha annak biztonságát keresed, akkor oda juthatsz, mint az a beteg, aki műtőasztalra fekszik és a szikében akar bízni, nem a sebészben!


Látod ez is egy olyan mondat amit meg lehetne ragadni ahogy te a biztonságot. Ne a sebészbe bízzon hanem Istenbe, hogy ő vezeti a doki kezét. Ettől függetlenül értem mit akarsz ezzel a példáddal írni. Most jön elő Gábor mondása, olvassunk a sorok között. A pénz biztonsága alatt nem azt értem, hogy telhetetlenül kell beszerezni mert csak az adja meg. A szükségünk betöltésére elegendő is ad biztonságot, jó érzést, megnyugvást. Ha nincs pénz, akkor bizony gyötör bárkit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 03, 10:49:26
Az útolsó mondatoddal egyetértek!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Október 07, 16:52:45
Nézzük meg mit mond itt az ige:

Zsid. 7,17-19
Mert ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint. 
Mert az előbbi parancsolat eltöröltetik, mivelhogy erőtelen és haszontalan,
Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, amely által közeledünk az Istenhez.

Jézus az örök pap és a legnagyobb pap. Az első parancsolat eltöröltetik, mivelhogy erőtelen és haszontalan. Miért? Mert a törvény nem tudta tökéletessé tenni az embert. Ezért szükségünk volt Jézusra az örök papra.

Gal. 3,11
Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él.

Hiába próbálták betartani a törvényt, senki nem tudott igaz lenni Isten előtt.

Róm. 8,1-4
Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert ami a törvénynek lehetetlen, mivelhogy erőtelen, a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Szellem szerint.

Nincs kárhoztatásunk az Úr Jézus miatt, ha bennünk él. Azt mondja, hogy test miatt nem tudták betartani a törvényt. A törvény nem rossz, az szent és tiszta, de mi nem voltunk azok. A törvény elítélte az embert. Ez mutatta meg, hogy szükség van Istenre. Senki nem tudott Jézuson kívül élni a törvény szerint. Elnyerte Isten előtt az igazságot, így mi is igazak vagyunk előtte, akik elfogadtuk Őt. Senki nem tud tiszta és szent lenni Isten előtt, hogy szabályokat tart be. Istennek nem kell a mi áldozatunk. Ő Jézust látja vagy nem látja bennünk emberekben, ez a döntő.
Az új és az ószövetség között nagy a különbség.

Zsid. 8,7-8
Mert ha az az első kifogástalan volt volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak. Mert dorgálván őket, így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök.

Átveszi az újszövetség a régit, az ót.

Zsid. 8,13
Mikor újról beszél, óvá tette az elsőt; ami pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Október 07, 18:18:52
Ámen

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Levendula - 2009 Október 09, 16:22:53
Erdekelne, mi a velemenyetek e hennas tetovalasrol? Vagyis ez nem tartos, tuvel szurt, hanem hennafestekkel torteno tetovalas, ami ket het utan lekopik. Vagyis az Ige tukreben megvizsgalva Istenellenes cselekedet-e ezzel foglalkoznia egy keresztenynek? Koszonom a segitsegteket. Aldjon az Ur benneteket.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 Október 09, 16:26:08
Amint neked priviben is írtam:

Nem könnyűt kérdeztél. Először is szeretném elmondani, hogy ez valakinek bűn lenne, valakinek pedig nem!

Isten hogy teremtette meg az első párt? Meztelenül. Mégis ezután ruhákat készített nekik.
Én úgy gondolom, hogy a henna nem több a ruhánál. Hisz azt is lehet cserélni, hisz lekopik.

Ha megkérdezted az Urat és nyugodt a lelkiismereted, akkor bátran csináld! De arra számítsd, hogy lesznek, akik ezt bűnnek tartják.
De ne keseredj el! Vannak, akik a házasságot is bűnnek tartják.

Viszont én arra bíztatlak, hogy csak keresztyén hennákat próbálj készíteni. Ha ez kivitelezhetetlen, akkor arra korlátozd, hogy semmiféle ízléstelen vagy ördögi rendelést ne csinálj.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Október 09, 16:44:02
Én sem tartom bűnnek, de általában ami ártatlannak látszik, nem biztos, hogy az a későbbiekben is. Így szoktak a nagy dolgok előjönni, a kicsikből. Mondok egy példát. Egy hívő evangélista ártatlanul magára tetovált egy keresztet, majd jött a többi Bibliai történet idővel szépen lassan. A végén olyan megkötözésben volt, hogy az egész teste tele volt tetkóval. Tedd fel magadnak a kérdést: - Miért van szükségem rá? Mert így leszek kedves a világnak? Így kedvesebb vagyok Istennek? Ha egyébként a ruhád eltakarja, akkor minek? Ha viszont nem, akkor már botránkoztató lehet másoknak. Példamutatás lenne a világ felé? Amint látszik nincs békességed efelől, mert ha lenne, nem kérdeznéd meg a véleményünket. Azt tedd, amiben békességed van. Várj inkább.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Október 09, 16:53:07
Amint neked priviben is írtam:

Nem könnyűt kérdeztél. Először is szeretném elmondani, hogy ez valakinek bűn lenne, valakinek pedig nem!

Isten hogy teremtette meg az első párt? Meztelenül. Mégis ezután ruhákat készített nekik.
Én úgy gondolom, hogy a henna nem több a ruhánál. Hisz azt is lehet cserélni, hisz lekopik.

Ha megkérdezted az Urat és nyugodt a lelkiismereted, akkor bátran csináld! De arra számítsd, hogy lesznek, akik ezt bűnnek tartják.
De ne keseredj el! Vannak, akik a házasságot is bűnnek tartják.

Viszont én arra bíztatlak, hogy csak keresztyén hennákat próbálj készíteni. Ha ez kivitelezhetetlen, akkor arra korlátozd, hogy semmiféle ízléstelen vagy ördögi rendelést ne csinálj.

Én sem tartom bűnnek a testfestést, de szerintem köze nincs a ruházathoz!
Ez szerintem inkább a test cicomázása, világi divat, ettől még senki nem lesz kedves Isten előtt!
De ha már valaki festett a testére, arra mindenképpen ügyeljen, hogy sem a motiváció, sem pedig a motívum ne legyen utálatos Isten előtt!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2009 Október 09, 17:06:26
Én is egyet tudok érteni az előttem szólókkal: Mivel ez nem maradandó dolog, egyszerű cicoma, mint a szemhéjfesték vagy a körömlakk. A lényeg, hogy a festés milyen motivumokat tükröz, pl. a sminknél is, a fekete ajak és vastagon feketére húzott szemek szerintem eléggé ördöginek hatnak, bár nagy divat bizonyos okkult gyökerű divat irányzatoknál, pl a goth-nál, vagy a wiccánál.

A henna szerintem ugyan ilyen; nem mindegy, hogy használják.

Nálunk a gyülekezetben például van egy lány, akit Isten Indiába hívott el szolgálni. Évek óta minden nyarát kint tölti, most várja a vízumot, amivel tartósan kint lehet, egy Indiai keresztyén főiskolára akar járni. Ő például rendszeresen díszíti magát - és azokat akik megkérik erre - hennával, sőt gyakran hord indiai stílusú ruhát is. :119:
Nála ez kifejezetten az ország felé való elkötelezettségének a megnyilvánulása, senki nem gondol semmi rosszra vele kapcsolatban.  :afro:

(...és naaaagyon finom indiai kajákat szokott tanítani a páromnak  :169:)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Október 09, 17:58:25
Valószínű, hogy a bibliában a tetoválás azért bűn, mert maradandó és egészségtelen változást hoz a testbe. Arról nem is beszélve, hogyha jól tudom abban a korban ez az némely idegen Isten követői csinálták, csak ma vált belőle "szépségipari cikk". Ha lehet ezt mondani...  :02:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Hanna - 2009 Október 09, 18:03:52
Sziasztok! :044:
Ne haragudjatok régen voltam fön de ritkán tudok följönni és nem is nagyon tudom, hogy mit írjak. :02:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 Október 09, 18:10:15
Meg van bocsátva, mert hoztál két négyest.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Október 09, 18:25:18
Sziasztok! :044:
Ne haragudjatok régen voltam fön de ritkán tudok följönni és nem is nagyon tudom, hogy mit írjak. :02:

Szia Hanna!
Örülök, hogy látlak!
Mi a helyzet teknőcékkel?!
Gratula a négyesekhez!
Mi leszel ha nagy leszel?!
Csak azt ne írd, hogy felnőtt!
:fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2009 Október 09, 18:35:53
szia Hanna   :044: :2smitten: 


Gratulálok a jó  jegyekhez....ügyes  vagy :169:
Szerezz be  minnél többet, légy kitartó  ....és   anya  apa  jutalmaz  :2smitten:
nincs is ennél nagyszerűbb :169:


kellemes  és áldott hétvégét    kívánok  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: virág - 2009 Október 09, 22:31:36
Kedves Levendula!

Én lehetőség szerint kerülném, egy ilyen henna tetoválás feltételét a testemre. Még ha le is kopik idővel, maga a művelet, ami történik, nem jó; ez egy jel, amit feltesznek, rajzolnak, Rád. Úgy gondolom, hogy a testen semmiféle jelnek nincs helye. Akkor is, ha látszólag egy semleges, ártatlan jelentésű szimbólumról van szó, pl. egy falevél, toll, virág, stb.
Nem szeretem azt sem, ha keresztyének kereszteket, vagy halakat hordanak magukon, feleslegesnek érzem, de itt másról is szó van, mert ez a bőrre kerül rá. Szerintem, ez olyan, mintha megbélyegeznéd magad.
Ha esetleg divatból lenne ez a tetoválás, jó lenne ellenállni.

De ez csak az én véleményem.

Üdvözlettel, Virág  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 09, 22:40:52
 :044:
Kedves Levendula!

Nekem is az a véleményem, hogy kerülni kell a tetoválást! Van egy ószövetségi ige erre vonatkozóan, hogy ne tetoválják, vagdalják magukat az emberek!
Szerintem ez tipikusan világi szokás! Isten a szíveket nézi.
Szeretettel: Tünde :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 09, 22:41:59
 :nem:  Sajtóhiba, elnézést:
Szeretettel!  (A gép rendetlenkedik!)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Október 09, 23:09:59
:nem:  Sajtóhiba, elnézést:
Szeretettel!  (A gép rendetlenkedik!)

Ki látta?!
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Levendula - 2009 Október 09, 23:42:25
Nagyon koszonom a hozzaszolastokat.
Lehet, hogy az elejen nem fejtettem ki bovebben, nem en szeretnem magam tetovaltatni, mert en se vagyok hive az ilyen jeleknek, kulso cicomaknak, hanem en szeretnem festeni masokra. Tehat mint penzkereseti lehetoseg, persze nem olyan szimbolumokat, ami ellentetes a hitvallasommal, hanem pl. viragmotivumok. Errol mi a velemenyetek?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 Október 10, 07:02:41
Ez se különbözik attól, amit leírtunk. Részese leszel, attól függetlenül, hogy nem rajtad lesz. Talán kérjél bölcsebb munkát. Hidd el, nem sok olyant fogsz találni, aki virágot akar. Gondolom ezt azért, mert nem igen sok keresztény fog tatkót viselni. A világ pedig nem fog hozzád menni ha elterjed, hogy csak édenkeret akarsz festegetni. Ők bizony igénylik a sátán fejeket is. Ha pedig megakarsz élni, akkor meg is fogod tenni. Elsőként kicsiben, de aztán jön az ártatlannak tűnök is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 Október 10, 08:24:22
Sziasztok!
Nem könnyű emberileg tanácsot adni, ha valakinek a megélhetéséről van szó.
De keresztényként nem is emberileg, hanem igeileg kell a tanácsadással probálkozni, a döntés persze a Te kezedben van!
Teljesen egyet értek Máriával!
Mindig a megrendelő fogja eldönteni, hogy milyen motivum kerűljön a testére. Persze mondhatsz nemet az ügyfelednek, amiként egy szobrász is visszaútasíthat egy általa gusztustalannak vélt megrendelést.
Viszont a kisértés folyamatosan ott lesz körülötted:
a megélhetésed, vagy Isten akarata!

Hidd el, igazat mond Mária, a 'határok' előbb-utóbb össze fognak mosodni. Amíg nem ebből élsz, teljesen másként tudsz egy-egy felkéréshez viszonyúlni, de ha ebből a munkából kell majd kifizetned a számláidat és biztosítani a megélhetésedet, a kisértés teljesen más dimenziókba fog kerűlni!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2009 Október 10, 09:08:18
A henna festésnek,kultikus jelentősége van abban a kultúrában ahol használják és ahonnan ered.A nő és a férfi szerelmének és más dolgoknak a jelképe.Régen úgy tartották és használták mint a bájt.És a nőket a légyottokra készítették így elő.Ma is használják erre a célra.Erről még régen láttam filmet.Tehát itt nem tudom leírni ez meg van-e az interneten.Isten előtt mindenkinek magának kell felelnie a cselekedeteiért és ezért mi akkor nem mondhatjuk nem tudtam.Isten Igéje megmondja a mi testünk templom a Szent-szellem temploma,ha az Ige tükrében nézzük,akkor Isten templomának festéséről van szó,hát kétlem,hogy Isten ebben örömét lelné.De mindenki maga dönt.Ha pedig kereseti forrásként nézzük,akkor mással is lehet pénzt keresni,csak dolgozni kell.Ha kell fizikai munka is van.Nem sértésnek szántam.Én azt hiszem Isten Igéje megadja mindenre a választ. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Levendula - 2009 Október 10, 10:42:45
Koszonom a hozzaszolastokat. Pont ezekert a dolgokert voltak bennem ketelyek, amiket irtatok is, hogy a hatarok lassan osszefolynak, es eszre se vesszuk, hogy eszrevetlenul az apro dolgokbol vegre nagy lesz es a satan be is lopta magat az eletunkbe. Nem sertodtem meg, inkabb koszonom hogy megirtatok oszinten, ha a sertodestol tartottam volna, nem kertem volna a tanacstokat.
Koszonom es aldott, bekes hetveget nektek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 November 11, 10:11:53
Sziasztok! :D

Nem tudom, hogy ti hogyan vagytok ezzel, de már velem többször előfordult: Ha írok emailt, nem válaszolnak!
Bosszantónak tartom azt, mikor "x-y" testvérnek írok emailt és nem válaszol! Nem tudom már azoknak a számát sem, akikkel így jártam.
Többször volt olyan is, hogy a levélben megkértem arra, hogy bármilyen válasza is van, mindegy, csak válaszoljon! /mégsem válaszolt/

Persze a legtöbb ilyen alkalom akkor volt, mikor kértem valamit (pl: szolgálatot, információt)! Az interneten annyira könnyű -már bocsánat- "bunkónak" lenni, hogy még egyes keresztyének is belesodródnak!  :pirul:

Elhiszem azt is, hogy olykor olykor véletlen átsiklottak rajta vagy válaszolni akartak csak elodázták odáig, amíg el nem felejtették.
Ezzel nincs is gond!

Várom válaszotokat.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2009 November 11, 11:08:22
 :117:
Szia Antee!
Egyetértek a mondandóddal! Szerintem a testvéri szeretetbe beletartozik a figyelem és a tisztelet is!
Van is egy ilyen ige: "A tisztelet adásban egymást megelőzőek legyetek!"

Nem árt erre odafigyelni, hogy a kapcsolatok ne épüljenek le, mert az magával hozza a gyülekezeti légkör romlását!
Viszont azt is szem előtt kell tartani, hogy aki sajna így járt, az ne engedje, hogy gyökeret verjen benne a neheztelés! :168:

Üdv.: Tünde
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kingooo - 2009 November 11, 11:18:11
Egyetértek veled Antee. Mi is esendő emberek vagyunk s futunk csak futunk, míg ki nem leheljük a lelkünket. Nem tudunk megállni, átsiklunk mindenen  :060: . Ez nem jó, de bennünket Isten hívő embereket is elkap a világ szele. Ami szerintem rossz. Isten megvédene bennünket, ha hagynánk, de nem mindig engedelmeskedünk Neki.

Jobban kellene figyelnünk egymásra !  Ezt magamnak is mondom, főleg !  :059:

   :2smitten:   :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 November 11, 11:55:43
Kedves Tünde! :088:

Természetesen nincs bennem neheztelés, csak egyfajta értetlenség azok felé, akik nem veszik a fáradságot azért, hogy válaszoljanak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 November 11, 13:44:37
Csak nem Rólam beszélsz Főnök?!
:fetreng:
Na megnézem gyorsan a postámat!
:hehe:


:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2009 November 11, 15:01:22
 :pirul: -talán  én  nem voltam elég  figyelmes?  -  :062: :pirul:

-bocsánatot  kérek   kicsit  leeresztettem.... sajnálom.....ha  úgy tetszik  "nyalogatom  sebeimet"
remélem  mielőbb  kimászok  belőle...


főleg  ha ezt  nézem  és  hallgatom    ..................ISTEN JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ :2smitten:

&feature=related


&feature=related
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2009 November 11, 15:44:35
Hú, de jó ez az Isten jó dal!!!!!  :2smitten:   :2smitten:   :2smitten:
El fogom menteni a kedvenceim közé!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2009 November 11, 15:50:13
Kedvenceim  ......  áldott  kis csapat............ hallleluja   :2smitten: :2smitten:   :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2009 November 11, 15:54:36
 :061:
Kedvenceid? Honnan ismered őket? Milyen gyülekezet? :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 November 11, 16:27:22
Csak nem Rólam beszélsz Főnök?!
:fetreng:
Na megnézem gyorsan a postámat!
:hehe:


:2smitten:

Dehogy is! :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 November 11, 16:28:13
:pirul: -talán  én  nem voltam elég  figyelmes?  -  :062: :pirul:

-bocsánatot  kérek   kicsit  leeresztettem.... sajnálom.....ha  úgy tetszik  "nyalogatom  sebeimet"
remélem  mielőbb  kimászok  belőle...


főleg  ha ezt  nézem  és  hallgatom    ..................ISTEN JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ :2smitten:

&feature=related


&feature=related

Nem rólad van szó!  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 November 11, 16:29:07
Félreértés ne essék, a témát nem azért dobtam fel, mert valakire célozgatni akarok, hanem mert eszembe jutott.  :063:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2009 November 11, 19:23:57
Antee!

Miért vagy olyan naiv?
Mi sem vagyunk mások.
Aki által kegyelmet kaptunk, az más. Akiben hiszünk, és nem amiben hiszünk(emberi test).
Ha a "testvéreken" múlna,(bele értve magamat is) akkor én valószínű valami egész más hiten lennék. :060:
Szóval mit csüggedsz. Vagy nincs megírva:1Kor 1:27  Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;
A bolondoktól, erőtlenektől meg mit vársz?
Én már úgy gondolkodom, ha van adok, ha nincs nem kérek,ha tudok segítek, ha szorulok nem várok semmit.
Én magam is sokáig tévelyegtem, valami idea körül. Azt gondolva, hogy a keresztények mások. Nem mások! Sőt, rosszabbak vagyunk a világ szemétjénél is. (nem mindenki) Nekik még van esélyük, de a Krisztust senki nem feszítheti meg kétszer.
Még a legodaszántabb keresztény sem érdemel mást, mint irgalmat. (igaz, azt meg is kapja kegyelemből)
Ezért ne keseregj.
Tedd a dolgod, mert azt az Úr megáldja!
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 November 11, 19:56:34
Igen, én is azt hittem, hogy naiv vagyok.
De Jules tesó egyszer azt mondta, hogy ez nem naivitás, hanem (nem tudom már szó szerint) "testvérek iránti jóhiszeműség".
Azt se mondhatnám, hogy csüggedek...

Sok keresztyén nem másabb mint a világi, de ez így nincs rendjén. Jézus azt mondta, hogy arról ismernek meg minket hogy a tanítványai vagyunk, hogy szeretjük egymást! A szeretetbe pedig sok minden beletartozik, mint ahogyan Pál gyönyörű szépen le is írta!

"Tedd a dolgod, mert azt az Úr megáldja!"

Ámen!  :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 November 11, 20:10:41
Szia Robi!
Igazságszerint Pál, a világ nézőpontjából beszél úgy a keresztyénekről, mint semmit sem érő szemétről.
Pál idejében a keresztyének nem kívánták a világ értékrendjét, ezért a világ szemében értéktelennek tüntek, mondhatni 'szemétnek'!
Sajnos igazad van abban, hogy a keresztyénség beleolvad a világba, világi problémákkal foglalkozik és világi módon él, világi vágyakat hajszol!
Többször olvastam már itt a fórumon is, hogy a testvérek 'Ébredésről' beszélnek!
Az az igazi ébredés, amit Robinak volt bátorsága megfogalmazni: 'Keresztyén szemmel nézve a 'világ szemetéhez' tartozunk, néha még náluk is gyalázatosabban viselkedünk!
Hol van itt a 'reklámozott' ébredés?!
Félreértés ne essék, a listát magammal kezdem!
Ezért írtam neked Antikám a minap:
Krisztus nélkűl csak egy NAGY NULLA VAGYOK!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2009 November 11, 20:21:54
Viszont Krisztussal felbecsülhetetlen!  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 November 11, 20:43:35
 :060: Köszönöm, nagyon kedves vagy! :2angel:

A dícsőség pedig az Úré!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2009 November 12, 08:31:54
Szerencsére ritkán járok így, hogy nem válaszolnak a levelemre. Ha mindenki válaszol, akkor lehet, hogy én nem válaszolok?  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2009 December 24, 12:03:21
Felvetnék egy új témát, ami kapcsolódik a jelenlegi munkámhoz.
Tegnap egy testvértől ilyen válasz levelet kaptam:
"az én hitemmel összeegyeztethetetlen ez a fajta üzletmód"
Ez felvetett bennem több kérdést amit jó lenne ha megbeszélnénk, kinek milyen látása van e felől.
1. Mi a piramis rendszer?
2. Mi a Multi Level Marketing üzletmód?
3. Mágneses terápia létezik-e
4. Ha létezik honnan ered Istentől vagy a Sátántól?
5. Lehet-e Isten dicsőségére egy ilyen üzletben dolgozni, ha igen, hogyan?

Ha érdekel benneteket szivesen leirom mi a különbség a piramis rendszer és  Multi Level Marketing között.
Ha valljuk (márpedig valljuk) hogy fűben-fában adta nekünk a Mindenható Jó Isten a gyógyulásunkhoz szükséges alapanyagokat (a gyógyszerek alkotórészei)
miért ne adhatna más gyógymódot is a betegségtől vagy szenvedéstől való szabadulásunkhoz?

A cég amelyet a főnöknőm képvisel semmilyen keleti vallással nem áll kapcsolatban, pusztán tudományos alapon gyártják a dolgaikat.

Nekem több ismerősöm is van, akik ilyenfajta üzlethez csatlakoztak, vannak köztük sokan olyanok, akik szépen eltartják a családjukat vele, vannak olyanok akik nyugdij kiegészitésként csinálják és van már olyan is, aki kimondhatatlanul megáldatott, mint a főnöknőm is.

Felmerül igy még több kérdés:
- Honnan ered a gazdagság?
- Sátántól?
- Istentől?

Aztán még valami:
Nem piramis rendszeren alapul az egész üzletvilág?

Beszélgessünk testvéreim, mindenkinek a véleményére kiváncsi vagyok, ki miért fogad el egy ilyen üzletet és ki miért határolódik el tőle?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2009 December 24, 15:13:17
Szia Batiszrael!


'Felvetnék egy új témát, ami kapcsolódik a jelenlegi munkámhoz.
Tegnap egy testvértől ilyen válasz levelet kaptam:
"az én hitemmel összeegyeztethetetlen ez a fajta üzletmód"
Ez felvetett bennem több kérdést amit jó lenne ha megbeszélnénk, kinek milyen látása van e felől.
1. Mi a piramis rendszer?'

A piramis rendszerű értékesítés nem azonos a piramis játékkal, amelynek lényege, hogy a 'piramis tetején' lévők meggazdagodnak, sok-sok ember a lefele szélesedő piramisban pedig elbukja a pénzét!



2. Mi a Multi Level Marketing üzletmód?

A piramis felsőbb szintjein részesűlnek az alsóbb szinteken lévők forgalmának értékéből! Itt azok sem veszítenek, akik legalúl dolgoznak, feltéve ha értékesítík a reájuk bizott terméket!
Ezekben a rendszerekben általában a direkt értékesítést alkalmazzák.
A piramis színtjein történő emelkedéshez 'hálózatépítői' munka szűkséges.

3. Mágneses terápia létezik-e

Létezik, ugyan úgy, mint a sugárterápia, vagy a gyógymasszázs, reflexológia.

4. 'Ha létezik honnan ered Istentől vagy a Sátántól?'

Maradjunk annyiban, hogy a biofizika, a biomechanika és a biokémia törvényszerűségeit nem sátán, hanem Isten fektette le!


5. Lehet-e Isten dicsőségére egy ilyen üzletben dolgozni, ha igen, hogyan?

Mint minden egyéb üzletben!
Keresztyén alapelvek szerint, nem mások kárára!


'Ha valljuk (márpedig valljuk) hogy fűben-fában adta nekünk a Mindenható Jó Isten a gyógyulásunkhoz szükséges alapanyagokat (a gyógyszerek alkotórészei)
miért ne adhatna más gyógymódot is a betegségtől vagy szenvedéstől való szabadulásunkhoz?

Pl. 40 éve semmit sem tudtak a C.T.-ről, ma már mindennapos eszköz a gyógyításban!

A kuruzslás és a gyógyítás két külön fogalom!

'A cég amelyet a főnöknőm képvisel semmilyen keleti vallással nem áll kapcsolatban, pusztán tudományos alapon gyártják a dolgaikat.'

Erről beszélek!



'Felmerül igy még több kérdés:
- Honnan ered a gazdagság?
- Sátántól?
- Istentől?

Nos ez attól függ, hogy Isten szerint, vagy sátán szerint gyűjtötte valaki össze

Aztán még valami:
Nem piramis rendszeren alapul az egész üzletvilág?

Keresztyénként  nem igazán érdekel, hogy hol vagyok ebben a piramisban!

Ha Isten akarata szerint élek, akkor az Ő általa rendelt helyemen, s hiszem, hogy nekem így a legjobb!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2009 December 24, 15:23:17
Köszönöm a válaszodat. Majd én is megirom a véleményemet hamarosan. Most csak annyit, hogy bármennyire is szűkölködik a családom jelenleg, még egy kedves testvérnőnek sem segitenék a munkájában, ha úgy érezném a Sátánt szolgálja vele...
Mivel én az alkalmazottja vagyok, a munkának közvetett módon részese vagyok.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2009 December 24, 15:45:09
Én annyit mondanék, hogy akinek nem fér össze a hitével ez a munka, az ne csinálja, másnak meg áldás is lehet. Én úgy vagyok ezzel, hogy Jézust állítom be gyógyítómnak, de ha a mágnes, gyógyszer, sziké működik valakinél, akkor miért ne? Csak adja Istennek a hálát érte és az eszköz az maradjon eszköz. Én visszakérdeznék a testvértől, jár -e orvoshoz, ha netán megbetegszik? Ha azt írta nem, akkor fogászatra igen? Netán szemüvege van? Fanatikusnak azért nem kell lenni. Kérje ki Istentől, hogy ezzel a munkával valóban kell-e foglalkoznia? Miért írtam ezt? Mert van egy testvérnő, aki fanatikusan csak Jézus és eszköz semmi! -mondja magáról. Meg is veti azokat, akik orvoshoz mennek, gyógyszerhez nyúlnak, mert a gyülije ezt táplálja beléjük. Amikor megfájdult a foga, másnap rohant a fogászatra kihúzatni. Kérdeztem, ő tán nem orvos? Netán Jézus nem akarta betömni a fogát? Nevetett rajta.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2009 December 24, 16:05:47
Szia Mária!
Nagyon jó dolgokat vetettél fel. Itt vagyok pld. én. Elmondom hogyan szenvedtem végig az elmúlt fél évemet.
Jött az epegörcs, a férjem mondta vegyek be gyógyszert, ne kinlódjak. Mondtam neki, imádkozom, majd az Úr elveszi. A férjem megkent olajjal. Két óra múlva bevettem egy gyógyszert, mert fájdalmam volt.
Epegörcs. Ima, olaj, négy óra múlva fájdalomcsillapitó. NEM HASZNÁL!
Epegörcs, hányás: ima, olaj több órás kinlódás 12 óra múlva SEGITSEN VALAKI, A GYÓGYSZER NEM HASZNÁL!
Epegörcs, hányás: Orvosnál. Azonnal infúziót kapsz, nem hagylak igy elmenni.... három óra infúzión: Halleluja, tudok menni újra!
Epegörcs. hányás: kinlódás, rögtön gyógyszer bevétel: NEM HASZNÁL SEMMIT! Másnapig szenvedés, rosszullét, gyerünk a kórház!!!
EPEELZÁRÓDÁS, HASNYÁLMIRIGY GYULLADÁS, KEZDŐDŐ SÁRGASÁG
(A férjemmel titokban beszélnek az orvosok, életveszélyben vagyok...)
Ima, másnap az orvos mondja, a gyomromon keresztül kell kivegyék a köveket, a gyulladás miatt.
FÉLELEM - A FÁJDALOMTÓL!!!
Infúziók-infúziók-antibiotikumok-antibiotikumok
Gyomorsebésznél:
Láttam a szemébe az Urat!!! Tudtam hogy jó kezekben leszek. Mondta hogy mit fog csinálni. Féltem. Féltem hogy altatás nélkül csinálják, de hittem az Úrban.
Az ágyon lekötöztek és annyit mondott az orvos: Te már alszol is, mielőtt még csinálnék valamit?
Felébredtem. Ott ül mellettem: a műtét sikeres volt.
Kórterembe vissza- infúziók infúziók
Négy nap után hazaengedtek és visszarendeltek műtétre.
Még 25.-én is hittem abban, hogy a köveim nyomtalanul eltűnnek, hogy nem lesz szükség műtétre, de nem igy történt!
Az orvosok által gyógyitott meg Isten.
Megműtöttek 26.-án és a műtét óta mindent ehetek, semmi bajom nincsen.
Az Úr nem gyönyörködött az én szenvedéseimben, hiszen:
"Betegségeinket Ő viselte, fájdalmainkat hordozta, békességünknek büntetése rajta volt, és az Ő sebeiben gyógyultunk meg."
Szabad gyógyszert szedni, szabad orvoshoz járni, szabad gyógyittatni magunkat, mert sokszor Isten Keze nyilvánul meg általa.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2009 December 28, 08:39:46
Szia Daba!

Megigértem hogy ebben a témában én is elmondom a véleményemet. Mivel Márián és rajtad kivül úgy látszik ez a téma másokat nem érdekel (mert nem szóltak hozzá) ezért neked cimeztem a válaszomat.

Nemrég tudtam meg, hogy mi a különbség
- piramis játék
- piramis rendszer
- Multi Level Marketing
között.
Az első kettő tiltott tevékenységnek számit több államban, igy Magyarországon is.
A piramis rendszer hamis állitásokon alapszik, ahol az embereket azok az emberek becsapják, akik az üzletet elinditják. A pénzzükért gyakorlatilag nem kapnak semmit, semmilyen szolgáltatást vagy árut. Mindenki elbukik benne azokon kivül akik a piramis rendszert kitalálják. Gyakorlatilag a csalás bűntettével hasonlitható össze.
Sok ember Magyarországon is azt gondolja, hogy a Multi Level Marketing a piramis rendszer.
DE NEM!
Amikor Magyarországon éltem egy hit gyülis lány szervezett be egy ORIFLAME nevű céghez, mely kozmetikai termékeket árult Multi Level Marketing rendszerben.
Miután Izraelbe kijöttem, az üzletet nem tudtam folytatni.
Itt Izraelben szintén egy hit gyülis férfi szervezett be egy FEDERICO MAHORA nevű cégbe, amely szintén Multi Level Marketing üzletmódban dolgozik.
A cég parfümöket árul, ezért nekem ez az üzlet nem sikerült itt Izraelben, nem tudtam eladni az árut. A parfümeladás itt nem jó üzlet.
Soha nem éreztem azt, amikor végeztem a munkámat, hogy valami sátáni dolgot végeznék, sőt úgy gondoltam, Isten meg tud áldani hogy a családomat eltarthassam vele.
Bozena egyik előadásán részt vettem, ahol a férje is jelen volt. Először én is megijedtem attól, hogy "mágnesterápia", nincs-e valami köze a keleti miszticizmushoz, jógához, hinduizmushoz, buddhizmushoz és egyebekhez...
Aztán kiderült, hogy ez nem valami kuruzslás, hanem tény, hogy a mai világban felborult az Isten által létrehozott mágneses energia a Földön, köszönhetően a sok elekronikus berendezésnek, többek között a mobiltelefonnak is...
A hölgy férje orr- fül- gégeszakorvos és nőgyógyász, az Ő szájából sokkal hitelesebb volt az előadás, egy orvostól, akinek az a véleménye, hogy a mai kor emberének sajnos ezekre a wellness termékekre szüksége van ahhoz, hogy az egészségét fenn tudja tartani.
Kiderült hogy pusztán tudományos alapokon gyártanak ilyen termékeket, semmilyen keleti valláshoz nincsen köze! (Én pld. az akkupunktúrás kezeléstől elhatárolom magam, de pld. a reflexológiát nem ismerem, igy azt sem tudom, hogy egy hivő ember gyógyittathatja-e magát vele.)
Bozena csupán csak azért vett fel engem titkárnőnek, mert nem beszél Magyarul és már évek óta a szivére van helyezve Magyarország, ott is szeretne egy csoportot, szeretné támogatni az üzlettársait hogy Gold Director szintre feljussanak. Ő itt már ezen a szinten van.
Egy jogász barátomtól utánajártam minden törvénynek amit legutóbb hoztak, hogy a Multi Level Marketing megengedett-e Magyarországon, nem csinálunk-e törvényellenes dolgot! Megengedett, nincs tiltva, jelenleg is több cég dolgozik ebben a módszerben.
A barátnőmtől kaptam két masszázsgépet, amit most próbálok ki a hatása nagyon jó, kellemes. Valóban enyhiti a fájdalmakat és még egy kis melegséget is áraszt, talán a mágneses hatásnak köszönhetően.
Magyarországon jelenleg az van tiltva, hogy nem mondhatom azt az embereknek, hogy ebből meg fognak gazdagodni. Nem is áll szándékomban, mert ez Istentől függ, meg az emberek odaszánásán. Éppen ezért nem irok a Bozena anyagi hátteréről, de gondolhatjátok hogy úgy él mint Marci hevesen...
Nem vagyok irigy a keresztény gazdag emberekre, Istentől kapják méltó jutalmukat. Megérdemlik. Bozena megdolgozott érte, ahol most áll. Nem a semmiért él magas életszinvonalon! Sőt, azt szeretném ha minél több testvérem élne jómódban, hogy több tizedet adhasson az Úrnak, segithesse a rászorulókat, és eltarthassa a családját!
LEGYETEK ÁLDOTTAK, ANYAGILAG IS!

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Szabolcs - 2010 Január 01, 18:36:06
A Predesztinációról


Én szerintem a predesztináció sokszor össze van keverve a determinációval. Nem gondolnám, hogy egyetlen ember is determinálva lenne, akár az üdvösségre akár a kárhozatra.A predesztináció Isten előre tudásából fakad. Azt mondja az Ige, hogy akiket Isten elve ismert, azokat elve el is hívta. Róm 8:29 Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
Tehát Isten, előszőr eleve ismert, és ebből az eleve tudásából rendelkezett. Ugyanezt az elvet láthatjuk Ábrahám elhívásakor: 1Móz 18:17 És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok?
1Móz 18:18 Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle.
Tehát itt is Isten Ismerte Ábrahámot, holott akkor még nem született meg Izsák, és mivel ismerte Isten, hogy milyen Ábrahám, ezért el is hívta, hogy sok nép attyává legyen.De ugyanúgy a negatív példa: Júdás! Én róla sem gondolnám, hogy determinálva volt a sorsa, da azt igen, hogy Isten elve imerte a sorsát és szerepét az evangéliumban.A rómaiakhoz írt levél9/11-23: Róm 9:11 Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekből, hanem az elhívótól, Megmondatott néki, hogy: A nagyobbik szolgál a kisebbiknek. Miképen meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem. Mit mondunk tehát: Vajjon nem igazságtalanság-é [ez] az Istentől? Távol legyen! Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, a kin könyörülök, és kegyelmezek annak, a kinek kegyelmezek. Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené. Mert azt mondja az írás a Faraónak, hogy: Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam benned az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön. Annakokáért a kin akar könyörül, a kit pedig akar, megkeményít. Mondod azért nékem: Miért fedd hát [engem]? [Hiszen] az ő akaratának kicsoda áll ellene? Sőt inkább kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel? Avagy mondja-é a készítmény a készítőnek: Miért csináltál engem így? Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon? Ha pedig az Isten az ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek, És hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre, [mit szólhatsz ellene]?
Kemény igék.DE meg kell érteni az ember helyzetét.Isten azt tesz az emberi élettel amit akar, tehát még bizony a determináláshoz is joga van. Nem tartozik egyetlen embernek sem az üdvösséggel, a hit egyedül a könyörülő Istené. De ellensúlyként, az az Isten,aki azt keményít meg akit akar,és azon könyörül meg akin akar azt mondja: 1Tim 2:3 Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson. Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, A ki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében... És azt is írja a prófétáknál, hogy: Ez 33:11 Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!? Tehát az Isten nem abban gyönyörködik, hogy megkeményítse az embereket, Jézus azt mondja, hogy a gyehenna az Ördögnek és az ő anygyalainak lett készítve,így abban sem gyönyörködik, hogy az emberek erre a helyre kerüljenek, hanem az az Ő akarata, hogy megtérjenek az emberek és éljenek.Szerintem ezzel a hozzáállással kell az emberket megközelíteni.Amíg egy ember meg nem hal imádkozni kell érte, bizonyságot tenni, nem mondhatunk le róla, hogy biztos nincs predesztinálva.De az tagadhatatlan tény, hogy Isten ismer minket, és mindebt tud rólunk. Pál apostolnak volt, hogy mondta, hogy ebben a városban nem fogják elfogadni a bizonyságtételedet.És nekünk is úgy kell élnünk, hogy meghozni a felelős döntéseket, és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy azt tudja-e Isten vagy nem. De tudja.Leplezetlenek vagyunk elötte és ismeri mindnannyiunk szívét.Ugyanez a helyzet a bűnbeeséssel kaocsolatban is, Isten tudta, hogy meg fog történni, de ez a tudás is az ismeretből fakadt. Mert a tökéletes világ csak szabad akaraton alapulhat, de a szabad akaratban benne van a bukás lehetősége is. Isten mielőtt a világot teremtette, tisztában volt, hogy az Ő dicsőségét, hatalmát, erejét, szépségét a törékeny szabad akarat nem fogja kibírni, lesz olyan lény aki ezt meg fogja kívánni a hozzá közel álló lények közül. Ez a szabad akarattal meghozott döntés minden szabad akarattal rendelkező lényt, beleértve a lázadás után teremtett embert, döntés elé állította. És a jó döntés az engedelmességre alapozza meg azt a z eljövendő világot,amely már teljesen tökéletes lesz és soha többé nem lesz bűn, mert olyan lények tartokodnak benne akik szabad döntésből lemondtak az engedetlenségről.

Zsid 2:10 Mert illendő vala, hogy a kiért minden és a ki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő idvességök fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.Zsid 5:8 Ámbár Fiú, megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet; Megdöbbentő szavak! Arról szólnak, hogy maga a Fiú, akiről tudjuk, hogy tökéletes, mégis a Krisztus az Atya akaratából való szenvedés által tanulta meg a jövő világot megalapozó teljes engedelmességet, és vált teljesen, egyszer és mindenkorra tökéletessé.És csodálatos az Isten kegyelme, hogy miután az ember rosszul döntött, mégis kap lehetőséget Jézus Krisztus tökéletes engedelmessége, szenvedése miatt kegyelmet a jó döntéshez.És az az Isten akarata, hogy jól döntsünk.
Végül pedig egy kérdés: Máté 22:14 Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. Mit jelent ez az ige? Talán azt, hogy sok embert hív az Úr, de kevesebbek azok akiről tudja, hogy elfogadják a hívást és ezért választottak? Nem tudom, de ti biztos tudjátok.

Kor 1:2 Az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken:

Itt Pál apostol üdvözli a az elhívott szentekkel együtt azokat is, akik segítségül hívják az Úr Jézus Nevét. Tehát ezek szerint lehet egy olyan változat is, hogy a választottak biztos hogy meg fognak térni, de az elhívottak közül is, akiket elérnek az evangélisták és bizonyságtevők, segítségül hívhatják az Úr Nevét. És aki segítségűl hívja az Úr Nevét az megtartatik.
A még nem hívő szüleinkért sem úgy imádkozunk, hogy: Ha predesztináltad a szegény szüleimet az örökkévalóságban, akkor kérlek mentsd meg őket!
Én azt gondolom nem szabad olyan mereven kezelni ezt a kérdést.Kicsit az ÓSZ-ba kalandozva felmerül a kérdés.: Vajon Betsabé predesztinálva volt arra, hogy Dávid felesége legyen, és bekerüljön Jézus családfájába? Vagy Juda és Támár esete? Akiknek a gyermeke szintén Jézus ük-ük apja lett?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 03, 01:31:36
Mondta az Úr Jézus, és idézte Szabolcs

Idézet
Tehát ez az ígéret most is érvényben van, mert a hit igazsága jelenti ki már a Törvény előtt.
Az újszövetség nem törölte el az ószövetségi ígéreteket, sőt Jézusban teljesedett be és fognak azok a dolgok beteljesedni amik még a jövőben várnak ránk! Mát 5:17   Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétának eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.  
Mát 5:18   Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik.  



Ha én valóban KRISZTUS TESTE vagyok - részben -
Ha - AKKOR

Nekem most itt a földön ez az egyetlen feladatom!

Nem több és nem kevesebb azoknak a feladata, mert minden ajándéka a SzentSzellemnek a
TEST TÖKÉLETESÍTÉSÉRE
adatott!

Nem az elveszettek keresésére, hanem a TEST tökéletesítésére  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 03, 07:40:50
Sziasztok!

Kedves Mária hosszú évekig én is úgy gondolkodtam az áldás-átok és a démonűzéssel kapcsolatosan. Igazából azok a szolgálók győztek meg, akik ebben aktivan szolgálnak.
Tegnap a Szent Szellem felhozott még egy esetet bennem. Volt egy barátom, aki epilepsziás volt. Heti hat alkalommal jöttek rá a rohamok, nagyon erősek. Megtért, Szent Szellemmel betöltekezett, de beteg maradt. Egyszer egy olyan gyülekeztbe kezdett járni, ahol a keresztények felé is szolgáltak szabaditó szolgálattal. Imádkoztak érte, kiűzték belőle az epilepszia démonát. Teljesen meggyógyult! Annyira meggyógyult, hogy végül az orvosoktól is kapott róla igazolást, sikerült neki szakmát tanulnia és jogositványt szereznie. Semmiféle gyógyszerre nincsen szüksége!
Most is csak azt mondom, hogy a keresztények között zajló események bizonyitják, hogy a generációs átkok alól nem automatikusan szabadul fel egy megtért keresztény. Ez egy külön harcmező. Meg kell találni az okát.
Az új-szövetség abban nyilvánul meg, hogy már nem kell bakok és egyéb állatok vérével bűnbocsánatot szerezni. Ha Jézus nem halt volna meg, akkor nem lenne másképp bűnbocsánat, mert vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.
Jézus nemcsak a Megváltó, az Isten Fia, hanem a Főpapunk is. Ha visszajön a földre, főpap is lesz és már a mennyben is az. Neki van joga az Isten elé járulni és esedezni érettünk. Igy valóban egy új-szövetséget kapott Izrael, mig az ó-ban áldozatokra volt szükség, mostmár nincsen. De ez nem jelenti azt, hogy ami ott le van irva, az nincs érvényben.
Isten  az irott Ige szerint fog minket megitélni, mikor az itélet eljön. Nem aképpen hogy szeresd a te uradat Istenedet...., meg Szeresd felebarátodat..., hanem a tizparancsolat szerint is.
Aztán azt is el kell döntenünk, hogy Dereck Prince tévtanitó volt-e, illetve hogy a Hit Gyülekezete az-e? Csak azért irom ezt ide, mert aki kategórikusan tévtanitásnak tartja az áldás-átok és a démonűzéssel kapcsolatos felfogást, akkor ezzel Dereck Princera és magára a Hit Gyülekezetére is olyan kijelentést tesz, hogy tévtanitók.
Márpedig Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet, úgyhogy nem érdemes ezt megtenni, mert az Isten maga tesz bizonyságot róluk!!!
Ott ahol narkósok szabadulnak meg, ahol csodával határos módon gyógyit az Isten, az nem lehet a Sátántól. Márpedig ha igy van, akkor lehetséges hogy ők találták meg az igazságot.
Én ebben a témában többet nem fogok irni. Kérjétek az Urat és  Szent Szellemet győzzön meg benneteket az igazságról. Nekem ez nem tisztem, sem nem feladatom.
Egyébként meg nem üdvösség kérdése, mert aki  hisz Jézusban az üdvözül. Innentől kezdve meg mindenki azt hisz ebben a témában, amit akar. A végcélunk ugyanaz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 03, 08:40:50
 :2angel:

Bocsánat!
Kedves Batiszrael, akkor erre nem válaszolsz?
 :2smitten:

Azt gondolom ezért az egy igéért kell ebben a kérdésben nagyon keresni

ISTEN IGAZSÁGÁT!

Idézet
Jn 14,30 Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije;


KEDVES TESTVÉREM, NE FELEJTSD EL KÉRLEK, HOGY ITT MAGA AZ ÚR JÉZUS BESZÉLT ÖNMAGÁRÓL!  Mi is valljuk, hogy Jézusban nem volt bűn!!!

Gondolom, hogy nem kérdés, hogy az Úr Jézus beszél önmagáról.

Az viszont már kérdés, hogy ez miért került leírásra, miért fontos, hogy ezt mi tudjuk, mi ebből a mi tanúlságunk.
Mert minden mi érettünk íratott le az első betűtől az utolsóig az ÍROTT ÍRÁSBAN.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 03, 08:43:52
 :2angel:

Kedves Batiszrael, és erre is reménykedtem, hogy te is írsz, meg még más is!

 :2smitten:

Szeretném ha válaszolnátok?

Aki nem fogadja el a szabadító szolgálat szükségességét, és aki kiáll a szabadítás szükségessége mellett, tehát mind azok akik eddig véleményezték, személyesen válaszolnának, de jó lenne, ha azok is írnának, akik eddig ebben nem foglaltak állást.

Arra válaszolnátok: hogy egyen-egyenként, mire kerestek bizonyítékot?

pl. így
"én a szabadítás szükségességét feleslegesnek tartom, és arra keresek bizonyítékot, hogy:. . . . . . "


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Január 03, 09:15:49
Veszélyes vizeken!

"Jézus nemcsak a Megváltó, az Isten Fia, hanem a Főpapunk is. Ha visszajön a földre, főpap is lesz és már a mennyben is az. Neki van joga az Isten elé járulni és esedezni érettünk. Igy valóban egy új-szövetséget kapott Izrael, mig az ó-ban áldozatokra volt szükség, mostmár nincsen. De ez nem jelenti azt, hogy ami ott le van irva, az nincs érvényben.
Isten  az irott Ige szerint fog minket megitélni, mikor az itélet eljön. Nem aképpen hogy szeresd a te uradat Istenedet...., meg Szeresd felebarátodat..., hanem a tizparancsolat szerint is.
Aztán azt is el kell döntenünk, hogy Dereck Prince tévtanitó volt-e, illetve hogy a Hit Gyülekezete az-e? Csak azért irom ezt ide,  tévtanitómert aki kategórikusan tévtanitásnak tartja az áldás-átok és a démonűzéssel kapcsolatos felfogást, akkor ezzel Dereck Princera és magára a Hit Gyülekezetére is olyan kijelentést tesz, hogytévtanítók.
Márpedig Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet, úgyhogy nem érdemes ezt megtenni, mert az Isten maga tesz bizonyságot róluk!!!
Ott ahol narkósok szabadulnak meg, ahol csodával határos módon gyógyit az Isten, az nem lehet a Sátántól. Márpedig ha igy van, akkor lehetséges hogy ők találták meg az igazságot.
Én ebben a témában többet nem fogok irni. Kérjétek az Urat és  Szent Szellemet győzzön meg benneteket az igazságról. Nekem ez nem tisztem, sem nem feladatom.
Egyébként meg nem üdvösség kérdése, mert aki  hisz Jézusban az üdvözül. Innentől kezdve meg mindenki azt hisz ebben a témában, amit akar. A végcélunk ugyanaz.
Elküldve: Ma - 07:40:50
Írta: Batiszrael

Én ezt nem is kommentálnám.
Csupán annyival, hogy én erre a lelkületre /szellemiségre/ már egyszer kijelentettem, hogy nem igazán "keresztényi". (ez nem, személyeskedés, vagy test és vér, hanem SZELLEMISÉG)
 :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 03, 10:14:30
:2angel:

Kedves Batiszrael, és erre is reménykedtem, hogy te is írsz, meg még más is!

 :2smitten:

Szeretném ha válaszolnátok?

Aki nem fogadja el a szabadító szolgálat szükségességét, és aki kiáll a szabadítás szükségessége mellett, tehát mind azok akik eddig véleményezték, személyesen válaszolnának, de jó lenne, ha azok is írnának, akik eddig ebben nem foglaltak állást.

Arra válaszolnátok: hogy egyen-egyenként, mire kerestek bizonyítékot?

pl. így
"én a szabadítás szükségességét feleslegesnek tartom, és arra keresek bizonyítékot, hogy:. . . . . . "



Kedves Aranyos!
Mivel hiszek a karizmákban, hogy a hivők Jézus nevében gyógyitó és szabaditó szolgálatot végezhetnek, ezért én nem tartom feleslegesnek a szabaditó szolgálatot, hiszen Jézus maga a Szabaditó, a neve is pontosan ezt jelenti.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 03, 10:16:01
Drága Testvéreim!

Ahol Isten Szelleme munkálkodik, ott világosságot ad azoknak, akik figyelnek Rá.
Derek Prince könyve szerintem rendkívül jó! Igenis helye van az EGYHÁZBAN a démonűzésnek! Persze szerintem sem élhet démon egy trónon az Úr Jézussal, de ELŐFORDUL, HOGY BEFOLYÁSOL, RÁTAPAD, KÍNOZ, MEGTERHEL némelyeket egy gonosz szellem. S ha ezt időben felismeri, akkor NEKI A LEGFONTOSABB, hogy segítséget kérjen! Elsőként fel kell térképezni, MI NYITOTT AJTÓT a démon előtt, aztán jöhet a HATALOMÁTVÉTEL!  :afro:

A HIT Gyülekezetére nem mondok rosszat. Nem azért, mert odajár a sógorom és három unokahúgom, meg sok-sok régi, kedves testvérem, hanem azért, mert MEGTANULTAM, HOGY AZ ÍTÉLET AZ ÚRÉ!
Nem fontos mindennel egyetértenem, de ítélgetnem nem szabad! Ők is Jézus Krisztus drága vérén megváltott testvéreink!  :2smitten:

Tudjátok, ODA ad áldást az Úr, ahol egyetértésben élnek az atyafiak...  :168:

S a szeretet az, ami soha el nem múlik!  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 03, 10:18:50
Kedves Erdei!
Mutass nekem magyarországi viszonylatban olyan felekezetet, akinek Budapesten tizezer fős gyülekezete van, és Magyarországon a tagsági létszám 50 000 fő. Ha van még egy ilyen, elismerem, hogy tévedtem.
Az áldás a megtértek számában is meg kell hogy nyilvánuljon, no meg anyagiakban is.
Mutass nekem még egy felekezetet, akinek saját 10 000 fős csarnoka van. Ha mutatsz, elfogadom, hogy jelenleg nem a legáldottabb felekezet Magyarországon a Hit Gyülekezete.
Nem titkolom, maximálisan szimpatizálok velük, ha ez neked egy negativ szellemiség, vállalom a vádaidat.
Aki itt állandóan vádaskodik, az nem én vagyok hanem Te, és nemcsak velem szemben. Jó lenne ha magadba néznél, mielőtt valamit leirsz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 03, 10:30:34
Kedves Batiszrael!

Senki nem fírtatja, hogy a Hit Gyüliben is vannak megtérések Istenhez!
Lehet, hogy sokak számára elfogadhatatlan, de a Római Katólikusoknál is van erre példa!
Viszont megköszönném, ha meghatároznád, hogy mit értesz áldás alatt, ha már a Hit Gyülekezetét magyarország legáldottabb gyülekezetének kiálltottad ki!
Mi alapján teszel ilyen megkülönböztető, felmagasztaló kijelentést?!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 03, 10:32:43
 :2angel:

Gondolom a Máté ev. példázatai mindenki előtt ismert, az utolsó a gyalom, ami mindenfélét összefog.

Ez is PRÓFÉCIA, és a jelen időre érvényes

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 03, 10:48:35
Batiszrael: Márpedig Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet,

Ezzel a mondatrészeddel nem tudok azonosulni és ellent kell mondjak. Kemény szavak ezek. Először azt hittem rosszul fogalmaztál, de mivel nyomatékot adtál ennek később is, így írok rá én is, pedig nem szándékoztam erdei hsz a után. Nem a létszámtól, tömegtől függő, hogy egy gyülekezet áldott vagy sem. Ezzel azt állítod, hogy Magyarországon a többi gyülekezet nem áldott! Kizárod a kis gyülekezetek áldását ezzel. Azt állítod, hogy a mi kis gyülekezetünk az Újteremtés Gyülekezet, a Baptista Gyülekezet, az Autonom Gyülekezet, a Református Gyülekezet, a Bibliaszól Gyülekezet, Agapé stb nem áldott, hanem átok alatt van, mert nem 10 ezer fős. Kérlek gondolkodj el azon amit írtál. Hiszem, hogy te se így gondolod, ha mégis, akkor sajnálatos, de eredi írására azt kell mondani, igaza van. Minden ami Krisztus Testéhet tartozik, ÁLDOTT! Miért áldott? Mert az Úr a Király benne! Ő a Főpap! Tehát, minden Szent Szellemmel teljes gyülekezet áldott Magyarországon is!

Feltetted a kérdést: Dereck Prince tévtanitó volt-e, illetve hogy a Hit Gyülekezete az-e? Csak azért irom ezt ide,  tévtanitómert aki kategórikusan tévtanitásnak tartja az áldás-átok és a démonűzéssel kapcsolatos felfogást, akkor ezzel Dereck Princera és magára a Hit Gyülekezetére is olyan kijelentést tesz, hogytévtanítók.

Erre felteszek neked én egyet. Kenneth Hagin szintén egy nagyon elismert tanító, aki nem azonosul azzal a fajta démonűzés szolgálatával, hogy a keresztényben démon van, akkor őrá kimered jelenteni, hogy hamis tanító? Vannak Kenneth Haginhoz hasonló tanítású szolgálók, pl én is, és sokan mások, akkor ők hamis tanítók szerinted? Időhiányban vagyok, de érdeklődve várom soraidat.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 03, 11:03:58
Kedves Erdei!
Mutass nekem magyarországi viszonylatban olyan felekezetet, akinek Budapesten tizezer fős gyülekezete van, és Magyarországon a tagsági létszám 50 000 fő. Ha van még egy ilyen, elismerem, hogy tévedtem.
Az áldás a megtértek számában is meg kell hogy nyilvánuljon, no meg anyagiakban is.
Mutass nekem még egy felekezetet, akinek saját 10 000 fős csarnoka van. Ha mutatsz, elfogadom, hogy jelenleg nem a legáldottabb felekezet Magyarországon a Hit Gyülekezete.
Nem titkolom, maximálisan szimpatizálok velük, ha ez neked egy negativ szellemiség, vállalom a vádaidat.
Aki itt állandóan vádaskodik, az nem én vagyok hanem Te, és nemcsak velem szemben. Jó lenne ha magadba néznél, mielőtt valamit leirsz.

Kedves Batiszrael!

A Hit Gyülis tesókra való tekintettel nem szeretném, ha elkezdenénk feszegetni ezt a témát!
A taglétszám és az újjászületés fogalma távol állnak egymástól.
Ahogy az anyagi javak és a valóságos áldás sem egyenlő!
Ha az általad felsorolt szempontok határoznák meg egy felekezet Isten előtti pozicíóját, akkor szégyenkezve és lehajtott fejjel mennék vissza a római katólikus misékre!

Kérlek vedd figyelembe, hogy ez egy felekezet független fórum, s nem biztos, hogy szerencsés dolog az egyik gyülekezetet a többi fölé helyezni!

Köszönöm a megértésedet!

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 03, 11:09:17
Kedves Mária!
Én nem azt irtam hogy a többi egyház nem áldott, hanem azt, hogy a Hit Gyülekezete a legáldottabb. Ha mindent összevetünk a létszámot, az anyagiakat és mindent együttvéve,ha beleszámitjuk hogy csak ők vannak fenn a neten nyilvános szolgálattal, akkor jelenleg az áldásokat nézve a legáldottabbak. Nem állitottam, hogy a többi gyülekezet nem áldott, igy a saját gyülekezetemre is itéletet mondtam volna. Ez pedig nem szándékom.
Én azt mondom, hogy sem Kenneth Hagin sem pedig Dereck Prince nem tévtanitó.
Nekem ez a véleményem. Az is, hogy ezek a dolgok nem üdvösség kérdések, de azért ha én nyiltan Hit Gyülekezete szimpatizáns vagyok, nincs joga Erdeinek azt irni, hogy nem vagyok keresztényi, vagy hogy "negativ" szellemiségből irok.
Én nem vagyok tanitó, ha tévedek, kisebb lesz rajtam az itélet odaát, mint akinek tanitania kell és esetleg nem jól látja a dolgokat.
Irtam a barátomról, arról senki sem tett emlitést, pedig gondolkodni kéne rajta. Abban a gyülekezetben ahol a keresztényeken nem végeztek szabaditó szolgálatot, ott beteg volt, ahol pedig végeztek, meggyógyult.
A tények tények maradnak,  a karizmatikus közösségek megosztottak e témában, pont ez a vita is bizonyitja ezt.
Az egyik azt mondja, nincs létjogosultsága démont űzni egy megtért emberből, sőt átok alatt sem lehet.
A másik azt mondja, hogy van létjogosultsága démont űzni egy megtért emberből, sőt átok alatt is lehet.
Az egyik takarja az igazságot, a másik nem. Isten országában nincs középút. Az egyik állitás hamis, a másik igaz.
Ha a hitesek látják jól, akkor a többi karizmatikus felekezet téved.
Ha a hitesek látják rosszul, akkor a többi karizmatikus felekezetnél van az igazság.
Ha viszont igy van, valamelyik tanitás tév. Vagy az egyik, vagy a másik.
Nem óhajtom ezt én eldönteni, úgyis mindenkinek a szivében megvan már a válasz.
Megint leirom, nem üdvösség kérdés. Ha valaki a karizmákban sem hisz, az sem üdvösség kérdés. Nem mondom, hogy egy tökéletes lelki állapot, de nem üdvösség kérdése.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 03, 11:14:33
Kedves Daba!
Én már elhagytam volna ezt a témát, de mindig nekem szegeznek egy kérdést. Hogyan hagyjam akkor el?
Egyébként a szabaditó szolgálaton kivül más kérdés is megosztott a karizmatikus körökben, méghozzá az anyagiakkal kapcsolatosan.
Az egyik oldal azt hirdeti van ájtatos szegénység, és nem baj ha az ember szegényen él.
A másik oldal azt hirdeti a szegénység átok, és ez alól fel kell szabadulni.

Ez a témakör is pont az, amiben az egyik állitás igaz, a másik hamis. Hogy ki melyiket fogadja el, az már az adott emberen múlik.
Én nem hiszek az ájtatos szegénységben.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 03, 11:23:57
Ha te ezt írtad volna: "Én nem azt irtam hogy a többi egyház nem áldott, hanem azt, hogy a Hit Gyülekezete a legáldottabb." akkor nem írok rá semmit

Mivel ezt te írtad: "Márpedig Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet, úgyhogy nem érdemes ezt megtenni, mert az Isten maga tesz bizonyságot róluk!!!" Nem azonos a kettő állításod.  :2smitten:

Batiszrael írta:Ha mindent összevetünk a létszámot, az anyagiakat és mindent együttvéve,ha beleszámitjuk hogy csak ők vannak fenn a neten nyilvános szolgálattal, akkor jelenleg az áldásokat nézve a legáldottabbak.

Erre is rá kell cáfoljak. Egy csomót feltudok sorolni rajtuk kívül, mert vannak élő adások más gyülikből is. Én szoktam nézni őket is. pl Golgota... . Az, hogy neked nincs infód róla, ez nem zárja ki.  :2smitten:

Soha nem végeztem ördögűző szolgálatot, mégis az Úr számos embert meggyógyított a kezeim rátevése, imáim által. Epilepsziást megszabadított az Úr, béna jár, halott támad föl, vak lát.. stb. nem hiszem, hogy kategorizálni kell. Isten végzi a dolgát. Azért hoztam föl Kenneth Hagint Derek Prince mellé, pedig ők pnt ellenkezőleg tanítanak ebben. Látod, te se mered kijelenteni kinek van hamis tana, akkor nem is várhatod el senkitől, hogy erre választ adjon: "Dereck Prince tévtanitó volt-e, illetve hogy a Hit Gyülekezete az-e?"

Istentől megáldott békés napotok legyen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 03, 11:41:49
Kedves Batiszrael!

Nem kívánok ebben a topicban keresztyén felekezetek tévedéseivel foglalkozni!
Hogy ha a szegénység átok, akkor az apostolok és az Őskeresztyén egyház döntő többsége átok alatt volt!
Nem szabad az igét egyoldalúan értelmezni!

Jézus mondja, nem én:
'Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket e földön...'

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2010 Január 03, 11:56:56
Batiszrael írta:Ha mindent összevetünk a létszámot, az anyagiakat és mindent együttvéve,ha beleszámitjuk hogy csak ők vannak fenn a neten nyilvános szolgálattal, akkor jelenleg az áldásokat nézve a legáldottabbak.

 A mi gyülekezetünkben is van élő adás!
 Nagyon kemény szavak ezek,ki áldott ki átkozott.

 A szegénységről a következő a véleményem.Minden keresztény életében előfordulhat (átmeneti
 anyagi nehézség)Viszont az a fontos mindig megelégedettek legyünk.Nem lehet folyamatosan
 a pénz a központban.Adjatok és néktek is adatik.Természetesen szükség van anyagiakra.

 
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 03, 14:44:45
Kedves Batiszrael!

Nem kívánok ebben a topicban keresztyén felekezetek tévedéseivel foglalkozni!
Hogy ha a szegénység átok, akkor az apostolok és az Őskeresztyén egyház döntő többsége átok alatt volt!
Nem szabad az igét egyoldalúan értelmezni!

Jézus mondja, nem én:
'Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket e földön...'

:044:

Igen, ez igaz. Fontosabb a szellemi kincs az anyaginál. De aki szegény annak kisebb a tizede, másokon sem igazán tud segiteni, szóval jobb helyzetben van a gazdag a szegénynél, már ha az Urat tiszteli.
Én szivesen támogatnék pld. egy gyülekezet épitést, egy evangélizációt, a hajléktalanokat és egyéb más dolgokat. Ha lenne rá pénzem. De nincsen, igy sajnos ebből a szolgálatokból kimaradok...  :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 03, 14:47:16
Soha nem végeztem ördögűző szolgálatot, mégis az Úr számos embert meggyógyított a kezeim rátevése, imáim által. Epilepsziást megszabadított az Úr, béna jár, halott támad föl, vak lát.. stb. nem hiszem, hogy kategorizálni kell. Isten végzi a dolgát. Azért hoztam föl Kenneth Hagint Derek Prince mellé, pedig ők pnt ellenkezőleg tanítanak ebben. Látod, te se mered kijelenteni kinek van hamis tana, akkor nem is várhatod el senkitől, hogy erre választ adjon: "Dereck Prince tévtanitó volt-e, illetve hogy a Hit Gyülekezete az-e?"
Szia Mária!
Ha a gyülekezeted áldott, akkor nincs miről beszélni. Ha az emberek meggyógyulnak, ha az emberek megszabadulnak, akkor az egy jó gyülekezet. A kérdés csupán az, hogy kik felé kell szolgálni, csak a hitetlenek felé vagy a tagok felé is szabaditással? Ezen van a kérdés. De mint irtam nem tartozik az üdvösséghez, aki ezekben nem hisz, ha Jézusban hisz, üdvözül.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 03, 14:56:32
Kedves Moncsi!
Kérlek szépen ird ide nekem, hol irtam én azt, hogy a Hit Gyülekezete áldott, a többi meg átkozott! Lehet hogy valamit nem értettél meg a mondandómból.
Egy gyülekezet helyzetét a gyümölcsökről lehet megismerni. Én nem ismerem a Te gyülekezetedet, igy véleményt sem alkothatok róla, de még rólad sem, mert Téged sem ismerlek.
A Hit Gyülekezetét ismerem, onnan sok emberrel van kapcsolatom, a gyümölcsök jók, ezért elfogadom őket.
Mária gyülekezetét is elfogadom, mert a beirásai alapján áldott gyülekezet.
De azért ne dugjuk a fejünket a homokba azt állitva hogy áldás és áldás között nincsen különbség???
Minden gyülekezet más áldásban részesül attól függően hogy miben hisznek, milyen tanitást kapnak, és hogyan élnek. Ha az egyik nincs jó helyen, akkor kevesebb áldásban részesülnek.
Akik például nem hisznek a karizmatikus jelenségekben vagy a Szent Szellem keresztségben, azok ezekben az áldásokban nem részesülnek, mert nem kivánják őket és nem kérik az Istentől. Van különbség, mint ahogy a mennyben is lesznek akik több jutalmat kapnak, lesznek akik kevesebbet, mindenki a saját munkája után lesz ajándékozva. Lehetséges, hogy a nagy evangélizátorok és pásztorok között csak kevesen fognak nagy jutalomban részesülni, mig egy egyszerű imádkozó asszony sokkal többet fog kapni. Az Isten igazságos Isten, nem erőlteti magát rá senkire, a karizmákat se. Ha valaki nem akar élni velük, nem is fog.
A karizmatikusság meg nem abban nyilvánul meg hogy beszélünk róla, mert az édeskevés. Az tettekben nyilvánul meg, mint ahogy Mária irta.
Egyébként ebben a kérdésben talán mindkét irótól el kéne olvasni hogyan vélekedik és utána véleményt alkotni. Az biztos, hogy az egyik keresztények felé nem végez szabaditó szolgálatot, mig a másik pedig igen. A két tanitás nem ugyanaz.
A baptista testvérek meg egyáltalán nem fogadják el a karizmatikus jelenségeket, de ez még nem jelenti azt, hogy nem üdvözülnek. Ha minden felekezet egyként gondolkodna, akkor itt is csak az egyetemes Krisztus egyháza létezne, de nem igy van, ahány felekezet annyiféle tanitás, annyiféle gondolkodásmód!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 03, 15:22:29
Kedves Batiszrael!

Nem kívánok ebben a topicban keresztyén felekezetek tévedéseivel foglalkozni!
Hogy ha a szegénység átok, akkor az apostolok és az Őskeresztyén egyház döntő többsége átok alatt volt!
Nem szabad az igét egyoldalúan értelmezni!

Jézus mondja, nem én:
'Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket e földön...'

:044:

Igen, ez igaz. Fontosabb a szellemi kincs az anyaginál. De aki szegény annak kisebb a tizede, másokon sem igazán tud segiteni, szóval jobb helyzetben van a gazdag a szegénynél, már ha az Urat tiszteli.
Én szivesen támogatnék pld. egy gyülekezet épitést, egy evangélizációt, a hajléktalanokat és egyéb más dolgokat. Ha lenne rá pénzem. De nincsen, igy sajnos ebből a szolgálatokból kimaradok...  :(

Kedves Batiszrael!
:2smitten:
Néhány nap alatt, annyira megszerettelek, hogy az csak na!

Hogy miért, arra elsősorban az Úr tudja a választ!
:igen:

Ne legyen lelkiismeret furdalásod a tized összege miatt, hiszen arra Istennek kell tekintenie és nem az embereknek!

Szíved megvidámítására hoznék egy újabb igét!

'És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat vet vala abba.
És egy szegény özvegy asszony is odajövén, KÉT FILLÉRT, AZAZ EGY NEGYED PÉNZT VETE BELE.
Akkor előszolítván tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony TÖBBET VETETT, hogynem mind a többi, akik a perselybe vetettek vala.
Mert azok mindnyájan az Ő fölöslegükből vetének; ez pedig az Ő SZEGÉNYSÉGÉBŐL, amije csak volt,  mind beveté, az ő egész vagyonát.'
Márk 12:41-44

Azon ritka keresztyének közé tartozom, akik nem fizetnek tízedet!
Mi ez, engedetlenség Isten iránt?!
Nem, az a helyzet, hogy gyülekezet nélkűl való vagyok!
Viszont soha el nem mulasztom, hogy adakozzam a rászórúloknak, s közben magam is úgy élek, mint egy hajléktalan.
Megjegyzem lelkiismeret furdalás nélkűl!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 03, 15:38:26
 :2angel:

Szia Daba, nincs lakásod?


 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 03, 15:57:53
Szia 1Aranyos!

Nincs lakásom, s nincs is szűkségem reá!
Mondjuk úgy hogy egy 'bérleményben' élek.
Tudod nem érzem magam ettől átok alatt lévőnek!
'De ha van élelmetek és ruházatotok elégedjetek meg azzal'

Isten soha sem igért nekem áldásként anyagi jólétet, ezért soha sem tévesztem össze a szűkségleteimet a vágyaimmal, s nem is vágyom olyasmire ami nem a szűkségleteim közé tartozik!
Attól pedig a falra tudnék mászni, amikor egy gyülekezetben a szegénység szégyen tárgyát képezi, mert úgy tekintenek az illető személyre, hogy átok alatt van!
Az ilyen kedves testvéreknek lövésük sincsen az áldás fogalmáról és mibenlétéről!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 03, 16:04:45
Szimpatikus a szöveg szívem szerint szóltál  :2smitten:

DE:

 Péld 14,4 Mikor nincsenek ökrök: tiszta a jászol;

Ezt hogy érted?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 03, 16:20:53
:hehe:

És Te ezt?!:
'Az én népem víze és kenyere soha el nem fogy'

:2funny:

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 03, 16:44:47
:hehe:

És Te ezt?!:
'Az én népem víze és kenyere soha el nem fogy'

:2funny:

:2smitten:

Bocsánat, de ezt az igét nem olvastam, vagy nem a Károli szerint idézted.
Kérlek írd meg hol található  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 03, 16:47:30
Persze azért a válaszodat szeretném olvasni az idézett igével kapcsolatban :061:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 03, 18:07:10
Szimpatikus a szöveg szívem szerint szóltál  :2smitten:

DE:

 Péld 14,4 Mikor nincsenek ökrök: tiszta a jászol;

Ezt hogy érted?

A folytatással egyűtt tudom csak értelmezni!

'a gabonának bősége pedig az ökörnek erejétől van'

A szegénység  nélkűlőzéssel jár egyűtt.

Viszont ez nem átok!

Nem állítottam, hogy senkit nem áldhat meg az Úr anyagi javaiban
(Lásd pl. Jób, Ábrahám, Dávid).

Viszont a gazdagság könnyen válhat átokká, még akkor is ha Istentől van.

'Kölcsön ád az Úrnak, aki kegyelmes a szegényhez; és az ő jótéteményeit megfizeti néki'
Pb. 19:17

Pl. Én valóban gazdagnak számítok egy az utcán fagyoskodó és éhező hajléktalanhoz képest.
Adakozok is számukra, ahányszor csak tehetem.

Viszont az a jó módban élő testvér, aki kijelenti  a gyülekezete szegénynek számító tagjáról, hogy átok alatt van, arról továbbra  is állítom, hogy nincs tísztábban sem az áldás fogalmával, sem a mibenlétében, sem azzal, hogy mire kellenne fordítania!

Továbbra sem látom az ilyen személyeknek a szegények íránti kegyelmességét!
Így lehet az áldást átokká változtatni!
Másokat átok alá mínősíteni és önmagunkra is átkot mondani!

Persze megint itt az igei másként látásunk különbsége, hogy lehet-e egy keresztyén ember átok alatt, azért, mert szegény!

Az persze az ilyen teológiai beállítottság mellett meg sem fordúl az emberek fejében, hogy az illető talán azért szegény, mert áldás alatt van, s nem hajlandó az igei látása ellen cselekedve gazdagodni!

'Kivánatosb a jó hírnév nagy gazdagságnál; ezüstnél és aranynál a kedvesség jobb.

A gazdag és szegény összetalálkoznak, MINDKETTŐT PEDIG AZ ÚR SZERZI'
Pb. 22:1-2

Ezt kellene legelőször felfogni azoknak a testvéreknek, akik a szegénnyebb sorsú testvéreiket 'átok alá beszélik ki'!

Ahogy azt egyszer Sándor testvérünk :2smitten:  egyszer már megfogalmazta:
'a diakóniát nem a gyülekezeten kívűl, a világ felé képmutatóskodva kellene megkezdeni'

:2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 03, 18:21:54
 :2angel:

Mint írtam szívem szerint szóltál, és szólsz most is.

Az igét pedig azért hoztam be, mert úgy gondolom, hogy bizalmatlanság is megfogalmazódik abban, ahogy magadról és az anyagi dolgokhoz való hozzáállásodról írsz.

Mert aki ereje javában van az az 5 tallentumot azért kapta, hogy kamatoztassa, és még az egyet is azért, hogy hasznosítsa, - jelen esetben én  :2angel:

Ha félsz - bocs ezt olvastam ki - akkor attól, hogy a MEGTARTÓ nem elég erős, hogy téged is megtartson.

A nincsből nem lehet adni, csak a vanból, és aki tudna "vant" létrehozni, az mutogat arra aki létrehozta, de önző?

Mennyivel jobb lenne, ha szórt adott a szegényeknek, példa lenne, és nem felhalmozás.

Ezt kellett leírnom.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 03, 18:38:03
Van itt még valami ezekben a gondolatokban:

Idézet
Persze megint itt az igei másként látásunk különbsége, hogy lehet-e egy keresztyén ember átok alatt, azért, mert szegény!

Az persze az ilyen teológiai beállítottság mellett meg sem fordúl az emberek fejében, hogy az illető talán azért szegény, mert áldás alatt van, s nem hajlandó az igei látása ellen cselekedve gazdagodni

Azt gondolom, hogy nem látás kérdése, az, hogy
"meghaltam Krisztussal, és élek többet nem én, hanem él bennem a Krisztus"

Ebből az következik, - nekem - hogy az igei látást kiemelés, az ó emberi természetre vonatkozik, mert az új embert nem az igei látása vezeti, hanem az IGE!

A szegénység lehet áldás, és lehet átok.

Az én eddigi hívő tapasztalatom szerint, akkor áldás, ha minden gonodomat ŐRÁ TUDOM VETNI!


Akkor átok, ha megállás nélkül panaszkodik a szívem, lehet, hogy csak magamban, és leht, hogy csak ez elméletek megfogalmazásában.

Az ÚJTEREMTÉS, valóban új, semmihez sem hasonlítható, és a régiek elmúltak, de mi hajlamosak vagyunk vissza-vissza idézni, és annak a látószögéből megítélni magunkat, de főleg másokat.

 :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 03, 18:44:56
:2angel:

Mint írtam szívem szerint szóltál, és szólsz most is.

Az igét pedig azért hoztam be, mert úgy gondolom, hogy bizalmatlanság is megfogalmazódik abban, ahogy magadról és az anyagi dolgokhoz való hozzáállásodról írsz.

Mert aki ereje javában van az az 5 tallentumot azért kapta, hogy kamatoztassa, és még az egyet is azért, hogy hasznosítsa, - jelen esetben én  :2angel:

Ha félsz - bocs ezt olvastam ki - akkor attól, hogy a MEGTARTÓ nem elég erős, hogy téged is megtartson.

A nincsből nem lehet adni, csak a vanból, és aki tudna "vant" létrehozni, az mutogat arra aki létrehozta, de önző?

Mennyivel jobb lenne, ha szórt adott a szegényeknek, példa lenne, és nem felhalmozás.

Ezt kellett leírnom.

 :2smitten:

Kedves 1Aranyos!

Nem tudom mit értesz a 'félelmmem' alatt?!

Mivel háztartási gép szerelőként dolgozom konkrétizájunk!

Nem kérek egyetlen ügyfelemtől sem  2-3 ezer forinttal, vagy akár nagyobb összeggel többet azért, hogy a saját javamra, vagy akár másokéra fordítsam, ugyanis ez nem félelem, hanem tisztességtelenség kérdése, nem csak az ügyféllel, hanem Istennel szemben is!

Ha több munkám van, több jut magamra és másokra is.
Viszont továbbra sem gyűjtögetek számomra szűkségtelen, vagy 'nemesnek látszó', de tisztességtelenűl kivitelezett célokért!

Hogy, Isten kit miben áld meg, az legyen Isten és az éríntett személy magánügye!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 03, 19:45:45
 :2angel:

Nem akarlak kijavítani, de az én gondolatom szerint te gazdag vagy, és magad még is szegénynek mondod, és úgy is beszélsz magadról.

Ezért említettem a félelmet, amit kiérzek gondolataidból.

Soroljam miért vagy gazdag, vagy inkább te veszed számba, és így mész a Kegyelem Királyi széke elé.

Bocsáss meg, hogy ezt leírtam.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2010 Január 03, 20:39:31
Kedves Moncsi!
Kérlek szépen ird ide nekem, hol irtam én azt, hogy a Hit Gyülekezete áldott, a többi meg átkozott! Lehet hogy valamit nem értettél meg a mondandómból.
Egy gyülekezet helyzetét a gyümölcsökről lehet megismerni. Én nem ismerem a Te gyülekezetedet, igy véleményt sem alkothatok róla, de még rólad sem, mert Téged sem ismerlek.
A Hit Gyülekezetét ismerem, onnan sok emberrel van kapcsolatom, a gyümölcsök jók, ezért elfogadom őket.
Mária gyülekezetét is elfogadom, mert a beirásai alapján áldott gyülekezet.
De azért ne dugjuk a fejünket a homokba azt állitva hogy áldás és áldás között nincsen különbség???
Minden gyülekezet más áldásban részesül attól függően hogy miben hisznek, milyen tanitást kapnak, és hogyan élnek. Ha az egyik nincs jó helyen, akkor kevesebb áldásban részesülnek.
Akik például nem hisznek a karizmatikus jelenségekben vagy a Szent Szellem keresztségben, azok ezekben az áldásokban nem részesülnek, mert nem kivánják őket és nem kérik az Istentől. Van különbség, mint ahogy a mennyben is lesznek akik több jutalmat kapnak, lesznek akik kevesebbet, mindenki a saját munkája után lesz ajándékozva. Lehetséges, hogy a nagy evangélizátorok és pásztorok között csak kevesen fognak nagy jutalomban részesülni, mig egy egyszerű imádkozó asszony sokkal többet fog kapni. Az Isten igazságos Isten, nem erőlteti magát rá senkire, a karizmákat se. Ha valaki nem akar élni velük, nem is fog.
A karizmatikusság meg nem abban nyilvánul meg hogy beszélünk róla, mert az édeskevés. Az tettekben nyilvánul meg, mint ahogy Mária irta.
Egyébként ebben a kérdésben talán mindkét irótól el kéne olvasni hogyan vélekedik és utána véleményt alkotni. Az biztos, hogy az egyik keresztények felé nem végez szabaditó szolgálatot, mig a másik pedig igen. A két tanitás nem ugyanaz.
A baptista testvérek meg egyáltalán nem fogadják el a karizmatikus jelenségeket, de ez még nem jelenti azt, hogy nem üdvözülnek. Ha minden felekezet egyként gondolkodna, akkor itt is csak az egyetemes Krisztus egyháza létezne, de nem igy van, ahány felekezet annyiféle tanitás, annyiféle gondolkodásmód!!!

 Kedves Braisztael!

 Ezt valóban nem írtad"hogy a Hit Gyülekezete áldott, a többi meg átkozott"
 Viszont akkor szerinted amelyik gyülekezet nem áldott (az milyen)?Az csak van?

 Úgy gondolom nem a létszámtól függ ki a legáldottabb.Egy kisebb 250-300fős gyülekezetben
 is müködhetnek a gyümölcsök,ajándékok.Sőt ha csak 10-15 főből állna egy gyülekezet akkor is áldás
 lehet rajta.
 Tulajdonképpen avval nem értek egyet idézlek."legáldottabb felekezet Magyarországon a Hit Gyülekezete"
 Nem merném azt mondani a gyülekezetemre,a legáldottabb.Áldott az biztos,müködnek a karizmák,
 müködnek az ajándékok,nővekszik a létszám.Nem dugtam a fejem a homokba,viszont az áldás,áldás
 a kis és nagy létszámú gyülikben is.

 Szeretettel:Moncsi

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 03, 20:49:14
:2angel:

Nem akarlak kijavítani, de az én gondolatom szerint te gazdag vagy, és magad még is szegénynek mondod, és úgy is beszélsz magadról.

Ezért említettem a félelmet, amit kiérzek gondolataidból.

Soroljam miért vagy gazdag, vagy inkább te veszed számba, és így mész a Kegyelem Királyi széke elé.

Bocsáss meg, hogy ezt leírtam.

 :2smitten:


:2funny:

Köszönöm Magdi!
:2smitten:

Egyébként én gazdagnak vallom magam a
Krisztusban!
:igen:

A rokonaim és a világi barátaim tartanak 'szegénynek,' s sajnos néha egy-két tesó is!

:hehe:

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2010 Január 03, 20:53:55
Daba írta:Egyébként én gazdagnak vallom magam a
Krisztusban!
A rokonaim és a világi barátaim tartanak 'szegénynek,' s sajnos néha egy-két tesó is!

Daba!Engem is! :079:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Január 04, 02:48:46
Az igazi gazdagság,nem a láthatókon múlik.Azt soha nem vihetjük magunkkal.Az mind hiába valóság.Fentre kell kincseket gyűjteni. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 04, 05:15:51
 :2angel:

Benne vagyunk, sokszor ki sem látszunk belőle.
Amikor benne vagyok, akkor rosszúl érzem magam, nyűgös vagyok, borús a kedvem.
Ilyenkor, ha valaki azt mondja ott vagyok, akkor minden féle magyarázatot gyártok, de főleg másra mutogatok.

A tegnapi nap már hagyomány  :172:
A megfelési szándék, már látszat :pirul:
A pénz mennyiségi értékelése, már fogság  :059:

Ez mind, mind a hamis a pogány vallás oldalára állít, - persze engem!
Ti ezzel hogy vagytok?

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 04, 08:57:23
Viszont akkor szerinted amelyik gyülekezet nem áldott (az milyen)?Az csak van?

Kedves Moncsi!

Nem irtam olyat sem, hogy egy gyülekezet nem áldott. Azt irtam, hogy az én szemeimben magyarországi viszonylatban a legáldottabb gyülekezet a Hit Gyülekezete. Ettől még neked lehet homlokegyenest más véleményed és remélem hogy ezen a kis dolgon (mert kicsi) nem fogunk összeveszni, én igy látom, te meg másképp.

Véleményem az, hogy a gyülekezetek helyi áldása attól függ, hogy milyen a lelkipásztor, milyen a vezetőség, milyenek a tagok, és mennyire fektetnek hangsúlyt a tiszta életvitelre.

Ha lelkipásztor helyén van és kenete van a szolgálatra, az egy nagyon áldott gyülekezet. Németh Sándort én tisztelem, és elfogadom a prédikációit. Sokat szoktam hallgatni Őt. Ő egy felkent lelkipásztor. Ez a hitesek egyik nagy áldása.
De áldott Máriának a gyülekezete is, mert ott is jó a lelkipásztor. Isten hivta el és a karizmák is működnek benne.
A hiteseknél sok olyan ember van a vezetőségben, akiknek egyéb szolgálati felkenetésük van, ami szintén áldás. Ott van például a barátom Ruff Tibor, akinek tanitói karizmája van. A dicsőitő vezető: Németh S. Judit. Aztán ott vannak a zenészek akik magas szinvonalon dicsérik az Urat, méghozzá kenettel!
A hiteseknél bizony odafigyelnek a tisztaságra is. Minél tisztább egy gyülekezet tagsága, annál jobban kiárad benne a "Sekiná" Isten dicsősége, természetfeletti ereje.

Nem tudom voltál-e már közöttünk, nekem volt szerencsém meglátogatni őket és sehol máshol nem tapasztaltam annyira Jézus szeretetét és az Úr dicsőségét, mint ott. Fizikálisan érezhető az Isten jelenléte.
Szolgálatomból adódóan szinte minden feleketben megfordultam már, nem mint tag, hanem mint szolgáló. Én a saját tapasztalataimat osztottam meg veletek, ezért pedig megtámadtatok. Nem kell velem egyetérteni, csak fogadjatok el olyannak, amilyen vagyok. Sosem titkoltam, és sohasem fogom, hogy ha Magyarországon élnék akkor a budapesti Hit Gyülekezetbe járnék, mert számomra ez a legmegfelelőbb gyülekezet. Engem igy kell elhordozni, szeretetben.
Nem itélkezem egyik gyülekezet felett sem, hiszen nem is ismerem őket. Személyek felett meg végképp nem, főleg azokon akik ideirnak, mert senkit nem ismerek.
Most próbálok barátkozni Máriával, mert egy igaz, hithű, jó embernek tartom aki nemcsak az Úrban él, hanem látom a gyümölcseit is. Tudjátok amit leirunk, az tükrözi az Úrhoz való viszonyunkat is.
Senkit sem akartam megbántani, de nem vagyok hazug és képmutató hogy olyat irjak le, amiben más látásom van, vagy másképp gondolkodom.
Megszoktam már egyébként, hogy a kereszténynek zsidó vagyok, a zsidónak meg keresztény.
Azt is megszoktam már, hogy hitgyülisnek hivnak, mert a tanitásaikkal maximálisan egyetértek. Te is valamivel egyetértesz maximálisan, gondolom a Te gyülekezeted tanitásaival. Ez igy helyes. Mint irtam már, ha nem lennének tanitásbeli különbözőségek, akkor egyetlen nag egyháznak lennénk a tagjai és sosem vitatkoznánk semmiért, mert nem találnánk olyan témakört. De találunk, mert mindenkit másképpen tanitanak, másfajta eledelt kap.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 04, 09:04:30
Kedves Daba!

Legyen a TE hited szerint! Ha te ilyen körülmények között jól érzed magad, akkor élj a látásaid és hited szerint. Én belefáradtam a szegénységbe. Én ki akarok törni belőle, Isten segitségével. Nagyon várom azt az időt, hogy én adjak másoknak és ne én szoruljak mások segitségére. Én ezt az állapotot átoknak nevezem, de nem mások helyzetét itélem meg ezáltal, hanem a családomét. Az az állapot amiben jelenleg vagyunk, az nem nevezhető áldásnak.
Jó lenne ha megbeszélnénk azt is, hogy mi az áldás és mi az átok, mert lehet hogy valakinek ezek a fogalmak teljesen mást jelentenek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 04, 09:12:20
Drága Batiszrael! Itt megy el a dolog és azért van a reakció. Azt írtad először:

Ha te ezt írtad volna: "Én nem azt irtam hogy a többi egyház nem áldott, hanem azt, hogy a Hit Gyülekezete a legáldottabb." akkor nem írunk rá semmit. Mer valóban az egyik legáldottabb.

Mivel ezt te írtad elsőként: "Márpedig Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet, úgyhogy nem érdemes ezt megtenni, mert az Isten maga tesz bizonyságot róluk!!!" Nem azonos a kettő állításod.

Drágasága az Úrnak! Mivel azt írtad, Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet, a Hit Gyülekezetnél, így egyértelmű a reagálás. Szeretnének kiigazítani ebben a látásodban. Senkinek nincs azzal gondja, hogy te hozzájuk vonzódsz. Mindenkinek meg van az Úrtól az Ott Helye és ez így érthető, hogy te miért. Szeretnélek megkérni, hogy nézz után az írásodnak és meglátod, hogy miért volt a reagálás. Tegnap - 07:40:50 » Semmi másról nincs szó, csupán azt szeretnék elérni, hogy belásd, nem csak a Hit Gyülekezete áldott, hanem a többi is. Ha csak ők lennének áldottak, akkor ezzel azt fejezed ki, hogy a többi nem az  és ami nem áldott az átok. Érthető vagyok?  

Szeretettel: Mária  :084:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 04, 09:28:19
Drága Batiszrael! Itt megy el a dolog és azért van a reakció. Azt írtad először:

Ha te ezt írtad volna: "Én nem azt irtam hogy a többi egyház nem áldott, hanem azt, hogy a Hit Gyülekezete a legáldottabb." akkor nem írunk rá semmit. Mer valóban az egyik legáldottabb.

Mivel ezt te írtad elsőként: "Márpedig Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet, úgyhogy nem érdemes ezt megtenni, mert az Isten maga tesz bizonyságot róluk!!!" Nem azonos a kettő állításod.

Drágasága az Úrnak! Mivel azt írtad, Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet, a Hit Gyülekezetnél, így egyértelmű a reagálás. Szeretnének kiigazítani ebben a látásodban. Senkinek nincs azzal gondja, hogy te hozzájuk vonzódsz. Mindenkinek meg van az Úrtól az Ott Helye és ez így érthető, hogy te miért. Szeretnélek megkérni, hogy nézz után az írásodnak és meglátod, hogy miért volt a reagálás. Tegnap - 07:40:50 » Semmi másról nincs szó, csupán azt szeretnék elérni, hogy belásd, nem csak a Hit Gyülekezete áldott, hanem a többi is. Ha csak ők lennének áldottak, akkor ezzel azt fejezed ki, hogy a többi nem az  és ami nem áldott az átok. Érthető vagyok?  

Szeretettel: Mária  :084:


NEM TUDOM MI AZ OKA, DE TOTÁLISAN FÉLREÉRTETTETEK ENGEM. FÁTYLAT A MÚLTRA.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 04, 10:13:56
Batiszrael: NEM TUDOM MI AZ OKA, DE TOTÁLISAN FÉLREÉRTETTETEK ENGEM. FÁTYLAT A MÚLTRA.

Nem tudom mit lehet azon félreérteni, hogyha azt írod totális kijelentéssel, hogy "Márpedig Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet," a Hit Gyülekezetétől, -ez a te, kijelentésed, te írtad- akkor tényleg nincs miről beszélni! Bármennyire is próbáljuk szeretettel feltárni előtted, te nem látod világosan miről írunk mi. Szerettük volna bebizonyítani, hogy nincs igazad, mert más gyülekezetek is áldottak Magyarországon ellentétben a te véleményeddel. Majd kiigazítod magad, hogy te ezt nem írtad, annak ellenére, hogy beidéztem én is amit írtál és te cáfolod, hogy te ilyent nem írtál, hanem azt, hogy az egyik legáldottabb gyülekezet. A kettő között óriási a különbség. Nem vitának szántuk egyikünk sem, hanem szerettük volna ha felismered rosszul fogalmaztál, vagy ha tényleg így látod, akkor kiigazítsunk ebben a tévedésedben. Csak ennyi volt, ezt már tényleg nem kell ragozni.

Szeretettel: Mária  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Január 04, 10:34:29
Nyilván távolról, nem láthatja, hogy ki áldott, csak azt, hogy ki mekkora. Az áldottságot pedig nem érdemes ebből származtatni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 04, 10:40:46
A multra fátyla nem lehet kérni, de az Úr Jézus Krisztus kiontott vérét igen!

Totálisan félrelrteni?

Én nem hiszek a karizmákban, de HISZEK ABBAN AKI a karizmákat adja!
Én nem hiszek a bővőlködés evangéliumában, de HISZEK ABBAN AKI, a szegénységeinket és a szükölköséinket is elszenvedte, és
MEGVÁLTOTT
ebből a
világból!
Át vitt az ŐSZERELMES FIA ORSZÁGÁBAN, és nem át fog vinni.
A zsidók a szegénységet útálták meg akkor amikor kijöttek Egyiptombol, és hitetlenség miatt elvesztek mind egy szálig, csak a gyermekeik, a leszármazottjaik maradtak meg, meg persze Káleb és Józsué.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Január 04, 10:41:58
Nyilván távolról, nem láthatja, hogy ki áldott, csak azt, hogy ki mekkora. Az áldottságot pedig nem érdemes ebből származtatni...

A muzulmánok is sokan vannak...  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 04, 10:43:54
Nyilván távolról, nem láthatja, hogy ki áldott, csak azt, hogy ki mekkora. Az áldottságot pedig nem érdemes ebből származtatni...

A muzulmánok is sokan vannak...  :hehe:

Azt hiszik magukról, hogy ők is áldottak.  :hehe: Vajon kitől azok?  :169: Egyáltalán mit nevezünk áldásnak?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 04, 11:42:14
Batiszrael: NEM TUDOM MI AZ OKA, DE TOTÁLISAN FÉLREÉRTETTETEK ENGEM. FÁTYLAT A MÚLTRA.

Nem tudom mit lehet azon félreérteni, hogyha azt írod totális kijelentéssel, hogy "Márpedig Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet," a Hit Gyülekezetétől, -ez a te, kijelentésed, te írtad- akkor tényleg nincs miről beszélni! Bármennyire is próbáljuk szeretettel feltárni előtted, te nem látod világosan miről írunk mi. Szerettük volna bebizonyítani, hogy nincs igazad, mert más gyülekezetek is áldottak Magyarországon ellentétben a te véleményeddel. Majd kiigazítod magad, hogy te ezt nem írtad, annak ellenére, hogy beidéztem én is amit írtál és te cáfolod, hogy te ilyent nem írtál, hanem azt, hogy az egyik legáldottabb gyülekezet. A kettő között óriási a különbség. Nem vitának szántuk egyikünk sem, hanem szerettük volna ha felismered rosszul fogalmaztál, vagy ha tényleg így látod, akkor kiigazítsunk ebben a tévedésedben. Csak ennyi volt, ezt már tényleg nem kell ragozni.

Szeretettel: Mária  :2smitten:
Szia Mária!
A nézeteimet nem fogom megváltoztatni, vagy elfogadtok igy, vagy nem. Nem muszáj. Vállalom a felelősséget minden szavamért nem is előttetek, hanem a Mindenható előtt. Akik itt ragozzák amit leirtam, az nem én vagyok, hanem Ti.
Nem tudom hogy a történelmi egyházakon kivül karizmatikus körökben van-e még egy olyan felekezet akik saját Általános Iskolával és Gimnáziummal rendelkeznek. Ha igen, vállalom hogy tévedtem. De amig erről nem tudok, az állitásomat nem vonom vissza. Azt pedig nem irtam seholsem, hogy más gyülekezetek nem áldottak! A melléknév fokozásában három jelzőt használ a magyar a kettő bb, a leg és kettő bb, no meg a legesleg és kettő bb. Én a középsőt használtam a Hit Gyülekezetére, mert anyagiakban is olyan erőt képviselnek, amit a kisegyházak jelenleg nem. Meg lehet engem cáfolni és lehet velem egyet nem érteni.
Vigyázzunk, hogy ne essünk a keresztény irigységbe! (Ezt nem neked szántam, hanem a keresztény világnak általánosan.)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 04, 11:45:11
Egyébként meg mindenki a saját gyülekezetét tarja a legáldottabbnak. Ez igy is helyes. Azért is mondtam, hogy nem kell velem egyetérteni, attól még egy hajóban evezünk!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 04, 12:15:40
Szia Batiszrael!
Hát ha valaki nem irigykedik Németh Sándor érdemeire, akkor én biztos, hogy közéjük tartozom!
:hehe:

Őszíntén szólva  igazad van, jogodban áll egy gyülekezetet a legáldottabbnak tartani, nem sok közöm van hozzá, mondhatni semmi!

Az éjjel azt is megmutatta nekem az Úr, hogy a szegénységet bizony átokként is meglehet élni!

'Minen napjai a szegénynek nyomorúságosak; a vidám elméjűnek pedig szüntelen lakodalma van.'
Pb. 15:15

Szóval őszíntén kívánom neked, hogy szabadúlj meg az anyagi gondok terhétől, áldjon meg az Úr anyagiakban is, mert az élet súlya alatt gyötrödni valóban átok lehet, még akkor is ha esetleg nagyobb áldásokat nyersz általa, mint aki jólétben dúskál!

 Én úgyvélem Isten tanácsvégzésében semmi sem történik véletlenűl!
Most, hogy nehéz körűlmények között élsz, olyan empátiát fejleszt ki benned az Úr az elesetek iránt, amelyet egy gazdagságban élő soha sem fog átérezni teljességgel!

De hiszem, hogy lesznek még vidám napjaid!

Egyetlen mondatod nagyon megfogott:
'Nekem átok a szegénység, s szeretnék már kitörni belőle,hogy...'

Szóval a lényeg igazából a folytatásodon volt!

Kizártnak tartom, hogy ilyen indítatás mellett
szegénységben hagyjon az Úr, hacsak más célja nincsen veled!

Nem azért áldalak, mert zsidó vagy, nem is azért, mert szimpatizálsz a Hit Gyülivel, hanem azért, mert Krisztusban vagy !

:2smitten:

Daba



:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 04, 12:16:57
Csak annyit kérek szeretettel tőled, hogy ez mit jelent nálad: "Márpedig Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet," Ezt te jelentetted ki. Csak ezzel az egy mondatoddal foglalkozzunk. Ez egy kijelentő mondat.Te kijelentetted róluk.

Te írtad: Azt pedig nem irtam seholsem, hogy más gyülekezetek nem áldottak!

Nem, valóban ezt nem írtad, hanem kijelentetted, hogy jelenleg a Hit Gyülekezetén kívül nincs áldottabb gyülekezet ezzel a mondatoddal. Később korrigálsz, de nem azokon volt a hangsúly. Az se baj, ahogy te látod őket. Ezt a mondatodat cáfolták meg. Amire te nem ismered el, hogy nem jól fogalmaztál, viszont ha így látod, "Márpedig Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet," akkor van baj.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 04, 12:27:35
Tesókáim!
Hagyjuk, már hogy ki mit mondott, értelmetlen játék a szavakkal!
Batiszrael nem titkolja, hogy a Hit Gyülit tartja a legáldottabbnak, én meg nem titkolom, hogy szerintem messze áll ettől a poziciótól, mint Makó Jeruzsálemtől!
Egyikünk véleménye sem fog változni, úgy hogy javaslom nézzünk más téma után!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 04, 12:35:23
Daba írta: Batiszrael nem titkolja, hogy a Hit Gyülit tartja a legáldottabbnak,

Ezzel a mondattal semmi gondom nem lenne. De ez nem azonos ezzel: Márpedig Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet,

Moncsi is erre várja a választ, ha olvastad. Én csak ismét referáltam rá. Hát ennyi. Ha kijelentek valamit, akkor arra számíthatok, hogy válaszolni, kérdezni fogtok, ameddig nem tisztázódott le, ki mit ért alatta és most is ez van. Szeretnénk megérteni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 04, 12:44:13
Szeretném még hozzá tenni nem attól áldott egy gyülekezet, hogy vagyona van, vagy tömege.  :119: Hanem attól, hogy az Úr ott van -e?! Lehet aranyból a szószék is ha Jézus nem látogatja meg őket. A vagyon vonzó lehet, de Jézus nélkül semmi! A reformátusoknak is van nem is egy óvodájuk, gimnáziumuk, iskolájuk, bölcsődéjük és karizmatikusok is vannak közöttük. A Keresztény Család Gyülekezetének is van, ők is karizmatikusok.  Meg van még más is. Igen ezek valóban áldások is lehetnek, de ez a szem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 04, 13:24:49
 :2smitten:

Drágáim!

Igaza van Dabának, nincs értelme PONT AZ ÁLDOTTSÁGON vitatkozni!
Csak szerény véleményként fűzöm hozzá, inkább csak monológként, hogy az áldottságot nemcsak az anyagiakon lehet lemérni. Iskola, gimnázium, 10.000 férőhelyes csarnok. EZ MIND AZ ÚR AJÁNDÉKA - SÁFÁRSÁGRA!

Mária nem volt gazdag lány, mégis ÁLDOTT VOLT AZ ASSZONYOK KÖZÖTT!

Sorolhatnék még példákat, de nem teszem. Mindenkinek a legkedvesebb a legáldottabb. :168:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 04, 13:31:24
 :D drágaságok! Mit próbálok érzékeltetni? Ne emberi szem döntse el ki az áldottabb és ki nem. Mert mi folyton a láthatókat nézzük, Isten pedig nem ennek alapján ítéli meg ki a legáldott és ki nem. Daba lehet sokkal áldottabb a kis bérleményében mint akár a leggazdagabb keresztény, aki dúskál a vagyonában. Hát ennyi. Miért kellene azt hinni, hogy a milliárdos ember, áldottabb mint a szegény? Mert ezt látjuk a szemünkkel? Ne a szem döntsön, könyörgöm. A katolikus egyház a leggazdagabb egyház vagyonilag, majd a református, Baptista az én tudomásom szerint.

Tünde! Te is éppen ezt írod amit én írtam eddig és próbáltam megértetni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Január 04, 15:26:05

Daba írta: Batiszrael nem titkolja, hogy a Hit Gyülit tartja a legáldottabbnak,

Ezzel a mondattal semmi gondom nem lenne. De ez nem azonos ezzel: Márpedig Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet,

Moncsi is erre várja a választ, ha olvastad. Én csak ismét referáltam rá. Hát ennyi. Ha kijelentek valamit, akkor arra számíthatok, hogy válaszolni, kérdezni fogtok, ameddig nem tisztázódott le, ki mit ért alatta és most is ez van. Szeretnénk megérteni.
:D drágaságok! Mit próbálok érzékeltetni? Ne emberi szem döntse el ki az áldottabb és ki nem. Mert mi folyton a láthatókat nézzük, Isten pedig nem ennek alapján ítéli meg ki a legáldott és ki nem. Daba lehet sokkal áldottabb a kis bérleményében mint akár a leggazdagabb keresztény, aki dúskál a vagyonában. Hát ennyi. Miért kellene azt hinni, hogy a milliárdos ember, áldottabb mint a szegény? Mert ezt látjuk a szemünkkel? Ne a szem döntsön, könyörgöm. A katolikus egyház a leggazdagabb egyház vagyonilag, majd a református, Baptista az én tudomásom szerint.

Tünde! Te is éppen ezt írod amit én írtam eddig és próbáltam megértetni.

Kedves Testvérek, nem értem  :03:
Batiszraelnek az a véleménye, hogy X gyülekezet a legáldottabb.Részemről véleményét nem kifogásolom,nem "követelek" magyarázatot, sőt tiszteletben tartom azon egyszerű oknál fogva, hogy szabadságában áll saját véleményt formálni - egyik vagy másik gyülekezetet kiemelten áldottnak tartani, ha őszintén igy érez! Gyülekezetemre nézve se éreztem sértőnek. Van is egy jó magyar közmondásunk, hogy akinek nem inge, ne vegye magára.
Dabának ezzel szemben az a véleménye, hogy X gyülekezet olyan távol van ettől mint Makó Jeruzsálemtől, sőt a főpásztorra is megjegyzést tett, pedig tudja hogy vannak hites testvérek is itt.Szabadságában áll, legfeljebb megjegyzem, hogy az itéletkor számot kell adnunk minden hiábavaló beszédünkért.
EGYIK GYÜLEKEZET ÉRTÉKÉBŐL SE VON LE SEMMIT, HOGY KI HOGY VÉLEKEDIK RÓLA.
Aki ebben illetékes úgyis tisztában van összes gyülekezetének érdemeivel és hibáival egyaránt.

.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2010 Január 04, 15:40:02
Viszont akkor szerinted amelyik gyülekezet nem áldott (az milyen)?Az csak van?

Kedves Moncsi!

Nem irtam olyat sem, hogy egy gyülekezet nem áldott. Azt irtam, hogy az én szemeimben magyarországi viszonylatban a legáldottabb gyülekezet a Hit Gyülekezete. Ettől még neked lehet homlokegyenest más véleményed és remélem hogy ezen a kis dolgon (mert kicsi) nem fogunk összeveszni, én igy látom, te meg másképp.

Véleményem az, hogy a gyülekezetek helyi áldása attól függ, hogy milyen a lelkipásztor, milyen a vezetőség, milyenek a tagok, és mennyire fektetnek hangsúlyt a tiszta életvitelre.

Ha lelkipásztor helyén van és kenete van a szolgálatra, az egy nagyon áldott gyülekezet. Németh Sándort én tisztelem, és elfogadom a prédikációit. Sokat szoktam hallgatni Őt. Ő egy felkent lelkipásztor. Ez a hitesek egyik nagy áldása.
De áldott Máriának a gyülekezete is, mert ott is jó a lelkipásztor. Isten hivta el és a karizmák is működnek benne.
A hiteseknél sok olyan ember van a vezetőségben, akiknek egyéb szolgálati felkenetésük van, ami szintén áldás. Ott van például a barátom Ruff Tibor, akinek tanitói karizmája van. A dicsőitő vezető: Németh S. Judit. Aztán ott vannak a zenészek akik magas szinvonalon dicsérik az Urat, méghozzá kenettel!
A hiteseknél bizony odafigyelnek a tisztaságra is. Minél tisztább egy gyülekezet tagsága, annál jobban kiárad benne a "Sekiná" Isten dicsősége, természetfeletti ereje.

Nem tudom voltál-e már közöttünk, nekem volt szerencsém meglátogatni őket és sehol máshol nem tapasztaltam annyira Jézus szeretetét és az Úr dicsőségét, mint ott. Fizikálisan érezhető az Isten jelenléte.
Szolgálatomból adódóan szinte minden feleketben megfordultam már, nem mint tag, hanem mint szolgáló. Én a saját tapasztalataimat osztottam meg veletek, ezért pedig megtámadtatok. Nem kell velem egyetérteni, csak fogadjatok el olyannak, amilyen vagyok. Sosem titkoltam, és sohasem fogom, hogy ha Magyarországon élnék akkor a budapesti Hit Gyülekezetbe járnék, mert számomra ez a legmegfelelőbb gyülekezet. Engem igy kell elhordozni, szeretetben.
Nem itélkezem egyik gyülekezet felett sem, hiszen nem is ismerem őket. Személyek felett meg végképp nem, főleg azokon akik ideirnak, mert senkit nem ismerek.
Most próbálok barátkozni Máriával, mert egy igaz, hithű, jó embernek tartom aki nemcsak az Úrban él, hanem látom a gyümölcseit is. Tudjátok amit leirunk, az tükrözi az Úrhoz való viszonyunkat is.
Senkit sem akartam megbántani, de nem vagyok hazug és képmutató hogy olyat irjak le, amiben más látásom van, vagy másképp gondolkodom.
Megszoktam már egyébként, hogy a kereszténynek zsidó vagyok, a zsidónak meg keresztény.
Azt is megszoktam már, hogy hitgyülisnek hivnak, mert a tanitásaikkal maximálisan egyetértek. Te is valamivel egyetértesz maximálisan, gondolom a Te gyülekezeted tanitásaival. Ez igy helyes. Mint irtam már, ha nem lennének tanitásbeli különbözőségek, akkor egyetlen nag egyháznak lennénk a tagjai és sosem vitatkoznánk semmiért, mert nem találnánk olyan témakört. De találunk, mert mindenkit másképpen tanitanak, másfajta eledelt kap.

 Drága Batiszrael!

 Részemről lezárom melyik a legáldottabb gyülekezet.Nekem más a véleményem,de nem fogok
 összeveszni veled.Talán egyszer találkozunk személyesen,és remélem kellemesen csalodsz majd
 bennem,nem vagyok egy veszekedős típus.Én is hallgatom Németh Sándor prédikációit,jó a kapcsolatunk
 a Hit gyülekezetével.Valamikor a Hit gyülekezetéből vált ki a mi gyülekezetünk.(Nem voltam részese
 a szakadásnak,mert késöbb tértem meg)A gyülekezetünkről néhány gondolat:a pásztorunk Isten felkent
 vezetője hiszem,és látom Isten vezeti,hogy a nyáját jó irányba terelgesse.A négy tagú presbitérium  
 karizmákkal felkent.A gyülekezeti házunk 2006-ban épült fel, kb 500fő befogadására alkalmas.(Tavaj
 februárban akik voltak Fórumtalálkozon láthatták)Szolgálunk a sárosdi romák felé  
 is,Mórron,Polgárdiban,Sárbogárdon,Csókakőn házicsoportok mükődnek.Ami a tisztaságot illeti,(hát
 minden új)heti takarító szolgálat müködik.A tagok rendezzettek,tiszták.A roma tesóknak ruhákat
 gyűjtünk.Előfordult,hogy hajléktalan jött el az alkalomra bűdösen,koszosan.(Nem küldtük haza).

 A kizárolagos igazság Istennél van.Egy pásztor sem tökéletes.Az áldásokat Isten adja.

 
 Nálunk a gyüliben az Úr dicsősége leszál az Isten tiszteletek alkalmával,fizikálisan is érezhető .
 Jelen van a Szent Szellem,betölt és túlcsorduló modon eláraszt.
 (ehhez kellek én,milyen szívvel járulok az Ő királyi széke elé)
 A dicséretben is felkent szolgálok szolgálnak.

 Ne haragudj Batiszrael,ha írásommal megbántottalak.

 Szeretettel:Moncsi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 04, 16:56:20
Azért az ÍROTT ÍRÁS lapján, el lehet dönteni, ki a legáldottabb  :06:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 04, 17:06:33
Zsuzsa drága! Én most is azt tartom, ne a vagyonban és ne a tömegben mérjük le, hogy nekünk ki a legáldottabb. Én legalábbis nem abban mérem. Jobban szeretem azt használni, hogy áldott gyülekezet. Én nem tudok nem áldott gyülekezetről. Ahol Isten munkálkodik, az mind áldott gyülekezet. Ez a legnagyobb áldás nekünk, ettől nagyobb nincs. Ha valaki az Újteremtés gyülekezetére írná ezt, akkor is ezt mondtam volna. Hidd el, még Batiszrelenek se bántásból írtam, ahogy ő sem. Még téged se akarlak ezzel a véleményemmel bántani.  Attól, hogy másképpen látjuk, nem bántani akarjuk egymást és még kényszeríteni se arra, hogy mostantól így lássa ahogy én. Viszont vannak dolgok, amikről tisztábban szeretnék látni, hogy a másik hogy érti. Ezért fórum a fórum. Van aki dühös lesz, van aki megsértődik, van aki visszavág, de attól még az Úton vagyunk. :2smitten: Elmondhatom neked, talán három ember van, akire itt mérges lettem, -de nagyon, rendeztem is a szívem, így már az sincs. Ez nem is olyan sok, ahhoz képest, amilyen régóta itt vagyok. Ez csak olyan kitérő volt, hogy jobban láss engem is.  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 04, 18:08:43
Kedves Mária, feltettél egy kérdést, hogy mi az áldás?

Én is vártam, hogy erről valaki elmondja, hogy mit is jelent - szerinte.

Azt gondolom, hogy az áldás, a MINDENHATÓ  alakító munkája az ember életében,
míg az átok a MINDENHATÓ ítéletes munkája.

Az  embernek hatalmában van, hogy mind a kettőt megfordítsa.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 04, 19:19:32

Zsuzsa írta:

'Batiszraelnek az a véleménye, hogy X gyülekezet a legáldottabb.Részemről véleményét nem kifogásolom,nem "követelek" magyarázatot, sőt tiszteletben tartom azon egyszerű oknál fogva, hogy szabadságában áll saját véleményt formálni - egyik vagy másik gyülekezetet kiemelten áldottnak tartani, ha őszintén igy érez! Gyülekezetemre nézve se éreztem sértőnek. Van is egy jó magyar közmondásunk, hogy akinek nem inge, ne vegye magára.
Dabának ezzel szemben az a véleménye, hogy X gyülekezet olyan távol van ettől mint Makó Jeruzsálemtől, sőt a főpásztorra is megjegyzést tett, pedig tudja hogy vannak hites testvérek is itt.Szabadságában áll, legfeljebb megjegyzem, hogy az itéletkor számot kell adnunk minden hiábavaló beszédünkért.
EGYIK GYÜLEKEZET ÉRTÉKÉBŐL SE VON LE SEMMIT, HOGY KI HOGY VÉLEKEDIK RÓLA.
Aki ebben illetékes úgyis tisztában van összes gyülekezetének érdemeivel és hibáival egyaránt.'

Kedves Zsuzsa!

Öntsünk tiszta vízet a pohárba egyszer és mindenkorra!

Nem azt mondtam a Hit Gyülekezetre, hogy áldások nélkűl való, vagy hogy Istentől állna távol!

Batiszrael a többi magyar egyház és gyülekezet fölé emelte áldás tekintetében, amely valóban a saját véleménye szabadsága, ahogy nekem is a sajátom!
Pontosan az Ő általa megfogalmazott 'alapelvek' alapján jelentettem ki a véleményem.
Hangsúlyozom nem a Hit Gyülekezet áldottságáról, hanem az áldottság tekintetében a többiek feletti viszonyáról!
Németh Sándorról idáig két dolgot írtam:
1, Nem szimpatizálok vele.

2, Nem irigylem az érdemeit!

Ezt Németh Sándornak is a szemébe mondom.

Azzal, hogy nem viselünk egymásiránt szimpátiát még nem kárhoztattuk egymást!

Amúgy a 'főpásztori' címet én továbbra is Jézusnak tartom fenn!

 Továbbá a Te kedvedért megjegyezném, hogy vannak itt katólikus, református, baptista és egyéb gyülekezethez tartozó testvérek is!
Amikor pl. azt mondtam, hogy nem szimpatizálok a római pápával, vagy utálatos Isten előtt a bálványimádás senki sem beszélt 'ítélkezésről' sem pedig megjegyzésekről, amit a katólikus egyházról mondtam!
A szavaiddal élve, akinek nem inge ne vegye magára!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 04, 19:30:39
Szeretném még hozzá tenni nem attól áldott egy gyülekezet, hogy vagyona van, vagy tömege.  :119: Hanem attól, hogy az Úr ott van -e?! Lehet aranyból a szószék is ha Jézus nem látogatja meg őket. A vagyon vonzó lehet, de Jézus nélkül semmi! A reformátusoknak is van nem is egy óvodájuk, gimnáziumuk, iskolájuk, bölcsődéjük és karizmatikusok is vannak közöttük. A Keresztény Család Gyülekezetének is van, ők is karizmatikusok.  Meg van még más is. Igen ezek valóban áldások is lehetnek, de ez a szem.
Drága Mária!
Tudod hogy minden beirásoddal egyetértek, és Veled is nagyon szimpatizálok. Jó, akkor azt mondom, hogy sehol nem tapasztaltam olyan mértékben a SEKINÁ-t, Isten jelenlétét, mint ott. Sok helyen éreztem, de akkora erővel mint ott, nem. Azt nem adja vissza sem a televizió, sem pedig az internet. Ahhoz ott kell lenni.
A jeruzsálemi Siratófalnál IS  lehet érezni a Sekinát, már annak, aki Jézussal megy oda...
Ez a két hely volt az életemben, ahol a legerőteljesebben éreztem az Istent!
De! Egy teljesen más gyülekezetben tértem meg, és teljesen más gyülekezetben gyógyitott meg az Úr! Ott is jelen volt, ha nem lett volna, betegen mentem volna haza...
Ez pedig az utolsó beirásom ebben a témában, ugyanis "hatalom" alá vetett ember vagyok (a férjem), akivel beszéltem a beszélgetéseinkről és azt tanácsolta váltsak témát, nehogy valakinek neheztelés legyen a szivében irántam.
Én mindenkit szeretek (még Erdeit is...) pedig nagyon megbántott engem.
Nem akarom hogy neheztelés legyen bárkinek is a szivében irántam, és azt kivánom nektek, legyetek még áldottabbak a Hit Gyülekezeténél! Az embereknek a Sekinára, Isten jelenlétére van szükségük!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 04, 19:41:50
Szia Daba!
Jólesett az irásod. Köszönöm.
Ha tudnád milyen helyzetben vagyunk, sirvafakadnál...  :pityereg:
EZÚTON KÖSZÖNÖM MEG MINDENKINEK, AKI SEGITETT HOGY TÖBB FIZETÉST KAPJAK A DECEMBERI HÓNAPRA. A leveleitekkel összesen 350 sekelt kerestem, amit remélem hogy ezen a héten kézhezkapok majd.
Ez nem valami sok (4000 sekel a létminimum) de én ezért is hálás vagyok Nektek és az Úrnak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 04, 19:48:42
Batiszrael! Remélem érzed nem bántani akartalak, csupán az én véleményemet írtam és érdekelt. Ha netán bántó volt ahogy írtam és te úgy érezted, bocsáss meg érte. Szeretlek téged  :017: valóban abba kell hagyni és érdemesebb dolgokkal foglalkozni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 04, 19:55:54
Batiszrael! Remélem érzed nem bántani akartalak, csupán az én véleményemet írtam és érdekelt. Ha netán bántó volt ahogy írtam és te úgy érezted, bocsáss meg érte. Szeretlek téged  :017: valóban abba kell hagyni és érdemesebb dolgokkal foglalkozni.
Te nem tudsz engem megbántani...
Te vagy a legutolsó akire haragudni tudnék...
Majd elmegyek egyszer a gyülidbe és lehet utána arról is áradozni fogok!  :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Január 04, 23:10:31
Kedves Daba, ha van egy országos gyülekezetnek sok kisebb vidéki gyülekezete, azoknak élén pásztorok, akkor a nagy gyül. pásztora a főpásztor - ha jól tudom,de ha nem,akkor elnézést. Remélem, nem gondolod komolyan, hogy Jézus cimét osztogattam másnak.
Mária irta előbb, hogy ez egy fórum, ezért bátorkodtam a véleményemet megirni. :(


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 05, 00:41:45
Kedves Daba, ha van egy országos gyülekezetnek sok kisebb vidéki gyülekezete, azoknak élén pásztorok, akkor a nagy gyül. pásztora a főpásztor - ha jól tudom,de ha nem,akkor elnézést. Remélem, nem gondolod komolyan, hogy Jézus cimét osztogattam másnak.
Mária irta előbb, hogy ez egy fórum, ezért bátorkodtam a véleményemet megirni. :(




:2smitten:

Értem, én is ezért szoktam a véleményemet megírni, mégha nem is mindig népszerű, amit írok!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 05, 08:31:05
Én is jobban szeretem a vezetőpásztor címet adni, mert zavaró a főpásztor cím egy embernek. Az alpásztor szót se szeretem, olyan lealacsonyító, a fő meg olyan felemelően magas. Mi pedig egymás mellé vagyunk rendelve. Hát, kinek a pap, kinek a papné. Ezt hozták be az országba Amerikából.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 05, 09:16:20
Én is jobban szeretem a vezetőpásztor címet adni, mert zavaró a főpásztor cím egy embernek. Az alpásztor szót se szeretem, olyan lealacsonyító, a fő meg olyan felemelően magas. Mi pedig egymás mellé vagyunk rendelve. Hát, kinek a pap, kinek a papné. Ezt hozták be az országba Amerikából.

Nekem elég sokáig tartott, hogy megértsem, mit is jelent a "pásztor" ISTEN ORSZÁGÁBAN!

Pásztorlás ajándékával rendelkező emberrel, csak ebben a közösségben találkoztam, és március óta tanít az Úr, hogy Ő mit ért pásztorlás alatt.

Nekünk akik KRISZTUSBAN vagyunk EGY PÁSZTORUNK van.

A sok helyi közösségnek lehet egy vezetője, - de minek ?

Amennyiben tényleg a szőlőtőből nőnek ki.

A pápaság intézménye is innen ered, na nem a szőlőtőben hivésből, hanem az emberi vezetést erősítőből.

Vagy HISZÜNK a Szent Szellem vezetésében, és akkor ennek megfelelően cselekszünk, vagy hiszünk abban, hogy ember vezet., és akkor átkozottak vagyunk, mert emberbe vetjük bizalmunkat.

A pásztorlás ajándékát az a jól szemlélhető cselekedet sor kíséri, ami pl a sok gyermekes édesanyát.
Amíg én odatartozónak gondoltam magam, és még a 10-et is rögtön a nyugdíjam megérkezéséből átutaltattam, addig sem tapasztaltam a gondoskodó törődést. - ez nem panasz - hanem tény.

A tanító ajándék nem mindég jár együtt a pásztorlás ajándékával, aki magát annak nevezi, nem biztos, hogy a pásztorlás szólgálatát is szívesen végzi.

 :062:



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 05, 09:26:12
 :061:
Az I. Kor. 12. és 14. rész foglalkozik a szellemi ajándékokkal. Köztük van a pásztorlás is, tehát helyén való, hogy legyen pásztora egy gyülekezetnek még akkor is, ha JÉZUS A LEGFŐBB ÉS LEGIGAZABB PÁSZTOR!

Nyilvánvaló, hogy a pásztor is ember, így tévedhet. A Szent Szellem egyéni vezetésére nagy szükségünk van a saját életünk miatt is, de a szolgálók felé is tartozunk olyan szeretettel, ami magában hordozza a "prófétalelkek engednek a prófétáknak" lelkületet.

Szerintem nem zárja ki az egyéni vezetés a pásztori vezetést, mert a pásztor egy közösséget vezet, amiben az egyének külön-külön megélik az Úr által irányított hitéletüket. HA MINDENKI ISTENI VEZETÉS ALATT ÉL, AKKOR NAGY LESZ AZ ÁLDÁS A SZERETETTELJES EGYÜTTMŰKÖDÉS RÉVÉN.  :168:

De előfordulhat, hogy téved a pásztor, és ilyenkor a többi felkent szolgálónak KÖTELESSÉGE az intés szeretetben!

Az, hogy egy-egy ajándék túl emberi módon működik néhány gyülekezetben, nem azt jelenti, hogy elhanyagolható. ugyanis az Úr azért adta őket, hogy ÉPÜLJÖN VELÜK AZ EGYHÁZ.  :168:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Szabolcs - 2010 Január 05, 09:46:50
Én is jobban szeretem a vezetőpásztor címet adni, mert zavaró a főpásztor cím egy embernek. Az alpásztor szót se szeretem, olyan lealacsonyító, a fő meg olyan felemelően magas. Mi pedig egymás mellé vagyunk rendelve. Hát, kinek a pap, kinek a papné. Ezt hozták be az országba Amerikából.
Németh Sándort vezető lelkész címmel szokták ellátni, de nem főpásztornak! Természetesen a szolgálati ajándékát tekintve pásztor!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 05, 10:42:05
 A pásztor felülvigyázza a birkákat, legelteti őket, eteti, itatja őket, lenyírja a bundájukat, megtisztítja őket a szennytől, káros rovaroktól, megóvja a ragadózó farkasoktól, egyszóval a gondjukat viseli. Ennek kapcsán megbízik a pásztorban a birka és követi őt, mert jól érzi magát így. Ha elkóborol, akkor a pásztor gondoskodik arról, hogy visszavigye a nyájba és együtt legyenek ismét. A kampósbotját beleakasztja a lábába és visszahúzza. Ha folyton kóborol, akkor eltöri a lábát és bekötözi, majd egy a nyakába teszi. Ekkor egy bensőséges kapcsolat lesz közöttük. Az Úr rendelte el a nyájat és annak élére a pásztort, hogy vigyázza, legeltesse, táplálja, óvja, védje. Isten adta a pásztornak a vezető szerepet mert megbízik benne és alkalmassá is teszi rá, az emberi tévedéseivel együtt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 05, 11:15:10
Drága Tünde!
Az Ige szerint NEM INTHETSZ MEG EGY PÁSZTORT AKKOR SEM, HA TÉVED!!!
A gyülekezetnek ő a vezetője, ő felel az egész gyülekezetért az Isten előtt. Ha téved, neki az Úr előtt kell majd számot adnia, a rossz, téves döntései felől is. Sőt! Nagyobb itélet alá fog esni, hogy mire tanitotta a gyülekezetét, mert ha a pásztor nem is tanitó, de az Igehirdetésben mégiscsak útmutatást ad a keresztényeknek.
A pásztort a gyülekezet vezetősége, a vének inthetik meg, de csak akkor ha nyomós ok van rá. Egyébként a gyülekeztben is hierachia van, egy egyszerű tag, nem állhat szemben a saját pásztorával.
Ha nem ért vele egyet, keressen másik gyülekezetet magának!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 05, 11:19:02
A sok helyi közösségnek lehet egy vezetője, - de minek ?
Kedves Aranyos!
Reagálnék erre a mondatodra. Hát tudod az Ige miatt. Mert pásztor nélkül szétszéled a nyáj. Az pedig nem jó.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 05, 11:41:48
Batiszrael írta: A pásztort a gyülekezet vezetősége, a vének inthetik meg, de csak akkor ha nyomós ok van rá.

Tünde írta: De előfordulhat, hogy téved a pásztor, és ilyenkor a többi felkent szolgálónak KÖTELESSÉGE az intés szeretetben!


Igét hozzatok elő és máris megtudjuk igaz ez, vagy nem. Ennyire egyszerű. Van rá Ige erre? Ne a gyakorlatból. Ti pedig azonos dolgot írtatok.  :D



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 05, 11:55:07
Drága Tünde!
Az Ige szerint NEM INTHETSZ MEG EGY PÁSZTORT AKKOR SEM, HA TÉVED!!!
A gyülekezetnek ő a vezetője, ő felel az egész gyülekezetért az Isten előtt. Ha téved, neki az Úr előtt kell majd számot adnia, a rossz, téves döntései felől is. Sőt! Nagyobb itélet alá fog esni, hogy mire tanitotta a gyülekezetét, mert ha a pásztor nem is tanitó, de az Igehirdetésben mégiscsak útmutatást ad a keresztényeknek.
A pásztort a gyülekezet vezetősége, a vének inthetik meg, de csak akkor ha nyomós ok van rá. Egyébként a gyülekeztben is hierachia van, egy egyszerű tag, nem állhat szemben a saját pásztorával.
Ha nem ért vele egyet, keressen másik gyülekezetet magának!!!

Kedves Batiszrael!

Egy biblikusan müködő egyházmodellben valóban nem egy 'egyszerű tagnak' kell szembehelyezkednie a 'pásztorral', s valóban nem is tehetné meg!

Ezért van a presbitérium az egyház élén!

Sajnos ez már a római katólikusoknál is félresíklott, így lett a 'Péteri- jogutodlásra' hívatkozva az egyház legfőbb tekintélye hit, tanítás és erkölcs dolgában a római pápa!

 Van alatta ugyan egy látszólagos vezető testűlet minden valós tekintély nélkűl, mert a pápától születő döntések ellen semmit sem tehet!
Sajnos a hazai egyházak többsége erre a 'bábjátékba' illő mintára szervezi a presbitériumát!
Normális esetben, ha egy 'egyszerű tagnak' panasza, vagy egyet nem értése van a pásztorral szemben, akkor nem kell a gyülekezetből távoznia, hanem feltárhatja a presbitérium előtt, amely eljár és döntésthoz az
ügyben!
Távozásra akkor lehet szűkség, ha a presbitérium határozatával sem ért egyet az illető testvér.

A presbitérium igei működését már eleve el lehetetleníti, ha a gyülekezetnek van egy egyszemélyű vezető tekintélye, aki szavának erejével a presbitérium fölé emelkedik.
Mielőtt újabb sértődések esnének újra kijelentem, hogy a római katólikus mintáról beszélek, amelyet a magyarországi gyülekezetek többsége felelezetektől függetlenűl átvett!

Megjegyzem nagy-nagy szomorúságomra!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Január 07, 07:05:17
Batiszrael: NEM TUDOM MI AZ OKA, DE TOTÁLISAN FÉLREÉRTETTETEK ENGEM. FÁTYLAT A MÚLTRA.

Nem tudom mit lehet azon félreérteni, hogyha azt írod totális kijelentéssel, hogy "Márpedig Magyarországon jelenleg nincsen áldottabb gyülekezet," a Hit Gyülekezetétől, -ez a te, kijelentésed, te írtad- akkor tényleg nincs miről beszélni! Bármennyire is próbáljuk szeretettel feltárni előtted, te nem látod világosan miről írunk mi. Szerettük volna bebizonyítani, hogy nincs igazad, mert más gyülekezetek is áldottak Magyarországon ellentétben a te véleményeddel. Majd kiigazítod magad, hogy te ezt nem írtad, annak ellenére, hogy beidéztem én is amit írtál és te cáfolod, hogy te ilyent nem írtál, hanem azt, hogy az egyik legáldottabb gyülekezet. A kettő között óriási a különbség. Nem vitának szántuk egyikünk sem, hanem szerettük volna ha felismered rosszul fogalmaztál, vagy ha tényleg így látod, akkor kiigazítsunk ebben a tévedésedben. Csak ennyi volt, ezt már tényleg nem kell ragozni.

Szeretettel: Mária  :2smitten:
Szia Mária!
A nézeteimet nem fogom megváltoztatni, vagy elfogadtok igy, vagy nem. Nem muszáj. Vállalom a felelősséget minden szavamért nem is előttetek, hanem a Mindenható előtt. Akik itt ragozzák amit leirtam, az nem én vagyok, hanem Ti.
Nem tudom hogy a történelmi egyházakon kivül karizmatikus körökben van-e még egy olyan felekezet akik saját Általános Iskolával és Gimnáziummal rendelkeznek. Ha igen, vállalom hogy tévedtem. De amig erről nem tudok, az állitásomat nem vonom vissza. Azt pedig nem irtam seholsem, hogy más gyülekezetek nem áldottak! A melléknév fokozásában három jelzőt használ a magyar a kettő bb, a leg és kettő bb, no meg a legesleg és kettő bb. Én a középsőt használtam a Hit Gyülekezetére, mert anyagiakban is olyan erőt képviselnek, amit a kisegyházak jelenleg nem. Meg lehet engem cáfolni és lehet velem egyet nem érteni.
Vigyázzunk, hogy ne essünk a keresztény irigységbe! (Ezt nem neked szántam, hanem a keresztény világnak általánosan.)

 :hehe:  :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Január 07, 07:10:49
Drága Tünde!
Az Ige szerint NEM INTHETSZ MEG EGY PÁSZTORT AKKOR SEM, HA TÉVED!!!
A gyülekezetnek ő a vezetője, ő felel az egész gyülekezetért az Isten előtt. Ha téved, neki az Úr előtt kell majd számot adnia, a rossz, téves döntései felől is. Sőt! Nagyobb itélet alá fog esni, hogy mire tanitotta a gyülekezetét, mert ha a pásztor nem is tanitó, de az Igehirdetésben mégiscsak útmutatást ad a keresztényeknek.
A pásztort a gyülekezet vezetősége, a vének inthetik meg, de csak akkor ha nyomós ok van rá. Egyébként a gyülekeztben is hierachia van, egy egyszerű tag, nem állhat szemben a saját pásztorával.
Ha nem ért vele egyet, keressen másik gyülekezetet magának!!!

Ez így nem igaz. Talán ezekben a szavakban van a hiba: "intés". Ha gond van egy pásztorral nem feltétlenül az intés lesz a helyes eljárás (  :088: ), de biztos lehet vele beszélni. Nem kell, hogy azonnal szembehelyezkedett álláspontot képviseljen valaki a pásztorral szemben, csak azért, mert nem ért vele egyet. Isten teremtett nekünk szájat, hogy értelmesen közösségbe legyünk egymással és meg tudjuk beszélni a dolgokat. Az egyház és az egyház dolgai színesek, ami nem fehér, az nem biztos, hogy fekete, sok más szín is van még...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 07, 09:47:39
 :061:   :03:

Szerintetek mi a különbség a lázadás és az igazság hasogatása közt?  :03:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 07, 10:06:26
:061:   :03:

Szerintetek mi a különbség a lázadás és az igazság hasogatása közt?  :03:

Szia Tündi!
A lázadás mindig egy fensőség ellen írányúl. Ezt a 'műsort' sátán kezdte. A lázadás nem mindig jár egyűtt az igazsággal.
Az 'igazság hasogatása' egy keresztyén életében a Krisztus és az ige melletti állásfoglalás.
A lázadó sosem foglalkozik azzal, hogy nincs igaza, vagy esetleg téved!
Ellenben aki az igazságot hasogatja, az feddhető és hajlandó a tévedések beismerésére is!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 07, 10:13:50
No, a pásztor intéssel kapcsolatban írok nektek valamit, ez velem esett meg. Meghívtam egy másik gyilből pásztorokat hozzánk a gyülibe ide Siófokra anno. Egy testvérnő, aki úgy gondolta most engem jól megint, odament hozzájuk alkalom végén. Én is ott voltam, mert éppen beszélgettünk. A testvérnő: - Meg kell mondjam nektek, szeretem a pásztoromat, de... az a gondom vele, neki nem lehet megmondani semmit mert félnek tőle. Mindenki tágra nyitotta a szemét, és az egyik pásztor azt mondta neki: - Hát, ez nem úgy tűnik! Mi a gondod, segíthetünk? - Az a bajom,... majd rám nézett és azt mondta, ne haragudj de én nem félek tőled és meg kell intselek,... majd odafordult hozzájuk és azt mondta nekik, hogy: - nem bújhatok oda hozzá mint egy anyához! és a keblemre hajtotta a fejét. Pedig annyira jól esne nekem időnként ha odabújhatnák. Hirtelen a döbbenettől nem tudtam nevetni vagy sírni. Megpróbálták elmagyarázni, hogy ez nem a pásztor dolga, hogy a nyájat a keblére vegye. De biztosak benne, hogyha neki ez a vágya, akkor én megengedem neki. Ekkor ő felemelte a hangját, hogy én olyan pásztor vagyok, aki nem engedi meg. Majd elrohant, mert nem ezt a választ várta tőlük. Felhívogatta a testvéreket és már nem ezzel, hogy én nem engedem a keblemre őt, hanem olyan pásztor vagyok, akitől félni kell.  Hát nem volt olyan vicces nekem ez az intés.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Január 07, 10:35:49
Bocsánat, hogy beleszólok, de ha egy pásztor elég nyilvánvalóan személyvalogató például? Hogy érthető legyek: számára csak a gyülekezet olyan tagjai észrevehetőek, akik beleillenek az ő "fejlődési koncepciójába", éjt nappalává téve a gyüliben vannak. De az olyan tagok egyszerüen nem léteznek, akik egyszerúek, kicsik, magányosak, elhagyottak? Akkor mi van mit kell, vagy lehet tenni? Vagy tényleg keresni kell egy másik gyülekezetet?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Január 07, 10:36:34
Mária: az én szememben ez nem intés volt, hanem a pásztor leuralására tett kísérlet.

Egyes emberek, ha valamilyen igényük, bajuk van, nem tudnak kérni, vagy megbeszélni a dolgokat, inkább a másik befolyásolásával próbálják elérni amit akarnak. Szerintem ez is ilyen volt. Ez a testvérnő rettentő bizonytalan lehet önmagában, nem tudja elfogadni saját magát, ezért próbálkozott mások befolyásának a felhasználásával a manipulálni téged. Szerintem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 07, 11:28:49
Sziasztok!
No a Mária által elmesélt történetet én sem intésnek nevezném!
Ez, így más pásztorok előtt nagyon dúrva lejáratásnak tűnik a szememben.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Január 08, 07:29:13
Hát a Mária által említett hölgy elég érdekes...  :hehe: Az ilyen ember jobb, ha elmegy.

Itt válaszolnék Tündinek:
A kérdésed olyan, mintha a két dolognak bármi köze is lenne egymáshoz, de a lázadás és az igazság hasogatása között több a különbség, mint a hasonlóság.
Amit Daba mondott az tetszik. Annyit tennék hozzá, hogy a lázadás alapja nagyon sokszor az igazság, illetve a tényszerűség és ilyenkor a legveszélyesebb.
Aki lázad, az már eldöntötte, hogy az ő véleményét véghez viszi a vezetőséggel szemben, ha törik, ha szakad és nem érdekli, hogy a vezető erről mit gondol, vagyis nem ad helyet a megbeszélésnek, közösségnek, hanem ultimátumai vannak. Ez a hozzáállás semmilyen helyzetben nem krisztusi, ha tényszerűen igaza van, ha nem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 08, 08:48:59
 :2funny: Hijj tegnap hallottam. Nem hittem a fülemnek. XY gyüliben a vezetőség elküldte a pásztorát, mert a  nyáron rövidnadrágba tolta a babakocsit és ezt valaki meglátta. Ezt nem hiszem el. Na ennyit a pásztor és vezetők döntéséről abban a gyüliben. Jól megítélték a helyzetet. Szegény pásztorukat talán még a pokolra is küldtél, vagy meg is kövezték volna ha tehetik. Jöjjön ide a Balatonra én meg fürdőruhába megyek strandolni. :hehe: Igaz nem is lennék a pásztoruk soha, mert engem nem szavaznának meg.  :fetreng: Komolyan mondom, nem hiszem el ezt a szélsőséget. Azt hittem viccel a testvérnő, még jól ki is nevettem. Ő nem valahogy nem nevetett. :nem:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Január 08, 09:31:38
Teljesen igaza van a testvérnőnek... ezen nem lehet nevetni... ezen csak sírni szabad.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Január 08, 10:21:42
Máriám,miért?-öltönyben és nyakkendőben kellett volna tolnia?Vagy egy pásztor nem állhat ki pl:Igét hirdetni rövid nadrágban?-nem régen láttam egy uti filmet a PAX-on arról szólt,hogy X gyülekezetből sokan Izraelben voltak.Sőt azt is mutatta,ahogyan a gyülekezeti tagok fürödtek fürdőruhában,több helyen.Akkor ez országos botrány?-tudod ez tényleg nagyon nagy vicc. :fetreng: :fereng2: :170: :048:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 08, 11:35:30
"XY gyüliben a vezetőség elküldte a pásztorát, mert a  nyáron rövidnadrágba tolta a babakocsit és ezt valaki meglátta."

Így kezdődik el a pásztor és a nyáj erőszakos különválása... Szerintem addig jó, amíg a pásztor is embernek érzi magát és nem egy felsőbbrendű ?- nek.


De Mária! Szerintem a jó pásztor igenis a nyakába veszi a kisbárányt, ha az megsérült, elfáradt vagy elveszett és épp megtalálta...    (Nem tudom, persze, hogy az említett testvérnő beletartozik-e ezekbe a kategóriákba...) :061:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 08, 11:47:57
Tünde apszolute nem értelek mi ez a "De Mária? ..." Azért az nem elvárható, hogy úgy bújjon hozzám, ahogy az anyukájához. Az én gyerekeim dolga ez nem a nyájé. Te se borulsz a pásztorod keblére mert arra vágyódsz, hogy odabújj, ahogy anyukádhoz. Azért vannak határok is.  :089: :088: Nem fogom az ölembe ültetni, mert arra vágyik. A keblemre se hajtsa a fejét, nem azér vagyok pásztor. Te valamit nagyon félre vittél.  Kérlek, újra olvasd el amit írtam. :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Január 08, 12:02:45
Drága Tünde!

Ezt irod :

"....De Mária! Szerintem a jó pásztor igenis a nyakába veszi a kisbárányt, ha az megsérült, elfáradt vagy elveszett és épp megtalálta...    (Nem tudom, persze, hogy az említett testvérnő beletartozik-e ezekbe a kategóriákba...)..."

Te ismersz ilyen pásztort? Bár valóban azt olvassuk az Igében, hogy ennek igy kellene lennie.  :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 08, 12:10:02
Hogyan veszi a pásztor a nyakába a báránykát?
Ha valóban baj van a báránykával - egy testvérrel, akkor a pásztor bizony a nyakába veszi. Én ismerek ilyen pásztorokat és többnyire ilyenek is. Ha bajban van szívesen meghallgatják, imádkoznak érte, segítik akár anyagiakban ha kell, etetik, táplálják az Igével, gondozzák a lelkét, tanáccsal látják el, buzdítja, megfeddi ha kell ....stb. A jó pásztornak ez a dolga és meg is teszik. Netán ti nem így ismeritek a pásztorotokat?  Sajnálatos, ha valaki nem így látják, hogy a pásztor így veszi a nyakába a báránykát. Ahhoz nem kell az ölébe venni a nyájat és az ágyába se vinni vagy magához ölelni mindenkit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Január 08, 12:24:14
Mária elhiszem, hogy te ezt igy éled meg, én másként. De az a jó, hogy Isten végtelen szeretetével ki tudja pótolni, azt ahol hiány mutatkozik, és mivel a Főpásztor mindig jelen van nyája életében ezért nem lehet egyetlen juhocska sem, amely elveszik, hiszen maga Jézus mondta : .... senki ki nem ragadhatja őket az én kezemből.... és ezért ha hija is van néha a földi pásztorok tevékenykedésének, azt kipótolja a "Fő" a maga véghetetlen kegyelmével. :167:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 08, 12:25:57
Irma írta: Mária elhiszem, hogy te ezt igy éled meg, én másként.

Ezt kifejtenéd?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 08, 12:34:24

:hehe:

Sziasztok!

Hát én Zsolti helyében lehet, hogy nem örvendenék, ha Mária kebelére hajtanák a testvérek a fejűket, Ő meg cirogatná őket!
:2funny:

Az evangéliumokban az Úr is csak Jánossal volt annyira bensőséges viszonyban, hogy Ő a kebelére hajthatta a fejét.
Nem véletlenűl nevezi az ige 'szeretett tanítványnak'!

Nem várható el sem Máriától, sem más pásztoroktól, hogy mindenkit az intim zónáján belűl engedjen, a pásztor is csak ember, ezt ne felejtsük el!
Mária egyébként nagyon érthetően elmagyarázta a pásztori szolgálat lényeges pontjait a nyáj ápolásával kapcsolatban!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Január 08, 12:48:20
Kifejthetem éppen, csak nem lenne túl épitő. Én sok cserbenhagyást éltem meg. Mivel egy nagy gyülekezethez tartozom, talán azért, vagy azért, mert én vagyok a bajok idején visszahuzódó, de a pásztorlást úgy igazából a nagyon régi gyülekezetemben éltem át, meg gyermekkoromban. De Isten elvezetett arra, hogy el tudjam ezt fogadni. A személyválogatás elhordozása már keményebb dió, de mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősit. És vallom is, hogy ezek a tapasztalatok is lelkem javát szolgálják, mert megtanitanak : a mindenki a maga terhét hordozza Ige megélésére és a pásztor/ok Úr előtti hordozásra. :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Január 08, 13:05:03
Tünde apszolute nem értelek mi ez a "De Mária? ..." Azért az nem elvárható, hogy úgy bújjon hozzám, ahogy az anyukájához. Az én gyerekeim dolga ez nem a nyájé. Te se borulsz a pásztorod keblére mert arra vágyódsz, hogy odabújj, ahogy anyukádhoz. Azért vannak határok is.  :089: :088: Nem fogom az ölembe ültetni, mert arra vágyik. A keblemre se hajtsa a fejét, nem azér vagyok pásztor. Te valamit nagyon félre vittél.  Kérlek, újra olvasd el amit írtam. :D

Egyetértek Máriával. Van helye ennek, de nem gyakori, hogy egy embert tutujgatni kelljen. Nem arról van szó, hogy nem kap együttérzést a "bárányka", hanem az eltúlzott érzelmi kötödéseket kell kizárni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 08, 13:06:36
Kifejthetem éppen, csak nem lenne túl épitő. Én sok cserbenhagyást éltem meg. Mivel egy nagy gyülekezethez tartozom, talán azért, vagy azért, mert én vagyok a bajok idején visszahuzódó, de a pásztorlást úgy igazából a nagyon régi gyülekezetemben éltem át, meg gyermekkoromban. De Isten elvezetett arra, hogy el tudjam ezt fogadni. A személyválogatás elhordozása már keményebb dió, de mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősit. És vallom is, hogy ezek a tapasztalatok is lelkem javát szolgálják, mert megtanitanak : a mindenki a maga terhét hordozza Ige megélésére és a pásztor/ok Úr előtti hordozásra. :01:
:2angel:
Drága Irma, most már csak egy képet kérek
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 08, 13:08:55
Ha egy nagyobb gyülekezetről van szó, akkor a pásztor nem is tudja az összes "beteg" bárányt a nyakába venni, vannak segédek. A tanításra kell odahajtani a figyelmet, füleket, és a Főpásztor most is szól. Már az is, mint írtam drága Irma, a pásztor egyik dolga. Ha hallod az igét, az fog meggyógyítani, nem a pásztor cselekedete, mint pl, ahogy a testvérnő hitte, ha odabújik hozzám a dolgai megoldódnak. Valószínű, te nem erre gondoltál. Meg oldódik pillanatnyilag, de meddig? Minden pásztor imádkozik a nyájért ez is tuti. Isten oldja meg a bajokat nem ember. Én azt látom, mi nagyon is hajlamosak vagyunk emberektől várni a segítséget. Ez se biztos, hogy téged jellemez, általában másokat igen. Persze mindenkit ér csalódás, mert nem azt teszi a pásztor, amit ő elgondolt. Nagyon nehéz ebben állást foglalni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 08, 13:09:59
Tünde apszolute nem értelek mi ez a "De Mária? ..." Azért az nem elvárható, hogy úgy bújjon hozzám, ahogy az anyukájához. Az én gyerekeim dolga ez nem a nyájé. Te se borulsz a pásztorod keblére mert arra vágyódsz, hogy odabújj, ahogy anyukádhoz. Azért vannak határok is.  :089: :088: Nem fogom az ölembe ültetni, mert arra vágyik. A keblemre se hajtsa a fejét, nem azér vagyok pásztor. Te valamit nagyon félre vittél.  Kérlek, újra olvasd el amit írtam. :D

Egyetértek Máriával. Van helye ennek, de nem gyakori, hogy egy embert tutujgatni kelljen. Nem arról van szó, hogy nem kap együttérzést a "bárányka", hanem az eltúlzott érzelmi kötödéseket kell kizárni.

Bocsánat, de semmit sem kell kizárni, ha csak erre nincs határozott utasítás a FŐPÁSZTORTÓL!

Akinek pedig a FŐPÁSZTORRAL nincs személyes kapcsolata, ez esetleg béres, de nem pásztor - gondolatom szerint.

 :060:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 08, 13:16:08
Én egyetértek Gáborral, mert igaza van az eltúlzott kötődés nem kell. Erre az Úr nem kér senkit. Hozzá kell így kötődni. Akkor Ő az első és mindenképpen csak a földi pásztor a második.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 08, 13:21:30
Tünde apszolute nem értelek mi ez a "De Mária? ..." Azért az nem elvárható, hogy úgy bújjon hozzám, ahogy az anyukájához. Az én gyerekeim dolga ez nem a nyájé. Te se borulsz a pásztorod keblére mert arra vágyódsz, hogy odabújj, ahogy anyukádhoz. Azért vannak határok is.  :089: :088: Nem fogom az ölembe ültetni, mert arra vágyik. A keblemre se hajtsa a fejét, nem azér vagyok pásztor. Te valamit nagyon félre vittél.  Kérlek, újra olvasd el amit írtam. :D

Egyetértek Máriával. Van helye ennek, de nem gyakori, hogy egy embert tutujgatni kelljen. Nem arról van szó, hogy nem kap együttérzést a "bárányka", hanem az eltúlzott érzelmi kötödéseket kell kizárni.

Bocsánat, de semmit sem kell kizárni, ha csak erre nincs határozott utasítás a FŐPÁSZTORTÓL!

Akinek pedig a FŐPÁSZTORRAL nincs személyes kapcsolata, ez esetleg béres, de nem pásztor - gondolatom szerint.

 :060:

Az eltúlzott érzelmi kötődésre írtam amit írtam.
Nem tudhatom, hogy xy-nak mi az ami már eltúlzott, és yx-nek pedig pont azt kell közvetíteni, mert neki most pont erre van szüksége, ezt csak a FŐPÁSZTOR tudja

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Január 08, 14:08:28
Ha jol emlekszem Billy Graham volt az, aki sosem volt negyszemkozt pasztorolaskor/lelkigondozaskor egy novel. Helyette mindig hat szemkozt voltak (volt egy harmadik szemely is). Igy a kisertes sem problema es nem lehetseges igy, hogy valaki megvadolhassa.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 08, 14:17:06
Ha jol emlekszem Billy Graham volt az, aki sosem volt negyszemkozt pasztorolaskor/lelkigondozaskor egy novel. Helyette mindig hat szemkozt voltak (volt egy harmadik szemely is). Igy a kisertes sem problema es nem lehetseges igy, hogy valaki megvadolhassa.

bizony-bizony legyetek bölcsek, mint a .... és szelídek, mint a .... :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Január 08, 14:26:05
Kedves Mária! Jól gondolod, nem vágyom "tutujgatásra" de arra vágynék, hogy amikor kemény helyzetbe kerülök akkor számithassak a szellemileg sokkal előrébb álló pásztor segitségére. De tapasztalatom szerint, ez csak vágyálom, de nem bánom, mert igy egész biztosan megtanulom, hogy Isten Szellemének a vezetésével éljem az életem. Amikor én gyermek és fiatal voltam, akkor még voltak igazán komoly pásztorok, akik nem tartották azt feleslegesen, hogy szeretetben törődjenek a nyájjal, akkor betegeket meglátogatták, az özvegyeket, árvákat istápolták és egészen úgy gondolták, hogy mindezt az Úrtól vették. De ma más időket élünk, és én elfogadom, de hiányzik az régi mentalitású pásztorlás. De nem felettébb való ez a szomorkodás, mert Isten rám még mindez idáig minden körülmények között gondotviselt. A mai pásztori hozzáállás - ami egyre elterjedtebb - nekem egy kicsit idegen, én az Igéből másfélét olvasok. De a magam részéről ez is elfogadható, még ha néha nehezen viselhető is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Január 08, 14:35:03
Kedves Mária! Jól gondolod, nem vágyom "tutujgatásra" de arra vágynék, hogy amikor kemény helyzetbe kerülök akkor számithassak a szellemileg sokkal előrébb álló pásztor segitségére. De tapasztalatom szerint, ez csak vágyálom, de nem bánom, mert igy egész biztosan megtanulom, hogy Isten Szellemének a vezetésével éljem az életem. Amikor én gyermek és fiatal voltam, akkor még voltak igazán komoly pásztorok, akik nem tartották azt feleslegesen, hogy szeretetben törődjenek a nyájjal, akkor betegeket meglátogatták, az özvegyeket, árvákat istápolták és egészen úgy gondolták, hogy mindezt az Úrtól vették. De ma más időket élünk, és én elfogadom, de hiányzik az régi mentalitású pásztorlás. De nem felettébb való ez a szomorkodás, mert Isten rám még mindez idáig minden körülmények között gondotviselt. A mai pásztori hozzáállás - ami egyre elterjedtebb - nekem egy kicsit idegen, én az Igéből másfélét olvasok. De a magam részéről ez is elfogadható, még ha néha nehezen viselhető is.

Kedves Irma szerintem egyértelműen le lett írva, hogy van hely az együttérzésnek, az együtt sírásnak és az együtt nevetésnek. Nem hiszem, hogy ezt tovább kellene ragozni, mintha ezzel nem értenénk egyet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Január 08, 14:49:09
Szerintem egy kicsit elcsusztunk a topic tematol.
Miutan hazaertem, pakolgatni fogok. Lehet az erotika topicba teszem... :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Január 08, 15:15:32
Igazad van, tedd az erotika topicba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 08, 15:37:40
Kedves Magdi!
Nem zártunk ki semmit sem.
Igazából amivel ebben a témában 'fizikális' igényként felmerűlt, már okozott próblémát néhány felekezetben.
Mária, Gábor és én sem állítottuk azt, hogy nem lehet helye egy-egy gyengéd, szeretetteljes éríntésnek.
De azt be kell látni, hogy egy társ, szülő által biztosított érzelmek pótlása nem a pásztor feladata, s nem is várható el tőle!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 08, 15:53:51
Szerintem egy kicsit elcsusztunk a topic tematol.
Miutan hazaertem, pakolgatni fogok. Lehet az erotika topicba teszem... :hehe:

  :2funny: Adtunk egy csomó melót neked, mert én is próbáltam kibógózni mikor mentünk el a témától, de már igen régen, így jó munkát hozzá.  :169: van vagy 10 téma és 10 felé, legalább 10 oldalt nézz meg hátrafelé, mert lesz vagy 10 topicravaló.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 08, 17:08:03
 :hehe:  Még mielőtt Antee zárolná...

Mária! Nem szó szerint értettem, hogy vedd a nyakadba azt a szegény bárány testvérnőt!  :pirul:

Az igaz, hogy nem lehet annyira túl közel engedni a kistesókat, hogy az Úr helyett a pásztorhoz kötődjenek, DE KÉRDEM ÉN:
Ki dönti el, hogy melyik testvérnek mire van szüksége? Szerintem akiket tejnek italával táplálunk, igenis előfordul, hogy át kell ölelni, hadd sírjon vagy nyugodjon a vállunkon!

Ne haragudj,Mária, nem ellened beszélek! CSAK AZ AZ IGAZSÁG, HOGY TALÁLKOZTAM MÁR SOK-SOK OLYAN ESETTEL, AMIKOR A LELKI GYÓGYULÁS ELENGEDHETETLEN RÉSZE VOLT  a megértés, szeretet fizikai kifejezése. :168:

Minden helyzet más és más. A te báránykád lehet, hogy tolakodott, pedig nem volt igazán szüksége rád.  :061:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 08, 17:13:12
 :2angel:
Belátom, beláttam, befogom látni, hogy nem testi kapcsolat kell a szenvedőnek,
de egy barátságos, ölelés, és egy kézfogás, és egy odafigyelő gesztus, egy néven szólítás. annak a megmondása, hogy fontos vagy nekem, észre vettem, hogy itt vagy, hiányoltalak.
Annak a megkérdezése, hogy rossz napod volt, nehéz a terhed, többet vállaltál, mint amit örömmel tudsz csinálni.

Sorolhatnám napestig, hogy milyen gesztusok azok amikkel tudatosíthatom, hogy a szívemre hajolhat.
Köszönöm, hogy méltattál engem is a válaszra kedves Daba, a sokrétű témák. és a témák sokasága ellenére, jól esett
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Január 08, 17:35:21
:2angel:
Belátom, beláttam, befogom látni, hogy nem testi kapcsolat kell a szenvedőnek,
de egy barátságos, ölelés, és egy kézfogás, és egy odafigyelő gesztus, egy néven szólítás. annak a megmondása, hogy fontos vagy nekem, észre vettem, hogy itt vagy, hiányoltalak.
Annak a megkérdezése, hogy rossz napod volt, nehéz a terhed, többet vállaltál, mint amit örömmel tudsz csinálni.

Sorolhatnám napestig, hogy milyen gesztusok azok amikkel tudatosíthatom, hogy a szívemre hajolhat.


 :hehe: Csak részemről immár harmadszor: mi is erről beszélünk és ezzel egyet is értünk. Nem ezekre mondtuk, hogy nincs szükség.  :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 08, 18:07:05
Mivel én vagyok érintett ebben és úgy tűnik nem ölelem meg az embereket, akkor ez nagyon nagy tévedés. Aki ismer az tudja, hogy ha valaki megöleli az embereket én igen. Látom elvittétek a témát más felé. A testvérnőnek anyakomplexusa van és úgy szeretne hozzám bújni mint az anyukájához. Elég világosan leírtam, most viszont nem értem miért is kellene ehhez hozzájárulnom? Ez nem lelki gondozás. Nem kötelességem úgy magamhoz engedni egy majdnem velem egykorú, de legyen fiatalabb is, mint az anyjához. Nem tudom helyettesíteni az anyját, mert nem vagyok az. Ha szeretettel akarom megölni, vagy ő engem, azzal semmi bajom, de anyukája szerepét nem akarom betölteni, mert nem vagyok az. Ha figyelmesen olvastátok volna,- aki nem olvasta így, akkor a téma nem is ment volna félre.

Tünde írta: Mária! Nem szó szerint értettem, hogy vedd a nyakadba azt a szegény bárány testvérnőt!  

Drága Tünde! Nyilván én se venném a nyakamba valóságosan az embereket, mert nem biztos, hogy elbírnám és nem is feltételeztem ezt, hogy te így gondolod. Ezt is elég világosan leírtam, mit jelent ha a pásztor a nyakába veszi a bárányokat.  :2smitten:

Tünde írta: Még mielőtt Antee zárolná...


Azt se jól olvastad, ilyent nem írt Anti, mert nem zárolja a témát, hanem pakolna, csoportosítja. Szét szedi témákra. Ez nem zárás. Elég nagy fába vágná a fejszéjét, de ha ez sikerülne neki, csak gratulálni tudok.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 08, 22:04:48
 Mária írta:

'Mivel én vagyok érintett ebben és úgy tűnik nem ölelem meg az embereket, akkor ez nagyon nagy tévedés. Aki ismer az tudja, hogy ha valaki megöleli az embereket én igen.'

Tesókáim, bíztosíthatlak benneteket, hogy Mária ÖLELKEZŐ PÁSZTOR!

:igen:

:2funny:

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Január 08, 22:38:16
 :2funny:
Erről a Teletabi jut eszembe: NAGY ÖLELÉS..."  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 09, 06:44:10
Azért elég érdekes, hogy vannak akik elvárják, hogy a pásztoruk megölelgesse. Hát nem tudom elképzelni, hogy valaki bemegy a sekrescsébe mise végén és oda megy a katolikuspaphoz, mert neki ölelésre van szüksége és megöleli. Netán ez egy református lelkész esetében is elég fura szitú lenne. Akkor mitől volna elvárható, hogy a nyáj ölelgesse a pásztorát, vagy fordítva? Biztosan vannak rendkívüli esetek amikor ez megtörténik, de ennyire baráti viszony nem alakulhat ki. Szeretettel köszönteni akár szent csókkal, vagy kap egy indíttatást az Úrtól, hogy szeretettel ölelje meg, de nem egy anyakomplexusban szenvedőt kell ennyire közel engedni. Ennek vannak pszichés vonzatai. El kell tudni különíteni az ölelést. Mi van ha a pásztor nem ölel meg senkit? Akkor az már le van írva? :088: ugye nincs? Nem azzal gondozzuk a nyájat és vesszük a nyakunkba, hogy ölelgetem, hanem sokszor a megnyugtatás, a jó szó ami szeretetben hangzik el, sokkal többet ér. Jézus se ölelgetett senkit. Egyébként ezt bármelyik pásztor megteszi, mert láttam konkrétan. P.I.- Agapé, is láttam már akit megölet egy pillanatra és hátbapacskolta a kezeivel. Láttam N.P. Dávid sátora és sorolhatnám. Valószínű Gábor  :089: is megölelt már sokakat és abban is biztos vagyok N.S is a Hit gyüliben. No részemről ennyit a kimerített ölelésről.  :044: Higgyétek el, a pásztor tudja mikor kell ölelni és mikor nem. Van erre is vezetése.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 09, 08:34:26
 :2angel:

Érdekesek vagyunk mi emberek, mindenki hozza az óemberi természetét, és az bizony vissza-vissza köszön  :06:

Akár az igénylésben, akár az elutasításban.

Egy biztos a szellemünkben születtünk újjá, és a lelkünkkel van dolga az egyénnek és a közösségnek.

A szellemünk  vezető szerepét el kell fogadni, és tudatosan alá kell magunkat neki rendelni!

Hát ezt nem akarja tenni az ember, mert ott és akkor a lélek vált uralkodóvá!

 :060:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 09, 09:23:44
"Érdekesek vagyunk mi emberek, mindenki hozza az óemberi természetét, és az bizony vissza-vissza köszön" (Magda)

Hát igen... Gyógyulást pedig az Úr ad, s akkor nem kellenek "pótszerek", mint a Mária által említett anyakomplexusos hölgynek. 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 09, 09:36:30
"Érdekesek vagyunk mi emberek, mindenki hozza az óemberi természetét, és az bizony vissza-vissza köszön" (Magda)

Hát igen... Gyógyulást pedig az Úr ad, s akkor nem kellenek "pótszerek", mint a Mária által említett anyakomplexusos hölgynek. 


Szia Tünde, milyen pótszerre gondolsz? amik nem kellenek!

Egyáltalán itt a fórumon mi a pótszer, és mi nem az - a te gondolatod érdekel.

Különben itt a fórumon téma az "óemberünk visszaköszön", - ezért írtam be; ott olasható, hogy mit is gondoltak róla akkor, akik megfogalmazták véleményüket, - persze gondolom, hogy mint mind fejlődünk a véleményekis alakulnak  :063:

Szóval engem ez a pótszer dolog érdekel, - ha gondolod írd meg kérlek

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Január 09, 13:30:19
Azért elég érdekes, hogy vannak akik elvárják, hogy a pásztoruk megölelgesse. Hát nem tudom elképzelni, hogy valaki bemegy a sekrescsébe mise végén és oda megy a katolikuspaphoz, mert neki ölelésre van szüksége és megöleli. Netán ez egy református lelkész esetében is elég fura szitú lenne. Akkor mitől volna elvárható, hogy a nyáj ölelgesse a pásztorát, vagy fordítva? Biztosan vannak rendkívüli esetek amikor ez megtörténik, de ennyire baráti viszony nem alakulhat ki. Szeretettel köszönteni akár szent csókkal, vagy kap egy indíttatást az Úrtól, hogy szeretettel ölelje meg, de nem egy anyakomplexusban szenvedőt kell ennyire közel engedni. Ennek vannak pszichés vonzatai. El kell tudni különíteni az ölelést. Mi van ha a pásztor nem ölel meg senkit? Akkor az már le van írva? :088: ugye nincs? Nem azzal gondozzuk a nyájat és vesszük a nyakunkba, hogy ölelgetem, hanem sokszor a megnyugtatás, a jó szó ami szeretetben hangzik el, sokkal többet ér. Jézus se ölelgetett senkit. Egyébként ezt bármelyik pásztor megteszi, mert láttam konkrétan. P.I.- Agapé, is láttam már akit megölet egy pillanatra és hátbapacskolta a kezeivel. Láttam N.P. Dávid sátora és sorolhatnám. Valószínű Gábor  :089: is megölelt már sokakat és abban is biztos vagyok N.S is a Hit gyüliben. No részemről ennyit a kimerített ölelésről.  :044: Higgyétek el, a pásztor tudja mikor kell ölelni és mikor nem. Van erre is vezetése.

Egyetertek. :088:

Ismerek olyan ferfit, aki lelkigondoz nala joval fiatalabb noket es bizony gyakran olelgeti oket. Szerintem ezzel vigyazni kellene.
Megha erosnek hiszi is magat, akkor sem szabadna ilyet tenni. Volt olyan lany, aki bele is szeretett...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 09, 13:37:14
 :2angel:
Drága Anti, már maga az a szó, hogy lelkigondozás, nekem elég tág, miért kell ilyent csinálni, és ha segítésre van szüksége valakinek, akkor azonos neműek, és ketten, hamár hivatalból teszik.

A beleszeretés ellen pedig nem véd meg a három lépés távolság.

 :060:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Január 09, 13:42:33
Igen, de az oleles leptekkel kozelebb visz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 09, 13:46:20
Igen, de az oleles leptekkel kozelebb visz.

 :2angel: Nálunk alkalmazzák az ölelést, és nekem kellemes, látni is, és megtapasztalni is. Nem szeretném, ha valaki ezt olvasva rosszúl érezné ezért magát.
De
nem az ölelés a lényeg, hanem az, hogy milyen szívvel teszi.
 :2smitten:

Volt egy közösség, ahol a kézfogás "egyenruha" volt, és már előre féltem, mert az ujjaim rendkívül érzékenyek, és bizony nem esett jól ez a gesztus.

 :062:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 09, 15:25:44
Kedves Magdám!

Pótszerekről talán nem szükséges részleteiben írnom, mert egész biztos, tudod, mit jelentenek az élet különböző helyzeteiben.
De a lelki gondozásban jelentkező pótszer az egy vissza-visszatérő, szinte soha be nem teljesülő HIÁNYÉRZET, amit a beteg KÉNYSZERÉRZETKÉNT próbál egy számára szimpatikus és szellemi tekintéllyel rendelkező célszemély által kielégíteni.
Az ilyen szegény testvér sok esetben pszichológiai alapproblémákkal is küszködik.

Egy példa.
Ismerek egy fiatal lányt, akit a kukoricaföldön találtak és otthonban nevelkedett fel. Már húszonévesen tért meg, és MÁNIÁKUSAN elkéregette mások kisbabáit, hogy szeretethiányát némiképp csillapíthassa. Emellett nyilván a baba szüleihez is ragaszkodott, mintha ő is a gyerekük lenne. ŐSZINTÉN SAJNÁLTAM, mert láttam rajta, hogy senki és semmi nem tudja kielégíteni azt a szükségletet, amit EGYEDÜL AZ ÚR TÖLTHET BE!

Egy másik fiatal lány szintén mindig babázni akart, de ő az apahiánytól űzve mindig a középkorú férfitestvérek lelki gondozására vágyott. Volt, hogy szinte nekifutásból a nyakába vetődött...

Hát ezt értem én pótszereken. Tudok olyan középkorú hölgyről, aki egy 20 év körüli fiúban próbálta megtalálni az egykor elvesztett férjet... (Hála Istennek, nem lett belőle semmi! "Csak" lelki válság, és a fiú évekre eltűnt a gyülekezetből... Ma már felépült, meggyógyult és halad a hit útján.)

MINDEZEK ELLENÉRE ÚGY LÁTOM, HOGY HELYÉN VALÓ KIFEJEZNI az érzéseinket, és egy kedves gesztus még nem ad okot a pánikra.
De Anteeval egyetértek, VIGYÁZNI KELL, NEHOGY rossz irányba induljanak az érzelmek!

Bocsánat, ha túl hosszúra nyújtottam!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 09, 16:18:52
 :2angel:
Szia Tünde, én a pót-szerre azt gondolom, hogy elmegyek a gyülekezetbe, talán akkor jobban leszek, imádkozom, mert akkor jobban leszek, adakozok, mert akkor nekem is lesz.
Én, én , én ,én ,én, én ....
Nekem, nekem , nekem .....

De:
Amíg nem töltöm tele az üveget nem fog túlcsordulni, amíg hiányban vagyok nem tudok adni, amíg belém nem tőltöttek annyit, hogy tele legyek, addig én akarom magamat tölteni.

Ha magamat akarom tölteni, akkor pótszereket alkalmazok, de ha mindennel tele vagyok akkor az igazi érték nem kerül belém.

Egyetlen megoldásom:

Segíts Uram, hogy annyi  áradjon rajtam BELŐLED a többiek felé, hogy kielégítsen minden szükséget, kimosson minden akadályt, betöltsön minden rést, hézagot, hogy a másikon keresztül is tudjon áradni mások felé.
Segíts, hogy ne a régi elgondolásom akadályozzon ma, hanem elfogadjam, hogy mával új időszámítás kezdődik. minden mával új időszámítást akarok VELED kezdeni.

Minden elgondolásom pót-szer.
Azzal a vigasztalással tudjak vígasztalni, amivel TE VÍGASZTALSZ meg engem., és mást rajtam keresztül

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 09, 17:35:25
:061:   :03:

Szerintetek mi a különbség a lázadás és az igazság hasogatása közt?  :03:

Két napig nem volt internetem, ezért kénytelen vagyok elnézést kérni mert visszakaparászok régi témákba.
Ez a mondat nagyon megragadott engem.
Nekem az a véleményem, hogy a tagok nem helyezkedhetnek szembe a pásztorral, mert azt hivják lázadásnak.
Ha a pásztor valamit helytelenül tesz, elsősorban a Jó Isten előtt felel, másodsorban pedig "esetleg" a vének inthetik meg.
De az egyháznak nem az a baja jelenleg hogy némely pásztorok helytelen uton járnak, hanem az, hogy sokan pásztorok, akiknek nem ez az elhivásuk. De ez vonatkozik minden szolgálati területre. Minden szolgálatba maga az Úr hivhat el embereket, ha ezt saját maguk teszik, annak káosz a vége, illetve egy sérült, beteg gyülekezet.
Ha egy pásztor fel van kenve, nemcsak fizikálisan hanem Lélek által, akkor (most megbotránkoztató lesz, amit irok) nincs szükség teológiai diplomára! A diploma ugyanis nem visz közelebb az Istenhez, és az igazi szolgálók nem az iskolapadban születnek meg, hanem Isten szine előtt.
Hallottam már teológiából ledoktorált embert is üres edényként szolgálni, és hallottam már egy egyszerű autószerelőt is felkent pásztorként hirdetni az Igét. A felkent szolgáló mellett erővel és hatalommal jelent meg az Úr! Ezért is fontos, hogy egy egyszerű tag, ne nagyon ugrabugráljon a pásztorával szemben, hanem tanuljon engedelmességet, ha meg nem megy, akkor találjon egy olyan pásztort, ahol élő vizet kap és nem fordul szembe a saját pásztorával.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 09, 17:53:07
Az "ölelkezős" témában Máriának adok igazat. Egy pásztornak nem az a feladatköre hogy végig ölelgesse a nyáját fizikálisan. A pásztornak elsősorban szeretnie kell. Ha a pásztor szeret, akkor azt ölelés nélkül is érzik a tagok. A szeretet ugyanis nem a fizikai ölelésben nyilvánul meg (hacsak nem az erotikáról beszélünk) hanem a tettekben. Ha a pásztor egész héten arra a bizonyos hétvégi prédikációra készül, azért imádkozik, állandóan az Úr elé viszi a saját nyáját, a betegeket meglátogatja, a rászorulóknak igei tanácsot ad, a szegényeknek pedig adakozik, ezzel fejezi ki hogy szereti a nyájat és úgy gondoskodik róla, mint ahogy Krisztus tenné. A pásztornak úgy kell szeretnie a saját nyáját mint Jézusnak.
De miért nem beszélünk inkább egy meleg kézfogásról? Vagy egy kedves köszöntéstől? Miért nem elég egy tagnak csak ennyi?
Itt Izraelben a pásztorok nem ölelkeznek senkivel sem és senki sem botránkozik meg benne. Szerintem pont az lenne megbotránkoztató ha mindenkit megölelgetne. Igenis van különbség egy férfi és nő között és a pásztornak nem az a dolga, hogy csucsujgassa a vele nem azonos neműeket. Ez tényleg veszélyt rejt magába.
Akinek meg valamilyen komplexusa van, az meg kérjen szabadulást az Istentől, hogy ettől megszabadulhasson, ne a pásztor legyen neki a mankója.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 09, 18:01:59
Bizonyságképpen csak annyit had mondjak, "arról a bizonyos felekezetről, akiket nagyon kedvelek", hogy mikor náluk jártam, senki nem ugrott a nyakamba, a pásztorral még egy sziát sem köszöntünk el egymásnak, (tán azt sem tudta ott vagyok), de a tagokkal mikor találkoztam, ahogy beszéltek velem, ahogy viselkedtek velem elárulta, hogy ez a Krisztus szeretete. Nem volt képmutatás, nem üres szólamok voltak, egyszerűen beboritottak az Isten szeretetével. Fizikálisan senki sem érintett meg, mégis a legcsodálatosabb alkalom volt, amin valaha is részt vettem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 09, 18:51:38
 :2angel:
Kedves Batiszrael, először is hiányoltalak, de tényleg, és ötülök, hogy itt vagy.
 :2smitten:

Amiket írsz annak kevésbé örülök - bocs de így van!
Batiszrael mondja, hogy ez így helyes, Batiszrael mondja, hogy ő ebből azt vonta le ; Batiszrael erre a következtetésre jutott - rajtad kívül még hény Batiszraelt ismersz.

Ha én így írok, és ebből ezt vonjátok le akkor jó ha szóltok, mert vannak dolgok amik tényleg nem az én következtetéseim, de lehetnek dolgok amikor nem veszem észre és már ott is vagyok, és ezért veszem észre nálad, gerendám van és a te szálkás veszem észre :pirul:

Minden embert másként vezet a Szent Szellem, ez nem uaz mint amikor Izraelt bünteti a MINDENHATÓ pl. Ákán bűnéért egy egész család meghalt.

Gondolkodtam, hogy leírjam e, mert lehet, hogy csak a két országból erednek ezek a különbségek és csak én vagyok rá érzékeny.

Ismét kérlek bocsáss meg, mert nem örülnék, ha megbántódnál azon amit írtam.

 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 09, 19:30:26
Kedves Tesókáim!

Itt a vége fuss el véle!
:hehe:

Szeretettel megkérlek rá benneteket, hogy a 'Beszélgessünk szabadon' topicban folytassátok a beszélgetést, mert különben szegény Anti főnöknek ez az éve a 'rendrakásra' fog rámenni!
:igen:

Köszönöm a megértéseteket!

A biztonság kedvéért ezt a topicot lezártam!
:2funny:

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Január 09, 19:35:19
Már az ügyön vagyok, de nem egyszerű!... :118: :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Január 09, 19:57:35
A Pogány vallások (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,596.0.html) topicból áthelyeztem ide a nem odavaló hozzászólásokat (9 oldalnyit).
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 09, 20:01:23
A Pogány vallások (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,596.0.html) topicból áthelyeztem ide a nem odavaló hozzászólásokat (9 oldalnyit).

Hát ezért nem álltam neki én.  :2funny: gratula Anti.  :079:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 09, 20:15:47
Kedves Batiszrael, először is hiányoltalak, de tényleg, és ötülök, hogy itt vagy.
 

Amiket írsz annak kevésbé örülök - bocs de így van!
Batiszrael mondja, hogy ez így helyes, Batiszrael mondja, hogy ő ebből azt vonta le ; Batiszrael erre a következtetésre jutott - rajtad kívül még hény Batiszraelt ismersz.

Ha én így írok, és ebből ezt vonjátok le akkor jó ha szóltok, mert vannak dolgok amik tényleg nem az én következtetéseim, de lehetnek dolgok amikor nem veszem észre és már ott is vagyok, és ezért veszem észre nálad, gerendám van és a te szálkás veszem észre

Minden embert másként vezet a Szent Szellem,

Kedves Aranyos!

Én igyekszem a Biblia tanitásai szerint élni és beszélgetni is. Sokszor ez nem tetszik mindenkinek, de engem ez nem igazán zavar. Igazából azt nem értem, hogy pár beirásom alapján miért gondolod azt, hogy én egy beképzelt, öntelt ember vagyok? Mert ha nem is merted leirni ezeket a szavakat, burkolt formában ez jön vissza.
Nem ismered a szivemet, főleg azt nem, hogy milyen indittatásból irok, amikor irok. Hogyan alkothatsz ilyen véleményt rólam? Nem értem hogy mit vétettem ellened....
A véleményeimhez pedig jogom van odairni hogy az enyém, nem irhatom azt, hogy ezt a pásztoromtól vagy a rabbimtól hallottam, ha egyszer a saját privát véleményem.
Nem, nincs még egy Batiszrael a világon, és ez igy van rendjén, mint ahogy belőled sincs még egy. Jó az Úr, különbözőnek teremtett minket!
Azzal a beirásoddal pedig nem értek egyet, hogy a Szent Szellem mindenkit másként vezet, mert ez nem igaz. A Szent Szellem az Úr Szelleme, tehát csak az Úrban járásra vezethet, csak arra, ami a Bibliában le van irva. Ami ezen kivül esik, az a Sátántól van.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 09, 20:17:32
:2angel:
Kedves Batiszrael, először is hiányoltalak, de tényleg, és ötülök, hogy itt vagy.
 :2smitten:

Amiket írsz annak kevésbé örülök - bocs de így van!
Batiszrael mondja, hogy ez így helyes, Batiszrael mondja, hogy ő ebből azt vonta le ; Batiszrael erre a következtetésre jutott - rajtad kívül még hény Batiszraelt ismersz.

Ha én így írok, és ebből ezt vonjátok le akkor jó ha szóltok, mert vannak dolgok amik tényleg nem az én következtetéseim, de lehetnek dolgok amikor nem veszem észre és már ott is vagyok, és ezért veszem észre nálad, gerendám van és a te szálkás veszem észre :pirul:

Minden embert másként vezet a Szent Szellem, ez nem uaz mint amikor Izraelt bünteti a MINDENHATÓ pl. Ákán bűnéért egy egész család meghalt.

Gondolkodtam, hogy leírjam e, mert lehet, hogy csak a két országból erednek ezek a különbségek és csak én vagyok rá érzékeny.

Ismét kérlek bocsáss meg, mert nem örülnék, ha megbántódnál azon amit írtam.

 :2smitten:




Kedves Magdi!
Azt nem tudom, hogy Batiszrael megbántodott-e azon, amit írtál, de el kell mondanom, hogy nekem cseppet sem tetszett!
:2knuppel:

Szóval ez itt egy fórum, ahol mindenki elmondhatja, hogy szerinte mi a HELYES, LEVONHAT DOLGOKAT és KÖVETKEZTETÉSEKRE JUTHAT!

Gondolom, Te sem írsz le olyasmit, amit nem tartasz helyesnek, s gondolom az ige fényében következtetésekre is elszoktál jutni, s a tanúlságot is leszoktad vonni!
NEM KELL SENKI VÉLEMÉNYÉT, KÖVETKEZTETÉSEIT ELFOGADNI!
Lehet Vítatkozni és cáfolni, de nem kell kioktatni!

Én is remélem, hogy nem bántottalak meg, de illik egymásnak a tiszteletet is megadni, még ha másként is vezet bennünket a Szent Szellem!

Köszönöm a megértésedet!

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 09, 20:36:02
 :2angel:
Miért érzem úgy, hogy most kétszeresen is ki vagyok oktatva?

Mert le mertem irni a
véleményemet :hehe:
Sőt hazugnak is vagyok titulálva, mert nem is azt írtam, amit gondoltam, hanem mellé beszéltem  :hehe:
hm
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 09, 20:50:33
:2angel:
Miért érzem úgy, hogy most kétszeresen is ki vagyok oktatva?

Mert le mertem irni a
véleményemet :hehe:
Sőt hazugnak is vagyok titulálva, mert nem is azt írtam, amit gondoltam, hanem mellé beszéltem  :hehe:
hm
 :2smitten:
Nem beszéltél mellé, éppen azért volt érthető. Finoman fejezted ki magad. Ezt én el is várom egy hithű kereszténytől, hogy a beszéde izes és zamatos legyen. Megkérdezték tőlem egyébként (mindegy kicsoda) hogy mennyire sért engem a beirásod, mert ha nagyon, akkor törölni fogják. Én mondtam, hogy maradjon nyugodtan, mert nem bántottál meg és nem sértődtem meg. Ez az a fajta megnyilatkozás volt, ami ugyan nem melengette meg a szivemet, de nem is okozott benne sebeket.
Most egyébként megint vádaskodsz, velem szemben...könyörgöm mondd meg, hol vétettem ellened?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 09, 21:42:59
 :2angel:

Nekem az alábbi mondataid azt jelentik:

Idézet
Én igyekszem a Biblia tanitásai szerint élni és beszélgetni is. Sokszor ez nem tetszik mindenkinek, de engem ez nem igazán zavar. Igazából azt nem értem, hogy pár beirásom alapján miért gondolod azt, hogy én egy beképzelt, öntelt ember vagyok? Mert ha nem is merted leirni ezeket a szavakat, burkolt formában ez jön vissza.

Én ezt így értelmezem.
Örülök neki, hogy ilyen kedves volt a "mindegy hogy ki".

Én sem bánom ha kitörli, ha téged és még mást is bánt a beírásom, nem gondoltam bántásnak, a bocsánatot is azért kértem, mert olyant láttam amit nem mindenki látott, szólni is azért szóltam - írtam - mert a csiszolódásért vagyunk itt a földön.

Ma kicsit nyúzottabb vagyok de lassan lecseng ez a gyász dolog és túl leszek azon is.

Még egyszer bocsánatot kérek azoktól, akiknek az érzékenységét jobban érintettem.
Távol legyen tőlem, hogy kioktassak "bárkit"!

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 09, 22:43:53
Drága Magda  :2smitten:

Azért ha csiszolódásért is vagyunk itt, még ne smirglivel tegyük.  :089:

Batiszrael azt írta igyekszik, az nem jelenti azt, hogy nem véti el. "A testvér akkor is testvér, ha hibázik, nem mi vagyunk a Megváltója!"

Ma engem is megsmirgliztek rendesen, nem is vagyok túl békés még tőle, de majd kiheverem az Úrral mert imában kell hordjam a smirglit. Viszont bárki eleshet. Jézus emel föl, így téged is és Batiszraelt is, mint ahogy engem...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 09, 23:42:55
Drága Magda  :2smitten:

Azért ha csiszolódásért is vagyunk itt, még ne smirglivel tegyük.  :089:

Batiszrael azt írta igyekszik, az nem jelenti azt, hogy nem véti el. "A testvér akkor is testvér, ha hibázik, nem mi vagyunk a Megváltója!"

Ma engem is megsmirgliztek rendesen, nem is vagyok túl békés még tőle, de majd kiheverem az Úrral mert imában kell hordjam a smirglit. Viszont bárki eleshet. Jézus emel föl, így téged is és Batiszraelt is, mint ahogy engem...

Drága Mária te ezt jobban látod mint én

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szalaycs - 2010 Január 10, 07:39:41
Kedves Testvéreim! Nem találtam alkalmasabb topikot arra amiben a véleményeteket szeretném kérni, ezért ide írom le. A történet a következő: Nekem van egy olyan meglátásom, hogy egy nőt nem feltétlenül a felesleges cicoma ékesíti fel, ezeket én földi hívságoknak tartom. Ebben a szellemben próbálom nevelni a gyermekeimet is, sokszor kemény konfliktusba kerülve a világgal. Nem baj, már megszoktam, de a mostani eset kicsit mélyebben felháborított. Kislányom 4 éves múlt és óvodába jár. Megmentettem már a csecsemőkori füllyukasztástól, a szomszédok körömfestési és szemkifestési akcióitól, határozott de nem sértő, inkább felvilágosító magatartásom eddig eredményes volt. Kislányom ősztől másik óvodába került, mert az előzőben nem érezte jól magát. Egyik nap azzal jött haza hogy a Csilla néni holnap behozza a körömlakkját és kifesti a körmét. próbáltam higgadt maradni, délelőtt pedig megjelentem az óvodában, ugyanis jó idő lévén olyankor az udvaron játszanak. Szerencsére Csilla néni is ott ücsörgött az egyik padon a dadus társaságában. Beszélgetésbe elegyettünk és feljött a körömlakk kérdés is. Kifejtettem neki a véleményemet, de nem nagyon értette meg, hiszen az ő gyerekei is festik magukat. Ekkor hangnemet váltottam kicsit határozottabbra és megkértem hogy eszébe ne jusson az én gyerekemen semmi ilyen akciót végrehajtani. Láttam, hogy nem győztem meg, de egészen idáig nem történt semmi. Pénteken viszont én mentem délután a Lányomért az oviba és már találkozáskor diadalittasan mutogatta, hogy a Csilla néni kifestette a körmét. Úgy éreztem minden apai tekintélyem sárba lett tiporva, az óvónéni pedig csak kajánul vigyorgott, hiszen ez csak átlátszó lakk. Nem értette meg a lényeget, hogy nem a szín, hanem a tevékenység zavar és azt sem, hogy elsősorban én vagyok a gyermekem szülője. Tettem valami rosszalló megjegyzést, többre nem futotta, annyira le voltam döbbenve. Persze ezzel nincs vége, mert a kislányom azóta folyamatosan előhozza ezt a témát és büszkén mutogatja Csilla néni művét, mint egy bizonyítékát a szülői tekintélyem lerombolásának. Mert látod, Apa, hiába tiltakozol, én győztem, hisz segített a Csilla néni. Az utóbbi mondat nem hangzott el, csak a gyerek szeméből olvastam ki ezt.
Ennyi a történet. Ehhez szeretném hallani a Testvéreim véleményét, gondolatait és hogy szerintetek mit kellene tennem?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 10, 07:47:51
 :2angel:

Idézet
" Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál "   / Példabeszédek 29,25 /

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 10, 08:18:43
Drága Magda  :2smitten:

Azért ha csiszolódásért is vagyunk itt, még ne smirglivel tegyük.  :089:

Batiszrael azt írta igyekszik, az nem jelenti azt, hogy nem véti el. "A testvér akkor is testvér, ha hibázik, nem mi vagyunk a Megváltója!"

Ma engem is megsmirgliztek rendesen, nem is vagyok túl békés még tőle, de majd kiheverem az Úrral mert imában kell hordjam a smirglit. Viszont bárki eleshet. Jézus emel föl, így téged is és Batiszraelt is, mint ahogy engem...

Drága Mária te ezt jobban látod mint én

 :2smitten:

Igen Magda, mert kívülálló vagyok, ahogy te is az én esetemben, vagy máséban és te az én hibámat és másét előbb látod mint én a magamét. Jézus nem véletlenül mondja a szálka gerenda....  :08: Hát ezek vagyunk mi. Viszont ha már felismerjük a gerendánkat, akkor faragjunk belőle. Jobb ha szálkásítunk, hogy kicsit vékonyodjon. :088: A másik a fűszer se mindegy. Jobb ha a szavaink fűszerezettek. Miért? Mert az elvetett magok bizony kikelnek. Dehát éppen én mondjam neked? Te is éppen olyan jól tudod mint én.

Áldott napod legyen! Sok szeretet vegyen körül!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 10, 08:30:39
Kedves Testvérem!
Csilla néninek el kéne menni kapálni a mezőre gyermeknevelés helyett! Engem is felháboritott az eset, mert egy pedagógusnak nincsen joga ahhoz, hogy más gyermekének nevelésébe beleszóljon! Én a helyedben beszélnék az óvoda igazgatójával Csilla néniről.
Egy négy éves gyermeknek nem való a körömlakk, és ezt most úgy mondom, hogy kb. egy hónapja én is festem a körmömet a férjem miatt, ugyanis neki meg ez tetszik. Nekem viszont neki kell tetszeni, nem a szomszédnak. Én nem vagyok ellene a női cicomának, ha diszkrét módon bánnak velük. De a cicoma nem óvodába, de mégcsak általános iskolába sem való, majd ha 18 éves lesz a kislány úgyis ő fogja eldönteni, neki milyen ruha, fülbevaló, körömlakk tetszik. Majd igazából akkor fog kiderülni, hogy a gondos apai nevelés vajon sikeresnek bizonyult e. Ha igen, akkor a lány cicoma nélkül is vonzónak és szépnek találja majd magát. Ha nem, akkor sem szabad elcsüggedni, mert mi ugyan azt nézzük amit kivülről látunk, de az Isten a sziveket vizsgálja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 Január 10, 08:51:19

   Kedves Szalaycs testvérem!   :059:

   :hehe:    :hehe:

  Szerintem nem kell ekkora ügyet csinálni a dologból! Mondjuk nem jó, hogy
  az óvónéni lakkozgat az óvodában, ezt tényleg nem kell hagyni, találjon ki
  más foglalkozást a gyerekeknek!

  A kislányoknak természetes dolog, hogy felpróbálják az anyu ruháit, cipőit, papucsát,
  ki akarják próbálni a nőies dolgokat, így a festést is.
  A festést, sminkelést fel lehet használni arra, hogy az ő szintjükön megmutassuk,
  mennyire más az arc = az ember, természetes állapotában és mennyire már a festék hatására, pl.
  A legtöbb nő használ valamennyi sminket, szemcerúzát, alapozót, spirált és ez nem baj, mert nem mindig jó a puszta realitást az utcára vinni!   :hehe:

  A körömfestés persze korai, én sem helyeslem, de ha már megtörtént, nem kell ebből ügyet csinálni a gyerek előtt, mert csak felhívjuk rá a figyelmét. Hagyni kell, hadd kopjon lefelé és arra felhívni a figyelmét, hogy az milyen csúnya, pl.

  Egyébként a gyerek nevelésben - személyes tapasztalatom - mindig a szülő példamutatása dominál! Ha a szülő és a gyermek között szoros, az Úrban megalapozott kapcsolat van és a szülő átadja gyermekét teljesen az Úrnak, akkor Ő megőrzi, bármi is történjen, mert az Ővé!!! Ad bölcsességet a neveléséhez és a gyermekbe pedig korlátokat, fékekeket, a lelkiismeretén keresztül. Élő lesz a lelkiismerete a gyermeknek, amit a Szent Szellem fog figyelmeztetni a veszélyekre! Én ezt láttam a lányomon.

 Ha az anyuka szolid, istenfélő, mértékletes öltözködésében, viselkedésében és jó, baráti, bensőséges kapcsolatban van a lányával, és az apa pedig kitüntetett figyelemben részesíti lányát, akkor lesz önbizalma, helyes önértékelése pici korától fogva, és nem lesz szüksége pótszerekre!!
  Különben pedig tini korban úgyis ki fogja próbálni ezeket, de ez szerintem nem baj, mert akkorra már kialakul benn a jó- és rossz közötti különbségtételre való képessége az Úrtól és nem fogja elvinni a helyes útról ez a "kisérlezetés". Kipróbálja és látni fogja, hogy nem jó!!!

 Miért? Mert belenéz a tükörbe, és nem azt a személyt fogja látni, akit addig megismert Isten és szülei szemén keresztül, hanem egy idegent! Ez a felismerés fogja késztetni arra, hogy az eredeti, az Isten, az Ige, a szeretet által formált személyt engedje látszani.
  Ha helyes identitással rendelkezik valaki, akkor minden renben van, tudja, ki ő és mi az életének a célja!   :2smitten:

  szeretettel: Kamilla   :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 10, 09:06:43
Én azt gondolom csak részben jártál el helyesen. Gondolj bele a kislányod helyzetébe is, ha tudsz. A 20 gyerek körme ki van festve a tiédnek nem szabad, -apa megtiltotta! Következő alkalommal Csilla néni feltupírozza a lányok haját, a tiédnek ismét nem lehet, mert keresztények vagyok, apa megtiltotta, nem illik. stb ismét tiltásba kerül a gyerek. A gyereked súlyos érzelmi zavarba kerül ezzel. Te az apai jogodat akarod felette gyakorolni. Ez megy egy darabig de a lányod később issza meg a levét, ahogy folyamatosan tiltva van. Ő kint lesz akkor is a világba és oda jobban fog vonzódni mint a sok tiltáshoz, a tiltó apukához, szülőkhöz. Ő nem tudja ebben a korban eldönteni melyik felnőttnek van igaza. Megvan tévesztve ezzel. Mi lenne a bölcsebb? Semmiképpen nem az, amit tettél. Gyakorló apa vagy és a saját értelmeddel, ami nyilván nagyobb szint mint a 4 éves gyerekedé és te tudod ez nem jó, de ő csak azt tudja, a többiét miért lehet? Nekik biztosan jobb apukájuk van mint neki. Akkor nekik biztosan jobbak a szülei. Ez egy gyerek esze és nem tud többet. Nem kezelhető úgy, hogy ő mindent megért már. Én leülnék vele és elbeszélgetnék, hogy ez nem helyes, de ő dönthessen. Érezze biztonságban magát és később is kikéri a tanácsodat. Ha folyton a nemmel találkozik, elfordul tőled a bizalmával. Vannak helyzetek, amiket nem lehet kikerülni, de megbeszélni igen. Ez velünk is megtörtént és én se voltam boldog tőle. Viszont elmondtam neki, ez buta dolog volt és okos gyerekek nem engednek ilyent tenni. Nézd, nem festik ki minden nap a körmüket az oviba. Később ezt ő el is felejti, de ha tiltasz keményen, akkor azt nem. Ha felnő, akkor megfogja érteni. Elzárni se tudod a tiltásoddal, mert elfordul tőled, legközelebb nem mondja meg hanem megteszi. Te teszel vele rosszabbat ha megtiltasz neki mind. A világban él és nem tudod kizárni, hogy ez ne történjen meg vele. Ettől ő még a te gyereked és tisztel, szeret téged. Még csak csorba se esett az apaságodon az ő kis szemében. A szeretettel sokkal többre mentél volna. Főleg ha látta, az ő kedves Csilla néniével hogyan beszéltél, az már komolyabb az ő szemében mint a körömfestés, mert azt már ismeri. Nem attól vagy jobb apa, hogy nem hagyod hogy megtegye mert akkor az apaságodon csorbát szenvedsz, mert ez rólad szól és nem róla. Igen vallunk kudarcot a nevelésbe és te is fogsz, de óriásit is hibázol, akkor amikor nem gondolod. Vigyázz, mert a gyerek is neveli. Tőle is lehet ám tanulni. A szeretettel sokkal többre mész. A gyereked ne azt tanulja meg, hogyha valami nem tetszik, akkor felemeled a hangodat. A gyerek ezt is megtanulta most tőled. Ugye nem könnyű?  :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szalaycs - 2010 Január 10, 09:42:32
Kedves Mária! Ha kőszikla lennék a probléma megoldásában, nem fordultam volna hozzátok, ezért minden véleményt átrágok és megfontolok. Egy ponton viszont úgy érzem félreértettél és ezt szeretném pontosítani. A gyerek előtt nem beszéltem erről az óvónővel, a Kislányomat nem büntettem emiatt, csak kinyílvánítottam a nemtetszésemet és ehhez tartom is magamat. Természetesen nem fogok lelkibeteg gyermeket nevelni belőle a tiltásaimmal, a példamutatást én is előbbre valónak tartom. Persze az ésszerűen esztétikusan használt női smink szerintem sem elitélendő, de majd felnőttkorban lesz itt az ideje, amikor majd a saját lelkiismerete szerint cselekszik, most viszont én vagyok a felelős érte Isten előtt is. Mellesleg megjegyzem még a példamutatás példájához, hogy a feleségem egyáltalán nem sminkeli magát, csak legfeljebb igen ritka alkalmakkor.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Január 10, 09:47:10
Hát nehéz ügy.
Én úgy csináltam (a lányom 12 éves), hogy az óvodai, közösségi munkákba nem szóltam bele, hadd csináljanak mindent együtt, viszont otthon elmagyaráztam, hogy ez mire való és mikor lesz érdemes ezzel foglalkozni. Megértette, nincs is ilyen gondunk a mai napig se.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 10, 10:40:10
Drága szalaycs, te kértél véleményt és az enyém is az volt. Abból amit leírtál, arról tudtam írni jó tanácsként. Valóban nem gondoltam, hogy félrehívtad Csillát. Elég felnőtt vagyok már ahhoz, hogy tudjam hol siklik ki a gyereknevelés és ezt vázoltam. Te ebből mit tettél rosszul azt én nem tudom eldönteni, de tudom mi lehetne az. Látom rosszul élted meg a hsz emt. Ha azt vártad, veled értek egyet, akkor nem kell beírni kinek mi a véleménye. Az enyém ez. Ami nem rólad szól, akkor ne vedd magadénak.  Ebben is az Úr fog segíteni.

Áldott napod legyen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 10, 10:47:41
Ne haragudj, Kamilla, de azért, mert a legtöbb mai nő sminkeli magát, nehogy már ez legyen a természetes hívő körökben is!

Igen, azt látom és tapasztalom, hogy egyre inkább festik magukat, a hajukat, a körmüket, és az öltözködés is egyre "maibb". Vannak dolgok, amikben nem kell a világ mintáját követnünk!

Mondjátok már meg, miben látszik meg a különbség a hívő és hitetlen között, amíg nem tesz vallást a szájával IS?

Ha az én kislányom lenne a Csilla néni csoportjában, akkor határozottan megkérném, hogy IGENIS HAGYJA KI a közös akciójából! Ha pusztán jogilag nézzük, akkor nincs joga egy óvónőnek ilyesmire!

A GYERMEKEINKÉRT ISTEN ELŐTT FELELŐSEK VAGYUNK, és MI ADJUK MEG NEKIK AZT A HITBELI, LÁTÁSBELI ALAPOT, AMIRE KÉSŐBB A SAJÁT MEGGYŐZŐDÉSÉT FELÉPÍTHETI.
Jó, ha már a kezdetekkor fehéren, feketén látja a gyerek a KÜLÖNBSÉGET. Amíg kiskorú, addig KELL a szülőnek irányt szabnia!
A GYEREK TISZTELI A SZÜLEIT ÉS MEGÉRTI, HOGY MIT MIÉRT TESZ, DÖNT ÚGY, AHOGY. Rendkívüli fontossággal bír, hogy a szülő magyarázza el érthetően a gyermekének!

Nem gondolom, hogy apróságnak tűnnek ezek a dolgok. Sőt, 1-1 hajszállal térnek csak el mindig a kívánatos tisztaságtól, és a végén már túl nagy a szakadék.

Egyébként van igei útmutatás a lányok és asszonyok külsejére nézve, csak el kell olvasni Péter levelét.

Nem törvénykező akarok lenni, de SAJNOS A MAI EGYHÁZ EGYIK ALAPPROBLÉMÁJA, HOGY KEVEREDÉS FOLYIK A VILÁGGAL.

Senkit nem szeretnék megbántani, és hálás vagyok az Úrnak, hogy fiakat adott nekem!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 10, 10:56:51
Kedves Testvérem!
Én megértem a felháboródásodat, főként, hogy előre elmondtad a véleményedet 'Csilla néninek' a dologról!
3 éves koromig visszamenőleg sok mindenre emlékszem, köztük az ovis évekre is :hehe:
Nincs az emlékeim között, hogy 'Marika óvónéni' egyetlen leánynak is kilakozta volna a körmét, vagy egy számára szimpatikus hajviselettel próbálkozott volna!
Nem a gyermekek természetes vágyával van a probléma, hogy a kislányok anya és nő szerepre vágynak, ezért babáznak, belebújnak egy női cípőbe!
A pedagógia gyökerét ette meg a rákfene, mert már óvódás korban a VILÁG ELVÁRÁSAI FELÉ TERELIK A GYEREKEKET, LEHETŐLEG MINNÉL TÁVOLABBRA ISTENTŐL!

Szóval nem tudom, de ha 'Csilla néni' gondol egyet, akkor kilyúkaszthatja a kislányod fülét is, mert a többi gyermeknek van fülbevalója?!
Sablonosítás teljesen sátáni gondolat, nem lehet elég korán kezdeni!
Mindenki hasonlít mindenkire, az
'értékekről' mindenki egyformán gondolkodik!
Szép új világ, az egyszer biztos!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 Január 10, 11:06:44
 Drága Tünde!!!

 Nem azt írtam, hogy agyon kell magát sminkelni egy hívő nőnek! Távol legyen!

 Én is használok szemceruzát, spirált és alapozót, és nem vettem még észre, hogy ez ellen kifogása lenne az Úrnak! Nem kell naturálisnak lenni!!!

 Nem ismersz, de ha ismernél, tudnád, miről beszélek! Tőlem aztán nagyon is távol áll a kihívó öltözködés, smink, viselkedés, de azért szabad igényesnek lenni, és nem kell lepusztult külsővel járni-kelni az emberek között! Pont abban látszik meg a különbség, hogy gondozzuk magunkat, jól nézünk ki, de nem festékkel!!

 Legjobb kozmetikus a Szent Szellem!!! De Ő sem ellenzi a mértékletes sminket, ahogy én tapasztalom! Velem van, ha nem sminkelem magam, és akkor is ha kicsit igen!! Nagyon is!!

 Ha megismernéd a lányomat, látnád, hogy jó volt a nevelési módszere az Úrnak, mert ő is meg tudott maradni egyszerű, szolíd feleségnek, szolíd sminkkel...   :169:

 Láttam én olyan hívőnőt, aki aztán nagyon eccerű volt mindenben, de a modora, a jelleme, a szeretetlensége, a törvénykezése mindent überelt!! inkább tett volna magára egy kis színt és ne lett volna olyan keserű!!!  :hehe:


  szeretettel: Kamilla   :119:

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Január 10, 11:12:12
Az én véleményem,mivel,már jó előre szépen megkérted arra,hogy ne lakkozza ki a lányod körmét és ő ezt nagyon jól tudta,hogy helytelen,én a szülői tekintély sárba tiprásának tartom.Egy óvónőnek nem az a dolga,hogy a gyerekek körmeit kilakkozza,hanem a nevelésükben segítsen.Azt pedig nem teheti meg,hogy a szülő akarata ellenére teszi.A körömlakkozás nem tananyag az óvodában.Nagyon is helytelenül cselekedett.Lehet,hogy mások előtt piti dolog,de nem.
Egy gyerek szemében ez a cselekedet azt jelenti,ne törődjél vele mit mond apu,csak azért is megcsináljuk.Ha én lennék a te helyedben bizony,hogy szólnék a vezető óvónőnek és nagyon komolyan elbeszélgetnék a gyermeknevelési témáról vele.Nekem 4 lány unokám van,de egyetlen egy alkalom sem volt,hogy óvodából lakkozott körömmel jött volna haza.
Nagyon komolyan el kell gondolkozni a mai világban,hogyan kezdjük el a gyermek nevelést már kicsi korban.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: dezman - 2010 Január 10, 12:11:44
a kűlső ápolásárais odakel figyelni ép ugy mint istenel vallo kapcsolatra, tegyűk fel tiz ember van de egy kőzulűk hanyag....... a tőbit rátok bizom.. jó gondolkodást :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 10, 12:54:42
Szia Csaba!

Mindenképpen le kell ülnöd az óvónővel, ha másképp nem megy az igazgatónővel. Én pedagógus is voltam, óvónő is voltam mint hivő ember. Természetesen eszembe se jutott volna hogy egy 4 éves gyereknek a körömlakkozást tanitsam meg. Mint pedagógiát tanult ember mondom neked, az a nevelőnő, aki a szülők kérése ellenére is olyanra tanitja másnak a gyermekét amire a szülők nem adják engedélyüket és tudatosan szembefordul velük, az nem pedagógus, esetleg papirja van róla, mert éppen ez az, hogy az Isten előtt nem Ő fog számot adni majd a Te gyermekedről, hanem Te. Szigorú vagyok, magammal szemben is. Ha valaki alkalmatlan a pedagógiai pályára, van még ezer más lehetőség is. Én például tisztelem és becsülöm az orvosokat, de az életben soha nem leszek az, mert engem előbb kéne felmosni a padlóról, ha esetleg valakin sebészeti beavatkozást kéne végrehajtani, mint egy beteget. Engem a Jó Teremtő nem erre formált.
Az a Csilla néni attól még lehet csodálatos ember, és csodálatos anya is, de ezzel a viselkedéssel mint pedagógus előttem leszerepelt.

ui: És ezt úgy irtam neked, mint anya aki szintén még neveli a gyermekeit és úgy is, mint aki sminkel is és körmöt is fest, ha úgy adódik. A férjem ugyanis kedveli ezeket a dolgokat, én meg szeretek csinos lenni amennyire tőlem telik, igaz diszkréten.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: szalaycs - 2010 Január 10, 21:01:09
Kedves Testvéreim! Nagyon köszönöm a hozzászólásaitokat ebben a témában, nekem nagyon fontos a véleményetek. Azt vettem észre hogy a többség velem együtt megdöbbent a dolgon, ez egy kicsit megnyugtatott abban a hitemben, hogy nem az egoizmusom táplálja az ellenérzéseimet. Még egyszer nagyon köszönöm nektek és előre is azoknak akik még hozzászólnak.
Drága Mária Testvér! Távol legyen tőlem hogy rosszul vegyem a hozzászólásodat és a véleményedet, inkább örömmel vettem, pusztán reagáltam néhány motívumra, amiben szerintem félreértettél. Köszönöm neked is a véleményt, a tanácsaidat! Az Úr áldjon benneteket!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 11, 09:38:06
Drága Kamillám!  :2smitten:

Nem rád gondoltam, amikor a túlzott festés és egyéb dologról írtam! Valahogy már a neved is elrejt valami "kedvességet" a lényedből, és amikor írsz, ez "átjön".

Szerintem megértjük egymást, hogy kikről van szó. Természetesen azzal én is egyetértek, hogy legyünk jól ápoltak, tiszták és illatosak, sőt mosolygósak és "pirosak", ahogy az Énekek Éneke írja.  :2smitten:

Így igaz, a legjobb kozmetikus az Úr! Az Ő békessége, öröme kiül az arcunkra, bátorsága pedig egyenes tartást biztosít!!!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 11, 10:06:00
Drága Kamillám!  :2smitten:

Nem rád gondoltam, amikor a túlzott festés és egyéb dologról írtam! Valahogy már a neved is elrejt valami "kedvességet" a lényedből, és amikor írsz, ez "átjön".

Szerintem megértjük egymást, hogy kikről van szó. Természetesen azzal én is egyetértek, hogy legyünk jól ápoltak, tiszták és illatosak, sőt mosolygósak és "pirosak", ahogy az Énekek Éneke írja.  :2smitten:

Így igaz, a legjobb kozmetikus az Úr! Az Ő békessége, öröme kiül az arcunkra, bátorsága pedig egyenes tartást biztosít!!!  :168:
Nem fogjátok elhinni, de én a sminkre a szolgálatom miatt szoktam rá. Először 1991-ben egy turné kedvéért tanultam meg a diszkrét sminket, ahol minden este evangélizáltunk és olyan erős fényeket használtunk hogy smink nélkül úgy néztünk volna ki, mint akik vashiányosak. Ott mindenkinek KÖTELEZŐ! volt a smink. Igy azóta pontosan olyankor sminkelem magam, ha az Úrról van szó, vagyis gyülekezet, koncert, és egyéb ilyen dolgok. Sőt a férjem is szereti ezeket a dolgokat, pld. most szoktam rá a körömfestésre, mert mondta hogy neki tetszik ha egy hölgynek ápoltak és festettek a körmei. Pedig elég nehéz dolog ám, mert a mosogatástól állandóan letöredezik, úgyhogy sokszor kell újrafesteni. Aki otthon nem csinál semmit, annak ilyen gondjai biztosan nincsenek...  :fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 Január 11, 11:12:12

 Shalom Tünde!!   :2smitten:

 Tudom, hogy egyetértünk!   :169:

 Csak gondoltam jobban kifejtem, mire is gondoltam,
 és egyúttal elmondok ezt-azt magamról...  :hehe:

 Örülök, hogy kedvességet érzel soarimból, mert valóban Isten Szelleme indít az írásra,
 és csak akkor írok mostanában, ha Ő ez akarja.
 Dicsőség érte az Úrnak!!

 Nagyon kedvellek téged és örömlátni, mennyire munkálkodik rajtad
 keresztül az Úr!!!

 Áldjon és őrizzen téged a Mindenható és adjon még több kijelentést neked!  :2funny:

 Jesua szeretetében testvérnőd: Kamilla   :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 12, 14:49:12
 :2smitten:
Köszönöm, drága Kamilla! Így legyen!  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: fadela - 2010 Január 13, 00:55:30
Az ellenség már legyőzetett JÉZUS által,aki tökéletes munkát végzett. Nem kell vele harcolnunk. Nekünk 1 harcunk van,a hitünk szép harca. Az ellenség felett hatalmunkat kell gyakorolnunk. Mi már uralkodunk Jézus által,hisz nékünk adatott minden hatalom.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 13, 06:00:08
Idézet
Kedves 1Aranyos!

Úgy látom nem értjük egymást!
Nem az én dolgom eldönteni, hogy a történet fiktív -e, vagy sem!
Maradjunk annyiban, hogy a történet mindkét alanya valós személy, ahogy a szerkesztő is az!
Maradjunk annyiban, hogy nem névtelenűl vádaskodott valaki, valaki ellen.
Arról nem is beszélve, hogy az illető színtén szolgáló, tehát neked is óvatossan kellene közeledned feléje, ha már 'rágalmazónak' mínősíted!
Azt az apróságot vedd kérlek figyelembe, hogy közeli jóbarátok voltak, valószínűleg szorosabb emberi kapcsolatban, mint amilyenben Te voltál az egyik féllel.
És nem utolsó sorban azt is vedd figyelembe, hogy mindkét fél részére biztosítva van a nyílatkozás lehetősége, de az egyik fél nem kívánt élni vele!

Ennyit a történet személyi oldaláról!
A lényeg továbbra is az a kérdés, hogy elszámoltatható-e a pásztor, vagy sem?
Ez a történet pedig egy megfelelő szítuációval szolgált a téma megbeszéléséhez!
Viszont abban teljessen igazat adok neked, hogy már megint eltérűnk a topic témájától!
Úgyhogy szeretettel megkérlek benneteket, hogy az esetleges válaszokat ismét a 'Beszélgessűnk
szabadon' topicba írjátok meg!
Amíg Anti ismét rendet csínál utánunk ezt a topicot lezárom!
Köszi a türelmeteket!

Daba


Igazad van kedves Daba, mert én tényleg igét kértem, és te is igét kértél, de nem ugyan arra.

Te abból indulsz ki, hogy nem vette fel a másik fél a kesztyűt.

Én meg abból, hogy miért nem tűritek inkább ...........

Ennek a történetnek az előzménye - tudásom szerint - egy hatalmi harc, amiben egy újságíró is részt vett, és aztán oknyomozó útra indult az ellen a közösség ellen, aminek maga is addig aktív, sőt nagyon aktív tagja volt.
Nem itt szembesültem a témával előszőr, már több oldalról érkezett hozzám ilyen meglátogatás.
Sőt volt aki bolondnak is titulált, igaz csak emailban, és gyógyszer szedést is javasolt, sőt a végső állomásomnak a Lipót mezőt jelölte - az azóta megszünt  :2angel: már mint a Lipót mező funkciója, nem a gyógyszer szedésem, mert azt eddig még nem csináltam, még a fájdalom csillapítót, is csak ígérgetem magamnak, de eljutni talán ha 10 eset vot, ebben a ripityára törött karom ideje is benne van.

Szóval érdekes az az út amit ez az iromány, sőt az illető könyve is bejárt.

Nem olvastam!
Azt sem olvastam el amit a megtámadott megjelentetett könyv formájában!

Válaszolni pedig ugye megválogatja az ember kinek válaszol, erre kaptunk taníttatást a kereszt árnyékában!

Az biztos, ha a dolgot már a hátam mögé vetettem - valóban és nem csak színből -, akkor arról, és azzal kapcsolatban csak a hála adás marad bennem, hogy ezen az úton is átsegített a MINDENHATÓ.

Dávid zsoltárt írt arról, hogy a nyálát csorgatta, de aztán több szó nem esik arról.

Bocsáss meg ha olyant szóltam ami nem ide illő, de 1988-ban ott talált meg a MEGVÁLTÓ, és ez nekem most is egy csoda, az igehírdetés: a SZŐLŐTŐ-szőlővessző!

Szeretlek

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 13, 08:15:14
Drágaságok! Kérésünk, ne legyen itt már folytatva a téma, azért zártuk le ott. Tudom, hogy válaszolatlan maradt, de tartsuk tiszteletbe, ha zárva van a téma.
 Köszönjük!  :2smitten:
:rozsa: Szeretünk benneteket!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 13, 12:19:13
Buzgóságos ima, könyörgés

Jak. 5,16-18 Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű; és imádsággal kéré, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig: És ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld megtermé az ő gyümölcsét.

Kiemelnék valamit ebből. Buzgóságos könyörgés. Mit jelenthet ez? Sokszor hallottam már, hogy éppen elég ha egyszer imádkozol, az Úr nem süket, hogy ne hallja meg és ha többször kéred, akkor hitetlen vagy! Nem kell a sok beszéd!- mondják. Én is így tanítottam, mert ebben hittem. Akkor elkezdtem utána nézni, mert én is azt tapasztaltam, hogy többször kérek egy dolgot és akkor valóban hitetlen lennék? Rátaláltam erre az Igére és tovább kutattam, majd felismertem Jézus is háromszor imádkozott és Pál is a tövise miatt. Pálhoz akkor szólt az Úr, amikor harmadszor kérte, vegye el tőle. Rájöttem a buzgóságos könyörgés nem egyszer van és kész, többé nem kell. Akkor fejezem be, ha szellemben érzem és megvagyok győződve, hogy győzelemben vagyok a kért dolog felől. A hitben kimondott ima szükséges. A hit vezet el a győzelemre. Nem sokan imádkoznak így, de elvárják hogy Illés féle eredményt érjenek el. A Szent Szellem akkor jár el az érdekedbe, ha buzgón imádkozol. Máskülönben csak időtöltésben vagy. Addig imádkozz buzgón, ameddig nincs a szellemedben válasz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Szabolcs - 2010 Január 13, 12:44:33
Buzgóságos ima, könyörgés

Jak. 5,16-18 Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű; és imádsággal kéré, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig: És ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld megtermé az ő gyümölcsét.

Kiemelnék valamit ebből. Buzgóságos könyörgés. Mit jelenthet ez? Sokszor hallottam már, hogy éppen elég ha egyszer imádkozol, az Úr nem süket, hogy ne hallja meg és ha többször kéred, akkor hitetlen vagy! Nem kell a sok beszéd!- mondják. Én is így tanítottam, mert ebben hittem....

Hát igen! Ezt sajnos Keneth Hagin tanította így! Persze nem akarom kritizálni őt, mert nagy áldás volt a szolgálata és az egész élete.  :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 13, 12:52:09
Az ima általi csoda

Az ima létre hozza a csodát az életedben. Hogyan fogalmazzam meg a csodát, hogy az mi? Számomra minden csoda, ami az Istentől jön válaszul az imámra. Isten olyant tesz érted, amire más nem képes! Ha más is képes lenne rá, akkor nem kellene Isten hozzá. Nem tudok közömbös lenni, amikor meggyógyulnak a betegek, a szegények enni kapnak, a bűnösök újjászületnek és sorolhatom tovább az imáinkra válaszként érkező csodákat. Bemutatja a szeretetén keresztül, Ő mire képes. Neki az a célja, hogy vele legyünk szüntelenül.

1 Thess. 5,17 Szüntelen imádkozzatok.

A vallásos emberek, elég gyakran kárhoztatják a csodákat, ellene beszélnek, prédikálnak, tanítanak. Azt mondják, a csodák ideje lejárt. Nem is tapasztalják meg azokat az isteni csodákat, amiket azok, akik hiszik a ma is létező csodákat Istentől várva. Ellentmondásba keverednek, hiszen ők is szeretnének meggyógyulni. Szeretnének jobban élni. Szeretnék ha a családjuk jobban élne... Ha nem várják a csodát ezekre az imákra, hogy teljesülni fog, akkor miért imádkoznak? Hátha Isten könyörül rajtuk? Viszont önmaguknak magyarázzák meg, Isten úgy akarja, hogy ne gyógyuljon meg, ne legyen jobb sora, mert ezt mérte ki rá.... Isten nem ment nyugdíjba és nem is vonta vissza a szavát sehol. Sőt még az ereje se fogyott el hozzá. Az imáinkra pedig, ha hittel, és buzgón tettük, akkor jön a csoda, a válasz. Az imára a választ várni, az a hit és amikor megérkezik, az pedig a csoda. Vedd át a csodát!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Szabolcs - 2010 Január 13, 13:07:15
 :05: Ámen!!  :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 13, 13:57:02
Igen, Szabolcs ő is tanította ezt, de másoktól is olvastam. Engem az Ige meggyőzött, hogy nem helyénvaló amit ők így tudtak. Ettől még nem szenvedtek csorbát és ahogy írtad: "nagy áldás volt a szolgálata és az egész élete." Nem is szabad feltétel nélkül elfogadni vakon a szolgálók minden tanítását, mert ők is tévednek. A Biblia a mérce. Aki tanítható, az nem gyökerezik meg vakon, szemellenzősen, hanem kutat tovább az igazság után. Nagyon sok dologban már nem teszem azt, amit addig tettem csak mert XY írta, mondta. Dehát ez a növekedésünk lényege. Nincs kizárólagosság a tudásban senkinél. Jobb ha kutatunk tovább. Szeretek a mélyére ásni a dolgoknak. Isten pedig meggyőz. Soha nem szégyeltem elismerni ha tévedtem, legfeljebb nem könnyű belátni.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Szabolcs - 2010 Január 13, 14:13:45
Meg azért az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy Haginnél működött az egyszeri ima. Szent Szellem vezetése kell az imában!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 13, 14:24:21
Imában lévő hatalom

Mát. 18,18 Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és a mit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.

Mit jelent a hatalom? Szószerint azt jelenti, irányítani valamit, tekintélyt, felsőbbséget, birtokba venni valamit. Ez a hatalom már benned van attól a pillanttól, amikor befogadtad a Szent Szellemet. Őnélküle nincs hatalmad. Csel. 1,8 "Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok".. Csak akkor lesz érvénybe a hatalmad, ha azt alkalmazod. Önmagában nem tud működni. Neked kell működésbe hoznod a hiteddel és a kimondott szavaddal. Mit jelent az ima? Személyesen beszélgetni Istennel. Feltárni előtte a kérésünket, vágyunkat. Miért kell ehhez hatalom? Azért mert a sötétség erői ellophatják a kimondott szavainkat.

Ján. 10,10 A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.

Vannak akik azt gondolják ledarálják a kéréseiket és az bőven elég. Nem, nem elég. Ettől sokkal több kell legyen, ha valaki azt akarja választ is kapjon rá. Nem használhatsz segéd eszközöket például az imához. Mit értek ezalatt? Nem használhatsz szobrot, képet, rózsafűzért, Mária nevét, a halott vagy akár az élő szentek nevét sem. Isten ezeket az imákat nem hallgatja meg. Miért nem, hiszen ez is ima? Nem, ez nem ima. Mint említettem, az ima beszélgetés Istennel és az, hogyha én csak magamban elmondom amit kérek, az nem ima. Isten azt mondta: 1 Tim. 2,5 "Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,"  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 13, 14:52:35
Egy akaraton lévő ima

Mát. 18,19 Ismét, mondom néktek, hogyha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám.

Az imának van külön fajtája. Itt Máté említi az egyiket, az egy akaraton történő ima. Hányan vannak, amikor már arról beszélünk egy akarattal történt? A legkevesebb kettő, a legtöbb nincs számban meghatározva. A lényeg, hogy megegyezzenek a kimondott imában, mert akkor megadja az Atya, olvassuk. Mire jó az, ha többen imádkoztok és mikor tanácsos együtt imádkozni? Ha az életedben pozitív változást vársz, akkor hívj olyanokat imádkozni, akik hitben szilárdan megállnak. Azt tapasztalom, a terhek is megoszlanak. Viszont te is vigyázz, hogy a pozitív oldalon maradj, mert akkor nem vagytok egy akaraton az imáitokban. Azt olvassuk, hogy ketten közületek egy akaraton lesznek, akkor adja meg az Atya. Az imát meg kell beszélni előtte, ha többen jöttök össze, hogy mi legyen a konkrét kérésetek, hiszen figyeljük meg, azt is mondja, "minden dolog felől, amit csak kérnek,". Ha ezeket követed, akkor hidd el, hogy a válasz jön is az imádra. Esténként összejövünk 18 h magasságában imádkozni egy nagyon erős imádkozó kis csapattal a skypen. Azt vesszük észre, hogy nagyon gyorsan ott van a válasz Istentől. Döbbenet, hogy micsoda dolgok jönnek meg szinte pillanatok alatt.

1 Ján. 5,14-15 És ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, a melyeket kértünk Őtőle.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 13, 15:19:39
Az igazak könyörgése kedves az Úrnak

Péld. 15,8 Az istentelenek áldozatja gyűlölséges az Úrnak; az igazak könyörgése pedig kedves néki.

Itt egy nagyon csodálatos dolgot figyelhetünk meg. Nézd meg, hol van a hangsúly, az igaznak -on. Az igaznak a könyörgése, vagyis, terólad van szó, te vagy kedves Neki. Nem azt írja az imád tartalma kedves neki, hanem te, aki imádkozol. Gyönyörűséges ezt felismerni. Én vagyok előtte kedves. Az én beszédem kedves Neki, a Hatalmas Teremtő Istennek. Szárnyal a szívem ezeket olvasni. Állj meg egy pillanatra és engedd magadhoz ezeket a gondolatokat. Ő úgy figyel rád, hogy kedves vagy előtte. Aki kedves előtted, annak gyönyörködsz minden szavában. Isten ezt teszi veled. Neked is örömödre válik ha szülő vagy, hogy a gyereked odamegy hozzád és kér tőled valamit, ami nálad van. Tehát nem abban gyönyörködsz, ami a te birtokodban van, hanem abban aki odamegy hozzád és elkéri tőled. A Mennyi Atyád örömét leli abban, hogy kérsz Tőle valamit. Tehát, ne a kormánytól, ne a pásztorodtól, ne a főnöködtől... várd a segítséget, mert ők csak eszközök, hanem Atyádtól. Mi fog történni?

Fil. 4,19 Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.

Meg kell bíznunk az Ő feltétel nélküli szeretetében. Hálát kell adni neki, miközben felnövünk az imádkozásban is. Arról fogod észrevenni, hogy felnőttél, hogy már másokért többet imádkozol mint magadért és hitben megállsz. Természetesen azt se hanyagolhatod el.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 13, 16:18:54
Lusta imádkozó

1 Thess. 5,17 Szüntelen imádkozzatok.

Ez az ige nem azt mondja, hogyha van időd imádkozni, akkor ülj le, vagy látom mennyire el vagy foglalva, kihagyhatod a mai imádat. Azt se olvassuk, ha majd kedved szottyan hozzá akkor imádkozz. Van egy belső vezetésed, ami sokszor indít, hív az Istennel való együttlétre. Isten gyermeke vagy, akkor kötelező imádkoznod mindennap! Jézus is számtalanszor elkülönült, hogy közösségbe legyen az Atyával. Így tudta meg, mi az Atya akarat. Isten ugyanis beszél hozzánk amikor mi megszólítjuk. Egy rövid szemléltetést próbálok csinálni.

- Jó reggelt Atyám! Szeretlek!
- Jó reggelt fiam! Már vártalak! Én is szeretlek!
- Ma azért jöttem eléd, hogy a Fiad, Jézus nevében kérjek Tőled és hálát adjak neked!
- Nagyon nagy öröm ez Nekem! Hallgatlak!

Valahogy így képzeld el az imádkozásodat. Ahányszor csak imádkozol, mindig nyomást helyezel az ellenségre. Ne restülj meg imádkozni. Időben kell elkezdeni az imát és nem az utolsó pillanatban. Mit értek ezalatt? Előfordult már veled, hogy nem kérted az atyádat, hogy segítsen mondjuk az anyagi területen és amikor megjöttek a számlák, akkor kezdtél el szélsebesen imádkozni, mert nem számítottál ennyi kiadásra? Lesújtó volt amit láttál. Az ellenség ekkor nyomást helyezett rád és bepánikoltál. Meg kell tanulni, hogy akkor kezd el az imádat, amikor az ellenség nem jutott be a küszöbön a házadba. Néhány ember túl lusta ahhoz, hogy imádkozzon. Nem lehet mindent mikrohullámú gyorsasággal megszerezni! Meg kell tanulnod időben elkérni. Hagyj fel a lusta imával, mert Atyád vár téged! A szellemi növekedésedhez is szükséged van rá. 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 16:26:37
Ámen!
Én van, hogy munka közben is imádkozom!
Miért?!
Mert jólesik, másrészt nem árt a segítség!
:igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Január 13, 16:31:44
Ámen!
Én van, hogy munka közben is imádkozom!
Miért?!
Mert jólesik, másrészt nem árt a segítség!
:igen:

Áhhhááá! Szóval nem egyedül dolgozol???? És bejelentetted a munkatársadat???  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 16:44:48
Ámen!
Én van, hogy munka közben is imádkozom!
Miért?!
Mert jólesik, másrészt nem árt a segítség!
:igen:

Áhhhááá! Szóval nem egyedül dolgozol???? És bejelentetted a munkatársadat???  :hehe:

A 'FŐNÖK' szerint nekem lesz 'kiskönyvem' és valami 'munkanaplóról' is beszélt!
Állítólag 'kollégák' leszünk Gáborom!
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Január 13, 16:48:02
Ámen!
Én van, hogy munka közben is imádkozom!
Miért?!
Mert jólesik, másrészt nem árt a segítség!
:igen:

Áhhhááá! Szóval nem egyedül dolgozol???? És bejelentetted a munkatársadat???  :hehe:

A 'FŐNÖK' szerint nekem lesz 'kiskönyvem' és valami 'munkanaplóról' is beszélt!
Állítólag 'kollégák' leszünk Gáborom!
:hehe:


Várjál, miért is... valami rémlik erről már beszéltünk, de nem akar beugrani...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 13, 17:10:31
Szia Mária!
Nagyon klassz volt olvasni a soraidat. Először is az jutott eszembe, ami régen történt velem, mikor Izraelbe akartam jönni a családommal. Egy kedves testvér azt mondta nekem, hogy semmi keresnivalóm Izraelben, mert " a próféták korszaka lejárt." Szóval létezik ilyen mondás is, a "csodák korszaka lejárt" mellett...
Aztán meg az jutott eszembe, hogy micsoda kegyelem az Úr részéről, hogy én elmehetek fizikálisan is oda, ahová Ő a Nevét helyezte, ahol MINDENKI imádsága meghallgattatik, a Nyugati-falhoz. Bocsánat, hogy nem Sirató-falat irtam, de héberül nyugatinak hivják.
Aztán meg az jutott eszembe, hogy éppen be vagyok pánikolva. Ma egy nagyon rossz hirt kaptunk, csak a Jó Isten tud rajtunk segiteni!!!
Mi is csináltunk egyébként skype imacsoportot a férjemmel, mert egy új gyülekezet alapitásán gondolkodunk. De a Sátán elvette tőlünk az internetet hosszú időre, igy abbamaradt. Tényleg nagyon jó dolog bármilyen formában imádkozni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 13, 17:11:08
Ámen!
Én van, hogy munka közben is imádkozom!
Miért?!
Mert jólesik, másrészt nem árt a segítség!
:igen:

Áhhhááá! Szóval nem egyedül dolgozol???? És bejelentetted a munkatársadat???  :hehe:

A 'FŐNÖK' szerint nekem lesz 'kiskönyvem' és valami 'munkanaplóról' is beszélt!
Állítólag 'kollégák' leszünk Gáborom!
:hehe:

De nem lesz a kis könyved kívül piros, hanem csak belül az írás :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 13, 17:14:19
Szia Mária!
Nagyon klassz volt olvasni a soraidat. Először is az jutott eszembe, ami régen történt velem, mikor Izraelbe akartam jönni a családommal. Egy kedves testvér azt mondta nekem, hogy semmi keresnivalóm Izraelben, mert " a próféták korszaka lejárt." Szóval létezik ilyen mondás is, a "csodák korszaka lejárt" mellett...
Aztán meg az jutott eszembe, hogy micsoda kegyelem az Úr részéről, hogy én elmehetek fizikálisan is oda, ahová Ő a Nevét helyezte, ahol MINDENKI imádsága meghallgattatik, a Nyugati-falhoz. Bocsánat, hogy nem Sirató-falat irtam, de héberül nyugatinak hivják.
Aztán meg az jutott eszembe, hogy éppen be vagyok pánikolva. Ma egy nagyon rossz hirt kaptunk, csak a Jó Isten tud rajtunk segiteni!!!
Mi is csináltunk egyébként skype imacsoportot a férjemmel, mert egy új gyülekezet alapitásán gondolkodunk. De a Sátán elvette tőlünk az internetet hosszú időre, igy abbamaradt. Tényleg nagyon jó dolog bármilyen formában imádkozni.

Fogom folytatni, csak mára elég volt. Imádkozni fogunk érted ma amikor összejövünk. Ha van időd bejöhetsz közénk. Nekem jobban tetszik a Nyugati fal kifejezés.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 13, 17:15:37
Szia Mária!
Nagyon klassz volt olvasni a soraidat. Először is az jutott eszembe, ami régen történt velem, mikor Izraelbe akartam jönni a családommal. Egy kedves testvér azt mondta nekem, hogy semmi keresnivalóm Izraelben, mert " a próféták korszaka lejárt." Szóval létezik ilyen mondás is, a "csodák korszaka lejárt" mellett...
Aztán meg az jutott eszembe, hogy micsoda kegyelem az Úr részéről, hogy én elmehetek fizikálisan is oda, ahová Ő a Nevét helyezte, ahol MINDENKI imádsága meghallgattatik, a Nyugati-falhoz. Bocsánat, hogy nem Sirató-falat irtam, de héberül nyugatinak hivják.
Aztán meg az jutott eszembe, hogy éppen be vagyok pánikolva. Ma egy nagyon rossz hirt kaptunk, csak a Jó Isten tud rajtunk segiteni!!!
Mi is csináltunk egyébként skype imacsoportot a férjemmel, mert egy új gyülekezet alapitásán gondolkodunk. De a Sátán elvette tőlünk az internetet hosszú időre, igy abbamaradt. Tényleg nagyon jó dolog bármilyen formában imádkozni.

Fogom folytatni, csak mára elég volt. Imádkozni fogunk érted ma amikor összejövünk. Ha van időd bejöhetsz közénk.
Hova és mikor?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 13, 17:16:43
Batiszrael, a skypre
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 17:31:59
Ámen!
Én van, hogy munka közben is imádkozom!
Miért?!
Mert jólesik, másrészt nem árt a segítség!
:igen:

Áhhhááá! Szóval nem egyedül dolgozol???? És bejelentetted a munkatársadat???  :hehe:

A 'FŐNÖK' szerint nekem lesz 'kiskönyvem' és valami 'munkanaplóról' is beszélt!
Állítólag 'kollégák' leszünk Gáborom!
:hehe:


Várjál, miért is... valami rémlik erről már beszéltünk, de nem akar beugrani...

Jel. 3:5 hmmm?

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: dezman - 2010 Január 13, 19:02:00
 egy megjegyzés tőlem! batiszrael aproféták korszaka jézus viszajőveteléig sohanem fog lejárni, ez őrdőgi hazudság. merem állitani. proféták mind a mainapig vannak. mikor valaki azt mondja hogy nincsenek proféták az nemtudja hogy mitbeszél vagy hazudik.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 19:07:37
Szia dezman! :044:
Állította valaki itt, hogy ma nem lehetnek próféták?!
Nem lehet, hogy félreértettél valamit?!
:2smitten:
Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 13, 19:11:02
Szia dezman! :044:
Állította valaki itt, hogy ma nem lehetnek próféták?!
Nem lehet, hogy félreértettél valamit?!
:2smitten:
Daba

Én irtam róla Daba, hogy nekem mondták ezt. Pedig én nem tartom magam prófétának  :158:
azért mert Izraelben élek!
Tudod a szituáció mikor ezt a fejemhez vágták éppen az volt, hogy nekem az Úr azt mondta itt kell éljek. Azért megtiszteltetés, hogy "prófétának" néztek.  ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: dezman - 2010 Január 13, 19:25:30
nem nem értetem félre lapoz viszáb ott ahol irtad azt hogy valaki ezt monta neked
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 13, 19:28:00
egy megjegyzés tőlem! batiszrael aproféták korszaka jézus viszajőveteléig sohanem fog lejárni, ez őrdőgi hazudság. merem állitani. proféták mind a mainapig vannak. mikor valaki azt mondja hogy nincsenek proféták az nemtudja hogy mitbeszél vagy hazudik.


Kedves Dezman!
Ezt hogy a próféták korszaka lejárt, nem az én véleményem, ezt az én fejemhez vágták anno. Csak megjegyeztem, hogy valaki igy gondolja, a véleményem megegyezik a tiéddel. Vannak manapság is próféták, hiszen ez is szerepel a szolgálati ajándékok között. Nincs közöttünk vita e kérdésben.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: dezman - 2010 Január 13, 19:29:13
dada   a 144 nél van hogy batiszraelnek monták ott olvashato a soraiban, ez alapján válaszoltam aszt hogy vanak proféták. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Január 13, 19:31:08
dada   a 144 nél van hogy batiszraelnek monták ott olvashato a soraiban, ez alapján válaszoltam aszt hogy vanak proféták. :2smitten:

Kedves Dezman!
Ezt hogy a próféták korszaka lejárt, nem az én véleményem, ezt az én fejemhez vágták anno. Csak megjegyeztem, hogy valaki igy gondolja, a véleményem megegyezik a tiéddel. Vannak manapság is próféták, hiszen ez is szerepel a szolgálati ajándékok között. Nincs közöttünk vita e kérdésben.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: dezman - 2010 Január 13, 19:31:42
batiszrael de hogy is nem vitta tárgyává tetem én. csak nem szaba enyiben hagyni hogy vannak ijenek akik igy gondolják sajna :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 19:55:12
Oksi! Akkor én értettem félre!
:hehe:
Bocsika!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Moncsi - 2010 Január 14, 18:15:15
" És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.” (Márk 11:25)

Ez az elv húzódik végig az egész Újszövetségen: ha azt akarjuk, hogy Isten megbocsásson nekünk, készen kell állnunk, hogy mi is megbocsássunk másoknak. Másnak megbocsátani nem elsősorban érzelmi dolog, hanem döntéshozatal.
Tegyük fel, hogy fel, hogy valaki 10 000 Ft-tal tartozik neked. A mennyben, Istennek azonban 10 000 000 Ft-tal tartozol. Isten tesz egy ajánlatot: „Ha széttéped a te adósságleveleidet, és is széttépem az enyémeket. Viszont, ha nem teszed és követeled az adósság megfizetését, akkor én is úgy teszek!”
Így nézve, másoknak megbocsátani nem is olyan nagy áldozat. Sőt inkább a te jól felfogott érdeked! Ha nem vagy hajlandó elengedni a 10 000 Ft tartozást annak érdekében, hogy elengedjék neked a 10 000 000 Ft tartozásodat, nincs üzleti érzéked!
Lehet, hogy Isten most felhoz elmédben egy vagy több személyt, akiknek meg kellene bocsátanod. Ha így van, kérd a Szent Szellem segítségét. Ő bíztatni fog téged a helyes döntésre, de nem fogja azt helyetted megtenni. Ha érzed a késztetést, reagálj! Hozz egyértelmű döntést, hogy megbocsátasz! Aztán mondd ki hangosan: „Uram, megbocsátok XY-nak” és mondd ki az illető személy vagy személyek nevét! Akiknél a leginkább nehezedre esik ezt kimondani, azoknak kell leginkább megbocsátanod.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 14, 20:31:49
 :08:
Kedves Batiszrael!
Az a kép egy menyasszonyt mutat? Esetleg téged? Nem látom jól...  :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 15, 10:46:43
Másokért való ima

Gal. 6,2 Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.

Ezt úgy hívjuk, közbenjáró ima. Mi a Krisztus törvénye? A szeretet. Amikor a Szent Szellem indít az imára, akkor azt veszed észre, hogy valakiért imádkozol, pedig már régen nem hallottál róla, vagy meg se fordult a fejedbe, hogy az Úr elé vidd az imáddal. Rajtunk keresztül végzi ezt a szolgálatot Isten. Nem azt jelenti ez az Ige, hogy te vedd magadra a terhét, hiszen van neked is éppen elég amit cipelsz időnként, pedig az Úr kéri, hogy vessük Őrá. Azt jelenti, hogy imádkozz az ő problémája miatt. Imádkozz, hogy letudja ő is tenni az Úr lábai elé és megtudjon szűnni a terhe. Isten elvárja tőlünk, hogy ne folyton magunkért menjünk elé imádkozással, hanem másokért is. Miért kell ezt tenni? Talán ő nem tud imádkozni? Az is lehet, de a közbenjárásoddal segítesz neki felállni, mert elgyengülnek a sötétség erői felette és leveszed magadról az önző figyelmet és másra is tudsz figyelni. Tudatosan is hordozhatsz bárkit imában és ez kedves Isten előtt. Mi pedig törekszünk arra, hogy azok legyünk előtte. Ha az igével, vagyis az Ő beszédével összhangban imádkozol, akkor Isten meghallgatja és  meg is válaszolja azt. A közbenjáró ima, soha nem rólad szól, hanem mindig másról. Itt is kitartónak kell lenned éppen úgy, ahogy kitartó vagy amikor magadért imádkozol. Azt se hagyhatod abba, hanem annak is egy folyamatnak kell lenni, ameddig nem kapsz kijelentést róla, hogy már nem kell közbenjárnod érte. Ez egy fontos szempont, hiszen teérted is imádkoznak kitartóan mások. Az imáidban, kéréseidben soha nem vagy egyedül, még ha a belső szobádban is vagy. Gondolj csak arra, hogy az illető sem tudja, akiért imádkozol, hogy te azokat kéred amiket ő. Számtalan imaszolgáló van, akik közbenjárnak érted és a problémáid miatt. Egész imaháló van ahová bekapcsol az Úr amikor imádkozol. Imádkozni addig kell, ameddig a szellemedben nem születik meg a győzelem és biztos vagy abban, hogy megvan amit kértél, annak ellenére, hogy még nem látod!

Jak. 5:16 Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 15, 11:24:21
Várd a választ az imádra

Mát. 7,8 Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.

Ján. 15,16 Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.

Ján. 14,13 És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.

Ezenkívül még lehet egy csomó Igét előhozni, hogy Isten mit ígér. Tehát meg van a jogod, hogy elkérd és elvárd az imáidra a választ. Ez nem tiszteletlenség Istennel szemben, hiszen a Malakiás könyvében azt mondja, próbáljuk meg Őt. Ha kételkedve imádkozol, hogy vajon megkapod -e, akkor a válaszom az, hogy nem. A kétkedők nem kapnak semmit az Úrtól, mert nem bíznak meg benne.

Zsid. 11,6 Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik.

Megjutalmaz, megadja ha hiszel. Nem sok értelme van úgy imádkozni, hogy nem hiszel abban, hogy meglesz amit mondtál, kértél Tőle. Ha úgy kezdesz imádkozol, hogy előtte kárhoztatod magad, akkor annyira lehúz, hogy a hitedet is elmossa. Kudarcot fogsz érezni Isten előtt és nem is tudsz felemelkedett lenni az imádban. ez kis korúságban fog tartani. Kérj bocsánatot Tőle, hogy elvétetted ismét, de ne hagyd, hogy lehúzzon a bűnvallásod. Nem kell a sok beszéd Isten előtt. Ő tudja mit tettél, előtte nem titok, de ne töltsd az idődet a sok felsorolással, kárhoztatással, mert bűntudattal nem lehet imádkozni. Jézus már megmosott és tiszta vagy Isten előtt a szellemedben. Ő pedig jól tudja, hogy a testünk mire képes. Ne maradj kiskorúságban, fel kell nőnöd, de ezt csak az ige ismeretével teheted meg. Isten képessé tesz arra, hogy minden kárhoztatás nélkül menj a jelenlétébe. A kárhozatás távol tart az Atyádtól, de az ige tud felépíteni az igazságban. Az igaz ember hitből él, mondja Pál.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 15, 14:22:27
Kitartónak kell lenni az imában

1 Ján. 5,15 És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk Őtőle.

Ha hiszel abban, hogy meghallgat Isten amikor imádkozol, akkor tarts ki amellett, hogy meg is kapod. Lehet, hogy várnod kell, de megkapod a választ. Lehet ellenkezni fog a te kéréseddel, de Isten tudja mire van szükséged és mikor kell megérkezzen.

Róm. 12,12 A reménységben örvendezők; a háborúságban tűrők; a könyörgésben állhatatosak;

Tehát, ki kell tartani az imádkozásban. A várakozás is a javadat fogja szolgálni. Miközben várakozol a hitedben növekszel, erősödsz.

Zsid. 10,36 Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.

Ahhoz, hogy elnyered az ígéretet békességesen kell várnod, noha úgy tűnik, hogy nem jön meg. Akkor is szilárdan, hitben kell várnod rá. Győztes életet kell élned az imában is. Lesznek háborúságok, nyomorgatások, de akkor is maradj szilárd. Az ima nem úgy zajlik, hogy te ülsz és mondod és mondod és süket fülek vannak veled szemben, hanem halló fülek hallják. Olyan fülek azok, amelyek a leheletedet is hallják. Mi szokta megakadályozni a szilárd kitartás? Az, hogy úgy gondoljuk, mikrohullámmal kell érkezzen a válasz. Ez nem fog menni, mert ilyen ígéret nincs az Atyánktól. Téved, aki azt hiszi az imával rátudjuk venni az Atyát bármire is. Az ima minket változtatta meg és nem Őt. Bensőséges kapcsolat jön létre Isten én közöttünk és ezáltal a szeretet megerősödik bennünk. Ha eredményes imaéletre vágysz, ahhoz nem csak akkor kell imádkozni, amikor már nagy a baj. Azt kell megértened, hogy amikor imádkozol, akkor Istennel, az Atyáddal, a leghatalmasabb Úrral beszélsz. Amikor egyre több és több időt töltesz Vele, akkor átalakuláson mész keresztül a jelenlétében. Megváltozik a gondolkodásod, ezáltal a beszéded, azzal pedig a viselkedésed. Más ember leszel. Ha egy kocsmába töltöd az időd nagyobb részét, azonosulni fogsz azzal a szellemiséggel, amit ott tapasztalsz és te is előbb vagy utóbb olyan leszel mint ők. Így van ez Isten jelenlétével is. Ha Vele töltesz el egyre több időt, akkor olyan szellemiséget veszel föl, amiben Ő él és egyre jobban hasonlítani fogsz rá, mert átléptél egy magasabb szellemi birodalomba és kitartó leszel és nem lesz lehetetlen előtted. Az ima garancia arra, hogy megváltozol. Szikla szilárd leszel, hitben kitartó, az életed megváltozik gyökerestől.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 16, 11:39:16
Árt a felelőtlen kijelentés az imád után

A felelőtlen kijelentés elég gyakori megnyilvánulás az ima után. Amikor hitben imádkozol és abba hagytad mert megnyugvást kaptál a szívedben, akkor ne mond azt ki, "ha Isten is így akarja". A ha szócska már lerombolta az imádat és megsemmisítetted a hitetlenségeddel. A "ha" a "de" a "lehet" az nem hit beszéde. Tudnod kell, ha te az igével azonos módon imádkoztál, akkor az Isten akaratában van. Miért? Mert az Ige Isten beszéde és Ő nem hazudik.

Jak. 1,6-7 De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert a ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól;

Márk. 11,24 Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, higgyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.

A te felelősséged, hogy amit kértél hittel az mellett ki is tarts. Isten hatalmat adott az ördög minden ereje fölött és azt neked kell gyakorolni és nem Isten fogja helyetted megtenni. Sok esetben elkérünk valamit Istentől az imáinkban és rövidesen nem érkezik meg, akkor hajlamosak vagyunk azt mondani, biztos nem az Úr akaratában volt. Eszünkbe nem jut, talán még nem jött el az idő, hogy átvegyünk, vagy valami akadályozza a szellem világban. Emlékezz, 21 napon át viaskodott Mihály a sátánnal mire eljutott a célhoz. Vállalj felelősséget az imádban. Higgy és meglesz neked amit kértél, ne add föl ameddig nem látod, vagy nem kapsz kijelentést Istentől róla. Addig a kimondott szavaid vannak érvényben, ameddig nem változtatod meg őket.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 19, 12:18:33
Szellemben való ima és dicsőítés fontossága

1 Kor. 14,14-15 Mert ha nyelvvel könyörgök, a szellemem könyörög, de értelmem gyümölcstelen. Hogy van hát? Imádkozom a szellemmel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a szellemmel, de énekelek az értelemmel is.

Nézzétek meg Pál fontosnak tartja a szellemben való imát, hiszen első helyre teszi: Imádkozom a szellemmel, de imádkozom az értelemmel is. Kétféle imádkozást jelöl ki a számunkra. A szellemi ima és az értelmi ima. Akik nem beszélnek nyelveken, azoknak ez az első ima kimarad az életükből és csak az értelmével elmondott ima működik nála.  Amikor szellemben imádkozol, az értelmed nem érti meg, mert neki ez gyümölcstelen, mert a szellemed mondja ki a szádon keresztül, tehát hallható ima. Sokan ezért nem is szeretnek így imádkozni, mert jobban értékeli ha megérti a kimondott szavát és tudja miért könyörög. Ennek viszont van hátránya is. A sátán ellophatja és hitetlenséget ültethet a szívbe. A nyelveken való ima pedig minket épít és a kimondott pedig nem minden esetben. Ha Isten fontosnak tartja a szellemben való imát, akkor nekünk is annak kell lenni mindenféle teóriagyártások helyett. El kell kérni Istentől és Ő megadja készségesen. Azzal van a gondjuk, hogy félnek, mert nem tudják mit imádkoznak. Én megbízom Istenben, ha titkos is az elmémnek, akkor Ő vigyáz is rá, hiszen Ő akarja ezt az imát és nem én. Sőt, mivel titkos, feltételezem a sátán számára is az. Hallottam olyant, hogy a szellemben kimondott ima nem karatyolás, hanem átéléssel való imádkozás jól megformált ékes szólással. Ezt megcáfolom, mert többnyire az ima átéléssel kell legyen, mert ha nem az, akkor az nem is ima, hanem csak üres beszéd. Át kell érezzem ha valakiért könyörgök Isten előtt. Vagyis a szívemnek is benne kell legyen. A másik amit ír a Biblia, hogy az értelme nem érti. Ha én átéléssel, beleérezve mondom ki az imámat, azt az agyam érti és az ott lévők is, akik a gyülekezetben vannak és így már nem titkos. Pál akkor nem mondaná, magyarázó nélkül ne tegyük, mert az avatatlan nem tud áment mondani rá. Mit jelent avatatlan? Nem új valakit, hanem olyan valaki, aki nem érti mit imádkozol. 1 Kor. 14,16. Tehát ha igaz amit ők állítanak, akkor a Biblia írja helytelenül: Mert ha nyelvvel könyörgök, a szellemem könyörög, de értelmem gyümölcstelen. Viszont én inkább a Bibliának hiszek mint annak, hogy kiokoskodtak valamit, hogy megmagyarázzák Pál szavait. Amikor szellemben imádkozol, akkor a Szent Szellem uralma alatt leszel, Szellemből szellembe megy az ima,  tehát Isten akaratával megegyező a nyelveken imádkozás. Isten nem az értelmünkhöz szól, hanem a szellemünkhöz. Akkor nem az érzékek vezetnek minket ha Rá figyelünk. A szellemben való ima, nyelveken való imádkozás és építő hatása van ránk nézve. Nézzük meg a következő Igét: 1 Kor. 14,17 Mert jóllehet, te szépen mondasz áldást, de más nem épül abból. Ha én értelemmel imádkozom szépen, abból miért is ne épülne más? Ez akkor lehetséges, ha legfeljebb más nem érti, mert titok előtte, nincs beavatva.

1 Kor. 14,18-19 Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni; De a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólani értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, hogy nem mint tízezer szót nyelveken.

Miért nem akart Pál a gyülekezetben nyelveken szólni? Ha megfigyeled, rájössz te is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Január 20, 12:01:32
Ma amikor együtt voltam az Úrral egy csodálatos üzenetet kaptam  tőle, a Zákeus története alapján.
"...    És bemenvén, általméne Jerikhón.
2.   És ímé vala ott egy ember, a kit nevéről Zákeusnak hívtak; és az fővámszedő vala, és gazdag.
3.   És igyekezék Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatá, mivelhogy termete szerint kis ember volt.
4.   És előre futván felhága egy eperfüge fára, hogy őt lássa; mert arra vala elmenendő.
5.   És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá őt, és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá; mert ma nékem a te házadnál kell maradnom.
6.   És sietve leszálla, és örömmel fogadá őt.
7.   És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bűnös emberhez ment be szállásra.
8.   Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe.
9.   Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia.
10.   Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett...."

Ez az ember korának az egyik leg megvetettebb foglalkozását űzte, valószínűleg nap, mint nap találkozott a megvetéssel, és az elutasítással, de a kiközösítést biztosan át kellett élnie. De ez még nem volt elég, volt egy testi problémája is, kis termetű volt. Sokan az ilyesmit nagyon rosszul élik meg. De Zákeus szívébe keletkezett egy olthatatlan vágy : látni akarja Jézust. Ezért mindent félretesz : nem érdekli, hogy kinevetik, nem érdekli már a kis termete sem / nem mondja magában : minden hiába, ugy is eltakarják a nagyobbak előlem / hanem felmászik egy fára. Mert neki látni kell Jézust. Ő nem tudja, hogy ez az utolsó alkalom. Csak egyet tud : látni akarom Jézust!
Ott ül fenn a fán, vajon mire gondolhatott ? Nem tudom. De szellemembe ma az Úr azt mutatta, hogy ez az ember az egyetlen jót cselekedte, félretette az akadályokat, nem hivatkozott körülményekre, gátló tényezőkre, még csak a szégyen sem jutott eszébe, egyszerűen felment oda az ágak közzé. Nem nézett magára, nem jutott eszébe, hogy kigúnyolhatják ha észreveszik, szívében ott volt a gyötrő szomjúság : látni akarom Jézust.

Az életem különböző okai miatt én is ott ülök már egy ideje fenn a "lombok között". De ennek az az oka, hogy én magamra néztem, a körülményeimre, a gátló tényezőkre és arra, hogy elutasitásban volt részem. De a szívemben nap, mint nap ott volt a vágy : Uram téged kívánlak látni. Nem az ajándékaidat akarom, hanem Téged, mert Te vagy az Élet, Te vagy a Feltámadás, Te vagy az Igazság és Minden mindenekben. Jézus látja amikor ilyen mély vágyakozás támad valakibe és egyszer csak megáll a "fa" alatt és az mondja : Nekem ma a te házadnál kell maradnom. Ma nekem mondta Jézus, mert látta szívem szomjúságát, de bátorítok mindenkit aki valamiért "fenn ül a fán" hogy kiálltson, mert Jézus arra van elmenőben és észreveszi s "Zákeusokat", észreveszi azokat, akiket más figyelemre sem méltat, akik valamiért kudarcosságot élnek meg, vagy valamiért szégyenkezniük kell, vagy olyan kicsinyeknek tartják magukat, hogy úgy érzik csak ez az egy lehetőségük van. Bátorodjatok! Jézus mindig figyel az Őrá szomjúhozókra. Ma annyira csak a "nagyok" vannak előtérben, de az Úr figyel az Ő kicsinyeire, a jelentéktelenekre, a nyomorúságban levőkre, a megvetettekre. Nála nincs "elfelejtett" vagy "lenézett" kategória. Ma azt mondja : Nekem a te házadnál kell maradnom! és vele marad a megbocsájtás, az elfedezés, a felemelés, és az Őhozzá való tartozás édes érzése.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 20, 14:09:13
 :168:
Kedves Irmus!

Nagyon komoly gondolatokat fogalmaztál meg! Sokakra igaz, amit leírtál!

Ez a mondat annyira "jó" és egyedi:

"Az életem különböző okai miatt én is ott ülök már egy ideje fenn a "lombok között".

Hát akkor gyere le!

Drága Irmus! Téged idéztelek, és akarom, hogy AMIT ÍRTÁL, AZ VALÓRA VÁLJON AZ ÉLETEDBEN!

Igen: Jézus nemcsak a pódiumon állókat látja, hanem a mögöttük szorongókat, a fej lehajtva szégyenkezőket, a pirulva tekintetüket felemelőket, a szívükben olthatatlan vággyal Jézust keresőket, a magukat eltört nádnak érzőket, a pislogó gyertya életűeket, egy szóval MINDENKIT LÁT ÉS A HŰSÉGESEKET KERESI! :2smitten:

Azokat, akik hajlandóak lejönni a fáról, és beengedni Jézust az otthonukba, a családi közösségbe.

Köszönöm, hogy közzé tetted a gondolataidat!  :168:

Tünde   :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Január 20, 14:35:48
Drága Tünde!

Ezen dolgozunk : az Úr meg én.

 :027:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 21, 14:06:27
Az imádkozáskor higgy és vedd is el amit kértél

Márk. 11,24 Azért mondom néktek: Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz néktek.

Amikor imádkozol és hittel kérsz, az nem elég önmagában, hanem ott azonnal el is kell vegyed. Isten megválaszolja az imáinkat, ebben soha ne kételkedj. Kiemelném, hogy a hittből kimondott imának van csak eredménye. A hitetlenség nem építő és senki ne higgye, hogy kap valamit az Úrtól, ha nem bízik meg benne, hogy Ő meghallotta és válaszol is rá.

Ján. 15,16 Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.

Mint olvassuk csak Jézus nevében kimondott imára jön válasz. A szentek neve nem erő és nem hatalom a sátán előtt. Jézus nevére viszont meghajol ő is. A baj nem az imával van általában, hiszen imádkozni még a hitetlen is tud, hanem a baj ott van, hogy nem tudja, hogyan vegye el hittel, hiszen nem látható még a valóságban.

Luk. 12,31 Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek.

Ha Isten elé mész akkor azt mondta, megkapod amit kérsz. Ha ezt nem hiszed el, akkor Isten nem válaszol pozitívan az imádra, mert a hitetlen semmit nem kaphat. Kérdés, hogy te ezt az Igét elfogadod -e, vagy sem? Ha ellenkezőleg beszélsz mint ahogy imádkozol, ne számíts győzelemre. Vagy hiszed, vagy nem hiszed, nincs arany közép út. Melyikben hiszel, azt a beszéded fogja elárulni rólad. Újjászülettél, Istenhez tartozol, akkor meg van a kiváltságod az imára Jézus nevében, és már örülhetsz is, mert a válasz megjön rá. Ne kételkedj, hanem higgy. Ha elbizonytalanít valami, akkor nem beszélünk hitről. A hit kő kemény, sziklaszilárd és nem lehet kimozdítani a láthatókkal. A laza, labilis hit, elmozdítható egy kis szellővel is és még csak vihar se kell hozzá. Nincs szükséged arra sem, ha hiszel, hogy valakit megkérj, hogy imádkozzon veled, vagy érted. Arra sincs szükséged ha hiszel, hogy siránkozz Isten előtt, vagy figyelmeztesd, hogy mikor lesz már meg, hanem kérj, higgy és meg lesz neked amit kértél!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 26, 13:02:33
Csel. 3,1-3 Péter és János pedig együtt mennek vala fel a templomba az imádkozásnak órájára, kilencre. És hoznak vala egy embert, ki az ő anyjának méhétől fogva sánta vala, kit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy kérjen alamizsnát azoktól, akik bemennek a templomba. Ez mikor látta, hogy Péter és János a templomba akarnak bemenni, kére ő tőlük alamizsnát.

Ez az ember, úgy élte az életét, hogy koldult. Minden nap leteszik a kapuba és a mindennapi rituálét végzi. Könyörög, kéreget, kezét nyújtja, sajnáltatja magát. Soha nem volt képes a saját lábaira állni. Talán nem is tudta, hogy van más lehetősége is ezenkívül. Lehet, hogy tudta, de nem akarta hallani? Nem tudom.

Csel. 3,4-6 Péter pedig mikor szemeit reá vetette Jánossal egyben, monda: Nézz mi reánk! Az annakokáért figyelmez vala reájok, remélvén, hogy valamit kap tőlük. Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!

Ez a fickó tele volt reményekkel. Miben reménykedett? Abban, hogy adnak pénzt a kezébe, hiszen ő egy szegény ember, aki nem tud egyebet mint koldulni. Talán már hivatásának is tekintette. Eléggé hozzálehet ennyi idő alatt szokni a kolduláshoz. Ez a férfi egész életében hozzá volt szokva, hogy adnak neki alamizsnát. Nem is változtatott rajta, megszokta. Péterék ha pénzt adnak neki, akkor a napjai ismétlődtek volna úgy, ahogy addig. Soha nem tudott volna megállni a saját lábán és abbahagyni a koldulást. Bizony sok ember ma is így van, béna. Rettegve attól, hogy holnap lesz -e étel az asztalon, ki lesz -e fizetve a számlája és minden este úgy fekszik le, talán holnap adnak neki egy kis alamizsnát el is felejti, hogy Ő a Király gyermeke. Egy királyi sarj, gyermek nem koldul. Isten nem akarja, hogy így éljünk. Meg kell tanulni a saját lábunkra állni. Meg kell tanulni, hogy a mi Péterünk és Jánosunk, Maga az Úr Jézus! A názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj! Ez a hit ajándéka a számunkra. Soha nem tanulod meg az Ékes kapuban, hogy a lábaidra is tudsz állni, ha nem nézel fel Jézusra. Ha nem ész be abba a "templomba" hálát adni. Isten hozza az áldást, a sátán az átkot. Te választasz melyik kell. Malakiás 3,6-12.  A kártevő a sátán.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 27, 14:19:59
Jézus nevében imádkozz

Ján. 16,23 És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.

Jézuson kívül nincs más személy, akinek a nevében imádkozhatsz. Jézus halt meg értünk és nem a szentek. A Biblia arra tanít minket, hogy csak az Ő nevében imádkozhatunk. Nem Jézuson keresztül, hanem az Ő nevében. Ez se mindegy. Mit értek ezalatt? Nézzünk meg egy pár helytelen imát: - Jézus! Kérlek, hogy mond meg az Atyának, hogy szükségem van arra, hogy adjon egy kis pénzt a számlákra! Vagy: - Szent Péter! Kérlek, hogy kérd meg Jézust, hogy kérje meg az Atyát, hogy küldjön egy kis pénzt a számlákra! Vagy: - Kérlek Atyám adj egy kis pénzt a számlákra, mert nincs pénzem. ámen. Ez egyik se biblikus ima, mert nem Jézus nevében hangzott el. Jézuson keresztül kerültél az Atyához, így személyesen odamehetsz Isten elé a trónjához. Hogyan hangzik a helyes ima? - Uram! Kérlek Téged, hogy legyél a segítségemre! Kérlek, hogy töltsd be a szükségeimet, amik megmutatkoztak! Mindezt Jézus nevében kérem Tőled! ámen Így biblikus az imád, mert Jézus nevében imádkozol az Atyához. Elmondhatod Jézusnak mennyire szereted Őt és megköszönöd neki, hogy mit tett érted, de nem hozzá imádkozol, hanem az Atyához. "Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek." Miért helyes ez így? Mert erre maga Jézus kér és tanít minket. Vannak, akik a Szent Szellemhez imádkoznak, vagy az Ő nevében. Ez nem helyes, mert nem ezt írja a Biblia. Nézzétek meg a Szent Szellem mindig Jézusra mutat és sehol nem Önmagára. Amikor Jézus nevében imádkozol, az Atya boldogan megadja neked a kérésedet, mert számára ez olyan, mintha maga Jézus kérné. Törvényes jogod van Jézus nevében az Atyától. Amit pedig az Ő akarta szerint kérsz, megadja neked. Jézus nevére pedig minden térd meghajol, mind a három világban.

Fil. 2,9-10 Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való;  Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Január 28, 04:30:54
Zac Poonen: Női vezetők

2007. május (2)


Nevez ki Isten nőket népe vezetőiül? Isten első választása mindig a férfi – ahogyan az meg van írva 1.Tim. 2,12-14-ben két megindoklással. Először, mivel Ádám teremtetett először, Éva pedig segítőtársnak lett teremtve Ádám számára. Másodszor, mivel először Éva lett félrevezetve és vétkezett. Ez okból mondja az Úr Pál által: „Nem engedem meg az asszonynak a tanítást a gyülekezetben, sem azt, hogy a férfin uralkodjék”. Az asszony vezetheti a vasárnapi iskolát, ahol oktathatja a gyermekeket, és a nőket a női összejövetelen. Taníthatja gyermekeit is otthon. De nem lehet a gyülekezet vezetője, egyházi szolgája. Ez Isten tökéletes akarata. Ézsaiásnál azt mondja az Úr, ténylegesen reménytelen a helyzet akkor, ha népét asszonyok vezetik (Ézsaiás 3,12)
Mit tegyen azonban Isten, amikor azt látja, hogy Izraelben (vagy a gyülekezetben) minden férfi hanyag, lusta, tétova! Isten ekkor előhoz egy „Debórát”. Évek hosszú során át sok „Debórát” választott az Úr szolgájául – és én mindegyikért magasztalom Istent. Isten felhasznált asszonyokat misszionáriusokként, szerzőkként a lelkek megmentésére és a Krisztus teste építésére. Amikor Isten egyetlen férfit sem talál, asszonyokat fog felhasználni – minden szolgálatban. Ez az, amit Debórától tanulunk.
Az újszövetségi idők ígérete: „Kitöltöm Szellememet leányaitokra és fiaitokra, ifjaitokra és szolgáimra – férfiakra és nőkre – és prófétálni fognak” (Csel. 2,17-18). Fülöpnek volt négy hajadon leánya, akik ezt az ígéretet fel is használták és prófétáltak (Csel. 21,9). Ha arra nem is hivatottak az asszonyok, hogy egyházi szolgák legyenek vagy tanítsanak, mindazáltal prófétálhatnak (építhetnek, bátoríthatnak, vigasztalhatnak – 1.Kor. 14,3) és szólhatják tovább Isten Igéjét a gyülekezet építésére. 1.Kor. 11,4 erről nagyon világosan szól.
Debóra (Birák 4,4). prófétanő volt (Bírák 4,4). Lappidótnak volt a felesége. Nem tudom milyen ember volt Lappidót atyafi. De nem akadályozta a feleségét abban, hogy bírónő legyen. Mellette ült szelíd, nyugodt szellemmel, és bátorította őt szolgálatában! Talán segített ellátni otthon a gyerekeket is. Isten nem tudta Lappidót atyafit felhasználni, de a feleségét igen. Istennek legyen hála az ilyen atyafiakért.
A Cselekedetek könyvében olvasunk egy házaspárról, Akviláról és Priszcilláról. Úgy tűnik, mintha Priszcilla jobban ismerte volna Istent és az Írást, mint férje, Akvila. Ugyanis az öt helyből, ahol az Újtestamentum együtt említi őket, négyben „Priszcilla és Akvila”-nak írja, nem pedig „Akvila és Priszcilla”-nak (Csel. 18,18.26; Róm. 16,3; 2.Tim. 4,19)! A sorrendnek ilyenkor jelentősége van. Nyilvánvaló tény, hogy sok olyan feleség van, aki Istent és az Írásokat jobban ismeri, mint a férje.
Priszcilla mindazáltal egy csodálatos nőtestvér volt, aki tudta, hogyan rendelje alá magát férjének, Akvilának. Amikor hallotta a zsinagógában Apollóst beszélni, és észrevette, hogy az még nem teljesen értette meg az igazságot, meghívta házukba, ahol férjével együtt leültek beszélgetni vele, elmagyarázta neki Isten útját, ami alapvetően megváltoztatta Apollós szolgálatát (Csel. 18,24-28). Nem a zsinagógában javította ki őt Priszcilla. Nem, hanem otthon. Ez szép példa ettől a nőtestvértől, aki asszonyként tudta a helyét, akinek azonban volt olyan kenete Istentől az életén, hogy férfiaknak is áldásul legyen. Apollós végül Pál apostol munkatársa lett. De az, aki őt először az igaz útra vitte, egy asszony volt, Priszcilla!
Debóra mindig egy pálmafa alatt ült, Izrael fiai pedig hozzá mentek fel, hogy ítéletet tegyen (Bírák 4,5). Férje, Lappidót talán éppen a konyhában az ebédet készítette, mialatt ő az Izraelt ítélte. Istennek így kellett tennie, mivel Izraelben minden férfi annyira elnőiesedett. Azután hívatta Debóra Izrael legbátrabb férfiját, Bárákot, hogy Izraelt harcba vezesse. Tudta a maga határát, hogy ő asszonyként nem vonulhat ki az ütközetre. Szüksége volt egy férfira, mint Priszcillának Akvilára.
Debóra szólt Báráknak: „Vigyél magaddal 10.000 embert és szállj harcba Sisera ellen, és az Úr a kezedbe fogja adni őt” (Bírák 4,6-7). Ez az Úrnak egy világos és érthető próféciája volt. Mit felelt azonban Izrael legbátrabb férfija? „Ha velem jössz, elmegyek. Kérlek, gyere el velem”. Félt Debóra nélkül menni! Így Debóra kész volt Bárákkal kivonulni. Mennyire elnőiesedett volt Izraelben a legbátrabb férfi! És ő volt a képviselője az összes többinek. Mivel Bárák ennyire elnőiesedett volt, Debóra azt mondta neki: „Sisera megölésének a dicsőségében nem lesz részed. Azt egy asszony kapja meg”. Végül Jáel volt az az asszony, aki megölte Siserát (22. vers).
Ez minden férfi számára egy lecke. Isten csalódott, ha egyetlen olyan férfit sem találhat, aki vezesse népét. Isten munkáját azonban az nem akadályozza meg, hogy a férfiak kudarcot vallanak. Helyettük asszonyokat használ fel. Isten évtizedeken át sok asszonyt használt fel, minden kontinensen, hogy számára nagy munkát végezzenek. Isten nincs korlátozva férfiakra, hogy művét véghezvigye. Miután Izrael Siserától megszabadult Debóra és Bárák elénekeltek egy éneket (5. rész). A 16. vers szól a különböző törzsekről, akik eljöttek, hogy a háborúban részt vegyenek. Azután a 23. versben ezt olvassuk: „Átkozzátok Mérózt!” Miért kell átkozni Mérózt? Azért, mert nem tett semmit. Nem ment az Úr népe segítségére, amikor az ellenség jött.
Lehet, hogy nem követtél el semmi bűnt. De ha nem vonulsz ki az ütközetre, hogy az Úrért harcolj, akkor vétkezel. Bűn hátradőlni, és semmit sem tenni, amikor mások az Úr ügyéért harcolnak. Ez nem elkövetett bűn. Ez a mulasztás bűne.
A bűnnek két fajtája van: elkövetett bűn és a mulasztás bűne. Elkövetett bűn az, amikor valami hamisságot teszünk. A mulasztás bűne az, amikor semmit sem teszünk, pedig volna mit tennünk. Az irgalmas szamaritánus példázatában a pap és a lévita nem vállalt semmit. Az volt a bűnük, mint Mérózé. Tehát, amikor az Úr „katonáit” nem támogatod, és nem vonulsz ki a harcra magad is, akkor bűnt követsz el.

Forrás:
Christian Fellowship Church – Bangalore, India
www.cfcindia.com
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 28, 10:43:16
ermaha, köszi, hogy betetted, mert éppen a minap jutott eszembe éppen ez a cikk. Olvastam ezt már, valahol ide fel van téve a fórumra. Viszont nem igen tudok egyetérteni dolgokkal ebben, mert nem hiszem, hogy a férfiak ilyen pipogyák lennének, vagy túl elnőiesedettek volna. Biztosan van, de azért azt ne felejtsük el, Isten teszi alkalmassá a nőket és a férfiakat is. Neki pedig nem okoz ez gondot, hogyan tegye meg, akár férfi vagy nő az illető. Azt is hallottam, hogy a nők abban az időben nagyon el voltak nyomva és a férfiak nem is viselték volna el a női szolgálókat. Ezt cáfolja éppen Debora, Priscilla, Fébé gyülekezet szolgálója volt, Fülöp evangélista lányai... Azzal is cáfolom, hogy Anna a próféta nő, - abban az időben elég magas szolgálat volt, hiszen közvetlenül Istentől hozott üzenetet, hogy ne lett volna alkalmas férfi prófétának. Isten kiket hív el szolgálni, az legyen továbbra is az Ő szuverén dolga. A többi pedig magyarázkodás. Mi nem tudunk mindent, nincs is ránk bízva. Viszont vannak nagyszerű odaszánt szívű református, evangélikus lelkésznők is sok sok évtizede már, hála értük az Úrnak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 31, 10:26:45
Idézet egy biblia iskola tanításból: "Isten áldásai csak ott működhetnek igazán jól rajtad, ahol újjászűlettél, ezért ott kell lenned, ahol a Szellem újjászűlt!"

Ez engem mindig nagyon megdöbbent. "Csak nálunk és kizárólag csak nálunk ..." Elég gyakran hallom ezt, mert mint a rákfene úgy terjed. Sehol nem lehetsz áldott csak nálunk, mert itt van az otthelyed!! Szerencsétlenek ezt el is hiszik és inkább ők is olyanokká válnak mint ők, vagy félnek tovább lépni, mert nem akarnak engedetlenek lenni, közben olyan frusztráltak szegények. Kérdem én, nem Istentől jön az áldás a mennyből, hanem a gyülitől, a pásztortól és csak náluk van a Szent áldás? Isten ezek szerint csak náluk van jelen? Ha elmész máshová, ott már nem is lehetsz áldott? Isten örök haragot játszik veled, mert eljöttél onnan és elmentél máshová? Elvesztetted a kegyelmet ő szerintük. Ami még felháborít, hogyha a pásztor ilyent mond: Ha elmész tőlünk megfogsz halni! Kérdésem ez mit jelent a ti szemetekben? Istentől jövő lenne ez a beszéd?

A véleményem, hogy ez átokszórás, mert ez megfélemlítés, megkötözöttség, és kiskorúság alatt tartja a nyáját az ilyen pásztor. Soha nem lesznek képesek önállóak lenni, mindig alá lesznek rendelve a "főparancsnoknak"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Január 31, 13:23:56
Érdemes megfigyelni, hogy leginkább olyan közösségek vezetőitől lehet ilyesmit hallani, ahonnan máskülönben elég jó okuk lenne megpattanni az embereknek.  :2knuppel: :167:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 31, 18:45:05
Az a baj, ha nem Jézus a központ, hanem a gyülekezet. Nem a gyülekezetbe helyez az Úr, hanem a Testbe. A Test pedig az összes gyülekezet, amit a Szent Szellem által hoz létre az Úr. A gyülekezet azért van kirendelve, hogy tanuljunk. Ha ott nem a megfelelő a tanítás akkor el lehet menni. Majd az Úr kijelöl egy másikat, ahol hitben erőben növekszünk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Január 31, 19:09:41
Sziasztok!
Ha Isten az újjászületésem gyülekezetében szeretne látni, akkor ma az Adventista Reformmozgalomba járnék.
El kellene fogadnom, hogy a halált nem éli túl sem a lélek, sem a szellem!
El kellene fogadnom, hogy Ellen G. White testvérnő próféta volt és minden szava ihletett.
El kellene fogadnom, hogy Ti, akik húst esztek és a vasárnapot ünneplitek, mind elkárhoztok!
El kellene fogadnom, hogy 'a hű és igaz bizonyság Isten teremtésének kezdete', az az a bűntelen állapotot kell elérnem az üdvösséghez!
Szerintük ez az egyetlen út, s ez a keskeny út, amelyet az ördögtől elvakítva elhagytam, sorsom a kárhozat, ha csak vissza nem térek közéjük!
Jehova Tanúi ugyan így vélekednek rólam, persze náluk nem a vegetáriánizmus a 'favorit'!
Na, de ha a 'Szent atyát' kérdezem, valószínűleg Ő is mondott már értem egy 'Üdvözlégy Máriát'!
Fantasztikus, amikor ember kárhoztat embert, s mindezt Isten nevében!
Sok-sok tuti felekezeti teológia és 'megcáfolhatatlan és kizárólagosan üdvözítő  igazság' egyetlen Krisztusra!
Na ez a gáz !
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 31, 20:19:30
Daba! Ahogy olvastalak, megdöbbent, hogy mások is így látják, elkárhoztál, hogy nem náluk vagy. "Szerintük ez az egyetlen út, s ez a keskeny út, amelyet az ördögtől elvakítva elhagytam, sorsom a kárhozat, ha csak vissza nem térek közéjük!"

Én a katolikus templomba jártam kislány koromba és néha, néha benéztem felnőttként is anno. Majd bekerültem a Krisztus Szeretete Egyházba, ahol hasonlót vallanak amit ide idéztem tőled. Nem vagyok áldott, mert akik tőlük elmentek, azok nem lehetnek áldottak, mondják ők is, meg egyebet is, ami elég vad és nem az Úrtól jövő. Rájuk is jellemző, hogy átkoznak ezekkel a szavakkal. A neten fönt van a tanításuk, így hallhatja bárki ezeket, ezért nem árulok titkot és nem is a sérelmeim ezek, már rég túl vagyok rajta Isten dicsőségére. Viszont, van egy nagyon jó kis gyüli, ahová örömmel járunk, mert ott meg van a szabadságunk és nem kárhoztatnak senkit, hanem valóban szeretettel tanítanak és figyelnek a nyájra. Szolgálatunkat nem korlátozzák, hanem örülnek velünk együtt. Isten óvja is meg őket ezektől a szennyektől. Mint: meghalsz ha elmész tőlünk, nem leszel áldott, a sátánt szolgálod stb. Nekem az a borzasztó, hogy ilyent beengednek a szívükbe és ezzel félelem alá teszik a kis bárányokat.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Andika - 2010 Január 31, 20:21:49
Sziasztok!
Voltatok már úgy hogy elmentetek gyülibe és mikor vissza csöppensz ebbe a világba mert sajna itt élünk :062:
utána a világi emberektől akiktől nem is várnád,  szavakkal bántanak  ? :( mert Istenben hiszel. :060:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 31, 20:24:35
Andika! Engem soha nem zavart ha a világ csak ennyit tud adni. Ők ennyire képesek. Nekem mindig az jut eszembe, hogy Jézust többen bántották mint valaha engem tudnának. Sokkal inkább az zavar, ha a keresztények bújnak Isten neve mögé és az Ő nevében tesznek borzasztó dolgokat.  :08: Mert tesznek. Itt nem csak a pásztorokról beszélek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Andika - 2010 Január 31, 20:30:15
Mária köszönöm igazad van engem nem is az bánt hogy Isten miatt bántanak,sőt!!!!
hanem az aki bánt :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 31, 20:38:37
Andika! Időnként jó kiengedni a gőzt és jó, hogy leírtad mi bánt. Nem tehetünk mást, mint kiigazítást kell kérni az Úrtól és imával hordozni őket. Majd az Úr közbe lép. Ezek mind az ördög munkája és örül ha bánatot okoz. Én pl. ha be is nyelem a gonosz dolgait, de  igyekszem gyorsan szabad lenni tőle, mert fává nőhet ha nem vigyázunk. Viszont azt is tudjuk, hogy mindenki elesik még az is, aki azt hiszi magáról ő soha. Mert ilyenek is vannak. Imádkozz érte ,hiszen világi. Kérd az Urat, hogy ismerje meg Őt és áldott legyen az élete Vele. Isten megváltoztatja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Andika - 2010 Január 31, 20:49:41
Tudod amit érzek az sajnálat iránta mert sajnálni tudom hogy ennyire kemény szívű,és hitetlen :04:
Sajnálom öt, és azokat akik vele hasonlóak,és hidd el szüntelen kérem Istent azért hogy ö is megtérjen.
Hiszem Imáim egyszer meghallgattatnak és köztünk lesznek azok is akik még nincsenek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Január 31, 20:52:26
ámen, úgy legyen.  :rozsa:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 01, 07:52:47
Igen, az a legfájdalmasabb, amikor AZ BÁNT, AKITŐL LEGJOBBAN NEM VÁRNÁNK!  :(
De az az illető is csak egy ember...  :118:
AZ A CSODÁLATOS, HOGY MINDEN FÁJDALMUNKAT MEGGYÓGYÍTJA JÉZUS!  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Andika - 2010 Február 01, 09:10:55
sziasztok!
Tudjátok már tegnap el is felejtettem,már nem bánt,aki hitben és szeretetben él csak múló fájdalom lehet az ha világi emberek szavakkal bántanak!
Köszönöm nektek a segítséget! :044: :2smitten:
Andika :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 01, 09:13:44
Andika! Nagyon bölcs amit tettél. Ha bele is lépünk a csapdába, -mert ki nem, mégis van kiút belőle, Jézus. Ő valósággal szabaddá tesz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 01, 09:36:02
Az új tömlő hírleveléből idézek és az országunkról szól:

"Isten kijelentette John Segoe apostolnak, hogy hat hónapon belül, azaz 2010 januárja és júniusa közti időszakban megszabadulunk minden adósságunktól. Ezt Isten a gyülekezetnek mondja, azaz a hívőknek. De nem csak Isten kijelentéseit adta át, hanem tanított is az Isten szerinti gazdaság bizonyos elveiről, az adás különböző válfajairól és a hit különböző fajtáiról, ami az előzővel úgy hiszem, összefügg.
De hogyan valósítja ezt meg Isten? Úgy gondolom, több úton-módon. Ami kézenfekvő, az három lehetőség. Egyik épp az, hogy Isten beavatkozik a vállalkozásokba, ami azt jelenti, hogy keresztény üzletembereket és vállalkozókat emel fel, akik a királyság üzleti szabályai szerint járva áldást nyernek. Ennek része, hogy jó helyre fektessék be a pénzüket és képességeiket, és ennek hasznát a királyságba fektessék.

A másik módja az Isten szerint való adás. Erről is tanított. Szerintem hihetetlen mennyiségű anyagiak vannak felhalmozva és hevernek parlagon úgy, hogy a királyság számára nem termelnek hasznot. Ezeknek az összegeknek újbóli elosztása Isten szellemének az inspirációjára olyan áldást fog felszabadítani Isten népében, hogy nem lesznek képesek annyit szétosztani, hogy Istent leelőzzék abban, ahogy Ő ezt bepótolja. Erre sok példa van.

A harmadik egymás megsegítése minden módon, ami virágzó gazdaságot hoz egy közösség számára, bármilyen közösség számára.

Ezeken felül lehetnek olyan nemzetközi bankügyi események, amelyekhez szakmailag nem értek, de a fő módja az adósságokból való szabadulásnak Isten természetfeletti beavatkozása lesz az előbb említett három módon.

.... Számomra teljesen logikus minden prófécia, ami elhangzott és mindez hit által vehető át. És itt a hit azt jelenti, hogy elfogadjuk és Istentől hallunk és engedelmeskedünk, amit követ a csoda vagy az áldás."

No erről ti mit gondoltok?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 01, 09:37:00
Folytatása:

"Az országot beborító lepel elmozdításának egyetlen feltétele: a pásztorok 7 nap egyidejű közös böjtje és imája országos szinten Magyarországért

De Isten kijelentette neki, hogy feltételt is szabott annak, hogy az országunkat betakaró pokróc eltűnjön, ami a következő: A pásztoroknak össze kell jönniük hét nap közös böjtölésben imádkozni. Országosan. Nekik kell megválasztaniuk közösen ennek kezdési dátumát és helyét és lezajlásának módját. Az is lehetséges, hogy a vidékiek otthonról kapcsolódjanak be, de a pásztoroknak a hetedik napra ki kell bérelniük valamilyen helyiséget, ahol egész nap együtt vannak, mielőtt a hetedik nap elteltével megtörik a böjtöt.

És amikor ez a hét nap böjt és ima, amit a pásztorok együtt elvégeznek, és csak pásztorok, ez kizárólag a pásztoroknak szól, akkor Isten megteszi azt, amit megígért, és elmozdítja az országot befedő pokrócot és kitöltetik ránk a Szellem a magasságból.

Úgy gondolom, ezzel semmi értelme, sőt nem lehet várakozni, az Úr egy közeli kezdési időpontot fog mutatni a pásztoroknak, amiben meg tudnak egyezni. Ezért azonban imádkoznunk kell. Ennek a választások előtt, mégpedig minél előbb meg kell történnie, mivel Isten előbb le akarja venni a leplet és ki akarja tölteni a Szellemét, mert ez fogja megalapozni a többi próféciája beteljesedését.

Ha a pásztorok mégsem engedelmeskednének, akkor mi lesz? Mi lesz velünk és mit fog Isten tenni? Minden ébredésre jellemző a gyors, azonnali cselekvés. Imádkoznunk kell és Isten elé állnunk, és böjtölnünk azért, hogy a pásztorok ne legyenek engedetlenek, mert Isten a kezükbe tette le a mi sorsunkat. Sajnos, az apostol erre vonatkozólag semmit nem mondott, hogy mit tesz akkor, ha a pásztorok nem, vagy nem teljes szívvel, vagy késve engedelmeskednek.

Erre vonatkozólag a Jezsuiták azt tanítják, hogy a nem azonnali engedelmesség engedetlenség. Ésau kereste az elsőszülötti áldást, miután eladta elsőszülötti jogát egy tál lencséért, de nem találta meg. Saul is begbánta engedetlenségét, de nemtalálta meg a kegyelem helyét. A balga szüzek is keresik váltságuk helyét, de már késő lesz. Isten Igéje akkor teljes, ha kétszer szerepel benne a „ha” szó. A modern keresztények ezekből a ha szócskákból egyet is nehezen akarnak bevenni, nemhogy kettőt. Ha hallgatsz az Úr szavára, akkor… ha pedig nem hallgatsz az Úr szavára, amit most kijelentett neked, akkor…

Saul engedetlensége esetében Jahvé megvetette őt és választott magának más királyt népe fölé, aki különb volt Saulnál, hogy uralkodjon az Izraelen. A gyülekezetben azonban Jahvé terve szerint az Úr uralkodik, a vezetők pedig mind csak szolgák.

Már a három hetes ima-böjt során is kiderült, hogy amikor megosztottam az együtt imádkozókkal, hogy Isten nem akarja, hogy abbahagyjuk a rendszeres böjtöt és imát és annak testületi módját a pásztorok részvételével, erre többen, szinte minden jelenlévő közbenjáró azt mondta, hogy nekik is pontosan ezt mutatja az Úr.

A pásztorok felelőssége tehát, hogy az egy hetes országos pásztori böjt és ima megszervezésén és kivitelezésén felül rendszeres ima-böjtöt szervezzenek a hívők számára is és erre éppúgy megnyissák a gyülekezeti épületek kapuit naponta, miképp ezt a három hét időszakában tették. Mert eddig azért nem volt, mert a gyülekezetek tagjai úgy lettek betanítva pásztoraik által, hogy a pásztoraikra nézzenek, és ezért a pásztoraikra néznek és ezért csak a pásztorok tehetik ezt meg. Ez a jelen állapot, amivel gazdálkodhatunk.

Mindaddig ugyanis, amíg a pásztorok össze nem álltak és egységre nem jutottak a múlt év végi ima-böjt alkalmon abban, hogy nyilvánosan meghirdetett imában és böjtben kezdik ezt az újévet és ebbe több gyülekezet vezetője be nem csatlakozott, a különböző egyéni vagy csoportos közbenjárók imái nem tudták elérni azt a hatást, amit ez a pásztorok által megszervezett böjti-ima három hét elvégzett! Miközben tehát a pásztorok Istenre vártak, addig Isten és a gyülekezetek és a közbenjárók a pásztorokra vártak. Ezért kell imádkoznunk az ötrétű szolgálat minden ajándékaiért, a pásztorokat is beleértve.

Több pásztor is jelen volt, nyilván nem ismerhetek személyesen mindenkit, többen jöttek vidékről is, és nem is láthattam mindenkit és nem is emlékszem mindenkire, akik ott voltak, de azért, hogy megkönnyítsem azok számára az ebben az ima böjtben való részvételt, akiknek szíve erre rádobban, közlöm azoknak a jelenlévő pásztoroknak a neveit, akikre emlékszem, és akiket ismerek, de ez csak egy része a jelenlévőknek. Amit gondolok, minél több pásztor fog ebben részt venni, annál nagyobb lesz Isten jó kegyelme rajtunk."
 :104:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 01, 10:14:42
Sziasztok!
Szóval az előző szavak tulajdonosa próféta és apostol?!

Hát jól van kedves pásztorok, ha a nyár végéig nem mászik ki az ország az adósságból, akkor az a Ti hibátok, mert még a közös böjtre is képtelenek vagytok!
:hehe:

Alapjában véve ez a pancser apostol és próféta abban téved, hogy Isten királyságát a világ sosem fogja anyagilag támogatni, arról nem is beszélve, hogy Isten királyságát nem e sátáni világrendszer fogja megvalósítani, hanem az Úr Jézus Krisztus!
Mária igazad volt, tényleg híd- közeli állapotba kerűltem!
:fetreng:
Az ész megáll, hogy a keresztyének kiket neveznek apostolnak és prófétának!
Mi módon fogadnak el tőlük ilyen kijelentéseket bibliai vizsgálat nélkűl?!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 01, 12:16:19
 :03:
Hát vannak benne elgondolkoztató dolgok...  :119:

Tudjátok, nemrég volt egy 21 napos KÖZÖS BÖJT ÉS IMA pásztorok és gyülekezetek összefogásával. HÁT MI EZ, HA NEM ÖSSZEFOGÁS?  :169:

Az Úr szemmel tartja az Övéit! Válaszol imádságunkra! Milyen módon? Az az Ő szuverén joga. DE MEGLÁTJUK IDŐBEN!!!  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 01, 12:42:40
Folytatom:  :118:

"Az alkalom végén odamentem Paul Hendersonhoz és megkérdeztem, hogy fognak e böjtölni és imádkozni, és ő azt mondta, hogy természetesen. Majd még egyszer megkérdeztem, hogy akkor nem áruljátok el és nem hagyjátok cserben ezt az országot és ezt a népet, hanem megtartják az egy hetes böjtöt és imát a pásztorok? Biztosított róla, hogy nem hagyják cserben az országot és a népet, hanem megtartják az egy hetes böjti imát, aszerint, ahogy megmondatott.

Paulról látásban azt kapta valaki, akit jól ismerek és hiteles és pontos kijelentéseket kap az Úrtól képekben és ezt általában meg is tudja magyarázni, hogy fáklyavivő. Látta, amint fáklyával a kezében futott, mint ahogy az olimpia lángjával szoktak futni. Az életét letette ezért a népért és nemzetért és teljesen megtanult magyarul és itt nősült és ez az otthonuk. Amerikairól rajta kívül még nem hallottam, hogy megtanult volna magyarul.

Úgy éreztem válaszából, hogy kialakult már egy olyan kapcsolat és közös cél több pásztor szívében, amire alapozta állítását, mivel többes számban beszélt. Tehát nem csupán saját akaratát fejezte ki, hanem érezni lehetet benne, hogy tud róla, hogy ez többek közös akarata, illetve rendelkezik olyan szellemi tekintéllyel némely pásztorok között, hogy az ő nevükben tudott szólni. Úgy beszélt, mint aki bizonyos szövetségben áll más pásztorokkal és tudja, hogy ezek nevében bátran állíthatta, amit állított, bár ideje nem igen lehetett, hogy efelől megkérdezzen bárkit is mielőtt megkerestem.

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 01, 12:52:05
folytatom:

"Néhány napja még tartott a háromhetes januári böjti ima. Ez tudatosan vagy nem tudatosan, de első zsenge ajándék volt az Úrnak több abban résztvevő gyülekezet pásztorai részéről, akik ezt megszervezték, és ebbe beálltak, és az ebben résztvevő hívők részéről. A kezdeményező Perjes István volt, az agapé gyülekezet apostola és ebbe a Nyomellben bérlő gyülekezetek is bekapcsolódtak, és ajtajukat az imádkozók előtt naponta kinyitották mindenki előtt.

Az első zsenge adomány az aratás első zsenge kévéi papnak való átadása, aki meglóbálja ezt az Úrnak. Ez megszenteli az aratás többi részét és Isten ezen felül elpusztítja a pusztítót és kártevőt is, ami a termést akadályozná. Ez az első zsenge mag adása az Úrnak, John Segoe izgalmas tanítása az Ige alapján, a szerint amint az Úr neki ezt megtanította.

Az első zsenge lehet a nap kezdete, vagy az év kezdete, vagy az első fizetésünk, vagy az első gyülekezeti gyűjtésünk, vagy pl. szakismeretünk első időszaka, pl. éve az Úr szolgálatára, és így tovább, aminek teljességét az Úrnak adjuk. És lehet, hogy olyannak adjuk, aki sokkal jobb módú, mivel jóllehet, az Úr ezzel nemcsak minket tanít, hanem azokat is, akik kapják, mert követni fogják, mert hallani fognak az áldásról, ami az első zsenge felajánlását követi az ajándékozó vállalkozásában.

Várható tehát a pásztorok és a gyülekezetek megszentelése és a köztünk pusztító kártevő megsemmisülése, illetve ugyanezek az egész nemzeten, mivel a nemzetért álltak az ima-böjt első zsengéjében részt vevők, amiért is Isten ezt az évet különlegessé teszi Krisztus magyarországi eklézsiája és az egész nemzet számára.

Még tartott tehát a három hetes böjt és ima, amikor az egyik testvért felhívtam az imahelyünkre este 8-kor, miután a 2. emeleten vége lett az imáknak. És prófétikus dolgokat beszélt és átélése volt az Úrral. Azt állította, hogy azt mondja az Úr, hogy erről a helyről, azaz a Nyomellből fog kiindulni az ébredés Magyarországon és ezt úgy fejezte ki, hogy ebből a szövetségből."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 01, 12:57:13
folytatom:

"Nem véletlen, hogy a szövetség szót használta, ami sokkal szélesebb a Nyomellben rendszeresen összegyülekező gyülekezetek szövetségénél, amint megkérdezésemre elmondta. Ebben a szövetségben benne volt azok megegyezése, akik szövetséget kötöttek, hogy böjttel és imával kezdik az évet.

És erre az időre esett több mint száz pásztor találkozása is ugyanitt, és a három hetes ima végén valami 17 pásztor gyűlt össze mindazokkal együtt, akik a háromhetes böjtben és imában részt vettek és el akartak jönni e záró alkalomra, és állítólag rendkívüli kegyelem és alázat mutatkozott meg a jelenlévő pásztorokon.

A lényeg itt a szövetségen van. Amikor ezt mondta nekem a fiatalember, aki épp Paul Henderson által vezetett gyülekezetbe járó roma testvér, elkezdett bennem munkálni ez a dolog és néhány nap múlva megértettem, hogy a Nyomellben működő gyülekezetek és szolgálatok és csoportok Isten előtt nem csupán egymástól független gyülekezetek, hanem egyetlen testet és szövetséget képeznek, és ez a szövetség országos szövetség.

És ezen a ponton már az odaszánás, a böjt, az ima és a szolgálat, az Úrral és egymással való szövetség a hangsúlyos, nem a Nyomell. Tehát a Nyomell nem egy helyi Róma, amely úgymond elsőbbséget követel más püspökségek felett, hanem Jézus a középpontja és Rómája vagy Jeruzsáleme ennek a szövetségnek, de a nyomell egy keresztény központ a sok közül, melynek azonban különleges történelmi szerepet juttatott az Úr.

A roma testvér azt prófétálta, hogy innen fog kiindulni Magyarországon az ébredés. Franc Lippi ausztriai apostol látott egy nagy tank olajat a Nyomell épület felett, ami nem lett megnyitva. Egy olyan méretű tartály, amit ő látott, elegendő ahhoz, hogy Józsi roma testvér próféciája igaz legyen.

Ez azonban nem szabad, hogy versengésre késztessen másokat, mivel, mint mondtam, ez csak egy történelmi szerep, és mindenki egyéni illetve testületi felelőssége, hogy ezzel a kitöltetéssel mihez kezd saját otthonában. És ahol nagyobb a fogadókészség, engedelmesség, ott növekszik a kegyelem, ahol ez híjával van, ott megszűnik. Nincs értelme versengeni. Emlékezzetek Silóra és Jeruzsálemre. Az országos pásztori böjt és ima eredménye pedig az egész ország feletti pokróc elvétele, ami azt jelenti, hogy párhuzamosan fog kitörni az ébredés az ország több helyén.

A Nyomellel kapcsolatban várható olyan változás, amit az Úr fog megmutatni és kiépíteni, amelynek során ez a szövetség erőteljesebben fog érvényesülni és valamilyen célnak megfelelő egy test tudatúvá fog válni, melyben Krisztus ott jelenlévő teste önmaga felépítése által megerősödve erőteljesebbé válik, hogy az ajándékok hatékonyabban működhessenek.

A nyomelli szövetség sokkal inkább ki fogja ábrázolni Istent, mint az ott hétvégi Istentiszteletekre rendre összejövő gyülekezetek egyenként. Isten, ébredési központot, keresztény központot akar létrehozni a Nyomellben, melynek gyeplőjét maga az Úr akarja a kezében tartani."

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 13:30:25
"Isten kijelentette John Segoe apostolnak, hogy hat hónapon belül, azaz 2010 januárja és júniusa közti időszakban megszabadulunk minden adósságunktól.

Én az adósságtól való megszabadulás feltételeként Isten áldása mellett az egyéni bölcsességet, és a kapott anyagi áldással való helyes sáfárkodás képességét is fontosnak érzem. Ezt a feltételt hiányolom innen. A többire majd reagálok, ha lesz időm, illetve ha meglátjuk, hogy beteljesedett-e.

A napjainkban elhangzó próféciák nagy részéből erősen hiányolom, hogy a nagy igéretek mellé közöljék azt is, hogy milyen lépéseket vár Isten a gyülekezetektől, amik az igéretek megvalósulásához vezetnek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 13:33:20
Ja, az különösen csípi a szememet, hogy szinte ahány gyülekezetben megfordul egy próféta, mindig onnan jövendöli az ébredés kiindulását. Bár így lenne, akkor folyamatos ébredések láncolatában élhetnénk. Ha a jelen helyzetben ezt úgy kell érteni, hogy ebből, az ott létrejött pásztori összefogásból indul egy ébredés, akkor arra nagy áment tudok mondani.

Ebbe beleillik, a gondolat, hogy az ébredés több helyen fog kitörni párhuzamosan, hiszen sokfelől jöttek ezek a tesók oda.

Nincs időm most töviről hegyire végigolvasni az egészet, csak bele-bele kaptam... sokminden van benne, amire áment tudok mondani, mint például az egység és a közös bőjt fontosságának a hangsúlyozása, hiszem, hogy ezek a látások Istentől vannak, és tudom, hogy a Kövér Lajos utcából tényleg sok jó dolog indult már ki, de úgy érzem korrektnek, ha a kifogásaimat is leírom.   :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Február 01, 13:40:21
Talán nem beszélnek is butaságot a próféták, hiszen nem hinném, hogy egy konkrét helyről fog kiindulni az ébredés...
A mi városunkban sok elkódorgott keresztény van és több gyülekezet "megkapta" már, hogy ők hozzák vissza ezeket. Az ígéretek nem kizárólagosak. Ha valaki kapott egy ígéretet az nem arról szól, hogy a másik nem kaphatja meg.  :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 13:42:51
Nem mondom, hogy butaság, de kicsit úgy érzem, hogy ez sokszor csak afféle "kedves gesztus" akar lenni a vendéglátó gyülekezet felé.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Február 01, 13:44:08
Azon a vasárnapon én is ott voltam, amiről Tündi már írt, ott Pestimrén a Sportkastélyban. Egy csodálatos együttlét volt, mert nagyon egyszerű volt. Hangzott a dicsőítés, számomra olyan módon mintha a menny egy darabja lett volna, de az is volt, a földi darabja. Aztán kedvesen pár mondatokkal bátorítottak a pásztorok, oly módon, hogy szinte egymás folytatása voltak. Isten olyan csodálatos módon mutatta meg, hogy milyen az amikor az atyafiak egy akaraton vannak, hogy számomra hatalmas üzenet volt. De a legmeghatóbb volt amikor a pásztorok egymás mellett térdepeltek és tették le a korábbi ellenérzéseiket, vagy széthúzásukat, vagy bármit ami elválasztotta őket és ott az Úr színe előtt kötelezték el magukat az egységre. És hiszem is, hogy az egységre jutás már ott és akkor megtörtént amikor ők szívüket Istennek átadták erre a célra. Istennek mindig nagyon kedves a kicsiny kezdet, és akik ott voltunk át is élhettük ezt Szent.tetszést. Jó volt ott lenni és jó volt tudni, hogy Isten harcba száll értünk.

Dehogy a nemzeti adósságunk eltűnik-e félév alatt azt nem tudom, mert én azt tapasztalom, hogy most a nyomorúság idején az emberek megszólíthatóbbak. Többen nyílnak Isten felé, mint amikor még viszonylag jobban mentek a dolgok. Mélyen hiszek abban, hogy Isten ad még esélyt ennek a népnek és átküldi Szent-Tüzét köztünk. Valóban nagy a pásztorok, próféták, és általában a szolgálók felelőssége, de ez a felelősség minden hívő emberen ott van. Mert a pásztorom nem tud bizonyságot tenni a munkahelyemen, ott én vagyok akinek be kell mutatni Isten szeretetét, és rajtunk áll, hogy mit mutatunk a szorongattatás idején. Vajon mi is félünk és szorongunk? Vagy tudunk bizalmat sugározni, tudván, hogy még fejünk hajszála is nyilván van tartva Isten előtt? Tudunk-e megelégedettséggel élni, amikor az árak a csillagokban, fizetésünk a bánya mélyén van? Ezen fog megfordulni minden. A pásztorok és az elkötelezettek bemutatták az első zsengét, de mi a többiek, akik nem tudtunk ebben így részt venni, tudjuk-e követni őket? Ahol én dolgozom, már nagyon sok ember figyelt fel arra, hogy mosolygok, és rákérdeznek, hogy van az, hogy én tudok mosolyogni, amikor ez, meg ez van. És olyan jó elmondani, hogy azért, mert szeret az Isten. Ez a dolgunk: vinni Isten szeretetét az éhező és szomjúhozó emberek közzé. Soha ennyire nem szomjuhozták még ez emberek az igazi szeretetet. Tudunk nekik az Életvizéből? Tudjuk-e Jézus Krisztust odavinni az emberekhez? Én nagyon vágyom rá, hogy megtudjam tenni, így vinni tovább azt amit ott a Sportkastélyban kaptam Istentől.
Amikor a sófár megszólalt és hívott minket egységre, jó volt összekapaszkodni és úgy imádni az Urat, és átélni, hogy válogatás nélkül eggyé váltunk az Úr előtt. Ő már így lát minket, rajtunk áll, hogy a saját élet-terünkben ezt továbbadjuk. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Február 01, 15:04:48
Nem mondom, hogy butaság, de kicsit úgy érzem, hogy ez sokszor csak afféle "kedves gesztus" akar lenni a vendéglátó gyülekezet felé.

Nyilván ha jönne hozzánk egy ember és azt mondaná: "Ebből a gyülekezetből fog kiáradni Isten Szelleme az egész országra..." alapos vizsgálat alá vetném ezt a próféciát...  :020:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 15:08:50
Na ilyesmiről beszélek. A "fontos szerepet fog játszani az ébredésben" meg az "innen fog kiindulni az ébredés" között van némi különbség.  :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Február 01, 15:17:56
Különben se lehet az, hogy máshonnan induljon ki az ébredés, mert az tőlünk fog...  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 01, 15:40:40
Sziasztok!
Az ébredésre véleményem szerint is szűksége van a Nemzetnek, de legelébb a magyar keresztyéneknek!
Nincs ébredés helyreállítás nélkűl, ahogy áldás sincs engedelmesség nélkűl!
Bocsánat, de én továbbra sem tudok prófétai szónak tekinteni, egy olyan információhalmazt, amely az egyik oldalán nyított, s jó ha a későbbiekben VALAMIKOR TALÁN A 20% -a beteljesedik!
Szóval a prófétálás és a felelőtlen jósolgatás között illő lenne már különbséget tenni!
Az ilyen 'próféciákat' olvasva cseppet sem csodálkozom, hogy egyes felekezeteknél el sikerűlt érni, hogy tagadják a prófétálás ajándékát.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 01, 15:57:14
Én viszont eljutottam oda, hogy az utolsó időkben sok hamis próféta jön Jézus nevében. Szép lenne ha a pásztorok böjtjén múlna bármi is és nem Isten kegyelmén, nekünk régen rossz lenne. A böjt nem kiharcolásra van, hanem közelebb visz az Úrhoz. Mellesleg örülök minden véleménynek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Február 01, 16:01:32
Szerintem az ébredés onnan indul, amikor elkezdünk engedelmeskedni Istennek és úgy járunk a világban, hogy "fény és világosság" lesz az életünk. A prófétai szóra biztos, hogy szükség, mint sötétben világitó lámpásra, de én nem gondolom, hogy ilyen "nemzeti adósság félév alatt"-i eltűnéséről szólók lennének azok. Nagyon igaz az : mindent megvizsgáljatok és ami jó megtartsátok - alapon müködtetni a hivő életünket. Mélyen hiszek abban, hogy a Krisztus-testben szükség van az egységre, és abban is, hogy Isten Szelleme képes ezt az egységet kimunkálni, de nem gondolom, hogy "előnybe" akar részeltetni bármely felekezetet is. Inkább azt gondolom, hogy azokra tekint akik szellemben és igazságban imádják őt, és ezért lesz elhívott minden népből és nemzetből. Én boldogan szeretem mindazokat, akik az Urat szeretik bármely cimkéjű gyülekezetbe járnak is. Boldog vagyok, hogy Isten előtt egyformán szeretettek vagyunk. :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 16:04:22
Én viszont eljutottam oda, hogy az utolsó időkben sok hamis próféta jön Jézus nevében. Szép lenne ha a pásztorok böjtjén múlna bármi is és nem Isten kegyelmén, nekünk régen rossz lenne. A böjt nem kiharcolásra van, hanem közelebb visz az Úrhoz. Mellesleg örülök minden véleménynek.

Halkan jegyzem meg, hogy amennyire emlékszem, az ötletgazdaként említett Perjesi István látásában is az Úrhoz új odaszánással való közeledés, megtérés és felelősségvállalás szerepelt, nem pedig bárminek a kiharcolása...  :167:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 01, 16:07:14
Drága Irma, jó volt olvasni amit tapasztaltál az imaalkalmon. Én ebben a helyreállásban hiszek és nem abban ami ellenkezik az Igével. Balgaság azt gondolni, hogy a világra egy jobb jövő vár gazdaságilag. Nekünk, akik hiszünk, igen, jobb sorunk van volt és lesz is, mert rólunk nem ember gondoskodik hanem egy Hatalmas Király, Úr.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 01, 16:09:26
Én viszont eljutottam oda, hogy az utolsó időkben sok hamis próféta jön Jézus nevében. Szép lenne ha a pásztorok böjtjén múlna bármi is és nem Isten kegyelmén, nekünk régen rossz lenne. A böjt nem kiharcolásra van, hanem közelebb visz az Úrhoz. Mellesleg örülök minden véleménynek.

Halkan jegyzem meg, hogy amennyire emlékszem, az ötletgazdaként említett Perjesi István látásában is az Úrhoz új odaszánással való közeledés, megtérés és felelősségvállalás szerepelt, nem pedig bárminek a kiharcolása...  :167:

Ebben biztos vagyok, ismerve Istvánt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 16:10:50
Nem is miattad írtam, hanem arra akartam utalni, hogy túlbuzgó, esetenként önjelölt próféták hogy tekernek ki jól indult dolgokat...  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 01, 16:49:46
Én azt se tudom, melyik Szirtes Péter gondolata és melyik a prófétáé.  :07: Nem teszem be az összeset mert nagyon hosszú és van benne olyan is ami velőkig rázó hazugság az én szememben. A másik, hogy nekem nem küldheti a hírlevelét, volt egy afférom vele és azóta nem kérem. Ezt valakitől kaptam. Az affér az volt, amikor Todd B. evangélista a fénykorát élte  és azt híresztelték onnan indul el egy világméretű ébredés, és akkor már vagy 20 halott támadt föl. Akkor dőlt ki nálam a víz, amikor azt írta Szirtes Péter, hogy egy ha jól emlékszem három vagy négy éves kislány három napos halott szerveit akarták kivenni, és föltámadt. Megírtam Péternek, hogy ez nem fedi a valóságot, mert egy háromnapos hulla szerveivel már nem tudnak mit kezdeni, meg hol vannak a feltámadt halottak? Miért nincs velük riport vagy valami. Annyira kiosztott, hogy az ilyen hitetlenek mint én, teszik tönkre Isten munkáját. Jó kis válasz volt elég nagy szeretettel én meg kértem többé ne küldjön nekem semmit.  :07:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 16:53:00
Igen, úgy nagyon nehéz egy próféta szolgálatáról következtetéseket levonni, hogy valaki azt mondja, hogy ezt vagy azt hallotta tőle és azt így meg amúgy kell érteni.  :061:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 17:12:56
Akkor pontatlan volt az a hírlevél (is). Ha jól emlékszem, ott három napja agyhalott, gépekkel még vegetatív állapotban tartott gyerekről volt szó.

Persze az bizos jobban hangzott, hogy három napos abszolút hulla támadt fel, csakhát a hitelesség rovására ment...

Todd Bentley-ről vegyes a képem, nem tudom felelősen eldönteni, hogy kezdettől fogva simlis volt, vagy valóban egy jó dolog indult el rajta keresztül, és később zátonyra futott.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 01, 17:41:41
Jules! Én azt nem tudom elképzelni, hogy feltámad ennyi halott és az nem szúr szemet a sajtónak. Vagy Todd miért nem hívta oda őket bizonyságul? Ha valóban a kislány kómában volt gépen, és föltámadt, akkor annak minimum sajtószaga lenne. Hát én ennyire nem vagyok hívő.  :169: Én még az agyhalottat is kétlem, mert az is eljutott volna a Tv-n keresztül ide is, hiszen nem minden nap támadnak föl a kómából.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 17:48:08
Azt hiszem, valamelyik amerikai sajtóorgánum foglalkozott vele, akkoriban olvastam is a cikket, de most már nem találom.
Ami azt illeti, valóban nem volt nagyon nagy visszhangja a dolognak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 01, 17:54:42
Sziasztok!
Az ébredésre véleményem szerint is szűksége van a Nemzetnek, de legelébb a magyar keresztyéneknek!
Nincs ébredés helyreállítás nélkűl, ahogy áldás sincs engedelmesség nélkűl!
Bocsánat, de én továbbra sem tudok prófétai szónak tekinteni, egy olyan információhalmazt, amely az egyik oldalán nyított, s jó ha a későbbiekben VALAMIKOR TALÁN A 20% -a beteljesedik!
Szóval a prófétálás és a felelőtlen jósolgatás között illő lenne már különbséget tenni!
Az ilyen 'próféciákat' olvasva cseppet sem csodálkozom, hogy egyes felekezeteknél el sikerűlt érni, hogy tagadják a prófétálás ajándékát.


Ha egy prófétálás Istentől származik, akkor az minden tartalmában tiszta.
Képtelen vagyok elfogadni egy próféciát, ha abban akár csak egy hangyányi nem Biblikus részt is van.
Istentől szín arany jön és nem fűrészpor!

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 01, 17:59:51
Hát persze, a világban teljesen hétköznapi hír, hogy halottak támadnak fel!
Erre nem ugrik a média, csak egyetlen helyi újság!
Bezzeg,ha Pamela Anderson új bikinit vásáról, akkor ott terem a CNN, meg a BBC!
A hit és a hiszékenység nem egy forrásból származnak, erre ügyeljünk Tesókáim!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 01, 18:00:25
Vett új bikinit?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 01, 18:00:33
 :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 18:01:40
Az én szememben vannak fokozatok. A teljesség igénye nélkül pár:

A nem 100%-os prófécia oka lehet az is, hogy valaki az eredendően Istentől vett üzenetbe belekeveri a saját véleményét, előítéletét, vagy azt, hogy nem ízlett az ebéd és most nyűgös. Ettől nem lesz feltétlen Biblia ellenes a prófécia, de emberi keveredik bele (bár lehet jószándékú), amire fel kell hívni a figyelmet, ha valaki észreveszi. Sokszor érezhető, hogy mi az, ami Istentől van benne és az elfogadható.

Ha konkrétan Ige-ellenes egy prófécia, vagy akár egy kis része, az már más. Akkor le kell állítani a prófétálót, hogy térjen meg, vagy menjen odébb, vagy a kettőt egyszerre, de nem szabad hagyni, hogy tovább művelje amit csinál.

Van olyan is, hogy nem Isten szól az adott személyen keresztül, hanem elbizakodott, és a saját lelkéből kezd prófétálni. Szintén leállítandó.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 18:06:20
A hit és a hiszékenység nem egy forrásból származnak, erre ügyeljünk Tesókáim!
:044:

Kösz Daba, szóval szerinted én hiszékeny vagyok...  :167: :020:

Nem tudom, erre igaz-e, de sajnos tendencia, hogy a világi sajtóban csak a rossz hír a hír, jó dolgokról szinte említést se tesznek.  :03:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 01, 18:11:04
Az én szememben vannak fokozatok. A teljesség igénye nélkül pár:

A nem 100%-os prófécia oka lehet az is, hogy valaki az eredendően Istentől vett üzenetbe belekeveri a saját véleményét, előítéletét, vagy azt, hogy nem ízlett az ebéd és most nyűgös. Ettől nem lesz feltétlen Biblia ellenes a prófécia, de emberi keveredik bele (bár lehet jószándékú), amire fel kell hívni a figyelmet, ha valaki észreveszi. Sokszor érezhető, hogy mi az, ami Istentől van benne és az elfogadható.

Ha konkrétan Ige-ellenes egy prófécia, vagy akár egy kis része, az már más. Akkor le kell állítani a prófétálót, hogy térjen meg, vagy menjen odébb, vagy a kettőt egyszerre, de nem szabad hagyni, hogy tovább művelje amit csinál.

Van olyan is, hogy nem Isten szól az adott személyen keresztül, hanem elbizakodott, és a saját lelkéből kezd prófétálni. Szintén leállítandó.

Számomra már az sem fér bele, ha a prófétáló belekever valamit. Ne tegye! Még véletlenül se, inkább meg se szólaljon amiben nem biztos!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 18:15:59
Alapjában véve igazad van, de mivel egy sokáig teljesen elfeledett ajándékról van szó, meg kell tanulnia az egyháznak újra helyesen használni azt.

Amit mondasz, olyan, mintha egy rajzszakos gimnazistától Michelangelo-i tökélyt várnánk el a képeiben.

Oké lehet, hogy nem fogják a nemzeti galériában kiállítani, de az iskola könyvtárában lehet helye egy szép amatőr képnek.

A próféta, aki őszinte, tudja magáról hogy hol áll, és ismeri a fogyatékosságait, nem fog világméretű próféciákat szólni, hanem a gyüliben megy oda a másik testvérhez, hogy pl. "Isten megmutatta nekem, hogy szenvedsz, mert lealázott a főnököd a munkahelyeden, és azt üzeni, hogy az Ő számára csodálatos, értékes ember vagy".

Így annak az embernek gyógyulást fog hozni a szolgálata, míg, ha azon erőlködne, hogy az eljövendő nagy ébredés hírnöke legyen, könnyen hordana össze sületlenségeket a saját kútfejéből.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 18:25:57
Mondok még egy példát.
Adott egy ember, aki angolul tanul, de még messze nem perfekt. Annyira már futja a tudásából, hogy egy barátjának segítsen eligazodni a boltban, magánbeszélgetéseket tud tolmácsolni, bár néha még bizonytalan, rosszul ért meg dolgokat, időnként téved.

Ha tévedett, akkor mondjuk azt, hogy nem is beszélt hozzá senki? Igazad van, legyen korrekt. Inkább mondja meg őszintén, hogy ezt vagy azt nem értette tisztán, ne hordjon össze hetet-havat. De ha mégis megtenné, akkor is, a fennmaradó részt jól fordította, és ha szembesítik a tévedésével, tanul a hibájából.

Ugyanúgy, Isten hangját meghallani, és azt megérteni is meg kell tanulni, ami egy folyamat.

A nagy gond akkor van, amikor egy ilyen ember nekiáll lefordítani a Shakespeare összest.  :2crazy:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Február 01, 18:32:30
Egy olyan ajándékról beszélgetünk, ami nagyon magas elismertséggel bír a keresztények között, merthogy Pál apostol igy beszélt róla. Ezért aztán sokan próbálkoznak és néha komoly melléfogások születnek. Én jártam úgy, hogy személyes életemre szóló próféciát kaptam, és nagyon nagy hittel vártam, hogy beteljesedjen, aztán mindezidáig nem történt semmi. Nem volt könnyű túllépni rajta. Ma már kizárólag Igei bátoritásokat fogadok el. Ezzel lehet, hogy elmulasztok valamit, de nem kívánom senkinek azt a harcot, amit egy "félre" prófétálásból való kijutás jelent. Azzal együtt biztos, hogy az Ige befog telni, amely szerint az utolsó időkben fokozottan müködni fog ez az ajándék. De mindenképpen meg kell vizsgálni a próféciákat és igaz Antinak, amiben gy mákszemnyi hamis van el kell vetni, hiszen Isten soha nem keverte az Ő szavát, az Ő Szava igen és ámen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 01, 18:46:11
Abban egyet értek Juleslel, hogy keveredhet emberi rész a próféciába, de ez akaratlanúl kell, hogy történjék különben szándékos hamísítás!
Nem véletlen mondja a prófétákról Pál, hogy ketten-hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg őket!
Szerintem az is fontos dolog, hogy a próféta lelkek engednek egymásnak!
Nem fognak hárman, háromféleleképpen, egymásnak ellentmondva szólani!
Jules tesókám, hiszékeny vagy-e?!
:hehe:
Nem tudhatom, egy biztos, 20 ember feltámadásának hírét nem lehetne titokban tartani!
Orvosok, rokonok, sírásók(bocsi!) ismerősök, barátok nem hallgatnák el a döbbenetüket és az örömüket! 
Na és azokról nem is beszélve, akik feltámadtak!
Én biztos szerte járnék ezzel a hírrel a világban!
Te nem?!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 18:50:38
igy van, Isten nem teved, de nem szabad elfelejteni hogy az uzenet embereken keresztul erkezik, akik tevedhetnek.

Agabus azt profetalta, hogy Palt meg fogjak kotozni a zsidok, ezzel szemben vegul a romaiak kotoztek  meg. Ott a makszem. akkor most vessuk el az egeszet?

Valoszinuleg emberileg okoskodva egeszitette ki az uzenetet, ugy gondolta, hogy ha eddig is a zsidok uldoztek Palt, biztos ok fogjak megkotozni is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 19:02:48
Daba, igazad van, a profetaleelkek nem mondanak ellent egymasnak. Uuugy elvezem az olyan szolgalatot, ahol ketten-harman profetalnak, ugy, hogy kulon-kulon talan homalyosnak az uzenetek, ge egyben latva oket, kitiszul a kep es egy csodalatos, batorito uzenet bontakozik ki.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 01, 19:07:28
Jules írta: Agabus azt profetalta, hogy Palt meg fogjak kotozni a zsidok, ezzel szemben vegul a romaiak kotoztek  meg. Ott a makszem. akkor most vessuk el az egeszet?

Hu ez jó. Köszi. Na mik vannak? Tényleg lehet tanulni egymástól. Emlékszel az igehelyre?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 01, 19:09:34
igy van, Isten nem teved, de nem szabad elfelejteni hogy az uzenet embereken keresztul erkezik, akik tevedhetnek.

Agabus azt profetalta, hogy Palt meg fogjak kotozni a zsidok, ezzel szemben vegul a romaiak kotoztek  meg. Ott a makszem. akkor most vessuk el az egeszet?

Tesókám ennek a próféciának a mondandója, hogy Pált fogságra juttatják a zsidók!

Amikor Judásról jövendől az Írás akként, hogy 'fölemeli sarkát a messiás ellen', akkor ugye ott sem egy sarokrugásra kell gondolni, hanem az árúlásra!

Egy próféciát nem az tesz hitelessé, hogy pl. dollárban, vagy euróban fizetik ki magyarország tartozását, hanem, hogy megtörténik-e!
A prófétai jelképek használatát ne keverjük össze az önjelölt próféták zagyva beszédeivel!
Az általad felhozott példában Agabus nem tévedett semmiben!
Azt tolmácsolta, hogy Pált fogságra adják a zsidók és ezt prófétai eszközökkel szemléltette.
Nem kell belemagyaráznunk semmit sem, hogy üzenete legyen számunkra!
Viszont a Mária által beidézett írás telle van talányokkal, egyetlen biztos próféciai szilárdságot sem mer kimondani, amit aztán később ne lehetne belemagyarázni a dolgok történésébe!
Multkor már írtam: 'ha mindenáron rhémát keresek, akkor azt a Nők lapjában is megtalálhatom!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 19:20:36
Pardon, en most nem az aktualis profeciat vedem, az tenyleg sok sebbol verzik. Csak a profetalassal szemben tamasztott maximalista elvarasokon igyekszem enyhiteni.

Ha megnezed az iget, a zsidoknak eszuk agaban sem volt atadni Palt a romaiaknak. Ha rajtuk mult volna, helyben agyonverik. A romaiak eppenseggel kimentettek ot. (Ap.Csel.21)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 01, 19:29:42
Pardon, en most nem az aktualis profeciat vedem, az tenyleg sok sebbol verzik. Csak a profetalassal szemben tamasztott maximalista elvarasokon igyekszem enyhiteni.

Ha megnezed az iget, a zsidoknak eszuk agaban sem volt atadni Palt a romaiaknak. Ha rajtuk mult volna, helyben agyonverik. A romaiak eppenseggel kimentettek ot. (Ap.Csel.21)

Bocsi Jules, kétszer írtam, az egyiket töröltem!
Szóval Isten üzenete az volt Pál számára, hogy a zsidók fogságra juttatják!
Nézd meg tesókám mi várt Pálra a Jeruzsálemi letartoztatása után!
Évekig tartó fogság, amelynek végállomása Róma lett!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 19:42:51
Dabám, ugyanarról beszélünk!  :167:

Az egész Agabus-esetet arra hoztam fel, hogy Anti és Irma azt mondták, hogy egy mákszemnyi tévedést sem tudnak elfogadni a próféciában.

Agabus egy pontban nyilvánvalóan tévedett, mégis, a prófécia lényege, hogy Pált megkötözték és két évig raboskodott, beteljesedett.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 01, 20:20:19
Agabus-ról nem tudunk többet csak ami akkor történt. Attól, hogy volt tévedés a próféciájában az attól még Biblikus?
És ha Bálám szellemiségű próféta volt?

Amúgy csak megjegyzem érdekességként, hogy Fülöpnek 4 lánya volt ott akkor akik prófétáltak, mégis Agabustól (aki messziről jött) kapta meg Pál a próféciát.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 20:26:13
Igen, erre utaltam korábban, hogy egy dolog, ha tárgyi tévedés, vagy emberi magyarázat csúszik egy próféciába, és más, ha az Biblia-ellenes.

Agabus hiteles próféta lehetett, ha mindenki annyira kétségbe volt esve attól amit mondott. Emlékezz: prófétált egy éhínségről is, ami be is következett, itt mégis tévedett egyet.

Fülöp lányai prófétáltak, azaz működött ez az ajándék az életükben, Agabus viszont az elhívását és szolgálatát tekintve próféta volt, ami egy magasabb szint.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 01, 20:30:25
Nem testvérem nem beszélünk egyről!
:hehe:
Te azt állítod, hogy Agabus tévedett (egy kis ponton), én pedig azt állítom, hogy pontosan tolmácsolta Isten kijelentését!

Hogy értsed miről beszélek:
Pált akarva, akaratlanúl a zsidók juttaták fogságra!
Jól mondtad, ők szívűk szerínt agyonverték volna!
Azonban Isten tanácsvégzése arról szólt, hogy Pál fogságra kerüljön, majd Rómába menjen!
Akár hogy is csűrjük -csavarjuk, ugyan a rómaiak láncolták meg (s nem megkötözték egy övvel. :hehe: ), de mindezt a zsidóknak köszönhette!
'És mikor hozzánk jött, vevé Pálnak az övét, és megkötözvén a maga kezeit és lábait, monda:
Ezt MONDJA A SZENT LÉLEK: A Férfiút, akié az öv, EKKÉPEN kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben, ÉS ADJÁK POGÁNYOKNAK KEZÉBE.'
Ap.Csel. 21:11

Tesókám be kell látni, hogy Pál öve és az 'ekképen kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben'
kifejezések szemléltetésűl szolgáltak, nem tévedések voltak!
Próbálok egy igét hozni, hasonló prófétai szemléltetésről:
'Sok nap mulva pedig újra monda nékem az Úr: Kelj fel, menj az Eufrateshez, és vedd el onnan az övet, amely felől parancsoltam, hogy ott rejtsd el.
És elmenék az Eufráteshez, és kiásám, és kivevém arról a helyről az övet, ahová elrejtettem azt, és ímé, az öv rothadt vala, EGÉSZEN HASZNAVEHETETLEN.
És szóla az Úr nékem, mondván:
Ezt mondja az Úr: Így rothasztom meg Júda kevélységét, és a nagy Jeruzsálem kevélységét'
Jer. 13:6-9
Tesókám gondolom nem feltételezed, hogy Isten, vagy Jeremiás tévedett néhány dologban, hiszen Júda és Jerúzsálem nem lett elásva, mint ama öv, de lelett alázva Isten által rendesen!
Tesókám a prófétai szolgálat és a prófétálás ajándéka sosem lesznek egy színvonalon!
A próféta és az apostol feladata a helyreállítás, a prófétálás ajándékának célja pedig a gyülekezet építése!
Hatalmas különbség!
Mivel szűkséges az egyház helyreállítása, hitem, hogy Isten ma is kirendel apostolokat és prófétákat, de egyetlen kóklert sem vagyok hajlandó annak nevezni!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 20:52:45
Dabám, a zsidók nem kötözték meg, és nem adták a pogányok kezébe. Egyszerűen nem ez történt, akárhogy is ragozzuk.  :044:
Agabusnak igaza volt, hogy megkötözik és pogányok kezére került, de ez ellentétes volt a zsidók eredeti szándékával, mert ők nem akarták, hogy Liziászék beleavatkozzanak a lincselésbe.

A jelképes értelmű próféciáról azért általában érezhető, hogy nem szó szerint értendő, vagy átvitt értelmű.
De hagyjuk ezt, szerintem úgysem győzzük meg egymást.  :2smitten:

Írod: "Tesókám a prófétai szolgálat és a prófétálás ajándéka sosem lesznek egy színvonalon!
A próféta és az apostol feladata a helyreállítás, a prófétálás ajándékának célja pedig a gyülekezet építése!"

Hát, végül is ja. Úgy is modhatnánk, hogy a próféta használja a prófétálás ajándékát, ellenben aki prófétál, attól még nem lesz próféta, szóval ebben egyetértünk. Ellenben, attól, hogy valaki próféta (újszövetségi) még  fenntartom, hogy meg kell ítélni a próféciáját részletekben tévedhet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 01, 20:58:33
 Mária itt az Ige.

   Csel 11,28     
Felkelvén pedig egy azok közül, névszerint Agabus, megjelenté a Lélek által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz; a mely meg is lőn Klaudius császár idejében.
2.    Csel 21,10    
Mialatt pedig mi több napig ott maradánk, alájöve egy Júdeából való próféta, névszerint Agabus.
11.    
És mikor hozzánk jött, vevé Pálnak az övét, és megkötözvén a maga kezeit és lábait, monda: Ezt mondja a Szent Lélek: A férfiút, a kié ez az öv, ekképen kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben, és adják a pogányoknak kezébe.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 01, 21:17:32
Dabám, a zsidók nem kötözték meg, és nem adták a pogányok kezébe. Egyszerűen nem ez történt, akárhogy is ragozzuk.  :044:
Agabusnak igaza volt, hogy megkötözik és pogányok kezére került, de ez ellentétes volt a zsidók eredeti szándékával, mert ők nem akarták, hogy Liziászék beleavatkozzanak a lincselésbe.

A jelképes értelmű próféciáról azért általában érezhető, hogy nem szó szerint értendő, vagy átvitt értelmű.
De hagyjuk ezt, szerintem úgysem győzzük meg egymást.  :2smitten:

Írod: "Tesókám a prófétai szolgálat és a prófétálás ajándéka sosem lesznek egy színvonalon!
A próféta és az apostol feladata a helyreállítás, a prófétálás ajándékának célja pedig a gyülekezet építése!"

Hát, végül is ja. Úgy is modhatnánk, hogy a próféta használja a prófétálás ajándékát, ellenben aki prófétál, attól még nem lesz próféta, szóval ebben egyetértünk. Ellenben, attól, hogy valaki próféta (újszövetségi) még tévedhet, és én fenntartom, hogy meg kell ítélni a próféciáját.

Húúú Tesókám látom mán , hogy ez megint nem lesz egyszerű!
De próbáljuk meg! :hehe:

Kérdeznék:
1, Szerinted Agabus prófétai szava a zsidók akaratáról, vagy Isten tanácsvégzéséről szólt?!
2,  Szerinted nem a zsidók okán kötözték meg pált?

2, Az ezredes brahiból rontott a zsidók közé?!

3, Pogányok kezére játszották a zsidók Pált vagy sem?!

4, Ageus szerinted nem jelképesen használta Pál övét és az 'így kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben' kifejezést?!

5, Nem tartod fúrcsának, hogy az Isten által küldött és ihletett próféták közűl csak Agabus 'téved'?!
Nem fura, hogy zéró párhuzamos példa van e témáról a bibliában?!

 6, Lehet, egy korántsem biztos emberi elképzelésből igei szabályt lefektetni?!
(Hát az ihletett és prófétai szolgálatra elhívott próféták is belevihetnek emberi hibákat ISTEN ÜZENETÉBE)

7, Akkor most a Biblia Isten csalhatatlan kinyílatkoztatása, vagy emberi tévedésekkel átítatott remekmű?!

:2smitten:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 01, 22:58:37
Nézzük  :168:

1. Agabus egy eljövendő eseményről beszélt, annak hátterétől függetlenül. A lényeg az volt, hogy az események láncolata végén Pál rómába elvigye az evangéliumot.

2. Pált azért kötözték meg, mert azt gondolták, hogy valami köztörvényeset követett el. Ha nem fellebbez a császárhoz, szabadon is engedték volna amikor kiderült, hogy nem tett ilyet. Pech, hogy két évig húzódott a kihallgatás.  ApCsel 26:32

2/a. Az ezredes azért rontott a zsidók közé, mert az volt a feladata, hogy zavargás esetén rendet csináljon.

3. NEM játszották a pogányok kezére. Meg akarták ölni, csak a fenti okok miatt nem sikerült nekik. Közvetve persze igen, ha nem kezdik el ütlegelni, nem jönnek oda a rómaiak, stb. De sokadszorra mondom, ez nem akaratlagos volt tőlük.

4. Az "így kötözik meg" jelképes volt, igen. De az, hogy ezt a zsidók fogják megtenni, az konkrétum, ami nem így következett be. Ebbe jelképes értelmet magyarázni elég erőltetett szerintem  :167:.

5. Most lehet, hogy megint a hídba lemenés következik részedről, de pl. Jónás is bakizott. Az üzenetből, hogy "még negyven nap és elpusztul Ninive" lehagyta, hogy "ha meg nem tértek addig". Márpedig ez volt a teljes üzenet, különben nem küldte volna Jónást, pláne nem adott volna Isten annyi időt, hanem lesújtott volna, mint Sodomára és Gomorára. Vagy gondolod, hogy Isten bizonytalankodott, és nem tudta, mit is akar?  :hehe:

6. Lásd Agabos és Jónás. Persze, volt az Istennel járásnak egy szintje, ami fölött nem hibáztak a próféták. Aki nyílt látomásban látta a menny dicsőségét és szemtől szemben társalgott egy angyallal, mint pl. Dániel vagy Ezékiel, nem hiszem, hogy sok mindent félreérthetett volna. :afro:

7. A Biblia Isten teljes és csalhatatlan kinyilatkoztatása, ez egyételmű. Ha megnézed, a történeti könyvekben vannak említések olyan prófétákról, akik a "futottak még" kategóriában voltak, tévedtek is, és bizony volt, aki az életével fizetett érte, illetve más halt meg a tévedése miatt. Arra gondolok most, akit megvezetett egy idősebb próféta, emiatt nem engedelmeskedett Istennek, és széttépte egy oroszlán.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 01, 23:57:33
Szia Jules!
Sok igazság van abban, amit leírtál!
Jónás nem tévedett, hanem ahogy mondtad 'fenntartotta magának a jogot'
:hehe: Ninive pusztulására.
Csak, hogy az Úr megintette,s ez benne van a Bibliában!
(Jónás4:11)
Az öreg próféta nem az Úrtól prófétált, hanem átverte a prófétatársát!
1Kir.13:11-18
Pontosan arról a színtről beszélek, akiket említettél:
Pl. Dániel, Illés, Ésaiás, vagy a többi próféta, akiket nevén nevez és helyreállítással bíz meg az Úr!
A lényeg az, hogy ha egy próféta téved, vagy nem magától szól, arra fény derűl az írásban, hiszen maga a Biblia számol be róla. Mondjuk erre Agabusnál nem tért ki!
Szóval a lényeg, hogy a prófétai
'bakiknál' nem nekünk kell gondolkodni és következtetéseket levonni, mert az írás nevén nevezi a dolgot!
Viszont azt is látni kell, hogy az 'Isten emberének' nevezett, helyreállítással megbízott prófétai-kaszt, nem szól a magáéból, különben odalenne a Szentírás hitelessége is!

Agabusra visszatérve, ha nála nem használjuk a jelképes értelmezés lehetőségét, akkor bizony sumákolt és ő az egyetlen bibliában szereplő próféta, aki ezt az írás kinyílatkoztatása nélkűl megúszta!
Persze ez is lehetséges, de nem szívesen ragaszkodnék ehhez a verzióhoz!
Szóval továbbra is úgy látom, hogy a prófétai szolgálat, mint elhívás és a prófétálás lelki ajándéka nem említhetőek egy lapon!
Ez tisztán látszik az idézett próféciából!
A kérdésnek most már csak az a része maradt nyítva számomra, hogy miért akar valaki a helyreállítás feladatában turkálni és kontárkodni egy olyan  ajándékkal, ami nem arra való?!
Ez olyan, mint ha a lelkek megítélésének ajándékával, valaki a nyelveken szólást szeretné magyarázni!
Az a nagy kérdés, hogy építí, vagy félrevezeti-e ez a gyülekezeteket?!
 
Egy folytában áldásokról hallok, közben nem esik semmi szó arról, hogy mit kellenne a mérleg másik serpenyőjébe helyeznünk!

Áldásról kampányolnak, de semmi szó nem esik az előzményekről!
Tán alanyi jogon jár az embereknek Isten áldása?!
 
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 02, 08:41:04
 :119:
Nekem is az a véleményem, hogy kis tüzek lobbannak fel több helyen. Kis körökben, ahol összejönnek imádkozni, könyörögni, KIÁLTANI, hogy már elég volt! Akarjuk, hogy jöjjön az Úr meglátogatása!
Bennünk kezdődik. Bennem és bennetek.
Aztán ezek a kis fellobbanó tüzek egyszer csak összeérnek valahol feljebb, és az Úr olyan szellemi tűzvészt hoz az ellenségre, hogy futva menekül!  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 02, 08:54:07
Én is úgy látom, hogy kis tüzek lobbannak föl és majdcsak összeér és abból lesz a nagy TŰZ! Itt van amit mi is csinálunk az Úr dicsőségére. Minden hónapban valahová -ország más és más részébe, elküld az Úr bennünket a hídépítésre. Ima és dicsőítés más más gyülekezetekbe. Ez egy óriási ajándék Istentől, hogy kezdenek a hidak épülni a gyülekezetek között. Egyre több pásztor, imádkozni szerető testvér jön már el és egységben tudunk lenni a szolgálatban. Döbbenet jó látni, hogy eddig nem is tudtak egymásról, ma meg már együtt szolgálunk. Az lesz majd csodás, amikor fellobban a hatalmas láng és együtt mehetünk már ki az utcára az elveszettekért. Akkor már nem számít ki melyik gyüliből jött, mert ott csak az elveszettek lesznek a lényeg. Csak halászni kell a zavarosban és kifogni őket az Úr Királyságába. Ott már nem számít semmi, ami rólunk szólna, csak Isten és az elveszettek. Ebben folyik a kis munkánk, amiből hatalmas dolgok lesznek. ámen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 02, 09:39:49
Sziasztok,

Daba, írod: "A kérdésnek most már csak az a része maradt nyítva számomra, hogy miért akar valaki a helyreállítás feladatában turkálni és kontárkodni egy olyan  ajándékkal, ami nem arra való?!"

Na erre hoztam én azt a hasonlatot, amikor a kezdő nyelvtanuló nekiáll eredetiből lefordítani a Shakespeare összest.  :hehe:
Ha valakinél működik a prófétálás ajándéka, és ettől rögtön prófétának hiszi magát, csúúúnyán össze tudja kavarni a dolgokat.

Akikről itt beszélünk beszélünk, azok szerintem nem próféták a bibliai értelemben, hanem pófétai ajándékkal szolgáló testvérek. Az egyszerűség kedvéért szokták őket is prófétának nevezni, de szerintem helyesebb a prófétai szolgáló kifejezés.

"Egy folytában áldásokról hallok, közben nem esik semmi szó arról, hogy mit kellenne a mérleg másik serpenyőjébe helyeznünk!"Mintha valahol feljebb én is ugyanezt hiányoltam volna.  :afro:

Hogy milyen indokból tette Jónás, azt nem tudjuk, de tény, hogy mint próféta hibázott, mert nem adta át az Úr teljes üzenetét.
Ugyanígy nagyon kiváncsi lennék annak a bizonyos öreg prófétának az indítékaira, miért kellett az a másikat ilyen csúnyán csőbe húzni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 02, 09:41:23
Tündi, Mária: ÁMEN!!!!  :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2010 Február 02, 11:30:26
Azt hiszem nem mondok újat, mivel már sokszor magyaráztam is, nem vagyok ökumené párti. Nem összefogni kell, ugyanis a lelki közösséget nem lehet és nem is kell összetoborozni, azt maga Isten végzi. Az emberi erölködéseknek is van gyümölcse, de nem akarok senkit megbántani. Egy biztos, nem lármáz az utcán, nem kell társakat toboroznia, mivel ha egyedül is van, többen vannak, mint az elveszett világ hatalmas tömege.

A prófétálás kapcsán már voltak indulatok - most mégis néhány megjegyzést tennék. Egyedül a Biblia csalhatatlan. Semmi más garancia nincs. A biblia kanonizálása lezajlott, befejeződött - és ahhoz nem szabad hozzátenni. Ez az, ameddig csalhatatlanul mehetünk - különben veszélybe kerülhet a világosságban járásunk.

A helyreállítást Isten fogja végezni, mivel mi nem tudjuk elképzelni a bűnnel megrontott, bűn alá rekesztett világban, hogy milyen is az, mikor mindettől szabad lesz minden. Amit ember szíve meg se gondol, el se tud képzelni, fel sem foghat - olyan lesz, tehát mi nem tudunk ebben közreműködni, csak rontanánk az ügyön.

szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 02, 11:55:25
Akkor most egy újabb próféciával gazdagítom a topicot egy másik hírlevélből, Dávid sátora gyülié  :088: Ti pedig ítéljétek meg.

Prófétai Vének Apostoli Tanácsa: Az Úr Szava 2010-re
(Beth Alves, Bill Hamon, Cindy Jacobs, Doris Wagner, Greg Black, Gwen Shaw, Harry Jackson, John Sanford, Mary Glazier, Mike Jacobs, Peter Wagner, Rick Ridings, Sam Brassfield, Sharon Stone, Will Ford, …) Fordította: Rozsályi Janka
Van néhány dolog, ami hatással lehet e prófétai szavak beteljesedésére és a beteljesedés időzítésére:
1. Minden olyan prófécia, ami nincs a Szentírásban, feltételes
2. A prófécia beteljesedésének ideje tovább tarthat egy naptári évnél, vagy akár több évbe is telhet.
3. Elképzelhető, hogy a prófétai figyelmeztetés megtérésre indít személyeket vagy akár egy egész nemzetet és ez elfordíthatja a megprófétált ítéletet. A Bibliában ez történt, amikor Jónás prófétált Ninivének, azok megtértek, így Isten könyörült rajtuk.

Kulcs bibliavers 2010-re:
2.Kor.2,14 „De hála az Istennek, aki mindig diadalmenetben hordoz minket a Krisztusban és az Ő ismeretének illatát terjeszti általunk minden helyen.”
2010 az év, amikor győzni fogunk
Ez az év a Krisztusban való győzelem éve és annak az ideje, amikor kiárad az Ő ismeretének illata minden helyen.
2010 a Felébredés éve
Itt az ideje, hogy felébredjünk és meglássuk, hogy az ellenség mire készül, és azt, hogy Isten mit készül cselekedni rajtunk keresztül. Ebben az évben Isten segít nekünk, hogy meglássuk és megértsük azokat a természetfeletti dolgokat, amelyekről úgy éreztük, hogy nem tudjuk őket megérteni.
2010 a Szél éve
2010 a szél éve lesz. Van egy új Pünkösd, ami kiárad mindazokra, akik többre éheznek Belőle. A Szent Szellem szele a megfelelő irányba fog fújni bennünket, arra a helyre, ahol Isten akar látni. Az Ő isteni erejének dicsőséges megnyilvánulásait fogjuk látni jelek és csodák által. Sok nemzet fogja érezni az Ő erőteljes Szelének hatását. Indonézián újra átsöpör a Szent Szellem, ahogyan Tájföldön, Lengyelországon, Észak-Koreán, Dél-Koreán és az Egyesült Államokon is. Alaszkában látható lesz a Szent Szellem mozgása az őslakosok között. Az ébredés új kútjai fognak feltörni, és sokan isznak majd a megváltás forrásából. Sokak fognak a Szellem ajándékairól tanítani. Szükségünk lesz arra, hogy meglássuk, hogy mindegyik ajándék működik a Gyülekezetben, ezekben a napokban, hogy teljessé legyen a
Küldetés.
A bölcsesség beszédének egy különleges növekedését fogjuk megtapasztalni. A bölcsesség beszéde egy természetfeletti betekintést nyújt arra nézve, hogy megtudjuk, mit kell tennünk, hogy a jövőnket biztosítsuk. Ez az ajándék úgy fog megnyilvánulni, hogy egyik pillanatról a másikra  kezünkben lesz a terv, avagy térkép, amely megmutatja, mit kell tennünk a jövőnkért.
A Harmadik Nagy Ébredés
Hisszük, hogy a 2009. november 11-i Szent Szellem kiáradása Kansas Cityben a Harmadik Nagy Ébredés jele volt, amit Amerikára és az egész világra megprófétáltunk. November 11-én volt annakidején, hogy zarándokok (az amerikai alapító atyák, brit bevándorlók) szövetséget kötöttek Istennel Plymuthban, Massachusettben.

folyt köv
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 02, 12:00:17
1. Minden olyan prófécia, ami nincs a Szentírásban, feltételes

Jól indítanak. Ez az alázat feltétlenül szükséges a prófétáláshoz.  :afro:

Itt az ideje, hogy felébredjünk és meglássuk, hogy az ellenség mire készül, és azt, hogy Isten mit készül cselekedni rajtunk keresztül.

Helyes, itt a feltétel, hogy minek kell megtörténnie ahhoz, hogy az igéretek beteljenek.  :168:

A jövőre vonatkozó részről szerintem majd egy év múlva beszélgessünk, amikor majd látjuk, hogy legalább részben elkezdett-e beteljesedni.  :172:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 02, 12:37:27
 Rengeteg közbenjáró kiált Istenhez a nemzetért hogy újra ’hegyen épült várossá’ váljon. Ha tovább folytatjuk az imádkozást és az Istenhez való kiáltást, a nemzet elkezd változni. Evangelizáció Sok gyülekezet fog felébredni és evangelizálni az elveszettek felé a városukban, nemzetükben. Az ’erő-evangelizációs’ mozgalmakon keresztül több ezren fognak bejutni (lesznek besöpörve) a Királyságba, ott ahol az emberek elkezdik természetfeletti módon megmutatni, hogy Isten valóságos és élő. A gyülekezetek, akik évek óta nem merítettek már be embereket, elkezdik meglátni, ahogyan az emberek Krisztushoz sereglenek. Halott gyülekezetek fognak életre kelni a Szent Szellem erejének és tüzének munkája során, és sok elveszett kerül be Isten Királyságába.
Megtörik az adósság ördögi köre Kulcs bibliarész: Luk.4,18 „Az Úrnak Szelleme van rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat.”
Úgy éreztük, hogy az Úr adott egy ’örvényes’ időszakot azért, hogy kijöjjünk az adósságból. Sőt, ahogy sok prófétai figyelmeztetést fejtegettünk egy második gazdasági megrázássalkapcsolatban, úgy éreztük, hogy az Úr az Ő irgalmából meghosszabbította a kegyelem idejét az Ő népére, mert sokan nem voltak készen még egy megrázásra.
Felszabadult egy természetfeletti képesség az adósságokból való kijövetelre. Ha elkezded fizetni az adósságodat, akárcsak kis részletekbenis, Isten természetfeletti módon megtámogatja az erőfeszítéseidet, és segít kijönni az adósságból. A szegénység rendszerének teljes megsemmisítése
Itt az ideje Jézus első üzenetének betöltésére, vagyis, hogy hozzunk igazságot a szegényekszámára. Isten úgy beszél rólunk, mint a társadalmi igazságosság misszionáriusairól, akik arra vannak elhívva, hogy segítsék a szegénység
rendszerének, struktúrájának felszámolását. Ez az igazságosság és a méltányosság házassága. Isten fel fogja emelni azokat, akik arra vannak elhívva, hogy megharcoljanak ilyen ügyeket, kérdéseket, mint az embercsempészet, emberkereskedelem vagy mint a szegénység. Az elhívás és a felhatalmazás összekapcsolódnak, hogy megnyerjék az elveszetteket az igazságnak. A gyülekezetek példákká kezdenek válni, ahogyan gondjukat viselik a körülöttük élő
szegényeknek, és ahogy különböző rendszereket, struktúrákat hoznak létre, amelyek által megtanítják az embereket, hogyan jöjjenek ki az adósságaikból.

folyt köv
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 02, 12:41:34
#2259 'Beszélgessünk szabadadon'
Béállítottam a telefonom emlékeztetőjét 2011 01 03-ra!
Nem fogom elfelejteni ezt a próféciát, a másik kettővel egyűtt sem amelyeket már korábban megjelőltem magamnak!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 02, 12:46:52
 :168:  Nekem is szimpatikus, hogy alázatosan indít. Az viszont igaz, hogy minden prófécia IGAZ volta akkor lesz látható, amikor beteljesedik. Péter azt írta: "Igen biztos nálunk a prófétai beszéd, amelyre jól teszitek, ha figyeltek!"

Az elmúlt 1-2 évben elég sokan prófétálnak sokfélét. Meg kell vizsgálni, mert OLYAN IDŐKET ÉLÜNK, AMIKOR FESZÍTETT TEMPÓT KELL FELVENNÜNK A VIGYÁZÁSBAN! Az idők gonoszak, és a Sátán igyekszik elhitetni még a "legkülönbeket" is.

RENDKÍVÜL FONTOS, HOGY ISMERJÜK AZ IGÉT ÉS KUTASSUK, TANULMÁNYOZZUK, SŐT ÉPÍTSÜK BE ÉLŐ SEJTEKKÉNT AZ ÉLETÜNKBE!

Az is elengedhetetlen, hogy Isten népe összegyűljön és megvizsgáljon minden üzenetet! Sándor azt írta, hogy nem híve az ökuménének. Nem is jó ez a szó.
KRISZTUS TESTE EGY EGYSÉG. Szeretetben, igazságban és szentségben nyilvánul meg.
Tetszik az a rész, hogy az evangélium a szegényeknek hirdettetik!

Viszont amikor az anyagiakról van szó, akkor kicsit óvatosabb vagyok. Mint most például az adósságok kérdése... Nem hitetlenkedek, csak óvatos vagyok.  :061:

Nagyon jó, Mária, hogy közzé tetted ezt a hosszú próféciát!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 02, 12:53:31
Daba, okés, nagyon kiváncsi vagyok, mi teljesedik be belőle!  :afro:

Tündi: az adósságok dolgában többfelől hallom, és én is úgy gondolom, hogy Istennek nem akarata, hogy a népe adósságok kötelékében vergődjön.  Mondjuk ehhez az anyagi áldáson kívül az annak helyes használatát, beosztását segítő emberi bölcsességre is szükség van szerintem.  :167:
Erre utalhat az a rész, hogy  Ha elkezded fizetni az adósságodat, akárcsak kis részletekben is stb...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 02, 13:39:07
Királyságok összecsapása
Éppen egy évvel ezelőtt beszélt hozzánk az Úr arról, hogy ’királyságok nagymértékű összecsapása’ lesz az egész világon – Isten Királysága és a birodalomépítő Iszlám szelleme között. A sátán birodalomépítésre törekszik. Légy óvatos, légy körültekintő és nézd meg jól, lásd meg, mi történik körülötted. Az otthoni, ’bennszülött’ terrorizmus meg fog növekedni. Van egy elmozdulás a ’ Jihad civilizáció’ irányába az egész földön, olyan országokban, ahol jelenleg demokratikus kormányzás van.
Ítélet és megpróbálás
Kulcs bibliarész: Dán.1,11-16 „És mondta Dániel a felügyelőnek, akire az udvarmesterekfejedelme bízta Dánielt, Ananiást, Misáelt és Azariást: Tégy próbát, kérlek a te szolgáiddal tíz napig, és adjanak nekünk zöldségféléket, hogy azt együnk, és vizet, hogy azt igyunk. Azután mutassák meg neked a mi ábrázatunkat és a többi ifjú ábrázatát, akik a király ételével élnek, és aszerint cselekedj majd a te szolgáiddal. És engedett nekik ebben a dologban, és próbát tett velük tíz napig. És tíz nap múlva szebbnek látszott az ő ábrázatuk, és testben kövérebbek voltak mindazoknál az ifjaknál, akik a király ételével éltek. Elvette azért a felügyelő az ő ételüket és az ő italokul rendelt bort, és adott nekik zöldségféléket.”
Dániel és a barátai tíz napig voltak megpróbálva és utána kedvességet találtak a király előtt. Tízszer jobbnak találtattak a többieknél! Ez történik mindazokkal, akik hűséggel megállnak a próbák idején. A végén fel fogsz emelkedni a többiek fölé és előrelépsz.
Nehémiás
Tízszer is mondták Nehémiásnak, hogy álljon le a fal építésével. Ne engedd, hogy megfélemlítsen az ellenség látszólagos támadása. Teljesítsd be azt a feladatot, amit Isten eléd helyezett. Isten újra és újra beszél hozzánk az összejöveteleinken arról, hogy ne engedjük magunkat megfélemlíteni a konfliktusok és megpróbáltatások eljövendő időszakában.
Aktivitás a dicsőítésben
Kulcs bibliavers: 2.Krón.20,21-23 „Tanácsot tartván pedig a néppel, kiválasztotta azokat, akik az Úrnak kellett, hogy énekeljenek, hogy dicsérjék a szentség ékességét, a sereg előtt menvén, és mondják: ’Dicsérjétek az Urat, mert
örökkévaló az Ő irgalmassága!’ És amint elkezdték az éneklést és a dicséretet, az Úr ellenséget szerzett az Ammon fiai és a Moábiták és a Seir hegyén lakók ellen, akik Júdára jöttek, és megverettettek. Mert az Ammon és a Moáb fiai a Seir
hegyén lakók ellen támadtak, hogy őket levágják és elveszítsék. És amikor mind elveszítették a Seir hegyén
lakókat, azután pedig egymás elpusztítását segítették elő.” A dicsőítésen keresztül jutunk győzelemre. Ez a
győzelem kulcsa. A dicsőítés és az aktív cselekvés kéz a kézben jár, házasságra lép egymással úgy, mint Martin Luther
King Jr. idejében, vagyis ’a gyülekezet menetel és énekel’. Új harci énekek, harci himnuszok jönnek létre – a ’Köztársaság Csatadalának’ mintájára. ’Az Ő Igazsága Menetel’ (ez egy régi dalszöveg: ’His Truth is Marching On’) –, és ezek előhívják a bibliai igazságokat a dicsőítés által.

foly köv
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 02, 13:41:24
A dicsőítés kinyitja, áttöri az egeket, és a fiatalok odafigyelnek az Úr hívására és ’zenész szolgálók’ lesznek és elmennek a Föld minden részére és 24/7-es, 168 órás dicsőítő házakat hoznak létre. Hatalmas öröm tör elő és árad ki a dicsőítésből, ahogy az Úr az Övéi által neveti az ellenségeit. (Zsolt.2,1-12 „… Az egekben lakozó neveti, az Úr
megcsúfolja őket. …” és Zsolt.149,1-9 „Örvendezzen Izráel az ő teremtőjében: Sionnak fiai örüljenek az ő Királyukban! Dicsérjék az Ő nevét tánccal; dobbal és hárfával zengjenek neki. … Vigadozzanak a kegyesek tisztességben; ujjongjanak nyugvó helyükön. Istendicsőítés legyen torkukban, kétélű fegyver kezeikben. Hogy bosszút álljanak a pogányokon, és megfenyítsék a nemzeteket! Hogy láncra fűzzék királyaikat, főembereiket pedig vas-bilincsekbe. Hogy végrehajtsák rajtuk a megírt ítéletet.”) Nagyszabású konfliktus Ebben az évben látni fogjuk – ahogy a királyságok terjeszkednek, előrenyomulnak –, hogy az ellenség ’visszanyom, visszalök’ és konfliktusokat kavar körülöttünk. Ne félj a konfrontációktól és a konfliktusoktól. Harcolj a megfélemlítéssel. Fuss az életedben levő Góliátok felé és emlékezz meg arról, hogy ebben az évben győzelemre vagy elhívva. Az aktivitás abban is megnyilvánul, hogy az Úrnak új seregei emelkednek fel. Találd meg a helyed és hallasd a hangod. A következő években az Egyesült Államokban egy új harmadik politikai párt emelkedik fel. Az Úr már készíti ennek a pártnak a vezetőségét, akik az Egyesült Államok azon polgáraiból kerülnek ki, akik nyögték a régi vezetők korrupcióinak következményét. Sokan vannak éppen most próbában és tűzben, akik a megfelelő időben vezetőkként lépnek fel, így tehát nem is annyira politikai pártként kezdődik ez el, hanem inkább mozgalomként. Idővel a mozgalom pedig párttá válik. Az átalakulás, az átmenet időszaka Krisztus Teste számára ez az átalakulás, az átmenet időszaka. Az Egyesült Államok számára ez az akár jó, akár rossz irányba történő átalakulás ideje. A nemzet a fordulópontjához ért, vajon ugyanaz marad-e, mint ahogy eddig ismertük. Ettől a generációtól függ, hogy meglátjuk-e, és visszatér-e az alapítóink eredeti látásához. Egy nőnek 10 cm-re kell kitágulnia a szüléshez. A 2010-es év az ’intenzív nyomás’ éve lesz, de ez sok új dolog megszületését fogja eredményezni. Isten az Ő népét átrendezi, átcsoportosítja az elkövetkező napok munkáinak elvégzésére. Vannak, akik hirtelen földrajzilag mozdulnak el, máshova költöznek. Mások a munkájuk, a foglalkozásuk, a karrierjük területén élik meg ezt az átalakulást.

vége köv.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 02, 14:16:23
Jules én sem gondolom, hogy Isten abban gyönyörködne, hogy a NÉPE adósságban vergődik!
Na, de Magyarország kollektíven nem Isten népe!
A fenyíték pedig az Istentelenség következménye!
Ma azt mondja nekem egy kedves barátom:
'Szállj be te is Csabi ebbe az üzletbe! X-cég hálózatépítése a jövő!'
Mondom néki:
-Számomra Isten országa a jövő, ezt próbálom építeni!
Erre Ő:
'Én is hiszek Istenben, de nem ilyen beteg módon, mint te!'
Na, ez a keresztyén magyarország!
Jó reggelt testvérek, várjátok csak bátran Isten hazánkra ömlő anyagi áldásait!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 02, 14:20:56
Daba, én erre gondoltam: ...ahogyan gondjukat viselik a körülöttük élő szegényeknek, és ahogy különböző rendszereket, struktúrákat hoznak létre, amelyek által megtanítják az embereket, hogyan jöjjenek ki az adósságaikból.

Nem az egész országra.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 02, 14:30:34
Jules tesókám én nem a Te prófécia értelmezésedről beszéltem, hanem a közzétett próféciák általános igéreteiről!
Ha van kedved lapozd vissza a 'proféciák' topicot és nézd meg milyen kiváltságokat igérnek ennek az Istentől elfordúlt nemzetnek!
Na ez a népámítás és Isten áldásainak lejáratása, olyan sötétséget adnak el világosság gyanánt, hogy az már színte fájdalmas!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 02, 14:41:15
Ja, úgy értettem, nekem címezted amit írtál. :hehe:

Ami a magyar nemzetet illeti, igazat kell, hogy adjak neked.

Igen, lehet, hogy jön az áldás csőstül az országra is, csak előbb még egy combos össznépi megtérés lesz szükséges.  :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 02, 14:41:57
Egy különleges kegyelem fog áradni azokra, akik engedelmesen engedik Istennek, hogy átrendezze seregeit. Azoknak, akik nem lépik meg a váltást, de szeretnék ők is, ahogy a szeretteik a változásokat meglépték, Isten nekik is segít ebbe az új időszakba való átmenetbe, átalakulásba és új segítséget küld hozzájuk. Átalakulás, átmenet egy új időszakba: szedd rendbe a látásodat és a házadat. Légy biztos abban, hogy megfelelően készen állsz, el vagy kötelezve, össze vagy hangolva az előtted levő csatákra. Légy készen
Kulcs bibliarészek: A bölcs és bolond szüzek példázata (Mát.25,1-13 „Akkor hasonló lesz a Mennyeknek Királysága ahhoz a tíz szűzhöz, akik elővették az ő lámpásaikat, és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük eszes volt, és öt pedig bolond. Akik bolondok voltak, amikor a lámpásaikat elővették, nem vittek magukkal olajat. Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat is vittek az ő edényeikben. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadtak és elaludtak. Éjfélkor azonban kiáltás hangzott: Itt jön a vőlegény! Jöjjetek elébe! Akkor felkeltek mind azok a szüzek, és elkészítették az ő lámpásaikat. A bolondok pedig mondták az eszeseknek:
Adjatok nekünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialszanak. Az eszesek pedig felelték, nekik: Együtt nem lenne elegendő nekünk és nektek; menjetek inkább az árusokhoz, és vegyetek magatoknak. Mikor pedig venni jártak, megérkezett a vőlegény; és akik készen voltak, bementek ő vele a menyegzőbe, és bezárták az ajtót. Később pedig a többi szüzek is megjöttek, és mondták: Uram! Uram! Nyisd meg mi nekünk. Ő pedig felelvén, mondta: ’Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket’. Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljön.”), a másik pedig: A Tíz talentum példázata (Mát.25,14-30). Átrendeződés és ’megfelelő méretre’ csoportosulás a győzelmek és áttörések elérése érdekében. Összpontosíts, fókuszálj jobban a fő célra. Élj egyszerűbb életet. Ne ’halmozz fel’ olyan dolgokat, amiket mások használhatnának. Itt az ideje annak, hogy megosszunk dolgokat
egymással és gondot viseljünk egymásra. Légy biztos abban, tegyél róla, hogy Krisztus Teste válaszol és fölkel a Vőlegény hívására, ahogyan az öt szűz, akik készen voltak. El kell kezdenünk sokkal többet gondolkodni közösségként, és nem egyéni módon, nem individualista módon. Szedd rendbe a házadat és rendezd el a következő időszakra. Ezekben a napokban a mobilitás, a mozgékonyság kulcsfontosságú a Királyságban. Sokan, akik ’nem megfelelő méretűek’, épületeket, földeket, stb. látnak elveszíteni. Ha ez veled megtörténik, akkor is tudd, hogy Isten segít újrakezdeni. Ez a metszés időszaka a növekedés érdekében. A metszés esetenként fájdalmasnak tűnik, sőt sokszor valóban fájdalmas, de bízz az Úrban, mert Ő minden dolgot összevetve a te javadra munkálkodik.

vége
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 02, 21:30:38
Sziasztok!
A prófécia a végére kezdett a helyére kerűlni!

A nagy nyomorúság előtti elragadtatást vallók színte egybehangzóan állítják: 'A beteljesűlt jelek alapján, akár hólnap is eljőhetne Krisztus és magához vehetné a gyülekezetet!'

Magam is úgy vélem, hogy az idő közel!

Azt kell mondjam,hogy a mostanság elhangzó próféciák elaltatják a gyülekezetet!
'Béke és biztonság, kiáradó áldások túlcsordúlása'-ez a legtöbb prófécia központi üzenete!
Mi keresztyének az elragadtatást várjuk, s közben a nemzetünket éríntő áldások kiáradására, s nemzetünk felemelkedésére vonatkozó próféciáknak dölünk be szép sorban!
Pedig a gyülekezeti korszak kiemelkedő és legnagyobb áldása maga az elragadtatás lesz!!!
Miért oly ostoba még a hívőember is, hogy mindig a földiekre akar tekinteni?!

 Szóval áldásokat várunk, nem hogy Úrunk számunkra aktuális kijelentésével foglalkoznánk!

'Amiképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.
Mert amiképen az özönvíz  előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne,
És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá:
AKKÉPEN LESZ AZ EMBER FIÁNAK ELJÖVETELE IS'
Mt. 24:37-39

Kedves Sándor testvérünktől :2smitten: olvastam ma az 'Izrael' topicban:
'A helyreállítást Isten végzi el, minden más csak emberi erőlködés!'
Ebből a gondolatmenetből szeretném tovább fűzni Jézus üzenetét!
'Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt?
Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, íly munkában talál.
Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt'
Mt. 24:45-47

Kedves tesókáim!
Isten egy meghatározott céllal hívta el a gyülekezetet!

A zsidóságra 70 hét szabatott, melyből két hét és hatvankéthét betöltetett!
Lehet, hogy megsértődnek zsidó testvéreink, de ez a nemzetek és a gyülekezet ideje, a rájuk szabott 70 hétből már csak egyetlen hét maradt hátra, amely a gyülekezet elragadtatásával veszi kezdetét és a nagy
nyomorúság hét évét foglalja magában!
Miért írtam le mindezt?!
Mert ez a közbevetett időszak a gyülekezet ideje!
Egyetlen feladatot kapott a gyülekezet az Úrtól: 'Elmenvén e széles világra, hírdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.'
Mk. 16:15
Kedves Sándorom, szerínted minden rendben van e téren?!
Vagy ez is Isten dolga?!
Folyt. köv
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 02, 22:01:17
Lássuk mégegyszer az Úr igéretét!
'Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, íly munkában talál.
Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt.'
Mt. 24:46-47
Vizsgáljuk meg ezt az igét tágabb bibliai összefüggésben, a gyülekezetre vonatkoztatva!
'Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban;
Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal egyűtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és EKKÉPEN MINDENKOR AZ ÚRRAL LESZÜNK.'
1Thess. 4:16-17
Tesókáim, kívánhat-e keresztyén ennél nagyobb áldást?!
No de a 'hátradölés' időszakában élünk-e?!
'Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és NE LÁTASSÉK KI A TE MEZÍTELENSÉGEDNEK RÚTSÁGA; ÉS SZEMGYÓGYÍTÓ ÍRRAL KEND MEG A TE SZEMEIDET, HOGY LÁSS.'

'Kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: LÉGY BUZGOSÁGOS AZÉRT ÉS TÉRJ MEG.
Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki MEGHALLJA AZ ÉN SZÓMAT ÉS MEGNYÍTJA AZ AJTÓT, BEMEGYEK AHHOZ ÉS VELE VACSORÁLOK, ÉS Ő ÉN VELEM.
Jel. 3:18-20

Kedves Tesókáim!
A helyreállítás ideje van, nem az ábrándozásé!
Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.'

'Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok'
Mt. 24:41-42

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Február 02, 22:39:21
Többen mondtátok: 'A helyreállítást Isten végzi el a többi csak emberi erőlködés.'
 
Ezek bölcsességnek tűnő féligazságok. Ezek szerint ne csináljunk semmit mert az csak erőlködés lenne. Az ilyen bölcsességekből  származik az eleveelrendelés és az ok amiért nem csinálnak némelyek semmit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 02, 22:50:02
Többen mondták?! Ki volt az ?!
:2knuppel:
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Február 03, 07:00:03
 :hehe:
Nem is az a lényeg, hogy ki mondta, hanem maga a mondat...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 03, 08:26:15
Ugye, nem ilyenek vagyunk az Úr kezében?


(http://ksatriya.freeblog.hu/files/SN150012.JPG)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2010 Február 03, 10:34:34
Én mondtam, mert mi nem tudunk helyreállítani semmit, mivel minket is helyre kell állítani. Ez nem jelenti azt, hogy mi nem csinálunk semmit. Isten nem azért von be minket, mert nélkülünk nem menne, hanem megajándékoz minket, hogy részt vehetünk. Az eleve elrendelés most nem téma - de hasonló gondolkodással jutottam el erre a felismerésre. A megromlott, bűn alá rekesztett ember, a maga szolgaságában, megromlott elméjével nem tud még kérni sem, nem jut el bűnbánatra, semmit fel se fog, meg sem ért - hogy saját akaratából ilyen döntést tudjon hozni. Igék tömege szól erről, nem az én kitalálásom - csak azt szeretném kérni, megfelelő alázattal bánjunk a témával. Isten mindenhatóságát nem szabad kétségbevonni, hogy magunkat tartjuk valaminek.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 Február 03, 10:45:45

 Szia Sándor!   :044:

 Igazad van: a megromlott, bűn alá rekesztett ember... nem tud a helyreállításáért tenni semmit, illetve csak egyet: dönt és megtér!

 Az újjászületett ember viszont nagyon is sokat tud tenni, mert benne él Megváltója és a Szent Szellem és rendelkezésére áll MINDEN! A teljes Szentírás!! Ami Isten terve, Szövetsége, végzései és mindent tudtára ad, rendelkezésére, hogy megcselekedje akaratát és erőt, képességet a Szent Szellem ad hozzá!

 CSAK: a szabad akaratunkat teljesen alá kell rendelni Isten akaratának, ahogy Jézus tette és akkor Ő mindent megmond és meg tudjuk cselekedni! 

  A Messiás nem helyreállítani jön el igazából, hanem elfoglalni a Trónt!! Mint Királyok Királya! Most a szívünk trónját, akkor az elkészített Trónt! Neki az ellenséggel lesz "dolga", velünk az oldalán! Ezért minket küld el maga előtt azon az Úton, ami Ő maga és Ő készítette el azt és vár a végén!   :2smitten:
 Ezért könnyű és gyönyörűséges, de csak ha az Ő "receptje", tervrajza szerint tesszük!!!   :hehe:

  shalom Kamilla   :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Február 03, 11:35:26
Én mondtam, mert mi nem tudunk helyreállítani semmit, mivel minket is helyre kell állítani. Ez nem jelenti azt, hogy mi nem csinálunk semmit. Isten nem azért von be minket, mert nélkülünk nem menne, hanem megajándékoz minket, hogy részt vehetünk. Az eleve elrendelés most nem téma - de hasonló gondolkodással jutottam el erre a felismerésre. A megromlott, bűn alá rekesztett ember, a maga szolgaságában, megromlott elméjével nem tud még kérni sem, nem jut el bűnbánatra, semmit fel se fog, meg sem ért - hogy saját akaratából ilyen döntést tudjon hozni. Igék tömege szól erről, nem az én kitalálásom - csak azt szeretném kérni, megfelelő alázattal bánjunk a témával. Isten mindenhatóságát nem szabad kétségbevonni, hogy magunkat tartjuk valaminek.
szeretettel Sándor

Kedves Sándor nem tudom mit jelent az, hogy "megfelelő alázattal bánjunk a témával". Tényleg ne haragudj, de ez csak vallásos frázisnak hat számomra. Ha azt kéred, hogy "kellő tisztelettel", az érthető, de annyi tiszteletet adok neki, amennyit a világosságom szerint megérdemel.
Tényleg ne haragudj nem téged, vagy mást akartalak cikizni, azért nem is írtam neveket, de láthatod, hogy a féligazságokat az Vádló használja és nem az Úr és a hozzászólásom inkább arra irányult.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 05, 08:41:54
Jézus azt mondta: Mát. 16,24 Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.

Ekkor még Jézus nem vette magára a kereszthalált amikor ezt mondta, nem volt semmiben a helyettesítőnk. Vajon ez ma is érvényes ránk, ha egyszer már Ő felvette helyettünk? Netán nekünk is fel kell venni ettől függetlenül, mert azt nem vette magára? Mit jelent ez, hogy vedd föl a keresztet? A levelekben nem olvasunk erről, csak a megváltás előtt. Beszélgessünk erről szabadon, ti hogy tudjátok ezt? Vizsgáljuk meg a szövegkörnyezetével együtt miért mondta Jézus:

Mát. 16,21-
Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni. És Péter előfogván őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra. Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő szellemében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő szelleméért? Mert az embernek Fia eljő az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint.
Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állanak, vannak némelyek, akik nem kóstolják meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljönni az ő országában.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 05, 09:57:15
Sziasztok!
Elemezhetném az evangéliumi szövegkörnyezetet, de az esetleg félreértéseket szűlne!
Ha óvatlanúl szemléljük Mária által beidézett igeszakaszt, könnyen arra a megállapításra juthatnánk, hogy esetleg Jézus kereszthalálát kívánja előre jelezni!
Nos, a keresztyén embernek ma is fel kell vennie a maga keresztjét!
Mit is jelent ez valójában?!

'Ha valaki jőni akar én utánam tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem'
Mt.16:24

Ez a vers nem másról szól, mint az óemberi természet megfeszítéséről!

'Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek'
Róma 6:6

Az óemberi természet naponkénti megfeszítésében az embernek is tevőleges szerepe van!
Nincs eltörölve, hanem helyre van állítva az ezírányú szabad akarata!

Aki meg akarja tartani az (óemberi) életét, elveszítí a valóságos örök életet, aki pedig elveszítí (megtagadja, megfeszítí) Krisztusért az óemberi életét, az  Krisztusban örök életet nyer!

Ez bizony egy Kálvária, napi harc és napi kereszt az ember életében!
Aki azt állítja, hogy ez nem jelent számára erőfeszítést, az valószínűleg nem látja magáról az igazságot: 'a bűn meg van bennem'

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Február 05, 10:22:15
Itt érdemes megemlíteni, hogy az óemberünk megfeszítetett Jézussal és vele együtt meg is halt. A vízkeresztségben eltemettük és kaptunk egy új természetet.
Nekünk mindenap tulajdonképpen a testi természetünket kell megfeszíteni, hogy az új természet szerint járjon, ne az ó természettől megtanultak szerint.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 05, 12:07:46
Köszi Gábor a kiígazítást!
:2smitten:
Valóban így helyes, ahogy mondottad, az óemberi természetünk eltemettetik a keresztségben.
A szellemünk valóban újjá születik,de a hús-vér test megmarad, az elő-elő törő kívánságaival, szóval ez ellen kell tusakodnunk, s felvennünk a magunk keresztjét!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Február 05, 15:43:48
Én mondtam, mert mi nem tudunk helyreállítani semmit, mivel minket is helyre kell állítani. Ez nem jelenti azt, hogy mi nem csinálunk semmit. Isten nem azért von be minket, mert nélkülünk nem menne, hanem megajándékoz minket, hogy részt vehetünk. Az eleve elrendelés most nem téma - de hasonló gondolkodással jutottam el erre a felismerésre. A megromlott, bűn alá rekesztett ember, a maga szolgaságában, megromlott elméjével nem tud még kérni sem, nem jut el bűnbánatra, semmit fel se fog, meg sem ért - hogy saját akaratából ilyen döntést tudjon hozni. Igék tömege szól erről, nem az én kitalálásom - csak azt szeretném kérni, megfelelő alázattal bánjunk a témával. Isten mindenhatóságát nem szabad kétségbevonni, hogy magunkat tartjuk valaminek.
szeretettel Sándor

De kedves Sándor, hát hogyne tudna a bűnös ember saját szabad akaratából  bűnbánatra jutni, megtérni??!
Azért nem kéne azt a szabad akaratot, amit Isten mikor az embert a saját képére megteremtette, az Ő végtelen bölcsességéből beléhelyezett - ennyire ledegradálni.
A bűneset az emberiséget nem fosztotta meg a szabad akaratától, se itélőképességétől: a bukott ember nagyonis tudatában van Istentől való elválasztottságának. Nincs az a bűn, ami felülirná az emberi lélek sóvárgását teremtő Istene után! A lelkiismeretének vagy enged a bűnös ember, vagy tudatosan elnyomja a jelzéseit. Sok ember már csak akkor fordul vissza a bűn útjáról és tér meg Jézushoz, amikor már  szószerint semmije se marad: aki segitségül hivja az Úr Nevét, megtartatik!
Olvassuk már el a tékozló fiú történetét. Ez a példázat jól kifejezi az Atyától szabad döntésből eredő elválást, belemerülést a legmélyebb posványba, majd a felismerést, és a szabad akaratból történő döntéshozatalt, utána pedig a tényleges visszatérést az Atyához.
Lk.15.l7-2o:
Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!
Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.
És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!
És felkelvén, elméne az ő atyjához.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Február 05, 16:33:22
Itt érdemes megemlíteni, hogy az óemberünk megfeszítetett Jézussal és vele együtt meg is halt. A vízkeresztségben eltemettük és kaptunk egy új természetet.
Nekünk mindenap tulajdonképpen a testi természetünket kell megfeszíteni, hogy az új természet szerint járjon, ne az ó természettől megtanultak szerint.

Köszi Gábor a kiígazítást!
:2smitten:
Valóban így helyes, ahogy mondottad, az óemberi természetünk eltemettetik a keresztségben.
A szellemünk valóban újjá születik,de a hús-vér test megmarad, az elő-elő törő kívánságaival, szóval ez ellen kell tusakodnunk, s felvennünk a magunk keresztjét!
:044:


Ne haragudjatok, de valamit nem értek.
Az ó emberi természet, nem a hús test természete? Hiszen a szellem halott,(alszik, élettelen) ezért nincs is más természetünk.
Szóval, akkor ez most /hús test(testi) természete/ meghalt vagy nem halt meg?
Mert ha nem halt meg, akkor mi temettetik el a keresztségben, ha meg meghalt,akkor miért kell tusakodni ellene, hiszen halott?

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 05, 16:48:34
Hát akkor megjött egy körlevél a hírlevélről, amit beidézgetem, akit érdekel:

 ÚJ TÖMLO
 
 Állásfoglalás
A böjt általi egység vezetői
Feb 5, 2010

Kedves Vezető Testvérem!

Szeretnénk néhány megjegyzést és útmutató alapelvet megosztani Veled, mint a Budapest és környéke apostoli, prófétai látás és a hiteles kapcsolatokat építő csapat véleményét.
Az apostoli, prófétai gondolkodás alatt az alábbit értjük:

1. atyaság, apostolság, prófétaság, Isten egységet formál azáltal, hogy Isten szellemi atyákat emel fel, alázatban szolgáló apostoli kormányzó vezetőket, prófétai szolgálókat, akiken keresztül Isten Királysága sokkal erőteljesebben épül

2. szellemi hadviselés, prófétai kijelentések alapján személyeket, családokat, falvakat, városokat, nemzeteket képes megváltoztatni Isten Királyi uralma szerint

3. egység, magunkat megalázva, tudatosan keressük (Budapesten és környékén lévő) Gyülekezetekkel és vezetőkkel való kapcsolatot és egységet, akikkel azonosulni tudnak a felsorolt értékrendek alapján

4. sejtcsoportos/kiscsoportos/békesség háza, gyüleke­zeti forma, amely elsősorban hiteles kapcsolatokon keresztüli tanítványi növekedésre figyel határok nélkül, érdeklődőtől a kiküldhető érett vezetőig

5. városok elfoglalása Isten céljaira, a városban lévő Gyülekezetek stratégia, prófétai szövetsége képes átvenni és kiterjeszteni az egész városra Isten Királyi uralmát erővel, ennek leghatékonyabb eszköze a közbenjáró, prófétai ima, böjt

Az utóbbi mintegy fél évben Isten látható módon egy új időszakot kezdett el, amelyben helyreállítás, böjt által önmagunk megalázása, ezáltal az egység kiformálódása, szellemi áttörések történnek. Az események felgyorsultak, sok prófétai jelenlét és szó hívja fel a figyelmet, hogy egy Istentől való meglátogatás közeledik.

Mindez a fokozódó Isten Szellemének munkája ráépül több korábban kezdődő imamegmozdulásokra, apostoli munkákra.

Isten Szellemének minden megmozdulása együtt jár sokfajta, nem feltétlen Istentől való erő és emberi kapacitás előnyomulásával is. Mivel ezek ebben a napokban is láthatóan felerősödtek, röviden a teljesség igénye nélkül elmondjuk állásfoglalásunkat és törekvésünket.

Az a szándék vezérel bennünket, hogy Isten Szelleme által előhozott egység, Isten vezetésében való törekvések egyre jobban teret kapjanak, Isten királyi uralma növekedjen. Viszont azok az emberi, önös érdekekből fakadó, vagy saját véleményekre hagyatkozó törekvések háttérbe szoruljanak, amelyek nélkülözik az Istentől felemelt, bölcsességgel és Szent Szellemmel teljes szolgálatban hiteles vezetők támogatását.

Tudatában vagyunk azzal, hogy az itt elhangzó vélemény nem hordozza magában Krisztus testének teljességét. Viszont a most aktivizálódó fals hangok egyik oldalon, az egyre jobban erősödő hiteles kapcsolatokon alapuló apostoli prófétai vezetést gyakorló csapat másik oldalon indokolttá tette a mostani megszólalást.  

Sokatokhoz eljutott egy „új tömlő” körlevél, amely kommentálta az utóbbi hónapok eseményeit. Egyszerűen csak jelezni szeretnénk, hogy ez egy olyan ember tollából ered – Szirtes Péter testvérünk -, akiben van Isten királysága felé való érzékenység, de hiányzik a szellemi tekintélyek elfogadása, Krisztus testében való hiteles kapcsolódása. Isten Szelleme mai munkájának egyik sajátossága, hogy böjtön, önmagunk megalázásán keresztül történik, mert az elmúlt 20 évben rengeteg egyéni ambíció megakadályozta, hogy Istentől vál asztott eszközökön keresztül növekedjen Isten Királysága Magyarországon. Ez egy régi gyökerekkel bíró nemzeti átok, amely mindig megtámadta és tönkretette a valódi együtt haladást.

Az „új tömlő” is sajnos nem az egységet és Isten Királyságát előrevivő, hanem azt inkább összezavaró levél. Sok szellemi igazságot és időszerűséget összekever emberi véleménnyel, tényszerű tévedésekkel és csúsztatásokkal vegyítve. Embereket, személyeket emel fel és állít olyan fénybe, amelyek károsan fognak hatni Krisztus testére. Ezek egy ember véleménye, amit akként kell kezelni.

Kérlek, figyeljetek arra, hogy az ilyen és ehhez hasonló levelek, amelyek bár hivatkoznak hiteles személyekre, de valójában egyéni ambíciók, hiperaktív „túlmozgások”, ne tudják összezavarni Krisztus testének felépülését. Nézzétek meg hitelességét, kitől származik, imádkozzatok bölcsességért, Isten Szellemének vezetéséért.

A január 3-24-ig, 15 gyülekezet aktív részvételével tartott böjtidőszakban, január 24-ei kb. 1000 emberrel együtt tapasztaljuk, hogy Isten valóban cselekszik, formál egy olyan együttmozdulást, amilyen 20 éve nem láttunk. Budapest és környékén Isten át fogja alakítani a „szellemi térképet”. Sok Istentől elhívott szolga fog felemelkedni. De ezek a szolgák a harmóniát fogják keresni és nem a feltűnést.

Látható, hogy John Sagoe apostol, próféta szolgálón keresztül Isten prófétai szó mentén, ki akarja szélesíteni a gyülekezet vezetők között a böjt által előhozott egységet. Ezt nem programként, hanem a Szent Szellemformáló, és ébredést, társadalmat átformáló munkájaként.

Most a hét végén Sharon Stone, prófétaasszony, és más apostoli szolgálók által Isten biztosan tovább fogja erősíteni és mutatni Isten munkáját közöttünk.

Február 9-én a böjtben résztvevő gyülekezeti vezetők együtt leszünk és értékelni fogjuk a közelmúlt eseményeit és beszélni fogunk a hogyan továbbról.

Elég egyértelmű prófétai szónak látjuk a gyülekezeti vezetők számára elhangzott 7 napos böjti időszakot. Ennek időpontját, konkrét dolgait a február 9-ei találkozón tudjuk eldönteni.

Isten hatalmas munkája, amely egyre tisztábban látható ebben az időszakban, elemlejen fel Téged is, hogy amit Isten Neked adott és tőled kér, valósuljon meg maradéktalanul. Növekedjen Isten jelenléte és Királysága közöttünk! Halleluja!

A böjt általi egység vezetői nevében:

Henderson Paul (Krisztus Gyülekezete)

Mikes Attila (Lőrinci Agapé Gyülekezet)

Perjesi István (Lőrinci Agapé)

Simon Sándor (Észak-Pesti Agapé Gyülekezet)

Vincze Gábor (Élő Ige Gyülekezet)

Budapest, 2010. február 4.
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 05, 18:14:59

Szia Robi!
 Idézet tőled:

'Ne haragudjatok, de valamit nem értek.
Az ó emberi természet, nem a hús test természete? Hiszen a szellem halott,(alszik, élettelen) ezért nincs is más természetünk.'

Robi, hogy a szellem alszik, élettelen azt ne úgy értsd, hogy nem létezik!
Szelleme a hitetlen embernek is van, de az nem Isten szelleméhez kapcsolódik, erre az állapotra való tekintettel halott, élettelen, alszik.
Nem fogékony Istenre, mert máshoz kötödik!

'Titeket is MEGELEVENÍTETT, akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt,
Melyekben járátok egykor e világ folyása szerint, a LEVEGŐBELI HATALMASSÁG FEJEDELME SZERINT, AMA SZELLEM SZERINT, MELY MOST AZ ENGEDETLENSÉG FIAIBAN MUNKÁLKODIK.'
Ef.2:1-2

(Ez a szellemi erő munkálkodott bennünk is, azért vallom Sándorral megegyezőleg, hogy e szellemi hatalmasság uralma alatt képtelen az ember az óemberi természet szabad akaratával Isten mellett dönteni.)


'Szóval, akkor ez most /hús test(testi) természete/ meghalt vagy nem halt meg?'


Nem halt meg, bár tudom, hogy ez most látszólag ellent mond a bibliának és az előző szavaimnak!
:hehe:

'Mert ha nem halt meg, akkor mi temettetik el a keresztségben,'

'A keresztségben túlajdonképpen azt fejezük ki, hogy sátán szellemünk feletti uralmának halunk meg.
A keresztség bizonyság Krisztus mellett, de a lényeg nem a vízkeresztség által megy végbe, ez tulajdonképpen ép oly jelképes cselekedet, mint az Úrvacsora.
A szellemit fizikailag jelképezve fejezzük ki!





' ha meg meghalt,akkor miért kell tusakodni ellene, hiszen halott?'

Sajnos nem halt meg, ahogy mondtam, hanem ott virgonckodik a tagjainkban!

Nem véletlen kiált így fel Pál:
'Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg e halálnak testéből?'
Róma 7:24

'Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.
Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.
Akik  pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.
De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, HA UGYAN ISTEN LELKE LAKIK BENNETEK. AKIBEN PEDIG NINCS A KRISZTUS LELKE, AZ NEM AZ ÖVÉ.
Róma 8:6-9

Azt mondja Pál, 'De ti nem vagytok testben...'
Ezt ugye nem kell úgy értenünk, hogy a hús-vér testünkön kívűl létezünk!

A hús-vér test bizony előhozza néha az óembert belőlünk!
De mivel nem a test kívánsága szerint élünk már, ez nem maradhat NÁLUNK BŰNBÁNAT NÉLKŰL!
A lélek szerinti megbánás pedig örök életre juttat!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 05, 19:02:16
Hát a Testvérek böjttel kapcsolatos álláspontja számomra nem csak szimpatikus, hanem igei is!
Egyéb meglátásaikhoz nem tudok mit hozzáfűzni!
Az bizonyos, hogy a helyreállításnak komoly alapja lehet a BŰNBÁNAT ÉS A BÖJT.

'ENGEDELMESKEDJETEK AZÉRT AZ ISTENNEK;
álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.
KÖZELEDJETEK AZ ISTENHEZ, ÉS KÖZELEDNI FOG HOZZÁTOK.
TISZTÍTSÁTOK MEG  KEZEITEKET  TI  BŰNÖSÖK, és
SZENTELJÉTEK MEG  A SZÍVEITEKET  TI KÉTSZÍVŰEK.

NYOMORKODJATOK  ÉS GYÁSZOLJATOK ÉS  SÍRJATOK;  A TI  NEVETÉSETEK  GYÁSZRA FORDULJON, és ÖRÖMÖTÖK SZOMORÚSÁGRA.

ALÁZZÁTOK  MEG  MAGATOKAT  AZ ÚR  ELŐTT,  ÉS  FELMAGASZTAL
 TITETEKET.'
Jak. 4:7-10

Bocsánat Tesókáim, de ennél aktuálisabb és hitelesebb prófétai üzenetet nem találtam a Gyülekezet számára!

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Február 05, 19:09:44
"Valóban így helyes, ahogy mondottad, az óemberi természetünk eltemettetik a keresztségben"
"Nem halt meg, bár tudom, hogy ez most látszólag ellent mond a bibliának és az előző szavaimnak!"


Drága testvérem, nem csak látszólag mond ellent, hanem ténylegesen.
Most akkor mi is lett eltemetve, mi is halt meg?
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 05, 19:17:47
 :044:
Kedves Mária!

Köszönjük, hogy közzé tetted a figyelmeztető levelet! Szirtes Péter üzenetét széles körben elolvastuk, és azóta is értelmezzük...  :119:

Jó volt elolvasni ezt a kiigazítást, megnyugtató és világossá tesz néhány dolgot!
Mindenesetre fontos a böjt és az ima, ezenkívül VILÁGOSSÁGBAN KELL JÁRNUNK és világosságot kell kérnünk a más, hasonló prófétikus kijelentések ügyében!

Hiszem, hogy van ebben is szabályszerűség!  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 05, 19:31:08
'Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát.
1Jn. 3:10

'Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk'
1Jn. 1:8

'Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük Őt, és az ő ígéje nincsen mi bennünk.'
Jn. 1:10

És most, akkor én kérdezlek Robi!
Szerinted mi van eltemetve, s mi nincs?!
Mi az aminek meghaltunk, és KI  AZ  AKINEK élünk?!

Mi az, ami erőt vehet rajtunk, s ki az aki  így is legyőzetett?!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Február 05, 20:07:50
Szia

Mint mondtam, én nem értek mindent.
Azért kíváncsi lennék Gábor, magyarázatára is.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Február 06, 08:14:29
Szia Robi!
Ezek olyan szellemi valóságok, amelyek tökéletes megértéséhez nincs meg a kellő világossága senkinek. Még azt se értjük, hogy a saját agyunk, hogyan működik, pedig az "csak" test.
Én úgy látom és úgy fogadtam el hittel, hogy az az apáinktól örökölt hiábavaló természet halt meg, amikor elfogadtuk a Krisztust, ettől egyrészt véglegesen meg kell válni ("Ahol a dög, oda gyűlnek a keselyük"), mert ez az ó természet is "hajlamos a feltámadásra". Ez egy elég lököttnek látszó kijelentés, de nyilvánvaló, hogy a megtért emberek el tudják hagyni a szent életet és még rosszabbak is tudnak lenni, mint előtte. Tehát ettől véglegesen meg kell válni és helyet kell adni annak a természetnek, amely "megfogant" a megtérésünkkor és a bemerítkezéskor születik meg. Itt kell megérteni mindenkinek, hogy a bemerítkezés az nem egy vallásos szép ünnep, hanem egy komoly döntés, amellyel véglegesítjük és megerősítjük magunkat az Isten mellett és elszakítjuk magunkat mindattól, amit e világ bitorlója kínál. (Szerintem ezért nincs jelentősége szellemi szinten a gyerekkeresztségnek.) A testi természetünk, amit meg kell feszítenünk, az igazából nem a fizikai test bár szorosan kötődik hozzá, hanem ez a lelkünk, egyéniségünk egy része, ami továbbra is azokkal a berögződöttségekkel akar élni, amit megtanult. Erre (is) mondta Jézus, hogy a szellem kész, de a test erőtelen. Nyilvánvaló, hogy nem a fizikai test, fizikai erejéről beszél, hanem arról, hogy az egyéniségünk nem akar engedni az új természetünk visszafogott szentségre való indításának.

Hát remélem kielégítette a kíváncsiságodat.  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Február 06, 08:44:09
Én mondtam, mert mi nem tudunk helyreállítani semmit, mivel minket is helyre kell állítani. Ez nem jelenti azt, hogy mi nem csinálunk semmit. Isten nem azért von be minket, mert nélkülünk nem menne, hanem megajándékoz minket, hogy részt vehetünk. Az eleve elrendelés most nem téma - de hasonló gondolkodással jutottam el erre a felismerésre. A megromlott, bűn alá rekesztett ember, a maga szolgaságában, megromlott elméjével nem tud még kérni sem, nem jut el bűnbánatra, semmit fel se fog, meg sem ért - hogy saját akaratából ilyen döntést tudjon hozni. Igék tömege szól erről, nem az én kitalálásom - csak azt szeretném kérni, megfelelő alázattal bánjunk a témával. Isten mindenhatóságát nem szabad kétségbevonni, hogy magunkat tartjuk valaminek.
szeretettel Sándor

De kedves Sándor, hát hogyne tudna a bűnös ember saját szabad akaratából  bűnbánatra jutni, megtérni??!
Azért nem kéne azt a szabad akaratot, amit Isten mikor az embert a saját képére megteremtette, az Ő végtelen bölcsességéből beléhelyezett - ennyire ledegradálni.
A bűneset az emberiséget nem fosztotta meg a szabad akaratától, se itélőképességétől: a bukott ember nagyonis tudatában van Istentől való elválasztottságának. Nincs az a bűn, ami felülirná az emberi lélek sóvárgását teremtő Istene után! A lelkiismeretének vagy enged a bűnös ember, vagy tudatosan elnyomja a jelzéseit. Sok ember már csak akkor fordul vissza a bűn útjáról és tér meg Jézushoz, amikor már  szószerint semmije se marad: aki segitségül hivja az Úr Nevét, megtartatik!
Olvassuk már el a tékozló fiú történetét. Ez a példázat jól kifejezi az Atyától szabad döntésből eredő elválást, belemerülést a legmélyebb posványba, majd a felismerést, és a szabad akaratból történő döntéshozatalt, utána pedig a tényleges visszatérést az Atyához.
Lk.15.l7-2o:
Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!
Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.
És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!
És felkelvén, elméne az ő atyjához.

Szia Zsuzsa!
Tény az, hogy a bibliában LÁTSZÓLAG van egy-két ellentmondás, mint például a szabadakarat-eleveelrendelés "tanai". Mind a kettő kimutatható és nagy nyitottság kell ahhoz, hogy észrevegyük: mind a kettőben van igazság. Mindenki el akarja dönteni, hogy melyik az igaz, de mind a kettőnek vannak létjogosultságai.
Akik abban hisznek, hogy nincs az embernek szabad akarata, az nem csak ennek az elméletnek az igéi győzik meg, hanem olyan más elvek, amelyek nem mindig állják meg a helyüket. Például az a kijelentésük, hogy a biblia tökéletes és nincs más hiteles kijelentés azon kívül (pl: látás, prófétálás, szellemi ajándékok..., stb.) Ha ezt a kijelentést elfogadjuk, akkor azt gondoljuk, hogy mindenre megkapjuk a választ a bibliából. Ha ezt elhisszük, akkor el is kezdjük keresni a válaszokat az írásból. ...és elkezdődik az ige, mindenféle hasogatása, hogy minél nagyobb megértésre jussunk, pedig nem arra fogunk jutni. Az eleveelrendelés mellett szólhat számukra az is, hogy ez az elv minden elismerést, dicsőséget Istennek tulajdonít. Hiszen amikor azt mondják, hogy mi nem dönthetünk semmiről és nem tehetünk semmit az üdvösségünk érdekében, és csak Isten tesz minket üdvözültekké, ha akarjuk az üdvösséget, ha nem, akkor tényleg Isten kerül a középpontba. Ez alázatnak látszik, és ez még jobban igazolja ezt az elméletet.

...azért beszélhetünk a szabad akarat oldaláról is. Mi például soxor olyanok vagyunk, ha kapunk egy kijelentést, hogy azt gondoljuk, hogy azzal kapcsolatban mindent megértettünk, pedig nincs így és innen soxor származik nézetkülönbség, összekülönbözés, és még itt is lehetne rossz hozzáállásokat felsorolni. Arról nem is beszélve, hogy szabad akarat címén nem rendeljük alá magunkat az egyháznak, mondván "az egyház nem tökéletes, én Istennek engedelmeskedem" Ez legalább akkora becsapás, mintha csak az eleveelrendelésbe vetett hit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Február 06, 09:04:33
Köszi Gabi a válaszodat.

Én azt gondolom, hogy neked is meg Dabának is, igaza van, mégsem érzem, hogy egész lenne, vagy, hogy tökéletesen igaz amit írtatok. :08:
Talán tényleg annyira szellemi, hogy nem is igazán lehet megérteni.
Lehet, hogy nem is kell.
Én mindenesetre nem értem, mint ahogy sok dolog van még amit nem.

Ami a szabad akaratot illeti, az minden embernek van, míg le nem mond róla.
 :044:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 06, 11:33:49
Sziasztok!
Én sem állítottam, hogy teljes mélységében ismerem a Szentírást, s szerintem hívő ember ezt nem is állíthatja magáról!
Számomra építő volt Gábor okfejtése az újjászületésről és az elrendelésről is.
Nem állítom, hogy a teljes igazságot rekonstruáltuk volna, hiszen részerinti az ismeretünk!
Én úgy gondolom, hogy a Biblia lezárásával egyetlen ajándék sem szünt meg, viszont a legfőbb tekintély maga a Szentírás és ez alapján kell megvizsgálni mindent, egyetlen szó sem helyezhető az ige fölé!

Robi én sem tagadom a szabad akarat meglétét, csupán az ige alapján
úgy látom, hogy az óemberi természet szabad akarata képtelen Istent választani. A
Szentírás alapján azt mondom, hogy az első és helyreállító lépés Istené az ember felé.
Ez nélkűl az Istentől származó KIVÁLASZTÁS nélkűl nincs meg a legfontosabb kegyelmi ajándék, az az HIT.

Az összes többi ajándék nélkűl is üdvözülhet az ember HIT nélkűl viszont képtelenség!

'Mert kegyelemből tartattatok meg, HIT ÁLTAL;
ÉS EZ NEM TŐLETEK  VAN:
ISTEN AJÁNDÉKA EZ;

Ef. 2:8


 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 06, 11:48:26
Többször találkoztam már ezzel a kijelentéssel, hogy az ó ember képtelen jó döntést hozni Isten mellett.
Logikusnak hangzik ugyan, de szerintem ez egy szélsőséges felfogás.

Isten megmondta, hogy hirdessük minden embernek hogy mindenki mindenütt térjen meg.

Máshol meg úgy szól Isten igéje, hogy:
Júd 1,22-23a
"Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, mentsétek meg őket kiragadva a tűzből..."

Szerintem az ó ember is vágyódik a jóra és keresi Istent. A kérdés már csak az, hogy milyen Istent keres magának.
Mert lehet nem fog tetszeni neki amivel találkozik. Sokan gőgösek és nagyképűek.
Tenni akarnak valamit, azt hiszik, hogy ezáltal lehet közel kerülni Istenhez.
Nevetségesnek gondolja és valótlannak, hogy csupán kegyelem által van az üdvösség. Sok ember ego-ja ezt nem bírja el...


 

                        
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 06, 12:54:41
A Károliban igy van.
Judás:1
22. És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket.
  23. Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és útálva még a ruhát is, a melyet a test beszennyezett.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 06, 12:58:26
Szeretett Főnököm!
:2smitten:
Kérlek hallgasd meg Péter szavait a szélsőséges felfogásomról:
'Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek'- mondja Péter a zsidóknak, majd így folytatja:
'és mindazoknak, kik messze vannak, VALAKIKET CSAK ELHÍV MAGÁNAK AZ ÚR, A MI ISTENÜNK.'
Acs. 2:38

Bocsánat, de én kénytelen vagyok ebben az igében is Isten választását és nem az óemberi természet szabad akaratának választását látni!

Én meg azt a szélsőséges gondolkodást tapasztaltam meg már jópárszor, hogy a tesók úgy vélik, Isten kegyelmi ajándéka, a HIT MINDENKIÉ, hát nem!
'Végezetére imádkozzatok értünk atyámfiai, hogy az ÚRNAK BESZÉDE TERJEDJEN ÉS DÍCSŐÍTTESÉK, amiként köztetek is.
És hogy meneküljünk meg az alkalmatlan és gonosz emberektől.
MERT NEM MINDENKIÉ A HIT!'
2Thess.3:1-2

Számomra Isten kiválasztó kegyelmének tagadása ép oly írás ellenes teológiai megrögződés, mint a lelkiajándékok elvetése!
Mindkettőből meglehet térni!
:2smitten:
Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 06, 13:14:19
Daba Tesókám, ugye nem sértődtél meg azon, hogy szélsőségesnek tartom az eleve elrendelést? Mert úgy tűnik nekem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 06, 13:19:26
Róm 10,17
A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.

Mindenkinek van választása és számomra elfogadhatatlan az a felfogás, miszerint rengeteg ember azért megy a pokolba, mert nem kapta meg Istentől a megtérés lehetőségét!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 06, 13:26:20
Ha valaki hallgatja Isten Igéjét,el tud rajta gondolkozni,mi volt helyes az életében és mi volt helytelen.
Különbséget tud tenni Isten szava és cselekedetei között.És ha valaki képes felfogni a cselekedetei súlyát és elismerni,hogy bűnt követett el.Az szerintem már megtérésnek számíthat.Főleg akkor,ha már változtatni is szeretne az életén.Szerintem akkor már Isten is közbelép és segít neki.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 06, 13:44:29
Róm 10,17
A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.

Mindenkinek van választása és számomra elfogadhatatlan az a felfogás, miszerint rengeteg ember azért megy a pokolba, mert nem kapta meg Istentől a megtérés lehetőségét!

Antikám én Téged olyan mélyen szeretlek, hogy ha az anyámba küldenél sem tudnál megsérteni!
:hehe:

Klasz az ige, amit fent hoztál!
Érdemes azért Pál okfejtését tovább olvasni!
'De mondom: Avagy nem halották-é? Sőt inkább az egész földre elhatott az ő hangjok, és a lakóföld véghatáráig az ő beszédök'
Róm.10:18

Pál itt világosan rámútat arra, hogy hiába az Ige és annak hallása, ettől még nem lesz hit!

Tudom, hogy nagyon szereted Istent és védeni próbálod, hogy Ő nem személyválogató!
Hát nem is az!
De hidd el kérlek nincsen szűksége arra, hogy mi emberi szemszögből megítélve védelmezzük!
Múltkor, Mária kérdezte tőlem:
'Daba, te melyik fiadat küldenéd halálba?!'
'Egyiket sem!-ez volt a válaszom.
De Isten megtette ezt a választottaiért!
S tetszik nekünk, vagy sem, igazságtalan emberi szempontból, vagy sem, az engedetlenség fiait Isten veti tűzre, még ha én ilyet nem is tennék!
Nem a mi dolgunk Isten cselekedeteinek igazságosságát mérlegelgetni!
Nagy hiba a kiválasztás kegyelméről szoló kinyílatkoztatásokat az emberi igazságérzet oltárán feláldozni!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 06, 13:58:52
Tesókám! :2smitten:

Én is tovább olvastam és megvizsgáltam a szövegkörnyezetet. Számomra mást mond! Izraelről beszél, akit megkeményített Isten a pogányok végett!

Kérlek egyesével másold be ide az eleve elrendelést sugalló igéket és vesézzük ki! :2smitten: (bocsánat ha nem tudok majd sokat írni, de ma is és holnap is sokat dolgozom)

Amúgy nem érzelmekről van szó! Én mindent úgy vizsgálok és hiszek, ahogyan ismerem Isten! Sokáig tartott, de megértettem, hogy az ige "szó szerint" való értelmezése mögött jóval több rejlik.

Isten jól tudta azt, hogy ki fogja őt választani. Ha valaki ezt látja eleve elrendelésnek akkor azzal nincs probléma. De ha valaki azt hiszi, hogy Isten egyfajta játékot űz, miszerint evangélistákat és lelkipásztorokat küld halálba olyanokért, akik így is úgy is megmenekülnek vagy elvesznek, az már igen nagy baj.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 06, 14:34:28
Tesókám most sörevangélizálni megyek :hehe: mert mindenkinek hírdetni kell!
Azért az érdekes, hogy Róma 10:17 mindenkinek szól, a 18. vers meg csak a zsidóknak!
Az elrendelésről-kiválasztásról szoló igéket egyenként ide fogom neked írni.
Jó munkát és szép napot!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 06, 14:44:19
Nem értelek pontosan. A 17.-részben arról van szó, hogy "a hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által" és ennyi.
Tehát mi az a minden? :hehe:

Szép napot neked is! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 06, 14:46:24
Azt hiszem értelek.
A 17 részben arról van szó, hogy a hit tehát hallásból van és ez mindenkire értelmezhető. Pál a 19.-részben felhozza Izrael esetét.
De ettől mi nem egyezik? A levél amúgy is a rómaiaknak lett írva.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 06, 16:45:17
Na már ütött a sör :hehe: !
De most jó helyen kapizsgálsz!
:igen:
A levél a római gyűlekezetnek és nem a római zsidóknak íratott!
Magyarázatként írta Pál és nem a zsidók bántására!
Izrael Isten VÁLASZTOTT népe! Az ő megkeményítésük összefűgg a KIVÁLASZTÁSUKKAL és az az íránti engedetlenségükkel!
Pl. Keresték-e Istent a Hunok, választotta őket erre Isten?!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 06, 20:00:33
Izrael elvettetese nem azert tortent, mert egykor kivalasztatott.
Engedetlensege folytan, kemeny-nyakusaga reven vettetett el!

Abraham kereste Istent? Majd ha hazaerek utananezek a nemzetseg tablazatanak.
Ha jol emlekszem Enok leszarmazottja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Február 06, 20:33:39
Megnéztem Ábrahám Énókh leszármazottja :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Február 06, 20:40:38


Szia Zsuzsa!
Tény az, hogy a bibliában LÁTSZÓLAG van egy-két ellentmondás, mint például a szabadakarat-eleveelrendelés "tanai". Mind a kettő kimutatható és nagy nyitottság kell ahhoz, hogy észrevegyük: mind a kettőben van igazság. Mindenki el akarja dönteni, hogy melyik az igaz, de mind a kettőnek vannak létjogosultságai.
Akik abban hisznek, hogy nincs az embernek szabad akarata, az nem csak ennek az elméletnek az igéi győzik meg, hanem olyan más elvek, amelyek nem mindig állják meg a helyüket. Például az a kijelentésük, hogy a biblia tökéletes és nincs más hiteles kijelentés azon kívül (pl: látás, prófétálás, szellemi ajándékok..., stb.) Ha ezt a kijelentést elfogadjuk, akkor azt gondoljuk, hogy mindenre megkapjuk a választ a bibliából. Ha ezt elhisszük, akkor el is kezdjük keresni a válaszokat az írásból. ...és elkezdődik az ige, mindenféle hasogatása, hogy minél nagyobb megértésre jussunk, pedig nem arra fogunk jutni. Az eleveelrendelés mellett szólhat számukra az is, hogy ez az elv minden elismerést, dicsőséget Istennek tulajdonít. Hiszen amikor azt mondják, hogy mi nem dönthetünk semmiről és nem tehetünk semmit az üdvösségünk érdekében, és csak Isten tesz minket üdvözültekké, ha akarjuk az üdvösséget, ha nem, akkor tényleg Isten kerül a középpontba. Ez alázatnak látszik, és ez még jobban igazolja ezt az elméletet.

...azért beszélhetünk a szabad akarat oldaláról is. Mi például soxor olyanok vagyunk, ha kapunk egy kijelentést, hogy azt gondoljuk, hogy azzal kapcsolatban mindent megértettünk, pedig nincs így és innen soxor származik nézetkülönbség, összekülönbözés, és még itt is lehetne rossz hozzáállásokat felsorolni. Arról nem is beszélve, hogy szabad akarat címén nem rendeljük alá magunkat az egyháznak, mondván "az egyház nem tökéletes, én Istennek engedelmeskedem" Ez legalább akkora becsapás, mintha csak az eleveelrendelésbe vetett hit.
[/quote]

Szia Gábor! Egyetértek.
Részemről hiszek a szabad akaratból történő megtérésben, mert a bukott ember rendelkezik józan helyzetfelismeréssel, és   k é p e s   jó döntésekre! "Az óemberi szabad akarat" k é p e s  Istent választani !!! Az eleve elrendelés tanát elutasitom, de tisztelem a teremtő Isten szuverenitását, mindenekfelettvalóságát. Nem kell ahhoz az eleveelrendelésben hinni, hogy minden dicsőséget Istennek adjunk, hisz erre egyedül Ő méltó. Az eleveelrendeléssel az a bajom, hogy feleslegessé teszi azt a csodálatos, értékes emberi szabad akaratot, amit Isten mindenkor tiszteletben tart.
Szerintem lehetséges egyensúlyba hozni az igeértelmezéseinket, nem elcsúszni szélsőségekbe, mert a Szent Szellem elvezet minden igazságra, jelez szellemedbe hamis tanoknál.
Azt tényleg nem jelenthetjük ki hogy az igéből mindent tudunk, mindent értünk, nálunk a bölcsesség. Az Ige szellemi tartalma olyan végtelen, gazdag, mint maga Isten, akitől származik. "Ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak". Még az örökkévalóságban is fogunk belőle új ismerethez, kijelentésekhez jutni...
Az, hogy bármilyen cimen nem rendeljük alá magunkat egyházaknak,teljesen elfogadhatatlan. Egy egyházon kivüli keresztény olyan, mint egy testről levált testrész: elhal, mert nincs a vérkeringésre kapcsolva.Krisztus Teste, az egyház állapota még távol áll attól, amilyen majd lesz amikor visszajön a Vőlegény. De a Fej tökéletes!!!! Az egyházakat nem kritizálni, hanem az egyháztagoknak saját magukat megtisztitani kell. Aki nem veti magát alá elöljárói  tekintélynek, külső korrekció hiányában hajlamos lesz önmagát túlságosan felemelni.
Zsuzsa
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 06, 21:57:43
Izrael elvettetese nem azert tortent, mert egykor kivalasztatott.
Engedetlensege folytan, kemeny-nyakusaga reven vettetett el!

Abraham kereste Istent? Majd ha hazaerek utananezek a nemzetseg tablazatanak.
Ha jol emlekszem Enok leszarmazottja.

Szia Tesókám!
:2smitten:

A móndandóm lényege az volt, hogy az 'elvetés'- mint fogalom összetartozik a kiválasztottság tényével!
Ezt a kifejezést nem alkalmazza a biblia a pogányokkal kapcsolatban!
Nem Ábrahám választotta Istent, hanem Isten Ábrahámot!

Nincs felesleges időm szűkségtelen köröket futni!

Ha úgy véled, hogy az óemberi szabad akaratod választotta Istent, hát legyen a Te hited szerint!
Mivel jól ismerem magamat és a múltamat, megkötözöttségemet én hittel jelentem ki magamról, hogy az óemberi szabad akaratom képtelen lett volna erre!
'Titeket is megelevenített, akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt,
Melyben jártatok egykor e világ folyása szerint, a LEVEGŐBELI HATALMASSÁG FEJEDELME SZERINT, AMA LÉLEK SZERINT, MELY MOST AZ ENGEDETLENSÉG FIAIBAN MUNKÁLKODIK;

AKIK KÖZÖTT FORGOLÓDTUNK EGYKOR MI IS MINDNYÁJAN A MI TESTÜNK  KÍVÁNSÁGAIBAN, CSELEKEDVÉN A TESTNEK ÉS A GONDOLATOKNAK
AKARATJÁT, és
TERMÉSZET SZERINT HARAGNAK FIAI VALÁNK, MINT EGYEBEK IS:
De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett,
MINKET, KIK MEGVOLTUNK HALVA A VÉTKEK MIATT, MEGELEVENÍTETT EGYŰTT A KRISZTUSSAL, (kegyelemből tartattatok meg!)
Ef. 2:1-5
Drága Testvérem, én ide sorolom magam: Kegyelemből, hit által, s nem az óemberi szabad
akaratom által!
Téged és mást sem ismerek oly annyira, mint a saját óemberemet, ezért nincs sem jogom, sem kötelességem a Te és mások megtérésének elemezgetését elvégezni, s ebben a pillanatban örömmel le is mondok erről!
Az Úr Jézus Krisztus szerelmével irántad:
Daba

:2smitten:

    :2smitten:

        :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 07, 00:02:40
Daba Tesókám! :2smitten:

Téged Isten megragadott és eljött érted nem is akármilyen módon.
De a Te megtérésed által nem szabad úgy gondolnod, hogy mindenki hasonlóképpen tér meg!  :2smitten:

Egy próféta jutott eszembe, aki valami ilyesmit mondott: "rávettél engem Istenem"
Ez után hogy folytatta?: "hagytam, hogy rávegyél!"

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 07, 00:04:09
Közben megtaláltam az igét:

Jer 20,7
Rászedtél, URam, és én hagytam, hogy rászedj. Megragadtál, hatalmadba ejtettél! Nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 07, 00:07:00
Az ó emberi természet képtelen jó döntést hozni?
Akkor én vagyok az egyetlen, aki jó döntést tudott hozni anélkül hogy Isten előtte megragadta volna?
Nincs bennem egyáltalán büszkeség vagy dicsekvés. Hittem, hogy van valaki aki felettünk áll. Vágytam rá és kerestem!
Megtaláltam vagy Ő talált meg? Én kerestem és Ő helyes útra terelt engem!

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 07, 00:10:33
Megnéztem Ábrahám Énókh leszármazottja :2smitten:

Köszönöm, amit szeretnék ezzel mondani, hogy Isten az által választotta áldottjait, kiválasztottjait, akik kedvesek voltak előtte.
Akikben volt elsősorban helyes megítélő képesség és vágy egy jobb után. Énok volt az akkori kor egyetlen olyan személye, akiről valami jót olvashatunk!
Ábrahámot abból a nemzetségi ágból hívta el, akik Istenfélő életet éltek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 07, 00:19:54
Na ezért írtam, amit írtam!
Nem csinálok belőle általános szabályt!
De a Te értelmezésed is csak megerősít a hitemben, 'mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak'!
:2smitten:

Ui. Bocsi, de csak most olvastam a beidézett igét!
Én nem akarlak 'rászedni' tesókám és ne is hagydd soha!
De azért olvasd el kérlek azokat a szavakat is, amit nem húztál alá! 'megragadtál...'
:2smitten:  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: virág - 2010 Február 07, 00:20:57
Idézet
Az ó emberi természet képtelen jó döntést hozni?
Akkor én vagyok az egyetlen, aki jó döntést tudott hozni anélkül hogy Isten előtte megragadta volna?
Nincs bennem egyáltalán büszkeség vagy dicsekvés. Hittem, hogy van valaki aki felettünk áll. Vágytam rá és kerestem!
Megtaláltam vagy Ő talált meg? Én kerestem és Ő helyes útra terelt engem!

Bocsánat ... nem meggyőzés szándékával kérdezem ... hanem érdekel, hogy az nem lehet, hogy már a megtérés előtt a Szentlélek Isten munkálkodott a szívedben, ébresztgetett és vont egyre közelebb? Visszatekintve nem fedezed fel ennek jeleit?

 :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 07, 00:27:06
Bocsi, nem kötekszem, csak az előbb kimaradt!
Szóval, Te úgy kezdted el keresni Istent, hogy előtte Ő nem ragadott meg?!
Emlékszem egy fiúra, akit  csúnyán helyben hagytak, no meg egy igére!
'Mert ISTEN AZ, AKI MUNKÁLJA BENNETEK MIND AZ AKARÁST, MIND A MUNKÁLÁST JÓ KEDVÉBŐL.'
Fil. 2:13
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 07, 00:29:22
Na ezért írtam, amit írtam!
Nem csinálok belőle általános szabályt!
De a Te értelmezésed is csak megerősít a hitemben, 'mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak'!
:2smitten:

Ui. Bocsi, de csak most olvastam a beidézett igét!
Én nem akarlak 'rászedni' tesókám és ne is hagydd soha!
De azért olvasd el kérlek azokat a szavakat is, amit nem húztál alá! 'megragadtál...'
:2smitten:  

Szerinted kik a hivatalosak?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 07, 00:30:12

Bocsánat ... nem meggyőzés szándékával kérdezem ... hanem érdekel, hogy az nem lehet, hogy már a megtérés előtt a Szentlélek Isten munkálkodott a szívedben, ébresztgetett és vont egyre közelebb? Visszatekintve nem fedezed fel ennek jeleit?

 :168:

A Szentlélek az, aki elvezet minket az igazsághoz. Az én hitem szerint mindenkit megkeres a Szentlélek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 07, 00:33:13
Bocsi, nem kötekszem, csak az előbb kimaradt!
Szóval, Te úgy kezdted el keresni Istent, hogy előtte Ő nem ragadott meg?!
Emlékszem egy fiúra, akit  csúnyán helyben hagytak, no meg egy igére!
'Mert ISTEN AZ, AKI MUNKÁLJA BENNETEK MIND AZ AKARÁST, MIND A MUNKÁLÁST JÓ KEDVÉBŐL.'
Fil. 2:13


Az általad beidézett ige szövegkörnyezete egyértelműen a cselekedetekről beszél. Olvasd csak el...
A megtéréshez semmi köze.

Jó éjt nektek! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 07, 02:09:01
Oké, igazad van 'cselekedetekről' beszél, a megtéréshez nincs köze csupán az üdvösséghez!
Nem bánom válasszuk szét a két összetartozó fogalmat!
Nem ragaszkodom ehhez az igéhez!

'Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között.
AKIKET PEDIG ELEVE ELRENDELT, AZOKAT EL IS HÍVTA, ÉS AKIKET ELHIVOTT, AZOKAT MEG IS IGAZÍTOTTA; AKIKET PEDIG MEGIGAZÍTOTT, AZOKAT MEG IS DÍCSŐÍTETTE.'
Róma 8:29-30

Persze ez az ige sem a kiválasztó kegyelemről szól, Pál szokás szerint a zsidókat cinkeli a római gyülekezet előtt!

Róma 9:15-23
Ismét semmi köze Isten kiválasztó kegyelméhez és szuverén hatalmához, már megint a zsidókkal van a baj!

Jn. 65:5
Igen, a zsidók még tanítványnak sem jók!

Ef. 1:4;11 Na ez meg csak magának a Váltságnak az eleve elrendeléséről beszél.

1Pét. 1:1-2
Ááá, ez is csak sejteti az elválasztásunk és elrendelésünk.


1Pét. 2:9
Szó sincs arról, hogy Isten választott magának egy nemzetséget, csupán arról beszél az ige, hogy akik Krisztust választják, azok a választottak.

Jak. 1:18
Nem Isten akarata, hanem a mi szabad akaratunk 'szűlte' újjá magát.

Acs. 2:39
Mi hívjuk és fogadjuk be  az Úrat a szabad akaratunk által.

2Thess. 3:1-2
Mit össze nem írkált ez a Pál, hiszen Isten a hitet mindenkinek adja, csak vannak akik nem fogadják el.

Jud. 1:1
Szó nincs Isten elhívásáról

Jel. 17:14
hívatalosok, választottak és hívek?!
Hihetetlen ez a János apostol, még az utolsó oldalakon is célozgat!
Az Ószövetség a Jelenések könyvéig, Mózestól-János apostolig, Isten kiválasztó kegyelméről beszél, az Úr Jézus Krisztust is beleértve!
Mégis mindez csupán egy látszólagos belemagyarázás a Bibliába!
Csupán sugallja Isten eleve elrendelő hatalmát!
Azért ehhez is nagy nyítottság kell, hogy valaki benyelje mindezt!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 07, 09:31:36
2 Thess. 3,1-3 Végezetre imádkozzatok értünk atyámfiai, hogy az Úrnak beszéde terjedjen és dicsőíttessék, amiként ti köztetek is. És hogy meneküljünk meg az alkalmatlan és gonosz emberektől. Mert nem mindenkié a hit! De hű az Úr, aki megerősít titeket és megőriz a gonosztól.

Pál kéri őket, hogy imádkozzanak értük. Miért is? Azért, hogy az Úr Igéje terjedjen, ahogy közöttük is terjedt. Azután azért is imádkozzanak, hogy kerülje el őket az a sok alkalmatlan, gonosz, hitetlen ember. - Aki hirdeti az Igét, találkozik velük, van belőlük bőven, rombolnak. Ez nem bizonyítja, hogy Isten nem adta nekik a hitet oda: "Mert nem mindenkié a hit!" Hiszen minden embernek van hite valamiben, valamire. Tehát a hit bennük van, csupán Isten létét tagadják, nincs bennük hit arra, hogy Ő létezik. Hisznek ők mindenféle istenekben, csak a Teremtőben nem. A gonosz és alkalmatlan embert emeli ki vele, akiknek nincs hitük Istenben, csupán arra alkalmasak, hogy akár velük is gonosz dolgokat tegyenek. Nem Isten tette őket azzá, hanem a bűn. A bűn következtében lettek hitetlenek Isten igazsága felé. Pál azért kéri, hogy imádkozzanak értük, hogy az ilyenek, elkerüljék őket. Ami nem jelenti azt, hogy később nem térnek meg, de akkor rombolnák Isten munkáját. Az is lehet, soha nem fogadják be Istent, hiába közeledik és vonzza őket Magához, Aki azt akarja MINDEN ember üdvözüljön! noha nem fog, mert elutasítja a Szent Szellem kijelentését,-aki nem csak a kereszténykehez lett küldve, hanem a földre munkálkodni,- káromolva Őt ezzel, mert azt állítja hazudik Jézusról. A Szent Szellem munkája Jézust kijelenteni a szívekbe, ez Istenhez a vonzás, ez az egyetlen Út. Ha valaki tagadja ezt a kijelentést, akkor halálos bűnt követett el és ez az egyetlen halálos bűn létezik. Ebben dönthet az ember, hogy akarja -e ezt a hívást vagy sem. Ha nem jogában áll elutasítani, megkeményedni ahogy fáraónak is volt joga, később pedig Isten keményítette meg a szívét, ha nem hát nem.

Daba:S tetszik nekünk, vagy sem, igazságtalan emberi szempontból, vagy sem, az engedetlenség fiait Isten veti tűzre, még ha én ilyet nem is tennék!
Nem a mi dolgunk Isten cselekedeteinek igazságosságát mérlegelgetni!
Nagy hiba a kiválasztás kegyelméről szoló kinyílatkoztatásokat az emberi igazságérzet oltárán feláldozni!


Ezt állítod: az engedetlenség fiait Isten veti tűzre, még ha én ilyet nem is tennék!

Kik ők? Mitől lettek engedetlenek? Isten predesztinálta őket, vagy szabadon döntöttek az engedetlenség mellett az emberek?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 07, 10:03:18
"Aki azt akarja MINDEN ember üdvözüljön!...
...Ebben dönthet az ember, hogy akarja -e ezt a hívást vagy sem. Ha nem jogában áll elutasítani, megkeményedni ahogy fáraónak is volt joga, később pedig Isten keményítette meg a szívét, ha nem hát nem...
...Isten predesztinálta őket, vagy szabadon döntöttek az engedetlenség mellett az emberek?"

 Nem szeretem ezt a témát! Kivéve azt, hogy Isten MINDENKIT üdvözíteni akar.  Csak az ember nem akar megtérni.

Isten vár egy darabig... jó sokáig... de nem végletekig. Így járt pórul a fáraó is. Elengedhette volna a hébereket... de kellettek neki a rabszolgák, hogy hatalmát és a dinasztia dicsőségét bizonyítsa...

A KEGYELEMMEL VISSZA LEHET ÉLNI!  :062:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 07, 12:09:11
Sziasztok!
Nem vitaképpen írtam le az igéket, hanem Anti kérésére!

Merőben más az Istenképünk, s merőben másként látjuk az ember bukott állapotát!

Felesleges és értelmetlen számomra újra és újra ugyan azt leírni, a másik oldalról pedí újra és újra  ugyanazt olvasni!
Semmi értelme.



:044:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 07, 12:27:17
Én azt gondolom, hogy maradjunk abban, higgyen mindenkit azt, amit akar, ameddig Isten ki nem jelenti másképpen. Ebből akkor bizonyos, nem lesz vita.  :2smitten:

 Én biztos, hogy nem hiszek az eleve pokolra ítélésben, hogy egy ember azért szülessen meg a földre, hogy aztán a pokolra jusson Isten akaratából. Isten nem rendel és nem teremt a sátánnak szándékosan embert a pokol bugyrába. Engem erről nem igen lehet meggyőzni. Isten senkit nem ítél a halálra. Az ember választja azt az utat, elutasítva a felkínált Élet lehetőségét.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 07, 12:29:05
Kedves Daba! :2smitten:

Most mennem kell dolgozni, ha lesz erőm akkor este nekilátok az általad felhozott igék elemzésének. :089:

Áldott napot nektek!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 07, 12:38:03
 :08:
Nahát, Antee, te hol dolgozol, hogy vasárnap is be kell menned?  :02:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 07, 12:44:13
Mária írja:Aki azt akarja MINDEN ember üdvözüljön! noha nem fog, mert elutasítja a Szent Szellem kijelentését,-aki nem csak a kereszténykehez lett küldve, hanem a földre munkálkodni,- káromolva Őt ezzel, mert azt állítja hazudik Jézusról. A Szent Szellem munkája Jézust kijelenteni a szívekbe, ez Istenhez a vonzás, ez az egyetlen Út. Ha valaki tagadja ezt a kijelentést, akkor halálos bűnt követett el és ez az egyetlen halálos bűn létezik. Ebben dönthet az ember, hogy akarja -e ezt a hívást vagy sem. Ha nem jogában áll elutasítani, megkeményedni ahogy fáraónak is volt joga, később pedig Isten keményítette meg a szívét, ha nem hát nem.
----------------------------------------------------------
   Mk 3,29     
De a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;
    Lk 12,10     
És ha valaki valamit mond az embernek Fia ellen, megbocsáttatik annak; de annak, a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, meg nem bocsáttatik.


Szerintem egy ember csak akkor tudja káromolni a Szent-szellemet,ha ismeri.
Luk:12,
8.    
Mondom pedig néktek: Valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt;
9.    
A ki pedig megtagad engem az emberek előtt, megtagadtatik az Isten angyalai előtt.
10.    
És ha valaki valamit mond az embernek Fia ellen, megbocsáttatik annak; de annak, a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, meg nem bocsáttatik.
11.    
Mikor pedig a zsinagógákba visznek benneteket, és a fejedelmek és hatalmasságok elé, ne aggodalmaskodjatok, mimódon vagy mit szóljatok védelmetekre, vagy mit mondjatok;


Márk:3,26.    
És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg, hanem vége van.
27.    
Nem rabolhatja el senki az erősnek kincseit, bemenvén annak házába, hanemha elébb az erőset megkötözi és azután rabolja ki annak házát.
28.    
Bizony mondom néktek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, a melyekkel káromlanak:
29.    
De a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;
30.    
Mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan lélek van benne.


Csak a megtért és Szent-szellemmel keresztelt és Igei ismeretekkel rendelkező ember képes erre,szerintem csak akkor számit Isten előtt Szent-szellem káromlásnak.Ha az ő munkáját a sátánnak tulajdonitsák.
Egy hitetlen ember nem ismeri Istent,az csak beszél össze vissza.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 07, 12:56:26
ermaha!   Mk 3,29    
De a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;
    Lk 12,10    
És ha valaki valamit mond az embernek Fia ellen, megbocsáttatik annak; de annak, a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, meg nem bocsáttatik.

Szerintem egy ember csak akkor tudja káromolni a Szent-szellemet,ha ismeri.


Nem! Te azt se tudod ki Ő. Ő mindig a háttérben marad és csak a munkáját ismered, a kijelentéseit. Olvasd el az Igét és megérted ki követi el a Szent Szellem káromlást. A halálos bűn az, ha valaki tagadja, hogy Jézus Isten Fia, mert azzal tagadja a Megváltói művet a Golgotán elvégzett munkát. Ez az egyetlen út a pokolba és nem a tetteink. A Szent Szellem jelenti ki az ember számára Jézust mint utat, lehetőséget, ahogy neked is tette és bárkinek. Aki ezt elutasítja az a halálba megy, remélem ezt nem kétled. Az ember ezt az egy halálos bűnt tudja elkövetni. Ha te másképpen tudod nem baj, nekem nem okoz gondot.

ermahat: Ha az ő munkáját a sátánnak tulajdonitsák.
Egy hitetlen ember nem ismeri Istent,az csak beszél össze vissza.


Ebben sem egyezik a tudásunk. Képzeld csak el, hogy hány katolikus, református karizmatikus mondta, hogy az a sátántól van amit a hit gyülitek csinál. Akkor ők a pokolra jutnak? Szent Szellem ellen káromolnak?

ermaha: De a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;
30.    
Mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan lélek van benne.


Mit gondolsz ezt Jézus kire mondta? A megtért keresztényekre, vagy a meg nem tértekre? A másik, akkor kik is mondták ezt, hogy tisztátalan szellem van benne? A keresztények mondták Jézusra? vagy a farizeusok, akik visszautasították? Te eltudod képzelni, hogy akiben a Szent Szellem benne van, az képes Istent megtagadni, és azt mondani Jézus a tisztátalan szellem által munkálkodott? Én nem tudom elképzelni. Az nem tért meg, aki erre képes. Abban soha nem is volt Isten Szelleme benne. Az istenfélelem akiben benne van, az soha nem képes ilyenre, hanem szomjazik az Élő Vízre naponta. Eszébe nem jutna Jézusra azt mondani az ördöggel munkálkodik.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: babusbb - 2010 Február 07, 13:23:34
Kedves Mária
Dicsőség Istennek
én is így lettem megtanítva
egy halálos bűn van újjá született embernek Jézust megtagadni mind Krisztust
nem eviláginak mert az még test a szelleme nincs újjá születve
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 07, 13:42:25
babusbb! Úgy érted, hogy úgy lettél tanítva, hogy a keresztény tudja megtagadni Jézust? Ez engem meg lepne, mert ahová te jársz, nem ezt tanítják.  :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 07, 14:33:47
Sziasztok!

Amiről most beszéltek, az bizony az Isten kiválasztó kegyelmével ellentétben Üdvösség kérdése!

Nem hozhatjuk azonos színtre az Ismerettel rendelkező farizeusokat és keresztényeket,az ismerettel nem rendelkező pogányokat!
Mindhárman tagadhatják Jézust!
Azonban az ismerettel rendelkezők számára nincs mentség!
Ha ez nem így lenne, a pogányból lett keresztyén hiába térne meg, mert korábbi bűne miatt elkárhozna!
Még a vallásosságból Krisztushoz térő zsidó számára is van kegyelem!
De a 'bukott' keresztyén Krisztus tagadására nincs mentség!

'Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerűlték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonaszabbá lett az elsőnél.
Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól.
De betelt rajtok az igaz példabeszéd: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosdott disznó a sárnak fertőjébe.'
2Pét. 2:20-22

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: babusbb - 2010 Február 07, 16:02:24
Kedves Mária
Bocsáss meg ha félre érthető voltam és a gyülekezettemre rossz fényt vessek, távol álljon tőlem !
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 07, 18:44:50
Kedves Mária
Bocsáss meg ha félre érthető voltam és a gyülekezettemre rossz fényt vessek, távol álljon tőlem !


Nincs miért haragudni, csak tudom ők mit tanítanak.  :063: Tőlük jöttem el sok sok éve, így ismerem a tanításukat.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 07, 18:57:33
Mostanság felütötte a fejét egy számomra is igen szokatlan dolog, a karizmatikus pünkösdi körökben. A volt bűnökért kérnek bocsánatot a nemzetektől. Tegnap beszéltem valakivel és azt mondta, odament a szerb testvérekhez és bocsánatot kértek a nemzetünk régen elkövetett bűnéért tőlük. Azok bámultak mint borjú az új kapura, gőzük nem volt róla miért tette ezt. Az illető azt mondta, Isten küldte oda, hogy tegye meg. Ezt nem lehet megcáfolni, ha az Úr küldi oda, akkor nincs mit mondani.. Én merőben elutasítom az ilyen Úr küldött oda. Döbbenten nézem időnként a testvéreket milyen bolond dolgokra képesek, mert valaki kitalálta és azt hiszik ez jó dolog, Isten neve mögé bújva tesznek dolgokat. Akik elkövették a gonosz dolgaikat, azok már nem tudnak bocsánatot kérni, mert ők már leszámoltak vele ha nem élnek, ha meg igen, tőlük kérik számon. Én nem kérhetek feloldozást nagyapám, apám bűnéért. Ez olyan ostobaság, mint a Haitin meghaltakért mondott ma a katolikus egyház szentmisét. Istenem, hová jut a tiszta tanításod?  :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 07, 19:10:03
Igen, ez érdekes... Mert Jézus elhordozott már minden bűnt!
Mi csak a sajátunkért kérhetünk bocsánatot!

Arra gondolok, hogy lehet valamilyen felszabadító hatása az efféle "globális bűnbánatnak", nem? Talán a nemzetek közti megbékélést szeretnék ezzel munkálni?

Amit pl. a németek tettek - jogos volt a bocsánatkérés Izraeltől. (szerintem)

Ahol konkrét nemzet vétkezett egy másik ellen az ősi politikai viszályok során, ott talán lehet ilyenről szó, nem?  :061:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 07, 20:48:19
:08:
Nahát, Antee, te hol dolgozol, hogy vasárnap is be kell menned?  :02:

Egy éttermi részlegen. Sajnos a másodszakács nem bírja csinálni, így megint rám maradtak a hétvégék...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 07, 21:51:05
Hazaértem, nekifutok az igéknek:

Idézet
'Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között.
AKIKET PEDIG ELEVE ELRENDELT, AZOKAT EL IS HÍVTA, ÉS AKIKET ELHIVOTT, AZOKAT MEG IS IGAZÍTOTTA; AKIKET PEDIG MEGIGAZÍTOTT, AZOKAT MEG IS DÍCSŐÍTETTE.'
Róma 8:29-30
Persze ez az ige sem a kiválasztó kegyelemről szól, Pál szokás szerint a zsidókat cinkeli a római gyülekezet előtt!

Azt hiszem ez az ige az, amelyet a legszívesebben húznak elő a tarsolyukból a predesztinációt vallók.
Pedig ezt a részt nem a 29.-verstől kellene idézni, hanem a 27. verstől:

Róm 8,27
"Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért."

Tehát "aki pedig a szíveket vizsgálja". Neked mit mond ez? Nekem azt mondja, hogy Isten a szívek és a vesék vizsgálója, aki mindent tud!
Ez alapján rendel és hív el...


Idézet
Róma 9:15-23
Ismét semmi köze Isten kiválasztó kegyelméhez és szuverén hatalmához, már megint a zsidókkal van a baj!

Ez pedig a második kedvenc.  :hehe:
Az fent bemásolt igerész tartalma a fáraóról beszél, akit megkeményített az Úr. Ezt is mondja róla:
"Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön."

No, de érdemes elolvasni a Mózes könyvében az egész történetet. Tudniillik az első 5 alkalommal nem Isten keményítette meg a fáraó szívét,
hanem a fáraó saját maga! A maradék 5 alkalommal (az utolsó 5 csapáskor) keményítette meg Isten a szívét, hogy megmutassa hatalmát!
A fáraónak is ott volt a lehetőség a megtérésre.

A fenti rész még magában foglalja ezt a mondatot, ami száraz önmagában igen félelmetes, viszont érdemesebb a Pál szövegkörnyezetében jobban megvizsgálni:
"Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok."

Pál ezt a fáraós incidenssel összefüggően írta, amiből én arra következtetek, hogy bizony nem a mi fejünkkel kell megértenünk azt, hogy hol a türelmének a vége. Hiszen Istenről nem azt olvassuk, hogy végtelen türelmű, hanem azt, hogy hosszan tűrő! A fáraót az 5. csapásig tűrte.
Onánt az első alkalomig. Sault 3-4 alkalomig (azt hiszem). Sőt, Jézus a 10000 alkalommal sem vonta meg tőlem a türelmét!


Idézet
Jn. 65:5
Igen, a zsidók még tanítványnak sem jók!

Bocsánat, de a 65. fejezetet nem találom.

Idézet
Ef. 1:4;11
Na ez meg csak magának a Váltságnak az eleve elrendeléséről beszél.

4;11 vers:
A világ teremtése előtt már kiválasztott, erről szól az ige. A világ előtt már léteztél? Ugye nem!?
Mégis kiválasztott! Hogyan ha akkor még nem is léteztél? Úgy, hogy időn kívül van Isten és hatalma van a jövőbe látni.
Bizony láthatta azt is, hogy mi van a lelkedben és kiválaszthatott magának. (V.ő. Róm 8,27)

Bizony ez sem meredekebb mint a predesztináció vallása (emberi értelmet tekintve).


Idézet
1Pét. 1:1-2
Ááá, ez is csak sejteti az elválasztásunk és elrendelésünk.

Bemásolom az igét, hogy ha valakit érdekel legalább értse:

1Pt 1,1-2   
Péter, Jézus Krisztus apostola, Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen.

Igen-igen, az eleve elrendelés. Még jó, hogy Péter nem felejtette megemlíteni azt, hogy mi által lett a kiválasztás:
"Lélek megszentelő munkája által" Szerintem no komment, de azért kifejtem ha nem érted mire gondolok.
A Lélek megszentelő munkáját említi. Nem a megszentelődésről van szó! A szent alatt az "elkülönített"-et érti, persze lehet még más egyéb jelentése is.
Tehát én merem úgy érteni, hogy a Lélek munkája által kiválasztottak (elkülönítettek). Így akkor számomra teljesen rendben van.

Van itt még több ige is, de kifutottam az időből. Ha ragaszkodol hozzá, folytathatom. Viszont hogy ne is legyen egyoldalú a dolog, én is hoznék pár igét.
Kérlek szólj hozzá:

Ez 18,23   
"Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen"

Jn 3,16
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Itt megjegyezném, hogy a világ szó a görögben a kozmoszt rejti magában. Vagyis az univerzumot. Hát igen...ebben benne van MINDEN!

Jó éjt! :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 07, 22:37:05
Antikám!
Mivel azt mondtam, hogy egyrészt nincs felesleges időm a szűkségtelen vitákra, másrészt pedig arra sincs szűkségem, hogy meggyőzelek róla, hogy Isten választott ki Téged magának, ezért nem látom értelmét, hogy újra ebben a topicban előről kezdjem!
Viszont, ha nyítasz egy topicot Ige értelmezés versről -versre címmel, akkor egymás mellett párhuzamosan haladva megfogjuk érteni, hogy miként jelentenek ugyan azok a szavak mást és mást mindkettőnknek!
Ott szívesen értelmezem az általad hozott igéket is, szövegkörnyezettükkel és a hozzájuk tartozó párhuzamos kinyílatkoztatásokkal egyűtt!
Amíg pro és kontra csak igehelyeket vagdalunk egymáshoz és nem fektetünk le közös szabályokat az értelmezérhez, addig nem is lesz közös pont, ahhonét kiindulhatnánk!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 07, 22:51:13
Szerintem van értelme erről beszélni és örülnék is, ha azokra az igékre is írnál magyarázatot. Mert biztosan van és kíváncsivá tesz.
Van predesztinációs topicunk, ott lehet folytatni, ha lesz egy kis időd (amúgy nekem sincs sok). :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 08, 06:50:40
http://www.gotquestions.org/Magyar/karomlas-Szentlelek.html

    
Mi az a Szentlélek elleni káromlás?


Kérdés: Mi az a Szentlélek elleni káromlás?

Válasz: A Szentlélek elleni káromlás esete az Újszövetségben van megemlítve a
Márk 3:22-30
22. Az írástudók pedig, a kik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebúb van vele, és: Az ördögök
fejedelme által űzi ki az ördögöket.
  23. Ő pedig magához híván azokat, példázatokban monda nékik: Sátán miként tud Sátánt kiűzni?
  24. És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország.
  25. És ha egy ház önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az a ház.
  26. És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg, hanem vége van.
  27. Nem rabolhatja el senki az erősnek kincseit, bemenvén annak házába, hanemha elébb az erőset megkötözi és azután rabolja ki annak házát.
  28. Bizony mondom néktek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, a melyekkel káromlanak:
  29. De a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;
  30. Mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan lélek van benne.
 és a
Máté 12:22-32 szakaszokban.
22. Akkor egy vak és néma ördöngőst hoztak ő eléje; és meggyógyítá azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszél, mind lát vala.
  23. És elálmélkodék az egész sokaság, és monda: Vajjon nem ez-é Dávidnak ama Fia?
  24. A farizeusok pedig ezt hallván, mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, hanemha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével.
  25. Jézus pedig, tudva az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, a mely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, a mely meghasonlik magával.
  26. Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; mimódon állhat meg tehát az ő országa?
  27. És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők magok lesznek a ti bíráitok.
  28. Ha pedig én Istennek Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.
  29. Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanemha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát?
  30. A ki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.
  31. Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek.
  32. Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.
Maga a káromlás kifejezés “dacos tiszteletlenség”-ként definiálható. Egyrészt arra alkalmazhatnánk e kifejezést, amikor valaki Istent átkozza, vagy szándékosan ledegradálja az Istenhez kötődő tevékenységeket. Másrészt jelenthetné azt is, ha valaki gonoszságot tulajdonít Istennek, vagy épp megtagad valami jót, amit egyébként Neki kellene tulajdonítani. Azonban a káromlás itteni esete igen speciális, melyet “a Szentlélek elleni káromlásnak” nevez a Máté 12:31. 31. Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek.
 A Máté 12: 31. Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek.
  32. Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.
31-32-ben a farizeusok, miután látták a kikezdhetetlen bizonyítékokat arra, hogy Jézus a Szentlélek erejével tesz csodákat, azt állították, hogy Jézust a “Belzebúb” nevezetű démon szállta meg (Máté 12: 24. A farizeusok pedig ezt hallván, mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, hanem ha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével.). Figyeljük meg, Jézus milyen pontosan rámutat, hogy amit elkövettek, a a Szentlélek elleni káromlás.

Ez a káromlás egyet jelent azzal, ha valaki Jézust démoni megszállottsággal vádolja, és nem Szentlélekkel betöltöttnek tekinti. Vannak még más formái is az istenkáromlásnak, de ez volt a megbocsáthatatlan istenkáromlás. Ez azt jelenti, hogy nem ismétlődhet meg napjainkban. Jézus Krisztus többé nincs a Földön, hanem az Atya jobbján ül. Senki sem lehet tanúja amint Jézus épp csodát tesz, hogy aztán mindezt a Sátánnak tulajdonítsa a Szentlélek helyett. Habár ma már nem létezik a Szentlélek elleni káromlás, észben kell tartanunk, hogy létezik a megbocsáthatatlan létforma – a folyamatos hitetlenség létformája. Nincs bocsánat olyan ember számára, aki hitetlenségében hal meg. A Szentlélek Jézusban való hitre vezető munkájának folyamatos elutasítása a megbocsáthatatlan istenkáromlás. Emlékezz, mi áll a János 3:16-ban: “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Az egyetlen mód arra, hogy valaki ne kaphasson bűnbocsánatot az, hogy ne legyen azok között, akik hisznek Őbenne.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 08, 08:20:42
ermahat betett idézetéből: "Ez a káromlás egyet jelent azzal, ha valaki Jézust démoni megszállottsággal vádolja, és nem Szentlélekkel betöltöttnek tekinti. Vannak még más formái is az istenkáromlásnak, de ez volt a megbocsáthatatlan istenkáromlás. Ez azt jelenti, hogy nem ismétlődhet meg napjainkban. Jézus Krisztus többé nincs a Földön, hanem az Atya jobbján ül. Senki sem lehet tanúja amint Jézus épp csodát tesz, hogy aztán mindezt a Sátánnak tulajdonítsa a Szentlélek helyett. Habár ma már nem létezik a Szentlélek elleni káromlás, észben kell tartanunk, hogy létezik a megbocsáthatatlan létforma – a folyamatos hitetlenség létformája. Nincs bocsánat olyan ember számára, aki hitetlenségében hal meg. A Szentlélek Jézusban való hitre vezető munkájának folyamatos elutasítása a megbocsáthatatlan istenkáromlás. Emlékezz, mi áll a János 3:16-ban: “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Az egyetlen mód arra, hogy valaki ne kaphasson bűnbocsánatot az, hogy ne legyen azok között, akik hisznek Őbenne."

Hát,... ebben van egy pár ami nem igei, és nem állja meg a helyét, de egyet emelek ki belőle: "Habár ma már nem létezik a Szentlélek elleni káromlás, észben kell tartanunk, hogy létezik a megbocsáthatatlan létforma – a folyamatos hitetlenség létformája."

Akkor ha ma nem létezik a Szent Szellem káromlás, akkor az hol lett visszavonva? Melyik Ige az ami ezt visszavonta? Elég érdekes okfejtegetést csinál az írás szerzője. Ma éppen úgy létezik mint akkor amikor Jézus a földön volt. Ma éppen, hogy a Szent Szellem munkálkodik helyette. Őt küldte maga helyett Jézus. Jézus ma éppen olyan csodákat tesz mint amikor itt volt, mert Ő nem változik meg. Ma is vannak farizeusok, akik azt állítják, a sátán gyógyít xy gyülekezetében ahol Jézus nevében jönnek össze.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 08, 08:35:00
Máriám,pont ezért tettem be,amit kiemeltél.Az oldal szerint nincsen Szent-szellem káromlás ma.Én bár nagyon csecsemőnek tartom magamat ebben és más témában.Mert az én tudásom még túlságosan kevés hozzátok mérten,de szerintem igen is van ma is Szent szellem káromlás.Mert amikor valaki keresztényként a Szent szellem munkáját sátáninak titulálja,az ilyet jelent.Vagy amikor megkérdőjelezik Isten munkáját és még sok minden.Minden esetre nagyon el kell gondolkozni rajta,hogy mit és hogyan beszélünk és hogy szóljuk meg a testvéreinket,amikor kijelentést kapnak az Úrtól. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 08, 09:53:26
 :061:
Az nem káromlás szerinted, Mária, amikor valaki az x y testvérben élő és munkálkodó Jézus Szellemére mondja azt, hogy ördögtől van?
ugyanaz a Sz. Szellem dolgozik ma is, mint akkor Jézusban! Például én éppen ezért vagyok nagyon óvatos az ilyen kijelentésekkel és megállapításokkal!
Nem mondom másra, hogy az ördög lakik benne és úgy cselekszik, csak ha az teljesen egyértelmű.
Ilyen eset ritkán fordul elő. Viszont a keleti vallások gyakorlóinál gyakran. (iszlám, Krisna-tudat,buddhizmus, brahmanizmus stb.)
 :03:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 08, 11:31:15
Sziasztok!

A Szent Szellem
ellen, szerintem is valóban lehet káromlóan szólni
ma éppen úgy, mint Krisztus idejében!
A Szent Szellem tevékenységét az ördög munkájának beállítani, ez a Szent Szellem káromlásának iskolapéldája, amelyet az Úr feltárt előttünk.
De az is a Szent Szellem elleni rugdalózás, amikor valaki a Szent Szellem embert formáló tevékenységét saját érdemének túlajdonítja!
Pénzéteszi és a sajátjaként árúsítja a Szent Szellem tanításait, pénzé teszi és sajátjaként árúsítja a Szent Szellem ajándékait.
A Szentlélek káromlása az is, amikor az ember a sajátját túlajdonítja a Szent Szellemnek!
Pl. Isten nevében történő hamis profétálás, kukorékolás, röfögés 'nyelveken szólásra' való hívatkozással.
Gyógyító 'szolgálat' karizma nélkűl stb. stb.

Akarva-akaratlanúl ilyen praktikákkal  is a Szent Szellemet káromolják, gyalázzák!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 08, 12:35:51
Szerintem a Szentlélek elleni káromlás jóval többet rejt magában, mint valakire rávarrni hogy ördög van benne.
Emlékezetből írom, bocsánat ha pontatlan. Jézust megvádolták a zsidók, hogy ördög van benne. Jézus erre mondta azt, hogy bocsánatot nyer az is, aki káromolja az Istent, de aki a Szentlelket káromolja, az viszont nem! Talán nagyobb-e Jézusnál a Szentlélek? Ezt nehéz megmondani, hiszen egy Isten van aki három személy. De mégsem egyenrangúak. A Szentháromság felsorolása is mindig ebben a sorrendben történik: Atya, Fiú és Szentlélek.
Most tehát, abban szerintem egyetérthetünk, hogy Jézus nagyobb a Szentléleknél, hisz Jézus "parancsol" a Szentléleknek:. "Elküldöm hozzátok..."

Na már most, ha Jézus elleni káromlások megbocsáttatnak de a Szentlélek elleni nem, akkor ez hogy van? Talán sértődékeny és önkényes döntéseket hozhat a Szentlélek? Szerintem nem. Itt nem arról van szó, hogy valaki obszcén szavakat dobál hozzá vagy ördöginek tekinti munkáját.

Jézus azt mondta, hogy a Szentlélek vezeti el az embert az igazsághoz. És abban hiszek, hogy a Szentlélek által lehet megtérni.
Vagyis: Szentlélek ---> Jézus ---> Atya. Így lehet az Atyához eljutni, mert aki Jézust látja az látja az Atyát is! A görög 3 fajta előszócskával különbözteti meg a Szentlélek helyét az életünkben. Amikor mellettünk van, amikor velünk és amikor bennünk.

Tehát ha valaki ELLENÁLL a Szentléleknek, akkor sosem fogja meglátni Jézust. Ez az egy ami nem bocsáttatik meg, mert ezzel az alany elvágja maga előtt az üdvösség útját. Mint ahogy ott a zsidók, akik nem akartak hinni Jézusban!

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 08, 13:49:38
Anti! Ámen és ÁMEN
Idézlek mire: "Tehát ha valaki ELLENÁLL a Szentléleknek, akkor sosem fogja meglátni Jézust. Ez az egy ami nem bocsáttatik meg, mert ezzel az alany elvágja maga előtt az üdvösség útját."

Mindenkinek írom: Minden megbocsájtatik nekünk, de aki elutasítja Jézust, az soha! Nincs más Szent Szellem káromlása csak ez az egy: Tagadja a Szent Szellem kijelentését, Jézust. PONT. Ne tegyetek hozzá cselekedeteket, mert az nem káromlás, mert nem azzal üdvözültünk és nem azzal vesztünk volna el. Aki elutasítja Jézust, az megy a pokolra, kárhozatra, nem az, aki hülyeséget csinál vagy mond. Történetesen ugat, brekeg, fetreng.... , még ha a Szellem nevében is teszi, megbocsájtatik nekik. Jézus meghalt ezekért a testiségeinkért is. Mi lenne ha nem?  Ezek nem üdvkérdések és nem is lehetnek azok! Viszont ha tagadja Jézust az már káromlás és a szellemi halál. De ha ti soha nem hibáztatok még a Szent Szellem ellen, akkor ti már tökéletesek vagytok. Én sokat vétek Isten ellen még, mert nem vagyok kész. Nem lehet hosszútávon szeretetben járni senkinek, mert bűnös a testünk, nincs megváltva. Tele van kívánságokkal. A tiétek már nincs? Meglepne. Annyira borzasztó látni a saját bűnünket a másikba. -szálka gerenda, farizeus a templomba- Még jó, hogy nem így néz ránk az Atya!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Február 08, 14:47:06
Szerintem a Szentlélek elleni káromlás jóval többet rejt magában, mint valakire rávarrni hogy ördög van benne.
Emlékezetből írom, bocsánat ha pontatlan. Jézust megvádolták a zsidók, hogy ördög van benne. Jézus erre mondta azt, hogy bocsánatot nyer az is, aki káromolja az Istent, de aki a Szentlelket káromolja, az viszont nem! Talán nagyobb-e Jézusnál a Szentlélek? Ezt nehéz megmondani, hiszen egy Isten van aki három személy. De mégsem egyenrangúak. A Szentháromság felsorolása is mindig ebben a sorrendben történik: Atya, Fiú és Szentlélek.
Most tehát, abban szerintem egyetérthetünk, hogy Jézus nagyobb a Szentléleknél, hisz Jézus "parancsol" a Szentléleknek:. "Elküldöm hozzátok..."

Na már most, ha Jézus elleni káromlások megbocsáttatnak de a Szentlélek elleni nem, akkor ez hogy van? Talán sértődékeny és önkényes döntéseket hozhat a Szentlélek? Szerintem nem. Itt nem arról van szó, hogy valaki obszcén szavakat dobál hozzá vagy ördöginek tekinti munkáját.

Jézus azt mondta, hogy a Szentlélek vezeti el az embert az igazsághoz. És abban hiszek, hogy a Szentlélek által lehet megtérni.
Vagyis: Szentlélek ---> Jézus ---> Atya. Így lehet az Atyához eljutni, mert aki Jézust látja az látja az Atyát is! A görög 3 fajta előszócskával különbözteti meg a Szentlélek helyét az életünkben. Amikor mellettünk van, amikor velünk és amikor bennünk.

Tehát ha valaki ELLENÁLL a Szentléleknek, akkor sosem fogja meglátni Jézust. Ez az egy ami nem bocsáttatik meg, mert ezzel az alany elvágja maga előtt az üdvösség útját. Mint ahogy ott a zsidók, akik nem akartak hinni Jézusban!



Nagyon jó a teológiai következtetés. Ha szabad így mondanom.  :088: Teljesen helytálló lehet.
Annyi még felmerült bennem, hogy nem annyira a nagyság megkülönböztetése miatt mondta Jézus, hanem azért, mert a Szellem, mint személy érzékeny és Jézus fenntartotta a jogot, hogy meghatározza azt, hogy a Szellem sértegetése rosszabb kategória, mint az Ő, vagy az Atyja sértegetése.
Kicsit hadd hasonlítsam ahhoz, mikor egy férj aztmondja: "Engem szídhattok, de aki a feleségemre egy rossz szót mer szólni az..."  :hehe:
Tudom, hogy ez a gondolkodásmód távol áll a szentséges teológiai magyarázatoktól, de gondoljátok el, hogy mi egyéniségek vagyunk, pedig minket úgy teremtettek, akkor mennyivel inkább egyéniség az Isten, aki a hasonlóságára teremtett minket.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 08, 15:34:51
Hát tesókáim elég vicces következtetés az számomra amit olvastam az imént:
Ha elfogadtam Krisztust bátran beszélhetek hülyeségeket Isten nevében, sőt hamis próféta is lehetek, gyalázhatom a lelki ajándékokat, hiszen Jézus ezért a bűneimért is meghalt!
Ki a jó csudát fogadtam be, ha így élek?!
Mi köze a hamisságnak az igazsághoz?!
Mi ez a szálka-gerenda vonatkoztatás már megint?
Ne hogy már meg akarjon valaki győzni az Istenkáromló keresztyén fogalmáról!
Vannak hibák abban az írásban, amit ermaha beidézett, de a szóbanforgó igehely önmagát magyarázza, bizony az ördögnek túlajdonították a Krisztusban lévő Szentlelket a farizeusok!
Jelenleg a Szent Szellem tesz bizonyságot a földön Jézus Váltság áldozatáról, aki tagadja és gyalázza a Szent Szellemet az Krisztussal is ezt teszi, aki Krisztussal teszi, az az Atyával is teszi! Miféle Váltság van az ilyenek számára?!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 08, 17:24:09
Daba! Te aztán jól elvitted a témát megint a felháborodásoddal. Hihetetlen időnként mennyire nem lehet érteni a te álláspontodat.

Ezt írtad: "Jelenleg a Szent Szellem tesz bizonyságot a földön Jézus Váltság áldozatáról, aki tagadja és gyalázza a Szent Szellemet az Krisztussal is ezt teszi, aki Krisztussal teszi, az az Atyával is teszi! Miféle Váltság van az ilyenek számára?!"

Én írtam: "Minden megbocsájtatik nekünk, de aki elutasítja Jézust, az soha! Nincs más Szent Szellem káromlása csak ez az egy: Tagadja a Szent Szellem kijelentését, Jézust. PONT."


 Most akkor mi van? Nem ugyan azt írtad te is?

Daba írta: Ha elfogadtam Krisztust bátran beszélhetek hülyeségeket Isten nevében, sőt hamis próféta is lehetek, gyalázhatom a lelki ajándékokat, hiszen Jézus ezért a bűneimért is meghalt!

Nem, nem lehet, de nem üdvösség kérdése és nem Szellem káromlása. Ítéletet von maga után ha megteszi, de nem káromolja Isten Szellemét. Ezektől még bejut az Úrhoz, legfeljebb a jutalma más lesz. Senki nem tudja az ajándékok tökéletes használatát, még te se és én se. A kizárólagosság Istennél van. Majd Ő megigazít bennünket.

Daba! Ne hogy már meg akarjon valaki győzni az Istenkáromló keresztyén fogalmáról!

Nem is célom!!!! Te biztosan jobban tudod tőlünk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 08, 17:52:21
Daba! Te aztán jól elvitted a témát megint a felháborodásoddal. Hihetetlen időnként mennyire nem lehet érteni a te álláspontodat.

Ezt írtad: "Jelenleg a Szent Szellem tesz bizonyságot a földön Jézus Váltság áldozatáról, aki tagadja és gyalázza a Szent Szellemet az Krisztussal is ezt teszi, aki Krisztussal teszi, az az Atyával is teszi! Miféle Váltság van az ilyenek számára?!"

Én írtam: "Minden megbocsájtatik nekünk, de aki elutasítja Jézust, az soha! Nincs más Szent Szellem káromlása csak ez az egy: Tagadja a Szent Szellem kijelentését, Jézust. PONT."


 Most akkor mi van? Nem ugyan azt írtad te is?

Daba írta: Ha elfogadtam Krisztust bátran beszélhetek hülyeségeket Isten nevében, sőt hamis próféta is lehetek, gyalázhatom a lelki ajándékokat, hiszen Jézus ezért a bűneimért is meghalt!

Nem, nem lehet, de nem üdvösség kérdése és nem Szellem káromlása. Ítéletet von maga után ha megteszi, de nem káromolja Isten Szellemét. Ezektől még bejut az Úrhoz, legfeljebb a jutalma más lesz. Senki nem tudja az ajándékok tökéletes használatát, még te se és én se. A kizárólagosság Istennél van. Majd Ő megigazít bennünket.

Daba! Ne hogy már meg akarjon valaki győzni az Istenkáromló keresztyén fogalmáról!

Nem is célom!!!! Te biztosan jobban tudod tőlünk.

Tetszik az isteni többesszám!
:hehe:
Tuti megint hülyeségeket beszélek, de nem baj Krisztus Megváltott!
Azért majd ha lesz időd olvasd el  2Pét. 2:1-22 részeket is!
Hátha kiderűl, hogy nem az a problémám, hogy velem nem értesz egyet!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 08, 18:11:19
Valahol olvastam,meg lehet szomorítani a Szent-szellemet,akkor visszavonul.Sőt sirni is tud az emberen keresztül.
Ha az én könyvem volt,akkor megtalálom és beidézem. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 08, 19:59:02
Valahol olvastam,meg lehet szomorítani a Szent-szellemet,akkor visszavonul.Sőt sirni is tud az emberen keresztül.
Ha az én könyvem volt,akkor megtalálom és beidézem. :2smitten:


Szia ermaha!

A Szentlélek Isten, vagy Szent Szellem tulajdonképpen ugyanolyan ÉLŐ ISTEN, mint az Atya, vagy a Fiú.
Ezért nyílvánvaló, hogy élő tulajdonságokkal  rendelkezik:
ÉREZ: Ézs. 63:10, Ef. 4:30, Róm. 15:30

ÉRTELMES: A.Cs.15:28; 1Kor.2:10; Róm.8:27
 
AKAR: 1Kor.12:11

CSELEKSZIK:Acs.16:7,10


SEGÍT: Acs. 9:31


BESZÉL: Acs 8:29,13:2
Jel. 2:7, 22:17,
Róm 8:26

TANÚSKODIK:
Jn. 15:26, 1Jn 5:6-9, Mk. 13:11
Róm 8:16

KÖZBENJÁR:
Róm 8:26

IHLET:
2Pt. 1:21

Tanít és emlékeztet:
Jn 14:26


MEGISMERHETŐ:
Jn. 14:17

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 09, 03:58:48
Mindezekkel én is tisztában vagyok,és ennél sokkal több tulajdonsággal rendelkezik.Valójában olyan mint egy érző ember,csak Istenségénél fogva hatalommal is rendelkezik.Valahogy igy lehet megfogalmazni.Valamikor régen,kb 20 éve olvastam ebben a könyvben,hogy káromolni csak olyan ember tudja aki már megismerte őket.Ez csak keresztény lehet,akkor amikor a Szent-szellem munkáját valaki a sátánnak tulajdonítja.Akkor eltávozik tőle végleg.Ez az Ige volt rá,
2 Pét:2:20-22-ig
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 09, 08:41:19
Péter levele alapján én is így látom!
Csak megjegyezném, hogy egy 'keresztyén' nem csak úgy tudja megtagadni Krisztust, hogy kijelenti: 'Jézus nem a Krisztus', hanem a cselekedeteivel is tagadhatja!
Tulajdonképpen erről szól a 2Pét. 2. rész!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 09, 10:23:48
Ha ez igaz lenne, akkor nem igen marad keresztény aki az Úrhoz megy, csak vizsgáljátok meg magatokat egyszer úgy igazán. Persze a gerendától ezt nem igen lehet látni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 09, 11:30:17
Drága Mária!
Lehet, hogy gerenda van a szememben, s majd talán egyszer kiveszi az Úr!
De ami le van írva, az le van írva!
Ha azt hírdeted, hogy Krisztus meghalt a hamis prófétákért és a hamis tanítókért, akkor a sátánnak is van üdvössége!
Az ítélkezés és az IGAZSÁG KÖZÖTT van némi különbség!
Amit írtam nem én állítom, hanem a Biblia, ezért örömmel elszenvedem Tőled a gerendát, amit a szemembe helyeztél!
Ne gondold annyira naívnak az ördögöt, aki a 'világosság angyalává változtatja magát', hogy szemtől szembe támadja a Szent Szellemet!


:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 09, 11:56:51
Daba, ne forgasd ki a szavaimat megkérlek! Ekkora idiótaságot remélem nem feltételezel rólam, hogy azt hirdetem, amit írtál! A másik, ha nem érted amit írtam, akkor se forgasd ki, csak akkor vedd magadra, ha rád illik, ha nem, akkor ne, megkérlek. Köszönöm, de nem kívánok hozzászólni többet, mert mindenből az jön le, hogy a kizárólagosság csak nálad van. Úgy gondolom elég volt a részemről ez a sok felesleges vita.

Áldottja vagy Istennek!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 09, 12:25:26
Ha ez igaz lenne, akkor nem igen marad keresztény aki az Úrhoz megy, csak vizsgáljátok meg magatokat egyszer úgy igazán. Persze a gerendától ezt nem igen lehet látni.

Ne haragudj Mária, hogy a fenti szavaidat magamra vettem, de úgy tünt, hogy velünk beszélgetsz, s nem a nagy világba mondod a szavaidat!
Gondolom az igazság kizárólagosságáról szóló szavaidat is nekem szántad!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2010 Február 09, 20:50:52
Azokért halt meg Jézus akiknek hitet is adott. A hamis profétáknak ilyen nincs, az álmegtérteknek sincs. Akikért meghalt, azok tudják, hogy értük halt meg és ez megváltoztatta az életüket, ami meglátszik a gondolkodásukon, igeértésükön és mindenen.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Február 10, 20:05:21
El kell mondanom valamit neked!

ÉN NAGYON HITETLEN EMBER VAGYOK!
EZ VAN!

Istent sem szeretem, életemben nem láttam, de szeretem az embereket, akik nap mint nap megaláznak.
Isten így is szeret. (Ő már csak ilyen) Ha Istent igazán szeretném, nem lennének kétségeim.
Azt is meg kell mondanom, hogy annyi hitem sincs, mint köröm alatt a piszok, de már nem is érdekel.

Jézus mindenkitől megszabadított, csak saját magamtól nem. Megváltoztam? Igen!
Rájöttem, hogy én, én vagyok!

Nincs ó ember, meg új ember, én ember van.
Én emberem pedig, az Isten képmására lett teremtve! Te én embered is, meg az övé is, meg azé, akit nagyon nem szeretsz, még ő is!

Ember vagyok, egy a sok sok milliárdból.
Kérdezed milyen? Olyan,mint a többi.
Tudod, ez igazán megnyugvással tölt el.

Ha egyszer Isten megkérdezné tőlem, mit akarok? Ma bizonyosan azt mondanám neki, hagyjál, hagyjál embernek lenni!

 :044:






 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 10, 22:35:02
Ez csak duma Tesókám!
Ha nem szeretnéd Istent nem lennél itt!

:2smitten:

ui.
'Az Istent soha senki nem látta:
Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az Ő szeretete teljessé lett bennünk:
Erről ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk;  mert a maga Lelkéből adott minékünk.
És mi láttuk és bizonyságot teszünk, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéűl.
Aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és ő is az Istenben.
1Jn. 4:12-15

Szóval ez a hit 'nem piszoknyi a körmöd alatt', ne becsűld le,  ez az üdvösséged Tesókám!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Február 11, 08:54:17
El kell mondanom valamit neked!

ÉN NAGYON HITETLEN EMBER VAGYOK!
EZ VAN!

Istent sem szeretem, életemben nem láttam, de szeretem az embereket, akik nap mint nap megaláznak.
Isten így is szeret. (Ő már csak ilyen) Ha Istent igazán szeretném, nem lennének kétségeim.
Azt is meg kell mondanom, hogy annyi hitem sincs, mint köröm alatt a piszok, de már nem is érdekel.

Jézus mindenkitől megszabadított, csak saját magamtól nem. Megváltoztam? Igen!
Rájöttem, hogy én, én vagyok!

Nincs ó ember, meg új ember, én ember van.
Én emberem pedig, az Isten képmására lett teremtve! Te én embered is, meg az övé is, meg azé, akit nagyon nem szeretsz, még ő is!

Ember vagyok, egy a sok sok milliárdból.
Kérdezed milyen? Olyan,mint a többi.
Tudod, ez igazán megnyugvással tölt el.

Ha egyszer Isten megkérdezné tőlem, mit akarok? Ma bizonyosan azt mondanám neki, hagyjál, hagyjál embernek lenni!

 :044:



 Hát ...   "Beszélgessünk szabadon"  :   

pl.  ---  Mi a vallásosság és az élő hit közti különbség?
Mi a különbség az "én-(ego-)ember"  és a krisztusi ember között?
Lehet, hogy te egy tréfás ember vagy, én meg hajlamos vagyok mindenki beszédét nagyon komolyan venni...mindenesetre elgondolkoztatott amiket irtál.

Számomra a vallásosság:
Istenről szól  -- DE NINCS BENNE ISTEN.
Sokan sokat tudnak Istenről  -  ANÉLKÜL HOGY SZEMÉLYESEN ISMERNÉK  Ő T !
Sokan sokat beszélnek Istenről - KEVESET ISTENHEZ.

Sokan érvekkel- ellenérvekkel citálják az irott Igét úgy, hogy azt szeretettel, hálaadással, tisztelettel és alázattal, engedelmességgel szivükbe fogadták volna be!
Mert sokan, igen,  nagyon-nagyok sokan - értelemmel kivülről tudják az Irott Igét és végnélkül érvelnek róla  - ANÉLKÜL, HOGY SZIVÜKBEN MEGTAPASZTALNÁK AZ ÉLŐ IGE VALÓSÁGÁT,  anélkül, hogy keresnék Isten velük kapcsolatos tervét.
Emberek milliói nem látják soha Istent - MERT MÉG NEM ISMERTÉK FEL, HOGY ŐT NEM A FIZIKAI SZEMÜNKKEL, HANEM SZIVÜNK SZEMÉVEL VAGYUNK CSAK KÉPESEK ÉRZÉKELNI,
ÉS NEM AZ ÉRTELMÜNKKEL, HANEM A SZIVÜNKKEL, SZELLEMÜNKKEL TUDJUK CSAK BEFOGADNI, ÉS ISMERNI.

Akárki  akármilyen sokat elmélkedik Istenről, ha nincs benne Isten ÉLETE,  Isten-képe nem szabaditja meg,  CSAK MAGA ISTEN.

Az élő hit:
Pl. Mk.5.25-ben a vérfolyásos asszony: odament Hozzá, és  MEGÉRINTETTE JÉZUST.
Ez az asszony bár egy volt a sokaság közt, másképp volt ott, mint   a   t ö m e g ben a többiek.

Keressük ŐT mi is úgy, mint a körülötte örvénylő  hatalmas tömegben   a  z     a z     e g y  !
- szivünket irányitsuk JÉZUS KRISZTUS  felé,
- nézzünk RÁ,
- szólitsuk és érintsük meg ŐT hálaadással, imádkozással, beszélgetéssel, imádattal, dicsőitéssel, énekekkel.

Ne legyünk "én-emberek", hanem  adjuk át magunkat úgy ahogy vagyunk, a teljes valónkat Jézusnak, és kérjük meg a Szent Szellemet: segitsen krisztusivá válnunk.
Beszélgessünk   ú g y  Istenről, hogy abban BENNE LEGYEN MAGA ISTEN!
Kiáradjon szavainkon keresztől az Ő Jelenléte, szeretetének vonzása.
Ne saját magunkat közvetitsék a szavaink, hanem ŐT.
IGY ÉS CSAK IGY Jézus mindenkor bizonyságot fog tenni Önmagáról (szeretetéről, erejéről, hatalmáról, szelidségéről, alázatosszivüségéről, önzetlenségélről, igazságosságáról, hűségéről, végéremehetetlen bölcsességéről...)az Őt személyesen ismerők és szeretők  által, és az Ő  ÉLETÉT fogja kiárasztani az Őt szomjazókra.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Február 11, 09:10:22
El kell mondanom valamit neked!

ÉN NAGYON HITETLEN EMBER VAGYOK!
EZ VAN!

Istent sem szeretem, életemben nem láttam, de szeretem az embereket, akik nap mint nap megaláznak.
Isten így is szeret. (Ő már csak ilyen) Ha Istent igazán szeretném, nem lennének kétségeim.
Azt is meg kell mondanom, hogy annyi hitem sincs, mint köröm alatt a piszok, de már nem is érdekel.

Jézus mindenkitől megszabadított, csak saját magamtól nem. Megváltoztam? Igen!
Rájöttem, hogy én, én vagyok!

Nincs ó ember, meg új ember, én ember van.
Én emberem pedig, az Isten képmására lett teremtve! Te én embered is, meg az övé is, meg azé, akit nagyon nem szeretsz, még ő is!

Ember vagyok, egy a sok sok milliárdból.
Kérdezed milyen? Olyan,mint a többi.
Tudod, ez igazán megnyugvással tölt el.

Ha egyszer Isten megkérdezné tőlem, mit akarok? Ma bizonyosan azt mondanám neki, hagyjál, hagyjál embernek lenni!

 :044:

 


Sokféle ember, Isten hagyja, hogy ember legyél, de ő szeretné, ha olyan ember lennél, amilyet Ő akart teremteni és ne olyan, amilyenné a Vádló akar tenni. Nem az a kérdés, hogy ember vagy-e, hanem az, hogy milyen...

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2010 Február 11, 13:43:45
Most kell imátkozni érte. Rendesen.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 11, 14:55:19
Kedves erdei!

"Isten így is szeret. (Ő már csak ilyen) Ha Istent igazán szeretném, nem lennének kétségeim.
Azt is meg kell mondanom, hogy annyi hitem sincs, mint köröm alatt a piszok, de már nem is érdekel.

Jézus mindenkitől megszabadított, csak saját magamtól nem. Megváltoztam? Igen!
Rájöttem, hogy én, én vagyok!"

Mélységes együttérzés fogott el veled kapcsolatban! ha valamikor, akkor most vonatkozik rád a Róma 6.

Ez egy elkeseredett, csalódott, elfáradt ember poharának a kiborítása.
IMÁDKOZUNK ÉRTED!

Te te vagy! Valóban! Isten ilyennek teremtett! S ha végre elfogadtad magadat olyannak, amilyen vagy, akkor MOST ITT VAN AZ ÚR JÉZUS IDEJE! Most Ő jön, hogy kézen fogva rávezessen a következő létrafokra.

Őszinte szívemből kívánom, hogy mielőbb kikerülj ebből a lelkiállapotból, és az Úr mutassa meg magát neked úgy, hogy attól a perctől kezdve ne tudd nem szeretni Őt, és nem fogod magadat kárhoztatni kevés hited miatt!
Inkább így imádkozz: NÖVELD az én hitemet!   :168:

ÁLDJON MEG AZ ÚR JÉZUS, ERDEI TESTVÉREM! Az Úr ott van veled, melletted, körülötted!  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 11, 17:35:57
  Nem tudom hova tegyem be.

Isten Igéje azt mondja:Ne lopj!
Betegség lenne a lopás?
Mindenfajta bűn kifejleszthet az emberi jellemben testi ill. lelki függőséget. A hazudozáshoz hozzá lehet szokni, de ugyanúgy a lopáshoz, paráználkodáshoz sőt a gyilkoláshoz is.
A bolti lopás gyakorlatilag az első kifejezetten modernkori bűncselekmény. Először a 19. század végén figyeltek fel rá, amikor az ipari forradalom és a technikai felfedezések eredményeképpen gombamódra kezdtek szaporodni az üzletek. Angliában az érzékeny viktoriánusokat annyira felzaklatta a tény, hogy középosztálybeli, jól szituált hölgyek lopott áruval tömködik meg a fűzőiket, hogy magyarázatul kitaláltak egy "kleptománia" nevezetű betegséget. Meg voltak győződve arról, hogy a kleptománia egy betegség, amely genetikailag kódolt. A pszichológusok ma a szenvedélybetegségek közé sorolják a kleptomániát, amely, akárcsak a játékszenvedély vagy a munkamánia, gyógyítható.
Érdekes módon a kleptománia inkább a gazdagok "betegsége": gondoljunk csak a színésznő Winona Ryder esetére, aki egy méregdrága butikból emelt el különféle márkás ruhákat: húsz különféle árucikket rejtett a táskájába és a kabátja alá egy luxusáruházban, és az öltözőfülkében ollóval levágta róluk a biztonsági kódot. A bíróságon azzal védekezett, hogy csak egy szerep kedvéért gyakorolta a lopást. Persze, ma már igen kockázatos e szenvedélybetegségnek hódolni: a technika lehetővé teszi, hogy az áruházakban megfigyelő kamerákat rejtsenek el az órákba, füstjelzőkbe, vagy akár a vészkijárat nyitókarjába. Így bukott le a színésznő is. Ha még egyszer lop, börtönbe kell mennie hangzott a szigorú ítélet, az alkalommal viszont megúszta: mindössze három év próbaidőt rótt ki rá a bíró, valamint 3700 dolláros pénzbüntetésre, 6300 dolláros kártérítésre és 480 óra közmunkára ítélte.
A szakemberek sokszor genetikai hajlamot feltételeznek minden szenvedélybetegség hátterében, mivel ezek a betegségek sokszor fordulnak elő elsőfokú rokonoknál. Az akaratgyengeségnek tulajdonított kényszerbetegségek (így a játékszenvedély, a bulimia, a körömrágás, a kleptománia stb.) leginkább 20-30 éves korban kezdődnek el. A kleptománia, hasonlóan az evési rendellenességekhez és a kényszeres vásárláshoz jellegzetesen női "betegség"; a kóros játékszenvedély és a szexuális aberrációk viszont inkább a férfiaknál fordulnak elő.
A kleptomán a közhiedelemmel ellentétben nem azért lop, hogy egy számára értékes, de túl drága tárgyat megszerezzen, számára sokkal fontosabb és vonzóbb az értéktelen és haszontalan tárgy ellopásával járó ellenállhatatlan izgalom. Pszichológiai tanulmányok szerint a lopásra való késztetés hirtelen, minden előzmény nélkül érkezik, és a beteg borzasztóan fontosnak érzi, szinte sóvárog azután, hogy a kiszemelt tárgy az övé legyen. Erre a kellemetlen feszültségre csak a tiltott cselekvés (azaz a lopás) megtétele hozhat gyógyírt számára.
(forrás: netmozaik.hu)


A hozzászólásodat áthelyeztem ide, talán itt jobb helye van. Szeretettel; Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 11, 18:36:47
Köszönöm Antikám,nem tudtam eldönteni hova való. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 11, 19:07:37
A bűn az bűn! Szerintem a "megélhetési bűnözés" ugyanolyan vétek, mint a bankrablás. (megélhetési bűnözés=2000,- értékben történő rablás - roma származású kiskorú esetében NEM BÜNTETENDŐ)

Ha a lopás kleptománia, akkor a paráznaság és a házasságtörés szexmánia, a gyilkosság pedig az igazam védése mánia.  :2tickedoff:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Február 11, 19:14:06
Nagyon kedvesek vagytok!
Tényleg!
Elkeseredtem? Igen!
Hitetlenségem miatt? Igen!
Azt hittem, hogy értek valamit,de semmit nem értek! És nem is akarok. Minek? Boldog együgyűség!

Drága barátom, ha érdekel a véleményem, ami téged semmire sem kötelez.
Akkor legyél önmagad, szeresd magad, és fogadd el, hogy ilyen vagy!
Ne akarj még Istennek sem megfelelni, nem hogy valami idétlen gyülekezet, idióta vezetőinek.
Isten azért szeret téged, mert ilyen vagy! Mert te, te vagy!
Mert te Ő vagy, mert Ő te benned "vagy", mert TI vagytok!
Mi egyek vagyunk, ti bennük vagytok, Ők mi bennünk vannak!
Hidd el, a többi nem számít!

Megszabadultam. Mitől? Attól, hogy elvárásoknak akarjak megfelelni!
Beteg vagy? Legyél beteg! Ha ez boldoggá tesz.
Jól megy? Legyél gazdag! Azért néha gondolj a szegényekre.
Úgy véled bölcs vagy? Akkor imádkozz sokat!
Meleg vagy? Félj, mert rád jön az ítélet!
Parázna vagy? Akkor legyél az,de ne várj kegyelmet.
Legyél az, ami vagy! Vállald magad!

Én vállalom! Hitetlen tuskó vagyok!
Van e reményem? Nem tudom.

Szeretlek? Igen, szeretlek. Nincs ha. Nekem mindegy ki vagy, ha vállalod azt, aki te vagy.
 :2smitten:
 

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Február 11, 19:42:46
Kedves Testvérem !

Ki bántott meg? Mi fáj ilyen nagyon? Csalódtál a keresztényekben? Azért ne add oda a hitedet, hiszen csak emberek, akik úton vannak és folyton változnak. Egy biztos, hogy nem tévedhetetlenek, és nem tökéletesek. Mert a tökéletesség a menny kiváltsága. Itt a földön csalódhatunk, sőt ha emberekre nézünk, fogunk is. És az nagyon tud fájni. De azért megyünk tovább, mert nem mi választottuk az Urat, hanem Ő választott minket és Ő megigérte, hogy senki / és semmi / nem szakithat ki az Ő kezéből. :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 11, 20:16:58
Szia Robi! :044:

Nem akarok kötekedni, de azért pontosítsuk picit a 'feltételeket'!

Nem szereted Istent, de Ő igyis szeret Téged?!

'Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.'
Pb. 8:17

Nincs hited, de Istennek igyis kellesz?!

'Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.'

Zsid. 11:6

Testvérem valóban nagy az Isten kegyelme, de NEM VÉGTELEN!
'Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, AKKOR TÖBBÉ NINCS BŰNÖKÉRT VALÓ ÁLDOZAT,
HANEM AZ ÍTÉLETNEK LÁNGJA, AMELY MEGEMÉSZTI AZ
ELLENSZEGÜLŐKET.'
Zsid. 10:26-27

Vigyázzunk, hogy mit hírdetünk a kegyelem evangéliuma alatt!

Összezavarodtál?!
Lehetséges!

Nem kell hallgatni a ... gyülekezeti vezetőkre?!

Rájuk valóban nem kell, de egyetlen Istentől rendelt gyülekezeti vezető sem ...!
Őket is a gyümölcseik szerint próbáld felismerni!
A legnagyszerűbb pásztor is tévedhet dolgokban, de egyetlen Istentől rendelt pásztor, tanító és próféta sem teremhet rossz gyümölcsöket!
Mik ezek a rossz gyümölcsök?!
Ellentétei a jónak, ezért elég ha csak a jókat írom ide:
'De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
Az ILYENEK ELLEN NINCS TÖRVÉNY!

Vigyázz hát kit mondasz idíótának!
'Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkűl, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre; AKI PEDIG EZT MONDJA: BOLOND, MÉLTÓ A GYEHENNA TÜZÉRE.
Mt. 5:22

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Február 11, 20:17:28
Kedves testvérem.

Fáj? Mi fáj? Csalódtam?
Igen fáj!
Az hogy hittem a buta meséknek!
Igen, magamban, de nagyon!

Van reményem,mert azt mondja, hogy aki cselekszi és úgy tanítja... aki pedig nem úgy, az a legkisebb lészen. Ez az én reménységem, hogy talán mint legkisebb, beférek. Talán. Na ez már remény.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 11, 20:23:53
Nekem az fáj, hogy sok mindent félre értesz!
Hogy nem cselekszed és úgy tanítod, az nem azt jelenti, hogy ellene cselekedhetsz és mást taníthatsz!

Veszélyes vizek ezek!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Február 11, 21:12:59
Daba testvérem!

Nem vitatkozás képen, mert tényleg úgy gondolom, hogy minek olyan emberrel vitatkozni, aki sokkal különb nálam. Ez nem szó cséplés, vagy ilyesmi, de tényleg ezt gondolom.

Márk 16:17  Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.
Márk 16:18  Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.
Én ezen jelek közül, bizony egyetlen egyet sem produkáltam. Tehát a hitem = 0.

Sőt, még tovább megyek.
1Ján 4:18  A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben 
Mivel tele vagyok félelmekkel, a szeretet bennem = 0.

Tudod Dabám, jó ez így, mert megértettem, hogy semmivel sem tudok többet azoknál, akik félnek, akik hitetlenek, akik pont olyanok mint én, vagy te, vagy ő, vagy ti.
Lehet imádkozni értem, vagy megvetni.
Egyet biztosan tudok, nem rajtad vagy rajtam múlik, vagy rajtatok.

Mit tehetek én, a por, Isten ellen? Semmit.

Tanítani? Kit és mire?
Ugyan Dabám ébresztő! Csak is magadat taníthatod. /akkor talán Isten is tanít majd/

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 11, 21:55:01
Robikám!
:2smitten:

Amit írtam, nem véletlen írtam!
Emlékszem nem rég még Krisztus szavaival érveltél: 'aki víztől és Szentlélektől újjá nem születik...'

Tegnap pedig már az 'én' emberről kezdtél el beszélni!
Ég és föld a különbség!
A 'szolgálati jeleket' keresed
magadon, miközben más jelekről is beszél az Úr, gyümölcsöknek nevezi őket, aztán ott vannak a lelki ajándékok!
Talán a nyelveken szólásod a hitetlenséged zálóga?!

Ha valakit tanítok nem a magam dícsőségére teszem!
És nem is erőltetem magam senkire!
Egyben igazad van testvérem: Isten kegyelme nélkűl semmire sem vagy képes, hajadra kenheted a csodálatos óemberi szabad akaratodat!

:2smitten:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 12, 05:04:24
Erdei írta:Én vállalom! Hitetlen tuskó vagyok!
Van e reményem? Nem tudom.
-------------------------------------------------
Robikám:tuskó vagy?--mi igy is szeretünk,de Isten még jobban. Amikor a fát kivágják ott marad a tuskó.DE a főld alatt a gyökérzet, nem látod örülsz,mert kivágtad a hasznavehetetlen fát! Lehet,hogy nem volt benne élet,korhadt volt és ronda.Megszabadultál tőle.Maradt egy tuskó.Majd elkorhad! A többit az idő elvégzi!-mondod.
Tévedsz Robikám!a földben ott lenn,valahol, van egy kicsi gyökér és az új életre kelti a fát. Idővel hatalmas erős és gyönyörű fa válik belőle,abból a pici hajtásból ami a gyökérből keletkezett! --ennyit a te hasonlatodról.
Arról nem gondolkodtál el,az a legnagyobb HIT hogy,hitetlennek akarod magadat tartani!
Én vagyok az élő bizonyíték arra,a legmélyebbről is képes visszahozni Isten valakit,láttál,még létezek,Isten dicsőségére!
Pedig bennem már remény sem volt.Sőt akarat sem bennem!Ott akartam lenni,de Isten másként döntött!
Bár nem tudom milyen helyzetbe kerültél.De ezt soha ne felejtsed el!
--Mocskos, piszkos lettél!--nem baj,nekem igy is jó vagy,szeretlek,majd megtisztítalak!--és tiszta leszel.
--Mindenki eldobott,nem kellesz senkinek,--nem baj,nekem kellesz,én soha nem doblak el és soha nem hagylak el,mindig veled maradok a világ végezetéig....
--Ha ugy érzed nem...vedd észre ott vagyok..várok rád..melletted vagyok.
--Nem tudod,az nem baj...majd én megtanítalak rá.---ezekre a butaságokra amiket írsz,Isten ezt mondja.
Te hiába akarsz feladni valamit,Jézus mindvégig kitartott és te is ki fogsz,mert ő szeret és segit benne.
Az Ige azt mondja:mindenre van erőm a Krisztusban aki megerősít!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Február 12, 09:04:42
Tudod mit tehetsz a félelmeiddel ? Leteheted. Igy egyszerűen. Megvallhatod, hogy félsz, megvallhatod, hogy elvesztetted a bátorságodat, megvallhatod, hogy meglopott a sátán, az Úr Jézusnak. Kijöhetsz a félelmeiddel a fényre, a Szent Szellem Világosságára, és a többit nyugodtan bízhatod Őrá, aki mindennel ismerős, és minden lett mindenekben, értem, érted. Sokáig én is megakartam oldani a félelmek által rám rakott kötelékeket, dehát az nem megy. Volt aki már megszámolta, hogy hányszor is van a Bibliában : Ne félj... én a pontos számot nem tudom, de azt igen, hogy ez az ember alap problémái közzé tartozik, és megoldása : Jézus Krisztus. Légy őszinte magaddal, az Úrral és a többit elvégzi Isten Szelleme benned. / Tudom, mert próbáltam./

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 17, 11:20:59
Sziasztok!

Szeretném, ha beszélgetnénk a következőről:
-szerintetek egy keresztyént meglehet átkozni?

Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 17, 11:27:29
Elsősorban attól függ, jogos-e?

"Ahogyan elszáll a madár, és elrepül a fecske, úgy az ok nélküli átok sem teljesül." (Péld 26,2)

Másrészt pedig, ha az ember gyenge a hitében, és magára veszi az átkot, azaz a hite abba az irányba mozdul el, akkor a saját negatív hitével magára vonhatja az átok beteljesülését. Ennek különösen akkor van nagy veszélye, ha az emberre olyan valaki mond ki átkot, aki tekintélyben fölötte áll, pl. férj, főnök, pásztor stb.

Ez az én személyes látásom, lehet vele vitatkozni...  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 17, 11:30:31
Nekem az az ige jut eszembe, amit Jézus mondott. Vagyis hogy áldjátok a benneteket átkozókat.
A másik ige, amit Ábrahámnak mondott az Úr. Vagyis, hogy megáldom a téged áldókat és megátkozom a téged átkozókat!

Bocsánat a pontatlan idézésért, csak rohannom kell dolgozni.

A fenti igék alapján szerintem nem fogja az átok az Isten gyermekeit!
De amit Jules írt, arról érdemes beszélgetni, mert látok benne igazságot!

Az Úr áldjon meg benneteket! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 17, 11:36:47
Az biztos, hogy az áldás a leghatékonyabb védekezés az átok ellen!  :afro:

Isten nem fenyegetné átokkal az övéit átkozókat, ha azzal nem árthatnának vele, mert akkor mindegy lenne, hogy azok ott ugrálnak...  :2police:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 17, 11:52:17
Nekem az az ige jutott eszembe, hogy "Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők". Igaz, hogy itt elsősorban a gyümölcstermésről van szó, de nekem most a VÉDELEM fogalma lett világossá!
Ez az EGYMÁSBAN lét védettsége! Ha az Úr Jézus bennünk van  és mi Őbenne, ez egyfajta különleges védelmi pajzsot alkot körülöttünk. De nem akarom elmisztifikálni. Szerintem nem foghat rajtunk az átok, ha sértetlen ez a védelmi zóna!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 17, 12:15:27
Jules: Ennek különösen akkor van nagy veszélye, ha az emberre olyan valaki mond ki átkot, aki tekintélyben fölötte áll, pl. férj, főnök, pásztor stb.

Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy XY pásztor az év elején azt mondta a nyájának, hogy csak azok vegyenek Úrvacsorát, akik egész évben elkötelezték magukat, hogy járnak gyülekezetbe. Ez szerintetek minek nevezhető?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 17, 12:38:01
Zsarolásnak!
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 17, 12:38:30
 :040: Azt a törvény bünteti
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 17, 12:56:01
Ezt már régebben kifejtettem valamelyik topicban, hogy nem látom az igében, hogy a pásztor joga lenne eldönteni, hogy ki vehet úrvacsorát és ki nem.
Jelen esetben valamit eléggé önkényesen értelmezett az illető szerintem.

A kérdésre válaszolva, ez a kijelentés akkor lehet átokká, ha valaki úgy úrvacsorázik, hogy nem érzi azt, hogy "elég elkötelezett" lett volna, és emiatt bűntudata lesz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 17, 13:07:59
Ezt már régebben kifejtettem valamelyik topicban, hogy nem látom az igében, hogy a pásztor joga lenne eldönteni, hogy ki vehet úrvacsorát és ki nem.

A minap összefutottam egy katolikus testvérnővel. Elmesélte többek között azt, hogy karácsonykor elment a misére sok év után és előre ment az ostyáért, mert annyira vágyott a szívében, hogy vegyen áldást. A pap hangosan azt mondta neki: Maga nem áldozhat, mert nem volt elsőáldozó, menjen innen. Mindenki szeme rámered és sírva, megszégyenülve ment ki a templomból. Azt mondta, soha többé nem egy oda. Mi is lesz az ilyen hívekből?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 17, 13:33:49
Sajnálom a testvérnőt, de őszínténszólva nem vagyok meggyőződve róla, hogy a katolikus mise, és abban Krisztus naponkénti megáldozása kedves lenne Isten előtt!
Remélhetőleg a testvérnő a római egyház kapuin kívűl kezdi el keresni Istent és az Úr Jézus Krisztus Megváltsát!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 17, 13:44:49
Sokan nem szeretnek a kórházakba menni látogatóba. Valami döbbenetes dologra lettem figyelmes. A szakmám ápolónő, de én szintén így voltam vele. Olyan sokszor szorongások fogtak el, amikor beléptem a kapukon. Sőt, 3 hónapot dolgoztam Pécsett a fül- orr-gégészeti klinikán. Annyira utáltam bizonyos helyiségekbe bemenni. Gőzöm nem volt róla miért és ha kiléptem megkönnyebbültem. Mindig olyan érzésem volt, mintha szellemek lennének ott. Nem voltam hívő, így elképzelésem se volt másról. Sőt, az alagsorban van az öltöző. Amikor mentem a folyosón, állandónak azt éreztem valaki követ. Bármikor bementem egy kórháza ez a rettegő érzés ott volt körülöttem. Aztán felmondtam és kimentem járóbeteg ellátásba. Azt hittem ez megszűnt végleg. Amikor elmentem a barátnőmet meglátogatni a munkahelyén, ez másik kórház volt, szintén éreztem ezt a félelmetes szorongó érzést. Mentem látogatni egy idős rokonunkat a minap és akkor ismét éreztem. Megkérdeztem az Urat, hogy mi ez? Mit érzek? Akkor elmondta nekem, hogy ott nagyon sok gonosz szellemi lény van jelen állandóan. Félnek, rettegnek, szoronganak az emberek és a betegség, halál is jelen van egyfolytában és ezt érzem szellemben.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 17, 15:07:05

Isten nem fenyegetné átokkal az övéit átkozókat, ha azzal nem árthatnának vele, mert akkor mindegy lenne, hogy azok ott ugrálnak...  :2police:

Tesokam!

Szegyen, nem szegyen, de en egy kukkot sem ertek ebbol a mondatbol! :2crazy:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 17, 15:12:23
Szóval csak azt akartam leírni, hogy ha Isten népe ellenségei nem jelenthetnének veszélyt az átkozódásukkal, akkor Isten sem foglalkozna azzal, hogy védje az övéit a viszont-átok igéretével, mert mindegy lenne, hogy a gonoszok milyen erőtlen szavakat mondogatnak. :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 17, 15:28:41
Szerintem nem feltetlen kovetkezik ebbol, hogy meg is tudnanak atkozni.
Az atkozodas bun.  Isten az o szovetsegben torvenybe foglalta a pl: fogat fogert, szemet szemert iteletet.
Az, aki atkozik, az atok ala kerul.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 17, 16:24:34
 :060:
Kedves Mária! Ez biztos, hogy így is van! De neked, nekünk az Úr tökéletes védelmet biztosít ellenük!
Persze nyilvánvaló, hogy nem egyszerű ilyen nyomás, vagy teher alatt dolgozni és állandóan harcolni ellene...  :118:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Február 17, 16:33:10

Ézsaiás 54,17: Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden nyelvet, mely ellened perbe száll, kárhoztatsz: ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 17, 17:28:30
:060:
Kedves Mária! Ez biztos, hogy így is van! De neked, nekünk az Úr tökéletes védelmet biztosít ellenük!
Persze nyilvánvaló, hogy nem egyszerű ilyen nyomás, vagy teher alatt dolgozni és állandóan harcolni ellene...  :118:

Igen drága Tünde! Teljes védelem alatt vagyunk Isten kegyelméből, ameddig nem megyünk ki az ellenség területére. Ahogy Zsuzsa is betette az Igét, érvényes ránk is. Nem régen azt is megmutatta nekem az Úr, miért vagyok olyan sok támadás alatt időnként. Néha úgy érzem az egész világ rám szakadt és nyom. Az evangélisták az élvonalban vannak, így igen gyakran az ellenség területére lépek és ott szolgálok. Hát ebben nem könnyű időnként megállni. Amikor rám rohan az ellenség, akkor összetörve érzem magam, de van kihez kiáltani. Jön Jézus és felemel, de nem azért, hogy megálljak és pihenjek, hanem tovább menjek, vagy ugyan oda vissza és hirdessem Jézust, ahogy Péterék is tették. Időnként a lórúgás is simogatás ahhoz képest, amit el kell szenvedni Jézus evangéliumáért. Ez a nehézség nem emberek által van, hanem, aki mögötte van. Embereket csak bevet. Ez nem panasz. Boldog vagyok, hogy gyaláznak Jézus nevéért, mert tudom mi vár rám a Mennyben. Még leírni is sokkoló lenne min kellett eddig keresztül vigyen az Úr, hogy felálljak. A fiam "elvesztése" volt a legborzasztóbb. Azon is átvitt az Úr. Akit Ő megszabadít valósággal szabad lesz. Én megtapasztaltam.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: virág - 2010 Február 18, 11:05:29
Idézet
Sajnálom a testvérnőt, de őszintén szólva nem vagyok meggyőződve róla, hogy a katolikus mise, és abban Krisztus naponkénti megáldozása kedves lenne Isten előtt!
Remélhetőleg a testvérnő a római egyház kapuin kívül kezdi el keresni Istent és az Úr Jézus Krisztus Megváltását!

Szia Daba! Ne haragudj, ezzel nem teljesen értek egyet! :062: Számomra nem evidens az, hogy minden katolikus, aki kezdi átlátni a "rendszer" hibáit el kell, hogy menjen abból az egyházból, máshova. Áháb udvarában is volt Istenhez hűséges ember. Jezabel idején is, megtartott az Úr 7000-t az igaz hitben. Ő tudja, hogy miért. Véleményem szerint akkor menjen máshova, ha az Úr küldi el.  :061:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 18, 11:31:34
Nem hiszem el, tényleg beszóltál Virágom!
:fetreng:

:2smitten:

Tudod egyetlen katólikus sem azért hagyja el a római egyházat, mert az a menő!
Képtelen lennék mégegyszer az életben a katólikus riturgiát követve tisztelni Istent!
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 18, 13:05:47
Dabával kell egyetértenem. A másik, az is biztos, többé nem lesz bizalma a katolikusokban ezek után. Ha megszégyenítenek nyilvánosa virág, nem tudom te éreznéd e tovább ott a helyedet? 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 18, 17:24:43
Őszíntén szólva ismerek egy tesót, akit megszégyenítettek a gyülekezetében, de hatalmas kenete van Istentől, s ma is ezért a gyülekezetért fáradozik.
A magáénak érzi, sajátjaként szereti.
Isten kegyelme nélkűl ez mindig szélmalomharc, de ha valakit a helyreállítás szolgálatába hív el az Úr, az az emberektől nem riad vissza!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 18, 17:33:49
Egy biztos, Isten nem lábtörlőnek hívott el bennünket.   :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 18, 18:36:09
 Virág,:---Isten Igéje alapján,a bálványimádás bűn!-Nekem annak idején az lett mondva,ne menjek be a bálványok közé,a templomba.Ennek már 20 éve,azóta 1-szer voltam benn,de akkor is azért,mert megkértek rá.nem tudom ki,hogy van ezzel? :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: lia37 - 2010 Február 18, 18:50:03
üdvözlök mindenkit!!s.o.s-jár valaki hitgyülibe???és hová??omegába szeretnék menni,mert még sose voltam!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Epafras - 2010 Február 19, 08:07:04
Szerbusztok!
Lia37-nek üzenem nézze meg ezt a linket.         http://www.omegagyulekezetek.hu/
Ep.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: virág - 2010 Február 19, 17:29:49
Szia Csaba! Ne haragudj, nem akartam ám "beszólni". :063: Egyszerűen ez a meggyőződésem, és ez az üzenet akkor fontosnak tűnt számomra.
Azt nem tudom, hogy ki miért megy el onnan, számomra elfogadható az is, ha valaki elmegy. Pusztán arra utaltam, hogy ez nem törvényszerű, hogy el is kell menni. A legjobb ebben Istenre figyelni. Mint ahogy egy hívő embernek minden fontos kérdésben Isten akaratát, vezetését kell keresni.

Mária! A megszégyenítő helyzetekről egészen közeli és gyakori megtapasztalásaim vannak. A kérdésedre válaszolva, még amikor megaláztatás is ért, akkor is ott voltam otthon. Mert nem emberi akarat, hanem Isten ültetett el oda.
De nem kell mindenkinél így lennie. Egy durva bánásmód jelzés is lehet, hogy valakinek nem ott van a helye, ahol, és ideje továbbállni,

Kedves Ermaha! Nekem semmi gondom azzal, amit elmondtál magadról, a vezetésedről.
A bálványozást én is bűnnek tartom. A hozzászólásom nem a bűn védelméről szólt, hanem Isten akaratának kereséséről, és arról, hogy nem egyformán vezet mindenkit az Úr, mert a feladatunk, életutunk, formálódásunk sem azonos.  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 19, 17:53:04
Szia virág!  :2smitten:

Így igaz, nem kell mindenkinek ott maradnia. A reformátorok is elmentek. Létrejött a reformáció. Ha valakit eltiltanak az Úrvacsorától, ott nem sok keresnivaló van. Ha csak valóban az Úr nem akar valamit, de az tudják a szívükben azok. Az Úr marasztalja őket vagy sem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 19, 18:15:00
Sziasztok!
Én még sosem láttam római katólikus Úrvacsorát.


Ahol egyházfegyelmezési ezközként élnek az Úrvacsorától való eltíltással, azért ott általában valami komoly gondnak kell lennie a tesó körűl...
Ilyenkor nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, ha gyorsan egy másik gyülit keres az illető.
Időnkét az önvizsgálatnak is helye van, pláne, ha az Úrvacsoráról van szó!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 19, 20:14:35
Daba: Én még sosem láttam római katólikus Úrvacsorát.

 :hehe: Én se, nyelv botlás volt.  :07:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 19, 21:41:50
:hehe:
Tényleg bedöltem, már kezdtem megíjedni, hogy évekig kihagytak belőle!

:2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 23, 11:05:54
Sziasztok!

Szerintetek hol van a helye a megbocsátásnak?
Szerintem először helye van a bűnbánatnak!

Én már elkövettem azt a hibát, hogy úgy bocsátottam meg valakinek, akinek nem is volt igazi bűnbánata.

Különbség van a bűnfelismerés, a bűnbánat és a bűnelhagyás között!

Áldott szép napot nektek! :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 23, 11:11:34
Szerintem sok esetben nem amiatt az ember miatt kell megbocsájtani, aki vétkezett ellenünk.
A megbocsájtás minket is felszabadít a rossz érzések alól, amit a másik felé érzünk, szabadok leszünk szeretni őt, könnyebben meggyógyulunk a sérelemből, amit az illető okozott, mintha nem bocsájtanánk meg.

Sok embert lelkigondoztam már, akik komoly lelki, sőt fizikai problémákat okozott a meg nem bocsájtás.

Tény, hogy az optimális az, ha aki vétkezett ellenünk, az bocsánatot kér, és mi megbocsájtunk, de ha nem teszi meg, akkor is, a saját jó felfogott érdekünk, hogy megbocsássunk az illetőnek.

A másik, hogy azt gondolom, hogy a bűnbánatot csak Isten követelheti meg.
Ef 2,8-9: Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 23, 11:50:13
Igen, hiszen az ige is mondja, hogy ne menjen le a nap a ti haragotokkal!
Valójában más oldalról akartam megközelíteni a dolgot, de nem írtam ezek szerint egyértelműen.

Szóval ha nincs bűnbánat, akkor hiába bocsátja meg az érintett, attól még Isten nem fog megbocsátani neki! /szerintem/
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Február 23, 12:11:16
Kedves Anti!

Te nem követtél el hibát, amikor megbocsájtottál. Sőt a legnagyobbat tetted, amit megtehetsz : méltatlannak bocsájtottál meg, és ez az a vonás ami Istentől származik, hiszen Ő is nekünk már akkor megbocsájtott, amikor mi még csak nem is gondoltunk rá. Az, hogy az illetőben nincs bűnbánat, az nem te gondod, legyen az az ő baja.

A meg nem bocsájtás, akár fizikai szenvedést is okozhat, de lelkileg egész biztosan megrontja az embert, töbek között a depressziónak is az alapja. Nagyon sok depressziós gyógyult meg, amikor megbocsájtott és elengedte a haragot. De a többi pszichikai megbetegedésben is komoly része van.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Február 23, 12:12:24
Igen Antikám, ez szerintem is így van, de ez már nem azon múlik, hogy mi megbocsájtunk-e a másiknak, hanem Istenre és arra az emberre tartozik.  :044:

Mi nem követelhetjük meg rajta a bűnbánatot, ez Isten jogköre.  :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Február 24, 08:01:30
Sziasztok!

Szerintetek hol van a helye a megbocsátásnak?
Szerintem először helye van a bűnbánatnak!

Én már elkövettem azt a hibát, hogy úgy bocsátottam meg valakinek, akinek nem is volt igazi bűnbánata.

Különbség van a bűnfelismerés, a bűnbánat és a bűnelhagyás között!

Áldott szép napot nektek! :2smitten:


Kedves Antee, hiba vkinek úgy megbocsájtani, hogyha ő nem bánta meg tettét, jól értelek? A megbocsájtásunk ettől de minden mástól is független kell legyen. Ha a magunk részét lerendeztük, innentől a többi az illetőre és Istenre tartozik. Alkalmat viszont ne adjunk az ilyen embernek, hogy azt, amiből velünk szemben nem tanusitott megbánást, a jövőben ujra elkövethesse.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Február 24, 08:03:47
Igen, hiszen az ige is mondja, hogy ne menjen le a nap a ti haragotokkal!
Valójában más oldalról akartam megközelíteni a dolgot, de nem írtam ezek szerint egyértelműen.

Szóval ha nincs bűnbánat, akkor hiába bocsátja meg az érintett, attól még Isten nem fog megbocsátani neki! /szerintem/



igy már én is értem és ÁMEN !
Zsuzsa
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 24, 08:11:01

Kedves Antee, hiba vkinek úgy megbocsájtani, hogyha ő nem bánta meg tettét, jól értelek? A megbocsájtásunk ettől de minden mástól is független kell legyen. Ha a magunk részét lerendeztük, innentől a többi az illetőre és Istenre tartozik. Alkalmat viszont ne adjunk az ilyen embernek, hogy azt, amiből velünk szemben nem tanusitott megbánást, a jövőben ujra elkövethesse.


Elgondolkodtató Zsuzsa egyik mondata: "Alkalmat viszont ne adjunk az ilyen embernek, hogy azt, amiből velünk szemben nem tanusitott megbánást, a jövőben ujra elkövethesse."

Vajon mit jelent az, hogy ne adjunk alkalmat neki? Ne álljunk szóba vele? Ne barátkozzunk vele? Kerüljük el még a tekintetét is? Mondjuk meg neki, ameddig nem rendezed addig nincs miről beszélni?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 24, 08:34:48
Szerintem valami olyasmit jelent, hogy tartsunk "tisztes távolságot", azaz ha nem muszáj, ne kerüljünk olyan konfliktushelyzetbe, amit kellő bölcsességgel elkerülhetnénk.  :119:

Szerintem még a szülők általi "Ne ingereljétek a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek! " is ebbe a kategóriába tartozik.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Február 24, 08:40:19

Elgondolkodtató Zsuzsa egyik mondata: "Alkalmat viszont ne adjunk az ilyen embernek, hogy azt, amiből velünk szemben nem tanusitott megbánást, a jövőben ujra elkövethesse."

Vajon mit jelent az, hogy ne adjunk alkalmat neki? Ne álljunk szóba vele? Ne barátkozzunk vele? Kerüljük el még a tekintetét is? Mondjuk meg neki, ameddig nem rendezed addig nincs miről beszélni?--irtad, Mária.



Mária, én azt mondtam, hogy ne adjunk alkalmat neki ugyanarra a dologra, amiből nem tanusitott megbánást - és ezt már most teszem hozzá utólag, hogy feltételezhető, hogy ujra megteszi.
A többit már te mondád........nem én. :nem:

Konkrét példával illusztrálom a könnyebb megértés kedvéért, amiről én beszélek: egy testvérnő kislányát saját apósa molesztálta.Ő megbocsájtott neki, de természetesen a gyerekét nem engedi a közelébe a pedofil "nagyapának".
Vagy: valaki ellopja a pénztárcádat, amit - mivel megbiztál benne-, előtte hagytál. Természetesen a jövőben ezt nem fogod ujra megtenni....stb.stb..........
De ki-ki tegyen a saját belátása szerint!
Zsuzsa


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 24, 08:55:33

Elgondolkodtató Zsuzsa egyik mondata: "Alkalmat viszont ne adjunk az ilyen embernek, hogy azt, amiből velünk szemben nem tanusitott megbánást, a jövőben ujra elkövethesse."

Vajon mit jelent az, hogy ne adjunk alkalmat neki? Ne álljunk szóba vele? Ne barátkozzunk vele? Kerüljük el még a tekintetét is? Mondjuk meg neki, ameddig nem rendezed addig nincs miről beszélni?--irtad, Mária.



Mária, én azt mondtam, hogy ne adjunk alkalmat neki ugyanarra a dologra, amiből nem tanusitott megbánást - és ezt már most teszem hozzá utólag, hogy feltételezhető, hogy ujra megteszi.
A többit már te mondád........nem én. :nem:


Kedves Zsuzsa, nem értem miért a rossz szándékú kérdéseket látod az írásomban, nyomatékot adva a hargos szmájlival is? Kérdésem volt, mert ezek jöhetnek szóba. Kérdésem, ki mit gondol róla, mint írtam, Elgondolkodtató amit írtál. Ennyi volt csupán.

Legyél áldott!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Február 24, 09:07:07

Elgondolkodtató Zsuzsa egyik mondata: "Alkalmat viszont ne adjunk az ilyen embernek, hogy azt, amiből velünk szemben nem tanusitott megbánást, a jövőben ujra elkövethesse."

Vajon mit jelent az, hogy ne adjunk alkalmat neki? Ne álljunk szóba vele? Ne barátkozzunk vele? Kerüljük el még a tekintetét is? Mondjuk meg neki, ameddig nem rendezed addig nincs miről beszélni?--irtad, Mária.



Mária, én azt mondtam, hogy ne adjunk alkalmat neki ugyanarra a dologra, amiből nem tanusitott megbánást - és ezt már most teszem hozzá utólag, hogy feltételezhető, hogy ujra megteszi.
A többit már te mondád........nem én. :nem:


Kedves Zsuzsa, nem értem miért a rossz szándékú kérdéseket látod az írásomban, nyomatékot adva a hargos szmájlival is? Kérdésem volt, mert ezek jöhetnek szóba. Kérdésem, ki mit gondol róla. Ennyi volt csupán.

Legyél áldott!


Drága Mária, semmi ilyesmi nem állt szándékomban, nagyon szépen megkérlek, hogy tartózkodj a fentebb aláhuzott belemagyarázástól, különben valakinek Téged kell majd moderálni lassan. Remélem, ezzel nem bántottalak meg, de ha esetleg igen, akkor bocsáss meg ahogy én is törekszem  a megbocsájtásra  :2smitten:
Természetesen Isten áldottjának tartom úgy magamat, mint Téged:
Zsuzsa


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 24, 09:50:58
 :igen: ;)  :2funny: :2funny: :2funny: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Február 24, 10:09:07
:igen: ;)  :2funny: :2funny: :2funny: :2funny: :2funny:



 :afro: :044: :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 24, 13:11:12
http://www.apokalipszis.eoldal.hu/cikkek/az-ido-surget---dontened-kell/igaz-megteres---hamis-megteres
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 24, 14:45:24
Köszi Ermaha a linket! 
Erről próbáltam beszélni az ébredés szűkséges velejárójaként.
Meg nem tért és újjá nem született keresztyénektől hemzsegnek a gyülekezetek, röviden: Laodiczeai korszak!
'Ébredést, ébredést, áldást és áldást!'- színte már agyoncsépelt szöveg ez a keresztyének részéről!
Vajon halljuk-e az Úr hangját?! Mert Ő pedig így kiált: 'Változást, változást!'
vö. Jel. 2.-3. rész! 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Február 24, 18:28:34
Dabám,nagyon hosszú volt,nem akartam,hogy olyan sok helyet foglaljon.Aki akarja igy is el tudja olvasni.
 :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2010 Február 24, 18:31:07
   Zsolt 35,27      :2smitten:
Vigadjanak és örüljenek, a kik kivánják az én igazságomat, hadd mondják mindenkor: Nagy az Úr, a ki kivánja az ő szolgájának békességét.
   Zsolt 72,3    
Teremjenek a hegyek békességet a népnek, és a halmok igazságot.
Zsolt 85
8.    
Mutasd meg nékünk Uram a te kegyelmedet, és a te szabadításodat adjad mi nékünk!
9.    
Hadd halljam meg: mit szól az Úr Isten! Kétség nélkül békességet szól az ő népének és kegyeltjeinek, hogy vissza ne térjenek a bolondságra.
10.    
Bizonyára közel van az ő szabadítása az őt félőkhöz, hogy dicsőség lakozzék a mi földünkön.
11.    
Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást.
    Zsolt 122,6    
Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért; legyenek boldogok a téged szeretők!


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 24, 23:56:45
Benny Hinnel kapcsolatos hozzászólásokat kimoderáltam.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Február 25, 09:35:56
Köszönöm, Anti. :028:

/ Nem mi vagyunk hivatottak a megbeszélésére./
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: pozsár - 2010 Február 25, 20:00:19
Benny Hinnel kapcsolatos hozzászólásokat kimoderáltam.

Szeretettel,
Antee

Bocs, hogy éppen ez az első hozzászólásom... :08:

Jó ideje már, hogy olvasgatlak benneteket. Épülésre szolgál, még ha nem is mindent értek és nem is mindennel értek egyet. Ez a Fórum "műfaj" természete, e fórumé is. Örülök, hogy kitaláltátok, hogy vagytok :2smitten:

Jól tetted, hogy berekesztetted a témát. De nagy kár, hogy nem hamarabb tetted! Veszteség árán sikerült túllépni a témán. Ha jól sejtem, Katacs ezért lépett ki... Kapott itt hideget-meleget, már ami egy keresztény portálon ennek számít. Pedig az általa megfogalmazottak nem is indokolták ezt.
Inkább úgy látom, hogy voltak, akik olyat is bele láttak és belemagyaráztak, ami nem is volt benne, és ezt a nem létezőt hosszan elemezte, cáfolta és utasította el. Sőt! Valaki még neki írta, hogy nem érti Katacs kirohanását.
Ilyet pedig nem is tett :167:

Hogy miért is írom most én ezt?

Már tegnap este is föltűnt, hogy érdemtelenül bántak vele. Gondoltam, hogy véleményemmel segítek a kiszolgáltatottabbnak (neki), de túl fáradt és álmos voltam (ma úgy látom: inkább rest)... :pirul:
Ma meg már nem áll módomban érdemben véleményt mondani, mert Ő már "kiszállt" és a téma is semmivé lett :061:
Az egyesek meg bőséggel tovább ontják a betűket, mintha mi sem történt volna. :167:

Ennyivel, hogy most utólag kiállok mellette, tartozom neki, és sajnálom... :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 25, 20:52:27
Szia Pozsár! :044:

Szeretettel köszöntelek a fórumon!

:igen:

Katacs testvérnőt senki sem üldözte el, én az Ő helyében biztosan nem töröltettem volna a regisztrácíómat!

Sajnos a fórumozáshoz hozzátartozik, hogy időnként nézetkülönbségek alakúlnak ki.
Van amikor ez személyeskedéssé fajul.
A régi tagok sokszor láthattak már itt ilyent.  Keresztyének vagyunk, de nem hibátlanok!

Ritkán fordúl elő, hogy valaki azért távozik innét, mert összetűzésbe kerűlt másokkal, viszont akik maradnak azok valóban túllépnek az ilyen nézeteltéréseken és 'írogatnak tovább', ahogy Te is mondtad!
:hehe:

Attól fórum a fórum, hogy leírjuk a véleményünket, lesz akinek tetszik, s lesz akinek nem.
Ha én leírok valamit, akkor bevállalom, hogy esetleg másoknak nem fog tetszeni!
Volt reá példa, hogy Máriával is  'megcsupáltuk egymást szellemileg', :2funny:  de eszemágában sem volt távozni miatta!
Volt amikor a fórumnak legalább 90%-a nem értett velem egyet, :174:  ez miatt sem fogok elszökni!
Szóval ha vannak is itt csatározások, :2knuppel:  azért szeretjük :2smitten: egymást, s meg is békülünk egymással!
Na erről ennyit! Isten hozott közöttünk!
üdv.
Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Február 25, 22:35:20
Kedves Pozsár!

Először is szeretettel köszöntelek közöttünk! :afro:

Nem tudom, hogy elolvastad-e az összes hozzászólást, amely a témát érintette.
Ahogyan Daba is írta, senki sem üldözte el Katacs-ot. Önként távozott (sértődve vagy békességben, nem tudom) és kérte a regisztrációjának a törlését.
Testvérnőnek lett szólítva és ezen teljesen kiborult! Ennek az okát többen jól tudjuk, de azt mondhatom, hogy Katacsban Isten előtt nem kedves szellemiség uralkodott.

Azt hiszem tömören ennyi!

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2010 Február 26, 08:51:49
Orbán Béla:     
DE MIÉRT NEM HALTAK MEG A HALAK?

„és eltörlé az Isten minden állatot, mely a föld színén vala, az embertől a baromig, a csúszó mászó állatig, és az égi madárig, mindenek eltöröltetének a földről.”
(1.Mózes 7:23)


De maradtak a halak, melyek a vízben éltek…. :115:
Tudjuk, hogy Isten igazságos, és valamennyi törvénye mindenkire és egységesen vonatkozik.
Felmerült bennem tehát a kérdés:
Miféle megkülönböztetés okán maradtak meg, és éltek, mint hal a vízben?
Aztán rájöttem a megoldásra!.
Nemrég érkeztem Afrikából.
Onnan, ahol nem hallottam sohasem a világ bajairól, és nem beszéltek a világról negatívan sohasem.
Még egymásról is óvatosan szóltak, és csendben, pedig nemrég fejeződött be náluk egy háború… .... :117:

Amikor Európába és szűkebb hazámba érkeztem, sorozatosan ütötték meg fülemet a rossz szavak…
Szerettem volna olyan lenni, mint hal a vízben!

Ott, ahol a víz alatt nem beszélnek és így nem is hallják egymást.
Nincs hazugság, nincs rágalom, nincs vádaskodás, és sok más, ami a nyelv bűne.
Az ő csendjükben így a szónak nincs teremtő ereje, mely akár ölhet és rombolhat..
Aztán valamennyien azonos vízben közegben élnek, melyben a másság mégis elfogadott.
Együtt érzik a víz hidegét, vagy melegét, tisztaságát vagy szennyezettségét…
Nincs közöttük még paráznaság sem, mert minden hal csak azonos hallal találkozva szaporodik…

- Isten pedig tudta, hogy a halak a nyelvükkel nem vétkeztek, és a fülük által sem voltak
kísérthetőek a rossz beszédre.
- Isten tudta, hogy a halak csak a vízben éltek, így még a szemükkel sem láthatták az
elromlott, istentelen világot.
Még a látásuk sem nyitott ajtót a bűnöknek, bűnös kívánságoknak.
- Isten pedig tudta azt is, hogy a halak még testi felületükkel,tapintásukkal, érintéseikkel
sem találkoztak az emberrel, így ezen érzékelésük is tiszta maradt !
- Szagolni pedig senki sem tud a víz alatt….
A halak tehát egyetlen érzékszervükkel sem ismerték a bűnt, nem tapasztalhatták és nem ismerhették meg Noé korának istentelen állapotát, és nem is tudtak kapcsolódni ahhoz.

E sorok írása közben eszembe jutott a kereszténység jelképe: a hal…


Sohasem szerettem a jelképeket, de most mégis elgondolkodom.
Vajon milyen hal az, amely szaglászik, amely hallgatózik, amely rosszat beszél a másik halról?
Vagy rosszat hallva rosszat mond?
Milyen hal, az, amelyik közegéből, a vízből kilépve más közegben élőkkel egyesül, azokhoz kapcsolódik, dörgölőzik, lelki-testi szellemi paráznaságban érzi jól magát ?
Úgy gondolom, hogy ítéletre már alkalmas halak, melyek a Noé korabeli ítéletet ma már nem úsznák meg…

Megúszni: vízben maradni !   /-elég nagy kihívás mindannyiunknak-   :168:/
Halnak maradni…………..
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Február 26, 09:26:43
Szia Irene!
:2smitten:

Érdekes az Afrikában járt testvér okfejtegetése!

Csak hát az a gond, hogy a szárazföldi állatok nem a bűneik miatt, hanem az  özönvíz jellege miatt töröltettek el a bűnös emberiséggel egyűtt!

Nóé tiszta és tisztátalan állatokat vitt a bárkába, hogy átmenekítse a fajokat. Nem készített tanúlmányt egyikük bűnös, vagy büntelen multjáról sem!
:hehe:

A hal mint jelkép nem a keresztyéneket szimbolizálja, hanem a munkánkat, amire az Úr elhívott bennünket!

A jó keresztyén sosem lehet hal, mert aki néma halként és érzéketlenűl pancsikol a világban az éppen Isten akarata ellen vét!

Valóban nagyok a nyelvnek bűnei, de ez alól az afrikai kontinens sem kivétel (ahogy a mészárlásokban sem!), feleslegesen állította szembe az afrikai és európai kúlturát a testvérünk.

Félre ne érts, nem ellened és nem is ő ellene szóltam, csak a következtetései és hasonlatai sántítanak!

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2010 Február 26, 11:05:29
Kedves Daba!  :2smitten:

"A jó keresztyén sosem lehet hal, mert aki néma halként és érzéketlenűl pancsikol a világban az éppen Isten akarata ellen vét!"  -egyetértek ... :169:  :afro:

Igen érdekes az ok fejtés és eléggé ellent mondásos. Megvan az oka miért írtam be ezeket a gondolatokat.  :03: Figyelve a forumon történteket...erre jutottam.

Többször elszorult szívvel vettem tudomásul, ahogy Messiás hívő testvéreink és testvérnőink  beléptek nagy szeretettel, aztán néhány szellemi szócsata, vagy másképp látás miatt "sértődötten" és szerintem túl reagálva a történteket, meg nem bocsájtással elfordultak tőlünk és kiléptek! ..sajnálom..és szeretem őket én is
-de:
A Tünde egyik írásával kell egyetértenem: Egy icipicike büszkeséget ti nem éreztek benne?    Lehet, hogy én látom rosszul... Pedig nagyon-nagyon szeretem őket! De talán mégis... nem kérkedő egy kicsit?
 /Úgy sejtem ugyanattól az írótól származik a két írás a két esetben :08:/
"Kedves Tünde!  -idézem:
Elovastam az Olajfa..írásod..
Ezek után már csak azt válaszolhatom:
Valóban zöldül és sok-sok dolog történik. Olyan, amit e hazában nem tudnak..
Magam 4. alkalommal megyek Afrikába hamarosan, ahol tömegek szeretnék megismernia kereszténység zsidó gyökereit"
.........................Írásodon így csak mosolygom:
Lehet, hogy az afriakiak fogják tanítani a magyar keresztényeket?..az Alapokra..!

Már készülnek erre az evangelizálásra! "

-ez bizony kérkedő és lenéző velünk szemben...
5Móz 10,16     
Metéljétek azért körül a ti szíveteket, és ne legyetek ezután keménynyakúak;

Tisztelet az olyan testvéreknek akik meg tudnak bocsájtani. és tovább lépni!!!!!
Jézus tanításait követik? - mégsem fogadnak el "testvérnek" sem barátnak sem., pedig az ÚR ígéje ez:
Ez 36,26     
És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.

Zsidó etikájuk ezt tanítja:

A hallgatásról              Orbán Béla
Zsidó etika, illemtan

„...egész életemben bölcsek között nevelkedtem, és nem találtam jobbat, üdvösebbet a hallgatásnál.
Nem az elmélet a fontos, hanem a gyakorlat, a cselekvés, aki szót szaporit, az hibát követ el.”
(Atyák 1, 16-17 )„ A jutalom nem a prédikációért jár, hanem a tettekért „ ( Bartinorá, ozsorovi rebbe)
„Üdvös a hallgatás a bölcseknek, hát még a balgáknak” (Talmud)
„ Az ember sosem fárad bele a hallgatásba” (csortkovi rebbe)
„ Ha beszélek , megbánom. Amig nem szóltam, ura vagyok a szavaimnak. Mihelyst szóltam, a szavak uralkodnak felettem.” (Jehuda HaHaszid , Regensburg)

( Ha most e sorokhoz tennék magam is sajátomból, e sorokat nem fogadnám el...Nem hallgatnék...
De azért a kimondott és leirt szavakat, bármennyire kevesek, Isten Törvényei szerint mindig szükséges megvizsgálnom, miután meghallgattam , és el is fogadnám öket tanitásul...)


„ Ha mások rosszat mondanak rólad, ne válaszolj nekik, de ha nagyon rosszat mondanak, tartsd azt csekélységnek (hogy ne vedd szivedre, és képes legyél azonnal megbocsátani),
míg ha te mondasz rosszat valakiröl- még ha csekélységet is- tartsd azt nagy és sulyos dolognak, és azonnal kövesd meg öt.” Babilóniai talmud.. I.fejezet/7

"Aki megtartóztaja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt lelkü,az értelmes férfiu.
Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek itéltetik, mikor ajkait bezárja, eszesnek " Pb. 17:27-28
-Megtartóztatni.
Akkor szólni, amikor szabad, és nem más helyett szólok, vagy magamat a magam fontosságát, okosságát bizonygatom. Higgadtan...
Minden megfontolva, szavaim sulyát mérlegelve, következményeivel számolva...


Sok portál és forum is ezektöl lesz élettelen..  
 Szólnak, amikor nem kell, azt ami nem oda tartozik..
Vagy nem szólnak, amikor volna mit és jót mondaniuk.  -
A hallgatás nem elhallgattatásról szól, hanem a helyes, helyén levő beszédről...
Amikor Isten Törvénye szab határt és kényszerit szólásra...


 :044:
-Magam részéről maradnék az Igazság szólásában, szeretetben járásban, megbocsájtásban, szelídségben és alázatban .

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 26, 11:49:09
Kedves Irene!  :2smitten:

Nekem nagyon tetszett a halas írás, amit betettél! Még akkor is, ha Dabának is igaza van!
Van mit tanulnunk belőle!

A katacs-féle "lelépés" azt hittem, hogy egyedi. Csak nem batiszraellel is ez történt? :061:  :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Február 26, 12:58:44
O.B. idézem: Vajon milyen hal az, amely szaglászik, amely hallgatózik, amely rosszat beszél a másik halról?
Vagy rosszat hallva rosszat mond?
Milyen hal, az, amelyik közegéből, a vízből kilépve más közegben élőkkel egyesül, azokhoz kapcsolódik, dörgölőzik, lelki-testi szellemi paráznaságban érzi jól magát ?


Kicsit tovább mennék a gondolatommal. A hal mivel nem szaglászik, nem hall, nem beszél, nem tud bűnt elkövetni. Éli a maga hétköznapi életét a megrögzött szokásaival. Eszik, kiüríti, párosodik, úszkál. Elég szűkös életmód. A vízből pedig kijőve elpusztul, mert életképtelen. Az ember nem hal és még hasonlóság se sok van közötte. Az ember, bűnbe esett, így elveszítette a tökéletességét. Ezzel a tökéletlenséggel élem a minden napjainat. Hibát hibára halmozok, elvétem, elesek, sírok, megbántódok, megbántok másokat, átgázolok másokon. Lehet képmutatóskodni, hogy én milyen jó vagyok az ismeretlenek előtt, de Isten ismer engem. Ő aztán tudja mire vagyok képes. Lehet rajtam egy csomó álarc, de Isten leveszi rólam előbb vagy utóbb. Lehet új helyekre menni, új emberek közé menni, új gyülekezetbe, új fórumra, ... de az álarc ott van velem egy ideig, ameddig nem rúgnak belém, mert elvittem a sérelmeimet másokhoz és azok átláttak rajtam. Nem nehéz, mert ők se különbek, csak azt hiszik magukról. - Csak a saját bűnüket hátborzongató bennem meglátni. Ha kiigazítanak, akkor aztán le is hullik rólam azonnal az álarc és előjön a valós én. Lehet kioktatni a szeretetről, ész osztani, de abban már elő is jön, hogy különbnek tartom magam a kiosztottól. Azt hiszem magamról, soha nem hibázok. Csak a szomszédig, vagy a családtagjainkig kell elmenni és máris megtudják ki is vagyok valójában. Hát ennyit a mi szeretetünkről és a megmondom neked te mit tegyélről. Hát ez vagyok én. :08: Isten viszont nem így lát. Amit vetettem aratni is fogom. Előbb, vagy utóbb, majd csak  megtanulom, jó magokat vessek az aratáshoz, mert én eszem annak gyümölcsét. Meg hát ott van a megbocsájtás, és a felejtés tengerei is előttem. Én döntök mit vetek el és mit aratok le. Lehet álarcot hordozni, de jobb ha mi vesszük le Isten helyett.

Van olyan ország a földön, ahol ne ilyen emberek élnének mint én? Hol? Afrikában? Európában? Ázsiában? Ausztráliában? Amerikában? Minek álltassuk magunkat hamis illúziókkal? A sátán aztán érti a munkáját. Jó átveri az embereket.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Március 02, 18:11:00
Most néztem meg a 700 Klubot és Benny Hinn nyilatkozik. Azt mondja, hogy a felesége nem adta még a jelét se, hogy mi jár a fejében. Teljesen váratlanul hagyta el. Azt mondja, még ebben a pillantban se értik, se ő, se a felesége családja, gyerekei, hogy miért ment el. Benny mondta el anyósáéknak, hogy mi történt. Azt mondja Benny, soha semmilyen tisztátalanság nem történt se az ő, se a felesége részéről, tehát nincs Bibliai alapja ennek, ami történt. Imádkozik, hogy gyógyuljon a családja és imádkozik a feleségért is. Azt mondja, nem engedi meg semminek és senkinek, hogy a szolgálatát valami is megakadályozza, ő tovább fogja csinálni. Az elkötelezettsége örökké tart Isten felé. Mindenkit kér, hogy imádkozzanak értük.

http://atv.hu/cikk/20100302_700_as_klub_2010_03_02

Nagy nyomást kell elviselniük. Imádkozni kell valóban értük. Mindannyian követünk el hibákat. Egyébként érdemes végig nézni mert van egy férfi akit megcsípett a medúza és meghalt, majd mi lett vele.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 02, 21:43:18
"Tartassanak imádságok minden emberért!" Ebben Benny Hinn családja is benne van!
Zárjunk össze!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Március 03, 08:15:40
Érdemes végig nézni, mert egy férfit megcsípett 5 medúza és meghalt. Fölment a mennybe és találkozott Jézussal. Fantasztikus átélése volt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 03, 09:49:18
 :igen:
Mária!
Fantasztikus volt a bizonyságtétel!  :2smitten:
 :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Március 03, 10:14:23
Tünde!  :2smitten: Olyan jó hallani az ilyen bizonyságokról is. Isten mennyire gondoskodik erről is, hogy tudjuk Nála mik vannak. Még ha csak parányi a bizonyság, akkor is áldás nekünk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Március 03, 10:42:52
Én is megnéztem, nagy bizonyság!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Március 16, 17:29:16
Kedves Irma, ha a dohányfűst megszennyezhetné a Szent Szellemet valószínűleg még többet ártanának Néki azok a károsanyag kibocsátások, amelyek a gépkocsik kipufogó gázából kerűlnek az emberi szervezetbe!
Érdekes módon nem hallottam még egyetlen megtért keresztyén testvértől sem, hogy 'inkább villamosra szállok, hogy ne vegyek szándékossan részt  a Szentlélek templomának szennyezésében!'
 :2smitten:


Kedves Mária!

Nem muszáj azonosan látnunk az igét, ahogy mondtam, ha Néked Anániás és Safira esetében más békességed van elfogadom.

Viszont azt nem nyelem be senkítől, hogy elvegyen, vagy hozzárakjon az igéhez!

Pál szavai világosak voltak és én a dohányzásról beszéltem, te pedig rögtön Jointokat próbáltál sodorni a szavaim által
:2funny:

Egyetlen imaházban sem gyújtanék rá, éppen úgy, ahogy nem kajálnák véreshurkát az Úrvacsora mellé!
Remélem érthető volt az én 'kidomborításom' is!

Amikor a kokaint és az alkoholizmust egy színtre hozod a dohányzás 'bűnével', akkor megfeledkezel arról az apróságról, hogy Isten olyanokat keres imádóiúl, akik szellemben és igazságban imádják Őt!

Mivel a dohányzás nem változtatja meg a szellemi képességeket, egy dohányos képes szellemben és igazságban imádni Istent.
Az általad felhozott kábszeres esettel kapcsolatban már erős kételyeim támadnak!
Mindazáltal nem az volt a célom, hogy a dohányzást népszerűsítsem a keresztyének között, csupán annyi, hogy akkor minősítsünk egy dohányost a Szentlélek templomának megrontójaként, ha a sluszkúlcsainkat a Dunába dobtuk!
Az az egyetlen problémám az általad képviselt keresztyén morállal, hogy úgy kardoskodik
egy köze nincs igei összefüggésekkel mások káros szenvedélyein, hogy közben észre sem veszi, hogy az életmódjában ugyan ilyen káros tényezők birtokosa!
Persze most jöhetne az a válasz, hogy közlekedni muszáj, rágyújtani nem!
Ebben egyetértek!
De nem muszáj pl. propán-bután hajtógázas spray-ket használni, nem muszáj sminkelni, nem muszáj ezt, nem muszáj azt!
Főként nem muszáj dogmatikákat gyártani és a keresztyén életvitelnek olyan szabályait megalkotni, amelyekben az írott ige sem hozott tíltásokat!
'Mindent szabad nékem, de nem minden használ'

Ebből a Páli igéből valóban nem szabad szabadosságot formálni, de szűkségtelen az ige által nem javasolt tíltásokat is bevezetni, s ezzel az amúgy is keskeny utat tovább szűkíteni a rajta járok előtt!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Március 16, 17:31:28
Daba! Nem inged ne vedd magadra. Én a cigizőkről írtam, ha te abba nem férsz bele, akkor lásd, sehol nem írtam Daba! Irmának címeztem és jutott el oda..

Daba:  Az az egyetlen problémám az általad képviselt keresztyén morállal, hogy úgy kardoskodik
egy köze nincs igei összefüggésekkel mások káros szenvedélyein, hogy közben észre sem veszi, hogy az életmódjában ugyan ilyen káros tényezők birtokosa!

Ez úgy jön le, hogy "Te se vagy különb" mit dumálsz itt nekem. Nem bizony, nem vagyok különb, de nem dohányzom, nem iszom, nem kábszerezek, van más hibám igaz, de igyekszem és nem dicsekszem vele. Na puszika.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Március 16, 18:09:04
Sajnálom, ha úgy jött le, csupán annyit akartam mondani, hogy bizonyos dolgokon átsiklunk, mert a keresztyén etikánkba belefér, más dolgokon meg fent akadunk, mintha kirívó hiba lenne.
Én például rendszeresen kávézom, ez is egy drog ép úgy mint a cigaretta és függőséget okoz.
Viszont kellemes illata van, nem füstös nem büdös ezért még egyetlen testvéremnek sem jutott eszébe, hogy szemrehányást tegyen miatta!
Egy másik fórumon olvastam a közelmúltban, hogy vannak gyülik, ahol kávéautomaták vannak az előtérben, és alkalom alatt /!!!/ egyes testvérek egy pohár kávé mellett magánmegbeszéléseket folytatnak.
Akkor most miről is beszélünk?!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Március 16, 18:12:10
Értelek én téged, és én tőlem vigan rágyujthatsz arra az egy-két szálra, de ha több lesz, engem az sem zavar. Inkább azt mondanám, nem volt szerencsés a példád, mert könnyen lehet, hogy most valakinek megnyugvást adtál, aki éppen azon harcol, hogy a dohányzástól megszabaduljon. De fátylat rá.

Tényleg úgy van : Mindent szabad..... de nem minden használ és ha már itt tartunk, akkor a gépkocsi nem hiszem, hogy bemegy a templomba, előtte mindenképpen ki kell szállni. :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Március 16, 20:46:20
:hehe:

Így van, s a templomban sem gyújt rá senki!

Amúgy abban igaza van Máriának, hogy a rendszeresség függőséget okoz!

Ti pedig kedves Testvéreim, akik esetleg rendszeresen dohányoztok és a szavaim mentséget jelentettek a számotokra feledjétek el őket, mert nem a dohányzás melletti kampányról, hanem a kiemelt megkülönböztetésről beszéltem!
Ugyan a Szent Szellem templomát nem fertőztetitek meg, de az egészségeteknek ártotok vele!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Március 18, 09:07:55
 Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. De most Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket.  Mert ezt mondja az Írás: „Szentek legyetek, mert én is szent vagyok.” - mondja Isten.  1 Pét. 1,14-16


Hiszen éppen elég időt pocsékoltatok már el olyan dolgokkal, amiket a hitetlen emberek szeretnek csinálni. Szexuális bűnökben éltetek, szenvedélyeiteket követtétek, részegeskedtetek, vad mulatságokba jártatok, és utálatos bálványokat imádtatok.  1 Pét. 4,3 

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: s.niki96 - 2010 Március 19, 22:03:40
Kedves Mária!
Lenne egy kérdésem én még új vagyok az oldalon!Igaz hogy 13 éves múltam vagy mondjam úgy hogy 14 leszek júliusban?!Igazából nem ez a lényeg csak ismertetem hogy még nem vagyok felnőtt és sok mindent nem értek ebben a világban és az emberekben!Miért baj hogy ha az ember sikeres?Lehet hogy példát szeretne mutatni hogy nem csak rossz lehet ha az ember híres(ha az ember Jézus a fő támasza)Várom válaszodat!
Előre is köszönöm! s.niki96
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: s.niki96 - 2010 Március 21, 21:20:50
Kedves Mindenki!

Olyasmit kérdeztem hogy miért baj hogyha sikeres vagyok.De nem is úgy értem hogy ha egy átlagos nem hívő híresség hanem olyan akinek Jézus a fő támasza.Ezzel azt szeretném kifejezni, hogy nem minden gazdag ember rossz ember.Várom válaszát mindenkinek!
Köszönöm:s.niki96  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Március 21, 23:21:51
Szia Niki!

Vannak sikeres keresztyének, s ez alaphelyzetben nem baj!
A probléma ott kezdődik, amikor a siker észrevétlenűl átveszi a helyét Jézusnak az ember életében.
Bizony a siker is válhat kisértéssé, s a hírnév önfelmagasztalássá!

:044:

Daba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsotza - 2010 Március 22, 04:27:11
Nem baj,ha van hívő keresztyénnek bőven anyagi javai,a baj akkor kezdődik_szerintem_,amikor elvárás válik belőle! Láds az úgynevezett "siker,és bővölködés >>evangéliuma<<" tanítást/ szellemiséget.  Ha rossz passzban vagy anyagilag,akkor nem lehetsz érett keresztyén....-ezt én félreértésnek tartom. 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Március 22, 07:22:13
Nem baj,ha van hívő keresztyénnek bőven anyagi javai,a baj akkor kezdődik_szerintem_,amikor elvárás válik belőle! Láds az úgynevezett "siker,és bővölködés >>evangéliuma<<" tanítást/ szellemiséget.  Ha rossz passzban vagy anyagilag,akkor nem lehetsz érett keresztyén....-ezt én félreértésnek tartom.  


Vannak akik sajnos elcsúsztak mert félreértelmezték a jó tanitásokat. A tévesen "siker és bővölködésteológusoknak" nevezett tanitók eredeti célja hogy az alázatoskodásban tetszelgő  un. szegénységteológiával szemben az  Isten Igéjének áldásról szóló igéreteit is megismertesse a hivőkkel,  A helyén kell kezelni mindent, és minden élethelyzetben megmaradni az engedelmességben, hálaadásban, ahogy Pál mondja:
Filippi 4.11-12:    "Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Március 22, 10:47:46
Kedves Niki!

Egyáltalán nem baj, ha Isten az első az életedben, és minden más csak utána jön. A sikert is az Úrtól kaptad, használd az Ő dicsőségére, az Ő nevét tedd ezzel is naggyá!

Szeretettel:Salome  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Március 22, 11:02:10
Drága Zsuzsa !

Milyen jó, hogy idézted ezt az Ige verset, nekem ez most különösen kedves, mert év elején amikor azt vettem számításba, hogy mit is szeretnék elérni ebben az évben ez az Igevers vált hangúlyossá:

"....Filippi 4.11-12:    "Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is."

Különösen kiemelve : amelyekben vagyok, megelégedett legyek. Mert lehetnek akár bőven is anyagi javaink ha nincs megelégedett szivünk, akkor mindig csak többre vágyunk. De láttam én már sok olyan drága hivő testvéremet, akik nem duskálkodtak, épphogy csak elegendő volt az amilyük volt és mégis tele voltak hálával, és megelégedettséggel. Ez most nagyon kívánatossá vált számomra. Más helyen azt mondja Pál apostol : Nagy nyereség a hit, megelégedettséggel. Talán ez az a titok, amely boldogságot teremhet még akkor is ha az anyagi javak csak korlátozott mértékben áll a rendelkezésünkre. De ez tesz képessé, hogy az anyagilag megáldott ember pedig ne "szálljon el" hanem jó sáfár módjára tudjon bánni azzal ami adatott számára. :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: maria - 2010 Március 22, 13:24:33
Nem baj,ha van hívő keresztyénnek bőven anyagi javai,a baj akkor kezdődik_szerintem_,amikor elvárás válik belőle! Láds az úgynevezett "siker,és bővölködés >>evangéliuma<<" tanítást/ szellemiséget.  Ha rossz passzban vagy anyagilag,akkor nem lehetsz érett keresztyén....-ezt én félreértésnek tartom.  

Én azt mondom, nagyon félre értik azok, akik csak a pénzben látják a sikert, a bővölködést, amikor hallják a tanításokat. Az a baj, amikor erről hallanak, akkor annyira felháborodnak ezen, hogy képtelenek szellemileg megérteni a tanítót, hogy mit akar vele mondani. Jómagam is vallom a bővölködő életet, mert Jézus mondta, de mégsincsenek millióim a takarékban, annak ellenére bőségben élünk. Viszont egy Király gyermekének nem kell szegénységben, nyomorogva, sikertelenül, legyőzötten élnie. Akkor miért nem bővölködik? Miben is? Kérdezze meg Istent, hol rontotta el és biztosan választ is kap rá. Egy kereszténynek nem legyőzöttnek kell lennie, hanem sikeresnek és bővölködőnek, mert ezt maga Jézus mondta! Ő azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Azért én inkább neki hiszek. Ha valaki a pénzre tud csak gondolni a siker területén, akkor régen baj van, mert az a jólétnek csak egy nagyon szűk területe. Az Igazi siker, bővölködés maga Isten, amikor kinyilatkoztatja magát a számunkra az Igéje által, tehát ezzel kezdődik. Az embereknek nem a betegséggel, van a legtöbb sikertelenségük, hanem a pénzzel. Nyilván ezért is kell halljanak róla többet. Ez az embereket irritálja és téves gondolkodásmód alakul ki bennük, mert kiadni nem adják szívesen, csak minden vetés nélkül folyjon az áldás. Hát ez nem fog így menni! Sok egészséges keresztény nyakig adósságba vesztegel, mert kölcsönt vett föl. Meg kell érteni, hogy ez nem az Úrtól van, hiszen Ő azt mondja a: Példabeszédek 22:7, hogy a kölcsönvevő szolgája a kölcsönadónak. Tehát, kiderül nem Istentől van az eladósodás, mert ha kölcsönkérsz, -hiszen rászorulsz, akkor alárendelt szolga leszel annak, aki kölcsön adott. Sőt, úgy tekintesz rá, mint az ellátásod forrására és ettől kezdve neki vagy hálás, mert kihozott a bajból. Nos, ez is cáfolja az Isten akaratából jövő szegénységet, mert belevezeti a nyomor a kölcsönbe és az alárendelésbe. Ez a szolgaság nem Istentől van, mert ha az lenne, akkor a saját beszéde ellen menne. Ő nem akarja, hogy alárendelt szolgák legyünk adósságban. Általában a nyomorban, szegénységben, szükölködésben élők lázadnak föl a bősvölködő tan ellen, ahelyett, hogy megvizsgálja Isten mit mond róla. Elfogadja a pásztora nyomorról szóló tanítását inkább. El kell kezdeni kutakodni az Igében, hogy mit is mond ezekről Isten és jön a megértés. Ha Istenre támaszkodsz és hitből élsz, megtapasztalod, hogy Isten be fog avatkozni és sikeressé tesz.

Márk. 4,15
Az útfélen valók pedig azok, akiknek hintik az Igét, de mihelyst hallják, azonnal eljő a sátán és elragadja a szívükbe vetett Igét.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Március 22, 17:59:29
Niki!

Sokféle "siker" létezik.
Mi a siker, vagy mi a sikertelenség?
A "siker" lehet egy jól látható állapot, de lehet egy érzékszervekkel nem tapasztalható is.
Lehet folyamat, de lehet bevégzett is.
Lehet, hogy ami egynek siker, másnak sikertelenség.

Az ószövetség szerint, akkor sikeres valaki, ha elgondolását, vagy elhatározását véghez tudja vinni. Akarata, kívánsága beteljesedik.
Jób 22:28  Mihelyt valamit elgondolsz, sikerül az néked,.....

A kérdés, hogy egy keresztény ember lehet e sikeres!
Igen lehet!

Vajon egy keresztény embernek mi lehet a kívánsága akarata?
Róm 12:2  És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.
A krisztusi szövetség szerint, már a sikeres ember az, aki nem a saját, hanem Isten akaratában éri el a célját.

Nem a gazdagsággal van a baj, vagy a szegénységgel. A baj azzal van, ha ezek a céljaim, és akár melyiket sikerként könyvelem el, majd Isten akaratának tulajdonítom, a saját vágyamat.

Egy keresztény ember ha hirdeti ez evangéliumot, tanít, segít másokon, imádkozik másokért és a többi, cselekszi az Úr akaratát, már sikert sikerre halmozott.
Ha ezt anyagi jólétben teszi, akkor legyen bölcs, és ne dicsekedjen, ha pedig szegényen, legyen bölcs és ne kérkedjen az ő szegénységével, mert az Úrnál nem sokat számít egyik sem.

Testvéri szeretettel Róbert


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: s.niki96 - 2010 Március 24, 15:18:36
kedves erdei!
Én igazából öm hogy is mondjam a fő célom ami szeretnék lenni ha nagy leszek színésznő szeretnék lenni! :pirul: A játékok amelyek a színészkedéssel kapcsolatosak azok a kedvenc idő töltéseimhez tartoznak,tehát gond az ha ez által meg gazdagszom? :118: tele vagyok kérdésekkel ez iránt mert ha nem lehetek színésznő mi lehetnék ezt szeretem csinálni?!végül is nincs megírva az a bibliában hogy Isten nem szereti a színészeket!Ugye?
Hálás köszönettel: tesókátok s.niki96 :2smitten: :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Március 24, 15:26:48
Kedves Niki! :05:

A filmszakma eleg elit szakma es sok erkoltstelenseget is kerhetnek!
Isten mindent a szivedre fog helyezni. Nyitni es zarni fog elotted ajtokat!

Az Ur aldjon meg. :05:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Március 25, 20:43:57
Drága, kedves Niki!

Olyan fiatal vagy még, és szinte még nem is tudod, hogyha itt lessz az ideje akkor mivel is foglalkozol majd. Most az a dolgod, hogy tanulj, és ha van az iskolátokban lehetőség szindarabokban szerepelni, nem baj ha kipróbálod magad. Nagyon sok előadóművész van, aki képességeit Isten dicsősségére használja, és mindannyiunk örömére. De én a helyedben nem feltétlenül a meggazdagodáson gondolkodnák legfőképpen. Mert ha valamit elhívásból csinálsz, azt akkor is csinálod ha nem adnak érte pénzt. Én tudom, hogy ez a világ a pénz körül forog, de te légy más, merj különbözni tőlük. Ne pénz tedd életed középpontjába, ott Jézus Krisztus trónjának van a helye, és ha valóban Neki adod a szived, a többi ajtó majd kinyillik előtted, úgy ahogy Anti mondta.

Szeretettel : Irma :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: s.niki96 - 2010 Március 26, 14:36:42
kedves mindenki!
ez nagyon jól esett,már kipróbáltam magam
és sokan akiket hallottam azt mondták hogy jól játszom :088:   :pirul:
téli előadáson a hófehérkét adtuk elő:én hófehérke voltam
a templomi karácsonyi esten szintén a főszereplő voltam,remélem jó úton járok! :168:
 :D
sok köszönettel:s.niki96 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Március 26, 15:21:23
Drága Nikikém!

Szivből örülök az örömödnek. De a jó uton akkor jársz ha a szíved Jézusé, erről még nem írtál, vagy csak az én figyelmemet kerülte el. Minden csak akkor válik "jóvá" ha Isten szenteli meg, enged, hogy a te csodálatossá teremtett lényedet is Ő járja át jelenlétével és akkor már a többi szépen kinyillik előtted.

Szeretettel : Irma :016:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Március 26, 19:10:08
Niki!

Ha engem kérdezel, akkor azt mondom, hogy ne legyél színész.
Tudod, a színházakat néha tényleg a nevén nevezik, Thália temploma. A színészek, pedig Thália papjai.
Semmi jó dolog nem származik tőle, csak depresszió és skizofrénia.
Gondold meg.
Becsapni az embereket, még akkor sem jó, ha tudják, hogy be vannak csapva.
Jézus nem ilyen!
Mi keresztények, soha nem csapunk be senkit.

Persze az igazat meg vallva, magam is nézek filmeket, és színház bérletes is voltam. Tehát, hiába tudom, hogy helytelen,még is teszem.
Tehát az eszet ugyan tudom osztani, és tudom is mi a helyes, magam mégsem azt teszem, ami helyes volna.
Azért még ne legyél színész.

Szeretettel Róbert
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Március 31, 13:49:10
Mi a véleményetek arról ha egy hivő ember nagy nyilvánosság előtt tesz föl buzditó szöveget / iwiw / a legszélsőségesebb
pártra történő szavazásra? Nagyon érdekelne ki mit gondol erről. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 31, 13:58:18
Szia Irma!  :044:

Szerintem a politika az egyik olyan dolog, ami a széthúzásokért felelős a kapcsolatokban, legyen az család, gyülekezet vagy munkahely. Barátságok mennek tönkre, hideg háború alakul ki rokonok között, mert nem egyeznek a nézetek.
Ezért nem tartom jó ötletnek, ha valaki nyíltan kampányol bármelyik párt mellett!

Viszont még hívőként sem vádolhatunk senkit azért, mert egyik vagy másik párt felé vonzódik. Emberek vagyunk, különbözőképpen ítéljük meg országunk helyzetét, ezért ennek alapján formálódik a politikai látásunk is.

Mivel véleményt kérdeztél, ezért írok ilyen nyíltan, bár tudom, hogy Antee, Csaba és Mária mindjárt csengetni fog, hogy itt az óra vége!  :igen:

 :2police: Mert a fórumon nem szabad politizálni!  :2police:

Mindenkinek saját magának kell elszámolnia az Úr előtt a politikai hovatartozásáról is!

Áldjon meg az Úr!  :2smitten:  Bárki is legyen az illető, akire gondoltál, ne botránkozz meg, az a legjobb!  :2smitten:

Szeretettel: Tünde  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Március 31, 15:00:47
Ennyi elég is, és valóban nem volt jó ötlet idehozni ezt a témát. Szivesen venném ha valamelyik moderátor törölné. Nem akarok ebből semmi bonyodalmat. Bocs, Bocs. :128:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Március 31, 15:16:09
Sziasztok!

Nem toroljuk, csupan ne vigyuk tovabb a temat.
Mint ahogy Tunde is irta, a politika szakadasokat tud okozni az "esetleges" velemenykulonbsegek altal! Ez pedig nem hianyzik... :05:

Aldott szep napot nektek. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Március 31, 15:24:16
Sziasztok! :044:

Ilyenkor jó modinak lenni!

:2smitten:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: s.niki96 - 2010 Március 31, 22:11:10
Kedves erdei és Irma néni!

Először is erdeihez szólnék:Nekem viszont az a véleményem hogy a színészkedés se nem bűn(és ezzel azt is kifejeztem,hogy nem csapom be őket)se megnézni nem bűn.Ezzel szerintem lezártuk ezt a témát mindenkinek van saját véleménye ezúttal most az álmaimat követem.
Másodszor kedves Irma néni nagyon köszönöm nagyon kedves vagy!Iszonyúan jól esett amit írtál! :2smitten: :169:  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 01, 08:47:42
Kedves Niki, nem azt mondtam, hogy bűn. (mivel nem is az)

Szeretném a figyelmedbe ajánlani "Szent Ágoston vallomásai" című könyvet.

Csak arra figyelmeztettelek, amire Pál is mindenkit : "mindent szabad nekem, de nem minden használ".
Én csak azt tudtam elmondani, ami a saját tapasztalatom.

Álmokat kergetni pedig nem bűn, főleg a te korodban nem az.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 01, 16:01:19
Drága Nikikém!

Aranyos vagy, és mindig örülök mikor ennyire fiatal leánnyal "beszélgethetek". Tudod van egy Ige a Prédikátor könyvében van erről írva : "....1.    Örvendezz a te ifjuságodban, és vídámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von! ..."

Az én kedves Erdei testvérem csak arra akart téged figyelmeztetni, hogy nagyon sok buktatóval és kisértéssel teli pálya a szinészi. Önmagában valóban nem bűn, de aztán jöhet egy jelenet, aminek a kedvéért majd le kell mondanod az erkölcsi érrtékeidről, vajon megéri? Lelked tisztaságát odaadni esetleg, egy jól megformált jelenetért?.

Nikikém! A legfontosabb az legyen számodra, hogy téged Mennyei Atyád egy csodálatos virágnak teremtett az Ő kertjében, soha semmiért ne add ezt oda  -  nem visszaszerezhető, egyszeri drága ajándék.  :016:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 01, 16:03:37
Drága testvérnőm,köszönöm a helyes kiegészítést. Így a hozzá szólásoddal, érthetőbb amit ki akartam fejezni.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Április 08, 06:09:53
http://csabosz.posterous.com/bob-gass-gondolatai-a-csalodasrol

---Akkor amikor valaki csalódik,el sem tudjátok képzelni,mekkora törés következik be az életében.Tönkre teszi testileg és lelkileg.Szinte örökre maradandó nyomokat hagy a lelkében.De Jézus azért jött,hogy ezeket a sebeket is bekötözze.!
Az Ige azt mondja Istenben bízzál!--Őbenne még senki sem csalódott.---


Bob Gass gondolatai a csalódásról

A csalódás kezelése (1)
„Sámuel felnövekedett. Az Úr pedig vele volt…” (1Sámuel 3:19- Sámuel pedig fölnevekedék, és az Úr vala ő vele, és semmit az ő ígéiből a földre nem hagy vala esni. )

Isten hozott az életben – a csalódás garantálva! A Webster értelmező szótár szerint a csalódás az, „amikor a remények meghiúsulnak, s ez haragot, frusztrációt, szomorúságot és csüggedést eredményez”. Íme néhány példa, ami segíthet neked, amikor:
1) Csalódsz azokban, akikre felnéztél. Gondolj Sámuelre és Élire (1Sámuel 1-4.). Sámuel édesanyja rábízta gyermekét Élire, a főpapra, bízva abban, hogy ő majd mentorálja a gyermeket, és felkészíti Isten szolgálatára. De Élinek komoly jellemhibája volt. Gyenge szülő volt, aki tétlenül nézte, ahogy a fiai visszaélnek papi előjogaikkal, és szégyent hoznak szolgálatukra. Ki hibáztatta volna a fiatal Sámuelt, ha ő is elbukik, amikor az az ember, akire felnézett, csúnyán kudarcot vallott? De nem, ő legyőzte csalódottságát, és nem vette le tekintetét Istenről: „Sámuel felnövekedett. Az Úr pedig vele volt”. Az eredmény pedig az lett, hogy Isten Izráel egyik legnagyobb prófétájává tette őt. Tehát ne vedd le tekinteted Istenről!

2) Csalódsz azokban, akikkel együtt élsz. Ha van valaki, aki sohasem hagyna cserben, az bizonyára a családod lenne. Igaz? Tévedés! Kérdezd csak meg a fiatal Józsefet! Amikor Isten nagyszerű előmenetelt ígért neki, azt gondolta, hogy a testvérei majd ünnepelni fogják. Ehelyett ők féltékenységgel, gúnyolódással és nehezteléssel reagáltak, és eladták őt rabszolgának. Távol az otthonától és a barátaitól börtönben sínylődött egy olyan bűnért, amit nem is követett el. Milyen könnyen teret nyerhetne a keserűség, ha folyton felemlegetné a sérelmeket, amiket elkövettek ellene, és a bosszút tervezgetné. De ha így tett volna, akkor ismeretlen elítéltként meghalt volna egy idegen ország börtönében. Ehelyett ő hagyta, hogy Isten tisztázza, felhasználva a körülményeit, hogy felkészítse és Egyiptom kormányzójává léptesse elő; neked is így kell kezelned a csalódottságot.

A csalódás kezelése (2)
"... Menj, vezesd a népet..." (2Mózes 32:34- Most azért eredj: vezesd a népet a hová mondottam néked: Ímé, Angyalom megy előtted; és az én látogatásom napján ezt az ő bűnöket is meglátogatom)


Hadd álljon itt a csalódás két további formája, amivel meg kell küzdened az életben:
1) Csalódás azokban, akikkel együtt dolgozol, akikre számítasz.
A sikerhez emberekre van szükséged; nélkülük nem megy. És ha ezek az emberek cserbenhagynak, az fájdalmas. Képzeld csak el Mózes csalódottságát! A bátyját, Áront bízza meg, amíg ő egy csúcstalálkozón vesz részt Istennel, és megkapja a Tízparancsolatot. Visszatérve Izráel népét anarchiában, bálványimádásban és kimondhatatlan eltévelyedésben találta. És hol van Áron? Ő vezeti a  lázadást! Amikor Mózesnek a legnagyobb szüksége volna rá, Áron nyomorultul cserbenhagyja. De figyeld csak meg Mózest: igazi vezetői karakter mutatkozik meg a mély csalódottságban. Szembeszáll Áronnal, Isten elé viszi ezt a zűrzavart, tőle kérve megoldást, és imában bocsánatot kér Izráel számára. Isten meghallgatja, majd emlékezteti Mózest megbízatására: "...menj, vezesd a népet... az én angyalom megy előtted..." (34. vers). A csalódottság nem  érvényteleníti a megbízatásodat - sem Isten jelenlétét. Tedd azt, amiért ő elküldött!

2) Csalódás azokban, akikért kitetted a lelkedet. Nézzük csak meg újra Mózest, a Kritikusok és Hálátlanok Gyülekezetének alapító pásztorát. Ez a gyülekezet volt rabszolgákból áll, akik megszabadultak, bőséges áldást nyertek, úton vannak az Ígéret Földjére, de nincs bennük egy szemernyi hűség és hála sem a felé az ember felé, aki mindent kockára tett azért, hogy ezt lehetővé  tegye. Alig jönnek ki Egyiptomból, máris Mózes ellen fordulnak, vádolva, hibáztatva és szidalmazva őt (2Mózes 14). Csalódott és sértődött volt Mózes? Igen. De valahányszor ki akart szállni, Istennel beszélte meg, imádkozott  panaszkodó nyájáért, új parancsokat kapott a főparancsnokságtól, és visszatért a munkához. Az Istentől elhívott férfiak és nők így tesznek, amikor csalódottak, és feladni volna kedvük.

 A csalódás kezelése (3)
„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van.” (2Kor 4:7- Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.)

Végül pedig ott van a csalódás önmagunkban. Ez a fajta csalódás az, amely a legjobban le tud gyengíteni, mert ez egy örvénybe taszíthat, amiből nehéz kijutni és felépülni. Péter örök szeretetet és hűséget esküdött Jézusnak. „Uram, bárki más elhagyhat, de én nem! Én a tiéd vagyok mindhalálig” (Máté 26:33-35 parafrázis), és tényleg minden szót komolyan gondolt. De a keresztre feszítés körüli nyomás megtörte, és háromszor letagadta, hogy ismeri Jézust. Később, visszaemlékezve Jézus szavaira: „Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem,” Péter, a saját elszomorító kudarca miatt összetört szívvel, „kiment, és keserves sírásra fakadt” (Lk 22:62).

Kérdezted már valaha: „Istenem, hogyan is tudnál használni egy olyan elrontott életet, mint az enyém?” Péter nem tudott megfelelni a saját elvárásainak, és ez teljesen lesújtotta. De Jézus nem döbbent meg. Ő jól látta Péter hiányosságait, amikor elhívta a szolgálatba. Azt is tudta, hogy ennek a nagyhangú, szókimondó tanítványnak érző szíve van, ezért kiterjesztette rá kegyelmét, ahelyett, hogy eltávolította volna őt hivatalából.
 Amikor Jézus feltámadása után azt a parancsot adta, hogy „…mondjátok meg a tanítványainak és Péternek…” (Márk 16:7), hogy Galileában találkozhatnak vele, akkor ezzel megerősítette a bukott tanítvány kiválasztását. Péter történetének további része pedig már újszövetségi történelem.

Amikor (és nem ha!) kudarccal szembesülsz:
a) Ne tetézd a bajt azzal, hogy hagyod, hogy a csalódottság reménytelenségbe és kétségbeesésbe taszítson!
b) Alázd meg magad, és térj meg! Valld meg a bűnöd; ne keress mentségeket, ne magyarázd meg, és ne fogd a körülményekre vagy másokra!
c) Fogadd el Isten kegyelmét és bocsánatát hittel, nem az érzésekre támaszkodva! Ne engedd, hogy a Sátán meggyőzzön arról, hogy amit tettél, megbocsáthatatlan!
d) Vegyél igénybe minden segítséget, amire szükséged van ahhoz, hogy visszatérj a helyes útra! Inkább előbb, mint utóbb!

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 08, 11:50:19
 :afro:

Köszi ermaha! Nagyon jó volt!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 09, 08:24:16
Isten inkább azt szeretné, ha hívőnek szintén hívő lenne a párja!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 09, 11:00:00
Inkább a tisztánlátásért kell imádkoznia, mert azt mondja az Ige : Mi köze a hivőnek a hitetlenhez? ... És Isten nem változik, és amit kijelentett, az az igazság számunkra. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 09, 12:16:25
Nem tudhatjuk, lehet alapból hitetlenek voltak a házasság napjakor, később megtérhetett az egyik fél.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 09, 13:00:13
Kedves Testvérnők!
Azért próbáljuk meg figyelembe venni, hogy nem minden hívő férfi balgatag, s néhányan talán ismerik is közülünk az igét!
:pirul:
S talán Antinak van igaza, de ha mégsincs, ez akkor is egy 'imakérős' és nem 'vizsgálódós' topic!
:168:
Akit az Úr indít az imátkozzék, akit meg nem indít az maradjon csendben!

:2smitten:

Csaba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 09, 14:15:50
Kedves Csaba!

Nem nézzük mi balgatagnak a férfiakat - hogyan is tehetnénk? akkor hol lenne a tisztelet a teremtés koronája felé? - csak hát ez a nagy örömujjongás arra utal, hogy végre sikerült párra lelnie. Ami tényleg nagy öröm, mert manapság azt látom, hogy a fiataloknak egyre nehezebb megtalálniuk a hozzájuk illőt. Ha gondolod nyugodtan rakd át a hozzászólásokat a neked legjobban tetsző topicba.

De ha az van, amit az ujjongás sugall / mármint, hogy hivő fiú hitetlen leányt talált párjának,/ akkor elkel az imádság a szivek tisztaságáért.

Szeretettel : Irma :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: aranytorkú - 2010 Április 09, 14:44:45
Az "Áldás, Békesség" a legszebb köszöntés. Én református vagyok ezért haza beszélek egy kicsit ha nem bánjátok :168:
Ha elgondolkozunk e két szón, és hogy milyen szépen lehet ezt mondani, még szebbé válik tartalmát tekintve is.
Áldás, békesség Mindannyiunknak!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 09, 18:05:46
Szia Irma! :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 09, 18:26:16
 :integet:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 09, 18:38:29
:hehe: Bocsi Irma, majd később írok megint rakoncátlankodik a telefonom!
:pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Marcsi76 - 2010 Április 09, 20:50:22
Igaz,azt mondja az ige,hogy más dolgába ne avatkozzon az ember.De ennek ellenére szeretném elmondani a véleményemet arról,hogy egy hívő fiú/lány ne keressen párt a világban! Miért? Nekem a következő példával megyarázták el!
Ez egy felemás iga lenne.Gondoljunk egy ökrös szekérre,melybe az egyik ökör (bocsi ez nem sértés) jobbra,a másik pedig balra húz.Eljut így valahova a szekér,amit közösen kellene húzni?Nem!!!!
Sok olyan hívő asszonnyal találkoztam,akik nem hívő fiúhoz mentek anno. Most pedig aratják annak gyümölcsét! Kérdeztem miért cselekedtek így?Hiszen az ige mást mond erről! Válasz:"szerelmes voltam és reménykedtem,hogy férjem megtér"
A valóság az,hogy nagyon sokat szenvednek!
Várni kell.Érdemes,mert akkor az Úr fogja adni a társat! Mindenkinek nehéz!Most amit leírok,azt úgy teszem,hogy magamnak is mondom!Egy hívő ember amíg egyedül van (emberileg nézve) az is egy nagy áldás.Hálásak lehetünk ezért is!
Hiszen a Mennyei Atya tudja a legjobban mire/kire is van szükségünk (és mikor) És ahogy az ige is mondja,mindennek rendelt ideje van.

Marcsi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Marcsi76 - 2010 Április 09, 22:45:03
Sziasztok!
Ez az üzenet tele van bánattal! Olyan érzése van az embernek,mintha ez a fiú el akarná dobni az életét! Fájdalom és keserűség!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 10, 00:46:26
Szia Irma! :044:

Szóval én nem tudtam megállapítani, hogy Gábor imakérése az öröme, vagy a párja iránti aggodalma miatt fogalmazódott meg. Azt sem tudtam eldönteni, hogy az a kapcsolat friss-e, hiszen nem azt írta, hogy 'dícsőség Istennek VÉGRE van párom!'
Persze lehet, hogy Te látod jól a történetet!
Mivel Gábor nem osztott meg velünk több informácíót, így mindketten (vagy többen) csak találgathatunk!
Enged meg, hogy egy rövid példát írjak, hogy mindenki jobban érthesse, hogy mire való az 'Imádkozzunk egyűtt' topic!
Ha egy testvérünk imakéréssel fordúl hozzánk, mert az egyik hozzátartozója tűdőrákban szenved, akkor nem azt vizsgálgatjuk, hogy az illető hívő-e, vagy dohányzik-e...
 Az a topic nem egy 'tanácskérő', hanem egy segélykérő 'hely' az Alfa-Omega fórumon!
Az 'Imádkozzunk egyűtt'- topic célja, hogy az Úr Jézus Krisztustól kapott igéreteinket közös akarattal mások javára és a Mindenható Isten dícsőítésére fordítsuk! 

:2smitten:

Csaba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 10, 07:14:02
Kedves Csaba!

Most hogy ezt ilyen jól elmagyaráztad, és én is megértettem, hogy mire való az Imádkozzunk topic, akkor csak annyit fűznék hozzá, hogy rendben van. De akkor itt és most megkérdezem, hogy szabad-e, kell-e olyan dolgot imával támogatnunk, amiről az látszik - lehet, hogy csak nekem - hogy az az Isten kijelentett Szavával szembe megy. Én nem gondolnám. Bár akit itt segítséget kér azért természetesen imádkozni kell, segíteni imával, hogy Isten tökéletes akaratába tudja helyezni az életét, a problémáit, társa megtérését Én a magam részéről sohasem fogok azért, hogy valakinek a szerelme beteljesüljön a házasságban ott ahol nem hivő mind a két fél. Ez nem lenne Isten akaratával megegyező ima.

De itt valóban nem tudhatjuk, hogy áll a helyzet, és Istennél valóban minden lehetséges, ezért kivánom Isten áradjon ki mentő Szeretetével a kedves társ életébe, és teremjen megtérésre gyümölcsöt.

 :028:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 10, 09:42:12
Ámen!

Ha megfigyeled, Gábor nem a szerelmének beteljesedéséért, hanem ahogy Te is megláttad, a párjának megtéréséért kért imatámogatást!
Kétlem, hogy ez bármely ponton ellenkezne Isten akaratával, Aki megtérésre hívogatja a bűnösöket!
Az ige valóban nem támogatja a felemás igát, s nagy szenvedésnek teszi ki magát, aki abban részt vállal!
Viszont, ha egy keresztyén férfi beleesik abba az óríási hibába, hogy megtéretlen nőt vesz feleségűl reá is vonatkoznak a következő igék:
'Ti  férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért'

'Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint a tulajdon testöket. Aki szereti az ő feleségét önmagát szereti'
Ef. 5:25,28

A legkevesebb, hogy imádkozik a hitetlen párja megtéréséért!

:044: 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 10, 11:20:18
Sziasztok

Nagyon szűk az a határ, ami az ima és a varázslás között van.
Vannak testvérek, akik ima maratonokat rendeznek, meg különféle testi erőfeszítéseken vesznek részt, (böjt, napokig tartó dicsőítés, stb). Azt gondolom, hogy ezek bizonyos szempontból nem haszontalanok, de alapvetően, sem Isten szándékát sem akaratát nem befolyásolják.
Sokkal hasznosabb, ha példamutatóak vagyunk a párunknak, sem mint napokig böjtölni, vagy imáinkkal rázni a mennyet.
Mindenkinek szabadsága van, abban hogy elfogadja Jézus megváltó áldozatát, sem testileg sem lelkileg nem kényszeríthető senki. Adott esetben sem a feleség sem a férj.
Pál a felemás igát, nem a házasságra értette.
A férfi és a nő között a házasság földi dolog. Jó esetben az alapja, a kölcsönös vonzalom (szerelem). Isten ugyan támaszt némi követelményt ennek a vonzalomnak a kordában tartására, de alapvetően az emberekre bízza a párválasztást. Ez így helyes.
Szóval ha tetszik egy nő, és adott esetben kölcsönös,(ha nincs is megtérve a hölgy) akkor légy férfi, és legyél keresztény. Tudasd vele, hogy a szex keresztényi szemmel csak házasságban képzelhető el, és te komolyan gondolod a kapcsolatot.
Ez igaz a lányokra is.
Isten nem tiltja sem a szerelmet, sem a házasságot! Ebben is szabadságunk van.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 10, 11:38:19
Én úgy gondolom, hogy a böjtnek a szerepe az Isten és a böjtölő szorosabb kapcsolatának.
Ezt úgy értem, hogy a böjt alatt Isten kinyilatkoztatásokat, látomásokat és "válaszokat" adhat bizonyos dolgokban.

A böjt elvonja a figyelmet sok olyan dologról ami miatt nem tudunk elég érzékenyek lenni Istenre.
Mutat egyfajta elszántságot és odaadást is Isten felé.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 10, 13:02:50
Sziasztok!

Önmagában a böjt valóban nem sokat ér, ha ahhoz nem kapcsolódik megfelelő lelkület.
S merem állítani semmit sem ér, ha az az emberek felé szól, s nem Istennek!

'Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket ti bűnösök, és szenteljétek meg  szíveiteket ti kétszívűek.'

'Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.'
Jak. 4:8,10

'Mikor pedí bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arczukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek. Bizony mondó néktek, elvették jutalmukat.
Te pedig mikor bőjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orczádat mosd meg;
Hogy ne az emberek lássák bőjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon van, és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván'
Mt. 6:16-18 
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 10, 14:10:30
 :119:
Meggyőződésem, hogy a szerelem nem "csak úgy, vaktában" virágzik ki a szívben!
Erdei szerint Isten nem tiltja ezt. Senki nem mondja, hogy isten tiltaná, hiszen Ő maga találta ki.

Pál arra figyelmeztet, hogy "mi köze hívőnek hitetlenhez?!" Ez azt jelenti, hogy még mielőtt engedné valaki, hogy érzelmei elhatalmasodjanak rajta, még akkor kérjen isteni vezetést, mert Isten nem akarja, hogy hívő hitetlennel húzzon közös igát. Nem is lehet!

Ezt Marcsi nagyon jól kifejtette korábban, amire csak áment tudok mondani!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 10, 14:11:13
Sziasztok

Nagyon szűk az a határ, ami az ima és a varázslás között van.
Vannak testvérek, akik ima maratonokat rendeznek, meg különféle testi erőfeszítéseken vesznek részt, (böjt, napokig tartó dicsőítés, stb). Azt gondolom, hogy ezek bizonyos szempontból nem haszontalanok, de alapvetően, sem Isten szándékát sem akaratát nem befolyásolják.
Sokkal hasznosabb, ha példamutatóak vagyunk a párunknak, sem mint napokig böjtölni, vagy imáinkkal rázni a mennyet.
Mindenkinek szabadsága van, abban hogy elfogadja Jézus megváltó áldozatát, sem testileg sem lelkileg nem kényszeríthető senki. Adott esetben sem a feleség sem a férj.
Pál a felemás igát, nem a házasságra értette.
A férfi és a nő között a házasság földi dolog. Jó esetben az alapja, a kölcsönös vonzalom (szerelem). Isten ugyan támaszt némi követelményt ennek a vonzalomnak a kordában tartására, de alapvetően az emberekre bízza a párválasztást. Ez így helyes.
Szóval ha tetszik egy nő, és adott esetben kölcsönös,(ha nincs is megtérve a hölgy) akkor légy férfi, és legyél keresztény. Tudasd vele, hogy a szex keresztényi szemmel csak házasságban képzelhető el, és te komolyan gondolod a kapcsolatot.
Ez igaz a lányokra is.
Isten nem tiltja sem a szerelmet, sem a házasságot! Ebben is szabadságunk van.
 :044:


"Azt gondolom, hogy ezek bizonyos szempontból(?) nem haszontalanok(?), de alapvetően, sem Isten szándékát sem akaratát nem befolyásolják."   --.- ezzel  megkérdőjelezed az ima, a bőjt szent,szükséges, keresztény létünk nélkülözhetetlen és  Isten előtt kedves voltát, és azt a tényt, hogy Isten válaszol az imáinkra, bőjtjeinkre? Vannak igéreteink Jézustól,hogy amit az Ő nevében fogunk kérni, megcselekszi.
Feltételezem hogy ha valaki az Úrban van, ismeri jól Igéjét, és hiszi is - nem fog olyat kérni, ami ellenkezik Isten akaratával, hanem azzal összhangban lesznek imakérései, böjtje.
Az ima a keresztény ember lélegzetvétele, "szüntelenül imádkozzatok!", kapcsolattartásunk eszköze Istennel.
A böjt szintén Isten jelenlétébe visz, imakérésünket nyomatékositja, böjtkor megfeszitjük a testünket, alárendeljük az akaratunknak, és a szellemünket teljes mértékben felszabaditjuk az Istentől jövő válasz meghallására, és azokra a megtapasztalásokra, miket Anti is emlitett. Mind az ima, mind a böjt Istennek tetsző, szellemi tevékenység, válaszol rá. A közös ima ereje hatványozódik. A dicsőités is szent és Isten előtt kedves tevékenység, mert Isten a dicséretek között lakozik. A szentek közösségében elhangzó dicséretek, imák, böjtök mint jóillatú áldozatok felszállnak Isten trónjához. Mit adhatunk amit ne Tőle kaptunk volna? Csak a hálánkat, szeretetünket, dicséreteinket.
Ami a házasságot illeti: Pál az egyház és Krisztus kapcsolatához hasonlitja, ami "felettébb nagy titok", semmiképp nem földi, testi csupán!
Egy fiatalnak se ajánlom, hogy a világból válasszon magának párt - ezeknek vége a csalódás, sőt legtöbbször a hitetlen nem tér meg ugyan,a hivő viszont elhagyja Istenét, és gyülekezetét!
Az egyházban sokaknak egyik lábuk a világban, a másik meg az egyházban van...Isten nem fog ugyan kivenni minket a világból, de  elválaszt magának, megszentel:"változzatok el az elmétek megujulása által", "szentek legyetek, mert én szent vagyok"!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 10, 18:24:43

"Azt gondolom, hogy ezek bizonyos szempontból(?) nem haszontalanok(?), de alapvetően, sem Isten szándékát sem akaratát nem befolyásolják."   --.- ezzel  megkérdőjelezed az ima, a bőjt szent,szükséges, keresztény létünk nélkülözhetetlen és  Isten előtt kedves voltát, és azt a tényt, hogy Isten válaszol az imáinkra, bőjtjeinkre? Vannak igéreteink Jézustól,hogy amit az Ő nevében fogunk kérni, megcselekszi.



Nem, nem kérdőjelezem meg. Azt mondom, hogy Isten szándékait semmiben sem befolyásolják. Ábrahám alkudozása az Úrral, ma már nem állja meg a helyét.
Magyarán, nem Istenre van hatással, hanem kizárólag arra aki gyakorolja, ha tetszik a hívőkre.
Én az önkorbácsolást sem tartom rossznak, ha valaki ez által épül.
Azt gondolom, sem az ima, sem a böjt nem szent. Egyáltalán nem nélkülözhetetlenek, de hasznosak is lehetnek.
Ami meg azt illeti, nekünk kéne cselekedni az Ő nevében.

Ami a házasságot illeti: Pál az egyház és Krisztus kapcsolatához hasonlitja, ami "felettébb nagy titok", semmiképp nem földi, testi csupán!


A férfi és nő közti házasság, az bizony földi. Amiről Pál beszélt, amire utalsz, az valóban az egyház, és Krisztus kapcsolata, az egészen más.

Egy fiatalnak se ajánlom, hogy a világból válasszon magának párt - ezeknek vége a csalódás, sőt legtöbbször a hitetlen nem tér meg ugyan,a hivő viszont elhagyja Istenét, és gyülekezetét!

Tudod a biblia, nagyon nem erről beszél.

Tünde

Az a köze, hogy szeretetével, cselekedeteivel, szerelmével és az evangéliummal jobb belátásra bírja, és áldás legyen az ő életében is.
Nem kell az érzelmeink elől menekülni amennyiben az szeretet vagy legyen szerelem.
Ebben az életünkben ez az egyik legszebb érzés, SZERELEM!
Ez nem akarom nem akarom kérdés. Érzed és kész. Csodálatos érzés, amiben lényünk egésze felszabadul. Dicsőség érte az Úrnak.
Isten ugyan ezt a szerelmet érzi felénk, legyen bűnös, hívő, vagy más vallású. Isten szerelmes szerelemmel szereti az embert, és mi mondjuk valakinek, azt ne szeresd? Mert nem hiszi amit én.
Szeresd amennyire csak lehet, azzal a szeretettel ahogy az Úr szeret téged. Add oda neki ezt a szerelmet, hogy ő is vágyjon Jézus szeretetére.
Csodálatos az ember, Istennel tökéletes, a szerelmével boldog.
Van akik nem vágynak emberi szerelemre, nem róluk írtam, mert ők kiváltságosak. Adjanak hálát érte az Úrnak!   

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 10, 22:16:22
Kedves Erdei!

Azt gondolom, hogy nagyon nincs igazad, és tévesen látod a dolgokat. Isten több helyen biztat minket arra, hogy imádkozzunk buzgón és, hogy imáink meghallgatásra találnak. Ha figyelmesen olvasod az Igét, akkor látod azt, hogy Isten velünk Atya-fiú kapcsolatot akar fenntartani és ennek minden feltételét megteremtette Jézus Krisztus a kereszten. Nagyon kedves Igém a Zsidóhoz irt levélben : 16.    Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül. ..." Tehát kétség sem féhet hozzá, hogy alkalmas idő kegyelmet találunk Mennyei Atyánknál.

A másik amiben nagyon nem értek veled egyet, ez a szerelem illetve házasság hivők és hitetlenek között. Az Ige nagyon is konkrétam arról ír, hogy : Mi köze a hivőnek a hitetlenhez? Ez bizony a házasságra vonatkozik, sőt minden olyan dologra -  még az üzleti kapcsolatokra is - ahol a hivőnek és a hitetlennek egységben kell cselekednie. Nem tudnak ugyanis eggyek lenni. A bensejük, a lényegük egészen más. A hivő tiszta, egyenes megoldásokat keres, követ, hitetlen szereti a könnyebb utakat. Ha pedig egy pár nem tud együtt imádkozni, akkor minden másban is meg fog hasonulni. A szerelem nem jogosít fel senkit semmire. És Tündének van igaza, minden féltett dolognál jobban kell őrizni a szivünket, mert onnan fakad az élet. Nem lehet elkönnyelmüsködni életünk legfontosabb döntését. A szerelem valóban ajándéka Istennek, a házasságban élők számára. Ma nagyon vissza élnek a szerelemmel. Egyfelől túé nagy jelentőséget tulajdonítanak neki, másfelől pedig lealjasítják. Isten ezt másképp képzelte, szentül tisztán és egymás boldogírására. Ebangélezilázni nem a párválasztáskor kell. Láttam én már sok névleg bemerítkezőt, akit aztán a mennyegző után sose láttunk többet.
Isten húséges, és az engedelmeseket megáldja! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 10, 22:24:51
Isten nincs a hitetlen-hívő házasságok mellett! Világosan beszél az ige arról, hogy mi ne legyünk felemás igában.
Elválnak mint az olaj a víztől. Hogy menjenek ketten egy úton, ha külön utakon járnak?

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 10, 23:53:53
Sajnos azt kell mondjam ez a gyakorlati tapasztalat, ha hívő házasodik hitetlennel, a hívő fog engedményeket tenni a világ felé.
Hiszen eleve így indul az egész kapcsolat!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 11, 09:23:44
Testvéreim

A házasság nem iga. Persze biztos hogy van akinek az, de az nem jó.
Pál soha nem írta a házasságra, hogy iga lenne, azt viszont igen, hogy aki házasságban él, annak a világra van gondja.
Persze az is nagy kérdés, hogy ki a hívő? Mondjuk az egyik katolikus a másik református. Hívő mind a kettő. Bizony nehezebb helyzetben vannak, mintha az egyikük ateista volna.
Vagy azt gondolni, hogy hívők közt lévő házasságok nem mennek tönkre, nos ez nem igaz. Személyes megtapasztalásom, hogy olyan dolgok történnek a gyülekezetekben, ami még a világban is ritka.
Közismert egy neves pásztor többszöri válása, és újra házasodása.

Ami az imát illeti, helyes és bölcs dolog imádkozni. Viszont helytelen, versenyt csinálni belőle, vagy dicsekedni vele.
Helytelen azzal frusztrálni valakit, ó te csak 2 órát imádkozol, mert én hármat.
A másik, hogy van jó ima ami meghallgatásra talál, és van rossz ima ami csak üres fecsegés.
Én az üres fecsegésről beszélek, amiben sem szellem, sem erő, csak szavak.
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 11, 12:27:07
Kedves Erdei !

"...14.   Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?
15.   És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?
16.   Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek.
17.   Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket,
18.   És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.."

A házasság valóban nem iga, addig amig az engedelmességben jár valaki. De menten azzá válik ha Isten akaratával szembe megy. Erről tudnának neked sokat beszélni azok a drága lelkek, akik ilyen házasságban élnek. Ismerek olyan testvérnőt, akit rendszeresen bántalmaz a férje, de mert hisz abban, hogy az Úr elérheti ezt a rabiátus embert is, hosszantűr ebben a helyzetben. Gondolod, hogy neki sem iga a házasság? De aki nem ilyen döbbenetes helyzetben van az is sokat tűr és szenved. Nagyon helyénvaló, ha óvjuk a fiatalokat az ilyen helyzetektől, mert boldoggá csak az tehet ha Istennek engedelmeskedve élünk.

 :2smitten:

Abban igazad van, hogy a felesleges fecsegés nem hoz maga után imameghallgatást, de azt hiszem, hogy aki böjtre szánja el magát, az már nem fecsegni akar Isten előtt hanem nagyon is komoly kérése van, és azt a módozatot használja, ami nagyon kedves az Úr előtt, mert aki magát megalázza, azt Isten felmagasztalja. Talán te most éppen olyan időszakon mész át amikor nem is olyan könnyű elfogadni a hívők bizonyos megnyilvánulásait, vagy a hívőket magukat. Átmentem / vagy éppen ebben vagyok úton / én is ilyen helyzeten, és azt tanultam meg az Úrtól, hogy a hivő testvérek csak Isten Szentséges Szeme előtt szentek, mert Ő Jézus Krisztus Vérén keresztül nézi valamennyi csetlő-botló, esendő gyermekét, és így tisztának, szentnek és szeplőtelennek látja őket. De itt a földön valamennyien úton vagyunk és sokszor hibázunk, nem úgy cselekszünk, ahogy egy hívő ember cselekedni kellene. De ahogy Isten nem vonja vissza tőlünk a szeretetét, úgy nekünk sem szabad másként tekinteni egymásra, mint testvérekként és hinni abban, hogy aki engem elkészít a Krisztus napjára, az a Krisztus őket is elfogja készíteni őket. És megmarad a hit, remény, a szeretet.... de ezek közül legnagyobb a szeretet! :026:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 11, 13:24:35
Drága Irmám

2Kor 6, nem a házasságról beszél.
Pál azt valóban írja, abban igazad van, hogy az Úrban köttessék a házasság./1Kor 7:39
Mint említettem:"Persze az is nagy kérdés, hogy ki a hívő? Mondjuk az egyik katolikus a másik református. Hívő mind a kettő. Bizony nehezebb helyzetben vannak, mintha az egyikük ateista volna.
Vagy azt gondolni, hogy hívők közt lévő házasságok nem mennek tönkre, nos ez nem igaz. Személyes megtapasztalásom, hogy olyan dolgok történnek a gyülekezetekben, ami még a világban is ritka.
Közismert egy neves pásztor többszöri válása, és újra házasodása."
Most akkor, ki van az Úrban?
Pál szerint akkor óvjuk a fiatalokat, ha nem lépnek házasságra.  :062:

A János tanítványai ezt kérdezték Jézustól: Máté 9:14  Akkor a János tanítványai jövének hozzá, mondván: Miért hogy mi és a farizeusok sokat bőjtölünk, a te tanítványaid pedig nem bőjtölnek?
Jézus erre így felelt: Máté 9:15  És monda nékik Jézus: Vajjon szomorkodhatik-é a násznép amíg velök van a vőlegény? de eljőnek a napok, amikor elvétetik tőlök a vőlegény, és akkor bőjtölni fognak.
Elvétetett és vissza adatott!
A böjtölés hasznos a testnek és léleknek egyaránt. Viszont merem állítani, szellemben semmit nem jelent. Sem közelebb sem távolabb nem lesz vele a hívő Krisztushoz.
Nem azt mondja, hogy böjtöljetek és meg lesz, hanem, higgyetek és meglesz.
Mint mondtam, a böjt igen egészséges a testnek, és hasznos is, nem vagyok ellene, sőt magam is élek vele, de nem hiszem, hogy ezért Isten jobban meghallgatná az imámat, mert most tényleg komolyan gondolom.

Nem különösebben érdekel, hogy testvérek mit csinálnak, azt hiszem nem az én dolgom. Csak elmondom, amit én kaptam, de nem én fogok senkit megítélni, főleg ha hitből teszi valaki amit tesz.

 :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 11, 13:45:07
Szia Robi! :044:

Tesókám teljesen igazad van, az Úrban kötött házasság is tönkre mehet, nem rég olvashattunk itt a fórumon is erről...

Mégis azt mondom nagyobb az esélyed arra, hogy 'megfázzál az áprilisi Dunában, mint a 25 fokos Balatonban!'

Ha  Istent  szerető két ember házasságában problémát okozhat az, hogy az egyik katólikus, a másik református, vagy az egyik református és a másik karizmatikus stb.
akkor mindketten egy-egy átkozott emberi dogmába voltak szerelmesek, s nem egymásba, de nem is a Krisztusba!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 11, 15:13:47
Csabám

Nincs tuti recept.
Vannak dolgok amikbe nem lehet beleszólni, illetve lehet, de nem szabad.(tuti te leszel a hibás)
A párválasztás, mindenkinek a saját felelőssége.
Vannak nagyon jól működő világi, vegyes, és testvéri házasságok, és igaz ennek a fordítottja is.
Én sem örülnék, ha a lányom egy muszlim fiú felesége lenne. Mondjuk harmadik feleségként.
 :044: 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 11, 16:47:42
Valóban vannak jól működő világi házasságok is, számuk olyan ritka mint a fehér hollóé. Aztán valóban tönkremehetnek az Úrban kötött házasságok is, ha a házasságkötés után lesz egyik vagy másik engedetlenné Isten felé, vagy együtt ketten. Igen, sok minden megtörténhet, de ennek igen nagy a valószínűsége akkor különösképpen ha valaki Isten tanácsait figyelmen kívül hagyja és a saját feje után megy.

Ami pedig a testvéreket illeti nem megítélni hanem szeretni kell, persze ha egyáltalán vannak testvérek.

 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 11, 17:21:53
Drága Irmám

Nem ítélnék már meg egy embert sem, nem hogy egy testvéremet. Ilyet nem is írtam, vagy nem állt szándékomban.
Ez a ki a testvéred, meg nagyon úgy hangzik, hogy ki az én felebarátom? Ha van még ilyen?
Csupán az volt a szándékom, hogy azt mutassam meg, hogy a jó házasság, nem azon áll vagy bukik, hogy ki miben hisz.
Az biztos, hogy ha valakik az Úrban vannak és ott is maradnak, biztosan boldog és kiegyensúlyozott lesz a házaséletük. Ez felől semmi kétségem nincs.
Viszont azt nem tartom jó értelmezésnek, ha csak az a szempont vezérel (főleg) valakit, hogy a másik abban higgyen amiben én.
A minap voltam egy nagyon nagy közösségben, és sokkal több lányt láttam mint fiút. Ha ezek a lányok ebből a közösségből akarnak "mazsolázni", bizony nem könnyű a dolguk. :063:
Miért kéne még azzal is nehezíteni, hogy "jó férjek" csak itt vannak.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 11, 20:40:08
A Mindenható Isten, a gyógyító Úr Jézus Krisztus és a minden igazságra elvezető vigasztaló Szent Szellem sem nem római katólikus, sem nem református, sem nem karizmatikus és sem nem, sem nem...
Nincs tökéletes felekezet, nincs tökéletes tanítás, csak tökéletes MEGVÁLTÁS létezik a tökéletes Istentől!
Felesleges rész szerinti ismereten alapúló emberi dogmákat állítani a keresztyén férfiak és nők közé!
De ha eszed van Robikám, sosem adod a leányodat egy pogánynak!
Te vagy az apja, Te vagy a fő fölötte és Te felelsz érte Isten előtt, mire tanítod, s kihez adod hozzá!
'Borzalmas' korlátozások, de Isten Teokratikus rendje nem változott, még ha a 'keresztyének'
nem is vesznek tudomást róla!
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 11, 20:51:05
Idézetet írta: Erdei
Vannak nagyon jól működő világi, vegyes, és testvéri házasságok, és igaz ennek a fordítottja is.
 

Én úgy látom, hogy a jól működő világi házasságok elég képmutatóak! Külsőleg nem tudjuk megítélni, hogy melyik az amelyik jól működik.
Sok jó házasságnak tűnő világi kapcsolat főleg veszekedések nélkül igen gyanúsak! Valószínűleg csak felületes az a "kapcsolat"!

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 12, 09:19:15
Anteekám

Tökéletes házasság nem létezik.
Egyszerűen azért mert mások vagyunk.
Persze törekedhetünk rá, sőt kell is.
Én azt látom, mindegy hívők vagy sem, kínaiak vagy svédek, a problémák ugyan azok.

Csabim

Nagyon igaz amit írsz. Sajna még is úgy van, hogy sok viszály forrása, ha másik keresztény tanítást fogad el a párod.
A szüleim válásának is az egyik fő oka ez volt.
Tudod száz éve, még lett volna beleszólásom abba, hogy mit csináljon a lányom, még ha nagykorú is. Ma már ez nem így van. Nem mondom, hogy sajnos, mert ez van, az emberiségnek is meg kell tenni a maga útját.
Persze az én példamutatásom, nevelésem, tanításom sokat nyom a latba, de választani ő fog magának. Hitet, és társat is.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 12, 09:39:18
Szia Robi! :044:

Nem azt mondtam, hogy Te válassz a leányodnak férjet, hanem ne add egy pogánynak!

A világ és vele egyűtt a 'keresztyénség' is változik!
Azonban Krisztus teste a gyülekezet nem, abban továbbra is Isten elvárásai a mérvadóak!
Na és most jön az általad feltett kérdés: ki a hívő?
Hát nem az, aki a világot követi!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 12, 10:27:27
 :118:

Hát Csabám, ha egy lány vagy fiú nagykorú és házasodni akar, nem biztos ám, hogy hagyja magát "nem adni"!  :(
Az én 23 éves levente fiam pl. egy nem hívő lánnyal jár már 2,5 éve. Nem akarom részletezni, milyen harcaim voltak...
 :2crazy:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2010 Április 12, 10:47:38
sziasztok  :044:

Csaba
"Nem azt mondtam, hogy Te válassz a leányodnak férjet, hanem ne add egy pogánynak! "

     :pirul: Én "választottam" Antee-t  :089: :2angel: -halleluja   :2smitten:
 

- Egy évig  imádkoztam a lányomért  :169:  jöjjön forumozni :175: Antee -ról szerintem senki nem mondott annyi bíztatót előtte meg utána sem talán.  :089:
 A szívem mélyén elképzeltem milyen lehet, :169: meg voltam győződve bensőmben hogy ő hozzá "több" a kötődés mint általában. Valami pluszt láttam benne ...ami a lányomnak hiányzott  :168:
Az ÚRban megházasodtak, ami hiszem hogy örökké tart  :2smitten: amen
Hála és dicsőség az ÚRnak kegyelméért.




Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 12, 10:56:14
 :2smitten:
Drága "irene"! Jól választottál!  :afro:
Az Úr vezetett ebben!  :169:
Tényleg, DÖndiKE már milyen rég írt!!!  :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 12, 11:03:56
Szerintem nincs is annál nehezebb, mint mikor a szülő látja, hogy a gyermek rosszfelé tart, és már nincs hatalma változtatni. Milyen jó, hogy ilyenkor szabad teljesen Isten bizni, aki még a rosszat is jóra tudja fordítani!

Drága Tünde !  Él az Úr! ::016:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 12, 11:10:31
:118:

Hát Csabám, ha egy lány vagy fiú nagykorú és házasodni akar, nem biztos ám, hogy hagyja magát "nem adni"!  :(
Az én 23 éves levente fiam pl. egy nem hívő lánnyal jár már 2,5 éve. Nem akarom részletezni, milyen harcaim voltak...
 :2crazy:

Szia Tündi! :044:
Nem akarlak megbántani, de egy szellemileg nagykorú fiatalember ellen nem az édesanyjának kell 'harcolnia'.
A férjed a fő és ebben az esetben ő is csak tanácsokat adhat..
Minden hívő ember követ el hibákat, s Isten kegyelmének hatalma dönti el, hogy jóra fórdítja az ember életében, avagy sem!
'Akik Istent szeretik, azoknak minden hasznukra válik'
Viszont szándékosan szembehelyezkedni Isten akaratával annyit jelent, hogy az illető személy még nem áll készen arra, hogy Krisztus testének tagja legyen, még testben jár, s nem szellemben.
:2smitten: 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2010 Április 12, 11:22:45
Igen drága Tünde vezetett az ÚR így van ......:2smitten:

-De-  
Meg kell tanulnom Istenbe  vetni minden bizalmam, életem sok más területén is, mert még mindig vannak "fehér foltok" amit át kell engednem.  :08:
Azon vagyok,  őszintén hagyatkozzam az ÚRra....még ha pillanatnyilag  nem is kedvezőnek hatnak a dolgok, és számomra felfoghatatlan.

Jó és csodálatos az ÚR   :2smitten:
Ahogy Irma írta még a rossznak látszó dolgokból is hoz elő jókat.-Ha a rosszat jóval próbáljuk legyőzni...ehhez sok erő kell.
 :2smitten: Amit Ő tervezett és elrendelt az mindíg jó volt és lesz nekem. :169:
halleluja
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 12, 11:25:15
sziasztok  :044:

Csaba
"Nem azt mondtam, hogy Te válassz a leányodnak férjet, hanem ne add egy pogánynak! "

     :pirul: Én "választottam" Antee-t  :089: :2angel: -halleluja   :2smitten:
 

- Egy évig  imádkoztam a lányomért  :169:  jöjjön forumozni :175: Antee -ról szerintem senki nem mondott annyi bíztatót előtte meg utána sem talán.  :089:
 A szívem mélyén elképzeltem milyen lehet, :169: meg voltam győződve bensőmben hogy ő hozzá "több" a kötődés mint általában. Valami pluszt láttam benne ...ami a lányomnak hiányzott  :168:
Az ÚRban megházasodtak, ami hiszem hogy örökké tart  :2smitten: amen
Hála és dicsőség az ÚRnak kegyelméért.






 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 12, 11:35:54
Csabám

Isten nem szól bele a házasságba, az nagyon kivételes eset amikor megteszi.
Alapvetően, a házasság egy "polgári" szerződés, Isten előtt pedig két ember szövetsége.
Az én feleségem nem hívő asszony, de még sem kívánok jobbat nála.

Drága Tündém

Ez nem a te harcod.
Még csak nem is harc, hanem szerelem. Majd ők megharcolják a maguk csatáit, ha pedig szeretik egymást, győzedelmeskedni fognak! Mert ahol szeretett van, ott van a Krisztus! Mert a szeretettben a Sátán nem áll meg! Még ha emberi is az a szeretet.
Ha megkeményíted a szívedet, csak ártasz vele mindenkinek.
Lehet hogy most az a lány, nem fogadja el Jézust, de honnan tudod, hogy pár hónap vagy év múlva nem lesz e hívő emberré? Ha jó példát lát, ha szeretetben van, ha befogadják, ha dicsérik, ha a család részévé válik, szeretet és ölelést kap, akkor nem fog tudni ellent mondani. Ha viszont, harcolnak ellene, megvetik, nem szeretik, kivetik, akkor ő is így fog válaszolni.

Iréném

Lám-lám mire is jó a net.
Azért gondolom, nem csak a te érdemed. Volt azért ott más is? :167:

Irmám

Az én apám, mert nem lettem Jehova Tanúja, nem is beszél velem.
Úgymond szomorúan tapasztalta, hogy rossz útra tévedtem, amiből nincs menekvés.
Kinek mi a rossz út?
Tudod van ez a megtért fiú esete. Legyünk mi is jó szülök, ne kérjük számon a gyerekeinktől amit tettek, tesznek, vagy tenni fognak. Hanem ha visszatérnek hozzánk, örüljünk és vigadjunk. Szeressük őket olyannak, amilyenek.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 12, 11:37:38
Tudod kedves Csaba, Tündének lehet, hogy épp az elfogadással voltak harcai. Azzal, hogy bizony  a gyermeke felnőtt, és hoz döntéseket, amitől esetleg összetörik az anyai szív. Ilyenkor komoly harc folyik, hogy mégis el tudjuk fogadni a gyermekünket a rossz döntésével és annak minden következményével együtt. Néha komoly harc árán valósul meg a szeretetben járás. De az Úr látja ás számontartja a kihullott könnyeket, nagy vigasz ez! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 12, 11:54:46
Kedves Erdei!

Isten minden egyes esetben válaszol ha valaki megkérdi Őt : ki az Általad hozzám rendelt társa? Ha valaki ebben is Isten akaratát keresi, azt nem hagyja válasz nélkül Isten, és azon a házasságon meg is látszik Isten áldása. A házasság szereztetési Igéje igy hangzik : Nem jó az embernek egyedül, szerzek néki segitőtársat... hozzáillőt... és vajon ki tudná jobban, hogy ki az aki hozzádillik ha nem az Isten.
Szomorű vagyok, hogy arra biztatod a fiatalokat, hogy csak tegyenek, amit akarnak, aztán majd jön Isten és mindent eligazít. És ez igaz is, csakhogy, aki már fiatalon az Úré, az vajon miért kockáztatna egy életreszoló rossz döntést, bízva abban, hogy majd Isten helyreigazít, ha lehet mindjárt lépjen jól az aki párválasztás előtt áll és megtapasztalja Isten áldását.

Ami pedig a te házasságodat illeti a nem hivő feleséggel, légy hálás érte, mert kivételes kegyelem és nem követendő példa.

Ami pedig azt illeti, hogy hagyjuk csak a maguk feje után menni a fiataloket erre azt tudom mondani, hogy még mit nem? És itt nem arra gondolok, hogy úton útfélen beleszólunk az életükbe, de a dolgok szellemi szinten dőlnek el és nagy ereje van a szentek buzgóságos imájának. Amig csak a számat kinyitni, a kezem összetenni tudom addig fogok imádkozni a hitetlen fiamért, és hiszem, hogy az az Ige amit Isten egy átsirt imádságos óra után vigasztalásul adott, maradéktalanul be fog telni rajta :"...És most hallgass Jákób, én szolgám, és Izráel, a kit én elválasztottam.
2.   Így szól az Úr, teremtőd és alkotód anyád méhétől fogva, a ki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, a kit elválasztottam!
3.   Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre....""

A fiam egész életében tapasztalható volt Istennek egy különleges érintése, de eljön majd az az idő, amikor Isten Szellemével fog betöltekezni és teljes szivével az Övé lesz.
Ezért én minden hivő szülőt arra biztatok, hogy csak ne nyugodjanak bele ha a gyermekük rosszfele indult, csak a harc ne testi hanem szellemi legyen, mert nekünk adatott az igéret és a mi gyermekeinknek, ne hagyjuk azt porbahullni.

 :2smitten:



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Április 12, 11:58:41
Az elengedés egy nagyon komoly harc,főleg amikor az ember látja náluk,mit kellene vagy kellett volna másképpen csinálni.
Van és volt benne részem.Csak annyi szerencsém volt,hogy nagy kor különbségek voltak közöttük.De akkor is nagy harcom volt.Olyan voltam mint a bolygó Hollandi,mindig mentem.Utaztam,ha volt egy kis időm.Lehet,hogy nem hazudok vele,ha azt mondom,a mai napig nincsenek elengedve.Még akkor sem,ha még egy van itthon.Már nem tudok annyit menni,de sűrűn beszélünk.A kicsit is arra biztatom,valahogyan le kellene válnia,hát neki nem megy.Sokszor eszembe jut,mi lesz vele egyedül,ha én nem leszek.Társa a számítógép és kész.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 12, 12:05:45
Kedves Ermaha!

Pontosan tudom miről beszélsz, én csaknem belepusztultam. De Isten átsegített. Dicsősség érte Neki! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 12, 12:41:11
Irmám

"Szomorű vagyok, hogy arra biztatod a fiatalokat, hogy csak tegyenek, amit akarnak, aztán majd jön Isten és mindent eligazít."

Ezt hol írtam?

Nagyon félre érted az írásomat, ha ezt szűrted le.
A lényege, sokkal inkább az lett volna, hogy a hitünket senkire, még a saját családunkra se akarjuk ráerőszakolni. A hit, maradjon meg mindenkinek, szabad választásnak.
A szeretet pedig ne hidegüljön meg azért, mert más utat választott a gyermekem, feleségem vagy a férjem.
Mindenki a saját tetteiért felelős.

Ermahám

"Az elengedés egy nagyon komoly harc,főleg amikor az ember látja náluk,mit kellene vagy kellett volna másképpen csinálni."

Igen, ez a lényeg.
Felismerni, a saját felelősségünket a saját hibáinkat.
Nem könnyű abba a tükörbe belenézni.
Könnyebb azért imádkozni, hogy ez vagy az gondolkodjon másképpen, érezzen mást, tegye azt, amit látni szeretnék.
Tudom, hogy veszélyes vizek ezek. Nagyon nehéz, kívülről nézni magunkat.

 :044:

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 12, 13:07:53
Kedves Erdei!

Itt irtad :

"....Tudod van ez a megtért fiú esete. Legyünk mi is jó szülök, ne kérjük számon a gyerekeinktől amit tettek, tesznek, vagy tenni fognak. Hanem ha visszatérnek hozzánk, örüljünk és vigadjunk. Szeressük őket olyannak, amilyenek...."

Egy felnőtt gyermek esetében egyébként sem tehet már mást a szülő, mint hogy elfogadja olyannak, amilyen, és szereti olyannak, amilyen. De hogy belenyugodjak, hogy a kárhozat felé megy, azt már Isten kérné tőlem számon. Én a fiamnak már nem is beszélhetek direktbe Isten dolgairól, mert őbenne olyan komoly csalódások vannak keresztények miatt, hogy nem kér belőlük. De amikor ott volt az ideje akkor Istenfélő nevelést kapott, és gyülekezetben nőtt fel, és én imádkozva hordom őt és hiszem, hogy egy nap meg fog térni. De addig árasztom felé azt a szeretetet, amit csak Isten tud adni számunkra.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 12, 14:01:18
Irmám

Magam sem a kiskorú gyerekekről írtam, hiszen a példában is felnőtt fiú van, aki felelős a cselekedeteiért.
Szerintem csak az az ember megy a kárhozat felé, aki szabad akaratából elfogadta Jézust, aztán szabad akaratából meg tagadta. Na, ez bizti, hogy a kárhozat felé megy, másról soha nem tennék ilyen kijelentést.
Vannak "keresztények", akikből én sem kérnék, néha még magamból sem, de nem azért hiszem, hogy Jézus Isten fia mert hiszek a "keresztényekben". Erre a fiad is rá fog jönni, Isten fogalma nem egyenlő a keresztény ember fogalmával. Vannak emberek akik hordozzák magukban Istent, ezeket keresztényeknek nevezzük, de nem minden magát kereszténynek valló hordozza is a Krisztust.
Erről nem Isten tehet, vagy a fiad, nem is te vagy én. Tudjuk ki ezért a felelős.
A fiadban ott van a mag, amit elvtettél.
Ebben az esetben, te a magvető voltál, lehet, hogy az aratásban már nem veszel részt, de te a feladatodat teljesítetted.
Ezt a magot a szereteteddel öntözheted, ápolhatod, takargathatod, de a fiadnak kell akarnia, hogy ez a mag felnevelkedjék.
Tudom, hogy Isten meg fogja szólítani, és neki válaszolnia kell majd. Azt nem tudom mi lesz a válasza, de biztos vagyok abban, hogy az a mag, jó döntésre indítja majd.

Magam is, elfordultam az Úrtól még mielőtt megtértem volna. Elmentem egy gyülekezetbe, (ahol később bemerítettek) és akkor azt mondtam na ne. Ha ez a kereszténység akkor köszönöm nekem nem kell. Azzal el is telt vagy öt-hat év. A gyülekezet nem, de én magam sokat változtam. Dicsőség érte az Úrnak! Aztán még is ott merítettek be. Micsoda fricska.
A kritikus szemüveg azért nem esett le a szememről. Az megint jó pár évbe telt, míg az Úr le tudta venni rólam azt a szemüveget. Nem is tudom mi lenne velem, ha az Apukánk nem lenne ennyire türelmes.
Te se türelmetlenkedjél, ha velem tudott türelmes lenni maga az Atya Isten, akkor a fiaddal még inkább az lesz.
35 évig csak arra várt, hogy elhiggyem, hogy megváltott. Már 6 éve arra vár, hogy megváltozzak. Remélem, hogy még legalább 40 évig várni fog arra, hogy magához öleljen a paradicsomba.
 :igen:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 12, 14:28:36
Drága Testvérem!

Ez most nagyon jól esett, mert néha bizony nehéz várni, mert már az én drága"kisfiam" is a 34-ik életévét tapossa., egy nagyon drága, áldott jó ember csak az hiányzik, hogy az Urat is együtt imádhassuk, ez lenne amitől számomra kerek lenne a világ. De tudom, hogy Isten kezében van, hiszen születésekor Neki adtam vissza. Igy van, eljön majd az idő, az örömre is.

Köszönöm!  :161:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 12, 15:38:11

Szia Robi!
 
Idézlek:

'Csabám

Isten nem szól bele a házasságba, az nagyon kivételes eset amikor megteszi.'

Ámen!

A hívők többsége nem is beleszólást, hanem áldást vár!
:2funny:

'Alapvetően, a házasság egy "polgári" szerződés, Isten előtt pedig két ember szövetsége.'

A polgárjog fogalma még nem igazán létezett, amikor Isten a házasság intézményét lefektette, de alapjában véve igazad van!
Éppen azért nem szól bele Isten a házasságba, mert ugyan előtte köttetik, de a két házastárs között jön létre, Isten pedig hitelesítí, már ha eléviszik!

Isten a házasságot megáldja, de fent tartani a férjnek és feleségnek kell! Pont ezért nem veszi el Isten egyik fél szabad akaratát sem, hogy egy nem működő házasságot fent tartson!
Viszont a 'szerződés szentesítője' előtt felelnie kell a szerződés megszegőjének!

 

'Az én feleségem nem hívő asszony, de még sem kívánok jobbat nála.'

Nem is kívánhatsz, mivel a feleséged!
:hehe:

Sok boldogságot továbbra is!

:igen:

:2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 12, 16:47:52
Csabám

Mit jelent ez "házasság intézményét"?
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 12, 17:25:49
Csabám

Mit jelent ez "házasság intézményét"?
 :044:


1Móz. 2:18-24



A férj és a feleség fogalma pedig először a 1Móz. 3:6,16-17 versekben jelenik meg.
Tehát a 'házasság intézménye' előbb keletkezett, mint a bűn, mondjuk úgy: elég régen!
:2funny:

Persze ha jogászként nézed a dolgot, akkor mégcsak élettársi viszonyban sem voltak, mert közjegyző nem állt rendelkezésükre, hogy közokíratba foglalja az élettársi kapcsolatukat, sőt az anyakönyvvezető sem volt jelen, hogy érvényesítse a házasságot!
Most vagy megelékszünk Isten jelenlétével és szentesítő akaratával, vagy kikell jelentenünk: Ádám és Éva csak 'összebutoroztak' és 'vad házasságban' éltek!
:fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 12, 17:28:15
 :2smitten:
Kedves Irma!  :2smitten:
 :2smitten:

Szívemből szóltál, amit rólam írtál!
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 12, 17:33:53
:2smitten:
Kedves Irma!  :2smitten:
 :2smitten:

Szívemből szóltál, amit rólam írtál!
 :2smitten:

Bocsi Tündi, akkor én értettelek félre!
:pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 12, 18:24:01
Csabi azt nem értem, mitől intézmény?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 12, 19:17:21
Szia Csaba! Tényleg mitől intézmény a házasság, ez engem is érdekelne ? :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 12, 21:31:52
Mert Isten 'intézte' az ember számára!
:hehe:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 12, 22:13:06
 :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 16, 09:42:13
A tegnapi jégeső után ma reggel szinte hömpölyög a napsugár nálunk!  :169:

               ELREJTŐZVE

   - Szép idő lesz ma! – gondolom, s gyönyörködöm az elém táruló látványban. A kora reggeli napsugarak széles sávban ömlenek a fákra bearanyozva őket egy olyan sejtelmes ragyogással, amitől leveleik különös színekben tündökölnek. Minden egyes sugár üzenet a Teremtőtől.
   Kedves rigóm dalol és dalol. Nem unja meg fütyülni örömét, háláját, és ki tudja, még hányféle titkát.
   A fekete törzsű fán keresem, amin már szép, egészséges levelek bomlanak, és tökéletes rejtőzködést biztosítanak madaramnak. A fekete tollak sehol sem látszanak, csak a hang száll vidáman a sorok végén cifrázva, bezengi az egész udvart.
   Ahogy jobban odafigyelek, tisztán kivehető távolabbi társának válasza. Megosztják egymással a dallamot, jelzéseket küldenek füttyben, s ők értik még láthatóság nélkül is. Különös!
   Eszembe jutnak Jézus szavai:
   - „Ti énbennem és én tibennetek.”  Ez az elrejtettség ad védelmet. Ha Krisztusban vagyok, Ő vesz körül, befedez, szabad a dicsőítés, mint a rigóknak.
   - „Madarat tolláról, embert barátjáról!” – tartja a nép mondás. Ehhez még hozzáfűzném, hogy a hangjáról is meg lehet ismerni! A beszédéről! Mert ha Jézusban vagyok elrejtve, az Ő „tolla takar be”, sőt Ő a barátom, akkor az Ő szókincse lesz az enyém is, krisztusi módon forgatom szavaimat.
   Igen, ahogy nem találom a rigót a szemeimmel, úgy kell nekem is elrejtőznöm az Úrban, és dicsérni Őt számmal és egész életvitelemmel a körülményektől függetlenül!

   A mai napon is!

2010. ápr. 16.                                    Guti Tünde
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 18, 12:07:56
Áldás békesség . :05:

A törvény vonatkozik a törvényhozóra ?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 18, 12:34:01
Szia!

Arra gondolsz, hogy Istenre vonatkozik-e az általa megadott törvény?
Isten mindenek felett áll. A törvény felett is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 18, 12:54:09
Igen arra gondoltam .
Azért kérdeztem mert az életemben egyetlen dolog vitt egy botláskőhöz az pedig egy Jézus által mondott mondat :Kinek hatalmában áll jót tenni és nem teszi bűne az annak .
Majd egy másik, mikor Jézus azt mondja a farizeusokról ,hogy olyan terheket vetnek az emberekre amit maguk nem hordoznak .
Írva van az is hogy Jézus az előtt létezett mielőtt a Földre megszületett volna mint angyal . Akkor hogy lehetne akár közelébe érni is szellemileg ,hiszen mi gyarló és tökéletlen emberek vagyunk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 18, 13:12:33
Egy másik kérdés ,természetesen csak akkor ha nem veszitek tolakodásnak .

Írva van sátánról is de kissé kevés az információ arról hogy vált gonosszá . Mivel én olvastam nem egyféle Bibliát P.l:Komáromi csipkés,Károli Gáspár "1590" is ahol Mózes Mofef nek van írva ,Katolikus ,és még a jehov tanúit is meg tudtam szerezni ,de egyik se írja le azt hogy hol látott ,érzett ,hallott ,rosszat .Mivel TÖKÉLETES-nek lett alkotva ,így nem értem a hiba lehetőséget arra ami lett .Ha van rá magyarázatotok azt megköszönném . 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 18, 15:28:40
Szia!

Nem ertem pontosan, hogy mit ertesz az alatt, hogy Jezus angyal?
Jezus nem egy angyal, hanem Isten, az Atya Fia!

Amit szerintem fontos hogy megerts, az a szabad akarat amit szinten Isten adott mindenkinek! Isten senkit sem lancol magahoz. Az angyaloknak is egytol egyig megvolt a valasztasuk, hogy Isten mellett maradnak vagy sem. Az 1/3 angyalsereg a satanhoz csatlakozott.

A satan bukasarol olvashatsz a Bibliaban! Majd valamelyik Testver beidezi neked mert en nem tudom most (munkabol irok telefonon).

A satan felfuvalkodott, olyan akart lenni mint Isten. Fellazadt a teremtes a teremtoje ellen! Tokeletesnek lett alkotva olyannyira, hogy meg a valasztasi lehetoseg is megadatott neki.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 18, 15:47:40
Szia Apollion 2012

Nem tudom, miért ennek a sötétségben lévő hatalmasságnak választottad a nevét. Ha ez neked tetszik, ám legyen, de hogy a világ vége még nem biztos, hogy 2012-ben lesz.

Az első kérdésedre a válasz az hogy igen. A szellemi (mivel Isten szellem) törvények vonatkoznak rá. Kijelentései, egyben törvények is.
Fizikai törvények, csak akkor vonatkoztak rá, mikor testben volt. Például megéhezett.

A második kérdésed nem igazán kérdés.
Ami Jézust illeti, Ő nem volt angyal. Ezt sehol nem említi  Biblia, hogy angyal lett volna, éppen az ellenkezőjét mondja, hogy egy angyalnak sem mondta, hogy ülj az én jobb kezem felől. /Zsid 1:13
Nekünk nem is kell megközelítenünk, Ő közelit meg minket.
Mindaddig amíg be nem fogadod Krisztust ez igaz amit írtál:"hiszen mi gyarló és tökéletlen emberek vagyunk."

Sátán megítélése nem egészen egyértelmű sokak számára. Jézus haláláig, még a szellem világban sem volt teljesen egyértelmű. Hiszen tudjuk, hogy addig bejárása volt a mennybe. Nem volt onnan kivetve. Vajon miért?
Nos a válasz nagyon egyszerű: mert ő a vádló. Mindig úgy állította be a dolgokat, hogy az ember az aki elköveti a bűnt. Mindenkit vádolt, még Jézust is. Sajnos, volt is némi alapja, hiszen mindenkiben volt némi huncutság. Jézus viszont bizonyította, hogy az ember is tökéletes teremtmény, ha Isten Szelleme uralja az életét.
Tehát minden teremtmény tökéletes, amíg Isten akaratával összhangban cselekszik.
Ebből fakadóan Sátán is tökéletes volt, míg Isten akaratát cselekedte. Aztán jött a bibi.

Ez 28:13  Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskővel és onixxal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; [és] karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtetél.
Ez 28:14  Valál felkent oltalmazó Kérub; és [úgy] állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál.
Ez 28:15  Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned.
Ez 28:16  Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyéről, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül.
Ez 28:17 Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemök gyönyörűségére.
Ez 28:18  Vétkeid sokaságával kereskedésed hamisságában megfertéztetted szenthelyeidet; azért tüzet hoztam ki belsődből, ez emésztett meg téged; és tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, akik reád néznek.
Ez 28:19  Mindnyájan, akik ismertek a népek közt, elborzadnak miattad; rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!

 :044:
  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Április 18, 16:51:47
Ésa:14,10.    
Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erőtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!
11.    
Kevélységed és lantjaid zengése a sírba szállt; fekvő ágyad férgek, és takaró lepled pondrók!
12.    
Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!
13.    
Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon.
14.    
Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.
15.    
Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 18, 18:17:21
Kedves Ilijah!

Ezt kérdezted :

"....Azért kérdeztem mert az életemben egyetlen dolog vitt egy botláskőhöz az pedig egy Jézus által mondott mondat :Kinek hatalmában áll jót tenni és nem teszi bűne az annak .
Majd egy másik, mikor Jézus azt mondja a farizeusokról ,hogy olyan terheket vetnek az emberekre amit maguk nem hordoznak ....!

Az én látásom szerint az első kérdésre az a válasz - aki tudna jót cselekedni és nem teszi, bűne ez annak - hogy sok esetben van, hogy látjuk a másikat valamiben kinlódni, és mi ismerjük a megoldását a dolognak. De valamilyen oknál fogva / kényelmeskedés, vagy közömbösség miatt / még sem segítünk, erre mondja az Ige, hogy bún az.

A másik kérdésedre meg azt hiszem ott van a válasz, hogy a farizeusok / a maiak is / nagyon jól ismerték a törvényt, és betű szerint behajtották az embereken, csak ők maguk sokszor csak a látszatot tartották fenn, de magát a törvényt nem tartották be, mert mert túl nehéznek tartották.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 18, 20:52:41
Nagyon aranyosak vagytok  :D De a kérdés nem az volt, hogy mit ír a Biblia. A kérdés arra utalt hogy, NEM LÁTOTT ... NEM HALLOTT ... NEM ÉRZET semmi olyat ami rossz, mert minden jó volt körülötte. Akkor MITŐL, MIÉRT, HONNAN STB. Mert ami tökéletesen JÓ, azaz hibátlan és a környezete is az akkor az NEM TUD rosszá vélni Pl.:ha sose hallottam volna ocsmány beszédet, akkor nem is tudnám mi az.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 18, 21:00:16
Azt hiszem, nem ugyanarról beszélünk, bocs.

 :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 18, 21:07:58
Attól hogy tökéletes alkotás volt, nem buta! Isten is tökéletes, mégis tudja hogy mi a rossz.
Ádám és Éva tudásától minden bizonnyal magasabb tudás birtokában volt Lucifer.

Ha nem tiltotta volna meg Isten az emberpártól hogy egyenek a tudás fájáról akkor nem követtek el volna bűnt.
Az volt az első bűnük, hogy engedetlenek voltak! A tudás birtoklása nem bűn (tudni hogy mi a rossz és a jó)!
Az persze más kérdés, hogy a tudásból bűn is lehet!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 18, 21:21:03
   Szia Ilijah! :044:

Figyeld csak újra az igét!

'Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon.
14.    
Felibük hágok a magas felhőknek, ÉS HASONLÓ  LESZEK A MAGASSÁGOSHOZ.'

Sátán tökéletesnek lett teremtve, mindene meg volt, egyetlen dolgot kivéve:
A Mindenható Istennek kijáró imádat. Erre lett irigy sátán és ezt akarta megszerezni Istentől!
Ugyancsak irigységből ölte meg Kain Ábelt!
Az irigység lehetősége ott lappang minden értelmes lényben, ezen csak saját magunk által uralkodhatunk!
Sátán is megtehette volna, ahogy Kain is!

Így beszél erről Isten igéje:

'Senki se mondja, mikor kísértetik:
Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért.

Hanem MINDENKI KÍSÉRTETIK, AMIKOR VONJA ÉS ÉDESGETI A TULAJDON KÍVÁNSÁGA.
Azután a kívánság megfoganván, BŰNT SZÜL; a bűn pedig TELJESSÉGRE JUTVÁN HALÁLT NEMZ.'
Jak. 1:13-15

Kedves Testvérem, így lépett be a bűn sátán életébe is, hagyta, hogy a kívánsága magával ragadja!

:044:

Csaba  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 18, 22:53:20
Honnan volt benne HATALOMVÁGY?
Kitől látott olyat?
Mi indította arra?
Ha csupa jó meg jó volt a környezetébe .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 19, 06:57:16
Kedves Ilijah, itt van a szabad akarat lényege. Mindenki eldöntheti, hogy a kapott lelkivilágának milyen beállítást enged meg. Isten csodálatos környezete nem zárja ki, hogy te rossz érzéseket, gondolatokat táplálj magadba.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 19, 07:11:23
Honnan volt benne HATALOMVÁGY?
Kitől látott olyat?
Mi indította arra?
Ha csupa jó meg jó volt a környezetébe .

Ezek abszolút emberi fogalmak.
"Hatalom vágy, rossz, gonosz, jó."
Egy szellemi lényt, nem értékelhetünk látszólag ennyire egyszerű fogalmakkal. Még egy embert is nagyon nehéz, ennyire le egyszerűsíteni.
Ha ezeket a rendkívül elvont fogalmakat akarjuk magyarázni, annak nem sok értelme van, mert az emberi filozófia.
Vannak kijelentések, minden ami Isten akaratával azonos az JÓ, és ami ellent mond ennek az Rossz. Így rendkívül le egyszerűsödik a kérdés.
Mivel ez egyike hitünk alapjainak, nem is kérdőjelezhető meg.
Sátán engedetlen volt, az embert pedig mint ennek a világnak urát, céljai mellé állította, sok szellemi lénnyel egyetemben.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 19, 07:22:43
Honnan volt benne HATALOMVÁGY ?
Kitől látott olyat ?
Mi indította arra ?
Ha csupa jó meg jó volt a környezetébe .

Szia Ilijah!  Jó kérdés, engem is sokat foglalkoztatott régen. Mert ha itt a földön megjelenik a bűn, azon nem csodálkozik az ember, mert e világ istene sátán, akiről meg van írva, hogy emberölő, hazugság atyja. Ez a gonosz szellemi lény és seregei  szüntelenül kísértik az embereket. Ezért is mondja az ige, hogy álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek. De maga az ördög "oltalmazó kerubból" hogy lett romlottá??? A Mennyben, ahol Isten minden mindenekben,ahova nem mehet be semmi tisztátalan, hogy lehet tetten érni a pillanatot, amikor megfogan?
Érthetetlen ez az "átmenetet": szépségben, rangban társai felett álló lényből hogy lett sátán gonosszá?- mégis megtörtént,az ige ír is erről az Ezékiel és Ézsaiás könyvekben.
Kérdésedre, a hatalomvágy nem volt benne, hanem őbenne keletkezett. Saját szívének indulataiból.
Ezt tényként az Ige alapján el kell fogadnunk.
Be is idézték már, ezeket olvasgasd. Csaba jól vázolta a szabad akarat folytán a szívben megfoganó féltékenység, irigység  csirájából kinövő, a lázadásig elvezető belső folyamatot, ami aztán cselekedetekben is megnyilvánul.
Ezért mondja az Ige,/Péld.4.23/ hogy minden féltett dolognál jobban őrizzük meg a szivünket!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 19, 08:17:11
Én azt gondolom, hogy a sátán a "szemek kívánságán" keresztül eset bele abba a feneketlen mélységbe, amibe magával rántott először bukott angyalokat, akik követték őt, aztán az emberiség azon részét, akik engedelmeskedtek neki. Isten felé biztosan és szokásosan megnyilvánult az imádat, a tiszteletadás. Ami természetszerűleg nem járt egy teremtett lénynek : a sátánnak. Ő először ebben részt vett, mert hisz ő volt a mennyei dicsőítés vezető, de aztán részt kért ebből a dicsőségből, sőt feljebb akart kerülni és ez szíve lázadásához vezetett. Hogy hogyan fogant meg benne a bűn, minek a hatására, arról külön nem tudósít a Biblia, csak a tényről. De ennyi elég is, üdvösségünkhöz nem fontos. Csak annak az ismerete : Féltőn szerető Isten vagyok, dicsőségemet másnak nem adom... Pedig hányszor történik meg, hogy egy sikeres szolgálat után nem Isten dicsőül meg, hanem a szolgálók meglopják Isten dicsőségét Magam is beleestem ebbe amikor "sztárszolgálókat" kerestem, hogy imádkozzanak értem, mert gyógyulásra, vagy helyreállásra vártam. Pedig Istennek a kenete nem a szolgálók "nagy" voltától függ, hanem attól, hogy Ő kegyesen rám tekint.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 19, 09:12:14
 :(
Sajnos sok embert vitt már vakvágányra, amikor a dolgok eredetét úgy firtatta, hogy inkább az elméjével akarta megérteni, semmint hittel elfogadni azt, hogy a Biblia néhány dolgot, régmúltbeli eseményt tényként közöl velünk, és nem azért, hogy azt feszegessük.
Az emberi elme korlátolt dimenziókban működik, éppen ezért a "kezdetben történt" dolgokat csakis hittel tudjuk igaznak tudni.

A Sátán egyik rafinált cselszövése az őszintén keresők megtévesztésére, hogy elveszi a figyelmüket a lényegesről, a megváltásról, az életszentségről Krisztusban, és olyan válaszok hajszolására űzi őket, ami aztán felemészti erejüket és beárnyékolja az Úrtól kapott örömüket.

Kedves Ilijah! Az Urat keresd, aki a Vagyok, mert Őbenne van a múlt, a jelen és a jövő is elrejtve, Ő adhat kijelentést, ha Ő jónak látja.

De ne felejtsd el: "Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni..." (Zsidókhoz írt levél 11. rész)

Isten kijelentéseit hittel tudjuk megragadni és nem ésszel!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 15:46:33
Ahol csak jó van ott nem alakulhat ki rossz ,mivel nincs is olyan .
Jézus tényleg egy TÖKÉLETES teremtmény volt ,illetve az is .
Jézus mindig és mindenkin segített aki rászorult ,még azon is akit azért hogy kiment halált kapót volna :a vér fojos asszony  .
Viszont az Atyja ....... Népeket irtatott ki ,sőt majdnem az egész világot ,HIBÁZOTT és nem hozta helyre ,én ezt így látom
Sőt ennek ellenére elvár valamit ,vagy mondjuk másképp HA NEM VELEM VAGY AKKOR ELLENEM ,mi van ha én se ODA se IDE nem akarok tartozni ,tehát se ISTENHEZ se az ördöghöz .
Krisztus viszont NAGYSZERŰ TANÍTÓ Ő igazán EMBERSZERETŐ . 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 15:51:09
A logikátlan dolgokat elvetem ,ok és okozat ,minden valaminek van egy miértje .    A bűn zsoldja a halál .Ez is ok és okozat .
Valamit elfogadni úgy hogy nem értek vele egyet az olyan volna mint ész nélkül a falnak rohanni .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 16:04:35
Istennek van hatalma arra hogy az egészet semmisé tegye ,mégse teszi .Az egyik fia engedetlen lett miért az embernek kellett szenvednie miatta ? Azért mert mégis csak a saját alkotása ?IGEN
Az embert megcsalták ,nem őn őn szándéka volt az amit tett .Akkor hol volt az ISTEN hogy nem látta hogy mit művel az egyik FIA .Miért nem tett ellene semmit ? Miért hagyta alkotását veszendőbe ?
Miért kell még mindig hordani azt mit a FIA tett ? ITT A FIA SZÓ NEM JÉZUS . Ki fogta meg a kezét ISTENNEK hogy ne tegyen semmit ? Jézus mindig jó és szerető és odafigyelő teremtmény volt itt
a Földön . Hát hol a szeretet ,hol az irgalom és hol a béke ISTEN részéről ? 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 16:23:16
A hittel nincs gondom ,mert vallom hogy van ISTEN és azt is hogy Ő alkotott mindent és mindeneket . De a kert tele van gazzal és nincs ki kigyomlálja ,még a kert létrehozója se tesz semmit hanem csak nézi ahogy elpusztul . Hol van hát az az ERŐ ami mindezt megalkotta ? Én vigyázok arra amit én csináltam ,még arra is amit nem . pedig csak egy gyarló ember vagyok aki azt se tudja melyik a jobb keze melyik a bal ,ki a lépéseit nem tudja irányítani .Mégis a bennem lévő szeretet elég másoknak is ,mikor segítek ,beszélgetek hogy egy kicsit elviselhetőbb legyen ez az élet (,ÉLET ez a kin).
Idősek kik a környezetemben vannak mind örül ha megállok egy szóra ,és az nem kerül semmibe ,ISTENNEK KIJAVÍTANI A HIBÁT UGYAN ENNYI LENNE (legyen vagy ne legyen ) Kimondja és van  .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 19, 16:42:09
Kedves Ilijah!

Először is hadd mondjam el, hogy Jézus nem teremtmény! Az Ő életének nincs kezdete!
Másodszor pedig, a sátán nem Isten gyermeke. Ő egy teremtmény, aki fellázadt Isten ellen.

Hogy miért nem tesz semmit Isten? Többet tesz Ő, mint gondolnád.
Az általad leírt "miért" kérdésekre azt tudom mondani, hogy tehetett volna valamit az Isten!
De akkor egy kommunista Istent tisztelnénk és imádnánk kényszerből!

Isten megengedte! Nem pedig Isten az okozója! Nagy a különbség.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 19, 16:44:58
Kedves Ilijah!

Kérdezed Isten miért nem törölte el Ádámék bűnbeesése után azt ami megteremtett? Mert Istennek volt e világ számára egy olyan megoldási terve, ami az összes tévedést, bűnt, kínt, hibát egálba hozza, az ember számára megadja azt a lehetőséget, hogy megint abba a pozicióba kerüljön, ahol volt a bűnbeesés előtt. Istenre kenni, hogy népeket tüntet el a világ egyik legősibb hazugsága. Amikor az Ószövetséget olvasod, akkor valóban lehet Isten-itéletekről olvasni, de mindíg ott volt előtte az Isten elleni lázadás is. Nem könnyű olvasni manapság ezeket a történeteket úgy, hogy ne merüljön flel az a kérdés sorozat ami benned, de figyelmesebben kell olvasni. Istennek valóban egyetlen tollvonásába, vagy kimondott szavába kerülne és nem lenne világ, de Ő hosszantűr éppen emiatt a világ miatt. Isten pontosan tudta amikor az embert megteremtette, hogy mi lesz a következmény. Nem egy véletlen baleset volt ami az Édenbe történt. Isten pontosan tudta, hogy az ember nem fog tudni megállni az engedelmességben és mégis megteremtette az embert, nem bánta meg teremtő szándékát. Hányszor de hányszor jut eszembe, hogy Isten pontosan tudja mikor és hányszor fogunk vétkezni ellene és mégis hagyja, hogy a világra jöjjünk, mert Atyai Szive ki van tárva Jézus Krisztusban felénk. Nem lehet külön választani az Atyát a Fiútól, Ők eggyek, ami az Atya Szivében megfogalmazódott az lett Testté a Fiúban.

Azt mondod nincs problémád a hittel, én azt mondom van. Mert az a hit amit megfogalmaztál az ördögökben is meg van, hiszen ők is tudják, hogy Isten létezik, és rettegnek is Tőle.

Neked többre van szükséged, enged, hogy a Szent Szellem tanítson téged az igazságokra, Ő rakjon rendet az ismereteid között, és Ő gyújtson fényt a sötét, lázongó lelkedben. A Szent Szellem pedig elvezet téged arra az igazságra, hogy Isten jó. Ő az egyetlen abszolúte : jó. Csodálatos, fenséges, hatalmas és szeretete, irgalma végtelen.
De ezt csak az Ő Szelleme által tudod megérteni. Nyisd ki szíved az Úr előtt, hagyd el az okoskodásokat, tedd félre mindazt ami kételyt ébreszt benned. Mert igazán csak a Szent Szellem által tudunk ismeretet szerezni Róla és Szent Fiáról.

 :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 16:48:11
Bacsás meg :Károli Gáspár » Bölcs Salamonnak példabeszédei » 8. fejezet

1
    Avagy a bölcsesség nem kiált-é, és az értelem nem bocsátja-é ki az ő szavát?
2
    A magas helyeknek tetein az úton, sok ösvény összetalálkozásánál áll meg.
3
    A kapuk mellett a városnak bemenetelin, az ajtók bemenetelinél zeng.
4
    Tinéktek kiáltok, férfiak; és az én szóm az emberek fiaihoz van!
5
    Értsétek meg ti együgyűek az eszességet, és ti balgatagok vegyétek eszetekbe az értelmet.
6
    Halljátok meg; mert jeles dolgokat szólok és az én számnak felnyitása igazság.
7
    Mert igazságot mond ki az én ínyem, és útálat az én ajkaimnak a gonoszság.
8
    Igaz én számnak minden beszéde, semmi sincs ezekben hamis, vagy elfordult dolog.
9
    Mind egyenesek az értelmesnek, és igazak azoknak, kik megnyerték a tudományt.
10
    Vegyétek az én tanításomat, és nem a pénzt; és a tudományt inkább, mint a választott aranyat.
11
    Mert jobb a bölcseség a drágagyöngyöknél; és semmi gyönyörűségek ehhez egyenlők nem lehetnek.
12
    Én bölcsesség lakozom az eszességben, és a megfontolás tudományát megnyerem.
13
    Az Úrnak félelme a gonosznak gyűlölése; a kevélységet és felfuvalkodást és a gonosz útat, és az álnok szájat gyűlölöm.
14
    Enyém a tanács és a valóság, én vagyok az eszesség, enyém az erő.
15
    Én általam uralkodnak a királyok, és az uralkodók végeznek igazságot.
16
    Én általam viselnek a fejedelmek fejedelemséget, és a nemesek, a földnek minden birái.
17
    Én az engem szeretőket szeretem, és a kik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.
18
    Gazdagság és tisztesség van nálam, megmaradandó jó és igazság.
19
    Jobb az én gyümölcsöm a tiszta aranynál és színaranynál, és az én hasznom a válogatott ezüstnél.
20
    Az igazságnak útán járok, és az igazság ösvényének közepén.
21
    Hogy az engem szeretőknek valami valóságost adjak örökségül, és erszényeiket megtöltsem.
22
    Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen.
23
    Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva.
24
    Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmmi források, vízzel teljesek nem voltak.
25
    Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem.
26
    Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét.
27
    Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget;
28
    Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai;
29
    Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait:
30
    Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben.
31
    Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 16:53:37
Isten volt az alkotó nem az ember .ISTEN NEM JÉZUS .Hogy tudna mellé ülni ? Maga mellé ül  ? Hogy lehet hogy magasabb rangba lett emelve mint volt előtte ?Még ISTENIBB lett ? Azért ne írjunk ostobaságot , nézzünk utána .VETEKEDÉNEK AZ ÍRÁSOKBÓL . Akkor abból . Mert az Isten szava .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 16:56:22
Ezzel tisztába vagyok .ÁDÁM vétkének csak JÉZUS váltsága volt megfelelő áldozat .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 19, 16:58:46
Kérlek téged, hogy vegyél vissza kicsit.
Nem írunk ostobaságot, csupán nem tudod megérteni a dolgokat.

Mindent meg akarsz érteni és próbálod össze tenni a dolgokat, de sajnos rosszul!
Szentháromság; az Atya, a Fiú és a Szentlélek! Tudod, 3 in 1! Mint az instant kávé! Bocsi a durva példáért, de hátha megérti!  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 19, 17:00:53
Azt hiszem a víz jobb példa (bár az is kell a kávéhoz). :063:

A víz az lehet szilárd (jég), folyékony (víz) és légnemű (gőz). Egy és ugyanaz, de mégis 3 különböző!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 19, 17:05:01
Kedves Ilijah!

Isten hármas lényegű : Atya, Fiú Szent Szellem.

Amit pedig beidéztél az pont azt támasztja alá, hogy az Úr Jézus ott volt a világ teremtésekor az Atyával. Aztán amikor az idő betelt / ezt Isten határozta meg, hogy mikor / letette mennybeli nagyságát és szolgai formát öltött, emberré lett és megszületett a földre, aztán amikor elvégezte földi küldetését, akkor megáldoztatott a mi bűneinkért, majd harmadnapon feltámadt és ezzel legyőzte az utolsó ellenséget is : a halált. Aztán pünkösdkor visszament az Atyához és most ott áll az Atya trónja előtt és könyörög éretted, érettem és mindannyiunkért, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen. Ez a keresztény hit lényege. És még van egy csodálatos dolog, hogy egyszer visszajön és magával viszai az övéit. Hallelujah! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 17:05:41
Az ATYA egy ,a FIÚ megint egy a szent szellem megint egy ,azaz 3 csak egy akaraton ,az viszont nem ugyan az  . :118:  "Múljon el tőlem a pohár ha lehetséges mindazon álltál ne úgy legyen ahogy  én akarom hanem ahogy TE " Mondta JÉZUS . Kinek mondta ? Nem mondhatta magának ,hanem az ATYJÁNAK .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 17:07:08
Még mikor semmi mélységek nem voltak, SZÜLETTEM vala;
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 19, 17:08:01
Ezt nem is lehet emberi aggyal megérteni! Jézus mondta, hogy az "Atya és Én egyek vagyunk".
Igen, 3 különböző Istenség, de mégis egy!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 17:10:56
Egy a TEREMTŐ azután minden alkotott . Nincs csak egy Mindenható se több se kevesebb .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 19, 17:14:32
Tudod ez az a hatalmas dolog, amit hitetlenül bevenni nem lehet. Igen Jézus az Atyának mondja : legyen meg a te akaratod.

Ott a keresztnél valami olyasmi történt, amit emberileg felfogni nem lehet. Ott az Atya igazságossága teljesen kielégitetett a megáldozott Szent Fiú Vérével. Az Atya úgyszerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogyha valaki hiszen Őbenne el ne vesszen, hanem örökélete legyen. Annyira szerette a világot.........azt a világot, amelyik még mindig csak lázadozik ellene, ahol még mindig porbatiporják azt kimondhatatlan áldozatot, amit hozott érte Isten. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 17:16:09
Az akarat az mi egy ,nem a személy .HA ISTEN MEGHALT VOLNA KI TÁMASZTOTTA VOLNA FEL ? JÉZUS MEGHALT ISTEN FELTÁMASZTOTTA .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 19, 17:19:51
Ugye kedves Ilijah tudod ha nagybetűkkel irsz akkor az neten a harag kifejezése? De mi szeretetben beszélgetünk, mert ez a legszentebb téma a világon. Nem is feltételezem, hogy ilyesmi lenne benned, csak ne sugározd ezt.

Mint irtuk, hogy az Isten hármas megjelenésű. Igy Jézus Krisztus a kereszten meghalt a bűneinkért, és az Atya feltámasztotta Őt a mi megigazulásunkért. Igen igy van.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 17:21:03
Mivel írva van :senki nem juthat az ATYÁHOZ csak ÉNÁLTALAM .  Akkor a ti  gondolatotok szerint ez így hangzik : senki nem juthat hozzám csak én általam .
Ez rossz megközelítés . A NŐ feje a FÉRFI ,a FÉRFI feje a KRISZTUS ÉS KRISZTUS FEJE AZ ISTEN .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 17:22:12
Nem csak kiemelem a lényeget .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 19, 17:26:16
Ez a mondat milyen lényeghez kapcsolódik :

Ez rossz megközelítés . A NŐ feje a FÉRFI ,a FÉRFI feje a KRISZTUS ÉS KRISZTUS FEJE AZ ISTEN .


Hát a lényeget akarod kiemelni, akkor nem jó nyomon jársz, engem csak megzavar. De ez nem számít.

Az Úr Jézus azt mondja : Senki nem juthat az Atyához, csakis Énáltalam. Ez egy abszolúte igazság. Ezen nincs mit ragozni, mert igy igaz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 17:27:27
Tény hogy az amit ISTEN hozott az emberekért NAGYON NAGY ÁLDOZAT . Viszont ez mind nem kellet volna ha a hiba már az ELEJÉN ki van javítva és nem engedi hogy amit megteremtet a GONOSZ PRÉDÁJA legyen .  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 17:29:44
A z ISTEN és a FIA .Itt a lépcsőfokok vannak leírva . Tehát ISTEN NAGYOBB JÉZUSNÁL .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 19, 17:31:35
Figyelj csak! Te szereted a robotokat? Én nem. Még az üzenetrögzítőt is utálom, pedig hasznos szerkezet, ha tehetem nem beszélek rá, mert zavar, hogy csak gép. Ha Isten kivenné belőlünk a szabadakaratot, akkor mind ilyenek lennénk. Egy-egy feladatra beprogramozva, semmi önálló megoldás. Hát, én megértem Istent, hogy a szép szines világ helyett, nem akart egy ilyen sematikus megoldást. Isten felvállalta, hogy majd megyünk a saját fejünk után, de nem törte meg a teremtés legnagyobb kincsét : a szabad akaratot. :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 19, 17:34:03
Rosszul látod. Az Úr Jézus többször elmondja, hogy Ő és Atya eggyek. Itt nincs hatalmi pozició. Mi emberek szeretjük az ilyesmit, de Istennél ilyesmi nincs. Atya, Fiú és Szentlélek, hárman vannak és meg is egy Istenről beszélünk. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 19, 17:35:58

"Tény hogy az amit ISTEN hozott az emberekért NAGYON NAGY ÁLDOZAT . Viszont ez mind nem kellet volna ha a hiba már az ELEJÉN ki van javítva és nem engedi hogy amit megteremtet a GONOSZ PRÉDÁJA legyen . " - irtad Ilijah. 


Hát nézd. Az egészből az jön le, hogy haragszol Istenre, sőt, helytelenited eljárását.
Te, a picike teremtmény, megitéled hatalmas teremtődet.
Elég nagy önbizalmad, és elég kicsi Isten-ismereted van.
Az előbbit csökkenteni, az utóbbit viszont növelned kellene.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 19, 17:51:37
Ha a PAPI DOGMÁK szerint gondolkoztok akkor rossz helyen vagyok ,és kérem a töltésemet .Én nem hiszek a papoknak .A PAPI OSZTÁLY IDŐSZÁMÍTÁSUNK SZERINT 70-BE MEGSZŰNT .Ez volt a LÉVITA TÖRZS . ISTEN MINDIG IS HATALMASABB VOLT JÉZUSNÁL ÉS ÍGY IS MARAD . Nincs kevés ismeretem ,de nem minden fordítás JÓ . Ez után meg ti nézzetek utána .
Tovább állok hátha LESZ OLYAN HELY ahol magyarázatot kapok a furcsa kérdéseimre .
Azért köszönők mindent mindenkinek TISZTELETTEL Illés János Zsolt.   
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 19, 17:56:18
Senki / én különösen nem / nem beszél itt papi dogmákról. Itt én például a hitbeli meggyőződésemről írtam. És jól éreztem, hogy nálad a nagybetűk indulatot rejtenek. Továbbállhatsz, de ezzel a lelkülettel hamar kifogsz kopni minden fórumról. Mert olyan keresztény fórumot nem fogsz találni, aki segít neked Istenre haragudni, és ezt a hibás nézeted támogatja. Sajnálom, hogy nem valódi az érdeklődésed, mert itt akár arra is rálelhettél volna, ami a találkozáshoz segített volna Jézus Krisztussal. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 19, 18:03:06
Ha még olvasod.

Nos, ezek bennem is felmerültek. (kérdések)
Igazán akkor értettem meg, mikor megszületett a lányom. Mondjuk bele látnék a jövőbe mint Isten, és látnám, hogy a lányom egy lump szajha lesz, elvágja a torkomat, meglop stb.
Mit csináljak?
Megölhetném, ezzel elejét vehetném az egésznek.
Vállalom a jövőt, azzal a reménységgel, hogy változhat, és mikor mindezen túl lesz, anya lesz, talán még Jézust is elfogadja. Ha ezzel a hittel halok meg akkor már megérte, hogy nem vágtam kétévesen falhoz. Mert szeretem. Akkor is szeretni fogom, amikor a torkomnak szegezi a kést, mert a gyermekem, mert hiszek benne, mert ....
Az én érzéseim, gyatra és kicsinyes vonzalmak, ahhoz képest, ahogy Isten szeret minket.
Isten,Sátánt is szereti, sokkal jobban mint én a lányomat.
Ez nem egy szép történet.

Valóban Én és az Atya egy vagyunk, és nem egyek, és mindenki aki cselekszi az Atya akaratát, az egy az Atyával a Jézus Krisztus által.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 19, 18:05:06
Szia Ilijah!

Nem tudom, hogy felűnt-e Neked, de kezded a Teremtő Istent vádolni! :168:

Számomra teljesen világos, hogy nem csak az 'Új Világ'- fordítású bibliát olvastad Jehova Tanúitól!

'Őrtorony, Ébredjetek, Kell hinned a Háromságban?, Mit Tanít valójában a Biblia?'
Szívesen bebizonyítom Neked a Bibliából, ok-okozati összefűggések alapján, hogy a brooklyni vezetőtestűlet sátán zsinagógája és dúrván átvert!

'Érdeklődőként' viszont bizonyos 'irodalomukhoz' nem juthattál hozzá!
És amit a kedves tanúk nem reklámoznak:

'Mi nem tartozunk a keresztyénységhez' (Krisztus követőihez)
 
Szolgálati kézikönyv (Érveljünk az Írásokból 23. old/ 1 bekezdés!)

:2smitten:

Csaba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 19, 18:31:19
De, Erdei testvérem, szép történet, mert nagyon emberi,  :030:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nocturnum - 2010 Április 21, 23:47:51
Hello!

Nos bemutatkoznék , a nevem Feri (legyen elég ennyi) de mindenki Nocturnus-nak hív. 18 éve jöttem erre a világra , még magam sem tudom miért regisztráltam az oldalra, nem akarok kötekedni veletek , nem áll szándékomban. Én csupán egy olyan ember vagyok aki nem kapta meg még a hit ajándékát. A keresztények megvetnek és kinéznek mindenhonnan , miért? Hosszú hajam van , bőrszerkóba járok , szegecsekkel és tölténysorral a derekamon. Sikeresnek mondható az életem , 5 csillagos szállodában dolgozom alig 18 évesen suli mellett. Van egy jólmenő zenekarom (Satanas Nocturnus)még is hiányolok valamit az életből. És nem tudom kivel oszthatom meg. Egy olyan világban kell élnünk ahol testvér testvért öl , apa elárulja gyermekét. Ahol egymás kárán jut előbbre az ember. Elpusztítjuk a bolygónkat , semmi sem szent. Néha elgondolkodom azon hogy, ha Isten helyében lennék, szeretnék-e egy ilyen "fajt" mint az ember... lehet hogy nem. Remélem nem leszek törölve az oldalról. Pusztán annyi lenne a kérdésem(ahogy olvastam itt a fórumot) sok nagyon hasznos dologtól távoltartjátok magatok, és nem értem miért. A gonosztól nem kell félni , ha megérted a szándékát sokkal nagyobb erőd van ellene , mintha félsz tőle. Vélemény?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 22, 06:52:32
Szia

Nem a gonosztól fél az ember, hanem attól, hogy ő maga is gonosszá válik.
Szerinted mik azok a hasznos dolgok, amiktől távol tartjuk magunkat?
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Andika - 2010 Április 22, 07:01:54
Szia Nocturnum!
Köszöntelek itt a forumon :05:
Bár nem nagyon szoktam beleszólni dolgokban,de szeretnék hozzá fűzni pár véleményt ami remélem javadra válik.
Elsőként kezdeném azzal.hogy azt írod neked nem adatott meg a hit,a hit mindenkinek meg adatott de nem mindenki veszi el az Úrtól a hitet,kegyelmet.
Az életed lehet hogy síkeres itt e mulandó világban de a világ elmúlik,és minden vagyonod és kincsed amit itt gyüjtöttél elvesznek,ezért írja a biblia ne ezen e a világon gyűjtsetek kincseket.
Aztán pedig ott van az hogy nem fogadnak el az emberek,nem is az embereknek kell elsődlegesen megfelelnek hanem Istennek,csak annyit tudok mondani olvasd a bibliát,és enged hogy Jézus beköltözzön a szívedbe!
Ui:Szerintem pedig egy hívő ember tudja azt hogy mi hasznos neki és mi nem,a gonosztól meg nem félünk,csak nem foglalkozunk vele hisz nekünk a mi Mennyei Atyánk az  akivel és akiért kell élnünk,és figyelnünk.hát ez a véleményem,az Úr mindenkit egyformán szeret! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 22, 07:04:46
Hello!

....... A gonosztól nem kell félni , ha megérted a szándékát sokkal nagyobb erőd van ellene , mintha félsz tőle. Vélemény?

Hello! Az élet nem csak árny és sötétség, amit eddig tapasztaltál! Az É L E T  EGY SZEMÉLY, Jézus Krisztus - ezt mondja magáról: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki nem mehet az Atyához, csak általam.

Ha keresed az utadat, az igazságot, életed célját, Jézus Krisztusnál van minden  kérdésedre a válasz. Annál a Jézusnál, akiről egyetlenegy helyen kapsz valós információkat,ez a hely: A BIBLIA.
Úgyhogy jó helyre jöttél! Üdv a fórumon.
Legyél nyitott és készséges az itt hallottak befogadására.
A gonoszság helyett Isten jóságával, szeretetével, hatalmas tetteivel ismerkedj, az Ő ismeretében gazdagodj, benne való hitedben erősödj! Hogy jó fordulatot vegyen életed, és ráállj a helyes pályára. Ehhez kivánok sok sikert!   :063:

--  u.i: "sok hasznos dologtól távoltartjátok magatok" - irtad.
Válasz: Biblia 1Krinthusi levél, 6,12:    
"Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de én nem adatom valakinek hatalma alá." Gondolkozz el ezen...

Zsuzsa








Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 22, 07:27:02
Hello!

Nos bemutatkoznék , a nevem Feri (legyen elég ennyi) de mindenki Nocturnus-nak hív. 18 éve jöttem erre a világra , még magam sem tudom miért regisztráltam az oldalra, nem akarok kötekedni veletek , nem áll szándékomban. Én csupán egy olyan ember vagyok aki nem kapta meg még a hit ajándékát. A keresztények megvetnek és kinéznek mindenhonnan , miért? Hosszú hajam van , bőrszerkóba járok , szegecsekkel és tölténysorral a derekamon. Sikeresnek mondható az életem , 5 csillagos szállodában dolgozom alig 18 évesen suli mellett. Van egy jólmenő zenekarom (Satanas Nocturnus)még is hiányolok valamit az életből. És nem tudom kivel oszthatom meg. Egy olyan világban kell élnünk ahol testvér testvért öl , apa elárulja gyermekét. Ahol egymás kárán jut előbbre az ember. Elpusztítjuk a bolygónkat , semmi sem szent. Néha elgondolkodom azon hogy, ha Isten helyében lennék, szeretnék-e egy ilyen "fajt" mint az ember... lehet hogy nem. Remélem nem leszek törölve az oldalról. Pusztán annyi lenne a kérdésem(ahogy olvastam itt a fórumot) sok nagyon hasznos dologtól távoltartjátok magatok, és nem értem miért. A gonosztól nem kell félni , ha megérted a szándékát sokkal nagyobb erőd van ellene , mintha félsz tőle. Vélemény?

Szia Nocturnum. Örülünk, hogy regisztráltál, és hogy nem akarsz kötekedni...  :hehe:
Nekem is hosszú hajam volt, (mára sajna megkopaszodtam egy kissé  :hehe: ), sajnos nekem bőrszerkóra nem tellett, de heavy metalt hallgattam, illetve azt ma is szeretem, csak megválogatom, hogy miről énekelnek benne.
Engem nem néztek ki a gyüliből, mert hosszú volt a hajam, és még csak nem is célozgattak rá, hogy vágjam le.
Lehet, hogy én nem figyeltem, mi az a hasznos dolog, amitől távol tartjuk magunkat? Ha pontosítanál, akkor pontosabb választ tudunk adni.
Köszi.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Április 22, 07:52:12
nocturnum,én nem teszem be amit írtál,mert már betették előttem.Én Isten Igéjét írom le,és mellé,egy bizonyságot!-Kérlek gondolkozzál el rajta!Mivel zenei világban forgolódsz,így valószínű nem ismeretlen előtted Pajor Tamás neve.Sőt ő egy igaz bizonyság Isten és ember előtt.Az ó emberi és a mai élete Krisztusban.Sőt vigaszul is szolgáljon,hogy akit Isten elhívott,azt meg is igazítja, az az övé.Lehet,hogy sok keresztény nem szolgált neked jó bizonyságul,de meg van írva,Hiába való lett volna Jézus Krisztus keresztáldozata,HA a törvénytisztelő és igaz emberekért kellett volna meghalnia!Ő a bűnösökért szenvedett és az emberiséget megváltotta.Mindig erre gondoljál és ne a látottakra nézzél!
Rm 4,25     
Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért.

Szeretettel üdvözöllek,a legjobb helyen vagy ha keresed az utat Istenhez!
----------------------------------------------------------------------------
1 Timóteus,1
8. Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele,
9. Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya- és anyagyilkosokért, emberölőkért.
10. Paráznákért, férfifertőztetőkért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvőkért, és a mi egyéb csak az egészséges tudománnyal ellenkezik,

11. A boldog Isten dicsőségének evangyélioma szerint, mely reám bízatott.
12. És hálát adok annak, a ki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hívnek ítélt, rendelvén a szolgálatra,
13. Ki előbb istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben;
14. megsokasodott pedig a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel.
15. Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, a kik közül első vagyok én.
16. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, példa gyanánt azoknak, a kik hihetnek ő benne az örök életre.
17. Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké! Ámen.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 22, 09:00:50
Szia Nocturnum!

Őszinte vagy, azt látom! A leírtakkal kapcsolatban eszembe jutott Nicky Cruse, az amerikai nagy késelős. Bandafőnök volt és drogozott keményen. Tudod, Brooklyn nem éppen rózsaszín felhős városnegyed...

De még ő is megtalálta az életet, az igazi életet, amit keresett! Késelősből prédikátor lett! Kijött a lelki sötétségből az igazi világosságra!  :169:

Persze, hogy hiányzik valami az életedből! Az igazi élet, barátom! Jézus hiányzik neked! Az az élő Jézus, aki feltámadt és él! Aki pont érted halt meg és most is pont temiattad ösztökélt, hogy regisztrálj ide!

Meg akarja mutatni magát neked! Nyisd ki előtte a szívedet!  :168:
"Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, amíg közel van!"  Ésaiás próféta az Ószövetségből.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 22, 09:38:11
Szia kedves Nocturnus!

Érdekes dolog ez, mindenben sikeresnek érzed magad, jól mennek a dolgaid és mégis regisztrálsz egy keresztény oldalon. Bár úgy látod, hogy mi itt sok hasznos dologtól távoltartjuk magunkat, és mégis kíváncsi  vagy ránk.
Tudod nagyon jó, hogy a jó dolgodban is van benned egy keresés, mert így megtalálhatod azt, ami végül megelégíti a lelkedet. Nem hiszem, hogy minden keresztény közösségből kinéztek csak az öltözködésed miatt, hozzánk például biztos nyugodtan jöhetnél, mert nem igazán azt tartjuk fontosnak, ami kivül van, és még a dicsőitésben is többféle zeneirányzat van képviselve, és mindet szeretjük, mert Istent dicséri mindegyik.
Ami pedig azt illeti, hogy nem kell a gonosztól félni, egyetértek. Tényleg nem kell félni tőle, ellent kell állni neki és elfut tőlünk, mert egy legyőzött ellenség. Csak addig nagy legény, amíg teret kap, de ha egy keresztény Jézus Krisztus Vérének erejével ellenáll neki, akkor futnia kell, mert csúfos vereséget szenvedett ott fenn a keresztfán.

Javaslom neked, hogy nézelődj, olvasgass, és kérdezz nyugodtan. Hidd el örülünk neked, ha hosszú a hajad, hát hosszú, én itt nem látom :igen:

szeretettel : Irma :037:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nocturnum - 2010 Április 22, 12:36:31
Fúha , nehéz ennyi mindenre reagálni , de megpróbálom

"Irene" köszi a videókat , ha lesz egy kis időm végignézem, bár megmondom őszintén a prédikációkat nehezen viselem, unatkozom rajta :hehe:

"Irma"  én mindig keresek , mindig új dolgokat próbálok , ezért is rendelkezem elég nagy "élettapasztalattal" tudom milyen egy utcasarki füstös kocsmai élet , elhagyott gyártelepi koncert ahol drogosok , ördögimádók(sátánista kifejezést ne használjuk mert az tökmás) és egyéb csőcselék , de azt is milyen a luxus, a szeretet jó dolog csak kár hogy a mai rothadó világban kevés van belőle. A gonosztól nem kell félni dolgot pedig úgy értettem hogy (szerintem) úgy lehet teljesen kizárni ha ismered... Márpedig sajnos nagyon közelről volt "szerencsém" megismerni. Bár erre én sem vagyok büszke, de biztos volt haszna...majd később megtudom.

"Tothg"
Heavy Metal? :05: Fú de rég hallgattam olyat. Linkelek egy olyat amilyeneket én hallgatok/játszok. Egy szép lassú dal , elég depresszív hatása van de nagyon szeretem :05: DE Heavy Metal-t rég hallgattam már nagyon. Inkább Black , Thrash , Speed , Nu , Death Metal-t.

Viszont ha valaki esetleg keményebb zenével is akar ismerkedni , de vallásos akkor tudom ajánlani a Moby Dick - Golgota c lemezét meg a Bloody Roots - Isten kezében c lemezt :05:

Sok hasznos dolog , szóval pl az Agykontroll (remélem jól írtam le) egy zseniális dolog lenne...csak a gyarló ember ezt is saját hasznára akarja fordítani. De az alapötlet és az hogy ezt felfedezték szerintem zseniális. És az tény és való , hogy az agy az "Alfa" állapotban sokkal több tudást képes magába szívni mint ébren. Bár az már nem mindegy mit töltenek az agyunkba...Lenne még pár dolog csak most valahogy nincs erőm leírni :05: Minden esetre köszi a sok választ!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 22, 13:33:16
Kedves Nocturnum!

Most csak egy dologra reagálnék : az agykontrollal kapcsolatos véleményedre. Szerintem tök felesleges, mert van egy sokkal jobb dolog : Istennel járni. Igazából az agykontroll csak hazudik arról, hogy megoldást tud bármire is adni, míg Isten valóságosan megoldásokat kínál. Aki eddig nem keveredett az agykontrollba, az most már kerülje el, és válasszon egy igazi megoldást: a Szent Szellem Isten jelenlétének a betöltekezésével. Leírtam, bár tudom, hogy ez talán neked így nem mond semmit. De mi lenne ha adnál egy esélyt Istennek, hogy megismertesse Magát veled?

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 22, 13:57:54
Nocturnum, vagy ....feri, a feltett heavy metalokat gondolom előző hsz-edben jószándékból raktad fel, mert neked tetszenek, de kérlek, ne tedd...a moderátorok úgyis leveszik.
Üdv: Zsuzsa
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 22, 14:52:55
Sziasztok Tesókáim!

Kedves Feri én is szeretettel köszöntelek a fórumon!


Zsuzsának 'alaphelyzetben' igaza van azzal kapcsolatban, hogy moderálunk minden linket, amely nem illik egy keresztyén fórumra!

Úgy gondolom, hogy ezegyszer a Te esetedben kivételt teszek, mert így jobban megismerhetjük a gondolatvilágodat!

De pár nap múlva kitörlöm a linkjeidet!

Ettől függetlenűl remélem jól fogod érezni magad közöttünk!

:044:

Csaba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 22, 15:24:13
Kedves Feri! :05:

Sok szeretettel koszontelek a forumon.
Kivanom neked, hogy talald meg azt az utat, amely valoban megelegit!
Nem kell mondanom, hogy melyik utra gondolok. :05:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nocturnum - 2010 Április 22, 15:37:12
Sziasztok Tesókáim!

Kedves Feri én is szeretettel köszöntelek a fórumon!


Zsuzsának 'alaphelyzetben' igaza van azzal kapcsolatban, hogy moderálunk minden linket, amely nem illik egy keresztyén fórumra!

Úgy gondolom, hogy ezegyszer a Te esetedben kivételt teszek, mert így jobban megismerhetjük a gondolatvilágodat!

De pár nap múlva kitörlöm a linkjeidet!

Ettől függetlenűl remélem jól fogod érezni magad közöttünk!

:044:

Csaba

Elnézést a hibáért, tudom hogy a "világi" zene sok keresztényt nem érdekel(nem hallgatja úgy értem) nem is linkelek többet  :05: nem akarok szabályt szegni(legalábbis ezen az oldalon nem) de amúgy rengeteg hasonló érzelem és gondolat van elrejtve ezekben a zenékben is, csak sokan sokan (többnyire sajnos az egyházak) rányomják az okkultista bélyegzőt(nem mellesleg sok esetben hibásan).
Az agykontroll hazudik...hm...érdekes ilyet még nem hallottam. Én azt mondom hogy bennünk emberekben sokkal több van elrejtve mint hinnénk. Ha megnézzük hogy őseink milyen tudással rendelkeztek már mózes idejében , rá kell arra jönnünk hogy most nem a felvilágosodás korát éljük, hanem az elbutulásét. Nemtudom ti hogy vagytok vele ,de ha eljön az elragadtatás ideje (ebben viszont hiszek...viszont a Bibliával vannak fenntartásaim ha érdekel valakit kifejtem majd) én inkább ittmaradnék akkor és harcolnék az igazságért  :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 22, 15:43:45
Én is azt szeretném .



Pokolgép - Hol van a szó

Szeretnék álmodni egy szebb holnapot,
melyet szebbnek láthatok.
Óóó, szeretném, ha másképp élhetnénk,
Ha egymásra nyíltan nézhetnénk.

Erre vágyom rég,
Ezért mindent megtennék!
Erre vágyom rég,
Óóóóó....

Mondd hol van a szó,
ami elmondaná,
amit érzek belül,
miért hajt a vágy!

Mondd hol van a szó,
amit nem mondta el,
amit érzek belül,
egy egyszerű, tiszta, őszinte szó!

Szeretném, azt hinni, hogy csodák vannak még,
A szívekben felolvad a jég.
Óóó, szeretném, ha nem lenne hazugság,
ha egymáshoz nyíltan szólhatnánk!

Erre vágyom rég,
Ezért mindent megtennék!
Erre vágyom rég
Óóóóó....

Mondd hol van a szó,
ami elmondaná,
amit érzek belül,
miért hajt a vágy!

Mondd hol van a szó,
amit nem mondtam el,
amit érzek belül,
egy egyszerű, tiszta, őszinte szó!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Április 22, 16:06:57
Kedves Feri!

Idézet
Nem tudom ti hogy vagytok vele ,de ha eljön az elragadtatás ideje (ebben viszont hiszek...viszont a Bibliával vannak fenntartásaim ha érdekel valakit kifejtem majd) én inkább ittmaradnék akkor és harcolnék az igazságért  


 Leírnád hogy miféle "fenntartások"-ra gondolsz? Őszintén szólva számomra az utolsó pár sorod, nagyon ellent mondásos. Az elragadtatást maga a Biblia mondja ki és nem más. Ha viszont, te az elragadtatásban hiszel és a Bibliával fenntartásid vannak, akkor azt hiszem valamit nagyon nem jól látsz. Bocsánat ez az én véleményem  :pirul:

Másfelől meg az ittmaradás... hm... sztem ha megkérdezel ezen a fórumon bárkit 100%-os lenne az arány a menni akarók javára.

De légyszi fejtsd ki nekünk hogy milyen igazságért harcolnál?   :05:  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 22, 16:14:40
Döndikével kell, hogy egyetértsek. Az elragadtatás lényegében arról szól, hogy Isten mintegy 'kivonul' a Földi világból, szabadjára engedve a gonoszt, amit az Ő jelenléte most még korlátoz, és magához viszi az övéit, hogy ne legyenek ennek kitéve.

Utána már nem sok igazság lesz, amiért érdemes harcolni, hiszen Jézus, aki az Út, az Igazság és az Élet, egy kis időre hagyni fogja a Sátánt tombolni.
Elnézve, hogy még így, megkötözött állapotában is miket művel, azt hiszem, nem vagyok kiváncsi arra, hogy milyen, amikor elszabadul.

Szerintem Te se legyél az...  :119: :2smitten:

Arról nem is beszélve, hogy Isten nem magányos hősöket akar, hanem olyanokat, akik beépülnek az Egyházba, amely Krisztus földi teste, és az Ő képviseletében, az Ő erejével, egymással egységben harcolnak a sötétség ellen.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 22, 16:22:28
Nocturnum, üdv a fórumon, ezt a számot neked küldöm:
&feature=related

Ha hiszitek, ha nem, ez is keresztyén zene  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nocturnum - 2010 Április 22, 16:36:11
A pokolgép idézet nagyon tetszett , szeretem azt a dalt :05: Az egyházat nem szeretem, azt hogy hiszek-e istenben szerintem nem az egyházon múlik :05: Fenntartásaim pedig az hogy nem ismerjük az egész Bibliát. Ugyanis ez már történelmileg is elismert tény , sőt a vatikán is elismerte(!!) hogy nemtudom mikor (elnézést a hibámért)egy zsinaton eldöntötte az akkori pápa hogy melyik könyvek kerülhetnek be a bibliába. Keressetek rá nyugodtan biztos megtaláljátok a neten. Aki nem értett vele egyett ott helyben megölték.Az egyház szörnyű dolgokat művelt és nemhiszem hogy ez lett volna a megoldás. Az hogy itt akarok majd maradni...hm...ez különböztet meg engem sok embertől. Én a legrosszabb helyzetben is kiállnék a nézeteim mellett. Én nem csak várni akarom a szebb jövőt (nem, nem a skinhead duma :01:)hanem szeretnék tenni is érte. És amikor "Isten" elviszi az "övéit" továbbra is kell majd egy réteg akik ugyanúgy kiállnak az emberek mellett (mert az egy elnézést a szóért...szar világ lesz) és harcolnak akkoris azért hogy jobb legyen. Nekem ez az út jobban tetszene mint hogy tétlenül várakozok.Nem akarok magányos hős lenni, nem is voltam ,nem is leszek :05:

A zenével kapcsolatban, lehet hogy keresztény de hogy nagyon rossz az tény :05: Bocsi. De tényleg köszi hogy megmutattad.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Április 22, 16:44:03
Hát nem tudom izlések és pofonok. Nem piszkálodásból mondom de amiket te betettél szó szerint fájt tőle az egész belsőm és fájt a fülemnek minden egyes porcikája.  :02:

Csak egy dolgokat had kérjek tőled, ne érts félre minket amikor azt mondjuk: egyház nem a római katolikus egyházra gondolunk, hanem a gyülekezetekre amely Isten népe. Azokra, amelyeknek mi is tagjai vagyunk mindnyájan.
Azért van olyan sok nézet a világban, mert a legtöbben mást mást gondolnak erről és ez nem baj. De még mindig csak a keskeny Út visz a meny felé :afro:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 22, 16:56:09
Írod: egy zsinaton eldöntötte az akkori pápa hogy melyik könyvek kerülhetnek be a bibliába

Ez egy egész kicsit nem pontosan így volt. :167:

Itt van egy kis irodalom ezzel kapcsolatban: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bibliai_k%C3%A1non

A mai Biblia hosszú folyamat eredménye, és én hiszem, hogy Isten gondoskodott róla, hogy azok a könyvek kerüljenek bele, amik valóban Tőle származnak. Számomra ennek a legfőbb bizonyítéka az, hogy mindaz, ami le van írva a Bibliában, az mindmáig megállja a helyét, és természetfeletti erőt képvisel. Ezt úgy értem, hogy a bibliai igéretek máig is beteljesednek, ha valaki hisz bennük. Isten nem hazudik.

továbbra is kell majd egy réteg akik ugyanúgy kiállnak az emberek mellett (mert az egy elnézést a szóért...szar világ lesz) és harcolnak akkoris azért hogy jobb legyen

Akik itt maradnak majd, és a nyomorúságban végül Istenhez fordulnak, ők lesznek azok, akikről beszélsz, de rájuk a Jelenések könyve szerint leginkább mártírhalál vár, bár biztos, hogy azután a mennyben elnyerik a jutalmukat.

A zenével kapcsolatban, lehet hogy keresztény de hogy nagyon rossz az tény  


Ízlések és pofonok...  :06:

De akkor itt van másik:  :020:
PL&playnext=1&index=63
PL&index=0&playnext=1
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Április 22, 17:01:40
Te apu hol találsz te ilyen zenéket? :D Én a létezésükről sem tudtam mostanáig.  :188:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 22, 17:08:23
Van pár barátom, akik művelnek engem ezen a téren  :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nocturnum - 2010 Április 22, 17:29:26


Igen-igen tudtam hogy nem pontosak az információim. De az nem változtat a tényen hogy sok dolgot nem ismerünk a Bibliával kapcsolatban. Ezt valaki vagy elfogadja vagy nem. Én azért elolvasnám a kimaradt könyveket is :05: A második link már kicsit közelebb áll hozzám :05:

Sajnálom hogy nem tetszett a zene, pedig ügyes fiúk :063: én ilyen és ennél keményebb zenéken élek (hallgatom amikor van egy kis szabadidőm és a zenekarommal is hasonlót játszunk)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Április 22, 17:44:02
Jules,kiborító zene,soha nem bírtam az ilyen zenéket,tőlem lehet keresztény is. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 22, 18:05:31
Ermaha, nekem sem a kedvencem, de neha meghallgatom.

Nocturnum, ne hari, de nem vágom, hogy miert az allitolag kimaradt konyveket hianyolod. A meglevoket mar mind elolvastad talan? :167:

Semmi gond, ha nem jon be a lagyabb mufaj, ezert kar mentegetozi :)

Egyebkent az unokahugom hasonlo stilusban nyomul. Metalos forumokon Kvasziria neven forog. Nem ismered veletlenul?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 22, 18:12:31
Folytassuk a "Beszelgessunk szabadon"-ban! :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 22, 18:19:53
Folytassuk itt a bemutatkozos topicban ekezdett beszelgetest! :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 22, 19:22:17
Bocs, még annyit, hogy az én egyik fiam is hallgat hasonlót. For Tuday. Egyetlen egy kivételével pár perc után kiborít a hörgés, amit ők éneklésnek neveznek...  :02:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 22, 19:48:34
Akkor én gyakorlott anyukának számítok, mert én már túléltem néhány olyan irányzatot, amitől a hajam az égnek állt, keményrock, meg metál, meg Téglagyári Megálló, meg Magozott cseresznye, aztán skinhed zene, és a Tankcsapda már egész hallgathatónak tünt. De tanúsíthatom hogy túl lehet élni ha az ember nagyon szereti a gyerekét, van humor ézéke és Istentől mindennap kellő türelmet kér. :01: :2smitten:

Én csak azon túnödöm, hogy hogy nem lesznek süketek, mikor folyton ezt a dübörgést hallgatják? :104:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nocturnum - 2010 Április 22, 22:04:49
Ermaha, nekem sem a kedvencem, de neha meghallgatom.

Nocturnum, ne hari, de nem vágom, hogy miert az allitolag kimaradt konyveket hianyolod. A meglevoket mar mind elolvastad talan? :167:

Semmi gond, ha nem jon be a lagyabb mufaj, ezert kar mentegetozi :)

Egyebkent az unokahugom hasonlo stilusban nyomul. Metalos forumokon Kvasziria neven forog. Nem ismered veletlenul?

Kvasiria? És nem Sacinak hívják véletlenül? Mert akkor ismerem! Amúgy igen elolvastam a Bibliát és erre büszke is vagyok mert nem rövid és nem is könnyű megérteni.De hát még ha nem is hívő az ember, szerintem kötelező elolvasni, hozzátartozik az alapműveltséghez.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 22, 22:26:27
A rock zenébe sok olyan szöveg is van ami jó, ha gondoljátok teszek fel egy pár szöveget. Mert ne ítéld meg a zene alapján, hiszen nem mindenkinek tetszik a már (elnézést a kifejezésért) NYÁLAS zene. Én rocker vagyok, nem drogozok van munkám, nem vagyok alkoholista és semmi ilyen. Szeretem a komolyzenét is, van egy jó pár cd-m. De a diszko zene az az igazi zaj, meg a rap, hip-hap, ezektől a falra tudnék mászni. OMEGA, P.BOX, KARTHAGO, EDDA, P.MOBIL, OSSIÁN , KALAPÁCS, POKOLGÉP, bár nincs mindnek jó neve, de azért vannak jó számaik. Valamelyik lágyabb, valamelyik keményebb. Ja és hosszú hajam sincs, se bőr ruhám, se semmi ami irritáló volna mással szembe. De: ROCKER VAGYOK, VÁLLALOM JÓT ÉS ROSSZAT ELBÍROM, A LÁRMÁT A FÉNYT A ZAJT ÉS A BAJT, AZT AMI ŰZ ÉS FOGVA TART.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 23, 07:20:15
Nocturnum. Köszönöm, hogy megmutattad a dalokat. Zenei tekintetbe nekem az első túl egyhangú volt. Ez van, én ilyen vagyok.

Kedves Nocturnum és Ilijah.

Fontos megértenetek, hogy nem a zenével van baj. Amikor egy keresztény válogat a zenék között, azt általában két okból teszi:
1. Milyen típusú zenét szeret. (Ezt nem csak a keresztények, hanem mindenki megteszi)
2. Milyen üzenete van a dalnak és milyen szellem van a dal mögött.
Egy dal lehet rossz üzenetű és rossz szellemi tartalommal rendelkező (gondolom ez nem vitatéma). Egy dal lehet jó üzenetű és jó szellemi tartalmú (gondolom ezt se nehéz elhinni). Viszont sok dal van, ami alapvetően jó üzenetű, jó szövegezésű, de a mögötte lévő szellemi tartalom az nem felel meg a krisztusi elvárásainknak.
Például: EDDA: FOHÁSZ:
Gyönyörű dal, vallásos tartalmú, de hiába siránkozik valaki Isten segítségéért egy dalban, ha az illető a mindennapi életében nem kiállt Istenhez, vagy ha kiállt, utána nem engedelmeskedik neki. Ez színjátszás, és képmutatás. Nyilván sok olyan zenész van, aki felvállalja őszintén, amiben hisz és arról énekel, de az őszinteség nem egyenlő az igazsággal

Én bevállalom, hogy a keresztények viselnek egyfajta szemellenzőt, de ez arra való, hogy a figyelmüket a fontos dolgok kössék le, ne pedig a feleslegesek.

Nagyon fontos látni, és erről ez a fórum a bizonyíték, hogy nem egyházat hirdetünk, hanem Isten valóságát. Itt nagyon sokféle keresztény van, és mindannyian hatalmasakat tudunk hibázni, de azért nem érdemes elutasítani Istent, mert az egyház bénázott egy párat. Sőt sokszor nem is az egyház bénázott, hanem uralomra törő emberek az egyházi rendszert használták fel arra, hogy uralmukat fenntartsák és az utukban lévő embereket el tegyék láb alól.

Ne felejtsük el, hogy gyilkolást végző papi rendszer az igazi keresztényeket is gyilkolta, nem csak azokat, akik nem fogadták el Isten létezését.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2010 Április 23, 08:33:11
Kedves Nocturnum!
Köszöntelek a fórumon. Utólag.
Az én fiam és a barátai is zenélnek, rockot. Amit játszanak az közepesen kemény. :D De amit hallgat, az már más kérdés. De hát én is voltam teenager. Amit mi hallgattunk annak idején, az sem volt kevésbé kemény. Ma már másként hallgatok zenét. Azonban van sok olyan értékes zene a rock-ban, aminek mély mondanivalója van. (Az én fiam sem tért még meg.) Egyetértek Irmával. Isten ad nekünk sok szeretetet, humort és türelmet.

Valaki említette Nicky Cruzt. Sok éve olvastam a könyvet,amely róla szól. Címe: Repülj kicsim,repülj.
Szerintem érdekesnek találnád. Nem afféle "csöpögős,nyálas" írás,amilyennek esetleg gondolod. :169:

Még egy megjegyzés. Az egyház nem azonos azzal, amit te gondolsz.

A kereszténység nem egy "vallás". Ez tulajdonképpen az Istentől elfordult ember megbékélése a mennyei Atyával,Jézus Krisztus által.
Az az evangélium=örömhír,hogy Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, helyettünk, hogy mi megbékülhessünk Istennel.
"Mert úgy szerette Isten a világot,hogy az ő egyszülött Fiát adta,hogy aki hisz őbenne,az el ne vesszen,hanem örök élete legyen."(János evangéliuma3,16.)

A Biblia azt is írja,hogy Isten az ő szeretetét azzal mutatta meg irántunk,hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt.

Egyikünk sem méltó rá,ő mégis így szeret. Barátainak nevez minket.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 23, 08:47:56

"Valaki említette Nicky Cruzt.Sok éve olvastam a könyvet,amely róla szól.Címe: Repülj kicsim,repülj."
 :168:
Igen, én említettem ezt a könyvet. De megvan már filmen is. A kereszt és a késelő hősök. (Azt hiszem, ez a címe!)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 23, 09:01:19
Kedves tothg!

A szelektálás csak rajtam múlik, így én azt hallgatom meg, ami nem torzítja a nézetem, sem a belsőm .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 23, 09:49:30
Kvasiria? És nem Sacinak hívják véletlenül? Mert akkor ismerem!

Igen, ő az.  :igen:

Ami meg a Bibliát illeti, Pál apostol szerint benne van minden, ami az életünkhöz szükséges, és ezt én is így tapasztalom, ezért nem igazán izgat, hogy lehetne-e még bővíteni valamivel.

Amúgy meg folyamatosan bővül is. Az Apostolok Cselekedetei nincs lezárva, minden, amit ma az egyház tesz, annak a részét képezi. És itt csatlakozom az előttem szólókhoz, egyház alatt ne felekezeteket érts, hanem Jézus őszinte követőinek az összességét. Azért írom, hogy őszinte, mert az évszázadok alatt Krisztus nevében iszonyatosan sok embertelenséget műveltek, és akik tették, bár Istenre hivatkoztak, a szememben soha nem voltak a názáreti Jézus őszinte követői, mert a kettő kizárja egymást.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2010 Április 23, 10:23:44
Így van.
Ugyanis az a szó,hogy keresztény/keresztyén azt jelenti: Krisztusi.  :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 23, 10:35:18

"Valaki említette Nicky Cruzt.Sok éve olvastam a könyvet,amely róla szól.Címe: Repülj kicsim,repülj."
 :168:
Igen, én említettem ezt a könyvet. De megvan már filmen is. A kereszt és a késelő hősök. (Azt hiszem, ez a címe!)

Egyszer régen láttam egy másik filmet, sajnos nem emlékszem mi a címe, de az még keményebb.
Egy kábítószerkereskedő banda hálójába került srácról szól, aki valami úton-módon találkozik egy keresztény fiúval és összebarátkoznak. A fiú próbál a lelkére beszélni, nem sok sikerrel, míg a végén a narkós gyereket kis híján kinyírja ez a banda, mert valahogy keresztbe tesz nekik.
A keresztény fiú itt kezd számára hitelessé válni, mert nem csak beszél, hanem az utolsó pillanatban megjelenik a színen és megmenti a bőrét. Kiderül, hogy megtérése előtt küzdősporttal foglalkozott, és leveri a kábszeres bandát, hogy megmentse a barátját.  :061:

Az ez után következő párbeszéden hetekig nevettem:

A drogos gyerek döbbenten: ezt nem tiltja a vallásod?
Keresztény csávó: (végignéz az ájultan heverő rosszfiúkon, majd megvonja a vállát) hááát,... ma lesz mit bűnvallanom lefekvés előtt...  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 23, 10:37:52
A dolog poén részét félretéve, a tanulság számomra az volt ebből, hogy nem az a hiteles keresztény a világ szemében, aki csak mondogatja, hogy Jézus így, meg úgy szeret, hanem akire valóban lehet is számítani, ha kell.  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 23, 10:49:07
 :(
Bizony nagy gond mostanában a világ és az egyház közötti "összemosódás".  :062:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 23, 15:43:57
Kedves tothg

A szelektálás csak rajtam múlik ,így én azt hallgatom meg ami nem torzítja a nézetem ,se a belsőm .

Igy van. Te szelektálsz.
De tudsz helyesen szelektálni?
Attól függ hogy szelektáláskor "emberi igazság",  vagy egy minden emberi igazság felett álló,  Isten által kijelentett "abszolut igazság", a BIBLIA a mércénk.
Amig összemosol bibliai igazságokat buddhista, antiszemita, agykontrollos, stb, másegyéb ideológiákkal, szellemi befolyásokkal, - addig nem tudsz jól szelektálni!
Mindent szabad nekünk, de nem minden hasznos
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 23, 15:48:17
Az idézetet Pál mondta, ISMEREM. Tudok jól szelektálni. :igen: :igen: :igen: :igen: :igen: :igen: :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 23, 16:55:02
Az idézetet Pál mondta ,ISMEREM .Tudok jól szelektálni . :igen: :igen: :igen: :igen: :igen: :igen: :igen:

Akkor ennek örülök :063: :063: :063: :063: :063: :063: :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 23, 19:52:11
Kedves Ilijah!

Te igen érdekes módon olvashatod a Bibliát, mert mindig csak negatívumokat olvasol ki belőle. Ha inkább a kegyelemre összpontosítanál akkor egész más értelmet nyerne számodra, megértenéd, hogy Isten szeret téged és kegyelmét kínálja.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ambrus - 2010 Április 24, 20:46:56
Az akarat az mi egy ,nem a személy .HA ISTEN MEGHALT VOLNA KI TÁMASZTOTTA VOLNA FEL ? JÉZUS MEGHALT ISTEN FELTÁMASZTOTTA .

János 10,
17.  Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.
18.  Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 24, 21:17:53
Kedves tothg!

A szelektálás csak rajtam múlik, így én azt hallgatom meg, ami nem torzítja a nézetem, sem a belsőm .

Persze, ez a te dolgod és a te felelősséged, én ezt nem kérdőjelezem meg, hiszen nem is ismerlek.
(Csak viccesen hozzáteszem, hogy érdemes úgy szelektálni, hogy ne a nézeted maradjon sértetlen, hanem a Krisztus tudjon benned növekedni.  :hehe: )
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 24, 21:29:57
Szia Ilijah!

Ezt írtad, igaz nem nekem :

"---A szelektálás csak rajtam múlik, így én azt hallgatom meg, ami nem torzítja a nézetem, sem a belsőm ..."

Ahogy itt a dolgokat bemutattad inkább azt látom, hogy kizárólag olyasmit "szelektálsz' össze ami torzítja a nézeteidet és ezáltal a bensődet. Ha az igazságra vagy kíváncsi, akkor kizárólag Isten Szellemére kell hallgatnod, Ő az aki elvezet téged minden igazságra. Amit emberek tesznek hozzá az nagyon sokszor vezet félre, vagy nem mondja a teljes igazságot. Teljes szívemből kívánom neked, hogy egyszer ezt az Igazságot megtaláld, az Igazság maga Jézus.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 24, 21:52:26
Kedves Irma!

Tudsz olyan embert mondani, akit a Lélek MINDEN igazságra elvezetett?

üdv

Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 24, 22:05:38
Kedves Silverman!

Ime, János 17:

13.    De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 24, 22:08:42
Kedves Irma!
 :088:

Nem azt kérdeztem, hogy hol található ez a szakasz, hanem, hogy te ismersz-e ilyen embert?

üdv

Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 24, 22:11:25
Bocs, félreértettelek, úgy olvastam, mintha Igehelyet kérdeztél volna. De eszrint az Ige szerint, aki befogadja Jézus Krisztust ahoz eljő az Ő Szelleme és elvezeti minden igazságra. Én hiszek ebben. Igen. Talán téged az zavar meg, hogy a hivők külső burkát nézed, ami követhet el hibát, tévedést, de ha Krisztusban van akkor új teremtés és a régiek elmúltak, és újjá lett minden. Nem a jövőben hanem akkor amikor befogadta Jézust, abban az órában. A szelleme már új, a test még megbotolhat, de mennyei örökrész már benne van. Ezt mondja az Ige, ezért nagyszerű dolog megváltottnak lenni. :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 24, 22:26:11
Kedves Irma!
 :088:

Nem azt kérdeztem, hogy hol található ez a szakasz, hanem, hogy te ismersz-e ilyen embert?

üdv

Silverman

Ha Isten ezt mondja, akkor ne kérdezz, hanem higgy!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 24, 22:27:41
 :afro:
Hű, Tesók, ez egyre jobb! Csak úgy pörögtök!  :169:

Az Ige mindörökre megmarad!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 24, 22:58:12
Kedves Silverman!

Ime, János 17:

13.    De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.

 :2smitten:

Kedves Irma!

A János 17:13 az ez:

"Most pedig te hozzád megyek; és ezekt beszélem a világon, hogy ők az én örömömet teljesen bírják ő magukban"

Üdv.
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 24, 23:01:33
Kedves Zsuzsa!

Irma az Isten?

 :088:

üdv

Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 24, 23:03:39
Kedves Irma!

Tudsz olyan embert mondani, akit a Lélek MINDEN igazságra elvezetett?

üdv

Silverman


Szia Silverman!

Szeretettel köszöntelek a fórumon!

Azt kell mondjam, hogy a kérdésed teljesen jogos és nem kell a szőnyeg alá seperni!

Inkább a 'minden igazság' fogalmát kellene tisztázni, és bibliai összefüggéseiben kellene Jézus szavait megvizsgálnunk!

Az Úr Jézus Krisztus a szavait az apostolaihoz intézte, mivel az Újszövetség tantételei, az Újszövetség irataira épülnek, talán abban megtudunk egyezni, hogy abban az üdvösségünkhöz szükséges MINDEN IGAZSÁG LE VAN FEKTETVE!
Éppen ezért, talán nem következtetek helytelenül, ha azt mondom, hogy ennek az igazságnak a teljességére elvezérelte a Szent Szellem az apostolokat.
Azonban Pál is azt mondja a Korinthusiaknak írt levelében, hogy 'rész szerinti' az ismerete, s mindannyian így vagyunk ezzel még el nem jő a teljesség.

Tehát azt kell mondjam, hogy ugyan az üdvösséghez szűkséges MINDEN IGAZSÁG BIRTOKÁBAN VAGYUNK, de nem rendelkezünk az Ismeret teljességével!
Elmélkedésre ajánlom Pb. 4:18;
1Kor. 13:9-13, Ef. 4:11-13 részeket!
:044:

Csaba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 24, 23:26:50
Kedves Csaba!

Azt gondolod, hogy a János evangélium szerzője úgy írta meg az evangéliumát, hogy azt feltételezte, hogy aki az ő írását fogja olvasni, az kivétel nélkül mind ismeri és emlékszik is az általad idézett szakaszra, amit Pál a korithusiankhoz írt?

 :088:

üdv

Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 24, 23:35:58
Kedves Silverman!

Ez technikai képtelenség, mert a Korinthusi levél lényegessen később íródott!

Viszont az emberi számítgatásokat, fontolgatásokat kizárhatjuk, ha a Bibliát Istentől ihletettnek tekinted!

'Én vagyok az út, az IGAZSÁG és az élet...'

Ezeken is gondolkodj el!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 24, 23:49:35
Kedves Caba!

Melyik bibliát kéne Istentől ihletettnek tekinteni véleményed szerint?

 :088:

üdv

Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 25, 00:04:57
Kedves Testvérem!

Biblia egy van, amelyet Kru. 397-ben kanonizáltak Laodiceában!

Fordítás azonban már sok született az elmúlt évezred alatt!

Én idáig egyetleneggyel találkoztam, amiről kimerem jelenteni, hogy szándékos hamisítás, ez Jehova Tanúi 'Új Világ'-fordítású bibliája.

A katolikusok Káldi-fordítású Bibliájában vannak olyan könyvek, amelyet Laodiceában az egyházatyák nem fogadtak el ihletettnek, viszont ezek a könyvek a legcsekélyebb mértékben sem változtatják meg a Biblia belső összhangját és tartalmi mondanivalóját.

Én szívesen olvasom bármelyik fordítást, mert helyenként jobb megértést biztosít, ha összevetjük egymással őket!
Azonban a nyelvezete miatt számomra a Károli Gáspár fordítása a legkedvesebb.
Persze 'ízlések és pofonok' dolga ez is!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 00:29:56
Kedves Testvérem!

Miért nem kanonizálták a Tamás evangéliumát?

Mit értessz belső összhang alatt?

üdv

Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 25, 00:50:25
A Makkabeusok könyvét sem kanonizálták, bár szerintem történelmileg hiteles és pótolja Izrael történetének azt az időszakát, amely a Görög birodalom és  Krisztus születése között hiányzik a Szentírásból.
Egy történelmi beszámoló attól mert hiteles, még nem jelenti azt, hogy Istentől ihletett!
Ha kívánod az ihletettség fogalmára külön is kitérhetünk!



Tamás evangéliumából ugyan az hiányzik, mint Sidrák könyvéből, vagy a többi apokrif iratból, az egyházatyák nem érezték belőlük áradni a Szentlélek vezetését, Isten tekintélyét. Azonban Tamás evangéliumával kapcsolatban még egy probléma felmerült, a görög gnoszticista filozófia jellemvonásait viselte magán.
Ezért ezt a könyvet a pszeudorepigráf íratok csoportjába sorolták az egyházatyák, röviden szólva hamisítványnak, hiteltelennek tekintették!

A 'belső összhangon' azt a csalhatatlan összekapcsolódást értem, ahogy a Biblia Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig egy teljes egészet alkot és feldolgozza az emberi történelem teljes korszakát a bűnesettől a Megváltáson keresztül az üdvösségig.
Azt az összhangot, amely Istentől ihletetten, Isten tekintélyével szól és képes arra, hogy változást érjen el az ember szellemiségében, életében.
Vö. 2Tim. 3:16-17

Köszönöm a beszélgetést!

Jó éjt Neked!

:044:

Csaba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 25, 07:43:47
Kedves Zsuzsa!

Irma az Isten?

 :088:

üdv
Silverman

János 17,13: De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.

Az Ige az Isten Beszéde -  Irma meg az Isten szeretett és megváltott gyermeke  :2smitten: :063: :044:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 12:41:37
Kedves Csaba?

Mi a bajod a gnoszticizmussal?

Talán János evangéliuma nem gnosztikus?

Vagy Pál lveliben talán nincsen benne a gnoszticizmus?

üdv

Silverman

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 12:55:31
Kedves Zsuzsa!

Szerinted a bibliában minden szó Isten beszéde?

A betoldások is?

üdv

Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 25, 13:10:52
Drága Zsuzsa!

 :017: :027: :037:


Kedves Silverman!

Igen, mi elhisszük, hogy a Biblia valamennyi szava Istentől származik. Az Igét Isten kijelentéseként vesszük, annak engedelmeskedni: szeretünk. Tudod miért mert elhittük és megismertük, hogy az Úr az Isten, és az Ő beszéde tiszta, az Ő beszéde bölccsé teszi még az együgyűt is. Isten beszéde élő és ható, Isten beszéde amelyet a Bibliában elénk adott képes arra, hogy minket megtartson és örök életre segítsen.

Szeretettel : Irma :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 25, 13:54:23
Kedves Zsuzsa!

Szerinted a bibliában minden szó Isten beszéde?

A betoldások is?

üdv

Silverman


Az IGE szerzője és egyben magyarázója a Szent Szellem. Megelevenítője, élettel megtöltője, Istennek az  Igéjébe belehelyezett újjáteremtő erejének közvetítője. Az hogy mi került a Bibliába és mi nem, az is Isten hatásköre, és nem embereken múlott. A Biblia így tökéletes ahogy van - ez nem is lehet másképp, mert a szerzője TÖKÉLETES.
Ezért nem a betűkön van a hangsúly, hanem a szavak mögötti tartalmon, üzeneten. /A betű megöl, a Szellem az ami megelevenít./

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 25, 13:54:33
Kedves Csaba?

Mi a bajod a gnoszticizmussal?

Talán János evangéliuma nem gnosztikus?

Vagy Pál lveliben talán nincsen benne a gnoszticizmus?

üdv

Silverman


 

Szia Silverman!

A gnoszticizmussal, mint filozófiával csupán annyi a problémám, hogy a keresztyén tanítást a saját szellemiségével igyekszik feltölteni.
Az üdvösség kegyelemből, hit által történő megszerzését, megpróbálja felváltani, egy 'titkos ismeret megszerzésének és birtoklásának' fogalmával.
Ha olvastad Tamás evangéliumát, akkor abban nem csak ezt a szellemi hatást érheted tetten, hanem a tárgyi ellentmondásokat is, amely az evangéliumok beszámolóival és Jézus személyével, tanításaival is szembehelyezkedik!
Ezeket a következetlenségeket, emberi okoskodásokat nem találod meg sem János, sem Pál írásaiban.


Zsuzsának feltett kérdésedre annyit szeretnék válaszolni, hogy sem a későbbi betoldásokat (pl. János evangéliuma 'Szentháromság-rész') sem a kereszt hivatkozásokat nem kell ihletettnek tekinteni!
Azokat teljes bibliai összefüggéseikben kell megvizsgálni és tartalmukat, utalásaikat elfogadni, avagy elvetni.
Sajnos a 'betű megöl, a szellem megelevenít'-igei összefüggést sokan felelőtlenül kiragadják eredeti szövegkörnyezetéből, s ezzel próbálnak kizárólagos tekintélyt szerezni az állításaiknak...
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 25, 15:06:18
Silverman

Én nem nagyon firtatom a biblia Istentől való ihletettségét.
Mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy a Koránt a Védákat és más hatalmas szellemi munkákat is Szellemek ihlették.
Az hogy botránkozások esnek, az meg a lehető legtermészetesebb.
Ha elolvasod Thomas Mann József és testvéreit, sok bölcsesség rejlik benne, vagy Hessét, az Ember tragédiáját, és lehetne sorolni azokat a "világi" műveket, ami által jobban megérthetjük hitünk lényegét. Mégsem mondjuk rájuk, hogy a biblia részei lennének, vagy kanonizálni kéne őket.
A tanításokról nem is beszélve.
Fogadjuk el, hogy ezeket az iratokat találták érdemesnek arra, hogy alap útmutatást adjanak. Aztán, hogy kinek mit mond, vagy mit ért meg belőle, az legyen mindenkinek a saját hite szerint.

Szóval sok olyan irodalom van ami nagyon jó, még sem a biblia része. Ellenben része az evangéliumnak.
 :044:  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 25, 15:34:56
Én (is) úgy gondolom, hogy sok Szellemtől ihletett írás. levél született abban az időszakban mielőtt a bibliát kanonizálták, mégsem került bele minden. Ez felvethet, egy csomó kérdést, de ekkor csak a bennünk lévő hitetlenségnek adunk nagyobb teret.
Ezen dolgok valósága hit által realizálódik. Ha nem hiszünk, akkor a biblia Istentől ihletettsége a legkisebb probléma az ember életében...  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 25, 16:18:31
"Zsuzsának feltett kérdésedre annyit szeretnék válaszolni, hogy sem a későbbi betoldásokat (pl. János evangéliuma 'Szentháromság-rész') sem a kereszt hivatkozásokat nem kell ihletettnek tekinteni!
Azokat teljes bibliai összefüggéseikben kell megvizsgálni és tartalmukat, utalásaikat elfogadni, avagy elvetni.
Sajnos a 'betű megöl, a szellem megelevenít'-igei összefüggést sokan felelőtlenül kiragadják eredeti szövegkörnyezetéből, s ezzel próbálnak kizárólagos tekintélyt szerezni az állításaiknak..." - írtad  Csaba

Csaba,
egyetértek hogy minden bibliai kijelentést, szakaszt, betoldást bármit  a maga szövegösszefüggésében kell megérteni.
Sőt keressük meg és vessük össze a  párhuzamos igéket, keressünk összefüggéseket,ássunk le, kutassunk az Ige mélységeiben.
Ilyen értelemben mondtam, hogy nem a betűkre kell figyelni, hanem a belső tartalomra, az igéről lehet kérni és  kapni kijelentést a Szent Szellemtől aki képes új és új dimenzióját megnyitni az igének, a leírt tartalmat megeleveníteni, megértést adni.
Zsuzsa
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 25, 16:28:02
Ámen!

Én nem a Te hozzászólásodról beszéltem, hanem arról a keresztyénségben bevált módszerről, hogy gyakran alkalmazzák ezt az igei összefüggést méltatlan szerepkörben, sokszor még a bibliában lefektetett  igazságokkal szemben is!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 18:37:26
Kedves Irma!

Azt írtad, hogy:"Igen, mi elhisszük, hogy a Biblia valamennyi szava Istentől származik Az Igét Isten kijelentéseként vesszük, annak engedelmeskedni : szeretünk."

Elmondanád, hogy például ezt:

"Akkor vidd ki azt a férfiút vagy azt az asszonyt, a ki azt a gonoszságot művelte, a te kapuidba, (a férfiút vagy az asszonyt) és kövezd agyon őket, hogy meghaljanak."

Miért veszed Isten kijelentéseként?
Szerinted a gyilkosság Istentől származik?
Hogy engedelmeskedsz ennek az "igének"?
Tudtad, hogy rengeteg ilyen "ige" van?
Szerinted, aki az úgymond "Isten szavát" végrehajtja, az Jézus szerint cselekszik?
Szerinted ugyanaz az Isten a jahve aki öl, mint Jézus mennyei Atyja aki életet ad?
Az Atya nem megbocsájt, és felhozza az ő napját még a gonoszokra is?
Miért kel akkor az Atya akaratával ellentétes, dolgot akaratot, és törvényt tulajdonítani neki?
Valóban nem érzed azt, hogy Jézust hazudtolja meg, aki a mózesi paragrafusok maradéktalan betartását követelik, és ráadásul Isten nevében teszik vagy neki tulajdonítják?

 :118:

Silverman


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 18:44:21
Kedves Zsuzsa!

Azt írod hogy:

"Az hogy mi került a Bibliába és mi nem, az is Isten hatásköre"

Azt gondolod, hogy az Isten direkt meg akarja téveszteni az embereket azzal, hogy az egyik bibliába beletesz valamit, a másikba pedig nem?

Tudtad, hogy a miatyánk végén található úgynevezett doxológia, az egyik ma is használatos bibliában benne van, mert jónak tartották a szerkesztők és a másik bibliában pedig nincsen benne, mert ott nem tartották jónak?

Gondolod, hogy Isten elfelejti azt, hogy mit "tesz" bele egy másik Bibliába?

Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 18:47:58
Kedves Csaba!

Van neked összegyűjtött  betoldás dokumentumod?
El tudnád küldeni nekem?

Vajh az újszövetségben nincsen szó titokról és tudásról?

"az pedig az örök élet, hogy megismerjenek"

Az ismeret az nem tudás?

És a Krisztus titka, vagy a felette nagy titok kifejezések?

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 18:51:37
Kedves erdei!

Köszönöm a gyönyörű választ.

Nekem több észrevételem is van.

Ha érdekel, szívesen megosztom veled.

Sok szeretettel

Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 18:57:56
Kedves tothg!

Véget ért Isten kinyilatkoztatása?

Nem lehetséges, hogy ahogyan kihagytak valamit, úgy be is tettek olyan dolgokat, amelyeket nem kellett volna?

Az ördög nem ismeri a bibliát?

Jézust a pusztában nem bibliai idézetekkel kísértette?

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 25, 19:55:17
Kedves Zsuzsa!

Azt írod hogy:

"Az hogy mi került a Bibliába és mi nem, az is Isten hatásköre"

Azt gondolod, hogy az Isten direkt meg akarja téveszteni az embereket azzal, hoyg az egyik bibliába beletesz valamit, amásikba pedig nem?

Tudtad, hogy a miatyánk végén található ugynevezett doxológia, az egyik ma is használatos bibliában benne van, mert jónak tartották a szerkesztők és a másik bibliában pedig nincsen benne, mert ott nem tartották jónak?

Gondolod, hogy Isten elfelejti azt, hogy mit "tesz" bele egy másik Bibliába?

Silverman

Kedves Silverman!
mondanál magadról pár szót bemutatkozásképpen?
előre is köszi,
Zsuzsa  

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 25, 20:04:31
Kedves Csaba!

Van neked összegyűjtött  betoldás dokumentumod?
El tudnád küldeni nekem?

Vajh az újszövetségben nincsen szó titokról és tudásról?

"az pedig az örök élet, hogy megismerjenek"

Az ismeret az nem tudás?

És a Krisztus titka, vagy a felette nagy titok kifejezések?

üdv
Silverman

Kedves Silverman!

Nincsen betoldás gyűjteményem, de a neten utána lehet nézni ezeknek.
 
Az ismeret és a titok fogalmai ismertek a bibliában, nem ez a probléma, hanem az, hogy amint írtam a megigazulás és megváltás kérdéséből nem
szabad hit nélküli, ismereten alapuló 'titok birtoklást kreálni'!

Ahogy Zsuzsa írta nem a Biblia betűit és a fordítások által eltorzított szavait,kifejezéseit, hanem az azokban változatlanul fenn maradt Isteni üzenetet tekintjük ihletettnek!
Ezen a fórumon, mind az Ószövetség, mind pedig az Újszövetség kanonizált iratait Istentől ihletettnek tekintjük, figyelembe véve a szövegtorzulás lehetőségét.
Ennek ellenére szeretettel megkérlek, hogy ne kezd el a kanonizált Szentírás könyveit emberi gondolkodásmóddal osztályozni!
A paráznát halálra sújtó Isten, ugyan az az Isten, aki jelenleg kegyelmének korszakát hirdeti és ugyan az az Isten, aki a megtéretlen paráznát az utolsó ítéletkor örök kárhozatra veti!
Sajnos a közelmúltban kéntelenek voltunk egy testvérünk hozzászólási jogát felfüggeszteni a Biblia ellenes tanításai miatt !
Kérlek ha a Szentírást támadó nézeteket vallasz, akkor azt ne itt tedd közzé, mert moderáljuk!
Megértésedet előre is köszönöm!

Szeretettel:

Csaba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 25, 20:56:57
Kedves Silverman!

Engem csak az érdekelne, hogy mi a célod azzal a hihetetlen kérdésdömpinggel, amit idezúdítasz ránk!  :118:
Mert néha az az érzésem, hogy te már rég tudod a választ a magad számára, minket csak "feleltetsz"!  :08:

Cáfold meg, ha nem így van, mert ha őszintén kérdezel, akkor elgondolkodsz mások véleményén.  :044:

(Ez most nem bántás akart lenni!  :168: )
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 25, 21:00:57
Kedves tothg!

Véget ért Isten kinyilatkoztatása?

Nem lehetséges, hogy ahogyan kihagytak valamit, úgy be is tettek olyan dolgokat, amelyeket nem kellett volna?

Az ördög nem ismeri a bibliát?

Jézust a pusztában nem bibliai idézetekkel kísértette?

üdv
Silverman

Nem, én nem hiszem, mert én beszéltem Istennel. Nem beszéltem vele arról, hogy a bibliát az idők folyamán hamisították vagy nem, de ő azt mondta, hogy figyeljek az írásra és ha Ő ezt mondta, ez nekem elég.
Ha ez ellen tudsz valami értelmes érvet, akkor hallgatlak.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 22:08:26
Kedves Zsuzsa!

Gyermekkoromban megkereszteltek római katolikusnak, és jártam hittanra és első áldozó is voltam.
Az általános iskolai koromban nem nagyon foglalkoztam Istennel.
kb. 13-14 évesen halottam egy dalt ami így szólt:
"Jöjj hozzám, te szomjazó
örök életre inni valót adok
élet és feltámadás
mindnek felett való király vagyok"

Ennek a dallama és az embernek a bizonyságtevése nagyon megfogott, de nem hozzá mentem elsőre, hanem a saját egyházamba, ahol jelentkeztem bérmálkozásra, a katekizmus végén Várszedi Asztrik püspök meg is bérmált, kezét kiterjesztve részesített a szentlélekben.

Mindeközben már ellátogattam néha a folyondár utcába és felvettem a kapcsolatot Pajor Tamással is, majd az ott halott protestáns elvekkel "bosszantottam" az időközben lecserélődött plébánosunkat.

Hamar a hit gyülekezetében találtam magamat, de mellette rendszeres tartottam a kapcsolatot Jehova tanúival, és az ott halott protestáns elvekkel tétem vissza sokszor a gyülekezetbe, ahol a személyi kultusz egyre erősödő jeleit láttam.

Aztán érettségi után elvégeztem a Sola Scriptura teológiai Főiskolát, ahol többnyire az egyik típusú adventista teológia érvényesült az ökumenikus főiskolán(Vankó Zs., Reisinger J., És Oszi bácsi), de mellette látogattam több gyülekezetet, például Jézus Krisztus budapesti egyháza, Metodista egyház (Hecker Frigyes), református (Cseri Kálmán), nehéz lenne felsorolni mindet....

Aztán elkezdtem megismerni az igazságot, arról hogy Isten Szentlelke nem jelentheti ki ugyanabban a tárgyban, ugyanarról a dologról az ellenkezőjét az egyik felekezetnek, mint a másiknak.

Rengeteg és a mai napig tartó tanulás után rátaláltam a keskeny útra, Jézus evangéliumára, amelyről valóban mondhatjuk, hogy el van rejtve a Bibliában.......

És szeretném ha te is mondanál pár szót magadról!

üdv
Silverman

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 22:20:08
Kedves Csaba!

Mi minősül a szentírás támadásának?

Miért gondolod azt, hogy a biblia minden sora Istentől ihletett?

Vizsgáltad a kanonizáció folyamatát, hátterét?

Tudtad, hogy az első sorsdöntő zsinatokat "pogány" római császár hívta össze, aki nemcsak elnökölt, hanem jelentős mértékben befolyásolta a végeredményt?

Tudtad, hogy Arius keresztény püspökként ment a zsinatra, ahol az Athanasius pártiak leszavazták a császár segítségével?

Gondoltad volna, hogy a mai napig ezért KELL hinnie a keresztényeknek a szent hármasságot?

 :061:

Sok szeretettel:

Silverman



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Április 25, 22:29:22
Kedves Silverman!

Ezért gondolja Csaba: "A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre..." Timótheushoz írt II. levél 3,16   Ha nem hiszed olvasd el a Biblia többi részét is  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 22:31:46
Kedves Tünde!

Amikor valakinek válaszolok, mindenképpen el kell gondolkodnom rajta, hogy ő miért és mit mond nekem, hiszen annak függvényében írom a válaszomat.

Igaz ami igaz, sok esetben előre tudom, mit fog válaszolni az illető.

Csaba testvér például sokmindent lát, ügyesen érvel, biztos hogy remek harcos lehetne belőle.

 :088:

Üdv

Silverman

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 25, 22:37:30
Sziasztok Testvéreim!

Őszintén megmondom, hogy személy szerint semmiféle ismerettel nem rendelkezem a kanonizáció folyamatáról. Sőt, nem is igazán érdekel.
Az autóm gépkönyvének a hitelességét sem jutott még eszembe soha megkérdőjelezni. Mégpedig azért nem, mert a kocsi úgy működik, ahogy abban le van írva.

Amíg pedig azt tapasztalom, hogy a Biblia szavai igazak az én életemre nézve, addig nem kezdek azon agyalni, hogy ki és hogyan szerkesztette egybe a mai formájában, mi minden van, amit még bele lehetett volna írni. Az életemet Istentől kaptam, a Biblia ehhez a használati útmutató. Mivel a kettő egyezik, minek okoskodni.

Abban egyetértek Silvermannal, hogy az Írást sokan, sokféleképpen magyarázzák és igen, valóban vannak félreértelmezések, akár tudatos ferdítések is. Ebből aztán tényleg származnak összetört életek, és egyébb szörnyűségek. Ez viszont nem a Biblia hibája.

A Renault gépkönyvben benne van, hogy 60 ezer kilométerenként kell vezérműszíjat cserélni. Tegyük fel, hogy én elkezdek okoskodni, hogy de én óvatosan vezetek, nem erőltetem, különben is a legjobb minőséget vettem legutóbb, biztos ki fog bírni 100 ezret. Ha 95,5 ezer kilométernél mégis elszakad, akkor nem biztos, hogy a dokumentáció volt a hibás, és valószínűleg nem a szomszédom volt a hülye.  :020:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 22:38:55
 :088:

Akkor figyelj oda az Írásokra, jól mondta neked Isten!

 :afro:

nekem is ezt mondta, de nekem azt is , hogy nagyon de nagyon figyeljek oda rájuk, és főleg a Márk evangélimára, és ezt hasonlítsam össze a Máté evangéliumával sőt azt is mondta, hogy a Lukács evangélimával is, sőt az ő beszédeit vessem össze Mózes és Pál beszédeivel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 25, 22:51:02
Kedves Silverman!

Hogy én mit gondolok a Szentírás kanonizácíójáról, az lényegtelen!

Látom, hogy számodra kézenfekvőbb Jehova Tanúinak és görög filozófusoknak az elképzelésein alapuló teológia, mint az Ige tisztasága!
Emberi szemmel nézve fantasztikus teológiai karríert futottál be, jobbnál-jobb helyeket választva, van némi közös vonás a hitéletünkben a Római katólikus egyházon át az adventista teológia és Jehova Tanúi 'keresztyénbarát' állomásaival egyűtt!
Egyetlen alapvető különbség van közöttünk!
A felekezeti dogmatika ellentmondásait sosem próbáltam a Szentírás nyakába sózni!
Nem a Bibliában van a hiba Testvérem!
A Szentháromság elfogadása nem erőszak kérdése!  Gondolom a Római egyházban elfogadtad ideig-óráig a pápa főségét, az Adventistáknál Ellen G. White testvérnő prófétai szerepét, Jehova Tanúi között Te is megtanúltad Szervét Mihály nevét mártírként tisztelni, a brooklyni vezető testületet pedig Isten kizárólagos közlési csatornájának tekinteni.
Kedves Testvérem, tedd fel magadnak a kérdést: Ki tévedett, ők avagy Isten igéje!
Ne ess abba a hibába, hogy az evangéliumokat tekinted az egyedűli Szentírásnak és az alapján kezded el minősíteni a többi íratot!
Hallgass arra a Szent Szellemre, amely eddig is kihozott az emberi dogmák közűl!
Ez a Szent Szellem ihlette és kanonizáltatta a Bibliát, ezt kellene legelőször megértened, hogy többé ne legyenek kétségeid!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 22:57:06
Kedves Döndikeee!

Nagyon örülök annak, hogy felhoztad ezt az igét.

Ha jól emlékszem Zsuzsa és Csaba is egyetértett abban, hogy ne ragadjunk ki betüket mondatokat, hanem az adott szakaszt a maga szöveg környezetében vizsgáljuk meg! Nézzük hát!

14.  De te maradj meg azokban, a miket tanultál és a mik reád bízattak, tudván kitől tanultad,
15.  És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által.
16.  A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,
17.  Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.


Pál apostol Timóteusnak ír!
Nézzük meg mire használja a teljes írás kifejezést!!!
Nem kell messzire mennünk! Az előzző mondatban olvashatjuk!
Azokra a szent iratokra, amelyeket Timóteus GYEREKKORA óta tud, illetve tanulmányoz!

Mivel a kezedben levő Bilia nem létezett, nyilvánvalóan a teljes írás arra nem vonatkozik, sőt Újszövetség sem létezett Timóteus gyerekkora óta, tehát nemcsak a jelenlei Biblára hanem még az Újszövetségre sem érthette Pál a teljes írás kifejezést.

Valószínűleg az ószövetség bizonyos tekercseit érthette rajta, de ez is csak feltételezés.

Ami biztos, hogy a szerző Pál NEM A TE JELENLEGI BIBLIÁDRA használta, így mindaz aki ilyen értelemben használja a "teljes írás" kifejezést hamis, az eredetitől eltérő értelmezésként használja!


A teljes írás kifejezés, tehát Timóteus gyerekkora óta tanult iratgyüteményre vonatkozik a szöveg lényegi tartalma szerint, kiragadástól és az utólagos hőn szertett ráragasztott értelmezéstől mentesen!



Sok szeretettel:
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 25, 23:04:11
Ez a következtetés akár helyes is lehet, de van egy kérdésem: miből tudhatta Pál biztosabban, hogy az akkor teljesnek ismert írás Istentől ihletett, mint mi az általunk ismert írásról?
Az apostoli időkig is több ezer évnyi dokumentum gyűlt fel, ehhez képes nem sok keletkezett utána. Pál sem mondhatta ezt másként, mint hitből, és az által a tapasztalat által, hogy az ismert írások életet, méghozzá Istentől jövő életet hordoznak, a próféciák bedig beteljesednek. Ugyanezt elmondhatjuk a Bibliáról is, tehát én bátran merem állítani, hogy ez az ige arra is vonatkozik.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 25, 23:13:41
Kedves Silverman!
A Timótheusnak írt levél mondandójával egyetértek veled, de azt kell mondjam Jules mondta meg a frankót!
Ezért újra megkérlek, ne szelektáld a Biblia könyveit és ne próbáld meg az ihletettségüket kétségbe vonni!
Semmilyen esemény nem történik a földön felűről származó engedély nélkűl, így a Szentírás kanonizácíója is látszólag politikai érdekek keresztűzében, de Isten jóváhagyásával történt!
A Szentháromság tanára utaló Isteni többesszám pedig már a Teremtés könyvében is fellelhető, ezért talán mégsem kellene a római császárokat vádolnunk!

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 25, 23:17:58
Még annyit tennék hozzá, hogy az Írás pusztán teológiai ismereteken és emberi logikán alapuló értelmezésén kívül nagyon fontos az Istennel való személyes kapcsolat is a helyes megértéshez.

Ha kezembe nyomnak egy írást, hogy azt Gipsz Jakab írta, és én valóban jól ismerem őt, akkor valószínűleg nem lesz nehéz dolgom, hogy el tudjam dönteni, hogy valóban származhatott-e tőle az a levél, illetve, hogy egyes utalások mire is vonatkoznak, hogyan kell őket érteni.

Ha viszont nem ismerem az illetőt, akkor neki fogok állni a szövegben kutakodni, és összefüggéseket keresni, hogy a kevésbé egyértelmű pontoknak értelmet találjak, és nagy lesz a tévesztés lehetősége.

Ebben buknak fel különféle irányzatok és felekezetek, akik pusztán egy-egy "vezetőn" vagy "prófétán" keresztül érkezett kijelentésekre támaszkodnak Isten közvetlen és személyes megismerése helyett.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 25, 23:19:06
Kedves Jules!

Minősítettem én azt, hogy Pálnak igaza volt-e vagy tévedett, a szent írásokkkal kapcsolatban?

Mondtam-e azt, hogy azért mert nem az egés jelenlegi Bibliára vonatkozik, attól még igaz mondjuk az ósövetsége nézve az ihletés?


Mit is mond Jézus?

A TÖRVÉNY ÉS A PRÓFÉTÁK JÁNOSIG TARTOTTAK, TŐLE KEZDVE AZ ISTEN ORSZÁGA JÖN!

 :afro:

Jó éjszakát nektek!
üdv
Silverman

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 25, 23:24:40
Pontosabban: "A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét hirdetik"

Tehát itt jönnek az evangéliumok, valamint az apostoli levelek, amelyek szintén ezt teszik.  :06:
Hogy mit? Nem a betű szerint való, törvény általi megigazulást hirdetik, hanem Isten kegyelmét, azét az Istenét, akit Jézus mint szerető "Aba"-t, azaz "apuci"-t mutatott be nekünk, bűnös embereknek.   :2smitten:


Minősítettem én azt, hogy Pálnak igaza volt-e vagy tévedett, a szent írásokkkal kapcsolatban?
Mondtam-e azt, hogy azért mert nem az egés jelenlegi Bibliára vonatkozik, attól még igaz mondjuk az ósövetsége nézve az ihletés?


Valóban nem mondtad. De akkor ebből az következik, hogy azt fogadod el a Bibliából, amit Te jónak látsz. Javíts ki, ha rosszul értelmeztem a szavaidat.
De ha így van, akkor te is kiragadsz részeket az egészből, nem? Méghozzá teljesen önkényesen teszed ezt...  :167:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 25, 23:29:55
Ja, meg valami olyasmit is, hogy 'Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek és a prófétáknak eltörlésére...'
:2funny:


Jó éjt Nektek Tesókáim!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 25, 23:33:32
Jó éjt mindenkinek, aki lepihent.  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 26, 02:10:55
kedves Jules!

Lehet hogy robog az autód, csak esetleg a térképed sem nézted meg, s nem tudod hová mész vele!

Az érdeklődés hiánya következtében alakultak ki pont olyan irányzatok, amelyek a hibásan fordított és hibásan értelmezett szövegkere épültek.

Itt van például a Mária kultusza.
Mária mint aki felment a mennybe
mint akit a mennyben megkoronáztak
mint istenanya és istenszülő
szeplőtelen szűz fogantatású
az összes     Mária jelenéssel egybe


A hívők hiszik a Máriakultusz elemeit magát a Mária kultuszt.
Miért?
Mert ők is azt ették amit eléjük vetettek, anélkül hogy megvizsgálták volna!
Nem hinném hogy az embernek oktalan barom módján mindent meg kéne zabálnia amit eéje dobnak.

Szeresd az Istent teljes elmédből

mindent megvizsgáljatok, ami jó azt megtartsátok


ha a katolikus hívek a saját nagy formátumú professzorukra Erasmusra hallgattak volna, akkor nem fejlődhetett volna idáig a Mária kultusz!

Erasmus ugyanis kimutatta, hogy:

Lk. 1:28

gratia plena - kegyelemmel teljes --helyett

aki kegyelmet talált, vagyis egy kedvelt személy található a régebbi görögben.

A humanizmus bebizonyította, hogy a biblia latin fordításai megbízhatatlanok és ezért a rá épülő teológia is megbízhatatlan.

Mégis, ha bekapcsolod a népszerű Máriaa rádiót, nagy eséllyel hallod az üdvözlégyet, kegyelmmel teljes stbstb, mert egy szót hibásan értelmeztek!

Miért?

mert beülnek a kocsiba, anlékül hogy tudnának vezetni?
Nem.
nem vonhatjuk kétségbe a katolikusok őszinteségét és meggyőződését, ugyanolyan meggyőződött keresztényekkel találkotam mint protestánsokkal. Kérdés hogy miről vannak meggyőződveés miért?
A protestánsoknál is ugyanez a kérdés.

Csak a kézikönyv, hát azzal nem törödtek, hiszen gurulni gurul....

Most hogy láthattad, hogy egy szó értelmezésének a mai napig tartó tejedő és tömegeket érintő hatása van, lehetséges hogy ideje elővenni a kézikönyveket, legalább amíg piros alámpa, jobb utánnaolvasni, hátha kiderül hogy még bomba is van az autó alján, vagy hogy pirosnál nem kell tövig nyomni a gázpedált...


Most már tényleg megyek aludni.
MIndjárt munka.

üdv

Silverman



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 26, 06:57:16
:088:

Akkor figyelj oda az Írásokra, jól mondta neked Isten!

 :afro:

nekem is ezt mondta, de nekem azt is , hogy nagyon de nagyon figyeljek oda rájuk, és főleg a Márk evangélimára, és ezt hasonlítsam össze a Máté evangéliumával sőt azt is mondta, hogy a Lukács evangélimával is, sőt az ő beszédeit vessem össze Mózes és Pál beszédeivel.

Az jó dolog, hiszen ha ezeket összeveted, akkor még jobban megismered mi az, amit Isten ígért nekünk...
Ne feledd: "Az igaz ember hitből él..." (...és nem szelektálásból.)  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 26, 08:04:04
Szia Silverman!

Az már kiderült számomra, hogy sok össze-vissza barangolásodból meglehetősen zagyva nézetet sikerült összehoznod a magad számára. Az különösen bántós, hogy a te a Szentháromság tiszteletét némi, felejhető zsinat közremüködésének tartod köszönhetőnek. A Szentháromság tisztelete a mi hitünk alapja, és ezen nem változtat az, hogy az egyik zavaros nézetű szekta azt mondja, a másik bálványimádó egyház meg valami mást. Az Ige leszögezi, tehát mi elfogadjuk, örömmel és engedelmesen, áldásait pedig élvezzük.

Amit nekem feltettél kérdést feltétlen válaszolni akarok rá, csak tegnap dolgoztam :

Ezt irtad :

"....Akkor vidd ki azt a férfiút vagy azt az asszonyt, a ki azt a gonoszságot művelte, a te kapuidba, (a férfiút vagy az asszonyt) és kövezd agyon őket, hogy meghaljanak."

Miért veszed Isten kijelentéseként?
Szerinted a gyilkosság Istentől származik?
Hogy engedelmeskedsz ennek az "igének"?
Tudtad, hogy rengeteg ilyen "ige" van?
Szerinted, aki az úgymond "Isten szavát" végrehajtja, az Jézus szerint cselekszik?
Szerinted ugyanaz az Isten a jahve aki öl, mint Jézus mennyei Atyja aki életet ad?
Az Atya nem megbocsájt, és felhozza az ő napját még a gonoszokra is?
Miért kel akkor az Atya akaratával ellentétes, dolgot akaratot, és törvényt tulajdonítani neki?
Valóban nem érzed azt, hogy Jézust hazudtolja meg, aki a mózesi paragrafusok maradéktalan betartását követelik, és ráadásul Isten nevében teszik vagy neki tulajdonítják?


Minden szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy laikusként elég jól ismerem a Bibliát és tudom, hogy Isten Törvényének idején igen is volt ilyen. Isten igazsága nem habos-babos humanista mázzal leöntött igazság. Hanem : Isten kimondott szava áll szemben azzal aki azt áthágta. Isten azt mondta a törvényében : Ne paráználkodjál! és azt is megmondta, hogyha valaki mégis megteszi, mire számíthat / egyébként egyes  fundamentalista muszlim közösségekben még ma is előfordul ilyesmi és nem úgy élik meg a többiek ahogy te, hanem még a család is jogosnak itéli / . Én nem gondolom, azt olyan szőrnyűnek, hogy vállalni kell a felelősséget a megtett bűnért. De mióta eljött Jézus és megtörtént a megváltás, a földi törvények is kezdtek toleránsabbak lenni, mig eljutottunk ma már az erkölcs olyan mértékű fellazulásához, hogyha egy 15 éves leány még szűz, akkor szégyennek számít, és gyorsan meg kell tőle szabadulni. Emlékszem mikor Magyarországon eltörölték a halálbüntetést, az első haszonélvezője egy gyerekgyilkos volt, aki egy 9 éves kislányt úgynevezett maffiahurokkal folytott meg. Elsőfokon halálraitélték, a másodfokú tárgyalás idején már nem volt érvényben a halálbüntetés. Egy ország hördült fel. És amíg az erkölcs nem volt sárbatiporva addig senki nem érezte túl durvának  ha a vétkesek hátrányt szenvedtek. Ebben az országban soha nem volt törvényben a megkövezés. De nekem nem esik nehezemre elfogadni, hogy az emberiség életének alakulásakor volt egy olyan időszak amikor ez a törvény életben volt, sok más törvénnyel együtt.

Isten egy olyan Törvényt adott, amit ma vagy 6 ezer évvel később is amely még ma is minden törvény alapját képezi
és itt nem a megkövezésre gondolok, mert az a tizparancsolatban nem is volt benne, az a "végrehajtási utasitásba" került bele.

 :2smitten:

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 26, 08:58:15
Kedves Silverman!

Julesnek írt válaszodból nekem úgy tünik, hogy a 'kreszkönyvből' kezded kitépkedni azokat a lapokat, amelyek számodra unszimpatikusak!
A Mária-kúltusz kedves testvérem nem a biblia hibája, hanem a katólikus dogmatikáé!
Pl. Éngem a Káldi-fordítású biblia sem ösztönöz bálványimádatra!
De ha nem elég a bibliai szöveg, hanem dogmákat is benyelünk hozzá, akkor könnyen imádhatjuk Máriát, kikiálthatjuk E. G. Whitetot az utolsó prófétának, a brooklyni 'fiúkat' Isten kizárólagos közlési csatornájának, s a kanonizált Biblia egyes könyveit hiteltelennek...
Had ne soroljam az emberi ostobaság további termékeit!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 26, 09:37:15
Kedves Zsuzsa!


És szeretném ha te is mondanál pár szót magadról!

üdv
Silverman



Szia Silverman! Köszönöm hogy elmondtad. A dalt ismerem, jó hogy felelevenitetted, rég nem hallottam!  :063:
Én is belekóstoltam sokmindenbe, miközben kerestem Istent, de se a vallások (református aztán katolikus, buddhizmus),  se az okkultizmus nem töltötték be a bennem levő hiányt, ezért nem is köteleztem el magam egyiknél se.
Aztán egy totál kilátástalan helyzetben utolsó lehetőségként Istenhez fordultam. Akkor kezdtem el hinni, mert Ő válaszolt! Úgyhogy mikor egy Hites utcai evangélizációba csöppentem, megtértem.A szilárd bibliai alapokat tőlük kaptam.  Irtad, milyen hibát fedeztél fel ott. Ne keressünk tökéletes felekezetet, mert nincs. Aki tökéletes: a bennünk levő Krisztus.
Gratulálok a sok tanuláshoz! Nagy áldás az ismeret, de vigyázzunk vele, könnyen felfuvalkodottá tesz, ha nem társul hozzá engedelmesség, töredelmes, bűnbánó sziv, erre igyekszem...
Az Úr áldjon meg!
Zsuzsa

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 26, 10:04:25
Kedves Döndikeee!

Nagyon örülök annak, hogy felhoztad ezt az igét.

....A teljes írás kifejezés, tehát Timóteus gyerekkora óta tanult iratgyüteményre vonatkozik a szöveg lényegi tartalma szerint, kiragadástól és az utólagos hőn szertett ráragasztott értelmezéstől mentesen!



Sok szeretettel:
Silverman


Silverman, a "teljes irás" kifejezés a mindenkori teljes irásra vonatkozik: ez a Biblia. Függetlenül attól, hogy konkrétan ennek a kijelentésnek idejében ("a teljes irás Istentől ihletett") milyen irások léteztek vagy nem léteztek. Ezt Isten Szelleme mondja Pálon keresztül.(2Pt 1,21 :"Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.")
Isten az örökkévalóságban él, kijelentéseit az örökkévalóságra nézve tette, ezek örökké fennmaradnak, örökké érvényesek minden kor minden emberére nézve. A Bibliában az Ó- és USZ tökéletes, felbonthatatlan egységet képez. A Jelenések végén komoly intés hangzik el arra vonatkozóan, hogy se elvenni se hozzátenni NEM lehet. Minden egyéb csak emberi okoskodás.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 26, 11:57:44
Kedves Silverman, félreértettél.

Nem az írásra vonatkozik az érdektelenségem, hanem arra nézve, hogy mi a pontos történeti háttere emberi vonatkozásba. Pontosan azért, mert reá támaszkodom, használom, és ezért pontosan tudom, hogy működik a dolog. Ha nem így lenne, akkor felmerülnének bennem a kérdések.

Mária kultusz: a példámnál maradva ez pont az, amikor a felelőtlen autószerelő biztosítja az úrvezetőt, hogy nem kell azt a gépkönyvet olyan komolyan venni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 01:12:36
Kedves tothg!

Azt írod: "nem szelektálásból"

Enged meg had fűzzek ehhez néhány szót!

Légyszíves nyisd ki a Lukács evangéliuma 4. fejezetét és olvasd el a 17-től a 20-ig!

Így hangzik (vastaggal kiemelem, amire ki akarok térni):

17.  És adák néki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, a hol ez vala írva:
18.  Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat,
19.  Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. (?)
20.  És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve.

És most nézzük meg az Ézsaiás szövegét!!!!

1.  Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;
2.  Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót;


Jól látható, hogy Jézus a szent szövegekhez hogyan is állt hozzá!!!

Hozzátesz és elvesz a szövegekből! Ami egy hithű zsidónak éppolyan botrány volt akkor, mint ma ugyanez a keresztényeknek, ha valaki így olvasna fel az újszövetségből!!

Jézus először is hozáteszi a VAKOK SZEMEINEK A MEGNYÍLÁSÁT, egyszerűen beszúrja a szövegekbe, és elveszi azt ami nem felel meg az istenképének, vagyis a BOSSZÚÁLLÁSA NAPJÁT.


Jézus SZELEKTÁLT a szent szövegekből, tette méghozzá istenképének megfelelően. Gondolom ha vallod a biblia ezen soariank is az ihletettségét, akkor nem vonod mindezt kétségbe! Továbbá, Jézus példát mutatott nekünk, hogy hogyan viselkedjünk! Megmutatta itt, és máshol is, hogy az Isten szeret és nem gyűlöl!  :afro:

Jézus tehát szelektált és példát mutatott, így amikor az Istent vádolják halállal vagy bűnnel, vagy bármi rosszal, akkor azt nem kell elfogadnunk, ha istenképünk azonos a Jézus istenképével, vagyis a szerető mennyei Atyjával!

üdv

Silverman

 


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 01:33:28
Kedves Irma!

Jól veszem ki szavaidból, hogy érvénytelenítetted "Isten törvényeit"?

Ha igen rengeteg további kérdés merül fel ebből!

Változik-e az Isten?
Ha nem változik, akkor hogy lehet, hogy ami régen igaz volt az érvényét veszti?
Ha Isten nem változik, és tegnap ma és mindörökké ugynaz az Isten, hogy lehet, hogy amit tegnap jónak tartott és parancsba adta, az mára nem érvényes?

Holnap eltörli tán a szeretet parancsát és ismét kiatlál egy újabbat?

Nemde a Csaba azt idézi Jézustól, hogy nem eltörölni jött a törvényket?

És hol van a bibliában szentháromság egyáltalán a betoldozgatásokat leszámítva?

A kérdéseimre nem válaszoltál!


Jézus azt tanította hogy meg kell kövezni valakit, vagy azt, hogy az vesse az első követ aki maga bűntelen?

megmondatott a régieknek...ÉN PEDIG AZT MONDOM NEKTEK....

Ha megütik a jobb  orcádat, tarsd oda a ballt is.
Ha elveszik a köpenyedet, add oda a köntösödet is.

A GONOSZT JÓVAL GYŐZD MEG ÉS NE BOSSZÚVAL

Hová is vezet a bosszúállás?

Változott a világ amióta a bűnösöket büntetik?
A gyilkosok nem ölnek?
A tolvajok nem lopnak?

Ki kardot ragad, kard által vész, az rőszak erőszakot szül, a bosszúűllás ujabb bosszúállást szül.

üdv

Silverman


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 01:39:23
Kedves Csaba!

Azt írtad:"Julesnek írt válaszodból nekem úgy tünik, hogy a 'kreszkönyvből' kezded kitépkedni azokat a lapokat, amelyek számodra unszimpatikusak!"

Ez nem egészen így van, hiszen nem nekem szimpatikus vagy nem szimpatikus valami, hanem Jézusnak!

"A Mária-kúltusz kedves testvérem nem a biblia hibája, hanem a katólikus dogmatikáé!"

Ami egy rossz biblia fordításból nött ki, előbb volt a rossz bibliafordítás és  utánna a katolikus dogmatika.
A vulgatából például nyolcezer különböző, egymástól eltérő szöveg.


Pl. Éngem a Káldi-fordítású biblia sem ösztönöz bálványimádatra!

Ennek örülök.  :088:


üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 01:44:51
Kedves Zsuzsa!

Köszönöm a bátorító szavakat és kérlek, hogy ha felfulakodottnak látod valamelyik hozzászólásomat akkor ints rendre engem!  :088:

Képzeld ma láttam a Krisztus utolsó megkísértése című filmet, nagyon furcsa volt.... :118:

Egyébként ti csak fórumoztok, vagy élőben is összejártok bibliakörre?

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 01:55:59
Kedves Zsuzsa!

Azt írod:

"Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó"


Szuper! Most már csak azt kell eldönteni, hogy az írásban mi prófétai szó és mi nem az!

Mivel ez a szöveg nem azt mondja, hogy minden szó az írásban prófétai szó, az előzző sort is nézzük meg!
Pont azt mondja, hogy: Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból.

Vagyis az írásban, egy prófétai szó, tehát van az írás, vannak benne prófétai és nem prófétai szavak, bizony ki vagyok én, hogy erre válallkozzam, hogy ezt megmondjam, hogy melyek az íráson belül a prófétai szsvak.

Ehhez elősző talán azt kéne tisztázni mi a prófétaság, kik a próféták, miért, és az ő beszédük mindíg prófétai-e stb, de ez most meghaladja a képességeimet.

üdv
Silverman

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 02:02:42
Kedves Jules!

Örülök,hogy érdekel az írás!
 :088:
No és az írásmagyarázat is érdekel?

"Filep azért oda futamodván, hallá, a mint az Ésaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajjon érted-é, a mit olvasol?  Ő pedig monda: Mimódon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem? "
Apcsel 8:30-31

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 27, 08:49:25





És hol van a bibliában szentháromság egyáltalán a betoldozgatásokat leszámítva?


üdv

Silverman


nagyhirtelen egy példa: Jézus vizkeresztségekor Lk. 3.22. jelen van Isten 3 személye:
A Mennyei Atya szól a mENNYBŐL
A Fiú                      aki betölt minden igazságot
A Szent Szellem       galamb formájában rászáll a Fiúra



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 27, 09:12:17
Kedves Zsuzsa!

Azt írod:

"Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó"


Szuper! Most már csak azt kell eldönteni, hogy az írásban mi prófétai szó és mi nem az!

Mivel ez a szöveg nem azt mondja, hogy minden szó az írásban prófétai szó, az előzző sort is nézzük meg!
Pont azt mondja, hogy: Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból.

Vagyis az írásban, egy prófétai szó, tehát van az írás, vannak benne prófétai és nem prófétai szavak, bizony ki vagyok én, hogy erre válallkozzam, hogy ezt megmondjam, hogy melyek az íráson belül a prófétai szsvak.

Ehhez elősző talán azt kéne tisztázni mi a prófétaság, kik a próféták, miért, és az ő beszédük mindíg prófétai-e stb, de ez most meghaladja a képességeimet.

üdv
Silverman



Kedves Silverman!

Nagy energiákat fektetsz be azt bizonyitandó, hogy Jézus mást mond, mint a próféták, az evangéliumok felülirják az összes többi részét a Bibliának.
Ráadásul tagadod Istent mint Atya Istent, Fiú Istent, Szent szellem Istent!
EZ NEM ISTENTŐL VAN! EZ AZ ANTIKRISZTUS SZELLEME!

Mt.5.17-2o:. Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.
Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik.
Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.  
Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába.

Jelenések 22.18-19:
Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, a ki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra;
És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak.


Kedves Silverman!
Ez egy teljes-evangéliumi keresztény közösség.
Te azzal a szándékkal jöttél közénk, hogy hitünket alapjaiban támadd.
Add fel! Nagyobb az aki bennünk van, mint aki a világban van!
Mint Julesnak irtad, szükséges az irások magyarázása a megértéshez.
Igazad van! De nem mindegy, hogy ki a magyarázó!!!!
Viztől és Szent Szellemtől ujjászületett, Isten Szelleme által tanitó, vagy a saját emberi értelméből, netán  hitető szellemtől befolyásolt az illető?
Remélem feltételezed hogy tudunk különbséget tenni.

Más.  amit a felfuvalkodásról mondtam:-1Kor.8.1  Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít-, nem megbántani akartalak, bocsáss meg.
De tényleg igy van. Mert szivvel hiszünk az igazságra és szájjal teszünk vallást az üdvösségre.Istennek értékesebb egy jó sziv minden tudásnál. A sziv az a terület, ahol találkozhatunk Istennel mint Atyánkkal, Fiúval, és Szent Szellemmel. Lehet bármennyi ismeret az elménkben, ha Istenről, az Ő kijelentéseiről úgy folytatunk tudományos eszmecserét,hogy Őt Magát nem ismerjük személyesen, ha nincs élő, napi kapcsolatunk vele, ha az életünk nincs alávetve Neki.
Nem a megbántásod volt a szándékom. Nem veled van a problémám, hanem azokkal a hibás nézetekkel, amikhez adod magad.
Részemről befejezem ezt a gyümölcstelen vitát,
kivánom életedre a jövőben Isten gazdag áldását!
Szeretettel:
Zsuzsa




Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 27, 09:43:26
  :119:
"Jól látható, hogy Jézus a szent szövegekhez hogyan is állt hozzá!!!"

Hozzátesz és elvesz a szövegekből! Ami egy hithű zsidónak éppolyan botrány volt akkor, mint ma ugyanez a keresztényeknek, ha valaki így olvasna fel az újszövetségből!!"    -  Ezt régebben írta Silverman.

Csak azt ne felejtsd el, hogy Jézus maga a testté lett ige! Amit Ő hozzátett vagy elvett, az is Ő saját maga!
Azt is mondta (Filepnek), hogy "Aki engem lát, látta az Atyát!"
Más helyen: "Ő belőlem vesz és azokat jelenti meg..."
Mi ez, ha nem hármas egység??!!
János apostol pedig egyértelműen leírja, hogy "hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben... "

De különben Zsuzsának abban igazat adok, hogy a terméketlen vitának nincs semmi értelme.  :2police:
Gondoljuk meg, mielőtt bárki is megbotránkozna szeretetlenség és megbántottság miatt!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2010 Április 27, 10:03:09
 :044:
Pál apostol ezt mondja a második korinthusi levélben:

"Mert mi nem olyanok vagyunk,mint sokan,akik meghamisítják Isten igéjét,hanem tisztán,sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban...
Nem,mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból;ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van:
Aki alkalmatossá tett minket arra,hogy új szövetség szolgái legyünk,nem betűé,hanem léleké (szellemé9,mert a betű megöl,a lélek (szellem) pedig megelevenít."(2.Korinthus2,17;3,5-6,)
Érdemes mindkét fejezetet elolvasni.

A teljes Írás istentől ihletett,azonban csak a Szent Szellem vezetésével érthetjük igazán Isten igéjét,aki elvezet minket minden igazságra.

Jézus azért hirdette ott "az Úrnak kedves esztendejét",mert most (azóta is) ennek van itt az ideje!!!Most van az üdvösség napja.Még tart az Úrnak kedves esztendeje!
"Istenünk bosszúállása napját" azért nem említette,mert annak sem akkor,sem most még nincs itt az ideje.

Azonkívűl Jézus ugye nem hazudott,amikor a "vakok szemeinek megnyílását" is említette,hiszen az Ézsaiás könyvében több helyen is említve van róla,hogy az Úr megnyitja a vakok szemeit.
A Szent Szellem nem mond ellent Isten Igéjének.Isten Szelleme vezéreljen el minket minden igazságra. :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: virág - 2010 Április 27, 10:47:59
Úgy tudom, hogy az Újszövetség írói legtöbbször a Septuagintából idézték az evangéliumokban megtalálható ószövetségi részeket, ami helyenként eltért az eredeti héber nyelvű iratoktól. Nemcsak itt van eltérés, hanem pl. a Keresztelő Jánosra vonatkoztatott ézsaiási idézet sem azonos egészen az Ószövetségben találhatóval.

Ez részben magyarázatot adhat a kérdéses igehellyel kapcsolatos eltérésekre. De örülnék, ha valaki mélyebben is kielemezné, hiszem, hogy van megalapozott, a Biblia ihletettségét alátámasztó válasz Silverman kérdésére, amiből tanulhatunk.

 :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 27, 12:01:14
Szia Silverman!

Igazad van, a Szentírás olyan szavakat is tartalmaz, amelyek nem Istentől ihletettek!
Példáúl, amikor elteteti Dávid király Uriást az útból, akkor a király kimondott szavai nem Isten ihletésére képződtek, hiszen Isten nem szerzője a bűnnek!
Viszont a történet Istentől származó ihletés által íródott le, a MI TANÚLSÁGUNKRA!

Az Újszövetség több helyen is pontatlanúl idézi az Ószövetséget, de ez nem azt jelenti, hogy az idézett szöveg pontatlan, vagy hiteltelen lenne!
Ilyen alapokon az általad favorizált evangéliumok teljesen hiteltelenek lennének, mert sok eltérés van a négy evangélium között!
Az általad képviselt tudományoskodás hiteltelenné teszi a Biblia egészét és megzavarja a hitben kiskorúakat!

Ha szelektálod a Bibliát, akaratod ellenére is dogmákat gyártasz és a pápa valamint a brooklyni tanúk sorába állsz be, mert kizárólagos tekintélyt követelsz magadnak hit, erkölcs és igazság tekintetében!
Nagyon veszélyes vizeken hajózól!
:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 27, 12:40:08
Szia Siverman!

Tudod engem mindíg meglep, amikor valaki támadóvá válik egy beszélgetés közben. Te pedig támadod az Igét, és mindenáron be akarod bizonyitani... nem is tudom? hogy a Biblia nem mond igazat, vagy csak az Ószövetség? Vagy én nem értem jól az Igét.

Pedig annyira világos ha hittel olvasod: volt a törvény időszaka, és most van a kegyelem időszaka. Te magad írtad :megmondatott a régieknek...ÉN PEDIG AZT MONDOM NEKTEK....

Az Újszövetség valóban új szövetség hozott az embereknek, a kegyelem időszakát, amikor meg lehet bocsájtani a paráznaságot elkövetőnek is, de még a gyilkosoknak is. Nem olyan régen történt, hogy egy angol házaspárt megtámadtak, kiraboltak és a férjet megölték itt ebben az országban és a feleség a nyilvános tárgyaláson bocsájtott meg a gyilkosoknak az Úr Jézus nevében.

Nem tudom mi a célod ezekkel a kérdésekkel, én valójában a teljes Irást fogadom el ahogy írtam is, és ha te ezért engem bolondnak akarsz feltüntetni az nem baj. A baj inkább az, hogy elszalasztod az üdvösségre való térés lehetőségét.

 


 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 14:13:14

És hol van a bibliában szentháromság egyáltalán a betoldozgatásokat leszámítva?

nagyhirtelen egy példa: Jézus vizkeresztségekor Lk. 3.22. jelen van Isten 3 személye:
A Mennyei Atya szól a mENNYBŐL
A Fiú                      aki betölt minden igazságot
A Szent Szellem       galamb formájában rászáll a Fiúra

Kedves Zsuzsa!

Az Isten lélek, írja tudtommal a te szentírásod is, tehát az Atyát felesleges megkülönböztetni a Lélektől mert az ugyanaz.

Továbbá, ez nem szent hármasság, azt kértem, a szent hármasságot mint kifejezést mutasd meg, mint ami Isten!

Itt szó sincsen Szent hármasságról, az Atya kapcsolatba lép Jézussal és Jlézus az Atyjával.

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 14:37:41
Kedves Zsuzsa!
Ezt írod:

"Nagy energiákat fektetsz be azt bizonyitandó, hogy Jézus mást mond, mint a próféták, az evangéliumok felülirják az összes többi részét a Bibliának."

Akkor nem értettél meg sajnos!

A próféták rengeteg helyen Jézus mennyei Atyját hírdették!

Az árvák özvegyek segítése, az éhezőnek a kenyér adása, a ruhátlanok felöltöztetése, a véres áldozatok ellen való beszéd, irgalmasság akarása! Ezek mind benne vannak a próféták beszédeiben és eszemben sincsen, hogy ezeket a beszédeket más csoportba soroljam, mint Jézus beszédeit. Tehát nem azt akarom bizonyítani, hogy Jézus mást mond, mint a próféták, vagy hogy az evangéliumok felülírnának mindent. Pont ez az a belső harmónia, amit fel lehet fedezni a Bibliában.


MIndezek mellett azt gondolom, hogy Jézust megölték, és annak oka volt.
Ha mindennel egyetértett volna, akkor miért is ölték volna meg?

Tartotta-e Jézus a szombatot?

Ezek a nagy kérdések!

üdv
Silverman

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 14:45:32
Zsuzsa!

Ez most nagyon rosszul esett!

"Ráadásul tagadod Istent mint Atya Istent, Fiú Istent, Szent szellem Istent!
EZ NEM ISTENTŐL VAN! EZ AZ ANTIKRISZTUS SZELLEME!"

1. Mutasd meg hol beszél Jézus a szenthármasság egy istenről és elfogadom. Ami 1 eleve nem lehet 3.

2. Te már csak tudod, hogy az antikrisztus szelleme igaz?
Mert nem egyezik a véleményem a tiedel?
Akkor egyből antikrisztus?
Én meg azt mondom, hogy félre vagy vezetve,és ítélkezel Isten helyett!
Athanasiust követed az Atya helyett!
És kettönk közül nem én vagyok a felfuvalkodott, hiszen aki a másikat kárhoztatja, vádolja, mégha tévedésből is, az távolodott el Jézus szeretetétől!

Sajnálom, hogy nem tudtál felülkerekedni a dogmáidon és az előítéleteiden, egyszer talán megérted, hogy én Jézusról teszek bizonyságot és nem az antikrisztusról!

Isten áldjon!
Én nem haragszom rád!

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 14:55:47
1Kor 8,6 Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 15:06:34
Mt 5,45 Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 15:10:23
Kedves Virág!

Nyilvánvaló, hogy Lukács evangelistája a Septuagintából idéz!

Az is nyilvánvaló, hogy a zsinagógákban nem a görög szövegeket olvasták fel!

Sajnos nem vonhatok le további következtetést,mert tiszteletben tartom a Csaba kérést!

Örülök az észrevételednek, nagyon ügyes vagy! :044:

üdv

Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 27, 15:13:35
 :2knuppel:  Szia Silverman!

Bár Zsuzsát kérdezted, szeretnék idézni neked egy igeverset:

"Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Lélek, és ez a három egy."  I. János 5:7.  Az igaz, hogy ez a fordítás itt későbbi kéziratok alapja.
(Károli fordítás)   Az új fordításban (ref.) így szól: "...a Lélek, a víz a vér, ez a három egy."

Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy Isten=Atya, Ige=Jézus, Szent Lélek=Szent Szellem. Továbbá az Ige testté lett, mint tudjuk, ez is Jézusra utaló kijelentés, ugyanis "Kezdetben ez az Istennél volt."  János 1:1.

Jézus=Atya: "És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem."  János 12:45.   Máshol: "Én és az Atya egy vagyunk."  

Jézus=Igazság: "Én vagyok az út, az igazság és az élet."  János 14:6.

Szent Szellem=Igazság: "Mikor pedig eljön majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot."  János 15:26.

Még valamit az egységről, Jézus így imádkozott Atyjához:

"Hogy mindnyájan egyek legyenek, amint Te én bennem és én Tebenned..."  János 17:21.

Mivel Jézus egy a Szent Szellemmel, előbb fel kellett mennie az Atyához, hogy elküldje maga helyett a Vigasztalót. Nem akart egyszerre 2 alakban jelen lenni az Övéi előtt, talán ez is segít a hármasság megértésében.  :119:

De nem szaporítom tovább a szót. Vannak nálam sokkal-sokkal okosabbak, teológiailag tanultabbak.   :044:





Silverman!  :119:  Az az igazság, hogy kötekedésed eredményeképpen mindannyian még jobban bújjuk az Igét, és hála az Úrnak, csak mindjobban megerősödünk meggyőződésünkben!  :168:

De azért tényleg érdekelne végre, hogy te hol végezted iskoláidat!!?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 15:21:01
Kedves Csaba!

Sőt adott tekercsen belül, például az apcselen belül is felbonthatatlan ellentmondás van néhol!

Értem és köszönöm a figyelmesztetésedet!

Valóban érzek késztetést, hogy készítsek olyan írást, ami által tisztába tehetem és megérthetem az ellentmondásokat!

Ha felül tudok majd emelkedni a saját korlátaimon, akkor talán el fogok tekinteni a logika szabályaitól, ám a egyelőre a SzentLélek késztetését érzem, hogy Jézus evangéliumát legalább saját magam számára meg tudjam magyarázni, ha már a keresztényeknek nem tudom..... :118:

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 15:26:33
4Móz 23,19 Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 27, 15:34:22
 Az MS 61 jelzésű szövegvariáns a XVI. században (1520) készült teljes Újszövetségi kézirat, amely először tartalmazza, az I. Jn. 5:7-8- as betoldást. Erasmus görög Újszövetsége 1519-ben még nem tartalmazza -1522-ben már igen. Az MS 61 alapján vette be becsületből az Újszövetség szövegébe a betoldást, a kézirat előtt egyetlen görög szöveg sem tartalmazta a betoldást a három mennyei bizonyságtevőről. Rendelésre készült egy vulgatából, azaz latinról görögre, a comma johanneum. A comma johanneum a IV. századból való Instantius püspök széljegyzete volt, amely belekerült a régi latin fordításokba, 800 előtt nem tartalmazta a vulgata sem. Erasmus 90 helyen volt kénytelen a jelenések könyvét megváltoztatni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 27, 17:08:23
Kedves Silverman!

Én egyáltalán nem vontam kétségbe, sőt magam is megjegyeztem, hogy a bibliába vannak későbbi betoldások.
Ezeket sem kell ihletettnek tekinteni, hanem a biblia összeségével kell összevetni!

Amúgy meg nem hiszem, hogy az itt jelenlevő testvérek ne lennének tisztába az evangélium üzenetével!
Szóval a 'minden áron logika'- szindróma Jehova Tanúinak csalhatatlan kézjegye a teológiádban!
Nem akarom a fórumot szennyezni azokkal a csalhatatlan logikán alapuló tantételekkel, amelyeken keresztűl jó néhány testvért küldtek a brooklyni okostojások a fizikai halálba!

Jelenleg ott tartasz testvérem, hogy nem csak nekünk, de az apostoloknak is megszeretnéd magyarázni, hogy miről szól az örömhír!
Köszönöm, hogy tiszteletben tartottad a kérésemet, de mielőtt az emberi értelmet a mennyekig magasztalnád, hallgasd meg Jehova Isten szavait!
'Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!
Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!
Ésa. 55:8-9

Remélem e szavakat elfogadod ihletetnek!

:044: 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 27, 17:17:51
Kedves Silverman

A szent valóságos jelentése ebben az esetben igen jelentős kérdés. Vagyis mit nevezünk "szentnek".
Véleményem szerint a jelentése: elkülönült, tökéletes.
Így ebben az esetben a helyes értelmezés a "három szent". Be helyettesítve: hárman akik tökéletesek, hárman akik mindenek felett állnak, hárman akik tökéletes egységben vannak. Hárman aki valóságos Istenek.

Ján 10:30  Én és az Atya egy vagyunk.
Ján 4:24 Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.

Ha Isten szellem, Jézus pedig egy az Atyával, akkor ez csak a Szellemben lehetséges!
Ezt még szellemi ember sem foghatja fel igazán, hát még érzéki ember.

Azzal nagyon kell vigyázni, hogy a biblia nem csak e világi dolgokról tudósít bennünket. Ezért nem szabad csak pusztán, mint könyvet kezelnünk.
Nem az a lényeg, van e betoldás vagy ellentmondás, hanem az, hogy eleven kapcsolatunk legyen Jézussal.
Sok analfabéta ember volt és lesz a törtélemben, akik soha nem olvasták a bibliát, de hallották az abban leírt isteni igazságokat, elfogadva Isten szeretetét, és üdvösséget nyertek!

Nagyon messzire jutottál a tudati megismerésben, kívánom neked, hogy a szellemedben is eljussál idáig!
 :2smitten: :044:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: virág - 2010 Április 27, 23:14:58
Kedves Silverman!

Idézet
Nyilvánvaló, hogy Lukács evangelistája a Septuagintából idéz!
Az is nyilvánvaló, hogy a zsinagógákban nem a görög szövegeket olvasták fel!
Sajnos nem vonhatok le további következtetést,mert tiszteletben tartom a Csaba kérést!
Nagyjából én is ezekre a következtetésekre jutottam el eddig.
Úgy tűnik, hogy nem az hangzott el teljesen a názáreti zsinagógában, mint ami a Lukács evangéliumban van leírva. Kell lennie erre érthető magyarázatnak. Úgy értem, olyan ami a Szentlélek Kánon feletti őrködésébe vetett hitet is igazolja, erősíti. Kár hogy nem lehet tovább folytatni ezt a témát.

Idézet
Örülök az észrevételednek, nagyon ügyes vagy!
Köszönöm  :168:

Virág
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 28, 08:07:25
Sziasztok!

A témát lehet folytatni!
A tények elől nem zárkózik el senki, csak az nem mindegy, hogy megérteni, vagy kétségbevonni akarunk dolgokat!
Ahogy már írtam, ilyen alapokon legelőször az evangéliumokat kellene félretennünk...
Szomorú, ha egy keresztyén az emberi értelemre hivatkozva kételkedni kezd a Biblia egyes könyveiben, vagy egyes kijelentéseiben, Isten személyiségjegyeiben!

Áldott szép napot Mindenkinek!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 28, 08:11:17
Kedves tothg!

Azt írod: "nem szelektálásból"

Enged meg had fűzzek ehhez néhány szót!

Légyszíves nyisd ki a Lukács evangéliuma 4. fejezetét és olvasd el a 17-től a 20-ig!

Így hangzik (vastaggal kiemelem, amire ki akarok térni):

17.  És adák néki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, a hol ez vala írva:
18.  Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat,
19.  Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. (?)
20.  És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve.

És most nézzük meg az Ézsaiás szövegét!!!!

1.  Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;
2.  Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót;


Jól látható, hogy Jézus a szent szövegekhez hogyan is állt hozzá!!!

Hozzátesz és elvesz a szövegekből! Ami egy hithű zsidónak éppolyan botrány volt akkor, mint ma ugyanez a keresztényeknek, ha valaki így olvasna fel az újszövetségből!!

Jézus először is hozáteszi a VAKOK SZEMEINEK A MEGNYÍLÁSÁT, egyszerűen beszúrja a szövegekbe, és elveszi azt ami nem felel meg az istenképének, vagyis a BOSSZÚÁLLÁSA NAPJÁT.


Jézus SZELEKTÁLT a szent szövegekből, tette méghozzá istenképének megfelelően. Gondolom ha vallod a biblia ezen soariank is az ihletettségét, akkor nem vonod mindezt kétségbe! Továbbá, Jézus példát mutatott nekünk, hogy hogyan viselkedjünk! Megmutatta itt, és máshol is, hogy az Isten szeret és nem gyűlöl!  :afro:

Jézus tehát szelektált és példát mutatott, így amikor az Istent vádolják halállal vagy bűnnel, vagy bármi rosszal, akkor azt nem kell elfogadnunk, ha istenképünk azonos a Jézus istenképével, vagyis a szerető mennyei Atyjával!

üdv

Silverman

 




Attól, hogy Jézus nem idézte az egész könyvet, attól még nem vett el belőle.
Elvenni valamit, amire Isten ítélete is jön, azt a cselekvést jelenti, amikor szándékosan tagadsz valamit, ami ki lett nyilvánítva. Még nem jött el annak az ideje, hogy az Isten bosszúállását hirdesse, de naggódj az is eljön...  :hehe:

A másik én azért szavazok annyi bizalmat Jézusnak, hogyha Ő szelektál arra van joga, mert Ő a testté lett ige, mi (te és én) nem vagyunk. Nekünk úgy kell idézni egy-egy szövegrészt, hogy ne sértse az egészet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 28, 08:31:19
Végső következtetésként azt vontam le a hosszas vitatkozásból és filozofálgatásból, hogy bármit is tettek hozzá az apostoli írásokhoz az évszázadok során, egy valami nem változott meg:

A Biblia központi üzenete: a bűnbánattal megtérés Istenhez, az Úr kegyelme Jézus megváltásában, tehát az örömhír! Jézus út lett az Atyához. Nekem ennyi elég!
Bár nagyon-nagyon szeretek tanulni az Igéből, csodálom az Ószövetségi összefüggéseket, amiket párhuzamba lehet állítani az Újszövetséggel, mégis "egy a szükséges", és Tünde a jobb részt választotta.  :063:

Szerintem az Úr tökéletesen megvédelmezi a Benne hívőket azoktól a hibáktól és téves üzenetektől, amik az elvilágiasodott egyház miatt keringenek az egyházban.
 :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: dezman - 2010 Április 28, 08:49:11
 :2smitten: ezért kaptuk a szent szellemet aki elvezet minket a teljes igazságra. ámen :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 28, 10:40:36
Kedves Virág!

Ezt írtad:

"Úgy tűnik, hogy nem az hangzott el teljesen a názáreti zsinagógában, mint ami a Lukács evangéliumban van leírva. Kell lennie erre érthető magyarázatnak."

Teljes mértékben egyetértek veled!

Ez az a pont, amikor közelebb kerülhetünk a valósághoz és ez által az igazsághoz.
Rögtön felmerül nagyon sok kérdés!

Ha Lukács tudott volna héberül, esetleg onnan másolta volna a hitelesebb szövegrészt?
Ha nem tudott héberül arámiul sem tudott?
Ha csak görögül tudott, és csak görögöktől tudakozódott, mikor mindennek utánnajárt?
Beszélt-e egyáltalán zsidókkal, vagy szemtanukkal?
Mikor került az evagélium fölé a Lukács szerint felirat?
Egyáltalán kicsoda volt ez a Lukács?
Egyáltalán mikor keletkezett ez az evangélium?

Nyilvánvaló, hogy Lukács nem szemtanú vagy fültanú, hiszen maga mondja, hogy mindennek utánna kellett járnia.

"Tetszék énnékem is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan végére jártam"

Nem csoda, hogy utánna kellett járnia, hiszen több tucat tekercs és színes költemény keringett 80 körül Jézusról, mire a Lukács evangéliuma megszületett.

Jézus halála után kb 50 év telt el, tehát aki Jézussal egy idős lenne az is 80-90 éves, már ha egyáltalán akadt olyan szemtanú aki túlélte Jeruzsálem pusztulását és a zsidó római háborút. Továbbá a szemtanu, nem csak futólag látta Jézust, hanem konkrétan halotta és még ötven év távlatából is kitűnő memoriával kell hogy rendelkezzen, 80-90 évesen.

A Márk evangéliuma nem tartalmaz gyermekség történeteket, a Lukácsé bővelkedik benne.
A Márk evangéliuma sokkal előbb született.

A néprajztudomány és a történelem, valamint a régészet és a paleográfia egybehangzó kutatási eredménye az, hogy a szájhagyomány csorbítja az eredeti történetet. A történetek továbbadása során, hozzátesznek az emberek és elvesznek, sőt az apostolok nevében egész tekercsek születtek!
Nikodémus evangéliuma az alvilágra szállásról például, vagy Péter evngéliuma a feltámadás esemnyeiről. Külön passiótörténetek is születtek.

Aztán ezek az iratok közkézen forognak, másolják őket rendszerezik őket, ki ide, ki oda teszi a mondást, más keretbe ágyazódva, s az írókra hat a közösség amiben vannak és hat a korai gyülekezet teológiája amiben élnek.

Eközben kialakultak mindenféle irányzatok, akik egymással rivalizálni kezdtek, voltak akik a János keresztségét hírdették csak, aztán voltak a páli vonal, emelett volt egy erős Marcion vonal és legalább 15-20 fajta irányzat, mind a magukénak tudták Jézust.

A közösségek részéről megszületett az igény hogy a zavart és összevisszaságot megszüntessék, elválasszák a meséket azoktól amelyeknek nagyobb a valószínűségük.

Mindazonáltal, a Virágáltal kívánt érthető magyarázat az az, hogy a jézusi mondások benne vannak az evangéliumokban, ám nem teljesen minden pontosan úgy történt, ahogy lejegyezték, ahogy Virág is írja!

A feladat tehát adott, elválasztani a rárakódott rétegeket az eredeti jézusi mondásoktól!!!!

Üdv

Silverman





Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 28, 10:56:56
Kedves Csaba!

Sajnos a Jehova tanuinak pont a logika hiányzik a tanításaikból sok esetben, hiszen egyszer a sásákákat Isten hadseregének tartják egyszer meg a sátán seregének, így kerülnek abba a helyzetbe sokszor hogy ők valóban képzavarba jönnek a krisztus és antikrisztus ügyben, ha érdekel tudok erről cikket belinkelni neked.

Mindazonáltal, nem vagyok Jehova tanúja, sőt magával a névhasználattal sem értek egyett, amire olyan nagy hangsúlyt helyeznek.

A betoldásoknál sokkal inkább zavarnak az ellentmondások.

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 28, 11:07:47
Kedves erdei!

Szerintem a szent az abszolút jó, vagyis maga Isten, amihez a rossznak semmi köze sincsen.

Az elkülönülést nem tartom szentnek, sőt például nemzetiségi alapon való elkülönülést káros dolgonak tartom amiből háború és halál eredhet.

Ha az emberiségre globálisan tekintenénk, mind mindannyian az Atya gyermeki vagyunk, sokkal kevesebb háború lett volna......

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 28, 11:32:35
Kedves Silverman!

Jehova Tanúinak tanítását és logikán alapuló észérveit meglehetősen testközelből ismerem a tévedéseikkel egyűtt!
Örülök, hogy nem sorolod magad közéjük!

Viszont továbbra is úgy érzem, hogy a Bibliából fakadó Isteni üzenetet továbbra is tudományos eszközökkel és nem a Szent Szellem által akarod értelmezni.
Lukács valóban nem volt szemtanú, de pl. az Apostolok cselekedeteit is neki köszönhetjük, s elég tényszerűen fogalmaz!
Ha összeveted a négy evangéliumot egymással, akkor azokban valóban vannak különbségek.
Viszont ezek inkább kiegészítik egymást, mint sem hiteltelenné tennék!

Ha követjük a javaslatodat és Márk evangéliuma köré szervezzűk a Szentírást,akkor sem fogjuk kizárni az emberi tévedés lehetőségét!

Még mindig kisebb az emberi tévedések hibaszázalékának esélye, ha összességében támaszkodunk a teljes kanonizált szövegre!

Amúgy az a véleményem, hogy az üdvösséget éríntő valamennyi kérdésben hiteles tanítást ad a Biblia!
Hogy Mózes idejében megkövezték-e, vagy sem a paráznákat, s hogy ez Isten akarata volt-e, avagy emberé, a MI ÜDVÖSSÉGÜNKET
EGY CSEPPET SEM BEFOLYÁSOLJA, ahogy a szövegbetoldások tartalma sem!
:044: 

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 28, 12:07:31
Kedves tothg!

ezt írtad:

"Még nem jött el annak az ideje, hogy az Isten bosszúállását hirdesse, de naggódj az is eljön.."

Nem aggódom.

Szerinted az Isten bosszúálló?
No és kin fog bosszút állni?
Rajtad?
Rajtam?
Miért?

Aki nem hiszi a szent hármasságot azon?
Vagy aki nem hiszi a pápa tévedhetetlenségét?
Aki nem hiszi a marson volt életet?
Vagy aki nem hisz az Ufókban?

Egyáltalán bosszút áll valakin, ha szereti a gyermekeit?

Egyáltalán az fontos neki, hogy ki mit hisz, vagy az fontos neki, hogy ki mit tesz?

Mit tanít Jézus?

Éhes voltam és ennem adtatok vagy hittél-e anyám szeplőtelen fogantatásában vagy nem hittél?

Cselekedetek vagy hitek számítanak neki?


üdv

Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 28, 12:16:05
Kedves Tünde!

ezt írtad:

"A Biblia központi üzenete: a bűnbánattal megtérés Istenhez, az Úr kegyelme Jézus megváltásában, tehát az örömhír! Jézus út lett az Atyához. "

Meg tudnád mondani, hogy például az Énekek énekében, hol találom ezeket?

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 28, 13:38:48
Kedves Silverman!

Nem azt írtam, hogy minden egyes könyv arról szól, hanem azt, hogy az a központi üzenete!  :168:

Továbbra is érdekel, hogy milyen teológiát végeztél, mert az nagyon szimpatikus, hogy erőteljesen és kitartóan akarsz az igazság megismerésére jutni!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 28, 13:41:06
Silverman, Silverman!

Az evangélium üzenetét a fenti értelemben a Tíz Parancsolatban sem találod meg!

A Vörös tenger a fáraó számára nem a kegyelemről tanúskodott!
Akkor most mi legyen Testvérem, írjam újra a Bibliát egy A4-es papíron?
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 28, 13:49:10
Kedves Csaba!

Azt írod:

"Viszont továbbra is úgy érzem, hogy a Bibliából fakadó Isteni üzenetet továbbra is tudományos eszközökkel és nem a Szent Szellem által akarod értelmezni."

Azt gondolom, hogy a kettő nem zárja ki egymást, én nem állítanám szembe a tudományos eszközöket a Lélekkel, gondoljunk bele, mekkora hatalmas tudás kell például a teremtéshez, vagy csak az emberi szervezet működésének a kitalálásához!



"Lukács valóban nem volt szemtanú, de pl. az Apostolok cselekedeteit is neki köszönhetjük, s elég tényszerűen fogalmaz!"

Miből gondolod, hogy Lukács írta az Apostolok cselekedeteit?
Mint már említettem, feloldhatatlan ellentmondás található benne, csak azért nem idéztem be, mert tekintettel vagyok a kérésedre.


Ha összeveted a négy evangéliumot egymással, akkor azokban valóban vannak különbségek.
Viszont ezek inkább kiegészítik egymást, mint sem hiteltelenné tennék!


Valóban van ahol kiegészítik egymást, de olyan is van, hogy választanunk kell, hogy melyik történt, mert sok esetben mindkettő nem történhetett.

Jó példa erre, a tanítványok kiküldése. Az egyik történetben úgy hangzik el mit ha Jézus azt mondta volna, hogy vigyenek magukkal pálcát, a másik történetben úgy hangzik el mintha azt mondta volna, hogy ne vigyenek magukkal pálcát. A saruval is hasonló a helyzet.

Tehát , ha Jézus kiküldte a tanítványokat és valóban adott tanácsot az útra és feltételezzük pozitívan róla (remélem ebben egyetértünk), hogy nem volt egy skizofrén típus, akkor nem mondhatta azt is hogy vigyenek pálcát és hogy ne vigyenek pálcát. Tehát ha határozott véleménye volt és elmondta, akkor feltételezhetjük, hogy nem ellentmondásosan tette, hanem úgy hogy a halászok is megértsék.


"Ha követjük a javaslatodat és Márk evangéliuma köré szervezzük a Szentírást,akkor sem fogjuk kizárni az emberi tévedés lehetőségét!"

A Márk evangéliumában is fel lehet fedezni másolói valószínűségeket, ugyanakkor sajnos igazat kell neked adjak abban, hogy nem tudjuk kizárni az emberi tévedések lehetőségét! Ám a súlyosabb tévedéseket ki lehet zárni, és ezáltal közelebb kerülhetünk az igazsághoz.

Még mindig kisebb az emberi tévedések hibaszázalékának esélye, ha összességében támaszkodunk a teljes kanonizált szövegre!

Szerintem, sokkal nagyobb a tévedések valószínűsége ha nagyobb a szövegállomány. Minél több több tekercset veszünk figyelembe, annál nagyobb a tévedések száma, hiszen annál több író és másoló kézjegyét és gondolkodását tükrözi a szöveg!

Mindazonáltal örülök, hogy elfogadod azt, hogy nem szó szerinti ihletés van, vagyis hogy vannak olyan tények amik elől nem elbújni kell, hanem őszintén szembe kell nézni velük és ha lehet kideríteni az igazságot.

"Hogy Mózes idejében megkövezték-e, vagy sem a paráznákat, s hogy ez Isten akarata volt-e, avagy emberé, a MI ÜDVÖSSÉGÜNKET
EGY CSEPPET SEM BEFOLYÁSOLJA, ahogy a szövegbetoldások tartalma sem!"


Szerintem sokkal árnyaltabbak a lelki folyamatok, én ezt nem merném így kijelenteni.

Az hogy az Istenről mit feltételezünk, milyen képünk van róla, befolyásolja azt, hogy mit tartunk igaznak és mit tartunk hamisnak. Az hogy mit tartunk igaznak és hamisnak, befolyásolja a gondolkodásunkat, beszédünket, írésunkat és sok esetben a cselekedeteinket is. Amennyiben a cselekedeteink nem egyeznek azzal ami Isten szándéka, akkor nem biztos, hogy jó helyre kerülünk halálunk után.

Így összességében nézve fontos, hogy Istenről mit tartunk.

Ha például azt gondolja valaki, hogy Isten akarata az, hogy a szentháromságban nem hívőket elítéljük lesátánozzuk és kizárjuk az üdvösségből úgy hogy meg is bántsuk őket, akkor ez a valaki jogot formál arra a viselkedésre, amivel például Jézus nem ért egyet: "Ne ítélj!"

Még ha az igazság az volna hogy tényleg szent hármasság van, akkor is el tudjuk venni a másik ember kedvét attól hogy keresztény legyen, esetleg egy rossz hozzászólássál, ami csak egy tévedésen alapszik, a példám esetében azt gondolja valaki, hogy Isten akarata az, hogy a szentháromságban nem hívőket elítéljük lesátánozzuk és kizárjuk az üdvösségből úgy hogy meg is bántsuk őket.

Üdv
Silverman
 :044:


  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 28, 14:05:37
Kedves Silverman!

Ne vegye el a kedved a keresztyénségtől senki és semmi! De a fórumosok is  "csak" emberek, és valószínű, hogy a legtöbben nem sűrűn találkozunk ilyen jellegű okfejtéssel!  :168:
Amit Zsuzsa írt, az nem lesátánozás.

Tehát milyen teológiát tanulsz?  :088:  

Senki  nem akar téged megbántani, csak szeretnénk, ha a tiszta Ige szólna a fórumon!  :2smitten:
Különben szerintem mindenkinek jót tett, hogy ezerrel kellett utána járni a dolgoknak!  :afro:

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 28, 14:06:30
Kedves Silverman!

Látom, hogy a Szentháromság kérdése a vessző paripáid közé tartozik!
Úgy vélem pro és kontra érdemes ezt a kérdést megvizsgálni, főként, hogy ez csakugyan üdvösséget éríntő kérdés!
Nem abban az értelemben, hogy használjuk-e a Szentháromság-kifejezést, hanem hogy tagadjuk-e a Fiút és a Szent Szellemet, mint Istent!
Az evangéliumi okfejtegetésekre visszatérve, azt kell mondjam, hogy elveszel a részletekben, olyan részletekben, amelyet sosem fogsz 100%-os megbízhatósággal rekonstruálni!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 28, 14:26:55
Kedves Silverman!

Nem azt írtam, hogy minden egyes könyv arról szól, hanem azt, hogy az a központi üzenete!  :168:

Továbbra is érdekel, hogy milyen teológiát végeztél, mert az nagyon szimpatikus, hogy erőteljesen és kitartóan akarsz az igazság megismerésére jutni!

Kedves Tünde!

Tehát vannak akkor olyan tekercsek, amelyekből nem derül ki a központi üzenet?

Konkrétabban hány olyan tekercse van például az ószövetségi részeknek, amiből kiderülne az általad megfogalmazott központi üzenet, és a tekercseken belül ezeknek a mondatoknak az aránya mekkora az ószövetség többi részeihez képest?

A Sola Scriptura lelkészképző és Teológiai főiskolát végeztem el, ám annak elhanyagolható köze van jelenlegi jézusi felfogásomhoz.

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 28, 14:39:50
Kedves tothg!

ezt írtad:

"Még nem jött el annak az ideje, hogy az Isten bosszúállását hirdesse, de naggódj az is eljön.."

Nem aggódom.

Szerinted az Isten bosszúálló?
No és kin fog bosszút állni?
Rajtad?
Rajtam?
Miért?

Aki nem hiszi a szent hármasságot azon?
Vagy aki nem hiszi a pápa tévedhetetlenségét?
Aki nem hiszi a marson volt életet?
Vagy aki nem hisz az Ufókban?

Egyáltalán bosszút áll valakin, ha szereti a gyermekeit?

Egyáltalán az fontos neki, hogy ki mit hisz, vagy az fontos neki, hogy ki mit tesz?

Mit tanít Jézus?

Éhes voltam és ennem adtatok vagy hittél-e anyám szeplőtelen fogantatásában vagy nem hittél?

Cselekedetek vagy hitek számítanak neki?


üdv

Silverman

Tudnék válaszolni, de úgy döntöttem nem teszem.
Mivel meg van írva, hogy van ilyen, szerintem kérdezd meg az Urat, ha ezzel a dologgal kapcsolatba kérdéseid vannak.  :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 28, 15:31:05
Kedves Tünde!

Jelenleg is sok könyvet olvasok , kár hogy kevés időm van rá.

Mindamellett, kapásból tudnék egy rakat nevet felsorolni, de nem akarok senkinek reklámot csinálni, hiszen ahogy Csaba is mondta töredékes a tudásunk, valamint nagy felelősség is, ha valakinek irányt szeretnél mutatni.

A legutóbb például Vermes Géza: Jézus hiteles evangéliuma c. könyvét olvastam, ám nem értek vele egyet mindenben.

Vannak benne jó meglátások, de a szövegkritikai elemzések is vezethetnek tévedésre, ha prekoncepcióval állunk a dologhoz, vagy épp az igazat zárjuk ki és a hamisat hagyjuk benn.

Mert ha alapnak elfogadom azt, hogy Jézus küldetése csak a zsidóknak szólt:

"Nem küldettem, csak az Izrael házának elveszett juhaihoz."Akkor mit kezdek az összes olyan szöveggel ami ennek az ellenkezőjét igazolja.

Akkor mit is kerestek Samáriában, miért a római százados hite a jó példa, és miért az irgalmas szamaritánus, akiknek a

városába be ne menjetek!



Látható a fenti három soromon amit vastaggal szedtem, hogy van benne dőlt betűs rész.

Ha a dőlt betűs rész alapján kizárom a nem dőlt betűset, akkor az logikus ugyan, de lehet, hogy pont fordítva kéne.

tehát, ha azt valószínűsítem, hogy Jézus mindenkihez szól, akkor viszont azt kell kizárnom, hogy csak Izrael fiaihoz szól a küldetés!!!!

Így hogy megvilágítottam Vermes Géza hol vét hibát szerintem így már merem ajánlani a könyvét.


De sokat tanultam fórumokon is például!

Tudok könyvet ajánlani keresztény könyvet is amik szuperek a témában, igaz ami igaz, néhol én már átlátom mikor hajlik a szentnek maga felé a keze, mármint az íróknak... és mikor objektív.

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 28, 15:54:31
A szentháromság nem csak Silvermant foglalkoztatja ,hanem engem is ,mert szerintem se egy ugyan az a személy ,hanem három különböző dolog Pl : nem tudok magam mellé ülni     És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.
 A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.
Azok pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.
Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.
Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára.
Márk 16/15-19 és még volna néhány ,csak én nem tudok olyan szépen fogalmazni mint Silverman ,hogy ne legyen sértődés belőle .
Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk:
Rómaiaknak írt levél 8,34
A szent lélek ,pedig hogy lehet úgy szint egy ha ...inkább a Bibliából így nem lesz harag :
A Jézus Krisztus születése pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtaték a Szent Lélektől.
/Máté evangéliuma 1,18/
Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.
/Máté evangéliuma 1,20/
Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.
/Máté evangéliuma 3,11/
Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.
/Máté evangéliuma 12,32/
Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
/Máté evangéliuma 28,19/
Én vízzel kereszteltelek titeket, de ő Szent Lélekkel keresztel titeket.
/Márk evangéliuma 1,8/
De a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;
/Márk evangéliuma 3,29/
Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Lélek által: Monda az Úr az én uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
/Márk evangéliuma 12,36/
Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.
/János evangéliuma 14,26/
Akkor Péter, Szent Lélekkel megtelve, monda nékik: Népnek fejedelmei és Izráelnek vénei!
/Apostolok Cselekedetei 4,8/
Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.
/Korintusiaknak írt II. levél 13,13/

Csak néhány idézet a sok közül .
 Remélem azért nem orroltok meg rám .      Áldás és békesség . Tisztelet és becsület .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: dezman - 2010 Április 28, 16:17:35
silverman csak anyit szeretnék hozá fűzni a boszúálás helyzetével hogy tévedésben vagy isten azt monta hogy ennyém a bosszu álás a másik pedig az hogy boszút állok azokon akik engem oknélkűl gyűlőlnek és ebben nincs kűlőmbség a szellemi és a fizikai válárasem. békeség
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 28, 16:23:18
Kedves erdei!

Szerintem a szent az abszolút jó, vagyis maga Isten, amihez a rossznak semmi köze sincsen.

Az elkülönülést nem tartom szentnek, sőt például nemzetiségi alapon való elkülönülést káros dolgonak tartom amiből háború és halál eredhet.

Ha az emberiségre globálisan tekintenénk, mind mindannyian az Atya gyermeki vagyunk, sokkal kevesebb háború lett volna......

üdv
Silverman

Kedves barátom

Pont erről beszéltem. Egy szellemi kijelentést emberi természetre fordítasz.
Isten a bűntől különült el, mert nincs benne bűn./1Ján 3:5  És tudjátok, hogy ő (Jézus) azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincsen bűn./
Így magad tettél igazságot, azzal hogy Jézus maga Isten, ezzel a kijelentéseddel:"szent az abszolút jó, vagyis maga Isten, amihez a rossznak semmi köze sincsen"

 :044:


 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 28, 18:59:38
 :044:  Szia Silverman!

Köszi az iskolai bemutatkozást!  :168:
Neked Pállal kellett volna eszmét cserélned, ő aztán fantasztikusan hasogatta az Igazság beszédét!

Nem kérdőjelezem meg a jóindulatodat és az igazság keresésedet, de néha nagyon átmegy a fejtegetésed filozófiába.  :061:

Az üdvösséget, az örömhírt és Krisztus titkát nem lehet emberi ésszel felfogni. Akkor nem lenne titok. Csakis hit által lehet a szívünkbe zárni az Élet Beszédét!  :168:

Most olvasom az Őbenne elmerülve c. könyvet. Hát ez aztán képszerűen ecseteli a hármasságot, azaz az Istenség hármasságát.
Nekem rengeteget jelentett! Ő énbennem és én Őbenne, meg Őáltala, Őbelőle, ezek mind ezt a sejtelmes egységet mutatják be.

belőlem szól majd..." - mondja Jézus a Szent Szellemről. (legalábbis így emlékszem a fordításra)

Köszönöm Silvermam a könyvajánlást is!  :168:  Azért reménykedem, hogy hit által megértesz majd mindent, amit most emberi elmével boncolgatsz!  :168:
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 28, 21:04:28
Kedves erdei!

Szerintem a szent az abszolút jó, vagyis maga Isten, amihez a rossznak semmi köze sincsen.

Az elkülönülést nem tartom szentnek, sőt például nemzetiségi alapon való elkülönülést káros dolgonak tartom amiből háború és halál eredhet.

Ha az emberiségre globálisan tekintenénk, mind mindannyian az Atya gyermeki vagyunk, sokkal kevesebb háború lett volna......

üdv
Silverman

Véletlenül észrevettem ezt a hozzászólást.
Attól, hogy bizonyos szavakat másként értelmezel, mint amit jelentenek, az nem teszi reálisabbá a véleményed, sőt ingataggá teszi azokat.
A "szent" kifejezés "elválasztott"-at jelent, attól függetlenül, hogy mit képzelsz róla. Ezt a kifejezést a kereszténység pozitív fogalomként használja, de a hamis vallások számára is "szenteltek" el dolgokat, amiket nem nevezhetünk pozitívumnak. Ez a kifejezés önmagába semleges és használhatod pozitívnak és negatívnak is... Ne tévesszen meg az, hogy a vallás kisajátított szavakat magának. Így született meg a "vallásos" kifejezés is, és az sem pozitív.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 28, 22:18:42
Szia Ilijah! :044:

A Szentháromság kérdése engem is foglalkoztatott, mivel Jehova Tanúinak sikerült rábeszélnie, hogy egy ideig tagadjam! :pirul:

Először nézzük meg a 'tanúk' iskolapéldáját, amelyet felhoztál!

Ki ül, hova ül?

Ez tulajdonképpen teljesen logikus érv arra vonatkozólag, ha hús-vér testben gondolkodunk!
Nehezen fejezhette volna ki a Biblia az Úr Jézus Krisztus  szellemvilágban betöltött hatalmi helyzetét számunkra, ha nem fizikai érzékeltetéssel szemlélteti!

Igen, igazad van az Atya, a Fiú és a Szent Szellem három külön személy!
Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy Jehova Tanúi a Szentlelket egy élettelen 'erőnek' tartják!

Ilijah ihletettnek tartod a következő igét?

'Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.'
Ézsa. 42:8
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 28, 22:42:28
Ha a szöveg környezetet nézem, akkor NEM. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket. Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak. A régiek íné beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek.
Viszont ha az értelmét nézem ,hogy mit mond akkor IGEN. Viszont hiányos hol a név? Az hogy ÚR ,nem jelent semmit. Én nem tanú vagyok Én egy gondolkodó ember vagyok aki csak akkor hiszi el ha meg győződik arról hogy az ami írva van az igaz. Jézus azt is mondta, hogy az (Atya nagyobb nálamnál). Én nem szeretném újra írni a Bibliát ,hanem szeretném érteni ,nem úgy hogy :az titok. Hisz nem azért íródott hogy ne lehessen érteni. Amit nem írtak meg az az volt ami már nem érthető. Ez persze csak a szerény véleményem.
  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 28, 22:45:35
Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól az Atyának Fiától igazsággal és szeretettel.
/Szent János II. levele 1,3/
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 28, 22:49:46
És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. A miket azért én beszélek, úgy beszélem, a mint az Atya mondotta vala nékem.
/János evangéliuma 12,50/
Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki, és hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy,
/János evangéliuma 13,3/
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 28, 22:51:19
Félre értettél, ezért nézzük ugyanezt az igét az ÚVF-szerint!

'Én vagyok Jehova. Ez a nevem, és senki másnak nem adom a dicsőségemet, sem dicséretemet a faragott képmásoknak.'
Ésa. 42:8

A kérdésem továbbra is ugyan az!
Ihletettnek tekinted ezt az igét?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 28, 22:55:26
Csaba, én válaszoltam.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 28, 22:56:48
Ez az Ige Ésaiásnál igy hangzik :

"...1.    Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;
2.   Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót;
3.   Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 28, 22:57:43
Kedves Ilijah!

A szent hármasság gomája a keresztény teológia alkulásának egyik fontos és "szükségszerű" eleme.

Olyan szempontból tartom fontosnak, hogy ne írjuk egymásnak elő, hogy kötelező-e hinni benne vagy nem.

A magam részéről nem kárhoztatom azt aki hinni akar benne, és bízom benne. hogy ők sem károztatnak engem.

Maga a tan a páli megváltáselmélet mellékterméke, Origenész idejében még csak találgatták mi lehet a lélek, és elsősorban krisztológiai vita volt, vagyis az Atya és Krisztus volt fontos.

Sajnos az egyházi viták háttérbe szorították Jézus tanításait.

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2010 Április 28, 23:01:58
Talán nem könnyű felfogni az Isteni hármasság kérdését emberileg,de Isten Szelleme kijelenti nekünk.
Isten az embert saját képmására teremtette. Isten:Atya, Fiú és Szent Szellem.
                                                                    Az ember:szellem (ez az igazi valónk), lélek (elme),test.
Nem tudom ezt jól elmagyarázni. Ahogy az Isten is hármas "egység" az ember is.
Mind a három valónk mi vagyunk. Istennél is így van ez.

Talán nem olyan jó a magyarázat, de remélem értitek, mire gondolok. :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 28, 23:05:44
Csaba,
Talán tudom mire akarsz kilyukadni. Isten megosztotta a dicsőségét Jézussal ,miután megtette azt amit kért. Így akkor nem igaz ,De még Jézus nem volt akkor a földön Akkor mégis igaz. Hogy ihletett -e. Azt csak az tudja aki engedte hogy mi legyen a Bibliába vagy mi ne legyen benne .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 28, 23:06:17
Csaba én válaszoltam.

Igen válaszoltál, de én nem azt kérdeztem és nem is azt állítottam, hogy Ézsaiás 42:8-ban Jézusról lenne szó!
Szerinted kiről beszél ez az ige?
1, Az Atyáról

2, Jézusról

3, A Szent Szellemről
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 28, 23:11:15
Ha így nézem Isten magáról beszél.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 28, 23:26:38
Ha így nézem Isten magáról beszél.

Helyes! Én is így gondolom és az ige is ezt mondja!

Nézzünk meg egy másik igét!

'És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
Annak okáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való;
Hogy  a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dícsőségére.'
Fil. 2:11

Mi következik ebből?

1, Isten hazudott
Ésa. 42:8 részben, és a dícsőségét egy teremtménynek adta, vagy
2, Isten Fia egyben Isten is, ahogy 1Tim. 3:16, Róma9:5 és még számtalan ige állítja?
Mely állításnak látod a nagyobb esélyét?
Még egy kérdést tegyél fel magadnak:
Egy teremtmény lehet-e teremtő?
:044:  

Ui. Látom, lemerészeltél feküdni! :2knuppel:
Ezért bűntetésből kapsz még egy bónúsz kérdést is :hehe:

Szerezhet-e egy teremtmény VÉGLEGES váltságot, más teremtmények számára?

Szép álmokat!
Bár már úgysem olvasod!
:2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 29, 00:12:28
Kedves dezman!

Úgy tűnik elérkezett az idő, hogy Pálról beszéljünk!

Helyes észrevétel, valóban van ilyen szöveg is, de azt Pál mondja, és nem Isten.

no meg Mózes, hiszen Pál mint buzgó farizeus soha nem tudta levetkőzni magáról azt a szemléletet amiben felnőtt, s ahol a Pálnak tulajdonított levélből, és a római levélből kiderül, hogy ez bizony mózesi idézet az V. Mózes 32:35-ből, amivel erősíti a saját teológiáját. Jól látható egy enyhe különbség Pál és Jézus tanítása közt,

Hiszen, ha nekünk hetvenhétszer meg kell bocsátani, talán Isten nem bocsát meg még sokkal többször?

De ha feltételezzük azt a képtelenséget, hogy Isten nem bocsát meg, akkor:

Ha én megbocsátok, akkor miért is állna helyettem bosszút az Isten?

Akkor nem megbocsátás lenne az én megbocsátásom, hanem csak az ítélet és a felelősség tologatása.

Pál tehát csak az izzó parázs fejre való gyűjtése miatt nemáll bosszút és nem azért mert szereti a másik embert mint Jézus.

Ez egy kis enyhe szembenállás a Pál és Jézus tanítása közt, de nem az egyetlen.


Hol van Jézus tanításában a harag gyűjtése?

Bulányi György remekül összegzi a páli harag tanítások lényegét:

"E nyilatkozatok summája ez: nem az ember dolga megbosszulni a bűnt; ez az Isten "szakmája", de ez a bosszúállás nem vet semmi árnyékot Istenre. Á bűnnek el kell vennie a maga jutalmát, a mél&not;tó bűntetést. Isten a felelős az erkölcsi világrend megvalósulásá&not;ért. Helyes tehát, hogy Isten felháborodik az ember bűnén, harag gyúl benne az emberi bűn nyomán, s ennek következménye a bosszúál&not;lás - a bűnös megbüntetése."

(részlet a Pál szintézisből)


Igen ám!

Csakhogy!

Isten a szeretet.

A szeretet nem gerjed haragra.


Így  sok páli nehezen érthető beszédek Jézus mércéjén nem mennek keresztül!

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 29, 00:32:36
Kedves erdei!

Szerintem a szent az abszolút jó, vagyis maga Isten, amihez a rossznak semmi köze sincsen.

Az elkülönülést nem tartom szentnek, sőt például nemzetiségi alapon való elkülönülést káros dolgonak tartom amiből háború és halál eredhet.

Ha az emberiségre globálisan tekintenénk, mind mindannyian az Atya gyermeki vagyunk, sokkal kevesebb háború lett volna......

üdv
Silverman

Kedves barátom

Pont erről beszéltem. Egy szellemi kijelentést emberi természetre fordítasz.
Isten a bűntől különült el, mert nincs benne bűn./1Ján 3:5  És tudjátok, hogy ő (Jézus) azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincsen bűn./
Így magad tettél igazságot, azzal hogy Jézus maga Isten, ezzel a kijelentéseddel:"szent az abszolút jó, vagyis maga Isten, amihez a rossznak semmi köze sincsen"

 :044:


 

Kedves erdei!

Ha nincs benne bűn minek kellett volna elkülönülnie?

Természetsen nincsen benne bűn, ezért nem is kell elkülönülnie.

A Jánosi filozófia megint csak hatalmas téma.

Pláne: Ha bűneinket magára vette, hogy ne lett volna benne bűn?

A megváltáselmélet több sebből vérzik.

Senki sem jó csak az Isten! - mondja Jézus az evangelista szerint.



De ennél sokkal "ütősebb" kérdésem van hozzád!

János keresztségekor mire keresztelkedtek?

A bűnök bocsánatára?

Jézus megkersztelkedett vagy nem?

üdv

Silverman

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 29, 00:45:14
:044:  Szia Silverman!

Köszi az iskolai bemutatkozást!  :168:
Neked Pállal kellett volna eszmét cserélned, ő aztán fantasztikusan hasogatta az Igazság beszédét!

Nem kérdőjelezem meg a jóindulatodat és az igazság keresésedet, de néha nagyon átmegy a fejtegetésed filozófiába.  :061:

Az üdvösséget, az örömhírt és Krisztus titkát nem lehet emberi ésszel felfogni. Akkor nem lenne titok. Csakis hit által lehet a szívünkbe zárni az Élet Beszédét!  :168:

Most olvasom az Őbenne elmerülve c. könyvet. Hát ez aztán képszerűen ecseteli a hármasságot, azaz az Istenség hármasságát.
Nekem rengeteget jelentett! Ő énbennem és én Őbenne, meg Őáltala, Őbelőle, ezek mind ezt a sejtelmes egységet mutatják be.

belőlem szól majd..." - mondja Jézus a Szent Szellemről. (legalábbis így emlékszem a fordításra)

Köszönöm Silvermam a könyvajánlást is!  :168:  Azért reménykedem, hogy hit által megértesz majd mindent, amit most emberi elmével boncolgatsz!  :168:
 :044:

Kedves Tünde!

Szerintem Pálnak maximum fát kellett volna hasogatnia.

A filozófia bűn?
A keresztény teológia nagy többsége Platóni és Arisztotelészi filozófiára épül.

Amit emberi ésszel nem lehet felfogni, azt Isten nem nyilatkozza ki az embernek, mert szereti az embert és nem kínozza.

Tudom, hogy a szent hármasság végső válasza is ez az egyház szerint ma: titok.

Csakhogy ezt kitalálhatták volna azelőtt, mielőtt ezrek  halnak máglyahalált és egyéb kínhalált, akik nem hitték el.

Mondhatnám, hogy krisztusi elmével boncolgatok, mert lenne rá igei alapom, de nem vagyok annyira pofátlan, mint aki azt írta, hogy élek többé nem én hanem él bennem a Krisztus.

Így marad az emberi elmém, mivel ember vagyok s Jézus is azt mondja szeresd az Istent teljes elmédből.

üdv
Silverman





Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 29, 01:03:37
Szia Silverman!

'János filozófiája',
'páli hazugságok'

Marad még lap a Bibliában?

'Ítélet nélküli evangélium'

'Pofátlan Pál apostol'

Kissé kezd elszaladni Veled a ló Testvérem!
:168:

Jánosnak és Pálnak meglátszott az életében a Krisztus, utóbbi mintha vértanú halált halt volna a Krisztusba vetett hitéért!

Szóval az igaz ítélet és a szeretetlen ítélkezés között egy Keresztyén ne csak papíron tegyen különbséget!

 Szeretettel szólok, picit kevesebb vehemenciával írj a Biblia számodra kétes személyeiről, igehelyeiről!

Köszike!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 29, 01:10:53
Talán nem könnyű felfogni az Isteni hármasság kérdését emberileg,de Isten Szelleme kijelenti nekünk.
Isten az embert saját képmására teremtette. Isten:Atya,Fiú és Szent Szellem.
                                                                    Az ember:szellem (ez az igazi valónk),lélek (elme),test.
Nem tudom ezt jól elmagyarázni. Ahogy az Isten is hármas "egység" az ember is.
Mind a három valónk mi vagyunk. Istennél is így van ez.

Talán nem olyan jó a magyarázat,de remélem értitek,mire gondolok. :063:

Kedves ditte!

talán nem könnyű felfogni istenileg sem, de nekem viszont azt jelenti ki a Lélek, hogy EGY az Isten.

Fogta földet és lehelte az orrába az élet lehelettét, így lett az ember élő lélekké.

tehát por és lehelet= lélek.

akárhogy nézem két alkotóeleme van nem három.....

Ám ha ennyire komolyan vesszük a hasonlóságot, akkor Isten talán porból van?
Vagy van teste?

üdv

Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 29, 01:18:13
Csaba én válaszoltam.

Igen válaszoltál,de én nem azt kérdeztem és nem is azt állítottam, hogy Ésaiás 42:8-ban Jézusról lenne szó!
Szerínted kiről beszél ez az ige?
1, Az Atyáról

2, Jézusról

3, A Szen Szellemről

Kedves Csaba!

Egyikről sem szól!

Én vagyok az Úr, ez a nevem,

Én vagyok Jahve, ez a nevem.

Sem nem Atya, sem nem Jézus, sem ne Lélek, hanem Jahve.

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 29, 01:29:45
Ha így nézem Isten magáról beszél.

Helyes! Én is így gondolom és az ige is ezt mondja!

Nézzünk meg egy másik igét!

'És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való;
Hogy  a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dícsőségére.'
Fil. 2:11

Mi következik ebből?

1, Isten hazudott
Ésa. 42:8 részben, és a dicsőségét egy teremtménynek adta, vagy
2, Isten Fia egyben Isten is, ahogy 1Tim. 3:16, Róma9:5 és még számtalan ige állítja?
Mely állításnak látod a nagyobb esélyét?
Még egy kérdést tegyél fel magadnak:
Egy teremtmény lehet-e teremtő?
:044:  

Ui. Látom, lemerészeltél feküdni! :2knuppel:
Ezért büntetésből kapsz még egy bónusz kérdést is :hehe:

Szerezhet-e egy teremtmény VÉGLEGES váltságot, más teremtmények számára?

Szép álmokat!
Bár már úgysem olvasod!
:2funny:

Kedves Csaba!


Először hatalmas csúsztatásokkal próbálsz bizonyítékot gyűjteni a szent hármasságnak.

Az Ézsaiásban Jahvéról van szó.

A fillipiben szó van :
Jézus Krisztus Úr

egy valóságos személy -Jézus

aki felkent -Krisztus

és a hozzáköltött díszelem azaz kűrosz, (és nem jahve) - Úr

továbbá szó van :
az Atya Isten - mint ami megmaradt a Jézus beszédéből, aminek szintén nincsen köze sem az Ézsaiáshoz sem a Krisztushoz.

Jézus az Úr kifejezést elutasította, sőt nem is hívták így, hanem mesternek szólították.

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 29, 01:38:42
Szia Silverman!

'János filozófiája',
'páli hazugságok'

Marad még lap a Bibliában?

'Ítélet nélküli evangélium'

'Pofátlan Pál apostol'

Kissé kezd elszaladni Veled a ló Testvérem!
:168:

Jánosnak és Pálnak meglátszott az életében a Krisztus, utóbbi mintha vértanú halált halt volna a Krisztusba vetett hitéért!

Szóval az igaz ítélet és a szeretetlen ítélkezés között egy Keresztyén ne csak papíron tegyen különbséget!

 Szeretettel szólok, picit kevesebb vehemenciával írj a Biblia számodra kétes személyeiről, igehelyeiről!

Köszike!

:2smitten:

Szia Csabi!

 :pirul: :044:

 :088:

A Jánosi filozófiával mi a baj?
Azt elismerem, a másik kettőt nem  én írtam hanem te!

 :088:

nagyon úgy tűnik, hogy ez a Pállal még sok gondunk lesz.

piszkáljuk meg csak meg mégis azt a damaszkuszi utat?

 :2knuppel:

Szólj ha felkészültél, illetve ha mehet!


 :afro:

üdv
Silverman

Viccet félretéve, ezek igen komoly témák, persze nem baj ha néha viccelődünk...... :044:





Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 29, 01:41:16
Csaba én válaszoltam.

Igen válaszoltál,de én nem azt kérdeztem és nem is azt állítottam, hogy Ésaiás 42:8-ban Jézusról lenne szó!
Szerinted kiről beszél ez az ige?
1, Az Atyáról

2, Jézusról

3, A Szent Szellemről

Kedves Csaba!

Egyikről sem szól!

Én vagyok az Úr, ez a nevem,

Én vagyok Jahve, ez a nevem.

Sem nem Atya, sem nem Jézus, sem ne Lélek, hanem Jahve.

üdv
Silverman

Értem kérem Jahvhe sem nem a Fiú, sem nem az Atya , sem nem a Szellem!

Nagy szerencse, hogy János és Pál filozófiáját feltudjuk cserélni, a Te igeértelmezéseddel!
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 29, 01:45:08
Szia Silverman!

'János filozófiája',
'páli hazúgságok'

Marad még lap a Bibliában?

'Ítélet nélkűli evangélium'

'Pofátlan Pál apostol'

Kissé kezd elszaladni Veled a ló Testvérem!
:168:

Jánosnak és Pálnak meglátszott az életében a Krisztus, utóbbi mintha vértanú halált halt volna a Krisztusba vetett hitéért!

Szóval az igaz ítélet és a szeretetlen ítélkezés között egy Keresztyén ne csak papíron tegyen különbséget!

 Szeretettel szólok, picit kevesebb vehemenciával írj a Biblia számodra kétes személyeiről, igehelyeiről!

Köszike!

:2smitten:

Szia Csabi!

 :088:

A Jánosi filozófiával mi a baj?
Azt elismerem, a másik kettőt nem  én írtam hanem te!

 :088:

nagyon úgy tűnik, hogy ez a Pállal még sok gondunk lesz.

piszáljuk meg csak meg mégis azt a damszkuszi útat!
 :2knuppel:

 :afro:

üdv
Silverman








Tartok tőle Tesókám, hogy nekem nem Pállal lesznek gondjaim!
:2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 29, 01:53:52
Ha így nézem Isten magáról beszél.

Helyes! Én is így gondolom és az ige is ezt mondja!

Nézzünk meg egy másik igét!

'És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való;
Hogy  a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dícsőségére.'
Fil. 2:11

Mi következik ebből?

1, Isten hazudott
Ésa. 42:8 részben, és a dícsőségét egy teremtménynek adta, vagy
2, Isten Fia egyben Isten is, ahogy 1Tim. 3:16, Róma9:5 és még számtalan ige állítja?
Mely állításnak látod a nagyobb esélyét?
Még egy kérdést tegyél fel magadnak:
Egy teremtmény lehet-e teremtő?
:044: 

Ui. Látom, lemerészeltél feküdni! :2knuppel:
Ezért bűntetésből kapsz még egy bónúsz kérdést is :hehe:

Szerezhet-e egy teremtmény VÉGLEGES váltságot, más teremtmények számára?

Szép álmokat!
Bár már úgysem olvasod!
:2funny:

Kedves Csaba!


Előszőr hatalmas csúsztatásokkal próbálsz bizonyítékot gyűjteni a szent hármasságnak.

Az Ézsaiásban Jahvéról van szó.

A fillipiben szó van :
Jézus Krisztus Úr

egy valóságos személy -Jézus

aki felkent -Krisztus

és a hozzáköltött díszelem azaz kűrosz, (és nem jahve) - Úr

továábá szó van :
az Atya Isten - mint ami megmaradt a Jézus beszédéből, aminek szintén nincsen köze sem az Ézsaiáshoz sem a Krisztushoz.

Jézus az Úr kifejezést elutasította, sőt nem is hívták így, hanem mesternek szólították.

üdv
Silverman

'Ti engem így hívtok: MESTER, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok.
Azért,ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.'
Jn. 13:13-14

János és én ilyenek vagyunk, folyton csak csúsztatunk, ezért maradj éber és írd át a teljes bibliát az igényeid szerínt!
:fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 29, 02:13:26
Na én lefekszem!

Ne csinálj nagy rumlit!
:2funny:

Jó éjt Neked Tesókám!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 29, 06:51:54
Látszik, hogy a mi nemzedékünk eléggé "pofátlanul gázos"  :hehe: Csak az újszövetséget tekintve közel 2000 évvel ezelőtt íródott szövegekről próbáljuk tényszerűen megállapítani, hogy helyesek-e, vagy nem. Tegyük fel az érdekesség kedvéért, hogy a bibliát emberek válogatták össze a saját eszükre támaszkodva. Amikor ezt tették, még sokkal többet ismertek ezen események tényszerűségeiből. Ugye? Most többen azt állítják, hogy rosszul lett összeválogatva a biblia. Már bocsi, de ha az akkori válogatók tévedtek, akkor százalékosan mekkora esélyünk van ekkora idő távlatából, hogy mi tévedjünk???  :168: Ne legyünk már olyan zseniálisak és kapjunk már egy kicsit a fejünkhöz, vagy az Istenfélelmünkhöz. Ja, ha bármelyik hiányzik, akkor az nehéz lesz...  :044:


Nemhiába írja az írás, hogy az evangélium "bolondsága" által tartatunk meg. Néhányan bolondnak néznek és érvelnek a realitásaik mellett, de aki a kősziklára  :2smitten: akar építkezni, annak elég lesz az írás...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 29, 06:55:29
Kedves erdei!

Szerintem a szent az abszolút jó, vagyis maga Isten, amihez a rossznak semmi köze sincsen.

Az elkülönülést nem tartom szentnek, sőt például nemzetiségi alapon való elkülönülést káros dolgonak tartom amiből háború és halál eredhet.

Ha az emberiségre globálisan tekintenénk, mind mindannyian az Atya gyermeki vagyunk, sokkal kevesebb háború lett volna......

üdv
Silverman

Kedves barátom

Pont erről beszéltem. Egy szellemi kijelentést emberi természetre fordítasz.
Isten a bűntől különült el, mert nincs benne bűn./1Ján 3:5  És tudjátok, hogy ő (Jézus) azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincsen bűn./
Így magad tettél igazságot, azzal hogy Jézus maga Isten, ezzel a kijelentéseddel:"szent az abszolút jó, vagyis maga Isten, amihez a rossznak semmi köze sincsen"

 :044:


 

Kedves erdei!

Ha nincs benne bűn minek kellett volna elkülönülnie?

Természetsen nincsen benne bűn, ezért nem is kell elkülönülnie.

A Jánosi filozófia megint csak hatalmas téma.

Pláne: Ha bűneinket magára vette, hogy ne lett volna benne bűn?

A megváltáselmélet több sebből vérzik.

Senki sem jó csak az Isten! - mondja Jézus az evangelista szerint.



De ennél sokkal "ütősebb" kérdésem van hozzád!

János keresztségekor mire keresztelkedtek?

A bűnök bocsánatára?

Jézus megkersztelkedett vagy nem?

üdv

Silverman



Silverman barátom

Mint már említettem, a bűntől különült el. Nem a bűnöstől.
János nem hiszem, hogy filozófus lett volna, de kinek mint.
"A megváltáselmélet több sebből vérzik." Na erre mondja Pál, a kereszt botránya.
Nincs időm sajna elmagyarázni, hogy a bűnt Jézus testére helyezi az Atya. Ezért mondja átkozott minden ami fán függ. Jézus nem "életében" hordozza a bűneinket, hanem a halálában. Vére tisztít meg a bűntől. Nem véletlen, hogy a héberben a "szent" jelentése: levágott, kivéreztetett.

János valóban a bűnök bocsánatára keresztelt, ezért ha olvasod, akkor Jézust nem is akarta bemeríteni.
Jézus akaratából merítette be, mert a zsoltárokban Isten kijelenti, hogy ennek be kell következnie.
 :044:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 29, 09:30:49



      Kedves Csaba .        



 IGEN, ha egyenértékű azzal aki a bűn elkövetése előtt ugyanolyat tökéletes volt.
Innentől viszont már nekem vannak kérdéseim. Ha Isten JÓ: Mit keresett a Jó és Rossz tudásnak fája a kertbe? Kihangsúlyozva, ha Isten jó, honnan a rossz? Itt kezdődik az ami nekem magas, nehezen sőt egyenesen kimondva nem értem. A jó az jó és kész, a rossz az meg rossz és kész, ha mindkettő akkor nem várható el az ami írva van, mert nem volna korrekt.
Jézus jó, ez tény: gyógyítót, halottat támasztott fel, stb. Isten harcolt, irtatott, stb, csak a FIA megjelenése bután olvasható kegyelemről, megváltásról, életről.
A jelenések viszont visszatér megint a pusztításhoz. Akkor hol van a szeretet? Hol van a megbocsátás? Hol van az irgalom?
A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. Én nem tudom de ha én szeretek valakit azt nem akarom bántani, sőt nem is bántom.
Egyszer említetted te is mint a tanú annak idején hogy: szeretnél robot lenni? Nem szeretnék robot lenni, olyan szeretnék lenni aki nem tudja mi az hogy bűn, úgy hogy nem látott, nem hallott, és nem tett. Úgy élni hogy ami rossz azt én ne tudjam, se tenni se érezni, ettől még nem lennék robot. Minden a jóról szólna nem kéne küzdeni az ellen ami rossz. És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta. Ezt már réges régen megtehette volna, még a kezdetbe, mire várt? Minek kellett annyi embernek fájdalmakat elviselni, a jóság jegyében. Nem az ember volt aki a rosszat tette, nem magától találta ki, hogy ő majd ellenkezik, hanem valaki közbenjárt. A korbács mégis az emberek hátán csattant és elszenvedték egy teremtett lény okozta hibának a következményeit. Hol van itt az igazság? Jézus nem nézte hogy bűnös-e, hanem a szív az milyen és ha a jóság megvan benne akkor vonzotta őket.
Egyenlőre ennyi.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 29, 09:53:31
Ha így nézem Isten magáról beszél.

Helyes! Én is így gondolom és az ige is ezt mondja!

Nézzünk meg egy másik igét!

'És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való;
Hogy  a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dícsőségére.'
Fil. 2:11

Mi következik ebből?

1, Isten hazudott
Ésa. 42:8 részben, és a dícsőségét egy teremtménynek adta, vagy
2, Isten Fia egyben Isten is, ahogy 1Tim. 3:16, Róma9:5 és még számtalan ige állítja?
Mely állításnak látod a nagyobb esélyét?
Még egy kérdést tegyél fel magadnak:
Egy teremtmény lehet-e teremtő?
:044: 

Ui. Látom, lemerészeltél feküdni! :2knuppel:
Ezért bűntetésből kapsz még egy bónúsz kérdést is :hehe:

Szerezhet-e egy teremtmény VÉGLEGES váltságot, más teremtmények számára?

Szép álmokat!
Bár már úgysem olvasod!
:2funny:

Kedves Csaba!


Előszőr hatalmas csúsztatásokkal próbálsz bizonyítékot gyűjteni a szent hármasságnak.

Az Ézsaiásban Jahvéról van szó.

A fillipiben szó van :
Jézus Krisztus Úr

egy valóságos személy -Jézus

aki felkent -Krisztus

és a hozzáköltött díszelem azaz kűrosz, (és nem jahve) - Úr

továábá szó van :
az Atya Isten - mint ami megmaradt a Jézus beszédéből, aminek szintén nincsen köze sem az Ézsaiáshoz sem a Krisztushoz.

Jézus az Úr kifejezést elutasította, sőt nem is hívták így, hanem mesternek szólították.

üdv
Silverman

'Ti engem így hívtok: MESTER, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok.
Azért,ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.'
Jn. 13:13-14

János és én ilyenek vagyunk, folyton csak csúsztatunk, ezért maradj éber és írd át a teljes bibliát az igényeid szerínt!
:fetreng:


Kedves Csaba!

nyilván nincsen füled rá, egyelőre ezért kénytelen vagyok a folymataot bemutatni!

Márk

Az Úr kifjezést kizárólag még Istnre használják (most a jahvét ne keverjük bele), JÉZUS NEM ÚR.

Egyszer sem fordul elő.

A MÁté és Lukács jönnek a sorban, itt már a megszólítás átmegy uramba, és enyhén megjelenik az Úr Jézussal kapcsolatban.

János,  a szinoptikustól eltérő sokkal később keletkezett evangélium eddígre már el volt terjedve, hogy Jézus Krisztus és Úr, illetve az elnevezések összefortak a nevével sajnálatos módon a rossz használatnak köszönhetően.

Jézus tanításának egyik lényege, hogy az emberek ne uralkodjanak egymáson, sőt ő magáról mondja, hogy ő olyan mint aki szolgál, és mi se urlakodjunk.

A JÁnos is ezt próbálja visszaadni a lábmosás jeleneténél, ahonnan veszed a kiragadott idézetedet, csak önmagával is ellentmondásban van, mivel az akkori teológia, már Úrnak nevezte, ezért Jézus szájába adják ezeket a szavakat, ami pont ellentétes a lábmosással és a szinoptikusban levő általam is említett szolgás uras tanítással!


Akinek van füle halja.

Tehát nem volt Úr, az utókor fabrikálta Úrrá. A tendencia világos és egyértelmű.

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 29, 09:58:38
Érdekes az, hogy a tudományoknak és a technikának köszönhetően valóban sokkal jobban meg tudjuk állapítani, mint akik akkor kaptak a kezükbe néhány darab papíruszt...... :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 29, 10:09:28
kedves erdei

tehát

Jézus megkeresztelkedik a bűnök bocsánatára, egy bűnbánati szertartáson.

Gondolod, hogy be akarta csapni a tömeget?

Nyilvánvaló, hogy bűnösnek érezte magát, ezért meritkezett be Jánosnál, ezért ment oda.

Aztán, azt hallja, hogy TE vagy a szeretett fiam az égből

Csak Jézus hallja senki más!

A történetet továbbmesélik, Már úgy hogy hallja a tömeg is!

Ez az én szeretett fiam,

Jánosnál ami már 90-110 körül íródott lehetetlen volt, azt állítani, hogy Jézus bűnös lett volna, ezért ÍME az Isten Báránya mutatja be János.

Majd hogy vád ne érhesse a páli megváltót kitalálják a párbeszédet, mi szerint fordítva kéne bemeríteniük egymást.

De kérdem én mély tisztelettel tőled, kedves barátom!!!

HA JÁNOS HALLOTTA A SZÓZATOT AZ ÉGBŐL, AKKOR MIÉRT KÉRDEZTE MEG A BÖRTÖNBŐL, HOGY TE VAGY-E VAGY MÁST VÁRJUNK?


 :2tickedoff:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 29, 10:20:08
Szia Ilijah!

Valóban.

A történet alapján az Isten lenne bűnnel vádolható, hiszen ő alkotta a rosszat és odaadta az embernek, ellentétben azzal, hogy minden igen jó a teremtés után, de mint tudjuk kettő teremtéstörténet van egybedolgozva, ám azért el lehet különíteni egymástól.

Sajnos az embereket hiába hibáztatják, mert ha nincsen rossz, akkor választani sem tudtak volna rosszat, főleg hogy tudatlanok is voltak a történet szerint.

Tehát a robotos példa elég kaki, hogy finoman fogalmazzak, mert attól mert két vagy több jó közül választhatok amiben nincsen benne a rossz, attól  még nem leszek robot.

Tehát valóban a rossznak nem lenne szabad léteznie, ha mindent Isten alkotott és csak jót alkotott.

Sajnos az emberek nagy többsége azt állítja, hogy jó nélkül nincsen rossz és fordítva, ez hatalmas tévedés, én ehetek egy jó főtt kukoricát vagy ehetek egy jó lecsót. Ez esetben is két jó közül választok és nincsen szükségem egy szar rágós libanyakra ahhoz, hogy tudjam, hogy a főtt kukorica az jó!

Remélem érthető a példám.

üdv
Silverman
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Április 29, 10:21:06
Ideje volna befejezni ezt az értelmetlen filozofálgatást! Jézus Krisztusban hinni kell és Isten Igéjét pedig elhinni. Ezekre az eretnek tanokra és Isten Igéjének a megkérdőjelezésére pedig,az itt lévő hívők és Hitben lévő keresztények nem hiszem,hogy kíváncsiak! Sőt az Isten káromlás amit csinálsz BŰN,de még azoknak is akik veled egyetértenek!
KI VAGY TE,HOGY MEGKÉRDŐJELEZED ISTEN SZAVÁT!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 29, 10:30:02
az érdkes az , hogy a tudományoknak és a technikának köszönhetően valóban sokkal jobban meg tudjuk állapítani, mint akik akkor kaptak a kezükbe néhány darab papíruszt...... :2funny:

1. Ez alapvető tévedés
2. Ha igaz lenne, se azokra hivatkozol, hanem a saját véleményedre.
3. Még ez az alapvető dolog is akkor bírna fontossággal, ha kihagynánk az Isteni kiválasztást. Hiszen úgy kezdtem: "Tételezzük fel..."

Egy dolgot érts meg kedves Silverman: olyan dologról vitatkozunk, amelyre egyik oldalról sincs megdönthetetlen tárgyi bizonyíték, tehát marad a hit mindannyiunk részéről ergo: aki elhiszi, az rendelkezik a hittel, aki nem, az nem rendelkezik hittel. Ez ne bántson téged, ha nem bánt, akkor meg egyszerűen nyugodj bele, hogy sem nekünk, sem neked nincs bizonyítékod. Nekünk csak hitünk van. Ha lenne tárgyi bizonyítékom, akkor is maradnék a hitnél, mert az ígéretek hit és békességes tűrés által nyerhetők el.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 29, 10:38:33
 :118:
Az előbb írtam egy hosszút, de elszállt...  :118:  Biztos véletlenül egyszerre akartam valakivel elküldeni, és nem vettem észre. Így nem erősítettem meg a küldést... Most már csak egész röviden.

Silverman!
              Jó lesz nem pofátlannak beállítani Pált, nehogy megbántsd a benne lakozó Szent Szellemet!  :2knuppel:
Toth írt pár lappal korábban a keresztről, mint hitünk középpontjáról, egyetértek. "A keresztről való beszéd bolondság                             ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje!"  I. Kor. 1:18.

Silverman! Nem bűn a filozofálgatás, de ha ez lenne a keresztyénség, akkor én nem tértem volna meg! Nekem az a lényeg, hogy Jézus meghalt az én bűneimért, feltámadt, felment az Atyához, ahonnan vissza is fog jönni értünk, hogy elvigyen oda, ahol örökké vele lehetünk! Új életet kaptam, a nevem fel van írva a mennyben, bizonyságot teszek a megváltásról, Jézusról és kész. Ennyi elég nekem!

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Április 29, 10:44:25
Tündém, nem a filozofálgatás bűn, hanem az ha valaki hazugnak nevezi Istent és az Ő szavát!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 29, 10:58:38
Isten szava szent ,ez tény. De te tudod hogy az van a Bibliába ami szó szerint az, vagy néhány ember akik meghatározták, hogy mi legyen benne, tehát mi ihletett. Valószínű, hogy a Biblia nem 66 könyvből áll, ezt arra alapozom, hogy a 6 a tökéletlenség száma. A katolikus Biblia már 72 könyv, akkor döntsd el mi igaz és mi nem. Egyetlen egy tény van, mit Jézus mondott: azt tegyetek másokkal amit szeretnétek, hogy veletek megtegyenek. Ez teljesen jó. Pl.:én nem szeretném, hogy megöljenek, nem szeretném, hogy meglopjanak, nem szeretném, hogy bántsanak, nem szeretném, hogy utáljanak stb. Viszont az ellenkezőjét igen: szeressenek, megbecsüljenek, segítsenek és velem együtt örüljenek. Ha ez ellent mond a Bibliának akkor sajnálom.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2010 Április 29, 11:08:45
-
   :075: :127: :157: Ez a "  hangnem "  minősíthetetlen és szemtelen magatartás az ermahával szemben  :009: :127:

Fogd vissza magad Silverman és kérj bocsánatot ezért is főleg........

"lehet hogy pár év múlva ermaha is kérdezne, ha lenne kitől, bár ilyen mentalitással nem sok esélyt adok neki Isten országában"

 :2tickedoff: Ajánlom  figyelmedbe ha meg nem térsz ?.-Te főleg nem mész a mennyek országába  :2tickedoff:
TÖBB TISZTELETET!!!!!!!!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Silverman - 2010 Április 29, 11:17:53
Tündém,nem a filozofálgatás bűn,hanem,ha valaki hazugnak nevezi Istent és az Ő szavát!

és mikor neveztem Isten hazugnak csillagom?

te vagy a hazugm ha nekem tulajdonytassz olyat amit nem mondtam!

ennyi.

leszel szíves nem reagéálni mert nem akrok mégegyszer feljönni magammal kacsolatban sem!!!!! :146:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 29, 11:21:29
Silverman hozzászólási jogosultságát levettem 1 napra!

A teológia felfuvalkodottá tett Testvérem!

Szörnyű volt a soraidat olvasni!
Remélem a holnapi visszatérésedkor kellemesen fogunk csalódni!

Szeretettel,
Antee

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 29, 11:26:33
Borzasztó hogy a szeretet jelébe személyes sértéseket csináltok .Ki az okosabb ? Az aki enged és elszenvedi a másiktól való beszédet .    Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen .Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál. Ha ezt mondta akkor ti is legyetek békébe a ti szívetekben .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 29, 11:27:35
Rám célzol?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 29, 11:28:46
Mindenkire aki személyeskedést csinál a beszélgetésből és nem a szeretet vezérli.

Minekokáért mondom néked: Néki sok bűne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; a kinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.
/Lukács evangéliuma 7,47/

A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben.
/János evangéliuma 15,9/
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: dezman - 2010 Április 29, 11:32:16
ez a kűlőmbség a filozofiai keresztény és az úrban igaz kresztény kőzőtt. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Április 29, 11:32:26
Egy dolgot tisztázzunk mert ezt mindenki látta!  :061:

Ha valakinek, nem tetszik egy másik ember írása azt nem engedheti meg magának, akkor sem, hogy ilyen hangnemben reagáljon!

Nem hibáztatok senkit, és nem mutogatunk ujjal. De ezt a hangnem soha senki még egyszer ne merje megengedni magának ezen a fórumon!

Megértéseteket köszönjük!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 29, 11:35:42
Mit akartok? Vesszővel menjek-é hozzátok, avagy szeretettel és szelídségnek lelkével?
/Korintusiaknak írt I. levél 4,21/
Nem lehet senkit lehurrogni. MEG KELL GYŐZNI AZ ÍRÁSOKBÓL. Ez az igazi kihívás.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 29, 11:38:41
Kedves Ilijah!

Most nem voltam egy darabig a fórumon, és amikor feljöttem, szinte szóról szóra ugyanazt olvastam, mint néhány nappal ezelőtt írtál. Számomra ez azt jelenti, hogy taníthatatlan vagy és megátalkodott a tév tanításokban. Nézd csak, nem muszáj neked ihletettként elfogadni egyetlen könyvet sem, vagy hozzávehetsz még másik 12-t, egyetlen dolog biztos: ha meg nem térsz elkárhozol. Ha a bűneid miatt, nem omlassz a kereszt alá, akkor bűnben fogsz meghalni. Megérni pedig a Szent Szellem vonzása alapján, Jézus Krisztus Vére által, és az Atya bocsánata alapján lehet. A többi csak felesleges fecsegés. Az Ige ott van a kezedben és ha meg nem térsz, pont az fog ellened tanúbizonyságot tenni: tudta gonosz szolga.... Nem kívánok én hozzátenni ahhoz a sok bölcsességhez, amit testvéreim már elmondtak nektek, de úgy látom kifejezetten a gyöngyök szórása történik, ezért én csak annyit mondok nektek : Ma ha az Ő szavát halljátok meg ne keményítsétek a ti szívetek, hanem térjetek meg !
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 29, 11:49:24
Kedves Ilijah!

Tévedésben vagy, a meggyőzés nem emberi feladat, azt a Szent Szellem teszi, és én kívánom is, hogy győzzön meg téged a Szent Szellem : a váltság elfogadásának a szükségességéről, az okoskodás félretételéről és mindenképpen az alázatosság szükségességéről. Mert - bocsáss meg nekem azért amit most írok -  igen nagy képűnek kell lenni ahhoz, hogy idejössz egy keresztény fórumra és ennyi régi hívőnek te akard meg mondani a tutit. Mielőtt le akarod hengerelni a többit, talán tényleg jó lenne ha tanulmányoznád, hogy hogyan járt el az Úr Jézus még az írástudókkal is, és most ne felelj rögtön, hanem olvasd el az evangéliumot ebből a szemszögből és majd meglátod, az Úr Jézus eszköztárában nem szerepelt az úthenger. Tanulni csak a legjobbtól érdemes, Ő pedig : Jézus Krisztus. Váljék szellemed egészségére az Ige tanulmányozása! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 29, 11:54:46
Nem véletlenül írja Pál Timóteusnak:

2Tim 2,23: Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek.

Most láthattuk, hogy miért.  :060:

A magam részéről, mint moderátor, mindenkitől, aki megsérült ebben, bocsánatot kérek. Észre kellett volna vennem hogy hova tart ez az egész, és leállítani a dolgot.  :08:

Most én is kérek mindenkit, hogy ebbe a hangnemben ne folytassátok. Lehet beszélgetni az Igéről és lehet nézeteket összehasonlítani, de ezen a fórumon kéretik tekintetbe venni, hogy az itt jelenlévők döntő többsége elfogadja a Biblia isteni ihletettségét és ezt filozófiai, vagy már okból ezen a fórumon megkérdőjelezni provokációnak minősül.

Isten, és az Ő Igéjének valóságáról meggyőződni emberi bölcsességgel nem, hanem csakis a megtérés és a Szent Szellem általi újjászületés útján lehet, minden további vita ebben a témában meddő és felesleges.

Még hozzátenném, hogy minden tematikus fórum tagságát egy adott érdeklődés, vagy bizonyos közös háttér hozza oda. A központi téma megkérdőjelezésével, vagy éppen az ellenkezőjének állításával előrukkolni enyhén szólva nem illdomos.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 29, 11:55:40
Kedves Irma
Az írásokat használd meg győzésre és ne kárhoztass mert az engem nem érdekel .A három pillérből nekem kettő van HIT és a SZERETET aharmadikat majd ISTEN dőnti el.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 29, 11:58:08
Jézus mondta és tette akkor ez meggyőzés :Nem de ?A tanítványoknak is azt mondta :menyetek és tegyetek tanítványokká.......... Akkor hol a hiba ?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: dezman - 2010 Április 29, 12:01:47
 :igen: ámen!!! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 29, 12:03:41
Kedves Ilijah!

Újból ezt tudom mondani : győzzön meg téged az Úr!

Forgasd a Bibliát Isten áldásával, és vedd el bűneid bocsánatát Jézus Krisztustól!  -  a többit meg majd kiformálja benned Isten Szelleme. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: dezman - 2010 Április 29, 12:07:27
példa beszédek 15:23 "örül az ember, ha válaszolni tud, és milyen jó az idején mondott szó! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 29, 12:13:01
Kedves Irma
Az írásokat használd meg győzésre és ne kárhoztass mert az engem nem érdekel .A három pillérből nekem kettő van HIT és a SZERETET aharmadikat majd ISTEN dőnti el.

Ilijah, senki nem kárhoztatott téged. Irma írását olvasva csak annyit látok, hogy felhívta a figyelmedet a stílusod bizonyos hátulütőire.

Elhiszem, hogy a legtöbbünknél nagyobb a lexikális tudásod, de az nem jogosít fel arra, hogy leereszkedő legyél.
Kérlek szépen, hogy ne ebben a hangnemben folytasd.

Köszönöm.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 29, 12:15:33
Úgy gondolom nem írtam semmi sértőt ,de ha igen akkor bocsánatot kérek .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 29, 12:27:31
Lehet, hogy magad sem veszed észre, de elég gyakran "tanítóbácsis" stílusban írsz, ami másoknak, különösen nálad idősebb testvéreknek bántó lehet.

A magam részéről megbocsájtok.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2010 Április 29, 13:25:24
Mit akartok? Vesszővel menjek-é hozzátok, avagy szeretettel és szelídségnek lelkével?
/Korintusiaknak írt I. levél 4,21/
Nem lehet senkit lehurrogni. MEG KELL GYŐZNI AZ ÍRÁSOKBÓL. Ez az igazi kihívás.


Nos erről van szó kedves testvérem  :02: Te írtad..... ."Nem lehet senkit lehurrogni"..de

Ugy gondolom ha rám céloztál hogy nem érvelés a tiszteletlenség az idősebekkel szemben.
   Csel 24,16     
Ebben gyakorlom pedig magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek előtt mindenkor.
Róma12.10.    
Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.

remélem ahogy Antee is és mindannyian joggal elvárhatjuk hogy holnaptól sokkal "szelídebb "érveket sorakoztat fel testvérünk..
És ahogy írtad az ígét egyetértek hogy
" A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben."
/János evangéliuma 15,9/
 
- tehát szeretetben ha lehetséges jobban megértjük egymást ...köszönöm   :063:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 29, 14:17:15
Szeretném ha senki nem venné magára.
Én azt se tartom tiszta dolognak, ha az bibliai igeverseket, mint a nyilakat szanaszét lövöldözzük vélemény gyanánt. Amikor egy igét idézünk az az Isten véleménye és szava. Ha nekem hasonló a véleményem, akkor leírom a véleményemet és utána írom, hogy az ige is ezt mondja, de Isten beszédét úgy idézgetni, mintha Isten csak mellettem állna ez nem tisztességes még akkor sem ha történetesen ez lenne a valóság. Egyszerűen, mert Jézus se dorongolta az embereket a szavával: "Nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő", pedig Őneki joga lett volna...  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 29, 14:19:33
Kedves Irma
Az írásokat használd meg győzésre és ne kárhoztass mert az engem nem érdekel .A három pillérből nekem kettő van HIT és a SZERETET aharmadikat majd ISTEN dőnti el.

Na látod.erről beszélt Irma.Teljes mértékben egyetértek vele. Nem kárhoztatott téged, irásaid magukért beszélnek.
Stilusod  sajna nem utal a "második pillérre"...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 29, 14:33:04
Kemény helyen nőttem fel így ez rajtam maradt ezen nem változtatok mivel évek alatt se sikerült ,ez az én szálkán .De ha ismernél tudnád hogy olyan ember vagyok aki a végsőkig kiáll a másikért és segít ahol tud ,amit csak enged a lehetőségem ,minden téren .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 29, 14:42:52
Kedves Ilijah!

Sajnálom, hogy kemény helyen nőttél fel, és még azt is megértem, hogy kell a páncél ha igy adódott. De azzal már nem értek egyet, hogy egy 34 éves ember azt mondja, hogy ilyen vagyok és kész. Ha hagyod és átadod ezt a területet Istennek akkor át fog formálni. Nekem elhiheted. Én is nagyon sok mindenben kellett, hogy változzam, de kértem az Urat, hogy formáljon olyanná, amilyennek Ő szeretne engem látni, és megtette, illetve teszi, míg hagyom, hogy tegye. Ha felismerted, hogy a természeted nem Isten szerinti, akkor hivd be az Urat erre a területre, és majd Ő formál.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Április 29, 14:46:25
Kedves mindenki, akik ebben érintettek vagytok!

Kérlek titeket, hogy kölcsönös megbocsátással tegyetek pontot az ügy végére.  :2smitten:
Hiszem, hogy ez a kedves Istennek.    :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 29, 14:49:05
Nem véletlenül írja Pál Timóteusnak:

2Tim 2,23: Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek.

Most láthattuk, hogy miért.  :060:

A magam részéről, mint moderátor, mindenkitől, aki megsérült ebben, bocsánatot kérek. Észre kellett volna vennem hogy hova tart ez az egész, és leállítani a dolgot.  :08:

Most én is kérek mindenkit, hogy ebbe a hangnemben ne folytassátok. Lehet beszélgetni az Igéről és lehet nézeteket összehasonlítani, de ezen a fórumon kéretik tekintetbe venni, hogy az itt jelenlévők döntő többsége elfogadja a Biblia isteni ihletettségét és ezt filozófiai, vagy már okból ezen a fórumon megkérdőjelezni provokációnak minősül.

Isten, és az Ő Igéjének valóságáról meggyőződni emberi bölcsességgel nem, hanem csakis a megtérés és a Szent Szellem általi újjászületés útján lehet, minden további vita ebben a témában meddő és felesleges.

Még hozzátenném, hogy minden tematikus fórum tagságát egy adott érdeklődés, vagy bizonyos közös háttér hozza oda. A központi téma megkérdőjelezésével, vagy éppen az ellenkezőjének állításával előrukkolni enyhén szólva nem illdomos.


igy van, nem ildomos, és akkor finom voltál az előzményeket tekintve. Ha regisztrálok egy adott érdeklődésű fórumra, agresszivan nyomulok és provokálok ellentétes véleményemmel,miközben  magam semmi nyitottságot nem mutatok az ő nézeteik felé, nem tisztelem az ottlevők hitét se személyét, hát gyorsan elzavarnak.
Ha szándékosan azért megyek oda, hogy ők "kihivásnak" vegyék nézeteimet amikből nem engedek, és jól elszórakozom hogy hogy győzködnek, és hogy tartom őket folytonos mozgásban provokáló kérdéseimmel, biztos hogy hamar átlátnak a szitán!!!

Kedves Testvérek!
Ami már nem épit se pro, se kontra, hanem  r o m b o l , arra nincs szükség. De ha igen, hát legyen, és még tanitsanak pár elméletet nekünk!
Volt idő a jószándék bizonyitására - de aki csak a hitünk, Isten Beszéde, annak igazságai, az apostolok stb. ellen beszél anélkül hogy  valami őhozzá is eljutna a mi álláspontunkból - erre kinek van szüksége???

Amiket  eddig tucatjával kellett olvasnunk az Igével és hitünkkel ellentétesen, egy is sok ahhoz, hogy az erős hivőt felháboritsa, a hitében gyengét viszont elbizonytalanitsa...vajon tényleg úgy van ahogy eddig hittem? nem lehet hogy neki van igaza? stb...
Nem értem.  Legyünk józanok!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 29, 14:55:15
Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
/Máté evangéliuma 7,21/ Én is teszem amit tudok ,hogy másoknak jobb legyen .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 29, 15:33:54
Nem hiszem, hogy ennek van értelme, úgyhogy valóban szeretetben elengedve befejezem ezt a beszélgetést a magam részéről. Minden elhangzott már, és ilyenfajta érvelésnek kedves Ilijah nincs helye akkor ha a másikat egy kicsit is tiszteletben tartjuk. Hidd el mi valamennyien tudnánk igy dobálózni az Igékkel, de nem tesszük mert tiszteljük az Urat, a kimondott Szavát, és egymást is. Te beálltál egyfajta vonalba, nos ez már a te dolgod. Úgy tünik nincs semmi amivel ki lehetne ebből mozdítani, ez viszont már nem illik Isten szerető emberhez. Isten áldjon meg téged!

Szeretettel : Irma :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 29, 17:25:37
Hú!!!  :2crazy: Jaj de megijedtem. Beszélgessünk szabadon...  :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 29, 20:56:52
kedves erdei

tehát

Jézus megkeresztelkedik a bűnök bocsánatára, egy bűnbánati szertartáson.

Gondolod, hogy be akarta csapni a tömeget?

Nyilvánvaló, hogy bűnösnek érezte magát, ezért meritkezett be Jánosnál, ezért ment oda.

Aztán, azt hallja, hogy TE vagy a szeretett fiam az égből

Csak Jézus hallja senki más!

A történetet továbbmesélik, Már úgy hogy hallja a tömeg is!

Ez az én szeretett fiam,

Jánosnál ami már 90-110 körül íródott lehetetlen volt, azt állítani, hogy Jézus bűnös lett volna, ezért ÍME az Isten Báránya mutatja be János.

Majd hogy vád ne érhesse a páli megváltót kitalálják a párbeszédet, mi szerint fordítva kéne bemeríteniük egymást.

De kérdem én mély tisztelettel tőled, kedves barátom!!!

HA JÁNOS HALLOTTA A SZÓZATOT AZ ÉGBŐL, AKKOR MIÉRT KÉRDEZTE MEG A BÖRTÖNBŐL, HOGY TE VAGY-E VAGY MÁST VÁRJUNK?


 :2tickedoff:

Most, hogy szeretnék válaszolni, döbbenek rá, mennyire ostobaság amiket írsz. Teljesen ellent mondasz magadnak.
"Csak Jézus hallja senki más!"
"HA JÁNOS HALLOTTA A SZÓZATOT AZ ÉGBŐL,"
Kicsit azért csalódtam.
Azért többre gondoltam a felkészültségedet.
A legbutább érv, amit felhozhatsz: "kitalálják". Ez nem érv. Ez ostobaság.
 :044:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 29, 21:51:14



Szia Ilijah!

Próbálok pár választ adni gyorsan!         



 'IGEN, ha egyenértékű azzal aki a bűn elkövetése előtt ugyanolyat tökéletes volt.'


Ha csak egyenértékű volna, maxi egyetlen teremtményért adhatna váltságot!

Logikus, vagy nem?

'Innentől viszont már nekem vannak kérdéseim. Ha Isten JÓ: Mit keresett a Jó és Rossz tudásnak fája a kertbe?'

A Biblia szerínt Isten oda helyezte, Neked ez nem elég?


Folyt.köv.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: virág - 2010 Április 29, 21:54:47
Kedves Virág!

Ezt írtad:

"Úgy tűnik, hogy nem az hangzott el teljesen a názáreti zsinagógában, mint ami a Lukács evangéliumban van leírva. Kell lennie erre érthető magyarázatnak."

Teljes mértékben egyetértek veled!

Ez az a pont, amikor közelebb kerülhetünk a valósághoz és ez által az igazsághoz.
Rögtön felmerül nagyon sok kérdés!

Ha Lukács tudott volna héberül, esetleg onnan másolta volna a hitelesebb szövegrészt?
Ha nem tudott héberül arámiul sem tudott?
Ha csak görögül tudott, és csak görögöktől tudakozódott, mikor mindennek utánnajárt?
Beszélt-e egyáltalán zsidókkal, vagy szemtanukkal?
Mikor került az evagélium fölé a Lukács szerint felirat?
Egyáltalán kicsoda volt ez a Lukács?
Egyáltalán mikor keletkezett ez az evangélium?

Nyilvánvaló, hogy Lukács nem szemtanú vagy fültanú, hiszen maga mondja, hogy mindennek utánna kellett járnia.

"Tetszék énnékem is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan végére jártam"

Nem csoda, hogy utánna kellett járnia, hiszen több tucat tekercs és színes költemény keringett 80 körül Jézusról, mire a Lukács evangéliuma megszületett.

Jézus halála után kb 50 év telt el, tehát aki Jézussal egy idős lenne az is 80-90 éves, már ha egyáltalán akadt olyan szemtanú aki túlélte Jeruzsálem pusztulását és a zsidó római háborút. Továbbá a szemtanu, nem csak futólag látta Jézust, hanem konkrétan halotta és még ötven év távlatából is kitűnő memoriával kell hogy rendelkezzen, 80-90 évesen.

A Márk evangéliuma nem tartalmaz gyermekség történeteket, a Lukácsé bővelkedik benne.
A Márk evangéliuma sokkal előbb született.

A néprajztudomány és a történelem, valamint a régészet és a paleográfia egybehangzó kutatási eredménye az, hogy a szájhagyomány csorbítja az eredeti történetet. A történetek továbbadása során, hozzátesznek az emberek és elvesznek, sőt az apostolok nevében egész tekercsek születtek!
Nikodémus evangéliuma az alvilágra szállásról például, vagy Péter evngéliuma a feltámadás esemnyeiről. Külön passiótörténetek is születtek.

Aztán ezek az iratok közkézen forognak, másolják őket rendszerezik őket, ki ide, ki oda teszi a mondást, más keretbe ágyazódva, s az írókra hat a közösség amiben vannak és hat a korai gyülekezet teológiája amiben élnek.

Eközben kialakultak mindenféle irányzatok, akik egymással rivalizálni kezdtek, voltak akik a János keresztségét hírdették csak, aztán voltak a páli vonal, emelett volt egy erős Marcion vonal és legalább 15-20 fajta irányzat, mind a magukénak tudták Jézust.

A közösségek részéről megszületett az igény hogy a zavart és összevisszaságot megszüntessék, elválasszák a meséket azoktól amelyeknek nagyobb a valószínűségük.

Mindazonáltal, a Virágáltal kívánt érthető magyarázat az az, hogy a jézusi mondások benne vannak az evangéliumokban, ám nem teljesen minden pontosan úgy történt, ahogy lejegyezték, ahogy Virág is írja!

A feladat tehát adott, elválasztani a rárakódott rétegeket az eredeti jézusi mondásoktól!!!!

Üdv

Silverman


Kedves Silverman!


Érdeklődéssel olvastam az írásod, a kérdéseket is. Ha megengeded, szeretnék néhány gondolatot ezekkel kapcsolatban hozzáfűzni.
Hogyha Lukács nem is tudott sem héberül, sem arámi nyelven, attól még érintkezésbe léphetett zsidó tanítványokkal, emberekkel, mert ők viszont tudtak/ tudhattak görögül. Így zsidó szemtanúktól való beszámolókat is gyűjthetett Lukács véleményem szerint. Az evangélium keletkezési idejéről, úgy tudom több elmélet is van, de ha 80-90 körüli is, az anyaggyűjtés, az utánajárás azonban már jóval korábban elkezdődhetett, így meglehetősen széles körből gyűjthette össze az evangélium anyagát Lukács, akár zsidó szemtanuk elmondásából is. Ezenkívül feltételeznek egy korai jézusi beszédgyűjteményt, amit az evangélisták is felhasználtak az evangéliumok megírása során.
A felirat úgy tudom csak később, a 2. században került fölé.

Az ézsaiási idézet esetében talán csak arról lehet szó, hogy mivel Lukács (is) görögül írt, az idézni kívánt ószövetségi részeket nem héberből vette át közvetlenül, vagyis fordította le ... hanem mivel volt elfogadott, ismert görög nyelvű fordítás is, eleve azt használta. Ez az evangélium köztudottan pogánykeresztyének számára íródott, ezért ésszerűnek tűnik, hogy görög fordításból idézett Lukács. Ez egy kézenfekvő magyarázat lehet ... De mégis Lukács alapos, lelkiismeretes kutatása mellett nehezen tudom elképzelni, hogy valamilyen módon nem ismerte meg a héber eredetiből való fordítást is. Mégis azt használta fel (LXX), amit felhasznált.  :061:

Összességében az eltérő ézsaiási idézet hátterében egyelőre írói szándékra, a mondanivaló tudatos szerkesztésére, egy üzenet hangsúlyozására gondolnék. De örömmel elfogadok más magyarázatot is.

Tudom, hogy a szent iratok keletkezése során jelen vannak az emberi tényezők, amiket Te fel is soroltál. Sőt még hozzátenném a szentírók egyedi célját, üzenetét, ami köré és ami szerint formálták az írásaikat, de talán még a személyiségüket is.
Mégis hiszem, hogy minden emberi tényező felett a Szentlélek végig őrködött, és azokat irányította, felhasználta és vigyázta. Számomra a Biblia Isten kijelentése, nem kérdőjelezem meg a tartalmát. Úgy gondolom, ha valami benne van, annak oka van. Ezeken a határokon belül szívesen gondolkodom el az ellentmondásokon, szívesen meghallgatok másokat is.


Virág  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 29, 22:02:45

Ilijah írta:

'Kihangsúlyozva, ha Isten jó, honnan a rossz? Itt kezdődik az ami nekem magas, nehezen sőt egyenesen kimondva nem értem.'

 Attól, mert Isten jó, a rosszat is ismernie kell, nem gondolod?
 

'A jó az jó és kész, a rossz az meg rossz és kész, ha mindkettő akkor nem várható el az ami írva van, mert nem volna korrekt.'

Ádám egyetlen  egyszerű parancsot kapott:
'De a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél'

Jézus is adott egy egyszerű parancsot:
'Ha éngem szerettek,
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 29, 22:29:00
'Jézus jó, ez tény: gyógyítót, halottat támasztott fel, stb. Isten harcolt, irtatott, stb, csak a FIA megjelenése után olvasható kegyelemről, megváltásról, életről.
A jelenések viszont visszatér megint a pusztításhoz.'

Kegyelemről, Megváltásról az Ószövetségben is olvashatsz!

Jézus bizony korbácsot is ragadott és befog űlni az ítélőszékbe!
Nem csak a Jelenések könyve, hanem az evangéliumok is beszélnek az ítéletről pl. Mt. 25:41

Tetszik vagy sem, a kegyelem időszaka egyszer véget ér!

Folyt.köv.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 29, 22:39:13
 'Akkor hol van a szeretet? Hol van a megbocsátás? Hol van az irgalom?
A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. Én nem tudom de ha én szeretek valakit azt nem akarom bántani, sőt nem is bántom.'

Bár nem tudom, de tételezzük fel, hogy van egy gyermeked, aki kimászik a terasz korlátjára annak ellenére, hogy már többször intetted.
Mit teszel?

A kegyelem, az irgalom és a szeretet Krisztus keresztjénél betetőzött!
Mit szeretnél még megkapni az örök élet lehetőségén kívűl?

Folyt.köv.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 29, 22:51:37
 
'Egyszer említetted te is mint a tanú annak idején hogy: szeretnél robot lenni? Nem szeretnék robot lenni, olyan szeretnék lenni aki nem tudja mi az hogy bűn, úgy hogy nem látott, nem hallott, és nem tett. Úgy élni hogy ami rossz azt én ne tudjam, se tenni se érezni, ettől még nem lennék robot. Minden a jóról szólna nem kéne küzdeni az ellen ami rossz. És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta. Ezt már réges régen megtehette volna, még a kezdetbe, mire várt? Minek kellett annyi embernek fájdalmakat elviselni, a jóság jegyében. Nem az ember volt aki a rosszat tette, nem magától találta ki, hogy ő majd ellenkezik, hanem valaki közbenjárt. A korbács mégis az emberek hátán csattant és elszenvedték egy teremtett lény okozta hibának a következményeit. Hol van itt az igazság? Jézus nem nézte hogy bűnös-e, hanem a szív az milyen és ha a jóság megvan benne akkor vonzotta őket.
Egyenlőre ennyi.'

Tesókám, ha én azt mondom Neked, hogy csapd le Silvermant, mert idegesít a teológiája, s Te megteszed, bár jól tudod, hogy nincs jogod hozzá, éngem elítélnek, mint felbújtót, de Téged is, mint bűnőst!
Ádám és Sátán eseténél maradva, az 'ádámi bűn' ugyan öröklődött, de Isten gondoskodott a Váltságról, amely a 'felbújtó  sátánra' nem terjedt ki!

Igen, eltörölhette volna sátánt az első pillanatban, ahogy Ádámot is!
Isten suverén Úr, ne vond kérdőre!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 30, 06:49:07



Szia Ilijah!

Próbálok pár választ adni gyorsan!         



 'IGEN, ha egyenértékű azzal aki a bűn elkövetése előtt ugyanolyat tökéletes volt.'


Ha csak egyenértékű volna, maxi egyetlen teremtményért adhatna váltságot!

Logikus, vagy nem?

'Innentől viszont már nekem vannak kérdéseim. Ha Isten JÓ: Mit keresett a Jó és Rossz tudásnak fája a kertbe?'

A Biblia szerínt Isten oda helyezte, Neked ez nem elég?


Folyt.köv.


Sziasztok!

Csak arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy Mózes árnyaltabban fogalmaz, mert nem jó és rossz tudás fája, hanem jó és gonosz. Azért van némi különbség. Érdemes rajta gondolkodni.
A másik, hogy a bűnbe esés után, azonnal megjelenik a kegyelem is, az élet fája. Hiszen addig nem esett róla szó.
Isten nem teremtett rosszat!
Sátán nem rossz, hanem gonosz.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 07:41:48
Mindent megteszek hogy ne essen le Pl rács ,magasítás amin már biztos hogy nem esik le :tudván hogy nincs félelem érzete .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 07:49:49
Az örök életet én nem kívánom,nekem elég volna ez amit most élek békébe, "félelem "nélkül , szeretetbe telne el .
Hogy szemem ne lásson szenvedést ,fülem ne haljon rosszat ,nekem ez bőven elég volna .
Hogy az életem úgy tudjam élni ahogy az méltó egy emberhez amit Isten képére alkotott .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 08:42:31
Az örök életet én nem kívánom,nekem elég volna ez amit most élek békébe, "félelem "nélkül , szeretetbe telne el .
Hogy szemem ne lásson szenvedést ,fülem ne haljon rosszat ,nekem ez bőven elég volna .
Hogy az életem úgy tudjam élni ahogy az méltó egy emberhez amit Isten képére alkotott .

Hidd el Isten sokkal többet tervezett a te számodra is, nemhiába írja Pál: "Ha csak ebben az életben reménykednénk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak lennénk."
Neked is van örök létezési formád, amit vagy az örök Élettel, vagy az örök kárhozattal töltesz el.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 08:49:46
Én nem bántom csak azokat akik engem bántanak .Én olyan vagyok mint a tükör ,azt látod benne amit nézel :ha gonosz az ami belenéz akkor azt kapod viszont ha kedves akkor azt láthatod benne .
Mindenki azt lát bennem amit ad ,se többet se kevesebbet .Olyan vagyok mint a kutya ,hogy bánnak velem azt viszonozom .A bántást addig viselem amíg a hátsóm nem éri a falat aztán én is támadok ,ahogy a kutya .Bennem meg van a szeretet ,mindig jót feltételezek a másikról .Ha mégis rossz az illető hát eltávolodok hogy ne keljen olyanná válnom .Keresem azokat akik pozitívan
gondolkodnak hogy ezáltal is erősödjek ,és kerülőm a negatív embereket hogy ne rontsanak lefele .Keresem azt ami a jóhoz vezet ,ezért fogadom el Jézust mert amit mondott az jó és átöregszem
azt tenni is van amit nehezebben van amit könnyebben ,de igyekszem hogy elsajátítsam azokat amiket mondott .Ennek ellenére nem vágyakozom az örök életre ,el se tudom képzelni mit csinálnék egy végtelen élettel .Nekem elég ez a 60-80 év amit élhetek ha élhetek ,csak legyen olyan amit nem bánok meg a halálos ágyamon .      
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 08:54:18
14
    A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.
15
    És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.
Megsemmisülés nincs utána semmi .Szerintem .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 30, 09:01:32
Jó reggelt, Ilijah!

Ne haragudj, de döbbenten olvastam, hogy neked elég lenne az, amiben most élsz, csak félelem nélkül!
Hogy mondhatsz ilyet? Itt a földön? Egy elkopó és folyton öregedő testben? Emberi keretek közé szorítva élni Jézussal?

Nekem bizony ez nem elég! Én határozottan várom és vágyom rá, hogy örökké Jézussal legyek, és ne legyenek e földi korlátok közé behatárolt dimenziók!  :168:

A másik pedig az általad említett "megsemmisülés". Ez a szó is az emberi elme találmánya. Ugyanis mi képtelenek vagyunk felfogni, mi az, hogy "örökké".
Márpedig az Ige egyértelműen kijelenti, hogy "kínoztatnak örökké" a pokolban az elveszettek, illetve "örökös öröm fejükön" azoknak, akiknek neve be van írva az Élet Könyvébe, és a mennybe kerül.  :119:

Aki igazán megismerte és szívből szereti az Úr Jézust, az mindenképpen Vele akarja tölteni az örökkévalóságot! Még akkor is, ha emberi ésszel ez fel nem fogható! De ide kell a hit!   :168:

Mondd Ilijah!  Ki neked Jézus?

A szívednek kicsoda Ő?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 09:05:45
Jézus :megváltó és Isten fia Számomra .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 09:13:13
Hosszabban :Egy olyan személy aki által volna lehetőség az örök életre ,mivel megváltotta a Világot  . Szeretet és az élet megformáloja ,olyan aki megmutatta hogy kellene élni ,egy olyan aki bebizonyította hogy meg lehet felelni Istennek .De ő sose volt tökéletlen ember így nekem sokkal nehezebb dolgom van amit nem tudok megtenni ,így már most kárhoztatom magam a bűneim miatt .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Április 30, 09:19:04
Jézus Krisztus soha nem kárhoztat senkit a bűnei miatt.Isten előtt egyetlen bűn létezik,még pedig az,ha valaki nem hiszi el azt,hogy Jézus a Krisztus és az ő bűneiért szenvedett és halt meg.És azt,hogy feltámadott!

Jn 12,47     
És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 09:23:43
Bocsáss meg de nem olvastad jól .Azt írtam hogy én kárhoztatom magam a bűneim miatt mivel tisztába vagyok vele .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 30, 09:28:44
 :(
Ilijah!

Hiányolom a személyességet abból, amit Jézusról írtál!

"Egy olyan személy aki által volna lehetőség az örök életre"

Ez úgy hangzik, mintha olyan személyről írnál, akit nem ismersz egészen közelről! Ne haragudj, nem akarok sem kötekedni, sem személyeskedni, főleg nem megbántani téged, vagy felelősségre vonni.

Csak egy észrevétel. Én ha Jézusra gondolok, nekem Megváltóm, Szabadítóm, Vigasztalóm, örömöm és békességem forrása, út az Atyához, egy szóval Ő MINDEN jónak az alapja az életemben!
Kiteljesíti az életemet, és ezt csak az igaz szerelemhez lehet hasonlítani!

Nem "valaki" Ő nekem, hanem az ÉN megváltóm!  Nem tudom, érted-e, miért kérdeztem?  :168:

Ugye nem bántottalak meg?  :168:  
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Április 30, 09:41:41
A kárhoztató,nem az ember saját szelleme-lelke.-Én jól értettem. A kárhoztatás és a bűnbánat nem egy.A gonosz lélek kárhoztatja az embert és az ember azt hiszi ez magától jön.Ha bánkódsz az elkövetett bűnök miatt,az Istennek kedves,mert az Ő számára azt jelenti,megbántad amit vétkeztél ellene.Itt a különbség.Ha nem tudsz ezekből a fájdalmakból kijönni,lehet érte ímátkozni.De kárhoztatni magadat soha.Az bűn.Ha tégedet Isten nem kárhoztat,akkor neked végképpen nincs jogod magadat kárhoztatni!--ezt nehéz felfogni,de így van.
Erre írok neked egy jó bizonyságot!-Én amikor megtértem,akkor már régen keresztény volt a középső fiam.Bizonyos okok miatt,mi ketten soha nem voltunk szülő gyermek kapcsolatban,inkább úgy írnám le baráti volt a kapcsolatunk.Mindent megbeszéltünk.Megtérésem után jóval később történt,egyszer beszélgettünk és elmondtam neki,mit érzek.
Mondtam neki,ha Isten meg is bocsájtott,de én magamnak nem tudok.Igy egyszerű leírni,de végig élni ami akkor volt,hát hosszú volna leírni.A fiam teljesen kifordult önmagából,szó szerint veszekedés lett belőle.A lényege,ha Isten valakinek megbocsájt,akkor Isten megbocsájtását kérdőjelezi meg a megbocsájtást kapó fél,ha nem bocsájt meg önmagának.
Tehát Nem Istennek hisz,hanem a gonosznak,aki ezt sugallja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 09:45:03
Egyetértek a gondolatoddal de nekem nincs reménységem .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Április 30, 09:48:17
Tündém,én még annyit tennék hozzá,hogy Ő a mi társunk ebben az életben,aki mindig velünk van ,Ővele mindig lehet beszélgetni,Ő úgy szeret bennünket ahogyan vagyunk és soha nem hagy el,semmilyen körülmények között.
Hiszen Ő ezt meg is mondta. És azt a szeretetet és hálát amit mi érzünk iránta,azt senki más iránt nem lehet és nem is tudjuk érezni,csak Őiránta.Valahogy igy. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 09:52:49
Elfogadom amit írtál .Mégis a belsőm nem engedi azt hogy azt mondhassam hogy van reménységem .A belsőm tudja a vétkeit ,így nem engedi azt hogy elhiggyem a reményt ami vár másokra .
Nekem nincs olyanom ,viszont van bennem szeretet és kedvesség is amit ki is mutatok sokak iránt .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 10:05:44
Kedves Ilijah!

Két mondatod ütött sziven:

Azt írtam hogy én kárhoztatom magam a bűneim miatt mivel tisztába vagy
Egyetértek a gondolatoddal de nekem nincs reménységem .


Az helyzet, hogy ha nem fogadod el a kegyelmet, akkor valóban lehet egész életet úgy leélni, hogy bár ismereted van Jézus Krisztusról,de mégis kárhoztatás alatt maradsz. Én úgy látom, hogy a te életedben nem volt még megtérés. Nem volt egy olyan találkozás Jézus Krisztussal, ahol átélhetted volna, hogy Ő azért jött, hogy neked / nekem / életed legyen.
Ő minden kárhoztatásunkat magára vette, a kereszten átokká lett, azért hogy nekünk ne kelljen kárhoztatás alatt élnünk.
A másik: azt írtad, hogy nincs reménységed. Ha nem tértél meg akkor ez érthető, mert élő reménység csakis Jézus Krisztusban, Jézus Krisztus által lehetséges. Nagyon erre a világra koncentráltan gondolkodsz csak magadról, a múltadról, benne az életedről. Pedig ez a szakasz, amit ezen a földön élünk, az csak egy töredék az örök élet végtelenjében. Mert az örök élet nem választható formula, hanem Isten teremtett rendje, a szellemünk örökkévaló életet él. Csak az nem mindegy, hogy ezt az örökkévaló életet hol töltjük el, miután a földi szakasz befejeződött. Én a mennybe vágyom, és hiszem, hogy az én számomra már el is van készítve, de aki nem fogadja el a kegyelmet, az az örökkévaló részt egy másik helyen fogja tölteni. Olyan nincs, hogy megsemmisülés, szellemünk örökké él.

Kedves Ilijah! Jártál te már olyan gyülekezetbe, ahol az élő Jézussal lehet találkozni? Ha nem, akkor jó lenne ha keresnél egy ilyet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 10:06:22
Figyelj Ilijah!
Nagyon sokan szólunk itt ezen a fórumon, egyszerre több ember véleménye jelenik meg, ezért keveredhetnek benned a dolgok a különböző véleményeinkről.
...ezért röviden:
Nincs nagyobb problémád, mint akármelyik másik embernek, egyszerűen nem hiszed, hogy Jézus helyetted meghalt. Ez ilyen egyszerű, bármilyen bonyolult érzéseket érzel is. Ha segítség kell, szólj és próbáld meg elfogadni, ha nem kell, akkor meg nem érdemes mindenféle lelki agonizációt bemutatni, mert ez nem tesz téged alázatosabbá, vagy kedvesebbé Isten előtt.

Hidd el nem bántani akarlak, csak én szeretem, ha az ember eljut egyről a kettőre. Aki nem akar haladni, azzal nem érdemes foglalkozni.

Ezeket neked kell eldönteni.  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 10:20:06
Tünde Tényleg nem ismerem Jézust annyira mint te ,engem még nem talált meg olyan mélységbe mint téged és nem tudom hogy valaha is megtalál-e .
Azt tudom hogy Jézus több volt mint ember hisz Isten fia ,megváltó , és út az igazsághoz ,de csak kevesen járják azt az utat amit kiszabott és félő hogy én se ,de pontosan nem tudom .
Nem tudom mennyit ér az igyekezet ami bennem van azt se tudom mi az amin változtatni tudnék ahoz hogy kedves legyek Isten előtt és megérintsen az ami titeket .
Nehéz ,nagyon nehéz elképzelni azt hogy egy olyat mint én az Isten szeressen .Miért ? Sokat átkoztam azért ami történt velem és a világba ,súlyos dolgok ezek így nem remélem hogy van bocsánat .Sok dolog amit tettem ellene az mind a válla nyomja és a szív mondja vissza az elme meg csak hallgat és vádol . Imádkozni kb 2 éve már nem tettem, nem tudom mit is mondanék neki ,nincs ami elmondhatná azt hogy bocsásson meg .Így tudom hogy saját magam felett mondok ítéletet ,de oly nagyon megbántottam hogy arra nem létezik bocsánat ami kifejezné azt hogy sajnálom .    
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 10:22:19
De én hiszem hogy érettem is meghalt ,csak nem hiszem hogy a váltsága még vonatkozik rám ,aki az Istent oly sokszor megtagadta .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 10:25:20
Semmire sem mész azzal ha hiszed, hogy meghalt érted, ha nem hiszed, hogy ez a halál helyetted történt és elvette minden bűnödet.
Magyarul nincs hited.
Most kéne kemény legénynek lenni és odaadni az életedet Jézusnak és nem a szövegelésbe...
Bocs én is kemény legényke vagyok.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 10:26:29
Hogy?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 30, 10:27:00
Sziasztok!
Ilijah igaza van Gábornak, ha egyszer Isten azt mondja: 'Megbocsátom a bűneidet, ha HITTEL elfogadod a Fiam Váltságáldozatát', akkor miért is kételkedtsz?

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 10:29:33
MIT KELL TENNI AHOZ HOGY ÁTADJAM MAGAM JÉZUSNAK ,ÉN NEM TUDOM .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 30, 10:41:14
Ilijah felismerted a lényeget!
Át kell adnod magad Jézusnak, mert csak akkor lesz a Krisztusod, ha az életed ÚRA IS!

Hogyan athatod át magad neki?
Szeríntem jó uton haladtsz, először is azt fogadd el, hogy ez Isten kegyelméből van, semmivel sem érdemelheted ki, csupán hinned kell!

'Kegyelemből tartattatok meg, hit által és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez'
Fogadd el az ajándékot, ez az első lépés Testvérem!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 10:45:35
Azt tudom hogy kegyelem által van és nem kiérdemlés ,ezt idáig értem és el is fogadom .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 10:47:18
Kedves Ilijah!

Ha úgy gondolod, hogy szeretnél mindattól megszabadulni, ami nyomaszt, és kételkedésben tart, akkor annyit kell tenned, hogy leborulsz Isten előtt és elmondod, ami nyomaszt. Úgy őszintén és igazán. Neki mindent el lehet mondani, sőt el is kell. Bánd meg mindazt ami rád nehezedik, és amikor ezt megtetted hittel fogadd el, hogy Jézus Krisztus megbocsájtott neked az Ő Vérének érdeméért. Mert meg van írva : ha megbánjuk bűneinket hű és igaz Ő, hogy megbocsássa azokat. Más helyen azt mondja az Ige : háta mögé veti azokat és nem emlékszik meg többé róla. Olyanná leszel előtte mintha soha nem követted volna el ezeket a bűnöket. Egy tiszta lapot nyit neked, ad egy teljesen új esélyt. Bensődben meg is fogod tapasztalni azt a békességet, amit csak Ő tud adni, a megtérő bűnösnek.

Tedd meg még ebben az órában, üdvösséget nyersz.

Szeretettel: Irma
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 10:49:40
Egyetlen egy kérdés .Mit kezdjek a lelkiismeretemmel ha fojtón vádol ?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 30, 10:52:37
Azt tudom hogy kegyelem által van és nem kiérdemlés ,ezt idáig értem és el is fogadom .

Tesókám, nem vagy őszínte magadhoz!
Mert ha tudod és elfogadtad, hogy kegyelemből kapod és semmit sem tehetsz érte, de még mindig azt keresed, hogy Te mégis miért nem kapod meg, akkor hamis az állításod első része!

Sokat szídtad Istent?
Kemény körűlmények között éltél?

Nem akarlak untatni a múltammal!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 10:55:41
Kedves Ilija!

Ha átadod az életedet Jézus Krisztusnak, Ő megszabadít téged a vádlódtól. Mert meg van irva :
"....31.   Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?
32.   A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?
33.   Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít;
34.   Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk:
35.   Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?
36.   A mint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat.
37.   De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, a ki minket szeretett,
38.   Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők,
39.   Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.....

más helyen pedig ez van írva : Nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak akik a Krisztus Jézusban vannak a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden!

Tapasztald meg még ma!

szeretettel : Irma :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 10:57:06
Csak annyit kérdeztem ,bár lehet hogy rosszul fogalmaztam ,hogy a lelkiismeretem ami azt mondja hogy nagy az én vétkem és nem érdemlek meg még egy esélyt ,azzal mit tegyek .Vagy az majd elmúlik magától ?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 10:57:49
Egyetlen egy kérdés .Mit kezdjek a lelkiismeretemmel ha fojtón vádol ?

Kérd Istent, hogy bocsássa meg a bűneidet, mert Jézus ezért halt meg. Ha ezt megtetted, akkor hidd el, hogy Isten ezt megtette. Amikor vádol a lelkiismereted, akkor nyisd ki a bibliát a Róma 8.1-nél:
"Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint."

Ugyanazt mondhatod mint Jézus monta: "Mert meg van írva:""Nincs azért..."

Azonkívül kérhetsz új lelkiismeretet az Úrtól.
A hited attól fog szilárd lenni, ha az alapjai az írásban vannak és nem attól, hogy mit érzel. Az érzéseid pedig egy idő után követni fogják a hitedet és utána már érezni is fogod.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 10:59:24
Köszönöm .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 11:00:24
Köszönöm .

Örömmel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 30, 11:01:35
A lelkiismereted igazat beszél!
Sem Te, sem én, sem senki más NEM ÉRDEMLI MEG AZ ESÉLYT!
A KEGYELMET NEM LEHET KIÉRDEMELNI, ETTŐL KEGYELEM A KEGYELEM!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 11:04:36
Csabinak igaza van a lelkiismeret igazat beszél, és a lelkiismeret fel fogja ismerni, ha őszintén kérsz bocsánatot a bűnök miatt és erre Isten adja a bocsánatot, amit nem érdemlünk meg, de megkapjuk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 11:05:30
Kedves Ilijah!

Ha becsülettel mész az Úr elé, és igazán, őszintén kiöntöd a szíved mint a vizet előtte. Bevallasz minden, amit csak felhoz benned a Szent Szellem, akkor ez hidd el nekem olyan erővel fog feltörni, hogy utána már nem fogsz ilyesmit kérdezni. Mert ez egy olyan elementáris érzés, ami semmivel nem pótolható. Képzeld el, hogy visszakerülsz abba a pozicíóba, ahonnan Ádámék a bűn miatt kiestek. Ez nem egy olyan felejthető kis emlék, hanem egy mindent átformáló esemény, sírás nélkül ritkán lehet megúszni. De a bűnbánat könnyei nagyon kedvesek Isten előtt! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 11:29:03
Akkor első kőrbe le kéne tennem néhány rossz szokásom Pl dohányzás és nem holnaptól hanem mától .Igaz .Mert csak tisztán lehet Isten elé állni .Erre kell viszont egy kis idő .De hát Isten türelmes .
Én igyekszem .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 11:35:56
Erről beszélünk, hogy nem megváltozni kell, hogy Isten elé állhass, hanem állj Isten elé és ő tud segíteni a dohányzási problémáidon is, ha kéred.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 11:39:28
Köszönőm ezt jó tudni Biztos sok dolog rajtam ragadt a jehov tanúi tanításából . 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 11:59:24
Figyelj csak Ilijah! Istenhez nem kell ünneplőruhába menni, menj úgy ahogy vagy. Ő szereti a bűnbánó embert és nem azt nézi mi voltál, hanem azt látja, hogy Ő mivé tud tenni. Ne halogasd, tedd meg most. Én is dohányoztam, meg még sok mást is csináltam, és Jézus Krisztus volt az aki szabaddá tesz. Isten elé őszintén kell állni, a többit Őmaga végzi el benned. Amit a Jehova Tanúinál tanultál én nem akarom minősíteni, de egy biztos, hogy az igazi fontosságú dolog : a bűnbánó sziv. Te semmit sem tudsz Istennek, csak a bűneidet. De azt szívesen veszi ha Hozzá viszed.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 12:50:20

 :D


de kell az ünneplő ruha, mer aki nem lesz ünneplő ruhába annak összekötözik a végtagjait és kihajítják a setétbe és ottan sírás lesz!

meg van írva a Máté evangélium 22ik részébe!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 12:58:10
de meg kell változni, mert az is meg van írva, hogy a bűnösök imáját nem hallgatja meg az Úr, meg van írva a János evangélium 9ik részébe és csak aki istenfélő azt hallgatja meg
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 13:09:00
Az egyetlen kivétel, amikor a bűneink megbánása miatt jövünk az Úrhoz drága Úr harcosa.
Gondolod csak el, mi nem tudunk megszabadulni a bűneinktől, csak az Úr, de nem mehetünk hozzá a bűneink miatt...
Érted? Így te se lehetnél az Úr harcosa...  :hehe: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 13:11:11
Kedves Testvérem!

Nem tudom, hogy te ezt hogy gondolod. Egy biztos, hogy minden bűnbánó bűnös imáját meghallgatja az Úr, ez a mi hitünk alapja. Itt a bűnbánón van a hangsúly. A másik az ünneplő ruhát az Úr adja, amikor kegyelmet ad a megbánt bűnökre, akkor fehérbe öltöztet. Ne keverjük össze a dolgokat, főleg ne keverjük meg egymást.

szeretettel : Irma :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 13:13:01
a lelkiismeret nem beszé igazat, mert meg van írva, hogy vannak akik nyugott szívvel bálványt esznek, mert a lelkiismeret az el tud ferőződni ezér nem beszél igazat meg van írva a Korintusbeliekhez írt levél 8ik részébe! :nem:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 13:17:06
Kedves Testvérem!

Te valamit nagyon félreolvasol, senki nem mondta, hogy a lelkiismeretet kellene a trónra ültetni Jézus helyett, de azt igen is mondhatjuk, amit Jézus Krisztus megtisztít, az nem tisztelt bálványt, nem hagy hamis megnyugvásban, hanem mindenestől tiszta, hiszen az Úr munkája tökéletes, az Ő beszéde tiszta.

szeretettel : Irma :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 30, 13:18:05
 :(
Ilijah írta:
"Nehéz ,nagyon nehéz elképzelni azt hogy egy olyat mint én az Isten szeressen .Miért ? Sokat átkoztam azért ami történt velem és a világba ,súlyos dolgok ezek így nem remélem hogy van bocsánat .Sok dolog amit tettem ellene az mind a válla nyomja és a szív mondja vissza az elme meg csak hallgat és vádol ."

Kedves Ilijah!

Nagyon sajnállak, mert nincs reménységed! De tudnod kell, hogy aki vádol, az a Sátán! Ha tudod, márpedig tudod, hogy Jézus érted is meghalt, akkor miért nem hiszed el, hogy Istennek elég az ő tökéletes áldozata?!

Megbántad a bűneidet? Ha igen, akkor nincs jogod kevesbíteni Jézus áldozatát! Higgy! '"A reménység nem szégyenít meg!"  Róma 5:5.

Igenis Isten téged is szeret, bármit is tettél, bárhogy is átkozódtál!
1. Felismerni,
2. Beismerni,
3. Elhagyni a bűn!

Hittel és alázatosan! A kegyelem pedig azoké, akik kinyúlnak érte és elfogadják!  :169:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 13:18:46
 :nem:

a fehér ruhákat azok kapják akik megölettek az Úr beszédéért, meg van írva a jelenések könyve 6ik részébe és ők is csak akkor kapnak fehér ruhákat ha már mindenkit megöltek az Úrér ez is ott van benne megírva!!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 13:21:51
Ámen! :016:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 30, 13:22:15
Szia Úr harcosa!

Ha a lelkiismereted azt mondja, hogy a kegyelmet semmivel sem tudod kiérdemelni, akkor szerínted hazúdik?
Vagy inkább akkor hazúdik, amikor azt mondja rólad:
'Te jó ember vagy, neked megjár Isten kegyelme, kiérdemelted azt!'

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Április 30, 13:22:30
Ilijah ahol laksz,vagy a környéken,ajánlom,keressél egy teljes Evangéliumi gyülekezetet,hogy közösségben tudjál jobban lenni az Úrral.Isten Igéje mondja,aki hisz ő benne, meg nem szégyenül.! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 13:24:34
Kedves Úr harcosa!

Mi valamennyien akik megtértünk az üdvösség ruhájába vagyunk öltöztetve, és nemcsak a mártírok fogják ezt megkapni.
 :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 13:27:10
Drága Úr harcosa! Szerintem ne csak osztogasd az igazságot, hanem vegyél részt a beszélgetésben, vagyis nézd meg, hogy milyen jellegű a beszélgetés, és próbálj meg értelmes módon bekapcsolódni.

Van igazságod abban, hogy a lelkiismeret tud deformálódni, de egyenlőre a jelen helyzetben, ha elolvastad az előző hozzászólásokat nem ez a fő probléma.
Nagyon jó, ha kész vagy az ideológiádért megküzdeni, de annál fontosabb, hogy inkább segítsünk másoknak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 13:27:17
 :nem:

nem szereti az Úr, mert meg van írva, hogy a gonoszt gyűlöli, aki álnokságot csinál, meg van írva a zsoltárok 11ik részébe és ezér gyűlőli az igazat pedig megpróbálja, mer magát igaznak tartja, de az is meg van írva hogy nincsen csak egy igaz is és ezér hiába tartja magát igaznak akkor is a gonoszt gyűlöli!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 13:31:11
én megvettem az összes kazettát és kívülről akarom tudni és cdén is állandóan hallgatom és rögtön eszmbe jut de ha nem akkor kikeresem azonnal mer ha valmit elvennék és nem nézném akkor bűnös vagyok mer meg van írva hogyaki elvesz a beszédből annak eltörlik az örök életét, ezt most nem tudom hol van de megnézem mindjárt
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 13:32:40
én megvettem az összes kazettát és kívülről akarom tudni és cdén is állandóan hallgatom és rögtön eszmbe jut de ha nem akkor kikeresem azonnal mer ha valmit elvennék és nem nézném akkor bűnös vagyok mer meg van írva hogyaki elvesz a beszédből annak eltörlik az örök életét, ezt most nem tudom hol van de megnézem mindjárt

Nagyon jó kazettáid lehetnek...  :010: :158: :fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 13:32:50
de ez hol van megírva? :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 13:33:22
de ez hol van megírva? :(


micsoda?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 13:36:07
Kedves Úrharcosa!

Meg van írva : Úgy szerette Isten ez a világot, hogy az Ő Egyszülött fiát adta, hogyha valaki hiszen Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Na szerinted milyen volt a világ amikor Jézus eljött? Megsúgom neked, olyan sötétség volt, hogy eljött az ideje, hogy Isten megoldást adjon a Tőle messzire keveredett embernek. És annyira szerette ezt a bűnös, sötét világot, hogy odaadta a legdrágábbat : Egyszülött Fiát. Ne mond tehát, hogy Isten gyűlöli  a bűnöst, a megátalkodottat talán, de a Szent terve az, hogy minden ember megtérjen.

Mi hivők valamennyien igazak vagyunk, mert meg van irva : üdvhöz jut abban az órában. Mikor ? Amikor hittel a keresztre tekint. Ne akard meglopni Isten dicsősségét és üdvtervét, kérlek. Pont az a csodálatos, hogy Isten már akkor szeret minket, amikor mi még bűnösök vagyunk. Hála és felmagasztalás Neki ezért!
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 13:36:42
hogy a megtértek kapják a ruhákat. :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 13:38:36
Megosztanád velünk, hogy milyen kazettákból meríted a tájékozottságodat?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 13:39:09
A fehér ruhák a "szentek igazságos cselekedetei" Jelenések könyve. Mirólunk pedig aztmondja az Úr és az írás is, hogy szentek vagyunk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 13:41:01
Teljesen mindegy, hogy milyen kazetták azok. Csak kazettákból nem lehet megismerni az Urat és az Ő terveit, gondolkodásmódját.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 13:44:39
mkagno kazetta de van cdén is a biblia három pont nulla és lehet beállítani hogy a fejemnél levő kis sdobozból még éjszaka is szólhat mer be lehet programozni hogy melyik könyvet melyik után olvassa fel a bemondó
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 13:46:32
Nagyon jó, csak vigyáz, mert a "betű megöl, a Szellem az ami megelevenít"...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 13:47:25
A biblia betűi nagyobb pustításra képesek az ember életébe, mint a gonosz munkái.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 13:49:07
ez hol van megírva? :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 13:50:55
2. Korinthus 3.
6. A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Szellemé; mert a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 13:53:24
 :nem:

az Úr pusztítja el a földet, meg van írva az Ézsaiás tizedik részébe, ha a betüi által akkor azzal, mit bánom én, ki vagyok én hogy akadályozzam az Úrat?

egyszer már elpusztította a gonoszokat a vízözönnel, és most szét fog égni mindenki, a dánielben is benne van hogy elhatároztatott a pusztulás az Úr tervében...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 13:55:31
Szerencsére az Úr az élet Istene és nem a pusztításé. Ha Ő elpusztít valamit, akkor teremt helyette valami jobbat. Szeretem Őt.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 13:57:29
Az elpusztítás a végére van hagyva, de addig még tart a kegyelem idő, inkább azzal kell foglalkozni. Neked is ezt ajánlom, Úr harcosa, és ha már ennyit hallgatod az Igét, akkor az üdv üzenetét halld meg: Örökkévaló szeretettel szerettelek, és vontalak Magamhoz hűségesen..........Amilyen messze van napkelettől nagnyugat, olyan messzi veti el bűneinket....Szeret az Úr minket azért nincs még végünk, mindennap megújul nagy az Ő kegyelme...

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 13:58:26
Ohhh yeeee!  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 13:59:43
de eben nincsen benne hogy a betü nagyobbat pusztít mint a gonosz, csak az van hogy a betü öl. tehát nem nagyobbat pusztít a gonosz, különben sem tudna nagyobbat mer, minden a lába alá vettetett ezér akkor a gonosz is a lába alá vetetett és ha a gonosz pusztít akkor csak addíg pusztít amíg az Úr akarja, tehát nekem teljesen mindegy, hogy a betü pusztít vagy a gonosz és az is mindegy hogy mekkorát pusztít, mer olyan leszek mint a Nap, tehát nem leszek már itt ugyse.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 14:05:30
Az a sajnálatos, hogy kimozdíthatatlan vagy a saját gondolatmenetedből, így nincs értelme beszélgetni. Te leragadtál a pusztításnál, pedig Isten maga az újrakezdés, a helyreállítás, a megépítés. Fordítsd arcodat a kegyelem felé, és hagyd, hogy az Úr megújítsa a te elmédet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 14:08:07
 :nem:

nincsen a végére hiszen az I mózesben ott van hogy Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök valának az Úr előtt és ezér el is pusztította őket, és akiket most a cunami elkapott az is azér mert biztos bűnösek és ok nélkül való átok nem jön az emberre, mondtam is hogy ne gyűjcsenek pénzt mert akkor csak még egy forgószelet idéznek elő ha akadályozzák az Úr munkáját.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 14:11:34
de eben nincsen benne hogy a betü nagyobbat pusztít mint a gonosz, csak az van hogy a betü öl. tehát nem nagyobbat pusztít a gonosz, különben sem tudna nagyobbat mer, minden a lába alá vettetett ezér akkor a gonosz is a lába alá vetetett és ha a gonosz pusztít akkor csak addíg pusztít amíg az Úr akarja, tehát nekem teljesen mindegy, hogy a betü pusztít vagy a gonosz és az is mindegy hogy mekkorát pusztít, mer olyan leszek mint a Nap, tehát nem leszek már itt ugyse.

Szerinted Jézus megkísértésekor a Sátán miért Isten beszédével próbálta tőrbe csalni Őt, mert tudta, hogy a sima ördögi cseleken Jézus röhögni fog, de a rosszul alkalmazott ige lelkiismeretfurdalást tud okozni, mert az ember azthiszi, hogy Isten szól hozzá. Persze, ha nem ismeri meg személyesen az Urat.
Így van ez ma is. Az ördög kísértésekkel sok embert fogságban tart, de amikor találkoznak a Kegyelemmel, akkor felszabadulnak, de egy olyan embert, akit az Isten beszédének a rossz értelmezése vezet, az nehezen tud megszabadulni, mert azt hiszi, hogy az a helyes.
Lehet, hogy ez nehezen érthető, de ezért nem szabad az igével dobálózni, mert az egy kétélű, éles kard és visszafele is képes sebezni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 14:14:59
az hol van megírva, hogy Jézus röhögni fog?
én nem tudom ezt.
 :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 14:17:59
a bibliában nincsen olyan szó hogy újrakezdés, ez biztos most néztem meg.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Az Úr harcosa - 2010 Április 30, 14:20:05
az hol van megírva hogy az élet istene?
én nem tudom ezt
az Ábrahám isten az van benne.

kár hogy nem én voltam ábrahám
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 14:22:24
Elég érdekes vagy.  :088:
Csak annyit tudsz, amit olvastál? Jézus nem költözött a szívedbe?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 14:23:14
Hogy lehetsz ilyen elvakult?

Nem a te dolgod, hogy ilyen itéleteket ki mondj. De hogy is mered?

Milyen kegyelem, hogy az itélet Isten kezében van, és Ő másként látja, Istenem köszönöm. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 14:24:57
Úr harcosa irta :kár hogy nem én voltam ábrahám

Én szerintem meg Istennek kifejezetten nagy kegyelme! :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 14:31:24
Kedves Úr harcosa!
Nem tudom ki vagy, de két dolgot fogadj meg: Istennel kell az élő közösség. Hívd be az életedbe, hogy személyesen tudj vele beszélgetni. A másik, hogy legyél tagja egy gyülekezetnek, hogy tudjanak neked segíteni. A gyülekezetet nem véletlenül szólította be a létbe Isten.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 14:36:33
Hát kedves testvéreim, szomorúan elköszönök tőletek. Sürgős pihenni valóm van a gyülekezettel együtt a szelidi-tó partján két napig.  :089:
Miért szomorúan? Csak közösséget vállalok veletek a szomorúságotokban, hogy ti nem lehettek ott.  :hehe:
Aztán visszajövök ám, nem ússzátok meg nélkülem...  :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 30, 14:49:23
Kellemes idotoltest nektek Gabor! :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 30, 14:53:16
Kedves Ur harcosa! Vagy ha ugy tetszik: totati66 es Silverman!
Ne jatszadozz velunk. Ip cimed alapjan beazonositottalak.
Remelem nem kell magyaraznom, hogy miert nem csak 1 napra tiltalak, hanem vegleg!?

Szia!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Április 30, 14:59:14
Kedves Ur harcosa! Vagy ha ugy tetszik: totati66 es Silverman!
Ne jatszadozz velunk. Ip cimed alapjan beazonositottalak.
Remelem nem kell magyaraznom, hogy miert nem csak 1 napra tiltalak, hanem vegleg!?

Szia!

Ajjjj de gáz...  :010: :fetreng:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 30, 15:18:00
Kedves Úr harcosa!
Az igét lekszikálisan már jól ismered, most törekedj arra, hogy összefűggéseiben és értelmében is megismerd!
Jézus nem csak a vértanuknak ígért 'fehér ruhákat', ha van időd olvasd el a Bibliában Jel. 3:4, 3:18 verseket is!
Jó dolog, ha feltudod idézni az igehelyeket, de sokat árthatsz vele ha nem látod összefüggésében!

Bocsi, de csak most olvastam Anti hozzászólását!

Silverman, vagy hívjanak bárhogy is!
Azt hiszem nyílvánvaló, hogy nem Pál apostol a pofátlan kettőtök közűl!

A mások megtévesztése és másnak mutatni magad, mint amilyen vagy, nem Jézus, hanem a sátán követőinek kenyere!
Isten adjon megtérést a megátalkodott szívednek!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 30, 15:52:36
 :2crazy:   :02:   :061:

Uram, segíts!  :2police:  Mi van itt pár napja, tesókák?
 :03:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 15:57:30
A cunamit nem Isten idézte elő hanem emberek a vízalatti robbantással .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 30, 15:59:12
 :044:
Jó pihenést, Gábor!
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 30, 16:00:30
 :03:  Ilijah!
Mit akarsz mondani ezzel a cunamival?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Április 30, 16:04:06
Én is búcsúzom mert nem tudok bocsánatot kérni Istentől ,ezért :
A lánynak, kit a faterja megerőszakolt éjszaka,
Neki mondd, hogy van Isten!
A srácnak, kit megtagadtak és intézetbe beadtak,
Neki mondd, hogy van Isten!
A vaknak, ki fényt nem kapott, sose láthat napot, csillagot,
Neki mondd, hogy van Isten!
Annak aki nyomorék, vagy az anyának, ki elvetélt,
Neki mondd, hogy van Isten!
Ártatlan elítélt, ki villamosszékben ül!
Mondd meg neki, hogy van igazság!
Ellenség kezéből, aki nem menekül!
Mondd meg neki, hogy van barátság!
Az újszülött, ki meglakolt, mert szüleinek bűne volt,
Neki mondd, hogy van Isten!
Az áldozati báránynak, kinek vérét veszik a Sátánnak,
Neki mondd, hogy van Isten!
Ártatlan elítélt, ki villamosszékben ül!
Mondd meg neki, hogy van igazság!
Ellenség kezéből, aki nem menekül!
Mondd meg neki, hogy van barátság!
Nincstelen öregnek, ki háborút viselt!
Mondd meg neki, hogy van békesség!
Kifosztott szolgáknak, kiket gazdájuk ver!
Mondd meg nekik, hogy van jószándék!
Mondd meg nekik, hogy van kegyelem!
Mondd meg nekik, hogy van tisztelet!
Mondd meg nekik, hogy van szeretet!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 30, 16:16:26
Ilijah!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Akkor meg tudjuk mondani ezeknek a borzalmakon átment embereknek, hogy Isten a szeretet, ha leereszkedünk az ő szintjükre, megértjük őket, tudunk velük együtt sírni az őket ért szörnyűségek miatt!

Ilijah! Ne engedd, hogy a Sátán becsapjon és szétmorzsoljon a vádak alatt! Ő akar téged becsapni!!!  :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 30, 16:18:10
 :118:
Sajnálom, hogy elmentél! :059:

A gazdag ifjú is elment megszomorodva..., csak ő más miatt...  :060:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Április 30, 16:26:41
Kedves Ilijah!

Csak azért írom le a következőket, hogy érzékeltessem, hogy értem amit ki akarsz fejezni ezzel a verssel. Én egy leányanya második gyermekeként, nagyon nem kívánottan születtem a világra. Két és félévesen azért adtak örökbe a nagyszüleim, mert anyám fizikálisan rám támadt, el akart pusztítani. Egész életemben egy olyan rokonságban nőttem, ahol az anyám bűnei miatt csak másodrendű polgár lehettem és ennek ellenére, vagy pont ezért mondom azt, hogy van Isten.
Ott volt amikor az anyám a sinekre tett, és késett a vonat, és ott volt amikor keserű könnyeket sírtam az elutasítottságom miatt. Ezeket a nagy-nagy vétkeket nem Isten idézte elő, és nem Istennek kell szemrehányást tenni. Ide a szabadak arat vitt. Miért van az, hogyha kétféle megoldás lehetséges akkor az ember mindig a rosszabb hatású mellett dönt? Miért nem fogadod el te most a szeretetet? Miért jobb szemrehányást tenni az Istennek, mint 9nkább megengedni neki, hogy helyreállítsa, amit a bűn az életedben tönkretett? Miért nem tudod elfogadni, hogy nem elég a szeretetről beszélni, azt élni kell, és az nem tud szeretni, aki maga nem élte át a szeretetet. Én megtapasztaltam, hogy Isten be tudja gyógyítani a fájó sebeket, meg tudja gyógyítani a múltat és lehet megbocsájtani, szeretni elengedni, mert nekem is megbocsájtottak, szerettek és elengedtek. Mert szeretni jó! és egyedül értelmes dolog.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 30, 16:38:19
 :2smitten:

Kedves, Drága, Szeretett Testvéreim!

Ezt a dalt küldöm most mindenkinek, aki bármilyen módon megsérült érzelmeiben az elmúlt 2 nap vitái során:

&feature=related

Az Úr áldjon meg mindenkit!
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 30, 16:42:06
Kedves Ur harcosa! Vagy ha ugy tetszik: totati66 es Silverman!
Ne jatszadozz velunk. Ip cimed alapjan beazonositottalak.
Remelem nem kell magyaraznom, hogy miert nem csak 1 napra tiltalak, hanem vegleg!?

Szia!

Antee, köszi. :afro:
Kilógott a lóláb...

Más: mikor Andika jelezte chaten, hogy Bukovszki L. minden nap belenéz a prifiljába, nem vettem komolyan, azt hittem véletlen. De azóta az enyémbe, és minden szúrópróbaszerűen megnézett tesóéban mindig frissen ott a neve. Ma az összes direkt megnézett profilon ott a tegnapi, IV.29-i látogatása. Azért kiváncsi lennék, ezt miért csinálja?
Zsuzsa
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 30, 16:50:30
Talán unatkozik! De ha nagyon zavar benneteket, megvonhatom tőle a bejelentkezést és akkor nem fogja tudni megnézni más profilját. A bejelentkezésnek amúgy sincsen értelme, hiszen nem üzenhet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Április 30, 16:52:28
Silverman, Silverman, legalább most nem csalódtam benned.
Ugyan arról a gépről, na erről ennyit.

Illés

Miért is kéne bocsánatot kérned Istentől?
Magadtól kérj, ha olyat tettél ami bánt. Bocsáss meg magadnak, mert az Isten 2000 éve megbocsátott.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Április 30, 16:54:02
Laci mindannyiunkat látogat!

Én ezt egy kedves jelzésnek tekintem tőle!
Bár a teológiáját elútasítom, kimerem jelenteni, hogy Bukovszki Laci és Silverman között óríási a különbség!

:044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Április 30, 17:09:08
Egyetértek Tesókám! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Május 01, 13:18:45
Sziasztok!

Néztem a mai napi be írásokat, hozzászólásokat.
Szemet szúrt, hogy talán Jules kivételével, mindenki nő. /asszony/
Vajon miért aktívabbak a lányok?
Nekünk férfiaknak, nincs mit mondanunk? 
Helyes dolog, hogy a nők viszik a prímet?
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2010 Május 01, 20:47:43
Én is búcsúzom mert nem tudok bocsánatot kérni Istentől ,ezért :
A lánynak, kit a faterja megerőszakolt éjszaka,
Neki mondd, hogy van Isten!
A srácnak, kit megtagadtak és intézetbe beadtak,
Neki mondd, hogy van Isten!
A vaknak, ki fényt nem kapott, sose láthat napot, csillagot,
Neki mondd, hogy van Isten!
Annak aki nyomorék, vagy az anyának, ki elvetélt,
Neki mondd, hogy van Isten!
Ártatlan elítélt, ki villamosszékben ül!
Mondd meg neki, hogy van igazság!
Ellenség kezéből, aki nem menekül!
Mondd meg neki, hogy van barátság!
Az újszülött, ki meglakolt, mert szüleinek bűne volt,
Neki mondd, hogy van Isten!
Az áldozati báránynak, kinek vérét veszik a Sátánnak,
Neki mondd, hogy van Isten!
Ártatlan elítélt, ki villamosszékben ül!
Mondd meg neki, hogy van igazság!
Ellenség kezéből, aki nem menekül!
Mondd meg neki, hogy van barátság!
Nincstelen öregnek, ki háborút viselt!
Mondd meg neki, hogy van békesség!
Kifosztott szolgáknak, kiket gazdájuk ver!
Mondd meg nekik, hogy van jószándék!
Mondd meg nekik, hogy van kegyelem!
Mondd meg nekik, hogy van tisztelet!
Mondd meg nekik, hogy van szeretet!
Kedves Ilijah
Értem,hogy miért írtad le ezt a verset.

Mégis hozzátenném:

Az ártatlan és bűntelen Isten báránya,
Aki helyettünk,bűneinkért szenvedett.
Mondom neked és mindenkinek:
EZ A SZERETET!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Május 02, 01:10:23
Sziasztok!

Néztem a mai napi be írásokat, hozzászólásokat.
Szemet szúrt, hogy talán Jules kivételével, mindenki nő. /asszony/
Vajon miért aktívabbak a lányok?
Nekünk férfiaknak, nincs mit mondanunk? 
Helyes dolog, hogy a nők viszik a prímet?
 :044:


Szia Robikám!

A kérdésed jogos!
Nem szeretnék mentegetőzni, de tegnap kivettem egy nap szabit, szülinapot ünnepeltünk!
Amúgy pedig szégyen a férfiak langymatagsága, s nem csak itt a fórumon... :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Május 02, 11:17:59
Sziasztok!

Fél 6-kor kellett kelni, mert volt egy reggeli munkánk. Majd fél 10-re kellett menni egy másik városba aláírni a szerződést. Egész nap költözködtünk! Reggeli fél 11-kor kezdtem el a kocsiba bepakolni a cuccokat, majd este fél 8-kor végeztünk a kipakolással.
Majd este 11-ig szerelgettük össze a bútorokat de még mindig kupi van! :hehe:

Áldott napot mindenkinek! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 02, 11:23:40
 :afro:
Megfigyeltem, hogy mielőtt az Úr egy végleges rendet összerak, előtte legtöbbször feldúlja a régieket...

Nálatok is minden rendben lesz! Dicsőség az Úrnak, hogy végre olyan otthonban lakhattok majd, ahol nyugodtan kialakíthatjátok a saját életstílusotokat!  :169:
 :2smitten:

Isten áldása kísérje a költözködést is!  :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Május 02, 11:43:58
Köszönjük! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: irene - 2010 Május 02, 12:34:10
Drágáim kitartás!!!............  :2smitten:

Lélekben veletek vagyok .... az ÚR  áldó keze és az angyalok serege legyen segítségül  :2smitten:

Dicsőség az Úrnak  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 02, 13:14:29
Nagyon szépen köszönjük.  :igen:

Nagyon sok még a tennivaló és ha erre nézek, hát őszintén elszomorodom.  :118:
De nem erre nézek, hanem Istenre, hogy a tegnapi napot is segített átvészelni és a mait is segíteni fogja.  :169:
Különösen örül a szívem, mert egy nagyon szép kis új házba lehet saját életünk.  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

További szép napot mindenkinek.  :afro:  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Május 02, 13:22:04
Nagyon szépen köszönjük.  :igen:

Nagyon sok még a tennivaló és ha erre nézek, hát őszintén elszomorodom.  :118:
De nem erre nézek, hanem Istenre, hogy a tegnapi napot is segített átvészelni és a mait is segíteni fogja.  :169:
Különösen örül a szívem, mert egy nagyon szép kis új házba lehet saját életünk.  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

További szép napot mindenkinek.  :afro:  :044:

Legyen sok öröm és áldás helye a szép uj kis házatok,
kivánom Nektek szeretettel:
Zsuzsa :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Május 02, 17:28:38
Az Úr áldása legyen az Új otthonotokon,majd apránként mindennek meg lesz a helye és rend lesz,erőt és kitartást hozzá.
 :017: :016:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 02, 17:48:16
Köszönöm Ermaha! De elég nehezen találjuk úgy a dolgok helyét, hogy nincs semmi bútorunk ahova pakolhatnánk. A polcok felszerelésével meg még várni kell, mert csak a Antee tudja mit hova kell tenni.  :gunyos:  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Május 02, 21:35:09
Nagyon sok örömet kivánok az új kis házatokban! :074:
Adjon az Úr sok erőt a rendeszkedéshez! :igen:
A végén úgyis minden a helyére kerül! :2smitten: csak kitartás szükséges, és sok türelem!!! :2smitten:

Áldjon meg titeket az Úr gazdagon! :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 03, 00:19:09
Áldott legyen a Fény, mely rád világít és mely benned van,
Az áldott napfény sugározzon be téged
És melegítse fel szívedet, míg úgy nem lobog mint kandallók tüze,
Így minden idegen melegedni jöhet hozzád és minden barátod is,
Sugározzék szemedből a fény, mint ablakba állított
Gyertya fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja.
Áldott legyen a rád hulló lágy eső.
Hulljanak lelkedre a cseppek és csalogassák
A virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő,
De áldott legyen a nagy vihar és rázza meg lelkedet,
Hogy fényesre és tisztára mossa és sok kis tavacskát
Hagyjon hátra, amiben megcsillan az ég kékje
És időnként egy csillag is.
Legyen áldott a föld, az egész földkerekség,
Hogy mindenütt kedvesen fogadjon
Bármerre is vezessen utad.
Legyen puha a föld mikor terhétől fáradtan lepihensz
És legyen könnyű, amikor majd kinn fekszel alatta.
Olyan könnyen terüljön el fölötted,
Hogy lelked kiröppenhessen felfelé
És elérje útja végén

Az Istent!


Hol hit, ott szeretet;,

Hol szeretet, ott béke,

Hol béke, ott áldás,

Hol áldás, ott Isten

Hol Isten, ott szükség nincsen. Ámen!

Kívánok nektek sok sikert és boldogságot .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2010 Május 03, 07:07:58
Kedves Ilijah!
Ez nagyon szép.Én is hasonló jókat kívánok neked. :063:
Az Úr áldjon meg.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 03, 08:15:01
Nem tudom mi történt de valami más szemlélet vettette fel magát az  agyamban az egyik pillanatról a másikra ,furcsa érzés ,pedig még nem is imádkoztam . Nem tudom mi lehet ,de kellemesebben érzem magam .Olvasgattam a soraitokat ,nézegettem bölcsességeket ,és mintha valami leeset volna a belsőmről .Nem tudom ,talán van még szándéka Istennek velem .
Az Úr legyen előtted,
    hogy a jó utat mutassa neked.
Az Úr legyen melletted,
    hogy téged karjába zárjon és megvédjen.
Az Úr legyen mögötted,
    hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől.
Az Úr legyen alattad,
    hogy felfogjon, ha leesel.
Az Úr legyen tebenned,
    hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy.
Az Úr legyen körülötted,
    hogy megvédjen, ha mások rád rontanak
Az Úr legyen fölötted,
    hogy megáldjon téged.
Így áldjon meg téged a jóságos Isten,
    ma, holnap és minden időben.
                             Ámen.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 03, 08:18:10

Ezt teszitek ti ,még ha kissé kemények is vagytok ,de azt szolgáljátok amit kell .Ezért legyetek áldottak mindörökké .Ámen .




Áldás, békesség

Uram, tégy engem békéd eszközévé.
Hadd vigyem a szeretetet,
ahol a gyűlölet uralkodik,
a megbocsátást oda,
ahol a vétek él.
Hogy egyességre hozzam azokat,
akik széthúzásban élnek,
s az igazságot vigyem oda,
ahol a tévely az úr.
Hadd vigyem a hitet,
hogy szétoszlassam a sötétséget,
s az örömöt vigyem oda,
ahol szenvedés az élet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Május 03, 08:40:31
Ez fantasztikus Ilijah! Szeret téged az Úr ! Most nagyon jó olvasni téged! Légy áldott! Isten békéje áradjon el a te bensődbe! És légy Krisztushorodzóvá! Ámen! :028: :030: :
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 03, 09:16:14
 :2smitten: 
Kedves Ilijah!

Mintha nem is te lennél, illetve egy másik, egy új Ilijah!  :afro:
Elképesztő volt olvasni a fenti soraidat, az áldást és jókívánságot azzal a sok bölcsességgel!

Ilijah! Téged az Úr már terveibe formált, hagy, hogy belesimítson tenyerébe és úgy nyújthasson mások felé áldásként!  :169:

(Komolyan mondom, vártam, ki lesz a "Szerző" a végén, és boldoggá tett, hogy te írtad, hogy belőled buggyant ki!!!)   :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 03, 09:48:37
Sajnos nem én írtam ,de ilyeneket olvasok és hasonlókat és örömmel tölt el  .Jó az épít engem is és ha inkább arra koncentrálok a sok rossz helyett ,akkor engem is tud formálni  abba az irányba amibe titeket .
 Áldott legyen a szív, mely hordozott, És áldott legyen a kéz, mely felnevelt Legyen áldott eddigi utad, És áldott legyen egész életed. Legyen áldott Benned a Fény, Hogy másoknak is fénye lehess. Legyen áldott a Nap sugara, És melegítse fel szívedet, Hogy lehess meleget adó forrás A szeretetedre szomjasoknak, És legyen áldott támasz karod A segítségre szorulóknak. Legyen áldott gyógyír szavad, Minden hozzád fordulónak Legyen áldást hozó kezed Azoknak, kik érte nyúlnak. Áldott legyen a mosolyod, Légy vigasz a szenvedőknek. Légy te áldott találkozás Minden téged keresőnek. Legyen áldott immár Minden hibád, bűnöd, vétked. Hiszen aki megbocsátja, Végtelenül szeret téged. Őrizzen hát ez az áldás fájdalomban, szenvedésben. Örömödben, bánatodban, bűnök közti kísértésben. Őrizze meg tisztaságod, Őrizze meg kedvességed. Őrizzen meg Önmagadnak, és a Téged szeretőknek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Május 03, 09:56:37
Nagyon jó!  :igen:
Csak igy tovább, és csodákat fogsz megélni :030: :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 03, 10:06:59
Meglátni azt ami szép érezni azt ami jó
elfogadni és kutatni ,keresni az elérhetőt
majd megtalálni Istent és nem kételkedni
semmiben ,mert igaz Ő és nem hagy el soha
,még ha azt is hittem Ő mindig itt volt
csak én nem akartam elfogadni .De már
nem hadakozok ellene hisz maga a szeretet
ellen hadakoznék mit Ő nyújt ,csak kezem kell
kitárnom felé ,és Ő segít hogy azon az úton
járjak amin kell .Nem csal meg és el nem felejt,
nem csap be és nem is ver át .Nincs hozzá fogható
ki ilyen szeretetteljesen  nézné életem ,és oly
türelemmel várna még rám is hogy el ne vesszek .
Tudja azt mi az én vétkem és mégsem a szerint
van irántam ,hanem az el nem múló kegyelem és
szeretet vezérli még az olyanok iránt is mint én .
Hát lehet ennél nagyobb ajándék egy ember
számára ki meg nem érdemli és mégis helyet kap .      
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 03, 11:58:36
 :afro:
"Aki mást felüdít, az maga is felüdül!"
 :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 03, 12:33:40
Igen :jobb adni mint kapni .Azzal hogy adhatok marad nálam is ,az a tudat hogy ez mást vidámít .Ami erőt ad ,az a gyengeség ,amit felismertem hogy Isten nélkül nem tudok élni .
Símuljon előzékenyen lábad alá az út,
és támogassa meg a szél a hátad,
arcodat fürössze fényében s melegében a nap,
és bő eső itassa szomjas földjeid.
Amíg újból nem látjuk egymást te meg én,
Isten tartson meg óvó tenyerén! :017: :017: :017: :017: :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 03, 12:48:24
    Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
 És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
 A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
 Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.


Még jó hogy vagytok és erőt gyűjthetek a ti hitetekből . :016: :028:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 03, 15:49:52
 :044:
Szia Ilijah!

Úgy örülök, hogy a hozzászólásaid légköre már inkább bizakodó, másokat bátorító! Az Úr felemel téged, meggyógyítja lelki, érzelmi sérüléseidet, és hiszem, hogy meg fogja erősíteni a hitedet is, ha töretlen kitartással olvasod az Igét!  :168:
Legyen így! Ámen!
Isten nagyon szeret téged, és jó terve van az életeddel!  :169:
Add át magadat Neki teljesen, és hagyd, hogy vezessen!  :168:

Örülök az Úr látható munkájának itt a fórumon! (is)  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 03, 16:11:58
Én is örülők hogy itt lehetek veletek és erőt gyűjthetek köztetek a ti hitetek által az enyém megerősítésére .  A tudat hogy fontos vagyok Istennek és nem hagy el hanem velem marad ha én is kinyújtom a kezem felé ez több mint egy álom beteljesülése .Csak annyi kell hogy higgyem hogy nem késő még és Isten előtt semmi nem lehetetlen .Én most már hiszem .Sok mindent megéltem, sok mindent láttam de semmi nem érhet fel a kinccsel amit találtam.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Marcsi76 - 2010 Május 03, 16:19:38
Én is örülők hogy itt lehetek veletek és erőt gyűjthetek köztetek a ti hitetek által az enyém megerősítésére .  A tudat hogy fontos vagyok Istennek és nem hagy el hanem velem marad ha én is kinyújtom a kezem felé ez több mint egy álom beteljesülése .Csak annyi kell hogy higgyem hogy nem késő még és Isten előtt semmi nem lehetetlen .Én most már hiszem .Sok mindent megéltem, sok mindent láttam de semmi nem érhet fel a kinccsel amit találtam.


EZ AZTÁN A PÁLFORDULAT! Eddig csak olvastam a sok "csatározást",de most minden sorból a szeretet és a béke árad!Hála legyen ezért a Megváltónak,hogy munkálkodik a szívekben!!!

                                           Marcsi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Május 03, 16:36:39
Kedves Ilijah!

Annyira boldog a szívem, és nagyon hálás vagyok Istennek érted. Ez ami itt a szemeink előtt történik az maga a csoda!
Isten áldjon meg! és adjon neked növekedést!

 :028:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Május 03, 17:21:06
Drága Illés barátom!

Én egy kicsit más vagyok mint a lányok, mivel tudom, hogy Saulus mindig is Paulus volt.( a latin nevek három részből álltak, a harmadik történelmileg nem igazolható)
Bocsi, de nem hiszek a Pálfordulásban.
Pál igen jól ismerte a szövetséget, mivel Gamáliel lábainál csücsült. (Gamáliel, a császár vallás ügyeiben volt tanács adó)
Szóval nem így működik ez. :063:
Nem jó szerepeket játszani, hidd el. Legyél az aki vagy. Bátran vállald magad, sokkal jobban jársz.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Május 03, 17:25:07
Kedves Erdei!

Én elhiszem a Pál fordulást. Én is fordultam már meg, mikor úgyigazán összetörtem Isten előtt. Tehát ki vagyok én, hogy kételkedjek? Ha szerepet játszik - már mint szerinted - akkor is szimpatikusabb ez az oldala. De én hiszem, hogy az Isten csodája.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 03, 17:29:26
Nektek is bőséges áldást és sok sok szeretetet Jézus Krisztuson keresztül az Istentől hogy még több és szebb napot éljetek meg ez után is békébe és szeretetben ,ahogy ti árasszátok mások iránt akép ti is részesüljetek az áldásaiban minden nap és éjjel ,Adjon erőt és kitartást minden időben arra hogy magatok köré gyűjtsétek azokat akik keresik és kutatják Isten igazi mivoltát .
Áldás ,békesség mindannyitokra hogy közelebb és közelebb kerüljetek a mindenség urához ,szeretetben és béketűrésben egyaránt .Tisztelet és becsület övezze fejetek hogy a gonosz mindig elkerülje a gondolatotok árnyékát is és Isten ereje uralkodjék felettetek minden időben . :016: :017: :thanks: :thanks: :thanks: :thanks: :thanks:Ámen.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 03, 17:39:17
Mint mondtam nem tudom mi történt ,csak azt hogy valami eltűnt és valami lett .Fogalmam sincs ,de egy nagyon jó érzés fogott el ami nem enged csak a jó dolgok látására ,a rosszak közt is csak a jót engedi láttatni .Nem tudok hadakozni ellene mert erősebb nálam ,és már nem is akarok .A kétélű kard is megköttetett és nem jön ki számon olyan ami eddig .Az ok? Nem tudom ,de az érzés az jó
Saulnak is alig akartak hinni ,mégis igaz volt ,hát itt az újabb Pál fordulat ,de nem magamtól hanem attól kinek van hozzá elég ereje hogy mindent változtasson ,ha lát benne egy kevés jót is . 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Marcsi76 - 2010 Május 03, 17:39:33
Drága Illés barátom!

Én egy kicsit más vagyok mint a lányok, mivel tudom, hogy Saulus mindig is Paulus volt.( a latin nevek három részből álltak, a harmadik történelmileg nem igazolható)
Bocsi, de nem hiszek a Pálfordulásban.
Pál igen jól ismerte a szövetséget, mivel Gamáliel lábainál csücsült. (Gamáliel, a császár vallás ügyeiben volt tanács adó)
Szóval nem így működik ez. :063:
Nem jó szerepeket játszani, hidd el. Legyél az aki vagy. Bátran vállald magad, sokkal jobban jársz.
 :044:

Kedves Erdei Tesó!

Ha szerepet is játszik valaki az úgyis kiderül! De reménykedik minden Tesó,hogy ez valóság és Illés feladta a harcot!
Lehet egy kérésem hozzád Illés? Kérlek mond el,hogy mi volt az,ami miatt ennyire megváltoztál?

                                          Marcsi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Május 03, 17:45:17
Kedves Ilijah!

Ha meg akarod tartani ezt az ajándékot, akkor az a legjobb döntés a részedről ha átadod a szívedet Jézusnak, és nemcsak az érzelmek, hanem a hited, a szíved, az életed Annak a Megtartó Istennek a kezébe kerül, aki ennyire szeret téged, és ilyen  csodálatosan vont Magához. Van egy kedves ének : Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust, nincs visszaút....Előttem a kereszt, mögöttem a világ.... nincs visszaút. /?/ Neked kell tudni, és neked kell dönteni.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 03, 18:11:36
Nem tudom  szavakba foglalni .Kiborultam 2 napja és történt valami ami eddig még soha mintha kérdések áradnának felém amire nem tudom a válaszokat ,aztán csend és eltűntek azok a kérdések és valami más lett belőle ,válaszok olyanra amiket nem kérdeztem .2 éve nem sírtam most viszont igen és kívántam a halált ,mert nem bírtam tovább a terhem és az életem és valami akkor összetör
bennem ,a kétely hogy még van esélyem az Úr színe előtt megállni és bármit is mondani neki .Furcsa gondolatok kavarognak fejemben és már nem kérdezem hogy miért ,mert tudom hogy az Isten igaz és nem lesz másképp akkor se ha most már más mást mond .Az Ő Krisztusáért mindenki bocsánatot nyerhet ha a kezét kinyújtja .Furcsa hogy sokat olvastam és mégse az maradt meg ami a lényeg mindig csak a kétely most meg egyszerűen nincs és nem tudom hova miért .Biztos hogy célja van velem mert nem tenne ilyet ha nem lenne ,de hát ki az ki megfoghatná a kezét és azt mondhatná ne tedd .És ki az ki megmondhatná neki mi ,mikor ,és minek hisz nincs nála nagyobb ki azt mondja legyen és lett vagy azt mondta teszem és megteszi .Senki nem állhat ellene ha az Ő akarja akkor megteszi és senki de senki nem képes azt megváltoztatni .Az én hadakozásom is hiábavaló volt ,mert a szív tudta az igazat csak az elme ami még hadakozott ,de a szív győzött és az elme elhalhatott .Talán ezen az áron kellet hogy eljussak oda hogy higgyem azt ami felfoghatatlan .A hitt a nem látott dolgokról való meggyőződés .Látom Isten munkáit ,látom miket alkotott azért hogy nekem is jobb legyen az élet és abból amit látok tudom hogy az aki alkotta nem lehet gonosz .Mit mondhatnék még ami csökkentené a kételyt .Inkább a ti belsőtök ami már fel van ruházva a szent lélek által az adjon nektek választ .      
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Május 03, 18:23:06
Van egy nagyon drága ének :
"...Öröm van a mennyben egy bűnös felett, ha megtérve hazaérkezett,
    Fut eléje Atyja kinyújtá karját, megcsókolja elveszett fiát,
    öröm, öröm van a mennyben fenn, hárfa hangja hangzik, ének zeng,
    öröm van a mennybe egy bűnös felett, ha megtérve hazaérkezett...."

Nem is akarok én kételkedni, csak lenyűgözve figyelem amit benned az Úr elvégzett. Isten áldjon! :taps:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Marcsi76 - 2010 Május 03, 18:34:31
 :026: Ámen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 03, 18:42:46
Az Isten és az Ő Krisztusa az ami felettébb nagy dolgokat képes tenni hogy az az egy bárány valahogy haza találjon ,mert ami megvan az jó ami elveszett azt meg kell keresni és örvendeni ha meglett .A ti hitetek ami az Istentől van az Ő Krisztusában az ami gyógyér az elveszetteknek ,akik még nem tudják mit is akarnak .Ezért hát legyen nektek mindig elég erőzők ahoz hogy feltudjátok karolni az olyanokat akik elestek és rászorulnak arra .Isten ád mindenkinek ki kéri hogy segítsen csak kinek kell lása meg a csónakot hogy még legyen ideje felszállni reá .Ti vagytok a nyáj egy része és a pásztor Jézus maga ,legyetek hát jó akol hol helyet adtok egy olyannak is aki még fél de már érzi a biztonságos helyet arra hogy ő is részese lehessen a nyájnak .Mert hol ketten össze jöttök a nevemben én ott leszek ,és Jézus nem hazudott . Hát hadlégyen menedék számomra is a ti nyájatok .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 03, 19:37:06
 :044:
Szia Ilijah!

Nem győzök hálát adni az Úrnak az Ő egyedülálló munkájáért!  :2smitten:  Ezt írtad:

"Az Ő Krisztusáért mindenki bocsánatot nyerhet ha a kezét kinyújtja "  Így van! Sírtál és kerested a megoldást. Isten az Ő szeretetével lépett feléd, és Jézus Krisztusra, az egyetlen tökéletes áldozati bárányra való tekintettel elfogadott téged és megkönyörült rajtad!

Mindennek a közepe, az értelme, a célja és megoldása egyetlen névben van, ami feljebb van minden név fölött, és minden térdének meg kell hajolnia előtte mennyben, földön és föld alatt! Ez a név:
                       J É Z U S!

Téged is vezetni fog Szent szelleme által a keskeny úton, amely az életre visz!  :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 03, 19:42:13
Megteszem mikor bemegyek az én belső szobámba és semmi nem zavar ,ahol elmondhatom hogy mi mindent köszönhetek neki .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 04, 22:54:07
Csak azért írok hogy ne aggódjatok ,megvagyok és Isten ereje munkálkodik bennem ,csak vannak kötelezettségeim melyeknek eleget kell tennem .A lakásom újítom hogy lakhatóbb legyen és szebb látványt nyújtson .Nem feledkezem meg azért Isten szaváról sem ,hogy legyen áldásos a másokkal való beszélgetésem és tudjam hogy mit válaszoljak a kérdésre ha kérdeznének .Tudom hogy a szó ől ,de az írást azért kaptuk hogy legyen fogalmunk Krisztus munkájáról és Isten akaratáról megismerve a rész szerinti dolgokat ,amik majd mikor a teljesség  meglesz azokra szükség nem lesz .Addig viszont a hitt és remény melyek az írások által lettek láthatok. Számunkra még fontosak és egyre fontosabbak mert tőlünk is függ hogy hányan térnek meg és hányan vehetik az élő Isten ajándékát Krisztus által, az életet mely az Ő uralkodása alatt békében és boldogságban telik majd .Legyetek hát áldottak Krisztus által az Ő Atyának szívébe zárva a ti szívetek hogy minden időben megemlékezzék rólatok és vezessen titeket azon az úton amin járnotok kell .Dicsőség a mi Istenünknek és az Ő Krisztusának .Ámen . 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2010 Május 05, 07:03:14
Kedves Ilijah!
Nagyon örülök,hogy Isten ilyen változást hozott az életedbe.Hála az Úrnak!Ne feledd soha,mennyire szeret téged az Úr.
Az Úr áldjon meg. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 05, 08:32:58
Csodás az Úr!

Igen,  Ilijah! Nagyon szeret téged! Elvezet téged is minden igazságra! Keresd Őt kitartóan!  :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 05, 12:38:44
Szeretet és békesség a mi Istenünk és az Ő Jézusa által ki értünk adta magát bűneink feloldására .
Most van egy kis időm így ebéd után hogy írjak nektek ,hogy tudjátok meg hogy menyire jó az ha vannak olyanok akik támogatják az elesetteket és kezet nyújtanak a rászorultaknak akiknek szíve kedves Isten előtt . Sok segítséget kaptam tőletek arra hogy kinyíljon a szemem ,és végre ne csak nézzek hanem lássak is .Lássam hogy Isten tényleg szeret ,hisz elmondatta Krisztus követőivel : Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen./János evangéliuma 3,16/    Biztos hogy még sok mindenben kell még változnom ahoz hogy igazán a jó oldalam kerüljön felszínre ,de Isten majd ad hozzá elég erőt hogy azt az utat járjam ami kedves Ő előtte .Bizakodva nézek a holnapra és azután valókra ,mert Jézus halála nem hiábavaló az én számomra se már .Legyen hát meg az Isten akarata mind rajtatok mind pedig rajtam hogy olyan szeretettel tudjam fogadni és beszélni azokat akik beszélni akarnak Jézusról és követői szeretnének lenni ,hogy tudjam visszatükrözni azt mit Isten adott nekem és nektek .A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben./János evangéliuma 15,9/ Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképpen én szerettelek titeket./János evangéliuma 15,12/ A parancsot megtartva legyetek boldogok ,áldottak mentes minden keserűségtől . Szeretettel Illés . :019:  :016: :161:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 05, 15:34:24
Áldott az Úr neve! Igen: Isten az Ő Fiában mutatta meg tökéletes szeretetét!  :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 05, 20:43:24
Ajánlanám nektek Wass Albert versét sok sok szeretettel .



Üzenet haza

 

Üzenem haza, az otthoni hegyeknek:
A csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
Esőnek, hónak, fellegeknek,
És nincs ború örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad, a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
Ha sáska járja is le a vetést,
Ha vakond túrja is a göröngyöt,
A világ fölött örök a rend
És nem vész magja a nemes gabonának,
De híre sem lesz egykor a csalánnak,
A víz szalad, a kő marad, a kő marad.

Üzenem az erdőnek, ne féljen,
Ha csattog is a baltások hada,,
Mert erősebb a baltánál a fal
És vérző csonkról virradó tavaszon
Újra erdő sarjad győzedelmesen.
És mindig lesznek fák, amikor a rozsda
A gyilkos vasat már rég fölfalta,
S a sújtó kéz is szent jóvátétel
Hasznos anyaggá vált a föld alatt ...
A víz szalad, a kő marad, a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
Ha egyenlővé teszik is a földel,
Nemzedékek őrségváltásain
Jönnek majd újra boldog építők,
És kiássák a fundamentumot,
S az erkölcs ősi, hófehér kövére
Emelnek falat, tetőt, templomot!
Jön ezer Kőműves Kelemen,
Ki nem hamuval és emberi vérrel
Köti meg a békesség falát,
De szentelt vízzel és búzakenyérrel,
És épít régi kövekből új hazát!
   

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
A fundamentum Istentől való.
És Istentől való az akarat,
Mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad, a kő marad.

És üzenem régi barátaimnak,
Akik megtagadják ma a nevemet,
Hogy fordul egyet újra a kerék
És én akkor újra barátjuk leszek.
S nem lesz bosszú, gyűlölet, harag,
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk...
S leszünk egy cél és egy akarat.
És üzenem mindenkinek,
Testvérnek, rokonnak, idegennek,
Gonosznak, jónak, hűségesnek, alávalónak,
Annak akit a fájás űz, és annak,
Akihez vércseppek tapadnak:
Vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
Mozdulnak már lassan a csillagok...
A víz szalad, a kő marad, a kő marad.

MARADNAK AZ IGAZAK ÉS A JÓK!
A tiszták és a békességesek,
Erdők, hegyek, tavak és emberek!
Jól gondolja meg ki mit cselekszik.
Lyukasztják már fenn az égben a rostát,
És a csillagok tengelyét olajozzák
Szorgalmasan az angyalok.
És lészen csillagfordulás megint:
És miként hirdeti a Biblia:
Megméretnek az emberek...
Ki mint vet azonképpen arat.
Mert elfut a víz, csak a kő marad,
A kő marad!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Május 06, 09:23:52
Szia Ilijah!

Továbbra is nagy örömet szerez nekem az a változás, amit látok. Gondolkodtál már azon, hogy nemcsak virtuális közösségbe veszel részt, hanem valamelyik valóságosban is ? Mert a szellemi fejlődéshez szükséges egy szellemi"otthon", ahol megélheted a kereszténységedet. Imádkozz érte, hogy vezessen el téged az Úr oda, ahol tovább tud építeni téged. Ez nagyon fontos dolog.

Szeretettel örülök annak amit eddig végzett benned Isten!

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 06, 10:33:31
Köszöntelek, Ilijah!

Nagyon jó ez a Wass Albert vers, ismerem!
Ha magunkra vonatkoztatjuk, nekem az jut eszembe róla, hogy a mi alapunk, kősziklánk Jézus Krisztus! Történhet bármi, dúlhat vihar, vagy amit a vers leír, a kő, vagyis az alapunk Jézusban mozdíthatatlan!  :169:

Irmával egyetértve ajánlom én is, hogy keress közösséget! Hol is laksz? Talán tudunk segíteni a keresésben!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 06, 11:20:40
Budapesten lakom a 16.kerületben .Sajnos nekem csak az a gyülekezet volna jó ahol szombaton vagy vasárnap lehet menni .

A versre visszatérve teljes mértékben Jézusról mint alapkő írt Wass Albert A víz az meg az emberek .Az alapkő az marad a vízből meg marad ami marad az alapkő által .

Isten irgalmából lehetünk még-e földön mert gyarlóság és tökéletlenség a mi belsőnk ,még is Isten látni véli hogy van bennünk szeretet és Ő minket jobban szeretet mintsem hogy hagyjon elveszni minket.Krisztus útja nehéz Ő nélküle ,így hívom Őt hogy kísérjen míg megtalálom azt mit keresek . Jézus adta kezét hogy el ne vesszek ,hanem vele együtt az útra rámenjek .Isten nézi lelkemet és szívembe új reményt gyújt láttatja velem mit látnom kell ,hogy nincs bűn mi meg ne bocsáttatna ha azt elhagyom .Keresve se találnék oly magasztos célt hogy Őt megismerjem és szolgáljam míg csak a vér kering a szívemben .


Hontalan vagyok,
mert vallom, hogy a gondolat szabad,
mert hazám ott van a Kárpátok alatt
és népem a magyar.

Hontalan vagyok
mert hirdetem, hogy testvér minden ember
s hogy egymásra kell, leljen végre egyszer
mindenki, aki jót akar.

Hontalan vagyok
mert hiszek a jóban, igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
és Istenben, kié a diadal.

Hontalan vagyok
de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet
és maradok ez úton, míg csak élek
töretlen hittel ember és magyar.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Május 06, 11:31:09
Mindjárt tudunk mondani neked egy pár gyülekezetet ahol szombaton jönnek össze, de én a Mahanaim Gyülekezetet /VII. Damjanich u.2. alatt jönnek össze szombat délután 4-kor / ajánlanám, aztán mi is összejövünk vasárnap kétszer is, mi az Agapé gyülekezet vagyunk és a Havanna lakótelepen a Kondor Béla sétány 18 délelőtt féltízkor, és délután félnégykor tartunk Istentiszteletet. /

Várunk szeretettel ! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 06, 19:34:24
Kedves Ilijah!  :2smitten:

Persze Irmához hasonlóan én is legszívesebben a mi gyülinkbe hívnálak, de Pestlőrinc és az Agapé Gyülekezet neked nagyon messze lenne a 16. kerülethez!
Viszont van ott egy nagyon-nagyon kedves gyülekezet, a pásztor és a felesége nekem különösen kedvesek! A Bárka Gyülekezet a Geisler Eta utcában, a lelkipásztora Dobner Győző, és a felesége Lonni, azaz Dobner győzőné Dr. Mihály Ilona.
Hozzájuk őszinte bizalommal fordulhatsz, akár rám is hivatkozhatsz, mert régi jó kapcsoaltban vagyunk! (baptista gyülekezet)

Bátran menj el és nézd meg! Vasárnap délelőtt is és délután is van összejövetelük!  :169:
Bátorság Ilijah!  :afro:   Az Úr sok jót tartogat még neked!  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 10, 23:01:15
Szerbusztok kedveseim .    Nem tűntem el csak már dolgozom hogy ez által  be tudjam fejezni a lakásom .Rólatok nem feledkeztem el mert szívem vidám hogy köztetek lehetek ,sajnos másra most nincs időm ,szívemben azért tervbe vettem hogy meglátogatok egyet azok közül amiket ti ajánlotok nagy nagy szeretettel .Köszönöm a mi urunk Jézus Krisztusnak ,hogy a kegyelmetekbe ajánlott engem hogy el ne vesszek hanem közelebb kerüljek az Isten ki nem érdemelt ajándékához .Köszönettel tartozom nektek azért is hogy imádkoztatok azért nehogy elvesszek a világ fertőjébe és a gonosz martaléka legyek .Az Isten adjon nektek még nagyobb szívet melyben az Ő szeretete segíti a ti utaitokat .Legyen áldott az ÚR a mi Istenünk és Fia ki szenvedett mindannyiunkért a keresztfán és tette magát méltó váltsággá mi érettünk .Áldjon meg titeket azért is hogy itt végzitek szorgalmasan Jézus ránk hagyott munkáját ,azért hogy mindenki ki elfogadja a váltságot helye legyen majd Jézus mellet és Isten fiainak mondassanak .Adjon nektek sok sok jót az Isten hogy minden tudásotokkal néki szolgálva bírjátok a világ ostromát és minden időben tartson meg titeket hogy hordhassátok a fehér ruhát .Békesség veletek barátaim ,még jelentkezem ,nem tűnök el . :017: :016: :017: :019: :029: :027: :081:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Május 10, 23:19:37
Az Úr áldjon meg! :105:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 11, 10:18:11
Az Úr védelmében vagy, Ilijah! Megígérte, hogy megoltalmaz, mert ismered az Ő nevét!  :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Apollion.2012 - 2010 Május 25, 22:06:04
Áldás és békesség nektek kedveseim .Legyen jó dolgotok minden munkáitokba amit csak végeztek .Isten segítse lépéseitek hogy végig járjátok az utat melyre Krisztus tanított titeket .Nekem sajnos elég sokat kell dolgoznom hogy a lakásomat be tudjam fejezni ,ez úgy néz ki hogy 3 hetet dolgozom 1 hetet csinálom a lakásom ezért addig sajnos nem tudok elmenni sehova de hiszem hogy lesz alkalmam megismerni titeket és együtt örvendezni az Úrban .Sok sok mindent beszélhetünk majd hogy ki és hogy ismerkedett meg közelebbről az Úrral vagy hogy mi indította arra hogy megismerje és még sok másról ami Istennel kapcsolatos .Addig is kitartásotok ne legyen gyümölcstelen hanem az Isten adjon nektek sok sok jót amivel dicsőíthetitek és magasztalhatjátok az ő Krisztusát .Legyen minden  :033:ok csodás és áldásokban gazdag így szerezve örömet az Istennek aki kiárassza rátok az Ő kegyelmét .   


U.Í :  Mindenkinek köszönöm hogy hitt bennem de legfőképpen Istennek hogy nem hagyott el ,hanem segített hogy megleljem azt amit Ő szánt a Krisztusának meghallgatóinak . :029: :thanks: :031: :017: :016: :017: :016:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Május 26, 00:47:06
Kedves Ilijah!

Hiszem, hogy ha szíved vágya minket megismerni, egy napon lehetőséged fog nyílni erre. Lehet már Augusztusban.  :06:

Az Úr áldjon meg!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 26, 09:07:01
 :044:
Örülök, Ilijah, hogy ismét színre léptél!  :168:
Majd csak elkészül az a lakás!  :08:

Az Úr hatalmas arra, hogy megtartson téged, csak ragaszkodj Hozzá erősen és olvasd az Igét!  :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Május 30, 07:59:34
Szomorúan vettem tudomásul hogy Mária már nincsen itt. Nagyon szerettem a tiszta lelkületét.
Hozzászólnék ehhez a témához amit itt abbahagytatok.
22 éve járok az Úrral, de még sosem voltam gazdag. Általában csak anyagi nehézségeken kellett keresztül mennem mióta megtértem. Szüleim átlagos emberek voltak, átlagos fizetéssel. Ők sem voltak sosem gazdagok. Életem legnehezebb időszakán megyek keresztül anyagilag. Úgy, hogy nincs emberem...Ott állok Jeruzsálemben a tó mellett ahol egyszer egy évben az angyal felkeveri a vizet és aki be tud lépni meggyógyul. Én meg szeretnék gyógyulni a nincstelenségből. De nincs emberem, aki odavigyen...
Azt irja az Ige, az utolsó idők egyik jele lesz a szeretetlenség, ami nemcsak a világban üti fel a fejét, hanem a keresztény egyházakban is.
Itt nincs embere az Úrnak...
Szégyen hogy olyan emberekből formál szivet az Úr, akik nem járnak se zsinagógába, se templomba, egyszerű emberek, akikben több irgalom van, mint a testvérben.
A sikerteológia azt mondja, a tartós nincstelenség átok. De meddig tart? És hogyan lehet ettől megszabadulni? Hányszor kell ugyanazt az imát elmondani, bocsánatot kérni az ősök bűneiért, a sajátomért, a családomért hogy végre az átok megszűnjön? Tényleg átok alatt vagyunk? A keresztének már odáig jutottak hogy a nincstelenen nem segitenek, mert ők biztosan bűnösök. Hol olvasunk ilyet a Bibliában? Miért kell azt hinni a melletted ülő szegényről, hogy nem az Úr útján jár? Miért?
Szégyen az, ha egy rabbi segit egy pásztor vagy a testvéred helyett..., akik ugyan hisznek Jézusban, de a szivük valahol máshol jár...
Én azt mondom a nincstelenség nem az Úrtól van. Minden kereszténynek aki anyagi gondokkal küszködik, az nem az Úrtól van, ugyanis "ez élet gondjai" ahogy a Biblia fogalmaz leköti a figyelmét és eltereli az Úrról. Hogyan fizesse ki az albérletet, a villanyszámlát, a vizet, az ételt és még sorolhatnám. Igen, minden körülmények között áldani kell Istent és megelégedni. Még akkor is ha a pénztárca üres. És meg kell tanulni egymást észrevenni és segiteni a másikon.
Vagy nem mi vagyunk az Úr keze és lába?
Nem tudom milyen gazdagnak lenni és hogy az embernek tényleg megkeményedik-e a szive, de sokszor arra gondolok, ha nekem lenne mennyi minden jóra fordithatnám! Azért mégiscsak jobb a gazdagnak, mint a koldusnak az utcán, akinek se háza, se kabátja, se betevő falatja...
Én szeretnék gazdag lenni és a gazdagságomból végre adni azoknak akik rászorulnak. Mert a gazdagság önmagában nem bűn, attól függ, hogy ki mire használja. Ha gazdag lennék, hatalmas havi tizeted tudnék fizetni egy gyülekezetnek...
Ha gazdag lennék, többet tudnék adakozni mint most.
Ha gazdag lennék, nem kéne rettegnem a számláktól, és mindent időben kifizetnék és örülhetnék az Úrban mindenkor. Ilyen értelemben megértem azokat, akik a sikerteológiát hirdetik. Mert ők már egy olyan anyagi szinten vannak, hogy nincsenek szükségben. Milyen jó dolog is az! Amikor bármit megtehetsz, mert van rá pénzzed. Mert a pénz hatalom is. Azt irja az ige a szegénytől még a barátai is elfordulnak, de a gazdagnak meg sok barátja lesz...
A lényeg mindenben az, hogy Isten nem szeret minket szegénynek látni, és harcolni kell ellene. Nem szabad belefásulni. Akinek mindig azon jár a gondolata, hogy mit tegyen az asztalra, az gyakorlatilag az Úrról vonja el a figyelmét. És hány család szegényedett el az utóbbi időben Magyarországon is? A keresztények között is? Talán nekik sincs emberük?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Május 30, 10:10:13
A sikerteológia, mint anyagiakban való bővelkedés, az hamis tanítás!
Az, hogy a keresztyénnek nem lehetnek anyagi problémái, az nálam a veszélyes tanítások közé tartozik!

Pál apostol is többször vegetált. Az ige pedig ami oly egyértelművé teszi:

1Tim 6,8
De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.

De persze ha épp egy karizmániákus olvassa ezt, akkor:
"Ámen! Őőő...vagy mi? Gyorsan lapozzunk csak!"...

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Május 30, 10:24:11
Antee amit irtál abban teljesen igazad van. De mi van akkor, ha egy keresztény család nincs abban az anyagi helyzetben hogy megelégedett legyen? Gondolom érted miről beszélek. Biztosan vannak olyan családok Magyarországon, akik az utóbbi években ahogy a média nevezni szokta őket "mélyszegénységbe" kerültek. Én megértem, hogy ebben a szituációban is hálát kell adni Istennek, de ez még a problémákat korántsem oldja meg. Mondjuk van egy család, aki ahelyett hogy naponta dicsérné az Urat, kénytelen "kunytorogni" Istennél, hogy segitse meg. Ha mondjuk nincs mibe ruháztatni a gyermekét, ha nem tudja megvenni a tanszereket, ha nem tudja kifizetni a gyógyszereket, ha nem tudja egyenliteni a számláit...Ezért irtam azt, ha egy ilyen testvérrel találkozunk, sajnos neki nem elég az hogy az "Úr áldjon meg Téged!" mert a szeretet cselekedetekben nyilvánul meg. Ha a testvéremet csak szóban áldom, attól még lehet hogy aznap kenyeret sem tud enni. Nem tudom, mert nem végeztem el róla statisztikát, de gyanitom hogy a politikai helyzetnek köszönhetően nem kevesen vannak, nyugdijasok, nagycsaládosok, (kiscsaládosok) és még sorolhatnám, akik a szegénységből mélyszegénységbe jutottak.
Sokat hallottam keresztények szájából például azt, hogy befizeted-e a tizedet az Úrnak? Nos, a tized az valóban az Úré, csak a földi hatóságok és az Úr között az az óriási nagy különbség van, hogy az Úr irgalmas és kegyelmes, mig a világ nem az, tehát mondjuk ha egy mélyszegénységben élő családnak (feltevésként) csak annyi pénzze van otthon hogy kifizesse a villanyszámláját, történetesen ez pont a tizede amit az Úrnak kéne adni és jön a számla, sőt kikapcsolják nála az áramot, ezáltal tönkremennek az ételek amiket otthon tárol, akkor el kell dönteni hogy hova adja azt a kis pénzt, sokan a számlás mellett döntenek, mert az elektromosságot adó cégnél semmiféle irgalom nincsen, mig az Úr megbocsátja ha azt ami az Övé a szegény nem adja oda, mert nincs rá kerete. És tudom hogy ez most megbotránkoztató volt amit irtam, de szerintem minden kereszténynek el kell jutnia arra az anyagi szintre, hogy magát is, családját is el tudja tartani és ezenfelül oda tudja adni ami az Úré, sőt még adakozhasson is. A nincsből nem lehet karitativ tevékenységet folytatni. És akkor jönnek a sikerteológusok hogy azért vagytok átok alatt, mert meglopjátok az Urat. Na, most erről mi a véleményetek? A másik oldalon pedig ott van, hogy egy családfőnek elsősorban Isten előtt a családjáért kell felelnie, tehát hogy a családjának legyen meg az ami az alapvető élethez szükséges. Most akkor egy mélyszegénységben élő ember adja be a tizedet, aztán koplaltassa a gyermekeit egy hétig, vagy (bocsánatos bűnként) adjon a gyermekeinek enni az asztalra, viszont azt ami az Úré élje fel a családjával? Melyik számit nagyobb bűnnek? Mint irtam, ez egy nagyon nehéz döntés és lehetnek ilyen szituációk az életben, amikor lehet hogy a keresztény sem dönt jól. Vannak akik azt mondják, alapvetően a szegény keresztények problémája az, hogy meglopják az Urat. Na, kinek mi a véleménye?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 30, 10:26:24
Antee írta:
"A sikerteológia, mint anyagiakban való bővelkedés, az hamis tanítás!
Az, hogy a keresztyénnek nem lehetnek anyagi problémái, az nálam a veszélyes tanítások közé tartozik!"

Egyetértek. Jézus ezt mondta:

"Ezen a világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok..."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Május 30, 11:35:47
Kedves Batiszrael!

Egyetértek Antival a sikerteológia téntanítás, bárki tanítja is. És hozzátenném nagyon veszélyes, mert aki hatása alá kerül, az ilyen lázzongóvá válhat, mint most te.
Sok minden összemostál abban amit felvetettél.
Én elmondanám a saját bizonyságtételemet.
Én egy örökbefogadó szülők egyetlen gyermeke voltám, akik soha nem voltak gazdagok, de mindig mindenre meg volt a pénzünk. Anyukáméknak gondjuk volt rá, hogy ne legyenek betölthetetlen álmaim. Ráneveltek az élet racionalitásaira, pedig abban az időben sokan nagyon sokféle vágyukat meg tudták valósítani. Mindig volt jó ételünk, szép ruhám, jó lakásunk, és még taníttatak a szüleim.
Aztán jött a rendszerváltás, közben szüleim meghaltak, én nagyon beteg lettem és nem tudtam dolgozni. Mindenünket elveszítettem. Meg kellett tanulnom a fiammal együtt szükölködni. Nagyon beosztani a pici kis pénzünket. Végül elvesztettük a szép házunkat is. És tudod mi történt kedves Batiszrael ezalatt az idő alatt? Egyre közelebb kreültem Istenhez. Amikor ez a nagy lecsúszás kezdődött az életembe, akkor nagyon messze voltam, de ahogy jöttek a csapások egyre jobban Istenhez kiálltottam, és Isten egyszer csak megfordította a helyzetünket, és elkezdte kirendezni az életünket. Amikor a csapás sorozat elkezdődött, én olyan beteg voltam, hogy azt gondolták meg fogok halni, és ahogy közeledtem Istenhez úgy gyógyította a testemet is, emelt ki a mélység mély depresszióból, szabaditott ki szenvedélyek fogságából és állította helyre az életemet.
Ami pedig az illeti, hogy azért nem fizetek tizedet, mert akkor nem tudom kifizetni a számláimat, általában nem ilyen éles a kérdés, már csak a legvégén. Én nagyon sok ilyen mélyszegénységi dokumentumfilmet láttam már, de legtöbb helyen azt látom, hogy a cigaretta ott füstöl az ujjuk között, és vagy borosüveg, vagy más szeszesital is ott van.
Ami a keresztények elszegényedését illeti tényleg sok testvér megy át ilyen megpróbáltatáson, de ha azok betartják, amit az Ige mond, akkor mind győztesen és megerősödve kerülnek ki egy ilyen megpróbáltatásból az Ige ezt mondja :

Példabeszédek 3
1.    Fiam! az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd;
2.   Mert napoknak hosszú voltát, és sok esztendős életet, és békességet hoznak néked bőven.
3.   Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára;
4.   Így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei előtt.
5.   Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.
6.   Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.
7.   Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól.
8.   Egészség lesz ez a te testednek, és megújulás a te csontaidnak.
9.   Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjéből.
10.   Eképen megtelnek a te csűreid elégséggel, és musttal áradnak el sajtód válúi. ....
Példabeszéd 16:
3.    Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolatid véghez mennek. ....

Jób 5:
15.    A ki megszabadítja a fegyvertől, az ő szájoktól, és az erősnek kezéből a szegényt;
16.   Hogy legyen reménysége a szegénynek, és a hamisság befogja az ő száját.
17.   Ímé, boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!
18.   Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.
19.   Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.
20.   Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektől.
21.   A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik.
22.   A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz.
23.   Mert a mezőn való kövekkel is frigyed lesz, és a mezei vad is békességben lesz veled.
24.   Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.
25.   Majd megtudod, hogy a te magod megszaporodik, és a te sarjadékod, mint a mezőn a fű.
26.   Érett korban térsz a koporsóba, a mint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona.
27.   Ímé ezt kutattuk mi ki, így van ez. Hallgass erre, jegyezd meg magadnak.

Malakiás 3 :
6.    Mert én, az Úr, meg nem változom, ti pedig, Jákóbnak fiai, nem emésztettek meg!
7.   Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendeléseimtől és nem tartottátok meg azokat. Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek, azt mondja a Seregeknek Ura. De azt mondjátok: Miben térjünk meg?
8.   Avagy az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltatok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval.
9.   Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem: a nép egészben!
10.   Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen.
11.   És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, azt mondja a Seregeknek Ura.
12.   És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura.
13.   Keményen szóltatok ellenem, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Mit szóltunk ellened?
14.   Azt mondtátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járunk a Seregeknek Ura előtt?
15.   Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket; hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek, és megszabadulnak, noha kisértik az Istent!
16.   Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, a kik félik az Urat és becsülik az ő nevét.
17.   És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, a melyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik, a mint kiki kedvez a maga fiának, a ki szolgálja őt.
18.   És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, a ki nem szolgálja őt.

Máté 6
19.    Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják;
20.   Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.
21.   Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.
22.   A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz.
23.   Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?!
24.   Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.
25.   Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet?
26.   Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?
27.   Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy araszszal?
28.   Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak;
29.   De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.
30.   Ha pedig a mezőnek füvét, a mely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?
31.   Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?
32.   Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.
33.   Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
34.   Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Május 30, 11:48:16
Van még egy nagyon fontos Ige :

Fillipi 4:ű

6.    Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.
7.   És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
19.    Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.

Ha valaki ezek az Igék nyomán rendezi be az életét az Úrral, az lehet, hogy nem lesz gazdag sohasem, de lesz egy olyan kincse, amit a világ legtöbb pénzén sem lehet megvenni : megelégedettség.
Istennek soha nem az volt a terve, hogy kiugróan gazdag legyen valamennyi gyermeke, inkább az, hogy tanuljunk meg rátámaszkodva élni, mert olyan nincs, hogyha valaki Istenben bízik, az éhezik. Lehet, hogy egyszerű lesz az étele, és egyszerű lesz a ruházata, de mindenből lesz anyija, amennyire akkor szüksége van. Az a baj a ma emberével, hogyha valaki szükösebben él, már mindjárt azt gondolja, hogy ez mekkora baj. Az elmúlt évtizedekben soha nem látott pazarlásra álltak be az emberek. Isten másként gondolkodik a szükségről, mint mi és a betöltés mértéke is mindig egyénenként változó. Mára elmondhatom, hogy olyan mértékben jöttünk ki a szegénységből, hogy már adakozni is tudok szegényebb testvérek javára, és ez nekem nagy kiváltság, Istentől kapott lehetőség : adni. Mert adni nagyon jó.

A tized fizetése nem Istennek fontos, hanem mindig az egyénnek, és ez nem üzlet Isten és az ember között. Hanem öriási kegyelem: Isten megáld javakkal, és én hálából visszadhatok  az Ő Királyságának az épitésére. De senki ne adjon kötelességből, csak szívből jövő örömből, mert csak az kedves Isten előtt. A segénység megoldásának a kulcsa abban az Igében van : Keressétek először Istennek országát és annak igazságát, a többiek ráadásul megadatnak nektek! Ez sok mindent jelent: Istennel való kapcsolatunk rendezését, bűnbánatot, és Istennek való engedelmességre való odaszánást, a többit a Szent Szellem elrendezi. Az Ige müködik, magam vagyok a tanusítója.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Május 30, 12:46:22
Senkit nem akarok megbántani,de egy egyszerű esetet írok le ami régen történt.
Valamikor választanom kellett,mindig beteg voltam és adódott volna lehetőség arra,hogy olyan munkát találjak,ami irodai és egy banknál kellett volna dolgozni.Olyan aki jótáll értem,lett volna,mert ez így működik.Fizikai munkát nem kellett volna végeznem,tehát dolgozni.Testileg ez lett volna a legjobb.Majd jött a választás a jövedelem között.Ott sokkal kevesebbet kerestem volna,ezért a fizikai munkát választottam.Aki jót állt volna értem,az akkor elmagyarázta,csak 1 évig lesz igy.
Megértettem,de nekem el kellett tartanom a családot és nekem ez volt a fontos.Neki azóta van 2 lakása a lányának 1 háza,kocsija sőt minden amit el lehet képzelni.Nagyon jól áll anyagilag.Én ma is a megélhetésért küzdők,de örök életem van.Mindig mindenért meg kellett dolgoznom,fizikailag és betegen,de Isten erőt adott hozzá.Nappal dolgoztam este a családot láttam el,éjjel varrtam és abból volt mit enni.Isten nem pénzt biztosít,hanem munkát,és bért érte,hogy megélhessünk!Soha nem válogattam a munkában,ami jött megcsináltam és Isten előtt ez számít.A gyerekeim soha nem válogattak,mit esznek,mindennel megelégedettek voltak,ami volt.Ha feljött valami,elmagyaráztam nekik,én is sok mindent szeretnék,de nincs rá lehetőség,ez elég volt nekik.Kértem Istent,ő segítsen beosztani a pénzt amit keresek,segített.Ha más kéri,annak is segít.Csak szólni kell neki.Azt is megtanultam,Ő akkor áld meg bennünket,ha a helyünkön vagyunk.A bibliában is benne van,az áldást csak ott kapjuk meg,ahová Ő helyez bennünket.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Május 30, 12:51:43
Drága Ermaha!

Köszönöm a megerősitést. Olyan jó amikor lehet érezni, hogy egy Szellemmel itattunk meg. Isten áldottja vagy! :016:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Május 30, 12:58:42
Szia Irma!
Miért érzed azt hogy lázadok?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2010 Május 30, 13:07:03
Megértettem,de nekem el kellett tartanom a családot és nekem ez volt a fontos
Szia Ermaha!
Szavaidból nekem úgy tűnik,hogy egyedül nevelted fel a gyermekeidet. Ha ez igy van, gyakorlatilag Te voltál a családfő is.
Ezt én is felvetettem már, hogy Isten szemében vajon mi fontosabb egy igazán nehéz anyagi helyzetben levőtől, hogy családfőként megállja a helyét, vagy inkább tizedet fizessen, ha már olyan kritikus helyzetben van, hogy a tizedfizetésre nem tud félretenni.
amit Irma bemásolt abból azt vettem ki, hogy bármilyen körülmények között, például inkább kapcsolják ki a villanyt a lakásban, vagy inkább nem adok a gyereknek enni, de a tized az Úré, és azt muszáj Neki félretenni. Ezt én igy el is fogadnám mert igazából ez a biblikus gondolkodásmód, de a családfőnek  felelőssége van a családja iránt is, elsősorban Isten előtt.
Amig az Isten irgalmas és kegyelmes, addig a világ nem az, tehát mondjuk ha tizedpénzből tudod kifizetni a vizet a lakásban és helyette nem fizetsz, nem nézik, ha szomjan is halsz.
Én azt figyeltem meg, hogy az igazán szegényekhez inkább lehajolt az Úr, és elsősorban a körülöttük lévő gazdagot dorgálta meg, mert mig ők dőzsöltek, a melletük levő szegényen nem akartak segiteni.
Hol a határ? Ha választani kell tized és család között? Melyik az elsőrendű kötelessége egy keresztény embernek?
Nyilvánvaló hogy annak akinek amúgy van lehetősége tizedet fizetni, ez nem lehet kérdés. Ha Isten megáldotta annyira hogy saját magát el tudja tartani, akkor erről nincs is mit beszélni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Május 30, 13:45:59
Nem egyedülálló voltam,volt férjem és 2 kereset.Csak mivel valahol lakni is kellett valahol, arra is kellett fedezet.Így a férjem jövedelme elment a lakásra és annak a rezsiére.A megélhetést pedig az én jövedelmem biztosította.Később amikor egyedül maradtam,akkor is nagyon beosztóan kellett élnem.Az az ember aki Istenben bízik és azt várja Istentől munkát és azáltal jövedelmet biztosítson neki ,Ő megteszi.A munka soha nem volt szégyen bármit kellett is tenni.Az a szégyen,aki válogat abban,hogy mit kell neki tennie és helyette mástól vár segítséget.Ez nem kedves az Úr előtt.
Soha senkitől nem vártam segítséget és nem is fogadtam el.A helyzetemet csak is Isten ismerte és senkinek nem panaszkodtam,hogyan élünk,ez sem kedves Isten előtt.Én elmondhatom,mindenre Isten tanított meg,dicsőség érte neki!
A negatív beszéd,mind lerombolja Isten áldását és azáltal a negatív erőknek az ember kiszolgáltatja magát!Sok kereszténynek ezt meg kellene tanulnia.A tizeddel kapcsolatban pedig Isten elősszőr azt várja,add át magadat neki,Ő tegyen meg mindent az életed minden területén.Őtőle várd a segítséget és ne földi embertől.Majd Ő idejében megold mindent,akkor amikor kell.Ez nála így működik.Le kell tenni mindent az Ő kezébe.Válogatni,zúgolódni pedig nem kell semmiben.Ezt meg kell tanulni.De Ő még ebben is segítségére van az embernek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Május 30, 14:52:16
Kedves Batiszrael!

Valamit nagyon félreértettél, mert én nem irtam az, hogy választani kell. Nekem néha kellett, és akkor én úgy választottam, hogy az Isten által nekem engedelmességre tanitott utat választottam, és beadtam a tizedet, aztán mindig azt tapasztaltam meg, hogy Isten kirendelte a többit. De ezek nem törvények már úgy, mint az Ószövetségi időben volt. Sok keresztény testvérem számára már az is kérdés, hogy kell-e tizedet fizetni. Vagy éppen a keresztényeknek is tized-e a tized. Nekem ebben volt békességem, és erre volt hitem. Ahogy Isten kezdett helyrállítani, nekem egyre inkább kedvesekké váltak a szüleim példái, és én aszerint kezdtem el gyakorolni, annális inkább mert ezt láttam alátámasztani az Igében. De nekem hitem van arra, hogy aki engedelmeskedik Isten vetés és aratás törvényének az a szükséges időben megtapasztalka Isten természetfeletti gondoskodását. Ne csodálkozz azon, hogy hitetlenek is segítenek, Isten a kövekből is támaszt fiakat a mi megsegítésünkre, sokszor / nagyon sokszor / megszégyenítve a hívőket. Én egyedül neveltem a fel a fiamat, és tudom milyen az, amikor magára van utalva valaki. De neked férjed van, akinek még a tetejében apostoli elhivása is van, neked csak nem kell ezt egyedül megharcolni?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Június 30, 11:23:06
Sziasztok Testvéreim!

Szerintetek mi a fő oka annak, hogy a felekezetek nem tudnak együtt munkálkodni?
Miért vannak magas falak? Talán nem egy a célunk?

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Június 30, 15:46:22
Ezen már én is sokat gondolkoztam. Vajon miért nincs egyetértés keresztény és keresztény között?  :118:
Szerintem, egyik elég egyszerű oka az is lehet, hogy ahányan vagyunk emberek, mind máshogy látjuk az Igét. Különben miért alakult volna ki annyi egyház? Ebben szerintem csak az a sajnos, hogy egy az egyben a legtöbb felekezet vetélytársat lát a másikban. Tisztelet a kivételnek.  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Június 30, 15:57:57
Tagja vagyok egy pásztorlánc nevű e-mail listának, ami úgy működik, hogy a listán lévő pásztorok, vezetők elküldik egy központi címre a levelüket, akkor az összes többi tag megkapja a levelet. Sajnos elmondhatom, hogy sokszor mi vezetők sem vagyunk "nagyobbak", "szellemibbek", sokszor Krisztusibbak se, mint akik nem vezetnek. Sokszor folynak olyan rossz hangnemű viták, mint amik itt folytak közöttünk a fórumon néha.
A miértre nem tudok választ adni. Én egyenlőre annyit ismertem fel, hogy csak úgy gyülekezetek között nem érdemes szövetségi kapcsolatra törekedni: "fogjunk össze az ébredésért (vagy akármiért)" címszóval. Kapcsolatokat tudatosan és konkrét célokkal érdemes létrehozni.
Mi 8 évvel ezelőtt csináltunk egy elég nagysikerű "Együtt" konferenciát, majd összejöveteleket, imaalkalmakat. Sokan eljöttek vezetők, de nem tudtak mit kezdeni a kapcsolattal, és így utólag öszintén szólva mi se.
Ma már másképp csináljuk. Elkezdtük kiépíteni a kapcsolatunkat EGY gyülekezettel itt a városba. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Szeretnek, elfogadnak, mi is szeretjük és elfogadjuk őket. Aztán, most elkezdünk egy másikkal is... és szépen egyesével építjük ki a kapcsolatainkat. Persze az elején tartunk és nem tudom azt mondani, hogy hosszú távon ez működik.

Nem egy a célunk?
Hát nehezebb kérdés, mint elsőre hallatszik. A végső cél igen, de sokszor az oda vezető út nem azonos. Különböző gyülekezetnek, különböző céljai vannak, és mindenki a magáét teszi előre. A munka elvégzésének a folyamatait is különböző módon végezzük. Valaki gyorsan (ami nem mindig jobb), valaki lassan (ami nem mindig jobb), valaki így, valaki úgy teszi.
Szerintem először itt is meg kell értenünk azt, amit a szolgálati és szellemi ajándékoknál. Nem választhatjuk külön az ajándékot az embertől. Az ember az ajándék, akit Isten alkalmassá tett bizonyos munkákra. A gyülekezet is ilyen. Nem nézhetünk úgy egymásra, mint egy szervezetre. Meg kell ismerni egymást, ki kell építeni a bizalmat, elfogadást. Ha ez megvan könnyebben tudunk együtt dolgozni.

Hát hirtelen ennyit. ...és még közel nem merítettem ki a témát.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Június 30, 16:29:59
Talán röviden úgy tudnám leírni, hogy az igei látás alapján próbálkoznak a gyülekezetek összecsiszolódni, de a különbségek és értelmezések miatt ez nem sikerül. Vita lehet még a döntéshozatalok idején is, hogy kinek mi a fontosabb és mire hajlandó áldozni. Ezekben is nagy megoszlások vannak. Ha több alázat lenne az emberekben és elfogadás, akkor sikerülhetne!

Ja igen, majdnem elfelejtettem a versengés szellemét is. Ez is élő és valós probléma!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Június 30, 16:44:48
Ha valóban Krisztusért él minden egyes keresztyén, és Jézust akarja felmutatni minden egyes gyülekezet, ha Isten országa a cél, és az ODA hívogatás, "akkor majd lészen egy akol és egy pásztor."
Isten országában kell gondolkodni, és nem egymásra mutogatni. Ha minden gyülekezet a saját elhívásában áll meg, és nem akarja utánozni a többieket, akkor nem lesz versengés.
Persze ezt csak a soha el nem múló szeretet tudja megalapozni. És mint tudjuk: "Isten a szeretet!"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Június 30, 19:24:49
SZ.V.SZ Hát ez mind szép jó.  :pirul:
De sajnos nem így történnek a dolgok. Szeretnénk ha így lenne és ez lenne az ideális is, de nem így van.

Mivel mindannyian emberek vagyunk és a gyülekezetek pásztorai is csak emberek, a versengés szelleme mindannyiunkban ott van.   :118:
Sajnos a legnagyobb pásztorok esnek bele először ebbe a hibába. Tisztelet a kivételnek.  :119:

Minden emberben benne van a "majd én megmutatom..." Csak az a szomorú, hogy ezeknek az embereknek egy bizonyos szinten "hatalmuk" van a gyülekezetek, népek felett. Hiszen nekünk mennünk kell utánunk, hiszen ő a pásztor... És sokszor kéredzés nélkül is képesek vagyunk benyelni a legnagyobb butaságot is, pedig csak egyszerű "paraszt ésszel" (bocsánat a kifejezésért :168: ) végig kéne gondolni, hogy mi is van itt valójában. Azt gondolom, hogy a legtöbb vita ezért van, mert hallgatunk a butaságokra is. Amikor egyik felekezet szidja a másikat, hogy ők vagy ők, milyen rosszul csinálnak valamit... Félre értés ne essék nem uszítani akarok senkit sem a pásztorok ellen, neeeeem. Csupán csak azt próbálom elmondani, hogyha az emberek mindig mindent végig gondolnának, nem lenne annyi vita egymás között.  :061: Hiszen másnak is lehet igaza és igenis előfordulhat, hogy az a gyülekezet jobban csinálja ezt vagy azt a szolgálatot. Igenis letenni a fegyvert, nem versengeni, hanem odaállni Isten elé hogy, "Uram mit nem csinálok jól?" :118:

Ez az én meglátásom.  :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Június 30, 19:46:23
:afro: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Június 30, 19:53:19
Egyet értesz velem?  :169: vagy csak tetszik, hogy írtam?  :gunyos: :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Június 30, 20:02:50
Mindkettő. :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Június 30, 21:35:59
Azért ne alkossunk könnyed véleményt a vezetőkről, mert ez komoly teher. Nem könnyű jól dönteni és könnyű rossz döntést hozni. Könnyebb utólag levenni a tanulságot egy esetről, mint benne dönteni. Sokszor egyszerűen csak féltik a vezetők a rájuk bízott embereket és ez vezethet jó és rossz döntéshez is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Június 30, 22:04:58
Igaz, egyetértek.  :05:
Bocsánat ha könnyed véleménynek tűnt. :118: Nem akartam senkit sem megbántani és mint mondtam tisztelet a kivételnek.  :05: Elismerem, hogy amit végeznek az igenis nagy teher számukra. Ezért van az hogy nem mindenki, sőt a legtöbb ember nem születik vezető típusúnak. Őszintén szólva én soha nem vágynék ilyen "szerepre".  Csakis Isten tudja mi a célja az életünkben és én örülök, hogy eddig még nem kellett vezetővé válnom.  :pirul: :hehe: Nekem talán ennyire se menne.  :2knuppel:

Tényleg nagyon nagy és fontos szolgálat. Tiszteletben tartom. :afro: Sok erőt, kitartást, bölcsességet kívánok hozzá minden vezetőnek.  :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jázon - 2010 Június 30, 22:14:15
Amíg az országok vezetői Isten nélkül élnek, addig sosem lesz igazság, mert bármilyen jó vezetők lennének, a hatalom(inkább Sátán) elcsábítja őket. És sajnos, valljuk be, olyan ország, ahol hívő vezető vab nagyon-nagyon kevés, vagy már nincs is :060:.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Július 01, 21:02:52
A Biblia kifejezetten arra buzdít, hogy imádkozzunk a vezetőkért, a hatalmasságokért, hogy békességben éljünk :

"....1.    Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért,
2.   Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.
3.   Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, ....." / I. Tim.2:1/
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Július 02, 06:56:09
Igaz, egyetértek.  :05:
Bocsánat ha könnyed véleménynek tűnt. :118: Nem akartam senkit sem megbántani és mint mondtam tisztelet a kivételnek.  :05: Elismerem, hogy amit végeznek az igenis nagy teher számukra. Ezért van az hogy nem mindenki, sőt a legtöbb ember nem születik vezető típusúnak. Őszintén szólva én soha nem vágynék ilyen "szerepre".  Csakis Isten tudja mi a célja az életünkben és én örülök, hogy eddig még nem kellett vezetővé válnom.  :pirul: :hehe: Nekem talán ennyire se menne.  :2knuppel:

Tényleg nagyon nagy és fontos szolgálat. Tiszteletben tartom. :afro: Sok erőt, kitartást, bölcsességet kívánok hozzá minden vezetőnek.  :05:

Nem akartam célozgatni, inkább általánosságban írtam, hogy ezeket mindig szem előtt kell tartani.
Amíg ilyen szívvel van valaki a vezetők felé, addig a vezető is örülhet, hogy vezető lehet.  :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Július 12, 00:23:16
Sziasztok! :05:

Eloszor is szeretettel koszontelek benneteket mostanaban nem vagyok aktiv, mivel nincs internet elerhetoseg, csak a mobiltelefonomon altal amely 3font (1000ft)/Mb az adatkoltseg. 18.-an majd aktivabban tudok szolgalni a keresek fele.

Volna itt szamomra egy aktualis tema, amelyrol nekem van egy nezetem, de van aki mashogy gondolja.

Szukseges-e bemeriteni azt, akinek csecsemokeresztsege volt?
Vajon egyenrangu Isten elott?

Turelemmel varom a valaszotokat es meglatasotokat. Minnel tobben irjatok le igevel alatamasztva.

Szeretettel irantatok:
Antee


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 12, 16:36:57
Szia Antee

Tudom, hogy lerágott csont, de a biblia egyértelmű választ ad:
Márk 16:15  És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.
Márk 16:16 Aki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik.

Aki el hiszi, az meg is keresztelkedik.
Csecsemőnél ez nem valószínű.
Viszont azt nem mondja, hogy aki nem keresztelkedik meg az elkárhozik, azt mondja "aki pedig nem hiszen".
Tehát a keresztelkedés, csak abban a szempontból "vízválasztó", hogy ha valaki tudatosan, (értelmi képességének teljes birtokában) nem fogadja el Krisztus váltságáldozatát.
Így minden gyermek, aki ezzel a képességgel még nem rendelkezik, kegyelem alatt van, véleményem szerint ugyan úgy, mint azok, akik nem halottak az evangéliumról, vagy olyan emberektől hallották az Igét, kik maguk is bűnben éltek-élnek.
 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Július 12, 17:50:56
Szia Robi !

Mindig megtudsz lepni, ezt hogy gondolod :

"...véleményem szerint ugyan úgy, mint azok, akik nem halottak az evangéliumról, vagy olyan emberektől hallották az Igét, kik maguk is bűnben éltek-élnek..."

Ha bűnben élő ember a tiszta evangéliumot hirdeti, miért is mentesiti az ő bűne a másikét? :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 12, 20:10:02
"Ha bűnben élő ember a tiszta evangéliumot hirdeti, miért is mentesiti az ő bűne a másikét?"

Én azt nem írtam, hogy mentesíti, vagy attól annak az embernek ne lenne bűne. Én azt mondtam (írtam), hogy kegyelem alatt vannak, azok aki esetlegesen azért nem fogadják el az "evangéliumot" mert bűnben élő emberek "hirdetik" nekik.
Nos ha nagyon őszinte akarok lenni, mondjuk ha Azték lettem volna, hogy a konkvisztádoroknak megtértem volna, miután a falumat, vagy a városomat, ki irtották Jézus nevében?
Az evangélium, persze tiszta volt akkor is, meg most is. Csak ugye, olyan nehezen érthető, hogy a szeretet Istene nevében, miért irtották ki a fajtámat?
Persze lehet, hogy csak én vagyok túl elfogult. Lehet. Én viszont abban biztos vagyok, hogy azok után amit azok az emberek tettek (tesznek) Jézus nevében, nekem Jézus lenne a legnagyobb ellenségem.
 :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 12, 20:24:07
Kedves Antee!

Engem csecsemő koromban megkereszteltek a reformátusoknál, (megkérdezésem nélkül). :01:

A szüleim csak vallásosak voltak,  nem hívők, templomba sem jártak.

 Amikor megtértem 17 éves koromban fél évre rá bemerítkeztem, vízkeresztségem volt.
Ez saját döntésem volt, felkészítettek rá, szívből vágytam rá. Ajándék volt, hogy a húgommal egy napon merítkeztem be. Nem lehet szavakkal leírni, milyen csodálatos volt, igazi ünnep volt mindkettőnknek.  Ekkor kaptam ezt az Igét: "Légy hű mind halálig, és néked adom az életnek koronáját. " Jel. 2:10.

Nálunk a gyülekezetben a gyermekeket nem keresztelik meg, hanem imádkoznak Érte, és a szüleiért, rokonaiért, egy áldást kérnek Rájuk.  Ezt úgy hívjuk, hogy gyermekbemutatás.  Mind a 2 fiunkat így mutattuk be az Úrnak. 14 éves korától szabadon dönthet, hogy mikor szeretne bemerítkezni.  Az Úr Jézust is bemutatták a szülei, keresztelésről nem olvasunk a Bibliában, felnőtt korában merítkezett be Keresztelő Jánosnál.

Lukács 2:22 Mikor pedig betöltek Mária tisztulásának napjai a Mózes törvénye szerint, felvivék őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak.

Márk 1:9
Azokban a napokban történt, hogy Jézus a galileai Názáretből odament, és Jánossal bemeríttette magát a Jordánba.  (Csia fordítás)


Szeretettel:Gyöngyi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Július 12, 21:05:28
Szia Robi!

Igen valóban, ha igy hirdetnék az evangéliumot, akkor nekem sem lenne kedvem megtérni. De azért ma már ilyen szélsőséges esetek csak teljesen elvétve fordulnak elő. Azt viszont el tudom képzelni, hogy milyen nehéz lehet annak, aki esetleg megtért egy szolgáló szolgálata nyomán és aztán kiderül, hogy az illető házasságottört, vagy éppen túl jól élt a hívek pénzén. Ilyenkor nehéz megállni a hitben, könnyebb azt mondani, amit én mondtam annak idején : ha ilyenek a keresztények, akkor én nem akarok keresztény lenni. Isten különleges szeretete szeretet vissza a világból.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Július 12, 21:08:06
Nagyon szepenn koszonom a valaszotokat!
Szerintem is a csecsemokeresztseg nem tobb a gyermek bemutatasaval vagy a   gyermek odaszentelesenel!


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 12, 22:55:51
Igen Irma, de :)

az  Evangelium, Evangelium marad barki hozza.
Tekintetem az URRA szegezem, es nem az embertarsamra :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 13, 07:27:44
Igen Irma, de :)

az  Evangelium, Evangelium marad barki hozza.
Tekintetem az URRA szegezem, es nem az embertarsamra :)

Ez ma sajnos általánosan elfogadott nézet, csak nem igaz.

Gal 1:6  Csodálkozom, hogy Attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangéliumra hajlotok.
Tit 1:10  Mert van sok engedetlen, hiába való beszédű és csaló, kiváltképpen a körülmetélkedésből valók,
Tit 1:11 Akiknek be kell dugni a szájokat; akik egész házakat feldúlnak, tanítván rút nyereség okáért, amiket nem kellene.
1Pét 1:15  Hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben;

 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 13, 07:40:49
Ez megint emberi, ki hozza, milyen eletet el......Nem ez szamit, hanem az, hogy az en szivemben lako ertelem, hogyan ertelmezi!
Peldaul nem en leszek neked pelda, es nem te nekem, mert mi csak emberek vagyunk.
Isten  a pelda, Isten igeje, melyet nem egymas elete alapjan ertelmezunk.

Az  Evangelium, az Engelium, nem lehet eltorzitani, belemgyarazni, a Szent Lelek nem engedi.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 13, 07:45:15
mert nem Isten neveben tettek...

Meg egyszer, ha megengeded: Jezust kovetjuk, nem egymast :)

Es itt jon az, tenyleg a legbiztosabb, kizarolag igere hagyatkozva beszelgetni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Július 13, 10:27:08
Az odáig igaz, hogy Istent követjük, de mi ábrázoljuk ki az emberek felé Krisztust és ha ez az ábrázolás hibás, van aki soha nem jut hitre. Mert könnyű ezt mondani sok éves kereszténység után, hogy ne emberekre nézzünk, hanem Istenre, de az aki mégcsak ismerkedik az evangéliummal, bizony rajtunk méri le annak hitelességét. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 13, 15:42:43
Drága Ani Kinor!

Nem akarok veled vitatkozni, mert ezen már túl vagyok.
Felőlem lehetnek papok pedofilok, pásztorok melegek, gyülekezet vezetők pénzsóvárok, lelkészek antiszemiták. Egyek bizonyosan nem lehetnek: Krisztus szolgái. Ha pedig nem azok, akkor nem sok közösség van közöttünk.
Krisztust követjük?
Ezek biztos nem!

Tudom, hogy Sátán a legjobbakat kísérti meg, ezért mondja:Máté 24:13  De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül. 
Aki bukik, annak annyi. :118:

Róm 10:14  Mimódon hívják azért segítségül [azt], akiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig [abban], aki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül?
Róm 10:15  Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? Amiképpen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetőknek lábai, akik jókat hirdetnek!
Én embertől hallottam az evangéliumot, és ember és Szellem által kezdem érteni.
Ezért nagy a tanító felelőssége, ne becsüljük alá.
Jak 3:1  Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen.
Vajon miért?

 :044: :2smitten:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 13, 18:47:43
Igy van ahogy irod!

Reszemrol modositas: ne egymast, hanem Jezust kovessuk!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 14, 07:22:34
Visszaterve arra hogy csak hiteles ember hirdetheti az iget.....ismersz olyan embert aki:

* N E M szegi meg a 10 parancsolat egyik pontjat sem ?

* Tehat csak tiszta szivbol cselekszik, elete minden pillanataban?

* Tiszta szivbol meghalna minden rossz erzes nelkul, peldaul egy olyan embertarsaert a kereszten aki, egy szerette eletet veszi el?


Szoval, szerintem, vicces ezt boncolgatni, hogy ki a hiteles, marcsak azertis, mert az ember nem Isten, hogy a sziveket vizsgalja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 14, 08:52:18
Visszaterve arra hogy csak hiteles ember hirdetheti az iget.....ismersz olyan embert aki:

* N E M szegi meg a 10 parancsolat egyik pontjat sem ?

* Tehat csak tiszta szivbol cselekszik, elete minden pillanataban?

* Tiszta szivbol meghalna minden rossz erzes nelkul, peldaul egy olyan embertarsaert a kereszten aki, egy szerette eletet veszi el?


Szoval, szerintem, vicces ezt boncolgatni, hogy ki a hiteles, marcsak azertis, mert az ember nem Isten, hogy a sziveket vizsgalja.

Kedves Ani Kinor, mi már mint keresztények, nem a tíz parancsolathoz, vagy a törvényekhez szabjuk magunkat, hanem Krisztushoz.
Pál pontosan megfogalmazta milyen a hiteles: 1Timoteus 3 szépen le írja.
Én csak egy szakaszt idéznék belőle:1Tim 3:13  Mert akik jól szolgálnak, szép tisztességet szereznek magoknak, és sok bizodalmat a Jézus Krisztusban való hitben.
Úgy látszik Pál is tudta, hogy hajlamosak vagyunk emberekre is nézni.
Ahogy a rossz példa ragadós, úgy a jó is az.
Abban teljesen igazad van, hogy nem tudjuk kinek mi van a szívében, nem is a mi dolgunk a szívek vizsgálata, de azt látjuk, hogy ki mint cselekszik, az pedig nem csak jogunk de kötelességünk a helytelen dolgokat megítélni, figyelmeztetni ha kell.

 :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Július 14, 17:44:01
kerestem egy témát,amit rendszeresen látogatnak,és úgy gondoltam,ide írom be amit kérdezni szeretnék.
Olvasok egy könyvet T.L.Osborn A betegek meggyógyulnak. Ismeri valaki?

idézek a szerzőtől: "Ha Istennek bármely ígéretét elhisszük és meg is cselekszük, akkor Isten ígérete Isten erejévé alakul át. Istennek minden ígérete tartalmazza azt az isteni erőt,amely az ígéret beteljesítéséhez szükséges,amennyiben az ember elhiszi az ígéretet,és az alapján cselekszik.Isten ígéretei életük azoknak,akik megtalálják azokat,és egészség az egész testüknek."

Többen meggyógyultak már a könyv olvasása közben.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 14, 19:03:40
kerestem egy témát,amit rendszeresen látogatnak,és úgy gondoltam,ide írom be amit kérdezni szeretnék.
Olvasok egy könyvet T.L.Osborn A betegek meggyógyulnak. Ismeri valaki?

idézek a szerzőtől: "Ha Istennek bármely ígéretét elhisszük és meg is cselekszük, akkor Isten ígérete Isten erejévé alakul át. Istennek minden ígérete tartalmazza azt az isteni erőt,amely az ígéret beteljesítéséhez szükséges,amennyiben az ember elhiszi az ígéretet,és az alapján cselekszik.Isten ígéretei életük azoknak,akik megtalálják azokat,és egészség az egész testüknek."

Többen meggyógyultak már a könyv olvasása közben.
Szia Niki! A könyve nem olvastam, de amit beidéztél, abban hiszek. Isten igéretei igazak. Ámen, igy van.
Zsuzsa :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 14, 19:32:07
Én olvastam!

Bele is betegedtem. Komolyan.
Ettől még lehet, hogy igaza van.
 :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Július 14, 21:06:43
Én nem olvastam, de egyetértek Zsuzsával, aki hisz Abban aki mindent megtehet, csodákat élhet át, azzal az Úrral, aki meghalt értünk, és feltámasztotta Őt az Atya és most ott áll a kegyelmi királyi trónusnál és kimondhatatlan fohászkodással könyörög érettünk. Több gyógyulást és szabadulást éltem át, Istennek csodálatos érintéseit ezért mindenkit arra biztatok, hogy hitét vesse Abba a Változhatatlan Szeretetű Istenben, akinél nincs változás, vagy a változás árnyéka és Ő mindeneket megtehet értünk.

drága Niki! Legyen a te hited szerint, amit az Igével alapozz meg!

szeretettel : Irma :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 14, 23:11:01
Kedves Niki!
Egy könyv olvasása nem hoz gyógyúlást senkinek. A gyúgyulásokat, és csodákat, egyedűl, csak is Isten adja, és Ő dönti el kinek adja. Hiszek a gyógyulásokba, - (tapasztaltam is, és szoktam imádkozni egyénileg és közösen másokkal is gyógyulásokért) -  Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. De Istent senki sem kényszerítheti a cselekvésre, még a mi hitünk sem.
  Pál példája: Isten nem szabadította meg a tövistől, Timóteus nem gyógyúlt meg a gyomor betegségtől, 2Tim 4:20 ... Trófimust pedig Milétumban hagytam betegen. ( nem hinném, hogy Pálnak nem volt elég hite...)
 Nem akarlak elcsüggeszteni, vagy lerombolni a hitedet, éppen bátorítani akarlak, a gyógyulás nem a mi hitünk mércéje, sem az Isten szeretetének, vagy hűségének mércéje. ( sok olyan emberrel találkoztam aki összetört, és elhagyta Istent mert nem történt meg az, amit Istentől kért. Megkérdem akkor milyen hite volt?) Ő cselekszik úgy amint akar, és szeretetétt nem abban mutatja meg, hogy meggyógyít, hanem, hogy az Ő fiát adta értünk. Ő mindig egy magasabb cél érdekében cselekszik és ez nem a mi testünk épülése, hanem ami lelkünk, és belső emberünk növekedése, megszentelődése és megtisztulása. Szeretete meglátszik abban, hogy minden nap hajlandó velünk találkozni, és beszélgetni. Ez a legnagyobb megtapasztalás, mikor megtapasztalod minden nap az Ő jelenlétét. Nincs nagyobb öröm mint mikor lelki szemeiddel meglátod az Ő dicsőségét....CSODÁLATOS.
  Kívánom az Úr gazdag áldását életedre!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 15, 06:37:05
kerestem egy témát,amit rendszeresen látogatnak,és úgy gondoltam,ide írom be amit kérdezni szeretnék.
Olvasok egy könyvet T.L.Osborn A betegek meggyógyulnak. Ismeri valaki?

idézek a szerzőtől: "Ha Istennek bármely ígéretét elhisszük és meg is cselekszük, akkor Isten ígérete Isten erejévé alakul át. Istennek minden ígérete tartalmazza azt az isteni erőt,amely az ígéret beteljesítéséhez szükséges,amennyiben az ember elhiszi az ígéretet,és az alapján cselekszik.Isten ígéretei életük azoknak,akik megtalálják azokat,és egészség az egész testüknek."

Többen meggyógyultak már a könyv olvasása közben.

Kedves Niki!
Ezekkel az igékkel bátoritalak, hogy ne félj, csak higgy!

Mt 8,13     
És monda Jézus a századosnak: Eredj el, és legyen néked a te hited szerint. És meggyógyult annak szolgája abban az órában.
Mt 9,22    
Jézus pedig megfordulván és reá tekintvén, monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában.
Mt 15,28    
Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint. És meggyógyula az ő leánya attól a pillanattól fogva.
Mk 5,34    
Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.
10,52    
Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szemevilága, és követi vala Jézust az úton.
Lk 7,50    
Monda pedig az asszonynak: A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel!
Lk 8,48    
És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!
Lk 17,19    
És monda néki: Kelj föl, és menj el: a te hited téged megtartott.
Lk 18,42.    
És Jézus monda néki: Láss, a te hited téged megtartott.

Lk.8.43-48:
És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani,
Hátulról hozzá járulván, illeté az ő ruhájának peremét; és azonnal elálla vérének folyása.
És monda Jézus: Ki az, a ki engem illete? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter és a kik ő vele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, a ki engem illete?
Jézus pedig monda: Illete engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem.
Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban, reszketve előjöve és előtte leesvén, megjelenté néki az egész sokaság előtt, miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult.
És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!
ÁMEN.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 15, 08:30:57
Teljesen egyetértek Zoltán soraival.  A mi gyülekezetünkben is vannak, voltak gyógyulások, és vannak betegek is. Senki nem tudja, mi miért történik. Egyedül Istennél van ez elrejtve. Az Ő tudta nélkül nem történik semmi.  Az én nagynéném rákos beteg lett, természetesen a gyülekezet vezetői imádkoztak érte, és letették Isten kezébe.  Őt haza vitte az Úr. Van akit meggyógyított.  Van akit éppen a betegség visz közel az Úrhoz, ezáltal tud egy nagy művet a lelkén végezni. Bízzuk Istenre, Ő bölcs, látja a mi jövőnket, és ekképpen cselekszik. Nagyon szeretném én is, ha minden beteg meggyógyulna, de ez csak az én emberi véleményem. Isten annyira szeret minket, Ő látja a mi egész életünket, és többet nem enged meg, mint amit eltudnánk hordozni. A gyülekezetünkben is imádkozunk mindig a betegekért, de a gyógyulás Isten kezében van! Bízzunk Benne, Ő a legjobbat fogja adni, és azt kívánom, hogy érje el mindannyiunk életében az Ő Isteni célját! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 15, 10:54:41
Ne haragudj Zoltán ezt nem egészen értem?

 "Nem akarlak elcsüggeszteni, vagy lerombolni a hitedet, éppen bátorítani akarlak, a gyógyulás nem a mi hitünk mércéje, sem az Isten szeretetének, vagy hűségének mércéje. ( sok olyan emberrel találkoztam aki összetört, és elhagyta Istent mert nem történt meg az, amit Istentől kért. Megkérdem akkor milyen hite volt?)"

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Július 15, 11:44:03
 :044:
Drága Testvéreim!

Olvastam én is Osborntól, meg másoktól is rengeteg tanítást. Teljesen belelkesedtem, amikor elolvastam a beszámolókat a gyógyulásokról!
Mégis azt kell mondanom, hogy "tükör által homályosan látunk", és alázattal be kell vallanunk, hogy akármilyen régóta vagyunk hívők és akármilyen nagy a hitünk és az igeismeretünk, mégis találkozunk olyan esetekkel, amikre emberileg nincs magyarázat.

Mindenkinél más a magyarázat. Nem lehet senkit sem megvádolni azzal, hogy kevés a hite. Mindenkinek saját magának kell kérnie, még a tanítványok sem szégyellték kérni:
"Növeljed a hitünket!"
Kérni kell újra és újra, mert "Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni!" Legalábbis én akarok tetszeni Istennek! Mégis, ha tükörbe nézek, gyakran látok ott tétovázó, bizonytalan, szorongó szempárt.

De ennek ellenére nézek az Úrra, és tanulmányozom az igét, mert minél jobban megismerem őt, a mindenhatót, annál nagyobb lesz a hitem benne!  :2smitten: Ez esetben nem mások bizonysága által fogok megépülni, hanem a saját megismerésem által!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 15, 16:01:16
Nekem az jutott az eszembe, amit Zsuzsa ki írt igéket arról.
Mindenhol kiemelte a "te hited".
Viszont ha végig gondolom, akkor ezek a szavak, Jézus váltságáldozata előtt hangzottak el.
Vajon ma is ezt mondaná Jézus?
Azok az emberek miben és hogyan hittek, és mi?

Szerintem ma Jézus, nem ezt mondaná, nekünk semmiképpen.
Valószínűbb hogy azt mondaná, az "Én hitem".
Ő a kereszten meggyógyított mindenkit, nem csak a bűneinket de a sebeinket is elvette, betegségeinket végig szenvedte.
Én nem a hitben látom az okát annak, hogy nem tud érvényesülni ez a hatalmas váltságmű teljes egészében. (részben)
A fő oka inkább az, hogy nem tudunk Jézusra úgy gondolni (tekinteni), mint aki Ő valójában.
Persze ez nem mindenkire érvényes.
Kicsit úgy vagyunk mint a 12. Igen te vagy az Isten fia, meg nálad az igazság, meg nagyon szeretünk, ha kell veled halunk meg,
aztán tudjuk, hogy nem egészen így volt.
 :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: lucius - 2010 Július 15, 16:13:59
Szeretnék Zoltánhoz csatlakozni én is.

Ha jól értettem meg, akkor a "hited meggyógyít" könyvek központi mondanivalója ez:

"Isten azonnal meg akar gyógyítani, higgy ebben, és meggyógyulsz. Aki nem gyógyul meg, az azért nem, mert a Sátán elhitette, és eltakarja előle ezt az igazságot Isten szándékáról."

Hitem szerint ez nem áll meg. Hogy el tudjam magyarázni, hogy miért, vissza kell nyúlnunk Jézus egyik példázatához:


Máté 17:20 (HUN) Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek

Sok könyv azt mondja, hogy ha van hitünk meggyógyulunk

Jézus azt mondja, hogy ha van hitünk, a hegy elmegy innen amoda

Ebben mindketten igazat mondanak

De akkor miért nem mozgatnak a hívő keresztények hegyeket?

Mert a hit az nem más, mint az, hogy Isten kijelent valamit, és mi ebben bízunk. Tehát ha igazi hitünk van abban, hogy a hegy elmegy innen amoda, az csak azért lehet igazi hit, mert előtte Isten kijelenti nekünk, hogy a hegyet Ő át akarja rakni a mi szavunkra innen amoda. Ha egyszer kapnánk egy ilyen kinyilatkoztatást tőle, és hinnénk benne, és ezek után szólnánk a hegynek, akkor az valóban átmenne innen amoda. CSAK EBBEN AZ EGY ESETBEN LEHET VALÓDI A HITÜNK!!! Jézus ezt mondta el a példázatával. Azért mozgathatunk tehát a hitünkkel "hegyeket", mert valójában nem mi mozgatjuk azokat, hanem Isten. Így egy hívő keresztény számára lehetségessé válik, hogy hitben bármit megtegyen, amit Isten akar rajta keresztül megtenni. isten kinyilatkoztatja neki, hogy mit szándékozik tenni, a hívő keresztény ezt hittel elfogadja, megteszi, ami az ő része ebben a csodában, és a csoda megvalósul. Ez úgy válik lehetségessé, hogy mi hívő keresztények "halljuk az ő szavát" vesszük tőle az adást, belül érezzük, hogy most mit akar Isten most ebben az élethelyzetben tenni, és így képesek vagyunk az Ő akaratában hittel járni.

Ján 10:27  Az én juhaim hallják az én szómat (hangomat), és én ismerem őket, és követnek engem:
Ján 10:28  És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.


Tehát sok könyv igazat mond, amikor azt mondja, hogy Isten meg akar minket gyógyítani, de hazudik, amikor azt mondja, hogy Isten mindenkit azonnal, MOST akar meggyógyítani. Ez hazugság a könyvben. Szerintem Isten mindenkit a legszívesebben azonnal, most meggyógyítana, ha tehetné, de sajnos némelyik beteg életében meg kell engednie, hogy a betegség ne azonnal, hanem mondjuk egy hét múlva, vagy akár az illető élete végén múljon el. Miért? Mert Ő a szeretet. valakit meggyógyítani úgy, hogy az nem válik a javára ellenkezik a szeretettel. Pál apostol példája ezt világosan szemlélteti. Isten nem gyógyította meg!

2Kor 12:9 (HUN) És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.

Sok keresztényt ismerek, akit éppen a betegsége alatt tudott megszólítani Isten. (Mi lett volna velük, ha még ezelőtt meggyógyultak volna)

Ha hívők vagyunk, bízhatunk Isten szeretetének és kegyelmének a bőségében. Ő pontosan akkor fog meggyógyítani minket, amikor az a javunkra válik. Sem előbb, sem később. Valójában már meg is gyógyított minden keresztényt. Legkésőbb a halálunk, vagy az elváltozásunk pillanatában magunk mögött hagyunk minden betegséget.

Ezzel azonban nem azt mondom, hogy valaki ne gyógyulhatna meg akár most azonnal, egy szempillantás alatt. Ha Isten akaratában ez benne van, akkor semmi akadálya. Ha azonban Isten akaratában a jövő hét szerdai gyógyulás szerepel, akkor a gyógyulás csak akkor lehetséges. Addig szükség van valamiért a betegségre. A beteg ebben az esetben csak a jövő hét szerdai gyógyulásban hihet. Ha valaki ír egy ilyen valakinek egy könyvet, hogy Isten most azonnal meg akarja gyógyítani, az hazudik. Ezt teszi sok könyv. És persze az is hazudik, aki azt mondja ennek a betegnek, hogy Isten élete végéig nem akarja meggyógyítani. Nem! Isten ezt a beteget jövő héten szerdán akarja meggyógyítani. Csak az mond neki igazat, aki azt tanítja ennek a betegnek, hogy Isten meg akarja, és meg is fogja gyógyítani, mégpedig a legmegfelelőbb időben, bízzon Istenben, és kérdezze meg tőle, hogy mikorra várhatja a gyógyulást. Isten el fogja mondani neki (ha a javára válik), hogy jövő hét szerdán, a beteg ebben a valóságnak megfelelően hihet, és Isten akaratának megfelelően ekkor meggyógyulhat.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 15, 16:22:51
Kedves Erdei.

Szeretnék válaszolni kérdésedre, arra amit nem értesz.
 "Nem akarlak elcsüggeszteni, vagy lerombolni a hitedet, éppen bátorítani akarlak, a gyógyulás nem a mi hitünk mércéje, sem az Isten szeretetének, vagy hűségének mércéje. ( sok olyan emberrel találkoztam aki összetört, és elhagyta Istent mert nem történt meg az, amit Istentől kért. Megkérdem akkor milyen hite volt?)"

Lelki gondozással és igehírdetéssel szolgálok egy gyülekezetben, sok olyan emberrel találkoztam aki azt mondta, hogy van hite Krisztusban, és jöttek, megtérte, közeledtek Istenhez az igéhez. Aztán jött egy próba betegség, vagy bármilyen gond. Imádkoztunk, böjtöltünk, és ő is imádkozt, nem történt semmi - legalábis úgy látszott - ezekután már elkeztek nemjárni a gyülekezetbe, és nem törődtek az Úrral, aztmondták nem érdemes, úgyse halgatja meg őket. Akkor kérdem én milyen hite volt? Csak azért kellet neki az Úr Jézus Krisztus, hogy kihasználja, vagy érdekből, hogy kapjon tőle valamit?
 Sajnos volt olyan is, hogy a mi drága Urunk meghalgatta az imáinkat és megmentette a bajtól, betegségtől az illetőt. Mitörtént ezek után? Miután minden helyre jött, eltávolodott az Úrtól és már nem jött közzénk. Akkor ennek az embernek milyen hite volt?
 Ezért mondtam hogy a gyógyulásunk, nem a hitünk mércéje, sem Isten szeretetének mércéje. Isten cselekszik az Ő végtelen és hatalmas bőlcsessége szerint. Meg gyógyít akit akar, és segít akinek akar, de az Ő szeretette nem ezen áll.
Mit mond az ige, Isten a mi hozzánk való szerelmét miben mutatta meg? - idézem az igét 

Rom 5:8  Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.

Ez Isten szeretette.

És az hogy mi mint az Ő ellenségei, bűnös emberek az Ő gyermekei lehetünk.
1Jn 3:1  Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!

Ezért szeretem én annyira a mi Úrunkat. És csak igy tudunk hűségesen, minden körűlmények közt mindvégig kitartani  mellete. Minden Dicsőség az Ővé legyen .

A hittel kapcsolatban csak még annyit. Igaz, hogy a tanítványok kérték, hogy az Úr növelje a hitüket, de éppen az Úr mondta:  - ha annyi hiteték volna mint a mustármag azt mondanátok... és meglenne. Mt.17.20
Szerintem nincs kicsi vagy nagy hit, egyszerüen csak hit van. Vagy hiszel vagy nem. A lényeg az kiben hiszel. El hiszed , hogy Krisztus megtudja tenni? Mert nem a hitünk nagysága, hanem a hitünk tárgya a fontos. Nem a hitünk cselekszik, hanem a mindenható Isten.
Ezért mondom mindig, a legfontosabb: Krisztus, Krisztus, Krisztus. Ő legyen minden az életemben.
Sok szeretettel, kívánom az Úr gazdag áldását rátok. Ámen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 15, 19:23:06
a 10 parancsolat betartasahoz Jezus vezet el :)

Mi emberek NE itelkezzunk :) mert aztan jon a szemet szemert elv----> akar elviekben is.....ami csak a gonosz eletrehivasa....
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 15, 19:25:38
Kedves Zoltan,

van olyan konyv ami gyogyit, egyszerun az ember lelke issza a szavait, a Biblia :2smitten:

Ezt az uzenetet csak kedveskedesbol irtam, es igazad van !
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 15, 19:33:01
Ne haragudjatok Zoltánnal kezdeném (már mint amit írt) tiszteletből, mivel funkcióban van egy gyülekezetben.

"jött egy próba betegség"
Ezzel Zoltán az a gondom, hogy Isten nem próbál meg senkit. Ez csupán azért van, mert tudja, hogy mennyire esetlenek vagyunk.
Meg minek is próbálgasson minket, hiszen mindent tudó.

"Csak azért kellet neki az Úr Jézus Krisztus, hogy kihasználja, vagy érdekből, hogy kapjon tőle valamit?"
Tudod az Úr nagyon szereti ha kihasználják, ha akarnak tőle valamit, vagy önös érdekből ragaszkodnak hozzá. Vajon melyikünk nem ilyen? Hinnél olyan Istenben aki azt mondja, megverlek egy kis betegséggel, aztán ha túlélted elveszem a vagyonodat, majd a pokolba küldelek, miután kiirtottam a családodat. Biztos vagyok benne, hogy nem. Jézus nem is ezeket ígéri. Viszont sokan ezt tapasztalják meg. Bennük van a hiba? Nem hiszem, de lehet.

"Meg gyógyít akit akar, és segít akinek akar,"
Ez megint sántít. Isten nem személy válogató! Mindenkit akar.

"Szerintem nincs kicsi vagy nagy hit, egyszerüen csak hit van. Vagy hiszel vagy nem."
Ez is egy vélemény, ami nem egészen a biblián alapszik. Bizony a hitnek vannak mélységei. Vannak akik csecsemő korúak, és vannak akik teljességre, férfiúságra jutottak. Sokféle hit létezik, még olyan is van ami ajándék.

"Rom 5:8  Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. "
Ezt azért hagytam a végére, mert Isten valóban nagyon szereti az "embert". Ezért nem csak mi érettünk, hanem mindenkiért!

Kedves Lucius

Isten kijelenti, hogy minden hatalmat oda adott a Krisztusnak. Mindent! Azért fontos, mert ha én minden hatalmat megkapok a főnökömtől, akkor azt azért adja, hogy ne zaklassam, mert bízik bennem. Ha úgy vélem, hogy helyes egy hegy elmozdítása, akkor nem kell kérnem az engedélyét, odébb kell tennem a hegyet. Hogyan jövök én a képbe? Krisztus pedig nekem adott mindent! Mi mindent? Az életét! Van ennél több?

 :044: :2smitten:

Kedves Zoltán, ha én szolgálnék mint te, csak egyet tudnék a figyelmedbe ajánlani, teljes alázattal tegyem, nem Isten iránt, hanem azok iránt, akiket szolgálok.
Őszinte testvéri szeretettel
 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: lucius - 2010 Július 15, 20:44:23
Kedves Erdei!

Írtad:

"Isten kijelenti, hogy minden hatalmat oda adott a Krisztusnak. Mindent! Azért fontos, mert ha én minden hatalmat megkapok a főnökömtől, akkor azt azért adja, hogy ne zaklassam, mert bízik bennem. Ha úgy vélem, hogy helyes egy hegy elmozdítása, akkor nem kell kérnem az engedélyét, odébb kell tennem a hegyet. Hogyan jövök én a képbe? Krisztus pedig nekem adott mindent! Mi mindent? Az életét! Van ennél több?"

Talán Ámen. Csak egyetlen kérdésem lenne feléd: Mikor véli úgy egy (igazi) keresztény, hogy valamit helyes megtennie???

Az én válaszom az, hogy akkor, ha Isten készteti belülről, hogy ezt a dolgot tegye meg.
Jézus is így élt:

Ján 5:30  Én semmit sem cselekedhetem magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét.

Ján 12:49  Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.

Számomra úgy tűnik, hogy Isten vezette Jézust a Lélek, vagy Szellem által, súgott neki, hogy mikor mi a helyes. Jézus pedig bízott az Atyában, szerette az Atyát, és az  volt a legfőbb szíve-vágya, hogy az Atya akaratában járjon.  Képzeld csak el, hogy kopogtatnak az ajtódon: egy kéregető. A beteg fiának gyűjt. Hogyan döntöd el, hogy adj-e neki pénzt??? Lehet, hogy jót teszel vele, ha adsz, de az is lehet, hogy rosszat. Ki tudja???

Isten!!!!

Ő mindent tud! Ha tehát meg tudnád kérdezni, hogy mi a helyes ebben az esetben, akkor Te is tudnád, hogy mi a helyes. És ezt tette lehetővé Isten. Mindenki, aki hisz, hallja az Ő hangját. Késztetést érez belülről, hogy mi ebben az esetben a helyes dolog. Ha megteszi azt, amit helyesnek érez, akkor Krisztusban marad, ha pedig nem teszi meg, akkor ebben az esetben eltér Krisztustól, nem marad Krisztusban. Ezért mondta Jézus: Ján 15:4  Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; aképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok.

Nem értem pontosan, miért írtad, amit írsz, de szeretném elmondani, hogy Isten a "mindent" Krisztussal EGYÜTT! adta minékünk. Ha pedig Krisztust elfogadjuk, akkor valójában elfogadjuk őt fejnek. Kol 1:18  És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első; 

Azaz elfogadtuk Őt vezetőnknek. A minden tehát CSAK akkor a mienk, ha Krisztusban maradunk. Ha önállóskodunk, akkor a MINDEN helyett csak a SEMMI marad. De, lehet, hogy Te is így érted?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 15, 21:03:06
Kedves Erdei.

Örülök hozzá szólásodhoz.

Szeretném ha elhinnéd, hogy teljes alázattal, teszem a szolgálatomat, és nem csak Isten iránt, hanem az emberek felé is.
Habár szeretném " bolondulásig tisztelni, szertni és szolgálni az én Úramat ". És mindennél fontosabb nekem Isten dicsősége.
Tudatában vagyok annak, hogy ami vagyok az egyedűl, csak is egyedűl az Ő kegyelméből van. Nélküle nem lennék más mint egy züllött, bűneibe merűlt önző ember. Az Ő végtelen kegyelme az ami vagyok, és ez örök hálára, szeretetre, és szolgálatra kötelez.

Lehet nem érted, de az ördög semmit sem tehet Isten jóváhagyása nélkűl (péld. Jób tőrténete). Minden azért van az életedbe mert azt Isten megengedte. Ha valami Isten tudta, engedéje, akarata nélkűl történne akkor Ő nem volna Isten.  A rosz is ami tőrténik velünk, vagy a világban azért van mert Isten jóváhagyta, egy magasabb cél érdekében, és ez nem más mint az Ő dicsősége, és gyermekeinek szentsége, hogy majd egy napon, fedhetetlenűl, teljes dicsőségben állason bennünket az Atya elé.

Még a kisértések is, ami más mint a próba, és amit az ördög és démonai végeznek, még az is Isten kontrolja, ellenőrzése alat áll. Azért mondja az ige, hogy Isten, nem enged bennünket feljebb kisértetni, csak annyira amenyit elszenvedünk. 1kor 10.13

Nem hiszem, hogy Isten szeretné ha kihasználnánk, de sokszor eltűri mert szeret bennünket. Az bisztos, hogy szereti ha kérünk tőle, de nem hinném, hogy gyönyőrködne abban, hogy csak akkor járulunk hozzá, ha kell nekünk valami. Sőt van olyan ima amit megse halgat. Ézs 1r

A hittel kapcsolatban pedig, igazad van az en véleményem is egy vélemény. De Jézuson kivűl senki sem használja azt a kifelyezést, hogy nagy hitt.

Isten nem személyválogató, de attól még nem kell neki mindenkit meggyógyítani.
Nagyon sok kárt okoztak olyanok akik, ragaszkodtak ahoz, hogy Isten mindenkit meggyógyít, csak legyen hited.
Vannak betegségek amik, bűneink következményei. Azokkal pedig legtöbbszőr eggyüt kell élni. ( pld. Isten nagyon szerette Dávidott, mégis a fia megkellet haljon. )
Az én Istenem egy szerető Isten aki a fiát adta értünk, de ugyanakkor egy szuverén, Isten, királyok Királya, és nem hiszem, hogy őt bármire is lehet kényszeríteni.

A Luciusnak írt válaszodhoz, pedig annyit, hogy nem hinném hogy Isten nélkűl eltudnánk döntenni, mi a helyes, és nem hinném hogy Isten megtesz valamit csak azért mert én jónak látom.
Még Jézus is ( aki Isten fija volt, Istennel egyenlő) azt tette amit az Atya jónak látott, azt mondta amit az Atyától hallott, nem tett semit csak úgy ni a saját feje után. János evangéliumának a tanulmányozásából ezt megértheted, mi nem tehetünk bármit, a Szent Lélek bennünk az tanít meg bennünket, mit kell kérnünk.
Kébzeld el mi lenne ha Isten arra kötelezte volna el magát, hogy minden imátságot meghalgatna, tudod mi lenne, káosz. Isten vezeti ezt az egész világott Ő az Úr.
Aki emberekben bízik mindenkinél nyomorúltabb, ezt mondja Isten Igéje. Még énse bízok magamba, hogy várnám el hogy Isten bízon bennem. :117:

De én nem akarok senkivel se vitatkozni.

Sok szeretettel ,
Zoltán.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 15, 21:08:17
Lucius eggyet értek a válaszoddal, így gondolom én is. :01:
Kívánom, hogy Krisztussal eggyütt minden a mienk legyen.
Dicsőség az Úrnak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 15, 21:18:46
Testvérem Lucius!

Teljesen mindegy, hogy szerinted vagy szerintem.
Jézus kijelenti: én és az Atya egy vagyunk. Nincs szüksége külön az Atya vezetésére, mert Ő maga az Atya Isten, testi megnyilvánulása.
Na látod erre írtam, hogy nem is tudjuk ki a Ő valójában.
Mint ahogy azt sem értjük, kik vagyunk valójában mi a Krisztusban.

Az van, hogy tudjuk mi a helyes. Csak mi nem mindig azt tesszük.

"1Kor 15:27  Mert mindent az ő lábai alá vetett...."
Mi vagyunk az a láb, amennyiben az egyház a Krisztus teste.

 :044: :2smitten:

Zoltán ma már fáradt vagyok, de holnap válaszolok.
Elő járóban talán annyit, hogy én azt gondolom, hogy Isten nem megengedi, hanem eltűri. Azt is eltűrte, hogy arcul vágják, és nem megengedte. Senki nem kért engedélyt tőle arra, hogy leköpje, de Ő eltűrte. Sátán saját akaratából teszi és tette amit akart, Isten nem megengedte, eltűrte neki. Most is eltűri. Magasabb cél érdekében? Nem, nem hiszem, hogy Isten úgy gondolkodna mint egy ember, amennyiben a cél szentesíti az eszközt. Ez bizony ellent mond, még az emberi szeretetnek is.

 :044: :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: lucius - 2010 Július 15, 21:30:12
Már a miénk, és minden hívő emberé.

:)))
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 15, 21:57:00
Kedves Erdei.
Krisztus Nem Az ATYA Ez lenne a SZENTHÁROMSÁG tana.
Mitjelent ez:

ApCsel 7:56  És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani.
De itt nem akarok a SZentháromságról tárgyalni.
Krisztus annak ellenére, hogy Isten volt, maga Isten testben és ezzel eggyet értek, de ugyanakkor, ember is volt. Ember aki:

Zsid 2:17  Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.
4:15  Mert nem oly főpapunk van, a ki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.

Jézus mint ember teljes engedelmességgel tartozot az Atyának, sőt nem tett semmit az Atya Akarata nélkűl.
Mielőt meghalt, így kiáltott fel: Én Istenem , Én Istenem miért hagytál el engemet. Mikor magára vette bűneinket, teljesen elszakadt az Atyától, ez volt számára a leg borzasztób. Elszakadni attól aki nélkűl soha nem tett semmit.

Nem, nem, Jézussal ami történt az azért történt mert Ő úgy akarta. Erről szúl az evangélium. Jn 10r17,18; ApCsel.2.23; 4.28

 Hogy véghezvigyék, a mikről a te kezed és a te tanácsod eleve elvégezte volt, hogy megtörténjenek.

Isten már a világ megalapítása előtt mindent eltervezet. Semmi , semmi nem történhet Isten akaratán kívűl. Mert akkor Ő már nem volna Az Egyedüli Isten.
A sátánnak nincs saját akarata, mert akkor ő is Isten volna, Isten pedig csak egy van.
Istennél a cél nem szentesíti az eszközt, soha nem mondtam, hogy Isten tenne olyat ami az Ő szentségével igazságával, szeretetével ellenkezne. Még is Isten az aki jóváhagy mindent ami tőrténik ebben a világban.

Isa 48:11  Enmagamért, enmagamért cselekszem; mert hogyan szentségteleníttetnék meg [nevem]?! És dicsőségemet másnak nem adom.
Eze 39:25  Azért így szól az Úr Isten: Most már haza hozom Jákób foglyait, és megkegyelmezek Izráel egész házának, s féltő szerelemre gyulladok szent nevemért.
Amos 3:6  Ha megharsan a kürt a városban, nem riad-é meg a nép? Vajjon lehet-é baj a városban, a mit nem az Úr szerezne?

És én is szeretettel mondom, többet tanulmányozd az Isten Igéjét, és kívánom, hogy legyen egy helyes Isten képed.
Sok szeretettel
Zoltán
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 15, 22:05:52
Igy van Isten csak elturi......

Es erre van az embernek szabadakarata, hogy eldontse, melyik 'Urat' szolgalja, az igaz ertelem a szivben lakik, igy a dontes egyszer...minden ember szamara csak egy dontes, hogy Istent szolgalja e.

Nem, Isten, Istenkent gondolkodik: " Hiszen az en gondolataim nem a ti gondolataitok, es az en utjaim, nem a ti utjaitok - mondja az Ur."        Iz   55,8

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 15, 22:07:31
Krisztus nem az Atya?

Krisztus es az Atya egy es ugyanaz. Eggyevaltak.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 15, 22:10:32
Zoltan,

teljesen ertelmesen, hiven igere-alapozva foglaltad ossze....
De! a satan, Istenen kivul esik. Csapong, es a csapongo lelkek csapodnak hozza.

Igen, egy Isten van, a neve pedig: Isten.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 15, 22:20:47
Én se szeretem ezt a témát. Isten Lényét nehéz megérteni.
Távól legyen tőlem, hogy valami olyat mondjak ami Isten káromlás.
Egy Istenben, hiszek, Az ATYA , A FIU, A SZENT LÉLEK egy.
Nincs három Isten csak egy, de mégis Isten vagy Istenben Ott a három személy, Atya Fiu és Szent Lélek.
Ezért mondja Jézus, felmegyek az Atyához, és elkűldöm a Szent Lelket.
 Isten lényét csak hittel , és alázattal lehet megérteni.
 És sehol nem írja az ige hogy ők eggyé váltak, mindig eggyek voltak, és mindig külön személyiség.

 Számomra csak egy Úr van. A sátán nem úr.
 És ha tanulmányozod a Római levelet 6-7-8 részeket meglátod, hogy az embernek nincs szabad akarata, csak azt hiszi.
Vagy a bűn, szolgája, vagy a Szent Lélek szolgálja.
Ádám óta nincs szabad akarat, csak bűn alá vetett, akarat, amj nem tud mást tenni mint a gonoszt. Ezért kell az űjjá születés, hogy tudjuk tenni az Úr akaratát.

Sok szeretettel
Sok szeretettel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 15, 23:40:22
Zoltan :)

termeszetesen abszolut erezheto, hogy Isten neveben beszelsz.

Pont erre van az embernek szabadakarata, hogy eldontse bunben el tovabb, vagy Isten utjat koveti. Es onnantol nincs mar ilyen, hogy szabadakarat, mert az Ur szavar, akaratat kovetem.

Igaz modon fogalmaztad meg, nagyon pontosan:........mindig eggyek voltak de kulon 'szemelyisegek', ezt a lelkemmel mar a Biblia ismerete elott is tudtam.

Koszonom szepen az irasod, szivembol orultem :)



Aldjon es Orizzen az Ur!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 16, 09:08:12
Zoltán testvérem

Nem vitatkozunk, beszélgetünk. Arról, ki miképpen gondolkodik a bibliáról.
Nem bízol magadban és másokban sem. Na ez nagyon helytelen, mert én pont ilyen vagyok. Sajnos. Ezen nekem is változtatnom kéne, mert ha Isten bízik benned, még szolgálatod is van, akkor te miért ne bízhatnál magadban vagy másokban.

Isten valóban nem meg akar mindenkit gyógyítani, hanem már 2000 éve meggyógyított.
Ez nem hit kérdése. Ez tény. Az más kérdés, hogy ezt nem mindenki fogadja el.
Amikor azt mondja, megszabadított. Mitől szabadított meg?

Isten lénye?
Nem is lehet megérteni. Az apostolok sem értették. Nincs olyan elme ami képes lenne erre. A végtelent sem értjük, vagy az örökké valóságot.

A szabad akaratról, ha nem lenne, akkor te vagy én vagy mi, hogyan választhattuk Istent?
Vagy mit jelent a szabadság törvénye?

A Sátán bizony úr, nagy úr, nem rajtad, de sokakon uralkodik. Azért illendő róla rangjához méltón nyilatkozni, ha szóba jön, egyébként meg jobb vele nem foglalkozni, csak ha muszáj.

Isten mindent eltervezett?
Akkor ez egy nagyon gonosz Isten akiben te hiszel. Emberek milliárdjai haltak meg, szenvednek betegségekben, éhségben, háborúkban .....
Igen "tudta" hogy ezek be fognak következni, ha meggondoljuk mindig is figyelmeztette az emberiséget ezekre a problémákra.
Egyetlen dolgot tervezett meg, szerintem, az a megváltás hatalmas munkája. Szerintem ez még a teremtésnél is nagyobb!

A végére hagytam:"Krisztus Nem Az ATYA Ez lenne a SZENTHÁROMSÁG tana"

Ján 14:8  Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk!
Ján 14:9  Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep(Zoltán, Róbert, Pál, Jenő, Ildikó és mindenki aki olyan mint Filep)? aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?

 :044: :2smitten:

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Július 16, 12:46:58
Annyi biztos,hogy 3éve küzdök az egyik legagresszívabb daganatos betegséggel,az Úr bár még nem adta meg a gyógyulást a testemben,a "hozzávalókat":erő,kitartás és minden egyéb segítség megadta.
Sorra veszítettem el a fiatal sorstársakat,én még mindig itt vagyok és nagyon is élek.Mondhatom Isten kegyelméből.Persze,megszenvedem én is,de amit látok a környezetemben,ahhoz képest nem sokat.
Isten látja hogy attól,hogy "azonnal"nem következik be a gyógyulásom,a hitem nem lesz gyengébb,igaz vannak napok amikor megfáradok.Tudom hogy már Jézus sebeiben ő meggyógyított és egy nap ez megvalósul a testemben,de amíg tud,formálja a természetem.

Viszont akkor helytelen az a hozzáállás,hogy "legyen ahogy akarod,akár meggyógyulok,akár nem"
mert ezzel kételkedek,hogy megkapom a már megígért gyógyulásomat?

Egy biztos,akárhogy is lesz az Atya mellett csak jó lehet nem igaz :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 16, 13:41:20
a satan nem ur! egy meghunyaszkodott illuzionista, bizonyitja az:
* milyen utjai vannak
* milyen 'jutalmakat' ad
* hovajutnak emberek altala

Bizony teny, hogy Isten 2000 eve illetve mar tobb :):):) gyogyit.

Kedves Erdei, legy szives engedd meg, hogy ezt meg hozzafuzzem:
HIT KERDESE EZ! mert en is tudom szivemmel ez az igazsag, ahogy irtad, de ha valaki meg nem mer hinni, annak ezt hiaba mondom, mig sajat maga nem nyitja meg szivet az Urnak.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 16, 14:05:50
Szia Niki,

uj vagyok az oldalon.....nem ismerlek, nem tudtam, hogy ez a te allapotod.

Niki, mert allapot az amiben vagy.........az ember termeszetes utja a lelki - szellemi - testi egeszseg es boldogsag, nekem, neked M I N D E N I N E K ! ! !

Azert elsz meg, mert az Ur meg szeretne gyogyitani, ha nem igy lenne, nem ........!
Isten ertelmes, logikus, tiszta es josagos.


Anyukamat sulyos rakbol es ezzel egyuttjaro maj betegsegbol gyogytotta meg Isten.
Paromnak az imadkozasaim, gyogyszereskezeles nelkul 4,1 cukor szintet eredmenyeztek.
Es a paromnak a gerincferdulese is rendbejott.
Nekem voltak alhasi fajdalmaim, az Ur gyogyitott meg, es autobalesetembol is az Ur alliott fel, majd a rakovetkezo ejjelen vegig gyogyitott.

Az Ur altalam megtapasztalt gyogyitasi modszere:
* teljesen atengedem magam a fajdalomnak, nem allok ellen, es tudomasul veszem a helyzetet amiben vagyok,
* tiszta szivembol kerem Istent, gyogytson meg, mert en ezt egyedul nem tudom  (honna tudna ezt az ember)
* az Ur elkezd dolgozni rajtam, es hosszan, melyen lelegzem, csendesen imadkozva szivemben - egy oran at, egy napon at, vagy akar honapokon keresztul, peldaul a parom eseteben!

Anyu, mutete elotti ejszakan tert meg az Urhoz, 3-4 nap alatt jott rendbe, persze utana meg nehany honapig erosodott.....a raknak nyoma sincs, a maja egeszseges es tiszta!

A betegseg egy helytelen dontes, en azt mondom Niki, ne szolgald tovabb.

Szeretettel es tisztelettel,
Moni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Július 16, 15:10:33
Drága Niki!

Most indít az Úr, hogy elmondjam, hogy hogyan gyógyultam meg az idegzsábámból. Ez az arcidegeket támadta meg, és nagyon komoly fájdalmaim voltak. Volt egy gyógyszer ami csökkentette a fájdalmakat, de nagyon sok kellemetlen mellékhatással járt, de azt mondták mig élek szednem kell. És én hajlamos voltam elfogadni ezt a tényt, annak ellenére, hogy már megtapasztaltam Isten csodálatos érintéseit. Aztán egy nap kölcsönkaptam egy konferenciáról szóló videót, amelyen Yongi Coo szolgált. Amikor befejezte az Igehirdetést azt mondta: most imádkozni fogok a betegekért, de tudnotok kell, hogy én semmit nem számítok, itt egyedül Jézus az aki cselekszik. És ekkor otthon a szívemben egyszerre hit támadt, elfogadtam, hogy az emberek nem számítanak, hanem egyesegyedül Jézus az aki cselekszik és ez a Jézus itt van most velem. Amikor kérte a pásztor, hogy tegyük a fájó részre a kezünket, én bátran a zsába helyére tettem és szívből kértem az Urat, hogy dicsőítse meg magát és gyógyítson meg most engem. Amikor befejeztük az imát, én teljesen biztos voltam abban, hogy itt és most megtörtént a csoda. Aznap este már nem vettem be a gyógyszert. Aztán másnap reggel arra ébredtem, hogy bár sajog de nem fáj. Soha többet nem vettem be ezt a gyógyszert. Még két hétig tartott ez a sajgás, de kitartottam, és meggyógyultam.

Én azt gondolom, hogy amikor szívünkben felépül a hit akkor megtörténnek a dolgok, a sánták járnak, a vakok látnak, a süketek hallanak hiszen elközelgetett hozzánk Isten királysága! Semmi más nem kell hozzá, mint a szivünket Isten Igéjével táplálni, és az Ige megtermi a gyümölcsét az életünkben.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 16, 15:59:36
Igy van. Ámen.
Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 16, 16:14:56
Niki, nagy bizonyság lesz, amikor láthatóvá válik a gyógyulásod!
Még sok dolgod van ebben a világban!
 :114:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: mumuska4 - 2010 Július 16, 16:30:36
Szia Niki!
Nekem csak egy ige jutott eszembe, ezt szeretettel küldöm neked.

A hit  a reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Zsid 11:1

Hidj és meg lesz a jutalmad!!  :fel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: mumuska4 - 2010 Július 16, 16:53:26
Én a házasságomért vívok most kemény harcot.
Nagyon sokat segít egy könyv: Kenneth E. Hagin/ Szeretet Az út a győzelemhez.
Hiszem, hogy Isten szeretete mindent helyre tesz a házasságomban.

Ajánlom a Kenneth E. Hagin könyveket mindenkinek, nagyon megtudják erősíteni az embert.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: mumuska4 - 2010 Július 16, 17:09:14
Kenneth E. Hagin: Hit

"És másnap, mikor Bethániából kimentek, megéhezett. És meglátván messziről egy fügefát, amely leveles volt, odament, ha talán találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet semmit sem talált; mert nem volt fügeérésnek ideje. Akkor felelvén Jézus, mondta a fügefának: „Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki!” És hallották az ő tanítványai." (Márk 11,12-14)

A Márk 11, 20-24 pedig folytatja: „Reggel pedig, amikor mellette mentek el, látták, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradt. És Péter visszaemlékezvén, mondta néki: Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, gyökerestől kiszáradt. És Jézus felelvén, mondta nékik: Legyen hitetek Istenben! Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott. Azért mondom néktek: Amit csak kívántok, amikor imádkoztok higgyétek, hogy megkaptátok, és meglesz az néktek.”

Figyeljünk most csak arra a mondatra, hogy „Legyen hitetek Istenben!” Vagy ahogy a magyarázó fordításban áll: „Legyen néktek az Isten hite!” Illetve, ahogy a görögben áll: „Legyen Isten szerinti hited!” Jézus bemutatta, hogy Neki Isten szerinti hite van. Észrevette a leveles fügefát, és közelebb ment, hogy megnézze, mert a fügeérés ideje még nem jött el. „Miért keresett fügét - kérdezheti erre valaki -, ha nem volt itt a fügeérés ideje?” De azon az égövön, ahol a fügefák megtartják leveleiket, általában megtartják a gyümölcsöt (fügét) is. Megvizsgálta a fát, és azt mondta neki: „Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki!” Másnap látták, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradt. Péter így szólt hozzá: „Mester a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt.” Mire egy rendkívül meghökkentő választ kapott: „Legyen hitetek Istenben!” [Legyen Isten szerinti hitetek] Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott.”
Jézus meghatározza, leírja nekünk az Isten szerint való hitet. Az Isten szerinti hit olyan hit, hogy valaki hisz valamit a szívében, azt kimondja a szájával, és amit kimondott, megvalósul. Jézus bemutatta, hogy Neki ilyen hite van. Azt mondta a fának: „Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki.” Ez a hit szólította életre a világot.


A Zsidó 11,3-ban ez áll: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.” Mit tett Isten? Hitte, hogy amit mond, megtörténik. Kimondta, hogy legyen Föld; és az meglett. Életre szólította a növény- és állatvilágot. Életre szólította az egeket és a Földet, a Holdat, a Napot, a világmindenséget. Egyszerűen kimondta, és megtörtént. Ez az Isten szerinti hit. Hitte, hogy amit mond, az megtörténik, és úgy lett. Jézus bemutatta, hogy Ő rendelkezik ezzel a fajta hittel, és azt mondta, hogy a tanítványoknak is meglehet ugyanez: hisznek a szívükkel, kimondják a szájukkal, és amit hisznek, bekövetkezik. Most azt mondod: „Én is akarom, és imádkozom, hogy Isten adja meg nekem ezt a fajta hitet.” Imádkozol? Csak az idődet vesztegeted, hiszen már megvan. Minden hívőnek Isten szerinti hit adatott.

A Róma 12,3-ban az áll: „Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, amint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.” Ez nem a világon élő összes embere vonatkozik. Mert a világon nem minden ember hívő. Ha megnézed a 2 Thesszalonika levelet, ott Pál azt írja: „Mert nem mindenkié a hit!” Tehát nem minden ember hisz. Hite a hívőnek van. Róma 12,3: „...mondom mindenkinek közöttetek” - „közöttetek”! És nem a világban! Pál nem a világ bűnöseinek írta ezt a levelet, hanem azoknak, akik Rómában voltak, Isten szerelmeseinek, hivatalos szenteknek. Minden hívő, Istennek minden gyermeke, minden keresztény rendelkezik az Isten szerinti hit egy mértékével. Hadd menjek egy kicsit tovább, hogy bebizonyítsam ezt nektek. Efézus 2,8: „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” A hit nem önmagunkból származik. A kegyelemről ugyanezt mindnyájan tudjuk. Pál azt mondja, hogy az a hit, amely által üdvösséget nyertél, nem tőled volt. Nem természetes, emberi hit volt. Ezt Isten adja a bűnösöknek.

Hogyan ad Isten üdvösségre való hitet a bűnösöknek? A Róma 10,17 megmagyarázza: „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” Figyeljétek meg a kifejezést: „...a hallás pedig Isten Igéje által.” Hit által üdvözülsz, és ez nem magadtól van, ez ajándék, ahogy is Pál is mondja. Ajándék, mert Isten adja, Istentől jön. Róma 10,8-ben ez van: „De mit mond? Közel hozzád az Ige [a beszéd], a szádban és a szívedben van, azaz a hit Igéje [beszéde], amelyet mi hirdetünk.” A Bibliát, Isten üzenetét a hit beszédének nevezi. Miért nevezhetjük a Bibliát a hit Igéjének vagy a hit beszédének? Azért, mert ez a beszéd hoz létre hitet a megtéretlen ember szívében. Ugyanazt a fajta hitet hozza létre, amely a világ-mindenséget is teremtette, és ugyanez adatik a mi szívünkbe is. És ezt az Igén keresztül kapjuk, mert ez a hit mértéke. A Róma 10,8-at megismétlem: „De mit mond? Közel hozzád az Ige [a beszéd], a szádban és a szívedben van.” Figyeljétek meg, hogy ez pontosan megegyezik azzal, amit Jézus mondott: „Szívében nem kételkedik, hanem hiszi... amit mond...” Érted most már azt a gondolatot, hogy hinni kell a szívben és kimondani a száddal?

Jézus hitt, és kimondta. Isten hitt, és kimondta. A Föld így jött létre. A 9. vers folytatja: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Ót a halálból, megtartatol.” 10. vers: „Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” Látjuk, hogy a bűnös a hit egy bizonyos mértékét kapja azáltal, hogy hallja az Igét, majd használja azt. Arra használja, hogy megteremtse az üdvösség valóságát a saját életében. Mikor mentett meg téged Isten? 1990. május 24-én, kb. 10 óra 10 perckor? Tévedsz. Akkor, amikor Jézus meghalt érted és feltámadott, kb. 2000 évvel ezelőtt. De ez akkor lett valóság - megmentés - számodra, amikor elhitted és megvallottad. Az üdvösség minden emberé. Minden férfi és nő rendelkezik azzal a joggal, hogy üdvözülhessen. Jézus az egész világért meghalt. Ezért szeretem T. L. Osborne testvér szavait: „Senkinek nincs joga kétszer hallani az evangéliumot, amíg minden ember nem hallotta legalább egyszer.” Minden embernek joga van tehát hallani az evangéliumot, mivel az üd-vösségét megszerezték, és az árát kifizették. A prédikált igazság hitet hoz létre a szívben. Ezért, aki hisz és megvallja azt, amiben hisz, akkor az ő hite által valósággá váltja a saját életében mindazt, amiről prédikáltak neki.
 
Figyeljük meg a Róma 10,13-14 és 17-ben ezeket a szavakat: „Mert minden, aki segítségül hívja az Úr Nevét, megtartatik [üdvösségre jut]. Mi módon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? Mi módon hisznek pedig abban, aki felől nem hallottak? Mi módon hallanának pedig prédikáló nélkül? Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” Ez az állítás igaz bármiről, amit Istentől kaphatunk. Az Isten szerinti hit úgy jön, hogy hallod Isten Igéjét. Istennek nincs másfajta hite, csak ez, és ez az isteni hit, hallás által jön. Azaz Isten annak a szívébe, aki az Igét hallja, az Ő saját hitét adja. Nem csoda, hogy Jézus azt mondta, „hallván hallanak”. Nem hagyhatod, hogy az Ige az egyik füleden bemenjen, a másik füleden ki, mert így nem terem gyümölcsöt benned; nem eredményez hitet. Akkor sem jön létre hit a szívedben, ha úgy viselkedsz, mintha Isten Igéje tündérmese volna. De ha tisztelettel és őszintén hallgatod, és ennek alapján cselekszel is, akkor létrejön benned a bibliai hit. Gyakran van olyan elképzelésünk a prédikálásról, mint amilyen a fiamnak volt 5 éves korában. Azt kérdezte: „Anyuka, azok a mesék, amiket apuka mond, amikor prédikál, azok tényleg igazak vagy csak prédikál?” Az emberek sokszor azt gondolják, hogy csak prédikálunk.

Egy teljes evangéliumi keresztény hölgy jött hozzám, miután látott egy metodista asszonyt meggyógyulni gyógyíthatatlan betegségéből. Könnyes szemmel kérdezte:

- Megmondaná, hogy létezik, hogy Isten meggyógyítja ezt a metodista asszonyt, akinek nincs is Szent Szellem-keresztsége? Én pedig szólok nyelveken, mégsem gyógyulok meg?

- A gyógyulásnak semmi köze a nyelvekhez. Az Úr már 2000 évvel ezelőtt ráhelyezte a te betegségeidet Jézusra, és Jézus elhordozta azokat. Az Ő sebeivel már akkor meggyógyultál, de te nem fogadod el, és nem hiszed ezt. Megpróbálod az Urat rávenni arra, hogy most tegye meg azt, amit ő már rég megtett. Ha képes vagy buzgón és boldogan dicsérni Istent azért, amit tett, és elhinni és megvallani, akkor láthatóan is megnyilvánul majd a gyógyulásod. Ha keresztény vagy, akkor van elég hited arra, hogy meggyógyulj. Megteheted, hogy egyszerűen nem használod, nem engeded felszabadulni. Ne kérj több hitet, nincs szükséged többre! A legnagyobb dolgokat már sikerült elhinned. Az újjászületés a legnagyobb dolog, ami megtörténhet veled. Ez a legnagyobb csoda. Sokkal nagyobb, mint meggyógyulni valamilyen betegségből! Mit kell tenned? Használd a hitnek azt a mértékét, amivel rendelkezel, és engedd felszabadulni. Jézus elmondta, hogyan kell ezt megtennünk: mondd ki a száddal azt, amit hiszel a szíveddel. Ha hiszel a Bibliában, akkor hiszed azt is, hogy Jézus magára vette az erőtlenségeidet, és hordozta a betegségeidet. Ha hiszel a Bibliában, akkor hiszed azt is, hogy Ő ezt már 2000 évvel ezelőtt megtette - feleltem. 

1 Péter 2,24: „Akinek sebeivel gyógyultatok meg.” Ez azt jelenti; ha te azt mondod, hogy az Úr majd „valamikor” meggyógyít, akkor nem vagy összhangban azzal, amit a Biblia mond, mert a Biblia azt mondja: „...gyógyultatok meg.” Ne emberi tradíciók, hanem az Ige szerint szabadítsd fel a hitedet! A hit jelen idő. Ha azt mondod, „reméled”, hogy „majd” meggyógyulsz, akkor jövő időben beszélsz. Rendelkezel az Isten szerint való hit mértékével, tehát használd! A 2 Korinthus 4,13-ben ezt olvashatod: „Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a szelleme van meg, amint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk.” Pál a korinthusi gyülekezetnek írt, de ami vonatkozik a korinthusi gyülekezetre, az vonatkozik a nálatok lévő gyülekezetre is. Azt írta nekünk: „...a hitnek mibennünk is ugyanaz a szelleme van meg.” Egyetlen apostol sem írt a Bibliában egyetlen alkalommal sem abból a célból, hogy az embereket bátorítsa a hitre. Ma azért kell bátorítanunk a hívőket, mert Isten Igéje nem valóságos a ma élő emberek számára. Hívők vagyunk! Nem írjuk a gyermekeinknek sem, mikor távol vannak, hogy ne felejtsenek el lélegezni, mert lélegezni fognak, amíg élnek. Tehát nem kell a hívőket arra bátorítanod, hogy higgyenek, hiszen ezért azok, akik: vagyis hívők.

Évekkel ezelőtt, Új-Mexikó államban egy összejövetel után a szenátor és bankigazgató felesége, egy kedves hölgy jött hozzám, és arra kért, imádkozzam érte, hogy több hite legyen. Megmondtam neki, hogy nem tehetem, mert ima által nem lehet a hitet megnövelni. Megkérdeztem, hogy hívő-e? Azt mondta, igen. De ki hallott már olyan hívőről, aki nem hisz?

Ha vereségben élsz, azt te magad okoztad, a saját ajkaddal: „...ha valaki azt mondja... és a szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond megtörténik, meglesz neki, amit mondott.” Valaki ezt így fejezte ki: „Ha azt mondod: nem tudod, akkor abban a pillanatban, amikor ezt kimondod, olyan, mintha megkorbácsoltak volna. Azt mondod, hogy nincsen hited, mire a kételkedés úgy ágaskodik fel benned, mint egy óriás, és megbénít.” Szavaid által veted magad börtönbe. Kudarcról beszélsz, és a kudarc rabságban tart téged. A Példabeszédek 6,2-ben ez van: „Szádnak beszéde által estél tőrbe.” A magyarázó fordításban így áll: „Fogságba estél a szád beszédével.” Nagyon kevesen vesszük észre, hogy a saját beszédünk uralkodik rajtunk. Egy fiatalember mesélte, hogy soha nem verték meg addig, amíg meg nem vallotta, hogy valószínűleg meg fogják verni.
 
Az emberek azt állítják, beszédüket értelem irányítja. Ez nem baj, ha Krisztus értelme lakozik bennük. Bennünk, hívőkben, Krisztus értelme kell, hogy lakozzék. De ha a gondolkodásodat a kétség uralja, akkor bizony az ördög értelme lakozik benned, és ha érzéseidet a félelem uralja, akkor azt is az ördög uralja. Soha ne beszélj kudarcokról! A vereség és a kudarc nem tartozik Isten gyermekeinek az örökségéhez! Isten soha nem teremtett félresikerült dolgot, és Ő új teremtéssé tett bennünket! Mi nem a test akaratából születtünk, nem emberek akaratából, bennünket Ő Jézus Krisztusban teremtett! A félresikerült dolgokat emberek tesznek, rossz hittel és rossz gondolkodásmóddal. Az 1 János 4,4 azt mondja: „...nagyobb az, Aki bennetek van, mint az, aki e világban van.” Tanuld meg, hogy a nagyobban bízz, Abban, Aki benned van. Ő, Aki benned van, hatalmasabb, mint bármi ezen a világon. Isten szavakkal teremtette a világmindenséget. A hittel megtöltött szavaknál nincs nagyobb erő ezen az egész világon!

Valakitől hallottam, hogy a legtöbb ember az ördög ellentámadásakor vesztette el a gyógyulását. Velem is majdnem ez történt. Az emberek kérdezgették, jobban van-e a szívem, és én azt válaszoltam, hogy nincs. Egy idő után kezdtem is rosszabbul érezni magam. Feküdtem az ágyon, és megvizsgáltam, miért hanyatlik az állapotom. Ezután elkezdtem azt mondani, hogy jól vagyok, és így is lett. Imádkoztam a gyógyulásért, mert kívántam. Hittem a szívemben és megvallottam az ajkaimmal. Azt mondtam az embereknek, hogy jól vagyok. Erre furcsán néztek rám. De mivel jó megvallást tettem, azt láttam, hogy a tüneteim csökkentek, végül elhagytak. Megkérdezték, hogy elvigyenek-e autóval, de elutasítottam: Nem, inkább egy kicsit sétálok. Mindenkinek megvallottam, hogy jól vagyok. Sokan hirdetik, hogy a gyógyulás nem a napjainkban élő emberek számára adatik, de erre azt tudom mondani, hogy tanításuk az ördögtől van, és a Biblia azt mondja, hogy az ördög hazug.
 
A betegség, a probléma legyőzésének kulcsa a szív hite és a száj megvallása. Tudtam, hogy nekem megvan a szükséges hitem, mert egy bizonyos mérték az Isten szerinti hitből már elegendő. Szánk milliomossá vagy koldussá tehet minket. Ajkaid téged győztessé vagy fogollyá tehetnek. A vérfolyásos asszony hitből beszélt, és hite győztessé tette őt. Megvallásod betegségben tarthat, de meg tudod tölteni a szavaidat szeretettel is, és az a legkeményebb szívet is megolvasztja, segít a csüggedőknek és a megtört szívűeknek. Meg tudod tölteni a szavaidat olyan hittel, amely a mennyet is fölkavarja, és meg tudod tölteni őket gyűlölettel és méreggel is. Szavaidat meg tudod tölteni a menny levegőjével, és az kiárad, amikor beszélsz. Hited soha nem fog magasabbra emelkedni, mint a szád beszéde. Jézus azt mondta a vérfolyásos asszonynak, hogy az ő hite tette őt egészségessé.

Gondolatok jöhetnek és mehetnek, de ha te nem vagy hajlandó őket szavakká formálni, akkor meghalnak, mielőtt megszülettek volna. Egy ember megkért, hogy imádkozzam érte, hogy az ördög soha ne súgjon gonosz gondolatokat a fülébe. Ezt magamért is megtenném, ha tehetném. De az ördög területén vagyunk, testben élünk. Nem tudjuk megakadályozni, hogy az ördög fülünkbe súgja a maga gondolatait. Nem tudod megakadályozni, hogy madarak repüljenek a fejed fölött, de azt már igen, hogy fészket rakjanak a hajadban. Ugyanígy el tudod utasítani, hogy a gonosz gondolatokat cselekedetekké váltsd. A legjobb dolog, amit tehetsz, hogy nevetsz az ördögön, mert hazug.


Vedd fel azt a jó szokást, hogy nagy dolgokat gondolsz ki! Tanuld meg, hogy használd azokat a szavakat, amelyek a szellemedet mozgásba hozzák! A hit megvallásai valóságot teremtenek! A megvalósulás követi a megvallást. A megvallás megelőzi a megvalósulást, a birtoklást.
Két dolog fontos tehát az Isten szerinti hittel kapcsolatban: az első, hogy az ember higgyen a szívében; a második, hogy higgyen a saját szavaiban is. Nem elég valamit csak a szívben hinni. Ahhoz, hogy Isten működjön, munkálkodjon, hinned kell a saját szavaidban is. Ez a hit kizárólagos törvénye. Mind a kettőben hinned kell. A szónak az ajkaidról kell elhangoznia; ez hatalmat, erőt ad a betegség, a démonok és a körülményeid felett.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: mumuska4 - 2010 Július 16, 17:55:09
Én egy pár hete elkeztem alkalmazni, hogy a házasságomra a hit szavait vallom meg.
PL: Hiszem, hogy a férjem Istennek engedelmeskedik, hiszem, hogy a férjem Istent válassza és nem a bünt, hiszem, hogy együtt öregszünk meg a férjemmel. Hiszem, hogy Isten szeretetete munkálkodik a férjem szívébe is. Hiszem, hogy egy azon érzéssel és ugyanazzal a szeretettel viseltetünk egymás iránt, egymást külömbnek tartva magunknál.....

Valamelyik nap a munkahelyemen jópárszor megvallottam ezeket és csak annyit éreztem a bensőmben, hogy legyen a te hited szerint annyira valóságos volt ez az érzés, hogy nagyon jó kedvem lett.
Hiszem, ha Isten szeretetét alkalmazom a házasságomban akkor meg lesz az eredménye.
Persze azért be kell vallanom nekem is voltak nehéz napjaim, amikor sírtam és nagyon nehéznek éreztem  mindent, de akkor sem adhatom fel. Meg kell harcolnom a hit szép harcát, hogy Istem megdicsőithesse magát bennem és a férjemben, a házasságomban.
Ez most egy próba, ki kell állni a próbát!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 16, 18:13:00
Én is bízom teljes hittel Niki gyógyulásában, a gyülekezetemben is kértem Érte imát, és imádkoztunk.

Van egy barátnőm, aki rákos beteg volt, Érte is imádkozott a gyülekezet, ma már gyógyultnak számít, azóta több, mint 5 év telt el. Hála az Úrnak az Ő szeretetéért, gyógyításáért!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 16, 18:22:07
Kedves Erdei.

Addig amíg nem bízok magamba, addig az Úrban fogok bízni, és tóle várom a segitséget. Az Úrban vagyok erős.

2Kor 12:9-10  És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.


Nem tudom honnan veszitek, hogy Isten mindenkit meg akar gyógyítani.
Hiszek a gyógyításban, van hitem hozzá, 13 éves kislányomat mgmentette a ráktól. De szembe kellet nézünk azzal mivan ha nem teszi? Tudom mitjelent. És azt is tudom, hogy ugyan az a hit a feleségemet nm gyógyítja meg. Mert Isten cselekszik amint akar.
És szeretem Őt, mert akik Istent szeretik minden javukra van. Róm.8.28

Hogyan válaszuk Istent? Tényleg nem tanulmányozzátok a bibliát?Nem mi válasszok Őt, Ő választ minket:
Ján. 6.44
Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
Jn.15.15
 Róm 8:30  A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.

Még egyszer....Szabad akarata csak ádámnak volt. A bűn megrontotta az ember karatát is. tanulmányozni a Rom7r.

Róm 7:19-20 Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.
 Ha pedig én azt cselekeszem, a mit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn.

A sátán úr, "e világ felyedelme", de csak annyit tehet amennyit Isten megenged neki - Jób története - és ez a fontos, ez ad reménységet, és erőt.

Isten mindent eltervezett?
Igen - és ettől még nem gonosz, semmi sem történhet Isten akarata, és jóváhagyása nélkűl. Nemtudom, ezt tanitja a Biblia.
Csak egy példa, ez az Isten aki a szeretetnek az Istene, el kellet pusztítson gy világot, aztán Sodomát és Gomorát, aztán azt parancsolta Izráel népének, mikor bevonultak az igéret földjére, írtsanak ki minden népet, aszonyostól, gyerekestől, még az álatokat is. Miért? Mert megértek az Itéletre.
A második világháború... Zsidó gyűlölet... majdnem kiírtották őket, borzasztó.... Isten jóra fordította, most országuk van.
De most tényleg, tanulmányozod a Bibliát. Ezért hatalms Isten. Amit tesz a sátán akaratán kivűl Isten dicsőségét és tervét szolgálja.

A végére hagytam:"Krisztus Nem Az ATYA Ez lenne a SZENTHÁROMSÁG tana"

Te egy ige részt idézel, de nem érted a jelentőségét.
Ha Jézus Krisztus az Atya akkor, kihez imátkozot, kihez ment fel a feltámadás után, ki szolt hozzá a bemeritésénél, vagy a megdicsőülés hegyén.
És mit szolsz ehez az igéhez:

Ján 8:17-18  A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz.
Én vagyok a ki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot tesz rólam az Atya, a ki küldött engem.

Én és az Atya két külömböző személy - Jézus mondja nem én.

Én igyekszem a Bibliához ragaszkodni.

Sok szeretettel.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 16, 18:58:36
Készitettem egy kis összefoglalót Jézus Krisztus személyéről.

I. A Testet öltött Krisztus Teljes Istensége

1.   1.Örökké valósága:  Jn8:58; 17:5; Zsid.1.8-11
2.   Mindenütt jelenvalósága Mt.18:20
3.   Mindentudás  Mt.16:21; Lk.6:8; 11:17; Jn.4:29
4.   Mindenhatósága Mk 5:11-15; Jn.11:38-34; Mt.8:23-28;
5.   Megbocsájtja a bűnt Mt.9:1-6
6.   Feltámasza a halotakat Jn11
7.   Ítél Jn.5:22
8.   Teremtő Jn.1.3; Zsid 1:10
9.   AZ ige Istennek jelenti ki:  Jn1:1-3; Róm9.5; 1Jn5:20
 Jel.1:11;17; 2:8  (Ezt mondja az Első és Utolsó, a ki halott vala és él) – összehasonlítani - Ézs 44:6, 48:12  (Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten.)

Egy érdekes ige az Ószövetségből: 1Móz 19:24  És bocsáta az Úr (IHWH- az eredeti szövegben) Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól (IHWH – tól az eredeti szövegben) az égből.

II. A Testet öltött Krisztus Teljes Ember


Emberi teste volt, nőt, fejlődött Lk.2:52, megéhezet, szomjas volt, elfáradt, szeretett és szánalmat érzet, szomoruságot, meglepődött, vagy épp haragra gerjedt. Megpróbáltatott Zsid.4:15.
Az emberfia nevet használja
Fil 2:7-8 Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
1 Tim 2:5- ben embernek nevezi (Tim 2:5  Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus)
Jézus megdicsőűlt emberi testben van a mennyben, és az Atyánál közben jár értünk.

És volt amit nem tudott, Máté 24:36; Márk 13:32 Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.

Krisztus személyét nagyon nehéz megérteni. Isten lényét, és létezésének formáját mivoltját, jelenleg mint halandó emberek nem érthetjük meg. Éppen ebből alakúltak a tévtanítások, mint a Jehova tanui (Arianizmus a IV évsz.-ban), akik tagadják Jézus Istenségét vagy épp az ellenkzőjét valló Szabellianizmus a III –évsz.-ban vagy napjainkban a Branhamisták, akik tagadják a szentháromságot, és azt mondják hogy tulajdonképpen az Atya halt meg a kereszten.. Vagy épp azok akik tagadják emberi lététt.

A keresztyén hitvallásban így olvashatjuk a Krisztusról szóló hitvallást (Charles C. Ryrie, Teológiai alapismeretek című könyvéből):
„ Ezért a szent atyák nyomán egyöntetüen tanítjuk, hogy az ember ismerje el a Fiút, a mi Urunk Jézus Krisztust, aki egyszerre bír tökéleteséggel és emberséggel, valódi Isten és valódi ember, Szentlélek és test bírtokosa; istenségében az Atyával egylényegű, ugyanakkor velünk emberekkel is emberségében; hozzánk hasonló minden tekintetben, kivéve a bűnt; isteni mivoltában az Atyától ered öröktől fogva; emberségében azonban érettünk, emberekért és megváltásunkért fogantatott, szűz Máriától, az Istenhordozótól született; ez a Krisztus, Fiú, Úr, Egyszülött, kétféle természet birtokosa, zavar, változás, felosztás, elkülönülés nélkűl; a kétféle természet külömbségeit az egység mégsem oltjaki, sőt az egyes természeti jellemzők megmaradnak és összeadódnak egy személyt és lényeget alkotva, nem mint szétváló vagy elkülönülő két személy, hanem mint egy és ugyanazon Fiú és Egyszülött Isten, az Ige , az Úr Jézus Krisztus; ahogyan a legkorábbi időktől a próféták szóltak felőle, ahogy az Úr Jézus Krisztus maga is tanított benünket, és az atyák tanításában ránk maradt” (kalcedóni zsinat – 451)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Július 16, 19:15:37
Kedves Zoltán !

Ezt írod :

"....Én és az Atya két külömböző személy - Jézus mondja nem én.....

más helyen pedig :

"...Én és az Atya egy vagyunk...."

"...Aki Engem látott, látta az Atyát..."

Hogy is van ez? Ha nics Szentháromság?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Július 16, 19:17:52
Ezt sem értem, illetve nem is  értek vele egyet :

"...Még egyszer....Szabad akarata csak ádámnak volt. A bűn megrontotta az ember karatát is. tanulmányozni a Rom7r..."

Hol mond ellent Róma 7 az ember szabad akaratának?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Július 16, 19:23:18
 :02:
Ejnye, hol is tartunk?!  :118:  Már megint ez a Szentháronmság-vita. Úgy látszik, egyre többeknek okoz problémát.

Látásom szerint az Atya és Jézus tökéletesen egy, de "feladatában" önálló. Akinek gondot okoz megérteni a Szentírásból, annak sok szeretettel ajánlom a VISKÓ c. könyvet. Bár többeket megbotránkoztatott, nekem rendkívüli módon segített megérteni ezt a titkot!  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 16, 19:33:58
Én nem mondtam hogy nincs Szentháromság.
Sőt azt mondom hogy van. Sőt amit ti írtok az a Szentháromság tagadása. Mivel egybeolvaszátok a Fiut az Atyával és akkor ugyan úgy a Szent Lelket is, és megszüntetitek az ő személyiségük közti külömbséget.
Mit mond a szentháromság?
Egy Isten van. De ebben az egy  Istenben valamilyen módon - amit az emeber nem tud megérteni, se felfogni, csak elhinni- létezik ez a három személy az Atya, a Fiu, és a Szent Lélek.Ök egy Isten, ennek ellenére nem mondhatom, hogy Jézus az Atya, vagy,hogy a Fiu a Szent Lélek, vagy az Szentlélek az Atya. Ők lényegükben külömböznek.
 Miért használjuk ezt az Igét: ... az Atyának, Fiunak, és a Szent Lélek nevében. Ha mind ez csak egy és köztük nincs külömbség, miért nem használjuk akkor a Jehova, vagy Jáhve nevében, mert ez Istennek a neve.
Erről próbáltam írni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 16, 19:57:58
Kedves Zoltán Testvérem na meg mindenki!

Szerintem nem érted amit idéztél.
„ Ezért a szent atyák nyomán egyöntetüen tanítjuk, hogy az ember ismerje el a Fiút, a mi Urunk Jézus Krisztust, aki egyszerre bír tökéleteséggel és emberséggel, valódi Isten és valódi ember, Szentlélek és test bírtokosa; istenségében az Atyával egylényegű, ugyanakkor velünk emberekkel is emberségében; hozzánk hasonló minden tekintetben, kivéve a bűnt; isteni mivoltában az Atyától ered öröktől fogva; emberségében azonban érettünk, emberekért és megváltásunkért fogantatott, szűz Máriától, az Istenhordozótól született; ez a Krisztus, Fiú, Úr, Egyszülött, kétféle természet birtokosa, zavar, változás, felosztás, elkülönülés nélkűl; a kétféle természet külömbségeit az egység mégsem oltjaki, sőt az egyes természeti jellemzők megmaradnak és összeadódnak egy személyt és lényeget alkotva, nem mint szétváló vagy elkülönülő két személy, hanem mint egy és ugyanazon Fiú és Egyszülött Isten, az Ige , az Úr Jézus Krisztus; ahogyan a legkorábbi időktől a próféták szóltak felőle, ahogy az Úr Jézus Krisztus maga is tanított benünket, és az atyák tanításában ránk maradt” (kalcedóni zsinat – 451)
Én magam is ezt hiszem és vallom.
Kiemelem ami neked szerintem még nem teljesen tiszta.
Szellemben és Istenségében egy az Atyával. Azonos vele. Ő egy az Atyával. Mivel test és vér nem örökli a mennyeknek országát, ezért nem testben, szellemben.

"Még egyszer....Szabad akarata csak ádámnak volt. A bűn megrontotta az ember karatát is. tanulmányozni a Rom7r.

Róm 7:19-20 Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.
 Ha pedig én azt cselekeszem, a mit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn."

Ez igaz is, egészen Krisztusig.
Zsid 1:3  Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fentartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban,
Így egyenlőek vagyunk Ádámmal, mert nincs bűnünk.
1Kor 15:45  Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.
Testvérem Jézus volt az utolsó Ádám!
Ezt a Biblia jelenti ki,nem én.

Ha nincs Ádám, akkor Ádám bűnének következménye sincs, mivel az sincs aki a bűnt elkövette. Ez nem hit, tisztán logika. Egyszerű példa: mondjuk lopok és a bíróság elé kerülök. A törvény lehetővé teszi, hogy a lopást ugyan büntetni kell, de ha van aki magára vállalja az én büntetésem, akkor az fogja kapni.(áldozati bárány) Nos az ítélet halál. Ekkor jön egy pasas, jelen esetben hívjuk Jézusnak, aki vállalja a büntetésem, vagyis meghal helyettem.
Két lehetőségem van: ugyan meny már, miért halnál meg helyettem. Ebben az esetben, az ítéletet rajtam hajtják végre.
A másik, nagyon hálás vagyok, köszönöm szépen.
Én megyek, Ő meg meghal helyettem.
Ugye milyen hihetetlen? Pedig igaz.

A Rómaiakhoz írt levelet pedig érdemes tovább olvasni:
Róm 7:24  Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?
Róm 8:1  Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.
Róm 8:2  Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.

Drága testvérem, nem azért nem idéztem a Bibliából mert nem ismerem, csupán azért, mert feltételezem, hogy mások még nálam is jobban ismerik.
Igazad van abban, hogy egyet idéztem,most azt gondolom helytelenül tettem.
Nos azért visszatérnék egy korábbi kérdéshez, mitől szabadított meg? "A BŰN ÉS A HALÁL TÖRVÉNYÉTŐL" Ha tetszik, Ádám büntetésétől! Mivel Ádám által jön be a BŰN, és a bűn által a HALÁL!(Róm 5:12  Annakokáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál ..)
Ezért testvérem ne hivatkozzunk Ádámra, meg az ő szabadságára. Mivel mi még Ádámnál is szabadabbak vagyunk. (iszom is egy sört) :063:

Na ha meg nem bízol magadban (én sem bízok magamban) akkor meg a bennünk lakó Szent Szellemben sem bízunk! Na ez már nagy baj. Mert akkor kételkedünk. Azt meg tudjuk, hogy akik kételkednek:Jak 1:6  De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány.Jak 1:7  Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól;
Na ezért nem szabadna kételkednünk, sem magunkban, sem másokban, leginkább  pedig Istenben.

Most azért nem írok többet, mert már kezdem untatni a tisztelt publikumot. (pedig még lenne mit)
 :D :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 16, 20:05:38
Most olvastam a hozzászólásokat.
Máté 1:23  Ímé a szűz fogan méhében és szül fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.
Zsolt 82:1  Aszáf zsoltára.; Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek között.
Zsolt 82:6  Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan:
Bizony akkor ki is az Isten?
Ján 10:34  Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?
 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ermaha - 2010 Július 16, 20:07:37
A bibliában elég sok kulcs Ige van ami magyarázatot ad arra,hogy Atya,Fiú és a Szent-szellem egy Istenség.Akkor amikor Jézus azt mondta Én és az Atya egy vagyok,ők valóban egyek.Isten jőtt le a földre ember alakban,hogy megváltsa az emberiséget.És akkor amikor Jézus a kereszten,mondta,
Én Istenem miért hagytál el engem,--ezen is nagyon el lehet gondolkozni.A Szent-szellem Isten,,hagyta el Jézust akkor,az életnek a szelleme és amikor a sírban volt akkor újra vissza tért hozzá és betöltötte,életet adott neki.Feltámasztotta.Nem azt mondta,Atyám,miért hagytál el engemet.
Akkor mivel a világ világ összes bűnét viselte ott a kereszten,Isten kénytelen volt elfordulni tőle
mert amit egyszer Isten bűnnek ítélt,az bűn,ő nem vállal vele közösséget.Át volt adva akkor a sátánnak,hogy a nagy mű a megváltás beteljesedjen.Azért,hogy a Vérét ontsa miérettünk. Az Atya szíve pedig majd megszakadt.Ezeket az eseményeket,csak hittel lehet megérteni és elfogadni,nagyon el kell gondolkozni az Igéken és hogy mit is jelentenek nekünk..Akkor ott az ember Jézus volt a kereszten,mind ez azért történt,mert embernek kellett megváltania a bűnös emberiséget.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 16, 20:17:18
Igen megszabadított a "A BŰN ÉS A HALÁL TÖRVÉNYÉTŐL".
De alá letünk rendelve Krisztus törvényének.
Róm 8:14  Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.
Nem vagy szabad. Isten Lelke vezérel, neki engedelmeskedsz. Nem azt teszd amit akarsz, hanem amit Isten Lelke.

Én erre értettem. Alávagy rendelve, és ezt nehéz az embernek elfogadni.

Mi nagy tévedésben vagyunk, mikor abból indulunkki, hogy mi vagyunk az igazi ember. Az igazi ember Krisztus volt Rom.5:15 (…az egy ember Jézus Krisztusé,). Csak két igazi ember volt, Ádám  (és Éva) és Jézus Krisztus.
Milyen volt Krisztus, semmit se tett, mondott, mint amit az Atyától látott, hallot, és tanúlt. Semmit sem tett az Atya akarata nélkűl. Ezért volt szüksétge az imádkozásra. Miért imádkozot az Úr Jézus. Mert szüntelen, függésben volt az Atyától. Előbb megkérdezte az Atyát mielőt cselekedet volna. A szolgálata megkezdése előt, 40nap imádkozot és bőjtőlt, a tanítványok elválasztása előt imádkozot, a kenyér megszaporitása előt imádkozot, Lázár feltámasztása előt imádkozot, az utolsó éjszakáját imádságban töltötte. “ Legyen meg a te akaratod “- így imádkozot, és így tanítottminket imádkozni.

Az első ember, Ádám a bűnbeeséséig, volt igazi, ember. És mint igaz szent, tökéletes ember, aki Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, minden nap, megkérdezte Istent , mit tegyen. Szüksége volt az Istennel való kapcsoltra.
Mi volt az ember bűne? Az, hogy evet a tiltott fa gyümölcséből? Igen. De mivolt ez a fa? A  jó és gonosz tudásának fája. “A  jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.”1Móz 2:17. 
Mi volt a célja ezzel az Istennek? Az embernek Istennel együtt kellet volna a földet Isten királyságává alakítania. Addig az ember mindennap, reggel, találkozott Istennel (1Móz.3.7-10), hogy elbeszélgesenek, és hogy Isten tanítsa, vezese abban mit kell tegyen, hogyan tudja az ember Isten akarata szerint, végrehajtani azt a megbízást amit az Úrtól kapot: “ És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” 1Móz 1:28 
Mi volt a Sátán kisértése? Több volt mint annyi, hogy egyenek a fáról. A sátán azt mondta, ha esztek a fáról, olyanok lesztek mint Isten, jónak, rosznak tudói. 1Móz.3:5.
Mit jelentett ez? “ – figyelj, ha eszel arról a fáról, nemcsak, hogy nem halsz meg, de olyan leszel mint Isten. Fogod tudni mi a jó, mi a rosz. Nincs már szükséged rá, minden nap megkérdezni tőle, mit kell teni. Tudni fogod te. Legyél független, minek rendelnéd alá magad Istennek, miért Ő mondja meg neked mit kell tegyél? Tudni fogod, és teszed amit TE JÓNAK LÁTSZ.” És ez kívánatos volt az ember számára. Ez a leg kívánatosabb, ne fungi senkitől. Szabadnak lenni. Az igazi szabadság,nem függetlenség, hanem alárendeltség Istennek. Akkor vagyunk igazán szabadok mikor Istenre bízuk életünket, és az ő akarata szerint élünk.
Ma ez történik, a gonosz ezzel hiteti el az embereket, tegye mindenki azt ami jónak látszik az ő szemei előt. Ezt tette Izráel, ami miat Isten haragra gerjedt.
Istennél minden másként van, mint ahogy mi elkébzelnénk. Az is például, a világ szemében az a nagy, akit kiszolgálnak, Isten szerint az nagy aki szolgál.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Július 16, 20:22:01
Kedves Zoltán!

Azért én továbbra is bíznék abban,hogy Isten engem is és másokat is meggyógyít.Tovább megyek,még a feleségedet is.Jézus a kereszten nagy árat fizetett és hiszem,hogy igenis mindenkire vonatkozik,aki elfogadja ezt az áldozatot.
A Biblia azt írja,hogy meggyógyultam.Elhiszem.Lehet a testemben nem mostanában valósul meg,de azt is tudom hogy a szívemben és az életemben is van mit rendbe tennem,és még formálódnom kell.Sokszor előjön az óember,és az imában is gyakran akadályozva érzem magam nem tudom miért.

Köszönök szépen minden kedves hozzászólást,a tapasztalatokat jó érzés ezt olvasni,hogy ISTEN MEGGYÓGYÍTOTTA.Hagintől én is olvastam a szeretetet valami hatalmas élmény volt.Akkor olvastam,amikor trombózis miatt korházba kerültem,és hörgőgyulladás miatt az életemért küzdöttem.Már lemondtak rólam,de az imák segítségével nagyon gyorsan regenerálódtam.Ott a korházban olvastam el a könyvet.REngeteg erőt adott és sok mindent megértettem.Leírja,hogy Isten emberei is megbetegszenek rákban,és ha nem változtatnak,meghalnak,azért hogy ne követhessenek el több hibát,de a feltámadás napján ők is ott lesznek a keresztények között.Szóval a Sátánnak ugymond tabu ezekhez a lelkekhez érni.

Azt nem értem hogy mind keresztények vagyunk,egy Istent hiszünk és szinte mindenben más véleményen vagyunk.Vajon ez tetszik Istennek?
Én biztos ott leszek a fórumtalálkozón remélem sokan jöttök testvéreim. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 16, 20:57:28
Niki!

Én igazán nem tudok neked mást mondani, csak azt, hogy köszönöm.
Ha csak fel akkora hitem lenne mint neked, vagy negyede?
Maradj meg nekünk. Jó?
Őszinte testvéri szeretettel Róbert :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: mumuska4 - 2010 Július 16, 21:00:40
Ámen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 16, 21:23:22
Zolikám, egy kicsit kevered a humanizmust a szabadsággal, vagy a szabadságot a szabatossággal.

Mi is a Krisztus törvénye?
Róm 13:8  Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal], hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.
Na látod itt nem töltjük be a Krisztus törvényét Idézlek:"Aki emberekben bízik mindenkinél nyomorúltabb, ezt mondja Isten Igéje."
Ha nem bízol bennük, akkor hogyan szeretheted őket?
Egyébként meg igei amit írtál:Sof 3:12  És marasztok közötted nyomorult és szegény népet, akik bíznak az Úr nevében.

Zoltán az az alázat mások iránt, az nagyon kéne. :118:

 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 16, 22:33:11
Hát igen, az kéne, mert bevallom, az alázatból sosem elég, és abban mindig növekedni kell.
De nem csak nekem.
Mert nem én vagyok elbízva magammal. Nem én dicsérem agyon az énemet.
 Ha nem vetted volna észre mindenben Isten Dicsőségét keresem. Ez a legfontosabb nekem.
 És szeretem az embereket is, sőt alázattal fordulok feléjük, máskép nem tenném azt amit teszek, és nem szolgálnék az emberek felé.
 Én az embereket először is Krisztushoz vezetem, és szeretném, ha Krisztus lenne az embereknek a szívében az első, és nem az amit Ő tud adni.
 Isten előbb Krisztust adja és utána a többit.

Sok szeretettel.
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 17, 09:10:27
Aldasos szep napot az Urban Mindenkinek :)

Kedves Zoltan,

felfoghato az embernek az Atya a Fiu es a Szent Lelek Harmas Egysege - az igaz megteres a bizonyitek erre.
Szamomra tokeletesen irtad: Egyek, de kulon 'szemelyek' !

Ezt lelki szemunkkel latjuk :)

Hibaim elhagyasa, buneim megvallasa es feldolgozasa, lelkiismeretfurdalas - ez mind, mind a Szent Lelek munkaja :)

Gyonyoruen 'szolt' a Lelked: egy Isten van  a neve pedig:

Jahve / Yaweh / Jehova / Yehowah / YHWH  ,  mely szavakat ugy forditjuk --------> Isten az Ur !
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 17, 09:22:38
Draga Mumuska,

bocsass meg, de nem illik hozzad ez a nev!

Ismetelten, a hited koszikla, az Ur megsegiti a hazassagod!
Meg egyszer szivembol ajanlom a Fireproof c. filmet kereszteny film a hazassag megmeneserol !

www.keresztenyfilmek.hu (http://www.keresztenyfilmek.hu)  ---- azonnal online nezheto!

A boldog parkapcsolatban mindig a masik a fontos, az Ur utan :) :) :)
(szemelyes tapasztalatom ez, egy szivbeli ismerosom altal megfogalmazva)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Július 17, 09:41:52
 :2smitten:   Úgy örülök, hogy jó irányba terelődtek a gondolatok!  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 17, 10:06:57
Drága Mumuska! :2smitten:

Nagyon ajánlom én is Fireproof c. filmet, nagyon hasznos pláne akiknek válságban van a házasságuk. Persze az lenne a legjobb, ha a férjeddel együtt tudnátok megnézni.

Ezt a könyvet is szívből ajánlom, igaz még nem olvastam, de a film alapján írták.

http://www.immanuel.hu/ (http://www.immanuel.hu/)

Szeretettel:Gyöngyi 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 17, 11:48:07
Tudom Zoli, hogy Istent nagyon szereted, de ez akkor válik láthatóvá az életünkbe, ha az embereket ugyan így szeretjük. Ő annyira szeretett minket, hogy meg halt értünk. Ha Jézust ki akarjuk ábrázolni ebben a világban, az nem okos teológia, nem adományok, nem nagy szavak, "csak" a krisztusi szeretet. Na ez az ami nekem sem megy, még sokszor kemény a szívem.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 17, 14:52:51
Bocsi hogy, még írok  egy, két sort.
Nem tudom, honnan tudod, vagy mi alapján ítélsz meg, hogy én mennyire szeretem az embereket? :04:
Még nem találkoztunk, és nám is láttál, sem a szolgálatom során, sem az eletvitelembe.
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 17, 15:08:27
Kedves Erdei!

Én úgy gondolom, hogy kevés a fórum ahhoz, hogy egymást ismerjük. Éppen ezért senkire sem szabad azt mondani, hogy Ő ilyen, és ilyen. Isten látja mindannyiunk szívét, Ő ismer minket igazán.

Bár mindenki Krisztust látná a másikban!  Nagy-nagy szeretettel forduljunk egymás felé kérlek Benneteket drága Testvéreim!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 17, 19:34:20
Zoli és  Gyöngyike, vannak olyan szellemiségek, amikkel én már nem egyszer találkoztam.
Most azt gondolod, hogy téged ítélek meg, pedig ez nem igaz, hiszen nem is ismerlek. Azt a szellemet, amit képviselsz, azzal van gondom. Nem veled.
Én nem zárom, ki ha eljössz a talira, ott vagy utána még egy jót is tudnánk sörözni, vagy csak beszélgetni.
Mindig azt gondoljátok, hogy személyeskedő vagyok, pedig nagyon nem. Ne csak magadra figyelj.
Zoli semmi kétségem afelől, hogy a legjobbat akarod, neked se legyen, hogy én is ezt akarom. (neked is)
Amikor azt írtad, hogy a feleséged nem gyógyulna meg attól a hittől amitől a lányod, én ebben nem hiszek. Én azt hiszem, hogy meggyógyulna. Ha te azt jelented ki, hogy nem, akkor ez a megvallásod, ez pedig nem tőled van. Mivel Isten semmivel nem szereti jobban a lányodat, mint a feleségedet. Te pedig Isten követe vagy!
Sok követ, sok nemzetből! Ebből "csupán" egy vagy!
Ezért nem szabad többre tartanunk magunkat, annál amik vagyunk.
Ugyan Istennek szolgálunk, de embereknek vagyunk a szolgái!
Nem tudom melyik felekezethez tartozol, de a leginkább a "kemény nyakú kálvinistára" emlékeztet. Nem rossz májúságból írtam, csak találó.  :igen:

 :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 17, 20:32:33
Ne haragudj, de most és leszek egy kicsit kem;ny.
Sörözni nem fogok veled, mert a sőr és a Szent Lélek, nem fér meg eggyüt egy testben. Legalábis az én testemben, nem azért szabadított meg az Úr a sőrőző, iszákos barátaimtól, hogy most veled sörözek.

Ef 5:18  És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel,

 Persze ezt is kilehet magyarázni - ehez jól értesz.

Jó volna ha amit írok, azt el is olvasnád, és amit elolvasol azt úgy olvasd ahogy írtam. Mert többször is észrevettem, hogy nem figyelsz miről írok.
Nem azt mondtam, hogy nem hiszem hogy a feleségem meggyógyúl, hanem azt, hogy az a hit ami meggyógyította a lányomat, még nem gyógyította meg a feleségem. És ez nagy külömbség , bocsás meg. Mert hiszem, hogy Isten megtudja, és ha akarja megfogja gyógyítani, és én dicsőiteni fogom, és dicsőitem most is, és akkor is ha nem fogja megteni. Mert szeretem Krisztust mindennél jobban.

 A rosz szellemiséget, pedig én is érzem benned, azt az aroganciát, és büszkességet, hogy te ki vagy. Én meg a szánalmas, eki egy bizonyos szellemiséget hordoz, a hitetlen, akinek nincsen hite, szeretette, alázata, és ráadásu kemény nyaku kálvinista is vagyok.
Köszönöm.
Csak árad a testvéri szeretett belőled, kedves testvérem.
 
Sok szeretettel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Július 17, 21:01:41
Reménységem van abba,hogy az Úr nem lesz ilyen kemény mint ti egymással!
Rossz fiúk vagytok!:-D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Július 17, 21:06:58
"   
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!"

János14:27
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 17, 23:01:16
En azt mondom annyira lehet a masik embert szeretni amennyire annak SZIVE nyitva van  :088:

Szerintem hatarozottan nem jo, ha egymas szeretetet, hitet, szivet vizsgaljuk - meregetjuk.


Es az mindig legyen szemunk elott kereszteny embereknek egy a celja: Isten dicsoitese, Istennek tetszo modon elni  :059:

Ez nem egy 'vilagi' forum, hogy kie az utolso szo, vagy ki tud nagyobb csattanot mondani, oszinten, nem igy van?

Szeretettel puszilok Mindenkit  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 17, 23:06:11
Zoltan,

egy apro kis kiegeszites:
en nem itelhetlek meg Teged, te nem engem.........:)
illetve pontosabban minek tennenk ? sem en sem Te nem vagyunk Isten, hogy mindent lassunk, igy teged sem itel meg senki, te ezt ne vedd komlyan!

Az Urnak tetszel!

En is az Urnak kell, hogy tetszem, a masik, a harmadik Mindannyian :) :) :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 17, 23:10:49
Kedves Ani
Én nem is akartam, hogy az utólsó szó az enyém legyen, és én mostanáig, nem is mondtam itélő szót a másikról, és nem is vizsgáltam a másik szivét.
Sajnos eddig csak én voltam vizsgálva, és mindennek elmondva, úgy szép lasan.
Utána nézhetsz.
Nekem is nagyon fáj.
De még Pál is azt mondja magáról, hogybalgataggá vált mikor védeni akarta magát.
És már sajnálom, amit írtam kéne tűrjem.

Sok szeretettel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 18, 09:28:46
Zoltán

Őszintén és tiszta szívből, kérek bocsánatot!
Az valóban előfordul, hogy félre olvasok vagy értek valamit, mindenkivel előfordulhat.
Még egyszer bocsánat, nem akartalak kihozni a sodrodból.
Ha eljössz a talira, akkor majd kólázunk.
 :( :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 18, 11:14:33
Zoltan,

ertem koszonom a valaszod!

Azonban, ha igaz hivo vagy, meg kell ertsed Zoltan: egy masik ember szavai nem lehetnek minositoek szamodra!

Hangsulyoznam meg egyszer Istennek kell tetszunk, nem egymasnak :) :) :)

Szeretettel puszillak,
Moni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 18, 11:42:45
Köszi Moni
 :D :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 18, 11:51:55
En koszonom, Zoltan, hogy meghallgattal, es megnyugodott a Szived ! :) :) :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Július 18, 21:46:02
Pedig a sör egészséges :D
Még nekem is engedélyezve van egy pohárral,és nagy ritkán élek is vele,mert nagyon jó vese tisztitó.
Abban pedig megrészegülni nem lehet,és erdei sem azt írta,hogy rúgjunk be mint a szamár.Szóval én majd megiszom Zoltán helyett azt a poharat :D a bűn nem itt kezdődik.

Az itt a baj hogy felfaljuk egymást,nem hogy befogadjuk,mégcsak meg sem hallgatjuk egymás véleményét,pedig lehet hogy a más véleményében is lesz egy kis igazság,még ha mi másképp is gondoljuk.

Én már nagyon várom azt a fórumtalálkozót.Tegnap próbára tettem magam,és leutaztunk Kecskemétre a rokonokhoz,de már este jöttünk is haza.Meglepően jól bírtam,jót tett az utazás,a levegő.Most először mozdultam ki kb.tavaly szeptember óta.Azóta csak a szobám,és a kórházak között ingáztam.Szóval biztos vagyok benne,hogy bírni fogom én ezt a 7.ét és jól fogom veletek érezni magam. :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Július 18, 23:03:39
:afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 18, 23:40:48
Kedves Niki
Én berugtam a sőrtől, és nagyon szerettem.
Az a baj, hogy egyeseknél itt kezdődik.
De tudom, van más bőn is.

Csak egy pár gondolat, ha nem haragusztok meg.
1.   Ha a világi törvény kimondja, hogy egy üveg sőr után, már alkalmatlanná válsz a vezetésre, mivel romlik az itélő képességed, a reflexed, mert már nem vagy tiszta. Veszélyessé válsz önmagadra, és másokra is.
Hát lelkileg is igaz,az Ige mondja:

1Pét 5:8  Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:

2.   Képzeld el, ha egy világi, aki épp arról hallott, hogy meg kell térjen , hogy hadja el az alkoholizmust, vagy azokat a barátokat akivel minden nap elment egy kicsit sörözni, vagy borozni és részegre itta magát. Belenéz a beszélgetésünkbe, és azt látja, hogy mi arról beszélünk, hogy majd jővőhéten kimegyünk eggyüt sörözni. Mit fog szolni? Mit beszéltek nekem az evangelizáción, miről beszéltek nekem azok a hívők? Miért térjek én meg, miért hagyam el a világi barátokat, ha Isten gyermekei ugyan azt teszik? Mivel jobbak ők nálam?
Nekünk példáknak kell lenünk a kivűl álókal szemben. Mert ha semmi külömbség nincs a világi és Isten gyermekei közt akkor baj van, és ez nem csak az italra vonatkozik. Jézus azt mondja hogy külömbség kell legyen.

3.   A főpapi törvénybe benne van, hogy a főpap az áldozat hozatal előt:

3Móz 10:8  Áronnak pedig szóla az Úr, mondván:
3Móz 10:9  Bort és szeszes italt ne igyatok te és a te fiaid veled, mikor bementek a gyülekezet sátorába, hogy meg ne haljatok. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeitekben.
3Móz 10:10  Hogy különbséget tehessetek a szent és közönséges között, a tiszta és tisztátalan között.
3Móz 10:11  És hogy taníthassátok Izráel fiait mindazokra a rendelésekre, a melyeket az Úr szólott vala nékik Mózes által.

4Móz 6:1  És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 6:2  Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Mikor férfi vagy asszony külön fogadást tesz, nazireusi fogadást, hogy így az Úrnak szentelje magát:
4Móz 6:3  Bortól és részegítő italtól szakassza el magát; boreczetet és részegítő italból való eczetet ne igyék, és semmi szőlőből csinált italt se igyék, se új, se asszú szőlőt ne egyék.
4Móz 6:4  Az ő nazireusságának egész idején át semmit a félét ne igyék, a mi a szőlőtőről kerül, a szőlő magvától fogva a szőlő héjáig.

És itt nincs szó részegségről-egyszerüen az ivásáról.
Ha Isten akkor, ilyen komolyan vette a szentséget, Ő nem változot. Oda kéne erre figyelni.
Mi az Úrnak szenteltük magunkat, nem cask egy időre, hanem mindhalálig, mert szentek vagyunk, Krisztus által.

1Pét 1:15  Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben;
1Pét 1:16  Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.
1Pét 1:17  És ha Atyának hívjátok őt, a ki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét:

4.   Még egy kérdés. Ha szabad sörözni, miért nem sörözünk az Imaházban , gyülekezetben is?
Isten nem lakik kővek közöt. Isten bennünk van. Nem csak a gyülekezetben vagyunk Isten jelenlétében, hanem szüntelen. Nem csak a gyülekezetben végzünk Isten tiszteletett, hanem szüntelen, minden nap és minden helyen.

Ez a véleményem.
De nem akarok ünneprontó lenni.
Kívánom, hogy érezzétek jól magatokat. Kár, hogy nem tudok ott lenni veletek. Túl mesze is lakok, de pont táborozni megyünk.
Kívánom az Úr gazdag áldását.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 19, 09:51:24
Luk 7:33  Mert eljött Keresztelő János, aki kenyeret sem eszik, bort sem iszik, és ezt mondjátok: Ördög van benne.
Luk 7:34  Eljött az embernek Fia, aki eszik és iszik, és ezt mondjátok: Ímé a falánk és borivó ember, a vámszedők és bűnösök barátja.
Luk 7:35  És igazoltatik a bölcsesség minden ő fiaitól.

Tudod Zoltán, az ember nem attól lesz szent, hogy mit eszik, vagy iszik.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 19, 16:44:51
Nem is ezt mondtam.
És nem feltétlenül magunkért nem jó inni, hanem a gyengékért.
Szerintem ezeken az igéken jó el gondolkozni.
1Kor 8:9  De meglássátok, hogy ez a ti szabadságtok valamiképpen botránkozásukra ne legyen az erőteleneknek.
1Kor 8:10  Mert ha valaki meglát téged, a kinek ismereted van, hogy a bálványtemplomnál vendégeskedel, annak lelkiismerete, mivelhogy erőtelen, nem arra indíttatik-é, hogy megegye a bálványáldozatot?
1Kor 8:11  És a te ismereted miatt elkárhozik a te erőtelen atyádfia, a kiért Krisztus meghalt.
1Kor 8:12  Így aztán, mikor az atyafiak ellen vétkeztek, és az ő erőtelen lelkiismeretüket megsértitek, a Krisztus ellen vétkeztek.
1Kor 8:13  Annakokáért, ha eledel botránkoztatja meg az én atyámfiát, inkább soha sem eszem húst, hogy az én atyámfiát meg ne botránkoztassam.

Róm 14:15  De ha a te atyádfia az ételért megszomorodik, akkor te nem szeretet szerint cselekszel. Ne veszítsd el azt a te ételeddel, a kiért Krisztus meghalt.
Róm 14:16  Ne káromoltassék azért a ti javatok.
Róm 14:17  Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.
Róm 14:18  Mert a ki ezekben szolgál a Krisztusnak, kedves Istennek, és az emberek előtt megpróbált.
Róm 14:19  Azért tehát törekedjünk azokra, a mik a békességre és az egymás épülésére valók.
Róm 14:20  Ne rontsd le az ételért az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, a ki botránkozással eszi.
Róm 14:21 Jó nem enni húst és nem inni bort, sem semmit nem [tenni], a miben a te atyádfia megütközik vagy megbotránkozik, vagy erőtelen.
–   (ez a szeretett egyik szabálya, és ez az élet minden területére vonatkozik)

Máté 18:6  A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék.
Máté 18:7  Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, a ki által a botránkozás esik.

Ez egy fontos igazság.

Róm 14:22  Te néked hited van: tartsd meg magadban Isten előtt. Boldog, a ki nem kárhoztatja magát abban, a mit helyesel.

Ez az én véleményem is, ha nyugot lelkiismerettel tudjátok tenni tegyétek. Valami ilyesmit mond Pál is. De ezt tartsd meg magadban, mert ahogy mondtam, nem mindenki gondolkozik így. Vannak erőtelenek.
Aki megtért az alkoholizmusból, és azt látja, vagy halja tőletek, hogy a sőr, a bor az nem káros sőt még egéséges is (és lehet bizonyos esetben igy van), sőt még gyógyszer is, ő mit fog tenni, vissza tér az italfogyáztáshoz, majd az alkoholizmushoz. És az ige szerint részesei lettúnk az ő bukásának. Vétkezünk Krisztus ellen.
Látjátok, ez az én hitem Krisztusban, hogy ő majd hejre teszi a vesémet, a sőrnélkűl, a vérszegénységemet, és az emésztési zavaraimat , a bornélkűl. Mert Krisztusnak elég az ő szava, a gyógyuláshoz.
Ha pedig jól akarom érezni magam, jól érzem magam, égy üditő mellet az én drága testvéreimmel, a Szent Szellem örömében.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Július 19, 17:17:23
Sziasztok, szeretteim!

Az én meggyőződésem az Ige alapján az, hogy az alkohol kulturált, és valóban mértékletes élvezete nem bűn. Jusson eszünkbe, hogy maga, Jézus is fogyasztott bort, kapott is ezért a fejére korának farizeusaitól.

Mindazonáltal hiszem, hogy az alkoholfogyasztás csakis felelősséggel működik.

Aki az alkohol rabságából szabadult, ne kísértse Istent, és igenis, maradjon absztinens.
Én pedig felveszem annak a felelősségét, hogy odafigyelek, hogy senkit meg ne botránkoztassak, vagy ne ejtsek kísértésbe azzal, hogy a jelenlétében alkoholt iszom.
Még világi társaságban sem iszom alkoholt, ha olyan is jelen van, akinek problémája van az itallal.

Ha pedig mondjuk egy meleg nyári délután, munka után jól esik egy hideg sör, úgy érzem, hogy csak Istenre és énrám tartozik, azzal a kitétellel, hogy mértékletesnek kell maradnom, és nem megrészegedni.

Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává. (1. Kor 6:12)

Szeretettel
Jules
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 19, 17:18:56
1Thess 5:22  Mindentől, a mi gonosznak látszik, őrizkedjetek!
1Thess 5:23  Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére

Úgy látom Isten gyermeke, nem azt a kérdést kell fel tegye, milyen messze mehetek az Úrtól, mennyire lehetek engedetlen az Úr iránt, hanem milyen közel kerülhetek hozzá vagy mennyire lehetek engedelmes.
Ha szereted a feleségedet, nem azt fogod mondani, mennyit hiányozhatok otthonról, hogy meg ne haragudjon? Hányszor bánthatom meg úgy hogy ne váljon el tőlem? Hany nővel lehetek együtt úgy, hogy ő ne tudja meg, vagy hogy ő megbocsájtsa? Ez abszurd, igaz.?
Mert ha szeretsz valakit, akkor minnél többet akarsz vele lenni,  mert szeretsz a jelenlétében lenni, mindent együtt tesztek, ha szereted akkor azon leszel hogyan kedveskedj neki, hogyan járj a kedvében, hogyan szerezhetnél neki örömet és rajta kívül nem létezik számodra más, csak ő. És teszed mind ezt, nem azért mert így írja a házassági szabályzat, vagy így olvastad egy könyvben, vagy mert a házassági tanácsadó ezt mondta. Nem, jön magától a szívedből, és csak is addig ameddig igazán szereted. Ezért kell növekedjünk a szeretetben. Minnél jobban szeressem a feleségem, minnél jobban szeresem az Istent. A szeretett soha el nem fogy a szeretettben csak növekedni lehet, mert a szeretett végtelen.
Ef 3:19  … megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy [ekképen] beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.

Erről beszél az Ige:

Jer 31:31  Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával.
Jer 31:32  Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr.
Jer 31:33  Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.
Jer 31:34  És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.


Látjátok a megváltás munkáját az Új szövetségben. Isten fogja a törvényt ami kívül állt az emberen, csak írott volt, halott betűk, kőbe véset betűk. Amit az ember nem volt képes betartani, sem megélni mert kívül eset, rajta kívül állt, idegen volt az embertől.
Fogja Isten a törvényt és a Szent Szellem által belehelyezi a szívünkbe, bele írja a szívünkbe, élővé teszi azt, eggyé teszi velünk. Krisztus megváltó,és megszentelő munkája által. Mi van a szívedben, amit szeretsz. Azt szoktuk mondani “ szívemből szeretlek”. “Ahol a szívetek ott a kincsetek”. Ezek után szíved eggyüt dobban Isten igéjével, szíved minden dobbanása Krisztus; mert az Ige  bennünk, Krisztus bennünk. A szíved minden dobbanásában ottvan, - “Jézus érted ekarok élni.”

Gal 2:20  Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.

Ha Ő szeretett és szeret, én is szeretem. Ha szeretem, és ott van a szívembe nem nehéz, hogy kedvédben járjak, hogy engedelmeskedjek neki, hogy érte és akarata szerint élnjek.
 
1Ján 5:3  Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.

Ján 14:21  A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.
Ján 14:23  Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.

Jön magától, szeretetből, mert nem akarod megbántani.

 Ef 4:30  És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.

Valaki megkérdezte tőlem, és komalyan kérdezte: “- hányszor vétkezhetek Isten ellen, és kérhetek tőle bocsánatott úgy hogy Ő meg is fogja azt bocsájtani. “
A válaszom ez volt: “ a kérdésedre a válasz az, hogy bármennyit vétkezel, Isten megbocsájt. De kérdésed elárúlja azt, hogy nem szereted Istent. Te inkáb azt kéne megkérdezed, - hogyan szeretem Jézust, tudok-e úgy vétkezni, hogy az nem fáj nekem, nyugot szívvel hogy majd úgy is megbocsájt Isten – Neked kéne fájon az,hogy vétkeztél, hogy megbántottad azt aki szeret téged, aki az ő életét adta érted. Hogyan tudtam ezt a nagy gonoszságot tenni, az én szerelmemmel?
 Szíved vágya ez kell legyen: - Hogyan tudnék szentségedben járni, hogyan tudnék kedveskedni neked. Hogyan éljek hogy ne megszomorítsalak hanem örömöt szerezek neked. Istenem hogy mikor rád nézek, és látom szépségedet megolvadjon a szívem az irántad érzet szeretettől. Hogy minden más kárnak és szemétnek tünjön körülöttem, cask te tündökőlj szívem horizontján. Az irántad érzet szeretet mellet eltörpűljön mind az amit a világ, és a gonosz tud nyújtani nekem. Szépséged és gyönyörűséged, törje ösze és semisitse meg mind azt, ami bennem gonosz, amit te nem szeretsz életemben. Minden bűnös vágy az én szívembe, váljon a te szentséged utáni vággyá, mert szeretni akarlak drága Jézus Krisztus.  :2smitten:

Ez az én vágyam.
Nem tudom, ha már látátok-e Istent, lelki szemeitekkel a Szent Szellem által. Töbször megtörtént velem, gyönyörű volt. Egyszerre láttam és éreztem Isten szeretetét, szentségét, mind azt amit megismertem róla. Nehéz ezt elmondani, de nem tudtam megálni. Csak sírtam, és sírtam, egyszerre öröm és egyszerre fájdalom. Csodálatos öröm látni és érezni Isten szeretetét, nagyságát, szentségét, jóságát, gyöngédségét, gondviselését, szelidségét, türelmét, hatalmát, mind azt amit tett érted és tesz érted, ahogy át ölel és vigyáz rád, ahogy beragyogja szívedet elmédet, és mindennek fénnyébe mikor meglátod magadat, az a fájdalmas része, mikor megérted, hogy hányszór és hányszor megbántotadd bűneidde elzt a csodálatos Istent. De ez a fájdalom nem elcsüggesztő fájdalom, hanem át alakúl egy vággyá, olyanná lenni mint Ő, és ez megint csodálatos. Mindennél felemelő. Ezért van az, hogy én mindennél jobban vágyok utána, elköltözni és vele lenni. Lehet hihetetlenűl hangzik, vagy bolondságnak, de nincs nagyobb vágy a szívembe mint, hogy szinről szinre láthassam, hogy átöleljem, hogy leborúljak lábaihoz, és gyönyörködjek benne. Ez nem más mint a mennyország öröme. Ha itt nem tudok neki örűlni, ha itt nem vágyódok utána, hogyan lesz majd ott. Ha itt nincs szeretett kapcsolat köztem és Krisztus között, miért várom el, hogy majd ott az legyen. Ha itt nem vágyok Krisztus után, szentsége után, jelenléte után, az iránta való engedelmesség után, miért vágynék mind erre ott. Ez szeretet kérdése, ha itt, nem tudom szeretni, hogyan fogom ott. A mennyország, nem az arany utcákról szól, meg a tiszta vizü patakokról, hatalmas palotákról, meg a boldogságról…stb., hanem az Úr Jézus Krisztusról. Mert a menyországot  Ő teszi menyországá. Az Ő jelenléte, szépsége, dicsősége az ami gyönyörűvé teszi a menyországot. Ott is az Ő jelenléte, kell hogy elkáprásztason bennünket.  :2smitten:

Jel 21:11  Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz;
Jel 21:23  És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány.
Jel 22:4  És látják az ő orczáját; és az ő neve homlokukon [lesz].
Jel 22:5  És ott éjszaka nem lesz; és nem lesz szükségök szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket, és országolnak örökkön örökké.


A Zsoltáros vágya legyen a mi vágyunk.

Zsolt 73:25  Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!
Zsolt 73:26  Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!
Zsolt 73:27  Mert ímé, a kik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tőled.
Zsolt 73:28  De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 19, 18:13:48
Tekintetnelkul arra, hogy eme oldal kereszteny kozosseg mindenhol azt vallom es tamogatom :

az ALKOHOLT ugyahogy van BE KELL TILTANI a dohany arukkal es egyeb drogokkal egyutt.


Szemely szerint irtozom az alkoholtol......a szaga miatt....

Milyen lazitas vagy feludules az, melyet egy tompitott tudatallapotban erek el ??? :04:

En mindenkinek azt tanacsolom: ne igyek egy korty alkoholt sem, egy pillanatra sem erdekel, ha tapintatlannak tart emiatt!!!

Koszonom,

Moni :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 19, 18:17:28
Drága Zoltánom!

Persze, hogy senki nem akart téged megbotránkoztatni. Ezért írtam a kólát.
Azt is szívesen fogyasztom, pedig tele van egészségtelen anyagokkal. Igaz, alkohol az nincs benne.

Zolikám kinek mire van elhívása. Effektív nekem, nem tilos az alkohol fogyasztás. (mértékkel) Nem szoktam részeges lenni, de volt már olyan aki azt mondta, (miután bográcsoztunk egy szarvas pörit), rá ittam egy üveg sört, hogy az ördög van bennem.
Amit nem tudtam, hogy ezt a testvérnőt zavarta a sör, mert rossz emlékei voltak. Ha tudtam volna, akkor szódát ittam volna, de nem tudtam. Biztosan az is jól esett volna.

Szóval, amíg nincs bűn tudatom, addig bűnöm sincs.
Ha a te lelki ismereted nem enged meg valamit, akkor azt ne is tedd meg, (az Úr tudja, miért).
Vannak persze tisztán lefektetett alapelvek. A mértékletes alkohol fogyasztás, nem ide tartozik, mint ahogy disznóhúst is előszeretettel fogyasztok, és a véres hurkát sem vetem meg időnként. És bizony hálát adok Istennek, hogy nem kecske vagyok aki csak a füvet legeli. Erről jut eszembe, a kecskét is nagyon finomnak találom.

Zolikám ember vagyok! Nem szent, nem angyal, csupán egy ember. És meg kell vallanom, nagyon szeretek embernek lenni. Szeretem a kék eget, a nyarat, a sört, az okos szép nőket, (nem szexuálisan) szeretem a szelet, az ízeket, mindent amit Isten azért teremtett, hogy én szeressem. Én úgy szeretem az Istent, hogy szeretem a teremtését. Szeretem az embereket, a sportot, a játékokat, szeretem a parázna szomszédom, a féltékeny fönököm, az alkoholista barátomat, mindent ami emberi.
Én szeretek embernek lenni, ez a lehető legnagyobb megtiszteltetés a számomra.

Akit nem szeretek a Sátán, aki megkérdőjelezi: miért is jó embernek lenni?
   
 :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Július 19, 18:26:33

Milyen lazitas vagy feludules az, melyet egy tompitott tudatallapotban erek el ??? :04:


Aki azért, és annyit iszik, hogy tompított tudatállapotot érjen el, az valóban ne tegye, de egy pohár bor, egy üveg sör, vagy egy feles egy átlagos embernél nem okoz tompított tudatállapotot.

A dohány-, és drogellenességeddel egyetértek, de ezekkel szemben az alkoholnak (mérsékelt fogyasztás mellett!!!) vannak kedvező élettani hatásai is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 19, 18:44:25
Jules,

mar egy korty palinka is tompitja a tudatot....

Vannak gyogynovenyek, vagy testmozgas - hosszas legzogykorlatokkal es legfokeppen az igaz IMA, melyeknek gyogyito hatasuk van.

Jo nezzuk, gyomorrontas igyon meg a paciens egy korty palinkat, vagy unicumot.....nem egyszerubb egy ecetes almapaprika, vagy egy-ket csesze meleg gyogytea ? :) :) :)

Semmi szukseg alkoholra, es az egyebekre, az ember novekedjek Istenben, ne koteltancot jarjon, hogy most tud merteket tartani vagy sem! Vegyunk egy kis falut.....mondjuk van egy jo pofa kocsmaros aki ezen gazdagszik meg, hogy a falu nagy resze be-beter egy 'poharkara' .............ugye nem kell ezt reszletezni.
Apukam soha nem volt reszeg, 76 eves, viszont minden nap megiszik ebed utan 1 dl bort, akkor a pohara, mert neki ez jot tesz.....:):) :)

Hat mi nem iszunk meg.....bar en rengetegetiszom :D  de vizet, napi 4 litert biztos... :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 19, 18:46:24
erdei :)

ez nem igaz, hogy amig nincs buntudatom, addig bun sincs
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 19, 19:05:25
Szabad vagyok az alkoholtól, mert Krisztus megszabadított, bármikor megtehetném hogy igyak, egy sőrt, vagy egy jó pohár bort. Nem teszem másokért. Azokért akiknek hírdetem az igét. És azért aki megszabadított tőle.
Ha áradozok az Istenemről, nemjelenti azt hogy nemszeretem az embereket, veled együt én is elmondom:

"Én úgy szeretem az Istent, hogy szeretem a teremtését. Szeretem az embereket, a sportot, a játékokat, szeretem a parázna szomszédom, a féltékeny fönököm, az alkoholista barátomat, mindent ami emberi.
Én szeretek embernek lenni, ez a lehető legnagyobb megtiszteltetés a számomra." - de szeretnék példa lenni, a parázna szomszédom előt, az alkoholista barátom előt, az istenkáromló főnököm előt, ezért próbálom bemutatni, hogy van más fajta élet, másfajta öröm, másfajta szórakozős, más ember.

Mégis nemrég tanilmányoztam az Apostolok Cselekedeteit. István története, nagyon megragadott, annyira betelt Szent Szellemmel, hogy mikor az emberek ránéztek olyan volt az arca mint egy angyalnak:

Apcs 6:15  És szemeiket reá vetvén a tanácsban űlők mindnyájan, [olyannak] láták az ő orczáját, mint egy angyalnak orczáját.

És annyira egy lett a szellemi világgal, hogy mikor felemelte a szémét belátott egész Isten trónusáig. Csodálatos!!! Erre vágyok én.

Apcs 7:56  És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani.

Én  erre vágyom, és erről írtam másodjára, nem a sőr a fontos, nem abor, ... mert vannak más bűnök is, amik súlyosabnak tünnek.
Isten szentségére, megtapasztalni, minnél jobban Isten jelenlétét.
Mert, nincs és nem lesz nagyobb öröm mint Isten jelenléte.

Sok szeretettel drága testvérem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jázon - 2010 Július 19, 19:10:18
"Nekem minden szabad, de nem minden használ."
Bizony, ihatsz alkoholt, de nem biztos, hogy használ. Persze, ez minden bűnre igaz. A Biblia nem törvénykönyv, hanem útmutatás. Ennyi jutott eszembe. És sok szerencsét az életedben!

"Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!
Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 19, 19:18:49
Szamomra errol van szo ------> 3101 :) :) :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 19, 19:22:35
a Biblia torveny konyv:

* Oszovetseg - a torvenyek
* Ujszovetseg  - kegyelem

a Biblia  a  torvenykonyvek alapja

Ha Lelek szerint elunk, Lelek szerint is jarjunk.
Ha a Lelek altal vezereltettek, nem vagytok a torveny alatt.  :088:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Július 19, 19:45:05
Testvereim!

Nem Noe esetet kell csak szem elott tartani. Van mertekletesseg amely a Lelek egyik gyumolcse. Letezik mertekletes alkohol fogyasztas. Ha bun lenne, akkor miert ajanlotta volna Pal Timoteusnak a bort a gyakori gyengelkedesere? Ha bun lenne, akkor miert valtoztatta Jezus a vizet borra es miert fogyasztott maga Jezus is a borbol a tanitvanyaival?

Ha valaki nem akar inni alkoholt, arra ne eroltessuk. Aki szeret mertekletesen alkoholt fogyasztani, attol ne tiltsuk el. Aki pedig megbotrankozik a mertekletesen fogyaszto Testveren, az elott nem kell inni.

Ezeket ugy irtam, hogy magam sem iszom, mert undorodom az alkoholtol...


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 19, 19:47:05
:) :) :)

Nagyon orulok!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 19, 20:02:10
Drága Ani!

"Szóval, amíg nincs bűn tudatom, addig bűnöm sincs. "(idézet magamtól)
Pedig így van.
Ilyen az ember.
Ha nem így lenne akkor minek a törvény?
Na lássunk egy példát: 1Móz 4:23  Akkor monda Lámekh az ő feleségeinek: Oh Háda és Cilla, hallgassatok szómra, Lámekh feleségei, halljátok beszédem: embert öltem, mert megsebzett; ifjat öltem, mert megütött.
1Móz 4:24  Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekhért.
Bizony ezt nem Isten mondja.
Egyébként Káinnak sem volt bűntudata.
Hát ez van. A náciknak sem volt, vagy a kommunistáknak. Mitől is lenne?

Zolikám, szerinted a szanhedrinben hányan láttak angyalt? Még az Istent sem ismerték fel.
Tudom, hogy nem az volt a célod, hogy a sör vagy a bor lenne a bűn.
Viszont azt is tudom, hogy Istennél nincs kis bűn vagy nagy bűn. Bűn van. A bűn zsoldja pedig halál.
Amíg bennem a bűnt keresed azt is fogod megtalálni. Tudom, mert én is mindenkiben ezt kerestem.
Ma már nálam változott a helyzet. Ez egy szép ige arra amire rájöttem:Ján 9:1  És amint eltávozék, láta egy embert, aki születésétől fogva vak vala.
Ján 9:2  És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?
Ján 9:3  Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.

 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 19, 20:18:57
Kedves erdei testver :)

hiteles peldakat hozol a bun buntudat nelkuli kovetoire.... meg egyszer, attol, hogy szerintem a bun nem bun, bun az meg, en nem kozmetikazom.
Kovessuk inkabb Jezust :)

Toled elvonatkoztatva, bar a bun kapcsan peldaul: ugye vannak olyan limonade ezoterikus nezetek, hogy mindenki odajut halala utan amiben hisz....:( ez a foldon persze igy van, ezertis olyan kaotikus a foldi vilag......mert nekem a munkajat igen tisztessegesen vegzo illemtudo muszlim kollegam meg van arrol gyozodve, hogy ot annyi szuz varja (akik gyonyoruek) a mennyben amennyit o akar, es o ezt hiszi....de ez ugye koztudott, csak majd akkor lepodik meg, ha a hajo mashova erkezik, es nem biztos, hogy az en hajom is oda fut be ahova szeretnem. Lehet engem Jancsi es Juliska var :D

Komolyan, megkerdezhetem toled: szerinted te, vagy en, vagy maga az ember bunos?


Szeretettel puszillak :) :) :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 19, 20:23:03
most olvasom mit irtal a Zolinak, gyonyoru amit az igek takarnak :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 19, 21:00:19
Anikám, nagyon örvendetes a számomra, hogy érted mit írtam Zolinak. Ami viszont igen boldoggá tenne, ha ő is értené.

Komolyan mondom, hogy én különösebben sem a mennyországban sem a pokolban nem hiszek. Abban az értelemben, ahogy általában gondolkodnak felőlük. Igazándiból egyik sem érdekel. Ez most lehet, hogy kicsit sztoikus, de azt gondolom, hogy nincs jelentősége.
Ha értelmesen gondolkodom, akkor most is az Úrral vagyok, ha nem, akkor meg még a pokol is megváltás lehet. Mert ami itt megy, ebben a világban?
Ha a muszlim kolléga a szüzekben hisz, akkor gondolja meg, hogy a világ végezetéig teljesítenie kell. Nem lesz nyugta! Csak a nők! Na ez már maga a pokol! :igen:
Én akkor inkább a sört választom. ;) Már ha csapost úgy hívják Názáreti Jézus!

 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Július 19, 21:00:52
Engedjétek meg,hogy a mindössze 23évemmel hozzászóljak,úgy,hogy Nekem nincs alkoholista múltam.
Az én dédnagyanyámnál kevés ember állt közelebb az Úrhoz,mégis minden nap megivott egy dl bort.Élt is 90évet,és még a halála előtti időszakban is bármelyik huszonéves megirigyelhette volna az erejét,a kitartását.Biztos vagyok benne hogy ő most az Úrnál van. :169:

Erdeivel értek egyet teljes mértékben ne haragudjatok,ez az én véleményem.Szerintem Isten hogy is fogalmazzam hogy távol álljon tőlem az Úr megbántása,de a fiatalok nyelvén szólva "jó fej" biztos vagyok benne hogy nem merev.Mert ugye nem kegyetlen,büntető Istenünk van.Ez is ott van a Bibliában.

Szeretettel
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 19, 21:05:45
Nikim

"jó fej"

Kétezer éve is az volt! Most is az!
Ő szerencsére nem öregszik. Mi se tegyük.
Egyébként ha nem lenne az, tudod ki hinne benne? :D
 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: jeky82 - 2010 Július 19, 21:15:30
Sziasztok Testvéreim!

Én most regisztráltam nem rég erre az oldalra és elég jónak látom ahogy olvasgatom írásaitokat.

Isten áldjon benneteket !
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Július 19, 21:23:20
Szia Jeky.

Jó hogy köztünk vagy,áldjon az Úr.

Szeretettel:Niki :06:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Július 19, 21:33:17
Szeretettel koszontelek, legyen aldasodra az itt eltoltott ido.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 19, 21:34:28
Hát nem tudom,a szanhedrin hány angyalt látott.
Ha pedig az az ige nem tetszik amit írtam vágd ki a Bibliádból.

Nem mondtam, hogy van kis bűn, meg van nagy bűn. "mert vannak más bűnök is, amik súlyosabbnak tűnnek." ezt így írtam. Pld.  a hazugság meg az -  ha meg ölök egy embert, emberileg van különbség.
Nem keresem benned a bűnt.
Hát sajnálom, hogy nem érted írásaimat.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 19, 21:41:48
Nem mondtam, hogy Bűnös vagy.
De ha ennyire védekezel, örülök, mert azt jelenti, megérintet.
Mert van olyan mondás is, hogy: akinek nem inge ne vegye magára.
Én csak irogatok, és aki meghalja, az  meghalja, aki nem az nem.

Fil 2:15  Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon.
Fil 2:16  Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.
1Pét 2:9  Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;
1Pét 2:11  Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, a melyek a lélek ellen vitézkednek;
1Pét 2:12  Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy a miben rágalmaznak titeket mint gonosztévőket, a jó cselekedetekből, ha látják [azokat], dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.
1Pét 2:13  Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint felebbvalónak;
1Pét 2:14  Akár helytartóknak, mint a kiket ő küld a gonosztévők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dícsérésére.
1Pét 2:15  Mert úgy van az Isten akaratja, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát;
1Pét 2:16  Mint szabadok, és nem mint a kiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 19, 21:47:16
Erdei, szia , ismet  :044:

* ugye, hogy nem jo lora tett a kollegam  :01:
* jo rendben, koszi egyebkent a valaszt!

Amugy tudod mit jelent az itt hasznalt valasztott nevem?
Hegedu vagyok - ani kinor  - heberul  :169:
Ime a dal, melybol szarmazik : Jerusalem of Gold
Ofra Haza - Yerushalayim Shel Zahav (http://www.youtube.com/watch?v=mybSCz_wPn8#)
Ofra Haza - Yerushalayim Shel Zahav (http://www.youtube.com/watch?v=mybSCz_wPn8#)

a dalt ugy ajanlatos hallgatni, hogy egyszerre a 2 ugyanazon videot, 2-3 masodperces kesessel inditani a masodikat, csodalatos!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 19, 21:48:31
Zoltan, engedd meg: minden ember bunos.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 19, 22:32:58
Ani Kinor, köszi a dalt, nagyon szeretem.
Már épp akartam volna rákérdezni nevedre, mert felismertem ebből a dalból a 2 szót, és most választ kaptam. :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 19, 22:40:28
Koszonom, Zsuzsa  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Július 20, 06:46:44
Kedves Niki
Én berugtam a sőrtől, és nagyon szerettem.
Az a baj, hogy egyeseknél itt kezdődik.
De tudom, van más bőn is.

Csak egy pár gondolat, ha nem haragusztok meg.
1.   Ha a világi törvény kimondja, hogy egy üveg sőr után, már alkalmatlanná válsz a vezetésre, mivel romlik az itélő képességed, a reflexed, mert már nem vagy tiszta. Veszélyessé válsz önmagadra, és másokra is.
Hát lelkileg is igaz,az Ige mondja:

1Pét 5:8  Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:

2.   Képzeld el, ha egy világi, aki épp arról hallott, hogy meg kell térjen , hogy hadja el az alkoholizmust, vagy azokat a barátokat akivel minden nap elment egy kicsit sörözni, vagy borozni és részegre itta magát. Belenéz a beszélgetésünkbe, és azt látja, hogy mi arról beszélünk, hogy majd jővőhéten kimegyünk eggyüt sörözni. Mit fog szolni? Mit beszéltek nekem az evangelizáción, miről beszéltek nekem azok a hívők? Miért térjek én meg, miért hagyam el a világi barátokat, ha Isten gyermekei ugyan azt teszik? Mivel jobbak ők nálam?
Nekünk példáknak kell lenünk a kivűl álókal szemben. Mert ha semmi külömbség nincs a világi és Isten gyermekei közt akkor baj van, és ez nem csak az italra vonatkozik. Jézus azt mondja hogy külömbség kell legyen.

3.   A főpapi törvénybe benne van, hogy a főpap az áldozat hozatal előt:

3Móz 10:8  Áronnak pedig szóla az Úr, mondván:
3Móz 10:9  Bort és szeszes italt ne igyatok te és a te fiaid veled, mikor bementek a gyülekezet sátorába, hogy meg ne haljatok. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeitekben.
3Móz 10:10  Hogy különbséget tehessetek a szent és közönséges között, a tiszta és tisztátalan között.
3Móz 10:11  És hogy taníthassátok Izráel fiait mindazokra a rendelésekre, a melyeket az Úr szólott vala nékik Mózes által.

4Móz 6:1  És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 6:2  Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Mikor férfi vagy asszony külön fogadást tesz, nazireusi fogadást, hogy így az Úrnak szentelje magát:
4Móz 6:3  Bortól és részegítő italtól szakassza el magát; boreczetet és részegítő italból való eczetet ne igyék, és semmi szőlőből csinált italt se igyék, se új, se asszú szőlőt ne egyék.
4Móz 6:4  Az ő nazireusságának egész idején át semmit a félét ne igyék, a mi a szőlőtőről kerül, a szőlő magvától fogva a szőlő héjáig.

És itt nincs szó részegségről-egyszerüen az ivásáról.
Ha Isten akkor, ilyen komolyan vette a szentséget, Ő nem változot. Oda kéne erre figyelni.
Mi az Úrnak szenteltük magunkat, nem cask egy időre, hanem mindhalálig, mert szentek vagyunk, Krisztus által.

1Pét 1:15  Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben;
1Pét 1:16  Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.
1Pét 1:17  És ha Atyának hívjátok őt, a ki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét:

4.   Még egy kérdés. Ha szabad sörözni, miért nem sörözünk az Imaházban , gyülekezetben is?
Isten nem lakik kővek közöt. Isten bennünk van. Nem csak a gyülekezetben vagyunk Isten jelenlétében, hanem szüntelen. Nem csak a gyülekezetben végzünk Isten tiszteletett, hanem szüntelen, minden nap és minden helyen.

Ez a véleményem.
De nem akarok ünneprontó lenni.
Kívánom, hogy érezzétek jól magatokat. Kár, hogy nem tudok ott lenni veletek. Túl mesze is lakok, de pont táborozni megyünk.
Kívánom az Úr gazdag áldását.

Én azt gondolom, hogy a határokat egy ember életében a saját korlátai szablyák meg. Aki sokszor berúgott a régi életében, annak érdemes távol tartani magát az egy üveg sörtől is. Nekem nem kell távol tartanom magam, mert én soha nem is szerettem és soha nem voltam részeg alkoholtól. Ha elkezdünk általánosítani szabályokat mindenkire, akkor a törvénykezést kezdtük el.
Mellesleg kedves Zoltán ki mondta neked, hogy az imaházba nem lehet sörözni?  :hehe: Hacsak pont azért nem, hogy esetleg másokat, akik ezen a területen ingatagok, azokat ne vigyük kísértésbe.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Július 20, 07:00:58
Én azt látom, hogy amikor az ember megért egy igazságot, az is szubjektívvé válik, mert az igazságot a magunk életére nézve értjük meg és a mi életünkhöz szabottan gyakoroljuk. Amikor Zoltán megértette, hogy számára mennyire káros az alkohol, akkor a maga szemszögéből látja ennek a hatását és ezek alapján őrzi magát ettől. Viszont Zoltánnak érdemes tovább látni ennél, hogy nem mindenkire nézve van ilyen hatással az alkohol. Soha nem tudtam élvezni az alkoholt, pedig nagyon próbálkoztam.  :hehe: Így ha azt mondaná az orvos, hogy a gyomromra való tekintettel minden nap igyak meg egy pohár bort, vagy sört, akkor ez semmilyen gondot nem okozna a lelkiismeretem számára. Kivétel, hogy utálom az ízét és nehezen nyelném le.
Fontos, hogy ne törvényeket, elvárásokat gyártsunk, hanem a megismert igazságok mindenkit a felszabadulásra, életre vigyenek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Július 20, 09:41:25
Sziasztok, áldott reggelt!  :2smitten:

Imaházban való sörözés: nem is tudom, az imaház nekem valahogy nem az evés-ivás helye, hacsak nem lelki értelemben.  :hehe:

Egyébként nálunk a gyüliben szilveszterkor volt már pezsgőbontás (ez régebben történt, az utóbbi években a szilvesztert vidéken töltöttem, nem tudom, hogy csinálják-e még), de természetesen volt belőle alkoholmentes is, azok számára akik hitből nem isznak alkoholt.

Hogy a világiak mit szólnak az alkoholt ivó keresztyénekhez? Erről van egy sztorim. Évekkel ezelőtt, a lakótelepen, ahol az imaházunk áll, volt egy nagy ifjúsági evangélizáció. Sokan eljöttek, de a lakótelepet akkoriban uraló anarchista bandát sehogy sem tudtuk "becserkészni" egészen addig, amíg az egyik, hasonló körből megtért tesónk oda nem ment hozzájuk.
Ezek kemény gyerekek voltak, nem érdekelte őket semmiféle kenetteljes duma mindenféle vadidegentől, ő viszont értett a nyelvükön, és így nyitott: "Szeva srácok, isztok velem valamit?" Az ivásból beszélgetés lett, és már aznap este ott voltak mindannyian a sátornál, és még sokáig tartották velünk a kapcsolatot, egyesek meg is tértek közülük.


Szeretettel

Jules
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 20, 10:03:05
Sziasztok!

Nálunk a gyülekezetben, amikor  esküvő van, sok vendéget hív az ifjú pár. Ha a gyülekezeti házban van a vacsora is, akkor sincs soha alkohol az asztalokon, csak üdítő, és több fogás étel.

Érdekes, hogy van, hogy a fele vendégsereg nem hívő egyáltalán, világi rokonok, de még soha nem kifogásolták a szeszes ital hiányát.  Mindenkitől azt hallottuk vissza, hogy ilyen szép esküvőn még nem voltak, és nagyon jól érezték magukat. Az unoka testvéremék esküvőjét, ami 14 évvel ezelőtt volt, a nagynénémék még mindig szeretettel emlegetik (ők is hitetlenek még).

Senkit nem ítélek meg ebben, mindenki úgy tegye, ahogy jónak látja. Nálunk is volt egy testvérnő, akinek az orvos mondta, hogy minden nap evés előtt igyon meg egy pici bort.

Akinek volt a családjában alkoholista, bizony egy életre megundorodik az italtól.  A kedvencem a tisztított hideg víz,  limonádé, tea. :01: Ja, és a hideg tej. :01:

Zoltánt pedig megértem, sőt elmondhatom sok mindenben egyetértek vele.


Azt szoktam mondani, ne emberek győzzenek meg , hanem az Úr! Ez a legjobb! Ő a legjobb Tanító!

Áldott, szép napokat mindenkinek! :2smitten:

Szeretettel:Gyöngyi

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Július 20, 10:27:16
Félreértés ne essék, semmiképpen nem akarok az alkohol mellett kampányolni.
Pontosan tudom, hogy az alkoholizmus milyen rombolást végez sokak életében, és teljesen megértem azokat, akik emiatt elutasítják az alkohol fogyasztását, csak azt kérem, hogy ne legyünk merevek és törvényeskedők ebben a kérdésben.

Arra szeretnék csupán rávilágítani, hogy az alkohol mértékletes fogyasztása nem egyenlő az alkoholizmussal, és attól, hogy valaki megiszik egy sört, vagy egy pohár bort, még nem elítélendő, ettől senki nem válik másodrangú keresztyénné.

Természetesen, mint ahogy tegnap leírtam, fontos, hogy legyünk körültekintőek, hogy ezzel másokat ne botránkoztassunk meg.
Példa: az elmúlt hetet  együtt tölthettük Antee-ékkal, és tudom, hogy ő nem iszik alkoholt, tehát előre megkérdeztem, hogy zavarja-e, ha én iszom egy-egy sört. Megnyugtatott, hogy nem, de ha megkért volna, hogy az ő jelenlétében ne igyak, egyáltalán nem okozott volna az sem gondot.

Szeretettel

Jules
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 20, 11:34:15
Kedves Jules!

Azt mondom én is, hogy tegye mindenki, ahogy jónak látja. Mivel van 2 kamasz fiam, látom, hogy nagyon rugalmasnak kell lennem velük szemben sok mindenben. Ha mindentől eltiltanám őket, talán soha meg nem térnének. Persze, mindenről elbeszélgetünk, elmondom nekik mi a helyes, és mi nem az Úr szemében. A döntés az Ő kezükben van, én ez mellett imádkozom minden nap értük.

Tapasztalatom szerint a szülői példamutatás a legfontosabb. Bocsika, kicsit eltértem a témától. Hála az Úrnak a fiaim nem cigiznek, és nem isznak, holott sok osztálytársuk már igen.:(

Nem is csodálom, nagyon sok nehéz háttérből jön, otthon nem nagyon kapnak szeretetet, megértést. Mindez elkerülhető lenne, ha az otthoni légkör békés, boldog lenne.

Érdekes véletlenszerűen írtam ma ki az üzenőfalra a mai Igét, nem gondoltam, hogy ebben a témában is írni fogok. :01:

"Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. " Gal. 5:24  Nincsenek véletlenek. :05:

Félreértés ne essék, soha senkit nem oktatok ki, nem az én tisztem, de a tapasztalatomat szívesen megosztom veletek, mert mindig tanulunk egymástól. Én is köszönöm, hogy Ti is megosztjátok.

Áldott, szép napot!

Szeretettel:Gyöngyi

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Július 20, 11:40:09
 :afro: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Július 20, 12:14:12
Az alkoholban magában nincs semmiféle tisztátalan. Nincs benne ördög sem átok.
Abban van a bűn, mikor hatása alá kerülnek az emberek.

Az evés és a szex sem bűn, ha hálaadással élnek vele. De mindkettő lehet bűn, ha a falánkságot és a paráznaságot növi ki magából!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Július 20, 12:24:21
Ámen, így látom én is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Július 20, 15:30:48
Néhány napja az élet útján sétáltam, amikor megláttam egy feliratot, melyen ez állt:"A mennyország boltja". Amikor odamentem, az ajtó kinyílt...  és mire felocsúdtam, már be is léptem. ANGYALOK csoportjait láttam mindenütt! Egyikük adott nekem egy kosarat, és azt mondta:"Fiam, végy meg mindent, amit csak akarsz, a boltban van minden, amire egy kereszténynek szüksége lehet...És amit nem tudsz elvinni ma, visszajöhetsz holnap és gond nélkül elviheted".
Az első amit megragadtam a TÜRELEM volt, és azután a SZERETET, mivel ugyanazon a polcon voltak.
Kicsit odébb volt a MEGÉRTÉS, hát azt is vettem:Bárhol szükségem lehet majd rá...
Ezenkívül vettem két doboz BÖLCSESSÉGET és két csomag HITET.
Nem tudtam otthagyni a SzENT LELKET sem, mivel ott volt mindenütt...
Egy kicsit megálltam, hogy ERŐT és BÁTORSÁGOT vegyek, mivel sokat segítenének nekem az élet útján.
Amikor már majdnem tele volt a kosaram, rájöttem, hogy hiányzik még egy kis KEGYELEM és ÁLDÁS,..
És hogy nem szabad megfeledkeznem az ÜDVÖZÜLÉSRŐL. Ezt INGYEN kínálták!!! Így hát jó nagy adagot vettem mindegyikből: Eleget ahhoz, hogy üdvözüljek, s hogy megváltsalak Téged is!
A pénztáros felé ballagtam, hogy kifizessem a számlát, már mindenem megvolt ahhoz, hogy a MESTER akaratát teljesíthessem...
Amint a pénztárhoz közeledtem, megláttam az IMÁT és beletettem azt is a már teli kosaramba.
Tudtam, amint kimegyek, használni fogom.
A BÉKE és a BOLDOGSÁG kicsi polcon hevertek, kihasználtam az alkalmat, hogy azokból is vegyek:
Az ÖRÖM a plafonról lógott alá, vettem egy csomagot abból is.
Odaértem a pénztároshoz és megkérdeztem tőle mennyivel tartozom? Ő mosolyogva válaszolt:
"Vidd csak a kosarad, amerre az utad visz..."
Elmosolyodtam és újra megkérdeztem:"De valóban, mennyivel tartozom?"
Ő újra elmosolyodott és azt mondta:"Fiam, ne aggódj! Jézus már kifizette a számlát sok-sok idővel ezelőtt!"


Minden, amit imádságban és hittel kérsz, megkapod!
(Máté 21:22)

http://www.diashow.hu/vallas/664 (http://www.diashow.hu/vallas/664)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Július 20, 15:55:21
 :02:
"Félreértés ne essék, semmiképpen nem akarok az alkohol mellett kampányolni." (Jules)

Ajánlom is, mert különben  :2knuppel:  !  (Még jó, hogy csak most tudtam meg, hogy akkor valamikor volt pezsgőbontás a gyüliben!   :2crazy:   )

Mindenki tegye a hite és meggyőződése szerint, de a gyülekezetben ennek akkor sincs helye!  :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jázon - 2010 Július 20, 16:14:13
Hát én voltam hgyülekezeti hétvégén, és ott is volt alkohol ivás  :04:. Nagyon nem szeretem ezt én se. De hát mit tehetek én? Egyszerűen annyit, hogy nem iszom alkoholt, és próbálok másokat is meggyőzni arról, hogy ne igyanak ők se.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Július 20, 16:30:17

(Még jó, hogy csak most tudtam meg, hogy akkor valamikor volt pezsgőbontás a gyüliben!   :2crazy:   )


Nem mostanában volt, nem szeretném, ha megbotránkoznál ezen...  :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 20, 18:31:19
Látom elolvastátok az alkoholal kapcsolatos írásomat.
Remélem a másik kettőt is elolvastátok, de kítcségeim vannak. (biztos hosszú voltam)
Megértettétek volna azt mit akartam mondani.
Nem nekem van bajom az alkoholall, hanem azoknak akik, körülöttünk élnek.
Én is azt mondtam ha figyelmesen elolvastátok, hogy igyatok, ha a lelkiismeret nem bánt, mert az ige is ezt mondja.
De ha igy harcolnánk Jézusért, és az Ő országáért, mint az italért, a szorakozásért, az élvezetekért.... hát mit mondjak. Más lenne.

Mit jelent ez az ige?  Ján 17:18  A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra;
Ján 15:19  Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ.

2Tim 3:12  De mindazok is, a kik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.

Máté 16:24  Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.
Máté 16:25  Mert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.
Máté 16:26  Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?

Mikor üldöztek utoljára a hitedért. Mert megmerted mondani az igazságot. Vagy mert válaltad, hogy másvagy mint a világ.
Mindent elkövetünk, hogy rájuk hasonlítsunk, azért , hogy megnyerjük őket. És észrese vesszük, hogy nem a Keresztyénség formálja a világo, hanem a világ a Keresztyénséget.
Ez a szomorú, ez fáj nekem.
El felejtjük, hogy Jézus azt mondja: " Légy más"
Sok Szeretettel.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 20, 18:43:36
Kedves Zoltán!

Hogy neked megint mennyire igazad van! Bizony nekik kellene ránk hasonlítani, és nem fordítva.

Isten áldottja vagy, örülök, hogy vannak ilyen testvéreim az Úrban, mint Te is! És még sokan.

Áldott szép napokat Neked, és kedves családodnak!

Szeretettel:Gyöngyi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 20, 20:30:29
Zoltánom, volt egy látásom amit most nem ecsetelnék.
A lényeget emelném ki belőle, nem vallásunk van, hanem hit vallásunk.

"El felejtjük, hogy Jézus azt mondja: " Légy más""(Idézet tőled)-hol mondja?

 "Mikor üldöztek utoljára a hitedért." (idézet tőled) - És téged?

"Mindent elkövetünk, hogy rájuk hasonlítsunk, azért , hogy megnyerjük őket." (idézet tőled)- Én nem  követek el mindent, és te?


Gyöngyikém, ha rátok hasonlítana a világ? Hát nem is tudom. Finoman szólva, kicsit szürke lenne.

 :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 20, 20:43:09
http://keresztenyfilmek.com/bizonysagok/ki-szamomra-jezus.html (http://keresztenyfilmek.com/bizonysagok/ki-szamomra-jezus.html)

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 20, 20:44:42
Csatlakozom, es tamogatom  a hsz-ed, Zoltan!

Dicsoseg az Urnak, novekedjunk o benne!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 20, 20:47:28
Kedves Erdei

"El felejtjük, hogy Jézus azt mondja: " Légy más""(Idézet tőled)-hol mondja?
Hát mind a négy evangélium, sőt az egész Biblia eről beszél. - Légy más mint a világ.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 20, 20:54:20
Bizony legyek mas, mint a vilag!!!

Tovabbi, Aldasos Szep Estet Mindenkinek  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 20, 20:58:24
Egy pár ige.
 Ide írhatnám az egész hegyibeszédet.
Máté 7:13  Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.
Máté 7:14  Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.

Róm 12:1  Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
Róm 12:2  És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.

Jak 4:4  Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? A ki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.

1Ján 2:15  Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.
1Ján 2:16  Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.
1Ján 2:17  És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Július 20, 22:23:34
:02:
"Félreértés ne essék, semmiképpen nem akarok az alkohol mellett kampányolni." (Jules)

Ajánlom is, mert különben  :2knuppel:  !  (Még jó, hogy csak most tudtam meg, hogy akkor valamikor volt pezsgőbontás a gyüliben!   :2crazy:   )

Mindenki tegye a hite és meggyőződése szerint, de a gyülekezetben ennek akkor sincs helye!  :(

Ne haragudj drága Tünde, nem akarlak megbántani, ezért kérlek ne is vedd annak.
Az alkoholizmusnak tényleg nincs helye a gyülekezetben. De a bornak lehet helye.
A pezsgő is a szőlőtő termése. Számomra nem történt nagyobb dolog, mintha szőlőlevet ittak volna.
Más dolog az, ha már a pezsgőnek valamiféle hatása megjelenik.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 20, 22:55:56
Kedves Erdei!

Annyira félreértesz bennünket, mindig. :08: Senki sem mondta, hogy ránk kellene hasonlítani, hiszen az lehetetlen,  mert minden ember egyedi, megismételhetetlen. Isten csodálatosat alkotott, hogy sokfélék vagyunk. Ahogy egy Igét is sokféleképpen lehet magyarázni, nincs két egyforma pásztor sem, evangélista, stb. Krisztusra kell hasonlítanunk egyre jobban, ez bizony egy folyamat, nem megy egyik napról a másikra. Ezt úgy hívják, hogy megszentelődés. Az igazi újjászületés ott kezdődik, hogy:"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden." 2Kor. 5:17.

Ismét a saját életemből hozok egy példát: Amikor 17 évesen megtértem a húgommal, teljesen máshogy kezdtünk el viselkedni, mint addig.

Addig csavarogtunk sokat az éjszakában, kimaradoztunk otthonról, nem tanultunk. Megtérésünk után, minden a helyére került, nem jártunk el éjszakába kóborolni, normális életet éltünk. Édesanyámék talán éppen ez miatt soha nem tiltottak a gyülekezetből, pedig hitetlenek voltak akkor még. Látták, hogy mások lettünk, látták ennek a gyümölcseit. Nem tudom elképzelni, hogy valaki újjászületik, és ugyanúgy él, mint azelőtt, ez lehetetlenség, hacsak vissza nem megy a régi bűnös életébe. 

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 20, 23:01:11
Ez szép példa volt Gyöngyike.
 :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 20, 23:05:02
Köszönöm, a legjobb a személyes megtapasztalást leírni. Nem véletlenül kaptuk ezeket az Úrtól, tanulunk belőle, és másoknak is áldásul szolgál. Legalábbis nagyon remélem! :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 21, 07:37:15
Krisztusra kell hasonlítanunk egyre jobban, ez bizony egy folyamat, nem megy egyik napról a másikra. Ezt úgy hívják, hogy megszentelődés. Az igazi újjászületés ott kezdődik, hogy:"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden." 2Kor. 5:17.

Jól látod Gyöngyike, hogy a megszentelődésről szólnak a betett igék.
A megszentelődés életünk végéig tartó folyamat,az ujjászületéssel kezdődik el.
 A Szent Szellem végzi el bennünk, miután mi engedelmesen Istennek odaszánjuk magunkat.Nem törvénykezésből, kényszerből, hanem mert uj természetet örököltünk.
Isten nem vesz ki a világból, de megőriz a gonosztól, megszentel igazságával, Igéje igazság.
Az ujjászületett ember is elesik, de megbánja, felkel, és továbbmegy, mert egy határozott cél felé tart, amit semmiért nem cserélne fel!
A megszentelődés előfeltétele a megtérés, a viz- és Szent Szellemtől ujjászületés:
János 3.3-7:...Jézus:  szükség néktek újjá születnetek.

Aki kereszténynek tartja magát, mégsem törekszik a megszentelődésére,  ujjászületett egyáltalán?
Ha a megszentelődés folyamata valakinél nem kezdődik el, nincs erre utaló változás, belső igény, törekvés, akkor nem született újjá, lehet bármennyi elmebeli ismerete a Bibliából, valóságos változás benne nem jöhet létre.


Ujjászületésem után először a gondolkodásom változott meg, elkezdtem az Ige szerint gondolkozni, utána a beszédem megtisztulása, a rossz szokások elhagyása, pl. láncdohányos voltam, amiből megszabadultam.  Már rossz érzések töltenek el az istentelen beszédek - ezzel van tele a világ!  - pedig azelőtt én is úgy beszéltem, vagy csak az Istenről szóló, Őt dicsőitő zenét hallgatom, mert ami nem erről szól, közömbösen hagy  stb.

Ujjászületéskor  egy    ú j   t e r e m t é s   jön létre.
A régiek elmúltak, és imé, ujjá lett minden!
Megváltozik az értékrend, életszemlélet, érdeklődési kör,  jellem, a bűnhöz, és Jézus Krisztushoz való viszony, megújul az imaélet, az igével, a testvérekkel, egyházzal, a  világiakkal  való kapcsolat, és az igy ujjászületett keresztény szive vágya, hogy Istennek tetszően éljen és megszentelődjön Őbenne.

2Kor.5,l7:  Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.

Kol.1.10-14.Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében;
Minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel;
Hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban;
A ki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;
Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata;

Ezenképen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.Rm.6.11
Rm.6.13 Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek.

1János 2-3.Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, a mint van.
És a kiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, a miképen Ő is tiszta.

1 János 2.15-17:. Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.
Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.
És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 21, 08:08:22
Ámen! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 21, 09:29:01
Igazat irsz Zsuzsa  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 21, 09:54:36
Na a sörtől eljutottunk idáig:

"Aki kereszténynek tartja magát, mégsem törekszik a megszentelődésére,  ujjászületett egyáltalán?
Ha a megszentelődés folyamata valakinél nem kezdődik el, nincs erre utaló változás, belső igény, törekvés, akkor nem született újjá, lehet bármennyi elmebeli ismerete a Bibliából, valóságos változás benne nem jöhet létre. "

 :igen:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 21, 09:58:15
Hagyjuk az alkoholt, beszeljunk  a vizrol es  a gyumolcsokrol :) :) :)

Es valojaban, a lenyeg: Szegezzuk Tekintetunket az Urra!

Nagyon szep napot Neked, erdei :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 21, 10:00:40
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 :044:

New Year Flash Mob Dance 2009 (http://www.youtube.com/watch?v=S67SAk-Pizg#ws)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Július 21, 11:47:13
"1Ján 2:15  Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.
1Ján 2:16  Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.
1Ján 2:17  És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké."

Ez  számodra mit jelent? Te ezt miként éled meg?Persze válaszolhatsz prívátban is:-)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 21, 12:03:50
Kedves Antee  :088:

* a szolo, az szolo  (ket pont ekezet a gyumolcso)
* a szolole, az szolole
* a bor, az bor   -------> en nem veszem oket egy kalap ala, mert nyilvan szamit, hogy egy gyeremeknek melyikbol adunk!


Tovabba, a Te hozzaszolasaid uzenete, itt az alkohol temaban most fokeppen ezt jelentik szamomra toled felem:

....." valamit kernek toled, megtenni nem kotelesseg, mast mond a sziv es mast mond az esz....."
......" de tedd meg, ha teheted, mindig arra az egy valamire hallgass, ami a szeretet"......

Nem az embert itelem el, hanem az alkohol es tarsaitol, es mar  a dohanyzastol is hatarolom el magamat.
Nem tamogatok, semmi olyat, mely az EMBERNEK kisertesre adhat okot.

Koszonok minden valaszod a temaban!

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Július 21, 12:12:17
Testvérem Ani!

A Bibliában legfőképpen úgy van megnevezve, hogy a szőlőtő termése.
Ez lehet szőlőlé, must, bor vagy pezsgő.

Itt nem arról van szó, hogy melyikből adhatunk vagy nem adhatunk a gyermekeknek. Pál megmondta, hogy senki se ítéljen el minket ételért vagy italért! Érzed ennek a súlyát?

A mértékletes alkohol fogyasztást nem ítéli el Isten. A részegséget igen. Olyan egyszerű ez. A botránkoztatást kerülni kell és itt minden Testvér ezzel egyetért. Egyszerű ez a téma, szerintem nem kellene túlbonyolítani.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 21, 12:16:21
Dr Dee,

az a hsz, ugye Zoltane, melyre rakerdeztel, azonban, en is tamogattam egyetertesemrol azt a hsz-t, igy szeretnek valaszolni  :088:


Azt jelenti nekem: tekintetem az Ur es a Bibliara szegezem, Minel Keskenyebb az Osveny, melyen Jarok
                             annal Szelesebb es Gazdagabb a Boldogsagom utja.
                             * a Szent Szellem taplalja szellemem-elmem
                             * Jezus lakik szivemben, nincs mi beszennyezze szivem
                             * Figyelek mit eszem, hisz fizikai szinten is az vagyok amit megeszem
                             * Hitbol, az Urnak tetszo modon dolgozom, a munka becsuletes elvegzese a lenyeg, legjobb tudasom szerint.
                             * Parkapcsolatom, Isteni alapokon nyugszik, es egyutt dicsoitjuk az Urat, igaz parom megcsak inkabb
                                racsodalkozik tobbnyire  :169: :2smitten:


Szeretettel,
Moni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 21, 12:17:15
Igen, ezert van ott az idezet a szeretetrol :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 21, 12:29:38
Ha megengeditek azért tovább szőném a beszélgetés folyamát.

Nem szeretitek a világot, de Istent akarjátok ki ábrázolni, a szent élettel.
Ján 3:16  Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Ha Ő úgy szerette, akkor én is nagyon kell, hogy szeressem e világot. Különben ellent mondanék Istennek. Ha Ő szeret valamit, akkor azt én ne szeressem?

Máté 9:11  És látva ezt a farizeusok, mondának az ő tanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?
Máté 9:12  Jézus pedig ezt hallván, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.
Máté 9:13  Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre.

Még valami:
Máté 13:38  A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai.
1Kor 3:9  Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

Ez a legfontosabb:
Apcs 15:10  Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?
Apcs 15:11  Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen azok is.

Én nem hiszem, hogy azáltal lennék Istennek kedves, hogy betartom a "törvényt". Én sokkal inkább hiszem, hogy Jézus által vagyok kedves. Én nem nagyon bízok magamban, sokkal inkább Jézusban. Szeretem ezt  világot, de nem szeretem ennek a világnak az istenét. Nem szeretem a bűnt, de szeretem az embert, aki a bűnt elköveti.
Szeretem az életet, de nem szeretem azt ami elválaszt az "élettől".
Nem várok csodákat, mert nincsenek. Istennek kimondhatatlan szeretete van, ez pedig valóság, nem csoda.
Elfogadom magamat, hogy Istent be tudjam fogadni.
Nem akarok jobb lenni, nem akarok más lenni. Egyszerűen más vagyok!
Másképpen gondolkodom, érzek, vagy teszek, (mint a világi barátaim) de semmivel sem vagyok különb. Krisztus aki különb, nem én. A kegyelmet nem azért kapom, mert "jaj de szent vagyok", hanem azért, mert Jézus meghalt helyettem, én pedig hiszem, hogy ez igaz.
Lehet, hogy az Úr asztalánál nekem csak a morzsák jutnak, és a menybe kerülésem is necces, de azt elmondhatom, hogy egészséges, boldog és elégedett ember vagyok, dicsőség érte a Názáreti Jézus Krisztusnak!
 :igen: :2smitten:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 21, 12:39:16
Ani
"Figyelek mit eszem, hisz fizikai szinten is az vagyok amit megeszem"

Egyszer egy ezoterikus hölgynek hirdettem az evangéliumot.
Még nagyon kezdő voltam. (akkor is)
Azt mondtam neki "azzá leszel amit eszel".
Elváltozott a tekintete, tudtam, hogy most jön valami, ezt mondta: Nem barátom, azzá leszel, amit hiszel.
Én tanultam tőle. Van ilyen.
 ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 21, 13:01:05
Ani
"Figyelek mit eszem, hisz fizikai szinten is az vagyok amit megeszem"
Azt mondtam neki "azzá leszel amit eszel".
Elváltozott a tekintete, tudtam, hogy most jön valami, ezt mondta: Nem barátom, azzá leszel, amit hiszel.
Én tanultam tőle. Van ilyen.
 ;)

.......elvaltozott a tekintete  :hehe:
Hitbol eszunk. Igekszem a zsidok etkezesi szokasait tartani, hangsulyozom, igyekszem!

Nem leszel azza amit hiszel, az Ur mindenki szamara............. :088:
De jo kis ezoterikus valami  :169:

Ertesz?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 21, 13:10:24
Hát ez van!

 :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 21, 13:21:26
Draga erdei testverem,

irom itt neked a butasagokat, latod az ezoteria ..........:(

Korigalom magam!!!!
Ezt szeretenem mondani:

foldi eletunk soran, hihetjuk, hogy azza leszunk amit hiszunk, ez olyan ertelemben nem igaz, TEVHIT, hogy egyetlen egy igaz hit letezik szamomra:

Istenben az Urban levo HITem, egy Isten van, amely kereszteny szellemisegen, a Biblian alapszik, mert ezzel cseng ossze a lelkem, es mely szivbeli tisztelettel es udvozlessel fordulok a zsidosag fele a Torah fele. Nyilvan az Ur ajandeka volt az is, hogy 3 eve engem ide a londoni zsido negyedbe iranyitott.

Dicsoseg az Urnak!

Koszonom figyelmed, erdei :) :) :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jázon - 2010 Július 21, 14:34:34
Mi a baj a zsidó hittel? Ugyanabban az Istenben hisznek mint mi. Csak Jézusban nem hisznek. Ennyi. Ami azért fontos, mert ez a hitünk fele.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 21, 14:43:31
Na, azért alakul.
 :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 21, 14:50:07
Jazon,

Te ezt kitol kerdezed?

 " Mi a baj a zsido hittel?"

Es kihez irodott a hsz-ed, megszeretnem kerdezni?


Moni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 21, 14:58:19
Erdeinek   :2smitten: :044:
Koszonom!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 21, 14:59:33
Nekem?
Ugyan miért is?
 :?:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Július 21, 15:08:41
Kicsit később kapcsolódtam be, de azért nem az a célja a kereszténységnek (sőt a gyümölcse sem feltétlenül), hogy üldözzenek. A hit hősei között is vannak akik szenvedtek, és vannak akik győztek. Ezeket Isten adja.
Azt én se szeretem, mikor úgy akarunk "megtéríteni" embereket, hogy csúszünk-mászunk előttük. Aki akar az jöjjön, aki nem akar, az ne jöjjöjön. Én büszke vagyok, hogy keresztény lehetek, és aki velem akar ebben járni az is legyen büszke az elhívásra. Úgyis csak tudja megfutni a pályát, aki ragaszkodik Hozzá...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jázon - 2010 Július 21, 15:50:11
Én magamnak írtam, hogy később eszembe jusson. Nem akarok senkit sértegetni, Isten ments, dehogy.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 21, 16:08:30
Engem nem sértesz meg, csak nem értettem, hogy most miért is?

Gábor, teljesen igazad van.
Én is büszke vagyok Krisztusra.
Sajna  hölgy nem tért meg.
Igaz én sem lettem ezoterikus. :hehe:
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 21, 18:01:32
Kedves szeretett testvéreim.
Sajnálom, hogy félreértitek írásaimat. De legaláb elgondolkoztatnak.
Nem értettétek mit akartam mondani, a világon, nem az embereket értem akik a világban vannak, szeretnünk kell őket, sőt életünket kell adnunk értük, ahogy Krisztus is tette. ( hogy félre ne értsetek: nem feltétlenűl a fizikai halálra gondolok, de mikor lemondaz, szabad idődről, a đszorakozásodról, oda szánod magad nekik... stb, hogy hírdesd az igét nekik, olyankor lemondasz életedről.

Nem feltétlenűl kell, űldözzenek, ha Keresztyén vagy, de benne van a lehetőség, sőt a Biblia konkrétan beszél erről.
Nem mondtam, hogy üdvösségünk cselekedetek által van. ellent mondanék a Biliának, és hitemnek.
Az Üdvösségünk a Jézus Krisztusban, és az ő mágváltó munkájában való hit által van.
De ez a megváltás, újjászületés meg kell látszodjon  az életünkben.

Én csak a Bibliát idézem.


Tit 2:11  Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek,

(ez a megváltásunk alapja. De ez tanít valamire)

Tit 2:12  A mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon:
Tit 2:13  Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését;
Tit 2:14  A ki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.
Tit 2:15  Ezeket szóljad, és ints és feddj teljes méltósággal; senki téged meg ne vessen.

Még egy ige:

Ef 2:8  Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Ef 2:9  Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.

Mgváltás munkája. De mire?

Ef 2:10  Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén [Általa] a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.

Jézus nem csak a Pokoltól, a Haláltól, a Betegségtől váltott, és szabadított meg, hanem a Bűn hatalmától.
Ő az aki elkésziti számunkra a jó cselekedeteket, sőt  Ő ad nekünk erőt rá. Mert nálanélkűl semmit sem cselekedhetünk.

Ján 15:4  Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok.
Ján 15:5  Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.
Ján 15:6  Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.

2Pét 1:5  Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt,
2Pét 1:6  A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet,
2Pét 1:7  A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet.
2Pét 1:8  Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve.
2Pét 1:9  Mert a kiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bűneiből való megtisztulásáról.

sok szeretettel
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jázon - 2010 Július 21, 18:14:20
Addig jó, amíg nekünk nincs igazad és neked igazad van, mint fordítva  :D.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Július 21, 18:37:28
Dr Dee,

az a hsz, ugye Zoltane, melyre rakerdeztel, azonban, en is tamogattam egyetertesemrol azt a hsz-t, igy szeretnek valaszolni  :088:


Azt jelenti nekem: tekintetem az Ur es a Bibliara szegezem, Minel Keskenyebb az Osveny, melyen Jarok
                             annal Szelesebb es Gazdagabb a Boldogsagom utja.
                             * a Szent Szellem taplalja szellemem-elmem
                             * Jezus lakik szivemben, nincs mi beszennyezze szivem
                             * Figyelek mit eszem, hisz fizikai szinten is az vagyok amit megeszem
                             * Hitbol, az Urnak tetszo modon dolgozom, a munka becsuletes elvegzese a lenyeg, legjobb tudasom szerint.
                             * Parkapcsolatom, Isteni alapokon nyugszik, es egyutt dicsoitjuk az Urat, igaz parom megcsak inkabb
                                racsodalkozik tobbnyire  :169: :2smitten:


Szeretettel,
Moni

  Kedves testvérnő!

Ha te így élsz akkor Dicsőség az Úrnak érte!!!
 Isten Áldjon!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Július 21, 18:39:38
Kedves szeretett testvéreim.
Sajnálom, hogy félreértitek írásaimat. De legaláb elgondolkoztatnak.
Nem értettétek mit akartam mondani, a világon, nem az embereket értem akik a világban vannak, szeretnünk kell őket, sőt életünket kell adnunk értük, ahogy Krisztus is tette. ( hogy félre ne értsetek: nem feltétlenűl a fizikai halálra gondolok, de mikor lemondaz, szabad idődről, a đszorakozásodról, oda szánod magad nekik... stb, hogy hírdesd az igét nekik, olyankor lemondasz életedről.

Nem feltétlenűl kell, űldözzenek, ha Keresztyén vagy, de benne van a lehetőség, sőt a Biblia konkrétan beszél erről.
Nem mondtam, hogy üdvösségünk cselekedetek által van. ellent mondanék a Biliának, és hitemnek.
Az Üdvösségünk a Jézus Krisztusban, és az ő mágváltó munkájában való hit által van.
De ez a megváltás, újjászületés meg kell látszodjon  az életünkben.

Én csak a Bibliát idézem.


Tit 2:11  Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek,

(ez a megváltásunk alapja. De ez tanít valamire)

Tit 2:12  A mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon:
Tit 2:13  Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését;
Tit 2:14  A ki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.
Tit 2:15  Ezeket szóljad, és ints és feddj teljes méltósággal; senki téged meg ne vessen.

Még egy ige:

Ef 2:8  Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Ef 2:9  Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.

Mgváltás munkája. De mire?

Ef 2:10  Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén [Általa] a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.

Jézus nem csak a Pokoltól, a Haláltól, a Betegségtől váltott, és szabadított meg, hanem a Bűn hatalmától.
Ő az aki elkésziti számunkra a jó cselekedeteket, sőt  Ő ad nekünk erőt rá. Mert nálanélkűl semmit sem cselekedhetünk.

Ján 15:4  Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok.
Ján 15:5  Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.
Ján 15:6  Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.

2Pét 1:5  Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt,
2Pét 1:6  A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet,
2Pét 1:7  A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet.
2Pét 1:8  Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve.
2Pét 1:9  Mert a kiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bűneiből való megtisztulásáról.

sok szeretettel

Kedves Zoltán!
Nekem is fogsz válaszolni?:-)
Erre a kérdésemre:
""1Ján 2:15  Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.
1Ján 2:16  Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.
1Ján 2:17  És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké."

Ez  számodra mit jelent? Te ezt miként éled meg?Persze válaszolhatsz privátban is:-)"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 21, 20:20:35
Szia Dr Dee

Miért gondolom, hogy van vér a pucádban?
Talán te is szereted az életed? Vagy csak néha sörözöl?
Különben mindegy.
Eljössz a talira?
 :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Július 21, 20:41:40
Szia Dr Dee

Miért gondolom, hogy van vér a pucádban?
Talán te is szereted az életed? Vagy csak néha sörözöl?
Különben mindegy.
El jössz a talira?
 :D
Szia erdei!

A Fórum találkozóra gondolsz?Mert oda megyek:-)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 21, 20:47:57
Hát persze! :igen:
Az jó! ;)
Már csak az én Josi777 barátom fog hiányozni, aki malackákat nevel, és nagyon finom dolgokat csinál belőlük.  :(
Igaz, nem éppen kóser, de fincsi.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 21, 21:05:35
 :hehe: jo, vicces!

Pedig a kosher vagas, bizony hasznos!

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Július 21, 21:44:43
Kedves Zoltán.Van még ige,amit nem másoltál ide a Bibliábol? :05:
Szerintem attól hogy keresztények vagyunk,még nem kell elmenni a világi dolgok mellett.Isten nem várja el,hogy csak őt dicsérő zenét hallgassunk.Én szeretem az igényes zenét.Meghallgatok bármit ami jó és nem trágár.Az mp4 re is úgy válogattam össze,hogy egy része dicsőítő,másik része pedig egyéb.Szeretem a színházat,a mozit.Az igényes kultúrált baráti összejöveteleket,ahol nem feltétlen és egyfolytában kerül szóba az Úr,és én megiszom azt a kis pohár sört.Mást nem szeretek.A borért sem vagyok oda.Ettől függetlenül kereszténynek érzem magam,elég nagy a hitem,és tudom szeret az Úr ahogy vagyok.Tapasztalom a gondviselését az életemben.Azt is tudom,hogy ha világi barátnak beszélek az Úrrol,nem leszek erőszakos és nem fogom ráerőltetni a hitemet.Ő pedig pont ez miatt meghallgatja amit mondok neki,és így talán hatásosabb leszek.

Szeretettel

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 22, 18:24:29
Kedves  Dr Dee.

Láttam kérdésedet, és nem feledkeztem meg rólad, csak nem volt időm
Most nem tudok neked részletesebben válaszolni.

Nem feltétlenűl minden dologtól. Nagyon nehéz röviden válaszolni.

Meg kell érteni előszőr mi a világ. A világ az amit képvisel, a gondolkozása, értékrendje, életstílusa...stb ezt mind az ördök ihleti és tanácsolja.
Ezért mondja az Úr nem szolgálhatunk két Úrnak, és itt nem csak a pénzről van szó.
Nézd az egész ott kezdődik, hogy nagyon bele kell szeres az Úr Jézusba, és az Ő igéjébe. Minden napodat úgy éld meg mint egy személyes kapcsolatott vele. Tudod, hogy mindig vele vagy és ő veled. Beszélgetsz vele, nem csak othon, hanem lehet az utcán, vagy munka közben...stb. kéred a tanácsát és a Szent Szellem vezetését, az ő igéjén keresztűl. Igéretünk van, Ő majd elvezet benünket minden igazságra. Ő tanitson, de ott kell legyen az a vágy a szívedben, hogy bármit kér tőled megteszed.

egy pld.
Nézd, én megértettem, hogy a filmek amik a tévében vagy a mozikban vannak, azok tele vannak olyan jelenetekkel: (szex, gyilkoság, erőszak, horror, vámpírok, démonok,...) ezek nem jöhetnek Istentől, ilyet nem alkothat Isten, ez csak az Ördögtől jön. Hogyan érezhetem magam jól egy ilyen fílm megnézése közben, ami mindennel elentétes amit Isten tanít. Hogyan tékozolhatom el a drága időt ilyesmire. Inkább olvasom Isten igéjét, vagy beszélgetek a családommal, vagy megnézünk egy keresztyén filmet. Vagy elmegyünk meglátogatunk egy családott, vagy egy beteget, vagy beszélgetünk isten igéjéről. Látod a világ szeretette mi? Vagy a zene, nagyon szerettem  a zenét, és régen én is halgattam a heavy metáltól a pop zenéig mindent, de megértettem miről énekelnek, a lgtöbb ének szövegről nem lehet elmondani, hogy Isten ihlette. Hogyan halgassam akkor, vajon jól esik Istennek.
Az öltözetem mit mutatt, vajon a világ szerint, a világi divat szerint őltözködöm, persze van több is.... de vajon ha olyan az öltözetem mint egy prostituáltnak, kivágot dekoltázs, miniszoknya, stb.,vajon szeretem az Istent? Vagy a Sátán ezköze lettem, hogy megkisértem a férfiakat. Jaj nekem.
A beszédem és az eljárásom, mikor mások közöt vagyok vajon milyen, hogyan oldom meg a problémát, a világ szerint? A világ azt mondja csapj oda ne enged magad, nelégy pipogya, mutasd meg kivagy. Isten azt mondja légy szelíd, alázatos, békességre törekedő. Melyiket válaszuk? Améket szeretjük.
Nem megyünk el világi szorakozó helyekre, ahol tombol a gonosz, nem kötök szoros barátságot világi barátokkal, csak egy feltételel vagyok velük együtt, ha tudok beszélni nekik Krisztusról.
Sok mindent tudnék mondani, hosszú évek során vezetett az Úr, de kell az odaszánás.
Jézus mindennél légy fontosabb számomra.

Nézd a világ értékrendje mennyire más. A világ szemében az az erős aki mindenkit megtud verni, Istennél pont fordítva van, az az erős aki megtud alászkodni, aki eltudja szenvedni a kárt, aki szelid és a békességre törekedik. A világ szemében az anagy és ur akit minnél többen kiszolgálnak az Istennél pont fordítva van, az a nagy aki minnél töbnek és minnél többet szolgál.
A világnál az a gazdag akinek sok pénze van, nagy háza, luxus autója, Istennél az a gazdag az, aki a menyben gygazdag, aki maradandót gyűjt, aki segit a szegényeken és ha kell lemond a vagyonáról.
A világ szemébe mind ez amit irtam bolondság, de ez Isten bölcsessége.

Lehet azt mondod ez lehetetlen, ezt mondták a tanitványok is, de Jézus azt mondta:ami embernél lehetetlen az Istennél lehetséges.

Megint hosszu leszek.

Sok szeretettel

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 22, 18:33:43
szeretnék javitani siettem, rosszúl idéztem :(
Ami embérnél lehetetlen az Istennél lehetséges
Kérek mindenkitől bocsánatott ez nagy baklövés volt :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Július 22, 19:02:27
         Szia Zoltán!

Nekem jó itt is ha "beszélünk"róla. Az jó ha te benned már így van Jézus!!De ez nem az egyik napról a másikra trötént.
Igazán szép és keresztyéni amiket leírtál az életedről:-)
"Tudod, hogy mindig vele vagy és ő veled. Beszélgetsz vele, nem csak othon, hanem lehet az utcán, vagy munka közben...stb."
Szerintem ennél több tiszteletet érdemel,bocsánat.De számomra nem egy "jóhaver" Jézus!!Mert Jézus nem az akit ábrázolnak a Templomokban Mária kezében. Jelenések könyve 1:10-20ig.

Persze nem szabad engedni,hogy a sátán bármilyen fórumon bejöjjön az életünkbe.A zenéken a filmeken a reklámokon és ezt sorolhatnám egy ideig...sajnos. "Látod a világ szeretette mi?" Ez nem a világ szeretete,hanem a benned születő kívánságok sokasága.Ezen keresztül szeretne megfogni téged!

"Az öltözetem mit mutatt, vajon a világ szerint, a világi divat szerint őltözködöm, persze van több is.... de vajon ha olyan az öltözetem mint egy prostituáltnak, kivágot dekoltázs, miniszoknya, stb.,vajon szeretem az Istent? Vagy a Sátán ezköze lettem, hogy megkisértem a férfiakat. Jaj nekem."

Ezt nem értem,sajnos,hogy itt mit szerettél volna "mondani" vagy ezzel?!

"A beszédem és az eljárásom, mikor mások közöt vagyok vajon milyen, hogyan oldom meg a problémát, a világ szerint? A világ azt mondja csapj oda ne enged magad, nelégy pipogya, mutasd meg kivagy. Isten azt mondja légy szelíd, alázatos, békességre törekedő. Melyiket válaszuk? Améket szeretjük."
Bocs,hogy másolgatlak! Ezek ha megtértél és ráléptél az Isten számodra elkészített útjára akkor ezek nem  kérdések,számomra!

"nagy háza, luxus autója" Isten tudja mire van szükséged! Ezért ez egy érdekes felvetésed!Erről később bővebben írok neked!



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 22, 20:50:38
Kedves Dr Dee

Nem értem ezt?
" Szerintem ennél több tiszteletet érdemel,bocsánat.De számomra nem egy "jóhaver" Jézus!!Mert Jézus nem az akit ábrázolnak a Templomokban Mária kezében. Jelenések könyve 1:10-20ig."

Miért úgy látod, hogy nem tisztelem az Urat?

Te minek nevezed az imádkozást, ha nem beszélgetés az Úrral?
Nem tudom te mitszoktál csinálni, mikor imádkozol. De én Beszélgetek az Úrral, és az nagyon jó.

Sok szeretettel
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Július 22, 21:02:50
Jelenések könyve 1:10-20ig olvasd végig,kérlek!
Ilyet nem mondtam!Vagy te úgy olvastad?

Mert szerintem Imádkozni úgy lehet ha az ember lecsendesedik!!Nem fél kolbász rágása közt!

amúgy szerintem mi ismerjük egymást?!Nagyon ismerős a "pofikád"(hogy dezman testvért idézem)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 22, 21:10:58
Értem én mit mondasz, és nem is fél kolbász evés közben szoktam az Úrhoz omádkozni, de tudod, van olyan ige hogy Szüntelen imádkozzatok.

Én tisztelem az Urat, nagyon is, és szeretném életemmel is megmutatni.
Majd próbáld ki, milyen csodálatos egy egész napot az Úrral eltőlteni, mikor az Úr nem csak a belső szobád részese, hanem az életed minden mozzanatának. Akkor, és csak akkor fogod tudni magad, megőrizni tisztán, a világtól, és az ő kivánságától.

Az Úr nemcsk hatalmas Istenünk, de Ő a mi vőlegényünk aki szeret bennünket, és mi is szeretjük őt. Ezért van ott a vágy a szívembe: szüntelen a jelenlétében lenni.

Ide elkell jutni, és nem eggyik napról a másikra.
Sok szeretettel
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 22, 21:31:49
Zoli,

igy van ahogy irod, egesz nap szuntelen imadkozni kell, es ez a lelki elet csodaja, velejaroja, hogy az Ur az egesz napom resze, minden percben velem van.

En is igy elke, en is erre torekedtem es torekszem is!
A nyugodt sziv, mindenhol hallja az Ur hangjat.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 Július 22, 21:39:39
 Szia Zoltán!   :044:

 Én is ezen a véleményen vagyok és erre vágyom!
 De tudod van az úgy, hogy a szeretett lény jelenlétében amikor csendben vagyunk, akkor is vele vagyunk meghitt közösségben és nagyobb esélyünk van arra, hogy meghalljuk, amikor Ő szól hozzánk, mintha szüntelen beszélünk Hozzá.  :169:
  Van úgy, hogy jobb hallgatás végett az Úr elé menni  :08:

 A szüntelen imádkozzatok felszólítást egy ember nem tudja megtenni, mert azért aludni is kell, dolgozni, másokkal kommunikálni, tanulni, amikor nem tudunk még nyelveken se imádkozni, bár a szellemünk imádkozhat, mert ő mindig az Úr jelenlétében lehet.

 Az Ekklézsiának szól ez az üzenet, mert ugye abban sok tag van, a Föld minden részén, és van, hogy az egyik féltekén nappal van, imádkoznak, a másikon éjszaka, akkor ott alszanak, majd fordítva és így szüntelen imádkozik a Test!
 És ha a tagok imádkoznak, akkor a Test védelemben van, mert részei vagyunk egymásnak és minden cselekedetünk egyenként kihat a többi tagra is, akár jó, akár rossz az.
  Ezért nem mindegy, mit teszünk egyenként, mert mindnyájunkra hat  :089:

 Ha pofon vágják a jbb arcunkat, az egész fejünk beleremeg és a testünk is, ha erős volt a pofon és azt mondjuk, kaptam egy pofont, nem azt, hogy a jobb arcom kapott egy pofont  :118:

  szeretetben Kamilla   :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 22, 22:04:11
Kamilla,

igen, az Ur szol hozzam, igy van!
De  jelenleteben benne vagyok egesz nap, magyarul nem lepek ki a szeretetbol.

A szuntelen imadkozas, velem almomban is ott van! Ha szeretned privatban bizonysagot teszek rola, termeszetesen  :088:
Es azt reggel is erzem, hogy az Urral ebredek.

 :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Július 22, 22:07:31
Örülök,hogy Ti(Kamilla,Ani Kinor) megmagyaráztátok helyettem:-)
Hálát adok az Istennek mindenért!!!


 :167:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 22, 22:18:48
Hát igen, mondjuk megint az a véleményem vagy nem olvastátok el amit írtam, vagy nem figyelmesen.
Az imaélet legfontosabb része mikor elcsendesedek és othon a belső szobában csak egyedúl, teljes tisztelettel és alázatttal álok az Úr előt.
Így van, én ilyenkor többet halgatok, hogy haljam a Szent Szellem szavát. És az Imaközöségemet öszsekapcsolom az Úr igélyenek olvasásával, tanulmányozásával és azzal hogy elmélkedek rajta.
Ez az Istennel való közösség leg fobntosabb és legszebb része. Minden nap gyakorlom.
De meg kell tapasztaljátok milyen az mikor, az Úr bár hol, és bár mikor tud szólni hozzád. Na ez csodálatos.

Sok szeretettel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 22, 23:10:38
Ámen és Ámen!

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 23, 06:20:23
Hát igen, mondjuk megint az a véleményem vagy nem olvastátok el amit írtam, vagy nem figyelmesen.
Az imaélet legfontosabb része mikor elcsendesedek és othon a belső szobában csak egyedúl, teljes tisztelettel és alázatttal álok az Úr előt.
Így van, én ilyenkor többet halgatok, hogy haljam a Szent Szellem szavát. És az Imaközöségemet öszsekapcsolom az Úr igélyenek olvasásával, tanulmányozásával és azzal hogy elmélkedek rajta.
Ez az Istennel való közösség leg fobntosabb és legszebb része. Minden nap gyakorlom.
De meg kell tapasztaljátok milyen az mikor, az Úr bár hol, és bár mikor tud szólni hozzád. Na ez csodálatos.

Sok szeretettel.

"ő benne élünk, mozgunk és vagyunk;" ap.cs.l7,28

Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.Sof.3.17.    
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Július 23, 07:05:22
Szerintem is nagyon fontos, hogy legyenek elválasztott idők, amit az Úrral töltünk. Helye van a csendességnek, fontos helye van a leborulásnak, amikor elismerjük az Istenségét, és hogy mi teremtett lények vagyunk.
Ezek mellett én a "fél kolbász rágása" közben is szoktam beszélgetni vele. Barátként is szoktam közeledni Hozzá, mert ezt Ő ajánlotta fel. Ennek is helye van. A legmegdöbbentőbb, hogy Ő se csak akkor szól hozzánk, amikor imádjuk vagy elcsendesedünk, hanem egyszerű, mindennapi cselekvések közben is.

...és ez mennyire jó nekünk...  :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 23, 07:18:18
Igen.  A létező legjobb. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2010 Július 23, 10:17:11
En a mindennapi teendoim kozt is szoktam vele beszelgetni meg a konyhaba is.Nekem O a legjobb baratom akivel minden apro dolgot megbeszelhetek es akirol tudom,hogy megert.Nem egyetert,hanem megert.Amivel nem ert egyet majd kijavit.En igy tudom ertelmezni meg a " szuntelen imadkozzatok" felszolitast.Az ima az egy parbeszed amit nem csak leborulva folytathatok Jezussal.Szerintem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Július 23, 10:35:51
""Az öltözetem mit mutatt, vajon a világ szerint, a világi divat szerint őltözködöm, persze van több is.... de vajon ha olyan az öltözetem mint egy prostituáltnak, kivágot dekoltázs, miniszoknya, stb.,vajon szeretem az Istent? Vagy a Sátán ezköze lettem, hogy megkisértem a férfiakat. Jaj nekem."
És ez mit jelent igeileg?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sarolta - 2010 Július 23, 11:11:56

De  jelenleteben benne vagyok egesz nap, magyarul nem lepek ki a szeretetbol.


 :169:

Drága Testvéreim!

Egész nap Isten jelenlétében lenni nekem olyan - mivel nem tudom más szavakkal elmondani megtapasztalásomat -  mint a lélegzetvétel mert ez folyamatos, vagyis amikor szeretetet lélegzünk be és szeretetet lélegzünk ki.
Szeretettel és imával: Saci
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Július 23, 11:45:57
Nagyon szeretnék olyan lenni mint ti.Egész nap az Úrral lenni.Ha többet tudnék imádkozni...

Nekem egy napom amit az Úrral töltök abból áll,hogy elolvasom a Bibliában a kijelölt igéket,illetve szinte mindig olvasok egy keresztény könyvet mellé.Többször fellépek erre a fórumra és végig olvasom a hozzászólásokat,mert számomra nagyon tanulságos.Az ima nálam olyan,hogy többször szólok az Úrhoz röviden egy-két mondatban,és elmondok általában egy nagy imát ami ha nem kalandozok el eléri a fél órát is,de akkor már mindent ami a szívemben van megosztok az Úrral.

Tegnap egész éjszaka szörnyű csontfájdalom kínzott.Szinte egész végig fohászkodtam,de nem enyhült.Amint egy kicsit elnyomott a fájdalomcsillapító,felébredtem a szúrásokra.A párnám elázott az izzadtságtól és a morfium tapaszom mellé egy nagyobb adag kábító fájdalomcsillapítót kellett bevennem. Borzasztó nehéz volt kitartanom a hitemben.Reggelre elmúlt,de nem kívánom senkinek.Ezt csak azért írtam le,mert lehet hogy én nem imádkozom szüntelen és nem az egész napomat töltöm az Úrral,de nagyon hálás vagyok,hogy van akkora hitem,hogy ezekben a kegyetlen percekben is kitartok...

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Július 23, 11:52:28
ja igen,még valami. Van egy mappám,ez jegyzeteket,újságcikkeket tartalmaz amit az évek alatt jegyzeteltem,vagy gyűjtöttem ki.Igék kiírva, kiemelve.Ezt időnként előszedem,átolvasgatom.Elég hosszú ezért ritkán olvasom át mindet,inkább csak ha eszembe jut belőle valami akkor azt a részt.Egy füzetem is van,amibe az Istentisztelet tanításait jegyzetelem.Én így élem meg a kereszténységemet,és bizony nem egyik napról a másikra,hanem folyamatosan fejlődök hála az Úrnak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sarolta - 2010 Július 23, 12:07:24
""Az öltözetem mit mutatt, vajon a világ szerint, a világi divat szerint őltözködöm, persze van több is.... de vajon ha olyan az öltözetem mint egy prostituáltnak, kivágot dekoltázs, miniszoknya, stb.,vajon szeretem az Istent? Vagy a Sátán ezköze lettem, hogy megkisértem a férfiakat. Jaj nekem."
És ez mit jelent igeileg?

Ó de szeretném ezt megérteni kedves Testvéreim!
Amit találtam az Péter első levelében (1Pét 3, 3-4.) az asszonyokhoz szól "Ne a külső hajdísz, az arany viselése vagy fényes ruha legyen az ékességük, hanem ami a szívben rejtőző múlhatatlan ékszer: a szerény és nyugodt természet. Ez értékes Isten szemében." Amen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Július 23, 12:10:35
Drága Niki!

Ne érezz lelkiismeretfurdalást, mert még nem érted el a vágyott célt : egész nap Jézussal lenni. Ugyanis már elérted, mert Ő benned él, és bármit teszel Ővele teszed, hiszen Ő tebenned és te Őbenne. Az más, hogy a tudatos rágondolás még nem megy / sokunknak szintén nem /. A lényeg az, hogy Őbenne vagy elrejtve, és Ő az aki segít neked napról-napra formálódni. És bizony a megpróbált hit értékesebb a tűzben megpróbált aranynál, és sok Uram-Uramozásnál. Nyugodtan rábizhatod magad az Úrra Ő megtudja őrizni a te hitedet, amely cserépedényben van benned elrejtve.

Áldjon és erősitsen téged az Úr!

ttp://www.youtube.com/watch?v=HD2U97mXN1Y&feature=related

szeretettel gondolok rád : Irma :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 23, 13:03:08
ja igen,még valami. Van egy mappám,ez jegyzeteket,újságcikkeket tartalmaz amit az évek alatt jegyzeteltem,vagy gyűjtöttem ki.Igék kiírva, kiemelve.Ezt időnként előszedem,átolvasgatom.Elég hosszú ezért ritkán olvasom át mindet,inkább csak ha eszembe jut belőle valami akkor azt a részt.Egy füzetem is van,amibe az Istentisztelet tanításait jegyzetelem.Én így élem meg a kereszténységemet,és bizony nem egyik napról a másikra,hanem folyamatosan fejlődök hála az Úrnak.

Niki, nagyon jó az uj fotód!
Igen, folyamatosan növekedsz az Úrban! Nagyon éretten gondolkodsz, és szilárdan állsz a legnagyobb nehézségek közepette is! Dicsőség az Úrnak!
Nagyon szeretünk téged, nekem példaértékű hited és hozzáállásod.
Egyébként a keresztény életben vannak hullámvölgyek. Van, hogy a legerősebbnek tűnő testvér is padlót fog. Ilyenkor kell egymás mellé állni és imában támogatni.

Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;
De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!
Ésaiás 40.30-31.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 23, 13:10:23
""Az öltözetem mit mutatt, vajon a világ szerint, a világi divat szerint őltözködöm, persze van több is.... de vajon ha olyan az öltözetem mint egy prostituáltnak, kivágot dekoltázs, miniszoknya, stb.,vajon szeretem az Istent? Vagy a Sátán ezköze lettem, hogy megkisértem a férfiakat. Jaj nekem."
És ez mit jelent igeileg?

Hát amit Sarolta beirt, az 1Pt.3.-ból:
- legyen  bármilyen szélsőséges  a mai divat, ami szinte megköveteli a tetkót, meztelenkedést, magamutogatást, szilikonos mű-testrészekkel tetszelgést,    m i    n e   ezzel az áramlattal sodródjunk, hanem pont az ellenkezőjét tegyük!
Legyünk divatosak, ápoltak a jóizlés határain belül. Erre utalt Zoltán nagyon helyesen.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 23, 13:16:02
Kedves Niki!

Nos, én sem vagyok ennyire szent életű, ezért csak irigykedve olvasom a testvérek buzgalmát. Ezt kivételesen tényleg őszintén mondom, mivel az írásokban is azt olvashatjuk, hogy mindent Jézus nevében cselekedjünk.
Irigykedem, de közel sem vagyok elkeseredve.

Két rövid történetemet írom le neked.
A harmadik nem az enyém.

A gyülekezetbe ahova jártam, asszonyok szolgáltak azon a vasárnapon.
Az első úgy kezdte, hogy már 15 éve van az Úrban. Aztán elmondta amit szeretett volna.
A második replikázott, hogy ő már 17 éve van az Úrba. Aztán ő is elmondta a magáét.
Na ekkor jött a meglepi, a harmadik már 25 éve volt az Úrban. (Ekkor már voltak akik kellemetlenül kezdték érezni magukat. )
Az í re azért csak a pásztor felesége tette fel a pontot, aki már 30 éve tért meg. Azért jó, hogy ennek a pásztornak volt humor érzéke, mert akkorát nevetett, hogy az egész közösség vele kacagott, még a neje is. Talán abban a pillanatban rájött, hogy nem az által lesz valaki hiteles, hogy mióta van az Úrban.

A második történet nem ennyire kedves.
Ifjúsági vezetőként szolgált egy fiú a gyülekezetben.
Ekkora szentet még soha nem láttam! Mint egy görög ikon, ami meg elevenedett a szemeim előtt. Mindenki csak dicsérte, oda meg vissza voltak, micsoda nagyszerű testvér.
Egyik vasárnap ő szolgált.
Egy darabig hallgattam, aztán kimentem az ajtón, mivel egy kukkot nem értettem az egészből, amit meg értettem, azzal meg egyet nem értettem. A végére vissza ültem a helyemre. Mindenki el volt ájulva. Igaz, hogy a testvérek sem értettek belőle semmit, de ezt a saját tudatlanságukkal magyarázták.
Pár hét múlva, konferencia volt Angliában. Hát ki menjen? Hát persze.
Na itt csapott az ördög a bilibe, mert volt ott egy hölgy is, gondolom hasonló szent életű, na ez a két szent találkozott.
Ami drága testvérünk hagyott csapot papot, (feleséget két gyereket).
Na azóta, se híre se hamva.
Szóval ki tudja kiben mi lakozik? Talán nem is érdekes, az viszont igaz, hogy aki mindvégig kitart.

A harmadik nem velem esett meg, hanem egy nekem kedves tanítóval.
Pásztor konferencián volt, arról folyt a szó a szünetben, ki mennyit imádkozik.
Az egyik pásztor dicsekedve mondta, napi négy órát, mire a másik ugyan testvérem, legalább hat órát kell, a harmadik tromfolta, ő tizenkét órát is képes imádkozni. Az én kedves tanítóm, csak lapított, mit mondjon, ha tőle is kérdezik, mennyit imádkozik. Persze a társaság kérdően nézett rá, és te testvérünk?
Én -válaszolta- úgy élem az életemet, mint egy nagy ima.
Tudod, ha az életünkbe ki ábrázoljuk Isten dicsőségét, akkor az minden imánál többet jelent. Mert ha imádkozom, akkor az Isten és köztem marad, de ha jó példát mutatok az életemmel, akkor az emberek hinni fognak nekem.

Senki hitét nem vontam kétségbe, és nem volt szándékomban megsérteni senkit.

 :044: :2smitten:






Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 23, 14:03:37
Nikolett,

nagyon aranyos vagy az uj foton, nekem uj  :2angel:

Ne akarjal te olyan lenni, mint a masik, Te, az Urnak akarjal tetszeni!
Figyelj, ONFEGYELEM KERDESE, mennyit vagy az Urban.
A HITED koszikla, a bennedlevo szeretet Istentol valo, ezt erzem beloled, rajtad all!!!!

Nem veletlenul irom neked amit irok  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Nagy tisztelelettel nezek Rad, szivembol imadkozom erted.

Puszillak,
Moni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 23, 14:10:43
Kedves erdei forumtarsam, Testverem  :088:

hagy mondjam el, hogy az elmult napkban egyre inkabb olyan gondolatokat olvasok toled, amelyek Isten tiszteleterol es
szereteterol tesznek bizonysagot.

Az, hogy egesz nap az Urban legyek peldaul en magam, az egy dontes:
* szivembol imadkozom
* mondjuk nagyon erdekel a magam boldogulasa, de meg jobban  a masike, mert tudom ram gondotvisel az Ur minden pillanatban......engem igy az tesz igazan boldogga, ha valakiert imadkozhatok, de meg boldogabbatenne ha MINDENKI MAGAERT IMADKOZNA, MERT EZ A CEL !!!

Orul a szivem mikor olvaslak!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Július 23, 14:12:38
Niki Klassz a fotód!  :afro:
Nem is tudom elképzelni, min mész keresztül. Ilyenkor érzem úgy, hogy hiába mondanék akármit, én nem szenvedek annyit, mint te, így mivel is tudnálak kitartásra ösztönözni... de m indenképp ki kell tartani. Én ilyenkor legszivesebben személyesen venném fel  a kapcsolatot veled és próbálnék segíteni, imádkozni, beszélgetni az Úrról. Nagyon szeretem a fórumot, de a személyes közösséget semmi nem pótolja...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Július 23, 14:12:59
Kedves Erdei tesó!

Azt hiszem történelmi pillanat következett be : egyetértünk! Mégpedig teljesen. :079:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 Július 23, 14:15:50
 Igen, ez tetszik!!!   :afro:
 
   "....  úgy élem az életemet, mint egy nagy ima. ""

  Hallelujah és Ámen!!!

  és ez is:

   "Tudod, ha az életünkbe ki ábrázoljuk Isten dicsőségét, akkor az minden imánál többet jelent. Mert ha imádkozom, akkor az Isten és köztem marad, de ha jó példát mutatok az életemmel, akkor az emberek hinni fognak nekem."

   kivéve, hogy nem nekünk kell hinniük a körülöttünk élőknek, hanem a Megváltóban! Az ima és a Krisztus dicsőségét kiábrázoló életmód, e kettő együtt az, ami a krisztusi = keresztény ember életének jellemzője kell hogy legyen!! De értem a lényeget  :afro:   :169:

 Kamilla   :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sarolta - 2010 Július 23, 15:53:54
Kedves Erdei Testvér! A "licitálós" történeteiden szívből, igazán jót derültem, köszönöm! Közben meg a szőlőmunkásokról szóló példabeszéd bevillant, amikor a korán munkába álló napszámosok ugyanannyi bért kapnak, mint akik utolsóként állnak munkába. Ezt az Igét pl. nekem  sokáig kellett emésztenem, mert ezt az igazságosságot  nem ismertem.
Mivel Isten mindig és mindenkivel igazságosan cselekszik, együtt örülhetünk, hogy senkinek nincs megkülönböztetett helye  Isten gondviselő szeretetében, bármikor is dönt úgy, hogy elfogadja azt.  Nincs kivételezés Isten országában!!!
 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Július 23, 16:16:45
Köszönöm Testvéreim,hogy próbáljátok megmagyarázni.De igazán ez Zoltánnak szólt.Aki elfelejt válaszolni a kérdésemre.Mert nem értettem,hogy miért írta és mit szeretett volna közölni velem.De már nem fontos.
             Isten áldjon meg benneteket!!!

 :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 23, 16:48:56
Van egy serules, es Istentol kertem, ezt takaritsa ki az eletunkbol:

* azt mondta ----> nekem at kell menni ezen, hogy megertsem, ehhez mutatta meg nekem almomban, lepesrol-lepesre, hogy
   a szemellyel mi tortent  :062: es kozben toltott engem szeretettel es erovel, hogy az elkovetot tudjam elsokent szeretni, mert
   belole ered a szenny !!!

* es igy erosodve az Urban aki fogja a kezem, tudom szeretetemmel taplalni az aldozatot, hogy felszabaduljon es forduljon az Ur
   fele  :169: :169: :169:

Zsenialis Isten, csak o tudja, mit hogyan kell.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 23, 17:09:55
Kedves Dee, Szeretett testvérem.

Nem felejtettem el írni, de nincs időm egész nép a gép előtt ülni. Dolgozok is. Például reggel 6-tól 17 óráig . és van hogy ezen felül, még gyülekezetbe is járok, és másokkal is kell foglalkozzak.

De hálás vagyok, kedves testvéreimért akik válaszoltak kérdésedre helyettem is.

Nem érted miért írtam amit írtam? Hát te kérdezted, hogyan kéne meg élni azt az igét.

Kívánom, hogy a Szent Szellem vezessen az igazságban. Én nem tudlak, és nem is akarlak, meggyőzni, ezt egyedül ő teheti.
Én csak írogatok, és idézgetek a Bibliából.

Sok szeretettel.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 23, 17:26:56
Kedves Niki, hiszem, hogy az Úr melletted van és vigyáz rád, gondot visel rólad és nagyon szeret téged. Ha csak rá gondolsz Ő már tudja szíved gondolatát, óhalyát,
Zsolt. 139.2
Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Zsolt. 139.3
Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
Zsolt. 139.4
Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!

És még egy értékes ige, ami az imára buzdítson.

Róm 8:26  Hasonlatosképen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.
Róm 8:27  A ki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.

Ha valamit, nem jól kérünk, vagy valamit nem tudunk kérni a Szent Szellem majd kiegészíti, sőt Ő az aki esedezik érettünk. Ő ismer bennünket tudja mire van szükségünk.
Dicsőség az Úrnak nagy szeretetéért.

Sok szeretettel

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 23, 18:49:59
Drága testvéreim!

Szerintem mi mind ugyan azt éljük meg, csak kicsit másképpen.
Na ezt kéne elfogadnunk egymásban, ezt a "kicsit másképpen t"!
Ha tudunk magunkon legalább egy picit mosolyogni, ez meg higgyétek el, a legnagyobb áldás!

 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Július 23, 19:44:27
Tényleg minden egyes "írásodban" ott van valami.nem is tudom:-) De több kérdést tettem fel egyszerre még tegnap. Nem mindenre válaszoltál,ezért tettem fel  ismét a kérdésemet. Idézgessél az élet könyvéből,látom hogy sokat forgatod. De én a te gondolatodra lettem volna kíváncsi:-(
"Nem érted miért írtam, amit írtam? Hát te kérdezted, hogyan kéne meg élni azt az igét. "Igével válaszolni az igére!
Dicsőség Istennek, hogy van munkahelyed!


Erdei!

Igen ezt kellene megtanulnia sokaknak:-)


Ezért nem szóltam és nem is szeretek hozzá szólni mert rögtön ez van:-(

És részemről lezárva a téma OFF

Isten áldjon meg benneteket!



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Július 25, 20:26:03
Kérlek titeket imádkozzatok értem,nagyon rosszul vagyok napok óta.Olyan erős fájdalom gyötör a gerincemben,hogy 3éjszaka már nem tudok aludni.Ki kellett hívni az ügyeletet,beutaltak a korházba,de nem fogadtam el.Megállás nélkül kínoz.Feszült vagyok és türelmetlen.Szükségem van az imáitokra.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 25, 20:27:30
Drága Niki! :2smitten:

Imádkozom.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 25, 20:32:01
Kedves Niki.
Én is imádkozni fogok érted.
Kíván, hogy az Úr erősítsen meg és vegye el a fájdalmadat, és adjon teljes gyógyúlást neked.
Sok szeetette.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Július 25, 20:33:02
Imádkozom Niki! Azonnal elküldöm az imaközösségünknek!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 25, 20:35:37
Kérlek titeket imádkozzatok értem,nagyon rosszul vagyok napok óta.Olyan erős fájdalom gyötör a gerincemben,hogy 3éjszaka már nem tudok aludni.Ki kellett hívni az ügyeletet,beutaltak a korházba,de nem fogadtam el.Megállás nélkül kínoz.Feszült vagyok és türelmetlen.Szükségem van az imáitokra.

Niki drága,
férjemmel imádkozunk!
Szeretettel: Zsuzsa
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Július 25, 20:42:40
Én is itt vagyok, és imádkozom.  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2010 Július 25, 20:48:44
Imádkozom érted.Az Úr áldjon meg és gyógyítson meg.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 25, 20:58:54
Draga Niki,

parom es en imadkoztunk ERTED,  ahogy irtal, en foyatotom a tobbiekkel .
Kerjuk az Urat, szuntesse meg a fajdalmat, es GYOGYITSON!
Egyebkent ez mar a gyogyulas resze!

Nyugodjon meg a kis szived, es higgy!

Testvereim titeket is Aldjon es Orizzen az Ur!

Moni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 25, 21:00:34
Draga Niki,

parom es en imadkoztunk ERTED,  ahogy irtal, en foyatotom a tobbiekkel .
Kerjuk az Urat, szuntesse meg a fajdalmat, es GYOGYITSON!
Egyebkent ez mar a gyogyulas resze!

Nyugodjon meg a kis szived, es higgy!

Testvereim titeket is Aldjon es Orizzen az Ur!
Moni

Téged /Titeket/  is, kedves Móni!
Zsuzsa :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 25, 21:01:26
Zsuzsa  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 25, 21:09:16
Kérlek titeket imádkozzatok értem,nagyon rosszul vagyok napok óta.Olyan erős fájdalom gyötör a gerincemben,hogy 3éjszaka már nem tudok aludni.Ki kellett hívni az ügyeletet,beutaltak a korházba,de nem fogadtam el.Megállás nélkül kínoz.Feszült vagyok és türelmetlen.Szükségem van az imáitokra.

Latom, hogyaldas van rajtad! Ennek a kimenetele csak gyogyulas lehet, egy szivkent allunk melletted az Ur elott.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sarolta - 2010 Július 26, 02:07:59
Imádkozom a gyógyulásodért drága Niki!
Szeretettel S.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Július 26, 07:10:29
Kedves Niki, mindenképpen imádkozunk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 26, 14:19:23
Ne haragudjatok, de én valamit nem értek.
Van egy ember, aki nem fogadja el a bibliát, akkor miért a bibliából akarjátok meggyőzni?
Szerintem a biblia a hívőknek lett írva, nem azoknak akik nem hisznek Jézusban. Nekik ez csak egy olvasmány, érdekesség, de semmi más.
Ami Antee kereszt molekulájáról gondolok, hogy ez egy szép nagy latin kereszt (katolikus). Ez nem egy ateistának borzolja  a kedélyeit, hanem egy ortodoxnak. (görög)
 :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Július 26, 14:41:06
Azert a bibliabol ideztem, hogy megmutassam az altal, hogy a lathato dolgok nem viszik kozelebb az embert a megtereshez (lasd. zsidok a pusztaban).


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 26, 15:04:32
Drága Anteem

Mindenki a bibliából idézett, nem csak te.

Gondoljuk meg testvérek, ha egy marxista azzal akarna meggyőzni minket, hogy Marxot idézget? Mivel ő abban hisz.
Ugye mekkora butaság? :088: (nem a marxizmus, hiszen annak is meg van a maga helye)

Én még olyan embert nem láttam, aki ne hinne valamiben.
Ha nem hagyjátok szóhoz jutni, akkor nem tudjátok, mi van benne. Ha csak a bibliát kántáljátok, nem fog érteni semmit az egészből. (én sem érteném)
Miért nem hagyjátok, hogy elmondja mi van benne?
Miért vagytok erőszakosak?
Miért akarjátok Jézust ráerőltetni bárkire is? (tudom szeretetből)
Jézus nem volt erőszakos, akkor mi miért lennénk azok?

 :( :2smitten:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Július 26, 15:45:05
Szerntem nem voltunk eroszakosak. :D
Ed kerdezett es mi valaszoltunk. Szerintem ennyi. :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 26, 15:54:40
Ne haragudjatok, de én valamit nem értek.
Van egy ember, aki nem fogadja el a bibliát, akkor miért a bibliából akarjátok meggyőzni?
Szerintem a biblia a hívőknek lett írva, nem azoknak akik nem hisznek Jézusban. Nekik ez csak egy olvasmány, érdekesség, de semmi más.
Ami Antee kereszt molekulájáról gondolok, hogy ez egy szép nagy latin kereszt (katolikus). Ez nem egy ateistának borzolja  a kedélyeit, hanem egy ortodoxnak. (görög)
 :igen:

Azért akartuk a  Bibliát  idézni, mert,  talán megérted, erőteljesebb és hatásosabb minden emberi szónál!

Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek:
Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem. /És.55.10-11/

Mi a magvetők, amikor idézünk neki Isten beszédéből, az ige a mag, ami, ha az ő szivébe behull, ahol éppenséggel van egy befogadó, jó talaj, akkor az a mag megtermi a megtérést.
Evidens, hogy mivel keresztény fórum, mi meg ugye, hivők vagyunk, leghatásosabb eszközünk a szellem kardja.

A Biblia nem csak hivőknek lett irva, ez nagy tévedés, Isten mindenkihez szól általa!
Robi, ami az Anti által betett fantasztikus molekulát illeti, valóban keresztet formáz!
Kit érdekel, hogy latin vagy bármi, és hogy borzolja-e az ateista kedélyeit? Nekünk bizonyság, neki meg ha most még nem,  de eljön egyszer az idő, mikor az lesz.
Mert ami  Edét illeti, itt senki nem akarja őt meggyőzni, nem nekünk kell őt győzködni, mert amit eddig itt kapott általunk az Úrtól, az majd meggyőzi - vagy nem, ez már csak rajta múlik. Van úgy, hogy a szivbe hullott mag nem azonnal kel ki...





Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 26, 16:38:41
Drága Zsuzsám

Nem feltételeztem, hogy bárki nem teljes meggyőződésből idézett volna.

Nem vagyok vegyész, de ezek a molekulák a térben képzelendők el, csupán az egyszerűségből ábrázolják így őket.
Gondold meg, hogy ezek a molekulák minden irányból ezt a képet mutatják, ha hiszünk a tudomány jelenlegi állásának. (én nem hiszek, de ez legyen az én problémám)

Ami meg ezt az idézetet illeti, nos egy kissé meghaladta az idő: "Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér,"
Gimi 3.osztály a nagy földi légkörzés. Ma már tudjuk, hogy bizony visszatér. Meg azt is tudjuk, hogy a föld mozog. Mert én ugyan értem a szellemi mondani valóját, mert azt mondja:"nem tér hozzám üresen," ellenben egy ateista valószínű, hogy nem ezt veszi le belőle.

Fogadjuk el, hogy a biblia bizony nem szól mindenkihez. Egyszerűen azért, mert nem értik. Ha mindenki értené, nem kellenének tanítók. Még mi sem értünk mindent, hát még egy másban hívő!

Isten igéje valóban a mag, de mielőtt bármely paraszt (jó értelemben) vetne, megvizsgálja a talajt. Annak a minőségét, mi volt előtte belevetve, milyen mélyen kell szántani, milyen trágya kell annak a földnek. Egyszerű ez, még ha nincs is odaírva.
/Mondjuk oda van, de nem fogom idézni./

Mindenki meg akarta győzni a saját hitéről. Ez a legtermészetesebb. Hiszen mindenki azt hiszi,hogy az ő hite a helyes, és ez így is van jól. Ha ezt elfogadom magamra nézve, akkor el kell fogadnom másokra nézve is.
Engem sajna semmivel nem szeret jobban a Krisztus mint téged, vagy Edét, vagy Anteet. Ez van. Ha meg ez igaz, akkor azt is el kell fogadnom, hogy úgy szeret ahogy vagy. Ha akar változtat rajtad (na meg ha te is akarod) ha meg nem, hát nem.

Ede eddig úgy gondolom, hogy a legfontosabb dologra nem jött rá: az hogy bűnös! Nem érzem rajta a bűn tudatot. Nem érzem, hogy a bűneire keresne bocsánatot. Keres? Talán. Mit keres? Vallást! Jézus nem vallás! Ő a bűnöknek bocsánata!
Amíg valaki nem ébred rá arra, hogy a bűnben fetreng, addig Jézus semmit nem tud tenni érte! Ha Ő nem, akkor én meg pláne nem, de te sem, meg senki sem.

 :( :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 26, 17:22:15
Kedves Erdei!

Elfelejted, hogy sokan a Bibliát olvasva térnek meg, ahogy a húgom, és én is így tértünk meg. A Biblia nem egy könyv, maga Isten szava, kijelentése.

Kedves Ede!

Ha Te szívből keresel, kezd el olvasni a Bibliát. Minden kérdésedre választ fogsz kapni.

"Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik." Máté 7:8


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 26, 17:52:51
Drága Zsuzsám

Nem feltételeztem, hogy bárki nem teljes meggyőződésből idézett volna.

Nem vagyok vegyész, de ezek a molekulák a térben képzelendők el, csupán az egyszerűségből ábrázolják így őket.
Gondold meg, hogy ezek a molekulák minden irányból ezt a képet mutatják, ha hiszünk a tudomány jelenlegi állásának. (én nem hiszek, de ez legyen az én problémám)

Ami meg ezt az idézetet illeti, nos egy kissé meghaladta az idő: "Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér,"
Gimi 3.osztály a nagy földi légkörzés. Ma már tudjuk, hogy bizony visszatér. Meg azt is tudjuk, hogy a föld mozog. Mert én ugyan értem a szellemi mondani valóját, mert azt mondja:"nem tér hozzám üresen," ellenben egy ateista valószínű, hogy nem ezt veszi le belőle.

Fogadjuk el, hogy a biblia bizony nem szól mindenkihez. Egyszerűen azért, mert nem értik. Ha mindenki értené, nem kellenének tanítók. Még mi sem értünk mindent, hát még egy másban hívő!

Isten igéje valóban a mag, de mielőtt bármely paraszt (jó értelemben) vetne, megvizsgálja a talajt. Annak a minőségét, mi volt előtte belevetve, milyen mélyen kell szántani, milyen trágya kell annak a földnek. Egyszerű ez, még ha nincs is odaírva.
/Mondjuk oda van, de nem fogom idézni./

Mindenki meg akarta győzni a saját hitéről. Ez a legtermészetesebb. Hiszen mindenki azt hiszi,hogy az ő hite a helyes, és ez így is van jól. Ha ezt elfogadom magamra nézve, akkor el kell fogadnom másokra nézve is.
Engem sajna semmivel nem szeret jobban a Krisztus mint téged, vagy Edét, vagy Anteet. Ez van. Ha meg ez igaz, akkor azt is el kell fogadnom, hogy úgy szeret ahogy vagy. Ha akar változtat rajtad (na meg ha te is akarod) ha meg nem, hát nem.

Ede eddig úgy gondolom, hogy a legfontosabb dologra nem jött rá: az hogy bűnös! Nem érzem rajta a bűn tudatot. Nem érzem, hogy a bűneire keresne bocsánatot. Keres? Talán. Mit keres? Vallást! Jézus nem vallás! Ő a bűnöknek bocsánata!
Amíg valaki nem ébred rá arra, hogy a bűnben fetreng, addig Jézus semmit nem tud tenni érte! Ha Ő nem, akkor én meg pláne nem, de te sem, meg senki sem.

 :( :2smitten: :044:

Értelek Robi, amit a bűnösségének felismeréséről, azaz a bűntudata hiányáról mondasz, teljesen egyetértek.
És a meteorológiai példád is igaz, de nem áll az idézetre mégse, hogy "meghaladta az idő". Mert örökkévaló, ég és a föld elmúlnak,és egy jóta, pontocska se múlik el, mig mind be nem teljesedik. Minden idők minden emberéhez szól,  "egyetemes érvényességű."

Ha a magvető példázatát nézem, a magvető dolga csak a mag szórása, függetlenül, hogy az hova esett, kősziklára, tövisek közé, vagy jó talajra, nem volt szó előzetes talajelőkészitésről.

Végül, az ujjászületett keresztény hirdeti mindenkinek az igét, nem téritgetési szándékból, vagy mert úgy véli, az ő hite a helyes, egyszerűen azért, mert a Szent Szellem erre inditja.
 Azért igyekszik nem tolakodóan, hanem kinek-kinek az  Úr által adott alkalmak lehetőségeihez képest. Nagyon sokszor érezni kemény falakat, ellenállást. Ez Sátántól jön. Nem akarja, hogy az emberek hallják azt, amit az Úr általunk akar szólni nekik.

2Tim.4.1-5 Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, a ki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában.
Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.
Most méginkább, mert rövid az idő...jön az Úr!
Szia Robi,
szeretettel: Zsuzsa :2smitten: :063:




Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Július 26, 20:00:15
Zsuzsám

Teljes mértékben egyezek a véleményeddel.
A gondom csak annyi, hogy Timoteus idejében nem volt még biblia. Elgondolkodtató, hogy akkor mi az ige?
 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Július 26, 20:25:09
Idézet
A gondom csak annyi, hogy Timoteus idejében nem volt még biblia. Elgondolkodtató, hogy akkor mi az ige?

Kedves Erdei. Tévedsz volt, Szent Írás, mégpedig az Ószövetség.
Az Újszövetség 90 százalékát megtalálod az Ószövetségben. Még azt is, hogy az Igaz ember Hitből él.

Tehát az Ószövetségi írásokat használták és idézték. Mózestől a prófétákon át  tanították a Krisztust.
Csel. 17.2
Pál pedig, a mint szokása vala, beméne hozzájok, és három szombaton át vetekedék velök az írásokból,
Csel. 18.28
Mert hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Július 26, 23:48:18
sziasztok.válaszolok a kérdéseitekre,amiket már későn olvastam.Köszönöm  egy nagyon picit talán jobban vagyok.Napközben sokat alszom a gyógyszerektől.szinte átalszom a napot.Jobb is mert ha ébren vagyok nagyon fáj.Holnap veszünk vért,megnézzük a hemoglobint.Akkor fáj ennyire ha az alacsony.Köszönöm a bíztatásokat,és az imákat.Sokat segít.ű
szeretettel:Niki
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Július 27, 00:00:59
Lélekben szüntelen veled vagyunk!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 27, 09:04:05
Lélekben szüntelen veled vagyunk!

Igen Niki.
Ahogy Antee mondja.
Nagyon szeretünk!
Szüntelen ott állunk az Úr előtt érted.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 27, 09:43:45
Igen, szüntelen imádkozunk!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jázon - 2010 Július 27, 10:52:32
Pár igét írok fejből, úgyhogy nem biztos, hogy pontos, de a lényeg jó lesz.
"Ami az embernek lehetetlen, az Istennek nem az."
"Ne félj, csak higgy!"

"Ahol a kincsed ott a szíved is."
És egy gondolat, amit Pál mondott: Minek nekem az egész világ kincse, ha a lelkem kárhozik?
Mert akinek nincs semmije [a földi életben], annak mindene meg van. Az üdvüzölés.

Az első két ige, csak úgy írom, ha valaki elfelejtette volna őket :2angel:.
Az utolsó igéket, pedig csak úgy, mert erről prédikált a nagyapám.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Július 27, 16:39:16
 Szia Jázon!

És ha minden igaz,volt szerencsém hallgatni is.Nem személyese,de hallhattam!
Dicsőség az Úrnak érte!
Isten áldjon!
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Augusztus 04, 12:51:31
Azért a hitetlen munkahelynek is van előnye, hiszen hívőként egy olyan kontextusdba csöppenhetünk, ahol előbb utóbb kialakul, hogy a hitetlenek hozzánk jönnek tanácsért, vagy iskolákban mi lehetünk ott Isten nagykövetei (amíg ki nem rúgnak  :05:)

* neha jottek igaz hivok, hala az Urnak!
* mindig jottek tanacsert
* amiota az eszem tudom Istenben hiszek, de nem voltam akkor meg kereszteny, sajnos, igen az lett volna az igazi ajandek, ugy tanitani, nemcsak az angol igeidoket  :088:
De azt meg amugy tenyleg tiltja az ige, bar csendesen talan lehet, itt az oldalon peldaul, nincs hangom :) es en nagyon tisztelem a ferfiakat, talan megkegyelmez az Ur nekem  :088: hogy lelkesz lehessek.
* nincs elonye a nem kereszteny sulinak......egyedul Istennek van elonye, ezt ne feledjuk, Dicsoseg az Urnak!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 Augusztus 04, 12:57:16
 Szia Ani!   :044:

 " En azert erzem jol magam itt az eszak-londoni zsido negyedben, Golders Green-ben, mert tulnyomo reszt izraeli zsido emberek vannak, akik a csaladot kepviselik elottem, szeleskorben. A mi kis templomunkban is mindenki csalados, nyilvan  "

  Nos én úgy tudom, hogy a zsidóknál - hithűeknél - nincs tulajdonképp jegyesség, sokszor nem is látják egymást a fiatalok.
 Egy zsidó, aki féli az Örökkévalót, ha kijelentést vesz, ki legyen
a felesége, akkor nem tartja szükségesnek a jegyességet,
mert amit az Úr ad, az jó és tökéletes, akkor minek a jegyesség?!
És ami az Úrtól van, az megáll, mint tudjuk?   :06:

 Esetleg nem jól tudom? Te ott élsz közöttük, mit tudsz erről?   :03:

   A másik észrevételem: annyira hangsúlyozva van, hogy
Isten a megtartó, az Ő kegyelmében bízunk, akkor hogy van az,
hogy amikor tényleg odakerül a sor, akkor nem bízunk semmit "a véletlenre", azaz Istenre, hanem: oktatunk, kiképzünk, legjobb tudásunk szerint??   :04: Éves jegyesokatatás mindenkinek, de mi van ha az Úr nem ezt akarja?? hmmmm


 shalom   :119:   :169:


  shalom   :119:    :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Augusztus 04, 13:05:48
A Vilagot pedig Isten jelenti, az egy alom vilag, elkorcsosult resz, olyan, mint a szolokacs amit vilaginak neveunk.

Nem tudom, az ember, hogy gondolja hogy Isten nelkul,  o maga partvalaszt es akkor majd el. Mert az Ur mindenkihez elkuldi szivbeli parjat, es Igere alapozva Szentesitik kapcsolatukat, es ebben az egeszseges szeretetben lehet gyermeket vallalni.
Ez a Vilag, az elet. Ennek lehet gyumolcse.

Volt egy asszony, szegenykenek halvaszuletett 3 kis babaja. Mert allitolag atok ult rajta.....en ebben nem hiszek, az atok es a babona emberi poffeszkedes...de!!!! Mikor megtert az asszony, azt mondta a szulesnel, Nazarethi Jezus vigyazd a gyermekem, legyen egeszseges, konyorogve kerlek! Megszuletett a kislany :) Dicsoseg az Urnak. Nyilvan ott volt a holgyben a megtsztult sziv es abban az igaz kivansag.
(Picit elkanyarodtam)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Augusztus 04, 13:06:30
Jól értettem Ani?
Azt mondtad, hogy tiltja az ige, hogy nő létedre lelkész legyél? Vagy én nem értettem, amit írtál?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Augusztus 04, 13:15:59
* A zsidok jegyessege hogy jott ide? A zsidoknak nem kell okitas, szilard csaladokban elnek. A zsidoknal van ma is jegyesseg, nem egy eljegyzesi fogadason dolgoztam, regen is ma is egy ev. A mellettunklevo kerulet is zsido, Hampstead Heath, ott voltam ezeken.


* Masik kerdesed sem vilagos, kerlek nezd ezt el! Koszonom :)

Kamilla,

a jegyesoktatas (1 eves) lenyege az lenne, ha meg sem Isten altali parjai egymasnak, akkor nem kottetik meg az ember altal kitalalt, vagyakon alapulo hazassag.......es nem lesz egy ujabb valas fele indulo kapcsolat. Ha minden rendben, onmagaert beszel :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Augusztus 04, 13:17:05
Jól értettem Ani?
Azt mondtad, hogy tiltja az ige, hogy nő létedre lelkész legyél? Vagy én nem értettem, amit írtál?

Bizony, jol, es nem veletlen, a Biblia szenzacios, hozom azonnal az Iget.... :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Augusztus 04, 13:17:57
Kíváncsian várom.  :03:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 Augusztus 04, 13:21:16
  Kedves Ani!   :044:

  Én elgondolkoznék azon, hogy kijelentsem, hogy az átok
 emberi pöffeszkedés az 5Mózes 27:11-26; és a 28:15-28;
alapján   :08:

 Köszönöm az előző kérdésekre adott válaszaidat!   :05:
 De mondjuk nem egy házasságot láttam már jegyesoktatás után is
 szétmenni, sajnos   :02:

 Sahlom   :119:    :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Augusztus 04, 13:28:15
tothg Gabor  :088:

ime az Ige:    " Az asszony csendessegben tanuljon, teljes engedelmeseggel.
                       
                         A tanitast pedig nem engedem meg az asszonyoknak, sem, hogy a ferfin
                         uralkodjek, hanem legyen csendessegben."

                                                                                            Pal. Tim.-hoz irt I. Levele   2 , 11-12


Nos, mi a Te velemenyed, mi a Ti velemenyetek???
Egyertelmu nem? :117: :088:  Mondjuk, nagyon okos Ige.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Augusztus 04, 13:45:59
Tudod drága Ani !

Én is az Úrból táplálkozom, de én ettől már sokkal többet tapasztaltam, hogysem egy meg nem tért embertől ugyanezt várjam el.

Ami pedig ezt az Igét illeti, szerintem is egyértelmű. Azt tudom, hogy voltak próbálkozások a baptista berkekben is de aztán egyidő után mégis azt látták meg a vezetők, hogy az Igének igaza van és a lelkészi feladat nem az asszonyokra vár. Ami nem azt jelenti, hogy nem lehet valaki - például te Ani testvérem - tanító a hölgyek körében. Most is képeznek ki lelkésznek hölgyeket, de nem gyülekezetvezetésre, hanem a szolgálat más ágainak a betöltésére.  :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Augusztus 04, 14:54:01
tothg Gabor  :088:

ime az Ige:    " Az asszony csendessegben tanuljon, teljes engedelmeseggel.
                       
                         A tanitast pedig nem engedem meg az asszonyoknak, sem, hogy a ferfin
                         uralkodjek, hanem legyen csendessegben."

                                                                                            Pal. Tim.-hoz irt I. Levele   2 , 11-12


Nos, mi a Te velemenyed, mi a Ti velemenyetek???
Egyertelmu nem? :117: :088:  Mondjuk, nagyon okos Ige.

Az Ige nagyon okos, de értjük-e, hogy miért íródott, vagy csak megcsináljuk úgy, ahogy azt a betű leírja?
Elgondolkodtató nem? A betű mit is csinál?

Itt most jöhetnének vica-verza az igemagyarázatok: Miért írta Pál? Hogyan értette? Mit akar mondani nekünk a Szellem ezen keresztül? Inkább kihagynám a felesleges vitákat.

Inkább megkérdezem tőled Ani a következőket:
Hol van itt a nők számára a tiltás a pásztorlásra, vagy a szolgálati ajándék "birtoklására"?
Ha szerinted tiltva van, akkor komoly bűn, hogy ilyen jellegű vágyak vannak benned nem?  :063:
Mit kezdünk a női apostollal a bibliában?
Ezek szerint Debóra prófétanő hamis bíra volt Izraelben? (Nemhogy tanított még uralkodott is...)
Mit kezdünk azzal az igével, hogy a Krisztusban nincs nő és nincs férfi?

Most hirtelen ennyi jutott eszembe.
Ne válaszolj szerintem ezekre, hanem ezeket a látszólag ellentmondásos igéket összhangba kellene hozni magunkba, de úgy hogy az ne egy általunk kreált képet mutasson, hanem Isten valódi tervét és akaratát tükrözze.

A feleségemnek komoly tanítói ajándéka van többek között. Sőt mi ketten pásztorolunk egy gyülekezet. Ő legalább akkora hangsúllyal vesz részt, mint én.
Sok embernek ez nem tetszik, de az a lényeg, hogy az Úrnak tetszik...  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Augusztus 04, 14:55:03
Hoppá, egy kicsit eltértünk a gyereknevelés témától.
Adtunk az Anteenak egy kis házimunkát.  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Augusztus 04, 15:01:49
67, Gabor, koszonom  :088:

ez nem vagy.....ez szivemben ego lang  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Meglatjuk, az Ur megengedi e.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Augusztus 04, 19:16:12
Sziasztok!
 
Csak az utolsó három, vagy négy hozzászólást olvastam.
Teljesen értelmetlen amit fogok mondani, de Pál mindannyiunknál jobban ismerte az ó-szövetséget, mivel ott ült Gamáliel lábainál, és farizeus volt. Bizonnyal, Debora történetét is ismerte. Valószínű, hogy helyesen is értelmezte,és ezért Bárákot nem feledte.
Ha Pálnak ellentmondunk az asszony kérdésében, ellent fogunk mondani másban is. Egyértelmű a kijelentés:1Tim 2:14 És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett:

Gabi vigyázz, mert keskeny az az Út!

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Augusztus 04, 19:27:53
 :igen: Tudom, azért járok rajta...  :hehe: ...az életre visz...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Augusztus 04, 20:13:22
Tudom, hogy ezen jársz, különben nem szóltam volna.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Augusztus 04, 23:45:03
Hoppá, egy kicsit eltértünk a gyereknevelés témától.
Adtunk az Anteenak egy kis házimunkát.  :hehe:

Majd rendet teszek, de most túl fáradt vagyok ehhez. :hehe: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Augusztus 10, 21:16:57
Sziasztok Testvéreim!

2hét után ma hazajöhettem a kórházból,igaz a vérképem ma még mindig nagyon gyenge volt.Ha csütörtökön is ilyen,vissza kell mennem.Megkaptam a kezelésem,de utána rosszul lettem és kiderült daganat van a koponyán,ami bevérzett.Sugárkezelni és infúziózni kellett.Ma ért véget.Most még kimerült és gyengébb vagyok,de mindenkinek köszönöm aki imádkozott értem és lélekben velem volt.
Áldjon az Úr titeket. :2smitten:

Szeretettel:Niki
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Augusztus 10, 21:27:22
Szia drága Niki, köszönjük, hogy jelentkeztél!
Az Úr gyógyitó kenete áradjon rád!
Lélekben mindig veled vagyunk, imádkozunk érted.
Zsuzsa :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Augusztus 10, 21:30:17
Drága Niki!

Itt a te állapotodban a legfontosabb, hogy ne láthatókra nézz, hanem emeld fel a szemeidet a hegyek fölé, mert onnét jön a te segítséged, a te segítséged az az Úr Jézus aki igy kezdte el munkálkodását :
.....Az Úrnak Lelke van Énrajtam, aki felkent engem,.....hogy betegek gyógyulást, a megkötözötteknek szabadulást hirdessek....hirdessem az Úr kedves esztendejét....!

Segítség az Úr maga, aki azt is megígérte : nem hagylak el téged, és el sem távozom tőled..... mindennap veled leszek, fogom a kezed, csak őrizd meg tisztán a szívedet....
Az Úr pedig nem ember hogy hazudjék, ha Ő ezt mondta, nekünk szavad várni az Ő szavainak beteljesülését.

Nikikém! Az Úr van te veled, és mi nagyon várjuk a gyógyulásod szemmel látható mgnyilvánulását.
Csak légy bátor és erős..... az Úr van veled van! / és mi is imában !/

Szeretettel: Irma :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 Augusztus 11, 07:52:46
Drága Niki! :2smitten:

Lélekben veled vagyunk, szüntelen imádkozunk Érted!


Puszi  :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Augusztus 12, 09:44:14
Az jutott az eszembe, hogy vajon egy ma élő keresztény/tyény embernek mit jelent az, hogy "tisztesség".
Mit jelent, hogy tisztességesen élni, ha éppen munkanélküli vagy mondjuk jól kereső banki alkalmazott.
Itt most a tisztességest, inkább az anyagi illetve a munka oldaláról feszegetném.
A biblia alapvető tanítása, még is csak a munkából való megélés.
Ora et labora!
Én úgy érzem, hogy nagyon felhígult, sőt ideje múlttá lett, a tisztességes munkából való megélés. Ma nincs az a közösség szerintem, ahonnan kivágnának azért, mert másokat becsapva teszel szert a jövedelmedre, amennyiben adódat és tizededet "tisztességgel" befizeted.
Persze az is jó kérdés, hogy egy rabszolga tartó lehet e jó keresztény? Vajon az tisztességesebb volt?(Pál idejében) A válasz egyértelműen nem, ezért nem is véletlen, hogy ahol a kereszténység tért nyert, ott a rabszolgaságot is felszámolták.
Aztán még is a "nagy keresztény" államok, lettek a legnagyobb rabszolga tartók!
Ma mintha újra élnénk ezeket a folyamatokat, vagy talán el sem múltak azok az idők? 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Augusztus 12, 10:52:38
Szia erdei!  :168:

Aki rabszolgatartóként tért meg, az igyekezett keresztyéni módon, azaz emberségesen bánni a rabszolgáival. (Pál írt egyszer a szökött Onézimusz ügyében, biztos emlékszel!)

A tisztességes munka elég sok mindent magába foglal. Pl. Tisztelet a munkaadónak, hűséges és odaadó hozzáállás, becsületes munkavégzés. Itt már a becsület is kérdéseket vethet fel. De a tisztességes munka lelkileg és fizikailag is értendő. Hívő ember nem lustálkodhat, nem csalat, nem sutyoroghat a főnök háta mögött, és a céget "házigazdaként" kell építenie ott, ahova éppen őt helyezték.
Különben hiábavaló lenne a szóbeli bizonyságtétel...

A munkanélküli pedig ne nyugodjon bele helyzetébe, hanem kitartóan keressen munkát, mert az is az igei élethez tartozik, hogy "Aki nem dolgozik, ne is egyék!" (Pál apostol)

A keresztyén életszemlélet a mindennapokat is más értékrenddel vizsgálja.  :168:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 Augusztus 12, 13:31:34

 Shalom!   :059:

 A zsidógyűlölet kapcsán jutott eszembe ez a kis elmékedő írás, amit
 régebben írtam már, de most aktuális, úgy érzem..... :08:

 Gondoltam megbeszélhetnénk, mert felvetődött bennem
 pár kérdés... ha van kedvetek, persze...   :06:   :afro:

  A zsidó = nép és vallás.

 Általában a kettőt szét lehet választani:  a magyarok, mint nép
nem kötődnek szorosan egy valláshoz, illetve a kereszténységhez igen,
de azon belül sok ágazat van: katolikus, református, evangélikus, stb. Nincs olyan vallás, hogy magyar. Őseink barbárok voltak, vad nép, istentelenek.

  A zsidókat = hébereket, mint népet Isten kiválasztotta,
kijelentette magát nekik, mint Egyetlen Istenük. Ő hívta ki őket személyesen, Ő adott nekik nevet, Ő adott nekik Törvényeket,
Ő mondta azt, hogy nevéről neveztetnek, Ő vezette őket…
Mindent Isten kezdeményezett, minden szövetséget,
Ő adott nekik hazát, földet… nem a nép kereste ezeket.

  A föld többi nemzete magának kereste a területét, ahol
éppen tetszett, ott letelepedtek, persze volt ebben is isteni irányítás,
mert a zsoltáros szerint Isten jelölte ki lakásukat, de nem úgy,
mint Izrael esetében!

   Tehát a zsidók, mint nemzet, mint a nép tagjai, a szövetség népe, amikor megtartja a szövetségekben foglaltakat, akkor tulajdonképpen identitásához, eredetéhez, mint nép ragaszkodik, mint nemzet!
  Ha ezt nem tenné, akkor megszűnne zsidó lenni! Ez a múltjuk,
gyökerük, kultúrájuk, ők maguk! Tulajdonképpen amikor voltak az erőszakos térítések, akkor azok erre irányultak: tagadják meg minden gyökerüket! De ezt nem tehetik! És a gyökerük az egyetlen,
Legfelsőbb Istenben van! És ez a Legfelsőbb Isten a Szentíráson keresztül szólt hozzájuk.

   Az ő országuknak, Izraelnek eredeti Alkotmánya = az Ószövetség
= az Első Szövetség! Mint nép, ha engedelmes állampolgár akarnak lenni, akkor az abban foglaltaknak kell megfelelniük! Ők az ígéretek gyermekei, kezdve Ábrahámmal… ezek az ígéretek ma is érvényben vannak, csakúgy, mint a feltételeik. Benne foglaltattak Isten Szövetségeiben. Ezeknek a feltételeknek a megtartása pedig csak akkor lehetséges, ha megtartják
az Első Szövetségben foglaltakat.
  Persze kiegészül az Új = a Második Szövetséggel is,
  de az első az alap! Az identitás, a gyökerek alapja!

  EZ A TEOKRÁCIA! Isten = Isten + Király + Főpap + Bíró egy személyben! Nem demokrácia, nem köztársaság, nem monarchia! Teokrácia!

  Ha a zsidók hirtelen csak az Új, azaz a Második Szövetség alapján akarnának élni, vajon megmaradhatna-e, mint nép, mint nemzet?!
  És megmaradhatna-e a zsidó vallás??
  SŐT! Tovább megyek! Megmaradhatna-e a kereszténység, amely zsidó-keresztény alapokon áll?! Megmaradhatna-e a világ, ami szintén ezeken az alapokon áll, mert Isten a Teremtője, a Fenntartója! Az Ő szava által lett, az Ő Szava tartja fenn!!

 Nos, ez lenne a téma, várom hozzászólásaitokat    :2smitten:

 szeretetben, shalom   :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 Augusztus 12, 14:07:52
Én mondjuk arra jutottam, hogy a "világ" koránt sem változott akkorát mint gondolnánk.
Csak másképpen hívunk bizonyos dolgokat.
Nem tudom, hogy Máté vissza ment e vámszedőnek. Valószínűleg nem.
A százados, viszont valószínű, hogy katona maradt.
Bizonyos, hogy mindenkinek meg van a saját értékrendje.
Ebben is micsoda szabadságot kaptunk.
 :044:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Augusztus 12, 19:20:49
Szia Robi!

.....Én úgy érzem, hogy nagyon felhígult, sőt ideje múlttá lett, a tisztességes munkából való megélés. ....
Ha ez igy van, akkor ez a hivő keresztények szégyene, az enyém, a tiéd, mindannyiónkké. Mert ha a világ már nem is értékeli a tisztességes munkát, azért nekünk, egyszer majd Isten előtt számot kell erről adnunk. És én mélyen hiszek abban, hogy Isten a tisztességesen végzett munkánkat, a kezünk munkáját megáldja. Igy láttam a szüleimtől, és tulajdonképpen így élem meg én is. Persze néha jönnek kísértések, sokszor lehülyéztek már, mert én nem tettem azt amit a világi munkatársam tett, de az nem számít, a tisztességes munkámmal Istennek tartozom.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Augusztus 12, 20:17:18
"Mert ha a világ már nem is értékeli a tisztességes munkát, azért nekünk, egyszer majd Isten előtt számot kell erről adnunk. És én mélyen hiszek abban, hogy Isten a tisztességesen végzett munkánkat, a kezünk munkáját megáldja. Így láttam a szüleimtől, és tulajdonképpen így élem meg én is. "    (Irma)

 :2smitten:  Egyetértek! Nagyon jól fogalmaztál, Irmus!  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Augusztus 12, 22:18:09

 
  Ha a zsidók hirtelen csak az Új, azaz a Második Szövetség alapján akarnának élni, vajon megmaradhatna-e, mint nép, mint nemzet?!
  És megmaradhatna-e a zsidó vallás??
  SŐT! Tovább megyek! Megmaradhatna-e a kereszténység, amely zsidó-keresztény alapokon áll?! Megmaradhatna-e a világ, ami szintén ezeken az alapokon áll, mert Isten a Teremtője, a Fenntartója! Az Ő szava által lett, az Ő Szava tartja fenn!!

 Nos, ez lenne a téma, várom hozzászólásaitokat    :2smitten:

 szeretetben, shalom   :119:

Kedves Kamilla.

Szeretem, és tisztelem a zsidó népet, mert Isten népe, és Isten igéreteit, hordozza, és éppen ezért maradtak meg a mai napig.
Cak így tudtak fent maradni, hogy megmaradtak az Isten szövetsége mellett. De nem kell elfeledni azt se, hogy maga Isten Igérte meg hogy ez a nép mindig fentmarad, mert maga Isten Tartja meg őket.
Az Új szövetség igéretétt a zsidók kapták, és nem a nemzetek, csak ők nem tudtak, és még nem tudnak vele élni.
Az Új szövetség az nem külömbözik az Ószövetségtől, az Ószövetségen alapszik. Jer.31.31-34.
Jézus nem félretette, hanem betöltötte, sőt még magasabra emelte a mércét (Hegyibeszéd).
Már mondtam az egyik helyen,  hogy az újszövetség nagyrészét megtalálod az Ószövetségben. Az erkölcsi törvény megmaradt, az áldozati, és papi törvényeket Jézus betöltötte, azok szüntek meg, és érdekes módon ezek nélkül is létezik a mai napon is a zsidó nemzet és zsidó álam.
 A zsidónép megmaradhatna zsidónak lenni (szerintem) az Újszövetség alatt is, csak, hogy Isten mindent máskép tervezet. Az Ő bukásuk lett a mi nyereségünk, de egy napon elfogják fogadni az Új szövetséget (Róm.11r), és az 1000 éves királyság alat,  Jeruzsálem lesz a világ köszpontja, és onnan fog uralkodni Jézus Krisztus, az lesz igazi Zsidó álam. Zak.14r

Az Úré legyen minden dicsőség, örökön örökké.
Sok szeretettel
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Augusztus 12, 22:26:32
De meg mennyire egyetertek, nemcsak en a parom is!!!

Az Ur forditsa orcajat azok fele, akik szuksegben vannak.

Dicsoseg Istennek Mindenert!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Augusztus 18, 20:18:22
Egy gyönyörű filmet láttam ma.Levelek Istennek.Nagyon röviden egy agydaganatos kisfiúról szól,aki leveleket ír Istennek.A postás pedig nem tud mit kezdeni velük,elviszi a templomba és itt kezdődik a bonyodalom,mert ezáltal teljesen megváltozik az alkoholista postás élete.Nem mesélem el,de valami hatalmas hite van ennek a kisfiúnak és végig kitart.Ez egy igaz történet  feldolgozása.Csodálatos. :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Augusztus 18, 20:38:23
Esetleg tudod, hogy meg lehet-e nézni interneten?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Augusztus 20, 11:53:26
Sziasztok!

Egy kérdés foglalkoztat:
Mikor beszélhetünk megtérésről?

Egy döntés? Egy elszántság? Istenben való hit? Vagy cselekedet?

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Augusztus 20, 13:27:52
Sziasztok!

Egy kérdés foglalkoztat:
Mikor beszélhetünk megtérésről?

Egy döntés? Egy elszántság? Istenben való hit? Vagy cselekedet?

Szeretettel,
Antee

Szia Anti!
Megtérés - metanoia
Az életutam egyik állomásán meghallom az evangéliumot, és elhiszem.
Szembesülök azzal, hogy eddig Isten nélkül éltem. De most elhiszem, hogy Jézus Krisztus az én bűneimért meghalt, hogy az azokért járó büntetést helyettem átvállalja.
Ezért  megállok, hittel megvallom ((szivvel hiszek az igazságra, szájjal teszek vallást az üdvösségre) Jézust személyes megváltómnak, gyógyitómnak,  szabaditómnak, Uramnak, mesteremnek,behivom  az életembe, és hozok egy döntést:
eddigi bűnös életemtől elfordulok, hogy ezután Jézussal, Jézusért éljek,
tehát az eddigivel teljesen ellenkező irányban elindulok, de mostmár Istennel.
A megtérés Jézus Krisztus keresztáldozatának a személyes életemre történő elfogadása, döntéshozatal, hogy eddigi Isten nélküli bűnös életemnek hátatforditok, és ezentúl az Úrral, az Úrért élek, új cél felé indulok el.A nevem innentől fel van irva az Élet Könyvébe. Átmentem a halálból az életre.
A megtérés egy hatalmas belső változás, a régiek elmúltak és imé ujjá lett minden!
Ezt a megváltozott cselekedetek fogják követni.

Az élet-bűnvallás, keresztségek ezután következik.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Augusztus 20, 13:41:54
Koszonom Zsuzsa a valaszodat. :2smitten:

Amit leirtal, az nagyon igaz. Viszont mi a helyzet azokkal, akik ugyan elindultak, de nem vegeztek be palyafutasukat? Vagyis megtagadtak a hitet?

Konkretabban azokra az emberekre gondolok, akik megkaptak Isten igejet, de a vilag csabitasa, vagy a probak eltantoritottak oket. Lasd a magveto peldazata.
Elindultak az uton, orommel fogadtak, de nem gyokerezett meg bennuk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Augusztus 20, 17:01:54
Koszonom Zsuzsa a valaszodat. :2smitten:

Amit leirtal, az nagyon igaz. Viszont mi a helyzet azokkal, akik ugyan elindultak, de nem vegeztek be palyafutasukat? Vagyis megtagadtak a hitet?

Konkretabban azokra az emberekre gondolok, akik megkaptak Isten igejet, de a vilag csabitasa, vagy a probak eltantoritottak oket. Lasd a magveto peldazata.
Elindultak az uton, orommel fogadtak, de nem gyokerezett meg bennuk.

Én is egyetértek zsuzsával a megtéréssel kapcsolatban. :afro:

Mivan azokkal akik elhagyták a hitett?
Ez egy nehéz kérdés. Mert az élete végén fog eldölni.
Ha igazán volt neki megtérése, egy napon vissza fog térni, Isten nem fogja hagyni elveszni.
Csak két ige:
Róm 8:30  A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
Fil 1:6  Meg lévén győződve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig:

Aki nem tér vissza, soha többé az szerintem elveszet ember.

Zsid 6:4  Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,
Zsid 6:5  És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit,
Zsid 6:6  És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt.
Zsid 6:7  Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől;

2Pét 2:20  Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél.
2Pét 2:21  Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól.
2Pét 2:22  De betelt rajtok az igaz példabeszéd [szava]: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe.

Mégis meglátásom szerint akik, igazán elfogadták az Urat, és megtértek, újjá születtek, azok ragaszkodnak az Úrhoz, és a Szent Szellem vezeti őket, napról napra.

Nagyon nehéz ez nekem, mert a hugom, 8 évi komoly keresztyén élet után, elhagyta az Urat, bűnben él.
Nagyon szeretném, ha megújúlna, és Ismét teljes szívvel szolgálná az Urat. Ezért imádkozom.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Augusztus 20, 17:08:30
Egyetértek én is Zsuzsával és Veled is! Én csupán tovább vittem a témát.
Jézus azt mondta, hogy a gyümölcseiről ismerjük meg őket.

Lehet nem is a mi dolgunk kideríteni egy emberről, hogy megtért-e.
Ami pedig a Húgodat illeti, tényleg nehéz lehet elviselni. De lehet, hogy Ő igazándiból nem ismerte meg eléggé az Istent.
Ez több mint valószínű, mert ha megismerte volna, akkor nem hagyta volna el. A 8 év hosszú idő, de az nem magyaráz meg semmit.
Ez a szerény véleményem, lehet nem értesz vele egyet.

Adja az Úr, hogy kegyelmet találjon a Húgod Nála!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Augusztus 20, 17:16:49
Hát igen, egyet értek veled.
Azért is mondtam, hogy meglátásom szerint is, akik igazán megismerték az Urat, azok ragaszkodnak, az Úrhoz.
Mégis, nagyon érdekes, hogy vannak akik, megismerik, a keresztyén élet áldásait, Isten szeretetét, megtapasztalják Isten kegyelmét, és mégis elhagyják az Urat, mert csábítób a világ. Nem tudják többre értékelni az Urat, és azt amit Ő tud adni.
Ahogy Démás is elhagyta, úgy Pált, mint az Urat, és az Úr munkáját, mert töbre értékelte a világott.
Sajnos.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jázon - 2010 Augusztus 20, 20:00:52
Hát igen.

Például a nagyszüleim falujában a lelkész feladta lelkészi mivoltát, azért, hogy indulhasson polgármesternek.

És a kommunista időkben még több ilyen volt. Mindenkit lefizettek a vezetők.

De ne felejtsük el, bár a Sátán hatalmas nagy, de az Istené még nagyobb.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: O.Nikolett - 2010 Augusztus 21, 16:49:47
Kedves Antee.

Szerintem a megtérés mindenképp egy folyamat.Én 3éve döntöttem úgy,hogy SZERETNÉM JÉZUST ELFOGADNI,de igazából most értem meg rá,és most vágyom is rá igazán.Ez az én tapasztalatom,mással lehet másképp történik :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Augusztus 21, 20:23:33
Drága Niki!

Sokan hoznak egy döntést, mert érzik Jézus vonzását. De mivel nem fordulnak meg, nem hagyják el bűneiket, azaz nem térnek meg, nem élhetik át az Úr hatalmas újjászülő munkáját a szívükben.  :062:
Ahogy írtad, 3 éve döntöttél, és ez csodálatos! Isten kegyelme belépett az életedbe!  :169:  Azért nem lehet lekicsinyíteni az ilyen döntéseket sem.
De az igazi elfordulás a bűntől a bűn felismerése után, na ez a megtérés. Az Úr Jézus minden megtérőnek új szívet ad, gyűlölni fogja a bűnt. Újjászületik. Jézus természetét kapja meg.  :168:
A megtérés egy konkrét esemény. Lehet, hogy hosszabb lelki, szellemi vívódás előzi meg. De általában mindenki visszaemlékszik egy erőteljes hívásra, belső ösztökére, amikor végleg eldönti, hogy Jézust követi.  :168:
Dicsőség az Úr Jézusnak, hogy te is Őmellette döntöttél!  :2smitten:

Sok-sok áldást kívánok neked az Ő jelenlétében!  :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Augusztus 22, 15:39:56
Sziasztok  :2smitten:

Én úgy gondolom, hogy van két fogalom, amit sokszor összekevernek, illetve tévesen használnak az emberek.
Az egyik a megtérés, a másik pedig az újjászületés.

A megtérés arról szól, hogy én, az ember, egy döntést hozok, hogy ez után Jézust követem. Lukács 7:29 úgy fogalmaz, hogy Jézus prédikálására az emberek megtértek, "igazat adva Istennek". Tehát ez az ő egyszeri döntésük volt, hogy Jézust fogják követni.

Ez után következik, egy folyamat, amire Jézus úgy utal, hogy újjászületni víztől és lélektől. Ez a megtérés után következik, és a Szentlélek munkája.

Tehát valaki megtérhetett évekkel ezelőtt, és az újjászületés folyamata még tarthat az életében amíg kiformálódik benne Krisztus személyisége.

Szeretettel

Jules
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jázon - 2010 Augusztus 22, 22:04:05
Ahogy Kálvin mondaná minden nap meg kell térni.
Tehát a megtérés nem egyszeri alkalom. Az újjászülletés meg pont az, mert a halálunk után van, és ekkor vetjük le végleg a bűnt.
Legalábbis én így gondolom. Nem akartam kötekedni, de muszáj volt :089:.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Augusztus 22, 22:18:57
Ez (is) igaz, hiszen attól, hogy az ember megtér, azaz felismeri bűnös mivoltát, Istenhez fordul bűnbocsánatért és elhagyja a bűneit, arra is szükség van, hogy naponként az Úr elé vigyük, amit elrontottunk, és vétkeztünk, hiszen senki sem válik varázsütésre tökéletessé attól, hogy kegyelmet talált Istennél.
 
Ez is egyfajta megtérés, és ugyanolyan fontos, mint az első.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Augusztus 22, 22:19:45
Ezt én is így látom, gondolom Kedves Jázon Ecsém, pontosan így!! :igen: :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Augusztus 23, 07:37:03
Kedves Antee.

Szerintem a megtérés mindenképp egy folyamat.Én 3éve döntöttem úgy,hogy SZERETNÉM JÉZUST ELFOGADNI,de igazából most értem meg rá,és most vágyom is rá igazán.Ez az én tapasztalatom,mással lehet másképp történik :044:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 :afro: :2angel:  Okosan gondolod!

Szeretettel olellek,
Moni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Augusztus 23, 07:39:39
Az   E V A N G E L I U M O T   nem elhiszem, hanem   H I S Z E M !
Szivem, szellemem szilardan tudja, hogy igaz, es Lelkem ezen pihen.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

DICSOSEG ISTENNEK ERTE, hogy betu formajaban is segit  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Augusztus 28, 20:30:42
Kedves Testvéreim  :088:
Antee és Zoltán,

mi a ti vélemenyetek?

Boldogok Lelkiekben a szegények.   -  szerintem ez a fordítás, a pontos.


Köszönöm,
Moni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Augusztus 28, 21:06:01
Szia Moni! :05:

Szemely szerint ugy gondolom, hogy szamomra rejt meg ez az igevers melyebb jelentest. Amit jelenleg ertek alatta, azt szivesen megosztom veled.

Ugy gondolom, hogy a materialis szegenyseget ertelmetlen belekeverni, mert itt egyertelmuen lelki dologrol van szo.

Mi lehet a lelki szegenyseg? De elobb hadd tegyem fel a masik kerdest:
Mit jelent lelkileg gazdagnak lenni?

Szamomra a lelki gazdagsag jelentheti:
-zavartalan hitelet (megprobaltatasokban szegeny)
-beteljesult igeretek Istentol*
-betoltott lelki vagyak (lehet hazastarsi oromok, vagy akar szulo-gyermek kozotti problemamentesseg)
-elert celok
-egyebb beteljesult vagyak
-stb...

Ugy gondolom, hogy ezek hianya altal kozelebbi kapcsolatba lehet lepni Istennel.
Ugyanis ez altal nagyobb teret kap Isten. Igy jobban meg lehet ismerni Istent.

Nem veletlen tehat, hogy ok meglatjak Istent!...

*Vannak akiknek be nem teljesult igeretei vannak Istentol, ez pedig a valaminek jobb reszeseive teszi oket.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Augusztus 29, 09:20:00
Kedves Antee,

ugyanígy felelek a kérdésre  :088: :088: :088:

Köszönöm szépen!

Móni

 :2smitten: :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 Augusztus 29, 20:13:31
Angels of Venice - Sad Lisa (http://www.youtube.com/watch?v=jE8ET6wTE1Y#)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2010 Szeptember 22, 19:07:43
Mit gondoltok,
mi a véleményetek erről?
Tételezzünk fel egy kerek keresztényt;
mi az ELSŐDLEGES  vágy a szívében:
1) evangélizálás
2) szentségben járás
3) karitativ munka
4) Istenszerelem

(Tudom, h mindegyik fontos, és ne is fontossági sorrendet írjatok, kérlek!)
Hanem, gondolom, ti is úgy vagytok, h néha közeledtek az Úrhoz, néha távolodóban vagytok. S mikor a közelében vagytok, megerősödik bennetek is a fenti 4 közül vmelyik. Megosztjátok velem? Úgy érzem, h a személyes élményekből tanulok, kérlek, ilyet írjatok. köszönöm.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Szeptember 22, 20:21:16
Kedves Paloma.

Nehéz dolog amit kérdel, mert mindenki máskép éli meg az Úrral való kapcsolatott egy bizonyos értelembe. És nem egészen értem mit értesz ez alat:"néha közeledtek az Úrhoz, néha távolodóban vagytok"
Az elsődleges dolg az életünkben az kell legyen, hogy mindig közeledőben legyünk, az Úrhoz.
A másik dolog az, hogy ha távolibnak is tünik nekem az Úr, (legalábis nálam) nem csökken az Úr iránti szeretettem, (mert az Isten iránti szeretett a keresztyén élet mozgató rugója), sőt mintha olyankor még inkább kívánom az Ő jelenlététt, azt hogy lássam, hogy érezzem. Ha kell sírok előte addig amig nem adja vissza a békességet. Nem nyukszok bele abba "hogy távolabb van tőlem", vagy, hogy úgy tünik.
A szentségben járrással is ugyan így vagyok (legalábis én), nem tudok olyan napot amikor nincs ez a vágy a szívemben, sőt amikor ügy vélem távolodik, (Ő), annál inkább vágyom. És van olyan, hogy amikor a szentségben való járáson gondolkodom, olyankor látom hogy még közelebb kell kerüljek hozzá.

Az a négy dolg amit írtál, az egy olyan dolog ami nem lehet meg egyik a másik nélkűl, mondhatnám, hogy az egyik a másiknak a gyümölcse, következménye.

Az Isten iránti szeretettből fakad a  szentségben járás utáni vágy, a szentség utáni vágyból fakad a kreatív munka, És a kreatív munkából, (vagy val), jön az evangelizálás.

Remélem segitségedre tudtam lenni.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Szeptember 22, 22:00:10
Mit gondoltok,
mi a véleményetek erről?
Tételezzünk fel egy kerek keresztényt;
mi az ELSŐDLEGES  vágy a szívében:
1) evangélizálás
2) szentségben járás
3) karitativ munka
4) Istenszerelem

(Tudom, h mindegyik fontos, és ne is fontossági sorrendet írjatok, kérlek!)
Hanem, gondolom, ti is úgy vagytok, h néha közeledtek az Úrhoz, néha távolodóban vagytok. S mikor a közelében vagytok, megerősödik bennetek is a fenti 4 közül vmelyik. Megosztjátok velem? Úgy érzem, h a személyes élményekből tanulok, kérlek, ilyet írjatok. köszönöm.
Paloma, ezt azért nem tudom szétválasztani, mert egyikből következik a másik, és a Szent Szellem hozza működésbe szükség szerint. Az Isten iránti szeretet az állandó érzelmi állapot, alapjáraton jelen van a keresztény szivében, a megszentelődésre törekvés meg hosszú  folyamat, ami olykor csorbát szenved persze és milyen csodálatos, hogy van bűnbocsánat, a  másik kettő  pedig az Isten és az emberek szeretete indukálta cselekedet. Az evangélizálást vagy karitativ munkát is a hétköznapi élet részeként fogom fel, nem kell mindig nagy dolgot csinálni, nem tudunk mindig nagy evangélizációkat szervezni, vagy hosszú utazásokra menni másokon segiteni, az is szolgálat, ha egy-egy találkozáskor hagyjuk, hogy a Szent Szellem használjon bennünket és máris kész egy jó kis evangélizálás, vagy adakozás...ahogy az élet hozza magával az alkalmakat, találkozásokat, azokat meg kell ragadni.
Van, hogy minden összejön, az ember megfárad, padlón van, de ez nem tarthat sokáig, mert ha odamegyünk az Úrhoz, úgy, hogy megitéljük magunkat is, nemcsak a körülményeket vagy embereket, akkor Ő megvigasztal, megsegit, felkelünk,  és megyünk tovább...
Mióta megtértem, ezt a "távolódóban vagyok"-ot nem éltem át, őszintén mondom. Azt igen, hogy  nehézségek, vagy emberi bántás  miatt   sajnálom magam, megfáradok, panaszkodom, sirok, de aztán az önsajnálatot , meg a hitetlenséget felismerve belegondolok, hogy Jézus összehasonlithatatlanul  többet szenvedett, és "nem nyitotta meg a száját", nem panaszkodott...és odamegyek az Úrhoz. Nincs olyan nagy baj, amiből Ő ki ne tudna hozni, se olyan nagy seb, amit Ő be ne tudna kötözni, meg ne tudna vigasztalni. Nincs olyan dolog, ami eltávolithatna Tőle- sem halál, sem élet, sem angyalok, se fejedelemségek..se..../Róma 8.38/ szóval semmi.  Nagyon sokszor szól hozzám az az ige is mostanában, hogy vigyázzunk, hogy az utolsó időkben a szivünk meg ne nehezedjen az életnek gondjai miatt, nehogy váratlanul érjen bennünket az Úr visszajövetele! Lk.21,34. Szóval, ennyi...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Szeptember 22, 22:15:36
Kedves Zsuzsa.
Nagyon széppen írtad le. Így látom én is.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: mumuska4 - 2010 Szeptember 22, 23:29:50
Ámen!!

Ezt én is így látom. :afro:

" Nagyon sokszor szól hozzám az az ige is mostanában, hogy vigyázzunk, hogy az utolsó időkben a szivünk meg ne nehezedjen az életnek gondjai miatt, nehogy váratlanul érjen bennünket az Úr visszajövetele! Lk.21,34. Szóval, ennyi..."

Elég sokszor nyílik ki nekem is itt a Bibliám az utobbi időben. :2smitten:

Kedves Zsuzsa! Isten áldjon ezekért a sorokért!! :026:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Szeptember 24, 08:08:50
Ámen!!

Ezt én is így látom. :afro:

" Nagyon sokszor szól hozzám az az ige is mostanában, hogy vigyázzunk, hogy az utolsó időkben a szivünk meg ne nehezedjen az életnek gondjai miatt, nehogy váratlanul érjen bennünket az Úr visszajövetele! Lk.21,34. Szóval, ennyi..."

Elég sokszor nyílik ki nekem is itt a Bibliám az utobbi időben. :2smitten:

Kedves Zsuzsa! Isten áldjon ezekért a sorokért!! :026:


 :hehe:
...és egyre többször fog ott kinyílni, mert egyre jobban "meghajlik" a könyv.  :hehe:

bocs csak vicc volt...  :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2010 Szeptember 24, 08:48:51
köszi a válaszokat

azt hiszem, vagy félreértjük egymást, ami nem csoda, hisz 4-5 mondatban nem igazán lehet feltenni egy komplex kérdést, ami foglalkoztat,
vagy valahol egyről beszélünk ...

sziasztok
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Szeptember 24, 11:25:25
Drága Paloma!

Kérdezz csak nyugodtan, és ha tudunk válaszolunk, ne érezd magad feszélyezve.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2010 Október 22, 23:20:24
sziasztok
ez most más téma, nem az előző folytatása

talán már vki töprengett rajta

gondolom,  már találkoztatok azokkal a teóriákkal, véleményekkel, állásfoglalásokkal, h. az elmúlt 2000 év során elindultak "új hullámok". nem találok jobb szót, de
gondolok a baptista elindulásra anno, vagy pl a pünkösdi szentlelkes elindulásra.

olyanok is elhangzanak, h a világ több pontján egyszerre születnek meg ezek az "újdonságok", felismerések,
és úgy  tűnik, h Isten időnként "bevezet" vmi új dolgot

ez így lehet?
vagy nem. semmi újat nem kell újraindítson Isten, értsd:
mindig voltak, első perctől (keresztény) kezdve mindenek.

jó lenne, ha ez a dadogásom azért érthető lenne számotokra
 :118:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Október 23, 07:44:22
Drága Paloma!

Értem amit kérdezel és a válaszom, nem, nem Isten vezet be új dolgokat, mondván : úgy ellaposodtak a dolgok, dobjuk fel valami újjal. Sokkal inkább az van, hogy mi emberek korlátozzuk be Istent a liturgiáinkkal, a hitvalásunkkal, tradicióinkkal. Aztán amikor már nagyon eltérünk ezek miatt Isten kijelentett Szavától, akkor Isten Szelleme elkezd világosságot gyújtani a kereső szívekben. Amikor a katolikus egyházban már akkora volt a sötétség, hogy pénzért árulták a bűnbocsánatot, akkor Isten az Őt keresők szívébe hozta a visszatalálást az Igéhez és meglett a reformáció, aztán újra csak megkövesedtek a dolgok és megint csak a kereső szívekben Isten Szelleme hozta a metodista, baptista ébredést. Itt megint csak egy visszatérés volt Isten Igéjéhez. Mert alap igazságok kerültek betöltésre. De ezek mindvégig ott voltak az Igében, csak nem volt rá világossága az embereknek.
Ami a karizmatikus ébredést illeti, itt meg az Isten harmadik, velünk lévő személyéhez történt az út megtalálása. Más történet, hogy sok emberi dolog is jár vele, de alapvetően Isten Szellemének az elfogadása, az Ő müködésének az el- illetve felismerése volt ami egy nagy visszatérés az őskeresztények gyakorlatához.

Tehát nem Isten újít, mert Ő mindent kijelentett, hanem az emberek ismerik fel Isten vezetését.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 23, 18:58:22

Az alábbi  kérést kaptam, egy ker. video (film?) linkjét kéne elküldeni: nagyon örülnék ha valaki segitene, hogy melyik ez a film, szóval, ha valaki felismeri a tartalomról, irja már meg a cimét:
 
"El tudnád küldeni azt a videót, amelyikben a vonaton utaznak az emberek, és annak a férfinak meghal a fia, mert feláldozza a többiekért. Persze sok minden történt még benne, de szerintem tudod majd, hogy melyikre gondolok:) Az nagyon tetszett nekem, de nem tudom milyen címen kereshetném. Lilla"

Köszönöm!!!
 Zsuzsa


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Október 23, 19:44:04
En tudom melyikre gondol. Sajnos a cimere mar nem emlekszem, de ha hazaertem, megprobalom megkeresni! Este fel 11 korul...

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 23, 20:23:00
En tudom melyikre gondol. Sajnos a cimere mar nem emlekszem, de ha hazaertem, megprobalom megkeresni! Este fel 11 korul...

Rendben, benézegetek...
előre is köszi Anti.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Október 23, 22:30:24
Megtaláltam! Remélem erre gondolt... :pityereg:

THE BRIDGE Life Changing(a story of sacrife) (http://www.youtube.com/watch?v=h0CxIvLYbwU&feature=related#)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 24, 07:51:51
Ez az!  :igen:  :afro:
Nagyon köszönjük :)))
(aki kérte, nagyon érdeklődik az Úr iránt, remélem, közel már a megtérése.)
Zsuzsa
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2010 Október 25, 11:12:28
Kedves Irma,

Néhány dologban máshogy látjuk a kialakult helyzetet. Isten valóban nem talál ki semmi újat és tényleg van olyan, hogy ellaposodík, vagy gellert kap a hívők egyháza és akkor megújítást, reformációt, visszatérést várunk - vissza a bibliához, vissza az igéhez. Eddig értek egyet. Amit viszont ennek magyarázataként írsz - az nem visszatérés valamihez, amitől eltértünk, hanem olyan dolgok, amik nem voltak soha és igeileg sem áll meg a magyarázat.
Tudom, hogy véleménykülönbség van - kérlek ne bántson. A pünkösdi történetben (Apcsel2.) én nem látom, hogy segítségül hívták volna a Szentlelket - ugyanis eszükbe sem jutott volna ilyet tenni, mivel a Szent Lélek ural minket és nem mi parancsolunk Neki. Nem lehet olyan igére hivatkozni, ami egészen más történetet mond el. Én mondtam, hogy szívesen áttanulmányozom közösen a csapattal, hogy hogy is volt az ott, mi történt és miért nincs semmi köze ahhoz, ami a Hit csarnokban történik, ezért nem áll meg a hivatkozás sem arra, ami ott egészen más volt.
Valóban szükség van megújulásra - visszatérésre. Az a véleményem, hogy az emberi vágyak beteljesületlensége és a Szent Lélek ember általi elképzelt áldásai hiányoznak, amik szülnek újabb és újabb pótlékokat, hogy azokat betöltse, Mégsem azokat kell betölteni - mivel teljesen céltévesztés. A hivő élet az azt jelenti, hogy az életem egyre nagyon részét vagyok képes átadni Isten kezébe, tehát egy folyamatos átadás. Nem érzések, nem emociók, hanem egyre tisztább józanság.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 Október 25, 12:23:45
Kedves Sándor!

Hát most melléfogtál a Hit csarnokra való hívatkozással, mert én még életemben nem voltam ott, igy nem lehet fogalmam arról, hogy mi megy ott. Nem is értem mivel nem értessz egyet. Az őskeresztények még nem kivánták a Szent Szellem jelenlétét, mert nem tudtak róla, ajándékképpen kapták. De mi már tudunk róla, és maga az Ige biztat:....kivánjátok a lelkiajándékokat. Tehát senki semmi rosszat nem tesz ha kivánja, hogy élete Isten Szellemével való közösségben telik.

Tehát ha nem értesz egyet, akkor pontosabban ird meg mivel nem, a Hit csarnokot meg hagyd arra, aki tudja is miről beszélsz, mert eltévesztetted a házszámot, én nem a Hit gyülibe járok.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Október 25, 12:37:00
 :044:

Teljesen függetlenül az előttem szólóktól, van egy kérdésem.
Van-e (én nem emlékszem ilyenre) olyan eset az Apostolok cselekedeteiben, amikor a Szent Szellemhez imádkoztak vagy Őt kérték, szólították?

Nehogy félreértsetek! Hiszem, hogy Isten Szent Szelleme ma is munkálkodik jelekkel és csodákkal. Egyszerűen csak szeretném ezt a kérdést megbeszélni! Helyes-e az ilyen imádkozás?  :08:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Október 25, 13:07:43
Sziasztok!
Amikor a Mindenható Istenhez imádkozunk, akkor nem mondhatjuk, hogy drága Úr Jézus, Te most ne figyelj reánk, vagy kedves Szent Szellem ez most nem Reád tartozik, vagy esetleg szerető Mennyei  Atyám, most nem Veled van beszédem! Isten az imameghallgatásban is oszthatatlan, hiszen az Atya az, aki meghallgat a Fiú érdemeire tekintve ("bármit kértek az én nevemben"...), de a Szent Szellem Isten, aki tolmácsolja, megcselekszi az imameghallgatásunkra adott választ.
Ennek ellenére a Bibliában nem találtam még egyetlen utalást sem arra, hogy az apostolok, vagy bárki más a Szent Lélek Istenhez imádkoztak volna. "Nékem adatott minden hatalom a mennyben és a földön"-mondja magáról az Úr Jézus Krisztus, aki mindezzel egyűtt MINDIG ALÁ VETI MAGÁT AZ ATYA AKARATÁNAK.
A Szent Szellem Isten mindig, mint megcselekvő Isteni személy szerepel a Szentírásban, az Atyának és a Fiúnak alárendelt állapotban.
Picit morbid a hasonlat, de ha valaki kegyelmet szeretne kérni, akkor az a köztársasági elnökhöz fordúl, s nem egy államtitkárhoz, akinek ugyan jogosúltsága van eljárni, de nincs döntéshozó hatalma.
Talán nem voltam túl elvont! :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 Október 25, 13:28:20
 Sziasztok!   :044:

 Én mindig úgy kezdem az imát, hogy: "Mennyei Atyám, Jézus Krisztus Nevében jövök Hozzád, Eléd..." és közben figyelek a Szent Szellem vezetésére, hogy mit imádkozzam.
  Ima közben pedig sokszor van, hogy a Szent Szellemhez imádkozom, mint Pártfogóhoz, hogy vezessen, segítsen meghallani, megérteni, megcselekedni az Atya akaratát, Igéjét... és hogy világosítsa meg az Igét, hiszen Jézus mondta, hogy a Szent Szellem elvezet minden igazságra = Isten Igazságára és eszünkbe juttatja Jézus beszédeit.

 Most a Szent Szellem korszaka van, Ő az az Isteni Személy, Aki itt van a Földön, bennünk él, Ő mutatja meg a mennyei dolgokat, mutatja be Jézust, az Atyát, hiszen Ő vizsgálja az Isten mélységeit... mert Ő maga Isten Szelleme, és megjelenti azokat a dolgokat, amik következnek Isten Üdvtervében.  Ő  Vigasztaló is, és bizony sokszor szükségem van vigasztalására, amit kérni szoktam Tőle!

 Kedves Csaba! A hasonlatod szerintem meredek, mert a Szentháromság minden tagja EGYENJOGÚ, egymástól elválaszthatatlan Személyek! EGYEK!  A Szent Szellem, az Atya Szelleme, Jézus Krisztus Szelleme, Mindenható, Mindentudó, Mindenütt jelenlévő, Teremtő, tehát minden isteni tulajdonsággal, személyiség jeggyel rendelkezik!
   
  Ezért szerintem lehet a Szent Szellemhez imádkozni, és meggyőződésem, ha figyelünk Őrá ima közben, akkor Ő úgyis Jézust és az Atyát emeli fel szívünkben, szellemünkben!
 
  Jn 15,26
  Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.


   shalom   :2smitten:   :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Október 25, 13:42:57
Szia Kamilla!
A meredek hasonlatnál maradva kérheted az államtitkárt, ha ez kedvesebb számodra! :hehe:
Az Úr Jézus Krisztus "példa imádsága" (Mi Atyánk) illetve a teljes ÚJszövetség sem támogatja a koncepcíódat!
A Mindenható Isten személyei közötti egyenrangúságról nem látom szűkségét, hogy vitába kezdjek veled, szövegértés-értelmezés kérdésében vannak nyílvánvaló nézetkülönbségeink.
Áldott szép napot Neked!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Október 25, 15:51:23
Bocsi, nem akarom elrontani a vitát, de nem tök mindegy, hogy az oszthatatlan Szentháromság Istent hogy szólítjuk meg?
Jézus arról beszélt, hogy "szellemben és igazságban", Pál meg arról, hogy "tiszta kezeket felemelve". Szerintem itt a lényeg.  :afro: :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Október 25, 17:11:48
Szia Jules tesókám!
:2smitten:
A vitát akkor tudnád elrontani, ha kialakúlt volna! :hehe:
Talán majd most... :fetreng:
Szóval szeretett testvérem lécci-lécci írjál mán egy igét, amely arra buzdít, hogy a Szent Szellem Istent kellene megszólítanunk az imádságban.
Az Úr Jézus Krisztus egyetlen helyen sem tesz rá ajánlást, hogy a kéréseinket hozzá intézzük, ezzel nem azt akarom mondani, hogy helytelen, vagy hogy tilos, csupán nincs benne konkrétan a bibliában, ez valami olyasmi, mint a csecsemőkeresztség!
:hehe:
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 Október 25, 17:22:53
Most látom, hogy elszállt a véleményem, Csaba megelőzött.  :pirul: Nem vettem észre.
A lényeg, hogy Jézus nem véletlenül tanította imádkozni a tanítványait.
Nekem természetesebb, ha Istent és Jézust szólítom meg.  :05:
Istent azért, mert az Úr Jézus is Őt szólította meg, és így tanította.
Jézust pedig azért, mert "örökös társ", barát és testvér lett az Úrban, Atyánkban.  :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 Október 25, 17:24:40
"Kezdő" hívő koromban zavarban voltam az imádságaimban, hogy kit is szólítsak meg? Atyám, Jézus, Szentlélek?
És közben csak az egyikre gondoljak? Hááát... szerintem kicsit fura.

Ha imádkozom, akkor Istenhez imádkozom és együtt képzelem el őket. Ez szerintem is olyan mint a csecsemőkeresztség, nincs benne a Bibliában hogy a Szentlélekhez kellene imádkozni, akkor miért csinálják?

Jézus az út az Atyához. Valószínűleg ezért is szoktam Őt megszólítani az imádságaimban és közben "mindhármójukra" gondolok.
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 Október 25, 17:32:03
Fenntartva előző véleményemet, hogy lényegében mindegy, jobban belegondolva én általában azt a személyt szólítom meg, akinek a tulajdonságaival legjobban egyezik az imám témája,
pl.:
- közbenjárás, bűnbánat, gyógyítás: Jézus
- erő kérése, szellemi harc vagy bármi ami a fiúsággal kapcsolatos: Atya
- vezetés, kijelentés, bátorítás kérése, gyógyítás: Szent szellem

de ebből se csinálok semmiféle szabályt, csak általában valahogy így jön ki.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Október 25, 17:49:51
Én is azon a véleményen vagyok, hogy úgy kell imádkozni ahogy az Úr Jézus tanított bennünket, az Atyát szólítjuk meg az Úr Jézus nevében, a Szent Lélek által.
Mégis szerintem se bűn, vagy rossz dolog ha a Szent Szellemet szólítjuk meg mert Ő is az Úr, Jehova. Volt és van, (ritkán),hogy én is imádkozok a Szent Lélekhez, mikor úgy vagyok indíttatva.

Valaki azt mondta, hogy van egy példa az Ósz.-ben Ezékielnél:

Ez 37:9  És monda nékem: Prófétálj a léleknek, prófétálj embernek fia, és mondjad a léleknek: Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felől jöjj elő lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek!

Ezékiel a Szent Lelket kellet megszólítsa (az imádkozás Isten megszólítása), hogy az Úr töltse be a népet Szent Lelkével és adjon életett a népnek.

De mondom  úgy jó gyakorolni ahogy az Úr tanított. De néha lehetséges szerintem, nincs semmi helytelen benne.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Október 25, 18:57:41
Szia Zoli!
Nincs gondom azzal, hogy melyik Isteni személyt szólítod meg, de a hozott ige nekem sántít!
"Prófétálj a léleknek"
Remélem nem gondolod, hogy itt az ige Isten Szent Lelkét érti! Elég gáz lenne, ha a Szent Szellem reá lenne szórúlva Ezékiel prófétai szavára...
A szöveg inkább azt engedi értelmezni, hogy Ezékielnek az ember felé, mint léleknek kellett hogy prófétáljon.
A biblia több helyen is léleknek nevezi az embert, pl. az özönvíz túlelőit is."kevés, azaz nyolc lélek tartatott meg a víz által..."
1Pét.3:20
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 Október 25, 19:06:12
Előszőr is nem Ezékiel csak úgy ni parancsol a Léleknek, hanem teszi mert az Úr mondta.
A másik pedig egy kicsit sántít a Lélek kifejezése emberre mert, itt az ember nem tud életett adni.

De mind egy, nem azért idéztem ezt az igét, hogy feltétlenül alátámasszam azt hogy lehet a Szent Lélekhez imádkozni.
Mint érdekesség, hogy az ember megszólíthatja a Szent Lelket.

Szerintem mindenki maradjon amellett, amit elfogad, és úgy imádkozzon ahogy a Szent Lélek indítja.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 Október 25, 21:47:15
Ámen! Mármint a végére!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Dr Dee - 2010 Október 25, 21:49:39
Én hiszem,hogy az Atyát szólítod(m) meg,Jézus nevében!Legalábbis én személy szerint így szoktam imádkozni.
Szerintem a legfontosabb az,hogy szívből imádkozzunk és akkor nem pattan vissza a plafonról!!
 :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: tothg - 2010 Október 26, 07:11:44
Természetesen én sem tudom a tutit, de az imádkozásból mi nem csinálunk szakreális cselekedetet. Ha visszatekintek az eddigi életemre, akkor én is a legtöbbször az Apát szólítom meg, de, főleg ha egyedül vagyok, akkor ezek egyszerű természetes beszélgetések, ahol megszólítom a Szellemet, vagy Jézust. A "belső kamrának" jó ha van egy bensőséges hangulata. Ha lehet így mondani...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 26, 09:59:45
Szia Zoli!
Nincs gondom azzal, hogy melyik Isteni személyt szólítod meg, de a hozott ige nekem sántít!
"Prófétálj a léleknek"
Remélem nem gondolod, hogy itt az ige Isten Szent Lelkét érti! Elég gáz lenne, ha a Szent Szellem reá lenne szórúlva Ezékiel prófétai szavára...
A szöveg inkább azt engedi értelmezni, hogy Ezékielnek az ember felé, mint léleknek kellett hogy prófétáljon.
A biblia több helyen is léleknek nevezi az embert, pl. az özönvíz túlelőit is."kevés, azaz nyolc lélek tartatott meg a víz által..."
1Pét.3:20

Csaba, szerinted az emberi lélek képes erre?:" Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felől jöjj elő lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek!"  Csak Isten képes életet lehelni.
1Kor.15.45:Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: whiteattil - 2010 Október 26, 10:22:37

Az alábbi  kérést kaptam, egy ker. video (film?) linkjét kéne elküldeni: nagyon örülnék ha valaki segitene, hogy melyik ez a film, szóval, ha valaki felismeri a tartalomról, irja már meg a cimét:
 
"El tudnád küldeni azt a videót, amelyikben a vonaton utaznak az emberek, és annak a férfinak meghal a fia, mert feláldozza a többiekért. Persze sok minden történt még benne, de szerintem tudod majd, hogy melyikre gondolok:) Az nagyon tetszett nekem, de nem tudom milyen címen kereshetném. Lilla"

Köszönöm!!!
 Zsuzsa

Szia Zsuzsa!

Itt van magyarul is!

Hid - az Atya szeretete (http://www.youtube.com/watch?v=f3N3A7tQ7tk#)

Az Úr áldjon!  :2smitten:  :2smitten: Whiteattil
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 26, 10:49:01
De jó....!  Köszönöm Attil!
Zsuzsa  :063:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2010 November 03, 21:41:34
EZ MOST ÚJ TÉMA

mi lehet az oka h az egész kereszténység tele van nézet,-véleménykülönbségekkel?
nem fekete-fehér a Biblia, van több olyan téma,amiben nem lehet felállítani végső megállapítást.

szokták mondani, h a mi szégyenünk, h nem bírunk szeretetben lenni, nem töltjük be Jézus szavait: "onnan tudja meg a világ...."


akivel egy táborban vagy , épp egy csónakban evezel, az mondom, jóval könnyebb szeretni, elfogadni, mint aki másik akolban van.

- gondolok mondjuk a nagy aklokra: katolikusok
-aztán a karizmatikus és anti táborok

olyan más valahogy valami....
bocsánat.

nem mérce, h az Igéről beszél a másik, hisz maga az ellenség is betéve tudja már az igéket, átlátja az összefüggéseket.
nem mérce a gyümölcsök, mert sok igazán megtért jóval messzebb van gyümölcstermésben, mint egy jószándékú

nagyon fontos számomra, h tiszta látásra jussak
nem akarok abba a hibába esni, h megvetem a testvéremet, mert még nem eszik meg mindent, én pedig tudom, h meg lehet enni
meg tudom tenni, el tudom fogadni a gyengébbet,
csak azt nem tudom eldönteni, hol a határ: egyáltalán tesó?

kérlek, akkor válaszolj, ha átment ez az érzés, buta szó,
ha tudod, miről beszélek

ha csak nézel és gondolkodsz, és nem tudod hova tenni bapti létedre a hitest, nagy gyülis létedre a nagyegyházast, a gyógyító közösségeket tradicionális vonalról nézve és fordítva.

személyes élményeket írjatok kérlek, ha megértettetek ezzel kapcsolatban vmit életetek során

KÖSZÖNÖM
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 03, 22:44:00
Kedves Paloma!

Nagyon egyet tudok veled érteni. Sokfelé látom-hallom, hogy viszonylag kis igei látáskülönbségek miatt Isten gyermekei egymásnak esnek, és még jó, ha nem szórnak átkokat egymás fejére a maguk szent igazának biztos tudatában.
Meggyőződésem, hogy ezen csak az ellenség nevet.

Amikor a tanítványok odamentek Jézushoz azzal, hogy láttak valakit, aki Jézus nevében űz ördögöket, de eltiltották, mert nem velük együtt követi Jézust, Ő megdorgálta őket, mondván, hogy aki nincs ellenük, az velük van, tehát aki Jézust, mint üdvözítőt hirdeti, nem lehet ellenség, még akkor sem, ha nem velünk együtt követi az Urat. A fontos, hogy Őt kövesse.

Sajnos ezt sokan figyelmen kívül hagyják és emberi okoskodásokba keverednek, apróbb vagy nagyobb részigazságokat hangsúlyoznak, ezáltal széthúzást, feszültséget kreálva az Egyházban.

Tudomásul kellene vennünk, hogy igenis, minden odaszánásunk mellett is töredékes az Istenről elérhető ismeretünk. Ezt nem én mondom, hanem Pál apostol az 1. Korinthus 13-ban. Ha ezt belátuk, lesz bennünk akkora alázat, hogy ne ítélgessük egymás nézeteit. Ha biztos is vagyok benne, hogy én tudom jól és  a másik téved, akkor is be kell látnom, hogy Isten attól még könyörülhet rajta, és ez nem attól függ, hogy nekem tetszenek-e a másik nézetei vagy sem. Természetesen itt nem olyan alapigazságokról van szó, amik betöltése vagy elvetése az Biblia szerint üdvösség kérdése lehet, pl. Jézus istensége, vagy a megtérés szükségessége.
Én személy szerint azt vallom, hogy ha valaki hiszi, hogy Jézus a testté lett Isten, aki emberré lett, hogy meghaljon helyettünk a bűneinkért, és az Őbenne való hit és az ebből fakadó megtérés által nyerhetünk üdvösséget, onnantól kezdve lehet beszélgetni, vagy vitázni az egyéb teológiai különbségeken, de ezt az embert én testvéremnek fogom tekinteni a felekezeti hovatartozásától függetlenül.

Ez természetesen csak az én látásom, nem kötelező vele egyetérteni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sanyi019 - 2010 November 03, 23:13:47
Jules nagyon jól mondod. Sok helyen az okoskodás, egymás széthúzása és a feszültség fokozása megy, pedig szeretettel kellene szólni, még ha nem is értünk valamiben egyet. Megvizsgálni dolgokat és nem elítélni és leszólni a másikat. Csodálkozunk, ha a világi emberek mondják rólunk, hívőkről, hogy ezek beszélnek, amikor néha nagyobb ellentét van köztük,mint egy némelyik világi ember, még ha meg sincs térve. Így nem tudunk példát mutatni a világnak, így még vágyni sem fognak. Szeressük egymást még "szócsatákban" is. Mindenhol Krisztusi szeretettnek kell lennie.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 November 04, 09:54:11
"Erről ismeri meg a világ, hogy az én tanítványaim vagytok." - mondta Jézus a tanítványoknak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 04, 11:05:59
Drága Paloma!

Valóban nagy a széthúzás a keresztények között, és ez nem vet ránk jó fényt. Mondok neked egy konkrét példát. Emlékszem sok évvel ezelőtt egy tesó egy nagyobb véleménykülönbség miatt megjelentett egy úgynevezett leleplező könyvet a Hit gyüliről. Nekem szószerint fizikai fájdalmat okozott ez a könyv, pedig nem is olvastam el. Itt kiteregettek úgymond olyan "igazságoka", amit semmiképpen sem lett volna szabad világiak előtt tárgyalni. Olyan mértékben rombolták vele a keresztények jóhírét, ami semmivel sem pótolható. Mert egy botrány nemcsak az adott közösségnek árt, hanem valamennyi keresztény hitelességét rontják, mert azt mondják : ilyenek a keresztények.
A könyvet nem olvastam el, mert az Ige azt mondja : amik csak jó, amik jóhírűek, amik csak tiszták azokon elmélkedjetek. Ma sem tudom igaz vagy nem amit ott leírtak, de a hátrányát máig lehet érezni, amikor egy világival beszélgetel, óhatatlanul feljönnek a meglátások az ilyen botrányokkal kapcsolatban.

Hogy miért van az, hogy oly kevéssé tudjuk elfogadni egymást ? Mert a szeretet meghidegedett, de nemcsak  a más egyházak, gyülekezetek felé, hanem egymás felé is. Azért jó ez a fórum, mert sokféle emberek tudnak egymással szót váltani. A valósságban ez nagyon ritkán történik meg.
Egyetlen ellenszere van : kezd el te, hogy elfogadod a másikat, csak szeretet közvetítesz, és csak elfogadást nyujtasz. Ez lesz a legnagyobb feladat, magad nem is tudod csak akkor ha Jézus van a szívedben. Sok erőt kívánok hozzá! És ha sokan fogunk így tenni, akkor valóban kiárad Jézus Krisztus szeretete közöttünk és a világ meg fogja irgyelni ezt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 04, 12:09:16
Sziasztok!
Amikor a Reformácíó túlkapásairól jelenik meg értekezés, akkor az történelem, ha a mai felekezetek hibáiról beszélünk, akkor az a keresztyénség lejáratása?
A mindenki felé elfogadással lenni, mindenki felé (majom) szeretetet közvetíteni az ökumenizmus projectje...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 04, 12:41:04
Kedves Csaba!

Látod erre nem is gondoltam, hogy mennyi támadás érte a reformátorokat is. Ha hiszed ha nem, nekem az is fáj, mert Istennek egy nagyon nagy munkáját támadják azok, akik támadják. Minden olyan dolog fáj - csakhogy senki más félre ne értsen - ami Isten munkáját akarja hiteltelenné tenni.
Gondolom a majom szeretet megnyilvánulását nem kell magamra venni, mert én igazán nem úgy tekintek egyetlen formációra sem, mint Isten egyedüli, kizárólagosan igazságot hordozó megjelenésére.

szeretettel : Irma
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 04, 13:05:58
Szia Irma!
A Reformácíót ért támadások miatt ne szomorkodj! A hibák feltárása nem feltétlenűl a hitelességet rombolja, sokat lehet belőlük tanúlni! Pl. ha elgondolkodtak volna Írországban a Reformácíó alatt történt felesleges vérontások voltán, akkor talán az Ír katólikusok és protestánsok nem őlték volna egymást halomra az Úr nevében!
A "majomszeretet vádja" valóban nem Téged illetett, hanem egy szellemiséget, amely úgy akar egységet létrehozni a keresztyénségben, hogy az simulékonnyá válik a bűnnel szemben:
"Nem baj ha bálványokat imádtsz, nem baj ha válogatás nélkűl az ördönek túlajdonítod a Szent Szellem munkáját, s nem baj ha meghamísítod a karizmákat, nem baj ha ragadozod a nyájat, nem baj ha nem termed meg a lélek gyümölcsét, Krisztust vallod, közösségben és szeretetben vagyunk, testvérek vagyunk..."

"Mi köze van a világosságnak a sötétséggel?"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 04, 14:59:35
Szia Csaba!

Annak mindenesetre örülök, hogy engem nem sorolsz be a "majomszeretettel+ szeretők közzé.
Ami pedig a szomorkodást illeti, nekem fáj az ha emberi dolgokért Isten szidalmazzák. Nekem van két kollegám, akik betű szerint a testvéreim, mert az egyik a pünkösdi Agapéba jár, a másik meg az Autonóm gyülibe. De olyan a magatartásuk, hogy miattuk nagyon keményen szidalmazzák Isten nevét, és vonják le a következtetést a hivőkről. Nagyon nehéz ez a helyzet és nekem ezért még bizonyságot tenni is nehéz, mert egyből azonosítanak velük, és még csak ki sem kérhetem magamnak, mert az olyan visszás lenne. Ők kitették magukra a hívő táblát, de az életük messze nem egyezik vele. Én csak annyit tehetek értük, hogy imádkozom értük és megpróbálok velük szeretet kapcsolatot kialakítani.
Mikor tanácsot kértem az Úrtól, hogy mit tegyek Isten azt mutatta, legyek szerény, kedves. Közvetítsem a szeretet és a többit majd Ő kimunkálja. A testvérekkel kapcsolatban pedig igen csak gondban vagyok, mert itt nagyon helye lenne az intésnek, de vajon az én dolgom? Olyan szoros kapcsolatunk nincs, de mindig fáj amikor ezt hallom : hát ilyenek a hívők!

Ami a reformáterek hibájának lelepleződését illeti, nem vagyok kompotens, hogy megítéljem mi volt jó vagy nem jó. De soha sem jó az amikor kívülállók emberi hibák miatt nem közelednek Istenhez, és valóban az Ő Nevében irtják egymást
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 04, 15:29:13
Egyet értek Csabával. A keresztyének közti szeretett nem azon alapul, hogy mindent elfogadunk, és mosolyogva bólogatunk egymásra, hogy megőrizzük a békességet. Mindegy mi történik, mindegy mit vallunk, mindegy, hogy milyen az életünk, csak az a fontos hogy Keresztyének vagyunk.
A Krisztusi szeretett, az megmentő szeretett, ami nem akarja a másikat a sötétségben hagyni. Ha valakit szeretsz és látod, hogy a testvéred vagy ember társad, a szakadék felé tart, akkor figyelmezteted, hogy rossz úton, rosz irányba halad. Nem csak oda mész és kezet fogsz vele, megcsókolod, imádkozol vele és áldást kívánsz neki, elmondod mennyire szereted és aztán mész tovább. Ő meg szépen a szakadékban landol. Ez nem szeretett, ez butaság. Sőt van, hogy ki kell álljunk az igazság mellet, még akkor is ha ez lehet háboruságot, vagy akár üldözést von magaután. Szerintem.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 04, 15:38:51
Kedves Zoltán!

Az én helyzetemben te mit tennél? Komolyan érdekel.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 04, 15:56:39
Az az első amit teszel, és jól teszed, hogy imádkozol értük, szereted őket, és ápolod a kapcsolatott velük.
De kérd az urat, hogy ő készítsen egy alkalmat, és adjon neked bölcsességet, hogyan tudnál velük ezekről a dolgokról beszélni, persze szeretettel, gyöngédséggel, de rámutatni arra, hogy életük nem kedves az Úrnak, nem ige szerinti, hogy az életük nem világosság mások számára és így rossz fényt vetnek a testvérekre.
Ha ez sikerül, akkor a többit tényleg az Úrra kell bízni Ha elfogadják lelket nyertél meg az Úrnak, ha nem akkor,  nem szabad erőltetni a  témát, mind a Szent Szellem vezetése alatt kell ezt tenni, és mikor már látod, hogy nem fogadják akkor abba hagyod és imádkozol, hogy az Úr készítsen egy másik alkalmat amikor ismét tudsz ezekről beszélni. Nem kell elfeledni, hogy a munkát a Szent Szellem végzi, nekünk az a dolgunk, hogy beszéljünk róla, hogy hirdessük az igazságot, mert a hit hallásból van.

Kívánom, hogy az Úr áldjon meg.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 04, 16:08:47
Köszönöm. Valami ilyesmi formálódik bennem már egy ideje.

 :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 November 04, 16:17:41
Drága Irma!  :2smitten:

Az Úr tegyen téged bölccsé a munkahelyeden! Legyél jó példa, hogy a kollégáid is világosságra jussanak a helyes bizonyságtevő élettel kapcsolatban!  :168:
------------------
"Pl. ha elgondolkodtak volna Írországban a reformáció alatt történt felesleges vérontások voltán, akkor talán az Ír katolikusok és protestánsok nem ölték volna egymást halomra az Úr nevében!"
- írta Csaba.

Igen... Ez kicsit olyan volt, mint egy enyhébb lefolyású keresztes háború.  :060:

Azt hiszem, van egy egészséges határ, ahonnan már nem a mi felelősségünk az, hogy mások engednek-e az igazságnak vagy nem.  :08:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sanyi019 - 2010 November 04, 23:33:56
Kedves Testvérek!

Nagyon fáj az én szívem és Istené is biztos.  :060:
Egy keresztény fórumon, nem akarom megnevezni, nagy viták vannak és az a baj, hogy nem szeretettben. Pont aki vezeti az oldalt, ő nem adja meg a tiszteletet másnak és mond dolgokat.
Pedig neki kellene felügyelni az ilyen dolgokra, így nem lehet példát mutatni a világi embereknek, ha a keresztények egymás között is ítéletek, csúnya beszéd, lenézés, megbélyegzés van és sehol a Krisztusi szeretett.
Kérlek Benneteket imádkozzunk Értük!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 04, 23:52:13
Remélem nem rólam van szó! :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sanyi019 - 2010 November 05, 00:08:47
Dehogy is!  :2smitten: Itt nagyon jó, szeretlek Titeket, mint Testvérek.
Máshol...és még ha csititani is  akarom őket, még törlik a hozzászólásaim. Sokan látogatják az oldalt, de így egy kíváncsi ember ha feljön és olvassa, hogy így vitáznak, leszólják egymást a keresztények, semmi vágyat és szeretettet nem fog érezni, hogy megtérjen.  :060:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 05, 00:10:12
Imádkozni kell a vezetőért, hogy Isten szerint tudhassa vezetni az oldalt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sanyi019 - 2010 November 05, 00:12:16
Ámen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2010 November 05, 00:54:40
A "majomszeretet vádja" valóban nem Téged illetett, hanem egy szellemiséget, amely úgy akar egységet létrehozni a keresztyénségben, hogy az simulékonnyá válik a bűnnel szemben:
"Nem baj ha bálványokat imádtsz, nem baj ha válogatás nélkűl az ördönek túlajdonítod a Szent Szellem munkáját, s nem baj ha meghamísítod a karizmákat, nem baj ha ragadozod a nyájat, nem baj ha nem termed meg a lélek gyümölcsét, Krisztust vallod, közösségben és szeretetben vagyunk, testvérek vagyunk..."


-azt gondolom, az az egyszerűbb eset, mikor vki nyilvánvaló bűnt követ el
lehet szólni, vagy nem szólni
lehet tudja, csak 1. nem akarja elhagyni (ez aztán tényleg egyszerű eset)
                            2. nem tudja elhagyni (még)
lehet, h nem tudja. ez is egyszerű. ha "fentről" való dolgod van vele, felvilágosítod.

bár már most elakadtam...
mi is az a nyilvánvaló bűn?!
hisz ebben se értünk egyet.
na mindegy
inkább folytatom
képzelj egy magát kereszténynek tartó embert
ahogy megismered, őszintének látszik. törekszik. beszél Istennel kapcsolatos vágyairól. megtapasztalásai vannak, fejlődési szakaszai. tesz is jó ügyekért. bizonyságot tesz akár.
gyümölcsei? nem kevesebb, mint neked. elrontott dolgai? nem több, mint neked.

mégis valami úgy sántit köztetek.
pl imádja Máriát is
pl ördöginek tartja karizmatikus megnyilvánulásokat
pl .... a többit nem értettem az idézetben

vannak mellettünk testvérek, embertársaink,
kiknek tök nyugodt a lelkiismerete. mondhatom szebben is: békessége van
meggyőződése, Istentől nyert nyugalma véleményekkel kapcsolatban
s különbözik a tiedtől
ezen mit intesz?
azt mondod, majd az igékkel ütköztetem
de ez nem ilyen egyszerű, ugye te is tudod
pont ez a nehéz benne
hisz a jó lelkiismeret mögött rendszerint levezetett igei hátterek vannak
mindkét oldalon


mostanában arra is gondolok,
pont azért nem tette fekete-fehérré az Úr a tanítást, a teóriákat, az elveket,
HOGY TESZTELJEN. BENNÜNKET. EZEKBEN A HELYZETEKBEN.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2010 November 05, 01:19:42
még annyit szeretnék neked írni, kedves Irma,
h egyrészt (ez kérdés) te is megbotránkozol a két tesón vagy csak a világ?
mert ha csak ők, akkor az nem biztos, hogy igaz, hisz -s ez most nem leszólás, hisz az ember embervolta, neveltetése miatt nagyon is sok mindent tud és jól lát-
hisz azért vannak olyan szellemi lépések, vélemények,a mit abszolut nem tud befogadni a testi ember

+ ott voltál, amin megütközés történt, vagy csak beszélték. itt is nagy torzulások történhetnek, s félreértések

s ha fent leírtak mindegyikére igennel válaszolsz,
akkor jön (SZÁMOMRA) az, hogy a kedves testvérem ott tart, ahol tart.
a megtérés értelmezésemben egy ajtón való átmenetel. azon nyomban üdvösségem van, de egy hosszú folyamat, mire a régi ruhát leveszem, s felveszem az újat
de ezt gondolom, te is így látod

persze megtévesztő lehet, ha a testvérem "hangos". bizonyságot tesz, nagy élményekről beszél, magasztalja gyülijét, netán lenéz máshova járókat.
de ez mind CSAK a régi ruha
kiskorúság. s fejlődésben vagyunk. jó esetben.
míg eljutunk mind a keresztény felnőttkorra

szerintem szupi, h egy munkahelyen van két tesó is. érezd kihívásnak. lehet, h szolgálatod, feladatod van feléjük. s lehet, h nekik feléd. vagy mindkettő

nekem is van az életemben egy hasonló szituáció. egy közeli hozzátartozóm. valóban mivel néha ő is beszél Istenről, s sok minden meg azért nem passzol a "tökéletességgel".
 nehéz helyzet, mikor számon kérik a hitemet, a hitünket.
úgy szoktam oldani az ellentmondást, h azt elmesélem a világi kérdezőnek őszintén, amit most neked.
" igen, folyamatban vagyunk, félig kész állapotban, átalakulásban"

sok konkrét útmutatást kívánok neked, kedves Irma, Istenünktől, ahogy írtad is már, h  mit kaptál
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 05, 09:00:39
Kedves Paloma!

Elsőre nem is értettem, amit írtál nekem. Olyan szavakat használsz, amit én még csak gondolatban sem használtam erre a szituációra, ugymint : kihívás, megbotránkozás. Se egyik, se másik. Én a szenvedője vagyok egy körülöttem kialakult helyzetnek, és egyben szomorú is vagyok a testvérem miatt, aki ezt a helyzetet teremtette kiállhatatlan, másokat kihasználó és leuraló viselkedésével. Nem felém irányul, mert mi két - de egymást átfedő - területen dolgozunk. Igy fülem hallatára hazudik, manipulál, és békétlenkedik. Ő az aki a kis közösségükben a rossz hangulatot behozza. De én nem gondolom magamról, hogy nekem kellene minden esetben megmondani a "tutit", ezért hordozom az Úr előtt, őt is és a másik kollegámat is. Isten Szelleme az aki eltud készíteni jó és építő alkalmat.
Nem a hitük miatt nem szeretik őket, hanem mert nem a hitük szerint élnek. Nagy különbség. Én sem gondolom magamról, hogy mindig sikerül hitem szerint élnem, ezért én inkább csak segíteni szeretnék nekik, de az intés kényes feladat, és meg kell várni, amíg Isten teremt alkalmat. Én inkább csak azzal szeretnék foglalkozni, ami rám tartozik, de ebbe a szituációba kénytelen vagyok résztvenni, és fájlalom, hogy  a világi, Istent nem ismerők jobb életvitelt mutatnak be, mint a keresztény tesó. Mert a közvetlen kollegái elég hosszantürnek, és mindenképpen békére igyekeznek vele, csak emberi erőlködésből ez néha nem sikerül.

Na de elég volt ebből, majd Isten Szelleme elvezet a megoldásra, addig is igyekszem megmaradni a szeretetben, mert nekem ez a feladatom.

szeretettel : Irma
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 November 05, 09:24:08
Szerintem a legfontosabb az életünkben a személyes példamutatás, és az imádkozás. Személy szerint ezt tenném drága Irmuska,  és várnék az Úrra. Ő tud az emberek szívével beszélni, és egyedül Ő tudja az embereket megváltoztatni. Sokszor többet ér, ha csendben maradunk, és az Úrra bízzuk a dolgot. Természetesen mindannyiunkat Isten Szent Szelleme vezet, cselekedjen mindenki Neki engedelmeskedve, Ő majd segít mindenben! Figyelnünk kell arra a belső hangra, és akkor biztosan helyesen cselekszünk.


Szeretettel:Gyöngyi

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 05, 09:41:51
Teljesen eggyek vagyunk ebben Gyöngyikém, így látom én is, és ha majd az Úr készít egy jó alkalmat, akkor majd a bölcsességet is megadja, hogy teljes szeretetben tudjak szólni és csak annyit, amennyit az Úr bíz rám. Magam részéről a szeretetet tartom a legcsodálatosabb "fegyvernek", az megtud lágyítani még kemény sziveket is, és nekem egyelőre ez a dolgom, no meg az ima. :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 05, 09:49:03
Kedves Sanyi!

Itt most van egy új Fórum, teljesen más légkörrel. Érezd jól magad közöttünk. Ami a másik fórumon történik ne legyen itt beszéd téma kiemelten. Ha nem érzed jól ott magad, akkor bocsáss meg nekik, és ne látogasd őket. Neked most arra van szükséged, hogy lelked az Úrban megnyugodjon, és gyógyulást találj. Lényeg, hogy te békességre juss. Ami ott folyik az az Ő felelősségük, itt meg mi megpróbáljuk szeretni egymást. Isten hozott köztünk!

szeretettel : Irma :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 November 05, 09:51:40
Drága Irmuska! :2smitten:

Igen, így van a szeretettel tudunk a legtöbbet elérni, és persze az imával.  Példa erre egy olyan ismerősöm, aki nyakig ült a bűnben, persze Ő akkor ezt nem így gondolta. Nem kapott keresztyén nevelést gyermekkorában. Sok levelet váltottam vele, rámutattam arra is, hogy mi bűn az életében, és lássatok csodát, elfogadta. Hátat fordított ennek a bűnnek. Egyik nap kaptam Tőle levelet, hogy már gyülekezetbe is jár. :05:

Természetesen Istené minden dicsőség! Azóta Ő küld nekem keresztyén tanításokat. Ez az Úr kegyelme, és nagy-nagy szeretete!

A szeretet mindennél többet ér!

 :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 November 05, 12:06:14
"Ami a másik fórumon történik ne legyen itt beszéd téma kiemelten."

Így igaz, Irma!  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 05, 12:46:59
EZ MOST ÚJ TÉMA

mi lehet az oka h az egész kereszténység tele van nézet,-véleménykülönbségekkel?
nem fekete-fehér a Biblia, van több olyan téma,amiben nem lehet felállítani végső megállapítást.

szokták mondani, h a mi szégyenünk, h nem bírunk szeretetben lenni, nem töltjük be Jézus szavait: "onnan tudja meg a világ...."


akivel egy táborban vagy , épp egy csónakban evezel, az mondom, jóval könnyebb szeretni, elfogadni, mint aki másik akolban van.

- gondolok mondjuk a nagy aklokra: katolikusok
-aztán a karizmatikus és anti táborok

olyan más valahogy valami....
bocsánat.

nem mérce, h az Igéről beszél a másik, hisz maga az ellenség is betéve tudja már az igéket, átlátja az összefüggéseket.
nem mérce a gyümölcsök, mert sok igazán megtért jóval messzebb van gyümölcstermésben, mint egy jószándékú

nagyon fontos számomra, h tiszta látásra jussak
nem akarok abba a hibába esni, h megvetem a testvéremet, mert még nem eszik meg mindent, én pedig tudom, h meg lehet enni
meg tudom tenni, el tudom fogadni a gyengébbet,
csak azt nem tudom eldönteni, hol a határ: egyáltalán tesó?

kérlek, akkor válaszolj, ha átment ez az érzés, buta szó,
ha tudod, miről beszélek

ha csak nézel és gondolkodsz, és nem tudod hova tenni bapti létedre a hitest, nagy gyülis létedre a nagyegyházast, a gyógyító közösségeket tradicionális vonalról nézve és fordítva.

személyes élményeket írjatok kérlek, ha megértettetek ezzel kapcsolatban vmit életetek során

KÖSZÖNÖM

Paloma, ezt találtam ide: most kaptam én is -  természetesen azoknak  a keresztény felekezeteknek egymás közötti kapcsolatáról van benne szó, akik a Biblia Istenében: Ábrahám, Izsák és Jákób  Istenében, Jézus Krisztusban pedig mint Isten egyszülött Fiában, a Megváltóban hisznek.


Rick Joyner: Szabadság és Igazság
Fordította: Juhász Roland

Minden teremtmény tanúskodik arról, hogy Isten alapvető természete a változatosság és a kreativitás szeretete. Ő minden hópelyhet, fát és embert különbözőnek teremtett. Nincs két ugyanolyan hegy, patak vagy tó. Ez felvet egy nagy kérdést. Ha Isten ennyire szereti  a változatosságot és a kreativitást, akkor az Egyház, aki a Krisztus földi teljessége, esetenként miért olyan unalmasan egyforma? Ez tükrözi azt a nagy tragédiát, ahogy az Egyház eltorzítja Isten képét a Földön. De vajon honnan származik ez az elvárás az ’ugyanolyanságra’? Nyilvánvalóan nem Istentől. A válasz, ha csak részben is, a ’szellemi rasszizmusból’ származik. Mi is az a ’szellemi rasszizmus’ és miben különbözik a rasszizmustól?
Megállapításom szerint a rasszizmus két alapvető gonoszságon alapul: gőg és/vagy félelem. Ez okozza, ez idézi elő, hogy gyakran elutasítjuk azokat, akiket lenézünk, vagy akiktől félünk.
A szellemi rasszizmus az a dolog, amely hajlamossá tesz minket elutasítani azokat a keresztényeket, akik nem pont úgy látják a dolgokat, vagy másképp szolgálják az Urat, mint ahogy mi tesszük.
Ez azon az elképzelésen alapul, hogy nekünk keresztényeknek ’egyet kell értenünk minden tanításban és gyakorlatban’. Ez akadályozta meg – majdnem kétezer éven át a keresztényeket –, hogy egyetértsenek abban a 98%-ban, amelyben egyeznek és elválassza őket az az a 2%, amiben különböznek.
A különbségeket általában túlhangsúlyozott és lényegtelen dolgok adják. Ezért látszik a nem hívő emberek számára az Egyház inkább ’bábeli zűrzavarnak’, mint az Egy Igaz Isten tanújának és lakóhelyének, amelynek valójában elhívatott. Szellemileg rasszisták vagyunk, ha azt gondoljuk magunkról, hogy jobb keresztények vagyunk azért, mert mi tagjai vagyunk bizonyos felekezeteknek vagy irányzatoknak.
Szellemi rasszisták vagyunk, ha félünk kapcsolatot teremteni más felekezetekkel, más gyülekezetekkel vagy más irányzatokkal. Az Egyház nem csak faji alapon, hanem szinte minden lehetséges módon meg van osztva. Ez még ma is igaz, habár van már némi változás. Nagyszerű lehetőségek tárulnak fel azon kapcsolatok, mozgalmak, közösségek által, amelyek manapság elindultak felekezetek és irányzatok között. Van néhány dolog, amit mi is meg tudunk tenni gyülekezetünk megerősítésére.
Az Úr bárányokhoz, juhokhoz hasonlítja az embereket. Minden gazda tudja, hogy ha a nyáj ’beltenyészes’ lesz, minden egyes generáció egyre csak gyengébb lesz, és hajlamosabb lesz a fertőzésekre. Ugyanez igaz szellemi szinten is. Az a közösség, gyülekezet vagy irányzat,amely
elszigetelődik, egyre gyengébbé és betegebbé válik minden egyes szellemi generációban. Isten úgy alkotta teremtményeit – az újakat és a régieket is –, hogy szükségük van kapcsolatokra és keveredésre az egészséghez és jóléthez. Ha a mi építményünk olyan törékeny és gyenge, hogy féltjük a kapcsolódásoktól, akkor ez olyan gyenge alapokon áll, ami miatt egyébként is biztosan összedől.
Ha úgy gondoljuk, hogy nekünk nincs szükségünk kapcsolatokra másokkal, mert megvan mindenünk, ami csak kell, máris megcsalattattunk, és telve vagyunk gőggel, ami által elválasztjuk magunkat Isten kegyelmétől.
Isten Beszéde egyértelmű: 1.Kor. 13,9 „Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás.”
Ezért hát, ha a teljes képet látni akarjuk, akkor a mi részünket össze kell illesztenünk a többiekével. Ha valóban elszántak, eltökéltek vagyunk a teljes kép megismerésére, akkor ugyanolyan elszántsággal kell nyitnunk azok felé, akik más szemszögből nézik a dolgokat, mint mi.

Ebben a folyamatban észre fogjuk venni, hogy a különböző nézőpontok nem állnak ellentétben  egymással, hanem segítenek megismerni az egészet. Sok irányzat hirdetője szégyentelenül azt állítja másokról, hogy akik nem pontosan ugyanúgy látják a dolgokat, hogy azok tévtanítók vagy hamis próféták. A valóságban azonban az Egyház ilyetén megosztásával ezek az emberek sajnálatos módon pontosan betöltik az eretnekség definícióját. Ha meg akarjuk ismerni a teljes képet, hitben és alázatosságban nyitottá kell válnunk azok felé is, akik más szemszögből látják a dolgokat. Határozottan el kell utasítanunk a rasszizmus minden formáját – akár természetes, akár szellemi szintű rasszizmusról legyen is szó. Ezért utasította Pál a hívőket arra, hogy legyenek vendégszeretők az idegenekkel, mert ez által angyalokat látnak vendégül. Az Úrhoz kell imádkoznunk, hogy vezessen el minket arra az igazságra, hogy valójában a sátán akar megosztani minket. Meg kell értenünk: az Úr útjai nem a mi útjaink. Egyszer valaki azt mondta: „Isten nem előlünk rejt el dolgokat, hanem elrejt dolgokat számunkra”. A Mennyei Atya, a Fenséges Isten valójában hitet és alázatosságot követel ahhoz, hogy az ismeret és az igazság valódi kincseit megtaláljuk.
Azoknak a dolgoknak a tanulmányozása közben, amelyekről itt írtam, csodálatos kincseket és ajándékokat találtam a különböző felekezetekben, gyülekezetekben és irányzatokban. Eltekintve azoktól, akik a félelem és a gőg legerősebb börtönében szinte teljesen elszigetelődtek. Ahogyan előre haladunk az úton, tartsuk szem előtt, amit Isten Beszéde mond: (2.Kor.3,17) „az Úr pedig Szellem, és ahol az Úrnak Szelleme, ott szabadság van”, ha azt akarjuk, hogy az Úr Szelleme vezessen. Ahogyan az igazságot keressük és építjük azt, amire Isten elhívott, eltökéltnek kell lennünk, hogy tiszteletben tartsuk és megőrizzük a mások Úrban való szabadságát is.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

                    Lásd még az Egyház megosztottságának szellemi okairól: R. Joyner: Krisztus itélőszéke előtt c. prófétai könyvének  A POKOL HORDÁI MENETELNEK C. FEJEZETÉT, rögtön az előszó után, megdöbbentő látomást kapott a szerző a szellemvilágban zajló eseményekről, amik látható szinten a keresztények egymás elleni csatározásában, az Egyház erőinek gyengitésében jelennek meg.

online olvasható itt:

http://nekoda.gportal.hu/portal/nekoda/upload/319947_1285277149_05426.pdf (http://nekoda.gportal.hu/portal/nekoda/upload/319947_1285277149_05426.pdf)

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sanyi019 - 2010 November 05, 14:06:00
Nem is akarok többet írni a másik fórumról, mert amúgy is kitiltottak amiért én akarom "kioktatni" az oldal vezetőjét és mertem szólni. Mindegy, én ezzel nem is foglalkozok, csak imádkozok Értük. Ember nem ítélhet embert el,csak Isten.
Itt tudom és érzem, hogy szeretett van és ez a legfontosabb!  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 05, 15:11:07
Kedves Sanyi!

Ha megvigasztal, onnan engem is kitiltottak, de nagyon nem bánom, mert itt jó kis közösséget találtam. Te is örülhetsz, hogy Isten ilyen módon pótolta a fórumozási szükségletedet.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sanyi019 - 2010 November 05, 16:20:52
Én attól függetlenül szeretem  :2smitten: Őket, az emberi konokság mindenkiben van, meg kell érteni mindenkinek, hogy nem ítélhet el senkit, ha más a véleménye vagy más felekezetbe jár.
Semmi bajom Velük, csak tényleg szeretettel kell beszélni mindenkivel, ahogy Isten ezt megmondta nekünk. Feljön egy világi ember akit érdekel a kereszténység és megtérhetne, megérintené valami a fórumon és erre az ellenkezőjét látja, hogy keresztények ezt csinálják. Nem csodálkozom, hogy sok helyen azt mondják a hívőkre, hogy pont Te akarsz megtéríteni, amikor köztetek sincs szeretett, egymást elítélitek.
Pont egy fórumon, ami nyitott a világ előtt kell megmutatni az embereknek, hogy SZERETJÜK Őket, még ha az ellenségeink, felebarátaink vagy bárkik legyenek, még ha bántanak minket. Így látják meg, hogy nem van gondunk rájuk és törödünk Velük és semmi rosszat nem akarunk nekik.
Imában kell hordoznunk egymást, más gyülekezeteket, az országot és ezt a Földet!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2010 November 05, 18:20:06
Erről eszembe jut, hogy: Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.    Róma 8,19 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2010 November 05, 20:58:24
köszönöm a Rick Joyner idézetet

én is hasonló szavakat találtam:
irigység;
megvetés;
elitélés

el fogom olvasni a netes hivatkozást is

bocsánat Irma, ha a "megbotránkozás" szóval megbántottalak

szeretnék benézni az emlegetett fórumba, vki megírja, h melyikről van szó?
köszi
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 05, 21:09:58
Privatban kuldhettek linket, de a nyilt forumon nem!
Engem is csak serelem ert ott, nem kivanom ezert annak a forumnak a hireszteleset!

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 05, 22:57:47
Szia Paloma!
Bocsi, eddig elkerűlték a figyelmemet a kérdéseid!
Szóval a Bibliában az Isten által lefektetett dogmák feketén-fehéren szerepelnek!
"Ne csinálj magadnak faragott képet... Ne imádd és ne tiszteld azokat"
 
"Bizony mondom néktek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, amelyekkel káromlanak:
De aki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó"

"Pedig hiába tisztelnek éngem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai"

Nos, kedves Paloma, akkor először tisztáznunk kellene, hogy mit jelent a keresztyén
-elfogadás
-szeretet
-és közösség vállalás
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 06, 10:19:56
Kedves Paloma!

Néha jobb a kivácsiságnak ellenállni, azt a fórumot én nem ajánlanám jó szívvel senkinek, mert ahogy Anti írja, nem jó tapasztalatokat lehet szerezni.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 06, 11:51:27
Tesókáim volt már ebből fórumközi konfliktus!
Azon a fórumon is vannak őszínte gyermekei az Úrnak!
Amúgy én sem szoktam  egy adott fórumon egy másik fórumot ajánlani, sem pozítív, sem negatív példa okán!
Ha valaki ott fórumozik, azért van, mert ott érzi jól magát, aki meg itt fórumozik, annak ez a fórum felel meg!
Egy fórumot nem egyszerű sem igazságosan, sem pedig szeretetben vezetni.
Időnként elszabadúlnak az indúlatok itt is, ott is.
S vannak békésebb napok minden helyen!
Egy-egy személyes sérelem miatt nem érdemes megbélyegezni egy egész közösséget, még akkor sem, ha virtuális keresztyén közösségről van szó.
Ha bántó egy fórum légköre, akkor nem muszáj belépni az oldalra, de ez legyen mindenkinek a MAGÁNÜGYE...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 06, 12:07:23
   Egyetértek   :afro:

 Annyit tennék hozzá, hogy én "előfordultam" már több fórumon, mint aktív tag is és elmondhatom, hogy voltak kemény helyzetek  :01:, mert ütköztek: az én meggyőződésem, a hallott tanítások, kialakult tradíciók, vélemények. Voltak viharos helyzetek is, amikor kiakadtam, és másokat is kiakasztottam, de az a lényeg, hogy "jól jöttem ki belőle", vagyis lassan megtanultam elfogadni más felekezetekbeli, gyülekezetekbeli testvéreimet Krisztusban, mert mielőtt lett netem, és elkezdtem volna fórumozni, nem is gondoltam, hogy a gyülekezetemen kívül is "van élet" :169: és hogy lehet üdvözülni!  :08: ( 15 év telt el így  :02:)

  A különböző fórumokon szerzett tapasztalatokon keresztül megmutatta Isten a gyengeségeimet, szűklátókörűségemet, az Ő nagyságát és hogy milyen sok gyermeke van! És hogy ők mind-mind a testvéreim, sőt, inkább azt, hogy én a testvérük vagyok, és ezért nagyon hálás vagyok Urunknak! Atyánknak!! (A "régebbiek" emlékeznek erre a "korszakomra" itt is  :01:)

 Veszélyes dolog nem "szétnézni", és csak egy gyülekezet, felekezet tanításait, véleményét, látását követni!

 Azt gondolom, hogy Körtevirág nézzen nyugodtan körül, imádkozó szívvel más fórumokon, és így reálisabb képet kap, persze jó, ha az Ige tükrében vizsgálja a tapasztaltakat, de elmondhatom saját példámon, hogy a Szent Szellem vigyázni fog rá, és elvezeti minden igazságra, ahogy minket is!!

 Most 1 év alatt történtek mindezek, nagyon jó arány 15:1-hez, és elmondhatom, hogy az Úr nagyot alkotott, és "gyorstalpalós tanfolyamon" sokra haladtam kegyelméből!

  shalom   :2smitten:      :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 06, 12:53:25
Belátom igazatok van, tapasztalatokat mindenki maga szerezhet.

 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2010 November 07, 22:30:05
kedves kamilla, örülök annak, amiket írtál.

nem a kiváncsiság vezérel.

akkor priviben ki lesz az a bátor személy, aki elárulja a fórumot?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 07, 22:33:36
Elárulom én neked! :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: körtevirág - 2010 November 07, 23:26:10
Jééééééééééé, beszédtéma lettem!  :2funny:
Nem ismerek más fórumokat, ha vki lenne kedves ajánlani priviben, örülnék neki. Mégse jó az, ha beírom google-ba, hogy keresztény fórum, aztán sorban regizek.  :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 07, 23:30:32
Nyugodtan írd csak be. Az első találat mi leszünk! :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: körtevirág - 2010 November 07, 23:48:40
És tényleg! :01: Ez tök jó! :hehe: Hogyan?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 07, 23:54:02
Minél népszerűbb egy oldal, annál nagyobb találatot kap a keresési listában.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: körtevirág - 2010 November 08, 00:23:00
Hála érte az Úrnak, hogy ilyen népszerűek vagyunk!  :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 08, 00:40:00
Dicsőség Istennek! :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 16, 10:16:45
Szeretnek egy temat felvetni, ha van kedvetek, vitassuk meg, KULTURALT formaban, tehat javaslom beszeljunk rola:
( az otlet, a BLOG-ombol szarmazik ) :088:


LETEZIK A SZABAD AKARAT ?   
* ha, igen, hogyan ?
* ha, nem, miert nem ?

Koszonom, elore is,
Moni  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 16, 10:45:27
....az en hatarozott valaszom a kerdesemre, NEM LETEZIK SZABADAKARAT, ez a bunos lelek illuzioja, hogy hiszi, szabad akaratabol, barmit, vagy akarmit tesz, vagy megtehet....

Ige-i alatamasztasom:

" HISZ   NELKULEM ,   SEMMIT   SE   TEHETTEK .   "           JANOS     15 , 5


 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 16, 11:00:19
Ha abból indulunk ki, hogy nincs szabad akarat, akkor abból az jönne ki, hogy a bűn elkövetéséhez is Isten kell, ami pedig ellenkezik az Ő természetével, illetve a Bibliával:

Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. (Jakab 1:13-14)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 16, 12:32:26
Ha abból indulunk ki, hogy nincs szabad akarat, akkor abból az jönne ki, hogy a bűn elkövetéséhez is Isten kell, ami pedig ellenkezik az Ő természetével, illetve a Bibliával:

Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. (Jakab 1:13-14)


Abszolut!....magam is ezt vallom, tovabba, Isten maga a szeretet.....valoban az Ur, soha sem kisert.
Nem kell a bun elkovetesehez Isten.

De, megis, nelkule semmit sem tehetunk  :088:
( ma, mar egyebkent, ket kituno ervelest kaptam masik ket testvertol.....az egyik a tieddel egyezo velemeny volt.... :afro: )
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 16, 12:33:58
a    KIVANCSISAG   es   az   AKARAT........milyen  osszefuggesben  allnak ?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 16, 12:38:00
De, megis, nelkule semmit sem tehetunk 

Nézzük meg a szövegkörnyezetet:

Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.

- Mit nem tudunk tenni Jézus nélkül?
- Gyümölcsöt teremni! (Ez így igaz)

- Hogy érti Jézus, hogy nélküle?
- Anélkül, hogy megmaradnánk benne, azaz az Ő akaratában. Nem arról beszél, hogy az Ő engedélye, vagy tudta nélkül nem tehetünk semmit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 16, 13:58:29
Ugyanezen gondolkodtam Jules...miutan elozo valaszom beirtam feled  :088:

Igen, Istenbol nem kilepni.......Nagyon koszonom Neked, hogy beidezted az Igeszakaszt!

Azt gondolom, hogy a BUN - az azt elkoveto ember, nem tudja mit cselekszik, ha tudja is, behataroltan: amikor eppen hallgat a lelkiismeretere. Hany olya bun van, csak az en eletemet peldakent veve....egy apro megsertodes, ez is bun.....mert milyen alapon?....es, akkor meg sulyosabbakat nemis emlitettem....emberoles...es egyebek...hiaba, hogy azt nem tettem, az apro bun is bun.


Ha, az embernek lenne szabad akarata, Isten-tol fuggetlen, mert ugy nevezhetjuk csak szabadnak, akkor tudna teremteni...barmit, de nem tud.....talan most valaki felhozhatna, hogy a CLONOZAS......az nem egy teljeserteku leny, akar allat / ember formajaban......engedd meg, hogy kicsit meg 'hangosan' gondolkodjak  :088:
Nezzunk egy apro kis peldat.....korabbi eletembol: hiaba indultam el en magam, a sajat kutfejem utan (elnezest a kifejezesert) es tettem magam szerint jol a munkat, vagy egy parkapcsolatot, amit Isten es akit Isten nem nekem szant....sem a munkat nem kaptam meg, sem a parkapcsolat nem volt sikeres....viszont amit Nekem szant az UR  :088: :088: :088:, abban minden erofeszites nelkul, a legjobbat adtam es kaptam  :2smitten: :2smitten: :2smitten: amely ut, nem az Urtol valo, nem tud jarni rajta az ember, mert elobb -utobb falbautkozik. Nem letezik szamomra a szabadakarat, onfejuskodesrol be tudok szamolni, az eletemben, irtam is!.....de ervenyesult akaratrol, csak az Isten reszerol  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 16, 14:21:11
Igen, olyan is van, amit írtál, viszont ezzel Isten nem az akaratodat korlátozta, hanem ajtókat zárt be illetve nyitott ki előtted.
Attól Te még szabadon azt akarhattad, amit akartál, legfeljebb elismerted, hogy Isten bölcsebb, és nem véletlenül vezet másfelé.  :119: :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 16, 15:03:08
Sziasztok!
A szabad akarat, mint olyan egy nagyon ingoványos terűlet! Látszólag szabadon cselekszünk bizonyos keretek között.
"Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó;mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.
Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok;hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok.
Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn."
Róma 7:18-20
Sajnos Ádám bűnbe esése óta ez az alapfelálás az ember életében! Isten Krisztusban való közbeavatkozó kegyelme nélkűl az ember látszólag szabad akaratból, de szellemi rabságban és Isten ellen cselekszik.
Vö.
"Titeket is megelevenített, akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt,
Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a LEVEGŐBELI HATALMASSÁG FEJEDELME SZERÍNT,AMA LÉLEK SZERÍNT, MELY MOST AZ ENGEDETLENSÉG FIAIBAN MUNKÁLKODIK.
Akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és gondolatnak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is"
Ef. 2:1-3
Idáig két dolgot érdemes kiemelni!
1, Az első vers azt állítja, hogy Istennek kellett megelevenítenie bennünket, mert holtak voltunk a vétkeink és bűneink miatt! Már pedig egy HALOTTNAK NINCSEN SZABAD AKARATA!
2, a levegőbeli hatalmasság (sátán) fejedelme szerínt jártunk, az az szolgák voltunk, már pedig a SZOLGÁNAK SINCS SZABAD AKARATA!
Azonban:
"Minket, kik meg voltunk halva a vétkeink miatt, megelevenített együtt a Krisztussal (kegyelemből tartattatok meg!)
Innentől beszélhetünk szabad akaratról és szabad választásról!
:2smitten:     
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 16, 15:52:30

  Én picit másképpen látom ezt.   :01:

 Az hogy halottak voltunk, azt jelenti, hogy el voltunk választva Istentől, az ígéretektől, áldásoktól.

 Azért mondom ezt mert végig a Bibliában - pl. az 5 Mózes 30-ban is, amikor Mózes Izrsel fiai elé tárja Isten Szavát, a szövetséget, a feltételeket, végig azt látjuk, hogy nekik kell dönteni, mit választanak, tehát van szabad akaratuk, csak a "sötét oldal" ezt korlátozza, akadályozza..... (Vagy az 5Móz 28-ban az áldások feltételei, stb.)
  A pogányoknak is volt, van választási lehetőségük...

 pl. 5Móz 30:

14. Sőt felette közel van hozzád ez íge: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt.

15. Lám elődbe adtam ma néked az életet és a jót: a halált és a gonoszt.  

16. Mikor én azt parancsolom néked ma, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, hogy járj az ő útain, és tartsd meg az ő parancsolatait, rendeléseit és végzéseit, hogy élj és szaporodjál, és megáldjon téged az Úr, a te Istened a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

17. Ha pedig elfordul a te szíved, és nem hallgatsz meg, sőt elhajolsz és idegen isteneket imádsz, és azoknak szolgálsz;  

18.  Tudtotokra adom ma néktek, hogy bizony elvesztek: nem éltek sok ideig azon a földön, a melyre a Jordánon általkelvén, bemégy, hogy bírjad azt.
19.  Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod;  

20.  Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert ő a te életed és a te életednek hosszúsága; hogy lakozzál azon a földön, a mely felől megesküdt az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nékik adja azt.

  Ezekben az Igékben én azt látom, hogy nagyon is van szabad akarat, döntési lehetőség és minden attól függ!! Élet-halál, áldás-átok!

  Az más kérdés, hogy az ellenség nem ilyen "úriember", ő nem ad választási lehetőséget, hanem leigáz, letipor, az életünkre tör, ezért kell döntenünk, és végig kitartanunk Istenünk mellett, és akkor védelem alatt vagyunk.
  Akik Isten nélkül valók, rosszul döntenek, vagy nem döntenek, azok:

 1Kor 12: 2.  Tudjátok, hogy pogányok voltatok, vitetvén, a mint vitettetek, a néma bálványokhoz.

       :2smitten:     :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 16, 16:16:18
Szia Kamilla!
Picit csodálkozom azon, hogy Isten VÁLASZTOTT NÉPÉNEK fogalmáról megfeledkeztél!
A kiindúlási pont ott kezdődik, hogy ELŐBB ISTEN VÁLASZTOTTA KI IZRAELT! Erős karral és csodák között vonta ki egyiptomból, majd törvények által is világosságot adott nékik! A választás lehetőségére csak ezután kerűlt sor!
Picit "gáz" lett volna, ha Izraelnek az "egyiptomnak" nevezett szellemi sötétségében kellett volna Jehova mellett választania!
Furi lenne, ha ma az Istentől ajándékba kapott hit nélkűl, a megromlott óemberi szabad akaratoddal Isten mellett dönthetnél, amikor az rabja a bűnnek! Így születnek az álkeresztyének és a látszat megtérések: emberi erőlködésből az "Én döntök"-elv alapján!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 16, 16:22:46

  :05: Igazad van!   :169:

 Annyira a szabad akarat létére, mint olyanra koncentráltam, hogy
 nem igazán érthtően fejeztem ki magam, erre én is rájöttem időközben, de megelőztél - ki akartam pótolni - de nem baj, így is jó, köszi  :afro:

 Légy áldott tesóm!   :06:   :01:


    :2smitten:       :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 16, 16:49:25
Na ne má! Most elpakolhatom a köveket! :fetreng:
 
A szabad akaratból való megtérésnek az a problémája, hogy az ember felmagasztalása mellett tagadja Isten hathatós kiválasztó kegyelmét.    "És monda:Senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az én Atyámtól van megadva néki."
Ettől fogva sokan visszavonulának az Ő tanítványai közűl és nem járnak vala többé ő vele."
Jn.6:65-66

"A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak igéjét; ÉS AKIK CSAK ÖRÖK ÉLETRE VÁLASZTATTAK VALA, HÍVÉNEK"
Acs.13:48

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 16, 17:01:40

   :hehe: ne rakd el nagyon azokat a köveket,
              hosszú még a nap  :2funny:

  Róma 9:

15.  Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, a kin könyörülök, és kegyelmezek annak, a kinek kegyelmezek. [/color]

16.  Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené.

17.  Mert azt mondja az írás a Faraónak, hogy: Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam benned az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.

18.  Annakokáért a kin akar könyörül, a kit pedig akar, megkeményít.

19.  Mondod azért nékem: Miért fedd hát engem? Hiszen az ő akaratának kicsoda áll ellene?
20.  Sőt inkább kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel? Avagy mondja-é a készítmény a készítőnek: Miért csináltál engem így? [/i]
21.  Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon?

22.  Ha pedig az Isten az ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek,

23. És hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre, mit szólhatsz ellene?[/color]

24.  A kikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is,

      :2funny:            :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 16, 17:23:03
Jules  -   3385-os hsz

Csaba  -  3386 -os hsz

------------------------------------


Kedves Jules   es   Kedves   Csaba !

Pontosan igy neveznem, amig az ember Isten nelkul bolyong.......bunben el, meg nem tert....nem szabad akarat az, hanem KEGYELMI IDOSZAK!

Nagyon szepen koszonom Jules a Velem valo foglalkozast, Csaba (mi, nem 'beszeltunk' meg) Neked pedig az ertekes hozzaszolasod!!!


 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 :afro: :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 16, 17:28:28
Ez a téma igen kényes.
Évszázadok küzdelmei vannak ennek hátterében.

Szabad akarat vagy Isten rendelése-Isten munkája.

Ha valaki meg kérdi tőlem én mejiket vallom, azt mondom mind a kettőt.
A szabad akarat és az elrendelés olyan titok mint a szentháromság. Ez Isten munkája. Mind a kettőt alá lehet támasztani igével.
Azt is, hogy az ember kell döntsön, hogy az ember felelős döntéseiért, és egy napon számot ad minden döntésről és cselekedetről.
Ugyanakkor az ige beszél az eleve elrendelésről, arról hogy Iten kezdi a munkát a Szent Szellem által, ő az aki hív, akarata nélkül senki sem jöhet hozzá, és senki sem térhet meg csak ha az Úr vonzza. (Az eleve elrendelést nem Kálvin találta ki, hanem az Úr, mert beszél erről az őigéjében, és a szabad akaratott sem Arminius taláta ki, hanem ugyan úgy beszél az Isten igéje erről is).

Bármeik oldalt akarom támogatni, vagy elutasítani a Szentíráson ejtek csorbát.

Ez olyan mint mikor arról vitatkoznak, hogy Jézus ember volt vagy Isten, és i tudjuk, hogy mind a kettő. Ígyvan ez itt is Isteni titok ez, hogyan valósul meg, ez Isten munkája. Az Úr megteszi az Övét az én felelősségem az hogy megtegyem ami az énfelelőségem.

Kemény igék a Róma 9-11 - ezért sokan nem is akarnak tudomást venni róla. Vannak igék, amiket el kel fogadni, hit által és nem megmagyarázni.

Ha valaki megmagyarázza a szentháromságot az majd megmagyarázza ezt atémát is. Most homályosan látunk, de egy nap minden olyan tiszta lesz és természetes, hogy még csodálkozni sem fogunk rajta.

Ha ezt a két igazságot nem egymás mellé hanem egymással szembe álltjuk akkor csak vége hossza nélküli vitába keveredünk.

Sok szeretettel.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 16, 19:37:35
Szia Zolikám

"Most homályosan látunk,"

Azért ez nem igaz, de a többit teljesen elfogadom, és nagyon igaz.
 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 16, 19:43:06
Szia Erdei.

Ere az igére gondoltam.

1Kor 13:12  Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 16, 19:46:12
Szia Zoli!
Egyet értek Veled, s én nem tagadom a szabad akarat létét!
Egyetlen dolgot viselek nehezen, amikor az ok és az okozat felcserélésre kerűl!
Miután Isten kegyelme megéríntette az embert , ennek a kegyelemnek konokúl ellene is lehet állni!
"Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél.
Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól."
2Pét. 2:20-21
A fenti igéből is látszik, hogy Isten a kegyelem mellett nem fosztja meg az embert a szabad döntéseinek voltától!
Persze ez nem változtat semmit azon, hogy az ilyen a kegyelemmel való visszaélések nem érik "váratlanúl" a Mindenható Istent.
"Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat.
Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket."
Zsid.10:26-27

Azért az "ok" számomra továbbra is ezekben az igékben van megfogalmazva:
"Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van:
AKI ALKALMATOSOKKÁ TETT MINKET ARRA, HOGY ÚJ SZÖVETSÉG SZOLGÁI LEGYÜNK, NEM BETŰÉ, HANEM LÉLEKÉ; MERT A BETŰ MEGŐL, A LÉLEK PEDIG MEGELEVENÍT."
2Kor. 3:5-6
S el kell mondanom, hogy ez az ige nem Isten írott igéjének értelmezése és tekintélye alól szabadít fel bennünket, hanem:

"Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.
Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az Ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben."
Róma 8:2-4
A kegyelem bizony nem játék, s egyáltalán nem biztos, hogy a halálunk pillanatáig nyítva áll előttünk... 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 16, 19:48:54
Szia Zoli  :044:

Elolvastam a hsz-ed  :088: :088: :088:.....nagyon orulok, hogy Te is irtal a temahoz.

Azt gondolom, hogy Jezus az Isten, es emberi testbe, azaz hus es vernek szuletett meg.


A Szentharomsag, is vilagos es egyszeru: Isten -  a Szent Lelek, - es Jezus a fiu  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

* Isten minden joval ellatja a benne hivo, tiszta szivu embert. Isten, mindenben segit, ami jo es tiszta, es a torvenyeivel megegyezik, de ez evidens, hogy nemis lehet mas a jo  :088:

* a Szent Szellem, o felugyeli Istent is, es minket embereket, tole nem lehet kerni, a Szent Szellem okit es tanit. Es mindent szamon ker az emberen, ha hibazik, addig nem enged tovabb az eletben, mig a hibat ki nem javitom, meg nem banom a tevedesem, es helyre nem hozom ---> LELKIISMERET FURDALAS

Jezus, talan ot kellett volna eloszor irnom, de Jezus a Szentharomsagbol, utolsokent lepett a szivembe. Jezus tanitasai, biztositjak azt, hogy Istenben a szeretetben maradjon az ember.

De, ok Harman, Egyseget alkotnak  :088: :088: :088:


Szeretettel,
Moni  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 16, 19:53:49
Teljes mertekben, es tiszta szivbol egyetertek: a kegyelem, nem biztos, hogy nyitva all a halalunk pillanataig......megteresemkor erre figyelmeztetett a Szent Szellem.

Szoszerint azt mondta: Tobbet nem engedem el a kezed (mert korabban, bar megterve nem voltam, en engedtem el, az o kezet) es meg azt tette hozza, nincs tobb lehetoseged!     .....a kez, termeszetesen, atvitt ertelemben ertendo...De, a lenyeg, en nem elhetek tobbet a kegyelemmel!

Nem az en akaratomtol fuggnek a dolgok, hanem Isten-etol  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 16, 19:56:40
Két nagy tábor van más véleménnyel már évezredek óta!

Mivel hogy Zoltán megemlítette a Szentháromságot, eszembe jutott egy példa, amely igazándiból épp csak felületesen szemlélteti a nagy titkot.

A Szentháromság hasonló a vízhez. Egy anyag, mégis három halmazállapota (aspektusa) van.
Lehet szilárd (jég), cseppfolyós (víz) és légnemű (gőz).

Talán még a naphoz is lehet hasonlítani. Világosság, hőmérséklet és sugarak.

Visszatérve pedig a szabad akaratra, úgy sem lesz béke a két tábor között, amíg az ismeret töredékes.

Én három csoportot látok az igében, nem pedig kettőt; akik a pokolra teremtettek és akik az üdvösségre.

1.) Hitem szerint vannak elhívottak, akik már az anyjuk méhétől fogva kiválasztottak Istennek.
     Ezek az emberek nem tudják és nem is akarják megtagadni az Urat.

2.)Vannak olyanok is, akiknek nem kell Isten.

3.)És olyanok is, akik élnek a kegyelemmel.

Mielőtt már megszületne az elkárhozó, tudja róla Isten, hogy a kárhozatra teremti meg (Isten tudja, hogy kik azok akik őt válasszák). Vagy talán hibás Isten, hogy mégis életet adott neki? Lehet jobb lenne ha meg sem születne, de Isten a szabad akarat Istene is.

Akik pedig élnek a kegyelemmel, azoknak az a mentőmellényük, hogy jól tudtak dönteni? Elég száraz lenne akkor a kegyelem fogalma!
A megtérés először a szívben érlelődik meg és csak ezután dől el fejben.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 16, 20:06:49
1973-ban szulettem, az elmult 37 ev alatt, nem volt szabad akaratom, ezert, nem hiszek a szabadakaratban.

Szeretettel es tisztelettel, Mindannyiotok fele,
Moni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 16, 20:18:01
Közelít, közelít! :hehe:
A kegyelemmel tényleg az tud helyesen élni, aki kegyelmet kapott!
Ugyan más ok miatt hozta fel az Úr az adós szolga és a király esetét, de ott az a szolga "kegyelmet" kapott, s lám nem tudott vele helyesen élni...
Egyébként az eleve elrendelést én is Isten Mindenhatósága és igazságossága felől közelítem meg (de ez nem újdonság számodra ) :2funny:
Isten nem egy szadísta Isten, aki eleve úgy alkotta volna meg az embert, hogy ne tudjon engedelmeskedni. Viszont az "ádámi" szabad akaratnak vannak súlyos következményei...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 16, 20:18:34
Istent tiszta szivembol szeretem, a Szent Szellemet, pedig lelkembol, es szellemembol tisztelem, szeretem is, csak az a baj velem, hogy nem vagyok felnove hozza......nagyon sokaig, nem tudtam epp esszel felfogni, hogy a "Sziv csalard." Jer  17 , 9......es kerestem, vizsgaltam az eletem, kulonbozo forditasokat megneztem, hatha pontatlan, es akkor is szolt a Szent Szellem: ne ezzel foglalkozz, nem tudod atirni, mert igaz! A Biblia, pedig HITELES  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

DICSOSEG ERTE, AZ URNAK!

Ez, nem mese, igy tortent......es bizony a sziv csalard! Isten kegyelme az, ami megov a csalardsagtol!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 16, 20:18:56
Igen, Zolim tudom, hogy erre gondoltál, csak éppen nem jó helyen használtad,mert ez a páli idézet másról szól.

Szabad akarat?
NEM IS OLYAN EGYSZERŰ.
A szabad akarat nem más: mint adott időben, adott ismeret által, az adott választási lehetőségek közül való választás.

Aztán van jó és rossz választás.

Mindezeken felül kell emelkedni egy krisztusi embernek.
Sem időnk, sem ismeretünk,sem a lehetőségeink nincsenek korlátozva, dicsőséges Krisztusunk által.
Mivel mindent MINDENT nekünk adott az Ő fia által, hitben értelmetlenné válik a "szabad akarat", mivel teljes szabadságban vagyunk,nem csak akaratban, mindenben!
 :044: 

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 16, 20:21:05
Szia Móni!
Pedig Krisztusban szabad vagy, ergo kell hogy legyen szabad akaratod! :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 16, 20:23:00
Szia Móni!
Pedig Krisztusban szabad vagy, ergo kell hogy legyen szabad akaratod! :2funny:


 :afro: :hehe: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

JO, SOT, TOBB, MINT JO !  Nekem, pedig nincs, Istennek van egyedul :)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 16, 20:25:49
Isten "szabad akarata" a Mindenhatóságából származó  SUVERÉN HATALMA...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 16, 20:34:24
Isten "szabad akarata" a Mindenhatóságából származó  SUVERÉN HATALMA...


Es ez a lenyeg....... :2smitten:.....semmi masnak nincs jelentosege, ezt jelenti tiszta szivvel hinni es megbizni az Urban  :2smitten:
Nincs szabadakarat, szamomra.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 16, 22:43:59
Kedves Kamilla és Ani Kinor.

A hozzászólásokat kimoderáltam! Próbáljátok privátban elrendezni egymás között.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 17, 07:10:56
Kedves Kamilla és Ani Kinor.

A hozzászólásokat kimoderáltam! Próbáljátok privátban elrendezni egymás között.

Szeretettel,
Antee

Koszonom, en is kimoderaltam volna.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 17, 07:19:08
es a nem-letezo szabadakaratrol, reszemrol  :088: csatolnek meg ket csodalatos Iget:

"" Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukat szolgalja, mint akik az o vegzese szerint hivatalosak."  :2smitten:

(MERT....... :D :D :D )

" Mert akiket eleve ismert, ELEVE EL IS RENDELTE, hogy azok az o fiai abrazatahoz hasonlatosak legyenek, hogy o legyen elso szulott, sok atyafi kozott. "


Roma      8 , 28 - 29

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 17, 07:59:27
Két nagy tábor van más véleménnyel már évezredek óta!

Mivel hogy Zoltán megemlítette a Szentháromságot, eszembe jutott egy példa, amely igazándiból épp csak felületesen szemlélteti a nagy titkot.

A Szentháromság hasonló a vízhez. Egy anyag, mégis három halmazállapota (aspektusa) van.
Lehet szilárd (jég), cseppfolyós (víz) és légnemű (gőz).

Talán még a naphoz is lehet hasonlítani. Világosság, hőmérséklet és sugarak.

Visszatérve pedig a szabad akaratra, úgy sem lesz béke a két tábor között, amíg az ismeret töredékes.

Én három csoportot látok az igében, nem pedig kettőt; akik a pokolra teremtettek és akik az üdvösségre.

1.) Hitem szerint vannak elhívottak, akik már az anyjuk méhétől fogva kiválasztottak Istennek.
     Ezek az emberek nem tudják és nem is akarják megtagadni az Urat.

2.)Vannak olyanok is, akiknek nem kell Isten.

3.)És olyanok is, akik élnek a kegyelemmel.

Mielőtt már megszületne az elkárhozó, tudja róla Isten, hogy a kárhozatra teremti meg (Isten tudja, hogy kik azok akik őt válasszák). Vagy talán hibás Isten, hogy mégis életet adott neki? Lehet jobb lenne ha meg sem születne, de Isten a szabad akarat Istene is.

Akik pedig élnek a kegyelemmel, azoknak az a mentőmellényük, hogy jól tudtak dönteni? Elég száraz lenne akkor a kegyelem fogalma!
A megtérés először a szívben érlelődik meg és csak ezután dől el fejben.

Antee  :088:

szeretnem beleegyezesed kerni, ahhoz, hogy magammal vigyem a BLOG-omba ezt a hozzaszolasod!
Megtehetem ?

Koszonettel,
Moni  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 17, 10:45:52
Isten "szabad akarata" a Mindenhatóságából származó  SUVERÉN HATALMA...
Nincs szabadakarat, szamomra.

Kedves Móni,  az eddigi Bibliaismeretem  - és Istennel megélt személyes, élő kapcsolatom tapasztalatai  - szerint Isten szabad akaratot adott nekünk.
Saját képére teremtett minket:( Neki is van szive, érzelmei,  Móz.6,6: Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében)
- mi Őhozzá hasonlóan önálló akarattal, érzelmekkel, gondolkodással, felelősséggel, döntésjoggal  biró, általa végtelen szeretettel szeretett értekes teremtményei vagyunk. Természetesen a félreértések elkerülése végett, nem azt állitom, hogy egyenlőek vagyunk a Mindenható és Hatalmas Teremtő Istennel, akit szeretünk de egyben mint itélő Biránkat, félünk is, és végtelen tisztelettel és imádattal vagyunk felé; tudatában vagyunk teremtmény mivoltunknak, kicsiségünknek, határainknak-  azonban nem vagyunk távirányitásu robotok.
 
Hatalmunk van akaratunk fölött:
1Kor.7.37: " A ki pedig szilárdan áll a szívében és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött, és azt végezte el szívében, hogy megtartja hajadon leányát, jól cselekszi."

Isten mindenható és mindenttudó, az örökkévalóságban mindent egyszerre tud és lát: minden ember szivét ismeri, ezért a szivünk állapota alapján hiv el egyeseket az Ő terveiben való részvételre, rendel szolgálatokra, mig másokat nem...ezt sokan eleve elrendelésnek tartják.
 
Csel.1.24:  És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettő közül egyiket, a kit kiválasztottál,
Jel.2,23: én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint.
 
Istennek nemcsak A és B terve van mindenkivel, hanem döntéseink függvényében  szinte végtelen variációt érvényesit, mert szüntelen a javunkat akarja:
 
Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. 2Pét.3.9
Ez.33,11:Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról!

Mivel Isten szüntelenül vizsgálja az emberek szivét, ezért érdemes a szivvel külön is foglalkozni, mert  m i n d e n   a szivből indul ki, és a saját szive fölött szintén uralma van minden embernek.
A megtérés előfeltétele a sziv lágyan tartása, jó állapota.
A sziv egy olyan birodalomhoz hasonlitható, melynek uralmáért két -egymással ellentétes hatalom- áll harcban és folyamatos küzdelemben. Hogy a szivünket melyik fogja elfoglalni:  r a j t u n k  m ú l i k!
ef.4,18:Kik értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívök keménysége miatt van bennök
Róma 2.5 keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot
csel.28.27 megkövéredett e népnek szíve,
A töredelmes és bűnbánó sziv alkalmas arra, hogy megtérésre jusson.
Isten kegyelme, jósága, hivása   m i n d i g    m i n d e n  emberre  árad, de a sziv állapota határozza meg, hogy erre az egyes ember hogyan válaszol.
A szabad akarat fogja a választ végül megadni, mert  Isten nem gyönyörködik abban a fajta megtérésben, ami parancsra, eleveelrendelésre születik, csak az önkéntes szeretet és hála az, aminek Isten szive örül!
Nem hatalma, akarata, uralma, elrendelése  által akar bennünket magához vonzani - arra vágyik Isten, hogy  szive szeretetére a mi szivünk önként, szabad akaratból szeretetből hozott döntéssel  feleljen.
Lukács 6:45
A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj
Azt pedig, hogy  kinek jó vagy gonosz a szive, hatalmunkban van szabályozni, irányát jó vagy rossz irányba, döntéseinkkel befolyásolni.

A konkordancia  a "sziv" kifejezésre 847 találatot adott ki, nagyon érdekes az igék alapján tanulmányozni, hogy a sziv mint személyiségünk központja, milyen tulajdonságokkal, képességgel rendelkezik, és hogan tudjuk befolyásolni állapotát.
Mert ez szabadságunkban áll.
Zsuzsa :2smitten: :2smitten: :2smitten:


 




Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 November 17, 11:37:23
Talán ezekhez kapcsolódik.
Egy hívő testvérem ragaszkodik ahhoz az állításához, hogy Isten nem ismeri a szívünket. Arra hivatkozott, hogy Isten hagyta, hogy Ábrahám feláldozza Izsákot, mert kíváncsi volt, vajon megteszi-e. Sőt még azzal akarta alátámasztani, hogy Isten "megbánta", hogy embert teremtett, mert annyi gonosz gondolat születik meg a szívében.

Én úgy látom az igéből, hogy Isten nagyon is ismeri a szívünket, gondolatainkat, érzéseinket, megemlékezik róla, hogy porból alkotta az embert.  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 17, 11:52:01
Két nagy tábor van más véleménnyel már évezredek óta!

Mivel hogy Zoltán megemlítette a Szentháromságot, eszembe jutott egy példa, amely igazándiból épp csak felületesen szemlélteti a nagy titkot.

A Szentháromság hasonló a vízhez. Egy anyag, mégis három halmazállapota (aspektusa) van.
Lehet szilárd (jég), cseppfolyós (víz) és légnemű (gőz).

Talán még a naphoz is lehet hasonlítani. Világosság, hőmérséklet és sugarak.

Visszatérve pedig a szabad akaratra, úgy sem lesz béke a két tábor között, amíg az ismeret töredékes.

Én három csoportot látok az igében, nem pedig kettőt; akik a pokolra teremtettek és akik az üdvösségre.

1.) Hitem szerint vannak elhívottak, akik már az anyjuk méhétől fogva kiválasztottak Istennek.
     Ezek az emberek nem tudják és nem is akarják megtagadni az Urat.

2.)Vannak olyanok is, akiknek nem kell Isten.

3.)És olyanok is, akik élnek a kegyelemmel.

Mielőtt már megszületne az elkárhozó, tudja róla Isten, hogy a kárhozatra teremti meg (Isten tudja, hogy kik azok akik őt válasszák). Vagy talán hibás Isten, hogy mégis életet adott neki? Lehet jobb lenne ha meg sem születne, de Isten a szabad akarat Istene is.

Akik pedig élnek a kegyelemmel, azoknak az a mentőmellényük, hogy jól tudtak dönteni? Elég száraz lenne akkor a kegyelem fogalma!
A megtérés először a szívben érlelődik meg és csak ezután dől el fejben.

Antee  :088:

szeretnem beleegyezesed kerni, ahhoz, hogy magammal vigyem a BLOG-omba ezt a hozzaszolasod!
Megtehetem ?

Koszonettel,
Moni  :2smitten:

Természetesen másold be nyugodtan a blogodba, ha szükséged van rá. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 17, 17:19:59
Szia Szuzsa2

Idéznék magamtól:"Mindezeken felül kell emelkedni egy krisztusi embernek." /mármint a szabad akaraton/
Vagyis Krisztusban lévő embernek értelmét veszti a "szabad akarat", és akkor jött az idézet tőled:
"Hatalmunk van akaratunk fölött:
1Kor.7.37: " A ki pedig szilárdan áll a szívében és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött, és azt végezte el szívében, hogy megtartja hajadon leányát, jól cselekszi." "/idézet Zsuzsától
és, hát nagyon elbizonytalanodtam, hogy tévedek.
Ezért megnéztem a Protestáns új fordítású (revideált) Biblia fordítását:
1Kor.7,37: Aki azonban szilárd elhatározásra jutott, és a szükség nem kényszeríti, mert hatalma van saját kívánsága felett, és úgy döntött szívében, hogy jegyesét megőrzi: jól teszi.
Tudod az akarat /az egyén akarata/ nagyon nem egyeztethető össze a krisztusi emberrel, legkevésbé pedig a szabadsággal. Hiszen ha akarok valamit, már nem vagyok szabad, az akaratom rabja vagyok.
Akaratom tápláló ereje a kívánság, ha azt jelentem ki, hogy szabad akaratom van, akkor a szabadságot kívánom,ami butaság, mert Jézus szabaddá tett.
Szabad vagyok akkor, ha nincs akaratom. /kívánságom/
Akkor eleve elrendelés van? Szerintem nem. Egyetlen esetben volt eleve elrendelés, Jézus esetében. Mivel ez az elrendelés is magára Istenre vonatkozott, nem az emberre, ezért ez egy nagyon különleges eset.
Az eleve elrendelés sem állja meg a helyét, hiszen ekkor megint csak korlátozva van a szabadságom.
Ezért értelmetlen a "szabad akarat", sőt kimondottan ördögi. Mert Ádám kívánta a tiltott gyümölcsöt /akarta/ el is vesztette a szabadságát.
Tudom nem egyszerű, nekem sem az, de tudom, hogy nem tévedek, vizsgáld meg a szellemeddel is amit írtam.
 :044:





Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 17, 17:44:11
Feljebb említettem azt, hogy én valahol a ketté között álok, de ami igaz az igaz több ige van az elválasztásra mint a szabad akaratra.

Ezt az igét például hogyan magyarázzátok?

Ján 6:65  És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki.

Apcs 13:48  A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak ígéjét; és a kik csak örök életre választattak vala, hivének.

Róm 9:15  Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, a kin könyörülök, és kegyelmezek annak, a kinek kegyelmezek.
Róm 9:16  Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené.

A probléma az, hogy szabad akaratra teremtett az Isten bennünket, már mint Ádámot. Ádám még szabadon dönthetett.
A mi akaratunk, sajnos alávan vetve bűnös természetünknek, és ha valami, valaki, vagy valami alá van vetve, akkor az már nem szabad. (erről szól a Róma 7 része)
Krisztusban nyerjük vissza szabadságunkat és szabad akaratunkat (erről szól a Róma 8). Onnan kezdve eldönthetjük engedelmeskedünk, vagy nem. De a Róma 6 rész arról beszél, hogy annak vagyunk szolgái akinek engedelmeskedünk. Vagy a gonosznak engedünk, akkor a gonosz szolgái vagyunk, ha Istennek akkor az Úr szolgái vagyunk.
(itt van egy kis kényes dolog, bármennyire akarunk szabadok lenni, az a helyzet, hogy valakinek mindig a szolgái leszünk. Vagy az Úrnak önkéntesen, vagy a gonosznak és ez is egy bizonyos értelem ben önkéntesen, de aztán magához láncol és már el nem akar ereszteni, ebben különbözik az Úr, mert az Úr ezt nem teszi)

Ha csak a szabad akaratott, hangsúlyozzuk beleeshetünk abba a csapdába, hogy többet tulajdonítunk magunknak mint amik vagyunk. Elfelejthetjük, és lekicsinyíthetjük a kegyelem jelentését, sőt elvesződhet jelentősége az életünkben.

Azért mondtam, hogy ezeket a dolgokat egymás mellé és nem egymással szembe kell fordítani.
Isten sokkal hatalmasabb, és sokkal nagyobbak a tervei mintsem, hogy mi azt teljesen megértenénk. Ő egészen másképpen munkálkodik mint ahogy azt mi elgondoljuk, vagy megmagyarázhatnánk.

Róm 11:33  Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai!
Róm 11:34  Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? vagy kicsoda volt néki tanácsosa?
Róm 11:35  Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy annak visszafizesse azt?
Róm 11:36  Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.


 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 17, 19:40:14
Zolikám

"Krisztusban nyerjük vissza szabadságunkat és szabad akaratunkat (erről szól a Róma 8). Onnan kezdve eldönthetjük engedelmeskedünk, vagy nem."

Pedig mennyire közeli a gondolatunk.
"Krisztusban nyerjük vissza szabadságunkat", így igaz, nem pedig a "szabad akaratunkat".

Mikor a világban voltunk, elérkeztünk egy választáshoz. Jézust fogadjuk el vagy sem? Eddig volt a szabad akarat! Mert addig Ádámiak voltunk. A döntést mi hoztuk meg.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 17, 20:59:42
Sziasztok!
Én Zoli álláspontját támogatom! Mert ha az "ádámi" bukott természetünk képes lenne Krisztus mellett dönteni, nem lenne szűkségünk Isten kiválasztó kegyelmére.
Ha Krisztusban meg lennénk fosztva a szabad döntéseink lehetőségétől fizikai értelemben is rabszolgák volnánk.  Szabad akarat és szabadság  ott van, ahol szabad döntéseinkben nem vagyunk korlátozva!
Mert egyoldalról azt mondja az ige:
"Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn alól, SZOLGÁIVÁ lettetek pedig az Istennek:megvan a gyümölcsötök  a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet."
Róm. 6:22
Másrészről:
"Ti az én barátaim vagytok, HA azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek.
Nem mondalak többé titeket szolgának; MERT A SZOLGA NEM TUDJA, MIT CSELEKSZIK AZ Ő URA; TITEKET PEDIG BARÁTAIMNAK MONDOTTALAK; MERT MINDAZT, AMIT AZ ÉN ATYÁMTÓL HALLOTTAM, TUDTUL ADTAM NÉKTEK"
Jn. 15:14-15
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 17, 21:33:09

  Kiválasztás

2Pét 1:10;
10.  Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha.

itt: kaleó: „hív, elhív, hivat” -> kalészisz: „odahívás, elhívás”; kalétosz: „név szerint meghívott”

1Kor 1:9;
 9.  Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre.

Mt 13:49;
49.  Így lesz a világ végén is: Eljőnek majd az angyalok, és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül.

itt: aforidzó: „elhatárol, elkülönít, kijelöl, meghatároz, definiál”

„ a jó és rossz szétválasztása, v. egy személy elválasztása a többiektől konkrét szolgálat céljából”

még: Mt 25:32; Csel 13:2; 19:9;

itt: horidzó: „elválaszt, kijelöl, meghatároz, elrendel, definiál;” ami a horáó: igéből: „lát, figyel, utánanéz” = „Isten tekintete nyomán történnek dolgok” lsd. ároni áldás

A sorsban lévő kiválasztottság: eklego: „kiválaszt, kiemel” -> fn.: eklogé: „kiválasztás, választás”
pl. Pál anyja méhétől fogva Gal 1:15; ki volt választva evangéliumot hirdető apostolnak. Csel 9:15;

  Szóval érdemes megnézni az eredeti írást, melyik szó szerepel ott  :06:


       :2smitten:       :01:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 18, 07:00:07
Csaba

A szabad akarat és a szabad választás között nagy a különbség.
Isten szabad választást adott az embernek, ami most is működik.
Választhat. Akár elfogadja Jézust, akár nem. Ez nem szabad akarat, ez szabad választás, erre a megváltatlan ember is képes.


 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 18, 08:45:29
Csaba

A szabad akarat és a szabad választás között nagy a különbség.



 :044:


szabad választás =  szabad akaratból történő döntés  :119:

választás:  egy személynek az a saját akaratából, magától eredő szellemi akciója, amikor a szándékát a számára reális két vagy több lehetőség közül kizárólag valamelyik felé fordítja. A döntés folyamán először megvizsgáljuk az egyes lehetőségek célját, korábbi tényleges eredményeit, esetünkben várható eredményét, majd ezeket összehasonlítjuk az ideális megoldással, és azt választjuk, amelyiktől hosszú távon és széles körben a legjobb eredmény várható.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 18, 09:07:26
Szia Robi! :2smitten:

Ha nyelvészetileg nézem, akkor lehet, hogy igazad van a kérdésben!
Viszont ha logikailag vizsgálom, szabad akarat nélkűl, hogyan dönthetsz, vagy választhatsz szabadon?
Mert ha nincs szabad akaratod egy döntés, választás meghozatalára, akkor a választásod, döntésed is mindig kívűlálló okok miatt fog bekövetkezni.
Ilyen értelemben, akkor az az állítás is hamis, hogy megváltatlanúl is választhatod Krisztust, hiszen a választásodat, vagy Isten, vagy pedig sátán befolyásolja. Ha pedig nincs az ember megváltva, akkor nem is kérdés, hogy ki úralja a döntéseit!
Az ember két féle döntést hozhat: Istennek tetszőt, vagy Istennel ellenkezőt.
A megváltatlan ember meg ugye testben van, s nem engedelmeskedik Isten elvárásainak, mivel hogy nem is teheti.
Hát ez az "ádámi" bűn következménye: a megromlott szabad akarat és döntéshozó képesség...
Az Úr Jézus Krisztus is azt mondja a tanítványainak: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket..."
Azonban Judás kiválasztásából hiányzott a személyre szabott kegyelem, láthatjuk is Judás "szabad" személyes választásának következményeit...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 18, 09:11:52
Zsuzsa2 - hozzam irt hozzaszolashoz  :088:

Draga Zsuzsa,

koszonom szepen a hsz-t.....nagyon jokat irsz, mint ahogy mindannyian, a legtisztabb es legjobb szandekkal igyekszunk kifejezni hitunk alapjan hogyan velekedunk, hogyan ertelmezzuk a szabadakaratot.



Azonban, az en velemenyem, a Roma  8 , 28 - 29  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Miert? - mert nekem meg nem sikerult ervenyesiteni az akaratom.....pedig nem kis erofesziteseket tettem bele.... :hehe:.....mondhatnam azt is, hala a JOISTEN-nek, hogy nem sikerult....!
Szoval, en ezen a velemenyemen, nem valtoztatok  :088: :088: :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 18, 09:16:50
....szeretnek egy masik kerdest feltenni, pontosabban, ideznek egy rovid beszlegetest, ket ember kozott zajlott....


A :  mi keresztenyek vagyunk, tobb evszazada vette fel a csaladunk a keresztenyseget, es igy van ez a ferjem vonalan is.

B:  ez, csodalatos  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

A:  mielott meghazasodtunk a ferjemmel, az o csaladja eljott a mienkhez latogatoba, ahol mindket reszrol, mindenki jelen volt, szulok, nagyszulok, testverek, es mi a leendo par :)....ennek az a lenyege, hogy a csaladban mindneki szimpatikusnak talal e mindenkit, mert ha valami nem stimmel, akkor nem is jon letre a hazassag....

B:  Nagyon erdekes. Es mindenki kedvelte egymast ? ? ?

A:  persze, de nem ertem a kerdest.

Nos, ennyi a beszelgetes, van e velemenyetek?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 18, 09:50:38
Van, de inkább nem írom le! :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 18, 13:56:06
Van, de inkább nem írom le! :hehe:

 :hehe:...jo....eloszor en is nevettem...de mikor vegig gondoltam meg egyszer, akkor mar nem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 18, 14:31:04
Több olvasata is van a történetnek.

Egyfelől kb. középkori hozzáállás, hogy a családok szimpátiája dönti el, hogy a fiatalok összeházasodhatnak-e vagy sem.

Másik oldalról viszont az a mozzanat, hogy a mesélő nem is értette a kérdést, hogy miért ne lettek volna egymásnak szimpatikusak, arra utal, hogy érett keresztyénként nem is lehet(ne) kérdés, hogy a testvérem kedves-e a szememben, vagy sem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 18, 15:17:54
Több olvasata is van a történetnek.

Egyfelől kb. középkori hozzáállás, hogy a családok szimpátiája dönti el, hogy a fiatalok összeházasodhatnak-e vagy sem.

Másik oldalról viszont az a mozzanat, hogy a mesélő nem is értette a kérdést, hogy miért ne lettek volna egymásnak szimpatikusak, arra utal, hogy érett keresztyénként nem is lehet(ne) kérdés, hogy a testvérem kedves-e a szememben, vagy sem.

 :088: :088: :088: - hat, IGEN.

illetve,

1. miert ne lenne szimpatikus a leendo hazastars csaladja, mar ez alapbol
2. majd a visszakerdezo, maga, is, hogy kerdezhet ilyet.......Es, ezert gondolkodtam el ezen, hogy ez nagyon embertelen (durva).

En voltam a B, az A jelu, pedig egy szemely.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 18, 16:12:45
Én meg azt gondolom, hogy miért is kellene egyetlen találkozás alapján bármilyen különösebb érzelemnek kialakulnia? A szimpátia a megismerés alapján jön létre, egy találkozás ehhez nem elég. Egyébként sem a családok házasodnak hanem a két fiatal, de ha a családok jól kijönnek egymással az nagy ajándék.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 18, 16:37:57
Én meg azt gondolom, hogy miért is kellene egyetlen találkozás alapján bármilyen különösebb érzelemnek kialakulnia? A szimpátia a megismerés alapján jön létre, egy találkozás ehhez nem elég. Egyébként sem a családok házasodnak hanem a két fiatal, de ha a családok jól kijönnek egymással az nagy ajándék.

Nagyon kedves vagy..... :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 18, 19:42:02
Kedves Zsuzsa2

"választás:  egy személynek az a saját akaratából, magától eredő szellemi akciója," idézet tőled.
Ez ellent mond az Igének, mivel feltételezzed, hogy szellemi akció, holott a biblia azt mondja, hogy Jézus aki megeleveníti a szellemet, tehát a hitünk szerint amíg nem vagy Jézusban nem él a szellemed.

"szabad választás =  szabad akaratból történő döntés" idézet tőled
Ez sem állja meg a helyét.
Ha mondjuk választhatok zöld meg kék között, de én pirosan akarnék, akkor nem érvényesül, hogy az akaratom egyenlő a választási lehetőséggel.

Kedves Csaba

Máté 6:10 ...... legyen meg a te akaratod, .......
Ha ezt komolyan veszed, akkor már nincs szabad akaratod!
 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 18, 20:06:08
Nagyon érdekes és elgondolgodtattó.

Róm 12:2  És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.

Az akaratunk alávan rendelve gondolkozásunknak. Azt fogod mindig választani amit szeretsz vagy jónak tartod.
Azért mondja az ige azt, hogy a gondolkozásunk is meg kell változzon. Vagy Jézus aztmondja hogy a szív, mert onnan származnak... és nem a mi akaratunkból.
Miért van az, hogy egy gyerek máskép választ mint egy felnőt. Tegyél egy kislány elé egy babát vagy egy autót, meiket fogja választani. A természete határozza meg.
Tegyél egy két éves gyerek elé egy Rolex órát ami 20000 dollárt ér, és egy tábla csokit. Mit fog választani... meghatározza az értékrendje, vagy a tudatlansága.

Ígyvan ez a felnőttekkel, tegyél egy alkoholista elé egy pohár bort, és egy pohár üditőtt. Meiket válassza.... amit szeret, meghatározza döntését az aminek a rabja.

Az az ember aki a bűn alá van rekesztve, az mindig a helytelen dolog felé, hajlik hacsak nem érint meg valami a szívét, nem kezdi el ott valami (vagy inkább valaki - a Szent Szellem) az ő munkáját.

A gondolkodásunk meg kell változzon, Krisztus és a Szent Szellem által, az Újjászületés által, hogy megtudjuk vizsgálni mi az Istennek az akarata. Ha  a gondolkodásom megváltozott, akkor értem meg mi a jó nekem, és akkor tudok dönteni, hogy az Úrnak engedelmeskedek és nem a gonosznak. És még itt is sokszor kudarcot vallunk, mert sokszor győz az akaratunk felet, vágyaink, indulataink. Tehát az akaratunk mindig alávan rendelve gondolkozásunknak, és annak ami meghatározza a gondolkozásunkat.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 18, 20:27:40

 Sziasztok!   :044:

 Megnéztem, mi van az eredetiben, új fordítás szerint:

 Róma 12:2;
és ne idomuljatok ehhez a világkorszakhoz, hanem változzatok meg a
 szívetek értelmének megújítása által, hogy megvizsgáljátok,
 mi az Isten jó, számára kedves és tökéletes akarata
!”

szívetek értelmének” = nusz = „a szellem értelme, a szellem
( szív) belső, értelmes felfogóképessége”, majdnem ugyanaz, mint a szellem, „szintetizáló értelem, nem a részekből érti meg az egészet, hanem közvetlenül az egészet fogja föl, intuitívabb jellegű, mint

a diaonia = „ szétgondolás, kettéválasztó tudás”, értelem. Ez az agyunkkal, elménkkel való gondolkodás, analizálás, megfontolás.

 A nusz viszont szellemi, belső, amit a Szent Szellem irányít, ha alárendeljük Neki. Ez tud kapcsolódni, "ráérezni" Istenre, Aki Szellem.

 Ef 4:23;
  "Megújuljatok pedig a ti elméteknek szelleme szerint." (Károli)
  "újuljatok meg szívetek értelmének szelleme által" (SZPA)

Kol 1:9;
  "azért mi is, amely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűnünk meg
   értetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának
   megismerésével minden szellemi bölcsességben és értelemben
"
(K.)

 "Ezért mi is - attól a naptól fogva...
  hogy teljesedjetek be az Ő akaratának felismerésére teljes
  bölcsességgel és szellemi megismeréssel
" [/b] (SZ)


    :2smitten:    :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: lucius - 2010 November 18, 20:33:44
...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 18, 20:52:09
Igen, de én nem igen fogadom el az Új fordítást, sok a hiba benne. Eddig a legjobb magyar fordítás a Károli.
Ezen felül jó megnézni más nyelvű fordításokat is.

A görögben meg nem találom a nusz szót:

 και μη συσχηματιζεσθε τω αιωνι τουτω αλλα μεταμορφουσθε τη ανακαινωσει του νοος ‘υμων εις το δοκιμαζειν ‘υμας τι το θελημα του θεου το αγαθον και ευαρεστον και τελειον

Idézet
A nusz viszont szellemi, belső, amit a Szent Szellem irányít, ha alárendeljük Neki.

Itt éppen te mondod hogy a Szent Szellem irányít, tehát nem vagy Szabad hanem a Szent Szellem irányít.
Mást meg a bűnös természet. Épp ezért ő máskép fog dönteni, mint mi akiket a Szent Szellem vezet.

Részemről ennyi. A végtelenségig lehet igéket idézni, próbáltam gyakorlatilag megvilágosítani, de látom nem megy.
A görögbe meg nem mennék bele... azért ne gondold, hogy görögből zéró vagyok. Tanulom én is.
Meg úgylátom mindenáron megcáfolni akarod, és nem megérteni, vagy a két dolgot egymásmellet elfogadni.
Ezenfelől meg ezt az egészet meddő vitának látom, mert aki dönt az majd üdvözül, aki pedig nem dönt az elkárhozik. Hogy ki miért döntött? ... Bár mindenki döntene... de ez sajnos nem lesz így...

 :2smitten:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 18, 21:03:42

 Kedves Zoltán!   :044:

 Nem akartalak felidegesíteni, elnézést...
 Azt látom, nem fogadod el az eredeti szöveget, te tudod...
 Részemről is ennyi, akkor legyen úgy, ahogy te gondolod, amit te elfogadsz, nekem mindegy, nem akarok vitát...

 Az a baj, hogy nincs különbség téve a szellemi és a lelki között,
 és ezért emberi okoskodások, magyarázatok vannak,  és az, amit 
 elfogadtok, megszoktatok, ...
 nem pedig az, amit a Szent Szellem mond...  :061:
 és semmit nem fogadtok el, pl. tőlem, mert én "máshonnan való"
 vagyok, ez van minden fórumon, ennyit a szeretetről, meg
 ilyenekről  :089: többség győz mindenhol  :02:

 pedig ez is a helyreállítás része lenne...  :pirul:

 Én csak próbáltam objektív lenni, szöveghű, és nem akarom
 állítani, hogy jó lennék görögből, bármiből, de sok lehetőség
 van már Biblia programokkal és miért ne néznénk utána az
 eredetinek, minket nem üldöznek (még), nem kell titokban,
 sietősen fordítani az eredetit.... na mindegy, feladom  :08:
 
 Légy áldott! Nincs harag, megpróbáltuk és nem megy, ennyi  :hehe:

 szeretettel: Kamilla   :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 18, 21:13:25
Bocsi.
De tiszta szívből mondom nem idegesítettél fel. Az Úr a tanúm
Ha pedig, úgy tűnt, kérek bocsánatott.

De tényleg, nem tudom és nem is értem miből veszed, hogy nem fogadom el az eredeti szöveget.

De itt a Rom.12.2 ről volt szó
Angolul, és a Román bibliában is, és az Új fordításban is az az értelme ami a Károli fordításban. Tehát a gondolkodás, az elme megújulásáról van szó.
 Én erről beszéltem.

Sok szeretettel

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 18, 21:32:48



Máté 6:10 ...... legyen meg a te akaratod, .......
Ha ezt komolyan veszed, akkor már nincs szabad akaratod!
 :044: :2smitten:

Ha ezt komolyan veszed, akkor te  azt akarod, amit Ő akar, mert felismered, hogy az a jó.
A te szabad akaratodat ebből a felismerésből eredően önként aléveted az Ő akaratának.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 18, 21:41:14
Sziasztok!
Lehet, hogy nem olyan tragikus ez a nézetkülönbség! :2funny:

Az ember hármas tagozódását mélyebben boncolgató tesók, a megtéretlen ember döntéseit a lelkében munkálkodó érzelmeknek túlajdonítják. Ebben a megközelítésben a megtérés nem szellemi, hanem lelki természetű.
Az újjászületést (Szent Szellemmel való betöltekezést), s a hozzá kapcsolodó "speciális" karizmák meglétét elengedhetetlenűl együttes megjelenésében látják szűkségesnek.
Ebben a megközelítésben, az embernek lehetősége van a szellemétől független szabad döntések meghozatalára.
Na nekem ez az ami picit ógörögűl hangzik!
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 18, 21:51:46
Én is elfogadom az ember hármas tagozódását, abban az esetben ha a lelki az érzékit jelenti, vagyis az érzések központját.

Ennek viszont nem sok köze van ahhoz, hogy szétválasszam a megtérést az újjászületéstől. Mert ez is egyszere történik. Amíg a megtérést az ember végzi, az újjászületést Isten.

Ennek ellenére, Pál mikor az emberről beszél csak két részre ossza: Külső ember és belső ember. Addig amid a külső megromlik a belső ember folyamatosan megújjúl, átformálódik Krisztus képére.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 18, 21:53:05
Szia Robi!
Nyelvészetileg megint igazat adok Neked, mert ha az Atya akaratát cselekszed, akkor az az Atyáé, s nem a Tiéd. Ideális esetben azonban a saját szabad akaratod találkozik Isten akaratával, ha nem így van, akkor nem önként cselekszel, hanem valószínűleg félelemből, vagy más érdekből. Hát ez viszont Krisztusra nézve elég gáz, mert akkor még sem tett bennünket szabaddá!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 18, 22:06:14
Egyet értek Zoli!
A megtérésben valóban van emberi rész is, az Újjászületésben pedig gyakorlatilag nulla az emberi rész! Éppen ezért nem lehet emberi sablonokat felállítani arra, hogy Isten milyen jeleket tesz az Újjászületett ember mellett. Az embert kell figyelni, hogy megtermi-e a Lélek gyümölcsét, avagy sem!
Hiába vannak az ember mellett "speciális" karizmák, ha a Lélek gyümölcsét nem termi meg. Maga a Lélek gyümölcse szétválaszthatatlanúl a bizonyság az Újjászületés mellett. Egyetlen karizma sem lehet önmagában a fentiekre bizonyíték.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2010 November 18, 22:09:15
Nagyon sokat vitatkoztunk már ezen a kérdésen. Ha a mi akaratunktól függne, hogy üdvözülünk vagy nem, akkor biztos, hogy elkárhoznánk. Ha tőlünk függne, hogy kiesünk-e a kegyelemből, biztos, hogy kiesnénk. De Isten tudja, és nem is várja el tőlünk, hogy nincsen csak egy is, aki keresnő őt, és nem mi keressük Őt, hanem ezért Ő keresett minket. Nem azé, aki fut és nem tudjuk újjászülni magunkat. Viszont nagyon fontos szerepünk van, hogy vagyunk - mert velünk történik.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 18, 22:11:46
Igen Csaba.
Jézus is azt mondja, hogy a gyümölcsök a mérvadóak, a jele annak hova tartozunk.
Sőt mindenek fellette a Szeretett, mely minden gyümölcs kiindüló pontja, vagy alapja.

Ján 13:35  Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 19, 03:38:08
Azért az érdekes, hogy ebben a világban mennyire korlátozott a választási lehetőség.

"Ideális esetben azonban a saját szabad akaratod találkozik Isten akaratával, ha nem így van, akkor nem önként cselekszel, hanem valószínűleg félelemből, vagy más érdekből. Hát ez viszont Krisztusra nézve elég gáz, mert akkor még sem tett bennünket szabaddá!"idézet Csaba

Márk 14:36  És monda: Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vidd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom [legyen meg], hanem a tied.

Zsuzsa2

Igen, így van. Ezért írtam, hogy Jézusban értelmét veszti a "szabad akarat".

Zoli

Nagyon sok igazság van abban, amit írtál.

Sándor

Ez igaz.

 :044:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 19, 07:37:29

Zsuzsa2

Igen, így van. Ezért írtam, hogy Jézusban értelmét veszti a "szabad akarat".




 :04


Szerinted...  Legyen neked a te  hited szerint. Egyébként  ha "Jézusban értelmét veszti a "szabad akaratod" , ergo a te életedben már  nincs soha semmi más akaratod és cselekedeted mint az Úrnak, mindig mindenben úgy cselekszel, mint Ő, akkor ehhez csak gratulálni tudok!  :afro:   Bárcsak már én is itt tarthatnék...

"Ideális esetben akaratunk  találkozik Istenével" - irta Csaba. EZ  HIVŐ ÉLETÜNK  CÉLJA!!! Ezért olvasunk Igét, ezért keressük Istent imával, élünk vele meghitt, személyes közösségben, hogy minél jobban ismerjük ÖT, és megismerjük akaratát, majd  megcselekedjük! Ennek a felismerésnek, és  megcselekvésnek az értékét Isten szemében a szabad akaratból való személyes döntésünk adja meg. Kétfajta döntés lehet: engedelmeskedés vagy ellenkezés Isten akaratával(lázadás).
Ezért mondja Jézus: "L e g y e n   meg a te akaratod mint a mennyben, úgy a földön is".
Óhajtó és nem kijelentő mondat ez, utóbbi  igy hangzana: a földön mint a Mennyben, m e g v a n  a Te akarod. A Mennyben mindig érvényesül Isten akarata, nekünk azonban  előbb meg kell ismernünk az Ő akaratát, hogy aztán hitből megcselekedjük. Azért hitből, mert meggyőződésünk, hogy amit Isten akar, az a JÓ.   
Akaratával összhangban élni nem mindig sikerül, vannak önakarat-érvényesitéseink, makacsságok, ebből  botlások, elesések, napi harcok, sebek, törések, könnyek...DE felállunk, és megyünk tovább.
Miért kérnénk Istent, hogy  " bocsásd meg a mi vétkeinket" ha nem azért, mert a szabad akaratunkból Isten akaratával ellenkező döntéseink és tetteink a  mi  vétkeink...?  Sátán a paradicsomi bűneset óta az ember szabad akaratát használja ki.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 19, 19:31:43
Az önismeret 1.rész - LÁTÓK SZÓLJATOK (004) (http://www.youtube.com/watch?v=sDcz7_JuF68&feature=related#)
Az önismeret 2.rész - LÁTÓK SZÓLJATOK (004) (http://www.youtube.com/watch?v=AjivUw0_SJI&feature=related#)

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 19, 19:36:23
Zsuzsa2

"Szerinted...  Legyen neked a te  hited szerint. Egyébként  ha "Jézusban értelmét veszti a "szabad akaratod" , ergo a te életedben már  nincs soha semmi más akaratod és cselekedeted mint az Úrnak, mindig mindenben úgy cselekszel, mint Ő, akkor ehhez csak gratulálni tudok!  :afro:   Bárcsak már én is itt tarthatnék..."

Kérlek mutasd meg nekem, ahol én azt írtam, vagy állítottam-: életemben már  nincs soha semmi más akaratom és cselekedetem mint az Úrnak, mindig mindenben úgy cselekszem, mint Ő.

Ha ilyet nem találsz, akkor elfogadom a bocsánatkérésedet.
Ha találsz, akkor meg idézd be légy szíves.
Ha egyiket sem teszed, akkor meg legyen neked, a Te hited szerint.

Amiket az idézet után írtál, az meg valami, csak nem Jézusba vetett hit.

Tudnod kell nem rád haragszom, nem is ismerlek, de azt a szellemet amit képviselsz, azt nagyon is ismerem.
Mivel ez a szellemiség jó ideje jelen van, ezért nem is szóltam hozzá a témákhoz, most is csak azért tettem, mert megértettem valamit, és meg akartam osztani másokkal, hátha valaki megérti. Azt gondolom, hogy volt aki megértette./vagy legalább gondolkodott rajta/ Így hasznos volt.
Aztán személyeskedhetsz, meg rombolhatsz, mert akinek szólt az értette, vagy gondolkodott rajta.
 :igen:




Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 19, 19:53:14
Közönöm Móni.
Nagyon jó tanitás.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 19, 20:59:25
Zsuzsa2

"Szerinted...  Legyen neked a te  hited szerint. Egyébként  ha "Jézusban értelmét veszti a "szabad akaratod" , ergo a te életedben már  nincs soha semmi más akaratod és cselekedeted mint az Úrnak, mindig mindenben úgy cselekszel, mint Ő, akkor ehhez csak gratulálni tudok!  :afro:   Bárcsak már én is itt tarthatnék..."

Kérlek mutasd meg nekem, ahol én azt írtam, vagy állítottam-: életemben már  nincs soha semmi más akaratom és cselekedetem mint az Úrnak, mindig mindenben úgy cselekszem, mint Ő.

Ha ilyet nem találsz, akkor elfogadom a bocsánatkérésedet.
Ha találsz, akkor meg idézd be légy szíves.
Ha egyiket sem teszed, akkor meg legyen neked, a Te hited szerint.

Amiket az idézet után írtál, az meg valami, csak nem Jézusba vetett hit.

Tudnod kell nem rád haragszom, nem is ismerlek, de azt a szellemet amit képviselsz, azt nagyon is ismerem.
Mivel ez a szellemiség jó ideje jelen van, ezért nem is szóltam hozzá a témákhoz, most is csak azért tettem, mert megértettem valamit, és meg akartam osztani másokkal, hátha valaki megérti. Azt gondolom, hogy volt aki megértette./vagy legalább gondolkodott rajta/ Így hasznos volt.
Aztán személyeskedhetsz, meg rombolhatsz, mert akinek szólt az értette, vagy gondolkodott rajta.
 :igen:

Egyszerű: olvasd vissza, amiket irtál. (nem árt, ha a régebbieket is)  Értelemszerű a válaszom, logikusan következik az általad irtakból.
Itt  mindenki  szabadon azért ir be mint te:  valamit megért,  és megosztja másokkal, ami nem feltétlenül azonos a többiek látásával. Erről szól a fórumozás.

Amit nekem felrósz: " sértés, személyeskedés, rombolás"   -    ezek eléggé súlyos vádak. Várom az indoklást.

Kedves  Erdei!
ha Á-t mondtál, akkor mondj B-t is, mert igy fair: 

"azt a szellemet amit képviselsz, azt nagyon is ismerem.
Mivel ez a szellemiség jó ideje jelen van, ezért nem is szóltam hozzá a témákhoz"

Eszerint olyan negativ "szellemiséget" képviselek itt, ami általam "jó ideje jelen van"  ami miatt "te már nem szóltál hozzzá a témákhoz. "
M  i      e z     a      s z e l l e m i s é g    ???? 
-    ezekután jogom van megtudni.


Szeretném, ha ezt a véleményedet eddigi hsz-eimről  más testvérek is megerősitenék, mert két-három bizonyság megáll.

Ha mások  is igy látják,  megvizsgálom, és ha jogos,  megteszem amit kell.

Köszönöm az őszinte választ/válaszokat:
Zsuzsa
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 19, 21:27:10
Sziasztok!
Én nem szeretnék pálcát törni senki felett, de egy teológiai értelmezéshez tartozik egyfajta szellemiség is.
Emlékszem, hogy Robi 1 évvel ezelőtt színtén a szabad akarat önkéntes választását favorizálta a megtérés tekintetében...
Egyszer egy tesó azt kérdezte tőlem itt, hogy mióta hiszem azt amit vallok. Igazság szerínt sok kérdésben formáltátok a véleményemet...
Őszíntén mondom nem kedvelem a Zsuzsa által képviselt teológiát, s így a velejáró szellemiséget sem!
Viszont én Zsuzsa lelkűletét nagyra becsülöm, mert többekkel ellentétben nem mutatja másnak magát, mint amilyen valójában. Valóigaz, hogy sok mindent másként látunk, másként értelmezünk, de az Ő szívállapota olyan, amivel hajlandó vagyok közösséget vállalni, még akkor is ha a teológiájától fel áll néha a hátamon a szőr!
:hehe:
Na ez a leplezetlen igazság a részemről!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 19, 21:52:40
Közönöm Móni.
Nagyon jó tanitás.

 :2smitten:

Nekem is tetszik.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 19, 22:02:54
Sziasztok!
Én nem szeretnék pálcát törni senki felett, de egy teológiai értelmezéshez tartozik egyfajta szellemiség is.
Emlékszem, hogy Robi 1 évvel ezelőtt színtén a szabad akarat önkéntes választását favorizálta a megtérés tekintetében...
Egyszer egy tesó azt kérdezte tőlem itt, hogy mióta hiszem azt amit vallok. Igazság szerínt sok kérdésben formáltátok a véleményemet...
Őszíntén mondom nem kedvelem a Zsuzsa által képviselt teológiát, s így a velejáró szellemiséget sem!
Viszont én Zsuzsa lelkűletét nagyra becsülöm, mert többekkel ellentétben nem mutatja másnak magát, mint amilyen valójában. Valóigaz, hogy sok mindent másként látunk, másként értelmezünk, de az Ő szívállapota olyan, amivel hajlandó vagyok közösséget vállalni, még akkor is ha a teológiájától fel áll néha a hátamon a szőr!
:hehe:
Na ez a leplezetlen igazság a részemről!
:2smitten:


Csaba  :088:

....." nem mutatja magat, masnak, mint amilyen valojaban, tobekkel ellentetben..." - irod.
Mindenki annak mutatja magat ami, ezt elarulja az ember megjelenes, tekintete, szava, - cselekedete, itt pedig az iras!
En, Te, Mindannyian.  :088: :088: :088:

Tovabba, kerdeznem, mire alapozott, azon illuzio,  hogy Te, tudhatod, ki milyen?
Azert, ilyet egy kereszteny embertol nem esik jol olvasni.


Moni :044: :2angel: :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 19, 22:07:16
Bocsi, azért a történet úgy kerek, ha a másik félről is elmondom az őszíntét! :2funny:

Hát "Erdei kollégával" nem kezdődött felhőtlenűl itt a "románcunk"!
:fetreng:
 Ennek ellenére az egyik  kedvenc tesóm lett itt a fórumon! A muay thai harcos stílusa egyáltalán nem idegen tőlem, egyetlen csepp képmutatás sincs benne, s többször tanúja voltam, hogy a meggyőződését az egész fórummal szemben is felvállalta.
Pl. az Ő szavai nyomán értettem meg, hogy a Biblia nem ismeri a Messiáshívő zsidó fogalmát, ez egy szép mese a zsidó tesóktól, akik nem hajlandóak keresztyénné válni!
Most már kerek a történet!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 19, 22:15:35
Kedves Ani Kinor!
Több, mint egy évig voltam modi ezen a fórumon!
A mézes-mázas nyalakodást nem egyszer követte a kőkemény valóság!
Előfordúlt pl. hogy az egyik testvérnő irgalmas szívű jelzőt aggatott egy másikra, aztán amikor nem tetszett a véleménye kis hijján megátkozta!
S had ne beszéljek olyan apróságokról, amit itt kínt a fórumon sosem olvashattál!
Sajnálom, de undorító az a képmutatás, amely a keresztyének között folyik! Lehet megbotránkozni, akinek nem inge ne vegye magára!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 19, 22:19:00
Bocsi, azért a történet úgy kerek, ha a másik félről is elmondom az őszíntét! :2funny:

Hát "Erdei kollégával" nem kezdődött felhőtlenűl itt a "románcunk"!
:fetreng:
 Ennek ellenére az egyik  kedvenc tesóm lett itt a fórumon! A muay thai harcos stílusa egyáltalán nem idegen tőlem, egyetlen csepp képmutatás sincs benne, s többször tanúja voltam, hogy a meggyőződését az egész fórummal szemben is felvállalta.
Pl. az Ő szavai nyomán értettem meg, hogy a Biblia nem ismeri a Messiáshívő zsidó fogalmát, ez egy szép mese a zsidó tesóktól, akik nem hajlandóak keresztyénné válni!
Most már kerek a történet!
:2smitten:



Tobbek, szo volt hasznalva, azt hittem egy egesz lista van..... :hehe: :nem: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Bizzuk ezt is, az Urra  :2smitten:

Moni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 19, 22:35:06
A "többek"-kifejezés nem a tudathasadásomat szemlélteti!
:fetreng:
Igazad van, bizzuk az Úrra, a Szent Szellemre!
A moderálást meg a "Főnökre", az Ő igazságérzetében megbízom!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 19, 22:42:42
Kedves Ani Kinor!
Több, mint egy évig voltam modi ezen a fórumon!
A mézes-mázas nyalakodást nem egyszer követte a kőkemény valóság!
Előfordúlt pl. hogy az egyik testvérnő irgalmas szívű jelzőt aggatott egy másikra, aztán amikor nem tetszett a véleménye kis hijján megátkozta!
S had ne beszéljek olyan apróságokról, amit itt kínt a fórumon sosem olvashattál!
Sajnálom, de undorító az a képmutatás, amely a keresztyének között folyik! Lehet megbotránkozni, akinek nem inge ne vegye magára!
:2smitten:

Kedves Csaba  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
* az onmagabol kifordulo szemelyt, meg kellett volna nagyon kedvesen nyugtatni
* ez, nem kepmutatas, hanem elvesztik az egyensulyt az emberek....akkor kilep Istenbol......nezd, en is mindig leirom, amit gondolok, de! az ember jobb, ha nem gondol semmit  :hehe:....na, de komolyan.
En egy ezoterikus forumon tertem meg, van ott egy kereszteny Ferfi, az Iget hirdeti, en pedig csatlakoztam hozza. De, ma mar elertuk, hogy a kerdesek, kb 1%-a, kapcsolatos ezoteriaval. Nem konnyu megallni, hogy ne hagyja az ember szo nelkul, mikor valaki (azon a forumon)....OSHO-rol nyit topic-ot, vagy buszkelkedik azzal, hogy 3szor elvalt, belevagjon e, a negyedikbe is...ez, nagyon kemeny munka.
Es, szamit az embereknek, mit mond egy kereszteny, nagyon szamit. Multkor nyilt egy olyan topic, persze, azt csak alneven merte bevallalni valaki, hogy Jezus a paranormalis jelensegek mestere volt. Egyebkent meg kell mondjam, ugy ahogy vannak, nagyon szeretem oket, 1-2 ember neha az idegeimen tancol....mert ez az elobb emlitett topic is...Mikor vilagosan le lett vezetve, hogy Jezus, az Isten! De akkor megyunk es szolunk, hogy azonnal zarjak le! Nagyon jol tudom, melyikuk hisz az Urban es melyikuk nem, de, egy dolog Isten-t szeretni, es egy dolog Istent Szeretni es Felni (tisztelni)....Most OSHO-bol keszulok egy temat irni nekik, melyben bebizonyitom, hogy a szemely mit tanitott, de elotte meg fogom oket kerdezni, nyilatkozzanak, hisznek e az Urban, es utana, jon az OSHO anyag, melyben szembesitem oket, azzal, amit mondtak. Szoval a lenyeg az, nagyon szepen, es szeretettel kell banni az emberekkel, mert sok van aki meg nem talalta meg az Urat, de keresi.

A fent emlitett, paranormalis topic.....az valami borzalom volt, ahogy indult.... el tudod kepzelni....most ott tartunk, hogy kb 40-50 hsz ota, a Bibliat taglaljuk...es ok hoztak az idezeteket, az I. Kor. levellel kezdodott. Es egyelore en zartam Lukacs 10 , 26 - 37 -el...nagyon szep, de nehze feladat, mert ha barmiben hibazunk, azonnal az orrunk aladorgolik.
De, peldaul, a szemelyeskedes is minimalis. Es a forum neve is uj lett es a profil sem ezoterikus, hanem Beszelgetos....ez lett a meghatarozasa. Meg valahogy ok is cikinek erzik, mar az asztrologiat....Dicsoseg az Urnak ezert!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:


Ja, ma mar 4en vagyunk, keresztenyek...2 Ferfi, es ket NO....en, most a masik Ferfivel irom az Igeket....igy hozta az Ur!  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 19, 22:44:09
A "többek"-kifejezés nem a tudathasadásomat szemlélteti!
:fetreng:
Igazad van, bizzuk az Úrra, a Szent Szellemre!
A moderálást meg a "Főnökre", az Ő igazságérzetében megbízom!
:2smitten:

en, is megbizom, gyorsan olvasd el, amit meg irtam,  :hehe: :hehe: mert ez az egesz ki lesz moderalva..... :044: remelem  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 19, 23:25:08
Móni, elég jól ismerem Antit! :hehe:

Tudod egy dolog keresni Istent, más dolog "bepöccenni", s megint más dolog a Krisztusban újjászületett személyt megjátszani!
Elválasztani valóban az Úr választja el a konkolyt a búzától, a kecskéket a juhoktól, vagy a bárányokat a ragadozó farkasoktól.
Ha nem akarta volna, hogy felismerjük őket, akkor nem állította volna: "Gyümölcseikről ismerítek meg őket."
Meg valami ilyesmit is mondott: "Távolítsátok el a farizeusok kovászát magatok közűl" ami nem más, mint a képmutatás!
Amúgy nem csak az Alfa-omega fórumról beszéltem, Anti mesélhetne olyan sztoryt, "újjászületett" keresztyénről, hogy lefonnád a szemöldököd!
:hehe: 

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 19, 23:43:03
Sajnos tényleg előfordult már, hogy egy másik személyiséget mutatott valaki, aki nem csak itt, hanem több keresztyén közösségnek is hazudott. Sokan nem is gondolnák, hogy egy ilyen hazugsággal mekkora sebet lehet ejteni máson...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 19, 23:49:06
Ne hariz!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 20, 08:50:40
Móni, elég jól ismerem Antit! :hehe:

Tudod egy dolog keresni Istent, más dolog "bepöccenni", s megint más dolog a Krisztusban újjászületett személyt megjátszani!
Elválasztani valóban az Úr választja el a konkolyt a búzától, a kecskéket a juhoktól, vagy a bárányokat a ragadozó farkasoktól.
Ha nem akarta volna, hogy felismerjük őket, akkor nem állította volna: "Gyümölcseikről ismerítek meg őket."
Meg valami ilyesmit is mondott: "Távolítsátok el a farizeusok kovászát magatok közűl" ami nem más, mint a képmutatás!
Amúgy nem csak az Alfa-omega fórumról beszéltem, Anti mesélhetne olyan sztoryt, "újjászületett" keresztyénről, hogy lefonnád a szemöldököd!
:hehe:

Csaba  :2smitten: :2smitten: :2smitten: 

Nagyon rovid szemoldokom van  :hehe: :088: :169:
De, mit hazudott, hogy kereszteny, aztan kiderult, hogy nemis ismer egy Iget sem..... :088:....de, pont ez a lenyeg, a legkissebbel megcselekedni .......ez nehez, mert akkor jon az emberben, miert hazudott? Azert, mert addig olyan elete volt, hogy nem mert oszinte lenni. En csak egy dolog miatt poccenek be, a valas miatt, mikor valakik azt mondjak, el kell valni, ha nem megy....meg elvaltam mert a felesegem, elvaltam, mert a ferjem....csak eppen en magam sehol nem vagyok a tortenetben. De, nem szabad semmin ......mert a gerendak ott vannak.....mindenki szemeben....a lenyeg, Istenre bizom, ki mit hazudik....szeretnek igy tenni.

 :088:

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 20, 09:35:55
Zsuzsa2

Idézet az nem jött, de sebaj.

"Eszerint olyan negativ "szellemiséget" képviselek itt, ami általam "jó ideje jelen van"  ami miatt "te már nem szóltál hozzzá a témákhoz. "
M  i      e z     a      s z e l l e m i s é g    ????
-    ezekután jogom van megtudni.


Szeretném, ha ezt a véleményedet eddigi hsz-eimről  más testvérek is megerősitenék, mert két-három bizonyság megáll.

Ha mások  is igy látják,  megvizsgálom, és ha jogos,  megteszem amit kell.

Köszönöm az őszinte választ/válaszokat:
Zsuzsa"

Nos ez a szellemiség, az amelyik nem hogy nem nyitott, de teljesen félre viszi mások írását is. Jelen esetben az enyémet. Ezt én csak "vallásnak" nevezem.
Nagyon egyszerűen arról beszéltünk, hogy van e Krisztusban szabad akarat, (nem testben) szerintem értelmét veszti, mivel minden hívő arra törekszik, hogy Jézus (Atya) akarata valósuljon meg, szellemben(mennybe) és a földön is(testben). Szó sem volt életvitelről, meg rólam.
Persze soha sem vizsgálnád meg magad, mert annál sokkal mélyebben vagy már a vallásban.
A vallás pedig nem egyenlő a hittel.

Itt térnék rá Csabára

Igen, sok mindent látok másképpen mint mondjuk egy éve, vagy akár egy hónapja.
Annyira már ismersz, hogy nem szégyenlem azt ha tévedek, vagy rosszul látok dolgokat, vagy csak egyszerűen felszínesen.
Igen annak voltam a híve, hogy Krisztusban is van szabad akarat. Sajna tévedtem. Krisztusban szabadság van. A haláltól való szabadság. (félelemtől)
Nem akarok magyarázkodni, de alapvetően liberális gondolkodásomból fakadt, hogy rosszul értelmeztem a bibliát.
A másik amit nem vettem figyelembe, hogy a test és a szellem nem egy síkon mozog, mind addig, míg az ember megkeményíti a szívét.(saját akaratát érvényesíti az ember)
Tudod Jézus az Út, (nem a vég) valószínű, hogy még ezernyi dolgot fogok másképpen látni, mint most, de ez egyáltalán nem baj. Ez nem köpönyeg forgatás, hanem tanulás, ha tetszik megértés.
Mikor elsős voltam, azt hittem hogy a 2+2=4 ezzel mindent tudok a matematikáról, mert ennyit értettem meg belőle.
Ma már tudom, hogy 2+2= 1+3, de még közel sem tudok mindent hiszen lehet 2+2 =1+1+1+1, de az is lehet, hogy az egész nem is igaz.
Amíg azt érzem, hogy fejlődök, és egyre többet értek meg, addig jó, addig működik a hitem, ha már stagnálok, vagy semmi újat nem kapok, akkor már el kell gondolkodni hol van a baj.
 :044:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 20, 10:15:34
Szia Robi!

Szeríntem nagy bajban van az a hívő, aki ma is szóról szóra azt vallja a bibliából, amit akkor vallott, amikor először kapcsolatba kerűlt egy keresztyén közösséggel. Ha így van, akkor jó esélye van reá, hogy emberi dogmákat követ...
"Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig."
Pb.4:18
Aki úgy éli le a hitéletét, hogy soha semmiben nem képes megváltoztatni a kialakúlt véleményét, az nem Krisztust és a Szent Szellemet követi, hanem önmaga elképzeléseit.
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 20, 10:54:03
.......egyebkent, a szemelyeskedestol, jobb ha mind tavol tartjuk magunkat, epulesunket szolgalja!

Szemelyeskedes akkor jon, ha elfogytak az ervek, az ertelmes gondolatok....sajnos, ez igy van.

Nincs baj!....Kepessegeink szerint irunk, gondolkodunk es cselekszunk, ez van, de nem baj.

 :088: :088: :088:


Sem a Zsuzsa, sem a Robi gondolataival nem azonosulok, teljes mertekben, viszont! mindket emberben, a sziv joszandekat erzem, es ez vezet, amikor olvasom oket, azaz Zsuzsa es Robi - mikor olvaslak Titeket, roviden ennyi........amugy a masik forumon pedig vagyunk negyen keresztenyek...es tobb szaz, nem kereszteny.....ott erdemben.......nagyon keves embert olvasok......mert ott nehez elkerulni a szemelyeskedest....mivel elltero hitrendszer......es ugye azonnal mondja, hogy o nem ismeri Jezus-t....tehat ott jobb....csak szemelyektol fuggetlenul forumozni.....szoval nekem a tanulsag az, ha szakadast erzekelek, ugy erzem nem hallgatnak meg, vagy rosszindulat jon felem, kikerulom....es, azt is megfigyeltem, ha en kikerultem, akkor megy, masik embert, embereket piszkal, az ilyen szemely....na, de Zsuzsa, es Robi, nem rolatok irok, az altalanos tapasztalataimrol, a forumozast illetoen.


Tehat, egyforman fontosak vagytok nekem, ne legyen vita koztetek, vagy barmi szakadas  :088: :088: :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 20, 13:06:42
Szia Móni!
Előre is bocsi, ha pontatlanúl idézlek! :pirul:

"Nagyon rövid szemöldököm van."

Nem számít, én bízom a tehetségedben! :fetreng:

"De, mit hazudott, hogy keresztyén, aztán kiderűlt, hogy nem ismer egyetlen igét sem..."

Akikről én beszéltem nagyon is jól ismerik az igét!

"de pont ez a lényeg, a legkisebbel megcselekedni, ez nehéz, mert akkor jön az emberben, miért hazudott?"

Kedves Móni, a "legkisebbek", ismeretben gyermekkorúak ritkán kapnak  vezetői, vagy egyéb szolgálati tisztséget egy gyülekezetben...

"Azért (hazudott), mert addig olyan élete volt, hogy nem mer őszínte lenni."

Én állítólagosan Krisztusban újjászületett emberekről beszélek!

S felmerűl a kérdés:
Hol játszanak az ilyen testvérek szerepeket, a gyülekezetben, vagy a világhálón, ahol nincsennek következmények?
Szeríntem nem túl bonyolúlt a válasz...

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 20, 13:07:57
Sziasztok!
Én nem szeretnék pálcát törni senki felett, de egy teológiai értelmezéshez tartozik egyfajta szellemiség is.
Emlékszem, hogy Robi 1 évvel ezelőtt színtén a szabad akarat önkéntes választását favorizálta a megtérés tekintetében...
Egyszer egy tesó azt kérdezte tőlem itt, hogy mióta hiszem azt amit vallok. Igazság szerínt sok kérdésben formáltátok a véleményemet...
Őszíntén mondom nem kedvelem a Zsuzsa által képviselt teológiát, s így a velejáró szellemiséget sem!
Viszont én Zsuzsa lelkűletét nagyra becsülöm, mert többekkel ellentétben nem mutatja másnak magát, mint amilyen valójában. Valóigaz, hogy sok mindent másként látunk, másként értelmezünk, de az Ő szívállapota olyan, amivel hajlandó vagyok közösséget vállalni, még akkor is ha a teológiájától fel áll néha a hátamon a szőr!
:hehe:
Na ez a leplezetlen igazság a részemről!
:2smitten:

Szia Csaba!  Köszi a válaszod, megértettem. Értékelem amit személyemről mondtál :))) 

szeretettel: Zsuzsa :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 20, 14:13:47
Még nem tudtam átolvasni, hogy miért is "forrt" fel a fórum levegője. De én azt hiszem, hogy űgy Zsuzsára, mint Robira nagy szükségünk van, én mindkettőjüket szeretem, és véleményük hat rám, még ha nem is mindig értek egyet akár egyikükkel, akár másikukkal, vagy egyikőjükkel sem. Az a fontos, hogy nyugodtan megbeszéljük a dolgokat és még jobb ha szeretetben tudjuk tenni.

Ami a hazugságot illeti, én a legszomorúbb példáját épp egy másik fórumon éltem át, nagyon visszaélt a bizalmammal és a jóhiszeműségemmel egy úgynevezett újjászületett keresztény, aki a mai napig döngöli a földbe a más véleményen lévőket, élve a moderátori jagaival, és soha nem kért bocsánatot a hazugságaiért, a félrevezetésért. Azért jó ha itt mi őszinték tudunk egymással lenni, mert csak így tudunk egymás épülésére lenni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 20, 14:36:32
Egyet értek Irma!
Na meg Mónival is, abban, hogy a személyeskedés feszűltséget kelt.
A képviselt teológiát és az abból fakadó szellemiséget is ellehet külőníteni a személytől, viszont a lelkületét nem!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 21, 12:12:25
Még nem tudtam átolvasni, hogy miért is "forrt" fel a fórum levegője. De én azt hiszem, hogy űgy Zsuzsára, mint Robira nagy szükségünk van, én mindkettőjüket szeretem, és véleményük hat rám, még ha nem is mindig értek egyet akár egyikükkel, akár másikukkal, vagy egyikőjükkel sem. Az a fontos, hogy nyugodtan megbeszéljük a dolgokat és még jobb ha szeretetben tudjuk tenni.

Ami a hazugságot illeti, én a legszomorúbb példáját épp egy másik fórumon éltem át, nagyon visszaélt a bizalmammal és a jóhiszeműségemmel egy úgynevezett újjászületett keresztény, aki a mai napig döngöli a földbe a más véleményen lévőket, élve a moderátori jagaival, és soha nem kért bocsánatot a hazugságaiért, a félrevezetésért. Azért jó ha itt mi őszinték tudunk egymással lenni, mert csak így tudunk egymás épülésére lenni.


Draga szeretett Testverem, Irmacska!

nem baj....nem veletlenul vagyunk ezen a forumon, Antee mellett van aldott szeretetteljes tiszta utunk, es nem a fourmvezetokbe vetjuk bizalmunk, hanem Istenbe!!!
Az egyeb erre vonatkozo dolgokat, mar privatban irtam Neked  :088:...ami nem titok egyebkent, de nem illik es nemis keresztenyi, hogy tovabbiakban beszeljunk errol...a lenyeg, en mit adok, nem, az, hogy a masik mit tesz...nemigaz?  :088: :088: :088:

Moni  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 21, 13:28:57
Drága testvérkém!

Nem is azért irtam, csak úgy szóba került a hazugság és számomra az a legeretentőbb példa máig. Pedig sok hazugsággal találkoztam már, de párját ritkitja. Pláne, hogy a megbánás legkisebb jele nélkül ural most is egy fórumot. Én már ezt letettem az Úr kezébe mikor átjöttem ide, és itt Isten áldását érzem.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 21, 20:47:49
Nem forrt a hangulat, csak ha valamit nem írtam le,akkor azt nem írtam le.
Itt a fórumon igen gyakran előfordul, hogy nem azt olvassuk ami le van írva,(ebbe a hibába én is bele esek) hanem amit olvasni akarunk. Ezzel teljesen félre vihetjük a dolgokat. Azt vélelmeztem, hogy Zsuzsánál ez többször előfordult, (velem szembe) az átlagosnál, ezért hangot adtam annak a véleményemnek, hogy itt már a szándékosságot vélem felfedezni.
Annyira egyfajta szemüvegen át olvassa amit firkálok, hogy olyat is odaolvas amit magam soha nem írtam le.
Miután kértem, hogy ugyan lenne kedves beidézni tőlem, vagy ha nem akkor bátran kérjen bocsánatot, ezzel mint egy beismerve, hogy bizony tévedett. Persze egyik sem történt meg.
Tudjátok én már nem egy embernek mondtam, hogy bocsi tévedtem. Ezzel azt hiszem semmivel sem lettem kevesebb, csak több,mert olyan dolog lett világos, ami előtte sötét volt. (pl. szabad akarat)
Azért arra hamar rájöttem, hogy ha valaki nem kellően nyitott, akkor ott sértődés lesz előbb vagy utóbb, mert nem fogja megérteni, hogy mások miért nem azt vallják mint ő.
Irmám is így járt a másik fórumon. Egy "vallásos" ember sem nyitott mások iránt, azt hiszi, hogy tévedhetetlen. Ez az igazi kovász, a farizeusi kovász.
Én ebben látom a legnagyobb veszélyt.
Amikor megkövesedik a szív, és már képtelen változni.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 21, 20:58:31
Bocsi, Robi akkor én félreértelmeztem valamit. Én a magam részéről örülök ha valaki leírja amit gondol. Ettől gazdagabbak leszünk valamennyien, mert tágul a látókörünk. De igy irásban olyan könnyen félreértjük egymást, mert csak a betűk vannak, azok meg holtak önmagukban. Néha én is azt olvasom amit én vetitek ki, volt is már összeütközésem itt a fórumon is. De jó ha tisztázzuk és maradunk tovább szeretetben.
Az a jó ha meg is akarjuk érteni egymást, mert valójában csak akkor épitjük magunkat és a többieket.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 21, 21:06:42

 Azt gondolom, hogy az Ige alapján, óvatosnak kell lennünk a másik ember szíve állapotának a megítélésében, mert az Úr figyeli ezeket, és megesik, hogy a mi szívünk kerül "nagyító" alá, ha ítélkezünk, mert, még tart a kegyelem és Isten munkálkodik mindannyiunkban, nem mond le senkiről, míg tart a kegyelem ideje:

  Péld 21,2 Az embernek minden úta igaz a maga szemei előtt; de a szívek vizsgálója az Úr.

  1Kor 4,5 Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, a ki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dícsérete.

10. Jel 2,23 És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint.

    :2smitten:       :afro:     :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 21, 22:08:33
Szia Kamilla!

Szerintem abban egyet érthetünk, hogy az ige nem ad szűkségtelen tanácsokat.
A Szent Szellem pedig nem ad haszontalan karizmákat.
Mindkét forrás célja  a gyülekezet és az egyén építése, óvása, vezetése.
Sokan a "fejűket veszítik" csakhogy a nyelveken szólás, vagy a prófétálás karizmáját magukénak tudják, de ezzel a karizmák sora nem ér véget...
A próféta sem azért int, hogy a földbe döngölje "áldozatát"...
Persze kényelmesebb szeretetlen ítélkezésről beszélni, mint önmagunkba tekintení.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 21, 22:40:21
Nem forrt a hangulat, csak ha valamit nem írtam le,akkor azt nem írtam le.
Itt a fórumon igen gyakran előfordul, hogy nem azt olvassuk ami le van írva,(ebbe a hibába én is bele esek) hanem amit olvasni akarunk. Ezzel teljesen félre vihetjük a dolgokat. Azt vélelmeztem, hogy Zsuzsánál ez többször előfordult, (velem szembe) az átlagosnál, ezért hangot adtam annak a véleményemnek, hogy itt már a szándékosságot vélem felfedezni.
Annyira egyfajta szemüvegen át olvassa amit firkálok, hogy olyat is odaolvas amit magam soha nem írtam le.
Miután kértem, hogy ugyan lenne kedves beidézni tőlem, vagy ha nem akkor bátran kérjen bocsánatot, ezzel mint egy beismerve, hogy bizony tévedett. Persze egyik sem történt meg.
Tudjátok én már nem egy embernek mondtam, hogy bocsi tévedtem. Ezzel azt hiszem semmivel sem lettem kevesebb, csak több,mert olyan dolog lett világos, ami előtte sötét volt. (pl. szabad akarat)
Azért arra hamar rájöttem, hogy ha valaki nem kellően nyitott, akkor ott sértődés lesz előbb vagy utóbb, mert nem fogja megérteni, hogy mások miért nem azt vallják mint ő.
Irmám is így járt a másik fórumon. Egy "vallásos" ember sem nyitott mások iránt, azt hiszi, hogy tévedhetetlen. Ez az igazi kovász, a farizeusi kovász.
Én ebben látom a legnagyobb veszélyt.
Amikor megkövesedik a szív, és már képtelen változni.
 :044:

Mivel irólam van szó, szeretnék  megszólalni és lezárni egyúttal a személyemről szóló minősitgetéseket:
Bemásolom a szabad akaratról mit irtam:

Erdei:...  Jézusban értelmét veszti a "szabad akarat".
Válaszom Erdeinek: Szerinted...  Legyen neked a te  hited szerint. Egyébként  ha "Jézusban értelmét veszti a "szabad akaratod" , ergo a te életedben már  nincs soha semmi más akaratod és cselekedeted mint az Úrnak, mindig mindenben úgy cselekszel, mint Ő, akkor ehhez csak gratulálni tudok!     Bárcsak már én is itt tarthatnék...
"Ideális esetben akaratunk  találkozik Istenével" - irta Csaba. EZ  HIVŐ ÉLETÜNK  CÉLJA!!! Ezért olvasunk Igét, ezért keressük Istent imával, élünk vele meghitt, személyes közösségben, hogy minél jobban ismerjük ÖT, és megismerjük akaratát, majd  megcselekedjük! Ennek a felismerésnek, és  megcselekvésnek az értékét Isten szemében a szabad akaratból való személyes döntésünk adja meg. Kétfajta döntés lehet: engedelmeskedés vagy ellenkezés Isten akaratával(lázadás).
Ezért mondja Jézus: "L e g y e n   meg a te akaratod mint a mennyben, úgy a földön is".
nem kijelentő mondat ez, utóbbi  igy hangzana: a földön mint a Mennyben, m e g v a n  a Te akarod. A Mennyben mindig érvényesül Isten akarata, nekünk azonban  előbb meg kell ismernünk az Ő akaratát, hogy aztán hitből megcselekedjük. Azért hitből, mert meggyőződésünk, hogy amit Isten akar, az a JÓ.   
Akaratával összhangban élni nem mindig sikerül, vannak önakarat-érvényesitéseink, makacsságok, ebből  botlások, elesések, napi harcok, sebek, törések, könnyek...DE felállunk, és megyünk tovább.
Miért kérnénk Istent, hogy  " bocsásd meg a mi vétkeinket" ha nem azért, mert a szabad akaratunkból Isten akaratával ellenkező döntéseink és tetteink a  mi  vétkeink...?  Sátán a paradicsomi bűneset óta az ember szabad akaratát használja ki.

Ez a beirásom inditott meg Erdeiben egy olyan lavinát, ami  méltatlan, sértő, alaptalan  minősitésekre ragadtatta.
Ezeket irta nekem, rólam:

"amit irtál nem Jézusba vetett hit"
"szellem amit képviselsz"
"személyeskedsz, rombolhatsz"

"ez a szellemiség nem nyitott, félreviszi mások irását" ezt "vallásnak nevezem"
"soha nem vizsgálnád meg magadat, mert annál sokkal mélyebben vagy már a vallásban"
"a vallás pedig nem egyenlő a hittel"

"egyfajta szemüvegen keresztül" "olyat is odaolvas amit nem irtam le"
"bátran kérjen bocsánatot beismerve hogy tévedett"
"egy vallásos ember sem nyitott a másik iránt, azt hiszi, hogy tévedhetetlen"
"Ez az igazi kovász, a farizeusi kovász. Én ebben látom a legnagyobb veszélyt.
Amikor megkövesedik a sziv, és már képtelen változni"

aláhuztam ami erősen sértő számomra.

Mi is az a szellemiség, amit én itt képviselek?
A Derek Prince, Hagin, Németh Sándor-féle igeértelmezés, karizmatikus látás. Húsz éve tértem meg a karizmatikus mozgalomban,  és ezeket a tanitókat - Isten áldott szolgálóit - , az Igével maximálisan összhangban tanitóknak itélem meg.
Világos, bár eddig nem jött elő ilyen sarkosan,h. "ez a teológia, és a mögötte levő szellemiség" egyesek részéről elutasitásba  ütközik itt. Akinek más a véleménye, természetesen ne tegye ezt a fajta látást magáévá, de lássa be, hogy  szabadságában áll mindenkinek kialakaitania saját igei látását.
Részemről tudomásul veszem, hogy a Fórum  többféle felekezetből jelenlevő összetett keresztény közösség, és szabadon beszélgethetünk. A sértés határát eközben senkivel  nem léptem át! Nem hiszem hogy nálam van a bölcsek köve, de más se higgye, mert rész szerint van bennünk az ismeret.
Javaslom, hogy mindenki a saját hitét, "vallásosságát",  "tévedhetetlenségét", "kovászát", "megkövesedett szivét" vizsgálja, a másét pedig hagyja az Úrra: mert az ember azt nézi ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szivben van...Mindenki maga  itélje meg, hogy bocsánatot kell-e kérnie: részemről semmi sértő szándékom nem volt erdeivel szemben, de ha ő ezt igy érzi, akkor természetesen elnézését kérem, és biztosithatom, hogy fenti sértő és valótlan állitásait megbocsájtottam.
Egyúttal a témát lezártam, és a továbbiakban nem foglalkozom vele.
Zsuzsa

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 22, 00:39:16
Szia Zsuzsa!

Igen, igazad van, mindenkinek jogában áll a hitét személyesen megélni, s az igei meggyőződését követni, felvállalni.
Jogában áll egy-egy tanítót Istentől elhívottnak tekinteni.
Ettől vallás szabadság a vallásszabadság.
Tudod nekem azzal sincs problémám, ha valaki Ellen G. White testvérnőt az utolsó, Istentől rendelt prófétának és tanítónak vallja. Csak azt nem díjjazom, ha ehhez nekem is tapsolnom kell...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 22, 07:16:42
Drága Zsuzsa!

Ezzel a kijelentéseddel :

....A Derek Prince, Hagin, Németh Sándor-féle igeértelmezés, karizmatikus látás. Húsz éve tértem meg a karizmatikus mozgalomban,  és ezeket a tanitókat - Isten áldott szolgálóit - , az Igével maximálisan összhangban tanitóknak itélem meg. ...

én csak nagyon szőrmentén tudok egyetérteni, mert pl. Haginnak olvastam én már olyan tanítását, ami messze vitt attól hittől, amit az Ige tanít. De minthogy most nincs időm, mert megyek a kórházba, csak ennyit irok. De én inkább maradnék csak a Bibliánál, és még a nagy tanítókat is csak az Ige által való  megmérettetés után fogadnám el ilyen mértékben. De te igy látod én másként. Azért szeretlek téged, mint az Úr Jézusban testvéremet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2010 November 22, 08:08:06
sziasztok
ez most új téma akar lenni, ha megengeditek

egy könyvből fogok idézni, amit nem értek.

alapállás, és kérlek, most ne ezt vitassuk meg, ill. aki nem ért egyet az alapállással, azt inkább szeretettel kérem, lépjen "tovább". köszönöm!

szóval:
hiszek a Lélek ajándékaiban. hiszem, h ma is ugyanúgy léteznek, mint anno.
úgy vélem, h rajtunk kívül álló pluszról van szó.
hiszek a nyelveken szólásban, a prófétálásban, a gyógyításban is, mint ajándék.
nem tartom a Lélek ajándékának, ha imádkozom magam vagy más betegsége ellen, és néha meggyógyulok, vagy más. és most a néhán van a hangsúly.

-a nyelveken szólás: ha "megvan", bármikor élhetek vele, HASZNÁLHATOM. nem kíván se szentséget, se koncentrációt
-nyelvek magyarázata, prófétálás, látomás: ha "megvan", akkor is Istentől függ az adott pillanatban, h közöl-e vmit, vagy nem. tehát NEM TUDOM HASZNÁLNI
-szabadítás, démonűzés: nem tudom ILYEN SZEMPONTBÓL
-gyógyítás: úgy gondolom, ha vkinek van ilyen ajándéka, akkor NEM KELL egyenként, esetenként megharcolnia. egyszerűen egy erő birtokosa, és megtörténik a gyógyulás, sokszor, ha imádkozik.
pl Jézus esete a vérfolyásossal a legextrémebb eset: nem tudta Jézus, nem akarta, nem kérte a gyógyulást, mégis az erő átáradt rajta, kiáradt belőle.

s most jön a kérdés.
nem írom ide a szerzőt, csak kérlek bízzatok meg bennem, h olyan írótól, keresztény szerzőtől idézek, akit széles körben elfogadnak, hiteles személynek tartanak. nem csupán egy felekezet "prófétája". karizmatikus író.

:

Ani Kinor alatt
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 22, 08:12:19
* Szabaditas demon uzes: erre vonatkozolag kaptunk egy gyonyoru uzentet ma reggel Antee-tol...a test torekvesei :)
Vita, karomkodas, hazugsag...hagy ne ragozzam - ezek mind demoni tevekenysegek...es ez ugye meg fokozodhat....
Ha, megter valaki Krisztusban, ezek a dolgok tavoznak, tavozniuk kell! Ez lenne a lenyeg  :088: :088: :088:

Jezus, nem tudta, nem akarta, nem mondta.....- de gyogyitotta a verfolyasos beteget....Minek mondta volna, minek akarta volna...Jezus buntelen tiszta volt. Abszolut az Atyaval osszekottetesben, ezert jott, hogy gyogyitson bennunket  :088:

Amugy, en semmilyen emberben nem bizom meg, hogy biznek  :088: :169: :2smitten: egyebkent szeretem a karizmatikusokat, de ugyanugy szeretem Luther Marton-t az Antee-t, a Ferfi-t aki altal megtertem, azert, hogy hasznaljak es kezelik az Ige-t, es Istenben elnek, de van egy hatar......akkor azonnal elzarkozom, es csak Isten, az o dicsoitese, es imadata, akkor csak arra tamaszkodom. Nem szabad Istenbol kilepni!

Ha, valakit erdekel, leirnek egy gyogyulassal kapcsolatos dolgot, illetve tobbet, de van egy ellenpelda......? ? ?

(toletek fugg, senkit nem szeretnek terhelni)

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2010 November 22, 08:14:09
" ha valaki olyan szellemmel rendelkezik, amit használni tud, akkor az nem a szentSzellem. a SzentSzellem Isten, és senki nem használhatja Istent.
manapság remegni szoktam belül,  amikor egy olyan személyt látok, hallok, aki azt állítja, hogy olyan szellemi ajándékokkal rendelkezik, amelyeket bármikor használhat, ahogy ő akarja"

számomra az író megbízható, tapasztalt keresztény. szintén hívője és gyakorlója a Lélek ajándékainak.
s amit látok egyéb keresztény karizmatikus körökben, abba nem fér bele a fenti mondat, idézet.
nem értem.

puszi mindenkinek
kitartás!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 22, 08:32:08
Szia Paloma!

Jogos az észrevételed!

Attól, mert valaki kap egy ajándékot, az nem fog éjjel-nappal működni az illetőben.

Az ajándékot a Szent Szellem gerjeszti működésre.
Az egy hiú ábránd, ha valaki azt gondolja, pl. hogy "most prófétálni akarok", s prófétálásba fog kezdeni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 22, 08:37:31
" ha valaki olyan szellemmel rendelkezik, amit használni tud, akkor az nem a szentSzellem. a SzentSzellem Isten, és senki nem használhatja Istent.
manapság remegni szoktam belül,  amikor egy olyan személyt látok, hallok, aki azt állítja, hogy olyan szellemi ajándékokkal rendelkezik, amelyeket bármikor használhat, ahogy ő akarja"

számomra az író megbízható, tapasztalt keresztény. szintén hívője és gyakorlója a Lélek ajándékainak.
s amit látok egyéb keresztény karizmatikus körökben, abba nem fér bele a fenti mondat, idézet.
nem értem.

puszi mindenkinek
kitartás!

Ertelek"! Na, most az nem a Szent Szellem, aki gyogyit, annal az embernel, aki azt allitja barmikor tud hasznalni valami erot, ami gyogyit.
Szoval Jezust hoznam fel, mert Jezus azt mondta a Zsidoknak: nem gyogyithatok az ordog segitsegevel, mert az ordog akkor MEGHASONLANA ONMAGAVAL, (hiszen az ordog termeszete a pusztitas) .

HAZUDIK, AKI AZT MONDJA SAJAT MAGATOL FUGG, hogy barmikor hasznalhatja gyogyito erejet! Ennyi! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 22, 08:38:15
Szia Paloma!

Jogos az észrevételed!

Attól, mert valaki kap egy ajándékot, az nem fog éjjel-nappal működni az illetőben.

Az ajándékot a Szent Szellem gerjeszti működésre.
Az egy hiú ábránd, ha valaki azt gondolja, pl. hogy "most prófétálni akarok", s prófétálásba fog kezdeni...

Igy van!  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 22, 10:40:18
Sziasztok!

Egyet kell értenem. Aki prófétál, valószínűleg igen gyakran kap kijelentést azok felé, akikért imádkozik, de nem mondhatja azt: "ok, én most akkor prófétálni akarok neked" hacsak nem az Úr indítja. Ha mégis ő akarja "használni" az ajándékot, akkor könnyen megeshet, hogy a saját gondolatait, érzéseit fogja próféciaként átadni. Ez akkor különösen veszélyes, ha az illetőben nincs meg a kellő alázat ahhoz, hogy elfogadja, amikor megvizsgálják a próféciáját.

Ez különben fordítva is igaz: ha valaki úgy megy oda egy szolgálóhoz, hogy "prófétálj nekem!" akkor legtöbbször vagy nem is kap próféciát, vagy az illető életének egész már területére vonatkozva érkezik kijelentés, mint amire ő számít. Ez egyébkét szerintem azért van, mert sokan az Istennel való odaadó, személyes kapcsolatot akarják megspórolni azáltal, hogy prófétáló tesókhoz fordulnak, Isten pedig ebben nem partner.

A gyógyítás kicsit más. Szerintem akinek ilyen ajándéka van, ha csak teheti, imádkozzon a betegekért, maximum nem fog mindenki meggyógyulni, de ha nem imádkozik, akkor esély sem lesz, hogy bárki is meggyógyuljon rajta keresztül.

Szabadító, ördögűző ajándék: ahogy én látom, az ilyen ajándékú tesóknál, hogy csoportos, vagy személyes imádkozás közben a Szent Szellem sokszor elkezdi szorongatni a démonokat akik megnyilvánulnak; a szolgáló csak erre reagál, és Jézus nevében kiűzi azokat. Egyébként Jézus szolgálatában is elég gyakran ezt látjuk: pl. a démonizált ember a zsinagógában, a gadarai megszállot, vagy a megszállott fiú, akiből a tanítványok nem tudták kiűzni a démont. Jézus jelenlétében ezek a démonok maguk kezdeményeztek valamiféle interakciót, aminek a vége az lett, hogy ki lettek űzve.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 22, 10:52:18
Drága Zsuzsa!

Ezzel a kijelentéseddel :

....A Derek Prince, Hagin, Németh Sándor-féle igeértelmezés, karizmatikus látás. Húsz éve tértem meg a karizmatikus mozgalomban,  és ezeket a tanitókat - Isten áldott szolgálóit - , az Igével maximálisan összhangban tanitóknak itélem meg. ...

én csak nagyon szőrmentén tudok egyetérteni, mert pl. Haginnak olvastam én már olyan tanítását, ami messze vitt attól hittől, amit az Ige tanít. De minthogy most nincs időm, mert megyek a kórházba, csak ennyit irok. De én inkább maradnék csak a Bibliánál, és még a nagy tanítókat is csak az Ige által való  megmérettetés után fogadnám el ilyen mértékben. De te igy látod én másként. Azért szeretlek téged, mint az Úr Jázusban testvéremet.

Irmus, ismerem a kritikákat, csak1 mondattal reagálnék: Hagin a bibliai hit megélésének tanitója, engem a  Bibliai hit c. könyvének olvasása inditott el a megtérés felé vezető úton, akkor kezdtem el hinni Isten Igéje igéreteinek valóságában, és az épp akkor életveszélyben levő fiam gyógyulásáért olyan hittel imádkoztam, amire Isten csodával felelt. Ezzel a személyes bizonysággal kezdődött el a máig tartó hálám, elkötelezettségem, szerelmem az Úr Jézus Krisztus iránt. Irmám, szeressük-becsüljük egymást, meghagyva a másik szabadságát, hisz mikor odaállunk Krisztus itélőszéke elé, ki-ki  úgyis magáért fog felelni. Én is, ahogy eddig, úgy eztán is az Urat, a Bibliát, a Szent Szellem kijelentéseit teszem  első helyre. Biztos vagyok abban, hogy a látásbeli különbségek nem tudnak éket verni közénk.
Az Úr áldjon, imádkozom teljes gyógyulásodért továbbra is.
Zsuzsa :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 22, 10:56:36
Drága Zsuzsa!

Ezzel a kijelentéseddel :

....A Derek Prince, Hagin, Németh Sándor-féle igeértelmezés, karizmatikus látás. Húsz éve tértem meg a karizmatikus mozgalomban,  és ezeket a tanitókat - Isten áldott szolgálóit - , az Igével maximálisan összhangban tanitóknak itélem meg. ...

én csak nagyon szőrmentén tudok egyetérteni, mert pl. Haginnak olvastam én már olyan tanítását, ami messze vitt attól hittől, amit az Ige tanít. De minthogy most nincs időm, mert megyek a kórházba, csak ennyit irok. De én inkább maradnék csak a Bibliánál, és még a nagy tanítókat is csak az Ige által való  megmérettetés után fogadnám el ilyen mértékben. De te igy látod én másként. Azért szeretlek téged, mint az Úr Jázusban testvéremet.

Irmus, ismerem a kritikákat, csak1 mondattal reagálnék: Hagin a bibliai hit megélésének tanitója, engem a  Bibliai hit c. könyvének olvasása inditott el a megtérés felé vezető úton, akkor kezdtem el hinni Isten Igéje igéreteinek valóságában, és az épp akkor életveszélyben levő fiam gyógyulásáért olyan hittel imádkoztam, amire Isten csodával felelt. Ezzel a személyes bizonysággal kezdődött el a máig tartó hálám, elkötelezettségem, szerelmem az Úr Jézus Krisztus iránt. Irmám, szeressük-becsüljük egymást, meghagyva a másik szabadságát, hisz mikor odaállunk Krisztus itélőszéke elé, ki-ki  úgyis magáért fog felelni. Én is, ahogy eddig, úgy eztán is az Urat, a Bibliát, a Szent Szellem kijelentéseit teszem  első helyre. Biztos vagyok abban, hogy a látásbeli különbségek nem tudnak éket verni közénk.
Az Úr áldjon, imádkozom teljes gyógyulásodért továbbra is.
Zsuzsa :2smitten:


Zsuzsa,

ez, csodalatos!  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 22, 11:03:18
Sziasztok!

Egyet kell értenem. Aki prófétál, valószínűleg igen gyakran kap kijelentést azok felé, akikért imádkozik, de nem mondhatja azt: "ok, én most akkor prófétálni akarok neked" hacsak nem az Úr indítja. Ha mégis ő akarja "használni" az ajándékot, akkor könnyen megeshet, hogy a saját gondolatait, érzéseit fogja próféciaként átadni. Ez akkor különösen veszélyes, ha az illetőben nincs meg a kellő alázat ahhoz, hogy elfogadja, amikor megvizsgálják a próféciáját.

Ez különben fordítva is igaz: ha valaki úgy megy oda egy szolgálóhoz, hogy "prófétálj nekem!" akkor legtöbbször vagy nem is kap próféciát, vagy az illető életének egész már területére vonatkozva érkezik kijelentés, mint amire ő számít. Ez egyébkét szerintem azért van, mert sokan az Istennel való odaadó, személyes kapcsolatot akarják megspórolni azáltal, hogy prófétáló tesókhoz fordulnak, Isten pedig ebben nem partner.

A gyógyítás kicsit más. Szerintem akinek ilyen ajándéka van, ha csak teheti, imádkozzon a betegekért, maximum nem fog mindenki meggyógyulni, de ha nem imádkozik, akkor esély sem lesz, hogy bárki is meggyógyuljon rajta keresztül.

Szabadító, ördögűző ajándék: ahogy én látom, az ilyen ajándékú tesóknál, hogy csoportos, vagy személyes imádkozás közben a Szent Szellem sokszor elkezdi szorongatni a démonokat akik megnyilvánulnak; a szolgáló csak erre reagál, és Jézus nevében kiűzi azokat. Egyébként Jézus szolgálatában is elég gyakran ezt látjuk: pl. a démonizált ember a zsinagógában, a gadarai megszállot, vagy a megszállott fiú, akiből a tanítványok nem tudták kiűzni a démont. Jézus jelenlétében ezek a démonok maguk kezdeményeztek valamiféle interakciót, aminek a vége az lett, hogy ki lettek űzve.

Jules  :088:

es, akkor az olyan embernel, aki megakarja sporolni az Istennel valo szemelyes kapcsolatot, valoszinu, hogy nemis fog sikerulni az Ima, a gyogyulasert?

Lenne, egy eset megirhatnam privatban, van kedved meghallgatni?

 :2smitten: :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 22, 11:13:34
Kedves Ani,

es, akkor az olyan embernel, aki megakarja sporolni az Istennel valo szemelyes kapcsolatot, valoszinu, hogy nemis fog sikerulni az Ima, a gyogyulasert?

Én ezt konkrétan a prófétálással kapcsolatban írtam. A gyógyítást nem tenném ide, hiszen konkrétan meg van írva: "imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok" (Jakab 5:16)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 22, 11:15:19
....amugy, a 3489. hsz-emre a valasz:

" ...az Isten tetteinek kell rajta, nyilvanvalova valniuk."    -    Jn  9 , 3

 :088:


(mert aki nem hisz, annak gyogyulasaert hiaba imadkozom...)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 22, 11:16:31
Kedves Ani,

es, akkor az olyan embernel, aki megakarja sporolni az Istennel valo szemelyes kapcsolatot, valoszinu, hogy nemis fog sikerulni az Ima, a gyogyulasert?

Én ezt konkrétan a prófétálással kapcsolatban írtam. A gyógyítást nem tenném ide, hiszen konkrétan meg van írva: "imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok" (Jakab 5:16)

Rendben  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 22, 16:35:42
" Azert aki azt hiszi all, meglassa, hogy el ne essek ! "
                                                    Kor  I.   Level      10 , 12

Bizony igaz ez  :088:  bolcsen tanitotta az Ember, aki elvezetett a megtereshez  :088:



Ez a szivbeli barati uzenet, nem a forumtarsaimnak szol, elsodlegesen mas, forumozoknak is  :2smitten: :2smitten: :2smitten:



Szeretettel es tisztelettel,
Moni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2010 November 23, 08:24:51
kedves Jules és Ani!

reagálnék.
-én szivesen meghallgatom azt az egyedi esetet.

-szerintem nagyon sok példa van Igében és az életben, mikor a beteg nem hisz, se gyógyulásban, se Istenben. mégis meggyógyítja Isten. és még az se feltétlenül történi meg, h utána elkezdi keresni Istent (pl 10 leprás). egy megkeresés is lehet az Úrtól egy ilyen gyógyulás, amivel vagy él, vagy nem.

-azt mondjátok, h imádkozzunk gyógyulásért, aztán vagy történik vmi, vagy nem. akkor miben különbözik az akinek van ajándéka és akinek nincs? a százalékban?
vagy mindenkinek van erre ajándéka,akinek imájára egyszer is gyógyulás történt?

-a nyelveken szólás az az ajándék, a többivel (az összes többivel szemben -S IGAZÁBÓL EZ A KÉRDÉSEM LÉNYEGE) ellentétben, h azt használjuk. ha megkaptuk, élünk vele. mikor akarunk.
akkor a sok-sok ajándék közül ez lenne az egyetlen egy, mit használhatunk? illetve, akkor máris nem lehet ilyen kijelentést tenni, amit idéztem attól az írótól.
vagy. s erre most jöttem rá: van olyan ajándék, melyet megkapunk, pl egy karácsonyi hintaló, melyre csak felkel ülni attól kezdve;
de van olyan is pl a társas, amely igényli a felnőtt jelenlétét, hiába van meg. "társas játék"

szupi. lehet ez a válasz-om.
köszi, Uram
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 23, 08:53:00

 Szia Paloma!!   :044:

 Az 1Kor 14-et tanulmányozd át, abból választ fogsz kapni  :01:

22.  A nyelvek tehát jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás  pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek.
23.  Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök?
24. De ha mindnyájan prófétálnak és bemegy egy hitetlen, vagy avatatlan, az mindenektől megfeddetik, mindenektől megítéltetik,
25. És ilyen módon az ő szívének titkai nyilvánvalókká lesznek; és így arczra borulva imádja az Istent, hirdetvén, hogy bizonynyal az Isten lakik ti bennetek.
26.  Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.
27.  Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg:
28. Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.
29.  A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg.
30. De ha egy másik ott ülő vesz kijelentést, az első hallgasson.
31.  Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vígasztalást vegyen;
32.  És a prófétalelkek engednek a prófétáknak


 A gyógyulás, gyógyítás témakörhöz:

Márk 16:
17. Azokat pedig, a kik hisznek[/b], ilyen jelek követik:[/color] az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. [/i]
18.  Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. [/b]
19.  Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára.
20.  Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen!

  Egyetlen feltétel: HIT!!

    :2smitten:      :169:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 23, 09:36:00
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

A M E N !
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2010 November 23, 09:36:26
Ámen.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: sanyi019 - 2010 November 23, 12:09:29
Úr eljövetele közeledik.
Népek népek ellen fordulnak.
http://www.origo.hu/nagyvilag/20101123-bombazni-kezdett-egy-delkoreai-szigetet-az-eszakkoreai-tuzerseg.html (http://www.origo.hu/nagyvilag/20101123-bombazni-kezdett-egy-delkoreai-szigetet-az-eszakkoreai-tuzerseg.html)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 23, 15:13:00
Jelenesek konyve - a nagy szajha.......errol mit kell tudjak ?

Nem tudom ez, mi!



Legy szives erthetoen irjatok meg!!!  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 23, 15:21:30

    :2funny:


             :taps:


                 :158:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 23, 15:24:37

    :2funny:


             :taps:


                 :158:


Ez, mi ?


Miert nevetsz, ekkorakat ?  :088:


Ez valami rossz!!!!!!! - valaki nem hisz a Megvaltasban, es azt mondta ot ez erdekli.....Mi ez???
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 23, 15:29:06
 Drága Móni!   :2smitten:

 Ahogy a kérdést olvastam, öröm töltött be, ne gondolj semmi rosszra  :01:
 már addig is jókedvem volt  :afro:

 Csak tudod így, hogy "nagy szajha", még nem olvastam a jelzett Igét,
 és nagyon jóóóó  :169:

    :2smitten:     :2smitten:     :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 23, 15:33:50

 Drága Móni!   :2smitten:

 Ahogy a kérdést olvastam, öröm töltött be, ne gondolj semmi rosszra  :01:

 Csak tudod így, hogy "nagy szajha", még nem olvastam a jelzett Igét,
 és nagyon jóóóó  :169:

    :2smitten:     :2smitten:     :2smitten:


Elmondta a Ferfi, ( AKI ALTAL MEGTERTEM ) mit jelent, de hogy lehet igy elnevezni.....hat remiszto komolyan!

Na azt mondta:

a menyasszony Jeruzsalem

a volegeny pedig Jezus :):):)

De, meg mindig nem ertem honnan az a nev ? ! ?......meg ezt olyan szemely ( EGY NO )  mondta aki allandoan, Maria Magdolna foapostolt emleget....ahhh, szoval mar eleve, azert is razott ki a hideg!

Mondd, el mit jelent, Te mit tudsz  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 23, 16:04:44

 hááát, van nekem erről egy jó kis "tanulmányom", mert egy időben
 sokat foglalkoztam a témával.
 Ebben le van írva, az igazi és a hamis egyház ismérve, ezekből, illetve a különbségekből meg lehet érteni, mi a különbség a mennyasszony és a parázna között és hogy ki vagy mi a "nagy parázna" (nagy szajha"  :01:)

 de egy picit hosszú, nem tudom, hova is tehetném be....  :03:

 ha van ötlet, szívesen veszem....  :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 23, 16:35:17
Paloma!

Nagyon jó, a kérdésed.

"-szerintem nagyon sok példa van Igében és az életben, mikor a beteg nem hisz, se gyógyulásban, se Istenben. mégis meggyógyítja Isten." /idézet Paloma

Ha ezek közül le írnál egyet, azt meg köszönném.

"-azt mondjátok, h imádkozzunk gyógyulásért, aztán vagy történik vmi, vagy nem. akkor miben különbözik az akinek van ajándéka és akinek nincs? a százalékban?
vagy mindenkinek van erre ajándéka,akinek imájára egyszer is gyógyulás történt?" /idézet Paloma

Két dolog keveredik össze, az egyik amikor valóban imádkozni kell a Krisztusban lévő testvérért, a másik amikor betegekre vetik a kezeiket.
Az egyik az egyházban, míg a másik az egyházon kívül történő esemény. Itt mindenképpen kiemelném,hogy számomra az egyház, Krisztus teste, vagyis nem felekezetekhez köthető, hanem hit valláshoz.
Azt is le kell szögezni, soha nem imára, vagy emberi akaratra történnek csodák, hanem az Atya szeretetéből, vagy azzal összhangban lévő akaratból. Ezt a bizonyos akaratot, pedig a szeretet és a hit mozgatja. Ez nem emberi szeretet, hanem az amelyik képes volt a világért adni az egyszülött fiát,és nem az a hit, amit a számmal mondok, hanem amit Jézus vallott, így minden Jézusra mutat,mert csak Ő képes a Szelleme által cselekedni,a hívőn(tanítványon) keresztül, azoknak, akik ezt a kimondhatatlan kegyelmet elfogadják.

A nyelveken szólás sem hétköznapi dolog, csak sokan azzá teszik.
Aki megélte már, hogy hallott embert nyelveken prófétálni, és értette is azt, az pontosan tudja, hogy nem akkor és nem úgy ahogyan akarja.
Bizony nem egy hétköznapi csoda az.

 :044:


 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2010 November 23, 16:53:23

 hááát, van nekem erről egy jó kis "tanulmányom", mert egy időben
 sokat foglalkoztam a témával.
 Ebben le van írva, az igazi és a hamis egyház ismérve, ezekből, illetve a különbségekből meg lehet érteni, mi a különbség a mennyasszony és a parázna között és hogy ki vagy mi a "nagy parázna" (nagy szajha"  :01:)

 de egy picit hosszú, nem tudom, hova is tehetném be....  :03:

 ha van ötlet, szívesen veszem....  :afro:
Kedves Kamilla!
Írhatnál erről a blogodban. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 23, 17:24:05

   :01:   :044:

  Rajta vagyok az ügyön, imádkozom   :169:


     :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 23, 17:42:15

 Szia Paloma!!   :044:

 Az 1Kor 14-et tanulmányozd át, abból választ fogsz kapni  :01:

22.  A nyelvek tehát jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás  pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek.
23.  Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök?
24. De ha mindnyájan prófétálnak és bemegy egy hitetlen, vagy avatatlan, az mindenektől megfeddetik, mindenektől megítéltetik,
25. És ilyen módon az ő szívének titkai nyilvánvalókká lesznek; és így arczra borulva imádja az Istent, hirdetvén, hogy bizonynyal az Isten lakik ti bennetek.
26.  Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.
27.  Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg:
28. Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.
29.  A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg.
30. De ha egy másik ott ülő vesz kijelentést, az első hallgasson.
31.  Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vígasztalást vegyen;
32.  És a prófétalelkek engednek a prófétáknak


 A gyógyulás, gyógyítás témakörhöz:

Márk 16:
17. Azokat pedig, a kik hisznek[/b], ilyen jelek követik:[/color] az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. [/i]
18.  Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. [/b]
19.  Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára.
20.  Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen!

  Egyetlen feltétel: HIT!!

    :2smitten:      :169:

Kamilla
Van egy pár kérdésem.

Kik a hitetlenek és kik az idegenek és avatatlanok?

Ha a hit az egyetlen feltétel a gyógyításhoz és a gyógyuláshoz, a csodákhoz, az ördögűzéshez, é nyelveken szóláshoz, akkor azt jelenti, hogy aki nem részesűl bennük, az hitetlen? Vagy nincs hite? Aki nem gyógyúl meg vagy nem gyógyúlt meg, az hitetlen volt, nem volt elég hite?

Vagy ezek nem ajándékok, amit az Úr ad, a Szent Szellem, mindenkinek úgy ahogy akarja? 1 Kor 12.  - ez igék szerint még a HIT is ajándék.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 23, 17:51:46

 Zoltán!   :044:

 Te mondod, az Ige szerint a Hit is ajándék  :169:
 és egyetlen feltétel szintén az Ige szerint   :089: a HIT,
 tehát mind ez, mind amaz Istentől van, az Ő jókedve szerint
 osztogatva a Szent Szellem által.  :01: az Ige szerint   :088:
 kinek-kinek, amint akarja   :169:

 Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.

 Mondjuk igaz, van még egy feltétel: HIT + "az én nevemben", azaz Jézus Krisztus nevében!!


 Érdekes, hogy csak Igét idéztem, és mégis....   :061:

 Kik a hitetlenek? = nem hívők
 Kik az idegenek? = kívülvalók, nincsenek Krisztus Testében
 Kik az avatatlanok? = nem tanítványok

    :2smitten:     :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 23, 18:02:34
OK.

Ez fél válasz.

Akkor nagyon sokan hitetlenek a gyülekezetekben, még a karizmatikusok közt is.  :(
Az igében pedig nincs ellentmondás.

A másik:
Ha :

 Kik a hitetlenek? = nem hívők
 Kik az idegenek? = kívülvalók, nincsenek Krisztus Testében
 Kik az avatatlanok? = nem tanítványok

Nincs értelme a külömbség tételről.

A megyarázatott az ige adja meg:

1Kor 14:20  Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek.
1Kor 14:21  A törvényben meg van írva: Idegen nyelveken és idegen ajkakkal szólok e népnek  (zsiókhoz), és így sem hallgatnak rám, azt mondja az Úr.  (- a hitetlenek a zsidók mert ők nem hisznek)
1Kor 14:22  A nyelvek tehát jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek.

Az idegenek és avatatlanok - a görögök és más nemzetbeliek akik még nem hallottak az igéről, az Igaz Istenről.

Ez az én véleményem.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 23, 18:09:50

   Igen, igaz ez:

 "Akkor nagyon sokan hitetlenek a gyülekezetekben, még a
   karizmatikusok közt is."
   :062:

      = idézet tőled, kedves Zoltán!! 

 
     Így van ez, sajnos!!   :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 23, 18:20:20
Akkor én is.
És még sokan ezen a fórumon is. Nem hinném, hogy mindenki meggyógyult aki HIT a gyógyulásban, és akiért hittel imádkoztak a gyógyulásért.

Az Úr kegyelméből, nekem is van ajándékom, nem is egy és ezt teljes alázattal mondom. De minddel nem rendelkezem.... tehát hitetlen vagyok.  :(

Szerkesztve. ***Antee***

 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 23, 18:27:36
Zolikám!

Kezdesz nőni a szemembe :063:

Mondjuk ez éppen nem biztos, hogy a legjobbtól kapod, de nagyon kellemesen csalódtam benned.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 23, 18:31:04
Kamilla ha Újfordításu Bibliát használsz. (talán említetted)

Kérlek olvasd el mit ír ott a Mk evangéliuma végén, a 20 vershez szóló hozzáfűzést ott apró betűvel.
(nem akarom megkérdőjelezni az írott igét)
De nem lehet egy teológiát felállítani egyetlen igerészre. Figyelembe kell venni a többit is.

 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 23, 18:33:39
Köszi Erdei testvérem.
Hidd el nagyon szeretlek, és mindig is szeretelek, ha nem is értettünk mindig egyet, és várom  a napot, mikor találkozunk és átölelhetlek.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 23, 18:36:37

 Jó Zoltán, megnézem alkalomadtán, köszi  :06:

  Csak azon gondolkozom, hogy akkor ott, Pál csupán csak
  Messiáshívő zsidóknak prédikált?
  Úgy tudtam, voltak ott más nemzetbeliek is, akik szintén
  már Messiáshívők voltak...  :03: és akkor nem áll, amit
  mondasz.  :061:, mert akkor már nincs zsidó és görög
  Krisztusban.

 De majd utána nézek.   :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 23, 18:44:30
Nem Kamilla.

Keresztyéneknek prédikált...ahol nincs zsidó sem görög... és épp azért nem nevezi meg, hogy zsidók, csak hitetlenek... mivel nekik volt az Igaz Istenről tudomásuk és az Isteni kijelentés birtokosai voltak, tudtak a Messiás ígéretéről de nem HITTEK a Messiásban, nem hitték el hogy Krisztus az, azért voltak ők a hitetlenek. Az avatatlanok és idegenek pedig a görögök, rómaiak, szkitiaiak stb de őket sem nevezi meg épen abból az okból, mivel már nincsenek nemzeti különbségek, de ők avatatlanok volta az Isten kijelentésében, mert nem ismerték, idegenek voltak Isten népétől és Isten kijelentésétől. Ezért az idegen és avatatlan kifejezés.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 23, 18:57:51

  Az a helyzet Zoltán, hogy ha Korintosz történelmét megnézzük,
 és Pál otttartózkodásának másfél évét,  szolgálatát, a levél
 többi tartalmát, akkor azt lehet látni, hogy nem zsidók voltak többségben
 a gyülekezetben, hanem más nemzetiségűek, egy nagyon összetett
 létszámú volt. Pont ez volt a lényeg, mert a város kikötőváros volt,
 sok helyről letelepültekkel, átutazókkal, friss hírekkel, filozófiákkal, stb. és
 ehhez jön még a görög hagyományok sora, a hellénizmus...
 ezértis volt nehéz a tanítás, ezért voltak versengések, lsd. a levél elején.

 De majd még jobban utánaolvasok, csak most már este van ehhez  :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 23, 19:03:42
Így van.
...és sok zsidó is megfordult ott, ahogy Rómában, és bárhol ahol kereskedni lehetett.

Azt pedig nem lehet tudni mennyi zsidó volt, hogy kevés vagy sok, de voltak, mivel kereskedelmi város volt.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 23, 19:34:23
A szemet szúró részt kiszedtem és az utolsó hozzászólásaitokat töröltem.
Én hiszem, hogy nem cinizmus volt Zoltán részéről, de jobb a békesség!

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 23, 19:42:45
"Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Vagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévő erők-é?
Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é?
1Kor.12:29-30
Hát én sehol nem látom Pál szavaiban, hogy a hitetlenséget jelölte volna meg okként!

Amúgy Zoli egy korrekt modi, s nálam lényegessen béketűrőbb! :hehe:
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 23, 19:45:04
Épp ezt akartam írni Csaba, hogy nem a hitetlenség a mércéje a lelki ajándékoknak.
Ugyanis a Lélek úgy ossza szét, amint akarja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 23, 19:55:24
Na akkor a kérdés kipipálva! :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 24, 05:26:09
Kamillának azért abban mindenképpen igaza van, hogy a karizmák, hitetlenség miatt nem működnek.
Sajnos.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 24, 06:49:44
És kinek a hite számit aki gyakorolja, vagy aki felé gyakorolják?

Vagy kinek a hitetlensége ha nem történik meg az adot csoda...gyógyulás, stb?

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 24, 07:01:15
Szerintem, is is.
Bárkiben lehet hitetlenség.
Gondold meg, mikor Péter jár a vízen. Pedig még jól is indult a dolog. Aztán zsupsz.
Még a hit nagyszerű tanítóival is előfordul, hogy nem hiszik el, hogy Istennek minden lehetséges.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 24, 08:07:42
KINEK A HITE SZAMIT ?
-----------------------------

* Csak az embere, Istennel szerencsere minden a legnagyobb rendben  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
* Nem gyogyul meg valaki  / nem tortenik meg a vart 'csoda' - es hasonlok .....
                                            - ez azert van, mert nem szilard az illeto HITE, nem hisz tiszta szivvel /  vagy! hisz, de vannak bunei, es Isten
                                              nem reagal, nem segit, mert eloszor a szemelynek rendet kell tennie magaban / vagy - arthat az ember
                                              masnak azzal, amit ker / vagy - itt az ideje a tavozasnak, es az Ur azert nem gyogyit, hanem magahoz
                                              szolitja a szemelyt   :088:

 :D
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 24, 08:10:46

   Igen, igaz ez:

 "Akkor nagyon sokan hitetlenek a gyülekezetekben, még a
   karizmatikusok közt is."
   :062:

      = idézet tőled, kedves Zoltán!! 

 
     Így van ez, sajnos!!   :(



IGEN.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 24, 08:13:55
Akkor én is.
És még sokan ezen a fórumon is. Nem hinném, hogy mindenki meggyógyult aki HIT a gyógyulásban, és akiért hittel imádkoztak a gyógyulásért.

Az Úr kegyelméből, nekem is van ajándékom, nem is egy és ezt teljes alázattal mondom. De minddel nem rendelkezem.... tehát hitetlen vagyok.  :(

Szerkesztve. ***Antee***

 :2smitten:



Mindenki meggyogyul aki igaz hittel keri, ha meghal akkor ideje mennie, de lehet gyogyult a szive, Jezusban - tehat ismet gyogyult, de van olyan hogy nem gyogyul es belehal, ezt lehet erezni.....!

Sok ember aki betegsegben kuzd, ott az Ur, meghosszabbitja a kegyelmi idoszakot.
Az ido - kegyelem  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 24, 08:17:03

 hááát, van nekem erről egy jó kis "tanulmányom", mert egy időben
 sokat foglalkoztam a témával.
 Ebben le van írva, az igazi és a hamis egyház ismérve, ezekből, illetve a különbségekből meg lehet érteni, mi a különbség a mennyasszony és a parázna között és hogy ki vagy mi a "nagy parázna" (nagy szajha"  :01:)

 de egy picit hosszú, nem tudom, hova is tehetném be....  :03:

 ha van ötlet, szívesen veszem....  :afro:


De, jo lenne elolvasni! Koszonom segito kedvesseged, Kamilla  :2smitten:

Az elkepzelheto, hogy megadom az email cimem, es arra elkuldod, es akkor szepen reszletesen tanulmanyozhatom ?


 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2010 November 24, 08:40:54
Idézet
Két dolog keveredik össze, az egyik amikor valóban imádkozni kell a Krisztusban lévő testvérért, a másik amikor betegekre vetik a kezeiket.
Az egyik az egyházban, míg a másik az egyházon kívül történő esemény. Itt mindenképpen kiemelném,hogy számomra az egyház, Krisztus teste, vagyis nem felekezetekhez köthető, hanem hit valláshoz.
Azt is le kell szögezni, soha nem imára, vagy emberi akaratra történnek csodák, hanem az Atya szeretetéből, vagy azzal összhangban lévő akaratból. Ezt a bizonyos akaratot, pedig a szeretet és a hit mozgatja. Ez nem emberi szeretet, hanem az amelyik képes volt a világért adni az egyszülött fiát,és nem az a hit, amit a számmal mondok, hanem amit Jézus vallott, így minden Jézusra mutat,mert csak Ő képes a Szelleme által cselekedni,a hívőn(tanítványon) keresztül, azoknak, akik ezt a kimondhatatlan kegyelmet elfogadják.

A nyelveken szólás sem hétköznapi dolog, csak sokan azzá teszik.
Aki megélte már, hogy hallott embert nyelveken prófétálni, és értette is azt, az pontosan tudja, hogy nem akkor és nem úgy ahogyan akarja.
Bizony nem egy hétköznapi csoda az.

Arra gondolok, mikor vannak a "nagy" gyógyító összejövetelek, vagy akár kisebbek, és az emberek elmennek, h próba, szerencse. azt sem tudják, ki fia-borja, keresztény-e, nem is értik, ismerik a fogalmakat, különbségeket, igazságokat. nem hisznek a mi értelmezésünk szerint.
és meggyógyulnak.
és van aki utána valóban elindul az Istenkeresés útján.
hit persze volt az imádkozó részéről, de a fogadó felől nem feltétlenül.
(kifogásokat ismerem: nem Isten gyógyított...)

az első főkérdésem az volt: h
VAN-E AZ AJÁNDÉKOK KÖZÖTT KÜLÖNBSÉG OLYAN SZEMPONTBÓL, H
VALAMELYIKET MEGKAPOD ÉS ATTÓL KEZDVE HASZNÁLOD, HASZNÁLHATOD PL NYELVEKEN SZÓLÁS
S VAN OLYAN AJÁNDÉK PL PRÓFÉTÁLÁS MELYET NEM TUDSZ "MAGAD", EGYEDÜL MEGTENNI, FOLYAMATOSAN BENNE ISTENTŐL FÜGSZ, H KÖZÖL-E VELED ÜZENETET

Ebből következő kérdés, h a gyógyítás ajándéka melyik kategória?

S ahogy beszélgettünk, kibomlott a következő kérdés,
mi  a különbség a gyógyítás ajándéka és aközött, h
imádkozunk betegekért, és nagy tusakodás, böjt, ima, harc után időnként meggyógyulunk, gyógyítunk?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 24, 08:43:02
 A holdkóros példázata:

Máté 17:

14.  És mikor a sokasághoz értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén ő előtte,
15.  És mondván: Uram, könyörülj az én fiamon, mert holdkóros és kegyetlenül szenved; mivelhogy gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe.
16.  És elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták őt meggyógyítani.
17.  Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! vajjon meddig leszek veletek? vajjon meddig szenvedlek titeket? Hozzátok őt ide nékem.
18. És megdorgálá őt Jézus, és kiméne belőle az ördög; és meggyógyula a gyermek azon órától fogva.
19.  Ekkor a tanítványok magukban Jézushoz menvén, mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni?

20.  Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.
21.  Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és bőjtölés által.

  = OK: hitetlenség + böjt és könyörgés hiánya

  Márk 9:

14.  És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttök, és írástudókat, a kik azokkal versengenek vala.
15.  És az egész sokaság meglátván őt, azonnal elálmélkodék, és hozzásietvén köszönté őt.
16.  Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel?
17.  És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, a kiben néma lélek van.
18.  És a hol csak előfogja, szaggatja őt; ő pedig tajtékot túr, a fogát csikorgatja, és elfonnyad. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták. 19.  Ő pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám.
20.  És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt, a lélek azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala.
21.  És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta.
22.  És gyakorta veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.
23.  Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.  

24.  A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek. [/color]

25.  Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálá a tisztátalan lelket, mondván néki: Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj!
26.  És kiáltás és erős szaggatás között kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt.
27.  Jézus pedig megfogván kezét, fölemelé; és az fölkele.
28.  Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt?
29.  Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és bőjtöléssel


    :2smitten:       :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 24, 08:48:20
Aki meggyogyul, azt az Isten gyogyitotta meg, lehet a szemely pogany....meg nem megtert...de, az Isten latta szive szandekat.... :088:
Kulonben, hogy gyogyulhatott volna meg...

Jezus megmondta vilagosan: az ordog nem tud gyogyitani, mert meg hasonlana onmagaval.  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 24, 08:50:43
 A fügefa példázata:

 Máté 21:

 18.  Reggel pedig, a városba visszajövet, megéhezék.
19.  És meglátva egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen. És a fügefa azonnal elszárada.
20.  És látván ezt a tanítványok, elcsodálkozának, mondván: Hogyan száradt el a fügefa oly hirtelen?
21.  Jézus pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nemcsak azt cselekszitek, a mi e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen;
22.  És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.
[/b] [/color]

  Márk 11:12-14;
          11:20-26;


20.  Reggel pedig, a mikor mellette menének el, látják vala, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradott.
21.  És Péter visszaemlékezvén, monda néki: Mester nézd, a fügefa, a melyet megátkoztál, kiszáradott.
22.  És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben.
23.  Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott.
24.  Azért mondom néktek: A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.
25.  És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket.
26.  Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket  



 Sokszor nem hallgattatnak meg az imák a megnembocsátás  miatt!!

  "Legyen hitetek Istenben" = "Legyen bennetek Isten hite!" = "birtokoljátok Isten hitét", "legyen tiétek Isten hite!"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 24, 08:50:57
A holdkóros példázata:

 Máté 17:

14.  És mikor a sokasághoz értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén ő előtte,
15.  És mondván: Uram, könyörülj az én fiamon, mert holdkóros és kegyetlenül szenved; mivelhogy gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe.
16.  És elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták őt meggyógyítani.
17.  Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! vajjon meddig leszek veletek? vajjon meddig szenvedlek titeket? Hozzátok őt ide nékem.
18. És megdorgálá őt Jézus, és kiméne belőle az ördög; és meggyógyula a gyermek azon órától fogva.
19.  Ekkor a tanítványok magukban Jézushoz menvén, mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni?

20.  Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.
21.  Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és bőjtölés által.

  = OK: hitetlenség + böjt és könyörgés hiánya

  Márk 9:

14.  És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttök, és írástudókat, a kik azokkal versengenek vala.
15.  És az egész sokaság meglátván őt, azonnal elálmélkodék, és hozzásietvén köszönté őt.
16.  Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel?
17.  És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, a kiben néma lélek van.
18.  És a hol csak előfogja, szaggatja őt; ő pedig tajtékot túr, a fogát csikorgatja, és elfonnyad. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták. 19.  Ő pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám.
20.  És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt, a lélek azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala.
21.  És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta.
22.  És gyakorta veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.
23.  Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.  

24.  A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek. [/color]

25.  Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálá a tisztátalan lelket, mondván néki: Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj!
26.  És kiáltás és erős szaggatás között kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt.
27.  Jézus pedig megfogván kezét, fölemelé; és az fölkele.
28.  Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt?
29.  Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és bőjtöléssel


    :2smitten:       :169:


Ez igy igaz! Nemcsak azert, mert megirtak a Bibliaban,  hanem mert igy van a valos eletben is, es, ezert irtak le a Bibliaban is, mint mindent ami abban van!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 24, 08:51:56
A fügefa példázata:

 Máté 21:

 18.  Reggel pedig, a városba visszajövet, megéhezék.
19.  És meglátva egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen. És a fügefa azonnal elszárada.
20.  És látván ezt a tanítványok, elcsodálkozának, mondván: Hogyan száradt el a fügefa oly hirtelen?
21.  Jézus pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nemcsak azt cselekszitek, a mi e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen;
22.  És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.
[/b] [/color]

  Márk 11:12-14;
          11:20-26;


20.  Reggel pedig, a mikor mellette menének el, látják vala, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradott.
21.  És Péter visszaemlékezvén, monda néki: Mester nézd, a fügefa, a melyet megátkoztál, kiszáradott.
22.  És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben.
23.  Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott.
24.  Azért mondom néktek: A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.
25.  És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket.
26.  Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket  



 Sokszor nem hallgattatnak meg az imák a megnembocsátás  miatt!!

  "Legyen hitetek Istenben" = "Legyen bennetek Isten hite!" = "birtokoljátok Isten hitét", "legyen tiétek Isten hite!"



 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 24, 09:03:54

 Szia Paloma!   :044:

 Sokszor azért van az, hogy valaki úgymond "beesik" Istentiszteletre, és csodával megy haza, mert nincs tele teológiákkal, magyarázatokkal, emberi bölcsességekkel, hanem tiszta Istenbe vetett hite van, mint egy gyermeknek, elhiszi, hogy Isten meg tudja őt gyógyítani és passz!

 Nem okoskodik, nem állít fel teóriákat azzal kapcsolatban, hogy mimódon, mikor, hogyan kell meggyógyulnia, nem teszi függővé embrektől, nem várja, hogy pl. kézrátétellel imádkozzanak érte, hanem egyszerűen hisz és átveszi azt, amit az Úr elkészített neki!!

 Szóval nem ő akarja megszabni Jézusnak, hogyan, mikor, kiáltal gyógyítsa meg, hanem csak elhiszi, átveszi és az övé!

 Ha pedig emberhez megy oda, akkor nem személyválogató, hogy ez híres, vagy nem, hanem hiszi, hogy Isten a Gyógyító, az ember pedig eszköz, csatorna, és nem számít a bőre színe, termete, hírneve, hanem csak a hit számít mindkét részről: a közbenjáróban és a gyógyulásért menőben, mert tudja, hiszi szívében, hogy Jézus Krisztus a Gyógyító, a Csodatevő, a Megváltó és Neki mindegy, hogy "sok, vagy kevés által van a szabadulás" és ez igaz minden esetre, szerintem!!!

  shalom   :2smitten:    :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 24, 09:22:49

 Szia Paloma!   :044:

 Sokszor azért van az, hogy valaki úgymond "beesik" Istentiszteletre, és csodával megy haza, mert nincs tele teológiákkal, magyarázatokkal, emberi bölcsességekkel, hanem tiszta Istenbe vetett hite van, mint egy gyermeknek, elhiszi, hogy Isten meg tudja őt gyógyítani és passz!

 Nem okoskodik, nem állít fel teóriákat azzal kapcsolatban, hogy mimódon, mikor, hogyan kell meggyógyulnia, nem teszi függővé embrektől, nem várja, hogy pl. kézrátétellel imádkozzanak érte, hanem egyszerűen hisz és átveszi azt, amit az Úr elkészített neki!!

 Szóval nem ő akarja megszabni Jézusnak, hogyan, mikor, kiáltal gyógyítsa meg, hanem csak elhiszi, átveszi és az övé!

 Ha pedig emberhez megy oda, akkor nem személyválogató, hogy ez híres, vagy nem, hanem hiszi, hogy Isten a Gyógyító, az ember pedig eszköz, csatorna, és nem számít a bőre színe, termete, hírneve, hanem csak a hit számít mindkét részről: a közbenjáróban és a gyógyulásért menőben, mert tudja, hiszi szívében, hogy Jézus Krisztus a Gyógyító, a Csodatevő, a Megváltó és Neki mindegy, hogy "sok, vagy kevés által van a szabadulás" és ez igaz minden esetre, szerintem!!!

  shalom   :2smitten:    :169:



 :afro: :2angel: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 24, 12:25:43

 Palomának válasz- Derek Prince: A Szellem ajándékai c. könyvből, részlet. (Azt tervezem, hogy a blogomba beteszem az egészet, legalábbis, amíg meg van nekem gépbe írva  :01:)

 A  GYÓGYÍTÁSOK  AJÁNDÉKAI
1Kor 12:9 Másnak pedig gyógyítás(ok) ajándékai [adatnak], azon egy Szellem által.

!!! Az ajándékok + gyógyulások = többes számban szerepelnek!:
vhányszor gyógyulás történik, akkor újabb és újabb ajándék átadására kerül sor azon a személyen keresztül, akinél a karizma megnyilvánul.

                            ISTEN  URALMA  ALATT

!!! A gyógyítások ajándékainak karizmái is kizárólag Isten uralma és ellenőrzése alatt működnek!  

Jn 5:2-3; 5-9;
5:2  Jeruzsálemben pedig a Juhkapunál van egy víztároló medence - héberül Beteszdának (héber arám Béth-Cheszdá = kegyelem háza. A jeruzsálemi Templom-hegy közvetlen szomszédságában, annak északi oldalán fekszik, maradványai ma is láthatók.) nevezik -, amelynek 5 oszlopcsarnoka van.                              
Neh 3:1 És fölkelt Eliásib, a főpap és atyjafiai, a papok és építették a Juhok-kapuját; ők szentelték meg azt és állították fel annak ajtajait; Építették pedig a köfalat a Meáh toronyig, amelyet megszenteltek, s azután Hanánel tornyáig.
5:3-4  Ezekben tömegével fekszenek a betegek, vakok, bénák, megmerevedettek, paralízisben szenvedők, akik a víz megmozdulását várják, mert az Úr angyala időnként leszáll a medencére, és felkavarja a vizet, 
5:5-9  És volt ott egy 38 éve beteg ember. Mikor Jézus meglátta, ahogy ott feküdt, s megtudta, hogy   már hosszú ideje van ebben az állapotban, megszólította: - Akarsz egészséges lenni?  - Uram - válaszolta neki a beteg -, nincs emberem arra, hogy amikor felkavarodik a víz, bevigyen a medencébe, és mire én odaérek, már belépett más előttem. - Jézus így szólt:  - Kelj fel, emeld föl a hordágyadat, és járkálj! (járkálj körbe-körbe, fel-alá; sétálgass) Erre ez az ember azonnal fölépült, fölvette a hordágyát és fel-alá járkált. Csakhogy aznap szombat volt.
                                                                                                                 
     Akarsz-e meggyógyulni?” = az akaraterő gyakorlása  rendkívül fontos tényező a gyógyulás szempontjából.    

  A medence körül rengeteg beteg ember várta gyógyulását. Jézus azonban odament, meggyógyított egyetlen embert, majd odébb állt.
Mikor később a gyógyítás miatt kérdőre vonták, így válaszolt:
Jn 5:19 Jézus pedig így válaszolt nekik: - Bizony úgy van, ahogy mondom nektek: a Fiú magától  semmit sem képes tenni, csak amit az Atyától lát - mert amit Ő tesz, azt teszi a Fiú is ugyanúgy.                                         
 Jn 8:28 ... - Amikor fölemelitek majd az Emberfiát, akkor rájöttök, hogy én vagyok, és hogy semmit sem teszek magamtól, hanem ahogy az Atya tanított, úgy mondom ezeket.                                                                2Kor 3:5  Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből alkalmasak lennénk arra, hogy  bármit is gondoljunk - nem, a mi alkalmasságunk Istentől származik.[/b]

      = Jézus elismerte magáról, hogy mindent kizárólag az Atya akaratával összhangban cselekedett: Tőle függetlenül soha!

    Annak a környezetnek, amelyben élünk, nagyon sok köze van ahhoz, hogy miken megyünk át az életben.
  A Szent Szellemmel betöltött hívőknek olyan környezetet kell teremteniük maguk körül, amelyet a reménykedő hit, a bizalom és az Isten dicsérete jellemez.

  (folyt.köv.)   :2smitten:   :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 24, 12:31:43
          A  SZELLEM  EREJE  A  HÍVŐ  TESTÉBEN

Gyógyító erő  = A Szent Szellem ereje, amely hozzáférhetővé válik a hívő teste számára.

Róm 8:11  És ha bennetek lakik annak a Szelleme, aki föltámasztotta Jézust a halottak közül, életre kelti a ti halandó testeteket is a bennetek lakó Szellem által.                                                                                 
1Kor 6:14  Az Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani.           
Ez 37:10  És prófétáltam, ahogy parancsolt: és beléjük ment a Szellem s megéledtek, lábaikra álltak, felette igen nagy sereg.                                                                                                                              
Jn 5:21  Mert ahogy az Atya feltámasztja és életre kelti a halottakat, ugyanúgy a Fiú is életre kelti, akiket akar.                                                                                                               

1Kor 15:51-54  Nézzétek, most titkot mondok el nektek: nem fogunk mindannyian elhunyni, de mindannyian át fogunk változni, hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó kürtszóra - mert kürtszó hallatszik majd -, és a halottak feltámadnak mint romolhatatlanok, mi pedig át fogunk változni. Mert a romlandónak fel kell öltenie a romolhatatlanságot, a halandónak pedig a halhatatlanságot. Amikor pedig ez a romlandó felölti a romolhatatlanságot, s a halandó a halhatatlanságot, akkor valósul meg, ami írva van: "Végleg elnyeletett a halál!
 
      A bennünk lakozó Szent Szellem által tehát ugyanaz az erő válik elérhetővé számunkra, amely Jézus holttestét is feltámasztotta a halálból.

2Kor 4:10-12  Mindig a testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy Jézus élete is láthatóvá váljon a testünkben. Mert amíg élünk, szüntelenül ki vagyunk szolgáltatva a halálnak Jézusért – hogy Jézus élete is láthatóvá váljon halandó testünkben. Így hát a halál bennünk működik, az élet pedig bennetek.

     Tudjuk, hogy még nem kaptuk meg a feltámadott testünket, megkaptuk azonban – ebből fakadóan igényelhetjük is – a feltámadott életet a halandó testünk számára. Jézus Krisztus feltámadott élete elérhetővé vált a hívő számára a Szent Szellem által és hit által.

 [b]!!! Jézus élete nemcsak bennünk akar tartózkodni, hanem meg is akar bennünk nyilvánulni = ez az isteni gyógyulás és isteni egészség !!!![/b]

      Jézus testét Isten Szellemének a megnyilvánuló jelenléte hozta ki a sírból, amely olyan módon működött, hogy mindenki jól láthassa, hogy jelen van, sőt, meg is figyelhesse, hogy mit cselekszik.

Jak 5:14  Beteg-e valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úr nevében.

olaj  = a Szent Szellem feltámadott életben részesíti a hívő testét.

     A feltámadott élet a gyógyuláson túl az egészségbe visz be. Isten akarata a gyógyulás, de még inkább az, hogy a hívő egészséges maradjon.

3Jn 2 Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jól van dolga a lelkednek.
Zsolt 103:5  Megújul a te ifjúságod, mint a sasé.

   A feltámadott élet bizonyos mértékig az öregedés folyamatát is képes ellensúlyozni.

5Móz 34:7  Mózes pedig 120 éves volt, mikor meghalt; nem homályosodott meg a szeme, sem el nem fogyatkozott az ereje.

             A  GYÓGYÍTÓ  ERŐ  ATMOSZFÉRÁJA

     a Szent Szellem gyógyító ereje benne lakozott Jézusban a Jordán folyóban való megkeresztelkedésétől fogva végig. Voltak esetek, amikor ez az erő kézzelfogható módon áradt ki Belőle:

Mk 5:25-30  Egy asszony pedig - aki már 12 éve vérfolyásos volt,és különböző orvosoktól sokat szenvedett, s mindenét, amije csak volt, erre költötte, ám semmi hasznát sem látta, sőt még rosszabbul lett-, amikor hallott Jézusról, eljött, s a tömegben hátulról megérintette a ruháját....
 5:29-34  Rögtön el is apadt vérzésének forrása, és érezte testében, hogy megszabadult fájdalmaitól.   De Jézus is azonnal észrevette magában, hogy erő áradt ki belőle, ezért a tömegben hátrafordulva  megkérdezte: - Ki ért a ruhámhoz? - Látod, mennyire szorongat a tömeg - felelték a tanítványai -, és azt kérdezed, hogy ki ért hozzád?! - Ő azonban körülnézett, hogy meglássa, ki tette. Az asszony  pedig félelem és reszketés közepette - mivel pontosan tudta, mi történt vele - előjött, leborult Jézus előtt, és elmondta neki a teljes igazságot. Ő ekkor így szólt hozzá: - Lányom, a hited megszabadított,   menj békességgel, és gyógyulj meg a fájdalmaidból!

        Jézus maga is érzékelte, hogy gyógyító erő áradt ki belőle, amikor az asszony meggyógyult.

  ..............


    :2smitten:  :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 24, 14:07:02
Sziasztok!
Azért rakjuk már sorba picit a dolgokat, mert elég rémisztő a kép, amit felvázoltatok!
Való igaz, hogy az Úr felrótta tanítványai számára a hitetlenséget, több szitúácíóban is.
Az egyik ilyen eset volt példáúl az "ördöngős" fiúé.
Na, de lapozzunk pár oldalt előrébb a Bibliában, s talán látni fogjuk, hogy mielőtt bármit is számon kért volna a tanítványaitól, előbb HATALOMMAL RUHÁZTA FEL ŐKET.
"És előszolítván a tizenkét tanitványát, hatalmat ada nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtelenséget."
Mt. 10:1
Tehát a tanítványok nem azért kapták a karizmáikat, mert hitték, hogy megkaphatják, hanem, mert az Úr így rendelte.
Aztán valóban azért nem működött ez a karizma az "ördöngős fiú" esetében, mert ők nem álltak hittel a feladathoz.
Robi által hozott "Péteri vízen járás" is pont ezen gyakorlaton ment keresztűl. Hiszen Péter először arra kérte Jézust, hogy ruházza fel hatalommal, hogy a vízen hozzá mehessen:
"Péter pedig felelvén néki, monda: Uram, ha te vagy, PARANCSOLJ,HOGY HOZZÁD MEHESSEK A VIZEKEN."
Mt.14:28
Tehát Péter nagyon is tisztában volt azzal, hogy nincs az Úrtól kapott ajándéka a vizen való járásra.
Krisztustól pedig megkapta:
"Ő pedig monda: Jövel!
És Péter kiszállván a hajóból, jár vala a vizeken, hogy Jézushoz menjen"
Majd a szeleket látva Péter hite megingott, s máris működési hiba lépett fel az ajándékában...
Folyt.köv. 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 24, 14:21:09
Isten igéje sehol sem buzdít arra, hogy a meg nem kapott ajándékainkat "hittel gyakoroljuk" betegségeknek parancsolgassunk Jézus nevében, mintha birtokosai lennénk a gyógyítás karizmájának, aztán ha nem működik, akkor az áldozatunk hitetlenségének nyakába varrjuk!
Amikor Péter és János a Jeruzsálemi templom bejáratánál "talpra állította a bénát", semmit sem tudakozódtak a hite felől, mert TUDTÁK ÉS HITTÉK, hogy HATALMUKBAN ÁLL MEGCSELEKEDNI.

Aztán, ott van az Apostolok cselekedeteiben az önjelőlt ördögűzők esete. Krisztus nevében parancsolgattak, majd Pálra is hívatkoztak, mintha bármire is karizmájuk lenne. Ugye nem kell a folytatást leírnom?
Hihetetlen, hogy némelyek bebeszélik maguknak, hogy némely karizma minden keresztyénnek alanyi jogon jár, elég ha hisz benne! Na ez az a teológia a hozzátartozó  megtévesztő szellemiséggel amitől írtózom!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 24, 16:57:33
Ne haragudjatok, de amit itt leírtatok, az szomorú.
Mintha, bárki kényszeríthetné az Urat, a cselekvésre, a gyógyításra.
Az Urat nem kényszerítheti senki.
Gyakorolni az akaratott, mintha mi gyógyítanánk meg magunkat..., vagy gyakorolni a gyógyítást és azt gondolni, hogy bárki csak úgy meggyógyítja a másikat.

2Tim 4:20  Erástus Korinthusban maradt; Trófimust pedig Milétumban hagytam betegen.

Itt, kinek nem volt hite?
Trófimusnak – aki beteg volt és az is maradt
Vagy Pálnak  - aki ott hagyta Milétumban

Vagy nem volt elég akart erejük...

Vagy az is lehet mind a kettőnek volt hite, csak az Úr máskép látta, más volt az Úrnak a terve.

Vajon Pál volt hitetlen, mikor nem tudta Timóteust meggyógyítani
Vagy Timóteusnak nem volt hite, hogy meggyógyuljon.

Fil 2:25  De szükségesnek tartám, hogy Epafróditust, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, néktek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok;
Fil 2:26  Mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrődött a miatt, hogy meghallottátok, hogy ő beteg volt.
Fil 2:27  Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nem csak ő rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jőjjön szomorúságomra.
Fil 2:28  Annakokáért hamarabb küldtem őt haza, hogy meglátván őt, ismét örüljetek, és nékem is kisebb legyen a szomorúságom.
Fil 2:29  Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek:
Fil 2:30  Mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, koczkára tévén életét, hogy kárpótoljon engem azért, hogy nékem tett szolgálatotoknál ti nem voltatok jelen.

Itt Isten volt aki könyörült, Ő volt aki cselekedet, aki lehajolt azért, hogy Pálnak ne jöjjön még nagyobb szomorúság az életében. Ha olyan természetes lett volna az, hogy Pál meggyógyít mindenkit, hite által, akkor ez nem lett volna, olyan nagy kegyelem Isten részéről, nem kellet volna aggódni és szomorkodni. Ez azt feltételezi, hogy megtőrténhetet volna az is hogy nem gyógyul meg.
Miért kellet aggódjon, gyötrődjön, hogy megtudta a Korintusi gyülekezet, sőt kellet volna örüljön, sőt ő kellet volna szóljon, hogy majd imádkoznak érte és ezáltal biztos meggyógyul, sőt Isten neve megdicsőül. Tehát nem balgaság volt Epafróditus részéről, hogy bánkódott, hogy a gyülekezet megtudta, hogy beteg, nem volt balgaság akkor ha tudta, hogy lehet meghal, és nem akart felesleges aggodalmat okozni a gyülekezetnek. Tehát  ez ellent mond annak a tanításnak, hogy mindenki meggyógyul akinek hite van hozzá, és mindenki gyógyít akinek hite van hozzá.
Pálnak volt hite, és ajándéka a gyógyításra, Epafróditusznak volt hite, mert kész volt Krisztusért meghalni.

Vagy mennyi hite volt annak a beteg koldusnak ott a templomban aki kéregetett, és Péter meggyógyította.
Isten cselekszik és úgy ahogy Ő jónak látja. Mert van, hogy olyat is meggyógyít akinek nem volt hite sem ismerete, és nem gyógyított meg olyat akinek hite volt, ajándéka volt, és másokat is meggyógyított.

 :2smitten:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 24, 17:21:24
Hiszek Isten ajándékaiba, hiszek abban, hogy Isten mindenkinek ad legalább egy ajándékot (gyermekeinek, habár vannak olyan ajándékok amit nem feltétlenül csak gyermekeinek adja az Úr, pl. az éneklés, a jó hang, amit fel lehet használni dicsőítésre, és fel lehet használni rombolásra), és nem mindig az ember nagy hitéért adja. Egyszerűen adja, mert Ő így látja jónak. Sőt már nem volna ajándék, ha valamijen feltételhez lenne kötve. De az Úr nem azért adja, hogy azokat a mi önkényes céljainkra, saját vágyaink kielégítésére, hírnév szerzésre használjuk, hogy felmagasztaljuk magunkat. Isten mindig az Ő dicsőségére adja, és a gyülekezet épülésére. Mégegyszer mondom, soha nem adja azért, hogy azt öncéluan használjuk.

Én is kaptam az Úrtól ajándékot, többet is, nem azért mert megérdemeltem, mert olyan nagy a hitem, számomra nincs nagy hit, vagy kicsi, vagy hiszel valamiben vagy nem. A nagy az, aki cselekszik, Isten, és oda elég egy mustármagnyi hit. Van amiért még imádkozok, igen van amiért vágyódom, de még nem akarja az Úr, még nem készültem fel rá, vagy egyszerűen nem akarja. Ajándéknak tekintem azt is, hogy ezen az oldalon vagyok, és azt, hogy Moderátor lettem, nem én akartam ezt, nem harcoltam érte, nem kértem, még a Diakónusit sem, és nem is fogok harcolni érte. Hiszem, hogy az Úr lelke indította testvéremet, mert ha nem így lett volna az egész csak puszta erőlködés lenne. Testvéretek vagyok, és mindig ha írok valamit, azt az Úrért teszem előszőr, és azután tiérettetek. Higgyétek el nekem, nem azért vagyok ezen a fórumon, mert nincs mit csináljak, vagy mert nincs szolgálatom, és nincs ki meghallgasson. Nem, hanem az Úr helyezett engem ide, és Ő helyezett benneteket a szívemre, szeretlek benneteket, és Ő is szeret benneteket.

Nagyon szeretlek benneteket, és nem volt véletlen az, hogy itt vagyok köztetek, mint az az időpont se volt véletlen mikor be léptem ebbe a fórumba. Az Úr szólt, az Úr vezetett. Talán van valaki aki emlékszik, és arra mi volt az első hozzászólásom. ( a gyógyulással kapcsolatban).

Bárcsak köztetek lehetnék, úgy szeretném személyesen átadni ezt az üzenetet, változtatni a hangomon, hogy megértsétek, hogy szeretlek benneteket.
Nem szólnék de az Úr szorongatja lelkemet. Eljött az idő, hogy prófétáljak, hogy elmondjam azt amit az Úr szólt.

Emlékezzetek, hogyan prófétáltatok, és volt aki álmokat álmodott, és azt mondtátok, hogy az Úr kijelentése, az Úr akarata, hogy az Úr gyermeke, aki köztünk volt meggyógyul és általa hatalmasan megdicsőül az Úrnak neve. Az Úr eltűrte azokat akik az Ő nevében hamisan szóltak. Azt gondoltam tanultatok, mert nagy csend követte, az Úr gyermekének hazaköltözését. Azután, pedig, az lett, az Úr akarata, és mindenki máskép szólt, elfelejtve a hamis prófétálást, a hamis szólást, ahelyett, hogy megbánták volna az Úr előtt, azt, hogy hamisan szóltak. Az Úr sosem változtatja meg az akaratát. Az Úr sosem téved a kijelentésben, csak a hamis próféták, akik úgy szóltak, ahogy ők gondolták, megcsalva az Úr gyermekét. Azután halgatattok szégyenetekben, mert szívetekben tudtátok, hogy tévedtetek, hogy hamisan szóltatok, mégsem tértetek meg. Most pedig amiután sok idő elmúlt, ismét olyanokat akartok tanítani ami nem az Úrtól van. Értsétek meg, az Úr cselekszik akkor amikor akar az ő szolgáin keresztűl.

Az Úr tanitani akart benneteket, hogy megértsétek mi az Ő akarata. Az Úr köztetek van, tanítani akar benneteket, hogy ragaszkodjatok hozzá, hogy akarata szerint járjatok, hogy gyűlöljétek a bűnt, és mind azt ami a gonosztól van, hogy kívánjátok a szentséget a tisztaságot, hogy megértsétek, drágább a szellem, mint a test. Példát adott előtökbe, gyermekében, hogy ezt megtanuljátok, és nem tanultatok, vajon haragra ingerlitek az Urat. Így szól az Úr, azt akartam, hogy tanuljatok, hogy megértsétek, hogy ne tanítsatok olyat, ami nem tőlem van. Ne prófétáljatok, ha nem szólok, mert gyűlöli Szellemem. Igazán szóljatok és megáldalak benneteket és veletek leszek, meg szentellek és megtisztítlak benneteket mert ez az én akaratom.


Ez volt az úr szava hozzám az Ő Szent Szelleme által, tudom, hogy sokan nem fognak nekem hinni, de ők is majd egy napon rájönnek, hogy  igazat szóltam, és amit szóltam az Úrtól szóltam.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 24, 18:11:36
Kedves Paloma

""-szerintem nagyon sok példa van Igében és az életben, mikor a beteg nem hisz, se gyógyulásban, se Istenben. mégis meggyógyítja Isten." /idézet Paloma

Ha ezek közül le írnál egyet, azt meg köszönném.""

Sikerült, egy példát sem hoznod.
Azt, gondolom, hogy külsőségek alapján keresed az igazságod.
Sokan úgy mond "nem hisznek", de hátha. Ha nem várna valamit, el sem menne.
Elmegy. Tudod miért? Mert reménykedik.
Zsid 11:1  A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Ha pedig ez igaz, akkor te ne mond senkire,( én se, meg senki se) hogy nem hisz. Tudod a szívét senkinek sem látjuk, ha csak a Szellem meg nem mutatja.

Azt gondolom, hogy a saját igazságodat keresed. Tegyed.
Kérdezel, de nem azért, hogy választ kapjál, hanem azért, hogy az igazad bizonyítsad.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 24, 18:27:16
Na elmondom, hogy szerintem mi a prófécia:

Egyik testvéremmel elmentünk a pásztorunkhoz.
Én azért, hogy egy bizonyos tanítót, be vigyek a gyülekezetbe, a testvérem pedig, hogy közölje a látást amit kapott.
Nos mind a ketten elmondtuk a magunkét.
A testvérem és barátom mondókáján magam is elképedtem, a pásztorról meg a presbitériumról nem is beszélve.
Amiket mondott, nem vetett jó fényt senkire az ott jelenlévő vezetőkre. Persze a megkérdőjelezték amit mondott.
Erre az én testvérem azt mondta az egyik vezetőnek: "a feleséged Buddha szobrot rejteget a szekrényébe".
- "tegnap kidobta", hangzott a válasz, majd hozzátette, "erről senki sem tudott, még én sem".
Na innentől tudtam, hogy minden szó igaz.
Ők is tudták, csak nem fogadták el. (illetve nem mindenki)
Mára minden igazsággá lett.
Nekem nincs ilyen képességem, nem is kérem hogy legyen, hiszen itt van a szeretet testvérem, aki ha baj van figyelmeztet, én meg komolyan veszem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 24, 18:41:27
Kedves Robi!

Eddig is nagyon szeretett testvérem voltál de ez a mondatod :

....Nekem nincs ilyen képességem, nem is kérem hogy legyen, hiszen itt van a szeretet testvérem, aki ha baj van figyelmeztet, én meg komolyan veszem.

különlegesen megérintett, mert igy csak egy igazán szerető szivű, alázatos ember tud beszélni.

 :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 24, 18:52:22
 Szerintem az alázat = Istennek való alávetettség, engedelmesség, az Ő Beszédének, és pedig Pál azt mondja:

 Korinthusbeliekhez írt I. levél 14. rész

1. Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok

39. Azért atyámfiai törekedjetek prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok.
40. Mindenek ékesen és jó renddel legyenek

 Szóval törekedni, kívánni kell az ajándékokat, hiszen ezzel is kifejezzük Atyánk iránti szeretetünket, függésünket Tőle, bízva abban, hogy Ő személyesen vezet minket!!
 Atyánk pedig örül, mikor megajándékoz és mi hálásak vagyunk Neki érte és örülünk jóságának!  :169:
Neki kell közvetlenül alárendelni magunkat!
 Persze szól testvéren keresztül is, de az elég furcsa, ha csak ő rajta keresztül szól... :061:
 és.. a testvér is tévedhet, vagy valami.... :088:

 Úgyhogy szerintem ez az igazi alázat, letett élet... :01:

    :2smitten:     :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 24, 18:55:55
Van némi bepótolni valóm a hozzászólások elolvasásában, de annyit már látok, hogy vannak, akik szerint a gyógyulás egyetlen feltétele a hit. Nem akarok állást foglalni, mert nem hiszem hogy teljes látásom van az Igéből, de azt látom, hogy a dolog nem igy müködik. Én számtalan olyan embert ismerek, akiknek a hite példaértékű számomra és betegséggel küzdenek. Sőt nem egy olyat ismerek, aki egész életét igy élte lett, de a betegség a szellemét nem igázta le, mert betegen, gyengén, minden napot Isten erejében megnyugodva szolgálták végig. Ezért nem hiszem én azt, hogy minden hittel kért gyógyulás megtörténik. És biztos nem minden esetben a gyenge hit miatt történik igy. Egyet tudok, akár betegségben vagyok, akár egészségben, akár jólátben, akár szegénységben Isten kezében vagyok. És amikor Pál apostol életét végignézem azt látom, hogy ő aztán végigment mindenen, az ő általa kimondott szavak számomra a legkedvesebbek : megtanultam bővölködni, megtanultam szükölködni, de mindezekben megelégedett vagyok.

Egyszer nagyon régen Istentől távol éltem, és Isten megengedte, hogy az életem a halál mezsgyéjére sodródjon. A sátán el akarta venni az életemet, már három napja voltam kómában, amikor az Úr / édesanyám és még vagy öt-hat jhűséges, drága testvére imájának hatására / fordított a dolgon és visszaadta az életemet és megépítette az életemet. Ott a halálvölgyében én már nem tudtam kiálltani, de az Úr adott nekem még egy esélyt. Az mindenki beláthatja, hogy ott az én hitem aztán egyáltalán nem müködött, csak egyesegyedül a kiáradó kegyelem mozdult értem, amit néhány szent imájára küldött válaszul az Úr.

Többször átéltem már Isten gyógyító kegyelmének a kiáradását, és soha nem értettem meg az mérhetetlen, meg nem érdemelt szeretetet, ami rámárasztott az Úr. Nem értettem, hogy miért pont engem gyógyít meg, aki olyan méltatlan, annyi gyengeséggel terhelt, és hitem is csak pislákoló gyertyabél. Ilyenkor csak hálát tudok adni, mert tényleg nem érthető, hogy az egyik meggyógyul a másik meg nem. És nem hiszem, hogy ez ahit erősségén múlna. Minthogy bölcs nem vagyok csak gyönyörködöm amikor megtörténik, és imádkozom amikor látom a szükséget.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 24, 18:58:36
Szia Zoli!
Egyet értek veled, s erre a vonalra csak azért nem tértem ki, mert ez egy külön fejezet.
Én leginkább azt látom, hogy azok jönnek az olyan képtelenségekkel, hogy "azért nem gyógyul meg, mert nincs hite átvenni, még nem áll reá készen, mert valami bűn van az életében."-akiknek nincs is ajándékuk a gyógyításra! Akinek valós karizmája van arra, hogy gyógyítson, ilyen agyalágyúlt dolgokat fel sem sorol, hanem Isten tanácsvégzésében keresi a választ!
A gyomrom forgott attól, amit itt néhányan Nikivel az utolsó heteiben műveltek itt.
"Készen áll már a gyógyúlása, csak még Ő nem áll készen reá, hogy hittel átvegye."
Ami Niki hitét illeti, itt legtöbben a cípőjét sem vihetnénk, elsőként beleszámítva önmagam a sorba! Még a hitetlen ember is "hisz" és reménykedik a gyógyúlásában. Nikinek rendíthetetlen hite és bizalma VAN Istenben!
Azokban a napokban szegény Antin vertem el a pórt, mert Isten félre érthetetlenűl jelentette ki: "Niki halálos beteg, s a teste nem fog felépűlni!"
Igaz, hogy nyomdafestéket nem tűrő stílusban mondtam el a véleményemet Antinak a chat falon folyó ocsmányságról, sajnos Ő teológiai elfogúltságnak vette tőlem... Lehet, hogy ma már más szavakkal mondanám el, hogy van olyan szellemiség amelyet nem szabad szó nélkűl hagyni egy közösségben, ha keresztyénnek vallja magát, mindegy, hogy hús-vér, avagy virtuális!  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 24, 19:01:31
Kedves Csaba!

Egyre többször értünk egyet. Most is.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 24, 19:31:04
Van némi bepótolni valóm a hozzászólások elolvasásában, de annyit már látok, hogy vannak, akik szerint a gyógyulás egyetlen feltétele a hit.

Irmám, nem igy volt, mert a Mk.l6.17-18 igéről volt szó,  és  amit Jézus ebben mondott, itt páran vitatták:
Tehát ezeket a  mondatokat
Jézus mondja:
Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.
Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.


Ebben az igében tehát nem mi, hanem Jézus mondta: akik hisznek, az én nevemben ...betegekre vetik kezeiket és meggyógyulnak.
Ő mondja,  én elhiszem, megteszem, mert ez az én részem  -  innentől a többit rábizom Istenre, mert a többi az Ő része.
Hogy ki gyógyul meg és ki nem? hogy ki hisz és ki nem? erre a fenti ige nem tér ki.
Jézus Krisztus a gyógyitó,  nem mi: mi  edények vagyunk,  akiket az Úr használ a céljaira.
Legyen meg az Ő tökéletes akarata.
Szeretettel: Zsuzsa :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 24, 19:51:32
Drága Zsuzsa!

Ez igy igaz! Ezzel én is egyetértek, de már én is hallottam, illetve olvastam, hogy amikor igy ilyen hittel imádkoztak valakiért és az az illető mégsem gyógyult meg, akkor jött a vádlás, hogy nincs elég hite, vagyhogy bűn van az életében. Én csak azt akartam ecsetelni, amit te is mondasz, mégpedig, hogy a gyógyítás Jézus Krisztus dolga, és úgy és azzal történik, akire Ő ráárasztja kegyelmét.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 24, 20:20:49
Szia Zsuzsa!

Nem az Úr Jézus Krisztus szavait akarjuk kétségbevonni, hanem a rendelkezésünkre álló kinyílatkoztatásokat szeretnénk összefüggéseiben értelmezni.
Ugye az Úr azt is mondta, ha valami halálost isznak nem árt meg nekik, meg hogy kígyókat vesznek fel a földről. Ugye ilyesmivel nem szoktál próbálkozni?
A gyógyítás egy karizma, "kevés" hogy elhiszed, hogy Jézus azt mondta...
A Szent Szellem vagy adja, vagy nem!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 24, 21:39:31
Hiszek Isten ajándékaiba, hiszek abban, hogy Isten mindenkinek ad legalább egy ajándékot (gyermekeinek, habár vannak olyan ajándékok amit nem feltétlenül csak gyermekeinek adja az Úr, pl. az éneklés, a jó hang, amit fel lehet használni dicsőítésre, és fel lehet használni rombolásra), és nem mindig az ember nagy hitéért adja. Egyszerűen adja, mert Ő így látja jónak. Sőt már nem volna ajándék, ha valamijen feltételhez lenne kötve. De az Úr nem azért adja, hogy azokat a mi önkényes céljainkra, saját vágyaink kielégítésére, hírnév szerzésre használjuk, hogy felmagasztaljuk magunkat. Isten mindig az Ő dicsőségére adja, és a gyülekezet épülésére. Mégegyszer mondom, soha nem adja azért, hogy azt öncéluan használjuk.

Én is kaptam az Úrtól ajándékot, többet is, nem azért mert megérdemeltem, mert olyan nagy a hitem, számomra nincs nagy hit, vagy kicsi, vagy hiszel valamiben vagy nem. A nagy az, aki cselekszik, Isten, és oda elég egy mustármagnyi hit. Van amiért még imádkozok, igen van amiért vágyódom, de még nem akarja az Úr, még nem készültem fel rá, vagy egyszerűen nem akarja. Ajándéknak tekintem azt is, hogy ezen az oldalon vagyok, és azt, hogy Moderátor lettem, nem én akartam ezt, nem harcoltam érte, nem kértem, még a Diakónusit sem, és nem is fogok harcolni érte. Hiszem, hogy az Úr lelke indította testvéremet, mert ha nem így lett volna az egész csak puszta erőlködés lenne. Testvéretek vagyok, és mindig ha írok valamit, azt az Úrért teszem előszőr, és azután tiérettetek. Higgyétek el nekem, nem azért vagyok ezen a fórumon, mert nincs mit csináljak, vagy mert nincs szolgálatom, és nincs ki meghallgasson. Nem, hanem az Úr helyezett engem ide, és Ő helyezett benneteket a szívemre, szeretlek benneteket, és Ő is szeret benneteket.

Nagyon szeretlek benneteket, és nem volt véletlen az, hogy itt vagyok köztetek, mint az az időpont se volt véletlen mikor be léptem ebbe a fórumba. Az Úr szólt, az Úr vezetett. Talán van valaki aki emlékszik, és arra mi volt az első hozzászólásom. ( a gyógyulással kapcsolatban).

Bárcsak köztetek lehetnék, úgy szeretném személyesen átadni ezt az üzenetet, változtatni a hangomon, hogy megértsétek, hogy szeretlek benneteket.
Nem szólnék de az Úr szorongatja lelkemet. Eljött az idő, hogy prófétáljak, hogy elmondjam azt amit az Úr szólt.

Emlékezzetek, hogyan prófétáltatok, és volt aki álmokat álmodott, és azt mondtátok, hogy az Úr kijelentése, az Úr akarata, hogy az Úr gyermeke, aki köztünk volt meggyógyul és általa hatalmasan megdicsőül az Úrnak neve. Az Úr eltűrte azokat akik az Ő nevében hamisan szóltak. Azt gondoltam tanultatok, mert nagy csend követte, az Úr gyermekének hazaköltözését. Azután, pedig, az lett, az Úr akarata, és mindenki máskép szólt, elfelejtve a hamis prófétálást, a hamis szólást, ahelyett, hogy megbánták volna az Úr előtt, azt, hogy hamisan szóltak. Az Úr sosem változtatja meg az akaratát. Az Úr sosem téved a kijelentésben, csak a hamis próféták, akik úgy szóltak, ahogy ők gondolták, megcsalva az Úr gyermekét. Azután halgatattok szégyenetekben, mert szívetekben tudtátok, hogy tévedtetek, hogy hamisan szóltatok, mégsem tértetek meg. Most pedig amiután sok idő elmúlt, ismét olyanokat akartok tanítani ami nem az Úrtól van. Értsétek meg, az Úr cselekszik akkor amikor akar az ő szolgáin keresztűl.

Az Úr tanitani akart benneteket, hogy megértsétek mi az Ő akarata. Az Úr köztetek van, tanítani akar benneteket, hogy ragaszkodjatok hozzá, hogy akarata szerint járjatok, hogy gyűlöljétek a bűnt, és mind azt ami a gonosztól van, hogy kívánjátok a szentséget a tisztaságot, hogy megértsétek, drágább a szellem, mint a test. Példát adott előtökbe, gyermekében, hogy ezt megtanuljátok, és nem tanultatok, vajon haragra ingerlitek az Urat. Így szól az Úr, azt akartam, hogy tanuljatok, hogy megértsétek, hogy ne tanítsatok olyat, ami nem tőlem van. Ne prófétáljatok, ha nem szólok, mert gyűlöli Szellemem. Igazán szóljatok és megáldalak benneteket és veletek leszek, meg szentellek és megtisztítlak benneteket mert ez az én akaratom.


Ez volt az úr szava hozzám az Ő Szent Szelleme által, tudom, hogy sokan nem fognak nekem hinni, de ők is majd egy napon rájönnek, hogy  igazat szóltam, és amit szóltam az Úrtól szóltam.

 :2smitten:

 Kedves Zoltán!
"Emlékezzetek, hogyan prófétáltatok, és volt aki álmokat álmodott, és azt mondtátok, hogy az Úr kijelentése, az Úr akarata, hogy az Úr gyermeke, aki köztünk volt meggyógyul és általa hatalmasan megdicsőül az Úrnak neve. Az Úr eltűrte azokat akik az Ő nevében hamisan szóltak."- irod.

Nem tudom, hogy közülünk kik prófétáltak, kik álmodtak, kik szóltak itt hamisan, én egyet tudok:
köztünk volt egy fiatal lány halálos betegséggel, aki mindvégig   h i t t   és   m e g    a k a r t   g y ó g y u l n i   , mert nagyon akart élni!
Kivéve az utolsó heteket, amikor úgy ő, mint mi, minden külön kijelentés nélkül is szembesültünk elköltözésével. Nem hallottam egyetlen  olyan esetről se, amikor valaki azt a kijelentést kapta volna szerettéről, hogy Isten akaratából fiatalon meg kell halnia! Mindenki harcol teljes hittel ilyenkor, nem adja fel, igy mi is mellette álltunk szenvedésében, egy akaraton és imáinkkal, könyögéseinkkel ostromoltuk az Urat Igéjének megfelelően:

1Móz.35,29: És kimúlék Izsák és meghala, és takaríttaték az ő eleihez vén korban, bételvén az élettel;
2Krón.32.24: Az időben Ezékiás halálos betegségbe esék; de könyörgött az Úrhoz, a ki szóla hozzá és csudajelt adott néki.
És. 53.5-6  És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.
Jakab 5.4-16:14. Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.
Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.
Mk.l6.17-18:17.  Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.
Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.
Jn.16.23-24: Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.
Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.
Mk.5.34:Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból....stb.

Pl:  Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.  És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.
Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.

Beteg volt közöttünk? - Igen.
Felszólitás van-e az igében, hogy imádkozzunk érte? -  Igen.
Van igéret az igében, hogy a hitből való imádság megtartja a beteget? - Igen.
Van igéret, hogy imádkozzunk egymásért, hogy meggyógyuljunk? - Igen.
Van igéret, hogy az Ú felsegiti őt? - Igen.
Igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése? - Igen.
Azzal, hogy engedelmeskedtünk az igének, és imádkoztunk testvérünkért, haragra ingereltük az Urat? - Nem!

"elfelejtve a hamis prófétálást, a hamis szólást, ahelyett, hogy megbánták volna az Úr előtt, azt, hogy hamisan szóltak. Az Úr sosem változtatja meg az akaratát. Az Úr sosem téved a kijelentésben, csak a hamis próféták, akik úgy szóltak, ahogy ők gondolták, megcsalva az Úr gyermekét. Azután halgatattok szégyenetekben, mert szívetekben tudtátok, hogy tévedtetek, hogy hamisan szóltatok, mégsem tértetek meg"  - irod.

- ezt úgy hivjuk: vádlás, kárhoztatás.
nem tértünk meg, mert nem volt miből: teljesitettük az Úrtól kapott szolgálatunkat azzal, hogy  imádkoztunk a betegért, és biztattuk, bátoritottuk! okos lány volt, aki tudta, hogy a dolog kétesélyes.
 hol  a hamis prófétálás? mivel csaltuk meg  az Úr gyermekét? aztán szégyenünkben hallgattunk? Azért hallgattunk, mert a fájt, amiért egy fiatal élet ment el úgy, hogy nem tölthette be földi életében az elhivását, "nem az élettel eltelve idős korban" halt meg, hanem fiatalságában. Igaz szomorúak voltunk, de megnyugodtunk, hogy az Úrnál már jó neki.

Zoltán, bizony nagy felelősség kimondani ezt: "Igy szól az Úr"  !
Remélem, vannak itt mások is, akik járatosak prófétálás terén, és meg tudják itélni egy adott prófécia hitelességét, és azt is, hogy egy irás prófécia-e egyáltalán, vagy csak ahhoz hasonló stilusban, nyelvezetben közli irója a saját véleményét.
Az Úr áldjon meg Téged!
Zsuzsa
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 24, 22:31:11
Szia Zsuzsa!

Nem az Úr Jézus Krisztus szavait akarjuk kétségbevonni, hanem a rendelkezésünkre álló kinyílatkoztatásokat szeretnénk összefüggéseiben értelmezni.
Ugye az Úr azt is mondta, ha valami halálost isznak nem árt meg nekik, meg hogy kígyókat vesznek fel a földről. Ugye ilyesmivel nem szoktál próbálkozni?
A gyógyítás egy karizma, "kevés" hogy elhiszed, hogy Jézus azt mondta
A Szent Szellem vagy adja, vagy nem!
:2smitten:

Igy van, ahogy mondod: a gyógyitás ajándék, karizma. Én se mondok mást.
Csaba, nem minden Szent Szellemmel betöltekezett hivőnek van szolgálati ajándéka, karizmája, de  alkalmanként mindegyik szolgálhat Szent Szellem által.  Isten ereje, kenete, beszéde áradhat át rajtunk, ha  szüksége van az Úrnak hogy általunk szolgáljon egy-egy esetben valaki/k/ felé.Tulajdonképpen mindig készenléti állapotban kell lennünk, hogy bármikor az Úr szolgálatára legyünk, ha Szelleme indit. Imádkoztam már kézrátétellel is  betegért  és meggyógyult, voltak más dolgok is, pedig nincs karizmám - de van hitem, és elhittem Jézusnak, amit mondott pl. a  Mk.l6-ban. Mi csak engedelmes eszközök vagyunk, az Úr cselekszik, mindig az Igéjével összhangban.
Zsuzsa :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 24, 22:34:02
Kedves Zsuzsa.

Egy kicsit szomorú vagyok, hogy csak most válaszoltál. Mert ez azt jelenti nem olvastad el akkor amikor írtam.
Más kellet figyelmeztessen, és válasz adásra biztasson?

Én csak át adtam az Úr üzenetét. Nem kell elfogadni.
Könnyebb elfogadni az olyan próféciákat, amik megnyugtatják, lelkünket, vagy másokról szólnak. Vagy kedvenc tanitóink szájából származnak.

Így van, ha nemrólad szól, akkor békességed legyen. Ahogy nekem is az van, mert tudom, hogy kitől kaptam az üzenetet.
Az Úr prófétáit sem fogadták, el mindannyian. Sőt. Ezért nem csodálkozom, ha nem fogadjátok.

Sok szeretettel

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2010 November 24, 23:16:21
sajnálom, h keresztül-kasul nem értjük,
és félreértjük egymást.

ez mindenképp tanulság
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 24, 23:19:53
Kedves Zsuzsa! :2smitten:

Az a legveszélyesebb hamisság, ami az igazság köntösébe van csomagolva!
Amit Zoltánnak felsoroltál, az mind megáll az ige fényében, ha így használod az igei.
Viszont amikor "megprófétáljuk" valakinek, hogy "te már meggyógyúltál a betegségedből 1,2,3  most"-akkor már messze járunk attól, amit az Úr Jézus Krisztus reánk bízott.
Ez egy karizma nélkűli hamis illúzíó, nem vígasz, hanem egy kész átverés -show.
Igazad van abban, hogy Isten úgy is használhat valakit bármire, (akár egyetlen alkalommal is) s többé nem működik a karizmája. Erre valóban jó nyítottnak lenni, csak tudod, annak az a jellemzője, hogy beteljesedik. Ha próféciáról van szó, valóra válik, ha csodatévő erőről, az beteljesűl, ha gyógyításról beszélünk, az illető meggyógyúl!
Bocsi, de Istennél nincs kétesélyes ajándék! Mondj egyetlen példát az apostoli gyakorlatból, amely pünkösd után arról számol be, hogy valamely apostol rávetette valakire a kezeit, de az nem gyógyúlt meg!
Zoltán hozott pár példát arról, hogy az apostolok "betegen hagyták" társaikat. Ez talán azért történt, mert meg sem próbálták kezeiket reávetni valakire, ha a Szent Szellem nem indította őket!
Sehol sem olvashatod a Bibliában, hogy "vigyétek a beteg testvért a gyógyítás ajándékával rendelkező tesóhoz".
És azt sem, hogy imában parancsolgassunk betegségeknek, mintha hatalmunk lenne reá!
Az IMA mindig egy hálával telli KÉRÉS Isten felé, s semmiképpen sem parancsolgatás az Ő nevében!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 25, 01:24:29
Szerintem az alázat = Istennek való alávetettség, engedelmesség, az Ő Beszédének, és pedig Pál azt mondja:

 Korinthusbeliekhez írt I. levél 14. rész

1. Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok

39. Azért atyámfiai törekedjetek prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok.
40. Mindenek ékesen és jó renddel legyenek

 Szóval törekedni, kívánni kell az ajándékokat, hiszen ezzel is kifejezzük Atyánk iránti szeretetünket, függésünket Tőle, bízva abban, hogy Ő személyesen vezet minket!!
 Atyánk pedig örül, mikor megajándékoz és mi hálásak vagyunk Neki érte és örülünk jóságának!  :169:
Neki kell közvetlenül alárendelni magunkat!
 Persze szól testvéren keresztül is, de az elég furcsa, ha csak ő rajta keresztül szól... :061:
 és.. a testvér is tévedhet, vagy valami.... :088:

 Úgyhogy szerintem ez az igazi alázat, letett élet... :01:

    :2smitten:     :2smitten:

Kamilla


Igaz, a testvér is tévedhet, ezért nem árt végig gondolni amit mond.
Igen, az is igaz, hogy törekedni kell a prófétálásra inkább, mint magyarázat nélkül, nyelveken beszélni. (ebben lehet, hogy elkényelmesedtem)
Egyébként a prófécia, mindig másoknak szól, elsősorban a gyülekezetnek. Ezért prófécia. Így aztán az is furcsa lenne, ha magamról kapnék próféciát.
Ami az alázatosságot illeti, nem csak Isten felé kell alázatosnak lenni, hanem mindenki felé.
 :044:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 25, 07:42:07

    :hehe:  igaz Robi, igaz!   :igen:


 Mondanék pár dolgot:

   Egy éve kb. picit másképp látok dolgokat, mint előtte. Azt látom, hogy a Gyüliben (nagy karizmatikus  :089:) személyfüggés van, egyfajta kiskorúság. Az Igehirdetés nagyon jó, ha valaki tényleg odaszánja magát, leteszi az életét, tud fejlődni, növekedni, Isten kegyelméből. Erős, szellemi ház, megtartja a hívőt, de azt kell lássam, hogy túlságosan is! Ha valaki már régóta odajár, egyfajta "csőlátást" kap: azt hiszi, hogy az egy tökéletes gyüli, a vezetőkkel együtt, a külföldi szolgálókról már ne is beszéljünk! Valóban vannak "nagy nevek", akik mellett labdába se rúghat pl. egy olyan, mint én, áááá, még picit "előrébb ülő" sem  :05:
  Persze nem kell mindenkinek bedőlni, de esélyt azért kellene adni Istennek, a Kenetnek, hátha használni akarja a "kicsit" is.
  Tévesztés van az alázat terén: alázat Istent illeti, a vezetőt, a tekintélyt pedig tisztelet. Engedelmeskedni kell akkor, ha Isten adta neki a hatalmat, addig, amíg nem áll Isten helyére, hanem képviseli Őt, és odavezet mindig az Ő Személyéhez, jelenlétébe! Ha már az ember a „nagyobb”, akkor baj van! Mindenkinek személyes kapcsolatban kell lenni Istennel és Neki engedni elsősorban! Eltolódott némely területen a hangsúly, de ez máshol is meg van, csak más-más területeken, de erről szól a helyreállítás, hogy ezek helyre lesznek téve….

 A gyógyulásokkal kapcsolatban: van igazság abban, amit mondotok. Magamról tudom. Súlyos lelkiismeret furdalás, önvádlás, stb. volt bennem, mert én sem tudtam meggyógyulni, hiába vallottam meg az Igét, teljes szívemből szeretem Jézust, az Atyát, hiszek, letettem az életemet az oltárra, és ott is van minden nap, és mégse! Mentem "nagy kenetes gyógyítókhoz", rám tették kezüket, de nem történt semmi. Rettenetes volt! Gondoltam, nem vagyok méltó, nincs is hitem, lehet meg se vagyok térve, stb. De azért nem adtam, adom fel, és úgy vagyok vele, mint a Babilonban lévő ifjak: megszabadít az Úr, de ha nem tenné is.. akkor is csak Őt szolgálom, követem és ragaszkodok Hozzá teljes szívemből, lelkemből, elmémből és minden erőmből!! És semmi sem szakíthat ki kezéből!  :hehe:
 
 Azt látom, hogy az Ige megvallása - ami jó, tökéletes, igaz - felcserélődik egyfajta pozitív beszéddel, ami ma divat. De a kettő nem ugyanaz! Az Ige mindig igaz, de nem mindig rhéma!
Az a baj, hogy akik megvallják, nem figyelnek Istenre, hanem csak „eszükbe jut” a tanítás, hogy mit mondott XY. mit olvastak valahol és azt „nyomatják”, de ez sablon! A Szent Szellem újságában, frissességében, vezetésében kell járni! A bizonyságok nagyon jó dolgok, de nem szabad általánosítani, minden esetre „ráhúzni”.
  Isten szuverén Úr, azt tesz amit akar, és nem Ő igazodik a mi elképzeléseinkhez, hanem nekünk kell kutatni, keresni az Ő tervét, akaratát, és azt tenni, úgy imádkozni, ahogy és amit Ő akar! Akkor és ott!! Abban a helyzetben, pillanatban!

  Nem akarok „mosakodni”, de visszakerestem, hogy én mit írtam az Imádkozzunk együtt c. topicba (109. o), és hálát adtam Istennek, amiért tudtam Őrá figyelni! A csetfalon nem emlékszem, hogy írtam volna ezzel kapcsolatban….  :061:

  A Zoltán „vallomása” és a próféciája meglepett, még imádkozom, keresem az Urat ezzel kapcsolatban. A kettő együtt érdekes, de nem akarok idő előtt állást foglalni, majd ad az Úr kijelentést, hiszem. Minden esetre engem önvizsgálatra késztetett!  :08:

 Még annyit: én nagyon hálás vagyok ezért a fórumért, értetek, még akkor is, ha néha „balhézunk”, de hát meg van írva, hogy egymás orcáját élesítjük! Nagyon sokat formálódott a látásom, a jellemem itt és más helyeken is, és persze az „életben” is, aminek nagyon örülök!
Tanít az Úr egymás által, és jó, hogy felszínre kerülnek ilyen dolgok, mert kijönnek a ferdeségek és van lehetőség a korrekcióra! Dicsőség érte Istennek!   :01:
Picit hosszúra nyúlt, bocsi, és lehet van még más is „idebent”, de most ennyit egyenlőre.   :168:

  szeretettel: Kamilla   :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 25, 10:17:47
Idézet
Emlékezzetek, hogyan prófétáltatok, és volt aki álmokat álmodott, és azt mondtátok, hogy az Úr kijelentése, az Úr akarata, hogy az Úr gyermeke, aki köztünk volt meggyógyul és általa hatalmasan megdicsőül az Úrnak neve.


Csak egy megjegyzés a pontosság kedvéért: tudok arról, hogy volt olyan, aki kijelentést kapott Istentől, hogy eljött szeretett testvérünk elköltözésének az ideje, de nem hirdette nyilvánosan, csak szűk körben mondta el, amikor tényleg megtörtént.

Ez vígasztalást is jelentett a gyászolóknak, mert minden úgy történt, ahogy az a testvérük megprófétálta, és ebből megérthették, hogy valóban Isten akarata volt mindez.

Emellett tényleg voltak sajnos más hangok is, és nevezett testvérünk sem mert nyilvánosan kiállni velük szemben, ezt el lehet akár hibának is könyvelni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 25, 10:45:12
Szióka Jules! :2smitten:
Ismeretlenűl mondom, hogy lehet, hogy "hibája" volt az illető testvérnek, hogy nem állt ki azokkal szemben a fórumon, akik utólag lapítottak. Viszont azt sem tartom kizártnak, hogy Isten nem kívánta egy "idegen szájon" keresztűl tudtára adni Nikinek, ami reá következik. Már pedig, ha vitába szállt volna a fórumon, ez történt volna. Az illető személyét ért vádakról nem is beszélve!
Sokan úgy akarják kikényszeríteni karizmájuk működését másokon, hogy figyelmen kívűl hagyják az Úr szándékát!
Nem csak a gyógyítással van ez így, a nyelveken szólással is ez a helyzet, szinte kényszerítik a testvéreket, hogy "nyelveken szóljanak". Hallomásból tudom, hogy Nikit ebben sem kimélték... Az ilyen megnyílvánulások nyomnak a "karizmatikus" -jelzőre negatív előítéleteket! Nem a karizmákkal van a baj, hanem amikor egy dogmatika nevében visszaélnek azokkal...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 25, 11:02:06
Ezekkel a gondolatokkal egyet kell értenem.  :2smitten:

Bár azt gondolom, hogy az illető személyét esetleg érő vádaknak másodlagosnak kell lenniük, aki az Úr nevében szól, nem jó, ha tart az emberek véleményétől...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 25, 11:05:36
Pontosan igy voltam én is, amikor a gyülekezet Skolnik Jutkáért harcolt, én már hónapokkal korábban kaptam az Úrtól egy olyan látást, hogy Jutka testvérüknek haza kell mennie. De miután annyian azt kapták, hogy Isten hogy meg fogja magát dicsőiteni, mondani sem mertem csak egy pár embernek, mert legalábbis "megköveztek" volna. Pedig lehet, hogy nagy hiba volt, és máig sajnálom, hogy gyáva voltam. De nagyon nehéz karizmatikus gyülekezetben "kicsinek" lenni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 25, 11:13:55
Szia Irma, jó hogy itt vagy ismét, dicsőség Istennek!  :2smitten:

Igaza van Csabának, nem biztos, hogy az ilyet feltétlenül el kell mondani.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 25, 12:58:23

Szióka Jules! :2smitten:
Ismeretlenűl mondom, hogy lehet, hogy "hibája" volt az illető testvérnek, hogy nem állt ki azokkal szemben a fórumon, akik utólag lapítottak. Viszont azt sem tartom kizártnak, hogy Isten nem kívánta egy "idegen szájon" keresztűl tudtára adni Nikinek, ami reá következik. Már pedig, ha vitába szállt volna a fórumon, ez történt volna. Az illető személyét ért vádakról nem is beszélve!
Sokan úgy akarják kikényszeríteni karizmájuk működését másokon, hogy figyelmen kívűl hagyják az Úr szándékát!
Nem csak a gyógyítással van ez így, a nyelveken szólással is ez a helyzet, szinte kényszerítik a testvéreket, hogy "nyelveken szóljanak". Hallomásból tudom, hogy Nikit ebben sem kimélték... Az ilyen megnyílvánulások nyomnak a "karizmatikus" -jelzőre negatív előítéleteket! Nem a karizmákkal van a baj, hanem amikor egy dogmatika nevében visszaélnek azokkal...

Kedves Csaba, nem szivesen folyok bele megint hogy ellentmondjak, de  elnézést kérek, másképp látom.
Amit irtam, abban levezettem  az igei magatartást:
-  a mi részünk hogy i m á d k o z z u n k  a betegekért, a többit pedig bizzuk az Úrra, mert onnantól az Ő része = Ő a Gyógyitó, és a szabaditó. 

Az Ige nem mondja, hogy csak abban az esetben imádkozhatunk a betegért, ha konkrét kijelentést vagy próféciát kapunk a jövőjéről!

Hogyha netán valaki mégis kapott valami " kijelentést " "próféciát", kellett volna , hogy más  is kijelentést kapjon ugyanarról, mert igy hiteles! 
Ne legyenek már ennek a tragikus történésnek ennyire méltatlan utórezgései! Szégyen.
Miért kell utólag valaki "prófétálásának" (?)  nimbuszt gyártani?  Hiszen mindenkiben tudatosodott N. utolsó heteiben, hogy elmegy, őbenne is. Azt mondta: bár élni akart, kész arra, hogy az Úrhoz menjen! Itt nem történt semmiféle hitetés, se igeellenes dolog, se hamisan prófétálgatás az imádkozók részéről. Bár félreértés talán abban lehetett hogy valaki félreérthette az És.53-ban "sebeiben gyógyultunk meg" a gyógyulást múlt időbe tevő igét,  és ezt úgy vonatkoztatta N-re mintha hamis prófécia lenne. De ez csak feltételezés részemről, mert  az előzményeket nem ismerem, nem tudok a próféciáról,sőt azt  se  értem, miért most utólag ez az egész.

N. esetét nem tartom utólag se annak, amiben prófétálgatásokra kellett volna hagyatkoznunk, hisz természetes szinten szivünkkel odaálltunk a szenvedő mellé, és az ige utasitása szerint imádkoztunk gyógyulásáért.

Miért kell minden egyes alkalmat megragadni, hogy  karizmák meg nemkarizmák, dogmatikák "vallásosságok"  röpködjenek, mint itéletek mások felett?  Amit nem kéne azt elszellemiesitjük, amit meg szellemi szinten kéne látni, azt testi és lelki szinten látják??? nem kéne ennek igy lennie...
Kedves Csaba, minden szeretetem és tiszteletem mellett halkan megjegyzem, hogy a  "lapitottak",  "forog a gyomrod"tőle, meg "cheten történt ocsmányságok" kifejezések azért elég bántóak.
Zsuzsa  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 25, 13:39:21
Szia Zsuzsika! :hehe:

Lehet, hogy elkerűlte a figyelmedet, de a Néked írt válaszomat valami olyasmivel kezdtem, hogy " A mit Julesnek felsoroltál az helytálló, ha így gyakorlod az igei"
Ha magadra vetted, ami ezután következett, akkor csak volt benne, ami célbatalált! :2funny:

Ahogy a rossznyelvek mondják, a karizmánikusoknak az a problémája, hogy a pokolban is hittel megvallják, hogy nincsennek ott...
Az ima meghallgatásában feltétel nélkűl hinni igen pozítív dolog, de dolgokat megtörténtként megimádkozni, már nem hit kérdése, hanem uralkodás a Mindenható Isten szuverén hatalma felett! Amúgy én nem utólag, hanem előre "balhéztam" Antival, s szívesen megtettem volna az éríntett személlyel is, ha Isten megengedte volna akkor számomra.
Senki nem akar itt Niki eltávozásából "profitálni", az igazán tisztességes az lett volna az éríntett felektől, ha legalább annyit mondtak volna: "Bocsánat tévedtünk!"
Ezt karizmánikus szájából még sosem halottam, inkább jöttek a kifogások, vagy a néma csend!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 25, 13:48:00
na jól kinevettél....kösz....szerencséd, hogy vicces kedvemben vagyok :118: :117: :2tickedoff: :060: :059:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 November 25, 13:48:59
Isten tökéletes, így a Tőle kapott ajándékok is.
Mindig azzal van a baj, aki helytelenül használja.

Nem építő, ha viccelődünk az esetleges visszaélésekkel, viszont amit a magunk és Krisztus testének az építésére kaptunk, azzal egészségesen kell élni, Jézus nevét felemelve, Istennek adva minden dicsőséget.
"Ékesen és szép renddel". (Pál szavaival élve.)

Ne felejtsük el, hogy egyszer eljön az idő, amikor már nem lesz szükség ajándékokra, de a szeretet örökké megmarad! Tehát a karizma kérdést is csak a legnagyobb szeretetben szabad megtárgyalni.  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 25, 14:23:50
Legy szives ird mar meg Csaba a tobbieknek, hogy mi volt az a "Nagy balhe" kozottunk, mert igy szarazon csak felreertesre ad okot!
Tiszteljuk Niki emleket, erosen javaslom a tema bezarasat lakat nelkul!!!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 25, 14:24:36
Bocsi Zsuzsa!
Csak azért engedtem meg magamnak néhány "vigyort", mert tényleg nem volt szándékomban megbántani, s nem ellened irányúltak a szavaim!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 25, 14:42:42
Rendben Anti! :2smitten:
A "nagy balhé" az volt közöttünk, hogy elég alpári módon közöltem Veled, hogy Niki halálos beteg, s jobb lenne, ha mindenki a "saját ... verné a csalánt", s nem Niki gyógyúlásra alkalmatlan hite körűl tapogatozna. Mivel az illető személy "... Gyulekezet" volt, közölted velem, hogy mindenkinek meglehetnek a teológiai nézetei, s ha én vezetnék egy ilyen fórumot hamar undorító hellyé változna..." Én meg azt válaszoltam reá, hogy amíg itt modiztam, gyakran éreztem úgy, hogy az Alfa egy undorító hely, s ennek én vagyok az oka. Kérlek  javíts  ki, ha nem így történt!
Még mielőtt bárki is úgy gondolná, hogy emiatt összevesztünk Antival és ezért nem modiztam itt tovább, azt kell mondjam nem így volt, mert már rég nem voltam közöttetek, amikor ez az eset történt, s a chatfalon írtakat is az email címemre kaptam, nem itt olvastam.
Az az igazság, hogy Antival sosem tudnám úgy összerugni a port, hogy hátat fordítsak Neki!
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 25, 14:48:46
Igy volt! :2funny: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 25, 14:52:51
    :(

  Úgy látszik, az hogy "... Gyulekezet" = tetkó, egy lemoshatatlan
  bélyeg, utálat, előítélet tárgya, esélye sincs az embernek,
  hogy bebizonyítsa, hiába oda jár, vagy járt, ő esetleg
  más, esetleg megváltoztatta némely dologban a nézeteit..
  persze figyelembe véve azt, hogy mások sem tökéletesek még...
  hogy ő is szereti az Urat teljes szívéból...

 Kiderül "...Gyulekezet", NA, ez ilyen-olyan, tudjuk, hallottuk, stb...

 Még jó, hogy az Úr nem így bánik velünk...dicsőség Neki!! :088:

    :2smitten:     :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 25, 15:11:50
Kiszedtem a hozzaszolasokbol az erintet gyulekezet nevet.
Vannak ott is aldott testverek, akik teljes szivukbol szeretik az Urat es nem a lelkipasztort hanem az Urat kovetik!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 25, 15:24:16
  Tudod Antee, hiába szedted ki a betűt, nem tudod kiszedni
  a szívekből az előítéletet, a fejekből az ítélkező gondolatokat.
  Agyon lehet valamit hallgatni, de aatól még ott van...

  Tudod, én mint "... gyülis", úgy érzem magam itt, mint egy alávaló,
  megtűrt kisebbség, aki idetévedt a szentek, feddhetetlenek közé,
  akik más felekezethez tartoznak, és én szegény, aki Isten tévedéséből
  pechemre éppen a "... gyüliben" tértem meg, mert ez ugye csakis
  tévedés lehet, ha ilyen hátrányokkal jár, és örüljek, ha megtűrnek,
  és felénézhetek szerencsésebb embertársaimra, akik esetleg, azért
  mert ők jók és tökéletesek, esetleg még hajlandóak testvérüknek is
  nevezni, bár, ki tudja, méltó vagyok-e rá...

  Igen, vannak dolgok amin változtatni kell a gyüliben, de máshol is...
  nagyon is

 És ha én például - de tényleg csak a példa kedvéért - elkezdeném
 felsorolni más felekezetű emberek hibáit, igei tévedéseit, a szavai
 mögött megbúvó szellemiséget, mikor azt mondja szeret, s közben
 a kés forog a szívemben...nos akkor én rögtön egy megátalkodot,
 gonosz "... gyülis" lennék, egy szeretetlen...
 de a "... gyülist" azt lehet szidni, kritizálni, kárhoztatni, megbélyegezni,
 és ez sok lúd disznót győz alalpon aleghatásosabb, eredményesebb,
 ezt látni....

 érdekes módon, pozitív az nincs semmi bennünk, érdekes,
 egyáltalán Isten gyermekei vagyunk, vagy valami tévedések, korcsok?

 Ezek szerint ott midnenki a pokolra jut, kár a gőzért...!

 Nem tudom..annyi szellemi ember van itt, kiváló ajándékokkal, és
 azt kell ebből gondolnom, hogy ha ez így van, akkor nagy a baj,
 mert akkor biztosan az Úr mondja nekik ezkeet a gyüliről és akkor
 rettenetes a helyzet és a kilátás!!

 Nos ennyit szerettem volna mondani, én mint kisebbség, gondolom
 ez is törölve lesz, mint más egyéb is, nem baj, de legalább
 már kint van..

 Áldjon meg az Úr benneteket, nem haragszom, csak mélységesen
 szomorú vagyok, remélem ez nem nagy bűn, hátha szabad.... nemtom..

    :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sándor - 2010 November 25, 15:36:43
Kedves Kamilla,

Olyan jó lenne, ha nem értenél félre. Nem biztos, hogy emberi indulat vezeti a hozzászólásokat, bizony el kell gondolkodni azon is, hátha van valami más oka. Én többször nekifutottam a kérdés komoly teológiai vitájának - hogy mit is jelent a pünkösd. Tényleg nem vitatkozni szeretnék és nem bántani. Elhiszed, hogy nem azért írtam, mert valakinek oda akartam sózni? Hidd el, van olyan, hogy azért ír valaki, mert meg van győződve az ige alapján, hogy szólni kell. Mentő szeretet vezeti és ezek indítják. Ne állj úgy hozzá, hogy ha Isten téged ott szólított meg, akkor az a jó. Istennek meg van a hatalma bármire. Még katólikus templomban is tér meg ember, pedig egészen másról szól a liturgia - de az a valaki, akit Isten magához akar vonzani - onnan hozza ki. Felemeli magához, egészen máshogy érti mint a többiek - és elindul. Vannak ismerőseim, akik szintén ott tértek meg, de egy idő után problémáik lettek a dolgokkal.
Nem kérdés, hogy a református egyházban nagyon komoly problémák vannak, pedig az Ige egyháza kellene legyen. Az ökumené önmagában elég - hogy kimondjuk, elárulják a Megváltónkat. Hidd el, nem szépítem. Nem református drukker vagyok. A népegyház nem alkalmas már a gyülekezet, a Krisztus test - szerepének betöltésére. Ez még nem jelenti azt, hogy akkor bármi más jó.

szeretettel Sándor
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 25, 15:47:12
Kedves Kamilla!
Az ok-okozati összefüggés nem ment át az előbb!
Mint ahogy az előbb írtam a chatfalas párbeszédet emailban kaptam, így fogalmam sem volt arról, hogy az illető melyik felekezet tagja, később tudtam meg Antitól, s ez egyáltalán nem befolyásolta a véleményemet semmilyen írányban.
Éngem nem zavar, hogy  "... gyülis" "létedre" a "szentek" között irogatsz. :hehe:
Tudod van egy topic szekták nyomában címmel, ott példáúl leírhatnád, hogy mi az amit másként látsz, mert kénytelen vagy másként látni, ami nem fér össze az igével.  Annak idején Mária javaslatára és a békesség kedvéért felhagytam azzal, hogy feltárjam a manipulálásnak azokat az eszközeit, amelyek semmivel sem különbek, mint Jehova Tanúié. E tekintetben nem véletlen mondják a Tanúk a felekezetedre: "Bennünket próbálnak utánozni!"
Aztán mégegyszer mondom nekem semmi bajom azzal, ha valaki "... gyülis", s nincs miatta előítéletem. Pl. nagyon bírom "nagyikát" a "...ról", szeríntem őt és az álláspontját nem kell bemutatnom Neked...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 25, 15:51:30
Kedves Kamilla!

Nem akarlak megbantani, de teljesen elutasitom amit a kisebb rendusegrol irtal!
Eros tulzas az, minden testver szemeben!

U.I.
Szaljon le mindenki a "... gyülis" temarol.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 25, 15:54:16


 Kedves Csaba!

 Most picit mellé lőttél Nagyikával kapcsolatban, nem is kicsit... :117:
 vagyis akkor, ha a ez pozitív akart lenni a gyüli felé   :04:

  szia   :044:

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 25, 15:56:17
 Tényleg Antee?   :062:

 Akkor bocsánatot kérek, mert a túlzás kis mértékben is bűn, tudomásom szerint és ezért kérek bocsánatot először is az Úrtól, aztán pedig akkor minden testvértől....  :061:

 Mondjuk én a saját érzésemről írtam, azt csak én tudom, de érdemes lenne megkérdezni más "... gyülist" is, mit érez, gondol...  :03:

  Elnézést...  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 25, 16:12:04
Hát nem tudom, Te Lajost a gyülid negatív figurájának tartod?

Amúgy az előbb Sándor elég frankón megmondta a valóságot az "MRE"-helyzetéről. Most akkor mi legyen, tartsunk közvéleménykutatást a Reformátusok lelki világáról is? Tuti lenne akinek nem tetszik Sándor véleménye!
Nemrég egy Református lelkész írta nekem: "Az egyház hibáit felismerni nem más, mint az ébredés előszele"
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 25, 16:22:59
Jules.

Elszőr neked akarok válaszolni.
Ha az a “nevezet testvérünk “ akiről írsz én vagyok, akkor igenis előszőr mertem vállalni, a véleményemet, az első hozzászólásom Nikenek szólt, röviden az, hogy nem biztos hogy megfog gyógyulni, ezért sokkal fontosabb lenne ha lelkét készítené. Erre mindjárt több levelet kaptam, hogy ne mondjak ilyet, mert Nikinek hite van és igenis megfog gyógyulni stb.

Igen Zsuzsával még levelet is váltottam ezen a téren, nem tudom, hogy emlékszike rá….
Ezen felül még én is és a feleségem is meg lett vádolva, hogy nincs hitünk, azért nem gyógyul meg, mert már a feleségem megvan gyógyulva csak még nem fogadta el. Ez azután, hogy elmondtam hogy beteg.

Ó testvérek… ne már, ne tagadjuk azt ami nyílvánvaló volt… hogy igen is belerágtuk egymás fejébe, hogy az Úr majd meggyógyítja. Sokszór ha nem is nyíltan de rejtve, és nyílván, hogy igen is meg fog gyógyulni, el kell higgyük, és ő is magáévá kell tegye.
Zsuzsa az utolsó hétről beszélsz… az utolsó előtti nap még arról szóltak az üzenetek, hogy hisszük megfog gyógyulni. Miről beszélünk….magunkat csapjuk be, legyünk már őszinték.

Igen be vallom, teljes szégyennel, hogy azt a kijelentést amit kaptam akkor az Úrtól nem írtam meg, mert féltem…tőletek… mert ha most utólag ez van mi lett volna előte…testvérek legyetek őszinték magatokkal… tisztelem Kamillát mert ő legalább elgondolkozott rajta. Igen kijelentést kaptam, hogy megfog halni, de nem mondtam el, meg is írtam Anteenak, bűnbánatott kellet tartsak és akkor megfogadtam, sosem fogok az emberektől félni. Könnyebb let volna ezt nem kiírni, tudtam hogy ez lesz belőle, de amit kaptam azt most nem hallgathattam el. Könnyebb lenne jó pofizni és mindenkinek megfelelni, mindenkivel egyetérteni.
Nem akartam megint az Úr előtt szégyenkezve állni, nem akartam a Szent Szellemet megszomorítani, a prófétálás Szellemét kioltani. Ezt kaptam , ezt adtam tovább.

Ha lekicsinyled Zsuzsa ezt az üzenetet, az a te dolgod. Tudod, mindig nehéz az olyan üzentetett elfogadni ami az énünket bántja, vagy hibáinkra tapint.
Meg kell ítélni, és ha hamisságot találtok benne, nem az Úrtól van.

Nekem is tanulnom kellet a Niki esetéből, az egyik az, hogy sose szégyelljem az Úr kijelentését.
A másik az, hogy ne hagyjam magma félrevezetni, már én is tiszta szívből reméltem, hittem, hogy megfog gyógyulni, akartam, és arra is gondoltam hogy a gonosz mondja, hogy megfog halni, hogy elhitessen, hogy ne legyen hitem… meg a félelem, ó milyen balgatag voltam.

1Thess 5:19  A Lelket meg ne oltsátok.
1Thess 5:20  A prófétálást meg ne vessétek,
1Thess 5:21  Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!
1Thess 5:22  Mindentől, a mi gonosznak látszik, őrizkedjetek!

Ezt az igét tudom idézni. Kívánom, hogy minden prófétálást ilyen tüzetesen vizsgáljatok meg.

Zsuzsa, hogy miért szólt az Úr, így utólag…, mert már megint ezt a mindenképpen meggyógyulunk , meg a gyógyítás csak hinni kell… témát feszegetjük és ez így ebben a formában téves, nem egyezik az Úr igéjével… - meggyógyulunk ha az Úr úgy akarja… igen én ebben hiszek.


 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 25, 16:25:48
Zoltán, nem rád gondoltam. Te valóban felvállaltad, amit gondoltál.  :169:

Ami meg a többit illeti, tesókáim, szerintem a felekezetek körül való pörgést fejezzük be, nem vezet sehova.

Vagy légyszi jelentkezzen, aki úgy gondolja, hogy Istent egy kicsit is érdekli, hogy ki melyik keresztyén felekezet tagja.  :044:  :119:

Hibák mindenhol voltak, vannak és lesznek, ez nem kérdés. Ha nem így lenne kezdetektől, a Biblia szegényebb lenne az apostoli levelek kb. egyharmadával, amik az akkori közösségek hiányosságait korrigálják.

Itt a fórumon egymást kellene építeni, nem egymás közösségeit bírálgatni.  :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 25, 16:31:59
Ami pedig a gyógyulást illeti én továbbra is azon vagyok, hogy minden betegért hittel imádkozom, de Isten kezébe teszem, hogy mit fog vele tenni.
Ha az igét nézzük, egy gyógyulás meg nem valósulásának számtalan akadálya lehet a hitetlenségen kívül: meg nem bocsájtás, helytelen Istenkép, önelutasítás, eltitkolt bűn stb. és még sorolhatnám, egészen odáig, hogy Istennek egyszerűen más a terve.
A szellemvilág sokkal bonyolultabb annál, minthogy egyszerűen kijelenthessük, hogy ha valaki nem gyógyul meg, akkor annak hitetlenség az oka.
Bölcs dolog egy ilyen csoda elmaradása esetén megkérdezni erről az Urat. Ha Ő úgy akarja, és kinyilatkoztatja az okot, meg lehet azt szüntetni és akkor létrejön a gyógyulás is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 25, 16:32:30
Az előző hozzászólásokból ki fogom szedni a gyülekezet nevét. Megkérek tehát mindenkit, hogy a jövőben mellőzzétek a felekezetek felé irányuló negatív jelzőket!

A FÓRUMSZABÁLY mostantól tartalmazni fogja:
-nem lehet semmilyen negatív formában konkrétan felekezeteket megnevezni, amelyek az Úr kegyelméből élnek!

Ha esetleg nem rémlene: Ez egy felekezetektől FÜGGETLEN keresztyén fórum!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 25, 16:36:24
Nah, jól van Antikám, helyesen szóltál vala. Kb. én is ezt akartam az előbb írni, csak nem voltam elég határozott...  :2smitten: :2knuppel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 25, 16:39:12
Kedves Zoli tesóm!

Nem jártál el engedetlenűl, amikor az Istentől vett kinyílatkoztatás után is imádkoztál Nikiért, s biztál a gyógyulásában, én is ezt tettem, ezt diktálja a testvérünk íránt érzett szeretet.
Viszont mi beletudunk nyugodni Isten tanácsvégzésébe, a lázadó szív pedig kétségbe vonja. Holott Isten tudja, hogy mi az igazán megfelelő az adott pillanatban az Ő gyermeke számára!
Sokan úgy vélik, az élet meghosszabbítása egyenlő a kegyelem meghosszabbításával, de ez koránt sem biztos! Aki pedig már Krisztusban van, az kegyelemben van, nincs szűksége egy kitologatott földi életre, hogy a kegyelmet elnyerje!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 25, 16:42:59
Idézet
Aki pedig már Krisztusban van, az kegyelemben van, nincs szűksége egy kitologatott földi életre, hogy a kegyelmet elnyerje!

Igen, sok ilyen kérdés megválaszolható, ha megtanulunk Isten látásmódja szerint gondolkodni.

Az Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él. (Lukács 20:38)
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 25, 16:52:06
Nagyon felesleges dolognak tartom, hogy egy azonnali gyógyulás elmaradása esetén vádlással fordulni az amúgy is nyomorúságot megélő felé. Már csak azért is mert lehet, hogy később az Úr kegyelme mégis kiárad és meggyógyul az illető. De azért is mert mi emberek olyanok vagyunk, hogy szenvedéssel tud formálni minket az Úr. Soha olyan igazán nem tud kiálltani senki, mint amikor valami nagyon nehéz. Ez elsősorban rám igaz. Isten időnként megenged nyomorúságokat és ezek mutatják meg, hogy milyen állapotban van a szíivünk, hogy  tudunk-e hinni, ha minden ellent mond a hitnek. Tudjuk-e szeretni Istent szívből igazán ha fájdalmak tépik a testünket? Emlékszem egy testvérnőre, akinek minden éjszaka olyan fájdalmai voltak, hogy kiabálni tudott volna, de nem akarta zavarni a családját és ilyenkor közbenjárt másokért. Imává formálta a fájdalmát. Istennek valóban az a vágya, hogy mi egészségesek legyünk, és jól menjenek a dolgaink. De ismer minket annyira, hogy tudja, hogy ha nem jönnek a próbák könnyen megkövéredik a szivünk és elveszti fontosságát a Vele való kapcsolatnak.
Ténylegesen úgy van, hogy néha a gyógyulásnak egy bűnrendezés az előfeltétele, a meg nem bocsájtás, vagy harag, önvádlás, vagy mások vádlása miatt. És amikor ezek a bűnök / vagy más / Isten előtt rendezésre kerül, akkor beömlik a gyógyulás. Ezt élem én most át. Isten mutatta mi az ami megrontotta az egészségemet, és ahogy ezek rendeződnek úgy javul az állapotom. 

De van, hogy valaki egy életen át hordoz valamit, amit nem értünk, de akkor sem mondhatjuk, hogy nincs hite, vagy hogy bűn van az életében. Ilyenkor jobb ha felesleges vádlások helyet, imádkozunk a betegért, hogy hűen tudjon kitartani a megpróbáltatások között.

Ami meg felekezetek különböző gyengeségeit illeti, én azt gondolom, hogy minden egyháznak meg van a maga gyengesége, mindenki hordozza csak azt az Úr előtt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 25, 16:58:16
Kimoderáltam a hozzászólásodat Csaba.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 November 25, 17:11:52
"Az egyház hibáit felismerni nem más, mint az ébredés előszele"
:2smitten:

Ez így igaz! Bár minden felismerné ezt!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 25, 17:14:47
Ez már majdnem jól működik. Mindenki felismeri a többi egyház hibáit.  :020:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 25, 17:17:14
Én inkább arra gondoltam, hogy seperjen mindenki  a maga házatáján. Mindenhol van mit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2010 November 25, 17:19:40
Én is úgy értettem, ezért a nyelvnyújtós szmájli. ;)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 25, 17:21:05
 Ez tényleg bölcs mondás, csak az nem korrekt, hogy
 ezeket a felismert hibákat a tagok fejéhez vágják,
 és rajtuk kérnek olyan dolgokat számon, amikről
 talán nem is tehetnek... :02:

 Lehet, az a tag is felismerte ezt, imádkozik is a változásokért,
 kegyelemért, ébredésért és ami rajta áll, megteszi, illetve, amit
 az Úr mutat neki, hogy tegyen.
 De nem akar kígyó lenni, mivel hosszú évekig ott növekedett, élvezte Isten áldásait a szolgálókon keresztül, épült, és hálás a gyülinek, a vezetőknek, szereti testvéreit és nem akar lázadni, mocskolódni, puccsot elkövetni, hanem vár, mit cselekszik az Úr, akinek kegyelméből él, létezik, működik az a közösség!

 Még egy apró megjegyzésem van: nem jó az Úr munkáját,
 tisztét a magunkévá tenni, gondolok itt az emberi szívek minősítésére, mert nem biztos, hogy lázadó egy szív, amikor éppen nem azt teszi, ami aktuális, hanem tudatlan, például, és csak a neki adatott hit mértéke szerint imádkozik, gondolkozik, cselekszik.

Nem fer olyat számonkérni valakitől, amit Isten nem adott neki! Még az Úr is a nekünk adott - amit Ő adott! - világosság szerint fog minket számonkérni, amikor odaállunk Trónja elé.

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 25, 17:26:39
Ezt a hozzászólásodat is kimoderáltam Csaba!

Átjött amikor legelőször is megírtad. Csak az a probléma az egészben, hogy nem látsz a gerendától.

Maradok szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 25, 17:32:06
Kedves Kamilla!
Isten szuverén hatalmát kétségbevonni, tanácsvégzését megkérdőjelezni, egy hívő ember számára nem lehet tudatlanság, főként ha naponta hívatkozik a Szent Szellem vezetésére...
Nem kell minden egyes szón megsértődni és személyes kérdést csinálni a történetből, néha érdemes elgondolkodni és nem csak állítani, hogy megtettük!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 25, 17:36:21
Drága Kamilla!

Én a magunkéra gondoltam miközben írtam, és eszembe sem volt a tieddel foglalkozni.

Én abban látom a bajt, hogy sokszor igen erőteljesen képviselitek azokat a nézeteket, amelyeket máshol egyáltalán nem, vagy csak részben fogadnak el. Ilyen például az is, hogy mindenki meggyógyul, aki hittel kéri, vagy a jóléti evangélium hirdetése. Ezekkel én sem tudok azonosulni de vannak, akik már emiatt még a fórumról is el akarnak menni. Talán nagyon tolarenciával kellene egymás látásai felé fordulnunk, és elfogadni, hogy az éppen aktuális látás nem biztos, hogy megállja az Igei megvizsgálás próbáját. Mivel ez itt egy felekezetközi fórum, ezt bizony mindig meg is fogja valaki mondani. És nem kellene ezen megsértődni, hanem elfogadni, hogy nem ellenetek van itt bárkinek kifogása, csak az ellen, amit olyan erőteljesen képviseltek. Csak ennyit akartam a többihez hozzátenni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 25, 17:41:07
Tesókám, akkor mondjad, hogy nem látok a gerendától, ha hazúgságot írtam, vagy valótlant állítottam, vagy bárkinek is a más szavait túlajdonítottam a sajátján kívűl.
Ha ezt megtettem, akkor légyszi írd ide, hogy hol és nem fogom  szégyelni a bocsánatkérést!
Ha meg szálka-gerenda vonalon dolgozunk, akkor egy-két topicot teljes egészében törölhetnél.
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 25, 17:47:36
 Értem Irma!   :2smitten:

 Csak az az érdekes, de biztosan ki fogtok javítani, ha tévedek, hogy én pont igyekszem elkerülni ezeket a kérdéseket, legalábbis eddig ezt hittem, mert ezekkel én se értek egyet.
 És megértem, hogy megmondjátok, ez rendben is van, csak azt nem látom, hogy a másik fele hogyan valósul meg, értem itt, hogy nem emlékszem, hogy valamikor is azt mondtátok volna, hűűű Kamilla, nahát ezzel egyetértek!

 Ma délután is írok egész délután, és egy jó szót, nem hogy mondatot, nem sikerült leírnom, mert még nem kaptam semmi ilyen visszajelzést, ezért gondolom, hogy csak rossz van bennem, bennünk, nem mondom milyen gyülisekben. Csak a hibák, eltérések vannak kisarkítva, és persze ez mind-mind szeretetből, amire mi szintén nem vagyunk képesek, mármint szeretni, se Istent, se embert   :pirul:

 Úgyhogy Isten bocsássa meg nekem ezt a sok rosszat, amiket összeírkáltam, és eltelt vele az idő   :08: és még ráadásul nektek se volt hasznos, építő, bocsánat ezért és ez nem csak a mai írásaimra igaz, sajnos, szégyellem is.
 Mert azt lehet azért látni, hogy egymást megerősítitek, én pedig csak így egyedül... de nem számít  :169:

 Azért én szeretlek titeket, hálás vagyok értetek, ahogy írtam fentebb, bár lehet azt se látta senki  :061: de az Úr igen és ez a lényeg!  :01:

  bocsi, még annyit, hogy egyáltalán nem vagyok megsértődve, és ezt Isten színe előtt mondom!  csak szomorú vagyok, de azt talán még lehet, persze nem túlzásba vinni, nem, nem  :nem:

    :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 25, 18:01:15
Meg a hozzaszolasod elkuldese elott megirtam privatban a problemamat.
Barcsak inkabb arra valaszoltal volna!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 25, 18:01:58
Drága Kamilla!

Te szivemnek az egyik legkedvesebb testvére vagy. Miért gondolod, hogy csak rosszat irunk és gondolunk? Én biztos nem. De gyanítom, hogy a többiek sem. Hogy miért van az, hogy folyton ilyesmikkel foglalkozunk? Őszintén mondom nem tudom miért nem a pozitívat vesszük inkább észre. Mert az olyan természetes. Pedig az sok hasznos ismeret amit megosztassz velünk biztos, hogy nemcsak nekem okoz örömet. Nekem másként ezek sosem jutnának a birtokomba. Ne légy szomorú!
Ami meg az említetteket illeti azt meg bocs, de nem hagyhatjuk szó nélkül, és az jó, hogy te is egyetértesz velünk.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 25, 18:12:25
Szia Kamilla!

Mar tobb mint 4 eve forumozom es eddig en sem kaptam olyan visszajelzest, hogy: Huuu Antee milyen jo az amit irtal!
Akkor most kezdjek el kovetkeztetni es mondjuk zarjam le a forumot?

Masik:
Nem fogsz egyetlen egy olyan forumot sem talalni, ahol teljes eggyetertes lenne!
Legfeljebb ha te nyitnal egyet es lezarnad, hogy csak te tudhass irni bele! De ennek nem lenne ertelme!
2 ember nem ert egyet mindenben, nem hogy egy kozosseg...

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 25, 18:18:40
Szia Kamilla!

Mar tobb mint 4 eve forumozom es eddig en sem kaptam olyan visszajelzest, hogy: Huuu Antee milyen jo az amit irtal!
Akkor most kezdjek el kovetkeztetni es mondjuk zarjam le a forumot?

Masik:
Nem fogsz egyetlen egy olyan forumot sem talalni, ahol teljes eggyetertes lenne!
Legfeljebb ha te nyitnal egyet es lezarnad, hogy csak te tudhass irni bele! De ennek nem lenne ertelme!
2 ember nem ert egyet mindenben, nem hogy egy kozosseg...

:2smitten:


Mar elnezest kerek  :hehe:....hogy en is beleszolok  :088: Mindig kifejezem elismeresem az irant amiket olvasok toled!!!!
A JO PASZTOR, jo pasztora vagy  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Aldjon es Orizzen az Ur!

Szeretettel,
Moni
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 November 25, 18:21:41
Egyébként én szeretem is, hogy nem értünk egyet. Mert igy sokkal szélesebb körben szerzünk tapasztalatot, mintha mind egy közösség tagjai lennénk. Nekem kifejezetten tetszik amikor Erdei, vagy Csaba, vagy Sándor testvérünk megirják a maguk véleményét. Sokáig nem így volt. De most gondolkozásra késztetnek. Amikor Zoltán testvérünk ír, akkor érzem, hogy a szivünk összedobban.
Én egyre kevésbé gondolom, hogy lenne jelentősége a gyülekezeti hovatartozásnak, sokkal inkább fontos, hogy vajon rendben vagyok-e Istennel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 25, 18:22:25
Értem Irma!   :2smitten:

 Csak az az érdekes, de biztosan ki fogtok javítani, ha tévedek, hogy én pont igyekszem elkerülni ezeket a kérdéseket, legalábbis eddig ezt hittem, mert ezekkel én se értek egyet.
 És megértem, hogy megmondjátok, ez rendben is van, csak azt nem látom, hogy a másik fele hogyan valósul meg, értem itt, hogy nem emlékszem, hogy valamikor is azt mondtátok volna, hűűű Kamilla, nahát ezzel egyetértek!

 Ma délután is írok egész délután, és egy jó szót, nem hogy mondatot, nem sikerült leírnom, mert még nem kaptam semmi ilyen visszajelzést, ezért gondolom, hogy csak rossz van bennem, bennünk, nem mondom milyen gyülisekben. Csak a hibák, eltérések vannak kisarkítva, és persze ez mind-mind szeretetből, amire mi szintén nem vagyunk képesek, mármint szeretni, se Istent, se embert   :pirul:

 Úgyhogy Isten bocsássa meg nekem ezt a sok rosszat, amiket összeírkáltam, és eltelt vele az idő   :08: és még ráadásul nektek se volt hasznos, építő, bocsánat ezért és ez nem csak a mai írásaimra igaz, sajnos, szégyellem is.
 Mert azt lehet azért látni, hogy egymást megerősítitek, én pedig csak így egyedül... de nem számít  :169:

 Azért én szeretlek titeket, hálás vagyok értetek, ahogy írtam fentebb, bár lehet azt se látta senki  :061: de az Úr igen és ez a lényeg!  :01:

  bocsi, még annyit, hogy egyáltalán nem vagyok megsértődve, és ezt Isten színe előtt mondom!  csak szomorú vagyok, de azt talán még lehet, persze nem túlzásba vinni, nem, nem  :nem:

    :044:

Kamilla!!!

Tegnap szamos hozzaszolasod elismertem, tamogattam. A masik, ne az emberk velemenyere alapozz, Istennek akarj tetszeni! Istennek dolgozunk, irunk, minden...HIT-bol az Urnak...nem az embereknek!

Nyugodj meg, es puszillak!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2angel: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2010 November 25, 18:26:54
Zoltán, nem rád gondoltam. Te valóban felvállaltad, amit gondoltál.  :169:

Ami meg a többit illeti, tesókáim, szerintem a felekezetek körül való pörgést fejezzük be, nem vezet sehova.

Vagy légyszi jelentkezzen, aki úgy gondolja, hogy Istent egy kicsit is érdekli, hogy ki melyik keresztyén felekezet tagja.  :044:  :119:

Hibák mindenhol voltak, vannak és lesznek, ez nem kérdés. Ha nem így lenne kezdetektől, a Biblia szegényebb lenne az apostoli levelek kb. egyharmadával, amik az akkori közösségek hiányosságait korrigálják.

Itt a fórumon egymást kellene építeni, nem egymás közösségeit bírálgatni.  :pirul:

Draga Jules  :169:

hat en jelentkezem...es atformalva a kerdesed a helyes iranyba; az Istent az erdekli, milyen tagja vagyok en a gyulekezetemnek, nem pedig az, hogy milyen a gyulekezet, bar kozvetve mar adja magat erre is a valasz  :2smitten:

Es, ertettem, hogy azert irtad a kerdest, hogy ertelmetlen dolgokat ne beszeljunk, ha lehet  :088:


Szeretettel,
Moni  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 25, 18:30:42
Szia Kamilla!

Hát én dícsérgetni senkit sem szoktam és én sem várom el, mert nem azér írok, s gondolom más sem az elismerő szavakért teszi!
Nem tudom, hogy emlékszel-e erre a mondatra: "Ez az Kamilla ne hagyd magad!" Éppen Zoli igemagyarázatával szemben áltam ki melletted, szerínted érdekelt, hogy az "X" gyülekezet tagja vagy, Zoli meg egy moderátor?
Bocsi, de "nem érdekel" sem a személyed, sem a gyülekezeted, sem a társadalmi, vagy gyülekezeti helyzeted, ahogy Zolié sem, csak az Ige egyedűl!
Ne várd el tőlem, hogy olyasmiért tapsikoljak, amit más is megtesz itt naponta Isten dícsőségére!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 November 25, 18:31:47
 :168:
Drága Kamillám!  :2smitten:

Hát én bizony szeretem olvasgatni, amiket írsz, és nagyra értékelem azt a munkát, amivel komoly, történelmi háttérrel is kiegészíted az üdvtörténet eseményeit. Többször ki is fejeztem ezt feléd!  :168:

Vessen véget a szomorúságodnak az a belső tudat, hogy szolgálatból teszed, amit teszel, és nem mások elismeréséért!  :2smitten:  ( :pirul: Természetesen ezt magamnak is elmondom újra és újra!  :pirul: )

Irmussal egyetértve én is úgy gondolom, hogy a nézetbeli különbségeket legyőzi a szeretet. (Alapvető hitbeli kérdésekben szerintem egyforma a véleményünk.)


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 25, 18:33:04

Mar elnezest kerek  :hehe:....hogy en is beleszolok  :088: Mindig kifejezem elismeresem az irant amiket olvasok toled!!!!
A JO PASZTOR, jo pasztora vagy  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Aldjon es Orizzen az Ur!

Szeretettel,
Moni


Jo,jo... De nem mondtad egyszer sem, hogy: Huuu...
:hehe: :hehe: :hehe:

Nagyon kedves vagy a szivemnek! :2smitten: Nagy ajandekod van az Urtol, hisz tied a batoritas es a vigasztalas ajandeka! Es meg kituja mi minden! :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 25, 18:35:00
Antikám, nem olvastam még a prividet, de elég lesz mára a rossz indúltatból, amit feltételezel rólam!
Tudod jól, hogy nem látom a priviket, ha egy témában vagyok. Az előbb az email postámban láttam Jules üzenetét, amint elolvastam válaszolni is fogok ne legyen kétséged! :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 25, 18:47:33
Gondolom nem lep meg Csaba, hisz tudod milyen rossz indulatu vagyok!...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2010 November 25, 18:52:21
Sziasztok

Nem tudtam mindenkit végig olvasni, ezért bocsánatot kérek.
Palomának priviben írok majd, azt hiszem.

 " Tévesztés van az alázat terén: alázat Istent illeti, a vezetőt, a tekintélyt pedig tisztelet. Engedelmeskedni kell akkor, ha Isten adta neki a hatalmat, addig, amíg nem áll Isten helyére, hanem képviseli Őt, és odavezet mindig az Ő Személyéhez, jelenlétébe! Ha már az ember a „nagyobb”, akkor baj van! Mindenkinek személyes kapcsolatban kell lenni Istennel és Neki engedni elsősorban! Eltolódott némely területen a hangsúly, de ez máshol is meg van, csak más-más területeken, de erről szól a helyreállítás, hogy ezek helyre lesznek téve…."

Kedves Kamilla, ezek nem lesznek helyretéve. Mivel ez már egyszer megtörtént.
Sajna az alázat nem csak Istent illeti.
Tudod, a gyülekezetekben nem kéne emberek előtt megalázkodni, már ha éppen jól működnének.
Az úgynevezett "karizmatikusok" közel 100 év alatt, eljutottak oda, ahova a római katolikusoknak közel 1500 év kellet.

Ami Nikit illeti, nos az kissé botrányos volt.
Én nekem csak annyit mondtak, a testvérnők "arra kérünk, hallgass el".
Én azt gondolom, az élet Jézussal kezdődik és soha nincs vége.
Nem rajtunk múlik, Niki hova került, kizárólag rajta, ezért nincs miért vádolni senkit.
Élhetet volna még ebben a világban? Igen, élhetett volna. Nagyon fiatal volt.
Tényleg sajnálom.
 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 November 25, 19:15:08
 Biztos én voltam félreérhető, bocsánat  :pirul:

 egyáltalán nem tapsikolásra, elismerésre, füttyögésre, ilyesmire gondoltam, eszembe se jutott, csak azt nem értem, miért a CSAK a negatív észrevétel van, persze tisztelet a kivételnek: Tünde, Móni...  :01:

 Tudom, az Urat szolgálom, dicsőség érte Neki és nem várok emberektől elismerést, hiszen azt mondja az Ige, hogy aki ezt teszi, elveszi jutalmát, de nem az Úrtól!  :088:
 Csak a "szerető támadások" voltak picit "sokak", de már nem érdekel, megmondom őszintén, és nem is értem, miért fogtam bele az egészbe, de már mindegy is... biztos volt értelme, hiszen minden javukra van az Istent szeretőknek és közben megvigasztalt a drága Szent Szellem, köszönöm, dicsőség az Úrnak!! Hallelujah!!!

 és: a mai napon megint tanultam valamit, és ez a

 SZERETET RECEPTJE = "Bocsi, de "nem érdekel" sem a személyed, sem a gyülekezeted, sem a társadalmi, vagy gyülekezeti helyzeted, ahogy Zolié sem, csak az Ige egyedűl! "

 Ez nagyon tanulságos nekem, és elgondolkoztató, köszi  :060:

  úgyhogy értelmét veszti a szivecskéket küldő szmájli és minden egyéb is ezek után   :062:

 Köszönöm a bátorításokat azoknak, akik írtak nekem itt, nagyon hálás vagyok érte...Isten fizesse meg  :01: részemről be is fejezem  :044: ezt a témát fő a békesség! shalom   :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 November 25, 19:37:58
Kamilla! Nem tudom feltűnt-e, hogy a "nem érdekel" -idézőjelben volt?
Ha azt akartam volna írni, hogy nem érdekel=teszek reá, akkor azt is írom!
Tényleg értelmét veszítí a szívecske ugy is azt értesz alatta, amit akarsz!
Szép estét Neked!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 25, 19:47:52
A topicot lezartam!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2010 November 25, 20:03:41
Most láttam, hogy  Antee lezárta a témát, nem folytatni akarom, ez puszta bátorítás, hogy értkeljük és szeresük egyást.


Drága testvéreim.

 :060: :060: :060:

Mindenek előtt Jézus Krisztus.
Kérlek szeressük egymást, még akkor is ha nem értünk egyet.
Ma a korintusi levelet tanulmányoztam, de egészen más célból, mint amit most írni akarok.
Korintus egy nagyon gazdag, szellemi ajándékokban gazdag gyüli volt.
De szegény volt a szentségben, és a szeretettben.
Ajánlom az áttanulmányozását, legtöbbször az ajándékok miatt tanulmányozzuk, de nézetek a sorok mögé, minden rosszul ment abban a gyüliben.

Ne legyen ez így nálunk. Mit ér a sok ajándék, a sok szolgálat, a sok áldozat, SZERETETT nélkül. SEMIT. 1Kor 13.
Tegyük a Szeretetett előre, az elsőhejre, Krisztust. Szeressük egymást.

Nehogy félre értsetek, nem kicsinylem le a szellemi ajándékok fontosságát, nagyon is szükség van rájuk, csak meg kell tanuljuk vagy értsük a helyét a gyülekezetben és az életünkben. Első helyen Krisztus, a SZERETETT, ez kell a vezetőnk legyen, és nem az ajándékok. Az ajándékok eszközök, ami által a Krisztusi SZERETETnek gyümölcsei kéne megnyílvánúljanak. A SZERETETT, az Isten gyermekének hajtórugúja, és nem az ajándékok. Az ajándékok szeretett nélkül, romlást szülnek és bukást okoznak, és sok fájdalmat. Mint ahogy most is. Tanuljuk meg egymást értékelni.

Igazad van Kamilla, egy kicsit ha nem is sokszor de néha, megemlíthetjük "Milyen jót írtál"  vagy "Milyen sokat jelentett ez nekem, vagy hozzám szóltál, vagy nagyon jó volt"....stb
Tanuljunk meg jó és szép szavakat használni, próbáljunk nem vissza vágni, megsebezni a másikat.
Bárkit megbántottam  :060: bocsásatok meg  :060:

Szeretlek benneteket. :2smitten:

Atyám segíts türelmeseknek lenni,...

Korintusban volt versengés, civakodás, sértés, bántalmazások, de nem volt szeretett. Köztünk ne legyen ilyen.

SZERESSÜK egymást ezt az egy PRANCSOLATOTT adta ami drága Krisztus Urunk.
Tanuljunk meg SZERETNI - a legnagyobb, a legnehezebb, de a legszebb, a legtöbb áldásokat ígérő feladatt.

SOK SZERETETTEL TESTVÉRETEK

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 November 30, 23:25:10
A topicot megnyitottam, egymást különbnek tartván beszélgethetünk tovább szabadon!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 December 07, 08:42:57
Egy érdekesség:  tegnap épp elmenőben sajnos csak ennyit hallottam egy pax tvműsorból:
egy prédikátor arról beszélt, hogy nagy valószinűséggel  ismerőséék fedezték fel a föld utolsó eddig elrejtetten élő népcsoportját, és eljuttatták nekik az evangéliumot. Az illető tudomása szerint már nincs több felfedezetlen népcsoport, és úgy tudja, hogy már mind rendelkezik Bibliával. Ezt összefüggésbe hozta ezzel az igével:
"És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég." Mt.24.14.
 :019: :104:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 December 07, 10:50:43
Az eredeti görögben az οἰκουμένῃ szó szerepel, ami az ismert világot foglalja magában.
Tehát szerintem értelmetlen figyelnünk az eldugott törzseket amiket még addig nem ismertünk, mivel Jézus próféciájához (világvégéhez) nem visz közelebb. :2smitten:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 December 18, 18:29:21
  A bábák

Ahogy ma olvastam a Szentírást, Isten a következőt mutatta nekem:

2Móz 1:15-21;
15.  És szóla Égyiptom királya a héber bábáknak, a kik közűl egyiknek Sifra, a másiknak Puá vala neve.
16.  És monda: Mikoron héber asszonyok körűl bábálkodtok, nézzetek a szűlőszékre: ha fiú az, azt öljétek meg, ha pedig leány az, hadd éljen.
17.  De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy amint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket.  
18.  Hívatá annakokáért Égyiptom királya a bábákat és monda nékik: Miért míveltétek azt, hogy életben hagytátok a gyermekeket?
19.  A bábák pedig mondának a Faraónak: Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az Égyiptombeliek: mert azok élet-erősek; minekelőtte a bába hozzájok eljutna, már szűlnek.

20. Annakokáért jól tőn Isten a bábákkal, a nép pedig sokasodék és igen elhatalmazék.

21.  És lőn, hogy mivel a bábák félék az Istent: megépíté az ő házukat.


  Nekünk - akiket elhívott az Úr, akik megismertük Őt, akaratát, tervét, Igéit, akik már világosságban járunk az Ő félelmében -,  bábáskodnunk kell Izrael és az Egyház, azaz Isten népe körül és ha ezt tesszük, az Úr megépíti a házunkat. Ez a szeretet.

„A bába régen azonos volt a „bölcs asszonnyal”, akihez mindig lehetett fordulni, aki megtartotta a titkokat, aki nemcsak a születésnél volt a család mellett, hanem akkor is, ha betegség, halál kerülgette a házat. A szülés kísérése régen kézzel végzett művészet volt. Mint a szobrászat. Nagyon egyszerű fogásokkal segítettek a babának megszületni, korrigáltak bizonyos rendellenességeket. Ma már ezt nincs kitől megtanulni…” (http://www.kismama.hu/babavaras/baba_valaszol/2577/ (http://www.kismama.hu/babavaras/baba_valaszol/2577/))

 Ti mit gondoltok erről?  :01:    :06:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Csaba - 2010 December 18, 19:07:37
Szia Kamilla!

Éppen Nekóda tesótól hallottam, hogy a "keresztyéneknek meg vannak a saját tanítóik"
A szavai alapján úgy véltem, hogy Izraelnek is! Szóval az lenne a kérdésem, hogy mit értesz a "bábáskodás" alatt?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 December 19, 11:11:21
 :03: Ez engem is érdekel!  :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 December 19, 16:27:11

 Leginkább azt értem bábáskodás alatt, amiről az Ige ír itt.


      :2smitten:      :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 December 19, 19:20:04
 :168:
"17.  De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy amint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket. "
Erre gondolsz?
 :168:
Ma sem kell Egyiptom királyi parancsát teljesíteni, gyilkosság tekintetében, és ha belegondolunk, hogy a gyűlölet is a gyilkosság bűvkörébe tartozik...  :03:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 December 19, 19:55:27

 Igen Tünde, ez is beletartozik a bábáskodásba, szerintem, nagyon jó meglátás, de azt gondolom, többminden is van még ebben...  :06:

 Imádkozzunk, hogy az Úr jelentse ki nekünk...  :01:


     :2smitten:    :2smitten:   :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2010 December 19, 20:02:27
Nagyon jó gondolatok.
Régebben nagyon elgondolkodtam ezen az igerészen.Jó,hogy szóba került.
Ugyanis a bábák ugye hazudtak a fáraónak.Persze erre mondhatná valaki:nem szabad hazudni.
DE:Istennek kell inkább engedni,mint sem embereknek.

Nem nagyon témához tartozó volt ez a gondolat,de azért elgondolkodtató.

Tudjuk voltak idők,amikor szintén nagy bátorság kellet ahhoz,hogy valaki a hatalom parancsa ellenére zsidó embereket bújtasson,vagy mentsen meg.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 December 19, 20:12:52

 Jó meglátás kedves Ditte!   :01:

 Azt kell tudni, hogy Isten szemében az élet védelme mindent megelőz!

 Amikor emberéletről van szó, annak megmentéséről, akkor az más törvényt felülír, mint például azt, hogy ne hazudjunk, persze csak akkor, ha az tényleg az ember életének védelmében van.  :063:

 Bizony nagy bátorság kellett a zsidók és más menekültek bujtatásához... de Isten megjutalmazza ezt gazdagon!

 Máté 25:
40.  És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.

       :2smitten:   :2smitten:  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 December 19, 21:20:42
Igaz most csak emlékezetből írom, de ha jól emlékszem, a bábák nem hazudtak. Csupán megtagadták a fáraó parancsát.
Lehet szándékosan későn érkeztek meg a szülő asszonyokhoz, mint ahogy a fáraónak is mondták.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 December 19, 21:31:52

 Az Igében ez áll:

  17.  De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy amint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket[/b].

 Szerintem ez akkor lehetséges, ha közreműködtek a szülésnél, mert máskülönben hogyan hagyták életben, hogyan tettek volna velük bármit is, ha nincsenek ott?   :088:

     :2smitten:    :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 December 19, 21:36:18
Talán a fáraó "sunyiban" kívánta a gyermekek megölését.
Vagyis a szülés közben úgy megtudták volna ölni a gyermeket, mintha balesett lett volna.

Máskülönben a bábákat nem hagyták volna életben, ha ott a helyszinen előttük "csapja" földhöz az éppen megszületett gyermeket.
Amikor a bábáktól számon kérte a fáraó azt, hogy miért nem csinálták meg a parancsát, akkor a bábák felelete után semmit sem olvashatunk.
Olyan, mintha a fáraó "megértette" volna.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 December 20, 08:53:57
Kedves Kamilla!

Megmagyaráznád, hogy ezt hogy érted? :

".... Amikor emberéletről van szó, annak megmentéséről, akkor az más törvényt felülír, mint például azt, hogy ne hazudjunk, persze csak akkor, ha az tényleg az ember életének védelmében van...."

Köszönöm.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 December 20, 09:37:35

 Szia Irma!   :044:

 Megpróbálom jól leírni, amit gondolok  :063:

 Gondolok olyan esetekre, mint pl. egy embert üldöznek az utcán, el akarják fogni és meglincselni, de sikerül bemenekülnie hozzánk és kér, bujtassuk el. Mondjuk – bár ilyesmi régen történt – politikai okok miatt, vagy azért mert ellopott valamit… bekopognak hozzánk, kérdik itt van-e és azt mondjuk, nincs. Hazudunk, elmennek. Persze utána át kell adni az igazságszolgáltatásnak, de az egészen más, mint mikor emberek lincselik meg felbőszült haragjukban!
Vagy egy nőt molesztálnak férfiak, elmenekül, befogadjuk, és letagadjuk, ha utána jönnek, megvédjük.
Vagy amit Schindler tett a zsidók és más üldözöttek érdekében, vagy amit más emberek tettek, azért, hogy ne vigyék el őket a gázkamrákba…

 hááát... valami ilyesmi  :01:

    :2smitten:   :2smitten:  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 December 20, 12:22:59
Köszönöm Kamilla!Gondoltam, hogy valami ilyesmi lehet az értelme. Ami igy elég logikusnak hangzik, de az Ige nem ismeri a kegyes hazugság fogalmát. Nem tudom, hogy egy ilyen helyzetben hogyan kell Isten szerint eljárni, de a hazugság Isten országát nem építi. Nem is tart igényt Isten arra, hogy mi a sátán eszközeit használjuk jó dolgok megcselekvésére. Hiszem, hogy van Isten szerinti megoldás is még egy ilyen kiélezett helyzetben is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 December 20, 12:43:04
Köszönöm Kamilla!Gondoltam, hogy valami ilyesmi lehet az értelme. Ami igy elég logikusnak hangzik, de az Ige nem ismeri a kegyes hazugság fogalmát. Nem tudom, hogy egy ilyen helyzetben hogyan kell Isten szerint eljárni, de a hazugság Isten országát nem építi. Nem is tart igényt Isten arra, hogy mi a sátán eszközeit használjuk jó dolgok megcselekvésére. Hiszem, hogy van Isten szerinti megoldás is még egy ilyen kiélezett helyzetben is.

Ámen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2010 December 20, 12:54:23
Van néha  kivétel, pl. a parázna Ráháb esete a Jozsuéban, aki elrejtette a zsidó kémeket, és mikor keresték, letagadta őket. A Jakab és a zsidólevél  is emliti, mint aki jót cselekedett, hogy letagadta a kémeket.
Szeretettel: Zsuzsa :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: feszter - 2010 December 20, 14:56:26
Igen lehetnek kivételek én is találtam két történetet róla az igében.

1 Móz. 12,12
Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak.
1 Móz. 12,13
Mondd azért, kérlek, hogy húgom vagy; hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak te éretted.

Ábrám és Sárai is ebbe a kegyes hazugságba estek,mert féltették életüket.


Izsákkal és Rebekával is megtörtént ugyan ez az eset.
1 Móz. 26,6
Lakozék azért Izsák Gérárban.
1 Móz. 26,7
És mikor annak a helynek lakosai az ő felesége felől kérdezősködének, azt mondja vala: én húgom ő. Mert fél vala azt mondani: én feleségem; gondolván: nehogy megöljenek engem e helynek lakosai Rebekáért, mivelhogy szép ábrázatú ő.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 December 20, 15:32:00
Tudomasom szerint Abraham es Sara feltestverek voltak, ezert nem minosul hazugsagnak. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: feszter - 2010 December 20, 15:44:37
Szia Anti!

Igen igy igaz féltestvérek voltak, az atyjuk volt azonos de mivel már házasok voltak igy talán  annak lehet mondani......   :03: hát nem is tudom..  :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 December 20, 15:48:55
Hát nem is dicsérte meg őket Isten. Az hogy ezek a történetek bekerültek a Bibliába számomra azt jelentik, hogy Isten kiméletlenül őszinte, és nem azt, hogy ezek a példák követni valók lennének.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2010 December 20, 15:52:45
Persze, hogy nem kovetnivalok! Se a hazugsag, se a feltestverrel valo hazassag!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 December 20, 15:56:46

 Isten milyen kegyelmes és irgalmas!  :hehe:

 Áldott legyen Szent Neve mindörökké!   :169:


     :2smitten:    :2smitten:   :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2010 December 20, 16:08:57

 Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de én mostanában picit  óvatos vagyok az ítélet-gyakorlással, mert azt vettem észre, hogy Isten megpróbál abban, amit mondok  :061:

 Azt látom, hogy ezekben az időkben fokozottabban kell figyelni a Szent Szellem vezetésére, hangjára, hogy abban az adott helyzetben mit akar, hogy mondjunk, tegyünk, és nem megszokásból, rutinból:"emlékszem hasonlóra, és így kell megoldani", kell a dolgokat szemlélni és megoldást találni.

 A Szellem újságában kell járnunk, hogy Istentől vezetettek legyünk.
 Kárnak és szemétnek kell ítélni minden más "tudást", és csak azt megtartani, amit az Úr felken olajával és élővé tesz.

 Nagyon fontos a szívünk állapota, hogy minden percben "ráhangolódjon" az Úr szívére és csatorna legyen...  :169:

 " Isten Országa igazság, békesség és Szent Szellem által való öröm!"

  shalom   :2smitten: 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: feszter - 2010 December 20, 17:09:57
Idézet
Nagyon fontos a szívünk állapota, hogy minden percben "ráhangolódjon" az Úr szívére és csatorna legyen... 

 " Isten Országa igazság, békesség és Szent Szellem által való öröm!"

ÁMEN!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2010 December 20, 18:26:09
Itélkezés nélkül:

ez az igazság :.... " Isten Országa igazság, békesség és Szent Szellem által való öröm!"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2010 December 21, 09:47:19
"Isten megpróbál abban, amit mondok  :061:"

Ezt többször átéltem én is. Fontos, hogy vezethetőek legyünk, Isten iránti, szeretetteljes  engedelmességben!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2011 Január 02, 22:15:21
ez most új téma,
próbálkozom megint  :089:

mit jelent szerintetek, h Jézus hatalommal tanított, nem úgy , mint az írástudók?

mit jelent hatalommal beszélni, nem ...    másként?

leginkább az érdekelne, ha visszanéztek a múltatokba, és átgondoljátok tanítóitokat:
volt-e, aki hatalommal tanított és volt-e, aki nem?
milyen ismérvei vannak az egyiknek, másiknak? milyen hatási voltak rajtad az egyiknek, másiknak?

kit tartotok ma hatalommal szóló evangélistának, prédikátornak stb (mármint akit mi is ismerünk)
miért tartod annak?

köszi a SZEMÉLYES válaszokat
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2011 Január 02, 22:21:35
és még múltkor írtam egy kérdést,
bocsánat, ha vki válaszolt rá, de nem vettem volna észre

tehát, írtok többen próféciákat, kijelentéseket
hogy lehet, h szó szerint begépelitek? magnóra mondjátok, ahogy jön? hogy aztán később beírjátok a fórumba.
vagy rögtön írjátok a gépen? vagy a kijelentés után, még frissiben leírjátok papírra? vagy egyszerűen ilyen jó a memóriátok, h utána is pontosan le tujátok másolni, amit kaptatok?

bocsánat a profánnak tűnő kérdésemnek, csak nem értem.
nem kötözködés akar lenni.

csak sóvárgó kívánság él bennem az ajándékok által megtapasztalható Istenünk után

:089: s tudom h a szeretet minden előtt való :089:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Január 02, 22:25:35
Kedves Paloma!

Én le szoktam őket írni és együtt tartom őket egy fájlban a számítógépen. Az egyik kedves Testvérem pedig kézzel írja le őket egy könyvbe.
Szerintem a lehető leghamarabb érdemes őket valamilyen formában rögzíteni, mert később pontatlan vagy hiányos lehet.

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2011 Január 02, 22:29:03
Számomra azt jelenti hatalommal beszélni, hogy aki beszél, aki tanít annak az valóság is az életében az a tanítás amit tanít.
Szerintem ez volt az egyik ok amiért Jézus máskép tanított, mint a farizeusok, és persze a Szent Szellem jelenléte és hatalma.

Ép ezért másodszór, megtapasztalod, hogy a beszéde, tanítása, megérinti a szívedet, azért mert a Szent Szellemből és által beszél, és abba erő és hatalom van.

Az  evangéliumról azt mondja az ige, hogy az Istennek hatalma. Aki a tiszta evangéliumot hirdeti az hatalommal, Isten hatalmával szól.

Én ismerek ilyen tanítókat, pásztorokat. Az én pásztorom is ilyen ember.

Számomra az egyik ilyen Paul D. Washer

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: paloma - 2011 Január 02, 22:34:28
hogy érzékeled a szentLélek hatalmát és jelenlétét -a másik ember mögött, ugye, mert most arról beszélünk?

szerintem, lehet, hogy azt beszélem, amit élek - válaszolva az első felvetésedre -
de mégsincs hatalommal szólás általam

szerinted, ez nem elképzelhető?
arra hajlok, h nagyon is gyakori

a hatalommal szólás talán vmi plusz....
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2011 Január 02, 22:48:08
Igen valami plusz.

A Szent Szellem jelenléte a beszédben.
Ugyanakkor, a tanítás, az igehírdetés, ezek ajándékok, amiket a Szent Szellem ad, és ha adja, akkor ott erő is kell legyen.

Ha nincs erő? ... nemtudom...., de valami nincs rendben.

Hogyan érzékelem? - ez nagyon egyszerű, legalábbis számomra, érzem, tapasztalom, megindítja szívemet , döntésre, határozatra és cselekvésre késztet.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Január 13, 09:29:20
hogy érzékeled a szentLélek hatalmát és jelenlétét -a másik ember mögött, ugye, mert most arról beszélünk?

szerintem, lehet, hogy azt beszélem, amit élek - válaszolva az első felvetésedre -
de mégsincs hatalommal szólás általam

szerinted, ez nem elképzelhető?
arra hajlok, h nagyon is gyakori

a hatalommal szólás talán vmi plusz....

Ez egy rendkívül elgondolkodtató kérdés.
 :044:
Köszönöm, hogy feltetted, mert azt gondolom fontos erről kapjunk kijelentést.
Még egyszer köszönöm.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2011 Január 25, 09:54:39

 Felröppent egy hír, keresztény körökben, miszerint idén májusban várható az Úr eljövetele....
 
 Nos, beszélgessünk róla - különösebben nem boncolva, igaz-e ez a hír-, hanem inkább arról, hogy ha valóban így lenne, akkor mi készek lennénk-e erre?

  Vajon olyan állapotban vagyunk-e, hogy ez nekünk örömteli időpont lenne-e, vagy nem? Tudom, hogy minden nap úgy kell élni...persze, tudjuk ezt, de hátha van valaki még, akinek lenne mit addig "korrigálni"  :pirul: ..... megtérni dolgokból... ilyenek....  :061:

    :2smitten:    :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Január 25, 10:10:24
Drága Kamilla  :2angel:

ha most ebben a pillanatban nem vagyok kész, akkor soha de soha nem leszek kész - az én hitem szerint.

Mert semmit sem tehetek hozzá ahhoz amit :

Ő munkál az Ő jó tetszése szerint

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2011 Január 25, 10:23:30

 Rendben, Magda, köszönöm   :044:

 Hátha van valaki, aki másképpen látja....  :06:


        :2smitten:    :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2011 Január 25, 12:05:35
Úgy gondolom, hogy soha nem leszünk készen emberi erőből.
Kegyelemből tartatunk meg, hit által, és az Úr elvégzi bennünk, amit elkezdett, az Ő napjára.  :168:
Az igyekezetben, nos, abban kell javítani!  :pirul: Azért, hogy "neki dőlve" fussunk a célig.  :168:

Ahogy közeledik Jézus visszajövetele, szerintem egyre több hamis próféta fog dátumokról beszélni. Ezzel a figyelmünket akarja elvonni a Sátán.
Nekünk elég az Ige, a Szent Szellem kijelentése a szívünkben, ezenkívül vannak félreérthetetlen jelek.
  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2011 Január 25, 12:09:27
 Köszi Tünde!!   :044:    :01:

 Ezt firtatom én, ennek a mibenlétét:

 írod: "Az igyekezetben, nos, abban kell javítani!   Azért, hogy "neki dőlve" fussunk a célig."

 Akkor beszéljünk ezekről, mik is ezek? ?   :088: hogy is van ez?  :060:

    :2smitten:    :2smitten:    :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Január 25, 12:11:00
Úgy gondolom, hogy soha nem leszünk készen emberi erőből.
Kegyelemből tartatunk meg, hit által, és az Úr elvégzi bennünk, amit elkezdett, az Ő napjára.  :168:
Az igyekezetben, nos, abban kell javítani!  :pirul: Azért, hogy "neki dőlve" fussunk a célig.  :168:

Ahogy közeledik Jézus visszajövetele, szerintem egyre több hamis próféta fog dátumokról beszélni. Ezzel a figyelmünket akarja elvonni a Sátán.
Nekünk elég az Ige, a Szent Szellem kijelentése a szívünkben, ezenkívül vannak félreérthetetlen jelek.
  :168:

Ámen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Január 25, 12:13:31
Köszi Tünde!!   :044:    :01:

 Ezt firtatom én, ennek a mibenlétét:

 írod: "Az igyekezetben, nos, abban kell javítani!   Azért, hogy "neki dőlve" fussunk a célig."

 Akkor beszéljünk ezekről, mik is ezek? ?   :088: hogy is van ez?  :060:

    :2smitten:    :2smitten:    :2smitten:
Tehát legyen a példa az akin keresztül ezt kijelentette a Mindenható Isten

Pál térítő misszióba indult, teljes odaszánással, amikor éjjel megintetett, hogy ne menjen Ázsiába.

Lefújta a megbeszélést és nem ment oda
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2011 Január 25, 12:17:13
Tudod te is jól, drága Kamillám, hogy mit jelent ez!  :2smitten:
Az Úr iránti szeretetünket, Neki való rendíthetetlen engedelmességgel kell párosítani!

Hogyan lehetséges ez?
Úgy, hogy mindig Jézusnak akarok megfelelni. Ha nem sikerül, fájjon jobban, mint amikor homok kerül a szemembe!

Pál érzékeny volt a vezetésre. Ez is az Isten felé való engedelmességét igazolja.  :168:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2011 Január 25, 12:19:54

    :igen:    :01:   

            :044:


         :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Január 25, 13:29:59
En pedig hoznek egy iget, csak a sietsegem miatt es a telefonom miatt (azon netezek) nem tudom bemasolni a pontos iget.
Valahogy igy hangzik:

"TANULJATOK meg tolem, hogy szelid vagyok es alazatos szivu es megnyugvast talaltok lelketeknek!"

Ezekbol pedig ugy hiszem, hogy Isten meg tudja erlelni rajtunk a Lelek gyumolcseit.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Január 25, 14:31:28
Ez egy annyira kedves Ige : Tanuljátok meg Tőlem.... tehát ha alaptermészetem egy indulatos, lobbanékony, hirtelen akkor nem védekezhetem ezzel: Uram én ilyen vagyok. Mert lehet tanulni az Úrtól szelídséget és alázatosságot, Ő maga biztat erre. Csak kérdés képesek vagyunk-e megadni az árát. Mert Jézus iskolájában soha nem könnyű leckéket venni, de milyen csodálatos.

Ez nagyon drága Ige : Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szivű vagyok és nyugalmat találtok a ti lelketeknek...

Mindjárt még jutalmat is ad annak, aki Tőle tanul. A legnagyobb dolgot : nyugalmat, ez a legnagyobb ajándék a földön.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2011 Január 25, 14:36:03

 Igen, csodálatos ez az Ige!   :01:

 De mit jelent tulajdonképpen:
 
  "szelíd"...."alázatos..." ??   :088:

    :2smitten:    :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Január 25, 14:43:10
Tényleg tudná valaki szemléltetni mit is jelent ez a két szó? Mert annyit használjuk, de lehet csak beszédben, de milyen magatartást is takar a szelid és alázatos szív? Ez engem is érdekelne.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Január 25, 14:47:20
Én pedig hoznék egy igét, csak a sietségem miatt és a telefonom miatt (azon netezek) nem tudom bemásolni a pontos igét.
Valahogy így hangzik:

"TANULJATOK meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű és megnyugvást találtok lelketeknek!"

Ezekből pedig úgy hiszem, hogy Isten meg tudja érlelni rajtunk a Lelek gyümölcsét.

Csak Ő tudja  :2smitten: mivel a Szent Szellem gyümölcse , és akiben meg van arra nem vonatkozik a törvény, mondja a Galatákhoz írt levélben a Szent Szellem.

Ezt pedig úgy teszi, hogy olyan helyzetekbe visz, ahol az érlelődés beindulhat.
Hogy mi a szelíd kérdezed Kamilla, én vissza kérdezek, te mit gondolsz.

Az alázatos szívű is érdekes, de gondolom csak a szelíd lehet aztán alázatos szívű.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Január 25, 14:49:14
Hát akkor nézzük a bárányt, mert az az egyik minta állat.

Ki mivel járul hozzá a bárány szelídségéről
konkrétan mit tud:
 :afro:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2011 Január 25, 14:52:13

 Azt hallottam, hogy a bárány szelíd ugyan, de csak a saját pásztorával!
 Amúgy félénk, és nem enged közel magához mást, csak a pásztorát, vele szelíd és megalázza magát, de mással inkább támadó, távolságtartó.  :169:
 mondhatni bizalmatlan....  :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Január 25, 14:59:33

 Azt hallottam, hogy a bárány szelíd ugyan, de csak a saját pásztorával!
 Amúgy félénk, és nem enged közel magához mást, csak a pásztorát, vele szelíd és megalázza magát, de mással inkább támadó, távolságtartó.  :169:
 mondhatni bizalmatlan....  :01:

Én pedig ezt

hallottam

Hogy azért kellett bevinni az áldozati bárányt a családhoz a lakásba, hogy megszeressék, és fájjon mindenkinek a feláldozása.
 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Január 25, 15:07:23
Szerintem alazatossagban lehetne Mozes az egyik pelda. Az ige azt mondja, hogy O volt a legalhatatosabb ember a Foldon.
Ez pedig tudomasom szerint alazatot jelent. Vagy ott van David, aki Isten szive szerint valo Ferfi. Nagyon alazatos szive volt!

De leginkabb a Mesterunktol tanulhatunk: Jezustol
O nagyobb Mozesnel vagy Davidnal.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2011 Január 25, 15:50:53
 
 Igen, náluk az alázatosság egyenlő az Istennek való feltétlen engedelmességnek, megtartották Törvényeit, Parancsolatait, szeretetből!!
 És teljesen vezetett emberek voltak: amit hallottak az Úrtól, az alapján cselekedtek.

     :2smitten:     :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Január 25, 15:54:29
 :angel:

Én pedig erre gondolok:
Idézet
1Pt 5,6 Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.

Amikor mindent, kivétel nélkül mindent Isten kezéből fogadok, és ezért úgy is viszonyulok hozzá, akkor azokban a helyzetekben amikben vagyok, nem fogok rúgkapálni, ellenkezni, ellenállni, hanem hálát fogok adni; és ha nem tudom megtenni, akkor ezt fogom kérni, hogy ebben segítsen és ehhez adja a felülről való bölcsességét.

Mert:

Idézet
Zsolt 119,71 Jó nékem, hogy megaláztál, azért, hogy megtanuljam a te rendeléseidet.

Csinálhatok úgy, mintha
mintha

alázatos lennék, de felkapom a vizet, ha érzékeny pontomat érintik és  :2tickedoff: ezt nem mindég látják, de én mindég  észre kell vegyem, mert akkora indulat, hogy  :009: :176: :097: :157: :035:

Gondolom értitek

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Január 25, 16:01:33
Pici közbevetés.
Azt mondja : vegyétek fel az én igámat   :angel2:

Idézet
Mt 11,
29.  Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek
30.  Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.

Mondom az Úrnak én fel akarom venni a Te igádat, hogy megtudjam mit értesz Te gyönyörüséges és könnyű iga alatt.
Mert nem tudom, hogy ez Nálad mit jelent.

Ez történt 2010 elején, több mint egy éve.

Most ezt gyakorlom.
Van közte egy beszúrás  :165:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: körtevirág - 2011 Január 25, 16:15:10
Mózes 2millió elégedetlen zsidóval nézett szembe nap,mint nap.Mindenki őt szidta.Ő meg szelíd maradt és állhatatos.Miért sikerült ez neki? Mózes tudta,hogy ő kicsoda,tudta,hogy életében mi a sorrend, tudta, hogy  hogyan fog élni és kitartóan afelé haladt.

Mózes,amikor megtudta,hogy ő tulajdonképpen nem egyiptomi herceg,otthagyta a luxust és a héber rabszolgákhoz csatlakozott.Tudta,hogy ez felelősséggel jár,mégis meglépte.
Amikor megtérünk,nekünk is tudnunk kell, kik is vagyunk?Ott kell hagyni az élet luxusát és Isten rabszolgájává kell válnunk.
Nem az az igazi keresztény,aki felhagy a bűnökkel,hanem,aki Isten gyermekeivel együtt jár,közösséget vállal velük.  Vállalni kell a felelősséget.
Mi is a felelősség? Reakció egy másik ember cselekedeteire.Akármit mondanak,akárhogy viselkednek,az nem az én felelősségem,de az erre adott reakció az. Mi közöm más ember "hülyeségeihez"? Érzelmek felett van Isten. Ne úgy viselkedjünk,ahogy elvárnák tőlünk. Pl.ha szidnak,nem vágj vissza gorombán,ugyanis ezt várják tőled.Ez lenne a normális világi reakció.Ehelyett nyugodtan,kedvesen válaszolj és hagyd ott. Garantáltan meglepődik és ha amúgy normális ember,megkérdi magától,hogy csinálja ezt?Szidom,mint a bokrot,ő meg nyugodtan,mosolyogva elsétál.Mi a titka?
A legnagyobb lépés,ha a világ luxusából belépünk a bizonytalanba, de Isten megáld.Tartsunk ki  a lépésünk mellett. Mózes nagyon kitartó volt.Tanuljuk meg kezelni a nehézségeket,ne essünk pánikba. A nehézségen nem nyomnak le minket, legfeljebb térdre kényszerítenek, de akkor meg imádkozzunk,az Úr segít.Mózes tényleg képes volt a láthatatlanra nézni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Kamilla - 2011 Január 25, 16:21:32

 Egyetértek, deee mi az a világ luxusa??    :03:   :hehe:

 Nem ismerem, nekem nem kellett otthagynom....  :088:

 Lentről is elhív az Úr... és az is harcos... lehet  :169:

 És Isten rabszolgája a legnagyobb gazdagságban él, na az a luxus!!  :hehe:

     :2smitten:    :2smitten:    :2smitten:


       :2smitten:    :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: körtevirág - 2011 Január 25, 16:35:04
Világ luxusa? :hehe: Én sem voltam,vagyok pénzbeni luxusban,nem erre gondoltam.  :089:
A szabadosság talán a legjobb szó rá. Élsz bele a nagyvilágba,nem törődsz azzal mi lesz holnap,kaja,pia,nők,férfiak,cigi.Nem érzed át,hogy a tetteidnek következménye van.
Ez nem rég jutott eszembe. Amikor nem voltam megtérve,az élet egyszerűbb volt.Megtehettem bármit,legfeljebb anyu üvöltözött velem egy sort,az meg kit érdekel,ugye? Mióta megtértem,már bonyolultabb és nem tehetek bármit,mert érzem a következmény súlyát.Ez nem kényszer,belülről jön.DE nem adnám semmiért.Inkább vagyok Isten rabszolgája,mint a Sátán szabadosa.Kérem az igámat,Uram! :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Január 25, 22:49:10
 :004: :159: :005: :160: :160: :041: :095: :038: :011: :086: :141: :141: :141: :121: :120: :149: :152: Ez azért érdekes,
Luxus, nektek mi a luxus?
Ez érdekel engem.
  :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2011 Január 26, 07:57:11
ez most új téma,
próbálkozom megint  :089:

mit jelent szerintetek, h Jézus hatalommal tanított, nem úgy , mint az írástudók?

mit jelent hatalommal beszélni, nem ...    másként?

leginkább az érdekelne, ha visszanéztek a múltatokba, és átgondoljátok tanítóitokat:
volt-e, aki hatalommal tanított és volt-e, aki nem?
milyen ismérvei vannak az egyiknek, másiknak? milyen hatási voltak rajtad az egyiknek, másiknak?

kit tartotok ma hatalommal szóló evangélistának, prédikátornak stb (mármint akit mi is ismerünk)
miért tartod annak?

köszi a SZEMÉLYES válaszokat


hogy érzékeled a szentLélek hatalmát és jelenlétét -a másik ember mögött, ugye, mert most arról beszélünk?

szerintem, lehet, hogy azt beszélem, amit élek - válaszolva az első felvetésedre -
de mégsincs hatalommal szólás általam

szerinted, ez nem elképzelhető?
arra hajlok, h nagyon is gyakori

a hatalommal szólás talán vmi plusz....

Csel 10,38 : A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ő vele.
Csel 11,16 : Megemlékezém pedig az Úrnak ama mondásáról, a mint mondá: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni.
Ap.cs.13.9-10.De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve, monda:..."

Kedves Paloma! A Szent Szellem manifesztálja Jézus Krisztus erejét, hatalmát, szeretetét, bölcsességét a Szent Szellemmel megkeresztelt hivőben és hivő által a fizikai-szellemi világban. Konkrétan a beszédében is, és ha ilyen embertől hallja az ember az Igét, akkor hatalommal hangzik tőle. Én is ilyen beszédre tértem meg. A szavak, amiket az evangélisták Szent Szellem által mondtak, a szivemig hatoltak, és megtérésre inditottak. De hogy még személyesebb legyen, vannak ilyen tanitóink a gyülekezetben is  / itt a fórumon is olvashatunk néha erőteljes  irásokat/. Vannak olyanok is, akikre Isten nagyobb csoportok, sőt egy földrész  evangélizálását bizza, ilyen pl. Reinhard Bonnke afrikai szolgálata is,  amit jelek és csodák kisérnek. Isten az erejét és hatalmát céljai megvalósulásáért adja azoknak,  akik éhezik és szomjazzák ŐT MAGÁT, vágyják Jelenlétét, természetét, tenni akaratát, - és ezért  kérik a Szent Szellemet:
Lk 11,13:     Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tőle kérik.
A Szent Szellem tölti meg erővel, élettel az Igét, vagy a hivő beszédét. Biztos mindenkivel megtörtént már, hogy a Szent Szellem jelenléte egy-egy konkrét beszélgetéskor betölti, és visszajelzés jön utólag, hogy a hallottak "az Úrtól voltak" stb.
Aki részesült Szent Szellem keresztségben, utána is naponta - ahogy a pusztában a  friss mannát -   kell a friss kenetet venni az Igéből, az Úrtól a Szent Szellem által. Hogy mindig legyen friss olaj a mécsesünkben. Az olaj a kenet jelképe. A kenet által nyilvánul meg bennünk Isten természete: fontos az Úr jelenlétében való tartózkodás, igeolvasás, ima, a magunk szoros odakötése az Úrhoz.
"hogy érzékeled a szentLélek hatalmát és jelenlétét -a másik ember mögött, ugye, mert most arról beszélünk?" - kérdezted. Úgy érzékelem, - mert ez a valóság - , hogy az Úr szól általa, az Úr cselekszik  általa.
A kenet fontos előfeltétele Isten, és  az emberek szeretete. Lehet valakinek ismerete, ha nem szeretet motiválja, "beszélhet akár az angyalok nyelvén"... ... :2smitten: :2smitten: :2smitten:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2011 Január 26, 09:25:59
Kedves Paloma!
Békesség neked.
Ez egy nagyon jó téma.
Volt olyan amikor valakinek a beszédéből,tanításásból hiányzott Isten ereje,és olyan is volt,amikor valaki hatalommal tanított.
Általában,amikor erőtlen volt a tanítás,talán mintha az illető nem lett volna elég bátor,hogy kimondja az igazságot,akkor is ha ez némelyeknek kellemetlen.Mert lehet az igazságot szólni szeretetben.
Amikor hatalommal tanított valaki,akkor az Isten igéjének való engedelmesség miatt volt szerintem,illetve,hogy Krisztust prédikálták. :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: körtevirág - 2011 Január 27, 00:23:43
:004: :159: :005: :160: :160: :041: :095: :038: :011: :086: :141: :141: :141: :121: :120: :149: :152: Ez azért érdekes,
Luxus, nektek mi a luxus?
Ez érdekel engem.
  :169:

Világi luxus:Akkor kelek,amikor nekem jól esik.Ha az egész napot átalszom,se baj.Ha épp paráználkodni támad kedvem,csak egy telefon és már van is partner.Sok-sok pénz és holmik,amiket megvehetek rajta.Csak a megszerzése a cél,a birtoklási vágy,utána már nem érdekes.Ja, és persze a gyönyörű párductest.Mindig erre vágytam.Hogy magasabb,karcsúbb,testi hibáktól mentes legyek.
"Vallási" luxus:azt tenni,amit Isten diktál,függetlenül a világ megbotránkozásától.Ez az igazi luxus.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: m.ági - 2011 Március 21, 15:44:29
Sziasztok!

Szerintem minden keresztény embernek meg kell húznia v-hol a határt.
Az anyagiakban, a lekiekben is.
Ha az anyagiakat nézzük mindenkinek látnia kell a szükségét, és ha sok
pénze is van, luxus azon felül költeni. (Kislányom nézett ki magának egy 15000 Ft-os
plüss játékot. Elbeszélgettünk róla, ha volna rá pénzem, akkor sem venném meg,
mert nagyon sok rászoruló ember van, aki ezt a pénzt hasznosabb dolgokra költené)
Ne értsetek félre, lehet, hogy v-ki nyugodalommal vesz ennyiért plüss játékot, nálam
ez már határon felül van, de ez minden embernél más.-sajnos még családon belül is néha.

Ugyanígy gondolom a lelkieknél is. Magamról tudom. Amikor megtértem nekem szinte semmi nem fért bele, ami nem istennel kapcsolatos. Én aki a barátnőimmel mindig viccelődtem, a gyülekezetben egy komolynak tűnő ember lettem.
Nekem furcsa volt, hogy az Istentől csodálatosan áldott dicsőítő testvérünknek belefér
Isten mellett az életébe a tv is.
De amikor gyermekeim lettek, rájöttem, hogy muszáj leszek megint gyermek lenni.
És itt azt látom, hogy nemcsak meg kell húzni a határt, de azt mindig felül is kell vizsgálni.

szóval a luxus, egy nagyon nehezen behatárolható fogalom szerintem.
van akinek luxus a cigaretta, van akinek nem.
van akinek luxus a tv-nézés, van akinek nem. És hosszan sorolhatnám.

csak az a fontos, hogy Istennel legyünk harmóniában.


Szeretettel: M.ági




A telhetetlen lélek háborúságot szerez; aki pedig bízik az Úrban, megerősödik. (péld.28.25)

De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.  (Gal.5.22)
Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: (Tit.2.12.)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Március 21, 16:11:07
Kedves Ági  :2angel:, mivel, a kérdést én tettem fel és erre írtad a választ.

A beírásod elejével teljesen egyet értek, mindenkinek más a luxus, de minden féle formában a szükségleteink felett van.

Van akinek az autó szükséges, és van akinek luxus.

Azzal már nem értek egyet, hogy az a fontos Istennel legyünk harmóniában.
Azért nem értek vele egyet, mert nem tudom mit jelent Vele harmoníában lenni.

Ezt a szóhasználatot eddig Vele kapcsolatban nem ismertem, tehát ebben teljesen tájékozatlan vagyok.

Gondolom, ha időd engedi akkor kicsit kibogozod nekem.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Március 21, 18:13:06
Sziasztok!

Szerintem minden keresztény embernek meg kell húznia v-hol a határt.
Az anyagiakban, a lekiekben is.
Ha az anyagiakat nézzük mindenkinek látnia kell a szükségét, és ha sok
pénze is van, luxus azon felül költeni. (Kislányom nézett ki magának egy 15000 Ft-os
plüss játékot. Elbeszélgettünk róla, ha volna rá pénzem, akkor sem venném meg,
mert nagyon sok rászoruló ember van, aki ezt a pénzt hasznosabb dolgokra költené)
Ne értsetek félre, lehet, hogy v-ki nyugodalommal vesz ennyiért plüss játékot, nálam
ez már határon felül van, de ez minden embernél más.-sajnos még családon belül is néha.

Ugyanígy gondolom a lelkieknél is. Magamról tudom. Amikor megtértem nekem szinte semmi nem fért bele, ami nem istennel kapcsolatos. Én aki a barátnőimmel mindig viccelődtem, a gyülekezetben egy komolynak tűnő ember lettem.
Nekem furcsa volt, hogy az Istentől csodálatosan áldott dicsőítő testvérünknek belefér
Isten mellett az életébe a tv is.
De amikor gyermekeim lettek, rájöttem, hogy muszáj leszek megint gyermek lenni.
És itt azt látom, hogy nemcsak meg kell húzni a határt, de azt mindig felül is kell vizsgálni.

szóval a luxus, egy nagyon nehezen behatárolható fogalom szerintem.
van akinek luxus a cigaretta, van akinek nem.
van akinek luxus a tv-nézés, van akinek nem. És hosszan sorolhatnám.

csak az a fontos, hogy Istennel legyünk harmóniában.


Szeretettel: M.ági




A telhetetlen lélek háborúságot szerez; aki pedig bízik az Úrban, megerősödik. (péld.28.25)

De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.  (Gal.5.22)
Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: (Tit.2.12.)


Ugyan ezt vallom, felesleges egy embernek sok penz, akar egy csaladnak is.
Es pontosan erzi az ember, mikor van neki tobb, mint kellene. Azt illik felajanlani az arra raszoruloknak, legalabbis a jószív ezt sugallja:
eloskent családon belul, szomszedok, és mas aki raszorul.

Pluss jatek 15.000 forintert, egy vicc, nagyon bolcsen tetted, hogy erzekeltetted a kislanyoddal ennek nem-jelentoseget.
Orom az ilyet hallani  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Koszonom, hogy olvashattalak!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Nora - 2011 Március 22, 07:36:55
Ámen, én is igy gondolom hogy helyesen cselekedtél. :05: :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: m.ági - 2011 Március 22, 12:13:25
Kedves Magda!
Hát fogalmazásból sosem voltam
kiemelkedő :167:
egyszerűen, csak azt gondoltam ez alatt, hogy
minden keresztény embert vezet Isten. Mindenki
érzi azt mikor szomorítja meg a Szent Szellemet,
mindenkinek saját magának kell tudnia, és éreznie,
hogy mi az amit megtehet. Azt szokták mondani, tedd
azt, amiben békességed van. A lelkieknél meghúzott
határ nálam azt jelenti, érezni kell mi kedves Isten előtt
vagy mi nem. (ezt értettem harmónia alatt)
Ennél jobban nehezen fogom tudni leírni mire gondoltam,
mert fix, hogy bele fogok zavarodni. Ha belegondolok abba,
hogy érezni kell mi kedves Isten előtt, és mi nem, és  azt mondom
van aki nyugodtan cigarettázhat, van aki nem,- mert belül dől el,
mire van szabadsága- elég nehéz belegondolni, hogy ez tényleg
így lenne. De valamiért mégis így érzem, hogy ez így van.

szeretettel:
m.ági
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Március 22, 13:55:16
Kedves Magda!
Hát fogalmazásból sosem voltam
kiemelkedő :167:
egyszerűen, csak azt gondoltam ez alatt, hogy
minden keresztény embert vezet Isten. Mindenki
érzi azt mikor szomorítja meg a Szent Szellemet,
mindenkinek saját magának kell tudnia, és éreznie,
hogy mi az amit megtehet. Azt szokták mondani, tedd
azt, amiben békességed van. A lelkieknél meghúzott
határ nálam azt jelenti, érezni kell mi kedves Isten előtt
vagy mi nem. (ezt értettem harmónia alatt)
Ennél jobban nehezen fogom tudni leírni mire gondoltam,
mert fix, hogy bele fogok zavarodni. Ha belegondolok abba,
hogy érezni kell mi kedves Isten előtt, és mi nem, és  azt mondom
van aki nyugodtan cigarettázhat, van aki nem,- mert belül dől el,
mire van szabadsága- elég nehéz belegondolni, hogy ez tényleg
így lenne. De valamiért mégis így érzem, hogy ez így van.

szeretettel:
m.ági

Kedves Ági, talán értem  :05: megpróbálom leírni, mit értek és akkor te javítasz, ha nem úgy gondolod.
Nagyon fontosak tartom amit írsz, ezért maradok itt a témánál.

Tehát akkor a harmonikus kapcsolat azt jelenti, hogy engedem magamon Istent dolgozni, és amit tegnap még elnézett nekem azt ha ma már problémásnak tartja, akkor abban igyakszem az akarata szerint tenni - ezt nem félelemből, hanem az Iránta való szeretetből teszem.

Hogy egy kicsit jobban körüljárjam:
Amikor a gyermek megszületik anyatejjel tápláljuk szopik, és büfizik, ha a büfizésnél az arcomba történik az nem baj, csak nekem kellemetlen, ettől még büfiztetni fogom **** után, csak óvatosabb leszek, mert ő nem tud óvatosabb lenni.
Aztán amikor kezd nőni a foga és ráharap a mellbimbóra és én felszisszenek mert fáj, és ő a hangra nevetgél, és újra harap akkor már erősebben reagálok felé, ha kell még kis pofonkákat is kap, meg sok beszédet, hogy juj ez fáj ilyet ne csinálj.
Esetleg az arcom is tükrözi, és még sírva is fakad. Ekkor nem nagyon vigasztalom, mert akkor nem ér semmit az egész.

Ha már 3 éves, és a harapási reakcióját másokon is ki akarja élni - mert addig nem tanulta meg, hogy nem szabad - akkor bizony már szigort kell alkalmazni, gyereke válogatja milyent.

Tehát a harmónia akkor az, hogy én
én keresem mi Isten elvárása felém és én akarom ezt teljesíteni, nem akarom megvárni, hogy erősebb reagálással szorítson engem
engedelmességre.
Hagyom, hogy növekedjek az Úrban hitben, kegyelemben, ismeretben, ahogy azt Ő akarja.
Mert szeretem és a szeretetemből fakadóan engedelmeskedem.

Kérek javítást  :2funny:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: m.ági - 2011 Március 22, 15:34:02
Kedves Magda!
Hát igen.
Pontosan erre gondoltam,
csak sajnos nem vagyok a szavak embere. :pirul:

nagyon köszönöm a kiegészítésed.

Az anyatej példája tökéletes ide, nagyon jól eltaláltad.

köszi.
Ági.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Március 22, 15:55:23
Kedves Magda!
Hát igen.
Pontosan erre gondoltam,
csak sajnos nem vagyok a szavak embere. :pirul:

nagyon köszönöm a kiegészítésed.

Az anyatej példája tökéletes ide, nagyon jól eltaláltad.

köszi.
Ági.

Drága Ági  :2angel:
Megvallom neked, nem én voltam :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Április 08, 15:49:10
Szerintetek mikor nem mondunk igazat?

 :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Április 08, 16:37:33
Szerintetek mikor nem mondunk igazat?

 :pirul:

Amikor valakinek elengedem minden tartozását - tényleg elengedem?
Képes vagyok elengedni, vagy csak mondom, és áltatom magam.
Meg kell mondjam - írjam - egyre bizonytalanabb vagyok ebben a dologban.
 :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Április 08, 20:48:45
Szia Magda!

A hazugság nem csupán a szavakból ered (leginkább tett). A hazugságban ugyanis nincs hit a legkisebb formában sem.
A hazugsággal nem csak a másikat csapjuk be, hanem megszégyenítjük az Alkotónkat, akinek a képmására formált minket.


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Április 08, 21:14:53
Szia Magda!

A hazugság nem csupán a szavakból ered (leginkább tett). A hazugságban ugyanis nincs hit a legkisebb formában sem.
A hazugsággal nem csak a másikat csapjuk be, hanem megszégyenítjük az Alkotónkat, akinek a képmására formált minket.

OK! amit írtál.

akkor most kérlek írd le mit nevezel hitnek, mert ugye ami nincs hitből az bűn.

Na és , ha azt gondolom, hogy valami úgy van aztán kiderül hogy rosszul gondoltam.

pl. azt gondolom megbocsátottam, aztán kiderül, hogy az nem is megbocsátás.

Azt gondolom hiszek és kiderül, hogy az nem is hit, mert ugye az ördögök is hiszik hogy Isten egy és(?) Jak 2,19 Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.

Vannak fogalmak amiket használunk, és teljesen mást gondolunk róla, mint amit maga a MINDENHATÓ Isten gondol.

Becsaphatom magam, aztán későn ébredek erre.
 :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Április 08, 21:27:37
Hogy mit nevezek hitnek? Amit kaptam Istentől és megtartok.
Ezt így írnám le.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2011 Április 09, 08:56:55
Minden a szívben dől el, azt pedig egyedül az Úr látja. Van valahol egy ige, hogy "csalfa a szív" ( :061: vagy valami ilyesmi  :pirul: ), de hiszem, hogy amennyiben őszintén állunk Isten előtt, Ő szeretettel rávezet azokra az érzésekre is, amik nem tökéletesek.
Igaz az ige: "Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent." Máté 5:8.

Előfordul, hogy hozunk egy döntést, hogy megbocsátunk, elengedünk. De aztán később mégis eszünkbe villannak a rossz érzések, fájdalmak. Szerintem ha igaz, őszinte, hitbeli döntést hoztunk, akkor az érzéseinket Jézus nevében határozottan alá kell rendelnünk a hitünknek!
Pál írja (talán a Korinthusbeliekhez), hogy "Foglyul ejtve a gondolatainkat..."

Ez egy harc. A hit pedig ajándék, ahogy Anti is írta. De szerintem "alap hitet" minden ember kapott.  :168: Még az ateisták is, csak ők hagyják magukat becsapni.  :062:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Április 09, 11:19:41
Minden a szívben dől el, azt pedig egyedül az Úr látja. Van valahol egy ige, hogy "csalfa a szív" ( :061: vagy valami ilyesmi  :pirul: ), de hiszem, hogy amennyiben őszintén állunk Isten előtt, Ő szeretettel rávezet azokra az érzésekre is, amik nem tökéletesek.
Igaz az ige: "Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent." Máté 5:8.

Előfordul, hogy hozunk egy döntést, hogy megbocsátunk, elengedünk. De aztán később mégis eszünkbe villannak a rossz érzések, fájdalmak. Szerintem ha igaz, őszinte, hitbeli döntést hoztunk, akkor az érzéseinket Jézus nevében határozottan alá kell rendelnünk a hitünknek!
Pál írja (talán a Korinthusbeliekhez), hogy "Foglyul ejtve a gondolatainkat..."

Ez egy harc. A hit pedig ajándék, ahogy Anti is írta. De szerintem "alap hitet" minden ember kapott.  :168: Még az ateisták is, csak ők hagyják magukat becsapni.  :062:



Nagy orom volt olvasni, mint mindig a soraidat, számomra, bolcs KRISZTUSI beszéd!

Tartson meg Téged az ÚR az o Szent kegyelmeben es szereteteben!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Április 09, 17:47:40
Köszönöm a válaszaitokat.

Akkor kicsit konkrétabban, hátha így közelebb kerülök a megértéshez.

Kiinduló történet az adós, akinek sokat engedett el a gazda, ő pedig az sem tudta elengedni, ami az ő adóságának a töredéke, annak aki neki tartozott.

Hogyan kell imádkozni azért, aki tudatosan becsapja a szolgatársát és elkéri annak tartalékát, ami a gyermekeinek lakást és élelmet biztosított volna.

Tehát megbocsátás mellett a kicsalt  összegre égetően szükség lenne.

Szóval ti ebben az esetbem miért imádkoznátok?

 :062:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Április 10, 02:56:03
Köszönöm a válaszaitokat.

Akkor kicsit konkrétabban, hátha így közelebb kerülök a megértéshez.

Kiinduló történet az adós, akinek sokat engedett el a gazda, ő pedig az sem tudta elengedni, ami az ő adóságának a töredéke, annak aki neki tartozott.

Hogyan kell imádkozni azért, aki tudatosan becsapja a szolgatársát és elkéri annak tartalékát, ami a gyermekeinek lakást és élelmet biztosított volna.

Tehát megbocsátás mellett a kicsalt  összegre égetően szükség lenne.

Szóval ti ebben az esetbem miért imádkoznátok?

 :062:

Talán valaki ír rá érdemleges hitből fakadó választ.

Ő miért imádkozna értelemmel, ebben az esetben.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Április 10, 04:53:45
Tehát akkor a megbocsátás?

Idézet
1Kor 5,11 Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek.

Megbocsátok!
A pénzre szüksége van a családnak!

Miért imádkozzam értelemmel?
Lehet e itt értelemmel imádkozni?
 :060:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Április 10, 20:23:33
Shalom. Mindenképp a megtéréséért Imádkoznék, több okból is! I; Isten Igéje mondja : Rm 13,8    
Senkinek semmivel ne tartozzatok,... Tehát kölcsönkérni nem Istentől való dolog, mert mit tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap? II; Ha a kölcsön vevő nem tudja mi a kötelessége ha már hibázott, akkor egyértelmű hogy nem Isten vezetése szerint jár! Mert ellenben ha nem is tudja visszafizetni az adósságát egyszerre, akkor is fel kell keresnie a kölcsönzőt, és a lehetőségekről beszélnie kellene vele, sőt... ezen túlmenően akár írásban kellene magát köteleznie a tartozás valóságát elismerve, és a részletek fizetésének módját megkötve! Ha tehát nem Isten szerint jár, akkor első és legfontosabb számára a megtérés!!! ( Ha Istennel jár, akkor minden általa okozott kár rendezését is megkezdi!)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Április 13, 14:30:40
Shalom. Mindenképp a megtéréséért Imádkoznék, több okból is! I; Isten Igéje mondja : Rm 13,8    
Senkinek semmivel ne tartozzatok,... Tehát kölcsönkérni nem Istentől való dolog, mert mit tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap? II; Ha a kölcsön vevő nem tudja mi a kötelessége ha már hibázott, akkor egyértelmű hogy nem Isten vezetése szerint jár! Mert ellenben ha nem is tudja visszafizetni az adósságát egyszerre, akkor is fel kell keresnie a kölcsönzőt, és a lehetőségekről beszélnie kellene vele, sőt... ezen túlmenően akár írásban kellene magát köteleznie a tartozás valóságát elismerve, és a részletek fizetésének módját megkötve! Ha tehát nem Isten szerint jár, akkor első és legfontosabb számára a megtérés!!! ( Ha Istennel jár, akkor minden általa okozott kár rendezését is megkezdi!)

Igen napok múlva is ez a megoldása a dolgoknak.
Az én részem érte imádkozás, hogy térjen meg, fogadja el Isten igazságát mindenben - ebben is - és kérjem Istent, illetve kérem, hogy a hiányt Ő potolja be a kölcsönzőnél is.

Köszönöm kedves Ajin a válaszod.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Április 17, 13:14:59
Szeretném megkérdezni, hogy megváltást elfogadó emberek között lehet - az Írott Ige szerint és szerintetek - kerülni a másikat, egymást, vagy rossz véleménnyel lenni egymás iránt a szívünkben, gondolatainkban?

Vagy lehet olyan, hogy te ne írj arra amit én írok, vagy te ne véleményezd azt amit én írok?
Ha te úgy látod, hogy én értelmetlent írok, akkor én ne írjak, mert én értelmetlen vagyok, esetleg ha valami nem értek, akkor ne kérdezzem meg, vagy tőlem ne kérdezzék - de miért?

Szóval ez lenne a krisztusi békesség útja?
Ha ilyen elgondolásaim vannak, akkor azt nem kell megbeszélni?
Lehetünk így a Mindenható Isten jelenlétében?

Te azt gondolod, hogy én képmutatót vagyok, hogy farizeusi viselkedésem van, ezért én téged kerüljelek, sőt  :2smitten:

Én azt gondolom, ha bennem ilyen indulatok vannak azzal fertőzök másokat, akkor is, ha nem engedem ki a számon, a gondolataimmal hatást gyakorlok.

Ezt azért gondolom
mert:
Idézet

Jer 6,19   
Halld meg, oh föld! Ímé, én veszedelmet hozok erre a népre: az ő gondolatainak gyümölcsét; mert nem figyeltek az én beszédeimre, és az én törvényemet megvetették

Az Újszövetségben:
 :2angel:
Fil 4,8   
Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok


Kol 3,1   
Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,

Amit nekem ró fel valaki azt magának az Úr Jézusnak rója fel, ha engem kerül akkor Őt kerüli, mert meghaltam a világnak és Ő éli az életét bennem.

Amikor nekem nem mondja meg nyíltan a válaszával itt a fórumon, mindenki előtt, hogy képmutató vagyok, akkor az Úr Jézus munkáját hátráltatja az én életemben.

Amennyiben ezt én teszem azzal aki magát az Úr Jézus Krisztushoz tartozónak mondja, akkor én hátráltatom az Úr Jézus munkáját benne.

Ez az igazi szellemi harcunk, mert az ellenség konkolyt akar közénk vegyíteni, és mindenki maga dönti el, hogy az ellenség táborát szaporítja, vagy birtokba veszi az Úr Jézus Krisztus győzelmét.
 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Április 18, 18:03:28
Shalom. lehetséges, De csak az nap!!!/Ef 4,26    
Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;/
   
Ahogy az Ige mondja: Nem szabad tovább vinni-megtartani a megnem bocsájtást,félreértést.Nem szabad átörökíteni a BIZONYTALAN HOLNAPRA!!! (Ma van, de a holnap nem biztos!)
Igyekezni kell az egyértelemre-egyet értésre./Fil 3,15    
Valakik annakokáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk: és ha valamiben másképen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek:/
   
Fontos hogy ami "nekem szabad-ill. számomra megengedhető"
Ugyan azt biztosítsam más számára./Ef 4,32    
Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek./
   
Mert:Mt.7,12.    
A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.
   
És végezetül, de nem utolsó sorban (sőt): Ef 4,2    
Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben.  Ill:Kol 3,13    
Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is.
   
Az elkülönülés-el szeparálódás Ebben az aspektusban a MEGBÉKÉLÉS AKADÁLYA!
   
Márpedig:Mt 5,9    
Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.
   
Nem azzal kell békességben lennem, akivel nem találkozom, nem beszélek, akivel nincs közösségem, hanem AZZAL AKI ESETLEG PRÓBÁRA TESZI A BÉKETŰRÉSEMET!
Ugyanis ebből láttatik meg mekkora a békesség bennem, Mennyire köteleztem el magam Jézus tanítása mellett, mekkora az a szint ameddig Jézus az Úr Bennem.
A hitünk nap-mint nap, próbák alá van vetve! Ezáltal növekszik bennünk az Állhatatosság, kitartás. Ezáltal vagyunk megpróbálva! Ha pedig az Örökké való,egy testvért használ erre nézve, nem bölcs dolog a testvér ellen fordulni.Ha engem fejbe kólintanak egy bottal, bölcs dolog lenne tőlem ha a botra haragudnék meg?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Április 18, 18:26:25
Tényleg nem kötekedésnek szánom.

Máté 5:22  Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Április 18, 19:28:09
Ok NÉLKÜL!!! Tehát Jézus Imádkozott azokért akik gyalázták!
Jézus segített azokon akik ellen fordultak,
Jézus Önmagát adta azokért akik megtagadták és gyűlölték Őt
Jézus Kegyelmet kért kivégzőire...
Nekünk mi okunk lehet a haragra, ezek fényében?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Április 18, 20:09:35
Van erre egy sokkal egyszerűbb magyarázat:
Ez a két szó, csak a Károliban van benne.
Azért érdekes, nem?
Két szó, csak két szócska, és mennyire más lesz minden.

 :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Április 18, 20:18:04
Van erre egy sokkal egyszerűbb magyarázat:
Ez a két szó, csak a Károliban van benne.
Azért érdekes, nem?
Két szó, csak két szócska, és mennyire más lesz minden.

 :2smitten: :044:

Az eredeti görögben így van benne:

 εἰκῃ̑  (eiké)

- hiába, véletlenül, ok nélkül, cél nélkül, alaptalanul, feleslegesen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Április 19, 06:48:30
Van erre egy sokkal egyszerűbb magyarázat:
Ez a két szó, csak a Károliban van benne.
Azért érdekes, nem?
Két szó, csak két szócska, és mennyire más lesz minden.

 :2smitten: :044:

Az eredeti görögben így van benne:

 εἰκῃ̑  (eiké)

- hiába, véletlenül, ok nélkül, cél nélkül, alaptalanul, feleslegesen
Ez érdekes.
Akkor mások miért nem fordították, le?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Április 19, 07:30:42
Van erre egy sokkal egyszerűbb magyarázat:
Ez a két szó, csak a Károliban van benne.
Azért érdekes, nem?
Két szó, csak két szócska, és mennyire más lesz minden.

 :2smitten: :044:

 :059:
Az eredeti görögben így van benne:

εἰκῃ̑  (eiké)

- hiába, véletlenül, ok nélkül, cél nélkül, alaptalanul, feleslegesen
Ez érdekes.
Akkor mások miért nem fordították, le?

Te mit gondolsz?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Április 19, 12:03:26
Nem tudom, mit gondoljak. :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Április 19, 16:38:14
Úgy látom, ez csak nekem okoz fejtörést.
Mindenki más tudja a választ, csak nem mondja meg.
 :?: 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Április 19, 16:42:39
Úgy látom, ez csak nekem okoz fejtörést.
Mindenki más tudja a választ, csak nem mondja meg.
 :?:

Neked ez miért okoz fejtörést?
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Április 19, 16:51:26
Nos, nagyon egyszerű Magdám!

Mert más fordításokban nem találom még a nyomát sem.
Ha pedig a Károli az amelyik helyes, akkor Ajin beírása nem teljesen helyt álló, vagyis lehet okkal haragudni.
Ha viszont a többi fordítás helyes, akkor a Károliban nem stimmel valami. Ajin beírása viszont teljesen helyt álló.
Az is lehet, hogy az egész stimmel. Csak valamit kihagytak, valamit meg betoltak.
Meg az is lehet, hogy a fordítások egyfajta teológia a lapján történtek. Ha ez igaz, akkor kérdőjeles, hogy mennyire ítélhetünk meg valamit vagy valakit csak Biblia alapján.
Szóval sok kérdés, de ezek szerint csak nekem.
 :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Április 19, 17:12:00
Ezt te hogy érted?
Jak 1,20   
Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja.


Nekem Isten igazságának a keresése a lényeg, azt pedig nem az én vízszintes kutakodásomból tudom meg, hanem attól Akit elküldött az Úr Jézus.
Az írott írásban pedig alapom a Károli, de ha nem mond rá a Szent Szellem igent, akkor várok vele, hogy megvilágítja, mert mindég bennem az én gondolkodásomban van a hiba, és nem azon kívül.

Ezért mindég a gondolkodásom elváltoztatását kell kérni, amikor valamivel problémázom.

Nekem különösen, mert igencsak 2x-3x idősebb vagyok mint ti, és sok fal épült fel az értelmemben.  :hehe:

Az meg nyilvánvaló, hogy a világ meg akar rabolni Isten országától, tehát ezt azért nem hagyom  :2knuppel: itt mindég kérem a segítségét, mert nekem nehéz, és felszólít az Úr Jézus, hogy azt adjam NEKI  :2angel:
 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2011 Április 19, 17:18:15
Kedves Robi testvérem.

A haraggal kapcsolatban

Ef 4:31  Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt;

1Tim 2:8  Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül.

E két ige szerint nem szabad haragudni, vagyis jobb ha a haragott kivettjük az életünkből, és nem adunk helyet neki.

Mert

Jak 1:20  Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja.

Tehát mi, Isten gyermekei mindig a békességre kell törekedjünk.

Máté 5:9  Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.

Még ha volna okunk is haragudni, jobb ha szeretettel fordulunk a másik ember felé.

1Kor 13:5  Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,

Tehát ezek az igék meghatározzák azt milyen kell legyen a viszonyunk a haraggal kapcsolatban.

 :2smitten:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Gyöngyike - 2011 Április 19, 18:15:51
Ámen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Április 19, 18:45:38
Kedves Testvérem. Ha az "Én" beírásom helytálló, Akkor az egészet ki lehet dobni! Ha én az én véleményemet közlöm, és nem azt ami az Úr tanítása, akkor az egész nem ér semmit! Ha ezekben az írásokban nem az Úr Igéje vonja magára a figyelmet, akkor az egész csak hely pocsékolás, üres beszéd! Ám mint láthatod ezekben az írásokban minden állítás Igével-Ige hellyel van alátámasztva! Sőt...Az Igék egymást magyarázva-egymást megerősítve vannak felsorakoztatva! Az Úr beszéde ez. És láthatod: Tőlem függetlenül a többi testvér is ezen Igékre reflektál. Tehát ebben a kérdésben, a Szentszellem többekben is ezen Igék felhozatalával tesz bizonyságot: NEM AZ ÉN IGAZAM MELLETT!!!      HANEM JÉZUS TANÍTÁSA MELLETT!!! Ez pedig azért fontos mert az Úr mondja:Mt 18,16    
Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó.
[/quote]
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Április 19, 18:54:43
Én ezeket értem és igazak is.
Viszont ez is ige, méghozzá Jézus szájából.
Máté 5:22  Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.
Ha Károli le írja, akkor mások miért nem.
Néhányat ide írnék:
Mt 5,22
Én pedig mondom nektek: hogy minden, a ki atyjafiára haragszik, * méltó az itéletre. A ki pedig mondja atyjafiának: raka! ** méltó a főtörvényszékre, *** a ki pedig mondja: bolond! **** méltó a gehenna tüzére. ***** /Káldi
Mt 5,22
Én pedig azt mondom nektek: mindenki, aki haragot tart testvérével, ítéletet érdemel, aki pedig azt mondja testvérének: Ráka (hitvány), állítsák a nagytanács elé, aki pedig azt mondja: Móré (bolond), megérdemli a tüzes gyehennát. /Vida
Mt 5,22
Én azonban azt mondom nektek: ha valaki megharagszik egy másik emberre, el lesz ítélve. Ha valaki azt mondja egy másik embernek: »Te ostoba!«, az megérdemli, hogy a Fõtanács elé állítsák. Ha bárki azt mondja egy másik embernek: »Te bolond!«, az méltó, hogy a pokol tüzére dobják. /Egyszerű fordítás 2006
Mintha tudatosan kihagynák az "ok nélkül"t.
Vagy nem, így érzitek?

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Április 19, 18:58:51
Ajin, nem erről van szó. Ne mond magadra ítéletet.
Arról, hogy van "harag" ami jogos. Ha van, attól még igaz amit írtál.
Csak akkor mások miért nem írták oda, amikor Magda szerint is benne van a görögben?
Van a fordításokban koncepció?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: virág - 2011 Április 19, 19:33:23
Talán az áll a fordítások különbözőségének hátterében, hogy részben más forrásokat használtak fel. A középkorban az volt a felfogás, hogy minél újabb valami, egy irat, annál értékesebb. Így az Újszövetség akkor fellelhető szövegrészleteit, könyveket, leveleket is így nézték. A régebbi szövegmásolatokat elvetették, inkább a későbbi korokból való másolatokból dolgoztak. Ez a szemlélet még a reformáció idején is tartott, Károli is az akkor előnyben részesített, "közkézen" forgó újszövetségi szövegeket vette figyelembe. Állítólag az ugyanebben az időszakban készült más nemzeti fordításoknál is ez a helyzet, mint a Luther Biblia, vagy a King James fordítás.

Azonban később, ahogy a bibliai teológiai tudományok is fejlődni kezdtek, az Újszövetségkutatás, egy új szemlélet került előtérbe, az, hogy minél régebbi egy újszövetségi szövegmásolat, annál valószínűbb, hogy pontos, és nem vagy kevesebb elírást, másolási hibát, betoldást tartalmaz.
Pl. a Protestáns Bibliát már ennek a felfogásnak a figyelembevételével fordították, tehát itt már olyan szövegvariánsokat is felhasználtak, amit Károli idejében még nem is lehetett, mert nem volt tekintélye, vagy akkor még "el voltak ásva".

Nem biztos, hogy ebből adódik a fordításokbeli különbség, de esetleg ezen a nyomon el lehet indulni.

 :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2011 Április 19, 19:57:17

Sokat gondolkoztam azon, hogy mi ehet az ami okot adhat a haragra.
Lehet e haragudni okkal?
Van olyan ok amiért megharagudhatok?

Te, hogy gondolod Robi?
Mert én valahogy így látom.

Az én példám mindig Jézus Krisztus.

Vajon ő mikor haragudott - és mikor nem. Ez megadhatja a választ arra, hogy én haragudhatok-e.

Jézus életéből azt látom, hogy ő sosem haragudott meg akkor, ha a szémelye ellen történt a támadás.
Nem haragudott ha megvetették, ha hazugságot mondtak rá, ha elűzték vagy éppen nem fogadták be, nem haragudott ha elhagyták, ha megtagadták, ha elárulták, ha leköpték, ha megostorozták még akkor sem amikor megfeszítették.

Mi inkább ilyenkor haragszunk meg, amikor az énünket, amikor bennünket a személyünket éri sérelem vagy támadás.

Jézus mikor haragudott meg? Azt látjuk hogy a nép hitetlenségére, a nép bűne, a torz istenimádata, vagy éppen az istentisztelet megcsonkítása miatt, az imádság helyének latrok barlangjává tétele okozta.
Jézus haragja nem az emberek felé, hanem inkább bűneik és hitetlenségük felé irányult.
Jézus haragja nem ment át bosszúba vagy gyűlöletbe. Mindig az Isten iránti szeretette és az emberek iránti megmentő szeretett váltotta ki.

Mi így nem tudunk haragudni.
Mi is egyedűl csak akkor haragudhatnánk, ha Isten igazságáról, vagy az igaz Isten tiszteletről lenne szó.
A bűnre, magára a bűnre haragudhatok. (S legfeljebb magamra, hogy hogy tudtam elkövetni)

Sosem azért ha bennünket bántottak meg.
Mert ha mi helyet adunk a haragnak, nem tudunk megállni ott, hanem belecsúszunk a bosszúba, vagy akár a gyűlöletbe. Nem tudunk tisztán haragudni.

Azért figyelmeztett az írás

Ef 4:26  Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;
Ef 4:27  Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.

Ha teret engedünk a haragnak, teret engedünk az ördögnek, lehetőséget adunk neki, hogy cselekedni tudjon bennünk. Azért figyelmeztett az ige, a haraggal az ördögnek adunk helyett.

Én így látom az Isten igéje alapján.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2011 Április 19, 20:01:59
ÁMEN kedves Somer Ajin és Zoltán Testvérem!
 :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Április 19, 20:04:31
Köszönöm Zoli, megint pont arról írtál ami a szívemen volt, nagyon hálás vagyok Istennek, hogy leírtad.

fontos, hogy ha mi valóban megváltott emberek vagyunk, és valóban felülről születtünk, akkor ezen a gondolatsoron haladjunk, és ne azt kutassuk, ki miért mit fordított, hanem azt:
ami Isten igazsága
 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Április 19, 20:19:21
Kedves Virág.
Igen, ez nagyon is elképzelhető.
Bár sokan a latint vették alapul.
Az biztos, hogy a tudomány nagyon sokat fejlődött ebben az irányban is.
Amit írtál, az számomra teljesen elfogadható.

Kedves Zoli

Én is azt gondolom, hogy egyetlen dologra van jogos harag, a hamis Isten tiszteletre.
Amikor ezt tapasztalod, elsőnek az ember haragot érez a szívében, aztán ha túl lép ezen, már csak mély szomorúságot.
 :044: :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Zsuzsa2 - 2011 Április 19, 20:26:41
Köszönöm Zoli, megint pont arról írtál ami a szívemen volt, nagyon hálás vagyok Istennek, hogy leírtad.

fontos, hogy ha mi valóban megváltott emberek vagyunk, és valóban felülről születtünk, akkor ezen a gondolatsoron haladjunk, és ne azt kutassuk, ki miért mit fordított, hanem azt:
ami Isten igazsága
 :2smitten:

Igy van Magdus, hiszen a betű megöl, a Szellem az ami megelevenit !
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 23, 10:33:17
Azt gondolom aki keresi Isten igazságát annak fontos ez a dolog.

Bűnt követek el, Isten rávezet engem arra, hogy felismerjem a bűnt, és bűnbánatot gyakorlok.

Isten megbocsátja, mert látja, hogy nem akarok abban maradni.

Amit elkövettem az nagyon sok embert sért, bánt, mert megcsaltam őket, hiszékenységüket kihasználtam, hosszú időn keresztül félrevezettem sokakat.
Bizalmukkal súlyosan visszaéltem.

A bűnbánatom mikor valóságos?
Isten mikor temeti azt a feledés homályába?
Ti mit gondoltok erről?
 :060:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 24, 04:55:30
Azt gondolom aki keresi Isten igazságát annak fontos ez a dolog.

Bűnt követek el, Isten rávezet engem arra, hogy felismerjem a bűnt, és bűnbánatot gyakorlok.

Isten megbocsátja, mert látja, hogy nem akarok abban maradni.

Amit elkövettem az nagyon sok embert sért, bánt, mert megcsaltam őket, hiszékenységüket kihasználtam, hosszú időn keresztül félrevezettem sokakat.
Bizalmukkal súlyosan visszaéltem.

A bűnbánatom mikor valóságos?
Isten mikor temeti azt a feledés homályába?
Ti mit gondoltok erről?
 :060:

Lehet, hogy ilyen eset nem is létezik, vagy minket nem érint, vagy ...
 :060:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: virág - 2011 Május 24, 10:38:32
Sziasztok!

Kedves Magda, amit témát felvetettél, azzal kapcsolatban szeretném Csaba üzenetét továbbítani a számodra.  :044:


Szeretett Anti tesókám és barátom!
 :2smitten:
Mielőtt "kívülállóként" megpróbálnék választ adni Magdi a kérdésére, őszintén mondom, hogy nem áll szándékomban felrúgni a megállapodásunkat!  :2smitten:

Kedves Magdi!
A válaszom elején tisztázzunk két fogalmat, amelyek jelentése nem biztos, hogy mindannyiónk számára azonosak.
1, Theológia=Ahogy az ember látja az ő Istenét.
2, Etika=Amilyennek az  Isten látni kívánja az Ő emberét.


Magda kérdésére akkor tudunk helyes válasszal szolgálni, ha a kérdést ismét a két jól bevált oldalról közelítjük meg!

A Bűnbocsánat és a bűnbánat összefüggéseit akkor fogjuk helyesen értelmezni, ha e két fogalmat a megfelelő helyre tesszük!
A Bűnbocsánat ugyanis a Theológia témakörébe tartozik, a Bűnbánat pedig ehhez kapcsolódó etikai kérdés.

Először ismét az ok-okozati viszonyokat kell megállapítanunk!

Tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy Isten a bűneinket nem azért bocsátja meg, mert bűnbánatot tartunk, ez theológiailag egy teljesen téves kiinduló pont!

Isten a bűneinket az irántunk tanúsított KEGYELME OKÁN BOCSÁTJA MEG!

Az ESZKÖZ pedig az ÚR JÉZUS KRISZTUS MINDENRE ELÉGSÉGES ENGESZTELŐ ÁLDOZATA, és nem a mi bűnbánatunk!
1,Vannak olyan bűneink, amelyek nem is kerülnek életünk során a tudomásunkra, ha Isten a bűnbánatunk miatt bocsátana meg nekünk, akkor ezek a bűneink kárhoztatnának bennünket, ebből is belátható, hogy a megbocsájtás eszköze a Váltságáldozat és nem a bűnbánat.
2, Vannak olyan ateisták is, akik megbánják a nyilvánvaló bűneiket, még sem nyernek bűnbocsánatot, ez is az előbbi állítást igazolja!

A Megváltástannal (Szotérológia) foglalkozó  bibliai tanítások, magát a Váltságművet is két részre osztják.
Objectív szotérológiának nevezzük a Megváltás azon elemeit, amelyeket az Úr Jézus Krisztus az emberi tényezőtől függetlenül végzett el értünk.
Az hogy Krisztus a választottakért meghalt a kereszten az emberi tényezőtől független esemény.
A szotérológia szubjectív része az, amelyben az ember látható módon együtt munkálkodik Krisztussal a Váltságműben. Ez tulajdonképpen egyben a Megváltás etikai oldala is, amely nem más, mint okozat, a Megváltás okozata!
A bűnbánat ilyen szubjectív szotérológiai következmény, s egyben keresztyén etikai cselekedet.
Magda testvérnőnk helyesen látta, hogy a bűnbánatra is Isten indít bennünket, amikor egyes bűneinket feltárja előttünk!
Tehát a VÁLASZTOTTAK bűnei attól a pillanattól a feledés homályába merültek Isten előtt, amikor az Úr Jézus Krisztus a golgotai kereszten felkiáltott:
"Bevégeztetett!"

Az igazi bűnbánat éppen ezért abból a felismerésből fakad, hogy minden egyes elkövetett bűnöm egy-egy korbácsütést és szeget okozott Krisztusnak a kereszten.
Ez az "Isten szerinti szomorúság", amely örök életre vezet, s ez az igaz bűnbánat!

Vannak felekezetek, amelyek az igaz bűnbánatot a kártétel, jóvátétel fogalmával kapcsolják össze.
Ez is egy teljesen igeellenes álláspont, ugyanis vannak olyan másokkal szemben elkövetett bűneink, amelyekre egyszerűen nem tudunk jóvátételt adni. Ilyen példaként említeném meg a gondatlanságból elkövetett emberölést, vagy a saját lehetőségeinket meghaladó anyagi károkozást. Ebből tisztán belátható, hogy a jóvátétel nem lehet az igaz (valódi) bűnbánat feltétele, csupán lehetőség szerinti része.


Az Úr Jézus Krisztus szeretetével Irántatok:
Csaba

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 24, 11:20:17
Köszönöm kedves Virág a továbbított válaszod.
Ezt a Te válaszodnak tekintem, mert gondolom, ha Te nem fogadtad volna el helyesnek, akkor nem továbbítod.

Van egy ige ami azt az okfejtést erősen megkérdőjelezi;
 - Nem azt, hogy a bűneink az KERESZT áldozattal megbocsátattak, ha azt elfogadjuk magunkra érvényesnek azt áldozatot amit az Úr Jézus Krisztus hozott, akkor a bűnbocsánatra jogosultak vagyunk;
 ez folyamatos megbocsátás a bűnbánó bűnösnek!
Persze, ha mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek !
Esetleg tudod ezt az igét?
Azt az igét, ami az okfejtést megkérdőjelezi.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Május 24, 11:24:42
Shalom Csaba. Engedd meg hogy reagáljak az írásodra. Veszélyes vizekre eveztél azzal a kijelentéseddel, amikor azt írod:"A Bűnbocsánat és a bűnbánat összefüggéseit akkor fogjuk helyesen értelmezni, ha e két fogalmat a megfelelő helyre tesszük!
A Bűnbocsánat ugyanis a Theológia témakörébe tartozik, a Bűnbánat pedig ehhez kapcsolódó etikai kérdés.

Először ismét az ok-okozati viszonyokat kell megállapítanunk!

Tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy Isten a bűneinket nem azért bocsátja meg, mert bűnbánatot tartunk, ez theológiailag egy teljesen téves kiinduló pont!

Isten a bűneinket az irántunk tanúsított KEGYELME OKÁN BOCSÁTJA MEG!"
Nos szeretnék neked mutatni valamit:   Zsolt 51,19    
Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg! ;   Jer 8,6    
Figyeltem és hallottam: nem igazán beszélnek, senki sincs, a ki megbánja az ő gonoszságát, ezt mondván: Mit cselekedtem? Mindnyájan az ő futó-pályájokra térnek, mint a harczra rohanó ló. ;Ez 18,28    
Mert belátta és megtért minden gonoszságától, melyeket cselekedett: élvén éljen, ne haljon meg. De a Szentírásból annyi Igét sorakoztathatnék ide, hogy nem maradna hely a többi Írásnak! Azért egy újszövetségi Ige is álljon itt:Csel 3,19    
Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől.
Pál mondja:Róma 6,20.    
Mert mikor a bűn szolgái valátok, az igazságtól szabadok valátok.
21.    
Micsoda gyümölcsét vettétek azért akkor azoknak, a miket most szégyenletek? mert azoknak a vége halál.
Ha az emberben nincs bűntudat,akkor nem bánhatja meg a bűnét. ez tény! ha nem bánja meg, akkor miért kérjen bocsánatot? Ha nincs szüksége bűnbocsánatra...nos akkor kijelenthetjük: NAGY BAJBAN VAN AZ ILLETŐ !!! Mindezen felsorolások azt jelzik: ez az illető, nem lett teljes a Szentszellemmel!Ezért mondom hogy nagy bajban van, és az e miatt következő harag miatt. Mert a Szentszellem által lettünk elpecsételve! A Bűnbocsánat eredője igenis 1; Bűntudat! (erre a Szentszellem vezet el) 2; Bűnbánat! ( mert ezzel jelzem Isten felé: az Ő Parancsolata számomra fontosabb, mint az én kívánságaim,vélt-vagy valós igazságom)
3; Bűnvallás (ezáltal kilököm magamból a bűnt, ezzel kijelentve: nem vállalok vele közösséget, nem az enyém, rendkívül szégyenlem és bánom hogy elkövettem)
A Kegyelem pedig ezekre jön, Jézus engesztelő áldozata által! Nézd csak meg mi volt addig amíg nem történt meg az engesztelés:Ézs 22,14    
És megjelenté magát füleimben a seregek Ura: Meg nem bocsáttatik e bűn tinéktek, míg meg nem haltok; szól az Úr, a seregek Ura.
Dávid azért volt Isten előtt kedves, mert minden esetben belátta a bűnét-azt rendkívül meg is bánta, megvallotta, és bocsánatért esedezett!
Olvasd csak el pl.: az 51-es Zsoltárt!
Aki azt hirdeti: nem szükség megbánni az elkövetett bűnt, mert Isten úgyis megbocsát: Az gondolja meg ezt az Igét:26.    
Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat,
27.    
Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülőket.
28.    
A ki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal;
29.    
Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, a ki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, melylyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Lelkét bántalmazza?
30.    
Mert ismerjük azt, a ki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét.
31.    
Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: virág - 2011 Május 24, 18:46:16
Kedves Magda és Ajin, Csaba válaszát továbbítom számotokra:


Kedves Ajin testvérem!
Ne rémülj meg kérlek a "veszélyes vizektől" amin hajózom, főként hogy nem én evezek az arminiánizmus léket kapott hajóján!
Szeretettel kérlek, hogy olvasd el újra amit írtam, mert sehol sem fejeztem ki magam úgy, hogy "nem kell az embernek bűnbánatot tartania!!!"
Csupán arról beszéltem, hogy a bűnbánat a Megváltás által ér célba, s nem theológiai, hanem etikai kérdés.

Kedves Magda!
Az Úr Jézus Krisztus általad idézett szavai szintén etikai tanítás alapjaiul szolgálnak!
Vagy Te esetleg el tudod képzelni, hogy az örökké valóságba bejuthat olyan személy, akinek Isten nem bocsátotta meg a bűneit?
Ebben az igében Krisztus a keresztyén etikára tanít, magyarul, hogy mit vár el Isten az Ő követőitől, s nem arról, hogy mi a bűnbocsánat oka, vagy alapja.
Amúgy bocsánat, de nem terhelem tovább Virágot, főként hogy a kérdésed vita indítónak szántad, aminek naiv módon bedőltem.
Köszi, de a parttalan vitákból elég volt számomra.
Áldjon az Úr!
:2smitten:
Csaba
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 24, 19:20:58
Kedves Csaba, nem tudom minek dőltél be, de az biztos, hogy nem bedőltögetős felvetés, hanem nagyon fontos a hívő életben.
Nem is vita indító, mert minek vitatkozni, amikor megoszthatjuk egymással azt amit erről, eddigi hívő életünkben megéltünk.

Vita csak ott van ahol le akarod győzni a másikat, vagy nem vagy biztos az elméleti ismereted megvalósíthatóságában és ehhez keresel kapaszkodókat a másik bizonytalanban, hogy ha sikerül valakit meggyőzni, akkor biztos a te látásod a helyes.

Szóval jó, hogy bekapcsolódtál, legalább is nekem dupla taníttatásul lett.
 :2angel:

Az igét azonban nem hoztad, pedig milyen jó lett volna, ha arról valamit a te gyakorlatodból is olvashatunk.

tehát amire én gondoltam:

Idézet
Mt 5, 22.    
Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre:
a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának:
Ráka, méltó a főtörvényszékre:
a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.

:2angel:

23   
Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: :2angel:
24.    
Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.
25.    
Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, a míg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöczbe ne vessen téged.
26.    
Bizony mondom néked: ki nem jősz onnét, mígnem megfizetsz az utolsó fillérig.

Izgalmas gondolom minden olyan Megváltását elfogadónak, aki azt gondolja, hogy rendben vannak a dolgai.

Mert ugye ezt maga a MEGVÁLTÓ jelenti ki, nem egy küldött, vagy egy mai teológus.

Ő személyesen ezt mondja - még az ellenségeddel is békülj meg.

Az oltárra milyen áldozatot lehet tenni?

Gondolom itt a sok ferdítés eredménye  bennem is sokáig bennem volt, hogy a régi életemet, - a megváltatlan életemet -
az kinek kell?

:060:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Május 24, 20:02:55
Teljesen egyetértek Somer tesó tanításával kapcsolatban és csak egy kicsit "csipi" a szeme ez a mondat Csaba közvetített hozzászólásából :

"....Ne rémülj meg kérlek a "veszélyes vizektől" amin hajózom, főként hogy nem én evezek az arminiánizmus léket kapott hajóján!...."

Annyit hallottam már Csabától, meg még Ambrustól ezt az arminiánizmust, hogy most ha megkérhetnélek Somer-ajin testvérem, megfogalmaznád nekem, hogy mit is takar ez ? Lehet, hogy most túl ostobának tünök, de míg ők nem kezdtek el ettől félteni mégcsak nem is hallottam róla. Előre is köszönöm. :01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2011 Május 24, 21:15:10
Teljesen egyetértek Somer tesó tanításával kapcsolatban és csak egy kicsit "csipi" a szeme ez a mondat Csaba közvetített hozzászólásából :

"....Ne rémülj meg kérlek a "veszélyes vizektől" amin hajózom, főként hogy nem én evezek az arminiánizmus léket kapott hajóján!...."

Annyit hallottam már Csabától, meg még Ambrustól ezt az arminiánizmust, hogy most ha megkérhetnélek Somer-ajin testvérem, megfogalmaznád nekem, hogy mit is takar ez ? Lehet, hogy most túl ostobának tünök, de míg ők nem kezdtek el ettől félteni mégcsak nem is hallottam róla. Előre is köszönöm. :01:

Kedves Irma.

Az  - arminiánizmus - a kalvinizmus ellentéte.

Szabad akarat   -  kontra -  eleve elrendelés és kiválasztás.

Arméniánus azt tanította, hogy az embernek meg van az a tehetsége, hogy önként szabad akaratából dönthet vagy elutasíthatja Istent vagy Isten hívását. Mivel az ember csak a bűn hajlandóságát örökölte, de az ember akarat nincs bűn alá rekesztve.

Kálvin azt tanította, hogy az ember teljes állapota, testileg lelkileg a bűn alá van rekesztve, mind akarata, mind vágyai, mind gondolatai a bűn alá van rekesztve. Az ember teljes romlottsága. Ebből kifolyólag nem tud dönteni az Úr mellet. Nem tud pozitívan válaszolni az Úr hívására. Mivel akarata meg van romolva, ezért szabad akaratból csak a rosszat, a gonoszt választhatja. Csak a rossz mellet tud dönteni.
Ezért csak azok tudnak dönteni, vagy választ adni Isten hívására akiket Isten kiválasztott. Akiben Isten kezdi el a munkát.
Tehát Isten közbeavatkozása nélkül egy ember se tudna az Úr mellet dönteni.

Armenius azt tanította, hogy az ember ellenállhat az Isten megmentő kegyelemének, Kálvin azt tanította, hogy akit az Úr megragadott - tehát kiválasztott azt meg is menti - tehát az ember ellenálhatatlanúl közeledik az Úrhoz. Ez az ember sosem fog nemet mondani.

Armenius azt tanította, hogy Jézus az egész világ bűnéért meghalt de csak azokra vonatkozik halála, akik igénybe veszik a megmentő munkáját, tehát hisznek benne.

Kálvin azt tanította, hogy Krisztus csak a kiválasztottakért halt meg.

Arménius azt tanította, hogy Isten az ő kegyelme által, gondoskodik arról, hogy az ember végig menjen a megszentelődés útján, de lehetősége van arra , hogy hátat fordítson az Úrnak, tehát ismét visszatérjen a világba.

Kálvin azt tanította, hogy akit az Úr kiválasztott, azt elhívja, megszenteli és megtartja, így Kálvin szerint lehetetlen az, hogy akit az Úr megragadott az valaha is eltávolodjon az Úrtól.

Valahogy ez nagyon röviden.

 :2smitten:
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Május 24, 21:22:36
Kedves Zoltán testvérem!

Nagyon köszönöm, és most már értem, hogy miért volt bennem akkora ellenállás amikor a másik fórumon mindenáron a Kálvinista tanításokat akarták rám erőltetni.

Jó ezt igy világosan látni. Köszönöm.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 24, 21:23:19
Én is köszönöm a beírásod kedves Zoli!

Mi van azokkal akik ezekben nem hisznek, ezeket az elméleteket, nem fogadják el, azok hova sorolhatóak  :2funny:
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Május 24, 21:25:00
Bocs,  Magda de melyik elméletre gondolsz?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2011 Május 24, 21:28:24

Hát én is a kettő között vagyok.
Kicsit Kálvin felé.

Ez a hitem.
Róm.8.27-31.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 24, 21:45:41

Hát én is a kettő között vagyok.
Kicsit Kálvin felé.

Ez a hitem.
Róm.8.27-31.

 :2smitten:

Bocs de nekem a 1Mózes 1;1 - Jelenések 22;21  a többit pedig kijelenti amikor Ő jónak látja.
Különben tényleg a Róma levél 8. fejezete ami jelenleg számomra döntő.

Az emberi hozzáragasztgatások, izmusoktól függetlenül másnapos MANNAde nem a SZOMBATI   :2angel:

A könyvek is konzervek, és a tanítások is, ami ma él az holnap már sóbálvány, persze azért jó elolvasni, mert történet Isten útjának története.
Akkor ott azt akarta azzal az emberrel megértetni.

Tényleg csak azt tudom, hogy nem tudok semmit, és még a tegnapi ismeretem is kárnak ítélem az Úr Jézus Krisztus ismeretéért, mert Ő vezet igazságról igazságra ha hagyom.

Itt van az én szabad akaratom kulcsa.
 :angel2:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 25, 06:46:39
Akkor újra nekifutok, talán most már cél felé tartunk, megtettük a sivatagi köröket  :2funny:
Persze az is a cél felé vezetett, csak nem a vízszintes, hanem a függőleges cél a cél, mi pedig mindég a horizontot kémleljük, pedig a felszólítás "... emeljétek fel szemeiteket ..."

Kedves Csaba, nem tudom minek dőltél be, de az biztos, hogy nem bedőltögetős felvetés, hanem nagyon fontos a hívő életben.
Nem is vita indító, mert minek vitatkozni, amikor megoszthatjuk egymással azt amit erről, eddigi hívő életünkben megéltünk.

Vita csak ott van ahol le akarod győzni a másikat, vagy nem vagy biztos az elméleti ismereted megvalósíthatóságában és ehhez keresel kapaszkodókat a másik bizonytalanban, hogy ha sikerül valakit meggyőzni, akkor biztos a te látásod a helyes.

Szóval jó, hogy bekapcsolódtál, legalább is nekem dupla taníttatásul lett.
 :2angel:

Az igét azonban nem hoztad, pedig milyen jó lett volna, ha arról valamit a te gyakorlatodból is olvashatunk.

tehát amire én gondoltam:

Idézet
Mt 5, 22.    
Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre:
a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának:
Ráka, méltó a főtörvényszékre:
a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.

:2angel:

23   
Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: :2angel:
24.    
Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.
25.    
Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, a míg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöczbe ne vessen téged.
26.    
Bizony mondom néked: ki nem jősz onnét, mígnem megfizetsz az utolsó fillérig.

Izgalmas gondolom minden olyan Megváltását elfogadónak, aki azt gondolja, hogy rendben vannak a dolgai.

Mert ugye ezt maga a MEGVÁLTÓ jelenti ki, nem egy küldött, vagy egy mai teológus.

Ő személyesen ezt mondja - még az ellenségeddel is békülj meg.

Az oltárra milyen áldozatot lehet tenni?

Gondolom itt a sok ferdítés eredménye  bennem is sokáig bennem volt, hogy a régi életemet, - a megváltatlan életemet -
az kinek kell?

:060:


 :060:   Kedves Csaba közjátéka után - fogalmak értelmezése - vissza kanyarodhatnánk a kérdésemhez, mert erre bizony egy gyakorlati megnyilatkozás sem érkezett, pedig itt cselekvésre szólít fel az Írott Írás, nem fogalmak tisztázására.
Bocsánat, ha még is és elkerülte a figyelmem.
Kérem a tisztelt Testvéreimet segítsük egymást ennek megértésében és helyes alkalmazásában.
Ha az Úr Jézus fontosnak tartotta, és még le is írták az Írott Írásban, akkor mi sem hanyagolhatjuk el - gondolom én...


Azt gondolom aki keresi Isten igazságát annak fontos ez a dolog.

Bűnt követek el, Isten rávezet engem arra, hogy felismerjem a bűnt, és bűnbánatot gyakorlok.

Isten megbocsátja, mert látja, hogy nem akarok abban maradni.

Amit elkövettem az nagyon sok embert sért, bánt, mert megcsaltam őket, hiszékenységüket kihasználtam, hosszú időn keresztül félrevezettem sokakat.
Bizalmukkal súlyosan visszaéltem.

A bűnbánatom mikor valóságos?
Isten mikor temeti azt a feledés homályába?
Ti mit gondoltok erről?
 :060:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Május 28, 14:02:19
Akkor,amikor a bűnbánat valós és teljes, ha nem a más bűne nyer elsőbbséget-hanem az enyém,(másra mutogatás), ha mindenki bűne említésre sem lesz méltó a szemeim előtt a sajátom miatt. Ha nem azért vallom meg más előtt a bűnöm,hogy mást bűnbánatra indítsak! Amikor eljutok abban a kérdésben arra szintre: nem a parancsolat megszegése miatt bánom a bűnömet, hanem mert Megeggyezek Istennel, hogy amit elkövettem az rossz! (Szívnek-léleknek teljességéből követem Őt!)
/Jer 31,33    
Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek/
Amikor megszűnök mentegetőzni-magyarázkodni. Amikor belátom, hogy az általam elkövetett bűn, elválaszt Istentől!
Amikor a vágyakozás valós vákuummá lessz bennem, hogy Istennel való közösségem helyreálljon. Amikor nem embereknek igyekszem tetszeni, hanem kizárólag Istennek-és ez miatt akár felvállalom az emberek előtt a megvetést is, Istentől kapott megigazulás reményében!...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 28, 14:33:48
 :angel2:
Idézet
Ézs 58,
9.   
Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszünsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni;

:2angel:

12.   
És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.

Igen, akkor, és addig pedig  minden dolgainkat megcselekszi :Ő a MEGTARTÓ



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 28, 14:36:45

A kérdés arra vonatkozott, ha valódi bűnbánatot tatok, de a bűnömmel sokakat megcsaltam, és ennek a következménye még mindég megvan, akkor mi a teendőm azokkal akiket megcsaltam.

Csaba beküldései félre vitték a kérdést, mint ahogy mindég minden lényeges dolgot félrevisz valaki  :060:


:2angel:



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2011 Május 28, 14:55:50
Hát igyekezzem, helyre hozni, a kárt, ahogy csak rajtam áll. Ha lehetséges.

2Móz.22r
3Móz 5.16
3Móz 6.5
3Móz 24.18;21
3Móz 25.22
4Móz 5.7

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Május 28, 15:06:27
Csaba beküldései félre vitték a kérdést, mint ahogy mindég minden lényeges dolgot félrevisz valaki  :060:



Ez csak azért van kedves Magda, mert általában nem egyedül vagyunk egy topicban, és bizny egy-egy dologban mindenkit más fog meg, ezért nem teremtett Isten minket indigóval.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 28, 15:14:07
Csaba beküldései félre vitték a kérdést, mint ahogy mindég minden lényeges dolgot félrevisz valaki  :060:



Ez csak azért van kedves Magda, mert általában nem egyedül vagyunk egy topicban, és bizny egy-egy dologban mindenkit más fog meg, ezért nem teremtett Isten minket indigóval.

Kedves Irma a valaki itt nem vonatkozott senkire, személy szerint még Csabára sem
Bocs gondoltam érthető de tévedtem  :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Május 28, 15:15:50
bocs, de igazából nagyon is félreérthető. :04:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 28, 15:33:46
bocs, de igazából nagyon is félreérthető. :04:
Idézet
Ef 6,12   
Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.

Soha sem testvérről van szó, mert nekünk egymással nincs semmi problémánk, nekünk mindég a levegő ég hatalmasságaival van ütközésünk - én így gondolom. :2smitten:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 28, 15:39:31
Hát igyekezzem, helyre hozni, a kárt, ahogy csak rajtam áll. Ha lehetséges.

2Móz.22r
3Móz 5.16
3Móz 6.5
3Móz 24.18;21
3Móz 25.22
4Móz 5.7

 :2smitten:

Kedves Zoltán lépjünk tovább én ezeket nem veszem figyelembe, vagy tudatlanságból, vagy mert a környezetemben erre nincs példa, te ezt látod, van neked valami feladatod velem kapcsolatban, vagy bízzuk másra, mert neked ez kellemetlen rossz érzéseket ébresztesz bennem, esetleg még rád is neheztelek - na meg nem haragszom, de a szívem megnehezül.

Szóval te mit gondolsz érdemes ezt terítéken hagyni - ezt a témát - vagy spongyát rá KRISZTUS TESTE mindent kibír.
 :2smitten:

Mert úgy tűnik senkinek sem fáj, csak én nyomulok itt mint az eszetlen
:pirul:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2011 Május 28, 15:46:09
Hát igyekezzem, helyre hozni, a kárt, ahogy csak rajtam áll. Ha lehetséges.

2Móz.22r
3Móz 5.16
3Móz 6.5
3Móz 24.18;21
3Móz 25.22
4Móz 5.7

 :2smitten:

Kedves Zoltán lépjünk tovább én ezeket nem veszem figyelembe, vagy tudatlanságból, vagy mert a környezetemben erre nincs példa, te ezt látod, van neked valami feladatod velem kapcsolatban, vagy bízzuk másra, mert neked ez kellemetlen rossz érzéseket ébresztesz bennem, esetleg még rád is neheztelek - na meg nem haragszom, de a szívem megnehezül.

Szóval te mit gondolsz érdemes ezt terítéken hagyni - ezt a témát - vagy spongyát rá KRISZTUS TESTE mindent kibír.
 :2smitten:

Mert úgy tűnik senkinek sem fáj, csak én nyomulok itt mint az eszetlen
:pirul:

Ezt most nem értem.  :060:
Nagyon sajnálom.

Főleg ezt:

Idézet
... van neked valami feladatod velem kapcsolatban, vagy bízzuk másra, mert neked ez kellemetlen rossz érzéseket ébresztesz bennem, ... 

Te kérdeztél én próbáltam válaszolni.
Ha félreértettem valamit akkor, bocsánat.

Én erre válaszóltam:
Idézet
A kérdés arra vonatkozott, ha valódi bűnbánatot tatok, de a bűnömmel sokakat megcsaltam, és ennek a következménye még mindég megvan, akkor mi a teendőm azokkal akiket megcsaltam.

 :2smitten:
 :059:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 28, 16:15:18
Bocsánatot kérek tőled kedves Zoltén, hogy nem fogalmaztam érthetően. Talám másodszorra sikerül  :059:

Kedves Zoltán  :2angel:
azokból az igékből amiket felsoroltál azt következtetem, hogy bizony nem elég a bűnbánat, hanem jóvátételi kötelezettségem is van.
Mint ahogy Zákeus is elmondta ezt az Úr Jézusnak.
Szóval ha én felismerem, hogy súlyosan vétkeztem Isten és ember ellen - ez utóbbit nem szokás figyelembe venni - , tehát ha ezt felismerem és bűnbánatot gyakorlok.
Ezt te tudod, mert látod, és szembesülsz vele, hogy tényleg bánom.

De én nem tudom, hogy nekem az ember társaim felé is van kötelezettségem, akkor nincs semmi probléma, mert nem tudtam, tehát el van rendezve.

Aki pedig engem erről nem világosít fel, és nem mondja el, hogy Isten nem fogadja el tőlem addig az ajándékom,- Máté ev. 5;23-24 - amíg nem rendeztem a dolgot az emberekkel, azzal sincs semmi gond.

Én várok a válaszra és nem jön, de aki ezt előlem eltakarja nem mondja meg, hogy miért rovom feleslegesen a köröket, neki nincs semmi problémája, mert nem hoz engem kellemetlen helyzetbe azzal, hogy elmondja.

Szóval szeretetben vagyunk...
Szeretetben vagyunk?

Mert igazságban biztos nem vagyunk, és jogosságban sem, mert az Írott Írásból az derül ki, hogy belekerülünk a más vétkébe a hallgatásunkkal.
 :2smitten:
Talán így már másnak is fontossá válik a kérdés, és többen kapcsolódnak be, mert ez bizony KRISZTUS ügye

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: B.Tünde - 2011 Május 28, 16:21:44
Akkor,amikor a bűnbánat valós és teljes, ha nem a más bűne nyer elsőbbséget-hanem az enyém,(másra mutogatás), ha mindenki bűne említésre sem lesz méltó a szemeim előtt a sajátom miatt. Ha nem azért vallom meg más előtt a bűnöm,hogy mást bűnbánatra indítsak! Amikor eljutok abban a kérdésben arra szintre: nem a parancsolat megszegése miatt bánom a bűnömet, hanem mert Megeggyezek Istennel, hogy amit elkövettem az rossz! (Szívnek-léleknek teljességéből követem Őt!)
/Jer 31,33    
Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek/
Amikor megszűnök mentegetőzni-magyarázkodni. Amikor belátom, hogy az általam elkövetett bűn, elválaszt Istentől!
Amikor a vágyakozás valós vákuummá lessz bennem, hogy Istennel való közösségem helyreálljon. Amikor nem embereknek igyekszem tetszeni, hanem kizárólag Istennek-és ez miatt akár felvállalom az emberek előtt a megvetést is, Istentől kapott megigazulás reményében!...

Ajin,

Olvasgatok s kérdeznék
nem a parancsolat megszegése miatt bánom a bűnömet, hanem mert Megeggyezek Istennel, hogy amit elkövettem az rossz! (Szívnek-léleknek teljességéből követem Őt!) - valamennyire érzem a különbséget de nem teljesen, s megfogalmazni sem tudnám  :(
kérdés: Azzal hogy elfogadom a parancsolatot, s ezért - bár talán előszőr az Atya által belémplántált lelkiismeret miatt - bűnnek értékelek valamit, bántja lelkemet, azzal még nem eggyezek meg az Atyával
Köszönöm Tünde
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Május 28, 16:28:05
Bocsánatot kérek tőled kedves Zoltén, hogy nem fogalmaztam érthetően. Talám másodszorra sikerül  :059:

Kedves Zoltán  :2angel:
azokból az igékből amiket felsoroltál azt következtetem, hogy bizony nem elég a bűnbánat, hanem jóvátételi kötelezettségem is van.
Mint ahogy Zákeus is elmondta ezt az Úr Jézusnak.
Szóval ha én felismerem, hogy súlyosan vétkeztem Isten és ember ellen - ez utóbbit nem szokás figyelembe venni - , tehát ha ezt felismerem és bűnbánatot gyakorlok.
Ezt te tudod, mert látod, és szembesülsz vele, hogy tényleg bánom.

De én nem tudom, hogy nekem az ember társaim felé is van kötelezettségem, akkor nincs semmi probléma, mert nem tudtam, tehát el van rendezve.

Aki pedig engem erről nem világosít fel, és nem mondja el, hogy Isten nem fogadja el tőlem addig az ajándékom,- Máté ev. 5;23-24 - amíg nem rendeztem a dolgot az emberekkel, azzal sincs semmi gond.

Én várok a válaszra és nem jön, de aki ezt előlem eltakarja nem mondja meg, hogy miért rovom feleslegesen a köröket, neki nincs semmi problémája, mert nem hoz engem kellemetlen helyzetbe azzal, hogy elmondja.

Szóval szeretetben vagyunk...
Szeretetben vagyunk?

Mert igazságban biztos nem vagyunk, és jogosságban sem, mert az Írott Írásból az derül ki, hogy belekerülünk a más vétkébe a hallgatásunkkal.
 :2smitten:
Talán így már másnak is fontossá válik a kérdés, és többen kapcsolódnak be, mert ez bizony KRISZTUS ügye



Szia Magda!

Nagyot tudunk előrelépni, ha konkrétan leírod az esetet, persze nevek nélkül.

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Május 28, 16:41:55
Akkor,amikor a bűnbánat valós és teljes, ha nem a más bűne nyer elsőbbséget-hanem az enyém,(másra mutogatás), ha mindenki bűne említésre sem lesz méltó a szemeim előtt a sajátom miatt. Ha nem azért vallom meg más előtt a bűnöm,hogy mást bűnbánatra indítsak! Amikor eljutok abban a kérdésben arra szintre: nem a parancsolat megszegése miatt bánom a bűnömet, hanem mert Megeggyezek Istennel, hogy amit elkövettem az rossz! (Szívnek-léleknek teljességéből követem Őt!)
/Jer 31,33    
Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek/
Amikor megszűnök mentegetőzni-magyarázkodni. Amikor belátom, hogy az általam elkövetett bűn, elválaszt Istentől!
Amikor a vágyakozás valós vákuummá lessz bennem, hogy Istennel való közösségem helyreálljon. Amikor nem embereknek igyekszem tetszeni, hanem kizárólag Istennek-és ez miatt akár felvállalom az emberek előtt a megvetést is, Istentől kapott megigazulás reményében!...

Ajin,

Olvasgatok s kérdeznék
nem a parancsolat megszegése miatt bánom a bűnömet, hanem mert Megeggyezek Istennel, hogy amit elkövettem az rossz! (Szívnek-léleknek teljességéből követem Őt!) - valamennyire érzem a különbséget de nem teljesen, s megfogalmazni sem tudnám  :(
kérdés: Azzal hogy elfogadom a parancsolatot, s ezért - bár talán előszőr az Atya által belémplántált lelkiismeret miatt - bűnnek értékelek valamit, bántja lelkemet, azzal még nem eggyezek meg az Atyával
Köszönöm Tünde
Testvérem. Íme az Új szövetség:Jer.31,31.   
Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával.
32.   
Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr.
33.   
Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: TÖRVÉNYEMET az ő BELSEJÜKBE helyezem, és az ő sZÍVÜKBE írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.
34.   
És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.
Azt mondja:"Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr."
Mert a törvény erőtlen volt a test miatt! nem volt a törvénynek visszatartó hatása.Rm 8,3   
Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.
Tehát a Szívünkbe írta azokat, hogy az Ő követése ne külsőképpen,( testi önmegfeszítés) legyen, hanem a szívünk-lelkünk,Istennel való egyetértésében.
Tehát nem testi ember,Istennek való tetszeni akarása legyen-hanem az Új teremtés engedelmes követése!
És ettől a ponttól kezdve beszélünk Isten fiainak megjelenéséről! (Rm 8,19   
Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2011 Május 28, 17:01:52
Kicsit bepótoltam az olvasást, és remek hozzászólásokat, idézeteket találtam.  :088:

Egyetértek azokkal, akik azt vallják, hogy csakis Jézus Krisztus vérére való tekintettel nyerhetünk bűnbocsánatot (Csaba), viszont az is tény, hogy nekem kell megbánnom és megvallanom azt tiszta, alázatos szívvel, ugyanis ezzel hiteles a gondolkodásom és a bűnhöz való hozzáállásom megváltoztatása.
Ez a szív szerinti megbánás, megtérés "aktiválja" életemben a megváltás csodáját, kegyelemből, olyan ez, mintha gyűrűvel jegyezne el a Vőlegény.  :168:
Van egy ószövetségi ige, valahogy így szól: "Bánjátok meg bűneiteket, hogy eljöjjenek a felüdülés napjai számotokra!"

Bocs, ha kissé lemaradtam az utolsó témától!  :pirul:

Egyik legcsodálatosabb számomra Krisztus keresztjéről beszélni, írni, hallgatni.  :2smitten:






Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 28, 18:05:26
Idézet
Lukács ev. 19 fejezet
2.    
És ímé vala ott egy ember, a kit nevéről Zákeusnak hívtak; és az fővámszedő vala, és gazdag.
3.    
És igyekezék Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatá, mivelhogy termete szerint kis ember volt.
4.    
És előre futván felhága egy eperfüge fára, hogy őt lássa; mert arra vala elmenendő.
5.    
És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá őt, és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá; mert ma nékem a te házadnál kell maradnom.
6.    
És sietve leszálla, és örömmel fogadá őt.
7.    
És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bűnös emberhez ment be szállásra.
8.    
Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe.
9.    
Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia.
10.    
Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.


7.    
És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bűnös emberhez ment be szállásra.
8.    
Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe.
9.    
Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia.

Azt gondolom elég egyértelmű a történet.

Nem attól lett üdvössége, hogy felmászott az epertügefára
Nem attól lett üdvössége, hogy befogadta az Úr Jézust.
Nem attól lett üdvössége, hogy megvallotta vétkeit.

Akkor mondja ki az Úr Jézus, amikor arról tesz kijelentést, hogy amit tett, azt jóvá teszi.

Ne gondoljuk, hogy csak úgy minden következmény nélkül szabadulunk meg, ha azt amit az embereknek okozunk nem akarjuk megtéríteni, úgy teszünk, mint akik bármit megtehetünk, mert majd megbánjuk, és megcsaljuk a gyanútlanokat, gödörbe vezetjük a vakokat, hiszékenységükkel visszaélünk, mert olyan balgák, semmi rosszat nem tételeznek fel.

Bizony aki félelemmel és rettegéssel futja meg a pályát, annak gondja van a felebarátjára, és annak szellemi, lelki és testi javaira.

Amikor pedig valakinek ismerete lesz, akkor kell neki szólni, addig nem szólhat, amíg nincs rá világossága.

Aki olvassa az maga megvizsgálhatja magát, és teheti amire az Úr vezeti.
Részemről a téma lezárva, mindenki a saját üdvösségének a kovácsa, - az én gondolatom szerint.
 :019:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Május 28, 18:42:10
ebből az egészből azt következteted ki, hogyha én nem teszem hozzá a magamét, akkor nincsen üdvösségem?

Mert akkor ellent kell mondjak.

Ha azt, hogy ha módomban áll jóvá kell tennem amit a vétkeimmel másoknak okoztam, akkor azzal egyetértek.

És bizony mindenkin magán múlik, hogy az azt üdvösséget, amelyet Jézus Krisztus teljesen és egészen elvégzett elfogadja-e, ezen nem is érdemes elmélkedni, mert igy igaz. De én azt gondolom, hogy Zákeusból feltört a mély Isten ismeret és a végtelen hála amikor Jézus betért hozzá, hiszen ő is Ábrahám fia volt, igy egész biztos ismerte a Messiásra vonatkozó próféciákat, és szivében ráismert Jézusra, és felelt is mindjárt hálatelt szivvel.  Nekem nagy tanulság az ő viselkedése.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 28, 19:22:35
Kedves Irma én semmit sem következtetek.
Lett egy problémám, aminek nem igazán tudtam a megoldását, és felvetettem egy kérdést.
A kérdésre nem csak itt érkezett válasz, hanem mivel ez nekem nagyon fontos volt, az Úr is adott közben-közben kijelentést.
Nem akarok a más bűnében részes lenni, és nem akarok a mulasztás bűnébe lenni, nekem ezért volt fontos ennek a tisztázása.

Mivel ezt itt mindenki olvashatja, vendégek is, ezért mindenki magát vizsgálhatja meg - gondolom én.
 :2angel:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2011 Május 28, 19:27:16

Zákeus cselekedete, inkább az üdvösség következménye, mint okozója. A szívéből feltörő hála és öröm következménye. Bizonyítéka annak, hogy igazán találkozott a Messiással, hogy ő is Ábrahám gyermeke.
Hisz üdvösségünk, nem cselekedetek által van. Cselekedeteink, mindig az üdvösség gyümölcsei.

A fent említett igéket is, amit a Móz.-ből idéztem, nem azért idéztem, hogy azok szükségesek a bocsánathoz, vagy akár az üdvösséghez.
Én értékesnek és Isten igéjének tartom az egész Bibliát. Így az egész biblia számomra tanítást ad. Jó tanácsot. Mózes törvényeire is úgy nézek mint amit az Úr adott. És ami az Úrtól van az jó.
Isten nem megszüntette, hanem a szívünkbe írta az ő törvényét.
Inkább a Szent Szellemnek a vezetése az ami elvezet bennünket arra, hogy mit kell tennünk akkor ha mi bocsánatott nyertünk.
Van, hogy a Szent Szellem oda vezet, ahogy Zákeussal is tette, hogy jó ha visszafizeti azt amit elvett jogtalanul. De ez mindig az Úr munkája bennünk.

Ugyanakkor - ott a hegyibeszédben az az ige - mielőtt bármit is tennénk, ha tudjuk, hogy valakinek panasza van ellenünk akkor azt rendeznünk kell és addig amíg azt nem tettük addig nincs mit keressünk az Úr oltáránál. Ez pedig az Úr Jézus Krisztus tanítása.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Május 28, 19:45:55
 :angel2:

Kedves Zoltán szívemből szóltál
 :019:

Nem azért lesz megváltott, mert azt teszi, de azért teszi mert megváltott, és a megváltottságából következik a cselekedete. :2smitten:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Június 11, 09:26:16
Furcsa kérdés  :060:

Aki nem ismeri a törvényt arra nem vonatkozik a törvény?

 :059:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Június 11, 09:27:30
Aki nem ismeri a törvényt, az saját magának csinál törvényt, ami által meg lesz ítélve. (vö Róm 2,11-16)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Június 11, 10:12:03
Aki nem ismeri a törvényt, az saját magának csinál törvényt, ami által meg lesz ítélve. (vö Róm 2,11-16)

Szia Anti, köszönöm a válaszod, valóban Isten  törvényére gondoltam.
Gondolom te leszűkítetted a Mózesnek adott törvényre,
én pedig minden törvényre gondoltam, arra is ami a Teremtettségből ered.

A teremtettség alatt mindennek a teremtettségéről, nem csak az ember teremtettségéről.

Tehát a kérdés arra vonatkozik, ha valaki nem ismeri ezeket a törvényeket, arra az nem vonatkozik?

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Június 11, 12:53:05
Aki nem ismeri a törvényt, az saját magának csinál törvényt, ami által meg lesz ítélve. (vö Róm 2,11-16)

Szia Anti, köszönöm a válaszod, valóban Isten  törvényére gondoltam.
Gondolom te leszűkítetted a Mózesnek adott törvényre,
én pedig minden törvényre gondoltam, arra is ami a Teremtettségből ered.

A teremtettség alatt mindennek a teremtettségéről, nem csak az ember teremtettségéről.

Tehát a kérdés arra vonatkozik, ha valaki nem ismeri ezeket a törvényeket, arra az nem vonatkozik?

 :2smitten:

:?:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Június 11, 13:44:27
Sajnos nem értem, hogy mit értesz a teremtettségi törvény alatt.
De talán Te magad megírhatnád a véleményedet róla és akkor jobban "képben" lennénk.

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Június 11, 13:58:02
Shalom Testvéreim. Nos, egy a világból ismert törvény ciklust idéznék, ami ránk Hívőkre is vonatkozik.Sőt! Még inkább.: A Törvény nem ismerése, nem mentesít a törvény alól!
Isten Parancsolatai után még csak nem is kell kutakodni, mert a Szentszellem az aki ezzel kapcsolatban, elvezet minden Igazságra! (mégpedig mindíg-és minden időben a helyzet,vagy szituáció adta teljes Igazságra!) Számunkra nem is szükségeltetik jogász, mert a legtökéletesebb,legfelkészültebb szakértő siet segítségünkre minden helyzetben. Van tehát "Tanácsosunk"  ill. van Szentírásunk! Amely Hívő azt állítja: Nem ismerem a parancsolatokat, az azért lehetséges, mert nem akarja ismerni! tíz hívőből tíz, állítása szerint ismeri Jézust; ám ugyan ezen tíz hívőből átlag nyolc állítja nem-vagy csak részleteiben ismeri Isten parancsolatait!? Ezt nem igazán értem, ugyanis azt tudjuk: Jézus az Isten Igéje!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Június 11, 14:20:22
Kiegészítés:Semmi képp se felejtkezzünk meg arról, hogy Isten újszövetségi Igéretének örökösei lettünk!Isten Újszövetségi Igérete pedig ez:Jer.31,31.    
Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával.
32.    
Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr.
33.    
Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.
34.    
És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.
Íme ezen a módon lettünk az újszövetség részesei-Isten igéreteinek örökösei Jézus Krisztus által! Vigyázat! Ha csak egy szót is megkérdőjelezünk, akkor a többiben sem lehetünk biztosak! Isten Igérete nem egy marék igéret, amiből szelektálhatunk! Ahogy Ő mondta-Úgy teljes-úgy szent-és úgy igaz! Ne feledjük:5Móz 4,2    
Semmit se tegyetek az ígéhez, a melyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, a melyeket én parancsolok néktek.; ill.:V Móes 12,32.    
Mindazt, a mit én parancsolok néktek, megtartsátok, és a szerint cselekedjetek: semmit ne tégy ahhoz, és el se végy abból!
Tehát Isten a bensőnkbe írta a Szentszellem által! A Szívünkbe írta! Nem szabad kételkedni ebben, hanem hallgatni kell rá! Követni kell Isten Igazságának vezetését, nem bírálni! Ha egy alapkövet elmozdítunk, hol állhat meg az épület? Ha Isten egy szavában kételkedni kezdünk-a többi is megkérdőjeleződik!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2011 Június 11, 14:22:14
Shalom Testvéreim. Nos, egy a világból ismert törvény ciklust idéznék, ami ránk Hívőkre is vonatkozik.Sőt! Még inkább.: A Törvény nem ismerése, nem mentesít a törvény alól!
Isten Parancsolatai után még csak nem is kell kutakodni, mert a Szentszellem az aki ezzel kapcsolatban, elvezet minden Igazságra! (mégpedig mindíg-és minden időben a helyzet,vagy szituáció adta teljes Igazságra!) Számunkra nem is szükségeltetik jogász, mert a legtökéletesebb,legfelkészültebb szakértő siet segítségünkre minden helyzetben. Van tehát "Tanácsosunk"  ill. van Szentírásunk! Amely Hívő azt állítja: Nem ismerem a parancsolatokat, az azért lehetséges, mert nem akarja ismerni! tíz hívőből tíz, állítása szerint ismeri Jézust; ám ugyan ezen tíz hívőből átlag nyolc állítja nem-vagy csak részleteiben ismeri Isten parancsolatait!? Ezt nem igazán értem, ugyanis azt tudjuk: Jézus az Isten Igéje!

Egyetértek veled testvérem.
Senkit sem ment fel az, hogy - "nem ismertem" -

Főleg a "keresztyének" - egyes csoportja -  vannak nagy bajban - mert nem is érdekli őket mi Isten akarata.
Sajnos sokan a HIT és a SZABADSÁG palástja alá bújnak.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Június 11, 14:47:30
Drága testvéreim férfiak  :2angel:
megengeditek nekem, hogy kicsit boncolgassam, - bocsánat boncolgattassam - ezt a csodálatosan összefüggő törvény ciklust, ami mint a háló szemei kapcsolódnak egymáshoz, nem csak mint a lánc szemek, hanem olyan összefüggő háló. ami befedte a Jeruzsálemi Templom bejárati két oszlopát a Jákint és a Boázt, és magába a Templomba csak ezek között lehetett bemenni.
Ha megengeditek, - gondolom alig várjátok  :2funny: - akkor kezdjük mindjárt az elején ott amikor első alkalommal ad a Teremtő Törvénytét, mivel amit Ő kimond az mind törvény.

Ahogy az Ő követe is csak azt mondhatja, amit Ő mond neki, ettől lesz valóban az Ő követe :060:

Tehát akkor mi is volt az amivel a mi tudásunk szerint indul :?:

Gondolom a magántulajdonra vonatkozó törvény.

Persze elmerenghetünk a természeti törvényeken is, nekem a kedvencem a szabadesés törvénye  :hehe: tudom, vagy nem tudom a szabadesés törvényét ez nem érdekli, de engem annál jobban  :hehe:

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Június 11, 15:52:33
 :pirul:

Bocsánat, akkor írjatok a férj törvényéről, ez egy izgalmas törvény, a bőrömön tapasztaltam meg.
Ti féjek erről mit is tudtok?

 :pirul:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Június 11, 18:06:49
:pirul:

Bocsánat, akkor írjatok a férj törvényéről, ez egy izgalmas törvény, a bőrömön tapasztaltam meg.
Ti féjek erről mit is tudtok?

 :pirul:

Azt tudjátok, hogy minden szavatokkal azon a napon felül írjátok a feleség döntését, ha ti mást gondoltok.
De ki kell mondani, vagy a gondolata is elég?
Ezt már ti megtapasztaltátok?

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Június 11, 18:46:14
Idézetet írta Magdus. "Azt tudjátok, hogy minden szavatokkal azon a napon felül írjátok a feleség döntését, ha ti mást gondoltok.
De ki kell mondani, vagy a gondolata is elég?
Ezt már ti megtapasztaltátok?"
Egy történetben válaszolnék erre a kérdésre. Zsidó mondás: A Férj a fej!....(Ám a feleség a nyak.) A Történet pedig valós. Zsidó elöljáróm mondta nekem annak idején: Mindenhova a feleségét küldi előre, lett légyen az hivatalos megbeszélés-vagy ismerkedés vagy bár mi. Ugyanis, az ő szava ( A Férjé) KÖTELEZ! Az elhamarkodott és megfontolatlan szóadás ellen tehát:
 Elmegy az Asszony, megbeszéli amit meg kell beszélni-ám mindezt kötelezettség nélkül!!! azután otthon beszámol a Férjének, ő felkészül a "témából"
így időt nyer az átgondolt döntéshez! Ha és amennyiben a Feleségét valahogy sikerül is behálózni, és botor módon ígéretet tesz is, A férj szava mindent "FELÜL ÍR"
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Magda - 2011 Június 12, 06:14:20
Shalom Testvéreim. Nos, egy a világból ismert törvény ciklust idéznék, ami ránk Hívőkre is vonatkozik.Sőt! Még inkább.: A Törvény nem ismerése, nem mentesít a törvény alól!
Isten Parancsolatai után még csak nem is kell kutakodni, mert a Szentszellem az aki ezzel kapcsolatban, elvezet minden Igazságra! (mégpedig mindíg-és minden időben a helyzet,vagy szituáció adta teljes Igazságra!) Számunkra nem is szükségeltetik jogász, mert a legtökéletesebb,legfelkészültebb szakértő siet segítségünkre minden helyzetben. Van tehát "Tanácsosunk"  ill. van Szentírásunk! Amely Hívő azt állítja: Nem ismerem a parancsolatokat, az azért lehetséges, mert nem akarja ismerni! tíz hívőből tíz, állítása szerint ismeri Jézust; ám ugyan ezen tíz hívőből átlag nyolc állítja nem-vagy csak részleteiben ismeri Isten parancsolatait!? Ezt nem igazán értem, ugyanis azt tudjuk: Jézus az Isten Igéje!

Egyetértek veled testvérem.
Senkit sem ment fel az, hogy - "nem ismertem" -

Főleg a "keresztyének" - egyes csoportja -  vannak nagy bajban - mert nem is érdekli őket mi Isten akarata.
Sajnos sokan a HIT és a SZABADSÁG palástja alá bújnak.

 :2smitten:

Idézetet írta Magdus. "Azt tudjátok, hogy minden szavatokkal azon a napon felül írjátok a feleség döntését, ha ti mást gondoltok.
De ki kell mondani, vagy a gondolata is elég?
Ezt már ti megtapasztaltátok?"
Egy történetben válaszolnék erre a kérdésre. Zsidó mondás: A Férj a fej!....(Ám a feleség a nyak.) A Történet pedig valós. Zsidó elöljáróm mondta nekem annak idején: Mindenhova a feleségét küldi előre, lett légyen az hivatalos megbeszélés-vagy ismerkedés vagy bár mi. Ugyanis, az ő szava ( A Férjé) KÖTELEZ! Az elhamarkodott és megfontolatlan szóadás ellen tehát:
 Elmegy az Asszony, megbeszéli amit meg kell beszélni-ám mindezt kötelezettség nélkül!!! azután otthon beszámol a Férjének, ő felkészül a "témából"
így időt nyer az átgondolt döntéshez! Ha és amennyiben a Feleségét valahogy sikerül is behálózni, és botor módon ígéretet tesz is, A férj szava mindent "FELÜL ÍR"
:?:

 :(

Idézet
Rm 9,27.    
Ésaiás pedig ezt kiáltja Izráel felől: Ha Izráel fiainak száma annyi volna is, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg.
28.    
Mert a dolgot bevégezi és rövidre metszi igazságban; mivel rövidesen végez az Úr a földön.
29.    
És a mint Ésaiás előre megmondotta: Ha a Seregeknek Ura nem hagyott volna nékünk magot, olyanokká lettünk volna, mint Sodoma, és Gomorához volnánk hasonlók.
30.    
Mit mondunk hát? Azt, hogy a pogányok, a kik az igazságot nem követték, az igazságot elnyerték, még pedig a hitből való igazságot;
31.    
Izráel ellenben, mely az igazság törvényét követte, nem jutott el az igazság törvényére.
32   
Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem mintha a törvény cselekedeteiből volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe,33.    
A mint meg van írva: Ímé beleütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba; és a ki hisz benne, nem szégyenül meg


Ézs 28,17   
És a jogosságot mérőkötéllé tevém, és az igazságot színlelővé, és jég söpri el a hazugság oltalmát, és vizek ragadják el a rejteke
:2angel:
Ézs 16,5   
És Isten kegyelme megerősített egy ülőszéket, és ül azon igazsággal Dávid sátorában egy bíró, jogosság keresője, igazság ismerője.
 :2angel:
Ézs 56,1   
Így szól az Úr: Őrizzétek meg a jogosságot, és cselekedjetek igazságot, mert közel van szabadításom, hogy eljőjjön, és igazságom, hogy megjelenjék:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Eva0712 - 2011 Július 25, 18:24:51
Sziasztok!

Érdekelne a véleményeteket a tv sorozatokkal kapcsolatban.
Mivel 3 gyermekem van (mindegyik más korosztály). Ilyemekre gondolok, mint pl. Spongyabob, vagy a szappanoperák, sorozatok. Nehéz keresztyénként leülni a tv elé, mert sok a káros, romboló műsor. Nagyon érdekelne, hogy ki  hogyan gondolkozik erről.  :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Július 25, 19:13:02
Szia Évi!

Én általában nem nézek TV-t, mivel fontosabb teendőim akadnak. Lehetne úgy is mondani, hogy sajnálom tőle az időt.
Viszont a feleségemmel olykor megnézünk közösen egy filmet, kikapcsolódás céljából.

Vannak filmek, amelyek nem ajánlatosak, de van, aki elég erős ahhoz, hogy megnézze.

A szappanoperákat én nem szeretem, telve vannak érzelmi döntésekkel, amelyek megkavarnak mindent és átgázolnak sok emberen. A spongyabobot nem láttam, de általában az újabb rajzfilmeket már úgy csinálják, hogy a felnőtteknek is rejtenek el benne poénokat, amelyeket a kisebbek nem értenek (de általában megkérdezik a nagyobbakat). Ilyen közülük az obszcén szavak és erotika töltetek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Emike - 2011 Július 26, 08:21:28
Nálunk egyáltalán nincs TV már jó régóta, elajándékoztuk a készüléket. Észrevettük, hogy túl sokat nézzük én is és a férjem is. Én különösen a horror filmekre kattantam rá. Mikor a nagyobb lányunk pár hónapos volt, akkor döntöttünk úgy, hogy ebből elég volt. Nem akartunk ilyen példát mutatni neki. Számítógépen nézünk időnként DVD-ket és a neten elérhető filmek közül, amit jónak gondolunk. A lányok mesefilmeket és gyerekfilmeket néznek egylőre főleg, pl. a Szeleburdi család az egyik kedvencük.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Eva0712 - 2011 Július 26, 10:29:36
Mi is egyre ritkábban nézünk tv-t. Hétköznap szinte egyáltalán nem. Nekem is megfordult a fejemben, hogy el kellene adni a tv-t.  :063: Nem tudom ismeritek e a KMA-t, ez egy keresztény művészeti alapítvány ami keretyén filmeket fordít, forgat. Onnan szoktam letölteni filmeket anmiket azután együtt nézünk meg. Most hétvégén a Tűzűllót, más néven a Szerelempróbát néztük, és még a gyerkek is nagyon élvezték.  :063:
Én is szerettem a horrorokat  :01:, meg sajna a szappanoperákat  :118: :pirul:. De nemrégiben láttam egy dok. filmet a címe 23 óra a halálban és ez mélyen elgondolkodtatott. Azóta hanyagolom a lelkem számára káros filmeket, vagy megszűröm őket.  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Július 26, 23:31:57
Tényleg érdekes ez. :D Én is nagyon szeretem a sorozatokat, meg a filmeket. De nagyon sokszor végignézek az életünkön vagy a pici gyermekemen és azt veszem észre hogy mennyire szalad az idő... :168:  és olyankor tudok mérlegelni, mi az amire szükségem van és mire nincs, megéri az időtöltést azzal a filmmel vagy nem...
Amúgy én a vígjátékokért, szórakoztató filmekért vagyok oda, de nagyon szeretek megnézni olykor egy egy drámafilmet is.  :168: :169:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Július 30, 13:16:17
Sziasztok Testvéreim!

Egy "Kegyes hazugság!? (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php?topic=1017.0)" topicot nyitottam és áthelyeztem oda a hozzá kapcsolódó hozzászólásokat.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Augusztus 28, 13:29:04
Sziasztok Testvéreim!

Mint tudjuk, a zsidók a nem zsidókat (minket) gojoknak nevezik.
Mit jelent a goj és sértő lehet-e a számunkra?

Várom a válaszotokat!

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2011 Augusztus 28, 13:54:09
Szia Antee!
Igen, gójok vagyunk, abban az értelemben, ahogy a zsidók látják a világot. Szerintük vannak Istent félő és Istent nem ismerő népcsoportok. Ők a kiválasztottak, Ábrahámra való tekintettel, ezért minket "pogányoknak", azzal gójoknak látnak, mint a többi népet is.
Engem egyáltalán nem bánt, bár tudok olyan magyarról, akit ez határozottan sért.  :08:
Nyilván másképp értelmezünk dolgokat mi, akik ismerjük az igét.

Viszont van egy ige, maga Pál írja, hogy vannak származás szerinti és szív szerinti zsidók. A származás szerintiek Ábrahámra hivatkoznak, a szív szerintiek viszont valóságos Messiás-várásban élnek, még ha a szemükön hályog is van. Ők később fogják felismerni, hogy Jézus a Messiás.  :169:

Ezen a földön "átmeneti" állampolgárok vagyunk, otthonunk, hazánk a menny!  :2smitten:
Tehát bárki bárminek is nevez, tudjuk, kihez tartozunk! Származásunk szerint pedig felelősséggel tartozunk azok felé, akikkel azonos a szülőföldünk.  :168:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2011 Augusztus 28, 14:06:14
Úgy tudom a "gój" vagyis a "gójim" a nem zsidókra,azaz a nemzetekből valókra vonatkozik. Ebben nincsen semmi sértő szerintem.Sajnos mégis sokan úgy gondolják.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Augusztus 28, 15:28:54
Szia Antee!
Igen, gójok vagyunk, abban az értelemben, ahogy a zsidók látják a világot. Szerintük vannak Istent félő és Istent nem ismerő népcsoportok. Ők a kiválasztottak, Ábrahámra való tekintettel, ezért minket "pogányoknak", azzal gójoknak látnak, mint a többi népet is.
Engem egyáltalán nem bánt, bár tudok olyan magyarról, akit ez határozottan sért.  :08:
Nyilván másképp értelmezünk dolgokat mi, akik ismerjük az igét.

Viszont van egy ige, maga Pál írja, hogy vannak származás szerinti és szív szerinti zsidók. A származás szerintiek Ábrahámra hivatkoznak, a szív szerintiek viszont valóságos Messiás-várásban élnek, még ha a szemükön hályog is van. Ők később fogják felismerni, hogy Jézus a Messiás.  :169:

Ezen a földön "átmeneti" állampolgárok vagyunk, otthonunk, hazánk a menny!  :2smitten:
Tehát bárki bárminek is nevez, tudjuk, kihez tartozunk! Származásunk szerint pedig felelősséggel tartozunk azok felé, akikkel azonos a szülőföldünk.  :168:



Pálnak adott írások a kedvenceim, az ÚRTÓL.
Megtért keresztény vagyok, mindig is hittem ISTENBEN, és szívszerinti Zsidó!
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Augusztus 28, 22:32:14
Áldott Testvéreim. A "goj" Jelentése: Nemzetek beli. Ugyanis mint tudjuk, voltak az Izraeliták...és voltak a nemzetek. Erről tesz bizonyságot a Szentírás is. Annak a szónak hogy goj, nincs semmi sértő jelentése.  :08:
Sajnos tudjuk, hogy vannak oly érdekek, akiknek az a lényeg, hogy a Zsidókat minden módon lejárassák-a kifejezéseiket kiforgassák... Nem lenne szabad ezen érdekekre hallgatva, az ő magyarázataikat elfogadva, tanításaikat preferálni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Augusztus 28, 22:34:08
Egyetértek! :afro:
Én sem sértődök meg, mikor itt Angliában külföldinek hívnak. Hisz az is vagyok! :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Augusztus 29, 16:01:22
A Zsidó átverheti a goj-t vagyis aki nem Izraelita?
Ti mit hallottatok erről?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Augusztus 29, 19:59:06
Hát ha már nincs hozzászóló, akkor elmondom az én véleményemet erről.
Hallottam több embertől és olvastam több helyről, hogy a zsidók bármikor átverhetik a nem zsidókat (gojokat) a törvényükre hagyatkozva (Talmud) és ezért ez a cselekedet nem számít bűnnek.

Csak hogy ez a Talmud amely szerint ezt megengedhetik maguknak, hazug kiforgatása az igazinak.
Vagyis a valódi Talmud ilyenről nem ír.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Augusztus 29, 20:09:13
Kedves Antee!

Amit hallottál, az egy jó nagy butaság.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Augusztus 29, 20:17:34
Hallani hallottam sok helyen, meg lehet belőle is találni bőven.
A fontos az, hogy ne higgyük el, hanem először vizsgáljuk meg! :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Augusztus 29, 20:58:03
Hát ha már nincs hozzászóló, akkor elmondom az én véleményemet erről.
Hallottam több embertől és olvastam több helyről, hogy a zsidók bármikor átverhetik a nem zsidókat (gojokat) a törvényükre hagyatkozva (Talmud) és ezért ez a cselekedet nem számít bűnnek.

Csak hogy ez a Talmud amely szerint ezt megengedhetik maguknak, hazug kiforgatása az igazinak.
Vagyis a valódi Talmud ilyenről nem ír.


Szia Antee  :088:

Ez így van, ahogy írod!!!
Olyan írasok keringenek, TALMUD néven, hogy: ha 3 éves leány gyermekkel kozosul valaki, az nem baj, mert meg megtisztul a gyerek. Aztán olyan is, hogy a Zsidó megolheti a nem Zsidót.
Jézus a Krisztus, a pokolban van.   DOBBENET, BORZALOM!

Na most egyszer beszélgettem egy Messiáshívő Testvéremmel, és elmondtam neki ezeket, majd mondta, hogy ez dobbenet miket kérdezek!
Ilyenek nincsenek a TALMUDBAN.
Hogy lehetne, hogy egy Rabbi, aki hisz az Örökkévalóban ismerve a TORAH parancsolatait, ilyeneket tanítana, hiszen a TALMUD, az írott IGE értelmezése, mély gondolatok, melyek ISTEN ismeretet tanítanak.  :2smitten:

A TALMUD tanítja is, hogy: kedvezően ítéld meg atyádfiát !


 :2smitten:    S H A L O M    :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2011 Augusztus 29, 21:04:06
Sajnálatos,hogy az emberek inkább elhiszik a hazugságot,mint az igazságot.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Augusztus 29, 21:07:51
Szia Antee  :088:

Ez így van, ahogy írod!!!
Olyan írasok keringenek, TALMUD néven, hogy: ha 3 éves leány gyermekkel kozosul valaki, az nem baj, mert meg megtisztul a gyerek. Aztán olyan is, hogy a Zsidó megolheti a nem Zsidót.
Jézus a Krisztus, a pokolban van.   DOBBENET, BORZALOM!

Na most egyszer beszélgettem egy Messiáshívő Testvéremmel, és elmondtam neki ezeket, majd mondta, hogy ez dobbenet miket kérdezek!
Ilyenek nincsenek a TALMUDBAN.
Hogy lehetne, hogy egy Rabbi, aki hisz az Örökkévalóban ismerve a TORAH parancsolatait, ilyeneket tanítana, hiszen a TALMUD, az írott IGE értelmezése, mély gondolatok, melyek ISTEN ismeretet tanítanak.  :2smitten:

A TALMUD tanítja is, hogy: kedvezően ítéld meg atyádfiát !


 :2smitten:    S H A L O M    :2smitten:

Igen, így van Móni! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Augusztus 30, 16:34:49
Hát ha már nincs hozzászóló, akkor elmondom az én véleményemet erről.
Hallottam több embertől és olvastam több helyről, hogy a zsidók bármikor átverhetik a nem zsidókat (gojokat) a törvényükre hagyatkozva (Talmud) és ezért ez a cselekedet nem számít bűnnek.

Csak hogy ez a Talmud amely szerint ezt megengedhetik maguknak, hazug kiforgatása az igazinak.
Vagyis a valódi Talmud ilyenről nem ír.


Szia Antee  :088:

Ez így van, ahogy írod!!!
Olyan írasok keringenek, TALMUD néven, hogy: ha 3 éves leány gyermekkel kozosul valaki, az nem baj, mert meg megtisztul a gyerek. Aztán olyan is, hogy a Zsidó megolheti a nem Zsidót.
Jézus a Krisztus, a pokolban van.   DOBBENET, BORZALOM!

Na most egyszer beszélgettem egy Messiáshívő Testvéremmel, és elmondtam neki ezeket, majd mondta, hogy ez dobbenet miket kérdezek!
Ilyenek nincsenek a TALMUDBAN.
Hogy lehetne, hogy egy Rabbi, aki hisz az Örökkévalóban ismerve a TORAH parancsolatait, ilyeneket tanítana, hiszen a TALMUD, az írott IGE értelmezése, mély gondolatok, melyek ISTEN ismeretet tanítanak.  :2smitten:

A TALMUD tanítja is, hogy: kedvezően ítéld meg atyádfiát !


 :2smitten:    S H A L O M    :2smitten:
Nagyon Köszönöm neked Testvérem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Augusztus 30, 18:13:44
Ha az előttem szólóknak igazuk lenne, akkor minek vagyunk keresztények?

Hogy lehetne, hogy egy Rabbi, aki hisz az Örökkévalóban ismerve a TORAH parancsolatait, ilyeneket tanítana, hiszen a TALMUD, az írott IGE értelmezése, mély gondolatok, melyek ISTEN ismeretet tanítanak.

Akkor kedveseim, minek az evangélium?

Azért mert butaságot mondanak egy téves tanításról, azért az még keményen téves tanítás!

 :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Augusztus 30, 19:08:54
Áldott Testvérem. Ők ugyan nem ismerték fel Jessuában a Messiást, (mert nem ismerhették fel...) De attól a tanítás még nem tévtanítás! Sőt :   Ézs 2,3    
És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde;
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Augusztus 30, 20:24:55
Így is van testvérem!
Ez a tanítás és ez a beszéd pedig, a Názáreti Jézus tanítása és beszéde.
Mert ez az akiről szól Mózes, és a próféták, mert ha, Jézust önön magáért nem fogadták el,mert nem hittek neki, a prófétáknak hinniük kellett volna, de azoknak sem hittek. Így nincs mentségük.
Mindenki aki nem fogadja el, hogy Jézus az Isten fia, Ő a Krisztus, az tévtanító! Amit tanít, az pedig téves tanítás.
Ez persze nem jelenti, hogy butaságokat mondjon valaki arra, aki másban hisz.
Ne legyen előítéletünk, másokkal szemben, legyen az muzulmán, zsidó, vagy akármi más. Hiszem, hogy minden ember egyenlő mint ember,de mint szellem, különbözőek vagyunk.
 :044: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Augusztus 30, 20:49:01

Rómabeliekhez írt levél 11. rész

1.    
Mondom tehát: Avagy elvetette-é Isten az ő népét? Távol legyen; mert én is izráelita vagyok, az Ábrahám magvából, Benjámin nemzetségéből való.
2.    
Nem vetette el Isten az ő népét, melyet eleve ismert. Avagy nem tudjátok-é, mit mond az írás Illésről? a mint könyörög Istenhez Izráel ellen, mondván:
3.    
Uram, a te prófétáidat megölték, és a te oltáraidat lerombolták; és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek.
4.    
De mit mond néki az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer embert, a kik nem hajtottak térdet a Baálnak.
5.    
Ekképen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint.
6.    
Hogyha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem. Hogyha pedig cselekedetekből, akkor nem kegyelemből: különben a cselekedet nem volna többé cselekedet.
7.    
Micsoda tehát? A mit Izráel keres, azt nem nyerte meg: a választottak ellenben megnyerték, a többiek pedig megkeményíttettek:
8.    
A mint meg van írva: Az Isten kábultság lelkét adta nékik; szemeket, hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig.
9.    
Dávid is ezt mondja: Legyen az ő asztaluk tőrré, hálóvá, botránkozássá és megtorlássá.
10.    
Sötétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak, és az ő hátokat mindenkorra görbítsd meg.
11.    
Annakokáért mondom: Avagy azért botlottak-é meg, hogy elessenek? Távol legyen; hanem az ő esetük folytán lett az idvesség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek.
12.    
Ha pedig az ő esetök világnak gazdagsága, és az ő veszteségök pogányok gazdagsága, mennyivel inkább az ő teljességök?
13.    
Mert néktek mondom a pogányoknak, a mennyiben hát én pogányok apostola vagyok, a szolgálatomat dicsőítem,
14.    
Ha ugyan felingerelhetném az én atyámfiait, és megtarthatnék közülök némelyeket.
15.    
Mert ha az ő elvettetésök a világnak megbékélése, micsoda lesz a felvételök hanemha élet a halálból?
16.    
Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágak is azok.
17.    
Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának;
18.    
Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.
19.    
Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be.
20.    
Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj;
21.    
Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez.
22.    
Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt a kik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol.
23.    
Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket.
24.    
Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelid olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájokba.
25.    
Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, a meddig a pogányok teljessége bemegyen.
26.    
És így az egész Izráel megtartatik, a mint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat:
27.    
És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket.
28.    
Az evangyéliomra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért.
29.    
Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása.
30.    
Mert miképen ti egykor engedetlenkedtetek az Istennek, most pedig irgalmasságot nyertetek az ő engedetlenségök miatt:
31.    
Azonképen ők is most engedetlenkedtek, hogy a ti irgalmasságba jutásotok folytán ők is irgalmasságot nyerjenek;
32.    
Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön.
33.    
Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai!
34.    
Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? vagy kicsoda volt néki tanácsosa?
35.    
Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy annak visszafizesse azt?
36.    
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Augusztus 30, 20:54:17
És még egy fontos momentum:    Rm 3,30    
Mivelhogy egy az Isten, a ki megigazítja a zsidót hitből és a pogányt hit által. A Judaitákat Hitből  (!)... Tehát ők hisznek, csak nem felismerés szerint! De mi lenne a nemzetekkel ha a "Zsidók+ felismernék Jézusban a várva várt Messiást?(!)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Augusztus 31, 05:50:14
Kedves testvérem, a tévest úgy is írhattam volna, hogy elhibázott. Vagy tévelygő, vagy célba nem érő.
"A mit Izráel keres, azt nem nyerte meg:", tehát még mindig keresik.
Mi az amit keresnek? Mi a cél?
Ha pedig az a céljuk mint nekünk is, akkor oda csak egy út vezet.
Azt az utat pedig nem találják, nem ismerik, akkor hogyan taníthatnak róla?

"hiszen a TALMUD, az írott IGE értelmezése, mély gondolatok, melyek ISTEN ismeretet tanítanak."

Ján 8:19 ".... Felele Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek."
Jézus nélkül nincs Isten ismeret.
Legalább is az én hitem szerint. :063:
 :2smitten: :044:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Augusztus 31, 06:52:43
De mi lenne a nemzetekkel ha a "Zsidók+ felismernék Jézusban a várva várt Messiást?(!)

Lesz majd ilyen idő, és akkor a pogányok számára bezáratik a kegyelem.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Augusztus 31, 09:42:30
Somer Ajin, Szívesen  :2smitten:


Robi  :2smitten:

Testvérem, (ZSOLT - nincs itt a fórumon) akitol idéztem, nagyon jól tudta mit írt le nekem, példának okáért, ama mondat, melyet tobbszor idézel itt a TALMUD témában általam megírva.

Ez a Testvérem, teljesen tiszta 'edénye' - eszkoze az ÚRNAK, számos bizonyságot tett nekem az ÚR o általa.

Nálunk senki nem volt zsidó a családban, egyik felmeno ágban sem, ennekellenére, én elsoként zsidónak éreztem magam szivemben.
Tulajdonképpen, nekem az nem elég keresztény vagyok. Nekem az olyan, mintha szellemem lenne, de lelkem nem. Nekem a zsidókra teljes szivemmel szukségem van, így van bennem teljesség (érzet) tehát magamat szívbéli zsidónak tekintem, és megtért kereszténynek.
Ha benned ez így lenne, értenéd, Zsot Testvérem miért mondta amit mondott.

És a HIT életem sem úgy kezdodott, hogy az ÚR bemutatta JÉZUST, hanem úgy, hogy eloszor azt táplálta a szívembe: figyelj a zsidókra, húzz szíveddel a zsidók felé. Talán azért, mert a kereszténység zsidó gyokerekbol fakad   :2smitten:



                                            YESSUAH  ha  MESSIAH  hu  ADON  ha  KOL  :2smitten: :2smitten: :2smitten:



http://www.youtube.com/watch?v=iQhN3OtBc4I# (http://www.youtube.com/watch?v=iQhN3OtBc4I#)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Augusztus 31, 17:32:20
Kedves Ani Kinor!

Mindenki tévedhet, én is, ellenben Jézus nem tévedett.

Ján 16:9  Bűn tekintetében, hogy nem hisznek énbennem;

Tudod ez nem csekély dolog. Itt nem arról van szó, hogy nem ismerték, vagy nem hallottak róla, vagy gonosz emberek saját érdekből beszéltek róla, itt bizony arról van szó, hogy megtagadták. Mondhatnám, megtagadják. Ez pedig bűn.

Zsolt ha, azt mondta neked, hogy Isten ismeretet tanítanak, nos ebben az esetben tévedett.

Ján 5:46  Mert ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek; mert én rólam írt ő.
Ján 5:47  Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?

Tévelyegnek. Még abban sem hisznek, amire azt gondolják, hogy hiszik.
 :2smitten:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Augusztus 31, 17:51:44
Somer Ajin, Szívesen  :2smitten:


Robi  :2smitten:

Testvérem, (ZSOLT - nincs itt a fórumon) akitol idéztem, nagyon jól tudta mit írt le nekem, példának okáért, ama mondat, melyet tobbszor idézel itt a TALMUD témában általam megírva.

Ez a Testvérem, teljesen tiszta 'edénye' - eszkoze az ÚRNAK, számos bizonyságot tett nekem az ÚR o általa.

Nálunk senki nem volt zsidó a családban, egyik felmeno ágban sem, ennekellenére, én elsoként zsidónak éreztem magam szivemben.
Tulajdonképpen, nekem az nem elég keresztény vagyok. Nekem az olyan, mintha szellemem lenne, de lelkem nem. Nekem a zsidókra teljes szivemmel szukségem van, így van bennem teljesség (érzet) tehát magamat szívbéli zsidónak tekintem, és megtért kereszténynek.
Ha benned ez így lenne, értenéd, Zsot Testvérem miért mondta amit mondott.

És a HIT életem sem úgy kezdodott, hogy az ÚR bemutatta JÉZUST, hanem úgy, hogy eloszor azt táplálta a szívembe: figyelj a zsidókra, húzz szíveddel a zsidók felé. Talán azért, mert a kereszténység zsidó gyokerekbol fakad   :2smitten:



                                            YESSUAH  ha  MESSIAH  hu  ADON  ha  KOL
:2smitten: :2smitten: :2smitten:



http://www.youtube.com/watch?v=iQhN3OtBc4I# (http://www.youtube.com/watch?v=iQhN3OtBc4I#)
Vö imru: Amen.
Testvérem. Megszeretném kérdezni a Messiáshívő testvér vezetéknevét.( Ha szabad) Nekem is volt egy Zsolt nevű Messiáshívő Barátom, történetesen ő volt a pásztorom...  (esetleg priviben)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Augusztus 31, 19:41:32
Somer Ajin, Szívesen  :2smitten:


Robi  :2smitten:

Testvérem, (ZSOLT - nincs itt a fórumon) akitol idéztem, nagyon jól tudta mit írt le nekem, példának okáért, ama mondat, melyet tobbszor idézel itt a TALMUD témában általam megírva.

Ez a Testvérem, teljesen tiszta 'edénye' - eszkoze az ÚRNAK, számos bizonyságot tett nekem az ÚR o általa.

Nálunk senki nem volt zsidó a családban, egyik felmeno ágban sem, ennekellenére, én elsoként zsidónak éreztem magam szivemben.
Tulajdonképpen, nekem az nem elég keresztény vagyok. Nekem az olyan, mintha szellemem lenne, de lelkem nem. Nekem a zsidókra teljes szivemmel szukségem van, így van bennem teljesség (érzet) tehát magamat szívbéli zsidónak tekintem, és megtért kereszténynek.
Ha benned ez így lenne, értenéd, Zsot Testvérem miért mondta amit mondott.

És a HIT életem sem úgy kezdodott, hogy az ÚR bemutatta JÉZUST, hanem úgy, hogy eloszor azt táplálta a szívembe: figyelj a zsidókra, húzz szíveddel a zsidók felé. Talán azért, mert a kereszténység zsidó gyokerekbol fakad   :2smitten:



                                            YESSUAH  ha  MESSIAH  hu  ADON  ha  KOL
:2smitten: :2smitten: :2smitten:



http://www.youtube.com/watch?v=iQhN3OtBc4I# (http://www.youtube.com/watch?v=iQhN3OtBc4I#)
Vö imru: Amen.
Testvérem. Megszeretném kérdezni a Messiáshívő testvér vezetéknevét.( Ha szabad) Nekem is volt egy Zsolt nevű Messiáshívő Barátom, történetesen ő volt a pásztorom...  (esetleg priviben)



Természetesen, megírom  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Augusztus 31, 19:58:52
Kedves Ani Kinor!

Mindenki tévedhet, én is, ellenben Jézus nem tévedett.

Ján 16:9  Bűn tekintetében, hogy nem hisznek énbennem;

Tudod ez nem csekély dolog. Itt nem arról van szó, hogy nem ismerték, vagy nem hallottak róla, vagy gonosz emberek saját érdekből beszéltek róla, itt bizony arról van szó, hogy megtagadták. Mondhatnám, megtagadják. Ez pedig bűn.

Zsolt ha, azt mondta neked, hogy Isten ismeretet tanítanak, nos ebben az esetben tévedett.

Ján 5:46  Mert ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek; mert én rólam írt ő.
Ján 5:47  Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?

Tévelyegnek. Még abban sem hisznek, amire azt gondolják, hogy hiszik.
 :2smitten:


Testvérem, Robi, koszonom az IGÉKET, AMEN !!!  :2smitten:

" Tévelyegnek. Még abban sem hisznek, amire azt gondolják, hogy hiszik. "  -  írtad nekem, Robi....
Ok nem mondanának Veled kapcsolatban, hasonló elmarasztalót.

Nem igaz, amit írsz, szivenutott amit irtál, nem esett jól, nagyon nem esett jól!
A zsidók torodéssel jó-szívvel fordulnak ember társaik felé!!!!

Például áltam már, úgy, hogy lakásbérlés kapcsán, nem tudom hogyan, de eltunt a szerzodés, részben az én hibam is volt.  Tobb ezer fontról volt szó.
És mennem kellett az ingatlanugynokség egyik vezetojehez.... zsidók. És csak a szavam volt az ami számíthatott.....és volt nemi probléma is....melyet színtén
csak a szavammal tudtam alátámasztani....emlékszem, a férfi, hallgatott, ahogy beszeltem, és mélyen nézett a szemembe....gondolom, figyelte, hogy igazat mondok e. Majd mikor befejeztem, azt mondta: rendben, hiszek neked. És visszakaptam a pénzt, néhány napon belul (utalták).
A zsidó embernek a szó számít.

Azt gondolom Robi, azért nem érted az elozoekben említetteket, mert ennek a gyokere nincs meg benned, de nehogy megbantódj.  :2smitten:

Na most, nem hagyom a zsidókat bántani, semmilyen korulmények kozott. A palesztin ugyet sem ok kezdték.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: erdei - 2011 Augusztus 31, 20:33:38
Drága Ani Kinor!

Te nem értesz valamit.
Az ember (legyen zsidó, muszlim, hindi) lehet jó. (szerintem még üdvössége is lehet,mint egy másik topicban írtam)
Ettől független, nincs más lehetőség, mint a Názáreti Jézus Krisztus. (ha üdvössége is van, az csak Krisztus kegyelme által lehetséges)

A zsidó vallás legalább annyira sokrétű, megosztott, és mást valló mint a kereszténység.
Én azt gondolom, hogy nem kell belemélyülni az irányzatokba, mint ahogy abba sem, hogy ki miképpen gondolkodik a kereszténységről.
Ott is vannak buta emberek, mint ahogy itt is. Vannak bölcs emberek, miképpen itt is.
Én azt gondolom, hogy Jézus nem a zsidó vallást hirdette, mint ahogy Pál sem.
 
Maradjunk annyiban, hogy mi akik hisszük, hogy Jézus a Krisztus, sem zsidók, sem hindik, sem sámánok nem vagyunk.
Mi keresztények vagyunk.
Ez egyáltalán nem bonyolult dolog.
Ragaszkodjunk ehhez, mert a biblia is ezt mondja:
Zsid 4:14  Lévén annak okáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz.
 :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Clio - 2011 Szeptember 01, 00:39:58
Nekem egy olyan kérdésem lenne hogy olvasta e valaki a VISKÓ című könyvet? Én most kezdtem olvasni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Szeptember 01, 07:33:24
Szia Clio!

Én nem olvastam még. Miről szól ez a könyv?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Torocko - 2011 Szeptember 01, 07:50:02
A Viskó nekem is nagyon sokat segített.

Egy egyszerű és meglehetősen lagymatag keresztény ember, akit hatalmas tragédia ér /megölik a kislányát/ elmegy a bűntény színhelyére és ott találkozik a megszermélyesült három személlyel Az Atyával - aki egy fekete nő - a Fiúvak és a Szent szellemmel. Egyszerű emberek képében, kétkezi munkájukból biztosított életkörülményeik közepette szinte észrevétlenül tanítják a férfit, egészen annak megtéréséig.

Ugyanazzal a döbbenettel figyeltem a Szent Hármat ebben a megjelenési formában,  mint a főszereplő, és ugyanúgy rávezettek engem is az élet értelmére, arra, hogy az embertársaim segítsége és elfogadása nélkül vak maradok és süket az Úr szavára.
És persze arra is, hogy nincs olyan elviselhetetlennek látszó hatalnmas tragédia, ami ne vezetne el az Úrhoz - ha hagyom magam vezetni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Clio - 2011 Szeptember 01, 12:25:04
Antee!A Visko  Kötelező darab ha még nem olvastad!

Bár Torocko egy kissé leegyszerűsítette. Ez a könyv meglepőbb mint gondolnánk.

Mivel az egész nagyon megdöbbentő és elgondolkodtató, amiben észreveszed hogy Tényleg! Aki írta nagyon sok igazságot kapott Istentől.
Tulajdonképpen a saját elképzeléseink és magunk által állított korlátok akadályoznak abban hogy ne hamis képünk legyen Istenről.. De a szabadság egy folyamat része! Jézus mondta megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz.

Csak ajánlani tudom... Engem is rádöbbentett olyan bibliai igazságokra ami felett elsiklottam mert másképp értelmeztem a félelem  korlátai miatt..
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Szeptember 24, 22:43:55
Sziasztok!

Jézus amikor tanította a tanítványokat imádkozni, a közismert Mi Atyánk kezdetű imádságot mondta.
Úgy végződik, hogy Ámen.

Az Ámen tehát imádságunk része kell hogy legyen?



Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Szeptember 24, 22:46:26
Az Ámen jelentése; úgy legyen.

A közösségi imádkozáskor nagyon hasznos ezzel zárni az imádságot, jelezve, hogy véget ért.
Viszont Ti gyakoroljátok az imádságot Ámen zárással ha egyedül imádkoztok?

Én amikor imádkozom, nem mindig mondom. Szeretem úgy befejezni, hogy; szeretlek.

Azért kérdezem, mert szeretném tudni rólatok, hogy ti hogyan szoktátok. :088:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Szeptember 25, 14:01:44
Shalom. Az ámen, az Emunah szótőből származik, és a jelentése valóban : Úgy legyen- Így van... Ám Héber környezetben rendkívül nagy ennek a szónak a jelentése! Ha valaki kimondja azt hogy Ámen, És történetesen nem Istentől való dologra-tehát valamire, ami nem Isten szerint való, akkor az az életével fizet érte az Örökkévaló előtt, hiszen saját magát kárhoztatja ezzel a szóval! Ezért csak és kizárólag akkor használják, amikor az Örökkévaló Igéjére felelnek, Illetve Isten akaratában levő dologban,ezzel fejezik ki egyetértésüket.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Szeptember 26, 18:02:44
Köszönöm Testvérem! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Szeptember 26, 18:03:13
Az Ámen jelentése; úgy legyen.

A közösségi imádkozáskor nagyon hasznos ezzel zárni az imádságot, jelezve, hogy véget ért.
Viszont Ti gyakoroljátok az imádságot Ámen zárással ha egyedül imádkoztok?

Én amikor imádkozom, nem mindig mondom. Szeretem úgy befejezni, hogy; szeretlek.

Azért kérdezem, mert szeretném tudni rólatok, hogy ti hogyan szoktátok. :088:

Szeretettel,
Antee

Még valaki? :?:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2011 Szeptember 26, 19:07:33
 :integet:

Most csak magamról írok. Nekem sokszor úgy van az imádságom, hogy csendben várok, hogy szóljon az ÚR! Csodálatos módon, gondolataimon át is válaszol. Igéket jutatt eszembe, amire amugy nem is gondoltam volna, és boldogan mondok Áment rá.

Ha pedig imakéréssel járulok Elé, nagyon fontosnak tartom, hogy Atyám legyen meg a Te akaratod, és erre is nyugodt Lélekkel tudok Áment mondani.

De az is nagyon szép és öszinte megvallás, hogy szeretlek URam! Szerintem az a fontos, hogy amit mondunk, ne megszokásból, hanem szívböl jöjjön.

Szeretettel, Shalom :2smitten:

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Szeptember 26, 19:20:46
Igen! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Október 04, 20:44:47
http://tv2.hu/jobanrosszban/video/joban-rosszban-1591-resz-2 (http://tv2.hu/jobanrosszban/video/joban-rosszban-1591-resz-2)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 04, 21:02:03
Szia testvérem, miért szeretnél mondani ezzel kapcsolatban?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Október 04, 21:08:49
Az Ámen jelentése; úgy legyen.

A közösségi imádkozáskor nagyon hasznos ezzel zárni az imádságot, jelezve, hogy véget ért.
Viszont Ti gyakoroljátok az imádságot Ámen zárással ha egyedül imádkoztok?

Én amikor imádkozom, nem mindig mondom. Szeretem úgy befejezni, hogy; szeretlek.

Azért kérdezem, mert szeretném tudni rólatok, hogy ti hogyan szoktátok. :088:

Szeretettel,
Antee

Még valaki? :?:


" Még valaki?"  - hát én is válaszolhatok  :044:
Nagyon szép kérdés, jóleso téma!

Sosem fejezem be az imáimat AMENNEL. Legalábbis, ez a válasz jon fel bennem .....
Kizárólag akkor ha másért imádkozom, vagy mással imádkozom. ISTEN felé való tiszteletbol, és az adott személy szíve felé.

Nem nagyon szoktam imádkozni, foként ISTENT dicsoítésével foglalkozom, az ima ugyen.
De ha mégis imádkozom az ÚRHOZ, úgy szokott indulni, hogy valami gond van, járnak bennem a  gondolatok, forognak bennem az események, és ISTEN nyomást gyakorol rám, magyarul lelkiismereti gond van. És ekkor a kiigazítás, helyretétel torténik.
Ekkor megszólítom ISTENT: URAM! és elmondom, nem azt, ami van, vagy volt....hanem igen...látom, ebben és ebben tévedtem, ez az én hibám...
koszonom, hogy megmutattad. És ekkor még az is megtorténik bennem, hogy aki, vagy akik hozzásegítettek a bajhoz, azokat leírom.
Mert én tanulok belole, de az eddigi 'tettestársaim' soha.......
Ekkor elmondom az ÚRNAK, elég érdekes emberek vannak....milyen nullák.
Erre az ÚR megnyugtat, és ilyenkor tobb féle, nagyon szép dolgot kuld. Vagy valami szellemi értéket, nálam tisztább, szentebb embereket hoz elém, hogy azok legyenek a peldák, a viselkedesuk, és ne az elbukottak gyengeségével foglalkozzam.

Értem úgy hiszem ember még nem imádkozott teljes tiszta szívvel. Úgy ahogy én szoktam másokért.
Viszont errol már nagyon régen megmondta nekem az ÚR, soha, de soha ne számítsak emberi segítségre, mert NEM FOGOK KAPNI!!!
Ez így is van. Majd o mellettem áll. És o mindig mindent megad. Ez is így volt mindig.

Szóval az AMEN, az ISTENÉ, az o dicsoítésére vonatkozik.

Azt is észrevettem, Jézus nemcsak az Atyánál esedezik értem is, hanem nálam is a tanítás befogadásáért.
Ugye én korábban pogány voltam, erre nem rég jottem rá. De Jézusnak ezt az oldalát mindig is ismertem, ezért nem vetettem el soha.
Csak azért nem fogadtam be korábban, mert úgy véltem, hol vagyok én Jézustól, hol lennék én méltó hozzá.
De végul mégis megtortént.

Jézus, Yeshuah a Megváltó, egy szent, tokéletes, de nekem mindig is ISTEN lesz a legfontosabb, mert az URAT ismertem meg eloszor.
Nekem Jézus túl finom és gyengéd. Tulajdonképpen, meg sem merek szólalni vele kapcsolatban, ha nagyon mélyen és oszintén belegondolok.
Tényleg igaz, hogy buntelen volt.
A Szent Szellem is olyan, hogy nem lehet vele alkudozni, ott csak fekete és fehér minden. ISTEN más, mindent megért, mindent elfogad, mindent helyretesz, és kiigazít, ha elfogadhatatlan.
A neve YHWH.

Orok hálaval, imádattal és teljes szívbéli elkotelezettséggel vagyok ISTEN felé, hogy amióta az eszem tudom, tudatta velem, hogy o az ISTEN.
AMEN

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Október 04, 21:11:36
Szia testvérem, miért szeretnél mondani ezzel kapcsolatban?


Szia Antee,

2 nagyon szép jelenet van benne. Meglepett. Már elnézést, nemcsak a szokásos világi 'maszlag'.
Foleg az utolsó...pár perc!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 08, 09:09:20
 Áldott szép napot mindenkinek testvérek . Nagyon sokat gondolkodtam azon , hogy merjem e meg kérdezni ?
 Hogy szeretnétek e tudni valamit a Romákról  a Roma életről ?  Arról hogy , hogyan és miképpen tértünk meg .
 Több Százan .! És megtérésünk után , hogyan éljük mi meg a hitünket  . Urunkkal való  kapcsolatunkat .
 Azon gondolkodom  , hogy egy Országban élünk . Tudom azt hogy , nincsen jó hírnevünk az Országban . Söt a      Világban sem . Szeretném megmutatni nektek , hogy azok akik befogták az Urr at a Romák között . Igen is másképp !
Istenek tetsző életet élnek .! Felszeretném használni majd a Yutube segítségét ! Engedelmetekkel ?
Nem tudom a kedves Antee engedélyt ad e erre . És kíváncsiak vagytok e ezekre a dolgokra ? Én hálásan meg köszönném . Esélyt kapni egy kicsit , megmutatni a mi életünket Jézusban . Példának okáért ezzel kezdeném !!!
És ha tetszik valakinek és érdekli ? szívesen beszélek nektek . De ha nem az sem baj testvérek , nem haragszom .

http://www.youtube.com/watch?v=qXLD4nKUFBI# (http://www.youtube.com/watch?v=qXLD4nKUFBI#)

Szeretettel Attila  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2011 Október 08, 09:14:52
Drága testvérem Attila!
Nagyon szívesen hallanánk erről.Kérlek beszéljetek nekünk mindezekről
Áldott az Úr,hogy Ő ilyen kegyelmes mindannyiunkhoz. Jó látni az Ő munkáját az emberek életében.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 08, 09:57:12
 Nagyon szépen köszönöm , kedves szavaidat Editke Testvérnő . :2smitten:

 Megvárom még a többi testvérek véleményét és a kedves Antee testvérünk engedélyét . Ugyan is , nem szeretnék kellemetlenkedni .

 Légy áldott testvér nőm . Kezét csókolom  :2smitten:

 Testvéri szeretettel Attila 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 08, 10:11:29
Persze testvérem, nincs semmi ellenvéleményem, szeretettel várjuk! :2smitten:
Attól hogy valaki roma, még ugyanolyan ember mint bárki más! Krisztusban nincs zsidó sem görög, sem roma sem magyar!

Nem is értem, hogy egyáltalán milyen lélek van azokban a keresztényekben, akik a romákat megkülönböztetik!
Én mikor 16-17 éve Békéscsabáról Újkígyósra költöztem a családommal, egy olyan utcába költöztünk, ahol még alig volt roma.
Minden szomszédunk magyar volt, széles körben. Ahogyan teltek az évek, úgy egyre több roma költözött a környékre, ami határára az utca név talán a legismertebb és legfélelmetesebb lett. Én sem szerettem kitenni a lábam (pl: iskolába, boltba), mert akárhányszor megtettem, megvertek, megkergettek. Egyszóval elég rettegés volt ott az élet. Az anyagi helyzet miatt pedig nem tudtunk elköltözni. Kb: 10 évet éltem ott. Mégsem jutottam sosem oda, hogy antiszemita módon megkülönböztessem a romákat! Dicsőség Istennek!

A második fórumtalálkozónk Újkígyóson volt. Volt utcai evangelizációnk is. Eljött az egyik-másik roma is abból az utcából.
Az egyik tudomásom szerint emberölésért ült hosszan börtönben, de megtért és most azon a helyen ő tartott vagy még tart is összejöveteleket és hirdeti az evangéliumot.

Dicsőség Istennek! :2smitten:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 08, 11:31:59
 Szeretettel köszöntelek kedves Antee .
 Örömmel olvasom amit írsz ! Igen ismerem a környéket Békés megyében . Ujkigyost és Békés Csabát hisz mellettünk
 levő következő Megye .  " Krisztusban nincs zsidó sem görög , sem roma sem magyar!" Ezzel teljes mértékben
 egyet értek . ! Nagyon szépen , meg köszönöm az engedélyed . Egy kicsit magamról szeretnék most, bemutatkozás képen beszélni . Ezen Fórumon is , sok testvér van akik már ismernek . Most csak azok kedvé ért  ,akik még nem .!

Évekig egy Roma vezető voltam . Tehát az Országterületén , egyfajta Jogi és Érdek védelmet láttam el a Romák körében . Ez évben számolva 14- év . Szeretem a munkám . Míg jött a rendszer váltás és sajnos  , utána már nem volt rá keret . Így állás nélkül maradtam  sajnos azóta is . 15- tértünk meg a feleségem mell , Szabad keresztény gyülibe . Urunknak hála a gyerekeim is , mind bemeritkezett és befogták az URR at . 6- csodás gyermekünk van .
3- tanul még . 1- saját életet él már . Mindre nagyon büszkék vagyunk , mert szakmát tanulnak . Had emeljem ki
a kis lányunkat Alexandrát . ö 21- éves . Angol  , Német , Holland nyelven társalgó szinten beszél . Nagy büszke ségünk. Hollandiában élt és tanult soká ig . Ennyit röviden magunkról .

A Fórumozással , tulajdon képen Célunk van . Nekem és a Feleségem nek is . Első sorban  , hogy épülni tudjunk !
a másik sorban , hogy egyre több Roma testvérünket szólítsunk meg az ige és Bizonyság által . Sajnos itt nincsen
gyülekezet ! A Fórum segítségével , tudunk épülni az URR ban . Nagy áldás ez nekünk . És hálásan köszönjük a
lehetőséget . A Forum vezetőségének, és mindenkinek . NEM TUDJUK kik olvassák ezt a Fórumot , valószínű
hogy rá akad nak a Roma testvérek , erre a Fórumra is és olvassák amit írunk .  Ha így tudunk 1- is a Hitre biztatni
a megtérésre . Legyen meg az URR akarata ! Mi készen állunk , hogy megmutassuk Urrunk Dicső Királyságát .
És csatlakozzanak hozzánk !! Építsük Együtt ezt a csodás Királyságot ! Ámen ! Sok Bizonyságot fogok mutatni
és szeretném ha gondoljátok , hozzá szólnátok és elemeznék azt . Áldott Fórumozást mindenkinek .
Legyetek Áldottak testvérek . :2smitten: Testvéri szeretettel Attila
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 08, 11:39:58
 Szeretettel  :2smitten:

 http://www.youtube.com/watch?v=3ucM31zYokY# (http://www.youtube.com/watch?v=3ucM31zYokY#)

 Attila :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 08, 12:03:00
Köszönjük a bizonyságodat! Az Úr áldjon meg Benneteket, legyen épülésetekre az itt eltöltött idő. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Október 08, 12:20:50
Drága Testvéreim!

Nagyon köszönöm, hogy feltették ezt a videót, nekem külön is kedves Uszkára gondolni, mert ott voltam, amikor ez misszió megindult. Emlékszem a Högyes Endre útra jártunk a szabadkeresztény gyülibe, mert akkor ott fújt az ébredés szele. Csodálatos volt megtapasztalni a Szent Szellem kiáradását. akkoriban kezdtünk el tanulni a Szent Szellem munkájáról és akik ma a karizmatikus mozgalomban benne vannak / a szolgálók / valamilyen formában kapcsolódnak oda. Külön jó a Kopasz Kenő bácsira emlékezni, mert ő olyan módon mutatta be az Úr szeretetét, hogy az valamennyiünket megérintett. Isten megmutatta, hogy mennyire szeret minket nemre, korra, nemzetiségre való tekintet nélkül. Soha nem felejtem el a cigány tesók ragyogó arcát, akik az első gyümölcsök voltak ebben a misszióban. Fantasztikus volt átélni, hogy leomolnak korlátok! Sosem felejtem el amikor egy pincér házaspár megtért, és megértették az Ige üzenetét, hogy mit is jelent a : Ne lopj! parancsolat. Ők mikor hazamentek mindent kidobtak amit korábban nem tisztességes úton szereztek. És elmondták, hogy üres lett a lakás, de hálatelt szívvel feküdtek le a puszta padlóra, mert a szívük megtisztult és ezután már csak a becsületes úton megszerzett javakkal akartak élni. Ilyen és ehhez hasonló bizonyságokból láttam meg, hogy milyen is amikor a cigány emberek Isten fiaivá lesznek! Nagyon komoly átadottság jellemzi őket.

Köszönöm testvérem! Hogy alkalmat adtál, hogy hálás szívvel megemlékezzem ezekről a csodálatos időkről! De tudom, hogy Isten azóta is nagy dolgokat cselekszik a roma tesók között. Örömmel veszem ha erről írtok! Legyetek áldottak!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 08, 12:47:26
 Kezét csókolom  Kedves Irma testvérnő .  :2smitten:

 Bizony Bizony ! Uszka az a mi számunkra Romáknak is , nagy öröm és boldogság . Hatalmas ébredések és ezt követő
 Áldások voltak , vannak ott  , mind a mai napig . Már mint a keresztények körében . Csak Imádkozni tudunk azért , hogy mindenűt az Országban , legyen ilyen csodás Ébredés . A mi Urrunk Dicsőségére ! Boldogan mondom kedves Irma testvérnő , nagyon sokan vagyunk már ,  akik hűen követik a mi URR un kat . Azokban , teljes mértékben  , munkálkodik A Szent Szellem . Hála az URR nak !. De nézünk számomra  , egy nagyon kedves és csodás Roma Bizonyságot .

http://www.youtube.com/watch?v=VC69Nf0Tvsg# (http://www.youtube.com/watch?v=VC69Nf0Tvsg#)


Szeretettel Attila

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Október 08, 13:00:35
 :105:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 08, 13:02:10
http://www.youtube.com/watch?v=7B-0j0Qx-xQ# (http://www.youtube.com/watch?v=7B-0j0Qx-xQ#)

Attila  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: julika - 2011 Október 09, 08:20:24
http://www.youtube.com/watch?v=o86F9KyYj10#ws (http://www.youtube.com/watch?v=o86F9KyYj10#ws)


Az Úr a leg kilátástalanabb helyzetekben is túd segíteni.
Láthatjuk milyen sok ember tér meg az Úr hívó szava által... :2smitten:

ÁLdott az Úr,ki nem személyválogató :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 09, 08:30:47
http://www.youtube.com/watch?v=7B-0j0Qx-xQ# (http://www.youtube.com/watch?v=7B-0j0Qx-xQ#)

Attila  :2smitten:

Áldott vasárnapot testvérek .

Az Ózdi Roma testvérek Bizonyságát látva , érdemes elgondolkodni . Hogy valójában , miben is él a Roma nép többsége . De ebből van kiút , mint ahogyan a testvérek mondják ! Nos  , egyetlen megoldást abban látom  ,hogy
ha a Roma testvérek , mihamarabb megtérnek és Befogadják az Evangéliumot .! Nincs más megoldás !
A Példa mutatás  , fontos a Romák számára . Mert ha látják az én cselekedetemben a jót ! A hitet ! Tudom azt
hogy követni fognak . Van erre  , egy egyszerű példa  "  Ha látja a szomszédom hogy , takarítom az Udvart , vagy épen festek .  Akkor próbál engem utánozni , csinálni azt amit én ! És öt is utánozni fogja az ö szomszédja és így tovább ! Nos  , így van ez a Hittel is ! Ha látják hogy én gyülekezetben járok . Jézusról beszélek a minden napokban . Akkor figyelnek és érdeklődést mutatnak ! A véleményem az hogy , akik már meg tértek . Muszáj !
és kötelességünk ,  jó példával elő  álljunk a testvérek körében . Megkel értetnünk velük , hogy az URR szereti őket
és hogy , tart még a Kegyelem  Térjenek meg !

Szeretettel Attila


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 09, 08:32:00
http://www.youtube.com/watch?v=o86F9KyYj10#ws (http://www.youtube.com/watch?v=o86F9KyYj10#ws)


Az Úr a leg kilátástalanabb helyzetekben is túd segíteni.
Láthatjuk milyen sok ember tér meg az Úr hívó szava által... :2smitten:

ÁLdott az Úr,ki nem személyválogató :2smitten:

Ámen kis hugom . Kezét csokolom  :2smitten:

Attila
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2011 Október 09, 08:58:47
http://www.youtube.com/watch?v=o86F9KyYj10#ws (http://www.youtube.com/watch?v=o86F9KyYj10#ws)


Az Úr a leg kilátástalanabb helyzetekben is túd segíteni.
Láthatjuk milyen sok ember tér meg az Úr hívó szava által... :2smitten:

ÁLdott az Úr,ki nem személyválogató :2smitten:

Igen Isten nem személyválogató, hiszen mindenkiért meghalt. És az Ö feltámadásában örök életet nyertünk mi is!

Szeretettel, Shalom

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 09, 09:02:47
 Drága testvéreim  , egy nagyon kedves Dicséret van a szívemben . Kérlek halsasátok szeretettel .  :2smitten:


 http://www.youtube.com/watch?v=pwxJG-3mW4E&feature=player_embedded# (http://www.youtube.com/watch?v=pwxJG-3mW4E&feature=player_embedded#)!


 Karola  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 09, 11:21:11
 A mai napon  , még egy utolsó gondolatot engedjetek meg nekem . És bocsánatot kérek ha zavarodom .

" Törekedjetek tehát a Szent Szellem értékesebb ajándékaira! Most pedig megmutatom nektek a legjobb utat, az isteni szeretet útját.
I. Korinthus 12, 31 - Egyszerű ford. "  Ez számomra  , nagy bátorítást ad a hétköznapokban .

Testvérek ez a Bizonyság hatalmas Istentől .     CSAK KEMÉNY IDEGZETŰEK NEK  !! Kérem meg ne botránkozzon senki .
Nézzétek meg , hogy a mi URR unknak , milyen hatalma van felettünk . Mekkora erő az , ami a minden napokban
velünk van  .  Jézus ereje Testvérek .! Ha ez az embert , térdre kényszerült az Urr élőt és megtért . Akkor az URR
neve hallatán , minden térdnek megkel hajolnia . Mert a mi Istenünk előtt , nincsen lehetetlen . Ámen !

http://www.youtube.com/watch?v=nRn05e1g52Y# (http://www.youtube.com/watch?v=nRn05e1g52Y#)

Testvéri szeretettel Attila  :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 09, 11:26:53
Ezt a bizonyságot már én is láttam 1-2 éve. Dicsőség az Úrnak! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 10, 09:17:24
 Áldott szép napot mindenkinek .

 Testvérek , bekel látnunk azt , hogy van mit javítanunk az életünk benn . Csak gondolkodjunk el rajta . Hogy hol
 tartunk . Ott tartunk még mindig , hogy felnőtt ember révén , még egyesek , most végzik a 3-4-5-8 osztályt . "

 " Tisztelet a kivétel "

 Kérdezem szeretettel miért ?

 Ott tartunk testvérek jelenleg , hogy az iskolában nem járnak a gyerekek rendszeresen , vagy sehogy sem .!
  Nyilván tudjuk mindnyájan ! Hogy csak így tudunk a Többségi Társadalomban be illeszkedni . Ha teszünk az      asztalra . Mert ha  ,  teszünk az asztalra  , van mit elvenni . De ha nem teszünk , akkor egyértelmű hogy , nincsen
mit elvenni . Nekünk szülőknek , odakel figyelnünk a gyerekeinkre ! Rendszeresen iskolába engedni !
Mert bizony testvérek , hogy az egyik kitörési pont ez ! Mert ha a gyerekeink tanulnak  , Gimnázium  , Érettségi
esetleg , fő Iskola , Egyetemet végeznek . Akkor tanultak , fejletek leszünk . És Illeszkedni tudunk bár mely országban . Nézzétek meg , bár mely nemzetiséget .  GYÁRAIK , ÜZEMEIK , CÉGÜK VAN . Miért testvérek ?
Mert Tanultak ! Ezt gondolom  , egyértelmű ? Tanulnunk és tanulnunk kell  testvéreim ez a megoldás !

Az Evangéliumról néhány szót  .  Fontos az hogy az Evangéliumot  , be engedjük az otthonainkban !
Ennek lehet , bármilyen formája . De vigyáznunk kell arra , hogy az amit tanulunk , ne  tév tanítás legyen .
Hisz  , sok válási formát ismerünk világszerte . És vannak  , nagyon sok tév tanítások . Nekünk szigorúan a Bibliára
Isten Igéjére kell alapozni az életünket , és megvizsgálni azokat .  Az én szívem benn , van egy nagyon kedves
Evangelizáció . Egy nagyon kedves Pásztoré . De ezt ,  meg is szeretném mutatni nektek .

http://www.youtube.com/watch?v=Bpe8rkTVCOw# (http://www.youtube.com/watch?v=Bpe8rkTVCOw#)

Nos testvérek , engedjétek ezeket a csodás embereket , közétek ! Mert áldásos a szolgálatuk !

Szeretettel meg kérem a kedves Antee , nyisa meg ezt nekem . Mert sajnos nem tudom !


 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 10, 10:01:34
 Nyilván arra gondoltok , hogy könnyű nekem ! Nincsen bajom és problémám .! Testvérek elkel mondjam az elején .
 Én egy nagyon szegény ember vagyok ! Évek óta , munka nélkül ! Egy halmozottan , hátrányos településről vagyok .
 A számító gépet is  , egy nagyon kedves testvértöl kaptuk . Hogy épülni tudjunk az Urr ban .  igaz !
 Nem volt mindig így ! Míg a Sátánt szolgáltam , mindenem megvolt ! De testvérek az a Bűn útja volt .! Mikor Jézust meg ismertem , megértettem mindent . És semmi pénzért , nem adnám fel az én üdvösségemet . Maradjak örökre szegény , csak az én szeretet Jézusom legyen mellettünk és a családommal . Más semmi nincsen, ami fontosabb lenne .

Máté Evangéliumában ez áll.

„Kérjetek, és adatik nektek,
keressetek, és találtok,
zörgessetek, és megnyittatik nektek.”
(Máté evangéliuma 7,7)

A mi szeretet Atyánk , betölti minden szükségletet . Csak hinni kell testvérek ! Ámen !

De mutatok egy felvételt , ha nem sértek meg senkit , honnan is vagyok , hol is élünk .!

http://www.youtube.com/watch?v=G7QItmr2eCE#ws (http://www.youtube.com/watch?v=G7QItmr2eCE#ws)

Ez a film  , most készült ! Ha valaki megbotránkozik , kérem az Admint , törölje !! Hm.. Hát igen , testvérek innen vagyok sajnos ! Itt élek a minden napokban ! Nehéz ! De oltalmam , oltalmunk az URR !
Nehéz szavakban önteni , amit érzek testvérek . Nincs is erre szó !  Mi még  , ebben a mélységben nem vagyunk !
De ha , mi hamarabb nem kapunk munkát . Akkor sajnos  , mi is idáig süllyedünk ! Kérlek Imátkozzatok értünk testvérek ! Köszönöm  a figyelmet  Attila  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2011 Október 10, 10:23:57
A mai napon  , még egy utolsó gondolatot engedjetek meg nekem . És bocsánatot kérek ha zavarodom .

" Törekedjetek tehát a Szent Szellem értékesebb ajándékaira! Most pedig megmutatom nektek a legjobb utat, az isteni szeretet útját.
I. Korinthus 12, 31 - Egyszerű ford. "  Ez számomra  , nagy bátorítást ad a hétköznapokban .

Testvérek ez a Bizonyság hatalmas Istentől .     CSAK KEMÉNY IDEGZETŰEK NEK  !! Kérem meg ne botránkozzon senki .
Nézzétek meg , hogy a mi URR unknak , milyen hatalma van felettünk . Mekkora erő az , ami a minden napokban
velünk van  .  Jézus ereje Testvérek .! Ha ez az embert , térdre kényszerült az Urr élőt és megtért . Akkor az URR
neve hallatán , minden térdnek megkel hajolnia . Mert a mi Istenünk előtt , nincsen lehetetlen . Ámen !

http://www.youtube.com/watch?v=nRn05e1g52Y# (http://www.youtube.com/watch?v=nRn05e1g52Y#)

Testvéri szeretettel Attila  :2smitten:
Én is láttam ezt már.Csodálatos!Köszönöm drága Testvérem!
Az Úr áldjon meg Titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2011 Október 10, 10:45:38
Nyilván arra gondoltok , hogy könnyű nekem ! Nincsen bajom és problémám .! Testvérek elkel mondjam az elején .
 Én egy nagyon szegény ember vagyok ! Évek óta , munka nélkül ! Egy halmozottan , hátrányos településről vagyok .
 A számító gépet is  , egy nagyon kedves testvértöl kaptuk . Hogy épülni tudjunk az Urr ban .  igaz !
 Nem volt mindig így ! Míg a Sátánt szolgáltam , mindenem megvolt ! De testvérek az a Bűn útja volt .! Mikor Jézust meg ismertem , megértettem mindent . És semmi pénzért , nem adnám fel az én üdvösségemet . Maradjak örökre szegény , csak az én szeretet Jézusom legyen mellettünk és a családommal . Más semmi nincsen, ami fontosabb lenne .

Máté Evangéliumában ez áll.

„Kérjetek, és adatik nektek,
keressetek, és találtok,
zörgessetek, és megnyittatik nektek.”
(Máté evangéliuma 7,7)

A mi szeretet Atyánk , betölti minden szükségletet . Csak hinni kell testvérek ! Ámen !

De mutatok egy felvételt , ha nem sértek meg senkit , honnan is vagyok , hol is élünk .!

http://www.youtube.com/watch?v=G7QItmr2eCE#ws (http://www.youtube.com/watch?v=G7QItmr2eCE#ws)

Ez a film  , most készült ! Ha valaki megbotránkozik , kérem az Admint , törölje !! Hm.. Hát igen , testvérek innen vagyok sajnos ! Itt élek a minden napokban ! Nehéz ! De oltalmam , oltalmunk az URR !
Nehéz szavakban önteni , amit érzek testvérek . Nincs is erre szó !  Mi még  , ebben a mélységben nem vagyunk !
De ha , mi hamarabb nem kapunk munkát . Akkor sajnos  , mi is idáig süllyedünk ! Kérlek Imátkozzatok értünk testvérek ! Köszönöm  a figyelmet  Attila  :2smitten:
Drága  Attila!
Köszönöm  a videót. Megrázó volt. De az Úr a ti oltalmatok és hajlékotok. Embert próbáló idők ezek, de az Úr nem hagy el Titeket és egyikünket sem soha.
Imádkozom értetek Testvéreim és a falutokban élő emberekért.
Az Úr áldjon és őrizzen meg Titeket.
Szeretettel.
Edit
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2011 Október 10, 10:53:39
Áldott szép napot mindenkinek .

 Testvérek , bekel látnunk azt , hogy van mit javítanunk az életünk benn . Csak gondolkodjunk el rajta . Hogy hol
 tartunk . Ott tartunk még mindig , hogy felnőtt ember révén , még egyesek , most végzik a 3-4-5-8 osztályt . "

 " Tisztelet a kivétel "

 Kérdezem szeretettel miért ?

 Ott tartunk testvérek jelenleg , hogy az iskolában nem járnak a gyerekek rendszeresen , vagy sehogy sem .!
  Nyilván tudjuk mindnyájan ! Hogy csak így tudunk a Többségi Társadalomban be illeszkedni . Ha teszünk az      asztalra . Mert ha  ,  teszünk az asztalra  , van mit elvenni . De ha nem teszünk , akkor egyértelmű hogy , nincsen
mit elvenni . Nekünk szülőknek , odakel figyelnünk a gyerekeinkre ! Rendszeresen iskolába engedni !
Mert bizony testvérek , hogy az egyik kitörési pont ez ! Mert ha a gyerekeink tanulnak  , Gimnázium  , Érettségi
esetleg , fő Iskola , Egyetemet végeznek . Akkor tanultak , fejletek leszünk . És Illeszkedni tudunk bár mely országban . Nézzétek meg , bár mely nemzetiséget .  GYÁRAIK , ÜZEMEIK , CÉGÜK VAN . Miért testvérek ?
Mert Tanultak ! Ezt gondolom  , egyértelmű ? Tanulnunk és tanulnunk kell  testvéreim ez a megoldás !

Az Evangéliumról néhány szót  .  Fontos az hogy az Evangéliumot  , be engedjük az otthonainkban !
Ennek lehet , bármilyen formája . De vigyáznunk kell arra , hogy az amit tanulunk , ne  tév tanítás legyen .
Hisz  , sok válási formát ismerünk világszerte . És vannak  , nagyon sok tév tanítások . Nekünk szigorúan a Bibliára
Isten Igéjére kell alapozni az életünket , és megvizsgálni azokat .  Az én szívem benn , van egy nagyon kedves
Evangelizáció . Egy nagyon kedves Pásztoré . De ezt ,  meg is szeretném mutatni nektek .

http://www.youtube.com/watch?v=Bpe8rkTVCOw# (http://www.youtube.com/watch?v=Bpe8rkTVCOw#)

Nos testvérek , engedjétek ezeket a csodás embereket , közétek ! Mert áldásos a szolgálatuk !

Szeretettel meg kérem a kedves Antee , nyisa meg ezt nekem . Mert sajnos nem tudom !
Csodálatos videó!Dicsőség az Úrnak!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 10, 11:08:04
Áldott szép napot mindenkinek .

 Testvérek , bekel látnunk azt , hogy van mit javítanunk az életünk benn . Csak gondolkodjunk el rajta . Hogy hol
 tartunk . Ott tartunk még mindig , hogy felnőtt ember révén , még egyesek , most végzik a 3-4-5-8 osztályt . null

 null Tisztelet a kivétel null

 Kérdezem szeretettel miért ?

 Ott tartunk testvérek jelenleg , hogy az iskolában nem járnak a gyerekek rendszeresen , vagy sehogy sem .!
  Nyilván tudjuk mindnyájan ! Hogy csak így tudunk a Többségi Társadalomban be illeszkedni . Ha teszünk az      asztalra . Mert ha  ,  teszünk az asztalra  , van mit elvenni . De ha nem teszünk , akkor egyértelmű hogy , nincsen
mit elvenni . Nekünk szülőknek , odakel figyelnünk a gyerekeinkre ! Rendszeresen iskolába engedni !
Mert bizony testvérek , hogy az egyik kitörési pont ez ! Mert ha a gyerekeink tanulnak  , Gimnázium  , Érettségi
esetleg , fő Iskola , Egyetemet végeznek . Akkor tanultak , fejletek leszünk . És Illeszkedni tudunk bár mely országban . Nézzétek meg , bár mely nemzetiséget .  GYÁRAIK , ÜZEMEIK , CÉGÜK VAN . Miért testvérek ?
Mert Tanultak ! Ezt gondolom  , egyértelmű ? Tanulnunk és tanulnunk kell  testvéreim ez a megoldás !

Az Evangéliumról néhány szót  .  Fontos az hogy az Evangéliumot  , be engedjük az otthonainkban !
Ennek lehet , bármilyen formája . De vigyáznunk kell arra , hogy az amit tanulunk , ne  tév tanítás legyen .
Hisz  , sok válási formát ismerünk világszerte . És vannak  , nagyon sok tév tanítások . Nekünk szigorúan a Bibliára
Isten Igéjére kell alapozni az életünket , és megvizsgálni azokat .  Az én szívem benn , van egy nagyon kedves
Evangelizáció . Egy nagyon kedves Pásztoré . De ezt ,  meg is szeretném mutatni nektek .

http://www.youtube.com/watch?v=Bpe8rkTVCOw# (http://www.youtube.com/watch?v=Bpe8rkTVCOw#)

Nos testvérek , engedjétek ezeket a csodás embereket , közétek ! Mert áldásos a szolgálatuk !

Szeretettel meg kérem a kedves Antee , nyisa meg ezt nekem . Mert sajnos nem tudom !


 

Szia. :05:
Jol ertem Testverem, topicot szeretnel nyitni? Ha igen, milyen cimmel?


Aldjon az Ur!
:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 10, 11:19:12
Áldjon az ÚR Jézus Kedves Testvérünk  Antee . Nem szeretnék topikot nyitni . A Yutubra értetem . Az Evangelizációra .

Köszönöm a figyelmet és mindenkitöl a választ is . Legyetek Áldottak Attila  :2smitten:

De ha kedves vezetőség elhelyezi , más topikban . Az sem baj ? Biztos más is szeretné ezt a topikot  igénybe venni .


http://www.youtube.com/watch?v=Bpe8rkTVCOw# (http://www.youtube.com/watch?v=Bpe8rkTVCOw#)

Erre gondoltam Megnyitni  Köszönöm .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 10, 11:47:26
 Beszélgetés az Örvény című film rendezőjével .

http://www.youtube.com/watch?v=n36VRB3d2tY# (http://www.youtube.com/watch?v=n36VRB3d2tY#)


Karola
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 10, 15:29:17
Vágjunk a közepébe!

A romák különböző nyelvezetű és szokású népcsoport, amely kisebb nagyobb mértékben eltér a befogadó országkultúrájától, sőt a legtöbb esetben teljesen elkülönülnek a „nem romáktól”. A romáknak is vannak csoportjaik, akik eltérnek egymástól a szokásokban, nyelvekben, hagyományokban.

Magyarországon 6 csoportjuk van: magyar, oláh, beás, kárpáti , szintó és román cigányok. A magyar és kárpáti cigányok összefoglaló neve a romungrók. Bár a „cigány” szó általában negatív jelentést hordoz, de már egyre több helyen elfogadott, a médiában is már használják, illetve a romák is elfogadják, sőt vállalják. Szervezetek nevében is benne él: Országos Cigány Önkormányzat.

A jelenlegi statisztikai adatok szerint 400 ezer körül van a romák népességszáma, de a Központi Statisztikai Hivatal szerint 2050-re akár egymillióra is növekedhet a számuk, ami azt jelenti, hogy a lakosság 10 %-át fogják képviselni.

A romák a világ számos részén megtalálhatóak, mivel vándornép. Legnagyobb számban Közép-Európában és Kelet-Európában laknak. Becsült számuk 8 millió körül van Európában. Erre a számra nincsen pontos adat, van ahol 10 milliót és van ahol 8 milliónál kevesebbet becsülnek. Romániában 1,5 – 2 millió roma van, Lengyelországban nagyon keveset, körülbelül 60 ezret tartanak számon.
Származásuk

Indiából vándoroltak leginkább Kelet-Európába.

Náluk a család-centrikus viselkedés természetes. A beteg, védtelen családtagért mindet megtesznek Egymással nagyon becsületesek. Tiszteletben tartják egymás kapcsolatait és építik azokat .  I
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 10, 15:32:02
A magyarországi cigányság zenei hagyománya

1905-től fordulópont következett be a magyar művelődéstörténetben. Kodály és Bartók hiteles népzene-kutatói munkássága, melyben tisztázódik a magyar népzene és a cigány népzene kérdéskomplexuma. A közvélemény ugyanis a cigányzenét tekintette a magyar népzenének, természetesen meghamisítva ezzel a magyar és cigány zenefolklórt.

Addig senki sem próbálta meg kielemezni a szókincs és nyelvtani különbségeket, illetve összehasonlítani. Sajnos elég sokáig tartott ez a tévhit, még a műveltebb rétegek között is.

A cigányság zenei szerepéről már 1489-ből is van említés, de a 18. századig csak elszórt adatokat találunk. A romák zenei szereplése is elég csekély számot mutat, hiszen arányuk mindössze 6%.
„Szinte felmerül a kérdés, vajon a cigányok zenei stílusa nem az úri rétegek osztályából származik-e?” -írta Bartók Béla 1932-ben.

A magyar zenefolklór gyűjtését Vikár Béla kezdte el fonográf felvétellel 1895-ben, de mivel nem volt zenész, ezért nem igazán tudta megfelelően rendszerezni a gyűjteményét. Az igazi tudományos kutatást Kodály és Bartók kezdte el még 1905-ben. Elkezdték összeszedni az addig ismeretes anyagokat és összehasonlították más népek zenéjével. Hamarosan meg tudták fogalmazni a magyar és a cigány zene döntő különbségeit.

1912-14 között 105 cigány dallamot gyűjtöttek a történelmi Magyarország területén. Mi lett az elemzés eredménye? Elsősorban cigány dalnak kell tekinteni minden saját nyelven, illetve a környezettől eltérő nyelven. Másodsorban azokat is annak kell tekinteni, amelyeket bár nem az ő nyelvükön írtak, mégis magukénak tartják, és ezt a környezetük is elismeri. Bár lehet benne a környezethez hasonló sajátosság, mégis ami lényeges különbözik az a pergetés, bizonyos dallamsorzáró motívumok és jellegzetes hangszínhatások.

Kodály és Bartók után rengetegen elkezdtek foglalkozni a témával, azonban jelentőseben Cseki Sándor és Imre volt, akik 614 dallamot szereztek 1942-ben és javarészt fonográfra rögzítve.

Ettől kezdve megindul szinte tömegesen a a romák népzenei kultúrája iránti érdeklődés, tévében, rádióban, lakodalmakban kezdik el játszani, már-már magukénak tekintve a magyarok. Bár az érdeklődés nem szenved hiányt, mégis nem mondható tudományosan rendezettnek, hiszen kevés szakember foglalkozik még manapság is vele. Legalább 4-5 szakember kéne, akik 2-3 év alatt összegyűjtenék, rendeznék a cigány zenét, ami még máig sem készült el.

A legfelszereltebb anyaggal Magyarországon a Magyar Tudományos Zeneakadémia rendelkezik.

Köszönöm hogy  , meg hallgattatok . Áldott fórumozást továbbra is .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 10, 18:17:22
Köszönjük Testvérem az információkat! :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Október 10, 19:40:03
3851. hozzászólás kapcsán.

http://www.youtube.com/watch?v=mx7h99esPjQ# (http://www.youtube.com/watch?v=mx7h99esPjQ#)

Az egyik kedvenc Nótám!  :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2011 Október 10, 19:53:07
Nekem pedig ez tetszik nagyon:

Rontó Attila: Osse Shalom

http://www.youtube.com/watch?v=CujfrZhDPJM# (http://www.youtube.com/watch?v=CujfrZhDPJM#)

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Október 10, 19:57:37
Nekem pedig ez tetszik nagyon:

Rontó Attila: Osse Shalom

http://www.youtube.com/watch?v=CujfrZhDPJM# (http://www.youtube.com/watch?v=CujfrZhDPJM#)

 :2smitten:


Persze! Nekem is tetszik, de ez más kategória.  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2011 Október 10, 19:59:26
Az nem baj, de nagyon szép és zsniálisan játszik Attila.

 :089:   :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Október 10, 20:01:50
Az nem baj, de nagyon szép és zsniálisan játszik Attila.

 :089:   :2smitten:


Persze, hogy nem baj, sot!!! Ez a jó, a legjobb kategória.  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2011 Október 10, 20:09:24
Ez is szuper!!!!

Hodu ADONAI

http://www.youtube.com/watch?v=2GGGpJt9Z10#ws (http://www.youtube.com/watch?v=2GGGpJt9Z10#ws)

 :252: :048: :170:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: julika - 2011 Október 10, 23:54:30
Kedves Elisabeth !

Valóban szuper :2smitten: :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 11, 07:13:50
  :01:   Áldott szép reggelt és napot Drága testvérek . Jol látok ? El sem hiszem .! Hát van ilyen szeretet a földön .

          Jézusom ! Köszönöm Uram .  :2smitten:       Igaz minden rosszat  , nem mi követünk el . Úgy mond  én és és a
             
          családom . De mégis ha a Romák elkövetek bármi rosszat bárki ellen , én kérek bocsánatot helyettük . Elsőnek

           tőled kedves Antee Testvérünk .

           Szeretettel Attila

           Hölgyeim kezüket csókolom  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 11, 07:32:28
A mai magyarországi romáknak hat nagy csoportja van

Romungrók: a legrégebbi cigány népcsoport a Kárpát-medencében. A romungó összefoglaló neve a magyarcigányoknak és a kárpáti cigányoknak.
Magyarcigányok: ők azok, akik legjobban alkalmazkodtak. Ők már nem őrzik az ősi nyelvet, csak magyarul beszélnek.
Kárpáti cigányok: mindenben hasonlítanak a magyarcigányokhoz, azt kivéve, ogy ők viszont beszélik a régi nyelvüket, bár nem feltétlenül beszélnek perfektül.
Szintók: nagyon közel állanak a kárpáti cigányokhoz, kulturális és nyelvi szempontból szintén. Leginkább cirkuszi foglakozást választottak: céllövölde, körhinta...stb.
Oláhcigányok: ez egy összefoglaló név, körülbelül 10-12 csoportra lehet őket osztani. Annyit még lehet róluk tudni, hogy Havasalföldről vándoroltak Magyarországba. Nyelvcsoportok: lovara (lócsiszárok), Colara (szőnyegesek), Khelderara (üstfoltozók), Cherara (sátorosok), Drizara (üstfoltozók), Patrinara (lombosok), Curara (késesek), Bugara (dögészek), Kherara (házalók, alkalmi munkások), Masara( halászok), Fodozo-vuri (fúrókészítők), Romane roma (rézművesek), Bodoca (fémművesek).
Beások: román területről származnak, ősi fő foglalkozásuk a famegmunkálás. Jelenleg segédmunkásokként dolgoznak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 11, 07:34:13
  :01:   Áldott szép reggelt és napot Drága testvérek . Jol látok ? El sem hiszem .! Hát van ilyen szeretet a földön .

          Jézusom ! Köszönöm Uram .  :2smitten:       Igaz minden rosszat  , nem mi követünk el . Úgy mond  én és és a
             
          családom . De mégis ha a Romák elkövetek bármi rosszat bárki ellen , én kérek bocsánatot helyettük . Elsőnek

           tőled kedves Antee Testvérünk .

           Szeretettel Attila

           Hölgyeim kezüket csókolom  :2smitten:

Nincs miért bocsánatot kérni! :2smitten:
Áldott szép napot mindenkinek. :05:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 11, 07:34:39
Befejezésül engedjetek meg egy imát , minden testvéremért !
                                                 
http://www.youtube.com/watch?v=aP5d4KV3yWk# (http://www.youtube.com/watch?v=aP5d4KV3yWk#)
Nyisd meg, Uram, ajkamat neved dicséretére; tisztítsd meg szívemet minden hiábavaló és vétkes gondolattól;

világosítsd meg értelmemet, gyújtsd lángra szívemet, hogy ezt az imát méltón, figyelmesen, áhítattal végezzem, és meghallgatásra méltó legyek isteni fölséged színe előtt. Krisztus, a mi Urunk által.



Gyógyíts meg engem Uram!
Uram, hiszem, hogy Te teremtettél, és hiszem, hogy ma is szeretsz engem.
Egészen átjár, és körülvesz a Te teremtő energiád, erőd, és szereteted, a jóság és a szépség hatalma.
Jöjj a Te gyógyító erőddel és ajándékozz meg testem és lelkem egészségével!
Néha a gyermekkor zavaraitól szenvedek: a hiányos odaadás, a kevés szeretet, de saját hibáim és kudarcaim miatt is. De hiszem, hogy Te mindent meg tudsz bocsátani és mindent képes vagy meggyógyítani.
Segíts, hogy ne szenvedjek többé a keserű érzésektől és élményektől! Szabadíts meg engem Szentlelked által minden negatív tapasztalattól és rossz emléktől!
Adj nekem új jövőt, az öröm és a biztonság új érzetét, új kapcsolatot Veled és felebarátaimmal! Engedd, hogy átéljem gyógyításod valóságát és teljességét!
Uram, bízom segítségedben. Gyógyíts meg és fordíts magad felé engem! 



Édes Atyám  kérlek , virrassz a földkerekség minden betegének ágya mellett!
Különösen azok mellett, akik ebben az órában veszítik el öntudatukat,
Akik haláltusájukat vívják,
Akiknek nincs semmi reményük a gyógyulásra,
Akik fájdalmukban sírnak és jajgatnak,
Akiket senki nem ápol,
Akik járni szeretnének, de ágyhoz vannak kötve,
Akiknek pihenniük kellene, de a szükség munkára kényszeríti őket,
Akik nyugtalanul hánykolódnak ágyukon, nem tudnak aludni, az éjszakát nyitott szemmel töltik,
Akiket betegségük miatt családjuk szegénységének gondja  is kínoz,
Akiknek végleg le kell mondaniuk jövőbeli terveikről,
Akik nem hisznek az örök életben,
Akik nem tudják, hogy Krisztus szereti őket.
                                                                     


Mennyei Atya, dicsőítve, imádva és magasztalva jövök eléd. Köszönöm, hogy fiadat, Jézust küldted, hogy életet adjon nekem, bocsánatot és helyet a Te családodban. Köszönöm, hogy elküldted a Szentlelket, hogy vezessen és megerősítsen mindennapi életemben. Mennyei Atya, nyisd meg szememet, hogy láthassam nagyságodat és győzelmedet a javamra. Jézus Krisztus keresztje alá helyezem és Jézus drága vérével .
Mennyei Atya, dicsőítve, imádva és magasztalva jövök eléd. Köszönöm, hogy fiadat, Jézust küldted, hogy életet adjon nekem, bocsánatot és helyet a Te családodban. Köszönöm, hogy elküldted a Szentlelket, hogy vezessen és megerősítsen mindennapi életemben. Mennyei Atya, nyisd meg szememet, hogy láthassam nagyságodat és győzelmedet a javamra. Jézus Krisztus keresztje alá helyezem és Jézus drága vérével borítom be magam. Krisztus fényével veszem magam körül, és Jézus nevében mondom, hogy semmi nem akadályozhatja meg az Úr művének beteljesülését életemben Ámen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 11, 08:07:37
Ez is szuper!!!!

Hodu ADONAI

http://www.youtube.com/watch?v=2GGGpJt9Z10#ws (http://www.youtube.com/watch?v=2GGGpJt9Z10#ws)

 :252: :048: :170:

Drága Eizabeth Nagyon köszönjük ezt még nem is halottam  :2smitten:

Szeretettel Karola  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 11, 08:13:44
3851. hozzászólás kapcsán.

http://www.youtube.com/watch?v=mx7h99esPjQ# (http://www.youtube.com/watch?v=mx7h99esPjQ#)

Az egyik kedvenc Nótám!  :2smitten: :044:

Drága testvérnő Ani Kinor  :2smitten:  igen ez nagyon csodás . Büszkék vagyunk a 100- cigány zenekarra .

Igen , méltón állnak az Urr színe előtt . A munkásságuk a zenei  tudásuk elismert Világ szerte .

 Szeretettel Karola  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 11, 08:42:08
Igen vannak  Világhírű hegedű                    Művészeink : Pl : 100-tagú cigány zenekar :http://www.youtube.com/watch?v=rXdSZFzbTPY
http://ciganytancok-tabora.mindenkilapja.hu/ (http://ciganytancok-tabora.mindenkilapja.hu/)    :http://tunderrozsa.honlapepito.hu/?modul=oldal&tartalom=1103998
Történelmünk : http://romaklub.network.hu/kepek/tortenelmunk (http://romaklub.network.hu/kepek/tortenelmunk) 
Irodalmunk : http://hu.wikipedia.org/wiki/Cig%C3%A1ny_irodalom (http://hu.wikipedia.org/wiki/Cig%C3%A1ny_irodalom)
Költöink :http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_k%C3%B6lt%C5%91k,_%C3%ADr%C3%B3k_list%C3%A1ja_(L%E2%80%93R)
Hires KONYHA :http://www.nemzetisegek.hu/repertorium/2006/04/Bar10.pdf

Mindezek tudatában , boldog vagyok hogy megoszthatom veletek !

Karola  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: julika - 2011 Október 11, 08:55:22
Köszönjük ezeket mind neketek Karola! :2smitten:
A konyhai rész nagyon tetszik:Cigánypecsenye :2smitten: :thanks:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 11, 12:56:47
Legyetek áldottak testvéreim ! Engedjetek meg néhány szót . És idézetet .

ÉZSAIÁS 40/31
De a kik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

MÁTÉ EVANGÉLIUMA 7/21
Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.

Testvérek ezt nagyon fontos , hogy ezt elolvastok . Mert amit leírok most nektek az igazság .

Meg van írva, hogy Istennek minden nemzetben kedves, azaz ember, aki keresi Őt. Nincs ez másképp a cigánysággal vagy más néven romasággal sem.

Cigányok sem kisebbek Isten szemében, mint más nemzetbeli embertársaink. Az a lényeg, hogy milyen közösségünk van Istennel. Rengettek cigányszármazású embert ismerek, akik megtértek és teljesen megváltozott az életük.

Megszabadultak az alkoholizmusból, drogozásból, lopásokból és az okkultizmusból. De egyébként sem mindenki Cigány bűnöző nem lehet általánosítani. Ahogy nem lehet azt mondani, hogy minden Magyar rasszista, ahogy ezt szokták mondani egyesek.

Jézus értük is meghalt a kereszten, minden bűnűket elhordozva. Egyszer meghalt a bűneikért eltemették és harmatnapon feltámadt, hogy igaz emberként álljanak Isten előtt. Jézus nem a bőrszínhez áll közel, hanem a töredelmes szívhez.

Isten országában van hely nekik és másoknak is. Jézus azt mondta, hogy elmegyek, és helyet készítek nektek, mert az én Atyám házában sok hely van. Meg mondanám, ha nem így lenne.

Egy másik helyen pedig ezt, hogy más akolban is vannak juhaim. Nem nevezett meg nemzeteket vagy bőrszíneket egyszerűen azt mondta, hogy más akolban is vannak juhaim.

A lényeg az, hogy a cigányok, és a nem cigányok változásának kulcsa Istennek kezében van.

Meg van írva, aki megtér, az üdvözül, aki üdvözül annak örökélete, van. Az örökélet pedig Isten kegyelmi ajándéka Jézus Krisztusban. Isten kiválasztásán alapszik ez. Nem azé, aki fut nem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istenné.

Aki segítségül hívja Jézus nevét, az megszabadul. És ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében akkor Ő, ott van. Leszállok közéjük, és Istenük leszek ők, pedig népem lesznek. Megtartásra való nép szent királyi papság.

Az apostolok cselekedeteibe van egy rész mikor Péter apostol, bemegy Kornéliusz (pogány) házába és mikor imádkozott a Szent Szellem leszállt közéjük. Ekkor megkeresztelkedtek és vették a bűnöknek bocsánatát.

Valamint mikor Jézus Krisztus találkozott Zakeussal (vámszedő volt) és nála vacsorált olyan hatással volt rá, hogy vagyonának a felét szétosztotta, ráadásul ha valakitől patvarkodással elvettem valamit a négyszeresét adom vissza. Ebben az a mondani való, hogy még egy ilyen kapzsi behajtót is képes volt megváltoztatni Isten Jézus Krisztussal való találkozás által.

A gyülekezetek tele vannak cigány származású emberekkel. Van olyan település ahol szinte mindenki Cigány és a faluban egy-két ember kivételével mindenki újjászületett igaz keresztény. Sőt megelőzték a Magyar keresztény ébredést. A kocsmában nem árulnak alkoholt és nincs játékgép
Nézd  Például Uszkát .!!!!
Tehát a Biblia írása szerint bátran kimerem jelenteni Isten, szereti a cigányokat. Kedves cigánytestvérek keressétek Isten országát , és minden megadatik néktek.

Nem az ivás felejteti el a fájdalmakat és nem a múlatás, hanem az engesztelő áldozat. Ezt pedig Jézus Krisztus egyszeri és örök engesztelő áldozatára igaz.

Nem az a lényeg, hogy milyen házi mozi rendszerünk van, vagy hogy milyen márkás ruhákba járunk, hanem az, hogy ki lakik a szívünkben.

A Cigányokra sokan mondanak mindenféle goromba és megalázó dolgot. A járműveken a nők elhúzzák a táskájukat tolvajnak, pecsételik őket. De ha Isten nem undorodik a Cigányoktól, akkor mi kik vagyunk, hogy ismeret nélkül ítélet alá tesszük ezeket, az embereket.

Ez nem azt jelenti, hogy ők mindenben ártatlanok. Van igazság abban, amit mondanak róluk, de ez csak rész igazság, mert az abszolút igazság Isten igazsága.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 11, 14:18:47
Teljesen egyetertek Testverem! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 11, 16:50:14
 Kedves Admin és Fórum vezetőség . Szeretném kérni hogy , lehetne e  ezeket az írásokat más topikban .

 Mondjuk nyitni egy Roma topikot ? Így senkit nem zavarnék az Irássomal . Előre is köszönöm  a kedvességet .
 
 

:2smitten: Attila
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Október 11, 18:27:50
Kedves Testvéreim!

Én nem szeretném ha külön roma topi lenne. Miért kellene? Szerintem nem zavar / vagy nem kellene, hgy zavarjon bárkit is/ senkit sem, hogy ti most egy olyan témát hoztatok be  irásai közzé, amely nem szokásos. Mert tényleg nem szokásos. De jó! Igen a többségi társadalomnak, és a többégi nép keresztényei főleg, szembe kell ezzel nézni. Én olyan környzetben nőttem fel, ahol nem volt szokás a cigányokat romáknak hívni. De együttélni velük kötelező volt, hiszen egy városunk, amelyben közös volt a piac, az áruház, az SZTK, stb volt. Együtt éltünk, és én azt hittem, hogy ismerem is a cigányok életét, és most kiderül, hogy nagyon sekélyes ismereteim vannak. Így én örömmel veszem mindazt amit elmondotok. Isten áldottai vagytok!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 11, 19:25:00
Szia Irma.

Megnyitjuk az új topicot, de teljesen más miatt. Ugyanis ennek a témának kell egy külön topic. Nem csak 1-2 hozzászólást lehet írni erről és jobb, ha rendezetten egy külön topicot kap.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 11, 20:03:31
Kedves Admin és Fórum vezetőség . Szeretném kérni hogy , lehetne e  ezeket az írásokat más topikban .

 Mondjuk nyitni egy Roma topikot ? Így senkit nem zavarnék az Irássomal . Előre is köszönöm  a kedvességet .

:2smitten: Attila

Megnyitottam a topicot.
http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php?topic=1112.0 (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php?topic=1112.0)

:2smitten:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Október 15, 00:41:39
Tulajdonképpen, a BUNOS VAGYOK topic-hoz szerettem volna hozzászólni.

Bízom benne, hogy pontosan idézek az ott olvasottakból :))

" lelkiismeretem alapján hozok torvényeket "  - ezt szeretném kiemelni, csak nem találom........

Testvérek engedjétek meg.
Olyan nincs, hogy a lelkiismerete nem szólal meg valakinek, magyarul, hogy a Szent Szellem ne jelezne.
A lelkiismeret mindig elobb szól, mint az emberben az IGE.
A lelkiismeret mindig tiszta, eredeti, oszinte, és tokéletes, megbízható. Mivel az a Szent Szellemtol van.

Csak olyan lehet, hogy az ember: elnyomja, nem veszi figyelembe, félretólja, elhesegeti, késlelteti.......stb.
Tehát az ember a gonosz bunos szíve alapján, kijátsza a Szent Szellemet.
Mert az emberi szív lehet szennyezett. De a lelkiismeret nem!

Minden cselekedet, mely a szeretettol választ el, azaz ISTENTOL, az rossz! És az ember így kerul bajba, és halmoz hibákat, tévedéseket, majd lesznek azok bunok, a szeretet ellen szóló tettek. De azt senki nem mondhatja, hogy nem éreztem, hogy az nem jó, mert mindenki érzi.
Ezért is íratta le ISTEN a BIBLIÁT, hogy mihez tartsuk magunkat az életben.
Nyílván nem mondtam senki újat...... csak szerettem volna hangsúlyozni, a lelkiismeret ismeretét.

Koszonom  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Október 15, 13:32:22
Ha van egy ember, akinek az élet bármely teruletén olyan a viselkedése, hogy szinte bármit tesz, az utolsó simítást szinte mindig valaki másnak kell megtenni, mert az utolsó csepp, az mindig hiányzik, tehát mindig kell egy fajta felugyelet..... bízom benne értheto mit szeretnék mondani  :D
akkor, az, az ember, nem felnott ???

Hanem bármennyire is komolyan tesz valamit, az gyerek?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 15, 13:42:29
Szerintem nem feltétlen.
Tedd egy kicsit konkrétabbá és akkor könnyebb lesz a dolgunk. :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Ani Kinor - 2011 Október 15, 13:46:28
Szerintem nem feltétlen.
Tedd egy kicsit konkrétabbá és akkor könnyebb lesz a dolgunk. :afro:


Nem tudom, konkrétabban, sajnos.  :088:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2011 Október 15, 14:33:04
Kedves Ani Kinor!

Szerintem nem kell gyereknek nézni, néha még nekünk is akad oly szitu, hogy nem tudjuk befejezni, és hálásak vagyunk ha valaki "beugrik."
A zökkenö akkor van, ha tényleg ez rendszeres. Akkor keresni kell valakit, aki elég türelmes rendszeresen befejezni dolgainkat, vagy magunknak kell megtanulni a pontot rá tenni az "i" betüre. (Vagy ne kezdjek olyan sok dologba, amit nem tudok befejezni: ez nekem is harc volt, mert szeretek egyszerre több mindent futtatni)

 :fel: :003:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: julika - 2011 Október 17, 00:30:31
Nem is tudom,itt írjak-e erről...de itt a topik ciméből ítélve,szabadon beszélgethetünk...

Kérdezni szeretném ,hogy van -e vagy volt-e valaha valakinek lelki fájdalma?
Éreztétek-e,hogy jobban fájt egy szó,mint egy két pofon?.....
Ha volt,mivel tettétek túl magatokat ezen?
Tudom az Úr minden bajban,veszedelemben,megaláztatásban Velünk van....

MÉgis!kiváncsi lennék,ti,hogyan éltetek át ilyen helyzeteket?
Tudom,Jézust le köpdösték,még meg is verték,és sok szenvedésen ment keresztül értünk....ha Krisztusban eggyek lettünk akkor mért van az,hogy mégis vissza kacsingat a világ szokása a keresztény emberekből is?

KIváncsian várom véleményeteket.

Testvéri szeretettel:julika
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 17, 11:34:32
Én azt gondolom a válasz egyszerű. Mindannyian emberek voltunk és vagyunk is. Az Óember sokszor visszaköszön és sajnos azt gondolom az emberek szokásaiban ez könnyen megnyilvánul.  :02:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 17, 13:03:14
Nem is tudom,itt írjak-e erről...de itt a topik ciméből ítélve,szabadon beszélgethetünk...

Kérdezni szeretném ,hogy van -e vagy volt-e valaha valakinek lelki fájdalma?
Éreztétek-e,hogy jobban fájt egy szó,mint egy két pofon?.....
Ha volt,mivel tettétek túl magatokat ezen?
Tudom az Úr minden bajban,veszedelemben,megaláztatásban Velünk van....

MÉgis!kiváncsi lennék,ti,hogyan éltetek át ilyen helyzeteket?
Tudom,Jézust le köpdösték,még meg is verték,és sok szenvedésen ment keresztül értünk....ha Krisztusban eggyek lettünk akkor mért van az,hogy mégis vissza kacsingat a világ szokása a keresztény emberekből is?

KIváncsian várom véleményeteket.

Testvéri szeretettel:julika

Szia Testverem!

Ugy gondolom mindannyian eltunk mar at ilyet.
Jol mondod, az Ur begyogyitja ezeket, altala lehetseges minden!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Október 17, 13:42:08
Drága Julikám!


Bizony sokszor élünk át ilyet életünk folyamán. Van egy szólás : ha szavakkal ölni lehetne.... Lehet velük ölni. Egy-egy meggondolatlanul kimondott szó sokszor gyógyíthatalan belső sebet okoz. Nem hiába hívja fel az Ige a figyelmünket a felelősségteljes beszédre. Mert olyan könnyű egy történetet tovább adni, vagy egy minősítést odavetni és a másik örökre megsebesül. De van egy örömhírem! Az ilyen sebesülésekből egészen biztos, hogy van gyógyulás. Én azt szoktam tenni, hogy odamegyek az Úrhoz és megmutatom a kapott sebet / jól kipanaszkodom magam Neki/ és kérem, hogy az Ő drága gyógyító  kenetével kenje meg és gyógyitsa meg belső sebeimet, és megkérem arra, hogy árasszon el az Ő szeretetével, hogy meg tudjak bocsájtani, és arra kérem Őt, hogy tegye bennem "múlttá" az eseményeket. Nálam mindig a megbocsájtás volt az ami tovább engedett menni.

Hiszem, hogy az Úr Jézus ezeket a sebeket - ha Hozzá visszük  -  minden esetben begyógyítja.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 17, 13:56:10
Amen! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2011 Október 17, 14:34:15
Drága Julikám!

Nekem az is szokott segíteni, hogy öszintén rákérdezek: Ezt most hogy értetted. Megtörtént nem egyszer, hogy kiderült, hogy semmi rossz szándék nem állt mögötte, és rájöttem, hogy túl érzékenyen reagáltam valamire, vagy az illetö nem is vette észre, hogy magbántott. Teljesen felszabadított az öszinte megbeszélés.

A karmesternek: Dávid zsoltára. URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem. 2. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. 3. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. 4. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam. 5. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. 6. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.
139 Zsolt, 1-6

Szeretettel, Shalom

 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: julika - 2011 Október 17, 18:16:37
Áldott Testvéreim!

Nagyon köszönöm nektek a sorokat...

Az Úr valóban hatalmasan tud munkálkodni életünkben,és megtanít minden helyzetben gondolkodni és megerősödni.
Amint Elisabeth írtad,hogy rákérdezel,és a férreértés elkerülhető...ez is jó megoldás.Az Úr ismeri mindenkinek gondolatát,ki milyen véleménnyel van hit testvére irányában,még akkor is,ha esteleg a világ másik oldalán él a személy... :2smitten:

Irma írtad:
Bizony sokszor élünk át ilyet életünk folyamán. Van egy szólás : ha szavakkal ölni lehetne.... Lehet velük ölni.

Ezt tapasztaltam !DE TUDOM,HOGY NEM EMBEREKNEK KELL MEGFELÜLNÜNK,MERT AZOK MINDIG IS TALÁLNAK HIBÁT BENNÜNK.
Ami pláne benne,hogy azok bántsák egymást akik nem is ismerik egymást...vagy épp megvetik egymást....de az Úr tudja ezt is... :2smitten:

Ante írtad:
Ugy gondolom mindannyian eltunk mar at ilyet.
Jol mondod, az Ur begyogyitja ezeket, altala lehetseges minden!

Ezt jól mondtad!KÖSZÖNÖM! :2smitten:

KEDVES GYÖNGYIKE  :2smitten:
ÍRTAD EZT:Én azt gondolom a válasz egyszerű. Mindannyian emberek voltunk és vagyunk is. Az Ó ember sokszor visszaköszön és sajnos azt gondolom az emberek szokásaiban ez könnyen megnyilvánul.

Igyekeznünk kell a régi szerint való Ó embert levetnünk,és minden olyan dolgot ami adig csak jellemző volt életünkre és ez negatívan volt jelen életünkben,akkor valóban nagy szükségünk van arra,hogy teljesen átértékeljük életünket.
Pásztorunk mondta:,,tegyetek leltárt életetekben,,,DE kedves testvérnőm, igazad van abban,hogy szokásaink néha elő jönnek...

Egyedül nehéz,de valóban az Urral minden könnyebb!

Köszönöm,hogy mindenkinek volt szava hozzá :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2011 Október 17, 19:16:58
bizony nagyon fontos,hogy megválogassuk a szavainkat.Mert a szavak sokszor mélyebb sebeket okoznak,mint a fizikai bántás.
Persze nekünk keresztényeknek ki kell vetnünk a keserűséget szívünkből és mindig meg kell bocsátanunk.
Ennek ellenére nem véletlenül mondja az ige,hogy legyen beszédünk sóval fűszerezett.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 17, 19:26:58
Igen! :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: julika - 2011 Október 17, 20:16:43
Ennek ellenére nem véletlenül mondja az ige,hogy legyen beszédünk sóval fűszerezett.
_______________________________________________________________________

Ámen :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: julika - 2011 Október 17, 23:55:50
http://www.youtube.com/watch?v=HUeledMNSbo# (http://www.youtube.com/watch?v=HUeledMNSbo#)

Egy témához illő dicséret jutott eszembe...

Meg kell tanulnunk eképpen cselekedni ahogy Jézus tanít minket
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2011 Október 18, 07:33:10
Julika nekem az jutott eszembe, hogy vannak emberek akik a banánt szeretik és utálják a citromot. Viszont olyan emberek is akadnak akik imádják a citromot és utálják a banánt. Kínáld meg azzal amit nem szeretnek (bár erről neked nincs tudomásod). El fogják utasítani, vagy finoman, esetleg keményebb kifejezéssel.
Amit fel kell ismernünk: nem téged, hanem azt utasították el amit kínáltál.
Bennünk, keresztényekben Jézus él. Mi őt kínáljuk. Mások számára Ő a banán vagy a citrom. Szereti vagy nem szereti. A kínálásra válaszul adott szavak nem nekünk szólnak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2011 Október 18, 09:46:21
Drága Julikám!

Idézet
Meg kell tanulnunk eképpen cselekedni ahogy Jézus tanít minket

ÁMEN!!!! Benne vagyunk elrejtve!!!

Oltalmazzon az ÚR!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: julika - 2011 Október 18, 19:12:24
Bennünk, keresztényekben Jézus él. Mi őt kínáljuk. Mások számára Ő a banán vagy a citrom. Szereti vagy nem szereti. A kínálásra válaszul adott szavak nem nekünk szólnak.
 :afro: :2smitten:


Drága Julikám!

Idézet
Meg kell tanulnunk eképpen cselekedni ahogy Jézus tanít minket

ÁMEN!!!! Benne vagyunk elrejtve!!!

Oltalmazzon az ÚR!

   ___________________________________________________________________--
Köszönöm Drága Elisabeth :2smitten: :thanks:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 22, 11:40:55
 Áldott napot nektek testvérek  .  Attila vagyok  :044:

Szeretné nektek ma olyat írni , ami nem szokványos . Tehát ezért bocsánatot is kérek . Tudjátok bánt valami belül .
És úgy érzem hogy  , közétek tartozom Krisztus családjában , és megosztom ezt veletek . Az elmúlt honnapokban
én egy kutatást végeztem . Ennek az volt a célja hogy Országunkban lássam , hogy tulajdon képen hogyan is
miképpen élnek a Roma testvérek . Tehát itt ,  kizárólag csakis a Roma keresztényeket vizsgáltam . Tudjátok jól
hogy miért tettem ezt ? Vagy még sem ? Mindegy  , elszeretném mondani nektek . És nekem a szakmai végzettségem Roma Közösség fejlesztő . Ezt azért tanultam hogy  a Roma testvéreket egyféle pozitív irány -ban  vigyem .
Hosszú , nagyon hosszú , kemény éveket tanultam . Hogy a Roma közösségeknek ,  jót tegyek . Hogy illeszkedjenek
a Többségi Társadalom hoz . Többé kevésbé , ez sikerült ! Dicsőség az URR nak . Úgy gondolom hogy, nagyon sok jót megtudtam nekik mutatni . Úgy az Evangélium roll , mint az illeszkedésről . Tehát az elsődleges cél kitűzésem
az Oktatás terén volt , a Bűn megelőzés és az Evangélium . Már sajnos , nem tudok ebben a szakmában lenni .
Mert nincsen rá keret az Országban . Tehát úgy gondolják , ez haszontalan idő pocsékolás .
Tudjátok jól , ahogy szokás mondani , egy fecske nem csinál nyarat . Az én esetemben is  ,  így van ez !
A hozz hogy hatékonyabb legyek , ezen a téren a hozz az kellene hogy , ismét aktív legyek . De erre nincsen esély
Szóval el végeztem a Kutatást a felmérést , és rádöbbentem testvérek , hogy kicsi Országunk -ban  hatalmas
az Ébredés a Romák körében . Dicsőség az URR nak . Igaz , szent igaz hogy , nagyon sokan nem keresztények .
És nem úgy élnek , mint mi akik már meg tértek . Ez miatt , mi is levágyunk nézve . De nem tudok mit tenni , vagyis
az ö bűnöket , nem vihetem az én szívemben . Kaptam egy levelet a emailomban , hát még mindig a hatása alatt vagyok az olyan csúnya beszéd volt . Mindegy  , csak elszeretem volna nektek mondani .
Mit tehetnék én ? Másokért nem érezhetem magam felelősnek . ? Mindenki a maga búnéért ál az URR elé .
1- ként nem tömegesen . Ha én , becsületesen   , szorgalmasan éltem az életem , miért kellene szégyellnem a származásomat ?  Testvérek kérlek titeket  ,véleményeztétek ezt . Sámit a véleményetek az én a mi életünk ben .

Attila  :2smitten:

 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2011 Október 22, 12:12:23

Áldott napot nektek testvérek  .  Attila vagyok  :044:

Tehát az elsődleges cél kitűzésem
az Oktatás terén volt , a Bűn megelőzés és az Evangélium .
Tudjátok jól , ahogy szokás mondani , egy fecske nem csinál nyarat .

Attila  :2smitten:


Kedves Attila Testvérem!

Egy fecske nem csinálhat nyarat, azt írod. Igazad van, nem csinálhat, de reményt kelthet a szívekben, hogy már közel van!
Testvérem, tudom, hogy nehéz helyzetben vannak a  romák, mert beskatulyázzák őket. Annak látják őket amilyennek akarják.
Amikor elkezdtünk a börtönökbe járni missziózni sokan kérdezték tőlünk igenlést várva: "Ugye tele vannak a börtönök cigányokkal?"
Meglepődtek amikor elmondtuk, hogy téves ez az elgondolás, több a fehérbőrű elitélt. De a romák azok akik hamarabb elfogadják az evangéliumot.

Testvérem, az amit csináltál nem volt haszontalan. Te vetetted a magot. Utána számoltál már annak, hogy hányak váltak szolgálatod következtében az Jézus követőjévé?

Missziózunk a lakótelepünkön. Az utóbbi két évben nagyobb a megtért roma származásúak száma, teljes családok ismerik fel, hogy ha változást akarnak, be kell fogadniuk Jézust az életükbe.
Ha ezt megteszik megváltozik gondolkodásuk, életük, cselekedeteik.

Talán hűen tükrözi egy példa is. Az egyik megtért roma testvér, aki hosszú időn keresztül "feketén" jutott áramhoz és gázhoz, abbahagyta ennek a szolgáltatásnak az igénybevételét. Eldöntötte, hogy fizetni fog érte. Időnként fáznak, és gyertyával világítanak, de békesség van a szívükben.

Őket is lenézik az ismerősök, de irigykednek is rájuk, mert látszik életükben az a boldogság amelynek ők nem részesei.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 Október 22, 12:14:56
Áldott Testvérem.A vélemény nyilvánításom helyett, had beszéljen az IGE (!!!) : Rm 8,33    
Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít...
Neked van hited, elhívásod, reménységed,VILÁGOSSÁGOD  az Úrtól mégpedig! Miért foglalkozol csácsogó-vádló-rosszindulatú-kárhoztató vádlásokkal. Értsd meg Testvér, neked szól az Ige:2Tim 2,4    
Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki őt harczossá avatta.
Te tedd a te dolgod! A vádló is teszi a magáét, de az Úr az aki megvéd és megsegít!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2011 Október 22, 12:15:45
Igen, az ÚR lát a szívekbe, elötte nincs titok!

Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Róm 8,31

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 22, 12:45:33
Áldott napot nektek testvérek  .  Attila vagyok  :044:

Szeretné nektek ma olyat írni , ami nem szokványos . Tehát ezért bocsánatot is kérek . Tudjátok bánt valami belül .
És úgy érzem hogy  , közétek tartozom Krisztus családjában , és megosztom ezt veletek . Az elmúlt honnapokban
én egy kutatást végeztem . Ennek az volt a célja hogy Országunkban lássam , hogy tulajdon képen hogyan is
miképpen élnek a Roma testvérek . Tehát itt ,  kizárólag csakis a Roma keresztényeket vizsgáltam . Tudjátok jól
hogy miért tettem ezt ? Vagy még sem ? Mindegy  , elszeretném mondani nektek . És nekem a szakmai végzettségem Roma Közösség fejlesztő . Ezt azért tanultam hogy  a Roma testvéreket egyféle pozitív irány -ban  vigyem .
Hosszú , nagyon hosszú , kemény éveket tanultam . Hogy a Roma közösségeknek ,  jót tegyek . Hogy illeszkedjenek
a Többségi Társadalom hoz . Többé kevésbé , ez sikerült ! Dicsőség az URR nak . Úgy gondolom hogy, nagyon sok jót megtudtam nekik mutatni . Úgy az Evangélium roll , mint az illeszkedésről . Tehát az elsődleges cél kitűzésem
az Oktatás terén volt , a Bűn megelőzés és az Evangélium . Már sajnos , nem tudok ebben a szakmában lenni .
Mert nincsen rá keret az Országban . Tehát úgy gondolják , ez haszontalan idő pocsékolás .
Tudjátok jól , ahogy szokás mondani , egy fecske nem csinál nyarat . Az én esetemben is  ,  így van ez !
A hozz hogy hatékonyabb legyek , ezen a téren a hozz az kellene hogy , ismét aktív legyek . De erre nincsen esély
Szóval el végeztem a Kutatást a felmérést , és rádöbbentem testvérek , hogy kicsi Országunk -ban  hatalmas
az Ébredés a Romák körében . Dicsőség az URR nak . Igaz , szent igaz hogy , nagyon sokan nem keresztények .
És nem úgy élnek , mint mi akik már meg tértek . Ez miatt , mi is levágyunk nézve . De nem tudok mit tenni , vagyis
az ö bűnöket , nem vihetem az én szívemben . Kaptam egy levelet a emailomban , hát még mindig a hatása alatt vagyok az olyan csúnya beszéd volt . Mindegy  , csak elszeretem volna nektek mondani .
Mit tehetnék én ? Másokért nem érezhetem magam felelősnek . ? Mindenki a maga búnéért ál az URR elé .
1- ként nem tömegesen . Ha én , becsületesen   , szorgalmasan éltem az életem , miért kellene szégyellnem a származásomat ?  Testvérek kérlek titeket  ,véleményeztétek ezt . Sámit a véleményetek az én a mi életünk ben .

Attila  :2smitten:

 


Szia Kedves Testvérem. Nem kell szégyellned a származásodat. Nem a bőrszín vagy a kultúra számít, hanem a szív. :afro:
Ha pedig olyan csúnya levelet kapsz, akkor erősödj meg az által, hogy a gonosz próbálja lerombolni a szolgálatodat.
Ugyanis gondot okoz neki ha le akarja rombolni, mivel Isten előtt kedves.

:2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Október 22, 13:21:04
Drága Attila Testvérem!

Nagyon sajnálom, hogy megbántottak, de mégis biztatlak : ne add fel a reményt! Itt, ebben az országban nagyon komoly falak állnak az előitéletből, és ezek lebontásához nagyon sok mindenre lenne szükség. De az amit te elkezdtél, az a legfontosabb. Hirdetni az evangéliumot, utat mutatni az életrendezéshez. Ne csüggedj el, hisz valójában nem tudhatod, hányan elégedettek meg abból az "életvizből" amely rajtad keresztül ömlött ki a környezetedre. Mert azt mondja az Ige, hogy a hivőkből "élő víznek folyamai " ömlenek. És ha te hűségesen állsz ott ahová az Isten helyezett, akkor nem a te dolgod hogy megvédd magadat, Őmaga harcol érted, ezt is megigérte. Te csak ne hagyd el a helyed! Lehet, hogy úgy látod nem sokra haladtál, nem baj, azt csak az Isten tudja, hogy milyen a munkádnak a hatása. Bátorítalak  téged! Én nem tudom milyen lehet, egy lenézett nép csoport tagjának lenni, mert nem éltem át, de Jézus tudja, Őt megvetették, lenézték és a bűnösök közzé számlálták.
Magyarországon most nagyon nehéz időket élünk, és mivel sok az elkeseredett ember, könnyen rugnak olyanokba akikről azt gondolják nem tudja visszaadni. De él az Isten, akiben mi reménykedünk, és még eljöhet az az idő, hogy amit tanultál, annak nagyon nagy hasznát vesszük. Mert bizony szükség volna rá. Csak azt kívánom, hogy ne add fel!

http://www.youtube.com/watch?v=khGEb80MP40# (http://www.youtube.com/watch?v=khGEb80MP40#)

szeretettel gondolok rátok és imádkozom értetek : Irma

 :026:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 22, 13:39:24
Nagyon szépen  köszönöm a válaszotokat , nagy szeretet és tisztelet van mögötte  . Érzem belül a szívem benn
hogy , igaz testvéri szeretettel  , Krisztusi szeretettel vagytok irányomban . Hálás vagyok értetek az URR nak .

Tudod Drága Pista bátya . Én csak hallgattalak téged , mondhatom évek óta . A Börtön röl a Börtön Missziós
 munkáról . Nem idegen ez tőlem ! Hisz a Börtönök benn jártam én is . Szeged töl , Sátoralja Ujhelyiig , Sopron ig .
Nem úgy mint lakó ! De úgy mint tanács adó és Lelki gondozó igen . Tehát mikor írsz erről , örülök , valóban csodás az mikor egy gyilkossal  beszéltem és elmondta , hogy megbánta és teljesen megtért Keresztény lett . Pista bátya
megmerem kockáztatni , hogy ismerjük egy mást ! Hogy sokan meg tértek e általam ? Hát erre , csak annyit tudnék mondani az Urré minden dicsőség ezért . Az Országot bejártam , Romániát és több ezer embernek beszéltünk már az Evangéliumról  . Legyen az bármilyen nemzetiség . Személyesen is vihettem az URR elé 6- gyermekemet ami
nagy áldás az én életemben . Úgy hogy Drága Pista bátya , köszönöm a választ . Attila  :044:


 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 22, 13:46:30
Áldott Testvérem.A vélemény nyilvánításom helyett, had beszéljen az IGE (!!!) : Rm 8,33    
Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít...
Neked van hited, elhívásod, reménységed,VILÁGOSSÁGOD  az Úrtól mégpedig! Miért foglalkozol csácsogó-vádló-rosszindulatú-kárhoztató vádlásokkal. Értsd meg Testvér, neked szól az Ige:2Tim 2,4    
Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki őt harczossá avatta.
Te tedd a te dolgod! A vádló is teszi a magáét, de az Úr az aki megvéd és megsegít!

Shalom Ferenc testvér Elizabeth Kedves Anti . Az életemben egy boldog nap , mikor megismer hetelek titeket .

Legyetek Áldottak Testvérek . És szeretettel Épülünk általatok !
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 22, 13:47:58
Drága Attila Testvérem!

Nagyon sajnálom, hogy megbántottak, de mégis biztatlak : ne add fel a reményt! Itt, ebben az országban nagyon komoly falak állnak az előitéletből, és ezek lebontásához nagyon sok mindenre lenne szükség. De az amit te elkezdtél, az a legfontosabb. Hirdetni az evangéliumot, utat mutatni az életrendezéshez. Ne csüggedj el, hisz valójában nem tudhatod, hányan elégedettek meg abból az "életvizből" amely rajtad keresztül ömlött ki a környezetedre. Mert azt mondja az Ige, hogy a hivőkből "élő víznek folyamai " ömlenek. És ha te hűségesen állsz ott ahová az Isten helyezett, akkor nem a te dolgod hogy megvédd magadat, Őmaga harcol érted, ezt is megigérte. Te csak ne hagyd el a helyed! Lehet, hogy úgy látod nem sokra haladtál, nem baj, azt csak az Isten tudja, hogy milyen a munkádnak a hatása. Bátorítalak  téged! Én nem tudom milyen lehet, egy lenézett nép csoport tagjának lenni, mert nem éltem át, de Jézus tudja, Őt megvetették, lenézték és a bűnösök közzé számlálták.
Magyarországon most nagyon nehéz időket élünk, és mivel sok az elkeseredett ember, könnyen rugnak olyanokba akikről azt gondolják nem tudja visszaadni. De él az Isten, akiben mi reménykedünk, és még eljöhet az az idő, hogy amit tanultál, annak nagyon nagy hasznát vesszük. Mert bizony szükség volna rá. Csak azt kívánom, hogy ne add fel!

http://www.youtube.com/watch?v=khGEb80MP40# (http://www.youtube.com/watch?v=khGEb80MP40#)

szeretettel gondolok rátok és imádkozom értetek : Irma

 :026:

Kezét csókolom kedves Irma . Nagyon köszönöm kedves szavatokat .
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 22, 15:18:26
Ne tudom azt mondani  , hogy minden vád alaptalan . Tehát ezekkel a problémákkal szembe kell nézni .
Nem lehet , szőnyeg alá söpörni . Mert ezzel csak a problémák tornyosulnak . Azon vagyok , mind a mai napig
hogy a orvosoljuk a problémákat . Tehát több vezetővel beszéltem , és ígéretet tettek arra , hogy a következő
megbeszélés tárgya a gyermekek rendszeres iskolába járása . A Bűn vissza szorítása lesz többek között .
Tehát nem is tudom , mit tehetnék én még . A világiakkal nem nagyon van már úgy kapcsolatom . De igyekszem mindenkivel konfliktust keresni . Hiszen nem az egészségeseknek van szüksége az Orvosra , hanem a betegeknek .
Szóval mindent meg teszek , bár már a politikában nem vagyok . Az én szívem már Istené , nem a világiak é .

Nagyon szépen köszönöm hogy meg hallgattatok . Attila  :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Október 22, 16:44:41
Drága Testvérem!

Ha Isten ennyire szívedre tette néped ügyét, de most úgy érzed, hogy bezárulnak az ajtók, akkor egyet tehetsz: keresed Isten Orcáját. Hidd el, hogy Ő látja az égető szükséget! Most amikor nem tudsz nagy cselekedeteket tenni, tedd, amit megtehetsz: járj közbe Isten előtt! Ez az Őelőtte való csendességed nagyobb "haszonnal" jár, mint ha próbálkoznál a zárt ajtók kinyitásával. Van egy nagyon drága Ige : Én megyek előtted.... Nagyon fontos, hogy mi a lábanyomában járjunk, mert csak úgy gyümölcsöző az Érte való tevékenykedésünk. Való igaz! A tennivaló nagyon sok, és lassan az óra éjfélre jár! De minden szolgálónak tudnia kell, hogy Isten szabja meg a Vele való járás ütemét.
Te az Ő felkent szolgálója vagy, és ha most csendre int, akkor nagyon figyelj rá, mert most akarja megosztani veled, Szive titkait! Ezek nem elpazarolt idők, ezek a belső fejlődésre való idők, az elmélyülésé. Ha velük nem beszélhetsz, értük nem tehetsz, akkor beszél Ővele, akinek a szive szakadt meg, hogy mindenki üdvözüljön.
Támogatni foglak imában, hogy Isten nyissa meg azokat az ajtókat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy szolgáld Őt, néped között!

Isten áldjon meg drága Testvérem!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2011 Október 22, 17:29:59
Kedves Atilla!

Engedj meg még egy pár gondolatot.

A világ az világ, amely Isten nélkül bűnben van, és ez teljesen független attól, hogy melyik nemzetről van szó! Igazi békessége, csak Isten gyermekeinek van. Mi arra hívattunk el, hogy Isten kegyelmét és szeretetét hirdessük. Viszont nem vehetünk olyan terheket magunkra, ami nem miénk, még akkor sem, ha valaki rossz indulatból ezt megpróbálja ránk erőszakolni. Legmesszebbmenőkig el kell utasítani magunktól minden ilyen próbálkozást, mert ezek olyan energiát vesznek el tőlünk, amit Isten szolgálatában kellene használni. Tehát az ilyen vádaskodásoknak az a célja, hogy gyengítsen! Ne adjuk meg ezt az örömet nekik! Tegyük le az ilyet az ÚR kezébe, hiszen Ő pontosan tudja mi történik, és bízzuk Rá a többit. Neki gondja van ránk. Egyet tehetünk, imádkozunk, hogy legyen könyörületes az ÚR!

Zsolt 118,6    
Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?

Nagyon tetszett Irma testvérnő gondolata:

Idézet
Van egy nagyon drága Ige : Én megyek előtted.... Nagyon fontos, hogy mi a lábanyomában járjunk, mert csak úgy gyümölcsöző az Érte való tevékenykedésünk. Való igaz! A tennivaló nagyon sok, és lassan az óra éjfélre jár! De minden szolgálónak tudnia kell, hogy Isten szabja meg a Vele való járás ütemét.

Igen az ÚR előttünk megy! Kövessük és cselekedjük az Ő akaratát és ne az emberek elvárásainak akarjunk megfelelni.

Oltalmazzon Benneteket az ÚR!

Szeretettel, Shalom

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 28, 10:13:45
Áldott napot testvérek

Nagyon sok Roma ember , bele törődik sorsában . Elvan keseredve , elvan bizonytalanodva . Talán az miatt is hogy
kevés biztatás kap a Társadalom tol  a  környezetétől és talán a szüleiktől is . És rossz ény  képe van !
Alapvetően , nem hisz a Roma ember abban hogy , lehet belőle valaki , valami .! Egyrészt a Társadalom nyomása miatt
másrészt a környezetében  , ahogyan ö felnő gyerek kora óta . Általában a Roma családoknál az a Tendencia hogy
a szülök alig várják  , hogy a gyermek felnőjön és aljon el dolgozni . Ilyen körülmények között , nagyon nehéz tervezni .
Még azok a fiatalok körében is , akik egyébként  tehetségesek és vinnék valamire az életben , tömbre mint a szüleik .
Megvagyok győződve arról , hogy az egyetlen megoldás a Roma családoknak az Evangélium . Tehát hogy , egyre többen térjenek meg .  Maga Istennel való találkozás ! Egy olyan érzéseket fakaszt a szívébe , hogy erőt ad a hozz hogy kitörjön ebből .

Nekem az Urr , annyi jót tett az én életembe . Mióta megtértem , hogy azt szinte mindent  nem is tudom felsorolni .
Minden örömöt és bánatot reá kel bízni .Teljesen más lett azóta az életem , elhagytam szinte , minden rosszat az én életemben . A dohányzást az italt a játék gépet és sorolhatnám . Teljesen más ember lettem . Dicsőség az URR nak .
Akik keresztények lettek . Nekünk már könnyebb az élet , nekünk hatalmas Tanárunk van . Ki adta a házi feladatot
nekünk annyi a dolgunk hogy , oldjuk meg . Söth , esetünk benn még Teljes vázlatot , Térképet  is adott értem ez alatt a 10- Parancsoltatott a Bibliát . Nekünk annyi a dolgunk  , hogy betartsuk ezeket . Ámen !

Attila
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 Október 28, 11:24:01
Amen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Irma - 2011 Október 28, 12:26:51
Drága Attila testvérem!

Annyira kedves nekem, hogy így a sziveden hordod a romák ügyét, és kell is hogy legyenek, akikkel megoszthatja az Úr Jézus a szive gondolatait. Mert az Ő akarata az, hogy minden ember megtérjen. Tudod a rossz én-kép nemcsak a romák életét keserítk, hanem mindazokét akik ebben benne
vannak. Az biztos, hogy a roma emberek hátránnyal indulnak, de Isten kiegyenlítő kegyelme képes felülemelni őket ezeken az akadályokon. van a Bibliában egy érdekes történet, amely Onesimusról szól, aki rabszolga volt, de közben megtért keresztény lett. Hátha valaki hátrányból indult, az ő volt, és mégis a története bekerült a Szentirásba, mint olyan emberé, akiért maga Pál apostol járt közben, mert nem arra tekintett ami testben volt, hanem arra, amivé a kegyelem által lett. Tudom néha nem könnyű szemünket a láthatókról a láthatatlanokra fordítani. De csak úgy találhatjuk meg az élő reménységet, ha felnézünk Jézusra, aki rtünk mindent elvgezett.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 28, 13:00:52
 Ámen  ! Drága Irma testvérnőm .

Tudod  , azért el gondolkodom itt magamban . Sose tudom , mikor lép be egy Roma testvérem a Fórumunkra .
És tudod az az Igazság , hogy szeretném látni azt , ahogyan megtérnek . Ahogyan az URR munkálkodik bennük .
Szeretem a népemet ez biztos . Mert Esküt tettem annak idején  , hogy védem őket . Tudod kedves Irma
én azt hiszem , van még mit letenni az asztalra  , sok Roma testvéremnek .Változás kell az Ö életükben .
De ha nincs aki felvilágosítsa őket , hát szegények Bizony vissza esnek a Nagyvilág csapdájában . A Sátánt fogják szolgálni . Kell nekik egy kis Biztatás , Példa . Véleményem szerint a Biblia és az Evangélium . Csodásan meg
változtatná az életüket . MINT nekem is !! Kel az a Roma embereknek , hogy Példa legyen előttük , mint Uszka !
És az Én életem ! Mert ékes Bizonyság az , ha én elhagytam a rosszat , Ők miért ne tehetnék . Csodás ami Urunk
és kel és m uszály öt követnünk , minden erönkel .

Légy áldott Drága Testvérnőm . Testvéri szeretettel Attila  :2smitten: :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: karola - 2011 Október 28, 13:30:04
 Még csak egy pár gondolatot engedjetek meg .

Engedjétek meg hogy, kicsit vissza emlékezem a múltra . Ez engem jó érzésekkel tölt el . Yohn kb.10-éve ismerem . Debrecenbe találkoztunk egy gyülekezetben .
Akkor Roma vezető  voltam , Dicsőség az Úrnak keresztény is . Yohn oda jött hozzám és kérte a véleményem , hogy mit szolok ahhoz ha Romániában Iskolákat építene a Roma gyerekeknek . De nem mehet csak úgy oda és segítsek neki !
Nos voltak kapcsolataim Romániában . Tarcsia , Diószeg ,Simian és sorolhatnám .
Hisz Romániában is elég magas beosztásom volt , mint vezető . A Romák körében
Nagyon örültem hogy Yohn ilyet tervez A Rászorult Roma családoknak . Kimentem
vele Romániába . És felmértük az Ottani viszonyokat . Több száz családot említenék meg . Iszonyatos körülmények között . És amit fontos megemlítenem
hogy nem ismerték az Urat . Tehát a Bibliát sem .! Szóval megkerestük a falvak
kisebbségi vezetőit . És elmondtuk , hogy mit tervezünk mit szeretnénk . Persze
azt mondták , mindenbe segítenek . A Lányom Alexandra volt Yohn a tolmácsa .
Elkezdtük a Missziós munkát . Házakat építettünk nekik , ahol lakjanak . Mert
Nád kunyhóban laktak , nagyon iszonyatos körülmények között . A fotók igazolják


http://www.annovyn.org/hoofd.htm (http://www.annovyn.org/hoofd.htm)

Bele kel nézni . Szóval kezdtük a gyerekekkel az az Evangélium mal . Kifestöket
vittünk előbb . Játékosan próbáltunk közelíteni . Tágra nyílt szemekkel figyeltek
a gyerekek . Csodálatos volt látni , azt a fényt a szemük tükrében azt a szeretetet . Hálás vagyok az én Atyámnak ezért , hogy meg tapasztalhattam .
Majd később jöttek a felnőttek , mindig közelebb és közelebb  kerültek hozzánk.
Sok házat felépítettünk yohn nal . És minden faluban egy Ima házat is . A lányom
Szandra volt gitárral  , aki a Dicsőítő énekeket tanította . Yohn pedig a Bibliát .
Míg én a házakkal foglalkoztam . De közben , én is részt vettem az alkalmakon .
A mai napik nem tudom , mit akar tőlem az Úr . Segíteni szeretnék ezen az elhagyott népen a mai napig . Holott most  , én is segítségre szorulok . De kegyes hozzám az Úr . Mert mindazt amit én tettem , ezelőtt és most . Bőségesen megjutalmazza az ÚR . A testvérek által . ! Érdekes Az Úr Jézus , hogyan formálja át az embert . Köszönöm hogy elmondhattam ezt .
Áldott Fórumozást ! Hozzá szeretném tenni . Yohn nem Roma . Holland testvér .
Nagyon sok Iskolát is csináltunk .

http://www.annovyn.org/hoofd.htm (http://www.annovyn.org/hoofd.htm)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 December 08, 11:12:56
Az igebol tudjuk, hogy majd angyalok felett is fogunk itelkezni. Ez szerintetek mikor es hogyan fog megnyilvanulni?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 December 08, 18:23:04
:?:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2011 December 08, 18:43:55
Nos, véleményem szerint, Voltak Angyalok, akik bár látták és hallották az Örökkévalót, akik számára a csodák mindennaposak voltak, akiknek az engedelmességhez nem nem hitre volt szükségük hanem a tudatra, akik számára a láthatatlan dolgok láthatóak voltak...Nos ők mégis elhagyták a szolgálati helyüket, engedetlenségre, és lázadásra adták magukat. És vagyunk mi emberek, akik mind értelemre-mind erőre nézve a legkisebbek vagyunk Isten lelke által megelevenített teremtményei között, A látható dolgokat sutba vetjük a láthatatlanért,vágyaink-céljaink feledésre ítéltetnek általunk, hogy az Örökkévalónak élhessünk, követjük a láthatatlant vakon, vannak akik életüket sem kímélik a hitükért ill. a hitük céljának eléréséért... Nos véleményem szerint ez az Ítélet a Bukottak-letaszítottak számára! És ez a vádirat is egyben...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 December 08, 19:01:58
Egyetértek Testvérem!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2011 December 08, 19:03:52
Tehát ha mi is ítélkezni fogunk angyalok felett, akkor tulajdonképpen hasonlatosak leszünk az esküdtszékhez?
A bíró pedig Isten lesz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: vidra - 2012 Január 11, 12:56:53
Kedves Mindnyájan!

Érdekelne a véleményetek erről az írásról:

http://www.borostyankor.hu/ivy.A441CFEA-871B-4516-B780-4B78C1958F71.html (http://www.borostyankor.hu/ivy.A441CFEA-871B-4516-B780-4B78C1958F71.html)

előre is köszönettel:

Vidra
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2012 Január 11, 16:10:28
Kedves Vidra!
Szeretettel üdvözöllek a fórumon.  :044:
Beleolvastam a könyvbe, aminek a linkjét feltetted. Nyilván te is érezted, hogy valami nincs teljesen rendjén ezzel a könyvvel.
Értem, hogy ez egy regény. Nem tudom, hogy az író keresztény könyvnek szánta-e? Amennyiben igen, az sajnos nem állja meg a helyét. Bár a Jézusról szóló bibliai történetek benne vannak, azonban sajnos ki van színezve a történet pogány, asztrológiai, "da Vinci kódos" és nem biblikus dolgokkal. Isten kinyilatkoztatott igéjéhez nem tehettünk hozzá, nem vehetünk el belőle, nem színezhetjük ki a saját szánk íze, vagy a modern elvárás stb. szerint. Az a baj, hogy mivel itt bibliai dolgok keverednek Istennek nem tetsző dolgokkal, ezért egy még járatlan embert könnyen tévútra vezet, mert azt sugallja, hogy azok jó dolgok. Óvatosnak kell lennünk.
Az evangéliumi történet, Jézus élete és Isten Igéje úgy jó ahogy van.
Aki meg akarja ismerni Jézus Krisztust és az Ő követője akar lenni, az nagyon jól megismerheti a Biblia lapjairól. Én ezt ajánlom illetve bibliai alapokon álló könyveket.
Keresztény ember életének az alapja kell,hogy legyen Isten kinyilatkoztatott Igéje, a Biblia.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2012 Január 11, 17:44:49
Még hozzátenném, hogy az Antikrisztus hasomlóképpen fogja félrevezetni az embereket, hogy az igazságot keveri a hazugsággal.
Jusson eszünkbe, hogy a sátán is igéket mondott Jézusnak, amikor kísértette. persze kiforgatva Isten igéjét. Jézus pedig megválaszolt neki Isten Igéjével. Isten Igéje Igazság.
FONTOS, HOGY ISMERJÜK ÉS SZERESSÜK ISTEN IGÉJÉT ÉS MEGGYÖKEREZZÜNK BENNE ÉS RAGASZKODJUNK HOZZÁ.
Ha ezt tesszük nem tud minket félrevezetni a gonosz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: vidra - 2012 Január 11, 21:29:59
Kedves Ditte!

Köszönöm, hogy válaszoltál. Én elolvastam a könyvet és nem éreztem ilyen veszélyesnek. Az író képzelete valóban kiszinezi azokat a részleteket, melyek a Szentírásban nincsenek meg Jézus életéből, mint például az égi ország, ahol a bolygók szellemei szerepelnek, vagy fiatalkora, és egyéb részletek, de én nem gondoltam hogy az antikrisztus fenyegetne benne.
Ha Krisztus a szeretet, akkor az antikrisztus a nem-szeretet. Nehezen tudom elképzelni, hogy az antikrisztus könyvet üzenne arról, hogy szeressük az Isten Fiát. Mert nekem ebből a könyvből ez volt a tanulság.
De megértem ha nem akarod elolvasni, ha így felkavar nem is érdemes.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2012 Január 11, 23:59:57
Kedves Vidra.

Én is ismerem ezt a könyvet.
Egyet értek Ditte testvérnőmmel, mert minden ami eltorzítja, az igazságott és az evangéliumot, az ördögi és antikrisztusi.
Akár hozzá tesznek, akár elvesznek az Isteni igazságból, az átkot von maga után és az ördögi.
Lehet nagyon finom az elkészített étel, ha mérget kevertek bele, és mindegy mennyit, az halált okoz.
Így van ezzel, lehet jó regény, de ha eltorzítja az Isteni kijelentést, az káros.
Ha Jézust meg akarod ismerni,  inkább olvasd az evangéliumokat, az a tiszta, életett adó étel.

Sok szeretettel.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Január 12, 09:33:25
Hát ezek után nem sok kedvem van elolasni e könyvet...
Had jegyezzek meg valamit, az én férjem sok kereszténynek nevezett filmet pontosan azért nem szeret mert vagy túlságosan át van itatva katolicizmussal, vagy már annyira messze van az igazságtól mint Makó Jeruzsálemtől...
Nem minden arany, ami fénylik. Szerintem nagyon szelektálni kell nemcsak a tanitói könyveket illetően, de a regényeket illetően mindenképp. Mert egy sci-fi könyv nem annyira veszélyes, mint egy félremagyarázott igei alapokon nyugvó történet, aminek semmi köze az igazsághoz. Ha e regény csak egy icipicit kiszinezi a dolgokat, az már nem az Úrtól van. De mindezt látatlanba mondom, mert a könyvből egy betűt sem olvastam...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Január 12, 09:47:53
Milyen felekezethez tartozik ez a borostyánkő? Valaki tudja?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2012 Január 12, 09:55:58
Nem olvastam a könyvet, de előttem még kérdéses az író szándéka.
Ha úgy írta, és ajánlja a könyvet, hogy Jézusról szól, igazságnak beállítva a valótlanságot, az gáz.  :061:

Ha már eleve egy regényt, egy fantáziatörténetet akart írni, aminek történetesen Jézus a főszereplője, akkor az az ő baja.
Jobban tenné, ha arra törekedne, hogy megismerje az Élet Fejedelmét, ahelyett, hogy kitalál róla dolgokat, de ha nem akarja igazságként beállítani azt, ami nem az, akkor felőlem azt ír, amit akar, legfeljebb nem olvasom el, mert jobban ismerem a történetének a főszereplőjét, mint ő.  :167:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Január 12, 10:57:16
Milyen felekezethez tartozik ez a borostyánkő? Valaki tudja?

Szerintem felekezet független. Hasonló mint a Dan Brown  Da Vinci-kód könyve. Azt is sokan szentírásként fogadták el, sőt egyesek elolvasása után letették a Bibliát és szüneteltették a templomba járást.
Úgy gondolom, hogy akinek a hite szilárd alapokon nyugszik, az egy ilyen könyv olvasása kapcsán sem inog meg, és fel tudja használni arra, hogy megcáfolja és kiigazítsa a benne lévő torzításokat
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Január 12, 12:11:06
Én azt hiszem Zoltán fogalmazta meg legjobban azt amit én is írnék véleményemként. :167: :2smitten:
Ha csak egy csipetnyi is van benne ami csak fantázia és nem az igazság akkor az akár méregnek is tekinthető.

Egy könyv szóljon a Szentírásról és csak az igazságról beszéljen, a tényekről (ne legyen regény), Vagy legyen regény de akkor ne a Szentírással foglalkozzon, hogy egy betűjét se ferdítse el. :118:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2012 Január 12, 12:14:08
Igen, sajnos a da Vinci kód is sokakat megzavart. Sajnos ezeknek a könyveknek szerintem ez is a céljuk: hogy zavart támasszanak az emberek fejében Istennel kapcsolatban.

Visszaolvasva az előző hozzászólásomat, látom, hgoy nem hangsúlyoztam ki eléggé, hogy ha valaki ilyen témájú regényt akar írni, ám írjon, de akkor tegye egyértelművé, hogy a műve a képzelet szüleménye.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Január 12, 12:16:06
Igen ez így van  :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2012 Január 12, 12:17:19
Teljesen világi regényeknél is szokás a bevezetőben kihangúlyozni, hogy a mű a képzelet szüleménye, és minden, valós személyekkel vagy eseményekkel való hasonlóság pusztán véletlen lehet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Január 12, 12:21:09
Egyszer, egy számomra okos és bölcs ember (illetve több is :169: ) azt mondta: nem olvasok semmilyen más könyvet CSAK a BIBLIÁT! Amíg azt nem ismerjük maximálisan addig egyes könyvek nagyon is megtévesztőek lehetnek mások számára. Most már értem hogy miért... :119:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: vidra - 2012 Január 12, 13:52:03
Ennek a topiknak az a címe: Beszélgessünk szabadon.

De ti féltek szabadon gondolkodni és másokat is féltetek ettől. Rémeket láttok, eltévedéstől rettegtek és ebben megerősítitek egymást.

Jézus életét nem ismeri tökéletesen senki!! Ti sem.

De azt mindnyájan tudjuk róla, hogy az utóbbi 2000 évben hozzá hasonló hatású ember nem létezett. Azt is sejtjük hogy szigorúan nevelkedett egy rendben amit fenekestül felforgatott és új rendet állított. Új Szövetséget kötött a régi helyett. Új értéket mutatott a régi helyett és minvégig kiállt mellette. Ez is egy példa, bár tudom hogy Ő fényévekre van tőlem, de akkor is emberi példa is  az élete.

Ti észre fogjátok venni az újat? A régiben a gyönyörűt észreveszitek? Egyáltalán ti mit vesztek észre?

Bocsánat a kirohanásért, bocsánat hogy ide jöttem, tévedtem, elmegyek. Becsületszóra, senkit sem akartam bántani.

( A szerző egyébként római katolikus, szereti Istent, és érzi, és reméli hogy az Isten is viszontszereti őt)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Január 12, 14:06:13
Szia Vidra!

A szabad beszélgetéshez az is hozzátartozik, ha némely testvérek az ilyen jellegű regényeket gyanakvással fogadják. Nem kényszerithetsz senkit sem arra, hogy olyan könyvet vegyen a kezébe, amit nem akar. Ha neked tetszik az sem baj, biztosan van olyan más testvér akinek szintén fog tetszeni.
Én is olvastam regényt ami teljesen a fantázián alapul pld. Ez élet sötétsége cimmel, de ott annyira minden kitalált alapokon nyugszik, hogy inkább egy sci-fi regényhez hasonlit. A hitemet egyáltalán nem tántoritotta meg.
A Jézussal kapcsolatos fikcióktól én is óvakodom kissé, mert a Sátán legnagyszerűbb fegyvere úgy hazudni, hogy majdnem igazság...
A majdnem igazság pedig a pokolra visz, ezért mint irtam is már, sokszor a kereszténynek feltűntetett Jézus filmek sem mindig jók. Persze megnézhetők, de van aki azokat sem szereti.
Az jó ha egy testvér könyveket illetve regényeket tud irni. De szerintem nem a Szentirásból kéne, hanem új alapokra, új fantáziával. Akinek irói vénája van, az bármilyen regényt meg tud irni anélkül, hogy a Szentiráshoz hozzátenne, vagy elvenne belőle. Sok sikert kivánok az irónak!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2012 Január 12, 14:08:50
Igen, kirohantal Testverem. Erre nincs szukseg. Te kerdezted a velemenyunket, megkaptad. Ha pedig nem ilyen velemenyeket vartal, akkor miert nem irtad mar kezdetben, hogy csak egyetertsunk veled?
Megerositest szerettel volna es nem kritikat. Most az utobbi jutott, de ez sem a te iranyodba tortent, hanem egy regeny iranyaba amit mas irt.
Ennek a topiknak az a címe: Beszélgessünk szabadon.

De ti féltek szabadon gondolkodni és másokat is féltetek ettől. Rémeket láttok, eltévedéstől rettegtek és ebben megerősítitek egymást.

Jézus életét nem ismeri tökéletesen senki!! Ti sem.

De azt mindnyájan tudjuk róla, hogy az utóbbi 2000 évben hozzá hasonló hatású ember nem létezett. Azt is sejtjük hogy szigorúan nevelkedett egy rendben amit fenekestül felforgatott és új rendet állított. Új Szövetséget kötött a régi helyett. Új értéket mutatott a régi helyett és minvégig kiállt mellette. Ez is egy példa, bár tudom hogy Ő fényévekre van tőlem, de akkor is emberi példa is  az élete.

Ti észre fogjátok venni az újat? A régiben a gyönyörűt észreveszitek? Egyáltalán ti mit vesztek észre?

Bocsánat a kirohanásért, bocsánat hogy ide jöttem, tévedtem, elmegyek. Becsületszóra, senkit sem akartam bántani.

( A szerző egyébként római katolikus, szereti Istent, és érzi, és reméli hogy az Isten is viszontszereti őt)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Január 12, 14:12:18
Kedves Vidra!

És még valamit...
Nem kell megijedni, a negativ reklám is reklám...
Vannak akik azért fogják elolvasni e könyvet mert itt mások kétkedéssel fogadták...  :105:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Január 12, 14:17:45
Eszembe jutott még valami...
Egy évvel ezelőtt adtam ki egy CD-t gyermek dalokkal, szép, magyar versekkel. A testvérek közül sokan lesátánozták, még az irónőt is. Tudomásul vettem, hogy nem mindenki ért velem egyet, és nem mindenkinek kell az, amit csináltam. De azon kivül hogy kértem az irónőtől kérjenek bocsánatot (nem tették meg) nem csapkodtam az asztalt hogy ejnye-bejnye, meg akkor mostmár én nem is maradok tovább...
Csak annyit jegyeztem meg, hogy fájdalmas dolog másoktól azt hallani hogy amit az Úrtól kaptam, azt mondják, a Sátán van benne...
Tudomásul kell venni, hogy nagyon sokféleképpen gondolkodunk és ami neked tetszik az lehet másnak nem,  ami nekem tetszik, az lehet másnak nem tetszik. Attól még testvérek vagyunk és el kell fogadnunk egymást. Ne menj el emiatt, mert ez egy jó közösség.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2012 Január 12, 14:45:59
Kedves Vidra!
Nem akartunk megbántani Téged.
Örülök neki, hogy szereted az Úr Jézust. mi is mindannyian szeretjük.
Elhiszem neked, hogy az író szereti Istent. Bár ebből a könyvből látszik,hogy még nem tudja, mit jelent Jézust követni.Nem azt gondolom, hogy ő feltétlenül rossz szándékkal írta azokat a bibliával nem összeegyeztethető dolgokat.
 Azonban biztosan Te is ismered a mondást, hogy a pokolba vezető út is csupa jó szándékkal van kikövezve. Nyilván tudatlanságból tette, talán nem gondolta (sokan nem gondolják), hogy ez nem tetsző Istennek. Azonban fontos tudni,hogy Isten nem vállal közösséget pogány vagy okkult stb. dolgokkal. Parancsolta is, hogy az Ő népe ilyeneket ne tegyen.

Isten úgy szerette a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne az el ne vesszen hanem örök élete legyen.

Meg van írva, hogy szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.

Ha szeretjük az Urat, akkor fontos az Ő akaratát szem előtt tartanunk. Az Ő akaratát az Ő igéjében adja nekünk.
Azt is mondja Jézus a Bibliában: Nem minden, aki azt mondja nekem:"Uram,Uram!" megy be  a mennyeknek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
Nem lehet egyszerre Istennek is engedelmeskedni és ugyanakkor pogány vagy asztrológiai, más vallásbeli dolgokkal is egyetérteni. Nem bántásképpen írom ezt. Régen én is hittem hasonló, vagy más ilyen dolgokat és azt gondoltam,hogy ez jó így. De a mi jóságos Urunk kihozott ezekből és mindannyinkat ki akar hozni a téves hiedelmekből. Ezektől el kell fordulni és Isten Igéjére alapozni.

Azért írtam az Antikrisztusról, mert sajnos ő majd valószínűleg vallásos köntösben fog fellépni és az igazság mellé sok hazug dolgot fog tenni és sokakat elhitet.
Ezért már most fontos elhatároznunk mindannyiunknak, hogy Isten igéjét szeretjük és Isten szerint járunk, nem úgy,ahogy mi gondoljuk, hogy az Istennek tetszik.

Én pl. nem hívő családban nőttem fel. Felnőttként ismertem meg az Urat. Én is olvastam néztem olyan dolgokat, amik hát nem voltak teljesen bibliaiak, mégis az Úr megérintett engem. Megfogott Jézus személye,a hogy téged is. Nem bántásképpen írtam, a miket írtam Neked. Később aztán az Úr szelíden vezetett magához. A tudatlanság idejét elnézi az Úr. De amint már mélyebben ismerjük Őt és az igazságot, fontos tudnunk, hogy csak az Ő igazsága elfogadható és Ő nem tér el attól. Amennyibe Jézust akarjuk követni, tudnunk kell ezt.
Ő nekünk a legjobbat a akarja.

Isten áldjon meg és vezessen téged az Ő igazságára.
Szeretettel.
Ditte.
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Január 12, 14:49:22
Ha már az antikrisztusról van szó...Hallottatok róla, hogy az iszlám vallásban is várnak egy megváltót?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2012 Január 12, 14:52:42
Igen. Nem sokat tudok erről, csak hogy a neve: Mahdi.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Január 12, 15:12:11
Sajnos az Ahmadinedzsád is egyik Mohamed leszármazottnak tartja magát ugyanúgy, mint Oszama Bin Laden is.
A szörnyű ebben az, hogy az arab népek vakon támogatják akár egy atomháború kirobbantásában is, mert messiást látnak benne.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2012 Január 12, 15:16:04
Az erre utaló prófécia szerint, kell egy kaotikus állapot a világra hogy eljöhessen... (nos, ez gáz...)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2012 Január 12, 15:17:17
Igen. Nagyon kiéleződött a vallási fanatizmus. Olyan országokban is, a hol azelőtt jóval liberálisabb vallási felfogás volt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2012 Január 12, 15:19:31
Kedves barátom.

Nagyon sajnálom, hogy így kiborultál, a véleményünkön. Nem akartunk megbántani.
Nézd, te megkérdezted a véleményünket, és mi megtiszteltünk téged azzal, hogy elmondtuk véleményünket.

Igazad van, Jézus egy olyan ember volt, aki nemhogy példánk lehet, hanem egyedűl ő kell, hogy a példánk legyen.
Ő volt a tökéletes ember, aki tökéletesen engedelmeskedett az Atyának, így válik ő a mi példánkká és mesterünké.
Ő Isten Fia, a mi megváltónk, az egy örök Igaz Isten.
Nézd, Jézust, nem egy regény által fogod igazán megismerni, ami egy ember fantáziáján alapszik, hanem az Isten kijelentése, az írott ige által, ami a Biblia.
Ez tartalmazza a négy evangéliumot, és a négy evangélium, írja le hitelesen Jézus Urunk életét, és ez elégséges ahhoz, hogy őt igazán megismerjük, mert ha ez, nem így  lenne, akkor a Szent Szellem gondoskodott volna arról, hogy több esemény, legyen megörökítve.
Az Úr elküldte az Ő drága Szent Szellemét, ami által, nap mint nap közelebb és közelebb kerülhetünk hozzá, és napmint nap találkozhatunk vele, és nem csak írás alapján, hanem személyes megtapasztalások által is megismerjük őt, és egyre közelebb kerülünk hozzá.

Nagyon szeretném, és teljes szívemből kívánom, hogy így ismerd meg az Úr Jézus Krisztust.

Sok szeretettel.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2012 Január 12, 15:27:21
Sajnos az Ahmadinedzsád is egyik Mohamed leszármazottnak tartja magát ugyanúgy, mint Oszama Bin Laden is.
A szörnyű ebben az, hogy az arab népek vakon támogatják akár egy atomháború kirobbantásában is, mert messiást látnak benne.
Na ezt figyeljétek! Ez azért durva...
A síita iszlám szerint a Mahdi

1. Az iszlám megváltó
2. Mohamed leszármazottja
3. A világszerte élő minden muzulmán kalifája és imámja
4. Példátlan tekintélyű politikai, katonai és vallási világvezető
5. A földet sújtó nagy felfordulás és szenvedés korszaka után jelenik meg
6. Igazságot teremt az egész földön
7. Forradalmat indít az új világrend megteremtésére
8. Minden nemzet ellen háborút indít, amelyik szembeszáll vele
9. Hétéves békeszerződést köt egy papi családból származó zsidóval
10. Meghódítja Izraelt az iszlám számára, és a zsidók elleni végső harc élére áll
11. Hét éven keresztül uralkodik Jeruzsálemben
12. Az iszlámot teszi az egyetlen vallássá a földön
13. Megtalálja és Jeruzsálembe viszi a Frigyládát
14. Hatalmat kap Allahtól a szél, az eső és a termés felett
15. Hatalmas gazdagságot birtokol és oszt szét
16. Az arca csillagként fénylik, és mindenki rajongva szereti
(Forrás: John Walvoord: Olaj, Armageddon és a Közel-Kelet)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Január 12, 15:30:16
Sajnos az Ahmadinedzsád is egyik Mohamed leszármazottnak tartja magát ugyanúgy, mint Oszama Bin Laden is.
A szörnyű ebben az, hogy az arab népek vakon támogatják akár egy atomháború kirobbantásában is, mert messiást látnak benne.
Na ezt figyeljétek! Ez azért durva...
A síita iszlám szerint a Mahdi

1. Az iszlám megváltó
2. Mohamed leszármazottja
3. A világszerte élő minden muzulmán kalifája és imámja
4. Példátlan tekintélyű politikai, katonai és vallási világvezető
5. A földet sújtó nagy felfordulás és szenvedés korszaka után jelenik meg
6. Igazságot teremt az egész földön
7. Forradalmat indít az új világrend megteremtésére
8. Minden nemzet ellen háborút indít, amelyik szembeszáll vele
9. Hétéves békeszerződést köt egy papi családból származó zsidóval
10. Meghódítja Izraelt az iszlám számára, és a zsidók elleni végső harc élére áll
11. Hét éven keresztül uralkodik Jeruzsálemben
12. Az iszlámot teszi az egyetlen vallássá a földön
13. Megtalálja és Jeruzsálembe viszi a Frigyládát
14. Hatalmat kap Allahtól a szél, az eső és a termés felett
15. Hatalmas gazdagságot birtokol és oszt szét
16. Az arca csillagként fénylik, és mindenki rajongva szereti
(Forrás: John Walvoord: Olaj, Armageddon és a Közel-Kelet)

Ez a könyv nagyon jó lehet...kár hogy nem volt alkalmam sohasem elolvasni!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Január 12, 15:35:52
UHhhuuuhuhuhuuuuu :061: Szó szerint leírta az Antikrisztust?! :?:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2012 Január 12, 15:37:32
Ha ezeket összevetjük a Dánieli próféciákkal és a jelenések könyvével... nos akkor IGEN!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2012 Január 12, 17:05:36
Sajnos az Ahmadinedzsád is egyik Mohamed leszármazottnak tartja magát ugyanúgy, mint Oszama Bin Laden is.
A szörnyű ebben az, hogy az arab népek vakon támogatják akár egy atomháború kirobbantásában is, mert messiást látnak benne.
Na ezt figyeljétek! Ez azért durva...
A síita iszlám szerint a Mahdi

1. Az iszlám megváltó
2. Mohamed leszármazottja
3. A világszerte élő minden muzulmán kalifája és imámja
4. Példátlan tekintélyű politikai, katonai és vallási világvezető
5. A földet sújtó nagy felfordulás és szenvedés korszaka után jelenik meg
6. Igazságot teremt az egész földön
7. Forradalmat indít az új világrend megteremtésére
8. Minden nemzet ellen háborút indít, amelyik szembeszáll vele
9. Hétéves békeszerződést köt egy papi családból származó zsidóval
10. Meghódítja Izraelt az iszlám számára, és a zsidók elleni végső harc élére áll
11. Hét éven keresztül uralkodik Jeruzsálemben
12. Az iszlámot teszi az egyetlen vallássá a földön
13. Megtalálja és Jeruzsálembe viszi a Frigyládát
14. Hatalmat kap Allahtól a szél, az eső és a termés felett
15. Hatalmas gazdagságot birtokol és oszt szét
16. Az arca csillagként fénylik, és mindenki rajongva szereti
(Forrás: John Walvoord: Olaj, Armageddon és a Közel-Kelet)
Hát ez megdöbbentő.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: torokildiko46 - 2012 Február 19, 21:06:33
 :(
Sajnos az Ahmadinedzsád is egyik Mohamed leszármazottnak tartja magát ugyanúgy, mint Oszama Bin Laden is.
A szörnyű ebben az, hogy az arab népek vakon támogatják akár egy atomháború kirobbantásában is, mert messiást látnak benne.
Na ezt figyeljétek! Ez azért durva...
A síita iszlám szerint a Mahdi

1. Az iszlám megváltó
2. Mohamed leszármazottja
3. A világszerte élő minden muzulmán kalifája és imámja
4. Példátlan tekintélyű politikai, katonai és vallási világvezető
5. A földet sújtó nagy felfordulás és szenvedés korszaka után jelenik meg
6. Igazságot teremt az egész földön
7. Forradalmat indít az új világrend megteremtésére
8. Minden nemzet ellen háborút indít, amelyik szembeszáll vele
9. Hétéves békeszerződést köt egy papi családból származó zsidóval
10. Meghódítja Izraelt az iszlám számára, és a zsidók elleni végső harc élére áll
11. Hét éven keresztül uralkodik Jeruzsálemben
12. Az iszlámot teszi az egyetlen vallássá a földön
13. Megtalálja és Jeruzsálembe viszi a Frigyládát
14. Hatalmat kap Allahtól a szél, az eső és a termés felett
15. Hatalmas gazdagságot birtokol és oszt szét
16. Az arca csillagként fénylik, és mindenki rajongva szereti
(Forrás: John Walvoord: Olaj, Armageddon és a Közel-Kelet)
Hát ez megdöbbentő.
nagyon durva!  ez csak is a sátán műve, ennyire elsötétítette az embereknek a szemeiket!!! :282:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Február 19, 22:17:46
Igen, megdöbbentö és durva, de ha a térképre nézünk, akkor lesz nyilvánvaló, hogy nem politikai, hanem szellemi harc folyik Egyébbként ezekben az országokban is a legkegyetlenebb a keresztény üldözés. Mert Isten választottai (testi és lelki) ellen megy a harc.

 :ima02:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: torokildiko46 - 2012 Február 19, 22:35:55
Igen, megdöbbentö és durva, de ha a térképre nézünk, akkor lesz nyilvánvaló, hogy nem politikai, hanem szellemi harc folyik Egyébbként ezekben az országokban is a legkegyetlenebb a keresztény üldözés. Mert Isten választottai (testi és lelki) ellen megy a harc.
igen mert eszembe jutott hogy az IRÁN a SINEÁR földje ahol van a sátán birodalma, és akkor az efézus 6:12, 13
:
12
Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
13
Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.

  :019:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Február 19, 22:46:50
Igen, de ha megnézed a térképen, nem csak Irán, hanem az összes környezö területet érinti. Tegnap olvastam, hogy ma már a keresztények után a világon a második helyet foglalja el. Ezért is kell imádkoznunk úgy az ott élö keresztényekért, mint Izraelért, mert mindketten gyülöletük célpontja.
Isten ellen irányul ez a harc. De Isten, az Örökkévaló, a Seregek Ura tartja kezében a történelmet is.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: torokildiko46 - 2012 Február 19, 23:08:08
Igen, de ha megnézed a térképen, nem csak Irán, hanem az összes környezö területet érinti. Tegnap olvastam, hogy ma már a keresztények után a világon a második helyet foglalja el. Ezért is kell imádkoznunk úgy az ott élö keresztényekért, mint Izraelért, mert mindketten gyülöletük célpontja.
Isten ellen irányul ez a harc. De Isten, az Örökkévaló, a Seregek Ura tartja kezében a történelmet is.
ámen!
De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik. :2smitten: jel 21: 1,2
Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.
És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.VAN REMÉNYSÉGÜNK ÉS ÍGÉRETÜNK!!!


 I. János levél:5:4   Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Tehát mit is mondhatnék: Győzelmünk :rozsa: van Krisztusban!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Február 19, 23:11:26
 :afro:

Idézet
De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik. :2smitten: jel 21: 1,2
Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.
És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.VAN REMÉNYSÉGÜNK ÉS ÍGÉRETÜNK!!!

De addig még sok harc lesz! Vigyázzatok és imádkozzatok, mondta az ÚR Jézus!

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: torokildiko46 - 2012 Február 19, 23:20:22
 :afro: igen sok harcunk van , de van reménységünk! nehéz napok következnek de tudjuk hogy : Győztesek vagyunk! és ez megtart ezért imádkozunk és nem  szégyenülünk meg!! :019:
Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő. Márk 13:33 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Február 19, 23:30:59
Tudod kedves Ildikó, igen van reménységünk. De én nem csak magunkra gondoltam, hanem azokra a testvéreinkre, akiket hitük miatt üldöznek és gyilkolnak, és Izraelre, amelyre a próféciák szerint, még harcok várnak.

6. Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért; legyenek boldogok a téged szeretők!
7. Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban.
8. Atyámfiaiért és barátaimért hadd mondhassam: béke veled!
9. Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért hadd kivánhassak jót tenéked!

Zsolt 122,6-9

1Tim 2,1    
Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért,

Ef 6,18    
Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért

 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: torokildiko46 - 2012 Február 19, 23:39:34
ámen! igazad van!!!
imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése!!!! :ima02:

Szüntelen imádkozzatok.! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Tudod kedves Ildikó, igen van reménységünk. De én nem csak magunkra gondoltam, hanem azokra a testvéreinkre, akiket hitük miatt üldöznek és gyilkolnak, és Izraelre, amelyre a próféciák szerint, még harcok várnak.

6. Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért; legyenek boldogok a téged szeretők!
7. Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban.
8. Atyámfiaiért és barátaimért hadd mondhassam: béke veled!
9. Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért hadd kivánhassak jót tenéked!

Zsolt 122,6-9

1Tim 2,1    
Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért,

Ef 6,18    
Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért

 :2smitten:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Február 19, 23:41:57
Bocsáss meg nem egészen értem, mire írtad a beidézett Igeverset. Én az üldözött kereszténykért imádkozom, és Izraelért. De természetesen a betegekért is.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: julika - 2012 Február 19, 23:58:03
Kedves Elisabeth! :2smitten:

Mi is imádkozunk  az üldözött keresztényekért és Izraelért.
S mind azokért akiknek szükségük van arra,hogy tisztán látást kapjanak az ÚR beszédei felől.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Február 19, 23:59:58
ÁMEN Julikám!

Ezért is jelentette ki az ÚR nekünk a Bibliában akaratát!

 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2012 Február 20, 07:40:48
Igen, megdöbbentö és durva, de ha a térképre nézünk, akkor lesz nyilvánvaló, hogy nem politikai, hanem szellemi harc folyik Egyébbként ezekben az országokban is a legkegyetlenebb a keresztény üldözés. Mert Isten választottai (testi és lelki) ellen megy a harc.
igen mert eszembe jutott hogy az IRÁN a SINEÁR földje ahol van a sátán birodalma, és akkor az efézus 6:12, 13
:
12
Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
13
Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.

  :019:
Ha jól tudom Sineár földje Irak területén van. Babilon is itt található. Persze ettől még Irán is közel van. Sajnos az egész térség Izrael ellen van.
Imádkozzunk szüntelenül Izraelért és persze keresztény testvéreinkért.
 :ima02:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2012 Február 21, 21:23:32
Amióta hisz az ember Istenben, már azóta létezik az üldöztetés és még mindig tart. Ez így is marad, amíg a Föld el nem pusztul.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2012 Február 21, 21:32:20
Gal 4,29    
De valamint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerint valót, úgy most is.

A Nagyobb baj az, hogy sokakban nincs meg valójában a Hit alapja sem.  Nincs Isten ismeret, ami van az meg sok esetben fars... Tévelyegnek rengetegen, az írásokból nem tanulnak, és ez minden hívő közösséget érint! Ők a  TESTIEK! Lett légyen akár: Mohamedán-Izraelita-Keresztény... Bizony ezek azok a Testi hívők, akiket az Igazság nem érdekli, csupán a saját céljaik elérése.
Ezért elengedhetetlenül fontos, az Örökkévaló által letett alapok maximális elfogadása és tiszteletben tartása! Ha ugyanis egy alapkövet elmozdítunk, vajon hol és hogyan állhat meg az építmény?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2012 Február 21, 21:37:12
Igen Testvérem.
Nem mindenki megtért, aki a szájával vagy a cselekedeteivel bizonygatja.
Űzhet valaki démont, támaszthat fel halottat, nyelveken szólhat, de ettől még nem lesz az Úr gyermeke (csupán az Úr eszköze).
Jézus azt mondta, hogy a gyümölcseiről ismerjük meg őket és nem a lelki ajándékaik szerint:

Galátzia levél 5,22-23
"A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Február 21, 21:48:02
Idézet
Ezért elengedhetetlenül fontos, az Örökkévaló által letett alapok maximális elfogadása és tiszteletben tartása! Ha ugyanis egy alapkövet elmozdítunk, vajon hol és hogyan állhat meg az építmény?

Nekem most erröl egy kislány jutott eszembe, aki olyan államban él, ahol üldözik és gyilkolják a kersztényeket. Ez a kislány mondta:

"Bátorság az, ha megvallom Krisztust akkor is, ha félek..."

Imádkozzunk azokért, akik a ma szellemi harcának ki vannak téve, független hol él...







Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2012 Február 21, 22:07:01
Igen, Ámen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 11, 10:05:34
 :ima02:
Imameghallgató Istenünk van! Amikor Hozzá fordulunk, amikor Hozzá kiáltunk - lehet az bármilyen helyzet, bármilyen nehéz körülmény, bármennyire kilátástalan helyzet, még ha a vörösiszap árasztja is el a településünket -, akkor Ő meghallgat, és válaszol. Aki segítségül hívja az Ő nevét, az MIND megszabadul!
 
Luk.11,9-10 "Ezért mondom nektek: Kérjetek, és kaptok! Keressetek, és találtok! Zörgessetek, és az ajtó megnyílik nektek! Mert mindenki, aki kér, az kap. Mindenki, aki keres, az talál. És aki zörget, annak megnyílik az ajtó."
 
Ha a körülményeink azt is sugallják, hogy sarokba szorított az ördög, a mi Istenünknek megvan a terve, hogy abból a helyzetből hogyan szabadítson ki!
 
Mire nézek, amikor bajba kerültem? Az Úrra, az én Szabadító Istenemre! Az ördög szeretné elérni, hogy nézzek a körülményekre, az ellenségre, a gonosz kitervelt szándékára, arra, hogy most már végem van …, hogy innen már biztosan nincs kiút. Az ördög NEM szeretné, hogy az Úrra nézzek, NEM szeretné, hogy még a nehéz helyzetben is, a bajban is az Urat, a Szabadítót, a Vitéz Harcost, a Királyok Királyát lássam a szemeim előtt.
Amikor Josafát ellen összegyűlt a Moábiták, Ammoniták és a Szeir hegyén lakók sokaságának nagy serege, de Josafátról azt olvashatjuk, hogy ő akkor is ezt mondta: "csak Te reád néznek a mi szemeink" (2.Krón.20,12), Az ördög szerette volna, hogy Josafát megrettenve, tele félelemmel a saját vereségét, a saját maga és népének pusztulását lássa a szemei előtt. De Josafát azt mondta, hogy : "a mi szemeink csak Te reád néznek", és meg is szabadult - nem csak ő, hanem az egész nép.
 
A 121. zsoltárban ezt olvashatjuk:
Zsolt.121,1-3 "Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és Földet. Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ."
 
Ha felemelem a tekintetemet az Úrra, akkor LÁTOM, hogy jön, hogy úton van már a segítség! Ez reménységet, ez bátorságot, erőt tud adni a legszorultabb helyzetben is. Mindjárt ideér a felmentő sereg, mindjárt ideér a Szabadító!
 
Dávid is azt írja az egyik zsoltárában:
Zsolt.25,15 "Szemeim mindenkor az Úrra néznek, mert Ő húzza ki a tőrből a lábamat."
Igen, ahogy nézem az Urat - látom Őt. Ahogy látom, ez a képzeletemet, a gondolkodásomat - az egész lényemet változtatja. Ahogy nézem az Urat, ez Őt megindítja - cselekvésre indítja. Mint amikor az utcán - csak szó nélkül - néz egy gyerek, ahogy éppen fagyit nyalsz. Nem mondja - mert talán nem meri -, de ott van a szemében a kérés, hogy 'de szeretnék én is'. És az Úr is így van. Ahogy a tekintetemet rászegezem, Tőle várom a szabadítást - még ha nem is mondanék semmit sem, Ő pontosan tudja.
 
Mit nézek, mit látok - ez nagyon sok mindent meghatároz.
Amikor Illés közvetlenül az elragadtatása előtt le akarta 'rázni' Elizeust, Elizeus nem hagyta. Ott volt a nyomában, nem maradt el, tőle, nem ment el sehova Illés mellől. Amikor Illés megkérdezte, hogy mit is szeretne, Elizeus azt válaszolta, hogy az őrajta levő kenet kétszeres mértékét. Illés nem azt mondta, hogy 'hát, azért ez már sok, ilyet nem lehet', hanem azt válaszolta, "ha meglátsz engem, amikor elragad az Úr, akkor meglesz neked. De ha nem látsz meg, akkor nem lesz meg" (2.Kir.2,10).
 
Hitbeli győzelmek, áttörések, nehéz helyzetekből való szabadulások, ígéretek birtokbavétele, nagyobb kenet, elhívásunk megteljesítése … mindezek függnek attól, hogy mire függesztem a szemeimet, hogy mit nézek, hogy mit látok magam előtt.
 
Zsolt.16,8 "Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, nem rendülök meg."
Ap.csel.2,25 "Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert Ő nekem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam."
Zsolt.121,1-3 "Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és Földet. Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ.! Ámen!
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: nyakas4 - 2012 Április 08, 22:01:41
Ellensége mindenkinek van-Csak Isten ne legyen az ellenségünk soha! :061:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: julika - 2012 Április 17, 08:18:22
Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket. (Máté 7:15–20)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2012 Május 27, 14:49:33
Gondolkodtam,hova is irjam be a kovetkezoket es emellett a topic mellett dontottem. A moderator testverek,ha ugy gondoljak,hogy masikba jobb lenne,nyugodtan tegyek at.

Szoval,meseltem valakinek - aki sokkal regebben az Ur gyermeke mint en - a Skype alkalmakrol,arrol,hogy szamomra mennyire aldasosak,es mennyire orulok,hogy talaltam egy ilyen kis kozosseget ahol jol erzem magam,ahol elfogadnak es ugy erzem szeretnek. Hat eleg ertetlenul fogadta.Nem tudja elkepzelni,hogy lehet egy kozosseget fenntartani a neten,milyen kozosseg lehet az ahol nem latjak egymast az emberek.Merthat igenis kell a szemelyes kontaktus,kell latni egymast,egymas szemebol sokmindent ki lehet olvasni,meg a testbeszed is sokat mond. En csak annyit tudtam mondani ra,hogy ahhoz,hogy tudjam kibe milyen lelek van,nem feltetlenul kell lassam,azt megerzi az ember.Meghat amirol beszel es a gondolatai mind elaruljak milyen indulat van benne. Itt abbamaradt a tema,legkozelebb azert ujra megjegyezte,hogy meg mindig nem tudja ezt a dolgot fogadni.

Nos,elgondolkoztam a dolgon.Tulajdonkeppen mire is kell nekunk a szemunk? Hogy lassuk azokat a dolgokat amik vannak a Foldon,amik korulvesznek bennunket. Elo es elettelen dolgokat,amibe aztan gyonyorkodhetunk,vagy nem. Tehat a foldi dolgok latasara. A szellemi dolgok latasara pedig lelki szemre van szuksegem. Foldi szemmel azok nem erzekelhetok. Tehat amikor Isten,Szentlelke altal ujjaszul bennunket,akkor megnyilik a szellemi latasunk. Csak ezzel a szemmel lathatjuk es erthetjuk meg Isten dolgait! Eszembejutottak a latasserult es teljesen vak emberek. Meggyozodesem,hogy koztuk is vannak megtert,hivo emberek. Hat,hogy lathatnak es csodalhatnak Isten dolgait,ha nem a szellemi latasukkal? Azonkivul eszembejutott az az ige,hogy mi nem a lathatokra,hanem a lathatatlanokra nezunk. A lathatatlanokat marpedig testi szemunkkel nemtudjuk erzekelni. Azt elismerem,hogy nagyon szuksegunk van a szamunkra fontos emberek visszajelzesere,viszont ezzel nagyon vigyazni kell. Nagyon becsapos lehet. Sokkal inkabb arra kell figyelnem,hogy mit jelez vissza nekem Isten. Azt pedig ugye megintcsak nem a testi szememmel latom. Az igeben is olvassuk,hogy sokkal inkabb Istennek kell tetszeni mint embereknek.
Szoval ugy gondolom,hogy Isten Szentlelke jelzi nekem kivel tarthatok kozosseget akar " vakon" is.

Errol mi a velemenyetek? :03:

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2012 Május 27, 14:55:51
Es megvalami. Mi van akkor,ha olyan emberek kozt beszelunk az Ur dolgairol,akik azokban meg jaratlanok,sot meg kritikusan is fogadjak. Akkor is az emberek reakciojat kell figyelembe vennunk es ugy visszaigazolast nyernunk?
Szerintem semmikepp.
 :167:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2012 Május 27, 16:30:54
Testvérem. A gondolataidat egyértelműen az Örökkévaló vezeti,ehhez nincs is mit hozzátenni.  :taps:   Elgondolkodtató azonban az is: Nem elképzelhető-e,hogy az, aki a szemelött valókat preferálja, azért tart azoktól akik a lelkiekkel törődnek, mert számára félelmes: Ha ő nem tudja szemelött valókkal elkápráztatni a testvéreket akkor kiderül mennyire sekélyes, vagy talán üres az ő hitélete?
 :104:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 27, 17:50:04
 :igen: :afro:

 Kedves Editkém!
 Isten akarja használni az internetet is , és ahogy mondtad mik nem a láthatókra nézünk , hanem a láthatatlanra! Isten ígéreteire, és ha közösségünk van egymással, azt is az Úr teszi lehetővé, hiszem Ő vezet tanít minket, és gondoskodik rólunk a szellemi táplálékról is! meg a másik dolog : haladjunk a korral, nem a rosszra  kell használni az internetet . és igy felbuzdulhatunk egymás hite által és épülhetünk mik is lépésről lépesre és hálát adhatunk az Úrnak hogy ezt a lehetőséget adta nekünk, és biztos vagyok benne hogy aki elkezdte bennünk ezt a munkát , be is fogja végezni a Jézus Krisztus napjáig. :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2012 Május 27, 18:28:14
Olyan jó és igaz, amiket írtok. Tudjátok az jutott eszembe, hogy az apostolok idejében, bár nem volt internet, de akkor sem ismerte egymást személyesen sok hívő. Mégis például, ha levelet kaptak Pál apostoltól vagy a többi apostoltól, akkor sem zavarta őket, hogy nem látják őket. Mégis a Szent Szellem által közösségben voltak, ha testben távol voltak is.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2012 Május 28, 09:55:51
Koszonom,hogy leirtatok velemenyeteket. Orulok,hogy ebbe is egyetertunk   :043:

 :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Május 28, 10:38:46
Szombat este volt az a pillanat amikor hosszabban is megszólaltam a skype alkalmon. Zavarban voltam, mivel későn kapcsolódtam be, de úgy éreztem, hogy hozzászólásommal nem zavarom meg a témát.
Köszönöm, hogy szeretettel fogadtatok és hálás vagyok a kiegészítésekért amit gondolataimhoz fűztetek.
Meglepetésben is volt részem, tegnap a gyüliben találkoztam egy testvérrel, Tamással aki szintén részt vett a szombati beszélgetésben. Ez által a kapcsolat - ami az internetnek köszönhető - élővé vált.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2012 Május 28, 10:44:31
Testverem! Orulok,hogy koztunk voltal,es szeretettel varunk es hivunk,hogy maskor is kapcsolodjal be batran. Mindketten Magdikaval aldas vagytok szamomra es hiszem,hogy mindannyiunk szamara. Szoval varunk legkozelebb is. :129: :037:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Május 28, 10:52:51
Köszönöm szépen
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 28, 11:09:06
 :( De kár hogy nem voltam itt!  Pista nagyon örülnék ha máskor is részt vennél, és ami a Tamást illeti  ővele sokszor találkozunk hétfőn a biblia iskolába! nagyon hálás vagyok értetek!! :2smitten:


az Úr össze gyűjti az övéit!! :016: :017:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2012 Május 28, 11:11:56
Köszönöm szépen

 :114: :079:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Május 28, 13:25:17
Beszélgettünk a bibliaiskoláról, és mondta Tamás, hogy nagyon sokat épült és épül belőle.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2012 Május 28, 17:28:31
Szombat este volt az a pillanat amikor hosszabban is megszólaltam a skype alkalmon. Zavarban voltam, mivel későn kapcsolódtam be, de úgy éreztem, hogy hozzászólásommal nem zavarom meg a témát.
Köszönöm, hogy szeretettel fogadtatok és hálás vagyok a kiegészítésekért amit gondolataimhoz fűztetek.
Meglepetésben is volt részem, tegnap a gyüliben találkoztam egy testvérrel, Tamással aki szintén részt vett a szombati beszélgetésben. Ez által a kapcsolat - ami az internetnek köszönhető - élővé vált.

Dicsőség az Úrnak! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Május 28, 18:07:13
Kedves Pista Testvérem!

Olyan jó volt hallani nemcsak Magdikát, hanem Téged is.... Legközelebb is várunk építö gondolataiddal!

 :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Május 28, 18:28:11
Szerdai napokon gyülekezeti szolgálatot vezetek amelyről nem hiányozhatok, ezért csak később tudok bekapcsolódni.
Nem tudom, hogy a két gép mikrofonjai nem fogják-e egymást zavarni, de szerdán amikor hazaérkezem próbát fogok tenni.
 :265:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Május 28, 18:34:57
 :fel:

Várunk Rád Testvérem!  Szerintem megoldható a probléma...  :afro:

 :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2012 Május 28, 19:58:35
 :taps: :taps: :taps:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Pearldiver - 2012 Augusztus 01, 18:30:20
 :105: Kedves Edit!
Olvastam amit írtál a neten történő hitbeli emberek barátságáról, beszélgetéseikről egymással, hogy ehhez nem feltétlen szükséges a személyes találkozás , ahhoz , hogy értsék  egymást, és  sokal inkább arra kell figyelnünk, hogy Isten mit akar közvetíteni nekünk.
Valóban néha a vakok többet látnak mint mi látók, mert ők lelki szemeikkel látnak. Szerintem az álltalad elmondottakból, számomra az derül ki, hogy egy erős hittel rendelkező ember vagy!
A hit a nem látott dolgokról való meggyőződés! Nem kell mindig mindent látni ahhoz , hogy tudjuk miről van szó?!Vannak olyan hivők akik hatni akarnak társaikra, bölcselkednek,
lekicsinylenek másokat ha szólni mernek , ha volna önálló saját gondolatuk. Így jártam magam is egyszer amikor azt vetettem föl, hogy miért imádkozik a hívő ember fejét meghajtva folytonosan?
 
  Az Úr odafönn lakozik a mennyekben, akkor miért nem fölfelé tekintünk, arra aki onnan lát és hal minket?
Jól megkaptam aztán ezért a magamét:-(  Aztán többet már nem mondtam semmit, mert nem láttam értelmét. Majd volt aki aztán megkeresett, és elmondta, nagyon jó úton járok,
ne foglalkozak azzal amit mondtak, mert helyesen gondolkodom.Aztán csak bátorított. Sokat tanultam már eddig, és tudom az Isten szeretete nem olyan mint az embereké, ő feltétel nélkül szeret.
Ő nem személyválogató. Boldog az a nap amikor behívtam az életembe, mert akkor ott minden ujjá lett!
Üdv.Gyöngyhalász :105:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2012 Augusztus 03, 12:19:21
Draga Gyongyi testvernom!

Hozzaszolasodbol elsokent az derul ki szamomra,hogy lapozgatsz az olvasnivalok kozott es ez nagyon jo. Csak igy tovabb! :afro:
Hogy nekem eros hitem lenne? Hat nem tudom. Magamat mindig gyengenek latom - ezt teljesen alszerenyseg nelkul mondom - ,de nem is az a lenyeg,hogy en mit latok,hanem,masok milyennek latnak. A legfontosabb pedig,hogy Isten milyennek lat. Kivanom is,hogy soha ne lassam magam nagyon erosnek,mert akkor konnyen becsaphat a satan,aki alig varja,hogy fogast talaljon rajtam. Inkabb az en erotlensegemben (altal) mutatkozzon meg Isten hatalmas ereje.
A hitet is Istentol kell kerjuk es aztan a hitunk novekedeset is,O pedig megfogja adni.

Idézet
Vannak olyan hivők akik hatni akarnak társaikra, bölcselkednek,
lekicsinylenek másokat ha szólni mernek , ha volna önálló saját gondolatuk.

Sajnos,de teljesen igazad van. Raadasul eleg sokan vannak. Nekem meggyozodesem,hogy Isten szereti,ha vannak sajat gondolataink es kivancsi is rajuk. Kell,hogy legyenek kerdeseink (barmilyen egyszeru,akar bugyuta is) es,ha feltesszuk Neki,bizton allitom,hogy nem fog kikacagni hanem valaszolni fog. Kerdeseinken keresztul IS es a rajuk kapott valaszokon keresztul IS megtudjuk Ot jobban ismerni. Amugy elsosorban az IGEJEN keresztul juthatunk melyebb Isten ismeretre.
Az emberkek akikre celoztal,olyanok akik szeretnek iranyitani. Szeretik,ha ok tanithatnak masokat,ezzel magukat bolcsnek tartva. Persze,hogy nem preferaljak,hogy sajat gondolataink legyenek,mert a vegen nelkuluk is ismeretet szerezhetunk es akkor mi lesz az o befolyasukkal. Mar nem fognak tudni iranyitani a sajat tetszesuk szerint es nem tudnak majd befolyasolni kenyuk-kedvuk szerint. Ne az ilyenekre halgass. Te csak keress es kutass,meglatod,a vegen megtalalod az "igazgyongyot".

Idézet
.... miért imádkozik a hívő ember fejét meghajtva folytonosan?

A fejunk meghajtasa,az alazatot tukrozi a Mindenhato elott. Alazattal fejet hajtok elotte. Errol lehetne meg bovebben is irni,egesz eszmefuttatast vegigvezetni,de ezt most nem erdemes. Viszont ez nem torveny!
A lenyeg,hogy imadkozz! Tedd ugy,ahogy a lelked diktalja. A tobbit majd elvegzi benned az O Szentlelke,es meglatod,hogy lesznek kulonbozo alkalmak mikor kulonbozo pozokban talalod magad.

Batoritalak,hogy nyugodtan kerdezz AKARMIT,akar itt,akar,ha jobban tetszik irj privat uzenetet nekem. Vagy mas,hozzam hasonlo gondolkodasu testveremnek.

 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Augusztus 03, 12:42:10
Kedves Gyöngyi, olvastam az írásodban

Idézet
Az Úr odafönn lakozik a mennyekben, akkor miért nem fölfelé tekintünk, arra aki onnan lát és hal minket?

Jó a kérdésed és elgondolkodtató. Sokszor csak akkor tekintünk fel, amikor gondjaink és nehézségeink vannak és vádlón szólunk az Úrhoz, hogy hol vagy, miért nem segítesz?
De amikor kérünk,  és nem dölyfösen, vagy követelőzően akkor meghajtjuk a fejünket.
A büszke ember gőgösen és önelégülten mondja: Bűnös vagyok, de nem csak én mások is azok.
Az alázatos ember meghajtja a fejét és azt mondja: Bűnös vagyok és úgy szégyellem magam. 

De felemelt fejjel és kézzel dicsérjük, magasztaljuk az Urat és adunk neki hálát.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: E.Edit - 2012 Augusztus 03, 12:49:32
Koszonom,hogy kiegeszitetted Pista testverem. Teljesen egyetertek.
 :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 18, 14:04:18
Mi a véleményetek? Egy fórum maradjon csupán online közösség, ahol a kapcsolattartás csak számítógépen, e-mail, topikhozzászólás, konferenciabeszélgetés keretén belül zajlik, vagy legyen élő kapcsolat személyes találkozásokkal?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Szeptember 18, 14:26:20
Áldott Pista Testvérem!

Az ötlet jó, de valószinü összefügg az online közösség tulajdonságával, hogy nagy távolságok választanak el bennünket. Ez sajnos lehetetlenné teszi a rendszeres találkozást, mint online közösség személyes találkozása. Gondolom az nem gond, ha a közel lakó egymás között személyes kapcsolatot is tartanak.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 18, 15:19:35
A skype beszélgetések tekinthetők személyes találkozásnak? Hiszen itt nem csak a leírt és esetleg megválogatott, "moderált" gondolataink kerülnek nyilvánosságra, hanem  az élő beszéd van a központban.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Szeptember 18, 15:23:01
Ez jó kérdés...  :afro: Úgy értettem, hogy személyes találkozás alatt tényleges találkozásra gondoltál.  Mert a skype alkalmak eddig is meg lettek tartva. Ott valóban, valahogy élöbb a kapcsolat, mint a csak írás formában.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 18, 15:35:50
Úgy gondolom én is. Bár van egy fizikai távolság, de az érzelmeink, hangulatunk, és hangszínünk váltakozása, nyitottá és szinte megfoghatóvá teszi a kapcsolat.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Szeptember 18, 15:41:10
Igen, Testvérem, ezeken az alkalmakon eltünik a távolság és megélhetjük az egységet Krisztusban! Nekem nagy áldást jelentenek!

 :068:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 18, 15:48:54
Ilyenkor megismerhetjük egymást, akár a hirtelen indulatkitörések, vagy a néma hallgatás következtében.
A hangból megítélhetjük az örömöt vagy a bánatot. Ilyenkor nem kell hangulatjeleket alkalmazni. Szivvel érezzük - és ebben a szent szellem  is benne van - hogy mikor kell egymást bátorítani, megerősíteni. Bizonyságtételeink, imáink személyesebbé és hatóbbá válnak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Szeptember 18, 16:01:19
Így van Testvérem! nagy áldás, amikor imában az ÚR elé tudjuk vinni a terheket, a hálaadást, a kéréseket. Az Ima által megélt egység hatalmas áldás, ami Isten drága ajándéka! De mégis a legföbb jó, hogy az ÚR szól hozzánk a tanításon át.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 18, 16:12:40
A tanítást sem akartam kihagyni, hiszen a fő cél az, hogy a tanításokon keresztül találkozzunk az élő Istennel. Szerintem egy előny, az írásos topikokkal szemben, hogy azonnali választ kaphatunk a kérdéseinkre és nem kell arra várni, hogy valaki online állapotba kerüljön a fórumon és ha felfedezte kérdésünket válaszol rá.
Hátránya viszont az, hogy figyelmesnek kell lenni, mert ismerve a fizikai törvényszerűségeket: A szó elszáll, de az írás megmarad. Bár nem az a cél, hogy papíron rögzítsük az elhangzottakat, hanem az, hogy véssük szívünkbe és elménkbe, majd alkalmazzuk azokat gyakorlatban is. Azért nem árt egy jegyzetfüzet és ceruza a Biblia mellé.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2012 Szeptember 18, 16:13:43
A fizikai találkozás az mindenféleképpen jó és alkalmazható, bár a földrajzi viszonyok miatt bizony gyakori rendszerességgel
nem tud mindenki ott lenni, akit az Úr ott szeretne látni. De hála a mi Urunknak, hogy Ő lélekben imádókat keres magának
és nem függ az Istenimádat a testiségtől.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 18, 16:23:04
Anti testvérem, teljesen egyetértek abban, hogy távolsági és fizikai akadályok ellenére is imádhatjuk az Urat. Azt az Urat, aki akire jellemző , hogy lehet tőlünk távol is és közel is, de a kapcsolatot nem ez határozza meg, hanem szívünk nyíltsága és engedelmességünk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Szeptember 18, 16:28:40
Ìgy van és a kettö egymás függvénye. Engedelmesség - Lélekben való imádat...

 :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: becus333 - 2012 Október 15, 00:10:06
Kedves Testvérem!

Úgy gondolom minden bűn  amit elkövetünk a szent Isten elleni bűn. Péter levelében azt mondja az ige szentek legyetek mert én szent vagyok.
Mivel a dohányzás a testet rombolja ezért sérti a Szent Lelket.
Meg ne szomorítsátok Isten Szent Lelkét.Attól hogy még egy bűn a testen kívül van nem jelenti azt hogy elkövetheted mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül. Mert ha ezt teszed, Isten szavát sem veszed számításba ami a szívedhez szól.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: becus333 - 2012 Október 15, 00:29:16
Az örök életért nem kell munkálkodnunk.hiszen azt megkapjuk a szellemünkbe. de a lélek üdvösségéért munkálkodni kell.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: becus333 - 2012 Október 15, 00:46:10
A tizeddel kapcsolatban sok keresztény félelem alatt él. Pedig Isten azt akarja hogy legyünk ezen a területen is szabadok és boldogok. Sehol sem látjuk azt az Újszövetség gyakorlatában és itt az apostolokra gondolok hogy tizedet fizettek volna. Az apostolok cselekedetei sehol sem említik ezt.
akkor hát mi az Isten akarata?
Minden vagyonunk Istené.
Pál apostol azt mondja mielőtt a pénzed adnád önmagad add.
Ha a szíved nem az övé hidd el nem kell neki a pénzed sem.
A keresztény embe felismeri, hogy mindene az Úré. Így nincs értelme ragaszkodni máshoz.
Az apostoli egyházban Az adakozás gyakorlata volt gyakorlatban. illetve az egymás kölcsönös támogatása.
és a harmadik a szegények segítése.
Jézus egy helyen valóban beszél a tizedről de ne felejtsük el ezt törvénytudó farizeusnak mondta az Úr. A hívő embernek sokkal inkább mindent oda kell adnia először önmagát aztán mindenét.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Október 15, 08:06:12
Ragálok a dohányzásra. A Biblia ugyan nem ír a dohányzás tilalmáról, de azzal, hogy általa tudatosan romboljuk testünket az igaz.
A legnagyobb probléma azonban a  függőség amely kialakul a dohányzás által.
 „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává” (1 Korinthus 6:12).

Ha már rabja lettem egy szokásnak, szenvedélynek akkor az  már probléma. 
Bár a dohányzás bűn, de nem jelenti azt, hogy miatta elveszítem az üdvösségemet. Erre megoldás Jézus segítségül hívása.
Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.
Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő ígéje nincsen mi bennünk.1János 1,9-10
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2012 Október 15, 09:21:52
Kedves Becus333.

Idézlek:
Idézet
Mivel a dohányzás a testet rombolja ezért sérti a Szent Lelket.

Kérlek mutass rá az igében amely alátámasztja ezt a kijelentésed.

:afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Október 15, 10:51:36
Idézet
Túlélte a halálugrást Baumgartner

Többszöri halasztás után vasárnap sikerrel zárult Felix Baumgartner rekordkísérlete, és 2,5 órás emelkedés után kivetette magát 39 kilométer magasból.

Feszülten telt a hét az új-mexikói Roswellben, ahol a Red Bull Stratos program keretében több világrekordot is megdöntő szabadesésre készültek. Az eredetileg hétfőre tervezett ugrást keddre halasztották, ám a szeles idő miatt az utolsó pillanatban kénytelenek voltak lefújni a startot. A több napos rossz idő után végül vasárnap nyílt újból lehetőség az ugrásra, és még akkor is csúsztatni kellett az időjárás miatt. Végül magyar idő szerint 17.30-kor a ballon felszállt, és meg sem állt 39 ezer méterig, ahonnan Felix Baumgartner kivetette magát a kapszulából.

http://www.origo.hu/tudomany/20121014-red-bull-stratos-felix-baumgartner-tulelte-a-halalugrast-baumgartner.html (http://www.origo.hu/tudomany/20121014-red-bull-stratos-felix-baumgartner-tulelte-a-halalugrast-baumgartner.html)

Ma reggel nálunk minden csatornán szinte csak ezzel a hírrel foglalkoznak. Szinte hihetetlen amire válalkozott az osztrák sportoló, Baumgartner. 1,24 Match-el zuhant, ami túlhaladta a hangesebességet. Ez volt az elsö ejtöernyös ugrás a sztatoszférából. Több világrekordot ért el veszélyes ugrásával.

Elgondolkoztam.... Mennyi tréning, milyen pontos elökészületeknek kellett megelöznie e szinte emberfeletti teljesítményt. Minden mozzanat pontosan elöre meg lett tervezve. Hihetetlen koncentrációra és kitartásra volt szükség. A legkisebb figyelmetlenség, hiba, vagy egy kis félelem, és tragikusan végzödött volna.

„Nem féltem a haláltól” – jelentette ki.

Pál apostol jutott eszembe:

Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, 15. És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának.
Zsid 2,14-15

Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. 25. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartoztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. 26. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, 27. hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.
1Kor 9,24-27

Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája. 4. Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta. 5. Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.     
2Tim 2,3-5

 :2smitten:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2012 Október 15, 12:01:07
Kedves Testvérem!

Úgy gondolom minden bűn  amit elkövetünk a szent Isten elleni bűn. Péter levelében azt mondja az ige szentek legyetek mert én szent vagyok.
Mivel a dohányzás a testet rombolja ezért sérti a Szent Lelket.
Meg ne szomorítsátok Isten Szent Lelkét.Attól hogy még egy bűn a testen kívül van nem jelenti azt hogy elkövetheted mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül. Mert ha ezt teszed, Isten szavát sem veszed számításba ami a szívedhez szól.

Áldott Testvérem. Írásaiddal többé-kevésbé egyet tudok érteni, ez egy kivételével!
Tudod megmondatott: 5Móz 4,2   
Semmit se tegyetek az ígéhez, a melyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, a melyeket én parancsolok néktek.

Ezt az állításodat nem tudod ugye Igeileg alátámasztani, ezért kérlek ne beszélj úgy, mintha Isten mondta volna.
A Test, amit oly sokan felmagasztalnak-amiért egyesek rengeteg pénzt áldoznak, hogy fittek-egészségesek legyenek-maradjanak, ami miatt sokak gyötrik magukat... (edzőtermek-fogyókúra), plasztikai műtétek...
Nos ezt mind, egy marék porért teszik! Te is egy marék porért aggódsz Testvérem. Figyelj csak: Prédikátor könyve 12. rész

1.    
Örvendezz a te ifjuságodban, és vídámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von!
2.    
Vesd el a haragot a te szívedből, és vesd el a gonoszt a te testedből; mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság.
3.    
És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek, és míg el nem jőnek az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket!
4.    
A míg a nap meg nem setétedik, a világossággal, a holddal és csillagokkal egybe; és a sűrű felhők ismét visszatérnek az eső után.
5.    
Az időben, mikor megremegnek a háznak őrizői, és megrogynak az erős férfiak, és megállanak az őrlő leányok, mert megkevesbedtek, és meghomályosodnak az ablakon kinézők.
6.    
És az ajtók kivül bezáratnak, a mikor is a malom zúgása halkabbá lesz; és felkelnek a madár szóra, és halkabbakká lesznek minden éneklő leányok.
7.    
Minden halmocskától is félnek, és mindenféle ijedelmek vannak az úton, és a mandolafa megvirágzik, és a sáska nehezen vonszolja magát, és kipattan a kapor; mert elmegy az ember az ő örökös házába, és az utczán körül járnak a sírók.
8.    
Minekelőtte elszakadna az ezüst kötél és megromolna az arany palaczkocska, és a veder eltörnék a forrásnál, és beletörnék a kerék a kútba,
9.    
És a por földdé lenne, mint azelőtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, a ki adta volt azt.
10.    
Felette nagy hiábavalóságok, azt mondja a prédikátor, mindezek hiábavalóságok!

Testvérem: Csupán a lélek az ami megtérhet a Teremtőjéhez! Nem a test. Pál így vélekedik a testről: II.Kor.4,16. Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.


Nyilván nem azt állítom, hogy mindent szabad, és bárminemű testiesség megengedett...
Ámde a tartalom a fontos, nem a forma! I.Mózes 2, 6. Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét.
  7. És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.

A Belső tartalom a fontos tehát, és nem az edény amibe az, adatott!
Az összes többi dolog, amivel a dohányzást egykalap alá vonják, nos az tényleg gáz... azért pedig, mert: akár a túlzott alkohol fogyasztás, akár a kábítószer... ezek mind tudatmódosító szerek.  Ezt valóban nem szabad. Ám az alkoholnak, csak a túlzott fogyasztása baj! Mert például a Peszach-i vacsora, ami úgy vonult be a köztudatba, mint utolsó-vagy "Úrvacsora" nos azon alkalomra is bort rendelt az Úr.
Hovatovább a mennyegzőn is, amire mi mid vágyakozunk, szintén bor lesz, és nem málnaszörp!
Ézs 25,6   
És szerez a seregek Ura minden népeknek e hegyen lakodalmat kövér eledelekből, lakodalmat erős borból; velős, kövér eledelekből, megtisztult erős borból;


Azt állítom tehát, hogy aki dohányzik, butaságot tesz... nem állítom hogy jó, sem azt hogy egészséges... de azért nem bűn!
De az már igen, ha az Örökkévaló szájába olyan szavakat adunk, amiket nem mondott ki....
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2012 Október 15, 12:09:26
Ámen!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2012 Október 15, 16:16:03
Kedves Becus333.

Idézlek:
Idézet
Mivel a dohányzás a testet rombolja ezért sérti a Szent Lelket.

Kérlek mutass rá az igében amely alátámasztja ezt a kijelentésed.

:afro:

Békesség.
Tudom, rég nem volatm fent, mégis hozzá szólnék röviden, e cigis témához.

1Kor 3:16  Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek?
1Kor 3:17  Ha valaki Isten templomát megrontja, megrontja azt Isten. Mert az Isten temploma szent, ezek vagytok ti.

1Kor 6:19  Avagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentlélek temploma, amelyet Istentől kaptatok, és nem a magatokéi vagytok?
1Kor 6:20  Mert áron vétettetek meg, dicsőítsétek azért Istent a ti testetekben.

Isten Temploma mindig is szent volt, nem lehetett abba semmi tisztátalant és ocsmányságot be vinni, vagy olyat ami nem az Úrnak szentelt lett volna. Megbecsült hely volt a Templom, amire vigyáztak, és ha nem tették, az Urat nem becsülték.
Most már bennünk lakik az Úr, mi lettünk Isten Temploma, ezt a templomot kell megbcsűljük, és ebben a templomban tiszteljük az Urat

Úgy gondolom, hogy nem a Szent Szellem ihlette azokat az embereket akik a cigarettát kitalálták, sem azokat nem az Úr Szelleme vezeti akik ezt gyártják.
Már a világ is el ismeri, hogy a cigaretta erősen káros a szervezetre, roncsolja az emberi szervezetett. Kimondottan káros a terhes kismamákra.

A bűn zsoldja halál, a bűn következménye halál, a bűn következménye betegség.
A cigaretta következménye, zsoldja 99%  betegség és halál – elgondolkodtató.

Én úgy olvastam a bibliából, hogy a Sátán nem egyébért jön, hogy öljön, pusztítson, és romboljon. – ezt teszi a cigaretta.
Az Úr meg azért jött, hogy a gonosz munkáját lerontsa.
A gonosz, nem csak a szellemünket, lelki világunkat akarja megfertőzni, hanem mind az ami az ember. Így gondolatainkat, érzelmeinket, vágyainkat, és nem utolsó sorban testünket.

Hisz az Úr igéje mondja,:

1Thess 5:23  Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestül, és őrizze meg a ti szellemeteket, mind lelketeket, mind testeteket feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

Róm 12:1  Kérlek azért titeket, testvéreim, Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul. Ez a ti okos istentiszteletetek.

A testünk is hozzánk tartozik, még ha por is, mert ha porból lett is, Isten élővé tette, és azért kaptuk, hogy vigyázunk rá és szenteljük oda az Úrnak, nem a gonosznak.  Testünkkel ne a gonoszt, hanem az Urat szolgáljuk. Nem azért kaptuk, hogy felelőtlenül és önpusztító módon tönkretegyük, leépítsük, rabbá tegyük.

Áron lettünk megvéve, az Úréi vagyunk, nem rendelkezhetünk önkényesen magunkkal, azért mondja az ige ne legyünk senki és semmi szolgája, vagy rabja.

1Kor 10:31  Tehát akár esztek, akár isztok, akármit cselekedtek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.

Ki tudja a cigarettát Isten dicsőségére szívni ?
Ha tönkre teszem, vagy elpusztítom (önpusztítás) azt, amit Isten meg akar szentelni, és félre akar tenni önmaga számára, szerintem az bűn.

Testvéri szeretettel.
 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2012 Október 15, 16:37:35
Sokan a cigarettát elkülönítik, mint ha az valami különleges, extrán szentségtelen kategóriába esne.
Jönnek különféle biológiai és mentális magyarázatokkal, hogy miért is különböző a többi fogyasztható dologtól.
Pedig Isten nem tesz különbséget, szemei előtt inkább a lélek, mintsem a test szerepel.

Sok keresztény a reggeli megszokott kávéja mellett ítéletet mond afelett, aki ugyan nem kávézik, viszont cigarettázik.
Talán a cigarettás bármikor letenné, míg az ítélkező kávézós képtelen megválni a reggeli adagjától
mert ha nem issza - magyarázza -, megfájdul a feje.

Szomorú az ilyen Testvérek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2012 Október 15, 16:52:49
Azt gondolom Testvérek, Ha a Testünk Istennek temploma, és ez így is van... Akkor az első amivel megszentelhetjük, és szentnek megtarthatjuk, az az ha az Örökkévaló Igéit megtartjuk és megéljük, és nem tartunk Baal tiszteletet.  Az Örökkévaló megadta az utat, ami hozzá vezet...( ezeket nevezik sokan törvénynek, ám Igazából ezek életszabályok...) Bár az Örökkévaló tanítását sokan elutasítják, és követnek az helyett mindenféle emberi ötleteléseket, gondolatokat-felekezeti dogmákat... mégis Istentiszteletről és Isten iránti hűségről beszélnek ...
Az Istennek tetsző dolog például, ha azon az Úton járunk, amit Ő nekünk rendelt. (ezt el lehet olvasni a Szentírásban). Azután ha azt az ember megtanulta, ez az amit a bennsőnkbe hejez az Úr az Ő Igérete szerint, és megeleveníti bennünk. Így lesz hát a testünk a Szentlélek Temploma! (csöndesen megjegyzem, akkor sem több a test, mint egy marék por...)
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Október 15, 19:27:50
Kedves Becus333.

Idézlek:
Idézet
Mivel a dohányzás a testet rombolja ezért sérti a Szent Lelket.

Kérlek mutass rá az igében amely alátámasztja ezt a kijelentésed.

:afro:
Bar nem engem kerdeztel, dohanyzassal kapcsolatos Ige nem talalhato a Bibliaban. Az alkoholizmussal es drogfogyasztassal kapcsolatosan viszont igen.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2012 Október 15, 19:47:29
Köszönöm Testvérem a választ, bár tényleg jó lenne ha Bécus is reagálna rá hiszen ő hozta elénk és az ő hite szerint írta azokat.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Október 15, 20:10:31
Shomer Testvér írta:

Idézet
Az összes többi dolog, amivel a dohányzást egykalap alá vonják, nos az tényleg gáz... azért pedig, mert: akár a túlzott alkohol fogyasztás, akár a kábítószer... ezek mind tudatmódosító szerek.

Ezzel tökéletesen egyetértek. És ne felejtsük el, hogy a különbözö nyugtatók, vagy a pszichopharmaka is ebbe a kategóriába tartoznak, mégha az orvos is írta fel, pl depresszió miatt.

Kialakulhat függöség, amelynek mellékhatásai többek között személyiségzavart és egyébb súlyos tüneteket is okozhat.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Október 16, 12:41:15
Tanulok. Szuksegem lenne a segitsegetekre. Mindenki segithet, aki akar.
- Melyik jeruzsalemi Szentely allt fenn hosszabb ideig, az elso vagy a masodik? Ha lehetne, evszamokat kernek. Koszonom.
- V. Mozes 6/7
Sma Jiszrael...
Ha van kedvetek, hozzatok ide az osszes magyarnyelvu forditast errol az Igerol, amit csak lehetseges. Kerdes: hogy forditjak benne azt a reszt hogy amikor lefekszel es felkelsz?En megnezem eredetiben.
Koszonom, aki hajlando velem egyuttmukodni.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Október 16, 13:48:30
Karoli Gaspar fele forditas:
1.   5Móz 6,7   
És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.
A forditas szerint: lefekszel, felkelsz.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Október 16, 13:54:22
Reformatus forditas:
Ismetelgesd azokat fiaid elott, es beszelj azokrol, akar a hazadban vagy, akar uton jarsz, akar lefekszel, akar folkelsz!
Vagyis: lefekszel es folkelsz
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Október 16, 14:06:12
Kedves Dafna!

A teljes kétnyelvü (Héber- Magyar) Biblában következö áll:
"jól tanítsd azokra gyermekeidet és beszélj róluk, midön ülsz házadban és midön jársz az uton, midön lefekszel, és midön fölkelsz."

 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2012 Október 16, 14:18:51
Katolikus fordítás

Második Törvénykönyv 6.7
"és vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz s amikor úton vagy, amikor lefekszel s amikor fölkelsz."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 16, 14:23:02
román fordítás( Cornilescu Biblia):
Deutoronomul: 6:7
7. Să le întipăreşti în mintea copiilor tăi, şi să vorbeşti de ele când vei fi acasă, când vei pleca în călătorie, când te vei culca şi când te vei scula.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 ami betű szerint így van fordítva:
 :2smitten: És vésd a gyerekeid  elméjükben , és beszély nekik rolók mikor otthon vagy , mikor  utazol  lefekvéskor és felkeléskor is


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Október 16, 16:20:43
Nagyon dragak vagytok, koszonom. Mostmar csak nekem kene megtalalni a heber nyelvu Bibliamat, illetve johetne meg nemetul meg angolul is ha van kedvetek hozza.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Október 16, 17:01:48
Tudnátok kutakodni az ügyben, hogy melyik Szentély állt hosszabb ideig? Az első vagy a második?  Én is igyekszem erre a kérdésre megtalálni a választ.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Október 16, 17:08:27
Tudnátok kutakodni az ügyben, hogy melyik Szentély állt hosszabb ideig? Az első vagy a második?  Én is igyekszem erre a kérdésre megtalálni a választ.
Igazabol annyit biztosan tudok hogy az elso Szentelyt i.e. 865-ben romboltak le, ez a babiloni fogsag kezdete, a masodikat pedig i. u. 70-ben. Azt kellene tudni, hogy Salamon kiraly mikor epitette fel az elsot, es a masodikat is mikor epitettek fel. Igy ki lehetne szamolni, hogy melyik Templom hany evig allt. Ja, es meg annyit tudok, hogy mindket Templomot Tisa be Avkor romboltak le, vagyis a zsido naptar szerint ugyanazon a napon Av ho 9.-en.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Október 16, 19:19:49
Az elsö jeruzsálemi Templom Kr.e. 967-ben készült el és Kr.e. 586-ban a babiloniak Nebukadneccar uralma alatt rombolták le a Templomot.

A száműzetésből való visszatérés után Kr.e. 515-ben felszentelték a második Templomot. És Krisztus után 70-ben, végleg a Bar Kochba felkelés után Kr. u. 135-ben teljesen leégették és lerombolták a második Templomot a Rómaiak.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2012 Október 16, 19:26:13
Béksség.

Salamon 970-972 - között kezdet uralkodni.
Uralkodásának negyedik évében kezdte el építeni és hét éven át építette. 1Kir. 6r37-38; - így kb. 963-965 - ben lett kész. 586-ban lerombolták. Kb 377-379 évig ált a Salamon által épűlt templom.

A másik templomot 537-ben kezdték el építeni és 516- ban fejezték be. Kr.u 70-ben lerombolták, ez a Templom Kb.586 évet állt.

Sok szeretettel.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Október 16, 19:41:23
Különbözö adatatok vannak különbözö forrásokból.

Egy másik forrás szerint, a Biblia tudományos kutatásának honlapja szerint  a Salamoni Templom 950-ben épült.

http://www.bibelwissenschaft.de/bibelkunde/themenkapitel-at/der-tempel/ (http://www.bibelwissenschaft.de/bibelkunde/themenkapitel-at/der-tempel/)   

Olvastam még más dátumokat is.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 16, 19:44:38
Nagyon dragak vagytok, koszonom. Mostmar csak nekem kene megtalalni a heber nyelvu Bibliamat, illetve johetne meg nemetul meg angolul is ha van kedvetek hozza.


 itt az angol nyelvű fordítás is kedves Dafna:
Deuteronomy6:7:
7
And thou shalt teach them diligently unto thy children, and shalt talk of them when thou sittest in thine house, and when thou walkest by the way, and when thou liest down, and when thou risest up.


Authorized version
 and 
 American standard version:

and thou shalt teach them diligently unto thy children, and shalt talk of them when thou sittest in thy house, and when thou walkest by the way, and when thou liest down, and when thou risest up.


 sok sikert kedves Dafna!!! :afro: :afro: :afro:

 :016: :rozsa:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: zoltan - 2012 Október 16, 19:53:35
Különbözö adatatok vannak különbözö forrásokból.

Egy másik forrás szerint, a Biblia tudományos kutatásának honlapja szerint  a Salamoni Templom 950-ben épült.

http://www.bibelwissenschaft.de/bibelkunde/themenkapitel-at/der-tempel/ (http://www.bibelwissenschaft.de/bibelkunde/themenkapitel-at/der-tempel/)   

Olvastam még más dátumokat is.

 :2smitten:

Az eltérés azért van, mert Salamon uralkodásának kezdeténél vannak eltérések.
Vannak akik 960-962 közzé teszik, mások 970-972 közzé (ezért van 10-12 év különbség). Viaszont az ige pontosan megemlíti, hogy Salamon uralkodásának 4 évében kezdődött el az építkezés, 7 évig épült így kb Salamon uralkodásának 11 évében lett kész. így van a dátum 950 vagy 960 (én feljebb tévedtem, mert csak 7 évet számoltam) :)

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Október 16, 19:59:22
Szerintem kedves Zoltán nem tévedtél, nem is erröl van szó, mert habár az idöszakasz egyezik általában, de a pontos idöpontban eltérések vannak. Ma már azt is tudjuk, hogy a különbözö kalendáriumok és idöszámítások miatt Jézus Krisztus nem 2012 évvel ezelött született és nem is karácsonykor. Ha 2000 évre visszamenöleg nincsennek egészen pontos adataink, akkor az sem meglepö, ha a Salamoni templomnál is van egy pár év eltérés. A lényeg így is látható, amit Dafnánk kérdezett: Mégpedig, az elsö Templom lényegesen rövidebb ideig volt, mint a második templom.

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Október 17, 08:38:38
Béksség.

Salamon 970-972 - között kezdet uralkodni.
Uralkodásának negyedik évében kezdte el építeni és hét éven át építette. 1Kir. 6r37-38; - így kb. 963-965 - ben lett kész. 586-ban lerombolták. Kb 377-379 évig ált a Salamon által épűlt templom.

A másik templomot 537-ben kezdték el építeni és 516- ban fejezték be. Kr.u 70-ben lerombolták, ez a Templom Kb.586 évet állt.

Sok szeretettel.

Nagyon szepen koszonom a segitseget.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2012 Október 17, 08:41:42
Szerintem kedves Zoltán nem tévedtél, nem is erröl van szó, mert habár az idöszakasz egyezik általában, de a pontos idöpontban eltérések vannak. Ma már azt is tudjuk, hogy a különbözö kalendáriumok és idöszámítások miatt Jézus Krisztus nem 2012 évvel ezelött született és nem is karácsonykor. Ha 2000 évre visszamenöleg nincsennek egészen pontos adataink, akkor az sem meglepö, ha a Salamoni templomnál is van egy pár év eltérés. A lényeg így is látható, amit Dafnánk kérdezett: Mégpedig, az elsö Templom lényegesen rövidebb ideig volt, mint a második templom.

 :2smitten:


Sot!
Most tanulom eppen hogy a tudomanyos evszamozast a judaizmus nem fogadja el, van egy ugynevezett zsido kronologia szerint...tehat nekik mas evszamokra esnek a dolok, de hala Istennek nem ez volt a kerdes, mert azt meg nehezebb lenne megtudakolni, hiszen mindenki a teologiak is a tudomanyosat hasznaljak...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2012 Október 17, 13:38:18
Szerintem kedves Zoltán nem tévedtél, nem is erröl van szó, mert habár az idöszakasz egyezik általában, de a pontos idöpontban eltérések vannak. Ma már azt is tudjuk, hogy a különbözö kalendáriumok és idöszámítások miatt Jézus Krisztus nem 2012 évvel ezelött született és nem is karácsonykor. Ha 2000 évre visszamenöleg nincsennek egészen pontos adataink, akkor az sem meglepö, ha a Salamoni templomnál is van egy pár év eltérés. A lényeg így is látható, amit Dafnánk kérdezett: Mégpedig, az elsö Templom lényegesen rövidebb ideig volt, mint a második templom.

 :2smitten:


Sot!
Most tanulom eppen hogy a tudomanyos evszamozast a judaizmus nem fogadja el, van egy ugynevezett zsido kronologia szerint...tehat nekik mas evszamokra esnek a dolok, de hala Istennek nem ez volt a kerdes, mert azt meg nehezebb lenne megtudakolni, hiszen mindenki a teologiak is a tudomanyosat hasznaljak...

Nos nem feltétlenül Testvérem.
sajnos ennél egy picit bonyolultabb a dolog:

A világ születésnapja – A zsidóság szerint ez a nap a világ teremtésének évfordulója (A zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének időpontja: i. e. 3761. október 7. (Tisri 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc – héber hittudósok szerint), ugyanis a hagyomány szerint ezen a napon alkotta meg az Örökkévaló az első embert, így az ember teremtett voltára és Istentől való függőségére is emlékeznek ekkor. Valószínűleg az ősi zsidó naptárnak is tisri volt az első hónapja (az ókorban ez niszán volt, de a királyság megszűntével ismét a tisri lett).
Az év tisrivel kezdődik, de a héber hónapokat és az ünnepeket niszán hónaptól kell felsorolni, mert a Biblia niszán hónapot rendeli a hónapok elsejének.
Egyes bibliakutatók szerint a régi Izraelben egy évben két évet tartottak, niszán és tisri kezdettel, ez magyarázatot adhat néhány (látszólagos) ellentmondásra.

És hogy bonyolítsuk még egy kissé, ha még valakinek meglenne a fonal: A zsidó naptár szerint négy újév van:
niszán hónap elseje (a királyok és ünnepek újéve – a Tóra ezzel kezdi számolni a hónapokat.)
elul elseje (a tizedek újéve)
tisri elseje (a zsinagógai újév, a teremtés ünnepe, a naptári év kezdete.)
svát hónap tizenötödike (a fák újéve).

Gondolom, hogy a teljesség igénye nélkül, sikerült végleg összekuszálnom a szálakat...
 :hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2012 Október 17, 17:27:59
Jobban nem sikerült, mint amennyire eddig is kuszált volt....  :hehe:

Ha valaki egy kicsit szeretne elmélázni a különbözö idöszámításokon, ajánlom a wikipédiát....

http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsid%C3%B3_napt%C3%A1r (http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsid%C3%B3_napt%C3%A1r)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Gergely-napt%C3%A1r (http://hu.wikipedia.org/wiki/Gergely-napt%C3%A1r)

 :?: :019: :042:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Január 02, 11:16:30
Tegnap kaptam egy visszajelzést az egyik képeslapot illetően. A képeslapon ez az ige volt látható:

Apostolok cselekedetei 4,12
"és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk."

A visszajelzésben az volt, hogy miről írok, hiszen ez nem így van.

Pedig még az igehely is szerepelt a képeslapon... Egy igerésszel próbálta megdönteni az igét (még leírni is furcsa), miszerint aki hisz Jézusban, az üdvözül.

Gondoltam megosztom veletek.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2013 Január 02, 12:01:35
 :2knuppel: :2tickedoff: :neee:

 :Jezus01:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Január 02, 12:08:00
Körülbelül nekem is ez volt az első reakcióm, de azt írtam, hogy ha nem ragaszkodunk az Úr beszédeihez, akkor félre fogjuk ismerni Istent.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Január 02, 12:14:47
De mit gondoltok erről? Akik nem akarnak Jézus parancsolatai szerint élni, állandóan hivatkoznak arra, hogy csupán elég hinni Jézusban. Azt hiszik megmentheti őket az, ha csupán hisznek, de cselekedeteik ellenük tanúskodnak.

De ha elég lenne hinni Jézusban cselekedetek nélkül is, akkor sem egyszerű a dolog. Mert a valódi Jézusban kellene hinni, és nem abban a Jézusban, akivel azonosulni tudunk. Ezalatt azt értem, hogy Isten Igéjét, vagyis Jézust, magukhoz alakítják. Vagyis az már nem Jézus, hanem egy hamis istenség, ami baál imádás.

Legközelebb ha valaki nekem azt mondja, hogy csupán elég hinni Jézus nevében, akkor én kérni fogom, hogy mutassa be nekem ezt a Jézust. Több mint valószínű, köze se lesz az én Uramhoz.

Istent az Ige általi engedelmesség útján lehet megismerni, vagyis engedelmeskedni kell Jézusnak. Ha ez nincs meg, csupán bízunk benne, akkor ott bálványimádás van és nem Isten ismeret.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Batiszrael - 2013 Január 02, 17:25:28
A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek.
Mt 25.2
Öt balga volt közülük, öt pedig okos.
Mt 25.3
A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele.
Mt 25.4
Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban.
Mt 25.5
A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak.
Mt 25.6
Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! -
Mt 25.7
Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat.
Mt 25.8
A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. -
Mt 25.9
Nem adunk - felelték az okosak -, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.
Mt 25.10
Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult.
Mt 25.11
Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk!
Mt 25.12
De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket.

Addig nincs probléma, amig mi beismerjük hogy nem ismerjük az Istent. Akkor van probléma, ha ezt Ő maga mondja...Amig tudjuk hogy megtérésre és bűnbocsánatra van szükségünk, minden rendben, akkor még van remény. Sokan gondolják hogy ismerik az Istent, pedig csak hisznek benne. A puszta hit nem elég, a hitnek meg kell nyilvánulnia. Akinek nem lesz olaj a korsójában, hoppon fog maradni...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Január 04, 18:46:58
Igen, a hitnek meg kell nyilvánulnia. Akik valódi hittel hisznek, azokban munkálkodni fog Jézus. Miért? Mert sokan hisznek, de kevesen halnak meg Jézusért, vagyis kevesen adják oda magukat Neki. De akik átadják magukat, azok ez által engedik hogy Jézus munkálkodjon bennük. Ezért van az, hogy az Úr munkálja az akarást és minden mást. A cselekedeteink tesznek bizonyságot a hitünkről és nem a szavaink vagy gondolataink.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2013 Január 04, 19:22:43
20. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.
21. A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.

Jn 14,20-21

De mit jelent megtartani? A parancsolatai Jézusnak nem elméletiek, hanem nagyon is gyakorlatiak.

Pl:

Mert ha csak azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, a kik őket szeretik.
Lk 6,32

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Január 04, 19:30:26
Igen. Továbbá Jézus a hitünk általi cselekedetek szerint fog megítélni minket. A cselekedeteink tesznek bizonyságot arról, hogy kinek szolgálunk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2013 Január 04, 19:37:31
Tulajdonképpen az egész életünk cselekedetekböl áll, akár gondolunk rá, akár nem. Nics több ÚR, és ha nem Neki engedelmeskdünk,akkor az lesz az úr életünkben, akit szolgálunk.

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.
Mt 6,24

Cselekedetünk és beszédünk miatt leszünk megítélve. De mit ér, ha csak a "szám jár"?

13. És szólt az Úr: Mivel e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmök betanított emberi parancsolat lőn:
14. Ezért én is csodásan cselekszem ismét e néppel, nagyon csodálatosan, és bölcseinek bölcsesége elvész, és értelmeseinek értelme eltűnik.

Ézs 29,13-14
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Január 04, 20:02:12
Máté evangéliuma, 21,28-31
"De mi a véleményetek erről? Egy embernek két fia volt, és az elsőhöz fordulva ezt mondta: Fiam, menj, dolgozz ma a szőlőben. Ő így felelt: Nem akarok; később azonban meggondolta magát, és elment. Azután a másikhoz fordulva annak is ugyanezt mondta. Ő azonban így felelt: Megyek, uram - de nem ment el. Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát?" "Az első" - felelték. Jézus erre ezt mondta nekik: "Bizony, mondom néktek: a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában."

Máté evangéliuma 7,21
"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: URam, URam, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát."
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2013 Január 04, 20:09:25
ÁMEN!!!

 :igen:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Január 06, 15:05:01
Idézet
9 Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta:
10 "Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő.
11 A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is.
12 Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek.
13 A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.
14 Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik."
Lukács 18,9-14

Nem magasztalhatom fel magam Isten előtt, lenézve és elítélve a bár  bűnös, de Istent kereső embert.
A felfuvalkodott hívő - bármennyire is szuper hívőnek érzi magát - nem lesz nagyobb Isten szemében.

Idézet
"... Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik."Lukács 18,14

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2013 Január 06, 17:59:12
Egy Íge jutott eszemben, ahogy olvastam a hsz.-odat, kedves Pista Testvérem:

    
Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket.
Zsolt 34,19
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Január 06, 18:24:39
Ámen, így igaz
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Február 05, 19:19:14
Sziasztok!

A napokban foglalkoztat az a kérdés, hogy miért van az hogy egyes emberek a semmiből hirtelen felbukkannak, és rögtön vezetőkké teszik őket, pedig az Igét tekintve Istentelenségeket hirdetnek!?

Több dolgot is találtam, amiért ez megtörténhet. Ti mit gondoltok erről, hogyan fordulhat ilyen elő?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2013 Február 05, 19:48:11
Érdekes, pedig az ige is mondja, hogy új ember ne legyen vezető.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2013 Február 05, 20:38:06
Kedves Ditte!

Az Íge nem "új" emberröl beszél, hanem olyanról, aki nemrégen tért meg:

Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék.
1Tim 3,6

 :2smitten: :068:

Antee írta:
Idézet
A napokban foglalkoztat az a kérdés, hogy miért van az hogy egyes emberek a semmiből hirtelen felbukkannak, és rögtön vezetőkké teszik őket, pedig az Igét tekintve Istentelenségeket hirdetnek!?

Már az ÚR Jézus idejében is gond volt az, ha nem messziröl jött az illetö. Ma is így van ez. Messziröl jött embert hamarabb elfogadnak, bármit beszél is.

Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában.
Lk 4,24    

Másik: Ma már olyan a kereszténység mint egy hatalmas nemzetközi bazár. Bárki böngészhet a youtubeon, googlizhat az interneten, megtalálja azt ami neki tetszik. Az sem gond, hogy egyáltalán nem ismerik, vagy nem egyeztethetö össze az Igével, mert viszket a fülük.

Lehet, kemény voltam kicsit, de ez a tapasztalatom.

 :2smitten:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Február 05, 20:47:48
Egyetértek Testvéreim. :2smitten:

Nem feltétlen kell hogy messziről jöjjön az ilyen. A lényeg az, hogy mit mond! Gondtalan életet hirdet vagy világi javakat hoz előtérbe? Ellen megy a tiszta tanításnak, mégis milliók elfogadják. Ahogyan írtad is, "viszket a fülük" (2Timóteus 4,3)!

Olyan tanítókat keresnek maguknak, akik által kényelemben érezhetik magukat. Nehogy szolgálni kelljen Istent, nehogy meg kelljen halni a világ számára...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2013 Február 05, 20:52:34
Ja, pont azért fogadják el, mert jólétröl álmodoznak. Nálunk is megy a TV-ben néhány híres nevezetes tanító prédikációja, de sokszor kikapcsolom, mert olyan Igelelleneset mondanak, hogy nem akarom hallgatni. Azonkivül némelyik viselkedése tényleg botrányos. Jókat röhög a gyülekezet a viccein, vagy gúnyolódik össze vissza. Na, az ilyenekre tényleg nem vagyok kiváncsi.   :2knuppel:

 :afro:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Február 05, 21:08:10
Én se vagyok az ilyen megnyilvánulásokra kíváncsi.

Nagyon sok olyan vezető van, akik meg se ismerték Istent, olyanokat tanítanak amelyekről így fogalmuk sincsen. Az nem mérvadó, hogy hányan követnek egy tanítást. Nem attól tiszta egy tanítás, hogy sok követője van. Az a "trendi" amely tanítás azt sugallja, hogy minden rendben van. De ha már arról van szó, hogy meg kell változni, a tömeg gyorsan szétszalad.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2013 Február 05, 21:13:43
Sokan örülnek annak, hogy csinálhatják ugyanazt tovább, mint eddig, (pl. zene) csupán most keresztény elöjellel. Meg van nekik most is a diszkójuk, de az most kegyes.

Kérlek ne kövezzetek meg...  :pirul:

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Február 05, 23:25:18
Sokan örülnek annak, hogy csinálhatják ugyanazt tovább, mint eddig, (pl. zene) csupán most keresztény elöjellel. Meg van nekik most is a diszkójuk, de az most kegyes.

Kérlek ne kövezzetek meg...  :pirul:

 :2smitten:

Ez olyan kétfele sántikálás ... nem?

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.
Máté 6,24
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Április 23, 16:24:47
1. Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. 2. És íme, nagy földrengés volt, az ÚR angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá. 3. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. 4. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. 5. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: "Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. 6. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta....
Máté 28,1-6


Földrengés volt hétfő után éjjel fél egykor. Én Budapesten lakom éreztem, megmozdult alattam az ágy, lengett jobbra-balra.
Megijedtem, bár tudtam, hogy földrengés, fekve maradtam az ágyamban. Az a gondolat született meg bennem, hogy amikor az Úr visszajön  az Ő jövetelét is földrengés fogja megelőzni.
Egy pillanatra átfutott rajtam a gondolat, hogy igazság szerint még nem is vagyok erre felkészülve.
Közel az idő.

Ti hogy gondoljátok?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: torokildiko46 - 2013 Április 23, 19:09:07


Földrengés volt hétfő után éjjel fél egykor. Én Budapesten lakom éreztem, megmozdult alattam az ágy, lengett jobbra-balra.
Megijedtem, bár tudtam, hogy földrengés, fekve maradtam az ágyamban. Az a gondolat született meg bennem, hogy amikor az Úr visszajön  az Ő jövetelét is földrengés fogja megelőzni.
Egy pillanatra átfutott rajtam a gondolat, hogy igazság szerint még nem is vagyok erre felkészülve.
Közel az idő.

Ti hogy gondoljátok?


 én épp dolgoztam és azt hittem hogy én megszédültem , csak reggel tudtam meg hogy földrengés volt, hát én is sokszor azt mondom hogy nem vagyok felkészülve, de örülök hogy még tart a kegyelem! :ima02:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Április 23, 19:55:09
Amikor Jézus visszajön, akkor mennyire leszünk megszédülve?
És valóban észrevehettük, hogy egy földrengés is milyen váratlanul jön. Éjnek idején, amikor legtöbb ember nyugodtan alszik. Lefekvéskor a másnapi tennivalókon töprengett, tervezett.
És előfordulhat, hogy nincs holnap, mert más lesz a folytatás.
Mindig készen kellene állnunk.

"Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!"

Mt 24:44
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Április 23, 20:01:17
Ahogy olvastam a hozzászólásaitokat ez az ige jutott eszembe:

3Mózes 19,2
"Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.

Isten követése valójában jóval nagyobb felelősség és szentség, mint amit a mai kor egyes keresztény irányzatai gondolnak erről.
Nem elég ugyanis gondolkodni és beszélni Istenről, hanem cselekedni kell az akaratát.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2013 Április 23, 20:40:40
ÁMEN!

Egy komoly földrengés volt nálunk 79-ben. Soha nem fogom elfelejteni, minket is az ágyból vert ki. Iszonyatos morajlással dübörgéssel, a szekrényben a poharak táncoltak, a gyerekeket kikaptuk az ágyból és a tüzfalnál levö ajtó-keret alá álltunk. Habár nem volt hosszú, de abban a pillanatban nagyon hosszúnak tünt. Sokszor elgondolkoztam én is. Hogy kész vagyunk-e? Jó kérdés... Ki az, aki bármikor kimondhatná, hogy ö kész. Mint Anti is írta, nekünk fontos mindenkor és mindenben törekedni az Atya akarata szerint élni és engedelmeskedni. A többit nem mi döntjük el, és az idöpont a találkozásra Isten kezében van. DE! Reménységre hívattunk el!

Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. 23. De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. 24. Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? 25. Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk. 26. Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.
Róm 8,22-26

Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.
Zsolt 90,12

 :2smitten:


Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Április 24, 09:09:54
Mit gondoltok, a tegnapi földrengés az Úr figyelmeztetése volt ?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Elisabeth - 2013 Április 24, 09:39:54
A mai emberek mindenféle összeesküvési elméleteket szülnek (HAARP - Földrengés), csak nehogy Isten figyelmeztetésének kelljen venni a természeti csapásokat. De Isten teremtö hatalma nagyobb minden földi hatalomnál és mindenképpen figyelmeztetés is egyben minden természeti katasztrófa.

Áldjad, lelkem, az URat! URam, Istenem, igen nagy vagy, fenségbe és méltóságba öltöztél, 2. világosságot vettél magadra, mint egy köpenyt. Ő az, aki sátorként feszítette ki az eget, 3. palotáját a vizek fölé építette, a felhőket tette kocsijává, szelek szárnyán jár. 4. A szeleket tette követeivé, a lángoló tüzet szolgájává. 5. Szilárd alapokra helyezte a földet, hogy soha meg ne inogjon. 6. Mély vizekkel borítottad be, mint valami öltözettel, a hegyeken is állt a víz. 7. Dorgálásodra lefutottak, mennydörgő szavadra elszéledtek. 8. A hegyek fölemelkedtek, a völgyek lesüllyedtek oda, ahol helyet készítettél nekik. 9. Határt szabtál nekik, nem léphetik át, nem önthetik el újból a földet.
Zsolt 104,1-9 (és tovább is)

 :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Július 13, 07:30:09
Orbán Viktor beszédében bejelentette, hogy a diákigazolványokat chippel fogják ellátni és rövidesen a személyi okmányokat is.
( http://www.jovonk.info/2012/04/25/orban-minden-allampolgar-koteles-lesz-nyomkovetot-maganal-hordani (http://www.jovonk.info/2012/04/25/orban-minden-allampolgar-koteles-lesz-nyomkovetot-maganal-hordani))

Mit gondoltok, mennyire van közel az az időpont amelyről a Jelenések könyvében olvashatunk, az antikrisztus megjelenéséről?

Jelenések 13,16-17.
És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2013 Július 23, 21:04:58
Egy ütős történet. Engem komolyan elgondolkoztatott, hogy hol is állok, és mindig jól vizsgáznék-e az alábbi történetben:

Jeremiah Steepek pásztor (lásd a képen) beöltözött hajléktalannak, és így ment el abba a 10 000 fős gyülekezetbe, amelyben őt akkor délelőtt mint vezető pásztort akarták bemutatni. Fél órán át csak körbejárkált a gyülekezetben, amelynek tehát ő volt a leendő pásztora, miközben a helyiség elkezdett megtelni emberekkel… Ám a gyülekező emberek közül – akik mintegy 7000 és 10 000 fő közötti létszámúak lehettek – csak hárman köszöntötték őt. Megpróbált egy kis aprót kérni az emberektől, mondván, hogy kenyérre kéri… ám SENKI sem adott neki. Aztán bement az istentiszteleti helyre, és leült a gyülekezet első sorában, de az ajtónálló szolgálatban lévők megkérték, hogy legyen szíves hátra menni, a hátsó sorokba. Ő közben továbbra is köszöntötte az embereket, de csak bámuló tekinteteket és csúnya pillantásokat kapott viszonzásul – az emberek csak lenézték és kritizálták őt.

Ahogyan ott ült a gyülekezet hátsó sorában, hallgatta a gyülekezeti hirdetéseket és tudnivalókat. Amikor ez a rész véget ért, a presbiterek előrementek, és nagy lelkesedéssel be akarták mutatni a gyülekezet új pásztorát a gyülekezetnek… “Most pedig szeretnénk bemutatni nektek Jeremiah Steepek pásztort!” …A gyülekezet tapsolva, örömmel és nagy várakozással várta a pásztort… És erre a hajléktalan férfi ott hátul felállt, és elkezdett előremenni a sorok között… Az emberek abbahagyták a tapsolást, és MINDEN szem rászegeződött… A férfi előrement a pódiumhoz, átvette a mikrofont a presbiterektől (akikkel egyébként már jó előre megbeszélt mindent), és megállt egy pillanatra, majd a következő igeverseket kezdte el olvasni:

„Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Mát. 25:34-40)

Miután ezt felolvasta, ránézett a gyülekezetre, és elmondta nekik mindazt, amit akkor délelőtt megtapasztalt… Sokan elkezdtek sírni, és sokan szégyenkezve hajtották le a fejüket… Majd pedig azt mondta: „Itt ma én csak egy összegyülekezett embertömeget látok, és nem Jézus Krisztus gyülekezetét! A világ tele van emberekkel, de nincsen elég Krisztus-követő. Mikor fogjátok TI végre eldönteni azt, hogy valóban az Ő tanítványai akartok lenni?” Azzal befejezte a szolgálatot, és elbocsátotta az embereket.

Az, hogy keresztények vagyunk, sokkal több, mint amit pusztán csak a szánkkal állítunk. Krisztus követése azt jelenti, hogy ezt az egész életeddel tükrözöd, és megosztod másokkal!


(forrás: http://igerenezek.wordpress.com/2013/07/23/az-uj-pasztor-the-new-pastor/ (http://igerenezek.wordpress.com/2013/07/23/az-uj-pasztor-the-new-pastor/) )
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Július 23, 23:38:20
Hallottam már én is ezt a történetet, ezt el kellene játszani a magyar gyülekezetekben is, sajnos hasonló eredményeket kapnánk...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2013 Július 24, 09:22:27
Nem kételkedem benne, hogy sajnos valóban így lenne, de én az "előbb az én szememből a gerendát" elv mentén inkább saját magamat vontam vizsgálat alá, hogy hogyan is állok.  :139:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Július 24, 14:35:31
Elgondolkodtató történet. Azért, mert olyan könnyű ítéletet mondani azokra a testvérekre akikkel együtt vagyunk a gyülekezetben. De vajon én, magam mást tennék, mint a többiek, vagy követném az ő cselekedeteiket?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Július 24, 15:35:12
Én azt vettem észre, hogy amint a világi rendben is található etikett, úgy a hívők számára is kialakítottak egyet. Például az, hogy egy hajléktalannak azért nem adnak pénzt, mert úgyis elinná. Pedig Jézus azt kéri tőlünk, hogy aki kér tőlünk, annak adjunk, nem pedig azt hogy vizsgálódjunk. A karizmatikusabb körökben pedig gyakoribb jelenség az, hogy ha valakinek nagyon nehéz sorsa van, az biztosan Isten büntetése miatt történt, ezért nem is segítenek rajta...
:(

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Július 24, 16:42:42
Nem tudjuk, hogy a hajléktalan valóban arra költi el a pénzt amire kérte. Vannak ismerős hajléktalanok is, akikkel rendszeresen találkozunk. én is kerültem már olyan dilemába amikor gyorsan arrébb léptem, mert úgy éreztem, hogy csak az adakozót látja bennem és nem azt az embert aki vagyok. Elszégyeltem magam, mert volt olyan amikor nem azért állítottak meg mert kérni akartak, hanem elújságolni egy-egy hírt ami számukra fontos volt és úgy gondolták, hogy enge is érdekel. előfordult, hogy hajléktalan megkért, hogy imádkozzak valakiért aki nagyon fontos a számára és most bajban van.
nem ítélhetjük meg ezeket az embereket sem, mert magunkra mondhatunk ítéletet.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Július 24, 17:01:11
Egyetértek Testvérem!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2013 Július 24, 18:50:04
Ez az "úgyis elinná" dolog még a Biblia alapján sem áll meg.

Példabeszédek 31:6-7:
Adjatok szeszes italt a veszendőnek, és bort az elkeseredett embernek.
Igyék, hogy megfeledkezzék szegénységéről, és ne gondoljon tovább nyomorúságára.

Fura, hogy ez is Isten Igéje, ugye?  :167:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Jules - 2013 Július 25, 09:19:56
Tegnap este mobilról írtam, ezért nem tudtam bővebben, de egy kis kiegészítés a témához:

Olyankor határozottan NEM adok semmit, ha azt érzem, hogy a kéregető személy valamilyen módon manipulálni próbál.
Pl. ismerek egy koldust, aki kb. 20 éve a beteg kisfiára hivatkozva kér adományokat, vagy vannak, akik szentképeket raknak, ki, áldást mondanak mindenkire, aki szembejön és nyújtják a markukat.
A legdurvább, amit láttam, egy koldus asszony alvó gyerekkel a kezében a metró előtt. Amikor beérkezett a metró, és jöttek kifelé az emberek, a nő felpofozta a kicsit, hogy jó hangosan sírjon, aztán szánnivaló arccal nyújtogatta a kezét pénzért, a síró gyereket ringatva.

Szóval ha azt érzem egy kéregetőn, hogy árad belőle a hamisság, én messziről elkerülöm...
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: torokildiko46 - 2013 Július 25, 09:36:08
Kedves Jules teljesen egyet értek veled! pár éve történt : minden nap a Ferenciek tere metró aluljárónál kéregetett egy öregasszony egy kis fekete kutyával, minden nap adtam nek  egy 2 százast , és sokszor vittem a kutyának is ennivalót , egyszer az történt hogy mikor mentem egy nagy darab férfi  elszedte a pénzét és meglökte és  meg akarta ütni ,én közbe  szóltam és hívni akartam a  rendőrséget erre az öregasszony elkezdett szidni engem  meg sok csúnyát mondott hogy   ne  avatkozzak bele  ez  az ő fia,  azóta ez kb 7, 8 éve történt soha többet nem adtam semmit neki  :( :(


de volt egy másik eset  a volt főnöknőmmel mentünk a kocsival a lágymányosi hídon , egy kereszteződésnél egy nagyon kifestet  , közép korú nő ,  kéregetett, a  főnöknőm , kiszólt az  ablakon és munkát ajánlott neki , hát mondanom sem kell szerencsére zöld lett a lámpa mert már köpdösni kezdte a kocsit , ordított és szidkolózott. de ahogy te is mondod  már mésziről érzem hogy adjak vagy sem!
 azért van aki tényleg rá van szorulva , és hálás ha kap valamit, például itt a Hold utcán van egy férfi , sokat beszélgettem vele 3 éve  van itt ,télen szoktam neki meleg teát meg levest vinni , volt hogy takarót adtam , és sokat beszélgettem , vele , a fia kidobta a  lakásból , nincs hová menni , a szálasokra nem nagyon megy csak ha nagyon hideg van mert azt mondja ott ellopják azt is amije  van! :( :(
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Július 29, 12:02:50
Sokrétű ez a dolog, hiszen vannak koldusok akik jobban keresnek mint egy átlagember, vannak akiket kifosztanak (védelmi pénz szednek tőlük) és vannak olyanok is, akik valóban az élelem miatt koldulnak.

Sajnos mint ahogyan ebben a közösségben is tapasztaltuk, vannak akik hazugságokkal fosztanak ki más testvéreket és még jobb életet élnek mint akik pénzüket adták nekik. Az ilyen rossz példák miatt az emberek már kevésbé adakozóak lesznek és akik valódi szükséget szenvednek, azok pedig nem kapnak segítséget.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 07, 08:59:25
(http://www.alfa-omega.hu/kepeslapok/PNG/0099.png)

"Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az ISTEN ORSZÁGÁBA."
János ev. 3,5

Annyiszor láttam, olvastam és idéztem ezt az igét, és ma ahogy beléptem a fórumra megláttam a képet és lecövekeltem előtte. Az a gondolatom támadt, hogy félreértettem eddig ezt a kijelentést.
Egyértelmű volt számmra, hogy aki nem meritkezik be és nem engedi életébe a Szentlelket az nem lehet Isten országának a gyermeke.
Ma viszont azt láttam, hogy a víz, nem a bemeritkezést jelenti, nem csak azt, hogy alámerülve meghalok a régi életemnek és felbukkanva a vízből újjászületettként élek.
Azt kaptam, hogy a víz, az az élő víz amely Jézus Krisztus. Az ő kijelentései, igéje az amelyben elmerülve megújul az életem.  Ezen élő víz által ismerem fel bűneimeimet és megválok azoktól, ezen élő vízben hitet kapok a szentlélek által és ettől születek újjá.

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Augusztus 07, 16:19:30
Épp tegnap gondolkodtam azon, hogy vannak akik úgy kezelik a bemerítkezést, mint végállomást. Pedig ott kezdődik igazán minden. Hiszen a bemerítkezéskor nyilvánosan megtörténik a hitünk megvallása, az emberek és a szellemvilág előtt.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 07, 17:12:05
Valójában tekinthetjük úgy is, mint egy esüvőt. Kimondom a boldogító igent. egymás ujjára húzzuk a gyűrűket és ezzel nincs vége. Ezután kezdődik az élet, az együttélés, a gyümölcsök, a megpróbáltatások. Húú de messze van mé a végállomás.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Augusztus 07, 17:17:14
Pontosan! :afro:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Shomer ayin - 2013 Augusztus 07, 18:10:25
És ha hozzátesszük, hogy a megtérés valójában: Szövetség kötés...Tudjátok az a baj, hogy az idők folyamán, az emberek már nem értik a szavak jelentését...
Mert a Szövetség, az Frigyre lépés, ezt ma úgy mondjuk: Esküvő! És valóban: Nem az esküvő a végcél, hanem az együtt-egy szövetségben töltött idő!!!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 07, 18:29:17
És ezt tudja minden keresztény? Vagy pedig abban a hitben élnek, hogy bemeritkeztem, megtettem a kötelességem, és innentől kezdve hagyjatok békén.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Augusztus 07, 18:33:19
Mivel sok helyen ezt tanítják, ezért sokan ebben a tévhitben járnak.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 07, 18:41:33
Akkor ezért élnek remete életet? Mármint úgy gondolom, esetleg otthon bezárkózva keresztények, kintről pedig nem tudja senki.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Augusztus 07, 18:51:41
:hehe:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2013 Augusztus 08, 07:23:19
Köszönöm a csodálatos hozzászólásokat.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2013 Augusztus 08, 07:26:25
Isten gyermekeiként növekednünk kell, hogy olyanná legyünk, mint Krisztus. Hogy eljussunk a Krisztussal ékeskedő kornak mértékére.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Augusztus 08, 09:39:17
Igen, hiszen azt az elhívást kaptuk, hogy úgy éljünk és úgy járjunk, ahogyan Jézus.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 08, 14:09:46
De ne utánozzuk őt, hanem tudatosan éljünk, gondolkozzunk és cselekedjünk Jézus tanítása és elvárása szerint.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Augusztus 08, 14:21:56
Ha csak utánozzuk, akkor az eredménytelen lesz. A fák nem nyögnek gyümölcsterméskor.
Hagyni kell, hogy Jézus éljen bennünk és Ő majd cselekedik általunk. Mert Ő termi rajtunk a gyömölcsöket.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 08, 14:34:47
Az utánzás olyan nemkívánatos baleseteket is okozhat amit olvashatunk az Apsel 19-ben:

11. Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; 12. úgyhogy még a testén levő kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük. 13. Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: "Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!" 14. Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. 15. A gonosz lélek azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: "Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?" 16. Az az ember pedig, akiben a gonosz lélek volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Augusztus 09, 10:37:16
Igen, mert nem a kimondott szavakon vagy a különféle gyakorlatokon múlik, hanem hogy valóban ismerjük-e Jézust!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 09, 10:59:49
Igaz is, és ezt felismerték az efézisi zsidók és görögök is, hogy Isten nevét nem lehet büntetlenül felvenni.
Hiába dicsekszem és cselekszem annak a nevében aki nem ismer engem.

Apostolok Cselekedetei  19, 17   
Tudomására jutott ez minden Efezusban lakó zsidónak és görögnek, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Augusztus 09, 11:13:01
A mai korban pedig az ismeretet felváltotta a hanyatt esés, röhögés, kiabálás és hosszan lehetne sorolni a bizarr Istentiszteleti gyakorlásokat és próbálkozásokat. Isten hitet kér, ami cselekedetekben nyilvánul meg, és nem abban, amit össze se lehet egyeztetni az igével.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 09, 11:32:43
Ez azért nem jellemző minden keresztény közösségre. Úgy gondolom, hogy nem általánosíthatunk. Igen vannak olyan szuper karizmatikus gyülekezetek ahol a gátlások feloldását Szent Szellem betöltekezésnek ismerik el, de aki ismeri az Úr beszédét az tudja, hogy a Szentlélek nem botránkoztat meg.

Tudom, hogy ezt írja a Biblia, kerestem de még nem találtam rá.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Augusztus 09, 11:38:11
Persze hogy nem jellemző minden közösségre, de egyre nagyobb teret kap. A másik felére az jellemző, hogy kegyelem van és bármit tehetünk, üdvösségünk van.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 09, 11:44:26
Ott ahol az általad leírt dolgok nyilvánulnak meg ott zavar és rendbontás támad. Isten Igéjét nem lehet zavartaslanul tovább adni, ha be kell fogni a füled, hogy ne halld az ordibálást, erővel kell a figyelmed megfékezni, hogy ne nézd a fetrengőt. Röhögés közben igen csak körülményes az imádkozás, és nem sorolom tovább.

Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene.
1Korintus 14,33.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2013 Augusztus 09, 11:46:37
Tudod Testvérem, ezek a jelenségek bár egyértelműen nem kedvesek Isten előtt, mégis magukat mélyen hívőknek vallók ezt cselekszik, sőt másokat is buzdítanak rá.

Az Isten tiszteletét nem mi emberek határozzuk meg. Isten önmaga határozta meg a tisztelésének a módját.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 09, 19:05:51
Sajnos megtévesztés áldozatai.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Viz77 - 2014 Március 26, 13:59:33
Elgondolkodtam  a J Tanu -kon
persze sokat olvastam is roluk pro-kontra
 es jopar beszelgetesem is volt  veluk
ill. meg van is
hogy miert is oly vonzo sokaknak
hat aki nem olvasta meg a bibliat
legalabb egyszer el a-tol z -ig
vagy talan meg egy sorst se belole
nos azoknak  konnyu egyes mondtatokakkal alatamasztva magyarazni 
egy 1200 oldalas mubol mint a Biblia sokminden kimagyarazhato
de ez igaz minden felekezet egyhazra
de egy dolgot azert megemlitenek
En az ajtorol ajtora levo szolgalatukat azert nagyra tartom
sokakhoz ertek igy el
 es nem is ertem
hogy a tobbi egyhaz felekzet miert nem  tesz ilyen misszios munkat
szolgalatot / missziozni nem hiszem
hogy csak a 3. vilagban kell
gondolom en van itt is sok ember akinek szuksege lenne ra/

mintha sokaknak   eleg lenne nekik
a szombati vasarnapiegy kozos alkalom meghallgatjak
a predikatort papot azt ennyi

kivancsi vagyok a velemenyetekre ?

a " menjetek es tegyetek tanitvannya minden nepet "
utasitasban nem ez van?

pl Antee igy evangelizal honlappal sztem ez is
helyes es dicseretes dolog


 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2014 Március 26, 14:33:48
Szia Testvérem, osztom a véleményedet, hogy a Jehova tanúi példásak odaszántságban, ilyen téren van mit tanulnia a kereszténységnek. Az tény, hogy nem a helyes ismeret szerint beszélnek Istenről, és ezzel elég finoman fogalmaztam, viszont nem nézik az időjárást, hanem mennek és házalnak. Igaz azt is tudni kell, hogy nem feltétlen az Isten iránt való szeretetükből teszik ezt, hanem a felső vezetés elvárása alapján. Ez a dogmájuk része.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Viz77 - 2014 Március 26, 14:39:04
hmm..
 meg utvonalat is le kell irniuk h mikor merre voltak
 havi kotelezo oraszam stb stb
mint mondottam  szoktam csevegni egy tanuval
 a tanitasaik meg ... hat nem ertek veluk egyet nagyon nem
de erdemes akkor is foglallkozzni veluk talan 1 ev 5 ev es vallt es kiszall
kinek kinek mas az erkezesi ideje
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2014 Március 26, 14:42:22
Azt mondják, hogy nagyon nehéz kiszakítani onnan valakit, erős bilincsekkel tartják fogva őket. De nem lehetetlen, mert én is ismerek nem egy olyan testvért, akik egykor hosszú évekig Jehova tanúiként élték életüket.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Viz77 - 2014 Március 26, 15:03:45
Zsotza   velemenyet osztom jopar irasat elolvastam
o benne volt tudja
 amugy ajanlom a blogjat   foleg a taktikai reszt h hogy kepzik a tanukat
evangelizalasra erdemes elolvassni

es h hogy lehet meggyozni egy tanut ?   :01:
hat szinte sehogy ismerem a dolgot
 de e gyvalamivel azert megis

 vegtelen tolerancia szemelyes bizonysag a bekesseg  mellett
elmondani es mutattni h milyen a jo testveri kozosseg
es ha ez megvan majd elgondolkodik h valoban jo helyen is van e ..

eroszakossag esz ervek stb semmit se hasznal

olvastam egy J t  blogjat irta : h ezt az Ur miert is engedte meg
 h ilyenbe ilyen kozosseg bekeruljek .
 nem ertette es meg haragudott is az Ur ra

pedig szerintem egyszeru a valasz
sokan bekerulnek egy ugymond kis "egyhazba  "
rajonnek par ev alatt h hibaztak es megorrolnak mindenre es mindenkire
ugy erzik h az Ur hagyta ok nelkul h ezen atmenjenek
marpadig az Ur nem hibazik
sokaknak pont hogy az a kuldetese h sokaig benne legyen aztan miutan atlatja
a dolgok mukodeset mint bennfenntes
leszurve a megfelelo kovetkezteteseket mar belul a
 hasonlo erzesekkel kuzdo tanuknak segithessen
helyes iranyt mutattni
 es egyszerre akar tobbeket is kihozhat mint csak sajat magat egyreszt
masreszt meg miutan kiszallt  Hitelesen  mutatthatja be
h az ott miert nem az igazi tanitas es Hittestveri kozosseg
Nos en az ilyen ugymond miert is hagytad Uram dolgok
mogott en latom  az Isteni tervet
 es azt mondom ra  Jol tette az Ur
ahogy mondjak Isten utjai kifurkeszhetettlenek   :igen:

 :044:

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2014 Március 26, 15:13:46
Tulajdonképpen hasonló probléma van egyes keresztény felekezetekben is, ez a hasonló dolog illetve probléma az, hogy nem az Isten igéjén nyugszik a hitük. Mert nem csak a Jehova tanúinál van az, hogy például Joseph Smith-nek hisznek, hogy angyalok jelenését látta, és így egy emberre építik fel a hitüket. Hanem egyes keresztény felekezetekben is az megy, hogy az adott lelkipásztor/tanító bizonyságainak inkább hisznek, mint Isten igéjének. Ilyen tekintetben nincs különbség. Az ultra karizmatikus gyülekezetekben is a jelenségek és a csodák vezetik az ott levőket, nem pedig Isten szava. Márpedig csak egyetlen egy út adatott az Atyához, történetesen Ő Jézus, a Kőszikla, azaz Isten beszéde!
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Viz77 - 2014 Március 26, 15:37:01
hat igen
 a mormonok
 
 vegigpasztaztam rengeteg egyhaz tanitasat
en ugy vagyok vele a karpit ketterepedt
 leomlott a fal a szentek Szentje elott
 mindnki bemehet hittel

es lesztek ti szent papsag megtartasra valo  nep ...

amekkora adomany ez akkora felelosseg is
 a hitben erosebbekre a nagyobb bolcsebbekre  hallgattni kell
 de meg kell vizsgalni oket is  azert van a szemelyes kapcsolat az Ur ral 
ok is emberek es hibaznak lasd: peter is a kajanal  mikor pal kioktatta
megfeddte
en mindent atragok mielott keszpenznek vennem
de teny h pl itt shomer tol  sokat tanultam privatban leveleztunk eleget
de ugyis olvashatod nem csak mert tied az oldal hanem mert
 irom is h nyugodtan
 sokaktol van meg mit tanulnom  :05:

 :044:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2014 Március 26, 16:30:31
A kárpit valóban kettéhasadt, de attól még meg van a kritériuma annak, hogy valaki a Szentek Szentjébe, azaz az Atyához mehessen. Ez a kritérium Jézus, ezért Ő az út, amin keresztül az Atyához juthatunk. De ezen az úton Isten által meghatározott módon kell járni, meg vannak a szabályai.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Viz77 - 2014 Március 26, 16:34:04
amekkora adomany ez akkora felelosseg is

ideztem magamat ezert irtam
Senki se mehet az Atyahoz hacsak nem En altalalm
monda Jezus a Mester 
 
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2014 Március 27, 19:05:05
A kárpit valóban kettéhasadt, de attól még meg van a kritériuma annak, hogy valaki a Szentek Szentjébe, azaz az Atyához mehessen. Ez a kritérium Jézus, ezért Ő az út, amin keresztül az Atyához juthatunk. De ezen az úton Isten által meghatározott módon kell járni, meg vannak a szabályai.
Csak Jézus az út, amin keresztül az Atya jelenlétébe mehetünk.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: ditte - 2014 Március 27, 19:08:12
Hiába van sok féle tanítás, csak az Úr tanács áll meg. Az isten igéje az abszolút alap.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2014 Március 27, 20:22:16
Mélységesen egyetértek! Jézus egyik példázatában tudtunkra adta, hogy az épít a Kősziklára, aki megcselekszi az Úr beszédét, nem csupán hallgatja.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: torokkarol - 2014 Március 27, 20:27:27
A kárpit valóban kettéhasadt, de attól még meg van a kritériuma annak, hogy valaki a Szentek Szentjébe, azaz az Atyához mehessen. Ez a kritérium Jézus, ezért Ő az út, amin keresztül az Atyához juthatunk. De ezen az úton Isten által meghatározott módon kell járni, meg vannak a szabályai.
Csak Jézus az út, amin keresztül az Atya jelenlétébe mehetünk.


 :afro:  ámen!
János Evangéliuma:14:6   Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.
 és akkor kérhetjük az Urat mint Dávid is tette:
Zsoltárok könyve:86:11   Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel féljem nevedet
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Antee - 2014 Március 27, 20:31:17
Ámen. Hála a mi Urunknak, kijelentette nekünk, hogy általa van szabad utunk az Atyához! :2smitten:
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: lucius - 2016 Március 18, 12:25:39
Sziasztok Testvérek!
Ez a téma szorosan kapcsolódik az igazi evangélium megértéséhez. Váljék áldássá!
... ... ...

Régóta tanulmányozom, hogy mi a hit, hogyan működik. Az egyik hajnalban éjjel kettőkor felébredtem álmomból a fejemben egy szóval, és egy fél igével, és azonnal rohantam ki a nappaliba lejegyezni, mert tudtam, hogy Istentől most egy minden eddiginél mélyebb megértést kaptam a hitről. Váljék a Te áldásoddá is!
A szó, ami az elmémben zakatolt a "bizalom" volt. (A fél igéről később lesz szó.)

A hitnek fordított görög szó egyik lehetséges fordítása, elsődleges jelentése: "bizalom".

G4102 πίστις (pisztisz)
1) bizalom
2) meggyőződés, bizonyosság; bizonyíték
3) hit
4) hűség
5) megbízhatóság
6) hitelesség, hitel
7) ígéret; biztosíték, kezesség; szerződés
8) megbízás, rábízott holmi, letét
9) oltalom, fennhatóság

Aznap hajnalban tudtam, hogy Isten megmutatta a hit igazi jelentését. A hit nem más, mint bizalom. Bizalom egy személyben, aki mindenkinél jobban szeret minket, és bizalom az Ő fiában. Nem mondhatom azonban, hogy bízom valakiben, ha nem bízom abban, amit mond. A köznyelvünkben, a köztudatban a hit valami olyan valamit jelent, hogy "eddigi tapasztalataim alapján tudom, hogy ez és ez a helyzet, ez és ez fog történni, vagy ez és ez történt a múltban. "

A bibliai hit azonban nem ilyen. A bibliai hit ezt mondja: Mivel Isten nem hazudik, ezért amit kijelentett az a VALÓSÁG, bármennyire is mások a tapasztalataim, bármennyire is más látszólag az igazság, akkor is az a VALÓSÁG, amit Isten mond!


Ez a bibliai értelemben vett hit.

Isten a földön hit által tevékenykedik. Amikor ő ígér valamit, és mi azt elhisszük, akkor az a dolog, amiben hittünk neki valósággá válik ebben a világban, valósággá válik az életünkben. Istennek gondja van rá, hogy beteljesítse az igéjét. Felügyeli és kontrollálja, hogy minden megtörténjen, amit kimond. Ő szól, és meg lesz, parancsol, és előáll. Azt mondta: "Legyen világosság!", és világosság lett, stb. Az Ő szava TEREMTŐ erő. Nem hinni abban, hogy megvalósul a szava, a legnagyobb ostobaság a világon!

Szeretnél csodákat látni?

Hit által lehetséges.

Isten csodáinak a titka, hogy mond valamit, és mi megbízunk benne, azaz a szívünkben elhisszük, hogy amit mond, arra bátran alapozhatunk, az a VALÓSÁG, és akként cselekszünk. Úgy is mondhatnám, hogy a hit általi csodáknak 3 feltétele van:

1. Istennek mondania kell valamit, ami neked szól, ami rád (is) vonatkozik. (Ezt a Biblián keresztül is mondhatja)
2. Ezt meg kell hallanod, azaz tudomást kell szerezned róla.
3. Bizalommal el kell fogadnod IGAZNAK, TÉNYNEK, akár logikus, akár nem, akár egyezik a tapasztalataiddal, akár nem, és ez alapján kell cselekedned.

Nézzük meg Péter vízen járását, hogyan teljesült ez a 3 feltétel:

1. feltétel teljesült, azaz Isten mondott valamit személyesen Péternek: "Jöjj" (Ez volt a rhéma, ami személyesen Péternek szólt)
2. feltétel teljesült: Péter meghallotta, tudomást szerzett erről a szóról.
3. feltétel teljesült: Bár Péter tapasztalataival ellentétes volt, Ő mégis tudta, hogy Jézusban inkább bízhat, mint a tapasztalataiban, és hitben kilépett a vízre és járt. Természetfeletti erő áradt a természetes világba, HATALMAS CSODA TÖRTÉNT!


A leprás meggyógyítása:

Máté 8:2-3 (H Csia 2005) Egyszer csak egy bőrpoklos futott hozzá, lábához borult és megszólította: „Uram, ha csak akarnád, volna hatalmad, hogy engem megtisztíts.”Erre kinyújtotta kezét, megfogta, és így szólt: „Akarom! Tisztulj meg!” Azonnal le is tisztult annak poklossága.

1. feltétel teljesült, azaz Isten mondott valamit személyesen leprásnak: "Akarom, tisztulj meg" (Ez volt a Rhéma)
2. feltétel teljesült: A leprás meghallotta, tudomást szerzett erről a szóról.
3. feltétel teljesült: A leprás már eleve hittel (azaz bizalommal) ment Jézushoz,  tudta, ha Jézus akarja, meg fog tisztulni, tehát hitt, és ez alapján cselekedett. Természetfeletti erő áradt a természetes világba, HATALMAS CSODA TÖRTÉNT!

Ábrahám:

Isten szólt: "Sok nép atyjává tettelek."

Ábrahám bízott abban (hitt), aki az ígéretet mondta neki, és ez lehetővé tett egy hatalmas csodát, vénségére gyermeke született. Sára is bízott, és vénségére gyermeket szült: 

Zsid.11.11 Hit (BIZALOM) által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt (TEHÁT MEGBÍZOTT BENNE!) aki az ígéretet tette.

BIZALOM, BIZALOM, BIZALOM ! Ez a kulcs a csodákhoz!

Bizalom abban, amit Isten mond!

Péter nem úgy járt a vizen, hogy sokat próbálkozott. Egyszerűen csak bízott annak a szavában, aki azt mondta neki: "Jöjj!" Csakis ez hozza be a természetfelettit. De ez BIZTOSAN BEHOZZA!

Remélem érted! Nem elég azonban csak "sejteni", hogy "valószínűleg megtörténik, amit Isten mondott nekem", hanem legbelül a szívedben TUDNOD kell, hogy megtörténik. Csakis ez az igazi hit vezet csodákhoz. Hogy Jézus örök életet adott nekem, először csak sejtettem, de elkezdett tanítani erről, és most már TUDOM, hogy örök életem van, és az ellenkezőjéről senki nem lenne képes meggyőzni. Tudom ki mondta, hogy örök életem van, és tudom, hogy nekem mondta, és tudom, hogy megbízható, nem fog cserben hagyni. Ez az igazi hit...

Bizalom által olyan dolgokat kaphatunk meg, amelyek természetfelettiek, amelyek teljességgel lehetetlennek tűnnek a CSAK természetes értelemmel gondolkodó hitetlen ember számára.

Zsid 11:29 (Bizalom) Hit által keltek át a veres tengeren, mint valami szárazföldön, amit megpróbálván az egyiptomiak, elnyelettek.

Zsid 11:30 (Bizalom) Hit által omlottak le Jérikónak kőfalai, midőn hét napig körös-körül járták.

Ez hatalmas dolog!

Isten természetfeletti dolgait csakis bizalom által vehetjük át!

Ezt rettentően fontos megértenünk!

FIGYELJ JÓL!!!

A vallásos emberek ezt nem értik, én sem értettem hosszú évekig, és csak néhány hónapja értettem meg. Ha elkezded olvasni a bibliát, akkor hamar szembesülsz azzal, hogy Istennek vannak kívánalmai. Ezek olyan kívánalmak, amelyek természetfelettiek, és saját erőből teljességgel lehetetlen betöltenünk ezeket. Nézzünk meg egy ilyen kívánalmat:

1Pét 1:15-16 Hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.

Törekedhetsz arra, hogy megfelelj ennek a parancsnak teljes erődből, de ha nem érted amit leírtam az előzőekben, semmire sem fogsz jutni. Ha azonban figyeltél, akkor már talán tudod, hogy mi lehet a megoldás...

Tudod?

Segíthetek?

Ahhoz, hogy ezt a parancsolatot megtartsd, szükséged van egy természetfeletti csodára. Csoda pedig úgy jön létre, hogy 1. Isten szól, 2.Te tudomást szerzel róla, és 3. bízol benne, elhiszed, hogy meg is teszi, meg is tette. Ha tehát találnál egy olyan igét, amelyben Isten elmondja, hogy szentté tett téged, és Te ebben hinnél, akkor ez egy csoda keretében megvalósulna, és szent emberré lennél.

Mit szólsz ehhez az igéhez?

Zsid 10:9-10 Ekkor ezt mondotta (Jézus): Íme itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsőt, hogy meghagyja a másodikat, amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által.

Igen!!! Ez a megoldás!!!  Ha bízol Isten ígéreteiben, hogy valóban megtette, megteszi, amit ígért, azzal vagy képes csak betölteni a kívánalmait! Nézzünk meg egy másik ilyen kívánalmat:

Ján 14:15 Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.

Az ehhez kapcsolódó ígéret pedig, amiben bízhatsz, ami átrepíthet ennek a beteljesítésébe:

Ez 36:26-27 És adok nektek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok nektek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.


Világos? Istennek vannak kívánalmai, amelyekhez csodákra van szükség, és azokat a bízók, a hívők képesek csak megtenni, betölteni, mert csak ők képesek hinni Isten ígéreteiben.

A vallásos emberek csak félig hisznek. Elhiszik, hogy Istennek vannak kívánalmai, igényei, de azt már nem hiszik, hogy mindezt MEG IS ADTA nekik az igéjében, csupán el kellene hinniük, hogy Isten nem hazudik, és ez átrepítené őket a kívánalmak természetfeletti betöltésébe.

Ha azt gondolod, "majd akkor lesz a tiéd, ha"... akkor sajnos még nem vetted át, nem a tiéd.
Ha azt gondolod, "ehhez még nem vagy elég odaszánt, szent...  akkor sajnos még nem vetted át, nem a tiéd.
Ha azt gondolod, "igen, ez az enyém, ha nem látom, nem érzem is, mert Isten nem hazudik" Na, akkor már a tiéd, számíthatsz a csodára.

Emlékszel a gonosz és rest szolga történetére. Azt mondta az ő uráról, hogy úgy gondolom, hogy "te ott is aratsz, ahová nem vetettél." A vallásosak ugyanezt hiszik. Azt gondolják, Isten nem ad meg mindent, amit kér, de ISTEN NEM ILYEN!!! Mindent megadott nekünk igéjében, ami a természetfeletti életminőséghez szükséges, csupán bíznunk kell a szavában, bíznunk kell az ígéreteiben.

A helyzet az, hogy Isten mindent ajándékba adott nekünk, e világnak az örökösei vagyunk. Ezzel azonban mindez még nem a mienk, bármilyen furcsán hangzik is. Ezt Isten nekem a következő módon tanította meg:

Lomtalanítottunk, és összegyűlt egy nagy utánfutóra való lom. A szomszéd városban, amely a falunk mellett van átveszik a szemetet ingyen, de csak azoktól, akik a városban laknak, akiknek van ilyen lakcímkártyájuk. Szerencsére az apósomék a városban laknak, ezért elvittem a szemetet, és így szóltam hozzá: "Apu! Nem szeretnék hazudni, hogy ez a szemét a magáé, ezért ezennel, ünnepélyes keretek között ezt a nagy kupac hulladékot magának ajándékozom, és most már nem hazudunk, ha azt mondjuk, hogy a magáé!"

Amikor ezt kimondtam, egy pillanatra komolyan megijedtem... Mi van, ha az apósom nem veszi a lapot, és azt mondja: "Nem fogadom el!" Rádöbbentem, hogy hiába akarom én őszinte szívvel megajándékozni a kupac szeméttel, hiába "áll készen" az ajándék a számára, amíg nem fogadja azt el, addig hazudnánk, ha azt mondanánk a hulladéktelepen, hogy az övé, mert addig nem is az övé.... (Szerencsére elfogadta, így az övé lett, és le tudtuk adni ingyenesen)

Érted, drága testvérem???

Az ajándék készen áll, Isten elkészítette, és jó szívvel adná, de amíg nem hiszed el neki, hogy a tiéd MOST!, addig nem a tiéd, mert az ember képtelen átvenni egy olyan ajándékot, amiben nem is hisz.

Biztosan sokat gondolkodtál már azon, hogy hogyan lesz valaki igaz. Ha megértetted az előzőeket, akkor már tudod a választ. Isten, ha szól, hogy igazzá tesz, tett, és te ezt a szívedben elhiszed, akkor ez (helyesebben Isten szava) igazzá tesz téged. Isten ígérete tesz igazzá, egy csoda keretében, ha elhiszed amit ígért. Nincs más út. Minden áldás csakis igazi bizalom által lehet a tiéd! Ez az út vár rád, ha keresztény vagy!

Jól figyeld meg, hogy hogyan részesedhetsz Isten igaz természetéből, mert nem erőfeszítéseid által:

2Pét 1:4 ... igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.

De vigyázz, a hited legyen valódi hit, és ezt a cselekedeteid mutatják meg. Ha Isten esőt ígér, és Te nem viszel esernyőt, a cselekedeteidet megvizsgálva láthatod, hogy igazán nem is hittél neki! (Kivéve ha esőköpenyed van :))


ÁMEN?!


Ellenőrző feladatok:

Most képzeljük el egy kicsit másképpen a történetet. Tegyük fel, hogy azon az estén a többi tanítvány Péterrel együtt mondja: "Uram, add, hogy mi is járjunk a vízen". Jézus pedig így válaszolt volna: "Jöjjetek"

A kérdésem ezek után az, hogy hányan jártak volna ekkor a vízen?

A helyes válasz:   MINDANNYIAN, ha hittek volna.

Miért is? Mert Isten akarata és szava az volt a példa szerint, hogy járjanak a vízen mindannyian, és ezért kibocsátotta a szavát, szólt. Ők pedig bíztak abban, aki szólt, engedelmeskedtek, és ez behozta volna a természetfelettit.

Mi lenne akkor, ha Isten Neked mondaná, hogy az az akarata, hogy te járj a vízen? A válasz az, hogy ha bíznál benne, akkor bizony Te is KÉPES LENNÉL EKKOR A VÍZEN JÁRNI.

Miért nyelte el a víz az egyiptomiakat?


Zsid 11:29 Hit által keltek át a veres tengeren, mint valami szárazföldön, amit megpróbálván az egyiptomiak, elnyelettek.

Válasz: Mert Isten nekik nem mondta, hogy „jöjj” Csak a zsidóknak mondta, hogy átkelhetnek a tengeren, az egyiptomiakhoz nem szólt, így ők nem is bízhattak abban, hogy át tudnak kelni. Istenbe vetett, az Ő szavába bizalom nélkül próbálták meg, testből azt, amit a zsidók hitből csináltak.

Ezt az írást az alábbi linken is megtekintheted:  http://jezusverenekhatasa.blogspot.hu/2016/03/a-hit-mukodese-csodak-hit-altal.html
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sofia - 2019 Június 04, 11:55:31
Beleolvastam Tóbiás könyvébe. Az első rész után nem folytattam. Nem bírtam tovább olvasni. Nem is csodálkozom azon, hogy az apokrif iratok közé tartozik. Ezt semmiféleképpen nem sugalmazhatta Isten. Az első részben csak dicsekvést olvastam, azt, hogy Tobit hogyan magasztalja fel magát. Azt írja magáról: "egész életemben igaz úton jártam, s a jót tettem. Bőven osztottam alamizsnát testvéreimnek"
Ez a stílus nem jellemző Istenre.
Nektek mi a véleményetek az apokrif iratokról? Szabad-e, kell-e olvasni azokat? Épülhetünk-e általuk?
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Meszaros Laszlo - 2019 Június 09, 00:06:35
21
Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok!


Helyesebb  forditas hogy mindent vizsgáljatok meg.

Nem kell mérget megprobalni.

Szerintem olvasd végig a könyvet.

Utalna ird meg a velemenyed.

 En sem olvastam el a Tobias konyvet.


Tobb helyrol hallottam hogy Enoch konyvenek  valóban bent kellene lenni a bibliába.

Enoch az Urral jart es halalat senki sem latta ugy mint Mozeset.
Az Ur elvitte Enochot egy ismeretlen helyre es ott halt meg.
Enoch nincs a menybe. Forditasi,ertelmezesi hiba az igébe.
Van igem ra pontossan hogy ott fenn biztos hogy nincs. Erdekli valakit?

Laszlo

Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sofia - 2019 Június 09, 09:55:18
Én úgy gondolom, hogy Isten a Szentlélek által tökéletesen állította össze vagyis kanonizálta a 66 iratból álló Szentírást. Minden benne van ami kell, semmi sincs benne ami nem oda való, így tökéletes ahogy most olvashatjuk.
Hogyan kérdőjelezhetnénk meg Isten cselekedeteit, jelen esetben azt, hogy nem jól állította össze a Bibliát?
Kedves László!
"Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít."
Ennek tudatában olvashatunk mást, a Szentírásban nem szereplő iratokat is, de ne tegyük egyenlővé azokkal, melyeket Isten választott ki számunkra. Szerény véleményem szerint Isten jobban tudja, hogy mi válik javunkra, én bízom benne, így hiszem azt is, hogy a Biblia 66 könyve tökéletes.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2019 Június 13, 13:15:05
Énókh könyvét elkezdtem, már több, mint a felét elolvastam. Jásárral is haladok.
Gád próféta könyvét akarom majd megkeresni még, és érdekes, hogy Tóbiásra pont egyik nap hívta fel egy testvér a figyelmemet.

Mivel Énókhról ír Jakab is, szerintem építő elolvasni. Az apokrif iratok arra jók, hogy kiegészítő információt adjanak azokról a körülményekről, amik nem elég világosak számunkra az ókori, bibliai időkre nézve.
Például Sodoma és Gomora bűneit részletesen megismertem belőle, és így már sokkal jobban megértettem, hogy miért ítélte el az Úr a két várost.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Sofia - 2020 Augusztus 11, 09:12:22
Találtam ma egy nagyon jó kis írást, mely sajnos nagyon aktuális. Nem tudom, hogy a szerző mikor vetette papírra, Carl Eichhorn 1855-1934 élt. Isten műhelyében című könyvéből ajánlom figyelmetekbe a következőket:

ELVILÁGIASODOTT KERESZTYÉNSÉG

"Ne szabjátok magatokat e világhoz." (Róma 12, 2)

Ez nemcsak külső fellépésünkre és magatartásunkra vonatkozik, hanem egész életmódunkra, egyszóval mindenre. Földi hivatásunkban, az üzleti életben, a társadalmi érintkezésben, otthon, a gyermeknevelésben, öltözködésben, mindenben más Isten gyermeke, mint a világ. Idővel kialakult és elterjedt egy világias keresztyénség. Az igazi keresztyén élet az óember halálát jelenti, a világias keresztyén azonban szerződést köt vele. Ha keresztyén ruhát visel, ha formái, szokásai keresztyén jellegűek, akkor életben maradhat. A tövisek, szúrások elmaradnak, amelyek az óembert halálra sebzik. Az önmegtagadást és a világ megtagadását, mely kemény dolog, törvényeskedésnek, szűkkeblűségnek, a világ elől való menekülésnek bélyegzik, egészségtelen, pietista életmódnak csúfolják. Az óembernek meghagyott szabadságot igazi "keresztyén" magatartásnak mondják. Aki barátja a világnak és nem különbözik tőle, az elkerüli a Krisztusért elszenvedett gyűlöletet és szégyent. "De hiszen mi nem pogányok között élünk, hanem csupa megkeresztelt keresztyén között!" - "Az üldözések kora a múlté" - mondják. De sajnos, az evangéliumi keresztyének elleni gyűlölet a világias keresztyének között éppolyan erős, mint régen a pogányoknál volt.

A világias keresztyénség sem nem hideg, sem nem hév, csak ingadozás Isten és a világ között. A megosztott szívű emberben nincs erő. A világ sem becsüli ezt a fáradt, laza keresztyénséget. Az evangéliumi, hívő keresztyéneket a világ ugyan kerüli és gyűlöli, titokban azonban tiszteli. A megosztott szívűek össze akarják kapcsolni azokat a dolgokat, amelyeket lehetetlen összeegyeztetni. Aki a világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz, akár akarja, akár nem. Csak a határozott keresztyénségben van erő, csak ez tud biztosan fellépni. "Mert az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik őhozzá teljes szívvel ragaszkodnak" (2 Krón 16, 9). Az ilyeneket megerősíti úgy, hogy rémületére vannak a Sátánnak és titkos szolgáinak, a világias keresztyéneknek. "Meddig sántikáltok még kétfelé?" Álljatok már egyszer egészen az Úr oldalára!

Mi nem ebbe a világba tartozunk, amely tele van látszattal, hazugsággal, lelkiismeretlenséggel és tisztátalansággal, hanem a másik világba, ahol igazság, tisztaság és szeretet uralkodik.
Cím: Re:Beszélgessünk szabadon
Írta: Guti Tünde - 2020 Augusztus 18, 19:25:42
Nektek mi a véleményetek az apokrif iratokról? Szabad-e, kell-e olvasni azokat? Épülhetünk-e általuk?
[/quote]

Kedves Sofia!

Nem gondolom, hogy azonos szinten lehet kezelni az apokrif iratokat a Bibliával. Viszont rengeteg olyan információt találunk bennük, amik segíthetnek megérteni egyes dolgokat. (Énókh és Jásár könyvét már félig elolvastam, a Makkabeusokat végig. Nekem sokat jelentett eddig!)

Egyébként Júdás apostol is megemlíti levelében Énókh írását, és - talán - a Királyok könyvében olvashatunk Jásár és Gád próféta könyvéről. Ha lesz időm, ezeket is el fogom olvasni.