Alfa-Omega közösség
Evangélium => Gondolatok Isten Igéjéről => A témát indította: Antee - 2008 Május 15, 16:43:12
-
A titokzatos zsiráfnyak
A zsiráf nyakának hosszúsága mindig izgalmas téma volt az
emberek számára. A monda szerint ez az állat is ,,normális''
nyakkal látott napvilágot, de egy nap, mivel a többi állat
lelegelte elôle a füvet és az alsóbb faágak lombjait, a felsôbb
ágak után ,,nyúlt'' -- és élve maradt. Az évszázadok folyamán az a
zsiráf maradt életben, amelyik hosszabb nyakat viselt.
Ha ezt a dajkamesét hallja egy óvodás vagy egy alsós
elemista, hát elhiszi, egészen addig, amíg saját eszével nem kezd
gondolkodni. Ekkor rájön, hogy ennek az állatnak a nyaka --
ugyanúgy, mint a többinek -- nincs gumiból (hacsak nem veszi
figyelembe játékzsiráfját), hanem húsból és csontból, vérerekbôl
és idegekbôl. Tegyük fel, hogy a zsiráf már elôre tudta, ô pont
egy magas ágat akar lelegelni, de azzal már nem volt tisztában,
hogy hány nyakcsigolyája van, és hányra van még szüksége ahhoz,
hogy elérje azt a magas ágat!?
A léglökéses repülôgépek és rakéták korszakának kellett
bekövetkeznie ahhoz, hogy a zsiráf nyaka titkának a nyitjára
jöjjünk.
Ugyanis felfedték, hogy a zsiráf vérkeringése kôolajvezetékre
hasonlít, és hogy kitűnô szolgálatot tenne az asztronautikában.
A modern repülôgépek óriási sebességgel száguldanak. A
szatelliteket kilövô rakéták ennél még nagyobb gyorsaságot érnek
el. A hirtelen fordulatnál, a felszállásnál vagy megállásnál a
vonzóerô mesterségesen annyira megnövekedik, hogy a pilótának
legtöbb vére a lábába száll. Az agy táplálék (vér) nélkül marad,
és beáll az ideiglenes eszméletlenség állapota. (Lám, mi vár a
jövendô holdvíkendezôkre!) És ekkor a tudósoknak eszükbe jutott a
zsiráf: a kis feje -- hosszú nyakának köszönve -- két és fél
méterre van a szívétôl. Amikor a végtelennek tűnô erdôségben
rohanni kezd, feje az óra ingájához hasonlóan ,,kileng'' -- mégsem
jut eszébe elájulni. Bizonyára végtelenül erôs és bonyolult
összetételű szíve van -- gondolnánk. Ezért azután Dél-Afrikában a
boncasztalra került majd harminc zsiráf, hogy megfejtsék nyakának
titkát. Szíve teljesen normális volt. Hasonlított az ôz, a zebra
szívére. Ekkor boncolni kezdték a nyakát. Nyakának artériájában
speciális ,,szivattyútelep'' helyezkedik el, és ez segíti a szív
működését. (Az állat titka tehát nyakának vérereiben van!) Ezek
szelepek, amelyek pontos idôközökben nyílnak és csukódnak. Minél
közelebb jutunk a fejhez, annál sűrűbb a szelepek elhelyezkedése.
Ezek után készek vagyunk azt hinni, hogy a zsiráf hosszú nyaka
késôbben fejlôdött ki, szíve normális testhez alkalmazkodott. A
hosszú nyak miatt késôbb ,,megrendelték'', ,,megtervezték'', majd
megvalósították a speciális szivattyútelepet. Kinek az
agyszüleménye ez? Ki gondolt már elôre arra, hogy ezt a hosszú
nyakú állatot megvédje az ájulástól? Ki viselte gondjukat
évszázadokon át, hogy ezek az élelemre vágyó állatok
hozzáférhessenek eledelükhöz -- még a legmagasabb ágakon is?
Sajnos, a zsiráf, még ha értelmes volna is, akkor sem tudna
válaszolni ezekre a kérdésekre, mert teljesen néma. A halálos
találatot is ,,szótlanul'' elfogadja. Vannak emberek, akik
szívesen hangoztatják a természet zsenialitását, az élet
kifogyhatatlan lehetôségeit. Azután, ha ilyesmit akarnának
bemagyarázni egy-egy gyermeknek, valamelyikük biztosan
megkérdezné: Hogy lehet az élet -- még ha nagybetűvel írjuk is --
zseniális, amikor nem élô személy?
És ekkor még a tudatlan emberpalánta is felfogja: sem a
természet, sem az élet nem magyarázható meg a Teremtô Isten
bölcsessége, személye nélkül.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Leleményes csirke
A tojásban fejlôdô csirke nagyon gazdaságosan használja ki a
tojás űrtartalmát. A nyakát behajtva és csôrével a hasa felé
fordulva várja világrajöttének idejét. A harmadik hét végén a
csirke már életképes. Ki kell jönnie a héjából, de hogyan? Nincs
hely arra, hogy kinyújtsa a nyakát, és hogy csôrével rákoppintson.
Ahogy a csôre áll, csak a saját hasát tudná megsérteni -- semmi
mást. A helyzet igen komoly. Erre azonban senki sem gondol. A
gazdasszony csupán a napokat számlálja, és várja a csirke kelését,
a kotlós viszont csak ül, és semmilyen probléma megoldására nem
alkalmas -- még a kiscsirke sincs tudatában annak, hogy milyen
kellemetlen helyzetbe jutott... De, minden rendben van. A
meghatározott idôben -- kuc! kuc! -- a tojáshéj megtörik, és egy
erôtlen lény a napvilágra jut. Hogy sikerült ez neki?
Valaki gondoskodott errôl (valaki, aki ismerte a helyzet
nehézségét). A kelés elôtti napokban a csirke csôrén egy kis sárga
dudor formálódik éppen a héj irányában. A fej természetes elôre-
hátra mozdulataival a csirke reszeli és töri a tojáshéjat, amíg az
meg nem nyílik.
Késôbb ez a ,,szarv'' a csôrön a csirke számára hátrányos
lenne. Akadályozná a fűben és a kórók közötti csipegetésben.
Valaki ezzel is számolt. Ha nem vennéd kezedbe a csirkét életének
elsô napjaiban, sohasem vennél tudomást errôl a jelenségrôl.
Ugyanis a harmadik napon eltűnik ez a dudor, és a csôr egészen
normális alakú lesz.
A Teremtô Elme alapos gondoskodásáról tanúskodik ez az
,,apróság is'', amely a csirkét a világra segíti.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Gyár a toronyban
A korlátlan lehetôségek országában élt egy többszörös
milliomos, egy különc, aki azt hitte, pénzen mindent
megvásárolhat. Egyszer magához hívatta az építészét, aki
remekműveinek megalkotásában a legmodernebb műszaki megoldásokat
alkalmazta. A gazdag ember elôhozakodott kívánságával: egy magas
tornyot szeretne vele építtetni. A mester helyeslôen bólogatott. A
megrendelô megmagyarázta, hogy a toronynak négy méter átmérôjűnek
kell lennie. Az építész erre is bólintott. A milliomos pedig
részletezte remekművének a terveit: a toronyban oszlopok és
folyosók legyenek, ezenkívül teherfelvonó és vízvezeték-hálózat. E
szavak hallatán már nem bólogatott az építész, hanem
elgondolkodott. A megrendelô azonban tovább fejtegette
elgondolásait: az építkezéshez nem szabad használnia sem betont,
sem vasat. Az építész értetlenül bámult a gazdag emberre, az pedig
minden zavar nélkül tovább ecsetelte remek elgondolását. A torony
falának a vastagsága legfeljebb fél méter lehet, magassága pedig
1500 méter! E szavak hallatán tátva maradt az építész szája. ,,S
ez még nem minden'', jegyezte meg a megrendelô, ,,a toronyban egy
gyárat kell felépíteni.'' Az utolsó szavakat már nem hallotta az
építész. Rémületében otthagyott csapot-papot, abban a
meggyôzôdésben, hogy a gazdagnak, sajnos, elborult az elméje.
Ilyen torony -- képtelenség! A matematika, a fizika és a kémia
minden szabályának és töményének alkalmazásával is
kivitelezhetetlen! Csak álom!
Ez az építmény viszont valóság, csak ezerszer kisebb
változatban -- létezik minden egyes rozskalászban. Minden méret,
amelyet a gazdag ember megjelölt az építészmesterének a
fantasztikus torony megrendelésekor, minden méret ezerrel elosztva
érvényes a rozskalászra. Ez a kalász az az építészeti csoda,
amelyet lehetetlen utánozni, mert a magassága valóban négyszázszor
nagyobb, mint az átmérôje. Beton és vas nélkül épült fel. A
kalászban folyosók és csatornák húzódnak. És ,,felvonók'' meg
vízvezetékek, amelyek a kalász hegyéig szállítják a tápanyagot, a
kalász hegyén pedig valódi gyár helyezkedik el, ahol mindennapi
kenyerünk készül.
Millió kalász ring a mezôn, és éjjel-nappal hálaéneket zeng
az Isten csodálatos bölcsességérôl és mindenhatóságáról.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Aki szeretne, hozzászólhat. Akár vélemény vagy hasonló anyaga van.
Csak írom, hogy ez nem egy meg nem érinthető topic. :089:
-
A GOMBÁK
Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá. (Jak 1,17)
Tartományunk egyik távoli vidékén vettünk részt az istentiszteleten. A lelkész arra kérte a testvéreket, fejezzék ki hálájukat Isten ajándékaiért. Sok ember felállt, és elmondta, mit köszönhet Istennek - meggyógyította őket, munkát vagy biztonságos utazást nyújtott nekik stb. Egy ötven év körüli asszony, aki a szegénység és a kemény munka miatt legyengült, és jóval idősebbnek látszott, a gombákat köszönte meg Istennek. Így imádkozott: "Drága Istenem, köszönöm neked a gombákat, melyeket a kertemben növesztettél. Rengeteg termett, és több pénzt kerestem rajtuk, mint a rendszeres fizetésem. Nem én ültettem, és nem érdemeltem meg őket, de te, Gondviselő Atyám, egyszerűen úgy adtad nekem, mint a mannát a Mennyországból. Olyan boldog vagyok!"
Természetesen ehhez az imádsághoz én is kapcsolódni tudok. Sokszor kapunk sokkal többet, mint amit megérdemelnénk, és mégis magától értetődőnek vesszük, elfelejtjük megköszönni Istennek. Ehelyett köszönetet mondhatunk Istennek minden kis és nagy ajándékáért. Isten irántunk való mérhetetlen szeretete áldásokkal vesz körül bennünket.
Imádság: Istenünk, minden áldásodért, minden egyes szeretetteljes és gondoskodó ajándékodért hálát adunk! Ámen.
Ismerjük fel a mai nap áldásait!
Charlotte Mande Kasongo-Lenge (Nyugati-fok, Dél-Afrika)
IMÁDKOZZUNK A KIS KERESETŰ EMBEREKÉRT
-
Köszönöm Margó! :088:
Gyógyszerész macska
A ház mögötti erdei tisztáson hajba kapott a macska a mérges
kígyóval. Mintha nem tudná, milyen veszélynek teszi ki magát,
gyanútlanul közeledik a kígyó felé. Az kihasználja
,,ügyetlenségét'', és jól belemar. A macska erre rá se hederít,
hanem éppen abban a pillanatban elkapja fejénél a kígyót, és végez
vele. Otthagyja az elpusztított állatot, és eltűnik az erdôben.
Egy idô után tér vissza, hogy felfalja zsákmányát. Órák telnek el,
de a méreg nem hat -- a macska jóllakva szunyókál, és elégedetten
dorombol. Miért nem végzett vele a méreg?
Az emberek megállapították, hogy a macska az erdôben olyan
fűre vagy különbözôfajta füvekre lel, amelyek tökéletesen
meggátolják a kígyó mérgének a hatását. Eddig az ember minden
erôfeszítése ellenére sem tudott e gyógyfüvek nyomára bukkanni,
hogy kombinációjukból a kígyómarás ellen olyan természetes
gyógyszert állítson elô, amelyet védôoltás helyett tabletta
formájában forgalmazhatna. Így egyetlen gyógyszerész se mérheti
magát a ,,gyógyszerész-macskához''.
A macska bizonyára nem tanult gyógyszerészetet. Ezt
állíthatjuk, mivel ezt a bölcsességet nem tanítják egyetlenegy
gyógyszerészeti karon sem. Különös, hogy ilyen szaktudással a
macska nem próbálkozik egyéb orvosság feltalálásával. Ô egyszerűen
nincs is tudatában, mit miért tesz, de úgy tesz, mintha igen bölcs
volna.
Ha a természet el tudna gondolkozni a történteken, azt
mondhatnánk, hogy ô viselt gondot a macskára.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Műanyag erősítésű panelházak
Tudjuk, hogy a hangyák a föld alatt építenek maguknak
otthont. De olyanok is akadnak, amelyek a fatörzseken élnek, és
házacskáikat levelekbôl szabják-varrják. E célból néha két levelet
illesztenek egymásba, néha pedig egy levelet sodornak össze. Egyik
csoportjuk megfogja a levél hegyét, a másik csoport pedig a
nyelét, aztán úgy erôlködnek, hogy megsodorják. S bizony, e
parányi rovaroknak ez nem könnyű feladat! Végül egyikük megrágja
egy helyen a levél szélét, ott, ahol a legkönnyebben hajlítható.
Mindannyian a segítségére sietnek, és a siker biztos. Most már
csak valahogy össze kell ragasztani vagy varrni a levelet, hogy ne
nyíljon szét. Többen látnak hozzá e bonyolult munkához. A hangyák
egy csoportja érett hangyalárvákat hoz. A hangyák ezekbôl
apránként ragadós anyagot préselnek ki, ez megkeményedik, és a pók
hálójához hasonló fonállá sodródik. A hangyák valamilyen módon a
ragadós fonállal ,,összevarrják'' a sodrott leveleket. Nem
bujtatják át a tűt a levélen, mert ilyen varróeszközük nincs,
hanem a fonál segítségével összeragasztják. Az így készült lakás
teljesen megfelel a hangyáknak a trópusi vidékeken, ahol ez a
fajta él.
Eddig számba vettük a tényeket. De hogyan értelmezzük ezt a
hangyai ,,bölcsességet''?
Egy népszerű lap minden tétovázás nélkül megállapította: ,,A
hangyák nemzedékrôl nemzedékre adják át egymásnak levélházikójuk
építésének titkát.'' Az olvasónak azt kellene hinnie, hogy
valamikor réges-régen egy hangya feltalálta ezt a módszert, aztán
megtanította rá a fiát, az meg az övét, és így szépen sorjában. A
bökkenô csak a következôben van: amíg az öreg hangyák, az
úgynevezett dolgozók építkeznek, a fiatatok, az úgynevezett
hangyalárvák még az igazak álmát alusszák. Ôket az öregek a
ragadós cérna gyártóiként használják. Ezek a fiatalok -- noha
sehol nem tanulták ezt a szakmát -- amint szükség mutatkozik
cérnára, tévedhetetlen pontossággal húzzák ki a szálat a
lárváikból.
Mindentôl furcsább, hogy e ,,bölcs'' élôlényfajta, mióta csak
él, semmi egyebet nem talált fel, csak a levélhajtogatást és a
ragasztást, az egyetlenegy, mindig egyforma eljárást.
Ezt a tervszerű otthonlétesítést pontosan meghatározott
célból ötlötték ki, az építkezés során tökéletesen felhasználják a
rendelkezésükre álló eszközöket. Ha pedig ezt nem maguk a hangyák
tervezik (ha tudjuk, hogy a Természet semmit nem képes tervezni,
mert valójában nem egyéb, mint az öntudatlan, értelmetlen
élôlények halmaza, s ha még eszünkbe jut, hogy e hangyamunkába az
ember nem avatkozott bele), mi más marad hátra, mint hogy
komolyabban elgondolkozzunk, nem látjuk-e mindebben a Bölcsesség
kezét, a Bölcsességet, aki olyan tökéletesen gondoskodott minden
hangyáról...
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Gyertyafényes horgászást nem az emberek találták ki
A horgászás közkedvelt sportág. Sokan órák hosszat
elüldögélnek kezükben botra erôsített hosszú zsineggel, amelynek
végén ott a horog. A horog elgondolása igen egyszerű és bölcs. A
hegyes horgot ,,édes'' csalétekkel bélelik ki, és azzal kínálják
meg a halat... Elsôsorban türelem kell ehhez a sportághoz, de
szüksége volt bölcsességre is kitalálójának. Rájött, hogy a halat
hegyes szerszámmal lehet megfogni, de arra is, hogy a halat nem
vonzza a horog. Számítania kellett a hal falánkságára, s az ételt
ízletes csalétekbe kellett csomagolnia. Vékony és teherbíró
zsineget kellett kiválasztania, hosszú botra erôsítenie, hogy
távol a partról is elérhetô legyen a hal.
Sötét és nyugodt éjszakákon gyertyafénynél horgásznak. A hajó
orrára erôs fényű lámpát akasztanak. A halakat vonzza a fény, és
besétálnak a hálóba. Ismerni kellett a halak természetét, tudni,
hogy vannak holdfény nélküli éjszakák, amikor a halak fényszeretô
természetére lehet ,,építeni''.
Az ember századokon keresztül figyelte a természetet,
kombinálta a különféle lehetôségeket, s így jutott a
legmegfelelôbb megoldásokhoz. A természet viszont mintha
megfogadta volna, hogy zavarba ejt bennünket. Mintegy néhány
évtizeddel ezelôtt az óceáni mélységekbôl kihúztak egy halfajtát,
amelyet Losiognathusnak neveztek el. Ez a halfajta több ezer
méteres mélységekben él, hatalmas nyomás alatt, örök sötétségben.
És ez a halacska mintha tréfálna velünk, azt bizonyítja
nekünk, hogy nem mi emberek találtuk fel elôször sem a horgot, sem
a horgászást ,,gyertyafénynél''. Ez a halacska a horgászás
említett két módszerét kombinálja. Hogy még nagyobb legyen a
félreértés, ô a horgászfelszerelést, a horgot és a lámpát nem
vásárolja egyetlen boltban sem, és nem is ô gyártja. Testébôl nô
ki afféle élô szervként. A fejbôl valóságos horgászbot, azaz
szarvacska mered. Egy csukló valamiféle kenderkötélben vékonyodik
el. A kenderkötél végébôl nô ki a ,,horog'', igazi csalétekkel. A
csalétek úgy csüng, mint az ízletes húsfalatkák. Igaz ugyan, hogy
az áldozat soha nem kapja be, mert amint közeledik, a
Losiognathusrajban leli halálát. A ,,horog'' felett van egy
pislákoló kis labda, amely a mélységi sötétben figyelmezteti az
áldozatot a csalétekre, és megmutatja neki a torokba vezetô utat.
A széles garat helyettesíti a horgászhálót.
Vagyis nem fér hozzá semmi kétség, hogy a horgászfelszerelést
nem az emberek ötlötték ki elsônek.
Nyilvánvalóan létezik Valaki, aki képes a cél kitűzésére és
az eszközök irányítására, és hogy ez a Valaki az egész
természetben működô Értelem.
,,Valami itt mégsem egyezik'', állapítja meg a kételkedô
lélek. Aki az egyik halnak horgot adott, miért nem adott a
másiknak hatékony eszközt a horog ellen? Valakinek a mérhetetlen
gondoskodása ellenére miért van ennyi sikertelen megoldás, ennyi
kegyetlenség?
A kérdés nem felesleges, de nem vonja kétségbe, hogy a
természetben a Teremtô bölcsessége és gondviselése nyilvánul meg.
A gonoszság és a szenvedés lehetôségének a kérdése ezen a szinten
valóban megoldhatatlan. A kinyilatkoztatás Istenével való
találkozásra utal. A természetet figyelve megsejtjük Istent; csak
a kinyilatkoztatásban találkozunk és kommunikálunk Vele.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Egy húsadaggal több
Sok-sok évvel ezelôtt történt a gimnázium hetedik
osztályában. Fiatal tanárt kaptunk. Biológiát adott elô, de nem
elégedett meg csak a tankönyvvel. Arra serkentett bennünket, hogy
a saját fejünkkel gondolkozzunk. Örült, ha kérdéseket tettünk fel
neki, ha a megoldások után kutattunk. Egy alkalommal sikerült is
ez neki. A ,,húsevô növények'', azaz a rovarfogó növények kerültek
terítékre. A tanár nagy hévvel magyarázott a fogazott levelű
vénusz légycsapójáról és a közönséges repcérôl. Ezek a növények
gyökereik által szívják fel a tápanyagokat a földbôl. Fejlett
klorofilrendszerük van, de az evolúció során sikerült a
pótétlaphoz kifejleszteniük egy húsadagot tartalmazó szerkentyűt.
E légyfogó szerkentyűk kifejlôdtek a boldogasszony papucsában
(népi nevén rigópohár). A növény folyadéka sajátos illatával
odacsalogatja a rovarokat. Amikor azok szépen besétálnak a
csapdába, önműködôen, mint egy szelep, becsukódik felettük a fedô.
A hólyagban kezdenek kiválasztódni az emésztéshez szükséges
nedvek, amelyek feloldják a zsákmányul ejtett állatocskát. A fedô
csak akkor nyílik fel, ha a falatot végig megemésztette a növény.
A vénusz légycsapója ugyanezt a feladatot kissé más módon oldotta
meg. A különleges levélpácok recés szegélye olyan, mint az
egymásba illô fogaskerekek. A levelek nagyon mozgékony és erôs
,,ízülettel'' kapcsolódnak egymáshoz. Ha a rovar kelepcébe kerül,
érintésre a levelek hirtelen (0,02 másodperc leforgása alatt)
becsukódnak. A rovar a növény foglya marad, a levelek pedig
azonnal termelni kezdik az emésztônedveket.
E zsákmányszerzô szerkentyűk felületes áttekintése azt
mutatja, hogy ezek valóban a közönséges levelek átalakulásával
jöttek létre. Így magyarázta tanárunk, egyikünk azonban megmerte
kérdezni: ,,Ha ez a fejlôdés ilyen lassan történt, az elsô
nemzedékekben csak jelentéktelen levélbemélyedésekrôl lehetett
szó. Ilyen pici bemélyedésekkel nem lehetett rovarokra vadászni,
és ezek a változások a növények számára semmilyen elônyt nem
jelentettek. Nem valószínűbb-e, hogy ezek a szerkentyűk már
teljesen készen, rendeltetésükhöz tökéletesen alkalmazkodva,
azonnal megjelentek? És hogyan jutott volna eszébe a növénynek,
hogy ezzel egyidejűleg változtasson levelének alakján, hogy a
legfinomabb érintésre érzékeny, önműködô fedôket gyártson,
rendkívül mozgékony ízületeket állítson elô, s különleges
illatokkal csalogassa a rovarokat (mintha tudná, mi tetszik
nekik), valamint hogy összetett vegyi folyamatokkal elôállítsa a
húsféle táplálék feloldásához szükséges emésztônedveket? És
mindezt minden különösebb szükség nélkül, mert e növényeknél
megtalálhattuk a gyökérrendszer és levelek által lebonyolított,
szervetlen anyagcserét, táplálkozási rendszert.''
Osztálytársam, aki feltette a fenti kérdést, elôzôleg már
olvasott néhány hitvédelemtannal kapcsolatos könyvet. A tanár
errôl mit sem tudva, azt mondta: ,,Fiatalember, maga igazán fausti
kérdésekkel hozakodik elô!''
Egyes fiúk az osztályban azonban megértették. Közülük egyik
azt mondta a tanárnak: ,,Ô azt hiszi, hogy mindezt az ô Istene
találta ki és teremtette!'' A tanár témát változtatott.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A méhek rejtjeles tánca
Az erdô szélén egy virágmezôre talált a méhecske.
Visszasietett a kaptárba, és tájékoztatta társai: -- ,,Figyelem!
Nagyon sok édes eleséget találtam 625 méternyire a mi
kaptárunktól, vagyis a napsugarak irányától 35 fokra balra.''
Ha ezt nagymama mesélte volna unokáinak, azt mondanánk, a
modern nagymama matematikai adatokkal korszerűsítette az
állatmesét. És eszünk ágába se jutna, hogy komolyan vegyük. Pedig
modern természettudósok támasztják alá a tényeket. Hogy az adat
még meghökkentôbb és pontosabb legyen, elmondjuk, hogy a méh
üzenete kifejezéséhez szavak helyett rejtjeleket használ, s ezek
igénybevétele olyan matematikai, ábrázoló mértani és asztronómiai
ismereteket feltételez, amelyekre minden középiskolás büszke
lehetne.
Két tudós, a német von Frisch és a francia Rémy Chauvin
felfedezte, hogy ha a méh dús legelôre lel, visszarepül kaptárába.
Ott a raj minden tagja elôtt rejtjeles táncot lejt. A gyors tánc
közben mintha nyolcas számjegyeket írna le. A tánc sebességével
adja a többiek tudtára, milyen távolságra van az eleség. A szög
pedig, amelyet a nyolcas fôtengelye és a napsugarak zárnak be
egymással, jelzi az eleség helyének irányát. A méhek rögtön
,,megértik'' ezt az üzenetet, és pontosan a táplálék helyére
repülnek. A rejtjeles tánc olyan szabályos és pontos, hogy az
ember, aki megfigyeli, nagyon gyorsan megtanulhatja a méhek
,,nyelvét'', és jómaga is meghatározhatja a helyzetet pontos
szögmérôvel és valamilyen optikai műszerrel, amellyel a méh
,,nyolcas'' táncának a sebességét méri. Ezzel szemben a rajhoz
tartozó méhek műszer nélkül fejtik meg az üzenetet. Még a raj
legfiatalabbjai is, akiket senki nem tanított erre, azok is pontos
irányba repülnek.
Mi vonható le mindebbôl?
Vajon a méh okosabb, mint az ember? Azt kell-e hinnünk, hogy
a méhek matematikai és geometriai ismeretekkel születnek?
Higgyük-e, hogy e képesség a méhek véletlen táncának során
alakult ki? Vagy tudományosabb volna elfogadni a méhraj valamilyen
kollektív intelligenciáját, amelyben az egyes méhek célszerű
szolgálatot teljesítenek, mint ahogy a szervezet egyes sejtjei az
egész szervezet érdekében végzik feladatukat?
Nem egyszerűbb, ésszerűbb az emberiség általános felfogásával
összhangban elismerni, hogy a természetben az Alkotó Elme
nyilvánul meg?
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Őkelme három élete
Apró tojásból ravasz vadász
A hangyalesô, mint minden rovar, a tojásban kezdi meg az
életét. Amikor kikel a meleg homokban, mozgékony fejű, nagy,
szôrös lárva. Fején erôteljes fogó alakú állkapocs, hosszú szívó
szájszervvel, mérget tartalmazó fogakkal meredezik. A lárva nem
sokáig töpreng. A homokos tisztáson vermet ás. Nem találkozott még
ugyan a hangyákkal, de már lesi, várja ôket. Erôteljes
mozdulatokkal üreget ás magának a homokban. Nem akármilyet, hanem
szabályos alakú, sima falú tölcsért. Ez a legmegfelelôbb
rejtekhely számára, mert a sima fal egy pontban találkozik, és
minden rovar, amely megcsúszik a homokban, pontosan a tölcsér
csúcsába pottyan. A hangyalesô ,,számításba vette'' a Föld
vonzóerejét is, amelynek következtében a testek lecsúsznak a
lejtôn. A vadász a mértanra és a fizikára alapoz. Tervét nem bízza
a vétetlenre. Ha mégis egy-egy szófogadatlan homokszem a
vermecskébe hullik, a hangyalesô a rovarlárvára jellemzô erôteljes
fejmozdulattal dobja ki onnan, azután beleássa magát a homokba,
széttárja állkapcsait és vár. S ami késik, nem múlik. Az arra
közeledô hangyák valamelyike (a lárva ösztönszerűen telepedett meg
a hangyaboly közelében) belepottyan a csapdába. Az erôs fogók
becsukódnak fölötte, a méreg azonnal hat, s megvan a zsákmány.
Ôkelme pedig elégedetten mászik ki a homokból.
Működésbe lép a textilgyár
Ha eljön az ideje, a lárva felhagy a vadászattal, és mélyre,
körülbelül tíz centiméternyire beássa magát a homokba. Ott egy kis
labdát gyárt maga köré a vékony, összeragasztott szálakból. A
kegyetlen vadászban eddig szunnyadt a textilgyártáshoz szükséges
komplett felszerelés, a kellékek: a műanyagot kiválasztó mirigyek,
a nyílások, amelyeken keresztül ez az anyag fonál alakjában kijön,
a szövésre, fonásra és a ragasztás műveletére alkalmas csápok,
tapogatók. Mindez készen van a rovar testében az egyszeri
használatra, s mindez tökéletes. A labda alakú gubó belülrôl sima,
kívülrôl viszont homokkal körül van ragasztva. Habár az egész
munkát a laza homokban végzi, érthetetlen, hogyan sikerül a
láncának ügyelnie arra, hogy egyetlenegy homokszem se maradjon a
gubóban. Amikor a lárva teljesen begubózik, megkezdôdik másodszori
születése.
Élet a személytelen, folyékony állapotban
A gubóban érthetetlen átalakuláson megy végbe. A begubózott
lárva minden szövetje, szerve szétesik, és egy személytelen, élô
nyálkahártyává oldódik. Ebbôl a nyálkahártyából formálódik e rovar
életének második szakasza, a báb. A gubó mellett találjuk az
eldobott páncélt és vérszomjas vadászunk fogó alakú, rettenetes
allkapcsát. Mintha a hóhér azért tette volna le fegyverét, mert
megbánta tettét. Mintha valaki az olvasztóba dobta volna harci
felszerelését, hogy aztán onnan modern, lágy vonalú
személygépkocsi kerüljön ki.
A gubóból még nem mászik ki a rovar
A nyár kellôs közepén az új élôlény szétfeszíti a gubót, és a
felszínre tör. Ehhez a munkához használja az ásáshoz kapott új
fogókat. Más rovarfajnál a gubóból közvetlenül lepke bújik elô, de
itt számoltak azzal, hogy a lepke megfulladna a homokban. A báb
mozog -- rovarra hasonlít, de még nem az, csak szállítóeszköz. A
misztérium a felszínen éri el fejlôdésének csúcspontját.
A kis báb hátán (alig hosszabb egy centiméternél) egy rés
jelenik meg. A báb páncélja, a sebész beavatkozása nélkül, egyenes
vonalban reped meg. A repedés szélesedik. A báb hátából egy
csodaszép Fejecske és két átlátszó szem kandikál ki. Lassan két
csáp bújik ki a tokból. A fej nagy, túl nagy ahhoz, hogy
beleférjen a báb kis testébe. S mintha ez a fej is megjelenése
pillanatában formálódna. Mintha a szűk hangárból hatalmas
repülôgép bújna ki, s az ember csodálkozna azon, hová is fért a
motor, hová a szárnyak, hová meg repülô teste. Három pár gyönge
láb bújik elô a testtel. A báb páncéljából négy csomagocska nyílik
ki. Abból bontakoznak, egyenesednek ki a réteges elrendezôdésű
hártyás szárnyak, amelyek körülbelül 4 centiméter hosszúak.
Végül nagy erôfeszítéssel kibújik a potroh. Ízei olyanok,
mint a régi távcsônek. Egyenként bújnak elô -- teljes nagyságban.
A báb elsô repülésére készül. A földön hagyja bábmaradványait, a
kemény kitinvázat. Nagy szemével mintha rácsodálkozna az ôt
körülvevô természetre, mielôtt légyvadászatra indul. Alkonyatkor
viszont leszáll, hogy éjszakára megpihenjen a fűben.
A hangyalesô nem ritka rovarfaj. Biztosan rátalálunk kertünk
valamelyik zugában.
Próbálják elhinni, hogy mindezek az átalakulások és a
tökéletesen megvalósított bonyolult megoldások a fajfenntartó
küzdelem során, természetes kiválogatódás útján fejlôdtek ki... És
elhinni, hogy a faj fennmaradásához hasznos, sôt szükséges volt az
éppen ilyen jellegű fejlôdés. Ha sikerül ezt elhinniük, akkor
kifogásolják, hogy mi ebben is az Alkotó Elme munkálkodását
látjuk.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Életmentő öngyilkosok
Amikor a második világháborúban a japán császárságot a
közvetlen bukás fenyegette, az országot a hôs kamikazék
segítségével próbálták megmenteni. A halál önkéntesei erôs
robbanóanyaggal megtöltött repülôkbe ültek, és az ellenséges
hajóknak irányították a gépet. Minden repülô egy hajót tett
tönkre. Japán mégsem kerülhette el a bukást. A kamikazék kevesen
voltak, nem jutottak el mindenhová. Ha a japán eget repülô-
felhôkkel takarhatták volna el, ha a tévedhetetlen kémszolgálat
minden pillanatban elegendô repülôt és hozzá kamikazét
rendelhetett volna a veszélyeztetett helyre -- akkor egészen
másképp lett volna, sokkal eredményesebben védekezhettek volna az
ellenséggel szemben. Hasonlóan az emberi vérkeringés önvédelmi
rendszeréhez: a leukocitákhoz, a fehér vérsejtekhez.
A vérben a vörös vérsejtek mellett fehér vérsejtek is vannak.
Az artériákban a vér a test legtávolibb részeibe is eljuttatja az
éltetô anyagot, a vörös vérsejtek legnagyobbrészt az oxigént
közvetítik. Az egész vérkeringés megterhelt kereskedelmi hajókra
vagy élelmet szállító karavánra hasonlít, amely a pusztában halad
-- kiszolgáltatva a fölfegyverzett ellenségnek. Ebben az esetben
az ellenséget fertôzô mikrobák és vírusok képezik, amelyek minden
oldalról a testbe hatolnak. Testünk hamarosan a kapzsiságuk
zsákmánya lenne, ha a vérben nem ôrködnének éber kamikazék -- a
leukociták. Belôlük ezerszer kevesebb van, mint a vörös
vérsejtekbôl, de ezek a nagyobbak és a mozgékonyabbak. A fehér
vérsejtek igazi élô sejtek, 10-20 mikronmilliméteres plazmával és
maggal. Úgy tűnik, mintha önálló szervek volnának a
szervezetünkben. Önállóan keringenek a vérben, megállnak az erek
falainál, átvergôdnek a szöveteken és hártyákon, és szabadon
mozognak a nyiroknedvben. Mindenben az ôsállatra, az amôbára
emlékeztetnek. Mint azoknak, ezeknek is állábuk van, illetve
karjuk, amelyek a citoplazma kidomborodásaiból keletkeznek.
Ezekkel a kis karokkal irányítják mozgásukat, és megállnak a
vérerek falainál -- egyben ez a harci fegyverük is. Az elsô
pillantásra az ember azt hinné, hogy ezek a fehér vérsejtek jó
szándékú tolakodók a vérben, mint a mikrobák és a vírusok is,
azzal a különbséggel, hogy ez utóbbiak rossz szándékúak. Csak
akkor értjük meg szerepüket, ha az egész szervezetünk szolgálatán
keresztül figyeljük meg ôket, amikor megtudjuk, hogy számuk a
szervezet szükségleteihez mért, megértjük, hogy azok is testünk
szerves részei. De még mindig túlságosan önállónak tűnnek,
olyannak, mint valami önálló barbár harci egység a császárság
határán, amelyet a hadvezérek azért szoktak megszervezni, hogy az
ellenséget elhárítsák. Amikor ugyanis a testben valamilyen
veszélyes betolakodó üti fel a fejét, figyelmeztetést kapnak errôl
a leukociták, és mintha riadóztatnák ôket, mintha egy központból
irányítanák ôket, minden egyes fehér vérsejt megkapja saját
feladatát a védelmi akcióban. Gyorsan a veszélyeztetett helyre
sietnek, áthatolnak a szöveteken, hártyákon, és körülveszik az
ellenséget -- mintha tudatában volnának küldetésüknek, a halállal
járó önfeláldozásnak. Kinyújtják karjaikat az ellenség felé,
halálos öleléssel átfogják, megölik, és vele együtt meghalnak.
Mindaddig, amíg vannak mikrobák, újabb és újabb leukociták
érkeznek, és szervezetünk központjában sürgetik az újabb
leukociták termelését. A harctéren halott leukociták és mikrobák
fekszenek: az anyag, amelyet a szervezet genny formájában kidob
magából.
A leukociták szervezetének köszönhetjük felépülésünket. Az
egészségünk minden pillanatát nekik köszönhetjük. Ez az önvédelmi
berendezés mindannyiunkban működik -- a fogamzás elsô heteitôl
kezdve egészen a halálig. Ezzel is egy konkrét feladat rendkívül
jó megoldását és legtökéletesebben elgondolt tervrét láthatjuk. A
feladat végrehajtásakor, a különbözô mérgek és ellenmérgek
fizikai, vegyi és természeti törvényeinek alkalmazásával a jelzés
és ellenôrzés értelmet meghaladó rendszerének lehetünk tanúi.
Az élô szervezet jobban föltalálja magát a Japán
Császárságnál -- a leukociták túltesznek a kamikazékon.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Az emlősök nem repülnek radar nélkül
A repülôgépek nagy sebességgel repülnek éjjel is, ködben is.
A repülôtereket sokszor köd borítja, és ezért nagyon veszélyes
volna csak a szemre hagyatkozni, mert ilyenkor a legtökéletesebb
optikai műszerek sem segítenek. A legújabb idôkben találták fel a
radart, amelynek segítségével éjjel is, ködben is tájékozódhat az
ember. Ez a műszer az elektromágneses hullámokon alapszik, amelyek
minden tárgyról visszhangként visszaverôdnek. Az így
visszaverôdött hullámok segítségével a képernyôn kirajzolódnak
azok a tárgyak, amelyek a szem számára nem láthatók. Ilyen
szerkezetet minden komolyabb repülôn vagy hajón láthatunk. Ezzel
az összeütközések lehetôségét a sötétben mind a tengeren, mind
pedig a levegôben a minimumra csökkentették.
Az ember a radar fölfedezésével teljesebbé tette régi álmát,
és ebben túltett a madarakon, amelyek általában sötétben nem
vállalkoznak repülésre. Az éjjeli madaraknak különös szemük van,
amellyel az éjszaka legkisebb fényét is érzékelik, de a teljes
sötétségben ezek sem repülnek. Van azonban egy fajta állat, amely
jóval az ember elôtt fölfedezte a radart. Ez nem madár, hanem
repülô emlôs: a denevér. Bezárhatjuk a legnagyobb sötétségbe, és a
helyiséget sűrűre hálózhatjuk cérnával vagy drótokkal, ô akkor is
teljes biztonsággal fog közöttük repülni anélkül, hogy akár egy
szálat is megérintene. Ha kivennék a szemét, akkor is olyan
pontossággal repülne, mint azelôtt. De ha a fülét bedugaszolnánk,
azonnal fönnakadna a huzalokban. A kutatások kimutatták, hogy a
denevér emberi füllel nem észlelhetô, magas frekvenciájú hangokat
bocsát ki.
Ezek az ultrahangok visszaverôdnek minden akadálytól, amely a
denevér elé kerül, és a fülébe jutnak. Mivel a hang meghatározott
sebességgel (330 méter egy másodpercben) terjed, a közelebbi
tárgyakról a visszhang hamarabb megérkezik, mint a távolabbiakról.
Ebbôl a denevér nemcsak a tárgyak irányát és nagyságát, hanem
távolságát is meg tudja állapítani. Az agyközpont ama része, amely
felfogja a hangokat és a szárnyait mozgásba hozó idegek között oly
tökéletes automatikus kapcsolat áll fenn, hogy a denevér semmilyen
akadályba nem ütközik bele.
Mi az elônye az ultrahangnak a normális hanggal szemben?
Elôször is az, hogy a többi állat és az ember számára is ezek a
hangok észlelhetetlenek, és így a denevér saját ,,radar''-jával
nem árulja el magát az esetleges ellenségnek. Ezenkívül a magas
frekvenciájú hangok rövidebb hullámon terjednek, mint az emberi
füllel hallható hangok. A kisebb hullámok pedig pontosabban
verôdnek vissza az apró tárgyakról.
Ha szem elôtt tartjuk, hogy az emberek nem vállalkozhatnak
komolyabb repülésekre radar nélkül, hogy a denevér sem repülhet
hasonló ,,berendezés'' nélkül, akkor valóban azt mondhatjuk, hogy
az emlôsök nem repülnek radar nélkül. Ugyanígy azt is mondhatjuk,
hogy valaki megelôzte az embert a radar felfedezésében. De, talán
nem lealacsonyító ez tudós emberre nézve, aki sok-sok esztendôn
keresztül a radar kidolgozásán fáradozott, ha megállapítjuk: a
,,természet'' egészen véletlenül már régen rájött a denevérek eme
megoldására.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Zöld rejtély
Most nem a krimiregények ,,zöld könyvtáráról'' van szó. A
titok mégis zöld, legalábbis a mi szemünk számára. Már 80
esztendeje, hogy a német Julius Sachs hatalmas felfedezésre
jutott. E felfedezés szerint a fű és a levelek a víz és a levegô
puszta keverésével cukrot állítanak elô. Ez a tény megdöbbentette
ugyan a tudósokat, de új reményeket is keltett. Ha ezt megteheti
egy zsenge kis növény, mennyire inkább megteheti azt az ember,
akinek rendelkezésére jól felszerelt, modern laboratóriumok
állnak? Van bôven levegônk és vizünk is -- lesz cukor minden
mennyiségben. Csak el kell lesni a növények titkát és --
megszerezni a szabadalmat. Igen, a szabadalmat, mert föltalálásról
van szó. Csakhogy kinek a föltalálásáról? Mindenekelôtt azonban
ismerkedjünk meg a találmánnyal!
A mikroszkóp szeme elôtt eltűnik a zsenge levél, és helyette
egy összetett üzemi berendezés jelenik meg. Minden szál fű, minden
levél tulajdonképpen tökéletes automatikus üzem. Minden kis
levélben precíz gépek működnek, a modern gyárakhoz képest egy
levél akkora, mint egy egész város. Szépen meg lehet különböztetni
az egyes ,,gépeket'', valamint a feldolgozási ,,eljárásokat'' a
természet cukorgyárában. Jól látszik, hogy miként és hová jut be
az alapanyag, hol dolgozzák fel, és hol raktározzák el azt. Látni
ugyan lehet, és le is lehet írni, de megérteni és megismételni
szinte semmit sem lehet belôle. Mintha egy távoli bolygón volnánk,
amelyen kitűnôen szervezett munka folyik; jók az összeköttetések,
tökéletes az összhang a gépek között, minden automatikusan megy
végbe -- de sehol egy élôlény.
Tény, hogy a levél vagy a fűszál elektronikus fotoszintetikus
szerkezetek, amelyek a leggazdaságosabban és a legegyszerűbben
automatikus eljárásokkal veszik magukba a víz molekuláit, hogy
azokat megmagyarázhatatlan technikával egyenesen oxigénre és
hidrogénre bontsák. A hidrogén a levegôbôl kapott széndioxiddal
vegyülve cukorrá válik. Az eljáráshoz szükséges energiát pedig a
napenergiából veszi. A klorofill-berendezések az energia legkisebb
részeit, a fotont egyszerűen rabul ejtik. A napelem e módszerét a
tudósok még le sem tudják írni, nemhogy megvalósítsák. Ehhez
sokkal jobban meg kellene ismerni az anyag fölépítését és
lényegét, éppen úgy, mint az élô sejt fölépítését és lényegét.
Hogy megértsük egymást: sem az anyag fölépítése, sem az élet
lényege -- számunkra nem tabu. A keresztény ember is örül a
tudomány eredményének és remélheti, hogy egy napon, a fűszál vagy
a levél mintájára, az ember is elô tudja majd állítani a cukrot a
víz és a levegô vegyítésével. Arról van csak szó, hogy ezek a
feladatok és eljárások -- amelyektôl a modern tudomány még oly
messze van -- már tökéletesen megoldódtak a természetben az ember
megjelenése elôtt, még mielôtt az ember elkezdett volna
feladatokat vállalni, és megoldásokat keresni.
Csodálhatjuk a természetet, de saját kenyerünket továbbra is
kétkezi munkánkkal tudjuk csak megkeresni! Művelnünk kell a
földet, hizlalnunk kell a jószágot, ahelyett, hogy növény módjára
a levegôbôl és a vízbôl kapnánk az édes eledelt.
Mintha valaki már megelôzött volna bennünket a
fölfedezésekben. ,,Valaki'' és nem ,,valami'' -- tehát személy. A
tárgyak (és a természet, mint a tárgyak összessége) éppen azért
nem mondhatók személynek, mert nem tudnak feladatokat vállalni, és
nem tudnak megoldásokat keresni; azaz -- nem tudnak gondolkozni.
Minden fűszál egy modern üzem tökéletes tevét és megvalósítását
hordozza magában. Az anyatermészetnek nincs módjában a fölfedezés
szabadalmát megvásárolnia. Ô ,,valami'', és nem ,,valaki''. Az a
Valaki, aki hozzánk hasonló, de ügyesebb és idôsebb tôlünk, mintha
rejtôzne, de zseniális tettei nem hagynak nyugton bennünket -- és
mi keressük Ôt.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Semmi újság az idegsebészeten
Az állott étel mindenkinek árthat, különösen a
kisgyermekeknek. Az édesanyáknak sok gondot okoz a tej és a tojás.
A háziasszony sohasem tudja, mikor csapják be a piacon. A
galambászhéja sokkal okosabb. Az élô tyúkot elviszi a fészekbe, és
csak ott öli meg, hogy fiókái meleg és friss húst egyenek. A
darázsmamára azonban sokkal nehezebb feladat hárult. Neki nem adta
meg a sors, hogy megismerje saját gyermekeit. A tojást ugyan meleg
és biztos helyre rakja, figyelmesen helyezi el. Ezután elpusztul,
még mielôtt kikeltek volna kicsinyei. A darázs gyerekecskék pedig
annyira érzékenyek, és furcsa természetűek. A friss húson kívül
semmivel sem akarnak táplálkozni, de még annak is élônek kell
lennie. Mit tehet ilyen helyzetben az anya? Ha megérné világra
jöttüket, biztosan rovarokat és hernyókat szerezne számukra, így
azonban ki gondoskodik az elhagyott árvákról?
A darázs mégis nyugodtan kikapálja a homokos talajban a
fészket a tojásoknak. Függôleges árkocskát ás, az alját pedig
kiszélesíti. Felülrôl felületesen becsukja a lyukat, és elmegy
vadászni. Eddig is vadászott, megölte a zsákmányt, és megette.
Most azonban nem ölhet. Élve kell megôriznie az ételt a kicsinyek
számára. Az élô hernyót be kell zárnia a lyukba, de nem szabad
megengedni neki, hogy széttapossa a tojásokat. Békében kell várnia
a kis falánkokat, hogy megegyék. A hernyónak természetesen
semmilyen kedve sincs ahhoz, hogy ô legyen az áldozat. Még a
rábeszélés sem volna hathatós. El kell altatni. A darázsmama nem
narkózisszakértô. Ám az idegsebészet felülmúlhatatlan mestere. Ô
,,tudja'', hogy a hernyó mozdulatait az idegrendszer igazgatja, és
azt is, hogy ezek az idegek az agy egyik csomópontjában
találkoznak. El kell találni ezt a pontot, és a hernyó élve marad
-- de teljesen mozdulatlanná válik. Bizony nem könnyű feladat! A
hernyó lehet kicsi is, nagy is, az idegcsomópont el is mozdulhat a
megszokott helyrôl. Az operációt pedig pillanatok alatt teljes
pontossággal be kell fejezni. Nem szabad megsérteni semmilyen más
szervet; a sebnek is picinek kell lennie, és ami a legfontosabb,
ügyelni kell arra, nehogy a hernyónak ideje maradjon a
védekezésre. A darázs sohasem gyakorolta ezt a műtétet. A rovarok
nagy szakértôje, a francia természettudós, Fabre megpróbálta
végrehajtani a hernyón ezt a művi beavatkozást. Sok kísérletezés
és méregetés után a legprecízebb orvosi tűkkel sikerült
megbénítania a hernyót. De a hernyó, amelyet ô operált, sokkal
rövidebb ideig élt, mint az, amelyiket ugyanabban az idôpontban a
darázs bénított meg. Utána vett három üvegharangot. Az egyik alá
élô hernyót helyezett, a másik alá azt, amelyiket ô operált meg, a
harmadik alá pedig a darázs páciensét. E harmadik hernyó tovább
élt még az elsô bura alatti érintetlentôl is.
Abban az esetben, ha a megoperált hernyó még rángatózik, a
darázs a lábai közé fogja, kitapogatja az idegcsomót, egy kicsit
megdörzsöli azt, és a hernyó máris teljesen nyugodt.
Az így preparált élô hernyót a darázs bevonszolja a kiásott
mélyedésbe. A lyuk alján a hernyóra helyezi tojásait, kimegy,
bezárja a nyílást -- és bizonyos idô múlva kimúlik. Lenn, a meleg
gödröcskében pedig kikelnek a kis álcák, és azonnal elkezdenek
táplálkozni a hernyóval. Ôk is ,,tudják'', hogy a hernyónak minél
tovább életben kell maradnia. Ezért a végérôl kezdik enni lassan,
fokozatosan elôrehaladva. Az éltetô szerveket a legvégén eszik
meg.
Sohasem látták, mit csinál az anyjuk, és anyjuk sem látta
ôket sohasem. A darazsak e fajtája mintha csak veleszületett
tudással és idegsebészeti ismeretekkel rendelkezne. Ôk ugyan
nincsenek ennek tudatában, azt sem tudják, hogy mit csinálnak, és
miért csinálnak úgy, ahogy csinálják. Ilyen tudatlan, de nagyon
célszerű műveletekkel találkozunk sok élôlénynél, különösen a
rovaroknál.
Ez olyan ,,bölcsesség'', amelyet sohasem kell tanulni,
amelyet nem kell megérteni, amelyrôl nem kell gondolkodni -- és
mégis tettekben nyilvánul meg. Az ilyen cselekvést ösztönszerű
cselekvésnek nevezzük, az élôlények ilyen képességeit pedig
ösztönnek mondjuk. Az ösztönök a tudósok számára nagy talányt
jelentenek. Éppen ezeknek tanulmányozása vezette sok
természettudóst arra, közöttük a már említett Fabre-t is, hogy
elvessék a darwinizmust. Darwin ugyanis azt gondolta, hogy az
élôlények minden tulajdonsága, minden szerve és minden képessége
sok-sok nemzedéken át fejlôdött ki. Fabre nem értette meg, hogyan
fejlôdött volna ki ez az ösztön a kapáló darázsnál. A darázsnak
pontos találatot kell elérnie már az elsô szúrással, különben nem
csinált semmit sem. Mindent vagy semmit! Itt mintha nem volna
helye a sok nemzedéken át való fejlôdésnek. Darwin magyarázatától
függetlenül a talány megmarad. Egy tudatlan állatocska megfontolt
cselekedetérôl van szó. Az állatocska olyan problémát old meg,
amelynek maga sincs tudatában. Egyesek a természetben keresik a
választ erre a titokra, abban a természetben, amely semmivel sem
okosabb a közönséges darázsnál, de mégis a Teremtôrôl tanúskodik.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Ki tálalta föl a vitorlázást és az ejtőernyőt?
Nem elég a magot kitermelni -- el is kell azt vetni. Azokon a
vidékeken, ahová a földművelés korszerűsítése még nem jutott el,
nagyon tisztelik az ügyes földműveseket, akik egyenletesen tudják
a magot a földbe vetni. Aki ebben nem ügyes, sokkal több magot
szór el gyengébb eredménnyel. Az ô vetése után egyenlôtlenül kel
ki a mag, a vetésben hiányok mutatkoznak -- egyik helyen olyan
sűrű, hogy nôni sem tud, a másikon pedig kihasználatlan marad a
föld. A modern földművelésben ezért speciális vetôgépeket
alkalmaznak, amelyek egyenletesen és gazdaságosan szórják szét a
magot az egész területen.
A mezôgazdasági növényeknek azonban -- akár ügyes kézzel,
akár korszerű gépekkel vetik ôket -- nem kell tartaniuk a jövôtôl.
Róluk az ember gondoskodik. De a szabad természetben élô növények
minden évben új feladat elôtt találják magukat: biztosítaniuk kelt
magjuk jövôjét. Ennek a megoldásában sok növényfajta nemcsak
,,mester'', hanem igazi mérnök.
Mindenesetre meg kell akadályozni, hogy minden szem
egyszerűen a növény köré hulljon le, hiszen a mellette levô szűk
helyen az új növények elfojtanák egymást. A kérdés az: hogyan
eljuttatni az érett magot a nagyvilágba? A szél sokat segíthet, a
növény azonban mintha nem akarna pusztán erre a tényre
hagyatkozni. Minden egyes növényfajta önpállóan állt hozzá ehhez a
feladathoz, és mindegyikük eredeti, saját megoldást talált.
A szilfa a vitorlázás-megoldást választotta. Ugyanígy a juhar
és a kôris is. E vitorlások közül egyesek a siklórepüléshez, mások
pedig a viharhoz alkalmazkodtak. A repülés fajtájához
alkalmazkodik a szárny felülete, a szög és a vitorlás
súlypontjának helyzete. A pitypang úgy gondolta, hogy jobban jár,
ha az ejtôernyô-módszert alkalmazza. Az ô magjai, amikor beérnek,
a sün tüskéihez hasonlóak. Mindegyiknek kis farka van, amelynek
végén pehelyszerű ejtôernyô helyezkedik el. Amikor a mag beérik,
kapcsolata megszakad az ,,anyanövénnyel'', a szél magával ragadja
a könnyű terhet, és szárnyain messzi vidékekre szállítja. Egyes
pitypanghoz hasonló növények még tökéletesebb megoldást
alkalmaznak. Ejtôernyôik szálai elektromossággal töltöttek. Az
ilyen mag nem juthat a száraz földre. Csak amikor nedves talaj
fölött repül el, szabadul meg az elektromosságtól, az ejtôernyô
,,becsukódik'', a mag pedig leesik a földre.
A bogáncs -- minden bizonnyal a világon elsôként találta ki
az autóstoppot. Igaz, nem autókat állít le, hanem juhokat,
kecskéket és más állatokat, de eléri célját. A fiúk azt gondolják,
hogy a bogáncs azért tapadós, hogy azt a kislányok hajába
dobhassák. Lám, e tapadós tulajdonságoknak sokkal praktikusabb és
becsületesebb céljai vannak!
Van mód arra is, hogy a mag vízi utakon kerüljön el a kívánt
célig. Egyes tengeri algák kis gömbökkel vannak ellátva,
amelyekben valamiféle gáz van, és az a szerepük, mint a halászok
hálóin a parafaúszóknak. Úgy számolják, hogy 144 növényfajta
tengeri áramlatokon jutott el a Galápagos-szigetekre, a Csendes-
óceánon át 2000 km tengeri utat megtéve.
Miért is hozakodunk elô ezekkel a természetbeli tényekkel?
Azt gondoljuk talán, hogy ezekbôl minden további nélkül az
abszolút lényre -- Istenre -- tudnánk következtetni? Lehet, hogy
ezek a biológiai tények önmagukban még nem elegendôk ahhoz, hogy a
bizonyítékot végigvezessük. Mi azonban igen szerények vagyunk.
Számunkra elegendô, hogy megfigyelésünk erre a gondolatra
ösztönözzön bennünket: a természet jóval az ember elôtt és az
embertôl függetlenül olyan jelenségekkel és megoldásokkal
bôvelkedik, amelyek célratörô okot feltételeznek.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
250 ezer rejtjel a láthatatlan nyálkacseppben
Minden élôlény -- növény, állat, ember -- fejlôdését egyetlen
megtermékenyített sejtként kezdi. A növényeknél e sejtet magnak,
az állatoknál viszont tojásnak vagy petének nevezzük. A sejt,
amelybôl új ember fejlôdik, parányi, 3000-szer könnyebb a
grammnál. Kezdetben az emberi petesejt semmiben sem különbözik
például a medve, a bárány vagy a kutya petesejtjétôl. Ennek
ellenére egészen biztosan tudjuk, hogy a megtermékenyített
petesejtbôl minden esetben éppen olyan élôlény fejlôdik ki, mint
amilyentôl származik a petesejt. Vagyis a parányi nyálkacsepp, a
kezdeti egy sejt valamilyen módon tartalmazza a leendô szervezet
minden tulajdonságát. Az emberi magzat cseppecskéjében már
meghatározódik a gyermek fizikai alkata, neme, hogy inkább
édesanyjára, édesapjára vagy a nagyszülôk egyikére hasonlítson
majd. Oda van ,,beírva'', milyen lesz a haja, alkata, hangja,
betegségre való hajlama, a gyomorsavak összetétele, a szem
optikája, a fül akusztikája, az idegek érzékenysége... És mindezt
valamilyen formában a grammnál 3000-szer kisebb sejtecske, a
nyálkacseppecske tartalmazza. De hogyan?
Legegyszerűbb volna feltételezni, hogy a kezdeti egy sejt a
test kicsiben, amelynek csak nônie kell. Ám nem így van. A kezdeti
egy sejt közönséges nyálkatestecske. A legnagyobb nagyítású
mikroszkópok se mutatják ki a benne megformált, jövôbeli szervekre
utaló valamit. Az átlátszó cseppecskékben apró sötét magvak
láthatók. A titok nyilvánvalóan a sejtmagban rejlik. A sejtmagot
hártya veszi körül, de hártya burkolja az egész sejtet is.
Egyszerre eltűnik a maghártya. A sejtmagok apró rögökre hullanak
szét -- ezek a kromoszómák. Számuk állandó egy-egy állat- vagy
növényfaj esetében. Az emberi sejt 46 (a kutya sejtje 78, a
burgonyáé 48, a lóé 66) kromoszómából áll. Ahogy a sejtek
kromoszómákra hullanak szét, minden egyes kromoszóma hosszában
kezd osztódni úgy, hogy egybôl teljesen két egyforma lesz. Most
két különleges gyújtópont jelenik meg. Egymással szemben
helyezkednek el, és minden gyújtópont, az apró rostocskák elvén
(amelyek akkor keletkeznek), a megkétszerezôdött számú kromoszóma
felét vonzza magához. A kromoszómák a gyújtópont mellett új
sejtmagokat alkotnak, a sejtmagok körül ismét hártyák keletkeznek,
az egész sejt kissé megnyúlik, és megfelezôdik. Két sejt jön
létre, saját sejtmaggal, az állandó kromoszómaszámmal. Egy kis
szünet után folytatódik az osztódás, a szervezet nô és formálódik.
A sok sejt egy szeder alakú labdácskát alkot, a labdából
pohárlárva, s ebbôl a megnyúlt, csôszerű képzôdménybôl formálódik
a fej, a kéz és a láb. A szülésre érett magzat 11 milliószor
nehezebb a kezdeti egy sejtnél, amelybôl keletkezett.
Nyilvánvaló, hogy a szervezet tulajdonságai a kromoszómákban
vannak meghatározva, azok száma viszont túl kevés. Ki tudná 46
rostocskával lejegyezni és meghatározni minden tulajdonságát a
leendô embernek? Ezért a tudósok feltételezték, hogy a
kromoszómákon más, kisebb részek találhatók, ezeket géneknek
nevezték el. Testünkhöz viszonyítva érthetetlenül parányiak.
Minden egyes sejt mintegy 250 ezer gént tartalmaz. Hogyan fér el
ez a gramm ezredrészének egyharmadában? És minden sejtosztódásnál,
amíg fejlôdik a szervezet, amikor minden egyes kromoszóma
hosszában megfelezôdik, minden génnek ki kell termelnie a maga
tökéletes hasonmását. Néhány óránként tökéletes másolatot kell
készítenie a 250 ezer rejtjeles információról. Mik a gének?
Valószínűleg nagy molekulák. A különféle elemek atomjából tevôdnek
össze, bonyolult a szerkezeti képletük, képesek a sok apró
szerkezetbeli változást, kisezernyi adatot lejegyezni. A géneket
talán a kínai ábécével hasonlíthatjuk össze, amelyben a jelek nem
csupán egy hang, hanem egy fogalom, sôt egy egész mondat
jelölésére szolgálnak. S ezért számtalan vonalkából, pontból
állnak, legkülönfélébb kombinációival sok jelentés kifejezésére
alkalmasak.
A késôbbi kísérletek igazolták, hogy a kromoszómákban valóban
létezik ilyen nagy molekulájú szerves anyag, egy nukleinsav (DNS).
A gének e sav nagy molekulái, illetve ezek részei. Minden egyes
gén, mint egy rejtjel, meghatározza a szervezet tulajdonságát, és
sejtosztódáskor mindegyik kitermeli a maga tökéletes mását.
A tudósok elfogadták a feltételezést, hogy a gének a
szervezet tulajdonságainak a rejtjelei. Mert egyes jelekkel vagy
titkosírással -- amely valójában úgyszintén jelek rendszere --
csak valaki tudatának a tartalmát, tudását lehet lejegyezni,
rögzíteni, azt a tudást, amelyet valaki birtokol a lejegyzés
pillanata elôtt. A korszerű elektronagyak a perforációs
szalagjaikon és a magnószalagokon rengeteg különféle adatot
rögzítenek. A szakemberek egész hada dolgozik azon, hogy ezeket az
adatokat megfelelô titkosírással kifejezze, és az elektromos agyba
táplálja. Esetünkben azonban egyfelôl létezik a teljes emberi
szervezet számos tulajdonságával, másfelôl viszont a plazma
parányi szemcséi, amelyekben mindezeket a ,,rejtjeleket'',
utasításokat a gének hordozták. E rejtjelek alapján a szervezet
tökéletesen szaporodhat. Hogyan értelmezzük az egész folyamatot,
ha nem tételezzük fel, hogy a valóság és rejtjele között
valamilyen tudat közvetít, amely az elektronagyak tökéletesítésén
dolgozó tudósok és szakemberek csoportjának szerepét tölti be? Itt
ugyan nem látunk az elektronagyhoz hasonló készüléket, amely
elolvasná a rejtjeleket, és azok alapján működne, hanem minden
egyes gén önmagát olvasó titkosírásként jelenik meg, mint klisé,
amely tökéletesen ugyanolyan klisét gyárt, mint műszer, amely a
maga titkosírásával összhangban formálja a szervezet növekedését.
Az élet jelensége egyszerre csodálatra késztet, és zavarba
ejt bennünket. Különösen azokat, akik a világ minden kincséért sem
változtatnának az elôre megfogalmazott életfilozófiájukon. A múlt
századbeli materialista gondolkodók az élet jelenségében semmi
titokzatosat nem találtak, mindent a mechanikai és a vegyi
energiával magyaráztak meg. Szerintük Isten fölösleges
feltételezés. Napjaink materialista gondolkodói nem próbálják
állítani, hogy éppen minden világos számukra. Beismerik, hogy az
életet nem lehet megmagyarázni csak a fizikai és a kémiai
ismeretek birtokában. Most hogyan kerülik meg Istent? Igen
találékonyan. Jean Rostand biológus például az életet olyan
csodának tartja, amelyet, ha létezne Isten, akkor sem tudna
megteremteni. Nyilvánvalóan a biológus Istenrôl alkotott fogalma a
dajkamesék szintjén maradt, miközben biológiai ismeretei
szédületesen gyarapodtak. Tôlünk azonban nem várhatja el, hogy
megszűnjünk hinni Istenben, még akkor sem, ha rámutat arra, hogy
az űrhajósok sem találkoztak a ,,felhôk felett'' lakó Istennel. Mi
Istent abban a Bölcsességben ismerjük fel, amely megnyilvánul
minden atomban, élô sejtben és az egész világmindenségben.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Vákuumfogas és léglökéses gép a műkődben
Az üveg, a kerámialap és a különféle műanyag valóságos áldás
a modern építôipar számára. A gépjárműtôl a fürdôszobáig mindenhol
találkozunk ezekkel az anyagokkal. A belôlük gyártott falak simák,
világosak, könnyen moshatók, s még könnyebben száradnak. Csak egy
gond van velük: nem tudsz beléjük szöget verni, pedig csak kell
valami, amire felakaszthatod a tükröt, a törülközôket. És ismét a
műanyag siet segítségünkre: a vákuum elvén működô ruhafogas. A
fogas egyik része egy lapos műanyag tál, gombhoz hasonló
bemélyedéssel. Ezt egyszerűen jól odanyomod a sima falhoz, s az
odatapad -- még a kabátodat is felakaszthatod rá. Ha viszont le
kívánod szedni ezt a fogast, elegendô egy kicsit megnedvesíteni,
majd jobbra-balra mozgatni. Eltávolítható anélkül, hogy bármilyen
nyomot hagyna maga után a falon. Apáink még nem ismerték e
praktikus tárgyat, amely egyszerűen működik. Ha a tálacskát a
falhoz nyomod, kipréseled belôle a levegôt. Ha megenged a nyomás -
- mivel rugalmas -- ismét kiegyenesedik, és benne légüres tér
marad. A levegô külsô nyomása miatt tapad a falra. Hogy mit ki nem
talál az ember!
Pedig mindezzel rendelkezik a tintahal és a tengeri polip is,
sôt sokkal tökéletesebb formában -- de egyáltalán nem büszke rá.
És így is van ez jól. Mindezt nem ôk gondolták ki, ezzel
születtek, s ily módon szerzik és ôrzik meg zsákmányukat.
Tapadókorongok helyezkednek el hosszú csápjaikon, amelyekkel
átnyalábolják az áldozatul kiszemelt halat. Teljesen azonos
rendszerrôl van szó. Rugalmas szélű, gomb nagyságnyi kinövések. Ha
ezeket a polip az áldozathoz szorítja, a puha szövet beszippantja
azt. A hal teste valamint a tapadókorongok puha szövetei és az
áldozat teste között légüres tér képzôdik, és nincs az az erô,
amely kiragadhatná ebbôl a halálos ölelésbôl. Még a tapasztalt
öreg halászok is alaposan megkínlódnak, ha nagy tengeri polip
fonódik a kezükre.
A természeti törvények kitűnô ismerete és gyakorlati
alkalmazásuk egyszerű és jó megoldásokat hoz. A tintahal azonban
nem maradt meg a fürdôszobai apró találmányok szintjén. Sokkal
összetettebb dolgokra ,,képes''. A harci álcázás terén ugyan a
század eleji szinten mozog, a vízi közlekedés terén viszont már
régóta lepipálta a léglökésű repülôgépeket és rakétákat. Az
ellenség közeledésekor különleges kis zacskójából sűrű, fekete
tintát lövell ki, amely körülötte igazi működöt hoz létre. Ilyen
sűrű ködben az ellenség nem látja a tintahalat, ô pedig abból a
ködfelhôbôl eltűnik, ki tudja, milyen irányba. Mint egy igazi
rakéta. Léglökéses meghajtású. Izmos teste afféle léglökéses
motor. A legegyszerűbb szerkentyű, de mégis léglökéses. Egy tömlô,
amely megtelik vízzel, amelyet aztán az egyik oldalán erôs
sugárban nyom ki. A hatás és ellenhatás töménye alapján a test --
mint minden jó rakéta -- az ellenkezô irányba mozdul el.
Mindezzel -- vákuumfogassal, működdel és léghajtású motorral
-- millió év óta már rendelkeznek a tintahalak. Ezzel születnek, s
e berendezéseket rakétatechnikai tanfolyam nélkül is kezelni
tudják.
Noha mi emberek megismertük és kihasználtuk a természet
törvényeit, a természet jól felszerelt tantermében az örök Észnek
csak a tanulói vagyunk.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A papírgyár, a klimatizáció és a darazsak
Szándékunk ellenére eddig a ragadozó és harcias állatokról
szóltunk, bemutatva harci eszközeiket, amelyekkel védekeznek, és
zsákmányukat szerzik. Ideje áttérnünk az állati ,,intelligencia''
békebeli alkalmazására. Ez alkalommal egy igen kulturált
témakörrel foglalkozunk: a papírgyártással és a lakások
klimatizációjával. Neves technikusunk egyik régi ismerôsünk, a
darázs.
Az emberek évezredekig kínlódtak, amíg fel nem találták az
íráshoz és nyomtatáshoz szükséges legmegfelelôbb anyagot. A
betűket kôbe faragták, cserépbe és viaszba vésték, szamárbôrbôl
költséges eljárásokkal állították elô a pergamenpapírt. Pedig
évezredeken keresztül szinte kéznyújtásnyira tôlünk üzemeltek a
legkorszerűbb papírgyárak. Kezdettôl fogva a leggazdaságosabban a
darazsak állították elô farostokból a papírt. Felhasználták a fa
gyökerét is. Minden darázs képes erre, még a lódarázs is.
Termelôeszközükkel (mint ahogy a ,,losiognathus'' nevű hal
horgászfelszereléssel) együtt születnek. A darázs erôs páros
rágóival leszakít néhány rostot a fáról, nyálkával átnedvesíti,
parányi gombóccá ôrli. Nem egyszerű eljárás. Szigorúan megszabott
eljárássorozattal a gombóc kartondarabkává és vékonyabb papírrá
alakul. Ebbôl építi a darázs a lépet, ivadékai számára a fészket.
A papír- vagy a kartongyártás alapanyaga a darázsnyál. Ezt a
szájban található mirigyek, a papír anyagától és rendeltetésétôl
függôen, pontos vegyi összetételben választják ki.
Habár a különféle állatok hasonló, ösztönszerű eljárásaiban,
viselkedésében nem észlelhetô fejlôdés (a nemzedékek évezredeken
át mindent egyformán végeznek), a darazsak építôanyaguk
termelésében nagyobb leleményességet tanúsítottak. Ha megfelelô
papírhulladékra lelnek, a ,,félkész terméket'' felhasználják --
rövidebb idô alatt vegyszerrel, nyálkával fészkükbe építik.
A papír kitűnô tulajdonságú építôanyag. Jól tudják ezt a
japánok. A gyakori, súlyos földrengések országában a papírfalak
könnyebben ellenállnak a földrengésnek, olcsóbbak, és könnyebben
javíthatók, s a fal leomlásakor nem temeti maga alá az embereket.
A papír e jó tulajdonságaira építenek a darazsak is. Fészkük
rugalmas és meleg. A papír kitűnô hôszigetelô, megvédi ôket a
hidegtôl és a nagy forróságoktól. A lép nyílása szükség szerint
vékony réteg átlátszó papírral elzárható. Amikor a lépben túl
meleg van, működésbe lépnek a víz párolgásán alapuló ventilátorok
és a hűtôberendezések. A darázsszárnyak a ventilátorok,
szárnyaikkal a legnagyobb hôségek idején hôsiesen csapkodnak, amíg
az elhasznált, átforrósodott levegôt teljesen ki nem préselik a
sejtekbôl. Valamivel nehezebb kívülrôl megnedvesíteni a sejtek
falát, hogy kipárolgással lehűtsék otthonaikat, de a türelmes
darazsaknak ez sem megoldatlan feladat.
Még mondjuk, hogy a darazsak nincsenek a legkorszerűbb
békebeli eljárások színvonalán! Az emberektôl csupán abban
különböznek, hogy a világéletükben eszükbe se jutott, hogy jó
minôségű papírjukra írjanak, vagy esetleg nyomtassanak valamit.
Nem írnak, mert nincs mondanivalójuk. Ôk csak betűk a természetnek
abban a nagykönyvében, amelynek a Teremtô a szerzôje.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Ingyenlakás rendelésre
Léteznek olyan építôipari vállalatok, amelyek elôzetes
megrendelésre építik a lakásokat, pontos határidôn belül, és aztán
átadják a megrendelônek -- ingyen. Csak be kell adni az igénylést,
és a lakás, amilyenrôl álmodtunk, szemünk láttára kezd nôni.
Vannak ilyen vállalatok, sajnos nem a mi városunkban, és nem
miértünk. Minden erdei fa ilyen vállalat, a megrendelôk pedig a
fenyôdarazsak. A lakások a fán növô gubacsok, amelyekben
darázslárvák élnek. Minden egyéb különben a fentebb leírt módon
történik.
Elegendô, hogy némely fajta fenyôdarázs lárvája (a sok
darázsfajta mindegyike másmilyen lakást rendel!) a fa ágacskájára
üljön. Ott váladékot termel. A kis csepp, az űrlaphoz hasonlóan,
tartalmazza a lárva jövendô lakásával kapcsolatos kívánságait. Ezt
a váladékot bejuttatja a növénybe, amely azonnal ,,felveszi'' a
rendelést. Azon a helyen, ahol a lárva él, formálódni, nôni kezd a
gubacs, afféle kemény golyócska, amelyben a lárva számára
szükséges kamrácska található meg. A gubacs hasonlít a dióhoz, de
nem dió. Nem termés, hanem különös szívesség, melyet a növény a
darázs számára tesz. A gubacs alakja és felépítése pedig nem
annyira attól a növénytôl függ, amelyen nô, hanem inkább a
darázstól, amely számára készül.
Ugyanaz a növény, amely édes termést termel, hogy megegyék az
állatok, és ily módon szétszórják magvait -- ugyanaz a növény
ezeket a gubacsokat csersavval teli, keserű héjjal burkolja be,
sôt tüskékkel és sűrű szôrmével látja el, hogy a falánk állatoktól
megóvja ôket. A növény a gubacs héja alatt kitermeszti a
táplálékdús szövetet, az ingyeneleséget a kamrácskában növekedô
lárvának. Vagyis: a gubacs nemcsak ingyenlakás, hanem ingyen
eledel is. Hogy lakója levegô híján ne fulladjon meg, a héjon és a
puha szöveteken át lyukacsos szellôztetô csövecskék vezetnek a
kamrácskákig. Ezek a gubacsok valamiben tökéletesebbek a
madártojásnál: ajtajuk is van. Egyes gubacsokban ezek valóságos
nyílások, amelyeket dugó vagy fedô csuk. Másoknál viszont a burok
részei fogacskákkal lazán kötôdnek, úgyhogy szükség esetén könnyen
kinyílnak. A lárva nyugodtan érik a kamrácskában. Semmit sem tud
az ajtóról, amit számára már világra jövetele elôtt elkészített a
növény (s amirôl a lárva mit sem tud). Mégis a követelményt, hogy
a lakásnak ajtaja legyen, valamilyen módon ,,tartalmazza'' a
váladék, amelyet a lárva fullánkjával beleszúr a levélbe.
Ebben az esetben is rejtély elôtt állunk. Senki sem tud
semmit, ám mindenki okosan és megfontoltan cselekszik.
Ha a lárva a maga számára építené a gubacsot, már az is
talánynak számítana, akárcsak a lép, a méhek hatszög alakú
sejtekbôl álló, viaszépítménye vagy a hangyaboly. De miért épít
lakást a betolakodónak a növény? Miért eteti? Miért fektet a
gubacs felépítésébe annyi célszerű bölcsességet, mint a maga
levelének és termésének a kiépítésébe?
Talán a növénynek kifizetôdik a betolakodó lárvát helyhez
kötnie, hogy ne mérgezze széltében-hosszában a levelét? Ha ennek
ez az oka, akkor sem kevésbé megfontolt és ravasz. De sokkal
kevesebb gonddal már fejlôdése kezdetén elfojthatná a gubacsban a
lárvát. Ehelyett a betolakodót gondozza, kényezteti, sôt ajtót
készít számára. A növény pedig, akárcsak a lárva, képtelen arra,
hogy bármit elôre megszervezzen.
A tudósok nem szégyellik az ilyen jelenségeket titokzatosnak
nevezni; az ,,ösztön'', ,,a faj bölcsessége'' vagy a ,,kényszer''
fogalommal jelölik. Natzmer biológus mondja: ,,Az ösztön szóhoz
akkor nyúlunk, amikor minden szokványos magyarázat kudarcba
fullad... Ez félénk kifejezése annak a ténynek, hogy az élet
titkait érintettük meg, azokat, amelyek értelmezéséhez a szokásos
magyarázatok nem elegendôek.''
S mi minderrôl azért szólunk, hogy megmutassuk, hogyan kell a
szokatlan magyarázatokhoz nyúlni -- amennyiben valóban szokatlan
fogalommá vált a Teremtô Isten.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Ezeréves turista ,,fényvasút''
Hosszú távokon elôre meghatározott pályákon közlekedhetünk. A
vonatok a síneken, a gépjárművek az országutakon. A térben való
tájékozódás évezredeken keresztül szerencsére támaszkodó
ügyességnek számított. A szárazföldi utakat már régen kitaposták,
az újabb korban pedig a vasúti vágányokat is. De hogyan lehet
kitaposni az utakat a levegôben, a nyílt tengeren vagy a
homoksivatagban? Csak a legújabb kor vívmánya hozta megoldásként a
rádióhullámokat. A hajók és a repülôgépek ezeket a hullámokat
jelzésként érzékelik, s ezek alapján mintha láthatatlan
vágányokon, pályákon haladnának. Valamikor a csillagok jelentették
az egyetlen tájékozódási lehetôséget, és elegendô volt csak egy
vékony felhôréteg, hogy tehetetlenné tegye a navigátort.
Ennek ellenére már százezer éve rendszeres a légi közlekedés
az Újvilág szigetei és Ausztrália keleti vidékei között. Két légi
vonal ered Skandináviából -- az egyik Kelet-, a másik pedig Nyugat-
Afrikába. Ezenkívül a Hudson-öböl körüli vidékeket két légi út
köti össze Dél-Amerika legdélibb csücskével. Az egyik vonal
Mexikón és az Andokon keresztül vezet, a másik pedig Floridán át
kijut a tengerre, átszeli az Atlanti-óceán egyik részét, hogy
balról az Amazon folyó és a Gran Chaco völgye felett ugyanúgy a
kontinens déli hegycsúcsára, hegyfokára érjen.
A közlekedés ezeken a vonalokon évente kétszer bonyolódik le.
Tavasszal délrôl északra, ôsszel meg északról délre. A
sugárhajtású repülôgépekhez viszonyítva igen korlátolt sebességgel
(többnyire nem haladja meg az óránkénti 60 kilométert). Afféle
turista útvonalakról lévén szó, nem csoda, hogy útközben több
helyen megállásra, pihenésre kerül sor. E napok az üdülôhelyeken
való tartózkodást, a környék megismerését szolgálják, éjszaka
pedig folytatódik a megerôltetô út. Minden évben, évezredek hosszú
sora óta, szigorúan állandósult pályákon repülnek. Éjjel, ködben
és felhôs idôben. Minden navigációs műszer, eszköz nélkül. És
hibátlan pontossággal érnek célba.
Hihetetlen? Szó sincs róla. Mindez színtiszta igazság. Csak
abban az egyben tévednek, ha emberekre gondolnak. Hiszen nem
róluk, hanem a vándormadarakról van szó.
A világon egyetlenegy tudós sem tudja megmagyarázni, hogyan
sikerül a gólyáknak és a fecskéknek ekkora utat megtenniük. Hogyan
tájékozódnak ezek és más vándormadarak több ezer kilométeres
utjaikon iránytű, földrajzi térkép, rádió-goniométer nélkül. Már
több mint ötven éve működnek a különbözô országokban az
ornitológiai intézetek, amelyek a vándormadarak útjait kutatják.
Sok madárnak jelzéssel ellátott gyűrűt húznak a lábára. A
költözködés után ezeket a madarakat megtalálják a meghatározott
vidékeken. Ennek alapján megállapították a pontos útvonalakat,
megrajzolták az egyes madárfajok költözködési térképeit. Mindent
áttanulmányoztak, csak egy kérdésre nem találtak választ: hogyan
tájékozódnak a térben ezek a madarak.
Egyes kísérletek kimutattak a madarak testében egy olyan
szervet, amely megállapítja a pontos idôt éjjel-nappal. Továbbá
megállapították, hogy a madarak részben a csillagok alapján is
tájékozódnak. Amikor bezárták ôket egy nagy kupola alá, amelyre
rávetítették a csillagos égbolt képét, vándoridényben a fecskék
mindig abba az irányba repültek, amely irányban a műcsillagok
szerint Afrikát sejtették. Ha repülésük alatt a kupola megfordult,
a csillagok új helyzetével összhangban ôk is irányt változtattak.
A vándormadarak azonban borús idôben, amikor nem látják a
csillagokat, akkor is repülnek. Sôt, ha közülük valaki lemarad, az
is a madársereg után repül, és még véletlenül sem fordulhat elô,
hogy az elsô pihenôhelyen nem találja meg társait.
Pedig a csillagok alapján történô tájékozódás bizony nem
egyszerű dolog. Az európai tengerészek évszázadokon keresztül
kutattak a csillagok szerinti legbiztosabb tájékozódási mód után.
A 16. században a spanyol király egy ilyen módszerért rengeteg
aranyat ígért, de a mesés jutalmat az akkori tudósok közül
senkinek sem sikerült elnyernie. A madarak viszont az éjszakai
égboltozat térképének tökéletes ismeretével születnek. Génjeikben
rejtjelként hogyan van megörökítve az égi hajózási térkép? És mi
történik akkor, amikor nem látszanak a csillagok? Egyes tudósok
feltételezik, hogy a madarak valamelyik szerve a Föld mágneses
erôvonalai alapján tájékozódik. Bizonyos, hogy a rádióállomások
erôs kisugárzásai közelébe érve zavarba jönnek a vándormadarak.
Ebbôl arra következtethetünk, hogy a madarak nem dédapáink
módjára, a csillagok szerint tájékozódnak, hanem hogy ismerik a
rádió-navigáció legkorszerűbb technikáját. Ahogyan a léglökéses
repülôgépek az irányított, láthatatlan rádióhullámok útvonalait
követik, hasonlóan teszik ezt a vándormadarak a Föld mágneses
tereinek vagy egyéb hullámainak a láthatatlan erôvonalait követve.
Minél inkább megismerjük a természet célszerű megoldásait,
annál inkább reménytelennek tartjuk, hogy a természet és a
technika korszerű vívmányai között találunk olyasmit, amit a
természet nem ,,talált ki'' sokkal elôbb, mint az ember. Jóval az
emberek megjelenése elôtt, sokkal elôbb, mint amikor a régi
egyiptomiak rajzolni kezdték a csillagos égbolt elsô térképeit, s
mielôtt a Földközi-tenger térségében egyáltalán álmodtak volna
arról, hogy léteznek más kontinensek is -- arról nem beszélve,
hogy senkinek fogalma sem volt a Föld mágnesességérôl -,
mindezeket az elemeket valaki felhasználta arra, hogy kimunkálja a
legkorszerűbb légi hajózási módszert, és megtalálta a módot, hogy
ezt a találmányát ,,belevésse'' a vándormadarak legkülönfélébb
fajtáinak milliárdnyi génjébe.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Nincs válság a mezőgazdaságban és az állattenyésztésben
A tudósok megállapították, hogy sok ezer évnek kellett
elmúlnia ahhoz, hogy az emberek megtanulják a földművelést. A
korábbi korokban kizárólag vadászatból és gyűjtögetésbôl éltek. A
földművelés kezdete és a háziállatok megszelídítése nagy haladást
jelentett az emberi nem fejlôdésében. Sajnos, manapság is a világ
sok országában a mezôgazdaság nagyon kezdetleges fokon áll. A
természetben azonban jóval az ember megjelenése elôtt voltak, és
ma is vannak jól megszervezett, jól működô állatközösségek,
amelyek ,,földműveléssel'' és ,,állattenyésztéssel'' foglalkoznak.
A hangyák különféle fajtáiról van szó. Az ô talajmegmunkáló
módszerük, a trágyázás, a magvak kiválogatása, a termény
betakarítása, az ,,állat'' etetése olyan tökéletes, hogy
felvehetik a versenyt a legkorszerűbben felszerelt mezôgazdasági
kombinátokkal is.
Amerika melegebb vidékein számos hangyafajta foglalkozik
ehetô gombák tenyésztésével. Nem olyan gombákat keresnek, amelyek
az ô gondoskodásuk nélkül nônek, hanem maguk vetik el a számukra
megfelelô fajtát.
A gombáknak kedvez a tápszerben dús, szerves talaj. A hangyák
ezért gyűjtik, cipelik föld alatti fészkeikbe, s aprítják össze
szivacsos anyaggá a zöld leveleket. Ebbôl aztán gombatermesztésre
alkalmas rostokat formálnak. Mi egyebet tehetnének, emésztônedveik
ugyanis képtelenek feloldani a leveleket. Ezt helyettük a gombák
végzik el.
A mezôgazdaság azonban nem egyszerű dolog. A tápszerben
gazdag talajban hamar kisarjad a gaz, és elszaporodnak a
szükségtelen gombafajták. A hangyák jól tudják, mi a dolguk, ezért
kitartóan gyomlálják a kerteket. A hasznos gombákat utóvégre
termeszteni kell. Valamilyen módon, amely még nincs feltárva, a
hangyák leharapják a gombaszálak végét. E helyeken tápanyagdús
csomó, kinövés keletkezik. Ily módon termesztett gombákat csak a
hangyabolyban találhatunk. A hangyabolyon kívül ezekbôl a
spórákból -- metszés nélkül -- ehetetlen gombák nônek.
Ez a hangyaközösség teljesen a gombáktól függ. A hangyabolyi
élet egy jól megszervezett mezôgazdaság. A nagy hangyák egész nap
szabdalják és szállítják a termékeny ,,gerendácskákhoz'',
rostokhoz szükséges leveleket. A kis hangyák ezeket a kis
gerendákat gyomlálják. A fiatal hangyakirálynô, amikor kiszáll a
bolyból, hogy új bolyt alakítson, a szájában visz egy kis
,,magot'', gombaspórát, amelyet új otthonában szándékozik elvetni
és kitermeszteni. Enélkül nem maradhatna fenn az új közösség. Ha
egy ilyen hangyabolyt szétdúlunk, a menekülô hangyák magukkal
viszik nemcsak lárváikat, hanem a már elvetett rostocskákat is.
Másfajta hangyák a ,,mezôgazdaságot'' saját beleikben
szervezték meg. Fával táplálkoznak, de azt képtelenek
megemészteni. A gyomrukban tanyázó apró baktériumok dolgozzák fel
a fát úgy, hogy élelemmé váljon a hangyák számára is. Egyes
rovarfajták a ,,társbérlôk'', a baktériumok lakásául szolgáló
hasonló szerveket fejlesztettek ki, mert a baktériumok nélkül
életképtelenek volnának.
Ismeretes, mennyi gondot okoz a gabonamagvak romlása. A
legnagyobb jóakarat ellenére is elkezd csírázni a búza- vagy a
kukoricamag. Manapság már rájöttek az emberek, hogyan kell a
magvat csírátlanítani, sterilizálni. A sterilizált mag nem
csírázik ki többé, tehát nem is romlandó. Az egérlyukakban
rendszerint kukoricamag-raktárokra bukkanunk, a magnak pedig le
van rágva a csírája. Vagyis a házi egér is ismeri ezt az eljárást.
Sôt a Földközi-tenger közelében élô aratóhangyák is. A magvakat,
amelyeket a hangyabolyba cipelnek, különleges nyállal
sterilizálják. Összeaprítják, és tésztát gyúrnak belôlük.
Kenyérsütô kemencéjük ugyan nincs, de a pirinyó kenyereket a napon
szárítják. Mexikóban és Texasban olyan hangyák élnek, amelyek
hangyabolyuk környékén megsemmisítenek minden fűfajtát, csak azt
nem, amelyek magvát gyűjtik. Az aratás valójában merész
vállalkozás. A hosszú szárat a hangyák felhôkarcolónak nézik.
Azért közülük egyesek éles szerszámmal döntik ki a szárat, mint a
favágók, mások viszont a magvak penészítésére és szállítására
adják fejüket.
A ,,pásztor'' és az ,,állattenyésztô'' hangyák a
hangyabolyban növényi tetveket tenyésztenek. Számukra külön
rejtekhelyet, istállókat építenek. Etetik ôket, azok viszont
tejhez hasonló, édes nedvet termelnek nekik. Coloradóban egyes
hangyafajták, az azonos hangyabolyhoz tartozók egy része, élô
éléskamrává alakulnak át. Abban az idôszakban, amikor bôven van
eleség, ezek az ,,éléskamrák'' csak annyi eleséget fogyasztanak,
hogy a potrohuk tápdús nedűvel teljen meg. Azután beköltöznek a
hangyák fészkébe, és rágócsápjaikkal felfüggesztik magukat a
padlásra. Valóságos tömlôkként függnek. A szárazság idején jönnek
a barátaik, és a megduzzadt potroh cseppecskéit szopják, vagyis
szerves anyagokkal erôsítik magukat. Ez már nem is
állattenyésztés, hanem igazi pincészet.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Zseniális ötlet
A természet könyvének lapozgatása közben csodálatba ejtett a
virágok szemérmessége. Ôk ugyanis egészen ügyesen védekeznek az
ellen, amit a magasabb rendű élôlényeknél -- konkrétabban az
embernél -- vérfertôzésnek nevezünk.
Köztudott, hogy a virágok megtermékenyítése a bogarak által
történik. Ôk virágról virágra szállva, apró szôröcskéikhez
tapadva, továbbviszik a hímport, amelyet rászórnak egy másik
virágra -- és megtörtént a beporzás. Elsô látásra az ember azt
hinné, hogy ezt teljesen önkénytelenül végzik. Hogy miért?
Egyszerűen, mert szerintünk azért száll a bogár a virágra, hogy
szükségleteit kielégítse: kiszívja az édes nedűt, miközben magával
viszi a virágport is. A nagy kérdés azonban már itt felvetôdik!
Miért termel a virág a bogarak odacsalogatására édes nedűt? Miért
félnek a virágok az önmegtermékenyítéstôl, azaz a ,,vérfertôzés''-
tôl? Azzal tisztában vagyunk, hogy az önmegtermékenyítés, az
egymás közti keresztezôdés a faj degenerálódásához vezet. Tehát,
valahonnan csak tudják ezt a virágok is, és megpróbálják
kikerülni. Ezért a virág hím részei csak akkor érnek be, miután a
nôi ivarsejteket beporozták a másik virág hímporával.
A virágok azonban ,,bölcsességben'' ennél tovább mennek. Sok
növény -- közülük vegyük a farkasalmát példának -- bebiztosította
magát: az a bogár, amelyik elvégezte a beporzást, egészen addig
benne marad, amíg nála is be nem érik a hímpor, hogy utána egy
másik virágot termékenyítsen meg vele. Miért olyan fontos ez a
virágnak, amikor annyi más bogár van még a világon? Azt sem
lehetne mondani, hogy erre okvetlenül szűksége van a virágnak.
A farkasalma szirmai nem szembetűnôk. A bogarak
odacsalogatását az élénk színű levelek vállalták magukra. Maga a
virág hosszú nyakú kancsóra, csôre hasonlít. A nôi ivarsejtek a
kancsó alján, míg a hím ivarsejtek a csúcsban helyezkednek el. A
kancsó keskeny szája egérfogóhoz hasonlít. Belülrôl apró serte
veszi körül, amely lefelé hajlik. A bogár szinte siklik, míg
lefelé megy, de visszafelé már éles tüskék állják útját. Igen ám,
de a bogár ,,szomjas''! Ahhoz, hogy a kedvére való nedűhöz jusson,
be kell hatolnia a virág aljába, a nôi ivarsejtekig, amelyek már
beértek, a hímpor viszont még nem. A bogár, amelyik szôröcskéin
elhozta a beporzáshoz szükséges anyagot, egy bizonyos ideig
,,fogoly'' marad a virág belsejében, miközben szívja az édes
nedvet. Amikor a hímpor megérik, megtörténik a csoda. A bejárat
éles sertéi hirtelen elhervadnak, a hímpor pedig beérik. A bogár
minden nehézség nélkül feljut a korsó nyakába, miközben a portok
beérett hímporait szôröcskéivel összeszedi, és átszállítja egy
másik virágra -- ahol ismét vállalja az önkéntes rabságot.
A botanikusok minden tétovázás nélkül okosan megszerkesztett
berendezésnek nevezik az ilyen virágokat. Lehet-e egyáltalán a
virágok és állatok világáról anélkül beszélni, hogy használnánk a
következô szavakat: terv, szándék, szerkezet, célszerűség? Nem, ez
nem sikerült még azoknak a biológusoknak sem, akik vérbeli
materialisták!
A természet tele van zseniális ötletekkel.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Túl sok a véletlen ahhoz, hogy hinnénk benne
Az égitestekrôl egyre többet tudunk, az ember egyre mélyebben
hatol a világűrbe. Egyesek már az Egyház sorsáért aggódnak: mi
lesz, ha a földön kívül még van élet a világűrben? A keresztények
csak örülhetnek annak a lehetôségnek, hogy a világűrben, az
emberen kívül, esetleg mások is részesei lehetnek Isten
dicsôségének. A Mars azonban csalódást okozott nekünk. A mai napig
hozzánk érkezett legprecízebb fényképek arról tanúskodnak, hogy a
Marson semmilyen élet sem létezik. Nincs víz, nincs levegô, esô
sem esik, folyó sem létezik. Nincs sem tavasz, sem nyár, még
mágneses tér sincs. A Marson nincs ember, sem hozzá hasonló lény.
A Vénuszról vagy a Merkúrról nem is tételeztük fel, hogy rajtuk
valami, az élethez hasonló volna, ugyanígy a többi bolygóról sem.
Ezekrôl szinte teljes biztonsággal állíthatjuk, hogy rajtuk nincs
élet. Ha pedig egyszer azt állapíthatjuk majd meg, hogy valahol a
világűrben mégiscsak van élet, az hozzánk elérhetetlen távolságra
lehet. Kopernikusz megállapította, hogy nem a Föld a világ közepe,
mégis úgy tűnik, hogy a világűrnek e kis porszeme a Teremtó Isten
figyelmének középpontjában van.
Álljunk csak meg egy ,,apróságnál''. A képzelt tengely, amely
körül a Föld forog, a Nap körüli keringésének irányához
viszonyítva 23,5 fokos szögben áll. Más bolygóknál ez a szög
különbözô. De ha a Föld tengelye más szögben hajlana, valószínű,
hogy az élet a Földön sem volna lehetséges. Az évszakok nem úgy
váltakoznának, mint ahogyan most. Ha a tengely derékszögben esne a
keringési pályára, az egyenlítôn örökös kibírhatatlan nyár volna,
a sarkokon pedig örökös dermesztô hideg. A kettô között pedig
mérsékelt éghajlat uralkodna, amely sohasem váltakozna tavaszra,
nyárra, ôszre, télre. Ha ez a szög csak valamelyest más, mondjuk
28-30 fokos volna, Európa máris nem volna alkalmas életre. Ôt
hónapig kegyetlen tél uralkodna. Jéghegyek borítanák egész
felületét. Rövid tavasz után pedig trópusi nyár kezdôdne, amely
szintén öt hónapig tartana. A jéghegyek elolvadnának, és egész
Európát elöntené a víz. Ilyen körülmények között Európában sohasem
fejlôdhetett volna ki a civilizáció. Rómáról, Belgrádról,
Budapestrôl, Londonról... sohasem hallottunk volna, de nemcsak
azért, mert azok nem léteznének, hanem azért is, mert -- mi sem
léteznénk. Nagy kérdés, hogy egyáltalán létezhetne-e ember,
lehetséges volna-e egyáltalán az élet?
Lehetne azt is mondani, hogy a Föld tengelye csupán
véletlenül hajlott meg ebben a szögben. Csakhogy furcsa, hogy ez a
véletlen is éppen ezzel a Földdel történt meg, amelyen különben is
számtalan olyan ,,apróság'' halmozódott föl, amelyek nélkül nem
létezhet az élet. Éppen a mi Földünkön -- annyi más bolygóhoz
viszonyítva -- található meg az éltetô víz, oxigén, szén, vas, a
levegôréteg, amely megóv bennünket a Nap erôs sugaraitól és a
világűr más sugárzásaitól, a legmegfelelôbb mágneses felület
stb... Ezek az ismert és ismeretlen ,,apróságok'' teszik
alkalmassá a Földet arra, hogy kifejlôdjön rajta az élet,
különösen az értelmes lény -- a történelmet alkotó ember.
Az újabb fölfedezések csak sokasítják az ,,apróságokat''.
Egyre nehezebb elhinni, hogy ennyi ,,kicsiség'' csak úgy
véletlenül sorakozott és illett egymáshoz, éspedig úgy, hogy a
Földet alkalmassá tegye az élet létrehozására, mi több, hogy a
civilizált élet bölcsôjévé válhasson. Egyre inkább az a gondolat
vesz erôt rajtunk, hogy a világűr végtelen pusztaságában az élet
egyedüli oázisa a Föld.
Van, ahogy van, tény az, hogy a Teremtô a mi bolygónkkal
kívánt különös terveket megvalósítani. És következetesen meg is
valósítja ôket.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A repülőgépek -- a madarak utánzatai
Falvainkban az a hír, hogy a pápa csupán 8 óra alatt Rómából
New Yorkba érkezett, és még azon az éjjel visszarepült Rómába, nem
jelentett szenzációt. De az idôs emberek számára, akik Amerikában
dolgoztak, ez hihetetlennek tűnt. Tudták ôk jól, hol van New York,
és hogy hetekig szenvedtek vonatokon és gôzhajókon, mire megtették
ezt az utat. A fiatalság ezen nem csodálkozik, mert tudja, hogy
még sokkal gyorsabb repülôgépek is vannak, mint amilyennel a pápa
utazott. A tankönyvekbôl és az ismeretterjesztô újságcikkekbôl sok
mindent tudunk a repülôgépek szerkezetérôl és azokról a fô
problémákról, amelyekkel a gépek feltalálói és tervezôi
küszködtek. Fontos a repülôszerkezet áramvonalas alakja, a minél
kisebb súly, az anyag minél nagyobb ellenállása és a minél erôsebb
motor. Az utóbbi idôben az igen nagy sebességeknél a repülôgép
felületének nagyfokú átmelegedése és a motor átmelegedése a gond.
S nem kis problémát jelent az üzemanyag elhelyezése is, mert a
repülôgép motorja, különösen a rakétamotor, nagyon sok üzemanyagot
fogyaszt. Ezért a nagyon erôs és nagy sebességű repülôgépeknek
csak korlátolt a hatótávolságuk. Próbálkoztak azzal is, hogy az
utazás során a gépeknek ne kelljen leszállniuk, hanem hogy más
repülôgépek lássák el ôket üzemanyaggal.
Ezek többé-kevésbé ismert dolgok, amelyek lelkesítik a
fiatalokat, az idôsebbek viszont csodálkoznak rajtuk. És mégis --
minden találmány a légi közlekedés terén csak elkésett utánzata
annak, amit már rég felfedeztek és tökéletesítettek a
természetben.
Amíg az ember sok idôt fecsérelt el a levegônél könnyebb
repülôeszközök (léggömbök, zeppelin) fabrikálására, hogy csak
jóval késôbb ébredjen rá, hogy a repülés jövôjét a levegônél
nehezebb szerkezetekben keresse, addig a természet nem engedte
magát tévútra vezetni. Kezdettôl fogva minden természetes
repülôeszköz a ,,levegônél nehezebb'' elven alapult, és ily módon
ôsidôk óta megoldódtak a légi forgalom legbonyolultabb kérdései.
A formát illetôen még a legkorszerűbb lökhajtású
repülôgépeknek sincs olyan áramvonalas alakjuk, mint a sebesen
röpülô madaraknak. Amikor a röptereken gyönyörködünk, hogy a
hatalmas repülôgépek felszállás után azonnal behúzzák kerekeiket,
eszünkbe se jut, hogy ezt teszi minden madár, amikor a lábát
teljesen a testéhez húzza, szinte tolla alá rejti.
A madárnak nincsen fölösleges poggyásza, hogy ne izzadjon, ne
nedvesedjen át, és ne nehezüljön el a tollazata. Sôt, egyes belsô
szervekbôl, amelyek más állatnál párosan fordulnak elô, a madárnak
csak egy van. A szaporodó szervek a szaporodási idényen kívül
elkorcsosodnak, hogy minél kevesebb helyet foglaljanak el, és
minél kevesebb megterhelést jelentsenek számára. A madár csontváza
igen teherbíró és könnyű. Az elég terebélyes és nem jó repülô
hírében álló pelikán 12 kilogrammos testsúlyából alig 70 dekagramm
a csontváz (beleszámítva a hatalmas csôrét is). A postagalamb
csontváza testsúlyának csak körülbelül 4,5 százaléka. A 2,5 méter
széles szárnyú nagy albatrosz csontozata 12 dekagramm. A madarak
lyukacsos csontjai annyira erôteljesek és rugalmasak, hogy ilyen
könnyű és ellenálló anyagról csak álmodozhatnak a repülôgép-
tervezôk. A madaraknak a húsuk is lyukacsos, levegôvel teli. Nem
csak azért, hogy könnyebbek legyenek, hanem hogy könnyebben hűljön
ki az izomzatuk is. Ezen alapul a ,,motor léghűtésének''
sikeressége. A madarak ,,motorja'' pedig igen megerôltetô,
fárasztó munkát végez. Mivel egyes madárfajok szíve többször ver
egy másodpercben, gyors légzésűek, s vérük több vörös vérsejtet
tartalmaz, mint más állatoké. A madarak természetes, egészséges
testhômérséklete körülbelül 45 fok. Ezért és mivel ,,lemondtak''
az izzadásról, nyilvánvalóan jó hűtôberendezésre van szükségük.
A nagy mennyiségű üzemanyag kérdése is fölmerült. Már a mi
házi tyúkjainknak van segédemésztôszervük, ez a begy, amelyben, a
gyomorban történô megemésztése elôtt felgyülemlik a táplálék. A
levegôben való üzemanyag-ellátás természetes dolog a madaraknál. A
fecske nem is táplálkozik másképp. Röptében fogja meg, kapja be a
bogarakat. Köztudomás szerint a madarak telhetetlenek. Ahogy a
lökhajtásos repülôgép a gép súlyánál több üzemanyagot használ el,
ugyanúgy a fiatal holló a nap folyamán több élelmet fogyaszt el,
mint amennyi a saját súlya.
Külön csodálatra méltó a madarak tollazata. nagyságához és
súlyához viszonyítva olyan erôs és annyira ellenálló, hogy a
világon a legnagyobb ellenálló képességgel bíró anyag. Minden
egyes toll mintegy 30 millió apró, jól elrendezett, átszôtt,
egymáshoz ragadt pihébôl áll. Ezért szeli erôteljesen, szinte
vágja a levegôt a széttárt szárny. A tollazat pedig igen jól
megvédi a madár testét a hidegtôl.
A korszerű repülôgépek nagy sebességűek, sok madár azonban
gyorsabban repül, mint a második világháború bombázógépei. A
szürke sólyom óránként 200 kilométeres sebességgel repül, a
karvaly is könnyedén elér ennyit, egy albatroszfajta viszont
meghaladja a 400 kilométeres óránkénti sebességet.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A delfinek a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekednek
A delfineket a ,,legintelligensebb'' állatoknak tartják.
Kitudódott, hogy ôk nem alkalmazkodnak a hajóépítés szabályaihoz.
Egy hajó sebessége elôször is a motortól, a formától, a nagyságtól
függ -- és természetesen a víz sűrűségétôl, amelyen közlekedik. Ha
figyelembe vesszük az állat erejét, uszonyainak nagyságát és
testének formáját, a delfinnek nem volna szabad óránként 28
kilométernél gyorsabban haladnia. Ehhez a szabályhoz azonban nem
alkalmazkodik. Egy amerikai parancsnok, aki motorcsónakjával több,
mint 50 km óránkénti sebességgel haladt, észrevette, hogy delfinek
követik, sôt el is kerülik. Egyesek szerint már láttak olyan
delfineket, amelyek több mint 100 km óránkénti sebességgel
haladtak. A dolog furcsának és hihetetlennek tűnt. Ezért az
amerikai haditengerészet a Hawaii-szigeteken működô oceanográfiai
intézménnyel karöltve kísérletezésbe fogott a nyílt tengeren. Egy
megszelídített delfint a tengerbe engedtek, hogy kövesse a hajót.
A kísérlet minden kétséget eloszlatott. A delfin könnyedén úszott
a hajó elôtt, amely 70 km-es sebességgel haladt. A vizsgálatok
érdekében néhány állat az életével fizetett, hiszen boncolás
nélkül nem lehet megismerni a test titkait. A fizikusok és a
hajóépítôk végül is megnyugodtak. Nincs szó csodáról. Amit azonban
fölfedeztek, az mégis a természet igazi csodájának számít. A
delfinek föltalálták -- minden tudós mérnökön túltéve -- hogyan
lehet az örvényeket ,,megszelídíteni'', amelyek minden úszó tárgy
oldalánál és mögötte keletkeznek. Ismert dolog, hogy ezek az
örvények, amelyek az úszó tárgyak körül keletkeznek, akadályozzák
azokat az úszásban, éppen úgy, mint a repülô tárgyakat és autókat
a forgószelek. Ezért a nagyobb sebességre beállított járműveket
aerodinamikusan szokták felépíteni -- megnyúlt vízcsepp formájára.
De ez még mindig nem elég. Mert bármennyire is aerodinamikusan
építenek fel egy járművet, illetve hidrodinamikusan a hajókat,
elkerülhetetlen az oldalakon a súrlódás, amely következtében kis
örvények keletkeznek, és ezek akadályozzák az elôrehaladást. A
delfinek megoldották ezt a problémát is. Módot találtak arra, hogy
ezeket a kis örvényeket is tökéletesen semlegesítsék. Hogyan? Az
állat sima bôre tele van érzékeny idegsejtekkel, amelyek
,,tudomásul veszik'' az örvénykéket. Ezek az idegek szoros
kapcsolatban állnak az apró izomréteggel, amelyek a bôr bizonyos
részeit nagyon gyorsan megfeszítik vagy meglazítják. Így a bôr, a
test felszínének különbözô részein, apró és gyors rezgéseket tesz,
ezzel semlegesíti a legkisebb örvényt is, és lehetetlenné tesz
bármilyen súrlódást, sôt, elkerüli a víz ellenállását is. A
sebesség ezért sokkal nagyobb, mint amilyen a napjainkig ismert
hidrodinamikus törvények szerint lehetséges.
Így fejtették meg a mérnökök ezt a nehéz kérdést, de
egyiküknek sem jut eszébe, hogy ezt a zseniális megoldást a
delfinek okosságára és találékonyságára ruházza. Csupán egy újabb
esetrôl van szó, amikor az állatok, illetve testüknek bizonyos
tagjai úgy viselkednek, mintha tökéletesen ismernék a természet
törvényeit, pedig nyilvánvaló, hogy errôl semmit sem tudhatnak.
Újabb eset ez, amely arra ösztönöz bennünket, hogy fejet hajtsunk
a természetben mindenhol megtalálható, láthatatlan Értelmesség
elôtt.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A delfinek angolul tanulnak
Az amerikai világűrkutatása intézet, a NASA 87000 dollárt
hagyott jóvá dr. Lillynek Miamiban, hogy megtanítsa a delfineket
angolul.
A delfinek a tengeri emlôsök osztályába tartoznak, a halhoz
hasonlóak, mégsem halak, hanem meleg vérű állatok.
Megállapították, hogy a delfinek 32 fajta különbözô hangot
hallatnak, amelyek a fütyüléshez hasonlítanak. Ezek segítségével
,,beszélgetnek''. Amikor pl. a sebzett delfin kezd elalélni,
meghatározott hangot ad ki magából, amelynek hallatára a többiek
körülveszik, és fönntartják a víz felszínén, nehogy megfulladjon.
Hasonlóan értesíti a csoportvezetô a többi delfint -- ha
valamilyen veszélyt vesz észre, vagy akadályba ütközik. A csoport
megáll egészen addig, míg nem jelzi, hogy a veszély elmúlt.
A tudósban felmerül a gondolat: a delfinek beszélni tudnak.
Lehet, hogy az a 32 füttyszó hangok összessége, amelyekbôl ôk
szavakat alkotnak. Ha a delfinek tudnak beszélni, akkor ôk
intelligens teremtmények. Meg kellene tanítani ôket az emberek
nyelvére is. Ez valószínűleg jól jönne egy esetleges kapcsolat
megteremtésére a más bolygókon élô lényekkel. Háború esetén pedig
felderítôkként vagy elôôrsökként hasznunkra lehetnének.
Dr. Lilly még mindig azon fáradozik, hogy megtanulja a
delfinek nyelvét, ill. hogy megtudja, létezik egyáltalán ilyesmi,
azaz, hogy a delfinek a füttyszóból alakítanak-e szavakat. A
szavak nagyban különböznek azoktól a természetes hangoktól,
amelyeket az állatok adnak magukból. Ezek a hangok együtt
születtek velük; félelmüknek, örömüknek, vágyaiknak és
fájdalmaiknak természetes megnyilvánulásai. Amikor egy másik állat
fülébe jut, benne is hasonló érzés támad, mint abban, amely a
hangot leadta. Ennek folytán elszökik, elrejtôzik, vagy a felé az
állat felé megy, amelyik a jelzést leadta!
A természetes hangok nyelvét nem kell tanulni. Minden állat
tudja, mint ahogyan tud enni, lélegezni és mozogni. Mint ahogyan a
gyomor tudja az étel vegyi szétbontásának a folyamatát, és mint
ahogyan a fehér vérsejtek tudják, hogyan kell harcolni a
szervezetbe betolakodó bacilusok ellen.
Már említettünk néhány példát arról, hogy egyes állatok néha
intelligens lényekként viselkednek. De nemcsak az állatok tesznek
így, hanem azok egyes szervei is. Amikor róluk beszéltünk,
kizártuk annak a lehetôségét, hogy intelligens teremtményekrôl van
szó. A természet bölcs megoldásai azonban arra a gondolatra
vezettek, hogy elismerjük: létezik egy Értelem, Isten, aki
felülmúlja a természetet. De mit csinálunk majd akkor, ha egyszer
fölfedezik, hogy a delfinek tudnak beszélni? Félelem fog el
bennünket, ha elolvassuk a francia ,,Figaro'' c. újság 1965.
november 13-án megjelent számában a cikket, amelyet a delfinekrôl
írt Robert Stenuit. Úgy ír, mintha az ember és a delfin, ha
lefordítanánk a nyelvét -- megértenék egymást. A baj abban van,
hogy a biológusok sokszor pontatlan logikai és filozófiai
nyelvezettel beszélnek saját észrevételeikrôl.
Dr. Lilly úgy tartja, hogy az intelligencia alapvetô jellegét
a kapcsolatteremtésre és annak fenntartására való képesség jelenti
-- a hasonlóak között. Ahhoz, hogy ezt belássuk, nem kell a
delfinekhez fordulnunk. A méhek és a hangyák sokkal inkább kéznél
vannak. Tudjuk, hogy a méh tökéletesen jól tudja értesíteni a
családot, milyen irányban és milyen távolságban talált legelôt.
Nem lehetne-e megtanítani a méhet, hogy ilyen értesítéseket
küldjön az ellenségrôl háború idején? Teljesen kizárt dolog, mert
a méh csak egy üzenetet tud, az vele születik, és semmi mást nem
képes megtanulni. Ez pedig nem nyelv. A nyelv az értelmes lényekre
jellemzô. Ezt pedig ôk maguk teremtik meg, ôk fejlesztik és
változtatják, amelyet azután minden gyermeknek újra kell tanulnia.
A delfinek ,,nyelvét'' megérti a világ minden delfinje, az is,
amelyik az Adriában él, és az is, amelyik a Csendes-óceán vizeiben
úszkál. Ez a nyelv nem változott semmit sem, amióta a delfin,
delfin.
Az ilyen nyelv nem jellemzô az intelligens lényekre. Az
értelmes lények kultúrát teremtenek, változtatnak saját
életfeltételükön, arra törekednek -- ami sikerül is nekik -, hogy
minél jobban uralmuk alá hajtsák és kihasználják a természet
erôit. Mindezzel nem találkozunk egyetlen állatfajtánál sem. Az
állatok egyes feladatokat úgy meg tudnak oldani, mintha a lehetô
legjobban ismernék a természet erôit, de nem képesek teljesíteni
semmilyen új feladatot.
Ezért lehetséges, hogy az amerikai kutató majd fölfedezi, mit
jelent egy-egy füttyszó vagy a delfinek közös fütyülése, mert ezek
valóban jelentenek valamit. Lehet, meg fogja ôket tanítani arra,
hogy egyes emberi hangokra így vagy úgy reagáljanak. Ezt a jól
betanított kutyák is megteszik. A delfinek azonban sohasem fogják
megtudni, hogy a szavaknak jelentésük is van, mint ahogy a test
egyes szemei sem tudják, hogy azoknak a parancsoknak, amelyek az
agyból jutnak el hozzájuk az idegrendszeren keresztül, van
jelentésük. Rendkívüli dresszúrával a delfinek megtanulhatnák,
hogy úgy viselkedjenek, mintha értenék parancsainkat. Ezáltal a mi
eszközeinkké válnának, de sohasem lennének -- személyek.
Az a tény, hogy a delfinek füttyszóinak kombinációja jelent
valamit, hogy a delfinek úgy viselkednek, mintha azt értenék, ha
nem is tudják jelentésüket, valamint az, hogy az embereknek nem
kis fáradságukba kerül megtanulni a delfin ,,szavai''-nak
jelentését, arra irányítja figyelmünket, Aki elôlátta a
feladatokat, és megadott minden megoldást, arra az Értelemre,
amely nélkül nem létezhet sem a jel, sem annak a jelentése.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Repül -- de nem madár, úszik -- de nem hal, fon -- de nem
fonónő, ki az -- ha nem ember?
A földön egy leleményes hôs él. Megmássza a Himaláját, túljut
azon a magasságon, amelyen a legellenállóbb növények élnek.
Behatol a legmélyebb föld alatti barlangokba. Szárnya nincs, de
átrepülte az óceánt. Az acélnál is keményebb műanyagot gyárt.
Abból épít csapdát a magánál nagyobb, erôsebb állatoknak. Ha
kevésnek bizonyul a csapda vagy a bilincs, különleges injekciókkal
el tudja altatni zsákmányát. Nagyon vékony drótot húz ki,
segítségükkel fogja fel a távoli jelzéseket. Rejtekhelyén
lasszóval leselkedik, hogy aztán elhibázhatatlan suhintással
terítse le zsákmányát. E harcban az álcázás legkülönfélébb formáit
alkalmazza, amelyeket felfedezhetünk a levegôbôl és a földrôl.
Habár nincs kopoltyúja, hogy úgy lélegezzen, mint a hal, hôsünk
leszáll a mélyre, ott halászik. Tartalék levegôt visz magával.
Minden ellenségénél kisebb, de mozgékonyabb és ravaszabb
mindegyiküknél.
Kirôl van szó? És honnan ered ügyessége, találékonysága?
Hallom már válaszukat: ez az ember, aki az értelem képességével
minden helyzetben feltalálja magát. Tévednek...
A pókról van szó, a szárazföldön élô sok pókfajtáról. És itt
kezdôdik a rejtély. Tudjuk, hogy a pók nem épp intelligens
teremtmény. Ezért is beszélünk róla.
A pók mindazt, amit az imént felsoroltunk, jóval az ember
megjelenése elôtt ,,tudta'' csinálni, sôt még elôbb, mielôtt az
ember értelme ehhez hasonló találmányokat ötlött volna ki.
Különösen jó minôségű műanyagját nem a gyárban állítja elô,
hanem teste termeli ki az e célra szolgáló szemölcsbôl. A folyadék
a pók mirigyébôl származik, és a levegôn azonnal fonállá
sűrűsödik. Három vagy háromnál több fonál kötéllé fonódik. Egy-egy
szál többnyire nem vastagabb a milliméter ezredrészénél, de sokkal
erôsebb és teherbíróbb a hasonló vastagságú acélszálnál. Emellett
hajlékony: nem szakad el, csak ha hosszának több mint egyötödével
nyúlik ki.
A pók ilyen fonalakból szövi hálóját, amelyben legyeket és
más eleségül szolgáló rovart ejt zsákmányul. Az alap lerakása és a
hálószövés -- bölcsesség és művészet. A vadász egy alkalmas
ágacskára ül, odaragasztja a fonál kezdôszemét, fon tovább, és a
fonálon leereszkedik a földre. Másik alkalommal türelmesen várja,
hogy a szél meghimbálja, és elérhesse a többi ágat. Miután
elhelyezte a kezdôszemeket, körbe fonja a hálót, a pókfajtától
függ a minta. Azután elbújik rejtekhelyén. A háló közepét
összeköti egy ,,távíró'' dróttal, amelyet szintén pókhálójából
készít. Amint a zsákmány beszáll a hálóba, a ,,távíró'' jelzi a
vadásznak, hogy kész az ebéd. Ha a hálóba nagyobb légy kerül,
amelyet nem olyan egyszerű becipelni a rejtekhelybe, a hálóból
való kiszabadítása elôtt erôs pókhálóbilincsekkel köti meg a légy
lábait. Egy alig fél centiméteres pókocska képes olykor egy egeret
zsákmányul ejteni. Mielôtt kiszabadítja áldozatát a hálóból,
minden eshetôségre egy jó erôs adag mérget ad be neki. Az
,,injekciós tű'', vagyis a szívóka a testén nô ki, a mérget pedig
a vegyi gyárban -- a mirigyekben termeli.
A pókok között akadnak olyan szenvedélyes vadászok, amelyek
nem szeretnek csapdát állítani, hanem ,,lônek'' a vadra. Fegyverük
az erôs pókfonál, amelynek végérôl ragadós golyócska csüng. A pók
az ágon ül. A ,,lasszó'' himbálózik alatta, és ha arra repül egy
legyecske, a ragadós golyócska ügyes lendülettel eltalálja a
hátát. Most a lasszóval csak oda kell húzni, és be kell kebelezni
a zsákmányt.
A pók azonban csak egy piciny állat, amelynek nagy ellenségei
vannak. A támadás jó védekezési taktika nélkül nem vezet
gyôzelemhez. Szerencsére a pók az álcázás mestere. Ha veszélybe
kerül, virágnak, magnak vagy száraz fűnek álcázza magát, és így
eloszlatja a támadó gyanúját. Ha menekül, a menekülô hangyát
utánozva, el tudja tüntetni maga után a nyomot. Hangyamódra veszi
a kanyarokat, mellsô lábacskáit pedig levegôbe emeli.
A pók műszaki találmányai közül a legérdekesebb a
,,búvárharang''. Nemcsak hogy egyes pókok a víz alá magukkal
visznek levegôbuborékot, amely odatapad a szôrzetükhöz, hanem
egyesek valódi harangot építenek ki a vízfenéken. A búvár többször
feljön a felszínre. S minden alkalommal a szôre között egy-egy
levegôbuborékot cipel. Így tölti meg levegôvel a víz alatti
,,búvárharangot'', amelyben azután nyugodtan éldegél néhány óráig,
amíg közvetlen környezetében vadászkirándulásokat tesz.
A parányi pókok a magas fatörzsre másznak, a pókhálóból az
ejtôernyôhöz vagy a papírsárkányhoz hasonló valamit fonnak, amit a
szél nagyon magasra és messzire röpít. Egyes tudósok meggyôzôdése
szerint a pókok így, a szél által, átrepülték az óceánt.
Érdekes, ugyebár? És különös. Ha semmiképp nem akarjuk
elismerni, hogy az ember megjelenése elôtt a természetben
tevékenykedett egy Alkotó Értelem, akkor ez megmagyarázhatatlan
dolog. Mert valóban senkinek eszébe sem jut állítani, hogy
mindezeket a találmányokat a pókok maguk ötlötték ki.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Az alapokban tűz
A régi öregek a Földet hatalmas kemény lemeznek, az égboltot
pedig felette kifeszített sátornak képzelték el. Azért az
ószövetségi költô a 104. zsoltárban, A teremtés himnuszában így
énekel: ,,A földet biztos alapra helyezted, nem inog meg az idôk
folyamán.'' Mi tudjuk, hogy a Föld nem lemez, és az égbolt nem
sátor. Tudjuk, hogy bolygónk forog, mint a pörgettyű, és száguld,
mint a rakéta. De nyugodt lélekkel továbbra is énekelhetjük ezt a
zsoltárt. Nemcsak azért, mert szép és eredeti kifejezése a régi
kor embere igazi vallásosságának, hanem mert a mi Földünk valóban
egész megbízható, tartós alapokon nyugszik. S ezekrôl az alapokról
egyáltalán mozdulni sem tud -- noha ezek vele együtt mozdulnak.
Ezeket az alapokat joggal nevezhetjük alapoknak, mert valóban
,,lent'', a bolygó magvában, középpontjában helyezkednek el.
Nélkülük a Föld a szétesés állandó veszélyének volna kitéve,
annak, hogy bolyongó, tévelygô kövek halmazává váljon.
A különös csak az, hogy ezek az alapok folyékonyak és
izzanak.
Földünk magva izzó anyagokból áll. A legkülönfélébb érzékeny
műszerekkel végzett, korszerű (különösen a földrengésekkel
kapcsolatos) mérések megmutatták, hogy ezek az anyagok valóban
izzó és folyékony állapotban vannak. Milyenek ezek a Föld szívében
található anyagok? Ha ennyire izzanak, talán gázokról van szó? Az
elmélet szerint (a Föld a Naptól való leválása útján keletkezett)
azt lehetett hinni, hogy a Föld magvának összetétele hasonló a Nap
összetételéhez. A Nap többnyire gázokból, hidrogénbôl és héliumból
áll. Kiderült azonban, hogy a Föld magva fôleg vasból (90%) és
nikkelbôl (10%) tevôdik össze. Igen súlyos anyagokból! Éppen ezért
a bolygó súlya a közepe felé összpontosul. A vas és nikkel
körülbelül 3000 Celsius-fokon található. Ilyen magas hôfokon az
anyagoknak teljesen más a tulajdonságuk, mint a Föld felszínén.
Ilyen magas hôfokon nem létezhet semmilyen vegyület. Ezért a Föld
magvában nem játszódnak le vegyi folyamatok. Nem keletkezhetnek
semmilyen veszélyes, robbanó anyagok, amelyek egy napon bolygónk
felrobbanásához vezetnének. Ilyen magas hômérséklet és nyomás
biztosítja az anyagok egyenletes és szoros kötôdését -- a Föld
nehéz, szilárd, rugalmas és egységes alapjait.
Földünk 12 680 kilométer átmérôjű. A felszíntôl a középpontig
6340 kilométer. Az izzó mag átmérôje 3340 kilométer, ebbôl 2900
kilométer átmérôjű a hôszigetelés vastagsága. Fontos, hogy a
középpontban megôrzôdjön a meleg. Nem csak azért, hogy millió éven
keresztül megközelítôleg hasonló körülmények, feltételek között
fennmaradjon, hanem azért is, hogy nekünk ne égjen a talpunk. A
2900 kilométer vastag kôsziklaréteg kitűnôen végzi feladatát. A
Föld csak olyan kevés hôt veszít, amennyivel egy órával a
felszínére való jutása után nem lehetne felforralni egy liter
vizet sem. És ez a meleg, ez a hô nem annyira a Föld magvából,
hanem inkább a szilárd burok radioaktív anyagainak bomlásából
ered.
Csak az ilyen folyékony és robbanásveszély nélküli szilárd
alapok, a kitűnô hôszigetelô réteg felett helyezkedik el az a
vékony réteg, amelyen mi lépkedünk, és amelyben turkálunk. A
helytôl függôen 5-50 kilométer vastagságú. A Föld sugarához
viszonyítva ez elenyészôen kicsi (az egész sugár egy huszadnyi-
egyszázadnyi része), de éppen elegendô ahhoz, hogy ezen a kérgen
kibontakozzon egész történelmünk, hogy rajta (és csak rajta)
játszódjanak le azok a vegyi folyamatok, amelyek nélkül lehetetlen
volna az élet, ha pedig a magban is lejátszódnának -- a Föld
szétesne.
Nincs szándékunkban felállítani vagy megdönteni bármilyen
tudományos elméletet arról, mi módon és milyen sorrendben
formálódott egy ilyen bolygó, mint amilyen a Földünk. Nyilvánvaló,
hogy az eddig ismert, túl egyszerű és esetlegességen alapuló
megoldások nem elégségesek. De nem a mi dolgunk, hogy ebbe
belebonyolódjunk. Nem állítjuk, hogy a Szentírásban föllelhetôk a
csillagok és a bolygók felépítését kinyilatkoztató igazságok.
Mégis öröm számunkra, amikor énekelhetjük a vallási éneket, amely
háromezernyi évvel ezelôtt keletkezett, és tudni róla, hogy
összhangban van a természettudományi ismeretek mai állásával. ,,A
földet biztos alapra helyezted, nem inog meg az idôk folyamán''
(104. zsoltár).
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Zenekar a fejben
Mesélik, hogy egy ismert filozófus azt hitte, hogy fejében
egy kéve szalma van. Vajon mit szólnánk ahhoz, ha valaki azt
állítaná, hogy a fejében kapott helyet a legtökéletesebb
hangversenyterem a zenekarral, amely a gyermeksírástól a
mennydörgésig minden természetes hangot meg tud szólaltatni? És
mégis -- ez valóság. Mindegyikünk fülében két különös ,,hárfa''
van, hárfánként 20 ezer jellel! A zenekar legnagyobb hangszerének
legfeljebb 43 húrja van. A 20 ezer húros hárfát, ha az emberek
megpróbálnák kidolgozni, legalább 40 méter széles lenne. Fülünk
hárfája viszont alig 33 milliméteres. A legtökéletesebb
hangszerekkel a természetes hangot, például a békabrekegést csak
megközelítôleg tudnánk elôadni, fülünk hárfácskái viszont minden
emberi hangot, minden betűt meg tudnak ismételni.
Nincs a világon olyan elôadóművész, aki ujjával egyszerre meg
tudná pengetni a 20 ezer húros hárfát. Fülünk hárfácskáin azonban
a hangok önállóan muzsikálnak, a húrok egyszerűen megszólaltatnak
minden fülünkbe jutó hangot. De hogy a hang a hárfácskákig jusson,
szükség van egy különleges eljárásra, valamint különösen érzékeny
szerszámokra.
A külsô hangokat a fülkagyló gyűjti össze, a hanghullámok a
dobhártyához jutnak. Ez egy rugalmas hártya, hasonlít a
telefonkagyló vagy a hangszóró membránjához. Csak e készülékek
hasonló membránjánál apróbb, érzékenyebb és tartósabb. És nem
mellékes még egy tulajdonsága: önmagát kifoltozza, ha véletlenül a
túl erôs hangtól megreped. A hangrezgést három különleges
csontocska közvetíti a középfültôl a belsô fülig. Alakjuk alapján
e csontokat kalapácsnak, üllônek és kengyelnek nevezzük, de
bonyolult működésüket nehéz elmagyarázni. Működésüket a
rádióműszerek kivezetô transzformátoraival rokonítják. A csontok a
hanghullámokat megmagyarázhatatlan módon ,,aprózzák'' fel, anélkül
hogy ezzel megváltoztatnák a hangszínt. A kengyel végén található
egy lemezecske, amely a belsô fül rugalmas ,,ablakocskájához'',
hártyájához támaszkodik. A belsô fül, a csiga csavarvonalasan futó
csatorna. Különleges folyadékában helyezkednek el az általunk
hárfáknak nevezett hallósejtek. A dobhártya rezgése, pl. a
kopogtatás a kengyel rugalmas ablakocskáján, rezgésbe hozza a
fülben levô folyadékot, és akkor a hárfahúrok rezgésbe jönnek, ha
saját rezgésszámuknak megfelelô rezgések hatnak rájuk. Egy 20 ezer
húros zenekar muzsikál az apró ,,csigaházban''! Visszhangra,
utóhangra, hangzavar keletkezésével számolhatnánk. De ez nem
következik be. A névtelen tervezô ugyanis a hangversenytermet még
egy rugalmas ablakocskával szerelte fel, a felesleges hangok
tökéletes szigetelése céljából. E különleges hárfa minden húrja
egy vékony idegszálhoz kötôdik, amely az agyba, a hallóközpontba
vezet. Így jut el a hallóérzet az agyközpontig. A hallóideg nem
egyéb, mint egy 20 ezer, jól szigetelt szálból álló vezeték.
Afféle telefonkábelhez hasonlíthatjuk, amellyel egyidejűleg 20
ezer telefonbeszélgetést bonyolíthatnánk le.
Egyelôre titok, miért nem azt halljuk, hogy valaki a belsô
fülünkben muzsikál, hanem kívülünk, a térben elhelyezkedô
hangforrás helyét érzékeljük. Ez alkalommal nem firtatjuk a még
nagyobb titkot: hogyan válnak tudatunk tartalmává a hanghullámok,
amelyek az idegeken keresztül jutnak el az agyig. E rejtély
azonban nem fejthetô meg sem mikroszkóppal, sem bonckéssel. Sôt
titok az is, hogyan gyűlt össze ilyen parányi helyre ennyi
hangszer, és miért éppen testünk hallószervében. Szívesen
elfogadjuk a nézetet, mely szerint a fül is az élôlények fejlôdése
során tökéletesedett, de nyilvánvaló, hogy a fül minden része
egymással összhangban, tervszerűen fejlôdött.
Azt kell-e hinnünk, hogy a természet annyira leleményes és
ügyes, vagy megkockáztathatjuk-e a kérdést: valójában mit értünk a
természeten, amely minden titokra megoldás volna? Vajon a
természet célszerű megoldásainak esetei nem azt a gondolatot
sugallják, hogy értelmünkön kívül valamilyen hatalmas
Intelligencia működik a valóságban? Vagy legalábbis felmerül annak
gondolata, hogy nem lehet minden létezôt az anyag határai közé
gyömöszölni? Hogy a természet teremtésében és kormányzásában
működik valami, ami meghatározza a célokat, a feladatokat, és
megoldásokat talál rájuk! Az ilyen elvet szellemi elvnek szokás
nevezni.
Ezzel nem kívánjuk állítani, hogy tudjuk, Isten mi módon
valósítja meg elképzeléseit az anyagban. Nem tudjuk, a gének
mennyire tartalmazzák az isteni terv utasításait, s a szerves
anyag közvetlenül mennyire veti magát alá a nem anyagi életelvnek.
Látjuk azonban, hogy van itt mirôl elgondolkozni, és hogy a
valóság nem értelmezhetô Isten nélkül.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Teve a holdon
A holdon nincsenek tevék, de úgy látszik, oda kellene ôket
helyezni. Természetesen csak akkor, ha az emberek tényleg
eldöntik, hogy elmennek a holdra. Mert bizony mozogni is kell majd
azon a felületen, és ehhez szállítóeszközre van szükség. A hold
felszíne pedig, azt mondják, sokban hasonlít a homokpusztához. A
talaj egyenetlen, puha és szemcsés. Így minden jármű könnyen
besüpped. Ez a talaj, amelynek nincs sem növényzete, sem
nedvességtartalma, nappal nagyon felmelegszik, éjjel pedig nagyon
lehűl. Nem csoda tehát, hogy a tudósoknak sok fejtörést okoz,
milyen is legyen a jó ,,holdjármű''. (A helikopter nem jöhet
számításba, mert ezek a szállítóeszközök a propellerjeik
segítségével ,,lógnak'' a levegôben, a holdon pedig nincs levegô).
Ha legalább a földön sikerülne készítenünk egy ilyen sivatagi
járművet! Az autók nem nagyon váltak be. Ha nehezek, akkor
besüppednek a homokba, ha pedig könnyűek, akkor nem szállíthatnak
elegendô élelmet, vizet és üzemanyagot. Általában a kerekekkel
közlekedô járművek alkalmatlanok olyan terepen, ahol nincs út.
Ezért a természet jobb dolgokkal -- lábakkal látta el a föld
élôlényeit. Az emberek azonban nemigen dicsekedhetnek azzal, hogy
kerekek helyett lábakkal látták el a járműveket -- sikerrel.
Tettek ugyan kísérleteket, de ezeknek nem volt jövôjük. A
műlábakkal ellátott járművek lassúk, nehezen mozognak, és semmi
esetre sem stabilak. Nagyon sima aszfaltra volna szükség ahhoz,
hogy föl ne forduljanak, akkor pedig már nélkülük is meglehetünk.
Az utóbbi idôben hallunk olyan járművekrôl is, amelyek az ún.
,,légpárnán'' fognak közlekedni. Az ilyenekbôl a holdon senkinek
sem lenne semmi haszna, mert ott még lélegezni sem lehet, nemhogy
felfújni a ,,légpárná''-t.
Földi sivatagjaink hômérsékleti ingadozásai szintén nem kis
problémát jelentenek. A sivatagi szállító eszközöknek -- és ez még
jobban vonatkozik a holdra -- olyanoknak kell lenniük, hogy bennük
az emberek és a dolgok nappal föl ne forrjanak, éjszaka pedig ne
fagyjanak meg. A vízrôl és a táplálékról meg ne is beszéljünk. Úgy
kellene megoldani az ügyet, hogy ne legyen szükség útközben
semmilyen töltôállomásra, sem oázisra.
Ezért nem csodálkoznánk, ha valaki azt javasolná, vigyenek
tevét a holdra (természetesen közben meg kellene oldani néhány
technikai kérdést is).
A tevének nincs szüksége műutakra. Nem keréken mozog, hanem
lábakon jár. lábai hosszúak és vékonyak, de nem süppednek be a
homokba. Ezt lehetetlenné teszik a nagy, széles és lapos paták. A
teve ,,cipôiben'' hôszigetelôk vannak, úgyhogy a forró homok nem
perzselheti meg a csontokat és az élô húst. Testének egész
hôszigetelése rendkívüli. Könnyen elviseli nappal még az 50 fokot
meghaladó meleget is. Napnyugta után pedig megelégszik a nulla
körüli hômérséklettel is. És még meg sem fázik, nem is tüsszög.
A nagy test a vékony lábakon való egyensúlyozást a fej
segítségével oldja meg. Futás közben a tevének a feje himbálódzik
az igen mozgékony nyakon, úgy biztosítja az egyensúlyt (úgy, mint
ahogy azt kötéltáncos teszi napernyôvel vagy bottal).
A teve egész héten megvan egyetlen csepp víz vagy egyetlen
falat táplálék nélkül. Összetett gyomrában elfér 200 liter víz,
bendôje 200 részecskéje mindegyikében három deci vizet tartalékol.
A púpja pedig éléskamrául szolgál. Ami a sebességet illeti, a teve
egy villamos átlagsebességével tud szaladni (25 km/h). Ez
kezdetben elég is lenne a holdon. Különben is a holdon minden
könnyebb, és a teve ott, valószínűleg, hamarosan megtanulna
gyorsabban is szaladni, és alkalmassá válna nagyobb terhek
cipelésére.
A teve a holdon csak egyetlen tulajdonságával nem tudna mit
kezdeni: fejének aerodinamikus vonalaival. A feje a földdel
párhuzamosan áll, hogy minél kisebb ellenállást tanúsítson a
széllel szemben, orrlyuka pedig lefelé van, hogy a szél ne hordja
tele homokkal, míg szemét erôs és sűrű szempillák védik. A holdon
nincs szél, és így nem lenne semmi haszna az aerodinamikus fejébôl
(igaz, nem is zavarná).
Számunkra itt nem az a fontos, hogy a teve nem kerül a
holdra. Megmarad az a tény, hogy az állat rendkívül alkalmas
szállítóeszköz a sivatagi tájakon. Világos, hogy az űrhajósokkal
kapcsolatos sok nehézséget itt a földön próbálták megoldani.
Ezekre a problémákra már létezett válasz a világűrutazás
elôtt is, sôt már az ember megjelenése elôtt is. A holdjármű-
szerkesztôknek az anyatermészettôl kellene ellesniük a tudományt
ezek megszerkesztéséhez. Tény azonban, hogy a természet ,,buta'',
nem intelligens, hogy senkit sem taníthat meg semmire, de utalhat
arra, aki mindent tud, és mindent megtehet.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A mormota -- diplomaszerzés előtt
A mormota a rágcsálók egy fajtája, amely nagyobb, mint a mi
hörcsögünk, és az alpesi vidékeken él. Olyan büszkén jár, mintha
valamilyen kitüntetésre várna. És joggal! Az altatás, azaz a test
hômérsékletének nagyfokú mesterséges csökkentése miatt oklevelet
érdemelne. Hiszen évek óta ezzel bajlódnak a lángelmék. Világűri
utazásaik során a jövôbeli űrhajósok életfunkcióik lecsökkentésére
törekszenek, hogy ne fogyasszanak fölöslegesen vizet, levegôt,
táplálékot, hogy aztán távoli céljukhoz érve, valamelyik bolygón
ismét magukhoz térjenek. Mert néhány hónapos, sôt több éves
utazásra számítanak, a rakéta irányítását viszont fôleg
automatikus berendezésekre szeretnék bízni. Az embereket
valamilyen módon befagyasztanák, és bizonyos fokig lecsökkentenék
testhômérsékletüket, hogy szervezetük minél kevesebb
,,üzemanyagot'' fogyasszon; de ne álljon be a halál, s ne
károsodjanak a szervek, hogy a kellô idôben ismét működôképesekké
váljanak.
Ezt a feladatot oldotta meg a mormota elfogadható módon, és
ezért igazi oklevelet érdemel.
Október végén ez a hegyvidékeken, 1500 és 3000 méteres
magasságokban élô kedves kis rágcsáló megérzi a tél közeledtét,
azét az évszakét, amelyben nem épp mulatságos, érdekes az élet, de
át kell vészelnie. Ezért minél mélyebb lyukat ás magának a
földben. Azután behúzódik oda, összegomolyodik, és elaltatja magát
-- az elkövetkezô öt hónapra.
És most kezd a fentebb említett probléma megoldásához.
Testhômérsékletét fokozatosan 39 fokról egészen 5 fokra csökkenti
le. Lelassul a szívverése a percenkénti 150-rôl 30-ra, és a
lélegzése is annyira, hogy a (nem túl mély) ki- és belégzés csak
percenként egyszer történik meg. Vajon ez idô alatt táplálkozik-e?
Nem. Azaz: magát eszi, a nyáron a szervezetében elraktározott
zsírtartalékot fogyasztja. Alig fogyaszt belôle valamicskét, mert
valóban 5 fokos hômérsékleten, jól szigetelt nedves veremben nem
nehéz alvó állapotban tartania a testét.
És ha elérkezik az ébredés ideje? Mi sem könnyebb ennél.
Amikor a teste megérzi a külvilág fölmelegedését, fokozatosan ô is
bemelegszik. Megélénkül a szívverése, felgyorsul a légzése. A
nyugodt szôrgomolyag egyszeriben megelevenedik. Az ébredés utáni
elsô napokban a szíve percenként 800-at ver. A mormota ugrál,
bukfencezik, ragyog a boldogságtól. Hogyisne?! Hiszen a kísérlet
sikerült, az élet ismét szép, érdemes élni. Azt mondják, ezekben a
napokban megtámadja a kutyákat, amelyektôl egyébként fél.
Oklevelet kellene adni a mormotának, és rábírni, hogy
felfedje az űrhajósoknak a hibernáció (ahogy tudományosan nevezzük
ezt az eljárást, amellyel a testeket egészen alacsony
hômérsékletre hűtik) utóhatás nélküli módszerének titkát.
Kár, hogy a mormota nem tud errôl a különleges szabadalomról,
és arról, hogy ezt a csodálatos megoldást Valaki más teremtette
bele...
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A vese -- tökéletes vegyi laboratórium
Kérjünk meg egy mérnököt, hogy próbáljon egy olyan
laboratóriumot létesíteni, amely mindennap képes lenne kivizsgálni
és megtisztítani körülbelül ezer liter fontos folyadékot. E
folyadék igen összetett vegyület, sok szerves és szervetlen
anyagot tartalmaz. A folyadék bonyolult termelési folyamaton megy
keresztül, miközben összetevôit állandóan pontosan meghatározott
százalékarányban kell tartani.
És mondjuk meg ennek a mérnöknek azt is, hogy a
laboratóriuma, amelybe beleépít 250 kilométer hosszú speciális
csövecskét és számtalan apró szűrôt, ne legyen 15 dekagrammnál
nehezebb. Melyik mérnök merné ilyen nagy fába vágni a fejszéjét?
Hogy teljesen elvegyük a kedvét, mondjuk el még neki azt is, hogy
ez a szerkezet körülbelül 70 éven át kell, hogy üzemeljen, éjjel-
nappal, teljesen önműködôen, minden emberi felügyelet nélkül.
Mégis minden emberi szervezetben (és sok állat testében is)
két ilyen vegyi laboratórium, két vese működik. Sokkal
bonyolultabban, mint ahogy fentebb vázoltuk. Nincs olyan mérnök,
sem orvos, aki teljesen meg tudná magyarázni, mi minden megy végbe
abban a két barna húsdarabban, amely a gerincünktôl jobbra és
balra, legalsó bordáink magasságában helyezkedik el.
Valamikor azt hitték, hogy a vesék csupán afféle különleges
szűrôk, a vért tisztítják. Már ez sem volna jelentéktelen dolog:
hetven-egynéhány év alatt naponta mintegy 1000 liter vért
tisztítani. Manapság azonban tudjuk, hogy a vesék ennél többet is
tesznek: ôk felelôsek szervezetünk vegyi egyensúlyáért. Nem
engedik meg, hogy a szervezetünk megmérgezze önmagát. A vérben sok
elem és vegyület van, de pontosan meghatározott arányokban. Ha
csak egy elembôl néhány százaléknyival többet találnánk, rövid
idôn belül bekövetkezne a halál. Valamivel több kálium például
azonnal megállítaná a szívverést. A vérben a vegyületek azonos
arányban kell, hogy szerepeljenek, ez pedig, jól tudjuk, az
élelmiszerek esetében nem így van. Az egyik élelmiszer többet, a
másik viszont kevesebb tápanyagot tartalmaz, és mindez bejut a
vérbe. Vajon ki ügyel arra, hogy a vér összetétele meg ne
bomoljon? A két vese!
Elmondtuk, hogy a veséken keresztül egy nap és egy éjszaka
leforgása alatt mintegy ezerliternyi vér áramlik. Ennyi vér nincs
a szervezetünkben, de ugyanaz a vér sokszor kerül tisztításra --
így ,,jön össze'' ennyi liter. Nagyon sok az egy tonna vér! A
vesék pedig, felépítésüknél, működésüknél fogva, képesek volnának
ennél kilencszer több mennyiséget is megtisztítani. Minek akkor ez
a nagy kapacitás? Vagy talán ez a természet üresjárata? Hasonlóan
tesznek a jó mérnökök is. Ha például egy híd elôtt a közlekedési
tábla jelei, hogy azon legfeljebb az 5 tonnás járművek haladhatnak
át, a híd valószínűleg nem szakadna le, ha áthaladna rajta egy 10
tonnás gépjármű. Többet elbír, mint amennyit a híd biztonsága
érdekében feltűntettek rajta. A vesék is a szükségesnél sokkal
,,munkabíróbbak'', mert mindenre kell számítani. Vese nélkül nem
élhet az ember. Ezért a természet felkészült arra a helyzetre, ha
az egyik vese teljesen megbetegszik. Akkor a másik képes, minden
nehézség nélkül, dolgozni helyette. S ha netán csak a jobb vagy
csak a bal vese maradna egészséges, az ember életben maradna, mert
még ez a rész is képes naponta 1000 liter vér megtisztítására.
Szabad szemmel látjuk, a vese belülrôl szivacsos
velôállományból áll. Minden szemcse a mikroszkóp alatt
csövecskéknek látszik, ezek az úgynevezett nephronok. A nephron
gomolyagból (glomerulus) és csatornácskából (tubulus) áll. A
gomolyag az apró hajszálereken át felszívja a vért, de a
vérsejtecskék nélkül. Minden vesében körülbelül 250 kilométernyi
csatornácska (tubulus) van. A csövecskék megtartják a vér számára
szükséges és nélkülözhetetlen alkotóelemeket, a káros vagy
felesleges alkotóelemeket pedig a húgyhólyagon keresztül távolítja
el a szervezet.
Mindezt már tudjuk a természettudományoknak, az emberi test
anatómiájának és fiziológiájának köszönhetôen. Mi köze van ehhez a
vallásnak? Van is, meg nincs is köze. A vese felépítését nem a
vallásból, hanem a természettudományok révén ismertük meg.
Elfogadtuk a tudósok magyarázatát. De elgondolkozunk a tényeken.
Lehetséges-e, hogy egy ilyen bonyolult és értékes vegyi
laboratórium létrejöhetett valamilyen Ész tevékenysége nélkül?
Hihetjük-e azt, hogy sok millió évvel ezelôtt, amikor megjelent az
elsô élôlény vesével, az ,,anyatermészet'' úgy öntudatlanul és
értetlenül, mit sem tudva a vese szerkezetérôl, ilyen bölcs tervet
ötlött ki? Hogy öntudatlanul kiszámította a vérben a különféle
elemek és vegyületek százalékarányát, és megtanította a veséket,
hogy önállóan megkülönböztessék a savakat, bázisokat és sókat, a
fontos és káros anyagokat? Hogy 250 kilométernyi finom csövecskét
15 dekagramm húsba helyezett el, egy olyan berendezésbe, amely
vagy 70 évig dolgozik szünet és minden javítás nélkül, teljesen
önműködôen?
A tényekrôl személyes tapasztalatunkból szerzünk tudomást,
vagy a természettudományok közlik velünk. Ha e tények alapján arra
következtetünk, hogy a természet nem a vak erôk véletlen és
öntudatlan fejlôdésének műve, hogy egy ilyen világ teremtésében
valamilyen Értelem kellett hogy közreműködjék, ez már a józanész
filozófiája. Ha ezt az Értelmet felismerjük, és Istennek ismerjük
el, aki nemcsak töményeket adott a természetnek, hogy igazi
természetté legyen, hanem nekünk is a maga erkölcsi törvényét,
hogy igazi emberekké váljunk -- akkor ez már hit.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A lövöldöző rák
Egy filmmagazinban olvastuk, hogy azokat a pisztolyos
férfiakat, akik villámgyorsan húzzák meg a ravaszt, a filmgyártók
találták ki, mert a valódi forgópisztolyos vadnyugati hôsök bizony
odalopakodtak az áldozat mögé, és csak biztosra céloztak elég
egyszerű kidolgozású pisztolyaikból.
A lövöldözô hôsöket nem a filmproducerek agyalták ki, mert
ezzel a munkával már ôsidôk óta foglalkoznak a melia fajhoz
tartozó kis tengeri rákok. És senki nem vitathatja el tôlük az
eredetiséget, mert a rákok közül senki nem nézte a vadnyugati
filmeket, így nem volt kitôl ellesniük a fegyverforgatás csínját-
bínját. Sôt, a biológusok szerint egyetlen rák sem járt a
Vadnyugaton, hogy ott elsô kézbôl sajátítsa el a szakmát. E rákfaj
Európában él, nem pedig Amerikában, az Atlanti-óceán partjain.
Ezek az apró rákok ellenségeikre kétcsövű ,,pisztolyból''
lövöldöznek, amelyet ollóikban tartanak, éppen úgy, mint a vérbeli
pisztolyforgatók. Hogy kerül a rákhoz a revolver? Nem vásárolja a
boltban, a tengerfenéken pedig nincsenek fegyvergyárak. Az élô
,,pisztolyok'' a rák közvetlen környezetében úszkálnak. Apró
állatok, amelyek a virágállatok családjába tartoznak, s a
természet jó golyókkal, lövedékkel látta el ôket. Veszély esetén
ezek a virágállatocskák elég nagy távolságra lövik ki apró,
mérgezô tüskéiket, nyilaikat. Egyetlen hal sem kívánja, hogy
húsába fúródjanak a mérgezô nyilak. A kis rákot a természet nem
védte meg, gyönge ollóitól senki nem fél, ô azonban ,,feltalálja''
magát. Minden ollójában egy-egy élô pisztolyt tart. Érdekes módon
a kis virágállatok ez ellen nem tiltakoznak. Mintha büszkeség
töltené el ôket, hogy lám, egy nagyobb állatot védelmeznek. A kis
rák pedig felfegyverkezve, elégedetten ring a tengerfenéken.
Vadászatra készül, minden percben készenlétben áll a védekezésre.
Szükség esetén picit megnyomja a pisztolyát, az pedig kilövelli az
ellenségre a méreggolyót. Gyakran elegendô, hogy a kis rák
ráirányítsa fegyverét a nálánál sokkal nagyobb ellenségre, s az
hanyatt-homlok elmeneküljön. A rák nem rejtôzik el, nem lopózik az
ellenség háta mögé. Vagyis ellentípusa a filmbeli forgópisztolyos
hôsöknek.
Ilyen esettel még nem találkoztunk. Eddig megcsodáltuk az
élôlények bölcsen megszerkesztett szerveit, okos viselkedésüket,
annak ellenére, hogy ôk maguk nem bölcsek. Ebbôl arra
következtettünk, hogy rajtuk, illetve a természeten kívül léteznie
kell egy Észnek, aki a teremtményekben nyilatkozik meg.
Történetünk rákfajtája azonban a másik élôlényt a maga fegyveréül
használja. Mire következtethetünk az ilyen példából? Bizonyára nem
arra, hogy a rák intelligens élôlény, hiszen valóban nem az. Sôt
sokkal kevésbé az, mint a kutya, a delfin vagy az elefánt. Ollói
között a kis élôlény, amelyeket fegyverként használ, ugyanolyan
rejtélyes jelenség, mint amilyen fejünkön a fül vagy a messze
tájakra iránytű nélkül költözködô madarak útja. Ez ugyanannak a
titoknak újabb formája, megnyilvánulása. S egyben újabb
bizonyítéka annak, hogy a természetben minden összefügg annak a
Valakinek a tevékenykedésével, aki szem elôtt tartja a célokat,
látja a problémákat, és megoldást talál rájuk.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A fotocella, a televízió és az Isten
A fényképezôgépekben minden egyes felvételkor vagy a lemezt,
vagy a film egy részét kell kicserélni. Ha beakad a film, és
kétszer ugyanarra a részre fényképezünk, mind a két felvétel
tönkremegy. A nagy tévékamerákban, a felvevôgépeken, amelyek
egyenes adásban közvetített televíziós eseményeket rögzítenek, nem
cserélik sem a lemezeket, sem a filmeket. A kamerát a közvetítendô
eseményekre irányítják, a világ pedig a városokban és a falvakban
egyidejűleg látja ezeket az eseményeket a televízió képernyôjén. A
televízió által mi valamilyen módon eljutunk a legtávolabbi
helyekre is. Mintha a szemünket küldtük volna oda, a szemünk pedig
hosszú, láthatatlan idegszálakkal továbbra is összeköttetésben
maradt volna agyunkkal.
A szemünk azonban a fejünkben marad, azok a kamerák pedig,
amelyekkel ott, távol az operatôrök rögzítik az eseményeket,
valójában szemünk nagyon ügyes utánzatai. Sikeresebb utánzatok,
mint a közönséges fényképezôgépek, sôt sikeresebbek a
mozifilmkameránál is. A televíziós kamerák, a szemünkhöz hasonlóan
nem cserélik a filmeket. Mindent egyetlen lemezre fényképeznek, de
mégsem keverednek össze a képek.
Mi történik valójában a szemben? Ezt nem is olyan könnyű
kivizsgálni. De a tévékamerák működésérôl beszámolhatnak a
tévémechanikusok. Az objektív lencséje által kapott kép nem a
fényképezôgép lemezére vagy a filmre esik, hanem teljesen apró
fotocellákkal beborított lemezre. Ezek az apró műszerek,
különleges lemezecskék, rendkívül fényérzékenyek. Ha rájuk esik a
fény, akkor átáramlik rajtuk az elektromos áram, amikor azonban
sötétben maradnak, megszakad az áram. Így az objektív által kapott
világos és sötét képek elektromos lökések sorozatává alakulnak át.
A lemez másik oldalának teljes felületén gyorsan siklik a vékony
elektroncsík, amely az elektromos lökéseket minden egyes
fotocellában eljuttatja a különleges erôsítôkig, s ezek aztán
rádióhullámok által közvetítik a mi televízió készülékeinkhez. A
mi ,,házi'' televíziónkon ennek a fordítottja történik: a villamos
jelzések fényjelzésekké alakulnak vissza, a képernyôn az a kép
ismétlôdik meg, amelyet a kamera az események színhelyén
rögzített. A tévéfelszerelések tökéletesítésével mind apróbb és
apróbb fotocellákat dolgoznak ki, mind több fér rá a kamera
lemezére, így a fehér és fekete pontocskák a képernyôn mind
apróbbak és apróbbak, a kép sűrűbb és szebb. De még messze vagyunk
attól, hogy a tévékamera olyan apró legyen, mint az emberi szem.
Ha napjaink egyetemi hallgatója ennyit és még ennél is több
és bonyolultabb dolgot hall a tévékamera felépítésérôl, alig hiszi
el, hogy ugyanezt, de sokkal tökéletesebb formában már feltalálták
és alkalmazták jóval elôbb az ember megjelenése elôtt a Földön.
Mert minden szem a fentebb leírt elv alapján működik.
Hogy szemünk tökéletes fotókamera, tökéletes objektívvel és
,,blendével'', ez már ismeretes számunkra. A televíziós megoldás a
recehártyán kezdôdik. A szem alján, a szembogárral szemben
található ez a recehártya, amely több mint százmillió fényérzékeny
élô sejtbôl áll. Ami a televízió esetében még fejlôdô folyamat (a
színben való közvetítés), az az emberi szem esetében régi dolog. A
recehártyában a fénysejtek nem egyformák. Alakjuk szerint lehetnek
pálcikák vagy csapocskák. A pálcikák fényérzékenyek, általuk fehér-
feketében látunk, a csapocskák megkülönböztetik a színeket. A
csapocskák és a pálcikák felváltva helyezkednek el a recehártyán.
Megannyi színnel és árnyalattal megbirkózik a háromféle látóanyag
(a fehér-fekete, piros-zöld és a kék-sárga számára), mint ahogy a
három alapszín (sárga, vörös és kék) kombinációjával minden
színárnyalatú kép nyomtatható.
Így, mint a tévékamerákban, a szem ,,recehártyáján'' a
külvilág tárgyainak a képe milliónyi pont alakú impulzusra
tevôdik, alakul át. Ezek a jelzések az agyba jutnak el. Itt a
természet nem volt annyira gazdaságos, mint a tv-műszerek: minden
egyes fénysejt egy különleges vezetékkel és a látóközponttal van
összeköttetésben az agyban. A látóideg milliónyi apró szálból
fonódik össze, minden sejtre jut egy. E kábelen keresztül jutnak
el az elektromos jelzések, amelyek a recehártyán keletkeztek.
Minden érzet az idegeken keresztül az agyig, és minden jelzés az
agytól az idegeken keresztül továbbítódik elektrokémiai
impulzusként. Így a külvilágból kapott kép a szembogár
segítségével ismétlôdik meg a recehártyán, a recehártyáról pedig a
kép az elektromos impulzusok segítségével az agyban fényképezôdik
át. Itt, az agyban történik az, ami a legérdekesebb: tudatosul
bennünk, hogy látunk. Az agy és a tudat közötti viszony azonban
nem magyarázható meg a televíziós technika segítségével sem.
Az emberi tudat, a saját énünk, mindenütt a természetben és a
magunk testében bölcs megoldásokra lel, amelyekben megnyilatkozik
egy másik Tudat, aki elôttünk működött, és aki tartósan működik.
Mi minden találmányunkkal a tanítványai vagyunk. Boldogok vagyunk,
ha a nagy készülékekben legalább részben meg tudjuk ismételni azt,
amit a Teremtô megvalósított az apró élô szervekben. A tévékamera
hasonló a szemhez, a mikrofon a fülhöz, a gyomor a vegyi
laboratóriumhoz, a vese a legfinomabb szűrökhöz, a saját tudatunk
pedig egyedül a mindenhol jelenlevô és elérhetetlen Tudathoz, a
Teremtô Istenhez hasonló. Habár sehol nem érinthetjük meg, minden
Róla vall, még a televízió is.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A föld láthatatlan burka
Ha háborúra kerülne sor, amelyben a hatalmas rakéták
szállítanák a bombát a távoli városok fölé, nagyon idôszerű lenne
a kérdés (amelyrôl már most sok szakember gondolkozik), hogyan
lehetne megvédeni ezeket a városokat a halálos lövedékek
záporától. Nem lenne hathatós eszköz, ha a városok fölé hálót
feszítenének ki. Milyen nagy dicsôségre tenne szert az a tudós,
aki feltalálná a láthatatlan, tökéletesen átlátszó ,,tetôt'',
amely a levegôben megállítana minden golyót, minden bombát!
Az egész Földünk és a világűr körül azonban a kezdetek
kezdetétôl éppen ilyen láthatatlan, áthatolhatatlan függöny
feszül. A Föld nem más, mint egy hatalmas mágnes, a maga körüli
mágneses térrel. Az erôs mágneses erôvonalak az Északi-sarktól a
Déli-sarkig haladnak. Ez jobbára ismert tény, és az is, hogy ezt a
térben való tájékozódáskor figyelembe vesszük. Az iránytűben a kis
mágneses tű állandóan északdél irányt mutat, és így a tengerészek
és az utasok éjszaka is, ködben is tudnak tájékozódni. Ha egy
diáktól megkérdeznénk, mire szolgált a Föld mágneses tere az
iránytű feltalálása elôtt, azt felelné, hogy nem szolgált semmire.
Az utóbbi idôben azonban a Földnek ezzel a mágneses terével valami
történik, mert lázba jöttek a tudósok. Nem az iránytű sorsa miatt
aggódnak, hanem a Föld élôlényeiért. A pontos számítások alapján a
Föld mágneses tere változik és gyengül. Egy amerikai tudós, Heezen
Bruce igen gondterhelt lett. Errôl így cikkeztek a napilapok:
(Heezen Bruce) ,,Állítása szerint a Föld mágneses tere idôrôl
idôre (természetesen a geológiai változásokkal összhangban)
egyszerűen eltűnik. A professzor számításai szerint a mágneses tér
olyan rohamosan csökken, hogy már 2000 év múlva teljesen eltűnik.
Ha pedig eltűnik, akkor nem lesz, ami visszaveri a tonnányi
részecskéket, amelyek a világűrbôl bombázzák a Földet. A Föld
egyszerűen elveszíti mágneses védôpajzsát. Ebben az esetben, ha
idôben a Föld felszíne alatt nem építünk megfelelô óvóhelyeket,
amelyekbe leszáll az emberiség a legfontosabb állatokkal és
növényekkel, bolygónk felszínén egyetlen élôlény sem marad.''
(Vjesnik c. zágrábi napilap, 1966. VII. 14.) Ettôl fél az említett
professzor. Mások azzal nyugtatnak bennünket, hogy a Föld
mágnesessége hol erôsödik, hol csökken, de bizonyára nem fog
teljesen eltűnni. Bárhogy is történjen, nyilvánvaló, hogy ez a
mágnesesség a kezdetek kezdetétôl nagyon fontos feladatot látott
el: visszavert megannyi kisebb-nagyobb részecskét, amely a
világűrben ide-oda kering, visszaverte, hogy ne hulljanak a
Földre, és ne taroljanak le minden élôt. Így a mi bolygónkat
láthatatlan mágneses burok veszi körül, éppen úgy, mint ahogy a
virág gyönge csíráját bimbólevelek ölelik körül, vagy amint a
kemény héj védi az élet csíráját a magban.
Az idézett tudós félelmébôl ítélve nyilvánvaló, hogy a Föld
körüli mágneses tér el is tűnhet, hogy a bolygó létezhet, ha nem
is mágneses. Ha ezt tudjuk (s ki tudja, mennyi ehhez hasonló
példát fedeznek fel, amivel bizonyítható, hogy mi földlakók jól
meg vagyunk óva), még nehezebb elhinni, hogy mi ezen a bolygón
véletlenül jelentünk meg, hogy a Teremtô nem kívánt és nem
teremtett meg bennünket, és nem biztosította fennmaradásunkat.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Egy agyféltekével -- egész személyiség
Az omahai kórházban az orvosok eltávolították a páciens
agyának bal féltekéjét. Errôl cikkezett a New York-i Newsweek,
amelynek cikkét átvette a zágrábi Vjesnik Izbor című rovata. Az
orvostudományi szempontból igen érdekes eset kapcsán felvetôdik
néhány kérdés.
A 47 esztendôs Ernest Coe agytumorban betegedett meg. Az
orvosok megállapították, hogy nincs mentség, de némi reménnyel
javasolták a beteg agyfélteke eltávolítását. Elvégezték a műtétet.
Az orvosok érdeklôdéssel figyelték a narkózisból ébredô pácienst:
csupán az egyik agyféltekével vajon teljesen ép ember lesz-e? E
kérdés különösen azokat foglalkoztatta, akik szerint az embernek
nincs lelke, a tudat központja, a gondolat termelôje az agy. ,,Coe
beteg agyféltekéjében'' -- áll az említett cikkben -- ,,megannyi
fontos központ (a beszéd, az írás és az olvasás, a fizikai
aktivitás) helyezkedett el, s ezt a fontosabb, dominánsabb
agyféltekéjét távolították el.''
A műtét után egy ideig teljesen béna volt a páciens jobb
keze, de fokozatosan hajlékonnyá kezdett válni. Ernest Coe nem
beszélt olyan folyékonyan és ügyesen, mint műtét elôtt, de
értelmesen megszólalt, és tudott magáról. Megmaradt teljes
személyiségnek. A jobb agyfélteke lassacskán, apránként átvette az
amputált félteke összes funkcióit. Mintha egy automatizált gyárban
eltört volna a vezérlôtábla fele. A mérnök minden vezetéket és
utasítást összekötött a megmaradt résszel, és az egész gyár ismét
termel. Különösen a tudósok csodálkoztak el, amikor kitűnt, hogy a
megműtött Coe képes a színek megkülönböztetésére, sok olyan dalt
énekelget, amit korábban is tudott. Az orrosok addig meg voltak
gyôzôdve, hogy a színek megkülönböztetésének központja és a zenei
hallás kizárólag a bal agyféltekében található.
Az agyféltekének az automatizált gyár vezérlôtáblájával
történô összehasonlítása igen találó. Ismeretes, hogy az emberi
szervezet, illetve a testrészek működése az agyból ered, és ezt a
működést az idegeken keresztül az agy hangolja össze, s küldi a
villamosság útján utazó utasításokat. Mégis nehéz elképzelni,
hogyan vehetné át a vezérlôtábla fele az egész gyár feletti
irányítást, ha nem teremne ott a mérnök, aki errôl gondoskodna. S
ekkor Coe esete bizonyítja, hogy az egyik agyféltekével is teljes
személyiség maradhat az ember. Feltevôdik a kérdés, hogy a
személyiség valami teljesen más-e, mint az agy vagy az agy
terméke.
Ezek után mintha könnyebb volna elhinni, hogy az ember
személyisége akkor sem csorbulna, ha mindkét agyféltekét
megsemmisítenék, csakhogy így, agy nélkül a személyiség nem tudna
hatást gyakorolni a testre. Sôt, bátran gondolhatunk arra is, hogy
amikor az agy a testtel együtt felbomlik, elporlad, a személyiség
egészben és élve marad valahol, s vár, amíg nem tér vissza hozzá a
test. Mint a sofôr, aki az évi szabadság alatt várja, hogy a
mechanikusok megjavítsák a karambolozott autót, s hogy utána ismét
a kormánykerék mögé üljön, és útnak induljon.
Dióhéjban: talán nem is olyan érthetetlen és elfogadhatatlan
a keresztény tudomány nézete az anyagtalan lélekrôl, amelyre az
ember életének és személyiségének eredetét alapozza (a személyiség
más, mint a test és az agy).
Bizony, mondhatnánk úgy, hogy a két agyfélteke többé-kevésbé
egymás hű másolata, hogy az ember agya ,,két példányban'' van meg,
mint ahogy két vesénk, két szemünk, két fülünk stb. van. Mégis a
szemrôl tudjuk, hogy azt nemegyszer elveszíti az ember, s a
természet ,,bölcsen cselekedett'', hogy pótszervvel ajándékozott
meg bennünket. De nehezen hihetjük el, hogy a természet
,,elôirányzott'' olyan műtéteket, amelyekkel eltávolítják az ember
agyának egyik felét, s hogy ilyen esetre is tartalékol egy
pótszervet. Egyébként, ha elfogadtuk volna, hogy a természet erre
,,gondolt'' sokkal-sokkal elôbb, mint hogy az emberi agy elkezdett
volna gondolkodni, akkor még inkább arra a meggyôzôdésre jutottunk
volna, hogy a természet ilyesmire mégsem képes. Hogy mindezt az
örök Ész, a Teremtô Isten kellett hogy megtervezze. És ehhez közel
áll az a gondolat, hogy a mi szervezetünkben is valami olyasmi
működik, ami hasonlít ehhez a láthatatlan, bölcs és szabad
Istenhez, egy szellemi lélek, értelmes és öntudatos személyiség,
aki nem az agy szüleménye, terméke, hanem -- még nem eléggé ismert
módon -- az agy- és a idegrendszeren keresztül kommunikál a
testtel, életben tartja, összehangolja és irányítja.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A legboldogabb lustálkodó
Nincs boldogabb lustálkodó a kaméleonnál. Ez a gyík nemcsak
hidegvérű -- mint a többi -, hanem azt is szilárdan elhatározta,
hogy ha csak teheti, pihen. Ô egyszerűen nem hajlandó szaladni a
zsákmány után, még kevésbé utána ugrani. Sôt ahhoz sincs kedve,
hogy veszély esetén megszökjön. Napokon át, órák hosszat ül egy-
egy ágon. Csak azzal táplálkozik, ami a szájába pottyan.
Ha egy elkényeztetett gyermeknek akadnának ilyen kívánságai,
nehéz volna teljesíteni ôket. Szinte fölfoghatatlan, hogyan adja
magát ilyesmire egy kicsi és puha állatocska a vadon rengetegében,
ahol minden oldalról veszély fenyegeti, és ahol minden falatért
kemény harcot kell vívni. A kaméleon mégsem ,,akart'' lemondani
kívánságocskáiról. Az ,,anyatermészet''-nek pedig nem maradt más
hátra, minthogy eleget tegyen elkényeztetett gyermeke vágyainak.
Biztosította számára annak a lehetôségét, hogy mindent lásson, de
ôt senki se lássa, hogy sehová se kelljen mozdulnia, hogy még az
étel is csak belepottyanjon a szájába.
Elkényeztetett állatocskánkat elôbb el kellett rejteni az
ellenség elôl. Álcázni kellett, de egyszerű, biztos és önműködô
módon. A kaméleon nem egyezett bele abba, hogy elbújjon a levelek
közé, hogy elrejtôzzön valamelyik lyukba, vagy akár bármivel is
betakarózzon. A katonáknál az a szokás, hogy a hóban lepedôbe
burkolóznak, míg a fűben, bozótban és az erdôben tarka sátorlapba.
Ez teljesen elfogadhatatlannak tűnt a kaméleon számára. Ezért
számára a természet kitalálta a legtökéletesebb álcázást: bôrének
színe a környezet színéhez alkalmazkodik. A füvön zölddé válik, a
kövön fehérré. Bôre a szivárvány minden színét képes magára
ölteni. De -- ezen nem kell külön törnie a fejét. A bôrnek kell
,,körülnéznie'', és megfelelô színűvé változnia. Minden önműködô.
Az ,,anyatermészet''-nek nagyon meg kellett izzadnia, mire
kigondolta ezt a zseniális és egyszerű megoldást. Korunk minden
tudósa félne egy ilyen feladat megvalósításától. Mennyi mindent
kellene tudnia arról, hogyan reagálnak a kaméleon bôrét képezô
anyagok, milyen vegyi reakciók mennek végbe benne; arról is
tudniuk kellene, hogyan ismeri fel a bôr a körülötte levô
színeket. Ilyen tudással szívesen rendelkezne minden színes
fényképezés-szakértô. A világ minden véderô-minisztériuma szívesen
áldozna milliókat, ha a katonák számára sikerülne kitalálni olyan
egyenruhákat, amelyek a kaméleon bôréhez hasonlóan változtatnák
színüket. Ilyen eredményt azonban még egyetlen feltaláló sem tud
felmutatni.
A mi kaméleonunk azonban nem elégedett meg csak azzal, hogy
elrejtsék a kíváncsi szemek elôl. Ô mindent akar látni, éspedig
úgy, hogy ehhez még a fejét se kelljen megmozdítania. Ezt az
óhaját is teljesítették. Olyan dülledt szemet kapott, amellyel
beláthatja az egész látóhatárt. De még ez sem volt neki elég!
Mindkét szeme, függetlenül a másiktól, önállóan mozoghat minden
irányban.
A táplálkozás kérdését még egyszerűbben oldotta meg. A
kaméleon nyelve húsz centiméteres szalaggá hosszabbodott, melynek
vége ragadós. Amikor valamilyen muslinca a közelbe téved, a
kaméleon lassan kinyitja száját, lasszónyelvét villámgyorsan
kilövelli, ez ráragad az áldozatra, majd még gyorsabban
visszahúzódik a szájba.
A kaméleonok már több száz éve élnek így, mint az
,,anyatermészet'' rendkívüli találmányai. A tudósok és a szakértôk
állandóan arra törekednek, hogy fölfedezzék e találmány titkát. A
kaméleont hiába kérdezzük ezek felôl. Vele és benne minden
automatikusan történik. Neki fogalma sincs a kémiáról, az
optikáról vagy a mechanikáról. Ezt nem ô találta ki...
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Ha a tüske meg a levél járni kezd
A kaméleon túl általános jellegű. Minden percben színt
változtat, attól függôen, milyen környezetben él, milyen talajon
mozog. Rajta kívül azonban az erdôkben és a mezôkön az álcázás
mestereinek egész serege él. Ezek a különleges helyzetekre
szakosították magukat. És mindegyikük valóságos remekmű, igazi
talány. Sok rovar mintha összebeszélt volna, hogy versenyezik
abban, ki tudja jobban utánozni a különféle növényeket és azok
részeit.
Jáva szigetén él egy rovar, amelyet ,,sétáló levél''-nek
neveznek. Valamilyen csodálatos módon sikerült széles szárnyait a
falevél hű utánzatává alakítania. Nemcsak alakban és színben
hasonult annak a fának a leveléhez, amelyen sétál, hanem szárnyai
a valódi levelek ereit, gyűrôdéseit lopták el. Ha megpihen a
fatörzsön, a legélesebb szem sem tudja megkülönböztetni a rovart a
levéltôl.
A ,,tüskerovar'', amely Dél-Amerikában él, valami biztosabbat
,,ötlött ki''. A növénnyé álcázott rovart ugyan nem találja, és
nem eszi meg az az állat, amelynek tápláléka, ám tévedésbôl a
falevelekkel táplálkozó állatok áldozatául eshet. A ,,tüskerovar''
ezért gondolt egyet: ,,Inkább szúrós tüskévé változom! Így senki
sem éhezik meg rám.'' Ezért megnyújtotta és elkeskenyítette hátát,
és teljesen hasonult azokhoz a tüskékhez, amelyek az általa
látogatott ágakon nônek.
Egy hosszúkás indiai szöcske más megoldást ,,talált'':
hasonlóvá vált a száraz tölgyfaághoz. Sokáig és teljesen közelrôl
kell szemügyre vennünk, ha meg akarjuk különböztetni a valódi
ágacskáktól. Léteznek zöld bogarak, amelyek nagyon hasonlítanak a
zsenge, zöld rügyekhez. Különbözôképpen értelmezhetjük ezt a
jelenséget. De kétségtelen tény, hogy ez teljes álcázás, hogy az
állatok meghatározott célból, rejtôzködésbôl változtatják meg
magukat. Ha az állatok értelmes lények volnának, kiderülnének a
titkok. Megtudnánk, ki az, aki mindezt kigondolja. Így azonban
nehezen kerülhetjük meg a következtetést, hogy a természetben az
emberen kívül még egy nagy, titokzatos Intelligencia szorgoskodik.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Kovacsipkék
A kovamoszatok egészen egyszerű élôlények. Minden moszat egy
szabad szemmel nem látható élô sejtbôl áll. A sejt élô plazma. A
kovamoszatnak a középkori lovagokhoz hasonló kemény kovapáncélja
van. Ez védi a puha, egysejtű moszatot. A jelenséget
magyarázhatnánk a természetes kiválasztódással. Ám ezek a páncélok
rendkívül díszesek. Nem olyan szépek, mint amilyenek a természeti
képek, a lenyugvó nap, a színhatások, árnyalatok a határtalan égen
vagy a nyílt tengeren. Nem, ezek a páncélok olyan szépek, mint az
emberi kézzel kidolgozott díszítô elemek: népi hímzés, csipke,
gótikus templomablakok. Szimmetrikusan, aprólékosan kidolgozottak,
arányosak és harmonikusak. A cseppecske fennmaradásában nem
nélkülözhetetlen a szépség. Életében szükségtelenek ezek az
aprólékos rajzolatok. Jusson eszünkbe, hogy e szépségben senki
emberfia nem gyönyörködhetett, amíg az ember nem találta fel a
mikroszkópot, amíg különleges szerszámaival nem csiszolta le a
parányi páncélok vékony metszeteit, és nem helyezte ôket
mikroszkóp alá, gyönyörködés céljából. A művészeket, akik a
középkorban megtervezték és kidolgozták a gótikus templomablak-
rozetták kôcsipkéit, nem ihlethették meg ezek a páncélok, mert e
rozetták a mikroszkóp feltalálása elôtt készültek. Nyilvánvaló,
hogy a csipkékben és a rozettákban tükrözôdött az ember szépség
iránti érzéke, a kovapáncélokban viszont egy másik Művészé,
amelyhez képességben és ízlésben (,,És az Isten embert teremtett a
maga képmására...'' -- Szentírás) részben hasonlítanak az emberi
művészek.
A tudomány és a művészet mindig karöltve jár. A kovamoszatok
esetében is felvetôdött egy tudományos, hidraulikai probléma. A
moszatnak lebegnie kellene a víz felszínén, a kovapáncél viszont
súlyos. Meg kellett gátolni a kovamoszat tengerfenékre, iszapba
süllyedését. Igen egyszerűen született meg a megoldás. Minden
ember erre rájött volna, ha egy kevéssé emlékezne, amit a
folyadékok fajsúlyáról és a felhajtó erôrôl, Archimédesz réges-
régi felfedezésérôl tanult. Minden egyes moszat egy olajcseppel
szereli fel magát. Az olaj fajsúlya pedig kisebb, mint a vizé, s
ez a csepp a vízben úgy viselkedik, mint egy könnyebb gázzal
megtöltött léggömb. A moszat nem süllyed el, hanem lebeg a
folyadékon.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A kémelhárítók
A kémek, különösen háború idején, titkos rádióállomásokat
használnak. Általuk titkos jeleket adnak le. Ha az ellenség meg is
hallja ezeket a jeleket, nem tudja kitalálni, mirôl is van szó.
Csak a kémek és az ô munkaadóik ismerik a titkos üzenetek
olvasásának és megértésének kulcsát. A kémelhárítók (azok, akik
harcolnak az ilyen kémek ellen) mindenáron meg akarják tudni az
ellenség titkos üzenetét. Többször sikerül is nekik. Néha elfogják
a kémet, és addig kínozzák, amíg el nem mondja a titkot. Máskor
maguk találják ki a megoldást. Akkor pedig arra ügyelnek, hogy a
kémek nehogy észrevegyék, hogy ôk már tudják titkukat. Okosan
lehallgatják a titkos üzeneteket, megfejtik ôket, és így tudják
meg, milyen tervei vannak az ellenségnek.
Hasonló történik meg a denevérrel és egy kis pillangóval. A
denevér vadászik a pillangókra, mert azok számára zamatos falatot
jelentenek. Tudjuk, hogy hogyan találja meg a denevér a
pillangókat a sötétben. Radarberendezéssel rendelkezik! Különös,
magas frekvenciájú hangokat ad, amelyeket a közönséges fül nem
hall meg. A denevér úgy gondolja, hogy áldozatai nem hallják. Ezek
a hangok visszaverôdnek, és visszatérnek az ô speciális fülébe,
amely meghallja ôket. Így, a visszhang segítségével, a denevér a
legnagyobb sötétben is megtalálja és elfogja áldozatát.
Elképzelhetjük, milyen kiszolgáltatottak a pillangócskák és a
többi bogarak. Éppen ôk, akik egész nap bujdosnak, és csak az éj
leple alatt szállnak ki. Lebegnek a sötétben, abban a
meggyôzôdésben, hogy senki sem látja ôket. A denevér nesztelenül
száll, kinyitja száját, és a pillangó váratlanul benn találja
magát.
Ki tudja, hány évszázadig ment ez így. Akkor valami
csodálatos dolog történt. A denevérek azt vették észre, hogy egyre
nehezebb elcsípni a legízesebb pillangók egyik fajtáját. Mintha
kihaltak volna. Ha a denevérek tudnának gondolkodni, biztosan
abban a meggyôzôdésben élnének, hogy a pillangócskáknak ez a
fajtája teljesen kihalt. De nem úgy van. Ezek a pillangók örömmel
szaporodnak, úgy, mint azelôtt is, de valahogy kitalálták a
denevér titkát. Mintha jól szervezett kémelhárító szolgálatuk
volna. Mintha fölfedezték volna, hogyan fogják el ôket a
denevérek. És olyan speciális fülek beszerzésére határozták el
magukat, amelyek érzékenyek a denevérek radarjának magas
hangjaira. Ez megmagyarázhatatlan módon sikerült is nekik.
Ezek a pillangók most már születésüktôl fogva rendelkeznek
ilyen fülekkel. Mihelyt megjelenik a denevér, mihelyt működésbe
lép a ,,radarja'', míg a többi pillangók és a bogarak békésen
szálldogálnak, nem sejtvén semmit, ez a találékony fajuk azonnal
meghallja az ellenséget, és megszökik elôle. Még nem tudjuk, hogy
a denevér megpróbálja-e valamilyen kémelhárító szolgálattal
fölfedezni, mi történt a kis lepkékkel. Lehet, hogy a denevérek
túljárhatnának a kis pillangók eszén azáltal, hogy változtatnának
a hangrezgés magasságán, mint ahogy azt a kémek rádióállomása
teszi, amikor rájön arra, hogy az ellenség fölfedte. Ez a kis
lepkékre új feladatokat róna, de egyelôre nyugodtak lehetnek.
És mindebben az a legnagyobb érdekesség, hogy sem a
denevéreknek, sem a pillangóknak nincs értelmük, gondolkodásukkal
nem tudnak semmit elérni vagy fölfedezni. De mégis mindez úgy
történik, mintha valaki gondolkodna, föltalálna, eszébe jutna, és
általános megoldásokat találna. Ez mindig arra a gondolatra tereli
a figyelmünket, hogy az ember a valóságban nem az elsô értelmes
lény, hogy valahol a dolgok legmélyén jelen van egy titokzatos
Ész. Ezek az adatok lehetôvé teszik, hogy megsejtsük, hogy
megtapogathassuk jelenlétének nyomait. De mindez egész sor új
kérdést vet föl, amelyekre nem könnyű választ adni. Ezért
növekszik bennünk a kívánság, hogy a sejtelemtôl eljussunk a
tudásig, hogy beszélgetésbe lépjen velünk Az, hogy jelentkezzen
nekünk, Aki mindenütt otthagyta titokzatos nyomait. Így utal
bennünket a természet a KINYILATKOZTATÁSRA.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Mikor elindúl a szél
A szél az egész világot bejáró szüntelenül fújni kívánó szervetlen motor, mely az egész légkört mozgásban tartja.
Az üzemanyagot a pára adja, melyből esőt hozzó felhők jönnek és öntöznek, öntözik a földet, és növekedésnek indúl az élet, virágba borúl a mező, még a kietlen sivatag is sok töndérzöld mezőt varázsol nekünk, ami Isten dicsőíti, egy szép rózsa a lánynak, melynek jelképe az üdeség, az illat, mely minden nap magával ragad, az esti szelllő, mely kisöpri a fülledt melleget a szobánkból, mikor az eső csaparrá áztat és a meleg mely megszárít, ez olyan mint egy jól elképzelt, de inteligenciával megtervezett Földünk, mely csupa-csupa meglepetés.
Égszakadás:
Zivatarok, villámok, tornádok mutatják hatalmas erejüket, mely méltósággal pusztít, de nem sokára minden megújúlva,, újjult erővel szárba szökken a derékba tört fa és a tarig hajolt fű felegyenesedik.
A pusztítás egybven építés. Tervezett időben. :2smitten:
-
Köszönöm Zotya! :afro:
-
A pingvinek is rejtélyek
Az Antarktisz különös állatai a pingvinek. Az örökös jég
birodalmában élnek a Déli-sark vidékén. Madarak, de nem tudnak
repülni. A szárazföldön meg igen bizonytalanul, totyogva járnak.
De jó úszók, s a tengerben találnak eledelt. Ôsszel a végtelen
messzeségen keresztül utaznak, katonásan, szépen egymás után.
Olyan partot keresnek, ahol a tenger nem fagy be. Hogyan lelik meg
az utat a fehér rengetegben, amelyben a bátor sarki expedíció
tagjai is alig ismerik ki magukat, noha a legkorszerűbb
műszerekkel rendelkeznek? Egy alkalommal a Crozier-hegycsúcs
közelében a tudósok 174 pingvint ejtettek zsákmányul. Átlátszó
dobozokba zárva 400 kilométernyi távolságra fekvô bázisukba
szállították ôket. Csak két hónap múlva kezdték meg szabadon
bocsátásukat. Egyikük a másik után indult meg, pontosan a
szülôföldjük irányába. Egyik pingvin hátára parányi rádióállomást
szereltek, s a radiogoniometria segítségével követték. A többiek
útját viszont távcsövön át figyelték. Mindegyik pingvin pontosan a
Crozier-csúcs felé haladt, akár reggel, délben vagy este
bocsátották ôket útra. De az állatok viselkedésében nem észleltek
változást. Amikor azonban a Nap a sűrű felhôk mögé rejtôzött, a
pingvinek zavarba jöttek. Határozatlanul sétálgattak erre-arra,
amíg ismét elô nem bújt a Nap. Ez azt jelentette, hogy a Nap
segítségével tájékozódtak. Hasonló kísérletet végeztek öt
nôsténypingvinnel, akiket elválasztottak kicsinyeiktôl, és
messzire, 1200 kilométernyire vittek otthonuktól. Gyűrűvel
jelölték meg ôket, hogy késôbb meg tudják ôket találni. Tíz hónap
után megállapították, hogy az ötbôl három élve hazaért. Pedig
nemcsak a síkos jégen, hanem a jéggel borított hegyvidéken is át
kellett totyogniuk.
A Nap segítségével tájékozódó emberek számára
nélkülözhetetlen az óra. Csak ha már tudjuk, hány óra van a helyi
idô szerint, és miután pontosan megállapítjuk a Nap állását, akkor
tudjuk kiszámítani a világtájakat és meghatározni mozgásunk
irányát. Ez azt jelenti, hogy a pingvineknek olyan műszerük van,
amely hasonlít a mi iránytűinkhez és óráinkhoz. Ôk ezeket a
műszereket nem úgy használják, ahogyan az emberek (ehhez észre is
szükségült volna). A műszerek közvetlenül irányítják ôket a
tájékozódásban, úgy, mint például bennünket az egyensúlyérzék-
szervünk: a fülünkben közvetlenül tájékoztat arról, hogy egyenesen
vagy meggörnyedve járunk-e.
Hogy a pingvinek tájékozódását szolgáló műszerek igen
hasznosak, s az ô körülményeik között nem tudnának élni nélkülük -
- ez nyilvánvaló. Kevésbé érthetô, hogyan születhetne meg a
pingvinek fejében e műszerek kigondolásának és önálló
használatának az ötlete. Sôt, ez teljesen érthetetlen és
megfejthetetlen rejtély maradna, ha semmiképp sem hinnénk abban,
hogy a természetben egy Ész tevékenykedik, mindenre gondot visel,
mindenütt jelen van, mert ,,Még a hajatok szálai is mind számon
vannak tartva'' (Mt 10,30).
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
De bekey doktor ,,szelepe''
Évekkel ezelôtt a képernyôn láthattuk az amerikai orvost, dr.
de Bekeyt, milyen ügyesen nyitja fel egy páciens mellkasát
Belgrádban, hogyan vágja ki a fô aorta szívbillentyűit, és cseréli
ki ôket műanyag szeleppel. Szelep, mint minden más szelep. Kis
golyó, amely ugrándozik, szökdécsel a megengedett határok között,
úgy, hogy az egyik irányban átengedi, a másik irányban pedig
meggátolja a vér áramlását. A műsorvezetô megmagyarázta nekünk,
nézôknek, hogy hasonlóan működik, mint a víz alatti halászat
alkalmával használt legegyszerűbb búvársisak levegôadagoló
szelepe.
Megcsodáltuk a híres sebész ügyes és biztos kezét,
nemkülönben a korszerű felszerelést, amelynek segítségével
elvégezhetôk az ilyen szívműtétek, a szív és a tüdô megfelelô
műszerekkel való ideiglenes helyettesítése. Amikor az orvos a
tenyerén tartotta az élô szívet, úgy tűnt, az ember teljesen úrrá
lett a természeten.
S eközben majdnem teljesen megfeledkeztünk arról, hogy dr. de
Bekey szinte a szemünk láttára távolította el a szívbillentyűket a
szívbôl, és hogy ezek a billentyűk tökéletes másai a természetes
,,szelepnek'', amely az elsô szíves állatnak a Földön való
megjelenése óta minden élô szívben létezik és működik. Eszünkbe se
jutott, hogy ezek a természetes, hús-''szelepek'' ugyanolyan
fizikai törvényszerűségeken alapszanak, mint dr. de Bekey
szelepjei, s hogy nagyságuk megfelel a legtökéletesebb
számításoknak, amelyeket a rendelkezésre álló adatok alapján végez
el a korszerű elektromos agy.
Joggal csodáljuk a neves orvost, de talán elfelejtettük
csodálni a nagy Elmét, aki aktívan jelen van a Földön kialakult
élet minden korszakában, s közvetlenül minden élô szervezetben, s
hogy a legkülönfélébb élô szemek legösszetettebb életfeladatait
oldotta meg. Ha az egész természet nem ettôl az Elmétôl ered,
hogyan ismerhetnénk fel az emberi értelmet, fedezhetnénk fel
titkait, és ismételhetnénk meg megoldásait? Vajon képes volna-e az
ember megfejteni, megérteni és átírni a szöveget, amelyet nem egy
szintén intelligens Valaki írt volna meg?
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A kardhal -- élő torpedó
Képzeljék el a sportautót, ahogy a 200 lóerôs motorral és 60
kilométeres óránkénti sebességgel veszi a nehéz akadályokat.
Milyen anyagból kellene készíteni az ilyen autó elsô részét,
hogyan kellene megszerkeszteni, hogy összeütközéskor egyetlenegy
csô, vezeték se szakadjon el; hogy minden műszer és a motor is
zavartalanul működjön, hogy világítsanak az égôk, sôt az ember is
sérülés, ájulás nélkül ússza meg az autókarambolt?
Ilyen műszer még nincs. Ám létezik egy halfajta, a kardhal:
Nevét a ,,kardjáról'' kapta, amely valójában a fej kemény, éles
nyúlványa. Ez a hal azzal ,,szórakozik'', hogy nekiiramodik a
hajóknak, és igen gyakran sikerül is átlyukasztania ôket. Olyan
ereje van, mint a 200 lóerôs gépkocsinak, amelyik óránként 60
kilométernyi sebességgel száguld. Porcos váza afféle fémvédô, a
gerincoszlop közötti porc teljes mértékben felfogja az ütéseket.
Különösen érdekes a kard tövénél, a fejben egy szerv, amely afféle
ütéselfojtó. A csont lép alakú, üregeit olaj tölti ki. Az olaj
hidraulikus módszerrel tompítja az ütést. Amikor a kardhal
megtámadja a hajót, azt torpedóhoz hasonló ütés éri. Megtörtént,
hogy a keményfából készült deszkát 12 centiméternyíre átdöfte
kardjával, és még 20 centit kivágott a puhafa deszkából, s aztán a
lyukon keresztül a hajó belsejébe repült, és -- életben maradt.
A kardhalvadászok különlegesen felszerelt hajókkal
rendelkeznek. Amikor a szigonnyal eltalálják a halat, az még így,
sebesült állapotban is körülbelül 20 kilométeren bírja húzni a
motorcsónakot. Kardjával nagy, erôs cethalakat támad meg, mert
elôszeretettel fogyasztja húsukat.
A ,,kard'' felépítése, a csontok, a hidraulikus ütésvédô, a
kiválóan megtervezett élô torpedó újra alkalom, hogy
elgondolkozzunk, milyen sok minden valósult meg a természetben
igen bölcs, aprólékos tervek alapján. S hogy nem az ember kezdett
elsôként tetvezni, feladatokat tűzni maga elé, olyan eszközöket,
szerszámokat kiagyalni, amelyekkel a legkönnyebben és a lehetô
legjobb módon koronázhatja siker vállalkozását. A valóság bizony
jóval az ember megjelenése elôtt nemcsak élô volt, hanem teljesen
megfontolt és bölcs. Csak a nagyon erôs materialista hit
gondolhatja, hogy a tervezésre irányuló elsô ötlet, elgondolás az
elsô emberi agy szüleménye. A gondolatnak az ember megjelenése
elôtti megléte azonban arra utal, hogy létezik egy Esz, aki nem
kötôdik egyetlenegy agyhoz, de amely megnyilvánul a természet
számtalan tervszerű megoldásában.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
A dongóméh a fizikai törvények ellen
Nem nehéz meggyôzôdni, hogy a természetben szinte minduntalan
olyan műszaki megoldásokra lelünk, amelyeket az emberek több ezer
vagy millió évvel ezelôtt fedeztek fel és alkalmaztak. A denevérek
ultrahangos radarkészüléket használnak; egyes darázsfajták az
idegsebészet tökéletes módszerét alkalmazzák; minden madár és
szinte minden bogár, a denevérek, sôt azok a mókusfajták, amelyek
mellsô és hátsó végtagjai között bôr feszül -- az aerodinamika
töményszerűségei alapján szállnak. E törvényszerűségeknek
megfelelôen tájékozódik mindenki, még a rakéta-repülôgépek is... A
természetben azonban olykor találunk olyan megoldásokat is,
amelyek ellentétben állnak a már ismert természeti törvényekkel,
néha történik olyasmi, aminek a jól ismert fizikai törvények
szerint nem volna szabad megtörténnie. Ilyen a közönséges dongóméh
esete.
A repülôgépek és a madarak, amikor szállnak, a levegôt lefelé
nyomják, préselik, mégpedig olyan erôteljesen, hogy ezáltal
emelkednek fel, vagy maradnak az elért magasságban. Minden
aerodinamikával foglalkozó szakember elég egyszerűen ki tudja
számítani a szárny felületének a nagyságát, a motor sebességét és
erejét, hogy a repülôgép szállni tudjon. A hatalmas, súlyos, kis
sebességű repülôgépek kis szárnyaikkal nem tudnának felszállni.
Nagyobb sebesség esetén lehetnek kisebb szárnyaik. Minden madár
szigorúan tartja magát ezekhez az aerodinamikai törvényekhez. Mi
csodálkozunk, hogyan ismerik a madarak ezeket a törvényeket, ki
számította ki nekik a szárnysebesség, a szárnycsapások száma, a
törzs tömege és a test aerodinamikus vonala stb. közötti
összefüggéseket. Ebbôl a Szellem, az Ész, a Szó, a Logos
létezésére következtetünk, amely az egész természetben az emberi
értelem megjelenése elôtt és attól teljesen függetlenül működik.
De a dongóméh újabb talány elé állít bennünket. Olvasunk az
újságokban arról, hogy a légi társaságok szakemberei gondosan
tanulmányozzák a madarak és a bogarak repülését, tanulni kívánnak
a természettôl, hogy tökéletesítsék az ember repülô szerkezeteit,
gépeit. A dongóméh tanulmányozása után megállapították: a dongóméh
nem repülhet! Szárnyai ugyanis olyan lanyhán szelik a levegôt,
hogy egy könnyebb testet a levegôbe emelhetnének, de az ô nagy
dongóméhtestét nem. A dongóméh repülése az aerodinamika törvényei
szerint lehetetlen. Ez a repülés természetellenes, s ha a dongóméh
megismerné e törvényeket, tudná, hogy képtelen a levegôbe
emelkedni.
Az eset érdekes is, érthetetlen is. Arra enged következtetni,
hogy a természet törvényei mégsem olyan abszolút érvényűek,
ahogyan általában gondoljuk. És hogy a logikus törvényszerűség
felett végül is nem csak egy Értelem, hanem Akarat, szabad akarat
áll, amely számunkra logikátlannak tűnô törvényszerűségek szerint
működik, olykor ,,megtréfálva'' bennünket teljesen másféle
törvényszerűségek alkalmazásával. Talán egyszer fény derül a
dongóméh repülésének a töményszerűségére is. Ezzel tágulnak majd
az emberi megismerés határai, ugyanakkor még inkább csodáljuk majd
a Teremtôt, aki nem csupán Ész, hanem Akarat is.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Ezeket az engedetlen dongóméheket azonnal meg kell rendszabályozni!
Ki hallott még ilyet, hogy a törzsfejlődést felrugva repülgessenek, amikor nem lett nekik megengedve!
Felháborító...
-
:D Hát tényleg meg kellene mondani nekik, hogy állítsanak magukon.
A kolibrinek is meg kellene mondani, hogy nincs ereje ahhoz, hogy 6 000 000 szárnycsapással tankolás nélkül átrepüljék az óceánt.
Ez a csöpnyi madár megszégyeníti a túdósokat, mivel nem tudnak rá magyarázatot adni. :igen:
-
Vénuszt dinamittal
Egy hasonló rajz egy zágrábi újságban látott napvilágot 1966-
ban, a következô képaláírással: ,,A robbantás alkalmával a
kôtörôben gyakran érdekes alakú kôdarabok keletkeznek.
Elôfordulhat, hogy egy napon letörik egy kôdarab, a milói Vénusz
szobrának hű másolata.'' Elképzelhetjük, a tűzmesterek (bányában a
robbantást végzô szakképzett dolgozók) lyukat fúrtak, elhelyezték
a dinamitot, meggyújtották a gyújtózsinórt, majd eltávolodtak a
helyszínrôl. Amikor elégett a gyújtózsinór, a dinamit felrobbant,
a kisebb és nagyobb kôtörmelékek pedig szanaszét repültek. Sok
különös alakú kôdarabot láthattak. És senki nem állíthatja, hogy
egy ilyen robbantás alkalmával nem válhatna le egy olyan kôdarab,
amely teljesen hasonlít a híres görög szoborhoz, a milói
Vénuszhoz. Teljes képtelenség, de senki nem állíthatja, hogy nem
történhet meg. Néhány millió év leforgása alatt, ha állandóan
robbantanak, miért ne keletkezhetne ott egy szép napon még egy
milói Vénusz''?!
Egyes emberek a természet megfontolt megoldásairól- mindazt,
amit fejtegetésünkben mi a Teremtô bölcsességeként mutatunk be --
azt gondolják, hogy véletlenül születtek meg a természet hosszú
fejlôdése, változása folyamán. Évmilliókon keresztül minden
körbeforog, összekeveredik. A legkülönfélébb formák jönnek létre
robbantás alkalmával is. Ezek közül egyesek, elsôsorban a növényi
és állati alakzatok, a megtervezettség, a célszerűség benyomását
keltik. Ahogy az a Vénusz a kôtörôben szobrász nélkül is
megjelenhetne, ugyanúgy, gondolják az emberek, mindez a bölcs
megoldás a bölcs Isten nélkül is megszülethetne.
Mit szóljunk ehhez? Ha tréfás kedvünkben volnánk, a
véletlenben bízó embernek azt tanácsolnánk, hogy ha lakásába egy
szép szobrot szeretne, akkor ne fáradjon a szobrászhoz, hanem
szerezzen sok dinamitot, és addig robbantson, amíg meg nem kapja
azt a szobrot, amelyre éppen vágyott. Az illetô erre azt
válaszolná, hogy mindez a természetben hosszú millió évek
leforgása alatt történhetne meg, s hogy neki nem áll
rendelkezésére ennyi idô. Nekünk sem. Ezért jobb, ha elismerjük
azt a lehetôséget, hogy egy ilyen szobor talán mégis
,,megjelenne''. Kiugrana a kôbôl. Mit érne azonban az így,
véletlenül létrejött szobor, ha senki nem ismerné fel, hogy ez nem
személytelen kô, hanem egy szobor? Vagy ha a Vénusz a többi
törékeny dologgal együtt szerteszét repülne, és végérvényesen
kidobnánk? Mintha soha létre sem jött volna. Vajon ebben az
esetben is ,,milói Vénusz'' maradna? Csak akkor, ha egy véletlen
járókelô eltenné, megôrizné, esetleg talapzatra állítaná.
Fontos, hogy az a Valaki tudja, mit akar. Akkor már nem
lényegtelen, hogy a szoborra vágyó személy vésôvel vagy
kalapáccsal dolgozza-e ki, vagy -- ha kedvesebb számára --
szándékos robbantásokkal, és várja, mikor válik ki a kôbôl a
szobor.
Vagyis a természet megalkotásában is fontos az Elme, aki
tudja, mit akar -- a Teremtô Isten. Akkor már nem lényeges, hogy
az egyes formákat, elsôsorban az élôlényeket közvetlen
eljárásokkal teremti meg, vagy hagyja, hogy a természet elemei és
erôi keveredjenek egymással, hassanak egymásra, s hogy a milliárd
alakzat között -- melyek közül egyesek haszontalannak tűnnek --
megjelenjenek olyanok, amelyek nyilvánvalóan értelmesek, amelyeket
Ô kíván, s amelyekben az Ô különös gondolatának megvalósítását
látjuk.
Ezért a hívô ember -- saját műveltsége és tudása szerint --
gondolhatja azt, hogy Isten a különféle állatokat közvetlenül
teremtette meg, vagy minden egyes fajtát végigvezetett a fejlôdés
folyamatán, vagy ,,átengedte'' a történéseket az úgynevezett
természetes kiválasztódásnak. Itt nem arról van szó, vajon létezik-
e Isten vagy nem, hanem arról, milyen módon teremt a káoszból
kozmoszt, a rendetlenségbôl rendet.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Én hasonló példával szoktam előhozakodni, ha az evolúcióval jönnek:
Ha igaz lenne az evolúció, akkor különböző hegyek tetejét a víz és a szél kifújhatta volna 14 szobás palotákká is, mégsem láttunk ilyesmit, pedig több millió éve létezünk az evolúció szerint. Ha csak egy fejlettebb elme tud létrehozni például egy ilyen házat, akkor miért gondoljuk, hogy a természet önmagába létre tudott hozni egy ilyen bonyolult szervezetet, mint az ember, és akkor a többi élőlényről nem is beszéltünk...
A magyar ember is azt mondja: "Abból a bizonyosból nem lehet várat építeni!" :020:
-
Valóban, az evolúció elmélet semmivel sem tudományosabb, és jobban bizonyítható, mint a teremtés, és ha már hit kérdés, márpedig az, akkor már könnyebben hihető hogy Isten teremtett bennünket, mint ez a robbanás teória. Vicces, és nem is értem hogy lehetett ezzel milliókat elhitetni! :02:
Más: Kicsit lehet, hogy profán leszek, de ez az Isten dicsősége a teremtett világban topik, és volt ma egy élményem.
Kaptam ajándékba egy tál málnát, friss, érett, és le is volt hűtve! Munkából hazatérve, ettem belőle, és valami fantasztikusan finom volt!
Dícsértem az Urat szívemből, milyen csodálatosat alkotott, és mennyire elkényeztet minket ilyen kedvességekkel! :01:
Mert ugye málna, és hasonló élvezetes finomságok nélkül lehet élni, és ha átgondoljuk az életünk apró, természetesnek tűnő dolgait, ami nem életszükséglet, de mégis megvan, mert ennyire szeret bennünket a mi Urunk! Dicsőség,és hála neki!!! :igen:
-
Valamelyik tudós azt a hasonlatot hozta, hogy az evolúció ahhoz hasonlítható, mikor egy tornádó végigsöpör a szeméttelepen és egy feltankolt, új Boing 676-os jönne létre.
Darwin a Fajok eredete c. könyvének az utolsó fejezetében a szem működését elemzi, és egyszerűen ledöbben annak létezésén.
Azthiszem azt az alcímet is adta, hogy "Problémák az elmélettel".
Darwin azt is mondta, hogy ha egy sejt összetettebb egy egyszerű plazmánál, akkor át lehet húzni az elméletét. Ugyanis akkor még nem tudták (mikroszkópi nagyítás hiányában) hogy minden egyes sejt hordozza magában a DNS-láncot.
Ennek a DNS-láncnak 3.1 milliárd (!) lépcsőfoka van és teli komplex kódokkal. Tehát nagyon bonyolult és messzi áll az egyszerű plazmától!
Ezeket elfelejtik tanítani az iskolákban. :118:
-
A véletlen műve?
A sajtóban napvilágot látott egy hír, miszerint 1968. június
15-én lesz a ,,világ vége''. A csillagászok jelentették, hogy az
Ikarusz kisbolygó a Földünk felé száguld, és hogy a jelzett napon
bekövetkezik az összeütközés. Ez az Ikarusz egy óriási, súlyos
rög, amely a Nap körül bolyong. A Földnél sokkal kisebb, de az
összeütközést bolygónk is megsínylené. Nem esne ugyan szét, de
alaposan meginogna, megrengene. Nagy földrengésekre kerülne sor,
és az a terület, ahová az Ikarusz hullana, teljesen megsemmisülne.
Ezt egy újabb hír követte a sajtóban: Egyelôre nem következik be a
,,világ vége''. És miért nem? Mert az Ikarusz nem tudja eltalálni
a Földet. Ezt jelentette ki a belgrádi Csillagvizsgáló Intézet
igazgatója, Pero Durkovic: ,,Manapság már mindenki számára
világos, hogy nem olyan könnyű a Földrôl eltalálni egy Hold
nagyságú célpontot. Sok számítás és kiegészítô motorgyújtás
szükséges, hogy sikerüljön célba találni...'' (VUS -- Vjesnik u
sredu, 1966. II. 1.)
A tudós állításában az a lényeges, hogy biztosan nem történik
meg az, aminek a bizonyossági foka jelentéktelen. Vagyis talán
mégis bekövetkezhetne, mint pl. hogy valaki elsô próbálkozáskor
tűt talál a szalmakazalban, de ilyesmire nem kell számítani, a
gyakorlatban ez lehetetlen. A belgrádi tudós ilyen gondolkozásához
indítékot szolgáltattak a szovjetek, akik rakétájukat sikeresen
küldték fel a Holdra. A Hold nem olyan parányi, és elég közel van
bolygónkhoz, de ennek ellenére a szakemberek szerint igen nehéz
eltalálni. Elegendô, hogy némi hiba csússzon a számításokba, vagy
hogy egy másodpercnyivel késsenek a gyújtással, vagy hogy egy
kicsit erôsebben vagy gyengébben működjenek a motorok, és a rakéta
elszáguldana a Hold mellett, visszavonhatatlanul eltűnne a
végtelen világűrben. Megmutatkozott, hogy nem elegendô csak kilôni
a rakétát, hanem rádión keresztül állandóan követni kell útján,
újabb számításokat végezni, valamint rakétamotorok pótgyújtásával
kijavítani, módosítani pályájának irányát.
Ha az emberek ennyit kínlódtak azzal, hogy eltalálják a
Holdat, akkor hogyan sikerülne az Ikarusz kisbolygónak a távoli
világűrbôl eltalálnia a Földet, ha nincsenek tudósai, űrhajósai,
akik számításokat végeznének, és a Föld felé irányíthatnák. Az
Ikaruszra minden irányból bolygók hatnak. A Mars, a Vénusz és a
Jupiter, mindegyik egy kicsit más irányba ,,húzza'', de szinte
hihetetlen lenne, hogy mindezen elmozdulások eredményeként éppen a
Földet találná el az Ikarusz. Ennek csupán annyi a valószínűsége,
mint annak, hogy valaki bekötött szemmel egy puskából eltalálja az
egy kilométernyire repülô szúnyogot. A csillagász szerint a
lehetetlen dolgok nem történhetnek meg. Hasonló az emberek
véleménye is, és rendszerint ez be is igazolódik. A szakemberek
semmilyen komoly következtetéseket nem vonnak le a hihetetlennel
határos véletlen alapján. Mégis, ha a Föld keletkezése, a
bolygónkon kialakult élet kerül szóba, ezt egyes tudósok igenis a
véletlenre merik bízni. Amikor meg kell magyarázniuk, hogyan
keletkezett a számtalan igen összetett és rendkívül különös atom-
és molekulaszerkezet, az idegsejt, a csuklók, a szervek, a
hormonok és az élet birodalmának még több ezer ismeretlen
tényezôje, a tudósok ,,megengedik'', hogy mindez a vak természeti
erôk egymásra gyakorolt véletlen hatására jött létre. Mintha egy
teljes könyv véletlenül, tetszôlegesen össze állhatna a betűk
öntudatlan összedobálásából, összekeveredésébôl. A tudósok szerint
sok millió év telt el, míg találkoztak, majd felbomlottak,
kialakultak az atomok és molekulák legkülönfélébb kombinációi, s
hogy így, véletlenül jöhettek létre a Földön az élet
legkülönfélébb formái. Ceruzával a kezükben bizonyítják, hogy
tisztán matematikailag, elméletileg létezik némi valószínűsége
ennek, de sok millió év alatt ilyen valami meg is történhetett, és
többször is megismétlôdhetett. Ha az ember hallja a valószínűség
számításaira alapozott, komoly fejtegetéseiket, szinte hinni is
tudna nekik. Szerencsére a szovjetek annyira megkínlódtak, hogy
rakétájukkal eltalálják a Holdat... És hogy a belgrádi csillagász
ennek alapján józanul leszögezi, hogy 1968. június 15-én nem
következik be ,,a világ vége''. Az Ikarusz kisbolygó nem
találhatja el a Földet, intelligens legénység hiányában nincs, aki
meghatározná, és menet közben kiigazítaná pályáját. Sokkal kevésbé
lehetséges, hogy a számtalan atom és molekula egyetértésben, az
Értelem hatása nélkül, egy élô állomást hozna létre. Az Értelem a
világűr jövôjét nem a véletlenre bízta. Ezt az Elmét, amelynek
jelenléte megnyilvánul az egész természetben, egyesek
,,Kivételnek'', mi viszont emberemlékezet óta Istennek nevezzük.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
-
Ezzel véget is ér Zivko Kustic könyve.
-
Én úgy tudom Darwin hívő ember volt, ő nem gondolkodott abban, hogy az evoluciós folyamatok kizárják Isten létét. Ezt az elméletet már csak a következő generációk gyártották Darwin irataiból.
-
Azt nem tudom, hogy Darwin hívő volt. :118:
Egyébként felajánlottak 250 ezer dollár díjt annak, akik valamilyen bizonyítékot tud felmutatni az evolúció mellett.
Még meg van az összeg. :hehe:
-
Azt nem tudom, hogy Darwin hívő volt. :118:
Egyébként felajánlottak 250 ezer dollár díjt annak, akik valamilyen bizonyítékot tud felmutatni az evolúció mellett.
Még meg van az összeg. :hehe:
Antikám, azt hiszem megtaláltam az evolúció bizonyítékát!
Napról-napra fejlődik a humorod!
Na hol lehet felvenni azt a 'gempát'?!
:fetreng:
-
Dabám,felezünk,én is jelentkezek. :009: :fetreng:
-
"A tudományt hivatásszerűen művelő, valamint a tudomány mindenkori eredményei iránt érdeklődő keresztényeknek be kell látniuk, hogy Isten bevonásának már a teremtés aktusával kezdődően meg kell történnie azokba a tudományos elméletekbe, modellekbe és módszerekbe, amelyek a tudomány és az intelligens hit határfelületén helyezkednek el. Ez pozitív látást ad Istenről: Isten nem verseng a tudománnyal, hiszen maga a tudomány is Istentől való. Ez azt is jelenti, hogy a világegyetem működését, fenntartását, de legfőképpen annak létrehozását érintő mélyebb okok nem a természetben (az anyagi világban), hanem a természetfelettiben keresendők. A keresztény tudósnak mindig szem előtt kell tartania, hogy Isten a Bibliában azt nyilatkoztatta ki, hogy miért tette a dolgokat. A tudomány azt kutat(hat)ja, hogyan. Ebben a kutatásban azonban a tudóst Isten Igéje is eligazítja.
...a körülöttünk lévő világ csodálatos összhangja, a természeti törvények felfoghatatlan összehangoltsága természetfeletti eredetű. "Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik", vagyis szeretném a teremtő alkotásait a tudomány általam ismert és művelt eszközeivel minél teljesebb mértékben megismerni és másokkal is megismertetni.
– Az anyag és az energia mellett az információ mint szellemi tényező tekinthető a dolgok mozgatójának. Természetesen nem a relatív információkról van szó, mint a hírek, pletykák, adatok, hanem az abszolút információkról, amelyek nemcsak az időben, hanem az örökkévalóságban is megállják a helyüket. Ezek a hívő számára az Isten igéi, amelyek teremtő erővel bírnak – de hogyan tudja ezt egy materializmuson, evolúción nevelkedett ember megérteni, felfogni?
– Az Istenben hívő ember számára egyértelmű, hogy a teremtett világ és – tudományos kifejezéssel élve – a hozzá kapcsolódó téridő Isten szavára állt elő az örökkévalóságban a láthatatlanból. Ezt a tényt materialista alapállásból, pusztán a természetes ész alapján sem megérteni, sem elfogadni nem lehet. Hogy valaki hogyan és milyen módon jut el Isten elfogadásának tényéig, arra semmiféle szabály nem adható: Isten az embert értelemmel és szabad akarattal teremtette, és a szabad akarat által a teremtő elutasítása és elfogadása egyaránt lehetséges. A nyitott gondolkodás ott kezdődik, hogy az ember belátja: mind a teremtés, mind az evolúció elfogadása intelligens hiten alapszik, mivel a világ kezdeteire vonatkozó elképzeléseket a tudomány, saját korlátaiból adódóan, soha nem lesz képes bizonyítani – ebből következően téves az az elképzelés, hogy az evolúció tudományos, a teremtés pedig vallásos elképzelés; a tudomány szerepe abban van, hogy mindkét előfeltételre (premisszára) felépíthető egy-egy összetett modell, amellyel a távoli múltból eljutunk a jelenig, és megvizsgálható, hogy a tudomány ma ismert tényei melyik elképzelést támogatják jobban vagy kevésbé. Ezekkel a kérdésekkel megbirkózva már van remény arra, hogy az ember józan kritikával viszonyul a tudomány által eddig egyoldalúan preferált evolucionista elképzelésekhez."
dr. Tóth Tibor / Exodus/
-
:igen:
Zsuzsa! :2smitten:
Nagyon jó kis "tanulmány"!!!
S éppen az előbb fedeztem fel a régebbieket is. Milyen csodálatos a teremtett világ BIZONYSÁGTÉTELE a Teremtő Istenről! :168:
Antee! Köszi a sok-sok klassz írást!!!
Tünde :044:
-
Ámen!
-
Antikám, azt hiszem megtaláltam az evolúció bizonyítékát!
Napról-napra fejlődik a humorod!
Na hol lehet felvenni azt a 'gempát'?!
:fetreng:
Tudomásom szerint a Creation Science Evangelism (Teremtés Tudomány Evangélizáció) ajánlotta fel ezt az összeget. :088:
-
http://video.xfree.hu/?n=dandej|bcf1b0f4a76265823a0bd4849acc3a10
Ezt Harangtól kaptam, de elképesztő, hogy Isten milyennek teremtette még az állatokat is!!! :063:
-
MADÁRPARÁDÉ
- Őszapó! – rikkantottam el magam.
- Három is! – A fiúk csak óvatosan lopakodtak
közelebb, látva felemelt kezem intelmét, majd követve
tekintetemet, mindenki szeme a madarakra szegeződött.
Gömbölyű, fehér fejecskéjükkel, pici, kedves, fényes
szemükkel, pihés tollazatukkal és kecses, hosszú
farktollukkal természetes bájt hordoztak.
Először látogattak ide, és azonnal megbarátkoztunk
velük. Csak jöjjenek máskor is, van számukra is eleség!
Hárman-négyen lehettek, udvariasan kivárták sorukat a
már itthoninak számító cinkék és a vörösbegy után.
Vajon honnan kerültek ide? …
A házunktól távolabb már, kint a szabadban, valóságos
légi parádét láttam! Százával röpködtek a kecses énekes
rigók fölöttem, a különítmény 40-50 fős rajokban repült
hullámozva, majd egy tömböt alkotva kavarogtak,
csapkodtak, így várva be társaikat. Béla szerint talán
inkább seregélyek voltak…
Néha a feketerigók is csinálnak különös mutatványokat!
Valóságos légi akrobaták, ahogy szinte zuhanórepülésben
érkeznek az ágra…
A náthás szobafogság után jól esett szétnézni a hólepte
környéken! Már egész jól megszoktuk a hosszú telet...
S bár a varjak nemtetszésüknek hangot adva károgtak,
az ezüstös szárnyú galambok szabályos alakzatban
emelkedtek, váltottak irányt a légmozgással, szinte
táncot lejtve.
Megfigyeltem egy mulatságos szarkát, ahogy maga
körül forgott, erős csőrével kapálva, vágva a havat,
hosszú farktollával pedig lesimítva az elég mélyre
sikeredett gödröt. (Vajon mit akart???)
A piros fejtetős tengeliceknek pedig halaszthatatlan
megbeszélnivalójuk akadt, mert olyan ricsajt csaptak,
mintha holnapra megérkezne a tavasz! Hát… nem a
tavasz köszöntött be, hanem újabb havazás…
A cinkék meg harsányan nevettek mindenen, amiről
eszembe jutott a Példabeszédek könyvében említett
derék asszony, aki „nevetve néz a holnap elé.”
Valóban… Bár a járdák és a korábban kitaposott
ösvények újra betemetve, mégiscsak álomszép ez a
sziporkázó, fehér, téli világ!
Ássuk ki a hóból hibernált jókedvünket, elgémberedett
hit szárnyainkat, és nézzünk reménységgel, bizakodva
az előttünk álló napokra!
2010. febr. 6. Guti Tünde
www.gutitunde.eoldal.hu
-
drága Tünde :044: :017: -olyan kedves gondolatok ..köszönöm :2smitten:
Csodás lelkülettel és bölcsességgel ajándékozott meg Téged az ÚR. Áldott vagy :2smitten:
Szeretem olvasni az írásaidat és boldog aki meglátja amiket Te is a teremtett világban. :169:
Hiszen Teremtőnk csodás alkotásairól szól minden
-madarak, fű, virág, rügyező fák, símogató szellő, gyönyörű kék ég, felhők, szikrázóan csillogó hó..........annyi szépség vesz körül minket...csak szeretni és látni kell!-
Rácsodálkozom mily szépek az ÚR alkotásai " boldog vagyok ilyen kis apró örömöktől is"
Én is gyakran nézegetem innen az ablakomból írás közben a futó felhőket, egy egy kismadár röptét megpillantva.............és ez a zsoltár jön fel hálaadással :169:
zsoltárok: 57.
12. Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsőséged!
-
Isten dicsőséges
„Mert a mi állampolgárságunk(országunk)a mennyekben van,ahonnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.Aki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket,hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez,amaz Ő hatalmas munkája szerint,mely által maga alá is vethet mindeneket.”
Fil.3,20-21
amen
"Irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű.
Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez.
Dicsér téged, Uram minden teremtményed és áldanak téged a te kegyeltjeid.
Országodnak dicsőségéről szólnak, és a te hatalmadat beszélik.
Hogy tudtul adják az ember fiainak az ő hatalmát, és az ő országának fényes dicsőségét.
A te országod örökre fennálló ország, és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre.
145. Zsolt.8-13
amen
-
1Kor 3,5-9.
5, Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr.
6, Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. 7 Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.
8, Aki ültet, és aki öntöz: egyek, és mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan.
9, ,Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.
PARADICSOM-ÜLTETÉS
Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. (1Kor 3,6)
Édesapám nagyon szeretett zöldségeket ültetni és gondozni. Mivel azonban a hadseregben szolgált, három-négy évente költözködnünk kellett. Még ha tudtuk is, hogy elköltözünk, apánk akkor is beültette és gondozta a kertet, és mosolyogva mondta: Elültettem a paradicsomot, majd csak leszedi valaki.
Gyakran eszembe jutnak édesapám szavai, amikor úgy érzem, hogy Isten ügyében tett munkálkodásomnak nincs semmi eredménye. Soha nem tudtam még senkit egyetlen találkozás alkalmával meggyőzni Isten mellett, vagy egy Istentől eltávolodott hívőt egyetlen beszélgetéssel visszasegíteni a jó útra. Őszintén elgondolkodva, lehet, hogy igyekezetem gyümölcsét életemben talán nem is fogom meglátni.
Minden, amit Isten ügyében teszek, közelebb vihet valakit az Isten kegyelméhez, de a teljes utat soha nem látom. Az a néhány eset, amit személyesen is átéltem, amikor valaki megtért, vagy visszatalált Megváltójához, mindig egy hosszabb eseménysorozat végső állomása volt az ember életében.
Isten arra hív el minket, hogy szolgáljunk. Örömmel plántálhatunk, öntözhetünk, akár részesei leszünk az aratás örömének, akár nem.
Urunk, taníts minket szeretni másokat, és tanúbizonyságot tenni, rád bízva az eredményt. Ámen.
Isten felhasználja szolgálatunkat, akkor is, ha talán soha nem látjuk az eredményét.
Jim Playford (Kansas, USA)
-
Nagyon jó történet! Köszi ermaha!!!! Igen, nem szabad soha ellankadnunk a jó cselekvésében és az ültetésbéen, gondozásban, szolgálatban!
:2smitten:
-
-Ímé, az Úr Isten jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte.
Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.
Ki mérte meg markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket arasszal, a föld porát ki foglalá mérczébe, és a hegyeket ki tette körtefontra, és a halmokat a mérlegserpenyőbe? Amen. Esa.40,10-12.
-Ímé, én teszlek éles, új cséplőhengerré, a melynek két éle van; hegyeket csépelj és zúzz össze, és a halmokat pozdorjává tegyed.
Te szórd, és a szél vigye el őket, és elszéleszsze őket a forgószél, és te örülsz az Úrban, és dicsekedel Izráelnek Szentjében.
A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvök a szomjúságban elepedt: én, az Úr meghallgatom őket, én, Izráel Istene, nem hagyom el őket.
Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá. Amen. Esa.41,15-18.
(http://api.ning.com/files/cFNH*jf5BRvqNUy51NrtNyYXqp*5JjVqZwZ2Bvo2zCb9v9WxS6zp16mojYedMrnBBFG15LkVnBJ0P4VRkUPTt5Y9XhQvRXNm/tajkep.jpg)
-
Halleluja! Nagy az Úr! :169:
-
:03:
az utóbbi napokban két kérdés foglalkoztatott.
1. Láthatta-e Ádám és Éva Istent a testi szemeivel?
2. A tökéletesnek teremtett, de elbukott angyalok szépsége hogyan változott grotex és gonosz külsőre, illetve egyáltalán tudnunk kell-e nekünk, hogyan néznek ki a démonok?
:08:
-
Ezt ma kaptam. Számomra Isten rendkívüli kreativitását, tudását igazolja a teremtett világban. Igaz, csak keveset értek belőle, ezért jó lenne, ha valaki lefordítaná... :08:
Kutatók gipszet öntöttek egy hangyabolyba, megvárták, míg megszárad, és utána kiásták...
http://www.flixxy.com/ant-city-development.htm (http://www.flixxy.com/ant-city-development.htm)
Döbbenetes!
-
fordítás:
" A nyomozás következő szakasza az volt hogy megnézzük hogyan néztek ki ezek a földalatti városok. A szüskéges cement mennyisége elképesztő: 3 nap alatt 10 tonna tűnt el a csövekben. EGy hónap után megkezdét az ásatást Louis Forgi professzor vezetésével. Hetekbe telik míg feltárják a hangyák titkos megapoliszát. A tudósok tobb tonna földet távolítottak el végül elkezdék meglátni a város szerkezetét. Földalatti autópályák kapcsolják össze a fő kamrákat, a fő utak mellet, mellék utak is vannak, melyek szétválnak, és gomba kertekbe meg szemetes vermekbe vezetnek. A csöveket úgy lettek tervezve hogy biztosítsák a jó szellőzést, és alehető legrövidebb szállítási utakat. Minden úgy néz ki mintha egy építész tervezte volna: egy egyedüli elme. De ez természetesen nem igaz. Ezt a kolosszális és bonyolult várost a hangyakolónia kollektív tudatata készítette, a szuperorganizmus. A szerkezet 50 négyzetmétert fed le és 8 méterrel nyúlik a föld alá, a készítés során a kolónia 40 tonna talajt hordott el. Több miliárd hangyányi földet hordtak a felszínre, minden egyes adag a munkás tömegénél 4szer nehezebb volt, és emberi mértékkel egy kilométeren át cipelték. Ez egyenértékő a kínai nagy fal megépítésével, valóban a világ egy csodája, de a hangya városoknak nem kell nagynak lenniük hogy sikeresek legyenek..." ;)
Valóban lenyűgöző, nem hinné az ember hogy ekkora hangyabolyok léteznek
-
hűű, köszönöm a fordítást :afro:
:taps:
:2smitten:
-
Én is köszönöm! :088: Kicsit hosszabban fogalmaztam, de megelőztél, Kamilla, és így "elszállt" a hozzászólásom. :pirul:
-
óóó, bocsánat, nem tudtam :08:
:061: :2angel:
:2smitten:
-
:hehe: Nem baj! :hehe:
-
fordítás:
" A nyomozás következő szakasza az volt hogy megnézzük hogyan néztek ki ezek a földalatti városok. A szüskéges cement mennyisége elképesztő: 3 nap alatt 10 tonna tűnt el a csövekben. EGy hónap után megkezdét az ásatást Louis Forgi professzor vezetésével. Hetekbe telik míg feltárják a hangyák titkos megapoliszát. A tudósok tobb tonna földet távolítottak el végül elkezdék meglátni a város szerkezetét. Földalatti autópályák kapcsolják össze a fő kamrákat, a fő utak mellet, mellék utak is vannak, melyek szétválnak, és gomba kertekbe meg szemetes vermekbe vezetnek. A csöveket úgy lettek tervezve hogy biztosítsák a jó szellőzést, és alehető legrövidebb szállítási utakat. Minden úgy néz ki mintha egy építész tervezte volna: egy egyedüli elme. De ez természetesen nem igaz. Ezt a kolosszális és bonyolult várost a hangyakolónia kollektív tudatata készítette, a szuperorganizmus. A szerkezet 50 négyzetmétert fed le és 8 méterrel nyúlik a föld alá, a készítés során a kolónia 40 tonna talajt hordott el. Több miliárd hangyányi földet hordtak a felszínre, minden egyes adag a munkás tömegénél 4szer nehezebb volt, és emberi mértékkel egy kilométeren át cipelték. Ez egyenértékő a kínai nagy fal megépítésével, valóban a világ egy csodája, de a hangya városoknak nem kell nagynak lenniük hogy sikeresek legyenek..." ;)
Valóban lenyűgöző, nem hinné az ember hogy ekkora hangyabolyok léteznek
Péld 6,6
Eredj a hangyához, te rest, figyeld, hogy mit tesz, és okulj!
Péld 6,7
Bár nincs vezére, elöljárója vagy uralkodója,
Péld 6,8
mégis biztosítja a kenyerét nyáron, begyűjti eledelét aratáskor.
-
Igen ez csodálatos, minden , az egész teremtett világ Isten dicsőségét hirdetik.
Még ezek a kis hangyák is milyen hatalmas dolgot alkotnak, mit tud akkor az Úr alkotni.
Ezenfelűl pedig vajon kitől tanultak a hangyák, ha nem az Úr adta nekik ezt a tudást.
Dicsőség az Úrnak.
:2smitten:
-
TÉLI ÁLOM vagy SZEZONÁLIS LETARGIA?
(cikk az internetről - origo - részlet)
"Télen az állatok háromféle stratégiát követhetnek a túlélés érdekében.
Az első, hogy aktívak maradnak. Ezt a stratégiát azok az állatok alkalmazhatják, amelyeknek jó a hőszigetelésük, testükben elegendő energiatartalékot halmoztak fel, és sikeresen versenyezhetnek a megmaradt élelemért. Ebbe a csoportba tartozik például a sarki róka vagy a császárpingvin.
A második stratégia, hogy más élőhelyre vándorolnak a barátságtalan hideg időszak alatt. Ezt olyan állatok alkalmazhatják, amelyek elég mozgékonyak ahhoz, hogy elhagyják a szélsőséges klímájú szélességi fokokat, amint csökkenni kezd a rendelkezésre álló táplálékmennyiség. Ez a túlélési módszer jellemző számos madárra és denevérre.
A harmadik stratégia, hogy a hideg, táplálékhiányos időszakban is ott maradnak az élőhelyükön, de jelentősen csökkentik testhőmérsékletüket, anyagcseréjüket, mozgásukat és más életfunkcióikat, azaz téli nyugalmi állapotba kerülnek. Ezt a stratégiát a legkülönfélébb állatcsoportoknál - emlősöknél, madaraknál, más gerinceseknél és gerincteleneknél is - megfigyelhetjük különböző mértékben.
Az igazi téli álmot alvó állatok - például pelék, mókusok, mormoták - testhőmérséklete akár 4 Celsius-fokra (sőt halaknál fagypont alá) is lecsökkenhet. Ezzel együtt anyagcseréjük is az aktív állapot töredékszintjére csökken. Általában elmondható, hogy az első 10 Celsius-fokos testhőmérséklet-csökkenés nagyjából 50 százalékos anyagcsere-csökkenéssel jár.
Mi a helyzet a medvékkel?
A medvékről sok szakember úgy véli, nem alszanak valódi téli álmot, hanem csak úgynevezett szezonális letargiába esnek, mert testhőmérsékletük viszonylag csekély mértékben - 5-6 Celsius-fokkal - csökken a normális, körülbelül 37 Celsius-fokról. Viszont kiderült, hogy a medvék anyagcseréje - a kis testhőmérséklet-csökkenés ellenére - 75 százalékkal csökken az aktív időszakhoz képest..."
/internetről - origo tudomány/
---------------------------------------------------
Mi a helyzet velünk, kihűlő szellemi környezetben? ("Mikor a szeretet sokakban meghidegül...") Aktívak maradunk? Aktívabbak leszünk? Elvándorolunk "melegebb éghajlatra"? Vagy elalszunk mi is a környezetünkkel?...
"Parázs legyél, ne hamu,
lángolj, ha érted jönnek!"
Erősödjünk meg tehát a kegyelemben, és erősítsünk másokat is!
-
Dicsőség az Örökkévaló Úrnak!
Makrofotók az emberi szemről
http://ablak-zsiraf.blog.hu/2011/01/07/makrofotok_az_emberi_szemrol (http://ablak-zsiraf.blog.hu/2011/01/07/makrofotok_az_emberi_szemrol)
-
Dicsőség az Úrnak,hogy ilyen csodálatosan teremtett minket. :2smitten:
-
cikk részlet az Origo honlapjáról.
A hópelyhek születése
Hókristályok csak akkor alakulnak ki, ha a földfelszíntől egészen a felhők tetejéig fagypont alatti hőmérsékletek uralkodnak. Amikor a hőmérséklet megfelelően alacsony, és a levegő annyi vizet tartalmaz, amennyit csak lehetséges (tehát párával telített), a vízgőz megfagy, és létrejönnek a hópelyhek.
Csillag, kúp, lap, oszlop - a hópelyhek alakja
Bár minden hókristály hatszögletű, alakjuk rendkívül változatos. A földre hulló hópelyhek között lehetetlen két egyformát találni, számtalan alakot ölthetnek. Szerkezetünk alapján mégis megkülönböztethetünk négy alaptípust. Amikor a felhőben a hőmérséklet -3 és -8 fok között van, a kialakuló jégkristályok oszlop alakúak. Alacsonyabb hőmérsékleten, -8 fok alatt jéglapok, -10 foknál is alacsonyabb hőmérsékleten pedig csillag alakú jégkristályok figyelhetők meg, míg -20 fok alatt kúpok keletkeznek.
Ahogy minden egyes ember is külön egyéniség. Szinte biztos, hogy nincs kettő egyforma. (ikrek közül valószínüleg egyik a ketchup-ot
szereti, másik a mustárt)
Ezt tapasztaltam a gyermekeimnél is, ha evésről van szó, külön rendelést kell felvenni! :05:
-ki kéri sajttal, tejfölt ki nem eszik, hagyma? :044:
-
:2angel:
És itt van az ige értelme:
Fil 2,3 Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál
Ezt az igét is félremagyarázzuk, mert a világ értékítéletet sugal.
Pedig a jelentése külömbözőnek, vegyük tudomásul, hogy nincs két egyforma, még a hópihéből sem, pedig annak egy pillanat a léte, ha a tenyerembe esik :hehe:
Még az ajánédékkal élóket is rangra emeljük, pedig az Úr figyelmeztet, hogy ti pedig testvérek...
Máté ev. 23. fej.
8. Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.
-
cikk részlet az Origo honlapjáról.
A hópelyhek születése
Hókristályok csak akkor alakulnak ki, ha a földfelszíntől egészen a felhők tetejéig fagypont alatti hőmérsékletek uralkodnak. Amikor a hőmérséklet megfelelően alacsony, és a levegő annyi vizet tartalmaz, amennyit csak lehetséges (tehát párával telített), a vízgőz megfagy, és létrejönnek a hópelyhek.
Csillag, kúp, lap, oszlop - a hópelyhek alakja
Bár minden hókristály hatszögletű, alakjuk rendkívül változatos. A földre hulló hópelyhek között lehetetlen két egyformát találni, számtalan alakot ölthetnek. Szerkezetünk alapján mégis megkülönböztethetünk négy alaptípust. Amikor a felhőben a hőmérséklet -3 és -8 fok között van, a kialakuló jégkristályok oszlop alakúak. Alacsonyabb hőmérsékleten, -8 fok alatt jéglapok, -10 foknál is alacsonyabb hőmérsékleten pedig csillag alakú jégkristályok figyelhetők meg, míg -20 fok alatt kúpok keletkeznek.
Ahogy minden egyes ember is külön egyéniség. Szinte biztos, hogy nincs kettő egyforma. (ikrek közül valószínüleg egyik a ketchup-ot
szereti, másik a mustárt)
Ezt tapasztaltam a gyermekeimnél is, ha evésről van szó, külön rendelést kell felvenni! :05:
-ki kéri sajttal, tejfölt ki nem eszik, hagyma? :044:
Kedves Ági!
Köszönöm.
Milyen csodálatosan sokféle még a hópelyhek alakja is a természetben.Ez is Istent dicséri.
-
Engedjetek meg még egy gondolatot, ahhoz, hogy
milyen jó, hogy különbözőek vagyunk. Csodálatos
az ISTENünk, mert én például képtelen vagyok beszélni,
van aki mosolyogni tud, van aki betegeket látogat,
vagy énekel. Olyan csodálatos az ÚR, hogy így kiegészítjük
egymást. Hálát adok az Úrnak, hogy nem kell beszélnem.
Az nekem nagyon nem menne. :088:
M.ági
-
Kedves Ági! :05:
Bocsánat, ha túl személyes a kérdésem:
Hogy érted azt, hogy nem tudsz és nem is kell beszélned? :rozsa2:
Szeretettel,
Antee
:2smitten:
-
Ajaj.
Tudtam én, hogy jobban járok, ha csak zenei anyagok
megosztásával foglalkozom :pirul:
Nézzétek kedves testvéreim, nekem remekbe szabott
gondolataim szavakba öntéséhez szükségem van
mondjuk 10 percre, ugyaenzt Tünde 2 perc alatt megoldaná.
Csupán arra akartam kitérni, hogy ha fiú lennék Áron biztos
nem lenne a nevem. :01:
Na ez jó példa lesz.
Utcai dicsőítés: van aki énekel csodásan, lesz aki beszél, és
embereket vonz maga körül, én pédául szeretettel osztanám a
szórólapokat. És ha magamat nézzük, nekem nem kell beszélnem,
sőt mindenki érdekét tekintve énekelnem pláne nem, de a szórólapoknál
ott a helyem.
És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. IIMóz. 4.10.
szeretettel M.ági
-
Bocsánat, lehet én aludtam keveset ahhoz, hogy elsőre megértsem! :hehe:
:2smitten:
-
Drága Ági!
Én úgy értem, hogy nem kell beszélned, hogy nem kell nagy nyilvánosság előtt beszélned. És igen, az ajándék, ha valaki képes akár spontán is beszélni több embernek. Vannak pásztorok akik erre évekig készülnek, és van aki ezt Istentől ajándékként kapja / és jó esetben együtt van a kettő /.
Ágika, ha te úgy érzed, hogy a szórólapoknál tökéletesen a helyeden vagy, akkor szolgálj ott hálatelt szívvel, és majd eljöhet majd a továbblépésre az idő, ha nyitott szivvel vagy Isten felé.
:016:
-
Isten mindenkinek ad talentumot. :2smitten:
-
http://www.youtube.com/watch?v=t7F-B2DLvAQ# (http://www.youtube.com/watch?v=t7F-B2DLvAQ#)
A cseppkövek közönséges értelemben a mészkőnek kristályos szövetü változata, mely csapok alakjában barlangok tetejéről lelóg, v. a barlang fenekéről tornyosodik a barlang üregébe. Általános értelemben pedig mindazon ásvány, mely valamely helyről lecsepegő oldatból képződik. Egy évben csupán maximum 0,2 mm-t nőnek. Felfelé és a lefelé növekedők lehetnek. Amikor a felső, és az alsó részen keletkezett cseppkövek összeérnek, létrejön egy cseppkőoszlop. Karstvidékekeken a repedésekben áramló, nyomás alatt álló, oldott állapotú (hidrogén-karbonát) meszet tartalmazó szénsavas vízből a nyomás csökkenésekor az oldott szén-dioxid egy része eltávozik és a víz kalcium-karbonát tartalma lerakódik, létrehozva a különböző, jégcsap formájú cseppkőképződményeket.
cseppkövek a sivatagban.:A homokból egy hatalmas sztalagmit alapja áll ki! Vele szemben a valamikori barlang mennyezetéről lógó sztalaktitok láthatók eltemetve a homokban.
-
Kedves Irma és Ditte.
Köszönöm kedves soraitokat.
Tényleg csodálatos az ÚR,
Ámen
-
Gárdonyi Géza Rabmadarak.
A kalitkában levő madarat nem kell anynyira sajnálni, mint amennyire sajnáljuk. Egyszer egy macskafejű baglyot vettem csak azért, hogy a gyermekek ne kínozzák. Kalitkába tettem és hússal tartottam két hónapig.
Mikor már láttam, hogy a szárnya újra megnőtt, kivittem az udvar közepére és kinyitottam a kalitka ajtaját.
A bagoly nem ment ki.
Ott hagytam azután és csak órák múlva néztem ismét hozzá.
A baglyot ott találtam a kalitkában.
Akkor kihúztam a kalitka ajtaját és leemeltem róla a kalitkát.
A bagoly bámulva nézett körül, de csak állt egy helyen, jobban mondva: bókolt, leguggolt, ahogy a bagoly szokott.
De nem ment el.
Gondoltam, az én jelenlétem köti. Hát bementem a szobámba és az ablakból néztem, hogyan indul a szabad-világba.
A bagoly mindjobban bókolt, nézett jobbra-balra; egyszer eltávozott félméternyire s diadalmasan rikoltott. Azután szétnyitotta a szárnyát s megcsapkodta a levegőt. Megint eltáncolt egy méternyire, megint bókolt.
No, gondoltam most megyen el.
De bizony nem ment az el: visszatáncolt a kalitka mellé. Látszott rajta hogy bemenne, ha tudná hogyan.
Okosabb madárról is mondok ehhez hasonló történetet.
Tiz-tizenegy éves koromban a Vértes alján laktunk és én a nyarat madarászással töltöttem.
Egyszer egy szép feketerigót fogtam. Fészekben találtam s annyira fejlett volt, hogy talán már másnap kirepült volna.
A rigót fölneveltem. Meg is nőtt szépen. Nyár utólján egyszer, hogyan, hogyan nem kiszabadult a kalitkából s fölreppent a nyitott ablakon át a ház mellett levő magas eperfára.
No Rigó, Isten veled! - gondoltam megdöbbenve.
Búsan vártam, hogy tovább repül, de az én rigóm csak ott maradt a fán, tollászkodott. Én se voltam rest: neki a fának! Gondoltam, megfoghatom még, ha ilyen kevéssé örül a szabadságnak.
De hiába másztam én ágról-ágra, a rigó hol ide röppent, hol amoda: mindig ügyesen kikerülte a kezemet.
Akkor az a gondolatom támadt, hogy felteszem a kalitkát: hátha belemegy.
A házbeliek csak nevették a reménykedésemet.
De én nem voltam rest, ennivalót tettem a kalitkába s felvittem a kalitkát a fára; kinyitottam a kalitka ajtaját. Persze az ajtóra madzagot kötöttem.
Akkor visszaereszkedtem a földre és vártam nagy epedve, hogy a szökevény megtér.
Úgy is történt. A madár kisvártatva észrevette a kalitkát s hozzáugrált. Ide-oda kukucskált az ennivaló felé, azután bebujt s evett. Diadalmasan vittem vissza a szobába.
Ez a két történet persze fiatal madárról szól.
Arról is tudnék beszélni, hogy egy veréb egyszer holtra verte magát a kalitkámban. De ez talán nem az elvesztett szabadságért történt, hanem azért, hogy a madárka nem volt emberhez szokva s az eléje szórt táplálékot a félelem folytonos zavarában nem látta meg.
A lap eredeti címe: „http://hu.wikisource.org/wiki/Rabmad%C3%A1r”
-
http://www.youtube.com/watch?v=cYMT0TvNNd8# (http://www.youtube.com/watch?v=cYMT0TvNNd8#)
-
És mégegyszer a madarak repüléséről :01: forrás 2009.09.02. | Berényi Mariann ötvenentul.hu
A gólyák már augusztusban gyülekeznek, hogy megkezdjék hosszú és kimerítő vándorútjukat Afrikába. A fiatalabb példányok csapatokba verődve augusztus 20-a után hagyják el a Kárpát-medencét, míg az öregebbek megvárják a tanévkezdést, hogy helyüket az elsőéves hallgatók vegyék át, igaz, az iskolapadokban. A fecskék sem várnak sokáig, a néphagyomány szeptember 8-át, Kisasszony napját egyenesen Fecskehajtó Kisasszonynak becézte, mert ilyenkor már a szúnyogok és a legyek legfőbb ellenségei is elkezdtek készülődni. Ha véletlenül tovább időznének, az számukra veszélyes utat, nekünk viszont kellemes őszt jelenthet. Az Ipoly menti falvakban úgy tartották, ha a fecskék még nem mentek el Szent Mihályig (szept. 29.), akkor hosszú őszre lehet számítani.
milyen jó kis beépített naptár működik bennük
:05:
A tartalmas népi megfigyelések ellenére az emberiség számára sokáig rejtély maradt a madarak tömeges megjelenése, majd eltűnése. Évszázadokkal ezelőtt azt gondolták a költöző madarakról, hogy télire felszállnak a Holdra. A fecskékkel kapcsolatban pedig még egy svéd püspök is azt hirdette, hogy a lápok iszapjába ássák be magukat. Arisztotelésztől, a sokat hivatkozott görög filozófustól származik az az elképzelés, miszerint a nyáron látott kerti rozsdafarkú télen vörösbeggyé változik. Ez az átváltozáselmélet viszonylag sokáig tartotta magát, hiszen bárki számára tetten érhető valóságtartalma is volt: télire a délre költöző görögországi rozsdafarkúak helyére északról vörösbegyek érkeznek.
A rejtélyt végül egy német szerzetes oldotta meg 1250 körül, aki pergamendarabot erősített egy füstifecske lábára a következő kérdéssel: „Mondd, fecske, hol töltöd a telet?” Bizonyára alig kapott levegőt, amikor tavasszal a fecskével együtt válasz is érkezett: „Petrus házában, Ázsiában.”
Módszere azóta sem veszített létjogosultságából, hiszen a madárgyűrűzés segítségével tömérdek ismeretet szereztünk a vándormadarak útvonalairól, életmódjáról, szokásairól, sőt az általuk hordozott betegségekről is. A tudományos igényű gyűrűzést azonban egy dán tanárnak, Hans C. Mortensennek köszönhetjük, aki 1899-ben sorszámmal és felirattal ellátott fémgyűrűkkel jelölt meg 165 db seregélyt. Meglepődve tapasztalta, hogy már a következő évben viszontlátott néhányat közülük. A fehér gólyák gyűrűzését 1907-ben kezdte el, munkájához hamarosan az utolsó magyar polihisztorként emlegetett Hermann Ottó is csatlakozott.
Az igazi rejtély
A madarak megfigyeléséhez egyre kifinomultabb módszereket, eszközöket vesznek igénybe az ornitológusok, azonban még mindig nem tudnak megnyugtató válasszal szolgálni arra a dilemmára, hogyan tájékozódnak ezek az állatok. Akár a picuri füstifecskére gondolunk, akár az elegáns fehér gólyára, csodálattal kell adóznunk nemcsak az előtt, hogy minden ősszel és tavasszal közel nyolcezer kilométert tesznek meg, hanem az előtt is, hogy életkoruktól, tapasztalataiktól függetlenül mindig visszatérnek a fészkükhöz.
A költöző madarak valószínűleg többféle eszközre támaszkodnak, némelyik támpont azonban időjárástól és napszaktól is függ, ezért megbízhatatlan. Ösztöneik, genetikai tudásuk, a táj meghatározó elemei, hangok vagy szagok, az égitestek állása, a polarizált fény és a Föld mágnesességének érzékelése egyaránt segítheti őket.
A planetáriumi kísérletek a csillagok és Nap szerepét emelték ki, és persze a legegyszerűbb dologról sem feledkezhetünk meg: a városok, hegyek, folyók, tengerpartok a vándorló állatok számára is komoly támpontot nyújthatnak. A nagyon alacsony frekvenciájú hangok – infrahangok –, amelyeket vízesések és hullámok keltenek, esetleg az erdők, a hegyek és a partok felett felszálló szél szintén jelzőértékű lehet. A kakukkok pedig veleszületett képességként öröklik a tudást, merre vezet telelőhelyükre az út. Ezzel ellentétben a fehér gólyák, úgy sejtjük, az idősebb példányokat követik. Az első út után aztán már maguktól is tudják a helyes útvonalat.
Néhány évvel ezelőtt az Index számolt be arról, hogy az Oldenburg Egyetem kutatói a költöző madarak ideghártyáján olyan fehérjemolekulát fedeztek fel, amely kulcsszerepet játszik az állatok tájékozódásában a kontinenseket átszelő repülések során. A kísérletek szerint a madarak gyakorlatilag raszteres kiosztásban látják, illetve érzékelik a földi mágneses tér szerkezetét. Gyorsan változó mágneses terekkel végzett kísérleteik során kimutatták, hogy a vándormadarak irányérzéke fizikai effektusok helyett biokémiai alapokon nyugszik.
Minden bizonnyal még sok hasonló meglepő felismerés előtt állunk.
Milyen magasan repülnek?
A madarak repülési magasságának felső határa ott van, ahol az oxigén már túl kevés ahhoz, hogy anyagcseréjük megfelelően működjön. Ez fajról fajra változik.
Karvalykeselyű – 11 270 méter
Trombitás hattyú – 8230 méter
Indiai lúd – 8000 méter
Fehér gólya 6400 méter
Kis goda 6000 méter
Bíbic 4500 méter
Fenyőrigó 3300 méter
Sarlósfecske 2000 méter
Sarki lúd 1500 méter
Erdei pinty 1000 méter alatt
Miért indulnak útnak?
A madárfajoknak közel a fele vándorol, még az olyan röpképtelen szárnyasok is, mint az emu és a nandu, gyalogolnak, a pingvinek és alkák pedig nagy távolságokra úsznak.
A többi vándorló állathoz hasonlóan a madarak számára is a legfontosabb motivációt a bőségesebb tápanyagforrás és a biztonságosabb szaporodó hely felkeresése jelenti.
Felkészülés, rajt!
Pedig a fecskék a hosszú repülés előtt a többi költöző madárhoz hasonlóan alaposan felkészülnek az útra, mivel hatalmas energiatartalékra van szükségük. Indulás előtt vedlenek, lecserélik kopott tollazatukat, hogy jó minőségű, energiatakarékosabb tollakkal repülhessenek. Indulás előtt sok énekes madár megkettőzi tömegét: bőrük alatt komoly zsírréteget halmoznak fel. Ennek ellenére a legtöbb madárnak naponta meg kell állnia, hogy táplálkozzon és feltöltse energiaraktárait. Jelentős számú madár gyűlik össze az úgynevezett pihenőhelyeken, ahol vonuláskor sokféle faj megfigyelhető.
Ebben mi, magyarok különösen szerencsések vagyunk, hiszen tavainknál szívesen töltődnek fel az északról érkező vándorok. Az október első hétvégéjén, a nemzetközi madármegfigyelő napokon érdemes az ország több pontján – szakmai segítséggel – gyönyörködni bennük. Tatai vadlúd sokadalom :167:
Óvatosan, a természet erejével
Az utazás során a legtöbb madárfaj a rájuk leselkedő tipikus veszélyeket is figyelembe veszi. Az olyan kisebb madarak, mint a füsti- vagy a molnárfecske például éjszaka vonul, mert akkor nem fenyegeti őket annyi ragadozó.
A madarak röptükben is kihasználják a természet energiáját. A természeti tényezők közül a szél térítheti el őket leginkább megszokott útvonalukról, de ez az erő segíti is legjobban a haladásukat. Szembeszél idején ezért inkább alacsonyan röpülnek, ha viszont hátszelet kapnak, magasra emelkednek, hogy kihasználják a szél tolóerejét.
A nagyobb testű madarak rengeteg energiát megtakarítanak, hogy kihasználják a földről felemelkedő meleg légáramlatokat, amelyeken csupán siklaniuk kell. A darvak és a vadludak pedig úgy takarékoskodnak, hogy csapatuk V alakba rendeződik: ahogy az egyik madár a szárnyával csapkod, felszálló levegőt kavar. Ez a légáramlat lendületet ad a felette repülő társának, amely így könnyebben repülhet. A csapatszellemhez persze az is hozzátartozik, hogy időnként helyet cserélnek.
A hosszú út során minden madár kimerül, így legfontosabb, hogy megérkezésük után azonnal táplálkozhassanak, megerősödhessenek, és különösebb csapás nélkül átteleljenek vagy átnyaraljanak!
-
Ahogy mentem az utcán a napokban,
és a növények illatában (köztük a bodza)
örvendeztem, eszembe jutott ebben is
ISTEN hatalmas volta.
Hiszen az is tökéletesen meg lett szerkesztve,
hogy melyik növény mikor nyíljon.
Ha most nyílna a hárs, a két erős illat, hát
nem tudom, hogy kellemes lenne -e együtt,
De a hárs csak akkor fog nyílni, amikor a bodza,
már a terméseit bontogatja.
Csodálatos az ÚR, tökéletes, hatalmas,
tele van szívem hálával.
Ági
-
Isten patikája!
Csodálatosan alkotta meg Atyánk a természetet, mindent mi jó és tökéletes kirendelt nékünk testünk épülésére.
:2smitten:
-
csodálatos az Úr
-
Áthelyezés miatt szükségtelenné vált hozzászólásomat töröltem.
-
hááát, akkor én bocs. :pirul:
-
Sziasztok!
A vakondos hozzaszolast athelyeztem a Praktikus megoldasok (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php?topic=251.msg85371#msg85371) topicba, ugyanis ott kezdodtek el a vakonddal kapcsolatos hozzaszolasok.
:2smitten:
Szeretettel,
Antee
-
http://www.youtube.com/watch?v=od0xLN9CwzQ# (http://www.youtube.com/watch?v=od0xLN9CwzQ#)
-
http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20110619-salar-de-uyuni-sos-mocsar-es-sos-sivatag-az.html (http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20110619-salar-de-uyuni-sos-mocsar-es-sos-sivatag-az.html)
sósivatag (origo. 2011.06.22.)
-
Koszonom Agnes! :05:
Jo nagy teruletet olel fel. A kepen tenyleg olyan, mintha tenger lenne.
-
Piros-zöld színvakok
Az emlősök zöme nagyjából hasonlóan látja a világot, mint mi. A legfőbb különbségek a színérzékelésben és a rossz fényviszonyok közti látásban figyelhetők meg. Az éjszakai állatok fényérzékelő képessége sokkal jobb, mint az emberé. Ez köszönhető a fényérzékelő pálcikák túlsúlyának a színérzékelő csapokkal szemben, valamint a már említett fényvisszaverő tapetum lucidumnak. Korábban azt gondolták, hogy az emberszabású majmokon és az emberen kívül a legtöbb emlős színvak. Az újabb kutatásokból azonban kiderült, hogy ez nem egészen igaz.
A kutatók kimutatták, hogy a kutyák (és a macskák) szemében kétféle csapsejt található, tehát látásuk dikromatikus (azaz kétszínlátók). Az emberi szem csapsejtjei a 445 nanométeres, az 535 nanométeres és az 570 nanométeres hullámhosszra a legérzékenyebbek. (Érdekes, hogy az 570 nanométeres hullámhosszt, azaz a sárgászöld színt érzékelő csap jeleit értelmezi agyunk "piros" színnek.) A kutyák két csapsejtje a 429 nanométeres és az 555 nanométeres hullámhosszra (azaz a kékes és a sárgás színekre) a legérzékenyebb.
cas.bellarmine.edu
A kutya (középső ábrán fent és jobbra) és az ember (balra és középső ábrán lent) látása
Ezekből a mérésekből azonban még nem lehet tökéletes biztonsággal megmondani, milyen színeket "állít elő" a beérkező jelekből az agy (lásd az emberi agy átértelmező képességét is), azaz milyen színeket lát a kutya. Ennek megállapításához ezért viselkedésvizsgálatokat végeztek.
Az egyik kísérletben három színes négyzetet (két azonos, egy eltérő színűt) helyeztek a kutyák elé. Az állatokat megtanították, hogy - jutalom ellenében - bökjenek rá orrukkal az eltérő színű négyzetre. Azt, hogy tényleg a szín és nem a fényességi érték alapján választottak a kutyák, hátulról megvilágított, különböző fényességű, de azonos színű négyzetekkel ellenőrizték.
A vizsgálatokból az derült ki, hogy a kutyák ugyanúgy látnak, mint az emberi piros-zöld színvakok, vagyis a kutyák világa sárga, kék és szürke színekből áll. Amikor egy ember pirosnak lát egy tárgyat, a kutyának ez sárgának tűnik, a zöld tárgyak pedig fehérnek (azaz a szürke egyik árnyalatának). Tehát a kutyák nem színvakok, de nem is látják olyan színesnek a világot, mint az emberek. A kísérlet arra is rávilágít, mennyire nehéz meghatározni, hogyan működnek más állatok érzékszervei. Valószínűleg érik még meglepetések az állatok látásával foglalkozó kutatókat is.
(ha tehát vörös hajam lenne, a kutyám szőke bombázónak látna! Szuper,
csak hát nem vörös a hajam, és nincs kutyám. :063:)
Nem jöttek át a gyönyörű képek, úgyhogy becsatolom a forrást, érdemes megnézni szerintem:
http://www.origo.hu/tudomany/20100309-a-kornyezet-az-allatok-szemevel.html (http://www.origo.hu/tudomany/20100309-a-kornyezet-az-allatok-szemevel.html)
Kedvenc részem, amikor a méhecske egy egyszínű sárga virágnál, a porzóra koncentrált színű
virágot fog látni a szemével.
-
AZ ELLENSÉGTÕL
Megvallom az Úr Jézus nevében, hogy nem félek az ellenségtõl - a fejedelemségektõl, hatalmasságoktól, ez élet sötétségének világbíróitól, a gonoszság szellemeitõl, akik a magasságban vannak, mert hiszem hogy Te, Úr Jézus már legyõzted õket és diadalt vettél rajtuk - és ha harcba megyek ellenségeim ellen, a szívem nem lágyul meg, nem félek és nem rettegek és meg sem rémülök, mert hiszem és tudom Úr Jézus, hogy Te elõttem mentél, és hadakoztál én érettem. (5Móz.1,30)
Erõs és bátor vagyok, nem félek és nem rettegek, mert azt mondtad Uram: „Ne félj! Én veled megyek, nem maradok el tõled, sem el nem hagylak téged.” (5Móz.31,6.8) Szívem erõs, rendületlen, az Úrban bizakodó, nem félek, míglen ellenségeimre lenézek. Magasztallak, és nem félek, mert felvettem az Isten minden fegyverét: körülöveztem derekamat igazlelkûséggel és felöltöttem az igazság mellvasát - megvallva, hogy Úr Jézus Krisztus Te vagy az én igazságom. Felsaruztam lábaimat a békesség evangéliumának készségével; az üdvösség sisakját tettem fejemre, és felvettem a hitnek pajzsát és a Szellem kardját, amely az Istennek beszéde, (Eféz.6,14-17) és megyek nagy hatalommal (2Móz.14,8) mert Istennek Szelleme - a Krisztusnak Szelleme - adatott nekem, és megnyugodott rajtam, és Õ erõnek és hatalomnak Szelleme. (Ésa.11,2. és 2Tim. 1,7) Ezért én erõs vagyok az Úrban és az Õ hatalmas erejében. (Eféz.6,10)
És ha gonoszok tábora fog körül, akkor sem fél az én szívem, és még ha had támad is reám, én mégis Benned bízom Uram, (Zsolt.27,1-3) és hiszem, hogy - mert Téged féllek - az Úr angyala tábort jár körülöttem, és kiszabadít engem. (Zsolt.34,8) És hiszem, hogy többen vannak velem, mint ellenem. (2Kir.6,16) Ezért én bátran megvallom, hogy az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitõl féljek? Az Úr az én életemnek erõssége, kitõl remegjek? (Zsolt.27,1-3)
Megvallom tehát, hogy nem félek semmiféle ellenségtõl, mert meg van írva, hogy oroszlánon és áspiskígyón járok, és megtaposom az oroszlánkölyköt és a sárkányt. (Zsolt. 91,13) Dicsõítlek, mert hatalmat adtál arra, hogy kígyókon és skorpiókon tapodjak, és az ellenségnek minden erején, és semmi sem árthat nekem (Luk.10,20), mert hit által betömöm még az oroszlánok száját is (Zsid.11,33) Nem félek, és nem rettegek, ha sokaság jön ellenem, mert Te harcolsz Uram ellenük érettem. (2Krón.20,15)
Ha összegyûlve összegyûlnek ellenem, aki ellenem összegyûlik, az elesik általam, mert egy ellenem készült fegyver sem lesz jó szerencsés - hiszen Te teremtetted a pusztítót vesztésre -, mert ez az én örökségem és igazságom, ami Tõled van Uram. (Ésa.54,15.17) Te öveztél fel engem Istenem erõvel, Te tetted lábamat olyanná, mint a szarvasé, és Te tanítod kezemet a harcra, és adtad nékem a Te üdvösségednek pajzsát, és a Te jobbod megszilárdított engem, és a Te jóvoltod felmagasztalt engem. (Zsolt.18,33-36) Általad táboron is átfutok, és általad Istenem kõfalon is átugrom. (Zsolt.18,30)
-
Szia Testvérem! Esetleg tudod a forrását is ahonnan bemásoltad? Mert azt kiszoktuk mi is tenni.
Áldjon az Úr!
-
AZ ELLENSÉGTÕL
Megvallom az Úr Jézus nevében, hogy nem félek az ellenségtõl - a fejedelemségektõl, hatalmasságoktól, ez élet sötétségének világbíróitól, a gonoszság szellemeitõl, akik a magasságban vannak, mert hiszem hogy Te, Úr Jézus már legyõzted õket és diadalt vettél rajtuk - és ha harcba megyek ellenségeim ellen, a szívem nem lágyul meg, nem félek és nem rettegek és meg sem rémülök, mert hiszem és tudom Úr Jézus, hogy Te elõttem mentél, és hadakoztál én érettem. (5Móz.1,30)
Erõs és bátor vagyok, nem félek és nem rettegek, mert azt mondtad Uram: „Ne félj! Én veled megyek, nem maradok el tõled, sem el nem hagylak téged.” (5Móz.31,6.8) Szívem erõs, rendületlen, az Úrban bizakodó, nem félek, míglen ellenségeimre lenézek. Magasztallak, és nem félek, mert felvettem az Isten minden fegyverét: körülöveztem derekamat igazlelkûséggel és felöltöttem az igazság mellvasát - megvallva, hogy Úr Jézus Krisztus Te vagy az én igazságom. Felsaruztam lábaimat a békesség evangéliumának készségével; az üdvösség sisakját tettem fejemre, és felvettem a hitnek pajzsát és a Szellem kardját, amely az Istennek beszéde, (Eféz.6,14-17) és megyek nagy hatalommal (2Móz.14,8) mert Istennek Szelleme - a Krisztusnak Szelleme - adatott nekem, és megnyugodott rajtam, és Õ erõnek és hatalomnak Szelleme. (Ésa.11,2. és 2Tim. 1,7) Ezért én erõs vagyok az Úrban és az Õ hatalmas erejében. (Eféz.6,10)
És ha gonoszok tábora fog körül, akkor sem fél az én szívem, és még ha had támad is reám, én mégis Benned bízom Uram, (Zsolt.27,1-3) és hiszem, hogy - mert Téged féllek - az Úr angyala tábort jár körülöttem, és kiszabadít engem. (Zsolt.34,8) És hiszem, hogy többen vannak velem, mint ellenem. (2Kir.6,16) Ezért én bátran megvallom, hogy az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitõl féljek? Az Úr az én életemnek erõssége, kitõl remegjek? (Zsolt.27,1-3)
Megvallom tehát, hogy nem félek semmiféle ellenségtõl, mert meg van írva, hogy oroszlánon és áspiskígyón járok, és megtaposom az oroszlánkölyköt és a sárkányt. (Zsolt. 91,13) Dicsõítlek, mert hatalmat adtál arra, hogy kígyókon és skorpiókon tapodjak, és az ellenségnek minden erején, és semmi sem árthat nekem (Luk.10,20), mert hit által betömöm még az oroszlánok száját is (Zsid.11,33) Nem félek, és nem rettegek, ha sokaság jön ellenem, mert Te harcolsz Uram ellenük érettem. (2Krón.20,15)
Ha összegyûlve összegyûlnek ellenem, aki ellenem összegyûlik, az elesik általam, mert egy ellenem készült fegyver sem lesz jó szerencsés - hiszen Te teremtetted a pusztítót vesztésre -, mert ez az én örökségem és igazságom, ami Tõled van Uram. (Ésa.54,15.17) Te öveztél fel engem Istenem erõvel, Te tetted lábamat olyanná, mint a szarvasé, és Te tanítod kezemet a harcra, és adtad nékem a Te üdvösségednek pajzsát, és a Te jobbod megszilárdított engem, és a Te jóvoltod felmagasztalt engem. (Zsolt.18,33-36) Általad táboron is átfutok, és általad Istenem kõfalon is átugrom. (Zsolt.18,30)
Köszönöm kedves Norbi.Nagyon jó,ha Isten igéjét megvalljuk életünkre vonatkozóan.
Az Úr áldjon meg.
:2smitten:
-
SARKI CSÉR
Az északi sarkvidékről, a déli sarkvidékig vándorol,
általában a szárazföld vonalát követi.
Nyár végén a madár útra kel, és az Északi-Jeges-tengertől, a partok mentén az Antarktiszra repül.
Rajta kívül bolygónk egyetlen vándormadara sem képes ezt a 20,000 km-es utat megtenni.
A déli-sark nyár végén azután a sarki csérek ismételten felkerekednek, és visszafelé is megteszik ezt az utat
Tenger- és folyópartoknál, tundrákon lévő tavaknál fészkel,
Eurázsia és Észak-Amerika északi részén költ,
az év többi részét a tenger fölött tölti.
Istenem csodálatosak a teremtményeid.
WIKIPEDIA.
-
A futó boglárka (Ranunculus repens) neve franciául bouton-d'or (aranygomb), angolul buttercup, németül Butterblume, hollandul boterbloem (vajvirág), annak a vajhoz hasonló visszatükröződésnek köszönhetően, ami akkor keletkezik, amikor a bőrhöz közelítik.
"A kutatókat egy évszázada foglalkoztatja a jelenség" - mondják a Cambridge-i Egyetem kutatói, akiknek írása a Royal Society brit tudományos akadémia Interface című folyóiratában jelent meg.
A Cambridge-i Egyetem fizikai és botanikai tanszékének kutatói felfedezték, hogy a szirmok sajátos szerkezete magyarázza a boglárkának a tüköréhez hasonló, sajátos sugárzását. A szirmok sejtjei két rendkívül sima felületből állnak, amelyeket levegőréteg választ el egymástól. A fénynek a sima felületen és a levegőpárnán át történő visszaverődése magyarázza, miért tükröz vissza a boglárka több fényt, mint bármelyik más virág.
University of Cambridge
A kutatók azt is felfedezték, hogy a boglárka jelentős mennyiségű ibolyántúli sugárzást is visszatükröz, amelyre igen érzékeny a méhek és más beporzó rovarok szeme. A boglárka visszatükröződésének funkciója a szaporodást biztosító rovarok vonzása. Számos országban, így Nagy-Britanniában és Franciaországban ezt a tulajdonságát használják ki a gyerekek a játékra.
Bár más tényezők - mint az illat és a hőmérséklet - is befolyásolja a virág és a beporzó rovarok közötti kapcsolatokat, a vizuális forma a kommunikáció fontos eleme - fejtette ki Silvia Vignolini, a Cambridge-i Egyetem fizikai tanszékének munkatársa.
-
Csodálatos, hogy az Úr milyen bölcsen teremtett mindent!!!
Köszönöm Ági, hogy feltetted.
:2smitten:
-
A Biblia és a csillagok
www.youtube.com/watch?v=npD-oEkTkCI&feature=g-all-u&context=G24dd6E3FAAAAAAAALAA (http://www.youtube.com/watch?v=npD-oEkTkCI&feature=g-all-u&context=G24dd6E3FAAAAAAAALAA)
Dicsőség az Úrnak!
-
ami szabad szemmel nem látható:
http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1110/Nikon2011106171623/gallery.xml&rovat=tudomany (http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1110/Nikon2011106171623/gallery.xml&rovat=tudomany)
-
A teremtés elsö napja... Hallelujah!
http://www.youtube.com/watch?v=NLcy04pVxkk# (http://www.youtube.com/watch?v=NLcy04pVxkk#)
:2smitten:
-
Gyönyörű!
-
Hatalmas a mi Urunk! :2smitten:
-
A katasztrófák véletlenek?
A mai humán gondolkozású világban még sokszor a keresztények is megbotránkoznak azon, ha valaki a természeti katasztrófák mögött Isten kezének munkáját látja. Isten kegyelmes. Megengedi a katasztrófákat, mert azt akarja, hogy mindenki megtérjen az Örökkévalóhoz, Izrael Istenéhez Jézus/Jeshua áldozatán át.
Mit mond Jézus/Jeshua Luk.13. fejezetében, amikor hírt adnak Neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval elegyítette:
„Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileaiaknál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? Nem! Sőt mondom nektek: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem, sőt mondom nektek: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el.”
Lk.13,2-5
„Jézus/Jeshua hozzájuk lépett és így szólt: >Nékem adatott minden hatalom mennyen és a földön.<”
Mt.28,18
Tehát nincs véletlen. Néki adatott minden hatalom, nem csúszhatnak ki kezéből még csak véletlenül sem a természeti jelenségek. Ő, Aki a tengernek is parancsolt, Akiben teremtetett minden, tökéletes szuverénitással rendelkezik a természet felett is.
„Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.
Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.”
2.Pt.3,8-9
:ima02:
-
A teremtés csodája: Mozgó glecserek
Nagyon érdekes végignézni, és látni mekkora utat tesz meg.
http://www.youtube.com/watch?v=hC3VTgIPoGU#ws (http://www.youtube.com/watch?v=hC3VTgIPoGU#ws)
Baruch HaShem! Áldott a mi Istenünk!
-
Nagyon érdekes volt végignézni. Ez az ige jutott eszembe:
Ézsaiás könyve 40,15
"A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak."
-
Hogyan történhetne bármi is véletlenül, akár miről is legyen szó. Sem katasztrófák sem öröm se bánat. A mi Urunknak van egyedüli hatalma mindenek fölött. És ami történik az eleve elrendeltetett.
Lk 21,36 Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!
Figyelmeztetés, vagy felszólítás? Vagy még inkább óvó intés!
A próféciákban is olvashatunk az utolsó idők " világ mozgásairól".
Ésaiás próféta könyve 2. rész
1. Ésaiásnak, Ámós fiának beszéde, a melyet látott Júda és Jeruzsálem felől.
2. Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok;
3. És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde;
4. Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul.
5. Jákóbnak háza! jertek járjunk az Úrnak világosságában!
6. Mert elhagytad, Uram, a Te népedet, Jákób házát; mivel telvék napkeleti erkölcsökkel, és szemfényvesztők, mint a Filiszteusok, és idegenek fiaival kötnek szövetséget;
7. És betelt földje ezüsttel és aranynyal, és nincs szere-száma kincseinek; betelt földje lovakkal, és nincs szere-száma szekereinek;
8. És betelt földje bálványokkal, és kezeik csinálmányának hajolnak meg, mit ujjaik csináltak.
9. Ezért porba hajtatik a közember, és megaláztatik a főember, és meg nem bocsátsz nékik.
10. Menj be a kősziklába, és rejtőzzél el a porba az Úr félelme elől, és az Ő nagyságának dicsősége előtt.
11. A kevély szemű közember megaláztatik, és a főemberek magassága porba hajtatik, és csak az Úr magasztaltatik fel ama napon.
12. Mert a seregek Urának napja eljő minden kevély és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, és az megaláztatik.
13. És Libánon minden czédrusai ellen, a melyek magasak és felemelkedettek, s Básánnak minden tölgyfái ellen;
14. Minden magas hegyek ellen, és minden felemelkedett halmok ellen;
15. Minden magas torony ellen, és minden erős kőfal ellen;
16. És Társisnak minden hajói ellen, és minden gyönyörűséges drágaságok ellen.
17. És porba hajtatik a közember kevélysége, és megaláztatik a főemberek magassága, és egyedül az Úr magasztaltatik fel ama napon.
18. És a bálványokat teljességgel elveszti.
19. És bemennek a sziklák barlangjaiba és a föld hasadékaiba, az Úr félelme elől és nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.
20. Ama napon odadobja az ember ezüst bálványait és arany bálványait, miket magának csinált, hogy azok előtt meghajoljon, a vakondokoknak és denevéreknek,
21. Hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékiba, az Úr félelme elől és az Ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.
/ bocsánat... a telefonom tördelte a sorokat... :pirul: /
-
Köszi Hajni az igét és a gondolatot. Leírtam még egyszer, a Károli fordítást és hozzátettem amit én értettem meg belőle.
Ézsaiás próféta könyve 2. rész
1. Ésaiásnak, Ámós fiának beszéde, a melyet látott Júda és Jeruzsálem felől.
2. Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok;
3. És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde;
4. Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul.
5. Jákóbnak háza! jertek járjunk az Úrnak világosságában!
6. Mert elhagytad, Uram, a Te népedet, Jákób házát; mivel telvék napkeleti erkölcsökkel, és szemfényvesztők, mint a Filiszteusok, és idegenek fiaival kötnek szövetséget;
7. És betelt földje ezüsttel és aranynyal, és nincs szere-száma kincseinek; betelt földje lovakkal, és nincs szere-száma szekereinek;
8. És betelt földje bálványokkal, és kezeik csinálmányának hajolnak meg, mit ujjaik csináltak.
9. Ezért porba hajtatik a közember, és megaláztatik a főember, és meg nem bocsátsz nékik.
10. Menj be a kősziklába, és rejtőzzél el a porba az Úr félelme elől, és az Ő nagyságának dicsősége előtt.
11. A kevély szemű közember megaláztatik, és a főemberek magassága porba hajtatik, és csak az Úr magasztaltatik fel ama napon.
12. Mert a seregek Urának napja eljő minden kevély és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, és az megaláztatik.
13. És Libánon minden czédrusai ellen, a melyek magasak és felemelkedettek, s Básánnak minden tölgyfái ellen;
14. Minden magas hegyek ellen, és minden felemelkedett halmok ellen;
15. Minden magas torony ellen, és minden erős kőfal ellen;
16. És Társisnak minden hajói ellen, és minden gyönyörűséges drágaságok ellen.
17. És porba hajtatik a közember kevélysége, és megaláztatik a főemberek magassága, és egyedül az Úr magasztaltatik fel ama napon.
18. És a bálványokat teljességgel elveszti.
19. És bemennek a sziklák barlangjaiba és a föld hasadékaiba, az Úr félelme elől és nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.
20. Ama napon odadobja az ember ezüst bálványait és arany bálványait, miket magának csinált, hogy azok előtt meghajoljon, a vakondokoknak és denevéreknek,
21. Hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékiba, az Úr félelme elől és az Ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.
Az emberek az Úr hegyéhez fognak menni, fegyvereikből szerszámokat készítenek és békesség lesz közöttük.
A kevélyekre akik meggazdagodtak és saját erejükben és saját bálványaikban bíznak megbünteti az Úr. Isten ítélete eléri a bálványokat és bálványimádókat is és megalázza őket és az Úr neve megdicsőül.
Ezsa 2, 17. És porba hajtatik a közember kevélysége, és megaláztatik a főemberek magassága, és egyedül az Úr magasztaltatik fel ama napon.
-
:afro: :2smitten: