27
« Utolsó üzenet: írta Guti Tünde Dátum 2025 Június 22, 21:17:30 »
KERESZTMETSZET
Az első csalódások nagyon fájnak. Az első pofonok nagyot ütnek váratlanságukban. Az első megbotránkozások nagyon mélyen megrázzák a lelket. Úgy gyűrűznek a szívben, mint a vízbe dobott lapos kavics. Kimondatlanul is kétségbeesetten keresünk ilyenkor hiteles szolgálót. Lelkipásztort, de nem bérest. Tanítót, aki nem bort iszik és vizet prédikál.
A második körben ért csalódások elkeserítenek. Ezek a kegyetlen pofonok maradandó nyomokat hagynak lelkünk arcán, az ilyen botránkozások felháborítanak, mert nem számítottunk rájuk. Kezdünk begubózni. Védelmi mechanizmust építünk ki, hogy ne sérüljünk többet s mélyebben. Óvatosak leszünk. Nem nyitunk könnyen mások felé, és sokáig figyelünk, mielőtt beszélgetnénk valakivel. Kezdünk magunkra maradni, amikor gyanakvónak, negatívnak, antiszociálisnak bélyegeznek.
De mindeközben megtanultunk igazi táplálékkal élni. Mennyei mannával a hígított evangélium helyett. Felismerjük messziről a hamis prófétákat, mentálisan fárasztanak a gyülekezeti show műsorok. Megismerkedünk hozzánk hasonlóan traumatizálódott emberekkel.
A harmadik szintű csalódások már nem döntenek le a lábunkról. Kimondhatatlanul fáj a szívünk a testvéri árulások miatt, de már nem roppanunk össze. Kerüljük a tömeget és a fesztiválozó rendezvényeket. Átéljük a „ketten-hárman gyülekezet” során Jézus jelenlétét. Magányunk nem száraz, mert az Ige gyönyörűségével telítődik. Megtapasztaljuk, hogy „örvény örvényt hív elő” Isten zuhatagszerű kinyilatkoztatásait tanulmányozva. Érezzük, hogy mi senkik, de Ő MINDEN.
Többet vagyunk csendben, egyedül. Imádságaink rövidebbek. Leperegnek a karizmatikus megszokások sallangjai. Az Úr a kevesebb, egyszerűbb és őszintébb imádságot is pontosan érti. Sőt!
Élesen elkülönül meghatározásainkban az általános keresztyén és az igazi Krisztus-követő fogalma. Hömpölygő öröm tölt el, ha ez utóbbival találkozunk. Vágyaink letisztulnak. Várakozásunk erőteljesebb. Reménységünk dinamikusabb. Radikalizálódunk hitelveinkben. Szenvedélyesen kiállunk az Igazság mellett, de már távol tartjuk magunkat az értelmetlen vitáktól, az energiát elszívó, rendkívül fárasztó szóharcoktól.
Érzékenyebbek vagyunk a bűnre. Főleg a sajátunkra. Szívünkbe mar a jogtalanság. Lelkünket hasítja mások hűtlensége, és felismert, saját gyarlóságunk. A kérkedő világra és a képmutató egyházra tekintve szenvedünk, mint Lót Sodomában. Sóhajtozunk: Jöjj, Úr Jézus, hamar! Azt hisszük, már semmin sem csodálkozhatunk, semmin sem botránkozhatunk meg, senkiben sem csalódhatunk, ám rádöbbenünk, hogy az egész lényünk egy merő fájdalom. Kívánkozik abba a valóságba, ahol nem lesz több könny. Sem testi, sem lelki, mert ott „az Isten sátora az emberekkel van”.
Tudjuk, hogy mindennél jobb az Úrral lenni, Ő az élet forrása. De mivel még maradnunk kell, felértékelődnek a napok. A kapott kegyelmi lehetőségek. A sebeinket gyógyító vigasztalások és a megtisztulásunkért elhangzó intések, tanácsok. Mérhetetlenül elszomorítanak mulasztásaink. Porszemnek érezzük magunkat. Máskor mégis világító fáklyának.
Csak megyünk az Igazság zászlajával, megyünk tovább rendíthetetlenül. Olykor roskadozva, kitikkadva, viharverten, beszáradt sebekkel. Néha látjuk, hogy mások is jönnek kis csoportokban. Időről-időre nyílzápor zúdul felénk, amit az Ige pajzsával védünk ki. Vészjósló, koromfekete felhők tornyosulnak felettünk, és félelmetes, hazug hangok akarnak megdermeszteni.
Hátunk mögött lángokban áll az összedőlt Babilon…
Előttünk pedig hitünk célja ragyog, lelkünk üdvössége: a legcsodálatosabb, leírhatatlan, a megöletett Bárány, akiért mindent kárba veszni hagytunk. Igaz és szent. Övé minden dicsőség, hódolat, áldás, és az Örökkévaló Istené, aki Atyánk lett Jézus Krisztusban.
Guti Tünde – 2025. június 21.
Legutóbbi hozzászólások