Alfa-Omega közösség

Ismerkedés => Ismerkedés és szabadidő => A témát indította: Antee - 2007 November 08, 02:28:22

Cím: Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 08, 02:28:22
Sziasztok! :05:

Itt egy topic, amiben leírhatjátok, hogy mi a helyzet veletek, hogyan telt a napotok...stb.
Tehát egy szabad topic, amiben megismerhetjük egymást kicsit személyesebben.  :2angel:

Nagyon várom a hozzászólásaitokat!  :05:


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 08, 02:31:34
Akkor én ezennel meg is kezdem. :pirul:

Most például nem alszom. :05:
De holnap munka...de hála, hogy nem kell olyan sokat dolgoznom. :05:

Ki hol dolgozik? :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 08, 09:27:27
Sziasztok! Ma nagyon lusta vagyok. Nem nagyon, kicsit. Vagy mégsem? Na mindegy.  :igen:
Szóval, hálás vagyok értetek és jó, hogy vagytok! Még kicsit reggel van és nem csináltam szinte semmit. Tele van a szíven túlcsodrult örömmel, mert érezhetem, hogy az Úr gyermeke vagyok és ti a tesóim egyen egyenként.  :2smitten:
Az is jó érzéssel tölt el, hogy készülhetek az Igével és szolgálhatok a testvérek felé, miközben én is tanulok. A hegyi beszédet tanulmányozom. Sok a mondanivalója. Azon gondolkodtam, miért hegyi beszéd? Hát mert a hegyen beszélt az Úr. Ha a mezőn tette volna, akkor mezei beszéd lenne.  :igen:

Na később jelentkezem még, ha nem unjátok.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 08, 10:13:46
Nem unjuk!  :05:

Én sajnos ma reggel későn keltem... :03:
Igaz későn is feküdtem... :08:

És úgy érzem,  húz vissza az ágy... :02:
Lehet, hogy lusta vagyok? :03:
Egyszer amikor azt mondtam az orvosnak: "Doktor úr nem fáj semmim, csak úgy érzem mintha lusta lennék... húz az ágy..."  :08:
Azt felelte: "Olyan nincs, akit húz az ágy, ott már lappang valami betegség. És a lustaság, az is nagy betegség. Tessék felkelni, és járni."
Ekkor a Szentlélek egy szempillantás alatt eszembejutatta az Igét: "Kelj fel, és járj!"
Azóta keveset alszom... :2angel:

Komolyan... nincs nagy alvásigényem... :05:

Legyen szép napunk, Isten áldásával!  :05:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 08, 11:07:59
Szia Mária! :05:

Nem unjuk, kérlek jelentkezz sűrűn. :05: :06:
Valóban elgondolkoztató a hegyi beszéd területileg. Lehet tényleg mezei beszéd lett volna, ha akkor egy mezőn történt volna. :2funny:

Kövecske!

A későnkelésben én nyertem, mert negyed órája keltem. :pirul:

Mindjárt megyek dolgozni. :2tickedoff:

Na de ez van...majd letelik a munkaidő is... :05:

Isten áldjon benneteket! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 08, 13:24:36
Szia Anti!  :05:

Kicsit későn reagálok...  :08:
De erőt a munkához... áldott, szép napot...  :05:

Úgy látszik örök "vesztes" vagyok... még a későnkelésben is legyőztek... :szomorkas:

Szeretettel:
kövecske  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 08, 13:28:35
Mi újság? Hát, ismét jelentkezem. Még mindig alig csináltam valamit. Állandóan itt lógok.  :hehe: Persze azért kicsit olvasgatok, tanulgatok, kutakodom... Még a kutyát is a párom vitte le. Szóval eléggé pusztai napom van. Talán holnap színesebb lesz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2007 November 08, 13:42:37
Kedves ismeretlen testvérkéim!
Nagyon jól jött ez az új topic. Ismét bizonyság, hogy nincsenek véletlenek! A legutóbbi napokban sokminden összezavarodott a családi kapcsolatainkban, apám, bátyám, leányom körül. Édesapám és bátyám engem, illetve minket kárhoztatnak, már évtizedek óta. Lányunk pedig az eddigi egyenes útjáról kezd letéregetni. Feleségemmel Isten elé vittük ezeket a gondjainkat, kérve több szeretetet irántuk. Kérlek benneteket, HORDOZZATOK TI IS BENNÜNKET IMÁDSÁGBAN! Abban biztosak vagyunk, hogy Isten mindannyiunkat szeret. Ezt próbáljuk feléjük is közvetíteni.
Isten áldjon mindnyájunkat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 08, 14:44:41
Zoli! Sajnos de ebben az elátkozott világban, ahol sok a háború, harc, gonoszság, kikerülhetetlen az ilyen támadások. Nagyon szívesen az Úr elé viszünk a kis csapattal és imával hordozunk benneteket.  Legyél nagyon áldott a családoddal együtt Isten kegyelméből!

Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2007 November 08, 15:07:49
Kedves Zoli!

Nagyon tettszik nekem is ez a topik, hála az Úrnak Anti bölcsességéért!

Én református vagyok, de az evangélikus útmutató szerint olvasom a napi igéket.
Tudom, hogy másnak sokkal könyebb tanácsot adni, mint magunknak. nem is tanácsot adnék, hanem inkább testvéri szeretetből vigaszként küldöm a mai igét, ami nekem is nagyon sokat mondott.
Mivel most nincs nálam a Biblia ezért csak az igehelyet írom le : Jakab 1.12

Az Úr áldjon Benneteket: GLD46
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2007 November 08, 15:52:07
Kedves Mária! Köszönöm, hogy imában hordoztok minket!

Kedves GLD46 (Gileád? gladiátor?) ! Köszönöm igei válaszodat!

Természetes, hogy minden kereszténynek/keresztyénnek vannak hit-próbái (a nem-keresztényeknek: tragédiáik vannak). Milyen jó, hogy nem egyedül kell hordozni ezeket, hanem vannak Testvérek, akik segítenek a hordozásban! Istennek legyen hála!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 08, 17:16:16
Sziasztok! :05:

NEm rég jöttem a munkából, de nemsoká vissza kell mennem. :02:
Ma ír pörköltöt készítettem... :afro: Előkészülődünk egy szombati születésnapi party-hoz.

Nekem nem hiányzik, mert sokkal több munkám van így, persze az idő ugyanannyi. :02: :03:

Dehát ez van. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 08, 17:27:16
Ír pöri? Az meg milyen?  :hehe: Mi van a magyaros kajákkal? Tényleg, hol tanultál meg magyar létedre ír kajákat készíteni?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 08, 17:31:44
A Főnök mutatta meg, hogy hogyan kell csinálni ( Ő ír :05: ) .

De nem nagy valami.

Bárányhús, répa, hagyma, krumpli, több fajta fűszer és persze VÍZ!   :2laugh:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 08, 17:32:37
Magyaros ételeket nem főzől?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 08, 17:39:23
Csináltam pörköltet és túrós gombócot, de csak a dolgozóknak. :05:

Nem akarom bevezetni, mert akkor egyre több és több vendég fog jönni és ezzel több munkám lesz.
( azé buta nem vagyok :2funny: )
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 08, 17:40:17
Kedves Zoli!  :05:

Örülök Neked, és hogy írsz.  :05:
Jó az, ha a testvérek tudnak egymás gondjairól. Én is felvettelek az imalistára, ahol egy kis közösségben minden este imádkozunk. Hordozunk majd családostúl, az Úr előtt.
Az Úr legyen Veletek, és áldjon meg Benneteket!

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 08, 17:52:02
Idézet
( azé buta nem vagyok  )

Húha Anti... dejóóó  :afro:

Mikor fedezted fel magadban ezt a "szellemi képességet"...?  :2crazy: :2funny:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 08, 17:57:11
Szia Kövecske! :05:

Nagyon sokba került, mire megmondták nekem...de félek, hogy csak együtérzésből mondták. :pirul: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 08, 17:58:56
A Főnök mutatta meg, hogy hogyan kell csinálni ( Ő ír :05: ) .

De nem nagy valami.

Bárányhús, répa, hagyma, krumpli, több fajta fűszer és persze VÍZ!   :2laugh:



És még mindenki túlélte, aki evett belőle, Anti...? :gúnyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 08, 18:01:04
Hááát...mindenki fogta a hasát...de nem a nevetéstől. :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 08, 18:06:37
Húúú... szegények...  :04:

De jóó, hogy mi meg attól fogjuk... :fetreng:
Nem kérünk a főztödből... :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 08, 18:14:10
A fiam Erik, Amerikában él. Ő elkezdett főzni, mert nem szereti azt a kaját. Annyira megszerették a magyaros ételt az amerikai családja, hogy mindig vele főzetnek. Ő nem volt okos mint te Anti.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 08, 18:20:56
Nohát...ne is egyetek a főztömből, mert akkor követelmény lenne az ima előtte. De lehet hogy nem a hálaadás, hanem a segítségkérés lenne benne. :2funny:

A fiadnak több munka jutott így, de nagyobb elismerés is. :06: Lehet, hogy Ő volt az okosabb.

Megyek dolgozni. :2tickedoff:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 08, 18:29:03
 :2funny: Ricinussal füszerezel?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 08, 18:42:14
 :2funny: :2funny: Mária... de jóóó...
Tuti ricinust használ... :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 08, 18:43:57
Kellemes főzicskélést, Anti!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 08, 21:32:18
Úgy néz ki, hogy lebuktam. :2laugh: :happy:

Visszaértem a munkából, hajrá, előttem az este. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2007 November 09, 09:49:05
Szervusztok!  :morning: Köszönöm, hogy testvérek tudunk lenni jóban, nehézben!
Én mostanában kezdek főzőcskézni. Már tudok rántottát, tejbegrízt csinálni  :happy02: A nyáron megtanultam lecsót, és paprikás krumplit főzni. És egész jó volt :hehe: Isten áldjon benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 09, 10:05:16
Anti, az új fűszer miatt amit bevezettél?  :D

Zoli! Jó olvasni, hogy elkezdtél szakácskodni.  ;)  Akkor már sokmindent tudsz főzni ha a paprikáskrumpli is megy. A párom azt tudja nagyon ízletesen elkészíteni. Valójában az a pörkölt alapja, csak a krumpli helyett hús kell bele. Én egy kis bort és picike ketchapot is teszek bele, no meg füszerezek. A rántott tejbegrizt csak hallottam. Biztosan finom lehet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 09, 10:46:51
Sziasztok! :05:

Jó a szakácskodás abból a szempontból is, mert van sikerélmény ( remélhetőleg ). :05:

A rántott tejbegrízt én is csak hallottam, még nem csináltam. Sőt, nem is ettem. De ami késik, nem múlik. :afro:

Isten áldása legyen veletek a mai napon is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 09, 11:03:19
Anti! "Jó a szakácskodás abból a szempontból is, mert van sikerélmény ( remélhetőleg )."

Hát én emlékszem azokra az időkre, amikor volt "sikerélményem"! Csináltam valamilyen krémessüteményt a szakácskönyvből. Közétettem a krémet amit főztem, mivel nem írta, hogy meg kell várni amikor kihűl és csak azután tegyük rá. Hát folyt ide, folyt oda. Azt gondoltam, beteszem a hűtőbe, ott megfagy.  :igen: Hát nem fagyott, meg, hanem kifolyt. Az egész hűtő a krémtől volt teli. Lefolyt egészen az aljáig. Annyira mérges lettem, hogy kidobtam a szemétdombra. - Na ennyit neked sütemény! Ha kibabráltál velem, akkor itt a helyed! Méltatlankodtam és befelé menet hátraforultam, mert azt láttam, hogy a kutya odasomfordál, megnézni mi az. Beleszagolt és fintorogva, lapítva tovább ment. Az jutott az eszembe, hát még a kutyának sem kell, akkor nem is volt olyan jó! Akkor éppen ott a helye ahol van.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2007 November 09, 12:17:16
A rántott tejbegrízről érdeklődtök. Sajnos, én (sem) tudom,milyen az. Ugyanis rántottát ÉS tejbegrízt tudok (?) csinálni  :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 09, 13:06:56
Én aztán jól félre olvastalak.  :2funny: Anti meg követett. Pedig nem én vagyok az Éva!  :fetreng: :fereng2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 09, 16:38:40
 :D Nahát...

Pedig én először jól értettem, hogy külön rántottáról és tejbegrízről beszéltél Zoli.
Na de Mária félrevezetett. :igen: Na jó...nem fogom rá 100%-ban, csak 99.9%-ban!

A 0.1%-ot vállalom. :2funny:

Nekem is volt hasonló élményem ételkészítésből, mint neked Mária... :D
Az első túrósgombóc készítésénél extra adag porcukros tejföllel kellett enni, hogy elvegye a gombóc ízét. :2funny:

Véletlenül dara helyett, zsemlemorzsát tettem bele. :2laugh: Jó ropogós lett... :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 09, 16:48:26
Az mind semmi Anti! Elhatároztam, hogy derelyét fogok csinálni. Ekkor még nagyon fiatal asszony voltam. Szakácskönyv a hibás nem én.  :2funny: Nem volt az leírva, hogy ne lisztezzük meg a tészta felsőrészét, mert ha beletesszük a lekvárt, akkor kifolyik belőle. Meg az sem, hogy ne a befőzőtt híg lekit tegyük bele. Elővettem a nem régen befőzőtt baracklekvárt. Beletettem és a forrásban lévő vízbe pttyantottam őket. Azt vettem észre, hogy a lekvár feljön a víz tetejére de a tészta lentmarad az alján. Nem nehéz kitalálni mi lett a sorsa.  :07:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 09, 17:01:11
 :2funny:..okés..te győztél a konyhai művészetekben!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 09, 17:17:01
Azért írok egy elrontott majd helyrehozott esetet is. Amikor meguntam, hogy mindent elrontok, úgy döntöttem, hogy nem dobom ki, legyen ami lesz. Szóval neki álltam palacsintát sütni. Gondoltam meglepem a családom. Sikerült. Azt nem tudtam, hogy a palacsintatésztába nem szabad cukrot tenni. Nem tudtam miért édes. Úgy hittem az alapba kell tenni a töltelék helyett. Amikor a csomókat, nem is csomók, inkább gombócok végre eltüntek, mert átpaszíroztam,  :06: - úszott az egész konyha, mert csak úgy folyt az asztalról lefelé - a forró palacsintasütőbe beletettem. A konyha nem csak úszott, hanem azt hitték a szomszédok, hogy a tűzoltókat kell hívni, mert anyira égett a zsír a serpenyőben, azt hittem úgy kell lennie. Azt láttam a felnőttektől, hogy füstől, hát vártam én is a füstre, mire belettem a tésztát, vártam. Összeragadt. Gondoltam a következő már nem fog. Mégjobban füstölt a zsír... az is úgy járt mint az előző. Nem dobtam ki, mint mondtam, nagy dolgot fogok csinálni, összegyüjtöttem egy üvegtálba őket. Amikor végeztem, ráöntöttem az összes létező adalékot. Sorolom: Túró, dió, mák, kakaó, fahéj, lekvár. Ezeket azután villával összenyomkodtam. Lett egy gusztustalan massza, majd hogy ne látszon, nyakon öntöttem tejföllel és betettem a forró sütőbe. Amikor kivettem, jól megpirult a tejföl a tetején. Megérte a kitartásom. Egész guszta lett. Mivel újdonság volt a családomnak, faggattak mi ez, azt válaszoltam, meglepetés. Az íze nem volt rossz, ízlelgetve megállapították, ügyes vagyok.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2007 November 09, 17:24:37
Üdvözöllek, Mária, látom, a portálon vagy!
Mai napomról: Lányom és unokám most nálunk vannak hétvégére - egyébként anyaotthonban laknak, többféle okból és megfontolásból. Marci - Marcell - aranyos kisfiú, vasgyúró. Értelmesen tanulmányozza a közelében levőket, sokat mosolyog, gügyög - mármint, amikor nem sír  :2funny: Valóban Isten ajándéka!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 09, 17:31:57
Én is üdvözöllek Zoli, valóban itt vagyok. Lassan olyan lesz a számomra a fórum, mint a ragadáncs.  :afro:

Az Úr öleljen át benneteket a családoddal együtt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 09, 23:13:52
Mária! Nem semmi, hogy milyen palacsintát csináltál. :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 09, 23:25:36
Ez nem vicc, tényleg finom lett.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 09, 23:28:13
A palacsinta töltelékéből megítélve, a ricinus "kispályás". :2funny:

Csak vicc, bizti finom lehetett. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 09, 23:28:41
 :2funny: :2funny: De nem fogták a hasukat, vagy nem mutatták. Tudod mi a poén? Izlett nekik és azt mondták, csináljak máskor is.  :igen: Szóval ennyit az elrontunkról és a helyrehozzunkról.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 10, 13:01:46
Mi újság ma? Éppen készülök a tetsvérek közé menni. Éppen készülök a szívemben az Úrral találkozni. Estefelé leszek. :2police:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 11, 02:25:37
Sziasztok! :05:

Sajnos lekéstem az esti ittlétedet Mária. :04:

Én nem régen értem haza a munkából. :02: Szülinapi party volt. Kicsit most kikészített a 13.5 órás munka, de most megyek tusolni és aludni vagy 8 órát. :igen:

Holnap ( vagyis ma ) estefelé leszek! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 11, 14:30:45
Sziasztok!  :05:

Mikor ma reggel fölébredtem, még sütött a Nap. Örültem is neki...  :05:

Most már havazik, sötét, szűrke az ég... mintha beköszöntött volna a tél... hm... korán jött...  :03:
Nem sok időt hagyott bámulni, csodálni a színpompás őszi tájat... amit annyira szeretek... ami annyira szemlélteti számomra Isten dicsőségét a természetben is... hogy Isten milyen csodálatosat teremtett...
Persze, a télnek is megvannak a maga szépségei, örömei, a haszna...
De az ősztől nincs szebb... (számomra)  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 11, 20:55:18
Sziasztok! Mi újság felénk? Hát itt reggel nagyon esett az eső és hideg volt. Látnátok a kis yorkinkat, mit csinál ha esik. Úgy tud sumákolni, hogy ne vigyem le. Eljátsza, hogy milyen mélyen alszik. Alkalmi süketet játszik. Amikor leviszem, a lábait úgy emelgeti, mintha forró lenne a járda. Nagyon nem szereti az esőt.  :igen: A Balaton még nem fagyott be, de ha így folytatja még az is lehet. Brrrrrr... de nem szeretem a hideget. Az Úr ezt tudja. Ma Pécsett szolgáltunk és alig elhagytuk az otthonunkat, kb. 40 km-re már melegedett az idő. Pécsett pedig sütött a nap és nagyon kellemes volt. Hazafelé jövet bementünk OCSET-ban, aki nem tudja, olvassa visszafelé és megkapja = TESCO-ba vásárolni. Mire ideértünk este 19 volt és hideg. Az eső csepergett. Azért jó, hogy a hó még nem.

kövecske! Én a tavaszt szeretem, nekem az új életet jelenti. A nyár nagyon meleg és elviselhetetlen. Az ősz az elmúlást. A tél a borzongás és a pihenés, hízás ideje.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 11, 21:23:46
Idézetet írta: Mária
A tél a borzongás és a pihenés, hízás ideje.
 

Ámen! :igen:

Pihenni és hízni akarok. :pirul:

Itt nincs olyan hideg, hogy fagyna...én a sok sok esőtől félek. :2tickedoff:

Szeretlek titeket! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2007 November 11, 22:03:58
Sziasztok! Drága kövecske testvérem, eddig engem mindenki csodabogárnak tartott, amiért az ősz a kedvenc évszakom, de mostantól nem vagyok egyedül! :igen: Örülök neked! Jó volt olvasni ezt a topikot, nagyon felvidítottatok! Olvastam a főzési tudományotokról, s eszembe jutott az első rántott csirkecomb, amit készítettem anno. Szóval az úgy történt, hogy ugye bepaníroztam a combikat, ahogy illik, majd hirtelenjében kisütöttem. A meglepetés akkor ért minket, amikor kiderült, hogy a hús a csontnál abszolut véres,  /gyenge idegzetűek ne olvassanak tovább! :2funny:/ mivel nem volt szegény husinak ideje elkészülni /már égett a panír :01:/ A slussz poén, hogy az én drága párom szó nélkül és minden igyekezetével azon volt, hogy megegye ezt a borzalmat, egy pillanatig sem éreztette velem, milyen pancser vagyok! :2smitten: Főzni azóta sem szeretek, de mostmár legalább úgy-ahogy tudok..
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 11, 22:06:40
Még van egy újságom.  :2funny:

Megkért a szeretet férjem, hogy az új nadrágja szárát varjam föl, -talán 3x volt rajta, mert nagyon hosszú. Mielőtt elmentük volna az alkalomra.  :2funny:
Hát én levágtam a szárából, gondolva, hogy úgy lesz jó. Hát tévedtem.  :2funny: Olyan rövid lett, hogy a kuka mellett köt ki. Azt mondta: - Mit csináltál a kedvenc nadrágomból? Azt válaszoltam: - Semmi baj, majd veszünk másikat holnap. Lehet, hogy valakinek erre van szüksége, mert az ő lábai rövidebbek mint a tiéd, vagy szereti, ha kilóg a bokája! Tudod, ma ez a divat.  :2laugh: Még ennyi idősen is lehet pancser az ember. Különösen ha a párja nadigrágjáról van szó. :igen: Közben mivel jól tudok kimagyarázni, azt is mondtam, hogy nézd csak meg, a kezemet megfogta, csupa fekete, és mi lesz belőle, ha kimosom? Nem jobb ha most dobjuk ki?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 11, 22:19:18
Hát meglepő dolgokat írtok... :igen:

Én is elmondok egy története magamról. Egyszer a munkából jöttem haza, de nagyon éhesen...
Fogtam a kenyeret és a lábosban lévő, zsírnak látszó valamit. Kentem a kenyérre és szinte rágás nélkül nyeltem.
De éreztem, hogy nem volt valami jó íze, nade éhes voltam. :2idiot:

Anyu hazajött és megkérdezte:
-Ki ette meg a labásból a rántást???

Na mondom...ezért volt olyan furi íze. :igen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 11, 22:28:00
Anti!   :2funny: Nagyon jó! A bátyám is csinált ilyent. Szóval ti férfiak.... :D

Amikor férjhez mentem, anyósom megkért, mert beteg volt, hogy segítsek a haját megmosni. Azt mondta: -Kislányom! Légyszíves hozd ide az ultraport, mert annyira zsíros a hajam, hogy mielőtt megmosom samponnal, azzal előtte jól átmosom. Ott van a tasakban és egy kanál van benne. Szokatlan volt ez a hajmosás, de tudjátok, ha az anyós ilyent mond, akkor semmi csodálkozás, engedelmeskedni kell. Rátettem a fejére, de nem habzott. Még vagy 5 x tettem rá és egyre többet. - Anyuka! Mi ez? Nem habzik. Ennyire zsíros a haja? Csodálkoztam, de valami furcsaságot vettem észre és azt mondtam:- Manapság az ultraporok milyen vackok. - Tegyél rá még! - mondta. Tettem. Azt vettem észre, hogy a por összecsomósodott a fején. Hát ezt nem értem! - mondtam mégnagyobb csodálkozás közepette. - Mutasd! - mondja a mama. Te, ez nem ultrapor! Tudod mi ez? Gipsz!  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 11, 22:41:58
 :fereng2: :fereng2:

Nem semmi...

Idézetet írta: Mária
A bátyám is csinált ilyent. Szóval ti férfiak.... :igen:
 

Hááát...ti nők... :pirul: :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 12, 00:18:47
 :2funny: :2funny:
Sajnálom, hogy kimaradtam ebből a jó kis beszélgetésből...
És így útólag, csak magam nevetek jóóóó nagyokat... :fetreng: :fetreng:

Ejnye - bejnye ti nők, és ti férfiak...  :hehe: :hehe:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsotza - 2007 November 12, 09:35:02
Szervusztok Atyámfiai/Atyám lányai! Szeretettel köszöntelek  Benneteket! Nagyon  YoÓ  Olvasni  Benneteket-nagyon komolyan  szeretitek az Istent,és az Ő Igéjét-és mégis két lábbal a földön álltok! Nagy bátorítás van ezekben az írásokban! Igy tovább, áldott Testvéreim! Én két hétig  szabadságon leszek, így több időm lesz az Alfa-Omega cset-re, és Fórumra! A chat  sajnos nagyon  "alszik"....  :-(( Korábban Antee-vel jókat  beszélgettünk, és más drága Tesóval is....Vagy én nem jó időben vagyok ott...? Sok áldást nektek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 12, 10:17:39
 :morning: Mit csináltam eddig? Muszály volt porocskáztalanítani és a felmosodában részt vennem, mert porlakók, meg koszlakók költöztek be hozzánk. Amikor végeztem velük, a mikrosütödébe megsütöttem a sajtburgert. Királyi reggeli.  :hehe: Nálunk zöldágra süt a nap.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 12, 10:38:49
Jó reggelt - vagy napot? :pirul: - Isten áldásával. :05:

De ügyes vagy Mária...  :afro: Diztos hajnalok hajnalán keltél...  :2angel:

Nálunk úgy mondjál: hétágra süt... de tényleg gyönyörűen süt itt is...
De jóóó... :05:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 12, 10:41:00
Zsoca, nagyon örülök neked...  :05:

Téged is áldjon az Úr - Családostúl  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 12, 10:56:19
Jó reggelt neked is kövecske. Nálunk is hétágat mondank, de nekem így volt szimpi.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 12, 11:04:03
Sziasztok! Nektek is jó reggelt. :05:

Kedves Zsoca! Sajnos az alfa-omega chat valóban hanyatlik, mivel a többi szolgálat kiszorítja...
De remélem, hogy idővel, majd az is beindul. :05:

De az elsődleges a fórum, ahol szintén nagyszerű közösségben tudunk lenni!

Isten áldjon benneteket!

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 12, 15:12:43
Különben is igazad van, Mária... de jóóó is lenne, ha "zöldágra" sütne még... vagy legalább is színesekre... :05:

De sajnos már csak - majdhogynem - "csupasz" ágakra süt :04:...

De különben... ez így van rendjén... :05:
A télnek is megvannak a maga szépségei... a szép igazi "falusi" télnek. Amikor, és ahol mindent szikrázóan fehér hó borít... és a zuzmarától gyönyörűek a fák... :05:
Húúú.. az is csodálatos...
De a latyakos, fővárosi tél... ,  :szomorkas:
Még ha van is hóóó, csak szűrke, koszos latyakká válik... :04:
Mindent lesóznak, ami még a lábbelit is "megeszi"... nem csak a havat. :2tickedoff:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 12, 15:44:59
Tudjátok mi újság? Azt hallottam a TV-be, késő éjszaka, hogy a föld krízishelyzetben van. Ha 10 évig nem csinálnak valamit, akkor hatalmas baj éri a földet. A fura az az egészben, hogy lerövidítették már az 50 évet 10 re. Ha ezt mondja a világ, akkor mi keresztények nem tudjuk?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 12, 17:42:51
 :02:

Hááát...én ilyan tudományos dolgokra nem adok, mivel sokszor sokmindent állítottak már a tudósok, amik nem történtek meg. :02: :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: vendég - 2007 November 12, 23:15:10
Mert nem tudhatjuk az időt ..de az a nap, az a pillanat  lesz az az idő amire vártunk....amiről a reménységünk szól...
Addig tapossuk a mókuskereket, vagy örömmel vagy kínlódva, hol így, hol úgy.
De egy biztos Sziklán  állva...ez szerény véleményem szerint a legtöbb amit kaphattunk.
Súlyos vércseppek hullottak ezért .
Elnézést, ha túl komoly a témában ez a hozzászólás, de ez van a szívemen.
Isten áldása legyen rajtatok!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 13, 01:21:57
Rajtad is, kedves vendég!  :05:

Semmi gond... csak azt írd mindig, ami a szíveden van... :05:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 13, 09:11:29
Szia vendég! A csodás benne, hogy a legnehezebb pillanatban is az kell az eszünkbe jusson, hogy a mi reménységünk Jézus eljövetele a szentekért lesz. Éppenezért minél több embernek szüksége van arra, hogy tudják, van remény, van kiút a számukra. Ha netán a föld valóban ilyen gyorsan pusztul, ahogy jósolják, - ez nem prófécia, akkor nekünk is van felelősségünk. Ez pedig nem a padbanülés szolgálata, nem a föld légkörének megváltoztatása, hanem a Nagy Megbizatás! Vajon talál az Úr közöttünk is munkásokat, akiket a tőrésre tudja állítani? Vajon hányat talál? Hány önkéntest talál? Igen Uram, ímhol vagyok! Használj engem! - kiálltással. Persze van aki csak kiabálni tud... Jó amikor kiírjuk mi van a szívünkben. Hát az enyémben ez van. A tietekében mi van?

Anti! Ugyanazt elmondhatjuk a keresztényekre is! Ők is tudnak jósolni a próféciára hivatkozva. Haj, de még mennyire. Egy páran már megjósolták a világvégét.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 13, 11:05:23
Most olvastam egy keresztény honlapon. Nektek mi erről a véleményetek, ha van egyáltalán? Részletet teszek ide csak.  :2tickedoff:

Szirtes Péter: Áldjátok és emeljétek Orbán Viktort

2007. okt. 15.

"Sokan várják Orbán Viktor elestét. Csakhogy valamit figyelmen kívül hagynak. Az az ember Istenhez imádkozik, és Isten előtt térdel, és nem csak magáért, hanem érted és értem, az egész nemzetért, még annak ellenére is, hogy látja, milyen állapotban vagyunk. Az ördög mindent elkövet, hogy hírnevét és népszerűségét tudatos emberi tevékenységek sorozatával, naív és a szellemi valóságot figyelmen kívül hagyó okoskodásokkal és rágalmakkal folyamatosan rontsa, mivel fél tőle."

Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 13, 14:43:36
Őszintén...?

Én szoktam imádkozni Orbán Viktorért, Magyarországért, az ország sorsáért, az országban uralkodó áldatlan állapot megszünéséért... hogy az Úr könyörüljön az országon!
Így ilyen formában...

De ugyanígy imádkozom, szűkebb szülőföldemért, Kárpátaljáért, de egész Ukrajnáért is. Sajnos nem minden nap, és nem rendszeresen.... Pedig úgy kellene....

Persze, ez nem azt jelenti, hogy politizálnék.. de azt sem tartom helyesnek, ha mi, hívők nem élünk szavazati jogunkkal. Azt nem azért kapjuk, hogy "sutba" vágjuk. Ha nem szólhat Isten a hívőkön keresztül, ha azok (bocsánat) gyáván "visszahúzódnak"... akkor egyértelműen, az Istent tagadók fognak hatalomra kerülni.

Ez az én egyéni, magán véleményem, persze, egyáltalán nem  "szembeszállni" akarok azokkal, akik másképpen gondolják... vagy valamiféle politikai vitát elindítani...  :08:
Kedves Admin és Moderátorok... ha véleményem nem idevaló, és sérti a fórumszabályzatot, kéretik a töröltetés...

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 13, 15:12:56
Azért leírom a véleményem én is. Nem kívánom felemelni Orbánt és egyiket sem csakmert imdákozik. Ennyi erővel bármelyik testvérünket felemelhetjük és áldhatjuk mert imádkozik. Én úgy gondolom, Orbánnak nem kell, hogy az ördög másokon keresztül rosszhírét keltse. Tesz ő róla akárcsak a többiek. A sátán egyáltalán nem fél tőle. Ez hamis tanítás. A sátán nem tőlünk fél, hanem a bennünk élő Jézustól. Nekünk nem belefolyni kell a politikába, hanem imádkozni a hatalmi pozicióban lévőkért. - ezt a Biblia mondja. Igaz, nem teljes a cikk amit ide másoltam, de Gyurcsányt nagyon csúnyán elítéli, megítéli. Ez krisztusi? Most ideteszem a lényeget, ami felkavart, hogy egy keresztény oldalon ilyen olvasható.

Szirtes Péter: Áldjátok és emeljétek Orbán Viktort

2007. okt. 15.

"Itt az Antikrisztus szelleme, a törvénytelenség szelleme működik az egyik oldalon. Ezzel szembe áll egy ellenzék, amely képviseli ezzel a sötét erővel szemben az emberi és Krisztusi értékeket. A kettő között nem jöhet létre semmilyen kiegyezés. Isten kegyelme az ellenzék. Gyurcsány Ferenc saját bevallása szerint gondolkozott azon, hogy pap legyen, de más utat választott. Isten szolgája is lehetett volna, de helyette a Sátánnak adta magát. Ezzel ellentétben Orbán Viktor Krisztushívő és Krisztusfélő személy és politikus.

A Sátán terve épp az, hogy lejárassa Orbán Viktort és az ellenzéket azért, hogy a békére hivatkozva mind Gyurcsány Ferenc és koalíciója, mind Orbán Viktor és az ellenzék félreállításával behozza a saját emberét, akinek hatalmát már nem gyengíti az egymással szemben álló két politikai erő. Egy kompromisszum szellemi és gyakorlati teret nyitna a bűn emberének, a szellemi és erkölcsi gonoszságnak, a Mammonnak és a törvénytelenségnek.

Csakhogy jelenleg nem olyan csoport van hatalmon, akik az országot szeretik, vagy annak javát keresik, sem Istenben nem bíznak és Őt segítségül nem hívják. Az ellenzék polgári párt, és az Ország legjelentősebb tömegbázissal bíró pártja. Még a folyamatos ellenpropaganda és a gyülekezetre sem hatás nélküli agymosás ellenére is így van, ami kész Isteni csoda.

Sokan várják Orbán Viktor elestét. Csakhogy valamit figyelmen kívül hagynak. Az az ember Istenhez imádkozik, és Isten előtt térdel, és nem csak magáért, hanem érted és értem, az egész nemzetért, még annak ellenére is, hogy látja, milyen állapotban vagyunk. Az ördög mindent elkövet, hogy hírnevét és népszerűségét tudatos emberi tevékenységek sorozatával, naív és a szellemi valóságot figyelmen kívül hagyó okoskodásokkal és rágalmakkal folyamatosan rontsa, mivel fél tőle."

Szeretném leszögezni: Nem politizálás képpen írtam ezt! Ne is tegyük.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 13, 15:28:27
Én sem kívánok felemelni senkit, nem is ezt mondtam... csak azt, hogy imádkozom értük...  :05:

El sem olvastam a cikket, és soha nem folyok bele semmilyen politikai nézetbe, pláne nem vitába...

Legyen mindenkinek a hite szerint...

Én csak azt fejeztem ki, hogy amit Isten rámbízott, - és csakis azzal, amit rám bízott - szeretnák sáfárkodni, Isten dicsőségére, és az embertársaim javára...   :05:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 13, 15:31:18
kövecske! Nem a te válaszodra reagáltam. Neharagudj ha félreérthető voltam.  :rózsa2: Csupán ez az ember annyira isteniti, hogy az zavaró volt nekem. Ezekből lehet tanulni. Jézus azt mondta, Atyán nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból..
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 13, 15:46:23
Bocsánat Mária, tényleg félreértettem... :08:

Ebben igazad van, nem lehet senkit isteníteni - attól, hogy imádkozik valaki - csak a "kötelességét" teljesíti... és mindamellett még  "haszontalan" szolga... mert csak azt teszi ami a kötelessége...

Én nem ismerem igazán a politikusokat, nem is foglalkozom velük... csak imádkozom értük... 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2007 November 13, 17:53:30
Kövecske !

Áment mondok arra amit írtál.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 13, 18:18:07
kövecske! Az írással gyakran ez a baj. Én sem ismerem a politikusokat és nem is szeretnék belefolyni a vilg dolgaiba csupán annyit, amennyit szükséges. Nekünk az a dolgunk, hogy adjuk meg a császárnak ami a császáré, a Királynak, ami a Királyé.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 14, 08:34:05
Ti mit gondoltok Isten egységéről? Az is benne van, hogy a keresztények távolodjanak el egymástól? Legyenek elszigeteltek? Mit jelent nektek az egy akol? Mit jelent ebben az esetben a szeretet? Miért félnek közeledni egymáshoz a gyülekezetek?

Mindegyikőtök véleménye érdekelne.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 14, 10:40:13
Szió Mária! :05:

Én ezzel az igével kezdeném:

Jn 17,15
"Nem azt kérem, hogy vedd ki õket a világból, hanem hogy õrizd meg õket a gonosztól."


Isten áldását! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 14, 12:34:40
Szia Anti! Azért nem válaszoltál a többire.  :igen: Mit jelent az egy akol...? stb.  Tényleg érdekel a véleményetek. Mi van a szívetekben ezekkel kapcsolatban?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2007 November 14, 12:48:19
Szia Mária! A kérdéseddel kapcsolatban az jutott eszembe, amit a minap hallottam: "A mennyben meg fogunk lepődni azon, hogy milyen sokan ott vannak, akikről nem is gondoltuk volna; s mennyien nincsenek ott, akikről azt hittük, hogy ott lesznek..."
Valahol olvastam, hogy több akol van.. :08: :08: Jó lenne, ha írna erről valaki, akinek van ismerete! :?:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 14, 15:10:57
emcsinek az akolról:

Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor. Ján. 10:16
Jézusnak ekkor még két nyája volt, Izrael és a pogányság, akikből egy akolt, egy nyájat fog csinálni, ekkor már elkezdi vezetni őket. Az eredeti görög szövegében mia poimné, heisz poimén: azaz egy nyáj, egy pásztor olvasható. A görög poimnét semmiképpen sem lehet akollal fordítani. Nem arról beszél, hogy több nyáj – keresztény egyházak, felekezetek – egy akolban, egy pásztor alatt közösségben él, hanem egy nyáj és egy pásztor lesz. Mi lettünk beoltva a vadolajfa, a pogányok a szelid olajfába, ők pedig a zsidók.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 14, 18:02:12
emcsi: "A mennyben meg fogunk lepődni azon, hogy milyen sokan ott vannak, akikről nem is gondoltuk volna; s mennyien nincsenek ott, akikről azt hittük, hogy ott lesznek..."  

Tudod miért van ez így? Mert az Úr nem azt nézi amit mi. Mi a külsőségeket nézzük, Ő viszont a szívünket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 14, 18:04:30
Mit jelent nektek az egy akol? Mit jelent ebben az esetben a szeretet? Miért félnek közeledni egymáshoz a gyülekezetek?

Mindegyikőtök véleménye érdekelne.

Kedves Mária! :05:

Az akol nekem is a pogányságról és a zsidóságról beszél. Pál levele jut eszembe, amikor erről ír:

Kol 3,11   
"Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus."

Valóban minden és mindenekben Jézus! Milyen jó ez...mi pogányok beoltattunk az ígéret szerinti örökösökhöz.

Miért is félnek közeledni egymáshoz a gyülekezetek? Talán azért, mert mindenki hozzá van szokva a saját életviszonyához, temperamentumához és persze a közösségi alkalmakhoz. De nem csak a megszokás, hanem a "mi vagyunk a tökéletes gyülekezet" meggyőződés, meggátolja azt, hogy beolvadjanak, vagy közösségben legyenek egy bizonyos határvonalon kívül egy gyülekezettel.

Isten áldását! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2007 November 14, 19:45:48
Mária!

Mit jelent nektek az egy akol? Ez nagyon jó kérdés. Engem személyszerint régóta foglalkoztat ez a dolog

A gyülekezetek kritikus szemmel nézik egymást, és csak arra fektetik a hangsúlyt amiben különböznek.
Nagyon ritkán hallottam, hogy a jó dolgokon örvendeztek (amit a másik gyülekezetben hallottak)
Antee-val osztom a véleményemet.

 "mi vagyunk a tökéletes gyülekezet" meggyőződés, meggátolja azt, hogy beolvadjanak, vagy közösségben legyenek egy bizonyos határvonalon kívül egy gyülekezettel.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 15, 09:04:42
Szia Kati! "A gyülekezetek kritikus szemmel nézik egymást, és csak arra fektetik a hangsúlyt amiben különböznek."

Igen ebben teljesen egyezik a véleményünk. Mi nem tudjuk tolerálni ha valakinek más a tudása, véleménye, még akkor sem, ha nem üdvösségkérdés. Meglátjuk egymás hibáit és elkezdjük kárhoztatni. Isten ilyen lenne? Ő ezt várja tőlünk? Javítsuk ki folyton egymás hibáit? Akkor miért nem igazítjuk ki, vizsgáljuk meg magunkat először példát mutatva? Mert a testünk még nincs alávetve Isten Igéjének bizonyos dolgokban. Ez pedig abban a dologban a kisdedségünket mutatja meg. Még egy felnőtt keresztény is lehet kiskorúságban. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben visszafelé, magunkra kell mutogatni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 15, 09:11:53
Szia Anti! "De nem csak a megszokás, hanem a "mi vagyunk a tökéletes gyülekezet" meggyőződés, meggátolja azt, hogy beolvadjanak, vagy közösségben legyenek egy bizonyos határvonalon kívül egy gyülekezettel."

Részben én is így látom. Van viszont valami más is. A nem elfogadottság. Azt látom, hogy kezdenek elklikkesedni a gyülekezetek. Hozzám nem jöhet xy csak a megszokott csapat, akikkel eddig együtt szolgáltunk. Tudjátok, azért az a vígasz, hogy az Úr bármikor tud ezen változtatni. Még jó, hogy az Ő kezében van ez is.  ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 15, 11:49:20
Ezt a választ küldtem el a Jahvé vagy Jehova, vagy maga az Úr kérdésére?

"A 2Móz 3,14-ben olvashatjuk: „Isten ezt válaszolta: Én vagyok, aki vagyok. Azután folytatta: Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok..” E fordítás kapcsán kövessük John L. McKenzie magyarázatát:

„JHWH” Izrael Istenének személyneve. Kiejtését a mai időkben rekonstruálták. A maszoréta bibliában, a héber Szentírás zsidó tudósok által rögzített szövegében négy írásjel (tetragramma) áll: a JHWH mássalhangzók, s alattuk az Adonáj („Uram”) magánhangzói, mert a zsidók tiszteletből az istennév helyett Adonájt mondtak. Így keletkezett nemzsidó részről téves olvasás folytán a „Jehova” név.

A név jelentése bizonytalan. Számtalan magyarázat-javaslat van, de nem megegyezőek. A 2Móz 3,13–14 nem magyarázat, s nehéz lefordítani. A héber szövegben a kérdéses szövegrész első személyben áll – ehjeh áser ehjeh (a Szeptuagintában: „vagyok, aki van”), görögül: Ego eimi ho ón; a Vulga­tában: ego sum qui sum („vagyok, aki vagyok”). P. Haupt nyomán sokan feltételezik, hogy a mondat eredetileg harmadik személyben állt volna – jahveh áser jahveh. A mai tudósok többsége összekapcsolja az ehjeh vagy jahveh formát a „lenni” ige régies alakjaival (havah). W. F. Albright és F. M. Cross szerint a név ennek az igének műveltető alakja (hifil), s azt jelenti: „aki életet ad.”

Albright szerint a Jahvé az eredeti névnek csak a töredéke – a teljes név jahveh-áser-jihveh („aki létrehozza azt, ami létrejön”) lett volna. Ez esetben az istennév a teremtésre utal. F. M. Cross változata szerint a Jahvé név az Él liturgikus címének része lett volna, például: Él áser jahveh cebáot („Él, aki létrehozza a seregeket”). Ha figyelembe vesszük a Szeptuaginta és a Vulgata fordítását, akkor az istennév a létet fejezi ki – Isten az, aki igazán van, egyetlen, aki valóban „elohim”. (Ebből persze nem szabad arra következtetni, hogy a Biblia filozófiai alapon tanítja, hogy Isten lényege a lét.) Viszont ezek az etimológiai kutatások sem vezethetnek eredményre, mert ha ismernénk is a szó eredetét, nem biztos, hogy az izraeliták úgy értették volna, ahogy mi ma. A Szentírásban nyoma sincs a Jahvé név tudatos szófejté­sének, s erre nem is alapozza teológiai felfogását. A név több mint 6700-szor fordul elő. Ez a leggyakoribb istennév (a többit együttvéve is meghaladja). Gyakran előfordul személynevek elején (Je-, Jehu-, Jeho-) vagy végén (-iah, -jah) pl. Élijáh. Jahvé tehát Isten izraelita neve, amely az Isten és választott népe kapcsolatát fejezi ki.

Eddig a magyarázat. A „Jehova” olvasat tehát mindenképpen téves. Héberül gyengén tudó és a zsidó szokást nem ismerő keresztény hebraisták tévedése. De a Jahvé is csak tudományos feltevés, még ha nagyon valószínű is. Zsidó testvéreink kértek, hogy ne használjuk sem a Jahvé, sem a Jehova nevet, mert számukra botrányos (az istennév kiejthetetlen). Nem volna-e jó visszatérni a kétezer éves gyakorlathoz, amelyben a őskeresztények a zsidó szokást követve mindenütt Urat olvastak, ahol az Ószövetségben Jahvé állt (Szeptuaginta: Küriosz; Vulgata: Dominus)? Ez volt a gyakorlat a II. Vatikáni zsinatig. De éppen a liturgikus gyakorlatban, a hitoktatásban stb. megmaradt ez az eljárás. A Tízparancsolatot például így kezdődik: „Én vagyok a te Urad, Istened” (jóllehet a héberben itt is „Urad” helyén „Jahvé” áll az Adonáj pontozásával). Megnyugtatásul szolgál, hogy az 1973-as katolikus Biblia következetesen az „Urat” használja."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 15, 11:49:47
Ma ismét valaki kérdést intézett hozzám: A keresztényeknek milyen ünnepeik vannak, Bibilai alapokon? Egy keresztény ember milyen ünnepeket tarthat meg?

Nos, erre ti mit válaszoltok?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 15, 17:59:38
Szió Mária! :igen:

Pl: a karácsony és a húsvét pogány eredetű ünnep. De ez nem azt jelenti, hogy mi ne ünnepeljük! Ha nem a zöld fenyő és az ajándékozás van előtérben, hanem Jézus születése és halála, akkor teljesen más fényben van az a bizonyos ünnep. Jó egy ünneppel Jézus születésére, vagy feltámadására megemlékezni. Bibliai alapon is van ünnep, de az a zsidóság körében van elterjedve...

Úgy tudom, hogy a húsvét pontosan jelöli és Biblikus is dátum szerint. Tudniillik a holddal kapcsolatosan számítják ki a közelgő ünnepet.
De megvan a páskának és a sátoros ünnepnek is a pontos dátuma, amit Isten rendelt el!

Isten áldását! :05:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2007 November 16, 10:19:33
Idézet
"Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor. Ján. 10:16
Jézusnak ekkor még két nyája volt, Izrael és a pogányság, akikből egy akolt, egy nyájat fog csinálni, ekkor már elkezdi vezetni őket. Az eredeti görög szövegében mia poimné, heisz poimén: azaz egy nyáj, egy pásztor olvasható. A görög poimnét semmiképpen sem lehet akollal fordítani. Nem arról beszél, hogy több nyáj – keresztény egyházak, felekezetek – egy akolban, egy pásztor alatt közösségben él, hanem egy nyáj és egy pásztor lesz. Mi lettünk beoltva a vadolajfa, a pogányok a szelid olajfába, ők pedig a zsidók."

Köszönöm, Mária! Így már teljesen világos! :01:
Szeretettel: Emcsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2007 November 16, 10:23:46
Így hirtelen nekem is a karácsony és a húsvét jut eszembe, amit őszinte örömmel tudok ünnepelni. Képzeljétek, húsvétkor tértem meg, ezért számomra dupla-tripla-szuper ünnep! :01: :01: Emiatt borzasztóan idegesít a világ nyuszi-locsolás-kajahegyek mániája húsvétkor... :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 16, 10:49:43
Én a húsvétot tartom biblikusnak, de nem locsoló ünnepnek. A karácsony pogány ünnep -borzasztó ünnep, nézzetek utána- és a katolikusok vették át, hogy akkor ünnepeljék Jézus születésnapját. Nem biblikus. Ünnepe, az újszövetségnek nincs. Megemlékezés viszont igen. Sokkal nagyobb ünnepnek kellene lennie, hiszen Jézus azt mondta, hogy emlékezzünk meg az Ő véréről és testéről, nem azt, hogy ünnepeljük meg. Ennek ellenére az ember által kreált ünnep sokkal nagyobb. Az is furcsa, hogy a keresztények átvettek bizonyos zsidó ünnepeket. Persze kreált magának a "nagyboldogasszonyt", Mária mennybemenetelét, hát ez igen hamis, mert Mária nem ragadtatott el, hanem őt is eltemették, mert a Biblia nem tér ki az elragadtatására és inkább az mellett maradnék. Szinte az összes zsidó ünnep Jézusban beteljesedett, csak egy van még vissza. Csak a magam véleménye ez. Ti azt ünnepeltek amit akartok, csupán a Bibliára hagyatkozom és azt szeretném betartani, követve azt. Néha még azt is elég nehéz.  :01: Mindenesetre a karácsony számomra pogány ünnep és az ajándékozás ünnepe marad. Ha ismered az igazságot, szabaddá tesz, ha nem, tedd a belátásod szerint. Én szabad vagyok.

emcsi! Egyetértek. Hát eléggé megterhelő a sok kaja, meg az ajándék keresgélés. Szinte megfeszítve keressük az ajánékokat, kinek mit... Én szeretek úgy adni, hogy a szívemből legyen és ne kényszerből. A karácsony is hazugságra épül a gyerekek számára, épp úgy, ahogy a mikulásbácsizás. Jézuska hozza az ajándékot, meg a mikulás... Jézuska nincs de Jézus van, Aki a Megváltónk. Az Ő ajándéka ingyenes: Örök Élet!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 16, 10:56:09
Anti! "Tudniillik a holddal kapcsolatosan számítják ki a közelgő ünnepet"

Én is így hallottam. Engem az döbbent meg, hogy miért kell a holdállása szerint kiszámolni Jézus halálát? Anyukám 2005. Jún. 14 -én ment el. Akkor kiszámolom a holdállásból, jövőre másnapra esik?  :2funny: Jézus születésnapja meg pontosan Dec. 24-én van. De ezzel is van bibi. Mikor ünneplik az ortodoxok?  ;) Jézus akkor mikor született? Január 6., vagy dec. 24? Anyukám szülinapja ugyanakkor volt mindig. Hát.....?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 16, 11:01:27
Tudjátok még mit furcsállok? Azt, hogy egy bizonyos zsidó törvényeket, ünnepeket átvettek a keresztények, de egyeseket miért nem? Azt vették át, ami szimpatikus? Vagy mindent meglehet magyarázni. A bűnért való kövezés is a törvény volt.

Nézzétek itt meg az eredeti sátrak ünnepét: http://www.zsido.hu/vallas/szukkot.htm
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 16, 15:14:28
A zsidóknak három fontos ünnepük volt: páska, pünkösd és a sátrak ünnepe. A páska ünnepe megemlékezés volt az Egyiptomból való kivonulásról. Ez a mi megtérésünk, a fogságból szabadultunk ki. Második ünnepük a pünkösd, akkor volt az első érés, azt learatták, a búzát kévébe kötötték, és azt az Úrnak ajánlották fel. Itt megemlíteném, hogy pünkösdkor áradt ki az első hívőkre a Szent Szellem, amikor az első termések felajánlását ünnepelték. Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk arról, amikor megvolt a Szent Szellem kiáradása és Péter elkezdett prédikálni, háromezer ember tért meg. Ők a korai egyház első zsengéi voltak. Azóta viszont a termés folyamatosan érik be. Megérett a búza az aratásra! Legyél hát az Úr arató munkása! A harmadik zsidó ünnep, a sátrak ünnepe volt, amivel a negyven éves pusztai vándorlásról emlékeztek meg és arról, hogy végül Isten bevitte őket az ígéret földjére. Ez az ünnep még nem teljesedett be a mi életünkben. Valószínű ez lesz az elragadtatás, amikor bemehetünk az ígéret dicsőség földjére az Atyánk országába. Ez lesz a mi sátrak ünnepünk!  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 16, 17:16:05
A harmadik zsidó ünnep, a sátrak ünnepe volt, amivel a negyven éves pusztai vándorlásról emlékeztek meg és arról, hogy végül Isten bevitte őket az ígéret földjére. Ez az ünnep még nem teljesedett be a mi életünkben. Valószínű ez lesz az elragadtatás, amikor bemehetünk az ígéret dicsőség földjére az Atyánk országába. Ez lesz a mi sátrak ünnepünk!  

Jel 22,20   
"Így szól az, aki ezekrõl bizonyságot tesz: "Bizony, hamar eljövök". Ámen. Jöjj, Uram Jézus!"

 :igen: Ámen...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2007 November 16, 19:23:27
Ámen :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2007 November 16, 19:34:35
Igazad van, Mária! Nekem éppen a napokban okozott gondot a mikulás-jézuska téma a kislányommal kapcsolatban. :03:
Nehéz ez, mert a világból azt hallja, hogy van mikulás, jézuska; tőlem meg azt, hogy Jézus a szívünkben van! De akkor mi lesz, amikor rájön, hogy a miki-sztori csak mese?? Attól tartottam, hogy Jézust is annak tartja majd..A megoldást az Úrtól kértem a számra: /próbáltam nem lerombolni a mesevilág-korszakát agresszív módon, mert ez egy kisgyereknél bizonyos fokig egészséges, s a fejlődésnek egy lépcsőfoka, amit majd úgyis elhagy/ "A Mikulás Meseországban él, s addig jön hozzád, amíg elhiszed, hogy létezik. /Polár Expressz/ Jézus viszont a való életünkben van jelen, mindig velünk van, a szívünkben él, mert befogadtuk Őt. Hát...lehet, hogy gyenge magyarázatnak tartjátok, de egyelőre megnyugodott ebben a csöppem, s úgy látom, érti, mit akartam mondani. :01: Nyolc éves, úgyhogy sejti már a lényeget...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 16, 20:59:08
Amikor az én gyerekeim kicsik voltak, Jézus még nem Élt velünk. A kislányom amikor elsős volt, elmondtam neki az igazat. - Kicsim te mindig azt mondod, hogy nagy lány vagy. - Igen, anya az vagyok! - mondta határozottan. - Akkor tudnod kell valamit ami eddig csak a mesevilágban volt. A Télapó nem hoz ajándékot és nincs jézuska sem, mert mi apával ajándékozunk meg téged és a bátyádat is. Ő már tudja az igazságot. Szeretném ha te is tudnád.... magyarázkodtam. Ott volt a fiam is, aki 6 évvel idősebb a hugánál. - Anya! Igenis van mikulás mert láttam! Mindig eljött az oviba meg az utcán is láttam... sírta el magát keservesen.  :pityereg: Te mindig azt mondod, hogy nem szabad hazudni....! Azt hittem a szívem szakad meg a csalódása miatt. Tudod kiben csalódott? Bennem. Nem tudtam meggyőzni, hogy nincs mikulás bácsi, de már nem is akartam. Azt hittem, olyan könnyű lesz mint a fiammal. A karácsonyi ajándékokat megvettem és megbeszéltük a fiammal, hogy kutassák föl, hol van. Legyen egy kis nyomozó a lányommal. Olyan hihetetlen boldog volt, hogy leleplezett minket. Erik pedig így eltudta magyarázni neki, hogy a télapó is ilyen és jövőre azt is felkutatják. Ekkor megnyugodott Andrea és megértette, hogy az egész csak egy mesevilág. Következő évben várta, hogy előkeresség az ajándékot. Karácsonykor pedig már bevontam a vásárlásba, együtt vettük meg.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2007 November 17, 13:48:19
 :2smitten: De édes volt a kislányod, ahogy reagált! Neked nehezebb volt, mert akkor még nem tudtad kérni az Úr vezetését..Végül mégis jól alakult, s megnyugodott a kis lelke! Én azt tanultam, hogy meg kell várnom, amíg a gyerek kérdez /mert kérdez mindenről előbb-utóbb!/. Ekkor én legtöbbször visszakérdezek: Te mit gondolsz? Ilyenkor gyorsan fel lehet térképezni, hol tart az adott témában, és sokszor elég egy apró infó-morzsa, megelégszik annyival, mert az adott helyzetben annyit tud feldolgozni, s nyugisan megy tovább. Eddig ez nagyon bejött! A másik pedig, hogy legtöbbször a gyerkőcök maguk is nagyon jól tudják az igazságot, csak nem akarnak tudni róla, mert olyan jó hinni benne..
Jól eltértem a témától, bocs!! :pirul:
Áldjon meg az Úr!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 November 18, 14:35:51
Nagyon peregnek velem az esemenyek. Most kint vagyok Ukrajnaban. Keveset vagyok netkozelben, de remelem, leszek majd meg gyakrabban is.. :05:

Mindenkinek Isten gazdag aldasat kivanom!

Szeretettel:
kovecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 18, 21:33:00
kövecske! Téged is áldjon meg az Úr mindennel, amire csak szükséged van! Várunk "haza", hogy többet itt tudj lenni velünk. Már hiányoltalak.  :rózsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 19, 00:27:47
ISten áldjon meg Kövecske! :05:

Nagyon várunk vissza! Az Úr veled! :05: :rózsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 19, 00:29:41
Sziasztok! :05:

Az újság velem az, hogy nemsokára otthoni földet fogok taposni. No...ez az otthoni föld még nem a Mennyország, de kicsit hasonlít...LEÍRÁSRA!!!
Magyarország! :hehe:

Keddtől nem tudom, hogy hogyan leszek. :02: De igyekszem minél több időt veletek tölteni. :05:

Szeretettel gondolok rátok! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 November 19, 10:16:19
Sziasztok!

  Most sajnos nem annyira jut időm a fórumra, mert így negyedévesként elég sok tanulmányi feladatom van. de azért időnként igyekszem időtszakítani.

üdv.: diki :afro:

U.I.: Az Úr áldjon meg titeket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 19, 10:30:40
Szia Diki! :05:

Semmi baj...de ha van egy kis időd, akkor nézz be hozzánk! Nagy szeretettel várunk itt!

Isten áldja meg a tanulmányaidat is! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 19, 11:33:11
diki! Azért ha jut, várunk ám, mert szeretünk téged és együtt érzünk veled a tanulás miatt!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 November 19, 11:40:11
Köszi szépen!

   diki  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 19, 19:28:52
Tegnap nyolcágra esett a hűhó és nagyon hideg volt.  :hideg: Ma viszont sütött a nap hétágra.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 19, 23:02:13
Sziasztok! :05:

Mostmar itt az ideje, hogy menjek aludni, mert fél3-kor kelnem kell. Taxi --> Busz --> Repülő...elvesz az életemből vagy 8 órát.  :02:

Isten áldását rátok! Majd próbálok sűrűn jelentkezni! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 20, 09:34:59
A világot nagyon foglalkoztatja a globális felmelegedés. Mondják, hogyha a jéghegy ilyen ütmben olvad, akkor a tengerparti országokat elönti a víz. Ha sűrgősen nem csinálnak semmit, akkor beüt a végeláthatatlan katasztrófa. Nektek mi a véleményetek erről? Mimódon tudnának tenni bármit is? Vagy csak ilyesztgetik a népeket? Mi okuk lenne? Előre is köszi a válaszokat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2007 November 20, 09:52:24
Kedves Antee! Isten segítsen útadon, munkádban legyen Veled!  :happy02:

Kedves Mária! Ezen a Földön élünk, természetesen érint és érdekel a világ, az ország, kis és nagy közösségek dolgai. Mindnyájunkat érintő kérdések, pl. a globális felmelegedés is. Jézus nem kérte, hogy az Atya vegye ki az övéit a világból, hanem hogy őrizze meg őket a gonosztól. Szerintem a közösséget (kis és nagy közösséget) érintő kérdésekben nekünk is van felelősségünk, és mondanivalónk is kell legyen. A nehézség ott van, hogy nem látunk tisztán sokszor, hogy hol is az igazság. Kétségtelenül, tájékozódnunk kell, sok oldalúan. A tisztánlátáshoz kérjük Isten világosságát. Nekem magamnak is sok kételyemvan pl.az országunk, a világunk jövőjét illetően. De van, ami számomra egyértelmű. Pl. a gyűlölet kárunkra van. A szeretet épít. Az anyagi haszonnál többet ér egymás tisztelete, az élet megbecsülése. Ilyen gondolataim vannak a felvetett témáddal kapcsolatban. Köszönöm! Isten áldjon és őrizzen ma is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2007 November 21, 13:57:14
Kedves Antee!
Remélem, jól utaztál, s jól érzed magad újra itthon! :igen: Áldjon meg az Úr ott, ahol éppen vagy!
Szeretettel: Emcsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 21, 14:16:09
Csak erős idegzetűeknek!  

Péter tesó nagyon szeret fotózni és a kandalójukba lefotózta a lángokat. Erre még ő sem számított! Az eredeti méretben és a kinagyított változatát tettem ide.

http://www.fotohaz.hu/fotoarena/showphoto.php?photo=290195

http://www.fotohaz.hu/fotoarena/showphoto.php?photo=290191&size=big&password=&sort=1&cat=546
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 21, 15:20:33
Huhhh. :02:

Hát...mondhatnám úgy is, hogy "vizet rá". :01:

Köszi Mária, hogy megosztottad velünk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 21, 15:42:31
Anti! Látom erős idegzetű vagy!  :igen:

Tudjátok, engem az foglalkoztat, hogy ezt senki nem rajzolta le, nem az agy szüleménye, mégis tudjuk ki az, és ez a kép totál hasonlít azokra a képekre, ahogy a legtöbbször az ember ábrázolja. Számomra az a furcsa az egészben, hogy az ember pontosan nem is tudja, hogy hogyan nézhet ki az ördög, mégis tudjuk, hogy ő az. Itt ebben az estetben is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2007 November 22, 09:43:18
Naggyon durvaaaaa! Lehidaltam! :neee:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2007 November 22, 09:53:33
A világot nagyon foglalkoztatja a globális felmelegedés. Mondják, hogyha a jéghegy ilyen ütmben olvad, akkor a tengerparti országokat elönti a víz. Ha sűrgősen nem csinálnak semmit, akkor beüt a végeláthatatlan katasztrófa. Nektek mi a véleményetek erről? Mimódon tudnának tenni bármit is? Vagy csak ilyesztgetik a népeket? Mi okuk lenne? Előre is köszi a válaszokat.

Az biztos, hogy víz által nem fog a Föld újra elpusztulni, mert ezt megígérte Isten. Viszont a tűz...Ez jut eszembe, ha a globális felmelegedésről meg az atombombáról hallok.  :03: Javítsatok ki, ha messze áll a biblikusságtól a morfondírozásom!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 22, 10:46:57
emcsi1! Nem állsz messze egyáltalán, mert valóban biblikus amit írtál. Isten megígérte, hogy nem pusztítja el a földet a víz, de sajnos lesznek olyan tengerparti országok, amik megfogják sinyleni, mert a magas vízállás elönti teljesen. Az a jég ami olvad, az valahol mutatkozni fog. Nem írok országokat, mert nem akarok teremteni a számmal. A világ beszél róla. A jelenésekben lehet tudni, hogy az atomnak lesz szerepe az ítéletnapkor, vagy egy meteoritnak. Hát ezt nem tudni pontosan, de a víz megfog keseredni, és ihatatlanná fog válni. Eléggé közeledünk ehhez az időhöz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 November 23, 17:56:50
Sziasztok!

  A tegnap véletlenül rákattintottam az egyik linkre, aztán rendesen tele lett a gépem vírussal.  :(
Pedig most lenne rá igazán szükségem. No, nem baj egy barátom segített rajtam és kölcsönadta az övét. Köszönöm Antee, hogy átálitottad a jogosultságot. Így most már nem fordúlhat reménység szerint elő ilye.

Üdv.: diki :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2007 November 24, 17:41:16
Szia Emcsi!

Látom Te is fent vagy  :01:

Sikerült gyülekezetet találnod?  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 24, 18:32:34
diki! Majd kiderül, hogy amire én is ráklikkeltem, hogy az okozott -e kékhalált a gépemen. Miután én is az Aldó vendég által bedobott linkekre klikkeltem, azután lett a kékhalál. Én figyelmeztettelek bennetket és közben meg én nyitom meg. Hát Isten tudja. diki, te melyikre klikkeltél?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 24, 18:35:12
KATI! Istennel megáldott nagyon boldog névnapot kívánok neked! Szeretünk téged és jó, hogy ismerhetünk!  

:rózsa: :rózsa2: :rózsa: :rózsa2: :rózsa: :rózsa2: :rózsa: :rózsa2: :rózsa: :rózsa2: :rózsa: :rózsa2: :rózsa: :rózsa2: :rózsa: :rózsa2:  :rózsa: :rózsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 November 24, 20:12:02
Mária! Azt hiszem, hogy az Aaron vendég által feltett linkre kattintottam rá naiv módon, aztán azonnal beszökött a vírus.  :04:  :2tickedoff: De hála Istennek sikerült még a tegnap rendbe hoznom a számítógépem. Elég szomorú, hogy valakit ez szórakoztatni tud.  :(
   Egyébként én is csak azután olvastam el a figyelmeztetésed (amit köszönök!!!!) miután klikkeltem. :igen: Legközelebb óvatosabb leszek.  :2knuppel: :2police:  :D

Üdv.: diki  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 25, 09:55:06
diki! Jó tanulást és kitartást! Az Úr veled van!

Hát nem lesz lehetősége többet a vendégeknek ilyent tenni, mert csak regisztráltak írhatnak, de vigyázni kell nagyon. Az én gépem és a pénztárcám bánja. Hiszem, hogy Isten kegyes lesz hozzám és valami pénztárcacsodát tesz,  :2funny: mert az ördögnek hétszerte kell visszafizesse amit ellopott tőlem!  :2knuppel: Majd megírom mi volt az. Még csak hitben járok, nem látásban.  ;) :igen: :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2007 November 25, 21:08:31
Kedves Kati!

Névnapod alkalmából Isten áldását, kegyelmét, szeretetét és békességét kívánom.

 Nagyon sok szeretettel:GLD46     :rózsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2007 November 25, 22:11:04
Nagyon köszönöm mindenkinek a jó kívánságait.
Hálás vagyok az Úrnak az életetekért
   :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 November 26, 00:45:03
Kati, így utólag én is boldog névnapot kívánok!

Isten áldjon!

Üdv.: diki  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 November 26, 00:55:50
Mária! Remélem én is a pénztárca csodát! :igen: 

Hála Istennek haladok a teendőimmel, amit vizsgaidőszakig el kell végeznem (lassan de biztosan!). Már csak 3hét vizsgaidőszakig  :le: :pityereg:

Üdv.: diki  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 26, 09:46:36
diki! Mit  tanulsz, vagy mi leszel ha nagy leszel?

Számítógépről hírek: Képzeljétek, most tesztelik a gépem a szervizbe és nem találják a hibát, mert nem mutatkozik. Hála az Úrnak érte! Pénztárcacsodaaaa!  :happy02: Jól tudtok imádkozni.    ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 November 26, 15:37:55
Mária! Én teológiát tanulok. Ha Isten segít, akkor lelkipásztor leszek.

Üdv.:diki  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 26, 16:16:54
diki! Miért ne segítene?  :igen: Jó tanulást és kitartást.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 27, 17:14:38
Az Úristen nem úgy teremtett meg bennünket, hogy képesek legyünk Nélküle élni!

Az Úrnak csodálatos terve van veled, és hogy ezt megélhesd meg kell tanulnod milyen kiváltságokat nyertél azáltal, h Isten gyermekévé lettél és el kell sajátítanod azt is, h miként gyakorolhatod az így kapott jogosultságaidat.
Kitörhetsz a régi rossz szokásaidból és elkezdhetsz egy új és izgalmas szabad életet, amelyet Isten neked szánt. A szabadság nagy felelőséget kíván és emiatt sokan megijednek tőle. Pedig a szabadság az ember természetes állapota, de ha valaki már hosszú ideje nem élt vele, akkor megrémülhet attól és inkább választja a már ismerős béklyók megszokottságát.
Éppen úgy, mint az a börtönlakó, akinek ha szabadulására kinyitják a cellaajtót inkább választja a bennmaradást, mert ott biztonsággal közlekedik. Bár cellája mocskos és teljességgel korlátozza őt, mégis ott marad, mert ahhoz már hozzászokott és nem akarja felfedezni az ismeretlent. Beszűkült léte az egyedüli ismert dolog számára.

J.M
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 28, 19:57:41
Sziasztok!

Az újság most az velem, hogy újból Angliában vagyok, de máshova húz a szívem.
Remélem, hogy megint hamar taposok hazai földet. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 28, 22:19:53
Te kis honvágyas.  :rózsa2:  Férfinak nem illik vagy tán mégis, virág, de nincs csomag a kezében, hogy átnyújtsam a szeretetemet. Vedd úgy, hogy nem virág hanem szeretetcsomag. Tegyél még fel smajlit. Talán nekem van, majd utána nézek. Küldtem e-malilbe.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 29, 00:07:46
Köszönöm, elfogadom a virágot is, hiszen szeretetből jön. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 November 29, 08:16:38
Szia Anti! Mégis úgy döntöttem, hogy visszakérem a virágot és kapsz helyette mást.  :D Figyeld csak: :012: :009: :fetreng: Legyen ma mindenkinek nagyon jó kedve az Úr áldásával!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 November 29, 10:27:22
Szia Mária! :05:

Neked is legyen nagyon jó kedved az Úr áldásaival! :05:

Ki készülődik a karácsonyra? Már nincs egy hónap....és.. :014: :011: :hideg: karácsony lesz. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 01, 11:55:10
Szia Anti! Jó kedvem van. Heejjjj!  :fetreng: :007:

Tudjátok, jobban szeretem ha nem csak karácsonykor osztogatnak ajándékokat, ételt, szeretetet, figyelmességet az embereknek, hanem egész évben. Én ezt olyan kényszer, képmutatásnak látom. Szegény hajléktalanok egész évben éhezhetnek, de karácsonykor legyünk gavallérok. Adjunk nekik enni. Olyan sok idős, magányos ember van, akik egész évben várják a szeretetünket, de valahogy karácsonykor sokkal több jut nekik. Még a családokban is ez a helyzet. Miért van ez így? Ti hogy látjátok?

Mindenkinek nagyon békés áldott hétvégét kívánok Isten szeretetével!  :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 01, 15:38:27
Sziasztok!

   Nekem az volt az első negatív élményem itt Magyarországon, hogy amikor mentem az utcán mindenki olyan közömbös volt egymás iránt. Én faluban nőttem fel, és arra tanítottak szüleim, hogy mindenkinek hangosan előre köszönni kell. Ez olyan természetes volt egészen eddig.
   Manapság akár miről van szó, azt modja mindenki (persze tisztelet a kivételnek), hogy ez az én dolgom ne foglalkozzon vele(m) senki. Egyre jobban zárkózunk magunkba sajnos. A legjobban ezt Pesten éreztem, amikor felutaztam meglátogatni a barátomat. Minden embrer csak rohant előre, pont mint a robotok. Szerintem kiveszett az egymás iránti őszinte tisztelet, törődés, odafigyelés, s helyette pedig a felszínesség vette át az uralmat (Pl.:úgy teszek mint ha..., de igazából nem is érdekel a másik  :04:).
   Annak örülök, hogy legalább egy évben van egy olyan ünnep, amely a szeretet lángját táplálja, s nem hagyja kialudni a pislákoló lángot egytlen ember szívéből sem. Legalább van az évenek egy olyan pontja, amely emlékeztet a szeretetre, arra, hogy milyen fontos a másik ember is. Lehet, hogy egész évben rohanunk, és lehet ez egy megszokott dologgá vált, hogy a másiknak ajándékot vegyünk, de legalább eszünkbe jut az, hogy nem csak az "ÉN" létezik.

     Üdv.: diki  :afro:

   Jó hétvégét mindenkinek!!!!     :D :igen: :D :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 03, 10:42:43
Sziasztok! :D
Valóban két fajta megközelítése lehet a Karácsonyi ünnepnek.

1. miért csak ekkor vagyunk figyelmesebbek és szeretettel teltebbek?

2. legalább Karácsonykor figyelünk jobban a másikra és szeretetünket jobban a felszínre hozzuk.

Egy optimista és egy pesszimista gondolat. De mégis a pesszimista gondolat a helyén valóbb, mivel itt a szeretetről van szó!
Ne az ünnepektől függjünk, hanem éljük meg minden nap a karácsonyunkat a családunkban.

Isten áldását! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 03, 11:12:46
Azért egyezik a véleményünk Anti, mert szeretetre, figyelmességre  éhes ember az év minden napján van. De mit kapnak, ha csak karácsonykor nyitjuk rájuk az ajtót egy "jézuskaajándékkal"? Számomra egy kényszer és igen fárasztó agyalás. Kinek mit vegyek? Mennyire jut pénz... Karácsonykor a szeretet és a figyelmesség jobban kiéleződik? Törödjünk bele mert más is ezt teszi? Megszokásból? De vajon mi mit szólnánk hozzá, ha csak karácsonykor figyelne ránk az Úr és csak karácsonykor adna ajándékot? Vajon Jézus mit tenne a karácsonnyal, ami nem is Bibliai ünnep? Én elkezdtem gyakorolni az év minden napján az ajándékozást, a szeretetgyakorlását... Példát mutatok a környezetemnek. Legalábbis igyekszem. -Már van gyümölcsei. Valaki azt mondta, hogy ilyenkor legalább tömve van a templom és gondolnak Jézusra. Ez egy hiba. Ilyen gyümölcsök kellenek Istennek? Minden másnapi keresztények? Hol a hűség, a kitartás....? Hol tanulja meg a Megbizatást? Hol tanulnak az év többi napján a karácsonyi keresztények?
Óh, hogy fájhat ez az Atyánknak!  :pityereg:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 03, 16:48:13
Hát igen... :04:

Valóban mi lenne, ha Isten is csak Karácsonykor fordulna hozzánk szeretettel? Ujjaj...igaz, még akkor sem érdemelnénk meg...de jó, hogy mégsem csak Karácsonykor van Isten velünk.



Más:

Ma megtapasztaltam valamit, amit Pál is! Teljesen megéltem azt, amit Pál is! Na....vajon mi lehet az?

Sátrat állítottam! :01: Szakácskodás helyett az udvarban kellett felállítanom egy kb: 40m2-es sátrat.

De legalább hamar eltelt a munkaidő. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 04, 02:47:59
Hogy mi ujság?

Megyek aludni. :igen: Jó éjt...bár ti már biztosan alszotok. :004:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 04, 08:44:51
Anti szia! Bizony én hajnali 2 kor már javában a másik felemre fordultam. Egyenlőre még nagyon reggel van és nincs újság. Kellene vasalnom, de jajjjj.... az Úr adjon hozzá kedvet.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 04, 08:53:08
Van újság, most olvastam.

"MC Hammer

A rapper a ’90-es évek elejének egyik legnagyobb sztárja volt. Slágereit ronggyá játszották, második albuma 10 millió példányszám fölött kelt el, 21 hétig vezette az amerikai slágerlistát. Hatalmasat kaszált: mintegy 33 millió dolláros vagyont halmozott fel. A sztereotípiának megfelelően élte fel a pénzt: óriási villát építtetett, 17 luxusautó állt a garázsában, saját stúdió és színház volt rezidenciájában, és a kiegészítő berendezések is pazarlóak voltak: csak márványpadlóra 2 millió dollárt költött!

Óriási partikat rendezett, bérelt Boeing 727-essel járt, több mint 200 fős turnészemélyzete milliókat emésztett fel. A pénz pillanatok alatt elszállt: öt éven belül csődbe jutott. Pazarlása szállóigévé vált, a tisztes polgári életbe visszavonult rapper most tiszteletesként celebrál sztáresküvőket."

Az ördög ha ad, akkor vissza is veszi. Bizony le kell menni a mélységbe, hogy Isten tudjon mit kezdeni velünk. De jó, hogy ismerte ennek az embernek a szívét és nem a látszat után ítélt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 04, 08:59:46
"George Best

A zsenit és az őrültet egy hajszál választja el egymástól, és ez igaz volt az északír futballista esetében is. Káprázatos játékos volt: elnyerte a legjobb európai futballistának ítélt Aranylabdát, a klubfoci csúcsára jutott a Manchester Uniteddel.

A popsztárok életét élte: rajongói követték mindenhová, dúskált nőkben és alkoholban. Szerencsejáték- és alkoholfüggő lett, éjszakai mulatókat nyitott, majd csődbe is vitte őket. Visszavonulása után a börtönt is megjárta ittas vezetésért.

Démonai a halálba rángatták: májátültetése után is tovább ivott. Utolsó kérése az volt, hogy egy lap címlapfotót közöljön róla halálos ágyán, ezekkel a szavakkal: Ne halj meg úgy, mint én."

Csak az a baj, hogy ő már késő jött rá. A tanulság a számomra, hogy nem maradhatunk tabúkeresztények. Vinni kell az Evangéliumot még a halálos ágyakhoz is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2007 December 04, 09:18:14
Sziasztok!

Az az újság, hogy egy millió papír van körülöttem, és egyfolytában csörög a telefon. De nagy-nagy békesség, és öröm van a szívemben. Megyek is, mert a papírok csak gyülnek, és határidős feledataim vannak.
Áldott, kijelentésekben gazdag napot kívánok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 04, 09:33:18
Szia Kati!
Milyen jó azoknak, akik még munkaközben is tudnak fórumozni.  ;)
Legyen áldott a te napod is sok örömmel!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2007 December 04, 15:53:02
Áldjon az Úr Juzsa!

Látom sikerült a regisztráció.
Örülök Neked.
Kívánom,hogy sok örömed legyen ezen a fórumon.
Építgetjük egymást,nagy szeretetben.
Számitok a Te hozzá szolásaidra is.
Szeretettel ima társad
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 05, 18:21:52
Sziasztok! :D

Mára vége a munkának! :afro: Már majdnem megint megáztam... :2tickedoff: De azért most jó, hogy csak majdnem.
Ez az angliai időjárás már eléggé kiakasztó, bár legalább nincs annyira hideg, mint Magyarországon! :hideg:

Veletek mi újság? :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2007 December 05, 19:31:55
Sziasztok!
Múlt vasárnap,kaptam 3 dvd-t és nagyon vártam,hogy haza érjek és nézhesem (Bibliai történetek)
József történetével kezdtem,és sok mindent megtudtam amit eddig nem tudtam.
Röviden   BOLDOG és VIDÁM  vagyok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 05, 19:37:49
Örülök Kati, hogy vidám és boldog vagy. :05:

József történetével kapcsolatban:

Sokáig azt hittem, hogy Józsefet a testvérei adták el, közben nem így volt. Az arra járó midjáni kereskedők húzták fel Józsefet, majd eladták.

Isten áldását!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2007 December 06, 07:42:22
Jó reggelt mindenkinek!

Az a helyzet,hogy álmos vagyok(5 órát aludtam).
Hála az Úrnak,hogy hallgathatom a dicséretet a munkahelyemen is, és ez megvídámit.
Jó az Úrat dicsérni.
Vidám,nevetős napot kivánok
Szeretettel Kati
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 06, 09:19:23
Szia Kati!
Hol jártál, hogy nem aludtál sokat?  ;) Tán csak nem együtt voltunk valahol?  :fetreng:

Szia Mindenkinek! Legyen az Úrral ma békességben, boldogságban, örömökben teli a napotok! Isten töltse be a szükségeiteket!

Ezt pedig valakinek küldi az Úr. Lehet, hogy éppen te vagy? Ha vártad már a választ, itt van: Ne aggódj, majd az Atyád megoldja! Ne feledd, te csak gyerek vagy!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2007 December 06, 10:26:29
Szevasztok!

Nekem ma az a legörvendetesebb "újságom", hogy regisztráltam, és örülök, hogy már meg is tapasztalhattam egy kedves testvér szeretetteljes köszöntését. Szinte abban a percben. Ez egy nagyon áldott ajandék számomra. És biztatás a tovabbiakra nézve.

Legyen mindnyájunknak áldott, valóban nevetős napja!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 06, 18:39:23
Nahát...lemaradtam erről a sok hozzászólásról. :pirul:

Nem baj, mostmár én is itt vagyok, beszállok. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 06, 18:45:16
yeva! Nem is gondolnánk, hogy néha milyen apróságnak tűnő figyelmességgel milyen örömet lehet szerezni valakinek. Jó az Úr!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 06, 21:30:46
Melyiket Mária?  :?:

diki
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 06, 21:32:25
"Ezt pedig valakinek küldi az Úr. Lehet, hogy éppen te vagy? Ha vártad már a választ, itt van: Ne aggódj, majd az Atyád megoldja! Ne feledd, te csak gyerek vagy!" 9:19-kor ma.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 06, 21:37:18
Köszi Mária! Ez most úgy tényleg jól esett.

 :thanks:

diki

 Az Áldott Orvos mindig napra kész, nem hagyja tanács és segítség nélkül az ő gyerekeit! Mégegyszer köszi!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 06, 21:38:32
diki! Nagyon örülök ha segíthettem. Reggel írtam mint látod. Engem is leigazol, hogy nem testi volt.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 06, 21:51:45
Mária! Isten útjai kifürkészhetetlen! És ezt most is megtapasztalhattuk! :05:

diki :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2007 December 07, 07:47:15
Igaza, Mária!

Egy igaz szívből jövő, szeretetteljes apró figyelmesség, sokszor többet ér mint egy értékesnek tűnő drága ajandék. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 07, 10:25:50
diki! Örülök a morzsáknak. Jó olvasni. Áldjon meg az Úr érte, hogy elválaltad!

yeva! Egyetértek veled. 
Mindenkinek! Isten vezesse a mai napotokat is.  Van ajándék a számunkra ma is.  :011: Ezt nekünk kell kibontani!

Üzenet a csomagban: Nekünk az a dolgunk, hogy vakon megbízzunk Őbenne! Isten soha nem fog csalódást okozni nekünk, de mi sem Őneki, mert ismer minket, ismeri a gondolatainkat is, és a holnapunkat is! Az erő nem belőled fogan, hanem az az Úré! A láncokat a szívedben hordozod, tedd magad szabaddá Isten segítségével!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 07, 10:29:43
Isten adjon nektek áldásokban gazdag szép napot. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2007 December 07, 11:01:57
Hálás a szívem, hogy Isten testvéreket rendelt mellénk, akik segítenek kicsomagolni az Istentől kapott ajándékainkat.

A láncokat a szívedben hordozod, tedd magad szabaddá Isten segítségével!

Mária
Köszönöm ezt az üzenetet, ez ma nekem szólt.
Dicsőség Istennek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 07, 12:26:36
Amit szavak nélkül is megért az ember

http://www.hotdog.hu/video/video.hot?v_id=108744
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 07, 13:22:34
Sziasztok!

  Minden kedves testvéremnek a figyelmébe ajánlom a "Napi Lelki Morzsák" topicot, ahol minden nap olvashattok egy igét néhány gondolattal.

Üdv.: diki :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 07, 13:24:59
Mária! Örülök, hogy tetszik az ötlet, remélem, hogy mindenki lelki épülésére fog majd szolgálni.

Üdv.: diki :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2007 December 08, 18:07:12
Sziasztok!

  Minden kedves testvéremnek a figyelmébe ajánlom a "Napi Lelki Morzsák" topicot, ahol minden nap olvashattok egy igét néhány gondolattal.

Üdv.: diki :afro:

Köszönöm a jó gondolatot, diki. Szolgáljon valamennyiünk épülésére!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2007 December 08, 18:22:23
Amit szavak nélkül is megért az ember

http://www.hotdog.hu/video/video.hot?v_id=108744

Egy másik videót is figyelmetekbe ajánlanék. Iszonyú, hogy mit tett az emberi társadalom Isten teremtett világával!
http://www.hotdog.hu/video/video.hot?v_id=104900
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 08, 18:50:16
Zoli! Nagyon jó! Köszi. Sajnos de ez van. Olyan humoros amikor bedobja a többi közé a földet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 09, 09:04:35
Örülök, hogy itt lehetek...  :05:

Az Úr kegyelmes, az Úr jóó... hiányoztatok... :2smitten:

Legyen mindenkinek nagyon szép, Istentől áldott napja!

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 09, 09:21:58
kövecske! hipp hipp hurrá, hogy itt vagy újra!  :D

Mindenkinek nagyon áldott napot kívánok!

 :011:

Üzenet: Isten csupán rávilágít, megmutatja a hibáinkat, hogy rájöjj, hol hibázol, de tudnod kell, Ő soha nem vádol!  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 09, 09:52:56
Jó reggelt Mária!  :05:


Üdv.: diki :afro:

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 09, 10:39:04
Szia Kövecske, örülök, hogy újra itt vagy közöttünk! :05:

Köszi Mária az üzenetet, ez nekem is szól ma.  :05: Isten nem vádol minket, csupán rávilágít a hibáinkra...szerető Urunk van, aki nem kárhoztat. :05:

Mindenkinek legyen nagyon szép napja. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2007 December 09, 13:18:34
Én is nagyon örülök Kövecskének, nagy meglepi volt, és nagy-nagy öröm! :2smitten:

Mária, nagyon jó az üzeneted!  :05:

Tényleg, nagy igazság, vigasz! Aki vádol, az a sátán.

Neked is legyen jó napod, Isten áldásával, Diki!  :05:


Szeretettel:
Éva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 09, 13:59:40
Köszönöm yeva, viszont kívánom én is.

Üdv.: diki
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 09, 16:03:04
Köszike, azt a csodás szeretetet, amit itt tapasztalok... :2angel: :05:

Nagyon örülök én is... ma már egy nagyszerű igehirdetésen voltam, aminek a lényegi mondanivalója: "láncold" oda magad Krisztushoz, hogy valamiképpen el ne sodródj Mellőle. Az élet gondjai, problémái, és minden ami terhel, csak nála talál megoldásra...  :05:

Olyan jóóó az Ő közelsége...  :05:

A dicsőség az Úré... az áldás a miénk!  :afro:

Szeretettel:
kövecske

P.S. Lehet, hogy ez nem ebbe a topicba való... :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 09, 20:49:56
kövecske! Nagyon aranyos vagy, de a miújságba minden belefér.  :D

diki! Mivel most olvasom az üzenetedet, jó estét és jó reggelt holnapra!  :D

Anti! Nagyon örülök, hogy neked is szólt bátorításképpen. Köszönöm, hogy vissza jeleztek.  :D

yeva! De jól nézel ki. Örülök, hogy látlak a képen.  :D


DE JÓ VELETEK LENNI!  :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 09, 20:57:26
Sziasztok!!!

   Épp két fejezet kijegyzetelése között vagyok.    :2angel:    :D 

   diki :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 09, 21:54:14
Sziasztok! :D

Most az újság az van, hogy olvastam ma egy könyvet. Ismeritek?:
A gyülekezet észrevétlen félrevezetése

Beszél:

-a new age-ről ( új korszakról )
-csodás gyógyításokról
-passzivitásról
-Torontó áldásról...stb

Egész jó könyv, jól levezeti a dolgokat. Olvastátok?  :2laugh:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 09, 23:04:11
Szióka Anti!  :05:

Nekem megvan ez a könyv...
De még nem volt időm elolvasni...sőt...talán még csak beleolvasni sem...  :03:
Remélem 1x sor kerül erre is... :03:


Szeretettel:
kövecske

Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 10, 00:16:57
Jó éjszakát mindenkinek!!!

   Üdv.: diki :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 10, 00:18:31
Neked is Diki! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 10, 00:29:06
Jó éjt!  :05:

Aludj jól! Az Úr áldjon!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2007 December 10, 09:45:41
Köszönöm, Mária!

Távoli felvétel, ezért mertem feltenni. Azért ott is látszik már, mennyire megőszült a hajam.   :05:
De engem nem zavar, mert meg van írva: "Az ifjaknak dísze az erő, az öregek ékessége pedig az ősz haj." Péld 20,29  :05:

Legyen mindnyájunknak áldott, szép napja!

Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 10, 15:41:20
Kinek hogy telt a napja? A hétvégéje?

Egy fiút elhagyta a barátnője 3 hónapja. A fiú nagyon szenved. Nem tudja elfogadni ezt a helyzetet. Az életét is elvetné. Már lett is valaki más az életében a lánynak. Ez mégjobban fáj neki. Ti mit mondanátok neki? Mivel bíztatnátok? Kérlek hordozzátok imával ha a szíveteken van. Köszönöm. Az imatémában többet írtam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 10, 16:37:29
Esős, ködös, szomorkás ez a mai nap... :04:

És akkor itt ez a történet...
Nagyon szomorú...  :04:

Talán azzal bíztatnám...  ha így történt - ebben sincs véletlen. Nem tudom,  hívő-e ez fiú... ha igen... örülnie kellene, hogy megszabadult a nem hozzá illőtől. Mert ha Istentől rendelt lett volna az a lány, akkor  - tuti fix - hogy nem hagyja ott, és nem lesz más az életében olyan hamar. Akkor talán ez még a kisebbik rossz, hogy nem akkor derül ez ki, amikor már összeházasodtak.  :03:

Ez -, tuti - nagyon fájdalmas lehet... és nem könnyű feldolgozni... de Isten az övéinek mindent a javára és áldására tud formálni...

Mint ahogy József történetében olvassuk: "Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt... "
Nem szabad elcsüggednie, és megkeserednie... Istennél van a gyógyír minden lelki és testi fájdalomra, szenvedésre...
És az élet elvetésének gondolata csak is a gonosztól van... ezt azonnal vesse el magától... ne engedjen a gonosznak... még gondolatban sem... várjon türelmesen, amig Isten elhozza az éltében azt a pillanatot, amikor megismeri, találkozik az igazival, azzal, akit Ő rendelt a számára...
És akkor mindenért kárpótolva lesz...  :05:

Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár...Joel 2,25

Szeretettel:
kövecske

 

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2007 December 10, 17:17:11
Csak egyet tudok érteni azzal, amit kövecske írt a szakítással kapcsolatos esetről. Mintha én írtam volna...  :hehe: Isten áldjon Mindnyájatokat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 10, 20:40:42
Valóban szomorú történet Mária...biztosan nagyon szerethette azt a lányt. De fel kell ismernie ennek a fiúnak az Isten útját.
Nézzen a dolgok méllyére...Isten megmutatta neki, hogy az a lány nem szerette úgy és nem kötődött hozzá úgy, ahogyan kellett volna.
Vagy ennek a fiúnak egy olyan kapcsolat kell, amiben a másik félnek elvárásokban és önző szereteten alapul?

Isten akar adni neki egy olyan lányt, aki szeretni fogja. Aki nem azért fogja szeretni, mert... Hanem szereti és pont.
Egy párnak Istenben, egy önzetlen szereteten alapuló, szerény elvárásokban és egymást különbnek tartván kell élnie!

1Kor 11,11
"De az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül."

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 10, 22:30:25
Köszönöm a hozzászólásokat. Ezeket mind elmondtam neki. Sajnos de tudjuk, hogy egyenlőre ezek szavak neki. Hiszen elképzelni sem tudja, hogy más is lehetséges az életében. Elképzelni sem tudja, hogy valaha bárki fontosabb lenne a számára. Nagy az érzés még benne a lány után. Ez a fiú egy hete tért az Úrhoz. Higgyük, hogy Istennek ezzel is volt terve, hogy leengedte ebbe a mélységbe. Abban is biztos vagyok, hogy szüksége van a háttér imára. Amikor azt mondta, hogy a gyógyszerek ott vannak a vízzel a szekrénykén, csak arra várnak, hogy bevegye, akkor eléggé elkeserítő a helyzete a számára. Ilyenkor senki és semmi nem jó, mondhatunk bármit. Az Úr viszont megoldja ezt is. 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2007 December 11, 09:29:45
A legáldottabb dolog, hogy megtért. Ez nagyon fontos. Így valóban már csak azzal tudunk a legnagyobb segítségére lenni, ha imádkozunk érte.
Nincs olyan eset, amire Istennél ne lenne megoldás. És ez a legjobb, amit ember itt a földön megtapasztalhat. Aki Benne bízik, soha nem csalódik.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 12, 09:42:52
 :morning:... Isten áldásával, mindenkinek!

 Ez egy tök jól kezdődő nap... örülök, hogy benéztem... :2angel:

Áldott folytatást... mindenkinek!  :2smitten:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 12, 19:30:10
Sziasztok! :integet:

Sajnos ritkán lapozgatok a forum oldalain :08:, leginkább csak az e-mail-em nézem meg az imatémákért meg esetleges levelért. Mostanába elég elfoglalt vagyok, édesanyám kórházba van[80 éves]bőrátültetésen esett át de jól van hála az Úrnak. Soha nem voltam a szive csücske :?:, igy hat a kapcsolatunk nem volt felhőtlen bárhogy is erőlködtem. Nagyot sérültem emiatt lelkileg :pityereg:, és már kezdtem is imadkozni azért, hogy Isten ne engedje meg, hogy megkeseredjek iránta :ima02:. Errefel az utóbbi időbe csupa olyan helyzet adodott, hogy rámszorult. Hálás vagyok Jézusnak, hogy nem az volt az első gondolatom, hogy "bezzeg" :nem:, hanem, hogy itt vagyok, mit kell segiteni? :igen: Soha nem volt meg igy rámutalva. Sokat imadkoztam érte, hogy változzon eddigi lelkiállapotából[zugolodas, békétlenség, harag, örömtelenség, stb.] :ima07: Most mintha történne valami nálla, velem is egész más és ki is mutatja. Mostmar csak azt kérem az Úrtól, hogy valódi legyen a változás nálla, meg, hogy tudnánk közelebb kerülni egymáshoz. Az egész betegeskedésében kimondottan Isten munkáját látom és nagyon hálás vagyok érte :thanks:
Kérlek is benneteket, hogy imádkozzatok értem, hogy legyen erőm hordozni őt és gondját viselni, érte pedig,hogy szívből jövő legyen a változás nálla és végre az igazi krisztusi szeretet töltse be a szívet mert akkor biztos, hogy sokmindent másképp fog látni, valamint, hogy békességre találjon[talán még önmagával is].
Bocsi, hogy hosszan irtam.
Kegyelem és békesseg mindannyiótokkal.
EDIT.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 12, 20:01:08
Szia Edit! Örülök, hogy itt vagy! :05:

Adjon az Úr neked sok erőt és kitartást, hogy ápolni tudd édesanyukádat és hogy bizonyságot tudj tenni magatartásoddal, szereteteddel, hogy megtérjen általa az Úrhoz! :05:

Isten áldjon meg!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2007 December 12, 20:03:51
Kedves Edit!

Szívből kívánom, hogy az Úr legyen veletek, és munkálja ki közöttetek Szentlelke által az egységet, az igazi szeretetet!
Imádkozom értetek!  :05:

Szeretettel:
yeva

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 12, 20:04:07
ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 12, 20:56:03


Koszonom,hogy lelekben velem vagytok! :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2007 December 12, 21:24:19
Szervusztok Drága Testvéreim!

Olyan jó olvasgatni ilyen oldalakon, ahol a szeretet sugárzik minden betűből, de legfőképp a szivetekből!
Áldott legyen érte az Úr Szentlelke, amely formál bennünket állandóan!

Nálunk a családban nagyon sok munkája van az Úrnak!
Elég nagy vihar kerekedett a napokban, de Isten a 8 éves unokámon keresztül is sokat el tud végezni.
A  napi ige a kis Blanka születése napján a Zsoltárok 8:3 volt:
"Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmad ellenfeleiddel szemben, hogy elnémíts az ellenséget és a bosszúállót!"
Igéje és ígérete által munkálkodik hatalmasan az Úr, csak én vagyok sokszor türelmetlen, és kérdezem, hogy mikor Uram, mikor cselekszel már!...   de olyan jó, hogy Ő mindig a kellő időben szól közbe és mindennap ellát az Ő drága lelki ajándékaival.  Jó lenne ezt mindig észrevenni!!

Antee! Sokszor elgondolkodtam azon  milyen jó Neked, hogy ilyen fiatalon az Úré az életed, mennyi rossztól megkímél az Ő vezetése! 
Kívánom, hogy élj minden percben az Ő szoros szeretetében, hogy megtapasztald az Úrral való járás minden örömét!

Minden Testvérkémnek nyugodalmas jó éjszakát kívánok!

                  Margó



Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 12, 21:37:56
Szia Margó! Neked is legyen áldott és nyugodalmas az éjszakád. Pihend ki magad, hogy holnap megújjult erővel munkálkodj.

Ma nagyon áldott volt a napom. Vettem egy gyönyörű szőnyeget a hálóba. A fiú akiről írtam nektek végre viszonylag jó lelkiállapotban van. Szinte reggel óta együtt tudtuk tölteni a napot. Az Úr győzedelmeskedett felette. Olyan jó látni ahogy munkálja az Úr a szívét. Jó látni ahogy felszabadul a terhei alól. Köszönöm azoknak, akik imával hordozták az Úr elé. Higgyétek el, sokat jelentett neki. Sokat segítettetek vele. Köszönöm nektek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 12, 21:42:05

Antee! Sokszor elgondolkodtam azon  milyen jó Neked, hogy ilyen fiatalon az Úré az életed, mennyi rossztól megkímél az Ő vezetése! 
Kívánom, hogy élj minden percben az Ő szoros szeretetében, hogy megtapasztald az Úrral való járás minden örömét!

Kedves Margó! :05:

Köszönöm a jókívánságot. Valóban, jó a mi Urunk. Isten áldjon meg téged is, töltsön be jelenléte és szeretete! :05:


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2007 December 12, 21:46:37
Mária!

Szívből örülök, hogy a fiú életében munkálkodik az Úr és, hogy mellette vagy szereteteddel Te is támogatod!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 12, 21:54:25
Ma elvittem vásárolni. Hát ő egy remek fiúcska, mert nagyon szeret vásárolni. Szinte mindent megnézegettem és ő nagyon türelmesen viselte. Ez nem jellemzi a férfiakat.  ;) A férjem az kihagyja ahogy csak lehet, kibújik alóla.  :D Vele választottuk a szőnyeget és velem együtt örült.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 12, 22:00:09
Azt nem írtam, hogy valószínű feljön ide hamarosan. Beszéltem rólatok és hogy imával hordozzátok. Nagyon köszöni és örült neki, hogy még vannak akik szeretik őt. Beleolvasott az írásainkba és tetszik neki.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 12, 22:05:22
Szia Mária!  :05:

De jóóó...
Nagyon örülök ezeknek a jóóó híreknek... :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 12, 22:10:01
Én is nagyon örülök ennek. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 12, 22:11:51
Olyan meglepő még nekem is, hogy ilyen gyorsan végzi benne az Úr a munkát.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 12, 22:13:52
Beállítottam a kezdő oldalon, hogy a napi hozzászólásokat visszamenőleg 35-öt mutasson a 25 helyett.
Hogy látjátok? Így jobb?

Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 13, 00:35:20
Sziasztok!

   Remélem mindenkinek Jó napja volt! Nekem már csak 5-t kell aludni és itt van a vozsgaidőszak.  :2tickedoff:  :(  :001: :nagyonsir: :le:

Üdv.: diki
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 13, 00:38:55

            Jó éjszakát Mindenkinek! Megyek most már aludni!  :004: :004: :004: :004: :004:

     Üdv.: diki  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 13, 01:10:48
ISten adjon neked eredményes vizsgaidőszakot...de azért ahhoz tanulni is kell. :08: Node biztosan tanulsz is. :05:

Isten áldjon meg! Már elmentél, így nem jó éjszakát, hanem jó reggelt kívánok:  :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 13, 07:18:59
Hááát... rossz hírem van... nem aludtam eleget... :04:

Mérges vagyok magamra... :2tickedoff:

De bízom az Úrban, hogy velem, és velünk lesz a mai napon is...  :2police:

Mindenkinek Isten gazdag áldását, jó reggelt, és még jobb napot kívánok :2angel:!

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2007 December 13, 07:39:22
Nahát, Kövecske, hogy én itt miket olvasok!  :2knuppel:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2007 December 13, 07:44:57
Azt nem írtam, hogy valószínű feljön ide hamarosan. Beszéltem rólatok és hogy imával hordozzátok. Nagyon köszöni és örült neki, hogy még vannak akik szeretik őt. Beleolvasott az írásainkba és tetszik neki.

Mária, ez tényleg nagyon örvendetes hír! :05:
Szeretettel várom! :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 13, 09:13:48
yeva írta: " Nahát, Kövecske, hogy én itt miket olvasok!   :2knuppel:"

 :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 13, 09:26:12
Ma nagyon jokedvuen ebredtem :D

Az este talaltam ra a prezentacios topicra,rogton le is toltottem a pps-ket,aztan megnezegettem egyenkent.Olyan gyonyoruseg es boldogsag jarta at a lelkem,hogy azt le se tudom irni szavakkal.Ezzel aludtam el es ebredtem is.Koszi.
Nem tudom honnan vannak de tegyetek fel minnel tobbet! :igen:
Segitsetek!Nemtudom,hogy kell e-mail-be elkuldeni masoknak.Mar kaptam ilyet,azt,hogy tudom ide feltenni?
Na most megyek fozni,hogy tudjak vinni anyukamnak is a korhazba.
Ugy szeretnem,ha o is tudna erezni azt a boldogsagot amit en :angel2:
Szep napot mindannyiotoknak! :026:

Edit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 13, 09:46:56
diki! Nagyon normálisnak tartom az aggodalmadat, de nem kell félni. A vizsgadrukk az borzasztó és fárasztó. Úgy érzi az ember, hogy nem tud semmit, mert annyi anyag gyült össze már a fejében. Azt tudnod kell, hogy Isten úgy megcsinálta azt a kis agyunkat, hogy bármilyen kicsi de a legtöbb infó fér el benne. Sőt el is raktározza és ha kell, ki adja időben. Emlékszik rá hová tette, nem úgy mint mi, néha tárgyakat. Isten áldása van rajtad! Ő pedig súgni fog hidd el.  :D Sokan vannak a mennyben akik segíteni fognak neked. Van egy angyalod is.  :angel2: De ezzel nem lesz ám vége a drukknak. Én akárhányszor megyek a gyülibe, mindig izgulok, pedig 12 éve csinálom már. Jézussal való találkozás mindig izgatottá tesz, mert megváltoztathatja azt, amit tanultam és akkor másról kell beszélni. Bizony szinte mindig úgy megyek oda, nem tudok semmit. Mit fogok mondani? Ez mindig egy vizsgaidőszak nekem. De lehet, hogy te nem leszel így.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 13, 10:18:10
Köszi MÁRIA!  :027:

 Üdv.: diki  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 13, 11:18:43
Sziasztok! :05:

Edit! Ha rákattintasz erre a linkre, akkor a pps-es topic legutolsó hozzászólását fogod látni:

http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php?topic=107.msg3482#msg3482

A lap alján jobb oldalon látsz kék gombokat:

Válasz  |  Értesítés  |  Szavazás hozzáadása  |  Téma elküldése  |  Nyomtatás

Ha rákattintasz a téma küldésére, akkor megjelenik egy mező, amit kitöltve elküldhetsz mások e-mail címére. Azután ők idejönnek, mi örülünk és ők letölthetik. :D

Isten áldjon meg!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 13, 11:31:24
Koszi Antee,mostmar boldogulni fogok :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2007 December 13, 16:29:07
Idézet
Beállítottam a kezdő oldalon, hogy a napi hozzászólásokat visszamenőleg 35-öt mutasson a 25 helyett.
Hogy látjátok? Így jobb?

SZerintem nagyon jó, mert naponta belépek és ha több hozzászólás van akkor meg visszakell nézzek, így rendben van.
Köszi.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 13, 19:10:42
Akkor már többnek is az a véleménye, hogy jobb így. Akkor így marad. :05:

 :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2007 December 15, 21:18:48
Sziasztok!

Szeretném megosztani Veletek a mai nap sok-sok örömömet!
A baptista gyülekezetben ma volt a karácsonyi játszóház. Kb 20 gyerek dicsőítette Jézus Krisztust a világ Megváltóját. Sok-sok játék, móka, kacagás! Boldog vagyok, hogy Isten így munkálkodik a kicsi szívekben.  Dicsőség érte a mi Urunknak!!

Délután 4 órától a Kálvin Házban volt karácsonyi koncert a debreceni a Lais együttes fellépésével és iskolás gyermekek betlehemi játékával, természetesen a karácsonyi evangéliummal. Minden és mindenki Istent dícsérte!

Szép nap volt!
Sok ilyen kellene!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 15, 23:11:26
Szia Margó! :05:

Bizti nagyon jó lehetett. Még pár évvel ezelött én is részt vettem egy Baptista szolgálatban, aminek hasonló szolgálata volt.
Nagyon jó visszaemlékezni ezekre... Karácsonyi palánta misszió volt. :05:

Isten áldjon meg!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 16, 06:38:00

   Korai jó reggelt mindenkinek!  :036: :033:

  Üdv.:diki  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 16, 10:43:33
 :028: mindenkinek.
Edesanyamat szerencsesen kihoztam a korhazbol,most itt van nallam.Boven van elfoglaltsag vele mivel agyhozkotott.
De mindig tapasztalom az Ur segitseget.
Sajnos nem tudok mindig itt lenni es irni.Van is bennem egy fajta "szent" irigyseg,hogy masok mennyire napirenden vannak mindennel. :08:
Ha ide leulok az ido csak ugy rohan.
Szerintetek,hogy van ez?
Na hatha majd egyszer..... :03:
Megyek is mert szukseg van ram  :integet:

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 16, 11:05:07
Szia Diki!

Húha... te igazán nagyon korán keltél... :05:

Neked is legyen szép napod  Isten áldásával!  :05:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 16, 11:14:20
Kedves Edit!

De jóóó, hogy Édesanyád már nálad van, kint van a kórházból. :05:

Az Úr legyen veletek! Adjon neked sok erőt, türelmet és szeretetet a gondozásához. A beteggondozás nagyon nemes szolgálat... és nem könnyű... tudom... :08:
Amikor csak teheted, írj...
Mindig szeretettel várom... :05:


Az Úr kegyelme veled!

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 16, 13:01:30
Koszi kovecske,jol esett.Erdekes!!!En olyan jelentektelennek erzem amit teszem.MIndig az az erzesem,hogy tobbet kene :04:
Szoval koszi :thanks: :031: :026:
tovabbi szep napot.
Edit :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 16, 13:37:34
Kedves Edit! :05:

Amit mi jelentéktelennek minősítünk - de szeretettel és Jézus nevében tesszük -  csak azt tudja Jézus nagyra értékelni. :2angel:
És az is nagyon áldott, alázatos lélekre vall, ha mindig úgy érezzük, többet kell tennünk - tehát ha soha nem leszünk magunkkal megelégedve - akkor lesz Urunk elégedett velünk...  :2smitten:
Így tud minél többet és többet adni... :2police:

Én ezt így tapasztalom... :05:

Neked és Édesanyádnak is: :028: :038:

kövecske


Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 16, 18:11:05
Kedves Kovecske!
Igy meg nem gondoltam bele,es koszonom mindazt amit irtal.
Isten gazdag aldasa kiserjen tovabbra is. :016:
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Eva - 2007 December 16, 19:48:58
Sziasztok, tegnap jelentkeztem, be is mutatkoztam, de lehet hogy nem jol kuldtem el az irast.  :08: Be kell vallanom, kicsit ugyetlen vagyok a netten, nagyon friss nettezo vagyok ;). ez az elso (a tegnapin kivul, amit lehet, hogy el sem kuldtem.  :pirul: Nagyon tetszik a tarsasagotok, es idovel majd csak feltalalom magam az oldalak utvesztojeben is.  ;)
ne haragudjatok az ekezethianyokert, nincs magyar billentyuzetem

Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 16, 20:13:33
Kedves Eva!
Isten hozott kozenk,orulunk,hogy itt vagy.Ne busulj en se tudtam semmit es "vensegemre" tanultam meg sokmindent.Egy biztos,sokat kell gyakorolni es batran kiserletezni  :igen:
Batran kerdezz mert biztosan kapsz segitseget,en is csinaltam igy.
Remelem tovabbra is jol erzed koztunk magad.Kivanom,hogy epulesedre legyen a mi kis kozossegunk es mi is epulhessunk altalad.Csak igy tovabb.
Isten aldasa legyen eleteden. :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2007 December 16, 20:20:38
Kedves Éva, druszám! :05:

Mindenki volt kezdő, én is nehezem jöttem bele. A fiamat még a mai napig is zaklatom, hogy segítsen, ha nem értek valamit. Bizony volt úgy, hogy csak nagyon sokadszorra értettem meg, mit hogy kell csinálni.  :08:
Nem egyszer volt, hogy a türelme is elfogyott, látva mennyire nem értek hozzá. De végül is belejöttem, és veled sem lesz ez másképp. :05:
Csak jó hozzáállás, és erős kitartás kell!  :afro:

Nagyon örülök hogy veled bővül ez a testvéri közösség! Fogadd szeretettel: :012:
Ha valamiben műszaki eligazításra szorulsz, a Fórum vezetői,- szerintem - szívesen segítenek neked. Bocsánatot kérek tőluk, hogy hivatkozom rájuk,  de ezt tapasztaltam amióta itt vagyok a Fórumon! :2smitten:

Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2007 December 16, 20:22:59
Szia Edit!

Neked is nagyon örülök, és boldogan olvasom a beszámolóidat!  :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 17, 19:35:17
Sziasztok, tegnap jelentkeztem, be is mutatkoztam, de lehet hogy nem jol kuldtem el az irast.  :08: Be kell vallanom, kicsit ugyetlen vagyok a netten, nagyon friss nettezo vagyok ;). ez az elso (a tegnapin kivul, amit lehet, hogy el sem kuldtem.  :pirul: Nagyon tetszik a tarsasagotok, es idovel majd csak feltalalom magam az oldalak utvesztojeben is.  ;)
ne haragudjatok az ekezethianyokert, nincs magyar billentyuzetem



Kedves Éva!
Számíthatsz a segítségünkre. Bátran fordulhatsz hozzánk, ahogyan Yeva is írta. :05:

Örülök, hogy itt vagyközöttünk!

Szeretettel,
Antee

Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 18, 09:19:15
Szep napot mindenkinek! :integet:
Ugy szeretnek tobb idot itt eltolteni csak sajnos sok a tennivalom.Megyek is mert fozni kell rendszeresen anyukam miatt .Az etvagyaval ugyanis nincs baj  :005:
Hala az Urnak,hogy meg van energiam es van mit.
Az Ur legyen mindannyiotokkal. :igen:
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 18, 09:48:48
Legyen áldott mindenki napja. Figyeljetek az úton a munkában, a tanulásban..... Tegye széppé az életeteket a szeretet lángja. Isten vezessen benneteket, ti pedig bölcsen figyeljetek. :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 18, 10:47:08
Ámen!

Isten áldását rátok! Legyen nagyon szép napotok! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 18, 12:16:16
Én is kívánok mindenkinek nagyon, szép napot, Isten áldásával! :05:

Akire sok feladat vár, annak még több időtt Istennel tölteni... :05:

Most hallottam egy igehirdetést... ha sok a feladatom, sok időt töltsek Jézussal... mert csak így tudok feltöltekezni erővel... ami szükséges a nehéz - akár fizikai, akár szellemi - munka elvégzéséhez.

Minél több a feladat - annál több időt Jézussal...  :2angel:


Szeretettel:
kövecske

Cím: Re:Mi újság?
Írta: jesusmylife - 2007 December 18, 14:53:56
Hali! Én még iskolás vagyok és nagyon szeretném magamhoz közel tudni Istent de sajnos mindig valami kis motívum, dolog elrontja ezt!!! :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2007 December 18, 15:02:42
Szia! :integet: 

Örülök Neked, hogy itt vagy!  Fel a fejjel, mindannyian bukunk, de Isten felemel bennünket!

Nézz mindig felfelé és ne legyen szomorú az arcod soha, mert aki az Urat keresi azt Ő soha nem küldi el!

Hanyadikos vagy?

Legyen örömteli szép délutánod! :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 18, 15:24:27
Hali! Én még iskolás vagyok és nagyon szeretném magamhoz közel tudni Istent de sajnos mindig valami kis motívum, dolog elrontja ezt!!! :(

Szia!  :integet:

 Én is Margóhoz hasonlóan azt tudom mondani, hogy fel a fejjel!!! :047:

Örülök, hogy itt vagy,  :026:

 Üdv.: diki  :afro:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2007 December 18, 16:14:47
Szia Diki!

Veled még nem is váltottam üzenetet!
Olyan jó, hogy Isten gyermekei hasonlóan gondolkodnak, hiszen egy Urunk van és Ő nem változik soha!
Jó itt lenni közöttetek!
Boldog vagyok, hogy rátaláltam erre az oldalra! Hála az Úrnak, no meg Antinak, akit arra  índított az Úr, hogy létrehozzon egy ilyen fórumot!

 :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 18, 17:20:04
Hali! Én még iskolás vagyok és nagyon szeretném magamhoz közel tudni Istent de sajnos mindig valami kis motívum, dolog elrontja ezt!!! :(

Kedves Jesusmylife! :05:

Szeretettel köszöntelek közöttünk.

Az egy nagyon jó dolog ha szeretnéd közel tudni Jézust! Akkor már megvan az, ami kell. Vágyódsz közelségére. Mit kell tenned?
Letenni mindent az Ő lábához és benne bízva és reménykedve előre haladni a Mennyei elhíváshoz!
Nem aggódni, mindig bizakodni...stb. Igét olvasni, hiszen az élő és ható! :05: Keresd a közösséget vele! Ne engedd, hogy más elvegye az idődet.

ISten áldjon meg! :05:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 21, 21:07:18
Szeretettel mindenkinek

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 21, 21:12:06
Mária, köszi... :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 21, 21:29:27


Ez is nagyon jóóó... :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 21, 22:48:08
kövecske. Most volt időm megnézni. Gyönyörű a dal is. Ha van még, jöhet.  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 21, 23:03:29
Sajnos egyelőre nincs több... de remélem még lesz... :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 21, 23:25:43
Mindenkinek! Hol töltitek az ünnepeket?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 22, 00:20:35
Sziasztok!
 
  Én otthon fogom tölteni a Karácsonyt, ma utazom haza reggel. Mindenkinek Boldok békés Karácsonyt.

Isten Áldjon titeket.

  Üdv.: diki :afro:


   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 22, 00:26:58
Neked is Boldog Karácsonyt Diki! :D :043: :026: :012:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 22, 07:46:29
diki! Áldás neked!
Isten áldása legyen rajtatok a családoddal együtt!  :kereszt01: Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Úr dicsőségére!  :angel2: Járja át az Úr szeretete a szíveteket!  :037:
Sok sok étel, ital legyen az asztalotokon! :005:  :041: Pihend ki magad.  :004: Legyen jó az utad.  :integet:
Szeretünk és várunk! Hiányozni fogsz, de kibírjuk.  :happy02:  :D

Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 22, 08:32:48
diki!
Aldott,bekes karacsonyi unnepeket kivanok en is,az Ur orzo angyalai vigyazzanak rad.
Varunk vissza szeretettel. :026: :017:
Edit
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 22, 08:40:56
Mindenkinek  :morning:
Biztos sok dolgotok van ma.Kitartast kivanok mindenkinek a mai nap teendoihez  :afro:
Probaljatok meg -mondjuk-orankent  valamiert halat mondani az Urnak.Barmilyen aprosagert.Pl.hogy sikerult nem elesni a nagy felfordulasba vagy nem kapodott oda az etel.......
Meglatjatok,jobban telik a nap.Szerintem. :igen:
Mindenkinek jo munkat :integet:
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2007 December 22, 10:11:30
Sziasztok!

Én családi körben töltöm a karácsonyt!

Tegnap este mondtam a 8 éves Blanka unokámnak, hogy jó lenne, ha ő olvasná fel az evangéliumot, mert ő  evangelizását elfogadják családom még kereső tagjai is!
Mire ő: - Mama, már készültem, megkerestem a Máté evangéliumát és kinyomtattam azt a részt, amit fel fogok olvasni!
Hát Ilyen az én Uram! Ő mindig előttem jár! Hála legyen neki!

A Blanka születése napján az ige a Zsolt 8:3 volt: "Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat!"   

Köszönöm Uram! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 22, 12:21:49
Tegnap olyan finom kocsonyát készítettem- ez ma derült ki.  :01:
Sok sok éve nem csináltam, ennek oka van. A kislányom 2 éves volt, amikor készítettem ennek előtte, az pedig már igen régen volt. Ő most 27 éves. A konyhában mertem ki a kocsonyát és tettem neki a kistányérkájába. Tudni kell róla, hogy a vasszeget is megette volna.  :01: Főleg, hogy látta a tányérkáját, hogy abba valamit tettem, elkezdett izgatott lenni és sirdogálni, hogy adjak neki. Fogtam és a konyhaszekrény hátsórészébe tettem hülni, hogy ne tudja még csak véletlenül is elérni. Nem tudta. De a terítőre nem számítottam, hogy megtudja húzni. Lerántani nem tudta volna, mert nehezék volt rajta. Poharak a tálcán. Eszembe nem jutott, hogy megtudja rántani. Nem volt benne sok, de mivel zsíros étel, tudjuk a hőfoka magasabb és ha az érintkezik a bőrrel, súlyos sérülést okozhat. Tudjátok, egy szempillantás alatt megvan a baj, szinte kivéddeni nem lehet. Egy másodperc töredéke alatt, amíg megfordultam, a kislányom megrántotta a terítőt és felborult a tálka, aminek egy kevés tartalma a kezére folyt. A felső karját érte. Azonnal vízalá dugtam és lemostam róla. Olyan rémület fogott el, hogy plédbe csavartam a gyerekem és futás az orvoshoz. - Nővér a szakmám. Azért írom le, mert azok jobban beparáznak mint mások, ha róluk van szó. :01: No meg a kicsimről volt szó. Az utcán gyorsan sietek, -az orvos nem volt messze tőlünk, a párommal összeszaladtam és látta a pánikomat. Modtam neki mi történt, ő meg előre szalad, hogy megnézze sokan vannak-e a dokinál. Közben a nővér kijött és a párom úgy adta elő, - szintén pánikban, hogy mire odaértünk, már a mentő is útban volt.  :01: Már nem lehetett lefújni a mentőt. A doki azt mondta, úgy ment oda a párom, mintha  a gyerekünk szétégett volna. Bevittük a kórházba megfigyelés alá. Ezt a mai napig nem értem miért volt szükség rá. Másnap mikor jöhetett volna, kapott egy hasmenéses, lázas  betegséget. Így nem engedték haza. Két nap múlva már a füle is gyulladt volt meg a torka. Amikor bementem hozzá, láttam ki van kötve a kislányom mindkét keze. Senkitől nem fogadott el semmit. Nem evett, nem ivott. Kiderült, hogy elfertőtődött a karja. Kérdeztem mi történt, azt mondták, amikor gyógyult a pir, elkezdte vakarni és a lepedőtől megfertőződött ahogy odadörzsölte. Tudtam, hogy hazugság. Olyan kezelést kapott, amire érzékeny volt. Akkor derült ki, hogy a kislányom nem eszik és nem iszik, ráakarták kötni az infúziót. Olyan sokkos állapotban volt az egyébként nyugodt kislányom, mintha eszét vették volna, nem ismertem rá. Beszéltem a főorvossal és azt hitték a gyerekem ilyen hisztis. Közöltem vele, hogy nem hisztis, hanem valami kiváltotta belőle. Elmondtam, hogy körzeti nővér vagyok és attól kezdve elkezdték másképpen kezelni. Nem engedtem az infuziót. Azt mondtam, most én fogom ápolni, mert a végén egy tepsibe köt ki a gyerekem ha így folytatják. Megengedték. Az volt a kicsim baja, hogy azt hitte elhagytam. Reggeltől estig vele voltam. Amikor este  lett és már álmos volt, azt mondta: - Ugye nem hagysz el anyucikám?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 22, 17:02:38
Szegény kislányod...  :04:

De jó, hogy már nincs baja, hiszen 25 évvel ezelött történt. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2007 December 22, 19:40:34
Mária, jó, hogy ennyi év távlatából, már nevetve írhatsz róla. De elhiszem - mint anya - hogy akkor biztosan nagyon "beparáztál".

De a kocsonya is "megbánta". 25 évig nélkülözve volt!  :2funny:
Ennyi év után, biztos jólesett.
Nálunk is van kocsonya - de nem én készítettem - az is fincsi lett. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 22, 20:00:50
yeva! Valóban megbosszultam a kocsonyát. Akkor is, meg ma is bánja. Tudjátok mit csináltam? Elhívtam a gyüliből tesókat és megetettem velük. Nesze neked kocsonya!  :2funny: Most áldást fog hozni, mert vetettem.  :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2007 December 22, 20:31:08
Tegnap olyan finom kocsonyát készítettem- ez ma derült ki.  :01:
Sok sok éve nem csináltam, ennek oka van. A kislányom 2 éves volt, amikor készítettem ennek előtte, az pedig már igen régen volt.

Unokánk a születése óta most volt először kórházban. Az anyaotthonban, ahol jelenleg laknak, valamilyen hasmenéses vírust szedett össze, két kis kortársával együtt. Négy napot a Lászlóban töltött, hála Istennek, anyukájával együtt.Ő infúziót is kapott :04:. Nagyon sokat jelentett, hogy egész idő alatt éjjel-nappal vele volt Eszter lányunk! Most már nálunk vannak, kb. január közepéig.
Ja - a kocsonyát nem szeretem (bocsánat, ha most sokakat megbotránkoztatok…) Nem a leírt sztori miatt, de eredendően :hehe:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 22, 20:40:47
Te kis válogatós.  :040: Van egy drága férjem, aki szintén olyan válogatós, hogy még te sem vagy annyira. Őt senki nem tudja felülmúlni, csak a Fanny yorki kutyánk.  :035:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2007 December 22, 21:04:06
Kicsit szomorú vagyok,a 24 éves lányom 1 hónapja Ir országban dolgozik,és ma sírva telefonált,hogy honvágya van.
Nemtud aludni,és rosszakat álmodik.Hát most nem érzem  jól magam. :Jezus01: :Jezus02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 22, 21:08:53
Kedves Kati!

Sajnálom... :04:
Tudom mi az a honvágy...

Imádkozom a lányodért, és érted is...

Az Úr velünk! :05:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2007 December 22, 21:13:36
Áldjon az Úr Kövecske!
Köszönöm a támogatásodat,szükségem van rá.
Szeretettel Kati
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2007 December 22, 21:16:45
Mindenkinek  :morning:
Biztos sok dolgotok van ma.Kitartast kivanok mindenkinek a mai nap teendoihez  :afro:
Probaljatok meg -mondjuk-orankent  valamiert halat mondani az Urnak.Barmilyen aprosagert.Pl.hogy sikerult nem elesni a nagy felfordulasba vagy nem kapodott oda az etel.......
Meglatjatok,jobban telik a nap.Szerintem. :igen:
Mindenkinek jo munkat :integet:
Edit.

Köszönöm, ez jó gondolat, Edit.  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 22, 21:22:09
Kati! Veled vagyunk és szeretünk téged! Imával hordozunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2007 December 22, 22:19:53
Kedves Kati!

Milyen jó, hogy az Úr gyermeke vagy és biztosan teheted gyermeked is az Ő kezébe! Ő ad békességet mindannyiunknak, a Te gyermekednek, Neked és nekem is!

Legyen áldott szép karácsonyotok! :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2007 December 22, 22:54:36
Én is szeretnék minden fórumos tagnak és vendégnek kívánni Istentől megáldott Boldog, Békés Karácsonyt!!!

Szeretettel:
 szolgáló
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 23, 09:10:50
Kedves testvereim!
Keseru tapasztalataim alapjan szeretnem valamire felhivni a figyelmeteket :04:
Az ordog mindig lesi mikor mivel buktathat el minket.Eloszeretettel venne el az oromunk es bekessegunk,kulonosen igy unnepek tajekan.NE ENGEDJUK!!!Mindent tegyunk meg erte,hogy ez ne sikeruljon neki!Imadkozzunk,hogy a mi Urunk,JEZUS KRISZTUS,rombolja le minden ilyeniranyu mesterkedeset.Mi is legyunk resen,legyunk eberek,alljunk ellen mindennek ami abba az iranyba vinne,hogy elveszitsuk az oromrt,bekesseget,szeretetet.
A vilag is unnepel-nagyon is-csak eppen nem tudja mit is.Vannak akik tudjak eppen csakhogy pontosan az unnepelt hianyzik az unneplesukbol.
Megvaltonk,az UR JEZUS KRISZTUS Foldrejottet-megszuleteset-unnepeljuk,tehat szuletesnapot tartunk.Ugyeljunk,hogy az unnepelt valoban jelen legyen!!!
Aldott,bekes,meghitt,szeretetben gazdag karacsonyi unnepeket kivanok szivembol mindenkinek.

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 23, 10:30:21
Neked is Edit! :05:

 :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2007 December 23, 19:46:37
Drága Testvéreim!

Az Úr Jézus által gazdagon megáldott, kegyelemteljes boldog karácsonyt kívánok a fórum minden tagjának és családjaitoknak!

Testvéri szeretettel:

                       Margó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2007 December 23, 20:06:08
Kedves Fórumos Társaim! Szeretettel kívánok Istentől megáldott karácsonyt Mindnyájatoknak, Benne való örvendezéssel. Zoli
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 23, 20:54:53
Én is kívánom minden aktív tagnak, és olvasónak, hogy Isten békessége, és szeretete töltse be a szíveteket!
Mindenkinek legyen nagyon áldott Karácsonya!  :2smitten:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 23, 20:56:15
Szívből kívánok nektek ezeken az ünnepeken többet Isten áldott jelenlétéből!
Hisszem, hogy Isten amit elkezdet el is végzi az életetekben és bennetek! Legyen a következő év a számotokra sikrekben gazdag és az Úr munkájában áldott.

Köszönöm, hogy vagytok! :016: Jó, hogy szerethetlek benneteket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 23, 21:07:48
Mi is hálát adunk érted, Mária... :2smitten: :017: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 23, 21:09:59
Én is Áldott Karácsonyi ünnepeket kívánok nektek!  :D :038: :017: :012:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 23, 21:20:56
Ilyen sok ajándékot kaptunk Anti. Milyen bőkezű mikulás vagy.  :D :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 23, 21:26:01
 :040:

Pedig még többet is adnék! :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Juzsa - 2007 December 23, 23:40:25
"És a földnek lakosai örülnek és örvendenek rajtok,és ajándékokat küldenek egymásnak,..." Jelenések könyve 11:10
Az úr áldása száljon minden kedves tagra és olvasora.Szeretet legyen mindenkiben mindenki felé, ez fontos dolog.Kedves testvérek boldog legyen a karácsonyotok.Juzsa :012: :017: :014: :011: :043:  Ez az öröm legyen velünk minden nap. Mi is így járjunk az úr útján
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sándor - 2007 December 24, 08:18:10
Kedves Juzsa,
Remélem, ezek nem mi vagyunk - akik ott majd ajándékokat küldenek egymásnak, mert megölték az igazat szóló profétákat és az antikrisztus uralmának erősödésének örülnek.

Én is minden testvéremnek örömteli ünnepet kívánok. Azért jött, hogy megkeressen minket és az ördög munkáit lerontsa. Nagyon nagy örömhir.

Sándor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 24, 09:34:13
Draga Juzsa!

Koszonom a jokivansagaid mindenki fele.Hasonlo jokat es szepet kivanok en is neked.
Az Ur aldasa kiserjen tovabbra is :016: :038:
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 24, 13:21:56
"Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett.

És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk.

Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz:

Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban."

És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták:

"Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat."

Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr." Lk 2,8-15

Azt kívánom minden kedves olvasónak, hogy "menjünk el egészen Betlehemig!"

Ne elégedjünk meg azzal, hogy tudunk arról, hogy Megváltó született! Ne az egymást megajándékozásából álljon a Karácsony!

Találkozzunk Jézus Krisztussal, mint személyes MEGVÁLTÓNKKAL!
Ez legyen az igazi karácsonyi ajándéka minden embernek!

Boldog TALÁLKOZÁST, áldott Karácsonyt! :2smitten:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 24, 13:42:12
Sándor! Legyen neked is áldott a karácsonyod.  :012:

Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 24, 13:43:30
Anti! Isten vezesse az utadat a boldogság felé és legyen sok sok örömed a napokban! :012:

Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 24, 13:45:24
kövecske és yeva! Az Úr adjon nektek sok boldog napokat. Ami a szívedben vágy, azt kapjad meg az Úr kegyelméből. :012:

Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 24, 13:45:52
kati! Isten áldjon meg sok boldogsággal! :012:

Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 24, 13:46:52
Margó! Isten irgalma és kegyelme legyen veled a következő napokban is! :012:

Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 24, 13:48:15
Edit! Az Úr adjon neked sok vígaszt és kitartást a következő napokban! :012:

Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 24, 13:49:03
Juzsa! Isten áldása kövessen ahol használni akar! :012:

Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 24, 13:50:14
Katus73! Istennel megáldott napjaid legyenek! :012:

Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Katus73 - 2007 December 24, 13:52:09
Mária!
Én is ezt kívánom neked, és minden fórumozónak. Az Úr maga legyen benne az ünnepünkben! Ámen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 24, 13:54:34
Mária! Magamnak: :D  Már megérte elvetni ezt a sok magot. Hiszem, hogy kikel és jó napom lesz tőle, mert mindenkinek örömet szereztem és nekem is az lesz.   :029: Olyan jó az Úr! Olyan dicső! Olyan kegyes! :036: Ez a fejvesztett öröm.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 24, 17:42:39

Azt kívánom minden kedves olvasónak, hogy "menjünk el egészen Betlehemig!"

Ne elégedjünk meg azzal, hogy tudunk arról, hogy Megváltó született! Ne az egymást megajándékozásából álljon a Karácsony!

Találkozzunk Jézus Krisztussal, mint személyes MEGVÁLTÓNKKAL!
Ez legyen az igazi karácsonyi ajándéka minden embernek!

Boldog TALÁLKOZÁST, áldott Karácsonyt! :2smitten:

Szeretettel:
kövecske

Kedves Kövecske! Neked is áldott Karácsonyt!  :05:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 24, 17:44:43
Mindenkinek áldott Karácsonyi ünnepeket!

Lehet harcolnunk kell a békés és meghitt Karácsonyért! Ne törődjünk bele, ha éppen nehézségek árnyékolják le az ünnepet!

Isten áldjon meg benneteket, szeretett Testvéreim!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 24, 17:55:21
Köszike, Antee... :05:

Neked is... :011:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2007 December 24, 18:04:31
kövecske és yeva! Az Úr adjon nektek sok boldog napokat. Ami a szívedben vágy, azt kapjad meg az Úr kegyelméből. :012:

Szeretettel: Mária

Köszönjük , Mária!  :05:



"Cselekedjék veled szíved szerint, és teljesítse minden szándékodat."    :016: 
 Zsolt 20,5

Szeretettel: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2007 December 24, 22:46:33
Sziasztok!

Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánok mindenkinek! :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 24, 22:51:29
Sziasztok!

Boldog Karácsonyi ünnepeket, kattintsatok a linkre. Fogadjátok szeretettel tőlem. :05:

http://www.elfyourself.com/?id=1771044409

Lehet lassan töltődik be, ezért egy kis türelem igényeltetik.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2007 December 24, 22:58:09
Szia Anti!

Nagyon klassz voltál! :fetreng: :taps:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 24, 23:00:41
 :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2007 December 24, 23:09:41
Igazán sikerült megnevettetned   :2funny: :hehe: :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Katus73 - 2007 December 25, 05:32:14
Én már hiába kattintottam rá, Antee, mert nem jelenik meg semmi, csak egy v.szürke, üres oldal.
 :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 25, 10:09:58
 :fetreng: :036:

Ez fantasztikusan jo volt :afro: :hehe: :taps:

Koszi!!!hogy megcsinaltad.
Tovabbi szep napot :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 25, 10:30:03
Anti! Most már felléphetsz szilveszterkor mert sikeres leszel.  :fetreng: :fetreng: :fetreng:  :2funny:  :2funny:
Nekem bejött.  :D Jól kezdődött ez a  napom, köszike. :fereng2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 25, 11:50:33
 :D Örülök, hogy tetszett!

Katus! Ne add fel, nekem is van, mikor csak a szürkeség vagy semmi jelent meg. Próbáld meg többször.  :05:

VAn, amikor sokat kell várni a betöltéssel.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 25, 11:51:19
Paul Potts a fókuszban is volt. Hallgassátok meg. Isten áldotta tehetség. Megasztár győztese. Tekerjétek le a meghallgatáshoz.

http://www.mobilport.hu/?r=12384
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 25, 11:57:54
Nem semmi. Valóban nagyon jó hangja van...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 25, 12:11:05
Megintejuvolták a fókuszban és olyan szerény ember. Volt egy balesete és a fogai bánták, de már megcsináltatta. Nem akart menni erre a megmérettetésre és egy pénzérmére hagyatkozva döntött, hogy elmegy. Feldobta és az döntött. Ő nem tartotta magát olyan jó hangúnak. Sok pénzt nyert, de nem változtatott rajta semmit. Világhír felé halad.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 25, 12:24:04
&eurl=http://www.mobilport.hu/?r=12384
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 25, 12:54:39
Ötlet gyanánt.

&feature=related

Bosszantó majom

&feature=related

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 25, 12:58:55
Nem semmi villanyszámlájuk lehet majd.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 25, 12:59:32
Ezt is nézzétek meg:

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 25, 14:10:37
&feature=related

&feature=related

&index=14

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 26, 10:06:57
Antee!

Fantasztikusan tetszett az a lezerso-s valami amit feltettel.Bocsi de nem tudom,hogy kell oket helyesen megnevezni.

Szoval csodas volt :036:
Koszi,hogy feltetted :taps:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 26, 10:08:25
Kulonben a majmos is szuper,megnevettetett rendesen :hehe: :fetreng: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 27, 17:28:41
Sziasztok!

  Mindenkinek nagyon boldog Karácsonyt kívánok így utólag is!!!! Egy kis lehetőségem adódott, hogy internetközelben lehetek. Nagyon jóóók a lelki morzsák. Holnap már többet is fogok tudni írni, mert utazom vissza.  :036: :043:

  Üdv.: diki :afro:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 27, 17:44:05
Szia diki! Örülök, hogy látlak. Biztosan jól teltek a napjaid.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 27, 17:49:27
Én is örülök, hogy újra itt vagy közöttünk. Az Úr áldjon meg! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 30, 00:33:29
Szia Mária!

    Milyen volt a mai napod?

    Üdv.: diki :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2007 December 30, 19:02:14
Sziasztok!

Rég láttalak Diki! Örülök neked.  :2smitten:

Minden rendben szülőföldem szép vidékén?  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2007 December 30, 19:11:18
Nem győztem még végignézni a sok klippet.De azt már láttam, amin én is jóót nevettem :2funny:

Anti, nagy sztár lehetnél, ha ez így megy neked élőben is. :hehe:


Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2007 December 30, 20:47:34
Szia yeva!
 
   Otthon is tarol a csipős téli idő hó nélkül.  :01: Ezt a kis hiányosságot leszámítva mondhatom, hogy igen.  :igen: :D :igen: :D

  Üdv.: diki :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 30, 21:39:07
Szia diki! Köszönöm jól. Megnéztem azt a videot, amit az Anti tett be és elküldtem sok helyre. Arról témáztunk sokakkal.

Áldjon az Úr és adjon békességes éjszakát és holnapot!

Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 31, 00:27:38
Kaptam egy e-mailt! Örüljünk az örülökkel! Olyan boldoggá tett, hogy nem szűnök hálát adni az Úrnak. Egy szolgáló testvértől jött. Képzeljétek, a nyárom imával vittük az egyik lányát az Úr elé, aki egy hatalmas lázadó, ellenálló, ateista volt. Az apuka sírva kérte Jézust, hogy térjen meg a lánya. Most azt írta, hogy átadta az életét Jézusnak és szolgálni akarja. Boldog vagyok Uram, hogy benned soha nem csalódunk! Legyen áldott a szent neved! Előtted semmi nem lehetetlen! Köszönöm Istenem!  :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 31, 00:32:38
 :igen: De jó Mária!

Örülök veled!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 31, 00:34:25
Köszönöm Anti! Áldja meg az Úr a szívedet érte!  :047:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 31, 07:53:59
A mi Istenunk imameghallgato Isten.Gyermekeinek kerese nyitott fulekre talal Nala es az altala alkalmasnak talalt idoben teljesiti is kereseit.Dicsoseg erte Neki!!! :036:
En is veled orulok Maria. :043:

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2007 December 31, 12:31:02
Sziasztok!
Először is áldott új évet kívánok mindenkinek Krisztusban! Másodszor ami a videót illeti Nickről, én is egy halom embernek elküldtem, érdekesek a reakciók, senkit nem hagyott érintetlenül... Én meg arra szántam a tegnap délutánomat, estémet, hogy olvassak róla. Nem tudom volt-e kis hazánkban, de nagyon jó lenne meghívni, mert amilyen depressziós az ország, asszem lenne kiknek mit mondania... (ebbe magamat elsőként beleértem) Puszi nektek, örülök hogy idetaláltam... Sziasztok! Amanda
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2007 December 31, 13:34:26
Adnama! Nekem is pont az jutott az eszembe, hogy milyen jó lenne meghívni ezt a Nicket. Mivel nem tudok angolul és nincs tolmácsom eddig, így nem igen tudok mást tenni, mint várni az Úrra. Én boldogan meghívnám a gyülinkbe. Amika! Tudnál nekem segíteni a megszervezésben? Mármint a meghívásban és a tolmácsolásban? Mit tudsz róla, hol él? stb.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2007 December 31, 14:59:00
Szivbol kivanok mindenkinek kegyelembol bovolkodo,aldasokban tularado,bekessegben-bolcsessegben-szeretetben gazdag
BOLDOG UJ EVET!!! :036:

Jo szorakozast szilveszter ejszakajan :043: :042:

 :love: benneteket es  :026: mindannyiotokat :057:

Szeretettel  EDIT.
B>U>E>K>
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2007 December 31, 18:57:02
Sziasztok Testvérek!

Mindenkinek Istentől áldott, győztes új esztendőt kívánok Jézus szeretetével!


Kösz Anti, hogy ráraktad az oldalt az iwiw-re, különben nem találtam volna rá a fórumra!Sokat épülök belőle. Isten áldjon, tartson meg mindenkit szeretetben!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2007 December 31, 19:50:18
Nagyon örülök! Sőt...köszönöm, hogy idetaláltál. :D

Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2008 Január 01, 01:00:30


                 Mindenkinek B.Ú.É.K.              :taps: :taps: :taps: :034: :036: :036: :036: :034: :034: :034: :043: :043: :042: :042: :036: :036: :034: :043: :038: :038: :043: :037: :037: :040: :040: :036: :036: :042: :042: :043: :043: :037: :037: :037: :058: :058: :058: :rozsa: :rozsa2: :027: :027: :027: :027:




    Üdv.:                                 DIKI                    DIKI                            DIKI       :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 01, 11:05:15
diki!  :D Hisszük, hogy a vizsgáid után is így leszel. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Január 01, 19:29:37
Kegyelemmel bővölködő új évet kívánok Mindenkinek!
Legyen életetek minden napja az új esztendőben is az Úrban elrejtett, élő kapcsolat!

                 Margó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Január 01, 19:36:31
Drága Máriám!

Nickkel kapcsolatos kérdésedre MSN-en visszatérünk! Most csak az imádság van a szívemen, még nem hívő barátnőm is van, aki látni szeretné! Meg kell tudnunk, hogy mit szeretne Isten ezzel  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 01, 21:30:35
Nicknek elkezdődött a szolgálata Magyarországon! Sokak szívét felbuzdította az Úr a szervezés miatt! Ha csak porszemek vagyunk ebben a munkában, már megérte. Áldott legyen az Ő neve!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 01, 21:52:52
Amika! Bocsika de elromlott a gépem és most laptopról írok, de ezen nincs msn.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 02, 19:03:43
Sziasztok, ezt a levelet tegnap kaptam:

A katona

A kérelem

Küldi: Katona, harctér
Kapja: Jézus Krisztus Vezérkari Főnök, Lelki Fegyveres Erők
Tárgy: Áthelyezés

Tisztelt Uram!

Jelen levelemben juttatom el Önhöz áthelyezési kérelmemet a frontvonalból irodai munkára.
Kérelmemet az alábbiakban indokolom. Pályámat közlegényként kezdtem. Ön nem sokkal ezután engem - a frontbéli harc erőssége miatt - tisztté léptetett elő, és komoly feladatokkal, felelősséggel bízott meg. Azóta a felügyeletem alatt sok újonc és katona áll, akikért én felelek. Őket kell kiképeznem, megosztani velük a harci tapasztalatokat, az ellátásukról gondoskodni, irányítani őket, bonyolult problémákra kell megoldásokat találnom, fontos döntéseket meghoznom, miközben magam is a felsőbb szintű parancsokat hajtom végre. Egy magasabb rangú tiszti funkcióba helyezett engem, holott én a szívemben tudom, hogy csupán közlegényhez való képességeim vannak.
Tisztában vagyok azzal, hogy Ön minden, a feladataim ellátásához szükséges dolog biztosítására ígéretet tett. De a valós helyzetet a felszerelésemmel kapcsolatban most Ön elé kell tárnom, Uram. Az egykor erős, vastag anyagú egyenruhám ma már viseltes, helyenként szakadt, rajta sok-sok folt azok könnyétől és vérétől,akiket a harcban segíteni, támogatni próbáltam. Elnyűtt bakancsom talpa elkopott, és nemsokára leválik a sok toborzó úttól és hadtest-látogatástól, ahol a csapatokat próbáltam buzdítani. Fegyvereim elhasználódtak, kicsorbultak az ellenséggel vívott folyamatos küzdelemben. A Hadi Előírások Könyvének rendelkezésemre bocsátott példánya az állandó használatban elrongyolódott, koszos és szakadt, benne a szöveg már elmaszatolódott, néhol alig látszik.
Ön azt ígérte, hogy a szolgálatban mindvégig velem lesz, de amikor a csata zaja olyan hangos, és a zűrzavar olyan nagy, se nem látom, se nem hallom, Uram. Nagyon egyedül érzem magam. Elfáradtam. Kimerültem.
Szeretnék továbbra is a seregben szolgálni, ezért sosem kérném a leszerelésemet. Azonban ezúton kérem a lefokozásomat és áthelyezésemet. Szívesen irattározok, vagy takarítok illemhelyet, csak hadd menjek el innen a csatamezőről. Kérem, Uram!

Tisztelettel,

Hűséges, de elfáradt katonája

A válasz

Küldi: Jézus Krisztus Vezérkari Főnök, Lelki Fegyveres Erők
Kapja: Katona, harctér
Tárgy: Áthelyezés

Kedves Katona!

Áthelyezési kérelmét ezennel elutasítom.
Indoklás: ebben a háborúban Önre szükség van. Besorozásakor pontosan arra a feladatra lett kiválasztva, amelyet most ellát.
Ígéretem, mely szerint minden, a feladatai ellátásához szükséges dolgot biztosítok, továbbra is fennáll, és azt be is tartom. Ön nem lesz lefokozva és áthelyezve, és sosem fog illemhelyet takarítani.
Ugyanakkor feltöltődésre és megújulásra van szüksége. Jelen levelem kézhezvétele napján jelentkezzen a tábor 12-es barakkjában, amely az ellenségtől biztonságosan védett, és elzárt minden csatazajtól, így ott csöndben megpihenhet. Ott fogok Önnel találkozni, hogy megnyugvást adjak. Régi felszerelése helyett újat is fog kapni.
Katona, elfáradt a harcban. Pihennie kell,és megerősödnie. Én megerősítem, és az erőssége leszek.
Ezenkívül megsebesült a küzdelemben. Kívülről nem látható, de komoly belső sérülései vannak, ezért gyógyulásra van szüksége. Én meggyógyítom. Reménységet, alkalmasságot és képességet adok a szolgálatra.
Szavam majd újra lángra gyúl kiégett és üres szívében, megújítja benne a szeretetet, a lelkesedést és a buzgóságot, és újra betölti a szívét.

Könyörületes Vezérkari Főnöke,
Jézus Krisztus
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 02, 19:40:41
Kedves Antee!

Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a levelet!
De sokszor érzem magam én is ilyen lefokozásra jelentkező "harcosnak".  :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 02, 19:47:08
Szia Yeva! :05:

Igen, én is sokszor érzem magam ilyen harcosnak...

Ézs 40,30-31
"Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 02, 22:39:41
Hat Antee,ez jopofa volt.Koszi :thanks:
Csak csodalni tudom azokat akiknek a fejeben az ilyen irasok megfogalmazodnak. :taps:
Megis probalom elmenteni.

Azonkivul szeretnem megtudni,hogy kell szines betukkel irni.Mar probaltam de nem sikerult.
Meg meg azt,hogy mas irasabol idezettel kezdeni a sajat irasom,hogy lehet?
Elore is koszonom. :044:

 :032: neked is meg mindenki masnak.

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 02, 23:18:07
Edit! Amikor írsz, felül a figurák fölött találsz egy görgetősávot. Szín választás. Legorgeted a nyíl és ott kiválasztod a színt. Előtte ki kell jelőlni. A kurzort a sor elejére teszed és nyomvatartod a bal egérgombot és addig húzod ameddig akarod a színt. Majd elengeded ott és megadod a színt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 02, 23:19:18
Kedves Edit! :05:

Mária testvérünk gyorsabb volt a válasz megadással. Mária egy másik oldalról írta le a használatát. Amelyiket könnyebben tudod használni, akkor úgy használd. :05:

Színessel úgy lehet írni, hogy a szmájlik felett rákattintasz a "szín választása"-ra.
Ekkor ez fog neked megjelenni, ha pl: a kéket választod: [ color=blue][/color]

A két zárójel közé kell beírnod azt a szöveget, amelyiket szeretnéd színessel jelölni. Tehát ][ közé
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 02, 23:22:48
Az idézetet nem tudom én se mert csak kijelőlöm és ennyi. Edit írta: Azonkivul szeretnem megtudni,hogy kell szines betukkel irni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 02, 23:28:05
Idézni úgy kell, hogy amikor olvassátok a témában valamelyik hozzászólást, akkor a jobb felső sarokban ( minden egyes hozzászólásnál ) az "idézet" gombra kell kattintani.

Vagy kattinthattok a szmájlik felett levő gombsorban az utolsó előttire. Egy szövegbuborékkal van jelölve: (http://www.alfa-omega.hu/forum2/Themes/dilbermc/images/bbc/quote.gif)

Akkor megjelenik a zárójelek és abban a quote szöveg. Automatikusan a kurzort oda teszi, ahova pont írni akarsz. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 02, 23:29:13
Szóval, kijelölöm azt amit idézni akarom sort és a CTRL billentyűt lenyomom majd a C betüt lenyomom és ideillesztem a kurzort, majd a CTRL és a V betüvel ideteszem.
Idézet
Vagy kattinthattok a szmájlik felett levő gombsorban az utolsó előttire
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 02, 23:30:52
Sikerült Mária! :048:  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 02, 23:34:41
Ne röhögj!!!  :D Az idézethez hogy írom, hogy kitől van?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 02, 23:39:32
 :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 02, 23:40:01
 :053:

A zárójelben ez van: [ quote] Így kell tenned, ha mondjuk engem akarsz idézni: [ quote=Antee]

( amúgy az első zárójel után nincs szóköz, csak én tettem oda, hogy megjelenítődjön )
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 02, 23:41:55
Idézetet írta:  Mária
Ne röhögj!!! :D

 :2funny: :hehe: :fetreng: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 02, 23:42:56
Idézet
Ne röhögj!!!  :D

(http://szmajlik.uw.hu/gunyos_elemei/kirohog.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 02, 23:45:03
Mária, ujjal mutogat az Anti... ne tűrd... :2knuppel: :2tickedoff: :2knuppel:  :2tickedoff:

 :fetreng: :fetreng: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 02, 23:47:33
Lefokozott Mária, akit csak kiröhögnek, :D jelentkezem.  :2police: :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 02, 23:48:27
Leharapom a kezét a Farkasnak ha mer mutogatni. :gunyos:.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 02, 23:50:10
 :2police: Jelentem, szolgálatára szükség van!

 :angel: Jó leszek és a kezem marad okés? Lécci.... :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 02, 23:50:30
Lefokozott Mária, akit csak kiröhögnek. :D
Dehogyis... szeretünk... és örülünk, hogy lehet veled poénkodni...  :2smitten: :2funny: :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 02, 23:53:24
Marad az ujjad, de akkor az orrodat harapom le, úgyis nagy.  :045: :052:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 02, 23:54:57
 :2laugh: Nem jutok szóhoz...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 02, 23:56:11
 :2tickedoff:  :neee: hehe
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 02, 23:56:38
Jajj Mária... azért azt neee... lécci, lécci, lécci... :062: :062: :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 02, 23:57:33
Szükséged van rá kövecske?  :D Neked adom. :02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 02, 23:57:41
Jajj Mária... azért azt neee... lécci, lécci, lécci... :062: :062: :062:
:055: Legalább aggódik valaki értem. :056:

 :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 02, 23:59:19
 :pirul: :pirul: :pirul: naa... háááát... nem épp csak az orrára... de hogy nézne már ki egy leharapott orral... :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 02, 23:59:38
Anti bedobta a törölközőt, vagy a zsebkendőjét?  :zaszlo: :happy02: :055:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 03, 00:00:45
Nahát....mostmár...Mária idézetéről hogy jutottunk el már megint az orrromig? :2tickedoff:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 00:01:02
kövecske, turcsin.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 03, 00:02:17
Mária, bocsika... az mi... nem ismerem ezt a kifejezést... :pirul: :pirul: :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 00:03:10
Lapos orr.  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 03, 00:04:39
(http://www.alfa-omega.hu/diszno1.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 03, 00:05:19
Remélem nem arra a képre gondolsz... :2knuppel: :2knuppel: :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 03, 00:05:46
Lapos orr...   :04: :04: nem szép... :062: :062: nem tetszik az olyan orr... :2funny: :2funny: :2funny:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 00:05:58
Te diszno  :D :D :D :D :D :D :2funny: :2funny: :2funny: :2funny: :fetreng: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 00:06:59
Szétröhögöm az agyam. Az egész ház hallja.  :fetreng: Folynak a könnyeim a nevetéstől Anti.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 03, 00:07:27
Inkább sertés... :2funny: :2funny: :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 03, 00:08:20
NA...ez mostmár sértés! :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 00:08:54
Malacka legyen, :034: kövecske.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 03, 00:09:29
Nem sértés, Anti... SERTÉS... :hehe: :hehe: :hehe: :2funny: :2funny: :2funny:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 00:09:39
Anti, sertéssértés.  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 03, 00:10:21
Legyen, a malacka aranyos. :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 03, 00:11:11
Tényleg felröhögöm az egész házat... :2funny: :2funny: :fetreng: :fetreng: :fetreng:

Szúr az oldalam... :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 00:11:21
Anti! Ez egy kiváncsi disznó. :2funny: Nem te, hanem a leskelődő disznó. :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 03, 00:12:29
Anti... okés... megegyezünk egy kiváncsi kismalacban... :hehe: :hehe: :hehe: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 03, 00:12:54
Inkább álmos.... Vagy csak Micimackót várós! :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 03, 00:13:28
Anti! Ez egy kiváncsi disznó. :2funny:

Inkább álmos.... Vagy csak Micimackót várós! :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 03, 00:15:38
Remélem, hogy mostmár vége a disznókodásnak! :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 00:16:25
Várja a malacmesét. röf röf  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 03, 00:21:31
Szép álmokat malacka... már ne várd az esti mesét... kinöltél már abból a korból... :05: :05:

De azért álmodj szépeket... :2angel: :2angel:

Te is, drága Mária! :05: :05:

Isten velünk, viszontlátásra!  :2smitten: :2smitten:

Jóéjt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 00:24:17
Köszönöm a viccelődést. Áldjon az Úr, jó éjt nektek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 03, 00:26:30
Mindenkinek jó éjt! Köszönöm Kövecske a jó kívánságokat. Isten áldjon meg benneteket!  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: fadelka - 2008 Január 03, 00:31:12
Sziasztok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 00:31:38
Szia fadelka! De jó itt látni. Köszöntelek szeretettel.  :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 03, 08:26:09
Szia  Fadelka!  :05:

Én is szeretettel köszöntelek!

Kár, hogy nem korábban jöttél, akkor az este (illetve az éjjel :pirul:), még egy jóóót nevettél volna velünk... :hehe:

De ami késik, nem múlik! Érezd  magad  nagyon jól közöttünk! Szoktunk ám komoly dolgokról is beszélgetni, de néha megengedünk magunknak egy kis derüt, jókedvet, poénkodást... de mindezt nagy-nagy szeretettel tesszük, és nem bárkinek is a rovására.  :2angel:

Gyönyörű napra ébredtünk! Napok óta először kisütött a Nap! De jóóóó... :05:
A szinte hetek óta tartó szürkeség után olyan gyönyörű,szemetgyönyörködtető látvány a csillogó napfény a vakítóan fehér havon... :2angel:

Jó az Úr! Legyen mindenkinek egy nagyon derűs, áldott napja, amit Isten szeretete töltsön be gazdagon!   :2smitten:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 03, 09:34:29
Az ejszakai poenkodasrol lemaradtam sajnos :(

Nem ertem mi bajotok van Antee orraval? :013:
Pedig helyes,nekem tetszik ;)
 :offtopic: mert meg kissebbsegi erzese lesz :040: :062:
Partodat fogom Antee,ne felj :047:,nem engedem,hogy bantsanak :2knuppel:
 :hehe: :hehe: :hehe:

Nallunk egy hopihe sincs mar hetek ota de hideg annal inkabb :hideg:
Viszont a Nap itt is kisutott vegre :033:

Szep napot tovabbra is mindenkinek :igen:

Jaj,annyira szeretem,hogy itt ilyen jopofa,humoros tarsasag van.Ugy nem szeretem a besavanyodott hivoket :035:
Szeretlek benneteket :love: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 03, 09:37:08
Szia Fadelka!

Erezd jol koztunk magad. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 09:58:41
kövecske drága testvérkém! fadelka a fülemen volt és hallotta mekkorákat derültem. Ennek hatására jött ide. Behozta a nevetésem. Hát nem véletlenül írja a Biblia, a nevetés áldás.  :D Amint látod, kialakult a csapat. Antee-Edit, kövecske-Mária. :D Ki tehet róla, hogy a disznónak turcsi orra van? Ezért a disznóért Anti a felelős.  :2funny:

 Edit: :offtopic: mert még kisebbségi érzése lesz ...

Edit? Egy farkasnak?  :D :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 03, 11:00:17
Sziasztok! :D

Köszöntelek én is fadelka a fórumon! :05:

Köszönöm Edit, hogy mellém álltál! :05: :afro: :063: Rendes vagy! :05:
Valóban a disznóért én vagyok felelős. :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 03, 11:00:54
De jóóó, Mária... :2funny:

 Igen, a jókedv, a derű, az egészséges nemes humor az nagy áldás...  :05:

És soha nagyobb "disznóságért" ne legyen az Anti felelős... :hehe:

És reméljük, hogy a "farkasunk" nem sokkal be és eszi meg a kismalacunkat... :fetreng: :fetreng: :fetreng:

Hisz ez egy kedves, szelíd, szerető farkas... :2crazy: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 03, 11:04:55
 :05:  :031: :rozsa2: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 11:19:04
kövecske: "És reméljük, hogy a "farkasunk" nem sokkal be és eszi meg a kismalacunkat..." 

Lehet, hogy már megette, mert nem bírta nézni ahogy kikandikál az ablakon. Biztosan az orrával kezdte.  :hehe: :2smitten: Én szeretem a disznó orrát.  :2crazy:

Anti: "Valóban a disznóért én vagyok felelős.  "
De még mennyire.  :D Hiszen te raktad a disznót az ablakba.  :2funny: Ez a felfordulás a te műved. Mi csak malackodtunk kövecskével.  :hehe: Mi nem csináltunk semmit.  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 11:31:49
FIGYELEM! Kérjük, aki ide bejön, ne ilyedjen meg!  :love: Nem történt velünk semmi!  :017: Vagy mégis?  :027: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 03, 12:51:31
"Es jutott eszembe szamtalan szebbnel-szebb gondolat..."

de nem folytatom mert akkor sose lessz vege.Esetleg az ilyennek uj topic-ot kellesz nyitni. :D
es a vegen meg tenyleg "malackodas lesz belole. :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 03, 12:55:55
Szia fadelka!
Sok szeretettel köszöntelek én is!Én nagyon jól érzem magam a tesók között!Kívánom neked ,te is érezd jól magad köztünk! :026: :029: :030: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 03, 12:56:19
Nagy igazsag az ,hogy "gyogyszer" a testnek es leleknek a nevetes es jokedv.
Bar ebbol szednenk tobbet mint mas "bogyokbol" :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 13:46:45
Mindenkinek! Ti miben szeretnétek változni? Mi lenne az, amitől szabadulni szeretnél az Úr segítségével?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 03, 14:46:04
Elszeretnék indítani egy "Van Remény Mindenkinek!" missziós szolgálatot. Ha éreznétek a szíveteken, hogy hordozznátok imával, megköszönném. Aki pedig kijelentést kap az ima alatt, az megosztaná velem? Ezért nem írok le róla semmit, miről szól a misszió. Ilyen még nincs.

Márk 11:23
Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! – és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit MOND, megtörténik: meglesz néki, amit MONDOTT.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sándor - 2008 Január 04, 15:01:01
Természetesen benne vagyok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 04, 15:44:23
Sándor! Köszönöm, az Úr áldjon!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 04, 23:04:46
Maria!
Igeretet nem akarok tenni mert nagyon gyarlo ember vagyok,En CSAK azt igerem meg amit tudom,hogy maradektalanul betudok tartani.
Ami tollem telik,viszont megteszem.Igyekezni fogok legalabbis.

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 04, 23:17:55
Elnézéseteket kérem, de nem volt pontos a fogalmazás. Anti hívta fel a figyelmemet. Köszönöm. Kijavítottam és talán így érthető.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 05, 10:18:52
Mária!Csatlakozom a Van Remény Mindenkinek szolgálathoz.Imával hordozom. :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 05, 10:20:08
Moncsi! Köszönöm és áldjon az Úr.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 05, 16:39:54
Sziasztok!

Nálam az újság az most, hogy mennem kell vissza dolgozni, pedig nagyon nincs kedvem... :03:

Nálatok mi újság?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 05, 18:05:09
Nálunk most az az újság, hogy szeretettel gondolunk azokra, akiknem ma is dolgozni kell... imáinkban hordozzuk őket, erőt kérve a munkához...:05:

És szeretettel várjuk azokat, akik már annyit pihentek ma, hogy szívesen irogatnának a fórumba, és megosztanák velünk, a bizonyságokat, amit átéltek a héten.  :05:

Akár jót, akár rosszat... tudva azt, hogy a megosztott bánat "fél" bánat... a megosztott öröm , az "dupla" öröm...sőt...   :05:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 05, 19:25:35
Az Úr egy csodát tett velünk. Ahol szoktuk tartani a gyülialkalmakat, ideszóltak 1000 bocsánatkéréssel, hogy nem tudják odaadni a helyiséget, mert váratlan rendezvény jött közbe és nem tudják lemondani. Képzeljétek, a katolikusok, máltaiak, helyet adtak nekünk ingyen az Úr munkájára. Isten áldja meg Őket!

A számítógépem ismét kékhalált kapott. Tegnap a szervizbe vitte a párom és képzeljétek, szétrobbant a szemük láttára a tápegység. Elfüstölt. A szervizes azt mondta, ilyent még nem látott. A bemérőjük is szétment. A férjemmel imádkoztunk amikor hazajött és elmesélte mi történt. Kértük az Urat, hogy a sátán ne lopja el a pénzünket és tegye rendbe a gépet. Képzeljétek fél óra múlva telefonáltak a szervizből, hogy a gépnek semmi baja és a bemérőműszer is rendben van. Nem értik mi ez, mert még ilyent nem láttak. Hát ebből merítsünk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 05, 19:53:18
Húúú ez igen Mária... ez nem semmi...  :05:

Dicsőség Istennek!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 05, 20:59:56
Mária!  Ez nagyon nagy bizonyság!Jó az Úr! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 05, 23:20:15
kövecske: "És szeretettel várjuk azokat, akik már annyit pihentek ma, hogy szívesen irogatnának a fórumba, és megosztanák velünk, a bizonyságokat, amit átéltek a héten. "

Úgy tűnik, amolyan csendes hét van.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 05, 23:32:50
Mária, az különben igen jóóó...  :05:

A reformátusoknál minden évben van gyülekezeti "csendeshét"...  :05:
Ilyenkor együtt van  a gyülekezet apraja nagyja... elvonulunk egy gyönyörü helyre, és egész héten együtt vagyunk az Urral, és egymással. Ilyenkor nagyon megáld az Úr mindannyiunkat... :2smitten:

Idén nyáron a Harkány melletti Lantos-Lovas tanyán voltunk... nagyon jóóóó volt... :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 07, 19:12:06
Az újság az, hogy nagyon fúj a szél. Óvatosan kell közlekednem, mert belekap a hajamba a szél és arra tol el, amerre akar. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 08, 08:15:30
Jó reggelt kívánok, az Úr áldásával!  :05:

Szomorú a reggel, mert nagy a köd, és rossz a közlekedés, és attól tartok már el is kések. Így sietnem kell!

Legyen mindnyájunknak áldott szép napunk, az Úr áldása velünk.

Edit, imádkozom a férjed műtétéért. Az Úr ott lesz a műtőben. "Ne félj, csak higgy!"

Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 08, 08:17:32
Itt köszönöm meg a bizonyságokat, Mária!

Isten csodálatosan munkálkodik az éltetekben! Legyetek továbbra is sokak áldására!  :05:

Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 08, 08:25:31
Edit! Drága testvérkénk. Veled vagyunk imában is és hisszük, hogy az Úr lesz az orvosok keze! Kérjük az Úrat, hogy adjon neked is megnyugvást és a hitedben erősítsen meg! Szeretünk téged és jó, hogy velünk vagy!  :016:

yeva!  :028: :031:

Mindenkinek! Olvassátok el, akinek a szívén van, a Hírek a világból! topikot. Köszi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 08, 08:29:21
Sziasztok, :morning: mindenkinek.

Nagyon koszonom mindenkinek aki imadkozik a ferjemert.Most megyek be,hogy "patyolgassam" a mutet utan.Hiszem,hogy semmi nem veletlenul tortenik velunk,valamint azt,hogy csak az tortenik amit a JO ATYA megenged.
 :026: mindannyiotokat.

Mas:

Mit tudtok dikirol?Egy par napja mar nem latom.Remelem nincs gond vele.
Hianyzik az "iro" tarsam :igen:.

 :049: Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 08, 08:39:14
Tudomásom szerint az írótársad, vizsgára készül. Biztassuk, bátorítsuk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sándor - 2008 Január 08, 09:15:57
Kedves Testvérek,

Én bízom abban, hogy azért vagyunk ezen a fórumon mert biztosak vagyunk abban, hogy a mi Atyánk mindenható és Jézus pedig Úr és él. Ha nem hinnénk - semmi értelme nem lenne ennek az egésznek. Isten szeret bennünket.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 08, 09:31:26
Sziasztok én csak szeretnék érdeklődni, hogy a chat-et szokta-e valaki használni? Vagy kinek mikor van ideje, össze-vissza?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 08, 10:30:34
Szia tothg! Én nem tudok a chatról semmit, mert nem szoktam odamenni. Rossz a tapasztalatom a chatokról. Talán Anti többet tud, de ő csak később lesz fönt. Itt is szívesen látunk ám!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 08, 10:49:33
Én írtam a Bemutatkozás topicba: Olyan jó látni, hogy mi mennyire tudunk őszintén, szívből szeretni másokat, pedig még soha nem láttuk egymást. Csak úgy tör fel belőlünk a szeretet amikor egy egy testvérünk bejelentkezik. HUUuuuuu de jóóóóó az Úr! 

Tényleg olyan fantasztikus érzés, hogy mennyire feltör belőlünk az isteni szeretet, amikor megismerjük egymást vagy tudomásunkra jut, hogy valaki bejelentkezik. Vannak tesók, akik eltünnek miután bejelentkeznek.  :( Nem ismerhetjük meg közelebbről.

Amikor a börtönben szolgáltunk, volt ott egy erős alkatú roma fiú. Előzetesben volt, várta az ítéletét. Fantaztikus egy srác. Amikor megvolt az ítélet, előtte kienegdték, hogy bevonuljon a letöltendőre. Nem volt hová mennie és befogdtuk a párommal addig. A lápcsőházba amikor kiderült, hogy ő kicsoda, elkezdték mondani: "Majd elvágja a torkotokat! Meg itt is mi lesz velünk?... :2tickedoff:" sugtak-búgtak a hátunkmögött. :D  :2funny: Mi meg annál jobban szerettük ezt a fiút. Hát a testvérünk valóban az életünkre törne? Neki nincs múltja? Neked több van mint neki! - mondtam élcelődve. No, nem igen tudta hovátenni a mai napig amit mondtam. Testvér, múlt...  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 08, 10:50:25
Köszi, igyekszem.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 08, 11:20:48
Sziasztok! :05:

Kedves Tothg! A chat régebben volt aktívabb...Már nemigen szoktam én se fellépni. De itt közösségben lehetünk egymással.

Isten áldását a mai napra is! :05:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 08, 11:24:41
Köszi, azért próbálkozom. Ebben a hónapban több napot itthon töltök, mert vizsgaidőszakom van és tanulok, hátha valaki feltéved.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 08, 18:00:06
Akár lehetne úgy is, hogy ha valaki mindig gépközelbe van és ha fenn tud lenni, akkor várná az oda látogatókat. Kapna a chatre moderátori jogot és talán idővel gyülne ott is a közösség. De sajnos nekem az idő keretébe nem fér bele.  :02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 08, 18:36:31
Képzeld Antee, délelőtt beszélgettem valakivel a chat-en, csak rövid ideig, mert el kellett mennem egy órára. Mindenestre érdemes kitartani.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 08, 18:42:23
örülök  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 09, 08:19:36
Kedves Edit?

Hogy van a férjed? Minden rendben? Bizom az Úrban, hogy jól sikerült a műtét.

Az Úr legyen Veletek, és adjon mielőbbi felépülést, Neked pedig sok erőt a beteged ápolásához.


Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2008 Január 09, 13:03:45
Gyerekek Sziasztok!

    Köszönöm azoknak akik imámban hordozták a vizsgámat!! Most volt eredményhírdetés és sikerült. Kegyelmes Istenünk van, mert egyedül Övéééé a dicsősség ezért és mindenért!!!!

    :fel: :fel: :017: :017: :taps: :taps: :027: :036: :036: :036: :036: :040: :040: :043: :043: :043: :034: :034: :033: :033: :033: nagyon boldog vagyok!!!! :033: :033: :033: :036: :036: :043: :043: :042: :037: :040: :040: :036:

   :027: :026: :026:  MINDENKIT!!!!!!

  Üdvözlettel: diki  :afro: :afro: :afro: :afro: :05: :06: :afro: :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 09, 13:16:35
diki! Veled örülök!  :043: :036: Isten hatalmas!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2008 Január 09, 13:25:56
Köszike Mária!

              Ez nagy kegyelem volt, amit igazán nagyon éreztem!

   Isten áldjon!

  Üdv.: diki :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Január 09, 13:43:11
Szia diki

Az én szívem is örül veled,és hálát ad Istennek.
Áldott napokat kivánok,sok szeretettel
Kati :taps: :029:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 09, 16:07:00
diki! Azt szoktuk kérdezni a kis iskolásoktól: Mi leszel, ha nagy leszel? Ezért azt kérdezem tőled: Most mi leszel, hogy "nagy" lettél? 
 :D :038:

diki, nem válaszol. Elment bulizni.  ;)  :058: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 09, 16:22:42
Gratulálok Diki!

Nem tudom miből vizsgáztál, de együttérzek az örömöddel.
Már csak azért is, mert jövő kedden (15.-én) megyek matekszigorlatra (immár harmadszo), esetleg ha valakinek addig eszébe jutok könyöröghetne értem is. Ez az egyik legnehezebb sarkallatos vizsga a 4 év alatt, legalábbis számomra  :(.
Előre is köszönet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 09, 17:14:01
Szia Diki! Újra köszöntelek közöttünk. Nagyon örülök a hírnek is, Dicsőség Istennek, hogy sikerült a vizsgád! :05:

Kedves Tothg. Könyörgök érted. :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 09, 21:54:20
Kedves Digi!
Nagyon  :029: ,hogy sikerült a vizsgád! :taps: :026:
Moncsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 09, 22:00:03
tothg! Boldogan támogatlak imával. Ma éppen a kis csapatunkkal összejöttünk a Skypen és viszünk az Úr elé.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 09, 22:28:41
Szia Diki!  :05:

Legyen áldott az Úr, hogy megcsináltad a vizsgát! Igen... Isten szeret téged! Jó az Úr...  :05:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 10, 07:56:44
Sziasztok!

 :052:,hogy a tegnap nem sikerult irnom.Elnezeseteket kerem,de reggel koran sietnem kellett vissza a korhazba.
Viszont halasan koszonom mindannyiotoknak a ferjemert mondott imat,meghallgattatott!!!
Sikeresen tul van a muteten,jol van,ugy nez ki,hogy a szervezete befogadja a muhasfalat.
Dicsosseg Istennek :ima02:
Most aztan rendesen elvagyok foglalva,anyukam+a ferjem apolasaval.Meggyozodesem,hogy most ezt a munkat bizta ram az Ur,ezert nem sikerult munkat sem talalnom.
Az anyukam mar jol van,viszont ugy latom inkabb az tetszik neki,hogy ki van szolgalva.
Mindig mondogatja,hogy mar mehetne haza de erdekes modon mindig talal valami "jo" kifogast.
Na nem baj.Az Ur megerosit.Halleluja!!! :043:
Aldott napot mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 10, 08:05:09
Szia diki! :D

Mar hianyoltalak.Nagyon orulok,hogy sikerult a vizsgad :036:,bar en se tudom mibol vizsgaztal.Ird mar meg legyszi.
Lenyeg,hogy osztozom oromodben,Istene legyen erte a dicsosseg!!!.
{Marmint,hogy sikerult}
Ez a mondat kicsit felresikerult :hehe:,de te ertsd jol.

Szep napot tovabb,Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 10, 08:12:29
Szia Edit! Jó újra olvasni és látni. Főleg a jó híreket. Adjon az Úr kitartást, türelmet és erőt az ápolási munkához. Már tegnap majdnem elbitoroltam a Napi morzsákat,  :01: de meghátráltam. Hiába, amit nem rám bízott az Úr... :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 10, 08:17:06
Szia tothg!
Udvozollek korunkben, :030: teged.
En a chat-en jottem ossze Anteeval,ugy talaltam ide.Szivesen beszelgetnek ott en is de teny,hogy ahoz ido kell,az meg nem sok all a rendelkezesemre.De majd felnezek oda,hatha sikerul osszefutnunk.Valoszinu,hogy az ,estenkent inkabb alkalmas.
Eggyetertek Anteeval abban,hogy ,ha valaki tudna mindig gepkozelbe lenni,lehetseges,hogy tobb emberkevel tudnank szot valtani es esetleg gyarapodni.
Esetleg lehet ez is egy imatema,hogy,ha az Ur jonak latja es szukseg van ra,rendeljen-bizzon meg-valakit ezzel.
Ezt most mindeki fele mondom.
Aldott napot neked tovabbra.
Szeretettel Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 10, 08:25:33
 :040: :040: :hehe:
Szia Maria, jopofa vagy. Privibe meg irok majd neked. Koszi, az alacsony onbizalmamnak jol esett, hogy orulsz nekem. Tudd meg, kimondottam hianyerzetem volt egesz nap, hogy reggel nem irtam, és ennek nagyon orulok. Ma ez volt az elso dolgom[marmint a kave utan :pirul:] :hehe:
Lehet, hogy tenyleg feladatom ez nekem???? :?:

 :026: :016:   Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 10, 08:28:55
Aproro!
Nekem is van Skype-om
Edit Cserey, igy lehet megtalalni, ahogy leirtam. Kozuletek barkit szivesen fogadok. :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 10, 08:53:13
Edit! Tudd meg, kimondottam hianyerzetem volt egesz nap, hogy reggel nem irtam, és ennek nagyon orulok

Szép lenne ha nem lenne hiányérzeted ha közben én is meg a testvéreid is itt várnak izgatottan a municióért/ morzsákért.  :01: Mi lesz velünk, ha nem csipegethetünk? Beárulunk az Úrnál akkor. Te leszel a felelős érte, ha éhezünk. :igen:

Tényleg jó látni a bánatod után.  :047:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 10, 08:55:54
Szia kati! Látlak ám, mégha nem is szólalsz meg!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 10, 10:31:30
Maria!

 :040: :040: :040: :2funny: :2funny: :2funny:
 :love: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 10, 10:43:11
Ajajj!
Minél többet tanulok, annál inkább az van bennem, hogy 15.-e helyett 29.-én megyek matekszigorlatra.
A lányom itthon van, mert egy kicsit rosszul van, így még nehezebb tanulni.

Segíts Ég!!!!! :zaszlo:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 10, 10:47:23
Neked is azt tudom mondani, amit dikinek. SIKERÜL 15-én! Fogsz még te is ujjongani itt. Láttad dikit?!  :058: :019: Neked is már a fejedbe van :001:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 10, 10:49:46
Fejembe van? Sajnos erről nem vagyok meggyőződve.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 10, 11:07:54
Kitartas kis haver,kitartas!!!  :047:
Menni fog.
"Ne felj csak higgy"
 :afro: :afro: :afro:


Hoppa!  :050: tothg-nek irtam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 10, 11:22:06
S.O.S.
Keresek egy cikket es sehogysem talalom meg.
Arrol szol,hogy ket feketebe oltozott ferfi bemegy geppisztollyal a kezukben egy nagy[2000 ?]gyulekezetbe.
Ismeros?
Aki tudja melyik topicba talalom meg legyszi irja meg.
Koszike :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 10, 11:28:00
Nem erre gondolsz?

Két fegyveres férfi rohan be az Istentisztelet alatt.
-Aki hajlandó Jézusért meghalni, az maradjon bent!
Az összes ember kiszaladt, csak a lelkipásztor maradt bent. A két fegyveres ember leült, majd így szóltak:
-Pásztor! Megtisztítottuk a terepet a képmutatóktól, mehet az Istentisztelet!

 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2008 Január 10, 15:46:48
Üdvözöllek kedves tothg!

   Én a tegnap úgy mentem el szigorlatozni, hogy ebből B-vizsga lesz, de arra gondoltam, hogy ha meglesz ez Isten kegyelme, ha pedig nem akkor viszon valami terve van azzal is. Nekem Biblia szigorlatom volt és eléggé féltem, mert a tanárok ezen a szakterületen nagyon precízek és pontosak. Kívánom, hogy tudj odafigyelni a felkészülést illetőn és az is bátorítson, hogy imádkozunk érted.

  Üdv.: diki  :afro: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2008 Január 10, 15:54:01
diki! Azt szoktuk kérdezni a kis iskolásoktól: Mi leszel, ha nagy leszel? Ezért azt kérdezem tőled: Most mi leszel, hogy "nagy" lettél? 
 :D :038:

diki, nem válaszol. Elment bulizni.  ;)  :058: :040:


Mária! Reménység szerint református lelkész leszek. hittudományi egyetemen tanulok. ÉÉÉÉÉÉÉSSSSSSSSSS a tegnap szigorlatoztam Bibliaismeretből! :01: :07: ;)

Amúgy megünnepeltem a barátaimmal az eredményt  :08:, de egészséges keretek között. :07:

 Üdv.: diki :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 10, 15:55:03
Köszi Diki a bátorítást. Eldöntöttem 29.-én megyek szigorlatozni, addig még többet tudok tanulni (ti meg többet tudtok imádkozni  :igen:)
Milyen suliba jársz?
Ha ráérsz gyere fel a chat-re. Most felmegyek én is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 10, 15:56:20
Oké láttam a választ.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2008 Január 10, 15:57:53
OK!

  Én nem igazán mozgok a chat-ben, de ha segítesz, akkor szívesen felmegyek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 10, 16:00:06
rákatt a chat-re a főoldalon, aztán beírod a neved a név-hez, leokézod és ott vagy
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2008 Január 10, 16:02:39
fent vagyok, neked mi a neved?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 10, 16:05:01
fent vagyok, de te nem léptél be

A www.alfa-omega.hu oldaolán van a chat, arra kattints, ott lesz "Felhasználónév:" beírod, majd a "Belépés" gombot.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 10, 17:05:30
Mária és diki bocs, csak elszállt a netem és volt más probléma is, mire helyreraktam elmentetek a chat-ről.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 10, 19:00:46
Látod mi milyen türelmetlenek vagyunk?  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 10, 19:39:11
Probáltam már én is a chet-et de senki nem volt rajta.Gyeden vagyok,úgyhogy van időm.
Van Skyp-om is ,az elérhetőségem:Jankovicsné Mónika szívesen beszélgetek bárkivel.
Szeretettel.Moncsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 10, 19:43:20
Anti!  Lehet, hogy a caht linkjét ide is feltehetnéd ha gondolod.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 10, 20:01:20
Itt a chat linkje. Ha erre rákattintotok, akkor be fogja tölteni.

http://alfa-omega.hu/Alfa-Omegachat/chat/chat.php
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 10, 21:21:24
Antee!

Igen,arra a tortenetre gondoltam,csak ott joval bovebben irta le.
Te se tudod hol volt?

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 10, 21:26:34
Nem emlékszem Edit... :02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 10, 21:45:42
Oke,nem gond Antee.
Mostmar  elkoszonok mindenkitol :032: mindenkinek.
Sziasztok Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 11, 08:01:07
 :morning:

Aldott,szep napot kivanok mindenkinek.
Ma nallam az az ujsag,hogy mehetek hazahozni a ferjem a korhazbol.Annyi a beteg,hogy kell a hely es az orvosok szerint itthon is tud pihenni.Jovoheten majd mennunk kell a varratokat kiszedetni.

Mondtam a ferjemnek,hogy csak akkor megyek utanna,ha megigeri,hogy jo fiu lesz  ;) :040: :040: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 11, 08:04:23
Szia Antee!

Megvan amit kerestem!Tulajdonkeppen egy pps.
Elfussak   ez a cime.
Nagyon orulok,hogy megtalaltam mert valakinek elszeretnem kuldeni.
Hatha elgondolkodtatja.
 :028: tovabbra,szia.

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Január 11, 08:28:22
Sziasztok!

Az a helyzet,hogy elaludtam.Hét óra helyett 8-ra értem be a munkahelyemre.
De  :006: "gáz"szeretettel fogadtak. :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 11, 09:18:37
Edit! Erre gondoltál?
Képzeld el, hogy az alábbi történet veled esik meg.
Egyik vasárnapi istentiszteleten a 2000-es gyülekezet megdöbbenve látja, amint belép két talpig feketébe öltözött ember gépfegyverrel a kezükben. Az egyik ezt kiáltja: "Aki Krisztusért hajlandó vállalni egy golyót, az maradjon a helyén." A kórus nyomban elmenekül, a diakónusok, és a gyülekezet nagy része is elrohan. A kétezerből mindössze kb. 20 ember marad a helyén. A férfi, aki az előbb beszélt, leveszi a csuklyáját, ránéz a lelkészre, és ezt mondja: "Rendben, lelkész úr, megszabadultunk az összes képmutatótól. Most már elkezdheti a szolgálatot. Szép napot!" Ezzel a két ember megfordul, és kisétál.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 11, 09:20:02
Elkéstem Edit!  :08: Pedig milyen sokáig kerestem.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 11, 12:06:18
“Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst, és egy szóval kiűzé a tisztátalan szellemeket, és meggyógyít minden beteget; Hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és Ő hordozta a mi betegségünket.” Máté 8:16-17

Már későre járt az idő de még mindig viszik a betegeket hozzá. Olyan súlyos betegeket, akiket az ördög szállt meg. Jézus pedig egyetlen szavával kiűzte őket. Nem mondta, hogy elég! Hagyjatok már végre pihenni. Fáradságot nem ismerve szolgált a betegek felé. Betegként megy oda és változással jön el onnan. Ha mi is odamegyünk a bajainkkal, szabadsággal jövünk el onnan. Már nem leszel ugyanaz, mint aki előtte mentél elé. Gyorsan terjed a híre az Úrnak. Itt beteljesedik ezzel egy prófécia. Isten szeret minket és úgy fogad el ahogy vagyunk. De nem engedi meg az Ő szeretete, hogy olyanok maradjunk amilyenként odamentünk. Oda jövünk Jézushoz sebesülten, fájdalmakkal, de nem úgy fogunk elmenni tőle. Mert ez az Ő szolgálata, szeretete felénk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 11, 18:42:42
Maria!
Igen,azt kerestem,de meg jo,hogy pps-en van mert harha jobban fogadja akinek kuldeni szeretnem.

Az elobbi irasod tobb helyen furcsa betukkel-szavakkal jott le.Nem mindenhol ertheto.
Mi az oka?

Szioka,Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 11, 21:29:10
Köszi! Nem figyeltem csak betettem. Olyan programban írtam, ami nem ismeri fel itt az Ű és Ő betüt.  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 13, 09:00:42
Ki hogy van?  :084: :081: Küldöm nektek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 13, 09:16:47
 :morning:

Sokkal jobban mint ahogy azt megérdemelném! De annyira jó, hogy Isten szeretete, kegyelme, békessége minden emberi értelmet meghalad! :2smitten:

Dicsőség az Úrnak!  :05:

Most sietek Istentiszteletre, majd imaórára!

Az Úr velünk!

 :085: :074:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 13, 09:21:25
 Kedves Mária! :thanks: kérdésedet. :029:,hogy itt lehettek a testvérek között.Isten jó!Ami még látható szinten nem jó,vagy nem müködik, hamarosan JÓ lesz!!!!
 Szeretettel:Mónika :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Január 13, 14:48:14
Sziasztok!

Kicsit off voltam a héten, csak olvasgatni jutott időm, sokat dolgoztam, tegnap óta meg influenzás vagyok, de holnap nagyon kellene mennem dolgozni, úgyhogy imádkoztam... Ma még nem ment fel a lázam, hála az Úrnak..  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 14, 08:29:50
Minnel hamarabbi felepulest kivanok Adnama.
 :023: A lazad pedig, ha mar eddig nem ment fel, maradjon ott ahol van ;)
Szia Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 14, 08:33:08
Moncsi!

Probaltalak Skype-on elerni de a leirt neved alapjan nem talalt a rendszer.
Ha gondolod, Edit.Cserey-neven probald meg te. :integet:
Szia.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 14, 09:57:03
Ide teszem, hátha valkinek szüksége van rá.

UTÓHANG:

S akkor megszólal a MESTER, keményen - szelíden,
Távozz Sátán - szűnj vihar!
BÉKE, s CSEND legyen!

Miért féltek kicsinyhitűek?

BÍZZATOK! Hisz' én megigértem Nektek!
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!
Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok,
S a végső időkig - VELETEK MARADOK!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sion42 - 2008 Január 14, 13:16:55
Sziasztok!

Velem az az újság, hogy Szentszellem megmutatta nekem, hogy ez egy olyan közösség, ahol Isten jelen van élő módon, szeretet és erő közepette.
Továbbra is figyeljünk Istenre és őrizzük az olajunkat, amíg Urunk visszatér.

Isten áldjon mindannyiatokat.

Gábor :029: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 14, 15:28:34
Ámen! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 14, 15:32:11

 Ámen! :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 14, 16:04:52
Ó Yeah! Most ÁMEN!

 :angel2:


Ha befejezem a böjtöt: HÁMMEN!
 :086:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 14, 16:05:37
ámen

Én meg most megyek enni.  :005: Ennyire.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 14, 16:09:09
 :077:

Na megállj lesz ez még fordítva is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 14, 16:11:38
Hiszem  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 14, 16:39:59
Nagyon jót nevetem! Remélem jól laktál Mária? :fetreng: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 14, 16:48:53
Már csak ez kellene, hogy a fagyi nyaljon vissza. :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 14, 16:52:07
Nem, nem a fagyi tudja mi a dolga. Én ezért szeretek közösségben lenni a fagyival. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Január 14, 21:12:50
 :019: :010: :fereng2: :040: :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 15, 19:38:18
Sziasztok :044:

Ma senkinél semmi újság? :08:

Pedig biztos, hogy nem múlik el egy nap sem események nélkül.  :03:
Most az a nagy újság - és ezt magamon tapasztaltam meg - hogy sokkal szívesebben osszuk meg az örömeinket, mint a bánatunkat. A jókedvet, a derüt, sokkal hamarabb kimutatjuk, mint a lehangoltságunkat.

Vagy rosszul látom? :08:

Én ma jó híreket kaptam, és békés öröm van bennem, és szeretném ha velem örülnétek! :2smitten: :2smitten:

És mindenkinek nagyon szépen köszönöm, hogy imádkozott(zik) értünk! :016: :thanks: :029: :074:


Szeretettel:yeva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 15, 19:45:14
Örülök Veled!   :027: 
Igazad van, a bajainkról nem írunk szívesen, pedig vannak azok is bőven.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Január 15, 20:09:40
 :085:
Valóban nagyon csendben voltunk ma.
Remélem mindenkivel csak jó dolgok történtek.
Olyan jó,hogy Isten azt mondja,hogy mindig örüljünk.
Békésen,munkával telt a napom.
Épülgetek,tanulgatok,és hallgatom a Rádió Sanszot.
Áldott,estét kívánok mindenkinek.
Szeretettel Kati
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 15, 20:16:54
Drága Kati, neked is legyen nagyon áldott az estéd! :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 15, 20:26:09
Sziasztok!
Egy kedves ismerősömnek hirdettem ma az evangéliumot.Az ige kiment,hiszem az Úrnak megnyertem egy báránykát!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 15, 20:28:36
 :032: Kedves Kati!  Testvéri Szeretettel: Moncsi :074: :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 15, 21:59:22
kövecskének, yevának sok szeretettel.   :017:



Editnek, Moncsinak sok szeretettel: :017:

&feature=related

tothg és Gábornak - sion42-  sok szeretettel.

&feature=related

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 15, 22:04:53
katinak és Évusnak sok szeretettel.  :084:

&feature=related

Adnamának és GKD46 sok szeretettel. :084:

&feature=related

Antinak és dikinek sok szeretettel.

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 15, 22:21:16
almácskának és emcsinek sok szeretettel.  :084:

&feature=related

Katusnak és dokenak sok szeretettel. :084:

&feature=related

nyunyonak és whiteattilnák sok szeretettel és azoknak is, akiknek a nevét nem írtam ide.

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 15, 22:54:04
Mária, ezek gyönyörűek! :05:

Nagyon szépen köszönjük! :2smitten:

Isten áldjon!  :2angel:

(nem baj, ha mindet "lelopdostam"? :hehe: vagy valami ilyesmire számítsak? :2knuppel:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 15, 22:58:58
Mária, az egyik régóta nagy "kedvencem" a Szelíd szemed Úr Jézus. :2angel:

Kárpátalján rengeteget énekeltük a gyüliben.  :05: :2smitten:

De jó visszaemlékezni.  :thanks: :026: :031: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 15, 23:10:36
yeva! Semmi baj, örülök ha örömet szereztem.  :D Akkor az Úr eltalálta mit szeretsz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sion42 - 2008 Január 16, 08:31:53
Kedves Mária!

Sajnos a bankban nem engedi megnyitni a küldeményedet a rendszer, így nem tudom megnézni vagy meghallgatni ajándékodat, de bízonyos vagyok benne, hogy szépet kaptam.
Amint máshol lehetőségem lesz átveszem az "ajándékomat".
Addigis köszönöm szépen, hogy gondolatban is hordozol. :2smitten:
Sajnos mostanában keveset tudok fórumozni, mert sok a munkám és nem lenne Isten akarata szerint való cselekvés, ha elhanyagolnám a munkámat. Ha nehezemre esik is inkább engedelmeskedem Isten bennem lévő Szellemének és becsületesen igyekszem dolgozmi.
Úgy néz ki, hogy lehet már a hétvégén lesz otthon is netem és akkor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sion42 - 2008 Január 16, 08:35:14
.....folytatása az előzőmek, mert rossz gombra nyomtam. :2tickedoff:


Szóval, akkor este és hétvégén és mindig tudunk beszélgetni. :043: :036:
Azért ahogyan lelkiismertem engedi mindennap fel-fel nézek Hozzátok.


Szeretettel


Gábor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 16, 08:53:28
Mária nagyon köszönjük ezeket!  :016:
Milyen jó hogy az interneten már ilyenek is vannak.  :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 16, 09:15:10
Gábor: .....folytatása az előzőmek, mert rossz gombra nyomtam.  :2tickedoff:

Azt hittem csak én tudok ilyent csinálni.  :2funny:
Valóban a szívem szeretete vezetett, hogy mire reggel idejöttök a géphez, meglepi érjen benneteket.  :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 16, 09:18:46
Mindenkinek legyen Isten szeretetében és kegyelmében bővölködő, áldott, szép napja! :2smitten:

Gábor Veled örülök, hogy jöbbet leszel a fórumon, ha már lesz otthon is neted!  :043:

Szeretettel:yeva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 16, 09:43:29
Drága Kedves Mária!Nagyon boldoggá tettél!Gyönyörűek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 16, 09:45:32
Köszi szépen Mária!Aranyos vagy! :017: :043: :027:
  Moncsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 16, 10:58:23
Aldott napot mindenkinek!
A legfrissebb hir nallam az,hogy hazavittuk az anyukam.
Kicsit pironkodva mondom  :08:,de bele is faradtam mar.Itt a forumom se tudtam annyit lenni mint szerettem volna,sok lemaradasom is van.Amugy mesterien ertett mindig ahhoz,hogy ,ha az ember ilyesmivel akar foglalkozni,mindig kitalaljon valamit,amivel elvonja a figyelmet.
Tavol alljon tollem,hogy barmit is felhanytorgassak vagy megszoljam.Sajnos a lelki dolgokra abszolut nincs rahangolodva.Szamitasomba van majd irni arrol milyen munkat vegzett bennem az Ur ezido alatt,meghogy mire is volt jo az itt lete,csak egy kicsit szedjem ossze magam.
A ferjem szepen javul[csak nyugos mint altalaban a ferfiak ;)],a varratot is kivettek.Szerencsere tolle tudok itt dolgozni.
Szamomra is furcsa ez az erzes,de egyre nagyobb szukseget latom,hogy itt legyek,kulonben "ehesnek"erzem magam.
 :?: Mi ez?
Puszi mindenkinek :2smitten: Edit
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 16, 11:04:03
Draga Maria!

Nagyon-nagyon koszonom a meglepit :thanks:
Kulonosen szivembol szolt,hogy:
"Tekints ram,ha roskadok
 Adj beket,bocsanatot."
Koszi,hogy feltetted ezeket,nagy oromomre szolgal.
De,hogy lehet letolteni?

 :074: Tollem fogadd ezt,szivem melegevel kuldom.
Szeretettel Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 16, 11:07:32
Szia sion42!

Ugytudom nem te vagy a kepen,akkor ki az?
Kulonben sem tudtam osszeegyeztetni a kepet a hozzaszolasaiddal.
 :028: :026:
Szoritok,hogy minnel hamarabb legyen neted,hogy tobbet itt lehess koztunk. :068:
Szia,Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 16, 11:38:56
 Edit! :?: Ez azt jelenti: Mi?.... Nem értem!

Látom nem csak én voltam furahelyzetbe a színész miatt hanem te is Edit. Olyan morozúsos kép.  :D Valahogy nem illik össze Gáborral.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 16, 12:03:37
Antinak és dikinek sok szeretettel.

&feature=related

Köszönöm Mária... :031:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 16, 12:06:56
Maria!

Azert volt ez a jel :?:,mert nem ertem mi az az erzes,hogy szinte ehesnek erzem magam,ha nem tudok eleget itt lenni a forumon.
Megtortenik,hogy nem eleg erthetoen fejezem ki magam.Most ertheto,vagy meg fussak neki egyszer? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 16, 12:07:46
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 16, 12:11:17
Egyaltalan ki az a szinesz es miert pont ot valasztottad,sion42?
A kepbol nem tunik ismerosnek
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 16, 12:15:19
Antee!

A Boldog mondasok-nal ma vettem eszre,hogy decemberben koszontottetek szulinapra.
Hat en nem decemberi vagyok.
Meg az ujjaszuletesem se,akkor nyar volt. :hehe: :hehe: :hehe:
Szoval,hogy van ez?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 16, 12:32:09
Szia Edit! :D

A fórum azt a dátumot jeleníti meg születésnapnak, amit te betáplálsz a profilodban. Véletlenül nem decemberi dátumot adtál meg első alkalommal a fórumra?

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 16, 12:35:38
Jajjj....akit köszöntöttünk egy másik Edit! :D

Edit CA a felhasználó neve. Ő nem aktív felhasználónk, de azért köszöntöttük. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 16, 12:36:09
Antee!

Biztos,hogy nem adtam meg rossz datumot.
Hacsak nem volt idokozben egy masik Edit is.

Szia :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 16, 12:36:40
Edit! Azt hittem, hogy a kérdőjeles figurára írod, hogy mi ez?... mert betetted a figurát és utána írtad, hogy Mi ez? Azért írtam, de már értem.  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 16, 12:40:56
Mostmar tiszta a helyzet Antee  :igen:

Aldott napot tovabbra :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: almácska - 2008 Január 16, 12:54:57
Mária! :2smitten: :2smitten:

 Köszönöm neked a meg lepetést,nagyon nagy örömet szeresztél nekem.  :017:

 Az Úr áldjon meg jóságodért, és szeretetedért!  :037: 


               :081: :081:-téged.

   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sion42 - 2008 Január 16, 13:19:38
Kedves Edit!



Sion42 és Gábor mind én vagyok. :D
A sion42 nevet úgy eszeltem ki, hogy minden user-hez, password-hez, stb. bibliai neveket használok.
A 42 pedig a korom volt, akkor amikor a freemailban létrehoztam e név alatt egy postafiókot.
A színészt én sem ismerem.
Igyekszem hamar feltenni egy képet magamról, amin végre látszik, hogy vidám és bohó vagyok. :2funny:


Gábor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 16, 13:47:33
Mária nagyon köszönöm a küldeményt  :036: kedves vagy!

Gábor által választott kép Emilio Estevez-é. Vígjátékokba és paródiákban láttam szerepelni.

KEVESET NÉZTEK TÉVÉT, TÖBBET KELLENE!

Ez csak vicc volt meg ne kövezzetek! :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 16, 14:16:48

KEVESET NÉZTEK TÉVÉT, TÖBBET KELLENE!


Én szoktam nézni, de nincs bekapcsolva az számít és azért is kapok valami elismerést?  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Január 16, 14:54:23
 :085:
Szia Évus!
Elismerésünket elnyerted, a jutalmat pedig az Úr adja. Hála az Úrnak, a TV  engemsem kísért. (van helyette más,)
Szeretem ha valakinek van humora, ilyen testvérünk tothg-is.
 :019: ezt szeretném csinálni.
Tobábbi áldott napot
Szeretettel: Kati
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 16, 15:20:12
almácska, de jó ez a képed! Alig ismertem rád.  :074:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Január 16, 15:23:57
Mária!
Hálás vagyok az életedért,és köszönöm,hogy mindig valami szépet,és épitőt küldesz nekünk.
 :026: :074:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 16, 15:31:34
kati! Te tekergő!  :D Már jó lesz ha rátekeredsz a Skypre is a héten, nemgondolod?  :2knuppel:  :2tickedoff:  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 16, 17:00:47
:085:
Szia Évus!
Elismerésünket elnyerted, a jutalmat pedig az Úr adja. Hála az Úrnak, a TV  engemsem kísért. (van helyette más,)
Szeretem ha valakinek van humora, ilyen testvérünk tothg-is.
 :019: ezt szeretném csinálni.
Tobábbi áldott napot
Szeretettel: Kati


Nagyon köszönöm Kati!   :thanks:

De nem az én erényem, sosincs semmi jó benne, így könnyű nem nézni!  :igen:

Olvass csak és utána meséld el nekünk is.  :026:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: sion42 - 2008 Január 17, 08:31:39
 :morning: :028:



Tudjátok mi hiányzik nekem? Az, hogy olyan kevesen vagyunk aktív hozzászólók.
Én most remélem Veletek egyetértésben arra bíztatok minden testvért, hogy írjatok. Írjátok le véleményeteket, ismerkedjünk meg és legyünk közösségbe, hiszen ennek a fórumnak célja a közösség építése, egymás segítése, stb.
Szeretnénk megismerni Benneteket.


 :017: :Jezus04: :026:

Szeretettel


Gábor


Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 17, 09:09:27
 :morning: Mindenkinek! Áldott napot kívánok! Az Úr töltsön be benneteket az Ő jelenlétével!
Gábor! Valóban jó lenne ha sokkal többen írnának. Ha csak két mondattal kezdenék, akkor is örülnénk. Bátorítunk benneteket, hogy szóljatok hozzánk akik vágyunk arra, hogy  :019: Ne csak :019: hanem írjatok is.  Vagy mindenki :018: vagy mindenki  :004: vagy mindenki  :005: vagy mindenki  :069: vagy mindenki  :083: ???? Vagy mindegy mit ír ez a Mária? :077:

 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2008 Január 17, 09:34:25
Én írnék, meg fogok is még írni, csak nincs mindig időm rá, most is megyek, mert vár a napi "burcsa". Van egy pár mélyebb dolog amit szeretnék megosztani veletek, csak elég lassan írok, szóval nem vakon, hanem "látva". ;)  De hitben járunk, nem látásban!!!
De kitartok, :049: mindenkinek Isten áldását!!!
Atil
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 17, 09:59:37
 Sziasztok! :044:

Mikor olvasom a felhasználóneved, Sion42, akkor mindeg eszembe jut egy ének:

"Ó, Sion ébredj, töltsd be küldetésed.
 Mond a világnak: hajnalod közel!
Mert nem hagy az, ki népeket teremtett,
 Senkit sem éjben, bűnben veszni el.
Légy örömmondó, békekövet,
 Hirdesd: a Szabadító elkölelgetett!"

Szerintem, nem véletlen, hogy eszembe jut ez. Kitalálod miért? :?:

Áldott napot mindenkinek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 17, 10:01:52
 :049:
Hat en ma reggel rendesen elaludtam :004:
Pironkodom kicsit miatta :08:,de csak egy kicsit.Pszihikailag erzem magam faradtnak,annak meg az alvas a legjobb gyogymodja.
Na de csak osszeszedem magam!
Szep napot mindenkinek. :igen:
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 17, 10:11:00
Kedves sion42!

Egyetertek veled nagyon abban,hogy kevesen vagyunk aktiv hozzaszolok.
Olyan szomoruan latom,hogy sokan akik bejelentkeznek,el is tunnek.Gondolom hirtelen fellangolasbol jegyeztetik be magukat.Remenykedjunk,hogy ez valtozni fog.
Kulonben en is kb. fel ev utan kezdtem aktiv lenni.Antee a megmondhatoja :05:
Szoval higgyunk es varjunk.Addig is mi ne adjuk fel.
Alig varom,hogy lassam milyen bohokas vagy. :040:
Alighanem egyidosek vagyunk.
Aldott napot tovabbra is neked.
Szeretettel Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 17, 10:28:55
Jó reggelt mindenkinek! :017:

Én eddig a jelentéseket csináltam, csak most értem ide. De nagyon szeretném látni mi van veletek, mielőtt belekezdek a következő munkába.
Az a sion név, rám is ugyanolyan hatással van nem tudtam miért ugyanezt az éneket dúdolgatom , nekem is egyik kedvencem a sok közül.
Bár a múltkor az éneklés kicsit furcsán jött ki szerintem, gyalogoltam be a munkahelyemre reggel fél hét körül, akkor még jó sötét volt és nagyon hideg. Fejembe húztam a kapucnit, bedugtam a kezemet a zsebbe, és mivel senkit nem láttam a környéken, jó hangosan elkezdtem énekelni azt hogy : Szeretlek Uram, én erősségem, kősziklám.... ( itt a kotta és a szöveg   http://www.parokia.hu/ujenek/szeretlek.html (http://www.parokia.hu/ujenek/szeretlek.html)), és szedtem a lábamat, hogy mielőbb  beérjek, mert reggel elég kapkodósak a dolgaim.
Mikor már majdnem ideértem, akkor ért utól egy férfi, és nagyon furcsán nézett rám, a szöveget biztosan nem hallotta, csak azt hogy éneklek magamban az utcán hajnalban és ehhez képes normálisan fel vagyok öltözve és nem is dűlöngélek.  :040:
Ebből egy tanulságot azért le kellett vonni : Ha hajnalban énekelsz az utcán, tessék szépen artikulálva tenni.  :igen:

Igen mindenki meséljen magáról valamit, hogy fogjuk így megismerni egymást a mennyben?  :Jezus04:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 17, 11:11:57
Évus!  :2funny: Az utcai éneklésről jutott eszembe az egyik barátnőm. Ismeritek azt, amikor belenézünk a tükörbe reggel és megállapítjuk hogy nézünk ki.  :2crazy:  Ezt tette egyik reggel a barátnőm. Megállapította, hogy egész friss, üde és jól néz ki, csak éppen nincs aki meg is állapítsa.  :07: Ment dolgozni és az egyik kirakatnál megállt. Az ablaküvegben ismét elégedetten állapította meg: - Nem is vagyok ma olyan rémes! - mondta mosolyogva. De jó lenne ha valaki észrevenné és megdicsérne! Közben elmosolyogta magát.  :05: Azt vette észre, hogy egy fickó odalépett hozzá és a fülébe súgta: - Kisanyányámmm. De jól nézel kiiii. Huuummmm!  :060: Majd beleböfögött az arcába.  :020: Ami iszonyatos szagot vitt az orra elé. A barátnőm amilyen morcosan csak tudott nézni, majd ráförmedt. - Maga meg bűzlik a piától!  :2tickedoff: Azzal otthagyta. Néhány lépés után annyira elkezdett nevetni a történteken, hogy mindenki ráfigyelt az utcán.  :2funny: Alig várta, hogy beérjen a munkahelyére, hogy elmesélje milyen kalandban volt része. Szóval mi ebből a tanulság? Ne legyél dühös ha esőért imádkozol és utána sár lesz!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 17, 11:45:29
Ez nagyon jó, Mária!  :2funny: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 17, 12:04:03
Egy felkérésnek szeretnék eleget tenni. Kövecske nincs netközelben (de reményünk szerint már nem sokáig), így smsben küldte ezt a kis rövid "szerzeményét", amivel szeretné a fórum adminját névnapján köszönteni:

Isten szelíden NEVEDEN szólított,
Szolgálatára Téged is elhívott!
Hagyd, hogy formáljon mindhalálig,
Míg Krisztus benned láthatóvá válik.
Ha fájdalommal jár is a formálás,
Ne tiltakozz, ez az utad - nincs más!
Jézus szeret..., ölébe vesz..., vígasztal...
Legyen még sok áldott névnapod - Antal! :2smitten:


Én, személy szerint a következő ígét küldöm neked:

Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! - mondja könyörülő Urad!

Boldog névnapot!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 17, 14:00:03
Bocsánat, arra nem kaptam utasítást, hogy melyik topicba tegyem a köszöntőt, és látom, hogy nem a megfelelőbe raktam. De gondolom, hogy itt is ugyanolyan szeretettel fogadod majd kedves Anti, mint ha a megfelelőbe raktam volna! :08:

Szeretettel:yeva :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 17, 14:27:15
Mi újság, mi újság!? Hát Antal névnap van ma!

MInden kedves Antalnak, főleg a mi moderátorunknak, jó egészséget, bort, búzát, békességet és mindenféle tehetséget, sok-sok eleséget és még több megelégedettséget kívánok!

 :039:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 17, 18:25:01
Egy felkérésnek szeretnék eleget tenni. Kövecske nincs netközelben (de reményünk szerint már nem sokáig), így smsben küldte ezt a kis rövid "szerzeményét", amivel szeretné a fórum adminját névnapján köszönteni:

Isten szelíden NEVEDEN szólított,
Szolgálatára Téged is elhívott!
Hagyd, hogy formáljon mindhalálig,
Míg Krisztus benned láthatóvá válik.
Ha fájdalommal jár is a formálás,
Ne tiltakozz, ez az utad - nincs más!
Jézus szeret..., ölébe vesz..., vígasztal...
Legyen még sok áldott névnapod - Antal! :2smitten:


Én, személy szerint a következő ígét küldöm neked:

Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! - mondja könyörülő Urad!

Boldog névnapot!


 :2smitten:

Nem tudok mit mondani, erre nincs szó... :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 17, 18:27:31
Mi újság, mi újság!? Hát Antal névnap van ma!

MInden kedves Antalnak, főleg a mi moderátorunknak, jó egészséget, bort, búzát, békességet és mindenféle tehetséget, sok-sok eleséget és még több megelégedettséget kívánok!

 :039:

Köszönöm :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 17, 18:28:38
Bocsánat, arra nem kaptam utasítást, hogy melyik topicba tegyem a köszöntőt, és látom, hogy nem a megfelelőbe raktam. De gondolom, hogy itt is ugyanolyan szeretettel fogadod majd kedves Anti, mint ha a megfelelőbe raktam volna! :08:

Szeretettel:yeva :05:

Itt is nagyon jó Yeva, de ha megkérhetnélek a verset átmásolnád a vers topikba is?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 17, 19:18:40
Persze, Anti, szívesen átmásolom a másik topicba is a verset. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 18, 08:43:43
Áldás, békesség!  :044:

Áldott, szép napot kívánok mindenkinek!
Rossz hírem van. :04: De talán ezt már úgy is tudjátok.Nagy az influenzajárvány. Környezetemben nagyon sok a beteg. 
Már attól tartottam, hogy én is elkaptam, illetve, hogy ő kapott el engem. :2tickedoff:
De hála az Úrnak, most jól vagyok, tehát mégsem kezdődő influenza tüneteim voltak a tegnap.  :05:
Magasztalom az Urat! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 18, 10:04:59
Szeretnék megosztani veletek egy nagyon jó receptet:

 Karácsonyi sütemény

Hozzávalok:
1kg jó meleg szeretet
1kg bátorság
3dl szorgalom
1dl jóság
1 tojásnyi kedvesség

A szeretetet szitáld át a türelem szitáján,nehogy pletykamag kerüljön
belé.
Az egészet gyurd össze I tojásnyi kedvességgel és takard le tiszta
jókedvvel.
Ha megkelt süsd meg a kitartás tűzével.
Szórd meg asszonyi kacagással és tegyél rá pár csepp megfontolást.
Vágd fel annyi darabra,hogy eggyel mindig több legyen,mint ahányan
az asztalt körül ülitek ,hiszen mindig akad valaki,aki még rászorul.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sion42 - 2008 Január 18, 10:58:32
Kedves Yeva! Elnézésedet kérem, hogy csak most reagálok a hozzám inzézett kérdésedre és kedves énekedre.
Tudom, hogy miért jutott eszedbe ez az ének. Hiszem, hogy Isten használt Téged és üzent nekem és újból megerősített abban az elhívásomban, hogy folytassam a lelkészi feladatokra való felkészülést.
Köszönöm szépen.
Isten áldjon meg gazdagon. :026: :028: :068:



Kedves Edit! Neked is most válaszolok. Igyekszem a leghamarabb feltenni egy olyan fotót, mely valóban engem ábrázol és végre megláthatod "bohókás" arcomat. :D
Szerintem is egyidősek vagyunk, mert én is 44 éves vagyok. Tavaly októberben töltöttem be.
Isten áldjon. :027:

Gábor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 18, 11:37:57
Veled örülök Yeva, hogy nem vagy influenzás! :05:

Kedves Gábor!
Alíg várom már a fényképedet! :05:

Legyen szép napotok, Isten áldjon meg benneteket!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Január 18, 12:54:24
Kedves Gábor! :044:

Nincs mit megköszönöd, hiszen nem tettem semmit. Csak a Szentlélek eszembejutatta ezt az éneket, én pedig leírtam.
A többi Isten cselekedete, munkája az életedben, az életünkben. Övé a dicsőség örökkön örökké! :2smitten:
A mi dolgunk a szótfogadás, engedelmesség!  :05:
Örülök, hogy megerősödtél abban, ami az elhívásodat illeti.
Fogad ezt az Ígét szeretettel, a Csia Lajos féle fordítási hangzásban.

"mert akiket eleve felismert, azokat a [többiektől] eleve különválasztotta, hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, hogy így Isten Fia sok testvér között az elsőszülött legyen. 
Akiket pedig eleve különválasztott, azokat el is hívta, akiket elhívott, azokat igazságosakká tette, akiket igazságosakká tett, azokat meg is dicsőítette." (Róm. 8,29-30

Ámen!

Szeretettel:yeva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sion42 - 2008 Január 18, 13:17:52
Kedves Yeva!

Úgy érzed nem tettél semmit, de ez nem jelenti azt, hogy az a "semmi" ne lenne nagyon fontos az én életemben.
Mégegyszer köszönöm a nyitottságodat és, hogy engedelmes eszköze voltál Istennek.

Isten áldjon


Szeretettel

Gábor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 19, 16:12:17
Jelentem,en ma kocsonyat foztem :2crazy:
Tudom,hogy van aki nem szereti kozuletek,Az ne hurrogjon le :2knuppel:
Aki szereti annak uzenem,hogy eszem helyette is egy kanallal. :020:
Nekem kedvencem,mar alig varom,hogy holnap legyen es nekiallok :005:

Kozben meg nagy varakozasban vagyok.Az unokaocsem delutan bevitte a feleseget szulni.Ugy izgulok mintha en lennek hamarosan nagymama :040:
Milyen rokonom is lesz az nekem?Megtudja mondani valaki? :?:

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 19, 16:49:41
Szióka! :05:

Veled örülök a baba születésének. Nem tudom, hogy milyen rokonod lesz, én a rokoni megnevezésekben nagyon nem vagyok jó. :pirul:
A kocsonyát se szeretem. :054: De régen a gombát se szerettem, most meg nagyon oda vagyok a gombáért. :063:

ISten adjon szép napot neked.

Nálam az újság az, hogy áztató eső esik. :02: hjajjj..olyan lehangoló. Nem lehet megszokni ezt az angliai időjárást. :061:

De majd "nemsoká" eljön a nyár. :05: Bárcsak holnap kezdődne...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 19, 17:21:39
Edit! Rokoniszálról. Az unokaöccs lehet a testvéred fia is és lehet a szüleid testvérének - nagynéni, nagybácsi - a gyereke. Mind a két esetben ők az első unokatesók. Namármost ha nekik lesz gyerekük, értelemszerűen a másodikak lesznek. A másodunokatesód lesz. Ilyen egyszerű. De szerintem ha kijössz az izgalomból, akkor te is rájössz.  :neee: :034: Visszafelé ne kérdezd, mert fogalmam nincs. Mármit ő mit fog rád mondani ki vagy. :078: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Január 19, 18:27:25
Újabb kicsi baba, de jó! (Ilyenkor mondanám, hogy én is, én is! Aztán folytatom, hogy: Majd egyszer, majd egyszer... Ami a rokoni szálakat illeti, nálam ma az apukám unokatetvérének a fia volt látogatóban, a fogadott bátyusom ... :angel2:

Tök jó bezélgetésem volt a chaten, hála az Úrnak... jöhetnétek többen... :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 19, 19:18:13
Draga Tesok! :044:

A legnagyobb ujsag, hogy itt vagyok... :05:

Az nem igazan ujsag..., de nagyon jo megtapasztalni ujbol es ujbol, hogy Isten joooo... hogy szeretete, es kegyelme orokkevalo... :2smitten:

Sok kellemes meglepi ert ma... es nagyon boldog vagyok... szeretlek Benneteket... :017: :074:

Ha az Ur is ugy akarja, hamarosan megint aktiv leszek... nagyon hianyoztok...

Szeretettel:
kovecske :038:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 19, 19:29:03
Szia Kövecske!  :030:
Jó hogy itt vagy megint.    :085:
Engem az elmúlt hét eléggé megviselt, de remélem összeszedem magam és tudok írni is sokat.

Láttan egy nagyon jó keresztény filmet, Magyarországon még nem vetítették, az a címe hogy Second Chance ( második esély) felirat is van hozzá. Nem tudom, hogy érdekel-e valakit, de ha igen akkor keresek hozzá valami ingyenes tárhelyet ahonnan letölthetnétek.

Ja és hiányoztatok !  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 19, 22:18:36
SZia Kovecske!
Mar hianyoltalak,eppen akartam kerdezni ki tud valamit rollad.
Na,mar csak kivarom mig ujra itt leszel :03:

Maria!

A noverem fianak lesz babajuk.Az nekem masodik unokateso??? :allleesos: Biztos ez? Nem az o babaja meg az en fiam babaja masodunokatesok?Eseteg unokanagyneni lennek?
Hat ez gordiuszi csomo nekem :077:

Evus!

Engem erdekel minden kereszteny film.Van nekem is nehany,Ha fel van teve a gepre akkor Skype-on atlehet kuldeni.Kicsit lassu de megy.A Yahoo-n gyorsabb.

Na en mar almos vagyok :004:,megyek szundizni.
Mindenkinek :032:
Sziasztok   :integet:  Edit.


UI:Antee,eggyutterzek veled,itt is pocsek esos ido van :047: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2008 Január 19, 22:39:45
Jelentem,en ma kocsonyat foztem :2crazy:
Tudom,hogy van aki nem szereti kozuletek,Az ne hurrogjon le :2knuppel:
Aki szereti annak uzenem,hogy eszem helyette is egy kanallal. :020:
Nekem kedvencem,mar alig varom,hogy holnap legyen es nekiallok :005:

Kozben meg nagy varakozasban vagyok.Az unokaocsem delutan bevitte a feleseget szulni.Ugy izgulok mintha en lennek hamarosan nagymama :040:
Milyen rokonom is lesz az nekem?Megtudja mondani valaki? :?:

Edit.
Kedves Edit! Jelentem, én vagyok az, aki nem szereti a kocsonyát :2tickedoff: Mentségemül szolgáljon, hogy bevallom ezt a gyöngémet  :06:
Talán már világra jött legfiatalabb rokonod. Hogy milyen rokonod ő neked? Fogalmam sincs  :D Ha van másod-unokatestvér, talán van másod-nagymama is? vagy efféle?  :hehe:   :026:

Szia Edit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zoli - 2008 Január 19, 22:52:51
Kedvesek! (Nemrég ismerkedtem meg ezzel a megszólítással, tetszik!  :afro:) Elég régen írtam már a fórumon. Családi életünkben  bizonyos vonatkozásban felgyorsultak az események. Hogy konkrét legyek: feleségem, Hajni nyár vége óta derék-, gerinc- fájdalmaitól szenvedett. Először a szelid gyógymódot próbálta, de nem használt. Végül műtét lett belőle. Csütörtökön operálták gerinc-sérvvel. Hála Istennek, jól sikerült a műtét. Tegnap spéci járókerettel közlekedett, ma délután már anélkül. Ha továbbra is minden jól megy, hétfőn hazajöhet. Persze, hosszú, türelmes lábadozás, életmód-váltás lesz - de ahogyan Isten megsegített minket eddig, hisszük, hogy ezután is! Illetve: biztosak vagyunk ebben. :2smitten:
 :032: mindnyájatoknak,  :026: mindnyájatokat! Zoli
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 19, 22:55:15
Zolikam!

Nem baj,ha nem szereted a kocsonyat,legalabb tobb jut nekem. :gunyos:

Ugylatom nem sokat kell egyek masok helyett.
Na majdcsak megbirkozom vele,Jovoheten biztos kitart,15 L. fazekkal foztem.

A baba meg nincs meg,izgulunk a testveremmel rendesen.Raadasul nem is itt laknak,hanem Szekelyudvarhelyen.
Apas szules lesz!!!

Na ferfiak! Mi a velemenyetek az ilyenrol?

Sziasztok Edit,

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 19, 23:04:56
Draga Tesok! :044:

A legnagyobb ujsag, hogy itt vagyok... :05:

Az nem igazan ujsag..., de nagyon jo megtapasztalni ujbol es ujbol, hogy Isten joooo... hogy szeretete, es kegyelme orokkevalo... :2smitten:

Sok kellemes meglepi ert ma... es nagyon boldog vagyok... szeretlek Benneteket... :017: :074:

Ha az Ur is ugy akarja, hamarosan megint aktiv leszek... nagyon hianyoztok...

Szeretettel:
kovecske :038:


 :05: Nagyon várunk Kövecske, reméljük mihamarabb újra aktív leszel. :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 19, 23:10:50
Edit! Mivel az anyukád unokája, így neked nem a testvéred, hanem az anyukádon keresztül unoka-tetsvéred. A te gyerekeidnek is a mamájuk miatt unokatestvér. Ők is unokatesók, mint ahogy neked is az. Szóval ennél könnyebben nem tudtam leírni.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 19, 23:13:16
Edit! Mivel az anyukád unokája, így neked nem a testvéred, hanem az anyukádon keresztül unoka-tetsvéred. A te gyerekeidnek is a mamájuk miatt unokatestvér. Ők is unokatesók, mint ahogy neked is az. Szóval ennél könnyebben nem tudtam leírni.  :D

Szerintem meg ezisztenciálisan koszinusan, színuszosan na és morálisan 90°-al balra eltolva az elipszis pályán.

Bocsánat, ez valahogyan kikívánkozott. :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 19, 23:25:41
Milyen kelekótya Adminotok van  :2laugh:

A rokoni szálakból szerintem megbuktam volna a vizsgán, ha kérték volna...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 Január 19, 23:31:51
szia Anti, mi a helyzet, nincs munka vagy nálatok még most van este? :gunyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 20, 11:48:58
Szisztok!  :05:

Visszaterve a rokoni szalakhoz... levezetem oroszul... :2funny:
Az unokaoccs... племяник...plemjányik...annak a gyereke - nekem... двоюродный брат - ami azt jeneti...ize ...ööö... vagyis...mit is?...
Szoval rokon...
"Huha... kicsit belezavarodtam en is...  :2crazy:
De kedves rokon ne vedd zokon, annyit tudok megis
Hogy nagyon szeretlek igy is..."
Ez a lenyeg... igaz, tesom Edit... :hehe:











Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Január 20, 12:06:00
A Second Chance-t én is láttam, érdemes megnézni...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 20, 14:32:58
Huuuhaaa!

Nem gondoltam,hogy ezzel a rokoni szalakkal ilyen port kavarok fel.Mar nem is akartam rolla irni,de most megse birom ki.
A sajat testverem gyereke nem lehet nekem unokatesom[Maria,valahol elvesztetted a fonalat! :hehe:]
Szerintem unokanagyneni leszek.Meg jovo idobe irom mert meg mindig nincs meg.A kis joveveny jol megvicceli a "hires"orvostudomanyt.Gondolja magaba:"szamoljatok csak,majd jovok amikor en ugy gondolom".Tehat meg mindig varakozunk.
Kovecske!Valaha nekem is tanitottak 5 evig az oroszt,de sose birtam.Akkor meg csak-csak tudtam,de ma mar csak elolvasni tudok esetleg valamit,erteni mar semmit.
De ahogy levezetted az jo volt :afro:

Ugylatom sikerult megmozgatnom az emberek agyat akaratlanul is :igen:
Szep napot tovabbra,sziasztok,Edit
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Január 20, 14:44:40
Anya szerint unokahúg, és te pedig a nagynénikéje vagy...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 20, 15:08:47
Én sajnos nem láttam még a filmet. Miről szól pontosan?

Most kicsit bekukkantottam, mert a munka lecsillapodott és feltudtam jönni a netre. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 20, 17:48:31
Amerikában bemutatták Michael W. Smith első mozifilmjét a The Second Chance-t (Második esély). A film két nagyvárosi pásztorról szól. Ethan (MWS) egy Nashville-i óriásgyülekezetben a zenei szolgálatot vezeti, Jake (Jeff Obafemi Carr) pedig egy afro-amerikai lelkész, aki bűnözők és drogosok felé szolgál a nagyvárosi gettóban. A két férfinek együtt kell szolgálnia, és le kell győzniük előítéleteiket, melyek megosztják őket.Reményeink szerint hamarosan Magyarországon is látható lesz a film.

Sajnos a feltöltés még nem sikerült, bár több helyre is próbáltam, de eddig mindenütt volt valami probléma.  :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 20, 18:19:44
Évus! A Citromailnak van egy olyan lehetősége, hogy óriás fájlok!
1 GB-ig feltölthetsz vele. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 20, 19:28:01
Edit írta: A sajat testverem gyereke nem lehet nekem unokatesom[Maria,valahol elvesztetted a fonalat!

Adnama! Akkor a végén kiderül, hogy mégis jó ahogy levezettem. Edit, akkor törheted tovább a fejed, kinek van igaza.  :D Addig marad az unokahugod, vagy unokaöcséd
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 20, 19:58:23
Évus! A Citromailnak van egy olyan lehetősége, hogy óriás fájlok!
1 GB-ig feltölthetsz vele. :05:

Na regeltem egy címet, és innen hogy tudjátok majd letölteni?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 20, 20:01:06
Nekem mar az a gyanum,hogy egyre gondolunk csak nagyon elbeszelunk egymas mellett.Lehet,hogy arra var a kis joveveny,hogy kibogozzuk a dolgot?
Feladom :zaszlo: :zaszlo: :zaszlo:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 20, 21:00:15

Na regeltem egy címet, és innen hogy tudjátok majd letölteni?

Töltsd fel az óriásfájlt és ezután kapsz egy linket, amit ha megosztasz velünk, rákattintva letölthetjük. :05:

De még sosem csináltam ilyet, ezért lehet nem pontosan ezek a lépések. De ha valaki tud ebben segíteni neked, akkor segítségüket várjuk! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 21, 10:47:59
Köszönöm, hazamegyek és majd próbálgatom a  dolgot!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sion42 - 2008 Január 21, 15:51:33
Hölgyeim és Uraim!


Az az újság, hogy sikerült feltenni a fotómat. :igen: :043:
Lehet szemrevételezni. :027:


Gábor

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 21, 15:55:11
Gábor! Azért ez óriási változás. Pálforduló.  :neee: Azért végre egy keresztényt látok a képen. De furcsa, már kezdtem megszokni.  :D  Ez azt jelenti van otthon géped? :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 21, 15:56:38
Ez jobban tetszik, mint Emilio Estevez-é. ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sion42 - 2008 Január 21, 16:02:13
Kedves Mária!

Sajnos még nincs, mert a szolgáltató még nem küldte el a dekódert. Addig ügyeskedtem, amig sikerült megoldanom.
Amint meglesz igérem jelzem. Talán emberibb ez a fotó, mint Emilió :igen:
Tehát örülök, hogy sikerült "Pált fordulnom". :hehe:

Kedves Gábor!
Egyetértek Veled. Magamnak is jobban tetszem így, mint álruhában illetve "ál arcban". :010:

Szeretettel: Gábor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 21, 17:05:54
Örülök Gábor. :D

Nem is hasonlítasz Emilio Estevezre.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 21, 18:10:47
Kedves Gabor!

Hosszas es alapos szemrevetelezes utan megallapitom,hogy ebben a kontosben sokkal jobban mutatsz. :064:
Meg a bohokas jelzo -amit te irtal magadrol-is passzol hozzad.
Ezt a kulsot mar ossze tudom egyeztetni a hozzaszolasokkal.Ugy latom nagy egyetertesben kiszavaztuk szegeny Emiliot.
Oh,ha tudna! :013:
Nem akartal volna te fiatalabbnak mutatni? :hehe: :hehe: :hehe:
 :030: :026:
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sion42 - 2008 Január 22, 09:04:49
Kedves Antal és Edit!




Azt hiszem végeztünk Emilióval. Meghalt a király! Éljen a király! Emilió le én fel. :igen:
Köszönöm a kedves fogadtatását a fotómnak. :thanks:
Kedves Edit! Nem akarom magamat fiatalabbnak mutatni, mert megvagyok elégedve magammal. :066: :076:
Fontos, hogy ne akarják más lenni. Én így vagyok jó, ahogy vagyok.  :afro:


Szeretettel

Gábor



Cím: Re:Mi újság?
Írta: nyunyo - 2008 Január 22, 10:49:46
 Kedves Sion42! örülök, hogy magadról raktál ki fotót, ez jobb mint a másik.  :066:     :integet:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 22, 11:25:24
Tanuljatok az esetemből!

Egy idő óta nagyon rossz passzban voltam.  :035: Ilyenkor az ember észre sem veszi, hogy mennyire átgázol másokon.  :001: Mindig a maga igazát veszi előtérbe. Dultam, fultam mindenen. Már annyira mérgeztem magam, hogy észre sem vettem, hogy harag van a szívemben mások felé. Olyan hihetelen kitöréseim voltak, amit a világi koromban sokat tapasztaltam meg. Észre sem vettem, hogy milyen falakat építek föl Isten és közém. A téglák csak szaporodtak és szaporodtak. Már ki sem látszottam belőle. Isten nem tudott hozzám szólni. Nem vettem észre, hogy a saját piszkomban fetrengek. Nyomasztott minden. Az én drága Atyám meg szeretett volna egyre közelebb jönni, hogy szeressen, vígasztaljon, de nem hagytam.  :pityereg: Úgy toltam el magamtól, mint a megtérésem előtt, mintha ellenségem lett volna. Már egyre jobban szenvedtem és kínlódtam, a helyzetem miatt. A hullámok csak úgy verdesték a szívemet. Marcangolt ahol csak tudott. Az imádkozásom olyan üres semmitmondó volt az igetanulmányozással együtt.  :019: Hiányzott belőle az Úr. Úgy éreztem magam mintha a pusztaságban élnék. Minden elkeserített, szóval magam alatt voltam. Ilyenkor tudunk átgázolni másokon észrevétlenül. Lázadtam mindenen. Nagyon nagy volt a gerendám! Isten szólt hozzám. Hagyjam ezt abba és kérjek bocsánatot azoktól, akiket megbántottam. Meghallottam az én drága Atyám hangját! Már annyira hiányzott! Sírva borultam le elé.  :pityereg: Nem hagyott el! Nem hagyott magamra! Ő még ilyen állapotomban is szeret és nem fordult el tőlem! Bebizonyította ismét milyen csodálatos Isten. Szavakba nem lehet önteni, érezni kell. Leírhatatlan az örömöm, mert ismét leomlottak a falak. Ismét velem van és átöleli az eltéved báránykáját.  :029: Nem ítélkezett felettem, nem kárhoztatott, megbocsátott az Ő szerelméből. Istenem de jó, hogy te nem vagy ember! Nem vagy olyan mint én. Köszönöm, hogy a gyermeked lehetek! Köszönöm, hogy vigyázol rám és megörzöl ezen a rögös úton! Szeretlek Uram tiszta szívemből és hálás vagyok Neked, hogy nem hagytál tovább szenvedni! Köszönöm, hogy vagy nekem! Méltó vagy arra, hogy áldjalak, hogy csak téged imádjalak!  :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 22, 11:31:15
 :D Köszönöm Mária, hogy leírtad ezeket. Veled örülök, hogy mostmár újra minden oké! :afro:

Az Úr áldjon meg!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 22, 12:29:57
Örülök Mária,hogy megújultál!  :043:       Nagyon jó az új kép! :fel: :026:

       Moncsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 22, 12:43:57
Moncsi. A házi kis kamerámmal csináltam pár napja. Itt még morcos voltam.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: nyunyo - 2008 Január 22, 14:06:09
             Hol vannak a te isteneid?
 Egy szép napon egy ismeretlen férfi kért beszélgetést a lelkipásztortól. A gyerekkorával kezdte, elmondta, hogy hívő szülei voltak, akikkel kiskora óta járt Istentiszteletre. Aztán egyszer fölfigyelt arra, hogy "szép" fiúnak tartják. Rájött, hogy fizikai erővel is veri a társait. És a siker az istenévé vált. Mindenre képes voltam, hogy sikert érjek el. Valóban voltak sikerei, csakhogy egyszerre két úrnak nem lehet szolgálni.És ahogy a sikereit élvezte, egyre inkább elmaradt a gyülekezetből és a szülők csöndes hívását is visszautasította, lelkiismerete hangját visszaszorította és minden szabadidejét társaságban töltötte. Aztán ahogy dolgozni kezdett hamar rájött arra, hogyan lehet sok pénzt keresni. Az új istent  mammonnak  hívták. Mindenre kész volt, hogy sok pénzhez jusson. Ez meg csak úgy ment, hogy elhanyagolta családját, gyermekeit, egészségét. Mindent és mindenkit elhanyagolt, a pénzért hajtott.  Közben állandóan valami hiányérzete volt, de ezt különböző kalandokkal próbálta elfolytani. Kalandozásai során valakibe beleszeretett, akivel aztán össze is költözött. Otthagyta a családját, és mindenkinek lelkesedet, hogy találkozott az igazi szerelemmel. Az új isten neve  szex  volt. Hódolt az új istennek és büszke volt. A lelki szomjúsága azonban maradt. Hogy valahogy ellensúlyozza belemerült a munkába. Az aktuális istent karriernek  hívták. Mindent megtett, hogy karrierjét építse. közben kihűlt a nagy szerelem. Az élettársa otthagyta őt és minden mozdíthatót elvitt. Maradt egy heverő, egy szekrény meg a könyvei. Ott ült az üres szobában üres szívvel, magányosan, úgy érezte, hogy rászakadt az egész élet. Kidőltek az oszlopai, kidőltek az istenek, akikre egymás után épített. A siker a múlté, a pénz már nem érdekelte, a szexbe belecsömörlött, a karrierbe belefáradt. Ekkor eszébe jutott a "régi" Isten. Azok a szép esték a szüleivel, a beszélgetések, az együtt imádkozások, a békesség, a szeretet mások iránt. Egyáltalán tartozik ő még valahova? Fonto ő valakinek? megpróbált imádkozni--nem ment. Szeretett volna sírni---nem tudott. Aztán a szétdobált könyvek között meglátta a Bibliát. Kinyitotta és közben kiesett belőle egy jelző. Az édesanyja írása volt rajta. És ezt olvasta--Hol vannak a te isteneid, akiket készítettél? Keljenek föl és segítsenek rajtad nyomorúságodban (Jer.2/28). Eleredtek a könnyei: aztán megfordította, ott pedig ez volt: HÍVJ ENGEM SEGÍTSÉGÜL A NYOMORÚSÁG IDEJÉN ÉS ÉN MEGSZABADÍTALAK? ÉS TE DICSŐITESZ ENGEM. Arra gondolt hirtelen, mintha egy telefonszámot kapott volna       ISTEN TELEFONSZÁMA:ZSOLT:50/15          Letérdelt és most már ment az imádkozás is. :ima01: :018:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2008 Január 22, 14:47:01
Isten áldjon és gazdagítson, Nyunyó!

Köszönöm ezt a történetet! Sajnos mi keresztények is beleesünk ezekbe a dolgokba kisebb-nagyobb mértékben az életünkben. Elfelejtjük, hogy kinek kőszőnhetünk mindent. Köszönöm, hogy ez a történet felnyitja a szemünket az igazi értékekre.

Krisztus szeretetével: Atil
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 22, 18:45:23
Mária ! Nagyon klassz az új képed és örülök, hogy megint jól vagy!  :027:

Itt a film, ha valami gond van vele szóljatok!

http://upload.citromail.hu/dl/?tid=592ffb83082c56b9f00304397e63732ae (http://upload.citromail.hu/dl/?tid=592ffb83082c56b9f00304397e63732ae)
és a felirat:
http://upload.citromail.hu/dl/?tid=192ffb83082c509cb3b3edbe0b6c953ef (http://upload.citromail.hu/dl/?tid=192ffb83082c509cb3b3edbe0b6c953ef)

A fájl a feltöltés után 7 nappal automatikusan törlődik.

Jó mozizást!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 22, 18:50:57
Évus! Itt ültem a gép előtt és a kamerával levettem magam. A tiéd hol van?  :D Olyan személytelen ha nincs kép valakiről.  :D De lassan tölt. 699 MB Mi az, hogy a felírat? Azzal mit csináljak?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 22, 19:00:34
Évus!Elég lassan tölt.A felíratot külön kell feltölteni?Moncsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 22, 19:01:13
oké! Köszi. Csak az XVid-del lehet lejátszani?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 22, 19:20:25
Sajnos sem kameránk sem digitális fényképezőnk nincs.
Ez a dolog egyenlőre nem megoldott még.

Lassan tölt? Mennyivel? Felfelé elég gyors volt.
Lejátszás...mivel fogjátok lejátszani?
Én a VLC media playert javaslom, ahhoz nem kellenek codekek sem.
Innen lehet letölteni: http://mediahosting.gtk.hu/vlc_player_download/index_hun.htm (http://mediahosting.gtk.hu/vlc_player_download/index_hun.htm)
Egy helyre (könyvtárba) beteszitek a filmet és a feliratot. A VLC player menüjéből kiválasztani a fájl megnyitása pontot, feliratfájl használatát kipipálni és a film meg a felirat útvonalát is kijelölni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 22, 23:55:28
             Hol vannak a te isteneid?
 Egy szép napon egy ismeretlen férfi kért beszélgetést a lelkipásztortól. A gyerekkorával kezdte, elmondta, hogy hívő szülei voltak, akikkel kiskora óta járt Istentiszteletre. Aztán egyszer fölfigyelt arra, hogy "szép" fiúnak tartják. Rájött, hogy fizikai erővel is veri a társait. És a siker az istenévé vált. Mindenre képes voltam, hogy sikert érjek el. Valóban voltak sikerei, csakhogy egyszerre két úrnak nem lehet szolgálni.És ahogy a sikereit élvezte, egyre inkább elmaradt a gyülekezetből és a szülők csöndes hívását is visszautasította, lelkiismerete hangját visszaszorította és minden szabadidejét társaságban töltötte. Aztán ahogy dolgozni kezdett hamar rájött arra, hogyan lehet sok pénzt keresni. Az új istent  mammonnak  hívták. Mindenre kész volt, hogy sok pénzhez jusson. Ez meg csak úgy ment, hogy elhanyagolta családját, gyermekeit, egészségét. Mindent és mindenkit elhanyagolt, a pénzért hajtott.  Közben állandóan valami hiányérzete volt, de ezt különböző kalandokkal próbálta elfolytani. Kalandozásai során valakibe beleszeretett, akivel aztán össze is költözött. Otthagyta a családját, és mindenkinek lelkesedet, hogy találkozott az igazi szerelemmel. Az új isten neve  szex  volt. Hódolt az új istennek és büszke volt. A lelki szomjúsága azonban maradt. Hogy valahogy ellensúlyozza belemerült a munkába. Az aktuális istent karriernek  hívták. Mindent megtett, hogy karrierjét építse. közben kihűlt a nagy szerelem. Az élettársa otthagyta őt és minden mozdíthatót elvitt. Maradt egy heverő, egy szekrény meg a könyvei. Ott ült az üres szobában üres szívvel, magányosan, úgy érezte, hogy rászakadt az egész élet. Kidőltek az oszlopai, kidőltek az istenek, akikre egymás után épített. A siker a múlté, a pénz már nem érdekelte, a szexbe belecsömörlött, a karrierbe belefáradt. Ekkor eszébe jutott a "régi" Isten. Azok a szép esték a szüleivel, a beszélgetések, az együtt imádkozások, a békesség, a szeretet mások iránt. Egyáltalán tartozik ő még valahova? Fonto ő valakinek? megpróbált imádkozni--nem ment. Szeretett volna sírni---nem tudott. Aztán a szétdobált könyvek között meglátta a Bibliát. Kinyitotta és közben kiesett belőle egy jelző. Az édesanyja írása volt rajta. És ezt olvasta--Hol vannak a te isteneid, akiket készítettél? Keljenek föl és segítsenek rajtad nyomorúságodban (Jer.2/28). Eleredtek a könnyei: aztán megfordította, ott pedig ez volt: HÍVJ ENGEM SEGÍTSÉGÜL A NYOMORÚSÁG IDEJÉN ÉS ÉN MEGSZABADÍTALAK? ÉS TE DICSŐITESZ ENGEM. Arra gondolt hirtelen, mintha egy telefonszámot kapott volna       ISTEN TELEFONSZÁMA:ZSOLT:50/15          Letérdelt és most már ment az imádkozás is. :ima01: :018:

Kedves Nyunyo, köszönöm én is ezt a kis történetet! :05:
Mindig jó ilyeneket olvasni és látni bennük Istent, aki nem pótolható semmivel!

Az Úr áldjon meg! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 22, 23:56:52
Mária ! Nagyon klassz az új képed és örülök, hogy megint jól vagy!  :027:

Itt a film, ha valami gond van vele szóljatok!

http://upload.citromail.hu/dl/?tid=592ffb83082c56b9f00304397e63732ae (http://upload.citromail.hu/dl/?tid=592ffb83082c56b9f00304397e63732ae)
és a felirat:
http://upload.citromail.hu/dl/?tid=192ffb83082c509cb3b3edbe0b6c953ef (http://upload.citromail.hu/dl/?tid=192ffb83082c509cb3b3edbe0b6c953ef)

A fájl a feltöltés után 7 nappal automatikusan törlődik.

Jó mozizást!

Szia Évus! :D

Látom sikerült megoldani a citromail-al. Ügyes vagy! Már töltöm is. Nekem fél óra alatt tölti le. De lehet akinek lassú, az az internet sáv miatt van, ami valószínüleg szűk.

Isten áldását!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 22, 23:57:49
Egyébként a VLC-player tényleg jó. Ingyenes és hasznos! :D

De sok minden más lejátszóval le lehet játszani. Sikerült Mária?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 23, 09:20:26
Kedves Évus!

Köszönjük a filmet, még nem tudtuk megnézni de nagyon kíváncsi vagyok rá...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 23, 10:34:27
Anti! Letöltöttem, de a szöveggel nem tudok mit kezdeni, így csak angolul van és hát én meg az angol  :2funny: Ha a filmet nézem, nem látom a szöveget, ha a szöveget nézem nem látom a filmet. Hát ezt csak Isten segítsége tudja rendbehozni, én nem.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 23, 11:13:12
Akkor két lehetőség van:
:2funny:

Szép jó reggelt. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 23, 12:01:48
Anti! Letöltöttem, de a szöveggel nem tudok mit kezdeni, így csak angolul van és hát én meg az angol  :2funny: Ha a filmet nézem, nem látom a szöveget, ha a szöveget nézem nem látom a filmet. Hát ezt csak Isten segítsége tudja rendbehozni, én nem.  :D

De én nagyon nem értem ezt, miért nem tudod egyszerre látni a filmet és a szöveget? Milyen lejátszóval nézed?  :neee:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 23, 12:12:52
Szia Lulu! Jó látni közöttünk!  :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: lulu - 2008 Január 23, 12:16:39
Jó, hogy Isten segített rajtad keresztűl.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 23, 12:22:49
Szia lulu !  :044:
Érezd jól magad!  :068:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: nyunyo - 2008 Január 23, 12:51:24
Szia Lulu én is köszöntelek. Biztos jól fogod magad érezni közöttünk, ez egy jó kis csapat  :028: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 23, 14:08:07
Kedves Lulu!Nagyon örülök neked,érezd jól magad közöttünk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 23, 19:06:15
Nekem sikerult letolteni a filmet,letoltottem a programot is amit talan Antee javasolt es megy.Mar lementettem a gepre is es mar DVD-t is csinaltam belole.Meg CD-t is,mert van olyan akinek nincs DVD lejatszoja.
Meg nem sikerult vegig nezni egyebb teendok miatt,lenyeg az,hogy megy es nem fog 7 nap mulva automatikusan torolodni a fajl ahogy kiirta.
Akinek esetleg nem sikerul,at tudom kuldeni Skype-on keresztul,csak lassu kicsit.
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 23, 22:06:53
Vá! Edit! Én kérem szépen.  :D Ott van rajta a felirat is? Együtt?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 23, 22:40:01
Biztosan vígaszt nyújt ez a néhány sor valakinek.

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint
elhívott. Sokszor tudni szeretnénlk, hogy ez hogyan lesz meg. Mimódon töténik meg. Amikor elkezdesz haragudni, megbántódni, aggódni vagy bármiben elbukni, jusson az eszedbe, hogy ez valaminek a kezdete. Jusson az is az eszedbe, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál. Nem értjük sokszor, hogy mi miért történik velünk, de szeretnénk tudni. Akkor jó ha azon gondolkodsz, hogy mibe kapaszkodhatsz meg. Mi az, amit értesz?  Mi az amit értünk?
Mi az, amit tudunk
: - Azt, hogy Isten szeret.  - Azt, hogy Isten bölcs. - Azt, hogy semmi nem történik az ő tudta nélkül. - Azt, hogy Isten azt adja meg nekem, ami a legjobb a számomra. - Azt, hogy Isten megengedte, hogy megtörténjen, ami megtörtént. - Azt, hogy kaptam hitet, ami békességet ad nekem. Bármilyen helyzetben vagyok, Isten a legjobbat hozza ki belőle. Ő mindig győzelemre vezet. Vígasztaljon, hogy Isten tudja mi történik veled!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 24, 07:44:15
Igen Maria, ott a szoveg is.
Keress meg, a Skype nevem: Edit.Cserey
Ha delelott nem is leszek esetleg itthon, du. valoszinu, igen. Szivesen atkuldom.


Barki megkereshet kozuletek. Aki meg keri, egy idopont egyeztetes utan maris kuldom. Csak fontos, hogy mind a ketten on line legyunk. :igen:
A Skype nevet pontosan ugy irjatok be ahogy en leirtam.

 :morning: mindenkinek.
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 24, 09:25:32
Szia Kedves Edit!Én is kérem szépen a filmet.Majd kereslek a Skyp-on.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 24, 11:33:01
Edit, ahhoz, hogy lejátsza, ahhoz kell az a lejátszó is. Hiába küldöd át a filmet nem lesz mi lejátssza.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 24, 11:47:26
VLC media player  a legjobb, telepítsétek fel:
http://mediahosting.gtk.hu/vlc_player_download/index_hun.htm (http://mediahosting.gtk.hu/vlc_player_download/index_hun.htm)
Itt kell a  Windows logóra kattintani és már le is tölhetitek.
Ehhez nem kell codek sem és a feliratot is lejátssza gond nélkül, nem értem hogy Máriának miért nem sikerült.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 24, 11:50:05
Maria!
A program is megvan.Mindenkinek elosszor azt fogom kuldeni,azutan a filmet.
Ha nekem sikerult akkor nektek is kell sikeruljon.Most fogok elmenni de du. itthon vagyok.Mar,ha "fenntrol"
 nem kapok mas munkat.

 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 24, 11:51:33
Pont errol beszelek Maria.Toltsd le a programot,en majd kuldom a filmet,ha meg kell.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 24, 20:00:35
Maria!
Sikerult a programot letolteni?
Megy-e a film?

udv  Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 24, 20:06:00
Szolj,ha megis akarod,hogy kuldjem.
Egy szavadba kerul es en mar repitem is :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 24, 21:57:34
Edit, kedves vagy, de mi a lejátszó program neve?, mert én már nem töltök le semmit. Gáz volt, mert bejött a vírus, a gépemnek meg annyi. A férjem nélkül egy tapottat sem.  :D Megtanultam alázatos lenni.  :2funny:

Anti! Te 1205x szóltál hozzá, én 1270x  :D Jó lesz ha igyekszel utánam jönni, mert lemaradsz.  :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 25, 08:53:00
Hat Maria most se ertem az egeszet.En is letoltottem es megy.Moncsi is letoltotte,neki mar at is kuldtem a filmet.A program meg is nyitotta neki.Gondolom,hogy megy szoveggel egyutt neki,de majd ertesit rola.Mar este volt.
Ha minden rendbe a geppel,szolj es programostol egyutt atkuldom.Mar ha akarod.
 :028: tovabbra.
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 25, 08:57:36
Ok várom. Felveszlek a Skypen.  :D Áldott napot!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 25, 09:01:52
Kedves testverkeim!

Oruljetek velem egyutt. :D
Ma reggel megszuletett a baba amit vartunk 3100gr.-mal. :043:
Ujdonsult nagyneni lettem.Anyukam pedig megelhette az elso dedunoka vilagra jottet.
Nem semmi. :042:
En mar most tudom,hogy Isten hasznos gyermeke lessz. :066:
Dorika-nak hivjak.
Ja persze! Kislany lett,de ezt tudtuk elore,csak elfelejtettem irni.
Jaj, de elbabaznek vele!!!
 :043: :040: :036: :040:
 :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 25, 09:08:06
 :079:                       :084:                       :039:
Isten áldása szálljon Dórikára és a családjára! - Te se maradj ki belőle! Isten kegyelme és szeretete vezesse a parányi kis életét! Óvja meg az Úr az Ő vigyázó gondoskodása a bajoktól! A dédit pedig az Úr öröme töltse be ragyogással! :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 25, 09:22:15
Kedves Edit!Nagynéni!Gratulálok a kis Dórikához! :017: :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 25, 10:54:03
Én is csatlakozom a gratulálók közé.  :088:
 :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 25, 11:06:58
Sok áldást kívánok az egész család életére.  :017:

Az újdonsült nagynéni pedig babázzon sokat!   :085: :084: :066:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 25, 11:31:00
Évus: Remélem nagyon szorgalmas leszel és sokat fogsz írni, már alig várjuk, hogy alaposabban megismerjünk. 

 :2funny:  Hát még nincs elegetek belőlem? Még ennél is többet??  :2funny:  Én vagyok, aki a legtöbbet jártatom a klaviatúrámat. :2funny: Csak nézd meg a hozzászólásaim számát. Jubilálok és ezért is lehet köszönteni.  :fetreng:

Évus: Bocsi, de nem voltam itt tegnap este, mikor megérkeztél közénk, korán volt a pizsamaosztás.

Megbocsátok a pizsamádnak.  :hehe:

Moncsi! :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 25, 11:54:25
Mária! Gratulálok mind az 1278 hozzászólásodhoz!  :038: :041:
Csak koptasd így tovább, nagyon szeretünk olvasni!  :017:

Ja és a pizsamám köszöni, hogy  nem haragszol rá.  :2funny:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: nyunyo - 2008 Január 25, 13:19:12
Kedves Edit!
Én is gratulálok. Legyen áldott a családod minden tagja, kicsitől a nagyig.
 :084: :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 25, 13:44:00
Mindenkinek nagyon szepen koszonom a jokivansagokat.
Isten aldjon meg gazdagon benneteket.
 :017: :017: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: lulu - 2008 Január 25, 16:08:18
Szeretettel üdvözlöm az újszülötet, Isten királyságában. Egy élet született meg, a mennyei otthonban.

 Csak gratulálni akarok én is. Lulu :rozsa2:

                                           

Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 25, 17:28:14
Koszi Lulu,aranyos vagy.
 :thanks: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 25, 18:09:54
Edit "nénike"... :05:

Kívánom, hogy a baba erősödjön és növekedjen testben, lélekben, egészségben...
Legyen Isten dicsőségének magasztalására, szüleinek és valamennyi rokonának örömére, áldására... :2smitten: :2angel:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 25, 18:14:51
Köszöntelek újra, Mária! :044:  :084:

És adja az Úr, hogy a "vetésedből" bő aratás legyen... :2angel:


Szeretettel:
kövecske

Cím: Re:Mi újság?
Írta: lulu - 2008 Január 25, 18:33:40
Nagy öröm van bennünk, amikor egy élet megszületik. Szellembe és fizikai testben. És ez a kisbaba az Úr kegyelmében jött erre a világra, hogy Isten dicsőségét hirdesse, és a szülők öröme, beteljesedett.

 Az Atya tanít minket a szülői szeretetre.

                                       Dicsőség Istennek ezért.  Ámen  :ima04:


     
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 26, 11:23:44
Mária! Gratulálok mind az 1278 hozzászólásodhoz!  :038: :041:
Csak koptasd így tovább, nagyon szeretünk olvasni!  :017:

Ja és a pizsamám köszöni, hogy  nem haragszol rá.  :2funny:



Khm...tessenek csak megnézni, hogy nekem mennyi hozzászólásom van a kép felett!  :2funny:

Mária! Húzz bele, mert nagyon leelőztelek! :088:  :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 26, 11:31:48
Anti! Ez milyen számod?  91233 A csíkos pizsamádé?  :2funny: :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 26, 11:34:28
Valami fény előtt kellett álnom egy kis táblával a kezemben. Mondták, hogy profilból is le akarnak fényképezni engem. :2tickedoff:
Utána valami rácsos helyre tettek be. :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 26, 11:36:58
Lehet, hogy csak villámlott te meg pózoltál.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 26, 11:50:52
 :fetreng: :fetreng: :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 26, 13:05:20
Elnezest de nekem kisse versengesnek tunik,hogy ki hanyszor irt.Tudom,hogy viccbol kezdodott,de valami csak lappang a hatterbe,valami gondolat.
Szerintem nem a mennyiseg hanem a minoseg a fontos!
Maskulonben inkabb a "Mi ujsag" topicba valo.Nem miattam,hanem esetleges vendeg miatt aki egesz massal talalkozik temajat tekintve ,ha ide latogat, mint amit a cim takar.
Bocs,de kikivankozott belolem ez a velemeny.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 26, 13:42:51
Köszi Edit! :D
Bennem nincs versengés, ezért bizonyítékul visszaállítom a hozzászólásaim számát. :088:
A hozzászólások valóban nem ide valóak, reggel át is akartam helyezni, de sajna kicsúsztam az időböl.

ISten áldását! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 26, 19:28:49
Edit! Csupán a jókedvünkből tettük és nem hittem volna, hogy számodra bántó. Elnézésed kérem. Semmi hátsó szándék és versengés nincs mögötte, erről biztosíthatlak.  :04: Szeretünk viccelni és ha jókedvünk van, kérlek, ne vedd magadra és nézd el nekünk. Köszönöm.

Edit: "Szerintem nem a mennyiseg hanem a minoseg a fontos!"

Én még így sem osztályoznék.  :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 26, 20:03:12
Nem,nem nem!!! :nem: :nem: :nem:
Szamomra nem volt semmi banto es egyaltalan nem vettem magamra.
Tavol alljon tollem.En nagyon szeretem a humoros embereket,azert is erzem itt jol magam[meg mindig],mert nem csak "kegyes keresztenyek"-re talaltam.
Annyira nem fontos a dolog,hogy most elkezdjuk boncolgatni,miert ereztem igy.Lehet nincs is igazam,ugyhogy kar forszirozni a dolgot.Biztos,hogy fogok tudni aludi emiatt ejszaka :004:
A minoseget en meg mindig fontosnak tartom,de ezt se akarom eroltetni,mindenkinek lehet maganvelemenye.
A minoseget en ugy ertem,hogy epitoek legyenek es ne rombolok,avagy viszalyt keltok.Marmint a hozzaszolasok.
Na szoval ennyi es minden jo ugy ahogy eddig is volt.Csak igy tovabb.
Remelem en se bantottalak meg benneteket,abszolut nem allt szandekomba.Inkabb 10-szer is bocsanatot kerek.
 :zaszlo: :zaszlo: :zaszlo:
Maria, ezt fogadd el tollem :rozsa2: :074:
Antee neked mit adjak? :086: Kepzeld azt a tanyerra amit legjobban szeretsz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 26, 20:06:08
 :love: :027: :026: benneteket.

Ezt meg odaakartam tenni,csak tecedesbol a masik gombot nyomtam meg.
 :085: Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 26, 20:11:47
Nem haragszom Edit! :D

Isten áldjon!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 26, 20:29:55
Edit! Elfogadom a bocsánatkérésedet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 27, 15:41:10
Kedves Mária!

Nagyon sok boldog szülinapot kívánunk neked!  :011:        :022:

Tóth család!

:039:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Január 27, 15:51:39
Drága Máriám!

Nagyon áldott szülinapot, meg további sok-sok örömöt az Úrban és a tetvérekben! *Amika*( De csak neked!  :06:)
 :rozsa2: :041: :074: :038:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: lulu - 2008 Január 27, 17:21:20

 Drága Mária!

     A Drága Úr Jézus, nagyon áldjon meg, a születésnapod alkalmából.


  Szeretettel: Lulu. :021: :037: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: nyunyo - 2008 Január 27, 17:56:14
 Drága Mária! Isten áldásában gazdag szülinapot kívánok Neked. :rozsa2: :021: :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Január 27, 18:50:37
Antee és Mária hogy eltűntek ma délután... Hiányoznak... Mondjuk Mária biztos ünnepel...  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 27, 19:33:06
Antee meg dolgozik...

De kb kicsivel több mint egy óra múlva, itt lesz... :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 27, 19:36:29
Adnama! Mit ünneplek én?  :D Gyüliben voltam Pécsett, ott ünnepeltük az Úr jelenlétét és azt, hogy egy süket nénit ma meggyógyított az Úr.  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 27, 19:55:33
MINDENKINEK!    :2funny: Nekem nincs születésnapom! De azért nem baj, hogy köszöntöttetek.  :040: Jövő szombaton 02.02 kezdhetitek előrről!  :2funny: :fetreng: :058:

Most visszaadom a virágokat :rozsa: és a tortákat is.  :041:  meg a puszikat is :057:  :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 27, 19:57:00
Ez tök jóóó... :hehe: :hehe:

De a pps-eket az nem tudod... kérlek tartsd meg... :2smitten:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: almácska - 2008 Január 27, 19:57:19
 
 Drága Mária!

  
"Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!  Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad!
 Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet! " 4Mózes.6:24-26 .

 Csodákal teli Boldog Születésnapot kivánok!   :026:

 :021:  :022: :039: :041: :043:  :068: :081: :078::074:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 27, 20:01:36
Ok köcsecske! pps marad a többit visszaadtam.  :D :2funny: :2funny: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 27, 20:03:48
De jóóó nekem... :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 27, 20:05:40
Mindenkitől elnézést kérek, főleg Máriától.
Ugyanis a főoldalon ki volt írva, hogy a legközelebbi szülinap Máriáé, erre ráléptem Mária adatlapjára és az első dátum ami felkeltette a figyelmem az a mai nap volt, csak azt nem néztem, hogy az a helyi idő, nem pedig a születése napja.

 :001: :045: :050: :052:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 27, 20:07:13
Mária, a prezentációsban is van egy...

"1új tavasz", cimmel... Tudom, hogy a tavasz a kedvenced. Nagyon szép... lécci azt is nézd meg!   :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 27, 20:08:50
Sztem nem baj az Gábor... én egy jóóót derültem... Mária pedig biztos örült neki... :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 27, 20:12:06
Iszonyú jót nevettem. :2funny: Gábor nehogy visszavond!  :058: Ennyire örültem. Főleg, hogy mindenki ment utánad.  :fetreng:

kövecske, mgnézem mindjárt, de alig feljövök a gépre, minden irányból keresnek.  :D msn, skyp, itt, e-mail, telefon. De jó, hogy nincs más gépem mert akkor ott is keresnének.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Január 27, 20:13:30
Egy héttel előlre hoztuk véletlen a szülinapját, mi van abban? legalább idén 2x köszöntjük  :07:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 27, 20:16:01
Gábor, ez a sztori azért sokkal jobb, mintha valakinek elterjesztik a halálhírét.  :04:

A drága, áldott emlékezetű Nagypapám halálhírét keltették, ok nélkül. De annyira elterjedt a hír (egy kisvárosban éltünk), hogy jöttek a részvétnyilvánítások is...

Utána, amikor megjelent a Nagypapi a városban, néztek rá, mint egy űrlényre... hogy ne mondjam, mint egy feltámadottra...   :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 27, 20:17:30
Mária, csak a mosógépben ne keressenek... mert tuti... olyan géped is van... :2funny: :2funny: :hehe: :hehe:,
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 27, 20:19:56
jaajjj ne hariii... tudom, hogy érted a poént... azért mertem azt ott megengedni magamnak...  :2funny: :2funny:

Gurulok a nevetéstől... :fetreng: :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 27, 20:21:13
kövecske, ott a koszos ruhák várnak rám.  :D Azok is kiabálnak.  :2tickedoff:

Lulu! Hát még te is köszöntöttél?  :neee: Milyen barátnőm vagy?  :allleesos: Éppen te nem tudod, hogy februári vagyok?   :hehe: Hu ez dili-   :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Január 27, 20:27:49
 :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 27, 20:30:29
Csak tegyem ki a lábam, máris felfordul itt minden.   :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Január 27, 20:34:23
Ha nem teszed ki a lábad, akkor is  :040: Olyankor Piroska és a... ööö nem Mária és a Farkas show van... Jujj mit kapok én ezért mindjárt  :001:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2008 Január 27, 20:45:58
Üdv mindenkinek!

   Ha vége a vizsgaidőszaknak, akkor reménység szerint többet tudok a fórumon lenni. Lassan telnek a napok, de hamarosan vége.

A lelki morzsák jók, mert minden nap elszoktam olvasni, köszi Edit, Istenáldjon érte, szolgálatodért.

 Szeretettel köszöntök minden újonnan csatlakozott tagot, Isten áldjon meg titeket.

     Sziasztok: diki  :afro: :afro: :afro:

       
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 27, 22:02:43
No, vége a szülinapi zsúrnak?  :2funny: Megettétek a tortát amit visszaküldtem?  :hehe:

Szia dik!  :D Várunk, szorítok a vizsgáidhoz, no meg imádkozom is.  :083:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Január 27, 22:07:11
Pár napra vége... Aztán kezdődik előlről a felfordulás  :01: :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 27, 22:48:31
Én nem köszöntöttelek, mert tudtam, hogy a szülinapod később lesz... :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 28, 07:36:42
Akkor te kimaradtál ebből a jó kis zsúrból. Pedig nagyon jót buliztunk rajta kövecskéékkel.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 28, 08:47:00
Szia diki!
Orulok,hogy hallottam rolad es varlak vissza.
Addig is kez es labtorest :068:
Szeretettel Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 28, 08:51:13
Tegnap vegre sikerult megnezni a Second Chance filmet.Mar nem tudom melyikotok tette fel[talan Evus?] de koszonom,hogy megtetted.Vegre valaszt kaptam valamire amire mar regota szerettem volna.
Aki meg esetleg nem latta,annak ajanlom,hogy mihamarabb nezze meg.Nagyon jo. :igen:

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 28, 08:54:30
Maria, en megneztem a naptart es latva,hogy februari vagy,gondoltam,hogy tevedesrol van szo.
Inkabb ketszer mint egyszersem legyel koszontve :hehe:
Ugyis koszontesre vagytal,nem?na most megvan. :D

Szeretettel edit. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 28, 10:31:16
Edit! Köszike, megnézem feltétlenül.  :017:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 28, 10:31:53
Ha a nő egyszer valahová beakar férni, akkor az mindent megtesz.  :2funny: Az máskérdés, hogy összejön-e, de megpróbálja bármi áron.

http://gatveder.hu/adatlap.php?id=1002335

A rődiősok sem semmi  :2funny:

http://gatveder.hu/adatlap.php?id=1005926

Legyen az ágy inkább kemény.  :2funny:
http://gatveder.hu/adatlap.php?id=1000062
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 28, 10:40:15
Mária! Nagyon sajnálom, hogy kimaradtam a köszöntésből, de ha már így alakult várok egy hetet.  :igen:
De most nagyon rosszul jön ki, hogy csak én nem köszöntöttelek. Azért ezt így előlegbe akkor:  :074:

A film valóban nagyon jó, azért is szerettem volna hogy lássátok. Aki még nem látta nézze meg, érdemes.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Január 28, 10:42:15
Én meg azért nem köszöntöttem,mert oda van írva: Elkövetkezendő... :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 28, 10:49:47
 :2funny: :2funny: :2funny:

Mária... ezek a rádiós bakik... :hehe: :hehe: :hehe:

Már gurulok... :fetreng: :fetreng: :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 28, 11:03:55
Állati jók

http://gatveder.hu/adatlap.php?id=1000071  :2funny:
http://gatveder.hu/adatlap.php?id=8895242
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 28, 11:09:21
kövecske! Te tudtad, hogy a nevetés áldás, közben meg hízlal is?  :hehe: Lehet, hogy azért vagyok 85 kg és nem a nassolástól.   :005: :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 28, 11:19:18
Olyan jó sokan vagytok fenn:

Kérlek imádkozzatok holnap megyek matekszigorlatra, és nagyon kellene, hogy sikerüljön.

Könyörgök, hogy könyörögjetek!!!!
:ima01: :ima02: :ima05: :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 28, 11:20:43
kövecske! Te tudtad, hogy a nevetés áldás, közben meg hízlal is?  :hehe: Lehet, hogy azért vagyok 85 kg és nem a nassolástól.   :005: :fetreng:

Igen... az hallottam... nekem nem árt egy pár kiló... :2crazy:

Igaz, nem igazán vagyok nassolós... :hehe: :hehe:

De majd rászokom... :089: :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 28, 11:21:01
 :fetreng: :fetreng: Hát így nem lehet komolynak lenni. T.Gábor.  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 28, 11:29:07
Szia T.Gábor! :044:

Azért megerőltetjük magunkat... :089:

És komolyan vesszük a kérésed,  imáinkban hordozunk... megigérem... :088:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 28, 11:31:59
Köszönöm!

(Ezek szerint már nem kell többet tanulnom a szentek imádkoznak... :071:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Január 28, 11:41:53
Nem úgy van az Gábor :069:
Mi imádkozunk, :019: Te meg tanulsz Oké?
Sok szeretettel Kati
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 28, 11:55:43
ÁÁÁÁÁÁÁÁ!   :077:
Pedig már éppen el akartam kezdeni nézni a Terminátor 3-at.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 28, 12:00:59
 :hehe: :hehe:

Jobbat nem is választhatnál... :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 28, 12:02:46
Még itt a Sikoly, de azt majd éjjel :071:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 28, 12:02:57
Olvasd el lécci, amit írtam a Bizonyságok... topicban... :2angel:

Nem akarom itt megismételni... :088:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 28, 12:04:13
Olvastam...

Csak nem gondolod, hogy horror filmeket nézek, sose láttam azt a filmet és elég nagy az esélye hogy nem is fogom
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 28, 12:08:33
Gábor! Ez a kati de ünneprontó!  :hehe:  :2funny: Pedig lehet, hogy egy csodának lehettünk volna tanui.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 28, 12:08:53
Gondoltam, hogy csak poén... "csaknem" horror filmeket nézel? :2knuppel: :2knuppel:

Van elég horrornak beillő esemény a napi hírekben is... nekem ez is bőven elég... sőt... túl sok... :04:

Gondolom mindnyájunknak...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 28, 12:10:13
Mária, már itt is vagy?

"Kidekoráltad" az arcod...? :2crazy: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 28, 12:13:09
Ahha. Ki hát!  :08: De mi tárulkodsz?  :2knuppel:  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 28, 12:16:28
Idézet a Bizonyságok topicból. kövecske: "Uram, bocsáss meg nekem, hogy lusta voltam, nem tanultam eleget, és minden más dolgomat a tanulás elé tettem...
Megérdemlem, hogy ez a vizsgám ne sikerüljön... de azért mégis kérlek, segíts, és add hogy ismerjem fel a helyes sorrendet, legyek szorgalmasabb, és ne legyek lusta tanulni...
Sikerült a vizsgája... és jó eredménnyel... "

T.Gábor! Hát itt egy imaminta. Hajrá.  :afro: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 28, 12:21:04
 
Ahha. Ki hát!  :08: De mi tárulkodsz?  :2knuppel:  :hehe:

húha... bocsika...Mária :061: :08:

Tudom mi jár az "árulkodó júdásoknak"... [(nem találok hímestojás szmájlit  :04:)... ideje beszerezni...  :2crazy:] :2funny: :2funny:

...de úgy emlékeztem ebben a topicban írtad, hogy mész "pikasszolni"... :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 28, 12:25:16
Most akkor én is elmegyek... "tankolok"... de nem úgy, ahogy az a hölgy amit belinkeltél, Mária :hehe: :hehe:

Viszlát, Mindenkinek... nagyon jóóóó közöttetek... :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 28, 12:27:03
Jó tejfölös lettem. Gáborral egész jól festenénk a mogyivajkrémével. :D  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 28, 12:27:51
Szegény Gábor! Matek...még rágondolni is rossz, hogy milyen volt abból egy szigorlat,na látjátok az az igazi horror ha engem kérdeztek.   :001:

Fogok veled "szolidálni" és imádkozom is. :ima06:

A belinkelt dolgokat sajnos csak otthon tudom megnézni, itt nagyon lassú a net.  :004:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Január 28, 12:43:26
Én ünneprontó :( Várjál csak, jössz Te még  az én utcámba, este találkozunk :nagyonsir:
Puszika Kati : :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 28, 13:21:51
Kati! Ezt vegyem fenyegetésnek?  :2funny:  :047:  Ennyire sajnálod, :nagyonsir: hogy este találkozunk?  :2funny: Most mit bőgsz, inkább örülnél neki.   :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 28, 16:37:41
Nem tudok többet tanulni! Elfáradtam! Segítség!   :009:

Egy kicsit pihenek, úgyis mindjárt itt a családom, majd éjszaka nekigyürközök még...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 28, 16:54:32
Így jár, aki sokat tanul. Nem vagy még elég okos? Akkor?  :hehe: :2funny: :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 28, 17:18:57
A Prédiktor is megmondta: a sok tanulás fáradtságára van  a testnek. :019:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 28, 17:22:52
Nem tudok többet tanulni! Elfáradtam! Segítség!   :009:

Egy kicsit pihenek, úgyis mindjárt itt a családom, majd éjszaka nekigyürközök még...

Én mikor alszol? :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 28, 17:31:07
Gábor: A Prédiktor is megmondta: a sok tanulás fáradtságára van  a testnek.

Akkor mond meg a tanárodnak, hogy neked engedelmeskednek kell a Bibliának és kész.  :2funny: Mutasd meg neki az Igét ha neked nem hisz.  :2funny: :hehe: :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 28, 17:32:15
Ilyenkor szoktam tanulni este, mert megróbáltam és bevállt.
Az egyik dolgozatot (rendszerszervezési projekt) egy osztálytársammal csináltam megosztva a feladatokat.
Na aztán megcsúsztunk időben a leadás előtti két éjszakát fennt töltöttük (na jó az első éjszaka aludtam 3 órát 2-5-ig).
Ne tudd meg hogyan néztünk ki. Személyesen vittük el a tanárnak, és ahogy fedezte fel a hibákat (televolt hibával), úgy kezdett el egyre jobban röhögni. A végén a hasát fogta és a tanári asztalon feküdt a röhögéstől, aztán annyit mondott, hogy jól van majd hétfőn megtudjátok az eredményt. Könyörűlt és kettes lett.


???? Most ne kérdezd meg, hogy ezt miért írtam le, de most már nem törlöm ki, ha ennyit dolgoztam vele.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 29, 14:02:05
Sziasztok!

AZ a helyzet, hogy annyian voltunk matekszigorlaton, hogy a csapat egy részének holnap kell szóbeliznie, többek között nekem is, így a neheze holnapra marad...

Az irásbelim nem lett kataszrófális szerintem, de matekból tesztet kitölteni nem egyszerű. Illetve kitölteni egyszerű, de a csoda tudja, hogy tényleg a helyes választ jelőltem-e, de itt legalább a rossz válaszért nem jár mínusz pont, mint Java nyelv vizsgán.

Akik megemlékeztetek rólam imáitokban: köszönöm, de kérlek abba ne hagyjátok... :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: nyunyo - 2008 Január 29, 14:13:45
Kedves tothg! Bízz az Úrban, és teljesülnek vágyaid! Az a vizsga SIKERÜLNI FOG!!!! AKIK AZ ÚRBAN BÍZNAK? SOHA NEM SZÉGYENÜLNEK MEG!![/colo[ :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 29, 14:20:51
És "pláne", ha még tanulsz is... :2crazy:
Tuti, sikerülni fog...
Ima megy... :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 29, 14:51:06
Úr Jézus! Kérünk, hogy Gábornak segíts a vizsgáinál. Legyél hozzá kegyes, hiszen látod a szorgalmát. Áld meg  és a Te dicsőséged legyen ott jelen és akkor tudjuk, hogy áldott lesz a felelete is! Köszönjük, hogy az Úr nevében kérhetünk bármit, Te megadod neki. Hát Uram, most itt a bármi és az idő, hogy kérjük, Te pedig megáld Gábort! Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: árpi - 2008 Január 29, 15:05:20
Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Január 29, 15:21:19
Drága Mennye Atyám, hálaadással eléd viszük Gábor testvérünk vizsgáját.
Jézus Krisztus nevében kérjük adj neki bölcsességet,hogy amit megtanult az eszébe is jusson.
Te látod Úram,hogy Ő is oda tette a saját részét.De ha lehetséges Úram,ne a legnehezebb tételt huzza.
Köszönöm Istenem,hogy meghallgatod kérésünket.
Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 29, 20:37:19
Az Úr legyen legalább olyan jószívvel hozzátok, ahogy ti vagytok hozzám...

 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 29, 20:50:38
Hát ez csak természetes :040: Te meg ne tépd a hajad :035: Isten veled, ki lehet ellened? :097:

 Szeretettel: Mária :091:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 30, 15:29:39
sion/Gábor! De jó újra látni és olvasni.  :058:

Szeretettel: Mária  :091:   :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sion42 - 2008 Január 30, 15:35:42
Szia Mária!



Köszön Mária! Még mindig nincs otthon internetem. Talán jövőhéten. A szolgáltató nem kapkodja el.
Tartsatok ki. Jövök. :igen: :092:  Sajnos itt a bankban mostanában, amint tapasztaltad kevesebb lehetőségem van írni.

Szeretettel   Gábor


Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 30, 15:38:08
Örömmel értesítek mindenkit, hogy a matekszigorlatom SIKRÜLT!!!

Nagyon köszönöm az imáitokat: nem volt hiába, nagy örömet szerzett ez nekem.
Azt azért leírom, hogy életem legrosszabb élményén mentem keresztül. Már az furcsa volt, hogy nagyon ideges voltam, pedig egyáltalán nem vagyok az a drukkos fajta, de most teljesen kész voltam.
8 óra 10 perckor hívtak be és 11 óra előtt 10 percel jöttem ki, pedig előttem csak 2-en vizsgáztak, borzalmas volt nézni is. A tanárnak semmi nem volt jó. Én kb 45 percet töltöttem a táblánál, mindenféle lökött kérdések közepette, amiket nem is értettem. A végén aztmondta a tanár:
Hááát megkapja a kettest, de csak azért (odafordult a többiekhez), mert Tóth úré magasan a legjobb írásbeli dolgozat. (hozzá kell tennem, hogy 100 pontból mndössze 30-at értem el, így láthatjátok a teljesítési színvonalat...)

Hát mégegyszer és mégegyszer és mégegyszer és mégegy párszor: Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

Most legalább megnézhetem a Terminátor 3-at... izé...dehogy...szóval rengeteget olvashatok bibliát, vagy mi...

 :017: :017: :017: :017: :017: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 30, 15:40:04
Majd leimádkozzuk az ügyfeleket rólad vagy az otthonodba a bekötést beimádkozzuk.  :040: Persze ott nagyon baj lesz, mert más is elfoglalhatja a gépedet.  Akkor megint ki szorul ki? Na ki? Hát te.  :097:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 30, 15:43:07
Hadd gratuláljak elsőnek!  :099:


 :083: Vége!  :103:                   Gratulálok! :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sion42 - 2008 Január 30, 15:46:47
Szia Gábor! Hadd gratuláljak másodiknak (em még mindig dobogós :igen:). Mi is leszel ha nagy leszel? :064:


Gábor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 30, 15:50:08
Informatikus-mérnök. A paksi városi rendelőben vagyok rendszergazda és ehhez iskoláztak be,
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Január 30, 16:27:45
Gábor! Itt a vége? Nincs több suli? Nincs több vizsga?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 30, 16:34:32
A félévre kész vagyok minden vizsgámmal. Most fel veszem az új tárgyakat a következő félévre és megint megy a verkli...
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Január 30, 17:21:49
Kedves Testvérem,Gábor!Nagyon boldog vagyok,hogy sikerült a vizsga!Gratulálok!!! :taps: :036: :043:  :079: :026:

  Sok szeretettel:Moncsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Január 30, 18:03:59
Örömmel értesítek mindenkit, hogy a matekszigorlatom SIKRÜLT!!!

Nagyon köszönöm az imáitokat: nem volt hiába, nagy örömet szerzett ez nekem.
Azt azért leírom, hogy életem legrosszabb élményén mentem keresztül. Már az furcsa volt, hogy nagyon ideges voltam, pedig egyáltalán nem vagyok az a drukkos fajta, de most teljesen kész voltam.
8 óra 10 perckor hívtak be és 11 óra előtt 10 percel jöttem ki, pedig előttem csak 2-en vizsgáztak, borzalmas volt nézni is. A tanárnak semmi nem volt jó. Én kb 45 percet töltöttem a táblánál, mindenféle lökött kérdések közepette, amiket nem is értettem. A végén aztmondta a tanár:
Hááát megkapja a kettest, de csak azért (odafordult a többiekhez), mert Tóth úré magasan a legjobb írásbeli dolgozat. (hozzá kell tennem, hogy 100 pontból mndössze 30-at értem el, így láthatjátok a teljesítési színvonalat...)

Hát mégegyszer és mégegyszer és mégegyszer és mégegy párszor: Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

Most legalább megnézhetem a Terminátor 3-at... izé...dehogy...szóval rengeteget olvashatok bibliát, vagy mi...

 :017: :017: :017: :017: :017: :017:


 :D Dicsőség Istennek.

A terminátor 3.-at szerintem ne nézd meg. Én se néztem meg, mert azt mondják, hogy nem érdemes.  :igen:

Az Úr áldjon meg és a következő félévre hozz össze egy hármast! :089:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Január 30, 19:21:56
Szia Gábor!  :044:

Nem lóghatok ki a sorból... én is gratulálok... :afro:

És míg "Vicc Elek" ezt sem tudja... :2crazy:... én tudom, hogy nem nézel horror filmeket, meg semmiféle terminátort, sem 1-et, sem többet... :089:

Isten áldása legyen életeden!  :088:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Január 30, 19:44:29
Gábor gratulálok! Remélem nem lesz több ilyen rémes vizsgád!  :032:
Mostmár nem kell éjszaka tanulnod lehet  :004:

Köszönöm Uram, hogy minden nap ilyen örömöket adsz nekünk! Dicsőség Néked!  :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Január 30, 19:46:17
Gratulalok Gabor en is. :079:
Gondolom most faradt vagy pszihikailag :103:,ugyhogy pihend ki magad minnel hamarabb.
Isten aldjon
Edit. :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Január 30, 20:01:38
Köszönöm a gratulákat, de szerénykedés nélkül mondhatom, hogyha volt is közöm hozzá, vajmi kevés volt. Isten jóakarata segített.
Amikor kijöttem, egy olyan emberrel beszéltem, aki éppen ötödszörre készült bemenni vizsgára és ez elég általános...

Antee jó kívánságára válaszolva:
Letettem az Analízis I. aztán az Analízis II. e két tárgyból kellett egy szigorlattal befejezni. Az analízisnak ezennel vége, kampec, nincs tovább... Ez a jellegű tárgy lezárva.
Viccesen mondva eszem ágában sincs mégegyszer elmenni egy 3-as miatt. :nem:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 01, 10:03:39
Jó hétvégét és sok pihenést kívánok mindenkinek, áldott programokat.  :027:

Én egy remek társat találtam magamnak  :103:, valami fluenzát mondott amikor bemutatkozott.  :013:

Írjatok sokat, mire meggyógyulok, tudjalak olvasni titeket.  :105:

Ja és még valami a Left behind ( Az otthagyottak) c. filmet láttam tegnap, mármint az első részt. Aki nem ismerné egy kb. 10 kötetes könyvről van szó, itthon is kapható a keresztény boltokban.
Amerikában ez a könyv a Harry Potter után a második az eladási listákon, és keresztény történet az utolsó időkről.
Nekem nagyon tetszett, hátha felrázza egy kicsit az alvó emberiséget.  :afro:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 01, 11:41:30
Az otthagyottakból már van videó is,meg CD is  nekem is meg van. Gyógyulj meg hamar és a társadat dobd ki.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 01, 11:46:00
Köszönöm, igyekszem megszabadulni tőle.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 01, 11:47:41
Úgy látszik nekünk is lehet a társunktól szabadulni.  :2funny:  és még mondja azt valaki, hogy nem lehet válás a keresztényeknél.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Február 01, 11:51:15
Hát, hogy tik meg mijjjen keresztények vagytok!
Meg van írva: ha valaki kényszerít egy kilométer útra, menj el vele kettőre.

Úgyhogy vigyázz az influenzádra, "mert amilyen mértékkel mértek másoknak, úgy mérnek nektek is".


Nagyon bírom, amikor íjjjjen okosan hasogatom Isten igéjét. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 01, 12:00:01
Tudod van az a mese a Székely felesége meg az ördög..... az is szabadulna már az asszonytól, miután a poklot is széjjelzilálta.   :2knuppel: :2tickedoff: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 01, 12:15:37
tothg: Hát, hogy tik meg mijjjen keresztények vagytok!

Szabadulóművészek.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 01, 12:38:23
Evus!
Nekem az a film megvan sot meg a masodik resze is.Fantasztikusan jo film.A masodik resz cime:A nagy nyomorusag.
A GNN kiadasaban.Aki egyszer azt megnezi es megsem gondolkodik el rajta,arra mar nem is tudok mit mondani.Csak sajnos akiknek szukseguk van ra azok nem ilyen filmeket neznek.
Mondjuk Rambo 3-at? ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Február 01, 14:12:39
Nekem egy kicsit sok volt már ezekből a világvége filmekből. Persze ez most csak nekem sok, azért jó filmek ezek.
Sokkal jobban tetszett az Ítélet című film kb 1000-1500 Ft-ért meg lehet rendelni.
Nem az ítéletről szól, hanem egy perről, ahol egy keresztényt perelnek be. Nagyon jó!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Február 01, 22:38:50
Engem és az ismerőseimet anno nagyon felrázta a Left Behind... Mondjuk néhol nagyon naiv és nagyon kis Holywood-i, de mégis érződik végig a keresztény észjárás... Jó volt ilyen szemmel nézni... a második rész talán jobb mint az első... :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2008 Február 02, 13:27:35


Kívánok minden egyetemistának kitartást a tanuláshoz és sikeres vizsgákat!
"Bölccsé teszlek és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem." Zsoltárok 32:8.
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 03, 07:08:00
Mindenkinek szeretném megköszönni, a sok sok köszöntést akár a topicban, akár priviben történt. Igazán hálás vagyok a szívemben, hogy ennyi testvérrel áldott meg az Úr. Mindenkinek én szeretnék most kedveskedni ezzel.  Legyen az Úrral áldott és örömökkel teli szép napotok!

&feature=related

&feature=related

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 03, 07:57:58
Hát azért ennyire ne  :2funny: Klikkelj a képre
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Február 03, 09:04:19
Sziasztok!
Nem  nagyon voltam most közöttetek, mert nem nagyon voltam itthon... Tegnap a diákszervezetem Fiú-lány (Párkapcsolat) napján voltam... Ez egy évente megrendezett egész napos előadás sorozat, nagyon jó volt. Ez volt nekem a 3. de mázlimra és épülésemre most több lépcsős lett, aki volt már az választhatott több előadás közül... Nagyon jó dolgokat hallottam és az egészet nem, de remélem egy részét majd meg tudom veletek osztani... Most megyek gyülibe, mindenkinek áldott vasárnapot!  :06: Amanda
Cím: Re:Mi újság?
Írta: nyunyo - 2008 Február 03, 13:08:09
Sziasztok Drága Testvéreim!  Hiányoztok, és alig várom hogy valaki itt legyen. Akármerre mentem mindí csak az volt kiírva, hogy nyunyo és 0 vendég van a szobában? :nagyonsir: Hát nem értettem hogy lehet egy ekkora ház ilyen üres :104: :106: aztán ráébredtem, hogy ma vasárnap van, és van aki  :116: :005: :018: :019:, vagy éppen  :004: De sebaj:---mondtam magamnak, majd jön a délután és feléled a fórum :043: :099: Legyen áldott a napotok további része

szeretettel:nyunyo    :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Február 03, 13:38:32
Szia Nyunyo tesóm!
Van igy  néha,hogy egyedül vagyunk.De azért ne szomorkodj :nagyonsir:
mert nagyon szeretünk :rozsa2: :027:én most éppen készülödök,mert lassan indolok a gyülibe.Délelött egy jó ismerösömet látogattam meg,mert beteg.
Szeretettel Kati

a szmájlikok nálam elbújtak :nagyonsir:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: nyunyo - 2008 Február 03, 13:44:26
  Szia Katikám. Ja nektek ma van az alkalmatok. Táplálkozz csak. Hálát adok az Úrnak érted, hogy így tud Isten használni az emberek felé. Legyél nagyon áldott szeretettel:nyunyó
Sietek az írással, hogy még itt találjalak :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Február 03, 13:49:07
Szia, még eltudtam olvasni áldásaidat,köszönöm.
Kettőkor kell indulnom
Minden dícsőség  az Úré.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: nyunyo - 2008 Február 03, 13:56:32
Katikám :027: :026: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 03, 14:11:22
Sziasztok! :044:

A mi IT alkalmunk már véget ért, mert délelőtt 10-kor kezdődik.  :088:

Annyira jóóó volt...
A hitről megy igemagyarázat sorozatban...
Az Igét kaptam az Úrtól-ban leírom pár mondatban a lényeget, ami megfogott... :2angel:
Csak előbb ebédelek.... :089:


Szeretettel:
kövecske

 P.S. Inkább mégse abba a topicba írom...  a Beszélgessünk szabadon - ba jobb lesz... szerény véleményem szerint... :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: nyunyo - 2008 Február 03, 14:30:37
 Kedves kövecske! Várom írásod arról, amit ma hallottál a hitről. Köszönöm, hogy megosztod azt, ami épülésünkre van. Isten áldjon meg érte! Szeretettel: nyunyo :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 06, 15:17:21
Hat az az ujsag,hogy ma elkestem kicsit a morzsakkal.
Elszallt a netem,most jott vissza nemreg.Egesz reggel olyan hianyerzetem volt :(
Alig gyoztem atolvasni amirol lemaradtam 24 ora alatt.
Antee!Begyogyultak a kaktusz okozta sebeid?Latod egy kicsit nem voltam itt es mar bantottak :hehe: :hehe: :hehe:
Ejnye-ejnye.Elment a macska,tancoltak az egerek? :2knuppel:
Szep napot tovabbra mindenkinek :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 06, 16:39:09
Már begyógyultak a kaktusz által ejtett sebek.  :088:

Örülök, hogy újra van neted. Máriának se volt jó az internete tegnap... :02:

De mostmár minden a helyén van.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 06, 18:03:50
A kaktuszügyben mindig visszatudtam tornászni magam.  :2funny: Nagyon ingadozott a netem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 06, 19:02:34
Sziasztok!  :044:

Ma egy olyan házban voltam, ahol a tulajdonos orchideákat termeszt... :088:
(Egyébként a kedvenc virágom...) :2angel:

Annyira szépek... csak állok előttük, szinte elbűvölten... és nézem azt a rengeteg "formát"... azt a gyönyörű színpompát... és látom bennük Isten dicsőségét... a szívem meg megtelik valami csodálatos hálás  örömmel...boldogsággal... :2smitten:

Szóval... messze lemarad tőlük a tüskés, szúrós kaktusz... :089:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 06, 21:36:36
 A virágok valóban szépek és sokkal kedveltebbek a kaktuszoknál. Sőt...még nagyon jó illatuk is van.  :088:
Sajnos nincs orchidea szmájli, de remélem azért örülsz ennek a virágnak is: :084:

 :2smitten:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 06, 21:40:20
Igen... nagyon örülök... :pirul:
Nem baj, hogy nem orchidea... ez is gyönyörű...és szeretek minden virágot... :thanks: :031:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 06, 21:43:46
Nálam az az újság, hogy lehet többet kell dolgoznom mostmár. A másod szakács talált másik munkát és nem maradt ideje az előző munkájára.

Lehet kevesebbet leszek veletek. :060: De azért majd igyekszem minnél többet veletek lenni...ha nem bánjátok.  :020:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 06, 22:18:16
Most akkor leszel?  :igen: vagy nem leszel?  :igen: Hé! Ilyent én szoktam csinálni.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 06, 22:26:43
Lenni, vagy nem lenni...ez itt a kérdés.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 06, 22:32:12
olvasd balról jobbra, de előtte klikkelj a képre.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sándor - 2008 Február 07, 09:22:01
Kerestem, hol írhatnék a mi Zolinknak és egy kicsit kisajátítanám egy levél erejéig.

Kedves T.Zoli,

Szeretném elmondani egy nagyon gyenge és szánalmas példán keresztül, mi is a baj, hogy látom és miért nem tudok segíteni. A hús-szívnek értenie kell, azért írom.
Tudod a nagyobbik fiam akkora mint te.(24) Már az anyaméhben is az én fiam volt és az marad mindíg. Nagyon örültünk a feleségemmel és a felelősséget is éreztük, mennyire sok múlik rajtunk. Szépen cseperedett és még járni sem tudott, mikor már a szemén látszott, hogy haragszik - fürdetés, lassan jön a cumi - stb, nem "mindíg" volt türelmes. Egyre több minden hatott rá - óvoda, iskola, barátok - és az otthoni szemlélet, légkör - úgy harcolt benne. Féltettük, mert szerettük. Voltak dolgai - amikért haragudtunk, mert nem jó felé vitte és rossz volt nézni. Meg akarta mutatni, hogy neki van igaza - egészen extrém helyzetben is és nem akarta feladni. Mondott egy mondatot - és felbosszantott, feleségem elmondta ugyanazokat a szavakat más hangsullyal - hogy így halljam, úgy közbenjárt - és máshogy hallottam már, láttam a bajban lévőt, aki nem is akarja és nem is tudja érteni - amit mondok, mert elvakította a szerelem, a büszkeség, kivagyiság és menni akar a vesztébe. A legkisebb lányom - sajnos elfogult vagyok vele - a kis önző aranyoskodása, sértődékenysége - amiért nem örülök, és úgy várom, hogy abbahagyja a raplit - és megöleljem, olyan jó nekem és neki is - és a többire már nem emlékszünk. Minden gyermekem az enyém - mindíg.
Nagyon gyenge példa Zoli - sajnos ezen a szinten tudok valamit érzékeltetni a sokkal szebből, sokkal szentebből. Tudod a töredékes alkalmas a teljesség megsejtésére.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 07, 14:01:30
Most hallottam, hogy csináltak pár éve egy világméretű felmérést, amiben M.ország is benne volt. Az egyik kérdés az volt, hányan hisznek Istenben, a Mennyben és a  pokolban.

Istenben 68%
Mennyben 29%
Pokolban 20%

Azon gondolkodtam, mi van azzal a 39%-al, akik csak Istenben hisznek? Semmi reményük nincs. Sátán is hiszi Istent, mégsem üdvözül. Ez eléggé ilyesztő. Mi tudjuk, hogy Jézuson keresztül a Mennybe jutunk. Nézzétek meg azokat is, akik a pokolban sem hisznek, Istenben igen. 48% nem hiszi, hogy a pokolba jut. Egyáltalán nem mindegy, hogy hol töltjük el az örökkévalóságot. Egy állandó gyötrésben, ahol lángok is vannak, fogak csikorognak, sírnak -rínak és soha nem szűnik meg, vagy szeretettel teli világban. Te hozod meg a döntésedet itt a földön. Vannak akik azt állították, hogy Isten az embereket a pokolba küldi. Akkor minek kellene hinni, ha egyszer a pokolba lenne ítélve? Isten viszont azt mondja, hogy akik hisznek, azok üdvözülnek és Ő nem személyválogató. Ez beszél Isten szívéről. Ha egy ember odafodul hozzá, akkor az egész Menny ünnepel. Lásd. Tékozló fiú- Isten szereti az egész világot, hiszen odaadta az egyetlen Fiát. Ő ezzel mutatta meg, hogy szeret minket. Ezt a szeretetet nem tudjuk kiérdemelni, kaptuk ajándékba ingyen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 07, 14:49:25
Igen dicsőség és hála az Úrnak ezért a kegyelemért.

Ami nekem még ennél is furcsább, hogy azok akik hisznek mindháromban, ha beszélek valamiről, sokszor ilyesmi válaszokat kapok:  - Nem kell azt azért a hitet olyan komolyan venni Te túlzásokba esel.
          - A biblia csak képeket használ, a valóságban azért nem úgy lesz.
          - Azért azt nem várhatja tőlem senki, hogy a saját jólétemet feladjam és valami ismeretlen célra adakozzak.

Most vagy csak nekem van ilyen formám mostanában, de komolyan mondom ha nem lennétek itt ilyen áldott tesók  :027:, néha azt hinném, hogy csak én gondolom másképp és magam vagyok azzal (meg a szűk családom), hogy mindenben első az Úr.


       
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 07, 14:59:20
Nézzük meg Igével, kiket küld Isten a pokolba. Kiknek készült a pokol és miért?

Mát. 25,41 Akkor szól majd az Ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.

Jel. 20,15 És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.

Ján. 3,16-19
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. Aki hiszen Őbenne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.  

 

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 07, 15:09:39
Évus! Bátorítalak. Soha nem szabad feladni. Mindegy, hogy mit mond, a láthatókra nem szabad nézni. Én ha kell, akár alkalmas vagy alkalmatlan időben is de szólok nekik az Úrról. Egy asszony aki rákos beteg, már lehet, hogy csak rövid ideje van itt a földi világban, de még mindig beton kemény a szíve. Tegnap futottam össze vele és azt mondta, hogy hajnalban fel kelltette a fiát, mert félt, hogy meghal. Azt mondtam neki: -Te választod a halált! Pedig van lehetőséged az életre. Nem az a halál, hogy elmész innen, hanem az, hogy kemény a szíved Isten felé! Nem a te fiad ad életet neked, hanem Isten Fia! Nem tudott mit mondani. A magvetést soha nem szabad feladni. Tudom, hogy nagyobb az, aki bennem van.... Hatalmas Isteni  Erő van velem és nem adhatom föl. Tudom hogy sokan imádkoznak értem és azért is, akinek éppen hírdetem Istent és az országát. Legyenek nagyon áldottak az imaharcosok! Egy egész hadsereg áll mögöttem. Jézus pedig előttem megy és én az eszköze lehetek ebben a munkában. Egy győztes Jézusom van! Egy Élő Istenem van! Akkor ki lehet a sátán ezek mellett? Minket senki nem húzhat le!

Istennek az a szándéka, hogy minden ember üdvözüljön! Üdvösséget akar adni azoknak az embereknek, akik elutasítják Őt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 07, 17:45:14
Köszönöm Mária! Végtelenül kedves vagy hogy így bátorítasz.  :026: :027: :thanks:
Tudod, már egy hete csak ilyenek történnek velem sorozatban, hogy még a keresztények is azt mondják: 'Á ne vedd már olyan komolyan dolgokat." És tudom, hogy nincs igazuk, de mintha minden összeesküdött volna, hogy eltérítsen ettől az állapottól és tűztől ami bennem ég az Úr dolgai miatt és azért hogy ne vesszenek el mások. A Te példádból látom, hogy ez normális dolog, így hát a napi dolgok velejárójának veszem, hogy vallási fanatikusnak neveznek és csinálom tovább amit az Úr akar.
Nagyon jó itt veletek!  :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Február 07, 18:28:07
Az a szomorú, hogy ezekben az adatokban benne vannak akik hisznek Istenben és szerintük sokféle úton meg lehet közelíteni Őt. És ha a menny-pokolban hívőket kérdeznénk arról, hogyan lehet ide-oda jutnak, kis százalék ismerné a választ  :02: Rengetegen hiszik azt, hogy cselekedetektől függ az egész...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 07, 23:19:55
Az újság az, hogy jön lassan a nyár és nagyon örülök neki!  :igen:
De még át kell menni a tavaszon. Sebaj, az is egy nagyon szép évszak és a nyár előrejelzője. :088:

Remélem sokan jöttök a fórumtalira Júliusban!  :089:  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 08, 07:34:39
Antee!
Te fogsz tudni jonni?Csak azert kerdem,mert te nagyon messze elsz.
Emberi szamitasom szerint,en szeretnek menni :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 08, 08:59:15
Antee! Ha rajtam múlna, akkor sokáig tavasz lenne! Annyira szeretem az újjáéledést, újjászületést, megszületést.
Edit! Anti ki sem maradhat! Isten már elkészítette neki a szabadságát.

Mindenkinek legyen nagyon békés és túlcsordultan áldott napja, sok örömökkel, áldott meglepetésekkel!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 08, 09:08:11
Gondolkodtam,hova is irjam a kovetkezo irasom es emellett dontottem.Ha megse jo,kerem a moderatorokat,hogy tegyek at oda ahova jonak latjak.
Kerek mindenkit,hogy ne csak fussa at es esetleg gondolja,hogy :"hat jopofa",hanem gondolja jol at mert szerintem sok mondanivaloja van.

Amit a kutyaktol tanulhatsz.

1.Legy huseges!
2.Ha szeretteid hazaternek,rohanj elejuk,hogy udvozold oket!
3.Szaladgalj,jatsz es bohockodj naponta!
4.Soha ne hagyd ki,ha egy vidam kirandulasra van lehetoseged!
5.Mellozd a harapast,ha egy egyszeru morgas is megteszi!
6.Soha ne jatszd meg magad olyannak,amilyen nem vagy!
7.Mindegy milyen gyakran szidnak,ne duzzogj miatta.Fuss egy kort es legy ujra baratsagos!
8.Forro napokon igyal sok vizet es fekudj ki egy arnyas fa ala!
9.Ha az amit keresel,el van temetve,akkor ass amig meg nem talalod!
10.Ha boldog vagy,tancolj korbe1
11.Ha valakinek rossz napja van,maradj csendbe,ulj le melle,es finoman hizelegj neki.

 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 08, 09:10:24
 :043: :afro:
 :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2008 Február 08, 09:14:56
Kedves Edit!

Bizony milyen igazak a soraid. Nekünk is van egy dalmata kutyánk, akitől sok mindent lehet tanulni, a kutyánál nincs hűségesebb és még sorolhatnám.

Áldott, szép napot! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 08, 09:29:55
Én egyszer azt hallottam valakitől, hogy a gazdi is tanul a kutyától, nem csak a kutya a gazditól. Addig ezt nevetségesnek tartottam, ameddig nem lett egy kis yorkink. Annyi öröm, boldogság, szeretet, vidámság, hűség, alázatosság, vendégszeretet, - na és nem utolsó sorban, hogy nem beszél vissza :igen: ami abba a kis állatba belefér, az számomra lenyűgöző. Hát van mit tanulni tőle.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: lulu - 2008 Február 08, 09:35:56

 Kedves Edit.

Én is olvastam az írásaidat,  :116:és igen elgondolkodtató, nekem is van egy hűséges tacsi keverék kutyám 10-éves elmondhatom hogy ez így van  mert a hűségét abban mutatja meg ha kint vagyok az udvaron állandóan a nyomomba van, mert ő is várja hogy szeressék.

  Isten áldjon meg, szeretettel Lulu
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 08, 10:15:54
Biztos voltam benne,hogy a kutyagazdik eggyet fognak erteni a leirottakkal.Amint latjatok nekem cicam van,kulon egyeniseg.De nagyon szeretem a kutyakat is.Ha maganhazba laknank biztos lenne kutyam is.
Akinek nincs, kezdje el figyelni a kutyak magatartasat,meglatja,hogy minden igaz. :igen:

Kutyas-macskas szmajlit kerek :2tickedoff: :2tickedoff: :094:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 08, 10:48:26
Bizony, jönni fogok. Isten majd ad nyitott ajtókat erre.  :igen:

Másik topic kapcsán:
Sajnos Edit nem tudok már több szmájlit feltölteni, mivel így is már nagyon sok van.
Muszáj egy vonalat húznunk...  :03:

Isten áldását! :044:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 08, 11:00:06
Antival megbeszélem, mert már olyan sok szmájlit küldtem ide, hogy vannak akik nem tudják letölteni, de talán belefér még 2.  :igen:

Lulu kutyája szerettette meg velem a kutyákat. Morzsi a világon a legdárgább, Fannyka kutyus után, de ez természetes ugye?  ;) :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 08, 11:02:09
Persze, hogy még belefér 2. :D
De már 2+2+2... az már sok! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 08, 11:22:47
Akkor most mi van?  :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 08, 11:23:28
Az, hogy kűggyétek azt a két szmájlit.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 08, 12:53:18
http://video.google.com/videoplay?docid=3411057985851860166
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2008 Február 08, 13:59:56
Olvastam, hogy lesz Júliusban fórumtalálkozó. Erről tudnátok több infót mondani, mert engem is érdekel (ez ennek a fórumnak a találkozója?).

  Üdv.: diki :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2008 Február 08, 14:01:54
Antee! Minden elismerésem, alakul a fórum arculata szépen. Csak így tovább.  :afro:

  Üdv.: diki  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 08, 15:35:13
Az, hogy kűggyétek azt a két szmájlit.  :igen:

Mé hányan vagyok?  :2funny: Én küldöm.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 08, 16:43:01
Szia Diki!

Rég hallottam már rólad. :089:
Ennek a fórumnak a találkozója lesz. Várunk téged is! :afro:
A fórum alakulgat, hogy minnél jobban érezhessék magukat a testvérek. :igen:

Isten adjon szép maradék napot mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 08, 16:48:17
Idézetet írta: Mária
Mé hányan vagyok?  :2funny: Én küldöm.
 

Editet is beleszámoltam.  :pirul:

A gondolatok és egyéb írások topicból áthoztam ide a mai hozzászólásokat.
Úgy gondoltam, hogy itt jobb helye van. -Antee-
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 08, 18:03:28
Antee! A szmajlikkal kapcsolatban van egy kerdesem.Lehet,hogy butasag de nem ertek hozza.
Szoval vannak olyanok amiket nem is hasznalunk es olyan ami ugyan azt jelenti csak egyik jopofabb mint a masik.Azokat nem lehetne torolni es csak azokat hagyni amiket tenyleg hasznalunk?Igy lenne hely esetleges ujjabbaknak is.
Abbol sincs semmi gond,ha nem lehet tobbet feltenni,megertem en,hogy van egy limit.Az is eszembejutott,hogy akar szavazast is lehetne csinalni melyek maradjanak vagy nem.Nehogy valakinek rosszul essen valamelyik torles.
Ha butasag az egesz,az se gond,legfeljebb nevess egy jot az egeszen. :hehe: :2funny:
Vagy fogd igy a fejed :040:
Kellemes estet :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 08, 18:07:14
Szia Diki!  :044:

Túl vagy a vizsgákon? Remélem mind sikerült... :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 08, 18:24:16
Az újság az, hogy jön lassan a nyár és nagyon örülök neki!  :igen:
De még át kell menni a tavaszon. Sebaj, az is egy nagyon szép évszak és a nyár előrejelzője. :088:

Remélem sokan jöttök a fórumtalira Júliusban!  :089: 

Ajaj... Antee tesó... tutira megmondtad a frankót... "jön LASSAN a nyár"...  :088:

Lassan jön...  :pirul:

De Máriának igaza van... előtte még ott egy gyönyörű, természetet téli álmából ébresztő... virágzó fáktól illatos tavasz... :2angel:
Amikor valóban megújul minden... nagyon csodálatos a tavasz is...
Úgy hogy csak valóban lassan jöjjön az a nyár a maga forróságával, és a maga szépségével...
Nem kell a tavaszt olyan gyorsan tovaűzni... :2crazy:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 08, 21:32:03
 :hehe: :hehe: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 08, 23:25:17
Antee! A szmajlikkal kapcsolatban van egy kerdesem.Lehet,hogy butasag de nem ertek hozza.
Szoval vannak olyanok amiket nem is hasznalunk es olyan ami ugyan azt jelenti csak egyik jopofabb mint a masik.Azokat nem lehetne torolni es csak azokat hagyni amiket tenyleg hasznalunk?Igy lenne hely esetleges ujjabbaknak is.
Abbol sincs semmi gond,ha nem lehet tobbet feltenni,megertem en,hogy van egy limit.Az is eszembejutott,hogy akar szavazast is lehetne csinalni melyek maradjanak vagy nem.Nehogy valakinek rosszul essen valamelyik torles.
Ha butasag az egesz,az se gond,legfeljebb nevess egy jot az egeszen. :hehe: :2funny:
Vagy fogd igy a fejed :040:
Kellemes estet :afro:

Szia Edit! :D
A nem használt szmájlikat már letöröltem. Azokat nem törölhetem le, amelyiket akár egyszer is használtunk ( mert akkor a hozzászólásokban is eltűnne ).

Már a szmájlik száma kb: 200. Tehát már tényleg sok van...

Megértéseteket köszönöm. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 08, 23:26:55
:D   Szeva Antte-bá, hogy smint nálad, jó az idő?
Vagy megint munkában vagy, csak oda ne süljön a pizza  ;)
Siess haza, várnak az éhes szájak.  :afro:

 :005: :005: :005: :005: :058:

Bicoval jársz mostanság, milyen a baloldali közelekedés .:?:

Itt most szép idő volt és nem esett!   :D
Pizzát nem sütök a konyhán. :igen:

Sajnos bicajjal járok, de hamarosan a munkahelyhez közelebb költözöm, és nem kell majd annyit bicajoznom. :089:

Köszönöm érdeklődésed.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Katus73 - 2008 Február 08, 23:32:03
http://video.google.com/videoplay?docid=3411057985851860166

Szia Mária!

Megnéztem, és nagyon örültem. Köszi, köszi, köszi!!!!
Katus
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Katus73 - 2008 Február 08, 23:38:37
http://video.google.com/videoplay?docid=6237936073632407244  Félelemtől bénultan
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 09, 00:09:51
Kedves Zoli! :D

Volt idő, mikor napi 45-53 km-ert tettem meg biciklivel. Napi 8-szor kellett biciklire ülnöm...ugye megérted, hogy undorom van a biciklizéstől...plusz még volt mellette 11 óra munka.

A pizzától is undorom van, mert mikor kijöttem Angliába, azon éltem. Hónapokig azt ettem.  :02:

Szép éjszakát. Isten áldjon. :044:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 09, 08:59:00
Kedves Antee!
Ne csinalj belole gondot,tenyleg van eleg szmajli.Valoszinuleg ki se lenne hasznalva az allatos.
Csak akkor pont kutya-macskarol irtam.Viccbol"koveteloztem" :hehe:
Amugy megboldogult "fiatalkoromban" en is rengeteget bicikliztem,meg bicikliturakat is csinaltunk a hegyekbe.Ki nem esett alolam :080:Az elso mutetem utan mar kevesebbet,a harmadik utan mar nemigazan birom.
De nagyon egeszseges.
Viszont a csomort is megertem.Azert olcsobb mint konditerembe jarni :hehe: :hehe: :hehe:
Es az elhizas is elkerulheto :064:
Szep napot tovabbra :114:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 09, 11:29:48
Neked is, nektek is szép napot az Úrral. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 09, 12:25:24
Gyönyörűen süt a nap... :05:
Meleg van... :088:
Tényleg igaz... jön a tavasz... de jóóó... :2angel:

Mindenkinek legyen áldott a napja... és aki ma is dolgozik, az örüljön, hogy van munkája... :2crazy: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 09, 12:37:19
Ez az én időszakom. :01:  Már láttam bújnak elő a bimbók a  bokrokon. A mogyófa is éledezik, virágzik. Néhány mező zöldel az új árpától.  :2smitten: Ajjj de gyönyörűek. Süti a nap az új éledést is meg minket is. A madarak olyan vidámak.   :01: A gerle hívja a társát. Annyira szeretem. Isten nekem találta ki a tavaszt.  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Katus73 - 2008 Február 09, 12:44:15
Valamiért én már télen is tavaszt éreztem.  :033:  Miért is??????
 :092:

Hát igen, ez a szerelem!!!!


Áldott napokat nektek!
Katus
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Február 09, 12:48:23
. és aki ma is dolgozik, az örüljön, hogy van munkája... :2crazy: :hehe:
Nekem már tegnap óta nincs....szóval... :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 09, 16:36:55
Szerintem Kövecske nekem címezte a dolgozós részt.  :088:

Mi történt Serenus? Hogyan veszítetted el az állásod? :117:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Február 09, 18:11:29
Én meg kissé magamra vettem. Elnézést.
Létszámleépítés,vagyis a szokásos. :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 09, 18:55:51
Kedves Serenus!

Őszintén sajnálom... :117:
Hidd el nem rád gondoltam... tényleg az Anteera céloztam... mert hogy ma is dolgozik...

Tudom, hogy egy állás elvesztése, nagyon - nagy dolog... de ne legyél szomorú... bízz az Úrban. Ő is tudja, hogy nincs állásod, és hogy szükséged van rá...
Imádkozom ezért (is)...


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Katus73 - 2008 Február 09, 19:35:19
Kedves Serenus!

Bátorítani szeretnélek egy kicsit az én történetemmel.
Egyedül maradtam a kisfiammal, és lejárt a GYES, a megmaradt szabadságok, felmondási idő, stb. Ugyanis a cég ahol titkárnő voltam, csődbe ment, mire visszamenthettem volna. Nem tudtam, mi lesz, hiszen semmi megtakarított pénzünk sem volt. Persze, ezen idő alatt megírtam rengeteg önéletrajzot, közben munkanélküli is lettem, de kaptam folyamatosan bátorítást Atyámtól, hogy ne aggódjak, Ő fog rólunk gondoskodni, még munka terén is. A 37. Zsoltárból kifejezetten szólt hozzám ezzel kapcsolatban, és mikor egy kicsit elszomorodtam, mindig kinyitottam az Írást ennél a résznél, és ezt olvasgattam: "Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé." - 25. vers.
Számomra igazi csoda volt, és most is ámulva gondolok vissza arra az időszakra, mert elhittem, és nem volt kétségem afelől, hogy minden rendben lesz.
Tudtam azt, hogy mivel Atyám kezében vagyok, az álláskeresésben is bizhatok Benne, ezért nem árultam zsákbamacskát, és az önéletrajzhoz mellékelt kísérőlevelekbe, mindbe beleírtam, hogy egyedül vagyok a fiammal, és meg kell oldanom a kicsi, oviba járatását is. 40 helyre küldtem el ezeket az önéletrajzokat a levelekkel együtt. Tudtam, hogy épeszű munkáltató nem fog felvenni egy anyukát kisgyerekkel - hisz olvasatukban ők a problémásak (tudod: sokszor beteg a gyerek, stb.). De nem számított, és nem gondoltam ezzel, csakis azzal, hogy az én Istenem pontosan tudja mindezt, és a legmegfelelőbb munkahelyre fog elvinni.
A 40 helyből 3-an válaszoltak. Az egyik helyen csalnom kellett volna - ott bizonyságot tehettem a hitemről, és elköszöntem tőlük. A másik egy biztosító lett volna - nem vagyok mester a másik átvágásában + nem tudok eladni semmit, inkább odaajándékozom. :)
A 3. lett a munkahelyem. Mivel az én bemerítésem éppen erre az időszakra esett, nagyon sokat imádkoztam, és nagyon konkrét igéket kaptam. Az egyik ilyen Ige volt: "Ímé, újjáteremtek mindent..." Na, már tudtam, hogy imámra volt a válasz, lesz munkám. És igen! A bemerítésemet követő napon felhívtak az itteni kórházból, hogy jan. 01-től várnak dolgozni, orvosírnokként. ÉS mi volt ebben a legcsodálatosabb? Hát az, hogy olyan munkaidőben dolgozhatok, amiben nem probléma a kisfiam óvodába járatása. Sőt! Még a munkámat is megszerettem, pedig a titkárnősködéshez képest ez nem szint - a fizetése is csak töredéke. De az Úr adott nekem örömöt, és megelégedettséget.
Az már plusz, plusz és még annál is plusszabb ajándék Gondoskodó Atyámtól, hogy ebben az időszakban, tehát a bemerítésem kapcsán ismerhettem meg a vőlegényemet. Aki ismer, az tudja, hogy nem szokványos jegybenjárásról van szó! :)
Ha csak egy kicsit fényesebbnek látod a jövőt Serenus, akkor már megérte leírnom mindezt, pedig nem most volt, hanem.... hmmmm.........2005. végén.
Isten megsegített. Emlékszem, hogy az a karácsony nagyon szegényes volt, de volt mindenünk, és még ajándékra is futotta. Sőt!!! A legnagyobb örömöm az volt, mikor abból a kevésből adhattam egy családnak, mert a férj elvesztette a munkahelyét. Bárki bármit mond, bizony ezek az időszakok a legáldásosabbak. Teljesen rá vagy szorulva Istenre, és Ő megmutatja, mi mindent tud kihozni a te javadra, Serenus. Azért mondom ezt, mert egyébként, mikor minden jól megy, nem engedjük 100%-an, hogy Isten vezessen bennünket. Pedig milyen nagy csodák történhetnének velünk, ha hagynánk!
Szeretettel,
Katus
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Február 09, 21:10:00
Nagyon köszönöm az együttérzést,és a szeretetteljes bíztatást! :2smitten:

Természetesen bízom az Úrban,és nem fogom feladni!! :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 08:05:00
Katus! Jó volt olvasni a bizonyságodat! Te egy nagyszerű és remek teremtése vagy az Úrnak! Tegnap megtapsztalhattam. Köszönöm  a bártorítást azok nevében, akik hasonló helyzetben vannak. Isten mindig tudja, kit meddig engedhet le. Isten tudja, ki mit tud elhordozni. Néha úgy tünhet, hogy nem igen tekint le ránk Isten kegyelme, de tudnunk kell, hogy a terheink csak addig a miénk, ameddig nem tudjuk átadni Neki! Ezt meg kell tanulnom nekem is és mindenkinek. Ezt a sok nehézséget, küzdelmet Isten a javunkra fogja fordítani. Legyünk mi csak készen még a rossz fogadására is és annál hamarabb felnövekszünk abban, hogy dicsérjük az Urat és kitartóak legyünk, mégha az sokszor marcangolva fáj is. Egyet akkor is tudnunk kell! Isten az Atya és mi csupán  a gyerekek vagyunk. Egy gyerek meg mit tud megoldani? Milyen felősségel bír? Szinte semmivel az atyjához képest. Ő a marcangolt életünk gondviselője és a terheinkre a gyógyír. Ameddig nem kerülünk a helyünkre, addig semmi jóra nem számíthatunk. Tudjuk, Isten soha nem veszi le rólunk a tekintetét! Akkor mennyivel jobban figyel, amikor még a gondjainktól összeroskadóban vagyunk?


Serenus! Drága testvérkém. Szívled meg amit írtam. Legyen sokkal több boldogság és örmmel teli felszabadult életed ezután. Isten adjon neked is kijelentést és megértést a dolgairól ami az életedben zajlik! Vagyis, legyél áldott! Imádkozom érted, hogy adjon egy olyan munkát, ahol boldogan éled a mindennapjaidat és áldott fizetést jó kollegákkal, akiknek szólhatod Isten dicsőséges dolgait.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 10:28:34
Segítsen nekem valaki! Légyszi, légyszi...

Tegnap olvastam egy cikket a kalitkáról meg a madárról. Nem tudom hol van. Tudja valaki? Köszike aki segít. Ezt átveheti akkor.  :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 12, 11:12:43
http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,52.msg8184.html (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,52.msg8184.html)

Köszi a virágot és milyen finom illata volt!
De nem maradok adósod, az enyém is illatos, tessék Mária! :100:
Tényleg most nem tartjuk meg a szülinapodat megint hétvégén, már olyan régen volt.  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Február 12, 11:15:02
Kedves Mária!
Küdheted a virágot,megtaláltam amit keresel.
Saloma írta és az a címe,hogy Kalitka.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Február 12, 11:16:40
 :050: Beszélgessünk szabadonban van
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 11:36:41
Kattiiiii! Cupppp! Köszi. Elakarom küldeni e-mailbe sokaknak, annyira tanulságos. Itt az igéretem:   :100: :084: :074: :rozsa2: :rozsa: Az összes a tiéd.

Évus! Anti szülinapi partyja lesz pénteken, zsúr, de nem kocsi..... :hehe:  de jót bulizunk majd. Olyan csodás nem, hogy mindenki máshol él, mégis együtt ünnepelhetünk. Mekkora kegyelem, hogy így együtt vagyunk.

Tudjátok mit osztanák meg veletek most, ha itt lennétek Siófokon? A hideget.  :2funny: Na ne viccelj már megint te Mária. Na, most komolyan, aki szereti a tejberizst. Leöntve csokimázzal.

Csak semmi megjegyzés a súlyomra :2knuppel: De milyen jó, hogy nem vagytok itt.  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 11:58:24
Évus! Buli! Gyere a Boldog mondásokba!  :D kövecske névnapja van. Kaja, pia, minden van!  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 12, 11:58:59
 :hehe: :hehe:

Mária, pudinggal töltött palacsinta, csokiöntettel, tejszinhabbal... olcsó... és cseppen sem hizlal...
És nem utolsósorban nagyon fini...hm... nyámi...
Ezért még Siófokra is érdemes leutazni... :hehe: :hehe:
És egy "kukk" megjegyzés sem a súlyodra... :089:
Nekem, meg egy néhány kiló nem árt... :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 12:04:55
kövecske: Mária, pudinggal töltött palacsinta, csokiöntettel, tejszinhabbal... olcsó... és cseppen sem hizlal...

Váááááá  :020: Micsoda gasztronómiai állapot uralkodik benned.

kövecske: Ezért még Siófokra is érdemes leutazni...

Már késő! Nem jöttél időbe, elfogyott.  Fel :005: tam.  :2funny: A kilókért jöhetsz, kb 10 -et tudok adni a mihájból, viheted örömmel adományozom azt oda.  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 12, 12:25:02
 :2funny: :2funny: :2funny:

10... az sok... :hehe: :hehe:

De tudod mit... elhozzuk... megosztozunk rajta... :2crazy: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 12:33:49
Kati meg csak leselkedik a paraván mögül!  :2funny: Látlak ám Kati hiába rejtőzöl!  :040: Azzal még semmi baj, csak a főnököd ne lássa meg, hogy nem dolgozol, hanem velünk vagy!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 12, 12:51:53
Évus! Buli! Gyere a Boldog mondásokba!  :D kövecske névnapja van. Kaja, pia, minden van!  :020:

Jajj, nagyon köszi, futok is mert úgy járok mint Bíró Marcsa.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 12:53:12
Évus! Az hogy járt?  :D Vagy netántán jobb ha nem tudom meg?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 12, 12:57:49
Mária... tudod... a "Bíró Marcsa odafutott, neki csak a a fara jutott zimme-zumm, zimme-zumm...recefice bumm-bumm-bumm..." :hehe: :hehe: :hehe: :2funny: :2funny:

( mármint a rántott békából...) :fetreng: :fetreng: :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 12, 12:59:52
Én úgy tudtam hogy  a füle de így is jó.... :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 13:18:39
kövecske! Akkor most a fara, vagy a füle? Nem mindegy, mert az egyik lehet, hogy befér az ajtón míg a másik már nem biztos.  :053:  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Február 12, 13:18:52
Kedves Mária, az egyik szememet rajatok tartom, a másikat a fönökön. Remélem addig nem olvassa az alfa-omegát, míg meg nem tér, ugy hogy ne árulkodj.
 :075:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 12, 13:28:54
kövecske! Akkor most a fara, vagy a füle? Nem mindegy, mert az egyik lehet, hogy befér az ajtón míg a másik már nem biztos.  :053:  :hehe:

Á Mária, az már egy másik történet!
Akkor a kismalacok a farkast farral a zsákba!  :2funny:

Kati küldök olyan főnököt aki nem tud magyarul jó? Akkor úgyse tudja mit olvasol, itt meg úgyis sokan vannak... :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Február 12, 13:32:46
Évus,hogy Te milyen aranyos vagy :nem: :077:
szeretettel Kati
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 12, 13:34:34
Ha úgy jobb cserélhetünk is.  ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 13:54:19
Mi van lányok? Főnök váltás, főnök váltás?  :hehe:

Évus! kövecske beszélt a marcsa faráról.  :hehe:  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Február 12, 16:47:53
Kérem szépen a Marcsa fara, az nekem tabu!

Asszem itten szólnom kell Antee bátyónak, hogy nézzen a körmötökre. Az ember nincs itt egy kicsit, aztán amiko' meg visszagyün, akko' meg mindenfélével kísértik itten az embert.

Szedte-vedte-teremtette!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 16:50:31
 :2funny: cincognak az egerek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Február 12, 16:53:02
Én annyira őrizkedek a paráznaságtól, hogy nem csak más farával nem foglalkozok, de még csirke fara-bubját sem szeretem...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Február 12, 16:53:52
na jó... elismerem ez nem a bennem lévő szentségből fakad
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 16:58:36
tothg! A "csirke fara-bubját" én se,  mert az a mocsadék kijövetelére szolgál. / .....* /.  :hehe:


* az "űrgyűrű" nyílás megnevezését töröltem. Antee!   :2knuppel: :2funny: :hehe:

1:1 visszavágtam.  :happy02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Február 12, 17:01:21
Az még nem ok, gondold el, az emberek (én is) megesszük a hurkát meg a kolbászt, amit a disznó belébe töltenek. Mit gondolsz abba mi ment "régebben". :02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 12, 20:11:18
kb 10 -et tudok adni a mihájból, viheted örömmel adományozom azt oda.  :040:
 

Mária! Nekem már igértél 20 kilót! El fogsz fogyni.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 12, 20:16:20
tothg! A "csirke fara-bubját" én se,  mert az a mocsadék kijövetelére szolgál. / .....* /.  :hehe:


* az "űrgyűrű" nyílás megnevezését töröltem.  :2knuppel: :2funny: :hehe:

1:1 visszavágtam.  :happy02:

Ejnye-bejnye... :2knuppel: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 12, 20:16:35
 :2funny: :2funny: 

Mária, ne ígérgess "hírtelen jókedvből"... :2crazy: :2crazy:

 :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 20:18:21
Marad még rajtam ne aggódj :D  :2funny: vagy 40 és fél meg 10 dkg.

FIGYELEM! Drága testvérek! Valaki az én nevem alatt jár föl a csetre! Úgy viselkedik, mintha én lennék. Tegnap este is fent járt. Bárki is volt, megbocsátok neki, de ez nem vicc! Szépenkérem ne tegye ez nem etikus velem szemben! Köszönöm: Mária

Ha én felmegyek, akkor úgy megyek föl, hogy a moderátorjelzés ott van. Már 1 hete nem jártam ott. Sajnálatos, hogy valaki Antee neve alatt is felmegy! Szólnak hozzá és kilép. Megbántódnak, hogy kérdezik és nem válaszol, majd egy idő után köszönés nélkül elmegy.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 12, 20:40:53
A regisztrációt megpróbálom megcsinálni a chatre, addíg is ha nem látjátok Mária neve előtt a moderátor jelzést és az én nevem előtt az Admin jelzést, akkor nem mi vagyunk az!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 23:33:01
Vááááá!  :058: Anti! Mi a bajod a kloákával?  :2funny:  Moderátort moderált! Milyen zálogot fizessen?  :055:

Szóval adósotok vagyoka kilóimmal. Uram! Tudod, hogy mennyire szeretném átadni, ha csak a felét is, már boldog vagyok. Ugye segítesz?  :D 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 12, 23:36:48
Mostmár nem győzöm a kloákát moderálni.  :hehe:

 :2knuppel: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 12, 23:47:23
Te töröltél, én meg a nevedet odaírtam.  :2smiley:  :hehe: :fereng2: :058: A végén mi riasztunk el mindenkit a jó kedvünkkel a fórumról. Nem kéne moderálni magunkat?  :2knuppel: :040: De ha egyszer nem megy?  :034:

No, én megyek  :004: Sziasztok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 12, 23:55:18
Jó éjt Mária! Jó éjt mindenkinek!  :D

Az Úr áldását.

Sziasztok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 13, 00:00:44
Mindenkinek jó éjt!  :088:

Isten velünk, viszontlátásra! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 Február 13, 00:08:56
 :D   Mi az a WWJD   :?:

Egyébként a kloáka_ Szárnyas joszágoknál van, de egyes kétéltüeknél is!
Azt mondják, hogy egy lyuk is elég ahhoz kijöjjön a bélsár, egyébkénz sokkal egyszerűbb az emésztő rendszerük, mint a milyek, de Ők alacsonyabb szinten vannak mint mi  :089:  :088:

Jó cakkát mindenkinek   :004:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 13, 08:11:51
  Mi az a WWJD   :?:

What would Jesus do...mit tenne Jézus 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 13, 10:05:19
Kedves testvereim!
Most eppen egy kisse hullamvolgybe vagyok.Tegnap irni is keptelen voltam,ma pedig csak nagy erofeszitesek aran.El se olvastam elore amit irni fogok,csak vettem a soron kovetkezot.Mire a vegere ertem,rakellett jonnom,hogy ez most pont nekem szol.
idezet:"Nincs szukseg hitre akkor mikor minden tisztan es vilagosan rajzolodik ki elotted."
Hat most nagy hitre van szuksegem mert semmi nem tiszta es vilagos.De raallok arra az igeretre,hogy:"akik Istent szeretik,azoknak minden javukra van."
Most egyenlore nem tudok errol tobbet irni.Megerteseteket kerem.
Szeretettel
Edit. :044:

*Drága Edit! Ide tettem a Morzsákból, hogy itt tudjanak a testvérek hozzászólni! Szeretettel: Mária*
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 13, 10:49:34
Kedves Edit! :088:

Pár igével szeretnék neked kedveskedni:

Zsolt 50,15    
Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsõítesz engem.


Zsolt 42,12    
Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!


Jn 16,33   
Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyõztem a világot."

Jak 1,2-5
Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül. Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentõl, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 13, 11:44:12
Edit! Nézd meg a mottódat alul, te tetted be. Kérem az Úr kegyelmét, hogy minél előbb hozzon ki a nehézségeidből. Szeretünk téged és imáinkkal viszünk az Úr elé! Most neked nagyon nehéz és mi melletted állunk! :rozsa: :017:

Nagyobb az, Aki benned van mint az, aki a világban van! Isten nem hagy feljebb kisérteni attól, amit elbírsz hordozni, mégha most úgy tűnik, hogy már nem bírod. Isten nagyon szeret téged és Neki mindennél fontosabb vagy!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sándor - 2008 Február 13, 11:50:37
Kedves Edit,

Amit a Mária és az Anti mond, kérlek hidd el. Én is állok az Urunk előtt és kérem, de már egyre kisebb kétséggel.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Február 13, 13:00:54
Sziasztok tesók!Isten elhívott és most egy időre elvonulok az internettől.Most egy idejig nem leszek elérhető itt a forumon.Megértéseteket köszönöm.Ha imádkoztok értem,akkor megköszönöm.Isten velünk,viszont látásra!Isten áldjon titeket a következő találkozásunkig. :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 13, 13:09:40
Szia Orsi! Legyél áldott és vidám, Istenünk oltalma alatt!  :100: Sok szép napot!

Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 14, 11:01:40
Kedves Maria,Sandor es Antee!
Nagyon szepen koszonom a batorito szavaitok es az igeket.Kimondottan jol estek es erositettek.Koszonom,hogy imadkoztatok is ertem,ram fert.
Mindenkinek koszonom aki megemlekezett rollam.
Vannak az eletben ilyen allomasok,amikor az ember "helyzetekbe"kerul.De venni kell az akadalyokat.Valahogy ugy voltam most,hogy "ketsegeskedtem,de nem estem ketsegbe".Dicsoseg az Urnak,csak Ra akarok figyelni es minden bizodalmam benne vetni.Hiszem,hogy O mindent tud es a maga idejeben minden mostani problemamra megjon a megoldas.
Mar elore dicserem Ot a helyzet jo kimeneteleert! :ima02:

Roviden annyi tortent,hogy fiamek az anyukamnal laknak,most pedig eladasra kerul a nagy haz.Ok fedel nelkul maradnak,alberletet keptelenek fizetni-olyan magas az ar-lakaskolcsont a kis fizetesre nem adnak.Patt helyzet.
Ha sikerul is eladni a hazat,anyukamnak mas kicsit kell venni,azonkivul 4-en vagyunk testverek igy keves az ami maradna.A reszembol nem tudok nekik semmit venni.
Hat ez nehezedett ram.
De nem hagyom magam,hanem igenis felallok,felulkerekedek a gondokon. :afro:

Megegyszer koszonok mindent.Orulok,hogy szereto testverekre talaltam bennetek.
Az Ur aldjon meg mindannyiotokat.
Szeretettel,Edit. :081: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 14, 11:04:56
Moncsi!
En is veled orulok testvered megteresenek.Nagy szo ez!
Bolcsesseget es erot kivanok neked,hogy tudd lelkigondozni tovabbra.
Szeretettel Edit. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 14, 11:05:59
Köszönöm Edit, hogy ezt megosztottad velünk! Az ÚR áldjon meg! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 14, 12:21:25
Edit! Isten tudja a fiadék nehéz helyzetét. Csak bátorítani akarlak, hogy ne csüggedj el, ne hagyd, hogy lehúzzon, hiszen most van a legnagyobb szükséged, hogy hordozd őket az Úr előtt imával. Ha te is elcsüggedsz, mi lesz velük? Köszönöm, én is hogy leírtad, így legalább tudjuk veled együtt hordozni őket. Nagy szeretettel tesszük. Edit! Te győztes vagy Krisztusban! A gonosznak nincs hatalma feletted, mert le van győzve!  Mi szeretünk téged még a bajban és a nehézségekben is és melletted vagyunk! Mindannyiunknak lehetnek küzdelmei mint most neked, de az a jó, egyek vagyunk Krisztusban! Aminek a jele, hogy törődünk egymással!

Szeretettel ölellek: Mária :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 14, 12:41:32
Halasan koszonom nektek :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 15, 07:19:56
Sziasztok!  :044:


Nem csak a kedves ünnepeltnek - de mindenkinek legyen szép, Istentől megáldott napja!  :2smitten:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 15, 11:01:56
Neked is Kövecske!  :088:

Minden testvérnek legyen áldott szép napja.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 15, 14:42:42
kövecske!  :017: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 15, 15:23:24
Köszönjük kövecske, mivel hétvégén nem vagyok sokat a gép előtt, áldott és pihentető hétvégét kívánok mindnekinek!  :019: :080:  :086: :090: :004:

Szeretettel: Évus :027: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Katus73 - 2008 Február 16, 10:56:37

Légy megáldható állapotban!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Február 16, 12:10:33
Sziasztok!

Visszatértem. Nem voltam netközelben a héten, mert erdei iskolában táboroztattam. Nagyon jó volt az is, kellemesen fáradt vagyok és jó újra "itthon"  :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 16, 20:58:45
Amika szia! Jó látni közöttünk ismét.  :D  :057: :100:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Február 16, 22:49:54
Köszike... Most tök boldog vagyok... Már untam az ezer éves lámpabúrámat és megfestettem üvegfestékkel... Tetszik... (szerénységgel együtt is) Nem tökéletes, de én csináltam és szép  :05: Ha én ilyen kicsi dolognak így örülök, Isten mennyire örülhetett a teremtett világnak és az embernek... És mennyit gyönyörködhetett... Alkotni jó  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 17, 11:35:35
Sziasztok! :044:

Mária, milyen volt Siófokon...?
Egy kis bizonyságot írnál róla? Hányan adták át életüket... hány embernek lett "pálforduló" az a nap...?  :088:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 18, 14:25:56
Én is azt szeretném tudni milyen volt az evangélizáció, kérlek Mária mesélj!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 18, 14:37:25
Ez az evangélizációs munka már egy meglévő gyülekezetben volt. Ha felemtek a honlapunkra, akkor ott az esmények között láthatjátok a nyári utcai evangélizációnkat képekkel. Nagyon áldottak voltunk Isten kegyelme rajtunk volt. Köszönöm azoknak, akik imával hordoztak minket. Legyetek áldottak 2 hónap múlva megismételjük. Egy fiatal hölgyről írnák nektek. Annyira megérintette az Úr, - akkor még láthatók szerint nem annyira, de tegnap megtudtam, hogy nagyon vágyik Isten jelenlétébe. Megyünk majd házakhoz is és beszélgetünk a roma emberekkel, mert az egyik romatesvérünk meghív magához sokakat és ott beszélhetünk velük. A romazenészekkel énekeltünk együtt, férjem is zenélt velük és szeretnének egy közös dicsőítő CD-t kiadni velünk. Tegnap meg egy olyan valóságos megtérést láttunk, ami megkönnyeztetett bennünket. Hitem szerint az Úr nem csak lelki gyógyulást hozott hanem testit is. Ezt csak az orvosi papír fogja kimutatni. Epilepsziás és szívbeteg a hölgy.Nagyon rosszul volt amikor odajött, de azt mondta soha nem érezte ilyen jól magát. Majd bementem egy üzletbe és ott is az Úrhoz vezettünk egy eladót. Nagyon nyitott volt a szíve. Olyan áldottak vagyunk, hogy a katolikus testvérek adtak helyet a romatestvéreknek ingyen egy nagy termet. Legyenek nagyon áldottak és ti is! Lassan kezdődnek az utcai evangélizációs alkalmaink. Már vannak időpontok, hogy hová megyünk.

Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 18, 14:56:17
Drága Mária! :rozsa2:  Annyira boldog vagyok, köszönöm!   :thanks:  Dicsőség az Úrnak, hogy mindezeket kimunkálta és véghezvitte. Majd megnézem a honlapon is a képeket. Végtelenül hálás vagyok az Úrnak, hogy adott ilyen embereket mint ti, akik ilyen ajándékokkal bírtok.  :026: :027:
A többi alkalmat is mind jelezd előre kérlek, ha testileg nem is lehetünk ott, de lélekben nem szeretnénk lemaradni és örülünk ha imával segíthetünk benneteket.  :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 18, 15:28:21
Évus! Köszönöm és hálás vagyok értetek testvérekért. Jó veletek lenni. A legközelebbi március 1 én lesz Abdán. Még soha nem jártunk ott.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 18, 18:26:40
Sziasztok!

Koszontok mindenkit :085:,egyben minden ujjonnan erkezot is koszontok szeretettel.
A gepem beadta az ultit,igy szo nelkul eltuntem egy kis idore.De orulok,hogy ujra itt lehetek koztetek.Remelem nem lesz gond vele egy jo darabig,ez majd kiderul.
Kellemes estet mindannyiotoknak, :026: mindenkit.

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 19, 13:26:20
Drága Tesvérkéink az Úrban!

Ez a fórum, a keresztény és a nem keresztények közösségért lett megnyitva! Hitünk abban van, hogy Isten akaratából! Isten így is tudjon közöttünk szolgálni egymás felé szeretetben és alázattal. Mivel más és más felekezetből, gyülekezetből vagyunk, így adódik olyan, hogy nem egyezik a tudásunk, teológiai nézetünk. Vannak olyan írások, amik nem biztos, hogy téged érdekel, vagy érint, de ugyanakkor fontos az Ige fejtegetése, magyarázása mindenki számára. Ha téged ez zavar, akkor szeretettel kérjük, hogy ne olvasd el. Máris megoldódik a problémád., és nem mész el innen rossz szájízzel. Nem lehet úgy szolgálni mások felé, hogy közben magunknak ne szolgálnánk!

Mivel vannak a fórumon hitben, tudásban erősebbek és hitben, tudásban gyengébbek, ezért elkerülhetetlen mind a két félt megelégíteni! Lehet, hogy te úgy látod, hogy viták vannak, - ez is lehetséges és elkerülhetetlen, mivel még emberbőrben vagyunk, de ezt el kell tudnunk hordozni nagy szeretetben. Itt is lehet gyakorolni a szeretetbenvaló járást. Tudom, néha nem könnyű, még magamnak sem. Sokszor megnehezítik a testvérek a munkánkat. Mi szeretünk benneteket, hiszen ti mindannyian egy, egy kis drága egyéniségei, gyöngyszemei vagytok az Úrnak!

Kérjük, hogy imádkozzatok értünk, hogy Antival mindig bölcs döntéseket tudjuk hozni a legnagyobb alázatban és szeretetben. Olykor olykor a látszólagos szeretetlenségünk nem szándékos. Kérjük, hogy legyetek hozzánk is irgalmasok és könyörűlök. Megköszönjük a hozzánk való türelmeteteket.


Szeretettel  :037: Anti  :rozsa:  és Mária :027:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 21, 16:04:31
Ma egy döbbentes dolog történt velem. Megosztom veletek, hogy tanulságul legyen nektek is.
Felhívtak engem egy vidéki városból, hogy van valaki, aki Bp -i és tudnák-e segíteni. Azt mondtam igen, nagyon szívesen és ha kell még én is felutazom ha nincs más lehetőség. Akkor eszembe jutott, hogy valakit felhívok, aki ebben illetékes a volt gyülekezetemből, ahonnan kijöttünk 6 éve, de nem tudtam a telefonszámát. Ekkor felhívtam valakit, aki nem volt otthon, majd mégvalakit, de az sem tudta és ezután próbálkoztam egy másik számmal, amit a honlapjukról tudtam meg. Felhívtam, de nem volt ismerős a neve, amikor bemutakozott. Így zajllott a beszélgetés:

- Szia drágám! BMária vagyok! Szeretném a segítségedet kérni. Szükségem lenne XY telefonszámára, megtudnád adni?
- Nem!!!!! - adott nyomatékot. Éreztem a hangján az ellenszenvet.
- Bocsás meg, hogy hívtalak, de a neten találtam meg a számodat XY neve mellett és gondoltam talán együtt szolgáltok...
- Nem!!! Nem szolgálok vele és nem tudom hogy került oda! Te elmentél az egyházunkból, te semmit ne kérjélt tőlem! Érted??Nagyon fáj, hogy elmentetek! Szerettem a dalaitokat és ahogy énekeltek és ez fáj!!! Te ne kérj semmit tőlem!
- Persze értem, de tudod van egy nagy beteg férfi a János kórházban, akit műteni fognak daganatos betegséggel és tudom, hogy YX testvérünk valamikor kórházi szolgálatot látott el. Azért keresem, hogy hátha bemenne hozzá, hogy az Úrhoz vezesse és imádkozzon érte. De te azért nem segítesz, mert elmentünk az egyházból? - mondtam döbbenten.  Áldjon meg téged az Úr! Szia. - köszöntem el tőle, de ő folytatta.
- Nem segítek....nem tudom a számát. De ti elmentetek és.......  Ekkor már lejebb vitte a hangját de még mindig azzal volt elfoglalva, hogy elmentünk és nem az a beteg érdekelte, akiért imádkozni kellene. Majd szeretettel elköszöntem tőle.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Február 21, 16:12:07
Ez felekezettől,vallástól függetlenül borzasztó dolog. :062:
Hol a szertet,a békesség? :060:
Az Úr vezese vissza Őket a helyes Útra!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 21, 16:40:24
Ez valóban szörnyű...a meg nem bocsátás. Krisztus teste vagyunk és nem Krisztus ellenségei.   :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Katus73 - 2008 Február 21, 18:04:38
Hát..... megdöbbentem ezen, Mária.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sámuel - 2008 Február 21, 20:59:24
      Tényleg szomorú ez a történem. Emlékeztek:" Bocsás meg nékik atyám nem tudják mit cselekszenek" Mi mást lehetne         
   válaszolni Imándkozom ezért a Testvérünkért. :ima05: :ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 22, 09:59:16
Áldott szép napot mindenkinek!  :028: :017:

Mária pirosból lila lettél jelent ez valamit?  :104:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Február 22, 10:02:06
Megérett... :fetreng: (elnézést  :08:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Február 22, 10:03:01
A piros is érett volt.... :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Február 22, 10:05:29
Szilvából nem! :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 22, 10:30:14
Évus! és a többiek! Jó látni, hogy örültök a lilámnak.  :hehe:  Mire felébredtem belilultam teljesen.  :2funny: Anti a ludas. Ő tett ilyen színessé. Hiába aki színesegyéniség..  :2tickedoff: :2funny: :020: Áldott napot mindenkinek!  :rozsa: Egyébként én kékről tudtam.  :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 22, 10:35:39
Hat en nem tudom hol es mi lila,de nallam "tokeletesen" nezel ki,Maria. :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 22, 10:38:45
Sziasztok!  :044:

Szép 'lila' reggelt mindenkinek... :05:

Tök jóóó ez a lila... nekem tetszik... "élénk" lettél, Mária... :2funny: :hehe:
Na nem arról van szó, mintha amúgy "bágyat" lettél volna... :2crazy:
De látod a 'lilád' által még mások is 'feléledtek'... :hehe:

Legyetek áldottak! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 22, 10:46:14
Edit! Még szerencse, hogy idézőjelbe tetted a tökéletességemet, mert az bizony odavaló.  :D  :rozsa: Kapsz érte egy virágot. Még mi vár rám? Mivé formál Anti ecsém?  :2funny: Lehet, hogy hupikék is leszek.  :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 22, 10:58:15
Mit főztök ma? Én pizzát csinálok.  :005:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 22, 11:02:21
Én sokmindent fogok a munkahelyen. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Február 22, 12:19:13
Az a helyzet,hogy nagyon húzos a mai napom.
Ügyfélszolgálatos vagyok, és nagyon sok a jogos reklamáció. :018:
Az Úr kegyelméből békességem nem szállt el.
Különben is, nem sokára vége a munkaidőnek.
Még bizonyságot is tudtam tenni,kell ennél több???
Ilyen jó kedvem van :043: :043: :043: :072:
Áldjon az Úr benneteket
Kati
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 22, 12:23:31
Drága Kati!  :05:

A lényeg lényegének lényege, hogy: "Az Úr kegyelméből békességem nem szállt el."... :05:

Ettől az a  nagy örvendezés... a jókedv... maradjon meg mindig... :2smitten:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 22, 12:37:38
Kati! A spék még vissza van a jókedvből. Mész dicsőítésre. Az lesz a csúcsok csúcsa ma.  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 25, 17:07:02
Sziasztok!  :088:

Kinél mi újság? Nekem ma hozták meg a számítógép széket.  :2angel: Egész jó idő van erre fele, csak a szél ne fújna. :118:

Legyen hátralevő szép napotok az Úrral.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Február 25, 17:18:50
Szia Anti!

Nálunk a héten evangélizáció lesz, sietek is, mert 6-kor kezdődik.
 :028: Nektek: DLD46
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 25, 17:36:46
Áldott alkalmat.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 25, 17:50:21
Szia GLD46!  :044:

De jóóó nektek...  :088:

Majd számolj be, léccike... ki evangélizál... mi a táma... stb?

Türelmesen várom... :2angel:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 25, 17:52:06
Nálunk Siófokon hétágra sütött a nap és 20 C volt a hőmérséklet, nem fújt a szél, ami biciklizésre kényszerített.  :080: Kb 20 km tettünk meg a párommal. Hiába a tél mihájt hozott.  Valahogy így nézek ki mint ez a szmájlis itt ni. :D Alig tudtam leszállni a bringáról, már úgy elszoktam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 25, 17:55:28
Mária... azért túl sokat ne bicajoz... hisz nekünk igérted a "kilókat"... :2crazy:

Ha "letekered"...?  :2tickedoff: 
Bocsika...  :hehe: :hehe: :pirul:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 25, 17:56:50
Hát nem jöttetek érte.  :2funny: Valamit meg kell kezdenem vele.  :035: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 25, 17:58:29
De ami késik... nem múlik... :2funny: :2funny:

Ne siess túladni rajta... :hehe: :hehe: :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 25, 18:01:00
Na látod ezt megigérhetem, hogy gyorsan nem adok túl rajta. :2tickedoff:  :D valahogy ez a miháj nagyon ragaszkodik hozzám.  :2funny: Egyébként éppen csokis pudingot eszek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 25, 18:13:12
Na látod... pont a csokis puding az, amitől ragaszkodik a miháj... :020: :fetreng: :fetreng:

Remélem tejszínhab is van rajta...  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 25, 18:16:33
Anélkül nem is puding a csokis puding  :hehe: De a legjobb körítés hozzá, hogy dicsőítést is hallgatok. Bízom benne, hogy az Úr jelenlétében nem hízok el tőle.  :040: :076:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 25, 18:29:27
Hááát... az igen csak jó körítés... :2angel:

Tuti, hogy vigyázz rád..., és nem hagyja, hogy "fölösleged" legyen... mert ismer... tudja, hogy meg vagy elégedve annyival, amennyi van... nem kivánsz a "többhöz, többet"...  :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 25, 18:31:15
Hát ebben nem vagyok telhetetlen.  :D :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 25, 18:37:33
Hát jaaa...
Ha az lennél... nem akarnád "ránktestálni"... :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 25, 18:43:44
Mária... Kertész Ádám üdvözöl... :05:

Mondtam, hogy jöjjön mondja el saját maga...  :05:

Remélem, jön is... mert...:2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ádám - 2008 Február 25, 18:50:40
Sziasztok! Na itt vagyok. :) Igen Mária üdvözöllek! Rég láttalak. :) Mi újság veled?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 25, 18:57:13
Szia Ádám!  :044:

De jóó, hogy itt is vagy... mert kölönben megismerkedtél volna azzal a gumibottal... :2tickedoff: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ádám - 2008 Február 25, 19:00:57
Hát. :055: Nagyon elszántnak néz ki az a szmájli.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 25, 19:01:30
Szia Ádám!

Éppen konzultálunk a kilóimról,  :D  de egyébként jól vagyok! Láttam bejelentkeztél de nem igen írsz. Miért nem?  :035: De ez milyen elszánt?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 25, 19:06:37
Ádám... :hehe:
Nem mondom azt, hogy "szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál"... de jóó, hogy fehér zászlót lengetel...  :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 25, 19:07:56
Ádám erre a szmájlira gondolt... ettől tart... :2knuppel: :2knuppel: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ádám - 2008 Február 25, 19:13:11
Kövecske: :) Ettől ettől.. ;)

Hát nem nagyon fórumoztam mostanában. Nem igazán tudnám megmondani miért nem néztem fel azóta.
Mi újság a gyüliddel? :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ádám - 2008 Február 25, 19:17:03
Sajnos el kell köszönjek. Lejárt a netezési időm. :) Ma ilyen is van. (Kicsit tanulnom kell) :)
Isten áldjon benneteket. :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Február 26, 16:40:08
 :104:

A szeme mozgatja a szájját, vagy a szájja a szemét, vagy mind a kettőt az ujja mozgatja
 :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Február 26, 16:46:10
Szia Kövecske!

Pap Lászlóné szolgált, ő egy idősebb néni, áldott alkalom volt.
Mától pedig hitmélyítő alk. lesz Monoron, péntekig oda megyek. :2angel:
További  :028: kívánok mindenkinek.

Szeretettel:GLD46 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ádám - 2008 Február 26, 18:11:37
Sziasztok.. Csak bekukkantottam! :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 26, 18:15:23
Szia Ádám.  :114:

Jól tetted, hogy bekukkantottál. De hozzá is szólhatsz akár.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 26, 18:16:35
Köszike GLD46!  :044:

Köszike... nem ismerem a nénit, nem hallottam róla... de örülök, hogy áldott volt az alkalom... :2smitten:

További áldott elmélyülést a hitben...  :088:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Február 26, 18:19:37
Ádám... :044: Kukuuucs.... :hehe:

De jó, hogy bekukkantottál... még 1x-2x bekukkantasz..., utána remélem írni is fogsz... :2crazy:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 26, 22:48:28
Ádám! Hol vagy? Már megint elrejtőztél?  :2funny: :hehe: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 26, 22:54:06
 :2funny:

Most fogalmazódott meg egy vicc bennem:

Ha a gyümölcs alma volt, akkor már érthető az ádámcsutka.
Mikor meghallotta Ádám az Úr kereső szavát, ijedtében torkán akadt a csutka. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Katus73 - 2008 Február 27, 05:42:06
 :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Február 27, 07:43:00
Sziasztok!

Egy kis "tudományos" magyarázat.  :05:

Az ádámcsutka

Az édenkertnél maradva, az is igen elterjedt hiedelem, hogy az ádámcsutka különálló és csak a férfiaknál jelen lévő csont, mely úgy alakult ki, hogy a Paradicsomban Ádám, mikor a tiltott gyümölcsöt ette Évával, és az Úr hangját meghallotta, ijedtében lenyelte az alma csutkáját, ami megakadt a torkán. Ez a mozzanat a Bibliában nem szerepel, a köztudatba azonban befészkelte magát.

Nos, az ádámcsutka nem különálló csont, sőt, egyáltalán nem is csont. Arról van szó, hogy a gége legnagyobb porca, a pajzsporc két fele a kamasz fiúknál a növekedés folyamán egyre kisebb szöget zár be egymással, míg a lányoknál megmarad a tompaszög. A porc két felének találkozása kitapintható, és férfiaknál látható is: ez az ádámcsutka.

A pajzsporcon belül feszül ki a két hangszalag, melyek helyzete a porc alakváltozása következtében szintén módosul, így a fiúk hangja mélyebbé válik.


Mindenkinek legyen szép, áldott napja! :2smitten:



   
   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Február 27, 08:31:49
Arrol,hogy mi volt a tiltott gyumolcs az edenben,eszembejutott,hogy olvastam egy apokrif iratot.Abban irja le,hogy mit latott Pal mikor elragadtatott.Latta azt a bizonyos fat is,a gyumolcset pedig egy szolofurthoz hasonlitotta,az ize pedig valami kulonlegesen finom iz volt,olyan amit ember meg nem izlelt.

Nem mondom,hogy biztos igy van,de akar igy is lehet.Miert ne?
Csak mint erdekesseget irtam le.
Szep napot mindenkinek.
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Február 27, 10:46:24
Sziasztok!

Egy kis "tudományos" magyarázat.  :05:

Az ádámcsutka

Az édenkertnél maradva, az is igen elterjedt hiedelem, hogy az ádámcsutka különálló és csak a férfiaknál jelen lévő csont, mely úgy alakult ki, hogy a Paradicsomban Ádám, mikor a tiltott gyümölcsöt ette Évával, és az Úr hangját meghallotta, ijedtében lenyelte az alma csutkáját, ami megakadt a torkán. Ez a mozzanat a Bibliában nem szerepel, a köztudatba azonban befészkelte magát.

Nos, az ádámcsutka nem különálló csont, sőt, egyáltalán nem is csont. Arról van szó, hogy a gége legnagyobb porca, a pajzsporc két fele a kamasz fiúknál a növekedés folyamán egyre kisebb szöget zár be egymással, míg a lányoknál megmarad a tompaszög. A porc két felének találkozása kitapintható, és férfiaknál látható is: ez az ádámcsutka.

A pajzsporcon belül feszül ki a két hangszalag, melyek helyzete a porc alakváltozása következtében szintén módosul, így a fiúk hangja mélyebbé válik.


Mindenkinek legyen szép, áldott napja! :2smitten:



Köszönöm kedves Yeva, a magyarázatot. Okosabbak lettünk ismét! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ádám - 2008 Február 27, 17:44:19
Ádám... :044: Kukuuucs.... :hehe:

De jó, hogy bekukkantottál... még 1x-2x bekukkantasz..., utána remélem írni is fogsz... :2crazy:

Szeretettel:
kövecske

Igen írtam is egy kicsit tegnap, csak előtte kukucskáltam egy kicsit.
Ma viszont nem maradok soká..
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 27, 17:51:45
Ezen gondolkodtam: Az alkoholisták, drogosok, hajléktalanok, élő "halott" emberek.... világítanak az utcákon tömegével. A keresztények látszanak az utcákon? Ők hol vannak?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ádám - 2008 Február 27, 18:12:40
Jó kérdés. Mostanában a történelmi testvéreink utcai missziót hirdettek, illetve tavaly. Az idei évet pedig kikiáltották a bíblia évének.

Nem tudom hogy hol vagyunk. Én pl itthon, vagy a cégnél. Utcai evangélizáció évek óta nincs felénk.. (de nekem az elmúlt években amúgy se lett volna kedvem menni)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ádám - 2008 Február 27, 18:14:43
Ti tartottatok tavaly? Vagy terveztek az idén? Mária.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Február 27, 18:39:59
Igen,.... igen. Dicsérjük érte Istent. A honlapunkon fel is van téve 1. de több van, csak képek nincsenek róla. eseményeknél. Ott megnézheted. Itt alul van a gyülilink.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ádám - 2008 Március 01, 00:21:04
Megnéztem! Néztem a képeket is!
Sok roma vesz részt az istentiszteleteiteken? :) Szeretettel kérdezem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 01, 14:54:04
sziasztok!  :044:

A legnagyobb újság... akkora vihar volt... beleremegett a ház... nem semmi szél söpört végig...félelmetes...

De olyan jóóó tudni, hogy Isten mindenfajta természeti jelenségben ott van... Úr minden vihar felett... :088:

De a legnagyobb öröm tudni és tapasztalni azt, hogy a belső "viharokat" - amik olykor megzavarják a belső békességem - az Úr méginkább lecsillapitja...azokra  méginkább gondja van...   :2angel:

Minden dicséret és magasztalás Téged illett, Uram! Köszönöm!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Március 01, 18:43:45
De jó, hogy az Úrban van védettségünk, biztonságunk, csak is Őbenne maradjunk szüntelen!!! :2smitten:

Valóban Úr a dícsőség és hála!!!   Én is megtapasztalhattam az utázasom során a vihar kellős közepén, ép vonaton ültem... :088:

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Március 01, 21:07:27
Sziasztok!
Itt is szörnyű vihar volt, a szomszéd háznak le is szedett a tetejéből... Szerencsére mindannyian bent voltunk, de nem irígylem azokat akiket utcán ért. Jó tudni, hogy Isten mennyire vigyáz mégis ránk  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Colhicum - 2008 Március 01, 21:33:05

Nálunk is iszonyú vihar volt.  Dörgött, villámlott, orkánerejű szél fújt. Valóban jó tudni, hogy az Úr mégis vigyá ránk.  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 01, 22:41:50
A vihar innen jött az Egyesült Királyságból.  :D Itt valószínüleg nagyobb vihar volt. Mire hozzátok leért, valamennyit gyengült.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2008 Március 02, 00:42:29
Nekem elintézte a vihar, hogy holnap el tudunk menni Istentiszteletre! Pont írtam valamit a fórumba és menni kellett volna dolgozni. Már vettem fel a ruhát, mikor jött a telefon, hogy leszakította a szél a falazat egy részét, pont mellettünk ahol én a gyárban helyileg vagyok. Most lettem volna végig éjjeles a hétvégén, de így csak vasárnap este kezdek 6-kor.
Az egészbe még az a jó, hogy pont úrvacsora is lesz. Már 3 hónapja nem vettem a gyülekezetben úrvacsorát, mindig dolgoztam épp akkor. Most ott lehetek, Isten is úgy akarja. Csiga legyek, ha ez nem Tőle volt! :igen: Biztos Tőle volt, nem lettem csiga!!! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 02, 00:45:24
 :D
Veled örülök Attila!

Remélem, hogy azért anyagilag nem túl nagy kiesés neked...

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 02, 00:53:27
De jóóó Attila, hogy nem lettél csiga... :05:

Szeret az Úr... nagyon szeret... :2smitten:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2008 Március 02, 00:54:46
Szia Anti!

Nem hiszem, mert szerintem szabadságot írnak rá.
Múlt vasárnap hívtak túlórába, az elég jól fizetett volna, de lemondtam. Minden 2. hétvégém munkával telik, és szolgáltam is a gyüliben. Pillanat alatt döntöttem, a gyüli fontosabb volt.

Most délben aludtam egy órát a gyerekekkel, most meg nem vagyok álmos, úgyhogy fórumozok.

Isten tartson meg mindenféle viharban, mindenkit, aki Őt keresi! Szeretettel: Attila
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 02, 00:56:27
okés Attila.  :afro:

Az Úr áldjon téged is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 02, 01:00:59
Éppen azon elmélkedtünk...micsoda kegyelem, hogy minden vihar ellenére még élünk...
Vajon mennyivel voltunk különbek azoktól, akik ma a viharban életüket vesztették... :03: :08: :04:

"Csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk..."  :2smitten:
Nem tudom ismerős-e ez az ének...?

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2008 Március 02, 01:35:33
Bizony, Kövecske, nagy kegyelem ez!
Nekünk is úgy bevágta az erkélyajtót, kinyílt mindkét szárnya. Alig bírtam visszacsukni, olyan erő volt a szélben. És még ki sem tört az üveg, pedig nem éppen újak az ablakok. A kicsi fiam félt, sírt. Ha nincs elóttünk a másik ház,  ami azért felfogta a vihart, nem tudom mi lett volna. És le akartam menni a gyerkőccel kicsit levegőzni. De nem mentünk.
 
Adjunk hálát az Úrnak, nézi ám Ő a hálatelt szíveket! És meg is őriz!

  Isten áldjon, szeretettel, én még olvasgatok kicsit: Attila
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 02, 10:15:21
Ádám írta: Megnéztem! Néztem a képeket is!
Sok roma vesz részt az istentiszteleteiteken? :) Szeretettel kérdezem.


Nem sajnos még nem. Ez egy utcai evangélizációs alkalom volt. Az Úr kinyúlt feléjük és elhozta őket. Magvetés. Szórjuk minden felé. Idén is elmegyünk hozzájuk. Több helyen jártunk az országban tavaly és volt ahol már nagyon vártak minket. Mire odaértünk, már rengetegen voltak. Idén is megyünk az utcákra, terekre.... Nagyon a szívemen van, hogy elmegyünk falvakba ahol sok éhező van, és mivel nem igen lehet tüzet gyújtani a nagy szárazság miatt, - de ahol lehet ott bográcsozni fogunk és meghívjuk a lakókat és amíg esznek, zenélünk nekik és visszük az igét is nekik. Addig nem mennek el és figyelnek. Ahol nem lehet tüzet gyújtani, ott zsíroskenyeret és teát szolgálunk fel nekik. Akit ez megérintett, kérem, hogy imával hordozzon bennünket és ha részt akar venni benne, kérje az Urat, mi lenne a szolgálata ebben. - Lehet, hogy hely szervezése, vagy netán zsír és kenyér a teával készítése, ezek felajánlása... stb. Minél többen vagyunk, annál áldottaban munkálkodik az Úr. Ez az Ő egységéhez tartozik. Rajtunk áll. A megbizatás már a kezünkben van. Menjetek -e széles világra.....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Március 02, 15:56:58
Kedves Testvéreim,álljunk meg egy percre,ebben a nagy örvendezésben.
Többen életüket vesztették,hajtsunk fejet előttük,és kérjük az Úr áldását hátramaradott szeretteikre!
Hiszen semmivel sem voltak rosszabb emberek mint mi.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 02, 17:11:48
Kedves Serenus!

Igazad van... imádkozunk a hátramaradt árvákért, és özvegyekért... egyebet nem tehetünk...  :04:

De azon lehet örvendezni, hogy a nagy veszteségben is, a nyomorúságban is - az Úr megőrizni az övéi békességét..., hogy a bajokon, a szomorúságokon, a fájdalmakon... túllátnak... az nem vesz erőt rajtuk... fel nem emészti őket... depresszióba nem kergeti... a belső "viharokat"  is lecsillapítja az Úr...sőt!...azokat méginkább...
Így látnak egy szebb és boldogabb jövőt... egy emberi elképzelést felülmúló örömöt... egy teljeset...egy gyönyörűséges örök életet...

Éppen azon elmélkedtünk...micsoda kegyelem, hogy minden vihar ellenére még élünk...
Vajon mennyivel voltunk különbek azoktól, akik ma a viharban életüket vesztették... :03: :08: :04:

"Csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk..."  :2smitten:
Nem tudom ismerős-e ez az ének...?

Szeretettel:
kövecske

És erről is beszéltünk... nem... nem vagyunk jobbak... ez egyértelmű... csak a kegyelem tartott meg!

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Március 02, 17:17:59
Kedves Kövecske! Köszönöm! :026:

És: igen,olvastalak. :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 02, 18:56:01
Neharagudjatok, de én nem tudok áldozatokról? Nincs róla infóm. Hol és mikor?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 02, 19:36:09
Mária... szeretteim hallották tegnap a híradóban... én nem..
Az anyagi károk mellett halálos áldozata is van... de hogy hol, és pontosan mennyi, azt nem jegyezték meg...
De mástól is hallottam, a tegnapi beszélgetések folyamán...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 02, 19:40:00
kövecske! Én olvasom a napi híreket és meg is kapom neten, de nem holvastam ilyent sehol. Anyagi károkról igen. A kamion ami lezuhant a hídról arról is tudok, de halottakról nem. Tényleg érdekelne. Kutakodom és ha megtudok valamit beírom.

Fákat csavart ki a viharos erejű szél Pest, Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén, Veszprém és Somogy megyében is; személyi sérülés sehol nem történt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 02, 20:49:17
Mária! Kezd kínossá válni... a húgom, és az apám hallották az RTL club híreiben, hogy a vihar halálos áldozatokat is követelt. De nem jegyezték meg, pontosan, hogy hol.  :08:

Sajnálom...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Március 02, 20:57:10
Ausztriában biztosan. Két emberről tettek említést. Én is csak félfüllel néztem a tv-t. Inkább valami ismeretterjesztőt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 02, 21:34:00
kövecske! :zaszlo: Jaj ne legyen kínos! Bocsáss meg!  :017: Tényleg nem hallottam róla. Lehet, hogy nem az országunkban volt. Biztosan hallották, azért is kérdeztem, hogy hol volt. Tegnap Györben voltunk és nagyon késő jöttem haza, így szinte semmit nem tudok róla. Szolgáltunk egy gyüliben és hát ott nem volt vihar.  :D

Mária írtam: Neharagudjatok, de én nem tudok áldozatokról? Nincs róla infóm. Hol és mikor?

  :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 02, 21:43:35
Minden oké... Mária... semmi gond...  :05:

Én kérek elnézést... :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Colhicum - 2008 Március 02, 21:56:03
Mária, kövecske,

négyen haltak meg Németországban és Ausztriában.  :( Hárman Németországban, egy valaki Ausztriában. Utóbbi egy taxi utasa volt, egy legördülő szikla zúzta halálra. Mindezt a rádióban hallottam. Szinte állandóan rádiózom. A szélvész nálunk már nem volt olyan hatalmas erejű, mert a Kárpátok megvédnek bennünket. Hála az Úrnak, igen jó helyen élünk, nincs annyi félnivalónk, mint a környező országokban élőknek.  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 02, 22:01:59
Köszi az infót. Hát ez tényleg durva.  :nem:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Colhicum - 2008 Március 02, 22:22:03
Sziasztok!

A legújabb információ szerint kilencen haltak meg: négy német, két lengyel, két cseh és egy osztrák.  :( Mindnyájan a szélvihar áldozatai. Németországban nem egy helyen 220 km-es orkán tombolt. Felfoghatatlan ez számunkra. Hála az Úrnak, mi tényleg védett helyen vagyunk.  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: éci - 2008 Március 03, 07:27:30
Sziasztok én nem nagyon nézek egy ideje már tévét ugyhogy nem is tudtam, hogy ekkora vihar volt,de én is imátkozom mindazokér akik elvesztették hozzátartozóikat ,hogy vigasztalást kapjanak.... és hálát adok Istennek,hogy megóvja és vigyáz az övéire és az elveszettekről sem feledkezzünk meg...mert ők még nem tudják,hogy milyen nagy szükségük van Istenre ...épen ezért a mi feladatunk ,hogy rávezessük őket.Ezért Atyám ,Eléd jövök imádságban ezen a napon a világ elveszettjeiért,minden emberért...amen :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 03, 09:09:57
Elsosorban a moderator testverek fele intezem a mondanivalom,de barki velemenyet megkoszonom.
Eddig igyekeztem helytallni a "Napi lelkimorzsak" irasaban.Gondom kezd lenni vele kulonosen hetvegen.En,eddig legalabbis ugy vettem,hogy azt jo inkabb reggel beirni.Na ezzel van gondom.Nem biztos,hogy mindig befogom tudni irni reggel,kulonosen nem hetvegen.Gondoltam arra is,hogy jo volna egy tars aki szinten felvallalna,igy ha nem egyikunk,de masikunk ott lenne.Tehat akivel megosztanam ezt a szolgalatot,akar megegyezes alapjan is.
Vagy csak en viselem tul a szivemen a dolgot?
Kernem szepen ebben a velemenyeteket.
Elore is koszi.

Edit. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 03, 09:30:30
Drága Edit!

Jó, hogy ennyire a szíveden viseled, mert ez azt jelenti, hogy örömmel és odaadással csinálod! Köszönjük is neked. Áldjon az Úr! A tanácsom, hogy akkor írd meg, amikor te tudod és időd engedi. Aki szereti olvasni a morzsákat, azok úgyis meg fogják keresni és olvasni fogják. Az üzenet bármikor üzenet lehet akár este is. Látod, mások is szívesen csatlakoznak hozzád és írnak üzenetet. Én személyszerint ha nem is reagálok rá mindig, elolvasom és elküldöm e-mailbe másoknak, hogy épüljenek belőle. Isten megáld ezért a munkádért és köszönöm!
  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Március 03, 09:40:18
Én is így gondolom Edit, hiszen nem csak reggel kell a táplálék. Nagyon köszönjük, hogy ennyit dolgozol vele.  :026: :thanks: Én szívesen segítettem volna, de a reggel egy őrület idebent. :2crazy:

Így reggel nem is tudom elolvasni, csak délelőtt ha nyugisabb nap van, de bizony gyakran csak este.

Mária ez az főzős evangélizációs dolog annyira csodálatos, kár hogy ilyen messze vagyunk egymástól. :04: Sajnos nálunk a gyülekezet idős emberekből áll nagyrészt, és sokan akkor is mérgesek ha a pap tovább beszél és lekésik a buszt amivel menni akartak. Milyen csodálatos lehet egy élő gyülekezetben lenni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 03, 09:54:05
Nagyon koszonom a batoritast.Ha nem ragaszkodom a reggelhez,talan konnyebb lesz tovabb csinalni.
Mivel en felvallaltam ezt a szolgalatot,ezert igyekszem helyt is allni ahogy csak tollem telik es amig szukseg van ra.
 :028: tovabbra mindenkinek.
Szeretettel
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 03, 10:50:58
Kedves Edit.  :088:

Én is hálás vagyok Istennek a szolgálatodért. Amennyiben nincs lehetőséged reggel beírni a lelki morzsát, akkor jó lesz este is.
Ahogyan Mária is írta, lehet, hogy majd éppen akkor szól valakihez. :088:

Az Úr áldjon meg Edit.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 03, 13:57:20
Rendbe Antee,akkor csinalom tovabb ahogy csak tudom.
Isten aldjon teged is.
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 03, 16:28:27
 :D Csináld csak, épülésünkre van!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 Március 04, 09:07:51
ÁLdott és boldog  reggelt kívánok .Napok óta problémásan indul be a gépem.Sőt tegnap volt "kékség és kaosz "és amit el lehet képzelni,lefagyott,nem volt jele ,hogy valaha is elindul. Ezt a gépet akkor kaptam rendszergazda Tesómtól  és lányom első fiziéből ,aki a Főiskola mellett tanul (inform. mérnök tag.-on) ,hogy ne legyek annyira egyedül, velük napi kapcsolatba tudjunk lenni. Hála és Dicsőség csodálatos Atyámnak az Úr Jézus nevében, ma imádkozás és hálaadás után ,a Szent lélek azt mutatta tegyem be a lemezt  és indítsam bátran.Kimondhatatlan örömmel vettem , hogy  :igen: :hehe:ELINDULT! hogy leírhassam HÁLÁMAT ,mily  CSODÁLATOSAK URUNK TETTEI   :2smitten: csodák történnnek velem , akkor is ,ha nem vagyok rá méltó,ha méltatlankodok, vagy indokolatlan félelem,csüggedés fenyeget,
ISTEN annyira SZERET és Ő A GYŐZTES MINDENBEN!   ÁLDOM ÖRÖKKÉ AKKOR IS ,HA FENYÍT ,TANÍT ÉS IGAZSÁGOSAN ÍTÉL. Mert tudom és hiszem  nem engedi ,hogy az ördög ellopja örömeinket , becsapjon. Tudom ,hogy minden bajból kiment ,hogy "-Minden javukra van azoknak akik ISTENT szeretik".  Köszönöm URAM  :2angel: Áldalak örökké :2smitten:

Máriától idézet: "Drága Edit!

Jó, hogy ennyire a szíveden viseled, mert ez azt jelenti, hogy örömmel és odaadással csinálod! Köszönjük is neked. Áldjon az Úr! A tanácsom, hogy akkor írd meg, amikor te tudod és időd engedi. Aki szereti olvasni a morzsákat, azok úgyis meg fogják keresni és olvasni fogják. Az üzenet bármikor üzenet lehet akár este is. Látod, mások is szívesen csatlakoznak hozzád és írnak üzenetet. Én személyszerint ha nem is reagálok rá mindig, elolvasom és elküldöm e-mailbe másoknak, hogy épüljenek belőle. Isten megáld ezért a munkádért és köszönöm!
"  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 04, 14:37:00
Kedves Irine!

Neked is legyen áldott, boldog napod!  :05:

Nagyon a szívemhez szól írásod utolsó bekezdése... szükségem volt rá...
Köszike!  :05:

Áldjon az Úr, gazdagon!

Szeretettel:
kövecske

Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 05, 10:18:58
Sziasztok!  :044:

Nagyon örülök, hogy ma reggel... nem számolva azzal, hogy késésben vagyok... elolvasgattam a topicocat...
És valahogy minden hozzászólás, nekem üzent... személyesen hozzám szólt... és ez nagyon jóóóó... :05:

Legyetek nagyon áldottak... legyetek békében, szeretetben gazdagok ezen a napon is... :2smitten:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Március 05, 10:32:11
Neked is nagyon áldott és szép napot kövecske!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 05, 10:34:09
kövecske! Isten gadag kegyelme, szeretete töltsön be téged és mindanyiunkat! 

 Ne felejtsük el, ez értünk volt: :Jezus01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 05, 11:04:25
Sziasztok! :morning:

Legyen nektek is áldásokban gazdag napotok.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Március 05, 11:05:13
Neked is Antee!  :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ádám - 2008 Március 05, 21:10:19

Nem sajnos még nem. Ez egy utcai evangélizációs alkalom volt. Az Úr kinyúlt feléjük és elhozta őket. Magvetés. Szórjuk minden felé. Idén is elmegyünk hozzájuk. Több helyen jártunk az országban tavaly és volt ahol már nagyon vártak minket. Mire odaértünk, már rengetegen voltak. Idén is megyünk az utcákra, terekre.... Nagyon a szívemen van, hogy elmegyünk falvakba ahol sok éhező van, és mivel nem igen lehet tüzet gyújtani a nagy szárazság miatt, - de ahol lehet ott bográcsozni fogunk .....

Mária. Faluhelyen nyitottabbak az emberek?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 05, 23:05:41
Ádám! Ez változó. Van ahol a falun jobban zárkózottak, ez a keményebb talaj. Volt ahol tele volt a Kultúrház. Volt olyan város, ahol alig jöttek el, de ez nem számít. Ha az Úrnak csak 1 embere van ott, akkor már érdemes. Ilyenkor a szerecsen jut eszembe a járatlan úton. Egyszer volt olyan, amikor elmentünk és ingyen kaptuk meg a termet. A faluból senki nem jött el. Akkor egy madár berepült a nyitott ajtón át. Amikor kiment, akkor egy kutya betévedt. Azt mondtam - Látjátok, nem mondhatjuk, hogy még a kutya sem jött el. Egy év múlva visszamentünk és akkor megtöltötte az Úr a termet. Ilyen is volt. Egy esetben amikor elmentünk egy faluba, senki nem jött el. Mikor összepakoltunk, akkor jöttek. Amikor beszéltem nekik az Úrról, akkor két férfi megjött a mezőről. Az egyiknek a hüvelykújja megvolt bénulva, mert a kaszával elvágta évekkel azelőtt. Leszázalékolták vele, mert nem tudta használni a jobb kezét csak részlegesen. Akkor imádkoztunk felette és meggyógyult ott a szemünk láttára. Elkezdte mozgatni. Istené a dicsőség! De az éhezőket megkeressük.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Március 06, 09:50:12
Mária olyan csodálatos ilyeneket olvasni, milyen kár, hogy ami gyülekezetünkben semmi ilyesmi nincs.  :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 06, 10:22:26
Évus! Isten ismeri a szíved vágyát. Tudja, hogy te mire vágyakozol és mi az, amit rád akar bízni. Ha még nincs ilyen a gyülitekben, akkor kérd meg Istent, hadd legyél te az eszköze benne és használjon téged. Először úgyis csak kicsibe kezdi és utána bízza rád a sokat. Én is így kezdtem.  :D Legyen továbbra is benned a vágy az Úr pedig végezni fogja rajtad keresztül. Mondd neki azt: - Itt vagyok Uram! Te tudod mire tudsz használni! Hát tedd meg, ha Te is úgy látod jónak! De ne lepődj meg, ha el fog küldeni a szárazságba. 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 06, 11:05:27
Sziasztok! :088:

Tothg most nem tud itt lenni közöttünk, egyéb problémák következtében. De hamarosan újra közösségünk aktív tagja lesz!
Mindenkit puszil. :088:

Kérlek benneteket, hogy hordozzátok Őt és a családját imában!
Köszönöm.

Szép napot, Isten áldását.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Március 06, 11:32:02
Köszönöm Mária! Így fogom tenni.  :06:

Már kérdezni is akartam mi van Gáborral, de azt hittem a suli miatt nem jön.

Imádkozunk értük is.

Szép, áldott napot mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 06, 12:50:37
Kérjük az Úr kegyelmét és áldásait Gáborra és a családjára. Minden szükségük betöltését segítse elő az Úr, az Ő ígérete szerint gazdagon, az Ő dicsőségére.

Gábor! Várunk vissza!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Március 06, 14:57:23
Köszönöm, hogy gondoltatok rám, nagyon jól esett.
Most éppen azért tudok itt lenni, mert csütörtökön  5-ig dolgozok és más már nincs itt. A munkámmal végeztem, így van időm felnézni ide.

Hiányoztatok!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Március 06, 15:07:44
Te is hiányoztál nekünk nagyon Gábor. Nagyon jó hogy itt vagy.  :026: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 06, 19:28:47
Mar gondoltam,hogy erdeklodok utannad tothg.Tenyleg hianyoztal,a poenjaiddal egyutt ;)
Pedig gondolhattam volna,hogy rossz penz nem vesz el
 :2funny: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 06, 19:32:26
Holnap[penteken],okumenikus imanap lesz nallunk.Ebben az evben a mi egyhazunk a hazigazda.
Ma eppen azzal voltam elfoglalva,hogy tesztat sussek.Mi nok viszunk egy-egy nagy tanyer tesztat.
Aki ugy erzi imadkozzon velunk es ertunk.Delutan 5-kor kezdodik.
Elore is koszi mindenkinek.
 :thanks: :026: mindannyiotokat.

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 06, 21:49:50

Edit, ez nem a te tésztádról szól, csak eszembejutott egy vicc:

Hazamegy a férfi a munkájából éhesen és megkérdi a feleségét:
-mi a vacsora?
-tészta! Mit tegyek rá?
-tegyél rá mákot!

Másnap ismét éhesen hazajön a férj és megkérdi:
-mi a vacsora?
-tészta! Mit tegyek rá?
-tegyél rá diót!

Másnap ismét hazamegy a munkából éhesen a férj és megkérdezi a feleségét:
-mi a vacsora?
-tészta! Mit tegyek rá?
-fedőt! Fedőt! Menj el anyádhoz és mond meg neki, hogy tanítson meg főzni!

 :fereng2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 06, 21:55:55
 :hehe: :hehe: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Március 08, 21:57:20
Én is örülnék, csak nem tudok üzenetet küldeni :03:
 :026: GLD46
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ádám - 2008 Március 09, 23:37:20
Ádám! Ez változó. Van ahol a falun jobban zárkózottak, ez a keményebb talaj. Volt ahol tele volt a Kultúrház. Volt olyan város, ahol alig jöttek el, de ez nem számít. Ha az Úrnak csak 1 embere van ott, akkor már érdemes....

Köszönöm a válaszod Mária!

Mondd, te szereted a munkádat, szeretsz evangélizálni, gyülekezeti ügyeket intézni? Mennyire terheli le ez olykor a lelked. Úgy értem érzelmileg szoktál-e 'kiüresedni', vagy elfásodni kicsit a verklitől, ha szabad ezt így mondani?
Várom válaszod! :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 10, 10:14:17
Szia Ádám!  :D A kis vallató.  :2funny:

Amikor körzeti nővér voltam, azt hittem abból megyek nyugdíjba és mást elképzelni sem tudtam. A betegek soha nem tudtak felbőszíteni. Jó volt velük "babáskodni" Jó volt a gondjukat viselni, törődni velük, mosolyogni rájuk, szeretgetni őket... Ma már ezt a "munkámat" nem tudom elképzelni, hogy ezt ne csináljam. Bizonyíték, hogy csak az Úr szolgálatában vagyok. Feladtam az állásomat, hogy mégtöbbet tehessek az emberekért és szolgálhassam Istent. Mindig úgy érzem kevés, többet és többet akarok... Jó az Ő cserépedénye lenni. Kiüresedem -e? Igen. Néha úgy érzem, belefáradtam. Kint vagyok a pusztában. Aztán rájövök, Isten ha engem elvisel, akkor nekem is azt kell tegyem másokkal. Van az életemnek sorvadt területe, amit oda kell vigyek időnként, hogy gyógyulást kapjak. Szeretem Istent és így boldog vagyok, hogy végezhetem a rámbízott feladatokat, ami sok kihívással jár. Sok sebbel, de mindig felemelő a vége. A legnagyobb örömöm, ha valaki igent mond Jézusnak. Istennek azt mondtam egyszer: -Mág a pokolkapujából is kihozom az embereket ha rajtam múlik!  Legyen a segítségemre. Sokat is bíz rám, de mindig csak annyit, amennyit elbírok. Ez mindig több és több évről - évre. Megfigyeltem, hogy minél több a "lórugás" annál előrébb megyek, amikor feltudok állni Istennel. Jakab apostol azt mondta: Jak. 1,2-3 Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek, Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. Hitem szerint, még nagy dolgok állank előttem. Váááá, már alig várom őket! Jó látni Isten munkáját az emberek életében. A gyógyulásokat, szabadulásokat, megváltozott életeket... Ezt különösen a börtönszolgálatunk alatt tapasztaltam meg. Ott valóban látványos az élő megtérés. Ott lehet látni feltűnően amikor igent mondanak Jézusnak. Keményfiúkból milyen szelid bárányka lesz. Isten áldja meg a börtönben lévő testvérkéinket is!
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2008 Március 10, 14:01:09
Drága Mária! Atyánk továbbra is elegendő erőt fog neked adni, és megáldja a szolgálatodat! Imádkozom érted, átadott életű testvérem! Csodálatos Urunk van! :029: Szeretettel: emcsi1
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 10, 22:56:29
Na mi ez a nagy csönd? :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 11, 09:59:16
Akkor majd én megtöröm a csendet.  :089:
A mai nap szép időnek ígérkezik. Süt a nap és a szél sem fúj.  :088:

Kinél mi újság? :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Március 11, 11:37:19
Szép idő?  :02:

Jég hideg, szél és mindjárt esik is valami, jó sötét van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 11, 12:03:35
Itt esett, de kisütött kicsit, és meleglevegő áramlott ide. Ennyit az időrjárásunkról.  :D Mi jól vagyunk, amit nektek is kívánunk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Március 11, 12:08:05
Nálunk Jászberényben reggel szép napsütéses idő volt, utána váltott az idő, borongóssá, és esett is az eső....

Lelkünk legyen napfényes és másoknak adjunk mosolyt!!! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 11, 12:18:46
Budapesten 11° a meleg... szélcsend van... szemerkél az eső...  :117:

----

Mára vártam egy kérelmem hatósági elbírálásának eredményét... de még nem született döntés...  :118:
Tovább várok... de jó reménységben vagyok... :05:
Tudom azt, hogy Istennek nincs semmi lehetetlen...
De néha várat... és ez is egy olyan időszak, ami Hozzá visz közelebb... és az ilyen várakozási időszakokban, annyi mindenre megtanított, fényt derített már...
Tehát ezt is most úgy veszem, mint az életem egy nagyon áldott időszakát, ami olyan áldásokat rejteget, amit most még nem láthatok... "ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak."

Szeretettel:
kövecske

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 11, 12:23:07
Most néztem a TV-t és azt mondták, hogy Angliába hatalmas erősségű vihar várható ismét. Anti! Akkor élvezd a napsütést még egy kicsit, már amennyire a munkahelyeden lehet élvezni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Március 11, 15:25:39
Kedves Kövecske!
Imádságban hordozom kérelmed hatósági elbírálását.  :ima06:

Örülök, hogy a várakozás közelebb visz az Úrhoz, akit én is alázattal kérek, hogy adja meg Neked szíved kérését.

Testvéri szeretettel: GLD46  :2smitten:


                                        ZSOLT.37.4-5.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Március 11, 16:27:16
Akkor majd én megtöröm a csendet.  :089:
A mai nap szép időnek ígérkezik. Süt a nap és a szél sem fúj.  :088:

Kinél mi újság? :2angel:


Vasárnap gyülekezetestől elmentünk pestre a Szeretet-közösség Istentiszteletére, ahol Folk Iván az utolsó időkről kezdett egy tanítássorozatot. Nagyon jól éreztük magunkat. A dicsőítés is tele volt az imádat légkörével.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 11, 16:27:49
Drága Testvérem, GLD46!  :2smitten:

Nagyon szépen köszönöm!
Jó az Úr!  :2angel:
 Ha ilyen szerető testvért ad, aki a terheimet segít hordozni... ez már egy olyan ajándék, amiért érdemes "várni"... :037:

Szeretettel:
kövecske :074:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 11, 16:35:35
Sziasztok!  :088:

Én is imádságaimban kérem, a kérelmed sikeres elbírálását.  :2angel:
Úr kezében vagy!  :088:

 :2smitten:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 11, 16:38:34
Most néztem a TV-t és azt mondták, hogy Angliába hatalmas erősségű vihar várható ismét. Anti! Akkor élvezd a napsütést még egy kicsit, már amennyire a munkahelyeden lehet élvezni.

Tényleg? Jön a vihar? Már így is alíg bírja szegény biciklim a strapát. :080:
Még süt a nap,  :033: de lassan már este lesz.  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 11, 16:41:19
Kedves Antee!  :05:

Neked is nagyon-nagy köszike! Tesó vagy... :088:

Az Úr velünk!  :05:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Március 11, 16:41:36
Jön a vihar, jön a ciklon, menjünk inkább biciklon!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Március 11, 16:43:20
Kövecske!
Szabad kérdezni, hogy milyen elbírálásról van szó, vagy nem publikus?
(Vagy esetleg már rég leírtad, csak én nem olvastam még el?  :08:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 11, 16:51:07
Jön a vihar, jön a ciklon, menjünk inkább biciklon!  :D

Milyen kis költő veszett el benned.  :D

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 11, 17:29:56
kövecske! Ma nem igen volt időm átolvasni az írásokat, de most pótoltam. Isten már megadta és a tiéd amit kértél tőle. Hamarosan te is meglátod az eredményt. Te győztes vagy Krisztusban és hitem szerint az Úr a legjobbat adja neked. De tudom, hogy a te hited is meg van rá. Áldja meg az Úr a kéréseidet és ajándékozzon meg sok sok örömmel, amit gazdagon továbbítani tudsz mint bizonyságot! Az Úr öleljen át téged ebben a pillanatban, hogy érezhesd a jelenéltét a szívedben!

Szeretünk téged és jó, hogy vagy nekünk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 11, 17:51:42
Okés, Gábor! Ha már így rákérdeztél... :08:

Mint külhoni magyar, egy kérelemmel fordultam az idegenrendészethez...
Ennek pozítiv elbírálására várok, Isten kegyelméből...  :2angel:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 11, 17:58:51
Mária, nagyon szépen köszönöm!  :2smitten:

Meg vagyok hatva... őszintén... én is örülök, hogy vagytok nekem... :037:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Március 12, 08:27:09
Drága Kövecske! Imádkozunk, hogy mihamarabb értesítsenek a kérvény pozitív elbírálásáról.  :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 12, 09:36:27
Minden tesót áldjon az Úr!  :2smitten:

Jó megtapasztalni, ahogy élitek az Igét:
 Gal 6,2
Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.
Róm 13,10
...A szeretet tehát a törvény betöltése.  
Köszike... :2smitten:


Szeretettel:
kövecske

Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 12, 09:40:52
Nagyon rossz idő van...
Esik... szürke az ég...

De ez persze nem ok a szomorúságra... mert tudom azt, hogy ha most nem is látom... a felhők mögött, tuti, ott a Nap... :05:

Legyetek áldottak ma is!  :2smitten:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 12, 09:52:34
Ahogy tudjuk, hogy a felhők mögött ott a nap, - annak ellenére, hogy nem látjuk, tudjuk, hogy Isten is létezik, annak ellenére, hogy nem látjuk, de tapasztaljuk a minden napjainkban a melegségét, szeretetét, segítőkészségét. Ahogy a nap előjön a felhők mögül, Isten is megmutatkozik. A nap, van akit kevésbé tud melegíteni, úgy Isten sem tud mindenkit a keblére ölelni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 12, 09:56:57
Szia Mária! :044:

Pont erre gondoltam...  :05:
Köszike, hogy kifejtetted...  :2angel:
Én sajna már késésben vagyok... 

Isten velünk, "viszontlátásra"... :2smitten:


Szeretettel:
kövecske

Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Március 12, 09:58:58
Nálunk Jászberényben is szomorkás az idő...

Köszi kövecske az áldást hozó üzenetedet!

Én is kívánok mindenkinek, a testvéreknek áldott napot az Úr kegyelméből!

Szeretettel:Marietta  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 12, 10:44:58
Sziasztok! :D
Sajnos itt is rossz az idő... :060:
Nagyon nagy a szél és esőnek a lába is lóg már.

De arra gondolok, hogy minden nappal közelebb jön a nyár!  :088:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Március 12, 12:32:22
Az a mázlid, hogy nem büdös az eső lába!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 12, 12:50:56
 :040: :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 12, 17:05:09
 :D  :2funny:

Van egyébként benne valami, mert az eső úgy megbüdösíti a ruhákat. A felhők sós vizet hoznak ide.  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ádám - 2008 Március 12, 19:46:42
Én szeretem a záport! Az erős vihart nem. Amikor Pesten volt a tüzijáték idején a nagy vihar, én azon is ott voltam. Édesanyámat szem elől vesztettük apával. Nagyon aggódtam érte!! Mi bejutottunk egy védett hely alá, de később visszafordultunk anyáért! Hát jól eláztunk! :) Ha valaki nem volt ott, akkor úgy tudnám leírni a dolgot, hogy úgy jött az eső, mint amikor időről időre lendületből lelocsolják az embert egy lavor hidegvízzel! Az időseket nagyon sajnáltam, mert nem tudtam hogy, hogy bírja a szívük!!
Még két apró gyerek is volt velünk a szüleikkel. Hazafelé kidölt fák voltak az úton, az autóúton.
Mária, köszönöm a válaszod!! :) Én is egészségügyben végeztem, de nem helyezkedtem el benne. Most már nem tudom bánjam-e, vagy örüljek neki... :) Köszi a választ! :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 Március 13, 15:45:14
 sziasztok!  :044:      - jól esett a tothg Tesó versikéje ,megnevettetett, :088:   köszi ...

Távol áll tőlem ,hogy sajnáltassam magam, abból már megtértem, csak a tényeket közlöm
 :08:
 Lenne egy kérésem, Kérlek segítsetek imáitokkal.Bár itt ragyog a nap , de lelkem  mélyén a szomorúság és kétség ...53 éves vok. 50% nyugdíjas, munkahelyem passz ,.....
Egyedül élek , lányom 19 éves a G:D:F_ -en tanul BP-en.
4 napot dolgoztam ,mint "új" munkaerő, elestem eltörött a bokám ,össze kellett tákolni még aznap este jan 13,-án  megműtöttek Szekszárdon a Balesetin.- tele van mindenféle lemezekkel, sínnel, stb.  tegnap szedtek ki  egy kb.8cm csavart ami összefogta a kül és belboka csontot.  -mindenki azt tanácsolja, 32 éves munkaviszonnyal nyugodtan kérhetném az állapot rosszabbodást, 50% -67%-ra ami egyszer már voltam de mivel a depresszióból "pár éve kiimádkoztak a Tesók" az O.SZ.I visszavette 50%-ra.Fél éven belül 2. baleset történt a lábammmal,4 éve is inszalag szakadásom volt.,akkor is 4 hét gipsz.Szóval nagy ellenségem az ördög minden oldalról meggyötör, de az én Uram az ÚR  minden bajból eddig is kimentett  eddig is.Dicsőség Istennek!
Nem biztos hogy visszavesznek (varrónőként ) a lábamra  és derekamra szükség lenne.
 De hát nem tudom mi lenne a helyes megoldás,az életemben.......mozgáskorlátozottként sehol nem vesznek tudomást rólam. Bárcsak  tudnék fájdalmak nélkül dolgozni nyugdíjas koromig Istenem tudja, soha nem voltam lusta, egyedül neveltem a lányomat.                                           -kertészkedtem.ami már nem megy :04: sajnos
-   ízületi fájdalmak is kínoznak  hónapok óta.Borzalom, megpróbálok tűrni, nehéz!
gerinc fájdalmak,(spondioliosis)durva meszesedések nyakban is, van róla röntgen,
a cukor is néha felszökik, szív problémák  is vannak.Vese cisztát is találtak, jobb uréterben pedig követ, ami egyenlőre stagnál...ha görcs rögtön urológia! évek óta ......

Tehát azért szeretnék imát kérni ,hogy sikerüljön a mozgáskorlátozottság sikere, mert ez a tét...jelenleg...és győzzön az Ígazság ! Jézus  nevében !
Köszönöm hogy elovastátok kérésem, áldja meg az ÚR  hozzáállásotokat. :2smitten:
 
Jött egy 50.000Ft os villlany végszámla,aminek a kifizetése nagy teher..!Mindent átadtam
az ÚR szent kezébe Legyen az Ő akarata !Lehetőségeimhez képest adakozok ,tizedet fizetek, ....
 köszönöm Istennek a lehetőséget ,hogy ezeket a terheket letehettem,   :2smitten:
Áldjon meg az ÚR Mindnyájatokat,                                         szeretettel      Irénke
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 13, 16:20:41
Irénke! Neked egy nagyon csodálatos gyülekezeted és pásztorod van. Biztosan hozzá is fordultál segítségért és imádkoznak érted. Mi is imával hordozunk a kis csapatunkkal. Legyen a hited az Úrban mint eddig. A szerető és gondviselő Istenünk veled van és Ő tudja, hogy te pedig egy nagyon finom és jóindulatú kis teremtés vagy.

Szeretettel és öleléssel:  :rozsa: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 13, 16:44:49
Kedves Irene.  :088:

Imádságaimban megemlékezem rólad. Vígasztaljon mindig minden helyzetben az a tudat, hogy van egy Urad, ki tudja minden rossz dolgodat! :088:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 13, 19:17:58
Kedves Irénke!  :05:

Imádkozom érted...

Isten szeret Téged... ezt egy percig se feledd...soha... a nehéz időkben sem...
Zsid 2,10
Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.

"Szenvedéssel formál a Mester!" Áldott a Mester formáló keze... :2smitten:

Aranyat, ezüstöt... tűzben tartva tisztítják... "kiégetik" belőle a salakot...
Azután még csillogóbb..., ragyogóbb... tiszta lesz...  :05:

Az Úr veled, kedves testvérem...

1Kor 10,13
Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

Igen... Isten HŰSÉGES... :2smitten:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 13, 19:43:11
Én szeretem a záport! Az erős vihart nem. Amikor Pesten volt a tüzijáték idején a nagy vihar, én azon is ott voltam. Édesanyámat szem elől vesztettük apával. Nagyon aggódtam érte!! Mi bejutottunk egy védett hely alá, de később visszafordultunk anyáért! Hát jól eláztunk! :) Ha valaki nem volt ott, akkor úgy tudnám leírni a dolgot, hogy úgy jött az eső, mint amikor időről időre lendületből lelocsolják az embert egy lavor hidegvízzel!

Szia Ádám!  :044:

A meleg nyári záport én is...  :05:

A tengerparton sokszor volt már ilyenben részem... tök jóóó ilyenkor bemenni a vízbe.., ott várni meg amíg elvonul...  :05:
Csak a zivatar esetén veszélyes, mert lecsaphat a villám a vízre... és az vezeti az áramot...  :03:

Emlékszem arra a viharra azon az aug 20-án. De mi csak a tv-ben néztük. Én egyáltalán ki sem mentem... a tesóim meg úgy döntöttek, hogy hazajönnek, nem várják meg a tűzijátékot...
Milyen csodálatosan, vezette  őket az Úr ...  :2angel:
Nem tudták megmagyarázni, hogy miért... csak egyszerűen úgy döntöttek, hazajönnek, nem várják meg... nem érdekelte őket...
Ahogy beléptek a lakásba... kb 15 perc múlva, lecsapott a nagy vihar...

Jó az Úr, gondja van az övéire... :05:

És nagyon jóóó volt olvasni, hogy aggódtál Édesanyádért... :05:
És olyan jóóó, hogy a viharban is megóvott benneteket az Úr... :05:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 14, 06:43:53
Sziasztok!  :044:

Jó reggelt kívánok Isten áldásával... és egy még szebb, áldottabb napot mindenkinek! :2smitten:

Aki korán kell, aranyat lel! - ugye tudtátok...? - csak fáradt... erről már nem szól a közmondás...:2crazy: :hehe:


Szeretettel:
kövecske

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Március 14, 06:58:12
Aranyhal nincs? (Csak a 3 kívánság miatt... Bár meg van írva, hogy ne kívánd...)

 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 14, 07:08:40
 :2funny: :2funny:

Tothg... nagyon "csipázom" a humorod... tuti... 2x álltál sorban érte...  :fetreng: :fetreng:
így van akinek nem jutott... :2tickedoff:

Legyen áldott a napod... és maradj mindig ilyen derűs, jókedvű, poénos... ez is egyfajta "kincs"... nem kell Neked aranyhal... :2crazy: :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 14, 07:42:58
En is nagyon "csipazom"(kovecske szohasznalataval elve) a humorod,tothg!
Emiatt loptad be magad kulonosen a szivembe :037:
Maradj mindig ilyen :igen:
 :033:-ilyen szep napfenyes napot kivanok mindenkinek.Ha az egen nem is latszik helyenkent,a szivunkben azert ragyogjon!!!
 :028:-mindenkinek.
Szeretettel,Edit. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Március 14, 07:49:19
Jó látni a vidámságotok!  :2smitten:

Én  is azt kívánom, hogy ma (is) legyetek áldottak! Mindenkinek szép napot! :05:


Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Március 14, 08:16:06
Szép  :morning:  kívánok én is minden kedves most ébredő, és már fent levő fórumos Testvérkémnek!  :fel:
Mindezt most csak azért tudom megtenni, mert ma nem dolgozom,  :078: ugyanis mindjárt viszem a kocsimat szerelőhöz.
Nagyon boldog és vidám  :033: kívánok Mindenkinek. :043:

Szeretettel: GLD46  :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 14, 10:38:45
Sziasztok!  :D

Én is kívánok mindenkinek egy nagyon szép napot az Úrral.  :088:
Isten szeretete, békessége és ereje legyen nyilvánvaló életeteken!

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 Március 15, 08:54:43
Kívánok mindenkinek   áldott  szép napot

 :2smitten: Köszönöm szívemből a vissssza jelzéseket ,amit kaptam tőletek

Köszönöm imáitokat. :2angel:   
 

Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 16, 09:18:17
En ezt most csak probakent tettem fel,az Antee utasitasait kovetve.Nem tudom sikerult-e,de,ha igen,nagyon orulok,hogy megint tanultam valamit.Kulonben ez az unokaocsem a kislanyaval akinek szuleteset annyira vartuk es boncolgattuk a rokoni szalakat.Mi is ilyen nyugodtan es bekesen fekhetunk Atyank kebelen.
Nem?

Antee!A nap vegen szerintem ki is torolheted[sot kerlek ra] mert ennek meglatasom szerint nincs helye itt.Tenyleg csak proba volt.Nyomtam en az "elonezetgombot,de csak az irast mutatta,abbol meg nem tudtam meg,hogy a kep is elmegy-e.Szoval torolheted.
Koszike szepen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 16, 09:28:03
De jo......sikerult :043: :036: :043: :036:
Nahat,megint tanultam valamit.
Koszi Antee :016:

Magda kedves,probalkozz...menni fog!!! :afro:


Anteekam,holnap ne talaljam itt,oke?Az egesz hozzaszolast torold!  :2knuppel: :2knuppel: :2knuppel:
 ;) :040: :105: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 16, 10:02:04
Drága Edit!  :2smitten:

Ha az egész hozzászólást törli, akkor ez is értelmetlenné válik amit most írok... :2crazy: :05:
(Elég ha törli Anti a képet... szerintem...):05:

Igen... ilyen békésen pihenhetünk Atyánk kebelén... minden nyomorúságunk ellenére is...  :2smitten:
És amilyen örömet jelent ez az apának -, ami látszik a képen - úgy örül nekünk is Atyánk... :2angel:

Nagyon ari a baba, és boldog a papa... :2smitten:
Az Úr áldása legyen rajtuk... erősödjön, növekedjen ez a kis baba testben, lélekben..., szeretteinek örömére, és az Úr dicsőségére! :2smitten:


Szeretettel:
kövecske



Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 16, 10:16:39
Draga kovecske!

Ha csak a kepet torli,akkor egyebb mondat valik ertelmetlenne abbol amit irtam.
Ugyhogy Antee "bolcsessegere" bizom,hogy vegulis mit csinal.
Aldott napot neked es mindenkinek. :2smitten:

Edit.

Ezt- :2knuppel:- visszavonom akkor.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 16, 10:21:10
 :hehe: :hehe:

Még jóóó, hogy visszavonod... :2crazy:

Neked és szeretteidnek is... legyen áldott napotok!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 16, 10:51:16
Kedves Edit!  :05:

A hozzászólásaidat a képpel együtt megtartottam és ebbe a topicba áthelyeztem.
Ide jobban illik.  :089:

Örülök az örömödnek, hogy sikerült!  :D

Isten adjon neked szép napot!

Szeretettel,
Antee

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 16, 10:52:44
Kövecskének köszönöm a közreműködését!  :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Március 16, 17:46:37
Kedves Edit!

Drága Edit!  :2smitten:



Igen... ilyen békésen pihenhetünk Atyánk kebelén... minden nyomorúságunk ellenére is...  :2smitten:
És amilyen örömet jelent ez az apának -, ami látszik a képen - úgy örül nekünk is Atyánk... :2angel:

Nagyon ari a baba, és boldog a papa... :2smitten:
Az Úr áldása legyen rajtuk... erősödjön, növekedjen ez a kis baba testben, lélekben..., szeretteinek örömére, és az Úr dicsőségére! :2smitten:


Szeretettel:
kövecske





Kövecske hozzászólására mondok én is tiszta szívből ÁMENT, hiszen jobbat nem is kívánhatnék a családnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 16, 18:21:42
 :D

Teljesen egyet értek veletek, sőt

annyira, hogy a biztonság kedvéért mindjárt lementettem a képet   :hehe:



 :084:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 16, 19:03:54
Tudtam en,hogy a mi Antee-nk megtalalja a helyes megoldast :066:  ;)

Koszi szepen  :026: Antee.

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Március 16, 19:11:49
Sziasztok!   :088:

Olyan jó olvasni ezt az oldalt! Árad a szeretet a mai nap írásaiból. :2smitten:

Mindegyikőtökre Isten áldása, és egy nagy Ámen!  :2angel:


Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 16, 21:40:03
Kedves Fórumozók!

Mária testvérünk lemondott moderátori jogáról. Köszönet neki, hogy több mint 1 éven át kitartóan részt vett közösségünkben moderátori munkájával!
Személyével veszített a fórum egy kedves, jókedvű testvért, aki sokunkat bátorított és megnevettetett.  :088:

Az Úr fogja "mennyei valutában" megfizetni szolgálatát közöttünk.

Az Úr áldjon meg kedves Mária!

Szeretettel,
szolgálótársad és testvéred az Úrban: Anti
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 16, 21:53:22
Kedves Mária!

Igaza van Antinak, sokat nevettünk..., poénkodtunk...,
És ha vannak is témák, amiben ütköztek a nézeteink...alapjában véve jól elvoltunk... épültünk...  :05:

De ha így döntöttél, akkor biztos ezt meg is alapoztad... az Úrra figyeltél...

Kívánom, hogy életed, legyen áldott, és légy magasztalására Isten dicsőségének!  :2smitten:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 16, 22:11:41
Drága Testvérkéim az Úrban!

Nem megyek el úgy a fórumról, hogy ne köszönjek el tőletek. Már néhány hónapja fontolgatom és most döntöttem. Jó volt veletek lenni, hiszen sok kedves együtt töltött időnk volt néhányótokkal. Az időm nem igen engedi meg, hogy itt is egész emberként tudjak helyt állni. A moderátorság pedig ezzel jár. Antinak jeleztem ezt már egy ideje. Amikor elvállaltam egyik testvérünk felkérésére, hogy segítsek beindítani a fórumot, hiszen van benne gyakorlatom, akkor közöltem, hogy nem tudok moderátori feladatot ellátni. Hát mégis valahogy maradtam. Megszerettem Antit és nem akartam magára hagyni. Ez most is úgy tűnik, de tudom az Úr jobbat küld helyettem. Benne kell bízni! Vannak olyan testvérek, akiket nagyon bezártam a szívembe és hiányozni fognak. Kérlek benneteket, ha bárkit megbántottam volna az írásaimmal, bocsásson meg nekem, nem volt szándékos. Éppen olyan gyarló ember vagyok, mint bárki más. Még nem értem a célba, így van hibám bőven. Lehet, hogy sokkal több mint bárkinek itt a fórumon, de az Úr munkálkodik bennem. Egy biztos, nincs se sérelem se harag bennem senki felé. Szeretlek benneteket! Kívánom, hogy az életetek területén sok sok áldás, gyógyulás, szabadulás legyen. Növekedjünk az Úrban! Dicsérjük Őt, hogy úgy szeret és fogad el minket, amilyenek vagyunk! Tegyük ezt mi is! Vigyázzatok egymásra, mert az Úr közel!

Szeretettel és öleléssel, sok puszival búcsúzom tőletek: Mária  :026: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: almácska - 2008 Március 16, 23:26:32
 Drága Máriám!

 Nagyon fogsz hiányozni,mert te szinvolat adtál a fórumnak. :2smitten:
 Az Úr nagyon meg áldott téged minden mennyei ajándékal.
 Tudom, hogy az Úr most már más feladatot bizot rád....de tudom, hogy ott is helyt  fogsz állsz mint bárhol.
 Fogad szeretettel ezt a verset ez az egyik kedvencem, a sokból.


     VÁCI MIHÁLY:

     MÉG NEM ELÉG!


Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni,
suhogni élivel.
Nem elég álmodozni.
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnk - tudni kell!
Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elöl indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!
Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: - az értelem!
Mit ér a hővös ész?!
Több kell: - az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég - a Világért!
Több kell: - a nemzetért!
Nem elég - a Hazáért!
Több kell most: - népedért!
Nem elég - Igazságért!
- Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

Üdvözlettel: almácska
    :026: :081: :084:

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 17, 05:03:38
 :(


Drága Máriám!

 Nagyon fogsz hiányozni,mert te szinvolat adtál a fórumnak. :2smitten:
 Az Úr nagyon meg áldott téged minden mennyei ajándékal.
 Tudom, hogy az Úr most már más feladatot bizot rád....de tudom, hogy ott is helyt  fogsz állsz mint bárhol.
 Fogad szeretettel ezt a verset ez az egyik kedvencem, a sokból.


     VÁCI MIHÁLY:

     MÉG NEM ELÉG!


Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni,
suhogni élivel.
Nem elég álmodozni.
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnk - tudni kell!
Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elöl indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!
Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: - az értelem!
Mit ér a hővös ész?!
Több kell: - az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég - a Világért!
Több kell: - a nemzetért!
Nem elég - a Hazáért!
Több kell most: - népedért!
Nem elég - Igazságért!
- Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

Üdvözlettel: almácska
    :026: :081: :084:

 


Érdekes ez amit Almácska írt, de még ebben a vonatkozásban is az előre menetelés, és nem a meghátrálást hírdeti a költő.

Sokkal jobb lenne, ha maradnál, és akkor is, ha nem mint modi.

Ezt, nem gondolom jó megoldásnak.


 :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Március 17, 06:57:59
Mária remélem csak a moderátorságról mondtál le... Ha igen akkor még találkozunk itt fennt, vagy már nem is szeretsz bennünket  :nagyonsir: ?
Ha találkozunk, akkor meg ne ijesztegessssél itten minket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Március 17, 09:01:54
Mária ez annyira rossz, végtelenül fogsz hiányozni. :pityereg: Ugye azért leszel itt néha?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 17, 09:03:28
Hat mit is mondjak? :?: :104:
Meglepett Marianak a dontese,nem erre szamitottam,nem igy  es nem pont most.
Az idozites szerintem nem a legjobb.A nezetelteres elott vagy joval utanna kellett volna.Most mas vetulete van a dolognak,legalabbis az en szememben.Na mindegy.

Maria!
Gondolom,te tudod mit csinalsz.Az Ur legyen veled tovabbra is,O legyen a te utmutatod es bolcsesseged forrasa ezutan is. :026:
Ha nem is olyan intenziven,de meg azert reszt vehetnel kozossegunkben.Igenis kell neha csendben maradni es csak az Urra figyelni,akkor tud igazan szolni hozzank.A "zajban-zurzavarban" nem lehet meghallani ugy a hangjat.Szivbol kivanom,hogy aldasodra legyen ez a csend.
Mi itt vagyunk!

Szeretettel
Edit. :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Március 17, 09:44:42
Minden embernek kell, legyen egy feladata ebben az életben - kötelességen belül, vagy azon felül is talán -, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell, legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be... Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való.

/Wass Albert/

Kedves Mária!!!
Isten áldjon,és vezessen Téged,tovább eme küldetésben,bárhogy és bárhol is tedd ezt!  :026: az eddigiekért,és remélem nem tünsz el! :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 17, 15:15:25
 :(

Kedves Edit, gondolom semmi sem mindegy - legalább is nekünk -, a te igened legyen igen, és a nemed nem, mondja az írásban a Szent Szellem.
Ha valamit megláttat velünk egyen- egyenként Isten akkor a közbenjáró feladatot várja el tőlünk vsz. :047:


Itt nagyon sötét fellegek gyülekeznek , de az Úr kezébe tettem a környezetem és az ismerőseimet, akik közeliek, vagy távoliak, hogy ők is megtérésre jussanak, bármilyen helyzetbe kerülnek.

Nagyon hálás vagyok értetek az Úrnak  :D

Annak meg külön örültem amit nekem írtál.

A fórum találkozóval kapcsolatban pedig, még amikor nem jelentkeztem be eszembe jutott, hogy esetleg az a ház alkalmas, de távol legyen tőlem minden erőszakoskodás.
 
Még addig az Úr is visszajöhet.   :036: :037: :074: :068:


 :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 17, 18:40:38
Kedves Magda!
Nem ertettem meg mire irtad azt,hogy:"....a te igened legyen igen es a nemed,nem-mondja az irasban a Szent Szellem."
Meg,hogy:" Ha valamit meglattat velunk egyen-egyenkent Isten,akkor a kozbenjaro feladatot varja el tolunk."
Valahol ellentmondtam onmagamnak?Vagy ugy latod tennem kell valamit?Szeretnem megerteni.
Kerlek fejtsd ki bovebben.
Elore is koszike.

Szeretettel
Edit. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 17, 19:17:36
Kedves Magda!
Nem ertettem meg mire irtad azt,hogy:"....a te igened legyen igen es a nemed,nem-mondja az irasban a Szent Szellem."
Meg,hogy:" Ha valamit meglattat velunk egyen-egyenkent Isten,akkor a kozbenjaro feladatot varja el tolunk."
Valahol ellentmondtam onmagamnak?Vagy ugy latod tennem kell valamit?Szeretnem megerteni.
Kerlek fejtsd ki bovebben.
Elore is koszike.

Szeretettel
Edit. :2smitten:


Köszönöm kedves Edit, hogy megtiszteltél kérdéseddel.

Azzal kapcsolatban írtam, hogy leírtad, ahogy Mária elbúcsúzott, és a végére tetted, azt a szót, hogy "mindegy".

A mi Urunk az Úr Jézus Krisztus ezt mondta:

Máté ev. 5. fejezet

 33. Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet.
  34. Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke;
  35. Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa;
  36. Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé;
  37. Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.

Nekem is rájárt a szám a "mindegy" szóra, míg meg nem kértem az Urat, hogy tisztítson meg ettől a szótól, mert nekem nem lehet semmi sem mindegy, ha HOZZÁ tartozom.

Most a kérdésed második fele:

Azok tünnek fel nekem, gondolom mindenkinek, amik velem is kapcsolatban vannak.
Vagy azért mert még én is rejtegetek tudtomon kívül magamban olyan dolgokat, amit a másik megvalósít,

vagy azért, mert Isten fel akar engem használni arra, hogy észrevéve azokat amik nem helyesek, közben járjak Istennél a másik szabadulhasson abból.

Mint a vörös tehén hamvával is a másik moshatta meg a társát, de ekkor magának is feladata lett.

A mi testünk sejtjei laza kapcsolatban van egymással, látszólag laza ez a kapcsolat.
A csillagok is laza kapcsolatban vannak egymással, látszólag laza ez a kapcsolat.
Még is így tartják fenn az egyensúlyt.

Gondolom Krisztus teste az EGYHÁZ tagjai is ilyen kapcsolatban vannak egymással, én felelős vagyok a másikért - ha megláttam - ő felelős értem - ha meglátta valamit, ami probléma a másiknál.

Ha nem lehet a másiknak szólni, akkor közbenjáró imával,vagy mind a kettővel.

Nem tudom érthetően tudtam e leírni, ha nem akkor megpróbálom azt a részt újra .


 :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sándor - 2008 Március 17, 20:51:18
Kedves Testvérek,

Isten egybeszerkeszti az Ő népét minden lehetséges módon. Nem végez értelmetlenül semmilyen munkát. Azt határozta, hogy a kicsiny nyáj ne szégyent hozzon Rá, hanem egy nagyon is világos bizonyságai legyenek a világ számára. Az Ige élő és ható - élővé és hatóvá tesz minket. Nagyon megható az a kiváltság, hogy bármilyen területen, gyülekezetünkben, fórumon, beszélgetésekben - az Ő eszközei lehetünk és az Ö országának építésében vehetünk részt. Minden ember szolgál valamelyik hatalomnak és építi annak országát - Isten kegyelme, hogy mi itt vagyunk ezen a fórumon.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 18, 11:57:35
Koszonom kedves Magda a valaszodat es velemenyedet.Igerem,elgondolkodom rajta.Valamint koszonom,hogy felhivtad ra a figyelmem.
 :026:

Szeretetel
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 20, 09:28:16
Drága Testvérkéim az Úrban!  :084:

Annyira elhalmoztatok sokan a szeretetetekkel, -priviben, e-mailben, skypen... stb- hogy nem tudom kiállni, hogy ne írjak ide. Nemis gondoltam azt végig, hogy ennyire sokatoknak fájdalmat okoz az én elmenésem. Kérek mindenkit, aki így érez, hogy bocsásson meg nekem! Nem bántásképpen tettem. Igyekszem irogatni ahogy az időm engedi. Megígérem nektek.

Ölelő szeretettel: Mária  :091:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 20, 10:38:58
 :D Akkor annak a bizonyítéka, hogy szeretnek téged.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Március 20, 12:34:58
Hitem szerint... :076:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 20, 16:39:47
"Láss! A hited megtartott."
 :hehe: :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: árpi - 2008 Március 20, 19:19:36
Reviczky Gyula: Húsvét


Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.
Szíveinkben, mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámadt az Isten-Ember
Győzedelmesen!

Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső;
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő:
Gondoljon feltámadásra,
Mely örök leszen,
Feltámadt az Isten-Ember
Győzedelmesen!

MIndenkinek Istentől elkészített, megáldott nagypénteki & húsvéti elcsendesedést és ünneplést kívánok!
pá.á



Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 20, 19:22:20
Szia Árpi!  :044:

Köszike szépen... viszont kívánok neked is... :05:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 21, 11:36:19
Sziasztok!  :D

Mindjárt kell indulnom munkába. Ma fogok betanítani egy új emberkét a munkahelyen. Ha bevállik, akkor tud helyettem dolgozni vasárnap!  :058:
A héten lenne/lesz az első szabadnapom vasárnap, immár 2 éve. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Március 21, 11:37:11
Úgy legyen! Sok sikert!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Március 21, 11:47:00
Én most egy időre elbúcsúzom, mert otthon nincs net, jövő héten meg elutazunk a feleségemmel egy keresztény találkozóra.

Ne örüljetek, visszajövök!

 :igen: :igen: :igen: :igen: :igen: :igen: :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 21, 11:49:10
Az Úr Legyen veletek... :05:

Sok -sok áldást, erősödést, növekedést a hitben, a kegyelemben!

Legyen áldott a találkozótok!  :05:


Szeretettel:
kövecske

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Március 21, 11:49:55
Köszönöm! Aztmondták kényeztetni fognak. De tényleg!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 21, 11:50:50
Aztapaszta... sem semmi...  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 21, 11:54:56
Sziasztok!  :D

Mindjárt kell indulnom munkába. Ma fogok betanítani egy új emberkét a munkahelyen. Ha bevállik, akkor tud helyettem dolgozni vasárnap!  :058:
A héten lenne/lesz az első szabadnapom vasárnap, immár 2 éve. :088:

De jóóó ... remélem beválik... :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Március 21, 11:57:45
Jaj, hát a nagy búcsúzásban elfeledtem boldog  ünepet kívánni!

Tehát:

Mindenkinek nagyon boldog Húsvétot kívánok! Éljétek át , Isten szabadítását!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 21, 11:59:44
Ámen!

Köszike... nektek is hasonló jókat kívánok... :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Március 21, 12:22:18
Gábor nagyon jó hetet, majd mesélsz róla ha visszajöttél ugye?
Anteenak pedig szabad vasárnapokat.  :064:

Én sem sokat leszek gép előtt biztosan.

Áldott húsvétot kívánok Mindenkinek, sok élményt a feltámadott Urunkkal !  :027: :026:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 21, 12:36:44
 :D


Kívánok minden itt megfórdulónak gazdag, bőségben dúslakodó napokat.

Legyetek bőségben Isten ismeretében és Isten igazságában.

Minden dolgotok SZERETEBEN MUNKÁLKODÓ HITBEN menjen végbe.


:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: atesz - 2008 Március 21, 13:46:59
En is azt kivanom minden ide betoppano emberkenek hogy bizza ujra magat az Ur karjai kozze nem fogja megbanni ezt en oszinten megmondom!!! JESUS LOVES YOU aldjatok meg azokat is akik atkoznak titeket !! Kivanok egy kellemes es aldasokban gazdag szep jo napot:P:) atesz
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 21, 17:28:39
 :D



Sziasztok!  :D

Mindjárt kell indulnom munkába. Ma fogok betanítani egy új emberkét a munkahelyen. Ha bevállik, akkor tud helyettem dolgozni vasárnap!  :058:
A héten lenne/lesz az első szabadnapom vasárnap, immár 2 éve. :088:


Sikerült?



:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 21, 17:42:18
Köszönöm az érdeklődést. :D

Úgy néz ki, hogy még ezen a Vasárnap kell dolgoznom, de jövő Vasárnap talán nem.
Adja az Úr, hogy ne kelljen mennem jövőhéten.
Az új srácnak még kell sokat tanulnia, mielőtt egyedül munkába áll.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: atesz - 2008 Március 21, 17:44:09
Huu hat jah igen kell sokat  tanulni :P:) amugy Antee megtudhatom te mit melozol? amugy te vagy az Admin?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Március 21, 22:20:35
Szia, kedves Anti!  :05:

Kívánok neked olyan vasárnapokat, amelyeken nem dolgozol, csak szolgálsz. Na meg persze egy kicsit pihensz is.  :089:
Mert ha valaki örömmel szolgál másoknak, az felüdül.  :2smitten:

Szeretettel:
Éva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: atesz - 2008 Március 21, 22:24:38
AMMEN!!! ugy legyen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 21, 23:04:35
Huu hat jah igen kell sokat  tanulni :P:) amugy Antee megtudhatom te mit melozol? amugy te vagy az Admin?

Kedves Atesz! :05:

Természetesen megkérdezheted, hogy mit dolgozom. Szakács vagyok, alap szinten. Az alap szintet arra értem, hogy annyira széles körben nem foglalkozom étel készítésével.  :088:

Igen én vagyok az Adminisztrátor, de mi több, egy testvéred az Úrban. :2angel:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 21, 23:06:30
Szia, kedves Anti!  :05:

Kívánok neked olyan vasárnapokat, amelyeken nem dolgozol, csak szolgálsz. Na meg persze egy kicsit pihensz is.  :089:
Mert ha valaki örömmel szolgál másoknak, az felüdül.  :2smitten:

Szeretettel:
Éva

Drága Yeva!  :05:

Köszönöm szépen a jókívánságokat! Ámen, ámen és ámen. :afro:
Én is kívánok neked áldásos vasárnapokat és szintén áldásos hétköznapokat!  :2smitten:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: atesz - 2008 Március 21, 23:07:54
Huu orvendek Antee hat en amugy komuves vagyok de most jelenleg  villanyszerelesben melozok amugy nem tom de nagyon ismeros vagy lattam hogy Bekescsabai vagy hat van ott jo par baratom  Kovacs Zsizsi Csontos Erika  Tea es meg jo sokan hat  ha barmiben is tudok segiteni az oldal  fejleszteseben vagy karbantartasaban szoljal koszike
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 22, 17:11:06
 :(

Engem ez az időjárás, teljesen megviselt.

Benneteket?


:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: atesz - 2008 Március 22, 18:41:30
Engem is kedves magda .. de hat ez van  kell menni elore az elet nem all meg:P:)   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 23, 20:55:56
Sziasztok!  :05:

Nálam az újság az, hogy sajna ma is dolgoznom kellett.  :062: De reményem szerint, jövő Vasárnap már szabadnapom lesz. :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 23, 21:13:35
Szióka!  :05:

Úgy legyen...

"... a reménység pedig nem szégyenít meg..." Róm 5,5
Tehát reménykedj... :05:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: atesz - 2008 Március 23, 22:08:33
Jah Antee mi is remenykedunk hogy jovo vasarnaptol nem kiell dolgozz jo lenne aldjon az Ur
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 23, 22:24:46
Köszönöm Kövecske és Atesz!  :05:

Az Úr velünk!

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 24, 10:53:54
Sziasztok!  :D

Képzeljétek itt tegnap vagy 5 cm-es hó esett... De délutánra el is olvadt. A három év alatt nem láttam ennyi havat Angliában.
Bárcsak fehér Karácsonyom lett volna és nem fehér Húsvétom!  :D

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: atesz - 2008 Március 24, 12:14:47
Hmmmm az igen hat nem semmi Itt zilahol szep volty a karacsony hat Antee mostanaba semmi sem lep meg hidd el az Ur eljkovetele mar nagyon kozel van es orulnek ha mindnyajan nagy orommel tudnak varni minden nap  keszek legyunk Varjuk az Ur Jezust Ammen!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 24, 12:44:05
Ámen!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 25, 03:23:05
:angel2:   


Szia Kövecske!

Megkaptad a várt választ, és kedvező?


 :Jezus04:



:084:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 25, 10:47:06
Szia sion42!

Mar regen hallottam feloled.Latom am,hogy itt vagy.Orulnek,ha irnal is nekunk egy-egy gondolatot.
Egyszoval hianyollak.

Szeretettel
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 25, 11:05:17
Én is várom a hozzászólásaidat kedves Sion42! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 25, 11:14:30
"Oh, Sion ébred..." :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 25, 11:25:03
Drága Magda!  :2smitten:

Még nem... és köszike az érdeklődést... :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 26, 18:53:31
Egy nagyon kellemes hír... holnaptól felmelegedés kezdődik... :05:
És a hét végére már 15° lesz... és a jövőhéten meg igazi tavaszi meleg... :05:

De jóóó... már alig várom...  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 26, 19:02:52
 :D

Holnap szállítják a laminált padlót és, meg szeretném venni a meszeléshez a kész meszet is a holnapi napon.

14 kg kiszerelésben van, csak az Úr segítségével tudom elvinni.


:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Március 26, 21:32:48
Kedves Testvérek!

Nézzétek meg a lenti linket, érdemes!

http://www.origo.hu/tudomany/20080325-muholdkep-a-szentfold-es-a-via-dolorosa-husvet-hetvegen.html


Szeretettel: GLD46  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 26, 22:37:50
Egy nagyon kellemes hír... holnaptól felmelegedés kezdődik... :05:
És a hét végére már 15° lesz... és a jövőhéten meg igazi tavaszi meleg... :05:

De jóóó... már alig várom...  :2angel:
Kedves Kövecske!  :05:

Bár itt nem tudom, hogy várható felmelegedés, de azért a biztonság kedvéért fújd erre a napot!  :05:  :hehe:
Nagy lélegzetvételt követel.  :05: :033:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 26, 22:40:03
:D

Holnap szállítják a laminált padlót és, meg szeretném venni a meszeléshez a kész meszet is a holnapi napon.

14 kg kiszerelésben van, csak az Úr segítségével tudom elvinni.


:084:

Kedves Magda! :05:

Örülök, hogy halad a ház felújítás.  :afro: Nem tudsz valakit megkérni, hogy szállítsa el a boltból azt a meszes vödröt?
Csak ne cipekedj már... :118:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 26, 23:01:19
Kedves Testvérek!

Nézzétek meg a lenti linket, érdemes!

http://www.origo.hu/tudomany/20080325-muholdkep-a-szentfold-es-a-via-dolorosa-husvet-hetvegen.html


Szeretettel: GLD46  :2smitten:

Kedves GLD46! :05:

Nagyon szépen köszönöm a linket, amit betettél. Még sosem láttam Jeruzsálemet felülnézetből. :05:
Mégegyszer köszönöm!  :2angel:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 26, 23:44:51
Anti... nem birok én akkorát fújni... :2crazy: :hehe:

De az Úr majd rendel neked akkora szelet, ami seperc alatt odafújja... :2angel:
Csak az a fontos, hogy hátszeled legyen... ellenszélben nehéz a "tekerés" :080:... (ha már egyszer annyit bicajozol)... :05:

Szeretettel:
kövecske

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 26, 23:47:24
Köszi!  :088:

A szmájli én vagyok a biciklin? :hehe: Szeretnék felszedni pár kilót, de azért ez...szóval nekem túl duci. :2funny:

(ma vettem új biciklit)  :058: csak úgy suhan! Úgy kell visszafogni, mint egy megvadult paripát!  :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 26, 23:51:21
Kedves Testvérek!

Nézzétek meg a lenti linket, érdemes!

http://www.origo.hu/tudomany/20080325-muholdkep-a-szentfold-es-a-via-dolorosa-husvet-hetvegen.html


Szeretettel: GLD46  :2smitten:

Kedves GLD46! :05:

Nagyon szépen köszönöm a linket, amit betettél. Még sosem láttam Jeruzsálemet felülnézetből. :05:
Mégegyszer köszönöm!  :2angel:

Szeretettel,
Antee

Én annyira szeretném látni Jeruzsálemet a valóságban is... nem csak felvételekről... :088:

De esélyem nincs rá, hogy sikerülhet...

De nincs gond... mert a mennyei Jeruzsálemnek viszont polgára leszek... Isten kegyelméből... és az bőven "kárpótol"... :2smitten:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 27, 00:09:31
Köszi!  :088:

A szmájli én vagyok a biciklin? :hehe: Szeretnék felszedni pár kilót, de azért ez...szóval nekem túl duci. :2funny:

(ma vettem új biciklit)  :058: csak úgy suhan! Úgy kell visszafogni, mint egy megvadult paripát!  :2crazy:

Hááát... ami azt illeti... tényleg "alaktalan" az a kis szmájli...  :hehe:
Nehogy már olyan légy...:fetreng:  annyit fel ne szedj... :2knuppel:
De  az a kis szmájli akkor is aranyos ahogy teker...  :089:

Húúú micsoda "csodabicajt" vettél... megvadult paripaként száguld... tehát tekerni sem kell... :104:
Akkor szerintem valóban gondban leszel a kilókkal... :2crazy: nem tudod majd "elégetni" a "fölösleget"...   :114:

Tessék venni egy "normális" biciklit... :2tickedoff: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 27, 00:11:22
 :hehe:

Jééé...most néztem meg....ez egy FERRARI!!!
Azért ment olyan gyorsan.  :045:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 27, 00:21:39
 :2funny: :hehe:

Nah... Anti... remélem nem ilyen állapotban vetted...  :103:
Úgy tudom, hogy "anti-alkoholista" vagy... :2crazy: :2crazy: :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 27, 00:22:58
 :08: most lebuktam

De azért jó üzlet volt!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 27, 00:27:00
Gondoltam, hogy csatolok egy képet.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 27, 00:43:49
Köszike...  :2funny:

Hááát... ha te egy ilyen vettél egy bicikli árából... az nem semmi...  :2crazy:

Valóban jó üzlet... "alkalmi vétel"...  :hehe: :hehe:
De légy nagyon óvatos vele... ne "tekerd" ezerrel... :2knuppel: :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 27, 00:51:03
 :017: vigyázni fogok.  :089:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 27, 04:27:33
 :D

Nagyon szép a keréknégyesed, tényleg azt a képet küldted?
Ezzel jössz a talira?

Nekem csak jogosítványom van és egy kemping kerékpárom, de a kerékpáron rég nem ültem, így majd módjával kell kezdeni.

A mész haza vitelében pedig az Úr a segítségem, meg a meszelésben is, meg a felújjításban is.

Meg a lélegzet vételemben is.


:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 27, 04:40:44
 :D


Nagyon szép a műhold kép.

Köszönöm.
10 éve március 8-án érkeztem/tünk meg a Ben Gurionra és 3 napot lehettem Jeruzsálemben saját elhatározásból, aztán az elkövetkezendő 3 hónap alatt csak elindultunk, de be nem mehettünk, így csak a hegyekről nézve epekedhettem utánna.

Most a látvány felidézte az emléket.

Köszönöm


:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: éci - 2008 Március 27, 08:38:39
Szia kövecske ...olvasom ,hogy szeretnél elmenni Jerusalembe...miért mondod ,hogy esélyed sincs rá...itt az alkalom szeptember 23 án szervezett utunk van több repülőgép indul még lehet jelentkezni ...amennyiben a sziveden van ..
a részletekről tudlak tájékoztatni amennyiben érdekel...elérhető áron van.
Szeretettel Éci :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 27, 09:05:14
Sziasztok!

Erdekes,de meg eddig nem sikerult megnyitnom a muholdas linket!Rogton lefagy a gep!
Vajon miert lehet? :?: :104:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 27, 09:42:45
Na sikerult vegre megnyitni :igen:

Hat tenyleg szep volna eloben latni.
Talan majd egyszer......

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 27, 09:43:59
Sziasztok!

Erdekes,de meg eddig nem sikerult megnyitnom a muholdas linket!Rogton lefagy a gep!
Vajon miert lehet? :?: :104:

Kedves Edit nekem sem az Explorer nyitotta meg, hanem a "SeaMonkey"




:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 27, 11:32:01
:D

Nagyon szép a keréknégyesed, tényleg azt a képet küldted?
Ezzel jössz a talira?

Nekem csak jogosítványom van és egy kemping kerékpárom, de a kerékpáron rég nem ültem, így majd módjával kell kezdeni.

A mész haza vitelében pedig az Úr a segítségem, meg a meszelésben is, meg a felújjításban is.

Meg a lélegzet vételemben is.


:084:

Kedves Magda!  :05:

Sajnos az nem az én keréknégyesem.  :118:
Egy ilyen keréknégyes szerintem 40 milliótól kezdődik.  :088:

Csak egy szerény biciklim van, ami nem került 40 millióba, sőt...  :hehe:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 27, 13:23:09
Szia kövecske ...olvasom ,hogy szeretnél elmenni Jerusalembe...miért mondod ,hogy esélyed sincs rá...itt az alkalom szeptember 23 án szervezett utunk van több repülőgép indul még lehet jelentkezni ...amennyiben a sziveden van ..
a részletekről tudlak tájékoztatni amennyiben érdekel...elérhető áron van.
Szeretettel Éci :026:

Kedves Éci!  :05:

Igen... van bennem vágy, hogy elmenjek...hogy lássam...

De ez csak egy vágy...
Nagyon sok akadályba ütközik... nem vagyok magyar állampolgár... sok papirmunkával járna... sok lenne anyagiakban...és úgy gondolom, annyit nem ér...  az a pénz sokkal jobb helyre is kerülhetne, mint arra az utazásra...  :2angel:
Nagyobb szükség van rá ott, ahol a mindennapi megélhetéshez kell...

Abban biztos vagyok, ha ez nagyon nagy fontosságú lenne, hogy elmenjek oda, akkor Isten megcselekedné... de nem bír annyi jelentőséggel, hogy mindenáron elmenjek... :05:

És a mennyei Jeruzsálem az, ahol lenni akarok... és  - mint említettem is már - Isten kegyelméből, oda már megvannak a "papírjaim", és az árát is kifizette Jézus, és nem is akármiben... drága vérével fizetett érte...
És ez az ami mindenáron kell nekem... :2smitten:
És mert ez már megvan...hálából mindenem az Övé...Azé, Aki "megszerezte" nekem  ennek az országnak a polgárjogát... :2smitten:

Nagyon köszönöm a segítséged... hogy szíveden viseled... kedves vagy... köszike a bíztatást... :2smitten:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: atesz - 2008 Március 27, 19:17:05
http://www.ateszka.malp.hu Sok szeretettel ajalnom  a honlapom nezz fel es ha gondolod a vendegkonyvbe is irhatsz:P:) koszike
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 27, 19:28:58
 :D


Kedves Antee abba a pirosba még beleülni is nagy-dolog  :hehe:

Megérkezett a laminált padló, ahhoz tényleg hozzáértő  kell, mert a nútokat sem látom a 6mm-es padló lapon, nem tudom milyen lesz, de az biztos, hogy az Úr tudja.

Talán még kölcsönt is kapok, igaz, hogy 6 évig teljesen hitből fogok az anyagiak tekintetében is élni, mert a maradék aztán tényleg csak a rezsi kifizetését, és rántott levest engedélyez.

Emberileg elképzelhetetlen, de ha kell akkor Isten kirendeli a dolgokat.
Valójában ezt teszi 1998 - tól.



:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 29, 17:05:11
Na kinél mi újság?  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 29, 17:22:37
Na kinél mi újság?  :D


szóóóóóóóóóóóóóóóóóval holnap VASÁRNAP   :hehe:



:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 29, 17:40:04
Igen, Vasárnap, első vasárnapom immár két éve! :058:
Mostmár csak Hétfőtöl Szombatig ( 6 napot ) kell dolgoznom.  :D

Nektek hogy fog telni a Vasárnapotok? Gyüli és pihenés?  :D

Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 29, 18:12:04
De jóóó...  :05:

Mindennek eljön az ideje... a "rendelt ideje"... :088: :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 29, 18:15:46
De jóóó...  :05:

Mindennek eljön az ideje... a "rendelt ideje"... :088: :089:


 :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 29, 18:26:40
 :hehe: :hehe:

Drága Magda!

Ugye nem baj, ha  nem  veszem "fenyegetésnek" ...? :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 29, 18:37:24
 :hehe: :hehe: :hehe:

Majd a talin, beszerzek egy óriás palacsinta sütőt, vagy ott kérek a konyháról.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 29, 18:47:28
 :2funny: :2funny:

Ne mááár... :2tickedoff:
Agyon akarsz csapni...?  :hehe: :hehe:
nem fog menni... :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 29, 18:53:31
:2funny: :2funny:

Ne mááár... :2tickedoff:
Agyon akarsz csapni...?  :hehe: :hehe:
nem fog menni... :2crazy:

Csak mindent a maga

helyén :059: :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 29, 19:01:29
 :fetreng: :fetreng: :fetreng:


Ne ijesztegess... mert akkor el sem megyek... :2crazy: :hehe: :hehe:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 29, 21:22:01
:fetreng: :fetreng: :fetreng:


Ne ijesztegess... mert akkor el sem megyek... :2crazy: :hehe: :hehe:




Zsidó 12;8   :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 29, 22:52:57
Okés... megértettem... elszenvedem... :05: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 29, 22:56:58
Fenyítésre nem lesz szükség!  :D

Én megvédem Kövecskét! :igen:  :2smitten:

De úgy hiszem, hogy Magda fenyítése csak szeretetből tőrténne. Ugye?  :2knuppel: :2funny:


Szeretettel,
Antee
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 29, 23:05:16
De jóóó nekem... :2smitten:
(nem semmi kis önző vagyok) :08:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 29, 23:08:52
 :D Nem vagy te önző, csak szeretetre méltó ( mint sokak ).   :08: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 29, 23:10:34
Húúú... :08: :08:

Köszike... :05:

Ti is azok vagytok... :2smitten:  :08:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 30, 00:28:49
 :D


Persze,

csak a palacsintasütőst el kellett sütni, és az olyan alkalmatos volt.

Az igét meg csak a menekülősdire írtam,

nem kifejezetten neked Kövecske.

:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 30, 03:00:39
Semmi gond, kedves Magda... élveztem a poénkodást... :hehe:

És ami az Igét illeti... igaz rámnézve is...  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Március 30, 08:14:01
 :D

Semmi gond, kedves Magda... élveztem a poénkodást... :hehe:

És ami az Igét illeti... igaz rámnézve is...  :2smitten:

Péld 13,24 A ki megtartóztatja az ő vesszejét, gyűlöli az ő fiát; a ki pedig szereti azt, megkeresi őt fenyítékkel.


:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 30, 10:56:53
En most orvendezem a szulinapi ajandekomnak :043: :042: :043:

A szamitogep ele kaptam egy vagany szeket.
Nagyon elvezem. :114:
Csak vigyazva kell beleuljek,mert gurul hatrafele :108:
Meg bekell gyakoroljam,kulonben mindig a szoba kozepen kotok ki :2funny: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 30, 11:04:45
Antee,gondolom nagyon orulsz a szabad vasarnapnak.Mar eppen ideje volt.
Kivanom,hogy nagyon jol es aldasosan toltsd el.
Orulok veled egyutt. :igen: :042:

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 30, 12:18:48
Kedves Edit! :05:

Igen, nagyon örülök a szabad Vasárnapnak! De mondtam az új szakácsnak, hogyha nagyon sok munka lesz és nem győzi, akkor bemegyek segíteni neki.
Tehát szerezhetnek még meglepetéseket a Vasárnapok a munka terén.  :118:

Neked meg guruló mentes Vasárnapot kívánok! :hehe:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 30, 19:01:03
Koszi,igyekszem fekezni :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Március 30, 20:12:53
Kedves Edit! :01:

Képzeld, szerdán én is kaptam egy ilyen gurulós széket!  :hehe:...csak hogy az enyém nem gurul el, mert közvetlen az ágynál van...az ágy és az íróasztal között meg van kb.40-50cm...még az jó, hogy alacsony termetű vagyok. :hehe: :hehe: :hehe:

De különben nagyon klasz, a másik széken már nagyon fájt a hátam.

Az Úr áldjon és adjon Neked sok örömteli  percet a székben eltöltött időben. :igen:

Szeretettel: GLD46 :2smitten:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Március 31, 08:33:22
Kedves GLD46!
Akkor most egyforma oromunk van,igy at is erezhetjuk egymas oromet. :igen:
Hasonlo oromteli perceket kivanok en is szamodra.

Szeretettel
Edit. :2smitten:

Ui.nem feledkeztem meg kislanyrol a szerdai napra nezve! :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Március 31, 08:59:20
Kedves Edit!

Köszike, nagyon aranyos vagy. :089:

További áldott szép napot kívánok:GLD46  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Március 31, 09:40:52
Sziasztok!

Újra itt vagyok. Remélem örültök! (mert ha nem... :2knuppel:)

Talán az Éva kérte, hogy meséljek:

Egy külföldiek által (2000 óta) szervezett pásztor házaspár találkozón voltunk Szilvásváradon 3 napig. Tulajdonképpen azért csinálják, hogy megpihentessék és bátorítsák ezeket a házaspárokat a kitartásra és együtt (más gyülekezettel való) munkálkodásra.
Hát nagyon meglepő volt, nem számítottam ilyen bátorításra. Igazából hazafele jövet beszélgetve ébredtünk rá, hogy mi is történt velünk és Isten milyen dolgokra hívja fel a figyelmünket. Sok tekintetben rájöttem, hogy alapvető változásra van szükségem (ez eddig nem tünt fel). Érdemes kimozdulni, hogy ne csak a szűk gyülekezeti határok szablyák meg a gondolkodásunkat és látásunkat, mert Isten többre hívott...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Március 31, 10:25:01
Isten hozott újra köztünk Gábor!  :05:

Hiányoztál ám... úgy hogy elteheted azt a "gumubotot"...

Köszike a beszámolót... igaz, hogy rövid...de "kimerítő"...  :2crazy:  :hehe:

Okés... nem poénkodom... nem arra gondoltam, hogy fárasztó...  :2funny:

Tényleg igaz amit írsz, sokszor csak akkor látjuk meg a hiányosságainkat, amikor más környezetbe kerülünk...
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat... és megáldotta az Úr a találkozót...:2smitten:


Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: atesz - 2008 Március 31, 19:48:28
Antee erdekelne valami a Chat el kapcsolatosan hogyan tetted  fel a honlapra? javan keresztul fut es  ha a sajat  chated te keszitetted erdekelne koszike es ha lehetseges valami forraskod a chatnek kocc
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Március 31, 22:52:40
Kedves Atesz!  :088:

A chatet megvásároltam, a tufat.com-on. A neve FlashChat.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 01, 05:22:45
 :044:



Tudjátok?

Kölcsön felvételénél, milyen munkát lát el a közvetítő?

Miért kapja az összeg 2-3-4%-át

Köszönöm a tájékoztatást.



:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 01, 05:23:55
 :2crazy:  ez mit csinál?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 01, 09:07:39
Gondolom, közvetít...  :089: :hehe:

(Bocsika, drága Magda...  nem kekeckedem... jókedvvel ébredtem... ):2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 01, 09:24:55
Gondolom, közvetít...  :089: :hehe:

(Bocsika, drága Magda...  nem kekeckedem... jókedvvel ébredtem... ):2smitten:


Ez volt a humor, és most kötelező a konkrétum.

Mert ugye a pósta a szállítási, tehát a közvetítési díjat számolja, ami nem 2.3.4%




:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kislány - 2008 Április 01, 09:27:50
:044:



Tudjátok?

Kölcsön felvételénél, milyen munkát lát el a közvetítő?

Miért kapja az összeg 2-3-4%-át

Köszönöm a tájékoztatást.



:084:

Kedves Magda!

A közvetítőn múlik, hogy mikor, hány %-ot kér el munkadíjként, a sok nem biztos, hogy a jobb :05:
Ha valaki teljesen átvállalja az ügyfél terheit, akkor ő meg földhivatalba, bankba, ő áll sorba, ő idegeskedik, ő utazik (üzemagyag) és nem utolsó sorban ő idegeskedik, amikor felhívják a baknból, hogy nem akarják elfogadni a kérelmet.  :05: Jó esetben az ügyfélnek csak annyi a dolga, hogy aláírja a kölcsönkérelmi papírt és bemenjen a banka szerződni. Semmi egyébbel nem kell foglalkoznia, idegeskednie  :05:

Erre goldoltál?

Sok szeretettel, kislány :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 01, 09:47:47
En egy kimerult fejkendos haziasszonyra gondolok,akinek mar kilog a nyelve.

???
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 01, 09:57:39
Én meg egy "masnis" kislányra, aki incselkedve kiölti a nyelvét arra akivel "incselkedik"... :2crazy: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 01, 10:02:21
Akkor miert all keresztbe a szeme?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 01, 10:04:03
Akkor miert all keresztbe a szeme?
mert nem tudja a viccelődést abba hagyni, és most őt viccelték meg
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 01, 10:07:14
Ahhha... :094:
 :2funny: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Április 01, 10:09:37
 :049:

:2crazy:  ez mit csinál?
Lógatja a nyelvét! :2funny: :2funny: :2funny:

Na most tényleg, komolyan, nekem is egy incselkedő, huncut kislány jut róla az eszembe.

...és ez?...fogászaton volt? :2laugh:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 01, 10:13:29
 :fetreng: :fetreng: :fetreng:

ja-ja... szegény... :117:

De ahhoz képest nagyon vidám... :2crazy: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 01, 10:17:52
.




De ahhoz képest nagyon vidám... :2crazy: :hehe: :hehe:


Főleg így kiegészítve.

Azért kérdeztem meg, mert nekem egy évszakokat előadó társaság ősz megszemélyesítője volt.

Vagy egy új frizurát reklámozó  :054:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Április 01, 10:19:32
Akkor miert all keresztbe a szeme?

Amikor az oviban a gyerekek incselkednek, csúfolódnak egymással, akkor különböző grimaszokat vágnak.
Ezt még az óvó néni koromból tudom. :088:

Kedves Magda, jelenleg hitelügyintézéssel foglalkozom, ha valamiben tudok segíteni, írjál priviben.

Sok szeretet Nektek:GLD46  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 01, 10:30:41
Akkor miert all keresztbe a szeme?

Amikor az oviban a gyerekek incselkednek, csúfolódnak egymással, akkor különböző grimaszokat vágnak.
Ezt még az óvó néni koromból tudom. :088:

Kedves Magda, jelenleg hitelügyintézéssel foglalkozom, ha valamiben tudok segíteni, írjál priviben.

Sok szeretet Nektek:GLD46  :2smitten:

Köszönöm a felajánlást, küldtem egy emailt.


:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 01, 11:02:15
:2crazy:  ez mit csinál?

Szerintem csak egyszerűen kikészült.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 02, 07:22:29
Jaajj... Anti, ne máár...  :2tickedoff:

Nem is igaz... :2knuppel:

Nem készült ki...  csak egyszerűen szeret incselkedni...  :2crazy: :hehe: :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 02, 10:49:03
 :hehe:

Okés, okés! A botos szmájliddal igen meggyőző lettél, nem is merek mást mondani. :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: litta - 2008 Április 02, 15:10:48
Sziasztok!

Szeretnék ajánlani figyelmetekbe egy keresztény honlapot. Az írások segíthetnek mélyebben elgondolkodni az alábbi témákról:

Biblia, Világ, Igazság, Szeretet, Egység, Szentség, Hit, Jézus, Megváltás, Keresztény, Alázat, Bűn, Ember, Feltámadás, Halál, Imádság, Istentisztelet.

http://www.ekklesia.hu

Üdvözlettel:

Litta
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 02, 16:22:40
:hehe:

Okés, okés! A botos szmájliddal igen meggyőző lettél, nem is merek mást mondani. :020:
Köszike... :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Április 03, 09:38:55
:2crazy:  ez mit csinál?

Nekem erről egy agyonstrapált takarítónő jut eszembe... :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 03, 09:58:01
Ejnye-bejnye... :2crazy:

Ne csináljátok...  :2tickedoff: :2knuppel:

Ez a kedvenc "incselkedő" szmájlim... vagy inkább térjek át erre:  :gunyos: ?

Nah... ez legalább egyértelmű... csak más a jelentése...  :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 03, 10:14:35
Nallam most az az ujsag,hogy holnap[penteken] mennem kell a nyugdijbizottsag ele.Meghosszabbitjak egy evre vagy elutasitanak.Ha nem kapom meg a meghosszabbitast az nagy gondot fog jelenteni mert akkor azt a kicsi penzt se fogom kapni(ft.-ba kb.23.000)
Egeszsegileg pedig eleg hadilabon allok,raadasul az en koromba meg egeszsegesekkel is alig allnak szoba.
Termeszetesen tudom,hogy az Ur tudja a helyzetem.Mar odabiztam Ra,legyen meg az O akarata.
Azert kerlek testvereim-aki gondolja,hogy feltudja vallalni-imadkozzatok az ugyemert.Az Ur tudja mi a terve velem a jovoben.En alazattal elfogadom a donteset.
Elore is koszonom nektek :017:

Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Április 03, 10:19:23
 :2smitten:

Kedves Edit!

Úr Jézus szerető gondviselése legyen veled!

Szép igei gondolattal erősítlek: "Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el." (2.Kor.12:9)

Szeretettel: Marietta  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 03, 10:28:26
Halasan koszonom Marietta.Ez az ige sokszor elottem van,sokszor batoritott mar.
Most ujra ezt teszi.
 :thanks: :016:

Cs.Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 03, 11:20:05
Kedves Edit!  :088:

Imádságaimba foglallak. Az Úr kezében vagy és minden a javadra válik. :088:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Április 03, 11:28:20
Ejnye-bejnye... :2crazy:

Ne csináljátok...  :2tickedoff: :2knuppel:

Ez a kedvenc "incselkedő" szmájlim... vagy inkább térjek át erre:  :gunyos: ?

Nah... ez legalább egyértelmű... csak más a jelentése...  :hehe: :hehe:

Ne tedd. Incselkedésre jó a "takarítónő" is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 03, 11:35:48
Ejnye-bejnye... :2crazy:

Ne csináljátok...  :2tickedoff: :2knuppel:

Ez a kedvenc "incselkedő" szmájlim... vagy inkább térjek át erre:  :gunyos: ?

Nah... ez legalább egyértelmű... csak más a jelentése...  :hehe: :hehe:

Kedves Kövecske!  :088:

Ha gondolod, nyugodtan áttérhetsz erről a szmájliról -->  :2crazy: erre:  :gunyos:
Legfeljebb válaszul több ilyen szmájlit rakok:  :2knuppel: :2knuppel: :2knuppel:  :2funny:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 03, 17:34:40
 :D

Kedves Edit,

ha lehet :047:

Légyszíves a beszámolót.


:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 03, 20:44:40
Kedves Antee!  :088:

Ha ezzel a szmájlival jössz:  :2knuppel:. nem ám azt hidd, hogy kifogsz rajtam...mert én akkor ezt veszem elő:  :001:
 De ha nem lenne elég... még ezt is "bevethetem" :kohajito: 


 :fetreng: :fetreng: :fetreng:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 03, 22:37:05
 :020:

 :Jezus03: Én kenyérrel doblak meg...ajándékba kapsz hozzá egy kis halat!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 03, 22:50:29
Ne mááár... :08:

Eleven szenet gyűjtesz a fejemre? :02:

Nah... többé nem poénkodom... :075:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 03, 22:56:50
 :D


Könnyű azt mondani



 :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 03, 22:59:08
Magda testvér... már te is... :pityereg:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 03, 23:02:11


 :love:


Én csak magamból indulok ki :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 03, 23:05:54
okés... így egészen más... :2funny:

De különben... ha nem is raktam hahotázós szmájlit... nem igaziak a könnyek... sem a "szomorúság"...  :05:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 03, 23:08:04
okés... így egészen más... :2funny:

De különben... ha nem is raktam hahotázós szmájlit... nem igaziak a könnyek... sem a "szomorúság"...  :05:



Na látod, hogy könnyű azt mondani, aztán úgy járunk mint a pásztor fiú aki mindég farkast kiáltott.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 03, 23:21:20
oh...jajj... :hehe:

Farkast...???  azt ne... :2crazy: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 03, 23:24:17
Ismered a mesét?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 03, 23:40:09
Nem a mesét... a Farkast ismerem... :2crazy:

Te nem ismered?  :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 03, 23:57:11
 :hehe:

Kedves Magda.
Lehet te még nem tudod, de a vezetéknevem: Farkas
De nehogy báránybőrbe bújt farkasnak nézzetek.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 04, 07:17:17
:hehe:

Kedves Magda.
Lehet te még nem tudod, de a vezetéknevem: Farkas
De nehogy báránybőrbe bújt farkasnak nézzetek.  :2funny:


 :D


Röviden:
A pásztor fiú a hegyekben addig kiabálta viccből, hogy farkas, és riasztotta az embereket, amíg azok megtanulták, hogy a pásztor fiú kiabálása csak vicc.

Így amikor tényleg a farkas jőtt hiába kiabált segítségért.



Most akkor én is így jártam a farkassal.

Érdekes, de lehet farkas bőrbe bújtatott bárány is  :117: :118: :088: :089: :afro: :044: :047:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Április 04, 10:10:51
Akkor azt kell kiabálni:

Vigyázz! Bárány!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 04, 14:32:41
 :hehe:

Nem rossz...

Vigyázz Farkas jönnek a bárányok...  :2knuppel:  :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 04, 14:35:23
Nallam most az az ujsag,hogy holnap[penteken] mennem kell a nyugdijbizottsag ele.Meghosszabbitjak egy evre vagy elutasitanak.Ha nem kapom meg a meghosszabbitast az nagy gondot fog jelenteni mert akkor azt a kicsi penzt se fogom kapni(ft.-ba kb.23.000)
Egeszsegileg pedig eleg hadilabon allok,raadasul az en koromba meg egeszsegesekkel is alig allnak szoba.
Termeszetesen tudom,hogy az Ur tudja a helyzetem.Mar odabiztam Ra,legyen meg az O akarata.
Azert kerlek testvereim-aki gondolja,hogy feltudja vallalni-imadkozzatok az ugyemert.Az Ur tudja mi a terve velem a jovoben.En alazattal elfogadom a donteset.
Elore is koszonom nektek :017:

Edit.


Kérlek ha lehet, kedves Edit írj róla   :092: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 05, 10:36:09
Na megjottem,jo hirrel a tarsolyomban :109:

Egy ujjabb evre megkaptam a betegnyugdijat!!! :igen:

Elosszor Istennek koszonom,hogy atsegitett ezen az idoszakon es,hogy legalabb ezt a "gondfelhot" elfujta a fejem felol.
Aztan nektek mondok koszonetet,akik imadkoztatok az ugyemert. :thanks:
 :026: mindannyiotokat.Koszonom,hogy vagytok nekem.
Koszonom Istennek,hogy adott benneteket nekem.Nektek pedig koszonom,hogy elfogadtatok,ugy amint vagyok,idetlenul,sok fogyatekossaggal :060:
 :017:

Szeretettel
Cs.Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 05, 11:11:10
Kedves Edit! :05:

Nagyon örülök, hogy megkaptad a betegnyugdíjat!  :D Dicsőség Istennek. :igen:
Kedves testvérünk vagy, aki nem idétlen és Krisztus testének a tagja.  :05:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 05, 12:17:02
Koszonom Antee :031:

 :08:
Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 05, 12:31:46
Drága Edit!  :2smitten:

Nagyon örülök a jó hírnek... :2smitten:

Dicsőség Istennek!
Én is köszönöm az Úrnak, hogy vagy nekem/nekünk, és mindig örülök, ha írsz...
Ha bejelentkezem és látom, hogy online vagy... már egy jóóó érzés... :2angel:

Mindnyájunkban vannak fogyatkozások...senki nem tökéletes... és ha ezt valaki tudja...sőt... meg is vallja...az már nagyon nagy dolog...az már egy bölcs ember... :2smitten:

Szeretettel:
kövecske

Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 05, 12:49:11
Jaj kovecske... :08: :08: :08:

Bolcsesseg+en?

De nagyon jol estek a szavaid  :060: koszonom.

Annyira orulok,hogy megtalaltalak benneteket :042:
Isten aldasa kiserjen tovabbra is.

Cs.Edit. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 05, 12:50:01
 :D


Én is örülök, hogy itt vagy, és megnyugodtál a döntésben.



:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 05, 13:07:11
Igen,Magda,teljes mertekben megnyugodtam benne.

Mostmar megyek-egyenlore-mert sehogyse akar magatol elkeszulni a holnapi etel :hehe: :2crazy:

Pedig szivesebben toltenem itt az idomet ;)

Cs.Edit. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 05, 13:19:58
Ejnye-bejnye...  :03:

Azt hittem, hogy csak én vagyok úgy vele, hogy nem mennek maguktól a háztartási dolgok... csak ha csinálom... :2funny:
Nah... ez van... akkor muszáj, hogy csináljuk... :118:

Átmegyek a másik topicba - ami a témának megfelel - és megkérdezem, hogy mi lesz a holnapi menü... :114:  :2crazy:


Szeretettel:
kövecske :038:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Április 05, 16:38:31
Kedves Cs.Edit!


Hála az Úrnak , Ővé a dícsőség! Veled együtt örülök , hogy megkaptad a betegnyugdíjat!  :088:
Drága Kövecske szépen megfogalmazta a szeretetteljes szavakat, így van!

Isten így szeret bennünket fogyatékosságainkkal együtt... :2smitten:

Adjatok hálát az Úrnak az Ő kegyelméért és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért. Zsoltárok 107:8

Csak két dologért kell hálát adnunk? Az nem is sok! De mi is az a kettő: az Ő kegyelme, és az emberek iránt való csoda dolgai. Csak kettő, de benne van az egész életed/m!

Szeretettel:Marietta  :088:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Április 05, 22:23:22
Nem akarok senkit se megbotránkoztatni, de belenéztem az "Uri Geller show" végébe és megint felgerjedt a szívem, hogy Isten népe "hallgat", miközben gonosz szellemi erők ejtik ámulatba az embereket pitiáner kanálröpködéssel. Már az ószövben kiállt Isten az erejével a hamis istenekkel szemben, ma miért ne tenné meg?! Ahhoz képest, hogy arról beszélgetünk, "vajon a nyelveken szólás kisebb ajándék-e, mint a többi?", inkább dicsőítenünk kellene velük az Istent és használni. Elvégre a Szellem erejét bizonyságtevésre kaptuk...
(Ne vegye senki a szívére, ez a höbölgés magamnak is szól.)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Április 07, 09:00:50
Sziasztok!

Egy rossz hír! Sztrájkolnak a BKV és a MÁV munkásai. Totál leállás. A gyerekek, nem tudtak eljutni a tanintézményekbe, és mi a munkahelyeinkre.
Minden kár - haszonnal jár, mert így látta jónak Isten, hogy kapjunk egy plusz szabadnapot. Túl sokat dolgozunk. :118:
Tényleg nem nagyon van időnk másra. :117:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Április 07, 10:09:05
Hijnye hogy én nem Pesten lakom... :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 07, 11:20:18
Szia Gábor, akkor ma egy autóssal kevesebb jár kel a városban.

Akkor lenne ez az igazi, ha csak  :pasztor02: :080: :092: :043: lehetne közlekedni.

Na még a lovaskocsi, de olyan smaile nincs  :118:


Szeretettel
Magda
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 07, 12:31:54
Sziasztok!

Egy rossz hír! Sztrájkolnak a BKV és a MÁV munkásai. Totál leállás. A gyerekek, nem tudtak eljutni a tanintézményekbe, és mi a munkahelyeinkre.
Minden kár - haszonnal jár, mert így látta jónak Isten, hogy kapjunk egy plusz szabadnapot. Túl sokat dolgozunk. :118:
Tényleg nem nagyon van időnk másra. :117:

Különben vsz nem rossz a hír, mert rájönnek az emberek
minél kevesebbet dolgoznak annál több lesz a pénz  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Április 07, 12:55:06
Akiket emiatt elbocsájtanak holnap az állásukból,mert nem tudtak eljutni,és akik készültek az óráikra,és jó jegyeket reméltek a mai naptól,azok kevésbbé fognak örülni. :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 07, 13:03:48
Akiket emiatt elbocsájtanak holnap az állásukból,mert nem tudtak eljutni,és akik készültek az óráikra,és jó jegyeket reméltek a mai naptól,azok kevésbbé fognak örülni. :062:


Ebbe neked teljesen igazad van, de semmi nem történhet Isten engedélye nélkül
Ámos 3,6
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Április 07, 14:33:51
Nem bocsánatak el senkit, mert minden munkahelyen el kell fogadni (igazolás nélkül), hogy esetleg nem ment be dolgozni (mondták a hírekbe).
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Április 08, 08:05:19
Sziasztok!

Így van. Minden hiányzás igazolt! De akik felsőbb oktatási intézményekben tanulnak, azok most nem igazán örülnek, a hiányzásnak. A fiam is pipa, mert olyan feladatokat oldottak meg "nélküle", amiről nem tesz jót, hogy hiányzott. És jó lett volna ha ott tud lenni.  :117:

De igaza van Magdának, Isten megengedte. Az egy dolog, hogy biztos nem Ő akarta ezt a sztrájkot; az meg egy másik, hogy ha megengedte, akkor valami célja is van vele. A kérdés, megértjük-e, hogy mi az a cél? Attól tartok akik miatt volt ez az egész, aligha...  :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 08, 14:54:26
Kedves Yeva!  :2smitten:

Ne légy pesszimista... :2crazy:

A Te fiad okos gyerek... ismerem... :hehe: :hehe: :hehe:
Be fogja hozni a lemaradást...
És reménykedjünk abban is, hogy nem volt értelmetlen az a fránya sztrájk... :089: :088:

 Nah...nem kioktatni akarlak... csak vigasztalni... :08:
Nem mintha nem volna igazi Vigasztalód... csak azért még is... :2smitten:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 08, 16:43:03
Sziasztok!  :05:

Idáig nem jutott el a sztrájk. :hehe:
De itt az eső olyan gyakori, mint ott a sztrájk. :2tickedoff:
2-óra fele kinéztem az ajtón és gyönyörűen sütött a nap. Rá 5-10 percre az ég beborulva, közben esett az eső... :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 08, 18:29:24
Szióka!  :hehe:

Nah... azért a sztrájk nem olyan gyakori... nem fordul elő napi több esetben... :2funny:

Hányszor ázol el egy nap, Antee?  :2crazy: :103:  :hehe:
kellett neked Anglia?  :07:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 08, 22:49:40
Hát (háttal nem kezdünk mondatot, de most ezvan)...sokszor ázom én el, számát már nem is tudom. De legalább nagyra növök!  :hehe:

Majd egyszer te is megtapasztalod angliai időjárást.  :2crazy: Aztán majd együtt növekedünk az esőn.  :2funny:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 08, 23:36:28
Hááát... mifelénk azt is mondják: "nő, mint bolondgomba az esőn"... :hehe:

Nah... én nem növekszem az esőn... :2knuppel:
Remélem te sem... :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 08, 23:37:29
Nicsak....bolondgombának minősítetél?  :2crazy: :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 08, 23:50:46
Dehogyiiis... :hehe:

Hísz nem azt írtam: értem már, miért nőttél olyan nagyra... :07: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: uzteam - 2008 Április 09, 01:34:02
Isten aldjon benneteket!
Nemsokára elindul egy új hírlevél, amiben külföldi keresztény szolgálatok üzeneteit olvashatod angol és magyar nyelven. Általában egy Igével kezdődnek, annak néha több fordításával ezt követi egy pár mondatos üzenet majd egy rövid imával zárul. Feliratkozni a http://www.uzenetek.com oldalon lehet ahol egy mintat is lathatsz.
Ajanljatok tesoknak ,kereszteny ismerosoknek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Április 09, 07:53:43
Kedves Yeva!  :2smitten:

Ne légy pesszimista... :2crazy:

A Te fiad okos gyerek... ismerem... :hehe: :hehe: :hehe:
Be fogja hozni a lemaradást...
És reménykedjünk abban is, hogy nem volt értelmetlen az a fránya sztrájk... :089: :088:

 Nah...nem kioktatni akarlak... csak vigasztalni... :08:
Nem mintha nem volna igazi Vigasztalód... csak azért még is... :2smitten:

Szeretettel:
kövecske


 :hehe:
Köszönöm szépen, Kövecske!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 09, 08:05:18
 :D


http://www.szabotelep.hu/tapl/chambers.php



:084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 09, 08:23:10
Kedves Yeva!  :2smitten:

Ne légy pesszimista... :2crazy:

A Te fiad okos gyerek... ismerem... :hehe: :hehe: :hehe:
Be fogja hozni a lemaradást...
És reménykedjünk abban is, hogy nem volt értelmetlen az a fránya sztrájk... :089: :088:

 Nah...nem kioktatni akarlak... csak vigasztalni... :08:
Nem mintha nem volna igazi Vigasztalód... csak azért még is... :2smitten:

Szeretettel:
kövecske


 :hehe:
Köszönöm szépen, Kövecske!


Ti anya és lánya vagytok? :044:

Kedves Yeva te szülted test szerint Kövecskét?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 10, 16:40:40
Sziasztok! :05:

Emlékeztek még arra a cikkre, ami felkerült a fórumra, miszerint Antal Imre halálos beteg?
Ki mit tud róla?

Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 10, 19:28:11
Sziasztok!  :044:

Én sajnos semmit nem hallottam azóta felőle... pedig egem is érdekel...
Hogy él még az tuti... a halálhírével foglalkozna a média...
Sajnos az állapotával, a hogylétével, már nem annyira... :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Április 11, 08:54:49
Drága Testvéreim! :integet: :integet: :integet:

Valóban rég voltam a fórumon!
Anti! Képzeld, ma éjjel azon gondolkodtam, mikor voltam utoljára közösségben veletek! Reggel meg itt a kedves e-mail!
Köszönöm! :017: :017: :017:

Antal Imrét talán a hét elején láttam a tv-ben, siralmas állapotban, a befogadó barátja házában. Egy nő rokona nyilatkozott, hogy pénz nélkül él, az egykor oly kedvelt műsorvezető.
Sok szeretettel kívánok minden testvéremnek Isten áldotta, napsütötte pénteki napot!

Margó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 11, 09:07:28
Koszontelek kedves Margo! :044:

Valoban reg lattalak mar itt fenn a forumon,gondoltam is rad,hogy vajon mi lehet veled.
Valoszinuleg elfoglalt vagy,de amikor csak teheted gyere kozenk is.
Minden testverre szuksegunk van.

Isten aldjon gazdagon
Szeretettel
Cs.Edit :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 11, 09:19:47
Antal Imre eletebe fel-fel bukkannak ujjabb rokonok,fenykeppel igazolva,hogy valoban azok.Allitolag a gondoskodo "barat" felti tolluk Imret,mivelhogy azok az allitolagos vagyonara palyaznak.A rokonok szerint Imrenek nincs semmifele vagyona,meg a nyugdija is a "barat" bankszamlajara megy,igy nem is ertik miert akarja tavoltartani tolluk Imret a "barat".
Zurzavaros helyzet,nehez kiigazodni mi is a valosag.Nagyon sajnalatosnak tartom,hogy a sokak altal kozkedvelt media szereplo ilyen sorsra jutott.Munkassagat nezve,nem ilyet erdemelt volna.A valodi maganeletet nem ismerjuk,ezert nem tudhatjuk mi vezetett idaig,De szerintem nem elte bolcsen az eletet,kulonben most nem tartana itt.Pedig okos embernek tartom,ezert is erthetetlen szamomra,hogy engedhette magat ilyen kiszolgaltatott helyzetbe jutni. :?:
Ha jol tudom 7 nyelvet beszelt anyanyelvi szinten,nehanyat meg csak "makogott"
Azert ez nem semmi!
Ennyit tudok rolla.

Cs.Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 11, 09:27:11
Nallunk nagyon "angolos" az idojaras,ettol nagyon lehangolt tud lenni az ember. :04:A napocska nemigen mutatkozik.Csak ritkan.Igazi aprilisi idojaras van.
Mindenesetre esernyo nelkul nem tanacsos elindulni otthonnan.

Tenyleg,Antee!Hogy tudtad megszokni a sok esozest?
Az igazi nyarban se kell tartani a foldek kiszaradasatol?

Cs.Edit. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 11, 10:31:57
Drága Testvéreim! :integet: :integet: :integet:

Valóban rég voltam a fórumon!
Anti! Képzeld, ma éjjel azon gondolkodtam, mikor voltam utoljára közösségben veletek! Reggel meg itt a kedves e-mail!
Köszönöm! :017: :017: :017:

Antal Imrét talán a hét elején láttam a tv-ben, siralmas állapotban, a befogadó barátja házában. Egy nő rokona nyilatkozott, hogy pénz nélkül él, az egykor oly kedvelt műsorvezető.
Sok szeretettel kívánok minden testvéremnek Isten áldotta, napsütötte pénteki napot!

Margó

Kedves Margó! :05:

Örülök, hogy itt vagy, remélem nem csak idéglenesen, hanem tartósan.  :05:  :012:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 11, 10:35:54
Köszönöm az infókat Antal Imréről. Lehet érte imádkozni, mogy megismerje Istent.  :088:

Kedves Edit!

Az angol időjárást nem tudom megszokni, már annyiszor megáztam a bicajon, hogy azt három számjegybe lehetne csak leírni.  :118:

Nyáron nagyon gyakori az eső, a föld nem marad szárazon.
Itt Cambridge körül erdő van, nagyon sok mókus van errefele, sőt, még róka is elő szokott bukkanni.  :088:

Szép áldott napot kívánok nektek. Az Úr áldjon meg benneteket. :088:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Április 11, 13:48:35
Iszonyat: elgázolt egy kisbabát a vonat!
2008. április 11. 11:59 | Forrás: MTI

Vasúti vágányra fújt a szél egy csecsemőt babakocsistul Svájcban és áthajtott rajta egy éppen érkező vonat, mégis megúszta egy kis púppal a fején. A babakocsiból viszont nem sok maradt.

A féléves gyermek és anyja Möhlin városának pályaudvarán várakozott, amikor egy hirtelen szélroham lelökte a babakocsit a sínekre. A mozdonyvezető meglátta ugyan a kocsit és riadtan vészfékezett, ám képtelen volt még a baba előtt megállítani a szerelvényt. A gyerek szerencsére a sínek közé esett és "zökkenőmentesen" áthajtott felette a vonat. A babát ugyan sírva találtak meg az egyik kocsi alatt, ám szinte sértetlenül. Ennek ellenére mind őt, mind anyját kórházba vitték, mert enyhén sokkos állapotba kerültek, ám már hazatérhettek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Colhicum - 2008 Április 11, 14:42:25

Azt szokták mondani az ilyen esetekre, hogy "csodával határos módon" menekül meg valaki. Pedig ez nem határos a csodával, ez maga a csoda!

Dicsőség az Úrnak!  :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 11, 18:39:11
Hallottam én is a hírekben ezt az esetet, és tátva maradt a szám...
 Igen... dicsőség Istennek..., magasztalás és hálaadás!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 12, 10:00:23
Meglepodve vettem eszre,hogy az elmult 24 oraban nagyon sok olyan tag latogatott fel hozzank aki eddig meg nemigazan.Soknak meg a neve se volt ismeros.Olyan is aki egyaltalan nem szolt hozza meg semmihez.
Szerintetek mi lehet ennek az oka?

Mindenesetre orultem neki :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 12, 10:11:00
Én nagyon örülök nekik... :2smitten:

És annak meg kifejezetten és "direktben" nagyon-nagyon örülnék, ha írnátok is kedves Testvérek!   :2angel:
És mindennap jönnétek...
 És nagyon örülnék, ha szeretetben igazi közösségben lehetnénk... mert a közösségben nagy erő van...  :088:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 12, 10:30:45
Meglepodve vettem eszre,hogy az elmult 24 oraban nagyon sok olyan tag latogatott fel hozzank aki eddig meg nemigazan.Soknak meg a neve se volt ismeros.Olyan is aki egyaltalan nem szolt hozza meg semmihez.
Szerintetek mi lehet ennek az oka?

Mindenesetre orultem neki :igen:

Züldike és Kövecske és Anti közös munkája, és figyelmessége :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 12, 11:07:03
Meglepodve vettem eszre,hogy az elmult 24 oraban nagyon sok olyan tag latogatott fel hozzank aki eddig meg nemigazan.Soknak meg a neve se volt ismeros.Olyan is aki egyaltalan nem szolt hozza meg semmihez.
Szerintetek mi lehet ennek az oka?

Mindenesetre orultem neki :igen:


Kedves Edit! :D

Kiküldtem egy körlevelet majdnem minden tagnak, és ennek a hatására jöttek fel sokan. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Április 13, 20:09:41
Sziasztok Drága Testvéreim!Már nagyon hiányoztatok!Igyekszem másfél hónap alatt írt irásaitokat elolvasni.
Csak ma lett internetünk,úgyhogy lesz mint bepotolnom.

 Isten áldjon benneteket!Sok szeretettel Moncsi :100: :105: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 13, 20:30:08
Kedves Moncsi! :088:

Isten hozott újra közénk! :012:

Az Úr áldjon meg!  :088: Jó olvasást! Lesz mit... :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 13, 21:48:52
Szia, Moncsi!  :2smitten:

Én is örülök, hogy újra itt vagy...
Hiányoztál... már vártunk... :2angel:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zsoka29 - 2008 Április 13, 22:19:21
Sziasztok.

Újra itt vagyok. :igen:
Hála az Úrnak mindvégig éreztem kegyelmét és szeretetét, csodálatos dolog tudni, hogy
van Ő aki minden betegségből bajból kimenekít.
Dicsőség Istennek túl vagyok a nehezén, a szívemet olyan boldogság töltötte el amikor elolvastam
a nekem küldött levelet.Imádságban hordozzuk el egymás terhét, csodás érzés a másikért mondott ima!
Szeretlek benneteket!!!!!!!!!! :2smitten:
Isten áldjon meg mindenkit és árassza kegyelmét és szeretetét mindenkire, itt a fórumon, és áradjon ki mindenkire az Ő kegyelme és gyógyító ereje,a betegekre és mindenkire aki imában fordul Jézus Krisztuson, megváltónkon keresztül a
mi Drága Mennyei Atyánkhoz. Ámen.

Szeretettel. Zsóka. :068:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 13, 22:39:11
Kedves Zsoka!  :05:

Örülök a bizonyságodnak és hogy itt vagy közöttünk!  :2angel:
Az ÚR áldjon meg!
 :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 13, 23:22:43
De jóóóó... :2smitten:

Zsóka Testvérem, annyira örülök neked!
Jóó olvasni örömöd, és bizonyságtételed! :2angel:
Dicsőség Istennek!  :05:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Április 16, 08:18:31
Ennyire eseménytelenek a napjaink? :118:

Vagy nincs kedvünk egymással közölni?

Akkor én elmondom, hogy a Leonóra lányom tegnap kiváló eredménnyel vizsgázott az óvodai gyakorlaton.(harmadéves óvodapedagógus hallgató az ELTE-n).
Isten is annak teremtette.  A szíve szerinti pályát választotta, azt, amire Isten elhívta.  :2angel:
Fantasztikus, mennyire meg tudja találni a gyerekekkel a "közös nevezőt". Nagyon szereti őket, és a gyerekek ezt érzik. Viszontszeretik.  :088:
Köszönöm Istennek, és hálás vagyok Neki a gyermekeimért! :2smitten:
(Bár a fiam nem ennyire szorgalmas.) :05:


Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 16, 10:37:34
Veled örülök kedves Yeva, a gyermeked kiváló eredményéért!  :088: :happy02: :058:

Nálam a helyzet az, hogy mennem kell dolgozni, de nincs kedvem.  :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 16, 10:44:59
Nah, Anti... nem csinálhatja az ember mindig csak azt amihez kedve van... :2crazy:

Mekkora káosz lenne már akkor a nagyvilágban...  :hehe: :hehe:
Menj csak szépen dolgozni...
És imádkozva dolgozz... és dolgozva imádkozz...  :2angel:

Az Úr veled... :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 16, 10:47:14
 :hehe:

Jól el küldtél, semmiféle megértést nem tanusítva!  :2tickedoff: :2knuppel: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 16, 10:50:24
Ne már...  :2crazy:

Épp hogy bíztattalak... aki nem dolgozik ne is egyék... vagy pedig egye meg a főztjét... :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 17, 16:21:02
Ejnye...mi ez a nagy csend?  :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 17, 21:11:45
Akkor megtöröm ezt a csendet...

Egy jóóó hírem van...   :088:
Ma nem áztam el... pont buszon voltam amikor jött a zuhé... és arra gondoltam... Uram...de jó lenne ha ez az eső elállna mire le kell szállnom a buszról...
És elállt... :05:

Imádom az Urat!  :2smitten:

Nah... nem azért mert nem áztam el... csak mert annyira jóóó Őt imádni, Vele mindent megbeszélni... :2angel:

Ugye ti is így vagytok ezzel...?

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 17, 23:02:21
Én is így vagyok ezzel.  :063:

Nekem már nem az a újdonság ha megázok, hanem ha "megúszom" szárazon!  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 17, 23:06:23
Szióka, Anti!  :05:

Lassan itt is "angliai" időjárás lesz... :03:
Naponta esik...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Április 18, 08:21:17
Meg lassan a BKV sztrájk is heti esemény lesz.   :117:
Megint munka, és iskolaszünet. De legalább nem esik.  :05:
Ki lehet menni a szabadba. Na nem azért, mintha egy családanyának nem lenne dolga a lakásban. De most azért sem leszek "mártaféle". Kiruccanok! :05:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Április 18, 08:49:25
 :049:

Nagyon jól teszed kedves Yeva, én is átruccanok Vasadról Biatorbágyra, ahol a nyári gyemekhetekre készítenek fel bennünket. :063:
Vasárnap jövök haza, addig nem is "látjuk egymást".
Mindenkinek ádott hétvégét és jó pihenést kívánok. :2smitten:
 :026: Benneteket, további szép  :033: Szeretettel: GLD46  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: yeva - 2008 Április 18, 09:06:48
Kedves GLD46!  :05:

Nagyon fogsz ám hiányozni!  :04:
De azt kívánom, legyen nagyon áldott a felkészülésetek! Majd beszámolót is kérek, ha nem vagy ellenére.  :2smitten:

Az Úr legyen Veletek!  :026: :027:

Szeretettel:
yeva
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Április 18, 09:53:34
Aranyos Kedveseim!

Ti is nagyon fogtok nekem hiányozni Mindannyian.
Sietni fogok vissza hozzátok, addig is legyetek nagyon vidámak, :hehe: :hehe:  és ne vitatkozzatok,  :2tickedoff: mert kaptok. :2knuppel:  :05:
 :026: benneteket: GLD46 :017: Remélem mindenkinek jut belőle  :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Április 18, 10:12:22
Áldott és hasznos hétvégét Neked is GLD46 kedves! :063:

Majd igyekszünk nem sírni és vitatkozni,mert nagyon megijedtünk ám!! :2funny:

 :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 18, 11:03:21
Szerencsénk, hogy nem ezt a szmájlit tette be, mert akkor a puszival más is kapnánk:
:kohajito:

 :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 18, 11:11:50
Neeeem... a puszi ide is elér, 2000 km-re a kedvesem pusziját is érzem.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 18, 11:15:00
Ja-ja... a szeretet nem ismer határokat... :2smitten:
Ez tök jóóó... :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Április 18, 11:26:51
Nagyon aranyosak vagytok, jól megnevettetetek,  :fetreng: :fetreng: :fetreng: de ne örüljetek, mert visszajövök  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 18, 11:45:33
De... ennek örülünk...akkor lennénk szomorúak, ha nem jönnél...  :2smitten:

De így legalább egy kis "nyugtunk" is  lesz azért... :2crazy: :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Április 18, 11:53:16
Nagyon aranyosak vagytok, jól megnevettetetek,  :fetreng: :fetreng: :fetreng: de ne örüljetek, mert visszajövök  :044:

Azért csak-csak vigyorgunk,hogy mégis visszagyere. :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Április 18, 12:14:55
Ja-ja... a szeretet nem ismer határokat... :2smitten:

Ja, mindenhova van vízuma...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 18, 13:15:07
Ja-ja...  :hehe:

És "tartózkodási engedélye"... :2funny:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 19, 10:53:23
Egyaltalan,ha ujsagnak szamit az az,hogy ujra szembesulok vele,mennyire repul az ido.Megint hetvege van.
Mara maradt sok minden teendo,mivel hetkozbe jarkalnivalo volt,eleg sok.
Ugyhogy megyek is,mert nem csak a napok de a percek is repulnek.
Kellemes hetveget mindenkinek.
 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 19, 10:55:24
Neked is kellemes hétvégét!
Az ÚR áldjon meg! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 19, 11:13:43
Legyen nagyon áldott a napod... és a hétvégéd!  :2smitten:

Ha sok a teendő... az jóó... :088:

Dávid király akkor követte élete egyik nagy "ballépését", amikor otthon unatkozott a palotája tetőzetén sétálgatva...
Így vette észre a mit sem sejtő, fürdőző Betsabét... :03:

Nagyon szeretek munka közben "dúdolgatni az Úrhoz, az Úrról... ez által is az Úrral vagyok... :2smitten:
És a munka is jobban megy... :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 19, 11:30:00
 :D

Mindenekben hálát adjunk.

Mindenekben.

Nekem most nagy próbatételeim vannak.

Igaz ez nem újság, de most úgy körbefogtak, hogy még egy egérluknyi helyet sem látok.  :044:


 :2angel:

Most jön Ő
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 19, 12:15:18
Igen...így van...

Amikor már nem látok semmi megoldást... semmi emberi kilátást...akkor jön az Úr...!
Sokszor megtapasztaltam...
És mindig javamra volt a nagy nyomorúság... :2smitten:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 20, 16:03:00
Kedves Testvéreim!

Elmegyek - fájó szívvel - és többé nem fórumozom!
Isten gazdag áldása legyen a fórumon!
Legyetek igazi testvéri szeretetben, és akit megbántottam, attól tiszta őszinte szívvel kérek bocsánatot!

Isten áldjon Benneteket!

Szeretettel:
kövecske
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 20, 16:11:40
Kedves Testvéreim!

Elmegyek - fájó szívvel - és többé nem fórumozom!
Isten gazdag áldása legyen a fórumon!
Legyetek igazi testvéri szeretetben, és akit megbántottam, attól tiszta őszinte szívvel kérek bocsánatot!

Isten áldjon Benneteket!

Szeretettel:
kövecske

Ez így nem igei  :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tanítvány - 2008 Április 20, 16:39:53
Kedves Testvéreim!

Elmegyek - fájó szívvel - és többé nem fórumozom!
Isten gazdag áldása legyen a fórumon!
Legyetek igazi testvéri szeretetben, és akit megbántottam, attól tiszta őszinte szívvel kérek bocsánatot!

Isten áldjon Benneteket!

Szeretettel:
kövecske


Kedves kövecske, nem tudom ki vagy milyen vélemény adott arra okot, hogy így nyílvánulj meg, de Jézus nevében kérlek, hogy mélyedjél el, és kérd a világosságát döntésedre, hogy helyes e a döntésed? Mert a fórum nagyon sokat veszítene az őszinte, de ugyanakkor nagyon szívhezszólóan kedves véleményeiddel, építő hozzászólásaiddal. Azt pedig csak megerősítésként mondom, hogy a hívőknek is megvan a harcuk, néha az ilyenfajta is. Saját gyülekezetemben is volt, hogy jobbnak véltem, ha én nem megyek el, és nem találkozom azzal a személlyel, de ez nem megoldás. Hiszem, hogy minden sértést vagy bántást helyre tud az Úr tenni, és az fog megszégyenülni, aki ezt rosszul tette. Az pedig legyen állandóan a figyelmedben, hogy minden kimondott szóért és legyen az kicsi gyermek, vagy fiatal nő, férfi, vagy öreg anyóka, felelni kell, és azokat az Úr számon kéri minden emberen. Ezt nem lehet kikerülni, csak egyetlen módon, ha nyíltan bocsánatot kérek attól, akit megbántottam, vagy arról rosszat feltételeztem, mondtam, és az Úrtól. Hiszem, hogy feléd is elfog érkezni ez a megbocsátást kérő üzenet. De azt is tudom, hogy egy erőssége vagy Úrnak, egy oszlopos pillére, ezt ne add fel! Hiszem, hogy dicsőítjük itt még együtt az Úr Jézust.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 20, 18:03:38
Draga kovecske!

Most rendesen mellbevagtal.Ez igy nem fer.Miert hoztad ezt a dontest?
Tudtommal nem tortent semmi itt,amiert ezt kene tenned.Szerintem megerdemelnenk egy keveske magyarazatot.

En ezt nem ertem :nem:
 :( :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Április 20, 18:17:16
Draga kovecske!

Most rendesen mellbevagtal.Ez igy nem fer.Miert hoztad ezt a dontest?
Tudtommal nem tortent semmi itt,amiert ezt kene tenned.Szerintem megerdemelnenk egy keveske magyarazatot.

En ezt nem ertem :nem:
 :( :060:

Ilyenkor megkérdőjeleződik az emberben a szeretetről írt eddigi dolgok.

Az hagyján, hogy bennünk, de a keresők mit gondolnak.

Lehet valakit jobban megbántani, mint ahogy megbántották az Úr Jézust, azok akikkel csak jót cselekedett.

Most akkor hol a mi hitünk.

Szóval aki Kövecskével tartja a kapcsolatot ezt mondja el neki.

Péter 3x megtagadta az Úr Jézust, de hűséges volt, mert visszatért.

Sokszor megbántjuk egymást, sokszor nem kérünk bocsánatot, de hiszünk ABBAN AKI megigazít.

Szeretettel
Magda

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 20, 18:23:42
Kedves Kövecske!

Döntésedet elfogadom, az Úr áldjon meg és vezessen.
Köszönöm az eddigi építő hozzászólásaidat.


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 20, 18:37:50
Drága Testvéreim!

A félreértés elkerülése végett, csak annyit...
Senki nem bántott meg... nem azért megyek el...
Bocsánatkéréssel egyedül én tartozom...
Isten Veletek!

Köszike, Anti! Isten legyen Veled, és áldja meg az életed, szolgálatod,  gazdagon!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 20, 19:00:02
Draga kovecske!

Nem all jogomban megkerdojelezni a dontesed.Felnott vagy,te tudod mit miert teszel.

Kivanom,hogy tovabbi egesz eleteden az Ur orcaja ragyogjon szuntelen.

Testveri szeretettel
Cs.Edit. :059:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Április 20, 19:38:29
 :2smitten: Drága Kövecske!

Nagyon fájlalom, hogy elmentél... :117:

Isten legyen veled kegyelmével, adjon testi-lelki jó egészséget és drága gondviselő szeretete öleljen!

Krisztusi szeretettel: Marietta  :2smitten:

1. Sám.10: 6-7 igeverset küldöm: " Akkor az Úrnak lelke reád fog szállani, és velük együtt prófétálni fogsz, és más emberré leszel. Mikor pedig mind  e jelek beteljesednek rajtad, tedd meg magadért mindazt, ami csak kezed ügyébe esik, mert Isten veled van"

2.Sám.24:14:"Felette igen szorongattatom:de mégis, hadd essünk inkább az Úr kezébe, mert nagy az Ő irgalmassága, és ne essem ember kezébe."


 :044: :047:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Április 20, 19:54:58
Drága Kövecske! :060:

Ezt Te írtad nekem amikor elmentem április 18-án.

"De... ennek örülünk...akkor lennénk szomorúak, ha nem jönnél...   :2smitten:"

Most pedig én vagyok szomorú... :pityereg: illetve mi vagyunk szomorúak,mert Te mész el közülünk :pityereg: :pityereg:

Ma délelőtt az úrvacsorán ezt az igét kaptam, amit most fájó szívvel, búcsúzoúl küldök Neked.

"Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből, a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.
Minden te utaidban megismered Őt, akkor Ő igazgatja a te utaidat. Péld.3. 5-6.

Nagyon sok szeretettel: GLD46  :059:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: árpi - 2008 Április 20, 20:03:11
Szia Kövecske!  :(

Csatlakozom az előttem szólókhoz. Elfogadom döntésedet, de nagyon fogsz hiányozni nekünk.  :060:

Sajnálom, hogy ezután nem olvashatom hozzászólásaidat,melyekkel mindannyiunk mindennapjait gazdagítottad!


Az ÚR áldjon meg a továbbiakban is, Ő adjon sok-sok erőt, kitartást, boldogságot és örömöt egész további életedben.  :044:

Testvéri szeretettel, á  :059:  :059:  :059:  :059:  :059:  :059:  :059:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Április 20, 20:06:27
Drága Kövecske!

Én ezt nem akarom elhinni! :051:
Nincs jogom kutatni az okot, de annyira  :052: hogy így döntöttél! Bizonyára megbeszélted az úrral távozásodat, de nagyon fogsz hiányozni!
Olyan hihetetlen és gyors ez a fordulat, amit tettél!
Hiszem, sokan hordozunk imában! :026: :026: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2008 Április 20, 20:06:58
Egy szó: sajnálom! :060:

És egy útravaló:

Törekedj az igazságra, a hitre, a szeretetre, a
békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják
segítségül az Urat.

(2Tim 2,22b)

Köszönöm,hogy megismerhettelek! Az Úr legyen veled!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Április 21, 07:00:06
Kedves Kövecske!

Nem igazán értem, miért dönteszígy, de legyél áldott és remélem egyszer találkozunk!

 :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kövecske - 2008 Április 21, 09:30:38
Kedves Magda!

Kérlek ne úgy éld meg, hogy azért megyek el, mert nincs bennem szeretet...
Szeretlek benneteket...
De el kell mennem... ez most egy felülről jött parancs...
Az összes "élő" kapcsolatom... a szeretteimmel... a gyülekezetemben való szolgálatom... megromlott...
El kell szakadnom az internettől!

Senki nem bántott meg, és senkire nem haragszom... szeretlek benneteket...

Isten Veletek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Április 21, 10:10:35
 :2smitten: Drága Kövecske!

Úr jobban szeret ám!!! Segítsen át a próbáidon, küzdelmeiden, adjon ehhez erőt az elhordozáshoz!!!!

Mi is nagyon szeretünk....Isten örökké szeret téged!!!!  :2smitten:

Együttérzek veled, megértelek , fájdalom együtt hasít az Úr által!!!!  :pityereg:

Krisztusi szeretettel: Marietta (Imádkozom érted, hogy el nem fogyjon a hited!)  :ima06: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Április 21, 10:25:59
Drága kövecske!  :100:

Az Úr áldja meg a szívedet az életedet! Adjon neked nyugodalmas perceket és árassza rád a végtelen kegyelmét! Benned pedig kitörő örömmel munkálkodjon minden nap!

Ölelő szeretettel : Mária, akinek nagyon kedves vagy még most is!  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Április 21, 12:28:33
Tudjátok nekem azért áldás ez a fórum, mert nem szolgálni jövök ide, hanem kikapcsolódni.
Kérlek, ha van bennetek vágy a szolgálatra, akkor se csak szolgálni gyertek, hanem élvezni a közösséget, mert ide áldást küld az Úr és életet...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2008 Április 21, 13:24:36
Drága kövecske!

Nem tudom mit mondjak,  de együtt érzek veled, imáimban ott vagy te is.

A következő igeversel szeretnélek bíztatni:

1 Tim. 6,12
Harczold meg a hitnek szép harczát, nyerd el az örök életet, a melyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.

testvéri szeretettel
szolgáló :026:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Április 22, 08:11:39
Kedves tesók!Csatlakozom kövecskéhez.Nem véglegesen de egy hosszabb időre én is elmegyek a forumtól.Isten most sok olyan dolgot hozott elém,ami miatt nem lesz időm arra,hogy forumozzak.Most sokkal több időt akarok Istennel tölteni.Bár itt is Isten dolgairól beszéltünk.Nekem mégis a sok internetezés elvette a figyelmemet Istenről.Meg akarom erősíteni a vele való személyes kapcsolatomat.Ehhez szükséges,hogy a forumot,hosszú időre félretegyem.Közelebb akarok kerülni Istenhez és többet akarok vele személyesen beszélgetni,találkozni.Engedni akarom neki,hogy Ő találkozzon velem,hogy az életemet átértékelje.

Sok szeretettel és üdvözlettel,Orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 22, 08:39:26
Mindig nehez egy testvert elengedni a "gyulekezetunkbol"
Igy van ez most is.
Kedves Orsi,az Ur legyen veled az elkovetkezendo napokban is es varunk vissza.

En most csak leirom ami elsore eszembejutott Orsi egy mondatarol:"...a sok internetezes elvette a figyelmemet Istenrol."

Ha az ilyen kereszteny forumokon toltjuk az idot,olvassuk egymas irasait,bizonysagait,igemagyarazatokat,stb...,akkor nem tudjuk a figyelmunkbol kihagyni Istent,hiszen az O dolgairol,munkairol olvasunk emberek eleteben.Inkabb az a helyzet,hogy,ha mar fenn vagyunk a neten,akkor mas oldalakra kalandozunk el.Itt jon be az,hogy tudom-e gyakorolni a mertekletesseget,vagy sem.Megtudom-e tartoztatni magam,hogy csak amik epitok,azt nezzem.
En is voltam igy,az idom meg elrepult.Megkellett tanulnom,hogy csak ezt is mertekkel.Ha igy teszem,nem haszontalanul fog telni az idom,de meg akar epulhetek is.
Sajat magam kell dontest hoznom,mennyi idot tolthetek akar itt a forumon is.De lenyeg az,hogy itt legyek,testveri kozossegben.
Isten dolgairol maskepp is eltudja venni a satan a figyelmunket.Sot,lehet,hogy meg jobban.
Ez az en velemenyem es nem bantaskent irom,senki ne vegye magara,ha nem inge.

Szeretettel
Cs.Edit :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Április 22, 11:15:31
Az egyik tesónak a (test szerinti) testvére öngyilkossságot követett el.
Aktív keresztényként élt. Elkövetett egy bűnt, amit megbánt, a gyülekezete is megbocsátott, de nem tudta magának megbocsátani, amit tett, és mondhatnám, hogy "elvesztette" az eszét. Pénteken este lenyelt 3 doboz gyógyszert és konyakot ivott rá (ez volt a szerencséje, mert nem bírta és kihányta) aztán összetört pengéket és üvegdarabokat nyelt le.
Megdöbbentő módon a szülei (reformátusok) délelőtt nyugtalanok lettek és megpróbálták felhívni, de nem vette fel. Annyira nyugtalanok voltak a lelkükben, hogy autóba szálltak és elindultak a közel 130 km-re lakó lányukhoz 14.00-kor. Az orvosok szerint ekkor kezdte bevenni a cuccokat a lány. Odaértek a szülők, mivel a lány albérlatben lakott (nem nyitott ajtót) rendőrt hívtak, hogy törjék be az ajtót, de ők nem akarták, mert az igazi tulajdonos külföldön volt. Aztán az egyik rendőr aztmondta, hogy vállalja a felelősséget és betőrte az ajtót, ott találták a lányt eszméleltlenül a szája tele volt üveg és pengedarabokkal. Közel este 7 óra volt már.
Engem 19.50 körül hívott fel a tesó sírva, hogy kritikus állapotban van a lány. Imádkoztunk a feleségemmel, és az volt a szívünkbe, hogy Isten a halálból is kiragadja azt, akit akar, ezért kikértük az életét az Embergyilkos kezéből.
Most is kritikus az állapota, félnek, hogy a penge és üvegdarabkák elbújtak a gyomorredőkbe, de tegnap már beszéltek vele. Nagyon megbánta és nem érti, hogyan tehetett ilyet.

Tudjátok kritikus helyzetekben is tudnunk kell, hogy Isten uralkodik, mégha nem is látjuk. Ha elhisszük, hogy Isten közbe tud avatkozni, akkor meg is teszi (hozzáteszem, nem biztos, hogy beavatkozik, hiszen neki is megvan a maga terve, de hallagat ránk, mert szeret minket), ha nem hiszünk, akkor viszont hiába szeretnénk akármit is.

"MInden lehetséges a hívőnek..." (A bibliában van  :08:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: HMarci - 2008 Április 22, 14:37:43
Sziasztok! :059:
Egy kicsit félve írok,még sosem voltam semmilyen fórumon.Már egy ideje be-be néztem ide,de eddig nem volt bátorságom írni,mert Ti olyan vidámak vagytok általában én meg bár van élő hitem,mégis olyan nehéz mostanában a szívem és csak teher lettem volna.De most úgy döntöttem,hogy írok,mert ahogy olvasgattam a hozzászólásaitokat,kezdtem úgy érezni,hogy amit csinálok/mármint,hogy úgymond titokban olvasgatok/az olyan mintha leskelődnék.
Szóval üdvözöllek Benneteket és én is sajnálom,hogy nem olvashatom többet Kövecske írásait.
Viszont együtt tudok érezni azzal a keresztény lánnyal,aki megpróbált öngyilkos lenni!
Bár nem tettem meg,de tudom milyen érzés annyira kilátástalannak érezni az adott helyzetet,amikor csak egy hajszál választja el a gondolatot a cselekedettől!!!
Kívánom Neki,hogy érezze meg az Úr szeretetét és erősítse meg a szívét az Úr az Ő kegyelmével.
Az Úr áldjon meg Titeket!
Szeretettel:HMarci
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 22, 17:28:56
Szeretettel köszöntelek Hmarci a fórumon!  :05:

Remélem sűrűn látogatott tagunk leszel. Szeretettel várunk!  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: árpi - 2008 Április 22, 18:36:48
 :integet: Szia Hmarci!

Én is szeretettel köszöntelek! :) Üdv a csapatban  :fel:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Április 22, 19:18:42
Szia Hmarci!

Örülök, hogy kiléptél a "sötétből", legalábbis, hogy mi is látunk.  :D

Ma délelőtpont ezt néztem, hogy milyen sokan olvassák a topicokat. Amikor délelőtt írtam, legalább 8 vendég olvasgatta "nemes" sorainkat...

Üdv nektek vendégek, jelentekezzetek be, nem bánjátok meg! (remélem  :020:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 23, 09:31:21
Szia olajag!

Orulok,hogy itt vagy,koszontelek szeretettel.Remelem,hogy bekapcsolodsz aktivan a mi kis kozossegunkbe.
Batoritalak ra.

Szeretettel
Cs.Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 23, 09:36:17
Teged is udvozollek Hmarci!  :D

Tenyleg ne csak leskelodj,gyere legy velunk.Szeretettel fogadunk  :igen:
Gyakorlat teszi a mestert,belefogsz jonni te is a forumozasba,ha gyakorolod.Mindegy mennyi igei tudassal rendelkezel.Mindannyian elkezdtuk valahol.
Varjuk hozzaszolasaidat barmihez.

Szeretettel
Cs.Edit.


Esetleg irjatok meg,ki mirol szeretne,ha kommunikacio folyna!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 25, 12:40:43
Udvozollek Maria!
Orulok,hogy olvashatom hozzaszolasaidat.
Nem lehetne,hogy ez gyakoribb lenne?
 ;)

Cs.Edit. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Eliza - 2008 Április 25, 15:42:37
Üdvözöllek Hmarci!

Én is kissé félve írok az oldalon.Azért is,mert nem olyan régen tértem meg.
Sok mindent kell még tanulnom.De igyekszem.
Köszönöm a képeslapot,amit küldtetek.
Ma este  vízkeresztségen esek át,már nagyon várom. :05:

Eliza
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 25, 18:44:57
Kedves Eliza!

Batoritalak,hogy irj nyugodtan,nincs mitol felned.Akarmi kerdesed van tedd fel nyugodtan,senki nem fog megbotrankozni.Masok is vannak akik "kezdok".Mi magunk is elkezdtuk valahogy es meg mindig van mit tanulnunk.
Gyere,tanuljunk egyutt.
Orulok a bemerikezesednek,Isten aldjon meg gazdagon.Biztosan allithatom,hogy nem fogod soha megbanni,hogy ezt az utat valasztottad.

Szeretettel
Cs.Edit. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 25, 18:56:26
Szia olajag!

Nagyon aranyos a baba a kepen.Olyan bekesen alszik.O a tied?Mennyi idos?Hogy hivjak?

Cs.Edit. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Április 25, 20:26:07
Szia olajag!

Orulok,hogy itt vagy,koszontelek szeretettel.Remelem,hogy bekapcsolodsz aktivan a mi kis kozossegunkbe.
Batoritalak ra.

Szeretettel
Cs.Edit.

Szia, kedves Edit!  :044:

Köszönöm szépen a kedves fogadtatást, a szeretetet és a bátorítást!  :088:
Szeretnék közétek tartozni, és aktív lenni, ha Isten is úgy akarja!
Én is szeretettel köszöntelek Téged, és Mindenkit! :2smitten:
Szerintem is nagyon aranyos a baba. De nem az enyém, így a nevét sem tudom. Egy bibliai könyvjelzőről másoltam ki, mert annyira tetszik.    :05:
Egyébként 3 gyermekes anya vagyok, csak "kicsit" már nagyobbak a gyermekeim.  :088:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 25, 20:36:57
Akkor rendesen mellefogtam :040:
Sebaj.
Szep nagy csaladod van,Isten aldjon meg gazdagon mindnyajatokat.
Nekem egy nagy fiam van es mar menyem is.

Tovabbi szep estet mindenkinek
 :032:
 :049:

Cs.Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 27, 10:40:39
Szep napsuteses napunk van. :033:

Nagy unnep van minallunk,ugyanis most van az ortodox husvet.Legtobben ezt tartjak,sot meg magyar csaladok is mivel sok vegyes hazassag van.Ugy koszontik egymast,hogy "Krisztus feltamadt".A valasz pedig az,hogy:"Igaz,hogy feltamadt".
Nekem nagyon tetszik ez a koszonesi mod.
Csak sajnos legtobben csak megszokasbol mondjak.
Milyen jo,hogy mi hisszuk is,igy hat meggyozodesbol mondhatjuk.

Aldott napot tovabbra mindenkinek.

Cs.Edit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Április 27, 10:56:17
Sziasztok!  :088:

Itt majdcsak 2000km-re is napsütéses idő van.  :088:

Nemsokára Áldozócsütörököt ünnepelünk.
Találhattok a képeslapok között olyan képeslapokat, amelyeket elküldhettek másoknak erre az ünnepre.
A rá következő pünkösdi képeslapok is készen vannak.


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Április 27, 11:09:41
Koszonjuk  :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Április 27, 14:40:24
Budán is gyönyörű napsütéses igazi tavaszi nap van.  :063:
Kellemes a meleg, és olyan magasztaló érzéssel tölti el az embert, ha látja Isten csodálatosan megteremtett világát a csupa zöld, újjáéledt természetben, hallva a madarak fület, lelket gyönyörködtető 'hangversenyét." :088:
Jó az Isten!  :2smitten: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Április 28, 21:33:31
Kedves Testvérek!  :088:

A gyülekezetünkben egy három részes evangélizáció kezdődött. Ma volt az első alkalom. A Biatorbágyon szolgáló Cselényi László lelkipásztor hirdeti az Igét. Ismeri valaki közületek?
Annyira jó volt  már a "nyitó" alkalom is. Arról evangelizál, hogy lehet megtapasztalni Jézus hatalmát éltünkben.  :05:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Április 28, 21:42:15
Kedves Olajág!

Nagyon örülök, hogy újra tud szolgálni a Cselényi Laci! Hála az Úrnak!
A Laci anyukájának lakásán vannak az alkalmaink Egerben. A Biatorbágyi Belmisszió bibliaköre vagyunk Egerben!

Áldja meg az Úr bőségesen az evangalizációtokat! Kívánom, hogy jelenlétét érezzétek a szolgálatban! Legyen személyes üzenet minden hallgatójához!

Sok szeretettel! :027:     Margó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Április 28, 21:58:16
Kedves olajág! :2smitten:

Igen, én személyesen is ismerem Cselényi Lászlót.
Többször voltam már csendeshéten Biatorbágyon, amikor ő szolgált.
Ő,azon ritka emberek közé tartozik, aki meg is éli, amit hirdet. Áldott, komoly gyermeke az Úrnak.

Köszönöm olajág, hogy ezt a jó hírt megosztottad velünk.

Kedves Tesók, közösen imádkozzunk a további alkalmakért!

Szeretettel:GLD46 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Április 28, 22:13:05
Köszönöm drága Testvéreim, Margó és Edit! :2smitten:

Annyira jó, hogy ezt megoszthattuk egymással.  :063:
Olyan boldog vagyok, úgy örülök. Említette a prédikációjában a lelkipásztor, hogy egri születésű.  :088:
És igazad van GLD46, mert az egész lénye, a kisugárzása, elárulja, hogy nem "vizet prédikál és bort iszik", hanem élete megpecsételi amit mond; hogy amit hirdet azt valóban  meg is éli.
Annyi életből vett valóságos bizonysággal teszi nagyon áldottá az igemagyarázatát; amit különben is nagyon szeretek egy pásztorban, mert így nagyon benne tud maradni a szívekben az Úr üzenete az igemagyarázaton keresztül.  :05:

Isten áldása, kegyelme veletek, velünk! :2angel:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: almácska - 2008 Április 30, 18:17:11
                                                         PÜNKÖSDI SOROZAT.

                                          2008.május 6-9.  (keddtől-péntekig) este 18-ókori kezdéssel
                    a Budapest Józsefvárosi Református Egyháközség templomában-1085 Salétrom utca 5.

                                                          Hamar István
                                             nyugdíjas lelkipásztor szolgálatával


                                                               ˛MIÉRT JÓ
                                                  GYÜLEKEZETHEZ TATOZNI?



                                     Mert gyülekezet: tanítványok közössége.
                                          (Lukács evangéluma 14, 25-27. 33)
                                                          Május 6.kedd

                                        Mert a gyülekezet: sáfárok közössége.
                                                  (Máté evangéluma 25, 14-29.)
                                                          Május 7. szerda

                                        Mert a gyülekezet: útonjárók közössége.
                                           (Zsidókhoz írt levél 11, 13-16; 13, 14.)
                                                        Május 8. csütörtök

                                            Mert a gyülekezet: tesvérek közössége.
                                               (Apostolok cselekedetei 15, 22-33.)
                                                         Május 9. péntek

                                          SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!

 

                                               (Levelezési cím: 1085 Budapest, VIII. Salétrom utca 5.)
                                                  Telefon: 333-1118;          http://www.saletrom.hu


                                            :084:                                                           :081:


 

Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Május 03, 10:24:02
Nallam most az az ujsag,hogy ujbol unokanagyneni lettem  :042:

A nagyobbik noverem fianak megszuletett az elso gyermekuk,espedig kislany.
Rhode-nak hivjak.Szep nagy,egeszseges gyermek.
Az Ur legyen gondviseloje az egesz csaladnak!
 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 03, 11:02:02
 :D
Kedves Edit, veled örülök!

Az Úr áldjon meg benneteket.


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Május 03, 19:20:19
Kedves Edit! :063:

Szintén osztozom az örömötökben, ugyanis a sógoromnak is most született meg a harmadik gyermeke.

A kis Máté éppen ma egy hetes.

Az Úr áldja meg a pici gyermekeket, na meg persze a szüleiket is. :05:

Szeretettel: GLD46 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 04, 10:43:19
Mindenkinek kellemes, áldott Vasárnapot! :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Május 05, 08:51:26
Murfhy tovenye szerint,ami egyszer elromohat,az el is romlik.
Igy jartam most en is a gepemmel.Hard-ot kellett cserelni.Nagy szerencsem van a fiammal,hogy ert ezehez a dolgokhoz,kulonben biztos tobbe kerulne a szereles mint igy.Egy nagy puszi es kesz  :109:

Szep napot mindenkinek :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Május 05, 08:59:39
Kedves Edit!

Hála legyen az Úrnak a fiad bölcsességéért, és az olcsó javításért. :06:


Kedves Testvérek!

Ezúton szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, akik a fiam érettségiért imádkoznak.

Isten ájdjon meg Benneteket, kit-kit szükséglete szerint.

Sok szeretettel: GLD46 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Május 07, 20:59:54
Kedves GLD46!  :05:

Hogy sikerült megírnia Fiadnak az érettségi vizsgákat? Tudom, hogy még nincs eredmény, de hozzávethetőlegesen tudni szokták a diákok, hogy milyen jegyre számíthatnak.  :088:

Az Úr legyen Veletek! És mindnyájunkkal!  :2smitten:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Május 09, 23:30:15
Kedves Margó, GLD46, és akit még érdekel! :05:

Itt ezen a linken, az oldal "Egyéb alkalmak" című kis táblázatának alján megtaláljátok, a Cselényi László evangélizációjának hanganyagát.
Aki épülni és erősödni akar a hitében, töltse le, és hallgassa meg!  :2angel:

http://www.budaors.ref.hu/mp3/elso_oldal.html

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Május 10, 08:04:12
Kedves Olajág! :059:

Köszönöm a jó hírt, letöltöttem!
Isten adjon neked szép napot és áldott pünkösdöt! :027:

Margó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Május 10, 09:17:36
Kedves Margó!  :05:

Én is köszönöm, és legyen Neked, és Szeretteidnek is nagyon áldott, boldog, örömökben gazdag pünkösdi ünnepetek! :016: :026:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Május 10, 21:17:58
Kedves olajág! :05:

Fercsi érettségije közepesre sikerült, (szerinte) de még szerdán írja a fizika emeltszintűt.

Köszi, letöltöttem az evangélizációt,  nagy örömet szereztél vele. :05:

Minden Tesónak szeretettel ajánlom:GLD46 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 11, 13:14:59
De csendbe vagytok... :2knuppel:

Vagy nem akarjátok megszentségteleníteni a "Szabbatot" a billentyűzetek megnyomásával?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Május 11, 15:10:11
Kedves Tesók!Ami miatt úgy döntöttem,hogy hosszú időre félreteszem az internetet senki sem tehet,viszont,ahhoz hogy teljes odaadással tudjak szolgálni,mindig ott,ahol éppen vagyok.Most ez a szolgálati hely a családom és a gyülekezetem.Ma ebből kellett megtérnem.Isten megváltást hozott.Ezért is jött jól a pünkösd,mert rájöttem,ha minden napomat azzal fejezem be ill.kezdem el,hogy kérem a Szent Lelket,hogy töltsön be,megerősödve szolgálhatok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Május 11, 15:17:34
Szeretlek titeket és örülök,hogy vagytok.A következő találkozásunkig Isten áldjon titeket!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 11, 15:18:45
Mi is szeretünk!  :05:

Oly sokszor elbúcsúztál már tőlünk és más fórumon is, de mégsem tudtál elmenni.  :D
Nem tudsz elszakadni tőlünk! :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Május 11, 17:30:28
Ma vagyok itt utoljára.Viszont most tényleg el kell mennem egy hosszú időre.A tanítványságnak ára van
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Május 11, 18:06:15
Kedves testvereim!

Ugylatszik ez most az elkoszonesek ideje.
En is elkoszonok tolletek egy idore.Egy kis maganvallalkozast inditunk be ketten a fiammal,ami eleg sok idomet lefogja foglalni.Ugyhogy nem lesz lehetosegem koztetek lenni,mert reggeltol estig oda leszek egy jo ideig.
Gondolom,ezt mindannyian megertitek.Nem vegleg koszonok el,szandekomba van be-be nezni.S,ha majd sinen van a dolog,akkor ujra aktivan reszt venni ebbe a kozossegbe.
Ha valaki ugy erzi,hogy megbantottam barmivel is,szeretnek bocsanatot kerni mindenert.
Koszonom.
Isten aldjon mindannyiotokat
 :017:
Igyekszem vissza  :igen:
 :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Május 11, 18:26:14
Kedves Edit!  :05:

Az Úr áldjon meg Benneteket, és a vállalkozás is legyen az Ő áldó kezében! :088:
Erősödj a hitben a kegyelemben; és egész életed, minden döntésed, a vállalkozásod vezetése az mind-mind az Úr magasztalását és dicsőségét hirdesse.  :2angel:

Szeretettel várunk! :2smitten:

olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Május 12, 07:49:51
Kedves Edit és Orsi!

Sok sikert a munkátokhoz!

Majd találkozunk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Május 12, 09:14:04
Kedves időlegesen távozó Testvéreim!

Áldjon az Úr azon az úton, melyen Ő vezet titeket!
Tapasztalajátok meg szeretetét minden helyzetben. Legyen minden lépésétek az Ő képmására formáló erővé!

Imáinkban hordozunk benneteket! Híreket várunk rólatok!


Szeretettel! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 12, 10:46:43
Kedves Edit!  :088:

Nagy szeretettel várunk vissza! :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: net2rist - 2008 Május 12, 12:09:12
mennek és JÖNNEK ;)

a legjobb sztori, ahogy idekeveredtem: valaki AGGÓDVA mondta nekem, hogy egy másik fórum "nagyon leült", és ennek nem az-e az oka, hogy TI ITT elindultatok...

elmagyaráztam neki, hogy ennek szerintem semmi köze... aztán - biztos ami tuti - azért BENÉZTEM :)

és tetszett, amit látok, vagyis... jöttem :)


és most itt vagyok :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Május 12, 12:43:02
Szerintem sem lehet ez a fórum, annak a másik fórumnak a függvénye, miszerint az a másik azért "ült volna le", mert ez beindult.
Úgy gondolom, ez is Isten kezében van, mint ahogy az is.
Ha valamelyiken nagyobb az áldás, az csakis Isten ajándéka, ha pedig a másik pont "ül", akkor annak most arra van szüksége. Isten mindig tudja mit "csinál", és soha sem ejt hibát.

Különben bízom abban, hogy Isten hozott! :05:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: net2rist - 2008 Május 12, 13:28:47
"Különben bízom abban, hogy Isten hozott!"

egyéb alternatíva? már bocsi... ez ANNYIRA nem tűnt "kedves fogadtatásnak" ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Május 12, 13:38:56
Ne vedd sértésnek; és nincs benne szeretetlenség; őszintén írtam, bízom abban, hogy Isten hozott. Semmi mást ne érts mellé. :05:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: net2rist - 2008 Május 12, 13:45:58
én is bízom benne, hogy TÉGED Isten hozott ;)

...nos... én csak visszanézek a tükröből rád... milyen érzés?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Május 12, 14:31:58
Nincs semmi gond, fő a nyugi, és a bizakodás! :06:

Nem érzek semmiféle kellemetlen érzést; senki és semmi iránt.:05:
Én szeretem a tükröt! És igyekszem magam látni benne; főleg az Ige tükrében.  :063:

Isten áldjon meg gazdagon! :2smitten:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: net2rist - 2008 Május 12, 14:40:49
szerencséd hogy öreganyádnak szólítottál ;)

és így van, a legfontosabb az életünkben a KÉT tükör, ami EGY :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Május 12, 14:44:45
 Majd igyekszem:  :075:  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 12, 16:39:46
mennek és JÖNNEK ;)

a legjobb sztori, ahogy idekeveredtem: valaki AGGÓDVA mondta nekem, hogy egy másik fórum "nagyon leült", és ennek nem az-e az oka, hogy TI ITT elindultatok...

elmagyaráztam neki, hogy ennek szerintem semmi köze... aztán - biztos ami tuti - azért BENÉZTEM :)

és tetszett, amit látok, vagyis... jöttem :)


és most itt vagyok :)

Lehet azért ül egy fórum, mert itt beindultak mások, de a legszebb az egészben az, hogy itt egyetlen egy személy sincsen akit "átloptunk" volna.
Mindenki szabad akaratából jött, és nem predesztináltuk ide.  :089:

És ez egy békés "sziget", ahol testvéri szeretetben megpihennek. És ezt Isten idáig is megtartotta ilyennek, hiszem, hogy ezután is így lesz.  :089:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: net2rist - 2008 Május 12, 17:01:41
nem vok se kém, se védangyal, még csak a "saját igazam hirdetője" se... (azzal a Pálhegyi Feri Bá idézettel, amit bemásoltam, lényegében nem értek egyet...)


***admin általi moderálás***
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Május 12, 20:25:00
Koszonom,hogy szeretettel bocsattok utamra,es vartok vissza.
Igyekezni fogok  :igen:
Kulon koszonom,hogy imadkozni is foktok ertem.Nagy szuksegem van ra.

 :026:-mindannyiotokat

Szeretettel
Cs.Edit :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: árpi - 2008 Május 12, 22:59:51
Szia Edit!  :044:

Szeretettel várunk!  :igen:

A mi Urunk kísérjen és vezessen az úton, amelyen lenned kell!

 :026:

á
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Május 15, 18:13:10
Sziasztok!Nembírtam ki,hogy ne jöjjek fel forumra.Végülis az nem baj,ha az internetet,amit Isten arra adott,hogy élvezzek,élvezem.Az lenne a baj,ha az internet tulajdonává válnék.
Tesók,aki tudja,hogy Debrecenben a Nagyállomástól a Vekeri-tóhoz hogy jutok ki DKV-val,az még ma válaszoljon.Köszi,Orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 15, 23:01:27
Itt mindent megtalálsz.  :05:

http://www.dkv.hu/
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 19, 16:51:44
Kedves testvéreim!  :088:

Itt szép idő van Angliához képest. Megkezdődött a munka hete...alíg várom már a Vasárnapot!   :pirul:
Ajjjaj...lebuktam a lustaságommal.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Május 19, 20:24:16
Szia Antee! :integet:

Itt meg jó idő van! Igaz nem mondható szépnek ez az eső, de már nagyon vártuk, mert nagyon szomjazott a föld!
Én a teraszról az Egedre látok, de most vízfüggöny takarta el az egész hegyet! Hatalmas eső esett!

Főzzél sok finomat a héten, én is főzök szinte mindennap, csak valamivel kisebb mennyiséget, mint Te!

Áldja meg az Úr a munkádat és egész hetedet, hogy hamar megérkezzen a várva-várt vasárnap! :026:

Szeretettel:   Margó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 19, 23:10:50
Köszönöm Margó! :031:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: árpi - 2008 Május 19, 23:41:03
Sziasztok!

Hát nálunk is nagyon jó az idő :033:,  sőt soxor túlságosan is. Nem ártana egy kis eső  :igen:

Antee, én a pénteket várom kb. ugyanígy   :114:

Köszönöm Uram & J.A. Commenius, hogy a 7vége szabad!   :036:

Áldott és tartalmas hetet, sok erőt a mindennapokhoz!

:027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 19, 23:47:56
Neked is sok erőt a hétköznapokhoz.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Május 23, 06:59:43
Mindannyiotokat koszontom nagy szeretettel.Nagyon hianyoztok.
Mi meg csak bukdacsolunk az uzleti uton,de tudjuk,hogy minden kezdet nagyon nehez.Igyekszunk kitartani.
Azota,hogy elmentem,meg csak most eloszor neztem fel ide.Nagyon remelem,hogy tudok majd rendszeresebb is lenni ujra.
Isten aldjon benneteket
 :017:

Szeretettel
Cs.Edit. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: árpi - 2008 Május 23, 07:53:51
Szia Edit!  :044:

Jó újra "látni" Téged!

Sok erőt, kitartást, türelmet és felülről jövő bölcsességet az "üzleti útra"  :igen:

Az ÚR áldjon!

Ja, és bátorítanám az újonnan regisztrálókat, SZÓBAN is csatlakozzanak a fórumhoz!

 :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 23, 10:23:38
Kedves Edit! :088:

Nagyon örülök, hogy legalább beköszöntél. Hiányzol közülünk. :2smitten:
Az Úr adjon Salamon mértékű bölcsességet az üzleti dolgokhoz!  :D

Bátorítom én is a felhasználókat, hogy írjanak. :089:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Május 24, 18:21:19
Szia kedves Edit! :2smitten:


Nagyon örülök Neked, hogy a sok munka ellenére egy kicsit fel tudtál jönni.

Amikor csak időd engedi, gyere mindig, mert hiányzól a csapatból!  ;)

Szeretettel: GLD46  :074:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 27, 12:25:17
Nálam az az újság, hogy most fél nap szabadságom van (ha ugyan ezt lehet annak nevezni).  :088:
És Tipikus borongós angilai időjárás van.  :118:

Nálatok? :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: lulu - 2008 Május 27, 13:29:34
Szia Antee!

A Balaton környékén, ragyogó napsütés   :033: van.

 Napozni    :082: való idő,  :2funny:


Üdvözlettel: lulu
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 27, 13:41:20
De jó!  :D

Megkísértettem az irígységgel, de gyorsan uralkodtam rajta.  :igen:

Legyen nagyon szép napod Lulu!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Május 27, 14:42:29
Szervusztok TESTVÉRKÉIM! :017:

Itt is ragyog az ég  :kereszt02:
Isten szép nappal ajándékozott meg bennünket ! :033:
A kis unokámmal töltöm a délutánt. Ez is ajándék!
A fórum minden tagjának áldott délutánt kívánunk mindketten !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 27, 14:47:12
Neked is kedves Margó!  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Május 28, 08:41:50
Dunaújvárosban vagyok, dög meleg van, pedig még csak fél 9 van.
Nemsokára megyek Paksra, ott is biztos dög meleg lesz...  :003:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Május 28, 08:51:06
Sziasztok!

Nálunk, itt Vasadon sem kell kabátot venni. :05:
Ettől :hideg: meg aztán igazán nem kell tartani! :06:
Az Úr áldjon és legyen veletek kedves Tesók, bárhol is vagytok. :2angel:

Szeretettel: GLD46  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Május 28, 09:30:06
Sziasztok! :105:

Most indulok a kertbe! Fázni nem fogok!!

Isten adjon mindannyiótoknak áldott, szép napot!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Május 28, 09:30:18
Télen nagyon hideg van.
Nyáron nagyon meleg van.
Tavasszal fúj a szél.
Ősszel esik az eső...
Soha nincsen jó idő?!  :2tickedoff: :hehe:

Nahát- nahát mi emberek... Mikor leszünk elégedettek? :118: Na, talán majd egyszer... :089:
Legyetek áldottak ma is!  :2smitten:

Tothg, a "dög" az mit jelent? Az mennyire meleg? :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: árpi - 2008 Május 28, 10:28:51
Sziasztok!  :044:

Nálunk most van 29 fok :033:, a gyerekek a suliban teljes KO. Ezt az időt nem a tanulásra találták ki  :103: (bár, hogy ha belegondolok, "jó idő" tanulásra soha nincs  :igen:)

Sok erőt, kitartást és még több áldást mindenkinek!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 28, 10:34:19
Most itt sem esik, mint általában.  :D Süt a nap.  :igen:

Szép napot mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Május 30, 08:02:51
Szia Edit! :integet:

Örülök, hogy fenn vagy!
Mi újság Veled? Hogy megy a vállalkozás?

Isten áldja meg gondoskodó szeretetével a mai napod is!

Szeretettel!  Margó :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Május 30, 08:12:07
Sziasztok!

Nagyon sok szeretettel koszontok mindenkit.Sokat gondolok ratok,hianyzik a napi kapcsolat veletetek,de lelekben mindig veletek vagyok.Megelegedett es halas szivvel "dicsekedhetem".Dicsoseg erte az Urnak.
Nallunk is szep ido van.A kemence mellett a konyhaba mi is igy nezunk ki valahogy neha: :003:
Nagyon stresszes napok vannak a hatunk megett,de lassan normalizalodnak a dolgok es minden a helyere kerul.
Isten gazdag aldasat kivanom mindannyiotokra.Szep,bekes,aldott hetveget mindenkinek.
 :017: :017: :017:

Nagyon sok szeretettel
Cs.Edit :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2008 Május 30, 08:37:12
Drága Edit! :2smitten:

Nagyon örülök, hogy jól vagy, nagyon hiányoztál nekem! Az Úr Jézus áldja meg nagyon gazdagon a vállalkozásotokat!

Boldog az az ember, aki Őbenne bízik!

Áldott, szép hétvégét!

Szeretettel:Salome :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Május 30, 08:49:30
Koszonom draga Salome!

Kizarolag csak az Urban bizom es tudom,hogy nem fogok csalodni Benne.
Az Ur aldjon meg teged is es kivanom,hogy a jotetszese legyen minden munkadon.

Szeretettel:Cs.Edit
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Május 30, 09:11:05
Szia Kedves Edit! :2smitten:

Nagyon örülök, hogy ismét itt vagy közöttünk, úgy látom (olvasom), hogy nem csak nekem hiányzol. :06:

Köszi, hogy a tájékoztattál bennünket a vállalkozásról, így legalább együtt tudjuk érte háladással dicsőíteni a mi Urunkat.

Az elkövetkezendőekre pedig ezt tudnám ajánlani:Ne félj, csak higgy!

Nagyon sok szeretettel: GLD46  :074:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Május 30, 10:29:24
Az ÚR áldja meg a vállalkozásotokat!
Várunk vissza. Mihamarabb gyere újra közénk.  :D


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Május 30, 19:16:08
Kedves Edit! :05:

Csatlakozom; örülök az örülőkkel!  :2smitten:

Fogadd szeretettel ezt a két Igét:

"Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik"Zsolt 37,5

"Akik félitek az URat, az ÚRban bízzatok! Segítségetek és pajzsotok ő."Zsolt 115,11

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Június 04, 12:15:31
Kedves testvéreim!Nem megyek el csak csökkentem a napi internetezés idő tartamát,mert az internetnél sokkal jobban szeretem Istent,a családomat,a barátaimat.Azt,hogy sokáig az internet volt az elsőhelyen onnan tudtam,érzékeltem,hogy a figyelmemet teljesen elvette az internetnél százszor fontosabb dolgokról.Tegnap Isten megajándékozott az szolgálat,a bátorítás és az irgalom ajándékával,amit ki akarok használni illetve erősíteni folyamatosan Jézusban Szentlélek által,hogy gyakoroljam.A másik ok,ami miatt csökkentenem kell és csökkenteni akarom az internet használatot,hogy a családom az anyagi csőd szélén áll.Nagyon sok tartozásunk van,amit jelelnleg nem tudom hogy fogunk kifizetni.Ezért fontos,hogy minél több időt töltsek velük,hogy bátorítsam őket,hogy amig Isten velünk lesz,mindenünk meglesz,amire szükségünk van.Annyira nagy a tartozásunk,hogy még egy tábort sem tudunk kifizetni.Viszont pontosan ezért kell bátorítanom őket.Tegnap egy tanításon keresztül ébredtem rá,hogy a bátorítás ajándéka nekem meg van.Szóval nem az internetezést hagyom abba,mert azt azéer kaptam Istentől,hogy élvezzem.Viszont csökkenteni fogom az időtartamot,amennyit az internet előtt töltöttem.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Június 04, 12:39:33
Kedves Orsi!  :05:

Isten áldja meg a döntésed, és azt kívánom, hogy tudj Isten dicsőségére élni, úgymond " minőségi " életet. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Június 08, 21:02:37
Sziasztok Tesókák!

Mi ez a nagy csend?  :03:

Talán a Forma 1....vagy a foci EB?   :020:

A fiam (aki egyébként holnap fog szóbelizni matekból) kedvéért megyek, és én is nézek egy kis focit.  :2crazy:

Szeretettel üdvözlök mindenkit: GLD46 :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 09, 11:20:51
Sziasztok!  :05:

Én nem néztem se a Forma 1-et, sem focit.

Nagyon szép idő van itt az esős Angliában is!  :058:
A Jelenések könyvét hamarosan folytatni fogom, már előre vagyok haladva a 8. fejezetig!  :063:

Isten áldjon mindenkit!


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Június 09, 11:29:26
Sziasztok tesók!Most elképzelhető,hogy minimum egy hétig nem leszek forumon,de lehet több is.Rá akarok hangolódni isten irányítására,mert tudni akarom,merre visz tovább.Sok kérdésem van és vágyam,amit tisztázni akarok vele,hogy még véletlenül se az én vágyaim,hanem a Ő terve valósuljon meg.Kérlek imádkozzatok értem,hogy Isten adjon nekem bölcs,józan gondolkodást és tisztánlátást.

Köszönöm,Orsi :06: :026: :057:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Június 09, 11:29:59
Szia Kedves GLD!  :05:

Csak most olvasom ezt a topicot! Imádkoztam a Fercsiért, no meg a magam gyerekeiért, akik ma vizsgáznak. A fiam (a "Kandón", villamosmérnöki hallgató ) túl van az utolsó vizsgáján, a mateken; már csak az kellene, hogy jó is legyen az eredmény. Mivel írásbeli, még nem derült ki. Ha meglesz legalább az elégségese, akkor én leszek a világ legboldogabb embere, minden tekintetben. :05:
A leányzóm ma védte meg a szakdolgozatát, utána államvizsgázik az ELTE-n. Ami most zajlik. Imádkozom, és bizakodom!  :2smitten:
Az Úr velünk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Június 09, 13:19:07
Drága GLD és Olajág! :017:

Kívánom, hogy gyermekeitek örvendeztessenek meg Benneteket vizsgájuk jó eredményével!
Hordozza gyermekeiteket az Úr és segítse a vizsgák alkalmával, hogy a Tőle kapott talentumokkal szolgálhassák majd dicsőséges Istenünket!

Nektek pedig kedves Édesanyák legyen sok-sok örömötök és Isten iránt való hálával megtelt szívetek mindazért, amit gyermekeiteken keresztül  elkészített az Úr!


Sok-sok szeretettel gondolok Rátok és gyermekeitekre!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Június 10, 09:08:39
Drága Margó!  :2smitten:

Köszönöm szépen a jókívánságokat. Meghallgatta az Úr! :05:
A kedves leányzóm 5-re azaz jelesre tette le az államvizsgáját. Most nem "dicsekedni" akarok, csak annyira boldog vagyok. :2angel:
De ő általában mindig szorgalmas volt; de ugyanakkor eléggé stresszes ilyen alkalmakkor. De Isten kegyelmes, és amikor már kihúzza a tételt, akkor teljesen lenyugszik, imádkozik, és általában jelesre vizsgázik, Isten kegyelméből.  :2smitten:
Bár a fiam is ilyen szorgalmas lenne. Nem rossz gyerek ő sem, és ő is hívő, csak kicsit lusta tanulni.  :08:
Ha majd arról is beszámolhatok itt, hogy legalább elégséges lett a tegnapi matek írásbelije, akkor tényleg várakozásomon bőven felül megáldott az Úr! :05:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Június 10, 10:19:40
Drága Olajág!

Örömödben én is osztozom!
Köszönöm, hogy a jóhírt velem is megosztottad!

Áldjon az Úr! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Június 11, 09:01:50
 :017: :017: :017:
Ilyen sok puszit kuldok mindenkinek.Nagyon hianyoztok,sokat gondolok ratok,lelekben mindig veletek vagyok.
Dicsoseg a Jo Atyanak,mi jol vagyunk,az uzlet is megyeget.Meg nem engedhetjuk meg magunknak,hogy szemelyzetet vegyunk fel,ezert odavagyok meg mindig reggeltol estig.Nagy orommel tolt el a munka,a fiamek is nagyon jol erzik magukat,elvezettel dolgoznak,ami manapsag ritka dolog.Visszatero klienseink vannak,tehat ugy erezzuk,hogy jol erzik magukat nallunk es megvannak elegedve.Ez persze kulon orom.
Ido kozben a gepem se volt jo napokig.Egyebek mellett tettek bele magyar windozt is,tehat elmeletileg vannak ekezetes betuim is,de nincs turelmem keresgelni oket,ugyanis a klaviatura a regi.
Szep napot kivanok tovabbra is mindenkinek es Istenunk gazdag aldasat mindannyiotok eletere.

Nagyon sok szeretettel
Cs.Edit :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 11, 10:24:20
Kedves Edit! :088:

Jó volt olvasni soraidat. Örülök annak, hogy az Úr ilyen csodásan gondoskodik rólatok!
A billentyűzetre javaslom ráírni alkoholos filccel az ékezetes betűk helyeit.  :afro:


Az ÚR áldjon meg
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 11, 22:43:47
Mi ez a nagy csend?  :2knuppel:

Ti vagytok a világ világossága, világítsatok már esténként is a fórumon!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Június 12, 09:25:45
Kedves Edit!  :2smitten:

Örülök, hogy időnként bekukkantasz egy-egy kicsit hozzánk. :05:

Mindig nagy érdeklődéssel olvasom, mi van Veled (veletek).

Továbbra is imádkozó szívvel gondolok Rád és a vállalkozásotokra.

Sok szeretettel:GLD46  :074:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Június 12, 20:58:51
Drága Testvéreim az Úrban! :2smitten:

 Örüljetek velem...  :05: :05: :05: :2angel: :2angel:
Annyira, de annyira nagy az örömöm, és olyan nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy nem is tudom szavakkal kifejezni.   :037:
Most jelent meg a fiam matek vizsgájának  eredménye az interneten. És megcsinálta... meglett...  :2smitten:
Isten olyan kegyelmes, olyan csodálatos, olyan dicső, hogy nincs rá szó, amivel ezt kifejezhetném...
Nagyon boldog vagyok!  :2angel:

Nagyon szeretlek benneteket, Testvéreim... :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2008 Június 12, 22:26:25
Drága Olajág! :2smitten:

Szívből örülök, veled együtt, a fiad sikerének. Dicsőség Istennek ezért! Csodálatos Istenünk van!

Mi is nagyon szeretünk.... :2smitten:

Szeretettel:Salome


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 12, 22:48:48
Én is veled örülök.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Június 13, 09:02:34
Kedves Olajág! :2smitten:

Sajnos, tegnap este már nem tudtam feljönni közétek, és csak most olvastam a nagy újságot. :afro:
Nagyon-nagyon örülök fiad sikeres vizsgájának. :igen:

Olyan jó, hogy nemcsak együtt kérhetjük, hanem együtt dicsőíthetjük is a mi Urunkat.

Most éppen ez az ének jutott az eszembe:

Jöjj mondjunk hála szót
Hű szájjal és hű szívvel.
Mert rajtunk itt az Úr
Nagy csoda dolgot művel.
Már anya ölben is
Volt mindig gondja ránk
A sok jót mellyel áld
Ki sem mondhatja szánk.

Szeretettel: GLD46  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Június 13, 10:00:05
Drága Tesók!  :05:
Köszi szépen, hogy velem örültök, és köszönöm azoknak akik imádkoztak is azért, hogy most együtt örülhessünk.  :2smitten:
Drága GLD tesóm, én meg folytatom ezt az éneket:

Dús kincséből az Úr, jó békességet adjon,
Hogy szívünkben a kedv víg és derűs maradjon.
Ne hagyja híveit bú-bajban sohasem;
A rossztól óvja meg itt, s túl ez életen.

Azt kívánom minden kedves fórumozó, és nem fórumozó aktív és passzív, írogató és csak olvasgató tesónknak, hogy ez a békesség, ez a vidámság,  ez a jókedv, az Úrban való öröm én bizalom, a testvéri szeretet és közösség maradjon meg amíg élünk, és majd azután  - túl ez életen - is együtt lehessünk, és együtt magasztalhassuk, dicsőíthessük Urunkat!  :2smitten:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Június 13, 11:24:00
Drága Olajág!
 :fel:

Most látom, hogy dicső Urunk milyen nagy örömöt szerzett!
Olyan jó, hogy együtt örülhetünk!

Kívánom, hogy a megszerzett tudást Fiad használja Isten dicsőségére és a maga örömére, hogy mindannyiunké lehessen az öröm!

Szeretettel:   Margó :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Június 15, 17:03:13
Sziasztok!Két dolog van,amiért szeretnék tőletek és egyúttal rajtatok keresztül Istentől bocsánatot kérni.A két dolog szorosan összefügg egymással.Szeretnék Istentől bocsánatot kérni azért,hogy titeket terheltelek az olyan problémáimmal,amiket csak Isten tud elviselni.Bocsássatok meg,hogy túl sokat zaklatlak titeket az emailjeimmel,amik 90%-ban a problémáimról és nehézségeimről szólnak,amikkel elsőként Istenhez kellene fordulnom és rábíznom,hogy ha Ő akar akkor adjon egy valakit,akinek ezeket a problémákat elmondhatom,akikkel imádkozhatok ezekel a dolgokkal kapcsolatban,de számos példa van a Bibliában,ahol Isten nem adott senkit az embereknek,hogy beszélgessenek a problémájukról és tudjátok miért,azért mert Isten azt akarja,hogy neki panaszkodjunk Isten azt akarja,hogy az Ő ölében sírjuik ki a nehézségeinket.Én most egy konkrét valakiért fogok imádkozni,akit Isten adjon,hogy tudjunk együtt imádkozni tudjuk megosztani egymással a nehézségeinket,de nem fogom mindenkinek elmondani ezeket a problémákat,mert ezzel megbántom Istent és kételkedem Istenben.Kérlek bocsássatok meg nekem ezért.főleg azoktól kérek bocsánatot,akiket már zavart,hogy folyton emaileket küldözgetek.Megvallom előttetek,hogy van egy ilyen betegségem,hogy internet függőség,amire már egy ideje ráismertem,de csak most erősödött fel bennem.Ezzel az internetfüggőséggel rengeteg időt elveszek Istentől és a környezetemből.Ez az internet függőség állandóan a problémáimra helyezi a hangsúlyt,pedig Isten mindig itt van a közelemben.Most ez az,amiért imádkozni akarok,hogy ez a függőség radikálisan tűnjön el az életemből,mert képes leszek akaratomon kívül is olyan embereknek is kárt okozni,akiket szeretek és akiket eszem ágában sincs zaklatni.Kérlek imádkozzatok értem,hogy időben leszálljak az internetről és,hogy Isten betöltse a szívemben azt az űrt,ami az internet,a mobiltelefon soha nem fog betölteni.A mai naptól kezdve igyekezni akarok a hétköznapjaimat arra használni,amire rendeltettem és csak hétvégente szórakozásként arra használni az internetet,amire rendeltetett.Viszont nem akarom,hogy az internet uralkodjon rajtam.Ezt szerettem volna megosztani veletek.Köszönöm,Orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 15, 17:53:23
Igen kedves Orsi, az internetnek könnyen a rabjává lehet lenni.
Én magam is sokat internetezek, bár talán mentségemre van az, hogy interneten van csak közösségem.

Az Úr erősítsen és vezessen!  :088:


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Június 15, 18:41:21
Drága Orsi! :2smitten:

Valóban nagyon ravasz ellenségünk van! Ismeri gyenge pontjainkat és ott támad bennünket!
Jó, hogy felismerted ezt! Isten világosságot adott Neked, hogy hol kell felölteni magadra Istentől kapott védőfelszerelésed! Ebben kell most kitartanod, hogy Isten tovább tudjon vezetni a számodra kijelölt úton.
Csak amikor engedünk, tud bennünket tovább vezetni.

Kívánom, hogy a meglátott dolgok életté legyenek nálad és légy az Úr hasznos, szent edénye, hogy meg tudjon tölteni mindazzal, amit elkészített Neked!

Áldjon az Úr! :017:

Szeretettel!    Margó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Június 16, 23:00:11
Szervusztok Testvérkék! :2smitten:


Tegnap jelentkeztem biatorbágyi csendenhétre. Igaz szeptember 14-21-ig lesz, vagyis még 3 hónap, de már nagyon várom!
Péter 2. levelét fogjuk tanulmányozni. Ezek mindig nagyon áldott alkalmak, nagyon tiszta igékkel és mélyen hívő szolgálókkal.

Ajánlom figyelmetekbe ezt az oldalt: http://www.mbb.hu/ , ha csendre, nyugalomra és Isten közelségére vágytok, Biatorbágyon az Isten Háza Szolgálóházban /amely egy felekezetközi belmissziónak ad otthont/ megtaláljátok!

Esetleg jár valaki közületek Biatorbágyra?

Áldjon az Úr Benneteket! :032:

Szeretettel:    Margó

Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Június 19, 08:20:37
Kedves Margó! :05:

Igen, Biatorbágyon nagyon áldott alkalmak vannak, dicsőség érte az Úrnak.

Mi, minden évben ott töltünk egy hetet. Tavaly házaspáros héten voltunk, az idén családos hétre megyünk.

Jun.22-27-ig pedig gyermekszolgálatra megyek a Jerikóba. :2angel:

Minden kedves Testvéremnek üzenem, hogy ezidő alatt nem leszek gépközelben, így a privi levelekre sem tudok majd válaszolni.

Szeretettel: GLD46  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Június 19, 08:34:26
Kedves Testvéreim! :2smitten:

Hálaadással köszönöm, és Isten áldását kívánom mindazok életére, akik Feri fiam érettségi vizsgáját imádságban hordozták.

Magam is hálás vagyok az Úrnak, hogy ilyen drága Testvéreket ismerhettem meg ezen a fórumon, mint Ti vagytok.

Az Úr szeretete, békessége és kegyelme maradjon Veletek!

Sok szeretettel:GLD46   :074:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 21, 16:19:36
Fülledt meleg van, de borús, esős idő is.  :118:

Holnap Vasárnap! Szabadnap  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Június 22, 19:44:07
Drága GLD!  :2smitten:

Örülök, hogy Fercsi vizsgáinak jók lettek az eredményei. Nagy boldogság "megízlelni, hogy jóságos az Úr." 1Pt 2,3  :2smitten:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 23, 10:38:56
Hétfő van, kezdődnek az intenzív munkanapok.  :035:
Mostmár meg tudom érteni Garfield-ot (Gárfild-ot), aki mindig utálta a Hétfőt.  :hehe:

Inkább mennék a tengerpartra sütkérezni (na nem ételt, hanem magamat) miközben szürcsölném a szivárványszínű szívószálamból
a frissel facsart csümölcslevet. :071:

Ki tart velem?  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: HMarci - 2008 Június 23, 22:22:02
Én megyek,stipi-stopi!!! :D
Már úgyis tele van a hócipőm,ott talán kiolvadna. :112:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Június 23, 22:27:29
Szia Marci!  :05:

Még jó, hogy van hócipőd... :hehe:
De amilyen meleg van, szerintem tengerpart sem kell, hogy kiolvadjon... :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 23, 22:40:54
Ma már este van, majd holnap elmegyünk.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: HMarci - 2008 Június 24, 13:58:55
Na,akkor indulunk?? :D
De most jut eszembe,hogy nem is beszéltük meg,hogy melyik tengerről lenne szó,bár nekem mindegyik megfelel!  :igen:
Bár meleggel valóban itt sem vagyunk szűkében,ahogy ezt Olajág Te is mondtad,de azt mondják a távolság időnként segít és megszépít dolgokat.Szabadság után is más érzéssel kezdi az ember újra a munkáját.  :099:
Mit gondoltok,nem küldhetnénk a Sátánt szabadságra,na nem azért,hogy utána telve energiával még erősebben támadjon,hanem,hogy egy kicsit fellélegezhessünk!?!?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Június 24, 14:20:11
Sátánt szabira???
ROKKANTNYUGDÍJ!!!  :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: HMarci - 2008 Június 25, 15:39:21
Hát ebben igazad van!!!! :fel: :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 25, 16:27:18
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Június 25, 20:12:54
Csak rossz néven ne vegye; meg ne bosszulja magát...  :117:
Úgy gondolom, nem szereti, ha szórakoznak vele, de lehet csak én vagyok ilyen pesszimista. :08:
Bocsánat, nem akartam ünneprontó lenni, csak úgy eszembe jutott, hogy hallottam egy prédikációban, jó ha nem "szórakozunk" a Sátánnal, nincs humorérzéke.  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 25, 22:56:02
Szerintem a Sátán túl elfoglalt ahhoz, hogy mindent elolvasson.  :hehe:

Ami a Sátánnal kapcsolatos tiszteletet illeti, annyi van megírva a Bibliában, hogy ne káromoljuk őt.
Igaz, a rossz vicc is lehet tiszteletlenség, ezért jobb ha nem tesszük.

De én attól jót nevettem rajta.  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 26, 11:22:03
Mi újság nálatok?  :088:

"Nemsokára" Vasárnap, már alíg várom!  :058:
Szép idő van, nem túl meleg.  :088: Remélem mindenki megy valahova kirándulni és nem jönnek be az étterembe enni.  :020:

De akár otthon is maradhatnak.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 26, 11:37:45
Ezt meg kell nézzétek!  :2funny:



&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 26, 16:34:39
Senki nem nézte meg a "bébi nevetős" bejátszásokat?  :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Június 26, 18:57:36
Szia Antee!

 1. Nagyon jókedvre hangoltak ezek az édes gyermeki kacajok!  Köszi!!! :01: :01: :01:

 2. Köszönöm a képeslapot! Jó volt olvasni a mellékelt bölcsességgel és igével!
    Én ugyan nem tudtam Nektek küldeni, de gondoltam Rátok nyaralásom alatt is!
    Tegnap érkeztem haza. Minden szép és jó volt, de már jó itthon!


Szeretettel kívánok minden fórumozó testvéremnek Isten áldotta, szép nyarat! :017:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Június 26, 20:46:24
 :D

Szia Anti!

valóban cuki! De édesek a gyermeki nevetések! Köszi szépen, hogy megosztottad ezt az örömet!

"A derű, a nevetés igen fontos táplálék. Amikor az összetartozó emberek között feltör  a hangos nevetés, ez gyógyí és táplál. Nem az az érdekes, "amin" vagy "akin" nevetünk, vagyis ne egymáson, hanem együtt nevessünk."(Jean Vanier)

 :igen:

Úr adjon mindenkinek derűs szívet és kegyelemteljes napokat!

Szeretettel: Marietta  :088: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: HMarci - 2008 Június 26, 21:54:16
Szia Antee!
Hát ez jó volt!!! :fetreng:
Érdemes volt megnézni,felért nekem egy tengerparti gyümölcslé szürcsöléssel. :090:
További jó kacagást mindenkinek!
HMarci :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 26, 22:52:59
Örülök, hogy együtt nevethettünk!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 27, 00:10:37
Ezt még kéretik megnézni:  :hehe:



&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: lulu - 2008 Június 27, 06:48:40
 :2angel:    :2funny:
                               

Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Június 27, 07:37:37
 :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Június 27, 09:20:26
 :2funny:

De jóóó!!!

 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 27, 16:34:36
Sziasztok!

Szükségem volna nagyon egy IWIW-meghívóra! Akinek van és nélkülözni tudná, akkor kérem hogy az ige@alfa-omega.hu e-mail címre küldje el!

Minnél hamarabb szükségem volna rá.

Köszönöm!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Június 27, 19:34:56
Én ugyan nem tudtam Nektek küldeni, de gondoltam Rátok nyaralásom alatt is!
 Tegnap érkeztem haza. Minden szép és jó volt, de már jó itthon!

Szeretettel kívánok minden fórumozó testvéremnek Isten áldotta, szép nyarat! :017:

Drága Margó!  :2smitten:

Kedves vagy, hogy nyaralásod alatt is gondoltál a tesóidra, és ez bővel elég; képeslap nélkül is.  :05:
Örülök, hogy újból itt vagy közöttünk; hiányoztál; Isten hozott!  :2smitten:
Én még egy gyülekezeti csendeshét, és egy elég hosszúnak ígérkező nyaralás előtt állok, így nagyon hálásan köszönöm a jókívánságod! :05:
Én is kívánom, hogy töltsd kellemesen, de egyben hasznosan is a nyár hátralevő részét. Légy áldott! :2angel:
És minden kedves Tesónak ezt kívánom!  :2smitten:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 29, 17:52:41
Mindenki punnyad, lustálkodik és élvezi a pihenő órákat?  :2knuppel:

Én már túl vagyok egy migrénen, egy fülfájáson és félig megemésztett étel kétszeri látogatásán.  :118:
Remélem nektek jobban telt az estétek.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Június 29, 18:10:42
Szia Anti!

Jobbulást kívánok neked!

Igen a nagy melegben az ember élvezi a pihenő órákat, nekem volt kis elfoglaltságom varrogatam és Úr kegyelmével megvagyok.

Úr áldása és békés derűje legyen rajtatok!  :063:  :044:  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Június 29, 19:10:43
Köszönöm a jókívánságod!

Az Úr áldjon meg téged is. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 01, 10:00:17
Sziasztok régen jártam erre. Mindenki jól van? Bár ahogy olvastam Antee barátunk egészsége nem egész.
Jézus nevében gyógyulj meg, az Úr segítsen fel a betegségekből, fájdalmakból!
Ebben a névben van megtartása a lelkünknek és a testünknek is. Ebben az életben is kell reménykednünk Jézusban nemcsak a halál után.
A biblia szerint régen fordítva csinálták némelyek: ebben az életben reménykedtek Jézusban, mire Pál azt mondta "Ha csak ebben az életben reménykedünk a Felkentben, minden embernél nyomorultabbak vagyunk!"
Nekünk inkább az kell megtanulni, hogy ebben az életben, most renykedjünk a Felkentben...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Július 01, 10:08:09
Békesség néktek, tesók!

Szerénységemről tettem fel egy avatart.
Most látom csak milyen nagy fejem van...  :118: :hehe: Na nem baj, ha néztek, akkor egy kicsit húzodjatok hátrébb a monitortól...

Tothg! Honnan szerezted azt jó egész testes fotót?? Egy olyan nekem is jobb lenne avatarnak... :hehe:

Antee! Kitartás!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 01, 10:10:45
Köszönöm nektek!  :D

Hála Istennek, az csak 1 napos betegség volt. Nagyon huzatérzékeny vagyok, és a munkahelyen többnyire huzatban dolgozom.
Bár a fülem be van dugva fülhallgatóval, de ez sajnos nem elég...

Bálint! Nagyon jó látni, köszi hogy feltetted a képet!  :afro:
Az Úr adjon mindenkinek szép napot!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 01, 10:19:55
Kedves Bálint!

A telefonnal készült, semmi extra... :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 05, 16:28:57
Itt nagyon esett reggel az eső, most meg napsütéses meleg van.

Ahol dolgozom, az emeleten kiadó szobák vannak. Ott lakik egy srác, aki miután lejött, megkérdezte tőlem, hogy voltam-e már Magyarországon.
Mondtam, hogy igen.  :hehe: Utána elujságolta, hogy menni fog Budapestre a jövőhéten. Azt mondtam rá, hogy az jó. :afro:

Ezek után megkérdezte, hogy hova valósi vagyok. Akkor mondtam neki, hogy Magyar vagyok.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 05, 18:47:54
Azt mondtad nem tudsz angolul bár biztos szerénykedtél, hiszen ennvalót is kel venni az embernek és az sem megy szó nélkül...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 05, 19:01:22
A feleségem olyan ebédet csinált, hogy 7 nyelven beszélt (paradicsomos húsgombóc). Miután megettem, nekem se kell már angolt tanulni.
Ugyhogy most mennem kell futni, hogy ne hízzak nagyon meg... Persze miután megjöttünk megeszem a maradékot.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 05, 22:38:44
Ha van felesleged, én szívesen átveszem!  :D
Hízni szeretnék, de sehogy sem sikerül. Pedig nem eszem keveset.

Lehet sokat biciklizem és ezért letekerem azt, amit felszedhetnék.  :080:

Isten áldásával szép estét mindenkinek!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 06, 08:45:17
Észrevettétek, hogy századfordulos oldalon tartunk... :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: éci - 2008 Július 06, 08:49:25
Most,  hogy irod igen! :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Július 06, 08:52:23
Kedves Antee! :2smitten:

Most készítem a töltött paprikát, szivesen hívnálak ebédre! Tudom most ez lehetetlen, de hátha lesz még rá lehetőség!

Remélem az én férjem véleménye is hasonló lesz a Gáboréhoz! :01:
/Bár nagyon szeret enni és nagyon szigorú! :08:/

:028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 06, 08:59:43
Margó!
Ha nem izlik a férjednek, küld át nekem (mondjuk e-mailba). :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 06, 09:00:27
Ja tényleg: Jó reggelt mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 06, 10:57:26
Köszönöm Margó a meghívást!  :D
Biztosan nagyon ízlene! Hátha lesz rá lehetőség egyszer, vigyázz, mert szavadon foglak.  :2funny:

Nálam az újság az, hogy pihenő! Végre a 6 munkanap után.  :058:
Esős, szeles és borús idő van. A nappali hőmérséklet nem éri el a 25 fokot.

Farkas Antal időjárás jelentését hallották.  :D

Rajta hát, csináljuk ma meg a századfordulót. Írjon mindenki. Szép napot mindenkinek!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Bence - 2008 Július 06, 11:12:16
Beszállok én is a századfordulóba, bár először nem értettem ez most akkor itt mire vonatkozik, de mostmár leesett.  :gunyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 06, 12:34:42
Nálunk elég meleg van, ezért hideg gyümölcslevest ettünk ebédre. Olyan finom volt, hogy nem sok maradt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 06, 14:39:46
Keresek egy könyvet, hogy tudassam egy testvérrel.

Egy lebénult nő-röl szól, aki tizenévesen törte el a gerincét. Küzdelmeiről könyvet is írt, Isten használja őt a szolgálatban.
A szerző és a könyv címe kellene.

Nem tudom helyesen leírni a nevét, de valami Johnnie Ericson lehet a szerző.

Segítsetek!

Előre is köszönöm.  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2008 Július 06, 16:02:48
SZiasztok!

Én is köszöntök mindenkit szeretettel a századfordolon :afro:

Antee,

nekem az újabb kiadása van meg nem tudom ha ez kell, de megírom

a könyv szerzője: Joni Eareckson Tada

a könyv címe: Élet és halál dilemmája

szeretettel,
szolgáló
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Július 06, 17:05:18
Kedves Anti! :05:

Nekem egy régebbi kiadás van meg, szerzője: Joni Eareckson, címe:Joni

Van folytatása is, annak a címe pedig: Egy lépéssel tovább

Talán tudtam segíteni.

Szeretettel: GLD46  :044:







Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Július 06, 17:22:09
Sziasztok!  :044:

Igen; a "Joni", "Egy lépéssel tovább"; és az "Élet és halál dillemája" egy sorozat, ami mind a lebénult Joni Eareckson- ról szól. A Tada már a férje utáni neve, mert ugyanis így kerekeskocsihoz "kötötten" is férjhez ment.  :05:
Nagyon tanulságos könyv. Egy igazi küzdelmekkel, harcokkal teli, de ugyanakkor Isten szeretetét, kegyelmét megtapasztaló boldog, másokat építő, másokat Jézushoz vezető életről szól. Mindenkinek ajánlom elolvasni.  :05:
Film is készült róla, azt is láttam. Nagyszerű. És az a csodálatos, hogy nem helyettesíti színésznő, csak egy kaszkadőr addig, míg fejest ugrik. Magát Joni-t lehet benne megismerni.  :05:

Szeretettel:
olajág
Cím: Re:Mi újság?
Írta: olajág - 2008 Július 06, 17:24:13
Meglett a 100.  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 06, 19:15:20
Köszönöm nektek az infót, máris elküldöm!  :089:  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 08, 17:14:16
Lecsaptam a szép fehér pólómat paprikáskrumplival.  :2tickedoff:

Cserey Edit! Látom fent vagy. Írj magadról lécci!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Július 08, 17:41:15
Na sziasztok!

 :017: :017: :017:
Ilyen sok puszit kuldok mindenkinek.
Koszonom a kepeslapokat,jol esett,hogy gondoltok ram.
Istennek hala,jol vagyok,megelegedett es kiegyensulyozott.A vallalkozasunk megyeget,most eppen holt szezon van,de a Jo Atya minden napra kirendeli a vevokozonseget.Meg mindig odavagyok szinte reggeltol estig,ugyanis meg nem engedhetunk meg magunknak szemelyzetet.Kepzeljetek el,hogy megtanultam pizzat sutni.Mar egyedul is helyt tudok allni.Ugy forgatom azt a nagy lapatot,hogy csak na! :D.Almomba se fordult volna meg soha,hogy en valaha is ezt fogom csinalni.Hiaba,Isten utjai kifurkeszhetetlenek.
Van egy szomoru hirem is  :060:,legalabbis szamunkra az.A DODO cicam elhalalozott,raadasul a karjaimban.Meg is sirattuk rendesen a parommal.Tobb mint 11 evet volt velunk,nagyon hozzank nott,teljesen csaladtag volt.Mostmar belenyugodtunk az elet rendjebe.
Orommel latom,hogy vannak uj tagok is,koszontom mindegyikojuket nagyon sok szeretettel.
Nem tudok meg rendszeresen itt lenni koztetek de sokszor gondolok ratok.Isten aldasat kivanom mindannyiotok eletere.
Sziasztok :105:

Szeretettel
Cs.Edit :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 08, 22:43:27
Kedves Edit!  :088:

A pizzalapok forgatásának a bajnoka lettél!  :afro:
Küljd már nekem légy szives egy "közepes méretűt" postán.  :hehe:

Sajnálom Dodo-t.  :060:

Az Úr adjon 7 cicát helyette.  :088:

Remélem, hogy majd a közeljövőben újra aktív tagunk leszel. :afro:
Az ÚR áldjon meg!

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Július 09, 07:50:55
Antee!

Ma este legyen nyitva az ablakod mert fenypostan kuldok egy finomsaggal megrakott pizzat. :hehe:
A magam szintjen lehet,hogy tenyleg bajnok lettem,hiszen sose gondoltam volna,hogy ilyesmit fogok csinalni.Mindenesetre a korulottem levok vigyazzanak,mert,ha nincs rendben valami,egy-ketto lapatra teszem oket! :2funny: :2funny: :2funny:

Egyenlore cicat most nem kerek.18 even at macska volt a hazba,ugy erzem egyenlore eleg volt.Az idom se engedi,hogy allattal foglalkozzam.Orulok,ha a napi teendoimet elvegzem.A kepemet azert megse cserelem meg le,ott meg hadd lassam a karjaimba.
Most indulok bevasarolni,szinte mindennapos programomma valt.

Salome!
Koszi a puszikat,megkaptam mind egy szalig oket :igen:
Plusszba neked en is kuldok egyet :016:

Mindenkinek Istentol megaldott szep napot kivanok.

Szeretettel
Cs.Edit :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Július 09, 09:08:57
Kedves Edit!  :rozsa2:
Nagyon örülök, hogy ismét  olvashatom soraidat, hiányoztál a csapatból. :2smitten:
Dodoval kapcsolatban mélységesen együtt tudok veled érezni, ugyanis az én Topim is máj. 29-én halálozott el. :060:
Még mindig hiányzik, de Neked ezt nem kell mondani.
Örülök a bajnoki titulusodnak, én ezt a pizza forgatást biztosan nem tudnám megtanulni.  :2crazy:
Ugye, estére én is kinyithatom az ablakot, nem csak az Anti?  :hehe: :hehe: :hehe:

Sok szeretettel:GLD46 :017:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 09, 11:13:18
Nahát, estére azonosítatlan repülő kerek repülőtárgyakról fognak beszámolni a TV-kben.  :2funny:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 09, 16:40:28
Van egy rossz hírem.

Valakinek nem tetszik a közösségünk. Ugyanis hekker támadás érte a honlapot.
A probléma megoldva, minden rendben mostmár.

Valahol jó érzéssel is tölt el, hiszen a Sátán nem néz minket jó szemmel.  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Július 09, 20:48:15
Kedves Anti!

Ez valóban nagyon szomorú, és megdöbbentő.  :118:
Időnként elgondolkodom, hogy mi öröm van abban, ha egyik ember a másik munkáját tönkre teszi.
Most eszembe jutottak, az óvodában eltöltött éveim... Olyan érdekes, hogy már a kicsik is, minden ok nélkül szétrombolják egymás munkáit...összefirkálja egyik a másik rajzát, feldönti az építőkockákat, szétrombolja a homokvárat stb.
Az egészben az a legszomorúbb, hogy ez a rossz indulat a felnőtté válás után is megmarad az emberben.

Kedves Testvérek!

Adjunk hálát az Úrnak, hogy nem történt komolyabb baj, és Antinak is sikerült  mindent rendben tenni, és imádkozzunk azokért az hekkerekért, akik ezeket a programokat írják, hogy ők is megismerjék, a mi Megváltó Urunkat. Ámen!
Szeretettel:GLD46  :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 09, 22:46:34
Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: lulu - 2008 Július 09, 23:32:10
Ámen!  :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 10, 17:06:04
Nem valami jól kezdődött a napom.

Mikor felkeltem az ágyból, tudatosult bennem az, hogy bal oldalra nem tudom elfordítani a fejem.
A nyakammal van valami, valószínüleg nagyon elfeküdtem.
Csak törzsfordítással tudok balra nézni (mint Batmen, aki a több tíz kilós bőrruha miatt nem tudta fejét mozdítani :hehe:)

De most jön a java. Tehát amikor így kimentem mosakodni a fürdőszobába, az ajtó mögöttem becsukódott.
Sajnos nem csak becsukódott, hanem a zár is ráfordult. Persze a kulcs meg bennmaradt a szobába.  :2tickedoff:
Gondoltam, hogy valaki szórakozik velem, vagyis hogy kizárt valaki a családból.

Ott állok az ajtó előtt és kopogok, hogy nem vicces, engedj be. Utána eszembe jutott, hogy nincs itthon senki.  :hehe:
Kis gondolkodás után rájöttem, hogy ittt nincs mese, be kell jutni.

Aztán adtam neki.  :2knuppel: Sajnos az ajtóból ki is szakadt kb: 30cm-es darab, a zár meg darabokban...  :118:

De az ajtó mostmár összecsavarozva és a zár megjavítva!  :D

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Július 10, 19:51:17
Jaj Antee!  Nemsok ez egyszerre!  :03:

Azért jó erőben vagy még így elfeküdt fejjel is! :088:

El tudom képzelni milyen borzalmas érzés lehetett "beszorulni" :08:

Én egyszer egy 2,20 m mély gödörbe zuhantam! Lefelé menet még imádkoztam is, bármennyire hihetetlenül hangzik!
Amikor leértem megköszöntem az Úrnak, hogy nem tört el semmim és nem ütöttem meg magam!
Aztán csodák-csodája lenn találtam egy kapát, amivel elértem egy ruhaszárító rácsot, azzal félig felmásztam és onnan ki tudtam kapaszkodni!  Hála az Úrnak nem hagyott itt sem rabságban!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 11, 10:54:01
Az ajtó betapaszolva és lemázolva.  :2police:
Olyan lett, mint amilyen volt.  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Július 11, 11:05:11
Engem a huzat zárt ki tegnapelőtt a munkahelyemről, sétáltam vagy 10 percet az utcán, aztán egy bankkártyával kinyitottam a bejárati ajtót. Mert a kulcsom az ugye bent maradt. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 11, 11:07:59
James Bond!  :D

Sajnos nekem a bankkártyám is bennmaradt, de ha még lett is volna, nem tudtam volna kinyitni vele.
Ugyanis a falc ott van és nem lehet a zár és közé férni.  :118:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: HMarci - 2008 Július 11, 14:36:27
Sziasztok!
Hát így jártam!
Lemaradtam a századfordulóról. :061:
Annyi elfoglaltságom van az utóbbi időben,hogy alig győzöm szusszal.
De most remélem lesz egy kis nyugi,mert holnap megy a két nagyobb gyerek(11 és 5 évesek.)táborba 1 hétre és csak a két kisebb(20hónapos és a 3éves)marad itthon.
De ma még csomagolni is kell és még meg kell sütnöm egy :022:,mert Alexandra pont ma 3éves,úgyhogy este,ha hazaér Apa a munkából akkor bulizunk! :110:
Remélem fogja érteni Szandra,hogy mi a helyzet,mert tudjátok,hogy nevelőszülők vagyunk és ezt a kislány az 5 éves bátyjával csak nov.29.-óta neveljük és értelmileg kissé el van maradva a korától,de már fejlődik.Talán gyorsabban is mint a testvére.
Viszont a 20 hónapos kisfiú Csabi,aki 26napos korától van nálunk értelmesebb mindkettőjüknél.Ennyit számít,hogy egy gyerek milyen körülmények közt kezdi élni a kis földi életét.
De jó reménységgel vagyunk Szabolcs :096: és Alexandra  :091: felől is,hogy be fogják tudni hozni a lemaradást.
De most a lényeg,hogy tetszen Neki a torta!!!!  :039:
Na megyek is sütni!
Legyen szép napotok!!!
 :027:
HMarci
Cím: Re:Mi újság?
Írta: lulu - 2008 Július 11, 15:40:54
Szia Hmarci!

Örömmel olvasom a szülinapi   :039: készülődéseteket, áldás  :ima02: :Jezus04: egy gyermek, sőt még ha több is van, az Úr jutalma nem marad el az életetekben, hogy gyermekeket neveltek, a gyermekek szeretetben fejlődnek az Úr dicsőségére, én szívemből azt kívánom, hogy minden pillanatotok áldás, öröm, békesség, jóság, hosszútűrés, alázat, tőltse be a szíveteket.

Áldásokban szép napot kívánok és boldog  :021:

Szeretettel, lulu

(Máté:10:42, És aki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 11, 16:46:40
Kedves HMarci!

Jó torta csinálást! :088:
Az ÚR áldjon meg téged és a családodat.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Margó - 2008 Július 11, 20:43:12
Drága HMarci! :017:

Kívánom, hogy legyen nagyon boldog a szülinapi buli!
Isten éltesse a kicsi Alexandrát! Nőjjön nagyra és teremjen sok gyümölcsöt az Úr dicsőségére, testvéreivel együtt!

A táborozóknak jó időt, áldott nyaralást kívánok!

Titeket szülőket pedig hordozzon az Úr az Ó nagy szeretetével!

Mt 18,5 " - És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad!"

Szeretettel!   Margó
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 13, 10:26:29
Istentől megáldott szép napot tektek! :morning:

:028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 14, 01:03:02
Testvéreim, hadd mondjam el nektek, hogy nagyon szeretlek benneteket! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 14, 06:36:22
SZiasztok!
Megjöttem a dicsőítő táborból. Ne kérjétek, hogy mondjam el milyen volt, úgysem lennék képes leírni... :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 14, 08:01:39
Jó reggelt mindenkinek! Isten kegyelme legyen veletek ma is túlcsordult áldással, bőséggel!


Ma hallottam valamit, megosztom veletek, mert utána néztem és kiderült igaz a hír.  :pasztor02:
Képzeljétek, talán megvan a megfejtés vagy kijelentés arról, hogy Jézus miért éppen szamárháton ment be Jeruzsálembe a keresztre és mondjuk nem gyalog ahogy eddig közlekedett, vagy éppen miért nem lovon. A szamár hátán ugyais van egy kereszt. Aki nem hiszi járjon utána. De ha valaki tudta az írja meg. Egy illető felmászott a szamártól magasabb pontra és valóban látta a keresztet a hátán, megdöbbent, hiszen ekkor 20 éve volt már szamara és ő sem tudta, nem hitte el. Meggyőződött róla, hogy igaz. Járjatok utána, én már tudom, hogy hol található. Az egész hátfelső rész és a két első lábfelső része teszi ki, vagyis felülnézetből.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Július 14, 10:33:52
Kedves Mária !

Bizony igaz, mert van a szamár hátán kereszt. Ezt én már gyerekkorom óta tudom, s azt hittem, hogy minden ember tudja ezt, de irásodból az derül ki, hogy sokan nem tudják. Furcsának találtam, de hála neked ezt is sokan megtudták :). De azért már az Ótestámentumban is irva van, hogy Jézus szamárháton vonul be Jeruszálembe.
 
Zak 9,9  - Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.

 
Áldott szép napot kivánok neked !

Szeretettel,
Kingooo
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Július 14, 11:10:39
 :ima02:

Tamás12

meghalt
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 14, 11:13:20
Hogyan történt?  :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 14, 11:49:33
Ki halt meg?!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 14, 12:02:25
MIIIIII????? Tamás? Ismertem személyesen. Mi történt?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Július 14, 18:41:39
MIIIIII????? Tamás? Ismertem személyesen. Mi történt?

Csak ennyit tudok
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 14, 19:39:08
A fiamról is az a hír jött, hogy meghalt jún. 1 én a szülinapján és kiderült, egyáltalán nem biztos. Annyi szövődmény van körülötte, hogy még nem tudjuk/tudják megerősíteni a hírt, hogy igaz lenne. Éppen ma beszéltem a Los Angeles-i nagykövettel. Egyenlőe ők se erősítették meg a hírt. Nyomoznak utána hol van. Annyi ellentmondás jött Amerikából a halála körülményeiről, hogy elkezdtem nyomozni utána hivatalosan és sok hazug falakba ütköztünk. pl. valaki fent volt a neve alatt a Skypjén az állítólagos halála után 14 nappal és levette a képét. A felesége azt írta, ő nem is tud bemenni a gépébe, mert jelszóval védett és ő nem lakik ott, hanem az anyukájánál van, így nem tudja ki volt. Ha valóban meghalt, akkor 1-2 nap alatt hivatalból kellett volna értesítsenek, mivel magyar állampolgár. Ez még idáig nem történt meg. Ha én nem nyomozok, akkor még idáig se jutottunk volna el. Járt ott kint gyülibe, de az sokezer fős és nem igen tudják ki ő.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Július 15, 10:50:42
Sziasztok!Azért ide írom a következő hirdetést,mert fontos,hogy először az ismerőseim lássák.:
1.Olyan kiegészítő munka lehetőséget keresek,amit szeptembertől nappali tagozatos diákként is tudok folytatni.
2.Érettségivel,olyanállandó munkahelyet keresek,amit nappali tagozatos dákként tudok folytatni.
3.Olyan állandó munkalehetőséget keresek,amit levelező tagozatos diákként tudok folytatni.
Azért írtam fel ezt a három variációt,mert mindenképp pénzt akarok keresni,de szeretnék mellette tanulni.Bármilyen munkát elvállalok,amihez elég az érettségi.Elsősorban Nyíregyházán és környékén.De szóbajöhet még ebrecen,Miskolc,Nyíregyháza környéki települések,Szeged,Baja,Vác,Pécs,Kaposvár,Budapest,Esztergom,Ta tabánya.Az 1-2.verzió,abban az esetben jöhet szóba,ha már meg van a konkrét hely ahol tanulni fogok és a munkahelyet is ahhoz a városhoz kötöm.A 3.verzió esetében bármi és bárhol szóbajöhet,mert ez csak levelezős oktatás.A fontos,hogy azal,hogy önálló pénzkeresővé váljak és az anyagiakban függetlenedjek a szüleimtől,hogy a pénznek a nagy részét,amit eddig rám költöttek,magamra válalljam.Illetve,hogy el kezdjem keresni a pénzt a Bibliasulira.Bárki bármilyen munkalehetőséget tud ajánlani szóljon.Nyíregyházán kívül olcsó szállás hellyel együtt.
Köszönettel,Orsi

ui.:Kedves moderátorok!Megkérhetlek,hogy ezt tegyétek át nekem a jezusert.com keresztyén hírdetőre,mert csak bejelentkezettként tudnám feladni a hirdetést,de nem tudok bejelentkezni.Nagyon fontos és sürgős!Köszönöm
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Július 17, 06:16:42
Sziasztok!Elképzelhető,hogy a közeljövőben Pestre megyek dolgozni,ezért ha bárki tud nekem segíteni olcsón albérletet keresni vagy ajánlani,az értesítsen:70/265 5264-es mobilszámon vagy emailben a hlatky.orsi@gmail.com emailcímen.A közel jövő,az kb szeptembert-októbert jelenti,de lehet hamarabb is.Ha nem is egy egész lakás,hanem csak egy kiadó szoba van,már annak is örülnék!
Köszönettel,Hlatky Orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 17, 13:25:13
Kedves Orsi, még Pakson se tudok olcsó albérletet, nemhogy pesten.  :117:


Antee! Hogy neked van képed...! Van! És mily vagi az új image... Vagy ilyen volt, csak eddig nem vettem észre?  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 17, 16:53:21
 :hehe: Tegnap változtattam. Van képem mi?  :hehe:

Más:
Ma érkezett meg a zongorám, amit rendeltem interneten (nem versenyzongoráról van szó, hanem elektromos zongoráról).
Beüzemeltem és az utolsó 9 billentyű zörög.  :060:
Kalapács mehanikás és biztosan szétugrott valami benne.  :060:

Tegnap érkezett meg a zongora szék is, aminek a lába el volt törve....

Komolyan mondom, ez most nagyon fusztrál...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 17, 17:11:01
Tegnap változott át Anti! Volt egy átváltoztatjuk szalonban.  :D Még a zongora se tudja felbosszantani. Mi ebből a tanulság? Jó hívőnek lenni és nem rendelni a neten semmit.  :035:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: HMarci - 2008 Július 17, 22:21:43
Szia Antee!
Igaza van tothg-nek vagány a képed. :afro:
Én is gondolkoztam már azon,hogy magamról teszek fel képet a virág helyett,de még nem mertem megtenni.  :pirul:
Majd egyszer.
Nekem viszont elmúlt a "gondtalan" hét:holnap hozzuk haza a gyerekeket a táborból,de a férjem mondta,hogy odafelé amíg még kettesben leszünk(mert az itthon maradt 2 lurkó anyuéknál lesz)azért elmegyünk egy kicsit kirándulni.Ami nem tudom miből fog állni,mert Ő a sétát is csak 4 keréken tudja elképzelni... :hehe:
Majd gondoljatok ránk,mert szombaton mikor vittük a gyerekeket a táborba,az Úr volt velünk,hogy nem történt baj,mert az M7-en pár centin múlt,hogy nem karamboloztunk.
Pont előttünk ment egymásba 4kocsi,mi a két sáv közé épp befértünk,így mi nem mentünk bele az előttünk levőkbe egyik sávban sem és belénk nem jöttek,de mögöttünk is csak úgy csapódtak egymásba a kocsik.
De az Úr velünk volt és már előre felkészített erre minket,így mikor kellett jól reagáltunk.
De holnap is az Úrra bízzuk magunkat.
Ha hazaérünk,majd azt is tudatom veletek.
Az Úr adjon békés,nyugodt éjszakát és pihentető alvást mindenkinek! :044:
HMarci
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 17, 22:44:24
Az tuti, hogy neten többé nem rendelek ehhez hasonló komolyabb tárgyat. :063:

Holnap viszik el és majd kb: 3 hét múlva hoznak egy újat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 17, 23:15:14
 Látom tanulod a hosszútűrést.  :2funny: Bocsi.  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Július 18, 06:43:45
Keresek egy könyvet, hogy tudassam egy testvérrel.

Egy lebénult nő-röl szól, aki tizenévesen törte el a gerincét. Küzdelmeiről könyvet is írt, Isten használja őt a szolgálatban.
A szerző és a könyv címe kellene.

Nem tudom helyesen leírni a nevét, de valami Johnnie Ericson lehet a szerző.

Segítsetek!

Előre is köszönöm.  :089:
Johninak hivják a lányt és a saját élettőrténetét irta meg .Én kettőt olvastam tőle,nagyon értékes kőnyvek voltak.Billy Grahammal volt itt, az evangélizációján évekkel ezelőtt,Bp-én a televizió is kőzvetitette késő éjszaka,fiaimmal láttam az adást.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 18, 06:59:28
Hát Antee együttérzek veled... :02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 18, 09:51:15
Köszönöm Ermaha, a könyv címét már átadtam az egyik tesónak! :088:

Köszönöm Gábor, az együttérzésedet! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 18, 10:25:12
Anti! Ne hagydd, hogy a sátán felbosszantson egy zongorával meg egy székkel. :077: :035: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 18, 10:27:43
Már lenyugodtam!  :D

Csak már úgy fel voltam buzdulva és örömmel telve, hogy végre zongorázhatok!!!
De nem.  :118:

Ma jönnek érte, remélem hamar hoznak egy MŰKÖDŐKÉPESET! A 3 hét az túl sok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 18, 10:29:50
Imádkozunk érte és legyen akkor itt, - a hited szerint, amikor szeretnéd. A jövőhétre, vagy már hozzák is ma meg az újat? Istennél semmi nem lehetetlen. ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 18, 10:31:21
Sajnos azt mondták, hogy leghamarabb 14 nap. Mivel nincs a raktáron és a gyárból kell rendelni az újat.
Nagyon örülnék annak, ha az újat hoznák most, mikor ezt a rosszat viszik!  :088: Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 18, 10:36:00
Ez a látható, hogy 14 nap. Arra ne tekintsünk. Minden raktáron lehet elbújva egy jó is, vagy ma "véletlenül" hozhatnak egy újat.  :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 18, 10:37:47
Hát Antee, akkor nem tudsz mást mondani, mint, amit az agresszív kismalac mondott, amikor beleesett a gödörbe és mondta neki a nyuszika, hogy várjon egy kicsit, mindjárt hoz kötelet. Aztmondta: "Nem várok!!! :2funny:"
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 18, 10:40:42
 :2funny:

Az agresszív kismalac elesik a biciklivel. Nyuszika megkérdezi: Kismalac, nincs semmi bajod? Jól vagy?
Az agresszív kismalac válasza: -csönd! Így szoktam leszálni!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 18, 10:43:42
 :2funny: :2funny: :fetreng: :fetreng: :009:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Július 18, 14:17:55
Tesó!

Akkor ez az ügy már le van zongorázva! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 18, 14:33:32
 :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Július 18, 14:54:02


Bocsi Anti, de ezt már én sem tudom megállni nevetés nélkül.  :hehe: :hehe: :hehe: :2funny: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 Július 18, 16:33:12
 :D  hm... Csak azt tudnám, hogy ki küldi nekem állandóan az Igekártyás jókívánságokat, üzenem neki, hogy Áldja meg az Úr érte, sokat segít ezzel, nagyon aranyos emberke lehet.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 18, 16:59:00
 :D

Valójában nem volt vicces a tegnapi nap, mivel nagyon rossz napom volt (nem csak a zongorától).  :118:
A zongorát el is vitték. Remélem hamar hoznak egy újat, ami működőképes is!
De hála Istennek, a mai nap az jó!  :088:

Bár a főnök azt mondta, hogy Vasárnap nekem kell a kerti grillezést csinálnom. Tehát dolgoznom kell. Igaz, csak 2-3 órát!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 18, 19:36:35
Az agressziv kismalac lesz grillezve Anti?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Július 18, 20:58:47
 :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 19, 01:40:09
Malacot nem szolgálunk, csak marha lesz. No meg én, mert marha vagyok, hogy bemegyek dolgozni.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 19, 07:35:28
Csak vigyázz, nehogy agresszív legyen az is.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 19, 10:02:15
Neeem, nem lesz agresszív.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Július 19, 10:33:50
Kedves Tesók!Most már nem én,hanem Isten alakítja a jövőmet.-Jövőhét pénteken megyek Pestre egy megbeszélésre.
-Következő héten jelentkezek egy alig egy hónapos babysitter tanfolyamra Pestre.
-Ugyanezen a héten,ha meghirdetik a szakot,amelyikre jelentkezni szeretnék levelezőn,támogatottan,akkor jelentkezni fogok valamelyik fősulira.
-Elvégezve a babysitter tanfolyamot: Pesten fogok dolgozni egy családnál.
-Pesten olcsó albérletben fogok lakni keresztény lányokkal.Így a fizetésem egy részét félre tudom rakni Bibliasulira
-Elvégezve a két éve Felsőfokú levelezőst,beadom a jelentkezést a Bibliasuliba.
A többit egyenlőre Istenre bízom (mi lesz bibliasuli után,párválasztás stb.).Isten mindig is ilyen egyértelmű volt csak én bonyolítottam túl a dolgot.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Július 19, 23:27:28
Sziasztok draga forumos tesok!

Ezer eve nem jartam erre, gondoltam most bekukkantok... Koszonom, jol vagyok, most epp pihizem ki a munka faradalmait egy kellemes het utan... Erdekesen fordult az eletem, nemreg meg gyogypedagogus asszisztenskent dolgoztam, most pedig Angliaban vagyok egy kereszteny konferenciakozpontban, itt onkenteskedem. Nagyon sokat tanit engem itt Isten es fontos volt ide jonnom. Meg csak par hete vagyok itt Mindenkit puszilok! Adnama (aki emlekszik)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 20, 00:06:38
Az Úr áldjon meg és használjon téged továbbra is ott! Én emlékszem rád.  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 20, 00:29:53
Amika! Én is emlékszem.  :rozsa2: :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 20, 00:32:19
Hát te ilyenkor még nem alszol?  :D :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 20, 08:45:03
Hát meglepő volt mi?  :05: Beszélgettem sokáig Skypen, meg tudod a netfuggőség. Lassan elvonóra kell mennem az Úr elé.  ;) Áldott napot mindnekinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 20, 11:15:53
Én nyertem, mert fél 3ig voltam fenn! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Július 20, 18:06:14
Erről mesélhetnék! Volt úgy, hogy a barátnőimmel "net-böjtöt" tartottunk 3 napig, bizony nehéz volt! Lehet ez is megszállottság, mérsékelnem kellett a számítógép előtt töltött időt, mert éreztem más mkárára megy!
Hallottátok pl, hogy Bill Gates csak napi 3/4 órát enged netezni a gyerekeinek? Valamit tudhat!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 20, 20:04:03
1 alkalommal volt olyan, még a kezdet kezdetén, hogy reggel fél 4 ig neteztem előtte való nap reggel 7 órától. Azóta csupán "csak" 14 órát ülök a gép előtt amikor tehetem.  :2funny: Javaslat. Ha házas vagy, vegyél a társadnak is egy gépet és akkor nem fog veszekedni veled, hogy elhanyagolod és folyton ott ülsz a gép előtt.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 20, 20:11:03
A javaslat amúgy saját bizonyság? És ha igen, akkor veled történt ez meg vagy te tetted ezt a férjeddel?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 20, 21:11:21
Fordítva volt. Dühös voltam, mert sokat ültem a gép előtt. Bölcsen megoldottuk, vettünk nekem is egyet. Már enm számít, hogy ki mennyit ül előtte.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 21, 08:01:03
Szia Adnama, remélem többet jösz közénk.


Én az elmúlt hetekben volt, hogy egyhuzamban 2 hétig a gépet sem kapcsoltam be. Ez egy rendszergazdától nem kis teljesítmény. Bár az is lehet, hogy nem nagy szám, hiszen annyit dolgozok géppel, hogy otthon már nem nagyon van kedvem... :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 21, 08:37:55
Az igazság az, hogy én is dolgozom rajta és azért vagyok ilyen sokat fent, - néha a fórumra is van időm- de még nem jutottam el odáig a tizenvalahány év alaltt, hogy untam volna akárcsak 1 napot is.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Július 21, 12:13:09
Sziasztok !

 Volt idő, főleg miután bevezettettük a netet a lakásba, amikor alig vártam, hogy hazajöhessek és leüljek a gép elé, hogy tovább beszélgessek azokkal az emberekkel, akikkel chateltem a munkahelyemen is  :hehe:. Tudtam én, hogy ez nem normális, de azért nem hagytam abba. Persze, amikor a párom ült a gép előtt szörnyen dühös voltam, hogy nem chatelhetek. Péntekenként pedig kora estétől másnap reggel hajnalig ültem a gép előtt s akkor is csak azért hagytam abba, hogy ne mondják az emberek, hogy nem tudok felállni a gép elől  :2funny:, pedig tényleg úgy volt. :pirul:. Aztán mikor szabadságra mentem, akkor egész héten reggeltől estig folyamatosan a gép előtt ültem. Ha nem chateltem, akkor játszottam  :020:. Ma már nem ülök annyit a gép előtt, csak még többet   :2funny:.  Nem, nem  :01:.  Vannak fontosabb dolgok is. 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 21, 12:23:55
Kingooo eből már nem mosod ki magad.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Július 21, 13:31:35
Nem is tudná, mert rengeteg bizonyíték birtokában vagyok!  :2knuppel: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 21, 16:31:20
Bizony, bizony! Én is sokat látom Kingooo-t a chaten! :hehe:
De én különösen örülök ennek!  :2police:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 21, 16:55:09
De félre mentetek fiúk.  :2funny: Magatokról nem írnátok meg a függőséget?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Július 21, 17:03:41
Bizony sokat ülök fent, de legtöbbször csak a nevem van fent, mert a személyem valahol máshol van   :020:

Egyébként sem vádolhattok fügőőséggel  :2funny: , mert egy 7-ig nem láthattatok  :hehe: és képzeljétek kibirtam net és chat nélkül  (húúúúúúúú de nehéz volt   :2funny: ), de csak azért, mert ahol voltam nincs még bevezetve, de ami késik nem múúúúlik   :2knuppel:. Isten útjai kifürkészhetetlenek  :igen:.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Július 21, 17:06:34
Itt nem arról kéne irni, hogy kinek hogy telt a napja ?    :020:

Mivel mindenki tudja, hogy az én napjaim mivel telnek,   (chateléssel    :020:  szerk. megj  :D)nem is fogom megosztani   :gunyos:.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 21, 17:10:17
Én grilleztem tegnap.  :063:

Ma meg virágokat is locsoltam.  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 21, 17:11:01
De félre mentetek fiúk.  :2funny: Magatokról nem írnátok meg a függőséget?  :hehe:

Na jó, én is szoktam olykor-olykor netezni.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 Július 21, 17:26:43
 :pirul:-ma egész nap a gép előtt ültem  ,és 1000-rel böngésztem ,írtam , olvastam, nevetgéltem,  gondolkodtam
        mostam , ettem , újra itt vagyok , reagálok .. köszi  mindenkinek ..
   -
  sajnos  2 hét kényszer szabadság leállás miatt ,... :118: :088:

-a lányom vissszament  dolgozni a diák munkába ,Ő főiskolás Dicsőség az ÚRnak !
 Most  fejébe vette ,hogy fürdőszoba felújításra költi a keresetét ,áldja meg az ÚR érte  :2smitten:
 
ja és örömmel látom  ,hogy majdnem mindenki elérhető  :afro:
Félek  Netfüggő leszek  :hehe: :pirul:
de igyekszem minnél többet  keresztény közösségekben lenni  ... :2smitten:

                                                                        boldog vagyok  , hogy itt lehetek        :044: sziasztok :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Július 21, 17:29:06
 :2smitten:

Kedves Iréne!

Jó társasság mindig felemelő, ha az Úr is jelen van!  :afro:

Szeretettel :  :088: Marietta  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 Július 21, 18:33:46
Igen kedves Marietta !

  Nekem azért is fontos az emberek  és főleg a keresztények közelsége :angel:2 , mert egyedülálló vagyok ,elvált. :062:
 
 Az Internet nagyon nagy áldás az életemben :05: 3 hónapig nem volt..huuuuuuuuu :117:   
:02:tudom  lehet nélküle élni... de jobb ha van  :089: :089: :089: :089:

-így  ez a " készenlét" .........örömmel tölt el  ....mégsem vagyok egyedül .. :2angel:
       már pedig tudom hogy az ÚR ajándéka  ez nekem  több szempontból is !
                                                                                                                       halleluja   

     kellemes áldott  estét kívánok  ! :115:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 21, 18:52:21
Anti írta: Na jó, én is szoktam olykor-olykor netezni.  :hehe:


Igen elég ritkán látunk.  :pityereg: Végre kiderült miért nem vagy csak nagy ritkán a :099: előtt.  :2funny: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 21, 22:44:06
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Július 22, 17:43:53
Sziasztok Kedves Tesók! :05:

Az a nagy újság, hogy Szbálinttal kb 2OOkm-re lakunk egymástól, és ma mégis találkoztunk!
Igaz, hogy a nyaralásunk ezt a távot 2Okm-re lecsökkentette, és így találkozhatott a 2 család.
Ezúton szeretném megköszönni nekik azt a szeretetteljes és kedves fogadtatást amiben részesítettek...és tudjátok, hogy ki dajkálta a 2 hónapos kis tündéri Esztert?....hát én!...és nem ti! :gunyos:

Nagyon jól éreztük magunkat,és igazán hálásak vagyunk az Úrnak, hogy ilyen drága testvérekre találhattunk Bálinték személyében.

Szeretettel:GLD46  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 22, 17:45:53
Jajj de jó!  :D

Fórumosok találkozója, csak kicsiben.  :063:
Remélem lesz nagyban is, mivel szeretnélek látni benneteket!  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Július 22, 17:54:05
De még milyen jóóó!!!  :igen: (volt)...most pedig megyünk egyet pancsizni!

Az Úr áldjon Benneteket!

Sok szeretettel:GLD46  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Július 22, 18:22:00
Ez naccerűűűűűűűű !   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Július 22, 21:38:50
Kedves Tesók!

Isten útjai csodálatosak!
Mint ahogyan drága tesónk, GLD46 már tudósított benneteket, Isten hatalmas kegyelméből találkozhattunk. Nagyszerűt beszélgettünk, nem maradt el a humor sem és egy kis babázásra is sor került. A "mini fórumtalálkozót" egy közös imádsággal zártuk, és annak reményében búcsúztunk, hogy nem kell éveket várni a következő találkára.
Isten áldja meg gazdagon GLD46-ot és kedves családját, krisztusi szeretetük és vidámságuk fénysugárként ragyogjon az emberekre!
Dicsőség Istennek!!! :angel2:
Szeretettel: szbálint
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 24, 12:12:51
Mi újság? Ma reggel felkeltem és véletlenűl úgy belerúgtam az ányneműtaróba, -útban volt- hogy tiszta kékzöldpiros lett a lábam újja. Szegénykémet már szinte minden évben kiteszem ennek.  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 24, 17:11:55
Van egy jó megoldás arra, hogy ezt a közeljövőben elkerülhesd!

Vágjuk le!  :2knuppel:

 :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 24, 19:16:11
Mit???? Az ágyneműtartó lábát? Mert az enyémet nem adom!  :07: :igen: Modiszoba nincs? Kivagyok zárva?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 24, 22:37:18
A te lábad ujjára értettem.  :020: Nem látod a modiszobát? Az hogy lehet?
Nézd meg jobban, hátha elkerülte a szemedet. Ha mégsem látod, akkro elkezdek kutakodni a beállításoknál.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 25, 07:37:57
A lábam újjáról leszállni!  :2knuppel: Van annak elég baja meg színe is.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Július 25, 17:19:14
Ma kivételesen nem ülök sokat a számitógép előtt    :angel:.  Készitek valamilyen sütit, majd meglátom  :020: mi sül ki belőle.  :096:. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 25, 17:38:42
Küggyél fénypostán. Nyitom az ablakot.  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 25, 17:43:29
Akkor most kiderül mire lesz jó a kovász. Poz. vagy neg. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Július 25, 21:36:17
Eltaláltad Mária  :fel:.
Gesztenyés sütit készitettem, elméletben fánk lett volna   :020:, de aztán asszontam, hogy nem pocsékolom az olajat  :2funny:.

 Nyithatod az ablakot Antee !   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Július 25, 21:46:00
Tothg tesómnak szeretettel:

"Szeresse a rendszergazdát! Minden év júliusának utolsó péntekén tartják világszerte a Rendszergazdák Megbecsülésének a napját. Ilyenkor illik megajándékozni az év közben hálózati nyomtatót beállító, jelszavakat nullázó, vírusok ellen küzdő szakembereket."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Július 26, 09:31:37
 :angel2: :017: :taps: :029: :028: :thanks: :morning: :ima01:
 Először is nagyon jó reggelt,legalább olyan örömöt ami nekem volt.Első pillantásom,a gépet látja,most már az nekem újat.Nem tudom a kicsi fiam meddig dolgozott rajta az éjjel,tegnap hozták,üresen.Még azt is elfelejtetem megkérdezni tőle,hol kell bekapcsolni.Látnotok kellett volna,annyit értek hozzá,először a monitort kell bekapcsolni.Biztos Isten jót mulatott rajtam ma!!!! amikor látta,ahány kapcsoló van a monitoron mindet végig nyomkodtam,mert nem tudtam hol kell bekapcsolni.
Másik örömöm,most telefonált a középső fiam ma jönni fog, lehozzák kocsival egy barátja,akinek a fia most megy Afganisztánba.Nagyon ellene van az apja,mert harcolni megy,és nagyon félti,hogy nem jön vissza/ami volt most 2 haláleset miatt/Én mondtam neki,beszéljen az apa fejével,nehogy haraggal váljanak el egymástól,nem szabad rosszra gondolni.Budaörsön lakik és nagyon ritkán látjuk egymást oda nősült.Már 15 éve él távol,nagyon nehéz volt elengedni.
5 évig járt főiskolába,és ott is maradt.Mióta pedig dolgozik,azóta már napkőzben nem tudunk Bp-én randizni,amikor nekem az orvos miatt mennem kell,akkor mindig oda jött és így találkoztunk.Szóval van a monitor alatt egy égő kőrte jobb oldalt,felette egy csík végül azt is megnyomtam,és dicsősség az Úrnak lett kép rajta,Szóval amik bejöttek kííkszeltem,és most itt vagyok.Remélem a fiam nem fog nagyon letolni.Remélem valakit érdekel az amit írtam,/soha nem gondoltam volna,hogy még én aki mindig ellene voltam a számítógépnek,mondván semmi értelme mert csak az áramot fogyasztja,/Mióta benneteket megtaláltalak,és előtte sok mindent,a bibliával kapcsolatban,már én is azt csinálom aminek eddig ellene voltam.Mindig mondom a fiamnak és a menyemnek,tisztára elfertőztetek.Annyira jókat tudnak rajtam nevetni*/elősszőr csak boszúból mentem el a tanfolyamra azt hitte a fiam nem merem megtenni.Beállitott-a barátja mondta neki elküldte az anyját- nyanya -netre- tanulni-nem akarsz te is elmenni????/intézzed el elmegyek-mondtam neki,nevetett-azt mondta ugy se mered,a menyem mondta miért ne.Hát igy indult.Istennek útjai kifürkészhetetlenek.Ettől a barátjától kaptam azt a matuzsálemet tavaly,amit eddig használtam,az anyjának fabrikálta,hogy tudjon netezni,de a másik testvérétől kapott egy használt laptopot,és így enyém lett a gép.Ezt pedig újra az Úrtól kaptam,remélem az Ő dicsőségére fogom használni.Most már mennem kell,mert kikapok a középsőtől,ha megjön.Fel kell költenem a kicsit,mert délbe találkozni fognak Abonyban,kb akkorra ér majd Abonyba és neki még oda kell utazni és egyűtt jönnek majd haza. Kőzben pont felébredt.Az Úrtól áldott napot mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 26, 09:46:51
Kedves Ermaha!  :088:

Engem érdekelt és elolvastam. Jót nevettem a "nyanya-net" -en.  :2funny:
Meglátod menni fog. Nekem sem volt semmilyen tudásom és Istennek hála létre sikerült hozni ezt a közösséget!  :afro:
Csak akarni kell és itartónak kell lenni. Persze sok idő is kell hozzá. :2angel:


Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 26, 09:51:14
Tegnap a munkahelyen sikoltozásokra lettem figyelmes. Kiszaladtam a pult mögé, hogy megnézzem mi történt.
Először azt láttam, hogy a kb: 120 kilós férfi ilyedten simul a falhoz, amíg a nők a bejárati ajtón félénken néznek be.
Gondolom magamban, itt valami durva dolog történhetett...

Aztán látom, hogy egy mókus jött be körülnézni és az szaladgált le és fel.  :hehe:
Úgy féltek tőle, mintha egy szörny lett volna.  :061: :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 26, 10:13:15
Örülünk veled Ermaha!
Ha segítség kell szólj! ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Július 26, 10:15:45
:D :igen: :D :igen: :D :igen: :D :igen:

Képzeljétek el tegnap egy kövezést nézhettem volna, de mivel engem akartak megkövezni, így inkább kihagytam

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 26, 10:22:30
Hát nem jó a kövezést végignézni, főleg nem a sajátodat  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 26, 13:10:53
Magda!  :2funny: :hehe: Mi is szívesen részt vettünk volna Antival, de hamár rólad van szó, akkor ugye mégsem.  :2funny: :2funny:

Ermaha! nyanya-net. Akkor a férfi net mi? bak-net?  :2funny:

Kingooo! Én a fánkot szeretem. Eljössz sütni? mert én nem tudok.  :07:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Július 26, 13:42:27
Irtam és valamit véletlenűl megnyomtam és eltűnt,nektek akartam irni.Valaki hozza már elő!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 26, 15:54:43
Hát azt nem lehet, újra kell írnod.  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 26, 16:27:13
Itt dög meleg van.  :003:

Ráadásul konyhában kell dolgoznom, ahol gőzölgő forró olaj és sütőlap vesz körül. :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Július 26, 17:10:47
Mária !

 Szivesen megyek hozzád sütni fánkot, ha megveszed az alapanyagokat  :igen:, és persze, ha jól fizetsz   :010:.


 Ermaha !

 Elolvastam az irásod, mert érdekelt  :D !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Július 26, 19:53:21
Sziasztok!Jövő héten jelentkezem DE-HPFK-ra levelezős,felsőfokú szakképzésre:csecsemő-és gyermeknevelő-gondozó.Isten elvezetett idáig.Jövőhét utáni héten,pedig Pestre megyek,hogy jelentkezzek a babysitter tanfolyamra.2-3-4 hét és Pestre kerülök.Akkor biztosan nem leszek ilyen gyakran elérhető a forumon.Nagyon hálás vagyok Istennek,hogy folyamatosan hoz kifelé a semmittevés gödréből.Amit megigért,hogy ugyanúgy meg fog tanítani nem csak arra,hogy mit jelent Jézus nevében imádkozni,nem csak arra,hogy megtanuljak megköszönni dolgozni,hanem arra is,hogy mit jelent örömmel,teljes odaadással szolgálni.Nagyon hálás vagyok Istennek,hogy mindig csak egy lépéssel halad előtt és nem km-ekkel előrébb.És mégis tudja,mi lesz velem 10 év múlva. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 26, 20:48:02
Kingooo! Isten fizesse meg a jóságodat.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 26, 22:59:31
Kedves Orsi!

Örülök a híreknek. Isten óvjon téged! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Július 28, 10:01:32
 :049:

 Nem tudjátok elképzelni mi történt tegnap, ezért leirom, mert úgysem találnátok ki  :2funny:.

 Tegnap átmentünk a határon túlra, visszafeléjövet benéztünk a határmenti községbe, ahol községi napokat rendeztek. Mondtam a páromnak, hogy a kislányunk úgyis elalszik, de azért bevittük. A bejárattól nem messze volt a szinpad, ahol bábszinház volt, megálltunk s néztük s nagyon jól szórakoztunk, a gyermekünk is felébredt s átakart törni a kordonon   :hehe:. El sem akart jönni az előadás vége után sem. Szinte erőszakot kellett alkalmazni  :020:.  Hogy ne unatkozzon s eltereljük a figyelmét az ugrálóvártól, mert ahogy kiszabadult a kezünk közül 1ből arra felé vette az irányt, én az egyik oldalt a párom a másik oldalt próbáltuk elkapni, ami az ugrálóvárnál sikerült is   :hehe:. Nagynehezen elcsaltuk egy egy kürhinta féleséghez,ami kicsi gyereknek volt épitve. Ott muszáj volt 2x mennie  :2crazy: Az egyik ismerősünk megemlitette, hogy lesz gyerekszépségverseny s nem neveznénk-e be a gyermekünket, mert akkor ő is benevezi az övét. Mondom dehogynem, nem veszthetünk semmit.   :2funny:
  Félóra elteltével, megkezdődött a gyerekszépségverseny, melyben a kislányom a 0-6 éves korig mezőnyben vett részt. Láttátok volna milyen büszkén ment a szinpadon  :01:, mintha ott született volna   :010:  - nem vagyok elfogult   :hehe: -. Hogy legyen valami produkció, tettek fel zenét, hogy téncoljanak a csöppségek. A lányomnak sem kellett több. Elkezdte körbejárni a szinpadot, majd egy másik kislánnyal akart volna táncolni, de a kislány nem igazán akart elmozdulni a helyéről. Az én lányom nem esett ettől zavarba a szinpad elejée ment s ott illegette magát. Azután következett a 6-12 éves kategória, mikor ők kellett táncoljanak a kislányom eléjük vágott s hosszában végigjárta a szinpadot. Ne tudjátok meg mit szenvedtem, hogy hagyjon teret a többieknek is, főleg miután leállt a zene s következtek a fiúk.  Mindenáron szerepelni akart az én gyermekem, főleg táncolni. Nem tudtam már mit kitalálni, hogy lenyugtassam. A szinpadról lejőve mindenáron visszaakart menni táncolni, mivel a szépségverseny után egy tánccsoport lépett fel . 1 óra múlva megszületett az eredmény. Naná, hogy a szinpad közelébe kellett menni, kezdtem csüggedni, mikor sem a harmadik, sem a második hely nem lett a miénk, de azért reménykedtem, hogy akkor elsők lehetünk  :pirul:  :020:. Úgyis volt, az én kislányom nyerte meg a szépségversenyt a 0-6 éves kategóriában. Nagyon meg voltam elégedve a döntéssel :). Hálát adtam érte az Úrnak !

 Bocsika, ha túl hosszúra sikeredett, de annyira örülök !   :08:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 28, 11:18:08
Jó volt olvasni Kingooo!  :D
Lehet majd indítani a felnőtt szépségversenyre is, mikor eléri a nagy kort! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 28, 11:19:27
Ma van Július 28.
Ma van 3 éve, hogy kinn vagyok Angliában.

Lelkület: Gyertyával a kezemben 1 perces néma felálással való megemlékezés.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 28, 11:20:39
Most nem tudom, hogy gratuláljak, vagy kifejezzem részvétemet... :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 28, 11:21:11
 :D Csak érezz eggyütt velem.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Július 28, 11:23:33
Igyekszem, bár én még nem voltam ilyen távol, ilyen hosszú ideig, így csak elképzelni tudom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Július 28, 13:16:38
Kedves Antee !

     :2funny:  :020:. - megyek és elkészitem a portfolióját,  :D, sosem lehet tudni   :2funny:............................milyen jó lesz, hogy ő fogja keresni a pénzt   :008:

 Ha a lányom nem fog tudni rivaldafény nélkül élni  :hehe:, nem fogom megakadályozni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Július 28, 15:18:28
Van egy jó hírem!Lehet,hogy már augusztustól mehetek Pestre,mert lehet már akkor tudnaknekem munkát ajánlani,úgy hogy meg tudok spórolni 24E Ft-ot.Kérlek imádkozzatok ezért.Mert úgy néz ki,hogy Isten terve kezd kialakulni bennem is és nem csak Ő tudja,hogy mi a terve velem.Holnap megyek pótfelvételi lapért Hajdúböszörménybe.Szóval,Isten tudja hogy nekem mire van szükségem és azt is,hogy a családomnak mivel lehetek áldás.Nagyon hálás vagyok neki,mert Ő alakítja a jövőmet,ahogy megigérte a Jeremiás 29,11-ben.Nektek pedig köszönöm szépen az imádságaitokat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tomcsi - 2008 Július 28, 15:44:47
Te voltál az első aki itt hozzám szólt, úgyhogy SZIA. Nagyon örülök neki hogy itt lehetek.Remélem és imádkozni is szeretnék érte hogy az Isten segitségével elérd célodat! De ne ess az én hibámba, mert én mostanában ugy érzem akartam és nem kértem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2008 Július 28, 19:12:12
Sziasztok!

Kinga, szívből gratulálok a lányodnak és persze nektek is :afro: ( a türelmetek ki volt próbálva)

Antee, tudom mit jelent távol lenni a családtól, ígyhát együtt érzek veled :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Július 28, 21:57:12
Kedves Szolgáló !

Köszi szépen !   :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 28, 22:48:06
Köszönöm az együttérzést!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Július 29, 08:42:01
Köszönöm az együttérzést!  :05:
     
   Én viszont gratulálok a kitartásodhoz,biztosan sok mindent ki kellett bírnod,ez az Úr nélkül lehetetlen,lassan azt is felfogom ,hogy este dolgozol legtöbbet,ehhez is Isten kell,a magányt csak Krisztus tudja feloldani.
És Isten Igéjének az olvasása.Az Úr áldása legyen rajtad nagyon.Mari :017: :taps: :028: :026:

MÁS Az Ige azt mondja osszuk meg az örömünket,ne csak a bánatunkat.Egy kis boldogság az enyémből,felvették az unokámat az Egyetemre/szociólogia /szakra 6+1/2 éves,remélem a megkezdett utat sikerrel végig járja.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Július 29, 08:56:17
Köszönöm kedves Ermaha! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Július 29, 09:59:45
Ermaha !

 Gratulálok az unokádhoz !  Isten segitségével s némi szorgalommal kitartó lesz :)


 Azért irok - már megint  :2crazy: - hogy megosszam veletek az örömömet azzal kapcsolatban, hogy feltettem 1 verset 1 oldalra s először elutasitották, miután másodjára feltettem elfogadták. Annyira  :029:  :igen:. 

 Köszönöm Uram ! Ámen  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Július 30, 08:22:56
Néha olyan jó odafigyelni egymásra. Örülni az örömének, sírni a bánatával. A végén pedig a gyümölcsöket esszük. ..hogy melyiket? Az ki fog derülni! Sokszor elfordulunk az Atyánktól, néha ezt észre se vesszük, csak már akkor, amikor a hullámok habjai átcsapnak a fejünk felett. Isten mégsem fordít nekünk hátat, mert Ő olyan jó! Minden nap bíz ránk feladatokat. Mit teszünk mi? Jó esetben lépünk azonnal, míg más esetben megítéljük és úgy döntünk Jónások leszünk. Amikor megtudjuk, hogy már késő, akkor döbbenünk rá, kár volt, hogy nem figyeltünk jobban. Kérdés, kinek építünk oltárt. Istennek vagy Baálnak?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tomcsi - 2008 Július 31, 17:45:37
Tudom, nagyon sok dolgot elrontottam már életemben, azótais ,hogy megtaláltam az Úrat. Nagyon nehéz ezt bevallani magamnak. Sokszor járok úgy hogy azt gondolom, ez igy jó lesz. Aztán nem lett jó, vagyis nem olyan amilyennek én elképzeltem. Aztán kiderül, hibáimat, vétkeimet is a hasznomra fordítja. Nem terhel meg erőm felett biztos kézzel tart, gondoskodik rólam és nem azért mert megérdemlem, hanem azért mert egyszerűen szeret. Éveken át dolgoztam úgy hogy a munka sok dolognál fontosabb volt számomra. Aztán megmutatta hogyha így folytatom meghalok. Otthagytam ezt a munkát mert megértettem végre családom, szeretteim vannak számosan akikkel sok dolgot vihet még véghez általam az Úr. Nagy felismerés volt, felszabadítot lelki megkötözöttségemből. Aztán megint megengedte hogy rossz döntést hozzak. Kishitüségem miatt kútba esett egy csáládi hét Biatorbágyon. Azóta sem sikerült még másik munkát találnom, nyakon felül ér az adósságaim árja,de tudom el van készítve számomra az ahová mennem kell. Csak nagyon nehéz alázatosnak lenni és megérteni azt hogy mindent tőle kell kérni mert különben eltévedek. Pedig naponta megtapasztalom hogy a semmiből terít asztalt a családomnak mert én nem tudok. Ha Én vagyok Ő nincs. Áldott legyen az a kéz amely ezt az igát rakja rám mert Ő tudja csak mit birok el.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: GLD46 - 2008 Július 31, 21:22:55
Kedves Tomcsi!

Nem Te vagy az egyetlen, aki nagyon sok dolgot elrontott az életében, azóta is, hogy megtalálta az Urat.Úgy gondolom, hogy ezzel vagyunk még így egy páran. Ahogy Mária is írta, Amikor megtudjuk, hogy már késő, akkor döbbenünk rá, kár volt, hogy nem figyeltünk jobban.
De olyan jó, hogy Isten ismer bennünket, tudja a mi gyengeségünket, konokságunkat....és sokszor beleenged olyan nehézségekbe, amit tulajdonképpen magunknak csináltunk, csak azért, hogy azután sokkal közelebb kerüljünk Hozzá.

Köszönöm Tomcsi, hogy ezt megosztottad velünk, imágkozni fogok értetek.

Szeretettel: GLD46
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 03, 10:07:03
A világ csaló:

http://nana.hu/index.php?apps=cikk&cikk=40028

Soha nem virágzott még annyira az álezotéria, mint napjainkban – az emberi hiszékenység sajnos kifogyhatatlan lehetőségeket kínál a belőlük élő szélhámosoknak.  


Hát még a keresztények is csalók?

http://www.youtube.com:80/watch?v=BYU9PhXGHH0&feature=related

Nézzétek az órával rendelkező kezét és a bal cipőt. Nézzétek a távolodást. A cipőt húzza föl a lábára, vagy az rövidül  meg? Akkor most csonkolás vagy gyógyulás? Az Úr bocsásson meg neki! Lám, máris beugrott ez az Ige. Sokan mondják majd nékem..... nem a Te nevedben cselekedtünk? Azért 13 cm nél illene sántikálni ezzel a cipővel vagy vastag ortopéd cipőjének lenni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 03, 11:08:04
Szegényke. A csoda az lett volna, ha kinő a láb nem pedig, hogy összemegy.  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 03, 20:04:31
 :2funny:  :hehe: Te Anti, ha egyszer "megszólalsz" nem birom ki röhögés nélkül.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 05, 09:55:41
Az újság az nálam, hogy elég sok munkám szokott lenni a konyhán, biztos a meleg miatt.  :118:
Olykor dilemmában szoktam lenni, mikor a pincér dicséretet hoz a vendégektől, hogy gratulálnak a finom kajához.
A dilemma egyik oldala:
-örülök, mert dicséretet kapok

A dilemma másik oldala:
-visszafognak jönni máskor is enni, mert finom volt :2funny:

De akkor szoktam jól mulatni magamban, mikor olyan kajáról hoznak dicséretet, amit az olajsütőben kellett megsütnöm.
De nehéz volt az elkészítés! :hehe:

A sok munka ellenszere a hanyag munka és akkor nem jönnek vissza többet enni.  :hehe:
Egyébként nem tudom megérteni, hogy miért 30°C-ban eszik a forró ételeket. Ezek az angolok.  :045:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Augusztus 05, 11:24:56
Békesség néktek, kedves Tesók!

Két hét gondtalan és fényűző szabadság után tegnap jöttem először dolgozni. Hát, voltak már szebb napjaim is...
A biztonság kedvéért tettem el egy fényképet a családról, mielőtt reggel elindultam a munkahelyre. Sosem lehet tudni. Krisztusban élő, öntudatos munkavállalóként legelőször is átnéztem az Alfa-omega fórumot. Örömmel tapasztaltam, hogy két hét kihagyásom ellenére nem omlott össze a honlap. A nyári nagy melegre való tekintettel találkoztam néhány összeolvadt emotikonnal.
Megdöbbenve tapasztaltam, hogy az avataron a fejem ugyanolyan nagy, mint volt két hete, ha csak nem nagyobb. Viszont az ősz hajszálaim száma mintha kevesebb lenne a képen...
Örömmel olvasom a fórum "sport" rovatában, hogy néhány lelkes testvérünk Siófokon készül az első balatoni vízenjáró versenyre. Együttérzek cambridge-i Antee testvérünkkel, aki erős víziszony miatt először csak távolabbról, hely szerint Ferihegyről közelíti meg a partot.
Otthoni hír, hogy a feleségem szerint Eszterke kislányunk időközben három hónapos lett. Ezt nem nagyon értem, mert két héttel ezelőtt még két és fél hónapos volt. De hát manapság egy rohanó világban élünk.
Most nézem az előző bejegyzést és nem értem igazán, hogy az étteremben meleg van, vagy melegek vannak??
 :2funny: :gunyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 05, 11:27:43
Hát tesóm, te született tehetség vagy!  :fereng2:

Írj naplót légy szi! :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 05, 12:35:38
A mai napom jó, mert olvastalak benneteket.  :hehe: Az idő végre megváltozott és kicsit enyhült. Készül a nap és a meleg is a fórumtalira.  :2crazy: A lakásom szalad, mert nagy takarítok, de rátok azért szentelek időt.  :07: Sajnálattal vettem észre, hogy a por nem hozzátok ment, hanem ide hozzám. Ki érti ezt, hogy a por nem a földszintre megy, hanem a harmadik emeletre?! :117: Eltévesztette a szintet. Én meg kidobom az ablakon.  :088: Legközelebb majd nem mer idejönni. Szóval, telik a napom a porral meg a tüsszögéssel. Ahogy látom Antinak a meleggel, szbalintnak a hajszálaival meg a múló idővel van a baja.  :01: Én pedig a porral viaskodok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tomcsi - 2008 Augusztus 05, 13:48:10
Erre szokzuk azt mondani, mindenkinek meg van a maga keresztje!! ;)
Ennél nagyobbat sose keljen viselnetek kedves tesókák!
De ha mégis, aki a keresztet adja ad erőt annak cipelésehez is. :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Augusztus 05, 14:11:32
Mária!

Porból lettünk, porrá leszünk!  :D

tothg! Régen láttam. Elragadtatoth?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tomcsi - 2008 Augusztus 05, 16:26:23
Türelem. Ez a szó cseng hónapok óta a fülemben. Tudom,Isten hangja . Ebben a zurzavaros, zajokkal terhelt világban csak az Ő hangja zeng tisztán. Mégis de sokszor elhallok! Tudom az Ő szavát mert minden nap a hit tűzes hangja szól a lelkemben. Ezt nem veheti el tölem senki, mert Tőle kaptam ajándékba a végtelen szeretetének bizonyossága ez. Mindennapi küzdelmeim során ez ad erőt, hogy megalázni tudjam magam hogy Ő felmagasztalódjon! Minnél nehezebb feladatok elé állok annál nagyobb csodákat visz véghez az életemben! Vallom, hogy legyőzte Jézusban a gonoszt, megszabadít és magához gyüjt engem is erőtlenségeim ellenére is.
Csoda a mai napra no 1:Reggeli áhitaton igehirdetés előtt a 459. dícséretet énekeltuk ami évek óta teljesen az enyém.
                         no 2:Napkőzben felhívtak, kaptam munkát!!!!
Köszönöm drága kegyelmed Istenem, hogy Te aki a mindeséget uralod, gondot viselsz rám!! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 05, 16:27:13
Nem ragadtaToth el  :2funny:, mert épp egy privijét olvastam. Bizti sok a dolga!  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 05, 16:29:04
Türelem. Ez a szó cseng hónapok óta a fülemben. Tudom,Isten hangja . Ebben a zurzavaros, zajokkal terhelt világban csak az Ő hangja zeng tisztán. Mégis de sokszor elhallok! Tudom az Ő szavát mert minden nap a hit tűzes hangja szól a lelkemben. Ezt nem veheti el tölem senki, mert Tőle kaptam ajándékba a végtelen szeretetének bizonyossága ez. Mindennapi küzdelmeim során ez ad erőt, hogy megalázni tudjam magam hogy Ő felmagasztalódjon! Minnél nehezebb feladatok elé állok annál nagyobb csodákat visz véghez az életemben! Vallom, hogy legyőzte Jézusban a gonoszt, megszabadít és magához gyüjt engem is erőtlenségeim ellenére is.
Csoda a mai napra no 1:Reggeli áhitaton igehirdetés előtt a 459. dícséretet énekeltuk ami évek óta teljesen az enyém.
                         no 2:Napkőzben felhívtak, kaptam munkát!!!!
Köszönöm drága kegyelmed Istenem, hogy Te aki a mindeséget uralod, gondot viselsz rám!! :D

Kedves Tomcsi! :D
Jó volt olvasni! Dicsőség az ÚRnak! :058:

Gondja van reánk! :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 05, 16:33:45
Mária!

Porból lettünk, porrá leszünk!  :D


Héééé! De ilyen gyorsan?  :hehe:  :01:

tomcsi! Örülök az örömödnek. Tudom te jobban, de azért én is.  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 05, 16:37:37
A porról jut eszembe. Isten a porból fomálta az első embert. Ez nagyon sokáig olyan "fura" volt sokaknak.
De a tudósok a technika fejlődése által megállapították, hogy csakugyan az ember porból van. Szén atomokból.  :afro:

Mária tehát valakit kidobott az ablakon (aki porrá lett).  :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 05, 16:43:24
Áááá, dehogy. Inkább most lesz porból valaki. Sőt, sok vizzel elegyítette az Úr. Egyébként nagyon döbbenetes, mert  nem csak szénből vagyunk kedves Anti,  :2funny: hanem magnézium, vas, szulfidok, nártium, kálium, kálcium.... Oltott meszek.  :hehe: Egyszóval nem véletlenül cserépedények vagyunk hamár ki vagyunk égetve a Szellem által. Na még ez is.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 05, 16:58:06
Persze hogy nem csak porból vagyunk.  :D

De csak az marad meg belőlünk, miután meghalunk.  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 05, 17:19:33
A port úgy értettem, hogy az alkotóelemei. Bocsi ha nem voltam világos. Idönként nem szoktam.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Augusztus 05, 17:41:00
A mai napom jó, mert olvastalak benneteket.  :hehe: Az idő végre megváltozott és kicsit enyhült. Készül a nap és a meleg is a fórumtalira.  :2crazy: A lakásom szalad, mert nagy takarítok, de rátok azért szentelek időt.  :07: Sajnálattal vettem észre, hogy a por nem hozzátok ment, hanem ide hozzám. Ki érti ezt, hogy a por nem a földszintre megy, hanem a harmadik emeletre?! :117: Eltévesztette a szintet. Én meg kidobom az ablakon.  :088: Legközelebb majd nem mer idejönni. Szóval, telik a napom a porral meg a tüsszögéssel. Ahogy látom Antinak a meleggel, szbalintnak a hajszálaival meg a múló idővel van a baja.  :01: Én pedig a porral viaskodok.

Marikám csak azért írok,hogy megvigasztaljalak,nálam a 9-dik emeleten is van sok por,a fekete tv-én szépen látszik már este az irás amit reggel letörültem. :nagyonsir: :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Augusztus 05, 18:11:50
Tesók! Ez már porhintés, amit csinálunk!! :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 05, 19:16:13
Csak ne szórjuk mások "szemébe".  :hehe: Amikor fiatal asszony voltam, mindent megakartam oldani egyszerűen. Rém lusta voltam dolgokra. Takarítani szerettem, de a porszívózsákot levinni már nem. Akkor a 4. emeleten laktunk. Minden szinte fehér volt a lakásban. Fehér padlószőnyeg, fehér garzonbútor és élénk pirossak a kanapék. Szóval, ragyogott a lakás a tisztaságtól. Ablakpucolás, függönymosás.... Mivel a porszívózsák tele volt, levinni meg lusta voltam, megvártam míg este lesz. Kinyítottam az erkélyajtót, becsukni elfelejtettem és a porzsákot ott szórtam ki. Gondoltam a hirtelen feltámadt szél majd elfújja messzire és senkinek az ablakán nem megy be. Igenám, de a szél hirtelen megfordúlt és a mienkén besurrant az összes por.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Augusztus 06, 06:55:29
Gondolom akkor nem nevettél rajta így mint most? :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 06, 07:43:23
Eltudod képzelni mi?  :hehe: Mégcsak nem is voltam keresztény akkoriban. Ha más mondta volna amit én mondtam magamra, sohatöbbé nem álltam volna vele szóba. De már nem emlékszem mit mondtam.  :hehe: Egyébként a vasalást is úgy oldottam meg, -lustaságból, hogy a konvektoron szárítottam. Felemeltem maxra és hajrá, hadd vasaljon.   :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Augusztus 06, 11:53:37
VOltunk Continental Singers koncerten Pakson 3 ismerősöm is énekel benne.
A lányom beindult és nem hagyott békén, amíg nem jelentkezhetett a kölyök Conti-ba. Tavaly is akart, de tavaly lebeszéltem róla. Örültem, hogy most is akar... Jövő nyáron ő is énekelni fog!!! (Ha felveszik...)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Augusztus 07, 10:21:26
Tegnap vizsgáztam angol nyelv 2. leckéjéből. Aszóbelim 97%-os lett  :D, az írásbelit nem tudom még.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 07, 10:26:28
Dicsőség Istennek! :igen:
Reméljük, hogy az írásbeli még annál is jobb lett!  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 07, 12:10:56
GARTULA!  :fel: :071:  :079: A lányom most izgul. Ő is angolzik. Magyar Rádiós a lelkem és kell a músorvezetőnek tudnia nyelveken szólnia.  :07: :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Augusztus 07, 13:26:18
Hát imádkozz érte!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: HMarci - 2008 Augusztus 07, 14:49:15
Sziasztok! :044:
Én már csak ilyen vagyok,feltünök aztán egy időre eltünök. :020:
De most azért is tüntem el,mert elutaztunk Zakopane-ba a gyerekek nélkül.Amíg mi kint voltunk addig ők "táboroztak" egy tesóénál,akiket az Úr áldjon meg,hogy elvállalták a 4gyereket 4napra!!! :2angel:
Mi addig 6-an(4 tesóval,1autóval)utazgattunk.
Már régen volt ilyen jó utazásunk :afro:
Most azonban újra itthon és újra munka,de legalább friss erővel.
Nektek is kívánok egy kis feltöltődést és,hogy olyan jól legyen a dolga a testeteknek is mint amilyen jól van dolga a lelketeknek!
Most megyek dedet etetni de majd még visszatérek! :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 07, 15:19:52
Örülök az örömödnek.  :058: :099:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 08, 17:31:38
Tesók! Keresek egy kottát, a dal címe: Még többet tőled.

A dal szövege így kezdődik:

Még többet tőled, mégtöbbet,
Hadd éljek úgy ahogy te, add meg nekem.
Hadd értsem szavad jobban és tegyem, a te akaratod,
Uram, még többet.

Tehát a dallam kellene az akkordokkal.  :088:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Augusztus 08, 18:47:49
Elképzelhető,hogy nekem van kottám,csak nem tudom hogy tudnám neked eljuttattni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Augusztus 08, 22:48:04
Elég így, Tesó?



fism                 hm             E
Még többet Tőled, még többet!
                  fism           D
Hadd éljek úgy ahogy Te, add meg
     E                           fism         hm
nekem! Hadd értsem szavad jobban,
         E              cism  hm      E
és tegyem, a Te akaratod, Uram,
             fism
még többet.

                  E                                A
Te vagy az Úr, nagyon szeretlek én,
                hm                          fism
gondot viselsz rám ma szüntelen.
                   E                   A       D
Senki sincs hozzád hasonló, Uram.

                   E                              A
Olyan vagy Te mint egy igaz barát,
                 hm                             fism
tudod jól szívem minden gondolatát.
                  D                   E
Adj nekem többet magadból, még
     D A
többet!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 08, 22:52:15
Orsi! Semmi vész, ha nem tudod eljuttatni, akkor majd lesz máshogy.  :088:
Bálint! Köszönöm neked, ez is jó! Majd megpróbálom a dallamot kitalálni.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Augusztus 08, 23:00:12
http://www.dunamisz.hu/index.php?m=6082

itt belehallgathatsz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 08, 23:24:09
Köszi Tesó!  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Augusztus 09, 07:47:07
  Köszönöm én is Bálint,a gyerekek biztos nálunk is nagy hasznát veszik ennek az olcalnak,és főleg a dicséreteknek,biztosan nem ismerik ezeket,az Úr áldjon meg érte..mari
 :thanks: :026: :morning:

mindenkinek
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Augusztus 10, 22:38:41
Sziasztok!Lehet ez a kérdés nem ebbe a topicba való,ha így lenne akkor,tegyétekát oda légyszíves,ahova való.Az arc ápolással kapcsolatosan nincs valami ajálatotok,hogy mit használjak,ami eltűnteti a pattanásokat és nyugtató hatású is.Akkár gyógynövényes is  vagy bármi,de abban a korszakban vagyok,hogy sok a pattanásom és próbálok rájönni,hogymi az,ami nem teszi tönkre a bőrömet ill.mi az,aminek nyugtató hatása van?Köszi :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 10, 22:50:01
Áthelyeztem ide.  :D

A pattanásokra azt javasolnám, hogy naponta 4-5 alkalommal jól mosd meg mondjuk babaszappannal. Mikor bekened az arcod, akkor hagyd rajta egy kicsit és csak azután mosd le. Az mélyen tisztít és szárít. De te lány vagy és abban a korban...és a tisztulási dolgok miatt elő fog jönni minden hónapban (de legalább nem olyan nagyságban).
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Augusztus 10, 22:56:41
köszi.Ez a legegyszerűbb.Mert alapból babaszappant használok fürdéshez is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 10, 23:17:27
Én egyetértek Antival és igaza van. Valóban ez gyakori vendéged lesz, de ez így van rendjén. Én viszont jobbat javaslok a szappannál, mert az pólustömő. A hintőport. Este szórd lefekvés előtt a patikra és meglátod reggelre már gyengülnek és teljesen megszüník.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 10, 23:19:53
Igen, a hintőpor is nagyon szuper. Bár én nem használtam. Én tömtem a pólusokat!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 10, 23:22:06
Tudod Antikám a női arc az olyan mint a baba popikája, érzékeny. A férfiak bőre meg olyan mint a rinocéroszé.  :hehe: annak mindegy mit kennek rá.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 10, 23:23:08
Ugye most arra célzol, hogy vastag a bőr a képemen?  :2knuppel: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 10, 23:24:09
Igennnn  :2funny: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 10, 23:25:23
 :2laugh:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Augusztus 11, 07:11:06
Bocsika---A fáma szerint//mert nem tudom honnan ered//azt mondják,ha minden nap egy csipetnyi élesztőt eszik valaki ,nagyon sokat használ rá,nekem hála Istennek soha nem volt ilyenem,és nem használtam..
De ismerőseim között vannak akik ezt teszik,sok benne a vitamin és állítólag az okozza..//nekem soha nem volt gusztusom megpróbálni,//Zsíros és pattanásos arcra ajánják. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 11, 13:53:02
Most olvastam és csak a lényeget copyzom ide.

A ceglédi imakör egyik alkalmán történt meg:

Körben ülve csukott szemmel imádkoztunk, ahogy mindig is szoktunk. Ima közben hatalmas kenet volt jelen. A dicsérő szolgálatból az egyik lánynak, akit Zsuzsinak hívnak, volt egy szent látomása.

Apukám mögött megjelent egy hatalmas fényesség, amelyből Jézus lépett ki és mosolyogva apukám mellé közénk ült. Jézus is velünk együtt imádkozott. Kis idő elteltével a körön belül tornádószerű örvény lett, ami egyre gyorsabban elkezdett forogni. Ebben az örvényben Zsuzsi meglátta az imákat, amelyek abban repkedtek. Jézus hirtelen felemelte kezeit és ez az örvény tűzoszlopként felcsapott az ég felé. Hirtelen egy gyönyörű templom jelent meg, olyan hatalmas volt, hogy a teteje már nem is látszott. Ebben a templomban hatalmas terem volt, melynek a végén lehetett látni a Trónt. Ez az imákkal telt tüzes oszlop áramlott a Trónhoz. Minden egyes imát, amint a trónhoz ért, a jelenlévő angyalok és az Úrnál lévők hatalmas örvendezéssel – Hallelúja! Hallelúja! – fogadták.

Ahogy az imák a trónhoz értek, a Mennyei Atya mindegyikre áment mondott.

Ezzel egy időben én egy csodálatos kijelentést kaptam az Úrtól: mindaz, amit kértünk, amiért imádkoztunk, megvan.

Miközben a Mennyben örvendeztek, pont ezzel egy időben örömkenet szállt rám és hangos nevetésben törtem ki, amit nem tudtam kontrollálni. Egyre hangosabban és hangosabban nevettem, mivel hatalmas erővel tört föl belőlem.

Dicsőség Istennek minden egyes imaválaszért.

Tudd meg, hogy mindaz amit kérsz az Úrtól, az megvan neked.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 11, 17:05:17
Szépen leírja az elején a látomást.
De a kitörésszerű kontrolálhatatlan nevetés az...hát...nem látom helyén valónak.

A Biblia világosan mondja:
1Kor 14,32
A prófétákban lévő lélek pedig alárendeli magát a prófétáknak.

Nincs önuralomvesztés...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 11, 20:50:10
Azt hittem ez csak engem zavart benne. Én nem hiszek az amolyan mondvacsinált "szent nevetésben". Egyszer megkérdeztem valakit, aki szintén valamikor ilyen fetrengős, nevetős volt, hogy miért csinálta. Azt mondta: Mária! Nem tudom! Talán azért mert más is csinálta és rám ragadt. Máskor meg voltam olyan gyülibe ahol "szokás" és amikor kezdődött a TV felvétel, akkor szólt a pásztor, hogy ne csinálják, mert a világ megbotránkozik. Hát nagyon lesújtó volt nekem, mert a Szent Szellem csak akkor csinálna ilyent, amikor ők akarják? Az Ige azt mondja Ő osztja az ajándékokat kinek- kinek amint akarja. Engem kifejezetten irritál ez a fajta rángatózás nevetgélés. Láttam egy videofelvételet, Magyarországi gyüliben volt egy nagyon áldott szolgáló. C. Dollár. Amikor elkezdett visongani egy nő, lövette a többi, akkor azonnal leállította és közölte velük, hogy a Szent Szellem most őt vezeti és ne tegyék tönkre az alkalmat a testiséggel. Attól  kezdve egy mukk nem volt. Akkor most mi van? Tudomásomra jutott, hogy a vezetőjük megtért ebből a gyüli előtt és bocsánatot kért és elismerte, hogy ez nem az Úrtól van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Augusztus 12, 06:02:54
Kathryn Kuhlman egyszer azt mondta az ilyen viselkedésre,a Szent-szellem úriember és nem zavarja meg őnmagát.. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Augusztus 12, 07:21:37
Kedves Mária végül is mi van a fiaddal?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 12, 10:49:31
Kathryn Kuhlman egyszer azt mondta az ilyen viselkedésre,a Szent-szellem úriember és nem zavarja meg őnmagát.. :2smitten:

Igen, ezzel egyetértek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 12, 22:32:11
Mi ez a nagy csend? Világítsatok a fórumon!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 12, 22:54:08
Nem akart imádkozni a kisfiú, ezért halálra éheztették
2008. augusztus 12. 20:32
Emberölés vádjával kell bíróság elé állnia egy alig másféléves kisfiú édesanyjának, mert szektatársaival együtt halálra éhezették a gyermeket.

Javon Thompson holttestét tavaly áprilisban találták meg Baltimore-ban egy zöld utazótáskában.

A gyermek anyja, a 21 éves Ria Ramkissoon Javon születése után csatlakozott a 1 Mind Ministries elnevezésű szektához. A vallási közösségből kimentett két másik gyermek vallomása szerint a szekta 2006 decemberétől nem adott ételt a kisbabának, mert nem akarta a vacsora után azt mondani, hogy "ámen", és úgy tekintettek rá, mint "gonoszra".

A rendőrségi nyomozás feltárta, hogy Javon édesanyja karjában halt meg. A holttestet egy hétig tartották egy szobában, mert az egyik szintén gyilkossággal vádolt szektatag, Queen Antoinette azt állította, hogy "Isten feltámasztja". Később a 40 éves nő elégette a gyermek ruházatát és a matracát, és a kis testet a zöld bőröndbe helyezte.

Amikor 2007 elején a szekta Baltimore-ból Philadelphiába költözött, a zöld táskát más holmikkal együtt lakhelyükön hagyták, így talált rá a rendőrség.

Az anyát a vasárnapi vádemelés után pszichiátriai megfigyelés alá vették, és keddre halasztották az óvadéki tárgyalását. Rajta kívül még három szektatagot vádolnak az ügyben emberöléssel.

Ria Ramkissoon szülei Javon születése után bírósághoz fordultak, hogy megkaphassák a gyermek feletti felügyelet jogát. Szerintük a szekta kényszerítette arra a lányukat, hogy ne adjon enni a gyermeknek. "A lányom ugyan olyan áldozat volt, mint az unokám" - nyilatkozta Ramkissoon anyja egy baltimore-i napilapnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 12, 22:56:52
Szörnyű...Nincs rá szó...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Augusztus 13, 06:43:59
Erre szokták azt mondani, hogy nagy az Isten állatkertje.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Augusztus 13, 07:52:12
Mi ez a nagy csend? Világítsatok a fórumon!  :D

 :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 13, 08:03:19
Mi ez a nagy csend? Világítsatok a fórumon!  :D


Én jobban világítok:

 :033: :033: :033: :033: :033: :033: :033: :033: :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Augusztus 13, 08:39:06
 :kereszt01:

Szóval...itt az igazi világosság!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 13, 09:12:38
 :040:

Legyetek a hegyen épült város és a föld sója. Na erre tegyetek szmájlit.  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 13, 12:20:25
 "Legyetek a hegyen épült város és a föld sója. Na erre tegyetek szmájlit."

Ezt hogyan is oldjam meg?  :083:         
 
:080: Meg kell várnod még felérek a hegyre, te csak jár hitben. Ne a láthatókra nézz, hanem a láthatatlanokra.  :040:

A föld sója?    :kohajito: Igaz még kicsit darabos a só.  :fetreng: De azt nem mondtad, hogy konyhasó legyen.  :hehe:

     
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Augusztus 13, 12:24:26
 :011:
Mária! Itt van a dobozban a sódaráló, csak használat után öblítsd el légyszi.
Meg szólj rá az öregre, hogy ne hajigálja szét, mert sokba kerül.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 13, 12:27:42
Dehogy darálom meg! Ennek legalább van bukája.  :hehe: Ha finom a só, akkor nem biztos, hogy célba ér.  :2funny: Ez legalább ha eltalál valakit, soha nem felejti el.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Augusztus 14, 22:51:25
Tessék betartani a mellékletben szereplő intelmet! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 14, 23:16:32
 :040: Ilyen póló kell nekem angol nyelven!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Augusztus 14, 23:25:19
Antee,már ez megérte,hogy még fenn vagyok,volt egy csodálatos estém Máriával és az Úrral ,most meg te,hát szia,az úr áldjon meg,végre jelen vagy.Szép álmokat kívánok neked,ha az ágyhoz és lefekvéshez jutsz. :integet: :019: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 14, 23:31:59
Köszönöm kedves Ermaha!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 14, 23:36:09
Nekem meg olyan, hogy Máriával ne vitatkozz!  :2funny: :040: :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 18, 10:07:29
Na mi újság veletek?  :D
Izgatottak vagytok a fórumtalálkozót illetően? Én már nagyon várom! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Augusztus 21, 07:58:13
MOst jöttem vissza egy egy 5 napos táborból, ahol 2 gyülekezet és egy csomó Pünkösdi Teológiai Főiskolás volt.
Félelmetes, nem várt dolgok történtek! Nem volt beiktatva a programok közé, de Isten megmutatta, hogy legyen bűnvallás előkészítő. Amikor az emberek ezt végighallagatták meg voltak döbbenve, hogy vannak olyan dolgok az éltükben, amelyről nem is tudták, hogy bűn. Aztán az emberek megértették a bűnvallás fontosságát és elkezdték megvallni a bűneiket. VOltak bemerítkezők, akik mondták, hogy nem tudták, hogy belül mi a baj, de a bűnvallás után jó lelkiismerettel vették fel a fehér ruhát.
Aztán Isten azt mutatta, hogy imádkozzunk a Szellemmel való bemerítkezésért, illetve akinek van, de nem foglalkozott vele, annak megújulásért. Kiáradt Isten Szelleme úgy, hogy a jelenlévő tinédzserek, akik még nem kötelezték el magukat Krisztus mellett, sírva tértek meg a bűneikből. Hát elképzelhetitek azt az örömöt, amiket átéltünk.

Isten nagyon jó az emberhez... :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 21, 08:24:58
tothg írta: Amikor az emberek ezt végighallagatták meg voltak döbbenve, hogy vannak olyan dolgok az éltükben, amelyről nem is tudták, hogy bűn.

Ez számomra mindig is megdöbbentő volt hallani: Nem tudtam, hogy bűn! Azt viszont tudta, hogy nem jó amit csinál! Szeret az ember gyorsan megszabadulni tőle, mert kellementlen belső érzést vált ki, de tudja.

Egy világi ember nem tudja az nem csoda, de azt is kétlem. Az más kérdés, hogy nem akartam tudni róla. Én tudtam még világiként is, hogy az bűn, mert zavart és tudtam nem jót csináltam. Már  a kisgyerek is tudja, hogy nem jót csinált, még akkor is ha nem tudja, hogy bűn a neve. Isten igyekszik eljuttani hozzánk emberekhez a tudást. Ő gondoskodik arról, hogy felismerje. Számomra ez éppen olyan mint amikor valaki azt mondja ő nem hallott Istenről. Mindenki hallot róla Magyarországon. Mondom, más kérdés, hogy elutasítja, de tudja. Hogyan tud bűnvallást tenni olyan ember, aki nem is tudná, hogy le kell borulnia Isten előtt? Akkor leborul a világ is amikor úszik a traumás gondjában. - Istenem segíts! Jó leszek, csak most az egyszer segíts!

Az ember úgy van megteremtve, hogy az Istentudat benne van. Hiszen Ő lehelte belénk az életet. Ahogy tudjuk, hogy van apánk és vágyik még az is rá, akit kiskorában elhagyott, úgy belénk is belénk van ívódva, hogy van egy Teremtő Atyánk, Istenünk! Nos ezért furcsállom amikor így nyilatkozik valaki. Persze ezt meg lehet cáfolni, de nekem akkor is nehéz elhinni pont azmiatt, ahogy Isten a Gondviselője a termetményének és nem hiszem, hogy magára hagyta volna az embert! Nem tudtam, mert nem akartam tudni, de belül az más kérdés mit tudtam.

Gábor! De  belül valahol tudtad, hogy Isten nem hagyja magára még a világban élőt sem, mert az is az Ővé. Egészen a bűnbeesés óta azon "fáradozik", hogy az embert meggyőzze! Miről? A bűnösségéről. Nem hiszem, hogy Isten hallgatott volna! Szolgáló szellemek -  angyalok- vannak kirendelve az ember mellé. Miért is? Ti hogy látjátok ezt?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 21, 08:30:33
tothg! Ettől a véleménytől függetlenül veled együtt örülök az örömödnek, mert amikor megtérnek az emberek a bűnös életükből, számomra hatalmas örömöt jelent. Hát még az Atyának. Biztos vagyok abban, hogy nagyon jól érezted magad ettől a látványtól amiben részesített az Úr. Szívesen ott lettem volna.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Augusztus 21, 08:55:48
Sok tekintetben van igazad Mária, de mégse ilyen egyszerű. Én pont most láttam olyan esetet, hogy az ördög olyan modon okozott vakságot szellemi szinten egy embernek, hogy egyszerűen nem látja a különbséget a jó és a rossz között, még annyira sem mint egy világi. Tehát igen, az ember normális esetben észreveszi a lelkiismeretében, hogy valami nem jó, de még normális esetben sem tudja megfogalmazni, hogy miért nem jó, amit csinál. Amikor megtér az ember nem feltétlenül nyílik meg mindenre a szeme, tanítani kell az embereket. Sokan tanulták például azt, hogy jó dolog a halott rokonokkal beszélgetni. Akik ezt gyerekkoruk óta tanulták, annak eszébe se jut, hogy ez nem jó, hacsak nem mondjuk el nekik, vagy nem olvassák az írásban.
Én speciel belűl se tudtam, hogy Isten van, nemhogy azt magára hagyja-e a világot. Semmilyen belső képem érzésem sem volt Istenről. Persze most már tudom, mert megismertem Őt.  :igen:

Igen, valóban felejthetetlen élményben volt részünk.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 21, 09:06:23
tothg írta: Sokan tanulták például azt, hogy jó dolog a halott rokonokkal beszélgetni.

Igen, valóban vannak dolgok amikre nem tudja, hogy az nem jó, ezzel egyetértek. Különösen ezzel, amit kiemeltem. A bűn következtében az ember sokmindent nem tud. Talán most rácáfoltam magamra.  :D Vagy erről az oldalról nem vizsgáltam meg. Ezért lehet tanulni egymástól ha van véleményünk. Én mindig amondó vagyok, amikor a bűnről hallok, hogy az a bűn, hogy el van választva az ember az Istentől. A többi a bűn következménye. Tehát a bűnének a következményét valóban  nem tudja minden esetben. Ok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Augusztus 21, 09:28:59
 :thanks: :031: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 21, 09:58:37
Üdvözlet, szép jó reggelt!  :D

Az Ószövetségi történet jutott eszembe, amikor Jónásnak kellett figyelmeztetni a Niniveieket.
Isten úgy nyilatkozott róluk, hogy nem tudnak különbséget tenni jobb és bal kezük között, rámutatva a jó és a rossz közötti különbség helytelen megítélésére.

Szerintem is minden egyes ember érzi azt, hogy Isten létezik. De én úgy látom, hogy ezt képesek idővel elnyomni (mikor felnőnek).
Minden kis gyerek természetesnek veszi azt, hogy Isten létezik.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 21, 11:00:52
Valószínű Gábor is erre írta, hogy vannak amikekkel egyetért velem. Sajnos ez a gonosz munkája, hogy elvakítja az embert. De Isten hatalmas arra, hogy látást adjon! Mi már nem vagyunk vakok, segítsünk látni másoknak is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Augusztus 21, 13:33:38
Nekem pedig Pál története jutott eszembe, aki teljes mértékben megvolt győződve arról, hogy az jó dolgot cselekszik azzal, hogy gyilkolja a keresztényeket. Jézus pedig ezt mondta neki:

És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.

2. Csel 26,14 Mikor pedig mi mindnyájan leestünk a földre, hallék szózatot, mely én hozzám szól és ezt mondja vala zsidó nyelven: Saul, Saul, mit kergetsz engem? Nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.

Mert sokszor és a legtöbb esetben az a helyes, amit az emberek a szüleiktől nagyszüleiktől látnak, de hála az Úr kegyelmének, hogy ma is vannak, vagyunk Saulok, akiket Pállá tesz az Isten.

Imádkozzunk ezért Krisztushoz azért, hogy bölccsé tegye a szülőket, hogy bölcs gyermekeket neveljenek.
Amen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Augusztus 21, 18:20:27
Dicsősség Istennek ezért a táborért!!! :taps: :043: :043: :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 21, 19:01:56
Nekem sajnálatos módon de olyan tapasztalatom van a bűnvallásról, hogy szinte félelmetes amit a pásztor csinált a nyájtagjával. Addig én nem tudok megbékélni vele, ameddig csak ilyen képem van róla. Gábornak is azért írtam amit írtam. Nos megosztom veletek.

Egy fiatal megtért keresztényről van szó. A férjével és a gyerekeikkel egy karizmatikus pünkösdi gyelekezetbe tértek meg. - előzmény: Mivel a házasságuk rossz volt, a feleség elhagyta a férjét és összeállt egy férfival. A feleség rájött, hogy a gyerekeknek az apjukra van szüksége és talán még ő is szereti, így visszatért. Megtértek és ezt a bűnét megkellett vallania a gyülekezet előtt. Bármerre mentek az országba, mindenhol bizonyságot kellett tennie erről és hogy Isten megbocsátott neki és újra tudják szeretni egymást. Az asszonyon láttam, hogy nagyon kínos ez már neki és teherként hordozza. Mivel jó ismerősünk, így leültem vele beszélgetni és megkérdeztem jól látom -e amit látok. Igen volt a válasza, de nem tudja, hogy Istennek ez kedves -e, hogy ő megvallja mindenhol a bűnét, mert akkor inkább szenved ettől az egésztől. Megkérdeztem, hogy megbánta -e a bűnét? Igen mondta, hiszen csak ezután adta át a szívét Jézusnak. Megkérdeztem, hogy tudja -e, hogy Jézus vére mit tett az életében? Jézus miért is halt meg? Igen, mondta. Közöltem vele, hogy Isten már megbocsátott neki és ha Ő nem emlékezik meg róla, akkor neki sem kell és nyugodtan mondja ezt el a pásztorának. Az a személy már nem él hanem őbenne már Krisztus él! Ez az asszony nem szabadakaratából tett bizonyságot, vallott bűnt a fél világ előtt. Iszonyatos volt ami ezután következett később. Az asszony babát várt. Közölte a férjével, hogy nem fog ebbe a gyülibe járni, mert ahogy növekszik az Igében rájött dolgokra. A pásztora amikor megtudta, azt mondta neki, Isten megharagszik rá és a babát is visszaveszi tőle ha elmegy. Sírva hívott föl. Azt mondtam neki, ne aggódj Isten nem veszi vissza a babádat és inkább hagyd el ezt a gyülekezetet. Kérdezte ha ezt megteszi a babája élni fog? Igen, mondtam és azóta megszületett a kisfiúk. Ma egy olyan gyülekezetbe járnak, ahol nagyon jól érzik magukat, nem a bűnvallás alényeg hanem a szeretet és az Ige tiszta tanítása.

Ha elmondom egy embernek, hogy Jézus vére tisztára mosta az összes bűnétől és ha befogadja Jézust, akkor sohatöbbé nincs előtte múltja és ő se emlékezzen meg róla. Nem kell életfeltárást csinálni senkinek, az Ige elfogja végezni benne a változást. Hallja a tanítást és Isten gondoskodni fog arról, amit neki éppen hallania kell. Én se tártam fel az életemet és Isten megtanított és még tanít is folyamtosan. Szóval nekem nagyon rossz tapasztalataim vannak a bűnvallásokról. Ezért is vagyok óvatos ezzel. Látjátok lehet így is bűnt vallani de lehet úgy is, hogy hallanak róla és megindul a szívük. Óriási a különbség. Nem kell senkire bűntudatot hozni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Augusztus 22, 07:26:02
Amiket itt olvashatunk, már nemigen ebbe a topicba tartozik, de van aki átrakja máshova.  :020:

Nekem is az a véleményem, hogy bűneinket egyedül és kizárólag Krisztusnak kell megvallani, Ő tisztára mos bennünket ezután és el lehet felejteni az egészet. Ez egy "lelkigondozás" is egyben, amit Jézus a bűnbocsánattal együtt ajándékoz nekünk.
Ezután jöhet a szolgálat annak, akinek a Szentlélek késztetést ad rá, hogy elmondja bizonyságát. De kényszeríteni valakit arra, hogy tömeg előtt beszéljen arról, ami sebet okoz az illetőnek, az már egyenesen bűn az Isten előtt. :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Augusztus 22, 08:03:32
Nagyon fontos leszögezni, hogy Mária történetének semmi köze sincs a bűnvalláshoz.
A bűnvallás azért kell, mert a megbocsátott bűnök néha eléggé kötődnek az ember életéhez. Amikor a már megbocsátott bűneinket világosságra hozzuk, és vallást teszünk arról, hogy semmi közünk hozzá komoly kötelektől szabadúlnak meg emberek. Ez szellemi törvényszerűség. Arról nem is beszélve, hogy emeli a megváltás nagyságát, mert amikor megvalljuk nézünk szembe a bűneink szégyenével és látjuk, hogy miket bocsátott meg az Úr és nem lesz általánosság: "Jaja, Isten megbocsátott..."
Ez nem kötelező nálunk sem, de a bűneink elrejtése, csak a mi bizalmatlanságunkat igazolja, hogy szégyeljük, mert még a mienk.

Nálunk ezt úgy csináljuk, hogy két embernek vallja meg a bűneit, aki meg akarja vallani. Ez a két ember abban segít, hogy meglássa a köteleket és segítsen abból megszabadulni. A végén imádkozunk az illetőért, megáldjuk és mindazt, amit mondott elfelejtjük. Az, hogy valaki a bűneivel járjon gyülekezeteket, az őrűltség és értem, hogy Mária miért viszolyog ettől, de ez nem bűnvallás.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Augusztus 22, 08:35:45
Sziasztok !

 Tobb, mint 3 hetig nem voltam itthon, igy neten sem voltam fent, csak 1x, az is nagyon lassan ment az adott helysegben   :D, de hazajottunk a kislanyommal s mar nagyon varom a nagy talalkozast veletek  :igen:.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Augusztus 22, 08:41:58
Jó hogy visszajöttél, remélem jó volt a pihenés.  :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Augusztus 22, 08:43:57
Üdv Kingooo! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Augusztus 22, 08:53:27
Amit a Mária írásában olvastam, azt szeretném én magam is alátámasztani azzal az igével, amely szerintem a legjobb pszichológiai gyógymód, mely a bibliában szerepel, persze a bűnök megvallása és teljes elhagyása után.

14.  De egyet cselekszem, azokat, a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.

Így nem kell állandóan emészteni, törni magát az embernek a múlton. Mert Krisztus már elhordozta helyettünk.
Az pedig, hogy a nyílvánosság előtt felidézi a múltját, szolgáljon arra, hogy másokat jó útra tereljen, megváltoztasson a Szentlélek által.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 22, 09:17:40
Szia Kingooo! jó látni, már hiányoltalak!

tohtg! "Nálunk ezt úgy csináljuk, hogy két embernek vallja meg a bűneit, aki meg akarja vallani. Ez a két ember abban segít, hogy meglássa a köteleket és segítsen abból megszabadulni. A végén imádkozunk az illetőért, megáldjuk és mindazt, amit mondott elfelejtjük. Az, hogy valaki a bűneivel járjon gyülekezeteket, az őrűltség és értem, hogy Mária miért viszolyog ettől, de ez nem bűnvallás."


Akkor figyeljetek a következőre. Tapasztaltam és nem a MONDTÁk-tól tudom. Egy beteg férfi a halálos ágyán bűnvallást tett egy pásztornak, aki éppen akárhány km -ről meglátogatta, mert az egyik családtagja a betegnek, hozzá járt gyülibe. Ezzel semmi bajom. Nem ő volt a beteg pásztora hanem én. Megvallotta ez az illető, hogy megcsalta éveken át a párját... Ezzel sincs bajom, mármint azzal, hogy a pásztorban megbízott. A pásztor nem hagyta ezt titokba, hanem elmondta annak a gyereknek, aki hozzá járt gyülibe, hogy az apja mit csinált. Ez az apa valószínű nem azért tett bűnvallást, hogy arról más is tudjon. Főleg nem a gyereke. Talán én úgy gondolom ezt rá kellett volna bízni az apára. Nálunk úgy zajlik ez, ha valaki odajön hozzám, hogy mi a bűn ami nyomja, akkor Igével elmagyarázom neki, hogy hogyan szabadulhat meg tőle és hogy az Úr megbocsát neki ha elismeri és megvallja. A tanu jó ha ott van, mert az kell. Egyedül soha nem jó valóban egy ilyen esetnél lenni. Ennek van oka.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Augusztus 22, 09:35:59
Hát ezért kell 2 ember.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 22, 11:10:50
Huuuuuu de fantasztikussak vagytok!!!!  :017:

A Biblia tanulmányozásnál már 4295 x látogattátok meg a Márk Evangéliumát! Ez ám az éhes szív!
A Jelenések könyét 2573 x Huuuu de jó!

Alig végeztem a Szellemi ajándékokkal és már 78 x

Tényleg érdemes itt is szolgálni!  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 24, 10:57:31
Egy kis vidámság a sok poklosság után.  :hehe:

http://www.fishki.net/comment.php?id=39853

Amúgy hogyan vagytok-é?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Augusztus 24, 13:15:07
Csodálatosan vagyunk Mária, ha ilyen örömtelieket mesélsz mint ami az evangélizáción volt.  :2smitten:
Áldja meg az Úr az életedet és a további szolgálatokat is.  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 24, 18:30:30
Köszönöm Évus a jó kívánságot!  :017: Ha ennyire jól vagy tőle,  :01: akkor írok még mi történt az Úr kegyelméből. Egy asszony az agyvérzésből kifolyólag lebénult részlegesen. A keze merev volt, a nyaki csigolyán egy hatalmas meszes daganat, a hátaközepén a izomzat beállt és megkeményedett. Imádkoztunk érte és Isten azonnal meggyógyította. Meghallgatott az Úr bennünket. Az asszony nagyon sírt örömében.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Augusztus 24, 19:29:09
Dicsőség az Úrnak, aki ilyen csodákkal örvendeztet meg minket. :036:  Nagyon nagy szükség lenne sok ilyen testi és szellemi gyógyulásra is az emberek között.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 27, 01:18:24
Az újság most az, hogy Anyukám és öcsém lekésték az utolsó buszt, ami a repülőtérről (London, Luton-ból) indult Cambridge-be.
A repülő késett több mint egy órát és ez lett belőle. Most kénytelenek taxival megtenni a kb: 120 km-ert.

Nem is mondom, hogy mennyibe kerül... Igaz, ez is egy módja a pénzköltésnek.  :035: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 27, 07:01:35
Juj ez nem semmi. Itt is sokba kerülne, hát még ott.  :neee: Akkor már inkább  :080: kellett volna jönni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Augusztus 27, 07:13:28
Nagyon köszönjük Antee! :135: Ezek is nagyon kedvesek. Kár hogy már reggeliztem, pedig  :121:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Augusztus 27, 07:16:35
Jaj, sziasztok, de rége jártam itt. Igazából fennt voltam egy párszor 2 percre, de írni nem volt időm.
Kapott a cég ajándék számítógépeket és a többi munka mellett ezeket is rendbe kellett raknom, ezért a nagy csend részemről, de élek!!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 27, 07:21:35
Évus! Mindjárt egy ekkora tyúknak esnél neki a munkahelyeden?  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 27, 07:28:36
Már éppen postagalambot akartam küldeni hozzád, mert régen láttalak. Azt hittem megint vizsgázol.  :083: Pedigcsak :099:  :139: Ez utóbbi a főnököd.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Augusztus 27, 07:29:01
Ha ott lennék ma, akkor be sem tudtam volna lépni ide, mert ezt csinálnám  :099:, hogy kész legyek a jelentéssel nyolcra.
Ma vásárolni kell menni, mert hétfőtől suli a gyerekeknek. Ki örül még ennek?   :140: :114:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 27, 07:31:19
Én örülök, mert nekem már nincs iskolásom.  :040: Írtam neked emailt tegnap olvastad? Hiányollak a Skypen is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Augusztus 27, 07:34:14
Bocsi, mindjárt nézem , tegnap délutántól késő estig konyhaszolgálatos voltam.   :139:
Már csinálom is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 27, 07:40:36
Miért nem szóltál, mentem volna segíteni.  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Augusztus 27, 09:08:42
Üdvözöllek Gábor újra közöttünk! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Augusztus 28, 23:29:36
Érdemes megnézni ezt a weboldalát. Böngésszetek benne. http://www.filadelfiaigyulekezet.org/erdekjessegek.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Augusztus 29, 05:25:00
Gábor nagyon fogsz hiányozni!!!!! :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Augusztus 29, 05:26:58
Mária én már láttam és olvastam régebben,nagyon érdekes amit írtak benne... :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Augusztus 30, 19:28:26
[/list]
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Augusztus 30, 20:03:01
Szia! Nagyon örülök a jóhírnek! Úré a hála és dícsőség! Továbbra is Úr drága gondviselése igazgassa életútadat!

Szeretettel:Marietta  :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Augusztus 30, 20:15:56
Ezek nagyon jó hírek és együtt örülök veled! Dicsőség az Úrnak mindenért amit elvégzett az életedben.  :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Augusztus 31, 08:44:14
Kedves h.isro az Úr adja meg szívednek terveit. Együtt örülünk veled.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Augusztus 31, 15:02:12
H.isro gratulálok hozzá,és az Úr áldását kivánom rád.Munkálkodjál az Ő dicsőségére!!!!! :017: :026: :036: :137:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 01, 12:26:24
Mi újság? Az van.  :hehe: Jövök hazafelé és egy fiatal nő rám köszön: - Jó  napot tanárnő! Mivel senki nem volt a közelünkben és csak én mentem el mellette, így tudtam, nekem szól ez a köszöntés. -Hogy van tanárnő? -kérdezi mikor visszafordultam. Gondoltam, ha megállok, akkor rájön tévedett. De még akkor is folytatta. -Tanárnő! Szoktam látni és mindig köszönöm önnek, de nem köszön vissza! .... és csak mondja és mondja. Ekkor rá mosolyogtam és azt mondtam, én nem vagyok tanárnő.  :hehe: Persze lehet, hogy a magam nemében az vagyok valahol,  :2funny: de hát kitudja. Szegény annyira eszkuzálta magát, hogy mennyire hasonlítok rá.  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsike - 2008 Szeptember 01, 13:15:31
Kedves H.isro!

Én is eggyütt örülök az Urban veled,hogy megtaláltad helyedet.
A Szeráfban csodálatos élményeid lesznelk a Sz.L. jelenléte fog átitatni minden alkalommal.
Kívánom Isten gazdag áldását tanulásaidra.
Az Úr áldjon meg!

Szeretettel  Ircsi :fel:











Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 01, 14:15:32
Tegnap mentem a vonattal Siófokról Budapestre, ekkor egy lánnyal szemben ültem le a kabinban.
Kezdeményeztem egy kis beszélgetést és a foglalkozás, család, suli, munka téma után megkérdeztem, hogy hisz-e Jézusban.
Ő is Isten gyermeke, mint kiderült. Ezek után beszélgettünk egy órát Isten dolgairól. Miután elválltunk, még puszi is volt! :05:

Ezzel azt akarom mondani, hogy két, egymásnak vad idegen ember egy órás beszélgetés után puszival búcsúzkodnak.
De valójában mégsem vad idegen. Mivel Isten gyermekei vagyunk, testvérek!

Mikor meg a Ferihegyre tartottam, akkor egy lánytól megkérdeztem a 200-as busz megállóját, majd indíttatást éreztem arra, hogy a fülébe sugjam:
"Lehet, hogy bolondnak tartasz, de Jézus téged nagyon szeret!"

Nagyon jó volt látni az arcán azt az örömteli mosolyt. Dicsőség Istennek! Milyen rossz lett volna, ha arra a kéztetésre nem reagálok és elnyomom.
Azt már vissza nem lehetett volna csinálni. :118:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: árpi - 2008 Szeptember 01, 14:51:48
Sziasztok!!!

Hát, itt a szeptember, és úgy néz ki, ha Isten is éltet, akkor mostantól újra aktívabban Veletek tudok lenni.   :D

Nagyon áldott nyaram volt, hálás vagyok az ÚRnak, hogy megajándékozott 6 táborral, melyben igével és nevelői munkával is szolgálhattam.

Először, még július elején, 6-12 éves gyerekekkel vehettem részt egy 6 napos alkalmon, melyen a Szavak nélüli könyvet vettük át. (ha valaki nem ismeri, ez egy 5 részből álló könyv, mely 5 szín alapján mutatja be bőségesen és tartalmasan az üdvtörténetet: arany - a Mennyország - a mennyei cél; fekete - bűn és bűneset; piros - az Úr Jézus bemutatása és váltsághalála; fehér - megtisztulás az Úr Jézusban; és zöld - élet Krisztussal)

Ezt követte egy 5 napos tábor, melyben Gedeon történetével foglalkoztunk, 10-18 éves fiatalokkal.

Majd ezután egy, felnőttek, IFIs és tábori vezetők, számára készítetett alkalmon vehettem részt, melyen a kallódó értékek témakör körül csendesedhettünk el. Az egész hét igében gazdag volt, jó beszélgetések alakultak ki.

Már augusztusban, 2  héten át voltak táborok, először 10-13 éves gyerekek, majd a rá következő héten 14-18 éves fiatalok részére tartottunk tábort. Mind a két táboron az Úr Jézus találkozásai közül választottunk ki 4et, mégpedig: Jézus találkozása 1. a samáriai asszonnyal, 2. Nikodémussal, 3. a kapernaumi századossal, és 4. a kánaáni asszonnyal. Ezek is mind - mind áldott alkalmak voltak. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy bár nem vagyok rá méltó, Ő mégis megengedte, hogy szolgálhattam a gyerekek/fiatalkok között.

A nyáron részt vettem még egy 10 napos táborban, mely igazából nem keresztyén tábor volt (itt főleg pedagógusként és egészségügyisként szolgáltam), de mivel Isten útjai kifürkészhetetlenek, így itt is volt alkalom bizonyságtételre.

Az elmúlt 7végén tartottuk meg a Fiúk II. Csendes 7végéjét, melyen Izsák történetével, és - főként fiúkat érintő dolgokkal - foglalkoztunk. Ez az alkalom nagyon jó lehetőséget ad, hogy mi, hívő keresztyén fiúk együtt elcsendesedhessünk és a baráti kapcsolatok is erősödnek ez által. Az ÚR csodásan működik!!!!

Na, talán "röviden" ez volt az én nyaram, és ez volt annak az oka is, hogy ilyen keveset voltam a nyáron Veletek! (bevallom, itt-ott azért mobilNeten bekukucskáltam Hozzátok, hogy mégis mi újság Felétek)  ;)

Sajnálom, hogy a találkozón nem vehettem részt, ahogy olvastam a beszámolókat, biztosan naggyon jó és áldott napotok volt. Ha Isten éltet jövőre is, akkor én is nagyon örülnék ha megismerhetnélek személyesen is Benneteket!!!

Itt ragadom meg az alkalmat, és itt köszöntök minden kedves új fórumozót! Az ÚR áldja meg gazdagon és tartalmasan ittléteteket!  :rozsa2:

Köszöntök mindenkit, jó újra itt lenni!!!!  :017:

Az Úr áldjon meg Beneteket!

pá.á
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 01, 15:01:24
Jó volt olvasni benneteket Árpi és Anti! Ezek kedvesek a szívemnek. Árpi hol lehet beszerezni ezeket a színes könyveket és ki írta őket?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: árpi - 2008 Szeptember 01, 15:04:07
Szia Mária!!!

A könyvet akár Te is elkészítheted, csak az 5 szín kell hozzá! :)

Egyébként a CEF, vagyis Magyarországon a VISZ használja és forgalmazza!!!!

Szia, árpi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 01, 15:35:54
Árpi írta: A könyvet akár Te is elkészítheted, csak az 5 szín kell hozzá! :)

Ezt hog yérted, hogy elkészíthetem? Segítenél ebben?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: árpi - 2008 Szeptember 01, 15:49:45
szia!!!

a könyvhöz nem kell más, mint 5 színes lap

arany, fekete, piros, fehér és zöld

összeragasztod, és ezeket mutatot, miközben tanítod a történetet.

I. arany: Isten és a mennyország - ki/mi lesz vagy nem lesz ott?
                                             - mik a feltétetelek
üzenet: Isten szent.
AranyMondás: Fil 3,20

II. fekete: bűn - a bűneset története
üzenet: A bűn elválaszt minket Istentől.
AM: Ézs 59,2

III. piros: Krisztus vére
üzenet: Jézus Krisztus meghalt a bűnösökért
AM: 1Kor 15,3

IV. fehér: Az új élet
üzenet: Rendbe jöhet a kapcsolat Istennel
AM: 1János 1,7

V. zöld: Növekedés Krisztusban
üzenet: Isten azt szeretné, hogy növekedjünk Krisztusban
AM: 2Péter 3,18

Van könyv is hozzá, képekkel, de szerintem így is meg lehet oldani. Sőt a gyerekek is készíthenten maguknak is.
Nagyon jó lehetőség, pl. ha van nálad ilyen Szavak nélküli könyv kicsiben, bármikor előveheted, segítség a bizonyságtételnél. 

pá.á
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 02, 07:12:20
Mindenkinek áldott szép reggel és napot!  :017: Milyen volt a tegnapod és mit vársz a mától?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 02, 07:30:40
Tegnap mentem a vonattal Siófokról Budapestre, ekkor egy lánnyal szemben ültem le a kabinban.
Kezdeményeztem egy kis beszélgetést és a foglalkozás, család, suli, munka téma után megkérdeztem, hogy hisz-e Jézusban.
Ő is Isten gyermeke, mint kiderült. Ezek után beszélgettünk egy órát Isten dolgairól. Miután elválltunk, még puszi is volt! :05:

Te, Antee tesónk! Mire észrevesszük, megnősülsz! :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 02, 08:47:13
Én is jelentkeznék az esküvőre. Majd jól berugunk... ja, hogy ez egy keresztény fórum... :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 02, 08:51:56
Mindenkinek áldott szép reggel és napot!  :017: Milyen volt a tegnapod és mit vársz a mától?

A tegnapom borzalmas volt, ma NYUGALMAT szeretnék!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 02, 08:54:22
Keresztény Fórum????--Ott is be lehet rúgni!!!!--Részegedjetek meg Szent-szellemtől--írja Pál apostol.--ehhez mit szólsz?????, :009: :135: :077: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 02, 08:56:06
Ma ,holnap lógok--holnapután bevonulok.!!!!!! :017: :028: :026: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 02, 08:56:47
Igen benne vagyok!!! :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 02, 08:58:18
Én is!!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 02, 08:58:51
A tegnap nekem is húzós volt. Csatlakozom Gáborhoz!

Ermaha! Akkor ma jól felöntök a "garatra", mert nagyon kívánom a "mámort"! :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 02, 09:04:25
Jó ropogós DICSÉRETEK is kellenek hozzá,akkor hathatós lesz!!!-a teljes mámorig!!!! :fetreng: :036: :043: :071: :078: :081:
Olyan jó fajta dicséretek,mint amik szombaton is voltak!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsike - 2008 Szeptember 02, 09:15:10
Áldott szép napot mindenkinek!

Én is csatlakozom,a SZ.L.től való mámorhoz,sokat nagyon sokat belőlle mindenkinek.
Ahogy egy ének is mondja: Jelenléted édes bór nekem,Jöjj mert szívem vágyik rád.
Nehagyd szomjazni aki igy szeret,közel lenni oly jó hozzád......

Szeretettel  Ircsi :morning: :036: :090: :

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 02, 10:17:55
Én se maradok ki!  :D

Én speciel szeretem az olyan helyeket, ahol szinte szeletelni lehet a Szentlelket, mert annyira közöttünk van.
Ilyen volt a fórumtalálkozó is!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 02, 10:24:18
Én se akarok kimaradni! Én is szeretek megrészegedni az Úrtól. Szeretek részt venni a Szent Szellemmel teljes helyeken. Milyen bőséges lesz majd ebből a Mennyben! Ahogy az Urat hagyjuk, hogy betöltsön, átjárjon, úgy tudja megtenni. Ez csak rajtunk múlik, mennyire vagyunk rá nyitottak és engedjük munkálkodni. Ahol Ő ott van, ott van ajándék is túlcsordultan. Ő soha nem jön üres kézzel.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 02, 10:26:24
Jó reggelt,áldott napot kívánok neked, :017: :026: :033:

most már mind kettőtöknek! És mindenkinek!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 02, 10:30:03
Köszi ermaha! Isten árassza rád a kegyelmét bőségesen és hozza rendbe ami elromlott a testedben. Száradjon ki, mint a fügefa! Gyógyulj meg az Úr Jézus nevében mielőtt bevonulnál!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2008 Szeptember 02, 12:40:04
Sziasztok!
A Szentlélektől NEM lehet berúgni!!! A Szentlélek nem csinál hülyét magából.
Ef 5,18
Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel,
Ezt mondja az Ige.
A Szent Lélektől teljes ember teljesen más, mint az alkoholtól,vagy más szerektől részeg ember. Nem tudom mit értetek részegség alatt!
Én míg részeg voltam, szinte nem tudtam mit csináltam, a magam ur voltam.
A SZent Szellemmel való beteljesedés nem részegség. A Szentlélek épít, a részegség rombol.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 02, 14:26:56
" whiteattil írta: A Szent Lélektől teljes ember teljesen más, mint az alkoholtól,vagy más szerektől részeg ember. Nem tudom mit értetek részegség alatt!"

Drága whiteattil Így igaz, ahogy írtad. A Szellem részegsége alatt nyilván egyikünk sem arra az állapotra gondolt, mint amit te hajdanán átéltél. Az alkoholos részegségnek is vannak fázisai ugye tudod? Nem a fetrengős magánkívüli állapotra utaltak itt a testvérek egyetemben velem. Van egy olyan részeg állapot az alkoholtól, amikor nagyon jól érzi magát abban. Amikor csak az az érzés járja át, hogy nem számít a külvilág gondja.... Nos, amikor a Szent Szellem jár át bennünket, beteljesedünk vele és átitat a mennyei Atya jelenlétével, az nem lesz közönbös a számunkra és megfog nyilvánulni. Hogyan? Boldogság önti el a szívünket. Semmi nem fontos, csak Ő! Ebben az állapotban nem számít a külvilág gondja, eszembe se jut. Az egység, a szeretet, a másikra odafigyelés, a boldogság harmoniája járja át az ilyen embert. Talán így fogalmaznám meg amiről írtunk. Isten bizony ha átjár valakit, az nem tud közönbös lenni. Én biztosan nem. Vágyom is erre a jelenlétre. Olvasd el a felsőházban milyen boldogok voltak. Volt aki megvádolta őket azzal, hogy részegek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 02, 15:15:22
IGEN! Olyan öröm ez, amit hitetlen ember nem tapasztalhat soha! A pityókás jókedvet szorozzátok meg ezerrel, és akkor még keveset mondtam! Ahogy a zsoltáros fogalmaz:

Grádicsok éneke. Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók.
Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig a vígadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 02, 16:35:23
Sok-sok puszi Hildám,ennél,még sokkal többet jelent,a Szent-szellemtől,való részegség,de ez is nagyon jó.
Én azokról a Szent-szellemtől való részegségre gondolok,amit az Izraeli dicséretek is OKOZNAK,boldogan táncol jókedvében az ember.Dávid király is ezt tette,akkor az is részeg volt!!!!-mit gondolsz??-mennyit ahatott//Szent-szellemből?????????// :009: :taps: :fetreng: :058: :036: :043: :068: :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 Szeptember 02, 21:36:02
Nos tudjátok ahogy ma olvasgattalak benneteket.......teljesen új közösség vagytok, ó Istenem mennyit jelent a személyes találkozás és közelség! :2smitten: Gondoljátok el, Jézust nem láttuk de már most ennyire tudjuk szeretni, mi lesz ha végre MEGLÁTJUK SZÍNRŐL SZÍNRE? Most úgy érzem el fogok ájulni a boldogságtól, de akkor már nem leszünk így bezárva a testünkbe! Dicsőség értetek Jézusnak! Áldja meg testvéri közösségetek, és munkátokban álljon mellétek!Pusszy:Meli
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 02, 22:16:08
Valóban sokat jelentett a személyes találkozás. Nekem mindenki, akik ott voltak, sokkal közelebb kerültek a szívemhez.  :2smitten: Ahogy az Úr munkálkodott a szívekben azt itt nem lehet leírni. Nagyon kedves volt az Úrnak, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül, egységben tudtunk lenni. Azért ment olyan egyszerűen és símán minden.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 02, 22:45:51
Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szimát melyin serenrodbn vnanak a bteűk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslő és az ultosó bteűk a hölyeükn lneegyek. A tböbi bteű lheet tljees össze-vabisszásagn,
mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovalusnk el mniedn bteűt mgaát, hneam a szót eszgébéen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 02, 22:47:28
 :hehe:

Ez innen ered ahol lakom! Cambridge-ből :D

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 03, 06:44:42
Érdekes. Tényleg probléma nélkül, és gyorsan végig lehet olvasni a szöveget.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 03, 07:54:01
Csak megérteni nem!!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 03, 08:18:52
Ermácskám! Szívesen segítek ha nem érted. Csak írd le mit nem értesz.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 03, 08:29:41
Ma kaptma egy e-mailt. Bizony vannak dolgok az én életemben is, amiket nem értek például ezt:

"Elmesélem, nagyjából mi történt velem a debreceni dicsi táborban 2008 nyarán. Először mentem ez évben oda, és nagyon megragadott az Úr! Lényeg, hogy megismerkedtem Christine-nel és Soda-val, akik azért imádkoznak, hogy újuljon meg a tánc az egyházban. Soda hip-hop-ot, Christine pedig prófétai táncot tanít világszerte. Nagy kenettel rendelkező emberek! Szóval Christine prófétai tánckurzusára kerültem, és ami ott történt...!"  

Olyant is hallok mostanság, hogy próféta iskola, próféta képzés, evangélista iskola, képzéssel stb. és most ez a tánc.. Ha valaki ezt igével megtudná magyarázni, örülnék neki. Jelenleg nekem nincs ezekről semmilyen kijelentésem. Mivel az Úr tanácsolta, hogy mindent vizsgáljunk meg, hát itt van, vizsgáljuk. Ne ítélkezzünk, hanem vizsgáljunk mit tudtok erről? Semmi újtól nem zárkózom el ha az Úrtól van!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 03, 08:46:38
Azokat a szövegeket el lehet olvasni,amit te és Antee tett be,de megérteni??? :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 03, 09:04:45
Kedves Anti ez is egy jó bizonyíték arra, hogy a tanult dolgok mennyire meghatározzák az új ismeret fogadását.
Aki nem tud olvasni, vagy más nyelven van mint amit ért, annak ez semmit mondó.
 :(

Ehhez kapcsolódik Mária híre, ha tanítják, akkor az már lelki és nem szellemi.

Isten pedig SZELLEM és csak szellemben és igazságban lehet vele kapcsolatot találni.
Az imádás és az imádkozás is kapcsolat teremtés.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 03, 09:13:50
Szerintem ez a tánc dolog, meg a prófétaiskola az ószövetség idejébe való visszanyúlás:

2 Móz. 15,20
Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot vőn kezébe, és kimenének utánna mind az asszonyok dobokkal és tánczolva.

2 Sám. 6,14
Dávid pedig teljes erejéből tánczol vala az Úr előtt, és gyolcs efódot övedzett magára Dávid.

2 Kir. 4,38
Azután visszament Elizeus Gilgálba. Éhség vala pedig akkor az országban, és a próféták fiai ő vele laknak vala. És monda az ő szolgájának: Tedd fel a nagy fazekat, és főzz valami főzeléket a próféták fiainak.

Ezzel nem azt mondom, hogy nekem tetszik, de valószínűleg ilyen igéket hozhatnak rá.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 03, 09:44:33
Ma kaptma egy e-mailt. Bizony vannak dolgok az én életemben is, amiket nem értek például ezt:

"Elmesélem, nagyjából mi történt velem a debreceni dicsi táborban 2008 nyarán. Először mentem ez évben oda, és nagyon megragadott az Úr! Lényeg, hogy megismerkedtem Christine-nel és Soda-val, akik azért imádkoznak, hogy újuljon meg a tánc az egyházban. Soda hip-hop-ot, Christine pedig prófétai táncot tanít világszerte. Nagy kenettel rendelkező emberek! Szóval Christine prófétai tánckurzusára kerültem, és ami ott történt...!"  

Olyant is hallok mostanság, hogy próféta iskola, próféta képzés, evangélista iskola, képzéssel stb. és most ez a tánc.. Ha valaki ezt igével megtudná magyarázni, örülnék neki. Jelenleg nekem nincs ezekről semmilyen kijelentésem. Mivel az Úr tanácsolta, hogy mindent vizsgáljunk meg, hát itt van, vizsgáljuk. Ne ítélkezzünk, hanem vizsgáljunk mit tudtok erről? Semmi újtól nem zárkózom el ha az Úrtól van!


Ezeken még túltesz egy iskola, ahol nyelveken szólást tanítanak, gyógyítást, és a halottak feltámasztását.
Na de kérem...  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 03, 10:21:50
A halottfeltámasztás azért erősnek tűnik.  :02:

Ugyanakkkor el szeretném mondani, hogy valamilyen szinten segítség lehet az ilyesmi. Mert az emberek sokszor kapnak ajándékokat, de nem tudják átvenni. Tőlem is várta a gyülekezet meg a pásztorom hogy tudjak nyelveken szólni a bemerítkezés után, de fogalmam sem volt hogy hogyan kell, pedig tudtam hogy megkaptam és mégsem tudtam élni vele. És persze nem jártam emiatt iskolába, de néhány gyakorlati tanács sokat segített a dologban, mert ez valami egészen más mint amit eddig megszoktam, és nem árt ha van aki segítsen benne.

Mária! Miért lettél barna?   :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 03, 10:24:12
Én 7 éve járok a dicsőítő iskolába és bizonyságot teszek mellette, hogy a munka, amit végeznek, annak fantasztikus gyümölcsei vannak. Kezdve a gyülekezetek közötti falak felszámolásával, azon keresztül, hogy el tudunk vonatkoztatni a mi keresztény kultúránktól (ahol még mindíg idegen a tánc és a taps stb) és tanítják az Istenre figyelő prófétai lelkületet, hogy legyen része az Istentiszteletünknek, szolgálatunknak és egyáltalán az életünknek.
Ahol évszázadokig tanítják, hogy a test minden megnyilvánulkása bűn, ott igen is tanítani kell arról, hogy a testünk azért van, hogy a mozdulatainkban is megjelenjen Isten dicsősége. A baj ott van, hogy a világ ezt használja a kereszténység meg fél tőle...

Kedves Magda!
Borzasztóan hibás elképzelés, hogy amit tanítanak az nem szellemi. Gondolj csak a régi prófétaiskolákra...
A természetes világ része a természetfelettinek. Képzeljétek el, hogy a természetfeletti világ egy nagy halmaz és azon belül egy kisebb halmaz a látható természetes világ. Ugyanúgy a része, csak a mi korlátolt elménk nem képes ezeket feldolgozni.
Érthető?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 03, 10:37:35
Igen Gábor érthető!

Amint emberi elme tanítja korlátolt elmém rögtön érthető lesz  :igen:

A próféta iskolákból ki az akit Isten elhívott valódi prófétának  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 03, 10:41:10
Nagyon sok próféta származott a prófétaiskolákból. Nézd meg amikor Elizeus követte Illést, sok névtelen próféta látta, hogy Illés el fog ragadtatni. ...És mennyi volt, amiről az írás nem is beszélt...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsike - 2008 Szeptember 03, 11:07:14
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek!

Igen hasznos,ha Isten igéjére alapozva vannak tanítások, képzések a tálentumunk fejlesztésére,de szerintem a SZ.L. ajándékait nem lehet tanítás alapján elsajátítani.
Némelyiknek csodatévõ erõknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; + másiknak nyelvek nemei; másnak pdig nyelvek magyarázás
De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja.
És az a kenet, a melyet ti kaptatok tõle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy + valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok õ benne.

Szeretettel  Ircsi :129:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 03, 11:58:27
Évus kérdezi: Mária! Miért lettél barna? :03:

Drága Évus! Azért vagyok barna, mert a nap lesütötte a nevem.  :033: Vicc nélkül pedig azért, mert amikor a moderátori jelző kék volt, nem különült el színben. Így az újak ha feljönnek, akkor tudják kitől kell segítséget kérni. Anti, admin, ő a piros főfő bácsi  :hehe: és többnyire adminisztrációs dolgokat csinál- ez háttér munka. Ez csak az ő dolga. Én a barna aki moderátorkodom és javítom a hibákat, törlöm a helytelen, szeretetlen hozzászólásokat, kiigazítom ami nem idevaló, áthelyezem másik topicba ha nem ottani téma, átolvasom a hozzászólásokat, jogdíjas dolgokat törlöm, mocskos perverz képeket törlöm -volt ilyen is-... Egyszóval, felügyeljük jogilag is a fórumot. Antival közösen beszéljük meg a fórumos dolgokat. Ő is teszi ezeket is amiket én. Van egy moderátori szoba, amit ti nem láttok és ott írunk egymásnak, mik a napi események, hogy tudjuk követni a fórum életét és ne kelljen mindent egy embernek vezetnie. Én vagyok Anti jobb vagy bal keze  :hehe: ezt csak ő tudja eldönteni.  :2funny: Megkutyulok egy pár dolgot, de még türelmes hozzám.  :2police:  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsike - 2008 Szeptember 03, 12:15:03
Kedves Mária!

Véletlenül kétszer küldtem el prezentációs topikba a hozzászólásom,légyszi törölni az eggyiket,mert nekem nem sikerült! :08:

Egyébként én is tudom a sajátom törölni?


Köszi   Ircsi

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 03, 12:18:31
Szia Ircsike! Te nem tudod törölni csak mi. Már töröltem is. Ha valamit szeretnél módosítani azt te is tudod és ha törölni akarsz valamit, akkor szólj és töröljük.  :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsike - 2008 Szeptember 03, 12:21:52
Köszi az infót!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsike - 2008 Szeptember 03, 12:35:46
Reggel voltam állásinterjún.

Szeretnék szakmát válltani,találtam egy kicsit monoton munkát,ráadásul keveset fizetnek. :117:
Több éve kérem az Urat adjon nekem olyan munkahelyet ahol nem kell hétvégén dolgoznom,sokan kinevettek miattta ez lehetetlen,még keresztények is.
Tudjátok a vasárnapi istentiszteletet nem lehet megvásárólni pénzen,inkább keressek keveset,de a lelkem ne valjon kárt. :06:
Hiszem az Úr befogja pótólni a szükségleteimet,ha az Ő akarata szerint rendezem életemet.
Nagyon sok a jelentkező,sokak fiatallabbak mint én,a világban 40 után már nem kellesz,de az Úr ezt is helyre tudja állítani.
Nagyon bíztató volt,hogy én lehettem az első akit meghallgattak.
Remélem az Úr kegyelméből a felvételben is az első leszek,kérlek támogassatok imával. :afro:

Az Úr áldjon benneteket

Ircsi

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 03, 13:34:58
Drága Mennyei Atyánk! Ha te készítetted elő Ircsikének ezt a munkát, akkor az biztos, hogy az övé lesz, ha nem, akkor vesd el tőle, még a gondolatából is vedd ki és adj neki teljes békességet és tisztánlátást ebben. Rád bízta az útját a gyermeked és megbízik benned, hogy Te a legjobbat adod neki, ami neki áldására lesz! Legyen áldott a Te hatalmas neved Ircsike életén és munkáján. Az Úr Jézus nevében! Ámen Köszönjük Uram, hogy Te a legjobbat készítetted el Ircsikének a Te szeretet Fiad nevében!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 03, 13:39:28
Ne nevessetek ki, de elkezdtem konditerembe járni.  :hehe: Ellene megyek a kilóknak, randa mihájoknak.  :2funny: Egész jó volt. A kerékpározást a meleg miatt föladtam. Búzdítsatok,  :2knuppel: hogy járjak  :2tickedoff: és ezt ne adjam föl. Direkt vettem 1 havi bérletet, hogy akkor talán nem adom föl.  :2funny: Ravasz nem?  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 03, 13:54:47
Hát igen ravasz,ha nem akarod,hogy elvesszen amit kifizettél érte,akkor ledolgozod.Ha akarod én jobbat tudok.
Annyit ehetsz amennyit akarsz,de csak ugyan azt naponta,még heti 5-6 kg is garantálva van.Én meggyözödtem róla,nem magamon.Ott voltam.3 hónapig kell kibírni.Garantált 30 kiló is lesz belőle.Annak aki csinálta és láttam 36 volt a csúcs,majd később 27.
Jó mi tudok tippeket adni.Nálam is elkelne,20. :010: :120:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 03, 14:02:12
Ne nevessetek ki, de elkezdtem konditerembe járni.  :hehe: Ellene megyek a kilóknak, randa mihájoknak.  :2funny: Egész jó volt. A kerékpározást a meleg miatt föladtam. Búzdítsatok,  :2knuppel: hogy járjak  :2tickedoff: és ezt ne adjam föl. Direkt vettem 1 havi bérletet, hogy akkor talán nem adom föl.  :2funny: Ravasz nem?  :020:

Hajrá Mária! Hajrá Mária!

Én amióta futok fogyok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsike - 2008 Szeptember 03, 14:20:10
Hajrá Mária  Mindenre van erőd a Krisztusban csak szorgalmasan,köszike az imát.

Jó neked Gábor,sajna egy bizonyos kor után elégnehéz fogyni,megáll egyhelyben se le se fel....


Ermaha, érdekelne amit javasoltál, írnál bővebben ?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 03, 14:54:33
Ermaha írta: Annyit ehetsz amennyit akarsz,de csak ugyan azt naponta,még heti 5-6 kg is garantálva van.

Persze, mert annyira megutálod már a 2. hónapban ugyanzat enni, hogy inkább lemondasz a kajáról.  :2funny:

Én már próbáltam 100 módszert és rá kell jönnöm, csak a mozgás segít. Gábor! Nagyon kitartó vagy. :01:  Én a bicajozással 6 kg fogytam, amikor abbahagytam 2 visszatért. Fujjjj. :06: :01: Minden héten emelem a súlyt és az időt. Most a 10 kg nál tartok és 1 órát voltam. Kondizok, mert badymary akarok lenni.   :fetreng: Még a szénaszalma náthám is frászt kapott és megenyhült ilyedtében.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 03, 15:11:53
En tudok egy nagyon jo modszert !  :020:  Olyan genekkel kell rendelkezni, amely nem engedi, hogy tul sokat hizzal  :2funny: . 

 Aldom az Urat, hogy engem ilyen genekkel aldott meg  !   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 03, 15:17:33
Szóval,van egy fogyókura,ami abból áll,hogy hús,tészta,gyümölcs,saláta,és még valami,azt már nem tudom,azon a napon mást nem ehetsz,pl:húshoz,krumplit,v kenyeret,rizsát.csak húst ala naturban.még 5 kilót is.ha tészta nem ehetsz,hozzá semmit,ez egy nagyon régi diéta,csak nem szabad abbahagyni,3 hónapig,meg lehet szokni.
Általa a szervezet minden zsirfelesleget feldolgoz.És beindul,azt nem tudom,hogy mondják,de vissza áll a normális anyagcsere.Valahogy igy van.Hosszú és hatásos,csak az utolsó hetekben,lassul le.már irtam a menyemnek,ha megtalálja küldi!! :116: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 03, 15:20:30
En tudok egy nagyon jo modszert !  :020:  Olyan genekkel kell rendelkezni, amely nem engedi, hogy tul sokat hizzal  :2funny: . 

 Aldom az Urat, hogy engem ilyen genekkel aldott meg  !   

A te koromban még nekem is jók voltak a génjeim.  :hehe: Azóta a miHÁJ eljött meglátogatni és megszállta  a génjeimet. De majd adok én neki most a kondizással.  :020: Megmondtam neki, hogy ötezer Ft fizettem, hogy eltünjön.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 03, 15:57:58
Kingoo Kedves! Küldenél azokból a génekből nekem is? Talán ideérnek az interneten? :afro:
Érdekes, hogy erről beszélgettek, mert épp ma lett elegem magamból, :08: ami a mihálykákat illeti!
Lehet, hogy a következő találkozón újra be kell mutatkoznunk?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: josi777 - 2008 Szeptember 03, 16:18:41
    Én   békét  kötöttem    mihájjal    nem   zavar  ;)   szerintem    az   tesz    széppé,   aki   a  szivedbe    költözött    az   ÚR   JÉZUS!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 03, 16:32:17
Kingoo Kedves! Küldenél azokból a génekből nekem is? Talán ideérnek az interneten? :afro:
Érdekes, hogy erről beszélgettek, mert épp ma lett elegem magamból, :08: ami a mihálykákat illeti!
Lehet, hogy a következő találkozón újra be kell mutatkoznunk?

Kedves Hilda!  :D

Egy drága testvér vagy, akin csak úgy ragyog Krisztus! Ne legyen elég magadból. Mindig jusson eszedbe, hogy Isten nagyon szeret!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 03, 16:32:52
Itt mindenki fogyni akar? Én hízni szeretnék, de sehogy sem megy. Majd talán egyszer, az "asszony főztje".  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 03, 16:37:23
KÖSZÖNÖM!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 03, 16:53:07
Anti! Le kell cserélni a szakácsot egy asszonyra.  :D Én felajánlottam a kilóimat, de te csak kinevetted, meg itt is hagytad. Most meg fizetnem is kell érte, hogy elzavarjam. Fizettem, hogy bejöjjön most meg kizavarom a pénzemért. Még mondja valaki, hogy nem úr a pénz.  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 03, 16:58:47
Jossikám! A te miHájoddal semmi baj. Abban igazad van, hogy Jézusra kell nézni. Az is igaz, hogy a testünknek néhányan nem jó sáfárai vagyunk.  :08:  :01: Most ki tehet arról, hogy olyan áldott a hűtőszekrényünk? Meg nem tudom időnként a szemem levenni róla.  :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 03, 17:16:50
Valamikor azt mondtam,már a látványtól is hízom.Azután olyan lettem mint a csontváz,évekig,mindenkinek baja volt a kilójaimmal,most meg nekem van.De hát a szteroid betette a kaput. :2funny: :2knuppel: :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 03, 17:19:12
Ermaha Drága! Jézus a te gyógyítód! Legyen hited benne! Aki kér, az mind kap!   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: josi777 - 2008 Szeptember 03, 17:56:27
OLYA   SOK   EMBERT   ZÁRNAK   KÉTSÉGEK   KÖZÉ  A    TESTE   MIATT   NYELVÜKKEL   MÉRGET   SZÓRNAK     MEGKÖTÖZNEK    ÁLDOTT    AZ    AZ   EMBER    AKI   CSAK    JÉZUSRA    FIGYYEL     ÉS   FÜLEI    ZÁRVA  VANNAK   A    RÁGALMAK   ELÖL   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 03, 19:04:19
Bizony jó lenne, ha zárva lenne sokszor a fülünk és nem hallanánk meg mindent.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 04, 01:30:10
Nekem azt mondtak, majd, ha szulsz egy gyereket, akkor szepen meghizol. Hala Istennek megadatott a gyerek, igaz szules utan hiztam is 9 kg-ot, de az 9 honap alatt le is ment. Kapok is azota a szuleimtol, hogy "milyen sovany vagy". nem eszel?", "fogyokurazol?", e kerdesek hallasa utan Uram bocsa', olni tudnek, de csak a kiabalas marad, hogy haggyak abba es vegyek mar eszre, hogy a nagymamamra hasonlitok s van egy kislanyom, aki mellett 1 masodpercet nem lehet ulni, kiveve, ha alszik  :igen:. 

 Maria kolcson adom Zsofit par honapra   :hehe:, s nem kell koltsel draga edzesekre  :020:.

 En azt tanacsolom a fogynivagyoknak, hogy gondoljak meg, akkor is olyan boldogok lesznek, ha kinkeserves dietakba kezdenek s csak sovarognak a finomabbnal finomabb fogasok utan s az lesz bennuk, hogy csak egy kicsi csokit, na meg ebbol a sutibol egy falatot, pedig megfogadtak, hogy betartjak a dietat.
 Mindenki ugy szep, ahogy meg van teremtve s, ha Istennek tetszik, a parjanak tetszik, akkor minek az onsanyargatas ?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Doke - 2008 Szeptember 04, 08:26:42
Sziasztok :044:

Történt egy kis baleset velem...amit nem ecsetelnék most annnyira nagyon :D
Szinte nevetséges így utólag.
Bár Isten tudja,hogy miért kellett ennek történnie  :063:
Ennek következtében ma megműtenek,mert megsérült az állkapcsom és a fogaim 80%-a.
Kérlek szorítsatok...és ne beszéljetek holnap egy órát szolidaritásból...mert én sem tudok egy ideig  :igen:
Isten Áldjon Mindenkit :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 04, 08:32:23
Szegény! Gyógyulj meg!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsike - 2008 Szeptember 04, 08:52:45
Drága Mennyei Édesatyánk!

Az ÚR Jézus nevében elédviszem Doke testvérünket.Köszönöm Uram,hogy Te vagy a gyógyító,Te vagy a szabadító.
KÖszönöm Jézus,hogy a Te sebeidben megfog gyógyulni a mi testvérünk.
Kérlek Te vezesd az orvosok kezét a mütét alatt.
Imátkozom Te állítsd helyre minden csontját,a Te feltámadásodnak erejével.
Jézus a Te drága véred fedezze be őt és a te angyalaid vigyázzanak rá.

Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 04, 08:57:31
Kedves Doke!

Ez nagyon szomorú hír. De jó látni azt, hogy Istenben megállva, nem engedsz a Sátán szomorításának.
Az Úr adjon mihamarabbi teljes felépülést neked.

Az ÚR áldjon meg!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Doke - 2008 Szeptember 04, 09:23:01
Köszönöm Nektek a Hitet amit sugalltok felém és Imáitok is  :063:
Drága Antee!
Azt már megtanultam,hogy mindent okkal mér ránk Isten :) Nem mert rosszat akar,hanem mert próbára teszi a hitem.
Hiszek benne és gyógyító erejében, s tudom,érzem velem van  :063:
Humorral és nevetéssel pedig minden könnyebb és "fényesebb"
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsike - 2008 Szeptember 04, 09:34:03
ÁMEN :afro: :044: :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 04, 10:26:29
Hidd el Doke, Isten még ennél is jobb. Ő nem mér rád csapásokat, most nem büntet, mert a kegyelem ideje van. A Sátán az aki meg akar fosztani az életünktől.

Ne félj attól, aki a testet megöli, mert a szellemet meg nem ölheti...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 04, 10:45:52
Hidd el Doke, Isten még ennél is jobb. Ő nem mér rád csapásokat, most nem büntet, mert a kegyelem ideje van. A Sátán az aki meg akar fosztani az életünktől.

Ne félj attól, aki a testet megöli, mert a szellemet meg nem ölheti...

Ebben a kérdésben mást tanultam  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 04, 11:56:23
Doke! Kérem az Úr irgalmas kezeit, hogy tegye rád és gyógyulj meg Jézus nevében!

Szeretném én is hasonló módon elmondani neked, természetesen nem bántásból: - Ha Isten mérte rád, akkor miért vagy ott?  :08: Ha a hitedet akarja erősíteni, akkor mirért emberekhez fordultál segítségért?  :08: Vagy abban kellene hinned, hogy az orvosok tudnak műteni? Emberben ne bízz! mondja az Ige. Vagy, hogy Őhozzá fordulj bizalommal? Nem értem miért mérne rád a Szerető Édes Atyád átkot? A betegség átok. Az Ő Fiában pedig megszabadított. Valahogy ellent mondás nem? Ne hagydd, hogy a sátán ilyent hazudjon neked. Te meggyógyultál Jézus sebeiben. A sátán tesz bennünket erőtelenné és nem Isten. A Szeretet nem okoz soha senkinek bajt és kárt. Isten pedig Maga a Szeretet. Ha tőlünk elvárja, hogy szeretetben járjunk és ne ártsunk másoknak, akkor Ő miért tenné? Jobbítás céljából? Ez nem Igei. Az más kérdés, hogy valamiért megengedte, hogy megtörténjen. Te kegyelem alatt élsz és nem átok alatt. Jézus vére pedig elég volt a szabadságodhoz. Az Igében ismerd föl Isten munkáját az életed fölött. Te Jézus sebeiben meggyógyultál! Miért van mégis ez rajtad? Ez az, amit nem nekünk fog kijelenteni az Úr. Csak rád és Őrá tartozik!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 04, 12:13:54
Mária írta:
"A Szeretet nem okoz soha senkinek bajt és kárt. Isten pedig Maga a Szeretet. Ha tőlünk elvárja, hogy szeretetben járjunk és ne ártsunk másoknak, akkor Ő miért tenné? Jobbítás céljából? Ez nem Igei. Az más kérdés, hogy valamiért megengedte, hogy megtörténjen."

Nagyon jó gondolatmenet!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 04, 12:25:25
Persze, hogy jó gondolat! Lásd Jób esetét...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 04, 12:36:24
szbálint. Én még azt tenném hozzá, hogy Jób esete nem a kegyelem időszakában volt. Mi már abban élünk és a vér ami rajtunk van, egy védelem. A sátán a vér alá nem tud menni, minket csalogat onnan ki. Belénk ülteti a félelmet a haragot, stb. és a megkötözöttséget. Mi nem csak a bűnök alól szabadultunk meg, hanem a hatalmunkat is tudjuk ezáltal gyakorolni, mégha néha nem is megy.  :05: Nekem legalábbis nem mindig. Jób idejében csak elfedve volt a bűn 1 évig a kegyelem korszakában pedig eltörölve lett Jézus vérével.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 04, 12:40:23
Teljesen egyetértek, Jóbot csak azzal kapcsolatban hoztam fel, hogy Isten az ő esetében is megengedte (és nem rátette) a betegséget. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 04, 12:45:38
Drága Bálint, én értettelek. Tudom, hogy mire írtad és nagyon jó példa volt. Csak kiegészítésnak írtam még hozzá.  :afro:  :01:

Sőt az ó szövetségi dolgot azért írtam, mert ott olvassunk, hogy ragyával verte meg Isten xy -t, és nehogy valaki áttegye újszövbe. :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 04, 12:47:09
Sziasztok tesók!Van köztetek valaki,aki hasonló cipőben jár,mint én pótfelvételi terén?Ha igen nem tudjátok,hogy mikorra lesznek meg az eredmények kb?Mert szerintem,már meg kellene lenniük,mert.Jövő héten a főiskolákon/egyetemeken is megkezdődik hivatalosan a tanév.Itt van csütörtök és még semmilyen visszajelzést nem kaptam és szombaton tanévnyitó a Nyíregyházi Fősulin.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 04, 12:50:14
Orsi! Hát akkor nem igen jó hír ez neked, de te csak higgy és ne a láthatókra nézz! A lányom már az egyetemre megkapta a felvételijét az Andragógia szakra. Csak meg ne kérdezzétek az mi, még ő sem tudja.  :2funny: Neki csak kell a suli a munkájához. Rádiós.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 04, 12:53:42
Amikor én voltam matekból felvételin, annyira katasztrófálisan szerepeltem, hogy kiakadtak a tanárok és nem mondtak semmit. Gondoltam nem vettek fel, mert akit felvettek, azt leküldték az irodába, de engem nem. Nem hagyott nyugodni a dolog, így Szeptember 1.-én felhívtam az iskolát, hogy mondják meg nyíltan, ha nem vettek fel. Aztmondták felvettek, de be kellene jönni beíratkozni.
Ha bizonytalan vagy hívd fel őket...  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyapi55 - 2008 Szeptember 04, 20:04:24
Kedves Testvéreim!
Soha sem beszéltek olyan Bibliai eseményekről,mint a,góg és magóg háborúja,közelkelet zsidóság ill.Izrael szerepe az utólsó időkben vagy mint elragadtatás,vagy a nagynyomorúság kezdete.Pedig véleményem szerint a keresztényeknek nagyon is figyelembe kell venni ezeket az eseményeket.Mi a véleményetek?,
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 04, 21:48:27
Ma sutottem eloszor es masodszor muffin-t  :D. Fincsi !  Hala Istennek mindenkinek izlett  :hehe:.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 05, 00:08:19
Nem tudom felhívni őket,egész nap foglalt volt.Mária,az a lányodnak a pótfelvételi eredménye volt?Jövőhéten már kezdődne a suli és még mindig semmi hír.Ha nem vettek volna fel azt is közölniük kéne,mert erre adtam meg a mobilszámomat és az emailcímemet,hogy értesítenek,mindenről.Hiányt nem kellett pótolnom,mert nem szoltak,hogy van hiányosságom.Még arról sem szóltak,hogy esetleg késik a visszajelzés.Semmit nem tudok.Tudodm,hogy jó lesz a vége,csak nég most nagyon izgatott és ideges vagyok,mert szombaton már évnyitó és még nem kaptam semmit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 05, 05:32:19
Kedves Testvéreim!
Soha sem beszéltek olyan Bibliai eseményekről,mint a,góg és magóg háborúja,közelkelet zsidóság ill.Izrael szerepe az utólsó időkben vagy mint elragadtatás,vagy a nagynyomorúság kezdete.Pedig véleményem szerint a keresztényeknek nagyon is figyelembe kell venni ezeket az eseményeket.Mi a véleményetek?,

Szerintem ez a téma sok embert érdekel, és szoktunk is beszélni róla a gyülekezetben, esetleg itt a fórumon kevésbé, bár  itt is volt már szó róla csak régebben. De mondd el amit Te gondolsz ezekről a dolgokról.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 05, 05:46:49
Sziasztok :044:

Történt egy kis baleset velem...amit nem ecsetelnék most annnyira nagyon :D
Szinte nevetséges így utólag.
Bár Isten tudja,hogy miért kellett ennek történnie  :063:
Ennek következtében ma megműtenek,mert megsérült az állkapcsom és a fogaim 80%-a.
Kérlek szorítsatok...és ne beszéljetek holnap egy órát szolidaritásból...mert én sem tudok egy ideig  :igen:
Isten Áldjon Mindenkit :026:

Drága Doke!

Mihamarabbi gyógyulást kívánok!  :037: :074: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 05, 08:13:21
Ma sutottem eloszor es masodszor muffin-t  :D. Fincsi !  Hala Istennek mindenkinek izlett  :hehe:.

Feleségem is egy hónapja kezdett el muffint sütni és nagyon bejött.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 05, 08:26:32
Kedves Testvéreim!
Soha sem beszéltek olyan Bibliai eseményekről,mint a,góg és magóg háborúja,közelkelet zsidóság ill.Izrael szerepe az utólsó időkben vagy mint elragadtatás,vagy a nagynyomorúság kezdete.Pedig véleményem szerint a keresztényeknek nagyon is figyelembe kell venni ezeket az eseményeket.Mi a véleményetek?,

Kedves Gyapi!

Én úgy vagyok ezzel a kérdéssel, hogy meg fog történni, hogy mikor az mindegy. Főleg az Izrael elleni támadással vagyunk úgy (mi keresztények), hogy lessük a híreket, mikor történik valami, de tulajdonképpen miért? Hiszen attól, hogy az Úr holnap visszajön, még nem állhatunk le szemlélődni. A mi szemszögünkből teljesen mindegy, hogy háború van, vagy béke, azt kell tennünk, amivel Isten megbízott. Én ezért nem foglalkozom még a hírekkel se...
Ettől függetlenül semmi jónak nem vagyok az elrontója... :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 05, 09:02:18
gyapi55! Én viszont úgy vagyok ezzel a témával, hogy sok találgatásba kár belemenni, hiszen csak rész az igazságunk benne. Amit viszont tudunk, vitát szülhet közöttünk és jobb a békesség. Van viszont egy topic Izrael néven. Ott ha gondolod, írj és ha valaki úgy érzi, akkor válaszol rá. Egyébként, Anti kidolgozza folyamatosan a Jelenések könyvét, a Biblia tanulmányozás topicban. Ott lehet olvasni róla és ha valaki témázni akar róla, az Izrael topicban megteheti szintén. Ha belemélyedünk a nagy nyomorúság időszakába és az elragadtatásban, akkor azzal szembesülhetünk, hogy ki így, ki úgy látja és tudja. Van aki azt mondja, előbb a nagy nyomorúság lesz meg, mig a másik, hogy előbb ragadtatunk el. Ez csak vitát eredményez és ezért nem mentünk bele. Ezt a témát erősen fogjuk moderálni, ha vita kerekedik belőle. Sok szeretelenséget hozhat elő és ezt szeretnénk elkerülni. Lehet persze úgy témázni, hogy közben nincs mögötte az "anyázás"  :D A téma jó, mert sokan nem tudnak róla szinte semmit, mert a gyüliben sem tanítanak nagyon róla részletesen. No ennyi a véleményem, te kérted.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 05, 09:25:16
http://www.videoplayer.hu/videos/play/109346
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 05, 12:18:47
Sziasztok!

Nemrég kaptam a hívást,nem sikerült a munkahely.
Teljes békességgel tudtam fogadni,eleve úgy álltam hozzá,hogy az Úr akarata legyen meg benne. :afro:
Ezekszerint nem tőle volt,ha belegondolok nembíztos,hogy egy gép mellett állva szívesen dolgoznék. :03:
Jobbam szeretem a mozgást,teszek-veszeket. Köszönöm az imákat és lesz még folytatás! :088:

Szeretettel:  Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 05, 14:02:53
Örülök, hogy nem bátortalanodtál el Ircsike. Az Úr kezében vagy.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 Szeptember 05, 18:51:50
 :rozsa2:  Kedves Ircsike! /druszám/  :044:

Örömmel  olvasom, hogy így reagálsz .. Bátor  vagy!
-az ÚR  megment minden bajból  ,soha el nem távozik.
 Tudod az életben kapott tövisek , a későbbiekben rózsává változnak... a türelem a lélek gyümölcse..
Jó dolog az ÚRban  bízni..  és reménykedni szabadításában . Már pedig ,nincs amiből  ne tenné!
Hála és tisztesség, magasztalás, dicsőség legyen örökké az ÚRÉ ! :2smitten:
 
:afro: ha átmész a prezentációk oldalra ,meghívlak gyönyörű tájakra luxus hajóval ,csodás vízesésekhez...nemrég tettem fel.. remélem van időd megnézni.... :089:- ha már  a valóságban nincs rá időnk  és módunk :088:

kellemes kikapcsolódást  ..  Ne add fel!
                                                                       szeretetettel  Irene
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 05, 19:02:17
Sziasztok!Jó hír,ma derült ki,hogy felvettek a főiskolára Nyíregyházára.Ráadásul úgy,hogy ma reggel az volt az Ige,amit kaptam,hogy:Kérjetek és megkapjátok,hogy a ti örömötök teljes legyen.Jn16,24
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 Szeptember 05, 19:11:10
Sajnálom  ,hogy nem lehettem  ott veletek a fórum talin... sajnos pont  kórházban  feküdtem a Balesetin Szd.-on
De lélekben ott voltam ,Köszi az imádságokat.Áldjon az ÚR érte  minden imádkozó Tesót!
A Máriával közöltem ,mi az oka távollétemnek.
Köszönöm  már jobban vagyok,, még sajnos tp-en,és sokat pihentetni  műtét után  amit  csütörtökön végeztek el.

Örülök  hogy  újra köztetek lehetek, Nem győzök  betelni a sok infóval. és képekkel.. Biztosan áldott szuper alkalom volt.

Kellemes estét és áldott  hétvégét  kívánok .. :2smitten:
                                                                                szeretetettel  Irene
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 05, 19:46:26
Áldott estét mindenkinek!

Köszönöm a sok bátorítást! :044:

Drága Hirso,veled örvendezem,dícsőség az Urnak! :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 05, 20:34:31
Orsi!
Örülök és gratulálok!  :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 05, 21:09:23
Kedves Orsi !

 Dicsoseg az Urnak, amiert bejutottal !   :D


  Szeretettel,
Kinga

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 05, 21:19:12
Orsi! Veled örülünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Szeptember 07, 21:57:30
Drága Testvéreim!
Engedjétek meg nekem, hogy a hosszú hétvégénkről számolhassak be nektek, amit a párommal tölthettem, Egerszalókon.
Csütörtökön reggel 7 után indultunk el, és mindössze kb. 2 órás volt az út. Hála az Úrnak, a szállást is hamar megtaláltuk. A fürdőbe aznap alig voltak, úgyhogy nagyon jó volt hogy ott és annyit úszkálhattunk, amennyit akartunk. Egy finom ebéd után tovább folytattuk a pihenést. Fantasztikusan jó meleg a medencék vize, mert kb 11 medence van,14 Co-  42Co-ig. Este, miután vissza mentünk a szállásra, felöltöztünk, és lementünk a Szépasszonyvölgybe, ahol nagyon finom borokat kóstolhattam meg, igen csak én, mert a párom volt a sofőr. És  nagyon finomat vacsoráztunk.
Másnap, folytattuk az utunkat Egerbe, ahol az ajándékokat beszereztük. És miután visszamentünk a szállásra, már indultunk is a fürdőbe. Aznap egy kicsivel többen voltunk, de még mindig nagyon jól lehetett bírtokolni a helyet, hogy úszkálhassunk. Este szintén a Szépasszonyvölgybe vitt az utunk, de mivel az ebédünk nagyon kiadós volt, ezért este csupán almát és szőlőt fogyasztottunk.
Szombaton reggel újra elmentünk Egerbe, ahol a Dobó téren gyermekrendezvények voltak, mindenféle gyermek foglalkozás és gyermekeknek szóló dalok.Egy kisvonattal, ami nem a sínen megy, hanem a közúton, talán felétek is van ilyen, körbe vitt bennünket a városon. Ez főleg a páromnak volt jó, hiszen ő nem igazán tudott addig nézelődni az autóból, mert az élénk forgalommal volt elfoglalva. Felmentünk ezután a Minaret-be, ahol megvallom őszinét, eléggé szédültem, de fantasztikus volt a kilátás.
Ezután újra a fűrdőbe mentünk vissza. Az utolsó nap nagyon sok mindent kipróbáltunk. Pl a szaunkat, mert elég sok van belőlük ebben a fürdőben. Egy un. szauna ceremónián is részt vettünk, ahol a szauna mester jeget tett a kályhára, amitől még sűrűbb lett a benti levegő, ezután  be kellett kenni magunkat a jégdarabokkal és a végén volt a legdúrvább, ugyanis a bent töltött 15 perc után, mikor már nagyon meleg volt a testünk, ki kellett menni a szuabadba, egy medence főlé kellett hajolni, és a szauna mester egy jeges vizzel teli vödörrel öntötte le a nyakunkat és a hátunkat. Fantasztikusan felfrissültünk.
Ezután többször is bementünk a szaunába, az egyik alkalommal, amikor csak ketten voltunk bent a párommal, megkérdezte, hogy nem imádkozunk e. És végtélen hálával köszöntük meg a JÓISTENNEK, hogy itt lehetünk, és kértük, hogy az angyalaival vigyázzon ránk, ha holnap haza megyünk.
Mindent összevetve valóban csak hálát adhatunk a mi Teremtőnknek ezekért az órákért, a szeptemberi gyönyörű időért, a gyógyvizért, ami szüntelenül feltör a mélyből, a mi drága Anyaföldünkből.
Persze sokat volt eszembe az alfa-omega is. Isten áldjon mindannyiótokat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 07, 22:07:31
Köszönöm, hogy ezt leírtad. Mi a párommal nagyon szeretjük a melegvizes fürdőket, különösen télen. Utána nézek, hogy vannak e télen vagy novemberben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 08, 08:02:36
Sziasztok  :morning: és áldott örömökkle teli hetet kívánok nektek!  :026:

h.isro imatémájából kiragadtam valamit, érdemes megszívlelni. VAlóban így kell nekünk hozzáállni!

"Ezzel a hittel kérlek titeket,hogy bár nehéz,mert nem mindenki örül annak,hogy esetleg nem azok vezetik az országot,akiket ők oda szerettek volna,deIsten valami miatt vezetői székbe ültette őket.Nekünk,nem az a dolgunk,hogy kiderítsük az okát,hogy miért éppen azok a vezetők vagy miért nem azok,akiket szeretnénk.Nekünk az a dolgunk,hogy imádkozzunk a vezetőkért,mert a mi imádságainkon nagyon sok múlik."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 08, 11:24:37
Áldott szép hetet kívánok mindenkinek!  :028:

Itt nagyon viharos éjszaka volt, még a szomszédunk házának a tetejét is lebontotta egy darabon, most pedig hatalmas eső esik.

Máriával nagyon egyet értek, azt hiszem Mark Brazee: A hívő hatalma című tanításában volt erről egy nagyon jó példa, amikor a prédikátor elkezdte ostorozni az akkori vezetést a sok törvénytelenségért amit véghezvittek, a hallgatóság legnagyobb megelégedésére. Aztán a beszélő megkérdezte és ki mindezért a hibás? - a vezetők ki más lehetne- válaszolták.
Az igazság az, hogy nem ők, hanem ti, mert nem imádkoztatok értük. -felelte az előadó.
És ez ma is teljesen igaz, a sötét oldal különösen nagy figyelmet fordít a vezetők irányítására. Rony Chaves: Istenek háborúja című könyvében elmondja, hogy külön pozíciók vannak a a sátán  hatalmi rendjében akik a vezetők felügyeléséért felelnek, hogy még véletlenül se hozhassanak jó döntéseket. Ha pedig a nép emiatt fellázad és ellenségeskedik, szinte megnyerték a csatát.
Sokkal nagyobb felelősségünk van mint hinnénk.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 08, 11:32:55
Évus írta: Sokkal nagyobb felelősségünk van mint hinnénk.

Ez így van, mégis ezen a területen mennyire hiányosak vagyunk. Őszintén megvallom, hogy Én sajnos igen.  :08: Isten viszont azt mondja, ha már felismerted, akkor válassz, dönts. Mennyire hajlamosak vagyunk erről elfeledkezni, hogy felelősek vagyunk egymásért, magunkért, másokért, környezetünkért, döntéseinkért....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 08, 14:58:20
Don't worry Antee! You are handsome.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 08, 15:02:18
Verb, identical my opinion with Gábor. Anti speaks a folly only from himself.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 08, 15:09:08
Why 'verb'?
I learn English and I do not know.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 08, 15:56:35
Sorry! "Yes, identical my opinion with Gábor." In this manner already good? OK?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 08, 16:47:36
Everyone speaking tongues?  :2funny:

Ma voltam venni spaklit és egyéb festő berendezést, és a spaklit csak személyi igazolvány femutatásával vehettem meg.  :hehe:
19 év alatt nem adnak spaklit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 08, 16:49:46
Anti! Yes! Everyone speaking tongues! Szellemi nyelven.  :hehe:

Biztosan káros az egészségre!  :2funny: :hehe: :020: Azért adják csak 19 éves kortól. Te betöltötted már?  :gunyos: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 08, 16:59:22
Má' 22 vagyok. De mindig kérik, ha valami olyat veszek.  :D

Mindig azt mondják, hogy: You look younger than 22.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 08, 17:03:44
Micsoda Vígasztalónk van nekünk, döbbenet! Néha elég ha egy könyvet felnyitsz és máris ott van a vígasztalás az Úrtól.

"Ne gondold, hogy nem lesznek megpróbáltatásaid. A hit próbái, a várakozás ideje, amikor úgy tűnik, hogy semmi sem működik, nem jelenti azt, hogy ne volna igaz az igazság."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 08, 17:07:30
22-nél fiatalabbnak tűnsz? Hát .. :118:  :03: Yes!  :hehe: Biztosan nagyon öreg a kiszolgáló.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 08, 22:21:54
Hehe!!
Spaklit személyi igazolványra?? Akkor tapétavágó késhez meg erkölcsi bizonyítvány?? :2funny:

Kedveseim! Úgy látom (mert olvasni nem tudom), hogy öreg fejjel angolt kell tanulnom. Anti! Nincs még valami meló Kembridzsben?? Vagy akár Bélapátfalván...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 08, 22:24:01
Há' munkát keresel?  :D

November 1-től magánvállalkozó leszek. Kellenek takarítók a vállalkozáshoz.  :hehe:
Isten elém hozta a Mózes 5-ből az igét, hogy megáldja gyermekeit a vállalkozásaiban.
1 héten 3 alkalommal, három különböző helyről jött az ige. Hitben kiléptem, ISten majd cselekszik! :2angel:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 08, 22:29:37
 Anti! Mi meg szüntelenül imádkozunk érted.  :afro:

szbalint! Angolul tudunk???? Ne higgy a szemednek.  :hehe: Most tényleg ne a láthatókra nézz.  :2funny:
"Spaklit személyi igazolványra?? Akkor tapétavágó késhez meg erkölcsi bizonyítvány??"
Akkor meg se merem kérdezni, hogy mi kell a takarítónőnek?  :2funny:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 08, 22:31:48
Na, a fürdőszobában találtam egy vödröt, meg egy felmosót, ha ez elég, akkor a reggeli járattal indulok is...
Ja, igen! Ki tudná addig eltartani a feleségemet a három gyerekkel?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 08, 22:46:50
Meddig? Ameddig kiutazol?  :hehe: Addig én is szívesen eltartom őket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 09, 08:27:27
Drága Mária!
Családot vonatra tettem, Isten fizesse meg jóságodat! :D :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 09, 08:31:01
Sorry! "Yes, identical my opinion with Gábor." In this manner already good? OK?

Ok!
Bocsi, hogy most válaszoltam, de tegnap este nem sikerült.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 09, 08:32:27
Drága Mária!
Családot vonatra tettem, Isten fizesse meg jóságodat! :D :2funny:

...Mert te nem fogod!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 09, 08:33:28
De most tényleg Angliába nem lehet vásárolni kés készletet, csak fegyverviselési engedéllyel?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 09, 08:40:05
szbálint! Majd zsebkendővel integetünk  :055: :hehe:
tothg! De most tényleg Angliába nem lehet vásárolni kés készletet, csak fegyverviselési engedéllyel?
és a maikürkészletet? Szúró- vágó eszköz. Csak harcművészeti engedéllye? A baltáról ne is beszéljünk. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 09, 08:56:49
Baltát?? Csak az indiánok irásos engedélyével... :hehe:

(Ezt a tréfás gondolatmenetet lehet át kellene helyezni innen a fórumtaliról :2funny:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 09, 09:18:51
Áthelyeztem ide!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 09, 10:00:06
Az egyik ismerosunk a hetvegen ment ki Angliaba dolgozni. Fel kellett vilagositanom, hogy mi mindent nem vihet magaval s mi az, amit nem lehet a kezi poggyaszba . Allitolag szoba festonek megy. Huuuuuuuuuuuu, ha tudtam volna ezeket, amiket irtatok   :hehe:, akkor jobban odafigyelek mit is mondok  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 09, 10:02:00
Én is szobafestő vagyok, mégis szakácskodom. Ezek után meg takarítós munkával foglalkozom.
Hááát, nem valami rokonszakma.  :hehe:

Igaz, a festés után kell takarítani!  :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 09, 13:13:48
Szia Iréne!

Örülök,hogy az Úr meghallgatta imáinkat és müködik a géped, :afro: hogy vagy? :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 09, 15:28:56
Szia Hilda meguntam a trombitálást, :07: most jelentkezem élőben. :afro:


Szeretettel   Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 09, 15:41:21
Szia Ircsike Drága!
Örülök, hogy láthatlak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 10, 07:37:20
Kedves Testvéreim!

Szinte süt a monitorom attól a tűztől, amelyet a zenei kúltúra iránt tanúsított érdeklődésetek táplál! :hehe:
Ebből az apropóból (meg másból is) terjesztem színetek elé e két programot:

2008. október 19-én, vasárnap 17 órakor kerül megrendezésre a Protestáns Kulturális Est az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A program első felében fellép a Bolyki Brothers, szünet után pedig a Baptista Központi Ének és zenekar Handel Messiásának 3. részét énekli.

A jegy 500,-Ft-ba kerül, melyet az Ökumenikus Tanácson keresztül lehet igényelni:
www.meot.hu
H- 1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 3.
Tel.: (36-1) 371-2690
Fax: 371-2691
E-mail: oikumene@meot.hu

------------------------------

Énekeljetek az Úrnak! Biblia éve a Művészetek Palotájában

A Magyar Bibliatársulat szeretettel ajánlja az érdeklődők figyelmébe a Biblia éve 2008 második központi rendezvényét, a Művészetek Palotájában 2008. szeptember 30-án megrendezésre kerülő  HANGVERSENYT.

Műsoron:

- J. S. Bach: Magnificat, BWV 243
Előadja a Lutheránia Énekkar és a Budapesti Vonósok
Vezényel: Kamp Salamon

- Mendelssohn-Bartholdy: 42. zsoltár
Előadják a Debreceni Kollégiumi Kántus, a Psalterium Hungaricum Énekkar és a Károli Gáspár Református Egyetem Soli Deo Gloria Énekkara (karigazgatók: Arany János és Hargita Péter) valamint a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Berkesi Sándor

- Arthur Honegger: Dávid király – szimfonikus zsoltár három részben
Előadja a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus
Vezényel: Záborszky Kálmán

Jegyek kaphatók a helyszínen valamint a Concert és Media Kft. jegyirodáiban és az interneten (www.jegyelado.hu) 1700, 2600, 3500 és 4500 forintos áron. Korlátozott számban kedvezményes árú jegyek igényelhetők a Magyar Bibliatársulatnál is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 10, 09:43:09
Draga Tesoim ! 

 Ma voltam a munkahelyemen es megmutattam magam, hogy ime, itt vagyok s kellek-e vagy sem ?  Hala Istennek minden ugy tortent, ahogy szerettem volna, tehat, meg egy orat sem kellett bent ulnom, hanem alairattak velem ket papirt s delutan majd kozlik velem, hogy bemenjek meg 2 hetet dolgozni, mert ennyi a felmondasi ido, vagy egybol felmondanak nekem.
 Anyosom nem tudja elfogadni, ill. felfogni, hogy orulok annak, hogy nem kellek, pedig tenyleg nagyon orulok, mert a fizetes nem volt a megfelelo es sokat is kellett dolgozni, most pedig meg tobbet kene, ha meg letezne az a reszleg, ahol voltam :D.
  Tiszta lelkiismerettel kezdhetek munkat keresni .   :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 10, 10:20:37
Tud valaki valamit a Big bang-rol ?   :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 10, 10:22:13
Kedves tesók!Isten folyamatosan meghallgatja az öcsémér mondott imáimat.Az öcsém komolyodik,többet beszélgetünk értelmes dolgokról.Ilyenkor tudok neki beszélni Jézusról.Sokmindenben nem értünk egyet,mert még nem tért meg,de hiszem,hogy ez is meg fog történni,ha folytatódnak az imádságok.Sok múlik azon,hogy mennyire szánom magamat oda arra,hogy imádkozzak érte és ez be is bizonyosult.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 10, 10:26:13
Tegnap Isten óriási tehertől szabadított meg,ami éveken át az orromnál fogva vezetett.Most nagy békességem van.Teljesen nyugodt vagyok.Vannak kísértések,de Jézus erősebb bennem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 10, 10:45:59
Isten minden imankra valaszol, csak nekunk figyelnunk kell ra.  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 10, 11:37:13
Szia Bálint!

Köszi a zenei infót,örülök,hogy forrosodik a géped a dicsiktől,a Sz.L. tűze járja át.Isten a dicséretek között lakozik.
Kívánom,hogy ez a tűz ne csak a gépedet de téged is éríyntsen meg.
Szeretettel  Ircsi :028:

 Szia kedves Orsi!
Köszönöm bizonyságaidat,at Úr áldja meg gazdagon életed minden területét. Bízdd az Urra a te utaidat, erősséged és pajzsod Ő !
Vajtán bemerítkeztél?
Szeretettel  Ircsi :029:

 Szia Kingooo! Örülök,hogy békességet találtal az Urban munkáddal kapcsolatban,megfogja áldani engedelmességedet.
Sokkal jobbat fog adni neked! Anyósodért pedig imátkozzál,biztos nem akart rosszat,csak másként gondolja.
isten áldása kövessen tééged is.
Szeretettel  Ircsi :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 10, 11:47:52
Tud valaki valamit a Big bang-rol ?   :08:

A nagy robbanásra gondolsz, ahonnan az evolucionisták számítják a létezést, vagy ez valami jazz együttes?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 10, 11:49:35
Igen Vajtán merítkeztem be idén.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 10, 11:55:42
 :029: :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 10, 11:57:25
Tud valaki valamit a Big bang-rol ?   :08:

A nagy robbanásra gondolsz, ahonnan az evolucionisták számítják a létezést, vagy ez valami jazz együttes?


 Igen  :igen:.
 Keszuljunk fel, mert hamarosan talakozni fogunk es egyutt leszunk  :hehe:, mert ugy-e vege lesz a vilagnak  :119: .

 Hogy tudjak az embereket hulyiteni   :060:.

 Legalabb nekunk van Istenunk, aki megved minden rossztol bennunket  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 10, 12:04:06
Tegnap az eggyik híradóban volt egy megdöbbentő hírek.
Svájcban valahól készülnek egy földalatti robbantásra.
Fénysebességgel fognak robbantani részecskéket,igy akarják bebizonyítani az univerzum keletkezésének világi elméletét.
Egy hosszu 27 km.es alagutban fog történni éa a nap melegének sokszoros erejű tűzet fognak produkálni.
Többen kijelentették,hogy igen veszélyes mert feketelyukakat eredményezhet a föld méllyében.
Nem vagyok tudos ,de igen csak meghökkentett,milyen következményekkel járhat ez!

Elment az eszük a tudósoknak!  :( :fereng2:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 10, 12:16:09
Ne aggodj Ircsi !  Az Ur velunk van. Ha pedig ez lesz a vilagvege, akkor legalabb mar nem kell munkat keresnunk  :igen:, es akkor csak az Urral leszunk es Ot dicsoithetjuk !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 10, 12:22:54
Hát... talán világvége nem lessz még, :08: :afro: de az Urral lenni már jó volna!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 10, 13:26:07
Tegnap és ma pont ezen gondolkodtam, hogy mennyire közel lehet az idő vége, mármint a nyomorúság és az elragadtatás időszaka. Én 1992-ben tértem meg, már akkor is mindennap lázasan vártuk az Urat. Akkor még sehol nem volt az Európai Únió. Ma már európában tényleg eltörölték a határokat, ahogy az meg van írva. Gyakorlatilag bármelyik pillanatban visszajöhet az Úr...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Szeptember 10, 13:40:06
Tudjátok mi újság?  :2tickedoff: Az, hogy ki nem állhatom a számitógépes kütyüket. A telefonomról próbáltam meg letölteni zené, és képtelen voltam az USB által.
Csak az a baj, hogy nem is szeretek sokat olvasgatni ezek után a dolgok után. A hibás megint én vagyok.
Na mindegy az Isten adjon türelmet minden ilyen letöltögetni való dolgokhoz. Jó neked Antee, hogy ilyen PC guru vagy.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 10, 14:04:53
Nem vagy egyedül én is..... :nem:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 10, 14:10:32
Igen kedves Gábor!

Minden jel erre mutat,a sok földrengés,árvízek,járványok.
De ne ijedjetek meg ezeknek mind megkell lenniük....Mondta Jézus.
Több próféciai kijelentést hallottam már rólla,hogy "talán ez az utolsó nemzedék,"Jézus visszajöveteléig.

Jövel Urunk Jézus,Jövel! :066:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 10, 14:36:54
ircsi! Ma hallottam és láttam én is a TV be de elhalasztották. Tátott szájjal néztem, hogy napvilágra hozták. Rémes belegondolni, ha megteszi mit fog csinálni az ott lent a földalatt! és itt kint is a föld felszínén. Az volt a címe, hogy "világvége" Ha felrobbantják, akkor csókolom valóban itt lesz a világvége? Ez már nem játék. Láttam a hatalmas befeketett óriás masinákat. Hát azt nem játékból csinálták. A befektetők pénze nagyon sok benne és biztosan szorítják az "agyasokat", hogy na mi lesz?  Nem merték megcsinálni ma, de megfogják, higgyétek el holnap. Ez politika! Ebben sokaknak benne van a keze. Csak az Úr még nem engedi, mert mi itt vagyunk még. De elképzelhető amit a Biblia írt a tűzről, ez lesz az és nem az atombomba? Kész van a terv de még várnak? Mi ez, ha nem a vég kezdete?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 10, 15:05:40
Itt az áll hogy elindult, bár a részecskék ütköztetése még nem történt meg.
http://index.hu/tudomany/lhcgo80909/ (http://index.hu/tudomany/lhcgo80909/)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 10, 15:07:18
Ezt nézzétek meg és a dátumot.

2007-04-05 19:09
Svájc: robbanás a nukleáris központban

Felrobbant egy szupravezető mágnes a svájci Nukleáris Kutatás Európai Szervezetének központjában. A balesetben senki nem sérült meg, de az Európa legnagyobb részecskefizikai kutatóintézetében tervezett tudományos kísérleteket meghatározatlan ideig el kellett halasztani.
A világ legnagyobb részecskegyorsítója építésének befejezését, amelyben több mint tíz ország tudósai vesznek részt, nyárra tervezték, és az első kísérleteket az év végén hajtották volna végre. A 27 kilométer kerületű földalatti szupravezető részecskegyorsító a francia-svájci határ két oldalán épül. A berendezésbe 1720, egyenként 15 méter hosszú mágnest építettek be, amelyeknek a homogén erőteret kell biztosítaniuk a részecskék irányított áramlásához. A megrongálódott mágnes az egyike a négy legfontosabbnak, amelyek a protonok áramlását fókuszálják, mielőtt belépnének az ionizációs kamrába, ahol ütköznek a szembe áramló részecskékkel.

A szakértők a Fermi Lab amerikai cég által elkövetett számítási hibák miatt robbant fel a mágnes, s kizárták, hogy a mágnes terrorcselekmény miatt robbant fel.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 10, 15:15:38
Igen, mostanra rakták össze rendesen megint.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 10, 15:17:43
Itt van egy cikk róla. Megosztja még a túdosokat is.

http://www.boon.hu/hirek/multimedia/cikk/szerdan-is-elmarad-a-vilagvege/cn/news-20080909-09385471

és még ez biztonságos? Ha ez oylan biztonságos lenne, akkor miért vitték le a földalá? "A földfelszín alatt 100 méter mélyen húzódó, 27 kilométer hosszú Nagy Hadronütköztetőt."

"A Nagy Hadronütköztetőben végrehajtandó kísérletekkel olyan kérdésekre remélnek választ kapni a tudósok, hogy hogyan keletkezett a világ, esetleg fény derül néhány rejtélyére az úgynevezett sötét anyagnak, amely a világegyetem túlnyomó részét kitölti."

Okosok! ott van a Bibila, azt olvassátok és meg lesz a válasz!

Tudjátok mennyibe került? A részecskegyorsító 30 ország összefogásával 900 milliárd forintos költséggel épült fel, 5 ezer tudós összefogásával.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 10, 15:43:22
Ti hallottatok valamit a Hillsongról?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 10, 15:54:09
Egy híres dicsőítő csoport, de egy gyülekezet is. Találsz tőlük a youtube-on is több felvételt!
Nagyon tüzes, felkent zene, :afro: én szeretem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 10, 16:00:41
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 10, 16:01:13
Állítólag valami botrány van körülöttük.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 10, 16:03:27
Igen, hallottam egy közülük csúnyán becsapta a többieket, ilyen előfordul sajnos! :02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 10, 16:03:46
Sziasztok!

Én is kedvelem a Hillsongot a vezető énekesnek most jelent meg egy könyve behozom a tájékoztatót.
Nagyon felkentek a dicsik,magyarra fordítva már 2000-ben énekeltük a gyüliben dalaikat.
Darlene Zschech: EXTRAVAGÁNS IMÁDAT

Az ausztrál Hillsong Gyülekezet dicsőítésvezetőjének könyve 240 oldalon.
Életről, szolgálatról, Isten imádásáról, NEM CSAK DICSŐÍTŐKNEK!

"Lehet, hogy soha nem lesz belőlem kiváló dicsőítésvezető, de attól még lehetek extravagáns imádó. Darlene Zschech könyve segíteni fog abban, hogy megtanuld, hogyan légy kitűnő vezető, de a te szenvedélyed kell, hogy elvezessen ahhoz, hogy kitűnő imádó légy. Ez a könyv rakéta-üzemanyag az imádatodhoz. Ha ma létezik hang, melyet extravagáns imádattal azonosítanak, az Darlene Zschech. A gyakorlatitől a szenvedélyig, ez a könyv mindent elmond."
TOMMY TENNEY, az Isten szerelmesei c. könyv szerzője

"Darlene szenvedélye az Úr iránt és hogy imádja Őt, tisztán kihallható zenéjéből és dalaiból. Inspiráljon mindaz a kincs, amelyet ebben a könyvben találsz egy igazi imádó szívéből."
MICHAEL W. SMITH, énekes és dalszerző

"A 78. zsoltárban azt olvassuk, Dávid király "tiszta szívvel" és "ügyes kézzel" pásztorolta Isten népét. Az Extravagáns Imádat ugyanígy tesz. E könyv lapjain értékes, és minden kétséget kizáróan drága tanácsok tárházára lelhetsz... az imádatról. De mindezeknél többet jelent a tény, hogy Darlene tiszta szívből tanít. Ő egy olyan ember, akinek szíve ügye Isten dicsérete, és minden vágya, hogy Isten népét is pásztorolhassa, vezethesse, miközben dicséretüket hozzák Királyuk elé."
MATT REDMAN, dicsőítésvezető, dalszerző és a Kiolthatatlan Dicsőítő c. könyv szerzője


Szeretettel  Ircsi :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 10, 16:03:53
Aki tud angolul

&NR=1

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 10, 16:16:36
Nem tudok angolul, de a sztorit ismerem, és elég szomorúnak tartom!

Apcs 20,29. :Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak.

Talán azt kellene furcsállni, ha nem lenne ilyen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 10, 16:24:04
Szia Hilda!

Levagyok maradva,priviben írnál rólla? :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 10, 16:29:42
Én is most hallottam róla, de Isten előtt mindenkinek van kegyelem még a megtévedtnek is. Mivel egy embertől hallottam, nekem az nem bizonyíték. Nálam két, három tanuvallomásra áll meg. Imával kell hordani a meglopott megtévesztetteket. Itt most nem csak a gyanutlan, jóhiszemű keresztényekre gondolok, hanem aki elkövette, arra is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 10, 16:33:48
Ámen-ámen! Nagy az Isten kegyelme!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 10, 17:24:08
Tudjátok ezek az esetek is arra kell sarkaljanak minket, hogy imádkozzunk értük, még mielőtt ilyen történik a testvérekkel. T. B.  is elbukott, pedig sokan várták rajta keresztül az ébredést Flordiából. Azt is tudni kell, hogy mi könnyen megítélnénk őket, de nem szabad elfelejteni, hogy ezeket a testvéreket az egész démoni sereg támadja rendesen. Ettől függetlenül Isten is ott állt mögöttük, és figyelmeztette őket, de sajnálatos módon ennek ellenére rossz döntést hoztak. Isten ismeri a szívüket!

Mi imádkozzunk azért, hogy ezek ne okozzanak szakadásokat és nagy csalódásokat a keresztények között. Tudjuk, hogy a világ minket figyel! Legyünk óvatosak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 10, 20:17:57
Most hallgattam a híreket. Azt mondták, beintították a részecskegyorsítót már reggel.  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 10, 20:58:15
Péld 25,3     
Az ég magasságra, a föld mélységre, és a királyoknak szíve kikutathatatlan.


Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 10, 21:42:54
A részecskegyorsító 30 ország összefogásával 900 milliárd forintos költséggel épült fel. Azon gondolkodtam, hogy hány éhes száj lett volna betömve? Hány beteg ember gyógyulására lett volna elegnednő? Hány iskolás gyerek tanszere lehetett volna ingyen? Hány lakás hátralékát ki tudták volna belőle törleszteni? ....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 10, 22:29:29
Mindenre van pénzük, de amire igazán szükség volna, arra nem adnak.
Nagyon szomorú! Nagyon...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 10, 22:40:22
http://www.christhits.com/arcok/michael-guglielmucci-botranya.html

 :08: Azért ebből le kell szűrni, hogy mennyire vigyázni kell ebben az utolsó időkben. Szegényt mennyire a hittető elhitette. Imádkozni kell ezekért a dolgokért, hiszen az utolsó időket éljük. Mi is felelősek vagyunk, ha nem tesszük meg a ránkeső részt.

http://www.christhits.com/arcok/todd-bentley-egy-szelhamos.html

Azért nem árt ha tudunk erről.

http://www.istenkereso.hu/hirek/jovo_elkezdodott.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 10, 22:49:52
Akkor most mi az igazság? Mert két cikk is van róla az oldalon.
1.Megtért, megbánta, a kísértő elhitette.
2. Kitervelt mindent és úgy ahogy van, egy szélhámos.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 10, 23:12:03
Szomorú hírek Todd Bentley-ről
Mielőtt a világi és keresztény média "szenzációhajhász" újságírói bejelentést tennének, szeretném ha tudnátok, hogy Todd Bentley átadta a Floridai ébredés vezetését. A Fresh Fire missziós szervezet honlapján - aminek Todd is a tagja - megjelenő közleményekben olvashatjuk, hogy Todd Bentley házassági problémákkal küzd és jelenleg külön él feleségével.
A napokban megjelent legújabb közleményben pedig ez áll:
"Todd Bentley egészségtelen érzelmi kapcsolatba került csapata egyik női tagjával. Todd Bentley beleegyezett, hogy lemond igazgatótanácsi tagságáról és a nyilvános szolgálatról”.
Ezek a szomorú tények. A sárdobálás helyett imádkozzunk Todd helyreállásáért és azért, hogy a Floridai ébredés folytatódjon.
Nehéz szavakat találni ezekre, de megerősödik bennem az az Ige: "Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el"
Hát vigyázzunk magunkra és egymásra!

MA
 
 mikesattila - 2008. augusztus 18. 13:26
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 10, 23:33:52
Szeretnék valamit hozzáfűzni ezekhez a nagyon szomorú esetekhez.  :pityereg:

Mielőtt ítélkeznénk fölöttük, jusson az eszünkbe, hogy mi is elbukunk, ha nem is úgy, ahogy ők, de elbukunk. Nekünk is vannak gyengeségeink. A Biblia szinte tele van elbukásokkal. Gondoljatok Dávidra, Sámsonra, Péterre, Pálra. Ne felejtsük el, jobban látható az ő elbukásuk, mert nyilvánosság előtt vannak. Volt egy gyenge pillanatuk és nem fair amit tettek! Ez felelősséggel jár! Természtesen a tetteiket azt elítélhetjük, de a testvéreinket nem! Vajon feltudnak e kellni ebből? Imádkozzunk értük, hogy Isten óvja meg őket és azokat is vígasztalja meg, akik kárát látták. Isten óvjon meg minket azt ítélettől és az elbukástól!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 11, 00:41:57
Tanulnunk kell mások hibáiból és elbukásaiból. Vegyük észre, hogy egy piciny bűnből kiteljesedve halál is lehet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 07:38:59
A hírt a Agapés Mikes Attila írta?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 11, 07:45:37
http://www.mikesattila.extra.hu/news.php

Igen. Sajnálatos módon az egész internet tele van ezekkel a hírekkel. Bár ne így lenne. Szinte az egész kereszténységet megrázták ezek a hírek. De talán fel is búzdít arra, hogy hordozzuk egymást imával ezután sokkal intenzívebben.

De vigyázzunk ha állunk, el ne essünk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 07:59:11
Beszélgettem olyan emberrel, aki "rendszeresen" látogatja az Ausztrál és a Britt Hilsongst. Mondta, hogy mostanában az Ausztrálok nagyon színpadiasak lettek, a britt Hillsongs viszont nagyon erőteljes dicsőítéseket "kreálnak".
(Ezt csak úgy leírtam, hogy járjon a szám, illetve a billentyűzetem.)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 08:00:37
Mikes Attila jó ismerősőm. Ő elfogadott prófétai ajándékkal szokott szolgálni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 11, 08:01:37
Én megbontránkoztatlak benneteket, de Jézus szelídségét, tetoválatlan testét látva magam előtt és elolvasva az összes cikket, és megnézve a fényképeket nem vagyok abban biztos, hogy Istentől való dolgok ezek. De legyen a ti hitetek szerint

Szeretettel: Bálint
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 08:16:22
Kérdezhetem melyek azok a pontok, amelyek összeegyeztethetetlenek Isten dolgaival?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 11, 08:19:09
szbálint! Kifejtenéd bővebben, hogy mi legyen a mi hitünk szerint? Mi nem Istentől való dolgok? Engem megrázott a hír és valószínű lassúbb a felfogásom. Az, hogy írunk róla? Ameddig nem ítélkezel felette, joga van tudni bárkinek, hogy mi történt és a sátán milyen megtévesztő módon tud szolgálni az emberek felé. Az egész világot érinti ami történt. Csak gondolj a csecsemőkre, a világiakra.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 11, 08:49:09
Mária!
Jó, hogy írtok róla.
Nem ítélkezek. A szeretettel történő testvéri figyelmeztetés szerintem nem itélkezés.
Én nem hiszek benne. Ha ti hiszitek, legyen a ti hitetek szerint. Erre értettem a megbotránkoztatást.
Jézus utolsó időkről irt figyelmeztetéseit én nagyon komolyan veszem. Főleg a tévtanításokról, sátáni jelekről, kétes "ébredésekről".
Az Amerikából származó dolgokat mindig óvatosan fogadtam. Amerika sóbiznisz. A mammon hazája. Pénz, pénz, pénz. Legyetek ti is nagyon óvatosak!

Szeretettel: Bálint
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 11, 09:22:51
szbálint! Drága testvérem! Lehet, hogy csak én vagyok zöldfülű, de most sem értelek. Jó, hogy írtunk róla, egyetértesz vele, mert szerinted sem ítélkezés. Erre írod: Én nem hiszek benne. Ha ti hiszitek, legyen a ti hitetek szerint. Erre értettem a megbotránkoztatást.
????  :D Lassú vagyok? Mire írtad ezt? Miben nem hiszel? amiben mi meg igen? és min bortánkozunk meg? Valamit Gábor sem értett mert ő is kérdezett. Tegyünk tisztavízet a pohárba. Miiii van?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 11, 09:39:32
Szép jó reggelt!  :D

A tetoválásokat mikor csináltatta? Megtérése előtt voltak rajta vagy hívőként tette nagára?

Lehet ismeritek a P.O.D. eggyüttest, akik elég kemény rock-ot játszanak. Világhírűek. Tetőtöl talpig vannak tetoválva.
De Jézust hírdetik a dalaikban. Ha jól tudom, egyikük ifjúsági lelkipásztor is (lehet már nem).

A lényeg az, hogy olyan embereknek hírdetik a dalaikban az evangéliumot, akik amúgy lehet máshogy nem hallanák.

Könnyen elítélhetnék látszatra ezeket a férfiakat, de jobb nem, mert bennük is Jézus él.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 09:58:11
Nemrég beszélgettem roma keresztényekkel. Teljesen ki voltak akadva azokra a hip-hop-os srácokra, akik az utcán a maguk stílusában hírdetik az evangéliumot. "Az ember öltözzön fel rendesen és Istentiszteletre is öltönybe illik járni". Egyszerűen nem fért bele a szívükbe, hogy Isten előtt nem az öltöny a kedves. Ők csak így tudják elképzelni az Isten tiszteletét. Egyszerűen be vagyunk zárva a magunk kúltúrájába. Ha egy szolgálat rosz vágányra fut, az nem a külsőségek miatt van.

Bálint! A következő nem neked szól, hanem mindenkinek:
A legdurvább (amitől óvok mindenkit): könnyű következtetéseket levonni annak aki nézi, ahogy a másik tesz valamit. Ha mi is tesszük és viseljük a súlyát, látjuk a célját (és közben minket is ítélgetnek), akkor bátrabban szólhatunk ezekről a dolgokról. Addig meg tegyük azt, amit Jézus mondott: "Aki ellenünk nincs, velünk van!" és inkább támogassuk.

Hozzáteszem most hallok erről az ébredésről előszőr, sem pozitív sem negatív véleményem nem alakult ki...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 11, 10:02:52
Sziasztok!

Áldozz szép napot mindenkinek!

Szerintem sem szabad elítélni senkit,mert amikor valaki megtér,Jézus eltörölte a bűnét.
A tetoválással kapcsolatban ha megtérés elött történt,mivel nem volt világosság rá,nem kárhoztathatom atyámfiát.
Nagyon sok fiatalt a zenén keresztűl is meglehet nyerni Krisztusnak, ez jó szolgálat.
Viszont ha valaki megtér és utánna tetováltatja magát az helytelen,testük az Úr tulajdona , nem a magunké vagyunk,és nincs jogunk beszennyezni.Szerintem nem csak a külsönkel,tetováltan,hanem a bennünk lévő SZ.L. álltal kell szolgálni mások felé.
Érezzék azt,hogy a Krisztus ragyog rajtunk. :igen:

Szeretettel  ÍIrcsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 11, 10:12:33
Ámen! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 11, 11:13:12
Nemrég beszélgettem roma keresztényekkel. Teljesen ki voltak akadva azokra a hip-hop-os srácokra, akik az utcán a maguk stílusában hírdetik az evangéliumot. "Az ember öltözzön fel rendesen és Istentiszteletre is öltönybe illik járni". Egyszerűen nem fért bele a szívükbe, hogy Isten előtt nem az öltöny a kedves. Ők csak így tudják elképzelni az Isten tiszteletét. Egyszerűen be vagyunk zárva a magunk kúltúrájába. Ha egy szolgálat rosz vágányra fut, az nem a külsőségek miatt van.

 Akkor megint kiteregetem a csaladi szennyest, vagyis csak az anyosomet  :hehe: . O nem tudja elfogadni, a modern dicsoiteseket. Az o szivehez a templomi enekek allnak kozel, s neki nem tetszik, ha pop formaban hall egy Istent dicsoito eneket. Mondtam neki, valoszinu akkoriban, amikor ezek az enekek szulettek, melyek a reformatus enekeskonyvben vannak, azok sem tetszettek sok embernek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 11:17:28
Az igazi gond nem az, hogy esetleg nem tudnak a modern dalokkal dicsőíteni, hanem akkor van bibi, amikor azt mondják, hogy ez nincs Istentől. El kell tudnunk fogadni a másságot, akkor is, ha mi nem mozognánk, vagy nem tudunk mozogni azon a területen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 11, 11:26:09
Kedves Antee tesóm!

Én nagyon szeretem a zenét, nem véletlen zenész a feleségem... :hehe:

De Jézus az ő szelidségével, békességével, feltétel nélküli szeretetével szerinted játszana ma kemény rock zenét??
Tesók! Vigyázva vigyázzatok, mert a világ sodrásával nagyon el lehet tévedni. A fiatalok ne a kemény rock hatására térjenek meg, mert az addig is tart. Jézus szelidségéért és szeretetéért térjenek meg, ami örökké tart. Az ördögtől való tetoválást meg, ha valaki megtér, Jézusért való szégyenében igyekszik eltakarni, vagy elhalványítani. A világ azt diktálja, hogy azzal térits, ami ma a menő. De erre a hangra ne hallgassatok, mert ez egyszerűen nem igaz.
De ne rám hallgassatok, mert én ember vagyok. Jézusra figyeljetek, hogy Ő mit tenne, ha nem 2000 éve, hanem MA lenne itt közöttünk.

Gábor! Nem vonok le könnyű következtetéseket. Megtérésem óta jó megérzéseim szoktak lenni, amiről tudom, hogy a Szent Lélek munkája. Én bátran merek szólni, mert teszem azt, amivel az Isten megbízott. Viselem a súlyát, látom a célját és itélgetnek is érte rendesen. De Jézus megmondta: "Ezen a világon nyomorúságotok lészen."
Véleményünk meg igenis kell, hogy legyen, a Biblia Jézusa alapján. Mert sajnos sokasodnak a világi "Jézusok".

További, sőt felfokozott szeretettel: Bálint
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 11, 11:31:24
Gábor! A mássággal vigyázni kell. Ma nagyon hangzatos lett a másság elfogadása. Pedig én nem fogadom el a homoszexualizmust, mint másságot. Nem fogadom el az egyneműek házasságát, mint másságot. Nem fogadom el a Krisztuson kivüli vallásokat, mint másságot. Pedig ezek ma mind igen hangzatos másságok.
Miért ne lehetne könnyűzenei, komolyzenei dicsőités?? De ne kemény rock, üvöltözéssel, magánkivüli vonaglással, stb. Ez NEM Istentől származik. Jézus szelid volt mint a bárány, és ma is az.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 11, 11:38:26
Én speciel nem szeretem a kemény rockot. A szelídebbeket meg-meg hallgatom.
De ki tudja, hogy Dávid milyen gyorsan és erősen tépte a lant húrjait!?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 11:42:58
Persze Bálint egyetértek, csak arról beszéltem könnyű a következtetést levonni, ha csupán nézzük, de soha nem gondolunk bele milyen munkával és lemondással jár egy ilyen szolgálat.

Én magam is dicsőítő vezető vagyok. Ez azt jelenti, hogy nem csak dicsőítem az Urat, hanem van Istentől való képességem arra, hogy vezessek embereket Isten jelenlétébe. Nagyon szeretem a rock zenét. Miért írom ezt? Én se a rock zene miatt tértem meg, bár tényleg örültem, hogy nem csak keresztény pop zene létezik. Na már most egy nagyon fontos dolog: a zene önmagában nem rossz. El szeretném mondani, hogy a blues zenét azt a keresztények találták "fel" azt elszedték később híressé vált vált zenészek, énekesek (Pl.: Elvis Presley). Ebből alakult ki szép lassan a rock zene. Az egyházban pont a rideg vallásosság akadályozta meg ennek a műfajnak a térhódítását. Nekünk kellett volna ezt megragadni és általa elérni az embereket.
Ismét mondom a zenei stílus önmagában nem lehet rossz, amiként egy kés is lehet rossz és lehet jó, attól függően, hogy mire használjuk.

Ne felejtsük el az Apostolok cselekedetei 15-öt: Dávid sátora fel fog épülni (miért?), hogy az emberek maradéka megkeresse az Urat. Nem a "menő"-ség, hanem Isten szelleme fogja ezeket a zenei stílusokat használni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 11, 11:47:18
Sziasztok!Ne haragudjatok,hogy ide írom,ha esetlegnem ide való.
Szia Kingooo!Küldtem neked egy privátüzenetet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 11:52:14
Gábor! A mássággal vigyázni kell. Ma nagyon hangzatos lett a másság elfogadása. Pedig én nem fogadom el a homoszexualizmust, mint másságot. Nem fogadom el az egyneműek házasságát, mint másságot. Nem fogadom el a Krisztuson kivüli vallásokat, mint másságot. Pedig ezek ma mind igen hangzatos másságok.
Miért ne lehetne könnyűzenei, komolyzenei dicsőités?? De ne kemény rock, üvöltözéssel, magánkivüli vonaglással, stb. Ez NEM Istentől származik. Jézus szelid volt mint a bárány, és ma is az.


Bálint én is aztmondom vigyázz, mert ez már könnyelmű elfogultság és nem csak az a baj, hogy a félelem miatt magadat rekeszted ki, hanem gyengébb hitű keresztényekbe vethetsz el emberi rendeléseket és elfogultságot.
Ha könnyű és komolyzenei lehet rock miért nem???? Most ne a szélsőségekről beszéljünk, mert az a könnyű és a komolyzenékben is van nem?

Legyél őszinte magadhoz is: azért különbség van a zene és a homoszexulaitás között, nem vonhatsz párhuzamot a kettő között, mert olyan mintha azt mondanád: "Ez a toll nem olyan nehéz, mint amilyen zöld". elég ostobán hangzik nem? A másság alatt senki sem értett bűnt, mint ahogy a zenei stílusok se bűnök, csak sokan arra használják.
Jézus szelíd volt, mint a Bárány és vad volt, mint egy oroszlán. Ne hangsúlyozzuk túl az egyik igazságot...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 11, 11:57:08
De ki tudja, hogy Dávid milyen gyorsan és erősen tépte a lant húrjait!?  :2funny:

Antikám! Összetéveszted a basszusgitárral... :hehe:

Gábor! Miben volt Jézus vad oroszlán? Én a Sátánról olvastam, hogy "ordító oroszlán"
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 12:04:59
Szeretném felhívni a figyelmeteket egy általánosan elfogadott igazságra.

Európáról világszerte elterjedt nézet, hogy (valószínüleg az erőteljes vallásos hátterünk miatt) nagyon lagymatag nemzetek vagyunk. Egy egyszerű példa. Amikor afrikában egy összejövetelen prédikálnak az igazságról, akkor az emberek azt megértve felállva ugrálnak, hogy Isten milyen jó. Amikor nálunk prédikálnak megfontoltan bologatunk és mondjuk: "ÁÁÁÁmen." Egyszerűen ez van. Ezen azzal is lehet segíteni, hogy tisztában vagyunk ezzel és igyekszünk kitőrni a vallásos falaink közül.
Meg kell érteni ebben a világban semmi, ismétlem SEMMI ne szakíthat el bennünket Isten szerelmétől! Ne azt keressük és figyeljük, hogy el ne essünk, mert különben az életben nem fogunk járni. Kell bátran kilépni. Félünk, hogy megcsal a Sátán és így inkább nem csinálunk semmit. Hát nem pont ezekkel a félelmekkel csalt meg minket?

Ha szőlővessző vagy, akkor kezdj el nőni és ne azt nézd, hogy merre, csak táplálkozz a szőlőtőből és nőjj! Ha rossz fele nővekszel, majd jön a szőlősgazda és odakötöz a lugashoz. Ez a gazdák dolga nem a milyenk. Ne félj!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 12:08:00
Bálint írta:
"Gábor! Miben volt Jézus vad oroszlán? Én a Sátánról olvastam, hogy "ordító oroszlán"

Szerintem nézz utána te, miért volt Jézus az Isten báránya és a Júda oroszlánja és sokkal erőteljesebb képed lesz Jézusról és még azt se mondhatod, hogy én képzeltem bele...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 11, 12:18:33
Valóban Jézus szelíden elviselte a büntetést helyettünk, de nem ez az egyetlen arca:

Jel. 19,15
És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját.
 Jel.19,21  Jel.1,16  Jel.2,16  Jel.2,27  Jel.12,5  Jel.14,19  Jel.14,20  Ésa.63,3
Jel. 19,16
És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 11, 12:36:33
Zsolt.33.1-3

 Örvendezzetek ti igazak, az Úrban; a hívekhez illik a dícséret.
Dicsérjétek az Urat cziterával; tízhúrú hárfával zengjetek néki.
Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón.


Dávid olyan nagyon örvendezett az Urban,hogy felesége azt hitte megbolondult,képzeljük el hogyan is viselkedett Dávid,
ha ily szavakkal illették. :048:
,
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 11, 12:42:47
Gábor írta: nagyon lagymatag nemzetek vagyunk.

Sajnos de egyet kell értsek veled. Nem csak langyos, hanem túl vallásos is! Amikor evangélizálni megyek egy gyülibe ahol meghívnak, és leszáll az Úr ereje, tüze, bizony előfordul, a testvérek csak ülnek és néznek rám mit egy temetésen. Annyira ismeretlen a számukra az Úr tüze. - Persze vannak gyülik ahol ezen túl lőnek, ez is egy szélsőség, akár csak a vallásos elvagyok, mert mit szólank, vagy szabad örülni? Borzalmas nézni, ahogy nem mernek kitörni az Úr örömébe. Ilyenkor elszoktam mondani, hogy a lagziba mit csinálnak? Vagy egy jó társaságban? Mert az Úr a legjobb társaság!

Zene: Amikor az öreg egyházak zenéje beindult, akkor csak az az irányzat volt és ma azt hiszik, hogy az a zene van csak Istentől. Én hallgattam egy kemény dicsőítést, hát bizony annak ellenére, hogy nem az stílusom, "padlót" fogtam szellemben. Fantasztikus volt. Elmondom, hogy vannak borzalmas dicsőítések is, amin aztán az Úr dicsősége nincs rajta, mert száraz és emberei. Csak mert dicsőítés, nem biztos, hogy az Úr áldását, -kenetét adta rá! Nekem az számít egy dicsőítésben, hogy az Úr áldott zenéje vagy sem. Lehet kemény is meg cigányzene is ha Isten benne van és nincs belőle kirekesztve. Ebben sem kell szélsőségesnek lenni senkinek, csak mert a Mondták mondta.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 11, 12:45:58
Szia Orsi !

 Mar valaszoltam ra  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 11, 12:57:09
Bizony igaz dolgok ezek, és a dicsőítésnek hatalmas ereje van.
http://www.injesus.com/index.php?module=message&task=view&MID=1B007F6Z&GroupID=YT00KKO2&label=&paging=all (http://www.injesus.com/index.php?module=message&task=view&MID=1B007F6Z&GroupID=YT00KKO2&label=&paging=all)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 13:06:00
Én is ismerem Mondták-ot. Nagyon szemtelen.  :hehe:

Ismerem Jézust, mint Bárányt és ismerem, mint oroszlánt, de a két kifejezésen most gondolkodtam el:
Ő Isten Báránya:
Isten által kiválasztott és elküldött tökéletes áldozat. Isten részéről bárány. Bárányként viselte el helyettünk az ítéletet.
Júda oroszlánja:
Júda, ha jól emlékszem dicsőítőt jelent. Ő a dicsőítők oroszlánja. A népének oroszlán. Érdekes, hogy éppen a zenéről beszéltünk...

Jézus szelíd, mégis legtöbbszőr nem a szelídségéről volt ismert, hiszen nem azért jött, hogy szelíden halgassa az írástudók tanait. Ő mindíg határozottan, erővel és hatalommal (mondhatnám egy kis túlzással) ellentmondást nem tűrő hangon tanított. Elkergette az Isten házából az embereket. Korholta a farizeusokat. (Ha ma így beszélnénk a tanítóinkról a legtöbben megköveznének, mert csúnyán beszélek az Isten felkentjeiről.). Én egy hatalmas királyt látok Jézusban, aki meg fog jellenni és eltakarítja a gonoszságot. Ő egy oroszlán...

Na csak nem bírtam ki, hogy nem írjak... :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 11, 13:10:25
A zenével kapcsolatban, nem ír a Biblia az újszöv.ben hangszeres dicséretet. Akkor most ne dicsérjünk hangszeren? Távol legyen. Ami kedves Istennek és örömét leli benne, abban nekünk is kell. Honnan ismerjük föl, hogy az Úr örül neki? A szívünkben!

Egyszer az Úr valamit megmutatott nekem. Nem szerettem soha a zongora zenét. -Lehet, hogy te azt mondod, hogy nem lehetett, mert az olyan szép, akkor azt mondom, vizsgáld meg, hogy te melyik zenét nem szereted, hidd el, mások meg téged nem értenének meg- Ha meghallottam falra másztam tőle. Elképzelni se tudtam, hogy lehet azzal dicsőíteni. A páromnak is a tudtára adtam, ne használja a zongorát, mert dühítő és nem szép hangszín. Egyszer megmutatott egy dicsőítő zenét, Marty Goetztől. Potyogtak a könnyeim olyan áldos volt rajta. Hát lementem "hídba" tőle. Mondtam a páromnak, használja a zongorát, mert gyönyörű. Persze az se mindegy hogyan szólaltatják meg. Én például a hangversenyvonósokat szeretem. A mennybe ott fogok úlni, ahol ők dicsőítenek majd.  :hehe: A hegedűűűűű vááá. Külön páholyt rendelek.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 11, 13:20:22
 Én vizuális vagyok és eltudom képzelni Jézust amikor ostort ragadott és püfölte az embereket.

Néhánynak akik közelben voltak, csak úgy csattanhatott a hátukon ha elérte őket. Elég szelídség nem? Vagy amikor az összes asztalt felborította a sok áruval, micsoda káosz volt ott? Micsoda kiabálás a vásározók részéről, Jézus meg ostorral verte őket miközben a kezével az asztalokat felborította. Hát azért tegyünk a helyére mindent és ne higgyük Jézus soha nem gerjedt haragra. Ez elég látványos harag lehetett. Menj te be a csarnokba amikor tömeg van és tedd ezt. Mit fognak csinálni? Szelid báránynak fognak hívni? Kötve hiszem. Jézus se hívták annak, hanem kivívta egy párszor a zsidó nép haragját. Jézus igazságos volt, de valószínű ezek szemében nem igen hinném.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 13:24:25
Katonaság ideje alatt (bár szerintem erről már írtam), amikor padlón voltam elővettem a walkmant és hallgattam Petra kemény dalait. Fantasztikusan megerősítette mindíg. Olyan dinamizmus van abba, amikor egy torzított gitárral és dobbal elkezdik Istent felemelni, mint semmi másba! Hozzáteszem én így éreztem, mert a lelkem találkozott az Isten után való vággyal, amit kifejezett a lelkembe ható dinamikus zene és erre jött válaszul Isten Szelleme, aki megszilárdított.
Ez valakinél komolyzenével működik, valakinek könnyűzenével. Én nehezen tudok dicsőíteni komolyzenével. Nem tud a lelkem felszabadulni, se a templomi orgonára. Az más dolog, hogyha kell dicsőíteni, akkor a lelkemet ráveszem, hogy bármivel dicsőítsen. Nem tehetek arról, hogy engem inspirál, ha rockzenével dicsőítik az Urat, higgyjétek el, hogy nem én akartam így...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 11, 13:28:41
Gábor írta: Nem tehetek arról, hogy engem inspirál, ha rockzenével dicsőítik az Urat, higgyjétek el, hogy nem én akartam így....

Tedd azt és legyen szabadságod abban is. Aki megbotránkozik, azzal fog az Úr foglalkozni.  :afro: Kinek nem inge.....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 13:30:33
 :D

A frizkomra is azthihetik, hogy rockeres, kemény, direkt ilyen, pedig csak kopaszodok. :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 11, 13:32:09
A páromnak lehet, hogy tőlem hullik akkor a haja, mert ő könnyűzenész.  :hehe: :2funny: Lehet, hogy én rockeresedek be időnként???  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2008 Szeptember 11, 13:51:01
Kedves Tesók! :063:

Én nem vagyok sem vallásos, sem szélsőséges.  :01: Csak véleményt formáltam a floridai dologról. Ahhoz képest jól elmentünk...  :afro:
Azért nem semmi, hogy 1-2 hónap leforgása alatt lezárásra került egy topic és néhány téma.  :03: Szerintetek mi ennek az oka?
Vagy ez nem az a szelid békés alfa-omega, amelyikbe néhány hónappal ezelőtt becsöppentem?? :020:
Ki ne merjetek átkozni!!! :gunyos: :2funny:
Szeretettel: Bálint
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 13:53:36
Tudod Bálint, hogy az erőszakosoké a Mennyek királysága.  :2knuppel:  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 13:57:43
Ha jól rémlik, amost Ircsi(ke :) ) által feltett dal versszakában éppen énekeljük:
"A győztes oroszlán, a megőlt Bárány. "

Bárányként meghalt Jézus és most egy győztes oroszlánunk van...

Na azért ne félj Bálint, mert ez egy szelíd oroszlán... csak néha űvőlt egyet (hogy belereng a Föld és az Ég).
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 11, 14:29:43
FIGYELEM! Menjünk együtt Isten Királyságába esténként!

Minden este 20 órától elkezdünk egy Skypos imaösszejövetelt azoknak, akik intenzíven imádkoznak velünk. Privibe küld el nekem a Skypcímedet ha te is szeretnél csatlakozni. Nem kell minden este itt legyél ha valami elfoglaltságod van, de jó ha elkötelezed magad az imára.  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 14:44:47
Hétvégén is lesz?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 11, 14:46:07
igen lesz minden nap Így szoktuk
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 11, 15:02:31
Nagyon jó 5let, én sajnos nem tudok csatlakozni. :04:

Az előző kapcsolatban, nem saját gondolat, de szerintem igaz:
A zenei stílus egy csomagolás, amibe lehet bármit tenni, jót, és rosszat.

Hogy a rock zenére rövidtávú megtérés lenne csak? Itt vagyok az élő bizonyíték, nagyon szeretem a rockot, a bluest, és lám 17 éve az Úrban vagyok. A fontos az, hogy ne a zene legyen a központ, hanem Jézus!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 11, 15:18:36
Ha megengeded kijavítlak, (bár értem, hogy mire gondoltál csak más se értse félre) Nincs 0ilyen, hogy "rockzenére megtérés". A zenét felhasználja Isten, hogy szóljon a szívekhez, de a döntést, mindenki maga hozza. Esetleg attól félnek, hogy a rockzenét szeretők nem lesznek oilyan "tartósak", mint a könnyűzenét szeretők, de ennek semmi alapja nincs. Jézus is megmondta, hogy lesznek, akik szívéből az ördög ellopja a magot.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 11, 15:23:26
Igaz, nem a zenéhez térünk meg, de arra gondoltam, ha egy evangelizáción esetleg belecsapnak a :afro: gitárhúrokba.
Köszi a korrekciót!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 11, 16:51:06
Engem a könnyűzene hallatán érintett meg igazán az Úr. Amikor meghallottam, csak sírtam és sírtam -gőzöm nem volt miér, de jól esett- éjel -nappal hallgattam utána a dicsőítést. Olyan belülre mászó zenék voltak, hogy elárasztotta az egész bensőmet. Soha nem járt így át semmi, mint az a zene. Engem az fogott meg de nagyon. Fogjon tovább az Úr, de fantasztikusan szeretem a dicsőítést ha a szívemet megtudja érinteni, akkor szinte azonnal a jelenlétébe találom magam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 11, 17:02:41
Sziasztok!  :D

Bemásolom a 115. Zsoltárt:

Zsolt 150,1   Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton!   
Zsolt 150,2   Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan!   
Zsolt 150,3   Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával!   
Zsolt 150,4   Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával!   
Zsolt 150,5   Dicsérjétek csengõ cintányérral, dicsérjétek zengõ cintányérral!   
Zsolt 150,6   Minden lélek dicsérje az URat! Dicsérjétek az URat!

Nem tesz különbséget a hangszerek között.  :088:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 11, 23:00:49
Hogy föl lennének háborodva egyesek, hogyha ezekkel a hangszerekkel állítanának be mondjuk a templomba, hogy ezután így dicsőítenek. Cintányérral. :089: Pedig biblikus :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 12, 15:52:27
Most esett le a tantusz,van arcod,jó,hogy felteted a képet! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 12, 15:59:05
Ezt nekem írtad?
Igen, már szégyelltem egy kicsit, hogy szinte mindenki az arcával, csak én nem.
Bár a múltkor is meggondoltam magam... :02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 12, 16:04:38
Hogy föl lennének háborodva egyesek, hogyha ezekkel a hangszerekkel állítanának be mondjuk a templomba, hogy ezután így dicsőítenek. Cintányérral. :089: Pedig biblikus :088:

Képzeld el, ha olyan jegyajándékra tartanál igényt a jövendő vődtől, mint Saul kért Dávidtól
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 12, 16:09:23
Igen neked írtam,én is sokáig gondolkodtam rajta,de rálöttem igy sokkal közvetlenebb....., :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 12, 17:20:47
Antikám,nemrégen jöttem meg,még a 7-dik oldalnál tartok,de félig meggyógyultam tőle. :2funny: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 12, 17:37:47
Te ugye jössz a bemerítésemre? :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 13, 08:18:17
Magda írta nekem: Képzeld el, ha olyan jegyajándékra tartanál igényt a jövendő vődtől, mint Saul kért Dávidtól

Hát már ott tartanánk, hogy jegyajándokot kellene kérni.  :040: De mit lehetne ma kérni jegyajándéknak? Tényleg mit?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 13, 16:38:54
Kaptam egy levelet, ami adakozással kapcsolatos:

Tisztelt Cím!
Nem lelkisegélyt szeretnék kérni, hanem segítséget abban, hogy segíthessünk anyagilag egy társunknak. A Nyughatatlanon regisztráltam, de nem jött át az aktiváláshoz szükséges levél, így nem tudok kapcsolatba kerülni olyan emberekkel, akik bizonyára tudják, ki az, akiről szó van. Ő Csega néven sokáig részt vett az éjszakai imaközösségekben. Ezt az oldalt is szereti. Nagy anyagi szükségben van. Szó szerint a mindennapi kenyér problémát jelent a számára. Lassan tüzelő is kellene és a bank eljárást indított az adóssága miatt. Nem tehet róla, hogy már több mint fél éve nincs munkája.


Akinek a szive indul, az jelezze privátban.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 13, 18:39:59
 :(
Én is kaptam, érdekes,
ti mit gondoltok róla?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 13, 19:06:13
Az a honlap egyáltalán nem jön be már,semmilyen változata.Én is sokszor voltam rajta és regisztráltam is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 13, 19:43:30
Magad! Én csak akkor adakozom, ha az Úr intít. Másképpen nincs rajta áldás. Szinte mindig megérzem ha valami nincs az Úrtól. Nem szoktam belelkesedni tőle.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 13, 20:02:53
Magad! Én csak akkor adakozom, ha az Úr intít. Másképpen nincs rajta áldás. Szinte mindig megérzem ha valami nincs az Úrtól. Nem szoktam belelkesedni tőle.

Szia Mária, gondolom nekem írtad, és kérlek ne javítsd ki, mert érdekes módon még ez így nekem nem jött össze, pedig a majd 70 év alatt igazán lehetett volna rá látásom.

MAGAD!

Nagyon meglepett a kérés, ilyen megjelenítése, és a nick név is, és az, hogy az emberi hiszékenység egy lehetőségének megjelenítése, de ott van a másik oldal.

Nem gondolom, hogy ez lenne kedves az Úrnak,valamiért ebben a helyzetben van.
Nekem még mindég nincs kőművesem, pedig azt mondják nagy a munkanélküliség.
Ott áll egy ház üresen, azt mondják sok embernek nincs fedél a feje felett, még sincs senki aki oda költözne, és gondozná a házat.
Amikor a kölcsön felvételben kértem itt segítséget, akkor elég felemás módon kapcsolódott be egy testvérnő.
Hála Istennek nem kaptam rá kölcsönt, ill. mindég kilógott az a bizonyos láb.

Szóval van hiány, és van bőség, és nincs elosztás.

Hát ezek jutottak eszembe erről a levélkéről.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 13, 20:45:17
Nem mentegetőzők, sokszor előfordul, hogy a jobb kezem erősebben nyomja le a billentyűt. A másik, hogy 2 olvasószeművegem van, de egyik se jó.  :D Nekem sokszor írták már a nevemet úgy, hogy a végén az "a" betű lemaradt.

Mária - Mári  :hehe: Akkor te miért ne lehetnél Magad?  :hehe: Az intít, fel sem tünt, hogy nem indít??
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 13, 20:48:03
Az én nevemet pedig Antte-nak.  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 13, 20:48:19
Sziasztok!Jó hír.Végre sikerült beiratkoznom a NEPTUN tanulmányirendszerbe,nemsokára a tárgyaimat is fel tudom venni remélhetőleg.Érdemes volt türelmesen várni!Köszönöm az imádságokat!Annyira nyílván valóvá vált számomra,hogy Istennek mennyire fontos,hogy ráhagyatkozzak.Meg mennyire fontos,hogy jól alakuljon a jövőm.Ezt meg is mutatta. :2smitten: Ez Neki szól.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Szeptember 13, 20:53:51
Szia Orsi!

gratulálok neked a felvétel miatt. Az Isten adjon neked bölcsességet, kitartást, és örömet a tanuláshoz. És továbbra is bízd rá az ügyedet.
Mert aki az Úrban bízik, nem csatkozik.
Nagyon jó, hogy mindig beszámolsz az örömeidről. Remélem évek múlva a testvérekkel együtt fogjuk olvasni, hogy azt írod a mi újság topic-ba: Képzeljétek, jövő héten lesz az esküvőm azzal a férfival, akit az Úr mellém rendelt, boldog vagyok.

Tiszta szívből kívánom neked.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 13, 21:04:13
Köszönöm szépen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 13, 21:24:31
Isten azért engedni meg a sok szenvedést, próbát, mert azt akarja, Tőle függjünk. Rá tekintsünk amikor bajba vagyunk. Ezzel is magához akar vonzani minket. Azt akarja, vegyük le a tekintetünket a láthatókról és ne magunkra, ne a gondjainkra tekintsünk, hanem Őrá. Azt akarja, bizzunk Benne mint Hatalmasban!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 14, 10:11:04
Mindenkinek egy gyönyörű napot kívánok Isten áldásával!  :morning: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 14, 14:04:31
Sziasztok!Feltettem a bemerítős képemet,ahogy igértem
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 14, 16:51:41
Szia Orsi!

Szép a kép.de te holvagy? :115:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 14, 16:55:34
Középen a vízben a pásztor és a segítője között.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 14, 17:12:22
Kinagyítottam,most már halványan de látlak. :06:
Mi van a fejeden?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 14, 17:14:25
hajpánt!Azt a barátnőm adta!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 14, 17:26:16
Növeszted a hajad?

Sokan bemerítkeztek?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 15, 14:36:50
Sokan bemerítkeztek,mert ez egy konferencia volt.Amúgy nem növesztem a hajam.Amúgy a bemerítésem időpontja:2008.07.11.péntek 14:00
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2008 Szeptember 15, 14:40:54
Szia Mária, Antee és mindenki!

Most újból ide látogattam... Látom sok új tag van akit még nem ismerek... Azt is szomorúan tapasztaltam,hogy kövecske abbahagyta a fórumozást  :04: . Nagyon sajnálom... Jó volt a fórumtalálkozó?


  Üdv.: diki :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 15, 14:42:46
Nagyon jó volt a fórumtalálkozó!  :D

Remélem a következőre te is jössz! Október 25. Újkígyós.  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2008 Szeptember 15, 14:48:12
Hááát!!! Nagyon szeretnék, de előreláthatólag Svájcban leszek Okt. 20-26.  :04: Egy barátomat látogatom meg. Akkor lesz itt a suliban ősziszünet...azonban még változhat a programtervetem....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: diki - 2008 Szeptember 15, 14:51:17
Antee! Olvastam, hogy videofelvétel is készült a fórumtalálkozón. Mikor,hol lehet megnézni?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 Szeptember 15, 14:59:29
     szia  kicsi Hisro! :2smitten:

De  jó  Neked.... örömmel látom  hogy   bemerítkeztél.. csodás döntés és csodás  érzés..az egész nap egy csoda...

Nagyon  aranyos vagy a képen...ilyenkor mindig kicsit " irigykedek" mert nekem azon a napon  MEGNYÍLT A MENNY !!!!
sz  szerint olyat éltem  át 10 évvel ezelőtt amit azóta is  állandóan  keresek  és nagyon  vágyom Rá.!
Olyan  csodás " fényt  ,szeretetet , melegséget, boldogságot,  biztonságot, örömöt ,tisztaságot"...
szavakkal  le sem  írható élményt  éltem át..  hogy tiszta szívből   Krisztusi szeretettel kívánom mindenkinek....
Tudom  Te is   alázatos ,boldog szolgája vagy az ÚR JÉZUSnak. Sok  írásodat  olvastam..
                                áldjon meg az ÚR  és őrizzen meg Téged minden  utadon..
                                                                                            :angel2:

                                                                                          
                                                                                sok szeretettel  ölellek  irene
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 15, 15:03:19
diki szia!   :030: De jó újra látni!!! Tényleg régen voltál erre felé.  :068: Isten hozott!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 15, 15:04:21
Antee! Olvastam, hogy videofelvétel is készült a fórumtalálkozón. Mikor,hol lehet megnézni?

Van egy topicunk:

http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,5.msg13636.html#msg13636
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 15, 16:46:30
Halleluja!Megvan az órarendem!Holnap kezdhetem a tanulást.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 15, 20:24:31
Orsi! Isten vezesen és áldjon meg a tanulásban! Sok sok örömed legyen benne.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 15, 20:27:22
Köszönöm!Ja és hozzá teszem,nem lehetetlen,hogy jövőhéttől cigány missziózni fogok hajdúböszörményben.Minden kedden.Ha Isten ezt szeretné,rábízom,akkor el fogja intézni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 15, 20:39:16
Orsi, ennek örülök a legjobban. Nem régen voltam én is a romák között, de hihetetlen mennyien kijöttek az utcára. Talán senki nem maradt a házba. Nagyon éhező szívűek. Isten áldjon meg a szolgálatodban is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 15, 20:40:49
Én is örülök,bár nem tudom a szüleim mennyiben fogják ezt támogatni,mert egy-két dolgot fel kell vállalnom cserébe.Én kész vagyok rá,de nem tudom a szüleim megengedik-e.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 16, 00:23:08
Szia Antee!  :01: Vége a melónak?
Mit szólsz milyen aktív a társaság ezen a kései órán?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 16, 00:24:54
Igen, aktívak vagytok, ennek nagyon örülök!  :igen:

Ma nem dolgoztam, :afro: de a héten végig fogok menni.  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 16, 00:29:07
Szia Antee!  :01: Vége a melónak?
Mit szólsz milyen aktív a társaság ezen a kései órán?

 ;)             Késői?

inkább korai
 :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 16, 00:35:41
Igaz, vannak akik már lassan ébredeznek! :06:
Én pedig aluszkákok. Mindenkinek gyönyörű, nyugodt, áldott éjszakát!
Sziasztok testvérkéim! :032: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 16, 01:01:00
Én délután lefeküdtem és 1/2 11 -kor ébredtem bevettem a gyógyszereimet,majd később eszembe jutott,hogy az injekciómat 8-kor be kellett volna adni, és utánna már kiment az álom a szememből,de az vigasztal,hogy a menyem is így :angel2: járt,és ő meg az ebédlőben szórakozik.Pedig holnap du-ra menni akar dolgozni,már mint ha eltud,mert,az ő lába is fáj. :004: :017: :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 16, 11:09:22
Mi újság?

-Elvoltam a konditerembe, képzeljétek kitartó vagyok- mert én gyorsan feladtam mindent ha nem tetszik valami.  :01: Elvoltam a siófoki szoc. otthonba és már vittem is a Bibliámat.  :01: Az ig. nő nem igen volt nyitott, hogy vigyem az Igét, de hitem, hogyha az Úr akarata, akkor nyitott ajtók lesznek. Még imádkozom érte. A telszámomat felírta, hogy megbeszélik. Csak nem tudják, hogy azon amegbeszéleésen az Úr is ott lesz.  :hehe:

-Ma annyira hűvös van, hogy be kellett melegíteni.

-Jó a kedvem, mert tudom, hogy Isten szeret és nem hagy magamra. A Jó Atyám szeme mindig rajtam van. Hát, lehet ettől jobb újság?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 16, 11:57:27
Ennél jobb újság nem lehet,mikor az Atya szeretete melenget minket ebben a hűs időben. :029: :028:



Kaptam egy kis feladatot,túrógombocot kel főznöm. :086: de olyan rég csináltam, hogy elfelejtettem.
Volna valakinek jó receptje, olyan ami nem lessz kemény és öt főnek elég, jó nagy étvággyal? :108:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 16, 12:10:35
Túrógombóc

Hozzávalók (3-4 személyre):
50 dkg tehéntúró
12 dkg búzadara
3 tojás
2 dl tejföl
zsemlemorzsa
olaj
porcukor


Az elmorzsolt túrót alaposan dolgozd össze a búzadarával, a tojások sárgájával és egy kis sóval. A masszát pihentesd, amíg a dara a nedvességtől meg nem duzzad. Ekkor lazán keverd hozzá a tojások nagyon keményre felvert habját, majd vizes kézzel formázz belőle gombócokat, s azokat lobogó sós vízben főzd ki. A zsemlemorzsát pirítsd meg kevés olajon, s a kész gombócokat ebbe forgasd. Simára kevert langyos tejföllel meglocsolva és esetleg cukorral meghintve tálald.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 16, 12:25:57
Mária nem gondolod,hogy éhes ember előtt nem illik kajáról beszélni,föleg olyannak aki szereti is a turó gombócot és lusta rá,hogy csináljon magának.Már olyan éhes vagyok.De hát már egyedül vagyok,és még tegnap
legalább volt kedvem főzni,mert Edit is szereti a pirított májat.Ma nagy nehezen rászánta magát és elment dolgozni,nem tudom,hogy fogja bírni.Pedig csábítottam, hogy csinálok borsópörköltet nokedlival.Ha ketten vagyunk mindig olyan kajákat eszünk,amit a fiam nem eszik meg.Ezt azért írtam,hátha ti éhesek lesztek.
 :027: :026: :036: :071: :121:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 16, 12:26:53
 :thanks: :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 16, 12:36:45
Én már megyek is főzni!

Hajrá Ermaha,főzésre fel!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 16, 12:38:19
ermaha....  és lusta rá,hogy csináljon magának.

Az Isten Igéje szerint éhen marad a rest ember.  :hehe:

Ircsi nektek meg jó főzést és jó étvágyat hozzá.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 16, 13:21:13
Sziasztok !

  Nálunk az az újság, hogy a férjem beszerzett pénteken délután egy 22 colos monitort, este pedig beállitott egy olyan videokártyával, ami hozzásegít ahhoz  :2funny:, hogy vegyünk még egy monitort  :nem: s hogy 2-en üljünk az asztalnál s mindenki azt csinálhat, amit akar. A férjem elfelejtette, hogy akkor kéne még 1 billenytűzet is, mert, ha ő játszani akarna, én pedig csak böngészni, akkor nem lesz elég egy keyboard  :020: . Mindez nem elég, mert a kedves párom letöltött egy need for speed játékot - ne kérdezzétek, melyik verziót, mert én nem értek az ilyenekhez -, és most azzal tölti a szabadidejét. Ezenkívül szombaton ismét megünnepeltük a kislányom születésnapját és kivételesen a férjem készített kaját   :igen: .
 Tegnap elromlott a hűtőnk fagyasztó része és asszem, hogy meghülyültem, mert nem érdekelt, tehát nem estem kétségbe, hogy most mi lesz a sok lefagyasztott kajával ( az utóbbi időben tényleg nem húzom fel magam semmilyen problémán). Imádkoztam Istenhez, hogy javuljon meg, vagy a párom tudja megjavítani s ne legyen komolyabb baja. És a párom csodák csodájára hamar hazajött a munkából és sikerült,  Istennek hála, megjavítania  :D .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 16, 13:33:22
Mi újság a beszélő anyósoddal?  :hehe: Arról nem írtál még semmi. Lesz Fórumtalálkozó, olvastad?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 16, 13:43:56
Eddig Edit főzött,hogy itthon volt.De bezzeg most!!!!Azért is kitolok vele,ugyan, éjjel 11-kor ellen tud-e állni a borsópörköltnek!!!!!
Mária felbuzdított az Igéd!--még 15 év alatt sem tanultam meg keveset főzni,pedig az hosszú idő.Ha nekilendülők,akkor majd nem 1 hétig kell ugyan azt enni.Ezért nem szeretek főzni.Az persze más,ha van aki megegye!!!  
IRCSIKÉM --nekem is van egy jó receptem,biztos nem ismered.Régen amikor a második fiam után vissza mentem Gyesről,nők között dolgoztam,mert a munkaköröm megszűnt.Ott mindig szokás volt és napi téma ki mit főzött.És mit hogyan kell csinálni.Mindenki azon volt mennyi idő alatt tud valamit megfőzni.Mert mindenki munka után este főzött ebéd helyett,meleg vacsorát,Nagyon sokat tanultam tőlük,gyorsan és finomat.,és főleg olcsón.Abba az időben a tej megaludt,nem úgy mint most és finom aludttej volt.Nálam soha nem volt szokás felforralni a tejet,mert a gyerekek nem szerették,csak a kakaót forraltam fel,vagy a karamellt.
Íme a recept::1/2 aludttej,felforraljuk és megfőzzük úgy mint a tejbegrízt,csak sűrűre,hagyjuk kihűlni,de melegen belekeverünk  1/2 vajat,majd amikor majdnem kihűlt akkor 1/4 kg túrót,vaníliás cukrot ízlés szerint.
Közbe megpirítjuk a prézlit ,és amikor kihűlt kanállal kiszaggatjuk bele és megforgatjuk,vagy gombócot formálva.Ugyan úgy lehet vaníliás tejföllel,vagy porcukorral enni mint a másikat.Persze nálunk ennyi nem volt elég duplázni kellet. A mai tejekkel nem lehet megcsinálni,csak a tehéntejjel.Nagyon menő volt nálunk.
Remélem én is meghoztam az étvágyatokat.JÓ ÉTVÁGYAT :fel: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 16, 13:49:12
Az anyósom szombaton délután elment a városba, annak ellenére, hogy nagyon fújt a szél, mivel ő nem szereti a társaságot, azaz senkit sem szeret vendégül látni, annak ellenére sem, hogy nem neki kell készítenie a kaját, nem neki kell költenie semmire. Sajnos ő nagyon pénzéhes  :060: , s nem elég neki az sem, hogy mindent mi fizetünk, még elvárná, hogy adjunk is még neki. Persze azért ő nem változik, tehat a mi beszélgetésünk úgy folyik, hogy kikéri valamiről a véleményemet s kb. 10 mondat után én is szóhoz jutok, szó szerint szóhoz  :03: .

Olvastam a fórumtalálkozót, de erről nem mondhatok még semmi bizonyosat .Én nagyon mennék, a férjemmel még nem sikerült közölnöm, mert se hall se lát játék közben, de van 1 hónapom, hogy ismertessem a felmerülő találkozó kisebb részleteit .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Szeptember 16, 14:02:04
Kedves Testvérek!

Az a helyzet, hogy jól érzem magam a bőrömben,holnap szabadságon leszek.
Vennem kell 60 eu-t,mert pénteken megyek Grácba egy keresztény konferenciára.
Csütörtökön még be kell jönnöm az irodába.
Hívott a reformátusz lelkész felesége,hogy jó lenne találkoznunk.
Ma imádkozunk a lányokkal mert tegnep nem értem rá.
További,áldott napot kívánok mindenkinek
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 16, 14:36:08
Ma van a feleségem névnapja. Mire hazajön csinálok neki rakott káposztát, mert szereti. Vettem neki egy kis parfümöt. Kellene egy kis virág meg süti. Úgyhogy sok dolgom van, de nem vagytok elfelejtve... :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Szeptember 16, 14:47:00
De kedves vagy!

Remélem a feleséged nagyon fog örülni neki. Nem, előröl kezdem a mondatot. A feleséged biztosan nagyon fog örülni neki. Legyen áldott az ünneplésetek, és szerelemben gazdag napot, hetet, évet, életet kívánok nektek.
Ja és boldog névnapot a kedves feleségednek.

Edit vagy Ditta?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 16, 14:51:58
Köszönöm, nagyon kedves vagy. Very nice. Editnek hívják.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 16, 14:54:05
Kérlek küldjél egy kis rakott káposztát én is szeretem nagyon,
Amúgy pedig sok boldogságot kívánok a feleségednek és persze az egész családnak,Nagyon sok áldással!!!!!.
Sok boldog névnapot neki!!! :017: :031: :rozsa2: :074: :092:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 16, 14:55:55
 :thanks: :031: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 16, 14:56:10
Kedves tothg !

 :012: :074:  Isten éltesse a kedves feleségedet !


 :2smitten:
Kingooo
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 16, 14:57:09
 :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 16, 15:11:20
Gábor nagyon sok boldogságot nektek!   :038:

Sok áldást minden Editnek!  :2smitten:

Ha pedig probléma adódna a vacsora maradékaival és nem férne be a hűtőbe.... a cím: Miskolc..... csak szólj mikor indítod majd nyitom az ablakot. Most nagy segítség lenne, mert nem tudok főzni a szülői miatt.  :120: :005: :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 16, 15:21:00
Drága Ermaha'
Köszönöm a jó ötletet,régen amig aludt a tej  én is csináltam itthon túrót,és örülök,hogy kedvet kaptál a főzéshez. :fel:



Szia Gábor!

Boldog névnapot feleségednek,küldök majd egy rakottkáposzta receptet,részben saját újjítás.Jó főzést neked is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 16, 15:23:28
Ha már ennyit főztünk lehetne nyitni egy főzős topikot,mit főzzünk ma? cimmel. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 16, 15:53:03
ermaha! írta: Mária felbuzdított az Igéd!--még 15 év alatt sem tanultam meg keveset főzni,pedig az hosszú idő.Ha nekilendülők,akkor majd nem 1 hétig kell ugyan azt enni.Ezért nem szeretek főzni

Akkor van egy jó tanácsom. Főzzél egy héten 3x és tedd be a hűtőbe és vedd elő két-három nap múlva, és nem azt eszed minden nap.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 16, 16:07:12
Köszike,de már próbáltam és még igy se ment.Valamikor 5 személyre kellett főznöm,és soha nem tudtam annyit főzni,hogy el ne fogyjon.Hétvégeken pedig ki mit kér volt. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 16, 16:10:21
Ha már ennyit főztünk lehetne nyitni egy főzős topikot,mit főzzünk ma? cimmel. :igen:


Ircsike! Sajnos nem igen tudunk topicot nyitni, mert csak ketten olvassuk át Antival az összes írást és egyenlőre ez is sok néha. Vannak különben szinte mindenre megfelelő topic. Köszönöm megértésedet.  :100: De már a Szabadon beszélgessünkben írtam is fincsi kaja receptet neked.  :121:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 16, 16:41:00
Bocsika :084: Megértem, ;) közben Anitval beszéltem praktikus tanácsokba lehet írni :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 16, 16:45:01
A "praktikus megoldások" topicba írhatjátok a főzéssel kapcsolatos dolgokat is!  :afro:

http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,251.msg18098.html#msg18098
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 16, 21:31:08
Most olvastam megosztom veletek:

"Kígyó lábakkal

A tudósok egy libanoni mészkőben találtak egy kígyót, melynek két lába van. A különleges lelet 85 cm hosszúságú, és a mai modern gépek segítségével egyértelműen bebizonyosodott, hogy a kígyó testéhez, két kisebb láb is tartozott.

Ez a hír sok tudósban megdöbbenést váltott ki. Bennünk, keresztényekben pedig örömöt! Az ateista tudományos világ azon dolgozik, hogy bebizonyítsa saját állításait, közben pedig akaratlanul is alátámasztja a Biblia hitelességét.

A Biblia azt írja a kígyóról: „átkozott légy minden állat és minden mezei vad közt: hasadon járj, és port egyél egész életedben!” 1 Mózes 3:14.

Tehát az Édenkert idejében a kígyóknak volt lábuk és csak Isten büntetése óta nincs. Csodálatos látni azt, hogy az Ige valóságos és minden részletre kiterjedően igaz.

Olyan természeti igazságokat tartalmaz, amit a tudomány csak nagy erőfeszítések árán, és sok idő múltán tudott csak bebizonyítani és megbizonyosodni róla.

Dicsőség legyen Istennek!"

Ide teszek egy linket, -ők agyalnak, de találtak kígyót aminek van lába Jeruzsálem közelében.
http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2000/0015/aktualis/akt3/akt3.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 16, 21:44:13
Erről én már hallottam, ill. olvastam pár évvel ezelőtt.

 Mária irta : Tehát az Édenkert idejében a kígyóknak volt lábuk és csak Isten büntetése óta nincs. Csodálatos látni azt, hogy az Ige valóságos és minden részletre kiterjedően igaz.
 

 Akkor az a hely az Édenkert lehet, ahol ez a kígyó él ?    :020:

 Végsősoron a Föld nem maga az Édenkert ?  Csak mi  :2tickedoff: tönkretesszük  :060: .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 16, 22:51:18
De jó! köszönöm Mária, hogy betetted a linket.
Egy újabb lelet, ami alátámasztja a Biblia hitelességét. Nesze ateista barátaim!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 16, 23:22:25
Hasonlóan mint a földdel kapcsolatban. Mire jöttek rá hogy a föld kerek, és a semmiben függ., csak el kellett volna olvasni:

Jób  26,7.  Ő terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé

Jób 18,18. A világosságról a sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elüldözik őt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 16, 23:28:05
Üdvözöllek Benneteket!

Ezentúl ha dalokat küldök az  'Egyéni dalok, versek és egyéb szerzemények' téma oldalon találjátok meg!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 16, 23:45:50
Figyelem!

 Akit érdekelne, feltettem egy új dalt az Egyéni dalok, versek és egyéb szerzemények téma oldalra! :137: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 17, 06:12:37
 :D
Kedves Testvérek!

Egy felvetése jó ötletet adott, aki személyesen akar velem megismerkedni, és egy kis sétán is résztvenni, szombaton - már most szombaton, tehát szeptember 20-án a Margit sziget feljárójánál a 26-os busz beálló várójában találkozhat reggel 10 órakkor.
Esőkabát ajánlott, mert nem megyünk fedett helyre.
1/4 11-ig várok, akkor elindulok a halastó irányába.
Minden kedves Testvéremet szeretettel várom.

Más:
Tudnátok abban partnerek lenni, hogy ezt a fórum adta lehetőséget angol tanulásra is felhasználjuk, ha az Adminok is jónak látják.
70 éves fejjel kezdő cipőben.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 17, 06:28:21
Jó reggelt mindenkinek!--én is olvastam a kígyóról,mégpedig nem régen valamelyik nap,az egyik laphoz tartozó  híreken,azt hiszem az iwiw-en vagy a nanán.Ma élő, kövek között talált kígyóról van szó.Amit ott találtak,tehát nem őskövületről.Ha többet értenék a géphez,akkor be tudnám tenni a linket.Akinek van egy ki e....e,mármint a keresztényeken kívül annak akik olvassák a bibliát,hogy Isten miért átkoz meg egy amúgy is csúszó mászó állatot.
Hisz ilyenre nincs szükség,ha valaki amúgy is csúszkál és mászik.--ehhez még tudósnak sem kell lennie valakinek!!!! :017: :fereng2: :071: :083: :morning: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 17, 07:15:08
Hadd legyek ünneprontó.
Ezt a kígyós hírt az evolúció számlájára is írni fogják sokan, hiszen az lesz a következő mese: "íme egy újabb bizonyíték a törzsfejlődésre, hogy az fajok változnak, alakulnak..."

Valószínüleg Isten ezt engedni is fogja, hogy kizárólag hitből lehessen elfogadni a teremtést és ne bizonyítékok alapján.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 17, 07:15:26
Jó reggelt mindenkinek!

ermaha! Segíteni szeretnék a linkek betételéhet, hogy hogyan kell.

1. lépés: A kurzort tedd a mondat elejére és nyomd le a bal egérgombot, majd házd lenyomvatartva és a végén engedd el. Ekkor látod, hogy kijelőlte tiszta kékkel az egészet.

2. lépés: Nyomd le a Ctrl gombot a bal kezedde, hagyd lenyomva és a jobb kezeddel egy pillantra nyomd meg a C betűt. Ha ez meg van, engedd el mind a kettőt.

3. lépés: Keresd ki az adott helyet ahová szertnéd bemásolni a már kimásolt szöveget.

4. lépés: Tedd a kurzort oda ahol írni szeretnél és nyomd le a Ctrl gombot amit nyomva tartasz és a másik kezeddel most a V betűt nyomd meg és máris betette a szöveget.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 17, 07:17:42
szia Gábor! Valójában igaz is, de a keresztényeknek bizonyíték a hit megerősítésében. Az meg nem számít a világ mit hablatyol össze. Térjenek meg! Torgyán mindig azt mondta:- Mondjon le! Mi meg azt, hogy Mondjon le a világról és TÉRJEN MEG az Úrhoz!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 17, 07:19:11
 :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 17, 07:53:29
Az Úr áldjon meg Mária,nagyon köszönöm és leírom,hogy el ne felejtsem,egyszer mindnyájan tökéletesek leszünk.Úgy se volt még arra példa,hogy valaki 60 éves korban kezd el tanulni,de Istennél minden lehetséges!!!!!
Van egy olyan program ami egy egész angol webet lefordít,és a múltkor a szomszéd gyereknek mutattam azt az oldalt,ami zászlóval magyar szöveget kiad,szóval az én Tomikámat kiakasztottam,sokáig kellett várni ,//akkor ő magyarázta el,hogyan kell ezt csinálni,de azóta már elfelejtettem//Majd elő keresem és berakom,hátha benne van a hírekben.Élő kigyó volt.Editnek is felolvastam.

MÁS.---Szóval Mi történt,már csak azért,hogy jó legyen a kezdése a napnak..--Egy kis vidámság!!
Tegnap este már késő volt,8 óra.Át vánszorogtam a másik oldalra/pár méter/a szomszéd asszonyomhoz,mert elfelejtette átküldeni a fiát.És járni is akartam.A gyereknek pont szülinapja volt/tudtam róla/,de nem gondoltam,hogy épp most van ott vendég.A gyerek jól letolt,minek szenvedtem át magamat és miért nem hívtam fel telefonon,jött volna rögtön.Szóval az orvoshoz kellene elvinni a zárójelentést és receptet elhozni.
Leültem és a macskájuk békésen aludt mellettem,megmutattam neki az ujjamat,Igy szoktam,hogy én vagyok,és ne strapálja magát.Na szóval beszélgettünk,a gyerekek pedig viccelődtek,3-an vannak.Mindenben ami anó h...ség,velük benne vagyok.Az anyjuk már feküdt,én ott ültem a rekamié végén,a macska mellettem,és akkor érzem valami nehéz került a combomra odanézem,egy nagy egér ,kb 10 cm-hatalmasat ordítottam a szomszédasszonyom pedig elkapta,a szerencsétlen macska pedig nyávogva menekült!!!!!Mind a három gyerek utánna a macskának rögtön elkapta a lány,és felvette cirógatta.Majd mire észhez tértem a szomszédasszonyom fuldokolva mondta,csak meg akarta mutatni,hogy Mirci mit kapott születésnapjára és hogy vele alszik azóta//mármint a macska egy műegérrel//Nem győztem szidni a szomszéd asszonyomat,mondtam neki,igy is el vagyok kaparva a macskátok előtt,mert én nem veszem fel,és mit gondolsz,szegény hogy megijedt az én ordításomtól,ezután még aludni sem tud rendesen.Egy szóval,frászt kapott tőlem a macska.
Hát nem tudom el tudjátok e képzelni,de oltári sztori volt,mind a 3 gyerek veszekedett az anyjukkal,hogy megijesztette a macskát.A macska mindenki kedvence és nebáncsvirág,még nagyon kicsik voltak amikor kapták
az anyjuktól. :009: :138: :fereng2: :fetreng: :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 17, 10:09:27
Mi újság felénk? Most jöttem haza a konditeremből. Másfél órát edzettem ma a gépeken. Valahogy így nézek ki ilyenkor:  :103: :114: De néhány perec és akkor így:  :043: :040:

Most megyek hallgatni valami jó tanítást és ha olyan és megragad, akkor megosztom veletek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Szeptember 17, 10:18:30

Én, mindjárt a nyakamba veszem a várost, és keresek egy fodrászt, aki kimelirozza a hajam.Utánna egy kozmetikus keresek, aki kisimítja a ráncaimat. :?: :fetreng:
 :129:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 17, 11:16:47
Ma kicsit morcos vagyok :2tickedoff:, tegnap nem sikerült a túrógombóc kemény lett.
Pedig úgy csináltam..... :118: De nem adom fel, azért is főzők ma valami finomat :afro:
A gombócnak meg :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 17, 11:30:40
Drága Ircsi!

Ha ilyesmit csinálsz mindig csinálj próbafőzést, egy kis gombóccal és akkor még tudsz bele tenni folyadékot vagy sűírítőanyagot amire szükséged van. Így mindig finom lesz az étel addig javítgatod míg tökéletes nem lesz.  ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 17, 11:33:01

Én, mindjárt a nyakamba veszem a várost, és keresek egy fodrászt, aki kimelirozza a hajam.Utánna egy kozmetikus keresek, aki kisimítja a ráncaimat. :?: :fetreng:
 :129:
 

Katikám, a kozmetikus telefonszámát, majd oszd meg velünk is.  :076:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 17, 12:06:09
Kati! Te gyanús vagy! Csak neeem?  :056: :048: :075:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Szeptember 17, 13:25:57
Sziasztok Testvérek!

Képzeljétek el, a gyermekem ma volt először az óvodába. Nagyon tetszett neki. Hála az Úrnak jól beilleszkedett és megevett mindetnt. Amikor ebéd után mentem hozzá, boldogan mutatta, hogy milyen szép tisztára mosta a fogát. Otthon általában én szoktam mosni este a fogát, és most nagyon büszke volt magára.
Ezek apró dolgok, de nagyon nagy örömet tudnak okozni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 17, 14:04:30
Milyen csodás élmény ez úgy az szülőnek mint a gyerekének.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 17, 18:45:33
Drága Ircsi!

Ha ilyesmit csinálsz mindig csinálj próbafőzést, egy kis gombóccal és akkor még tudsz bele tenni folyadékot vagy sűírítőanyagot amire szükséged van. Így mindig finom lesz az étel addig javítgatod míg tökéletes nem lesz.  ;)

Évikém leirom neked az első palacsitámat,ugyan ezt a tanácsot kaptam,1/2 literről indultam és 5 liter lett belőle.Akkor 18 voltam,mamám feküdt,mert combnyaktörése volt,és dirigált.Én mindig odavittem neki,majd félliterből,őt liter lett,mindenki jól lakott voltunk rá 7-en.Hát igy kell főzni tanulni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 17, 18:53:33
Kati! Megszépültél?  :069:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Szeptember 17, 19:01:45
A fodrász összejött,de a kozmetikus nem,viszont jót beszélgettem a fodrásszal,utánna pedig a református lelkésszel.A kedvem töretlen,mert az Úrra nézek szüntelen.
Imádkoznák veletek,de a hangszóron keresztül hallanálak benneteket,és ugy gondolom ez nagyon zavaró lenne. :035: :127:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 17, 23:55:58
Örülök, hogy szépültök, épültök a mi Urunk dicsőségére!
Ma engem nagyon-nagyon letoltak a munkahelyemen egy szerintem apróság miatt,  :062:
aránytalanul nagy balhé volt. Ezért nincs túl jó kedvem, de hát ilyen is van!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 18, 00:36:29
Sajnos a legtöbb munkahelyen előfordul ilyesmi. :118:
Az ÚR adjon vígaszt neked!

Egy autószalon tulajdonoshoz bement két alkalmazott, hogy fizetésemelést kérjen.
A tulaj lelőtte mind a kettőt...szörnyű, hogy mik vannak.  :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 18, 07:47:25
Drága Hilda!

Az Úr adjon vígasztalást a szívedbe! Sajnos, hogy mindig a főnöknek vagy egyes embereknek van igazuk. Egyet ne felejts el most a rossz hangulatodban. Az Úr volt a te tanud! Ő ott volt és az számít, hogy előtte rendben vagy. Hibázunk mindannyian, de mások hiábi mindig gerendák! Most te hibáztál, de mások gerendának látták ezért volt aránytalan. Hagydd, hogy Isten vígasztalása költözzön a szívedbe és meglátod hussss, el is repül. Ne hagyd magad, hogy a gonosz legyőzzön! Mi szeretünk és hordozunk az Úr előtt.

Legyen szép a mai napod! Szálljon rád az Úr öröme és a Szent Szellem vígasztaljon meg! Töltsön be hatalmas erővel!

 :084: :084: :084: :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 18, 08:03:06
Mindenkinek legyen egy áldott szép napja!

Jó tanács:
- Ahhoz, hogy szép napod legyen, ne hagydd, hogy a sátán munkálkodjon körülötted és a szívedben.
- Ne hagydd, hogy a sérelem, harag tomboljon és magot szórjon! Vigyázz, te fogod learatni!
- Ha megbántottak, jusson eszedbe ezt érezte más is amikor te bántottad meg!
- Bocsáss meg annak, aki megbántott! Nem számít ki követte el!
- Nem számít, hogy nem értenek veled mindenben egyet!
- Ha rossz a kedved, énekelj az Úrnak!
- Legyél kedves mindenkivel!
- Ne feledd, Isten mindent megold!
- Jusson eszdbe az Isten parancsa! Ne csak tudd, gyakorold is!

Meglátod, mennyivel jobb lesz a napod! Neves ki a gonoszt!  :hehe:

 :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 18, 08:39:25
Mindenkinek legyen egy áldott szép napja!

Jó tanács:
- Ahhoz, hogy szép napod legyen, ne hagydd, hogy a sátán munkálkodjon körülötted és a szívedben.
- Ne hagydd, hogy a sérelem, harag tomboljon és magot szórjon! Vigyázz, te fogod learatni!
- Ha megbántottak, jusson eszedbe ezt érezte más is amikor te bántottad meg!
- Bocsáss meg annak, aki megbántott! Nem számít ki követte el!
- Nem számít, hogy nem értenek veled mindenben egyet!
- Ha rossz a kedved, énekelj az Úrnak!
- Legyél kedves mindenkivel!
- Ne feledd, Isten mindent megold!
- Jusson eszdbe az Isten parancsa! Ne csak tudd, gyakorold is!

Meglátod, mennyivel jobb lesz a napod! Neves ki a gonoszt!  :hehe:

 :084:

Köszönöm!

Így legyen
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Szeptember 18, 08:48:58
Teszem a dolgom,és az jött fel a szívemben,hogy milyen hálás vagyok az Úrnak,hogy a munkahelyemen kivülil is van életem és NEM IS AKÁRMILYEN.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 18, 10:39:52
Köszönöm! Nagyon drágák vagytok testvérkéim! :2smitten: Áldjon meg az Úr benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 18, 10:55:48
Kedves Hilda !

 Ne légy szomorú, márcsak azért sem, mert te tudod, hogy nem nagyot hibáztál, de a főnököd nem tudja, hogy ő nagy butaságot követett el azzal, hogy nagyon felfújta a dolgot. A legtöbb ember azt gondolja, ha hatalmas patáliát csap mások előtt, akkor majd felnéznek rá, pedig ez igazából nem így van.
 Az én munkahelyemen is voltak emberkék, akik nem baj, ha elkéstek nem szólt nekik senki. Ám, ha én késtem kb. 5 percet, akkor már csúnyán néztek rám, nem beszélve arról, amikor hibáztam, de az Úr nagyon jóságos és mindenkinek megfizet :).  AZ Úrban bízva megvigasztalódunk. És, aki nem dolgozik az nem hibázik  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 18, 11:07:47
Szia Hilda!

Fel a fejjel bizony ugy van ahogy Kingo is írta,sokszor magam is jártam igy,ilyenkor a legjobb ha megbocsájtol és elkezded álldani a főnököd.A szeretet legyőzz mindent!

Áldott napot neked!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 18, 11:12:16
Köszi, már nagyjából túl vagyok rajta!
Nagyon kedvesek vagytok! :092:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 18, 11:55:36
Hilda! Csak azt nem írtad, hogy hogyan reagáltak ma rád, amikor bementél? Várom a fejleményeket. Egy ilyen lány mint te, akin így ragyog Isten dicsőséges fénye, azt nem szereti a világ. Hát ez van. Akkor most mi a jobb, ne ragyogj a kedvükért, vagy ragyog és nem kerülheted el az olyant mint a tegnapi?

Engem nem a világ támad, mert keveset vagyok közöttük. Nem dolgozom a világnak. Engem a testvérek támadnak. De nem nagy ügy. Van mit az Úr elé vinnem. Hát, nem unatkozom.

Jézus azt mondta, jajj annak akiről mindenki jót mond! Hát nekem akkor nem jajj.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: josi777 - 2008 Szeptember 18, 14:57:32
Szia Hilda!  Az Úr adjon neked békességet az ilyen pillanatokban. Az én főnököm egy nyugalmazott  kiképzőtiszt a megszokott hangnem általában az üvöltés, megalázó szavak használata egy mondatban 12  szer 16  szavas mondatnál    :pirul:   megszívja  magát és üvölt fél órát  :2tickedoff:  Én ilyenkor türelmesen várok, nem  teszek semmit. A megoldás az Úr ezében van.  Magamban imádkozok, hogy nyugtassa meg és    egyszercsak elhallgat. Ennyi   :igen: :ima05: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 18, 17:34:22


Évikém leirom neked az első palacsitámat,ugyan ezt a tanácsot kaptam,1/2 literről indultam és 5 liter lett belőle.Akkor 18 voltam,mamám feküdt,mert combnyaktörése volt,és dirigált.Én mindig odavittem neki,majd félliterből,őt liter lett,mindenki jól lakott voltunk rá 7-en.Hát igy kell főzni tanulni.

Na ez jó lehetett, de mire kisütöttetek annyit..... :035: :040:
Nekem is volt alkalmam egy gyakorlaton hasonlóhoz, egyszerre 7 sütőben amíg 200db nem lett, és volt vagy 38 fok meleg.
Hát elég furán voltam a végére.  :003: :127: :140:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 18, 17:40:07
Köszi, már nagyjából túl vagyok rajta!
Nagyon kedvesek vagytok! :092:

Drága Hilda!

Ez tényleg nagyon rosszul tud esni, és régebben engem is nagyon felhúzott minden igazságtalanság.
Mostanában nagyon érdekes a dolog, mikor egyszer volt ilyen arra gondoltam, nem bántódok meg azért sem, nekem sokkal többet elnézett Jézus. és furcsa módon azóta nem is nagyon történik ilyesmi, de ha valakire haragudnom kellene azt mondom: Ennek ellenállok az Úr Jézus nevében, és megtagadom ezt a késztetést magamban, én halott vagyok, az meg nem haragszik senkire.
A munkahelyemen elég gyakori az őrület, de mióta így csinálom, dicsőség az Úrnak, teljesen immunissá tett erre.  :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 18, 23:15:56
Most már teljesen meghatódtam, hogy törődtök velem! Nagyon köszönöm, jól esik! :2smitten:
Lecsengett a dolog, ma már nem nagyon foglalkoztak vele, amúgy ez nem jellemző nálunk, de most pont kifogtam egy ilyen pillanatot.
Már vége! Halleluja! :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Szeptember 19, 10:59:32
Sziasztok!

Félóra múlva indulók Grácba. Hiszem,hogy az Úr akaratából megyek.
Szívem, fülem nyítva tartom,hogy minden üzenetet amit az Úr készített számomra át vegyem.
Egyre jobb napok jönnek,hisz nem sokára megyek Újkigyósra is a tesók közé.
Az Úr uralkodik,és amit amit megígért az meg is lesz.
Legyetek áldottak,és szeressétek egymást.
 :016: :017: :029: :027:
Szeretettel Kati
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 19, 11:00:23
Jó utat kedves Kati!  :088: :080:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Szeptember 19, 11:02:09

Köszönöm
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 19, 11:15:47
Kedves Kati!


Kívánom az Úr gazdag áldását utadra,tölcsön be,hogy csurdultig legyél vele.
Jézus vére fedezzen be,és az angyalok vígyázzanak rád!
Áldott napokat az Urban!


Szeretettel   Ircsi :afro: :044:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 19, 11:25:39
Szia Hilda!

Örülök,hogy megoldodtak a dolgaid,dycsőség az Urnak! :029: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 19, 14:52:08
Sziasztok!Meg volt az első gyakorlatom a bölcsődében.Azt,hogy abban a bölcsiben,a bölcsin belül abban a csoportban lehetek gyakorlaton,ahova jártam csak is Istennek köszönhetem.isten befogott.Nagyon aranyosak a gyerekek.Bár most sokan hiányoztak.Szerintem Isten nem véletlenül hívott ebbe az irányba.Hétfőn is megyek.Már várom nagyon.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 19, 15:20:15
Kedves Orsi!

Isten gazdag áldása legyen tanulásodon veled eggyütt örülünk.Jó,hogy megtaláltad és szereted csinálni amit tanulsz.

Szeretettel  Ircsi :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 19, 16:58:04
Áldott hétvédét mindenkinek!

Szeretettel  Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 19, 18:09:18
Katikám,nagyon jó alkalmat kívánok neked .Az Úr adjon védelmet ,békességet és takarjon be az Ő Vérével.Legyen az alkalmatok az Ő dicsőségére! :078: :116:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 Szeptember 19, 18:16:42
Sziasztok!Elkezdtem szeretettel reklámozni az oldalt,ugye nem baj? :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 19, 18:18:45
Szia Meli 77! Bizony nem baj! Sok áldott testvért várunk ide.  :031:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 19, 18:19:21
Orsi! Sok örömöd legyen a munkádban.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 20, 15:51:36
Szia Anti, kedves a kérdés.
Nem kerülte, sőt, nagyon jól aludtam, és felébresztett, megcsináltam, aztán megint jól aludtam, aztán elmentem a megírt helyre, aztán vártunk ketten az Úr meg én, a megbeszélt időig, közben jó akkurátus lépésekkel sétáltam, aztán fél távot begyalogoltam még a sziget közepéig, aztán haza hozott a 26-os busz.
Aztán most jót derültem, amikor a bejegyzésed elolvastam Oswald Chembersnél.  :D

Köszönöm a kérdésed.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 20, 16:30:22
 :2smitten: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 20, 17:34:12
Mami! Én szívesen találkoztam volna veled és hitem szerint hatalmasat beszélgettünk volna a Bibliáról. Jól el szórakoztunk volna, dehát a szombat reggeli munka, meg nagy a távolság. Ellenben ha igaz és Isten is úgy akarja, akkor a következő szombaton felmegyünk Bp re. Egy alkalomra vagyunk hívatalosak. Az Üllői úton. Ha  van kedved.  :019: :018: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 20, 17:37:15
http://www.zoom.hu/cikk.php?cikk=26703
Hónapokra leáll a hadronütköztetőSzombat, 2008. szeptember 20. 17:27

Egy nappal újraindítása után szombaton ismét le kellett állítani a világ legnagyobb részecskegyorsító berendezését, a nagy hadronütköztető gyűrűt (LHC). Az újabb meghibásodás miatt két hónapig nem működhet a berendezés.

Mint ez Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) szóvivője, James Gillies közölte, valószínűleg elektromos csatlakozási hiba miatt történt a meghibásodás, a gépezet javításra szorul.

Az LHC-t először szeptember 10-i üzembe helyezése után néhány nappal állították le a hűtőrendszerben keletkezett áramellátási zavar miatt.
A részecskegyorsítóban "mini-ősrobbanást" kívánnak létrehozni. A kutatók szerint ugyanis 13,7 milliárd évvel ezelőtt egy aprópénz-érme nagyságú objektum robbanása indította el a folyamatot, amely a csillagok, a bolygók és az élet kialakulásához vezetett.

A 6,4 milliárd eurós (1530 milliárd forintos) kutatási programban csaknem kétezer tudós vesz részt. Az egyik kérdés, amire választ keresnek, hogy az univerzum keletkezésekor az első milliomod másodperc előtti időben létező anyagnak milyen volt a sűrűsége és a hőmérséklete.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Szeptember 21, 22:43:10
Szerintem itt is látható, hogy a Föld mennyire szenved az emberek hülyesége miatt. Inkább bölcsességért imádkoznának, hiszen a régi embereknek is adott Isten bölcsességet, pl.: Péter apostol levelében írja, hogy minden vízből és víz által teremtetett. És a tudósok kijelentették nem olyan régen, hogy az élet a vízből fejlődött ki.
Vagy megfigyelhetjük Salamon bölcsességét, melyet Istentől kapott, szinte mindent tudott a világról.
Jób könyvéből olvashatjuk

4.  Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!
 
10.  Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ? villáma.
11.  És az köröskörül forog az ? vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén
Ebben a részben is honnan tudták akkoriban, hogy körbe megy a földön a felhő.

De mindebből mégis egyet tudok mondani, ami a szeretet himnuszából való:
2.  És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.

Szerintem ez az egész a Sátán munkája, hogy olyan haszontalan  dolgokkal foglalkozzanak az emberek, amikre úgy sem kapnak választ, ahelyett, hogy a Szeretért munkálkodnának.

Boldogok, akik nem látnak és hiszenk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 22, 10:01:45
Ti hogyan látjátok azt, amikor a sport események hatására ordítoznak, sikoltoznak és fügyülgetnek ész nélkül?
Mert épp berugta, bedobta, bevitte vagy beütötte a labdát. Ilyenkor egymás nyakába borulnak és csókolgatják egymást.

Az ilyennek nagyon örülnek, de a gyermekük születésénél vagy éppen az esküvőjükön nem örültek ennyire.
Hasonló ahhoz az örömhöz, mikor a nukleáris rakétát amely feléjük tartott, sikeresen lelőtték és az Óceánban esett.  :118:

Engem nagyon zavar az efajta dolog. Ti hogy vagytok ezzel?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 22, 10:49:49
Üdv mindenkinek!
Tegnap jöttünk meg Graz-ból, ahol volt egy háromnapos tanítás a párválasztásról. A tanítás mellett rengeteg bizonyságot hallotunk arról Isten milyen sokféleképpen képes összehozni egy párt. Úgy gondoltam ezen a aterületen sokmindent láttunk, de újra rádöbbentett Isten, hogy közel se ismerjük az ő útjait annyira, mint amennyire gondoljuk...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 22, 10:57:10
Ti hogyan látjátok azt, amikor a sport események hatására ordítoznak, sikoltoznak és fügyülgetnek ész nélkül?
Mert épp berugta, bedobta, bevitte vagy beütötte a labdát. Ilyenkor egymás nyakába borulnak és csókolgatják egymást.

Az ilyennek nagyon örülnek, de a gyermekük születésénél vagy éppen az esküvőjükön nem örültek ennyire.
Hasonló ahhoz az örömhöz, mikor a nukleáris rakétát amely feléjük tartott, sikeresen lelőtték és az Óceánban esett.  :118:

Engem nagyon zavar az efajta dolog. Ti hogy vagytok ezzel?

Én voltam olyan meccsen, amellyen gyülekezet mérkőztek meg egymással. Semmilyen szinten nem hoz lázba a futbal, de akkor teljesen bezsongtam, én is üvöltöztem, főleg a vége felé. Számomra nagy élmény volt. Ezzel ugye nincs semmi baj, viszont, hogy miért nem örülnek ennyire a fent említett példákban, azt nem tudom. Akiket én ismerek azok örültek. MOndjuk más az, amikor két percben sorsdöntő izgalom van belesűrítve és más amikor a nagy öröm eloszlik egy nap eseményeibe, mondjuk egy esküvőbe. Elég furcsa lenne, ha valaki végig üvöltözné az esküvője napját.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 22, 10:58:10
Gabikám,ha nem esik nehezedre írhatnál a tanítások tartalmáról,engem személy szerint érdekelne,de azt hiszem másokat is.Az Úr áldjon meg és adjon időt rá neked!!! :135: :031: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 Szeptember 22, 11:21:40
 :088: szia  Gábor! -javítottam Gézáról modi-

Köszi  a beszámolód..Abban  a helyzetben vagyok,  hogy magam  sem tudom  mit akarok..
Azt igen  ,hogy  egyre  nehezebben viselem  az egyedüllétet. Főleg  ,hogy  53  évemmel  és  betegségeim miatt sokszor  jó lenne egy segítő -hívő  társ.
Ciki  ,sőt sokszor  tabu a gyülikben a párválasztás. Tényleg  tanácstalanok  vagyunk  sokan, de nem tudjuk  biztosan
hogyan is illene elindulni ezen az úton.
 Vajon mi az ÚR terve?   Ismerem Pál leveléből az ígét .....a Kor.-i levélből......de sok tényező  van  ami életemre személyesen  vonatkoztatható és sok kérdésre szeretnék  még választ...
A 3 nap alaltt biztosan több  látásból lehettél   részese ,kérlek  ha módodban áll,  küldd ,va
Üdv mindenkinek!
Tegnap jöttünk meg Graz-ból, ahol volt egy háromnapos tanítás a párválasztásról. A tanítás mellett rengeteg bizonyságot hallotunk arról Isten milyen sokféleképpen képes összehozni egy párt. Úgy gondoltam ezen a aterületen sokmindent láttunk, de újra rádöbbentett Isten, hogy közel se ismerjük az ő útjait annyira, mint amennyire gondoljuk...
gy add tovább. :08:
Hálás  lennék , ha akár  priviben is megosztanál egy-két tanácsot, intelmet.
Nagy örömmmel venném..
                                     az ÚR  áldása  legyen  velünk
                                                           
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 22, 11:24:08
Tothg nem egyenlő Tóth Gézá-val.

Tothg = Tóth Gábor! :D

Igaz, cseles, mert a "G" betű alatt több név is esélyes!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 22, 11:33:53
Hát ha akarjátok és Antee is beleegyezik írhatok róla, bár ez akkora téma, hogy nem tudok mindenről írni. Mindemképpen kell egy kis idő, amíg feldolgozom az anyagot. Van egy pár dolog, ami számomra is újdonság volt. SZívesen írok róla.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 22, 11:36:08
Már hogyne engedném meg? :D
Akár ide is írhatod, vagy a beszélgessünk szabadonba.

Ahogy tetszik!  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 22, 11:37:29
Ha kész vagyok észreveszitek... :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 Szeptember 22, 11:49:27
 :08:BOCSÁNATOT  KÉREK   a név elírás miatt  ...sajnálom.  kedves Gábor  :063:

Annál is inkább szégyenlem, mert Gábort  személyesen is ismerem ..és a kedves feleségét  is..  alázatos ,kedves szolgálói  az ÚRnak. Még sok -sok áldást kívánok  erre az építő  munkára..

 Pakson  is több  ALKALMON  voltunk együtt... a GYÜLINKBEN is taliztunk.........Tolnán....

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 22, 11:51:02
Antikám,Gabikám :017: :taps: :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 22, 11:55:48
:08:BOCSÁNATOT  KÉREK   a név elírás miatt  ...sajnálom.  kedves Gábor  :063:

Annál is inkább szégyenlem, mert Gábort  személyesen is ismerem ..és a kedves feleségét  is..  alázatos ,kedves szolgálói  az ÚRnak. Még sok -sok áldást kívánok  erre az építő  munkára..

 Pakson  is több  ALKALMON  voltunk együtt... a GYÜLINKBEN is taliztunk.........Tolnán....



Jééé, bocsáss meg Irene, de nem ismertelek meg, csak most, hogy mondod. Már régen nem találkoztunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 22, 12:34:12
Én úgy gondolom  a Hogyan találom meg a jövendőbelimet  topicba kellene írni. Én párban élek, de nem árt tanulni. Hátha hasznáa leszek másoknak vele.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 22, 12:38:16
Oké abba a topcba fogok írni.
Én is amikor elmentem, nem igazán érdekelt a téma, de nagyon megmozgatott, mikor hallottam, ráadásul vezetőknek is szólt, hiszen ebben a témában is alaposan helyükön kell, hogy legyenek. A tanító Franz Lippi és csapata volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 22, 12:52:54
Fantasztikus szolgálók. Alen Vinsent mesélte, hogy az Úr, hogy megszégyenítette a női szolgálókkal kapcsolatban. Ő is az a vaskalapos férfi volt, aki mindig azt tanította, hogy a nők ne szolgáljanak a gyüliben, hanem hallgassanak. Nagyon keményen tartotta ehhez magát. Sőt!

Megpróbálom a lényeget leírni. Tanulságos.

Egy alkalommal meghívták őt vengédszolgálatba valahová. Azok is úgy viszonyultak a női szolgálókhoz mint ő. Amikor még valaki előtte prédikált, az Úr szólt Alenhez. Azt mondta neki, hogy most nem te fogsz szolgálni, hanem a feleséged! Telejsen összerezzent ettől, nem akart hinni a fülének. Akkor elkezdett alkudozni az Úrral, hogy ezek a férfiak akik itt vannak, megbotránkoznak és fölkelnek és elmennek, őt sohatöbbé nem hívják meg. Akkor az Úr megkérdezte tőle: -Te vagy Isten vagy én? Majd Isten újra megismételte neki: Most nem te fogsz szolgálni, hanem a feleséged! Alen még mindig meg volt döbbenve és odasúgta a feleségének, hogy az Úr mit mondott. A felesége pedig visszasúgta: Tudom, nekem is szólt az Úr! Alen akkor felkelt amikor rákerült volna a sor, és bejelentette mindenki megdöbbenésére, hogy most nem ő szolgál. A felesége elkezdett prédikálni és nem rohant el senki. Az Úr hatalmasan kiáradt rájuk és valami elképesztően betöltötte őket, amit nem ismertek addig. Senki nem rohant el. Alen azóta nincs a női szolgálók ellen. Isten hatalmasan megáldotta ezután.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 Szeptember 22, 13:11:08
 :105: Igen  Mária, ez jó  ötlet, jó dolog ha az atyafiak egyetértésben  élnek..
az őszinteségedért és toleranciádért külön  köszi :2smitten:
-én is teljes szívből  szeretném  szolgálni az Urat...de hogyan könnyebb?.... "együtt vagy egyedül" ?..............


Gábor!  ---- az ÚR  útjai  kifürkészhetetlenek..... én hálát adok  minden útért, tervért, kapcsolatokért, ami  épülésünket
                 szolgálja.
                 
Olyan  csodás az ÚR JÉZUS  SZERETETÉBEN  járni  bárhol vagyunk..
Tegnap  pl.  a Pestszentlőrinci  AGAPÉ GYÜLIBE VOLTUNK  A KISLÁNYOMMAL  aki  itt tanul  a G.D. Főiskolán.
Hála...az ÚR  hatalmasan  munkálkodik minden  Őt kereső  szívben...Mária  és Márta  példájából szólt az íge.
hogyan futunk  naponta  ,mert muszáj ....beköszönünk  az Úr  Jézusnak .. bocs de sietek....
-vagy leborulunk szent lábaihoz és figyeljük  ,csendben ,bizalommal ahogyan  irányítja  lépteinket  napról-napra

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 22, 13:19:45
Drága Irene! Jobban vagy már?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 22, 13:25:24
Mária te is szoktál menni, mikor jön Alan magyarországra, mert én is szoktam...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 22, 14:08:35
Én szeretem hallgatni a tíntásait, mert nagyon építőek és nagyon áldottak. Dávid Sátorába szoktak menni Paliékohoz
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 22, 14:34:26
A Nemes Pali volt nekem pásztorom 8 évig. Most csatlakoztunk ehhez az apostoli csoporthoz, bár régebben ismerjük őket. Lehet, hogy egy összejövetelen együtt voltunk ott, ha te is voltál ott... :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Szeptember 22, 14:57:28
Áldjon az Úr Gábor!

Én is  ott voltam Gráz-ba,és a Neme Pali a pásztorom.
Szerintem is, nagyon jól sikerült konferencia volt.
Ugy tudom,hogy  Paliék a Rádió Sansz-ban lefogják adni a tanítás.
 :043: :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 Szeptember 22, 15:23:46
KATIKÁM ! 

KÉRLEK  navigálj ,  mert  nagyon  szeretném  hallani a tanítást,, és mutass utat  ,hol van az a Rádió Sansz..?

 Köszi                              szeretettel    puszillak                :2smitten:


Köszönöm   Drága  Marika ,jól  vagyok a  körülményeimhez képest.  Tudom az ÚR egyengeti  útjaimat ...és vigyáz rám..

A hálaadás  TOPICBAN  leírtam .....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 22, 15:34:04
Tothg testvérem! Nagyon várom már én is milyen kijelentéseket vettél a párválasztással kapcsolatban...
 :076: :129:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2008 Szeptember 22, 15:41:03
Drága Iréne!

A Google-ba beirod,hogy rádó sansz és már ott is vagy.
Jó lesz veled találkozni.Kivánom,hogy épülésedre legyen a rádió hallgatás
Sok puszi Kati
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 22, 16:23:22
Beteszek egy linket, most kaptam e-mailbe. Nézzétek a gitáros fiút a kék képen.

"Sziasztok!
 Megdöbbentő képet küldök át Nektek. Előző hétvégén Székesfehérváron voltunk a rock fesztiválon evangélizálni.
 A gyüliből többen ott voltunk és az egyik Tesónk egy újságnál dolgozik és Ő több fényképet készített. Az egyik fényképen döbbenten fedeztük fel, hogy egy démon "lencsevégre" lett kapva Isten kegyelméből. Ez a szólógitáros / nem messze voltam tőle/ a haját előrecsapva kezdett el gitározni, mialatt a kék vények villództak.
  Ezt a pillanatot kapta el az .......
 Ekkor énekelte az együttes, hogy  ... nemsokára az ítélt következik, ami után nincs semmi.
 A mondat első fele igaz, de a második fele hazúgság a pokolból és ilyen démonokkal lesz tele, mint ami látható. Ez nem játék.
  Ha rákattintasz erre a web oldalra, akkor láthatod a képeket és a cikket is.


http://baptista.hu/szekesfehervar/szsator.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 22, 16:28:31
Brrrrr! Tényleg az lenne? Milyen jó, hogy amúgy láthatatlanok! :140:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 22, 16:52:02
Én miért nem látok semmit sem a képen? Csak a haját látom, ahogyan rávilágít a kék fény.
Próbáltam beleképzelni egy démont, de még úgy sem ment.  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 22, 16:57:45
Szia Anti!

Borzasztó még nézni is,pedig ott van,ha jól mégnézed egy kutyafej. :nem:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 Szeptember 22, 18:06:50
Szia Anti!

Borzasztó még nézni is,pedig ott van,ha jól mégnézed egy kutyafej. :nem:

Sziasztok.Én sem látok különösebbet rajta....talán jobb is.Viszont volt digi szellemfotóm még tavaly,nagyon megijedtünk :02:!És azonnal töröltem.Soha ne jöjjön elő álmomban sem.(a férjem felett egy letakart arcú intésre feltett kezű alak)Szerintem erre nem vagyunk túlzottan felkészülve.Viszont némelyeket meg csak , rettentéssel... :118:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 22, 18:51:20
Képzeljétek mesélte az anyósom, aki nagy pletykalap rajongó, hogy egy amerikai férfi nagyon félt a világvégétől, melyet a részecskegyorsítóval harangoztak be  :hehe:, és eladta mindenét s csináltatott magának egy sírkövet s nem lett vége a világnak s csak a sírkővel maradt   :2funny:    :060: 

 Én nem is vártam sokat ettől az egésztől s mindjárt tudtam, hogy emberek hülyítéséről szól az egész. Bejött. Milyen jó nekünk, aki bízunk az Úrban és nem dőlnk be mindenféle ostobaságnak. Én legalábbis nem rettentem meg a hír hallatán. Az Úr minden rossztól megszabadít, ha Mellette döntök s én Őt választottam mondhat, bárki bármit .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 22, 18:54:42
Akkor ezt nézzétek meg. Az egyik keresztény tesónk a kandalóban fényképezett, mert szeret megörökíteni dolgokat.

http://www.fotohaz.hu/fotoarena/showgallery.php?mcats=all&si=&what=allfields&name=verpix&when=&whenterm=

Megtaláljátok a képek között. Rá lehet klikkelni a fotóra és kinagyítja. 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 23, 07:02:48
Forgatókönyv a gárda kialakulásáról
2008. szeptember 23. 06:00
BI
Már 1981-ben pontosan leírták a Magyar Gárda kialakulásának lépéseit – állítja a Hullám című könyv fordítója. A megtörtént különös pedagógiai kísérletet feldolgozó regényből készült filmet a héten mutatják be a magyar mozik.


Kapcsolódó írások
Csak szociálpszichológus ne legyen a kormányfő 1967-ben egy kaliforniai történelemtanár, Ron Jones kísérletet vezényelt le a Palo Altó-i Cubberley Gimnázium egyik osztályával. A nemzeti szocializmusról tartott előadása során az egyik diákja olyan kérdéseket vetett fel, amelyekre nem tudott válaszolni: „Hogy volt képes a német nép ignorálni a zsidó emberek lemészárlását? Hogy voltak képesek a városlakók, vasutasok, tanárok, doktorok azt állítani, hogy semmit se tudnak a koncentrációs táborokról és a tömeges mészárlásokról? Hogy tudták azt mondani azok az emberek, akiknek a zsidó szomszédjai, sőt barátai voltak, hogy nem voltak ott, amikor ezek a dolgok történetek?”

 

Az ötödik napon le kellett állítani

 
Jones válasz helyett egy kísérletbe kezdett a diákjaival. Létrehozott egy szigorú szabályokra épülő rezsimet az osztályban, amely korlátozta a tanulók szabadságát és egységbe tömörítette őket. A mozgalomnak a Harmadik hullám nevet adta. A diákok örömmel vállalták a feladattal járó elkötelezettséget. A kísérlet, amely eredetileg csak egy napig tartott volna, hamarosan az egész iskolában teret hódított. A kívülállókat kiközösítették, a tagok elkezdtek kémkedni egymás után, s azokat a diákokat, akik megtagadták a részvételt, megverték. Az ötödik napon Ron Jones kénytelen volt leállítani a mozgalmat.


Erős ferenc-interjú
A hatvanas években több hasonló kísérletet végeztek Amerikában. Olvassa el az ezekről szóló interjúnkat Erős Ferenc, szociálpszichológussal!

   
Gárdaalakulás lépésről lépésre

Ezt a döbbenetes eredménnyel záródott kísérletet dolgozza fel a most moziba kerülő A Hullám című film, amely egy újabb csavart tesz a történetbe: a történetet az amerikai kisvárosi miliőből átteszi a ma Németországába. A gimnázium tanára itt alakít ki egy mikrofasizmust. A film németországi sikerére jellemző, hogy a bemutató hétvégéjén már a film a költségvetésének több mint felét visszahozta.   

A történetet egyébként először 1972-ben maga a kísérletvezető írta meg Harmadik Hullám címmel, ebből tévéfilm is készült 1981-ben. E film alapján készült el Todd Strasser A Hullám című ifjúsági regénye, amely néhány hete jelent meg magyarul.

A szerző a nyolcvanas évek elején lépésről lépésre leírja azt, hogy fog a Magyar Gárda megalakulni 2007-ben – von párhuzamot a mai magyar politikával Láng András, a könyv fordítója. Strasser pontosan megfogalmazza azokat a jegyeket, identifikációs eszközöket – köszöntés, egyenruha, logó, jelmondatok -, amelyek a Magyar Gárda, vagy egy ahhoz hasonló szerveződés létrejöttéhez szükségesek. Láng a FigyelőNetnek kifejtette, hogy a kísérletben elhangzó jelmondatok szinte szóról szóra megegyeznek a Magyar Gárda jelmondataival.

Regényesített változat
<!--[if !supportLineBreakNewLine]--><!--[endif]-->

Nagyon jellemző az ilyen típusú szervezetekre a többiek először kedves, majd később erőteljes, még később erőszakos verbuválása a mozgalomba. A gárdához hasonló szervezetek, valamint a valamikori Nemzetiszocialista Párt, vagy a Hitlerjugend fontos ismérve volt az a fajta elitista életérzés, amely alapján kirekesztik a mozgalmon kívül állókat. Akárcsak a Hullám tagjai.


Téríteni kezdenek

 
Láng a fordítás során többször beszélt Tod Strasserrel, aki saját elmondása alapján nem tett hozzá és nem ferdített el semmit az eredeti 1969-es kísérletből. Persze a regény egy irodalmi alkotás, dramaturgiailag Strasser egy kicsit besegített, hogy gördülékenyebb legyen a történet. A könyv fordítója elismeri, hogy az amerikai ifjúsági regénynek megírt történet irodalmilag egy kissé elnagyolt, főleg ami a regény zárását illeti, de maga a sztori kárpótolja az olvasót.

A Hullám című film viszont kiváló feldolgozás. Természetesen itt is élt a rendező a filmes dramaturgia eszköztárával, de ez még jobban megerősíti a sztori mondanivalóját. Hátborzongatóan életszerű szereplőket találtak a diákok megformálására, és a „vezér”, a tanár szerepére is. 

Kezdetben minden rendben

Megdöbbentő, ahogy a kísérlet kezdetben milyen látványosan pozitív irányba mozdította el az osztály életét. A diákok, akik rendetlen, elkényeztetett középosztálybeli német gyerekek, egyszerre csak elkezdenek viselkedni. Felállnak, ha felszólítja a tanár őket, tisztességesen válaszolnak. Olyanfajta motiváltság üti fel a fejét, aminek eredményeképp elkezdenek jobban tanulni, részt vesznek a közösségi életben, a sportolók jobb eredményeket érnek el. Kialakul a csapatszellem. Az ember a filmet nézve (vagy a könyvet olvasva) azon kezd gondolkodni, mi ebben a rossz. Pedagógusok álma egy ilyen osztályközösség.

 Ezek a pozitív folyamatok egy ponton azonban nagyon rossz felé fordulnak. Láng szerint a fordulat ott kezdődik el, amikor elkezdik magukat magasabb rendűnek érezni a Hullám tagjai a többieknél. Elkezdik lenézni az általuk gyávának minősített társaikat, akik nem hajlandók csatlakozni a mozgalomhoz. Először kevésbé, aztán egyre erőszakosabban „téríteni” kezdenek a hullámosok. Egy idő után ez a dolog elszabadul, és nem csak a diákokban, hanem a tanárban is. Megtetszik neki a vezérszerep, kicsúszik a kezéből az irányítás. Végül az ő fejét is „víz alá kell tartania” egyes diákoknak és a feleségének, hogy visszatérjen a realitásokhoz.

A könyv végén minden jóra fordul, a diákok megértik, hogy a kísérlet áldozatául estek, mindenki szépen hazamegy, az élet megy tovább. A film tragédiába fordul, elviszik a tanárt, aki a rendőrautóban döbben rá, hogy mit tett, majd belenéz a kamerába. A tekintete azt sugallja: mindez bárkivel, bármikor megeshet.


a hullám (die welle)
Színes, német dráma, 108 perc, gyártó: Constantin Film, rendező: Dennis Gansel, forgatókönyv: Dennis Gansel, Peter Thorwarth, operatőr: Torsten Breuer, vágó: Ueli Christen, zene: Heiko Maile, főszereplők: Jürgen Vogel, Frederick Lau, Max Riemelt, Jennifer Ulrich, Christiane Paul, forgalmazza: SPI International

A Hullám című regény megjelent az Athenaeum Kiadó gondozásában




 

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 23, 08:52:17
Áldjon az Úr Gábor!

Én is  ott voltam Gráz-ba,és a Neme Pali a pásztorom.
Szerintem is, nagyon jól sikerült konferencia volt.
Ugy tudom,hogy  Paliék a Rádió Sansz-ban lefogják adni a tanítás.
 :043: :078:


Tényleg? A Paliékhoz jársz? Na de kicsi a világ...  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 23, 10:18:47
Akkor ezt nézzétek meg. Az egyik keresztény tesónk a kandalóban fényképezett, mert szeret megörökíteni dolgokat.

http://www.fotohaz.hu/fotoarena/showgallery.php?mcats=all&si=&what=allfields&name=verpix&when=&whenterm=

Megtaláljátok a képek között. Rá lehet klikkelni a fotóra és kinagyítja. 
Lehet sokan meg fognak orrolni rám, de véleményem szerint, aki bele akar látni valamibe valamit, az meg is teszi sőőőőőőt. Jó képzelőerő is kell mindehhez. Mert ugy-e felhőnézegetés közben is különböző formákat, alakzatokat lehet látni, de vannak emberek, akik nem látják, mások pedig a fáradtságot sem veszik, hogy felnézzenek az égre. Mint minden ez is relativ.  :igen:
A horror filmek is azon alapulnak, hogy félelmet keltsenek az emberekben kép és hanghatásokkal, mikor tudjuk, hogy nem bennünket mészárolnak le-csonkítanak meg, élve temetnek el. Mind azért van, hogy az emberek, akik bedőlnek ezeknek, nehogy mér nyugodtan éljenek. Nekem nincs mitől félnem, hisz ismerek egy Hatalmas, Mindenható Urat, aki megszabadít minden félelemtől, szorongástól. Még a legegyszerűbb vígjátékok történetei is hamisak. Az amerikai filmek 99,9 százaléka hamis. Semmi nem igaz a filmekből, amit mi látunk. Ezt nem én találtam ki, hanem egy ott (Amerikában) élő hús vér ember mondta.

Én láttam a lángnyelvekben az alakokat, és félelmetesek, de miért is ? Mert én akarok félni, vagy mert félelmet akar kelteni ? "Nem"-et mondok a félelemre. Az ördögnek csak ne sikerüljön legyűrni ilyen alattomosan, mert úgysem sikerül. Nekem nincs mitől félnem, hisz ismerek egy Hatalmas, Mindenható Urat, aki megszabadít minden félelemtől, szorongástól.

 Áldott légy Mindenható Istenem, hogy nem engedsz elsüllyednem a magam alkotta félelmeimben !  Köszönöm, hogy minden félelemtől, szorongástól megóvsz engem !  Ámen.   


 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 23, 10:33:34
ÁMEN! :igen: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Szeptember 23, 10:45:24
Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 23, 11:26:29
Csörgött a vezetékes telefonom.  :018: Felvettem és egy női hang beleszól kemény hangon: - Na mi van? Megdöbbenve kérdezem vissza? -Tessék?  :?: Ki vagy? Erre megismétli:- Na mi van? Nem bírtam ki és elnevettem magam. :hehe:  Közben ő letette. Mivel kijelzi a készülékünk a hívott számot, feltárcsáztam, hogy megtudjam mi volt ez. Beleszólt egy női hang: - Tessék! Én vissza: -Na mi van? Erre ő: Tessék? - nagyon megdöbbent. Elmondtam, hogy erről a számról hívtak fel és megkérdezte tőlem, hogy na mi van. Ezért kérdeztem vissza: - Na mi van? A hölgy tisztázta magát, hogy ő most jött haza és biztosan a mama volt, elnézést kért. Hát megvidámított ez a kis félreértés.  :hehe: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 23, 12:06:20
Mária ez..... :2funny:

De a mama biztosan máskor is szokott akkor telefonálni.  :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 23, 12:07:27
De most akkor megtudtátok, hogy "mi van"?  :hehe: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 23, 12:11:37
Gábor! Mi van?  :2funny: Meg persze. Szegény mama sok telefonszámlát csinálhat ha mindenkit felhív és megkérdezi, hogy -Na mi van?  :hehe: Képzelem ha még csak a telefonkönyv B betűjénél tart, mi lesz mire a végére ér?  :01:


Ez jött ma e-mailbe nekem. Azért az Úr gyorsan tud vígasztalást küldeni, amikor igazságtalanul megbántanak valakit. Beteszem, hátha neked is az lesz, aki éppen ebben vagy!

"Nagyon jó az Úr!
A Vele járt út tele van bizonyságokkal, a természetfölötti megnyilvánulásaival, örömmel, hálával. Tudom, vannak próbák, küzdelmek és harcok - de így jönnek a győzelmek is, és így tisztul, erősödik a hitünk is Őbenne!

 
Jakab 1,2-4 "Teljes örömnek tartsátok testvéreim, amikor különféle kísértésekbe és próbákba estek, tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása állhatatosságot szerez. Az állhatatosság és kitartás cselekvésében legyetek tökéletesek, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 23, 14:31:54
Lehet csak ismerkedni akart, a maga modorával.  :D
Idős telefonbetyár!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 23, 14:49:06
Idős telefonbetyár!  :hehe:

Huuu ez eszembe se jutott.  :hehe:

Képzeled el, ha rá is vágom, mi van. Reggelig tartaná a telefont. Az is lehet, hogy akit viisszahívtam csak blöffölt, hogy a mama volt. Lehet, hogy ő unatkozott és csak ráfogta a mamára.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 23, 16:00:15
Sziasztok!

Ma olyan szép idő volt felénk,hogy hétágra sütött a nap,hála Istennek,olyan jó volt egy kis napsütés a sok ború után.
Gyorsan ki is használtam az alkalmat és rendbe tettem a virágos kertemet.
Tizenegytől kettőig annyira meleg volt,hogy szinte égette a nap a hátam. :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 23, 16:03:08
Szia Ircsike!
Nálunk elég borongós, féltem is hazafelé, hogy megázom, de hát elég messze lakunk egymástól...
További szép napot! :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 23, 16:06:14
Szia Hilda!

Köszönöm viszont áldott napot! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 23, 18:26:38
Hogy mi újság???Az tesókáim,napok óta ki vagyok lőve,szó szerint,mindig csak aludnék és nagyon fáradt vagyok.
Fogalmam sincs mi lett velem,nem merek az orvosomnak szólni.Alig birok egy kis ideig fenn lenni.Kérlek imádkozzatok értem,hogy múljon el. :004: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 23, 18:53:18
Az ima megy!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 23, 19:00:08
Az Úr áldjon meg érte,nagyon nagy szükségem van rá. :thanks: :031: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 23, 19:43:25
 
Az ima megy!  :2smitten:

Innen is Drága Emaha!  :027: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 23, 20:28:04
Köszönöm mindenkinek.Az Úr áldjon meg benneteket!!!! :017: :016: :031: :026: :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 23, 21:29:51
Ermaha! Már furcsa volt, hogy nem vagy. Éppen gondoltam rá, ha ma sem látlak, felhívlak. Hordozlak én is. Puszika.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 24, 09:06:40
Akiket érdekel!

A kínai Liu Csen-Jing - Jün, A Mennyei Ember - ismét jön szolgálni Magyarországra! Kecelre a Sportcsarnokba okt. 4 én szombaton 17 órakor.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 24, 12:45:13
Még mondja valaki, hogy nem a földön van az Édenkert   :D

http://www.darkroastedblend.com/2008/09/most-alien-looking-place-on-earth.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 24, 14:40:34
Mi a véleményetek!?

Most írt egy anyuka, hogy az ovijukban a kezükbe nyomtak a szülőknek egy cédulát, amin ez áll.

HATÁLYBANLÉVŐ KÖZOKTATÁSI  TÖRVÉNY, SZOCIÁLIS TÖRVÉNY, ÉS GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN, AZ A SZÜLŐ, AKI RENDSZERESEN NEM JELENIK MEG, A GYERMEKE SZÜLŐI ÉRTEKEZLETÉN A GYERMEK FEJLŐDÉSÉT NEM SEGÍTI ELŐ. A MULASZTÁST AZ OVODÁNAK TÖRVÉNYBEN ELŐIRT KÖTELESSÉGE JELENTENI A MEGFELELŐ HATÓSÁGOK FELÉ.

Mi van, ha éppen beteg a másik gyerek? Netán nincs akire ott hagyja, zárja be? Vigye magával? Ti tudtok erről a szabályról valamit?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 24, 15:43:58
Az írásból nagyon politika szagúúúúúúúnak tűnik a dolog s van egy törvény íze is . Na, de ha tényleg van egy ilyen törvény, akkor az a honatyák bűne, mert véleményem szerint a gyerek fejlődése, nem attól függ, hogy a szülő, mind a 254 szülői értekezleten részt vett, hanem attól a neveléstől, amiben otthon s az óvodában részesítik, és persze a képességektől is, mert pl. én soha az életben nem tudtam rajzolni egyáltalán kézügyességem sincs s nem is volt, s ezt az én óvónénim nem is erőltette, sőt, még ő csinálta meg helyettem és azokra is piros pontot kaptam. Inkább azon járna a törvényhozók esze, hogy ne fölösleges tantárgyakkal tukmálják a gyerekeket, hanem olyan dolgokat tanítassanak, amik felkészítenek 1 embert az életre. Nekem tanították a logaritmust, és a gyökvonást, de azt hiszitek, hogy használom, vagy emlékszem még, melyiket, hogyan kell csinálni ?  Inkább betesznek egy olyan órát, hogy "fogadjuk el a melegeket", mintsem betennének egy héten legalább 3 vallásórát. Jaaaaaaa most esett le, hogy ciki vallásosnak lenni.  :060:, én azért felvállalom    :089:.

 Ha az óvónő toleráns, akkor nem fog jelenteni. Ha vannak szülők, akiknek szép bársonyos nyelvük van, akkor őket sem fogják jelenteni....stb................................... Kapitalista kabát alatt kommunizmus lapul.

 Egyébként mi is el kell menjünk óvódát nézni az idén, de lehkésőbb jövő év elején, hogy valahova be tudjuk iratni a gyermeket. De azért azt is tudom, hogy, akinek vastag a pénztárcája, annak a gyermeke szeptemberben is kap helyet . Ezen se izgatom igazából magam, mert Bízom az Úrban s Ő egynegeti a mi utjainkat  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 24, 16:35:04
Inkább betesznek egy olyan órát, hogy "fogadjuk el a melegeket", mintsem betennének egy héten legalább 3 vallásórát. Jaaaaaaa most esett le, hogy ciki vallásosnak lenni.  :060:, én azért felvállalom    :089:

A melegségről jut eszembe, hogy Amerikában vannak olyan iskolák, ahol tanítják a gyerekeket, hogy "miért nincs semmi rossz a homoszexualitásban."

 :pityereg:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 24, 16:59:20
 :neee:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 25, 08:00:49
Ideteszem, hátha ma éppen erre van szükséged!

Ne félj, mert Én veled vagyok!
Kedves Testvérem! 

Amikor összecsapnak a fejed felett a hullámok, akkor emlékezz meg arról, hogy Atyád mindig melletted van. Ha üldöz a világ és már egyedül maradtál, akkor jusson eszedbe, hogy Jézus melletted áll.

Nem vagy egyedül. A legerősebb vagy, mert Jézus van melletted, akinek adatott minden hatalom Mennyen és a Földön!

Csupán csak bízz benne...közel van a szabadulás!
Alfa-Omega modicsapata
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 25, 10:09:36
Kedves Mária nem kellene következetesnek lenni? :2funny:

Ez csak az ószövetség népére vonatkozik,
 :D
az újszövetség népére ez érvényes, hogy a tökéletes szeretet kiűzi a félelmet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 25, 15:25:21
Kedves Mária!

Köszönöm a bátórító igéket,bizony ma igencsak rámfért. :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 25, 15:51:49
Drága Magda! Igen igaz, de Isten nem csak az ószöv.-ben volt a népével, hanem ma a fiaival is. Stimm? Hiszen az Igéje azt mondja újszöv, hogy nem engedi el a kezünket. Akkor velünk van? Van akkor mitől félni?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 25, 16:46:29
Az Ige azt mondja,ha Isten velünk ki lehet ellenünk.És azt is mondja:veletek vagyok a világ végezetéig.
Jézus Krisztus a halála előtt félt és rettegett,-mert ember volt.Kiszolgáltatva a sátánnak.E világ fejedelmének.
Őt elhagyta az Atya és Isten is,--tehát teljes félelemmel és rettegéssel volt az utolsó óráiban.Szörnyűségeken ment át.Mindez a világ bűne miatt volt amit magára vett és érettünk szenvedett.
Magda akkor Őbenne sem volt szeretet???--HOL van ez megírva az Igében.
AZ HOGY NE FÉLJ MA IS ÉRVÉNYES mert Én veled VAGYOK--akkor igy ismerték Krisztust az emberek.
Ésaiás,41:13  Mivel én vagyok Urad és Istened,aki a jobb kezedet fogom,és aki ezt mondom néked,ne félj,én megsegítelek!!!--és még sorolhatnám azokat az Igéket ami meg van irva.
Ami Igét te emlitesz az igy szól.
1 Ján?4:,17,18.---Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk,hogy bizodalmunk van az itélet napjához,mert amint ő van,úgy vagyunk mi is e világban.

A szeretetben nincsen félelem,sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet,mert a félelem gyötrelemmel jár,aki pedig fél,nem lett teljessé a szeretetben.

Ebben az Igében arrol a szeretetröl beszél János,--hogy Isten elött az a szeretet,hogy mi engeldelmeskedünk Isten szavának az Igének,és a HIT,ami mindent legyőz,--elhiszük azt,hogy örök életünk van az Ő Szentfia Jézus Krisztus által,azoknak akik Őbenne hisznek,Vérében ami tisztára mosott bennünket a mi büneinkböl,és az örök életben. :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 25, 18:56:14
ermaha! Hogy vagy? Aluszékony vagy még? A lábad?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Szeptember 25, 19:29:24
Sziasztok!Kedden voltam először cigánymisszióban Hajdúböszörnényben.Nehéz volt,de érdemes volt elmennem,mert Isten megmutatta,hogy ezen a szolgálaton keresztül mit akar nekem megtanítani.A kicsikkel voltam.(3-4-5-6 évesek).
Jövőhéten is megyek.Nyugodtan imádkozhattok azért,hogy ne a fegyelmezéssel teljen el az egész óra,hanem tudjam őket tanítani is.Egyébként nagyon örülök,hogy el tudtam menni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 25, 19:36:42
Már létezgetek. :017: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 25, 19:58:35
Üdvözöllek Kedves Ermaha Testvérem!

Kérlek, hogy nézd meg az e-mail postádat, kűldtem Neked valamit!  :137:

A többi testvérnek pedig, hogy nézzetek be, ha ráértek az 'Egyéni dalok versek, egyébb szerzemények' témába, mert ott találtok valamit, amit Nektek kűldtem. Siessetek letölteni!!!!

                                      Üdvözlettel Joschka
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 26, 08:31:31
Sziasztok! Áldott napotok legyen!

 :097: Tudjátok, az jutott az eszembe, hogy olyanok vagyunk mint a vadló, aki ha be van törve a lovász által, akkor mennyire megtud szelídülni és nem is látszik már a számára a másik ló olyan borzasztónak! Lehet, hogy nem is látod, hogy te még vadló vagy? Akkor nem sok jó napod lehet. Egy vadlónak még nincs szelídsége, kedvessége, bája, hiába is próbálkozik, mindig fog látszani rajta, hogy ő még vadló, annak ellenére, hogy meg van győződve, hogy ő szelíd ló és vele nincs semmi baj, nála minden rendben van, -mert számára, ahogy ő viselkedik természetes, mert ilyen a környezete. Ő nem is érezné jól magát a szelíd lovak között a természete miatt. Sajnálatos, ha a vadló azt hiszi, neki nem kell megszelídülnie. Meg kell neki is, hogy együtt tudjon lenni a szelíd lovakkal. Addig ki rekeszti magát a sok jóból. A szíve nem tud megnyugodni csak időlegesen, de ahogy múlnak a napok, egyre nehezebb lesz neki, mert egyedül marad a sok verés, ostorozás, kirekesztettség között. Nem lesz aki segítsen ha bajban lesz. Nem lesz aki elvezesse amikor beteg, egy forrásvízhez, mert elüldözött maga mellől mindenkit. Most még lehet, hogy vannak vadló barátai, de azok ha megszelídűlnek, már ők sem lesznek azok. A szelíd lovak is összekapnak, de megtud enyhülni a szívük és megbékülnek, majd tovább legelésznek együtt.

 :099: Akik még ide nem tudnak eljutni, hagyják, hogy a szívüket az Úr betörje! Fel kell ismerni, Isten nélkül még ez sem megy.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 26, 09:04:54
Én nem értek a lovakhoz!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Szeptember 26, 09:17:47
Jó reggelt mindenkinek,az Úr áldjon meg benneteket.Mária én azt hiszem ez a kis hasonlat nagyon találó.
És azt is hiszem,hogy valakinek szól,mert potyára ezt az Úr nem adta volna neked.A magány és a gondolatok nagyon nagy úr.Az Úr segítsen :017: :019: :026: :027: nekünk,hogy ettől megszabaduljunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 26, 09:39:09
Igen ermaha, lehet, hogy szól valakinek, valakiknek, lehet akár nekem is. Egy biztos, nem célzás senki felé, mert az úgysem úgy értené, hanem azt mondaná, fordítsam vissza magamra. Akkor nem jobb ha bölcs maradok? Aki úgy érzi neki szól, akkor gondolkodjon el rajta, ha nem, akkor tanulságul szolgáljon neki is. Nekem az volt. Ahogy jöttek fel a gondolatok, arra gondoltam, hogy ebből egy jó tanítást is lehetne előhozni, vagy beszélgetést, ki hogyan látja.

Ani! Érteni én se, de ráülni nem rossz. Én lovagoltam már és elmondhaton ha szelíden ballag, akkor jó rajta ülni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 26, 15:10:28
Véleményem szerint nemcsak vadlóhoz vagyunk sokan hasonlóak, hanem úgy mindenféle vadállathoz, mely nincs megszelidítve/megszelidülve.  :088: . Sokan vagyunk, akik látjuk a szelídség hasznát mégsem akarunk megszelidülni, hisz mennyivel jobb vadként élni s nem tartozni sehová, hisz akkor vagyunk szabadok............Aztán, ha jobban belegondolunk, akkor rájövünk, hogy nagyon is rabok vagyunk s csak Krisztus tesz minket válthat ki a vadságból s csak általa leszünk kezes bárányok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Szeptember 26, 15:14:31
Üdvözlet mindenkinek az Úr kegyelméből!

Csak rövid ideig tudok lenni nálatok! Néha-néha bekukantok hozzátok...Amúgy köszönöm megvagyok az Úr kegyelméből.

Szépen lement a Siketek Napja és a Fogyatékos Napi rendezvény, Úr jósága és békéje vezetett mindenkit, szervezőket, jelnyelves produkciós előadókat és sérült gyereken, embereken keresztül is!

Krisztus jelenléte legyen mindenkin továbbra is!

SzeretetteL: Marietta  :088: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 26, 15:33:26
Szia mmarietta70 ! Írnál róla, hogy mi volt ott és hogy zajlik a Siketek Napja és a Fogyatékos Napi rendezvénye? Nekünk hallóknak sem árt ha tudunk ezekről.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mmarietta70 - 2008 Szeptember 26, 15:59:45
Persze , leírom... Csak egyszerűen...

A Siketek Nemzetközi Szövetsége határozata alapján 1958 óta minden év szeptember hó utolsó vasárnapján ünnepeljük. Célja, hogy felhívja a figyelmet a világon élő minden 800 ezer hallássérült problémáira és segítse beilleszkedésüket.Mindenhol fontos , ennek megfelelően, toleránsan ünnepeljünk a sérültek között. Ünnep szól a siket és nagyothalló emberekről, a jelnyelvről , szól még a jelnyelvi tolmácsokról, segítőkről. Befogadás és elfogadás és türelmes hozzáállással munkálkodunk egymásért.  A Fogyatékos Napi városi rendezvényen jelnyelven adták elő a verseket, dalszövegeket. Rengetek sérült gyermek és felnőtt jelent meg, fogyatékos gyermekek örömmel adták elő műsorukat, szinte felszabadultan és mosollyal és örömmel  adták elő mese-játékukat, verset, táncot, vagy éppen énekeltek. Jó volt látni őket a mosolyukkal. Isten így is szereti őket! Ez tudat emel fel engem és a többi gondozókat is, szülőket és nagyszülőket is.

Drága Urunk kegyelme vezetett! Hála és dícsőség Őneki!  :044: :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 27, 09:10:16
Szisztok kedves testvérek!

Legyen szép hétvégétek az Urban.Sok napsütést, :033:áldott istentiszteleti alkalmat, :043:az Urtól való békesség töltse be szíveiteket és otthonaitokat, :079:,és jó szerencsét minden ti útaitokban. :fel:
Az Úr áldjon meg benneteket!


Szeretettel  Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 27, 10:50:33
Miránk az Úr újabban az állatok megmentését bízza. Valaki kitett egy kiscicát a házunk elé. A kispárnáját is odatette egy kosárba. Elmentünk egy tápos boltba és kértünk a cicának száraztápot. Az eladó kérdezte, hogy jó minőségű kell? Mondtuk igen! 1 kg kértünk és azt mondta a cica egészségére. Képzeljétek, nem kellett kifizteni. Milyen áldott az Úr! Nem csak rólunk gondoskodik. Meg ahogy az emeberek szívét is mennyire eltudja készíteni előre. Engem nagyon tanít az Úr az állatok szeretetében. Soha nem voltam egy kimondott állatbarát, de bántani nem bántottam őket. Most, meg? Képes lennék befogadni ha módomban állna az összeset.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: josi777 - 2008 Szeptember 27, 10:55:05
Evangélizácio   van   a   városunk   föterén.    Az   ÚR     jelenléte    betölti   a   környéket.  Rengetegen   fogadják   JÉZUST   megváltojuknak.   Csodás   esemény  áldott   nap   ez  a  mai :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 27, 11:08:37
Én régebben bántottam állatokat.
De ma már nem tudnék ilyet tenni, és ezt meg is érzik. A munkahelyemen Gina, a németjuhász kutya ha kint van, nagy lelkesen szalad hozzám, s ennek örülök. Itthon van egy sötétszürke macskám. Nagyon szereti ha az ölembe ülhet, hogy egy kicsit foglalkozzak vele. Persze néha én is vágyom rá, hogy törődjek vele.
Háááát... az Úr igéje változtatott meg azt hiszem. Ezt is, mint annyi mindent, mint mindent Neki köszönhetek.
Azt gondolom, hogy az változhatott bennem meg, rájöttem az állatokat is az Úr teremtette. Én pedig az Úr mellett akarok lenni, és nem ellene. :D :115: :105:

 Ja!!!! és hol van a napsütés????? :033: :035: :integet: :fel: :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 27, 11:21:59
A Balatonon nem az biztos és Nyergesújfalun se, mert éppen egy ottani ismerősömmel beszélek és náluk se. Hát délutánig akármi is lehet. Főleg, hogy 20 fokot ígérte.  :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 27, 11:37:52
Nem tudom, de biztosan mások is így vannak vele. Ha hétvége, akkor jó idő kell!
Nincs apelláta. Tudom ez nem kívánságműsor, de akkor is... mégis nem lehetne némi napsugarat beleilleszteni a kis szürke, hétköznapi életünkbe? Igen, tudom nekünk már van napsugarunk, hisz a szívünkben él.
De én most arra a másikra gondolok, tudod amelyik olyan ráérősen szokott felmászni az égre.... heheheheeeee.
Nem, nem vagyok ettől depike, de a borúra most már jöhetne egy nagy tányérra való derű is, nem? De! Na ugye?! :neee: :integet: :005: :003:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 27, 11:40:07
 :005: :086: :120: :121: JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK MINDENKINEK AZ EBÉDHEZ!!!!!!! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 27, 13:13:45
Itt már süt a nap és jó idő van. Bejött nekik.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 27, 13:23:46
Hát itt még nem. De nem a láthatókra nézek, ez csak ideig óráig való.
Úgyis kifog sütni... estefelé hahahaaaaaaa. :026: :rozsa2: :033: :036: :074:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 27, 13:54:52
Nálunk reggel sütött :033:pestmegyében,most néha elő kandikál.
Józsinak van igaza nem a láthatókra nézünk ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 27, 16:23:14
Dél-dunántúl. Még mindig nem süt. Csak Anyu. Süteményhez tésztát. Na ez legalább biztosan lesz :133: :138:.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 27, 17:15:03
Én is :033:őttem finom alás sütit. ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 27, 19:17:21
Anyukám pedig csokipudingos, meggykrémes piskótát, a tetején kókusz reszelékkel megszórva. Nagyon finom pikáns íze van a krémnek, olyan jó kellemes édes-savanyú. De az almás sütiket is nagyon finomnak tartom. Főleg az almás pitét, és az almás rétest..... és a... többi sütit is. Na jó nem tagadom eléggé édes szájú vagyok. Heheheeeeeee :133: :139: :129:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 28, 12:28:24
Ha már sütemény...
Megpróbáltuk a tiramisut, valódi mascarpone sajttal, hát valami fantasztikusan finom! :048:
Ha valakit érdekel leírom a receptet.
 :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 28, 14:22:51
Nosza, írjad le akkor. Majd összekapkodjuk a hozzávalókat a Tesco-ban. :026: :066:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 28, 14:47:03
Hozzávalók
25 deka mascarpone sajt, 3 tojás, 3 evőkanál cukor, 2 dl erős hideg feketekávé,2 dl tej, 1 cs. vaniliás cukor, 1 cs. babapiskóta,  3 evőkanál rum, kakaópor

Tojásokat kettéválasztjuk, a sárgákat 2 kanál cukorral habosra verjük,hozzáadjuk a sajtot,,rumot, ,kemény, habos krémmé keverjük.A tojásfehérjét habbá verjük egy kanál cukorral, óvatosan a krémhez keverjük. A piskótákat, megáztatjuk a tejeskávában, nem nem nagyon!
Szögletes tálba rétegesen lerakjuk, piskóta, egy réteg krém,megszórjuk kakaóporral, így tovább, úgy hogy a tetejére krém maradjon.
2-3 órát hűtjük, tálalás előtt a tetejére kakaóport szórunk.
Jó étvágyat!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 28, 14:51:23
Micsoda finomság :086:

Egy másik topikba, praktikus megoldások, írok én is  majd receptet :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 28, 15:10:12
Hááát... ahogy elnézem az összetevőket, ha csak némelyiket helyettesíteni valamivel nem lehet, akkor inkább kihagynám. De azért köszi, hogy leírtad, biztosan nagyon finom lehet. :D :nem: :112: :114:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 29, 11:40:36
Szia Anti!

Egész hétvégére eltüntél, :139: mizújs?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 29, 11:42:48
Épp most is rohanok munkába!  :D

A vállalkozásom adó részét kell intéznem és nemrég jöttem a konditeremből is.
Meg még készülök a KRESZ-re, mert épp teszem le a jogsit. Angolul eléggé nehéz.  :118:
Ez a bal oldali közlekedés is...hát... :2crazy:

Szóval egy kicsit most pörgősek a napjaim.

Az Úr áldjon meg benneteket!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 29, 12:09:25
Hajrá Antee!!!!

Ha lehet ne menj át sűrűn a jobb oldalra, csak ha muszáj.
És ne hidd el annak a bobbynak, aki megállít, hogy aszongya: ' Elnézést uram, megkérem hogy folytassa az előre haladást a másik oldalon. Ugyanis menetközben megváltoztak a közlekedési szabályok!' Heheheheeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee.  :010:( Ezt még régen egy angol vígjátékban láttam.)
Na mindegy. Sok sikert és az Úr Jézus kegyelmét kívánom az életed minden területére. Legyen az akármilyen pörgéses is.... Salom. :064:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Szeptember 29, 13:26:59
Sziasztok Testvéreim!

Én hétvégén voltam Budapesten a bodies kiállításon. Talán néhányan hallottatok róla. Olyan kiállítás, hogy valaha élt emberek szerveit mutatják be, vagy egy egész emberi testet bőr nélkül, stb. Az az igazság, hogy egy kicsit rosszul lettem a látványtól. Pedig valamivel erősebbnek hittem magam. Na mindegy az egész olyan elszomorító volt, hogy milyen múlandó az emberi test. Másrészt viszont Isten csodálatos bölcsességét lehet meglátni ezekben a "kiállított" testekben, hiszen micsoda bölcsesség kell ahhoz, hogy minden egyes testrész úgy mozogjon, hogy az szolgálja a gazdáját. És ahogy az Írás is mondja, ha fáj a kisujj, az egész test szenved. Persze ez az emberi közösségre értendő, de valóban minden mindennel összefüggésben áll.
Szerintetek nem bűn, hogy valaha élt emberi testeket, embriókat állítanak ki.? 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 29, 13:49:51
Hajrá Anti :080: :083:

Az Úr gazdag áldása kisérjen minden dolgodban! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 29, 16:07:14
gyermek írta: Szerintetek nem bűn, hogy valaha élt emberi testeket, embriókat állítanak ki.?

Nem, nem bűn, egy lenyúzott halott emberi testet megnézni, és gyönyörködni benne. - mert van ilyen is. Nem rád írom, mielőtt még félre értenél. Nem bűn egy ördög által ellopott kis életet -embriót- mutogatni a kiváncsi közönségnek mint művészetet. Számomra mérhetetlen gusztustalan, hogy már ebből is pénzt csinálnak!  :08: Az én pénztárcám nem fogja szaporítani az övékét. Ezeknek már semmi sem szent!  :04: Micsoda világot élünk! Még azt merik állítani, hogy ez művészet?  :08: Igen pénzművészet! Láttam a plakátjukat és nem osztom a jó modorral. Gusztustalan és felháborító. Ez az örödög kiállítása, merem állítani. Isten hol akarná, hogy mi ezt tegyünk? - Csak gondoljatok bele, Mózes vagy akár Péter testével ezt tették volna? -

Eladta a testét erre a célra? Netán meg sem kérdezték a hozzátartózókat? Ti mégis mit szólnátok hozzá, ha mondjuk az egész világ kiállítaná a szeretteitek holttestét lenyúzva, megcsonkítva? Én még nézni sem kívánom. Az én ízlésem határán ez már túl van bőven, annak ellenére, hogy a szakmám ápolónő. Egy halott testet temessenek el és ne csináljanak belőle bálványokat! Ha valaki annyira vágyik egy halott embert látni, akkor kéretkezzen egy boncolásra és ott láthat, de semmiképpen nem kiállítani!

Ez az én véleményem és valószínű ki is érződött aminek ki kellett.  :08: Ettől a véleménytől eltekintve, mindenki azt néz meg, amit akar.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 29, 17:21:09
Én is undorítónak tartom. Ez az egész azért indult, hogy bemutassák, mint művészetet.
Én nem látok ebben művészetet, hanem ficamodott ízlést.

Természetesen művészet maga az emberi testfölépülés, de nem a preparált holttestek.
Ezek nem bilógiai és tudományos okokból lettek kiállítva, hanem egyfajta "művészet" céljából.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Szeptember 29, 20:10:11
Azért járnak ilyen helyekre, hogy borzongjanak, mint egy horror filmen. Semmiképpen nem tartom normális dolognak!
 
Persze más egy orvosi egyetemen, ahol muszáj megnézni, na de kedvtelésből?!  :051:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: josi777 - 2008 Szeptember 29, 20:36:36
Csak   nézünk   mit    borjú  az   újkapura,  hova   vezet,  menyire  aljasodhat még le az  emberi  ízlés.  Milyen   démoni  színház az   egész.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Szeptember 29, 21:23:35
Szia Anti!

Egész hétvégére eltüntél, :139: mizújs?

Ez olyan aranyos, nagyon tetszik   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 29, 23:17:07
Ja, és közben azok, akik az ilyen abszurd, degenerált gondolattól vezérelt kiállításnak nevezett húsboltot megnézik, pont ők ájulnak el ha meglátják egy csepp vérüket. De ezzel még nincs vége. A következő síndarab, melynek címe: "Az emberi lealacsonyodás legmélyebb pontja" még hátra van. Csak elég átolvasni a jelenések könyvét. Mondjam tovább?! Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. :101:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Szeptember 30, 08:12:47
Szerintem is undórító,egy holttesnek a sírban a hellye!A hideg is kiráz tölle. :060:
A legszomortúbb,hogy ebből még pént is csinálnak,mert erre megy ki az egész!
Három 3000 ft egy belépő,gondoljatok bele milyen nagy bevételre tesznek szert.
És a megölt magzatok.......De az Uré az itélet!Mindenki számot fog adni ama napon... :afro:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 30, 10:51:49
Az abortusz Isten szemében gyilkosság!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Szeptember 30, 11:12:28
Szia Joschka!

Igazad van, hogy az abortusz Isten szemében gyilkosság, de itt nem abortuszról beszélünk. Hanem kiállított embriókról,akik egyben vannak, csak Isten tudja, hogyan tettek rájuk szert.
Az iskolában erkölcstan órán a papunk lejátszott egy videófilmet, melynek címe: Néma sikoly.
Ebben lépésről, lépésre mutatták, hogyan zajlik egy abortusz. Mintegy elrettentés céljából. mégpedig a fiatal lányoknak , mert már akkor középiskolába jártam, és elég sok volt statisztikailag az abortusz.
Tehát elég elrettentő lesz, de ha megengeditek, leírom.

CSAK ERŐS IDEGZETÜEKNEK. AZÉRT ÍROM NAGY BETÜKKEL, MERT MÉG VAN IDŐ MOST MÁS VÉLEMÉNYT OLVASNI, NEM EZEKET A SOROKAT, HA VALAKI NEM BÍRJA AZ ILYEN BRUTÁLIS MŰTÉTI BEAVATKOZÁSOKAT.

szóval amikor az idegen test, ami az orvos fogója volt, közelített a pár hetes magzat felé, teljesen látni lehetett, hogy húzódik a magzat. Talán hihetetlen, de tényleg így volt.
Először a lábait szakították ki, majd a két picike karját. Ezután leválasztották a testet a fejről. Mivel "már" kb akkora lehetett a feje, mint egy fán termő mogyó, ezért azt egy másik speciális műszerrel távolították el. öszze kellett roppantani.

Valóban bűnnek tekinti az Isten az abortuszt, és én szerintem az anya lelke is sérülhet, hiszen már elindult benne egy folyamat, amit abortáltak magyarul megszakítottak.

Hála Istennek, nekem 2 terhességem volt eddig és két egészséges gyermekünk született, de semmiképpen sem szabad elítélni azokat, akik ilyet tesznek. Mert még az ég angyalai sem ítélik az embert
Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 30, 11:16:17
Én is láttam a Néma sikoly-t. Az volt a legmegdöbbentőbb, ahogy próbált menekülni a szívógép elől... Nagyon durva volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 30, 11:51:31
Én a "Néma sikoly" előtt is elleneztem az abortuszt, és akkor csak azért nem sírtam el magam, mert nem voltam egy pityergős fajta. Ráadásul még 1 szülést is megnéztünk az abortusz után s akkor az végleg elborzasztott a szüléstől. Úgyhogy duplán megérte  :2funny: .  Persze utóbbi jó dolog, de ugy-e azért az nem baj, ha én másképp vélekedek a szülésről, mint az anyukák nagytöbbsége ?  Lehet nem is vagyok nő ?   :117:  Már megint ismételni fogom magam, de én tudom, hogy az Úr mindenkinek azt ad, amit el tud viselni, senkit sem terhel fölöslegesen   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 30, 11:57:22
Kingooo írta: Lehet nem is vagyok nő ?   

 :hehe: :hehe: :hehe: Hát te már csak nem vagy az. Akkor neked a gólya hozta a gyönyörű kislányodat! Hol tette le? A kéményen keresztül a szülőszobába? Netán a házatokba?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 30, 12:00:51
Nálunk apás szülés volt. Emlékszem a feleségem reggeltől estig vajúdott este olyan fájásai voltak, hogy meg voltam győződve: az életbe nem fog több gyermeket szűlni. MIután megszületett rá 20 percre úgy megváltozott minden. MIntha a feleségem elfelejtette volna az előző órák nehézségeit. Benne volt a levegőbe az öröm és az élet. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 30, 12:04:11
Középiskolás voltam, -hu de régen volt  :08: - amikor még a TV -be sem adták le, amikor nekünk szülészeti órán levetítték. Ez tanfilm volt. Amikor az egyik szülész ezt a filmet láttan, onnantól kezdve soha többé nem csinált abortust. Én megmutatnám a felelőtlen férfiaknak és nőknek, hogy mire kellene vigyázni. A nő magától nem lesz állapotos és azt hiszem ezt elfelejtik abban a pillantban a férfiak. Ez nem a nő hibája, még akkor sem, ha annyira szeretik a terhességet a nő nyakába varrni. Ez felelősséghárítás semmi más. A "hiba" forrás a férfiaknál van és nem a nőknél. Talán éssze kellene lenni abban a pillanatban is amikor olyan jó. Még csak arra sem hivatkozhatnak, hogy nincs megoldás. De van bizony mindenre.  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 30, 12:16:10
Tudjátok, a cigiről ne is beszéljünk amikor egy kismama szájában ott lóg a füstőlgő cigi. Amikor megszült az anyuka, a doki megmutatta az édesanyának a méhlepényt és azt mondta neki: -Maga nem szerette ezt a kis jövevényt! A nő szemi kikerekedtek és felháborodva megkérdezte miért nem szertné, hiszen alig várta már és most milyen boldog, hogy egészséges babája van. A diki azt válaszolta: - Nézze! Ha szerette volna a babáját, akkor nem cigarettázta volna végig a terhességét. Nem volt képes lemondani róla, inkább hagyta, hogy a magzata is magával együtt károsodjon. Nézze meg, ezt itt! Ennek a buroknak nem ilyen színűnek kellene lennie, és nézze meg az ereket milyen szűkek! Alig kapott a kis csöpség oxigént. Maga meg azt mondja szereti? Akkor letudott volna mondani róla a babája javára. Sőt, őn még alkoholt is ivott. Mit gondol ez szeretet? Együtt iszik és dohányzik a magzatával?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 30, 12:18:26
ÁÁÚÚÚÚÚÚ! :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 30, 12:25:22
Kedves Mária ! 

:104:  Mondasz valamit .  Nagyon elgondolkodtam azon, amit írtál "Akkor neked a gólya hozta a gyönyörű kislányodat!", valószínű, hogy akkor voltak vonulóban s leejtették   :hehe: 


 Azt nem vitatom, hogy a dohányzó kismama szerette a kisbabáját, hisz mindent megadott neki a cigi ellenére, amire szüksége volt a babának. Lehet, hogy tájékozatlan volt, vagy 1szerűen fittyet hányt az orvosi tanácsokra, mint, amikor a kamaszok sem fogadják meg a szüleik tanácsait. Ezen lehetne vitatkozni, de nem érdemes. Ennél mér csak a csecsemőgyilkos anyák a rosszabbak, de ugy-e ítélkezni nem szabad, csakis Isten az, aki ítélhet. Nhhhhhaaaaaaaaaaaaagy levegő............................
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 30, 12:32:35
Hát ebben van valami. Lehet, hogy tényleg szerette a gyerekét, csak közben magát is szerette. Az is lehet, hogy olyan kötelek kötik a dohányzáshoz, amiből saját erejével már nem tud megszabadulni, stb...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 30, 12:38:32
Nem tudom mi van Bálint apánkkal. Lehet, hogy nem volt hajlandó fűtést adni a debrecenieknek, aztán őt dobták a kazánba, hogy ne fázzanak. :hideg:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 30, 12:39:50
Vagy felmondott a fűtő és most ő lapátolja a szenet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Szeptember 30, 12:40:29
Én is elítélem az abortuszt.De,inkább vetessék el a gyermeküket,mint a kukába tegyék szülés után.Sajnos több újjászületett keresztényről tudok aki abortuszon volt,sőt nem is egy alkalommal.Azt gondolom a fiatalok körében több felvílágosításra lenne szükség,A fiatalok a filmekből vett dolgok után mennek ,sajnos.Azt gondolják minnél elöbb élnek szexuális életett annál többek,vagy elöbbre vannak mint társaik.Ezek valóban az utolsó idők!Közel az Úr!
Mindenki felelni fog az Úr elött a bünneiért amit elkövetet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Szeptember 30, 12:45:10
Se a kukába dobás se az abortusz nem megoldás a problémára. Az még mindig jobb megoldás, hogy némelyik kórháznál a bejárathoz kitesznek egy inkubátort. Az élet megőrzése mindekinek az egyéni felelőssége. Ezzel el fog egy nap Istennek számolni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 30, 13:01:55
Hát a kórházban lévő inkubátor meg egy csapda. Azt mondják, tegye oda a babáját, de utána nyomoznak kié és ha megtalálják, akkor ugyanúgy börtön vár rá. Akkor most hol segítenek? Hagynánk inkább békén őket és örüljenek, hogy nem a kukába végezte.

Moncsi! Nem hiszem, hogy nincsenek felvilágosítva. Csak nem érdekli őket, csak már ha meg van a baj. A bábszerről is tudják, hogy mivel jár mégis csinálják.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Szeptember 30, 13:16:42
Sziasztok Testvérek!

Szerintetek a védekezés bűn?
Lehet, hogy ostobán hangzik a kérdés, sőt mi is védekezünk, de a bibliában van egy rész, hogy:
 9.  Ónán pedig tudja vala, hogy a magzat nem lesz az övé, azért valamikor az ő bátyja feleségéhez bemegy vala, földre vesztegeti vala el a magot, hogy bátyjának magot ne támaszszon.
10.  És gonoszságnak tetszék az Úr szemei előtt, a mit cselekeszik vala, annakokáért megölé őt is.

Itt persze a fajfenntartásról van szó, de az "elvesztegetett magok" nem tünnek bűnnek Isten szemei előtt?
Biztos ti is ismertek olyan gyüliket, ahol annyi gyereket szülnek, ahány megfogan.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 30, 13:23:34
Azok a védekezési lehetőségek, amelyek nem a foganás után vetnek véget a folyamatnak, hanem előtte, azok jók. A fent említett bibliai rész azért volt bűn, mert törvény írta, hogyha valamelyik családban meghal a férj gyereknemzés előtt, akkor a meghalt testvérének biztosítania a meghalt testvér családjának a fennmaradását. Ezt tagadta meg Ónán. Remélem finoman fogalmaztam. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 30, 13:26:58
Az elvesztegetett mag nem bűn önmagában. A foganás előtt a mag nem rendelkezik önálló élettel...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Szeptember 30, 13:28:25
Finoman fogalmaztál
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 30, 13:30:12
A fel nem használt mag úgyis elveszik. Mindet meg képtelenség felhasználni. :D
Bocsánat a bohókás megjegyzésért.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 30, 13:31:28
gyermek írta: Szerintetek a védekezés bűn?


Határozott nem a válszom! Nem bűn. Ott még nem emberi életet ölnek meg!

"Biztos ti is ismertek olyan gyüliket, ahol annyi gyereket szülnek, ahány megfogan."

Igen és közben Istenre fogják, hogy ő akart ennyit. Sehol nem szabta meg Isten, hogy kinek hány gyereke legyen. Ő ezt bölcsen ránk bízta. Az Isten beszéde ez: szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet. Igaz? Nos, ő meghatározza, hogy hány gyereked/gyerekünk legyen? Ezzel bizony nem! A döntést átadta ezzel Isten az embernek. Megadta a hozzávaló szaporítómagokat a nőnek és a férfinak is. Ha azok egyesülnek, akkor Isten ráadja az áldását és szellemet bele adja. Az a mag még nem szellemhordozó, így nem öl senki a fogamzásgátlással.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 30, 13:35:09
Bálint gazda! Merre járkálsz, hogy nem látunk mostanság a szemünkkel?  :044:  :01: Szbálint testvérünk  :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 Szeptember 30, 13:46:13
Ez jó téma.... :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Szeptember 30, 13:47:38
Hiába kiabáltam Bálintnak nem hallja.  :077:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Szeptember 30, 13:47:50
szia Dani!

Bővebben is hozzá szólhatsz!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 Szeptember 30, 13:53:21
huh hát én csak rosszakat tudnék irni ugyhogy inkább nem irok ,amugysem tartozok közétek.
Nem vagyok olyan szent és tiszta ember mint ti.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 30, 13:56:29
Valóban jó téma szerintem is.
A véleményem a dologról alapvetően az ami Máriának, de ezt mindenkinek egyénileg kell Isten elé vinnie, és ott megbeszélnie. Ami az egyiknek áldás a másiknak nem az.
Az Úr szeret minket és a javunkat akarja, sok családban áldás a sok gyerek és nagy csodákat élnek ott át. Mások félnek ettől a dologtól és eldöntik hány gyerekük legyen, ez alkalmasint lehet hitetlenség és az Úrral szembeni bizalmatlanság is, de mindez egyénre szabott, és az Úr tudja ki mire alkalmas és mit bír el. Ezzel nem azt mondom, hogy mindenkinek rengeteg gyereket kell nevelnie, de ha a lelkiismereted nem nyugodt ebben a dologban akkor ne tekintsd lezártnak az ügyet.

Dani! Mondd el te is amit gondolsz a dologról.
Szent és tiszta? Ja Jézus Ő igen az!    :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Szeptember 30, 13:57:40
Dani! Mi csak szellemben vagyunk tiszták, testben nem. Mi is tudunk sokat hibázni, elvéteni dolgokat. Mi is növekszünk a tudásban. Butaság lenne azt hinni rólunk hívőkről, hogy nincs hibának.  :08: Nem vagyunk képmutatók, csak néha.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Szeptember 30, 14:56:44
Hogy a védekezéssel nem ölünk meg magzatot? Attól függ mivel védekezik az emberfia/lánya.
Olvassátok el ezt :

  http://www.communio.hu/meh/tabletta.htm

 Én hiszem, hogy a védekezés nem bűn. Az is bizonyos, ha Isten akarja, akkor teherbe esik a nő, ha nem, akkor nem. Vannak emberek, akik e szerint élnek. De mi van akkor, ha csak az egyik fél él Istennek tetsző életet a másik pedig csak úgy tesz mintha......... ? A látszat hívőt megszentelődik a hívő párjától ?
  Véleményem szerint, ha két embernek nem lehet gyereke, akkor az azért is van, mert Isten nem akarja, vagy próbára teszi a párokat, hogy tényleg jó szülők lennének-e, vagy nem akarja, hogy a születendő gyermek szenvedjen. Most aztán lehet egy csomót vitázni, hogy mi van a betegen született gyermekekkel stb.
  Visszatérve a védekezésre, inkább használjon valaki tablettát vagy gumit, vagy spirált, vagy méhszájgyűrűt stb., minthogy aztán világrahozzon egy babát, akit nem akart, vagy elvetesse akár abortusszal, akár abortusztablettával, meg effajta szerintem nagyon felelőtlen megoldással.

  Hogy a fiatalok nincsenek felvilágosítva ?  Én azt mondom, hogy előbb meg kell őket tanítani már kisgyerekkorban arra, hogy higgyenek ls bízzanak Istenben, s utána következhet az okos szexuális felvilágosítás sőőőt, a szülőket is bevonni ebbe a dologba . Mert hiába világosítják fel őket 1x 1 évben, ha otthon tiltják a nemi életről való társalgást, vagy, ha nem tiltják, csak nem beszélnek róla mert ciki. A médiát kéne előbb megtisztítani a sok mocsoktól, mert manapság az a divat, hogy valaki azért lesz biszexuális, mert eddig hetero- vagy homoszexuális volt s miért ne próbálná ki a másik felet is. Mondok mást is, hogy 40 év fölötti apák keresnek fiúkat nemi kapcsolat céljából. Akkor mit várjunk el a gyerekeinktől ?
 Nekem senki nem beszélt a nemi érésről sem semmi ilyesmiről, ellenben Isten olyan jól megoldotta az egészet és minden ilyen dolgot, ami ismeretlen volt, vagy csak félismeretekkel rendelkeztem, hogy az tényleg csoda. Soxor hallom, hogy a fiatalok megijednek maguktól, amiért erősebb szőrzetük lesz, nő a mellük stb. nálam ilyen nem volt. Valószínű azért nem, mert nem lettek akkora idomaim, amiktől meg kellett volna ijednem   :2funny: . Most is csak azt mondhatom, hogy akit kicsi korától ha nem is mélyrehatóan, de valamennyire vallásosan nevelik, az nem kallódik el, mert az Úr nem engedi elkallódni.
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 Szeptember 30, 15:08:05
Kingooo,az utolso mondatodra van egy példa is: én.
Én osztán minden baromságot kiprobáltam, de soha sem tudtam elszakadni Istentől véglegesen, mindig a fülembe súgott valamit, amikor hülyeséget tettem. Ilyen pl.buli,diszkó,nők stb...
Volt olyan is, hogy eldöntöttem, hogy nem fogok többet templomba menni és imádkozni, vagyis elhagyom az Urat. De hála Neki, még mindig itt vagyok, és remélem soha többet nem fogok ilyeneket mondani.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Szeptember 30, 15:13:27
Hála neki, hogy nem enged bennünket elkallódni. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 30, 16:22:10
Kingooo írta: Lehet nem is vagyok nő ?   

 :hehe: :hehe: :hehe: Hát te már csak nem vagy az. Akkor neked a gólya hozta a gyönyörű kislányodat! Hol tette le? A kéményen keresztül a szülőszobába? Netán a házatokba?  :2funny:

 :D

Mi a falusi abortusz?
-lelövik a gólyát!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Szeptember 30, 16:23:29
Nálunk apás szülés volt. Emlékszem a feleségem reggeltől estig vajúdott este olyan fájásai voltak, hogy meg voltam győződve: az életbe nem fog több gyermeket szűlni. MIután megszületett rá 20 percre úgy megváltozott minden. MIntha a feleségem elfelejtette volna az előző órák nehézségeit. Benne volt a levegőbe az öröm és az élet. :igen:
:afro:

Jn 16,21   
"Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az õ órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 01, 10:30:43
Sziasztok!

Tegnap nagyon kiakadtam, :2tickedoff: de hála az Úrnak, a mai bátórító igéje lecsillapított és erőt adott./II.Kron.20.12-17/ :afro:
Keresem a leendő munkahelyemet és igen nagy falakba űtköztem.A negyedik állás nem sikerült.
Tegnap találtam egy igen kedvezőt helyben.! 4 órában leveleket kellene kihordani a polgármesteri hívatalból, gondoltam megpályázom. :088:
Elmentem jelentkezni és itt akadtam ki érettségi kell ahoz, hogy egy levelet megcímezzek és az adott postaládába bedobjam.
Ez mind semmi, az ügyintéző durván a fejemhez vágta: külömben is már sokan jeletkeztek/ mit akarok én/ :118:
De én az Úrra nézek! Várom a segítségét!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 01, 11:47:56
Kedves Ircsi, itt biztos van valami jó elkészítve neked.

Van egy gondolatom:
Amennyiben a saját Polgmest hiv-ban voltál, akkor írj nekik egy levelet, kérve anyagi támodatásukat, amennyiben munkát nem tudnak adni, de ezt akkor is leírhatod annak a pog-mest-hiv-nak ahol voltál.

Szépen kézírással ügyelve a külalakra, és a formaságokra, és a végén az Úr Jézus Krisztus áldását kérve rájuk és a munkájukra.

Ilyen ragyogó lehetősége nem mindenkinek van, ne szalaszd el
Ölellek
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 01, 13:20:57
Magdának jó ötlete van. Tényleg Ircsi érdemes meglépni, veszítenivalód nincs. Ez Úr a te erősséged!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 01, 13:23:50
Hát a pénz, mennyire az emberhez tud tapadni!  :hehe: Itt ülök kb fél órája 100.000 Ft kell vinnem a postára feladni. - ebbe csak az van, amit a császárnak kell adnom - Ő már nagyon sietne, én meg nem. Kiérti ezt?  Mi olyan sűrgős neki? Még meg se melegedett nálam és  már futni akar. :2funny: :hehe: Még mondja valaki, hogy a pénznek nincs szaga. Szagoljátok meg.  :hehe: Milyen büdös, nem is kell.  :2funny: Na akkor megszabadulok tőle.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 01, 13:39:13
Sziasztok!

Az ötlet nem rossz,csak az a bökkenő,hogy érettségi a feltétel az meg nekem nincs..
Igy nem tartom jogosnak.....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 01, 13:45:59
Szia Anti!

Hogyan sikerült a vízsgád? :080:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 01, 14:15:56
Kedves vagy Ircsi, hogy érdeklődsz! :2smitten:

Itt máshogy van mint Magyarországon. Most még várom az idéglenes vezetői engedélyt, amivel kezdhetem tanulni a vezetést.
Enélkül méga kreszre sem mehetek. Tehát még csak tanulom, majd amikor késznek érzem magam, megyek a vizsgára. :118: :088:

Itt azért másabb, mert nem kell bejárnom órákra a kresz oktatásra. Magam kell felkészülni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 01, 14:22:50
Elég szigoru, :117: talán nem ártana itt is bevezetni. :afro:
Némelyik vezeteő,hát......
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 01, 14:44:53
Sziasztok!

Az ötlet nem rossz,csak az a bökkenő,hogy éretségi a feltétel az meg nekem nincs..
Igy nem tartom jogosnak.....
Kedves táncsos Ircsikém, nem olvastad figyelmesen amit írtam, itt nem a te alkalmazásodról van szó, hanem az ő megáldásukról, amihez megszerezted duplán a jogot.

Aztán azt is írtam, hogy kézzel írt, formailag, és tartalmilag nagyon megfelelő levélről van szó.

Amikor ilyen feladatot érettségihez kötnek, akkor feltételezik, hogy az érettségizett legalább írni és olvasni tud, mert sajnos aki csak a 8 általánosról rendelkezik papírral, legtöbbjük ebben is hiányt szenved.

Erről egy jól szerkesztett és fogalmazott levél meggyőzi azt aki kapja, és ha még áldást is visz a levél, ha nem is Pál köténye, de tőled és nekik, akkor már tettél valamit hitből,
az én gondolatom szerint.

Persze lehet, hogy még ez sem ébreszti fel a hited ebben a cselekedetben, akkor pedig ne tedd, mert ami hitből nincs az

BŰN  :nem:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 01, 15:19:12
Drága Magda!

Bocsika tényleg nem voltam figyelmes és félreértettem :08:,most esett le a tantusz :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 01, 18:17:56
Szia Mária!

Milyen volt a szombati alkalom Pesten? :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 02, 07:46:54
Sziasztok!

Áldott szép reggelt mindenkinek! :033:

Tudtok valamit at MLM intrenetes munkalehetőségről? Szerintem egy nagy becsapás!De ha valaki ismeri,szívesen venném tanácsát.

 :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 02, 08:13:57
Örömmel segítenék, de nem tudok... :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 02, 08:19:41
 :(de azért köszönöm :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 02, 08:33:31
szia Ircsi! Köszönöm kérdésedet, nagyon áldott volt. Most viszont megyük szombaton Kecelre, mert jön Jün, aki a Mennyei Ember c. könyvet írta. Nagyon izgatott a szívem. Olyan jó sok esemény. Legyen részünk az Úrtól sokban!  :D

MLM az piramis rendszer. Eddig nem igen jött be. Gondolj az Amway re
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erzsébet - 2008 Október 02, 08:56:22
Sziasztok, hol lehet megszerezni ezt a könyvet, mert nagyon kiváncsivá tettetek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 02, 09:26:44
Szia Mária!

Gondoltam,hogy ilyesmi :(

Én is
Idézet
Olyan jó sok esemény. Legyen részünk az Úrtól sokban!
kívánom mindenkinek :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 02, 09:41:00
Szia Erzsébet!

Nem tudom merre laksz, a neten is megrendelheted de igen sok a postaköltség. :117:
Good News v. Amana 7 honlapján.Budapesten vannk könyvesboltjaik,esetleg nézd meg a lakóhelyeden,van e boltjuk.
Esetleg a barátaid között Hit gyülis,biztosan segítenének az alkalmaikon lehet venni könyveket.
Szeretettel  Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erzsébet - 2008 Október 02, 09:43:06
Köszönöm
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 02, 12:37:07
ircsi! Köszönöm, az áldást szívesen fogadom az mindig jól jön.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 02, 12:45:01


Tudtok valamit at MLM intrenetes munkalehetőségről? Szerintem egy nagy becsapás!De ha valaki ismeri,szívesen venném tanácsát.

 

Messzire kerüld el, de minden mást is, ami ehhez hasonlít.
Gyakorlatilag ez úgy néz ki, hogy alapul egy cég ami teljesen értéktelen vagy viszonylag jó termékeket forgalmaz, de ezek árai messze meghaladják az értéküket. Beléptetnek tagnak, amiért vagy fizetned kell vagy megvenned valamennyi értékű terméket. És ha eladsz ilyeneket ( ami már kész csoda ha van rá vevő), akkor abból minimális hasznod lesz, de ha találsz olyanokat, akiket te is be tudsz léptetni akkor az azok forgalma után is kapsz majd jutalékot. Vagyis a beléptetés az igazi üzlet, a forgalmazás nem igazán. A csúcson lévő cégalapítók, ha elég embert sikerült becsapniuk horribilis pénzt keresnek.
Erkölcsileg sok kifogásolható dolog van benne: A termékek jó része értéktelen, vagy nincsenek meg a bolti forgalmazásához szükséges engedélyek. Gyógytermékek esetén a gyógyhatás nem bizonyított ( sőt egészségre ártalmas is lehet), azért árulják "fű alatt".
A garanciák nem léteznek vagy nem érvényesíthetőek. Ha normális termék amiről szó van, akkor a boltban feléért megkapod, de olyan szöveggel kell árulnod, ami hazugság. Akiket beszervezel azokat tisztán becsapod. És minden tagnak általában meghatározott idő alatt meghatározott értékben vásárolni kell ahhoz, hogy tag maradhasson.
 Manapság az ilyen internetes állások legnagyobb része becsapás, sőt az újságban megjelenők között is van ilyen jó sok.
Mikor állást kerestem akkor volt alkalmam sokfélével megismerkedni, de egy tanulság lett belőle az emberi találékonyság a hazudozásban is kimeríthetetlen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 02, 12:57:27
Most viszont megyük szombaton Kecelre, mert jön Jün, aki a Mennyei Ember c. könyvet írta. Nagyon izgatott a szívem. Olyan jó sok esemény. Legyen részünk az Úrtól sokban!  :D


Nagyon jó lesz, csak jegyzeteljél szorgalmasan és utána pontosan mondj el mindent!  :109:
Nagyon áldott és csodálatos alkalom lesz, biztos vagyok benne, nagyon jó hogy ott leszel Te is.  :2smitten:
Remélem legközelebb a mi közelünkben is lesz valami hasonló.  :129:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 02, 13:00:22
 Mária!Nálunk a gyülibe már volt Jün testvér.Itt volt a feleség és a fia is.Jün fia is nagy szolgáló,a fiatalok körében szolgál.Nyáron volt a nagy fiam táborba Kadarkúton ott is szolgált.Nagy áldás volt a sok fiatalnak.
 A fiam egy ideig nem járt az Úrral,elment a kadarkúti keresztény táborba,annyira megérintette az Úr ,hogy újra  vissza jött az Ő népe közé.Dicsőség Istennek!Meghallgatta az imámat,és újra az Úrral jár a fiam!

  :036: :043: :036: :043: :036: :043: :036: :043: :036: :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 02, 13:08:29
Moncsi! Te melyik gyülibe is jársz?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 02, 13:16:51
Szia Évus!

Köszönöm az infót,szinte gondoltam,igen nem éppen keresztényi becsapni embereket.
Igy voltam a zepperel is,negyedáron kapsz olyan jó minőség :thanks: :028: et.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 02, 13:19:05
Szia Moncsi!

Legyen minden hála az Uré fiad visszatéréséért.
A mi fiataljaink is a Kadarkuti táborba járnak és mindig megtérve jönnek haza. :029: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 02, 13:22:48

 Gábor!Hát nem emlékszel rám?Evangéliumi Keresztények gyülekezetébe.Székesfehérvár.Régen jártál nálunk te újságoltad.Láttod én nem felejtettelek el. :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 02, 13:26:28

 Drága Ircsi!
 Köszönöm Köszönöm! :thanks: :031: :026: :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 02, 13:53:50
Moncsikám! Tényleg jó, hogy írtad a fiadról. Nagyon várom már a szombatot. A napokat számolom mint egy kis gyerek. Hát amit a könyvébe írt, az velőkig rázó volt. A párom is sírva olvassa. Félig együtt olvastuk, tudjátok, hogy? Felváltva, aki erősnek érezte magát, hogy nem fog a könnye potyogni. Kb 10 percenként cseréltünk és aztán úgy döntöttünk, hogy külön olvassuk, talán jobban haladunk. De a könnyek nem szüntek meg. Annyira együttéreztem Jünnel és a családjával.

Annyira elszégyeltem magam, ahogy olvastam, hogy mi meg itt vagyunk ebben a fene nagy szabadságban és..... Azon is gondolkodtam, mi vajon magyarok, olyanok lettünk volna mint ők ott Kínában? Vállalva Jézust akkor is, ha a körmünk alá nyomtak volna a kihallgató tisztek egy vérvételes vastagságú tűt ha nem tagadjuk meg az Urat? Vajon tényleg képesek lettünk volna ezt végig csinálni amit ők, évtizedeken át? Félholtra verik őket és akkor is énekelnek az Úrnak dicséretet. Mi ezt megcsináltuk volna? Hát nem véletlenül szeretném szemtől szemben látni ezt a szolgálót, akinek a nyomrúsága így megindított. Hát, ha az Úr ad rá lehetőséget, akkor szívesen kezet fognák vele, akár csak Pálékkal a Mennyben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 02, 15:23:43
Látod Moncsi rövid az ember esze...  :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 02, 16:40:42
Rágcsálj "nefelejcs" virágot.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 02, 17:05:34
 :2funny: Éppen idejöttem olvasni és a kezemben egy sajtos keksz, amit éppen rágcsálok. Erre ezt olvasom: Rágcsálj "nefelejcs" virágot :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 02, 17:37:39
Akkor most prófétáltam?  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 02, 19:28:42
Imádkozzatok értem,hogy el tudjak menni,és fájdalom nélkül járni!!!!!!!!--nagyon szeretnék ott lenni veletek!!!

 :taps: :027: :ima02: :043: :137:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 02, 22:35:28
Kedves Ermaha, nagyon remélem, hogy jönni fogsz. Imádkozom érted!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 03, 06:52:09
Lehet, hogy Mária érezte meg prófétikusan, hogy rágcsálnia kell, csak amikor az Úr mondta, hogy mit, akkor "zavar támadt az erőben" és sajtos kekszet vett elő nefelejcs virág helyett. (vagy csak az volt otthon...) :2funny:

...de majd kipróbálom a nefelejcs virágot hátha használ (bár nem csípem ezeket a reform kajákat)... :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 03, 07:05:19
Mi újság?????Az orvosom azt mondta kb 3 hónap kell ahhoz,hogy visszahúzódjon a lábam feje az eredeti állapotba, tegnap előtt voltam a gyógyszereimet kiíratni,persze jó kikaptam az orvosomtól,hogy mertem felkelni és elmenni.Miért nem küldtem el valakit.Megmutattam neki a lábam,elösször a balt,ami lila és borzasztó csúnya volt,majd mondtam neki nézze meg a másikat is,és elmondtam neki ilyenné vált hétfőre.azt mondta borzalmas csúnya,és egyáltalán,hogy lehet az,hogy mind a kettőt megmütötték,csak az egyiket szokták megcsinálni és később a másikat.Én mondtam neki ,én nem vagyok benne hibás,az orvos ajánlotta fel,hgy mindkettőt megcsinálja egyszerre.Én mondtam neki,ha már szenvednem kell,akkor mindegy,hogy a kettőt csinálták egyszerre.Csodálkozott,hogy volt bátorsága az orvosnak engem az én állapotomban igy megmüteni.
Hétfő ota be volt gyulladva egy egész nagy terület mind a kettő mütétnél.Nem akarom ecsetelni,milyen volt.Tegnap délután ujra kötöztem,két orába telt mire a szomszédba lévő boltba el tudtam menni és hazajönni.
Az éjjel 3 óra után felébretem,majd valami arra ösztönzött,vegyem le a kötést.Ahogyan levettem a kötést láttam némely helyen fel van válva az a terület amit felvágtak.Megfogtam és mind lejött,böröstöl együtt.
a sérült rész alatt,teljesen épp bör kébzödött éjjel,mind a kettön,ez még semmi,a lábamfeje,ami eddig legalább
kétujnyira volt szélesebb,mint rendesen,visszanyerte az eredeti formályát!!!Dicsősség és Hála Istennek,és a mi Urunk Jézus Krisztusnak érte.Azt,hogy mit érzek,nem lehet kifejezni,még nem mozog rendesen és nagyon fáj
ha mozgatom,de hiszem,hogy Isten ezt is megoldja időben.Köszönöm az imáitokat és az Úr áldása legyen rajtatok. :017: :thanks: :026: :027: :081: :137:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 03, 07:44:52
szia ermahat! Isten gyógyító kegyelme működésben van, és most itt az idő, hogy ne a láthatókra nézz. Mindegy az orvosok mit mondanak, mert ők csak arról beszélnek, amit ők tudnak. Isten hatalmasabb attól a tudománytól. Azt is tudja, hogy veled most mi van. Tudja, hogy nehéz próba van rajtad. Előtte nincs titok. Azt is tudod, hogy ki is hoz belőle. Jakab apostol azt mondja, ekkor is meg kell tanulni örvendezni. Nyilván nem a betgeségnek, annak öröljön a fránya, hanem annak, hogy Isten dicsősége és hatalma kihoz minden nyomorúságból. Isten hatalmas ereje szálljon le rád és mutassa meg a kivezető utat! Gyógyulj meg Jézus nevében! Jézus azt mondta a poklosnak: - Akarom, gyógyulj meg! Jézus pedig nem változik!

Szeretünk téged és hordozunk az imáinkkal.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 03, 07:55:23
Kedves Ermaha!
Dicsőség Istennek! Veled örülök!   :05:

Az Úr adjon teljes gyógyulást neked!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 03, 08:55:29
Drága Erma!

Köszönöm az Urnak a rajtad elvégzett gyógyítását. :029:

Legy rajtad továbbra is az Ő gyógyító kenete. :igen:

Imátkotom,hogy a fórum talira teljesen  gyógyúltan jöjjél. :043:


Szeretettel  Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sámuel - 2008 Október 03, 09:09:54
Kedves Mária, Szeretném tőled megkérdezni mire alapozod azt a kijelentést hogy lásd az Amway-t?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 03, 09:32:25
Sziasztok!

Nem tudom mi történt tegnap este fél 5 körül, kb fél hatig nem tudtam megnyítni a fórumot és az msn  és a citromail sem müködött.
Minden megnyítható volt csak ez a három nem.Aztán jött a következő,elmentünk a patikába receptet kiválltani,nem figyeltem és lejárt.
Persze teljes áron kiadták vola közel tízezerért.Na futás az ügyeletre,kellett a hit,mert ott receptet nem igen írnak ilyen esetekben.
De az Úr velünk volt,vettek fel jegyzőkönyvet,hogy figyelmetlenül követtük a dátumot és felírták a gyógyszereket a férjemnek.
Hála az Urnak minden helyre állításáért,mert Ő Atya,gondviselő Atyánk és mindig kimenekít a bajból,megsegít, :igen: még ha hibáztunk is.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 03, 10:52:41
Kedves Sámuel! A saját és környezetem, ismerőseim, családom tapasztalata alapján. Tudom, most az jön, hogy valamit nem csináltunk jól. Ismerem ezt a szöveget, -17 éve ez megy, már hallottam.  :08: Aki engem akkoriban beszervezett, neki sem ment és folytathatnám a sort. Ha az MLM, piramis rendszer, olyan jól menne, akkor nem buktak volna bele olyan sokan.  :08: Ezt tapasztalatból írom. Igyekeztem lebeszélni itt a lépcsőházunkba egy munkanélkülit, ne fektessen bele, mert nem fog bejönni. Nem hallgatott rám. Igazam lett, nem jött be neki sem. Nem kis pénz egy munkanélkülinek még 15-20 ezer Ft sem. Ha ti jól csináljátok ám legyen! Áldásom rá. Az én lelkiismeretem nem hordozná el, hogy mást mondjak, mert a tapasztalatom ez. Hazudni pedig nem kívánok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sámuel - 2008 Október 03, 12:39:25
Kedves Mária szeretnék még kérdezni valamit? Mikor elfogattad az Úrat szabad akaratodból tetted,vagy esetleg valaki beszervezett. Isten igéje mind igaz és jó ,ezt pedig én irom tapasztalatból. Nos miért is reagáltam az irásodra, szeretném ha meghagynánk az Embereknek  a teljes szabad akaratot. Biztos ismerős a szöveg, te ne menj oda ez valami szekta stb ,És pedig csak az üdvösséget akarjuk ezeknek az Ebereknek. Igen ez nagyon tetszik ˝Nem hallgatott rám.˝ Ki vagyok én hogy nem hallgattál rám? Én úgy gondolom,hogy nagyon fontos az információ és ha te ezt tetted volna és nem a környezetedre családi tapasztalat egyebek szomszéd. Akkor biztos vagyok benne hogy a lelkiismereted elhordozná hogy ezeknek az embereknek minimum annyit tudtál volna mondani ,Figyelj te tudod csak egyre kérj információt attól aki sikeres ebben az üzletben. Mert ki más tudna neked segiteni ha nem ojan valaki aki profi ebben a dologban. Tehát ha te ezt irod lehet hogy nagyon sok embernek segitesz ezzel kedves Mária. És hálás vagyok az Úrnak hogy használ ebben az üzletben is hogy emberek százainak tudok szolgálni eme téren. Az Úr áldjon kedves Mária. :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Október 03, 13:06:40
Sziasztok Testvéreim! 
Küldd tovább, akinek csak tudod! A Belügyminisztérium több szélhámosságra figyelmezteti a mobiltelefon-tulajdonosokat. Olyanpróbálkozásokra, amelyek rendkívüli módon megemelhetik a telefonszámlájukat.A roppant találékony szélhámosok olyan módszert találtak, amely lehetővéteszi mások mobiltelefonjának jogtalan használatát. GSM mobilon hívják azáldozatot, bemutatkoznak, mint Provider, Orange, SFR, Bouygues, s arrakérika hívott felet, hogy táplálják be a telefonjukba a 09# kódot, azzal amagyarázattal, hogy "az ön mobiltelefonjának az ellenőrzéséről vanszó". Semmi esetre se üssék be a kódot, s azonnal zárják le a telefont. Aszélhámosok olyan készülékekkel rendelkeznek, amelyek lehetővé teszikszámukra, hogy a fenti kód segítségével leolvassák mások SIM kártyáját. Éstermészetesen fel is használják azt! Ajánlatos figyelni egy másik dolograis: ha bárki kap egy telefonhívást, és készülékén megjelenik a A C Efelirat,ne válaszoljanak, azonnal nyomják ki a hívást! Egy nagyon ártalmas vírusról van szó, amely tönkre teszi a SIM kártyát és magát a készüléket is. Ezt atényt megerősítette a Motorola, a Sagem, a Nokia is.       


Remélem, sok embert megóv a bajtól ez az üzenet. Habár nem az Istenről szól, de kötelességemnek találtam azt, ha tudok egy információt, másokkal is megosszam.
Isten áldjon benneteket. :018:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 03, 13:09:15
Sámuel! Én nem hasonlítanám össze az Úr munkáját a világ munkájával. Nem kívánok reagálni erre amit írtál, az én tapasztalatom más, ennyi. Nem vinnék embereket olyan munkába bele, amiből vesztesként jöhet ki. Nem küldöm olyanokhoz, aki kibeszélik a zsebükből a pénzt. Ismerem a módszert. Te tedd a te belátásod szerint, én az enyém szerint. Maradjunk ebben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sámuel - 2008 Október 03, 13:22:57
Kedves Mária kikre gondolsz,olyanokhoz;kikhez? És hálás vagyok ha nem nyilatkozol, abban amiről nincs infód. :026: :thanks: :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 03, 13:27:06
Szia kedves Sámuel testvér!

Azért folyok bele a témába mert engem is érint.Szerintem sok külömbség van egy keresztényi téma és e munka témája között.
Igen mindenkinek magának kel eldöntenie milyen gyülibe megy és milyen munkát vállal.
Igazad van jó elötte tájékozódni.Ezt tettem én is,voltak gondolataim rólla és kaptam is választ ami teljesen elfogadható.
Én nem kétlem ,hogy van akinek bevált az MLM,Emway,Oriflame,Avon és hasonlók.
Sajnos a saját környezetemben is azt tapasztaltam,hogy egy ideig működik azután semmi haszon.
Nem csak rokonaim,barátaim hanem más ismerőseim körében is.Bocsi de  az én lelkiismeretem szerint nem igen tartóm helyes dolognak,hogy rábeszéljek embereket drága dolgok megvételére amik igen költségesek, amikor sokkal olcsobban ugyanolyan jó minőségben lehet vásárólni.tapasztalatból mondom.Írok egy két példát.
Tupper tál. Megvettem nagyon drágán azt mondták nem színeződik,elállbenne a szeletelt felvágot,nem szedi be a szagoz.
Teljesen az ellenkezőjét tapasztaltam,most a több ezres tálból a macskáim esznek,erre jó!
Tésztafőző: szépen elsárgult és még ciffel sem tudom lesúrólni.
Kozmetikai termékek:mindegyiktől kiütést kapok,a rúzsok csípik az ajkamat....
MLM egy piramis játék,nem te gazdagodsz meg,hanem a fejesek.
Kaptam ajánlatot ,négy levéllel szédítetek,kerülték a forró kását, mire kinyögték,hogy nézzek meg egy tájékoztatót.
Miért nem lehetett elsőre megmondani miról is szól? Tudod már ekkor elment a kedvem az egésztől.

 :(

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 03, 13:45:25
Kedves Gyerek!

Köszi az infót, :igen: hogy mik vannak? :nem:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 03, 14:35:45
Sámuel! Mi ez a támadás és gúny a részedről?  :08: Azért mert nem értek veled egyet?  :08: Mennyivel is lehet belépni? Egy munkanélküli ember bizony ráfizet ha elbukik benne. Ő elbukott. 72 ezer Ft -ja bánta. Most azt mondta, örült volna ha hallgatott volna rá.

 Luk. 20,25 Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré, a császárnak, és a mi az Istené, az Istennek.

A fekete munka az Úrtól van? Talán érted mire írtam ezt.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 03, 14:50:05
Ircsi írta: Tupper tál. Megvettem nagyon drágán azt mondták nem színeződik, el áll benne a szeletelt felvágot, nem szedi be a szagot. Teljesen az ellenkezőjét tapasztaltam, most a több ezres tálból a macskáim esznek, erre jó!

Igen, ez a tapasztalatom nekem is. Megvettem anno és bizony kiderült, hogy semmivel nem jobb mint az egyszerű 100 Ft -os boltban megvett műanyag olcsó doboz. Azt mondták a "hozzáértők", hogy biztosan nem engedtem ki belőle a levegőt. Amikor azt mondtam, de bizony úgy jártam el, akkor azt mondták, tegyek bele almát. Tettem. Hát azzal sem lett jobb, sőt a szalámi legalább almaszagú is lett. Akkor kikisérleteztem. Tettem a 100 Ft-os dobozba és ebbe is. Ugyan olyan nyákos lett mint a másikban szinte egy napon. Akkor azt mondták, biztosan nem nyitottam ki minden nap. Hu akkor elegem is lett.   :2tickedoff:  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 03, 14:52:24
Sajnos nem csak az ügynöki munkáknál van becsapás..
A legkisebb gyerekem is munkát keres,több hírdetére jelentkezett.
Behívták próbanapra volt ahol 16 órát dolgozott és próba címen nem kapott fizetséget a munkáért.
Az utóbbi hónapokban vagy négyszer megtörtént,legutobb is dolgozott 10 órát és kapott 2500 Ft-ot.
Milyen jó üzlet ez a munkaadóknak,ingyen munkaerő,nem kell költséget fizetni... :nem:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 03, 15:02:58
Ez mostanában sajnos divat lett és egyre több maszek követi a példát, állandóan hirdetnek állásokat és embereket ingyen dolgoztatnak próbamunka címmel. Ám ez szerintem teljesen jogtalan, érdemes lenne utánanézni az erre vonatkozó rendelkezéseknek.
Ügynöki hálózatok: A tállal még jól is jártatok, nem kellett beszedni  :01:
De ha ugyanez vitaminokkal, tablettákkal , fogyasztószerekkel történik sokkal kellemetlenebb a dolog sőt veszélyes is lehet. Ezen a területen feltűntek az okkult alapokkal rendelkező kínai "csodaszerek" is.
A ti példátok eléggé gyakori, sajnos sokan futnak a pénzük után és a garanciákat nem tudják kivel szemben érvényesíteni.
Vannak normális termékeket forgalmazó cégek is (én pl. parfümös tag vagyok egy helyen), de ezen nincs a világon semmi haszon, csak annyi előnye van, hogy könnyebb vásárolnia az ismerőseimnek tőlem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 03, 15:05:40
Évus! Én is ismerősöd vagyok és vennék tőled édes illatú parfűmöt. Hogyan tehetem meg?  :hehe: Odautazunk érte.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sámuel - 2008 Október 03, 15:29:18
Légy áldott kedves Mária,csak ennyit tudok kivánni :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 03, 15:42:56
Évus! Én is ismerősöd vagyok és vennék tőled édes illatú parfűmöt. Hogyan tehetem meg?  :hehe: Odautazunk érte.  :hehe:

Mária, ha válogatni akarsz és ide akarsz utazni miatta, akkor hosszú szabit kérjél, mert van vagy 150-200 db illatminta.
Egyszerre 4-5-öt tudsz megszagolni,a többit már nem érzed. Mondjuk egy nap 5 délelőtt és 5 délután, mire a végére érünk, és sikerül kiválasztanod....  :hehe: .....arról  nem is beszélve hogyha mégis úgy gondolod valahol a közepén volt egy jobb illat.  :2funny:
Én is azért kezdtem csak bele, mert a boltban összekenem magam vele, és hazafelé azt hiszik én vagyok a húsvéti nyuszi, olyan illatos vagyok a mintáktól.  :076:
A többieknek is kölcsönön szoktam adni egy-két hétre így van idejük összeszagosítani a lakásukat.  :135:

Mária te meg az édes illat ! Szerintem valami könnyű gyümölcsöst vagy virágost szeretsz.  :109:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 03, 15:48:02
Évus!

Kitől is kérjek szabadságot?  :hehe: A kutyáknak abból a szempontból jobb, hogy nekik megmarad a szag az orrukban.

Tegnap jöttem hazafelé a konditeremből  :07: - Anti talán még most is ott van  :hehe: -és azon gondolkodtam, hogy mit okoskodnak a föld teremtésének a megfejtéséről. Akkor hirtelen az jutott az eszembe, hogy ahhoz előbb Istent kellene megismerniük. Az ember magától nem tud rájönni mi is volt a teremtéskor, hiszen nem volt emberi szemtanú. Ahhoz a teremtés elé kellene menni. Az ember pedig ezt nem tudja megtenni. Nem időutazó.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 03, 15:48:13
A munka díjazása

Munkabér

141. § A munkavállalónak munkaviszonya alapján a munkáltatótól munkabér jár; az ettől eltérő megállapodás érvénytelen.

160. § A munkavállaló részére munkabéréről részletes írásbeli elszámolást kell adni. Az elszámolásnak olyannak kell lennie, hogy a munkavállaló a kiszámítás helyességét, valamint a munkabérből való levonások jogcímét és összegét ellenőrizni tudja; ettől érvényesen eltérni nem lehet. Az írásbeli elszámolásnak tartalmaznia kell a rendkívüli munkavégzés, az ügyelet és a készenlét jogcímén kifizetett díjazást is.

Ez a törnény de hézagos.

Próbamunka után kirúgás
Mit lehet tenni az ingyenmunka ellen?


Dr. Sipos Márta
       Főleg éttermekben, butikokban fordul elő, hogy az álláskereső felvételét 2-3 napos próbamunkához kötik. A tulaj azt ígéri, ezután dönt az alkalmazásról. Sok esetben azonban az étterem-, butiktulajdonosnak esze ágában sincs felvenni a felszolgálót, eladót, csupán ingyen munkaerőhöz akart jutni. Mit lehet a munkavállaló? - tettük fel a kérdést Dr. Sipos Márta munkajogásznak.



A munkajogász szerint jogszabályi hézagok miatt kevés az esély fizetés, kártérítés vagy alkalmazás kiharcolására. A dolgozó a Munkaügyi Főfelügyelőségen tehet bejelentést a szabálytalan alkalmazásra. A Felügyelőség munkatársai ekkor kijönnek a munkaadóhoz, aki azonban általában azzal védekezik, hogy harminc napja van a munkaszerződés írásba foglalására, ami éppen folyamatban van.

A kibúvó: "Éppen folyamatban van a szerződéskötés"
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 03, 15:57:39
Máriám a kutyáktól mindenképpen! Biztosan nem szeretik ha sokáig nem vagy otthon.  :06:
Mondjuk ha jössz, akkor megtanítasz evangélizálni is egyúttal jó?  :2smitten:

Ircsikém Drága!

a próbamunkáról:
A "próbamunka" nem létező munkaügyi fogalom. A próbaidő viszont létezik.  A munkáltatót az első pillatnattól fogva az MT és az ART kötelezi a foglalkoztatot bejelentésére.

A legális foglalkoztatás ez esetben próbaidő kikötésével teljesíthető. A munkaszerződésben kizárólag a munkaviszony létesítésekor köthető ki próbaidő – melynek tartama harminc naptól legfeljebb három hónapig terjedhet (Mt. 81. §). A próbaidőnek a munkáltatók által hivatkozott célok elérése a rendeltetése: mind a munkáltató,mind a munkavállaló meggyőződhet arról, hogy a munkavállaló képes-e, illetve akarja-e ellátni az adott munkakört.A próbaidő alatt a munkaviszonyt bármelyik fél azonnali hatállyal, indokolás nélkül megszüntetheti. Természetesen a munkaszerződés megkötésével egyidejűleg ilyenkor is teljesíteni kell a bejelentési kötelezettséget. A próbaidő elteltét követően a felmondásnak már szigorúbb feltételei vannak.

A „próbamunka” másik legális formája a határozott idejű munkajogviszony, ami lehet akár egy nap is, az Mt. a munkajogviszony minimális időtartamát ugyanis nem határozza meg. Ebben az esetben is természetszerűleg fennáll a bejelentési kötelezettség.

A fenti megoldásokon túl a munkáltató kipróbálhatja a munkavállaló „képességeit” alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás keretében is, aminek feltétele,hogy a munkavállaló az adott évre szóló ilyen könyvvel rendelkezzen, és azt a munkáltató a foglalkoztatás megkezdése előtt kitöltse.

tehát ha egy napra is megy fizetést kell kapnia, amiről előre megállapodnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 03, 16:03:25
Mindenkinek áldott jó hétvégét!

Most megyek úszni egy jó nagyot a termálba.  :hehe: Holnap Jün alkalmára Kecelre, vasárnap a pécsi alkalomra. Hát csak úgy habzsolom az életet.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 03, 16:06:22
Jó pancsizást és áldott alkalmat Kecelen!  :2smitten:

A beszámolót nagyon várjuk ám!  :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 03, 16:10:26
Szia Évus!

Közben kutakodtam és a törvény igen hézagos,köszönöm a tájékoztatót! :028:


Mária!

Jó uszást,most irigyellek :(tudom nem keresztényi....
Áldott alkalmat :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 03, 18:19:07
Csak hogy én is beleszóljak.Ezeknél a forgalmazóknál a bemutató termékeket meg kell venni,az avonon kivül.
Ami komoly ezresekbe kerül,azonkivül szervezni kell termékbemutatot,ez terembérlés,kell reklám is,na meg emberek akiket be lehet szervezni és akik még vesznek is.Magyarul olyan balekok akiket át lehet vágni.Igy lehet terjeszkedni és eladni,közben még elöleget is felvenni,hogy biztos legyen az átvétel.Ezeket mind az ismeröseimnél,saját magamon és még a családomban is megtapasztaltam.Sajnos,mert akinek nincs megélhetése,az mindent megpróbál és kapkod a munka után.Csak ennyit róla. :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 03, 18:28:37
Voltunk a férjemmel Gyulán egy üdülőben,egyik nap egy reklámanyag volt az ajtókba tűzve.
Gyógy párnáról és egyébb gyógy eszközökről.Az volt írva minden házaspár kap egy serpenyőt aki ott lesz.
Gondoltuk meghallgatjuk már a serpenyő is megéri,egy kis szuvenir.
Jó 2 ó volt a bemutató,több százezrekért voltak termékek,gyógypárna meg más egyéb.
Legalább hat olyan házaspár volt ott, akik már kipróbálták és agyba, főbe dícsérték.
Persze mind igen idősek,kétlem,hogy ennyi pénzük lett volna,szépen beszervezték őket.
Jött a vége mi szépen vártuk a serpenyőt,és kik kapták?
Akik már vásáróltak.Megint jól becsaptak. :nem:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 03, 18:55:52
Mi is jártunk igy,nállunk az iskolában szokott lenni termékbemutató.Van egy régi ismerősöm,aki egy pár emelettel lentebb lakik mint én,egyszer azzal az őtlettel állt elő,menjek el vele,mármint a bemutatóra,sorolta milyen drága ajándékot kap mindenki aki elmegy.Én nem hittem benne,de elmentem,kapott az aki a drága holmit mag is vásárolta.Hát igy csinálják!!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 Október 03, 20:06:39
"Persze mind igen idősek,kétlem,hogy ennyi pénzük lett volna,szépen beszervezték őket."

Nem biztos az!Az én nagyanyám fél éve vett akciósan 160ezerért egy mágneses nemtom milyen gyógyitó akármit....ezt jol megasszontam!

 :gunyos:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sámuel - 2008 Október 03, 20:59:38
Kedves testvéreim, látom nagyon lelkesititek egymást MLM témában és közben várjátok az áldásokat. De nem szeretném ha félreértenétek csak úgy megkérdezném, Amikor vásároljátok a napi szükségleteiteket ami a világi életünkhöz mint tudjuk szükséges  Kinek a hálózatában vásároljátok meg ? Kedves testvéreim tudatosan nem irtam hogy kinek az MLM-ében Látom sokan nincsenek tisztában mi az hogy szélhámosság és mi az hogy hálózat és kereskedelem. Ma ahol te vásároltál az valakinek a hálózata és itt most megkérdezném Miért tetted? miért nem háborodtál föl Ma már minden hálózadban müködik. És kedves testvérem amit nem tudsz elfogadni hogy nélküled és nélkülem is működik és elég jól. :052:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 03, 23:03:16
Le a kövekkel!  :D

Mit szólnátok, hogyha valami másról kezdenénk el beszélgetni?

Mondjuk arról, hogy milyennek kell lennie egy keresztyén főnöknek az alkalmazottakhoz?
Pl: ha mondjuk nem dolgozik rendesen a munkása, hogy kell viszonyulnia hozzá.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sámuel - 2008 Október 03, 23:32:29
 Csatlakozom. Nekem keresztyén főnököm volt 7 évig De fogós a kérdés kaptam sok hideget kevesebb meleget nem tudom , Akkor még nem voltam az Úrban. Meghallgatnám előbb mások véleményét .hátha ez segit
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 04, 05:01:09
, hogy milyennek kell lennie egy keresztyén főnöknek az alkalmazottakhoz?
Pl: ha mondjuk nem dolgozik rendesen a munkása, hogy kell viszonyulnia hozzá.

Milyennek kell lennie,először is szeretetben kell elhordoznia,A munkaszerződésben kikötni,mi a követelmény.És ami a legfontosabb,ha megszegi mit von maga után,ez a világban is így van.Minden keresztény nagyon komolyan veszi ezt!És aki olyan helyen dolgozik annak ezt tudnia kell,mit vállal.Egy kereszténytől sokkal többet és jobbat vár el a világ.Minden tekintetben.A felvállalt munka minősége után Istennek kell számot adnia,még az helyett is aki rosszul csinálta,Isten és ember előtt feleltséggel tartozik mindenért.Annak pedig aki ilyen helyen dolgozik meg kell értenie,sőt fel is kell fognia,bár mit tesz és bárhogyan,mint embert szeretik.És szeretettel és megértéssel vannak irányában,de én úgy hiszem,hogy aki keresztény főnők,annak még nagyobb szigort kell alkalmaznia a munkahelyen.    :019: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 04, 07:52:30
Kedves Anti izgalmas kérdést vetettél fel.
Nagyon jó lenne, ha valóságos dologról írnának, és ha ez nincs, akkor aki ír azt is megírná, hogy amit ír miért gondolja.

Nekem pl rövid ideig adatott meg, hogy dolgozzam megtért emberként, de hívő főnököm soha sem volt, ezért csak az ezzel kapcsolatos gondolataimat tudom megosztani, de nagyon elgondolkodtató.

Azt gondolom, hogy olyannak kell lennie, mint a családfőnek a gyermekeivel, és azt is el kell döntse, hogy neki mi a fontos, kinek akar megfelelni, ha a világ elvárásának, akkor nem nevezném megváltott embernek, és akkor nem is követheti ISTEN AKARATÁT.

Amennyiben ISTEN AKARATÁT keresi, akkor érdemes foglalkozni a kérdéssel.

A munkások alkalmazásánál kell kezdeni, ha valami rendszert akarunk bele vinni - gondolatom szerint.

Sok gondolatom van,   :2smitten:

Nagyon jónak tartom, ahogy Ermaha indított a munka szerződést, aztán a példaadást, a következetességet, és a saját hiba elismerésének képességét, de ezek hiányát másként kell értékelni, mint olyan embernél aki nem a SZENT SZELLEM vezetése alatt van,
Az őszinteség alap, és a hazug, alakoskodó, kétszínű embert 1-2 intés után el kell küldeni, akármennyire együttérez vele, a körülményei tekintetében, kihangsúlyozva, hogy ez mennyire káros elsősorban a saját életében.
Ezt még nem hívő munkatárstól is meg kell kívánni, mert kis kovász az egész tésztát megkeleszti.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 04, 08:02:28
Jó a kérdés. Amiket hallok, -Mondtákéktól- egyenlőre nem igen Úrnak tetsző. Van egy keresztényfőnök, aki az alkalmazottait nem fizeti ki időben és megcsonkítja a bérüket. Ő nyaralni volt a kanárin karácsonykor, az alkalmazottak pedig nem kapták meg a bérüket, mondván, ő sem kapta meg a kintlévőséget. Ezt két keresztény is megerősítette, -tehát 2 tanuvallomás megvan- mert együtt dolgoztak. A másik eset amit tudok szintén így áll meg, de ott nem 2 hanem több tanuvallomására. Üvültözik ha nem úgy alakulnak a dolgok, megvádolja őket, hogy lopnak és kirúgja rövid időn belül, megcsonkítva a pénzüket, hogy levonja a lopásukat. Nála minden alkalmazott lop!  Szinte paranoiásan teszi ezt. Azt viszont sejtitek, hogy ők nem tartják magukat hibásnak, órba, szájba védik a maguk igazát. Alázat az hiánycikk náluk. Azt tudják, hogy neked mit kell tenned, -újjal mutogat rád- ki is oktatnak, de nekik van külön egy bibliájuk és rájuk már nem érvényes! Megtérés is félelmetes náluk! Sajnálatos, hogy nincs bennük istenfélelem! Nem akarom a sort folytatni, mert csak ilyen rossz keresztény főnököket hallottam. Hát úgy látszik, hogy nem jó példa, de biztosan vannak jók is. Vannak? Az írja meg. Mellesleg Anti, ebből  lehet tanulni, hogy milyen ne legyen egy főnök.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 04, 08:07:40
Magda írta! Az őszinteség alap, és a hazug, alakoskodó, kétszínű embert 1-2 intés után el kell küldeni, akármennyire együttérez vele, a körülményei tekintetében, kihangsúlyozva, hogy ez mennyire káros elsősorban a saját életében.
Ezt még nem hívő munkatárstól is meg kell kívánni, mert kis kovász az egész tésztát megkeleszti.


Magda, ez nagyon jó újabb téma kibeszélésére! Szerintetek, a hazug és alakoskodó embert meg lehet inteni? Mi  a tapasztalatotok  erről? Nem a vélemény, hanem a tapasztalatotok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 04, 09:07:53
Köszönöm a válaszotokat! :088:

Valóban van jó és sajnos rossz példa is a keresztyén főnökökre. Én úgy látom, hogy a keresztyén főnöknek szigorú kell lennie,
megkövetelnie a precíz munkát, ha kell akkor inteni is a munkásokat. Ám a dicséreteket és a főnöki kötelezettségeket is hiánytalanul megtenni!

Hallottam azonban olyanról is, hogy egy keresztyén főnöknek keresztyén beosztotja nagyon lusta volt. Mivel tudta,hogy keresztyén a főnöke,
ezért szimplán testvérnek fogadta el, de főnöknek nem. A keresztyén főnök meg nem tudta, hogy mit csináljon ilyen esetben...mit ír a Biblia az ilyen helyzetben. Többszöri felszólítás után én tuti kirugtam volna.  :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 04, 09:09:29
Magda írta! Az őszinteség alap, és a hazug, alakoskodó, kétszínű embert 1-2 intés után el kell küldeni, akármennyire együttérez vele, a körülményei tekintetében, kihangsúlyozva, hogy ez mennyire káros elsősorban a saját életében.
Ezt még nem hívő munkatárstól is meg kell kívánni, mert kis kovász az egész tésztát megkeleszti.


Magda, ez nagyon jó újabb téma kibeszélésére! Szerintetek, a hazug és alakoskodó embert meg lehet inteni? Mi  a tapasztalatotok  erről? Nem a vélemény, hanem a tapasztalatotok.

Szerintem sűrű az, mikor ez a hazug és alakoskodó ember felfuvalkodik és kikéri magának az intést. Egyszóval: felháborodik.
De azt a Biblia már nem csak hazug és alakoskodónak nevezi, hanem ostobának is.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 04, 09:19:24
Az intésnek is sok módja van.
pl. oda jön a beosztott, és valakiről akar valamit mondani, vagy valakinek a munkavégzéséről.
A főnök meghallgatja?

Főnök nem tudom megcsinálni mert .....
Mit csinál ekkor a Főnök?

A megszólításra is nagy hangsúlyt kell tenni - gondolom.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: josi777 - 2008 Október 04, 10:25:43
  szerintem    meg   szretet   figyelmesség     köteleségtudat   szorgalom     kérdése   az   egész    ha   az   egyik   hiányzik    borul  minden   ;) :ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 04, 10:42:58
Lenne egy nagyon nagy kérésem felétek!

Szükségem lenne egy olyan keresztény testvérre, aki megbízható és Arizona államban él, akár Phoenixben vagy Surpissében vagy annak környékén. Magyarul beszéljen! Kérlek benneteket, ha tudok ebben segíteni, akkor priviben jelezzétek. Köszönöm! Áldjon meg érte az Úr! Nagyon fontos nekem és a családomnak!!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 04, 15:50:49
Sziasztok!

Áldott szép  délutánt mindenkinek! :044:

Egy vezetőnek mindig példát kel  mutatnia,főleg ha keresztény.Szeretettel de ugyanakkor a jó munkát megkövetelve kel hozzáálnia a beosztottaihoz.Ha valaki lusta és hazudós azt mindenképpen rendezni kel,megbeszélni a dolgózóval és példát mutatva,saját szorgalmasságunkal,rávezetni helytelen cselekedetében,segíteni neki, megmutatni mi a helyes munkavégzés.
Magam többszőr voltam vezetői beosztásban kereskedelem terén,azt mondom nagyon nehéz.
Aki csak azért dolgozik,hogy legyen pénze nem figyel oda dolgokra,nem végzi alaposan a munkályát,és ugy áll hozzá ha a másik olyan akkor én is ugy teszek.Nincs benne az ,hogy tiszteletben kell tartani a más tulajdonát.ha látja,hogy valaki lop,ő is azt teszi,ha valaki lazsál ő is.Ha figyelmezteted mindig egymásra hívatkoznak.
Nagyon fontos az ,hogy nem szabad felsőbbrendűnek érezned magad a beosztottakkal szenben,mert akkor végképp kezelhetetlenek lessznek.Szeretettel,segítőkészséggel,rávezetéssel könnyebb elérni,hogy a munkályukat elvégezzék, és engedelmeskedjenek.

Szeretettel Ircsi :igen:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Október 04, 17:27:59
Tüszős mandulagyuszim van,de egyébkén jól vagyok.Szeretem Jézust!Szeretlek titeket.Isten erőt adott,hogy kitakarítsam a fürdőszobát betegen.Sőt arra is,hogy a szobámat rendbetegyem.Hangulatilag jól vagyok és dicsőítős hangoulatomban vagyok.Remélem ti is jól vagytok? :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 04, 17:39:56
Drága Hirsó!

Az Úr Jézus gyógyítson meg az Ő feltámadásának erejével.
Megáldom a te torkodat teljes gyógyulkással a Jézus nevében,és egészséget,gyógyulást, szólók a te torkodra!
Kihírdetem,hogy Jézus sebeivel meggyógyultál!   Ámen!
Az Úr a dícséretek között lakozik,dícsérd Őt teljes szívvel,lélekkel! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Október 04, 21:35:45


Sziasztok!Tudna nekem segíteni valaki ezt lefordítani?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 05, 08:46:35
Moncsikám! Tényleg jó, hogy írtad a fiadról. Nagyon várom már a szombatot. A napokat számolom mint egy kis gyerek. Hát amit a könyvébe írt, az velőkig rázó volt. A párom is sírva olvassa. Félig együtt olvastuk, tudjátok, hogy? Felváltva, aki erősnek érezte magát, hogy nem fog a könnye potyogni. Kb 10 percenként cseréltünk és aztán úgy döntöttünk, hogy külön olvassuk, talán jobban haladunk. De a könnyek nem szüntek meg. Annyira együttéreztem Jünnel és a családjával.

Annyira elszégyeltem magam, ahogy olvastam, hogy mi meg itt vagyunk ebben a fene nagy szabadságban és..... Azon is gondolkodtam, mi vajon magyarok, olyanok lettünk volna mint ők ott Kínában? Vállalva Jézust akkor is, ha a körmünk alá nyomtak volna a kihallgató tisztek egy vérvételes vastagságú tűt ha nem tagadjuk meg az Urat? Vajon tényleg képesek lettünk volna ezt végig csinálni amit ők, évtizedeken át? Félholtra verik őket és akkor is énekelnek az Úrnak dicséretet. Mi ezt megcsináltuk volna? Hát nem véletlenül szeretném szemtől szemben látni ezt a szolgálót, akinek a nyomrúsága így megindított. Hát, ha az Úr ad rá lehetőséget, akkor szívesen kezet fognák vele, akár csak Pálékkal a Mennyben.

Kértétek a beszámolót!

Hát voltunk Kecelen. Nem is tudtam, hogy ilyen kicsi Magyarország.  :hehe: Annyi régebben látott ismerősömmel találkoztam, hát mit ne mondjak, repesett a szívem az örömtől. Nagyon megörültünk egymásnak.

Isten jelenléte betöltötte a szíveket az biztos. Csodálatos volt a zenei szolgálat, leszállt ránk az Úr dicsősége. Aki ott nem érezte jól magát, azzal az illetővel volt a gond. Tele volt a sportcsarnok. Láttam Jün hol ül és fényképezték, kamerázták. Ekkor Isten eszembe juttatta, mit kértem Tőle. - Uram, minden elismerésemet szeretném kifejezni ennek az embernek egy kézfogással. Fogtam a könyvemet amit ő írt és odavittem. Isten megtisztította előttem azutat a tömegtől és mire odaértem senki nem volt ott, mikor elmentem onnan és hátraéztem ismét tömeg állt előtte. Döbbenet. Annyira alázatos egy ember. -ne értsen félre senki, nem magasztalon föl, de dicsérni lehet, írja a biblia is: dicsérjen meg téged más és ne te önmagad!- A szeretet sugárzik belőle. Hát van mit tanulni az Úrtól, hogy ilyenek legyünk. Nos, amikor odaértem rámnézett, felényújtottam a kezem és bemutatkoztam: Mária majd ő is, Jün. Mosolyogva elvette a könyvet tőlem és kínai betűkkel beírt valamit, lehet, hogy a nevemet,  :hehe: és megismételte: Mária, majd moslyogva bólogatott. Hát megadta az Úr, hogy kezet foghattam vele. Miután az élettörténetét elolvasod, megérted miért volt számomra fonos ez a kézfogás. Minden elismerésem az ővé, amit tett és kibírt a kínzások alatt. Nem tudom, hogy én képes lettem volna végig szenvedni amit ő, és mégsem tagadta meg Jézust! Ez az ember az elismerést megérdemli. Áldás volt ahogy prédikált Zakeusról és néhány dolgot elmesélt a börtönben eltöltött idejéről és a szabadulásáról. A könyv részletesen írja. 10 év börtön Jézusét! Mi volt a vád ellene? Az, hogy szereti Jézust, hirdeti az evangéliumot. A sok kínzás ellenére, soha nem tagadta meg Jézust! Pálékkal is kezet szeretnék fogni, de arra még van időm.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 05, 13:19:37
Sziasztok!
Testvérek ez a fórum nagyon szeret engem.
Tudom,hogy tegnap kijelentkeztem,most kapcsoltam be a gépet,és csodálkozva nézem.
Bevagyok jeletkezve...most mennem kel.
Áldott délutánt és sok napsütést! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 05, 13:34:01
Neked is áldott napot!  :05:

Amikor bejelentkezel, látsz egy olyan lehetőséget, ahol be lehet állítani, hogy mennyi ideig őrizze meg a bejelentkezésed!
Ott állítsd a legkissebb értékre és akkor jónak kell lennie!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 05, 14:01:56
 :thanks: :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 05, 14:09:15
Szia Mária!

Köszönöm a beszámolót :044:
Csodálatos,hgy az Úr még a legkissebb gondolatainkat is számon tartja :afro:
Bármit kérünk Jézus nevében azt megadja! :06: Legyen még sok ilyen kívánság betöltve! :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 05, 19:37:56
Szia Ircsi!

Köszönöm.   :017: A weboldalunkra teszünk fel egy kis cikket és képeket is, akit majd érdekel netán. 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 06, 10:33:39
Köszönjük a beszámolót Mária!
Csodálatos lehetett.  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Október 06, 19:13:14
Boldog vagyok,mert érzem,hogy holnap meg fog oldódni valami,amit már régóta szeretnék.Jézus nagyon szeret,ezért most is éneklős kedvem van.Előre dicsőítem a holnap és a jövőhéten történtő dolgokért.Ti dicsőítsetek velem együtt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 07, 08:16:00
Szia kedves Hirso!

Egy igével szeretnélek bátórítani:Azért mondom néktek: A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.

Szeretettel  Ircsi :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 09, 09:57:12
Sziasztok!

Csináltam egy nyílt fényképalbumot a családomról. Ha valaki kíváncsi rá:
http://picasaweb.google.com/tothg.gabor

Csak egy pár kép van benne, majd teszek bele még időnként.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 09, 11:08:40
De jó!  :D

Örülök, hogy láthattalak benneteket!  :igen:
Már csak kicsivel több mint 2 hét, és élőben is láthatunk!  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Október 09, 11:17:41
sziasztok!Van egy jó hírem.Tegnap egy barátom átadta az életét Jézusnak.Amiért nagyon hálás vagyok,mert Isten egem használt fel,hogy közvetítsem felé az Ő szeretetét.Tegnap döntött Jézus mellett.Isten viszont megbízott,hogy innentől kezdve,még erősebben kell imádkoznom érte,mert Sátán nagyon támadni fogja.Megköszönöm,ha velem tartottok és a továbbiakban és együüt imádkozunk érte. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 09, 11:18:58
Örülök kedves Orsi!  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 09, 11:32:51
Szia Gábor!

Jó volt látni családodat,tényleg nagyon szép a kislányotok :088:



Szia drága Orsi!

Én is eggyüt örvendezek veled,a mennyben most nagy öröm van! :2angel:
Priviben írd meg a barátod keresztnevét légyszi,ugy könnyebb imával hodani. :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 09, 11:37:36
Akár ide is írhatnád, legalább mindenki látja.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Október 09, 11:49:27
A barátomat úgy hívják,hogy Horváth Krisztián.Nem tudom Isten mit rejteget,de egyenlőre mindketten barátként kezeljük egymást.Nagyon jó barátként.Tudjátok azért is imádkozni kéne,hogy Isten ott aközelében,ahol lakik ajándékozzameg egy vele hasonló korú férfival vagy fiúval,aki tudná őt lelkigondozni,esetleg egy lelkipásztorral.Mert lesznek olyan dolgok biztos,amit velem nem oszthat majd meg.De alényeg,hogy elsőként azért,hogy Sátán ne tudja egy újjal se megragadni és visszafelé húzni.Másodszor,hogy legyen egy lelki gondozója.Harmadik,hogy a táborok vagy keresztény programok közül legalább egy helyre tudjon eljönni,ahová hívom.
Köszönöm,Orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 09, 14:03:17
Sziasztok!

Áldott délutánt mindenkinek!

Nekem is van jó hírem,sokadik fizetettlen próbanap után végre a gyerekem talát munkahelyet.

Dícsőség,hála és magasztalás érte az Urnak! :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 09, 14:33:39
Gábor- de nem Bálint!  :hehe: Hát én kiváncsi voltam rád. Van véleményem is. Gyönyörű a szemetekfénye! Hát nem is vagy olyan "maffiózó" mint ahogy kinézel ezen a kicsi képen.  :2funny: Tényleg viccet félre, jó volt így is látni benneteket. Hát még személyesen.

Ircsi! Örülök az örömödnek én is. Ez nagyon jó hír. Legyen áldott az Úr kegyelme rajtatok továbbra is.  :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 09, 16:46:35
Nagyon szép családod van Gábor,sok örömet kívánok neked a családodhoz.Az Úr áldjon meg benneteket!!!
 :fel: :017: :030: :031: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 10, 12:00:04
Azon gondolkodtam, - néha szoktam  :08: :hehe: hogy amikor világi voltam, az emberek nem sértődtek meg olyan gyorsan a környezetemben, mint mi keresztények. Nekem is van olyan sok világi barátom - évtizedes is- és mintha velük jobban kijönnék. A környezetemben is azt látom, tapasztalom, hogy a keresztények nem igen jönnek jól ki egymással egy rövid idő után jön a csalódás, harag, marakodás, megsértődés, sértegestés.... A döbbenet, hogy békülni meg nem is akarnak. Amolyan örök harag. Olyan sokáig hordozzák a keresztények a sérelmeiket, hogy rossz nézni. Olyan bagatel dolgokon képesek haragot tartani, amit nem is szabadna észrevenni. Hmmm Szinte hasogat a szívembe az a tény, hogy ők aztán semmit nem tettek csak őket bántották meg. Nem elszomorító? Ti, hogy élitek ezt meg? Mi az oka ennek? Talán úgy fogalmaznák, hiper -szuper érzékenyek a keresztények.  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 10, 15:13:00
Sziasztok!

Áldott szép délutánt.Olyan jó a hangulat ma egésznap,ahogy visszaolvastam egészen felüdültem. :igen:

Ma kivégeztem három tyúkot :120: most szaladok sütit sütni. :086:

/Ircsike! Azért nem jelenik meg a szmájli, mert nem teszel szünetközt utána. Csak segítségképpen írtam :2smitten:/  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 10, 15:16:51
Sziasztok!

Áldott szép délutánt.Olyan jó a hangulat ma egésznap,ahogy visszaolvastam egészen felüdültem. :igen:

Ma kivégeztem három tyúkot :120: most szaladok sütit sütni. :086:

Ircsi "lakodalom van a mi utcánkban ?"
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 10, 15:18:13
Azon gondolkodtam, - néha szoktam  :08: :hehe: hogy amikor világi voltam, az emberek nem sértődtek meg olyan gyorsan a környezetemben, mint mi keresztények. Nekem is van olyan sok világi barátom - évtizedes is- és mintha velük jobban kijönnék. A környezetemben is azt látom, tapasztalom, hogy a keresztények nem igen jönnek jól ki egymással egy rövid idő után jön a csalódás, harag, marakodás, megsértődés, sértegestés.... A döbbenet, hogy békülni meg nem is akarnak. Amolyan örök harag. Olyan sokáig hordozzák a keresztények a sérelmeiket, hogy rossz nézni. Olyan bagatel dolgokon képesek haragot tartani, amit nem is szabadna észrevenni. Hmmm Szinte hasogat a szívembe az a tény, hogy ők aztán semmit nem tettek csak őket bántották meg. Nem elszomorító? Ti, hogy élitek ezt meg? Mi az oka ennek? Talán úgy fogalmaznák, hiper -szuper érzékenyek a keresztények.  :08:

Mária kedves nem emlékszel az újszülöttödnek millen érzékeny volt a bőre  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 10, 15:22:49
Mit főzöl? Átugorhatnánk néhányan a fórumosok közűl egy kicsit csipegetni?  :hehe: :010: :love:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 10, 15:25:03
Ircsike! Megyünk sütit enni. Én a krumplis pogit nagyon szeretem. Valaki igazán süthetne a fórumtalira aki nagyon gyengét tud sütni. Amolyan igazit!  :afro:  :hehe:

Magda lelkem! Dehát nem változik az a bőr soha?  :08:  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 10, 15:31:32
Ircsi írta: Ma kivégeztem három tyúkot  most szaladok sütit sütni.

Ircsit eltudom képzelni ahogy szalad a tyúk előle, ő meg utána. :120: Mit összekergetőzhettek egész nap.  :123: Most meg ahogy szalad a kovásszal.  :136: Aztán meg bejön megírja nekünk, hol tart a munkával. :099:  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 10, 15:39:45
Jó ez a helyszíni közvetítés, nem?!

Együnk egy kis krumplis pogácsát agyonhajszolt sült csirkével, egész jó kombináció.
Én meg viszek egy vájling Ratatoullie-t, oszt' majd csak el leszünk valahogy. Holnap egyébként ezt a kaját én egyedül fogom, magamnak elkészíteni. Hmmmmm nyami, nyami :005: :086: :140: :hehe: :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 10, 15:45:13
Lehet, hogy kimúlott szegényke, mert Ircsike agyon hajszolta.  :2funny:

Joschka írta: Én meg viszek egy vájling Ratatoullie-t,

hát a vájligot mégcsak tudom mi, de ez a mi mi????  :009:  :083:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 10, 16:14:52
Örülök, hogy megkérdezted.
Nos, hagyjuk a vájlingot.  :hehe: Nem tudom, hogy láttad e a 'Lecsó' nevű 3D-s rajzfilmet. Ennek az eredeti címe a Ratatoullie. Most az egyik étel kotyvasztócég készített egy zacskós ilyesmit.
Tehát Lecsó francia módra.
A recept a következő:
Menj el a TESCO-ba
Vegyél egy zacskó Ratatoulliet-t (KNORR címkés)
Vegyél egy Cukkinit, egy fej lila hagymát, és egy sárga kaliforniai paprikát. És egy zacsi mozzarella sajtot.
Ha sikerült balasetmentesen hazaérned, akkor aprítsd fel a három zöldséget, és egy serpenyőben kevés olajon kb. 2 percig süsd a zöldségeket ropogósra.
Közben a zacskós izét keverd össze egy kislábosban kb. 4 deci hideg vízzel.
Ha meg pirítottad a zöldségeket, akkor önsd ezt a kotyvalékot rá, és főzd az egészet úgy 8-10 percig.
Közben szaladj el a kútra vízért, ( De bele ne ess!) mert kell még némi vizecske a művedre.
Na, ha elkészűlt a világhírű műved darabold fel a mozzarellát és hintsd meg a kaját vele. Na ezután essetek neki.
Nekem ízlett.

Aki kipróbálja, annak nagyon jó étvágyat hozzá. :086:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 10, 17:04:32
Nekem is már kellett csinálni a konyhán. Egész jó és nagyon egyszerű az elkészítése. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 10, 17:07:12
Na tehát, ha két vagy három tanúbizonyság van akkor már van valami benne, nem? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 10, 17:18:00
Sziasztok!


Végre elkészültem :07: sajna nem krumplis pogit csináltam.
A pogi nem erősségem... :117:
Kevert tésztát telerakva gyümölccsel,csokival meg lekvárral.  :089:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 10, 17:27:57
Gyümölcsös, csokis, lekváros süti... hmmmm Nem lehet rossz.
Jóétvágyat hozzá ircsinek és az egész családnak. :133:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 10, 17:38:53
 :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Október 10, 23:17:59
Amit Mária írt, az egyházon belüli sértődékenységről, én is tapasztalom. Arra gondoltam, talán azért lehet, mert túl nagy elvárásokkal vagyunk egymás felé, nincs szinkronban a megélt megtisztulás, megszentelődés, és az elvárt.
Maga Pál apostol is arra kéri a korintusi atyafiakat, hogy szenvedjék el őt, pedig ő  nem volt akárki!
Lehet hátrány egy közösségben, ha már túl régóta, és túl jól ismerik egymást a testvérek, nyitott könyv az életük, és ha sokat foglalkoznak egymással. Igen, a kis közösségeknek is, és a nagyoknak is megvannak a hátulütői.
   
Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 11, 07:16:21
Hilda! Köszi, hogy válaszoltál rá. Valóban jó lenne talán ezekről is beszélgetni, hiszen járványszerűen terjed a a sértődékeny kórság a keresztények között. Nem lehet fejet hajtani előtte.

Mitől tudjuk egyre kevésbé tolerálni a másik hibáit? A válasz valószínű ebben van, hogy többet várok el tőled és kevésbé tudom elfogadni, hogy te nem vagy már tökéletes, legalább annyira mint én. Tudjátok, a baj ott van, hogy nem igen figyelünk oda egymásra. Ha te hibázol, azonnal a szeretetről kioktatlak, neked hogyan kell megélned, de én veled szemben nem élem meg. Rossz látni, hogy apró, bagatel dolgokon képesek vagyunk hajba kapni. Pl. ez nem így van, te nem jól tudod. Majd látható a másik ingerültsége pillanatokon belül. Aztán mint a gyerek a homokozóba, látni se akarlak egy ideig, ameddig Isten nem akarja! Vannak akik folyton Istenre hivatkoznak. A helyzet az, hogy Ő már elmondta erről a véleményét. Ott van a Bibliában! Úgye valahogy mindenki így élni meg? Elméletben ismerjük a szeretet Igét, de mi a helyzet a gyakorlatba? Ez csak rád érvényes, rám nem. A megbocsátás rád érvényes, rám nem.....

Tudnátok ezekről a hibáitokról bizonyságot tenni? Tanuljunk egymástól még ezekből is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 11, 09:43:41
Én nem régen olvastam egy afrikai lelkész történetét, aki autóbalesetben meghalt. Angyalok jöttek érte, és elvitték a mennybe. Ott egy másik angyal elvitte a pokol kapujáig. Azt mondta neki ha most itt kéne maradnia a pokolba kerülne. A lelkésznek azonnal az eszébe jutott, hogy aznap reggel veszekedett a feleségével, és hogy haraggal vált el tőle. Szerencsére azonban az Úr kegyelméből visszatért az élők közé. Reinhard Bonke szolgálata alatt feltámadt a háromnapos halotti állapotból. A lelkész elmondta, hogy ezek után úgydöntött, hogy inkáb bezárkózik a vécébe, de nem akar többé veszekedni. Hmmm... elgondolkodtató, hogy már ennyiért is pokolra lehet kerülni. Pláne ha a keresztények ( már ha egyáltalán valóban azok ) azzal játszanak, hogy megsértődnek, haragszanak, sőt megnem bocsájtanak. Ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és a bűnös?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 11, 09:55:50
Én azt gondolom, hogy azért nem tudják tolerálni a másik hibáit, tévedéseit, mert külömbnek, jobbnak, és nagyobbnak tartják magukat másoknál. Sajnos én is belefutottam ilyen személyekbe sokszor. De aki magát felmagasztalja, az megaláztatik. És nem lesz érte pardon. Ezért mondja Jézus-és nem csak a farizeusoknak, hanem mindenkinek- keresd a magad szemében először a gerendát. És akkor majd nem mersz olyan képmutató lenni, hogy másokra mutogass, hogy te ilyen meg olyan vagy.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 11, 09:58:44
Kedves Joschka!

Kb: egy jó éve beszélgettünk erről az esetről. Nem Biblikus ám ez. A kegyelem nem csap le rád figyelve, hogy amikor hibázol a pokolra kerülsz...

Máriával egyetértek, sajnos hajlamosak vagyunk úgy viselkedni a megbocsátás terén, ahogyan nem szabadna.
Fel kell nőni ahhoz is, hogy igazándiból, valóságosan megtudjunk bocsátani.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 11, 10:11:07
Kedves Antee!

Én még egy évvel ezelőtt nem voltam az interneten. A másik, engem inkább az gondolkodtatott el, hogy ebből az esetből akkor is lehet ám tanulni, még ha vannak aki szerint ez nem biblikus ez a dolog. Talán pontosan ezért kapott ő kegyelmet, hogy ebből mások tanulhassanak. Vagy talán most már mindent szabad? Bármit megtehetünk az embertársainkal, hivatkozva arra, hogy ugyan szeret bennünket az Úr, mert óh mi ugye keresztények vagyunk meg a szokásos szöveg stb. Hát én ezzel nem óhajtok sem játszani vagy egyet érteni. Engem ez az eset erre tanított meg. Mert a kegyelem ugyan nem csap le rád, de azért azt egyikőnk se tudhatja általában, hogy a következő percben mi történhet vele. Vagy talán igen? Felőlem aztán játszadozhattok, meg ahogyan valamelyőtök fogalmazta: kébeszélhetitek a dolgokat, ettől még nem fogtok akkor felnőni, mert ideje lenne talán külömbséget tenni a jó, és a rossz dolgok között. És az még mindig jobb ha az Úr elkap és megint, hogy tanuljak belőle (és nem én szabom meg, hogy hogyan teszi ezt) mint hogy később, nagy bajba kerüljek. Akkor Te vagy a többiek még nem álltatok az Úrral szemtől szemben. Nekem ez már megadatott, az Ő kegyelméből. Ezért óvatosabb lennék a helyetekben. Vagy talán azt gondolják sokan, hogy Ő az említett módon nem teheti meg? Nem vagyok ebben biztos, hogy nem. Ennyi.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 11, 10:16:49
Kedves Joschka!  :D

Természetesen jó az, ha az embernek nem kell elítélnie magát, amiben hisz.
Én nem hiszek abban, hogy egy veszekedés hatására, amiért még nem kért bocsánatot az Úrtól, elkárhozhat egy keresztyén.

Mint tudod, mindnyájan vétkezünk...ha épp akkor halok meg, akkor a pokolra kerülök?  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 11, 10:21:52
Kedves Antee!

Én inkább megitélem magamat, minthogy más tegye meg velem. De gondolj arra, hogy vajon rossz dolgokat be vihetünk e magunkban a mennybe? Nem valószínű. De bízva az Úr szeretetébe, kegyelmében, mert egyszer ezt mondta nekem: Ha az utolsó pillanatban térsz meg, akkor is beviszlek a mennybe. Ebben az esetben minden oké!Egyébként én is olvastam már olyan sületlenségeket a mennyel kapcsolatban... hogy jajjj.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 11, 10:34:01
Ezzel a videoval és filmmel kapcsolatban:
- visszajött és taníthat róla, ez sok embernek lehet ÉBRESZTŐ
- amiket én nem értek, mert hiányzik hozzá a tapasztalatom, azok nekem "sületlenségek"
Faluhelyen a rádióban keresték a kis méretű beszélő embereket.

- a JELENÉSEK KÖNYVÉNEK  két tanúját az egész világon látni fogják írta a SZENT SZELLEM 3 ezer éve, hol volt ennek akkor a lehetősége, és ma természetes, hogy a cunamiról élő közvetítést láthattak a világ minden pontján.

Azt kell elfogadnom hittel amit nem értek, amit megértek oda már nem kell a hitem - gondolom én -
a hiszékenység nekem azt jelenti, hogy nem vetem össze Isten ÍROTT IGÉJÉVEL, és nem kérdezem meg a bennem lakó KENETET  :D

a szívetekből megbocsátás alap tétel,
a fent nevezett pedig a megnem bocsátásban leledzett.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 11, 10:34:18
A másik, hogy lehet, hogy ha nem csak egy veszekedési alkalomról van szó, hanem folyamatos ez a helyzet, akkor egy ember szívében könnyen előfordúlhat, hogy valami teljesen más állapot alakulhat ki a másik személlyel kapcsolatban. Tudod, hogy észre se vesszük és már átestünk a ló túlsó oldalára. Most erre gondoltam. Mert a másikban már ilyenkor csak a rosszat látja az illető, pedig lehet, hogy benne van a probléma.
Na. Szóval mentem egy kört, és most visszatértem a kiindulási pontomra, hogy tulajdonképpen miért van bajunk a másikkal. :love: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 11, 11:19:19
Röviden: Vagy megbocsájtok és elengedem minden vele kapcsolatos rossz dolgot, vagy annyi nekem.
Tönkre tehetem ezzel csak az Úrral való kapcsolatomat is és akkor végem van. Erről van itt igazából szó.
Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre. (Máté 5,22)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 11, 11:23:56
Most akkor megyek főzni!
Ja, Antee! Nem lehetne ilyen főzőcskézős grimaszokból még többet feltenni, hogy többől válogassunk?
:066: :086:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 11, 11:29:49
Sajnos már nem igazán, mivel nagyon sok szmájlink van és van, akiknek belassul a betöltésnél.
Esetleg, majd ha párat törlök és ahelyett...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 11, 11:42:54
Daniel E. Mennybemenetelében igen sántítanak a dolgok. Engem igen meglepett hogy R.B. ezzel azonosult, ismerve az ő tanításait. Én nem hiszem el mégpedig az Ige miatt, hogyha összeveszett a feleségével valaki, akkor a pokolba találja magát bárki is ha meghal. Ekkor nem beszélhetünk kegyelemről. Én pedig kegyelem alatt élek! Ez azt jelenti, hogy úgy élek ahogy akarok, de nem fog használni minden, de minden a javamat fogja szolgálni, mert tanulok dolgokat belőle. Jézus által élem meg a kegyelmet. A kegyelem pedig azt jelenti, hogy Isten Jézus vére által elengedi a tartozásomat. Senki, de senki nem tud úgy viselkedni, hogy ne veszekedjen, Joschka még te sem. :08: Bocsás meg, de akkor te lennél a tökély, ezt pedig kizárom a bűnös tested miatt. Ezek a test cselekedetei. A testet neked, nekem, nekünk kell megváltoztatni. Tudom, most jön az, hogy akkor azt csinálhatok amit akarok, mert úgyis a mennybe jutok. Igen, ha már Jézus bennem van, akkor is azt csinálhatok amit akarok, és nem fog kivetni a mennyből. Nem a testem jut a mennybe, hanem a szellemem!!! Az pedig már nem követ el bűnt! Valamit tudni kell, Isten az Atya és ő nevel minket. Ha elvétem, akkor Isten nem hagy magamra, hanem formál tovább és én növekszem. Az istenfélmet azért kaptuk, hogy a Szent Szellem segítségével felismerjük, hogy hibáztunk. Valami mindig lebegjen előttünk! Isten nem engedi el a kezünket! Ő jó Atya! Soha nem dobja el az Ővéit, mert elhibázták!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 11, 11:46:03
 :068: :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 11, 12:07:51
Soha sem állítottam, és most sem teszem ,hogy tökéletes lennék. Nem erre gondoltam. Na mindegy: én magam részéről ebben a témában tovább már nem óhajtok részt venni. Bye, bye! :integet:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 11, 12:31:57
Joschka írta: Akkor Te vagy a többiek még nem álltatok az Úrral szemtől szemben. Nekem ez már megadatott, az Ő kegyelméből. Ezért óvatosabb lennék a helyetekben.

Én azt vallom, hogy minden nap szemtől szemben állunk az Úrral, amikor bemegyünk a jelenlétébe imádkozással. Akkor Ő megigazít bennünket, rávilágít hol tévedtem és nekem az a dolgom, hogy kiigazítsam magam, megtérjek. Ő soha nem vádol, nem kárhoztat, hanem fedd, búzdít, nevel az Ő kegyelme szerint. Ő, akit a fiává fogad, azt a fiainak nevezi. Én nem kárhozom el, mert az Ővé vagyok a drága vér által. Nekem nem lesz jó, ha rossz magokat vetek el. Ha dinnyét vetek, dinnyét aratok. Ha dinnyét, akkor nem tököt aratok. Tehát, ezért ha már megértettem a vetést, akkor vigyázok arra, hogy mit vetek el.

"Soha sem állítottam, és most sem teszem ,hogy tökéletes lennék."

Én sem állítottam rólad, hogy azt állítod.  :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Október 11, 12:43:02
Azért azt lássuk be, hogy lehetnek a veszekedésnek is fokozatai! Ha mondjuk úgy válok el életem párjától, hogy te hülye (ráka, bolond) akkor bizony Jézus szerint méltó vagyok a gyehenna tüzére!!!
Szerintem mégis a legtöbb veszekedéstől nem lehet elkárhozni, az Úr a szíveket vizsgálja, és nagyon kegyelmes!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 11, 14:13:35
Hilda! Valóban vannak fokozatai a veszekedéseknek. Vannak eldurvult viszálykodások és vannak csak kisebb súrlódások. De attól nem fogok pokolra jutni, mert azt mondom ráka -bolond. A méltó vagyok, nem jelenti azt, hogy oda is kerülök. A méltó azt jelenti, hogy arra vagyok csak jó, semmi  másra, ha így viselkedek. Tudom te is így gondolod. Mi mindannyian a pokolra vagyunk méltók, másra nem igen, de Jézus megváltozásra megadta a lehetőséget, hogy az ember ne oda kerüljön.

Az ember ha dühös, sokkal keményebb dolgokat is a fejéhez ver a társának. Ááááá én nem!  :hehe: Az nem jelenti azt, hogy a pokol vár rá. A megtérés vár az olyanra, nem a pokol. Ettől függetlenül, nem élhetünk megtérés nélkül folyton bűnben. Ki fogjuk fizetni az árat érte. Ne okoljuk Istent, ha nem mennek jól a dolgaink. Lehet, hogy nem másra van szükségünk, mint megtérésre abból, amiben elestünk. Meg kell ítélni a magunk dolgait.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 Október 11, 16:05:51
Azért azt lássuk be, hogy lehetnek a veszekedésnek is fokozatai! Ha mondjuk úgy válok el életem párjától, hogy te hülye (ráka, bolond) akkor bizony Jézus szerint méltó vagyok a gyehenna tüzére!!!
Szerintem mégis a legtöbb veszekedéstől nem lehet elkárhozni, az Úr a szíveket vizsgálja, és nagyon kegyelmes!
Drága Hilda!Nem nagyon folyok bele csak egy mondat erejéig:A ráka szó jelentése:Üres, méltatlan, haragot és megvetést kifejező szitokszó.Aki ezt a szót használja a másikra beszélgetéskor vagy ilyennek látja embertársait,nem közvetlen azért a szóért kárhozik el hanem mert nem lehet Krisztusé!Ha a másikat üresnek és semminek látja . :nem:
Pusszy nektek
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 11, 19:36:01
Akit érdekel! Tettünk föl cikket és képet Jünről, a Mennyei Emberről a weboldalunkra igéretemhez hűen. Bal oldalon megtaláljátok és a tovább -ra klikkeljetek rá.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Október 11, 20:29:06
A ráka üreset, a bolond bolondot jelent, de nem szabad nekünk ilyesmit beszélni! Amikor Jézus az előbb említett igét mondta nem elsősorban szavakról beszélt, hanem szellemiségről ami előtt megnyithatja magát a keresztény, a gyűlölet, a megvetés, a veszekedés, hát ezekkel méltókká tehetjük magunkat...
Az igét nem szabad ennyire elvonatkoztatni szerintem. Aki kimondja ezeket a szavakat a testvérére méltó a gyehennára, és aki méltó az valószínűleg oda is kerül.
Jézus beszéde IGEN-IGEN, és az ÁMEN-ÁMEN! Nem hallottunk tőle ilyesmit, hogy amit az előbb mondtam nem kell ám annyira komolyan venni ahogy hangzott! Azért csak nyugodtan hülyézzétek le egymást mert úgyis a mennybe kerültök. Én így gondolom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 11, 21:11:20
Hilda! A tisztánlátásom érdekében kérdezem. Ha valaki lehülyézi a társát, keresztény testvérét az a pokolra megy?

"Amikor Jézus az előbb említett igét mondta nem elsősorban szavakról beszélt, hanem szellemiségről ami előtt megnyithatja magát a keresztény, a gyűlölet, a megvetés, a veszekedés, hát ezekkel méltókká tehetjük magunkat..."

 Netán ezmiatt a pokolra megy? Így érted?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Október 11, 21:25:51
Drága Mária Tesvérkém! :2smitten:

Természetesen nem én döntöm el, hogy ki hová megy, és mire méltó! Inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy ha olvasunk egy igét, akkor próbáljuk komolyan venni!
Nem könnyű ebben a megengedő, ultraliberális, erkölcsileg lezüllött világban, és talán nehezen elfogadható.
Üdvözlettel! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 12, 11:07:36
Hildám! Azért elég szigorú Ige nemde? Mi meg emberek, mennyire szeretjük ha fel hígul.

Tudjátok, annyira sértődős és puhányok vagyunk időnként. Elmenekülünk a nehézségek elől is ha kell. Akár a helyszínről is. Nem szeretjük a kényelmetlenséget. Isten soha nem ígérte, hogy nem lesz. 

Ircsikém! Figyuszka! Ez csak neked és csak most!  :2funny: Megnéztem az új szmájlikat és találtam is egyet, de nem semmi mit. Antinak elküldtem e-mialbe, hogy nézze meg, de provokátor voltam és felette őket.

  :141: Valahogy így képezeltelek el a futkosásodban amikor tyukot vágtál a minap.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Október 12, 11:19:15
Szegény baromfiak!
Még jó, hogy nem vagyunk vegetáriánusok...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 12, 11:51:08
Mit eszik a vegetáriánus kannibál?
-Zöldségest...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 12, 12:53:11
Már csak azért,hogy ne csak Ircsi csirke kalandját olvassátok írok én is egyet.
Szóval nagyon régen történt,18 éves lehettem,vagy még annyi se már nem tudom.nekem kellett tyúkot vágni,más nem volt.Hát én nagyon sajnáltam levágni,és senki nem volt aki megtegye,mama elmagyarázta hogyan kell csinálni,ezt csinálni,lépjek a lábára,fogjam össze a szárnyát és ahhoz fogjam a nyakát.És vágjam jól el.És én sirva meg is csináltam, amikor folyt a vére és nem mozgott,akkor beletettem a nagyfazékba,hogy majd leforrázom.Erre a tyúk fogta magát és kiugrott a fazékból én visítani kezdtem,majd irány a tyúk a járdán logó nyakkal szaladt a kapu felé én utánna,mire oda ért,pont a postás kinyitotta a kaput,mert levelet hozott.Ő fogta meg. :120: :141:
Szóval felháborító vagy,fénypostán küldhetnél egy adagot.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 12, 12:57:11
Elnézést, senkit nem akartam ezzel megbántani!  :nem:
Egyébként, én soha sem vágnék le egyetlen állatot sem. semilyent sem.
Hát azért nem tartok állatot, hogy utánna megöljem, de azt meg nem fogom kidobni, amelyik a hűtőládában van. Erre gondoltam. Arról meg nem tehetek, amit mások csinálnak.
Szívesen küldenék, akár egy egész tepsivel, hidd el fénypostán, ha tudnám melyik gombot nyomjam meg a szerkentyűn! Enter...zöld... vagy a pirosat...?!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 12, 13:33:04
Bocsánatot kérek mindenkitől, akit érzékenyen érint a két fenti hozzászólásom, valamint a kűldött képek.
Már megkértem Antee-t, hogy távolítsa el azokat.
Nem tartom ugyanis utólag építő jellegűnek egyiket sem.  :nem:

                Köszi, és üdvözlettel Joschka
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 12, 16:22:43

 A csirkés kalandról jutott eszembe a kacsa vágásunk.Úgy 10 éves lehettem anyukám 3kacsát vágott.Bele tette
 egy tálba a kacsikat,majd bement,hogy hozza a forrázó vizet.Hát mire kiért a vizzel eltüntek a kacsák.
 Közel laktunk a folyóhoz ahová a kacsák fürödni jártak,úgyhogy ezen alkalommal is elmentek fürdözni.
 Néhány óra mulva logó nyakkal jöttek haza a folyóról,hát ezt nem lehet elfelejteni. :120: :146:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 12, 17:02:42
Most akkor kérdem én, mi van?

Ha egy másik ember erről beszél az nem baj? Csak ha egy magamfajta szereti a csirkehúsos ételt és véletlenűl megemlítem -mivel egézségügyi problémáimból kifolyólag csak csirkemellhúst ehetek a húsfélék küzűl- az már van akit megbotránkoztat?
Lehet, hogy ezen a fórumon nyüzsögnek a vegák?
Antee! Nem kéne indítani egy amolyan 'Zöldséges pult' témkört?  :010:
Ha vennék néhányan a fáradságot és elolvasnák a bibliában ( ha eddig nem tették meg), hogy ott is fogyasztottak ám az emberek olyan húsételeket, amely a házkörűl élő állatok húsából származott.
Akkor hol van itt kérdem én az egyenlőség, a másik elfogadása úgy ahogy van....  :?:
Tudom, tudom. Pál apostol azt mondta, hogy ha kell hát mások kedvéért még  a húsevést is hajlandó mellőzni.
De nekem úgy tűnik, hogy egyikőnk se érhet egyenlőre még nem csak Pál apostol, de magának az Úr Jézusnak a nyomába sem.
Annak idején az apai nagymamám disznóvágáskor bement a konyhába és elsiratta a levágandó jószágot, de utánna már nem volt gond vele, mert ugyan úgy evett belőle mint a többiek...
Nem hátrafelé nézett és nem a múlton kesergett, hanem tette azt, amit kell. Egy egyszerű asszony volt, és tudta, hogy nincs értelme azon rágódni ami már megtörtént, hanem tovább lépett. És helyesen tette.  Hosszú élet kort, 91 évet élt.

Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal. (1. Timóteus 4,4)

:121: :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 12, 18:09:39
Joschka,én amit írtam nem akartalak megbántani,és viccnek szántam,mert amíg írtam te feltetted a sütis képeket,és én pont előtte mondtam a menyemnek,hogy úgy megennék egy kis sütit.Ha ismernél ilyet nem feltételeznél rólam,itt senki nem volt bántásodra,legalább is én úgy érzem.Amikor valakinek van egy jó sztoria,akkor biztos nem csak én vagyok úgy hanem más is,eszébe jut nak régi jó sztorik.Ha lenne egy kis időd és a régi hozászolásokat átolvasnád,akkor biztos nem éreznéd bántásnak.Ha megbántottalak az irásommal kérlek bocsáss meg nem állt szándékomban. :017: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 12, 18:14:14
Na szóval ez a virtuális kapcsolat tartás egyik hátránya kedves testvéreim.
Okuljatok ebből az esetből..... :D
Természetesen szent a béke közöttünk kedves ermaha. :love: :rozsa2: :100: :092: :131:

Ma egyébként nagy örömöre egy új dalt írtam a készülő anyagomhoz, egy lassú, mély érzelmekkel teli dal született meg a tollam által( A többi dalom sem lesz az eddig készek közűl gyors ritmusú.). Olyan első szeretetes a dal, mert már a zene előbb kész volt hozzá, és a szöveg írása roppant gyorsan megtörtént... Ja, a címe: Kegyelmed által élek.                 Hallelúja, dicsőség az Úrnak érte.
  :145::137: :144:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 12, 18:27:36
Heheheheeeeeeeeeeeeeeeee... nagyon jók ezek az új smile-ok.
Mégegyszer köszike Mária, hogy megosztottad velünk, és természetesen neked is Antee!
Most már feltudok belőlük egy egész legénykórust is a harmónia vokállal együtt állítani.  :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 12, 23:10:19
Van hurkás.  :071: Elküldtem Antinak. :114: Ha nekem kéne levágni egy csirkét, hát fordítva lenne. Én szaladnák a kés elől.  :141: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 12, 23:45:18
Jaj, neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee máááááááááááá!!!! Hurkás törölve, meggondoltam... pizzás kell!
Pizzást akarok...pizzást akarok...pizzást akarok...pizzást akarok...pizzást akarok.

Te Anteeeeeeee!!!! Ne hogy má' fő merd tenni azt a hurkás izét arra számítógépre, vagy mi a csuda a neve!
 :010: :005: :032: :031: :026: :morning: :049: :036: :035: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 12, 23:49:07
 :146: Mi tojja a kindertojást?
          ?????
         A kindermagos tyúk! 

    :010: :032: :026: :027: :rozsa2: :rozsa: :040: :149: :152: :145: :144: :138:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 13, 08:41:16
Látom meg  van a hurkás.  :D  :149: De lehet, hogy ez kolbász.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 Október 13, 09:07:45
 :028:
Nagyon szépek a smylik :thanks: :031:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 13, 09:30:07
Tegnap este telefonáltam és láttam, hogy egy bogár ott van az ágyunk szélén. - jobban mondva mutatta a hátsóját felém-  :D Ez teljesen felingerelt és kijött belőlem az ember. :2funny: Sarok garníturánk van. Odaosontam a papucsommal, hogy kivégezzem. Szó szerint veszem az Igét: Uralkodjatok..... Hát ő ügyesebb volt, vagy annyira megijedet a papucsomtól, hogy elszaladt. Erre én, mint a villám, szét kaptam az ágyat. Ezt szó szerint vegyétek. Pillanatok alatt felforgattam a lakásunkat, - minden a szoba közepére került.  :hehe: Bejön a párom: -Te meg mit csinálsz itt?  :108: Éppen akkor fújtam be mindent a légyírtóval, de annyira, hogy még a falon is látszott a permetanyag. Én aztán biztosra mentem. A kis piszok, meg sehol. :140: Most neki sikerült meglógnia előlem, de ha legközelebb előjön.... úgy jár mint a pulyka. :141:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 13, 09:34:06
Húúú! Ez komolynak hangzik. Remélem nem leszek a közeledben, mikor legközelebb találkozol egy bogárral. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 Október 13, 09:41:24
 :050:
Akkor most vigyáz nehogy fordoljon a kocka :146:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 13, 09:48:16
Elképzeletem a bogarat a baltával.  :2funny:  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 13, 10:30:04
Kingoo olyan régen volt itt.  :03: Tudtok róla valamit? Írjunk neki privibe, lehet, hogy valami bántja?! Nem számít ha hibázott, mi is szoktunk.   :2tickedoff:   :020:

Megyek badymaryba, mert csak itt elvacakolom veletek az időmet és nem jutok oda. Na.  :103:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 13, 13:49:01
Sziasztok!

Ma csodálatosan betöltötte az Úr a szükségleteimet.
Mivel nem dolgozom igy nincs bevételem és minden kiadást igen megkell gondolni.
Kérem az Urat folyamatosan,hogy adja meg a fórumtalálkozóra a rávalót.
Ma teljesen váratlanul jött egy kis anyagi bevételem,amire nem is számítottam.
Dícsőség az Urnak a fele már megvan,és hiszem a másik fele is kivan rendelve számomra!


 :igen: :036:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Október 13, 17:09:32
 :2smitten:                :thanks:         :031:


   Hála Istennek nincs semmi bajom, csak a lányom átvette az uralmat a PC fölött, éjjel - nappal mesét nézne  :088:, és még munkát is keresek, de azért rólatok nem felejtkeztem el, mert minden nap imádságaimban megemlékezem rólatok :) .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 13, 17:23:28
Szia Kingooo! Jó látni! Azért néha te is vedd át a hatalmadat a gép fölött.  :099: :100:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Október 13, 18:18:56
Azt még elfelejtettem mondani, hogy fogorvoshoz is járok. Egyik nap megyek filmet készíttetni a fogamról másik nap megyek a fogorvoshoz   :063: . Legalább ezen is túl leszek s ép fogakkal kezdek majd megint dolgozni, ha majd úgy adódik   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 13, 19:12:43
Ircsikém! Jó az Úr és valóban gondoskodik rólunk. Fantasztikus olvasni a bizonyságokat. Én mindig épülök belőlük. Csak olyan kevesen írjátok meg mit tett veletek az Úr. Pedig biztosan nem ment nyugdíjba vagy szabadságra az életetek fölött.  :integet: Ha mindig én írom, akkor azt hiszitek dicsekszem.  :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 14, 07:58:57
Örülünk, hogy látunk Kingooo.
Nálunk is ez a helyzet. Eddig sose érdekelte a lányomat a számítógép, de most egy hete rákkattant az MSN-re és nem hajlandó leszállni róla...  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 14, 08:11:35
Szia Kingo!

Áldott napot neked,  :029:én is örülök,hogy jól vagy.  :044:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 14, 09:04:57
Van egy javaslatom! Vegyetek mégegyet. :157: Nehogy azt mondjátok, de könnyen beszélsz, miből? Hát Istennél nincs lehetetlen!  :084:

Mi elvetettünk már egy jó pár számítógépet, mert vettünk újat. Netezni meg olyannak jó, aki nem adat gyűjtésre használja, meg túl nagy tárolásra. Tehát csak szórakozásra kell vagy ksi adatokra. Örömet szereznünk vele a párommal. Vágytam egy lapmonítorra. LCD mon. Hát valaki felhívott, hogy neki van egy felesleg, elfogadom, ajándék? El e?  :hehe: Isten tudta mi van a szívemben. Meglett. Az Atya megajándékozott.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 14, 09:29:18
Még ki sem mondjuk már a mi Mennyei Atyánk tudja mire van szükségünk! :igen:

Nagyon szerettem volna egy saját számítógépet,jött egy jó alkalom 20ézerért,megis rendeltem.
Kifizetem a felét és következő hétre igértem a másik részletet.
Nagyon örültem neki,hogy van már sajátom. Mivel Isten országának építésére használom ez az ördögnek nem tetszet,Ugy alakultak a dolgok,hogy férjem az időjárás és a munkaadója figyelmetlensége miatt nem tudott dolgozni.
Jött az ürüm,na most miből fizetek?Volt félrerakva pénzem de az másra kellett.
Imátkoztam az Urhoz,hogy segítsen mert nem a magam örömére vettem a gépet,hanem ,hogy szolgáljak vele.Jött is a megoldás.Amire félretettem abból 20%-ot elengedtek.ami több tizezer.
Igy letudtam rendezni adóságomat és még adakozásra is maradt,dicsőség az Urnak.
 :099:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Október 14, 09:50:10
Sziasztok!

Ez nálunk is így működik, az Isten megsegített, hogy vegyünk egy számítógépet, mégpedig nagy kedvezménnyel. Én azért szerettem volna, mert 8 éve tettem le a szoftverüzemeltetőit, és azóta nem gyakoroltam.
Meglett a gép és mit ad az Isten, rá 2 hétre lett munkahelyem. Nem sokat tudtam gyakorolni, de az Isten a ránk adott tehetség által, és a segítő angyalok által képes megoldatni velünk a ránk háruló feladatot.
Igaz még most sem vagyok sok mindennel tisztába, hogy mi micsoda a PC világában, de hiszek az Isten kegyelmében, hogy ami tudományt ad az elég.
Persze szorgalmasnak is kell lenni, imádkozom az Úrhoz, hogy segítsen, mert egy kicsit lusta vagyok mostanában.
Az energiám valahogy nincs a topon.
De akik az Úrban bíznak, szárnyra kelnek és szállnak, mint a saskeselyű. Futnak és nem fáradnak el.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 14, 12:18:27
Hmmm... az Úr úgy is meg tudja a gyermekeit áldani, hogy elgondolod, hogy elmész valamit vásárolni, és éppen abban a boltba, amelyikbe mész pont arra a termékre akciós kedvezmény van.
Na ez aztán a meglepi, mi...?!
Nagyon szeretjük ám az ilyesmit Uram, és köszönjük az ilyen áldásokat. Dicsőség érte az Úrnak, és hála. :thanks: :036: :043: :042: :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 14, 12:19:16
Szia kedves Jóska testvér!

A napokban nagyon szerettél volny pizzás smajlit,küldök párat.

Szeretettel  Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 14, 12:22:38
 :D Köszönöm szépen ircsi.
Nagyon kedves Tőled. Én meg kűldtem az Anteenak új szmájlikat, remélem nemsokára a fórumosok használhatják is azokat. :love:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 14, 12:25:20
Igen nézegettem,jópofik. :hehe:

Ha esetleg megírnád,honnan töltötted le,megköszönném. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 14, 12:27:48
Nos az a helyzet, hogy tegnap este és ma vadászgattam össze mindet, de több helyről.
Ha érdekelne a többi máris átkűldöm azokat, mert a helyüket... Elfelejtettem sajnos. :(

De ha google a keresőd , akkor írd be a következőt a keresőbe: HQ Animated Smileys :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 14, 12:32:25
Sajna én is igy vagyok :117:
Szívesen fogadnám a többit is, :afro: esetleg tudnád ugy küldeni,hogy egymásután láthatók legyenek és ne eggyenként keljen nézni?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 14, 12:35:56
Vigyázzatok a külföldi smájlikkal. A múltkor letöltöttem a lányomnak. Jelzett is mindjárt a vírusírtó... :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 14, 12:36:45
 :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 14, 12:37:37
Most ezt nem értem. Úgy szeretnéd, hogy egy lapon az összeset megnézni?... ircsi ez majdnem 500 darab szmájli ám, sok már fent van a fórumon. Úgy esetleg megtudom Neked csinálni, hogy berakom egy könyvtárba, azt pedig becsomagolva zip fájlba átkűldöm. Te pedig kicsomagolás után megnyitod a könyvtárat és az elsőre rákattintva, egymás után megnézheted azokat. Most csak így tudom megoldani, mert nemsokára megyek dolgozni. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 14, 12:38:38
Én megnéztem, de ezek tiszták vírustól. De ha mégsem kell akkor csak írd meg ircsi.
Néhány napja én is jártam már így. Úgyhogy arra az oldalra nem megyek, mert tudom, melyik az.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 14, 12:39:35
 :thanks: :026:

Iden igy gondoltam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 14, 12:42:50
Most akkor hogyan? Mert nem igazán egyértelmű, hogy mit gondoltál.
 :hehe: Azt írd: Kűld vagy nekűld! :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 14, 12:46:11
Légyszi köld el és bocsika :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 14, 12:55:06
Már küldöm..... azaz küldeném, de állandóan hiabüzenetet kapok.
Elnézést ircsi, de már csak este tudom megcsinálni, de is csak úgy, hogy  felrakom óriáslevélben és a linket, ahonnét letudod majd tölteni itt a fórumon megadom. :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Október 14, 20:49:39
sziasztok!Alig telt el a hétvége,megint beteg lettem,csak most rosszabb és holnap ennek ellenére mennem kell suliba,mert számonkérés van,úgyhogy kérlek imádkozzatok értem,hogy a holnapi számonkérés legalább görbüljön.
Köszönöm,Orsi :023: (lázas nem vagyok,de köhögök,úgyhogy kúrálnom kell magam)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Október 14, 20:59:54
 :153:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 14, 21:23:08
Orsi! Gyógyulj meg az Úr nevében! Jó egészséget!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 14, 21:40:41
Bizony, gyógyulj meg hamar!  :012:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 14, 23:27:11
Kedves Orsi!
Légy egézséges! Az Úr Jézus Krisztus nevében dorgáld meg azt a betegséget, parancsold meg neki, hagyjon el Téged. Általában előfordul, hogy az erőtlenség szelleme is kézenfogva jár vele. Én már jártam így, és mindig szabadulás lett a vége. Dicsőség az Úrnak, Ő a Szabadítónk is.
Ne felejsd el! Jézus nevére minden térdnek, -így a betegségeknek, és a gonosz szellemeknek a térdeinek is - megkell hajolnia. Másszóval az Ő nevére nekik is engedelmeskedniük kell. Az Úr Jézus nevében van a Te gyógyulásod, és a szabadulásod. Hát használd ellenük az Ő hatalmas nevét. Mert ha hittel használod a gonosz ellen az Úr Jézus nevét, azok tudják, hogy engedniük kell, mert Jézus már legyőzte a sátánt és minden hozzátartozó gonosz szellemet a golgotai kereszthalálval, és a feltámadásával, s világosságra hozta a halhatatlanságot, és az életet. Ámen. :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 15, 07:31:09
 :D
Isten tegye áldottá a mai napot is az Ő DICSŐSÉGÉRE.

Orsinak külön
de mindenkinek
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 15, 07:44:45
Kedves Orsi!
Légy egézséges! Az Úr Jézus Krisztus nevében dorgáld meg azt a betegséget, parancsold meg neki, hagyjon el Téged. Általában előfordul, hogy az erőtlenség szelleme is kézenfogva jár vele. Én már jártam így, és mindig szabadulás lett a vége. Dicsőség az Úrnak, Ő a Szabadítónk is.
Ne felejsd el! Jézus nevére minden térdnek, -így a betegségeknek, és a gonosz szellemeknek a térdeinek is - megkell hajolnia. Másszóval az Ő nevére nekik is engedelmeskedniük kell. Az Úr Jézus nevében van a Te gyógyulásod, és a szabadulásod. Hát használd ellenük az Ő hatalmas nevét. Mert ha hittel használod a gonosz ellen az Úr Jézus nevét, azok tudják, hogy engedniük kell, mert Jézus már legyőzte a sátánt és minden hozzátartozó gonosz szellemet a golgotai kereszthalálval, és a feltámadásával, s világosságra hozta a halhatatlanságot, és az életet. Ámen. :081:

Ámen és ámen!!!!
Az Úr dicsősége ragyogja be a betegeket, megkötözötteket, hogy hittel szabadulást nyerjenek az Ő Erejében és Hatalmában! Ez Isten akarata!

Jézus azt mondta: Akarom gyógyulj meg! Jézus ma is ugyan az!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 15, 08:54:03
Drága Orsi!

Az Úr Jézus gyógyítson meg az Ő feltámadásának erejével!

Legyen áldott és szép napod az Urban,és az Ő szabadításában!

Szeretettel  Ircsi :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 15, 08:59:14
Drága Magda!

Áldásként szálljon vissza a kegyelem rád és a jókívánságok halmaza! Az Úr őrizzen meg ma is az ölelő és szerető szívével!  :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 15, 09:28:40
Kedves Orsi!
Légy egézséges! Az Úr Jézus Krisztus nevében dorgáld meg azt a betegséget, parancsold meg neki, hagyjon el Téged. Általában előfordul, hogy az erőtlenség szelleme is kézenfogva jár vele. Én már jártam így, és mindig szabadulás lett a vége. Dicsőség az Úrnak, Ő a Szabadítónk is.
Ne felejsd el! Jézus nevére minden térdnek, -így a betegségeknek, és a gonosz szellemeknek a térdeinek is - megkell hajolnia. Másszóval az Ő nevére nekik is engedelmeskedniük kell. Az Úr Jézus nevében van a Te gyógyulásod, és a szabadulásod. Hát használd ellenük az Ő hatalmas nevét. Mert ha hittel használod a gonosz ellen az Úr Jézus nevét, azok tudják, hogy engedniük kell, mert Jézus már legyőzte a sátánt és minden hozzátartozó gonosz szellemet a golgotai kereszthalálval, és a feltámadásával, s világosságra hozta a halhatatlanságot, és az életet. Ámen. :081:

Ámen és ámen!!!!
Az Úr dicsősége ragyogja be a betegeket, megkötözötteket, hogy hittel szabadulást nyerjenek az Ő Erejében és Hatalmában! Ez Isten akarata!

Jézus azt mondta: Akarom gyógyulj meg! Jézus ma is ugyan az!

Bizony bizony a döntés joga a miénk, a hitet pedig lehet kérni hozzá
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Október 15, 17:45:13
Lehet nem idevaló, de azért bemásolom a linket legfeljebb kimoderáljátok  :hehe:


http://www.erdon.ro/hirek/IM%3AALL%3Anews-world/cikk/a-szex-mentesseg-a-hosszu-elet-titka/cn/news-20081009-06334037
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 15, 19:05:40
Hát, Kingooo  :2funny: Azért ennyire nem vagyok "hívő", de ez a mami "beteg" volt az tuti. Frigid.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 15, 19:49:40
Ha tanítvány lett volna jó szolgája lett volna az Úrnak és jó példája a cölibátusnak...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 11:07:41
Kedves Testvérek!

Íme bemutatom Nektek az első saját készítésű szmájlimat... ez egy béta változat, ez azt jelenti, hogy még dolgozom rajta. Főleg az animáción, de azért már megmutatható.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 16, 11:33:40
Ház ez remek! Nagyon áldottá tett az Úr benne. Ha még kicsit kisebb is lesz, akkor fantasztikus.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 11:38:40
És így, hogy néz ki? Persze időbe telik míg a megfelelő lesz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 16, 12:09:14
Szia Jóska!

Nagyon jó pofi,igy kisebben jobb,most már csak az irott résznek kellene nagyobb betűkkel írni,mert igy elég olvashatatlan.

Alakul! ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 16, 12:13:28
Jó lesz Joschka!  :D

Ha nem haragszol, az egyik észrevételemet szeretném elmondani.
Szemből nézve a jobb szeme picit lejjebb van csúszva, mint a bal.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 12:14:08
Íme! A kész művem. Sasoljátok meg és ha szükséges, akkor mehet a fórumra a többi mellé! :D :042: :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 12:16:03
Háháhááááááá... Antee!

Neked mind a két szemed egyforma? :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 16, 12:20:33
Isten kegyelméből egyforma.
Lehet félreértesz...a pupillára (szembogárra) értettem.  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 16, 12:21:48
Íme! A kész művem. Sasoljátok meg és ha szükséges, akkor mehet a fórumra a többi mellé! :D :042: :043:

Ha lehetne kérni egy icinyke-picinyke módosítást, akkor azt kéném, hogy még írd, hozzá.

"és éld"
vagy "és cselekedd"

Különben gratula mert nagyon ügyi ember vagy ISTEN DICSŐSÉGÉRE.

 :130:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 12:25:20
Köszi Antee!
Sikerült! :integet: :fel: :036: :043: :068:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 12:26:56
Kedves Magda!

A javaslatod elfogadva, és készítek egy ilyen változatot is belőle. Köszi az ötletet. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Október 16, 12:38:45
Sziasztok!A saját érdekemben ma apukámmal szétszedetem a gépemet,tehát csak akkor leszek netközelben,amikor tanulok,akkor is csak egy órát maximum,mert könyvtárban fogom használni.Ahhoz,hogy Isten kialakítson nekem egy rendszert az életemben,ezt le kell tennem és inkább Istennel és a Szentlélek szerint hasznos dolgokkal szeretném tölteni az időt.Szeretném,ha Isten alakítaná az értékrendemet és nem én.Rájöttem,hogyminél több időt töltök a net előtt,annál kevesebbet vagyok az Igével és a családommal.Az életemben kell,hogy létrejöjjön egy olyan napirend,amiben nem az internet az ami a legtöbb időt elfoglal.Csak kizárólag akkor leszek elérhető,amikor kimondottan tanuláshoz kell az internet.Köszönöm a megértéseteket,Orsi :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 12:42:12
Kedves Magda!

Íme a javaslatodra elkészített másik változata a szmájlimnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 12:45:32
Vettem Antee!
De ez az én sajátos alkotmányom.... és hát ugye én nem vagyok isten.... még az a szerencse.
Azért köszike, hogy szóltál. Azt viszont tudatom Veled, hogy nem vagyok profi grafikus.
És szerintem itt a szándék a fontos. Én pedig csak Nektek szerettem volna a kis művemmel kedveskedni.
Nem jó dolog csomót keresni a kákán, ezt azért már jó lenne megtanulni. Legyünk lazák, rugalmasak, s időnként néha szeretetteljesen elnézőek. Persze ne a bűnnel szemben. Nem arra gondoltam.

Mia tanulság ebből? Szuvenír nyihuhu, nyema kukucs protku. - Azaz, Ajándék lónak ne nézd a fogát   :D :hehe: :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 16, 12:51:57
Kedves Orsi!

Sajmálom,hogy nem leszel velünk,tudod egy keresztény oldalon sokat lehet épülni.
Ez nem kárbaveszett idő.Bizony az ó emberünket naponként megkell feszíteni,hogy ne azt tegye amit ő akar.
Gondolld el amig elmész a könyvtárba és haza érsz milyen sok idő elmegy vele,ezt tölthetnéd hasznosan,de te tudod és tiszteletben tartom döntésed.
Most kinek fogom Pál életét,munkásságát :097: írni?hiszen érted és másokért is indult,hogy többet tudjunk az apostol életéről.

Az Úr áldjon meg

Szeretettel  Ircsi :097:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 16, 13:00:29
Vettem Antee!
De ez az én sajátos alkotmányom.... és hát ugye én nem vagyok isten.... még az a szerencse.
Azért köszike, hogy szóltál. Azt viszont tudatom Veled, hogy nem vagyok profi grafikus.
És szerintem itt a szándék a fontos. Én pedig csak Nektek szerettem volna a kis művemmel kedveskedni.
Nem jó dolog csomót keresni a kákán, ezt azért már jó lenne megtanulni. Legyünk lazák, rugalmasak, s időnként néha szeretetteljesen elnézőek. Persze ne a bűnnel szemben. Nem arra gondoltam.

Mia tanulság ebből? Szuvenír nyihuhu, nyema kukucs protku. - Azaz, Ajándék lónak ne nézd a fogát   :D :hehe: :010:

Csakhogy jóindulatból írtam neked figyelmességből. Nem csomót kerestem a kákán.
Bye bye... :integet:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 13:01:25
Ircsi! ne szomorkodj. :(
Inkább örüljünk annak, hogy van aki észre veszi, hogy mi a fontosabb, illetve Ki az aki fontosabb neki, az internetnél is.
Én tudok olvasni.... írni is, írjad csak amit közölni szeretnél, itt vagyunk Neked MI... a többiek, majd mi elolvassuk a te írásaidat, ne aggódj. Nem fogsz egyedűl fórumozni.
Kedves Orsi!
JÓÓÓÓÓL DÖNTÖTTÉL!!!!! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 16, 13:03:44
 :031: :thanks: :026:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 13:03:50
OKÉ Antee!
Most néztem. Az én szemeim is totál egyformák.... aszta........ nahááááát.... ezt nem is vettem észre. :hehe:

Kellemes, de nem pörgős délutánt kívánok Neked. Bye, Bye! :integet:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Október 16, 13:06:12
Szia!A könyvtárba is csak akkor megyek,amikor tanuláshoz lesz szükségem a netre és akkor veletek is beszélek.Ezt a lépést meg fogom tenni azért,hogy minél többet legyek kettesben az Úrral.Azért,mert nem az internet,hanem Jézus rabszolgája akarok lenni.Pont azért megyek el,hogy több időt tölthessek az igével és kettesben Istennel.Fontos,hogy ápoljam másokkal a kapcsolatot,de nem akarom senkivel jobban,mint Istennel.Ezt ugye megértitek.Istent mostanában nagyon sokszor elhanyagoltam és nem figyeltem oda Rá.Szeretlek titeket,de meg kell tudnom lenni internet nélkül,márcsak azért is,mert ezzel segítek a szüleimnek.A forumozás hasznos elismerem,de addig,amig itt a forumon támogatjuk és építjük egymást,addig kint a világban olyan emberek is vannak,akiknekmég talán sosem volt olyan valakije,akivel kapcsolatot ápolt volna.Vagy olyanok,akiknek szintén szükségük van arra,hogy épüljenek Isten munkája által.Szeretem a forumot,de nagyobb hangsúlyt szeretnék fektetni a személyes kapcsolatokra,de legfőképpen az Istennel való kapcsolatora.Ugye megértitek.
Köszönöm,Orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 16, 13:10:48
Kösz Orsi, és a könyvtárba járás is sűrűbbé válhat
 :2smitten:

Örülök, hogy apukád jól van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 13:12:36
Kedves Orsi!

Én is hasonlóképpen gondolom az elveszettek sorsát, ahogyan te is látod őket. Szerintem sem kell a fórumon lógnunk állandóan. Én példáúl amióta megtértem, azóta ahány helyen dolgoztam, ott mindig találtam valakit, akinek a Krisztust hirdethettem, és ezután is tenni fogom, mert ez nagy öröm számomra, és kiváltság, hogy elmondhatom nekik az örömhírt. Most megyek, mert vár a kötelesség, megyek dolgozni. Üdvözletem mindenkinek. :integet:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 16, 13:14:24
Jó munkát és áldott délutánt.
 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 16, 13:37:19
Nagy tetszenek az emotikonjaid.
Nem szereted, ha Józsikának hívnak, nekem az jobban megy, de ha nem szereted, akkor erőt veszek magamon és

Joschanak írlak
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 16, 13:39:20
Jó munkát és áldott délutánt.
 :044:
elfelejtettem 2 osztály
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 16, 14:29:42
Vettem Antee!
De ez az én sajátos alkotmányom.... és hát ugye én nem vagyok isten.... még az a szerencse.
Azért köszike, hogy szóltál. Azt viszont tudatom Veled, hogy nem vagyok profi grafikus.
És szerintem itt a szándék a fontos. Én pedig csak Nektek szerettem volna a kis művemmel kedveskedni.
Nem jó dolog csomót keresni a kákán, ezt azért már jó lenne megtanulni. Legyünk lazák, rugalmasak, s időnként néha szeretetteljesen elnézőek. Persze ne a bűnnel szemben. Nem arra gondoltam.

Mia tanulság ebből? Szuvenír nyihuhu, nyema kukucs protku. - Azaz, Ajándék lónak ne nézd a fogát   :D :hehe: :010:

Kedves Jóska! Akkor ez rád is legyen érvényben, ne csak Antira!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 16, 16:12:53
Sziasztok!

Érdemes onlájn vasúti jegyet rendelni? :099:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 16, 16:15:45
Miért ne? De lehet kell hozzá nyomtató, amivel ki kell nyomtatni a jegyet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 Október 16, 17:06:38
Szeretnék tiszta szívből gratulálni az oldalt tovább és még tovább fejlesztőknek!Egyre bővülő témák miatt úgy döntöttem a héten hogy a másik helyet ahol eddig rendszeresen fórumoztam hanyagolom!És benneteket olvaslak,ha néha idő hiányában mást nem is....Egyre olajozottabban mennek itt a dolgok,és "érdekes" illata van,új!Kiömlő Szeretettel :044: :Meli
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 16, 17:16:32
Meli 77! Áldás számunkra, hogy így döntöttél.  :100: Lehet, hogy néha szigorúnak  :2knuppel:  :2tickedoff: tűnünk, -én nem, csak az Anti-  :2funny: de igyekszünk fenntartani a szeretetet.  :2smitten: Antival ez motivál bennünket. Sokan vagyunk sok félék, sok természettel, sok helyről. Bárki elbukhat és el is bukunk, -egyikünk sem tökéletes, nem egy tanításból vagyunk- de a gyors megtérés, megbocsátás kell vezessen bennünket. Ez működik itt. Talán ennek érzed a illatát. :114: Azt azért nem szeretném kihagyni, hogy nagyon jó testvérek vannak itt és jól összerázódunk! Az Úr végzi rajtunk a munkát! Ez az Ő dicsősége!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 16, 17:20:47
Hogy én? Szigorú?  :D :2knuppel:

Nagyon jól esett, amit írtál kedves Meli!  :2smitten:

Dicsőség Istennek, ki kezében tartja ezt a kis vizuális szigetecskét, ahol megpihenhetünk! :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Október 16, 20:54:49
A jobb részt választottad Meli! Örülök én is!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 16, 21:24:30
Mi a véleményetek erről?:

"Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni. Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani..

Ha valaki megkérdezte, hogy, hogy van, azt válaszolta:
"Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem." Született optimista volt.
Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy a Helyzet pozitív oldalát kell néznie.
Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt
Mondtam: Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan.
Hogy csinálod ezt?"
Sándor azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: Két lehetőséged van.
Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni.
Minden alkalommal,ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle.
Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon,Elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét AZ
élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam."
"Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű." szóltam közbe.
"De, egyszerű." - mondta Sándor , "AZ élet csupa választási lehetőségből áll.
Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben..
Választhatsz,hogy AZ emberek hogyan befolyásolják a hangulatod.
A mottóm: te döntöd el,hogy hogyan éled AZ életed."
Elgondolkoztam Sándor szavain. Rövid idővel később elhagytam a
Vagon gyárat, hogy önálló legyek.

Szem elől tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem,
Hogy élek. Néhány évvel később megtudtam, hogy Sándor súlyos balesetet szenvedett.
Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás műtét és sok hetes intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból
fémtámaszokkal a hátában.
Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát.
Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?"
Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy MI játszódott Le benne a baleset pillanatában.
"Nos, AZ első, ami átsuhant AZ agyamon AZ volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön
feküdtem, emlékeztem,
Hogy két lehetőségem van: választhattam,hogy élek vagy meghalok."
"Féltél? Elvesztetted AZ emlékezeted?" akartam tudni. Sándor folytatta: "Az ápolók valóban jó munkát végeztek.
Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok.

De mikor begurítottak a sürgősségire, láttam AZ orvosok és nővérek arckifejezését, ami azt jelentette: 'Halott ember.' És
Tudtam, hogy át kell vennem AZ irányítást."
Mit csináltál?" -kérdeztem tőle.
Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam. Az orvosok és
nővérek csöndben várták a válaszom. Mély levegőt véve visszaordítottam:
'A gravitációra!'
Mialatt AZ egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: AZ életet választottam. Tehát úgy operáltak meg,mintha élő lennék és
nem halott."
Sándor a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni való hozzáállásával is.
Tőle tanultam meg, hogy mindennap lehetőségünk van választani,
Teljes életet élni. Hozzáállás kérdése minden. Ezért NE aggódj amiatt, MI lesz holnap.
Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz. És a ma AZ a holnap, ami miatt Tegnap aggódtál."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 16, 23:11:50
Hát, ha még Istent is belevenné, akkor kerek lenne. Elvetette az élet magját és él. Ki mit vet, azt arat. Ebből is kiderül, hogy a szavainkkal megteremtjük a jövőnket. Ami kijön a szájon az ad életet vagy halált. Az ad egészséget vagy betegséget.... Nem az mérgez meg, ami bemegy a szájon, hanem, ami kijön. Hát, akkor ne mérgezzen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 23:23:00
Kedves Mária!
Elmondom Neked, hogy én hogy értettem azt, hogy legyünk lazák, rugalmasak és egyéb....
Én itt most konkrétan az úgynevezett- most nagy szót fogok használni- a 'művészi szabadságra' gondolok.
Ha valakinek valami nem felel meg az én kreálmányaimban, attól az még lehet talán jó is. (Antee nem azt mondta, hogy nem jó!)
Ha én magam szemlélek meg valakinek a művét, soha nem ugrok neki az illetőnek, hogy itt meg ott hiba van benne. Erre ugyanis hamar odavetnék: Igen, akkor tessék mutasd meg, és csinálj jobbat ha tudsz.
Én a hívő életemben elég hamar rájöttem, hogy nem kell a másikat úton-útfélen kiigazítani, mert nem jó az.
Van amikor hagyni kell az illetőt, rá jön e maga is a dologra. S ha végűl kérdéseket tesz fel, hát kézségesen válaszolok. Türelemmel, szeretettel, nem pedig testi módon: hogy ez nem jó, ez itt rossz...stb. Az elmúlt évek alatt sok olyasmit tanultam meg az Úrtól (gondolom Te is), amit mások nem tudnak nekünk megtanítani.
Ez ilyen egyszerű. Erről ennyit szerettem volna mondani.

Üdvözlettel, és tisztelettel Józsi :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 23:26:48
Kedves Magda!

Egyszerűen hívj csak: Józsinak! Ez a nevem.  :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 16, 23:33:38
Kedves Mária!
Elmondom Neked, hogy én hogy értettem azt, hogy legyünk lazák, rugalmasak és egyéb....
Én itt most konkrétan az úgynevezett- most nagy szót fogok használni- a 'művészi szabadságra' gondolok.
Ha valakinek valami nem felel meg az én kreálmányaimban, attól az még lehet talán jó is. (Antee nem azt mondta, hogy nem jó!)
Ha én magam szemlélek meg valakinek a művét, soha nem ugrok neki az illetőnek, hogy itt meg ott hiba van benne. Erre ugyanis hamar odavetnék: Igen, akkor tessék mutasd meg, és csinálj jobbat ha tudsz.
Én a hívő életemben elég hamar rájöttem, hogy nem kell a másikat úton-útfélen kiigazítani, mert nem jó az.
Van amikor hagyni kell az illetőt, rá jön e maga is a dologra. S ha végűl kérdéseket tesz fel, hát kézségesen válaszolok. Türelemmel, szeretettel, nem pedig testi módon: hogy ez nem jó, ez itt rossz...stb. Az elmúlt évek alatt sok olyasmit tanultam meg az Úrtól (gondolom Te is), amit mások nem tudnak nekünk megtanítani.
Ez ilyen egyszerű. Erről ennyit szerettem volna mondani.

Üdvözlettel, és tisztelettel Józsi :D

Remélem nem fogok elkárhozni, mert segíteni szerettem volna a szmájli szemét a helyére tenni. :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 23:41:57
Nem fogsz az biztos Antee!
De én kérek elnézést Tőled, nem akarlak kioktatni semmiképpen, bár valószínűleg idősebb vagyok jóval nálad.
Ne gondold, hogy haragszom, vagy neheztelnék Rád amiért szóltál. Távol álljon tőlem.
A szem pedig azért látszik olyannnak, amilyen, mert az úgynevezett Blur technikát alkalmaztam az élek lágyításához, és kicsit elmosódott a szeme. Ennyi. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 23:45:01
Merre vagy most Antee? Itthon vagy Angliában?
És angliában merre? Nem tudok Rólad semmit. Mondasz magadról nekem valamit?
Na jó tudom nemsokára dedikálod az életrajzi könyvedet ( sorrendben a 23.-at) hehheeeeeee ez csak egy kis vicc volt.
De tényleg csak röviden.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 16, 23:46:28
Én is szerkesztettem és készítettem már pár mozgó animációt. Gif, jpg...
De a jelen korban már a flash a divat.

Ezeket a szmájlikat is megszerkeztettem, mivel nem ezek a szavak voltak a buborékokban:
 :029: :028: :032: :026: :031: :030: :thanks: :morning: :027: :049: :050: :052: :051:

(Dél Anglia: Cambridge. Sok eső, kevesebb napsütés de legalább nem olyan kemény a tél. :05: )
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 16, 23:50:54
Hát ez tényleg jó rövid volt!  :hehe:
Cambridge?????!!!!!!
Csak nem ott tanulsz? Abban a patinás oskolában?
Ügyes vagy a szmájlikkal kapcsolatban. Jó ötlet volt a szöveg hozzáadása.
Kitüntetést szeretnél érte?.... van lekváros, diós... és mákos is. Na... melyik legyen? :hehe:
Tényleg jó ötlet volt ez Tőled.
Ja, Antee! van egy viccem, illetven nem is vicc de olyan jópofa:
          A4-es rajzlapomat elcserélném ugyanilyen típusú Audira.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 17, 00:01:07
Tudod Antee az baj, hogy nehezen találok olyan grafikus (rajzoló) programot, amelyikkel az egyenes vonalon kívűl görbéket, elipsziseket egyszerűen megtudnák rajzolni. Sem a Corel, de még az Adobe Photoshopban sem találok ilyen eszközöket. :( :nem: Esetleg ismerős vagy e területen?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 17, 00:10:00
Nem tanulok, hanem dolgozok itt...

A photoshopban lehet elipsziseket és kör alakzatokat is rajzolni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 17, 02:10:38
Én is szerkesztettem és készítettem már pár mozgó animációt. Gif, jpg...
De a jelen korban már a flash a divat.

Ezeket a szmájlikat is megszerkeztettem, mivel nem ezek a szavak voltak a buborékokban:
 :029: :028: :032: :026: :031: :030: :thanks: :morning: :027: :049: :050: :052: :051:

(Dél Anglia: Cambridge. Sok eső, kevesebb napsütés de legalább nem olyan kemény a tél. :05: )

Szia Anti nagyon jók.
Kolbász zsirt, lehet gyártani, nagyon egyszerű. a fűszereket, amit kedvelsz, összekevered, megforrósítod a zsírt, vagy vajat, és a forró, nem égő zsiradékba hirtelen belekevered, pillanat alatt átforgatod, és leveszed, beleöntod a kívánt edénybe, hűtőben 8-10 napos adagot csinálj, mert a valódi sem szereti a sok állást.
Pecsenyezsírt is lehet így gyártani.

 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 17, 08:53:58
Oké! Köszi Antee! :integet: :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 17, 09:01:33
Zsírt enni?! :112:
Nálunk már hosszú évek óta csak növényi olajjal megy a főzés.
Nem árt a koleszterin szintre vigyázni. Nekem olyan sűrű volt a vérem, hogy háromszorosa volt az egézségügyi határértéknek. Szednem is kell rá gyógyszert. Az Úr kegyelme, hogy még élek, a szívem alig bírta ezt a sűrű cuccot átpumpálni. Kész csoda, hogy működik. :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 17, 09:07:12
Kedves Mária!
Elmondom Neked, hogy én hogy értettem azt, hogy legyünk lazák, rugalmasak és egyéb....
Én itt most konkrétan az úgynevezett- most nagy szót fogok használni- a 'művészi szabadságra' gondolok.
Ha valakinek valami nem felel meg az én kreálmányaimban, attól az még lehet talán jó is. (Antee nem azt mondta, hogy nem jó!)
Ha én magam szemlélek meg valakinek a művét, soha nem ugrok neki az illetőnek, hogy itt meg ott hiba van benne. Erre ugyanis hamar odavetnék: Igen, akkor tessék mutasd meg, és csinálj jobbat ha tudsz.
Én a hívő életemben elég hamar rájöttem, hogy nem kell a másikat úton-útfélen kiigazítani, mert nem jó az.
Van amikor hagyni kell az illetőt, rá jön e maga is a dologra. S ha végűl kérdéseket tesz fel, hát kézségesen válaszolok. Türelemmel, szeretettel, nem pedig testi módon: hogy ez nem jó, ez itt rossz...stb. Az elmúlt évek alatt sok olyasmit tanultam meg az Úrtól (gondolom Te is), amit mások nem tudnak nekünk megtanítani.
Ez ilyen egyszerű. Erről ennyit szerettem volna mondani.

Üdvözlettel, és tisztelettel Józsi :D

Kedves Józsi! Ez így jobban tetszik, Józsi.  :D

Azért reagálok, mert tiszteletben tartom, hogy vissza írtál.

Ez egy jó és új téma is lehet akár. Mind a ketten elég idősek vagyunk már és sok mindent megéltünk. Tudjuk, hogy  a gyerekek mindent meg- és kimagyaráznak, de nem mindig észszerűen. A szeretet nem azt jelenti, hogy ráhagyok mindent a gyerekre és elmegyek mellette, hanem segítek neki. Természetesen ezt te is tudod, hogy azzal jár, hogy elmondjuk hol a hiba, mert így tanul a gyerek. Mi felnőttek is folyton tanulunk! Nem állunk le az ismeret, tudás fejlődésével. Általában legalább három reakció van egy felnőtt életében: 1. Kikéri magának és megsértődik, 2. Megmagyarázza miért is. 3. Alázattal elfogadja. Hát, erre vagyunk képesek.  :08: Nagyon sok ember még nem nőtt fel oda, hogy a kiigazítást alázattal viseli és megszívleli.

Jsckha írta: Elmondom Neked, hogy én hogy értettem azt, hogy legyünk lazák, rugalmasak és egyéb....

Hidd el kedves tesókám,  :01: én elég jól értettem mire írtad, mert akkor nem reagálok rá. Vagyunk mi már annyira felőttek, érzem az írásodból is, hogy tudjuk ki mit ír és mire, mégha burkoltan is teszi. Úgye így van? Te viszont nem búrkoltan tetted. Célegyenest oda neki. Anti elég  "rugalmasak és egyéb" volt. Szeretettel segített.

Jsckha írta: Ha én magam szemlélek meg valakinek a művét, soha nem ugrok neki az illetőnek, hogy itt meg ott hiba van benne. Erre ugyanis hamar odavetnék: Igen, akkor tessék mutasd meg, és csinálj jobbat ha tudsz.

Anti nem ugrott neked ezt tanúsíthatom. Csupán leírta a két szemek közötti különbséget. Ennyi. Ez nem ugrás.

Soshka írta: Én a hívő életemben elég hamar rájöttem, hogy nem kell a másikat úton-útfélen kiigazítani, mert nem jó az. Van amikor hagyni kell az illetőt, rá jön e maga is a dologra.

Talán Antinál is ezt kellett volna tenni. Én alázattal  megköszöntem volna, hogy meglátta azt, amit én nem. Semmi több.

Joschka testvérem! Ha te nem írsz vissza, akkor én most nem reagálok. Remélem nem bánt, hogy kiigazítottam ezt a kis eszmecserét. Szeretettel teszem, és van min elgondolkodnunk mindannyiunknak. Amikor mi teszünk valamit, akkor az nem is olyan sértő, bántó, megalázó és folytathatnám. Vajon miért? Mert nem mi megyünk át rajta, így nem is érint.

Tisztelettel és szeretettel írtam és maradok is: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 17, 09:15:00
Mindenkinek legyen Istennel megáldott és gyönyörű napja! Senkit nem hagyok ki az áldásból!  :kereszt01:

Isten drága kegyelme szálljon rád és a házad népére! Legyél gazdagságban, örömökben teljes! Isten vígasztalása áradjon rajtad! Hozzon gyógyulást, szabadulást az életed minden területén! Tegyen bővölködővé a szeretetben, bölcsességben, kitartásban! Isten irgalmas kegyelme legyen rajtad ma is!

Szeretettel: Mária

 Carl Erichorn:
Minden emberben van valami, amit el kell hordozni, s nemcsak megtérése előtt, hanem utána is. Ha másokra panaszkodsz, hogy elviselhetetlenek, gondold meg, hogy téged is el kell hordozni a többieknek. Csak újjászületés által, ha az igazi szeretet tölti be az ember szívét, lesz minden más. Akkor sokkal nehezebb a saját hibáinkat elhordozni, mint a másokét. A szeretet minden szeretetlenséget, keménységet, hiányosságot elhordoz. Nem találja túl nehéznek a terhet, mert mindig Isten szeretetének a forrásából merít. Ezzel nem mondjuk azt, hogy a szeretet mindent elhallgat, mert sokszor int és helyreigazít, de nem bosszankodik és nem veti el a másikat, mint valami elhordozhatatlan terhet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 17, 09:43:09
Kedves Mária!
Ha feljebb tekintesz a hozzászólásoknál, már rendeztük az ügyet Antee-val. A dolgokat mindig magam rendezem el a másik féllel, és nem egy harmadik személyen keresztűl. Megtettem a szükséges lépést. Szerintem ezen már túl léptünk mind a ketten.
És meg is köszöntem Neki, hogy szólt érte!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 17, 11:00:15
Zsírt enni?! :112:
Nálunk már hosszú évek óta csak növényi olajjal megy a főzés.
Nem árt a koleszterin szintre vigyázni. Nekem olyan sűrű volt a vérem, hogy háromszorosa volt az egézségügyi határértéknek. Szednem is kell rá gyógyszert. Az Úr kegyelme, hogy még élek, a szívem alig bírta ezt a sűrű cuccot átpumpálni. Kész csoda, hogy működik. :morning:

Túl haladott álláspont  :igen:

Mikor mi a kifizetődő azt hirdetik, de a dietetikus szerint, lényeg keveset, sokszor, és jóízűen.

Ja és sok főőőőőőőőőőőőzzzzzzzzzzzzzzzzzeeeeeeeeeeeeeeeeeellllllllllllllllllllllllllllllléééééééééééééééékkkkkkkkkkkkkkeeeeeeeeeeeeeeeettttttttttttttt!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 17, 11:12:53
Bocs de engem nem érdekelnek a diabetikusok meg az ilyen-olyan élelmezési szakértők( most ezt nem rád mondtam). Nem eszem zsírt, mert nem szeretem.
És éppen elég a bajom azzal, hogy cukorbeteg vagyok, magas vérnyomásban szenvedek, rövidlátó vagyok, a fogazatom teljesen tönkrement... stb. Amitől viszolygok az NEM KELL!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A másik, hogy rövid időn belűl már a második ember halt meg az utcámba, agyinfarktus következtében, az egyiket ma temetik ( két évvel volt fiatalabb nálam). A  dokik szerint mind a kettö halálát agyi vérrög okozta, amely pedig a túl sok vérzsír által keletkezik. Biztosan nem ettek elég főzeléket. Úgyhogy ennyit szerintem az általad túlhaladottnak nevezett álláspontról. Számomra a zsírevés nem aktuális dolog. Aki meg szereti hát.... azt tesz amit akar a zsíros véndővel.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 17, 11:39:41
Én nagyon szeretem a főzeléket... bár én mindent nagyon szeretek.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 17, 11:43:28

Én sajnos kicsit válogatós vagyok, a főzelékeket nem nagyon szeretem. Na, talán egyszer nem az leszek...majd az asszony főztje!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 17, 11:58:15
A tökfőzeléket, és a zöldbab főzeléket kivéve bármilyen főzelék jöhet nekem.
Én meg majd vénségemben maganak fogok főzni :hehe: :086: Teát már tudok főzni.... :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 17, 12:09:42
Kedves Anti és az ízes zsirhoz mit szólsz, mert úgyan azt neked írtam, de Jóska úgy lehurrogta, hogy lehet nem is tünt fel.

Különben a jó sok hagyma a legegészségesebb és ha azzal eszed, meg a főzeléknek való mindenféle, nyers, párolós, salátás változatban az is tökéletes, nem a rántás teszi a hatást.


Kedves Jóska az Exférjemnek is minden hasonló baja volt, aztán 8-10 évig morgolódtam, meg meg is tartottam a diétáját, ekkor kerültem a dietetikussal kapcsolatba, mert neki is cukor, koleszterin, vérhígító, meg még kitudja mi sok minden a két marok gyógyszerében egy reggel, egy este, vacsorára, csak 2 szem.

Szóval ő a gyógyszerben, és meg az ORVOSBAN hiszek.

Majonézes tököt már ettél?
Rakott zöldbab, és a zöldbabpörkölt is finom.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 17, 12:12:22
Bocs de nem lehurrogni akartam, csak véleményt mondam róla.
No majd ezután nem szólok bele!
Tessék hát, Tiétek a pálya! Bye, bye!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 17, 12:28:47
Kedves Mária!
Ha feljebb tekintesz a hozzászólásoknál, már rendeztük az ügyet Antee-val. A dolgokat mindig magam rendezem el a másik féllel, és nem egy harmadik személyen keresztűl. Megtettem a szükséges lépést. Szerintem ezen már túl léptünk mind a ketten.
És meg is köszöntem Neki, hogy szólt érte!

Nos, kedves Joschka! Mária írta neked, ha elkerülte volna a figyelmedet netán: "Azért reagálok, mert tiszteletben tartom, hogy vissza írtál."

Ismétlem: Mivel illettél válaszadással alább, én is illettelek és illetlek. Mint látom most a köveid felém irányulnak. A "harmadik személy" becses személyem, ha nem vetted volna észre,  :08: akkor csupán egy rövidke mondattal kiigazított, hogy ne támadj jogtalanul Antira! Te ezt a jó szándékomat sérelmezted. A másik, hogy a "harmadik személy", azért van itt, hogy vigyázzon a kövekre, hogy meddig repüljenek el. Szeretném felhívni a figyelmed, hogy sok cinizmust fedezek föl a hozzászólásaidban.  :08: Kérlek, hogy ezeken változtass, mert megbántasz vele másokat. Köszönöm.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 17, 12:31:24
Remélem, azért nem lesz kövezés...

Magda! Köszi a tippet, majd akkor megpróbálom az ízesített receptet!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 17, 12:56:53
Én nagyon szeretek főzni, bíbelődni a konnyhába, bár az nem jelenti, hogy jól tudok is. Ráadásul szeretem a tökfőzeléket, meg a spenótot is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 17, 13:01:15
Az ízesített zsir az 50-es években sláger volt, mert akkor hús szegénység is volt, és a zsírosdeszka is unikum volt, meg a hitlerszalonna is a ládás kiszerelésű gyümölcsíz.
Na én akkor lettem óvónő, és sok gyereknek kellett finomat adni  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 17, 13:14:43
Én nagyon szeretek főzni, bíbelődni a konnyhába, bár az nem jelenti, hogy jól tudok is. Ráadásul szeretem a tökfőzeléket, meg a spenótot is.

"Ráadásul szeretem a tökfőzeléket, meg a spenótot is." Akkor sok férfinak nem leszel a barátja.  :2funny: Egyébként amelyik férfi bemerészkedik a konyhába a sparhelt mellé, garantálom, nagyon jól főz. Mi az oka? Szeretik a finom ételeket a hasuk miatt.  :121:

Magda! A pláne az, hogy bizony ették a jó  kis zsíros szalonnát, zsírral főztek, zsírral aludtak, keltek fől, mégse volt infarkussal 50 évesen a temetőbe. Ennyit a zsírról. A másik, hogy rájöttek a tudóskák, hogy a tojás nem is okoz koleszterintszint emelést. /az EÜ suliba pedig még belénk szajkózták/ Miért, mert nincs benne. Na puff neki. Akkor most mi is okoz bajt? Az agyonhajszolt élet a mozgáshiány. Ma meg szinte kivonták a zsírt az étrendből és milyen korán mennek el.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 17, 13:51:03
Gabikám nagyra értékelem a hozzászólásodat,már csak azért,mert szereted a főzelékeket,és főleg a tökfőzeléket,akkor haverok vagyunk,az utolsó kanálig.A spenótos sztorimat még nem olvastátok.Kicsi gyerekkoromba nyúlik vissza,megutáltatták velem.Amikor a gyerekeim csecsemők voltak a védőnő,belém sujkolta rengeteg a vitamin benne és sok spenótot kell a kicsiknek kapni,sütötököt sóskát meg ilyesmiket.Hát én hősiesen főztem nekik mindig a spenótót,sőt még abba az időben sok ilyen konzervet is lehetet kapni a csecsemőknek.Nagyon szerették én meg undorodva tőle főztem és etettem őket,majd évekkel később a kardiólógián voltam kivizsgáláson,1 1/2 napig koplaltatak,a vizsgálat után alig vártam,hogy ebéd legyen.Erre hoztak paradicsom levest és spenótót.Választanom kellett éhen halok vagy megeszem,igaz szüken mérték az adagot,volt vagy 3 kanál,de megettem.Ez már régen volt,majd a nyáron amikor megint benn voltam a korházban
pont az volt vacsorára,mivel a konyha személyzet megváltozott,igy nem tudtam másra kicseréltetni,ezért bele kostoltam,majd mind megettem.Szóval nem lehet tőle meghalni és még élek,sőt nagyon finom volt.Csak alkalom kell hozzá és ki kell próbálni.Mióta a fiaim megöregedtek azóta a krumpli főzeléken kivül nem igen akarnak más főzeléket enni,példát vehetnének rólad!!!!A zőldfélék jőhetnek minden formában,csak a nyers saláta nem jőn be még mindig.A menyeim szeretnek mekecskézni,de só nélkül,mit ér!!! :2tickedoff:    :afro:   :121: :149:

 :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Október 17, 14:10:18
Én azon a véleményen vagyok, hogy mindent lehet enni csak mértékkel. A sok finomított kaják hatására nagyon sok az allergiás s mivel a csecsemőknek sem szabad adni semmit csak nyatejet 6 hónapig, mondjuk ez még nem baj, de aztán sem lehet csak adagokban adni a gyereknek míg megszokja az ízeket. Hát én 5 hónapos korában adtam neki babaételt s az első adag almapürét sem 1 kiskanállal kezdtük, hanem, amennyit megeszik, igaz ez az én figyelmetlenségem is volt    :pirul: , de aztán azt mondta, ha ízlik neki, akkor egye  :hehe: .  És epret is evett 10 hónapos korában s nem vártam meg az egyéves kort és tehéntejet is adtam neki 10 hónapos korától. A sok megvonás miatt nagyon sok beteg ember van.
 Én nagyon szeretem a zsíros kenyeret hagymával, vagy más zöldséggel s van, hogy minden nap eszem egy szelet zsíros kenyeret, mert jólesik. Érdekes módon tavaly nekem is magas volt a koleszterin szintem és ez csak azért volt, mert éhgyomorra mentem vérvételre. Lehet, hogy ezzel nem értetek egyet, de aki eszik egy keveset mielőtt vérvételre indulna annak nem lesz magas a koleszterinszintje, vagy alacsonyabb lesz, mint az előző méréskor. És bizony igaz, hogy a mozgáshiány miatt vagyunk betegek, mert a falusi embereke, a régiek mindent ettek s mégis sokáig éltek, ellenben a mai kor emberével.  Szóval mindent enni a megfelelő időben és mértékkel és sétálni vagy lépcsőzni  .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 17, 14:10:53
ermaha! Jól van a lábad? Gyógyulgat már? Közeledik a tali.  :2smitten:

Kingooo! Elkezdtem kondizni. Nem bírok lemondani a kajáról. Hát ez van.  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Október 17, 14:29:52
Kedves Mária !

Nem is kell lemondani semmiről, csak mértékkel. A kondizás pedig jót tesz, mértékkel   :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 17, 14:41:02
Hosszu :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 17, 16:52:44
Bocs de nem lehurrogni akartam, csak véleményt mondam róla.
No majd ezután nem szólok bele!
Tessék hát, Tiétek a pálya! Bye, bye!

Kedves Jóska, ez a reakció valahol nekem nem kedves.
Te szereted, ha ilyen reakciókat kapsz?

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 17, 19:06:08
 :032: :026: Holnap jeletkezem. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Joschka - 2008 Október 17, 23:22:58
Magda mondta: Kedves Jóska, ez a reakció valahol nekem nem kedves.
Te szereted, ha ilyen reakciókat kapsz?

Kedves Magda!

Engem egyáltalán nem zavarna, ha valaki ezt mondaná. Ugyanis ez azt jelenti, hogy: Beszélgessetek nyugodtan, nem szólok bele. Ezt a szófordulatot használják a hétköznapi egyszerű munkás emberek. Én az ilyen emberek között nőttem fel, ma is közöttük élek, és velük dolgozom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 18, 05:49:12
Magda mondta: Kedves Jóska, ez a reakció valahol nekem nem kedves.
Te szereted, ha ilyen reakciókat kapsz?

Kedves Magda!

Engem egyáltalán nem zavarna, ha valaki ezt mondaná. Ugyanis ez azt jelenti, hogy: Beszélgessetek nyugodtan, nem szólok bele. Ezt a szófordulatot használják a hétköznapi egyszerű munkás emberek. Én az ilyen emberek között nőttem fel, ma is közöttük élek, és velük dolgozom.

Kedves Jóska ahogy gondolod, te döntesz
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Október 20, 10:57:41
Hová tűnt Ircsi? Hiányzik nekem... :117:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 20, 12:08:59
Ezt nézzétek meg. Hát nem egy csoda Jézus? 

http://www.godtube.com/view_video.php?viewkey=9c69d4acc9dd49eaf89f
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Október 20, 12:14:21
Van benne határozottság! És milyen átszellemült! Nagyon édes, ki tudja mi lesz belőle?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 20, 13:37:54
Ma finom lecsót főztem, ki jön enni?  :01:  :005:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 20, 13:40:57
Kb: 2 évvel ezelőtt dolgoztam egy étteremben, és az egyik szakács kiírta a speciális menüt.
Azt hiszem az első volt az, hogy "Lecho". Megkérdeztem, hogy az meg mi? Ugyanis soha nem hallottam róla.
Aztán mondja, hogy hát ez az a magyar kaja!  :045: :2laugh:

Lecsó volt az, csak angolosan lecho-nak írta.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 20, 13:47:31
Ez jó lehetett.  :hehe: Gondolom döltettek a nevetéstől.  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 20, 13:48:01
Ma finom lecsót főztem, ki jön enni?  :01:  :005:

Pont ma????
Nem ér!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 20, 13:49:26
Én kérek, a kedvencem, és én ma ehetek is  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 20, 13:50:08
Miért pont ma van bajod vele?  :hehe: Én nem vagyok gondolat olvasó hékás!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 20, 13:52:35
Ma nem eszek.  :062:
Ja, de te lecsót főztél, én pedig csak a lechot szeretem. Úgyhogy nem kérek... :hehe:

AZért köszönjük az invitálást, csak arra vigyázz, nehogy a legközelebbi ilyen meghívásnál hirtelen be ne toppanjunk egy páran...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 20, 13:53:22
Én kérek, a kedvencem, és én ma ehetek is  :2smitten:

Hát gáz lesz. Vagy megvárod a pénteket, vagy eljössz ide, de mire olyan messziről ideérsz, nem garantálom, hogy marad. A farkaséhes férjem ha hazajön....   :160: Nehogy eláruljátok neki, de ő a világ legválogatósabb pasija, a kutyánkkal együtt -yorki-  :102: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 20, 13:56:39
Ma nem eszek.  :062:
Ja, de te lecsót főztél, én pedig csak a lechot szeretem. Úgyhogy nem kérek... :hehe:

AZért köszönjük az invitálást, csak arra vigyázz, nehogy a legközelebbi ilyen meghívásnál hirtelen be ne toppanjunk egy páran...

Lechot nem tudok csinálni sajnos.  :hehe: Nálunk sokszor sok vendég jött össze egyszerre, így nem okoz gondot. Ne tudjátok,/ de tudjátok meg, a szeretet tényleg mire képes.  :2funny: Az ágyak megteltek és a parkettán és a konyhába is aludtak a földön. Volt, hogy 20 -an itt aludtak. Ennyi ágy meghát csak a bútorboltban van.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 20, 14:02:11
Tessék vásárolni egy hotelt!
Ez eddig miért nem jutot eszetekbe? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 20, 14:12:20
Tessék vásárolni egy hotelt!
Ez eddig miért nem jutot eszetekbe? :hehe:

fotelt akartál írni  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 20, 14:14:32
Hááát... Egy fotelbe nem férnek el 20-an.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 20, 14:35:47
Holtel, fotel egyre megy. Egyikse kell.  :hehe: Fotel annyi van, hogy ajándékozni is tudok ha kell.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 20, 16:38:32
Sziasztok!

Kérlek imátkozzatok a férjemért,hiába akartaqm lebeszélni minden áron természetgyógyászhóz akar menni a vérnyomás problémái miatt.
Egy ismerőse rávette,hogy menjen mert őt kigyógyította az allergiából.
Próbáltam meggyőzni,hogy orvoshoz kell menni/ mivel Jézust teljesen elutasítja/ aki tanulta a betegségek kezelését és a természetgyógyászok nem mind végeztek orvosit.Jól meg kaptam,ne szóljak bele.
Én annak idején nagyon megjártám,még nem voltam hívő,az epén ment rá.

 :ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 20, 17:31:41
Mária jöhet a lecsó!!!! :005: :017: :thanks: :026: :027:

Mert így akkor nekem is jut......
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 20, 17:55:06
A tegnap történelem, a holnap egy rejtély, a mai nap ajándék.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Október 20, 20:03:58
Ha kell valakinek IWIW meghívó, írjon priviben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 21, 12:53:57
Sziasztok!

Legyetek szívesek nekem segíteni,szeretnék letöltemi keresztény csengőhangot a mobilomra.
Ha küldenétek linket,hol tudok megköszönöm. :018:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 21, 13:22:05
A tegnap történelem, a holnap egy rejtély, a mai nap ajándék.

Ezt sokszorosítani kell   :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 21, 14:32:56
A tegnap történelem, a holnap egy rejtély, a mai nap ajándék.

Ezt sokszorosítani kell   :D

Ne feledjük a tegyél fel kérdések témájánál se   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 21, 18:35:01
ANTI most telefonál. Szerecsésen megérkezett és már nagyon vár bennünket. MINDENKINEK ezt küldi  :017: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 21, 18:50:33
Most ki kinek ad elsőbbséget?
http://smotri.com/video/view/?id=u750998cf30
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 21, 20:28:51
ANTI most telefonál. Szerecsésen megérkezett és már nagyon vár bennünket. MINDENKINEK ezt küldi  :017: :016:

Itt vagyok!  :D

Itt vagyok az egyik rokonoméknál. Már alíg várom a találkozást!
Az Úr áldjon meg benneteket.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Október 21, 20:38:42
Sziasztok!Mindenkinek köszönöm az Krisztián nevű barátomért való imádkozásait.Álljatok továbbra is mögötte.Kérlek imádkozzatok érte,mert nagyon nehéz időszakonmegy keresztül.De hiszem,hogy Isten nem véletlenül engedimeg,hogy sokat csalódjon.Isten idővel megtanít vele felvenni a tempót.Ma jutott el odáig,hogy elhiggye és elfogadja,hogy nem akarom kidobni és,hogy a barátom lehet.Ma jutottunk el odáig,hogy azt mondtam neki,hogy sokszor azért ilyen nehéz és küzdelmes,mert előfordul,hogy a magam feje után megyek és nem imádkozom a Krisztiánnal való párbeszédeim előtt.Tegnap este feladtam olyan formában,hogy Isten gondoskodjon róla.Isten irányítsa és adjon neki fiú barátokat,akik a kereszténység gyakorlati oldalában segítik előrébb,mig én az Igét tanítom neki.Elhitte végre,hogy sosem haragudtam rá.Sok mindenen megy keresztül,de hiszem,hogy ez a csiszolódás,formálódás folyamatosan teszi olyanná,amilyennek Isten látni akarja.Sokat küzd,de hiszem,hogy mindezek a javára fordulnak.Kérlek,hogy imádkozzatok tovább,mert gyümölcsei vannak.Mert Isten munkálkodik.Én tegnap eljutottam odáig,hogy megadtam magam neki,hogy Ő csinálja ne én.Ő munkálkodjon ne én.
Szeretettel,Orsi :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: almácska - 2008 Október 22, 07:20:41

 Sziasztok!

 Mindenkinek áldott szép reggelt kívánok!

  :027:  :morning:  :rozsa2:  :033:  :130:


 Imával és szeretettel:almácska
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 22, 08:31:32
Áldott szép reggelt mindenkinek az Urban!

Anti örülök,hogy megérkeztél.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 22, 08:38:47
 :morning: :029: :028:

 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 22, 08:42:21
almácska! Magda! Ircsike! A te napjaid is teljenek áldással.

Azt kérem Istentől, hogy áldjon meg benneteket és a Veleltöltött időtők áldásokkal, kijelentésekkel legyen teljes!

Mi újság felénk?

Tegnap Fanny kutyánknak egy borsonyi daganatot műtöttek ki az oldalából. Nagyon csendes volt, szinte csak nézett ránk és kérte a kis könyörgő szemecskéivel, hogy szeressük és símogassuk. Tudni kell róla, hogy ő a mi kis imatársunk. Amikor még csak hozzá kezdünk az imának, ő már azonnal ott van és közénk fekszik, majd amikor vége van, akkor megy csak el. Ha elvisszük a gyülibe, /szoktuk, mert ő kis yorki/ akkor is az alkalom előtt kényelembe helyezi magát, majd az utolsó dalnál jön csak elő. Nagyon szeret az Úrral lenni. Ha beszélek neki Jézusról, -szoktam hírdetni neki is Jézust-  :hehe: csak néz rám és  forgatja a kis fejét. Döbbenet milyen izgalomba jön. Szóval ma már nagyon jól van és virgonckodik. Az Úr, Fanny kutyust ránk bízta, hogy szeressük, viseljük gondját... Miközben 100 dolgot tanulunk tőle. Ebből csak egy pár.

Pl. olyan önzetlenül ragaszkodónak lenni, amilyen ő.
Jó lenne feltétel nélkül szeretni, ahogy ő teszi.
Jó lenne úgy fogadni minden vendéket, ahogyan ő.
Olyan hűségesnek lenni az Úrhoz, ahogy ő hozzánk.
Megvéddeni a területünket a gonosztól, ahogy ő. stb
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 22, 08:51:39
Áldott szép reggelt mindenkinek!  :morning: :027: :017:

Nagyon örülök, hogy megérkeztél Anti!  :2smitten:

Nagyon érdekes amit a kutyáról írtál Mária! Azt hiszem nagyon keveset tudunk az állatokról még mindig. Nekem is van egy ilyen történetem. Unokatestvérem református pap, van egy kutyája akit Kálvinnak nevez. Ha a kutya meglátja őt a palástban, szó nélkül elindul vele a templomba, leül az ajtóban és végighallgatja az igehirdetést, amikor pedig a végén feláll és mondja az áldást ő is feláll, megvárja az áldás végét, utána pedig sarkonfordul és hazamegy. Azt már nem is mondom, hogy az egész falu kedvence. :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 Október 22, 09:08:10
 :morning: :026:

mindenkit. Anti örülünk,hogy megérkeztél! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 22, 09:20:29
Évus!  :2smitten: De jó, hogy megosztottad, így legalább két tanubizonyságon áll meg, hogy a kutyák is szeretnek Istennel lenni. Lehet, hogy ők is hírdetik egymás között? Hiszen kommunikálnak ugatással. Tényleg mi mindent fogunk majd megtudni amikor már tisztán látásunk és tudásunk lesz. Én tegnap ismét megtudtam valamit, megosztom veletek bizonyságul Isten dicsőségére, mert megtanított valamira az Úr.

Tegnap este az Úr összehozott valakivel beszélgetésre. Valamikor nem tartozott a kedvenceim közé.  :08: Őszinte vagyok. A gonosz nagyon élvezte a mi acsarkodásunkat. Szerette a testünk ha földbe döngöljük egymást szavakkal. Szinte irritált a jelenléte. Ez az állapot évek óta tartott közöttünk kölcsönössen. Amikor megláttam, hogy ide jelentkezik a fórumba, "fászt" kaptam. Valószínű az Úr ezt megelégelte: Nos, ebből elég, akkor most teszünk valamit. Összehozott bennünket egy beszélgetésre a sypen, de előtte már egy rendezést tett a szívűnkben. Döbbenet jó volt beszélgetni, - dicsérjen meg téged más és ne temagadat mondja az ige - olyan fantasztikus értelmes testvér került közel a szívemhez, ami ritkaság. Alig tudtuk abbahagyni a beszélgetést - azt is azért tettük, mert már éjfél volt. Áldott kijelentéseket vehettem el és tanulhattam ebben a beszélgetésben. Ő Magda! Jó az Úr, hogy nem hagyja acsarkodni a testvéreket, az Ő szeretteit, akik egyformán az Ő szemefénye.

A tanulság ebből és vonjátok le ti is magatokra: Rendezzük le minél hamarabb, akivel nem jó a kapcsolatunk. Mégha kicsit is, mert fává nő! Merjünk őszinték lenni egymáshoz és megbocsátónak lenni. Aki nem tudja megtenni, magának vet rossz magot és kemény a szíve. Rossz napokat, lelki gyötrődést stb. von magaután. Nem éri meg. Nem kedves Istennek! Ebben is járunk az Úrral elől. Bocsássatok meg egymásnak. Merd fölvállalni magad és szabad leszel. Merj szembesülni önmagaddal! Merj megbocsátani őszintén. Legyen ez a mai nap a rendezés napja! Nem biztos, hogy holnap megtudjuk tenni! Ezer akadály miatt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: almácska - 2008 Október 22, 10:37:10
 Hú Máriám  :2smitten:  Nagyon jó Úrunk van nekünk.


 Velem is a napokban történt meg egy eset, több  mint 10-évig nem beszéltünk egymással. "ő" a volt koleganőm
 volt. Amikor komotosan caplattam haza, ő jött szembe velem. Időnk sem volt, hogy kikerüljük egymást.
 Ijedten álltunk szembe. Na, gondoltam most nem lesz hajam se, mert le kiabálja.

 De aztán hallottam az Úr hangját, "lépj hozzá és bocsás meg neki".
 Megtettem a lépést ő felé, átöleltem és sírva kértem őt arra, hogy bocsásson meg.

 Hú gyerekek, úgy képzeljétek el, hogy szem nem maradt szárazon senkinél aki látta ezt.

 Nagyon jó érzés, hogy oda tudok menni a másikhoz és kérni tudom arra, hogy Jézus nevére bocsásson meg!  :2smitten:  :2smitten:

 Hát csak ennyi volt........De azóta is  puszi barátok vagyunk   :afro:

Imával és szeretettel: almácska  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 22, 13:56:31
Biztos ismeritek, hogy aki áll vigyázzon, hogy el ne essen.

Hát engem ma megpróbált ebben az Úr.
Fürdés és fejmosás közben megszünt a vízszolgáltatás, ott haboztam a kádban, se nem láttam, se nem hallottam a fejem is tiszta hab.
Bennem meg megszólal, mindenekben hálát adjatok, hallkan csendben, de hallottam.
Eszembe jutott, hogy tettem tartalék csapvizet műanyag üvegekbe, és annak a hőfoka, szoba hőfokú, és kértem a konyhában tartózkodó Exet, hogy adjon egy üveg vizet.
Az unokák pedig a szobában voltak várták, hogy készítsek nekik is ebédet.
Azért nem tudtam előbb fürödni, mert vártam őket, egyedül voltam a lakásban és nem tudtak volna bejönni, ha én épp akkor habozok a kádban.
Értitek?
Na az állot vizzel mosdókesztyüvel lemostam a habomat, ekkor már elkezdtem hálát adni, hogy TE TUDOD URAM, HOGY EZ MIÉRT JÓ, harmadik elmondás után megnéztem a vízcsapot - folyt a hideg is, meg a meleg is.

Ennyi
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 22, 16:03:42
 Drága Magda!

Ez nagyon jó történet, és nagyon jól jelzi, hogy milyen nehéz velünk az Úrnak. Sok "állott vizes lemosást" kihagyhattunk volna mindannyian ( én sokkal többet is), ha nem hisszük azt, hogy állunk és mindenben tudunk hálát adni.  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 22, 16:13:43
Szia habos Magda!  :2funny: Eltudom képzelni, mert én is jártam így. Nem voltam hívő, dühöss sem, de ott ültem órákig a kádba. Pechkemre a víz is kihült már a kádba ami csupa hab volt. Mi lett a vége? Foggalmam nincs, elfelejtettem. Valahogy csak kikerültem, mert már nem samponos a fejem.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 22, 19:31:21
Szia Évus, valamit félre értettél, én nem hittem, hanem tudtam, hogy ez a mi feladatunk, és ehhez kértem a segítséget, attól AKI ebben segíteni tud, hogy ne üres beszéd legyen, hanem megcselekedjem.

Ehhez pedig kell ugyebár a helyzet.

Megkaptam, és most is hálát adok érte, mert ez sokkal inkább mutatta az Exnek a hitben járást, minden szónál.

 :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 22, 20:26:15
Magda! Mi a különbség a tudás és a hit között ebben az esetben? Hol lehet szétválasztani? Tudtad, hogy lesz víz, vagy hitted, hogy lesz víz? Ameddig tudom és nincs valóságban, addig a hitemmel működtetem amit tudok hogy meglesz. Szóval, most érdekel mire írtad Évusnak ezt?

Magda!Te írtad: Biztos ismeritek, hogy aki áll vigyázzon, hogy el ne essen.

Drága Magda!

Ez nagyon jó történet, és nagyon jól jelzi, hogy milyen nehéz velünk az Úrnak. Sok "állott vizes lemosást" kihagyhattunk volna mindannyian ( én sokkal többet is), ha nem hisszük azt, hogy állunk és mindenben tudunk hálát adni.  :08:

Szia Évus, valamit félre értettél, én nem hittem, hanem tudtam, hogy ez a mi feladatunk, és ehhez kértem a segítséget, attól AKI ebben segíteni tud, hogy ne üres beszéd legyen, hanem megcselekedjem.

Ehhez pedig kell ugyebár a helyzet.

Megkaptam, és most is hálát adok érte, mert ez sokkal inkább mutatta az Exnek a hitben járást, minden szónál.

 :2smitten:


  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 22, 20:52:22
Szia Mária

Tudtam MINDENEKBEN HÁLÁT ADJATOK

Tudtam SEMMI SEM TÖRTÉNHET VELEM ISTEN AKARATA NÉLKÜL

Tudtam BÁRMI TÖRTÉNIK VELEM AZ ÚGY JÓ

 :hehe:

HITTEM, ha kérem Istent, akkor segít, hogy mindenekben hálát tudjak adni.

 :2funny:

Ezért olyan helyzetbe kerültem, amit ki akartam védeni, hogy tiszta habos legyek, amikor csöngetnek az unokák, és ezért ne tudjam őket beengedni, vagy ezért legyek zűrben, mert fűrdés közben zavarnak.
Ezt a helyzetet útálom, és el akartam kerülni, mert nekem egy nagyon kellemetlen helyzet.

Úgy kerültem bele, hogy mindenki itthon volt, és nem futkorázhattam csupaszon a lakásban, hogy megoldjam.

Nem azért adtam hálát, hogy legyen víz, hanem azért adtam hálát, hogy ISTEN BESZÉDÉT BETÖLTSEM.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 23, 09:38:04
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek.
Isten gazdag áldása. kegyelme, szeretete és békessége legy a napjaitokon.
Szeretettel  Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 23, 09:56:22
Szia Drága Ircsikém!  :027: :morning: :031:

Áldott szép napod neked is és a többi fórumozónak is.  :017:

Magda tényleg félreértettem amit írtál  :01:. Így egészem más hogy megmagyaráztad a dolgot.  :06:

Már alig várom a táncotokat Máriával!  :165: :165:    :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 23, 10:25:19
Azt álmodtam valamelyik éjjel a héten, hogy lerágtam a szép hosszú körmömet, majd nagyon megbántam és amikor felébredtem, rájöttem nem is rágtam le és nem is olyan szép hosszú.  Annyira megkönnyebbűltem, hogy csak álom volt és nem kell sajnálni a körmöm.  :hehe: Ilyen ostobaságot álmodni és főleg az, hogy ennek ennyire örülni, hogy nem igaz.  :2funny: Azt még csak megértem, ha azt álmodom mondjuk a hajamat levágják kopaszra és arra ébredni föl, hogy nem igaz. Azmár igencsak öröm lett volna. De ez?  :hehe:

Csak vigyázzatok Évus, meg ne lepődjetek.  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 23, 10:41:09
Szia Mária, hogy neked milyen csodálatos ajándékot adott az ÖRÖKKÉVALÓ, ez nem vicc ez komoly.

Mi minden örömünket ez értelmünkön szűrjük és most te kaptál egy ajándékot - mert szerelmesének álmában ad eleget - meg érezhetted az értelmetlen örömöt.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 23, 10:44:24
Mondjátok Bálint megunt bennünket, vagy most máshol ontja a humorát
 :pityereg: :szomorkas:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 23, 10:55:07
Bálint volt fönt és azt írta nem ér rá.

Ugye, hogy minden a javunkra van?! Én folyton álmodok és álmodozom.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 23, 11:02:36
Szia Mária, hogy neked milyen csodálatos ajándékot adott az ÖRÖKKÉVALÓ, ez nem vicc ez komoly.

Mi minden örömünket ez értelmünkön szűrjük és most te kaptál egy ajándékot - mert szerelmesének álmában ad eleget - meg érezhetted az értelmetlen örömöt.

 :2smitten:

Itt ugyan békességről szól az írás:

Idézet
.
Fil 4,7
És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban
.


Azt tudnunk kell, hogy amit HITBŐL fogadunk el, azt csak később értjük meg, első a HIT, aztán a hitből való CSELEKVÉS, aztán a megértés.

Gyanúsnak kell legyen - nekem legalább is, ha ez nem így történik - mert az ellenség mindég értelemmel operál.
Ezért tartózkodom a sok magyarázattól, magam is akkor magyarázok, ha rákérdeznek  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 23, 11:03:40
Kaptam névnapaomra egy cserepes gyönyörű virágzó virágot, állítólag 10 naponként kell locsolni. Nagyon megörültem, mert ez éppen nekem való virág.   :hehe: Néha elfelejtem locsolni. Hát nem tudom most meg miért haragudott meg rám. Kezd elsárgulni a levele. Kopaszodik és olyan, mintha az ősz a lakásunkba is beköltözött volna. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 23, 11:07:28
Én úgy gondolom az állommal kapcsolatban, nem kell vele különösebben foglakozni ha nem értjük.  :afro:  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 23, 11:09:09
 Mária!Lehet huzatott kapott a virágod.Nekem volt egy benjaminom ficus féle.Hát ez a gázfütést nem birta megsárgult és lepotyogott az összes levele.De az is lehet,hogy tetves lett a virágod. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 23, 11:11:22

 Nem gondolm,hogy egy köröm lerágással üzene az Úr. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 23, 11:16:37
Hát Moncsi én is így gondolom, de sose lehet tudni. Tudod, a mi gondolataink, nem az Ővé.. Sokszor beépül az álmunkba ami történik velünk az életben. Műkörmöket akartam és talán ehhez kapcsolódik.  :01: Rájöttem nem kell mert képzeljétek el felakadnák a kalviatúrán.  :2funny:

A virág nem tetves, mert nem tűröm el a bogarakat sem, nem ám a tetveket.  :hehe: Most meg annyi muslinca költözött be a konyhába a szőlőre, hogy döbbenet, mint egy borospincébe lennénk. A szőlő repült a muslincák meg kifelé az ablakon. Kihajtottam őket.  :hehe: Ők megmenekültek a haragom elől.  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 23, 11:26:06
 A muslicákról egy volt tanárnöm jut eszembe.Kicsit ivos.Magyar órán a ragozásról beszélt.Egyszer csak muslicák
 repkedetek a szájja elött,hadonászott össze viszza.Az egész osztály röhögöt.Ezt  megsokalva kiment az óráról.

  :hehe: :2funny: :hehe: :2funny: :fereng2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 23, 11:30:59
Ez nem igaz  :2tickedoff:

Megint mást értettetek

 :2smitten:

Úgy kell nekem miért szólok bele

 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 23, 11:32:20
Ja a szőlő, én szívesen eszem így aztán letakarom és a mulincák huss eltünnek

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 23, 11:33:59
Mária kapott álmában egy olyan érzés élményt aminek nincs értelmes magyarázata.

nahát :044: most értitek amit írtam
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 23, 11:38:11
 :066: :fel: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 23, 11:53:09
Ma
Ez nem igaz  :2tickedoff:

Megint mást értettetek

 :2smitten:

Úgy kell nekem miért szólok bele

 :hehe:
Magda! Te sok szőlőt ettél.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 23, 12:01:12
Ma
Ez nem igaz  :2tickedoff:

Megint mást értettetek

 :2smitten:

Úgy kell nekem miért szólok bele

 :hehe:
Magda! Te sok szőlőt ettél.  :hehe:

 :044: szóval boriskára gondolsz :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 23, 13:08:54
Oh nem  :2funny: mert még csak mustocska a szőlőcske  :hehe: boriskáról a mi-hájka jut eszembe. Ma nem voltam badyzni. Ki lesz kicombosodva a talin akkor?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 23, 13:10:38
Oh nem  :2funny: mert még csak mustocska a szőlőcske  :hehe:

A murci a legbecsapósabb  :hehe:

Azt gondolja mustot iszik és fejre áll :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 23, 13:19:41
Magda írta: A murci a legbecsapósabb   :hehe:

Oh persze, főleg ha gyorsan jön vissza a válasz.   :hehe: Jobb ha otthon marad. :020:

Szia Cserey Edit! 1000 éve nem láttalak.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 23, 15:36:28
Egy szép dícsérettel kívánok további áldott napot mindenkinek!
 

&feature=related


Szívem feléd újjong öröm felett,mily nagy vagy Te mily nagy vagy TE! :kereszt02:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 23, 15:44:37
Én nagyon szeretem Benny Hinntől



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 23, 15:51:54
Ne csináljátok ezt lányok, hogy jutok így vissza a konyhába főzni?  :2tickedoff:  :06:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 23, 15:54:23
Hangosítsd ki  :hehe: Nekem is itt van a fülemen és mást is csinálok

&NR=1

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 23, 15:59:11
Na akkor én is egyet és már megyek is dolgozni.
http://www.youtube.com/watch?v=wih134p7vOk (http://www.youtube.com/watch?v=wih134p7vOk)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 Október 23, 16:28:32
Akkor ez is tetszeni fog.....



Ez egészen más "zene": :063:



(vigyázat, akik nem szeretik a rágicsálókat!)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 23, 16:30:38
Ezt nézzétek meg
&feature=related
&feature=related
&feature=related

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 Október 23, 16:47:09
Én is nagyon szeretem nézni a talentumokat. :D

Magam is énekeltem kis koromban,nagyközönség előtt is,ám csupán sejtésem van milyen kísértéseken mehetnek keresztül ezek a tehetséges kicsik(ott van  az a 11 éves kislány is ,fantasztikus)Szóval nem kérdéses hogy a fejlődő személyiségre nincs túl jó hatással a közönség őrjöngése.Isten őrizze meg őket!Lásd Britney Spears.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 23, 16:52:51
Én úgy hiszem csak 6 éves. Az Úr adott neki tehetséget és azt hol használja az más kérdés. Az Úr vezesse a világi csillogásból az Ő dicsőségére énekelni.

&NR=1
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 Október 23, 16:56:45
Igen ő a 11 éves, a picike még nagyon picike.....:
&feature=related

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Október 23, 16:59:23
Azta! micsoda hang!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 24, 10:21:39
Áldott szép napot az Urban.
Sok  :033: vidámságot  :036: minden tesónak!

Mária az  :angel: vigyázzanak rátok az úton,  Jézus drága vére fedezzen be, :044:és legyen jó dolgotok mindenben.
Az úr áldja meg a fórumtalálkozót és szolgálatotkat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 24, 10:30:43
Ircsikém! Köszönjük az áldást és szálljon vissza rátok! Nagyon sajnálom, hogy nem ismerhetlek  meg személyesen és mindenkit, aki nem tud ott lenni. Szeretünk benneteket és vigyázzatok magatokra. Legyetek nyitottak az Úr kijelentéseire.  :026:  :027: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 24, 11:29:08
Mindenkinek aki elmegy és úton van, és mindenkinek aki nem tud ott lenni, így magamra is ugyan azt az ÁLDÁST kérem az Úr Jézus Krisztus NEVÉBEN az ATYÁNKTÓL.

Kössön össze testvéri közösséggel, és főleg a vasárnapi napon TELJES HITET adjon Antinak, valóságos megtapasztalását az egybeszerkesztésnek.

Egy picike ének:

Hiszek Uram
Hiszek Uram BENNED,
Hiszek Uram
Hiszek Uram BENNED
NAGY a TE NEVED
3x

És örömöd betölti szívemet,
És örömöd betölti szívemet,
És örömöd betölti szavemet,
NAGY a TE NEVED

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 24, 17:50:40
Szia Cserépedény!

Jó,hogy itt vagy,örülök neked! :044:


Szeretettel  Ircsi :030: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 25, 12:15:41
 :028: Minden tesónak!

Az Úr jelenléte töltse be a mai napotokat,az Ő szeretetével és gondviselésével. :rozsa: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 26, 17:15:24
Sziasztok!

Áldott estét mindenkinek!
Nem hiába kellett itthon maradnom,ma kaptam próféciát  istentisztelet alatt az Urtól,majd holnap írok rólla. :afro:
Az Úr  :044:áldjom benneteket
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 26, 19:24:24
Mi újság?
Nagyon jó volt a fórumtali és nagyon jó volt része lenni annak, ahogy vízbe folytották Antee régi életét... :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 26, 19:31:24
Dicsősség az Úrnak érte!!!---Sajnálom,hogy nem volt lehetőségem elmenni és találkozni veletek.Nagyon hiányoztatok.Mikor értetek haza.A gyerek is veletek volt?Feleséged,hogy érezte magát,semmit se írsz.
Tudod-e már Anti mikor tud jönni legközelebb??Jó pihenést az út után!! :004: :017: :032: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 26, 19:36:49
Antee holnap utazik haza.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 26, 19:42:36
Mikor indul a vonata Bcsabáról??? nem tudod véletlenül??, :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 26, 21:02:49
Mi újság?
Nagyon jó volt a fórumtali és nagyon jó volt része lenni annak, ahogy vízbe folytották Antee régi életét... :igen:

Még, hogy vízbefolytották? Előtte a medencébe verték a régi fejét.  :2funny: Biztos ami biztos.  :hehe:


Anti szeretünk!!!!!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 27, 10:00:27
Áldott szép napot mindenkinek!

Az Úr Jézus kegyelme,békessége és szeretete töltse be a mai napot, és Antinak az új emberét. :044: :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 27, 10:54:15
Bizony, a fejemet bevágtam, mikor lemerített a lelipásztor!  :hehe: De nem volt vészes!

Kocsival fognak felvinni a repülőtérre. Istennek hála nem kell vonatoznom, metróznom és buszoznom, ugyanis az nagyon tortúrás lenne és sok idő.  :02:

Nagyon szeretlek benneteket!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Sajnos mennem kell, a laptop akkumulátora is 10 % on van. Nem csak én merültem le, hanem úgylátszik az aksi is!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 27, 11:45:16
A fórumtalin körülbelül mindenki olyan volt, amilyennek elképzeltem, csupán Antee lepődtem meg. Tudtam, hogy vékony, és talán ezért képzeltem alacsonynak, pedig nem alacsony, hanem egészen magas.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 27, 11:56:52
Na ezért nem is fért bele a medencébe.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 27, 12:02:23
 :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 Október 27, 12:03:53
Vajon nőtt pukli a fején?  :045: szegény :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 27, 12:25:20
De az Úrban nagyon gazdag!!!!!!!!---Övé lett a legnagyobb kincs!!!!!Az Úr Jézusnak Vére adjon oltalmat utadon
és életed minden napjaiban,mindörökké.---Mikor tudsz jönni legközelebb--látod,még itt vagy és már ezt kérdezem?????---ha vonattal jöttél volna, kimentem volna megnézni tégedet,hogy legalább elbúcsúzzak tőled egy időre.Jó pihenést az úton hazafelé. :028: :032: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2008 Október 27, 13:07:57
Sziasztok! Mindenkinek,akik imádkoztok a srácért, akit itt felhoztam a múltkor köszönöm. A bartáomnak találtam egy másik barátomat, aki mint férfi tud foglalkozni vele, tudja tanítványozni. A barátom, november közepén megy fel Pestre és el fog látogatni a Golgota gyülekezetbe. Isten láthatóan munkálkodik a srác szívében és ezért hálás vagyok neki.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 27, 13:17:36
Szia Orsi!

Örülük a jó híreknek  :afro: az Úr kegyelme tartsa meg a barátodat :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 27, 13:37:10
Mi újság? Semmi kedvem nem volt ma főzni. Nagyon el lettem kényeztetve Újkígyóson.
Képzeljétek a párom és Anti főztek vacsorát :141: én meg a karosszékben vártam, hogy feltálalják. :121: Szóval, vittem az éthordót és két ebédjegyet, -ezzel segítek egy családon, hogy pénzért átveszem és ha nincs kedvem főzni, akkor felhasználom azt- 900 Ft értékben, majd az asztalon volt néhány aprópénz, nem is néztem mennyi, zsebre tettem és rohantam ebédért. Mivel háromrészes az éthordó, azon gondolkodtam, milyen jó lenne ha a leveses részébe, ami az alsó, tennék a paradicsomoskáposztát, mert abba több fér.  :hehe: Isten tudja, hogy nagyon szeretem. Még soha nem csináltak ilyent. Odaértem és rendelés után fizettem. Akkor jöttem rá, hogy kevés a jegy ára és még kell 260 Ft hozzá. Hirtelen eszembe jutott az aprópénz. Benyúltam a zsebembe és kivettem. Láss csodát éppen annyi volt. Hát dicsértem hangosan Istent. Haza jöttem és kinyitottam az éthordót. Képezeljétek a felsőbe volt a rántott pulykamell a férjemnek, a középső üres volt. Meg is döbbentem, nem adtak káposztát? Levettem a középsőt és láttam az alsó majdnem csordultig volt megrakva. Hát mit kell mondani ilyenkor? Kevés a szó rá. Ámultam az Úr mennyire imeri a szíveket. Legyen hála érte Őneki!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 27, 13:41:33
Húúú én is nagyon szeretem a paradicsomos káposztát. :005: ennyire...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 27, 13:47:31
Gábor!  :2funny:

Jó kis sültoldalassal és csont se volt benne. Nagy darab hús volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 27, 14:42:46
Na megállj, holnap én eszek valami finomat és én dicsekszem vele...  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 27, 14:44:34
 :gunyos:  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Október 27, 16:38:08
Én a hétvégén, ha már nem lehettem veletek, készítettem sütőtökös-brokkolis pitét, csokis-céklás süteményt a férjem pedig húst sütött  :01: .  Anyósom  :119: meg is kérdezte, hogy "mi van vendégeket vártok ? "
( Anyósom nem rajong a vendégekért, mert ő nem tudja, hogy köztük angyalok is lehetnek , mondjuk ez félig igaz, mert én felvilágosítottam erről, de falra hányt borsó volt ) De azért sikerült túljárjak az eszén  :010: , mert nem szereti a céklát, de a sütit nagyon dícsérte sőőőőőőőt, azt mondta, hogy mindig olyat csináljak, de én nem árultam, hogy van benne cékla is    :pirul: . Pedig gondoltam, hogy bevallom, de rájöttem, hogy úgyse hinné el, mert akkor ő érezte volna (ami persze nem igaz  :2funny:  ) .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 27, 16:56:08
Szia Kingo!

Jó látni,különleges ez a céklás süti.
A praktikus tanácsokba írd le a receptet légyszi.
Az úr áldjon meg :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 27, 17:32:25
A céklás engem is érdekel, ha nem túl bonyolult.  :07:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 27, 18:50:00
 :062:
3/4 4-től, az-az 15 óra 45 perctől 1/2 6-ig, az-az 17 óra 30 percig a Ferihegy 2B terminálnál imádkoztam, sok emberrel beszélgettem, de Antit nem láttam

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 27, 19:00:24
Szerintem nem ismerted föl. Nagyon magas, vékony fiúcska, kicsike bajuszka, rövidre nyírt feketécske hajjal, sötét kabátban, fekete nadrágban az oldalán pirosas csíkkal és a hátán fekete nagy hátizsákkal. Hát ő volt Anti.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 28, 02:19:53
Kedves Magda!  :05:

17:35-kor érkeztünk meg a ferihegy 1-es terminálnál. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk találkozni. De hiszem, hogy ami most késett, nem múlt el!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 28, 02:21:10
Szerintem nem ismerted föl. Nagyon magas, vékony fiúcska, kicsike bajuszka, rövidre nyírt feketécske hajjal, sötét kabátban, fekete nadrágban az oldalán pirosas csíkkal és a hátán fekete nagy hátizsákkal. Hát ő volt Anti.  :05:

De aranyos vagy!  :D

Bele illik akár a "Man in black" című filmbe is nem?  :2funny:
Csupa sötétség.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 28, 02:22:17
Vajon nőtt pukli a fején?  :045: szegény :(

Nincs pukli hála Istennek!  :igen:
Kicsit megilletődtem, mikor kaptam egy fülest a medence szélétől, de nem volt vészes...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: börny - 2008 Október 28, 07:38:27
Sziasztok,

nem tudom jó helyen írom-e...
nov. 15-én állami gondozott gyerekek között végzünk szolgálatot, a téma a bűn, bűntudat, és minden ami a bűnnel kapcsolatos (pl.bűnbocsánat stb.)
ha van ötletetek én szívesen fogadom
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 28, 08:16:57
Sziasztok,

nem tudom jó helyen írom-e...
nov. 15-én állami gondozott gyerekek között végzünk szolgálatot, a téma a bűn, bűntudat, és minden ami a bűnnel kapcsolatos (pl.bűnbocsánat stb.)
ha van ötletetek én szívesen fogadom

Szia Börny, lehet, hogy a mai Oswald Chambers segít.
Egyébként a Fóti Gyeriben dolgoztam, mint iskolapszich. amikor megtértem.
Ha van kérdésed, jelenlegi tudásomhoz képest privátban válaszolok.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 28, 08:20:40
Kedves Magda!  :05:

17:35-kor érkeztünk meg a ferihegy 1-es terminálnál. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk találkozni. De hiszem, hogy ami most késett, nem múlt el!  :2smitten:
Szia Anti, ez nagyon érdekes, mert minden patentra hozott haza, és csak a teljes akarásig kellett eljussak.

A megtérésemet követően, ez a tökéletes cselekedet nálam, biztos megtudjuk, miért ez velem az Úr munka módszere.

Örülök, hogy minden jól alakult
szeretlek
Magda

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 28, 08:23:50
Sziasztok,

nem tudom jó helyen írom-e...
nov. 15-én állami gondozott gyerekek között végzünk szolgálatot, a téma a bűn, bűntudat, és minden ami a bűnnel kapcsolatos (pl.bűnbocsánat stb.)
ha van ötletetek én szívesen fogadom

Rendszeressen szolgáltok ott, vagy most először?  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 28, 08:32:10
Kedves börny kapsz egy halmazt,csak győzzed olvasni.Látod Mária okosabb volt és én ezt elfelejtettem... :017: :morning:   mindenkinek---MI ÚJSÁG!!!!____a lábam már nem dagadt be,dicsőség Istennek érte,örüljetek velem,ma megpróbálok cipőt felvenni és járni,//Jézus nevében//--csak így lehet.     :036: :037: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 28, 09:00:01
http://smotri.com/video/view/?id=v685156e679

Hát van ereje a víznek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 28, 09:35:21
http://smotri.com/video/view/?id=v685156e679

Hát van ereje a víznek.

Ki készítette a felvételt?  :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 28, 09:47:36
Nem tudom Magdám, a neten találta Zsolt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: börny - 2008 Október 28, 11:50:00

Sziasztok,


Rendszeressen szolgáltok ott, vagy most először?  

Igen, voltunk már többször is. Iskolaidőben havonta egy szombaton, délelőtt éneklés, igeverstanítás, egy bibliai téma vagy történet elmondása, majd velük együtt ebédelünk és beszélgetünk. Ebéd után kora délután pedig két órában vetélkedünk, focizunk velük időjárástól függően.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 28, 12:06:58


Igen, voltunk már többször is. Iskolaidőben havonta egy szombaton, délelőtt éneklés, igeverstanítás, egy bibliai téma vagy történet elmondása, majd velük együtt ebédelünk és beszélgetünk. Ebéd után kora délután pedig két órában vetélkedünk, focizunk velük időjárástól függően.

Milyen idősek a gyerekek? A mi gyülekezetünkben a fiataloknak filmklub szokott lenni, valami jó film egy kis sütivel, utána pedig megbeszélik a dolgokat, mi volt a helyes, mi nem, mit tanít erről a biblia stb.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 28, 13:20:07
börny! Kérem rátok az Úr bölcs vezetését. Ezek a gyerekek nagyon sérültek és ebből kifolyólag teszik, amit tesznek. Én a börtönszolgálatom során sok sok dolgot megtapasztaltam. Azok is "nehéz" fiúk akár csak az intézetiekből sokan. A szeretet és a szelídség ad nekik a legnagyobb nyitottságot. Eleinte gúnyosak, de amikor látják, hogy szeretik őket, akkor megnyílnak és befogadnak. Ez kemény talaj, de nem véletlenül mentek éppen ti oda. Ezt merem mondani, mert megismertelek. Az kell nekik, ahogy ti szolgáltok feléjük. Isten áldjon meg benne benneteket! Tudni fogjátok mindig, hogy mit tegyetek ha figyeltek Istenre. Erre nem igen lehet készülni. Ott fog eldölni. Tanítással lehet készülni, de proto-val nem. Nincs két egyforma hely és alkalom sem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 28, 13:30:25
A mai gyerekek legnagyobb része szeretethiányban szenved és nemcsak az állami gondozottak. A legtöbb felnőtt nem kíváncsi a dolgaikra, és tőlük azt csinálhatnak amit akarnak, sokszor ezért is olyan elutasítóak a felnőttekkel szemben. Ha a szeretet vezet benneteket akkor ezt meg fogják érezni és egy idő után teljesen megváltoznak majd. Imádkozom a szolgálatotokért is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 28, 15:40:25
Anti testvére írt nekünk:


Sziasztok, Antee öccse vagyok. A testvéremnek szörnyű vese vagy bélgörcse van, és nagyon szenved. És arra kérek mindenkit, hogy imádkozzatok érte, mert nagyon rosszul van.

Kérünk mindenkit, hogy most imádkozzatok velünk együtt Antiért!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 28, 17:51:37
A fejleményeket Anti testvére írta:

Kihívtuk a mentőt, és elvitték. Arra kérek mindenkit hogy imádkozzatok érte, hogy az Úr meggyógyítsa őt! ámen
Amint megtudunk valamit, ígérem írok
.

Mindenkit kérünk, hogy hordozzátok imádsággal és hálaadással Antit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 28, 18:48:41
További fejlemény Antiról!

Az orvosok rájöttek arra, hogy valami fertőzést kapott a veséje, és fog kapni egy másikat. Vettek tőle vizeletmintát, vizsgálják, és adtak neki gyógyszert. Most már sokkal jobban van! Még bent tartják egy ideig, hogy kivizsgálhassák!  Dicsőség a mi Urunknak, a Názáreti Jézusnak! ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 28, 19:04:51
Most beszélek Antival 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 28, 19:09:13
Kedves Tesókák, kérlek benneteket, hogy ha felbuzdítja szíveteket a Szent Szellem azért imádkozzunk, hogy Anti hitét erősítse meg és növelje a hitét, hogy ebben a helyzetben, tudjon hittel kérni, és tudja megmondani nekünk, hogy mire kapott hitet.

Mi pedig a mi hitünkhöz mérten kérjük a teljes felépülését, a vese egy különleges szerv, mert azon keresztül tanít Isten legalább is ezt mondja a zsoltáros, hogy még éjjel is tanítanak a veséim.
Zsolt 16,7 Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.
 :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 28, 19:15:36
Sziasztok Kedveseim!

Mostmár itthon vagyok, új vesére nincs szükségem. Még nincs vége, de a legjobbat remélve egy kő okozta mindezt.
Kaptam erős gyógyszereket és még lesznek kivizsgálások.

Köszönöm nektek, hogy velem vagytok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 28, 19:20:55
Nagyon örülök, hála az ÖRÖKKÉVALÓ VAGYOK- nak

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 28, 19:23:22
Drága Atyám! Végtelenül hálás vagyok Neked, örökké a Tiéd a dicsőség és minden imádás!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 28, 19:26:25

 Istenem!Nagyon hálás vagyok neked!Tiéd minden tisztelet és imádás!Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: smaragd - 2008 Október 28, 19:36:18
kedves antee!!!!!!!!!nagyon örülök hogy jobban vagy  gondoltunk rád és szeretünk   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 28, 19:39:24
Legyen áldott az Úr!

Nagyon-nagyon örülünk, hogy jól vagy és minden rendben van és lesz. :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 Október 28, 19:48:45
Nahát! A szívbajt hoztad ránk!  :018:
Anyukám üzeni, h jobbulást és minden kőtől szabadulj meg!  :020:
Örülök, h jobban vagy! :069:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Október 28, 19:57:38
Szia draga Anti!

Hala az Urnak, hogy mar otthon vagy... A keresztapummal is megtortent egyszer, hamarosan megint makkegeszseges leszel :) Addig pedig kitartas, egy akarattal imadkuzunk erted! :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 28, 19:59:13
Hát nekünk egy nagy kő a szívünkről esett le!  :027: Micsoda megkönnyebbülés.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 28, 20:00:27
 :hehe:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 28, 20:06:56
Szia Anti!

Dícsőség az Urnak az Ő szabadításáért, együtt örvendezem én is a tesókkal. :
Jó az Úr és nagy az Ő kegyelme az Őt félőkön. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Október 28, 22:36:52
Ah mennyi minden történik egy délutános műszak alatt...

Köszi, hogy helyettem is közbenjártatok Antiért, még annak a legjobb esetben kőnek is el kell tűnnie!

Anti, kitartás, ne félj, csak higgy, minden lehetséges a hívőnek!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 29, 00:31:40
Köszönöm. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 Október 29, 01:40:21
Kedves Antee !

 Istennek legyen hála, hogy jobban vagy !  Nagyon örülök, hogy nincs komolyabb bajod   :036:, bár ezt sejtettem/sejtettük.   :043:


  Mostmár megkönnyebülten hajtom álomra a fejecskémet   :igen: .



   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: börny - 2008 Október 29, 07:31:46
Veled voltunk imában tegnap este és örülök, örülünk, hogy most már jól vagy.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 29, 08:51:32
Sziasztok! Mindenkinek szép napot kérek az Úrtól. Isten áldása vegyen körül benneteket! Töltse be a szükségeiteket és őrizzen meg titeket! Az Úr szemefényei vagytok!

Én most kicsit lelépek, de nem ám arra jövök vissza, hogy valami nincs rendben.  :hehe: Vigyázzatok egymásra és magatokra. Szeretlek benneteket!  :027: Kedvesek vagytok a szívemnek, mégha ez néha nem is úgy látszik.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 29, 09:16:54
Drága vagy, köszönjük. Ígérjük semmi rosszat nem fogunk csinálni, becs szó...  :071:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 29, 09:29:49
Azért nem mert tele vagyunk munkával és nincs idő rosszalkodni  :099: :127:     sajnos  :zaszlo: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 29, 09:35:14
Legyen szép napotok, Isten áldásával!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 29, 09:37:07
Máris szép a napunk, mert itt vagy velünk és jól vagy Tesókánk!  :017: :109:

Dicsőség az Úrnak aki kiszabadít bennünket minden bajból.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 29, 09:52:53
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek, az Úr jelenléte ragyogja be az egész napunkat,és az Ő áldásai nyugodjanak meg mindenkin. :igen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Október 29, 10:07:00
Sziasztok Testvérek!

A mai napon elbocsátottak a munkahelyemről, és velem együtt 4 másik embert, a gazdasági válságra hivatkozva. Dicsőség Istennek ezért a 8 hónapért, amit itt tölthettem. Végtelenül hiszek az én Atyám gondoskodó kegyelmében, és tudom, hogy a jövőben tartogat még nagyon sok jó dolgot nekem. Hiszem, hogy Krisztus sem hagy el, és ez a legfontosabb.
Most volt 2 éves a kislányom, úgyhogy újra sok időt fogok tudni vele tölteni. Minden jót nektek. Antee Dicsőség az Úrnak, hogy jobban vagy.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 29, 10:13:48
gyermek, ez nem jó hír nekünk se.  :04: Megszerettünk téged és várunk vissza. Mégha a tudásunk különbözik is, de a szívünk egy veled is. Szeretünk téged és hordozunk imádsággal. Isten legyen a segítségedre és töltse be a szükségeiteket. Áldjon az Úr és puszild meg helyettem a kislányodat. Én lányokhoz vonzódok jobban.  - Senkinek nem félreérteni.   :pirul: :hehe: Vénségemre csak nem agyasodok be. Jó szívvel emlékezzél meg rólunk, ameddig nem térsz vissza közénk. Hisszük ez hamar lesz.  :016: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Október 29, 10:19:56
Köszönöm Mária!
Hála az én Istenemnek, otthon is van internetünk, és mindig keresni foglak benneteket, mert valóban egyek vagyunk a Krisztusban. Hiszek az Úr kegyelmében.

Most legalább jól kitakarítom otthon a házat, nem volt rá időm sokáig  :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 29, 10:28:41
gyermeknek írtam: "Jó szívvel emlékezzél meg rólunk, ameddig nem térsz vissza közénk. Hisszük ez hamar lesz."

Na de ennyire?  :2funny: Azt hittem ezzel búcsúztál: "A mai napon elbocsátottak a munkahelyemről, és velem együtt 4 másik embert, a gazdasági válságra hivatkozva. Dicsőség Istennek ezért a 8 hónapért, amit itt tölthettem."

Mennyire félre lehet érteni a másikat.  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 29, 10:33:08
Anita, reméljük mihamarabb találsz magadnak egy jó helyet. Kívánom, hogy áldjon meg ezzel a mi Urunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Október 29, 10:36:50
Drága Mária!

Az Úr egyik legszebb ajándéka a nevetés és a humor. Köszönöm azt a nevető figurát. Na akkor tényleg NAGYON SZOMORÚ LENNÉK ha tőletek kellene búcsút vennem. Ha mondjuk holnap bejelentenék, hogy az alfa-omega internetes oldal nem lesz tovább, valami oknál fogva.
Ez egy felüdülés, amikor olvashatalak benneteket.
De hála az Úrnak, "csak" a munkahelyemtől kell búcsút venni.

De ahol az Isten bezár egy ajtót, ott nyit egy ablakot. A Krisztus pedig elvezet majd ahhoz az ablakhoz.

Köszönöm Gábor. Az áldás nagyon fontos az életemben, hiszek az erejében. Köszönöm neked
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 29, 10:38:45
Drága Anita!

Az Úr töltse be mindem szükségletedet. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 29, 10:52:05
Van a Hálózat TV -n egy férfi, István a tisztánlátó. Éppen most is jósol az embereknek és használja Jézus nevét is. Arról beszél, amit a gyülekezetekben megtanult. -Több helyről elutasították a magatartása és a homoszexualítása miatt- Ismerem személyesen is. Imádkozni kell érte, mert így a pokolra kerül szerencsétlen. Tudni kell róla, hogy homoszexuális és most idáig sülyedt. Ahogy látom igen élvezi ezt amit csinál. Az Úr segítségét kell kérni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 Október 29, 10:57:38
Köszönöm Ircsi!

Hiszem, hogy befogja tölteni az Úr minden szükségletemet, és a házam népéét is.

Az Úr nyissa fel annak az eltévelyedett embernek a szemét. Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 29, 11:13:02
Drága Anita!

Tudod ma reggel, ahogy osztottam szét a jelentéseket, nekem is ez a téma jutott eszembe, a mi cégünk is elég rossz helyzetben van. A dolgozókon látszik a félelem és az elkeseredettség, várják a híreket, hogy megtudjanak valami biztosat, a humánpolitikusok titkos megbeszélései után, mert már itt is megkezdődtek az elbocsátások.
Nekem pedig énekelni és dicsőíteni támadt kedvem, és halkan meg is tettem, hogy milyen csodálatos Urunk van, aki nem enged minket ilyen kétségek között élni, és a gyermekeinek nem kell "helyezkedni" a főnököknél, hogy rendben legyenek a dolgaik. Az Úr gondot visel rólunk és betölti minden szükségünket, neked is biztosan előkészített valami mást és jobbat helyette.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Október 29, 12:30:40
Nagyon sok szeretettel koszontok mindenkit : :integet:

Koszontom a regi forumos tarsaimat es mindazokat akik azota kapcsolodtak be,hogy en kimaradtam.
A munkam sajnos meg nem engedi,hogy ujra koztetek legyek.most is csak kenyszerpihenon vagyok meghules miatt.
Szivbol orulok,hogy tobb uj aktiv tag van.Isten gazdag aldasat kivanom mindannyiotok eletere.
Nagyon-nagyon hianyoztok,de remelem,hogy eljon az az ido mikor ujra aktiv tudok lenni.
Addig is maradok krisztusi szeretettel irantatok. :017: :017: :017:

Cs.Edit. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 29, 12:40:54
SZióka Edit!

Na tessék, meg kell hűlni, hogy beszélgessél velünk?  :2knuppel:
Adunk mi neked. Ha most azt kívánom, hogy gyógyulj meg, akkor azt kívánom, hogy mielőbb hagyd el a fórumot...
Most mit csináljak?

Na jó szívből kívánom, hogy gyógyulj meg és írj minnél több hozzászólást.
 :026:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 29, 12:46:30
Edit! Gyógyulj meg hamar  :100: és tényleg akkor most mi is a jobb?  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Október 29, 12:51:59
Midig is szerettem a humorodat es borzasztoan sajnalom,hogy nem tudtunk talalkozni.Pedig egyutt akartunk meglogni egy jot enni!Emlekszel tothg?

 :thanks: a jokivansagot.Hinni akarom,hogy megtalalom elobb utobb a megoldast,hogy ujra koztetek legyek.
Addig is egyuk meg ketten ezt :121:

Isten aldjon
CS.EDIT
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 29, 12:58:53
Mi újság van? Itt 25 fok meleg és hét ágra süt a nap.  :033: :159:.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Október 29, 13:00:45
Draga Maria!

Minden rosszban van valami.Igaz,hogy nem jo dolog betegeskedni,de valahogy ez most jol is jott,mert kulonben nem tudtam volna pihenni kicsit.Ugyhogy azt is mondhatnam,hogy halas vagyok ezert a betegsegert.Szerencsere nem komoly a dolog,epp csak az erom hianyzik meg sok zsebkendo.
Azonkivul meg legalabb talalkozhattam veletek egy kicsit.
Isten aldjon teged is es a szolgalatodat.
Cs.Edit. :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 Október 29, 13:13:32
Editem, kérd meg Istent,hogy ossza be úgy a te idődet,hogy kicsit ránk is jusson időd,no meg pihenésre és minden munkavégzésre!!!!---tudod mit mond az Ige--ha ketten vagy hárman egy akaraton vannak,megadom nekik amit kérnek..----én Jézus nevében kérem ezt,hiszen alig vagy velünk és nagyon hiányzol---- :030:
 :027: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 29, 13:20:14
Edit, a kis unokádról írjál már nekünk.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 29, 13:20:27
  Kedves Anita!Sajnálom,hogy felmondtak :(       Biztos vagyok benne az Úr jobbat készít!!!Talán az is lehet,
 hogy a kislányoddal kell töltsed az idődet.Ezt azért írom,mert nekem is van egy 2,5 éves kisfiam.Én most
 kezdtem volna novembertől dolgozni,de az utolsó pillanatba vissza mondták az állást.Istentől teljes nyugalmam
 van,hogy még a kisfiammal kell maradjak.Persze nagy szükség lenne a munkára,de mindennek rendelt ideje van. :028: :026:

  
 Drága Edit!Nagyon örülök,hogy újra a fórumon vagy! :igen:Kívánok mihamarabbi gyógyulást,ha meggyógyultál probálj meg időt szakítani az írásra. :017: :030: :027:

  Mária!Itt is nagyon meleg van,tiszta tavasz! :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 29, 13:30:34
Szia Edit! De régen nem láttunk.  :2smitten:
Mihamarabbi gyógyulást kívánok, de remélem picit több időd lesz a fórumra is.  :109:

Moncsi és Mária! Ti Afrikában laktok? :148: Mostmár jobb ha bevalljátok szépen.   :2knuppel:

Igen egész nap szürke ,borús és nagyon hideg van. Még itt az irodában is csak fagyoskodunk. A csizmámat is csak most tudtam levenni reggeltől. :155:
De még átgondolom és lehet hogy visszaveszem.  :106:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 29, 13:37:14
Midig is szerettem a humorodat es borzasztoan sajnalom,hogy nem tudtunk talalkozni.Pedig egyutt akartunk meglogni egy jot enni!Emlekszel tothg?

 :thanks: a jokivansagot.Hinni akarom,hogy megtalalom elobb utobb a megoldast,hogy ujra koztetek legyek.
Addig is egyuk meg ketten ezt :121:

Isten aldjon
CS.EDIT

Nem kicsi ez kettőnknek? Hozzádobok még kettőt:  :121: :121:

Különben hiába lógtunk volna el, úgysem tudtam volna többet enni, úgy megetettek minket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Október 29, 13:38:43
Edit, a kis unokádról írjál már nekünk.  :2smitten:

Unokam meg nincs csak unokahugom szuletett.Azota egy masik unokaocsemnek is lett egy kislany,ugyhogy szepen bovul a csalad.Mind a ketto messze van tollem,Az elso szekelyfoldon,a masodik B.Szemesen.Mind a kettot sikerult mar latnom,voltak itt.Nagyon aranyosak.Szepen fejlodnek.Mikor jatszottam veluk,kivantam volna en is egy unokat de meg nem jott ez ossze.Emberi szamitas szerint nem is lesz hamarosan,ugyanis van egy rossz hirem is.A fiamek valni akarnak.Amiket kellett en elmondtam nekik,de nem iranyithatom az eletuket,nem szolhatok bele eroszakkal.Mind a ketten felnottek.Eleinte azert imadkoztam,hogy az Ur forditsa a szivuket ujra egymas fele,mostmar viszont azert imadkozom,hogy az O akarata legyen meg az eletukbe.
Hat ez van. :(

Estere meg visszanezek! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 29, 13:40:14
Ez nem ér, hiába hozok még sült csirkét, egy vigyorgó fej mindíg neki áll előlem megenni.  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2008 Október 29, 13:47:57
Tothg!

Az elobb laktam be pont ezzel: :149:
Mivel igyekszem mertekletesseget tartani mindennel,az altalad kudott kajat elteszem estere,kulonben a hules mellett meg gyomorrontasom is lesz  :127:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 29, 13:48:38
 Drága Évus!Igen,bevallom egy kis időre Afrikába költöztünk Máriával. :159: :040: de hamarosan viszaköltözünk
 a dunántúlra,mert jön a :142: :123: szeretnénk találkozni vele. :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 29, 13:57:47
Moncsikám Drága!
Csak ruccanj át ide, itt már a hangulat megvan a mikuláshoz  :hideg: :150: :151: :155: :144:, beleszámítva azt is hogy a wc-ben sincs fűtés  és az irodában is elromlott az egyik radiátor.   :hehe: Még nem vettem vissza a csizmámat, hátha mégis jön a mikulás.  :123:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 29, 14:34:23
Edit, bocsánat, tényleg összekevertem az unokát de hát Isten tudja, nem e prófétáltam és rendbe jön a házasságuk.

Moncsi, hiszen mi majdnem egy fedél alatt élünk, nem csoda, ha 25 fok van nálatok is.  :hehe:

Évus! A csizmáskandurné.  :2funny: Te mondtad, hogy összehajlítod a lakhelyünket. Itt az idő.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 29, 14:47:51
Egy kis meleget nekem is küldhetnétek, szinte idáig igen  :hideg: volt és csak nemrég  :033:
Délelött esett  :150: :151: most 16 fok van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 29, 18:49:27
Tothg!

Az elobb laktam be pont ezzel: :149:
Mivel igyekszem mertekletesseget tartani mindennel,az altalad kudott kajat elteszem estere,kulonben a hules mellett meg gyomorrontasom is lesz  :127:


Már nagyon hiányoltalak
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 30, 13:10:29
Ugylátszik Mária és Moncsi küldtek egy kis  :159: nagyon jó idő van nálunk,bár néha elered  :150:
Meleg van kinn és fűteni sem kel.

Áldott szép napot mindenkinek és sok  :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 30, 14:01:01
Itt olyan az idő:  :033: majd ilyen,   :150: azután megint ilyen,  :033: majd megint ilyen,  :150: de attól még ilyen :159: Szóval, kész április. :hehe:


Ezt mindenkinek küldöm a szívem szeretetével. Nem tudom mit énekel, de nem a szöveg a lényeg.  :hehe:

http://www.godtube.com/view_video.php?viewkey=58b2b6de63b93b77fa8a
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 Október 30, 14:10:08
Nálunk is ez a helyzetnapsütés, aztán 5 perc szélvihar, majd egy kis jég és zuhi, aztán ragyogó nap...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 30, 14:26:16
Hétvégére 20 fok körül lesz egészen a következő hét csütörökig. Ez a prognózis. Utána mégjobb lesz.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 Október 30, 15:01:36
Nagyon sokat spóroltunk evvel a kiváló vénasszonyos nyárvéggel.  :06:
A muskátlik még vígan virágoznak,és ez jó. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 30, 15:08:28

 Nálunk is szeszélyes idő van áprilisi.A muskátlik nálam is még nagyon szépek. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 30, 18:04:22
Tudjátok miért mondják vénasszonyok nyarának?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 30, 18:06:46

 Mesélj,miért? :104:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 30, 18:08:11
Mert ők nem szeretik a nagy meleget.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 Október 30, 18:10:19
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Október 30, 20:18:55
Sziasztok!

Itt nalunk Angliaban ket napja szep nagy ho esett, mindenkit nagyon meglepett... Mondjuk csak egy napig tartott, de mindenki igazi ajandeknak tartotta, nem is beszelve a hocsatarol  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 30, 23:42:49
Itt nem volt hó, viszont eléggé fagyos a levegő... :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Október 31, 00:17:53
Sebi nem válaszol nekem.  :062:

Jó éjszakát mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 31, 00:20:10
Mire?  :07:

Neked is Hilda, áldott legyen az éjszakád!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 Október 31, 09:31:07
Sziasztok! :integet:
A 7végén egy páran meglátogatjuk Debrecen szép városát :071:, ugyanis ifjúsági találkozó lesz! :058:
Legyen hasonlóan szép 7végétek! :017:

U.i.: Lehet pulykakakast is veszünk!  :141:

 :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 31, 09:35:41
Drága Ramóna!

Áldott ifi találkózót az Úr jelenléte tőltse be hatalmasan.

Mindenkinek szép áldott napot kívánok!


 :028: :026:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 31, 09:40:46
ircsike, neked is legyen békés a hétvégéd! Aa Úr kegyelme legyen veletek!

Ramóna, vigyázz ki ne ugorjon a púlykakas. Áldásokban gazdag hétvégét nektek is fiatalok.  :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 31, 09:44:02
Áldott találkozót Ramóna! :2smitten:
 
Majd hozzatok képeket arról is és persze várjuk beszámolót is.  :069:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 31, 10:42:12
Mi újság? Olyan finom illatok terjengenek a lakásban. Kolbászt és krumplit egybe sütöm a sütőbe.  :149: Nekem biztosan lent van a vércukrom, mert nagyon éhes vagyok. :hehe: Micsoda kínzás, hogy nem tud gyorsabban sülni. Még egy kolbász is tud kellemetlenséget okozni.  :2knuppel:  :2funny: Na csak sűljön meg, adok én neki a fogaimmal. Jól  megrágom.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 31, 11:01:01
Jó étvágyat  a kolbihóz! :afro:

Most én is megyek főzni, már megint csirkét :120: de most a boltban vettem, úgyhogy az enyémek meguszták  :121:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 31, 11:09:59
Mária!
Hogy sütöd egybe? Én mindig külön csináltam eddig, és csak főztem hozzá a krumplit.
Nagyon jó étvágyat hozzá!   :149:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 Október 31, 11:14:29
Szépek vagytok, itt fogyózzon az ember lánya!!!  :02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 31, 11:20:54
Hilda! Én is fogyózok.  :020: Évus, igen egybe, nem vacakolok vele. Mire a kolbász átsül, a krumpli ropogós lesz. Váá de éhes vagyok. Anti, nem ugrasz ide kolbászzsíréért?  :hehe: Hagyma is van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: josi777 - 2008 Október 31, 11:35:32
olvasgatok   én  itt  s  már  korog  is  a  gyomrom,  mindjárt  megeszem  a  billentyűzetett :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 31, 11:38:31
olvasgatok   én  itt  s  már  korog  is  a  gyomrom,  mindjárt  megeszem  a  billentyűzetett :2funny:

Az előbb én is azt csináltam Jossi, most meg leeszem. :hehe:  Nem győzöm késsel kipiszkálni a betűk közül a krumplit. Nagyon ropogós lett.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 31, 11:39:11
Josikám! Ugorj át ide Miskolcra, ha hazamegyek én is azt sütök! :07:
 Megvendégellek.  :06:  :135:

Nem is kalapot kellett volna szerezned Újkígyóson, hanem egy világot lépő csizmát nem?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 31, 11:40:26
Évus!  :2funny: De mind a kettő jól jött volna együtt. Akkor most nem jossinak hívnánk  :hehe:

Akkor most, hogy jól laktam és kiszedtem a krumplit a billentyűzetből, megyek kávézni. Koffeinmenteset iszom. :152: Tiszta élvezet nem?  :2funny:

Mondom én, hogy Antinak jönni kell, kolbászzsírért. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 31, 11:45:19
Akkor minek hívnánk??  :?:

Mondjuk az utcai evangélizációra le kellett volna vennie, mert így is hol azt mondtátok: Lassabban, hol azt gyorsabban.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 31, 12:21:25
Mi újság? Olyan finom illatok terjengenek a lakásban. Kolbászt és krumplit egybe sütöm a sütőbe.  :149: Nekem biztosan lent van a vércukrom, mert nagyon éhes vagyok. :hehe: Micsoda kínzás, hogy nem tud gyorsabban sülni. Még egy kolbász is tud kellemetlenséget okozni.  :2knuppel:  :2funny: Na csak sűljön meg, adok én neki a fogaimmal. Jól  megrágom.  :2funny:

Bocs Mária ez újság  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 31, 12:33:27
Akkor minek hívnánk??  :?:

Mondjuk az utcai evangélizációra le kellett volna vennie, mert így is hol azt mondtátok: Lassabban, hol azt gyorsabban.  :2funny:

Évus, hát csizmáskandúrnak.  :2funny: Látszik hétvége van és régen olvastál mesét.  :hehe:

Magda írta: Bocs Mária ez újság   :hehe:

Kérdezed vagy mondod?   :gunyos: :2funny:

Tudjátok mit ettem még? Francia képviselő fánkot.  :020: Lassan megyek úszni.  :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 31, 12:41:21
Az ártatlannak tűnő szórakozás a középkorban szörnyű kínzás volt. Ha sokáig csiklandoznak egy embert, akkor a mozgások és a nevetés átmegy a légző izmok kibírhatatlan fájdalmába és görcsbe. A végen az ember megfullad!
Keleten az áldozatot apró bogarak segítségével kínozták. A bogarakat tettek a test legcsiklandósabb helyeire, és befedték őket a dióhéjjal. Pár perc múlva a bogár lábainak csiklandozása annyira kibírhatatlan lett, hogy a fogoly mindent bevallott.

Azon gondolkodtál már, hogy miért nem nevet az ember, ha saját magát csiklandozza?   :2funny: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: josi777 - 2008 Október 31, 12:46:44
 :?: :001: :019: :ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 31, 12:50:49
Lassan megyek haza és megkezdem a konyhaszolgálatot.

Josi ha kész az ebéd várlak  :121:, kár hogy nem laksz közelebb.   :086:

Nagyon jó pihenést mindenkinek, Máriának nagyon jó úszást.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 Október 31, 12:54:28
Évus, köszike és neked jó konyházást.

Mi kell a babázáshoz?  :hehe: Na mi?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 31, 14:31:42
-------

Magda írta: Bocs Mária ez újság   :hehe:

Kérdezed vagy mondod?   :gunyos: :2funny:

Tudjátok mit ettem még? Francia képviselő fánkot.  :020: Lassan megyek úszni.  :06:

Azt a fránya kérdőjelet, mindég lehagyom, hát ez tényleg nem újság  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 Október 31, 16:39:48
Sziasztok drága tesókák,áldott estét mindenkinek.
Bár a gép azt mutatja jelen vagyok,de ne higgyetek neki,automatikusan vissza léptet.
Most megyek mert 11 óta főzők és még nem vagyok kész.

Az Úr áldjon benetek :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 Október 31, 16:43:21
Diákoknak féláron  :(

Tudományos bizonyítékok a lélekvándorlásról
2008.10.31. | Ötvenentúl.hu

Dátum:  2008-11-02. |  Időpont:  16 óra  |  Helyszín: Pécs, Krisnaudvar Indiai Kulturális Központ
Mindeddig úgy gondoltuk, hogy a lélek létezése és sorsa pusztán csak találgatás és hit tárgya lehet. Az elmúlt évtizedek erre vonatkozó tudományos kutatásai szerint azonban a kérdés természettudományos vizsgálati módszerekkel is megközelíthető. A kutatások a nagyközönséget és a tudományos világot egyaránt meghökkentő eredményeket hoztak...

A témát Tasi István kultúrantropológus és teológus, a Védikus Tudományok Kutatóközpontjának vezetője vetítéssel egybekötött előadás formájában ismerteti. Az előadó fő kutatási területét a tudomány és a spiritualitás határfelületei képezik. 

A programot tradicionális indiai zenei bemutató vezeti be, a végén pedig a vendégek egy vegetáriánus vacsorán vehetnek részt.

Helyszín: Krisnaudvar Indiai Kulturális Központ Pécs, Damjanich u. 22.

Belépő: 700 Ft, diákoknak 350 Ft.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 Október 31, 18:46:35
Félig igazuk van. A lélek elvándorol a testből a pokolba vagy a Mennyországba.  :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 31, 20:07:58
Engem az zavar az egészben igazán, hogy teológusnak nevezi magát és ezzel sokakat félre fog vezetni. :2tickedoff:
Nem tudom milyen körökben mozogtok, de az én kollégáimnak pl. fogalmuk sincs arról a legalapvetőbb dolgokról sem, azon kívül, hogy Isten személye (akinek a létét tagadják vagy elismerik), tehát a tájékozatlan embernek bármit el lehet adni, és fogalma sincs róla mibe keveredett.  :117:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Október 31, 20:09:05
Huhh, Anti ez kemeny volt, de igaz...
A vilagossag angyala hadjaratozik igen eroteljesen... Szoval, oltsuk fel Isten fegyverzetet mi is...  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 Október 31, 20:12:26
Az a baj, hogy most neki van a szezonja, de nem engedjük csak úgy tombolni, ámen? Imaharcba kezdünk és az Úr velünk van. Hallelujah!  :068: :064:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 Október 31, 20:29:32
Kulonosen most Helloween-kor erdemes kulon imaharcba allni, mert egy tok artatlannak tuno kis jatek, ami komoly szellemi kovetkezmenyekkel jar... Vilagszerte... Gyerekek, fiatalok, felnottek... Ma ahitaton errol volt szo es imadkoztunk is egyet, ha a sziveteken van, csatlakozzatok...  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 01, 07:13:27
Bizony ezzel is, de a temetői gyertyagyújtogatás is ugyanez sajnos. :117:
Imában összefogunk ezügyben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 November 01, 08:15:05
Szisztok!!


mi is csatlakozunk Adnama,.Imaharcba kezdünk. :2angel: :ima05: :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 01, 09:59:11
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek,én már tegnap elkezdtem imátkozni,hogy az Úr fedezze be a családomat ennek az ünnepnek a szellemisége alól,ma folytatom és én is csatlakozom egy akarattal hozzátok. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 01, 11:38:13
A ma. hu ezt írja:

Az emlékezés napja a mai
Mindenszentek ünnepe, halottak napja
Mindenszentek ünnepén, november 1-jén a feddhetetlen, szent életű emberekre, míg november 2-án, halottak napján az elhunytakra emlékeznek országszerte szentmise keretében a katolikus templomokban.

A halottak napi megemlékezésekre már annak előestéjén sor kerül, meghatározott liturgia alapján. Mindenszentek ünnepének célja, hogy az összes szentre - nemcsak azokra, akiket a katolikus egyház hivatalosan szentnek nyilvánított - egy közös napon emlékezzenek a katolikus hívek - közölte Káposztássy Béla szobi plébános.

A katolikus pap utalt arra, hogy a szentek alatt eredetileg a vértanúkat értették, azokat, akik hitük miatt a Római Birodalomban üldöztetést szenvedtek.

Manapság azonban szentek alatt tágabb értelemben azokat is értjük, akik erkölcsös, mélyen vallásos életük eredményeként üdvözültek, és a katolikus hit szerint haláluk után a mennyországba jutottak.

Az ünnepet Keleten már Kr. u. 380-ban megtartották. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa vezette be, aki 609-ben megkapta a pogány istenek tiszteletére épült, akkor már felújítandó római Pantheont, és május 13-án felszentelte Mária és az összes vértanú tiszteletére - folytatta.

III. Gergely pápa (731-741) a "Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek" emléknapjává tette mindenszentek ünnepét, végül IV. Gergely pápa (827-844) helyezte november 1-jére az ünnepet.

Mindenszentek napját állami ünnepként is számon tartották, a kommunizmus évei után pedig 2001 óta újra munkaszüneti nap lett.
 
A plébános elmondása szerint halottak napján az egyház ősi gyakorlatának megfelelően imádkoznak a meghaltakért, illetve üdvösségükért. Az ünnepet először mai formájában Szent Odilo cluny-i bencés főapát rendelte el 998-ban szerzetesei számára.

:035: :097: :102: :140:
Kiemelések tőlem! Hát ez az, amiben nem veszek részt!!! Szerencsétlen halottnak már el dölt a sorsa, mit kell azért imádkozni? Belapátolni az imával a mennybe?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 01, 13:00:37
Hát ezzel én sem vállalok közösséget. :2tickedoff:
Amig egyházakban olyan tanítás és hittetés müködik,hogy a jó cselekedetekkel üdvözülhetnek addig ne csodálkozzuk rajta.
Amig nem jönnek rá,hogy nincs társmegváltó,csak egyedül Jézus Krisztus aki által üdvözülhetünk ez a varázslás folyik az egyházakban.
Nem attól leszünk szentek,hogy emberek azzá nyílvánítanak,hanem elfogadjuk Jézus megválltását életünkre és álltala megszentelődik az életünk. :afro:
Amikor elhagyjuk földi hüvelyünket meg kel állnuk az Úr elött és eldöl,hogy hova kerülönk,akkor már hiába  az ima :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 November 01, 13:06:47
A témával kapcsolatban zajlik a vita más fórumokon is.Számomra érthetetlen :117: az emberek milyen sötétségen vannak ennek kapcsán.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 01, 13:55:02


Mit terjeszettél föl imára? Bocsika, csak nem értem biztosan. Nálatok engedély kell az imára?  :08:

Ezt én is akartam kérdezni, da ha tényleg az amit gondolok akkor  :117:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 01, 14:08:11
A témával kapcsolatban zajlik a vita más fórumokon is.Számomra érthetetlen :117: az emberek milyen sötétségen vannak ennek kapcsán.


Igen sajnos! De még felvilágosítani se hagyják magukat az ebben hívők.  :pityereg: Inkább a sötötben járnak, mert a Mondták papjuk mondta. A Biblia nem számít. Ez az agymosás kérem.  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 01, 17:24:17
 :044:
Ha erre kattintotok  http://www.eletforma.hu/?r=6205 és olvassátok a cikket, akkor eljuttok a betegség, kiemelt szóhoz, és arra kattintva kaptok egy lapot ahol azt javasolják, ha baj van fohászkodjunk hozzájuk.
Hát ezt nem néztem meg
 :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 01, 17:46:43
Egy kis vidámság! Klikk az ecsetre.

http://www.jacquielawson.com/viewcard.asp?code=1558757827117&source=jl999
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 01, 22:09:40


Mit terjeszettél föl imára? Bocsika, csak nem értem biztosan. Nálatok engedély kell az imára?  :08:


Ezt én is akartam kérdezni, da ha tényleg az amit gondolok akkor  :117:

Hát elvileg nem kell, ez a tesó viszont nem hozzánk jár. Úgy kezdődött, hogy egy ideje belekerült valami lázadásba, és elvetette a megtérésből való megigazulást. Ez azért olyan súlyos, mert ő elvileg teológusnak készül, de a kispapi szemináriumot nem bírta. Később kiderült, hogy nyáron meg italos társaságba keveredett. Szerinte nem gond, hogy iszik. Aztán egyik hajnalban részegen felhívott, hogy gond van vele, azt hiszi, hogy meleg. Na, ez már sok volt, kétségbe estem, és szóltam a gyülinkben (ahol nem ismerik), hogy imádkozzanak érte, csak a keresztnevét említettem, és azt hogy nagy lelki-szellemi vállságban van. Aztán kiakadt azon, hogy én úgy gondolom, hogy ő lelki-szellemi vállságban van.
Jó, igaza van, szólnom kellett volna, hogy közbenjáró imára adom, de nem tudtam gondolkodni, az az Igefórumos testvér jutott eszembe, akit a Sátán annyira meglopott, hogy öngyilkos lett.
Szóval ez a sztori.
Bocsánat mindenkitől, ha valakit megbotránkoztattam...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 01, 22:53:51
reménylánya! Te ezzel senkit nem botránkoztattál meg. Ha ez így volt, akkor helyesen cselekedtél. Ne emészd magad, én is ezt tettem volna a helyedben. Inkább toljanak le, tartsanak aminek akarnak, de egyszer még hálás lesz a fiú neked, ha már ő is tisztán fog látni. 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 02, 04:30:50
Én azt hiszem,amikor Isten szívünkre helyez valakit azért, hogy imádkozzunk és járjunk közbe érte, ezért nem kell sem szólni neki, vagy engedélyt kérni tőle. Amikor szellemben, nyelveken imádkozunk, akkor se tudjuk, kiért esedezik a Szent-szellem rajtunk keresztül. És én azt is hiszen, nem kell szólni azért sem, vagyis tudatni valakivel, hogy imádkozunk érte, ez ránk és Istenre tartozik. Azért írja az Ige -menj be a belső szobádba, tehát ott Isten van és én. Más akkor a helyzet amikor imaalkalmon van az ember és megbeszélik miért és kiért imátkoznak, egy akaraton, vagy megkéri valaki, hogy imádkozzanak érte. És azzal, hogy ő elismerte azt, hogy milyen bűnöket követett el, és hogy abban él, szerintem Isten előtt lehet, hogy bűnvallásnak is számitott, hiszen bevallotta neked. Sőt azzal az is lehetséges, hogy Isten ezt a helyzetet szándékosan idézte elő, azért, hogy imádkozanak érte. Nyugodjál meg és lépjél tul rajta, biztos kedves volt Istennek a közben járás.    :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 02, 08:04:29
Egyetértek! Ha látok valakit aki bajban van, azért imádkozom, akár akarja, akár nem. Az, hogy utána megtámad a sátán rajta keresztül, mert nem akarja elveszíteni az elég gyakori dolog, ez egy háború valóban, és támadásokat kapunk mindannyian. Fáj és rossz tudom, de ne erre nézz. Veszteségek nélkül nem lehet csatát nyerni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 02, 10:41:47
Egyetértek az előttem szólókhoz. Ermahat te megint korai voltál.  :118: Én akkor fordultam a másik oldalamra. Hát akkor nem jól aludtál. Isten áldja meg a napodat!   :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 02, 10:56:18
Én azt hiszem,amikor Isten szívünkre helyez valakit azért, hogy imádkozzunk és járjunk közbe érte, ezért nem kell sem szólni neki, vagy engedélyt kérni tőle. Amikor szellemben, nyelveken imádkozunk, akkor se tudjuk, kiért esedezik a Szent-szellem rajtunk keresztül. És én azt is hiszen, nem kell szólni azért sem, vagyis tudatni valakivel, hogy imádkozunk érte, ez ránk és Istenre tartozik. Azért írja az Ige -menj be a belső szobádba, tehát ott Isten van és én. Más akkor a helyzet amikor imaalkalmon van az ember és megbeszélik miért és kiért imátkoznak, egy akaraton, vagy megkéri valaki, hogy imádkozzanak érte. És azzal, hogy ő elismerte azt, hogy milyen bűnöket követett el, és hogy abban él, szerintem Isten előtt lehet, hogy bűnvallásnak is számitott, hiszen bevallotta neked. Sőt azzal az is lehetséges, hogy Isten ezt a helyzetet szándékosan idézte elő, azért, hogy imádkozanak érte. Nyugodjál meg és lépjél tul rajta, biztos kedves volt Istennek a közben járás.    :ima06:

Nagyon köszönöm Ermaha a szolgálatod, teljesen egyet értek vele

Ámen és Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 02, 15:17:03
A kisfiacskám már 2-kor fenn volt,én csak utánna keltem fel,a konyhában gubbasztott.1 hétig éjszakás volt.Amugy korán fekszem és nagyon korán ébredek,hosszú évek szokása,de ma már minek? :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 02, 15:24:53
ermácska! Van egy javaslatom. Feküdj le késő és késő kelsz föl. Zavard meg a szervezeted.  :afro: Én tegnap ill. ma hajnali fél egykor feküdtem le és nyolckor ébredtem föl.  :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 02, 15:37:19
Passz!-ha néha érdekes dolgokat nézek,vagy hallgatok,akkor késő éjjel fekszem le,az eredmény ugyan az,ha altatót veszek be,akkor is felébredek,az órát hozzám lehetne állítani.Hosszú évekig igy éltem,ezért van ez. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 02, 16:14:52
"A fórumtalálkozó eseményei (képek és filmek)" topicból áthoztam ide a nem odaillő hozzászólásokat.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 02, 18:04:36
Du kijelentkeztem és a gép szerint be :051:vagyok,ugyhogy nem biztos ha a gép bejelentve mutat,hogy itt vagyok.

Áldott estét mindenkinek! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 02, 21:31:12
 :D  Tudom nem újság, CSODÁLATOS ISTENÜNK van, fantasztikus.
Ő szervez, és Ő cselekszik, nekem csak oda kell adnom a kezem, és Ő pontosan patent módon megtesz mindent.
Délelőtt az ollóval levágta a hajam, aztán megfőzőtt, aztán elment a szülinapi tortáért, aztán tálalt 7 személynek, aztán mosogatott, 7 személy után 3 fogásos estebédet követően, aztán lecsendesítette a testvérek vetekedését, aztán , aztán, aztán.
Kigondoltam, hogy meg sem köszönte a dolgaimat az ex, erre oda jön hozzám és megköszöni, életében előszőr.

Ja:
és a hajvágás után kérdezi ki vágta le, mondom az Úr Jézus!
erre ő, a fodrász se tudta volna jobban!
Mire én az ÚR JÉZUSNÁL?
Rám mered, tényleg mondja!

Tudtátok, hogy ilyen csodálatos Istenünk van, persze, hogy tudtátok, de én mindég rácsodálkozom

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 02, 22:00:18
Magdám! Micsoda változás van otthon nálatok!  :058: Halleluja! Jó az Úr! Mindig meg tud bennünket lepni. Talán el jött az idő és ő is megtér, átadja a szívét Jézusnak. Mit ünnepeltetek?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 02, 22:06:34
Ma töltötte be a 80. évét 1928 nov.2-án született, az  ex  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 02, 22:08:21
Magdám. Akkor te egy csoda voltál ma az életében.  :afro: :044: 80 évesen már megdicsérhetett és köszönetet mondhatott.  :hehe: Az Úr áldja meg még jó erőben és örömökben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 03, 08:29:53
Jó reggel mindenkinek!

Így induljon ezzel az áldott hírrel a napotok kedveseim! Szeretlek bennetket!  :017:

Visszavásárolta tulajdonosának az elárverezett házat egy nő
Deluxe Magazin |
Címkék: adósság, ház, árverés         

Éppen elárverezték volna 80 ezer dollárért vett házát annak a fizetésképtelen pottsborói nőnek, akit végül egy számára ismeretlen jótevő megmentett. Az egyik licitáló, Marilyn Mock úgy megsajnálta az otthona elvesztése miatt zokogó Tracy Orrt, hogy visszavásárolta neki az ingatlant.
   
 Tracy Orr megkönnyebbült 
Szokatlan fordulatot vett az Egyesült Államokban egy házárverés. Tracy Orr otthona azt követően került kalapács alá, hogy az asszony képtelen volt fizetni az ingatlan törlesztőrészleteit.

A mára eladósodott nő még 2004-ben vette meg álmai házát 80 ezer dollárért (16,34 millió forintért).

Az október 25-én tartott pottsborói árverésen részt vett egy Marilyn Mock nevű hölgy is, aki lakásvásárlási szándékkal érkező 27 éves fiának szeretett volna segíteni a licitálásban. 

A nő egyszer csak egy zokogó asszonyra lett figyelmes, akiről kiderült, hogy a ház jelenlegi tulajdonosa.

Annyira megrázta Tracy Orr elesettsége és a belőle áradó szomorúság, hogy azonnal úgy döntött, segít neki.

Marilyn Mock 30 ezer dolláros (6,1 millió forintos) ajánlata győztesnek bizonyult, ám az ingatlanra nem fia, hanem az eredeti tulajdonos kedvéért licitált, aki azóta vissza is költözhetett az otthonába.

 "Rettenetesen sokat jelent ez nekünk. Számunkra jóval több, mint egy sima ház" - nyilatkozta a meghatott Tracy Orr.

A jótékony idegennel a nő abban állapodott meg, hogy később, ha lesz pénze, visszafizeti neki az összeget.

"Segítségre volt szüksége. Ennyi" - indokolta jótékonykodását Marilyn Mock, aki úgy véli, mindenki hasonlóképp járt volna el a helyében.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: HMarci - 2008 November 03, 08:49:31
Sziasztok Tesókáim!
Megint eltűntem egy időre,mert nem volt erőm idáig jönni.
Az erőmből "csak" arra futotta,hogy az Úrhoz menjek.
Nagy változások történtek az életemben:Apukám meghalt okt.16.-án és a házasságom is elérte a mélypontját;a férjem a temetés/okt.31./után,ahogy azt előre megbeszéltem vele elköltözött. :pityereg:
Szóval röviden,tömören ennyi.
Most itt vagyok a 4gyerekkel és várok az Úr szabadítására! :ima06:
Várom,hogy az Úr ígérete szerint megszabadulva,az ellenség földjéről hazatérjen a férjem.
Az Úr adjon nektek áldásban gazdag napot!
HMarci(Marianna)

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 03, 09:04:48
Imáimmal kísérem életedet! Az ÚR veled van és megerősít!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 03, 09:18:51
Az Úr állítsa helyre az életeben az örömet és boldogságot. Imádkozom, hogy ez mihamarabb megvalósuljon itt a földön is.  :037:

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. (Zsolt. 121,1)


Nincs olyan, mint a Jesurun Istene! Az egeken száguld segítségedre, és
fenségében a felhőkön.:kereszt01:

Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled
az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!

És bátorságban lakozik Izráel, egymaga lesz Jákób forrása a gabona és a
bor földén, és az ő egei harmatot csepegnek.  (5 Móz. 33:26-28)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 03, 11:13:16
Betettem HMarci/Marianna H.sz -ét az ima topicba. Ott akit indít az Úr, imával hordozzuk. Sokat segítünk ezzel neki, mert követni tujda és békességet hoz.

HMarci! Veled vagyunk! Szeretünk téged!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 03, 11:57:51
Idézet
Kigondoltam, hogy meg sem köszönte a dolgaimat az ex, erre oda jön hozzám és megköszöni, életében előszőr.


Drága Magda!

Bizony csodálatos Urunk van,eggyütt örvendek veled.A szeretet meglágyít minden kemény szívet. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 03, 12:08:48
Ircsike írta: A szeretet meglágyít minden kemény szívet.   :afro:

Ámen és ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 03, 13:02:39
Ircsike írta: A szeretet meglágyít minden kemény szívet.   :afro:

Ámen és ámen!

 :081: Kis  :165: :165:  lányok  :2angel: egyet értek veletek, ha erre gondoltok SZERETET, de Ő is csak akkor, ha e a kemény szív is akarja, mert a SZERETET nem erőszakos.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 03, 17:18:30
Drága Mária mi újság a badimarival  :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 03, 17:37:45
Magdám! Bezárt.  :pityereg: Képzeld mire belejöttem összevesztek a bérlők  :102: a főbérlővel és vége.  :035: Imádkozom, hogy valami legyen mert a testemnek hiányzik a mozgás.  :080:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: nagabi - 2008 November 03, 22:13:23
Sziasztok!

Programajánló a hétvégére:

Újra 24 órás dicsőítés Budapesten!
----------------------------------
November második hétvégéjén PÉNTEK estétől SZOMBAT estig,
azaz november 7-8-án, 22.00-22.00-ig.

OTT A HELYED!!!

A dicsőítés helyszíne: Mavex Record - Budapest X. ker. Porcelán u. 3-9.

További info http://www.szeraf.hu/new/hun/aktualis.html.

Üdv rád és házad népére!
Szeráf
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 03, 23:29:21
Mi van Gábor, nem tudsz aludni? Küldjek altatódalt?  :hehe: :137: vagy megéheztél és kilopakodtál a konyhába?  :132: :121:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 04, 05:14:34
   :morning:    Minden Tesónak Áldott Szép Napot Kívánok! :ima06: :026: mindenkit!

 Szeretettel:Moncsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 04, 08:48:47
Szia Moncsi! De korai voltál. Legyen áldott a te napod is! Sok örömökkel teli legyen!  :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 04, 09:19:34
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek.Az Úr jelenléte és gazdag áldása töltsebe testünket,lelkünket,szellemünket. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 04, 09:27:10
Ja, ja. Töltse!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 04, 09:36:35
Kell a túlcsordulás, mert olyan borús és lehangoló az idő.  :155:

Amikor az Úr belép az életedbe a túlcsordult dicsőségével, akkor az életed már többé nem marad ugyanolyan, mert elkezd megváltozni! Ezért képtelen egy kereszény hosszú ideig bűnben élni! A gyümölcsökről ismerhető fel a fa. Abból ismerjük föl, kik kit szolgál! Kinek ki az ura.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 04, 18:13:20
Hálás vagyok Istennek azért, hogy felvettek arra a munkahelyre ahová szerettem volna menni.Köszönöm az imatámogatást neketek! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 04, 18:25:57
Halleluja!  :058: Örülök veled. Dicsőség Istennek érte! Olyan jó, amikor a bizonyságok arról, szólnak, hogy Isten mit végez.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 18:56:37
Na halihó!

Nos, nagyon jó volt ez az ifjúsági konferencia!  :igen: Rengetegen voltunk, jó kis előadások voltak, jó kis koncertekkel(Never Ending, Tűzveszély), ismerős arcokkal, sok nevetéssel és minden jóval, ami csak szem szájnak ingere!  :2smitten:
Akit esetleg érdekel az ott elhangzott lelki táplálék magához vétele  :hehe: , az a www.debreceniifi.hu oldalon letöltheti Lakatos Péter (debreceni szabad keresztény pásztor) és Nehro Bálint előadásainak hanganyagát!  :afro:

 :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 19:03:10
Hálás vagyok Istennek azért, hogy felvettek arra a munkahelyre ahová szerettem volna menni.Köszönöm az imatámogatást neketek! :044:

 :068: De jóóóó neked!  :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 04, 20:18:44
 :2angel: :2angel:

Szia Ramona, köszönöm.
Most hallgatom az "Örök életed van?"

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 20:21:05
Jah, azt nem is mondtam, h a téma a "Célunk a menny" volt! :P

Magda  :066:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 04, 21:01:52
Pétert nagyon bírom, Isten áldotta ajándék. Ha Paks közelében lenne, biztos odajárnék gyülibe.
(Na jó, akkor is odajárnék, ahova Isten hívott  :063:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 November 04, 21:13:14
Szijjasztok!

Most ajanlottak a figyelmembe egy nagyon erdekes cikket, szeretettel tovabbitom nektek is:
http://hvg.hu/Tudomany/20081104_regeszet_cserep_heber_david_salamon.aspx
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 21:14:04
Bizony, nagyon jó fej!  :020: A baptista - szabadkeresztény poénjainál igencsak dőltünk össze vissza!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 04, 21:28:27
Szijjasztok!

Most ajanlottak a figyelmembe egy nagyon erdekes cikket, szeretettel tovabbitom nektek is:
http://hvg.hu/Tudomany/20081104_regeszet_cserep_heber_david_salamon.aspx

Éppen 5 perce olvastuk a feleségemmel.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 04, 21:42:18
jó nekem?

hát....igazából nem értem, miért szeretném nagyon ezt a munkát végezni.  :061:A legtöbb ember még álmában sem menne oda dolgozni, ahova én.  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 21:44:27
jó nekem?

hát....igazából nem értem, miért szeretném nagyon ezt a munkát végezni.  :061:A legtöbb ember még álmában sem menne oda dolgozni, ahova én.  :118:

Jó neked, mert van munkád!  :060:  :063:

Mert mi jót fogsz csinálni?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 04, 21:51:51
börtönör leszek  :2police:

nem a legjobb hivatás dehát ez van...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 04, 21:52:40
akartam kérdezni:Ramona te nem voltál véletlenül hétvégén a debreceni konfin?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 04, 21:56:12
börtönör leszek  :2police:

nem a legjobb hivatás dehát ez van...

Miért hívják börtönőrnek, mikor nem is a börtönt örzi, az nem akar elszaladni, vagy még is?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 21:58:40
Na és miért szeretnél annyira börtönőr lenni? De bizony, hogy voltam!  :igen:

Magda  :2funny: Ez jó volt! :) Lehet, hogy mégiscsak a börtönt őrzik, hogy a rabok ne verjék szét!  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 04, 21:59:55
amugy nem is börtönör hanem hivatalosan körlet felügyelö.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 04, 22:01:05
hahaha nagyon vicces

mert erre érzek elhivatást ennyi...sok oka van de nincs elég hely hogy leirjam :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 04, 22:03:14
ki a legidösebb tagja a forumnak?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 22:04:56
 :gunyos: Szerintem is vicces volt!  :034:
Özön hely van itt! Meg mindenhol!  :071:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 04, 22:06:22
Sziasztok! Ide áttettem a hozzászólásokat, itt jobb helye van.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 22:07:42
 :igen:
Köszike!  :gunyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 04, 22:16:40
jah bocsika Antee.

1.elég nagy ostobának születtem,hiszen ép elméjü ember ilyet nem vállal,erre nemrég jöttem rá

2.nincs sem feleségem,sem barátnöm,kevés ember szeret, ugyhogy ha valamelyik fogvatartott kinyir, nem hiányzok szinte senkinek

3.szeretem a fegyvert

4.a munkához képest nem rossz a fizetés

5.könnyü munka,nem fizikai,nem megeröltetö.Egyedül az idegeket terheli egy idö után,dehát erre a válaszom az egyes pontban rejlik--->1.

nah ezt akartad látni? hirtelen csak ennyi jutott eszembe :afro:

/Bocsika, ostobára javítottam/ Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 22:21:15
 :119:
1. ostobának tartod magad? Vagy azokat akik körlet felügyelőnek mennek? Vannak egy páran azért! Majd mondd el nekik is, hogy látod a dolgokat!  :igen:

2. Kevés ember szeret... te azt meg honnan tudod?  :2funny:

3. Húha... kezdek félni...

4. Igen nagy motiváció :gunyos:

5. Idegbajos ostoba leszel nemsokára  :020:

Hmmm, és ezért szeretted volna nagyon ezt a melót!  :2police:

/Bocsika, egy kis módosítást csináltam. ostobára írtam/Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 04, 22:28:51
dehogy!

szerintem, és Ő szerinte is ezt kell végeznem...sokat imádkoztam azért, hogy  milyen jellegü munkát végezzek.
sok rossz tapasztalatom is volt egyes munkákkal kapcs. amik egyértelmüen nem nekem valok csak kin és szenvedés lett volna azokat csinálnom.


 hiszem hogy isten segiteni fog rajtam,végigkisér utamon,hogy igéje eljusson mindenhova :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 22:31:26
 :104: Látod, ez sokkal jobban hangzik!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 04, 22:32:45
amugy te mindig ilyen kis pimasz,szemtelenkedö szoktál lenni az idegenekkel? :03:

nyugi nem te lennél az elsö akit lelönék,van fontosabb személy is a listámon  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 22:36:15
 :060: pimasz és szemtelenkedő?  :060:
Inkább viccesnek szántam!  :gunyos: Úgy látszik nem jött össze!  :112: :052:
Megadom magam, csak ne lőjj! :zaszlo: (De amúgy én is erős vagyok ám  :2knuppel:)  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 04, 22:39:16
én is csak viccnek szántam :igen:

ok? :afro:

Antee megnéznéd majd nekem hogy ki a legidösebb tagja a forumnak?

Amugy gratulálok a bemeritésedhez!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 04, 22:42:17
Hé, Tesók! Visszább a nem éppen kellemes szavakkal!  :05:

A legidősebb tagot nem tudhatjuk, mert a legtöbben ki sem töltik azt a mezőt a profiljukban, hogy mikor születtek.

*****

Köszönöm a gratulációt! :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 November 04, 22:44:24
Szijjasztok!

Most ajanlottak a figyelmembe egy nagyon erdekes cikket, szeretettel tovabbitom nektek is:
http://hvg.hu/Tudomany/20081104_regeszet_cserep_heber_david_salamon.aspx

Éppen 5 perce olvastuk a feleségemmel.

Nagyon orulok, ezek szerint mas is tovabbkuldte vagy csak raakadtatok? Nekem egy barat mutatta...

/Bocsika, kis módosítást csináltam: Nagyon/ Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 04, 22:48:54
Dicsőség Istennek, ma kötöttem meg az első ügyféllel az üzletet. Menni kell neki takarítani!  :afro:
Holnap meg interjúra megyek!  :063:

Köszönöm mindenkinek, aki imával megemlékezett róla! -és főként azoknak, akik még fognak imádkozni érte (kis manipuláció)-  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 04, 22:51:39
Juhuhuuuuu! Beindul az üzlet!  :048: Nemsokára akkor eléred a célod!  :107: Vagy legalábbis 1 adaggal közelebb vagy hozzá!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 05, 00:36:25
Danikám,szerintem a legjobb helyet választottad munkahelyül arra,hogy Isten szabadítását meg tud beszélni az emberekkel.És hogy nem kell raboknak lenni,s...---nál.Hogy van kiút,"1 "ami az örök élet felé visz!És közölni tudod velük és megértetni,Isten megbocsájt.Most már csak azért kell imádkozni,hogy Isten kenjen fel erre a szolgálatra.De hiszem,hogy ez is meg lesz!!! :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 05, 10:33:28
Köszönjük a beszámolót Ramóna!  :016:
A linket is, majd meghallgatom őket. Nagyon örülök, hogy áldott alkalom volt és jól éreztétek magatokat.  :036:

Tudod Dani, ha az Úr küld valakit valahová, akkor mindent a rendelkezésére bocsát, ami abban a helyzetben szükséges lesz. Megad neked minden bölcsességet, nyugalmat, és olyan beszédet a szádba amivel békességet teremthetsz ott is. :026:
Van is egy nagyon jó linkem egy olyan férfiről aki a börtönben dolgozott, de most nem elérhető sajnos. :04:

Antee! Nagyon örülünk az első megrendelőnek az imák mennek természtesen.  :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 05, 10:41:02
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek végre süt a nap és ilyenkor a kedvünk is jóbb. :hehe:

Nem szúkölködöm,de néha jól jön egy kis plussz. :afro: Reggel arra gomdoltam,milyen jó volna elöbb megkapni a járandóságomat ami tizedike körül szokott jönni.Ki sem mondtam még,de már jött a segítség.Az Úr a mai napra kirendelte nekem.
Legyen minden hála,tisztelet és magasztalás az Ő gondviseléséért.
 :043:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 05, 10:43:10
Ámen!
Szép és áldott napod neked is!   :2smitten:

Napocska???? Hol laksz Afrikában?  :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 05, 10:49:41
Már itt is süt  :159:.

Ircsike! Vígadok veled. Ismerjük ezt a jó érzést, amikor az Úr áldása bekopogtat az ajtón.  :129: :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 05, 10:57:50
Nem csak Afrikában de Pesttől nem messze is  :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 05, 13:53:11
Holnap temetésre kellene mennem és sokat gondolkoztam rajta,hogy menjek v.ne?
A dolgok hátterében egy régi családi viszály van ,és gondoltam elkerülöm a távollétemmel.
Imátkoztam érte és tanácsot is kértem egy tesótól.Bár mint írtam nem szűkölködöm,de az utiköltség stb nem kevés összeg.
Háromszór kellene átszállnom és időben is 5 ó hosszám menne el.
Nemrég felhívtam egy rokonomat nem -e tudnék velük menni,igaz a személyautójuk nem lessz otthon de egy kisebb furgonnal mennek és pont elférek.
A mi gondviselő Édesatyánk igy rendelte ki nekem a rávalót és az útazási lehetőséget.
Kérlek támogassatok imával holnap.
Legyen hála neki. :igen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Pohaarka - 2008 November 05, 19:44:59
Hmm..Én így nem tudok mondani, hogy Jó volt a napom, meghogy Isten csodálatos dolgott tett velem, de annyi szent, hogy amit Rám bíztak a munkahelyemen, azt megcsináltam :))..Én nem vagyok keresztény, de annyit tudok, hogy imádkozni kel, énekelni Neki, de akkor mégmitkel tennem, ha nem vétkeezni????-Az sokkal könnyebb nem??..Naah, ma azt neem tettem, vagyis nem tudom :))...Nem játszok a szavaakkal, mert anak nagyobb a súlya, mint az én kilomnak :)))..Folytatom..Szóval......Tizedet adni??..Kinek??..Azt inkább megtartom, és veszek magamnak Kiflit vacsorárra :)))... Tudom, hogy nem vicc, de fogalmam sincs arról, hogyan tizedelje???!!!..
Olvastam a tizedről való beszámolot, hogy Likat fúrunk a dobozból, mint egykor Jósiás tette, hogy a Templom felépűljön, de annyi templom, Imaház, összejöveeteli építményvan, mint Bogár a réten!!!..Szóval..minek azt??..Hogy Bővüljön az egyház szépsége, és a lelkésznek, vagy papnak, prédikátornak bővűljön a zsebe, és majd kihirdessék a nevedet??..Vagy talán azért, hogy Nagybetükkel legyen felírvaa a Mennyben??..Azthiszem az Úr a szivek vizsgálója, és nem a zseton, buksza nagyosztoskodása..Hiszen ezt olvastam rólatok!!...Vagy nincsen így??..Jaah, és hírdetjük, hogy a szegények megsegítésére??..Hm..Mondjuk célnak megfeelel, csak éppen kielleenőrízze??..Az Úr!!.Hm.. mondjuk neehezen tudom eelhinni, de azt eltudom jobban hinni, hogy a pénz valahová kerül..de Hova??..Nem is ez a fontos, hogy hová kerül, hanem, hogy minek??...Szóval..Jó napom volt, csak gondolkodoba ejtett, amit írtatok..Bocsika, hogy Hozzá szóltam..Lehet "deleete"zni, ha baj avgyok :)))
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 05, 19:50:03
 :igen: :igen: Szia olvasd és mond meg mit gondolsz:

 :2angel:

Idézet

Jézus Krisztus az időtlen múlttól kezdve teljes Isten. Ő; volt az Ige, amely Istennel volt mint Isten magyarázata, s Ő volt az egyszülött Fiú is, Isten kifejezése. SŐt,Ő volt az élet SzerzŐje, és Benne volt Isten örök élete. Az időben, kb. négyezer évvel az ember teremtése után Isten Szent Szellemétől megfogantatott egy erényes szűz méhében, és Istenemberként megszületett, két természettel: isteni és emberi természettel. Jézus Krisztus valódi Isten és igazi ember: egy Istenember. Augusztus, római császár uralkodása idején született a júdeai Betlehemben, ahol jászolba fektették, a nyolcadik napon körülmetélték, nevet adtak neki, és újabb 33 nap múlva bemutatták Istennek. Nem sokkal ezután Egyiptomba menekült, majd újra visszatért Izráel földjére. Ezután a lenézett galileai Názáretben élt, és megvetett "názáreti"-ként nőtt fel. Amikor kb. 30 éves korában bemerítkezett, Isten felkente a Szent Szellemmel. Ezt követően az Ördög megkísértette, de Ő győzedelmeskedett. Emberi élete Isten és az ember elegyedéséből eredő élet volt, olyan élet, amelyik a Háromegy Isten tulajdonságait fejezte ki emberi erényekként, emberi alakban. Mindent tartalmazó személyének négy szempontja: Isten, Ember, Király és Szolga. Szolgálata a következők szerint csoportosítható: (1) az Evangélium hirdetése a bűnösök megmentésére; (2) az emberek tanítása: a sötétségben élők megvilágosítása, hogy az élet világosságában éljenek; (3) csodatételei: nem létező dolgokat hív életre, uralkodik a szeleken és a tengeren, ördögöket űz ki, gyógyítja a betegeket, megtisztítja a leprást, feltámasztja a halottat, bizonyítva, hogy Ő az élet Ura, aki képes az embereket a halálból életre hozni; (4) Isten kifejezése, hogy Isten kifejezést nyerjen az emberek között. Miután három és fél évig szolgált és dolgozott, megfeszítették az Írásokban megjövendölt időpont szerint. Egy mindent tartalmazó halált teljesített be, hét helyzettel: (1) mint Isten Báránya, aki elveszi az emberek bűneit; (2) mint hústestben lévő ember, aki megítéli a bűnt és leszámol a bűn testével; (3) mint utolsó Ádám, a régi teremtés embere, aki keresztre feszítette óemberünket; (4) mint rézkígyó, aki elpusztította az ősi kígyót, a Sátánt és a sátáni világot; (5) mint minden teremtmény Elsőszülötte, aki megszüntette a régi teremtést, és minden dolgot Istenhez békített; (6) mint Békehozó, aki eltörölte a törvény összes, az embereket egymástól elválasztó rendelkezését és (7) mint egy gabonamag, amely a földbe esve és meghalva kibocsátja az isteni életet, hogy a Benne hívők sok maggá váljanak az Ő Teste, a gyülekezet létrehozásához. Halálával örökkévaló megváltást teljesített be. Halála után egyik tanítványa és egy gazdag ember temette el egy új sírba, ahol megpihent



 :2angel:


Idézet
A. Feltámadásának folyamata




Az 1Péter 3,18-ból megtudjuk, mi történt, amikor az Úr Jézus meghalt a kereszten. A vers második fele azt mondja, hogy "megöletett test szerint, de megeleveníttetett szellem szerint". A keresztrefeszítés csak testében ölte meg Krisztust, nem pedig szellemében. Szelleme nem halt meg a kereszten, sőt, aktívabb lett Isten életének az erejével, így ebben a megerősített szellemben szállt alá Tartarusba, a mélységbe, a bukott és bebörtönzött angyalokhoz, hogy hirdesse Istennek a krisztusi megtestesülés és hústest-halál útján elért győzelmét a Sátánnak az isteni terv meghiúsítására irányuló mesterkedése felett (1Pt 3,19). Miközben az Úr Jézus hústestében meghalt a kereszten, Isten életének a megerősítésétől aktív Szellemében fel is támadt. Miközben a római katonák külsőleg végrehajtották Rajta a halálos ítéletet, a Háromegy Isten -- az Atya, Fiú és Szellem -- a feltámasztás munkáját végezte Benne. Ez Krisztus feltámadásának a kezdete. Ezután a feltámadás isteni ereje kiszabadította a lelkét Hádeszből, és lehetővé tette, hogy testileg is elhagyja a sírt; így egész lénye -- szelleme, lelke és teste -- feltámadt (Csel 2,31-32). Feltámadása szellemével kezdődött, majd keresztülhaladva lelkén, a testében fejeződött be.


:2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 05, 20:42:19
üdv!

Ramóna, neked természetes szinü a hajad vagy nem? :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 05, 20:48:53
 :105:
Dani, ez most hogy jutott eszedbe?  :D Amúgy melír van benne!  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 05, 20:51:50
Azt én is akarok!

Nemtom,csak ugy néztem a hajadat és nem tudtam eldönteni hogy most milyen és nagyon idegesitett.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 05, 20:52:29
Újkígyós milyen messze van Sarkadkereszttúrtól?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 05, 20:55:09
Remélem, most már akkor megnyugodtál!  :2funny:
És amúgy miért kérdezted, h voltam e Debrecenbe a konfin?  :119:
Kb. 40 km lehet... Miért? És most ezt is rossz helyre írjuk sztem!  :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 05, 21:00:34
Jó az arcmemóriám.Ezt onnan tudom,hogy csak kicsiben láttalak képen a neten,ugy két hete,és a debreceni konfin egyböl felismertelek a tömegböl. :01:

De mást is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 05, 21:03:47
és ismered a Sarkadkersztúri gyülit?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 05, 21:07:17
Tényleg felismertél? :P És mé nem jöttél oda akkor?  :020:
Hát, nem ismerem azt a gyülit, de a bemerítésen voltak itt egy páran és közülük fog bemerítkezni 3, és arra meghívták az Újkígyósi fiatalokat énekelni! :D Nos, miért is kérdezed? :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 05, 21:10:36
Van egy lány,egy bizonyos Szebellédi Tünde nevezetü,akit már évek óta keresek,pontosabban 6 éve,de nem találom sehol,és nagyon szomorú vagyok emiatt  :(

hogy miért nem mentem oda hozzád? mert néztél volna egyet hogy ki a fene vagyok ,és lehet hogy elküldtél volna a...
amugyis félek egy kicsit a lányoktol,és ez komoly! :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 05, 21:16:22
Hmmm...majd utánakérdezek vkinél! :) Hátha megtalálom neked!  :hehe:
Hát mondtad volna, h alfaomegafórumos vagy!  :020: Amúgy tényleg nagyon harapósnak nézek ki, megértelek, h féltél!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 November 05, 21:20:49
hát egy kicsit tényleg ugy nézel ki... :igen:

köszi hogy utánanézel a lánynak,nem akarok én töle semmit azt sem tudom hogy kicsoda igazábol.Annak idején egyszer leveleztem vele és kész.Azóta meg semmi,csak a kiváncsiság gyötör.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 05, 21:28:18
 :060: :060: :060: :060: :060: Úgy nézek ki?  :060: :060: :060: :060: :060: :060:
Jól van, majd értesítelek a fejleményekről, nehogy a végén megöregedj!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 05, 21:48:58
Mária! Új kép?  :042:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 05, 22:12:12
Ide áttettem a hozzászólásokat a "Hogyan találom meg a jövendőbelimet" topicból.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 05, 22:19:53
Hmm..Én így nem tudok mondani, hogy Jó volt a napom, meghogy Isten csodálatos dolgott tett velem, de annyi szent, hogy amit Rám bíztak a munkahelyemen, azt megcsináltam :))..Én nem vagyok keresztény, de annyit tudok, hogy imádkozni kel, énekelni Neki, de akkor mégmitkel tennem, ha nem vétkeezni????-Az sokkal könnyebb nem??..Naah, ma azt neem tettem, vagyis nem tudom :))...Nem játszok a szavaakkal, mert anak nagyobb a súlya, mint az én kilomnak :)))..Folytatom..Szóval......Tizedet adni??..Kinek??..Azt inkább megtartom, és veszek magamnak Kiflit vacsorárra :)))... Tudom, hogy nem vicc, de fogalmam sincs arról, hogyan tizedelje???!!!..
Olvastam a tizedről való beszámolot, hogy Likat fúrunk a dobozból, mint egykor Jósiás tette, hogy a Templom felépűljön, de annyi templom, Imaház, összejöveeteli építményvan, mint Bogár a réten!!!..Szóval..minek azt??..Hogy Bővüljön az egyház szépsége, és a lelkésznek, vagy papnak, prédikátornak bővűljön a zsebe, és majd kihirdessék a nevedet??..Vagy talán azért, hogy Nagybetükkel legyen felírvaa a Mennyben??..Azthiszem az Úr a szivek vizsgálója, és nem a zseton, buksza nagyosztoskodása..Hiszen ezt olvastam rólatok!!...Vagy nincsen így??..Jaah, és hírdetjük, hogy a szegények megsegítésére??..Hm..Mondjuk célnak megfeelel, csak éppen kielleenőrízze??..Az Úr!!.Hm.. mondjuk neehezen tudom eelhinni, de azt eltudom jobban hinni, hogy a pénz valahová kerül..de Hova??..Nem is ez a fontos, hogy hová kerül, hanem, hogy minek??...Szóval..Jó napom volt, csak gondolkodoba ejtett, amit írtatok..Bocsika, hogy Hozzá szóltam..Lehet "deleete"zni, ha baj avgyok :)))

Kedves Pohaarka! :05:

Örülök, hogy itt vagy közöttünk.
A tized fizetés lényege a fizetőben mutatkozik meg. Ugyanis az emberek természetére vonatkozik az önzőség. A tized fizetése vagy adakozás,
az adakozó szívét képes megváltoztatni. Valamint Isten a tizedfizetést és az adakozást felhasználja munkájára. Ez így tetszik az Úrnak.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 05, 22:38:08
Mária! Új kép?  :042:

Egy kissé megújítottam magam. Utánoztam másokat. Mindig az új arcomat mutatom.  :hehe: Meg vigyázok, nehogy megunjatok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 05, 22:41:23
 :078: Ez akkor most azt dicséri, akit utánoztál?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 05, 22:44:00
:078: Ez akkor most azt dicséri, akit utánoztál?  :2funny:

Ahha, nehogy lemaradjak.  :064: Látom jó a "légyragasztó".  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 05, 22:47:55
Épp akartam vmelyik nap írni, h ragadok, de gondoltam már biztos elfelejtetted!  :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Béla - 2008 November 06, 00:11:16
látom már olyan késő van, hogy senki sincs itt  :04: talán nekem is el kellene tennem magam alukálni :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 06, 00:18:20
Azért még vannak éjjeli őrök.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Béla - 2008 November 06, 00:22:04
vagy baglyok inkább
bár őrök is biztosan
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2008 November 06, 00:27:11
Na igen!  :igen:  :111: :132: :064:

 :hehe:

Isten hozott kedves Béla Testvér!!!   :D  :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 06, 08:42:41
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek. :044:

Magda örülök,hogy  korareggel már ilyen jó a kedved,  :058: biztosan az Úr éneke volt veled az éjjel  :2smitten:  és ezzel a tőlle kapott vidámsággal ébredtél.  :afro:

Ma is legyen minden hála,tisztelet,dícsőség és magasztalás az Úré.    :morning:    :028:Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 06, 09:14:34
Áldott szép napot mindenkinek!   :026: :morning: :027:

Ezt már szeretem lányok, ha ilyen vidáman ébredtek!   :074: :152:

Küldök finom reggelit  :121: zenével  :137: sütit    :041: ha szép idő lesz élvezzétek a napot  :159:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 06, 10:34:15
Évus! Küldd azt a finom reggelit, mivel éhes vagyok.  :pirul:
Most úgy megennék egy fokhagymás, sajtos-tejfölös lángost.  :005:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 06, 11:01:39
Hát közelebb kéne laknod szerintem!  :igen:

Bár nálunk mostanában a gyerekek ezt tócsnival kérik, de csak azért mert azt sokkal több idő megcsinálni.   :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 06, 11:33:55
Tócsni? Há' az mög mi? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 06, 11:40:34
Azt is írhattam volna hogy lepcsányka. Már érted?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 06, 11:43:35
Na ne csináld...  :2tickedoff: :2knuppel:

Nem a slinyka egyik fajtájához tartozik? Másnéven flocskánycska.  :2crazy:  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 06, 11:47:23
 Nálunk a tócsni=berét.

 Reszelt nyers krumpli,liszt,tojás ,fokhagyma reszelve,bors,kicsi tejföl,hogy ne feketedjen meg a krumpli.
 Nagyon finom!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tomcsi - 2008 November 06, 11:49:25
Antee! Az ángélusok nem ismerik a lángost, vagy csak a hazai után vágysz ennyire? :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tomcsi - 2008 November 06, 11:58:00
Nálunk a tócsni=berét.

 Reszelt nyers krumpli,liszt,tojás ,fokhagyma reszelve,bors,kicsi tejföl,hogy ne feketedjen meg a krumpli.
 Nagyon finom!!
Próbáltad már ezt tepsiben, lapban megsütni? Szuper!! :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 06, 12:04:04
Már csak azért,hogy borzoljam a kedélyeket,a fiam,kitalálta sajt is kell bele,hát aztán ezen mindenki itthon felháborodott.De ő olyat akart sütni,a bátyuskája csinált ilyet amikor ott volt.Aminek az lett az eredménye,alig maradt neki. :005: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tomcsi - 2008 November 06, 12:12:04
Már csak azért,hogy borzoljam a kedélyeket,a fiam,kitalálta sajt is kell bele,hát aztán ezen mindenki itthon felháborodott.De ő olyat akart sütni,a bátyuskája csinált ilyet amikor ott volt.Aminek az lett az eredménye,alig maradt neki. :005: :081:
A sajtot belekeverni vagy csak rászórni a tetejére? :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 06, 12:18:01
Nyers-reszelt krumpliba belekeverni és olajba kisütni a többi ugyan úgy,csak kicsit hígabban.Mintha vékony kis pogácsa lenne,és amikor kisül ropogós,de kihűlve és betakarva :2smitten:,visszapuhul.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2008 November 06, 12:31:47
Lángos + Tócsni...Ohhhhohhohhoo.... :086: :086: :086: Yes please!!!!!!!!!!!!! :129:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 06, 12:50:22
Anti! Ha a takarító vállalkozásodat bővíteni akarod, egy ilyen lángos- tócsni sütőbe fogj bele.  :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 06, 12:53:55
Magdám! Mit álmodtál, hogy ilyen korán reggel, amikor még a kakasok is alszanak, te már boldog vagy?  :hehe: :081:

Tocsni ügyben van még javaslatom, mert én tejszínt is szoktam beletenni. Na ha ettetek finom és laza tocsnit = Sztrapacska baranyában, akkor próbáljátok ki. A sajt is fellazítja és nem lesz kemény és száraz.  :086:

Van még egy étel aminek ennyi neve van?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 06, 12:58:08
Nem, a sztrapacska az egészen más   :020:  azt vízben kell főzni errefelé.  :zaszlo:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 06, 15:52:31
A nagymamámék Zemplén megyéből származnak,gyerekkoromban nemzeti eledel volt az ilyesmi,a sztrapacskát,kifőzve és juhtúróval ettük.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 06, 16:23:12
Mi újság? Közel 2 órán át nem volt  netem  :097: Amikor én nagyon netfüggő vagyok :099: Hogy merészelt elmenni?  :102: Na ne ilyedjetek meg  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 06, 16:24:16
Elment? Elmentél megkeresni? MIt ígértél, hogy visszajött?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 06, 16:26:30
Ez komoly: Mérgemben megnéztem egy DVD-t és amikor kikapcsoltam, visszajött.  :035: Na még ilyent. :076:  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 06, 16:27:03
Az ember nem jön egy napig és annyi olvasnivaló halmozódik fel...
Minden tiszteletem a moderátoroknak.  :taps:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 06, 16:27:45
Ez komoly: Mérgemben megnéztem egy DVD-t és amikor kikapcsoltam, visszajött.  :035: Na még ilyent. :076:  :2funny:

Azt mondta az Úr, hogy inkább a fórum, mint a TV...  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 06, 16:28:10
 :fetreng: Hányan is vagyok?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 06, 16:28:52
Te, meg az Antee, meg te. :gunyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 06, 16:29:48
Anti-admin  :hehe:, vagy antialkoholista, nekem mindegy  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 06, 16:30:37
Szóval mégse admin, hát azért moderátor  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 06, 16:32:00
Ma feltelepítettem egy 512 Mb-os pendrive-re egy operációrendszert, jól megy.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 06, 16:49:46
Esetleg Antee-biotikum vagy Antee-lop.
Vagy Antee-bakteriális esetleg Antee-test.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 06, 16:52:55
De lehetne akár: Antee-patikus, Antee-demokratikus, Antee-humánus... na jó, inkább befejezem!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 06, 16:54:47
Antee-szociális is akár.  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 06, 16:55:25
Ma feltelepítettem egy 512 Mb-os pendrive-re egy operációrendszert, jól megy.

Linux, vagy Windows 98?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 06, 16:56:18
Antik Anti  :hehe: na én is abhagy
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 06, 16:57:49
Drága Csillag nem álmodtam semmit, ill. nem emlékszem, hogy álmodtam volna
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 06, 16:58:50
Mária nem szeretem ezt a képed  :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 06, 17:22:42
Hogy lehet ide beszúrni képet?  :08: Tudom, béna vagyok!  :063: De még nem jöttem rá! És úgy beszúrnék néha!  :076:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 06, 17:34:25
Profil fönt a kék mezőben fehér betűvel és azon belül Fórum profil info ás ott van a képed mellett tallózás majd amikor beteted a képet és feltöltötte, akkor a profil módosítás alul a szürke mezőben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 06, 17:34:54
Mária nem szeretem ezt a képed  :(

 :hehe: ...és ezt?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 06, 17:38:02
Hogy lehet ide beszúrni képet?  :08: Tudom, béna vagyok!  :063: De még nem jöttem rá! És úgy beszúrnék néha!  :076:

Esetleg arra gondoltál, hogy a hozzászólásaid alá?
Mert ha igen, akkor azt úgy kell, hogy:

A hozzászólás megírása mező alatt látsz egy plusz jelet, ami mellé ez van írva: További opciók...

Kattints rá és megnyílik egy új lehetőség, ahol tudsz csatolni file-okat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 06, 17:39:20
Igen, köszönöm, erre gondoltam!  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 06, 17:43:57
Én keresek képeket mert Magdámnak nem jövök be  :hehe: és azt hittem Ramóna is olyant akar feltenni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 06, 17:46:01
Kedves Mária!

Te minden irányból nagyszerűen nézel ki! Nem is csoda hogy volt olyan, aki a nővéremnek nézett!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 06, 17:46:41
 :2funny: Nekem nem mondta Magda, h nem jövök be neki! (Mondjuk ez nem jelenti az ellenkezőjét... ez is igaz...)  :2funny:
Úgyhogy én nem kerestem képet!  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 06, 17:54:12
Én keresek képeket mert Magdámnak nem jövök be  :hehe: és azt hittem Ramóna is olyant akar feltenni.

Ez már egy kicsit vidámabb, de az új frizurás, nagyon szomorú szemű volt.  :2angel:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 06, 17:55:20
Kedves Mária!

Te minden irányból nagyszerűen nézel ki! Nem is csoda hogy volt olyan, aki a nővéremnek nézett!  :2smitten:

Hogy szeretem én ezt az Antit?!  :040: A férjem is ezt mondja, de ő merne mást mondani.  :114: Nem is egy volt aki a nővérednek nézett és ez megtiszteltetés volt nekem. A másik, meg jól esett, mert nem néznek örögnek.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tomcsi - 2008 November 06, 18:05:34
Hogy lehet ide beszúrni képet?  :08: Tudom, béna vagyok!  :063: De még nem jöttem rá! És úgy beszúrnék néha!  :076:

Esetleg arra gondoltál, hogy a hozzászólásaid alá?
Mert ha igen, akkor azt úgy kell, hogy:

A hozzászólás megírása mező alatt látsz egy plusz jelet, ami mellé ez van írva: További opciók...

Kattints rá és megnyílik egy új lehetőség, ahol tudsz csatolni file-okat.


Na ezzel már én is küzdöttem csak nem mertem megkérdezni! Most kipróbálom!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tomcsi - 2008 November 06, 18:11:24
Na ez azért már sok a jóból. Bocsika mindenkitől!! :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 06, 18:20:05
 :158:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tomcsi - 2008 November 06, 18:55:49
Na valami igazán széppel kárpótollak benneteket ezért a sokkért!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 06, 19:14:21
 :089: Köszönjük!  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 06, 22:44:35
Nahát, itt még chat is van!  :063: Csak senki sincs rajta!  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 07, 05:49:56

:morning: :029: :028:

:rozsa2: :036: :043:

:037: :079:

 :081:

Drága Mária köszi a cserét
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 07, 08:05:17
Nekem is jobban tetszik ez a kép,   :06:  az előző olyan szomorú volt...  :118:




Sziasztok!

Az Úr áldásaival teljes szép napot mindenkinek  :morning:  :028:  :135:





Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 07, 08:08:33
Neked is Ircsike és mindne más tesónak is!  :morning:

És ma csak egyig kell dolgoznom.... :071: :159:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 07, 08:09:19
Jó reggelt és az Úrtól megáldott napot kívánok mindenkinek!       :043:         -már ezt szeretném csinálni,de...

 :081: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 07, 09:14:47
Ma feltelepítettem egy 512 Mb-os pendrive-re egy operációrendszert, jól megy.

Linux, vagy Windows 98?  :hehe:

Damn Small Linux
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 07, 09:20:51
Nahát, itt még chat is van!  :063: Csak senki sincs rajta!  :020:
A fórumtali előtt nagyon sokat voltunk fennt, de most nem volt rá időm. Ha valaki van fennt tartósan, akkor könnyebben jönnek fel a többiek. Megígérem, hogy nemsokára többet leszek fennt és ezt veheted fenyegetésnek... :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 09:47:53
Nahát, itt még chat is van!  :063: Csak senki sincs rajta!  :020:
A fórumtali előtt nagyon sokat voltunk fennt, de most nem volt rá időm. Ha valaki van fennt tartósan, akkor könnyebben jönnek fel a többiek. Megígérem, hogy nemsokára többet leszek fennt és ezt veheted fenyegetésnek... :2funny:

Húha, most nagyon megijedtem ám!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 07, 11:02:47
Szia Anti  :2angel:
mikor vizsgázol?

 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 07, 11:07:45
12.-én fél2 kor az itteni idő szerint. Remélem sikerül.  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 07, 11:17:49
Mi az, hogy csak reméled?  :119: Higgy!!! Imatéma vagy ismételten.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 07, 11:29:58
 :D Menni fog! Köszönöm ha imádkoztok értem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 07, 11:36:36
Mérget vehetsz rá!  :hehe: Persze hogy imádkozunk! Fel is írom az időpontot.   :06:

Ez a szöveg azért jutott eszembe, mert valamelyik nap olvastam Alan Vincent egyik tanítását, amiben erről a részről volt szó:
Márk. 15,2
És megkérdé őt Pilátus: Te vagy-é a zsidók királya? Ő pedig felelvén, monda néki: Te mondod.

Mire ő elmondta, hogy ez egy teljesen rossz fordítás, az eredeti szöveg ezt jelenti: Mérget vehetsz rá !!!
Azért így kicsit másképp fest az egész nem? Tudod Pilátus mérget vehetsz rá, hogy én vagyok az!

Annyira tetszik!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 11:38:17
 :happy02: Milyen jó ez már!!!!   :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 07, 11:40:03
:D Menni fog! Köszönöm ha imádkoztok értem.

Hogy történik a vizsga?

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 07, 11:47:46
50 kérdés lesz, amiből legalább 43 kérdésre kell helyesen megfelelni ahhoz, hogy átmehessek. Számítógépen kell csinálni a tesztet.
Tehát felteszik a kérdést és van, amikor 6 válasz közül kell kiválasztani. Nem félnék annyira tőle, csak nehéz kicsit angolul...
Majd ezután lesz egy olyan teszt is, hogy szimulálják a forgalmat és ha valami veszélyt érzékelek az utakon, meg kell nyomnom az egér gombját.
Amilyen hamar érzékelem, akkora pontszámot kapok. A max 5 pont és a minimum 0.   :D
14 ilyen szimuláció lesz, ahol az egyikben két veszély lesz, a másik 13-ban pedig csak egy. Összesen 75 pontot lehet elérni, amiből legalább 45 pontot kell gyüjtenem. Csak akkor megyek át az elméleten, ha mind a kettő egyszerre sikerül.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 07, 11:50:59
Nehogy összekeverd a jobbkéz szabály, mert az angoloknál bal oldalt van vezetés.  :hehe: Jó tudom, ott nincs jobbkézszabály.  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 07, 11:54:38
Kétbalkezesek!  :hehe:

Vannak fura dolgok. Ha az útkereszteződésben a forgalmi lámpák üzemen kívül vannak, akkor kinek van elsőbbsége?
Értelemszerűen a bal-kéz szabályra szavaznék. De meglepően az a helyes megfejtés, hogy:
Senkinek, ezért extrémen vigyázni kell!

 :045: :045: :045:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 07, 12:07:45
50 kérdés lesz, amiből legalább 43 kérdésre kell helyesen megfelelni ahhoz, hogy átmehessek. Számítógépen kell csinálni a tesztet.
Tehát felteszik a kérdést és van, amikor 6 válasz közül kell kiválasztani. Nem félnék annyira tőle, csak nehéz kicsit angolul...
Majd ezután lesz egy olyan teszt is, hogy szimulálják a forgalmat és ha valami veszélyt érzékelek az utakon, meg kell nyomnom az egér gombját.
Amilyen hamar érzékelem, akkora pontszámot kapok. A max 5 pont és a minimum 0.   :D
14 ilyen szimuláció lesz, ahol az egyikben két veszély lesz, a másik 13-ban pedig csak egy. Összesen 75 pontot lehet elérni, amiből legalább 45 pontot kell gyüjtenem. Csak akkor megyek át az elméleten, ha mind a kettő egyszerre sikerül.


Megtérésem után nem vizsgáztam, de szorult helyzetben voltam akkor mindég azt mondtam a szívemben, most segíts Uram és bátran neki vágtam, nem lacapacáztam,kivétel nélül mindég segített, sőt most is segít, ha olyan helyzetbe kerülök.

Ő PEDIG NEM SZEMÉLYVÁLOGATÓ

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 07, 12:09:29
Kétbalkezesek!  :hehe:

Vannak fura dolgok. Ha az útkereszteződésben a forgalmi lámpák üzemen kívül vannak, akkor kinek van elsőbbsége?
Értelemszerűen a bal-kéz szabályra szavaznék. De meglepően az a helyes megfejtés, hogy:
Senkinek, ezért extrémen vigyázni kell!

 :045: :045: :045:

Itt is ezt kellene tanítani  :044:

Összesen hány kérdés van amiből jön az a bizonyos vizsga kérdés?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 12:12:11
Fú Antee! Akkor egyszerűbb lett volna, ha itthon csinálod meg és aztán meg megcsináltatod EU-sra!  :063: Vagy már itthon is ilyen? :O
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 07, 12:17:12
Az otthoni jogosítvány is jó ide, de nem tudom otthon megcsináltatni. Túl sok idő lenne és nagy pénzkiesés ezzel párhuzamosan.
Nem tudom pontosan, hogy hány kérdés van. Ha jól tudom, akkor 3000 körül lehet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 12:18:40
Csak úgy felvetettem na!  :gunyos:
Amúgy a forgalom :D Moncsi volt nálam! Ennyi!  :088: De nem adom fel!  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 07, 12:20:22
Jön a hétvége. Hét elején többen lesznek majd meglátod. Fokozódik majd a chat-en a forgalom. Aztán majd jajj lesz neked!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 12:29:16
Na arra kíváncsi leszek!  :158:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 07, 22:30:17
Na drágáim! Mária mentes lesz a hétvégétek. Holnap Bp szolgálok, vasárnap meg Pécsett.  :071: De azért benézek ha megjöttem. :099: Ne örüljetek előre.  :036:

Legyen Istennel megáldott hétvégétek! Szeretlek benneteket! Néhányótókkal meg gyakorlom még.  :hehe: Á ez utóbbi csak humor volt.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 07, 22:40:31
Jó 7végét neked Mária! Bár innen látom, hogy csakis jó lehet! Bár kinek a poénjain fogok nevetgélni? hmmm.... :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 08, 05:31:42
FIGYELEM-nemrégen kaptam!


FONTOS!!!

Ha egy olyan E-mailt kapsz azzal a címmel, hogy az - 'Élet szép'. pps -

semmiképp se nyisd ki...!!!

Ez egy Új vírus, ami szombat óta van jelen. Ha kinyitod, mindent
elvesztesz a PC-dről és a küldő személynek hozzáférése lesz a nevedhez,

E-mailedhez, jelszavaidhoz.

Küld tovább ezt az üzenetet minden ismerősödnek!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 08, 05:44:10
Máriám,jó szolgálatot kívánok neked.Az Úr dicsősége és kegyelme legyen veletek,és Jézus Vére adjon oltalmat az Úr angyalai vigyázzanak rátok.Amúgy meg jó reggelt és áldott napot kívánok mindenkinek.

 :017: :016: :019: :135: :morning:
                                                                     Remélem,mindenről beszámolsz!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 08, 09:26:08
Sziasztok!

Áldott hétvégét mindenkinek!

Mária az úr áldása legyen szolgálatodon.


Szia Erdei tesó jó,hogy már te is látható vagy.


 :028: :026: :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 08, 09:38:00
Sziasztok!

Hildának javítás alatt van a gépe   :097:  és ahogy elkészül újra itt lesz közöttünk.   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 November 08, 10:11:51
 :2smitten: sziasztok Tesóim!

Nagyon elfoglalt  voltam az elmúlt  hetekben.  sok  munka  volt  az  otthonom  "újjjjjjá építésében........

hála  az ÚRnak,,, minden  csodaszép  lett.... :2smitten: nagyon  boldog  vagyok...

áldott  derűs  hétvégét  mindenkinek :027: :037: :064:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 08, 10:12:00
Máriának áldott szolgálatot kívánunk!  :2smitten:  :026: :027:

Mindenkinek nagyon szép és hasznos napot.  :028:

 Drága Irene !

Együtt örülök veled  :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 08, 14:23:26
 :028:

Most megyek a Ferihegyre a fiam elé 15 órát repült

Mindenkinek

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 08, 15:29:20
&feature=related - nézzétek a klippet is!!!!  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 08, 15:48:05
Mindenkinek köszike, jól esett az áldásotok.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 November 08, 17:56:16
Sziasztok !

  Nem tűntem el, ha valakinek hiányoztam volna  :hehe:, csak kihasználtuk a jó időt s leruccantuk a kislányunkkal vidékre.  :020:

  A múlt pénteken volt itt a városban a Biblia busz Németországból, s képzeljétek az anyósom nem szólt semmit az ellen, hogy én oda akarok menni reggel 9-re sőt, mikor azt mondtam, hogy Bibliát fognak osztogatni, akkor azt mondta, hogy ő is jön  :D. Nagyon szép órákat töltöttünk ott s a Biblia mellett még számos gyerekeknek szóló könyvet is lehetett kapni, aminek külön örültem s alkalmunk volt megtekinteni sokféle nyelven íródott Bibliát köztük egy Braille irásos Szentírást is.

Mindenkinek kellemes 7végét kívánok !

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 08, 18:21:53
Szia Kinga! De rágen láttalak, éppen ma jutottál az eszembe.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 08, 18:55:22
Egy ki sbakiparádé
&NR=1

Ez agyrém de ilyen is van
&NR=1

Kutyus meglepi
&NR=1

cica meglepi
&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 08, 21:06:35
Sziasztok testvérkéim!
A "doktor bácsi meggyógyította" a számítógépemet, így újra vagyok!
Nagyon hiányoztatok!
Köszi az érdeklődést!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 08, 21:52:37
 :2funny:  :fetreng:

http://gumicsizma.hu/view_video?view=YTozOntzOjU6ImNhdGVnIjtzOjI6IjQxIjtzOjg6Im1lZGlhX2lkIjtzOjU6IjMxNzY5IjtzOjQ6Im9wZW4iO3M6MToiNCI7fQ==
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 08, 22:07:43
 :fetreng:

http://gumicsizma.hu/view_video?view=YTozOntzOjU6ImNhdGVnIjtzOjI6IjQxIjtzOjg6Im1lZGlhX2lkIjtzOjU6IjI2NzY1IjtzOjQ6Im9wZW4iO3M6MToiNCI7fQ==
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 08, 22:12:34
&feature=related - nézzétek a klippet is!!!!  :063:

Köszi Ramóna, az egyik kedvenc énekem, és klippem. Ha valaki tud belőle egy olyan fordítást, ami igazán kifejezi az ének gazdag mondanivalóját, és megosztaná velem, nagoyn örülnék neki. :) Puszi nektek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 08, 22:23:58
Egy ki sbakiparádé
&NR=1

Ez agyrém de ilyen is van
&NR=1

Kutyus meglepi
&NR=1

cica meglepi
&feature=related

Nagyon jóóó... A deszkás kutyus nem semmi. Meg a nagy németjuhász, ahogy megnyalja a pici cicát. A nyelve nagyobb a macskánál :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 08, 22:36:09
&NR=1
&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 08, 22:37:43
:2funny:  :fetreng:

http://gumicsizma.hu/view_video?view=YTozOntzOjU6ImNhdGVnIjtzOjI6IjQxIjtzOjg6Im1lZGlhX2lkIjtzOjU6IjMxNzY5IjtzOjQ6Im9wZW4iO3M6MToiNCI7fQ==

 :fereng2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 08, 23:18:19
&feature=related - nézzétek a klippet is!!!!  :063:

Köszi Ramóna, az egyik kedvenc énekem, és klippem. Ha valaki tud belőle egy olyan fordítást, ami igazán kifejezi az ének gazdag mondanivalóját, és megosztaná velem, nagoyn örülnék neki. :) Puszi nektek.

 :037: Majd utánanézek! Engem is érdekelne!  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 09, 06:34:46
Áldott vasárnapot mindemkinek! :028: :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 09, 07:52:07

 Jó reggel!Áldott napot kívánok! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 09, 08:16:57
:2funny:  :fetreng:

http://gumicsizma.hu/view_video?view=YTozOntzOjU6ImNhdGVnIjtzOjI6IjQxIjtzOjg6Im1lZGlhX2lkIjtzOjU6IjMxNzY5IjtzOjQ6Im9wZW4iO3M6MToiNCI7fQ==

 :fereng2:

Mi van szakács, talán te is így főzől? Van valaki a fazekadba?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 09, 10:45:52
Gondolatban a vásárlóékat tenném bele, na meg a főnökét. :2knuppel: :2funny:
(Vicc volt!)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 09, 16:39:01
&feature=related - nézzétek a klippet is!!!!  :063:

Köszi Ramóna, az egyik kedvenc énekem, és klippem. Ha valaki tud belőle egy olyan fordítást, ami igazán kifejezi az ének gazdag mondanivalóját, és megosztaná velem, nagoyn örülnék neki. :) Puszi nektek.

Kedves remenylanya!

A keresztény énekek - nél megtalálod a fordítást!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 09, 22:05:10
A gyógyulásokkal kapcsolatos hozzászólásokat áthelyeztem a "Mi újság?" topicba:
http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,63.msg22183.html#msg22183

Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 10, 00:16:09
&feature=related - nézzétek a klippet is!!!!  :063:

Köszi Ramóna, az egyik kedvenc énekem, és klippem. Ha valaki tud belőle egy olyan fordítást, ami igazán kifejezi az ének gazdag mondanivalóját, és megosztaná velem, nagoyn örülnék neki. :) Puszi nektek.

Kedves remenylanya!

A keresztény énekek - nél megtalálod a fordítást!  :2smitten:


Köszi... Akkor nem vesződöm vele... :) Úgyis alig tudok angolul.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 10, 05:12:27
 :morning: :028: :026: mindenkit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 10, 08:15:37
Neked is Móncsi! Szintén áldott szabadságban, örömökben áldott napotok legyen az Úrral!

Azt álmodtam, hogy kém voltam. 547 es számmal lévőket figyelmeztettem, hogy vigyázzanak, mert rendőri ellenőrzés volt.  :hehe: Egy doboz süteménnyel a kezemben rohangáltam - ez volt az álca - és felhívtam a figyelmüket. Hatalmas tömeg volt és elvegyültem. Az jutott eszembe, - én pihent elmémbe- batamari-matahari  :2funny:

Egyébként tényleg kémnő vagyok. Kikémlelem ki nem hívő és elvezetem a megfelelő helyre, Jézushoz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 10, 09:37:56
 :2funny:
Ez nagyon jó, akkor én is kém vagyok ,tegnap én is süteménnyel rohangáltam ( mondjuk nem álmomban) a buszra, hogy le ne késsem.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 10, 11:30:18
Neked is Móncsi! Szintén áldott szabadságban, örömökben áldott napotok legyen az Úrral!

Azt álmodtam, hogy kém voltam. 547 es számmal lévőket figyelmeztettem, hogy vigyázzanak, mert rendőri ellenőrzés volt.  :hehe: Egy doboz süteménnyel a kezemben rohangáltam - ez volt az álca - és felhívtam a figyelmüket. Hatalmas tömeg volt és elvegyültem. Az jutott eszembe, - én pihent elmémbe- batamari-matahari  :2funny:

Egyébként tényleg kémnő vagyok. Kikémlelem ki nem hívő és elvezetem a megfelelő helyre, Jézushoz.

Én meg azt álmodtam most, hogy letettem a kreszt és hogy ne keljen sokat fizetni a gyakorlati oktatónak: Vettem egy Ferrarit, hogy azon gyakoroljak előtte.  :2funny: Vannak fura álmok. De jó volt vezetni, már elmondhatom magamról, hogy vezettem Ferrarit!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 10, 11:32:51
Húúú, én is mehetek vele egy kört?
Csak azt ne mond: "Na majd álmodban!"  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 10, 11:32:57
Milyen színű volt Antikám és ki ült melletted?  :2funny: Vagy arra nem is figyeltél örömödben?  :hehe: Látod, tényleg semmi nem lehetetlen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 10, 11:36:38
Gábor, kölcsön adom. Álmodhatnánk egyszer együtt, és elmehetnénk egy körre!
Mária! Piros színű volt és egyedül ültem benne. Vagy lehet ültek mellettem, csak oldalra kellett volna néznem.  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 10, 11:38:57
Antikám, akkor Gáborral fogjátok együtt énekelni: Álmodj király lány, a mesében oly szép volt.... :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 10, 11:43:17
Húúú, én is mehetek vele egy kört?
Csak azt ne mond: "Na majd álmodban!"  :2funny:

Csípj, meg, hogy nem álmodom e?
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 10, 11:43:45
Na azért is veszek egy Ferrárit...  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 10, 11:45:30
Álmodban Gábor?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 10, 11:46:56
ha álmomban is, de veszek.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 November 10, 11:58:23
Antee, te ültél a Ferrariban ? Én úgy láttam, amikor a párpm egyszer javított egy ilyen járgaány, hogy abba inkább feküdni kell   :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 10, 12:01:28
Mégse veszek, nem vagyok oda a sportkocsikért. Én inkább a nagy, kényelmes kocsikat csipem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 10, 12:06:50
Antee, te ültél a Ferrariban ? Én úgy láttam, amikor a párpm egyszer javított egy ilyen járgaány, hogy abba inkább feküdni kell   :2funny:

Szia Kingooo,kösz, hogy itt vagy, már reklamáltalak az Úrnál.  :2angel:


Én olyan szeretnék, amiben aludni is lehet, meg nagyon kis fogyasztású, és járhatom vele a világot, bepakolom a szükséges dolgokat "egy a szükséges ", aztán irány surány, ahogy a régiek mondják, de benne lehet aludni is.

Ugye nincs nagy igényem  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 10, 12:21:39
Fú, egyszer ültem egy Lamborghiniben... elég is volt... talán ezért nem lesz jogsim a közeljövőben!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 10, 12:24:00
Ha jó kocsiba ültél és az maradt meg benned, hogy többet nem akarsz menni vele, akkor nagyon rossz lehetett a soför...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 November 10, 12:24:54
Kedves Magda !

Az Úr áldjon meg téged, mert ha reklamáltál   :020:, akor azért van jókedvem, vagyis megint nem érdekel semmi , olyan értelemben, hogy mindennek s mindenkinek tudok örülni :).   :033:    :130:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 November 10, 12:25:54
Lehet nem is Lamborghini volt, hanem hófehér jaguár by United   :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 10, 12:27:35
Ha jó kocsiba ültél és az maradt meg benned, hogy többet nem akarsz menni vele, akkor nagyon rossz lehetett a soför...

Várjál! Lehet Ramóna volt a sofőr!  :045: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 10, 12:29:41
Ha jó kocsiba ültél és az maradt meg benned, hogy többet nem akarsz menni vele, akkor nagyon rossz lehetett a soför...

Várjál! Lehet Ramóna volt a sofőr!  :045: :2funny:

Hehe, nem én voltam a sofőr, az kellett volna még! :hehe: De olyan gyorsan mentünk, h még a gondolataim is lemaradtak... :060: Nem az én műfajom az ész nélküli száguldás... :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 10, 12:31:31
Lehet nem is Lamborghini volt, hanem hófehér jaguár by United   :2funny:

...akkor meg valaki nagyon csúnyán énekelhette, ha Ramóna nem akar vezetni...  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 10, 12:33:03
Lehet nem is Lamborghini volt, hanem hófehér jaguár by United   :2funny:

...akkor meg valaki nagyon csúnyán énekelhette, ha Ramóna nem akar vezetni...  :fetreng:

 :158:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 10, 12:34:58
Hát gyorsan vezetni nem minden, hiszen azt mindenki tud, csak valaki túléli, valaki meg nem...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 10, 12:39:35
Nem is az a jó sofőr, aki gyorsan vezet. A viselkedés fontosabb a képességnél (ezt is tanítják az elméletben).
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 10, 12:48:35
Mi van Antikám! Felmondott a sofőröd?  :2funny: De gyors volt.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 10, 13:39:34
Antikám,ez biztos az Úrtól volt,mert az Ige is megmondja,nem kapjátok meg mert nem jól kéritek.Évekkel ezelőtt én is álmodtam nappal,és utána éjjel,amikor a férjemmel kitárgyaltuk milyen házat szeretnénk venni,sokat imádkoztam és könyörögtem az Úrnak érte.Majd egyszer azt álmodtam,hogy egy házban vagyok először belül a szobában,jó sötét volt,majd kinn az utcán álltam a kerítés előtt.És amikor Isten rám szólt menjek újságot venni,nem hittem neki,majd lementem,és benne volt az eladó ház,én még akkor se hittem neki//mert én ilyen vagyok//,azonnal akartam,a fiam kicsi volt és pont tévézett,hívtam menjünk,még elérjük a buszt.Nem volt hajlandó,majd bementem a konyhába és azt mondtam,ha Uram ez tőled van akkor Gyula azonnal idejön felöltözve-pár perc múlva jött a gyerek anyu mehetünk.Majd még mindig nem hittem el,és akkor amikor anyósomnál voltam azt kértem tőle/mármint az Úrtól/,hogy most azonnal jöjjön haza a férjem és megtudjuk nézni a házat.Legnagyobb elképedésemre nemsoká hazajött.Olyan történt ami soha nem jöhetett volna létre Isten nélkül,azt mondta olyan éhes lett,hogy nem bírta tovább és haza kellett jönnie.Amikor kinn volt a földeken dolgozni,soha nem jött haza csak akkor amikor végzett a munkával.És amikor elmentünk megnézni a házat,utána leült az árokpartra és azt mondta bármi lesz,ezt fogja megvenni.Ez azért fontos--mert már akkor 1 hónapja a másik házba már be voltunk pakolva,de még szerződés nem volt,csak előleget adtunk.De Istennek más volt a terve,és nem figyeltem oda a szavára,5 évig tartotta zárva a házat Isten és nem engedte senkinek eladni,mert nekünk szánta,minden úgy volt benne ahogyan mi kértük,és attól kezdve volt eladó amióta mi házat akartunk venni.Nagyon sokat hirdették,de én soha nem vettem meg azt az újságot amiben benne volt.És amikor benn voltunk a házban,emlékeztem már jártam álmomban ott,amikor a kocsi úton álltam akkor is.Kimondhatatlan érzés volt.Tudom sokat írtam és lehet hogy senkit nem érdekel,de meg kell fontolni,lehet,hogy tőled is azt várja Isten,hogy precízen kérd tőle azt amit neked szánt.Még azt nem írtam,hogy tőlünk egy távolabbi faluban volt.
És a ház pont annyiért volt eladó,amennyi pénzünk volt.Bár az előleget visszaakarták adni,mi ott hagytuk,nem lett harag,megértették miért tesszük ezt. :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 10, 13:44:26
Köszönöm kedves Ermaha!  :05:
Biztosan jó lenne egy Ferrári. De ha meg is tehetném, valószínüleg nem arra költeném.

Eseted Gedeon történetére emlékeztetett, aki többszöri isteni megerősítést kért Istentől, hogy csakugyan azt akarja-e?
Jó az Úr és türelme hosszú!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 10, 13:46:09
Ermaha nagyon is érdekel amiket írtál, nekem is vannak most ingatlanügyeim, sok bennem a kérdés, és a bizonytalanság, annyi rosszat hallani.
Köszönöm!   :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 10, 13:50:51
Nagyon érdekes a történet és noha az ember úgy gondolja magáról hogy hívő ,az ilyen estekben hitetlenek vagyunk. Én is ezen gondolkoztam tegnap, hogy miért van ez, miért vagyunk ilyenek?
Alan Vincent mesélte, hogy sok csodát tett már rajta keresztül az Úr, aztán egy nap Indiában, jött egy ember akinek fél szeme volt, és kérte a másik szemét is. Alan rátette a szeme helyére a kezét és imádkozott, levette és ott volt a teljesen új, csillogó, gyönyörű új szem. Akkor minden hite összeomlott önmagáról, és rájött hitetelen volt, sosem hitte volna, hogy ennek az embernek ott és akkor nő egy új szeme.
Milyen csodálatos az Úr!  :2smitten: :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 10, 13:56:19
én is, én is, én is  :036: :036: :036: köszönöm, igen kérni kell
de sokszor elfelejtem, ezt is kérni kell, hogy ne felejtsem el  :2angel:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 10, 15:04:40
Tudom és tisztába vagyok vele,hogy ahogyan akkor viselkedtem,totál Gedeon voltam,csak nem gyapjúval.Mind ez nagyon régen történt,és valóban teljesen tele volt hitetlenséggel.Egyrészt azért,mert Isten előtt nem kedves
az,hogy a feleség uralja az akaratával a férjét,ő menni akart és én csak követtem.Nagyon hosszú história.
Annyira menni akart,hogy már neki nem számított,milyen házat vesz,és ekkor lépett közbe Isten,és azért,mert én azt mondtam neki,Krisztus nem azért szenvedett annyit,hogy a férjem egy sokkal rosszabb házba menjen lakni,mint amit elvesztett.Sokkal különbért szenvedett.Mind abból ami történt,kijönne egy jó vastag könyv.
De hát ez a múlt.Én el akartam hagyni a lakóhelyemet és a saját magam hasznát is néztem,csendben vissza akartam vonulni,magányba,de Isten ezt megakadályozta.Ma is ott élek ahonnan menekülni akartam.Hogy miért nem tudom,úgy látszik az imáim csak mások hasznára váltak mindig. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 10, 19:03:57
Kedves Meli.

Örülök a szemüveg nélküli képednek.  :rozsa2:
Ugye ez volt a szemüveges előtt is?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 10, 19:17:18
én is, én is, én is  :036: :036: :036: köszönöm, igen kérni kell
de sokszor elfelejtem, ezt is kérni kell, hogy ne felejtsem el  :2angel:

 :2smitten:

Magdám! Tudom most mit kértél!  :2funny: ÉRTELEK!  Hát ez megér egy táncot! :043: A szemed gyógyulását. Új szemet kérsz.  :069:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 10, 23:11:42
Antikám,ez biztos az Úrtól volt,mert az Ige is megmondja,nem kapjátok meg mert nem jól kéritek.Évekkel ezelőtt én is álmodtam nappal,és utána éjjel,amikor a férjemmel kitárgyaltuk milyen házat szeretnénk venni,sokat imádkoztam és könyörögtem az Úrnak érte.Majd egyszer azt álmodtam,hogy egy házban vagyok először belül a szobában,jó sötét volt,majd kinn az utcán álltam a kerítés előtt.És amikor Isten rám szólt menjek újságot venni,nem hittem neki,majd lementem,és benne volt az eladó ház,én még akkor se hittem neki//mert én ilyen vagyok//,azonnal akartam,a fiam kicsi volt és pont tévézett,hívtam menjünk,még elérjük a buszt.Nem volt hajlandó,majd bementem a konyhába és azt mondtam,ha Uram ez tőled van akkor Gyula azonnal idejön felöltözve-pár perc múlva jött a gyerek anyu mehetünk.Majd még mindig nem hittem el,és akkor amikor anyósomnál voltam azt kértem tőle/mármint az Úrtól/,hogy most azonnal jöjjön haza a férjem és megtudjuk nézni a házat.Legnagyobb elképedésemre nemsoká hazajött.Olyan történt ami soha nem jöhetett volna létre Isten nélkül,azt mondta olyan éhes lett,hogy nem bírta tovább és haza kellett jönnie.Amikor kinn volt a földeken dolgozni,soha nem jött haza csak akkor amikor végzett a munkával.És amikor elmentünk megnézni a házat,utána leült az árokpartra és azt mondta bármi lesz,ezt fogja megvenni.Ez azért fontos--mert már akkor 1 hónapja a másik házba már be voltunk pakolva,de még szerződés nem volt,csak előleget adtunk.De Istennek más volt a terve,és nem figyeltem oda a szavára,5 évig tartotta zárva a házat Isten és nem engedte senkinek eladni,mert nekünk szánta,minden úgy volt benne ahogyan mi kértük,és attól kezdve volt eladó amióta mi házat akartunk venni.Nagyon sokat hirdették,de én soha nem vettem meg azt az újságot amiben benne volt.És amikor benn voltunk a házban,emlékeztem már jártam álmomban ott,amikor a kocsi úton álltam akkor is.Kimondhatatlan érzés volt.Tudom sokat írtam és lehet hogy senkit nem érdekel,de meg kell fontolni,lehet,hogy tőled is azt várja Isten,hogy precízen kérd tőle azt amit neked szánt.Még azt nem írtam,hogy tőlünk egy távolabbi faluban volt.
És a ház pont annyiért volt eladó,amennyi pénzünk volt.Bár az előleget visszaakarták adni,mi ott hagytuk,nem lett harag,megértették miért tesszük ezt. :026: :027:

Én mostanság csak egy új mobilról álmodozom...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 10, 23:12:41
Nagyon érdekes a történet és noha az ember úgy gondolja magáról hogy hívő ,az ilyen estekben hitetlenek vagyunk. Én is ezen gondolkoztam tegnap, hogy miért van ez, miért vagyunk ilyenek?
Alan Vincent mesélte, hogy sok csodát tett már rajta keresztül az Úr, aztán egy nap Indiában, jött egy ember akinek fél szeme volt, és kérte a másik szemét is. Alan rátette a szeme helyére a kezét és imádkozott, levette és ott volt a teljesen új, csillogó, gyönyörű új szem. Akkor minden hite összeomlott önmagáról, és rájött hitetelen volt, sosem hitte volna, hogy ennek az embernek ott és akkor nő egy új szeme.
Milyen csodálatos az Úr!  :2smitten: :036:

huhh
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 11, 07:41:29
 :morning: Mindenkinek!

Legyen áldott szép a napotok! Az Úr bölcsessége legyen rajtatok, ha nincs, kérjetek, mert Ő ad boldogan szemrehányás nélkül! Le a sértődéssel, sehová nem vezet! Hagyjatok ma fel a hipper érzékenységgel és bocsássatok meg egymásnak, vagy meg se haragudjatok senkire! Vigyázzatok egymásra! Otthon, munkahelyeteken stb. Ezekkel az áldott cselekedetekkel lesz békességetek. Miért írtam ezt? Csak úgy, mert ez volt a szívemben.

Higgyétek el, szükségünk van egymásra!


Tizenöt év után támadt fel a kisfiú
Hétfő, 2008. november 10. 10:18 zhizn.ru
Egy orosz pár tizenöt évig abban a tudatban élt, hogy kisfiuk a születése után nem sokkal meghalt. Egyszer csak kaptak egy végzést, hogy fizessék be a gyermekotthonnak a gondozási díjat. Tizenöt évig élt árvaházban egy kisfiú, mert szüleinek azt hazudták az orvosok, hogy születése után meghalt.

Elena tizennyolc éves volt, amikor gyermeke, Andrej megszületett. A szülés után nem sokkal az orvosok közölték az anyával, hogy a kisfiú az oligofrénia (gyengeelméjűség) súlyos típusában szenved. Elmondták, hogy fia legfeljebb 1-2 napot élhet, ő azonban nem akart lemondani a gyermekről. Másnap reggel azonban közölték vele: Andrej meghalt.

Tizenöt év elteltével végzést kapott egy árvaházból, amelyben gondozási díj megfizetésére kötelezik. Az asszony könnyek között hívta a gyermekotthont, ahol közölték vele: Andrej életben van.

A szülőktől azt kérték, hogy ne azonnal mondják el a gyermeküknek, hogy kik is ők.

A kisfiú így emlékszik vissza a nagy találkozásra: „Mindenféle lényegtelen dolgokat kérdezett tőlem: hogy aludtam, mit ettem. Ha tudtam volna, hogy az apukám, nem válaszolgatok, hanem azonnal megölelem.”
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 11, 12:22:48
Nem jön ide sehogy! Csak úgy... szeretetből!  :119:


"A SZERETET hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 11, 12:24:46
A szeretet olyan sokszínű, mint az írásod...  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 11, 12:25:53
A szeretet olyan sokszínű, mint az írásod...  :D

Bizonyám! És olyan szép is!  :2smitten: Vagyis sokkal szebb!  :092:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 11, 12:44:03
    És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
4.    A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
5.    Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
6.    Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
7.    Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
8.    A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
Gabikám most már látható,hátha kell valakinek. :016: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 11, 12:44:24
erdei! Köszike, megjött a könyv. Neki esek olvasni még ma. Izgalmas lesz. Áldjon az Úr ezért a munkádért is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 11, 12:49:15
Kedves Erdei!
Én is köszönöm a könyvet tegnap nekem is megjött. Igyekszem mielőtt elolvasni. Kíváncsi vagyok rá.
 :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 11, 12:53:20
Szóval,ha közhírré tétetik én most kaptam meg nemrégen és meg is köszöntem,de nem nyilvánosan.
És most utólag mivel,ha nektek szabad akkor nekem is.Nagyon hálás vagyok a könyvekért és az Úr áldjon meg érte hatalmasan!!!! :017: :029: :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 11, 12:58:14
Most látom megint van új tesó,szeretettel üdvözlök mindenkit akit még nem köszöntöttem. :integet: :017: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 11, 13:13:30
Szóval,ha közhírré tétetik én most kaptam meg nemrégen és meg is köszöntem,de nem nyilvánosan.
És most utólag mivel,ha nektek szabad akkor nekem is.Nagyon hálás vagyok a könyvekért és az Úr áldjon meg érte hatalmasan!!!! :017: :029: :thanks: :026:


Kedves Ermaha!
Miből feltételezed, hogy neked szabad azt, amit nekünk. Hát ez teljesen felhábórító. Nem is értem. Szerintem Ermahát törölni kell a fórumról, hiszen azt gondolta, hogy ő is megköszönheti azt, amit mi. Ha ilyen fegyelmezetlenség lesz itten továbbra is, akkor húúúúúú.
 :2funny: :fetreng: :010:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 11, 13:35:06
:morning: Mindenkinek!

Legyen áldott szép a napotok! Az Úr bölcsessége legyen rajtatok, ha nincs, kérjetek, mert Ő ad boldogan szemrehányás nélkül! Le a sértődéssel, sehová nem vezet! Hagyjatok ma fel a hipper érzékenységgel és bocsássatok meg egymásnak, vagy meg se haragudjatok senkire! Vigyázzatok egymásra! Otthon, munkahelyeteken stb. Ezekkel az áldott cselekedetekkel lesz békességetek. Miért írtam ezt? Csak úgy, mert ez volt a szívemben.

Higgyétek el, szükségünk van egymásra!


Tizenöt év után támadt fel a kisfiú
Hétfő, 2008. november 10. 10:18 zhizn.ru
Egy orosz pár tizenöt évig abban a tudatban élt, hogy kisfiuk a születése után nem sokkal meghalt. Egyszer csak kaptak egy végzést, hogy fizessék be a gyermekotthonnak a gondozási díjat. Tizenöt évig élt árvaházban egy kisfiú, mert szüleinek azt hazudták az orvosok, hogy születése után meghalt.

Elena tizennyolc éves volt, amikor gyermeke, Andrej megszületett. A szülés után nem sokkal az orvosok közölték az anyával, hogy a kisfiú az oligofrénia (gyengeelméjűség) súlyos típusában szenved. Elmondták, hogy fia legfeljebb 1-2 napot élhet, ő azonban nem akart lemondani a gyermekről. Másnap reggel azonban közölték vele: Andrej meghalt.

Tizenöt év elteltével végzést kapott egy árvaházból, amelyben gondozási díj megfizetésére kötelezik. Az asszony könnyek között hívta a gyermekotthont, ahol közölték vele: Andrej életben van.

A szülőktől azt kérték, hogy ne azonnal mondják el a gyermeküknek, hogy kik is ők.

A kisfiú így emlékszik vissza a nagy találkozásra: „Mindenféle lényegtelen dolgokat kérdezett tőlem: hogy aludtam, mit ettem. Ha tudtam volna, hogy az apukám, nem válaszolgatok, hanem azonnal megölelem.”


16 éves kisfiú?
Ez kinek volt jó?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 11, 13:37:30
Kedves Erdei!
Én is köszönöm a könyvet tegnap nekem is megjött. Igyekszem mielőtt elolvasni. Kíváncsi vagyok rá.
 :thanks: :026:


Milyen könyvek?
Én is kérek!
Elmegyek érte személyesen, hová menjek?
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 11, 14:35:36
erdeitől kaptunk ajándékba néhányan könyvet de még mi van benne, nem tudom ma esek neki ha hagytok. :hehe: Tőle kérjél, nem is lakik messze tőled.

ermaha írta: És most utólag mivel,ha nektek szabad akkor nekem is.

Ez nagyon aranyos volt tőled.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 November 11, 19:40:11
Szörnyű, hogy miket csináltak egyes orvosok  :pityereg: . Kinek volt ez jó ? Be kellett népesíteni az árvaházakat ? Vagy így akartak kitolni a szülőkkel ?  Biztos vagyok benne, hogy azoknak az orvosoknak s családjaiknak nem volt boldog életük.  :pityereg:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 11, 19:45:49
Szóval,ha közhírré tétetik én most kaptam meg nemrégen és meg is köszöntem,de nem nyilvánosan.
És most utólag mivel,ha nektek szabad akkor nekem is.Nagyon hálás vagyok a könyvekért és az Úr áldjon meg érte hatalmasan!!!! :017: :029: :thanks: :026:


Kedves Ermaha!
Miből feltételezed, hogy neked szabad azt, amit nekünk. Hát ez teljesen felhábórító. Nem is értem. Szerintem Ermahát törölni kell a fórumról, hiszen azt gondolta, hogy ő is megköszönheti azt, amit mi. Ha ilyen fegyelmezetlenség lesz itten továbbra is, akkor húúúúúú.
 :2funny: :fetreng: :010:



Gabikám,bi-bi én is kaptam,hurrá-de előled el akartam titkolni! Küldjek portörlő rongyot a törléshez? :fetreng: :fereng2: :048: :058: :034: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 11, 21:05:53
Én sajna nem ismerem Edei tesót, de ha arról a könyvről van szó, amiből a szabadon terjeszthetőbe írt Mária, az engem is érdekelne.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 11, 21:15:10
Folytatni fogom a könyv írását.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 11, 21:27:05
Folytatni fogom a könyv írását.

Az jó lesz, köszi köszi! :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 11, 22:35:05
Átléptük a 20 000. hozzászólást!!! :058:
Itt ebben a topicban is nemsokára a 200. oldalt is átfogjuk lépni!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 11, 22:37:26
Szia Anti felébredtél?

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 11, 22:40:17
Hé Anti! Te többet "beszéltél" mint én, és még mondják, hogy a nők sokat beszélnek.  :hehe: Én csak 3606 -ot.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 11, 22:43:12
Átléptük a 20 000. hozzászólást!!! :058:
Itt ebben a topicban is nemsokára a 200. oldalt is átfogjuk lépni!  :D

Persze, mert mindent idepakolsz  :afro:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 11, 22:54:23
Nemsokára Mária utolérsz! Már csak pár nap.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 08:21:00
Folytatni fogom a könyv írását.

Na ne fenyegetőzz!  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 12, 09:24:15
Sziasztok!

Budapesti tesók,ha tudtok segítsetek nekem.! :044:

Szeretnék pulcsit venni magamnak,de nagyon nehéz.A plázákban csak kis méretűek vannak.  :2tickedoff:
A piaciak egy mosás után kibolyhosodnak,nyulnak v. összemennek.  :062:
A márkásakat meg nem lehet megfizetni.  :118:
Hol található olyan bolt ahol van xl méret és nem a köldökig ér a pulcsi.  :06:

Előre is köszi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 09:30:58
Nem ér!!!
A Magda megelőzőtt a hozzászólások számában, pedig én voltam a negyedik és alig vártam, hogy 3. legyek!  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 12, 09:33:23
Korábban kellett volna kelned. Ki kelned.  :hehe:

IrcsikeA Balatonon van bőven xl es, csak írd meg milyen színűre gondolsz és síma vagy mintás legyen, virágos, zsabós vagy milyen?. Veszek én neked. Az én méretem is xl
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 12, 09:52:55
Nem ér!!!
A Magda megelőzőtt a hozzászólások számában, pedig én voltam a negyedik és alig vártam, hogy 3. legyek!  :2tickedoff:

:028:

 :2smitten:
:050:

:052:

Gábor pedig imádkozom, hogy amit nekem kellene beírnom azt te írd be, de ha megírod a jelszavad, akkor neked hordom a beírásokat
 
 :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 10:01:47
Aranyos vagy, de más tollával nem illik ékeskedni. Majd többet irkálok.  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 12, 10:06:38
Gábor! Még tiéd lehet a 200.-oldal!  :D
A következő hozzászólástíró nyitja meg a 200. oldalt.  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 12, 10:11:05
Gábor! Még tiéd lehet a 200.-oldal!  :D
A következő hozzászólástíró nyitja meg a 200. oldalt.  :063:

 :hehe: Tóth Gáboré
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 12, 10:12:16
Aranyos vagy, de más tollával nem illik ékeskedni. Majd többet irkálok.  :026:

Ja aztán téged sem értenek

 :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 12, 10:24:22
2007. 11. 08. án kezdtük ezt a Mi újság topicot. Hijj de jó lett volna ha 08 -án lett volna 200. oldal. Most pezsgőzhetnénk.  :090: Na majd jövőre erre iszunk. Ha nem itt, akkor a mennyben ha eljön az Úr Jézus értünk. Suty és már otthon is leszünk a boldogságban!  :angel2: Jaj de jó lesz, mert ott engem már mindenki fog szeretni és nem fognak megbántódni rám. Nem fognak a hibáimért nem elfogadni.  :hehe: Nem fogok senkit bántani, pletyizni rá a hátamögött, nem fogok indulatosan szólni, veszekedni.... hanem dobogni fog a szívem Istenért és mindenkiért  :037: Veletek együtt fogom imádni leborulva az Édes Atyámat! :137: ... és elmondani Neki szemtől szemben, mennyire hálás vagyok Neki nindenért!  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 10:37:10
Így
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 10:37:28
Így
is
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 10:37:44
Így
is
szabad
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 10:38:03
Így
is
szabad
Írni?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 10:38:33
Így
is
szabad
Írni?

Vagy ez spammolásnak számít?  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 12, 10:39:37
Elvette Magda tőled a 200 oldal nyitási tulajdonjogát. Ugye megkövezzük? Vagy legalább botozzuk már meg!  :071: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 10:41:10
Könyörgöm akassszuk fel!! :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 10:43:55
Könyörgöm akassszuk fel!! :2funny:

Ja, bocs, ezt az imádkozzunk együtt topic-ba kellett volna írnom.  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 12, 10:45:03
Hogy milyen vicces fickók vagytok ti!  :igen: :158: :103:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 10:46:06
Ugye csak nem tudunk kibontakozni, mert közben dolgozni is kell valakinek...  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 12, 10:47:04
Mi lenne, ha még ki is bontakoznátok!  :009: :076:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 10:48:16
Hát akkor már rég megelőztem volna Magdát hozzászólásokban.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 12, 10:49:15
Talán jobb is így!  :119: :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 12, 10:59:12
Csak fériak vigyázzatok, Jézus nehogy írjon nektek is valamit a homokba, mert akkor lesz pucolás.  :2funny: Hijjjjjj eltudom képzelni ahogy Anti és Gábor rohan.  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 12, 11:01:14
 :043: :043: Így!  :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 11:01:44
Hova rohanhatnánk? Ha az égbe szállok fel, ott van, ha a Seolba, ott is jelen van... Meg hát amúgy se megyek sehova, mert a kegyelem is nála van... :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 12, 11:09:58
Hát ez a róka meg a galamb vegyülete volt Gábor. Szelíd és ravasz.  :fel:
 :146:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 11:25:31
Azt nem tudom, hogy ravasz volt-e, de így van.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 12, 11:32:50
Jön a kövezőtársad, majd ő is reagál rá.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 12, 11:55:17
További áldott napot nektek :044:

A   :kohajito: meg csak ovatosan!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 12, 12:00:00
Mivel köveztek? Bonbonnal? Akkor én is kérek!   :01:

Ha sütivel, akkor csak adjátok egyszerűen ide, nehogy elfáradjatok a nagy munkában.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 12, 12:04:05
Lehet, hogy vissza kellene fognom magam a megkövezés szójátékkal, mert az egy igen dúrva kivégzési módszer volt.  :118:
Nehogy megbotránkoztassak már másokat.

Inkább maradjunk a villamos-szék korunk egyik kivégzési technikájánál.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 12, 12:14:44
Naaa, az nem jó, mi lesz a csokival?  :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 12, 12:34:48
De jó! Végre feltettél magadról képet! Örülök, jó látni!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 12:36:15
Naaa, az nem jó, mi lesz a csokival?  :119:

Így készül a forrócsoki. Mármint a villamosszékbe.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 12:41:41
További áldott napot nektek :044:

A   :kohajito: meg csak ovatosan!

Különben nagyon gyenge, amit az öreg csinál itt fennt. Tulajdonképpen csak kupit, mert ezekkel a kövekkel nem lehet senkit agyonütni...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 12, 12:55:44
Indulok a KRESZ vizsgára. Még előtte menni kell egy ügyfélhez is. Fél 2 kor kezdődik a vizsga (Angol idő szerint)! Tehát Magyarország ideje szerint fél3. 
Köszönök minden imát!  :05:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 12, 12:58:58
Örül az öreg, ha le tud hajolni.  :hehe: De olyan előszeretettel teszi, és valahogy nem képes abba hagyni. Nekem olyan kétbalkezesnek tűnik. Csak dobja és dobja, de olyan sután.  :2funny: A vicc benne, hogy valahogy nem is fogy el soha. Miből van ez a kő? Halból és kenyérből?

Évus jó ez a képed.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 12, 13:01:52
Jön a kövezőtársad, majd ő is reagál rá.  :2funny:

Oh tudtam én, hogy Anti se hagyja ki.  :hehe:  De arra nem is gondoltam, hogy nem kővel jön, hanem mindjár árammal. Ő aztán biztosra megy.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 12, 13:09:57
Indulok a KRESZ vizsgára. Még előtte menni kell egy ügyfélhez is. Fél 2 kor kezdődik a vizsga (Angol idő szerint)! Tehát Magyarország ideje szerint fél3. 
Köszönök minden imát!  :05:

 :2smitten:

Már kérdezni akartam, hogy mikor mész. Legyél áldott és sikeres!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 12, 13:44:10
Anti!

Legyen az Úr gazdag áldása a vizsgádom. :afro:

Áldott vagy bemeneteledben és áldott vagy kijöveteledben. :044:

Szeretettel  Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2008 November 12, 13:46:17
Isten veled Testvér!  :D És mi mindannyian!!!  :igen:

 :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 12, 13:53:08
Indulok a KRESZ vizsgára. Még előtte menni kell egy ügyfélhez is. Fél 2 kor kezdődik a vizsga (Angol idő szerint)! Tehát Magyarország ideje szerint fél3. 
Köszönök minden imát!  :05:

 :2smitten:

Hajrá!  :064:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 12, 15:44:00
Remélem már tul vagy rajta és az Úr dicsőségére sikerült. :043: :043: :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 12, 16:34:36
Milyen kegyetlen velünk, hogy nem jön föl a netre és lobogtatja a győzelmét.  :zaszlo: :2police:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 12, 17:14:46

  Mi a helyzet a kresz vizsgával?Lehet gratulálni? :083:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 12, 17:23:37
Antee! Már mindenki nagyon kíváncsi, hol vagy?
 :076:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 12, 17:44:14

A vizsgám 100%-os lett!

 :058: :058: :058: :058: :058: :036: :036: :043: :078: :078: :064: :068: :068: :066: :066:

Dicsőség Istennek! Nagyon szépen köszönöm az imákat!!! Az Úr áldjon meg benneteket! :017: :016: :017: :012:

Most értem haza, mert volt egy kuncsaftom akinél takarítani kellett és Ő késett.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 12, 17:47:19
 :D

Te kis hamis, pedig abban reménykedtem, hogy 200%-os lesz  :hehe:
 :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tomcsi - 2008 November 12, 17:49:09
Gratula! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 12, 18:08:59
:D

Te kis hamis, pedig abban reménykedtem, hogy 200%-os lesz  :hehe:
 :2smitten:



Annyi imát elmondtatok, hogy majdnem 200%-os lett! De ezért hogy ne legyen annyira feltünően jó, ezért rontottam pár kérdést!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 November 12, 18:26:46
 :078:  Gratulálok Antee !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 12, 18:28:49
Antikám dicsőség az Úrnak érte!!!-és sok sok ügyfelet és munkát kivánok neked,hogy legyen munkád sok, az Úr dicsőségére!!!Akkor most már jöhet a vezetés?Mikor lehet kezdeni?-hány kérdést írjak,legalább írjál már légyszíves bőbeszédűen! :2tickedoff:      :fereng2:   mi legyünk már az elsők az Úr után,mindent tudni akarunk!

      :?: :?: :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 12, 18:35:57
Köszönöm Kingooo és Ermaha!  :2smitten:

Most keresnem kell egy vezető oktatót, akitől veszek majd órákat. Majd meglátjuk, hogy mennyi órát kell vennem ahhoz, hogy elsajátítsan a rutinokat.  :088: Sajnos én még csak párszor vezettem autót, ezért valószínüleg kelleni fog kb: 30 óra. Ez után jön a gyakorlati vizsga és ha átmegyek (Isten gondoskodásából átfogok!  :05:), akkor majd rá két héttel meg is kapom a jogsit!  :058: :happy02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 12, 18:49:15
Akkor már előre imádkozunk kocsiért is,mert anélkül nehéz dolgozni.Nagyon drukkolunk és kérjük Istent,mindenben legyen segítségedre,az Ő akarata szerint az Ő dicsőségére. :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 12, 18:51:57
http://www.bizonysagtetelek.hu/2008.11.03.I.html

Nem tudom,hogy sikerült-e,most olvastam,csak annyit tudok hozzáfűzni ""Ilyen Istenünk van,és ennyire megtudja a vágyainkat sokasítani!!!"" :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 12, 19:02:16
Hijj de jó volt hallgatni. 8 gyerek  :035: :040: :066:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 12, 20:44:43

 Anti!Gratulálok!Tudtam,hogy ügyes vagy,de hogy ennyire!? :taps: :043: :078: :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 12, 21:03:19
 :taps: :068: :079: :066: :110: Gratula! :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 12, 21:06:26
 Drága Ermaha!Nagyon köszönöm a bizonyságtételeket,ennyi gyerköc,hát ez nagy-nagy áldás!!! :036: :066: :141: :149: :086: hu ennyi gyereknek mennyi csirke,kolbász,pizza kell.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 12, 23:05:34
Néha a papok is kiesnek a szeretetből  :08:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 13, 03:09:15
Így


is
szabad
Írni?

Vagy ez spammolásnak számít?  :D

Szerintem flood-olásnak számít... :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 13, 03:15:26

Inkább maradjunk a villamos-szék korunk egyik kivégzési technikájánál.  :hehe:

Villamos-szék? ??? Ajajj, Én már párszor ültem le villamoson, nem gondoltam volna, hogy ilyen veszélyes lehet... :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 13, 03:21:06

A vizsgám 100%-os lett!

 :058: :058: :058: :058: :058: :036: :036: :043: :078: :078: :064: :068: :068: :066: :066:

Dicsőség Istennek! Nagyon szépen köszönöm az imákat!!! Az Úr áldjon meg benneteket! :017: :016: :017: :012:

Most értem haza, mert volt egy kuncsaftom akinél takarítani kellett és Ő késett.



Nekem meg az IQ tesztem lett negatív! :D Gratu Anti!

Meg van egy szép laboreredményem, úgy néz ki, az Úr kezelésbe vett. Majd kérek holnap adatokat a háziorvostól a régi laborokból, hogy legyen összehasonlítási alap. Aztán jön a bizonyság!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 13, 05:09:30
 :morning: :028: :017: :026: benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 13, 07:31:02

Villamos-szék? ??? Ajajj, Én már párszor ültem le villamoson, nem gondoltam volna, hogy ilyen veszélyes lehet... :D

 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 13, 07:31:42
:morning: :028: :017: :026: benneteket!

Neked is jó reggelt kedves Moncsi!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 13, 07:44:38
 :morning:  :028:

Anti gratula  :fel: eggyütt örvendezek veled  :036:  Az Úr áldjon meg gazdagon minden napjaidban. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 13, 07:49:51

Inkább maradjunk a villamos-szék korunk egyik kivégzési technikájánál.  :hehe:

Villamos-szék? ??? Ajajj, Én már párszor ültem le villamoson, nem gondoltam volna, hogy ilyen veszélyes lehet... :D
:hehe: reménylánya! Milyen villamos szék az, ami nem ráz? Nincs abban semmi élvezet.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 13, 07:55:19
Mindenkinek  :fetreng: és  :043:  :morning: Senkit ne  :kohajito: meg. Járjatok  :037: mindenkivel.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 13, 07:58:13
Antee gratulálok a vizsgádhoz!!!

Reszkessen mindenki Angliában: Antee megy vezetni.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 13, 08:00:02
Ja tényleg, most tudtam meg, hogy szombat délelőtt írok zh-t webprogramozásból. Imádkozhatnátok értem is, hátha 100%-os lesz (én megelégednék 51% al is.)
 :ima05: :ima06:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 13, 08:01:09
Kedves Gábor! Veled leszünk! :063:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 13, 08:09:31
Szia Gábor!

Letöltés után nevezzétek át a zip formátumot wmv -ra!

Neken ilyen nincs,mi az a wmv,én mikrosoft office picturre neveztem át az jó? :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 13, 08:26:44
Jó reggelt mindenkinek!  :2smitten:

Anti ez csodálatos! 100%, nem csak úgy átmentél  :06:
Nagyon örülök.  :058:

Gábor érted is imádkozni fogunk, dicsőség az Úrnak akinek ilyen nagy a jósága és szeretete!  :036:

Ircsikém Drága! Mit kell letölteni és átnevezni?  :02:

De ha vmv-re kell valamit átnevezni, akkor csak át kell írnod a kiterjesztését, ez egy video fájltípus, ha nem erre nevezed át, nem fog menni szerintem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 13, 08:30:30
SZia Évus!

Anti feltett a fórumtaliról zippet és azt kel átnevezni.  :afro:
Nekem ez még kinai ha segítenél,hogy csináljam jó lenne  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 13, 09:07:36
Már látom, csak tölsd le, aztán írj üzit, megbeszéljük, :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 13, 09:20:23
Szóval visszatérve a villamos székre,a kocsiban is van szék,igaz ott ülésnek hívják,és a kocsiút is rögös és ráz-meg-rázkódik,és mégse villamosszék.Ha meg aztán dobál is főleg,ha jó rögös---na mit szóltok hozzá.

 :017: :018: :009: :048: :fereng2:


Gabikám-100%-ot kivánok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 13, 09:56:53
Én is azt kívánom.  :D
Pedig meg van írva, hogy a kívánság bűnt szül...  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 November 13, 10:47:29
GÁBOR    ..Kívánok  sok  sikert  a ZH-hoz.... :05: 
a lányom is kedden írt .... Ő  IS SIKERESEN megküzdött ....2. éves a G.D.F -en    ...
- TE hol is? :063:...fogsz vizsgázni? :119: :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 13, 11:06:53
Köszönöm a jókívánságokat és az imákat. A Dunaújvárosi Főiskolára járok.

Na, most ütött be a baj.
AZ elmúlt órán csináltunk php programnyelven egy sakktáblát, aminek az úgynevezett forráskódját (és az egész órai anyagot) elmentettem egy sima text fájlba. Van a neten a google-nek egy fájlkezelő, -tároló hely ahova fel lehet menteni mindenféle doksit, hogy bárhonnan el lehessen érni. Na én ide mentettem az anyagot, gondoltam, hogy a munkahelyemről és otthonról is elérem. Na most ez a webhely annyira ügyes, hogy értelmezte a forráskodot és most bárhogyan töltöm le a fájlt, nem a kódot mutatja, hanem a végeredményt, amit a forráskodok eredményeztek.

Ha valakinek nem értette amit írtam: gyakorlatilag minden anyagot elvesztettem. Nem tudok még annyira se felkészülni, mint amire számítottam.

Azthiszem ezek után kigazi kihívás 100%-os dolgozatért imádkozni, de nem gátolok senkit a hitében. (Nekem továbbra is elég az 51%.  :D)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 13, 11:14:42
Gábor! Webkínaiúl  :2funny: még nem értek, de jó, hogy odaírtad a lényeget. Elveszett. Az Úr azt mondja, semmi nem veszett el és nincs olyan, amiről Ő ne tudna és azt is, hogy hívjuk segítségül Őt. Kérjük egy akarattal, hogy most hozza elő neked az elveszettnek hitt anyagot! Uram, te erre képes vagy! A mi erőnk és tudásunk szükős és kevés a Tiédhez képest. Kérjük a kegyelmes szívedet, segíts Gábornak most megtalálni! Köszönjük szépen! Áman
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 13, 11:23:02
 :2smitten: Köszönöm.

Otthon majd még próbálkozok a megjelenítésével.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 13, 12:12:58
Imádkozzunk együtt topicban van lehetősége mindenkinek bekapcsólódni. Ha te nem szeretnél részt venni a közös imában, akkor azért olvasd és egy áment, ha indít az Úr, írj rá. Ezzel te is részt tudsz venni a másokért való imában. A másik, hogy lehet, hogy éppen teérted is megy az ima, mert terád is érvényes az adott imatéma. Szóval, megéri hidd el. Jó magvetés ez mindenkienk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 13, 12:21:15
Szegény Gábor!

Az Úr biztosan tud rá valamit mondani, amivel vissza lehet  fordítani.  :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 13, 14:08:25
Gabikám egy kis erősítő bizonyság,hát szóval az egyik tesókámnak megígértem,hogy küldök neki olyan oldalakat ahol mp3-as tanitások vannak.A mult héten nagy buzgalommal nekifogtam,mindig amikor már majd nem kész voltam,eltévesztettem és eltünt,majd amikor már kb7-8-szor elöfordult feladtam. Bepörögtem.Tegnapelött,ujból nekifogtam a levélírásnak,majd nem teljesen leértem a végére amennyit lehet írni és akkor megint beütött a krahh mind az egész ami órákig tartott eltünt,sőt még a gépet is kikapcsoltam véletlenül.Kétségbeestem és akkor azt mondtam Istennek ilyen nincs,megint potyára dolgoztam,szőrnyű érzés volt.Visszakapcsoltam a gépet,és akkor jött a csoda,azt ne kérdezd hogyan csináltam mert nem tudom.Őssze vissza klikkeltem,egy jó darabig,és akkor egyszer csak megjelent a levelem a képernyön,képzelheted milyen boldog voltam,még volt egy pár azt rá tettem és elküldtem.//tudod a nyanya net// a fiam mindig ezzel húz,hogy ezt nem tanitották.
Szóval tegnap óta tudom,hogy Istennek semmi sem lehetetlen még ha a számitógépröl van szó akkor is.
Gabikám ezt a csodát kivánom neked. :2smitten:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 13, 14:13:50
Valószínüleg holnap tudok vele foglalkozni, vagy ma nagyon késő este, de legyen nekem a hitetek szerint.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 13, 14:24:57
Az eredetit, Gábor kitörölted? Csináltál mentést róla? Akkor esetleg viszatudod hozni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 13, 14:46:33
Szia Anti!

Végre sikerült átírnom,csak nem értem mi köze a commadornak ? :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 13, 14:48:04
Az egy fájl kezelő program.  :D Anélkül is meg lehet csinálni.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 13, 14:49:47
Elindul és megáll 14 másogperc mulva ilyenkor mi a hiba? :nem:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 13, 14:50:36
Szia Anti!

Végre sikerült átírnom,csak nem értem mi köze a commadornak ? :2tickedoff:

Ircsike ne mérgelődj, majd meglátod mennyi jó dologra lehet használni. :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 13, 14:51:25
Elindul és megáll 14 másogperc mulva ilyenkor mi a hiba? :nem:

Na akkor nézd meg a commanderben méretben milyen szám van? Lehet, hogy nem töltötte le rendesen a géped.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 13, 14:53:53
7.02 a
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 13, 14:56:27
Biocsi sok szabadhelyem van
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 13, 15:01:14
ÁLDOTT DÉLUTÁNT SZIASZTOK! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 13, 15:27:14
7.02 a

Én arra gondoltam, hogy  a letöltött fájl mérete mekkora de bocsi, sietnem kell haza,és nem tudom otthon sikerült-e megcsinálni a netet.  :03:
Sziasztok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 13, 15:28:06
Ügyes vagy! 100% ez nem semmi!   :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 13, 15:30:42
Anti!

Írtad,hogy dicsi csoportot szervezel,milyen sűrűn gomdoltad az alkalmakat?
Van már terved merre? mikor?
Bár hangszeren nem játszok de szeretem dícsérni az Urat,igaz kottát nem tudok olvasni  de szívesen csatlakoznék amikor tudok. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 13, 15:43:39
Ircsikém, először  letöltés - Total Commander, aztán kicsomagolod, utána pedig Windows Media Player. Automatikusan lejátszódik.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 13, 16:00:55
Anti!

Írtad,hogy dicsi csoportot szervezel,milyen sűrűn gomdoltad az alkalmakat?
Van már terved merre? mikor?
Bár hangszeren nem játszok de szeretem dícsérni az Urat,igaz kottát nem tudok olvasni  de szívesen csatlakoznék amikor tudok. :igen:

Ez kilátástalan emberileg, de Isten jól tud mindent.  :05:
Majd indítja a sziveteket és akkor vágyni fogunk arra, hogy közösen dicsőítő csapatot alkossunk.
A lelke az, hogy szenvedélyesen imádva dicsőítsünk. Ekkor Isten megáld minket és nagy dolgokat vihet végbe általunk.  :063:
De izgi!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 13, 16:06:02
De még mennyire! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 13, 18:59:44

 Sajnos a sokadik állásinterjúra is elutasítást kaptam. :(Ne tudok reggel fél 6-tól,délutánosba este 10-ig  munkát vállalni,a kisfiam véget nem egyszerű,bölcsi is csak 3/4 6-tól van.Tudom,hogy a gyermek miatt utasítanak el.
 Istenem kérlek rendeld ki azt a munkahelyet ami mellett a kisfiamat is rendezni tudom!Köszönöm Istenem,hogy
 nem hagyod,hogya te néped kenyérkéregető legyen.Jézus nevében ámen :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 November 13, 19:53:45
Anteenak képeslapja érkezett!!!
(a volánnál persze nem ő ül :-)

Gratulálok!Ügyes vagy,én sem csinálnám jobban, ha akarnám, se....  :088:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 November 13, 20:12:08

 Sajnos a sokadik állásinterjúra is elutasítást kaptam. :(Ne tudok reggel fél 6-tól,délutánosba este 10-ig  munkát vállalni,a kisfiam véget nem egyszerű,bölcsi is csak 3/4 6-tól van.Tudom,hogy a gyermek miatt utasítanak el.
 Istenem kérlek rendeld ki azt a munkahelyet ami mellett a kisfiamat is rendezni tudom!Köszönöm Istenem,hogy
 nem hagyod,hogya te néped kenyérkéregető legyen.Jézus nevében ámen :ima02:


Kedves Moncsi!Együttérző szívvel bátorítalak!Én gyerekvállalásomat megelőzően titkárnő voltam a legjobb helyeken főncik mellett.Nos ezt nem folytathattam,nem kellettem,és nem tudtam vállalni azt az életvitelt.Úgyhogy váltottam egy nagyon nagyot!Ami rugalmas,ahol én szabom meg mikor mennyit tudok vállalni és főként mennyiért.Én sokat sírtam,Isten sokat tanított engem alázatra és engedelmességre,hiúságomból és minden addigi sallangból kiforgatott ,megalázott helyzeteimen keresztül.Újra kezdtem,és mostanra mondhatom nagyon hálás vagyok amiért van munkám,tudom szívvel csinálni.Sokszor emlékszem térdre borulva imádkoztam  órákig, hogy szabadítson meg a szegénység és nincstelenség terhétől mert nem bírom.Ő pedig megerősített engem és képessé tett a sok munkára is hogy amit addig semmibe vettem, becsülni tudjam.Jelenleg is van "kilátásban" egy krízis,hisz párom munkahelye januártól -kampec,újra indulunk.Amiért külön hálás vagyok hogy soha nem keseredtünk el,és nem néztünk a látható helyzetekre.Csak a kegyelem királyi trónjára!
Isten adjon neked egy olyan rugalmas időbeosztásban végezhető munkát,amiben örömöd leled,és bőséges anyagi forrást jelent a családnak!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 13, 20:21:42
 
 Köszönöm Meli a bátorításodat és együttérzésedet!Jólesett a bíztatásod! :thanks: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 November 13, 20:45:06
 :027: Neked is !És még 1-2 a kedvenceim közül...

"Zsolt 144/12:Hogy fiaink olyanok legyenek, mint a plánták, nagyokká nőve ifjú korukban; leányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok.
   
Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre szolgáltassanak; juhaink százszorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelőinken.

Ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi utczáinkon.

Boldog nép az, a melynek így van dolga; boldog nép az, a melynek az Úr az ő Istene."

Zsolt 23:
Dávid zsoltára.
"Az Úr az én pásztorom; nem szőkölködöm.

Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.

Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért.

Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem.
   
Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt ; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.
   
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig."
Ámen
 :017:

   
     
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 13, 20:54:00

Inkább maradjunk a villamos-szék korunk egyik kivégzési technikájánál.  :hehe:


Villamos-szék? ??? Ajajj, Én már párszor ültem le villamoson, nem gondoltam volna, hogy ilyen veszélyes lehet... :D
:hehe: reménylánya! Milyen villamos szék az, ami nem ráz? Nincs abban semmi élvezet.  :2funny:

Rázni azt rázott, de ki lehetett bírni. Legalábbis pár megállót! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 13, 21:01:48
Köszönöm a jókívánságokat és az imákat. A Dunaújvárosi Főiskolára járok.

Na, most ütött be a baj.
AZ elmúlt órán csináltunk php programnyelven egy sakktáblát, aminek az úgynevezett forráskódját (és az egész órai anyagot) elmentettem egy sima text fájlba. Van a neten a google-nek egy fájlkezelő, -tároló hely ahova fel lehet menteni mindenféle doksit, hogy bárhonnan el lehessen érni. Na én ide mentettem az anyagot, gondoltam, hogy a munkahelyemről és otthonról is elérem. Na most ez a webhely annyira ügyes, hogy értelmezte a forráskodot és most bárhogyan töltöm le a fájlt, nem a kódot mutatja, hanem a végeredményt, amit a forráskodok eredményeztek.

Ha valakinek nem értette amit írtam: gyakorlatilag minden anyagot elvesztettem. Nem tudok még annyira se felkészülni, mint amire számítottam.

Azthiszem ezek után kigazi kihívás 100%-os dolgozatért imádkozni, de nem gátolok senkit a hitében. (Nekem továbbra is elég az 51%.  :D)

Hát ez gáz... :( Mint egy elveszett szakdoga... Legközelebb írd le szerintem egy papírra, tudod, a kőkorszakban is ezt csinálták. :D

Tudod: A windows elszáll, az írás megmarad! Na ok, ez csak automatice tolmácsolásba kapcsolt.

És ha képként mentetted volna el? Jójó tudom, amatőr munka, meg ötször akkora a mérete, de azt legalább csak képszerkesztővel lehetne átfordítani...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 November 13, 21:11:09
Hm... :044:

Igen egy kicsit bosszantó  :2tickedoff:  ha eltünik a diploma munka a gépről.
Kívánom, hogy sikerüljön ismét erőt kérni/gyűjteni az Újra leíráshoz.

Remélem ez velem nem történik meg :P

Sok szerencsét és kitartást.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 13, 21:16:10
Hm... :044:

Igen egy kicsit bosszantó  :2tickedoff:  ha eltünik a diploma munka a gépről.
Kívánom, hogy sikerüljön ismét erőt kérni/gyűjteni az Újra leíráshoz.

Remélem ez velem nem történik meg :P

Sok szerencsét és kitartást.
 :2smitten:

Az Úrnak hála, velem sem történt még meg. De pár ilyet már hallottam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 13, 22:36:55
Anteenak képeslapja érkezett!!!
(a volánnál persze nem ő ül :-)

Gratulálok!Ügyes vagy,én sem csinálnám jobban, ha akarnám, se....  :088:



Köszönöm, kedves vagy!  :017: :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 13, 22:37:46

 Sajnos a sokadik állásinterjúra is elutasítást kaptam. :(Ne tudok reggel fél 6-tól,délutánosba este 10-ig  munkát vállalni,a kisfiam véget nem egyszerű,bölcsi is csak 3/4 6-tól van.Tudom,hogy a gyermek miatt utasítanak el.
 Istenem kérlek rendeld ki azt a munkahelyet ami mellett a kisfiamat is rendezni tudom!Köszönöm Istenem,hogy
 nem hagyod,hogya te néped kenyérkéregető legyen.Jézus nevében ámen :ima02:
Veled tartok én is az imádságban! Az ÚR gondoskodni fog rólad! Ő már tudja, hogy hol fogsz dolgozni!  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 14, 04:34:19
Moncsikám,tudom okosnak könnyű lenni,de Istennél semmi nem lehetetlen.Sőt azt is tudom könnyű tanácsot adni.Mi is voltunk ilyen helyzetbe,vagy hasonlóban. Engem műtét miatt még 90-ben kiszuperáltak és ott volt 2 gyerek,a nyugdíj pedig pont annyi volt,mint a lakás rezsije és itt vége volt.Nálam első a lakás.Mert nincs senkink és nincs is hova mennünk.Teljesen rámentem,lelkileg, mi lesz velünk,de ott volt Isten,majd lassan kivezetett.A fiaim letették az iskolákat,felnötek.Amikor kiderült a kisebbik fiam nem dolgozhat a szakmájában/mire végzett,megszünt ahol dolgozni akart./*/-Majd máshol kezdett el dolgozni,az is megszünt,és mi egyre kétségbeesettebb helyzetbe kerültünk.Közben 4 mütét miatt leszázalékolták katonaság után,és se jövedelem nem volt, se munkahely.Nyugdijjat kapott,majd azt is elvették,járadékot kapott azt is elvették,borzasztó helyzet volt.Kapott munkahelyet,azután megszünt.És amikor már mindent kiprobáltunk és Semmi lehetőség nem volt,akkor jött Isten,felajánlottak neki tanfolyamot--átképzést--a gyerek örült neki és tetszet amit ajánlottak neki.Egy kis fénysugár volt,én lehetetlennek tartottam,hisz ott voltak a mütétek,orvosilag ő nem csinálhat ilyet,és Isten megmutatta,ami lehetetlen volt és hihetetlen,megkapta az orvosi engedélyt.Azota letette a tanfolyamot és akadozva de dolgozik.Ezt azért is írtam,te erre gondoltál már?-hogy lehet,hogy Isten más fajta munkát szán neked,csak te még eddig nem fedezted fel vagyis nem értetted meg,merre akar vezetni, látni.
Sokszor egy pici dolog kell,és megértjük,hova hivott el bennünket.Én kérem Istent,hogy vezessen oda tégedet ahol Ő látni akar,és ahol a munkáddal Őt tudod szolgálni.Bocsáss meg ez van a szivemben.És kérem Őt arra,hogy ezáltal a legmegfelelőbb jövedelmet biztositsa számotokra.Köszönöm Uram,hogy meghalgattál és neked mindenre    :027:   :026:   gondod van és megfelelöen gondoskodsz Moncsiékrol Jézus nevében Amen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 14, 05:26:22

  :morning:  :028: :027: :026:benneteket!

  Anti!Köszönöm! :2smitten:
  Drága Ermaha!Köszönöm szépen a bíztatást!Nagyra értékelem az öszinteségedet! :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 14, 08:02:22
Sziasztok Tesókáim! Nagyon szép, áldott napot kívánok nektek!

Megyek aludni, nekem csak most következik az éjszaka, nemrég jöttem meg munkából.

 :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 14, 12:38:31
Mindenkinek jó hétvégét, nemsokára indulok haza.  :017: :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 14, 13:08:05
Sziasztok!

Áldott hétvégét mindenkinek! :044:
Drága Moncsi! Imátkozom érted.   :028:  :027:  :026:   Én is így jártam, de jó az Úr és megfog segíteni bennünket!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 14, 16:08:47
Ircsike! Te mögötted mi van? Olyan mint egy gyóntató kuszni.  :139: Á csak idétlenkedek, de nem tudom kitalálni.


Moncsit idézem: Sajnos a sokadik állásinterjúra is elutasítást kaptam. :(Ne tudok reggel fél 6-tól,délutánosba este 10-ig  munkát vállalni,a kisfiam véget nem egyszerű,bölcsi is csak 3/4 6-tól van.Tudom,hogy a gyermek miatt utasítanak el.
 Istenem kérlek rendeld ki azt a munkahelyet ami mellett a kisfiamat is rendezni tudom!Köszönöm Istenem,hogy
 nem hagyod,hogya te néped kenyérkéregető legyen.Jézus nevében ámen


Moncsi! Meglátod nem ez készült még neked. Te csak bízz és higgy, mert jobb lesz, csak még nincs itt az idő. De kérdezd meg az Úrtól, mi a terve veled. Ha te megadod ami a császáré a császárnak és ami a Királyé a Királynak, akkor nincs miért aggódj. Ha nem, akkkor kezd el és meglátod a dicsőségét!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 14, 18:04:42
Szia Mária!

A bejárati ajtónk van mögöttem,  bár a házunk az Úré, gyónni nem szoktam csak bűnt vallani.  :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 14, 21:34:52

 Drága Mária!Köszönöm a bíztatás,figyelmeztetést,jó hogy írtad! :2smitten:
 
 Ircsikém!Köszönöm az imatámogatást én is imádkozom érted!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 15, 08:38:35
Sziasztok!

Áldott szép napot,sok  :033:  :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 15, 09:10:24
 :morning: :029: :028:

Gábor mikor lesz a vizsgád, miből, és hogyan kell vizsgáznod, a dolgozatod sikerült előcsalogatni?

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 15, 10:22:49
Örömmel közlöm, hogy itt ülök az órán és elmaradt a zh, mellesleg az itteni gépen megtaláltam a régi anyagomat nem törölték le.

Nagyon köszönöm az imákat, most mennem kell.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 15, 10:28:02
Dicsőség az Urnak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 15, 10:41:05
Örömmel közlöm, hogy itt ülök az órán és elmaradt a zh, mellesleg az itteni gépen megtaláltam a régi anyagomat nem törölték le.

Nagyon köszönöm az imákat, most mennem kell.  :2smitten:

 :happy02: :058: :058:

Dicsőség Istennek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 November 15, 11:28:11
 :036:     :taps:  Dicsőség az Úrnak !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 15, 11:29:37
Hijjj de jó! Istenben ismételten kiderült nem lehet csalódni!  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 November 15, 12:38:59
Ha nem lennék többet a 7végén, akkor nagyon szép hétvégét kívánok mindenkinek. Az Úr áldjon meg mindenkit s töltsük el hasznosan, imával, dicsőítéssel, egészséges szórakozással ! 

 :2smitten:

Kingooo    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 15, 16:29:02
Neked is kellemes hétvégét Kingooo!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 November 15, 16:51:28
Köszi !   :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 15, 18:51:22
Nekem már meg volt a jó hétvégém, csodás tanításokat hallhattam, csak az a baj, hogy nem tudtam jegyzetelni, hogy ti is olvassátok. Viszont volt egy csodás gyógyulásról bizonyság. 3 pásztor volt nálunk és egész napos alkalom volt. Kettő magyar, és egy amerikai házaspár. :fel:  ilyen volt. :032: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 16, 06:33:28
Gyönyörű reggelt kedves nővérkéim!
 :092:  :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 16, 11:12:18
Hilda! Neked is legyen áldott a napod. Sok örömmel és dicsőítéssel. Mindenkinek legyen az Úrral szép a napja. Áldott alkalmat azoknak, akik ott vannak, vagy mennek.  :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 16, 14:35:47
Sziasztok!

Én is áldott délutánt kívánok,és egy egész hétrevaló betöltekezést az Urral.
A SZ.L. drága frtssítő kenete járjon át ma mindenkit.
Az Úr áldjon meg benneteket
Szeretettel  Ircsi

 :028: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 16, 17:41:40
Szia Ircsi! Jó az új képed!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 16, 18:15:31
FIGYELEM

Felhívást kaptam a keresztény klubból. Mivel ez mindnyájunkat érinthet
kereszténységtől függetlenül is,ezért  kérlek
olvassátok el az alábbi sorokat  mielőtt törölnétek a levelet.

Hamis pénz!
 
Szíves figyelmetekbe ajánlom a Békevár webkikötő > Hírek rovatában található infót a hamis 20.000-esről. A főaldalon, a kék kereszt alatt található a Hírek rovat, ahol mintát is láthatsz.

HAMIS 20.000 FORINTOS!

Az egyik bank hívta fel a figyelmünket  arra, hogy az ország területén a napokban
nagyon sok hamis 20.000,-FT-os bankjegy bukkant fel a forgalomban !
Nagyon veszélyes, mert nehéz észrevenni, ugyanis bankjegypapírra  (a 2.000,-Ft-os címletre)  "nyomtatták",
azaz UV fény alatt ugyanúgy viselkedik, mint a valódi, és dombornyomással is el van látva!
Tehát ha 20.000-est vizsgáltok meg, nem elég az említett két biztonsági elem vizsgálat!!!
A hamis bankjegy ismérvei az alábbiak:
1/ A vízjel helyén nem a Deák Ferenc képe jelenik meg, hanem a 2000-esen lévő kalapos, szakállas Bethlen Gábor képe! Ezt fény felé fordítva lehet látni.           
2/ A fémszál mellett futó számok nem 20.000,-, hanem 2.000,-esek!
3/ A vízjel alatti sorszám színe eltér az eredetiétől, a háttere is és a számok is barnák

    *
     Hátha szükségetek lehet rá! :2smitten:





.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 16, 19:20:57
ermaha! Köszi, továbbítom én is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 16, 21:58:45
Hát ez is egy lehetőség a cigi leszokásról:

http://www.e-smoker.hu/ecigmini.php?tID=61
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 17, 09:11:12
Áldott szép reggelt mindenkinek!  :033:

Nem tudom otthon mikorra áll helyre a netünk, addig icsak innen a munkából érlek el benenteket.  :017:

Gábor! Milyen nagyszerű hogy az Úr mindenre gondot visel.  :058: :058: :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 17, 10:44:56
Sziasztok!

Isten gazdag áldása töltse be a mai napunkat.
Igazság,békesség és SZ.L.től való öröm töltsön be minden kedves tesót.
Az Úr áldjon  meg benneteket minden jótéteményével.

Szeretettel  Ircsi   :044:  :017:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 17, 10:46:26
Szia Joscha testvér!

Régen voltál közöttünk  :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2008 November 17, 13:02:07
Sziasztok Drága Testvérek!!!

 :D

Nem tudtok véletlenül, (vagy éppen szánt szándékosan  :07: ) valami December 27 és 31 közötti megrendezésre kerülő Keresztény Táborról?

 :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 17, 14:53:08

 Lehet nem jó helyre írom!Az álmomat szeretném megosztani veletek.Az éjszaka álmomba Mária,Anti és még egy fiatalember,aki Antival érkezett,járt nálunk.Váratlan látogatás volt,de nagyon kellemes.Anti megemelte a gázon lévő fazekat amiben húsleves volt.Mária mondta ehhez csigatészta a legfinomabb.Máris főzők ki mondtam nekik.
 Amig főtt a tészta Anti és Mária elment papírral a kezükben.Ja és hideg lehetet mert Márián puffimellény volt.
 Az a fiatalember maradt nálunk aki Antival jött.Vonalzoval a kezében közölte,hogy az albérlet ahol lakunk,(családiház)még egy szintet húznak fel,mert valakik ide jönnek lakni.Visszajöttek Antiék és nagyon éhessek voltak
 kétszer is szedtek a levesből és kértek zsíroskenyeret.Mária megáldotta  a házat ahol élünk,és azt mondta itt simán elfér agy kislány is.Ezek után felébredtem...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 17, 16:06:51
Moncsi! Te még álmodban se tudsz szabadulni tőlem? Meg a főzési tanácsaimtól sem?  :2funny: Ezt nem sokan mondták, hogy álmukban ilyen aranyos voltam.  :hehe:
Anti! Te ennyire közvetlen vagy, hogy másnál még a fazékba is kukkerolsz? Hát a szakács az csak ilyen.  :2funny: Akkor te már nem mondhatod, ez a Mária még álmomban se jöjjön elő.  :hehe:
Különben van pufimellényem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 17, 16:59:34

 Lehet nem jó helyre írom!Az álmomat szeretném megosztani veletek.Az éjszaka álmomba Mária,Anti és még egy fiatalember,aki Antival érkezett,járt nálunk.Váratlan látogatás volt,de nagyon kellemes.Anti megemelte a gázon lévő fazekat amiben húsleves volt.Mária mondta ehhez csigatészta a legfinomabb.Máris főzők ki mondtam nekik.
 Amig főtt a tészta Anti és Mária elment papírral a kezükben.Ja és hideg lehetet mert Márián puffimellény volt.
 Az a fiatalember maradt nálunk aki Antival jött.Vonalzoval a kezében közölte,hogy az albérlet ahol lakunk,(családiház)még egy szintet húznak fel,mert valakik ide jönnek lakni.Visszajöttek Antiék és nagyon éhessek voltak
 kétszer is szedtek a levesből és kértek zsíroskenyeret.Mária megáldotta  a házat ahol élünk,és azt mondta itt simán elfér agy kislány is.Ezek után felébredtem...

De jóóó! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 17, 18:09:17
Moncsi! Te még álmodban se tudsz szabadulni tőlem? Meg a főzési tanácsaimtól sem?  :2funny: Ezt nem sokan mondták, hogy álmukban ilyen aranyos voltam.  :hehe:
Anti! Te ennyire közvetlen vagy, hogy másnál még a fazékba is kukkerolsz? Hát a szakács az csak ilyen.  :2funny: Akkor te már nem mondhatod, ez a Mária még álmomban se jöjjön elő.  :hehe:
Különben van pufimellényem.

  :fetreng: :fetreng: :040:
Szeretlek benneteket! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 17, 18:24:16
Antiiiiii! Van aki szeret minket is.  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 17, 18:37:44
Új:

http://www.origo.hu/tudomany/20081116-tudomanyos-konferencia-az-evoluciorol-a-vatikanban-a-katolikus-egyhaz-rendezeseben.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 17, 20:22:06
Antiiiiii! Van aki szeret minket is.  :058:

Hogy mik vannak... :05: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 November 17, 20:27:54
Köszi Magda a linket!Ez így nem fog menni :02: bocsánat ! :061: :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 November 17, 20:29:08
Antiiiiii! Van aki szeret minket is.  :058:

Hogy mik vannak... :05: :hehe:

Miért van aki nem? :(  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 17, 20:34:25
Köszi Magda a linket!Ez így nem fog menni :02: bocsánat ! :061: :088:

Szívesen, de mire írtad, hogy nem fog menni  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 November 17, 20:35:11
Két egész helyes kis eszmecserém alakult ki felebarátainkkal,egy helyen.
Egyik az ominózus eutanázia, a másik az antikrisztus totális kontrolljával kapcsolatban.
Tudjátok készül az az új pofielemző szerkezet a repülőterekre.....Úgy sétálnának be az emberek chipbeültetésre ,már most ,hogy dalolva!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 November 17, 20:36:56
Magda,hát nem is tuom! :?:
Gondolom ami eddig se ment.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 17, 20:42:11
Magda,hát nem is tuom! :?:
Gondolom ami eddig se ment.

Hát erről én nem tudok, szerintem tökéletesen ment eddig is minden  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 November 17, 20:51:53
Magda,hát nem is tuom! :?:
Gondolom ami eddig se ment.

Hát erről én nem tudok, szerintem tökéletesen ment eddig is minden  :hehe:

  :fetreng: ....a cikken is a képek,na hát darwinbá ilyen kis kócos,és az a hírős szépfestmény,a jól táplálkozott kis babák...és hát a fiatalúr mitudomén..na jó!Erre mondja valaki a családból mindig,de sép de zsönyörűűű!Nektek ilyen miért nincs ott?Sűrű elnézéseket kérek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 17, 23:53:18
Akkor most meglódulhat a fantáziánk, vajon mi lesz a következő lépés?
Mit akarnak megint összefésülni a bibliai világnézettel?
Könyörgöm olvassa itt még valaki a bibliát?  :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 18, 00:13:03
Ahha, én olvasom, bár engem senki sem kérdezett...  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 18, 06:08:54
Akkor most meglódulhat a fantáziánk, vajon mi lesz a következő lépés?
Mit akarnak megint összefésülni a bibliai világnézettel?
Könyörgöm olvassa itt még valaki a bibliát?  :060:

Keresi még valaki Isten igazságát  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 18, 07:59:09
Magdám-és az Ő Igazságát?//a többit már nem írtad le//

Moncsikám,akkor már jó előre tervezhetsz,rendezkedhetsz,na mit szólsz hozzá?----hát szóval aki álmában ekkora kijelentést kap,--és hiszem az Úrtól volt--ott még nagyobb áldásra lehet számítani!-örültél legalább álmodban neki? :017:   :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 18, 08:25:41
Ahha, én olvasom, bár engem senki sem kérdezett...  :020:


 :2tickedoff:
mikor fogadod el, hogy téged mindég mindenki kérdez

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 18, 08:31:34
 :morning:  :028: sok   :033:  Örömteli napot az Urban mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 18, 08:42:55
Neked is és mindenkinek! :033: :043: :081: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 18, 11:34:00
Moncsikám Drága!

Nagyon jó álom volt! Egyet kérek azért, hogy a levesből nekem is hagyjatok máskor.  :hehe:
Mária a pufimellényben, meg minden, ez annyira valóságos nem? Kislány, emelet?  Lehet csak én következtetek ebből arra, nem is kell majd visszamenned még dolgozni?  :139:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 18, 11:47:21
 Drága Ermaha!Igen nagyon örültem álmomban a látogatoimnak,már nagyon várom dec.13-t,hogy ne csak
 álmomban a valóságban is megölelhessek minden testvéremet! :2smitten:

 Évikém!Gyere nyugodtan éjjel (álmomba),bablevest főztem,hagyok neked oké! :hehe:
 Nem tudom  még mi Isten akarata,az életünkben,de hiszem hamarosan (megsúgja) :043:

  :028: :027: :026: mindenkit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 18, 12:09:35


 Évikém!Gyere nyugodtan éjjel (álmomba),bablevest főztem,hagyok neked oké! :hehe:


Nekem az a húsleves ízlene, amibe Anti belenézett.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 18, 12:11:31
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 18, 12:30:25
 :2funny: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 18, 14:19:50
Mi újság? Vettünk egy gáztűzhelyet márciusban. Nem sokat használtam a sütőjét, de kiderült az alját elégeti, a közepe nyers marad a teteje megbőrösödik a sütinek. A gázszerelőt felhívtam és azt mondta tegyek bele cserepet. Mondom neki: Ugye ezt nem gondolja komolyan? Jótálásos és ezt a megoldást válasszam? Múltkor azt mondta alufóliát tegyek alá, tettem és nem jó. Erre akkor azt mondta, hogy hívja  a főnököt. Azt mondta a főnök, hogy ez a tűzhely ennyit tud, miért nem vettem, teflonosat. Lementem hídba, de nyugodt tudtam maradni, én, aki ilyenkor emberevő vagyok. Ez nagyon jó útonvaló járás tőlem. A főnöknek szerencséje volt, hogy nem volt előttem.  :hehe: Azt válaszoltam neki, hogy a főnöke ezt üzente? Akkor mondja meg neki, én meg a fogyasztóvédelemhez fordulok. 35 eFt tűzhely csak ennyit tud?  :afro:

Moncsi! Te biztosan álmodban nem egy ilyen olcsó gáztűzhelyen főztél.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 18, 14:28:52
Ez hasonló ahhoz, hogy egy új kocsit veszek a szalonból olcsón.
Majd a sluszkulcs helyett egy kesztyűt adnak, hogy toljam haza a kocsit... :118: Mert ugye...csak ennyit tud! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 18, 15:57:14
Szia Mária!

Sajna a mai háztartási gépemet igy gyártják, eldobhatóra.  :(

A cserép egyébként bevállik próbáld csak meg!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2008 November 18, 17:46:04
Drága Mária!
Dicsőség az Úrnak, hogy higgadt tudsz maradni ilyen helyzetben! Én is most gyakorlom ezt. :118:
Én műszaki szaküzletben dolgoztam évekig, szal van tapasztalatom: az ilyen árú készülékeket mi el sem adtuk, csak arra szolgáltak, hogy bevonzzák a vásárlót az üzletbe a hirdetési újságon keresztül! Ha mégis ragaszkodott a vásárló hozzá, akkor az eladók fogták a fejüket, mi lesz ebből. Számos ilyen eset van a fogyasztóvédelemnél, már csak legyintenek a szolgáltatók, eladók...sajnos.  Ennek ellenére az Úr segítségével működni fog ez a készülék nálad, de tényleg tegyél bele cserepet, mert akkor egyenletesen oszlik majd el a hő! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 18, 18:14:19
Akkor most azt kell kiderítenem, melyen színűt tegyek bele, netán, alpesit, hódfarkút, laposat vagy a kínai is jó lesz?  :hehe: Vagy el kell mennem egy családi házhoz és megbontani valakinek a cserepét?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 18, 18:49:23
 Mária!Mielött cserepet teszel a sütöbe,hívj egy normális szerelőt,szerintem.A sütöt állítani lehet,szét kell szedni
és van benne egy nyomásszabályzó,na azt kell normálisan beállítani.Ha panelba laktok(nem tudom)akkor az illetékes gázmüveket hívd fel.Itt nálunk az e.on-hoz tartoznak a gázosok.Ha szakember sem tudja beállítani akkor :097: Egyébként anyukám alufóliába csomagolt cserepet tesz a sütüjébe.(A volt férjem gázszerelő volt,)tőle
tanultam néhány dolgott,például ha a rózsánál nem ég rendesen a gáz ,akkor egy hosszú tűvel ki lehet tisztítani.
 Az én gáztűzhelyem már nagyon jó !!!Nem kell bele se fólia se cserép.Ismerös gázszerelő beállította,mert amikor megvettük égetett,ennak már 6 éve.Álmomba is mindig jól süt,főz! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 18, 19:04:24
Sajnos normálisat nem tudok hívni,  :2crazy: mert ez a garanciális szerelő. Ő azt mondta, hogy a láng az jó. Ő állította be. Az alja meg ég, a közepe nyers marad és a teteje félig lesz sült. Téglában lakom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 18, 19:54:40
Mária,hogy azt hidd egyedül vagy.Nálunk az egész épületben vizsgálták,ketyerével a lakásban a tűzhelyeket.Mivel én nem voltam akkor itthon kérdeztem a szomszéd embert,mit mondtak.totálisan fel volt háborodva,a bejárati ajtónál már sípolt a ketyeréjük,pedig onnan elég messzi van a konyha,kitalálták az egész lakásban gázszag van.
Előtte mosott függönyöket az ember és rengeteg szagosítót szokott belerakni az öblítő vízbe,a folyosónak is olyan illata lesz olyankor.Hát még arra is sípolt a szerkezet,majd az mondták neki életveszélyes a gáztűzhely és ki kell cserélni.Szinte minden lakásban végigjátszották ugyanazt.Azt mondta a szomszéd ember nem tudja mi gátolta meg,hogy ki ne vágja őket.Majd amikor én nem voltam itthon akkor jöttek hozzánk és a fiam beengedte őket,nálam is ugyanazt tették,amit máshol.Záros határidőn belül cserére köteleztek bennünket.Nálam nemrégen volt szerelő a gázművektől és átvizsgálták.Pont ki akartam cserélni,de a szerelő mondta ne vegyek,mert ez sokkal jobb.Közben a menyem látott olyan tűzhelyét amit már régóta szerettem volna venni,és 2 hétre rá megvettem,4 lukas,sütni viszont semmit nem lehet benne.Kiderült,bármilyet vettünk volna a sütő szinte mindegyiknél használhatatlan.Minden oda ég bennük.Sokfajta típust vettek a lépcsőházunkban,senkinek nem jó a sütője.Ilyen az ipar.A réginek csak annyi baja volt,hogy régi volt.Az életkorába kötöttek bele,és hasra vágva megtiltották a használatát,ha nem tesszük amit mondanak,akkor lezárták volna a házban a gázt.88 lakásban.És egy halom pénzt elvittek a bevizsgálásé a közös költségből,2-szer ellenőriztek,egyszer a régit és egyszer az újat,sőt,blokkal kellett és jótállási papírral bizonyítani,hogy új.És maszekon nem lehetett szereltetni föl,csak hivatalos közeggel.A maszek 5000-ért csinálta volna,a hivatalos általuk kijelölt pedig ugyan azt 10000-ért.
Ugye milyen okosak?-ez a mai világ. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 18, 20:03:54
Képzeljétek, ma kaptam egy telóhívást, hogy keresek e még munkát, mert hogy holnap beugorhatnék Debrecenbe egy próbdélutánra és majd meglátjuk, hogy hogyan tovább!  :088: Már azon meglepődtem, hogy valaki felemeli a kagylót, nemhogy még be is hív!  :042:
Úgyhogy holnap gondoljatok rám, ha van kedvetek!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 18, 20:28:31
Szia Ramónácska  :05:
A fizetést előre kérd  :hehe:
Karácsony előtt sokan ingyen munkásokat keresnek :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 18, 20:54:30
Ez igaz, én is hallottam. Ramóna! Kérj előleget kaukciónak, ha ad, akkor igaz munka, ha nem....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 18, 21:46:02
 :2funny: Oksi! Majd így megyek oda!  :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 18, 23:03:15
Nekem meg a fent említett energiaszolgáltatóval van gondom, de annyira, hogy már azon gondolkodtam panaszt teszek a fogyasztóvédelmiseknél!

Egy apró változtatást szeretnék a számlámmal kapcsolatban, és már 2 hete folyamatosan hívogatom az ügyfélszolgálatot, se SOHA SENKIVEL nem tudok beszélni!

A legszebb pedig az a dologban, hogy valahányszor hívom őket a központi autómatát végig kell hallgatnom, tehát a rengeteg próbálkozásommal több ezer forintot

eltelefonálgattam, ráment az időm is, de az ügyemet nem tudtam elintézni!

Egy ilyen nagy cég, mint az .... megengedheti ezt magának?! Ezen akarnak spórolni, mert kellene mondjuk még pár ember a telefonok mellé?!?!

Botrány!!!  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 19, 01:14:17
Hát jó karácsonyi melóról én is tudnék mesélni. Egy ajándéküzletnek dolgoztam, a tulajjal napi bérben állapodtunk meg. Csak ugye a forgalomról nem beszéltünk, én nem kérdeztem, azt sem tudtam, hogy kell, sosem árultam semmit sem. Jól hangzott: napi hat óra munka, kétszeri pihenő, mosdóba akkor mehetek, amikor akarok. Ja, persze nem voltam bejelentve, de ez már legalább 10 évvel ezelőtt volt.

Hát nem tudtam, mit vállalok!  :01: Jó hideg volt, de azt csinálhattam, amit szerettem. Parfümutánzatokat szagoltattam, és azokat kellett eladnom, még pénzzel sem dolgoztam, mert az üzletben volt a kassza, ott kapták meg az árut is. Nálam csak választottak. Aztán első nap kiderült, hogy a kétszer tíz perc pihenő arról szól, hogy az mindössze 5-10 fokos raktárban egy kis sámlin, vagy dobozon ülhettem. Ott is kellett ennem, persze hideget, mert melegíésre alkalmas eszköz nem volt. A wc is kinti, udvari volt. Szóval 6 óra tömény fázás. De rábeszéltek, maradjak, a forgalmam jó volt. És bizony egyre jobb lett, sorra állítottam fel a napi rekordokat, aki megállt, az nem ment el üres kézzel. Addig nem is volt gond, amíg az átlaghőmérséklet 0-2 fok közt volt. Mivel kusznim nem volt, be kellett érnem a huzattal, és egy hullámpapír dobozzal a lábom alatt.

Aztán beütött a gond. Egy jó hideg, hóviharos nap. Azt mondták, nincs mese, ki kell pakolni. Emlékszem, olyan hideg volt, hogy ráfagyott a parfümökre a kupak, pedig alkoholosak voltak. Ember nem volt az utcán, hát persze forgalmam sem. A tulaj közölte este, hogy nem fizeti ki a napomat, mert nem volt forgalom. Hat órát fagyoskodtam a hóviharban... :04:

Szóval nézzetek körül.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 19, 05:21:40
 :morning: :028: :027: :026: Mindenkit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 19, 06:26:38
Szia Moncsikám,én frissebb voltam!Jó reggelt és áldott napot neked és mindenkinek!

 :017: :030: :027: :morning: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 19, 07:47:23
Sziasztok!

Áldott szép reggelt mindenkinek!

Ma nagyon hideg van tiszta zuzmara minden   :hideg: ,de az Úr jelenléte majd  felmelegíti a szívünket.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 19, 08:27:53
Nekem meg a fent említett energiaszolgáltatóval van gondom, de annyira, hogy már azon gondolkodtam panaszt teszek a fogyasztóvédelmiseknél!

Egy apró változtatást szeretnék a számlámmal kapcsolatban, és már 2 hete folyamatosan hívogatom az ügyfélszolgálatot, se SOHA SENKIVEL nem tudok beszélni!

A legszebb pedig az a dologban, hogy valahányszor hívom őket a központi autómatát végig kell hallgatnom, tehát a rengeteg próbálkozásommal több ezer forintot

eltelefonálgattam, ráment az időm is, de az ügyemet nem tudtam elintézni!

Egy ilyen nagy cég, mint az .... megengedheti ezt magának?! Ezen akarnak spórolni, mert kellene mondjuk még pár ember a telefonok mellé?!?!

Botrány!!!  :2tickedoff:


Kedves Hilda emailt kell nekik küldeni, - bombázni őket velük - és megírni azt is, hogy a telefon részesedésük árát vonják le a te számládból, mert te abban fizettél.
Ezeken az automatákon ők pénzhez jutnak!
Tudatosítani kell bennük, hogy te ezt tudod, ja és én még igés képeslapot is mellékelek ilyenkor.  :hehe:
Áldva őket nagyon az Úr Jézus Krisztus NEVÉBEN, mert ők ezzel minket kergetnek
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 19, 09:03:35
reménylánya! Valóban jó ezt megszívleni mindenkinek akik munkát akarnakl vállani. Alaposan kikérdezni őket.

Mindenkinek áldott napot kérek az Úrtól! Az Ő szeretete melegítsen bennünket!  :033: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 19, 11:40:56
Magda Kedves! Ment az e-mail is, de mindhiába!  :02:
Most már személyesen kell valami ügyfélszolgálati irodába mennem, mert a dolog így reménytelennek tűnik!
Köszönöm a tanácsod!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 19, 14:24:00
Egy kis vidámságot

http://www.gatveder.hu/adatlap.php?id=8893900

http://www.gatveder.hu/adatlap.php?id=8896068
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 19, 15:38:15
Áldott, békés délutánt és estét mindenkinek!   :044:



&feature=related
&feature=related

 :105:   :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 19, 23:14:25
Én is ezzel kívánok békés nyugodalmat mindenkinek

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 20, 08:23:26
Sziasztok!

 :morning:  :028:  :026:  :033:  :064:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 20, 11:22:17
Sziasztok!

Olyan jó,hogy egyakaraton imátkozunk a betegekért,A mi Istenünk imameghallgató és nem hagy minkett válasz nélkül.
A férjem egy hete elhagyta az egyik gyógyszerét mert elfogyott és nem tudott felíratni.
Azóta kezd helyre állni a vérnyomása és egyébb próblémái is jól javulnak.
Reggel bűszkén mutogatta,hogy milyen jól hajlanak a könyökei.Dícsőség az Urnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 20, 11:43:09
Ircsike így van, én is örömömet találom benne. Ez is egy jó magvetés.

Képzeljétek, mekkora bajban vagyok.  :pityereg: Elhatároztam, hogy fogyózok és kicsit lejjebb veszem az adagomat. A sarkon van egy étterem, finoman főznek. Eddig az adag nem volt kicsi, jól lehett vele lakni.  :005: Most, hogy elhatatároztam magam és be is akarom tartani, de az adagot véletlenül megemelték.
 Ekkora lett..  :121: Hát mit tehetek akkor a fogyás ellen?
Ők szövetkeznek ellenem  :140: nem én ő ellenük.  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 20, 11:44:26
Dicsősség az Úrnak érte,ezután még jobb lesz neki! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 20, 11:44:59
Méltók a halálra!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 20, 11:48:37
Anti! Kövezzük  :kohajito: meg őket.   :071: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 20, 11:55:06
Nem szabad,mert akkor legközelebb kicsiért sokat kének.Mert ilyen az áremelés.Nálunk is sokszor 3-man eszünk 1 ebédet.Nem azért,mert rossz,hanem,mert sok. :2funny: :2knuppel: :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 20, 12:00:53
Szerintem meg igy jobban jársz.  :igen:

Vegyél csak 1 adagot   :afro:  a férjed kap 3/4 ét te 1/4  igy tudssz fogyni.
A másik adag értéke meg megmarad,  még spóróltál is.    :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 20, 12:05:25
Mi most Antival kövezni akarunk!  :2tickedoff: Most beszálltok vagy nem?  :2knuppel: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 20, 13:18:37
Szia Gábor!

Csak nem te is  :023: nagyon csendben vagy!   :004:    :028:   :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 20, 13:49:35
Ircsike így van, én is örömömet találom benne. Ez is egy jó magvetés.

Képzeljétek, mekkora bajban vagyok.  :pityereg: Elhatároztam, hogy fogyózok és kicsit lejjebb veszem az adagomat. A sarkon van egy étterem, finoman főznek. Eddig az adag nem volt kicsi, jól lehett vele lakni.  :005: Most, hogy elhatatároztam magam és be is akarom tartani, de az adagot véletlenül megemelték.
 Ekkora lett..  :121: Hát mit tehetek akkor a fogyás ellen?
Ők szövetkeznek ellenem  :140: nem én ő ellenük.  :fetreng:

Szia, szia fogyás ellen, vagy fogyás --- ért
nem mindegy
osztogatnak, vagy fosztogatnak :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 20, 14:07:43
Szia Gábor!

Csak nem te is  :023: nagyon csendben vagy!   :004:    :028:   :026:

Nem köszönöm a lányom volt beteg, csak nagyon lefoglalnak mindennapok. Egy kicsit fáradt vagyok, de figyelek...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 20, 15:34:28
Az Urmak öröme      :036:  és frissítő szele  üdítsen fel tégedet!    :064:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 20, 15:40:30
Ültök?
 :2angel:
ha nem, akkor üljetek le!

Egykor11 írt az Aglow-ról, még nem is hallottam róla!

Holnap ott leszek, ott is alszom.
Elintézte a FENNHATÓSÁG.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 20, 15:45:16
Ültök?
 :2angel:
ha nem, akkor üljetek le!

Egykor11 írt az Aglow-ról, még nem is hallottam róla!

Holnap ott leszek, ott is alszom.
Elintézte a FENNHATÓSÁG.

 :2smitten:

Mi az az Aglow? Ott lehet aludni is?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 20, 15:46:16
http://programinfo.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=59&Itemid=1
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 20, 16:40:09
 :hehe:
kaptok már levegőt?

Az az ige jön mindég elő, ami a konf. igéje.
Holnap megváltozik a környező létünk

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 21, 05:38:20
 :morning: :028: :027: :026: benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 21, 05:43:29
:morning: :028: :027: :026:benneteket!

:thanks:

és

 :028:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 21, 08:46:48
Jövő héten szabin leszek, mert rengeteg tanulnivalóm van, plusz meg kell csinálnom a szakdolgozatot. Ha lesz net, azért igyekszek feljönni hozzátok...  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 21, 08:59:58
Mindenkinek legyen egy jó napja ma!  :016: = Ez a köszöntsétek egymást szent csókokkal.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 21, 09:18:16
 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 21, 11:56:54
 :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 21, 15:59:15
Sziasztok!

Áldott estét mindenkinek.  :032:

Küldök egy kis vidámságot eben a morcos időben.   :151:

http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/tunderi-gyerekek-csalad-WIfF47ejHv5VTi6n
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 21, 16:17:35
Hij a sámlis az nem semmi.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 21, 16:30:22
 :fetreng:  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 November 21, 17:43:01

Ez a felvétel nagyon szupi! :hehe: :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 21, 23:39:12
Mekkora áldással mehetünk az Úr elé!

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 22, 07:44:35
 :morning: :028: :027: :026: Mindenkit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 22, 09:09:20
 :integet:  :028:  :026:  :081: Áldott szép napot mindenkinek!

Az Úr áldjon meg benneteket minden Ő gazdagsága szerint !   :044:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 22, 09:17:22
Az Úr adjon mindenkinek gyönyörű szép napot!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 22, 10:32:29
Nektek is legyen gyönyörű a napotok! Szeretlek benneteket!  :037: Még azokat is, akik azt merik hinni rólam, hogy nem!  De igen, juszt is. :2funny:

Én most messzire elutazom, este jövök.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 22, 10:49:13
Jó utat Mária!  :2smitten:
Én meg dolgozom ma, szóval nem rosszalkodni!  :2knuppel: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 22, 11:19:40
Áldot utat Mária az  :angel: vigyázzanak rád és Jézus vére fedezzen be!   :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 22, 11:22:04
Köszönöm szépen! Az áldásotok forduljon vissz rátok.  :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 22, 12:10:23
Anti jó munkát 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 22, 12:35:31
""Gondolom""dolgozni mentek,ma is dicsőítsétek mag a mi Urunkat Jézust,Isten dicsősségére,legyen áldott utatok és napotok,Jézus Vére adjon oltalmat nektek! :016: :028: :027:  és mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 22, 18:39:17
Húúúúúúúúúúúúúúúúú micsoda áldás
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 22, 21:33:00
Fantasztikus napunk volt ma, mert csodálatos testvéreket ismerhettünk meg. Áldott együtt töltött időnk volt, mert az Úr kiáradt a kegyelmével és a jelenlétével töltött be minket. Hálás vagyok értük az Úrnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 November 23, 08:10:09
Szeretném elmondani nektek, hogy Mária és kedves férje minket és a gyülekezetünket látogatta meg tegnap. Minden tekintetben nagy áldás volt számunkra a jelenlétük és bátorításuk. A gyülekezetünk tagjait is nagyon megmozgatta és elgondolkoztatta Máriáék bizonyságtétele, (minket meg pláne). Van valami Máriáék hitében, amire nálunk nagyon nagy szükség van. Egy olyan feltétel nélküli bizalom és hit van bennük Isten iránt, ami nem csak beszédben jelentkezik,hanem konkrét cselekedetekben. Ilyet én ritkán láttam. Ez követendő példa mindenki számára, (bár mások nevében nem illik beszélni) legalábbis számunkra mindenképp. Igyekszünk annyit magunkévá tenni ebből, amit csak tudunk.

Ezúton is köszönjük az Úrnak, hogy ismerhetünk benneteket kedves Mária...  :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 23, 11:08:23
Áldott békés vasárnapot mindenkinek!


 :019:  :028:  :026:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 23, 11:13:02
Gábor! Számunkra is egy nagy nap volt a veletek töltött idő. Mi is tanultunk tőletek. Túl van csordulva még mindig a szívünk a tegnapi nappal. Felejthetetlen. Ilyenkor szoktam mondani, van egy dobozom amiben tárolom a gyöngyöket. Ez is oda került.

Mindenkinek gyönyörű hétvégéje legyen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 24, 09:52:48
Sziasztok!

Áldott napot mindenkinek az Úr öröme kisérje a mai napunkat!   :igen:  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 24, 11:17:31
Neked is áldott napot Ircsi!  :05:

Ma délután 3 órakkor (MO idő szerint) kezdem az első vezetésemet!  :088:
Kicsit izgulok és félek is tőle. Remélem nem szedek áldozatokat.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 24, 11:59:31
Neked is áldott napot Ircsi!  :05:

Ma délután 3 órakkor (MO idő szerint) kezdem az első vezetésemet!  :088:
Kicsit izgulok és félek is tőle. Remélem nem szedek áldozatokat.  :hehe:

Érdeklődve várom a beszámolód

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 24, 16:04:16

 Anti!Hogy ment a vezetés?Mindenki meg maradt? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 24, 16:22:59
Jelentem, túl vagyok az első órán!  :2police:
Bemonták a hírekben, hogy "vigyázat, Anti vezetni tanul!" Így nem volt forgalom az úton és így mehettem még a szemközti sávban is! :hehe:

Viccet félre téve, megdicsért az oktató, hogy az első órán már túlteljesítettem, az átlaghoz képest! :05:
Dicsőség Istennek. Szerdán megyek legközelebb vezetni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 24, 16:30:14
Biztosan nem is te vezettél.  :2police: :hehe: Elvitted magaddal a megafont mi és az oktató kiabált ki az ablakon! Mindenki félre, jön az Anti!  :2funny: Ügyes vagy. A férfiak jók egyébként a vezetésben. Ők általában az elmélettel küszködnek. -kreszre gondolok - De te abban is remekeltél.  :079: Lehet, hogy a következő talira már autóval jösz haza?  :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 24, 16:53:50
Jelentem, túl vagyok az első órán!  :2police:
Bemonták a hírekben, hogy "vigyázat, Anti vezetni tanul!" Így nem volt forgalom az úton és így mehettem még a szemközti sávban is! :hehe:

Viccet félre téve, megdicsért az oktató, hogy az első órán már túlteljesítettem, az átlaghoz képest! :05:
Dicsőség Istennek. Szerdán megyek legközelebb vezetni.

Ez egy nagy nagy öröm, és lehet, hogy most éjjel fogod folytatni  :hehe:

Érezted a kocsit, amikor benne voltál, az fontos, hogy a méreteid kitáguljanak  :044:
Nekem az hátsó ablakba kellett tenni egy dobozt, és megnézni, hogy ha mellette  nézek ki akkor hova látok, aztán kiszálltam, és megnéztem, hogy az milyen messze van a valóságban a kocsitól, jó kis mankó volt.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 24, 17:11:05
Nem rossz ötlet a megafon!  :D Jó lenne majd egyszer a saját autómmal is hazamenni. Az nem most lesz.
Kell még előtte egy kis rutint is szereznem, mert 2000km, egyszerre nagy távolság. :063:

A doboz módszernek nemhinném, hogy örülne az oktató! De lehet majd megkérdezem.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 24, 17:52:46
Antikám,gratulálok hozzá,csak igy tovább.Majd ha itthon fogsz vezetni,akkor lesz a furcsa,az oldal miatt,de akkor már gyakorlott vezető leszel.Az Úr áldása és védelme kísérjen az utaidon. :017: :taps: :066:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 24, 17:56:35
Köszönöm!  :05:

A legfurcsább számomra a bal kézzel történő váltás.   :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 24, 18:31:12
 :032:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2008 November 24, 20:25:40
Azért nem baj, hogy balkéz szabálynál tanulsz vezetni, mert itt sem tartja a kutya sem a jobb kéz szabályt. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 24, 20:52:46
Itt a kresszben nincs is kézszabály. Nincs elsőbsége senkinek, ha egy forgalmi és tábla nélküli kereszteződésbe érsz.
Vigyázni kell... :045:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 November 24, 21:46:13
 Szia Anti!

Az Úr adjon kitartást, és figyelmet a vezetéshez. Soha ne vezess gyorsabban, mint ahogy az őrangyalod repül!

 :142:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 24, 22:29:24
Tudnátok nekem a segítségemre lenni abban, hogy a párommal elmennénk decemberben pihenni. -minden évben ilyenkor megyünk- Nagyon szeretjük a termálfürdőket, élménymedencével. Pápán találtam egyet itt a neten. Ismeri valaki? Jártál már ott? Mi a tapasztalatod? Esetleg jó kis szállásban is lehet javaslatod. - Nem keresztényeknél keressük. Panzió, appartman.. Netán ha van jó javaslatotok bármerre az országban jöhet. köszike
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 25, 05:05:28
 :morning: :028: :017: :027: :026:benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 25, 05:13:09
Moncsikám,jó reggelt neked és áldott napot kívánok.Feljössz azután eltűnsz,hogy van ez???

Jó reggelt és áldott napot mindenkinek   :017: :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 25, 06:26:35

 Drága Ermaha!Csak köszöntem,és mentem az Úr elé imában! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 25, 06:56:10


Jó reggelt és áldott napot mindenkinek    :028:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 November 25, 08:47:32


Mindenkinek  :028: :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 25, 09:08:41
Áldott szép reggelt mindenkinek!

Az az újság, hogy mára akkora hó esett itt (20cm) :hideg:, hogy teljesen megbénult a forgalom, mert a kotrók vagy kevesen voltak, vagy máshol dolgoztak, de nálunk a hegyen 3 busz is megcsúszott az úton és semmi közlekedés nem volt. :154:
Így 5 km-es tájfutás után nagy nehezen beértem dolgozni.  :112:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 25, 09:19:30
 Drága Évus! :142: :155: :hideg: Akkor elő vetted a nyúlcipőt? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 25, 09:37:58
Sziasztok!


 :028:   :026:  :029: Moncsi, örülök ,hogy várod a talit én is szeretnélek már megismerni a többiekkel eggyüt.    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 25, 09:47:56

 Drága Évus! :142: :155: :hideg:Akkor elő vetted a nyúlcipőt? :hehe:

Nem tudom milyen cipő volt, de a hegyen lefelé, ekkora hóban, alatta jéggel, mindezt szinte futva nagyon csúszott.... :040:, új sportágat alakítottunk a hegylakók reggeli tájfutását.  :103:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 25, 09:49:49
Jó hírem van az Úr meghallhatta az imáinkat!    :igen:

A boszi találkózó teljes érdektelenségbe fulladtt.   :020:

Összesen 40-en voltak, abból is 20 szervező.    :hehe:


Hála és dícsőség az Urnak!   :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 25, 09:51:58
 :043: :036: :036:
Így járjon az okkultizmus minden rendezvénye!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 25, 10:09:51
Sziasztok!


 :028:   :026:  :029: Moncsi, örülök ,hogy várod a talit én is szeretnélek már megismerni a többiekkel eggyüt.    :044:


 Drága Ircsike!Én is nagyon várom,hogy találkozzak veled és a többiekkel! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 25, 10:58:01
 A kicsi fiam 4.napja nem cumizik.Jövőhéten a  :143: :125: adja a cumiját!Azt mondta:már megnőttem,nem
 kell cunika, télapónak adom. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 25, 11:00:31
Veled örülök Moncsi!    :078:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 25, 13:29:40
Moncsikám,csak nehogy ugy járjál mint én jártam.Mi az öcsinek tettük el,és amikor meg született az öcsi és ő nem cumizott,akkor az én kisfiam azt mondta adjam neki vissza,mert nem kell neki.És mivel én nem adtam vissza,mert úgy voltam aki kibírta 6 hónapig nélküle,annak már nem is kell.Attól kezdve aminek csücske volt,mindent rágott szopott.Pedig ő akkor 6 éves volt. :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 25, 13:52:25
Szia Mária!

Én is nézegettem gógyvízes üdüléseket küldök egy limker itt sok kedvező legetőség van.

Szeretettel  Ircsi

http://www.utisugo.hu/hotel-apartman-info-1107/akciok/4_ejszaka/


 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 25, 14:04:28
Ircsike! Köszi ez is nagyon jó. Még nem ismertem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 25, 16:12:38

 Mária,figyelmetekbe ajánlom az agárdi termál és gyógyfürdöt!Nézzétek meg a honlapot,hát ha elnyeri
 tetszéseteket.Nincs is messze siófoktól!Pár éve voltam télen,van nyitott része is a fürdőnek,nagyon klassz hely!
   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 25, 16:17:59
Moncsi! Voltunk ott a kora tavasszal. Köszike. Pápán gondolkodunk. Azért gondoltam, hogy hátha valaki ismeri a helyet. Van még egy Ráckevén ha esetleg ismeri valaki, vagy járt ott.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 25, 16:43:29
Kedves Mária! A pápai várfürdőben voltunk idén nyáron, nagyon kellemes hely, van fedett része is, többféle hőmérsékletű termálvízzel. A környék is gyönyörű, szerintem érdemes ott pihenni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 25, 16:46:23
Köszike Hilda! Csak az lenne fontos, hogy szállást is találjunk. - Nem keresztényeknél.-  Panzióban vagy appartmanban. Azt nem tudsz véletenül?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 25, 17:03:06
Talán itt nézd meg:

http://www.iranymagyarorszag.hu/keres/papa/szallasok-p1/
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 25, 17:45:33
köszi, találtam is egyet ami jónak tűnik.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 November 25, 22:46:12
 ;)  Amúgy a gyógyvízek Eu-s kibocsájtása közcsatornákba ill. öntöző csatornákba tilos.
Ma M.o.-nak nincs megoldott kezelése ezekre.
Hatás Ökoszisztémákra való, igen komoly hatást fejt ki, ami nekünk jó és gyógyító, az másoknak káros és szenvednek.
Fő ok a sók magas, határérték fölötti konc. ill. nehéz fémek ami toxikusak.
Megoldások:
- visszasajtólni a kinyerőhelyről, ill. ion cserélőgyantákon, ami igen csak önköltséges.

Jók ezek a dolgok, de minden ami nekünk jó, az nem biztos, hogy másnak is jó  :2smitten:

Forros: Tóth Zoltán Körny.véd. TTK Ökológiai tanszék labor gyak. előadása
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 26, 03:01:05
Áldott szép reggelt mindenkinek!

Az az újság, hogy mára akkora hó esett itt (20cm) :hideg:, hogy teljesen megbénult a forgalom, mert a kotrók vagy kevesen voltak, vagy máshol dolgoztak, de nálunk a hegyen 3 busz is megcsúszott az úton és semmi közlekedés nem volt. :154:
Így 5 km-es tájfutás után nagy nehezen beértem dolgozni.  :112:

Hát nem semmi :01:

Egyébként Pécsett is mindig ez van. Annyira mondják, hogy így felkészültek, meg úgy felkészültek a télre, leesik öt centi hó, és megáll az élet, megbénul a forgalom, stb.  :060:
Érdekes, amikor gyerek voltam, szinte minden télen folyton hó volt, és jártak a buszok... :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 26, 03:04:03
:043: :036: :036:
Így járjon az okkultizmus minden rendezvénye!

Ámen!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 26, 07:33:05
t.zoli: Hatás Ökoszisztémákra való, igen komoly hatást fejt ki, ami nekünk jó és gyógyító, az másoknak káros és szenvednek.

Te tisztában vagy azzal, hogy a termálvíz állítólagos rossz ökoszisztémája mellett mennyi más káros? Vegyük az atomerőművet, rádióhullámokat, a permetezőszereket, az ételadalékokat, a sok felhalmozódott szeméttelepeket, a káros kisugárzott anyagokat, atomrobbantgatásokat, a szánkból kijött szavakat amik megmérgeznek minket, a környezetünket....

Tudod nekünk mit mond erről az Ige?
Mát. 15,11
Nem az fertőzteti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.
Mát. 15,17
Mégsem értitek-é, hogy minden, a mi a szájon bemegy, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe vettetik?
 

Hát valahogy így kell élni ezen az elátkozott bolygón és akkor egész jól el leszünk. Ha mindenen fennakadnánk, akkor csak a rossz következne be az életünkbe. Egyébként nem a gyógyító hatása érdekel minket a párommal a gyógyvízeknél, hanem a pihenés.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 26, 08:24:35
 :morning:  :028:  :026:  :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 26, 08:27:26
Jó reggelt és áldott napot mindenkinek! Az Úr böcsessége, kegyelme vigye a napotokat tovább.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 26, 09:58:53
Idézet
Te tisztában vagy azzal, hogy a termálvíz állítólagos rossz ökoszisztémája mellett mennyi más káros?


Teljesen eggyetértek azzal sok más egyébb sokkal károsabb a környezetünkre.
Vannak helyek ahol ezt fűtéste használják,ugy hogy visszajuttatják a földbe.
A fűrdők ma már nem üzemelhettnek szürőbetendezések nélkül.
Vallamellyest igyekeznek megakadályózni a szennyeződést.Mindenképpen nagyon hasznosak a gyógyvízek,hiszen Isten ezt is a testünk gyógyulásáhóz adta.A környezetvédők szerintem sok esetben a helytelen döntéseikkel nagyobb kárt okoznak mint a gyógyvízek.Mindent felfújnak és sok esetben a pénzszerzésük áll a háttérben. Sok kárt okozva embertársaiknak.
Sajna volt rossz tapasztalatom velük kapcsolarban.   :(







Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 November 26, 13:53:30
Hát, igen mindenkinek vannak előítéletei ezen dolgok felől, de ebben a kozmoszban élünk, és a világunknak, nem alapja a Biblia, én mint környésznek sok feladata van, mert amit emberek okoztak azt nekünk is kell helyre hozni, amit lehet /kármentesíteni/.
Nagyon sok szakember nem igazán a szakmájának él, hanem a pénznek és képes silány és hamis (fél törvényes) dolgokat publikálni. Én is egy ilyenbe vagyok, mert egy KHV-t dolgozók fel amiben sok a hamisság, én ezzzen csodálkoztam, hogy hogy van ez

Egy alpolgármester azt mondta ez van ebben élünk . szomórú :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 26, 16:00:40
Tudom én is, hogy az ígéret szerint új eget, és új földet kapunk, de ami rajtam múlik azért megteszek a lakóhelyünk tisztasága érdekében.
Pl igyexem spórolni a vízzel, villannyal, a pet palackot, és az elemeket már nem keverem a háztartási szeméttel. Tudom, nem túl sok, de mégis jól esik a tudat.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 26, 16:29:42
Hilda! Képzeld jártunk Tapolcán, jó pár év, tán 7-8, evangélizálni és ott volt az, amikor imádkoztunk mert jött egy hatalmas vihar. Körbe szakadt az eső de az udvar, ahol voltunk, kikerülte, de csak ott azt a kis részt. Sokan voltunk és éppen prédikáltam, amikor hirtelen elkezdett sötétedni, du. volt. Megdorgáltam a vihart és a szelet az esővel, majd elbocsátottam az Úr nevében. Az egy mennyei csoda volt. Körbe dörgött, villámlott, felhőszakadás volt és -zeneiskola vagy nem is tudom Műv. Ház volt, te jobban tudod, a nagy kapu egy főútra néz és hátul ki lehet menni valami épületek mögött.- az udvaron kint ültünk, de egy csepp eső nem esett ránk. Csak ámultunk és bámultunk. Isten megnyilatkozta magát ott előttünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 26, 16:34:33
De jóóó!

Nem is hallottam róla.  :01:

Valószínűleg a zeneiskola udvarán lehetett, a főutcáról nyílik egy kis szabadtéri színpad.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 26, 16:44:30
Nahát, milyenk ezek a tapocaiak.  :nem: Nem beszélnek róla, vagy hozzád nem jutott el, mert nem találkoztál velük. Az újság nem ír meg ilyen csodát.  :020: Sokan meggyógyultak akkor ott. Kész csoda volt és még élek, ez egy olyan hely marad számomra, amit Gábornak is írtam, hogy van egy doboz, amiben a gyöngyöket tárolják. Nekem is van egy ilyen dobozom, amiben ezeket a gyöngyöket tárolom. Van benne drágábbnál drágább kincsek.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 26, 17:12:16
Ha meguntad az autódat tedd ezt vele:

http://smotri.com/video/view/?id=v7359195221

Ha netán dolgoztatni akarsz, hívd ezt a fickót:

http://smotri.com/video/view/?id=v73593629d6    :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 26, 17:24:42
Hát ennek hogy nem tört ki a nyaka?  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 26, 17:28:10
A másiknak meg a lába?

Biztos megedződött a sok focitól...  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 26, 17:40:34
Ha nem figylesz rám, akkor kapsz egyet  :hehe:

http://smotri.com/video/view/?id=v458043cd33

Csak ne vegyünk róla példát  :hehe:

http://smotri.com/video/view/?id=v5175322ec9

Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 November 27, 03:11:39
Ha nem figylesz rám, akkor kapsz egyet  :hehe:

http://smotri.com/video/view/?id=v458043cd33



Szegény kutyi, sík ideg volt, még remegett is. :03: Mondjuk az én kutyusom is retteg a macskáktól, pedig ő nem olyan kicsi. Egyszer sétáltunk a járdán, és a bokorból váratlanul kiugrott egy macsek (nem is láttuk, sem én, sem a kutya, a bokor közelében sem voltunk), és össze-vissza akarta karmolni, és kergette. Szegény kutyám meg ordított félelmében... :2knuppel: Alig bírtam a cicát elzavarni, mert rám is morgott... most vagy kölykei voltak a bokorban, vagy gyári hibás volt szegény... :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 27, 05:45:40
 :morning: :028: :017: :026: benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 27, 08:44:37
 :morning:  :028:  :026:  Szép és nyugodalmas napot minden tesónak.

Az Úr áldjon meg benneteket!   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 November 27, 14:56:30
Áldott napot mindenkinek!  :2smitten:

Bocs mindenkitől, de mostanában nem leszek itt annyit, ha ez a dolog lecsengett, jövök megint. :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 28, 08:59:30
 :morning:  :028:  :026: Szép napot mindenkinek!    :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 November 28, 09:25:01
 :028: :026: :017: Minden Testvéremet!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 28, 12:25:08
Az Úr adjon nektek nagyon szép, áldott napot!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 28, 12:27:40
Épp most jöttem egy ügyféltől, akinél takarítani kell két órát hetente!  :058:
Adja az Úr, hogy meg legyen elégedve a szolgáltatással, hogy megmaradjon ügyfélnek és esetleg másoknak is beajánlhatna minket!
Tegnapelőtt meg egy másiknál voltunk, ahol szintén állandó takarítást kért! Igaz kéthetente egyszer, de ezzel is több!
Dicsőség Istennek, aki gondoskodik rólunk és egyengeti az utat előttünk!  :088:

És köszönet mindazoknak, akik imádságban mögöttem állnak és akik ezután is imádságban hordoznak!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 28, 12:48:07
Szia Anti!

Örülök a jó híreknek   :afro:  Áldja meg az Úr az Ő mérhetetlen gazdagságával vállalkozásodat és adjon minnél több ügyfelet.   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 November 28, 13:30:56
 :031:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 28, 14:54:32
Áldott délutánt mindenkinek!      :044:   




&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 28, 15:20:04
Mi újság?  :2funny: Hát van, már akit érdekel mi történik velem. Ma felmentünk a Külügyminisztériumba. Bementem a fő épületbe ahol egy hatalmas aula volt, nem néztem körül csak mentem. Ez az aula körül volt kerítve kb derék magasságig és láttam, hogy egy csomó ember jön ki az egyik kerítés ajtón, gondoltam ott megyek be. Ez a kerítés átlátszó anyagból van. Valaki azt mondta nekem, ez a kijárat. Azt válaszoltam nem baj, én meg bemegyek. Már a folyósó közepén voltam, amikor három egyenruhás  :2police: utánam jött. - Elnézést, hová, hová? -szinte rémültek voltak a fickók. Mondtam nekik mosolyogva kit keresek.  :119: Majd közölték, ez nem így megy. - Ide nem lehet csak úgy bemenni. Akkor láttam, hogy egy ellenőrző kapun kell átmenni. Sípoltam rendesen.  :hehe: Akkor mindent ki kellett pakolni a zsebemből egy futószalagra és egy detektorral átvizsgáltak. Mint egy bűnőzőnek szét kellett tennem a lábaimat és a kezeimet föl kellett emelni. Én meg egyfolytába nevettem a szitúációtól.  :hehe: Szerintem azt hitték nem vagyok komplett. Végén kiderült, akit keresek nem is abban az épületben dolgozik. Pillanatok alatt vagy 5 férfi ott termett.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 28, 16:12:31
Mária ebben a történetben a "Fantasztikus nagynéni" jutott rólad eszembe, nagyon helyes kis regény volt, kamaszkoromban olvastam.

Nekem meg nagyon rossz híreim vannak, mert tőlünk sok embert küldtek el ma, köztük több családfenntartót, akik gyerekeket tartottak el.

Szomorú vagyok, és állítólag ez csak az első hullám, beütött a gazdasági válság.

Azért mi csak továbbra is bízzunk az Úrban, mert

Jób 5,22: A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz.  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 28, 16:38:41
Mi újság?  :2funny: Hát van, már akit érdekel mi történik velem. Ma felmentünk a Külügyminisztériumba. Bementem a fő épületbe ahol egy hatalmas aula volt, nem néztem körül csak mentem. Ez az aula körül volt kerítve kb derék magasságig és láttam, hogy egy csomó ember jön ki az egyik kerítés ajtón, gondoltam ott megyek be. Ez a kerítés átlátszó anyagból van. Valaki azt mondta nekem, ez a kijárat. Azt válaszoltam nem baj, én meg bemegyek. Már a folyósó közepén voltam, amikor három egyenruhás  :2police: utánam jött. - Elnézést, hová, hová? -szinte rémültek voltak a fickók. Mondtam nekik mosolyogva kit keresek.  :119: Majd közölték, ez nem így megy. - Ide nem lehet csak úgy bemenni. Akkor láttam, hogy egy ellenőrző kapun kell átmenni. Sípoltam rendesen.  :hehe: Akkor mindent ki kellett pakolni a zsebemből egy futószalagra és egy detektorral átvizsgáltak. Mint egy bűnőzőnek szét kellett tennem a lábaimat és a kezeimet föl kellett emelni. Én meg egyfolytába nevettem a szitúációtól.  :hehe: Szerintem azt hitték nem vagyok komplett. Végén kiderült, akit keresek nem is abban az épületben dolgozik. Pillanatok alatt vagy 5 férfi ott termett.  :2funny:

és mit csináltak?

 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 28, 17:22:43
Mit csináltak?  :hehe: Megmotoztak egyik itt, a másik ott. A harmadik a papríjaimat kérte el. Szóval káoszt csináltam a külügyben a berohanásommal. Még jó, hogy nem tepertek le a földre.   :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 28, 17:25:47
Hilda: Szomorú vagyok, és állítólag ez csak az első hullám, beütött a gazdasági válság.

Igen sajnos ezzel az indokkal küldik el az embereket a munkából. A biblai időket éljük!

Higgyétek el, hamar itt van az Úr értünk!!! Jön Jézus a szentekért hamarosan!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 28, 17:55:53
Mi újság?  :2funny: Hát van, már akit érdekel mi történik velem. Ma felmentünk a Külügyminisztériumba. Bementem a fő épületbe ahol egy hatalmas aula volt, nem néztem körül csak mentem. Ez az aula körül volt kerítve kb derék magasságig és láttam, hogy egy csomó ember jön ki az egyik kerítés ajtón, gondoltam ott megyek be. Ez a kerítés átlátszó anyagból van. Valaki azt mondta nekem, ez a kijárat. Azt válaszoltam nem baj, én meg bemegyek. Már a folyósó közepén voltam, amikor három egyenruhás  :2police: utánam jött. - Elnézést, hová, hová? -szinte rémültek voltak a fickók. Mondtam nekik mosolyogva kit keresek.  :119: Majd közölték, ez nem így megy. - Ide nem lehet csak úgy bemenni. Akkor láttam, hogy egy ellenőrző kapun kell átmenni. Sípoltam rendesen.  :hehe: Akkor mindent ki kellett pakolni a zsebemből egy futószalagra és egy detektorral átvizsgáltak. Mint egy bűnőzőnek szét kellett tennem a lábaimat és a kezeimet föl kellett emelni. Én meg egyfolytába nevettem a szitúációtól.  :hehe: Szerintem azt hitték nem vagyok komplett. Végén kiderült, akit keresek nem is abban az épületben dolgozik. Pillanatok alatt vagy 5 férfi ott termett.  :2funny:

és mit csináltak?

 :044:

Amikor kiderült, akit kerestél nem abban az épületben dolgozik, akkor motozott meg az 5 férfi  :059: ????
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 28, 17:58:35
Nem, hanem akkor amikor berohantam az épületbe mit a tatárok.  :hehe: Az később derült ki, hogy akit keresek az egy másik épületben dolgozik. Én nem tudtam, hogy a külügynek három épülete van hegyén hátán.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 November 28, 18:37:12
 :2angel:

Most már kérlek áruld el, hogy mit találtál?

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 28, 19:28:36
Semmit, átküldtek egy másik épületbe, azt mondták, akit keresek, ott dolgozik. Ott is átvizsgáltak és kiderült nem ott dolgozik hanem egy másik épületbe. Tudtok követni?  :hehe: Átmentem a másodikból már a harmadik épületbe, ahol szintén átviszgáltak a szokás módszerrel. Szét a lábakat, fel a kezekkel és ami a zsebébe van, tegye a szalagra.  :hehe:  Szóval ez olyan lerázós módszer. A telefonba szoktak ilyent csinálni. Kérem várjon adok egy másik hívót. Amikor azt adták, az is azt mondta, várjon, kapcsolok egy illetékest. Kiderül, ő nem illetékes, hanem valaki más az. Ő is kapcsolt valakit, aki tud segíteni, kiderül nem ő hanem a kollegina az, aki éppen szabin van, majd a jövőhéten lesz csak. Szóval a külügybe kb 5 perc múlva kiderült, ott van akit kerestem. Rájöttem kár volt az időmet fecsérelni, mert nem tudott segíteni. :hehe: Hazautaztam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 28, 19:39:04
Drága Mária most  :2funny: vagy  :fereng2: kész kalandregény.

 :032:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 28, 19:51:11
Ircsike! Nevetséges helyzet nem? Képzeld ahogy utánnam rohannak.  :hehe: A végeredmény se lepett meg, mert imádkoztam előtte, hogy az Úr vezesse ezt a dolgot. Hát ha nem úgy alakult ahogy én szerettem volna, nem lep meg. Ő tudja, nekem mi a jó. Nem vagyok dühös, mert az Úr velünk volt. Engem nem szokott már minden bosszantani ha nem úgy alkul ahogy én képzelem. Nem biztos, hogy mindig az a jó.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 November 29, 08:51:37
Békés és örömreli napot mindenkinek!


 :morning:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 29, 09:38:31
Mivel már reggel elmúlt,igy Krisztusban lévő JÓ napot kívánok mindenkinek én is,az Úr áldásával.Nekem nem nagyon van,egész éjjel szakadt az eső és most is,menni kéne boltba,stb,hát ehhez külön kedv kéne.Pedig rendes csaj voltam,már 3 rakatott kimostam,megfőztem,és még sok minden,a banda pedig most alussza legszebb álmát.Szóval,most tudnék,boltba menni.   :010: :009:--Szóval legyetek részvéttel irántam.--Köszönöm... ez most nagyon kellene-- :033: csak az én kedvemé-- :028: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 November 29, 09:49:04
Ermaha tesókám!  :2smitten:

Most indulok én is a boltba, mit hozzak neked?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 29, 10:03:21
Az egész tejcsarnokot,mert abból használok legtöbbet,ja meg szóval,,,,abból kell a legtöbb....Köszi a vigasztalást.Ilyenkor szoktam körbejárni a boltokat,sorba vannak,Plusz,Penni,Tescó,piac,élelmiszerbolt,és turka.
Fogom a kocsimat és végigsétálok.És mire végzek,már majd meg szakadok.Ez egy rituálé--szombati. :017:
   :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 29, 10:59:10
ermácska! Részvéttel vagyok irántad. Hilda bevásárol neked, te meg eljössz és kimosol nálam, mert itt lehet folytatni. Van egy rakattal, de lehet kettővel is.  :2funny: Kaját hozhatod amit főztél. Én meg jól el leszek ahogy nézlek.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 November 29, 11:09:38
Hát ha még a szomszédban lennél,megoldható lenne. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 29, 11:23:57
 :2funny: Egy hívőnek semmi se lehetetlen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 November 29, 14:56:55
Sziasztok !

 Én már megfőztem holnapra az ebédet s a héten ki is mostam, csak még takarítanom kell :), igaz azt állandóan kellene  :hehe: . A héten megrendeltem a szüleimnek s a gyermekemnek a karácsonyi s a mikulási ajándékokat, úgyhogy csak a férjemét kell még megvennem, ja és valamit az anyósomnak is, de azt ketten vesszük meg a párommal. Ha az Úr is azt akarja és ügyes leszek, akkor mindennel kész leszek időben  :036:  :2smitten:


 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 29, 15:09:07
Egy kis jókedvet.  :2funny:  Fiúk, bocsi egy részletért, de nem tudom kivenni.  :pirul: :hehe:
http://docler.hu/video/295
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 November 29, 15:18:35
Lehet, hogy nincs humorérzékem  :03: , de azért a legtöbb rész fájdalmas, mint vicces  :118:  Bocsi   :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 29, 20:20:38
Kingooo egyik sem volt targikus mert akkor be se teszem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 November 30, 10:15:28
 :2smitten:     Nagyon szép Adventet kívánok mindenkinek !   :017:

 Voltam templomban és annzira jól éreztem mgam, annak ellenére, hogy egy eléggé mogorva nő gondolatát kellett kitalálnom, ami az volt, hogy cseréljünk helyet. No de nem idegeskedtem, kértem az Urat, hogy ne engedje, hogy gonosz gondolatok bitorolják a Vele való együttlét örömeit.  :089: Nagyon áldásos volt számomra, mert átérezhettem az Advent fontosságát, mert az elmúlt években nem tulajdonítottam figyelmet s bár akkor is jártam templomba s figyeltem a prédikációt, az otthoni dolgok, egyes családtagok elterelték a figyelmet a várakozás időszakáról. Ma ott Isten Házában elhatároztam, hogy szépen, békésen várom a Karácsonyt s Isten segítségével nem kapom fel mindenért a vizet. Természetesen itthon a Sátánnak majdnem sikerült kersztülhúznia terveimet, mert annyira dühös voltam az anyósomra, hogy megint előjön azzal, hogy azért nem jár templomba, mert nem tud szépen énekelni, s mikor rmegkérdezte hol voltam, akkor erélyesen válaszoltam s Istennek hála nem mondta a szokásos mondatát, hanem azt mondta, hogy lelkiismeret furdalása van olykor, mert nem megy templomba. Annyit mondtam, hogy pedig itt van a közelben, ekkor felsorolta a város előnyeit, lenne mivel menni stb. s nem panaszkodott, de azért igyekeztem rövidre fogni a beszélgetést, mert az egyhazfenntartói járulékra terelődött a szó s éreztem, (bár tudom Isten nem hagyta volna most) hogy jobb, ha bemegyek a szobába, mert megint jön, hogy nincs pénz s meg a papok hibája etcetera .



 ÁLDOTT, BÉKÉS, CSENDES ADVENTET KIVÁNOK MINDEN KEDVES TESTVÉREMNEK, AKÁR REGISZTRÁLT FELHASZNÁLÓ, AKÁR NEM ! AZ ÚR ÁLDJON MEG BENNÜNKET ÉS TÖLTSÖN BE SZENTLELKÉVEL/SZENT SZELLEMÉVEL AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSÉRT . ÁMEN    :ima02:


 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 November 30, 15:05:43
Sziasztok!
Most egy darabig nem leszek net közelben, ha esetleg netalántán vki hiányolna! Ha meg nem hiányolnátok, az meg még jó is, nem szeretek "rossz" érzéseket kelteni másokban!  :119: Úgyhogy addig, amíg fel nem bukkannék és meg nem írom, hogy milyen jót is tervezett nekem Isten, addig kívánok mindenkinek áldott, békés adventet!
 :2smitten: :026: :027:
 :049:
Ja és hozzon nektek a Mikulás egy hatalmas zsákot, tele..... (ki mit szeretne) -vel!  :2funny: :2funny: :2funny:
 :142:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 November 30, 20:50:24
Moncsi írta nekem: Drága Mária!De jó lett volna ha felhívsz,még 10 perc sincs a plázától a lakhelyünkig.Nagyon kár,hogy nem találkoztunk,de majd hamarosan!Hogy tetszet Szfehérvár?Kirándultatok vagy csak körül néztetek? 

Itt folyatom. Fehérváron gyakran járunk, mert széles választok van. A Párom szereti a műszaki dolgokat ott megvenni. MadiaMarkt-ban vásárol általában. A Plázába enni mentünk.  :hehe: Kb 40 km tőlünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 December 01, 03:12:20
Szép jó reggelt mindenkinek, ha nehezen indul a nap, nézzétek meg ezeket:

http://videa.hu/videok/vicces/rock-baba-atveres-baki-eses-df7DY23MSEtlhmXN (http://videa.hu/videok/vicces/rock-baba-atveres-baki-eses-df7DY23MSEtlhmXN)

http://videa.hu/videok/vicces/ollo-arab-atveres-hulyules-mOWo3yPTbGqvCOL0 (http://videa.hu/videok/vicces/ollo-arab-atveres-hulyules-mOWo3yPTbGqvCOL0)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 01, 07:34:26
Áldott és békés szép napot mindenkinek!   :044:

 :027:    :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 01, 18:47:23
ermácska! Jó újra látni, látom van neted.  :097: :099:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 01, 21:03:42
A hétvégén mindenki haldoklott,én pedig lomtalanítottam,azután a menyemre is rájött.Mindenki aludt,és mindenkin elvonási tünet volt.Főleg Editen éjjel 3-4 között szokta abba hagyni.Na majd az éjjel virrasztani fog.
Még játszani sem volt kedvük. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménylánya - 2008 December 01, 23:51:24
Újabb humor, én is levélben kaptam:

Idézet
Darwin díj - legfrissebb

A Darwin-díjat - sok más hasonlóval együtt - igen pihent agyú és
humorban sem szűkölködő személyek hozták létre az emberi hülyeség
díjazására (ahogy a Darwin-díj mottója meghatározza: fejet hajtva az
ember géntérképe előtt tisztelettel adóznak azoknak, akik véletlenül
lefutottak erről a térképről).

Az idei díjátadási ünnepségen az első helyre egyhangúan egy amerikai
állampolgárt jelöltek. (Az esetek ismertetésénél a magyar olvasó vegye
figyelembe, hogy az USA-ban a fegyvertartás és fegyverhasználat

magától értetődőbb, mint nálunk. A nevek elhagyása is a demokráciával
függ össze.)

A 4. és a 10. mindent visz.

1. Nevezett - minden bizonnyal rablás céljával - a kaliforniai Long
Beach-ben egy üzletben 38-as revol-verrel próbált rálőni a
pénztárosra, de fegyvere csütörtököt mondott. Ekkor tette azt, amivel
kiérdemelte

az első helyezést: a földnek (pontosabban: a lábának) irányította a
csövet, és még egyszer meghúzta a ravaszt. A revolver most nem mondott
csütörtököt.

A fődíj mellett előkelő nevezést még számosan kaptak.

A második helyezett egy biztosítási ellenőr.

Egy svájci szálloda séfje véletlenül ledarálta egyik ujját a
húsdarálón, majd bement a városba, és beje-lentkezett biztosítójánál,
ahol előadta a munkahelyi balesetet. A biztosító azonban valamiféle
csalásra, még inkább munkahelyi figyelmetlenségre gyanakodott, ezért
kiküldte ellenőrét a tényállás felülvizsgá-lására. Az ellenőr is
kipróbálta a darálót, és ő is ledarálta egyik ujját. Ezt követően a
biztosító a séfnek is fizetett.

3. Az előkelő bronzérmet egy chicagói autósnak ítélték.

Az autótulajdonos a hatalmas havazás idején jó egy órát lapátolta háza
előtt a havat, hogy kocsijával oda tudjon állni. Mire ott várakozó
kocsijával beállt volna, egy hölgy már beparkolt a szabad helyre.

A chicagói önkéntes hómunkás megértően elővette revolverét, és lelőtte a nőt.

4. A negyedik helyre egy zimbabwei buszsofőrt szavaztak be.

A megfáradt gépkocsivezető, aki 20 elmebeteget szállított Harare-ból a
bulawayo-i elmegyógyintézetbe, félúton betért egy illegális
bögrecsárdába. Amíg torkát öblítette, utasai megszöktek. Oda se neki,
gon-dolta a részeges sofőr: odahajtott egy buszmegállóhoz, és ingyen
fuvart ígért húsz embernek. Ezután jelentkezett velük Bulawayo-ban,
fölhívva a kényszerzubbonnyal készenlétben álló személyzet figyel-mét,
hogy a betegek a hosszú úttól igencsak idegesek és mindenféle
hülyeségeket fantaziálnak.

Az utascserére csak három nap múlva derült fény.

5. Amerikai tinédzser került az ötödik helyre

A tizenéves kórházba szállították súlyos fejsérüléssel: egy vonat
sodorta el. Amikor kihallgatható állapotba került, elmondta a
rendőröknek, hogy csupán azt akarta kipróbálni, milyen közel teheti a
fejét egy robogó vonathoz.

6. Ahatodik helyezés is egy mesterlövészé

A helyezett bement egy louisianai bárba, letett a pénztáros elé egy
húszdollárost, és kérte, hogy váltsa föl. Amikor az kinyitotta a
pénztárgépet, a jövevény elővarázsolt egy revolvert és követelte az
egész kasszát. Vita nélkül megkapta, el is húzott vele, még a
húszdollárost is otthagyta. A pénztáros elmondta, hogy a kasszában
összesen 15 dollár volt. (A helyi rendőrségen azóta is törik a
fejüket, hogy ha valaki fegyverrel fenyeget egy pénztárost, majd pénzt
ad neki, bűntettnek minősül-e...)

7. Balszerencsés sörivóé a hetedik hely

Arkansasban egy balfék megszomjazott, de pénze nem volt egy cent sem.
Azt tervezte, belevág egy féltéglát a közért kirakatába, fölkap pár
üveget és elszalad velük. Így is tett. A féltégla azonban
vissza-pattant a kirakatüvegről, pont a fejének, el is ájult tőle. Már
a rendőrségen tudta meg, hogy a kirakatot plexi "üveg" védte. Balul
sikerült kalandját a biztonsági kamera felvételén visszanézhette.

8. New York-i tolvajnak ítélték a nyolcadik helyet.

Üzletből kilépő hölgyekre szakosodott az utcai tolvaj: kitépte
kezükből a táskát, és uzsgyi. Ez esetben azonban a boltos azonnal
riasztotta a rendőröket és a kárvallott hölgy is viszonylag pontos
személy-leírással szolgált, így a snatcher-t (így hívják ott ezt a
szakembert) hamar elfogták és visszavitték a bolthoz. Ott
felszólították személyazonosság-igazolásra. Mire a tolvaj, a hölgyre
mutatva: "Igen, felismerem: ő az a nő, akinek a táskáját elloptam".

9. Az utolsó előtti helyezésre is rablót jelöltek.

Egyben megkapta a zsűri "Ötcsillagos Baromság Különdíj"-át is.

A michigan-i Ypsilanti egyik Burger Kingjében a kasszát követelte egy
fegyveres. A pénztáros viszont közölte: nem nyithatja ki a
pénztárgépet rendelés nélkül. A fegyveres erre hagymakarikákat
rendelt, mire a pénztáros felvilágosította: hagymakarikákat nem
szolgálnak föl reggelire. A fegyveres szomorúan elhagyta a
fasírtfalodát. (Sosem fogták el, a frusztrált rabló történetét a helyi
Ann Arbor News bűnügyi rovatából ismerhette meg a világ.)

10. A tizedik - utolsó, de még értékelhető - helyezést egy seattle-i
észkombájn nyerte meg.

A díjazott egy lakókocsi benzintankját akarta megcsapolni a bevált
szívócsöves módszerrel. Lecsavarta kupakot, megszívta - és a vártnál
sokkal több anyag jött ki. A helyszínre érkezett rendőrség egy sokkos

állapotban lévő személyt talált hasára szorított kézzel egy lakókocsi
mellett, hatalmas fekáliafolt közepén. Később a rendőrségi szóvivő
elmondta az újságíróknak, hogy az illető a lopócsövet tévedésből a
vécétartályba lógatta bele. Azt is közölte: a lakókocsi tulajdonosa
nem tesz feljelentést, mert mint mondta, ilyen jót még életében nem
röhögött.

Azért számoltam be a Darwin-díjakról, hogy jót röhöghessetek rajta.

És ne feledjétek: a díjazottak közöttünk járkálnak.!

Akár hoax, akár nem, volt olyan, amelyiken jót röghögtem.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 02, 09:06:26
Békesség néktek!

Áldott szép napot,      :152:    nálunk hétágra süt a   :033: kora reggel már dalóltak az énekesmadarak.   :129:

Ki is használom a jó időt , megyek a postára   :080:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 02, 13:03:09
Elmentem gyógypedikűrre, és kifestették a szempillámat  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 02, 15:50:21
Ircsike! Még mindig süt a nap? Ide is kérünk, mert a Balatonon esik szinte egész nap az eső.  :150: Nincs hideg, de napocska jó lenne.  :033: Olyan vidámmá teszi a napunkat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 December 02, 18:44:41
remenylanya elérhetősége meg van nálam, ha valakinek szüksége lenne rá, írjon priviben nekem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 02, 19:11:55
Küldöm a  :033:  :032:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 02, 19:29:53
Köszi ircsike, holnapra jó lenne.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 02, 21:35:53
Elmentem gyógypedikűrre, és kifestették a szempillámat  :hehe:

 Magda már a fórum talira készülsz? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 03, 07:31:49
Áldott szép napot!

Hiába küldtem a   :033: ez lett belőle    :150:

Mindenkinek  :morning:  :027:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 December 03, 08:14:21


Mindenkinek  :027: :morning: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 03, 08:27:07
Nagyon szép napot, örömökkel, bizonyságokkal, az Úr kedves jelenlétével kívánok nektek!  
 :rozsa: :love: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 03, 10:16:14
Áldott napot mindenkinek! :004:  ilyen idő van nálunk. :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 04, 07:20:20
Sziasztok!

Áldott és békés napot mindenkinek!

 :028:   :026:   :027:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 04, 08:05:24
Sziasztok!

Áldott és békés napot mindenkinek!

 :028:   :026:   :027:

Neked is Ircsike és mindenkinek aki itt megfordul és ISTEN IGAZSÁGÁT ÉS ORSZÁGÁT KERESI bárhol.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 04, 09:36:53
Az Úr terjessze ki rátok a békességét, szeretetét és adja meg a szívetek kérését! Hozzon megnyugvást a nyugtalanságotokra és áldást az életetekre! Tanuljátok meg, hogy az Ő kezében van a legjobb helyen minden! Járjatok szeretetben mindenkivel, ha rajtatok áll! Isten árassza rátok és a családotokra az áldást! Aki ezeket hitben eltudja venni, mondjon egy áment rá.

 :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 December 04, 09:38:17
Ámen!  :morning: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 04, 13:59:25

 Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 04, 15:26:36
Ámen!   :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 04, 17:13:17
Máriám kicsit késve,de én is áment mondok. :017: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 04, 17:38:45
Mi újság? Hát van! Most kaptam e-mailbe. Mindenki a szíve szerint döntsön!
Jön a karácsony és a csalók is!



Közeleg a karácsonyi időszak. Amit onnan is tudni, hogy a különböző
> adománygyűjtő szervezetek tömegével küldik ki az adománykérő
> leveleket. Ilyenkor gyűjtik be ugyanis éves szinten az adományok több
> mint felét. Azonban nem árt az óvatosság.
>
> Számos alapítvány mögött valójában nem más, mint egy direkt
> marketing cég áll, amely "nonprofit direkt marketing" címen bezsebeli a
> pénzek 90, egyes esetekben 95%-át. Ez a külföldi tulajdonú cég a SAZ
> Dialog Agentur Kft., melyről az Echo TV a közelmúltban forgatott egy
> leleplező filmet:
.
>
> A dokumentumfilm hatására a cég időközben levette ügyfelei listáját a
> honlapjukról, ám köztudott, hogy közéjük tartozik a Négy Mancs
> Alapítvány, amely áldásos tevékenységének köszönhetően több száz
> magyar munkahely szűnt meg, s amely alapítvány a valóságban egy
> magyarországi állatmenhellyel sem rendelkezik.
>
> További SAZ-ügyfelek, azaz kiket NE támogassunk:
> - Gyermekrák Alapítvány
> - Bársonyszív Alapítvány
> - Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány
> - Williams Szindróma Alapítvány
> - Down Alapítvány
> - Greenpeace
> - Négy Mancs Alapítvány

 Aki teheti, hívja fel erre az ismerősök figyelmét és küldje tovább !

Most találtam ezt is:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 04, 19:58:20
 :032:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 December 04, 23:27:39
Szeretnék bocsánatot kérni attól a lánytól,akinek a képét kiraktam magamnak :(
ne haragudj hogy ilyenekkel viccelödök és ne haragudjon az sem,akit esetleg megzavartam, illetve megbotránkoztattam.Soxor buta vicceim vannak tudom.Próbálok lemondani róla. :061:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 December 05, 08:01:26


   MINDENKINEK  :morning: :028: :125:

   DANI  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 December 05, 08:05:00


 Remélem nem lesz sztrájk szombaton,a vasutasoknál :2knuppel:.Mert nem szeretnék lemaradni a Találkózoról.  :2smitten: :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 05, 08:46:57
Jövőhéten akarnak sztrájkolni? Imádkozni kell.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 05, 08:54:26
Pedig nekem pénteken is fel kell mennem!--az pedig fontos. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 05, 09:14:52
Mindenkinek áldott napot kívánok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 05, 09:47:30
Sziasztok!

Áldott,békés szép napot mindenkinek.
Az Úr öröme töltse be életeteket mai napon is.

 :fel:  :027:  :026:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 December 05, 10:53:11
Szeretnék bocsánatot kérni attól a lánytól,akinek a képét kiraktam magamnak :(
ne haragudj hogy ilyenekkel viccelödök és ne haragudjon az sem,akit esetleg megzavartam, illetve megbotránkoztattam.Soxor buta vicceim vannak tudom.Próbálok lemondani róla. :061:

Tőlem nem kell bocsánatot kérned, engem egyáltalán nem zavart! Sőt!  :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 December 05, 11:27:53
Szóval nem haragszol,ennek örülök. :D :D :D
Egyébként tudtam,hogy neked ez nem jelent problémát,sőt!  :D

SŐT! :2smitten:---->ez itt a kulcsszó :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 05, 12:06:02
Szia Dani!

Jó a képed!  :igen:

Szerintem a viccnek is vannak határai...... :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 December 05, 13:35:48
nah de az most tényleg én a vagyok a képen :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 05, 13:43:54
 :142: :123: :122: :143: :125:gyerekek nagy örömére megérkezett a Télapó!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 December 05, 16:32:27
nah de az most tényleg én a vagyok a képen :05:

Váó, ez vagány reszekessenek a zsiványok a ketrecbe ha te bemész oda  :afro:
Mert  :2police: ha roszalkodnak  :2knuppel:  :D  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 05, 16:34:32
Szia Mária!

Hova lettél?   :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 05, 16:36:42
Danika örülök hogy látlak végre!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 05, 16:38:11
Szia Hilda!

Csecse  a képed    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 05, 16:44:55
 :031: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 05, 17:08:54

 Szia Hilda!De jó ez a kép! :D Mostanság készült?Azért kérdezem,hogy jővöhét szombaton megismerjelek. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 05, 17:13:25
Egy éve kb, de ilyesmi vagyok most is.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 December 05, 18:13:39


 Hű de jó itt volt a télapó :143: :142: kaptam én is egy szaloncukrot. :2smitten:  megosztanám veletek szivesen :hehe: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 December 05, 19:42:54
Váó, ez vagány reszekessenek a zsiványok a ketrecbe ha te bemész oda 
Mert   ha roszalkodnak 

 :D

hát tölem nem félni kell,hanem megijedni :D :D
zotya.... :D..te...kölök...szeretlek.... :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 December 05, 19:55:26
Jah, oksi, Te Dani, ez olyan kis cuki kép, a bricepszed  :119: nem látom   :D :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 December 05, 20:08:32
 :D :044:  Kedves Vendégek, ti ott akik olvasátok a forumot, üzenem néket hogy Legyen Szabadítotok! Ha van örüljetek, ha nincs akkor tégy róla, hogy legyen, keresd fel őt, probáld ki, imádkozz hozzá, szólítsd meg.
Mert született nékünk ma a megtartónk és megváltonk, aki minden igazságra fényderít!
Ne szeressétek ezt a világot, mert depressziósok lesztek, idegesek, gyülölök, rahanók... szeressétek az Atyát, mert megajándékozott tikteket Mennyei jóvval. Lehet örök életetek, és örökségül kapjuk a Mennyet, hisz ezt ígérte.
Kívánom, hogy ott mélyen gyúlladjon fel az a kis láng (a szeretet)  amit évek óta elnyomtok, szeressetek vendégeink, hissz olvassátok naponként a fórumot, mi sem vagyunk különbbek, de egyet tudok, hogy aki megtér a büneiből és elhagyja azt, és elfogadja Jézust mint személys megválltóját Örök életet kap.
Ne menj oda ahhól csak rosszabb lesz, és fájdalom, nem szenvedtél már eleget itt a világban, a sok problémákkal.
Dönts Krisztus mellett. :2smitten:

16Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.  17Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. 18Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 December 05, 20:10:26
Kedves Dani mióta "gyússz"?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 05, 20:58:08
Szép álmokat!   :026: :027:

&feature=related 



 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 December 05, 20:59:29
Sziasztok!

Egy kis karacsonyi kedvcsinalas! Ma mezeskalacsot sutottunk a "munkatarsaimmal" (onkentes tarsaimmal) :) Itt lathattok nehany szep darabot, amit en kovettem el :P
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 December 05, 21:10:46
En ezzel kivannek szep hetveget! Egyik kedvenc: http://uk.youtube.com/watch?v=j2J8n_Kbrco
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 December 05, 21:12:33
3 és fél honapja intenziven gyurok de már korábban is gyurtam csak rendszertelenül.Amugy nem is láccik a bicepszem Zotya :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 December 05, 21:12:51
 :D  hm....  :005:   hm... fini.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 05, 21:21:16
Amika, ez nagyon ügyes.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 05, 22:28:10
Bizony ügyes! Nekem nem sikerült volna ilyen szépre!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 06, 09:17:59
 :028:  :026:  :027:  Mindenkinek ezen a szép reggelen.

Légyen áldott hétvégétek, az Urban teljes,békességes és Sz.L. örömével teli!    :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 06, 11:01:09
Ircsike! Neked is áldott napod legyen.   :084:

Óvodások beszélgetnek:
- Milyen karácsonyfátok van?
- Műanyag.
- És járt nálatok a Mikulás?
- Igen, de az se volt igazi.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 06, 11:09:57
Ircsike! Neked is áldott napod legyen.   :084:

Óvodások beszélgetnek:
- Milyen karácsonyfátok van?
- Műanyag.
- És járt nálatok a Mikulás?
- Igen, de az se volt igazi.


Nagyon aranyos.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 06, 11:10:58
Nem tudom hihető e, de borzalom

Lárvák rágták szét az alvó nőt

http://www.zoom.hu/bulvar/larvak-ragtak-szet-az-alvo-not-33399.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 06, 11:14:29
Billy Graham: "Az én esetemben hiszem, hogy Isten megadta nekem az evangelizálás ajándékát, de én nem kértem. Ha miután kaptam ajándékot az evangelizálásra és mégsem használnám, bűnöm lenne az. Másrészt, ha valaki másnak nincs evangelizálásra ajándéka, és még méltatlankodik is, hogy neki miért nincs, ő is vétkezik. Sok mindent nem tudok jól elvégezni. Ez azért van, mert vannak olyan ajándékok, amelyekkel nem rendelkezem, nem is kell elégedetlenkednem amiatt. Pontosan azokat az ajándékokat kaptuk, te is, én is, amelyeket Isten megfelelőnek látott a mi részünkre. Nekünk igyekeznünk kell felismerni azokat, amiket kaptunk és neve dicsőségére használni."

Elgondolkodtató.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 06, 11:19:03
Nem tudom hihető e, de borzalom

Lárvák rágták szét az alvó nőt

http://www.zoom.hu/bulvar/larvak-ragtak-szet-az-alvo-not-33399.html

 :009:  Fujjjjj.

idézem: "Linda feltehetően azért nem érzett fájdalmat, mert a férgek fájdalomcsillapító anyagot termeltek."

Lehet, hogy a tudósok majd ebből csinálnak fájdalomcsillapítót. Képzeljétek el, micsoda gyilkos élősködők. Ha valaki megharagszik a szomszédjára, bedugja az ágyába.  :140:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 December 06, 12:11:29
Sziasztok a tegnapi zenei anyagot visszaszívom....a hölgyikéről botrányos videókat találtam a youtubon!Sajnos a siker nem tett jót!
Ilyen csodálatos hanggal,nagy kár! :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 06, 12:16:07
Meli! Töröltem.  :137:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 06, 13:11:40
Billy Graham: "Az én esetemben hiszem, hogy Isten megadta nekem az evangelizálás ajándékát, de én nem kértem. Ha miután kaptam ajándékot az evangelizálásra és mégsem használnám, bűnöm lenne az. Másrészt, ha valaki másnak nincs evangelizálásra ajándéka, és még méltatlankodik is, hogy neki miért nincs, ő is vétkezik. Sok mindent nem tudok jól elvégezni. Ez azért van, mert vannak olyan ajándékok, amelyekkel nem rendelkezem, nem is kell elégedetlenkednem amiatt. Pontosan azokat az ajándékokat kaptuk, te is, én is, amelyeket Isten megfelelőnek látott a mi részünkre. Nekünk igyekeznünk kell felismerni azokat, amiket kaptunk és neve dicsőségére használni."

Elgondolkodtató.

Bizony nagyon jó, ha szorosan tartjuk magunka a kinyilatkoztatáshoz.
Nem személyes az ajándék, hanem KRISZTUS TESTÉNEK ÉPÍTÉSÉRE szolgál - legalább is én így tudom  :044:
Még a bátorításnál is az a CÉL, az adakozó is erre kapja az ajándékot.
Talán ezt is érdemes úgy körül járni, mint mást, ha benne akarunk maradni ISTEN AKARATÁBAN

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tomcsi - 2008 December 06, 13:25:00
Kaptam szép ppst, nem tudom hol a helye de szeretettel küldöm mindenkinek!
Boldog mikulást minden kicsinek és nagynak! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 06, 14:15:28
Magda írta: Nem személyes az ajándék, hanem KRISZTUS TESTÉNEK ÉPÍTÉSÉRE szolgál - legalább is én így tudom  :044:

Egyetértek. Ha személyes lenne, akkor még önzőbbé tenne minket. Azért az Úr ezt jól kidolgozta.  :afro:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 December 06, 14:43:29
Meli! Töröltem.  :137:

Nagyon köszönöm!Milyen nehéz megállni zenészként a világgal szemben! :(
Mária ha te szereted a lágy dallamokat ajánlom neked is Gaither Vocal Banet,ő róluk legalább tudom odaszánt keresztények.
Mielőtt valakiket felveszek a "fülemre" szeretek meggyőződni róla milyen szellemből danolásznak!
Nekem talán ők is azok akik ugyan nem stílusom de bármikor meghallgatom őket.Helyes jókedvű csapat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 06, 14:51:22
Meli, köszönöm, megkeresem őket. Most a lányomat hallgatom fél 6 ig. Kívánság műsort vezet.  :hehe: Nem éppen keresztényi műsor, de kicsit elfogult vagyok és  :135: nem tudom minden szombaton hallgatni az elfoglaltságom miatt. Ma megigértem neki. Olyan jó a net, hogy itt még erre is van lehetőség, hogy élőben hallgassam és nem kell a rádiót bekapcsolni hozzá.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 December 06, 15:01:14
Kedves Mária!Kissé rossz a felvétel közzététele, mint ismét előkarácsony sok szeretettel...
Nagyon kellemes hallgatást kívánok a kisleányzódhoz! :integet:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 06, 15:07:43
Köszi.  :2smitten: Éppen híreket mond.  :019:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 December 06, 15:07:57
3 és fél honapja intenziven gyurok de már korábban is gyurtam csak rendszertelenül.Amugy nem is láccik a bicepszem Zotya :D
Kedves Dani fiatal vagy, figyelj nagyon a sérülések elkerülésére,és remélem "csak" eszegetsz szépen de nem szedel semmit!? :101:
És  a csukja izmodra  ne hangsúlyozz, mert később aránytalaníthat!Üdv:Meli :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 December 06, 15:09:51
Nagyon értelmes okos hölgy lett belőle,hála az Úrnak !Látod most épp nevetve aratsz! :afro:
Szeretettel:Meli77
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 06, 15:11:44
"Egy lekész testvérem mondta el egy öregotthoni élményét. Az ágyon egy idős bácsi ült, és nézett maga elé, mint aki a levegőbe néz. Karácsony utáni napok voltak, a lelkész odalépett hozzá és megkérdezte; Károly bácsi, nem örül? Karácsonyra semmit nem kapott? A válasz: dehogynem, a lányomtól egy csomagot. - Mi volt benne? Elővette, és kivett belőle mindent, ami egy idős embernek örömöt szerez. Meleg alsóneműt, meleg pulóvert, papucsot, kesztyűt, és egyre szomorúbb lett. Károly bácsi, - hát nem örül? - kérdezte. Ebben minden benne van, amire magának szüksége van. Igen-igen, - csak szeretet nem volt benne!"

Jön a karácsony és azt hiszik ilyenkor pótolni lehet az egész évben elmulasztott szeretetet egy csomag meleg holmival, mosollyal, akkor tévednek.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 December 06, 15:17:25
Sziasztok!

Egy kis karacsonyi kedvcsinalas! Ma mezeskalacsot sutottunk a "munkatarsaimmal" (onkentes tarsaimmal) :) Itt lathattok nehany szep darabot, amit en kovettem el :P
Kedves Adnama!Szakmámat tekintve cukrász lennék vagy mi!Ezek a süttyők nagyon szépek!Bizony ilyet csak teliszívvel lehet! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 06, 15:25:34
"Egy lekész testvérem mondta el egy öregotthoni élményét. Az ágyon egy idős bácsi ült, és nézett maga elé, mint aki a levegőbe néz. Karácsony utáni napok voltak, a lelkész odalépett hozzá és megkérdezte; Károly bácsi, nem örül? Karácsonyra semmit nem kapott? A válasz: dehogynem, a lányomtól egy csomagot. - Mi volt benne? Elővette, és kivett belőle mindent, ami egy idős embernek örömöt szerez. Meleg alsóneműt, meleg pulóvert, papucsot, kesztyűt, és egyre szomorúbb lett. Károly bácsi, - hát nem örül? - kérdezte. Ebben minden benne van, amire magának szüksége van. Igen-igen, - csak szeretet nem volt benne!"

Jön a karácsony és azt hiszik ilyenkor pótolni lehet az egész évben elmulasztott szeretetet egy csomag meleg holmival, mosollyal, akkor tévednek.


 :hehe: nahát-nahát, van nőnap, van anyáknapja, meg még mittudoménminap  :pirul:

 :2smitten:

Kérdés? kinek van ÚR JÉZUSA
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 07, 08:59:23

Kérdés? kinek van ÚR JÉZUSA

Hát ez bizony nagy kérdés, kinek van és kinek nincs. Akinek van, az boldog a jövőre nézve, akinek nincs, annak meg jobb ha lesz, mert nem lesz boldog a jövője!


Mindenkinek áldásban legyen része a mai nap és az elkövetkezendőkben!  :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 07, 10:32:20
Szeretet teljes és áldott szép napot.

Nálunk süt   :033: igaz kicsit   :hideg: , de olyan jó ez a napsütés.

 :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 07, 10:48:35
Moncsi! Mi újság a kisfiaddal? Jobban van már?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 07, 11:04:43

 Mária!Még lázas volt reggel,nyügös,sírdogál.Azt mondogatja meggyógyultam,anyu meggyógyultam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 07, 13:04:12
Jobbulást kivánok neki,és teljes gyógyulást. :017: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 07, 13:08:29
Idézet
Elküldve: Ma - 11:04:43Írta: Moncsi 
Idézet beszúrása

 Mária!Még lázas volt reggel,nyügös,sírdogál.Azt mondogatja meggyógyultam,anyu meggyógyultam.
A hit embere! Teljes gyógyulást kívánok én is a picinek!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 07, 13:12:42
Szia Hildám jó látni tégedet,már az hittem,nem teszel fel képet,és az ismeretlenségbe burkolódol. :016: :017: :028: :030: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 07, 13:47:31
Szia Kedves Ermaha!
Tudod, csak cserélgetem néha, attól függ milyen hangulatom van...  :059:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 07, 13:52:59
Nálam a hangulat megvolna,csak a kép hiányzik. :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 07, 14:05:15
Majd csinálok néhány sztárfotót rólatok szombaton, szépen sminkelni ám!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 07, 14:23:12
A sminket rád bizom,jó??? :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 07, 17:19:24
S minket ki fog sminkelni?
Ígérem befejeztem!  :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 07, 17:36:37
 Drága Hilda!Majd én ki sminkelek,milyen szinű szeretnél lenni? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 07, 17:41:19
Hófehér nagyon szeretnék lenni, a ruhám, a lelkem...  :afro:
A smink mindegy!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2008 December 07, 19:21:56
Sajna lesz sztrájk a reptéren!Muszáj.... :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 07, 19:34:27
A hétvégére vasutas sztrájkot mondanak.Ráadásul, ritkítva vannak a Nyugatiba menő vonatok.És visszafelé is.
 :018:   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 07, 19:55:38
Anti! Itt ragadsz?  :2funny: Befogadunk ám.

Hilda! A kocsiba Moncsival kipingálunk :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 07, 19:58:14
Legyen úgy ahogy Isten szeretné! Én szívesen ottragadnék!  :D :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 07, 21:29:35
Nálam most az az újság, hogy felhergeltem magam borotválkozás közben, hogy ezek a drága angolok miért csinálták külön a meleg és a hidegvizes csapot. Miért nem hozzák össze egyetlen egy csappá, amin ugyanúgy lehet hideg és melegvizet állítani?   :2tickedoff:

Egyetlen egy lehetséges okuk lehet, amire Jézus is hivatkozott:

Jel 3,15-16
"... nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró!
Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból."

Nekem most nagy szükségem lett volna a langyos vízre pedig! :2knuppel:

De ez még haggyán! Fordítva működnek a
-villanykapcsolók
-a bicikli kormányon felcserélt oldalon van az első és a hátsó fékkar
-másik oldalon közlekednek a gépjárművek
-fordítva kell megadni a lakcímet és a nevet is pl: (Antal Farkas, Házszám - utcanév - város)

Mentsetek ki innen!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 07, 22:11:47
Gyere haza Antee! Itt mindenki normális...  :02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 07, 22:26:40
Mi újság? A gépemen annyi vírus volt, hogy a világon nincs annyi, mert az összes idejött az én gépemre.  :097: Még ez is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 08, 09:15:08
 :028:  :026:  :027: mindenkinek!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 08, 10:50:15
Idézet
Mentsetek ki innen!


Van erre egy jó mondás: Mindenütt jó,de legjobb otthon!   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 08, 10:57:06
Igen kedves Ircsi!  :D

Bár se itt, se Magyarországon nem érzem igazán otthon magam. Én a mennyei otthonomba vágyok igazán. De jó lesz majd ott!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 08, 11:53:52
Anti! "Én a mennyei otthonomba vágyok igazán. De jó lesz majd ott!"

Magda tett be egy nagyon jó cikket a Mennyországról. Fantasztikus volt olvasni ahogy kinyilt a kapu és belépett Isten rajta.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 08, 11:57:56
Igen, olvastam én is tegnap. Valóban sok keresztyén nem méri fel azt, hogy valójában ki is Isten.
Sokan csak egy öreg bácsinak nézik, aki szelíd és mindent eltűr. Szelíd is, de mellette hatalmas is.

2Móz 19,16-19
A harmadik napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban. Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál.
A Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az ÚR. Füstje úgy szállt föl, mint a kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett.
A kürt zengése egyre erősebben hangzott. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki.  

Mózes aki szemtől szembe beszélt Istennel, így nyilatkozott:

Zsid 12,21
És olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes is így szólt: "Félelem fogott el, és remegés."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 08, 17:43:30
Megyek "dógozni".  :D

Az Úr áldjon meg benneteket!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 08, 20:10:39
 :032:  :026: Mindenkit!

&feature=related

 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 December 09, 07:33:56



 Mindenkinek  :morning: :028: :091: :096:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 09, 08:31:14
Még a kakasok se kukkorékolnak, ti már fönt vagytok?  :004: vagy le se feküdtetek?

Áldott  :morning: mindenkinek! Mondjatok egy áldást valakinek, - amit ti szeretnétek kapni, jó magvetéssel.  :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 09, 08:42:53
Még a kakas is alszik amikor én keltem ,tudod Krisztuson kívül,még egy úr van a háznál,sütöttem neki bundás kenyeret,és ment dolgozni.Legújabban,mindig délelőttös,így vagy kávé vagy más kell reggel.   :004:  de utána én is bevágtam.Tudod a csecsemőket meg kell hajnalban etetni,még félálomban vannak. :hehe: :hehe: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 09, 08:53:53
ermácska! Még valaki rád mondja, hogy nem vagy jó anyós! Na én ismerve magam, azért nem szolgálnám ki a fiamat ha már egyszer megnősült és velem lakna. :135: Legyen külön életük, nem velem lett egy test.  :hehe: Hát csak ámulk rajtad.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 09, 10:23:30
Áldott és szép napot mindenkinek   :027:   :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 09, 11:56:27
Bizony én is minden reggel 6 kor kelek.

Éllátom a három fiut,már én is alig várom,hogy megházassodjasnak és majd a feleségeki szolgáljál ki őlet.  :hehe: 


Köszönöm a bátórító igés lapot,nagyon rámfért.   :afro:   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 09, 12:03:23
Ircsikém drága! Lehet, hogy tényleg nagyon korán keltél...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 09, 16:15:56
Javaslom, hogy ne kapjatok sikító frászt attól, amit betettem a poklos,a mennyország és a bizonyságok topicba mert nagyon hosszú. Ha szántok rá időt, nem fogjátok megbánni és talán evangélizálni is nagyobb lelkesedéssel fogtok, valamit ezt továbbítani ismerőseiteknek. Itt az idő! Csak rajtad áll, hogy részese leszel egy lélek megmentésének!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 09, 16:31:47
DRága Mária!

Köszönön a sok építő írást az Úr áldjon meg érte!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 10, 07:17:51
  :morning:  :028:  :026:  :027: Minden kedves tesónak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 10, 08:29:01
 :031: :rozsa2: :028:

:Jezus04:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 10, 09:17:00
Ircsike! Köszönöm én is.  :2smitten:

Szintén Istennel megáldott napokat kívánok nektek. Vigyázzunk egymásra és figyeljünk a bajba jutottakra! Áldás békesség szálljon le rátok! Az Úr őrizze a napotokat!

Járjunk szeretetben mindenkivel, ha rajtunk áll!  :104: Itt lehet gyakorolni.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: smaragd - 2008 December 10, 09:21:42
én is mindenkinek áldott győztes napot kivánok! Az Úr őrizzen meg mindannyiunkat, adjon számunkra kijelentést, vezetést, szeretetet, szeretteink felé és azok felé is, akiket ránk bizott, hogy hozzávezessük !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 10, 22:33:48
Anti fotót cserélt. Nekem olyan, mintha valami szaunában lennél. Vagy ködösítesz?  :2funny:

Most így te vagy a nagyobb arc.  :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 December 10, 22:49:29

Mindenkinek :026: :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 10, 22:50:45
Nektek is Ildikó-János!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 10, 23:01:53
Anti fotót cserélt. Nekem olyan, mintha valami szaunában lennél. Vagy ködösítesz?  :2funny:

Most így te vagy a nagyobb arc.  :135:

Telefonnal fényképeztem és nem tudta kiegyenlíteni a fényviszonyokat.
A képen le van vágva egy kicsi a fejemből és az államból is, de még így is nagy ló fejem van.  :2funny:

Szerintem csinálok egy másikat.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 10, 23:05:22
Faragott királyfi  :2funny: Fából?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 10, 23:10:27
Tudjátok ki a legdumásabb a Top 10 ben?  :2funny: Nem fogjátok kitalálni.  :fetreng:

Mária  4276
Antee  4026
Magda  1279
kövecske  1155
tothg  965
ircsi  879
Cserey Edit  627
Évus  488
ermaha  473
Sándor  461
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 10, 23:12:45
Tudjátok melyik a legnépszerűbb a Top 10 ben a Topikok közül? Ez.  :hehe:

Mi újság?  3424
Bibliai találóskérdések  1702
Beszélgessünk szabadon  1285
Fórumtalálkozó  1028
Bemutatkozás  982
Tegyél fel kérdéseket  925
Napi lelki morzsák  787
Gondolatok és egyéb írások  700
Köszöntések  662
Bizonyságok, átélések.  560
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 10, 23:42:42

Telefonnal fényképeztem és nem tudta kiegyenlíteni a fényviszonyokat.
A képen le van vágva egy kicsi a fejemből és az államból is, de még így is nagy ló fejem van.  :2funny:

Szerintem csinálok egy másikat.  :afro:
Antee kedves! Hidd már el, hogy jóképű vagy! Ha ennyi nő mondja sem hiszed el?
Kérnénk egy kicsivel több önbizalmat!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 10, 23:44:06
Kedves vagy! :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 11, 00:02:40
Egy édesanya kiálltó szava. Biztosan nem véletlenül találtam rá. Én az ilyeneket e-mailbe is elküldöm.

Segítségeteket szeretném kérni, hogy Szabolcsban egy kicsi lány ( 1O éves ) az ünnepek alatt kicsit boldogabb legyen. Szeretne könyveket, meséket, babákat,édességet, bármit amit valaki ajándékként elküldene neki.
Kéri ezt tőletek egy három gyermekét egyedül nevelő édesanya. A két nagyobbik már rég megérti, hogy nincs ajándék, de ez a kicsi.....!!! :(
Dolgozom, de minimálbérért, a számlákra sem elég.
Aki tud segíteni, kérem tegye ezt meg! Köszönöm szépen! Természetesen nem baj, ha a könyvek vagy játékok használtak.
tel.: 7O/515-33-55

Takács Anita Andrea
Kállósemjén, Sziklai u. 5/c.
4324
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 December 11, 06:48:20
Mária ezt hol találtad?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 11, 08:30:22
Mindenkinek szép és békés reggelt!



 :028:  :026:  :027:



Szia Anti!

JÓ a képed,talán kicsit mosolyógjál.   :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 11, 09:03:18
Gábor, az istentisztelet.hu webodalán. Nem szoktam felmenni, csak "véletlenül" tegnap és ebbe bukkantam azonnal.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 11, 09:23:26
További szép napot mindenkinek.
Az Úr áldjon meg.

Szeretettel  Ircsi     :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 11, 11:54:31
Mindenkinek szép és békés reggelt!



 :028:  :026:  :027:



Szia Anti!

JÓ a képed,talán kicsit mosolyógjál.   :afro:

Hisz mosolygok kicsikét!  :D

Neked is szép napot az Úrral!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 11, 16:09:35
Egy édesanya kiálltó szava. Biztosan nem véletlenül találtam rá. Én az ilyeneket e-mailbe is elküldöm.

Segítségeteket szeretném kérni, hogy Szabolcsban egy kicsi lány ( 1O éves ) az ünnepek alatt kicsit boldogabb legyen. Szeretne könyveket, meséket, babákat,édességet, bármit amit valaki ajándékként elküldene neki.
Kéri ezt tőletek egy három gyermekét egyedül nevelő édesanya. A két nagyobbik már rég megérti, hogy nincs ajándék, de ez a kicsi.....!!! :(
Dolgozom, de minimálbérért, a számlákra sem elég.
Aki tud segíteni, kérem tegye ezt meg! Köszönöm szépen! Természetesen nem baj, ha a könyvek vagy játékok használtak.
tel.: 7O/515-33-55

Takács Anita Andrea
Kállósemjén, Sziklai u. 5/c.
4324

Felhívtam ezt az anyukát. Nagyon boldog volt és elkértem a méreteket ha netán valakit megérintett ez a néhány sor.

A lányok 22-17-10 évesek

A 10 éves lába mérete 35, 140 cm és 30kg
A nagyobbaké 39-40 láb és L méret
Anyuka 38 láb Xl méret
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 11, 18:22:03
Szép estét mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2008 December 11, 18:35:19
Szép estét mindenkinek!
Neked is legyen szép estéd. Én elköszönni készülök, nálunk már nyolc óra fele jár az idő, abba kell hagynom a netezést. Isten veletek! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 12, 07:22:51
Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!



 :morning:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 12, 08:34:43
 :028: :027: :026: midanyiotokat!Holnap találkozunk! :D

Még köhögök remélem holnapra teljesen elmúlik,nem szeretnék senkit megfertözni. :
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 December 12, 11:36:31

Mindenkinek :027: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 12, 16:35:49
 Anti!Mikor indul a géped?Le ne késd! :hehe: Pesten töltöd az éjszakát? :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 12, 16:42:39
Negyer óra és indulok!  :D
A reptéren töltöm az éjszakámat.  :088: De nem egyedül, mert velem lesz az Úr is!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 12, 16:50:08
Jó utat neked! Legyen kellemes, éa pihentető!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 12, 16:50:48
Köszönöm!  :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 12, 16:56:56
Negyer óra és indulok!  :D
A reptéren töltöm az éjszakámat.  :088: De nem egyedül, mert velem lesz az Úr is!  :afro:

Ágyban, vagy hálózsákban?  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 12, 16:58:15
A padon!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 12, 16:59:04
A padon!  :hehe:

Melyik terminálban?
 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 12, 17:00:09
Ahol épp sztrájkolnak.  :118: 1.-es terminál. De csak éjfélre érek oda.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 12, 17:04:05
Legalább hálózsákot viszel?



 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 12, 18:55:11
Jelenleg élő közvetítés 3 naposról

http://www.hit.hu/webcastvv.html

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 13, 05:49:50
Sziasztok :D

Épp a ferihegy 2. terminálból írok. Indulok  lassan az utamra, csak még valahol még bekapok pár falatot.
Már nagyon várom, hogy láthassalak benneteket. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 13, 05:53:39
Szia  :morning: Anti

Mi most ébredtünk föl. :111: Hát mi az első lépés?   :2funny:  A fórum. Mindenkinek áldott  napot sok áldással!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 13, 06:02:45
Én frissebb voltam  :gunyos: :047: :048: :ima06: :057: :ima02: :ima06: :058: :034: :036: :037: :043: :064:
Ilyen lesz a mai nap!
 :042: :078:  :038: :081: :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 13, 06:16:44
ermaha! Te nem is aludtál bebebe  :040: Anti meg még föl se kelt és már keresi a kaját.  :120:

Hujj de jó lesz a mai napunk!  :036: Hildát és Moncsit útközbe fölvesszük a szánra.  :142: Na indulunk lassan mi is. Anti hamarossan látjuk egymást. Magdát, erdeit, cserépedényt most fogom látni először! Micsoda ajándék ez nekem az Úrtól. Magdám, akkor lesz egy tánc! Bepótoljuk a múltkorit.  :138: :145:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 13, 08:18:13
Áldott szép napot mindenkinek!

 :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 13, 21:33:54
Szia Mária!

Épp most gondoltam rád,köszönöm az Urnak,hogy hazafelé vígyázott mindenkire!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 13, 21:35:13
Anti,mizus a reptéren?  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 13, 21:52:04
 :032: :026:  mindenkit :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 13, 22:05:42
Sziasztok! :05:

Aludni képtelenség, mert nagyon-nagy a hangzavar és kényelmetlen a pad. Majd otthon kialszom magam! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 13, 22:06:13
 :032:  :026:





 :kereszt01:  :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 14, 06:46:00
Szóval az az újság,mosnom főznöm kell,randim van az idősebbik fiammal,itt vannak a klubbal a városban és nem tud eljönni,-hazajönni és találkozni velem--igy hát nekem kell elmennem,ha látni és beszélni akarok vele.
De hát a köteleség ,most neki előbbre való.Kiállítást rendeznek!-többen jöttek és utána mennek vissza kocsival és segíteni is kell nekik.Tehát nem jöhet el.De azért leszek. :017:   mindenkinek dolgos vasárnapot és ha jut rá időtök akkor jó pihenést mindenkinek.
Máriám nektek jó alkalmat és az Úr  Jézus Vérének teljes védelmét kérem utatokra.Az Úr angyalai ovjanak és védelmezzenek benneteket. :019: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 14, 07:07:03
Tesókáim,növekszik a létszámunk,újabb testvérek jelentkeztek be,jó volna,ha kicsit írnátok magatokról,hogy megismerhessünk benneteket. :integet: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 14, 12:37:02
Szia Kedves Antee Öcsém! Milyen utad volt, aludtál valamennyit?
Majdnem éjjel egy óra volt, mire én hazaértem, de így is elég volt, gondoltam rád...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 14, 12:44:43
Kedves Hilda! :2smitten:

Épp most írtam a bemutatkozás topicba, hogy hol töltöttem az éjszakámat.  :05:
Jules testvérünk meghívott éjszakára magukhoz, és kényelmes ágyon csendben aludhattam.
Irene és Döndikééét is ez által újra láthattam.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 14, 12:53:23
 :043: :036:


HURRÁ!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 14, 13:00:49
 :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 14, 13:15:54
Szia Anti!

Dícsőség az Urnak a szállásodért,tudod imátkoztam érte és kértem az Urat rendeljen ki számodra szállást.
Csodálatos Istenünk van! Ámen!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 14, 13:16:49
Köszönöm. :05:

Dicsőség Istennek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 14, 13:48:10
Áldott szép napot mindenkinek!

Hálás szívvel gondolok rátok és szeretlek benneteket.

Legyen áldott vasárnapotok.

Az Úr áldjon benneteket meg hatalmasan a mai napon is!  :044:   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 14, 14:12:25
Ma fólytatódott az Úr csodálatos munkája.
A férjem és az egyik gyerekem, megkérdezték mi volt tegnap és végig hallgattak, nálunk ez nagy szó!  :igen:
A gyülink kb 250 tagú, ma bemerítkezés volt.
9-en voltak, ebből 3 felnőtt és 6 tini.
Olyan jó volt hallani, ahogy bizonyságot tettek róla, amit az Úr elvégzett bennük.
Az arcukon csak úgy ragyogott Krisztus. Dícsőség az Úrnak!   :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2008 December 14, 14:13:02
Bocsássatok meg, hogy igy beleronditok a találkozóval kapcsolatos témakörötökbe, de nem tudom mi van Danival és nagyon izgulok érte. Valamelyikőtök tud róla valamit? Mi van az ujjával?  :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 14, 14:21:18
Én nem tudok semmit róla. Írnia kellene, mert megigértük, hogy imádkozunk érte. Szerintem várjunk a jelentkezésére.  :afro:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2008 December 14, 14:25:40
Bizom benne, hogy hallgatott rám, ha már orvoshoz nem ment el időben. Az olajjal való megkenetés és ima által meg tudta őrizni az Úr kompikációktól. Reméljük igy történt. Nem akartam megijeszteni azzal, hogy ilyen esetekben célszerűbb orvoshoz menni, még akkor is ha az embernek nagy hite van, hiszen az orvos által is az Úr gyógyit. Reméljük hogy az Úr vére befedezte az életét és nem azért nem jelentkezik mert valami komlikáció adódott másnap reggelig... :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 14, 16:47:53
Antikám hatalmas Istenünk van és mi nem tudjuk azt,hogy még mit tartogat a mi számunkra!
Tudod mit mond,még a számon sincs a szó,te  már egészen érted azt!-mondja a zsoltáros.
Dicsöség neki érte,hogy pihenni tudtál és az Úr áldja meg Irénééket és Julest és mindenkit érte. :taps: :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 14, 16:51:27
 :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 15, 05:12:12
Szóval az az újság,megint hétfő és megint reggel--igaz nálam már 2 órája reggel van.

Szóval mindenkinek,-áldott,- jó -reggelt kívánok,-felejtsük el a sok rohanást-ma hétfő van,-ilyenkor a fű se nő!

Maradjunk az Úrral jó sokáig és felejtsük el a többit!

--Dávid azt mondta:
Zsolt 73,28.    De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.

Zsolt 55,23.    Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz.

Szóval,ma is legyünk engedelmesek az Igének és az Úrnak.Tegyük le a mai nap terhét is és Ő megoldja,szépen sorban,ahogyan és akkor amikor Ő akarja.

 :017:      :019:    :morning:   :028:   :026: És igy ragyogjon mindenki   :033:   :kereszt01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 15, 07:42:44
Áldott,szép napot mindenkinek,az Úr kegyelme,szeretete,bélesége töltse be a mai napunkat.

Szeretettel  Ircsi

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 15, 08:39:15
 :044: Mindenkinek  :morning: :135:

Évus, jó látni téged is. Anyukád, hogy van?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 December 15, 09:00:40
Köszönöm, indulok hozzá a  kórházba nemsokára (vagy majd legalábbis megpróbálok elmenni mielőbb innen a munkából). Nagyon sárga a bőre szegénynek, meg a szeme is, és ettől szörnyen viszket is, az epefesték a vérébe megy továbbra is, a ct. eredménye függényében dől el, hogy tudják-e műteni vagy nem. Hogy az epekő vagy a daganat zárja-e el az epe útját azt nem tudom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 December 15, 10:11:55
Bocsássatok meg, hogy igy beleronditok a találkozóval kapcsolatos témakörötökbe, de nem tudom mi van Danival és nagyon izgulok érte. Valamelyikőtök tud róla valamit? Mi van az ujjával?  :(

Hát, dokihoz nem ment el a drágám :(, azt tudom, hogy még mindig vérezget...  :060:
De majd szólok neki, hogy jöjjön és számoljon be a dologról! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 December 15, 11:21:01
Hellósztok!
Jah,nem mentem el dokihoz,mert az csak megkínoz :(
De az tuti,hogy a körmömtöl elbucsuzhatok örökre,mivel tövestől kiszakadt,sajna.
Hát biztam benne,hogy nem lesz komolyabb bajom, és igy is lett.
Köszi az imát emberek,Isten áldjon meg benneteket! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 15, 11:24:13
Szia Dani!

Örülök.hogy jól vagy és ne agodj az Úr visszafogja növeszteni a körmödet,vedd el hítáltal,és szebb lessz mint újkorában.   :igen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 December 15, 11:30:35
Amúgy nem is az volt a nagy szám hogy kiszakitotta az ajto,hanem az, hogy amikor odacsukta (tudjátok ilyen panellakás elektromos föajtaja),akkor csak egy kis csipést éreztem semmi többet. Néhány mp mulva megnéztem,és akkor nem akartam hinni a szememnek.Tudtam h valszeg a sokktol nem érzek fájdalmat siettem is a 8-ra fel,de mire felértem már alig voltam magamnál.Fú befeküdtem cipöstül az ágyba és elkezdtem mondogatni magamba,hogy Istenem kérlek nehogy elájuljak :05:
2 perc mulva oksi volt minden.
Nah.Ennyit az ujjamról.Mostmár mindig meg fogom nézni,hova nyulok. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dani - 2008 December 15, 11:32:58
jah,és volt egy "földre szállt angyalka" ,aki leápolta az ujjacskámat :2smitten:

THE END

A fórumtali hol lesz megrendezve?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 December 15, 11:42:31
 :126: :127:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 15, 12:11:24
Egyszer én is jártam hasonlóképpen. Épp száltam be az autóbuszba, miközben a bal oldali vezető és a hátsó ülés közötti autókasznit megragadva segítettem magam a beszálláshoz. Pont odanyultam, ahol az ajtó szokott becsukódni. A vezető nem látta, hogy ott a kezem és lendületből becsukta az autó ajtaját. De úgy becsukta, hogy be is csukódott. Úgy kopogtattam meg a vállát, hogy: "légyszi, nyisd ki az ajtót, mert becsuktad a kezem!".
Ő erre: "ne hülyéskedjél már velem"! Mondtam neki, hogy:"nem hülyéskedek, de lécci, nyisd már ki!!!."

Kinyitotta az ajtót, behúztam a kezem, megráztam és semmi baja nem lett...egy karcolás sem.
Ez maga volt a csoda, mert logikus ésszel, az összes ujjamat le kellett volna, hogy vágja.

Dicsőség Istennek!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 15, 12:17:23
Nem igazság! Nem jó nekem itthon, mert az egész napomat veletek tölteném!  :060:
Pedig lenne ám dolgom...
Mennem kell vért adni (rendszeresen szoktam)
Üres a hűtő, be kell vásárolnom...
A mosnivaló hegyekben áll...
Tovább is van, mondjam még?  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 15, 12:20:33

 Drága Hilda!Ha már mindennel végeztél,jöhetsz hozzánk bár nem tudok 515ft-os órabért fiizetni.Talán ingyen is vállalod. :2funny: :hehe: :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 15, 12:25:15
Ok, de akkor te csinálod helyettem, vagy spóroljunk a buszpénzen inkább? 3000 oda-vissza...  :059:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 15, 12:29:46

 Na majd meggondolom! :2funny:  :104:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 15, 14:22:50
Én most hagytam abba a takarítást a plafontól az aljáig. Olyan jó illat van mindenhol. Szeretem a Domestosos illatot. Persze koránt se vagyok kész, mert megy a mosógépem, a nagyszobába halomban áll a vasalnivaló, a ruhaszárítón van egy rahadli ami megszáradt már és hát az is vágyódik a meleg vasaló alá. A por a nappaliban még várat magára, hogy átgyalogoljon rajta a portörlőrongy, és már csak ennyi van vissza. Minek egy embernek 60 nm?  :035: Kaptam egy emailt és megnyitottam, így bekapott egy vírust a gépem. Azóta folyamatosan jelzni. Na még ez is.  :097: A párom lemegy hídba ha megtudja.  :157: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 15, 14:35:07
Le a vírussal    :offtopic:  irtás indíts     :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2008 December 15, 15:00:57
Személyes tapasztalataim alapján az Avast Antivirust ajánlom. Én is azt használom évek óta, még semmit nem engedett be. Ingyenes, automatikusan frissül, tud magyarul, mi kell még?

Ja, ha már meglévő fertőzést kell írtani, akkor telepítés után az "Ütemezett boot-idejű keresés" lefuttatása elengedhetetlen. Egyébként ezt automatikusan fel is ajánlja.

Isten áldjon!

Jules
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 15, 15:12:30
Avastom van. Kéri, hogy mit választok: törlést és akkor végigfuttatja, majd elindítja a gépet és újra bejön az ablak, hogy fertőzött vírus. Na most meguntam és nem futtatom végig. Lezártam és most békén hagy.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 15, 20:20:11

 Hát a kisfiamnak középfültő gyuladása van.Azt mondja a gyerekorvosunk,az ügyeleten félre kezelték.Lekellett szivatni
 a fülét.Most kapott újabb antibiotikumot és szükség esetére fájdalomcsillapítót,aranyoskám az orvost meglátva már sírt.Doktornéni azt mondja,hogy ez egy csoda,hogy fájdalom nélkül megrepedt a dophártyája.Csütörtökön kell
vinni fül-orr-gégészetre.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 15, 21:01:29
Tegyél meleget rá. Csinálj egy kis sózsákot, melegítsd föl amennyire elbírja a füle és tedd rá, az lehúzza a gyulladást. Még tetszeni is fog neki meglátod. Én mindig ezt csináltam a gyerekekkel amikor kicsik voltak. Ez egy jó gyógymód. Jobb bárminél.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 15, 21:19:06
Ez valóban jó. Nekem kiskoromban tucatszor lett felszúrva a fülem és mikor fájt Anyu forró sót öntött a párnahuzatba és arra hajtottam a fejem.
Szerintem jó a melegvizes tömlő is. még nem próbáltam, de nem lehet rossz. De a só tovább tartja a meleget.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 16, 05:46:00
Sajna én is sokat benne voltam,sok só és rajta feküdni,akkor recseg, ropog és kifolyik ami benne van.Az Úr gyógyítsa ki őt is ebből.Mielőbbi gyógyulást kívánok neki. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 16, 08:58:32
Mindenkinek örömteljes napot ISTEN ÁLDÁSÁVAL,

ebből egy ki adalék:

http://www.vitaminbank.hu/sablon/virag.php

 :2smitten:


Fülésztől tanultam:
meleg leheletemmel a fülébe lehelek, ha ott tartja akkor párás meleget igényel kötésre, ha elvaszi, akkor meleg sót.

Csináltam egy sapkát két zsebbel a fülénél és abba beleilleszthető sópárnácskát, így nyugodtan járkélhatott, és a meleg só végezte a feladatát
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 16, 09:06:36

 Köszönöm Magda és a többiek a meleg só ajállást!Kiskoromban sokat fájt a fülem nekem is és anyu sót melegített.

 Magdám!Kiprobáltam és bele leheltem a fülecskéjébe,ott tartotta.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 16, 09:21:29
Szia Moncsi, akkor egész vékonyan olajjal, vagy babakrémmel a fülcimpáját, és a füle mögött kend be, és kamillateás vattával vagy gézzel tegyél rá borogatást a sapkája alá, de a sapka és a nedves anyag közé egy pici folpacot, vagy nejlont.
A bekenés azért fontos, hogy a bőre védve legyen a nedvességtől, a nejlon pedig azért, mert csak így keletkezik pára, meg nem nedvesedik át a sapka.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 16, 10:30:18
Amit Magda ajánl, azt a mamáink csinálták régen, sőt, ha valaki megfázott, akkor a mellkasát disznózsírral kenték be és jobban lett. Jó kis gyógymódok. Nem futottak ők azonnal orvoshoz. Nem is volt rá pénzük. Ma sokan a colát használják lázcsillapításra. Én a sónál maradok a gyulladásos betegségnél és a reumánál , mert az nagyon jó. Van gyulladáscsökkentő hatása. A párának pedig csak a váladék kiürülésénél van szerepe.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 16, 13:14:18
Sziasztok!

Áldott és szép mapot mindenkinek az Út kegyelme,szeretete, bélesége legyen veletek!
A héten nem leszek,megyek egy kicsit pihenni.De gondolol majd rátok imáimban.
Az Úr áldjon benneteket.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 16, 13:19:44
Jó pihenést neked kedves Ircsi!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 16, 13:21:00
Ircsike! Érezzétek nagyon jól magatokat! Isten kegyelme legyen veletek! Mire megjöttök, a férjed megtér az Úrhoz és átadja az életét, annyira kipiheni magát.  :044:

Szeretünk téged és hiányozni fogsz!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 16, 14:43:54
Jó pihenést és siess vissza. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 December 16, 17:56:28
Ircsi mi is jó pihenést kivánunk
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 17, 05:21:12
Gabikám mi van veled,hogyan álltok a pakolással,nagyon hiányzol.Készen lesztek-e karácsonyra,már ott ünnepeltek??? Valamit írjál már,jelentkezz!!! :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 December 17, 08:07:01
Nem tudom mi történik, de annyi dolgom van, mint otthon, mint a munkahelyen.
Ha Isten is segít, akkor az önkormányzattól kapunk egy 2,5 szobás lakást elég olcsó bérleti díjjal, hosszú időre, ez ma derül ki. Tegnap este felhívta a polgármester az igazgatómat, az ügyemben, pontosan nem tudom miért, de nem semmi, hogy a polgármester foglalkozik vele. Ma derül ki, hogy megkapjuk-e és mikor...
Mindenképpen fogok írni, de annyi munkám van, hogy az angol vizsgára és a matekra még semmit nem tanultam...  :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 December 17, 08:41:18

Mindenkinek áldott szép napot kívánunk  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 17, 09:18:50
Huuuu ez nem semmi! Csak huhogni tudok Gábor! Saját tulajdonú lakád után ekkora áldás?????  :neee: Isten nagyon meghallgatta az imátokat.  :058: Hát legyen a hitetek szerint és a lakás ki van rendelve! ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 17, 09:55:06

 Gábor!Ez csodálatos! :afro: Hát van bennem egy kis szent irigység.  :2angel: Már egy ideje kértünk önkormányzati lakást,de még semmi.  :(  Lehet Pápára költözünk ott elöbb adnak  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 17, 10:40:24
Moncsi, Pápán se biztos, hogy előbb adnának, de Pakson ahol Gábor lakik, előfordulhat.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 17, 12:07:31

 Jaj eltévesztettem,Paksot Pápának gondoltam. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tanítvány - 2008 December 17, 13:08:28
Kedves testvérek, barátok, a napokban ha igaz, én sajnos nagyon ritkán tudok feljönni, regisztrált egy barátom. És ő a saját őszinte bevallása alapján elmondta, hogy segítséget kért a részemre.
Én ezt nem kértem tőle, és mindenkitől bocsánatot kérek ezért. Tudom, hogy most Karácsonyi ünnepek előtt, nehéz anyagi segítséget kérni egy másik személy részére, ezért kérem, hogy ezt hagyják figyelmen kívül. Sajnos nagyon nehéz idők járnak rám, az édesapám temetésére felvett kölcsönt kétharmadrészben nem tudtam visszafizetni, és közben akkor még volt munkahelyem, fizetés késés miatt egy másik kölcsönbe is beleugrottam. Közben az üzemben csalások és több szabálytalanság történt, én másik munkahelyre szerettem volna menni, már volt hova, de ezt a vezetőség tagjai keresztül húzták. A lényeg, eljárás indult ellenem fizetés megtagadás címen. Sanyika ezért is írt ide, mert én ezt nem akartam senkinek feltárni, ebbe én ugrottam bele, de hogy miként lesz kiút, azt még nem tudom. Sajnos minden anyagi lehetőségből kifogytam, és elhelyezkedni sem tudok, legalább is jelen ideig nem sikerült. Most az otthonomban nincsen fűtés, csak akkor, ha sikerül valahonnan összekünyorogni valami hulladékot. Többségében kartonnal és egyébb éghető dolgokat szedek össze, így legalább nincsen csontig ható hideg. 
Így mindenkitől aki olvasta a levelet, bocsánatot kérek, mert senkit sem akarok anyagilag megterhelni, az ünnepek ezt most sok helyen megteszik. Majd küld vagy ad megoldást az Úr, igaz, bevallom, ebben egyre kezd hitem meginogni.
De abban mindenképpen kérem az imasegítséget, hogy ha lehetséges, sikerüljön ebből az anyagi csapdából kijönni minden jogi és bírósági eljárás nélkül.
Azt tudom, hogy egy barátom adott egy kis föld darabot, hogy tavasztól abban termeljek így akár eladásra is, és az ő bírtokán 4 hektár szölő, tud elég nagy rendszerességgel munkát biztosítani.
 Testvéreim, én mégegyszer mindenkitől bocsánatot kérek e zaklatásért, és azt nem tudom, hogy mikor tudok újra itt lenni, mert a saját gépem régen eladtam, Sanyika gépén lépek néha be.
Mindenkinek nagyon áldott napokat kivánok az Úr szeretetében.    Tanítvány
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 17, 13:12:05
Tanítvány imádkozunk érted!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 17, 13:21:03
Tanítvány! Sok nehézségek között vagy. Amit én tehetek érted, hogy az Úr elé viszlek. Isten adjon neked ebből kimenekedést. Ő tudja miért engedett ebbe a nehéz helyzetbe és Tőle várd a kiutat. Hidd el, ha valaki, Ő biztosan veled van és lesz is. Soha nem fog téged cserben hagyni! Kár éppen Istenben meginogni a hitednek.  Inkább az emberekbe vetett hited inogjon meg. Van gyülekezeted, ők biztosan leülnek veled imádkozni. Fordulj bizalommal a pásztorodhoz.

Isten adjon neked tisztánlátást és megnyugvást!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 17, 13:26:55

 Jaj eltévesztettem,Paksot Pápának gondoltam. :hehe:

Moncsi úgyehogy nem mindegy hová is költöznél?   :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 December 17, 13:59:14
 Kedves Tanítvány mi is ímátkozunk érted. :ima06: :ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 December 17, 15:58:48
 :044:  Relációanalízis

A Mind 2 tagmondat igaz és van összefüggés +;+;+
B Mind 2 tagmondat igaz, de nincs összefüggés +;+;-
C A mindat eleje igaz, de a vége hamis, nincs összefüggés +;-;-
D A mondat eleje hamis, a mondat vége igaz, de nincs összefüggés -;+;-
E Egyik se iagz és nincs is összefüggés -;-;-

A karácsony ugyan olyan nap mint a többi, mert semmi sem változik.

Én az A írom be!  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 December 17, 20:36:55
:044:  Relációanalízis

A Mind 2 tagmondat igaz és van összefüggés +;+;+
B Mind 2 tagmondat igaz, de nincs összefüggés +;+;-
C A mindat eleje igaz, de a vége hamis, nincs összefüggés +;-;-
D A mondat eleje hamis, a mondat vége igaz, de nincs összefüggés -;+;-
E Egyik se iagz és nincs is összefüggés -;-;-

A karácsony ugyan olyan nap mint a többi, mert semmi sem változik.

Én az A írom be!  :088:

Szavazatok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 17, 20:39:39
Kedves Zotya. Lehet én vagyok az egyetlen tökfej aki nem érti hogy mit szeretnél ezzel kifejezni, de én megvallom,
hogy ha agyonvernek sem tudnám.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2008 December 17, 20:42:24
 :158:
Én se értem Antee, nem vagy az egyetlen :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 December 17, 20:43:40
nah jó, látom mindenki fáradt, ma ilyenekkel zaklattak az Egyetemen ugyanis ma írtam Zh-t , látsz egy mondatott, ott lent :A karácsony ugyan olyan nap mint a többi, mert semmi sem változik.  :01:
Ezt, és vannak apsziomák amik meghatározzák ennek helyességét, ez csak egy közvélemény kutatás, nem agyonverés  :D

No de ha senkisem érti felesleges,  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 17, 21:45:20
:044:  Relációanalízis

A Mind 2 tagmondat igaz és van összefüggés +;+;+
B Mind 2 tagmondat igaz, de nincs összefüggés +;+;-
C A mindat eleje igaz, de a vége hamis, nincs összefüggés +;-;-
D A mondat eleje hamis, a mondat vége igaz, de nincs összefüggés -;+;-
E Egyik se iagz és nincs is összefüggés -;-;-

A karácsony ugyan olyan nap mint a többi, mert semmi sem változik.

Én az A írom be!  :088:

Szavazatok!

Hát nem ugyan olyan nap, mert vannak akik nagyon fontosnak tartják. Sőt egy egész ország ünnepel. De, hogy mit is jelőljek, gőzöm nincs. Mondjuk c +,-,-
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 December 17, 23:17:50
:044:  Relációanalízis

A Mind 2 tagmondat igaz és van összefüggés +;+;+
B Mind 2 tagmondat igaz, de nincs összefüggés +;+;-
C A mindat eleje igaz, de a vége hamis, nincs összefüggés +;-;-
D A mondat eleje hamis, a mondat vége igaz, de nincs összefüggés -;+;-
E Egyik se iagz és nincs is összefüggés -;-;-

A karácsony ugyan olyan nap mint a többi, mert semmi sem változik.

Én az A írom be!  :088:

Az kimaradt, hogy egyik se igaz, de van összefüggés!  :D Amúgy én az E re szavazok!

Amúgy mit jelent a csillag  a képem felett? Avassatok már be légyszi!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 17, 23:19:20
Hogy sztár vagy!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 17, 23:20:14
Na jó... :020:
Az a hozzászólásaid számának a mennyiségét jelöli. Nézd csak meg másét. Akinek 5-6 csillagja van, az rengeteget írt már. De akinek csak 1-2, az kevesebbet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ramóna - 2008 December 17, 23:24:02
Ahamm... értem... azt hittem, h meg kell vernem vkit egy pár csillagért... de akkor nem... hát így jártam...  :158:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 17, 23:26:09
Nekem hol vannak a * aim?  :pityereg:
Lecserélhetnéd a térdelő alakot, bocsika.  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 17, 23:35:41
Az az alak maga Jézus.  :D

Az imaközösség tagjainak ilyen "logo"-juk van. Szerintem jobb mint a csillag.
De lehet a csillag helyett is mást csinálok, mert nem akarom, hogy valakiben versenylélek legyen.  :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 17, 23:38:57
Nem, dehogy! Semmi verseny, nem is szóltam...  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 17, 23:41:17
Nem rád értettem, csak úgy általánosságból írtam!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 17, 23:50:43
 :032: nektek, mert már elalszom itt a gépnél.  :004:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 17, 23:51:44
Neked is jó éjt Nővérke!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 17, 23:58:02
JÓÉJT KEDVESEIM!

ALUDJATOK JÓL!   :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 17, 23:58:58
Neked is Hilda!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2008 December 18, 00:00:45
Jóéjt!!!! :D :2smitten: :2smitten: :angel2: :032: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2008 December 18, 00:01:50
Isten áldja meg a mai napotokat. Nálam már 0:01 perc van. Nálatok is?
Antee????
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 18, 00:03:25
Nálam 23:03 Anglia, Cambridge :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2008 December 18, 00:11:36
 :D :D :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 18, 02:48:25
Akinek szép emlékei vannak a karácsonyról annak biztos jót jelent,de akinek rosszak az emlékei,annak soha
 nem jelent boldogságot. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 18, 06:45:37
Akinek szép emlékei vannak a karácsonyról annak biztos jót jelent,de akinek rosszak az emlékei,annak soha
 nem jelent boldogságot. :2smitten:

Jó reggelt Isten áldásával, és áldott békés időt a mai napra is!

Talán ha új teremtés akkor ez amit írtál, ez is megváltozik, kedves Ermaha, nem gondolod, régiek elmultak, és íme újjá lett minden, mondja az írás.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 18, 07:36:18
Akinek szép emlékei vannak a karácsonyról annak biztos jót jelent,de akinek rosszak az emlékei,annak soha
 nem jelent boldogságot. :2smitten:

ermaha! Valóban igazad van, ha hátra tekint valaki, annak igen. Ha valaki nem tud felejteni és megbocsátani, annak igen.

Ne a régi dolgokat emlegessétek ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyót fakasztok. Ézs. 43,18-19.

Úgy gondolom, mindenkinek az életében vannak borzalmas múltban lévő dolgai. Kinek ez, kinek az, de borzalmas rossz. Ha hagyjuk, hogy az éltessen bennünket, akkor az egész életünkben elszalasszuk a jót és a szépet!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 December 18, 08:15:56

 Mindenkinek :027: :026:

Itt nagyon rossz idő van  :150: :151:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 18, 12:31:38
Most jött e-mailbe. Aki tud segítsen nekik! Nem pénzt kérnek.  :088: Hát én ennyit tudok segíteni, hogy ideteszem.

Küldő neve: Szenczy Tibor
Küldő emailcíme: gyermekfesztival@gmail.com
---------
 
Szeretném a segítségedet kérni,egy érdekes ügyhöz.
 
   Azért írok neked,mert hátha tudsz nekünk segíteni,vagy van az ismerőseid között olyan aki vállalkozna erre a felkérésre.Engem Szenczy Tibor-nak hívnak és nemrégen pár fiatal barátommal létrehoztunk egy \" Életrevaló Gyermekmisszió\" nevű csapatot.Gyermekfesztivált, beteglátogató (bohocdoktori) szolgálatot csinálunk,ezenkívül iskolákba ,ovikba ,gyermek otthonokban megyünk egy bábcsapattal,és egy pantomim együttessel.Mi dunaújvárosi fiatalok vagyunk,nem egy szervezeti,vagy alapítványi státuszban,hanem teljesen magán jelleggel.Ingyen megyünk mindenhova,nem kérünk még útiköltség térítést sem.A közelmúltban Erdélyben voltunk 5 árvaházban a bábcsapattal,és egy gyermekmüsorral amiről filmet is készítettünk amiből egy részletet itt találsz:
 
http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/eletrevalo-gyermekmisszio -gyerek-0...
 
Most a váci fegyházban forgatunk egy filmet a keresztény rabok életéről,itt találod az előzetest:
 
http://videa.hu/videok/film-animacio/rabok-es-szabadok-c.-film. -borton-h...
 
 Amiben szeretném a segítségedet kérni: Szeretnénk új bábdarabokat betanulni,és ehhez szükségünk lenne új szövegkönyvekre.
 
Találtunk egy olyan weblapot ahol rengeteg ilyen szövegkönyv van,de sajnos angolul vannak,és szükségünk lenne olyan segítségre aki fordítana nekünk 1-2 bábdarabot.
 
A lefordított darabokat szeretnénk közkincsé tenni a honlapunkon (itt http://www.gyermekmisszio.hu/index.php
 
(magát a szöveget,és a betanult darabról egy videófelvételt), hogy mások is tudják használni.
 
Ha van az ismerőseid között olyan aki fordítana ,akkor légyszíves vedd fel velünk a kapcsolatot!
 
Nyelviskoláknak,hivatalos fordítóknak,reklámfelületet biztosítunk a honlapunkon.
 
Köszönjük a segítséget!
 
infó: gyermekfesztival@gmail.com
 
 a szövegkönyveket itt találod: http://www.puppetresources.com/index.php?what=bycategory&t= 1229515295
 
bármelyik darab jó lesz!g
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2008 December 18, 12:33:51
A férjem már jelentkezett is rá. 

De minél több lesz a fordító annál jobb.  :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 18, 12:41:08
Áldjon meg az Úr benneteket, hogy ilyen gyorsak voltatok Ricsivel.

Egy kis vidámság:

http://www.mommo.hu/media/Vilagsztar_lett_a_szorfozo_mokus
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csilla - 2008 December 18, 13:04:45
Az Úr áldjon meg mindenkit a mai csodálatos napon!

Hálát adok Istennek,hogy megismerhettelek benneteket.
Sokat olvasok a hozzá szólásaitokból és a tanulmányaitokból és úgy érzem mindenkit úgy ismerem akár a testvéremet.
Gábor adta meg a web oldal címét és hálás vagyok,hogy őt ismerhetem és a családját.
Nagyon sokat nevetek azon milyen közvetlenség és szeretet van bennetek egymás iránt, amelyet tudom, hogy Isten
ismerete nélkül nem lehetséges.
Imádkozom, hogy a mindannyian Isten hatalmas áldásába részesüljetek és ki ki a szükségletei szerint
kapjon.

Sok-sok szeretettel:Csilla Kecskemétről!

UI: Mária köszönöm hogy a tanításaidat.Ja és nagyon aranyos a mókus.  :hehe: :026:

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 18, 13:09:24
Szeretettel köszöntelek Csilla! Az Úr áldjon meg! :05:
Hiszem, hogy jól fogod érezni magadat közöttünk.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 18, 13:12:40
Szívesen! Isten hozott kedves Csilla.  :016: Gábor tudja hol a fimon együttlét.  :hehe: Aki itt nem érzi jól magát velünk, az majd jól fogja, ha sokáig marad.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csilla - 2008 December 18, 13:54:35
Kedves Anti és Mária!

Köszönöm a biztatásokat!
ÚR ÁLDJON BENNETEKET!!!
Igaz fogalmazni nem tudok de próbálkozom.
A géphez sem igazán értek de a gyermekeim sokat segítenek.
Az oldalon sem találok meg mindent de majd felhívom a Gábort és kérem, hogy segítsen.

Újra csak köszönök mindent, ÁLDJON MEG MINDENKIT AZ ÚR!!!!!!!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 18, 19:19:48
Én is köszöntelek szeretettel Csilla,örülök,hogy közénk jöttél,és remélem jól fogod magadat érezni közöttünk.
Az Úr áldását kívánom rád és családodra,jöjj minél többet közénk.
 :017: :031: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 18, 19:49:52
  Sziasztok!Ma nem mondhatom el magamról,hogy keresztényként viselkedtem. :pirul: Ma vittük a kisfiam a fülészetre,a férjem
  telefonon kért idöpontot,azt mondták neki reggel 6 45-re mennyünk a kartonzoba. Ott voltunk időben,de közölték velünk
  10 30-ra van idöpont (na itt már felhúztam magam,nem voltam jó példa a férjem elött)A várakozási idö alatt elmentünk az
  e-on-hoz,jól megáztunk és kiderült csak délután van ügyfélfogadás.Már több ,mint három hónapja szeretnénk,hogy a
  nevünkre kerüljön a villany és gázóra.A gáz,a gázártomagatás miatt,a villany azért,mert közület nevén van a számla és így havi 4-5 ezerrel kell többet fizetni,úgyanis közületeknek alapdíjat kell fizetniük. :2tickedoff: Elmentünk a sogórnőmékhez,hogy
 a fent maradó idöt eltöltsük.Hát ők jehovisták vagyis a három lányukat hálozták be,a jehova tanui.Kedvesek,aranyosak
 de nagyon nem jó irányba mennek.Nem lehet ajándékozni,nincs szüli-névnap megünnepelése,télapó, se karácsony.
 Vért adni és kapni se lehet náluk.Na mindegy kibírtuk.  :07: Vissza mentünk a kórházba, 11 után hívtak be bennünket.
 Fiatal doktornő volt,megvizsgálta a Szabit közölte,hogy valami van a fülében,a másik szobából áthívott egy idösebb dokinőt.
 Nem tudják mit,de valamit látnak a fülébe.Mennyünk fel az osztályra ott majd megnézi a főorvos.Amíg vártunk a papírra
 a két doktornő elkezdet hangosan gondolkodni,mi lehet a gyerek fülében a fiatalabbik azt mondta szerinte polip,az idösebb
 szerint valami pamacs.A férjemmel egymásra néztünk és leblokkoltunk mind a ketten.Mire felértünk az osztályra már
 mindenünk remeget.Utközben imádkoztam a gyerköcért,de sajnos még is volt bennem egy kis félsz. :117: A kezelő elött
 elég sokáig kellett várnunk,majd végre behívtak.Megnézte a főorvos és közölte egy nagy pattanás van a hallójáratban és
 ez okozta a váladékozást.Kitisztította és megnyugtatott ugynéz ki a dophártya nem sérült ,holnap vigyem vissza kötözésre.
 Reggel 6  45-re a kartonzóba,majd ott adnak idöpontot az ambulanciára.Hát ez történt ma,nekem nagyon fárasztó volt,
 szégyellem magam az indulataimért. :2tickedoff: Még az is zavar,hogy már egy hete köhögök,kaptam elöször hurut oldot
 majd köhögéscsillapítot,de a köhögés csak nem szünik. :(
 
 Nagyon jól esett az e-mail-ket megnyitva a képeslap amit küldtetek,ez ma nagyon kellett nekem.
 Köszi Mária és Anti! :2smitten:

 Nagyon sok mindenben kell még változnuk és változtatnunk.
 
 
  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 18, 20:20:22
Moncsi! Ember legyen a békességében mire ezt végigjárja 1 nap. Hát idegtépő volt olvasni is ezt a tortúrát.  :afro:   Ahogy olvastalak azt hittem azt tették amit a gyerekeim, amikor kicsik voltak. Erik fiam egy kis db szappant dugott a fülébe. Amikor megtapogattam a fültövét, elhúzta és megkérdeztem fáj -e neki. Azt mondta igen, mert kiakarta pucolni szappannal és bene maradt. Időben vittem orvoshoz, mert másnapra már szétmarta volna a dobhártyáját. . Általában szokásom volt átvizsgálni őket amikor fürödtek. Jó szokás volt, mint kiderült. Andrea lányom pedig egyszer azt monda, olyan rosszul kap az orrán levegőt. Belenéztem, mert nem láttam náthásnak és akkor láttam, hogy egy fura valami van benne. Kérdeztem mit tett bele? Azt mondta babot. Gyorsan őt is orvoshoz vittem és csipesszel egy kicsírázott babot szedtek ki belőle. Hát Istennek hála, hogy nem az arcüregébe ment bele, mert akkor onnan csak műtéttel lehetett volna kiszedni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 18, 22:45:06
Köszönöm Moncsi a bizonyságodat!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 19, 08:06:59
Mindenkinek békés napot kívánok ezen a borús reggelen! Ennek is megvan a gyönyörűsége, mégha nem is nagyon kedveljük. Az Úrral lehet időzni, ott fel lehet melegedni és mindjárt vidámabb lesz a napunk!  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 19, 09:28:29
Bizony.  :05:
Áldott napot mindenkinek, Isten szeretetében való nagy-nagy örömöt! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2008 December 19, 11:13:00
Nem tudom ki küldte a mai képeslapi meglepetést, de nagy szükségem van erre az Igére. Január elején ugyanis műtétem lesz, és most egy kicsit folyik az orrom, az egyik mandulám pedig bedagadt. Meg kell gyógyulnom az időpontig. Jó tudni, hogy az Úr velem lesz a műtőasztalon is...Köszönöm!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 19, 11:23:45
Drága Batiszrael  :2angel:
Nem kíváncsiság, de ha esetleg akarod, akkor a műtét napján és idején is kérhetes az imatámogatásunk, persze, ha ezt te is jónak látod.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2008 December 19, 11:43:12
Drága Batiszrael  :2angel:
Nem kíváncsiság, de ha esetleg akarod, akkor a műtét napján és idején is kérhetes az imatámogatásunk, persze, ha ezt te is jónak látod.
 :2smitten:

Most elsősorban meg kell gyógyulnom, aztán jöhet a többi. Most ez a legfontosabb. Minden imát köszönök. Vasárnap megyek orvoshoz megkérdezni vajon hogyan lehetne felgyorsitani a gyógyulást? Van-e rá lehetőség? (Jelenleg ugyanis el vagyok tiltva a gyógyszerektől.)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 19, 12:32:03
Kedves testvérünk, Batiszrael! Egyetlen gyógyszered van, nincs más! Hittel vedd be az 1 Péter 2:24 -et. Taposs a betegség fejére és gyógyulás lesz a testednek. Mond ki Isten Igéjét és a betegségnek meg kell hajolnia Jézus nevére! Itt az idő, hogy gyakorold magadon is! Állj talpra és higgy! Addig tedd ezt, ameddig nem tűnik el! Isten hatalmasabb az összes betegségednél. A betegséget, Jézus az ostorcsapásokkal, a szerzett sebeiben magára vette és már nem a tiéd! Add vissza a jogos tulajdonosnak a gonosznak, vigye ahová akarja. Te meggyógyultál Jézus vérében! Jézus győzelmet szerzett neked, nem vereséget! Ne hagydd magad legyőzni! Nincs szükséged műtétre, mert az emberi kezek. Isten nem azért adott, hogy orvos bármit is elvegyen. Amit pedig a sátán adott, vigye! Jézus vére megsemmisíti, te csak higgy! Meggyengíti a sátán erejét az ima és lehull a feje a porba! Ha gondold, mod ki magadra ezt, amit írtam egyes szám első személyében!
ámen

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 19, 12:38:42
Kedves testvérünk, Batiszrael! Egyetlen gyógyszered van, nincs más! Hittel vedd be az 1 Péter 2:24 -et. Taposs a betegség fejére és gyógyulás lesz a testednek. Mond ki Isten Igéjét és a betegségnek meg kell hajolnia Jézus nevére! Itt az idő, hogy gyakorold magadon is! Állj talpra és higgy! Addig tedd ezt, ameddig nem tűnik el! Isten hatalmasabb az összes betegségednél. A betegséget, Jézus az ostorcsapásokkal, a szerzett sebeiben magára vette és már nem a tiéd! Add vissza a jogos tulajdonosnak a gonosznak, vigye ahová akarja. Te meggyógyultál Jézus vérében! Jézus győzelmet szerzett neked, nem vereséget! Ne hagydd magad legyőzni! Nincs szükséged műtétre, mert az emberi kezek. Isten nem azért adott, hogy orvos bármit is elvegyen. Amit pedig a sátán adott, vigye! Jézus vére megsemmisíti, te csak higgy! Meggyengíti a sátán erejét az ima és lehull a feje a porba! Ha gondold, mod ki magadra ezt, amit írtam egyes szám első személyében!
ámen

Köszönöm Mária!

Kérlek Mennyei Atyám adj hitet Batiszraelnek, hogy el tudja fogadni a gyógyulását is, és ebben gyakorolja magát.
Ámen és Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 19, 12:44:45
Hogyan is tedd ezt vagy bárki, akinek erre van szüksége?

Egyetlen gyógyszerem van, nincs más! Hittel elfogadom, hogy Jézus felvitte a keresztfára a bűneimet, betegségeimet és az átkomat! A betegség pedig átok, így nem fogadom el! Az Ő sebeiben meggyógyultam! Már megkaptam a gyógyulásomat 2.000 évvel ezelőtt! Jézus vére legyőzte a betegséget, így már nem vagyok beteg! Nem nézem a láthatókat, mert tudom, hogy Isten Igéje igaz és valósággá válik a testemben a hitem alapján! Erős vagyok Krisztusban és az Ő, hatalmának erejében! Nekem minden lehetséges, mert hiszem Isten kimondott szavát! Le van győzve a betegség! Jézus sebeiben megkaptam örökérvényűen a gyógyulásomat, így hozzám nem is közelíthet semmilyen betegség! Ami van a testemben az most eltávozik! Felveszem az Isten Igéretét a szívemben, mert Ő nem hazudik, és kimondom a testem fölött!: - Megáldalak testem az Úr Jézus nevében! Szólok, hozzád testem! Gyógyulj meg most az Úr Jézus nevében! ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 December 19, 14:06:00
Képzeljétek!
Megkaptuk az önkormányzati lakást. A polgármester felhívta az igazgatómat, hogy odaadják a lakást. Isten nagyon jó. Nagyobb lakásunk van, mint volt és annyiért, mint egy másfél szobás lakás.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 19, 14:09:27
Gábor!  :058: :058: :058: :058: :058: Ennyire örülök! Lám, mit tesz az, ha valamit az Úr kezébe teszel! Megyünk lakás szentelőre.  :2funny: Mikor költözhettek?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 December 19, 14:17:31
Nagyon megáldott az Úr a két ünnep között kifestjük a lakást és 2.-án költözünk.
Jó is lesz, mert nagyon elhanyagoltam a tanulást és Januárban van vizsgaidőszak, hamar bele kell vetnem magam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 19, 16:17:21
Gabikám,nagyon örülök,hogy ilyen módon is gondoskodott rólatok a mi mennyei Atyánk,nagyon hálás vagyok neki érte,a te örömöd az enyém is.Csodálatos karácsonyi ajándék az Úrtól.Köszönöm neked mennyei Atyám,hogy mindenben segitségére voltál és leszel Gáboréknak,hogy minnél hamarabb elvégezhesse a reá háruló feladatokat.Magasztalom és áldom a te szent nevedet érte.És mindazt amit elmulasztott köszönöm,hogy segítesz neki bepótolni.Jézus nevében Ámen. :2smitten: :017: :taps: :ima02: :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 19, 16:24:51
Olaszliszkai dezsavű Siófokon http://www.sonline.hu/cikk/cikk/198933

Könnyebb sérülésekkel megúszta a megtámadott két fiatal

Siófoki romák vertek meg két fiatal férfit még szerdán este Siófok kiliti városrészében. A balhé a Jegenyesoron egy autóbaleset miatt robbant ki, amelyben a vétlen autóban utazó idős roma asszony megsérült, de nem súlyosan.

A helyszínen pillanatok alatt mintegy 80 fős roma banda verődött össze, akik nemcsak a balesetet okozó fiatal férfinak, de a segítségére siető barátjának is nekiestek.
Az olaszliszkai lincselésre emlékeztető esetben a megtámadott két férfinak szerencséje volt, hiszen 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszták a balhét.

A siófoki rendőrök 3 férfit azonosítottak be, akik résztvettek a verekedésben, őket hajnalban kommandósok vitték be a rendőrségre. Tóth Milán, a Siófoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezető helyettese elmondta: a verekedők ellen csoportos garázdaság miatt indítottak eljárást, és kezdeményezik a balhézó csapat tagjainak előzetes letartóztatását.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 December 19, 18:13:22
Úgy hallotam az az Újság, hogy buli lesz Nádudvaron, ott a helyem, elegem van ebből a nyomott életből, mindenki csak a szöveget nyomja, ideje hogy cselekedjünk  :igen:
Az Újság ez, ja és jön a hó, de jóóóóóóóóóó :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 19, 18:16:45
Jön a hó és az jó? :171:

A legjobb, mikor a meleg lakásból látom és nem kinn dideregve.  :170:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 December 19, 18:31:14
Gyere Anti te is, jó elleszünk, elbeszélgetünk táncolunk egy két csajt fogunk és velük is beszélgetünk.  :044:

Buli az élet, hinekem  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 19, 18:38:14
 :167:

Azt az egy két csajos felfogást én nem osztom.  :119:
És számomra Jézus az élet!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: t.zoli - 2008 December 19, 18:43:23
Örülj neki, és fogd a kezét!
 :2smitten: Én a hónak örülök, és semmi másnak  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2008 December 20, 00:45:00
khm... khmm.. milyen témát találtak az urak?  :167:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 20, 00:48:38
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2008 December 20, 01:02:41
 :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 20, 16:57:19
Bocs, hogy zavarlak, de sürgős. Van 1 barátom, aki messziről jön és
szállásra van szüksége 1 napra, úgyhogy odaadtam neki a te lakcímedet.
Kérlek fogadd be és szeresd Őt. Az Ő neve Názáreti Jézus, mondd csendesen,
szeretlek téged és szükségem van rád, véred által tisztitsd meg a szívemet
és áldd meg az én házam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 20, 17:00:48
Bocs, hogy zavarlak, de sürgős. Van 1 barátom, aki messziről jön és
szállásra van szüksége 1 napra, úgyhogy odaadtam neki a te lakcímedet.
Kérlek fogadd be és szeresd Őt. Az Ő neve Názáreti Jézus, mondd csendesen,
szeretlek téged és szükségem van rád, véred által tisztitsd meg a szívemet
és áldd meg az én házam.

 :2angel: Aranyos vagy hogy írsz, de ez a barátod, már több mint 20 éve lakik itt a szívemben
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 20, 17:11:48
 :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 20, 17:12:20
Drágáim!  :017:

Mi elutazunk a drága párommal egy kis időre Egerbe.  :happy02: El ne merjetek felejteni!  :2knuppel: Mire visszajövök, még mindig szeressetek, ahogy én titeket.  :170:  :2funny:

Áldjon meg az Úr benneteket vidámsággal, örömmel, gazdagsággal, boldogsággal és mindennel, amire még szükségetek van! :085: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 20, 17:13:34
Jó utat, te se felejts el minket! :167:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2008 December 20, 17:19:40
Ugyan ezt akartam írni :D   :026: benneteket :169: és siessetek vissza :05: :169: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2008 December 20, 17:20:49
Bocs, hogy zavarlak, de sürgős. Van 1 barátom, aki messziről jön és
szállásra van szüksége 1 napra, úgyhogy odaadtam neki a te lakcímedet.
Kérlek fogadd be és szeresd Őt. Az Ő neve Názáreti Jézus, mondd csendesen,
szeretlek téged és szükségem van rád, véred által tisztitsd meg a szívemet
és áldd meg az én házam.

Húúúú, én ezt SMS-ben kaptam meg a héten. Amikor az első két mondatot olvastam (a mobilon nem látszik több egyszerre), belém állt a görcs,  hogy kinek adták meg a címemet a tudtom és beleegyezésem nélkül.  :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 20, 18:19:48
Máriám nagyon fogsz hiányozni,ha van rá lehetőséged akkor kerítsél ott is egy gépet és legalább jelentkezzél,hogy oké minden.Csodák még vannak! :017:  töltődjetek jól fel. :026: :027:
Mikor jöttök,jók leszünk addig.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 20, 19:42:39

 Mária!Érezzétek jól magatokat!Jó pihenést!Üdvözlöm a Zsoltot is.Isten áldjon benneteket!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 December 20, 20:02:24
   Kedves  Mária  és Zsolt! :027:

:2smitten: Nagyon  BOLDOG PIHENÉST KÍVÁNOK  SOK -SOK ÖRÖMMEL, ÉLMÉNYEKKEL TELVE TÉRJETEK  VISSZA :026:

ÁLDJA  MEG AZ  ÚR AZ  UTATOKAT  ,LEGYETEK  NAGYON  SZERENCSÉSEK  ÉS VIDÁMAK :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 20, 20:40:23
Ezt a

"Bocs, hogy zavarlak, de sürgős. Van 1 barátom, aki messziről jön és
szállásra van szüksége 1 napra, úgyhogy odaadtam neki a te lakcímedet.
Kérlek fogadd be és szeresd Őt. Az Ő neve Názáreti Jézus, mondd csendesen,
szeretlek téged és szükségem van rád, véred által tisztitsd meg a szívemet
és áldd meg az én házam."
-szöveggel kezdődő sms-t én is megkaptam, és nagyon kiakadtam!

Nem azért, mert hemzsegett a helyesírási hibáktól, hanem mert

úgy fejezi be, hogy küldd el minél több barátodnak, és meglásd csoda történik!

Keresztények ilyet küldözgetnek egymásnak?!?!?!  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 December 20, 20:57:52
Hazajottem kis magyar hazankba karacsonyozni :) kar hogy nem most forumtalizunk :( Dehat majd egyszer (mar nem merem irni, hogy legkozelebbi tali, mert a mostanirol is lecsusztam) Jo az Ur, elvezetes volt a repcsiut, komolyan rajottem hogy sokakkal ellentetben en kifejezetten szeretek repulni, egyedul a becsekkolast utalom, de az amolyan szukseges rossz a nagy elmeny elott... :)
Remelem fogok tudni surubben erre jarni egy kicsit, addig is aldott napokat es stresszmentes unepi keszulodest kivanok mindenkinek!   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 20, 21:05:01
Szia Hugi!
Sajnálom, hogy nem találkozhatunk egyenlőre.
Sokkal jobb az új képed!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ATTee - 2008 December 20, 21:09:07
Szia Ami!

Üdv ismét itthom (és itt a fórumon is)
  :029: :030:

ATTee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2008 December 20, 21:31:04
Üdv mindenkinek!

Valamelyik nap víruskeresést csináltam a gépen és trójait talált a kereső! Nem olyan nagy dolog, de a MERA oldaláról jött be!! Aki nem tudná, ez a Magyar Evangéliumi Rádió. Nem gondoltam volna, hogy keresztény portálakról ilyeneket be lehet szedni! Szóval vigyázzatok! :106:

Aki utazik, aki érkezett, Isten áldását mindenkire! Tudjuk, hogy mit és kit ünneplünk nemsoká: :kereszt02: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 20, 22:48:14
Hazajottem kis magyar hazankba karacsonyozni :) kar hogy nem most forumtalizunk :( Dehat majd egyszer (mar nem merem irni, hogy legkozelebbi tali, mert a mostanirol is lecsusztam) Jo az Ur, elvezetes volt a repcsiut, komolyan rajottem hogy sokakkal ellentetben en kifejezetten szeretek repulni, egyedul a becsekkolast utalom, de az amolyan szukseges rossz a nagy elmeny elott... :)
Remelem fogok tudni surubben erre jarni egy kicsit, addig is aldott napokat es stresszmentes unepi keszulodest kivanok mindenkinek!   :2smitten:

Szia! :D

Hova tüntek az ékezetek, hisz már Mo-n vagy.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 21, 03:15:18
Szia Adnama,örülök,hogy szerencsésen megérkeztél,érezd jól magadat itthon.Sajnálom,hogy nem tudtunk találkozni.Jó pihenés és kellemes ünnepeket neked.Meddig leszel itthon? :017: :016: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 21, 06:35:22
Drágáim!  :017:

Mi elutazunk a drága párommal egy kis időre Egerbe.  :happy02: El ne merjetek felejteni!  :2knuppel: Mire visszajövök, még mindig szeressetek, ahogy én titeket.  :170:  :2funny:

Áldjon meg az Úr benneteket vidámsággal, örömmel, gazdagsággal, boldogsággal és mindennel, amire még szükségetek van! :085: :081:

Szellemben izmosodjatok
lélekben változzatok
testben gyengüljetek


Ahogy jó dolga van a szellemeteknek . . . . .

3János 1,2

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 December 21, 07:21:31
Zoli!!!!!!!!!!

   :2smitten:  az  enyémet is törölték,  de   nem haragszom .... jobb  a  békesség!!!!!!!!!!! :168:

  Nem??.... :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 21, 11:21:45
A Vidám Vasárnapban amit most egyenesben láttok az Interneten HITGYÜLEKEZET, az unoka lányom is énekel

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 21, 11:45:59
Néztem, nagyon helyesek!  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 21, 12:04:53
Most értünk Egerbe és felnéztem, mert itt se bírom ki nélkületek. Elvonóra kell mennem, mert függő vagyok. :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 December 21, 13:35:08
az hittem káprázik a szemem :167: :168: hogy fenn voltál   délben :hehe: látom már valóság.... :044:

örülök hogy szerencsésen  megérkeztetek    :2smitten:

                                              kellemes  pihizést    :159:

 itt  T. megyében hét ágra süt  a nap  :033:
                                                                                  remélem jó  időtök  van :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 21, 13:40:42
Most értünk Egerbe és felnéztem, mert itt se bírom ki nélkületek. Elvonóra kell mennem, mert függő vagyok. :2funny:

Ez a függőség jó függőség Nővérkém!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 21, 16:18:02
Drága Mária!

Legyen nagyon áldott a pihenésetek.   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 21, 16:42:54
 Áldott szép estét mindenkinek!

Köszönet az Urnak  érte ,rendben haza érkeztünk,csodálatos Istenünk van,      :2smitten: amikor elindultunk élmentt a kuplung.   :pirul:
Akik az Urban biznak azoknak semmi sem lehetetlen.    :2angel: Csak egy rövid ima kellett és máris minden a hellyén volt.  :hehe:
Dícsőség érte az Urnak!   :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 21, 17:53:59
Szia Ircsi! Nagyon hiányoztál nekünk!!!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 21, 18:49:31
Ircsikém,hiányoztál nagyon,milyen volt a pihenésetek,kipihented magadat??? :integet: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 22, 09:48:32
 :morning:  :027:  :026:  :037:


Áldott szép napot mindenkinek! Szeretlek benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 22, 15:00:03

 Mi is szerettünk Ircsikém! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 December 22, 18:57:44


Szia Ircsi  :172: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 22, 18:59:21
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 22, 19:04:59
szia Ircsike, jó látni.  :044: Tényleg hiányoztál.

Ma elmentünk fürödni reggel, kinti fürdő, -de elviselhetetlenül meleg a víz egy idő után, majd étteremben és cukrászdába jártunk. Most jöttünk meg az aranykaputól, ami a főtéren van, jó kis sült hurkát ettünk.  :149:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 22, 19:28:17

 Ez igen. :149: következő napokban is érezzétek nagyon jól magatokat! :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 22, 19:35:02
köszönjük.  :044: Holnap máshová megyünk fürödni.

Nem hiányzik valami kis szütyőd neked vagy Hildának, vagy Antinak? A kocsiba maradt hátul.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 22, 19:37:21

 Most így nem tudom,van valami a szütyőbe?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 22, 19:39:07
mincs benne semmi, egy kis kötött téglalap alakú
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 22, 19:41:11

 nem az enyém,valoszínű Hildáé lesz,Antinak biztos nincs kötött téglalap alakú szütyője :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 22, 19:49:08
 :hehe: kb 4 cm x 7 cm. Jelentkezzen a gazdija.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 22, 20:18:12
Enyém, enyém!!! A mobilzoknim, de már vettem másikat.
Ha kell használjátok, ha nem majd még találkozunk.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 22, 22:43:09
Akkor már nem mondhatom, hogy az enyém, mert már megvan a gazdája!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 23, 03:05:55
Karácsonyi üdvözlet 2008.pps
       Karácsonyi üdvözlet 2008.pps
1976 KB   HTML-nézet   Megtekintés diavetítésként   Letöltés     

lehet,hogy nem sikerült? :172:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 23, 08:55:34
Áldott szép napot mindenkinek!

Az Úr szeretete ,békessége töltse be a mai napunkat.


 :028:  :027:  :026:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Adnama - 2008 December 23, 12:31:51
Sziasztok!

Hazajottem kis hazankba karacsonyra, nagyon jo most itthon lenni Egy kis verssel szeretnek minden kedves forumozo ismerosomnek aldott es bekes unnepeket kivanni! (szabad forditas angolrol)

Ertunk

Gyermekkent annyiszor almodtunk
A varazslatos Karacsonyrol,
Ajandekrol jatekokrol
Es mit sem tudtunk arrol,
Hogy egy csecsemo szuletett, egy csendes ejszakan,
Hogy nekunk adja a legnagyobb ajandekot
Mit valaha kaphatnank.

Miertunk jott el,
Es halt meg a fan,
Miertunk vallalt,
Szenvedest, halalt.
Odaadta mindenet,
Egy elveszett vilagert,
Hogy megtalaljuk az igazi eletcelt.

Ahogy az evek tovaszalltak,
Tanultunk adni,
Onmagunk masnak
De mit jelentett ez igazan?
Egy sotet es esos delutan
Egy ferfi adta eletet a keresztfan,
Mert szeretett engem, mert szeretett teged.

Megtalaltam a reg keresett celt,
Mely naponta eltet,
Teljes valomat neki adtam,
Es mindenemet, amit tettem vagy mondtam
Neki ajanlom, Oneki szol,
Mert Oerte elek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 23, 22:25:03
Tesókák!

Ma mindenki inaktív?  :2funny:
Na jó, biztosan az ünnepi előkészületek folynak a háttérben.  :119:

Az Úr áldjon meg benneteket!  :172:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 23, 22:56:47
Tesókák!

Ma mindenki inaktív?  :2funny:
Na jó, biztosan az ünnepi előkészületek folynak a háttérben.  :119:

Az Úr áldjon meg benneteket!  :172:


Szia Anti ez  :172: aludni készül, hálósapis, vagy Miki?   :hehe:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 23, 23:20:19
Ez miki-s. :172:
  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 24, 03:46:50
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KIVÁNOK MINDENKINEK.
[/u][/b]
 A békesség Istene pedig, a ki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust,
21.    Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, a mi kedves ő előtte a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség örökkön örökké. Ámen.


 :love:   :012: :morning:  :110:
                                                    :126:   :124:                         :kereszt01:
 :125: :126: :142: :143:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2008 December 24, 07:12:21


        KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS SZERETETBEN GAZDAG ÁLDOTT ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK.

   :124: :126: :105: :110:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 24, 07:23:48



       
:081:

KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

ÉS

SZERETETBEN GAZDAG ÁLDOTT ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK.


   :124: :126: :105:   :104:  :106: :kereszt01: :Jezus04:   
   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2008 December 24, 10:57:34
Megyünk kántálni a fiatalokkal az imiből, már alig várom (misszió jellegű lesz ez évben a kántálásunk, ezért is vágyom):igen:





Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 24, 17:21:42
Látom, nemcsak én vagyok kész a karácsonyfa díszítéssel...  :2funny:


Boldog karácsonyt tesókáim!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2008 December 24, 21:46:25
Ajajjj tegnap este mikor hazaértem anyukámhoz már a feldiszitett fa várt rám  :D :2smitten:


                   NAGYON BOLDOG ÉS BÉKÉS KARÁCSONT KÍVÁNOK MINDENKINEK!!!!    :012: :037: :038: :038: :068: :074: :095: :123: :124: :126: :136: :angel2::2smitten: :172:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tanítvány - 2008 December 25, 02:14:22
Szeretetben és békességben gazdag Karácsonyi ünnepeket kivánok minden ismerősnek és testvérnek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 25, 09:06:35
Hildám, mi nem díszítünk évek óta. Nem azért mert nagyon ágálok ellene, hanem mert általában nem vagyunk otthon, a gyerekek kinőtték, -a műfa nem adja vissza a élő illatát, -az élőt lusták vagyunk leszedni, szóval 1000 kifogás.  :hehe: Van viszont egy hihetetlenül  gyönyörű adventi koszorúnk, -kb 10 éves lehet, eddig még mindenki megcsodálta aki látta- az van a nappaliban az asztalon. A szaloncukrot előre megesszük.  :07: Viszont a gyertya még soha nem volt meggyújtva rajta.  :hehe: Azt a karácsonyi ünnep végén visszteszem a helyére és jöhet jövőre is.  :172:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 25, 10:50:09
Nálunk van karácsonyfa! Talpastól kb: 20cm magas lehet és mű az egész! :hehe:
Tehát az ajándékokat nem lehet alá tenni, esetleg a fát az ajándékokra.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 25, 17:31:54
Sziasztok!

További áldott és békés ünnepeket mindenkinek az Urban!

Ma csodálatos istentiszteletünk volt, nem volt fenyőfa és nagyon szép karácsonyi énekekkel ajándékoztak meg  bennünket a dicsi csoport. Érezni lehetett az Úr jelenlétét hatalmasan. Ez a legnagyobb ajándék ezen az ünnepen, maga Jézus Krisztus!


 :kereszt01:  :037:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 25, 22:43:43

 Drága Mária és Anti!  :D Nagyon szépen köszönöm  a képeslapot!  :2smitten: Igazán nagyon figyelmesek,kedvesek
 vagytok! :017: :029: :026: benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 25, 23:52:41
Köszönöm a képeslapot az Úr áldása legyen rajtatok,

 :017: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 26, 07:35:03
 :angel2:

 :morning: :rozsa2: :029: :028:

 :081:


  :043: :036: :068:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 26, 09:09:27
Áldás, békesség szálljon mindannyiunkra!  :137:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 26, 18:56:53
Én is köszönöm a képeslapot!

 :017:  :029:  :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 27, 09:33:11
Áldott szép napot mindenkinek az Urban!

Nálunk hidegvan és győnyőrűen sűt a nap.
Sajna mostanában keveset tudok veletek lenni.  :062:
Tegnap voltunk anyukámat meglátogatni és ott  volt a nénikém is.
A férjem beszélgetett vele,sajna a hitetken magyat mit csinál? szidja a Zsidókat.Éreztem most nekem csendben kell maradnom.
Megtörtént férjemnél az első áttörés, elétében előszőr védelmébe vette a Zsidó népet és azt mondta ők az Úr kiválasztottai.
Milyen igaz Isten igéje nem tér vissza üresen,napokkal ezelőtt találkoztunk egy tesóval aki beszélgetet a férjemmel Jézusról és a Zsidó népről.Köszönöm az Úrnak  munkálkodását a férjemben.   :igen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 December 27, 12:51:08
Drága Anti!    :2smitten: :2smitten: :169:

Csodálatosan  szééééép  ,gyönyörűséges  ez a zenemű amit  küldtél ...  k ö s z ö n ö m....annyira jó a lelkemnek..
Szívemből kívánom hogy a Te életedben is teljesedjenek be  a zsoltár igéi  :2smitten: :016:
áldott- BOLDOG - derűs napot ..Urunk áldása legyen  minden utadon...Veled :027: :081:
Boldogok akik az ÚRban bíznak...
Péld 16,20.    A ki figyelmez az igére, jót nyer; és a ki bízik az Úrban, oh mely boldog az!
 áldott légy örökké :169: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 December 27, 15:20:42
természetesen   1-12 ig .......... de a 14-18 ig  :168: :2smitten:,mert Te tényleg figyelsz  az ÚRRA .....

          szeretünk..... :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 27, 17:45:19
  :08: :2smitten:

Köszönöm. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2008 December 27, 23:36:42
íííííígy van :05: szeretünk :05: :pirul: :2smitten: :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 27, 23:42:01
 :pirul: :2smitten: :2smitten:

Erre nem is tudok mit írni, nagy zavaromban... :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 28, 09:54:35
Mégha mi is csatlakozunk Zsolttal e szűk "jelenlegi" családi körhöz, és mi is szeretünk Antikám.   :088: :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 28, 10:01:46
 :2smitten:
Ez a szeretet kölcsönös.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 28, 10:21:46
Én is csatlakozom az előttem szólóhoz.Én is nagyon szeretlek Antikám,sőt hiányzol is.Isten hatalmas áldása vagy mindenki számára,és ezt nagyon köszönöm neki. :017: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 28, 10:29:22
Szia Anti!

Csatlakozom én is , drága szeretett testvérem vagy az Urban,Isten áldott gyermeke!   :igen:



Mindenkinek áldott és szeretet teljes vasárnapot.
Az Úr áldjon meg mindenkit az Ő szeretetével a mai napon is.   :044:
,
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 28, 10:39:45
Népesedik a családod Anti.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 28, 11:16:42
The Jesus Film (1979) - Part 9 [ High Quality ]
&NR=1
The Jesus Film (1979) - Part 10 [ High Quality ]
&NR=1

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 28, 11:34:30
 Anti!Én is nagyon megszerettelek,köszönöm Istennek! :2smitten:

 Testvéri szeretettel:Moncsi :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2008 December 28, 11:40:46
Már csak azért sem írom, hogy én is-én is, úgyis tudja...  :2smitten:

Inkább küldök egy vidámra sikerült bemerítést a youtube-ról, Antee tesó jutott róla eszembe:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2008 December 28, 13:11:14
Én is én is én is  :D :2smitten: :2smitten: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 28, 13:17:30
 :08: :08: :08:

Drágáim, én is nagyon szeretlek benneteket! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 28, 13:18:22
Én is én is én is  :D :2smitten: :2smitten: :169:

Téged kedves DöNdIkEeE, különösen szeretlek!  :05:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :love: :love: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2008 December 28, 13:29:29
 :love: :angel2: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 December 29, 10:32:12
Kedves Testvéreim !

 Olyan hirtelen elutaztunk Karácsonyozni, hogy nem tudtam nektek leírni a jókívánságaimat, de most: ISTEN ÁLDÁSÁVAL ÖRÖMTELI NYUGODT, ÁLDÁSOKKAL GAZDAG, DíCSŐíTÉSEKTŐL HANGOS, BOLDOG ÚJ ÉVET KíVÁNOK mindenkinek ! 

  :2smitten:      :044:   :angel:  :017:  :kereszt01:  :161:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 29, 10:43:17
Neked is Kinga, áldott és békés napokat az Urban!


Mindenkinek szép napot ebben a borongós időben.  :169:

Jézus szeretete melengesse meg szíveiteket.   :2smitten:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 29, 11:03:49
Drága Kingooonk! Te nem csak karácsonykor nem voltál. Olyan régóta "hütlenke" vagy hozzánk. Hiányzik a humorod.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 29, 12:14:25
Szia Kingooo!  :D

A Decemberi fórumtalálkozóra se jöttél. :2knuppel:
Vedd rá a férjed urad, hogy: "fórumtalálkozó, ott a helyünk"!  :D

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 December 29, 14:44:06
Igen Kingooo jól eltüntél!!
Bár én se szólhatok, mostanába ritkán jutok fel ide.

Nagyon jó volt a karácsony nálunk. Itt volt a nővérem legidősebb lánya egy pár napig. Vendégül láttuk édesanyámat. Az új autó nagyon jól megy, a lakást elkezdtük festeni... Kicsit munkásan telnek az ünnepek, de nem baj, hálás vagyok Istennek, hogy ezeket tehetjük.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2008 December 29, 16:10:51
Igazatok van elhanyagoltalak benneteket, de nem szándékosan, vagy mégis .........  :020:    :hehe: .  Imáimban azért ott vagytok ezt ne felejtsétek el  :igen: . A fórumtalálkozóra nem mentünk, mert a férjem nagyon megfázott. Aztán vidéken töltöttük a Karácsonyt, amiből a temlpomban való jelenlét, (igaz 2 alkalommal ki kellett menjek a gyermekemmel, mert nem lehetett vele bírni) és a fa díszítése volt a szép a többi pedig  "Hal a tortán"   :2funny: .

  Tothg !  Nem tűntem el, csak átalakultam   :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 December 30, 06:48:32
Igen tanultam általános iskolai fizikából, hogy Kingooo nem vész el, csak átalakul...  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2008 December 30, 09:59:58
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek!

 :027:  :026:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2008 December 30, 15:44:03
Az ember minek képes kitenni a gyerekét?!  :03: A jó poenért vagy a pénzért?

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2008 December 30, 18:21:44

                                                                    Az az UJSÁG HOGY HOLNAP SZILVESZTER ÉS EGY ÉVVEL ÖREGEBBEK LESZÜNK,---MINDENKINEK BOLDOG UJ ÉVET KIVÁNOK.
[/i]

Az Úr áldása legyen rajtatok és kedves családotokon,az ÉV minden napján,
 :082: :090: :110: :132:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 31, 10:47:00
A hozzászólásokat áthelyeztem a "Beszélgessünk szabadon" (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,52.msg27489.html#msg27489) topicba.  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 31, 11:02:37
Ki hol tölti a Szilvesztert? :172:

Gyüli-ben? Családi körben?
Nektek mennyire ünnep az év vége?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2008 December 31, 12:12:16
 :043: BUÉK mindenkinek AZ ÚR  ÁLDÁSÁVAL! :078: :081: :082: :110: :110: :149: :082: :086: :082: :110: :090: :137: :145: :166: :110:
                                                           
  kellemes és boldog szilveszteri  estét kívánok  a  családi körben , barátokkal KEDVES TESÓKÁIM!
vagy gyüliben ,én pl.  ott leszek ,lesz  sült malac, éjfélkor  a Dunaparton tüzijáték 64 db os. utána pezsgővel köszöntés
visszasétálunk a gyülibe és játékok reggelig....szokás szerint , csak a malac újdonság !
az ÚR  megáldott bennünket!
Anti  legyen  Neked is boldog estéd és még boldogabb   újéved  HOLNAPOD! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
AZ ÚR ÁLDÁSÁVAL
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2008 December 31, 12:22:32
Délutánig takarítunk, majd lerakjuk a padlószőnyeget, este megnézünk egy filmet, aztán alvás, mert holnap pakolás lesz...
Adtunk egy nagy pofont az ünnepnek.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2008 December 31, 12:33:43
(http://igeforum.com/kepeslap/kepek/sz002.jpg)

Szeretettel köszöntelek Benneteket!  :126:

Elsősorban azt kívánom, hogy az Úr lelki javakkal koronázza meg az új éveteket;
bővölködjetek szeretetében, kegyelmében, féltőn óvó, őrködő gondviselésében, hűségében!
Így semmiben, ami megélhetésetekhez szükséges, nem fogtok hiányt szenvedni!
Legyetek boldogok az új esztendőben is!
Szívből kívánok Isten kegyelmében bővölködő, áldott új évet, örömöt,
szeretetet a szolgálathoz és a Szent Lélek örömét,erejét és vezetését!


 :Jezus04: :154: :163:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2008 December 31, 12:40:06
Köszönöm kedves Harang, és a magam részét elveszem az ezüst tálcáról, és kívánom annak meg sokszorozódását a ti életeteken, teljes testi egészségben is

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2008 December 31, 12:48:34
(http://s3.images.www.tvn.hu/2008/12/31/11/31/www.tvn.hu_1af44d6f30568208adfbdbc1a9dabd1f.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 31, 16:40:23

Anti  legyen  Neked is boldog estéd és még boldogabb   újéved  HOLNAPOD! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
AZ ÚR ÁLDÁSÁVAL

Köszönöm!  :2smitten:

Az Úr áldjon meg és adjon egy nagyszerű napot, új évet neked!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 31, 16:52:36
 Testvéreim!Nagyon boldog,békés,Istennel teljes új évet kívánok!  :110: :082: :090: :144: :145:  :017:


 Anti! Én és a gyermekeim a gyüliben töltjük a szilvesztert,sajnos a férjem dolgozik.Vagyis jó,hogy dolgozik.
 Kb.200-an leszünk,készítettünk salátákat,kukorica,francia,oroszhús,rántotthúst és szenvicseket.Már délelött megcsináltuk
 a terítést,este 9-kor lesz vacsora. Dicséret,alkalom,vacsora után,ki mit tud?Ének,tánc,zene stb.majd beszélgetés és
 imával,dicsérettel  megyünk át a 2009-es évbe.
 Mindenki hoz,még  otthonról úgy mint a fórumtalin:sütit,rántott-sült húsokkat,sajtott,üditöt stb.
 Nekem a szilveszter is olyan nap mint a többi,áldott.Talán a legjobb,hogy ezen az estén testvérekkel,barátokkal lehetek.
 Természetesen az Úrral is.Egyébként nekem minden nap ünnep ,amióta Jézussal  járhatok.. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: atilla79 - 2008 December 31, 16:54:04
Sziasztok. Egy egyetemista emberke vagyok, aki kisebb kutatást csinál. Akinek van kedve legyen kedves és töltse ki ezt a kis kérdőívet, mindössze 20 perc. Köszönet érte. http://www.makesurvey.net/cgi-bin/survey.dll/61CA7461201141F7A65DCC61F6FD6CDA?preview=

A.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2008 December 31, 16:58:23
Testvéreim!Nagyon boldog,békés,Istennel teljes új évet kívánok!  :110: :082: :090: :144: :145:  :017:


 Anti! Én és a gyermekeim a gyüliben töltjük a szilvesztert,sajnos a férjem dolgozik.Vagyis jó,hogy dolgozik.
 Kb.200-an leszünk,készítettünk salátákat,kukorica,francia,oroszhús,rántotthúst és szenvicseket.Már délelött megcsináltuk
 a terítést,este 9-kor lesz vacsora. Dicséret,alkalom,vacsora után,ki mit tud?Ének,tánc,zene stb.majd beszélgetés és
 imával,dicsérettel  megyünk át a 2009-es évbe.
 Mindenki hoz,még  otthonról úgy mint a fórumtalin:sütit,rántott-sült húsokkat,sajtott,üditöt stb.
 Nekem a szilveszter is olyan nap mint a többi,áldott.Talán a legjobb,hogy ezen az estén testvérekkel,barátokkal lehetek.
 Természetesen az Úrral is.Egyébként nekem minden nap ünnep ,amióta Jézussal  járhatok.. :2smitten:

Igen! Krisztussal minden nap ünnep. A 200 ember igen sok, biztos nem fogtok unatkozni. :05:
Legyen áldott, boldog napotok!

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2008 December 31, 17:00:08

 Nagyon köszönöm Anti! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Január 01, 00:45:58
Mindenkinek aki fenn van ---nagyon BOLDOG ÚJÉVET---aki nincsen annak is.
[/s]
 :018: :028: :026: :027: :032:----------- :morning: :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 01, 10:16:11
Áldott és békés napot mindenkinek.
Az Úr áldjon meg az Ő gazfagsága szerint minden testvéremet,Jézusban való szeretettel, boldogsággal!


 :028:  :026:  :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 01, 13:05:36


Boldog új évet mindenkinek  :028: :090: :110:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2009 Január 01, 14:18:23
Istentől megáldott boldog új évet, kegyelemben és bölcsességben áldott napokat kívánok mindenkinek, melyet koronázzon meg a szeretet.   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 01, 14:27:31
 :D Boldog Új Évet! Az Úr áldjon meg benneteket!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 01, 14:29:59
Idén hányszor lesz fórumtali? Ha az arányt követjük, akkor legalább 10x!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 01, 14:44:30
Köszöntelek benneteket, az új újrakezdés bizonyosságával, a régiek elmúltak és ime újjá lett minden - naponta - de most a világ számára is
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2009 Január 01, 17:22:53
Kegyelemmel teljes, áldásokban gazdag új esztendőt kívánok mindenkinek szeretettel! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 01, 20:04:26

 Látom Anti,újítottál,változtattál a fórum külsején. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 01, 20:10:52
Idén hányszor lesz fórumtali? Ha az arányt követjük, akkor legalább 10x!  :D

remélem minnél többször  :2smitten:  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 01, 20:18:37

 Látom Anti,újítottál,változtattál a fórum külsején. :D

Neeem olyan sokat. Csak a topicok tetején középen szerepel a név. Vagy esetleg más is megváltozott neked? :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 01, 20:18:53
Idén hányszor lesz fórumtali? Ha az arányt követjük, akkor legalább 10x!  :D

remélem minnél többször  :2smitten:  :D

 :2smitten: Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 01, 21:52:31

 Anti a chet is ki van emelve,nálam. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Január 01, 21:56:31
Drága Testvéreim,

Én is mindenkinek nagyon áldott és boldog új évet kívánok  :igen:

Szeretettel

Jules
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 01, 21:56:45
 Forumtali az jó,sok minden történik,megváltozik a véleményünk egymásról,az írásainkról. :043:

 Szóval,akkor február. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 01, 22:20:13
Szia Moncsi!  :D

Én ugyan semmit sem állítottam a chat-en.  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 02, 08:48:40
 :morning:  :028: sok vidámságot kívánok mindenkinek!     :044:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 02, 09:33:58

     :028: :026: :027: mindenkinek!

     Anti! Akkor lehet, hogy én még csak most vettem észre, a fehér kiemelést. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 02, 10:10:39
Áldott gyönyörű napotok legyen!  :017: Tudjátok, az Ige a hitet felébreszti bennetek!


Ma visszük haza az unokánkat és mivel messze lakik, még nélkülözlek benneteket kicsit. Döbbenet, hogy 14 éves és 178 cm magas. Mutál a hangocskája és kezd férfiasodni. Azt mondta nekem még eltűri, hogy szeretgessem de másnak nem és ő is hízeleg nekem  :hehe: Hát kissé az első napokban lehangoló volt, mert annyira a fiam még a hangja és a nevetése, mozdulata is.... Hát küzdenem kellett. Az Úr ebben is segített.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 02, 15:31:48
Idézet
Mi az Ircsikém, hideg ez a beton, felvettem a nagy kabetom?


SZia Erdei tesó!

Átválltottam az évszaknak megfelelően.

Mi szólsz a cicushóz mellettem ?   :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 02, 19:00:14

 Szia Döndike!Milyen jó ez a kép!Nagyon csini vagy! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 02, 20:04:05
Egyetértek!  :169: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 02, 20:04:40
Szia  :05: Nagyon szépen köszönöm  :05: :D :031: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 02, 20:05:45
Egyetértek!  :169: :2smitten:

khm... khm... magácska vágta ki :167: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 02, 20:06:34
 :172:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 02, 20:08:32
 :love: :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 02, 20:19:17


Na be álltam a parókások közé. :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 03, 09:17:27
 :morning:   :027:  :028:  :026: 

Kegyelemmel teljes szép napot mindenkinek!


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 03, 10:56:50
Neked is kedves Ircsi! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 03, 14:14:41
Fáj a torkom, de ez nem veheti el a jó hangulatomat. :152: Isten megerősített. Annyira méltó a dicséretre. Annyira hálás vagyok, hogy visszahozott közétek a forumra. :036: :068: :145:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mate.kriszti - 2009 Január 03, 14:51:13
Szia Antee  :love: véleményem szerint nekem nagyon-nagyon tetszik az oldal és látom hogy itt mindenki nagyon-nagyon jól érzi magát és mindenki engem is nagyon-nagyon szeretnek ami nekem nagyon fontos.Kriszti
 :love:

Kriszti! Áthoztam ide a hozzászólásodat! Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 03, 15:56:54


Na beálltam a parókások közé. :2smitten: :044:

Valahogy ti fiúk, nagyon szeretnétek nők lenni egy pillanatra.   :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 03, 16:01:11
Orsi, gyógyulj meg hamar az Úr kegyelméből.  :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 03, 18:31:37
Sziasztok!
Nézzétek már meg az iwiw-eteket, akiknek van, hogy neked is törlődtek az üzeneteitek a kimenők és a bejövők is? Tudtok üzenetet küldeni? Azért kérdezem, mert rajtam kívul,még hárman mondták, hgy nem tudnak üzenetet küldeni az iwiwről. Esetleg, ha tudjátok számítógép és internet szakértők, hogy ennekmi lehet az oka, kérlek jelezzétek. Mert nagyon rossz, hogyminden üzenet törlődött.
Köszönöm, Orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 04, 08:39:11
Mindenkinek áldot és békés napja legyen az Örökévalóval! Istenünk dicsősége ragyogja be a szíveteket, hogy mindennep áldássá lehessetek mások számára!

Szeretettel és békességgel teli napot kívánok: Mária  :137:

&NR=1
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 04, 09:15:33
 :028: :027: :026: benneteket! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 04, 09:26:16

 :028:  :026: benneteket! :2smitten:

Érdemes megnézni az alábbit  :063:


http://www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=38231&ajanlo=RSS
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 04, 10:33:34
Köszi Magda a linket.

Fontos kérdés: mi a férfi, mi a nő?

Szerintem Isten lényének kisugárzása kell hogy legyen, kik megdicsőítik lényükkel teremtőjüket.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 04, 15:03:49
Sziasztok!

Áldott vasárnap délutámt az Urban!


 :026:  :027:  mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 05, 11:25:36
 :028:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 05, 12:59:29
 :026: :027: :049: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 05, 14:30:10
Nagyon begyulladt, bedagadt a mandulám, pedig, holnap szükség lenne rám Hajdúböszörményben, de vezér Igém 2009-ben: Istennel minden lehetséges! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2009 Január 05, 14:45:55
Imádkozom érted, Orsi! Az Úr megerősíti az immunrendszeredet, és meggyógyít téged! Ne a láthatókra nézz, mert nagyobb Az, Aki bennünk van! :2smitten:

János 14:13-14
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildib18 - 2009 Január 05, 16:10:54
Ámen! Az Úr nagyobb aki bennünk van mint aki e-világban!! Gyógyítson meg az Úr drága kenete Orsi, mert tiéd és miénk  a Gyógyulás már 2000 éve!  :05: :06:
Eltelt az első nap a suliból...ismét... :02:  kérlek imádkozzatok értem is hogy áldott legyek a tanulmányaimban, köszönöm mindenkinek!
További szép napot kívánok!  :2smitten: :angel2: :026: :kereszt02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emcsi1 - 2009 Január 05, 18:44:51
Ima megy, Ildi! Az Úr veled lesz, és erőt ad a tanuláshoz, bátorságot a számonkéréskor, és eszedbe juttat mindent, amit megtanultál!  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 05, 19:08:33
Az újság most az nálam, hogy egy hajvágáson vagyok túl...pontosabban kettő hajvágáson.  :01:
Levágtam saját magamnak a hajam ahogyan szerettem volna, csupám két csíkot akartam oldalra. Ezért megkértem az egyik lakót, hogy legyen a segítségemre. Hát...hiba volt!  :hehe:

"Szépen" belevágott a nullás géppel, szóval kénytelen voltam körbenyírni magamat nullással.  :045: :2funny:

Most tehát hajnövesztési stádiumban vagyok!  :2crazy:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 05, 19:27:52
Az újság most az nálam, hogy egy hajvágáson vagyok túl...pontosabban kettő hajvágáson.  :01:
Levágtam saját magamnak a hajam ahogyan szerettem volna, csupám két csíkot akartam oldalra. Ezért megkértem az egyik lakót, hogy legyen a segítségemre. Hát...hiba volt!  :hehe:

"Szépen" belevágott a nullás géppel, szóval kénytelen voltam körbenyírni magamat nullással.  :045: :2funny:

Most tehát hajnövesztési stádiumban vagyok!  :2crazy:



FÉNYKÉPET  :2tickedoff: FÉNYKÉPET  :2knuppel:  FÉNYKÉPET :063:

kérlekszépen  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 05, 19:29:44
 :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 05, 20:27:43
Küldöm  :172: nehogy megfázz!   :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 05, 20:31:35
 :172: Köszi...kell is a sapka. Tök hideg van úgyis.  :D

Fényképet nem teszek fel, jobb lesz ez nektek!  :020:

Amúgy felül maradt hajam, csak körbe lett nyírva nullással. Amolyan "bili" fizura lett.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 05, 20:38:17
:172: Köszi...kell is a sapka. Tök hideg van úgyis.  :D

Fényképet nem teszek fel, jobb lesz ez nektek!  :020:

Amúgy felül maradt hajam, csak körbe lett nyírva nullással. Amolyan "bili" fizura lett.  :2funny:

Akkor privátban légyszi  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 05, 21:04:55

 Anti!Képzeld én is levágtam a fiúk haját,A gyerekek haja super lett,de a férjem haja...Olloval kezdtem vágni,majd
 gondoltuk géppel kiígazítom,na ez hiba volt,ahogy toltam a gépet becsuszott a mérce,nem vettem mindjárt észre,
 csak azt tünt fel a fejetetején igen rövid.  :2funny: :2knuppel:

 Anti,mire lesz a tali megnő a hajad! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 05, 21:12:45
Ilyen lett a hajam, mint ezen a képen is.
A fórumtalira biztosan megnő!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 05, 21:15:04

 Anti,ez jól néz ki! :afro: Anti jófej! :hehe: :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Január 05, 21:54:16
 :167: Anti  a Gyöngyi  mamája aranyosan  ezt mondaná  -"jóóójeez "  sztem is ..akinek tetszel annak még így ís  :06: :169:
Nekünk  megfelelsz.....tökéletesen   :2smitten:   szeretünk  :168: :2smitten: agen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 05, 22:35:27
ííííígy van  :05: :love: :angel2:  :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 05, 22:59:55
 :pirul: :pirul: :pirul:
 :037: :love: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Január 06, 03:25:36
Antikám,nagyon jó!-legalább mások azt hiszik követed a divatot.Szuperül nézel ki!!!
               :017: :taps: :027:       --nekünk akár milyen frizurád van úgy kellesz ahogy vagy és az Úrnak is.Igy szeretünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 06, 07:05:09
Ilyen lett a hajam, mint ezen a képen is.
A fórumtalira biztosan megnő!  :D

Tökéletes, ez eddig a legjobb, látszik, hogy itt Isten munkálkodott.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 06, 08:08:54
Hoppáááá! Meglépett a bajusz meg a szakálka is? Jó.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 06, 09:17:23

Anti!

Szerintünk is jó így a hajad. :089:     De ha véletlen nagyon fázna a fejed,erre is jó a paróka :hehe: :08: :2smitten: :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 06, 10:01:45
Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek elsõ napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyûltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla középen, és monda nékik: Békesség néktek!
És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.
Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.



Ezzel az igeszakasszal kívánok áldott napot mindenkinek!

Anti jó a hajad. 


 :028:  :027:  :026:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 06, 12:35:31
Mostmár annyian mondtátok hogy jó a hajam, hogy már én is kezdem elhinni... :hehe:
Mária! Igen, a bajusz és a szakáll is eltünt, de már azóta visszanőtt.  :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 06, 12:37:10

Anti!

Szerintünk is jó így a hajad. :089:     De ha véletlen nagyon fázna a fejed,erre is jó a paróka :hehe: :08: :2smitten: :2knuppel:

Hát igen...a paróka!  :D
Sajnos az már nincs meg, de lehet kölcsönkérem T.Gábor-ét vagy éppen a tiédet!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 06, 12:59:20


Oké szívesen oda adom,  :igen: csak találd ki melyik állna jobban a szőke v fekete, :020: :hehe: :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Január 06, 21:45:09
Anti, az én hajamat a párom nyírja. Szívesen beajánllak nála és a következő fórumtali előtt megnyír.  :afro: :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 06, 22:35:02
Már DöNdIkEeE felajánlotta.  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Január 06, 22:44:47
Nem baj, Antee, a lényeg, hogy mindenkinek legyen valakije, aki kopasztja.  :2crazy: :2funny: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 06, 22:46:12
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 06, 23:49:46
Na most már tessék leszállni Anteem frizijéről   :2knuppel: :2funny:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 06, 23:52:15
Védelmemre kellt!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

DöNdIkEeE sZeReTlEk :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 06, 23:56:33
ÉN is Én is Én is :D :2smitten: :2smitten: :169: :love: :017: :081: :161: :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 07, 10:17:11
Itt most tényleg "kutya hideg" van. :hideg:
 Sok helyen áll a jégpáncél és még a hó is helyenként megmaradt!  :D

Az Úr adjon nektek ebben a hidegben is melegséget a szivetekbe!
Ragyogtassa rátok orcáját!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 07, 10:47:09
 :028:  :027:  :049:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Január 07, 12:13:28
Nincs olyan, hogy véletlen addig amig hiszel az Úr Jézusban, és az Ő gyermeke vagy.Mindennek meg van a célja és a maga ideje.  :D  Légy mindenért hálás a mai napon...még akkor is ha próbák és nehézségek között is vagy. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Január 07, 18:32:18
> /*Figyelem!!!!!*/Figyelem!!!
>
> Továbbított üzenet:
> Subject: FIGYELEM !!!!
> Az elkövetkezendő napokban E-mail útján képeket küldhetnek, melyen
> Osama Bin-Laden vagy felakasztva látható, vagy elfogása látható. .
> Ha ilyen E-mailt kap(sz), ezt a mellékletet nem szabad megnyitni, mert
> a merevlemezt azonnal, menthetetlenül tönkreteszi, leégeti.
> Kérem, küldje tovább ezt az üzenetet mindenkinek, aki az E-mail listá
> (do)n van! Inkább kapjuk meg ezt a veszélyt jelző üzenetet 100xszor,
> mintsem tönkremenjenek a legfontosabb adataink a számítógéppel
> együtt.
> Ha olyan üzenetet kap(sz) amelynek címe: ?Invitation" ? függetlenül
> attól, hogy ki küldte, azonnal ki kell törölni, mindenhonnan, lomtárból
> is,
> és a számítógépet le kell állítani!
> Ez a vírus, mely világszerte kering, eddig minden más vírusnál
> kártékonyabb. Ennek veszélyét a CNN tett közzé.
>
> Üdvözlettel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Január 07, 18:45:19
köszi drága Ermaha  .biztosan van alapja ,vigyázni  fogunk :168:
javascript:void(0);már megint ez a vírusveszély :2knuppel: :168: na de nem hagyjuk becsapni magunkat amen?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Január 07, 19:56:37
Tesókáim,Ircsike is megkapta a Hirekbe tette be,nekem ez az oldal jutott eszembe! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 08, 10:29:19
 :028:  :027:  :049:

Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az õ barátaiért.
Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek.
Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az õ ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától + az én nevemben, megadja néktek.
Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Január 08, 11:02:49
Szeretett Tesóim!

A fenti vírusos rémhírnek szerencsére semmi alapja nincs. Hosszú évek óta dolgozom informatikusként, ilyen "biztos helyről származó, hiteles információt" tartalmazó levelek százait láttam, ezekről kivétel nélkül kiderült, hogy hülyeség.

Ez egy válfaja a "ha nem küldöd tovább 3000 embernek fél órán belül, akkor holnapra megdöglik a macskád kölykének a játékegere" üzenettel bíró láncleveleknek. Ide tartozik az is, hogy "rákos kisgyerek szeretné ezt az üzenetet 1 csillió emberhez eljuttatni mielőtt meghal, ha nem küldöd tovább legalább 50 000-nek, akkor neked nincs szíved" körlevelek csoportja is.

Kérlek titeket, ne üljetek fel ezeknek a manipulatív, időt, energiát és sávszélességet felemésztő butaságoknak.

Tájékoztatásul még leírnám, hogy technikailag kivitelezhetetlen az is, hogy egy szolgáltató ellenőrizze, hogy egy adott levelet hány példányban továbbítanak, tehát az sem igaz, hogy "a Microsoft minden továbbküldött emailért 1 dollárt ad valamilyen jótékonysági szervezetnek".

Mint keresztyének, legyünk józanok, és ne hagyjuk, hogy az ilyen buta dolgokba bevonjanak

Szeretettel

JUles
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 08, 11:17:15
Ma reggelre majdnem teljesen elment a hangom! De Isten nem engedte, mert tudja, hogy szükségem van arra, hogy énekeljek neki. Halleluja!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 08, 12:47:33
Te Orsi!

Tudod a házasságban nagyon örülünk, amikor elmegy a nejünk hangja.
Gyakorold csak nyugodtan!
 :2funny: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 08, 12:49:13
Bálint, Bálint!! Hát te élsz??? Azthittem eltüzeltek téged a gázhiány miatt!  :2funny:

Nagyon örülök, hogy olvaslak, már hiányoztál!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 08, 12:50:30
Kedves Tesók!

Még élek, de ecseteltem Antinak is priviben, hogy ősz eleje óta szinte alig tudok netközelbe jutni.
De nem adom fel, jelen pillanat is ezen szerencsések egyike. :118:
Időnként benézek épülni.

Szeretettel: Bálint
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 08, 12:53:20
Csak nézz, de írj is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 08, 12:53:30
Szia Tesóm!

Nem eltüzeltek, hanem feltüzeltek!
Ja, ez nem a "hogyvagy" rovat... Anti, tedd át...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 08, 12:59:00
Gábor, te még mindig nagyon jól nézel ki ezen a képen...
Nem cseréled le a képedet egy mostanira?? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 08, 13:02:30
Most mondtad, hogy jól nézek ki, akkor miért cseréljem le?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 08, 13:07:36
Mondjuk, egy felülnézetire, vagy esetleg egy hátulnézetire gondolnék... :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 08, 13:13:54
Na megállj fogok csinálni egyet...  :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 08, 13:23:45
Gábor, most ilyesztegetsz minket?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 08, 13:25:21
Féljetek és rettegjetek, mert hátulról támadok majd...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 08, 13:28:05
Ne aggódj! Most Antee-nak sincs haja! Erről jut eszembe, hogy valaki tavaly a Golgotában Pesten azt rakta ki a hálasarokra, hogy: "Hálás vagyok, hogy van hajam." :gunyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 08, 13:31:41
Na most jól beolvastál nekik, Orsi... :2funny:
Persze Gábor azért ad hálát, hogy nincs haja: nem kell nyíratkoznia, hajat mosni, stb. Nagy áldás!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 08, 13:33:19
Szia KINGÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 08, 13:36:29
Hát igen tudod milyen jó, amikor elmész az uszodába és mindenki a sapkával bajlódik, amikor te nyugodtan lubickolsz?

Itt van Kingoo???

Szia Kingooo!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 08, 13:38:43
Ja, bocs a beolvasást azt Bálintnak meg Anteenak szántam. Bálintból is lesz még Télapó! :2funny: :gunyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 08, 13:43:14
Hát igen, Orsi, kétoldalt már kezd fehéredni a fejem  :02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 08, 13:47:00
akkor nem az lesz a neve, hogy nagyszakállú, hanem , hogy nagyszbálint
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 08, 13:49:13
pontosabban nagyszabálint...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 08, 13:51:10
Most nézem, mi ez a három csillag a nevem alatt? Konyakon, meg metaxán láttam ilyet. :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 08, 13:52:09
hogy is van a dal:

Nagyszabálint télapó, sok gyerek barátja,
Cukrot, diót, mogyorót, rejteget a zsákja...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 08, 13:53:12
Hej, Antee! Nekem egy csillagom sincs? Mindjárt megsértődök...  :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 08, 13:55:35
 :172: - hát, valahogy így nézek majd ki
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 08, 13:56:45
de király... illetve, de télapó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 08, 13:57:01
Nem kell az a sapka! Sapka nélkül is jól látható lesz, hogy öreg vagy :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 08, 14:20:22
 :01: - sapka nélkül,
 :172: - sapkával.

Olyan snassz sipka nélkül, nem? Hát még fog nélkül... :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 08, 14:33:51
Hej, Antee! Nekem egy csillagom sincs? Mindjárt megsértődök...  :2crazy:

Neked van térdelős emberkéd!  :2crazy: :hehe:
Olyan nemsokmindenkinek van! Kellett neked Imaharcosnak jelentkezni.  :gunyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 08, 14:34:14
A kopasznak előnye, hogy nem kell hajat mosni. Csak egy ronggyal megtörölni... :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 08, 14:34:35
Megyek vezetni tanulni! Reszkess Cambridge!!!! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 08, 14:35:10
Szia Bálint! Te aztán jól leléptél a hőségbe és visszajöttél a hidegbe, vagy hogy is volt.  :172: Most akkor hajat vagy szakállat növesztettél? Vagy mi is van? Jó újra látni ez a lényeg.

Hát le volt lassulva a szerverünk és nem nyitott meg egy oldalt sem. Most aztán hozhatom be magam az olvasásban. Kicsit lasítsatok.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 08, 14:36:27
Most legalább látod mit élek át, amikor nem tudok jönni 2 napig.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 08, 14:41:32
Szia Mária!

Még úgy nézek ki, mint a fényképen, csak 2 évet öregedtem, meg a hátam megett lévő fáról is lehullott a levél... :01:
Nincs szakállam, csak Döndike akart belőlem télapót csinálni.
Valóban, még jó idő volt amikor leléptem, de most is jó idő van, amig el nem fogy a gáz. :hehe:
Örülök, hogy itt lehetek megint, de lesznek kihagyások bőven. :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 08, 14:42:14
Hát, ha azt mondom kínzás, akkor nem is olyan távol vagyok az igazságtól.  :07:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 08, 15:24:06
Szia Mária!

Még úgy nézek ki, mint a fényképen, csak 2 évet öregedtem, meg a hátam megett lévő fáról is lehullott a levél... :01:
Nincs szakállam, csak Döndike akart belőlem télapót csinálni.
Valóban, még jó idő volt amikor leléptem, de most is jó idő van, amig el nem fogy a gáz. :hehe:
Örülök, hogy itt lehetek megint, de lesznek kihagyások bőven. :060:


ÉÉNN ?????  :neee: mikor?? hol??  :?:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 08, 15:25:17
Ne törödj vele...  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 08, 15:27:23
Bálint!
Látod milyen feledékeny vagy. Még a nevemet sem tudod. Ebből látszik, hogy öreg vagy. Szegény DöNdIkE-t itt belekevered olyanba, amiben nincs benne.  Orsi, ezt a szmájlit kedvesebbnek tartom:  :044:  Mária :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Január 08, 15:35:08
  csak elnézte .......... Döndiiiiiii ..ne parázz  :169: :009:      a lovaglásból -ugratás lett  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 08, 16:20:21
jaaa ahha  :03: :D lesz még ebből vágta is  :020: :D  :gunyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 08, 17:02:34
Kedves testvérek!  :05:

Új moderátor csatlakozott a fórumhoz. Jajj nektek!  :2knuppel: :2funny:

És a neve: Jules!

Üdv a csapatban Jules! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 08, 17:52:19
Kedves testvérek!  :05:

Új moderátor csatlakozott a fórumhoz. Jajj nektek!  :2knuppel: :2funny:

És a neve: Jules!

Üdv a csapatban Jules! :afro:

Örülök, és nem újság, készültem rá  :2angel:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Január 08, 17:53:38
Köszönöm Antee. :D

Tesók, szeretlek titeket.  :2smitten:
Előre is köszönöm az elfogadásotokat.:074: Ha valamit nem jól csinálnék, kérlek szenvedjetek el engem szeretetben. :083:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 08, 17:57:05
Éjjjennn  :D :D :D :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Január 08, 18:02:56
Igy van: Éjjjennn  a NÁZÁRETI JÉZUS KRISZTUS  :taps: :Jezus01: :kereszt02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 08, 18:04:39
Ámen  :D :kereszt02: :031: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 08, 18:23:28
Igy van: Éjjjennn  a NÁZÁRETI JÉZUS KRISZTUS  :taps: :Jezus01: :kereszt02:

Igen felemeljük :kereszt02: :kereszt01:  és mindeneket magához vonz!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 08, 18:54:40
Magdám! Likvidáltam ezt a haszonszerzés reklámot, elbírálásig oké? Ha eldöntöttük az újonccal  :hehe: Julesel és Antival, akkor visszatesszük, ha nem, marad a speizban.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 08, 19:34:57
Magdám! Likvidáltam ezt a haszonszerzés reklámot, elbírálásig oké? Ha eldöntöttük az újonccal  :hehe: Julesel és Antival, akkor visszatesszük, ha nem, marad a speizban.

Igen én sem reklámnak gondoltam, hanem valóban megvizsgálást  reméltem.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 08, 19:59:23
Ok Magdám, akkor megegyeztünk.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Január 08, 21:03:54
 :happy02: :146: most minden lépésünk figyelve lesz  juj  :053:.......... :034: kövezésről szó sem lehet  :hehe: :kohajito:
Kedves Jules!

  sok sikert az együttműködéshez a "csipetcsapatnak"  :048: :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Január 09, 03:55:06
Jules,üdvözöllek a csapatban.Ismered mit mond a közmondás---három a magyar igazság!-emberi módon!
Isten Igéje is kimondja 2-3 bizonyság megáll!---több szem,többet lát!

Így legalább értékesebbé válnak a hozzászólások,mert többen értékelik keresztény szemmel!Mert Isten Igéje bölcsességre tanít bennünket,nem pedig megosztásra és vitatkozásra.
Ef 1,17.    Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében; :019: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 09, 05:29:59
Ámen
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 09, 07:57:29
 :049:  :morning:  :027:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 09, 08:04:27
 :morning: :026: :027: :049:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szbalint - 2009 Január 09, 09:54:58
 :pirul: Bocs, Döndi!!
Még jó, hogy a neten nem lehet kövezni...
Döndi és a Télapó...huhhhh.
Tényleg öregszem?? :03:
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 09, 12:28:43
Dehogynem :kohajito: :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 09, 12:59:54
Ilyen béna kövezéssel, ahogy az öreg teszi, csak szeretettel lehet dobálózni.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 09, 13:19:02
Szeretetben való dobálózás! Ez új!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Január 09, 13:20:03
Milyen igazad van,azért nem fogy el soha a kő! :kohajito:                  üres helyről veszi a követ.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 09, 13:24:55
Szia szbalint szia tothg !  :01:

 Tegnap fent voltam, de csak megfigyelőként  :020: . Rendesek vagytok, hogy gondoltok rám  :088: .



 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 09, 13:41:36
Az Úr legyen mindnyájatokkal !

 Képzeljétek a tavaly megállítottak az utcán ( ez Karácsony előtt történt ). A gyerekkel sétáltunk s odajön egy fiatal fiú, hogy nagyon szép a gyerekem s nem szeretném-e, ha modell lenne s menyjek nézzem meg miről is lenne szó  :119: .  Bementünk egy studióba, ahol kérdezgettek és nagyon kedvesek voltak, és egy digitális fényképezőgéppel lefényképezték a gyermekemet, hogy majd felteszi a netre. Még fizetni is kellett érte, na gondoltam ez nem lehet tiszta. Azt mondták, hogy menjek vissza másnap a férjemmel, hogy aláírjunk egy szerződést. El is mentünk s hát jött a bla bla, de olyan gyorsan beszélt románul a lány, hogy alig értettük, még visszakérdezni sem volt időnk   :D . Aztán azt mondta, hogy 198 Euro-t kell fizessünk a gyermek portfoliójáért és azért, hogy . Azt mondtuk, hogy másnap visszük pénzt. Hazajöttünk s feljöttem a netre és utána néztem a cégnek. Aztán elkezdtem gondolkozni, hogy a szerződés nem is úgy nézett ki, mint egy hivatalos szerződés, hanem , mint egy fénymásolt papír. A neten pedig 50 emberből 1 mondta, hogy minden rendben azzal a céggel. Arra gondoltam, hogy nem megyünk vissza, és nem leszek ostoba fizetni. Persze sokan voltak, akik beleestek ezeknek a csapdájába s van , aki pereli őket, természetesen fölöslegesen. No de én hálát adtam az Istennek, amiért van net és, amiért nem engedte, hogy "modellt" csináltassak a lányomból.  Ilyenkor elgondolkozom, hogy mekkora egy hülye tudok lenni.  :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Január 09, 13:46:23
Többeket ismerek, akik ilyen "cégek" bebolondítottak.  :2tickedoff:

El tudom képzelni, milyen nehéz lehet a belelkesített gyereknek megmagyarázni, hogy bocsi, de most mégsem leszel modell,
mert át akarnak verni...  :nem:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 09, 13:52:08
Az én gyeremekem, még 2 éves s ő élvezi, ha a középpontban van, de azért arra vigyázok, hogy ne tömjem fölöslegesen a kis fejét, mert bár mindent megért, de azért, amíg valami nem biztos, addig nem beszélek róla. Még jó, hogy gyorsan tud váltani egyik dologról a másikra s ha elesik is, vagy én ejtem fejre, akkor nem haragszik s nem is firtatja a dolgot, ellenben a felnőttekkel, akik mind rákérdeznek s mondhatok én akármit, mert csak erélyes szólással tudom rávenni más embereket, hogy ne emlegessék a múltat, főleg, hogy a gyerek mér nem is gondol rá . na jól belemetnem a témába  :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 09, 15:52:24
Ismertel cég? Egyik létező jól menő és ismert magyar TV behírdette, hogy reklámcélra keresnek tehetséges fiatalokat. A lányom jelentkezett és hiába is magyaráztam el neki, hogy ez blabla, nem hitte el. Mivel szerettem volna, hogy tapasztalata legyen, hát felvittük BP-re. Amikor odaértünk, közölték, hogy 5.000 Ft regisztrációs díjat kell fizetnünk. -Ez ma kb 10.000 Ft nek felel már meg. Még reggel alig voltunk, de kb 10.000 fiatal jött még utánunk du.ra mire elkezdték beszólítani őket. Meghallgatták egy felolvasott szöveget tőlük és ennyi. Közölték majd értesítik. Ekkor mondtam Andreámnak, hogy ez kicsim a pénzre megy ki. Igazam lett. Hála Istennek de pár évre rá a Magyar Rádióhoz felvették zenei műsorvezető -szerkesztőnek. Heti kettő élőadása van és ő szerkeszti a zenei anyagokat is. Tehát érdemes odafigyelni ahol neked kell fizetned és nem ők fizetnek neked. 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Január 09, 16:36:13
Aham, nekem is az a bajom, hogy egyrészt a kiközvetített modell gázsijából nyugodtan levonhatnák a portfólió költségeit (így lenne tisztességes üzlet mindenkinek), másrészt pedig, először csak az etetés megy, aztán meg, csak amikor már 1-2 fordulón túl van a jelentkező és beleélte magát, hogy ő most modell lesz , akkor mondják, hogy bocsi, ez ennyibe meg ennyibe fog kerülni.
Egy korrekt cég ilyet nem csinál.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 09, 21:02:41
 :032:  :027:  :026: mindenkit!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 09, 21:51:26
Ilyen béna kövezéssel, ahogy az öreg teszi, csak szeretettel lehet dobálózni.  :2funny:


így van kedves Mária! nem is tudnék én úgy igazából kövezni  :D :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 10, 08:57:47
 :028:  :027:  :026: mindenkinek szeretettel  Ircsi   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 10, 09:09:22

 Testvéreim!Istennel teljes szép napot kívánok!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 10, 10:24:10
Szép, áldott, békés napot Isten szeretetébe burkolózva!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 10, 10:28:17
 :028: :026: :027: mindenkinek a mai napra  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Január 10, 10:29:29
Nagyon sok szeretettel üdvözlök mindenkit, örülök, hogy közöttetek lehetek, még ha csak virtuálisan is.

Isten áldjon meg titeket!


 :028: :027: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Január 10, 11:28:43
 Gyönyörű  áldott napot drága Tesókáim ,
 boldog vagyok  hogy naponta VELETEK LEHETEK
.. :043: olyan jó itt minékünk .... :2smitten: :afro:
ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN VELÜNK

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2009 Január 10, 11:30:13
Szeretettel küldöm minden Kedves Testvéremnek! :2smitten:

""Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.""

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 10, 11:32:07
Köszi Meli!  :afro:

Szép dal!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 10, 11:44:20
Meli, köszönöm én is. Éppen most hallgatom.  :089:

Én is áldásokban gazdag napokat kívánok nektek engedelmes szívvel.

Let God Arise - Paul Wilbur
&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2009 Január 10, 11:51:34
Nagyon köszönöm,ezt még tőle nem láttam :2smitten:,el is tettem!

Akkor hogy jó kedvünk legyen! :089:

Jöjj kedvesem!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 10, 12:02:38
Aranyos volt. Hát ez a kitartó szerelem.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2009 Január 10, 12:19:54
   
"Ezt mondja az Úr: Hallatszani fog még e helyen (a mely felől ti ezt mondjátok: Pusztaság ez, emberek nélkül és barom nélkül való), a Júda városaiban és Jeruzsálem utczáiban, a melyek elpusztíttattak és ember nélkül és lakó nélkül és oktalan állat nélkül vannak,

Örömnek szava és vígasság szava, vőlegény szava és menyasszony szava, és azoknak szava, kik ezt mondják: Dícsérjétek a Seregek Urát, mert jó az Úr, mert örökkévaló az ő kegyelme; a kik hálaáldozatot hoznak az Úr házába, mert visszahozom e föld népét a fogságból, mint annakelőtte, azt mondja az Úr."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 10, 14:06:27
ATTee! Áttettem az Imadkozzunk együtt topicba.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Január 10, 15:01:39
 
Nagyon köszönöm,ezt még tőle nem láttam :2smitten:,el is tettem!

Akkor hogy jó kedvünk legyen! :089:

Jöjj kedvesem!


   
"Ezt mondja az Úr: Hallatszani fog még e helyen (a mely felől ti ezt mondjátok: Pusztaság ez, emberek nélkül és barom nélkül való), a Júda városaiban és Jeruzsálem utczáiban, a melyek elpusztíttattak és ember nélkül és lakó nélkül és oktalan állat nélkül vannak,

Örömnek szava és vígasság szava, vőlegény szava és menyasszony szava, és azoknak szava, kik ezt mondják: Dícsérjétek a Seregek Urát, mert jó az Úr, mert örökkévaló az ő kegyelme; a kik hálaáldozatot hoznak az Úr házába, mert visszahozom e föld népét a fogságból, mint annakelőtte, azt mondja az Úr."

Nagyon romantikus hangulatban vagy barátnőm. Vajon miért?  :love:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2009 Január 10, 18:08:40
Nagyon köszönöm,ezt még tőle nem láttam :2smitten:,el is tettem!

Akkor hogy jó kedvünk legyen! :089:

Jöjj kedvesem!


   
"Ezt mondja az Úr: Hallatszani fog még e helyen (a mely felől ti ezt mondjátok: Pusztaság ez, emberek nélkül és barom nélkül való), a Júda városaiban és Jeruzsálem utczáiban, a melyek elpusztíttattak és ember nélkül és lakó nélkül és oktalan állat nélkül vannak,

Örömnek szava és vígasság szava, vőlegény szava és menyasszony szava, és azoknak szava, kik ezt mondják: Dícsérjétek a Seregek Urát, mert jó az Úr, mert örökkévaló az ő kegyelme; a kik hálaáldozatot hoznak az Úr házába, mert visszahozom e föld népét a fogságból, mint annakelőtte, azt mondja az Úr."

Nagyon romantikus hangulatban vagy barátnőm. Vajon miért?  :love:
 



Kedves Hildám! :168:
Tudod te azt!  :167:

Hiányzik nekem is no! :060:
Egyébként ha észrevettétek a történetnek más mondandója is van,lehetne ez akár egy találós kérdés is!

Bocsánat hogy nem veszek részt a találós játékban,de ez egy gátlás nálam....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 11, 09:13:09
Sziasztok!

Áldott szép vasárnapot az Urban mindenkinek!   :044:

A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok.
Mindenek elõtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez.
Legyetek egymáshoz vendégszeretõk, zúgolódás nélkül.
Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai;

Szeretettel  Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 11, 09:27:36

 Áldott napot kívánok! Az Úr töltsön be mindannyiónkat az ő szeretével,szerelmével! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Január 11, 13:04:21
Ha tenned kell valamit ne halogasd...ha félsz valamit megtenni tedd meg és elmúlik a félelmed...használj ki minden egyes percet az életedből, mert visszaforgatni nem lehet...az élet egy előadás....és nincs több előadása...Áldott Napot!

Szeretettel szolgáló :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 11, 13:50:09
Igy van kedves Szolgáló!

Amit ma megtehetünk ne halasszuk hol :igen: napta,mert nem biztos,hogy léssz holnap! 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Maresz1955 - 2009 Január 11, 18:07:37
Sziasztok! :044: Csak benéztem. Meg kell még tanulnom használni a Fórumot.A jeleket, amik a hsz fölött vannak. Nem tudom még, mi mi célt szolgál.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 11, 18:27:58
Szióka!

Ismerkedj csak a fórummal.  :05:
Nem értem pontosan, hogy milyen jelekre gondolsz. Ha kicsit leírod részletesebben, akkor lehet tudok segíteni.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 11, 19:41:33
Ki vagyok szolgáltatva! Rájöttem, hogy szükségem van a Szentlélek vezetésére mindennap. Rájöttem, hogy képtelen vagyok. Én nem tudok jót kérni tőle magamtól. Rájöttem, nem tudok jót tenni sem. Szükségem van arra, hogy a Szentlélek minden kis zúgot az életemben kitakarítson. Szükségem van arra, hogy Isten az érzelmeimen, a testi vágyaimon, a gondolataimon, az egész testemen uralkodjon és Ő irányítson. Teljesen ki vagyok szolgáltatva. Minél jobban belevilágít a Szent Lélek az életemben, annál inkább látom, hogy mennyi minden van, ami még elfoglalja az Ő helyét a szívemben. Azt akarom, hogy a Szentlélek az egész lényemet irányítsa, ne csak egy kis zúgot az életemből. Mindent a leendő páromtól kezdve mindent! Inni akarom a szavait. Legszívesebben csak felkiáltanék! Jézus!!!!!!! Szükségem van rá!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 12, 08:49:43
 :morning:  :027:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 12, 10:38:25
Istentől megáldott szép napot nektek!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Január 12, 10:51:08
Nagyon szép, és áldott, mindenben sikeres napotok legyen!

 :027: :017: :integet:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 12, 11:45:28
Istentől megáldott szép napot nektek!  :2smitten:

 :2angel: Áradjon, áradjon, áradjon töltse be az egész földet az Úr ismerete   :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Maresz1955 - 2009 Január 12, 16:07:22
Szervusztok!  :044: További szép napot kívánok! :05:
Kedves Antee! Itt, ahol most írom a hsz-t, fölötte van 26 db négyzet, utána:"Szín választása", utána:" Betűtípus", utána:"Betűméret."
Ezek alatt vannak a smileyk. (Ezt az 1-et tudom használni.)
Amik a négyzetekben vannak, azokat nem ismerem. Nem akarom vaktában nyomkodni a billentyűket, nehogy elállítsak valamit.
KÖSZÖNÖM!!! :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 12, 16:27:37
SZIA Maresz!

Neked is szép napot!

A négyzetekre kattintva tudod formázni a hszt,a smajlikra ha rákat, megjelenik a hszedben  :afro: csak nem klpben hanem betüben és amikor elküldög kép lessz.
Ha rákat a továbbra mégtöbb smájlt fogsz látni.
A további opciokban küldhetsz sajátot is.
Szeretettel  Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 12, 16:51:36
Köszönöm Ircsi, hogy segítettél Maresz-nak!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 12, 16:52:10
Itt többet megtudhatsz a használatáról. Egytől egyig leírja a funkcióját:

http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php?action=help;page=post#bbcref
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 12, 16:55:53
Én köszönöm Anit a linket mert van amit még én sem tudok használni.
Szép estét neked!     :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 12, 16:56:29
Nekted is szép estét!
Szeretlek benneteket!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Január 12, 17:32:30
-az újság ,hogy egyre többen leszünk ,és ez nagyon jóóóóóóóó.    :2smitten: azért imádkozom ,hogy családtagjaink

ismerőseink is minnél többen  jöjjenek........ mert áldások vagyunk egymásnak  :2smitten:
 
" nagy  áldott család" lehessünk itt is!  :168: :169: :2smitten:  az  ÚR JÉZUS  és egymás örömére !

további  kellemes  estét Tesókáim!  én is szeretlek benneteket! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 12, 18:36:05
Sziasztok! A mai naptól kezdve csak hétfőnként, szerdánként és vasárnaponként leszek internet közelben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Január 12, 18:50:04
  várunk szeretettel   ezután is   :2smitten:  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 12, 19:10:22
 :032:  :027:  :026:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 12, 20:35:20
Én is nagyon jól érzem itt magam  :2smitten: :2smitten: főleg hogy lassan tényleg egy család leszünk  :05: :119: :2smitten:  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 12, 20:41:49
 Az Úr legyen mindnyájunkkal !    :igen:

 A kislányom énekel !  Az utóbbi időben gyerekdalokat hallgattunk s 1 nap hallok 1 ismerős dallamot, mivel nem sokat értettem a szövegből  :pirul:, rájöttem, hogy a gyermekem megjegyzett 1-2 dalt s néhol értelems szavakat, máshol halandzsákat énekel, de a fő, hogy a dallam stimmel   :hehe: .  Mostanában, ha adok neki 1 pohár vizet, akkor mindig koccintana és mondja "Boldog illyet" ( Boldog új évet )   :088: .

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Attila - 2009 Január 12, 20:55:09
Szép jó estét mindenkinek!! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 12, 20:57:58
Neked is Attila!  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 12, 20:58:27
Az Úr legyen mindnyájunkkal !    :igen:

 A kislányom énekel !  Az utóbbi időben gyerekdalokat hallgattunk s 1 nap hallok 1 ismerős dallamot, mivel nem sokat értettem a szövegből  :pirul:, rájöttem, hogy a gyermekem megjegyzett 1-2 dalt s néhol értelems szavakat, máshol halandzsákat énekel, de a fő, hogy a dallam stimmel   :hehe: .  Mostanában, ha adok neki 1 pohár vizet, akkor mindig koccintana és mondja "Boldog illyet" ( Boldog új évet )   :088: .



Indulhatna a Megasztárban nem? Csak vigyék még lejjebb a korhatárt!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 12, 21:21:57
Én is épp erre gondoltam, ha már nem jött be a modell szakma  :2funny: .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 13, 09:32:07

  Szia Katikám!Örülök,hogy látlak! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2009 Január 13, 09:55:55
Szia Moncsi,én is örülök,hogy látlak.
Szeretnék ott lenni a találkozon,de szólj légyszi ha tudok valamiben segíteni
(olvastam,hogy Te vagy a szervező)
áldott napot kívánok. :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Január 13, 10:48:02
Szia Moncsika!  :2smitten:

Meddig jutottál a szervezéssel, kell segítség?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 13, 10:50:53
 Katikám!De jó,hogy eltudsz jönni,várom a találkozást!Én csak a termet rendeztem,Anti a szervező.
 Segítség az mindig jól jön!Antinál jelentkezz  kérlek,hogy mit tudnál hozni (süti,szenvics stb.)
 Ha gondolod fogadhatnánk a testvéreket,de akkor 8-ra már jöhetnél,hozzánk a gyüliházhoz.:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 13, 10:57:46

 Drága Hilda!Nagyon jó,hogy újra találkozunk,már nagyon várom!Mint Katinak is írtam én a termet rendeztem,Anti a szervező.Úgy érkezzel mint decemberbe?Az jó lenne,akkor előkészítenénk a termet.Kati ,Te,Én fogadnánk a testvéreket,persze ha a többiek is egyetértenének. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 13, 12:10:05
 :049:   :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 13, 18:06:57
Sziasztok! Tegnap du. 5 óra óta nem volt net.

Kati,  :044: végre előkerültél. Te kis LOST = eltünt.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Maresz1955 - 2009 Január 13, 18:12:01
Sziasztok! Szép estét kívánok! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Maresz1955 - 2009 Január 13, 18:16:41
Segítséget szeretnék kérni. Hogy tudnék képet feltenni a profilomra magamról? Előre is köszönöm! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 13, 18:19:25
Szióka!  :D

Kattints erre a linkre, majd a lap teteje táján a tallózás gombra, ott majd feltöltheted a képed:
http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php?action=profile;u=583;sa=forumProfile
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 13, 18:25:16
Sziasztok! Tegnap du. 5 óra óta nem volt net.

Kati,  :044: végre előkerültél. Te kis LOST = eltünt.  :hehe:

Mária és mit éreztél?

 :2tickedoff: :2knuppel:

 :afro:  :2angel:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 13, 20:00:34
 :049:  :032:  :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 13, 20:58:03
Sziasztok! Tegnap du. 5 óra óta nem volt net.

Kati,  :044: végre előkerültél. Te kis LOST = eltünt.  :hehe:

Mária és mit éreztél?

 :2tickedoff: :2knuppel:

 :afro:  :2angel:



Hiányt Magda.  :088: De hallgattam 2 órást tanítást és hát lekötöttem magam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 13, 21:45:07
Nekem ez nem megy. miért is én erőlködöm? Mi lenne, ha hagynám, hogy Isten változtasson meg bennem hozzáállásokat és nem én erőlködnék?  :060:

Ez is csak azt mutatja, hogy én mennyire képtelen vagyok. Ha nem Isten kegyelmében élnék, a magamnak tett igéreteim, már régen megemésztettek volna. Szükségem van Jézusra és arra, hogy a Szent Lélek tetőtől-talpig; testtől-lélekig teljesen kicseréljen. Vegyen uralmat az egész lényemen. :Jezus04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Január 13, 21:46:05
Kedves Orsi, ne erőlködj  :integet:

Figyelj Jézusra, legyél minél közelebb hozzá, majd Ő formálni fogja a szívedet, hogy minél jobban az Ő kedves jelleméhez legyél hasonlóvá.

II Korintus 3:18:
Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.
 :angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2009 Január 13, 21:48:33
Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 13, 22:34:12
Nekem ez nem megy. miért is én erőlködöm? Mi lenne, ha hagynám, hogy Isten változtasson meg bennem hozzáállásokat és nem én erőlködnék? :060:

Kedves Orsi!

A tesók már bölcsen beidézték előttem az igéket.
Én csak azt tudom mondani kedves Orsi, hogy imádd az Urat! Legyen imádságod, hogy legyen meg az Ő akarata, ami szeplőtlen és tökéletes.

Zak 4,6
"...Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek URa."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 14, 04:01:27
Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 14, 06:52:50
Nem semmi! Nem kellett lejönnöm a hegyről a munkahelyemre, csak löktem egyet magamon és lecsúsztam a fél kilométeres lejtő aljáig. "Gyönyörű" egybefüggő jégpáncél borít mindent. ...de gondolom az ország többi részén is így van...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kati - 2009 Január 14, 08:56:19
Szia Mária!
Valóban, régen jelentkeztem be, de azért olvaslak benneteket.
Egyre jobb ez a fórum. :029:
Áldott napot kivánok mindenkinek
Kati
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 14, 09:35:31
Szia :2angel: Kati :2angel: , de örülök, hogy megszólalsz, és az értékítéleteddel maximálisan egyetértek

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 14, 10:05:06
Gábor! Itt is tükör van minden felé. Biztosan az öreg látni akarja magát a cimboráival együtt benne. Imádkozni kell, hogy ne csússzanak el az emberek és a csontjaik ne törjenek el. Az autók ne ütközzenek össze. Le kell rombolni az öreg előkészítő munkáját!  :2knuppel:

Uram! Köszönjük, hogy az irgalmadat és kegyelmedet kiárasztod az utakra és felolvad az összes jeges terület. Megóvod az embereket ezzel a balesetektől. Megdorgáljuk az ónosesőt és elparancsoljuk Jézus nevében, ahogy Jézus megdorgálta a vihart és lecsendesedett, úgy szárad föl a jég is az utakról! ámen Dicsőség egyedül csak Nekd jár ki érte!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 14, 10:15:58

  Uram! Köszönjük, hogy az irgalmadat és kegyelmedet kiárasztod az utakra és felolvad az összes jeges terület. Megóvod az embereket ezzel a balesetektől. Megdorgáljuk az ónosesőt és elparancsoljuk Jézus nevében, ahogy Jézus megdorgálta a vihart és lecsendesedett, úgy szárad föl a jég is az utakról! ámen Dicsőség egyedül csak Nekd jár ki érte!


 Ámen és ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 14, 10:30:10
Még a napot is követeljük, hogy bújjon elő Jézus nevére!  :033: Felhők pedig távozzatok!  :150:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 14, 10:31:21
 Szia Évus!Nagyon örülök,hogy látlak! :2smitten: Anyukád,hogy van?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 14, 10:38:11
Mi újság? Tegnap este elkezdett a torkon visszabeszélni. Azt hitte elgyengülhet és mindenkit befogadhat. Hát nagyott tévedett! Elfelejtette, hogy én hatalommal bíró ember vagyok! Ráparancsoltam az Úr Jézus nevében, hogy erősödjön meg azonnal és semmit nem fogadhat be, mert nem adok rá engedélyt. Reggel felébredtem és azt vettem észre, hisztizik és rekedten visszabeszél nekem a hatalmasságban lévőnek.  :2tickedoff: Hát nem volt elég az este, hogy parancsot adtam ki? Akkor idefigyelj torkom! Vedd tudomásul, Jézus erősebb tőled és te azt teszed amit az Ő nevében szólok neked! Most azonnal gyógyulj meg!  :2knuppel: Hát Isten a tanum rá, meggyógyultam, nem vagyok rekedt és jól vagyok. Nesze nektek vírosok! Hadat üzentem egy hatalmas névvel! ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 14, 10:46:34

 Hát Mária,én is kérem ezt a hitet ami neked van.Nagyon küzdök a torokfájással,hátfájással.

 Hála és dicsőség Istenek,hogy meggyógyult a torkod,Mária!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Január 14, 11:03:11
Így bizony! Aki teheti ne is menjen el otthonról!
Kapcsoljátok be a rádiót, őrültek háza van az utakon.
Vigyázzatok magatokra!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 14, 11:05:01
Moncsikám! Ez a hit a tiéd is, nem csak az enyém. A Szent Szellem a tiéd is és az Ige üzenete is a tiéd! Én nagyon mélyen beleásom magam a gyógyítás Igéibe. Ez megnöveli a hitemet. Isten Igéje pedig nem hazudik. Persze ez mint látod nem jelenti azt, hogy engem nem támadhat meg. Ebben a világban élek.  Az viszont nem mindegy milyen hittel megyek ellene és űzöm ki a hatalmammal. Legyél határozott és stabil, mert ez a hit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 14, 11:44:06
 :028:  :027:  :026: mindenkit!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 14, 11:45:44
Átmenjünk a gyógyítások topicba?   :D
Amúgy most éppen nekem is rakoncátlankodik (remélem jól írtam le) a torkom. :hehe:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 14, 11:47:46
:028:  :027:  :026: mindenkit!   :044:

Neked is kedves Ircsi!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 14, 11:50:04
Csak kérdezem!
Mi kell még nekünk, milyen figyelmeztetés?

1. Jött a gazdasági
2. Jött a levegő
3. Jött a föd

Elindultunk az Ex-el eljutottunk a ház előtti járdáig, ő rábeszélt engem a visszafordulásra - Lindl-be mentem volna vásárolni!

Én rábeszéltem őt - múlt hét óta mindennap valami miatt elmarad a Diabetesz doktornőhöz menetele, mert kezelés ellenére magas a cukra, és a háziorvos az elmúlt héten mondta, sűrgősen menjen vissza. Na naponta valamit elfelejt megcsinálni, amit a vizsgálat előtt pedig kell, vagy összekeveri a sorrendet.
Ma az ő részéről mehetett volna, de a föld, azt mondta nem!

Mi kell még?
 :02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2009 Január 14, 12:24:14
Sziasztok!
Hát a mandulám az nem gyógyult meg a műtét napjára és az orrom is folyt...
A baba egy nappal korábban érkezett meg, vagyis január negyedikén, mert hajnal háromkor elfolyt a magzatvizem. 6 03 kor szedték ki a hasamból epidurális császármetszéssel. A baba csak 2515 grammot nyomott, igy szigorú etetésre itélték. TELJESEN EGÉSZSÉGES!
A neve pedig SARA JUDIT BEN YAKOV lett. A sebemből a kapcsokat hétfőn vették ki, most nagyon kell vigyáznom magamra. Minden imát köszönök teljes felépülésemig! Gondot okoz, hogy a kicsi Szárá nem nagyon akar enni...pedig muszáj...
Nagyon fáradt vagyok, azt hiszem ez érthető. Majd jövök, minél többet ha már elég erősnek érzem magam.
Puszi nektek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 14, 12:27:46
Szia Batiszrael !

Gartulálok a babádhoz. Már a napokban gondoltam rád, hogy meg ven -e a baba. Isten adjon nektek jó erőt és egészséget! Áldást a neveléshez! Ne aggódj, minden rendbe jön. Az eslő időkben ilyen kis komisz evők, de később már jobb lesz. Különben meg akis súlya miatt is kevesebbet eszik. Látod, a pocidban sem erőltette meg magát.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 14, 12:31:08
Batiszrael! Ima megy!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2009 Január 14, 12:41:15
Lenne egy cimem ahol megnézhetnétek bennünket, de mivel nyilvános a fórum, igy nem szivesen raknám fel ide. Kinek lehetne elküldeni a cimet aki továbbitani tudná azoknak a tagoknak akik rendszeresen idejárnak? Sajnos más fórumos tapasztalataimból kiindulva kénytelen vagyok ennyire bezárkózni. Tudjátok már az is némelyeknek gondot okoz, ha valaki Izraelben él...a többit nem is részletezném, hiszen tudjátok...  :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Január 14, 12:42:39
Kedves Dafna! Milyen szép nevet adtatok neki!!!

Gratulálok a babához sok szeretettel!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2009 Január 14, 12:47:00
Kedves Dafna! Milyen szép nevet adtatok neki!!!

Gratulálok a babához sok szeretettel!


Hát a nevét elég nehéz volt megtalálni, mert a héber neveknek mindnek jelentése van, és ami szépnek hallatszik, az nem mindig jó jelentésében. A férjem ragaszkodott hozzá hogy se "zöldség" se virág neve ne legyen...
Igy maradt a Szárá, ami hercegnőt, fejedelemasszonyt jelent és a messiással is kapcsolatban áll, mint név...
A Judit vagyis "Jehudit" pedig semmi mást nem jelent, csak azt hogy izraelita, judabeli. (Mellesleg pedig a magyar naptárban is szerepel, magyar névként.)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 14, 12:48:13
Dafna! Az emailcímre elküldheted. Talán még megvan, de ha nics, megadom az egyiket: ujteremtes@atw.hu

Hamarosan megfog változni. Más szolgáltatóhoz megyünk át.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2009 Január 14, 12:50:55
Dafna! Az emailcímre elküldheted. Talán még megvan, de ha nics, megadom az egyiket: ujteremtes@atw.hu

Hamarosan megfog változni. Más szolgáltatóhoz megyünk át.

Már küldöm is. Azoknak küldd el drága, akiket ismersz és jó kezekbe kerül. Köszönöm! (A napokban szétromboltak egy fórumot, mert a fórumozók cionistának vallották magukat...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 14, 12:53:05
 :2angel: Drága Batiszrael, nagy nagy örömet szerzett a híred.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 14, 12:54:54
Lenne egy cimem ahol megnézhetnétek bennünket, de mivel nyilvános a fórum, igy nem szivesen raknám fel ide. Kinek lehetne elküldeni a cimet aki továbbitani tudná azoknak a tagoknak akik rendszeresen idejárnak? Sajnos más fórumos tapasztalataimból kiindulva kénytelen vagyok ennyire bezárkózni. Tudjátok már az is némelyeknek gondot okoz, ha valaki Izraelben él...a többit nem is részletezném, hiszen tudjátok...  :(

Nagyon szeretném én is megkapni, ha lehet

 :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2009 Január 14, 12:56:30
Mária, a cimet elküldtem a férjem postafiókján keresztül. Remélem megkaptad. Puszi.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 14, 12:59:20
Megjött de nem érhető el
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 14, 13:00:24
Kedves Batiszrael !

Nagyon gratulálok a gyermekedhez !  Az Úr adjon sok örömöt, kitartást a neveléséhez !   :D .


 Szeretettel,    :2smitten:
Kinga
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2009 Január 14, 13:03:04
Megjött de nem érhető el

Megnézem nem irtam-e félre valamit?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 14, 13:06:35
Megint megosztok veletek egy gyermekemmel kapcsoaltos dolgot .

Ma van anyukém születésnapja s mondtam a gyermekemnek, hogy amikor felveszi a telefont, akkor mondja ő először, hogy "Boldo születésnapot ! "  Apukám vette fel a telefont s kicsit beszélgettek az unokával s 2-3 mondat után a lányom mondta, hogy "Boldog születésnapot". Súgom neki, hogy majd mamának mondja. Megjött a mama s ahogy meghallotta kicsi lányom a mama hangját elkezdte énekelni a Halász Juditos változatot 2x. Mondanom sem kell a mamának és nekem is  :060: (könnybe lábadt) a szemünk.

 Az Úr nagyon szépen megoldotta !  Hálás vagyok neked Uram ezért, mert Jó Vagy a te gyermekeidhez !  Ámen   :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 14, 13:09:15
Dafna, rendben van, elküldön azoknak ha elérhető lesz. Ezen a fórumon nem kell félned semmitől. Itt nagyon áldott moderátorok vannak. Istentől áldottak vagyunk. Vigyázunk arra, hogy senki, senkit ne tudjon támadni. Itt otton vagy jó testvérek között.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 14, 13:09:54
Kedves Dafna!

Én is kívánom Isten gazdag áldását mindkettötőkre! Jó egészséget, hamar felépülést és a picinek súlybeli gyarapodást!
    :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 14, 13:14:46
Dafna! Megjött. FANTASZTIKUS!!! GYönyörűűűűű és mekkora hajacskája van?  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2009 Január 14, 13:22:02
Az egészet a férjem csinálta, a zenét is a hangstudióban, ugyanis hangtechnikus.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 14, 13:38:15
Gratulálok Dafna!

ÉN IS KÉREK A KÉPBŐL!!!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 14, 13:41:26
 Kedves Dafna!Gratulálok a kislányodhoz!Jó egészséget,Isten áldását kívánom az életetekre!Imádkozom a baba
 gyarapodásáért,mihamarabbi felépülésedért! :ima06:

 Szeretném én is látni a picurkát!

 Dafna,hogy élítek meg a háborút?Messze van tőletek?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 14, 13:48:38
Ez rövidke video a babáról és az anyukáról. A linket átküldöm Gábor. Aki kéri küldöm privibe.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 14, 13:49:12
Köszi-köszi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 14, 13:53:40
Én is én is kérem szépen!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 14, 14:55:03
 :044: Ez mi?  :118:

http://www.pdamania.hu/content/13487/

 :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2009 Január 14, 16:08:08
Éppen most olvastam, hogy Oszama Bin-Laden is Jihadot hirdetett Izrael ellen. De ez még nem is mutatná azt hogy ez a "vajúdás" kezdete ahogy irja az Ige, hanem az a sok természeti csapás, ami mostanában történik a világban. Csak ámulok és bámulok, hogy pld. olyan helyen ahol sosem volt hó, most van, hogy árvizek vannak ahol nem voltak, földrengések vannak ott ahol nem is sejtették és jönnek az újabb virusok és baktériumok...az egész világ "megbolondult" az egynemű párok harcolnak a házassági jogaikért, a külön neműek pedig nem akarnak házasodni...A világ jelenlegi állapota nagyon hasonlit Sodomához és Gomorához, amikoris az Úr véget vetett a bűnnek. Az emberek szellemi vakságban vannak, de ez nem is lenne meglepő, hacsak a világi, megtéretlen emberekről lenne szó, de sokszor a keresztényeken is olyan fátyol van, hogy nem látnak az orruknál tovább...
Azt nem értem én például hogy sok keresztény hogyan olvas Bibliát? Az első oldat olvassa, a másodikat nem, a harmadikat olvassa a negyediket nem? Csak azért, mert ott le van irva fehéren-feketén minden Isten hogyan vélekedik a világról, a bűnről és Izraelről, Ábrahámról és az Ő magvairól, mégis sokan bedugják a fejüket a homokba mint a struccok és nem hajlandók tudomásul venni, hogy a TELJES IRÁS ISTENTŐL IHLETETT, ezért nincs jogunk "kanalazgatni" belőle saját kényünk, kedvünk szerint.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 14, 16:32:08
Egyébként Bin Laden nem létezik, csak amerikai színész játssza el, egyesek szerint. A lényeg, hogy beteljesednek a próféciák, ha amerika kísérletezik is az emberiséggel s mindenféle vírusokkal, baktériumokkal, állatokkal, növényekkel bombázza a népeket. A legvégén úgyis csak az marad meg, aki szilárdan kitart az Úr mellett.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2009 Január 14, 16:35:54
Egyébként Bin Laden nem létezik, csak amerikai színész játssza el, egyesek szerint. A lényeg, hogy beteljesednek a próféciák, ha amerika kísérletezik is az emberiséggel s mindenféle vírusokkal, baktériumokkal, állatokkal, növényekkel bombázza a népeket. A legvégén úgyis csak az marad meg, aki szilárdan kitart az Úr mellett.

Ezt most hallottam először...mármint hogy Bin-Laden nem létezik...hát nem tudom. (De az Úr tudja!)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 14, 16:36:36
Egyébként Bin Laden nem létezik, csak amerikai színész játssza el, egyesek szerint. A lényeg, hogy beteljesednek a próféciák, ha amerika kísérletezik is az emberiséggel s mindenféle vírusokkal, baktériumokkal, állatokkal, növényekkel bombázza a népeket. A legvégén úgyis csak az marad meg, aki szilárdan kitart az Úr mellett.

 :nem: :( :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 14, 17:37:15
A hozzászólásokat megtalálhatjátok az Izráel topicban:
http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,68.msg29183.html#msg29183
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 14, 21:39:52
Szomorú vagyok, de mégis boldog és nagyon hálás! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 15, 12:59:26
 :049:  :028:  :027:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 15, 18:47:03
Ügyes vagyok? Bár nem egyedül csináltam. Itthonról elirányítottam valakit a Golgotába és most ott ül egy ifialkalmon. Halleluja!!! Isten munkálkodik! Isten terve megvalósul. Nagyon boldog vagyok! Kérlek imádkozzatok ti is, hogy Krisztián nevű ismerősöm megtérjen és hatással legyen rá ez a mai alkalom.
Köszönöm az eddigi imádságaitokat is, Orsi

Majdnem sírok örömömben :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 16, 07:13:58

Mi is imádkozunk érte.De ha oda eljuttot akkor az ÚR már munkálkodik benne. :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 16, 07:17:59

Ildikó Janikával bent van a korházba és mindenkinek üzeni. :027: :028: :026: :thanks: :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 16, 07:40:23
 :2angel:
Minden hírt, várok
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2009 Január 16, 08:57:48

Ildikó Janikával bent van a korházba és mindenkinek üzeni.

Mi is nekik  :081:, és teljes gyógyulást Janikának az Úr által.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 16, 09:19:24
 :049:  :028:  :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 16, 12:56:50
Janikának egy puszit küldök én is. Mond meg neki, már Jézus kezében van és meggyógyul hamar.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2009 Január 16, 13:00:16
Harvey Boyd gyógyító evangélista szolgál Magyarországon

2009. január 20. kedd 18:00 órától Székesfehérváron

a Dávid Sátora Gyülekezetben: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz
 

2009. január 21. szerda 18:00 órától Budapesten

az Élő Ige Gyülekezetben: NYOMELL (1149 Budapest, Kövér Lajos u. 23. II. em.)

 

’Gyerekkorom óta gyülekezetbe jártam, tehát úgy nőttem fel, hogy szerettem Istent, és megpróbáltam szolgálni Őt. De körülbelül 12 évvel ezelőtt Isten teljesen megváltoztatta az életemet. Egy összejövetelen egy olyan asszony, aki bénán született és mindkét lába elcsavarodott, a szemeim előtt gyógyult meg egy szempillantás alatt (pont mellette álltam). Ez volt az első csoda, amit láttam. Ez a gyógyulás teljesen megváltoztatta az életemet.

Azóta láttam, ahogy Isten emberek százait és ezreit gyógyította meg mindenfajta betegségből: vakság, süketség, cukorbetegség, vese- és májproblémák, rák, ízületi gyulladás, stb.

A szívem vágya, hogy Isten gyógyító erejéről tanítsak, és azt megosszam másokkal mindenhol, ahová csak megyek, és hogy Isten népe elkezdjen Isten gyógyító erejében járni.’

 
Mindenkit szeretettel hívunk és várunk ezekre az összejövetelekre (nem csak keresztényeket)!
 

    Tárgy : Gyógyiító szolgáló Magyarországon!


    Kedves Testvérek!
     
    Sok szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a meghirdetett alkalmakat. Személyesen ismerjük Harvey Boydot. Egyszerű, hétköznapi ember, aki rögtön belopta magát a szívünkbe. Az ember úgy érzi a közelében, hogy "ha ő meg tudja csinálni, akkor én is". Kérünk, ha tehetitek, gyertek el, és hozzatok másokat is!
    Addig is sok áldást Mindnyájatoknak!
     
    Gulyás Csilla
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 16, 15:15:54


Mindenkinek  :028: :027: ma kiengedtek elvtávra Janikával,hétfőn kell reggel visszamenni.Aztán három napon át átmossák a gyomrát és a beleit.A többi vizsgálat még hátravan.A logopédus fejlesztő gyógypedagógust ajánlott és értelmi felmérést csináltat. A többit jövő héten, köszi az imát mindenkinek.  :027: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 16, 15:32:29
Dicsőség Istennek!  :05:

Mielőbbi gyógyulást Janikának! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 16, 17:02:56
 :thanks: :028: :031: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 16, 17:48:48
 :angel2:


&NR=1
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Január 16, 17:52:59
Most hallgatom és nézem.
Tetszik!!!!!!!!!!!!!!
Köszike!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 16, 17:55:24
Szivesen!

GYönyőrü dícsőítés,dícsőség érte az Urnak! Halleluja!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Meli77 - 2009 Január 16, 22:05:58
We Welcome You( Holy Father God)

 :angel2:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 17, 09:20:56
 :028: :026: :027: mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 17, 10:41:58
 :049:  :028:  :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 17, 12:06:16





   :028: :026: :049: :027: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 17, 18:40:19
Ez az ostoba email járja már az országot kb fél vagy 1 éve. Ma is megkaptam és éppen most beszél erről a TV, hogy hazugság. Én ilyenkor visszaírok, hogy kíméljenek ezektől a hazugságoktól. Most beigazolódott, hogy igaz. Vigyázzatok és ne döljetek be a csalóknak!!!


"Beteg kisbaba kéri a segítséget !!!

Hello! Kérlek benneteket, hogy küldjétek tovább!! Ha kitörlöd neked nincs szíved. Én egy 29 éves apuka vagyok. Nekem és a feleségemnek gyönyörű életünk volt. Hála Istennek van egy gyermekünk is! Nemrég az orvosok daganatot fedeztek fel a kicsi agyában és testében. Az egyetlen út,
hogy megmentsük a műtét.
Sajnos nincs elég pénzünk rá. Az AOL és a ZDNET beleegyezett, hogy segít nekünk.Az egyetlen út, hogy segítsenek az, hogy elküldöm Neked ezt az e-mailt T
e tovább küldöd. Az AOL nyomonköveti ezt levelet és számolja, hogy hány ember kapta meg.Minden ember aki megnyitja ezt az e-mailt és tovább küldi emberenként 32,-ft-ot szerez nekünk!
Kérlek egítsetek!! Köszönjük!!!!! Maroti Szabolcs 8200 Veszprém Móricz Zs.u.3.

Kérlek tedd meg!"
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 17, 23:29:17
Egy nagyon szuper női konferencián vagyok túl, aminek a témája az Ige szerint élő nő. A mai napon két szemináriumon vettem részt. Az egyik címe: Isten Igéje szerint élő egyedülállók. A másik címe: Hogyan tanulmányozzunk a Bibliát (ezeken vettem részt). Még voltak olyan szeminárium címek, hogy "Milyen az Isten Igéje szerint élő anyuka, Az Isten Igéje szerint élő feleség; Meg az, hogy Isten hogyan akar használni a munkahelyen vagy, ha valaki felemásigában van vagy készül kerülni. Csodálatos két napot töltöttem együtt a nő testvérekkel. :2smitten:

A konferenciánk alapigéje: A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak. volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2009 Január 17, 23:43:03
Ez az ostoba email járja már az országot kb fél vagy 1 éve. Ma is megkaptam és éppen most beszél erről a TV, hogy hazugság. Én ilyenkor visszaírok, hogy kíméljenek ezektől a hazugságoktól. Most beigazolódott, hogy igaz. Vigyázzatok és ne döljetek be a csalóknak!!!


"Beteg kisbaba kéri a segítséget !!!

Hello! Kérlek benneteket, hogy küldjétek tovább!! Ha kitörlöd neked nincs szíved. Én egy 29 éves apuka vagyok. Nekem és a feleségemnek gyönyörű életünk volt. Hála Istennek van egy gyermekünk is! Nemrég az orvosok daganatot fedeztek fel a kicsi agyában és testében. Az egyetlen út,
hogy megmentsük a műtét.
Sajnos nincs elég pénzünk rá. Az AOL és a ZDNET beleegyezett, hogy segít nekünk.Az egyetlen út, hogy segítsenek az, hogy elküldöm Neked ezt az e-mailt T
e tovább küldöd. Az AOL nyomonköveti ezt levelet és számolja, hogy hány ember kapta meg.Minden ember aki megnyitja ezt az e-mailt és tovább küldi emberenként 32,-ft-ot szerez nekünk!
Kérlek egítsetek!! Köszönjük!!!!! Maroti Szabolcs 8200 Veszprém Móricz Zs.u.3.

Kérlek tedd meg!"


Ma olvastam éppen,hogy valakinek a nevében szétküldtek egy ilyesmi mailt,hogy rákos a kicsi és küldjék tovább mert fizetnek érte a szolgáltatók. Nos szerencsére a gyermeknek semmi baja,de azóta is zaklatják a családot mindenféle módon a jóakarók. A szolgáltatók nyilatkoztak,hogy egy-egy mail útját képtelenek lekövetni,se technikájuk,se idejük,se kapacitásuk nincsen ilyenekre. Tehát az összes továbbküldős mail átverés. Csak arra szolgál,hogy spamként leterheljék a rendszert és ostoba tréfát űzzenek a hiszékenyekkel és egyes ártatlan családokkal!!!  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 17, 23:50:06
Kivéve azt, amit én ma olvastam és tanúja voltam. A volt iskolámból két napja eltűnt egy kilencedikes fiú. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumba jár és tegnap este óta nem ért haza a kollégiumból. Holnapra beszerzem nektek a részleteket is, hogy hogy nézett ki. A neve Urbán Máté. Megköszönném, hogy ha nem is külditek tovább ezt az üzenetet, legalább imádkozzatok, hogy előkerüljön a fiú, mert veszélyben is lehet.
Köszönetel, Orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 18, 04:20:44
Kivéve azt, amit én ma olvastam és tanúja voltam. A volt iskolámból két napja eltűnt egy kilencedikes fiú. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumba jár és tegnap este óta nem ért haza a kollégiumból. Holnapra beszerzem nektek a részleteket is, hogy hogy nézett ki. A neve Urbán Máté. Megköszönném, hogy ha nem is külditek tovább ezt az üzenetet, legalább imádkozzatok, hogy előkerüljön a fiú, mert veszélyben is lehet.
Köszönetel, Orsi

Igen LEGALÁBB  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ATTee - 2009 Január 18, 13:18:34
Sziasztok!

Zolika "elköltözése" által megtanított Isten néhány alapelvre. A legfontosabb ezek közül úgy vélem, a vigasztalás szolgálata. Az embereknek nem leuralásra és irányításra, hanem sokkal inkább megértésre és türelemre van szükségük. Ez az, ami leginkább megmutatja nekik JÉZUS jellemét. S úgy látom, így újabb és újabb ajtók is nyílnak.

Bővebben erről a blogomon (http://golgotahajdunanas.blogspot.com/) olvashattok.

Kérlek, imádkozzatok a Siket családért. Jelenleg most Dorogon vannak a rokonságnál, és már két napja várjuk őket vissza. Elérni nem tudjuk őket telefonon. Nem akarjuk, hogy bármi visszacsúszás történjen velük, mert ők nem rég fogadták be az Urat.

Legyünk áldássá környezetünk számára:
Attila
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 18, 18:27:58
 :049:   :032:  :026:   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildib18 - 2009 Január 18, 19:15:45
Remélem meglesz a 9.es fiu! Jézus nevében, Jézus vére takarja be és az Úr hozza vissza Őt, az Ő kegyelme, szeretete és gonviselése által!! Jézus nevében, Ámen. HIszem ha hittel kérjük az Úr megadja,mert Ő jó és hiszem hogy Ő most is látja hol van a fiu.
Ki kell mondanunk amit hiszünk, meg kell vallanunk. Erről hallottam egy tanítást ma, hogy az igét meg kell vallanunk és hatalmat kell gyakorolnunk és ki kell jelentenünk hittel amit szeretnénk hogy meglegyen és megadja az Úr.Mert miénk az ígéret és mindaz az áldás amit az Isten igéje ígér nekünk. Kívánom hogy ez az Év ÁLDOTTABB legyen minden téren számunkra!
Ehhez hogy ebben megerősödjetek küldöm a tanítást,imát, prófátai szót.

http://www.mennyeihir.hu/download/tanitas/jim_20090111.htm

Hallgassátok meg és hiszem az Úr megfog erősíteni benneteket! Áldott, békés Vasárnap estét!! Békesség! 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 18, 19:18:56
 :029:,hogy itt lehetek a fórumon.Nagyon sokat tanultam,már az írásokból.  :thanks: :026: benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 18, 22:17:32
Mivel túl hosszú ide beírnom, hogy mi volt az egyedülállóknak szóló szemináriumból a jegyzeteimet beírni és az időből is kiesek, akit érdekel annak elküldöm  emailben, mert nagyon jó. Csak küldjetek priviben emailcímet. Nagyon hasznos én sokat tanultam belőle. De az is lehet, hogy apránként szakaszonként beírkálom a topicba, ha úgy jó.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Január 19, 04:24:08
Mivel a topik le lett zárva igy ide teszem be!-bár akit nem érdekel annak mindegy,a Bibliában sehol és soha nincsen olyan szőveg ami test és vér tusakodását jelenti.-a helyes szőveg igy szól!

 :angel2:
Ef 6,12.    Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.

A test és vér kijelentést pedig az Ige csak erre használja!---és ez nagy különbség!

Mát 16,17.    És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.
1Kor 15,50.    Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.

[/quote]

A Máté 16,17-ben nem emberi tudás és kijelentés által fogta fel emberi elmével Simon,Jónának fia, hogy Jézus Krisztus Isten Fia és Ő a megváltó,hanem Isten jelentette ki neki az Ő szelleme által!
15.    Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem?
16.    Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.

1Kor 15,50-ben pedig arról van szó,hogy a romlandóság alá vetett test,ami a vér által él,enyészetnek van kitéve!---itt párhuzamosan említi meg azt,hogy Isten országa a romolhatatlanságban van.És az nincsen kitéve az enyészetnek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 19, 06:52:57
Mivel a topik le lett zárva igy ide teszem be!-bár akit nem érdekel annak mindegy,a Bibliában sehol és soha nincsen olyan szőveg ami test és vér tusakodását jelenti.-a helyes szőveg igy szól!

 :angel2:
Ef 6,12.    Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.

A test és vér kijelentést pedig az Ige csak erre használja!---és ez nagy különbség!

Mát 16,17.    És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.
1Kor 15,50.    Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.


Valóban fontos a sorren az ÍROTT ÍRÁSBAN.
Köszönöm, hogy erre ismét felhívtad a figyelmem.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 19, 13:35:56
 :049:  :028: sok  :033:     :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 19, 13:45:57
:049:  :028: sok  :033:     :2smitten:

Köszönöm, kívánom neked is kedves Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 19, 22:07:44
 :032: :027: :026: benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 20, 07:14:55
 :049:  :morning:  :026:  :027:

Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek;
18.    Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örö     :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2009 Január 20, 07:59:13
Mindenkinek!
 :morning::028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Január 20, 08:00:38
Szia mindenki! Legyen ma áldott, örömteli, sikeres napotok!

 :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Január 20, 09:37:38
 :morning: :027: :049: legyen áldott és sok örömet hozó napotok
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 20, 10:23:58
Isten áldása legyen mindnyájunkon ezen a napon is  !   :integet:    :017:     :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 20, 10:38:09
 :028: :027: :026: mindenkit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 20, 12:09:27
Képzeljétek mától legálisan lehallgatják a telefonjainkat, legálisan elolvassák az sms-einket  :afro: . Ez nagyon jó. Eddig törvénytelenül ment, mert, hogy volt az is biztos  :060:. No de, ha ezzel elérjük, hogy nem fognak fölöslegesen zaklatni és csőbe húzni embereket, akkor volt eredménye. Ám minde csoda 3 napig tart, tehát, a nagyemberekkel úgysem csinálnak semmit, és becsapni pedig nem nehéz valakit, ha az illető jól ért hozzá.  :062: .  Én nem vagyok elkeseredve, mert az Úr az én pásztorom, ember mit árthat énnékem  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 20, 12:18:51
Sziasztok!
Akik értenek hozzá. Hogy tudok a blogoldalamra üzenőfalat szerkeszteni? :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 20, 12:22:42
Vannak Php progik erre. Keress rá a google-ban és tölts le egyet. Azt utána fel kell tölteni a szerver tárhelyére majd megadni az adott file-ok írási jogosultságait. Ha egyszerűbb üzifalat töltesz le, akkor MySQL futtatás nem szükséges, mert egy fájlban fogja tárolni az üzeneteket.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Január 20, 12:27:04
Szerintem nekünk, keresztyéneknek ez nem jelent gondot, hiszen amúgy is csak olyanokat mondunk illetve írunk le, amit nyíltan is vállalnánk, hiszen tudjuk, hogy:
"Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt a világosságban fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni."  (Lukács 12:2-3)

Ugye szeretteim, mindannyian így vagyunk ezzel???  :08: :167:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2009 Január 20, 12:27:47
Ezen az oldalon regisztrálsz: http://www.myshoutbox.com/

Majd kapsz egy személyes számmal ellátott üzenőfalat,aminek a kódját kell beillesztened a blogsablon megfelelő helyére. Maximum 85 karaktert lehet egy üzenetbe tenni. Ingyenes.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 20, 12:29:36
Köszönöm!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 20, 12:30:49
Igen, ezt én is ismerem. De nem vagyok mellette. De lehet tényleg ez a legegyszerűbb megoldás a beillesztésére.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 20, 12:36:45
így van . És szóról szóra igaz az Ige.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 20, 12:45:27
Én azt mondom, hogy vannak dolgok, amik nem a világra tartozik, de ettől a titkos dolgokat nem fogjuk így közölni. Kinga az egész világra terjed ki? Vagy csak az országotokra?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 20, 12:50:37
Tudnátok nekem segíteni ebben? Mert nem tudom egyedül. Légyszíves segítsetek! Egyedül nem tudom megcsinálni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2009 Január 20, 14:31:40
Ha regisztráltál és megvan a shoutbox kódja,akkor azt másold ki,és írj a blogszolgáltatónak,bemásolva a kódot,pillanatok alatt beillesztik Neked  :05: Melyik szolgáltatónál vagy?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 20, 16:42:26
A "Felhívás" topicból áthoztam ide a hozzászólásaitokat, mivel nem oda illő volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 20, 20:33:45
nekem nem megy. Légyszi csináljátok meg nekem. Amúgy a blogspot.com- nál. Neharagudjatok, de nekem ez magas. Megköszönném, ha regisztrálnál helyettem és megcsinálnád nekem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 20, 20:54:54
Hagyjuk, nem számít. Lehet erre most nincs is szükség. Azért köszönöm a segítséget. Nem akarok most emiatt erőlködni. Majd, amikor eljön az ideje, akkor beteszem azt az üzenőfalat. ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2009 Január 20, 21:09:04
.<.b.r.>.
.<.b.r.>.
<!-- BEGIN MYSHOUTBOX.COM CODE -->
<iframe src="http://565597.myshoutbox.com/" width="210" height="430" frameborder="1" allowTransparency="true"></iframe>
<!-- END MYSHOUTBOX.COM CODE-->
.<.b.r.>.


Tessék.  :063: Ezt a kódot kell beilleszteni a sablonba,és ahogy mondtam: szerintem ha mailben elküldöd az adminoknak,akkor megcsinálják.  :063:
Ez személyesen a Tiéd,a hatjegyű szám biztosítja ezt. Az viszont lehet,hogy a .<.b.r.>. - ek nem kellenek bele. (a pontokat ne vedd figyelembe,csak másképpen nem engedte ezt a jelet megjeleníteni a fórum)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 20, 21:21:04
És mi a címük, amire ezt elküldhetem?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2009 Január 20, 21:26:22
Ezt Neked kéne tudni,ahol regisztráltál a blogspotra,gondolom,ott van elérhetőségük is...nem?  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 20, 21:34:07
Mindegy hagyjuk. Nekem ez magas és lehet, nekem ez most nem is dolgom, hogy ezt megcsináljam
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Serenus - 2009 Január 20, 21:44:45
Ahogy gondolod....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 20, 23:30:57
Kedves Mária !

A törvényt nálunk szavazták meg, érdekes ebben, milyen hamar egyetértettek a honatyák........ :pirul:.  Állítólag még nincs is megfelelő tárolóegység az adatok tárolásásra  :2funny:. Minden a régi itt nálunk.   :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 21, 08:26:36
Most jött e-mailbe! Körbejárja az országot. Hát ez gáz. Elkezdődött a keresztény üldözés?

EZT AZ IROMÁNYT A www.baratikor.hu weboldalról hoztam, oda pedig a kurucinfoból másolta egy jobbos. El akarom küldeni keresztényeknek és főleg azoknak, akiket személyesen is ismerek, hogy rá kerültek a listára, mert tudtommal ez jogellenes cselekedet. A többit rátok bizom.


Perge Ottó: Bebizonyosodott: cionisták eszközei a szekták

Ezek a magukat "keresztény felekezetnek" nevező gittegyletek az izraeli vérengzés melletti kiállásukkal világossá tették, amit persze eddig is sejteni lehetett: a cionista zsidók tudatosan törekednek a kis szekták létrehozására, hogy ily módon is gyengítsék a kereszténységet.

Bővebben:
http://www.kuruc .info/r/1/33403/
http://www.kuruc.info/r/1/33368/


Szekták:

Éjféli Kiáltás Misszió elnöksége nevében: Nagy Erzsébet, Dálnoki László

Budapesti Autonóm Gyülekezet tagjai nevében: Piszter Ervin, Takács Ferenc, Görbicz Tamás lelkészek.

A nyilatkozattal kapcsolatban január 12, hétfő 13.30-ig csatlakozásukat és egyetértésüket kinyilvánító közösségek és magánszemélyek:

Evangéliumi Pünkösdi Közösségek Szövetsége nevében: Pataky Albert elnök

Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezetek nevében: Mézes László lelkész-elnök, Magyar Keresztyén Misszió Alapítvány,

Újpesti Teljes Evangéliumi Gyülekezet nevében: Kassai Farkas András

Menora Messiáshívő Gyülekezet nevében: Lengyel Péter, Pánczél János lelkész, Nagy István lelkész, Jászsági Gyülekezet

Olajfák Gyülekezet tagjai nevében: Budai Zsolt, Verebélyi Tibor, Dr. PhD Békeffy Lajos református lelkész, Dr Békefy-Röhring Klaudia Református lelkész

Szeretet Közösség Teljes Evangéliumi Egyház nevében: Folk Iván

Örömhír Misszió nevében: Szeder István, Kovács Attila, Zöld Tibor Bolla László, Vohmann Péter

Élő Szó Gyülekezete nevében: Hámori Attila, Csuhai József Baptista lelkipásztor

Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet nevében: Szerdi Szilárd, Pásztor

Országos Imacsoport Hálózat nevében: Nyeste Ferenc

Országos Imacsoport Hálózat Székesfehérvár térségnevében: Krepsz István

Tiszta Szív Gyülekezet nevében: Balla Tibor

Ceglédi Gyülekezet nevében: Tóth Géza vezető presbiter, Szénási Jonathan református lelkipásztor

Paksi Gyülekezet nevében: Tóth Gábor és Tóth Edit vezetők

Dávid Sátora nevében: Katona Pál Nemes Pál

RádióSansz (FM 87,8 MHz-Székesfehérvár) egész stábja nevében: dr.Németh Attila, Fóris Beáta

Dávid Hősei Gyülekezet nevében: Petz Zoltán

Élő Kapcsolatok Közössége (Pécs) tagjai nevében: dr. Hajdú János

Váci Keresztyén Gyülekezet nevében: Nagy Bálint

Szolnoki Gyülekezet Egyház nevében: Soós Péter lelkész

Szigetszentmiklósi Szabadkeresztyén gyülekezet nevében: Gere József

Agapé Gyülekezet Kemencei Közössége nevében: Hommer László

Charis Média Alapítvány és a Kör Tv Ráckeve Kht nevében: Cserna Gábor

Külön kérésre:
Németh Zoltán, Tóth Katalin, Gócza Sándor, Horgas Tamás, Sárdi György, Burján Ernőné, Sárdi Enikő, Prekopa István, Kántás János, Szappanos Éva, Prekopa János, Osztás Ágnes, Horváth Sándor.

http://www.isaszeg.hu/modules.php?op=modload&name=PNphpBB2&file=viewtopic&t=124
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2009 Január 21, 08:38:31
Egyáltalán nem vagyok meglepve.

Aki ezt az oldalt szokta renszeresen látogatni: http://www.csi-magyarorszag.hu/ (http://www.csi-magyarorszag.hu/)
, az pontosan látja hogy mi folyik a világban. Hogyan törnek előre a gonosz erői és követelnek napota egyre több életet, okozva rengeteg szenvedést. Ez azért is fontos, mert ezek az emberek keresztények, de a világot eddig sem igazán érdekelte a sorsuk. Miért lenne itt nálunk másképp?  :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 21, 09:22:23
Nem teszem ide az egészet, ez csak a főcím és egy kiragadott rész, akit érdekel a cikk itt megtalálja:
http://www.isaszeg.hu/modules.php?op=modload&name=PNphpBB2&file=viewtopic&t=124

izraeli zászló az isaszegi pünkösdisták lelkipásztorának házán

.......Külön érdekes, hogy az említett zászló tulajdonosa az isaszegi pünkösdi gyülekezet lelkipásztora. Vajon milyen morális irányba terelgeti báránykáit egy ilyen pásztor? Nem tudok róla, hogy az ébredés egyházának „hivatalból” zsidó- és Izrael-szimpatizánsnak kellene lennie. Vagy lehet, hogy lemaradtam valamiről?.....
csak eddig az idéztem

Azért nem tartom bölcs dolognak odaállni bárki oldalára is. Mindegyik oldalon emberek élnek. A gyűlölet keltés nem a mi dolgunk. Az maradjon továbbra is az ördögé! Nem hiszem, hogy egy pásztornak az a feladat jutott ki, hogy bármely ország zászlaját tűzze ki a házfalára. A szeretet nem gyűlöl senkit és nem is pártoskodik senki mellett! Jézus sem avatkozott bele a politikába. Nem vitt tarnszparenseket. Azzal a felkiálltással, hogy Le a Heródessel! A világ megbotránkoztatása nem szül mást, csak azt, hogy elkezdik üldözni a keresztényeket. Nem a mi dolgunk beleavatkozni mások életébe, politikájába. A mi dolgunk imádkozni és nem igazságot osztani. Felhergelni kellene nekünk a világot? Nem megszerezni inkább őket Istennek?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 21, 11:20:07
Valami ürürgynek kell lennie, hogy üldözzék a keresztényeket  :060: . Azért elgondolkodtató, hogy Hitler után azt mondták nem szabad megengedni, hogy még1x ilyen megtörténjen, ugy-e, hogy mégis meg lehet engedni, igaz még nem tartunk ott, hogy a keresztényeket táborokba gyűjtsék  :118:. Egy olyan világban, ahol megengedik a náci szerveztek működését nem kell ezen csodálkozni.  És rettegni sem kell. Csak imádkozni őszintén ellenségeinkért .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Január 21, 11:33:09
Ne csodálkozzatok kedveseim, nagyon az utolsó időket éljük.
Együtt növekedik a konkoly a búzával, így kell ennek lenni.
De eljön az aratás ura, és rendet fog csinálni!      :064:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 21, 11:41:39
 :2angel:

Kedves Kingooo és Hilda betársulok hozzátok

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Január 21, 13:19:46
egyet értek  ..bizony így van ez :03:

 
Ne csodálkozzatok kedveseim, nagyon az utolsó időket éljük.
Együtt növekedik a konkoly a búzával, így kell ennek lenni.
De eljön az aratás ura, és rendet fog csinálni!      :064:

          amen! :169: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 21, 19:41:48
http://www.hirszerzo.hu/cikk.adocsalo_obama_penzugyminiszter_jeloltje.94895.html

Részlet:

Az Obama-kormány egyik legfontosabb posztjára jelölt pénzügyi szakember azt mondta szerdán a szenátoroknak a pénzügyi bizottságban: nagyon sajnálja, hogy korábbi vétségéből most kérdés lett megerősítése kapcsán.

"Gondatlanság miatt történt a hiba, elkerülhető lett volna, nem volt szándékos, jobban vigyázhattam volna" - mondta, és azt sürgette, hogy a kongresszus cselekedjen gyorsan és erőteljesen a gazdasági válság kezelésére.

Charles Grassley, a bizottság rangidős republikánus tagja veszélyesnek mondta, ha a miniszter megerősítése körüli sietségben a szőnyeg alá söpörnék Geithner adófizetési zűreit. A bankelnök ennek ellenére mindkét párt támogatását élvezi, maga Grassley is megjegyezte, talán ő a legjobb, ha nem az egyetlen jelölt arra a feladatra, hogy kivezesse az országot a recesszióból.

A demokrata párti bizottsági elnök, Max Baucus ártatlan hibának nevezte Geithner vétkét, amely szerinte nem akadályozhatja meg, hogy az Obama-kormány első számú gazdasági embere legyen.

A 47 éves szakember néhány nappal azelőtt fizette ki az elmaradt adókat, hogy Obama novemberben bejelentette, őt választja miniszternek. Az adóhátralékra akkor derült fény, amikor Obama csapata átvilágította a jelöltet. Geithner egyebek között nem fizetett ki 15 ezer dollár adót keresete után, amikor 2001 és 2003 között az IMF-nél dolgozott, pedig hátralékáról értesítette őt az adóhatóság. Évekig elmaradt a társadalom-, illetve nyugdíjas egészségbiztosítási adó befizetésével is. Az is kiderült, hogy 2004 és 2005 között egy olyan bevándorolt házvezetőnőt alkalmazott, akinek néhány hónapig nem volt érvényes munkavállalási engedélye. Obama szóvivője szerint Geithner erről sem tudott.

Timothy Geithner szerdán közölte: Barack Obama elnök remélhetően heteken belül a kongresszus elé terjeszti átfogó programját a pénzügyi rendszerek stabilizálására, hogy "a bankok, amelyek létfontosságúak a gazdaságban, biztosítani tudják a felépüléshez szükséges hiteleket".
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 21, 19:47:21
Ámen!
Idézet
Ne csodálkozzatok kedveseim, nagyon az utolsó időket éljük.
Együtt növekedik a konkoly a búzával, így kell ennek lenni.
De eljön az aratás ura, és rendet fog csinálni!     
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 22, 08:31:57


Kedves testvéreim az most már biztos,hogy nagyon közeledik a vég.De ez egy újabb imatémának bizonyul. :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 22, 08:41:52
Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erõssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha.
Mert ekképen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel.


 :morning:  :028:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 22, 08:47:56
http://www.hirszerzo.hu/cikk.adocsalo_obama_penzugyminiszter_jeloltje.94895.html

Részlet:

Az Obama-kormány egyik legfontosabb posztjára jelölt pénzügyi szakember azt mondta szerdán a szenátoroknak a pénzügyi bizottságban: nagyon sajnálja, hogy korábbi vétségéből most kérdés lett megerősítése kapcsán.

"Gondatlanság miatt történt a hiba, elkerülhető lett volna, nem volt szándékos, jobban vigyázhattam volna" - mondta, és azt sürgette, hogy a kongresszus cselekedjen gyorsan és erőteljesen a gazdasági válság kezelésére.

Charles Grassley, a bizottság rangidős republikánus tagja veszélyesnek mondta, ha a miniszter megerősítése körüli sietségben a szőnyeg alá söpörnék Geithner adófizetési zűreit. A bankelnök ennek ellenére mindkét párt támogatását élvezi, maga Grassley is megjegyezte, talán ő a legjobb, ha nem az egyetlen jelölt arra a feladatra, hogy kivezesse az országot a recesszióból.

A demokrata párti bizottsági elnök, Max Baucus ártatlan hibának nevezte Geithner vétkét, amely szerinte nem akadályozhatja meg, hogy az Obama-kormány első számú gazdasági embere legyen.

A 47 éves szakember néhány nappal azelőtt fizette ki az elmaradt adókat, hogy Obama novemberben bejelentette, őt választja miniszternek. Az adóhátralékra akkor derült fény, amikor Obama csapata átvilágította a jelöltet. Geithner egyebek között nem fizetett ki 15 ezer dollár adót keresete után, amikor 2001 és 2003 között az IMF-nél dolgozott, pedig hátralékáról értesítette őt az adóhatóság. Évekig elmaradt a társadalom-, illetve nyugdíjas egészségbiztosítási adó befizetésével is. Az is kiderült, hogy 2004 és 2005 között egy olyan bevándorolt házvezetőnőt alkalmazott, akinek néhány hónapig nem volt érvényes munkavállalási engedélye. Obama szóvivője szerint Geithner erről sem tudott.

Timothy Geithner szerdán közölte: Barack Obama elnök remélhetően heteken belül a kongresszus elé terjeszti átfogó programját a pénzügyi rendszerek stabilizálására, hogy "a bankok, amelyek létfontosságúak a gazdaságban, biztosítani tudják a felépüléshez szükséges hiteleket".
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 22, 09:22:37

 Remélem jól olvastam a levelet.

Mária már valahol berakta  :044:

Itt az idő, most vagy soha  :172:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 22, 09:40:58
Ildikó-János! Igen, én már betettem tegnap itt. Így töröltem a tiédet.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 22, 10:18:49
 :028: :027: :026: minden kedves Testvéremet!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 22, 16:34:46


Rendben semmi baj.Bocsi a fázis késésért. :thanks: :052: :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 22, 16:42:48
 Ildikó - János :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 22, 20:26:10
 :( :(  Obama kétszer tett esküt!

Az elsőnél felesége tartotta a BIBLIÁT rátette a kezét, és hibásan mondta el a szöveget,

 a másodiknál csak a legfelsőbíróság elnöke volt ott, én nem láttam BIBLIÁT.

Most melyik az érvényes?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 22, 21:59:29
Szentek segítsetek!

Holnap vizsgázok műszaki matemetikából. Ha van energiátok imádkozzatok értem.

Köszi, puszi.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 22, 22:37:00
Az ima megy Tesókám! (http://www.alfa-omega.hu/forum2/Themes/dilbermc/images/jesus3.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Január 22, 23:55:23
ajjjajjj Szegény Gábor!  :02: Én is imázom érted! Milyen suliba jársz hogy ilyet tanulsz?  Én is műszaki suliba járok és nekem is meggyűlik a bajom a matekkal, bár szeretem még mindig! Szóval ima megy.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 23, 07:15:58


    Kedves Gábor mi is imádkozunk érted :ima06: :ima05: :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2009 Január 23, 07:50:26
Gábor ima megy     :ima02: , adjon meg az Úr minden bölcsességet ami ehhez a vizsgához szükséges.  :2smitten:   :068: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 23, 07:52:03
Ámen, az Ő DICSŐSÉGÉRE!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 23, 07:55:22
 :049:  :morning:  :028:  :027:

Köszönöm Uram, hogy Gábor vizsgája jól fog sikerülni,mert a Te segítő jobbod most vele van! Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 23, 08:24:01
Tudjuk, hogy Gábor nemsokára sok lábbal fog itt táncolni, mert a boldogság túláradó öröme jelenik majd meg. Sikerült a vizsgája.  :088:

Mindenkinek legyen békességgel teljes  a mai napja! Áradjon rátok az Úr dicsősége!  :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 23, 09:29:36

 Istenem,köszönöm,hogy Gábor vizsgája sikerül.Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 23, 23:12:32
Szeretném, ha elmondanátok amit gondoltok

http://hvg.hu/itthon/20090123_szeged_9_eves_kislany_eroszak.aspx
 :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 24, 00:57:40
Szavakkal nem lehet kifejezni azt, hogy ez mennyire szörnyű.
A szülőket kellene lecsukni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 24, 09:32:21
 :028:  :026:  :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 24, 11:06:30
Áldott napot mindenkinek!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 24, 11:29:50
Áldott napot mindenkinek!  :D

ISTEN IGAZSÁGÁBAN

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 24, 16:03:18


Mindenkinek áldott délutánt  :027: :049: :058:   Végre hazajöttünk a kórházból Janikával. :2angel: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 24, 16:20:46
 :043:  :064:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 24, 16:38:24


Mindenkinek áldott délutánt  :027: :049: :058:   Végre hazajöttünk a kórházból Janikával. :2angel: :2smitten:

Dicsőség Istennek.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 24, 18:18:22
Gratulálok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 25, 09:35:27

  :028: :027: :135: :026: benneteket!

 Erdei!A kisfiad van a képen? :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 25, 09:37:32
Ha fia, akkor én lefokoztam, mert ifjú hölgynek néztem a Beszélgessünk szabadonba írtam.

:049: :morning: :135:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 25, 09:54:14
Légyen ma is minden hála, tisztelet és dícsőség az Úrnak, a megtartó Istetenünknek!
Az Úrral teljes áldott vasárnapot mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 26, 15:43:04
 :049:  :028:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 26, 16:53:47
Szeretnék valamit kérni tőletek, egy romacsalád számára, akinek van egy 1 éves kisfiúk, ruhákra lenne szükségük. Nem baj ha 2 éves korig tudtok küldeni. Aki pedig az imát érzi a szívén, tegye azt meg. Köszönöm a család nevében. Előre mondom, nem kérték, hanem én láttam meg a körülményeket. Isten áldjon meg benneteket érte!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Január 26, 16:57:27
Most kaptam,bocsi,hogy ide teszem be,nagyon sietek.

http://www.sharkbreak.com/      nézzétek meg,szenzációs---mozgatni kell az egeret közben! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 26, 17:09:18
Mária! Új kép?  :D

Tetszik! Csak egy kicsit szomorú vagy rajta. 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 26, 17:38:29
"Olyan szomorkás a hangulatom máma..."

Mária biztos ezt a dalt énekelte miközben lefényképezték.  :hehe:

Félretéve a tréfát szerintem nem szomorkás, csak elgondolkodott, vagy figyelt, vagy... mit tudom én...

Jó kép és punk-tum, na!

Drágáim köszönöm az imáitokat. Nem tudom milyen lett a vizsgám, majd kiderül, de nem lett fényes... majd értesítelek benneteket.

Kérlek imádkozzatok még értem mert szerdán számítástechnika szigorlatra megyek és muszáj sikerülnie.


Döndikeee!
A Dunaújvárosi Főiskolára járok Informatikus mérnök leszek, mint te csak én előbb szeretnék, ha nem veszed rossz néven. Már ideje befejeznem az iskolát. Már csak azért is, mert már nagyon unom...  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 26, 17:53:00
Ha valaki tudna orosz nyelvű bibliát mobiltelefonra jelezne nekem. Van egy tesóm aki szovjetúnióban végzett egyetemet és szeretné gyakorolni ezt a nyelvet. (Bár szerintem így is jól megy neki  :169: )
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 26, 18:03:20
Gábor írta: Mária biztos ezt a dalt énekelte miközben lefényképezték.
Félretéve a tréfát szerintem nem szomorkás, csak elgondolkodott, vagy figyelt, vagy... mit tudom én...


 Persze, hogy figyeltem, hiszen éppen én voltam a lesifotós.  :2funny: Nagyon koncentráltam. Na ez nem szomorú és nem is koncentrálok annyira vagy mégis?  :2police:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 26, 18:26:04
Gábor írta: Mária biztos ezt a dalt énekelte miközben lefényképezték.
Félretéve a tréfát szerintem nem szomorkás, csak elgondolkodott, vagy figyelt, vagy... mit tudom én...


 Persze, hogy figyeltem, hiszen éppen én voltam a lesifotós.  :2funny: Nagyon koncentráltam. Na ez nem szomorú és nem is koncentrálok annyira vagy mégis?  :2police:

Jó ez a kép, meg a szin is , aztán ha a billentyű lennék akkor kiderülne, hogy a szemed mit mond.
De úgy sem az a lényeg, hogy mi mit látunk, lényeg a szívben és vesében van, azt meg úgy sem mi látjuk.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 26, 18:46:53
Hurrá elkezdődött a második félév a suliban!!! Végre tanulhatok! Mához egy hétre már írunk csoportos gyakorlaton. Lehet szurkulni! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 26, 18:52:45
Teljesen megértelek Orsi nekem már az túlzás, hogy undorom van az iskolától, de nagy teher számomra. Régen amikor hallottam, hogy utolsó évben fel akartak hagyni emberek az iskolával, nem értettem meg, hogy lehetnek ilyen buták, hogy annyi munka után a végén adnák fel. Na de most aztán teljesen átérzem ezt a helyzetet, legszívesebben én is abbahagynám.
Mindenesetre örülök, hogy így állsz hozzá és sok sikert!

Ja igen, a szurkolás:

Hajrá Orsi! Hajrá Orsi!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 26, 18:53:23
A szemem mit mond?  :167: Nézi a monitort. Hát éppen így nézek ki amikor moderálok.  :118: Ez a kép Magda még annyira friss, hogy nem érett meg.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 26, 19:09:30
A szemem mit mond?  :167: Nézi a monitort. Hát éppen így nézek ki amikor moderálok.  :118: Ez a kép Magda még annyira friss, hogy nem érett meg.  :hehe:

Nekem jó  :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Miklós - 2009 Január 26, 19:41:06
Ha valaki tudna orosz nyelvű bibliát mobiltelefonra jelezne nekem. Van egy tesóm aki szovjetúnióban végzett egyetemet és szeretné gyakorolni ezt a nyelvet. (Bár szerintem így is jól megy neki  :169: )
Lehet ezek szerint mobilra  magyar nyelvű Bibliát feltenni? Megköszönném. :059:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 26, 21:19:01

 Mária!Super az új kép!!! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 26, 23:32:16
 :afro: :hehe: webkameraman voltam
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 27, 05:40:53
:afro: :hehe: webkameraman voltam

És előtte?

 :044:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 27, 07:32:12
 :morning:  :028:  :027:


Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.
Ez kezdetben az Istennél vala.
Minden õ általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.
Õ benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 27, 08:34:20
:afro: :hehe: webkameraman voltam

És előtte?

 :044:

 :2smitten:
Tudod előtte woman  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 27, 09:05:07
 :028: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2009 Január 27, 09:27:18
Szeretnék valamit kérni tőletek, egy romacsalád számára, akinek van egy 1 éves kisfiúk, ruhákra lenne szükségük. Nem baj ha 2 éves korig tudtok küldeni. Aki pedig az imát érzi a szívén, tegye azt meg. Köszönöm a család nevében. Előre mondom, nem kérték, hanem én láttam meg a körülményeket. Isten áldjon meg benneteket érte!

Mária!
Légyszíves írd meg, hogy milyen címre küldhetem a  ruhákat!

Szeretettel: atil
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 27, 09:30:58
Attila! Köszönjük szépen a család nevében is. Az Úr áldjon meg érte! privibe megírom.

Ez a romacsalád nagyon a szívünkhöz nőtt pár éve. A papa lelkész és van egy romagyülije. Azért indult meg a szívem rajtuk, mert a lelkész venni akart egy hangszert. A kis pénzüket rakosgatják össze, hogy egy hangszert vesznek a gyülibe. Hallották, hogy az egyik gyülis testvérüknél kikötik a villanyt és odaadta ezt a pénzt nekik, holott ők is a fűtéssel gondba voltak ebben a nagy hidegben. Azt mondta, hogy a hangszer ráér, de a villany fontosabb, őket meg az Úr elfogja látni tüzelővel is.

Isten bőkezű Isten és minden samaritánusi segítséget bőségesen megáld.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 27, 11:02:57
 Mária!Légyszi nekem is írd meg a címet,ahová a ruhákat küldhetem.Nem olyan sok maradt a kisfiamról, de azért néhány
 darabnak biztosan hasznát veszik. Ha még pelenkás a kisfiú, pelenkát is küldenék. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 27, 13:38:00
Moncsikám, a címemre küld el, mert megyünk hozzájuk a jövőhéten pénteken és minden darabnak örülni fognak. Sok kicsi sokra megy tudod. Igen még pelenkás a kicsi. Most 1 éves. A nagyobb ruhácskákat is eltudják tenni későbbre. Isten gazdagon jutalmazzon meg érte!

Arra gondoltam, hogy ne tudják meg, felhívom az ottani tűzépet és küldetek ki nekik pár mázsa fát. Arra is gondoltam, hogy tartós élelmiszert gyűjtünk nekik össze. Egy kis liszt, só, cukor, paprika, fűszerek, étolaj.... minket ha sokan összefogunk, nem fog megkárosítani, de őnekik nagy ajándék lesz. Ha valakinek van jó ötlete, akkor írjon.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Január 27, 18:21:12
Ez nagyon tetszik! Amaro Del-t hallgatok! Nemsokára lesz Lakatos Béla projektem is! Már nagyon várom. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 27, 22:28:26
Ezt küldöm szeretettel  :137: :100:
Évusnak:
&feature=related
Hildának:
&NR=1
Moncsinak:
&feature=related
Magdának:
&feature=related
ircsikének:
&feature=related
ermácskának:
&NR=1
Ildikónak:
&NR=1
Irenenek:

almácska:
&feature=related
hisronak:
&feature=related
Kingoo:
&feature=related
Katinak
http://www.videoplayer.hu/videos/play/162053
eszternek:
&feature=related
gyereknek:
&feature=related
Yehudith: 

árnyék82
&feature=related
az összes fiúnak és akit véletlenül kihagytam lányokat:

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 27, 22:43:56
Ha valaki szeretne bibliát a mobiljára az írjon nekem az adatlapomon lévő e-mail címre.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 27, 22:55:33

 Drága Mária!Nagyon köszönöm!  :017: :074: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Január 27, 22:57:41

 Bocsi Gábor!SMS-ben küldöd a bibliát,vagy ez,hogy müködik? :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 27, 23:05:38
E-mail-be. Rá kell tőlteni a mobilra és telepíteni kell.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Január 28, 04:02:04
Köszönöm Máriám. :017: :028: :026: :031:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 28, 05:37:33
Ha valaki szeretne bibliát a mobiljára az írjon nekem az adatlapomon lévő e-mail címre.  :igen:
Minden mobil elbírja, vagy mit tesz, ha rajta van, mert én is szeretném, ha nem jelenti azt, hogy sem a mobilt, sem a bibliát nem használom, mert pl.pillanat és lemerül
Vagy nem értek hozzá még mi lehet a probléma.
 :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 28, 08:39:20
Küldtem dicsőítést lányok.

Ezt nézzétek meg a videót. Élő kép a siratófaltól.

http://vaddivilaga.blogspot.com/2009/01/hbor-47-szolidaritsi-demonstrci.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 28, 08:56:03
 :049:  :028: :027: mindenkinek!

Drága Mária én is köszönöm az éneket!  Küldöm szeretettel.  :2smitten: 
&feature=related


Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 28, 10:03:36
Ircsike köszönöm  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 28, 12:50:24

Szia Mária!!!

köszönjük az énekeket  :031: :026: :026: :037:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 28, 17:04:26
Ha valaki szeretne bibliát a mobiljára az írjon nekem az adatlapomon lévő e-mail címre.  :igen:
Minden mobil elbírja, vagy mit tesz, ha rajta van, mert én is szeretném, ha nem jelenti azt, hogy sem a mobilt, sem a bibliát nem használom, mert pl.pillanat és lemerül
Vagy nem értek hozzá még mi lehet a probléma.
 :pirul:


Kedves Magda nem igazán értem a problémát. A mobil nem merül le jobban, mint az eredetileg rajta levő többi játéktól. Ha éppen merülő félbe van a telefonod, akkor se telefonálni se játszani, se bibliát olvasni nem érdemes rajta. Gyorsan biztosan nem meríti le. Nekem egy régi Motorola V550-esem volt (ha valaki ismeri), azon is futott gond nélkül.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Január 28, 17:06:46
Sajnos számtech szigorlatom sikertelen volt, de jövő hét szerdán újra megpróbálom...  :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 28, 17:10:04
 :(  Majd kiimátkozzuk az Urtól.   :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Miklós - 2009 Január 28, 18:58:44
Sajnos számtech szigorlatom sikertelen volt, de jövő hét szerdán újra megpróbálom...  :060:
   

Biztosan készülsz és hasznodra volt, mert a vizsgákon mindig sokat lehet tanulni. Én is  szívesen imádkozom érted, hogy az Úr tanácsoljon a vizsgán is téged.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 29, 06:53:53
 :morning:   :026:  :027:  :028:


Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.    :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 29, 06:56:05
Szia Gábor!

 :thanks: a Bibliát a mobilra   :031:   :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 29, 07:41:10



  :028: :morning: :027: :049: mindenkinek  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 29, 08:46:24
Gábor! Andreám szinte mindenből 4-5 re vizsgázott a 11 anyagból, de volt egy ami neki sem sikerült. Valamilyen idióta nevű történelem -elfelejtettem. Ma még azt is alig tudtam megjegyezni, hogy andragógia szakra jár. A röhely, hogy ők sem tudják mi az. Andragógus lesz, ha végez.  :hehe: Ha folytatja a fősuli után, akkor egyetemi szintet kap, de gőze nincs miről. Na ez még jobb nem?  :2funny:  Ne búslakodj, nem is lennél diák, ha nem lett volna ez. Andreának másodikra sikerült, nem adta föl, 3 -as lett.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 29, 10:32:36
Nem a csemetéket, hanem a vén fákat metszi  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2009 Január 29, 12:31:48
Drága Tesókáim!

A munkahelyen elvették a nethozzáféréseket, de ha vissza is adják, minden nem munkával összefüggő látogatást büntetni fognak, így ritkábban leszek  :04:, ez a szomorú oldala, de a pihenőimet így a folyosón sétálva imádkozva fogom tölteni, és többet olvasok bibliát.  :036:
Az imakéréseket küldjétek továbbra is mailben mint ezelőtt, mert azokat átirányítottam a munkahelyi címemre is.
 :028: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 29, 12:48:22
 :(  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 29, 13:09:20
De sajnálom Évus!  :117:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 29, 13:21:24
 :2angel: Imádkozunk a főnökökért  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2009 Január 29, 14:01:41
Az elkövetkezendő napokban E-mail útján képeket küldhetnek, melyen
Osama Bin-Laden vagy felakasztva látható, vagy elfogása látható. .
Ha ilyen E-mailt kap(sz), ezt a mellékletet nem szabad megnyitni, mert
a merevlemezt azonnal, menthetetlenül tönkreteszi, leégeti.
Kérem, küldje tovább ezt az üzenetet mindenkinek, aki az E-mail listá
(do)n van! Inkább kapjuk meg ezt a veszélyt jelző üzenetet 100xszor,
mintsem tönkremenjenek a legfontosabb adataink a számítógéppel
együtt.
Ha olyan üzenetet kap(sz) amelynek címe: ?Invitation" ? függetlenül
attól, hogy ki küldte, azonnal ki kell törölni, mindenhonnan, lomtárból is,
és a számítógépet le kell állítani!
Ez a vírus, mely világszerte kering, eddig minden más vírusnál
kártékonyabb. Ennek veszélyét a CNN tett közzé.




Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 29, 14:35:43
Kedves gyermek! Ez csak azt a célt szolgálja, hogy minél több e-mailcímet megszerezzenek. Ez az egész egy kamú és ne döljetek be neki. Minden ilyen e-mail amit tovább küldetnek, azok csak hazugságra épülnek, mert így jutnak el a te e-maildhez is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 29, 17:15:14
Sziasztok!

Hiányolom Antit mi van vele ?Tudtok valamit róla?   :139:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 29, 17:54:59
Igen, tudok, nagyon el van foglalva. Amint tud jön. Minden rendben van vele.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sf777 - 2009 Január 29, 18:20:42
:Dhttp://:D :03: :2angel: :172: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 29, 18:45:04
Ez mi? sf777?  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: smaragd - 2009 Január 29, 20:20:48
2009. április 2-4-ig kerül megrendezésre a Kelet Európai Dicsőítő Sátor és Prófétai Konferencia, Miskolcon, az Újszövetség Gyülekezet szerzevésében. A konferencia meghívott szolgálói egy apostoli és prófétai szolgálócsapat tagjai: Ana Méndez Ferrell, Emerson Ferrell, és John Eckhardt.
A konferenciára a regisztrációs díj 6.000.- HUF (€ 22.- külföldről), melyet két részletben kérünk befizetni (belföldi jelentkezés esetén).
 
A regisztráció 3.000.- HUF (€ 11.-) előzetes befizetésével (átutalás vagy előre nyomtatott postai csekk) válik érvényessé belföldi jelentkezések esetén. A regisztrációs díj második felét, illetve külföldről történő jelentkezés esetén a teljes összeget a helyszínen kérjük majd befizetni.
 
12 éves korig (ha önálló helyet foglal a gyermek) a regisztrációs díj összege 4.000.- HUF (€ 15.-), melynek előlege 2.000.- HUF (€ 8.-).

A regisztrációs díj (előleg) befizetése történhet banki átutalással, vagy rózsaszín csekken (belföldi pénzesutalvány). Közlemény rovatba kérjük: "KONFERENCIA2009" (több jelentkező esetén minden jelentkező nevét is felsorolni).

A banki átutalást a következő bankszámlaszámra kérjük:

54500181-10015218 (Felsőzsolca és Vidéke TKSz.)
Közlemény rovatba kérjük: "KONFERENCIA2009"
(több jelentkező esetén minden jelentkező nevét is felsorolni
Cím: Re:Mi újság?
Írta: smaragd - 2009 Január 29, 20:21:57
Jelentkezés módja:

REGISZTRÁCIÓS LAP (letölthető hamarosan INNEN).

Jelentkezési határidő: 2009. február 28.

 

Információ kérhető:

        * személyesen vagy telefonon Országh Györgynél (+36-70/610-4590)
        * email-ben ITT vagy ITTAz email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
        * telefonon Simon Richardnál (+36-70/3412-766)

 

A konferencia ideje alatt gyermekfelügyeletet nem tudunk vállalni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2009 Január 29, 21:20:18
Ha ez tényleg csak kamu, akkor minden rendben. Csak arra gondoltam, ha tényleg igaz /márpedig erre gondoltam/ akkor bün az, ha nem szólok a felebarátaimnak. Mert ha valaki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2009 Január 29, 21:38:16
Drága Tesókáim!

A munkahelyen elvették a nethozzáféréseket, de ha vissza is adják, minden nem munkával összefüggő látogatást büntetni fognak, így ritkábban leszek  :04:, ez a szomorú oldala, de a pihenőimet így a folyosón sétálva imádkozva fogom tölteni, és többet olvasok bibliát.  :036:
Az imakéréseket küldjétek továbbra is mailben mint ezelőtt, mert azokat átirányítottam a munkahelyi címemre is.
 :028: :026: :027:


Szia Évus!

Lehet, hogy nem leszek népszerű, de szerintem munkahelyen dolgozni kell és nem magán netezést folytatni. Még ha multirabszolga valaki, (mint én) akkor is úgy kell dolgoznia, mintha az Úrnak tenné. Csináltam egy témát vagy egy éve, hogy hívőként hogyan élitek meg a munkahelyi dolgokat, de nem sokmindenkit érdekelt... Mindenki jó, hepi, jó bizonyság a melóhelyén ezek szerint, minden oké...
Persze ha pihenőben netezel az más, de ezt hogy tudja ellenőrizni a munkáltató? Bocsánat, de most a munkáltatóval értek egyet. (nem sok mindenben, de ebben az esetben igen)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 29, 22:20:00
whiteattil ! Meg kell védjem Évust! Ő nem órákat töltött a neten. Időnként felszaladt, így nem jogos amit írtál.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2009 Január 29, 22:34:06
Mária!
Általánosságot írtam, nem tudom ,hogy Évus konkrétan hogy netel a munkahelyen, nem ellene írtam, de nem is mellette, az igaz. Én úgy érzem, jogos amit írtam. Dehát... tiétek a fórum, csak azért mi is alakítjuk egy kicsit, mármint azokra gondolok, akikkel nem értesz egyet pár dologban...
Tudod, ha engem netezésen kapnának, kirúgnának, és igazuk lenne...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 29, 22:39:43
Mária!
Általánosságot írtam, nem tudom ,hogy Évus konkrétan hogy netel a munkahelyen, nem ellene írtam, de nem is mellette, az igaz. Én úgy érzem, jogos amit írtam. Dehát... tiétek a fórum, csak azért mi is alakítjuk egy kicsit, mármint azokra gondolok, akikkel nem értesz egyet pár dologban...
Tudod, ha engem netezésen kapnának, kirúgnának, és igazuk lenne...

Megmondanád miért raktad ki a tüskéidet?

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 29, 22:52:46
Drága Tesókáim!

A munkahelyen elvették a nethozzáféréseket, de ha vissza is adják, minden nem munkával összefüggő látogatást büntetni fognak, így ritkábban leszek  :04:, ez a szomorú oldala, de a pihenőimet így a folyosón sétálva imádkozva fogom tölteni, és többet olvasok bibliát.  :036:
Az imakéréseket küldjétek továbbra is mailben mint ezelőtt, mert azokat átirányítottam a munkahelyi címemre is.
 :028: :026: :027:


Szia Évus!

Lehet, hogy nem leszek népszerű, de szerintem munkahelyen dolgozni kell és nem magán netezést folytatni. Még ha multirabszolga valaki, (mint én) akkor is úgy kell dolgoznia, mintha az Úrnak tenné. Csináltam egy témát vagy egy éve, hogy hívőként hogyan élitek meg a munkahelyi dolgokat, de nem sokmindenkit érdekelt... Mindenki jó, hepi, jó bizonyság a melóhelyén ezek szerint, minden oké...
Persze ha pihenőben netezel az más, de ezt hogy tudja ellenőrizni a munkáltató? Bocsánat, de most a munkáltatóval értek egyet. (nem sok mindenben, de ebben az esetben igen)
Mária!
Általánosságot írtam, nem tudom ,hogy Évus konkrétan hogy netel a munkahelyen, nem ellene írtam, de nem is mellette, az igaz. Én úgy érzem, jogos amit írtam. Dehát... tiétek a fórum, csak azért mi is alakítjuk egy kicsit, mármint azokra gondolok, akikkel nem értesz egyet pár dologban...
Tudod, ha engem netezésen kapnának, kirúgnának, és igazuk lenne...

Ez általánosság? Évusnak címezve?  :08: Néha hidd el, jobb lenne ha nem alakítanák ezt a fórumot néhány hozzászólással.  :08: Sokszor elég komoly alázat hiány van itt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2009 Január 29, 22:54:00
Drága Magda!

Hogy ki tudjad szedegetni a tüskéket, azért raktam ki. :hehe: :2funny: :032:
Meg hogy mindenki azt csinál a munkahelyén amit akar... Ez nem így van,,,! Dehát ebben is konzervatív vagyok, mint sok mindenben
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2009 Január 29, 23:11:02
Drága Tesókáim!

A munkahelyen elvették a nethozzáféréseket, de ha vissza is adják, minden nem munkával összefüggő látogatást büntetni fognak, így ritkábban leszek  :04:, ez a szomorú oldala, de a pihenőimet így a folyosón sétálva imádkozva fogom tölteni, és többet olvasok bibliát.  :036:
Az imakéréseket küldjétek továbbra is mailben mint ezelőtt, mert azokat átirányítottam a munkahelyi címemre is.
 :028: :026: :027:


Szia Évus!

Lehet, hogy nem leszek népszerű, de szerintem munkahelyen dolgozni kell és nem magán netezést folytatni. Még ha multirabszolga valaki, (mint én) akkor is úgy kell dolgoznia, mintha az Úrnak tenné. Csináltam egy témát vagy egy éve, hogy hívőként hogyan élitek meg a munkahelyi dolgokat, de nem sokmindenkit érdekelt... Mindenki jó, hepi, jó bizonyság a melóhelyén ezek szerint, minden oké...
Persze ha pihenőben netezel az más, de ezt hogy tudja ellenőrizni a munkáltató? Bocsánat, de most a munkáltatóval értek egyet. (nem sok mindenben, de ebben az esetben igen)
Mária!
Általánosságot írtam, nem tudom ,hogy Évus konkrétan hogy netel a munkahelyen, nem ellene írtam, de nem is mellette, az igaz. Én úgy érzem, jogos amit írtam. Dehát... tiétek a fórum, csak azért mi is alakítjuk egy kicsit, mármint azokra gondolok, akikkel nem értesz egyet pár dologban...
Tudod, ha engem netezésen kapnának, kirúgnának, és igazuk lenne...

Ez általánosság? Évusnak címezve?  :08: Néha hidd el, jobb lenne ha nem alakítanák ezt a fórumot néhány hozzászólással.  :08: Sokszor elég komoly alázat hiány van itt.

Jó, akkor bocsánatot kérek Évustól, meg mindenkitől, akit megbántottam a hozzászólásommal. De akkor is, a munkahelyen dolgozni kell.

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 29, 23:33:04
gyermek írta: Ha ez tényleg csak kamu, akkor minden rendben. Csak arra gondoltam, ha tényleg igaz /márpedig erre gondoltam/ akkor bün az, ha nem szólok a felebarátaimnak. Mert ha valaki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.

Én tovább folytatom:
6000 Ft regisztrációs díj. Ha ketten mennek, az 12.000 Ft ha viszik a gyereket akkor + 4.000 Ft ha már kettő van + 4.000 Ft = 20.000 Ft + reggeli + ebéd + vacsora = 40.000 Ft és még szűken is mértem. Sőt az útiköltséget is hozzáteszem, akkor már közel járok a 60.000 Ft hoz. A szállást nem is merem felszámolni. Mert akkor már a 100.000 Ft nem is elég. Hát nekem nem éri ez meg azt tudom. Hát inkább lemondom. Sőt, még csak nem is szólok senkinek. Hát ha ez bűn, akkor tessék nekem betudni. Azért mindenek van határa. A konferenciának is.  :szomorkas: :051:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Január 29, 23:51:51
Sziasztok!

Hiányolom Antit mi van vele ?Tudtok valamit róla?   :139:

Jelen vagyok, csak ez időben "kicsit" elfoglalt.  :2police:
Nagyon Drága vagy, hogy hiányolsz... :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2009 Január 30, 02:29:00
gyermek írta: Ha ez tényleg csak kamu, akkor minden rendben. Csak arra gondoltam, ha tényleg igaz /márpedig erre gondoltam/ akkor bün az, ha nem szólok a felebarátaimnak. Mert ha valaki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.

Én tovább folytatom:
6000 Ft regisztrációs díj. Ha ketten mennek, az 12.000 Ft ha viszik a gyereket akkor + 4.000 Ft ha már kettő van + 4.000 Ft = 20.000 Ft + reggeli + ebéd + vacsora = 40.000 Ft és még szűken is mértem. Sőt az útiköltséget is hozzáteszem, akkor már közel járok a 60.000 Ft hoz. A szállást nem is merem felszámolni. Mert akkor már a 100.000 Ft nem is elég. Hát nekem nem éri ez meg azt tudom. Hát inkább lemondom. Sőt, még csak nem is szólok senkinek. Hát ha ez bűn, akkor tessék nekem betudni. Azért mindenek van határa. A konferenciának is.  :szomorkas: :051:

Ez úgy ahogy van, undorító pénzlehúzás! El ne menjetek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2009 Január 30, 03:35:42
Áldom az Istent, hogy nálunk az oviban Wass Albert meséket is mesélnek a gyerekeknek, és mikor a 3,5 éves kicsi fiam azt mondja az ovistársának, hogy "Jézus a szívemben van!" olyan jó. Meg "Magyarországot félteni kell!" (ezt is mondja) A "bűnöm", hogy magyarnak és hívőnek nevelem a gyerekeimet...Annak nevelem!! Magyarnak és evangéliumi hívőnek, hogy meg tudjanak térni Istenhez!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 30, 07:09:17
Áldom az Istent, hogy nálunk az oviban Wass Albert meséket is mesélnek a gyerekeknek, és mikor a 3,5 éves kicsi fiam azt mondja az ovistársának, hogy "Jézus a szívemben van!" olyan jó. Meg "Magyarországot félteni kell!" (ezt is mondja) A "bűnöm", hogy magyarnak és hívőnek nevelem a gyerekeimet...Annak nevelem!! Magyarnak és evangéliumi hívőnek, hogy meg tudjanak térni Istenhez!

Akkor tehát a nevelésedben hiszel, és bízol!
És milyen példát adsz, hogy ő is ebben bízzon.
Mert te azért tértél meg, mert ilyen nevelést kaptál, ez volt a te példád.

 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 30, 07:35:44
Idézet
A konferenciára a regisztrációs díj 6.000.- HUF (€ 22.- külföldről), melyet két részletben kérünk befizetni (belföldi jelentkezés esetén).

Most háborog a SZ.L. bennem!   :2tickedoff:  Nyílván vannak költségei egy konferenciának, kit miként indít az ÚR  aszerint adakozik és hozzájárul. Nagyon irreálisnak tartom ezt az összeget!   :2knuppel:
Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa.    Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.     Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe,    Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálczát; mert méltó a munkás az ő táplálékára.
Hová  lett Isten igéje?   :118:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 30, 07:39:00
 :morning:  :028:  :026:

Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 30, 08:14:26
 Nekem meg azért fáj ez az összeg, mert a szegények kimaradnak ebből.  :08: Van akinek még a 6.000 Ft is sok. Főleg ha van családja, akkor már arról ne is beszéljünk, hiszen számvetettem. Viszont ha valakinek nincs pénze egy szolgálócsapatot meghívni, akkor hívjon kevesebbet, vagy ha arra sincs, akkor ne tegye, vagy imádkozzon és Isten megoldja de nem így. Még egy kicsit számoljunk. Lesz ott kb 1000 ember. 1000x6000=600.000 Ft Az is lehet, hogy Miskolcon nagyon gazdagok élnek? Én úgy szeretek adni, ha vezet az Úr abban, mert Ő csak a jókedvű adakozót szereti. Tartom magam ehhez. Én ingyen megyek szolgálni, ha adnak elfogadom, ha nem nem. Ja, én magyar vagyok és túl kicsike. Nincs jó hangzatos nevem. De ahová megyek, az Úr ott van még az utcákon is ahol nem kell fizetni kemény béreket. Valahogy a fórumtalikat is olyan olcsón megússzuk. Adakozunk a jókevünkből. Tán jól imádkozunk?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2009 Január 30, 08:47:09
Áldom az Istent, hogy nálunk az oviban Wass Albert meséket is mesélnek a gyerekeknek, és mikor a 3,5 éves kicsi fiam azt mondja az ovistársának, hogy "Jézus a szívemben van!" olyan jó. Meg "Magyarországot félteni kell!" (ezt is mondja) A "bűnöm", hogy magyarnak és hívőnek nevelem a gyerekeimet...Annak nevelem!! Magyarnak és evangéliumi hívőnek, hogy meg tudjanak térni Istenhez!

Akkor tehát a nevelésedben hiszel, és bízol!
És milyen példát adsz, hogy ő is ebben bízzon.
Mert te azért tértél meg, mert ilyen nevelést kaptál, ez volt a te példád.

Miért bíznék a nevelésemben??? Olyan példát adok, amit én nem kaptam meg. Én abszolút semmi ilyen irányú nevelést nem kaptam. Anyám 23 éve halott, apám még a mai napig is kommunista, félig nyomorékon él Miskolcon. És ő csodálkozik a legjobban, hogy mi lett a fiából.

Nem kaptam semmilyen nevelést, sajnos.17 évesen beidézett a rendőrség ifjúságvédelmi osztályvezetője, hogy jelentsek egy csövesbandáról. Mikor ezt megtagadtam, egész nap ott ültem a yardon. Persze igazolták az iskolai hiányt e miatt...
'83-ban kint voltam az akkori NSZK-ban a vívásból kifolyólag, és azóta antikommunista vagyok. Láttam, hogy hogyan élnek ott, és itt nálunk a munkások... Hát ég és föld a különbség...
Olyan példát szeretnék adni a gyerekeknek, amit én kaptam Krisztustól. Hogy ne keljen nekik megélni azokat a dolgokat, amiket én megéltem. Kemény dolgok, hidd el. Az alkoholtól a hajléktalanságig minden volt ebben. (kicsit részletesebben a vég és a kezdet című oldalon a csatolt fájlban olvashatsz erről...)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Január 30, 09:29:58
whiteattil: A legtöbb rendes (vagy általam annak tartott munkahelyen) ez úgy van, hogy ha a dolgozó elvégezte az aznapi, vagy éppen aktuális munkáját, és van egy kis szabadideje nap közben, nem szólnak a netezésért.
Tudod: nyomtató ökörnek ne kösd fel a száját.
Az persze megint más, ha valakinek hegyekben áll a munkája, ő meg ahelyett, hogy dolgozna, netezik.  :2knuppel:

A hideg kiráz attól, ha valahol akkor is munkát kell színlelni, ha épp mindennel kész az ember és lenne 10 perce szusszanni, mert "jajj, mit szól a főnök ha meglátja hogy nem dolgozom"  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zotya - 2009 Január 30, 09:40:33
Sziasztok :044:
Látom sokat fejlödött minden, és ennek nagyon örülök, legyen ez így továbbra is  :igen:
Látom Mária kicsit másabb let a hajad vagyis a frizurád, ez szép szupi  :01:, és remélem nem haragszól rám az Újteremtés honlapjára írt 2 db üzenetemre, ami ki lett törölve  :( de Jó az Úr!
További szép napot! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 30, 09:48:28
Szia drága Zsotya! Nem persze hogy nem, de a férjem intézi a honlapot és ha ő úgy ítélte meg.... Egyébként sem tudtam segíteni mert nem tudom a számát. Köszi, hogy megdicsérted a hajam.  :044: Igyekszem fiatalos maradni  :D csak az évek hullanak a porba.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zotya - 2009 Január 30, 09:53:43
 :D Na nagyon örülök, hogy így állsz hozzá, köszönöm és jó hogy ismét itt vagyok. Tényleg sokat változott a honalap, vagy nekem új! Sok sikert a fejlesztésekben, és bocsánat a sebekért, de ha tehetem olyan állapotomban inkább nem zavarok  :01:
 :026: Benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Január 30, 09:56:51
Re: Mi újság?
&laquo; Válasz #4101 Dátum: Ma - 08:47:09 &raquo;

Kedves Atti, nem akartam beidézni a reakciód.
Tényleg tüskés vagy.
Amit írtam azt azért írtam, mert olvastam, a megtérésedről, meg az előzményekről amit írtál, és emlékeztem arra a sok keservre, amin keresztül mentél.
Tehát biztos lehettem, hogy téged sem azért talált meg a kegyelem, mert olyan volt a háttered.
Sajnos inkább elriasztja a hittől a gyermekeket amit otthon a vallásos légkör közvetít.
Mert:
1. vagy azt gondolják, hogy nekik is úgy kell, és másol, nem keresi a személyes kapcsolatot az ÉLŐ ISTENNEL.
2. vagy olyan merevséget tapasztalnak és főleg ridegséget, hogy inkább ne - mondják.

Azért írtam, hogy ébresztgesselek, abból az állpotból, ha azt hisszük, hogy mi tehetünk magunktól valamit.

Egy anyaméhből, ikrekként született Ézsau és Jákob, egyforma hatás érte őket, ez nekünk példa lehet.
Aztán az is, hogy:
Kitől fogadott el a TEREMTŐ a biblia tanulsága szerint emberi cselekvést.
Még az Úr Jézus is azt mondja, hogy csak akkor cselekedhet, ha látja az Atyát cselekedni.

Szóval csak azért írtam, hogy bizony mi elgondolhatunk, látszólag jó dolgokat, de a TEREMTŐvel való szoros közösség nem ezt kéri tőlünk, sőt ezt el utasítja.
Csalódásaink forrása, ha nem Istenből, hanem az emberből indulunk ki.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2009 Január 30, 10:45:50

Szia Évus!

Lehet, hogy nem leszek népszerű, de szerintem munkahelyen dolgozni kell és nem magán netezést folytatni. Még ha multirabszolga valaki, (mint én) akkor is úgy kell dolgoznia, mintha az Úrnak tenné. Csináltam egy témát vagy egy éve, hogy hívőként hogyan élitek meg a munkahelyi dolgokat, de nem sokmindenkit érdekelt... Mindenki jó, hepi, jó bizonyság a melóhelyén ezek szerint, minden oké...
Persze ha pihenőben netezel az más, de ezt hogy tudja ellenőrizni a munkáltató? Bocsánat, de most a munkáltatóval értek egyet. (nem sok mindenben, de ebben az esetben igen)

Szia!
Tudod az én munkám elég sokrétű mert controller vagyok. Ezek sok részét neten keresztül kell végezni ( pl web alapú jelentések készítése, felárak aktualizálása, aktuális árfolyamok lekérdezése stb) és amíg frissülnek az oldalak és le meg feltöltöm a a szükséges adatokat akkor várakozás közben szoktam bekukkantani az oldalra (mármint ide a fórumra).
Sőt az aktuális piaci események, hírek figyelése is a munkámhoz tartozik, a várható piaci tendenciák kiszámítása miatt, így a fórumra eddig sem volt igazán időm, csak reggel a munka megkezdése előtt vagy két jelentés közben.
És természetesen áldom a főnökeimet és imádkozom értük.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Január 30, 12:18:07
gyermek írta: Ha ez tényleg csak kamu, akkor minden rendben. Csak arra gondoltam, ha tényleg igaz /márpedig erre gondoltam/ akkor bün az, ha nem szólok a felebarátaimnak. Mert ha valaki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.

Én tovább folytatom:
6000 Ft regisztrációs díj. Ha ketten mennek, az 12.000 Ft ha viszik a gyereket akkor + 4.000 Ft ha már kettő van + 4.000 Ft = 20.000 Ft + reggeli + ebéd + vacsora = 40.000 Ft és még szűken is mértem. Sőt az útiköltséget is hozzáteszem, akkor már közel járok a 60.000 Ft hoz. A szállást nem is merem felszámolni. Mert akkor már a 100.000 Ft nem is elég. Hát nekem nem éri ez meg azt tudom. Hát inkább lemondom. Sőt, még csak nem is szólok senkinek. Hát ha ez bűn, akkor tessék nekem betudni. Azért mindenek van határa. A konferenciának is.  :szomorkas: :051:

Ez úgy ahogy van, undorító pénzlehúzás! El ne menjetek!

Mi pár tesóval valószinűleg leugrunk egy napra. Az egész konferenciát én se tudnám bevállani ilyen költségen :117:
Nem ismerem őket, nem tudom hogy szokták, de mifelénk, ha ilyet szervezünk, a konfi előtti alkalmakon gyűjtés van, hogy abból állják azok részvételi díját akik anyagi okok miatt nem tudnának ott lenni...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2009 Január 30, 13:37:56
Sziasztok Tesók!
Milyen konferencia? Én nem erre reagáltam :05:
Hanem erre a válaszra, amit Mária küldött ide másolom


Ezt írtam én
a272. oldalon olvashatjátok

Az elkövetkezendő napokban E-mail útján képeket küldhetnek, melyen
Osama Bin-Laden vagy felakasztva látható, vagy elfogása látható. .
Ha ilyen E-mailt kap(sz), ezt a mellékletet nem szabad megnyitni, mert
a merevlemezt azonnal, menthetetlenül tönkreteszi, leégeti.
Kérem, küldje tovább ezt az üzenetet mindenkinek, aki az E-mail listá
(do)n van! Inkább kapjuk meg ezt a veszélyt jelző üzenetet 100xszor,
mintsem tönkremenjenek a legfontosabb adataink a számítógéppel
együtt.
Ha olyan üzenetet kap(sz) amelynek címe: ?Invitation" ? függetlenül
attól, hogy ki küldte, azonnal ki kell törölni, mindenhonnan, lomtárból is,
és a számítógépet le kell állítani!
Ez a vírus, mely világszerte kering, eddig minden más vírusnál
kártékonyabb. Ennek veszélyét a CNN tett közzé.

Mária válasza
Kedves gyermek! Ez csak azt a célt szolgálja, hogy minél több e-mailcímet megszerezzenek. Ez az egész egy kamú és ne döljetek be neki. Minden ilyen e-mail amit tovább küldetnek, azok csak hazugságra épülnek, mert így jutnak el a te e-maildhez is.


Úgyhogy én erre írtam a soraimat. Nem a konferenciával kapcsolatban. Bocsi hogy nem voltam világos :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Január 30, 13:38:12
Kedves Mária !

 Jól nézel ki az új frizuráddal  :igen:   :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Január 30, 15:05:41
Kingooo! Köszi.  :afro: De lehet, hogy csak egy jól sikerült kép. Magam fotóztam.  :07:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 30, 17:39:26
 :027:  :032: :026:   mindenkit.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Január 31, 08:27:57
 :morning: :028: :026: :027: :049:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Január 31, 08:35:44
Áldott hétvégét mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Január 31, 09:23:28
áldott hétvégét   :morning: :092: :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Január 31, 10:55:43
 :028:  :026:  :027:   ÁLDOTT HÉTVÉGÉT MINDENKINEK!

Bocsi rossz helyre ment Mária légyszi tedd át a miújságba.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 01, 07:56:49
 :026: :morning: :027: :049: mindenkinek::::..

  :154: :155: itt ilyen idő van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 01, 09:00:41
Áldott és szép napot mindenkinek.

Hát bízzuk az Úrra a mai napunkat. Mi Pécsre megyünk alkalomra, és itt is hózik és mici mackó fázik.  :154:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 01, 09:13:52

 Nálunk is esik a hó,kisfiam élvezi. :hideg: :154:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 01, 09:40:20
sziasztok , áldott napot  mindenkinek :2smitten: itt is  esett  kevés hó , este gyönyörködtem benne ,de sajnos már olvad :morning: :szomorkas: :integet:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 01, 17:10:37
Szép estét mindenkinek.
Nálunk is esett és hideg van.   :150:

Hilda nagyon jó az új képed,csak ugy ragyog rajtad Krisztus.   :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Február 01, 17:13:59
Nagyon kedves vagy Ircsi nővérkém! Köszönöm!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 01, 17:21:42

 Hilda!Super az új kép! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Február 01, 18:33:08
 :thanks: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 01, 18:33:28
Hilda! Én is csatlakozom az előttem szólókhoz. Tudod a nők nem udvarlásból mondják.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Február 01, 18:40:01
 :130: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 01, 20:33:35
Hildus  :afro: tényleg nagyon Jól nézel ki .. :044: csinos vagy üde és szééép!
                                                                                                           
 
- látták , hogy  jól érzem magam: - egyszerűen,  "csak jól vagyok" , ahogy Te  is az új képen... :2smitten:

..az  ÚRé a DICSŐSÉG! :2smitten: Ő is gyönyörködik  bennünk ,tudom! :169: :2smitten:

Az ÚR öröme ,a mi örömünk :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Február 01, 23:42:07
  
 - látták , hogy  jól érzem magam: - egyszerűen,  "csak jól vagyok" , :2smitten:

..az  ÚRé a DICSŐSÉG! :2smitten: Ő is gyönyörködik  bennünk ,tudom! :169: :2smitten:

Az ÚR öröme ,a mi örömünk :078:

 :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 02, 09:31:39
 :049:  :028:  :026:  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 02, 09:37:38

 Áldott napot,mindenkinek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 02, 12:32:45
 :049: :028: :026: mindenkinek

 itt nagyon jó idő van  :033: :129:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: HMarci - 2009 Február 02, 17:18:02
Sziasztok Tesók!
Sajnos nagyon ritkán tudok benézni!
De a Fórumtalálkozót már várom!
Addig is lenne egy olyan kérdésem,hogy tudtok-e ajánlani keresztény pszichológust,vagy keresztény pszichiátert aki tb-re is fogad,aki nem kér vagyonokat!????
Előre is köszi a segítséget!
Legyen áldott a napotok további része is!
Marianna
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Február 02, 18:18:42
Jóhír, ha Isten akarja, tavasszal, megint megyek bábozni az Országos Báb Misszió Nyíregyházi bábcsapatával. Tavasziszünet előtt egy hetet fogunk bábozni. Szombaton megyek fel Pestre egy bábkonferenciára. Tényleg nem kell kierőltetni Istentől a szolgálatokat, mert adja magától és sokszor sokkal jobbakat is, mint, amiket magunknak elképzeltünk. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 03, 07:18:21
 :morning:  :028:  :026:

Kegyelem és békesség adassék néktek bõségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében.
Mivelhogy az õ isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és a kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsõségével és hatalmával elhívott;

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 03, 07:49:34
 :028: :morning: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 04, 06:29:37
   Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!
5.    A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!
6.    Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.
7.    És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.


  :morning:  :028:  :026:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 04, 06:42:40
 :028: :026: :049:

   :morning: :ima05: :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 04, 07:58:13
 :morning: Mindenkinek áldott napot kívánok! Vigyázzatok egymásra. Legyél békességben amennyire rajtad áll, az Úr közel van! Ha harag van benned, békélj meg, hogy jó napod legyen az elkövetkezendőkben! Minden szó fel van jegyezve a Mennyben és egyszer szembesülni fogsz vele, ezért vigyázz, és őrködj a beszéded felett és gondold meg, mit mondasz ki. Saját termésed lesz! Minden szó, amely a szádban van, nem tér vissza hozzád üresen. Életnek beszéde legyen tenálad! Bízd az Úrra a terhedet, majd neki gondja lesz rá. Ne aggódj, hogy ma miben lesz áldásod, mert arra is gondja van a Gondviselődnek! Ő soha nem vétette még el! El sem ejtett még senkit! Ne feledd, bárhová is mész, Ő a  nyomodban van és veled tart mindenhová. Légy áldás mások számára, hogy áldott lehess te magad is! 

http://docler.hu/video/1915
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 05, 07:35:16
Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené.


  :morning:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 05, 08:07:33


   :049: :028: :033: mindenkinek  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 05, 08:39:34
 :morning: Áldott napotok legyen! Az Úr szeretete vezesse a szíveteket! Az agy irányítja a testet. Vigyázzatok mit engedtek oda be.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 05, 09:02:24
 :049: :028: :027: :026: benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Február 05, 14:34:22
Képzeljétek találtam egy olyan progit, amellyel bármilyen írást (txt fájlt) át tudok alakítani Olyan progivá, hogy a telefonon lehet olvasni. Most éppen a Csia bibliát raktam fel a telcsimre.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 05, 14:57:47
árnyék! Áttettem az Imádkozzunk együtt topicba. /Mária/
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 05, 15:00:34
 :pirul:
Bocsika!

Köszike a helyreigazitás.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 05, 16:50:13
Sok érdekes olvasni való van itt.
Szeretettel Ircsi


http://www.istenkereso.hu/index.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 06, 07:18:27
 :morning:  szép  :033:   :026:   mindenkit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Február 06, 13:41:36
Valaki tudja, hogy nemes-nemzetes nagyfőnökünk él-e még?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 06, 14:09:16
Igen él csak nagyon elfoglalt.   :igen:
Tegnap láttam bejelentkezett.   :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Február 06, 14:45:19
Úgy látszik szabadságolta magát...  :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2009 Február 06, 14:54:38
szia gábor!

azt le tudnák nekem írni, hogy pl. a youtubról hogyan tudok mp3- ra rölteni dalokat? Légyszi írd le, ha tudod.
Ja és hogy hogyan lehet pendrive-ra tölteni a youtube-ról...
Igen, sajna ilyen sokat nem tudok a technikáról.

Köszönöm
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2009 Február 06, 15:06:43
Sziasztok!
Engedjétek meg, hogy figyelmetekbe ajánljam az Egyiptom hercege c. rajzfílmet. A fáraóval kapcsolatos kérdésről jutott eszembe. Nem csak gyerekeknek ajánlott. Annyira megindított, hogy ahányszor leülünk a gyerekekkel megnézni, mindig elsírom magam.
Azt nem tudom, hogy hol szerezhetitek meg (szerintem maradjunk ennyiben, már csak jogi szempontból is, jó?  :167: Szeretettel: Jules)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Február 06, 15:22:27
A naffőnök nem veszett el, csak tényleg pihen egy kicsit. Jövő hét közepétől ismét teljes valójában jelen lesz szerény közösségünkben  :099:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Február 06, 21:14:44
szia gábor!

azt le tudnák nekem írni, hogy pl. a youtubról hogyan tudok mp3- ra rölteni dalokat? Légyszi írd le, ha tudod.
Ja és hogy hogyan lehet pendrive-ra tölteni a youtube-ról...
Igen, sajna ilyen sokat nem tudok a technikáról.

Köszönöm

Szia Anita! De rég beszélgettünk.
Figyi van egy kis progim, amit most nem találok, az ad egy kis ablakot, ahova be kell írni a videok címét ki kell választani, hogy milyen formátumot csináljon belőle és le kell okézni. Letőlti neked a videót és bármikor megnézheted. Zenét még nem töltöttem le, de hátha valaki tud segíteni itt. Halljátok Valakik! Az mp3-as formátum az sokszor védett, inkább windows media audio (wma) fájlt lehet csinálni, de járatlan vagyok ezen a területen...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Február 06, 21:16:54
Érzitek a levegőben... Valahol itt jár a főnök. "Érzem, zavar támadt az erőben." "Állj át a sötét oldalra Luke"  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Február 06, 21:18:53
Hát, elment... Nem mert írni... már nem szeret... Brühühü...  :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 06, 21:20:39

  :2funny: már lelépett-a főnök- :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 06, 22:00:22
Itt vagyok.  :2knuppel:

Bocsi az inaktivitásért, de most pihizünk!
Nagy újság van mostan! Vőlegény lettem!  :D

DöNdIkEeE és én eljegyeztük egymást. :2smitten: :D :088: :05: :169: :168: :172: :2smitten: :afro:
 :036: :043: :042: :078: :064: :081: :161: :170:

Dicsőség Istennek! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Február 06, 22:02:17
Gratulálok! Ez igen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 06, 22:11:31

Itt egy kép a gyűrűkről. Bocsi, ha mostantól nemigazán vagyok elérhető és ezért a válaszokra nem tudok reagálni.  :pirul: :044:

Puszilunk benneteket;
Antee és DöNdIkEeE :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 06, 22:53:28
Drágáim! Most akkor már itt nyíltan a fórumon is gratulálok nektek. Nagyon vigyázzatok egymásra. A gyűrű az egy nagyon komoly szerződés két fél között. A gyűrű egy nagyon értékes dolog, mert a hitetek és a szeretetetek jelképe. A gyűrűtök értékes fémből készült és egy soha véget nem érő kör, amely Isten folytonos szeretetét mutatja - egy olyan szeretet, amely soha nem vall kudarcot, soha nem gőgös és nem fuvalkodik fel. Isten szeretete és Isten hite tette lehetővé, hogy az Ő ereje működjön az életetekben. Úgy viseljétek ezeket a gyűrűket, mint hitetek állandó emlékeztetőjét, melyet egymásnak és Istennek tettetek. A gyűrű két különböző dolgot jelenthet. Lehet egy soha véget nem érő jele a szerelmeteknek, de lehet egy bilincs is. Minden rajtatok áll. Istent helyezzétek a középpontba az életetekben és akkor nagyon áldottak lesztek és még a nehéz időszakokat is könnyen vészelitek át. Valóban lesznek nehéz időszakaitok, de mindig jusson eszetekbe, hogy Ő veletek van. A legnehezebb időszakokban is jusson eszetekbe az a gyönyörű nap és hely, ahol eljegyeztétek egymást Isten előtt!


Szeretetemet küldöm felétek: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 06, 23:34:49
Drága Mária! :2smitten:

Nagyon szépen köszönjük. A bilincs nem hangzik valami jól, hiszem, hogy a soha véget nem érő szeretet lesz közöttünk. :169:
A nap és a hely mindig emlékezetes marad!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Február 07, 00:28:37
 :048: :048: :048: :happy02: :happy02: :happy02: :2laugh: :2laugh: :058: :058: :058: ::036: :036: :036: :040: :037: :064: :068: :kereszt01:
GRATULÁLOK NEKTEK TESÓKÁIM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Az ÚR KÍSÉRJE DRÁGA ÉLETETEKET:::LEGYETEK MINDENKOR KEDVESEK ÉS ÁLDOTTAK ELŐTTE!!!!!!!!!!!!!!!!!! ÁMEN!!!!!!
 :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 07, 00:38:00
Ámen :169: :063: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Február 07, 03:55:29
Préd:4,9   Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból.
10.    Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, a ki őt felemelje.
11.    Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?
12.    Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.


Nagyon sok boldogságot kívánok nektek. Az Úr végtelen szeretete és áldása kísérjen egész életetek során és legyetek vele és benne örökké.

 :angel2: :017: :029: :027: :056: :057: :078: :081: :161:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2009 Február 07, 08:34:52
Nagy Gabi már látom kinézett nektek egy telket. :D
 :166: :090:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Február 07, 08:36:06
Csatlakozva az előttem szólókhoz, egy kis érdekesség:

Idézet
Elhangzik két, XIX. századi mondóka is az "elgyűrűzésről", vagyis az eljegyzésről. A legény megbízottja a következő szavakat fűzte a menyasszonynak adott karikagyűrűhöz: "Ezen gyűrű kerek, se vége, se hossza nincs, úgy azon szeretet, amelyet most előttünk felvallottatok, legyen vég nélküli."

A menyasszony megbízottja pedig a következő szavakkal adta át a keszkenőt a vőlegénynek: "A menyasszony íme ezen keszkenőt nyújtja, és ezzel elkötelezi magát a békességes tűrésre, mert ez jele, hogy a házassági sorsban előforduló hibákat ezzel fogja eltakarni."
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=449408  : ezen az oldalon találtam  :2angel: :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Február 07, 08:45:39
Nagy Gabi már látom kinézett nektek egy telket. :D
 :166: :090:

  :07:  :hehe: Hja, itt a címe:

Buckingham Palace Road
London,
SW1V

 Lassan lehet költözni...

:2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 07, 09:50:55
Drágáim nagyon sok boldogságot az Urban!

  :028:  :026:  :027: mindenkinek! 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Február 07, 10:58:22
 :088:  Isten áldjon meg benneteket örök boldogsággal, szeretettel, kitartással, örömmel, egészséggel Antee és Döndikeee !   :017:   :048:   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Február 07, 11:06:44
Micsoda öröm ez! Őszintén gratulálok! Isten áldása kísérjen benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 07, 11:25:32
Köszönjük szépen drága Testvéreink!  :2smitten:
Szeretünk benneteket! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Február 07, 12:13:58
Nagy Gabi már látom kinézett nektek egy telket. :D
 :166: :090:

  :07:  :hehe: Hja, itt a címe:

Buckingham Palace Road
London,
SW1V

 Lassan lehet költözni...

:2funny:



Oké, de azért előbb mutasd be a tulajdoni lapot, nehogy az ifjú pár egy különcellás börtönbe kezdje az új életet...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Február 07, 13:32:25
Antee, DöNdIkEeE, én is nagyon-nagyon sok boldogságot, és Istentől gazdagon megáldott közös életet kivánok Nektek!   :angel2::igen: :016: :029: :030: :036: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 07, 13:46:18
Ha már megvan a lakásuk a Buckingham Palotában, akkor valaki vállalja már föl, hogy bebútorozza.  :hehe:  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 07, 13:52:10
 Kedves Anti és Döndikeee! :DGratulálok! :2smitten: Nagyon sok boldogságot,Isten áldását kívánom az életetekre! :017: :036: :091: :096: :130: :131: :115: :090: :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 07, 13:57:58

 Kedves Testvéreim! Szeretnék tőletek bocsánatot kérni!A Szent Szellem ima közben felhozta,hogy valakit megbántottam.
 Azt nem tudom ki az a személy,és mivel,ezuton kérlek benneteket akit,írásaimmal,(beszólásaimmal,kritizálással)                   
 megsértettem kérem bocsáson meg. :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2009 Február 07, 14:10:58
Minek oda butor?
Elég lesz agy ágy is!
 :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 07, 16:43:45
Drága ANTI és Gyöngyi! :2smitten: :angel: :angel:


A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek      .....ez MIND A  TIÉTEK....vegyétek és őrizzétek meg a HATALMAS ISTEN AJÁNDÉKAIT  :2angel:
 az ÚRÉ a DICSŐSÉG!


 :048: :happy02: :048: :happy02:örök Boldogságot kívánok  
:030: :027: :081: :081:
 :037: :037: :037: ::078: :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 07, 19:30:35


 Kedves GYöngyi és Anti!!!

 Mi is sok sok  boldogságot kívánunk  :068: :043: :092: :037: :078: :105: :137:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Február 08, 03:55:41
Oké, de azért előbb mutasd be a tulajdoni lapot, nehogy az ifjú pár egy különcellás börtönbe kezdje az új életet...  :hehe:

  :hehe: :07: Hehe...Sajnos elkeveredett valahol... :hehe: :07: :01:

Sebaj...Michael "Antee" Scofield majd magára tetoválja a Tower tervrajzát (v.szeg stílusosan ott kapnának helyet :07:) aztán máris kezdődhet a Prison Break 5. évad, vagy majd nekiáll megírni kedvesével együtt a Filippibeliekhez 2.-őt.  :07:  :2funny:

Ha esetleg az első opció szerint alakulna, :hehe: akkor máris postázom a nászajándékomat.... :01: http://www.hipkiss.org/data/maps/bartholomews-pocket_atlas-and-guide-to-london_1922_the-tower-of-london_900_1434_600.jpg (http://www.hipkiss.org/data/maps/bartholomews-pocket_atlas-and-guide-to-london_1922_the-tower-of-london_900_1434_600.jpg)

 :169: :169: :168: :2angel: :afro:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Február 08, 05:40:36

Szóval mindenkinek jó reggelt,legyen áldott és békés napotok!



 :027: :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 08, 08:13:01
Nagy Gabi! Az előző kép jó volt, miért vetted le?
Legyen mindenkinek áldott napja az Úrral!

ermácska! Merre jársz, hogy nem igen vagy jelen?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 08, 13:25:15
Áldott szép vasárnapot és sok   :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Február 08, 14:09:35
Általában éjjel szoktam megnézni a leveleket,azután visszaalszok.Valami nem stimmel,sokat kell pihennem.
A vekker szórakozik. :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Február 08, 16:32:34
Nagy Gabi! Az előző kép jó volt, miért vetted le?

 :D Szia Mária! Köszönöm szépen,  :031:

Bár szerintem a másik képen eléggé fáradt fejem van... :003: míg ezen meg én vagyok Mr. Vigyor Marci... :07:  :hehe: Hja...Majd igyekszem találni v.mi normálisat... :169: :168:

 :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 09, 07:24:22
 :028: :morning: :027: :026: :049: :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 09, 07:32:32
 :morning:  :027:  :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 09, 07:40:13
Szia Erdei!


Idézet
Mi ez Ircsikém?
A másik kép jobb volt!

Itthon áll a bál,a férjem besokallt a számítógép használata miatt.  :2tickedoff:
Most inkognitóban vagyok.   :pirul:   :pityereg:
Nem akarom,hogy tudja miben tevékenykedem,mert képes ősszetörni a gépem.    :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 09, 07:56:30
Ircsike! Én azt javaslom, hogy a férjed miatt nagyon kellene közösen imádkozni egy akarattal. Téged nagyon leural és korlátoz sok mindenben. Ez lejön már abból amiket itt írtál. Nem lehet egy könnyű életed mellette. Mi nagyon szeretünk téged és szinte hasogatja a lelkem. Te egy nagyon kedves teremtés vagy a szívemnek és igazán sajnálom, hogy ezeket kell megéld mellette. Javaslom, minden nap küld el a gonoszt az otthonodból és a férjedtől és valld meg, hogy Jézus az Úr az otthonodban és így csak áldás térhet oda be!

 :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 09, 09:35:21

 Ircsike!Azt tapasztalom,hogy az utobbi időben rengeteg a támadás.Ez is azt jelzi,nagyon közel már az Úr
 visszajövetele.Az ellenség ott probál beférközni ahol a leggyengébbek vagyunk.
 Ircsike,Légy bátor és erős!Ezt magamnak is mondom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 09, 10:26:52
Drága testvéreim!

Köszönöm az imatámogatásokat,nagyon rám fér mert teljesen ellankadtam.

Minnél jobban szólgálom az Urat annál erősebb támadásokat kapok.

De az Úr az én erősségem,kitől féljek,az Úr az én reménységem,kitől remegjek!

Megpróbálok bátor és erős lenni,hiszen ha az Úr velünk ki lehet ellenünk.


  :thanks:  :031:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2009 Február 09, 13:22:02
Kedves Antee& döndikee!

Isten gazdag áldását kívánom rátok. Bocsika, de én most nagyon lemaradtam, hogy mi is zajlott körülöttetek. Akkor Gyöngyike ment ki, vagy te jöttél ide?
Bocsika, hogy belekontárkodom az életetekbe, de engem érdekel, mert akit szeret az ember, az iránt érdeklődik.

SOK SOK SOK SOK SOK SOK SOK SOK SOK SOK BOLDOGSÁGOT NEKTEK.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2009 Február 09, 13:26:08
Köszönöm Gábor a válaszodat.

Tényleg régen beszélgettünk, de mostanában kb. 20 percekre tudok leülni a géphez. Azért tudd, hogy mindig nagy érdeklődéssel olvasom a hozzászólásaidat.
Isten gazdag áldását kívánom a családodra.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Miklós - 2009 Február 09, 15:44:21
Ircsi Ámmen.  Ne felejtsd el  a fórum nevét. Alfa és omega . Amit
  Ő kezdett el be is fejezi . Nem változott. :ima05: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 09, 16:05:19
"De az Úr az én erősségem,kitől féljek,az Úr az én reménységem,kitől remegjek!

Megpróbálok bátor és erős lenni,hiszen ha az Úr velünk ki lehet ellenünk."

amen!

Drága Ircsike !
 
Melletted állunk imával  ...
Légy erős-állj meg szilárdan! az ÚR Veled van!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 09, 16:11:08
  :031:  :thanks:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 10, 06:22:45
  :morning:  :028:   :026:  mindenkit.    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 10, 06:34:58


  :morning: :028:mindenkinek  :2smitten: :2angel: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 10, 13:28:51
Áldott napot Mária!

Küldök egy éneket szeretettel,elsősorban neked és mindenkinek.
Nem védet, egy honlapon találtam ,tovább adható.   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: TIBOR - 2009 Február 11, 00:26:07
Kedves testvereim az UR JEZUS KRISZTUSBAN elsosorban koszontelek beneteket Jozsue1 resz 8 versevel orvend a szivem azert ,hogy ISTEN  es a gepem segitsegevel ratalaltam honlapotokra kerem  ISTEN ALDASAT eletetekre es munkatokra es faradozasotokert ISTEN aldjon titeket testveretek JEZUSBAN    TIBOR
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Február 11, 06:53:08
SZia Tibor! Mi is örülünk, hogy ránk találtál.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 11, 07:03:15
  :morning:  :028:  :026:  :049:
Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a a mi bűneinkért.      :2smitten:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 11, 07:13:21
Szia Tibor!

Isten hozott,legyen áldásodra a közöttük töltött időd.    :026:    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 11, 08:36:01
Áldott napot Mária!

Küldök egy éneket szeretettel,elsősorban neked és mindenkinek.
Nem védet, egy honlapon találtam ,tovább adható.   :044:

Ircsike!  :017: Köszönöm a kedvességedet, jól esett! Áldjon az Úr érte! Néha apróságoknak tűnő dolgok milyen sokat jelentenek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 11, 08:40:12


 Szio Tibor! :2smitten:


Isten hozott, itt köztünk. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 11, 08:45:45

Mindenkinek áldott szép napot,egészségben az Úr áldásával. :2smitten:

Ma van a fiam 18.szülinapja ,öregszem  :pirul: :hehe: :01: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 11, 08:56:55

 Boldog szülinapot a fiadnak Ildikó!  :2smitten:


  :028: :027: :026: mindenkit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 11, 08:58:36

 Szia Tibor!Érezd jól magad a fórumon! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 11, 10:03:10
Boldogsággal teljes éveket kívánunk neki mi is Ildikó és János.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2009 Február 11, 10:06:35
Akkor ma lett nagykoru.
"Felnőtt"!
Irigylem érte.
Sok-sok jó élményt és szépet kívánok neki, felnőtt életében!
 :021:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Február 11, 10:09:19

Mindenkinek áldott szép napot,egészségben az Úr áldásával. :2smitten:

Ma van a fiam 18.szülinapja ,öregszem  :pirul: :hehe: :01: :044:

Akkor a kép az nem is a  szülőket ábrázolja  :pirul:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 11, 10:13:01

Mindenkinek áldott szép napot,egészségben az Úr áldásával. :2smitten:

Ma van a fiam 18.szülinapja ,öregszem  :pirul: :hehe: :01: :044:

Akkor a kép az nem is a  szülőket ábrázolja  :pirul:

 :2smitten:

Még nagyon sok boldog szülinapot az Urban.   :041:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Február 11, 13:32:44
 :012: :017: :fel: :039: :110: Isten éltesse a fiatokat !  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 11, 14:12:25
Paul Waser tanítás sorozatának megtaláltam a következő 3 részét.
Szeretetel
Ircsi
&feature=related
&feature=related
&feature=related

Szeretném javasolni,hogy töltsétek le mert sokszor akadozik.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Február 11, 14:51:33

Mindenkinek áldott szép napot,egészségben az Úr áldásával. :2smitten:

Ma van a fiam 18.szülinapja ,öregszem  :pirul: :hehe: :01: :044:

Nem te csak a fiad.  :2funny:
Gratulálunk a fiadnak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Miklós - 2009 Február 11, 17:50:38
Idézet
Ma van a fiam 18.szülinapja ,öregszem  :pirul: :hehe: :01: :044:
                                             Köszöntelek benneteket a Zsoltár  18:2-3 verseivel.
                                                                                :021:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Február 11, 18:28:40
Paul Waser tanítás sorozatának megtaláltam a következő 3 részét.
Szeretetel
Ircsi
&feature=related
&feature=related
&feature=related

Szeretném javasolni,hogy töltsétek le mert sokszor akadozik.

Ircsike ez nagyon jó, végre hívöknek hírdetik az evangéliumot.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 12, 07:10:30
  :049:  :morning:  :028:  :081:

Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.   :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Yehudith - 2009 Február 12, 07:38:00
 :028: :morning: :rozsa: Sziasztok
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 12, 09:37:54
  :thanks: a képeslapot.
A bátórító igét,áldásomra volt.   :029:  :031:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 12, 11:04:35
Dicsőség Istennek!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 12, 12:31:39
NAGYON SZÉP!

A nyilakkal dolgozzatok és csodálatos panoráma lesz!
 

http://www.gillesvidal.com/sziget2008/budapestchateau.htm
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Február 12, 12:37:25
Kedves Mária!

Úgy csillog villog minden, mintha minden aranyból lenne :01: :afro:
Köszönjük :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 12, 12:39:20
 :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 12, 12:43:42
Lehet, hogy ez már a Mennyei Budapest?  :2funny: Erre már illik, Budapest Budapest de csodás.... Ez nem egy szmogos kép.   :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 12, 12:44:23
 :hehe: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: exbattery - 2009 Február 12, 12:48:21
Sziasztok!
Munkát keresek, Budapesten vagy külföldön, Angliában.
Azt még én sem tudom, hogy pontosan hol is.  :169:
Ha van valakinek valamilyen hasznos infója szívesen veszem..
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Február 12, 13:07:41
szmogos?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: exbattery - 2009 Február 12, 13:16:51
ezt tőlem kérded?  :063:
bocs, még új vagyok itt.  meg azt se tudom, hogy ha valaki válaszol egy kérdésemre, akkor arról kapok értesítést, vagy nekem kell saját magam figyelemmel kísérnem, hogy írt-e valaki? hol mutatja, ha mutatja? köszi..  :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Február 12, 13:18:40
Nem értem, mit írtam rosszul?  :(
Ezzel én csak azt akartam kifejezni, hogy milyen szép Mo, de még szebb lesz odafennt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Február 12, 13:19:17
nem, aki írta, attól kérem szépen :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Február 12, 13:20:56
figyelemmel kell kísérd, nem kapsz értesítést, csakhanem privát üziben :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 12, 13:34:32
Lehet, hogy ez már a Mennyei Budapest?  :2funny: Erre már illik, Budapest Budapest de csodás.... Ez nem egy szmogos kép.   :089:

Ma mi van veletek?  :118:

szolgáló, olvasd el légyszíves még egyszer, köszi.  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Február 12, 13:41:13
elolvastam többször is, de attól még nem értettem meg mi az a szmogos szó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 12, 13:53:26
Lehet, hogy ez már a Mennyei Budapest?  :2funny: Erre már illik, Budapest Budapest de csodás.... Ez nem egy szmogos kép.   :089:

1, Lehet, hogy ez már a Mennyei Budapest? :2funny: Gyönyörű
2, Erre már illik, Budapest Budapest de csodás.... ének
3, Ez nem egy szmogos kép.  :089: Füstös, gázos...

 Lehet, hogy ez már a Mennyei Budapest? Mert erre már illik ez az ének, hogy Budapest Budapest de csodás.... mert nem szmogos a képen Budapest, vagyis nem füstös, gázos, hanem csillogó, villogó, gyönyörűséges kép tárult elénk.

Sajnálom, hogy hozzászóltam, mert ma ez van.  :08:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Február 12, 13:56:52
Köszi az értelmezést, :05: ne sajnáld, nem bántani akartalak, csak nem értettem, :08:  most már világos :06:
Kellemes délutánt!!! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 12, 13:58:21
ok.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 12, 16:02:19


  Nem te csak a fiad.
Gratulálunk a fiadnak!/      B Miklós!

 Köszönöm szépen (Pisti)........Mindenkinek áldott napot kívánok...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Február 12, 22:06:08
Sziasztok Tesókák!!  :D :D Én is előkerültem  :07:
Tényleg nagyon szépen köszönjük a köszöntéseket, a képeslapokat ill a mozgó képeket is :D nagyon szeretünk Titeket  :089: :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 12, 22:28:39
Úgy bizony, nagyon szeretünk titeket!  :D :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 12, 22:53:13
De szépek vagytok fiatalok ezen a képen. Csak úgy ragyogtok.  :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 12, 23:02:25
Köszönjük szépen!  :2smitten:

Látom te is cserélgeted a képet. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 12, 23:10:34
Igen, hogy ne legyek olyan unalmas.  :2police: :2knuppel: :2tickedoff: :119: :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 12, 23:30:25
Mária Drága! Te sosem vagy unalmas!  :D :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 13, 09:32:32
 :2funny: huuu az biztos. Kérdezz csak meg egy pár tesót. Van egy pár arcom.  :hehe:

Drágáim! Ezt nézzétek meg és legyen egy áldás és üzenet ez nektek:



&feature=related


Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 13, 11:12:05
  :049:  :028:  :026:

Az Úr szeretete,békessége és kegyelme töltse be a mainapját mindenkinek!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 13, 12:18:30
Szóval, a karizmatikus egyházak csillogó, villogó, gazdag titulussal vannak sújtva.  :08:

http://209.172.33.233/~photojpl/flash/08notredbs.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 13, 15:24:13

Drágáim! Ezt nézzétek meg és legyen egy áldás és üzenet ez nektek:



&feature=related



Drága Mária !   ezért az üziért  hála  és köszönet  szíven talált  :pityereg: :026: :027: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sebi - 2009 Február 14, 03:40:04
<<Szóval, a karizmatikus egyházak csillogó, villogó, gazdag titulussal vannak sújtva.>>

 A karizmatikus egyházakból, nekem leginkább a karizmák hiányoznak.
Ami tetszik benne, az a dicsőités és az imádás.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 14, 07:50:49
Sebi írta:"A karizmatikus egyházakból, nekem leginkább a karizmák hiányoznak.
Ami tetszik benne, az a dicsőítés és az imádás."

Igen, valóban hiányosak a karizmák. Többnyire szólnak nyelveken, prófétálnak, de attól még több karizma van. Talán, úgy gondolom, nem figyelnek fel rá, vagy nem érdeklik őket, - ennyi van és kész. Nagyon sokból hiányzik a gyógyítások ajándékai, és pl. ez is okozza a sok vitát és meg nem értést a keresztények között. Ezért van ebből a két, háromféle tanítás. Nem minden betegben van démon, de minden betegség a sátántól származik.

irene: Engem is, amikor láttam. Még nekünk van bármi problémánk ezek után?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 14, 09:03:34

 "irene: Engem is, amikor láttam. Még nekünk van bármi problémánk ezek után? "

Kedves  Mária!


-Annyiszor elbukok, "fejre állok" mert   vélt  sérelmek, csalódások érnek...........
 Ahogy ez  a fiatal ember "FEL  ÁLL" ..... :168: ,ezt lelki értelemben is gondolom,  sokaknak, köztük  nekem is jó            példaértékű  lehet a hozzáállása! :pirul:
 :afro:- én FEL NÉZEK RÁ!-  :2angel:

- szintén jó példa  ez a hölgy  :03: :08: -szerintem is,  ők nagyon erősek!!!!!!! -

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 14, 11:09:23
irene! Én azt gondolom, Jézus nem véletlenül mondta, hogy a szálka, gerenda.... Én is elbukok és hasra esek, de szerintem így van ezzel mindenki, csak van aki álcázza, van aki bevállalja. Az évek tisztogatnak bennünket. Nem szeretem amikor valaki azt mondja, hogy nem is gondoltam volna, hogy ő ilyen? Igen, ilyenek vagyunk. Elbukunk és felkelünk, megyünk tovább. A lényeg, hogy találjuk meg, mivel tudunk felkelni. Akkor okoz csalódást valakinek a kereszténység, ha azt hiszi, ott CSAK szeretet van meg makulátlanság.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 14, 13:47:31
Mária ! Igen  ..
Isten azt akarja: mindnyájan tudjuk meg, hogy az Ő szemében hol állunk....hol látjuk meg a hibáinkat ,és hogy tudjuk azokat kezelni...A gonosz elleni harc ,küzdelem ,nem játék,és aki harcol el is eshet.
A szenvedés , emberi megítélés szerint  negatív dolog :Isten  azonban arra használja, hogy Ő általa  tökéletesség felé irányítson  bennünket . ...ami SZERETET nélkül nem megy! I. Kor.13   egyikünknek sem........
tehát érdemes még önmagunkkal is harcolni ....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 14, 15:21:58
  :049:    Áldásokban gazdag hétvégét kívánok mindekinek.    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 14, 23:36:14
Megtaláltam a névjelentéseket.  :2funny: Ha valakit érdekel kikeresem az övét is.

Mária
Származás: héber
Jelentés: keserűség, szomorúság, keserű, ellenálló, lázadó, fegyelmezetlen, zabolátlan, felkelés; kövér, erős

Antal
Származás: latin
Jelentés: herceg, fejedelem előljáró

Mónika
Származás: görög
Jelentés: magányos (latin) tanító (karthagói-pun) istennő

Hilda
Származás: germán
Jelentés: harcos

Irén
Származás: görög
Jelentés: béke

Miklós
Származás: görög-szláv
Jelentés: győzelem + nép

Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Február 15, 17:24:01
Sziasztok :D engem is érdekelne a nevem jelentése :D

Előre is köszönöm Mária :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: exbattery - 2009 Február 15, 17:32:21
he-he, az enyémet úgyse fogod tudni, ha jól emlékszem a Zsolt jelentése ismeretlen...  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 15, 18:38:33
Zoltán, Zsolt, Solt – eredetileg arab név, jelentése: „uralkodó".    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 15, 18:40:17
Engem is érdekel.
A nevem.

Julianna.

 :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 15, 18:57:47
Más!

Ma egy nagyon fontos döntést hoztam meg.
Egy olyan kapcsolatnak vettetem véget ami életképtelen volt.
Haza költöztem anyukámhoz.
Kérlek segítsetek nekem.
Kérdésem is van:
Mennyit kell egy embernek eltűrnie.
Nem is voltunk házasok.
Jól tettem.
Nem volt szép a válás.
Gyenge vagyok.
 :009:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: exbattery - 2009 Február 15, 19:14:03
Nem vagy gyenge. Erős vagy!

Jézussal!

A világmindenség teremtője, a Te Atyád van benned, melletted, körülötted, aki annyira szeret, hogy meghalt érted, felvette minden bűnödet, betegségedet, gyengeségedet, problémádat.
Helyezd Rá, majd Ő viszi a terhet!

Ámen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 15, 19:17:04
Gyöngyi
Származás: magyar
Jelentés: gyöngy, gyöngyvér
Cím: Re:Mi újság?
Írta: exbattery - 2009 Február 15, 21:01:40
Zoltán, Zsolt, Solt – eredetileg arab név, jelentése: „uralkodó".    :044:

Hé, eddig még csak csupa olyat találtam, hogy "Zsolt: ősi magyar név, jelentése ismeretlen."  :05:
Kösz az infót! Ráadásul nem is olyan rossz...  "uralkodó", hmmm :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 15, 21:05:37
Júlianna, Júlia
Származás: latin
Jelentés: a juliusz nemzetséghez tartozó (török-magyar) méltóságnév

Zsolt
Származás: magyar
Jelentés: méltóságnév
Cím: Re:Mi újság?
Írta: exbattery - 2009 Február 15, 21:13:50
Júlianna, Júlia
Származás: latin
Jelentés: a juliusz nemzetséghez tartozó (török-magyar) méltóságnév

Zsolt
Származás: magyar
Jelentés: méltóságnév

Milyen érdekes, mindkettő méltóságnév. De volt a Rómaiaknál is Julius... na mindegy.  :061:
Belátom, nagyon ott vagytok a jelentés keresésben!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Február 16, 03:11:54
Máriám,nem könnyebb volna betenni a helyet?-ha rajta van a neten?Nekem is volt sok ilyen helyem,de elpárolgott!-eltűnt. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 16, 07:22:14


  Mindenkinek  :morning: :026: :027: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 16, 07:53:25
Jó reggelt!
Ez a nap ma egy kicsit különleges nekem.
Ma van az új életem első napja.
Hogy miért?
Nemet tudtam mondani egy olyan embernek aki mindig basáskodot :2tickedoff: feletem.
De ennek vége.
Családom most jobban melletem áll mint valaha.
Úr áldja ezért öket.
Szóval jól vagyok. :afro:
Árnyék!!!!!!!!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 16, 08:15:28
Ezt a fontos hírt nem a hírekhez teszem hanem ide. Vége a szabadságunknak ha a hír igaz!!!!!!

2009 január 20., kedd: Közélet http://www.3szek.ro/modules.php?name=3szek&id=16052
Rögzítik hívásainkat


Mától kezdve minden földi és drót nélküli telefontársaság köteles rögzíteni és fél évig tárolni ügyfelei összes hívását, a beszélgetések idejét, tartamát, az előfizető címét, valamint üzeneteit: mikor, kinek, honnan, hová, mit küldött SMS-ben.

 A 2008/298-as törvény szerint az emígy rögzített adatokat a telefontársaságok kötelesek az ügyészek rendelkezésére bocsátani (sürgősségi esetben bírói jóváhagyás nélkül is), ha valami bűntény gyanúja merül fel, vagy az uniós tagállamként ránk háruló kötelezettségek teljesítése a tét. És ez még nem minden: március 15-től a számítógépen folyó levelezésünket és a világhálón való barangolásainkat is felírják és tárolják, ezúttal az internetszolgáltatók, vélhetően szintén bűnmegelőzésképpen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 16, 08:37:00
Mi van visszajönn az ÁVH is?
Ez már türhetetlen! :2tickedoff:
Hol van a demokrácia?
És a szabad vélemény nyilvánitás?
Nem vagyunk bábuk. :2crazy:
Ez nevetséges.
Ezentúl virágnyelven kell megírnunk a véleményünket?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Február 16, 08:52:51
 :044:
Számon tarthatják, mit telefonoztam
     s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
     s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
     mely jogom sérti meg.




Ha jól tudom:1935

József Attila: Levegőt!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
     hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
     mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
     a sovány levelek.


Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
     a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
     A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
     amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
     e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
     de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
     mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
     s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
     s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
     mely jogom sérti meg.


És az országban a törékeny falvak
     – anyám ott született –
az eleven jog fájáról lehulltak,
     mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
     s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
     Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
     aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
     és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
     Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
     mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam – messze anyám, rokonom van,
     ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
     az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
     és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
     ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
     Emberek, nem vadak –
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
     nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
     szép, komoly fiadat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: exbattery - 2009 Február 16, 09:38:14
Engem nem zavar a hír.. legalább többet hallanak Istenről!  :05:

A neten való barangolásunkat meg nem hinném, hogy letudják követni. Elvben még lehetséges is lenne talán, de a gyakorlatban egészen más a helyzet. Ilyesmiket tanultam az oskolánam, onnan a vélemény.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: exbattery - 2009 Február 16, 09:48:57
"Az Úr Jézus azt mondja az Evangéliumban, hogy őrizkedjünk a farizeusok és a Heródes kovászától. A farizeusok kovászára rá is mondja, hogy az a képmutatás, a Heródes kovászát nem magyarázza meg. Sokszor hallottam, hogy a Heródes kovásza a politika. Lehet. Őrizkedjünk hát a politikától, nem a mi dolgunk abba bármilyen szinten belekeveredni, nem a mi dolgunk! Maradjunk távol a politikától és a politikai állásfoglalástól. Miért? Azért, mert még senki nem tudott választ adni arra, hogy miért menjünk bele! Az Ige alapján persze. Egyszer megkérdezte tőlem valaki: Nem akarsz képviselő lenni az önkormányzatban? De, mondtam. Az első alkalommal felszólítom a kedves testületet, hogy mindenki térjen meg a bűneiből, és ezen munkálkodjunk a lakóhelyünkön is. Legyen itt naggyá Isten dicsősége, ez lenne a vágyam, és mindezt persze a Szentírás útmutatása alapján. Nem lettem képviselő…
Mi már választottunk: Isten Királyságát választottuk, a földieknek pedig engedelmeskedünk – bármelyiknek – amíg nem akadályoz bennünket az Úr Jézus követésében." 
- Kurucz Lídia
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 16, 09:49:31
Bocsáss meg amit most írok, de a műholdon már semmi nem lehetetlen. Még a szobádba is betudnak hatolni ha le is van húzva a redőnyöd. Az ágy alá is bújhatsz, ott is látni fognak, annyira rád tudnak közelíteni. Ha ott ülsz a géped előtt, annyira rá tudnak közelíteni a monitorodra, hogy azt is eltudják olvasni mit írsz. Hát ez a technika. Kitöröltem az email írásaimat már régebben és egyszer csak egyik reggel 1 évre visszamenőleg visszakerültek. Pedig már addig legalább 2 x formatálva lett. Aztán eltűntek az írásaim és visszakerültek ismét. Micsoda technikai zavar mi?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Február 16, 09:50:43
Azon gondolkodtam én is, hová fér el ez a rengeteg információ?
Inkább csak azokat figyelhetik szerintem akik már sárosak, vagy
pl szavakra kereshetnek rá, amik bűncselekményre utalhatnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 16, 09:52:12
Hilda! Nem hiszem. Ma már a mikrochip világában van hely az adatra bőven. Ez is műholdas. Már régóta felvétel van egyes közintézményekben. Ha pl felhívod őket, már tárolja is egy rendszer a beszélgetéssel együtt. Az internetre az össze feltett anyagot kb. 1 évig őrzik. Mindent visszalehet már hozni. Mi is töröltünk egy régebbi weboldalunkat. Megtalálta a párom. A telefonod ha be van kapcsolva, akkor azt a műholdon keresztül adó-vevőként tudják használni. Ha őket érdekli valami, akkor hiába látszik üzemen kívül a telefonod, letudnak hallgatni miről beszélsz a szobádban.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 16, 10:02:21
A fiam amikor ENSZ katona volt,-első kontingensben- úgy leinformáltak, hogy abból én semmit nem vettem észre. Még a környezetemben sem kutakodtak ismerősöktől, mégis tudták hol vagyok mit csinálok, kivel van kapcsolatom, ki vagyok, mit tanultam, a múltamról, jelenemről stb. Csak később tudtam meg.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: exbattery - 2009 Február 16, 10:11:27
De hát, lesz ez még rosszabb is, mindannyian tudjuk..

( :05:  Ezeket az adatokat nem mikrochippekre, hanem streamerekre szokták rögzíteni, ezek olyan magnószalag féleségek, nagy mennyiségű adatok tárolására használják.  
"A mágnesszalagról mindenki tud valamennyit, mivel még eléggé elterjedt a kazettás magnó. A mágnesszalagok, mint számítógépes háttértárak működését pedig bármelyik 70-es évekbeli Colombo filmen lehet látni. A Delta akkoriban szinte minden műsorában megemlítette, hogy mekkora adatmennyiség tárolható a legújabb szalagon (Ez akkor kb.: 108 bit volt, ami durván 10 MBájt). Egyébként a szalag tényleg jó. Még ma is jó!! A streamer, vagy DAT kazetta ma is használatban van, ugyanis olcsón sok adatot lehet rajtuk tárolni (Ma már akár 70 GB is lehet!). Egy hátrányuk van, hogy soros elérésűek, vagyis, ha keresünk valamit, előbb oda kell tekerni a szalagot. Ideális megoldást jelentenek a winchesterek rendszeres mentésére. Rendszergazdaként nekem is feladatom volt minden reggel kicserélni a szerver DAT egységében a kazettát, amire éjszaka elkészült a mentés."  - http://www.rentit.hu/cikk/44/lyukkartya-floppy-cd-winchester-ssd.aspx)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 16, 10:15:55
Amit mondasz, az szerintem csak a lakosság felé infó. Amit viszont a "nagyok" tudnak, az már titok. Én biztos vagyok abban, sok infó nincs a rendszergazdánál. :089: Gondolj csak a názára, pentagonra.../magyarosan írva :088:/
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Február 16, 10:16:14
Nah akkor mi itten jól elássuk magunkat a keresztényüldözésre...  :03:
Remélem inkább, hogy nem leszünk már itt.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 16, 10:20:41
Jöjjön bármi.
Mert Isten védelmezi az Ővéit.
Legyetek bátrak és erősődjön a hitetek.
:069:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 16, 13:00:52
  :049:  :028:  :033:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 16, 18:28:32
Magányosnak érzem magam. :pityereg:
De amit tettem helyes.
Vagy is remélem!
De az a tudat jó, hogy ti velem vagytok.
Tavaly karácsonyra kaptam egy virtuális családot.
Köszönöm nektek!
Maradjatok mindig ilyenek.
Az Úr áldjon meg titeket!
 :thanks:
 :027:
Julcsika!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 16, 20:00:04
Árnyék írta tegnap:
Más!

Ma egy nagyon fontos döntést hoztam meg.
Egy olyan kapcsolatnak vettetem véget ami életképtelen volt.
Haza költöztem anyukámhoz.
Kérlek segítsetek nekem.
Kérdésem is van:
Mennyit kell egy embernek eltűrnie.
Nem is voltunk házasok.
Jól tettem.
Nem volt szép a válás.
Gyenge vagyok.


árnyék írta ma: Magányosnak érzem magam.
De amit tettem helyes. Vagy is remélem!


Egyáltalán nem helyénvaló Isten előtt ha valaki keresztény létére élettársi kapcsolatban van. Az a Biblia szerint paráznaság. Javaslom, inkább fontod meg, hogy mit teszel és akkor nem leszel magányos és keserű. A volt élettársad is keresztény?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Miklós - 2009 Február 16, 20:02:44
Magányosnak érzem magam. :pityereg:
De amit tettem helyes.
Vagy is remélem!
De az a tudat jó, hogy ti velem vagytok.
Tavaly karácsonyra kaptam egy virtuális családot.
Köszönöm nektek!
Maradjatok mindig ilyenek.
Az Úr áldjon meg titeket!
 :thanks:
 :027:
Julcsika!

        Békesség néked.
" a reménység nem szégyenít meg ..." Imádkozz a családoddal.
               Szolgálj , tegyél bizonyságot , Jézus megvigasztal.
                                                                           :044:                          
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2009 Február 16, 20:24:07
 
HOL VAN MAGDA?
:?:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 16, 20:28:53
Hidd el egy életre megtanultam.
Egyébként a pásztorom Edina sem volt túl lelkes emiatt.
Már nem vágyom ilyenre.
És most rendezni akarom a soraimat.
Majd Ő segít.
Mármint Isten.

Köszi már nem érzem magam magányosnak.
 :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 16, 20:30:15
árnyék írta: Kérlek segítsetek nekem.

Ezért írtam csak.  :afro: Hit gyüliben Edina pásztor?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 16, 20:32:39
Tudom.
És sokat segít!
Még arra is érzek erőt, hogy az igével törődjek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 16, 20:34:17
árnyék, a Hit gyüliben Edina pásztor?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 16, 20:37:31

HOL VAN MAGDA?
:?:

Itt van Magda most is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 16, 20:39:33

 Inkongnitóban?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 16, 22:51:24
Magda nagyon sokat fent van a fórumon.  :D
Nagyon sokat vendégként is.  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 16, 23:14:52
Tudom.
És sokat segít!
Még arra is érzek erőt, hogy az igével törődjek.

Ennek örülök. Mi is imádkozunk érted. Legyél áldott és békességgel teljék a napjaid. Az egyedüli utad Jézus!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 17, 06:48:25
"És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem."
II Kor. 12, 9
Ezt az igét kaptam tegnap.
 :069:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Február 17, 07:03:23
Magda nagyon sokat fent van a fórumon.  :D
Nagyon sokat vendégként is.  :089:

Igen kedves Antee, mert érdekel, minden megnyilatkozásotok  :2angel:

Bejelentkezni, pedig akkor szoktam, ha valamihez hozzá kell szólnom.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 17, 08:48:19
 :049: :028: :027: :026: benneteket!


  :hideg: :154: Nálunk esik a hó!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 17, 09:05:32
Itt már nem!
De a hideg   :155: és a hó  :154: megmaradt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 17, 09:13:41
Szia kedves Árnyék!

Gyönyörű igét kaptál,bizony elég nékünk az Úr kegyelme,mi is kellene ennél több.   ;)
A kapcsolatot jól tetted,hogy megszakítottad.Én is ismerek több párt akik így éltek,de az Úr és a gyüli figyelmeztette őket,hogy ez nem helyes.Tettek bűnvallást és külön költöztek az esküvőig.  :igen:


  :028:  :026:  :027: mindenkinek!

Nálunk is   :hideg:  :150:   lehet  :154:  :142: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 17, 09:19:09
Ennek a kapcsolatnak vége!
Besokaltam.
Bünvallást csak azért nem tettem(mert már volt) mert a pásztorom messze van. :pityereg:
De megpróbálom majd elérni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 17, 09:29:40
Kedves testnérnőm!

Nem feltétlen szükséges hozzá a pásztorod.Eléd hozzá egy olyan tesó akiben megbízol.

Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, és hű és igaz aki megbocsájtja vétkeitek.

Szeretettel

Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 17, 09:36:52
De most senki nincs olyan a környezetembe.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 17, 09:38:53
Nem baj az Úr ugyis a szíveket vizsgálja . :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 17, 09:40:24
Ámen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 17, 10:51:51

Igen kedves Antee, mert érdekel, minden megnyilatkozásotok  :2angel:

Bejelentkezni, pedig akkor szoktam, ha valamihez hozzá kell szólnom.

 :2smitten:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 17, 11:27:56
T ovábbi szép napot mindenkinek.     :044:

Most megyek havat seperni    :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 17, 13:43:28
Itt olyan idő van mint az áprilisi tréfa. Hol kisüt a nap, hol beborul és néha kicsit szállingózik a hó de nem marad meg. ircsike jó lapátolást. Kesztyűt húzzál.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 17, 13:48:27
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 17, 13:50:40
 Mária!Ebben a pillanatban itt is kisütött a nap,és elállt a havazás. :hehe: Most ért ide tőletek! :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 17, 13:53:28
T ovábbi szép napot mindenkinek.     :044:

Most megyek havat seperni    :026:

Ircsikém!Kiseperted magad? :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 17, 13:54:01
ircsike a hóhányó.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 17, 13:58:38
 :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 17, 14:04:57
Igen nagy hóhányó lettem   :154:

Kb 1 1/2 ó tologattam a havat, igen nagy az udvarunk.   :05:


El is fáradtam rendesen,csak ugy sajog a vállam.   :020:


De majd az Úr helyrehozza.   :169:


Nálunk most állt el és kb 6cm esett este óta.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 17, 14:14:50
ircsike, minek dobálod rám a havat? Nem eléggé sajog a vállad?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Február 17, 14:52:55
Én is ki akartam menni havat seperni, de mire kimentem elolvadt a hó. :167:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 17, 15:32:20
sajnos itt nem   esik  hó , csak be  van borulva és szitál a eső. :139: :150: 

 szép lehet  felétek   a sok  hó  Moncsi  és Ircsi :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 17, 16:50:59

 Drága Irénke!Igen szép a havas táj,de sajnos nagyon sok elolvadt. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 18, 06:51:40

  :morning: :028: :027: mindenkinek!

Itt is esik a hó nagyon hideg van  :150: :154: :155:       :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Február 18, 06:58:43
Itt meg esik a hó és még hidegebb van.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 18, 09:04:51
  :morning:  :049:  :028:  :026:  :rozsa: mindenkinek!

Az éjjel igen sok hó esett.Most   :033:  nincs olyan nagyon hideg.
Mára megusztam a hólapátólást   :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 19, 08:44:51
Áldott szép reggelt mindenkinek!

Sok   :033:    kevés  :hideg:    sok, sok    :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 19, 09:11:20
   :033: :085:  Tesókáim :028: :027:

szikrázó ,gyönyörű napsütés  van  felénk  :119: de nagyon hideg.
- nemsokára fa behordás  vár rám ,mert utánpótlásra szükségem  van ,jó  kis  testedzés lesz :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 19, 09:15:30

 Tesvéreim!Istennel áldott,nagyon szép napot kivánok! :2smitten:


 Irénkém!Isten adjon erőt a fa behordásához! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 19, 09:24:34


Mindenkinek  :028: :027:


Itt is  :033: :155: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 19, 09:25:44
Istennel megáldott erőt kérek Irene neked a fa hordáshoz és mindenkinek békességet, bölcsességet a mai napra is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 19, 10:45:34
 köszönöm  mindenkinek a bíztatást :2smitten: ...... :169: :afro:
-el indulok égő szívvel  és lépesem imádság lesz a hit erejével .......
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 19, 10:58:59
Áldott napot nektek.  :D

Itt Angliában egészen jó idő van, szinte elég egy pulcsi ha kimegyek az utcára.
Sok erőt Irénke a fa behordásához!  :089:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 19, 11:16:02
irene, ha közel lennél, még segítenék is neked.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 20, 08:48:04
Ján 20,21.    Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.


  :028:  :027:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 20, 09:42:19
irene, ha közel lennél, még segítenék is neked.
 
Köszi  Antikám  :047: aranyos vagy  :2smitten:

köszönöm  Mária :2smitten:....jelentem : - elvégeztem   szép nyugodtan ,verőfényes napsütésben :169:
kellemesen elfáradtam,jól esett ez a mozgás .... :063: :044: :031: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Február 20, 18:12:59
Kedves tesók!
Elkezdődtek a próbáink az Húsvéti bábelőadásra. Azt szeretném megkérdezni, hogy van-e ötletetek, hogy hogyan lehetne felöltöztetni egy mapett bábot? Milyen anyagból lehetne esetleg ruhát készíteni? Vagy ha nem varrunk,hanem ruhákat szerzünk be, akkor kire mit adjunk? stb.
A szereplők, akiket fel kell öltöztetni: Nagyi, Kati, Pisti, Apa, Anya. Ha bárkinek van valamilyen ötlete megköszönném.
Áldás, Orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 20, 19:10:25

 Orsi!
 Nálunk a lányok a gyerek ruhák közzül öltöztetik a bábukat,a felnőtteknek,felnőtes ruhát probálnak adni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Február 20, 19:49:00
Igen én is ilyenben gondolkodom! Próbálok itthon keresgélni ilyesmiket. A nagyit a legkönnyebb felöltöztetni
bár, már a kis lányra is vantippem. Mondhatnánk azt is nem, hogy akkorák ezek, mint egy csecsemő. Tehát méretben valami olyasmit kéne találni. Igen a szülőket nem tudom még, hogy őket hogyan lehetne felöltöztetni, mert a gyerekekre nekem is van ötletem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 20, 20:19:38
 Kint hó van meg jég én még is a szobában csúsztam el. :2tickedoff: Most jöttünk meg az orvostól nincs eltörve csak rándulás.Remélem hamar rendbe jön. :059: :061:    :2smitten:


Mindenkit       :026: :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Február 20, 22:31:17
Kint hó van meg jég én még is a szobában csúsztam el. :2tickedoff: Most jöttünk meg az orvostól nincs eltörve csak rándulás.Remélem hamar rendbe jön. :059: :061:    :2smitten:


Mindenkit       :026: :032:

Jobbulást és amikor leülhetsz akkor az tedd magasabbra, ha javasolhatom.
A jégaku becsavarva törölközöbe jó szolgálatot tesz ilyenkor is.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 21, 07:48:18
Ildikó János! Jobbulást nektek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 21, 10:12:05
Gyógyulj meg mihamarabb   :044:


  :morning:  :026:  :028:  :027: mindenkinek!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 21, 13:53:50
Kutakodtam Pál damaszkuszi úton történt eseményére és ezt találtam amit beteszek. Először döbbentem néztem ki a fejemből,  :neee: majd hangos röhögésbe törtem ki,  :fetreng: még a könny is kicsordult a szememből.  :2funny: Hát ha valaki azt mondja, hogy még sok idő múlva jön Jézus, az nem ismeri tényleg a Bibliát. Még valaki mondja a keresztényekre, hogy hamis tanítók, és elhajoltak az igazságtól. Hát akkor most ámuljatok és bámuljatok miről is beszél a Biblia, amikor a hamis tanítókról beszél.

"Persze mondhatnánk, hogy ez a "mennyei jelenés" olyannyira nagy hatással volt rá, hogy gyökeresen megváltozott a korábbi felfogása. Eddig a hivatalos nézet által propagált történet. Ám de, mi is történt valójában? Lehet-e valamilyen sejtésünk errõl? Igen! Ebben egy másik szövegrész van segítségünkre.
      
7. És, hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe (valamit a misz- szionáriusok beültettek a testébe — valamilyen készüléket — implantátumot), a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem (valószínüleg ezzel biztosították Pál megbízhatatlansága esetére a misszionáriusok magukat), hogy felettébb el ne bizakodjam.   
8. Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tõlem (vagyis, hogy távolítsák el az implantátumot);
9. És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erõm erõtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erõtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.

Ez egy rendkívül fontos mozzanat! Pál arról beszél, hogy a misszionáriusok egy "tövist" ültettek be a testébe... Melyet mindvégig hordozott:
   
17. Ennek utána senki nékem bántásomra ne legyen; mert én az Úr Jézusnak bélyegeit hordozom az én testemben.

Más szavakkal, fentebb Pál arra panaszkodik, hogy ne bántsák õt, hiszen úgyis elég kellemetlenséget okoz a testében lévõ "tövis", mely arra szolgált, hogy "el ne bízza magát". És kik helyezték be a "tövist"? A Sátán angyalai.
Egy újabb kérdés: az angyal pozítív, fehér ruhába öltözött, szárnyakkal rendelkezõ jóságos személyt jelent. Itt meg Pál azt mondja, hogy Sátánnak angyalai vannak... Hogyan is értsük ezt? És egyáltalán érthetõ-e? Igen. Hiszen már a korábbiakban sokszor említettük, hogy az angyalok sok esetben jelentenek fegyveres misszionáriusokat. Ugyanilyen fegyveres személyek szolgálnak a misszionáriusok... biztonsági szolgálatában... Nos, ezek ültették be Pál testébe a "tövist" — az implantátumot, mely egy apró elektronikus készülék volt. Ugye mindenki hallott már napjainkban az úgynevezett szívritmus-szabályozóról? Idegen szóval "pészméker". Ez egy apró elektronikus eszköz, melyet szükség esetén a szívritmuszavarban szenvedõ beteg testébe ültetnek be a bõr alá. Abban az esetben, ha a beteg szíve rendellenesen dobog, ez a miniatûr készülék két elektródáján keresztül, melyek a szív egy meghatározott részéhez vezetnek, egy kisebb elektromos áramütéssel korrigálja annak mûködését. Egy ilyen készülék belsõ energiaforrással rendelkezik, és egy-két évig problémamentesen üzemel. Nos, Pál testébe a biztonsági szolgálat, garanciaként arra, hogy nem fordít nekik hátat, egy hasonló miniatûr eszközt ültetett be. Csakhogy ez a készülék áramütéseivel nem a szívét szabályozta, hanem ugyan ártalmatlan, de fájdalmas ingert okozott neki. Ezért Pál, mikor találkozott az egyik magas rangú misszionáriussal, kérte, hogy távolítsák el a testébõl az implantátumot. Hiszen kellemetlen tapasztalatai voltak. Mire az kitérõ választ adott... Ha most a hagyományos felfogás szerint gondolkozunk, akkor nem értjük, hogy az "Úr" miért nem távolította el a "tövist" Pál testébõl? Hiszen azt az esküdt ellensége, Sátán helyezte oda? Érthetetlenül csak kitérõ választ adott. Viszont érthetõvé válik, ha másképp szemléljük a dolgokat. A biztonsági szolgálat feje meggyõzte az "Urat", hogy mivel Pál személye nem száz százalékig megbízható számukra, ezért egy apró eszközt ültessenek be a testébe, mely ártalmatlan, de ugyanakkor garanciát jelent arra, hogy nem fordul ellenük és... nem mondja el az embereknek mindazt, amit látott. Amit titokban kellett tartania... Ez a készülék volt minderre a garancia... Az "Úr" beleegyezését megkapva, a biztonsági szolgálat tisztjei elhelyezték az implantátumot Pál testében. Mikor az kérte az "Urat", hogy távolítsák el, az azért adott kitérõ választ, mivel mindez az õ engedélyével történt...  Ezzel az eszközzel a misszionáriusok mintegy irányították Pált. Na nem úgy, hogy beszéltek hozzá. Az egy másik készüléktípussal történt. A következõ részben fogunk róla beszélni. A "tövis" apró, kellemetlen áramütéseivel több ízben kényszerítették Pált arra, hogy "bizonyságot tegyen".

5. Mikor pedig megérkeztek Maczedóniából Silás és Timotheus, szorongatá a lélek Pált, és bizonyságot tõn a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus.

14. És megkísértetvén testemben (az implantátum!), nem vetettetek meg, sem nem utáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust.

De vajon mikor helyezhették Pál testébe a "tövist"? Hiszen nem számol be más "mennyei jelenésekrõl"? Nyilván akkor, mikor az az ominózus találkozás történt a Damaszkusz felé vezetõ úton... Mikor az úton haladtak, és lakatlan vidéken jártak, egyszer csak egy jármû jelent meg a magasban. Ennek fényére és hangjára lettek figyelmesek az utazók. Ahogy Pál felnézett, a magasan fölötte lebegõ jármû hajtómûvébõl elõtörõ éles fény egy idõre elvakította. Mielõtt a jármû landolt:

8. A mint meg van írva: Az Isten  kábultság lelkét adta nékik (elkábította-elaltatta); szemeket, hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak...

Az utazók mind egytõl-egyig a földre rogytak, hiszen kaptak a "kábultság lelkébõl", és így nem láttak és nem hallottak már semmit. Azt sem, hogy a jármû a közelben landolt, és fedélzetérõl alakok tûnnek elõ. Õk voltak a biztonsági tisztek. A földön eszméletlenül fekvõ Saulus felé tartottak. A többi ember érdektelen volt számukra. Hiszen parancsot kaptak arra, hogy egy apró implantátumot helyezzenek el a testében... A néhány percig tartó beavatkozás befejeztével ébresztgetni kezdték Saulust. Ahogy az résnyire kinyitotta a szemét, közölték vele mindazt, amirõl a késõbbiekben beszámol. A többiek persze, mivel eszméletlenek voltak és csak késõbb tértek magukhoz, már nem láthatták a történteket. Ezért zavaros a szöveg, mikor egyszer azt mondja, hogy a vele együtt utazók hallották, máskor meg azt, hogy nem hallották a "szózatot". Ahogy a biztonsági szolgálat tagjai, Sátán angyalai, végrehajtották a kapott parancsot, visszaszálltak a fedélzetre, és a jármû elrepült. Az utazók még sokáig ott feküdtek a földön eszméletlenül, míg aztán idõvel lassacskán elkezdtek magukhoz térni. Nem értették, hogy mi is történt. Csak arra emlékeztek egyesek, hogy valamiféle fényt láttak elõzõleg. Mások pedig arról számoltak be, hogy semmiféle fényt nem láttak. Viszont arra nem találtak magyarázatot, hogy miért fekszenek mindannyian a földön?
Mikor Saulushoz mentek, hogy felsegítsék, megdöbbenve tapasztalták, hogy az nem lát. Megvakult... "

Aki ezzel a szeméttel találkozik, figyelmeztessen mindenkit, hogy ez az antikrisztus munkája!!!!!!

http://www.2000ad.uz.ua/index.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Február 21, 14:01:47
Azért a történet nem teljes, mert azt kihagyták, hogy miután betették az implantátumot
elvitték az ufók Pált, szövetmintát vettek tőle, leklónozták,
és a számtalan kis Pál-lkón azóta is itt futkároz körülöttünk egy idegen civilizáció
letéteményeseként, idővel elfoglalják a földet, és rabszolgákat csinálnak belőlünk!

Hagyjátok őket; vakoknak vak vezetői ők: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 21, 14:03:42
 :2funny: Hilda ez jó AZ is lehet ha tovább olvastam volna, akkor ez is kiderül. Az egész Bibliából ilyent csináltak vagy hasonlót. Isten irgalmazzon neki és azoknak akik ezt beveszik.

Azért nem árt szembenézni ezzel is, hogy már a nyakunkon van ez a jel is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 21, 16:18:38
Mindenkinek köszönöm. A jég akku nagyon jó, Jani rá is kötötte a bokámra,hú de nagyon hideg volt, :08: :059:







 :027: :026: Ildikó  :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 21, 19:45:21
Kedves Ildikó !

 Mielőbbi   gyógyulást  kívánok  :2smitten: - együtt érzek  veled 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 21, 20:37:17
Aki ezzel a szeméttel találkozik, figyelmeztessen mindenkit, hogy ez az antikrisztus munkája!!!!!!
http://www.2000ad.uz.ua/index.html

Alul betettem részletet. Elsőre nevettem rajta, de már nem is olyan nevetséges, hogy rátaláltam, hogy ez a cikk egy könyv. 2 részben10 éve adta ki és azóta fertőzi már a világot is. Imádkozzunk, hogy ne kerülhessen senki kezébe. Égjen el ez a szentét!!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: exbattery - 2009 Február 21, 22:27:16
Még egy rossz hír, innen az Alfa-omegáról kaptam egy emailt a privát email címemre egy vírustól.
Ha esetleg kapna valaki más is, semmiképpen ne kattintsatok semmilyen linkre, vagy ne írjatok vissza.
Onnan lehet felismerni, hogy töri a magyart.  :020:
Ezt írta:
"Örülök, hogy megismertem,
Gratulál a szezon I am Miss Grace a neve, azt tapasztaltam, hogy nagyon érdekes, hogy az ezen az oldalon (www.alfa-omega.hu), és add meg a böngészést nagy volt, és úgy éreztem, hogy tudom, hogy az érdekelt több, ez is kevés Információk én vagyok, 25 éves, a magassága 1.70cm vagyok, 56kg súlyú, nem érdekel a kora az az ember, aki szeret engem az igazi, az életkor csak egy szám milyen ügyben nekem az igazi szeretet és érzelem, én vagyok az egyetlen, és soha nem házas, nincs gyereke, úgy vélem, a szeretet és a szex, mert a szex szerelem nélkül nem teljes, azt akarom, hogy kapcsolatuk a férfi, aki gondos, szeretetteljes, szenvedélyes, és aki majd én úgy érzem magam, mint egy igazi nő, Majd küldünk pár Képek mihelyt olvasni, kérjük, engedje meg a választ az én privát e-mail cím, (gracemaboula@yahoo.com), hogy segíteni fog nekem mondani ha több van a saját és küldjön képeket és virágot neked. Kérjük, válaszát nekem az én privát e-mail cím: (gracemaboula@yahoo.com)"
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 22, 07:41:42
 :049:   :morning: :028:  :026: :027: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 22, 10:56:09
  :049:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: almácska - 2009 Február 22, 11:29:36

 Kedves ildikó!

Én is tíszta szívemből kívánok neked gyors gyógyulást....én a jég akut még nem probáltam ki de igérem, hogy fel teszem.
én borogatom, kenegetem, és fáslizom   :118:

szeretettel ölel:almácska   :059: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Február 22, 11:47:38
Almácska azt ne próbáld ki,de a fagyott zöldbab,vagy borsó jobb. :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 22, 13:25:30
Kedves Almácska  !   Neked is  mielőbbi   gyógyulást  kívánok . :2smitten:


 Veled is együtt érzek  ,,,,,tavaly borzalmas  bokatörésem  volt.......  8  hónapig kínlódtam  vele... :060:

 de  Dicsőség az ÚRnak   meggyógyított  :169: :2smitten:
                                   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 22, 13:28:13
 A  fagyasztott mirellit (bab, borsó)valóban segít a rándulásnál.Lehúzza a duzzanatott,kicsit kellemetlen a hideg véget,
 de nagyon hatásos. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Február 23, 08:04:04

    :morning: :028: :026: :049:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Február 23, 09:01:21
   :028: mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Február 23, 12:00:06
Nagyon érdekes. Reggel óta hatalmas pelyhekben hullik a hó, egyáltalán nem marad meg, nem nő a mennyisége, pedig sehol nincs egy vizes folt se, hogy esetleg elolvadt volna. Na jó az út nedves, de sehol nem áll a víz a járdák is teljesen szárazak.
Hova lett ez a sok hó?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Február 23, 13:19:57
...és esik, de most már kezd vizesedni minden...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 23, 14:24:29
Gábor vannak még csodák.  :119:

Most olvastam egy cikket a Holt tengerről, ideteszem.

 HOLT-TENGER

Közel-Keleten Jordánia és Izrael határán, hazánktól 2200 km-re terül el. A föld legmélyebb pontja, a tengerszint alatt 397 m mélységben rejti a természet egyedülálló kincseit. A rendkívül magas, 30-33%-os sótartalmú vizében nem élnek élőlények, még mikrobák sem. Különleges sós vizéből sóoszlopok meredeznek. Partján nincsenek fák, nem zajonganak madarak, még a szél sem fúj. A környező hegyek időről időre eltűnnek, amikor a nyári forróság sófátyolba burkolja az egész tájat. E, szinte élettelen táj, a Holt-tenger
   
Egyedülálló gyógyító erejét már az ókorban felismerték, harcok dúltak az értékes terület megszerzéséért, ókori uralkodók, mint Kleopátra, Sába királynője, palotát emeltek a Holt-tenger partján és élvezték a fürdőzést.

Híre a világ minden részébe eljutott, hiszen ki ne hallott, vagy látott volna képeket a fürdőzőkről, akik lebegnek a víz felszínén. A fekete gyógyiszappal bekent emberek bőrbetegségeiket vagy ízületeiket gyógyítják. Évente százezrek keresik fel ezt a különleges tájat a világ minden részéből a gyógyulás, szépülés reményében.

A Holt-tenger a szépség és egészség forrása, vizében kétmillió év alatt 25 féle ásványi anyag és nyomelem halmozódott fel, igen nagy mennyiségben, és rendkívüli összetételben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Február 23, 14:31:00
 :pirul:
Nagyon kellemetlennek éreztem, és aztán pedig vastagon rakódik az emberre az az olajos műtyü, alig lehet lemosni.
Valaki azt mondta, hogy az emberi testekre kent olaj úszik a vízben.
Nem tudom, de nem kívánkozom bele.

 :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 23, 14:36:38
   :049:  :026:  :028:  :027: mindenkinek!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 23, 14:57:07
Szia Ircsike! Áldott napod legyen neked is.

Magda! Számomra az a döbbenet, hogy teljesen halott valóban az a víz, nincs benne élet. Olyan tenger amiben nincsenek halak, a partján fák. Erre nem lehet azt mondani, hogy olyan mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amit táplál. Te voltál már benne, vagy csak a kozmetikumokat használtad?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Február 23, 15:17:58
Kedves :2angel:  Mária, benne nem de a vízének a tetején igen, és mint írtam annak a nyomait elég nehéz lemosni.
Azért 1-2 pálmafa senyved a környezetében, legalább is 1998-ban amikor ott voltam akkor még volt ez valamikor májusban volt, mert márciustól júniusig szolgáltam Izraelben, pont 3 hónapot.
Massada erődöt is akkor látogattuk meg.
Nagyon szép emlék, Izraelbe akár most is mennék, de a Holt-tengerbe nem kívánkozom.
 :2smitten:

http://network.hu/zabhegyezo61/kepek/izrael/jeruzsalemi_panorama
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 23, 16:59:14
Köszönöm Magda a linket. :05:

Mostmár én is igen elkívánkozok oda szétnézni egy kicsit!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 24, 10:17:51
  :028:  :027:  :026: mindenkit.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 24, 11:35:46
Istentől megáldott nagyon szép napot mindenkinek!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 25, 09:53:13
Mindenkinek békés,áldott napot Jézus Krisztusban. 

  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Február 25, 13:00:37
Ne legyetek szomorúak, mert süt a :033:
:028: :integet:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 25, 13:16:11
Nálunk is  :033:    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 25, 13:20:33

 Istentől áldott nagyon szép napot kívánok!  :2smitten:

 Nálunk is süt a  :033: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 25, 13:22:32
Ha így folytatódik az idő, lassan a balcsiba fürödni is lehet.  :058: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 25, 13:28:14

 Igen drága Mária,január,február itt a nyár. :hehe: :2funny: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 25, 15:26:37
 :028: :027: :049:




 -jó  lenne ,ha  meleg lenne  most már....  :169:  itt is  ragyog a nap
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Február 25, 16:09:52
Igen drága Mária,január,február itt a nyár. :hehe: :2funny: :044:

Legyen néked a hited szerint.  :D Csak legyen tavasz is közben. Az a kedvenc évszakom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 26, 09:49:03
2Pét 1,2.    Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében.



  :028:  :026:  :027:  :049:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Február 26, 12:16:44

 Talán Anti,már megérkezett Budapestre. :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Február 26, 13:11:52
Igen, itt van, bár én még nem találkoztam vele...  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Február 26, 14:01:45
-még én sem  :117:  ....
    de   holnap   én  is utazom  hozzájuk Bp-re .  ...... :168: :169:

  hála az ÚRnak,  hogy szerencsésen  és boldogan  ideért.... :029: :happy02: :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Február 27, 08:35:08
  :morning:  :028:  :026:   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Február 27, 15:24:15
Jelentem, itt vagyok! :D

Igaz már tegnap délelőtt óta, de nem volt igazán időm még feljönni...
Nemsokára találkozó! Annyira várom már...  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Március 01, 09:03:22
Szia Krisz! Emlékszem rád, valamit kérdeztél a végén,

de azt hittem az ottani gyülihez tartozol...

Mondhattad volna!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 01, 15:41:44
Áldott vasárnap délutánt mindenkinek.   



  :027:  :026: mindenkit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 02, 06:53:08
Békesség néktek!

Áldott szép napot és sok    :033:


  :morning:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 02, 09:20:15
 :049: :028: :027: :026: benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 02, 11:22:49
Sziasztok


  :028: :026: :027: mindenkinek
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 03, 06:55:27
Békesség nétek!

  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 03, 07:54:25
Mindenkinek áldott, szeretettel, alázattal teljes békés napot kívánok  :085:

"De ti, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!"
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 04, 07:10:01
  :morning:  Áldott szép szerdai napot mindenkinek.



  :027:  :026:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 04, 09:05:46
 :049: :028: :027: :026: mindenkit! :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Március 04, 11:21:26
-bocsánat kéréssel  kezdve,hogy napokig nem tudtam jönni, de eléggé  zsúfolt progjamjaink voltak  :08:   
-kívánok    áldott boldog  békés napot minden  kedves Tesókámnak :2smitten:

-csodálatos napokat éltünk  meg együtt boldog családi  légkörben  "legdrágább  vőmmel "  :2smitten:
a mi  féltőn szeretett  Antikánkkkal !!!!

 ezért az ÚRÉ a DICSŐSÉG,mert Ő CSODÁLATOSAN MEGAJÁNDÉKOZZA AZ ŐT SZERETŐKET
...és mi ,   a bennünket  szeretőket.............. :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Március 05, 08:21:14
Jó reggelt, szép napot kívánok nektek, a mi Urunk örömében, és megismerésében!

 :033: :036: :019:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 05, 08:30:11
Sziasztok!

Békés, áldott szép napot mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 05, 08:58:56
 :morning: :028: :017: :026: mindenkit!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 05, 09:15:05
Jó reggelt mindenkinek!  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Március 05, 09:17:43
  sziasztok  :morning: :027:  :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 05, 10:10:43
Egy kis megoldatlan dolgok. Próbáljátok ki, és akinek sikerül, az írja le.  :D Nem fog.  ;)

1. Tehát, ültök most éppen a széketeken, emeljétek fel a JOBB  lábatokat a padlóról, és körözzetek vele az óramutató járásával MEGEGYEZŐ irányban.
 2. Míg köröztök a JOBB lábatokkal, rajzoljatok a levegőbe a JOBB kezetekkel egy 6-os számjegyet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 05, 11:00:12
Az első próba nem sikerült, :hehe: de a második már igen!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 05, 11:06:08
Egy kis megoldatlan dolgok. Próbáljátok ki, és akinek sikerül, az írja le.  :D Nem fog.  ;)

1. Tehát, ültök most éppen a széketeken, emeljétek fel a JOBB  lábatokat a padlóról, és körözzetek vele az óramutató járásával MEGEGYEZŐ irányban.
 2. Míg köröztök a JOBB lábatokkal, rajzoljatok a levegőbe a JOBB kezetekkel egy 6-os számjegyet.


 Nekem megoldatlan!  :nem: Nem sikerült! :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 05, 12:28:48
Az első próba nem sikerült, :hehe: de a második már igen!  :D

Az biztosan nem volt szabályos kör vagy szabályos 6 os, vagy nem kőrözésben volt a lábad.  :D Képtelenség azonos oldalon az agyat kétfelé irányítani. Ez ki lett próbálva.  :089: Abban a pillanatban a láb elkezd mást csinálni, ahogy a kezedre koncentrálsz.  ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Március 05, 13:01:05
Egy kis megoldatlan dolgok. Próbáljátok ki, és akinek sikerül, az írja le.  :D Nem fog.  ;)

1. Tehát, ültök most éppen a széketeken, emeljétek fel a JOBB  lábatokat a padlóról, és körözzetek vele az óramutató járásával MEGEGYEZŐ irányban.
 2. Míg köröztök a JOBB lábatokkal, rajzoljatok a levegőbe a JOBB kezetekkel egy 6-os számjegyet.

Nekem se sikerült :062:
 :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 05, 13:32:32

 Nálunk egésznap szakad az  :150: :151:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 05, 15:07:21
Nekem is szögletes lett a lábam mozgása...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 05, 15:25:07
Igen Gábor, ez az.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 05, 16:32:49
Szia Anti!

Látom szépítgeted az oldalt.
Jó ötlet a smájlik.
A téliképet mikor cseréled le?
Jó lenne valami vidám tavaszi kép.

Az Úr áldjon meg   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 05, 16:35:00
Arról nem volt szó, hogy tökéletes kör alakot kell lerajzolni. Picit szögletesre sikerül, de attól sikerül.  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 05, 16:36:55
Szia Anti!

Látom szépítgeted az oldalt.
Jó ötlet a smájlik.
A téliképet mikor cseréled le?
Jó lenne valami vidám tavaszi kép.

Az Úr áldjon meg   :044:

Köszi!  :D

A téli képet lefogom cserélni hamarosan, csak kellene egy kis szabadidő, ugyanis sokat dolgozom.  :061:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 05, 16:58:59
Arról nem volt szó, hogy tökéletes kör alakot kell lerajzolni. Picit szögletesre sikerül, de attól sikerül.  :020:

Igen, csak az nem kör. Nem volt szó?  :fel: Az óramutató tán görbén jár körbe körbe, vagy szögletesen? :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 05, 17:05:33
Jajjj a hajam!  :020:
Az óra mutató járásával megeggyező tényezővel a pörgés irányára mutattál rá, nem a tökéletes és hibátlan mozgásra.
Ez olyan, mint amikor felszólítanak valakit, hogy emelje fel a lábát, mint amikor a liftet hívják fel a földszintről a 2. emeletre.
Felemelkedő mozgásról van szó, nem pedig a tökéletesen függőleges mozgásról.  ;)

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 05, 17:07:13
"Jajjj a hajam!"

Nincs is.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 05, 17:07:45
Oldalt nem sok, de a tetején igen!  :D :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 05, 19:51:59
Sziasztok!!

Újra vagyunk. :027: :026: :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 05, 20:27:28
Jó újra látni benneteket. Meggyógyultál?  :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 05, 22:41:29
Sziasztok!!

Újra vagyunk. :027: :026: :2smitten: :044:

Szeretettel köszöntelek benneteket ismét közöttünk!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 06, 07:54:55
Sziasztok  :morning: :028:


Igen meg gyógyultam és Janika is jár már rendesen iskolába. Ebbe a pár hétben sok mindenen mentünk keresztül családostul. De az Úr kegyes és mindent megold,meg segít. Ráadásul megmutatta azt is ki az aki a legtöbbet tudja az ember életében adni és mivel... A Úr Jézus , az Ő a szeretetével. :2angel: :2smitten: Mindenkinek ezt kívánom a családjában szeretet,egészség és béke legyen. Köszönjük hogy ti is mellettünk vagytok ez az oldal egy áldás számunkra.

Sok köszönet, áldás nektek. Szeretettel:Ildikó 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 06, 08:59:33
  :028:  :026:  :027:

Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
   Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Maresz1955 - 2009 Március 06, 09:44:24
Sziasztok! Szép napot kívánok! (Rég jártam erre,  :05:)

"Nyugtalan a mi szívünk, amíg Őbenne meg nem nyugszik."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 06, 10:31:16
 :049: :028: :026: :017: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 06, 10:33:49

 Nálunk ma is  :150: ha sütne a  :033: nagyon szép idő lenne.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 06, 10:59:01
Nálunk bujkál elő. Itt már nem esik. Áldott hétvégét mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Március 06, 12:51:01
sziasztok,  itt  gyönyörű  idő  van,  ragyogott a nap  egész  délelőtt ...  most egy  kicsit  elbújkál  :169: :027: :033: :040: 
a nárciszok, jácintok, tulipánok mutogatják zöldelő  leveleiket és a krókuszok  szépen  virítanak.
halleluja   itt a tavasz :043: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Március 06, 13:09:26
Itt Pesten is nagyon szép idő van :D Én még nem sok virágot láttam a kertben, de az eljegyzésünkre kapott fehér szegfűcsokor még szépen virul az asztalon  :D :05: :2smitten: :169:  :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 06, 13:21:36

 Nálunk is kisütött a nap,dicsőség Istennek!Döndikee a szegfűcsokor biztosan nagyon szép. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: börny - 2009 Március 06, 17:00:43
SZiasztok

Bár nem szoktam írni, ez a hír mégis akkora értékű, hogy muszály megosztanom veletek is(mert néhányan személyesen is ismertek).
:Megszületett első gyermekünk Márk  3520g 52cm ma 14.05-kor. Egészséges, aranyos, Isten ajándéka. Köszönjük, hogy gondoltatok ránk, akik az újkígyósi fórumtalin voltatok.
üdv és áldás mindenkinek
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 06, 17:07:18
Kedves Börny!

Kívánom Isten gazdag áldást rátok,jó egészséget,gyarapodást a babának.
Áldott hétvégét.
Szeretettel Ircsi   :029:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 06, 17:12:41
SZiasztok

Bár nem szoktam írni, ez a hír mégis akkora értékű, hogy muszály megosztanom veletek is(mert néhányan személyesen is ismertek).
:Megszületett első gyermekünk Márk  3520g 52cm ma 14.05-kor. Egészséges, aranyos, Isten ajándéka. Köszönjük, hogy gondoltatok ránk, akik az újkígyósi fórumtalin voltatok.
üdv és áldás mindenkinek

Drága Barni!  :D

Veletek örülök! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Évus - 2009 Március 06, 18:43:46
Szia Barni!

Sok örömöt és áldást kívánunk a babának és az egész családnak.  :026: :027:

Veletek együtt örülünk!  :036:  Hálát adunk az Úrnak, hogy megáldott titeket.   

Add át a puszikat a mamának és a babának is.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 06, 19:17:14

 Szia Börny! :044:  Gratulálok,a baba születése Isten áldása!  :2smitten:  :036: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 06, 19:23:45
 Áldott szép estét   :032:  :026:

http://videa.hu/videok/allatok/kis-tigris-golyaval-allatkert-aranyos-golya-bz94bsdmGwChhFdN
http://videa.hu/videok/allatok/thaimassage-elefanttal...-allatkert-aranyos-elefant-i5y0Q9IU9T0SfqkE
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 06, 19:28:50

 Köszi Ircsike!Milyen aranyosak! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 06, 23:05:02
Barni!  :058: :036: :126:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 07, 10:16:01
Békés és áldott hétvégét kívánok mindenkinek.

Szeretettel Ircsi   




  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 07, 10:58:09
Kedves Barni mi is veletek őrülünk :017: :028: :026:
:048: :058: :078: :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Március 07, 11:52:02
Áldott hétvégét!!!

1 Kor. 16,14
Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!

szeretettel
szolgáló :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 08, 09:56:20
Sziasztok!

Áldásokkal teli vasárnapot mindenkinek. 

Róma 12.4-9
Mert miképen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van:
 
Azonképen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk.
 
Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint teljesítsük;
 
Akár szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban;
 
Akár intõ, az intésben; az adakozó szelídségben; az elõljáró szorgalmatossággal; a könyörülõ vídámsággal mívelje

A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz.


 :028: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 08, 10:53:20
Istentől megáldott gyönyörű szép napot nektek!  :D :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2009 Március 08, 10:59:32
Viszont kívánjuk!
Nagyon jó a fotótok.  :169: :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 09, 07:14:32

 Mindenkinek  :morning: :028: :026: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 09, 07:55:16
Áldott és békés szép napot mindenkinek.


 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 09, 09:50:00
SZiasztok

Bár nem szoktam írni, ez a hír mégis akkora értékű, hogy muszály megosztanom veletek is(mert néhányan személyesen is ismertek).
:Megszületett első gyermekünk Márk  3520g 52cm ma 14.05-kor. Egészséges, aranyos, Isten ajándéka. Köszönjük, hogy gondoltatok ránk, akik az újkígyósi fórumtalin voltatok.
üdv és áldás mindenkinek

Megszületett a Királyság új reménysége!
:036:

Gratulálunk! Kívánjuk, hogy olyan kedves, vendégszerető és türelmes legyen, mint a szülei...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 09, 09:56:12
Ha valakit érdekel és van ideje:

Franz Lippi jön tanítani a székesfehérvári Dávid Sátora Gyülekezetbe.
Március 12.-én 18.00 - 21.00
Március 13.-án 15.00 - 21.00
Március 14.-én 10.00 - 21.00

Ha jól vagyok informálva, akkor a prófétai ajándékról lesz szó.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 09, 10:08:58
Gábor! Lehet, hogy Barni még alszik,  :004: mert a kis jövevény végig sírja az éjszakát.   :112: Arra valahogy úgy kivannak képezve.  :hehe: Mivel neki még nem lehet a Bibliát olvasni, :019: így marad  :103:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 09, 10:33:56
A hét végén Graz-ban jártam, Ahol Franz Lippi, Steve Telzerov, és Randy Boyd tanított a vezetésről.
Nem hallottam még vezetőket tanítani így a vezetésről, az abban való alázatról, az uralkodás elkerüléséről. Tudodjátok, amikor egy apostol sírva beszél arról, hogy ő hogyan követte el azt a hibát, hogy a teljesítményük után szerette, értékelte az embereket, az elég megrendítő. Olyan krisztusi karaktert szeretnének a vezetőkbe ültetni, amely nagyon távol áll a világi értékrendtől.
Követendő példát adtak arra, hogyan kell jó vezetőként megállni a helyünket, ami ezen vezetők számára nem jelenti feltétlenül, hogy mindig örömteli és nyugalmas életük lesz...  :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 09, 11:37:32
Ezt jó lett volna hallani. Hiszem, hogy hozzá juttat az Úr az anyaghoz, hogy én is halljam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 09, 13:59:59
Úgy tudom jöttök SZékesfehérvárra. Ott beszélhetünk valakivel, mert én nem rendeltem a hanganyagból, de ők igen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 09, 15:18:38
Aha, megyünk pénteken. Csütörtökön lapzártája van Zsoltnak. Szombat meg függőben van még.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 10, 06:56:53
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek.



   :028:  :026:  :027:  :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 10, 12:25:57
Valaki jár közületek a Szeretet Közösségbe? Folk Iván a pásztor ott. Csak kérdésem lenne, semmi különös miatt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 10, 12:35:54
Én személyesen ismerem Ivánt, ha tudok segíteni. Épp most váltottunk egy levelet 10 perce.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 10, 12:36:57
Íme egy Börny-baba, azaz Márk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 10, 13:13:27
De gyönyörű baba.  :119: Isten áldása vezesse egész életét! Az Úr kegyelme és irgalma töltse be a szüleit is és hatalmas szeretettel neveljék jó egészségben, bőségben, gazdagon! Az Isten ismeretére jusson el és az határozza meg az egész életét/életüket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Március 10, 13:39:38
Szívemből  kívánom  én is az  áldást ,   ennek  a gyönyörű  kisfiúnak és  boldog  szüleinek...halleluja
Dicsőség  Urunknak  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 10, 18:11:03
Íme egy Börny-baba, azaz Márk.

Az apjára ütött!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Március 10, 18:33:35
Gyönyörű baba,az Úr áldása legyen rajtatok. :fel: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 11, 08:59:26
Megosztom veletek a mai szárnyaló örömömet. Volt két kabát, ami viszonylag jó állapotban volt. Az egyik a férjemé, a másik az enyém. Levittem a kutyát sétáltatni és a kuka kallantyújára akasztottam őket. Visszafelé jövet, láttam, hogy egy férfi mustrálgatja, méregeti a férfikabátot. Magához vette és tovább állt. Abban a pillanatban olyan öröm töltötte el a szívem és az jutott eszembe, hogy a női kabátot, amit meg sem nézett, otthagyta más valakinek, akinek szüksége van rá. Nem volt önző ez a koldus ember, hanem gondolt másra is. Megtehette volna, hogy elviszi és eladja valakinek fillérekért, de nem tette. Másra is gondolt. Fantasztikus volt látni. Istennek hála érte!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 11, 09:12:06
Köszönöm Mária,hogy megosztottad velünk,olyan jó volt olvasni.

Áldott szép napot mindenkinek.

Gyönyőrű ,napsütésesl teli ,tavaszit.   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 11, 09:37:52
 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 11, 10:21:33
Nagyon áldott filmeket raktam föl az Olvasók Fórumában, ha érdekel benneteket. http://ujteremtes.hu/1/viewforum.php?f=4
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 11, 11:31:43
Megosztom veletek a mai szárnyaló örömömet. Volt két kabát, ami viszonylag jó állapotban volt. Az egyik a férjemé, a másik az enyém. Levittem a kutyát sétáltatni és a kuka kallantyújára akasztottam őket. Visszafelé jövet, láttam, hogy egy férfi mustrálgatja, méregeti a férfikabátot. Magához vette és tovább állt. Abban a pillanatban olyan öröm töltötte el a szívem és az jutott eszembe, hogy a női kabátot, amit meg sem nézett, otthagyta más valakinek, akinek szüksége van rá. Nem volt önző ez a koldus ember, hanem gondolt másra is. Megtehette volna, hogy elviszi és eladja valakinek fillérekért, de nem tette. Másra is gondolt. Fantasztikus volt látni. Istennek hála érte!

 Mária!Az Úr áldjon meg benneteket! Két embernek is örömöt szereztetek.Csodálatos Istennünk van,még egy koldust is
 meg tud változtatni,hogy másra is gondoljon.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 11, 12:24:11
Megint dicsekszem az Úrban! Áldom Őt, mert méltó rá!!!

Képzeljétek, idejött hozzánk egy férfi ma. Most ment el nem régen. Vagy 2 órán keresztül hallgatta tőlem az evangéliumot. Amikor elment, előtte azt mondta. - Máris nyugodt vagyok! Nem tudom mi ez, de nagyon jó! Olyan jól érzem magam! Ezt elmondta vagy háromszor. Adtam neki egy Bibliát is és azt mondta, ezt még soha senki nem tette vele. Már hallott Jézusról, de mindig vágyott egy Bibliára és arra, hogy elolvassa. Szemmellátható volt rajta a boldogság. Istenem! Annyira nagy boldogság van a szívemben, amit csak Te láthatsz. Köszönöm Istenem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 11, 12:29:04
Nagyon szuper!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 11, 12:34:21
Igen, nagyon szuper!  :058: Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy micsoda boldogság lehet ilyenkor Isten jelenlétében, hiszen az egész Mennyben boldogság van egyetlen bűnös megtérésekor. Annyira készen volt a szíve. Azt is mondta, hogy már szólt Jézushoz, csak szégyelte elmondani másoknak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 11, 12:43:11
 :ima06: :043: :036: :078: :066:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Március 11, 12:48:59
Igen, nagyon szuper!  :058: Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy micsoda boldogság lehet ilyenkor Isten jelenlétében, hiszen az egész Mennyben boldogság van egyetlen bűnös megtérésekor. Annyira készen volt a szíve. Azt is mondta, hogy már szólt Jézushoz, csak szégyelte elmondani másoknak.

Jak 1,12 Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az őt szeretőknek.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 11, 12:52:41
Dícsőség az Urnak!
   :2funny:   :05:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 11, 14:11:31
Most beszéltem a fiammal telefonon.
Dícsőség az Urnak  és köszönet az imákért,átment a kresszvizsgán.


  :058:  :hehe:    :044:  :170:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 11, 15:36:18
De jó.... Úgy látszik ez a mai nap egy dicsőség napja nekünk  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Március 11, 17:02:54
 :2angel:

Rm 12,15 Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.

 :2smitten:

Azér jobb örülni

 :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 11, 20:37:10
Most beszéltem a fiammal telefonon.
Dícsőség az Urnak  és köszönet az imákért,átment a kresszvizsgán.


  :058:  :hehe:    :044:  :170:

 Dicsőség Istennek! :043: :036: :066:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 12, 08:13:44
 :026: :028:


 Mindenkinek   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Március 12, 09:24:44
Ha egy kicsit szomorkás lennél nézd meg őket!!!

http://www.hotdog.hu/video/video.hot?v_id=116295
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 12, 11:00:33
  Sziasztok!

  :028:  :026:  :027:  sok   :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Március 12, 12:06:30
áldott  napot   kedves Tesókáim! 
 

Urunk  minden utunkon   velünk van és egyengeti azokat......bízzuk  Őrá  bizalommal

 :027: :033: :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 12, 16:14:16
Szia Gábor!

Köszi at értékes infot,de a dícsit nem találom.Segítenél?  :igen:
Franz Lippi Budapesten hol lessz?   :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 12, 16:50:12
Mindenkinek áldott délutánt kívánok egy szép Don Moen dícsivel.  :044:

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 13, 07:19:15
Szia Gábor!

Köszi at értékes infot,de a dícsit nem találom.Segítenél?  :igen:
Franz Lippi Budapesten hol lessz?   :06:

Küldtem privit.
Franz Lippi a NYOMELL épületében lesz. Kövér Lajos u. 23.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Március 13, 07:26:52
Áldott, békés napot kívánok!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 13, 09:44:26
 Szió Gábor! :D Azt szeretném kérdezni tőled,a Franc Lippit a rádió is közvetíti?Sajnos most nem tudok elmenni,de szivesen meghallgatnám. Talán hangfelvétel is készül?  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 13, 10:09:36

 A mi szenvedésünk (ha van)ehhez képest...   
&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 13, 12:24:26
Nekünk van bajunk?

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 13, 12:38:02
Szió Gábor! :D Azt szeretném kérdezni tőled,a Franc Lippit a rádió is közvetíti?Sajnos most nem tudok elmenni,de szivesen meghallgatnám. Talán hangfelvétel is készül?  :044:


Hát a radiosansz.hu-n mennek bizonyos felvételek, de ez élőben biztos nem megy. A Zúgószél Alapítványtól lehet megrendelni írásos és a hangfelvételi anyagokat, konkrétan a mostani is ki lesz adva.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 13, 13:57:01
Gábor!  :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 13, 15:04:22
Sziasztok!

Áldott és békés hétvégét mindenkinek.

Ma egésznap esett,most már kiderült és süt a nap.


Gábor köszi ai infót.   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Március 13, 23:29:51
Sziasztok !

 Ne haragudjatok, hogy ...... csak az utolsó percben szóltam, hogy nem tudunk menni a találkozóra, és csak most kérek elnézést, de az utolsó percig úgy volt, hogy megyünk.........no nem akarok magyarázkodni. Mostanában ritkán jövök fel, mert a kislányom nagyon aktív Istennek legyen hála s ha bekapcsolom a gépet, akkor rajzfilmet kell/kéne  :020: nézni, vagy ha megunta a játékot, akkor az ölembe bújik s akkor pötyögne, és nem lehet leállítani. ..........            Azért minden nap ott vagytok az imáimban.   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 14, 12:23:19
Sziasztok!

Szép napot és az Úr gazdag áldásait kívánom mindenkinek ezen a gyönyőrű napsütéses szombaton!    :044:   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 14, 12:52:50
ircsike, neked is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 14, 23:04:50
A Mozgáskorlátozottak.Net és az Összefogás A Magyar Családokért Országos Egyesület örömmel jelenti be, hogy Nick Vujicic és a Life Without Limbs elfogadta a meghívásunkat Magyarországra. Az időpont még nem ismert, mert már a 2009-es esztendőre is le vannak teljesen foglalva, de Holly McDermott megígérte, hogy amint el tudnak jönni Magyarországra, kapcsolatba fognak lépni a Mozgáskorlátozottak.Net-el.

http://www.mozgaskorlatozottak.net/index.php?option=com_content&view=article&id=117&Itemid=39

Érdemes a képeket megnézni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 14, 23:32:51
Ha ezt megnézed, a szíved meg kell induljon imára.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 15, 14:53:53
Áldott vasárnapot mindenkinek.


  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 15, 17:25:30
Áldott estét Moncsi ,   :2smitten:   és mindenkinek.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 15, 17:27:45

 Ircsike neked is áldott estét!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 16, 14:29:37
Sziasztok :028: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 16, 14:56:11
Mindenkinek áldott szép napot ezen a gyönyőrű napos hétfőn.   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 16, 16:43:52
Itt is süt a nap!  :D

 :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 16, 18:01:32
Békés és nyugodalmas szép estét mindenkinek.    :044:


&NR=1
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Március 17, 08:35:09
 :morning:   legyen áldott derűs napunk   :033: nézzünk fel Krisztusra  :kereszt01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 17, 08:37:16
 :049: :028: :033: :027: :026: mindenkit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 17, 09:50:00
Sziasztok!

Békesség néktek, kegyellemmel teljes, áldott szép napot mindenkinek.   :044:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 17, 09:55:33
Kérek szépen segítséget!

Ha nagyon apró betükkel akarok írni,melyik betűtípust v. méretet kell használni?   :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 17, 11:00:42
Szióka!  :D

A szmájlik felett a legszélén a "betűtípus" lenyíló mezőre kattintva választhatod ki a betű méretét.
Mikor kiválasztod mondjuk a 9pt-t, akkor a hozzászólás mezőben ilyesmi fog megjelenni: [ size=9pt] [/size ].
A számot átírhatod bármilyen számra. Ha pl átírod 7-re, akkor ilyen kicsi betűkkel fog írni: minta

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 17, 11:09:03
13:42 kor kezdődik a vizsgám vezetésből!

Kérlek benneteket, hogy aki a szívén érzi, imádkozzon értem és a járókelőkért!  :D
Elég költséges a vizsga, tehát ha nem megyek át, a vizsgadíj minden alkalommal 25-30ezer ft.  :118:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Március 17, 12:59:49
Antikám! :2smitten:
az ÚR Veled  van  és lesz mert  nagyon szeret  Téged és megment  minden időben .
   Melletted  áll és Ő vezet!  amen :2angel: :2smitten:   sok  sikert  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 17, 14:54:57

A vizsga idejét eltolta későbbre az oktatóm, mert kijöttem a gyakorlatból.   :118:

Szóval még a vizsga hátra van, gyakorolnom kell még előtte. :061:
Köszönök minden imát! Így nem úszott el a pénzem. :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Március 17, 15:17:41
 :048: :happy02: :2laugh: ez  jóóóóó  ..érdekes az  oktatódért  is  kellett imádkoznom.... :169:. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 18, 07:35:34
  :morning:  :028:  :027:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 18, 08:10:20

Mindenkinek  :028:

itt  :033: de fujj a szél


Köszönjük a képeslapot nagyon jól esett. Szerettet teljes jó napot kivánunk :2angel: :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 19, 07:43:53
  :morning:  :049:  :027:  mindenkinek!   :044:

Anti köszi a tavaszi képet.   :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 19, 08:03:16
Na de jó. Éppen reggel akartam mondani, hogy cseréljük már le ezt a hóesést, mire visszajöttem, már tavaszi kép volt.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 19, 10:40:59
 :D Örülök, hogy tetszik nektek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 19, 15:56:06
Magyar nyelvű viccek (próbáld elmondani bármely más nyelven, nem fogsz nagy sikert aratni):

Találkozás:
Nyuszika és a róka találkoznak az erdőben.
Nyuszika köszön:
- Szia vöröske!
- Te engem ne vöröskézz le!
- Miért, jobb lenne, ha lerókáználak.....!?!


Előző munkahely:
A HR-es kérdezi az új titkárnőt:
- És mondja, az előző munkahelyén mennyi volt az
évi fizetése?
- ??? Nálunk az előző munkahelyemen nem
dolgozott egy Évi sem!


Hogy kapta Benedek Elek a nevét?
Anyukája reggel beszólt a kisfiának:
- Benn vagy még az ágyban?
- Benne, de kelek.


Trükk:
- Mondja Kovács bácsi, maga mit szokott
csinálni, ha este nem tud
elaludni?
- Én? Elszámolok háromig és már alszom is.
- Tényleg? Csak háromig?
- Háromig, de van úgy, hogy fél négyig is.


Egyenlet:
- Kislányom, teljesen egyedül oldottad meg ezt
az egyenletet?
- Nem. Két ismeretlennel.


Kérdés:
- Miért nincs bástya a vonaton?
- Mert a vonat nem vár.....


Úszásoktatás:
- Hogy tanítja a varázsló úszni a pókot?
- Hókusz, pók ússz!


Kérdés:
- Miért nem gyűjt a darázs vasat?
- ???
- Mert azt a MÉH csinálja.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 19, 16:37:18
Szia Mária!

Hogy sikerült az evangélizáció?   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 19, 16:46:03

 Kedves Testvéreim! Szombaton a gyülekezetünkben Ellel Ministries-ből Ottó Bixter-ék szolgálnak.
                                 A szolgálati ajándokról lesz tanítás.Ha valakit érdekel,várjuk szeretettel. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 19, 17:32:53
ircsike. Akik jöttek volna, a kocsijuk elromlott és áttettük április 7-10 ig re.

Itt az előbb szakadt a hó, most meg süt a nap.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Március 20, 07:45:26
Jó reggelt :2smitten:   :169: áldott  derűs tavaszi napot kívánok :033: :084: :084: :084: :084: :084:

errefelé ragyogó  napsütés van  és ez megvidámítja a szívemet :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 20, 07:54:45
 :morning: :028: :033: :100: :043:  :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 20, 08:02:41
  :morning:  :028:  :026:  :027:

Nálunk mégcsak kandikálgat a nap és   :hideg: van.

Moncsi örülök,hogy ilyen jó kedved van   :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 20, 08:05:05


 :morning: :028:


itt is  :033: :043:   
                             :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 20, 08:06:59
 Ircsike!JÓ AZ ÚR!  :043: :036: :078: :043: :036: :ima06: :026: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 20, 08:09:46

 Láttom Ildikó+Jánosnak is jó a kedve.Ne szomorkodjunk!  :043: :036: :043: :036: :043: :036: :043: :036: :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2009 Március 20, 08:19:03
 :morning: itt is süt a :033: végre  :036:  :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Március 20, 08:20:24
-nekem iiis jó  a kedvem  hallelujaa.. :043: habár,  ilyen gerinccel ugrálni ami  nekem  van .... :042:  de egész jól  megy ...itt :169:

örüljünk  az ÚR ban  egyetértek   :2smitten: :068: :036: :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 20, 08:25:37

 Nagyon hálás vagyok Istennek,hogy örömöt adott nekem és kedves Testvéreimnek!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 20, 08:37:41
Akkor én is  :036: veletek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 20, 16:32:07
Nálunk a négy évszak van ma.
 :hideg: majd :033: majd  :150: azután :033: majd azután  :151:  és azután :155: és azután ez is van :159: No, ezen igazodjatok el.  :hehe:

Most per pillanat tél van.  :155: Esik a hó.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 21, 07:34:08
 :morning: :028: :033: :100: :027: :026: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 21, 16:14:04
  :049:  :028:  :026:   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Március 22, 08:20:49
jó  reggelt  és derűs vidám  napot  kívánok  Tesókáim :044::159:

örüljünk az ÚRban  áldjuk  szent  nevét   :angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 22, 11:01:00
Áldott napot nektek!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 22, 11:19:55
 :049: :028: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 22, 13:34:01
Áldott szép vasárnapot mindenkinek!

Az Úr öröme töltse be ma is szíveinket.  :igen:

Hatalmas,kegyelmes,féltőn szerető  Mennyei Atyánk van nékünk.   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 23, 08:13:51
 :morning: :028: :027: :026: :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 23, 09:51:19
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek.

  :026:  :027:   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 23, 10:29:41



Ezt küldjük a mai napra  :028: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 23, 10:36:20
János Ildikó sziasztok!  :044:  Az alsó szmájli azt jelenti addig nyújtózkodjatok ameddig a karotok ér?   :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 23, 10:42:43
 :nem: klikelj a képre és egy nagy ölelést látsz
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Március 23, 11:09:21
 sziasztok  én  is   minden jót  kívánok és sok áldást :037:


Ildikó  nagyon  ari  ez  a  kis  ölelő  figura ...tetszik  köszi :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2009 Március 23, 11:33:03


Ezt küldjük a mai napra  :028: :027: :026:

Nagyon köszönöm :169: :2smitten:

Én is nektek :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 23, 11:35:25


Ezt küldjük a mai napra  :028: :027: :026:

Hát ez nagyon tetszik.   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 23, 11:38:47
Szenvedtünk két hétig egy OEP-es titkosító kártya megújításával. Ma megkaptuk az új tanusítványt, amit le kell tőlteni a kártyára, de előbb le kell törölni a régit róla. Na én úgy letöröltem, hogy egy vadiúj kártyát kell igényelni...  :2crazy:

Remélem a főnök nem vág ki az ablakon...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 23, 11:40:15
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 23, 11:40:50
Ha kivág ott,  :2police: akkor az ajtón bemész.   :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 23, 12:07:05
A biztonság kedvéért, azért nyisd ki előre az ablakot...

 :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 23, 12:44:17
Meg nézd meg, nincs e alatta rózsabokor vagy kaktusz.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Március 23, 13:15:06
Még élek...  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 23, 15:29:24
Tüskéid sincsenek?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 24, 19:17:03
Sziasztok!

Áldott estét!  :044:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 25, 09:54:23
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek.
Az Úr szeretetével és békességével.  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 26, 07:36:04
  :049:  :morning:  :026:  :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 26, 16:10:27
 :049:

        :028:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 27, 06:24:47
  :morning:  :028:  :026:  :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 27, 09:35:30


       :028:
 
            végre  :033: itt nálunk  :044: :2smitten:

                                                                    :028: :026: mindenkinek
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 28, 08:13:09
 :morning: :028: :027: :026: :033: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Március 28, 08:18:26
 :028: :morning: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 28, 14:06:16
Áldott hétvégét kívánok mindenkinek, sok   :033:    és  :003:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 30, 07:10:06
  :morning:  :028:  :026:  :027: mindenkinek!   :044:   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Március 30, 09:17:37
FIGYELEM!!!! Ha ilyen emailt kaptok ti is mint mi a Raiffeisen  banktól, akkor ne klikkeljetek rá, mert hamis email!!!!

Tisztelt Ьgyfelьnk,

Mi jelenleg optimalizбlja a m?szaki platformot a Raiffeisen online szolgбltatбs.

Az adathalбsz tбmadбs a Raiffeisen tцmeges megszakнtja a mыkцdйsйt az internet, az elektronikus banki visszaigazolбssal.

Kйrjьk, lбtogasson el a megerхsнtх e-mailt.

Visszaigazolбs Electronica Directa

Hozzбfйrйs Raiffeisen Online

Elnйzйst kйrьnk az okozott kйnyelmetlensйget okoztak.

Kцszцnjьk a megйrtйst,

Csapat Raiffeisen Online
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Március 30, 11:41:37
Ma kaptam épp ilyen e-mailt.  :D

De én nem is tudtam sehova kattintani... :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 30, 14:02:27
 Szia Évus!

De jó újra látni,áldott napot neked !   :044:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Március 31, 09:03:54


Sziasztok  :044:mindenkinek szép napot kívánunk!



 :028: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Március 31, 09:36:45
 :049: :028: :033: :100: :017: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 31, 09:45:05
Áldott és békés szép napot mindenkinek!

  :morning:  :027:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 31, 18:08:14
  :032:  :026:  :049:


&feature=related




Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Március 31, 18:23:45
Drága Mária!

Szeretettel neked.


&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 01, 08:16:33
  :morning:  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 01, 08:22:45
ircsike! Köszönöm a dalt. Áldjon az Úr érte, nagyon kedves vagy és jól esett!  :017:
Amikor legelőször hallottam ezt a dalt angolul, folytak a könnyeim.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 01, 11:01:13
Irene a giffeket még régen a netről tőltöttem le.
Nagyon sok helytől és pontosan nem tudom már honnan.

Beütüm a gogléba  letölthető giff v. smajli,és keresgetem,bocsi de többen nem tudok segíteni.   :afro:


http://animaciostarhaz.atw.hu/
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 01, 20:29:20
 :026: :032: mindenkinek  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 02, 14:47:40
Mi újság? Hát kinek az lesz, kinek nem. Gáspár Győzőnek hirdetem az evangéliumot az iwiw en keresztül.  :058:  Nyitott rá.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Április 02, 16:25:40
Szegény Mária, az Úr legyen kegyelmes hozzád...  :hehe:

(Csak vicc volt  :2funny: )
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 02, 19:38:14
Gábor!   :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 02, 20:29:35
Hajrá Mária!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 02, 21:13:13
Ilyen öregecske lettem?  :2funny: vagy már előre látsz, hogy 100 évesen is ilyen aktív leszek?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 02, 21:20:14
Idézet
hogy 100 évesen is ilyen aktív leszek


 :igen:




  :026:  :032:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 03, 07:10:32
  :morning:  :049:  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 03, 07:37:04

 :morning:


Mindenkinek  :033: :028: kívánunk  :043:

                                                         :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 03, 09:15:45
 :049: :028: :033: :100: :159: :026: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 03, 09:20:41
Áldás rátok! Békés napot!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 03, 18:04:46
  :032:  :026: :045: mindenkinek.

&feature=related     :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 03, 18:46:22
ircsike, micsoda áldott, felkent dicséretekre bukkansz te mindig. köszönöm
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 03, 19:06:57
Szívesen,tudod az Úr a dícséretek között lakozik.   :igen:

Teljesen véletlen bukkantam rá.   :hehe:

A gyüliben is szoktuk énekelni   :igen:


Szent Szellem szállj rám, szállj rám
Isten szelleme jöjj el
Jelenléteddel tölts el
Szent Szellem szállj rám, szállj rám

Urunk tölts be most
Újra érints meg
Isten szelleme
Újra töltsd be szívem
Szent Szellem szállj rám

Áradj most rám égi folyó
Újítsd meg életem Vígasztaló
A mennyei tűz szívemben ég
Tisztíts meg teljesen mennyei fény
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 03, 19:16:42
Ebben is jó kis üzenet van

&feature=related

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 04, 14:29:27

            Sziasztok  :044:szép napot :033:mindenkinek.


 :028: :026: :027: :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 04, 17:30:02
Sziasztok mindenkinek áldott hétvégét,az Urban és Sz.SZ-ben teli Istentiszteletet.

  :028:  :027:  :026:.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 04, 17:47:22
Kaptak egy kis virust,     :pirul:most telepitik a gépem     :169:  ezért csak keveset tudok lennni.   :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 05, 12:50:35
Sziasztok!

Áldott vasárnap d.u. mindenkinek.    :044:

Nagyon örül a szívem az Urban,mert megsegítet és a várt időnél egy nappal korábban mgcsinálták a gépem.   :036:

Dícsőség az Urnak a vírus semmi kárt nem tett.   :igen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 05, 15:56:58

 Nagyon örülök Ircsike! :D Áldott vasárnap délutánt mindenkinek!  :100: :033: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 06, 09:03:09
 :028:  :049: sok   :033:  Az Úr áldjon meg benneteket,szeretettel,békeséggel,örömmel..   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 06, 13:25:48
 :049: :028: :026: :027:

 Nagy újság van a kisfiam ősszel  ovodás lesz,ma volt a beíratás.Most születet...  :096: :043: :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Április 06, 13:49:41
 :D Veled örülünk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Április 06, 17:20:10
Moncsikám, hála az Úrnak érte.Veled örülök.Biztosan jót tesz neki. :017: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 06, 21:28:42
Én is örvendek veled   :044:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 07, 07:14:46
  :morning:   :028:  :026:  :027: mindenkinek.   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Április 07, 07:20:43
 :morning: :033:----ilyen gyönyörű a mai nap.  De mi lesz velünk a nyáron???

 :028: :031: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 07, 07:46:03
Ma is kérjük a jó időt az Úrtól, mert egész héten evangélizálunk. Tegnap is fantasztikus volt. Bekéretkezünk házakba és olyan örömmel, nyitottsággal fogadnak bennünket. Egy gitár kísérettel dicsőítünk és beszélgetünk velük. Volt ahol 10-en jöttek össze. Isten a legek lege az biztos. Ha valaki érzi a szívén, hogy részt vegyen ebben a szolgálatban, imádkozzanak értünk.

Vigyázzatok egymásra, az Úr szeretete ragyogjon be benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 07, 07:53:52
Drága Mária nagy öröm ez az Urban.Csodálatos Urunk van.

Isten gazdag áldása kisérjen benneteket.    :fel:  :029:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Április 07, 08:02:28
Ma is kérjük a jó időt az Úrtól, mert egész héten evangélizálunk. Tegnap is fantasztikus volt. Bekéretkezünk házakba és olyan örömmel, nyitottsággal fogadnak bennünket. Egy gitár kísérettel dicsőítünk és beszélgetünk velük. Volt ahol 10-en jöttek össze. Isten a legek lege az biztos. Ha valaki érzi a szívén, hogy részt vegyen ebben a szolgálatban, imádkozzanak értünk.

Vigyázzatok egymásra, az Úr szeretete ragyogjon be benneteket!

Szuper, legyetek áldottak!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Április 07, 09:30:08
Az Úr angyalainak teljes védelme,Jézus Vére és az Úr áldása kísérjen benneteket utatokon.
 :026: :137: :036: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Április 07, 14:03:08
Senki nem szólt még a Bálintnak, hogy ne fűtsön már, hanem jöjjön beszélgetni?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Miklós - 2009 Április 07, 14:58:51
  Máriától: Vigyázzatok egymásra, az Úr szeretete ragyogjon be benneteket!
 Imádkozunk értetek, legyen veletek a jó Atyánk. :ima05:



                                                                                                           
                             
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 07, 15:14:33
Szép d.u. kívánok ezzel a dallal.   :044:

&feature=related


Kedves Bálint hol vagy?   :104:  :105:  :139:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Április 07, 16:30:10
Senki nem szólt még a Bálintnak, hogy ne fűtsön már, hanem jöjjön beszélgetni?  :2funny:

Igazán jöhetne már, lassan vége a fűtési szezonnak! :2funny:  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 07, 19:14:28

Igazad van   :igen: tényleg jöhetne.Szép estét mindenkinek!
 :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 08, 07:30:38
  :049:  :morning:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 08, 08:45:06
Többen érdeklődtök az evangélizációs utunk után. Nagyon áldottak vagyunk. Döbbenet mennyire nyitottak az emberek Jézus befogadására. Talán a két elmúlt nap alatt 1 nem akarta Jézust, de vagy fél órán át azért hallgatta. A mag ott van már benne. Azt mondta: - Elgondolkodok amiket mondtak és a Bibliát is olvasni fogom, amit adtak!  Elmondok egy pár mondatot ami az emberek szájából hangzott el. Beszélünk Jézusról és utána gitár kíséretével énekelünk.
Kérdeztük egy bácsit, hogy meghallgatja e a dalunkat Jézusról? - Ha nem esik nehezükre? A bácsi nagyon meghatódott még a könnyei is folytak. Egy hölgy amikor befejeztük a evengélizációt, meghatódva azt mondta: - Itt még ilyent senki nem csinált! De elmondta vagy háromszor és köszöngette, hogy gyönyörű húsvétjuk lesz, ha erre gondolnak. Egy fiatal férfi, akit leszúrtak, a testén lévő hegeket látva, igen elborzadtunk, azt mondta. -Nem tudom mi történt velem! Olyan békességem lett, pedig én egy ideges, rossz ember vagyok. Ilyent nem éreztem soha! Mi ez? Mondják meg? Jöjjenek a házamba ott a feleségem és ő is hadd érezze ezt. Elmentünk egy faluba, ahol valamikor szolgáltunk. Egy asszonyt nagyon szerettem volna megtalálni, de a nevére már nem emlékeztem. Az se tudtam, abban a hatalmas faluba, hogy hol lakik. Ott is evangélizáltunk és dicsőítettük Jézust. Láttunk egy ház udvarán egy csomó embert, és odamentünk. A végén azt mondja a hölgy. - Valamikor idejártam gyülibe a kultúrba az anyukámmal meg a családommal. Anyukája egy idő óta imádkozik, hogy Isten hozza ide a pásztort, hogy imádkozzon érte, mert beteg. Nagyon fullad. Kérdeztük ki volt a pásztora? Mondta a nevem. Hu ez döbbenet volt. 10 év nagyon hosszú idő. Elmentünk az anyukájához és már messziről kiabálta felemelt kézzel az ég felé, -mert az udvaron volt kint: - Marika! Marika! Isten meghallgatott! Azért imádkoztam, hogy hozzon ide az Úr! Dicsőség neki! Megtette! Idehozott,... édes jó Istenkém!  Tényleg idehozott! Most ott akarnak megint alkalmat. Hát sok ilyen történik velünk. Köszönjük, akik hordoztok imával.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 08, 10:06:47
Drága Mária!

Köszönjük a beszámolot,várjuk majd holnap is.Az Úr áldása kisérjen ma is,és nyísson sok kaput elötetek.

  :029:  :thanks:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 08, 10:15:46

 Kedves Testvérem Mária! Nagyon köszönöm a tájékoztatást,bizonyságokat!  :2smitten: a könnyeim pottyogtak az
 örömtől,ahogy olvastalak.Dicsőség Istennek!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 09, 07:27:29
Áldott,békés szép napot mindenkinek!

  :morning:  :027:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 09, 08:22:51

 Mindenkinek  :028:  :027:
     



 Kedves Mária!! Olyan jó olvasni a bizonyságokat,olvasás közben potyogtak a könnyeim  :059:

 A mai és a további napotok is legyen ilyen áldott.  :033: :043: :2smitten:                   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Április 09, 10:03:05
Mária! Fantasztikus az Úr!

Kívánok sok ilyen gyümölcstermést és bizonyságot!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 09, 15:45:05
Megérkezett az első fecske hozzánk.


Drága Mária ahogy ez a fecske a jó idő szimboluma,ugy hozzon a ti szolgálatotok jó időt azaz Krisztust mindenki életébe.

Legyetek nagyon áldottak.  :igen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 09, 18:51:58
Sziasztok drágáink!

Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm. Beszámolok ismét mi minden történt. Hát egy egy csoda mennyire megvidámít bennünket.

Ma az utcaszélre mentünk a lányokért. Rögtön az első lány, akit ott értünk, adtam neki egy Bibliát. Nagyon meghatódott a szavaimtól, ahogy szólt hozzá Jézus. Potyogtak a könnyei úgy adta át az életét Jézusnak. Énekeltünk neki is dicsőítő dalt. Nagyon megtudta érinteni Jézus. Rájöttünk Isten mennyire szereti még ezeket a lányokat is. Amikor a kocsiba ültünk, a mi könnyünk is folyt, olyan megható Jézus munkája. Volt ott egy gyönyörű roma lány is. Azt mondta a szülei nem tudják, hogy ott áll kint. Elmondtuk neki, hogy Isten sokkal jobb sorsra hívta el. Mindegyik átadta az életét az Úrnak. Volt ott egy anyuka, akinek 3 gyereke van és nem tud máshogyan pénzhez jutni mondja, de abba szeretné hagyni, mert tudja ez Istennek nem kedves. Majd amikor már mindegyik lányhoz odamentünk, eljutottunk Enyingre. Hu az megint egy csoda volt. Találkoztam egy idős nénivel és elmondtam hogy a roma bandát keresem. Hát lement volna hídba ha teheti a döbbenettől. Könyörgött szinte, hogy oda ne menjek. Mondtam, hogy nem félek mert Isten velem van és egyáltalán nem félek tőlük. Azt mondta, akkor forduljak meg mert ott ülnek, -mutatott egy presszó előtti térre. Az egyik éppen akkor kelt föl és elment mellettünk. A fiú után mentem. Megszólítottam. Hijjjj de jó volt. Elfogadta a Bibliát és hisz Jézusban mint Isten fiában. Dicsőség Istennek. Nagyon kedves volt a srác. Mikor befejeztem a mondandómat, megkérdeztem, hogy hol laknak a romák. Elmondta és odamentünk. Ott az egyik asszony amikor neki adtam a Bibliát, azt mondta csodálkozva az egyik nő, hogy na Margit, éppen ezért imádkoztál Istenhez, hogy adjon neked Bibliát, itt van ne... Nagyon köszönte Istennek. Majd ott is hirdettük az igét, mert a házukba is bemehettünk. Akarják, hogy menjünk oda is alkalmat tartani. Legyen Isten akaratában. Hát újra ennyi az örömhírből. Most is köszönöm az imátokat. Legyetek áldottak érte.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Április 09, 20:02:14
Mária az Úr áldjon meg benneteket azért az erőfeszítésért, amit Istenért és a teremtményeiért tesztek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 09, 20:52:15

 Mária ez csodálatos,tiszta libabőr lettem,ahogy olvastalak.Nagyon boldog vagyok. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Április 09, 20:58:36
Az Úr áldás legyen rajtatok,és segitsen,hogy sok lelket tudjatok megmenteni. :017: :taps: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 09, 21:02:12
Azt kihagytam, hogy az első lány, aki sírva adta át az életét Jézusnak, átöleltem és alig akart elengedni. Majd mindegyikünktől így köszönt el. Nagyon megható volt, hogy mennyire vágyott a szeretetre. Atyánk mennyire más szemmel mutatta meg őket. Még akkor is sírt, amikor beszálltunk az autóba és tovább mentünk. Integetett nekünk és felénk fordult ameddig látott. Mondtam hová menjen gyülibe és Isten segíteni fog neki, csak bízza rá magát.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 10, 07:15:52
Drága Mária!

Az Úr áldása kisérjen benneteket a mai napon is.
Köszönjük a beszámolot,hatalmas Istenünk van,dícsőség néki.



  :morning:  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Április 10, 22:25:59
Halli mindenkinek!

Bocsika, hogy eltűntem, de sajna nincs nettem. :(
De most itt vagyok.
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Április 11, 08:12:28
    :2smitten:  Boldog   derűs   ünnepi  készülődést  és együtt létet kívánok  az ÚR áldásával  minden családnak 
 :027: :morning: :Jezus04: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 11, 14:56:39
Sziasztok!


Áldott feltámadás ünnepét mindenkinek és kedves csládjának.

  :028:  :026:  :027:  :kereszt01:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 11, 16:48:23

 Kedves Ircsi!
 
  köszi neked is áldott ünnepet kívánunk. :2smitten: :044:



 Mindenkinek  :028:   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 12, 09:24:00
Sziasztok!! :044: :044: :044:

Áldott feltámadási ünnepeket  :028: :026: :027: :134: :134:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 13, 18:09:28

 A  sogórnőméknél voltunk tegnap.Már korábban írtam,hogy a lányaikat (három)a Jehova tanuihoz járatják.
 Beszélgettünk és szóba jött,hogy a lányok a megemlékezés ünnepségen voltak.Kérdem tőlük,hogy miről
 emlékeztek meg,hát mondják,arról,hogy Jézus meghalt (A CÖLÖPÖN,OSZLOPON) Kb.3órán keresztül probáltam
 elmagyarázni,alátámasztani a tanultakat semmi,teljes sötétség(homály).Ezeket a fiatal lányokat betanítják
 mikor mit kell mondani.Ha kérdezel valamit,a válasz nem emlékszik rá. csak egyfolytába jehova,jehova.
 Megkérdezte tőlem a nagylány nekem,hogy esne,ha asszonynak szólítannánk.és nem Mónikának,Moncsinak stb.
 Mert,hogy Isten neve jehova.Meg ,hogy csak az apostoloknak szólt az Úrvacsora.Csak a 144 ezer  felkent jehova tanui
 mennek a mennybe a többiek maradnak az 1000 éves királyságba. stb,stb Hát kemény,ez ám a kihívás.Ne értsetek
 félre nem ítélem el a jehova tanuit,de tényeket nem értenek,(szörnyű) Szeretném kérdezni tőletek,a környezetekben
 gyülekezetetekben van-e olyan testvér aki régen a jehova tanuja volt? A kérdést azért tettem fel,hogy van-e esély
 csoda,hogy kijöjjenek amibe vannak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 13, 22:59:55
Szia Moncsi! Én bizony elítélem a jehovistákat, mert ők hamis vallás hirdetői. Az Úr Jézust nem fogadják el, csak embernek és prófétának. Mint Megváltót nem ismerik el. Mint Istent sem ismerik el. Istennek sokkal több neve van, mint Jahve. Még a nevét is eltorzították johovára. Éppen az evangélizáció alatt beszélgettem keresztényekkel, akik a jó úton voltak és letértek a jehovisták miatt, így bizony óvtam tőlük őket. Sőt, keményen figyelmeztetni kell mindenkit, hogy nehogy megtagadják Jézust mint Isten Fiát, mert a pokolba kötnek ki. Imádkozz értük, mert az Úr nem véletlenül küldött oda. Higgy abban és ne add föl, hogy kikerüljenek a sátán markából. Oldozd fel őket a megkötésük alól minden nap. Kérd az Urat, hogy adjon kijelentést a szívükbe. A jehovatanui a pokolba tartanak, ha nem térnek meg. Veszélyes, poshadt vizeken vannak, akik oda tartoznak hozzájuk. Nem az Életbe hanem a halálba mennek a Megváltó Jézus nélkül!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 14, 07:25:02
  :morning:  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Április 14, 07:50:18
legyen áldás  :063: jó szerencse útjainkon :109:és sok öröm a mai  napon is minden Tesókámnak :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 14, 13:51:11
Szia Magda!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 14, 13:56:06
 :028: mindenkinek  :2smitten: 

                                          :044: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Április 14, 18:34:09
Sziasztok !

 Nagyon felvidítottak kedves Mária a beszámolóid, ilyeneket eddig csak olvastam, és azokban sem kételkedtem, de ez valami mámorító, hogy ezekben a napokban is történnek olykor humoros, máskor szomorú megtérések.  :060:      :088: . Az Úr tegye áldottá továbbra is a szolgálatotokat.

  A jehosvistákról csak annyit szeretnék írni, hogy senki nem tudja, nem tudhatja, hogy mit jelentett egykor a JHV, mivel régen a zsidók csak mássalhangzókat használtak és csak pár száz éve használnak magánhangzókat. Mivel nem volt szabad kiejteni Isten nevét ezért elfelejtődött hogyan is ejtették valójában a JHV-t. Isten világosan mondja Mózes második könyvének 3. részében Áser eje Áser azaz VAGYOK, AKI VAGYOK 14. És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok. . Bizony ezeket a szektás embereket agymosásnak vetik alá s nehéz őket kizzökkenteni a világukból.







    :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Április 15, 07:05:48
Áser eje Áser itt nagyot tévedtem  :001:. Eje Aser Eje a helyes változat. Mindenkitől elnézést kérek. Főleg az Úrtól. :060: .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 15, 07:14:07
Kingooo! Köszönjük az áldás kérésedet. Valóban nagyon szükségünk van rá, hiszen az Úr nélkül ez lehetetlen lenne. Túlcsordult az öröm bennünk egy egy megtéréskor. A döbbenet az, hogy egyik se egyforma, pedig már sok sok megtérésnél részt vehettem.

Áldott, békés, megfontolt napot mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 15, 07:37:26
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek!


  :morning:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 15, 13:46:17
Áldott szép d.u. kivánok mindenkinek!   :044:

&feature=related


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 15, 14:16:15

 Köszi Ircsike, neked is áldott délutánt!  :2smitten:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 15, 14:33:17
Ircsike, köszönöm, neked is békés napot.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 16, 07:50:04
Áldott.békés,szép napot mindenkinek!


      :028:        :027:      :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 16, 08:43:04
 :049: :028: :027: :026: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 16, 13:46:19
Holnap Dabas -Sáriba megyünk evangélizálni és este fél 7 kor a Műv Házba szolgálok. Ha valakinek van kedve eljönni, szeretettel várom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 17, 07:51:27
  :morning:   :028:  :026: mindenkit!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 17, 08:10:34
 :morning: :028: :027: :026: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 17, 23:52:51
Az Úrban dicsekszem! Nem régen jöttünk haza, szolgáltunk ma is az emberek felé. Voltak újak is és döbbenet mennyire éhesek, szomjasak az Igére. Alig tudtam abbahagyni. Rám egyébként is jellemző.  :2funny: Aki ismer tudja. Hát ha még olyan nyitottak is rá mint ma, akkor meg végképpen az Úrnak kell lelőnie.  :2crazy: Nagyon hálás a szívem az Atyának!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Április 18, 02:27:09
Dicsőség az Úrnak érte! :017: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 18, 08:38:12

 Köszi Mária! Az Úré a dicsőség!   :088: Isten áldja meg a kitartó szolgálatodat! :afro:  :044:


  :028: :033: :100: :026: minden kedves Testvéremet! 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 18, 12:44:05
Ma történt valami. Mentem az ebédért, és a földön találtam egy fekete pénztárcát. Felvettem és odavittem az étterembe, majd kinyitottuk együtt a a pultnál két tanú jelenlétében. Megdöbbentem mi volt benne. 400 Ft és némi kis apró pénz meg papírfecnik. Annyira elszomorodtam ennek láttán. Valakinek csak ennyike kis pénzecskéje van és azt is elveszítette. Számára mennyire fontos lehetett. Mondtam, hogyha netán valaki keresi, akkor adják oda neki. Amikor mentem hazafelé, láttam egy félszemmel látó idősebb bácsit jönni velem szembe. Éreztem, az övé lehetett. Nem keresgélt nem az tűnt fel, ő csak jött velem szembe és a szellememben biztos voltam benne. Amikor odaért, megkérdeztem, nem maga hagyta el a pénztárcáját? " De,.. igen, de nem sok pénz volt benne, csak 400 Ft, meg papírok." Mondtam neki, hogy odavittem az étterembe és ott majd odaadják. Nagyon örült neki és köszöngette.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 18, 14:13:10
Drága Mária együtt örül a szívem veled,jó az Úr,dícsőség néki érte.

Áldott szép napot mindenkinek.


  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 18, 16:27:35
Két  szép dicsit küldök mindenkinek.

http://www.indavideo.hu/video/Hallgass_meg_engem

http://www.indavideo.hu/video/A_szivem_neked_hodol
 :137:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 19, 08:28:32
 :morning: :028: :033: :043: :027: :026: benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 19, 17:37:39
Áldott szép d.u.


  :049:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Április 19, 18:08:59
Neked is kedves Ircsi!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 20, 07:45:46
  :morning: áldott,szép   :033: mindenkinek.   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 20, 07:51:21
 :morning: és békés, szeretetben gazdag napot mindenkinek! Ha el is tévesztjük, van szószólónk az Atyánál.  :089: Ez is nagy áldás nekünk.

Egy kis jó kedv:

http://www.indavideo.hu/video/Rendorokre_tamado_pulyka
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 20, 20:21:34
Ha valaki tud angolul, segítségemre lenne? Köszike. A webfordító nagyon furán fordította le és hát nem értem teljesen, mit is kar.

GLORY TO GOD IN JESUS NAME

Hello, I am a Christian from Poland and I would like to contact you for cooperation and for translation concerning some of Hungarian songs.
If I may, please contact me on one of adresses below.

Thank you & God bless you!

PS: Hope you know some English ;-)

--
Pozdrawiam
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Április 20, 22:49:39
Dicsőség Istennek Jézus nevében.

Helló, egy keresztyén vagyok Lengyelországból, és szeretnék veled kapcsolatba lépni, együtműködni, néhány magyar dal fordításával vonatkozóan.
Lépj kapcsolatba velem az egyik lenti címen.

Köszönöm neked és Isten áldjon meg.

Utóírat: Remélem tudsz valamennyit angolul ;-)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 20, 22:52:05
Köszi Anti! Nem értettem mit akar a dalokkal. Így már világos. Hát, nem tudok angolul.  :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Április 20, 23:03:10
Ugyan... az én angolomban még mindig sok kivetnivaló van.  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 21, 09:50:10
Sziasztok!

 :044:

Áldott,békés szép napot az Urban. 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 21, 09:58:58
 :049: :028: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Április 21, 10:14:56
Minden Tesókámnak és ide  látogató vendégnek  áldást és derűs vidám napot  kívánok
:033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2009 Április 21, 10:28:39

Köszönjük Iréne ! Áldott,békés napot kívánunk Istentől ,szeretetteljes üdvözlettel.  :126:

János 13,35.    Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 21, 10:48:25
Drága Harang!  Régen láttalak, jól vagy?  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 21, 10:56:01


   :028: :027: :049: mindenkinek  :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 21, 15:42:13
 Áldott szép d.u. kívánok ezzel a dicsivel.


&feature=related

  :044:   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Április 22, 08:18:08
 -- :2angel: szellemi  fegyverek elő! :089:"harcra" készen? :169: áldott  derűs napot kívánok :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 22, 08:25:54
szia irene!  :044: Látom te már korán reggel harcra kész vagy. Elő a kétélű fegyvert :019: és lekaszabolni :2knuppel: ami nem a szívbe való. :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2009 Április 22, 09:50:56
Drága Harang!  Régen láttalak, jól vagy?  :044:


 :068: Kedves vagy  Mária,köszönöm érdeklődésedet.

Megvallom Jézus nevében,hogy jól vagyok és leszek a szombati találkozóra.
Kimerítő lehetett a tavaszi szünet unokákkal,mert a vérnyomásom rendetlenkedik.
Gyenge vagyok,de az Ige szavaival élve ,akkor vagyok erős.2. Korintus 12:8-10

Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem;
És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.
Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.
Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban,
üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.

  :081:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Április 22, 10:14:27
köszi  a bíztatást drága Mária :2smitten: igyekszem..már nagyon várom a szombatot  :168: :169:


drága Harang imádra amen!-t mondok én is.
 légy erős, harcainkat látja a mi csodálatos Urunk, :2smitten:   győztesek vagyunk! :081:
 -ezt az  igét már sokszor kaptam  én is , és bátran  mentem előre új kihívások felé :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 22, 10:19:51
Milyen kis bukdácsoló keresztények vagyunk. Viszont jó tudni, hogy Isten nem csak a kis bajunkban tud megoldást hozni, hanem a nagyban is.

 irene kis tesókám, a buzdításod mindenkié, az enyém is, ezért kapcsolódtam be a tiédbe.  :169: Nagyon jónak találtam!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 22, 10:31:11
Ma ki mit fog csinálni? Ami publikus.

Én most birkózom magammal, mert a nagyszobát festem ki és elkéne menni festékért. Motorra pattanni és hajrá OBI. Hát már kb más fél órája győzködöm magam. Nem imádkozna értem valaki?  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 22, 14:27:33
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek.

Máriának jó festést .

Kedves Irene és Harang én is áment mondok,köszi a bátórító gondolatokat.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 22, 14:38:56
 Ez igen Mária,milyen ügyi vagy,hogy festesz  :afro:

 A gyülinkben szombaton mennyegző lesz,ma a terítők vasalása volt.Holnap lesz a gyüliház feldíszítése,Pénteken
 egésznapos sütés.Kb.300 vendég.Szombaton délelött takarítás és az élő virágokkal díszítés.

 Ma a szomszédból kaptunk salátát,készítettem tojásosnokedlit,nagyon fini lett.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 22, 17:39:00
Kész a szobafestés.  :003: Téglavörös lett, de az a szép szín. Csak 1x kellett festeni, olyant vettem. Jó drága, de szép lett. Azért rátok is néztem.  :040:

Moncsikám! Jó munkád volt akkor neked is. Mi ma pizzát ettünk, mert nagy munkában voltam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Április 22, 17:52:37
Ügyi  vagy Mária szép  lehet!   :2smitten: drukkoltam :089:
 Régebben  én is  belevágtam   teljesen egyedül egyik napról a másikra, ma már nem merem  :pirul:
 pedig sokszor legszívesebben nekiugranék , :118: :117: elegem van, nálam sem ártana a nekibuzdulás..... :088:.
  én is olyanra szeretném már régóta
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 23, 06:47:43
  :morning:  :028:  :026:  :027:

Máté 28.

18.És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
19.    Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
20.    Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 23, 10:16:12
 :049: :028: :026: titeket   :2smitten:


 Mária ügyisvagy !! :089: :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Április 24, 07:48:40
 Áldott Jó reggelt  és  derűs  szép napot  Nektek! :2smitten: holnap  tali :169: :043: :068: :081: :114: :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 24, 12:16:49
  :049:  :049:  :028:  :026:  :029: mert holnap ha az Úr is megsegít találkozunk   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 24, 12:28:28
 :058: nagyon jó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 24, 17:06:39
Áldott és békés szép d.u. mindenkinek!   :044:

&feature=related     :angel2:


&feature=related


&NR=1
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 24, 19:08:35
 :049: Szép estét kívánunk mindenkinek. :027: :2smitten: :044:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Április 25, 20:33:12
Sziasztok! Tudna nekem valaki segíteni ötletet adni, aki kreatív? Van egy tantárgyunk, hogy rajz és vizuális nevelés. Az a feladat, hogy puhakönyvet kell csinálni bármilyen anyagból, csak nem papírból örülnék az ötleteknek, mert nem vagyok egy kreatív. Tudjátok mi az a puha könyv, amit a babáknak szoktunk adni, írások nincsenek benne csak képek. Bármilyen ötletet elfogadok. Remélem jó helyre írtam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 Április 25, 20:43:31
Meg van egy másik kérdésem is, hogy van valaki, aki tudna nekem segíteni? Van egy olyan tantárgyunk is, hogy gyermekvédelem, amiből meg az a feladat, hogy létre kell hozni egy családi napközit és fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá. Erre is és az előző írásomra is jegyet kapok, bármilyen ötletet elfogadok, ha tudtok nekem segíteni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 26, 09:41:17
  :morning:  :028: vasárnapot mindenkinek   :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 26, 10:18:47
 :049: :028: :027: :026: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 26, 13:00:21

 Sziasztok!

  :028: :026:  :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 26, 14:43:20
Szép vasárnap d.u. kívánok ezzel a dallal mindenkinek.   :044:


&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 27, 07:00:10
  :morning:  :028:  :026:   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 27, 08:27:02
 :049: :033: :100: :028: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 27, 08:49:47
Ha ma valakinek rossz a hangulata, szüksége van vigasztalásra, bátorításra, erősítésre valamiben, akkor ezt nézzed meg.

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Április 27, 10:54:34
 :049: :028: :069: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 27, 11:07:53
Áldott szép napot kívánok nektek én is!

Miért is tettem be ezt a video anyagot az előbb? Jött hozzánk egy fiatal fiúcska a gyülibe a múlt vasárnap. Tudni kell róla, hogy születésekor az ördög meglopta az egészségét már az anyaméhben és agyvérzéssel született, eltorzult testtel. Beszélni nem tud, csak szavakat kipréselni magából. A feje körbe körbe mozog és a lábait is dobálva tudja szedni. Belépett a gyülekezetbe, ahol már elkezdődött az alkalom és mindenki szeretettel mosolygott rá, majd az egyik testvérünk, maga mellé készített helyet. Én is hangosan köszöntöttem, hogy de jó látni újra, szia.... Ez a fiú, majd kicsattant a boldogságtól, hogy őt ennyire szeretettel várják. Csak integetett a nyomorék kezével és mosolygott boldogan. Az jutott eszembe, ő a legboldogabb közöttünk. A többieket is így köszöntjük, mégsem okoz nekik ekkora örömet mint ennek a fiúnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Április 27, 22:23:31
Kedves Mária!
A videot sajnos nem tudtam megnézni, de majd talán holnap a barátom gépéről!
Viszont amihez nem kell szoftver mert meg van írva! :
' Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.
Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek'
És másutt ugyanez más szavakkal: Az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten'
Oly kevés köze van annak Pécshez, hogy én kedvellek!:-)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 27, 22:48:19
Daba: Oly kevés köze van annak Pécshez, hogy én kedvellek!:-)

Köszi  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 28, 06:48:27
   :morning:    :049:   :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 28, 09:30:44
 :049: :028: :033: :043: :026: :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 28, 10:18:46
Szia Moncsi!

Együtt örvendezem veled én is.   :036:  :043:  :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Április 28, 11:29:35
Ha ma valakinek rossz a hangulata, szüksége van vigasztalásra, bátorításra, erősítésre valamiben, akkor ezt nézzed meg.

&feature=related

Itt van az illető személyes bizonyságtétele is:

&NR=1

Azért ez nem semmi, amikor egy végtagok nélkül született ember Isten szeretetéről és a reménységről prédikál...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Április 28, 18:12:21
Ilyenkor érzem magam csak igazán nyomorultnak.  :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 29, 07:10:43
    :morning:    :028:    :026:     :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Április 29, 09:52:18
 :049: :happy02::044:  :2smitten:

Vidám   :175:  napot kívánok Urunk áldásával
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 29, 12:07:55


     :028: :049: :027: :135: mindenkinek  :044: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 29, 13:14:04
Három után nem leszek,megyek ballagásra.  :085:

Irene nyugodtan írj kérdéseket,hátha más is csatlakozik.   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 29, 14:16:48
áprilisi ballagás? Ki hallott ilyent?  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 29, 14:28:21
Igen Mária, áprilisi a legidősebb fiam ballag a szakközépből,és hétfőn már kezdődnek,az érettségi vizsgák.    :044:    :083:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 29, 15:50:57
Akkor lesz miért imádkozni. Támogatunk benne.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Április 29, 17:29:34
Segítség!!!
Az elkövetkezendő 2 hónapban vizsgázok 5 tárgyból, le kell tennem egy szigorlatot (3 tárgy írásban, szóban), egy nyelvvizsga, egy államvizsga (azt se tudom, hány tárgyból, hány tétel) és szombaton tudtam meg, hogy Május 11.-ig kell leadnom az teljes szakdolgozatot. Így most rettegések között itthon vagyok és dolgozok, de még nem látom a végét...
Emlékezzetek meg rólam Istennél.



Isten ma megmentett. Voltam egy tanáromnál. Hazafele felszálltam egy buszra, megvettem a jegyet és leültem az első ülésre. Felvettem a fülhallgatót és zenét hallgattam. Arra lettem figyelmes, hogy a mellettem levő mutatja a jegyét az ellenőrnek. Rám nézett az ellenőr. Én mindjárt elkezdtem keresni a jegyet. Látta az ellenőr és elment tovább. Keresem-keresem, nincs sehol. Megijedtem. Mondom: "Lesz, ami lesz, én fizettem." Földvárnál előre jött az ellenőr egy gyerekkel kitöltöttek papírokat, aztán a gyerek megkapta a csekket (büntetést). Aztán az ellenőr leszállt és elment. Én meg nagyon megkönnyebbültem. Hála Istennek nem kellett büntetést fizetnem, meg magyarázkodnom...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 29, 19:22:40
Köszönöm az imatámogatást,Gábor téged is hordotunk.

Jó volt olvasni bízonyságod, az Úr csodálatosan eltud rejteni a kellemetlenségek elől.   :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 29, 19:44:01
Gábor ima megy részemről is. Ne rettegj már, sikerülni fog. Mit gondolsz? AZ az isten, Aki kimenekített ebből a kínos szitúból, majd egy vizsgán nem fog? Én úgy tanultam, hogy mindennek a felét megtanultam. Kentem vágtam és leállítottak, mert azt hitték tudom az összeset. Sőt, amikor írásbeliztem, elsők között mentem be. Az asztalon a lefordított tételkérdések között az egyik szám látszott tükörírással. 5. volt, azt tudtam, hogy végig tudom. Ebben is Isten keze volt már akkor. Ne aggódj, ott már annyira nem szigorúak, hiszen az érettséginél is tudod mivel jár ez.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: josi777 - 2009 Április 29, 20:22:55
Sziasztok    drága  testvéreim!   Az  ÚR   újra  megmutatta,  hogy  milyen   hatalmas    :afro:   Négy napig  szenvedtem  migrénes   fejfájással   éjjel  nappal   nem  is  úgy  aludtam  el  hanem  szinte   elájultam  a  fájdalomtól.    A   főnököm   mély  depresszióba   került és   olyan  volt   mint  egy  zombi   Ma  reggel  beszéltem   Máriával,   akinek  elmondtam  mind  ezt  és   kértem   hogy  imádkozzon  értem  meg  a  főnökömért.    4   percen  belül  elmúlt  a   fejfájásom  de  az  igazi  meglepetés  akkor   ért,  amikor   elmentem  a  főnökömékhez,   hát  ö  is  kilábalt  a  bajból.   Örvendek  az  Úrban,  hogy  ilyen  nagy  dolgokat  tett  velünk.  Halleluja
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Április 29, 20:26:22
Csodás!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Április 29, 20:27:15
Nagyon köszönöm a bátorítást és az imákat (előre is).  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Április 29, 20:40:24
jossi! A fejfájásodat tudtam akkor rögtön, hogy elvette az Úr, de a főnököd gyógyulása ez meglepetés nekem is.  :058: Dicsőség Istennek érte, hogy Ő mindent megold ha kérjük hittel semmit nem kételkedve. Fantasztikus Istenünk, Atyánk van!!!

Már azon gondolkodtam reggel amikor beszéltünk, hogy elmegyek és személyesen is imádkozom a főnöködért. Hát, akkor nem kell. Vasárnap is sorba gyógyultak meg a gyülibe a betegek. Sokat láttam már, de soha nem tudok betelni az Úrral.

Amikor ilyen mély depiből hoz ki valakit az Úr, és ilyen hosszú fejfájásból, -még 10 perc is sok a fájdalomból, mert az egész test beteg és lehangolt ha fáj valami- azt hiszem van miért hálásnak lenni Istennek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Április 29, 20:45:22
 :036: :043: :036: :043: :036: :043: dicsőség Istennek!Nagyon örülök Jossi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 30, 06:54:31
Veletek örvendezem,dícsőség az Úrnak!

  :fel:  :taps:  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Április 30, 06:58:35

Áldott szép csütörtöki napot minden kedves testvéremnek.

Ma reggel is azt kívánom mindenkinek. a betegek  legyen gyógyulásuk és a megkötözöttek szabadulásuk a Jézus nevében Ámen!


  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Április 30, 10:44:36

 Mindenkinek  :028: :027:


Mi is veletek örvendezünk   :043: :058: :taps: :036: Kedves Jossi és( főnököd)   :2angel: :044:
                                                                                                                                    :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Kedves Gábor az ima megy felölünk is  :ima02: :ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 01, 07:09:07
  :morning:  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Május 01, 08:42:31
Még hozzá szép naposat!-az Úr áldásával!

                     :017: :028: :morning: :027: :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 01, 13:42:18
Jövő nemzedék kis prédikátorai:

&feature=related

&NR=1

&feature=related

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 01, 14:56:46
Köszi Mária,hát nem semmik........  :afro:   :044:



Áldott szép délutánt kívánok ezzel a dallal.
&NR=1


Drága Erma sok napsütést kért ,én meg Úram esőt kérek,áldott esőt főldjeinkre, nővényeinknek.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 01, 18:51:51
 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 02, 11:51:17
Áldott,szép hétvégét mindenkinek.

   :028: :  026:   :027:   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 03, 18:13:44
Áldott vasárnap délutánt mindenkinek.


  :044:  :167: :168:  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 04, 07:19:07
   :morning:    :027:   :028:  :026: mindenkit.


DRága Moncsi,nem tudom ma van -e a névnapod,azért sok boldog névnapot kívánok az Úr áldásával.

Szeretettel Ircsi   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 04, 16:10:38

 Ircsike drága testvérem,igen ma van a névnapom! Nagyon szépen köszönöm a köszöntést,nagyon aranyos vagy! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 04, 16:13:46

 Ircsike!Gyönyörű a rózsa,a kedvenc virágom,köszönöm!!!!  :056: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Május 05, 08:46:38
 :016:áldott derűs napot  nektek  drága  Tesókáim! :2smitten:

az elmúlt  napokban  ritkán voltam  gépnél
most  is indulok egész napos munka  lesz a gyülinkbe    :169:   :2angel: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 05, 17:17:57
Sziasztok!

Áldott napot mindenkinek.

Tegnap 10 ótól idáig nem volt net  :nem:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 06, 07:34:28
  :morning:  :028:   :026:  :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 06, 09:49:28
Szia Maresz!

A dicsiknél látom már kaptál utmutatást   :igen:

Sikerült lejátszani?

Áldott napot neked    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Május 06, 11:36:24
Sziasztok!

Azoknak a figyelmébe ajánlom az alábbi oldalt, akik gyakorolják a betegek, áldásra vágyók stb olajjal való megkenését imádkozás közben:

http://www.biblicaloil.webeden.co.uk/#/orderanointingoil/4519270210

Itt a Bibliában említett illatokból (tömjén, mirrha, nárdus, izsóp és cédrus keveréke) álló olajat lehet rendelni.
A weboldal fenntartói szolgálatként kezelik ezt, tehát személyenként 1 fiola olajat térítésmentesen küldenek bárkinek, aki megadja a postai címét.
Én kértem tőlük, tegnap meg is kaptam, kb. 3 hét az átfutási idő.

FIGYELEM!
Ez nem a Mózes könyvében leírt Szent Olaj. Mivel komolyan veszik a figyelmeztetést, miszerint az igen szent az Úrnak, meg sem kísérlik előállítani.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 06, 11:48:11
Már rendeltem is!  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 07, 06:59:18
  :morning:   :028:    mindenkinek 

Zsolt 98,4.    Vígan énekelj az Úrnak te egész föld; harsanjatok fel, örvendezzetek és zengedezzetek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 07, 11:00:38
Üdv Dzsuulusz (remélem jól írtam a neved). Miért ez a neved?

Dzsuulusz a profiljára kitett egy éneket, amit ő énekel. Ajánlom mindenki figyelmébe. Fantasztikus hangja van. (Majdnem olyan jó, mint nekem.  :fetreng: )

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 07, 13:21:37
Áldott hanggal áldott meg Isten valóban.  :137:

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 07, 13:56:41
Baba úszik
&feature=related
&feature=related

Bajba került baba a vízbe
&feature=related

Egy kis jó kedv
&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 08, 07:41:58
  :morning:  :028:  :026: mindenkit.    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 08, 08:22:44
 :044: Áldás legyen rajtatok és mindenben félelem nélküli napotok! Isten kegyelme érintsen meg benneteket egyen egyenként!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 09, 09:05:37
Áldott, békés, az Urban gazdag szép hétvégét mindenkinek.     :044:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Május 09, 09:06:59
sziassztok   derűs   hétvégét  :044:

            Nagyon  cuki  babák, :2angel:  a víz alatt úszók elképesztően  aranyosak  :169:
tudom  milyen szuper a vízen  feküdni  ,én  is  nagyon  szeretem.  --a barátaim  ilyenkor  az  orrom  miatt  szoktak  viccelődni  , "vigyázat cápa! " -lehet  mert  mert irigylik :020:

 köszi   Mária   puszika :afro:  /betettem  a  könyvjelzők  közé / :168:  öröm  nézni
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Május 09, 17:14:52


  Sziasztok  :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 09, 18:50:45
Régen láttalak benneteket Ildikó.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 10, 13:57:05
  :049:  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Május 10, 20:39:43
Hali!
Kicsit megváltozot az életem.
Elhagytam Gábort.
Biztos helyen vagyok.
Nem birtam tovább vele lenni.
Aki ott volt az előző forum talin az tudja miről van szó.
És az a legérdekesebb, hogy ő maga nem hiányzik csak a beidegződősek.
Hát az nem igazán jó.
most szinte 0-ról kezdenem mindent.
de ez új remény és új esély.

Julcsika! :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 11, 06:12:33
AZ elmúlt két hétben otthon voltam és írtam a szakdolgozatomat. Kész lett, ma viszem beadni. Köszönöm az imáitokat. Kérlek emlékezzetek meg rólam és a tanáraimról továbbra is, hogy elfogadják ezt a dolgozatot, és mert most jönnek a vizsgák. Csak a héten 6 zárthelyit kell megírnom...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 11, 08:41:57
Kell neked "öreg fejjel" tanulni.   :hehe:

Most néztem meg magamat és Fórumon eltöltött összes idő: 54 nap, 17 óra és 45 perc. :099:  Nem függőség ez már? :097:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 11, 08:57:02
Áldott szép napot mindenkinek!

A vízsgázoknak sok sikert , a kedves SZ.SZ. segítsen minden tétel jó megoldásában ,az Úr veletek van.   :afro:   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Május 11, 10:00:12
 :028: mindenkinek.
Áldot és olyan napot amelyet az Úr megáld!
 :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 11, 10:57:07
Kell neked "öreg fejjel" tanulni.   :hehe:

Most néztem meg magamat és Fórumon eltöltött összes idő: 54 nap, 17 óra és 45 perc. :099:  Nem függőség ez már? :097:

Nekem 79 nap, 17 óra és 40 perc.  :gunyos: :hehe:

Hiszem, hogy nem függőség, hanem SZOLGÁLAT!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 11, 10:58:34
AZ elmúlt két hétben otthon voltam és írtam a szakdolgozatomat. Kész lett, ma viszem beadni. Köszönöm az imáitokat. Kérlek emlékezzetek meg rólam és a tanáraimról továbbra is, hogy elfogadják ezt a dolgozatot, és mert most jönnek a vizsgák. Csak a héten 6 zárthelyit kell megírnom...

Tesókám, az ima megy!  :2angel: A Menyasszonyom is hasonló cipőbe jár, neki is jól jön pár ima!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Május 12, 10:09:05
Napot mindenkinek!
Már egy hete, hogy elhagytam Gábort. Nem hiányzik. Ezek szerint valami már úgy sem működött volna abban a kapcsolatban? Pláne úgy hogy Isten előtt törvénytelen volt. De most jól vagyok.
Próbálom lekötni minden időmet.
:099: Mondjuk a nettel.
És olvasok is és tanulok, csak úgy a saját szórakoztatásomra.
 :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Május 12, 10:31:54
Istentől megáldott szép napot kívánok mindenkinek és tiszta fejet a vizsgákhoz !

Szeretettel   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 12, 10:34:58
Szia Kingooo, már rég láttalak!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Május 12, 10:49:16
Pedig olykor be-be kukkantok, ha nem is szólok hozzá semmihez.  :063: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Május 12, 11:46:04
Ezzel én is így vagyok  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 12, 12:04:10
Ma azért Anti sokat kukkolsz be.  :hehe: Nagyon helyes. Kinga, jó látni.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Május 12, 12:16:37
Nagyon kedvesek vagytok  :2smitten: . Jó lenne már személyesen is találkozni, de azzal vigasztalom magam, ha ebben az életben többé nem is adatik meg, de az eljövendőben, biztos összefutunk, Isten akaratából. 

Köszönöm szépen a képeslapot, ami, mint tudjátok mindig hasznos, főleg, mert emlékeztet  :08: .             


   :017:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 12, 17:21:59
Sziasztok!

Áldott szép délutánt.     :044:     Ma áramszünet volt egészen idáig  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 12, 17:24:19
ircsike, akkor hiányoztunk nagyon mi?  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 12, 17:26:03
Bizony,bizony,  :igen: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 12, 17:27:10
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 12, 17:35:40
Itt pillanatokon belül  :155:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 12, 18:51:39

 Itt is már eshetne,már nagyon száraz minden.Valahogy Sz.fehérvárt kikerüli az eső.

 Atyám,Jézus nevében kérlek öntözd meg a szomjas földet.Köszönöm,Jézus nevében.Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 12, 18:58:32
Nálunk sem esett vagy egy hónapja!   :117:

Atyám áraszd ki kegyelmed szomjazó földjeinkre,hogy munkák ne vesszen kárba.
Kérünk Atyánk Székesfehérvárra és hozzánk is küld el az áldott esőt.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Május 12, 19:04:18
amen   Ircsi   imájára :2angel:
- szeretném ugyanezt   és  ament  mondok imádra  Moncsi, :169:   -"add már Uram az esőt" :ima02:
-  felénk  is  katasztrófa   amilyen szárazság van... :163:

 :150:   nem futnák el biztosan  ....  ha most esne  ..-aláállnék, pedig  kerülni szoktam  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 12, 19:57:19

 Esik az eső!Hurráááááááá!Köszönöm Istenem az esőt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 12, 19:58:15
Innen ment oda. De itt is esik. Már 7 hete nem volt eső. Van egy előrejelzésem, amin az van, hogy eső lesz egész péntekig itt a dunántúli részen és akár 15 C fokig lemegy nappal és ilyen lesz, hol le hol föl megy 26 C ig. Szombaton is eső és vasárnap már nem lesz. A mai bejött, esik.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 13, 07:12:07
Egy dalt keresek, ha valakinek megvan el tudná küldeni nekem mp3-ban, vagy WMA-ban?
A video linkjét ide teszem (nem baj moderátorok?):



Köszönöm
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 13, 07:40:03
Szia, nem nem baj.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Május 13, 07:58:14
Szép Jó reggelt mindenkinek!
Hogy vagyunk ma?
 :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 13, 08:05:00
Szia árnyék! Mi jól vagyunk Istennek hála és ma kötik be a légkondit. Végre elég volt a kánikulából a lakásban, pedig tégla. Mi lehetett akkor a panelban? Volt, hogy 40 C fok meleg volt itt bent. Balaton miatt a levegő párája is elviselhetetlen volt. 2 ventilátor és 1 léghűtő is ment, de semmit nem ért, csak forgatta a meleget. Felső szinten lakunk és lapos a tetőnk. Végre megszűnik a nagy és elviselhetetlen meleg. Ez életem egyik legszebb napja. Csak hálás tudok lenni az Úrnak érte.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Május 13, 08:07:03

 Esik az eső!Hurráááááááá!Köszönöm Istenem az esőt!

 :169:  Boldog vagyok  mert ide  is  megérkezett éjjel  11.kor  a várva várt mennyei  eső  :afro: :088:
minden  megújult  és  felfrissült olyan  jóóóóóóóó :169: -"magot adsz a magvetőnek  és  kenyeret az  éhezőnek"  ...........köszönöm  Istenem :2smitten:
 áldott  napot  :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Május 13, 08:36:45
 :150:
Nálunk is eset.
Nem kell a kicsi növényeket locsolni.
És olyan fris lett a levegő, hogy kimentem élvezni.
Mária!
A panelbe olyan meleg van nyáron, hogy az ember csak este tud valamit csinálni.
Fáraszt a meleg.
Tapasztaltam 1 évig.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 13, 08:42:18
Aata! Ide áttettem, mert te küldted a dalt. Én megköszönöm, nekem nagyon tetszett. Megragadó valóban. Ha van ilyen, akkor tegyél be nyugodtan, sokan szeretjük.

http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,48.0.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 13, 08:46:55
Sziasztok áldott szép napot mindenkinek.

Sajna hozzánk még nem érkezett el az   :150:  bár bevan borulva.


De hiszem az Úr meghallgatta imáinkat és megfog érkezni az áldás.   :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 09:51:52
Aata! Ide áttettem, mert te küldted a dalt. Én megköszönöm, nekem nagyon tetszett. Megragadó valóban. Ha van ilyen, akkor tegyél be nyugodtan, sokan szeretjük.

http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,48.0.html

Jajjj, én meg nem figyeltem, hogy innen a keresztyén énekek közé tetted. Továbbtettem onnan a szabadon terjeszthető topicba.  :hehe:
Kicsit megtornáztattuk a hozzászólását.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 09:53:06
Egy dalt keresek, ha valakinek megvan el tudná küldeni nekem mp3-ban, vagy WMA-ban?
A video linkjét ide teszem (nem baj moderátorok?):



Köszönöm

Ez rég óta kedvenc dalom, sajnos nekem sincs meg magyarul, pedig örülnék neki! :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 09:56:21
Egy változatát megtaláltam!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 13, 10:07:40
Egy dalt keresek, ha valakinek megvan el tudná küldeni nekem mp3-ban, vagy WMA-ban?
A video linkjét ide teszem (nem baj moderátorok?):



Köszönöm

Ez rég óta kedvenc dalom, sajnos nekem sincs meg magyarul, pedig örülnék neki! :063:

Dzsuulusztól most kaptam egy kottát magyar szöveggel, meg az Ircsinek is van egy magyar változata, de azt nem hallottam még.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 10:10:55
Kűdd má' el légy szi a kottát!  :D Plíííz
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 13, 10:17:34
Naaa jóóó.  :2funny:
Minjá'
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 10:36:32
Megérkezett, köszönöm.  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 10:59:09
Amint egy másik topicban írtam, az eljegyzéssel elkezdődik a házasság (lelki része)!  :2funny: :2funny: :2funny: :2funny: :2funny:

A napi jókedv kedvéért! Az eljegyzésünk napján készült.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 13, 11:22:12
Ajjaj, jól kezdődik...  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Május 13, 11:24:44
Hát igen, most beszéltük meg, hogy a jegyesség felkészülés a házas életre  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 11:26:13
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 13, 11:26:29
Ehhez már kommandós kiképzés kell.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Május 13, 11:26:38
Ne ijesztegessetek tesókáim, én ezeknél

kellemesebb dolgokról vagyok meggyőződve!

Nyugtasson meg valaki!  :02:  :059:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 11:27:18
A mellkasomat 12 öltéssel varták össze!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 11:29:21
Ne ijesztegessetek tesókáim, én ezeknél

kellemesebb dolgokról vagyok meggyőződve!

Nyugtasson meg valaki!  :02:  :059:

 :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 13, 11:29:46
Már a képen is látszik ki az erősebb és kinél van a nagyobb fegyvernek látszó tárgy  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 11:31:01
Az nem csak annak látszó, hanem brutálisan az is!  :D
A láncfűrészes képet jobb ha nem mutatom (csak vicc, olyan nincs)!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Május 13, 11:32:33
Esküvőig beszerzek nektek egyet, jó?   :2crazy: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 11:36:07
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 13, 11:38:33
Jules, az lesz a  nászajándék?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 13, 11:41:56
Hildának :037: IVRE-nek is gratulálunk!   :090:
 :137: :145:

Ez a fórum nagyon jó, mert valakit mindig ünnepelünk.  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Május 13, 11:42:33
 :077: csak afféle "hasznos holmi"....  :071: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Május 13, 11:46:03
Hildának :037: IVRE-nek is gratulálunk!   :090:
 :137: :145:

Ez a fórum nagyon jó, mert valakit mindig ünnepelünk.  :040:


Köszi nővérkém!!!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 13, 11:46:22
  csak afféle "hasznos holmi"... :hehe:  :053:  :040:  :174:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 13, 11:47:22
:077: csak afféle "hasznos holmi"....  :071: :040:

Körömvágásra?  :hehe: Csak a kérdés, Anti vágja a Gyöngyiét, vagy fordítva?  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 11:49:38
Az már nem köröm lenne, hanem karom, azt pedig nem akarom!   :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 13, 15:57:20

 Micsoda öröm!Ezt már szeretem!  :2smitten:

 Hildának és Ivre-nek én is gratulálok! :074: :090: :029: :026:

 Hiába,tavasz van ilyenkor még a keresztények is társat választanak.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 13, 16:34:46
Hiába, május van.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 13, 16:41:15

 Igen május van,nekem a legszebb hónap.Ilyenkor virágzik a természet,minden csodálatos!

 Nekem is van jó hírem! :088: úgyan nem eljegyzés és nem esküvő,de jó dolog.
 Arról van szó,hogy végre szobatiszta a kisfiam,ez nagy dolog ám... :hehe:
 Úgyan éjszakára még kell a pelus,de alakulóban a dolog.  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 13, 17:02:34
Veled örülök Moncsi,    :afro:   a fiuk egy kicsit késöbb lesznek szobatiszták.  :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2009 Május 13, 17:37:41
Lemaradtam, Hildával mi történt?

Antee, neked annyi :igen:

Döndikeee, vágd bele ne kíméld :141:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 17:42:35
Szeretnéd mi?  :167:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 13, 17:47:48
Szia Erdei!

Hilda mennyasszony lett,     :091:   új tagunk Ivre a völegénye.   :131:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 13, 17:53:42
Veled örülök Moncsi,    :afro:   a fiuk egy kicsit késöbb lesznek szobatiszták.  :06:

Micsoda diszkrimináció! Ezt kikérem magamnak a fiúk nevében. A fiúk nagyon gyorsan lesznek szobatiszták. Én például olyan gyorsan lettem szobatiszta, amennyire gyorsan lesz egy szoba tiszta.   :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 13, 18:41:49
"Micsoda diszkrimináció!" :102:

 :fetreng:

Moncsi! Örülök neki, akkor bejött? Hogy sikerült?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 13, 18:58:32
 Igen Mária, végre sikerült. Megpróbáltunk már minden praktikát. Majd történt, hogy a barátnőm és a kisfia
 vendégségbe voltak nálunk. A vendég kisfiú már szobatiszta volt. A barátnőm kérte a kisfiamat, had vegye
 le a pelusát, Szabi engedett és együtt végezték a gyerekek a dolgukat. Hát így...

 Mária drága, köszönöm az ötleteidet és jó tanácsaidat, Isten áldjon érte! :2smitten: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 13, 19:54:51
Moncsikám! Lényeg, hogy túl vagytok rajta.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2009 Május 13, 19:56:19
Drága Hildám!

Menny menny menyasszony! :029:

Antee

Csak neked akartam jót. Ha most agyon vágnak, ...... :angel2:
Ellenben 20 év múlva, hát ki tudja...   :174: (na azért ez nem biztos) :D :D :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Anikó ANCSI - 2009 Május 13, 20:03:36
Kedves Hilda!  :05:

A fórumon keresztüli is gratulálok!

Szeretettel: Anikó   :044:

http://www.alfa-omega.hu/kepeslapok/index.php?action=detail&category=Szerelmeseknek&id=1207261324

 :063:


írjál...

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 13, 22:27:06
Antee

Csak neked akartam jót. Ha most agyon vágnak, ...... :angel2:
Ellenben 20 év múlva, hát ki tudja...   :174: (na azért ez nem biztos) :D :D :D

 :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 14, 08:04:13
   :morning:   :028:    :026:   :027: mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 14, 10:09:01
ircsike! Ez most kávé, vagy tea?  :088: Én teázom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 14, 10:31:25
Szeritnem kinek mi!  :D Én is teázom! :igen:

Áldott napot mindenkinek! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 14, 10:34:58
Te ázol? Én is ha kimegyek.  :089: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 14, 10:46:46
Hááát, elég borongós az idő, ez tuti.  :hehe:
Remélem a 10 perc körüli biciklizést megúszom szárazon.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 14, 11:09:51
Kinek mi én kávézom,a teát nem igazán szeretem.   :020:

Meghallgatta az Úr imáinkat végre    :150:  ,a nővényeink szépen éledeznek,legalább 2cm nyúltak.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 14, 11:13:17
Mi meg éppen most szereltük be a légkondit és nem tudjuk kipróbálni folyamatosan három napig, mert amúgy is hideg van. :040: Hát, látszik ebben is az Úrra kell hagyatkozzak, hogy csak a legjobbat adta nekünk.  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 14, 11:16:38
 :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 14, 14:43:33
Anti ez a Balaton part amit betettél?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 14, 16:24:22
Sajnos nem, ott nincsenek pálmafák. Majd ültetünk.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 14, 16:25:42

Zsolt 92,13
"Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus."

 :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 14, 16:48:30
Szép volt a Balaton hajdanán, amikor nem terelték mederbe. Az önző ember házat épített a partra és tönkre tették a szépségét.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Május 14, 19:22:53
Már a képen is látszik ki az erősebb és kinél van a nagyobb fegyvernek látszó tárgy  :2funny:


ÍÍÍÍÍÍÍÍÍgy van  :D persze tényleg csak látszólag én vagyok az erősebb és a nagyobb szájú :169: :2tickedoff:
Persze Antee az erősebb, az okosabb és mérvadóbb. Ő lesz a feje a családnak :089: de ne felejtsük el, hogy felette is lesz/van valaki aki nagyobb  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Május 14, 19:28:02
Lemaradtam, Hildával mi történt?

Antee, neked annyi :igen:

Döndikeee, vágd bele ne kíméld :141:
:071: :173:

 :igen:  :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 14, 22:23:44
Már a képen is látszik ki az erősebb és kinél van a nagyobb fegyvernek látszó tárgy  :2funny:

ÍÍÍÍÍÍÍÍÍgy van  :D persze tényleg csak látszólag én vagyok az erősebb és a nagyobb szájú :169: :2tickedoff:
Persze Antee az erősebb, az okosabb és mérvadóbb. Ő lesz a feje a családnak :089: de ne felejtsük el, hogy felette is lesz/van valaki aki nagyobb  :05:

 :169: :168: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 14, 23:07:16
Már a képen is látszik ki az erősebb és kinél van a nagyobb fegyvernek látszó tárgy  :2funny:


ÍÍÍÍÍÍÍÍÍgy van  :D persze tényleg csak látszólag én vagyok az erősebb és a nagyobb szájú :169: :2tickedoff:
Persze Antee az erősebb, az okosabb és mérvadóbb. Ő lesz a feje a családnak :089: de ne felejtsük el, hogy felette is lesz/van valaki aki nagyobb  :05:

Bölcs asszonyka leszel.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 15, 08:15:08
Ma, mégha olyan állapotban is vagy, hogy nem vagy szeretetre méltó mások szemében, tudd, Isten akkor sem szűnik meg szeretni téged!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 15, 08:30:17
  :morning:  :049:  :028:  :026:  :027: Mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 15, 08:42:05
 :049: :028: :027: :033: :043: :036: :026: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 15, 09:33:04
De jó kedvűek vagytok lányok  :169: Mi ez az öröm tánc?  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 15, 16:07:51

 Mária ez az Úrtól kapott öröm,és ahol a Szent Szellem van,ott öröm van. :043: :036: :043: :036: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 15, 17:57:30
  :igen:  :036: :043:

Jó az Úr,ma az egész napom arra ment,hogy olcsó szállást találjak 3 napra,nagyon imátkoztam érte,meg is lett az eredménye.

Olyan klasszt találtam,hogy az csak csoda.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 15, 18:06:16
Irene kedves druszám,hova lettél?    :139:

Már hiányzol.   ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 15, 18:47:34
Áldott szép hétvégét mindenkinek.



http://tr.youtube.com/watch?v=1xiAv7_NoV0&feature=related




 :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Május 15, 18:56:22
itt vok drága Ircsikém! :2smitten: :053: :058: :057: nagyon  sok  dolgom  volt... ritkán  tudok   géphez  ülni   és csak  keveset...
jövő  héten   talán  többet  lehetek .....  és jövök  játszani....

  áldott  hétvégét   és  sok  örömöt  kívánok  Neked   és  minden  tesókámnak...

 pussz  mindenkinek   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 16, 06:39:04
Jajjajj!
08.00 - matematika statisztika zh
12.00 - Operációs rendszerek zh (ha nem sikerült a keddi, akkor lehet, hogy kettő zh lesz)
18.00 - Lineáris algebra zh
19.00 - matematikai labor zh

 :059:

tegnap volt angolom, de nem tudom milyen lett...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 16, 08:04:37
Isten áldása veletek van Gyöngyi és Gábor! Köszönjük Istennek, hogy vezet a tanulásban és megnyitja az elméteket annak befogadására.

Köszönöm az imákat, nagyon áldottak voltunk. Kiderült két testvérnő már 7 éve kitartóan imádkoztak, hogy legyen ott élő gyülekezet és nyissa meg az Úr az utakat. Ez tegnap megtörtént Isten dicsőségére. Fantasztikus nem? Engem nagyon lenyűgöz az ilyen kitartó szív. Azt mondták tegnap, már pár éve az Úr mutatta nekik, hogy egy nő megy oda először szolgálni. Nem tudták amikor meghívták a férfi pásztort, csak az utolsó pillanatba, hogy én is megyek. Ujjongtak örömükben és a nyakamba ugrottak amikor megláttak, mintha 100 éve ismertek volna. Mindig nagy áldás a nyitó alkalom. Amikor látod a fényeket felgyúlni. Amikor a börtönben szolgáltunk, ott aztán élesben meglátszott a megtérés. Az biztos, hogy egy jó páran nem úgy mentek ki, mint ahogy odajöttek. Igazi élő megtérések amikor a mag jó helyre kerül.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 16, 08:18:18
Áldot szép szombatot mindenkinek.    :017:


Mária csodálatos volt olvasni újra az Úr kegyelméről.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Május 16, 10:49:48
Szép szombatot mindenkinek.
Hogy vagytok ma?
Szép napos erre az idő. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 16, 11:31:35
Ircsikém! Köszönöm, hogy megoszthatom az örömömet, azokkal akik tudnak velem örülni, hiszen ezzel is Isten magasztalom fel.

Árnyék itt is gyönyörű az idő és én jól vagyok.  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Május 16, 11:58:12
Örülök,hogy nagy áldás volt az utatokon. :017: :029: :028: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 16, 13:06:07
Köszi.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 16, 16:12:48

 Mária nagyon örülök,csodálatos Istennünk van!  :043: :036: :043: :036: :066:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 16, 20:03:22
Ma egy keresztény oldalról beszedtem egy ártalmas vírust,de sikerült kiírtanom.
Trója vírusnak hívják.
Gondolom ezek támadások az ilyen oldalak elle.  :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 16, 21:55:50
Erre a weboldalra is egy vírust helyeztek, de hála Istennek, pár órára rá megtaláltuk és leszedtük.
Egy rosszakaró feltörte a szerver kódját és feltöltött egy vírust az index file-ba.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 16, 23:39:24
Nem én voltam... komolyan!  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 16, 23:47:00
Pedig már rád gondoltam.  :2knuppel: :2tickedoff: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hanna - 2009 Május 17, 08:25:39
Itt van az év vége és megkapom a teknőseimet drukkoljatok hogy még maradjon az üzletben.
SZERETETTEL:
Én
 :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Május 17, 09:15:11
Vidám vasárnapot mindenkinek.
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 17, 10:18:43
Itt an az év vége és megkapom a teknőseimet drukkoljatok hogy még maradjon az üzletben.
SZERETETTEL:
Én
 :angel2:

Szeretnéd mi?!

Teknős nincs!  :167:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 17, 10:20:50
Vidám vasárnapot mindenkinek.
 :D

Az-az ATV-n van.  :2funny:
Mi most éppen nyugodt vasárnapot tartunk...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hanna - 2009 Május 17, 10:30:24
APA NE VICCELJ NE HIDD HOGY NEM KAPOK TEKNŐSÖKET SŐT KETTŐT IS KAPOK!!!!!!!!!!!!!!!!!   :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 17, 10:32:25
Nem baj főzünk belőle levest.  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hanna - 2009 Május 17, 10:41:29
Nem majd téged főzünk meg :igen:
Szeretettel:
édes apukámnak Hannától
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 17, 10:42:41
Na ne vágj fel (szó szerint), hiszen úgyse szereted a húst...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hanna - 2009 Május 17, 10:53:14
Nem nekem lesz, a FARKASOKNAK :2knuppel: :028:
Szeretettel: apának tőlem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 17, 10:58:58
Íme egy Farkas, hol a leves?  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 17, 11:03:13
Íme egy Farkas, hol a leves?  :D


Sajnos a lányom nem a levest ajánlotta fel neked, hanem engem... Hát ezt érdemlem??? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 17, 11:05:55
Ki és mikor talált rá erre a fórumra utánnad?
és azután?
És azután?
és azután?
és azután?
és azután?
És azután?
 :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?:

Leánykám, olyan kérdéseket tegyél fel, amire tényleg érdekel oké?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 17, 11:07:30
 :D Te is jó lennél nekem, mehetnél helyettem most dolgozni.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hanna - 2009 Május 17, 11:09:05
Léteztek dínószauruszok szerintetek?
engem nagyon nagyon nagyon érdekel.  :?:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 17, 11:10:14
Áthelyeztem ide a hozzászólásaitokat.  :05:

Nézd meg a taglistát és rendezd a "Regisztrált" sorrendbe és látni fogod, hogy ki mikor regisztrált.  :089:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 17, 15:55:25
Áldott szép vasárnap délutánt    :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 17, 16:09:07
Itt an az év vége és megkapom a teknőseimet drukkoljatok hogy még maradjon az üzletben.
SZERETETTEL:
Én
 :angel2:

Szeretnéd mi?!

Teknős nincs!  :167:



Gábor ne legyél ennyire kőszívű........ :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hanna - 2009 Május 17, 17:01:52
Ircsi szerinted léteztek dínók?  :104:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 17, 17:05:39
Kedves Hanna!

Mivel a bibliában olvasunk óriások földjéről igy nem elképzelhetetlen,hogy létezhettek.
Az ásatások is ezt bizonyítják hiszen rengeteg óriási csontvázat találtak.
Nos ez az én véleményem......... :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hanna - 2009 Május 17, 17:32:37
Jé most jut eszembe tényleg ásatások is ezt bizonyítják :thanks:  :031: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hanna - 2009 Május 17, 20:06:39
mi az a tüstélkedett? :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 17, 20:15:24
"Mária:
Anti, nem az, hogy mikor regisztrált, hanem hogyan talált ide. :088: "


Pedig azt kérdezte, hogy "mikor talált rá"! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Május 17, 20:45:47
 :176:
Hali!
Ki hogy van, mert én fáradtan.
Most jöttünk be szölöből és kicsit elfáradtam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 17, 20:48:07
"Mária:
Anti, nem az, hogy mikor regisztrált, hanem hogyan talált ide. :088: "


Pedig azt kérdezte, hogy "mikor talált rá"! :088:


 :040: :037: Már olvasni se tudok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 17, 20:49:41
Anti: Így volt!  :089:
De sokat tudnánk még mesélni, közös szolgálatunkról itt és a fórum levő érdekes eseményekről, felhasználókról.  :hehe:


Hát bizony tudnánk,  :2knuppel: :2tickedoff: :2funny: de jobb ha nem tudnak dolgokat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 17, 21:13:07
Igen Daba, jó volt olvasni.  :05:

Mondjátok el ti is, hogyan találtatok ide!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Május 17, 22:08:05
mi az a tüstélkedett? :168:

"Anti is tüsténkedett."
senki nem válaszol Hannácska kérdésére? :nem: :?:
Kb. azt jelenti sürgött- forgott , tett-vett, rendezkedett....  :03::05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 17, 22:10:44
Na igen... :D  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 18, 06:40:50
Daba hova jársz teológiára?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 18, 12:31:39
Sziasztok!

Áldott szép napot mindenkinek.   :044:

Csodálatos Urunk van,békesség fejedelme,legyen néki minden hála,dícsőség, tisztesség.   :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Május 18, 15:32:37
 :028: :026: :027: :049: :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 18, 16:35:19
Köszönjük Ircsi a bizonyságodat.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 18, 17:20:48
 :igen:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 18, 18:53:46
Nem bújhatsz el Daba az én szemem mindent lát...  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 19, 06:49:32
Áldott és szép keddi napot mindenkinek.

Felséges Urunk van aki az egeken száguld a mi segítségünkre.
Nála nincs lehetetlen mégha mi ugy is látjuk,hogy kilátástalan helyzetünk.
Hívd segítségül az Ő nevét és megláthatod ma is a kezei munkájátnak csodáit.


Sok szeretettel Ircsi


  :morning:  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 19, 11:20:50
Neked is kedves Ircsi és minden Tesónak is! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Május 19, 23:28:30
Szia Árnyék!
Jól mondtad: 'a dicsőség legyen másé'
Szerintünk is!
Pl. Istené!
 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 20, 07:26:29
  :morning:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 21, 06:53:41
Jézus szeretete és békesége töltse be a mai napunkat.

 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Május 21, 08:58:35
 :morning:
 :028:
Ma ugy ábredtem, hogy már sokkal jobb a hangulatom, és márnem emésztem magam olyan dolgokon amin nem tudok váltosztatni.
Érdekes nem hiányzik a 2 héttel ezelőtti életem.
Hátegy kicsit furcsa érzés.
És ti hogy vagytok ma?
Mindenkinek  :028:
Julcsi
 :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Május 21, 10:02:58
Julcsi!

Én  köszi  jól  vagyok  és örömmel  olvastam soraidat :afro:
- kívánom szívemből,  hogy minden napon  maradj ilyen  áldott  boldog  és kiegyensúlyozott. :089:

-Így térnek meg az Úrnak megváltottai, és ujjongás között Sionba jőnek, és örökös öröm fejökön; vígasságot és örömöt találnak, eltűnik a fájdalom és sóhaj!-

    további  derűs  napot    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 21, 16:10:58
http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,538.new.html#new

Áttettem ide!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 22, 06:42:30
Áldott szép napot mindenkinekezzel az igével!

Ján 14,27.    Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 23, 06:36:28
Sziasztok!

Áldott, békés és az Úrban gazdag  hétvégét kívánok minden tesónak.    :044:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Május 23, 07:19:32
Neked  is kedves Ircsi ezzel az igével :2smitten:   :044:

        Zs. 31: 20.    Mily bőséges a te jóságod, a melyet fenn tartasz a téged félőknek, és megbizonyítasz a te benned bízókon az emberek fiai előtt.

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 23, 11:56:28
 :049: :028: :027: :033: :100: :026: benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 23, 17:24:14
Neked  is kedves Ircsi ezzel az igével :2smitten:   :044:

        Zs. 31: 20.    Mily bőséges a te jóságod, a melyet fenn tartasz a téged félőknek, és megbizonyítasz a te benned bízókon az emberek fiai előtt.

 

Drága Irene!

Köszönöm az igét,amely valósággá vált a mainapon számomra.
Olyan bőségesen megáldott az Úr a vásárlásomban,hogy csak csuda.
Nehezen kapok ruhát magamra és igen válógatós is vagyok.
Mindent féláron megtudtam venni amire szükségem volt,és had dícsekedjek az Urban,viszonylag márkás és jó minőségüt,ami egy ideig kiszolgál.

Csodálatos gondviselő Atyánk van   :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 24, 08:49:28
 :morning:  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Május 24, 09:25:07
Neked  is kedves Ircsi ezzel az igével :2smitten:   :044:

        Zs. 31: 20.    Mily bőséges a te jóságod, a melyet fenn tartasz a téged félőknek, és megbizonyítasz a te benned bízókon az emberek fiai előtt.

 

Drága Irene!

Köszönöm az igét,amely valósággá vált a mainapon számomra.


Olyan bőségesen megáldott az Úr a vásárlásomban,hogy csak csuda.
Nehezen kapok ruhát magamra és igen válógatós is vagyok.
Mindent féláron megtudtam venni amire szükségem volt,és had dícsekedjek az Urban,viszonylag márkás és jó minőségüt,ami egy ideig kiszolgál.

Csodálatos gondviselő Atyánk van   :043:

 Drága Ircsi ez remek....   :169:   örülök  az  örömödnek és jószerencsédnek ...mindent megkapunk, csak bíznunk kell

áldott napot Istentől   :081:   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 25, 06:55:19
 :morning:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Május 25, 07:04:01


  Áldásokban gazdag  :morning: mindenkinek.   :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 25, 08:37:31
Egy kis infó a Tv ről. Talán még emlékeztek rá, írtam, hogy lesz egy felekezeti hovatartozástól független Evangéliumi TV. Lassan de alakul már. Ha elindul a próbafelvétel, akkor szólok az elérhetősége felől. Nagyon fontos, hogy majd ti is segítségemre legyetek akár ötletekkel is. Szerénységem :076: ott fog riporterkedni ha Isten is így látja jónak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 25, 09:32:31
További szép napot mindenkinek   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 25, 14:24:17
Wooow Mária!  :D

Akkor majd híresztelheted az alfa-omega fórumot is!  :020: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 25, 16:31:39
Megültettem a kotlóst és kezdenek kikelni a csibék,már van négy.
Hála az Urnak érte.
Ma beszélgettem egy rokonommal és arra panaszkodott,hogy neki már hátom éve nem kotlanak a tyúkjai.
Kegyelmes Istenünk van,gondot visel az ővéiről.   :134:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 26, 06:32:05
  :morning:  :028:  :026:   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Epafras - 2009 Május 26, 10:29:03
Sziasztok!
Tulajdonképpen már többen tudnak róla,de leírom itt is,hogy mindenki egyformán tudja május 23.-án megtartottuk az eljegyzésünket Edittel! Tudom így nagyon tömör a hír,de leírom a részleteket is.
Mikor Szfehérváron volt a fórumtali,és elmondtam, hogy elvált vagyok és egy olyan keresztyén szervezetben szolgálok amelyik az elváltak felé szolgál, a végén Hilda odajött hozzám. Azt mondta neki van egy barátnője Tapolcán azt nagyon érdekelné ez a dolog,meg adhatja-e az én elérhetőségemet?Megállapodtunk a részletekben.Pár nap mulva valóban beszéltünk a barátnőjével a skypeon. Megegyeztünk hogy ha Pesten jár akkor viszek neki egy könyvet.Ez a találkozás nem jött létre egyéb műszaki probléma miatt, csak egy hónap mulva találkozhattunk.Így visszanézve az Úr kegyelme volt,hogy így alakult.Mikor először beszélgettünk utána kikerestem az iwiwen és megnéztem az adatlapját és a fényképét.Valami olyant éreztem,mintha valamit aláhúztak volna az életemben,vagy nagyon jó lenne megismerni,de pontosan nem tudom megfogalmazni,de valami megjelölésfélét éreztem vele kapcsolatban.Érdekes volt mert a fotón csak egy arckép volt és tulajdonképpen nagyon keveset árult el róla.Nem is kommunikáltunk addig mig el nem indult a Válás topic.Ezt megirtam neki /éppen fönn volt a skypeon/ és ettől kezdve kezdtünk el rendszeresen levelezni meg beszélgetni.Április 4.-én találkoztunk először és túljutva a kezdeti stresszen nagyon természetes módon tudtunk kommunikálni egymással.Mikor jobban megismertük egymást jöttünk rá,hogy pont olyan emberek vagyunk amelyikre a másiknak szüksége van.Gyakorlatilag a dolgok azóta úgy alakulnak az életünkben,hogy ezt a kapcsolatot segitik.
A pásztora mikor megtudta hogy melyik gyülekezetbe járok nem mondta hogy ne találkozzunk!
Május 16.-án megkértem a kezét és ő igent mondott. :08: Egy hét mulva megtartottuk az eljegyzésünket.Az esküvőnket egy éven belül szeretnénk megtartani. :2smitten:
Leírom hogy azóta nagyon sokszor gondoltam végig ezt a történetet és nem tudok betelni Isten szeretetével és az ő szervezésének nagyszerüségével! Nagyon sokat fáradoztam azon hogy találjak egy jó feleséget és Ő egyszerüen lerakta elém és azt mondta "Itt van, ő az, neked készitettem! Nagyon jó érzés! Valakinek nem sokkal az események elött irtam,hogy meg vagyok győződve arról hogy Isten készitett egy feleséget nekem és annak meg van a pontos ideje hogy mikor kell találkozzunk.Sem előbb,sem késöbb.Köszönöm,hogy eljött ez az idő.
Epafras
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 26, 10:38:22
Edit és Epafrás!  :090:
Igaz, hogy én is tudtam már erről a nagy örömötökről. Szívemből jövő jókívánságaimat és az Úrtól jövő szeretetével gratulálok nektek. Legyetek egymásra odafigyelők és vigyázzatok nagyon egymásra. Az Úr közel!

A jó házasság titka: Mindig a másik legyen az első és akkor kiteljesedik a boldogságotok.

Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 26, 10:51:08
Kedveseim olyan jó volt ovasni  a bizonyságot.

Legyen nagyon sok  boldogságotok egymásban és  az Urban.   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 26, 11:13:29
Epafras gratulálok! Legyetek áldottak és jó szerencsések. Legyetek egymás legjobb barátai is...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Május 26, 11:50:22
Tesókám, boldog közös jővőt kívánok néktek az Úrban!
Szeretettel:
Daba
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 26, 12:15:39

 Kedves Edit és Epafrás! Gratulálok neketek!Legyetek nagyon boldogok!Jó volt olvasni ahogy egymásra találtatok.
 Ha megengeditek,kedves barátnőmnek átküldöm az egymásra találásotokat.Ötven felett szeretne ő is férjet.
 Amint láttom az Úrnál nincs lehetetlen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Május 26, 12:45:53
Kedves Edit és Epafrás!
Először is gratulálok én is nektek.
Kívánom, hogy az Úr kisérjen titeket tovább ezen az uton.
Nagyon örülök nektek.
És anna, hogy már három jegyespár va.
Anti és Gyöngyike.
Imre és Hilda.
Epafrás és Edit.
Vagy még vanna többeni is, csak én nem tudom?
Julcsi!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 26, 13:35:17
Ja: én az Úr jegyese vagyok...  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Május 26, 13:55:29
Sziasztok!
Tulajdonképpen már többen tudnak róla,de leírom itt is,hogy mindenki egyformán tudja május 23.-án megtartottuk az eljegyzésünket Edittel! Tudom így nagyon tömör a hír,de leírom a részleteket is.
Mikor Szfehérváron volt a fórumtali,és elmondtam, hogy elvált vagyok és egy olyan keresztyén szervezetben szolgálok amelyik az elváltak felé szolgál, a végén Hilda odajött hozzám. Azt mondta neki van egy barátnője Tapolcán azt nagyon érdekelné ez a dolog,meg adhatja-e az én elérhetőségemet?Megállapodtunk a részletekben.Pár nap mulva valóban beszéltünk a barátnőjével a skypeon. Megegyeztünk hogy ha Pesten jár akkor viszek neki egy könyvet.Ez a találkozás nem jött létre egyéb műszaki probléma miatt, csak egy hónap mulva találkozhattunk.Így visszanézve az Úr kegyelme volt,hogy így alakult.Mikor először beszélgettünk utána kikerestem az iwiwen és megnéztem az adatlapját és a fényképét.Valami olyant éreztem,mintha valamit aláhúztak volna az életemben,vagy nagyon jó lenne megismerni,de pontosan nem tudom megfogalmazni,de valami megjelölésfélét éreztem vele kapcsolatban.Érdekes volt mert a fotón csak egy arckép volt és tulajdonképpen nagyon keveset árult el róla.Nem is kommunikáltunk addig mig el nem indult a Válás topic.Ezt megirtam neki /éppen fönn volt a skypeon/ és ettől kezdve kezdtünk el rendszeresen levelezni meg beszélgetni.Április 4.-én találkoztunk először és túljutva a kezdeti stresszen nagyon természetes módon tudtunk kommunikálni egymással.Mikor jobban megismertük egymást jöttünk rá,hogy pont olyan emberek vagyunk amelyikre a másiknak szüksége van.Gyakorlatilag a dolgok azóta úgy alakulnak az életünkben,hogy ezt a kapcsolatot segitik.
A pásztora mikor megtudta hogy melyik gyülekezetbe járok nem mondta hogy ne találkozzunk!
Május 16.-án megkértem a kezét és ő igent mondott. :08: Egy hét mulva megtartottuk az eljegyzésünket.Az esküvőnket egy éven belül szeretnénk megtartani. :2smitten:
Leírom hogy azóta nagyon sokszor gondoltam végig ezt a történetet és nem tudok betelni Isten szeretetével és az ő szervezésének nagyszerüségével! Nagyon sokat fáradoztam azon hogy találjak egy jó feleséget és Ő egyszerüen lerakta elém és azt mondta "Itt van, ő az, neked készitettem! Nagyon jó érzés! Valakinek nem sokkal az események elött irtam,hogy meg vagyok győződve arról hogy Isten készitett egy feleséget nekem és annak meg van a pontos ideje hogy mikor kell találkozzunk.Sem előbb,sem késöbb.Köszönöm,hogy eljött ez az idő.
Epafras

Annyira boldog vagyok!!!!
Gratulálok én is!
Az Úrnál tényleg nincs lehetetlen!

    :rozsa2: :026: :017: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Május 26, 16:48:36
Nagyon sok boldogságot kívánok nektek,az Úr áldása kísérje életeteket.

 :017: :029: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Epafras - 2009 Május 26, 18:33:27
Sziasztok!
Mindegyikötöknek nagyon köszönöm a sok áldást nagyon jól esik.
Moncsinak szeretnék egy bizonyságot leírni egy barátomtól hallottam aki amerikában él.
Él ott egy prédikátor a nevére már nem emlékszem,de ott sokan ismerik.Neki a 92 éves édesanyja ismerkedett meg egy hasonló koru svéd állampolgárságu férfival. Összeházasodtak,a hölgy kivándorolt Svédországba és elkezdett egy svéd nyelvtanfolyamra járni! A fiának meg azt írta,hogy életének legszebb éveit éli!
Vannak még lehetőségeink!
Epafrás
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 27, 06:52:05
    :morning:    :049:   :028:   :044:   :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Május 27, 06:59:34
Szia ircsike!  :044:
Legyen neked is áldott, vidám napod!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Május 27, 10:45:40
Kedves Epafrás és Edit!!

 Mi is sok boldogságot kívánunk nektek.. :2angel:



Mindenkinek áldott szép napot!! :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Május 27, 10:55:16
Sziasztok!

Az elmúlt időszakban sajnos rá kellett jönnöm, hogy a munkám és egyéb elfoglaltságaim mellett nem jut elég időm arra, hogy komolyan tudjam végezni közöttetek a moderátor teendőket.

Úgy vélem, hogy ez nem olyan szolgálat, amit fél gőzzel lehetne csinálni, ezért megkértem Antit, hogy vegyen ki a moderátorok közül.

Nem, senkire nem sértődtem meg, és senki nem is rúgott ki a modi csapatból, én döntöttem így. :167:

Itt leszek a továbbiakban is, olvasok,  amennyire időm engedi írogatni is fogok, ha nem is mint moderátor, de mindenképpen szerető testvéretek az Úrban.  :2smitten:

Jules
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 27, 11:02:51
Jules!  :pityereg:

"... senki nem is rúgott ki a modi csapatból, én döntöttem így."

De, az Anti fog kirugni, amikor leveszi a moderátori jogodat.  :2funny:

Köszönjük az eddigi munkádat, és nagyon nagy segítség voltál! :079: Áldjon meg az Úr minden utadon és kevesebbet dolgozz, sok pénzkeresettel.  :hehe: Szeretünk téged és várjuk az értékes hozzászólásodat, ami előrejutásunkat a tudásban elősegíti.

Valóban sok időt vesz igénybe egy moderátori munka, és ezt időnként elég nehéz időben egyeztetni. Ettől függetlenül Jules, jó volt együtt szolgálni.  

Szeretettel, még egyszer megköszönöm a munkádat: Mária  :091:  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Május 27, 11:05:45
Köszönöm, drága vagy, ez jól esett...  :2smitten: :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Május 27, 11:41:43
Kedves Epafras és Edit !

Én is csatlakozom jókívánságokkal  és Urunk  áldott  gazdag áldásai legyen  közös jövőtökön és életetek  minden  percében...Legyetek  nagyon boldogok  és vidámak jó  egészséggel párosulva....
   :168: :169::lám még az idősebbeknek is "nyílnak a virágok" és  teszik jó illatúvá életük kertjeit..:2smitten: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 27, 13:15:32
Sziasztok!

Az elmúlt időszakban sajnos rá kellett jönnöm, hogy a munkám és egyéb elfoglaltságaim mellett nem jut elég időm arra, hogy komolyan tudjam végezni közöttetek a moderátor teendőket.

Úgy vélem, hogy ez nem olyan szolgálat, amit fél gőzzel lehetne csinálni, ezért megkértem Antit, hogy vegyen ki a moderátorok közül.

Nem, senkire nem sértődtem meg, és senki nem is rúgott ki a modi csapatból, én döntöttem így. :167:

Itt leszek a továbbiakban is, olvasok,  amennyire időm engedi írogatni is fogok, ha nem is mint moderátor, de mindenképpen szerető testvéretek az Úrban.  :2smitten:

Jules

Kedves Tesókám, lelki Apukám!  :05:

Megértjük döntésedet, kérésedre leveszlek a moderátorok listájáról.
Nagyon szépen megköszönöm eddigí munkádat, a ráfordított idődet is!

Bármikor szeretettel visszavárunk, amennyiben vállalni tudod újra a moderátori kötelességeidet! :05:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 27, 13:39:18
Anti! Jules visszatér majd, mert hiányozni fog neki a munka.  :hehe: Nem fogja sokáig bírni, hogy nyugalomban él.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 27, 13:39:53
Ámen!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 27, 13:59:28
Légyszives ha valaki tud segítsen nekem.

Szeretném a gmail.com fiókómat kitörölni ill. megszüntetni   :2tickedoff:    de nem tudom. 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Május 27, 14:04:35
Egyre inkább azt érzem, hogy nem érdemlem meg a szereteteteket.  :pirul:

Igen, lehet, hogy valamikor  majd még visszatérek, de most egyenlőre így láttam jónak.

Antikám, kicsi lelki fijam  :06:, amit írtál, az nagyon kedves a szívemnek...  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 27, 14:26:49
Akik bejelentették, hogy jegyben járnak, nekik küldöm ezt a dalcsokrot.

http://www.videoplayer.hu/videos/play/148512

http://www.videoplayer.hu/videos/play/233173

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 27, 16:06:42
jaj Mária, de aranyos vagy, nem kellett volna... Köszönöm szépen.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Május 27, 16:13:17
Sziasztok!

Itt egy kis meglepetés.
Egy kép rólam.
Hát nem a legszebb.
Bocsika érte! :2police:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Május 27, 16:40:23
szijjja :168:

-De jó  hogy "leszálltál a felhőről " :089:  és láthatóan  csinos Julcsi :afro: :169: -jóó  kép nekem tetszik
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Május 27, 16:42:25
Hát ha te mondod én elhiszem.
 :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Május 27, 17:48:22
Kedves árnyék!
Az előző 'fotódra', nem lehetett azt mondani, hogy 'felhőtlen', ez viszont olyan kis
 'napsűtéses', nekem is tetszik! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 27, 17:50:04
Julcsika mi az a háttérben? Úgy látszik ma engem ez érdekel a legjobban.  :063:

http://www.indavideo.hu/video/Angyalok_4
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Május 27, 19:13:26
-engem  is  érdekelne  ...de nem árulja el...   :169: :044:-ha nem tudnám hogy mennyi  idős- azt hinném  babakocsiba ül :hehe:   -bocsi   :168: :169:   -olyan aranyos
Cím: Re:Mi újság?
Írta: josi777 - 2009 Május 27, 19:17:59
hát  ami  a  háta    mögött  van   az  egy  trambulin   hátérnek   :020: :01: :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Május 27, 19:27:13
  -ok  köszi az  infót  Josi... akkor  is  jó  a kép   :afro:   -de neked  hova tűnt a hajad? :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 27, 19:32:03
Josi!!! Ez te vagy? Csak nem reinkarnálodtál??? Ja, ez egy keresztény oldal... bocs.  :2funny:
Vagy át akarsz verni minket mi?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 27, 19:52:33
Tényleg a josi, mert láttam és nem is rossz neki sem. Jobban áll neki mint az a hosszú.  :063: Julcsika, először én meg azt hittem járóka van mögötted. Daba hátterén is gondolkodtam, most akkor ül vagy áll? Nem stimmelt az ajtó ha ül, de nem stimmelt a szegély ha áll. De már tudom a titkát.  :hehe: Kifaggattam.  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 28, 06:53:12
 :morning:  :049:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Május 28, 07:35:33
Jó reggelt mindenkinek!

Tegnap tudtam meg, hogy 3 nap konf lesz a hit parkban.
Május 29-30-31.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 28, 07:38:27
Julcsika! Lesz vendég is?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Yehudith - 2009 Május 28, 07:52:59
Szia Mária!

Úgy tudom nem lesz meghívott vendég, Németh Sándor fog szolgálni.
Talán online lehet nézni.

Üdv
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 28, 08:31:43
Köszike.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 28, 09:36:10

 Sziasztok! Szombaton,női alkalomra (konferenciára)utazunk Budapestre a Golgota gyülekezetbe.Több mint 50-en 
 megyünk a gyülinkből.Hiszem kijelentésekkel és üzenetekkel gazdagon térünk haza.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Május 28, 09:54:48
 :028: :026: :049:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Május 28, 10:24:00
Mária köszi a szerelmes dalokat, most hallgatom...  :2smitten:

Joshi új frizurájáról csak annyit : nem igazság, hogy a férfiak mindent megtehetnek,
ha lehetne magam is bevállalnék hasonló hajat, lehet nem sokáig lennék menyasszony  :059:
De jó lenne törölközővel fésülködni...főleg 40 fokban!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 28, 10:49:54
Hát kényelmes az tuti...  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 28, 13:24:05
Mária köszi a szerelmes dalokat, most hallgatom...  :2smitten:

Joshi új frizurájáról csak annyit : nem igazság, hogy a férfiak mindent megtehetnek,
ha lehetne magam is bevállalnék hasonló hajat, lehet nem sokáig lennék menyasszony  :059:
De jó lenne törölközővel fésülködni...főleg 40 fokban!

Hilda!  :2funny: csak elképzeltelek kopaszon.

Moncsika! Érezzétek jól magatokat és jöjjön ide is az üzenet amit kapsz, hátha minket is megérint.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 28, 13:41:39

 Sziasztok! Szombaton,női alkalomra (konferenciára)utazunk Budapestre a Golgota gyülekezetbe.Több mint 50-en  
 megyünk a gyülinkből.Hiszem kijelentésekkel és üzenetekkel gazdagon térünk haza.

Ámen! Mindig nagyon áldottak ezek az alkalmak.   :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 28, 14:37:35
Ha valakit érdekel most tettem fel az egyik számítógépre a windows 7-es teszverzióját. Nagyon klassz és kisebb gépeken is jól működik. A verziót 1 évig lehet ingyen használni, annyi a bibi, hogy angol nyelvű.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Május 28, 18:22:27
Gabikám,a fiam azt mondja,van hozzá külön magyar nyelvű csomag.--Véletlenül talált rá egy fórumon.---de nem tudja már melyiken volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 28, 18:45:59
Hála az Urnak megkotlott mégegy csirkém.
Befészkelte magát a tójó helyre,itt nem maradhatot.
Van egy rossz tulajdonságuk,ha kimozdítják őket a hellyükről,már nem ülnek rá a tójásokra.
Lessz ami lessz ,elraktuk egy megfelelő helyre.
A búta tyúkja persze nem ült meg,1 napig csak keringőzőtt,nézegette a tójásokat de semmi.
Igen megharagudtam rá és eszembe jutott az az ige,hogy Jézus nevére minden térdnek meg kell hajolnia.
Hát én ezt elmondtam a kotlósnak,megparancsoltam Jézus nevében üljön rá a tójásokra,előszőr ockodott,de fél óra alatt beadta  a derekát.
Azóta ügy ül, hogy megsemerr moccanni.Dícsőség az Urnak érte.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 29, 06:55:53
 :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 29, 08:00:34
 :049:  :morning:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 29, 11:30:54
Szia Ircsike! Micsoda nagy munkában vagy. Kotlósokat fialtatsz?  :hehe: Ügyes vagy. Micsoda jó kis munka ez is. Szorgos Irecsikénk van. Én nagyon szeretem az ilyen házimunkát. Szeretem a tehénbőgést, kotkodácsolást a napsütésben. reggel a kakas szót.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 30, 08:45:48
Áldott és szép szombatot mindenkinek.

Ma elég hideg van ezért kívánok sok  :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 30, 11:12:08
Itt nagyon változik az idő. Hol nap, hol hideg...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Május 30, 17:29:18



 :049:

 Kellemes délutánt kívánunk mindenkinek.Itt  most :150: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 30, 18:44:49
Nálunk is  :151: hála az Urnak érte.Ez most nagyon áldott eső.   :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 30, 20:52:22
Itt ma nagyon meleg volt/és még van. Szerdàig jò idöt mond, még ennél is melegebb lesz.

Érdekes, Anglia hìres az esös éghajlatàròl és M.O.-n esik, itt meg kànikula van. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 30, 21:07:35

 Sziasztok Tesókáim!Nem régen érkeztem meg a női alkalomról.Nagyon áldott nap volt.Késöbb (holnap)írok
 majd. :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Május 31, 08:37:27
Itt ma nagyon meleg volt/és még van. Szerdàig jò idöt mond, még ennél is melegebb lesz.

Érdekes, Anglia hìres az esös éghajlatàròl és M.O.-n esik, itt meg kànikula van. :D

Nemcsak esik, hanem hideg van...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 31, 13:04:58
Áldott pünkösdi ünnepeket kívánok mindenkinek
    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Május 31, 14:19:05
Egy pár napig nem leszek,megyek nyaralni.   ;)

Maradjatok meg a szeretetben mind eddig is,Az Úr áldjon benneteket :044:.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 31, 18:53:05
Ircsike! Nagyon de nagyon érezzétek jól magatokat a pároddal és az Úr ragyogja be a szíveteket örömmel.  :159:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 31, 19:29:08

 Ircsike!Jó pihenést kívánok!Érezzétek jól magatokat! :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 31, 21:36:15
Kedves Ircsi! :088:
Legyen kellemes idötöltésetek! Érezzétek jòl magatokat. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Május 31, 21:51:10
 Moncsi írta korrábban:Sziasztok! Szombaton,női alkalomra (konferenciára)utazunk Budapestre a Golgota
 gyülekezetbe.Több mint 50-en megyünk a gyülinkből.Hiszem kijelentésekkel és üzenetekkel gazdagon térünk haza.

A konferenciát illetőleg félre értettem a helyszínt. Az agapé gyülekezetben volt a női alkalom. Nagyon örültem, hála fakadt fel a szívemben, mert előre láthattam a helységet ahol Gyöngyi és Anti esküvője lesz.

Az alkalmon Ottó Bixter és felesége Sharon szolgált az Ellel minstri képviseletéből. A jegyzetemből próbálom az alkalmon elhangzottakat leírni. A nők jók, és Isten szépségében lettek megteremtve. Mindannyiuknak van külső és belső szépsége. Minden nő aki Jézus vérén keresztül,Krisztus családjába született,HERCEGNŐ!Mindannyian Isten hercegnői vagyunk! Nemcsak szépek vagyunk, hercegnők vagyunk, a Király lányai vagyunk!Isten az egész univerzum király! Isten az Édesapánk!

 Egy történetet hallhattunk:A rúth kiskacsáról
Talán emlékeztek a történetre.Véletlenül egy hattyú tojás keveredik a  kacsa tojások közé...
Felfedezni a szépséget. Van egy szellemi gyönyörű testünk! Ha az érzelmeket,haragokat odaadjuk Istennek az öngyűlölet eltűnik. Amikor szívből megbocsátunk magunknak és másoknak a sátánnak nincs helye az életünkben. Az emberek úgy kezelnek majd amilyenek magunkat képzeljük.
 
Sharon magát hozta fel példának: szeplős kislány volt, nem szerette a szeplőket testén. Anyukájától megkérdezte miért foltos, hogy kerültek rá a szeplők? Anyukája azt mondta, hogy az angyalok minden éjjel meglátogatják és távozáskor angyal puszit adnak. Nagyon megörült, hogy az angyalok, puszit adnak és minden este várta őket. Megszerette a szeplőket. Hamarosan oviba kezdet járni, ahol már az első napon kicsúfolták a szeplők véget. Határozottan kiált az mellett, hogy ez nem szeplő, hanem angyal puszi. Csúfolták, de ő kitartott. Ezek angyal puszik anyukám mondta és nem szeplők.Többet nem mondjátok,hogy szeplős vagyok, nem vagyok. Többet nem csúfolták. Majd évekkel később Sharon gyermekfogorvos mellett, kezdet tanulóként. Egy napon,egy szeplős kislány járt a rendelőbe. Sharon mondta a kislánynak, milyen gyönyörű vagy. De ő tiltakozott, hogy nem szép, mert ő szeplős. Csúnyák rajta a szeplők. Próbálta vigasztalni, hogy milyen szép, gyönyörű. De a kislány csak mondta, hogy csúnya. Sharon kérdezte tőle,hogy kimondta neked,hogy nem vagy szép.Hiszen gyönyörűek az angyal puszik rajtad. Az apukám azt mondta, hogy egy ventilátor sarat fröcskölt az arcomba, és a sár nem jön le az arcomról. Ezek nem angyal puszik,mert az apukám azt mondta sár.Tehát ez a kislány elhitte,hogy nem szép,és sáros az arca. Valószínű egész életében csúnyának érezte magát.

Az apukáknak az lenne a feladata, hogy kislányukat gondozzák, bátorítsák. Sajnos sok helyen nem működnek ezek a feladatok. Számtalan családban szexuálisan bántják a kislányokat. Hazugság, hogy nem vagyunk szépek. Ez a sátán hazugsága, ezen keresztül jön be a önelutasítás, önutálat. A sátánnak annyi ereje van amennyit adunk neki! Ha beengedjük ezeket az érzéseket megjelennek a következő gondolatok. Mindenkinek vannak barátai csak nekem nincs. Lehet úgy érezzük senki nem ért meg bennünket. Lehet félni fogunk attól, hogy kilépjünk és megpróbáljunk egy újat. Lehet már depresszió, félelmeink, aggódásaink vannak. Az ellenség taktikája,hogy elzárjon bennünket az emberektől. Isten kapcsolatokat akar létrehozni. Sátán viszont a kapcsolatokat tönkre akarja tenni. A magány egy érzelmi állapot. Magány jelentése: üres el van zárva valamitől. Magány=belül üres tér. Istennek a magányra is van terve, megoldása. A magány az ellenségtől van. Ha a magányosság leural, teljesen elzár a sátán a nyájunktól. Az egyedül érzést mindig Isten elé kell vinni. Fontos, nem menjünk el a nyájtól, gyülekezettünktől! Istennek kell adjuk a gyászt!

Barátságról nagyon jó hasonlatot mondott Sharon: Van olyan barát, akik nagyon rövid ideig van velünk. A virágokat hozta fel példának: nárciszok, tulipánok stb., ezek a virágok tavasszal virágoznak. Nagyon sajnálnánk ha nem lennének ezek a virágok. Van olyan barát, aki egész évben ott van. Élvezzük azokat a barátokat is, akik csak rövid ideig vannak velünk, ha vége a barátságnak búcsúzunk el és engedjük el. Az elengedés gyásszal jár. A nőknek az önbecsüléssel van a legnagyobb gondjuk.Galata 6:7 Azt aratjuk amit vettünk. Az alacsony önbecsülés vezet a magányhoz. A nőknek nem az kell, hogy megjavítsák, hanem, hogy meghallgassák őket. Ha elhisszük az ördög hazugságát, ezzel megengedjük, hogy a sátán beférkőzőn az életünkbe. Nem mondhatjuk, hogy utáljuk a testvérünket és szeretjük az Istent. Nagyon fontos lenne az apukákkal való kapcsolat. Az apára úgy kellene nézni, hogy ő az én gondoskodom. Fontos, hogy megtaláljuk a romantikát.

 Ha olyat várunk mástól ami hamis vigasztalás,nem jó!Istenhez kell menni.Meg kell szabadulni és ki kell jönni a
 halál völgyéből. A hamis vígasztalótól az igaz vigasztalóhoz kell menni.

 Eszter könyvéről beszélt még.

 Kell, hogy elfogadjuk magunkat nőnek. Foglalkoznunk kell magunkkal, testünkkel. Gondoznunk kell a hajunkat, körmeinket, bőrünket. Szükségünk van szép ruhákra, hiszen nők vagyunk. Gyönyörűek vagyunk! Isten szereti a hercegnőit!

 Ezeket a gondolatokat jegyeztem fel az alkalmon.Remélem érthetően írtam le,ha valami nem világos kérdezzetek.



 
 
 
 
 
 
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Május 31, 22:44:08
Köszönöm kedves Moncsi!  :05:

Igen, ott lesz az egyházi esküvőnk. Gyöngyi oda jár gyülekezetbe is.

Szoktam is mondani neki, hogy "szeretlek Hercegnő". Erre elmosolyodik és válaszol: "én is téged, Hercegem!"  :2smitten: :D
Valóban Hercegnő!  :089: :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Május 31, 23:18:54
Moncsikám! Hát nagyon köszönöm. Nagyon élveztem amikor olvastam minden sorát. Már el is küldtem sokaknak emailba is.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 01, 06:27:38
 :morning:  :028:  :026:

Kérlek imátkozzatok napsütéses időért. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sándor - 2009 Június 01, 07:32:48
Kedves Ircsi,

Esőért imátkoztunk 3 hétig. Most pedig hálásak vagyunk. Ne haragudj.
szeretettel Sándor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Június 01, 07:47:53
Kedves ircsi!
Sándor esőért imádkozott, de ahóvá te mégy ott sűtni fog a nap és kész!
:hehe:

Jó pihit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 01, 08:44:25
Sándor, valahogy ide az imád Siófokra nem ér.  :2tickedoff:  :hehe: Csak lóg a lába, mert valahol elakadt nálatok.

ircsike sorry, de én is kihagyom.  :040: Ahová te mész nyaralni, ott legyen napsütés, csak hívők ne éljenek ott, mert akkor bajba kerül a nap.  :hehe:

 Pécsett tegnap hét ágra sütött, igaz kicsit hidegecske volt. Bp en meg eső is meg hideg is volt. Siófokon eső nélkül volt hideg. Kiérti ezt?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Június 01, 13:39:25
Sziasztok !

 Áldott Pünkösdöt mindenkinek !

Tegnap mondott egy nagy dolgot a triszteletes úr at Isten tiszteleten, amire addig nem is gondoltam, pedig nem ártott volna. Meg kell állni az Úr előtt és Ő felteszi majd a kérdést, hogy é megbocsátottam-e és elfelejtettem-e az ellenem vétkezőknek ? Mert, ha nem, akkor hogyanvárhatnám el, hogy az Úr megbocsásson, pedig az úri imádságban is azt rebegjük : "bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek". Amikor az ember vagyis Kinga azt gondolja, hogy rendben van, kiderül, hogy mégse  :060: .  Jó ismerni az Istent és jó keresztény embernek lenni és jó tudni, hogy isten felkészít a találkozásra s még tart a kegyelmi idő.   :angel:


  Az Úr legyen mindnyájatokkal !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 02, 09:50:16
Sziasztok!
Áldot szép napot Mindenkinek és az Úr áldjon meg titeket!
Hogy vagytok ma?
Julcsi!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Június 02, 10:38:03
Én köszönöm jól, Isten szeretetéből!  :05:

És te?  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 02, 10:45:03
Köszi én is jó vagyok!
Hétvégén voltam 3 npo konfon.
vasárnap a gyerekek énekeltek.
nagyn jó volt.
És készültök a nagy napr.
Már csak 11 nap és bekötik a fejed Antika!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Június 02, 11:01:14
Bizony, már csak 11 nap.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 02, 12:38:50
Anti! Rohan az idő? vagy mégsem?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Június 02, 12:49:09
Antee!

"Még 11 nap visszavan!!   :170: "


vagy


"Már csak 11 nap van vissza  :059: "


Melyik kijelentés az igaz???  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Június 02, 14:48:36
Az elsö! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :D :igen: :D :igen: :D :igen:

Telhetne màr gyorsabban is az idö! :igen:

SZERELMES VAGYOOOK!!! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Június 02, 18:41:19
éééééééééééén is  :D :D :D :D  :pirul: :pirul: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 :angel2: :angel2: :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 04, 14:19:59
Sziasztok!

Végre itthon és köztetek.   :044:

Köszönöm az imát,nagyon jó időnk volt és sok napsütés.   :afro:


Áldott d.u. mindenkinek.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 04, 14:59:32
Ircsike! Te hol jártál, a napon? Itt nem igen volt napsütés, vagy te vitted magaddal nyaralni?  :hehe: Jó látni újra.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 04, 15:38:26
Szia Mária!

Igen vittem magammal  :hehe:

Voltam Hortobágyon,Hajdúszoboszlón, Debrecemben,Nyíregyházán.

Mindenhol sütött,egyszer volt egy kis porverő,de nagyon kellemes ídőnk volt.

Hála az Urnak érte   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Június 04, 16:44:01
Ircsi ismét itt van közöttünk! :058: Már hiányoztál nekünk!  :088: :169:

Örülök, hogy kellemes időtök volt!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 05, 12:44:16
Sziasztok!

Áldott pénteki napot mindenkinek.   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Június 05, 12:56:00
Szió Ircsike!Neked is áldott napot!  :2smitten:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 05, 18:13:24
Sziasztok!

Egy kis segítségre lenne szükségem.

Nem tudom a gémail fiokomat törölni.

Megköszönném ha valaki segítene.


HELP   :001:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Június 05, 22:19:42
Sajnos én nem tudok segíteni ebben. :062:
Lehet nem is lehet törölni...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 06, 10:09:02
Azért köszi,valahogy majd csak sikerül,meg kaptam egy kis segítséget.   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 06, 10:09:58
 :morning:  :049:  :028:  :026:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 06, 11:10:36
ircsike a férjem kitudott törölni, de nem tudom hogyan. Ki lehet. Ő is véletlenül jött rá, mert valahol el van rejtve. Megkérdezem tőle, hátha emlékszik rá.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 06, 11:49:02
Köszönöm,már annyian próbáltuk de híába.

Tényleg nagyon el van rejtve  :nem:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 08, 09:09:50
 :049:  :028:  :026: mindenkit.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 08, 09:37:58
ircsike a gmail törlése:

Bemész a gmail felültre, jobb felül beállítások, - fiókok, - google fiók beállításai, - saját termékek szerkesztése és ott van a fiók megszüntetése.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 08, 10:16:45
Drága Mária!

Ügyetlenkedem,nem találom a sajár fiokok szerkesztését.  :pirul:  :pirul:  :pirul:  :pirul:


Végre sikerült!   :igen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 08, 15:26:12
Hálából küldök tehenes képet a Hortobágyról,mert szereted a teheneket.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsotza - 2009 Június 08, 16:28:12
Szervusztok,kedves Alfa-Omega Fórum-Társak! Hónapokkal ezelőtt elgondolkodtam azon,hogy vajon van létjogosultsága (igény) egy olyan levelezőlistára,ahol Isten iránt elkötelezett, a Bibliát Szentírásnak tekintő emberek találnak egymásra, alkotnak virtuális közösséget,és Istenkereső, őszinte gondolkodó emberek gondolkodnak együtt,osztanak meg véleményeket-Mindezt időtől,tértől.felekezettől,tradíciótól függetlenül? (Pl.:A Chat szigorúan időhöz kötött )Szeretném,ha tabuk nélkül,bátran,kulturáltan, tudnánk beszélgetni,kérdezni,kapcsolatot építeni.Ha jónak Látod,Gyere,Csatlakozz! Az Oldal jobb szélén kattints vagy a "csatlakozás a csoporthoz" - vagy- a "Tagság szerkesztése" szövegre! Köszönöm! Szeretettel,&tisztelettel:Zsoca Katt ide:-) --->> http://groups.google.hu/group/virtualis-kereszteny   (http://groups.google.hu/group/virtualis-kereszteny) <<---katt:-))
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 09, 07:19:33
Áldott,szép keddet kívánok mindenkinek.

 :morning:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 09, 07:41:54
ircsike! Köszi a teheneket, remélem nem célzás volt?  :2funny: :fetreng:

Áldást kérek rád is Urunktól! Szeretlek és ölellek!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 09, 07:47:05
Nem drága Mária, egyszer emlitetted,hogy szereted a vidéket,. az állatokat, és ezért küldtem.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 09, 08:38:41
Igen, persze, csak vicceltem és tudom miért küldted.  :2funny:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 09, 20:54:10
Sziasztok!

Most Új képet raktam fe.
Véleményezést szeretnék.
Csak őszintén.
Köszike!
Julcsi!
 :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Június 09, 21:00:26
Julcsi  szerintem a mosolyod meggyőző ...   :169: :2smitten:  -jó  látni  ezt az arcod.....örülök  hogy boldog vagy

sok sok áldást  és erőt kívánok        puszi   :044: :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 10, 08:12:52
Szia Julcsi!

Az én gépemen nagyon sötét a képed és aliog látlak,talán kicsit világosabb háttér lenne célszerű.  :06:


Áldott szép napot mindenkinek!  :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 10, 09:44:42
Sziasztok!

Most Új képet raktam fe.
Véleményezést szeretnék.
Csak őszintén.
Köszike!
Julcsi!
 :igen:

Istennek teszel bárhogy is nézel ki, hiszen az a fontos, mert az Övé vagy. Egyébként sötét nagyon.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Aata - 2009 Június 10, 17:07:40
Istennek teszel bárhogy is nézel ki, hiszen az a fontos, mert az Övé vagy. Egyébként sötét nagyon.

 Ez most jól jött ki! :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 10, 19:06:01
Sziasztok!

Most Új képet raktam fe.
Véleményezést szeretnék.
Csak őszintén.
Köszike!
Julcsi!
 :igen:

Istennek teszel bárhogy is nézel ki, hiszen az a fontos, mert az Övé vagy. Egyébként sötét nagyon.

No, akkor neki ugrok még egyszer:  :2funny:

Istennek tetszel bárhogy is nézel ki, hiszen az a fontos, mert az Övé vagy. Egyébként sötét nagyon. A fényképed.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 11, 08:02:25
Áldott csütörtöki napot kívánok mindenkinek.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 11, 12:13:30
Anti és Gyöngyi! Már alig két nap a "szabadságból".   :D Isten szeretete vezessen benneteket!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 11, 18:06:07
Ma én voltam a maci a málnásban.
Hát csak egy kevés lett.
De lesz finom málnaszörp belőle.
Tele vagyok karcolással.

Itt tombol a vihar. :150: :151:

Hogy vagytok?
És nálatok milyen az időjárás?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Június 11, 20:07:20
Most már itt is, de nagyon szeretem ezt a friss levegőt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 12, 07:11:10
 :morning:  :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 12, 07:42:47
 :morning: !

Ma jól vagyok és el is mondom miért.
Tudjátok sokat panaszkodtam Gáborra (volt barátomra), hogy nem akar elengedni.
Szerintem most találta meg Istent és ne láncol magához sem fizikailag (pláne, úgy hogy 5 hete eljöttem tőle) sem érzelmileg.

 :029:

És ti hogy érzitek magatokat?

Julcsi!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 12, 07:57:18
Ezek nagyon jó hírek,dícsőség az Urnak érte.  :afro:

Köszi kérdésd ,remekül érzem magam,gyönyörködöm az Urban és az Ő hatalmas cslekedeteiben.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Június 12, 10:11:57
Opsz! Gyorsan megírom a 667. hozzászólásomat.....  :02:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 12, 10:14:36
Nem vagy egy kicsit babonás ????????????????
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Június 12, 12:09:54
Egy kicsit sem!!!
De megszólíttattam az ügyben...  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 12, 12:32:39
Nem babonaság, Julcsi, hanem utáljuk azt a számot.  :2knuppel: Én is gyorsan átugrottam rajta, mint Hilda.  :hehe: Ahogy elnézem, az enyém már igen régen volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 12, 13:02:19
Hát ahogy érzitek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Aata - 2009 Június 12, 17:50:44
Egy kicsit sem!!!
De megszólíttattam az ügyben...  :063:

Sorry, nem volt semmi célja a hozzászólásomnak, csak érdekességképpen mondtam!  :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Június 13, 05:26:47
Nem probléma kedves Aata, én sem gondoltam bele semmi rosszat!  :01:

HURRÁ!!! Mégis megyek ma az egyházi esküvőre Ashiráékkal.

  :044:   :027: :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Június 13, 10:29:23
Nem babonaság, Julcsi, hanem utáljuk azt a számot.  :2knuppel: Én is gyorsan átugrottam rajta, mint Hilda.  :hehe: Ahogy elnézem, az enyém már igen régen volt.

Én nem utálom, szegény szám nem tehet róla, hogy ilyet képvisel. Az én 666. hozzászólásom ugyanannyira képviselt engem (és at aki bennem lakik), mint a 777.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 13, 12:07:31
Sziasztok!

Áldott szép hétvégét mindenkinek!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2009 Június 13, 19:06:35
Kedves Tesókák!

Szeretnék tőletek segítséget kérni. Az Úr kegyelméből házfelújításba fogtunk, csak az a helyzet, hogy ketté választottunk a gyereknek egy szobát, és így egy nagy radiátor helyett kettő kissebb kellene. Kb 2 db. 15 tagos acéllemez radiátor. Mi Szabolcs megyében lakunk, és jó lenne, ha tudnátok valakit, akinek van a megyében, vagy szomszéd megyében használt, de jó állapotú. Természetesen ki fizetnénk és el is mennénk érte.
Isten áldjon  meg benneteket a segítségetekért.... ha nem tudtok segíteni, akkor is. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Június 14, 01:13:17
Sajnálom, de nem tudunk segíteni Anita...  :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 15, 07:18:14
 :028:  :morning:  :026:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 15, 11:57:57
Kelegetnek a kispipik,már van négy...  :048:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Június 15, 12:29:21
 :058: de jóóó  Ircsi   :044:

  -nagyon  arik  a kis sárga "pihepuhapipikék" :169:

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 15, 17:49:23
Szép és békés estét kivánok ezzel a dallal.  :044:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 16, 06:47:59
 :morning:   :028:  :026: mindenkit.   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: nagy.julianna - 2009 Június 16, 10:01:18
Koszonom a testveri osszetartast.Majd meg irok..Aldas bekesseg az URTOL!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 16, 14:04:40
Kelegetnek a kispipik,már van négy...  :048:
Mostmár kilec és fél meg egy tójás még.  ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 17, 07:25:23
Áldott,békés szép napot  kívánok mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 17, 18:35:38
Hát nagyon haragszik valamiért az ellenség rám. Képzeljétek, hogy elmentem a kocsival, mert Zsoltot el kellett vinnem a motorszerelőhöz mert kész lett a motorja. Mondtam Zsoltnak, hogy inkább én jövők haza a motorral és ő az autóval, de azt válaszolta, hogy menjek inkább én a kocsival. Ahogy mentem, már majdnem haza értem, azt vettem észre, hogy egy 1 éves körüli kisgyerek szalad az úttest felé. Fejest ugrottam a fékbe és az anyuka alig bírta elkapni a kicsikéjét. Néhány lépés és elgázolom a gyermeket. Olyan zokogásba törtem ki és hálás vagyok Istennek, hogy megmentett ettől a szörnyűségtől. Még most is borzadok ha rá gondolok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 17, 18:57:30
Drága Mária!

Ez nem semmi...... :nem:

De ott voltak az angyalok és vigyáztak rád és a gyerekre.

Az Úr JÉzus vígasztaljon és járjon át az Ő megnyugtató jelenléte.

Zsoltárok 91.
8.    Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!
9.    Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:
10.    Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz;
11.    Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban.
12.    Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.
13.    Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.
14.    Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!
15.    Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt.
16.    Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Június 17, 19:08:44
 :( Szörnyű...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 17, 19:53:27
Hát az ilyenek milyat fálek kicsit a vezetéstől.
De ha az ember úralja az autót nem lesz smmi baj.
Nyúgi Mária te a legjobban tetted a dolgod és ne vedd a szívedre csak az ördög akar packázni veled.
De rád és a kis gyerekre az Úr visel gondot. :2police:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Június 17, 20:07:07
Mária!
Az ellenség nem csak, hogy nagyon haragszik reád, hanem teljes bizonysággal állítom, hogy gyűlöl téged!
Ott próbál megsebezni, ahol a legérzékenyebb vagy!
DE NEM VAGY EGYEDÜL!
Ezért nincs benned sátánnak semmije, s ezért gyűlöl csak igazán!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 17, 21:42:58
Már rendben vagyok és köszönöm a reagálásotokat. Amikor megérkeztem és beálltam a garázsba, még ott is imádkoztam, hogy nyugtasson meg az Úr, annyira sírtam. Mire felértem rövid idő elteltével már nem nyomasztott. Hálás vagyok Istennek. Felvillant előttem az anya rémült arca és ahogy kérte a bocsánatot, meg ahogy elkapta a szaladó kicsit. Döbbenet volt. Ezek a kis lurkók egy szemfényvesztések tudnak lenni időnként. Annyira hálás vagyok az Úrnak, hogy megmentett ettől a szörnyűségtől. Sok sok éve vezetek és még egy koccanásom se volt. Na jó egy.... A benzinkútnál sorba álltam, még friss volt a jogsim, amikor elbambultam és valamiért azt hittem megy a sor. Akkoriban még nem volt ennyi benzinkút. Betettem egybe és előre gurultam. Az előttem álló vonóhorgának mentem. Hátranézett és rám mosolygott. Nem vagyok szőke nő, de ez volt. :hehe: Semmi baj nem lett még egy karcolás se. Akkoriban nem igen volt annyi női vezető és hát elnézte nekem a pasi.

Amikor én nagyon fiatal voltam, akkor ez egyedüli motoros a városban Komlón. Azzal jártam minden reggel melózni. Bejött az egyik rendőr a rendelőbe ahol dolgoztam és megkérdezte kié ez a motor itt a parkolóba? Mondtam az enyém, miért? Azt mondta, hogy amikor reggel szoli átadás van, akkor a végén hozzáteszik, hogy "jelentem a motoros csajt nem láttam ma reggel"!  Mindenki rám vadászott.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 18, 07:41:53
 :morning:  :028:  :026: mindenkit.   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Aata - 2009 Június 18, 08:20:09
Amikor én nagyon fiatal voltam, akkor ez egyedüli motoros a városban Komlón.

Komló??? Mindeddig én is ott laktam. Most februárban költöztem csak Pécsre. Kezdem érteni miért olyan ismerős a fényképen az arcod. Biztos láttalak már párszor.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 18, 08:37:17
Amikor én nagyon fiatal voltam, akkor ez egyedüli motoros a városban Komlón.

Komló??? Mindeddig én is ott laktam. Most februárban költöztem csak Pécsre. Kezdem érteni miért olyan ismerős a fényképen az arcod. Biztos láttalak már párszor.

Hát, nem igen hiszem a korodnál fogva.  :D 17 éve élek Siófokon és előtte Pécsett. Amikor Komlón éltem, te még igen picike voltál. De ettől még ismerhetjük egymást.  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Aata - 2009 Június 18, 09:43:02
Akkor ez nem jött be!  :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 18, 15:39:37
 :2funny:  Azt mondta a férjem. -Feleségem! Te hiszel az első látásra szerelemben? -Igen! -válaszoltam. Erre ő: -Mert ha nem, akkor elmegyek előtted még egyszer!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Június 18, 15:44:57
Mária örülök, hogy nem lett probléma.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 18, 15:48:36
Köszike, aranyosa vagy.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 18, 16:31:20
Tegnap és ma is voltám állásinterjun.

Nem vettek fel,de teljes békességem van benne.

Hiszem,hogy Az Úr jobbat akar adni nekem,legyen minden hála,dícsőség néki.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 18, 16:43:01
GYERTEK A CAHTRE, MERT UNATKOZOM.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 19, 08:22:12
Az Urban áldott és gazdag szép napot mindenkinek!





Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Június 19, 08:29:20
 :049: :028: :033: :084: :159: :163: :137: :ima06: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Június 19, 15:03:22
Nem tudom hova tegyem be,hátha érdekel valakit.

http://zold.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=33224

Nagyon hasznos dolgok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 19, 15:59:59
 :thanks:  :031:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 20, 11:02:10

Áldott,szép hétvégét kívánok mondenkinek.   :028:  :027:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Június 20, 12:27:39
Örömmel jelenthetem hogy az elmúlt hetek letargiája után

ma már egészen másként látok mindent,

még vidámnak is nevezhetném magam...  :01:

Istennek a hála, és dicsőség!

Köszönöm az imáitokat, szeretlek benneteket!!!!
   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 20, 13:08:10
Drága Hilda!

Eggyütt örvendezek veled,dícsőség az Úr gyógyító,vígasztalásáért.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Június 20, 16:26:10
Kedves Hilda!   

-Örülök a bizonyságodnak  az ÚR  soha nem hagy magunkra  minden bajból  kiszabadít..
dicsőség csodás  Istenünknek! Áldott az ÚR és az Ő  benne bízók! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 20, 16:33:27
Ámen!

Szép d.u.kívánok ezzel a dícsivel.

   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 20, 23:01:58
Már nagyon késő van.
Mindenkinek jó éjszakát és az Úr vigyázzon rátok.

Holnap mikor felkeltek, Ő legyen veletek.
Kisérjen titeket útatokon.
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 21, 08:39:09
 :morning:  :028:  :026:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Június 21, 11:48:46
 :028: :027: :026: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 21, 13:30:52
Nézzétek meg ezt a videot Azt énekli: Én hiszem, hogy te vagy a GYÓGYÍTÓM...
Közben oxygénmaszk van rajta... Döbbenet ez nem semmi....   ;)





Tud valaki valami információt erről az énekesről,valami furcsa hírek kering a neten.......
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Június 21, 14:23:54
Igen, sajnos megtévesztette az egész gyülekezetet és a világot. Rákosnak adta ki magát.
Elmondása szerint azért tette, mert pornógráf filmeket nézett és nem tudott szabadulni ettől.
Ezért kétségbe esése végett rákosnak tetette magát. A healer (gyógyító) éneket is azért írta, mert úgy hitte, hogy ez által kigyógyítja majd Isten ebből a ferdehajlamból.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 21, 14:32:42
Anti nagyon köszönöm,most ledöbbentem,    :062: de az már jó jel,hogy megindult az Úr felé., keresve a kiutat. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Június 21, 14:36:25
Michael Guglielmucci botránya
Szerzõ william
2008. augusztus 29.
Nos, a hír igaz! Michael Guglielmucci (27) a Planetshakers City Church ifjúsági csoportjának egyik egykori pásztora
két évig orránál fogva vezette a keresztény világot. Sõt, ami a legszomorúbb, a feleségét is. Szûkebb családi köre
sem sejtette az igazságot. Az ausztrál gyülekezetek felháborodva és értetlenül állnak az eset mögött.
2006 októberében Guglielmucci azt állította, hogy a rákbetegség egy igen agresszív változatát diagnosztizálták
nála. Állítása szerint sírva és megtörve írta, az azóta sokak kedvencévé lett Healer (Gyógyító) címû dalát. A dal a
Planetshakers, Saviour of the World (2007.) albumon jelent meg elõször, de helyet kapott a Hillsong legújabb This Is Our
God albumán is. Miután az egész világon ezrek imádkoztak a gyógyulásáért és vélhetõen több tízezer dollárt
összeadakoztak a gyógykezelésére, múlt héten kiderült, egy szó sem igaz az egészbõl. Soha nem volt rákos. Mindamellett
viszont erõsen pornófüggõ.
Danny Guglielmucci, Michael apja felovasta fia beismerõ nyilatkozatát az Edge Church International tagjai elõtt, és
próbálta értelmezni fia tettét:
&bdquo;A mai nap a családunknak és egyházunknak egy nagyon szomorú nap.
Sok éven keresztül a fiunk, Michael meg nem magyarázott betegségektõl szenvedett. Gondterheltek voltunk, ahogy
láttuk kórházban töltött idõszakait és láttuk szenvedni õt.
Két évvel ezelõtt az életünket teljesen felfordították a fiunk rákdiagnózisáról szóló szomorú hírek. A szeretet és a
támogatás, amivel támogatott a helyi gyülekezetünk és a világ minden táján élõ sok barátunk, segítettek nekünk
feldolgozni ezt a nagyon nehéz helyzetet.
Kedden, augusztus 12-én Mike és Amanda felhívott bennünket, hogy találkozzunk. Nem voltunk felkészülve arra, amit
hallottunk. Mike elkezdte részletezni hogyan ét már 16 éve, olyan
függõségben, amitõl nem bírt kitörni, megszabadulni.
Szerette Istent, sokat imádkozott szolgálta Istent teljes energiával és lelkesedéssel de nem tudott megszabadulni.
2006 szeptemberében Mike baleset miatt kórházba került, és ekkor azt gondolta, azáltal hogyha kitalál egy valótlan
történetet, el tud menekülni kínzó fájdalma elõl, amit pornográfia függõsége okozott az életében.
Ennek a függõségnek a fájdalma annyira mély volt, hogy elindított valamit, amit nem tudott megállítani. Elindult egy
lefelé irányuló spirálon. Testileg is szenvedett, sokat hányt.
Sharonne és én szemtanúja voltunk ezeknek az epizódoknak, fájt és sirattuk a szenvedését.
Michael ekkor írta a Healer- t, mert azt akarta Istentõl, hogy szabadítsa meg õt a pornográfiából, de ezt az egészet
elrejtette egy eltervezett, kitalált betegség story hazugsága mögé.
Amint rálépett erre a pályára érezte, hogy nem tud megállni, úgyhogy tovább játszotta el ezt a betegség
szerepet miközben érezte, túl mélyen süllyedt a hazugságba.
Néhány héttel ezelõtt Mike-nak volt egy álma. Látta amint Jézus a kereszten lesütötte a szemét, és azt mondta, az
igazság szabaddá tesz téged. Úgy döntött, nyílvánosságra hoz mindent." - mondta Mike apja.
A Hillsong Church törölte a Healert a honlapján található tracklist-rõl. Fontolóra veszik, hogy visszavonják a forgalomban
lévõ, új albumuk még el nem adott példányait, hogy újra keverve adják ki õket. Az ausztrál keresztény gyülekezetek
vezetõi pedig szeretnék vizsgálat alá vetni Michael Guglielmucci bankszámláit. Az adományokat, melyek a világ
minden tájáról érkeztek Guglielmucci kezelésére, jótékony célokra szeretnék fordítani.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Június 21, 14:52:34
 :pityereg: :052: Isten megbocsát,az biztos,de az emberek bizalmát ,hogy szerzi vissza ez a férfi nem tudom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 22, 08:25:23
 :028:   :026:  :027:  :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Aata - 2009 Június 22, 08:28:27
Szóhoz sem jutok a cikk láttán. Ez picit most sok volt. Úgy érzem, hogy a Sátán egyik legkeményebb fegyvere (főként a férfiakkal szemben) a szexualitás eltorzítása. Így elferdíteni egy csodálatos ajándékot. Az ördög nagyon gonosz! Nagyon nagyon!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Június 22, 09:07:27

 Tesókáim!  :D  Mindenkinek áldott,szép napot kívánok!  :2smitten: Nálunk  :150: :084: nagyon kell az eső a földeknek.

  :017: Moncsi
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Június 22, 09:07:58
Elég nehéz ügyek ezek. Pontosan ezért nem zárhatjuk be egymás előtt a szívünket, hanem inkább meg kell alázni magunkat és segítséget kell kérni.
Nagyon gáz, hogy van egy nagyon jó dicsi, amit kivesznek a repertoárból. Ha ez az illető bevallotta volna a bűnét és úgy tette volna közzé ezt a dalt, mint egy segélykérő kiáltást, akkor mindenki együtt tudna mozdulni ezzel a kiáltásal, de megértem, hogy nem használják, mert éneklés közben, már mindenkinek ez az eset jut eszébe és nem lehet vele önfeledten dicsőíteni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Június 22, 14:07:45
Igen, ez így van!

Valószínüleg arra várt, hogy elõször kigyógyuljon ebbõl.
Nem akarta felszínre hozni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 22, 18:18:42
Mindenkinek
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 22, 20:59:01
Hali!
Tegnap Pécsen voltun a Josy kishúgom Zsuzska és én az Új Teremtés alkalmán Máriáéknál.
Nagyon építő alkalom volt és a Zsuzska is megérezte ott Isten és a Szent Szellem jelenlétét.
 :D
És hiszem, hogy Zsuzsa életében nagy változások lesznek és már el is indultak.

Hilácska!
Tudnod kell, hogy ránk (szerintem itt a többiek nevében beszélhetek) mindig számithatsz.
Mert ez az oldal erről szól.
Vannak viták (építő jelegüel) de még is megértjük egymást.
Szóval fel a fejjel mert a holnap száz csodát rejt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 23, 08:34:30
Mindenkinek szép napot.

Hogy vagytok?

Julcsi!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 23, 09:40:42
Áldott szép napot mindenkinek.

Nálunk 3 napja   :150:  az áldott eső.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 23, 18:43:19
Végre itt kisütött a nap és jó az idő.
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 24, 10:06:28
Sziasztok!

Békés,örömteli szép napot mindenkinek.

Ma már nálunk is  :033:    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Június 24, 10:27:05
  Áldott derűs  és szép napot  Tesókák!   :2smitten:


Minden  felüdült  az esőtől, sokat nőttek a növények  kertjeinkben , termővé és gyümölcsözővé váltak...olyan jó nézegetni őket   :088:
Nagyon hálás vagyok drága Teremtőnknek :2smitten:

Ircsike  hogy vannak kis pipik? :169:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 24, 10:41:45
Köszönöm kérdésed jól,szépen fejlödnek összesen egy hulott el.   :134:

Nekünk is győnyőrű a kertünk, az Úr dícsőségére a nővények majd kétszeresére nöttek.

Annyi cukkinim lessz majd nem is tudom hova tenni.

Virágzik a bab, az uborka,a paradicsom meg talán már jövőhétre érett lessz.

A virágaim dusan árasztják szírmaikat,mindig abban gyönyörködöm,az Úr milyen csodálatos színekkel ruházta fel őket.

Hajnalban amikor felkelek szép madáréneket hallgathatok,az idén igen sok énekes madár van felénk.

Csupa öröm és szép dolog vesz körül,dícsőség az Urnak érte.  :igen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Június 24, 11:34:14
Boldogan olvasom  soraidat drága Ircsi...

Tudod az van a szívemen   amikor "csak ilyen kicsi dolgoknak "  ennyire tudunk örülni, avval is magasztaljuk drága Atyánkat mérhetetlen hálával :2smitten:

Igen RÓLA beszél fű, virág  madarak és pacsirták nagyon szeretem  őket hallgatni . :169:
 a simogató szél   lombos fák mind-mind  Istenről szól  :2smitten:


Cukkinim nekem is lesz patisszon is, virágoznak nálam is a paradicsom bokrok, babok futnak piros és fehér virágaikkal az ég felé... kb. fél m a főzni való kukoricám. :afro:

-eltettem rengeteg meggybefőttet és fagyasztva.  Remélem a barack fákon is megérik a rengeteg barack  fini lekvárnak :07:
...és ha  ha túl sok van  valamiből... el szoktam  osztogatni ...Dicsőség az ÚRnak a bőségért !!!! :2angel:

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 24, 13:01:28
Nem sokára ircsike ezt teszi a családjával: :141: :121:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 24, 13:03:48
Hát ez újság, ha igaz. E-mailbe jött msot.

Tárgy : érdekes hír


Kedves tesók,

idők jelei hírcsoportba tartózónak vélem: A parlament az Alkotmány módosítására készül. Ha a képviselők kétharmada június 29-én igennel szavaz, akkor az Alkotmány egyebek közt a következő szöveggel bővül:
*„A nemzeti, etnikai, faji vagy _vallási gyűlöle_t _keltését_, valamint a faji felsőbbrendűségre vagy fajgyűlöletre alapozott _eszmék terjesztését _a büntető törvény _akkor is szigorúan bünteti, ha _az mások alapvető jogát vagy _a köznyugalmat közvetlenül nem sérti_ vagy veszélyezteti.“

*Mit jelent ez? Csupán annyit, hogy ez lesz a törvényi alapja majd annak, hogy az evangéliumot pl. ne lehessen hírdetni az utcán, hisz az kizárja a többi vallás hitelességét. Vagy épp ez alapján tilthatnak be gyülekezeteket, ahol pl. a homoszexualitás törvényi elismerése ellen , az Ige alapján prédikálnak.

*Figyelemreméltó, hogy az USA-ban, már több államban követelnek olyan korlátozó rendeleteket különböző -mi úgy mondjuk- gyülekezetek ellen, ahol pl. a homoszexualitással kapcsolatos bibliai álláspontot nem csak
képviselik, _de hírdetik.

Üdvözlettel,  Zs
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Június 24, 16:25:38
Én is megkaptam ezt az üzenetet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 24, 17:01:47
Engem nem keserít el. Talán még jól is jön, hiszen amit tiltanak az általában nagyobb sikert hoz. Amúgyis azt lehet tapasztalni a keresztények között, hogy nem igen evangélizálnak. Talán ez jobban sarkalja őket. Ha megnézed, nem igen találsz az utcákon evangélizációkat. Túlságosan is elültek a testvérek. Hát majd kiderül.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 24, 17:04:51
Én azért tudok egy két gyülit,de sajna igazad van.  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 24, 17:42:00
Bp -en még lehet, de vidéken kevésbé. Siófokon egyáltalán nem hallani erről. Pécsett se igen és sorolhatnám.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 25, 07:22:51
 :morning:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: keresztyén - 2009 Június 25, 16:46:57
Evangelizáció nem nagyon felkapott dolog sajnos,viszont a politikai tüntetések azok én úgy látom jobban "bejön" a fiataloknak. Persze ez sem igaz minden fiatalra,de többen válsztják azt,mint az Úrnak való ilyesfajta szolgálatot. Milyen jó lenne,ha e helyett az Igét szólnák,hirdetnék a fiatalok is! Persze én is megtehetném,hogy kimenjek egy forgalmasabb helyére a városnak,vagy akár a falunknak is,sajnos ehez nincs elég bátorságom és hitem:( Van egy Ige a példabeszédekben:" A bölcseség künn szerül-szerte kiált; az utczákon zengedezteti az ő szavát.

 
Péld. 1,21
Lármás utczafőkön kiált a kapuk bemenetelin, a városban szólja az ő beszédit."
 

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 25, 18:32:00
Azért küldte ki az Úr kettesével a tanítványokat. Amikor már felbátorodsz és gyakorlott leszel, egyedül is mersz menni. Akárcsak én. Isten dicsőségére.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Június 25, 18:35:27
Igen! Meg azért is, mivel kettõnek jobb dolga van, mint egynek -ahogyan az írás is mondja.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Június 25, 21:56:12

 Drága Mária,de jó az új fényképed!  :afro: :2smitten: ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Aata - 2009 Június 25, 22:16:13
Annyira boldog vagyok most! Egész hetem hihetetlen nehézre sikerült, de hála Istennek sikerült kilábalni belőle. Az Úr erőt adott, hogy akkor se veszítsem el a fejem, mikor megoldhatatlannak tűnnek a dolgok. Köszönöm!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Június 26, 05:39:37
Ma megyek az utolsó vizsgámra. Ha csak egy rövid időre is, de végre ma vége lesz a tanulásnak...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 26, 07:15:29
Szia Gábor!

Sikeres vízsgát kívánok neked,ima megy!   :044:

Áldott, sikerekben gazdag szép napot az Urban mindenkinek.   :igen:


Mária olyan szomorkás az új képed   :060:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 26, 08:38:11
Ircsike, igen, mert azt még a szomorkás időmben készítettem, de inkább komoly kép.  :hehe: Egyenlőre nincs új képem. A lányom is ma megy ebben az évadban vizsgázni utcsólag. Gábor, így remekelned kell neked is. Az Úr kezében van, ne aggódj, csak görbüljön és a kredit a lényeg. Lányomnak is mindig ezt mondom, de ő inkább belegebed úgy tanul. Végre sikerül egy 2-est is összeszednie  :040: a sok 4-5 mellé.

Mindenkinek áldott napot! Senki ne merjen ma esőért imádkozni,  :2knuppel:  :hehe: mert udvaron lesz tartva az alkalom. Sokan leszünk. ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Június 26, 13:26:54
Yeeeeee!
Meglett a vizsgám!!!!!!!  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 26, 13:28:38
Gratulálok! és veled örülök!  :058: Várom a lányomat is már nagyon, hogy mi lett a vége.
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 26, 13:31:43
Gratula,dícsőség az Urnak!   :170:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Június 26, 13:32:39
Jajám, vagyis izé... ámen... vagy hogy is kell mondani vallásssosssan.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 26, 13:34:50
tothg!
Az Úr áldjon meg téged a vizsgád során és seitsen neked.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 26, 13:35:58
És én is gratulálok  bocsika, de egy kicsit le maradtam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 26, 13:37:07
Hello!
Itt nagy vihar van.  :150:
Nálatok milyen az idő?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 26, 13:42:46
Nálunk is elég borongós,de idáig még meglettünk kímélve,hála az Urnak.  ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Június 26, 14:15:03
tothg!
Az Úr áldjon meg téged a vizsgád során és seitsen neked.

Köszönöm. Már csak egy szigorlat és egy államvizsga van vissza. Most megyek az éves munkahelyi bulira. Szerencsére jó kedvvel fogok enni... Az eső szakad, de most nem zavar.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Június 26, 14:15:35
Gábor tesókám gratula!
:afro:
Ako most ugrott a közös show business?!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 26, 14:48:55
A lányomnak is sikerült! halllellujjjjaaaa! Ez egy anyai üvöltés volt, rivalgásban.  :hehe: Most hívott.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 26, 14:59:42
Eggyütt őrvendezem veletek.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 26, 15:05:49
Ircsike cupppp érte.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Június 26, 15:14:31
Gratula Andreának!
Hála Istennek!
Élmunkás az androgógiának!
Örvendezés Máriának!
Lehet, hogy ma mindenkinek jó napja van?!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Június 26, 15:16:02
Sziasztok :2smitten:

-az  én  lányomnak  3   vizsgája sikerült!!!  
   halleluja    Istennek  hála  és dicsőség   :043: :036: :043: :068: igen    

most  van  itthon  és együtt  örülünk....-annyira boldog  vagyok   köszönöm  Istenem :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 26, 15:19:07
 :fel:  :taps:  :029:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Június 26, 15:31:49
Dicsõség Istennek  a sikeres vizsgákért! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 26, 15:38:31
Én is örülök. Gratulálok Gyöngyinek is.  :058: Lassan mehet a párjához! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Június 26, 15:41:52
Gratulálok,Dicsőség az Úrnak érte, :fel: :taps: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Június 26, 16:14:07

 Nagyon-nagyon örülök a sikeres vizsgáknak! :igen: Dicsőség Istennek!  :043: :036: :043: :036: :043: :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 26, 16:56:43
Gratulálok Gyöngyike!
Szép volt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Június 26, 20:50:06
Gábor tesókám gratula!
:afro:
Ako most ugrott a közös show business?!
:hehe:


Köszi. Pedig már lassan számoltam vele, de azért nincs harag, ha nem ugye, majd folytatjuk itt a fórumon...  :D

Nagyon gratulálok a többi "versenyzőnek" a sikeres vizsgákhoz.  :048:   :happy02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 26, 23:31:41
Ma írtam: Senki ne merjen ma esőért imádkozni,  :2knuppel:  :hehe: mert udvaron lesz tartva az alkalom. Sokan leszünk. ámen

Megérkeztem és a gyüliben boldogan újságolták, hogy imádkoztak esőért, hogy sokan itt tudjanak lenni és ne a földeken.  :fetreng: Sokan voltunk és nem az udvaron. Na akkor most jól megkevertelek benneteket.  :169: Kértem ne imádkozzatok esőért, ezek meg egész héten bevetették magukat.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 27, 07:33:37
 :morning:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Június 27, 08:56:38
 :027: :morning: :026:  szép napot mindenkinek :angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 27, 15:17:46
Jó híreim vannak.
Tavaly a helyi egyházi újságban olvasva egy kicsit felháborodott bennem a lélek,hogy megszabott összegben kérik az egyházfenntartásához szükséges évi adományokat.
Bátorkodtam írni a lelkésznek,hogy ez nem Isten igéje szerint való.
Írt is vissza igencsak kitérően.
Most nagy örömmel olvastam,hogy mindenki amint indítva van annyival járuljon hozzá, és többet nem fognak megszabni ilyen dolgokat,mert a jókedvű adakozót szereti az Úr.  :170:

Dicsőség érte az Úrnak.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 28, 13:41:07
Sziasztok!

Áldott békés d.u. mindenkinek.  :026:

Nálunk most nagyon elborult és nemsokára esik,meg igencsak dörög az ég.    :150:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Június 28, 13:42:38
Iti is borult az ég de esőnek nyoma sincs.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 28, 13:46:13
Majd küldök egy kicsit légipostán!   :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Június 28, 15:07:03

 Sziasztok!Nálunk is dörög,hamarosan esik!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 29, 08:37:51
 :morning:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Június 29, 09:24:57
Sziasztok drágáink! :110:

Örülhettek, a héten nem sokat leszek veletek, csak bekukkantok kicsit. :058: Így nem lesz aki szigorúskodjon veletek.  :040: Szabadságolom magam, unokázom is egyben. A hétvégén minden nap szolgálunk az ország ellenkező pontjaiban. Akit indít az Úr, hordozza a szívén. Sok sok elveszettnek be kell térnie ebbe az áldott kereszténységbe.  :076: Minél több testvérünk legyen az Úrban.
Szeretlek benneteket! :092: Mindenkinek köszönöm a hozzászólását előre is.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Június 29, 10:35:39
Áldott szolgálatot! Siess vissza!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Június 29, 10:38:22
 Isten áldásával   derűs reggelt drága Tesókák! :2smitten:


Mária Te  vagy  a club  "hajtóereje"  tudd meg  hogy igenis hiányzol, ha ritkán vagy  itt :168:
  -én szeretem  olvasni  írásaidat :169:
Kívánok szolgálataidban  állhatatosságot, kitartást, örömöt és sok megtérőt :2angel:  :afro:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 29, 10:45:17
Áldott szolgálatot nektek Mária,ima megy.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Június 29, 11:22:04
Áldottak és okosak legyetek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Június 29, 13:15:49
Jó pihit és az Úrnak gazdag áldását kívánom a szolgálatotókra!
Nekem máris hiányzol!
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Június 30, 07:08:59
 :morning:  :028:  :026: mindenkit az Ő mérhetetlen gazdagsága szerint.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Június 30, 09:40:33
-én  is  áldott derűs napot  kívánok  minden  szeretett  Tesókámnak :033: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 01, 07:25:13
 :morning:  :049:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Július 01, 10:01:04
Jó reggelt mindenkinek!
Hogy vagytok ma?
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 02, 07:24:56
 :028:  :morning:  :026:

Fil 4,4.    Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!


 :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 02, 17:04:04
Anti! Gyönyörűek vagytok ezen a képen!!! A világ egyik legszebb menyasszonya van az oldaladon.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 02, 17:39:31
Köszönöm! Igen így van! A leggyönyörűbb!  :05:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2009 Július 02, 18:54:18
Most már ara! :igen: Arája!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Július 02, 19:08:30
 :igen:
JA JA
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 02, 19:10:25
Bezonyam' :igen:  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 02, 22:42:11
Aranyosak vagytok!!!  :D puszik :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 02, 22:43:53
Gyöngyike! Tudjuk  :076: :040:

Daba, ideküldted a vihart?  :102: :151:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 03, 06:56:46
Antee! Mi történt Immanuellel? Kinyírta a sok felesleges kérdezősködés? Csak nem életre kelt a mestersége intelligencia és olyan nevet választott, ami neki jobban tetszik?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 03, 07:36:54
 :028:  :morning:  :026: mindenkit.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 03, 17:11:26
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Istennek  hála  Antee és Gyöngyi  végre  eggyütt - :169: Cambridgben!!!!    :2smitten:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2009 Július 03, 17:43:07
 :ima02:  
Dicsősség az Úrnak!

Legyetek áldottak,Antee és Gyöngyike.

Sok örömöt kívánunk minden napotokra.
:068:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Július 03, 18:01:51
Sok boldogságot nektek Antikám. Aztán mi is eszetekbe jussunk. :fel:

 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 03, 19:25:13
Köszönjük szépen, olyan aranyosak vagytok! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 03, 19:37:25
Antee! Mi történt Immanuellel? Kinyírta a sok felesleges kérdezősködés? Csak nem életre kelt a mestersége intelligencia és olyan nevet választott, ami neki jobban tetszik?  :2funny:

Á dehogy... csak átkereszteltem, hátha népszerûbb lesz!  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 03, 23:56:55
Drágaságok, ezt nézzétek meg: A  káprázatos jelenség 2009. június 02.-án reggel 8 után volt látható a hegyek fölött, majd egy túrista lefényképezte, és közzétette.


http://www.kozsditamas.eoldal.hu/fotoalbum/egyeb/az-ero-bele-koltozik/original/900
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 04, 08:32:22
Áldott szép hétvégét   :morning: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 04, 09:14:49
áldott és derűs hétvégét  kedves tesókák :ima05: :ima06:  :019:  :Jezus04: :120: :121:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 04, 15:18:34
Áldott d.u. kívánok ezzel a dallal.  :044:

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Július 04, 16:24:39
köszi Ircsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 05, 07:03:11
:2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Istennek  hála  Antee és Gyöngyi  végre  eggyütt - :169: Cambridgben!!!!    :2smitten:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:






Na ezeket se látjuk egy ideig...  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 05, 07:28:50
 :089:-most nem lógnak a Neten :167: :168:...az biztos  :088: :afro: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 05, 10:32:07
 :D

Tegnap nem voltunk a neten, mert bejött Gyöngyi segíteni nekem a munkahelyre. 10 órát dolgoztunk, kerti grilleztünk is.
Nekem a füst nagyon megártott. Még a wc-n ülve is hánytam. (bocsi, remélem senki nem eszik, miközben ezt olvassa). :118:

Nagyon szorgalmas feleségem van!!!!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 05, 10:52:13
 :119: jóvannnnnna ..tudom hogy sokat dolgozol, ....... :047: :047: de azért füstöt nem kellett volna nyelni :020:  :052:

gyógyulgass  Antee   a Gyöngyi ápol .... :053: :055:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 05, 11:05:29
Antikám, há senki nem mondta neked, hogy a fűst nem része a menűnek?!
:hehe:
Fűstűt Gain Fast, az a tuti teshowkám!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 05, 14:46:33
Anti akkor most alaposan tartósítva lettél  :hehe:

Áldott szép vasárnapot mindenkinek.

Ma 9-én merítkeztek be gyülinkbe,a bizonyságtételek hatására egy  vendég fiatalember sírva tért meg,dícsőség az Urnak érte.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 05, 14:50:31
Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 05, 23:03:13
Hát, annyira jól sikerült a kerti grillezés füstös része, hogy hírtelen morcos indiánok száza jelent meg, hogy mit anyázom őket!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 06, 07:30:22
 :049:  :028:  :026:   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Július 06, 15:24:55


  :049: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 06, 15:43:37
sziasztok! De régen láttunk benneteket. Isten hozott. Sok sok áldást rátok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 06, 19:59:04
Ezt a filmet még ma megtudjátok nézni, nem néztem meg csak kaptam. Majd eldöntitek jó volt-e.

http://www.filmklik.hu/movies/details/250,Elj_es_boldogulj_
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 07, 07:58:54
 :morning:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 07, 08:53:39
Áldott napot nektek!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 07, 20:57:31
Jó a mai ige, Admin(n)é.  :089: :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 07, 21:01:51
Igen, az én szemem is megakadt rajta, áldott ige valóban, és ezt nem azért mondom, hogy bevágódjak adminéknál.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 07, 21:05:59
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 07, 22:10:49
Ezt a bevágódást megvizsgáljuk. Tartok tőle igen.  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 08, 07:29:23
Sziasztok áldott szép napot mindenkinek!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 08, 07:30:47
Jé Jules milyen közel jöttél...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 08, 08:10:43
sziasztok   :169: 

 :168:óh Jules  de jó  a kép  :119:megújultál ám  :afro:

Tegnap sajnálgattam  az Antiékat meg anyukáját, mondta a skype-on hogy kétszer is megáztak az eső miatt.
Most meg puff itt is zuhog :2tickedoff: :150: Pedig kertészkedni akartam ma

szép napot minden tesómnak :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 08, 09:43:45
 :033: :036: :040: most  meg ragyog  a nap  és kék az ég   ugy hogy megyek  a dolgomra.... :080:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 08, 10:04:43
Hát, itt egész héten esik az eső...de legalább nincs az a baj, hogy nem tudunk aludni a nagy meleg miatt.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 08, 12:17:38
Nálunk is kezd az édenre hasonlítani a kert, és a táj,

olya buja zöld minden, hogy öröm nézni!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 08, 12:30:38
:033: :036: :040: most  meg ragyog  a nap  és kék az ég   ugy hogy megyek  a dolgomra.... :080:

Bicóval mész a kertbe kapálni?  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 08, 12:48:48
 :169:   bicajjal közlekedek  mindenfelé.. :080:  itt  Tolnán  borzalmas hosszú távokat kell megtenni  még  vásárolni is   gyalogolni meg utálok   :2tickedoff:
  :hehe: gyalog indulok a kertbe, de mivel  vizes a fű  amíg hátra érek bármi megtörténhet ... :040:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 08, 19:46:00
Sziasztok Tesóóók!!!
Igaz régen írtam de sokszor felnéztem...  :pirul:
Jajj anya csak nehogy megint elcsússz  :02: :afro:
love mindenkit :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 08, 19:54:00
Jól tetted, hogy végre írtál is!  :2knuppel: :2funny: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 08, 19:55:07
Tee neked nem dolgozni kéne???  :167: :167:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 08, 19:59:31
Minden egyes pici apró porcikám fáj ...  :118: még írni is nehéz  :118: nem is gondoltam volna hogy ilyen fáradt leszek minden egyes kondizos napon :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 08, 20:04:35
Tee neked nem dolgozni kéne???  :167: :167:

Hát' mostan pihi van. :020:
Neked meg nem máglya rakást kellene csinálnod?
Öööö...mielõtt félreértenétek, süteményrõl van szó, amivel a munkából hazaérkezõ fáradt(?) férjet kéne meglepni! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 08, 20:07:59
de de  :igen: már megyek is  :gunyos:  :020: blőőőő a vacsi már kész van majd csak tésztát kapsz hozzá... :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 08, 20:09:05
 :2funny: Nálatok mindig tészta nap van? Apát jó kis pipihússal kő ám etetnyi te asszony!  :hehe:  :121:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 08, 20:10:11
Minden egyes pici apró porcikám fáj ...  :118: még írni is nehéz  :118: nem is gondoltam volna hogy ilyen fáradt leszek minden egyes kondizos napon :020:

Legalább nem egyedül szenvedek izom lázban! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 08, 20:19:10
de de  :igen: már megyek is  :gunyos:  :020: blőőőő a vacsi már kész van majd csak tésztát kapsz hozzá... :D

Tésztát???

-Hazamegy a fáradt férj a munkából és kérdezi a feleségét, hogy mi a kaja:

-Mit fõztél drágám?
-tésztát! Mit tegyek rá?
-Diót!'

Másnap:
-Mit fõztél drágám?
-tésztát! Mit tegyek rá?
-Mákot!

Harmadnap:
-Mit fõztél drágám?
-tésztát! Mit tegyek rá?
-FEDÕT!!!! AZT MENJ EL ANYÁDHOZ  ÉS KÉRD MEG HOGY TANÍTSON MEG FÕZNI!!!

:hehe: :fetreng: :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 08, 20:22:31
huuuuuu hogy te ezért mit fogsz kapni Anti?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 08, 20:37:41
 Ez egy nagyon régi vicc, viccnek dobtam be.
Az én kis Drága ügyes Feleségem nagyon finomakat tud fõzni. Úúúúgy szeretem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 08, 23:11:30
 • ─ ─ ─ ─ ─ ─ ─ ─ -•
| Ha kivágod ezt a |
| kupont, vehetsz   |
| egy új monitort!   |
• ─ ─ ─ ─ ─ ─ ─ ─ -•



 :2funny: :2funny: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 09, 00:55:26
Anti sikerűlt
:hehe:
       :hehe:   !
MMS-be is beváltják?!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 09, 07:08:51
 :fetreng:

Hát ezek jó poénok voltak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 09, 07:59:15
 :049:
"-FEDÕT!!!! AZT MENJ EL ANYÁDHOZ  ÉS KÉRD MEG HOGY TANÍTSON MEG FÕZNI!!!"
 :hehe: :hehe: Antee  ?? :2funny: :2tickedoff:

 :170:-nnnna mibe?..hogy nem mered hazaküldeni a Gyöngyit főzni tanulni??? :054: :053: :058:" :2funny:
                  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 09, 08:09:55

 "-FEDÕT!!!! AZT MENJ EL ANYÁDHOZ  ÉS KÉRD MEG HOGY TANÍTSON MEG FÕZNI!!!"
 :hehe: :hehe: Antee  ?? :2funny: :2tickedoff:
:170:-nnnna mibe?..hogy nem mered hazaküldeni a Gyöngyit főzni tanulni??? :054: :053: :058:" :2funny:
                  


 :2funny: Hijjj irene ez jó volt! :2funny: Hát ez az. Már alig várta, hogy főzzön neki.  :hehe: Az is lehet, hogy inkább ő főz. :2funny: Nesze neked Anti! Anyós előtt ilyen viccet bedobni.  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 09, 08:41:18
 :morning:  :049:  :028:   :044:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 09, 08:48:15
Jó reggel Tesókáim!
Korán reggel a főnök vérét szívjátok?!
Antikám ne hagyd magad!
Legyél férfi, állj a sarkadra, menjél haza, aszt főzzé meg!
:hehe:
:2smitten:
     :2smitten:
         :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 09, 09:12:28
 :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 09, 09:19:12
Akartam is mondani:
Amíg tart a szerelem, addig Antee úgyis megeszi, diós tésztát, még ha mindenap az is lesz. Ha már elmúlt, akkor meg főz magának.  :2funny:

Csak viccelek. Ez a szerelem nem múlhat el. A diós tésztát meg majd valahogy megbeszélik...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 09, 10:07:44
Örül a szívem, hogy ennyire vidám a családi élet Farkaséknál  :169:

DöNdIkEeE igenis, tud finomakat főzni!  :igen:

Tegnap elmesélte, mit főz a munkában megfáradottnak... én meg csak olvastam, olvastam az MSN-en:...gomba.... pirított hagymán ...sonkaszeletek ... nyeltem nagyokat  :171:...tejszínnel leöntve, parmezánnal megszórva.... nyammm  :07:...máglyarakás... hmmm, de jó... :168:


Nem mintha az én kedvesem nem tudna nagggyon finomakat főzni, de tegnap szívesen lettem volna vacsoravendég Antiéknál.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 09, 10:16:28
Az én kis Feleségemmel még a száraz kenyér mellett is szivesen elélnék!  :igen: :2smitten:
Bizony, nem küldeném soha haza!  :063:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 09, 10:26:28
Jules: Örül a szívem, hogy ennyire vidám a családi élet Farkaséknál. :169:

Mi lesz akkor ha lesznek kis Farkasok?  :hehe: Lesz akkora vidámság, hogy ihaj. A kis Farkasok futkosnak a Bibliával.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 09, 10:33:05
Mi lesz akkor ha lesznek kis Farkasok?  :hehe: Lesz akkora vidámság, hogy ihaj. A kis Farkasok futkosnak a Bibliával.

...a nagyok meg utánuk: "adod ide, ne abba rajzolj, nem, repülőt sem hajtogatunk belőle, igen, Ezékiel meg János megette, de neked nem kell...!"  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 09, 11:04:22
 :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 09, 11:15:09
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 09, 13:10:32
Jules, akkor ez lesz a Farkas "viadal"  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 09, 15:04:01
Vagy a Farkasokkal táncoló? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 09, 15:06:24
Azok mi leszünk  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 17:25:55
Sziasztoook Farkasokal táncolók!  :2funny:
Apu kösz hogy bevédtél  :D ;) A Férjecském kidőlt kicsit, alszik most, mert fáradt de este már lesz is :D

Mi lesz akkor ha lesznek kis Farkasok?  :hehe: Lesz akkora vidámság, hogy ihaj. A kis Farkasok futkosnak a Bibliával.

...a nagyok meg utánuk: "adod ide, ne abba rajzolj, nem, repülőt sem hajtogatunk belőle, igen, Ezékiel meg János megette, de neked nem kell...!"  :2funny:


 :2funny: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 17:29:40
Jajjj  olyan szépen alszik...  :118: nem merem és nem is akarom felébreszteni  :062: pedig már idő van és mennie kéne dolgozni.  :02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 09, 18:50:52
Fenségem, ébreszd  csak fel, hidd el ébren még szebb lesz,
:igen:
 ha még sem, nos akkor is 'használhatóbb'!
Remélem nem tévedtem!
:hehe:
ui. Van még nálatok pallós-jog?
:pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 19:05:58
"Fenségem" ???  :168: :169: már elment dolgozni nem gondolta komolyan, hogy ma késni akar :D
Nem tudom, mi az a pallósjog? :061:  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 09, 19:07:20
Pallós-jog ide vagy oda, ezt nem bírom kihagyni:
 Antikám!
Bájos nejed kiírta az új étlapodat!
Olvasd a napi igében!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 09, 19:11:55
"Fenségem" ???  :168: :169: már elment dolgozni nem gondolta komolyan, hogy ma késni akar :D
Nem tudom, mi az a pallósjog? :061:  :169:
Hidd el Királyném, ha minnél többet olvasól éngem, előbb-utóbb utánna nézel!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 19:13:20
Már meg is történt :D hiszed vagy sem szoktam olvasni elég gyarkan írományaitok.  :afro: és nagyon tetszenek  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 19:14:01
Pallós-jog ide vagy oda, ezt nem bírom kihagyni:
 Antikám!
Bájos nejed kiírta az új étlapodat!
Olvasd a napi igében!
:hehe:


ahhhha,  ja hogy tetszik ami ma kiírtam  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 09, 19:17:43
Köszönöm az egész 'udvartartás' nevében!
:igen:
Pfúúú, akkor ezt most megúsztam!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 19:20:50
A történelmi tanulmányaim során azt tanultam róla hogy füldesúrak ill. egyéb nemesek rendelkezhettek ezzel a joggal másnéven kiváltsággal amit az adott királytól kaptak.  :03:  Azt hiszem joguk volt büntetéseket kiszabni egy adott vármegyében ami akár lefejezéssel is történhetet.  :2funny:
ha erre gondolsz...  :03: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 19:21:31
Köszönöm az egész 'udvartartás' nevében!
:igen:
Pfúúú, akkor ezt most megúsztam!
:hehe:

Akkor így már értem mire értetted :D  :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 19:24:50
Ne félj Kedves Dabánk!!! Nagyon szeretünk téged.  :169:
Tisztelettel: "Királynéd"  :168: :169:  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 19:25:26
Az én kis Feleségemmel még a száraz kenyér mellett is szivesen elélnék!  :igen: :2smitten:
Bizony, nem küldeném soha haza!  :063:



én is így gondoltam :D mertél volna mást mondani ...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 09, 19:27:12
Igen, igen!
Anti királyfinak is kellett egy kis idő még rám tudott 'állni', de ez olyan, mint a kokain, néha már nem bírok vele a modiszobában!
Még szerencse, hogy ott van Mária is!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 19:30:53
Kedves Királyom!! Tisztelettel kérdezném miért nincsenek "XD" -s  smileyk???  Így nem tudok elég kifejező lenni és kibontani egyéniségem!  :hehe: :hehe: Tisztelettel: Királynéd  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 19:32:41
Igen, igen!
Anti királyfinak is kellett egy kis idő még rám tudott 'állni', de ez olyan, mint a kokain, néha már nem bírok vele a modiszobában!
Még szerencse, hogy ott van Mária is!
:hehe:

 :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 09, 20:14:06
A történelmi tanulmányaim során azt tanultam róla hogy füldesúrak ill. egyéb nemesek rendelkezhettek ezzel a joggal másnéven kiváltsággal amit az adott királytól kaptak.  :03:  Azt hiszem joguk volt büntetéseket kiszabni egy adott vármegyében ami akár lefejezéssel is történhetet.  :2funny:
ha erre gondolsz...  :03: :169:

Huha! Alig került ki Angliába, máris azt tanulja, hogyan kell lefejezni valakit.  :2funny: Anti! Hallod e? Igen harcias menyecskéd van. Tiszta angol hidegvér  :hehe: Mint töri a fejét? Éreztem én amikor a baltát láttam a kezei között, hogy ebből még baj lesz.  :040: Mi lesz ebből ha még "XD" -s  smileykat is kap és elkezdi kibontakoztatni az egyéniségét. Még jó, hogy el tudsz rejtőzködni a modiszobába.  :hehe: Javaslom, örülj a diós tésztának. Jobb ha nem reklamálsz csirkéért, még félreértheti.  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 20:41:44
 :2funny: nem baj Máriám akkor majd vágok csirkét...  :2knuppel: :D :D  :hehe: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 20:42:41
vagy inkább kakast?!?!?!  :061:  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 09, 21:08:54
Akkor jobb, ha nem kakaskodom! :hehe: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 21:09:20
na mizu itt az egész család????   :D  :hehe: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 09, 21:13:18
:hehe:

Most annyira nem vagyok aktív, mert sok a munka. :118:

Nagyon jót aludtam, az én kis Feleségem altatott el, olyan lehettem, mint egy nagy gyerek! :hehe:
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 21:17:27
nem iiiis :D  :08: mert olyan voltál mint Csipkerózsika  :2funny:
mozdulatlanul, pirospozsgás pofival  :2smitten: olyan kis édi voltál.  :pirul:

Tényleg, tudja valaki hogy milyen gyümölcs vagy vitamin jó a fáradékonyságra??? :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 21:20:58
Gyere mán' hazaaaaa :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 09, 21:25:41
na mizu itt az egész család????   :D  :hehe: :2funny:

....  itt ám.. :angel2:és csak  nézlek benneteket és boldog a szívem hogy milyen vidám a  légkör...
   .........Bizony ti vagytok a mi örömünk. :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 21:27:00
:169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 09, 21:27:46
Gyere mán' hazaaaaa :(

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Már csak fél óra! :05:
Szeretleeeeeeeek!  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 09, 21:32:31
Valaki gyorsabb volt! :D

Telóról lassabb a fórumozás.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 21:34:08
mármint miben??  :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 09, 21:38:56
Há' az Anyukád hozzászólását valamelyik modi Tesó átoperálta. :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 21:43:03
:2funny:  :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 09, 21:45:44
Azér' nem járja ám, hogy tik ilyen szerelmesek vagytok!!!!

Mér nincs sárgába játszó emo? Sárgát akarok!!!!  :2tickedoff:

(örülök ám nektek!  :2smitten: )
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 21:47:35
 :hehe: sárgába... :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 09, 21:50:15
Jaj, hiszen mind sárga!!!  :061:

De az elpirulós mintájára gondoltam elsárgulósat...  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 09, 21:52:33
Há' az Anyukád hozzászólását valamelyik modi Tesó átoperálta. :2crazy:

Kóstolgatsz bennűnket henci?!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 21:55:58
Jaj, hiszen mind sárga!!!  :061:

De az elpirulós mintájára gondoltam elsárgulósat...  :08:

leesett, nagyot szólt :D :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 21:57:12
Há' az Anyukád hozzászólását valamelyik modi Tesó átoperálta. :2crazy:

Kóstolgatsz bennűnket henci?!

Henci=Hildus?  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 09, 22:00:26
már mentem  is aludni  áldott éjszakát mindenkinek sziasztok   :085:  :111:

 :044: " modi Tesók " köszi   :168: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 09, 22:05:29
 :integet: Én vótam a gyors Anti!  :169: Anyóst én töröltem.  :hehe:

Áldott éjszakát irene, drága anyós pajtás.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 09, 22:06:30
Há' az Anyukád hozzászólását valamelyik modi Tesó átoperálta. :2crazy:

Kóstolgatsz bennűnket henci?!

Henci=Hildus?  :08:

Nem, nem Hildus!
Hencegem!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 09, 22:18:42
ijjjjjjjjjjjj  :2funny: :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 10, 06:10:52
 :morning: :049: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 10, 08:23:39
 :028:  :026: mindenkit. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 10, 08:40:27
 :037: Az Úr szerelme szorongasson benneteket ma is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 10, 09:47:31
Áldott napot mindenkinek!

Tényleg, tudja valaki hogy milyen gyümölcs vagy vitamin jó a fáradékonyságra??? :D

B6 vitamin.   :160:

A száraz hüvelyesek (borsó, bab) meg a máj tartalmazzák.  :afro:

Látom, lemaradtam a tegnapi nagy-családi együttlétről. Bearanyoztátok a reggelemet azzal, hogy visszaolvastam.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 10, 09:52:41
Jules: Bearanyoztátok a reggelemet azzal, hogy visszaolvastam.  :D

Akkor neked ma aranyos reggeled van.  :hehe: Nekem meg esős és borult odakint.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 10, 10:18:58
 :morning: Sziasztok mindenki  :angel2: nem akarok kondizni ma nincs kedvem de a férjem nem hagy békén  :2tickedoff:
szal megyünk is....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 10, 10:21:29
Köszi apu!!! :D Hiányoztál ám te is!!!  :(
Hogy fogok én ennyi mindent Antiba erőltetni?  :hehe:
Én még csak csak megeszem ezeket egyszerre ... :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 10, 10:33:26
:morning: Sziasztok mindenki  :angel2: nem akarok kondizni ma nincs kedvem de a férjem nem hagy békén  :2tickedoff:
szal megyünk is....

Nincs lustálkodás, a mozgás mindenkinek jót tesz...!  :167:

Tapasztalatból mondom: "ma nincs kedvem, legközelebb sem megyek, mert a múltkor is kihagytam, akkor most miért ne..."... és a végére olyan pocakod lesz, mint nekem.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 10, 11:38:24
Jules: Tapasztalatból mondom: "ma nincs kedvem, legközelebb sem megyek, mert a múltkor is kihagytam, akkor most miért ne..."... és a végére olyan pocakod lesz, mint nekem. 

Hát én így jártam, de vigasz, hogy a tiéd nagyobb.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 10, 11:58:05
 :gunyos:  :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 10, 12:07:18
Tudod miért, mert az enyém lapul.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 10, 12:08:56
  :hehe: :hehe: sajnos én is úgy jártam ..... :08: de most aztán ott a kert :2crazy: gyaloglás, hajlás, le, föl, jobbra, balra, tépés, kapálás megállás, kifúj  mély levegő, hajlás, le gazolás, lenn marad...feláll, kapálás.........
órákig jó kis testmozgás, ez kell a nagy hasamnak :2crazy: :168: :169:

 de olyan szép minden, hogy öröm ott kondizni...-délután folytatom :003:  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 10, 13:57:06
Nálatok süt a nap? Akkor van esélyem, hogy Dabason is? Itt eseget, meg hidegecske van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 10, 14:19:42
Hátha valkit érdekel ez az állás:

Albertné Görgey Zsuzsanna   :

A XII. kerületben a János kórház területén újranyit egy óvoda! Számos új állás nyílik meg ezáltal:
- óvónőknek
- fejlesztő pedagógusoknak
- dadusoknak
Ha van ismerettségi körötökben aki állást keres, vagy egyszerűen váltana akkor önéletrajzát küldje el Hámori Máriának, óvodavezetőnek.
Vagy telefonon hívja fel és jelentkezzen (ezt mindenképp javaslom)
János kórházi Óvoda, Játszóház aug.1-ig a cím: 1126 Budapest, Királyhágó u.18.II.25.
Telefon: 30-825-7944 Hámori Mária
Az óvoda helyszíne a János kórház területén van/lesz. Jelenleg felújítás alatt. Kb 10 óvónőt, 5 fejlesztő pedagógust és 5 dadust keresnek.
Fiatal -akár pályakezdők - és tapasztalt pedagógusok jelentkezését is várják.
Továbbítsátok a lehetőséget ismerőseiteknek.
         
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 10, 14:43:25
DöNdIkEeE  nagyon morcosan kelt fel, de miután az úszkálás és a dzsakudzizás után eliszogattunk az étteremben egy cappucinot és egy kávét, közölte, hogy jó hogy eljöttünk! :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 10, 14:46:00
Köszönöm Jules a B6 vitamin tippet! :05:
Ma már vettünk is egy dobozzal! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 10, 14:54:33
új számom van :D     +447835 384969  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 10, 14:56:25
és már aktiváltuk is mindent rajta  :167: Apu segített  :170: :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 10, 15:00:21
 :D :2smitten: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 10, 15:25:35
Kis ügyesek! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 10, 15:29:25
Ne tudd meg, mire megértettem, mit mond...  :162: kihangosított mobil, skype-on keresztül, ráadásul angolul beszél...  :176:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 10, 15:35:25
Én mondtam Gyöngyinek, hogy várja meg, amíg hazaérek... :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 10, 15:46:47
Szerette volna - legalábbis részben - önállóan elintézni, mire megjössz.  ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 11, 06:27:36
 :morning:  :028:  :026:  :044: Mindenkit
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 11, 07:34:49
áldott derűs napot és hétvégét mindenkinek   :044: :2smitten:
 :pasztor05:                    :019:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 11, 11:06:23
Neked is kedves Druszám, ma nagyon sok a dolgom, így később leszek  ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 11, 12:09:24
 :morning: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 13:03:17
 :morning: így délben?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 11, 13:17:56
Hoppá  :pirul: nem régen keltünk!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 13:19:23
Áááá csak az itteni idő szerint volt 12 óra, nálatok még reggel 11, csak nem bírtam kihagyni.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 11, 13:42:53
Én "már" 10-kor fenn voltam! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 16:55:06
Mi újság? Baracklekvárt főztem be.  :003:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 11, 17:14:06
Én jelentkezem, leszek az elfogyasztó!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 11, 18:13:16
én is szeretnék!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 18:45:17
hihi, drága leki lesz, de gyertek, szeretettel várlak. Egyébként amit házilag főzünk be az nagyon finom. Drágáim, jelentkezzen az, aki már őszibarackból csinált lekvárt. Én még nem és nem tudom hogyan kell és melyikből.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 11, 19:01:13
Mária Nõvérkém!

Micsoda új, csábítós tekintetû képet tettél föl? :D
Vigyázz, mert Daba erre is le fog csapni! :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 11, 19:02:57
Na' ez már másik!
Tessék az elõzõt visszatenni, mert azt hiszik majd a többiek, hogy gyagya vagyok! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Július 11, 19:05:00
Én már sokszor csináltam,de dzsemet.És sokféle volt a kertben,mindet össze kevertem.Le kell szedni a héját.Ringlóból is csináltam héj nélkül,olyan lett mint a sárgabarack,és még vörös szilvából is,az is olyan.Nagyon finom mindegyik.Jobb ha celofánt teszünk rá,mert idővel besűrűsödik.Pici szalicilt tettem rá és száraz dunctba raktam. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 11, 19:12:56
Nagymamám is nagyon sok szilva és ringló lekvárt szokott csinálni. nagyon szeretem  :2smitten: :2smitten: a héját meg én segítettem leszedni párszor meg is égettem magam vele :020: mert előtte mindig leforráztuk hogy könnyebb legyen  kibujtatni a a bőréből :D nagyon szép átlátszó sárgás színe van.  ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 11, 19:14:49
Máriám, nekem tetszik az új képecskéd  :169: egyből feltűnt hogy új :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 11, 19:18:24
Neken is a az előző olyan szomorkás volt,ez jobb.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 11, 19:20:13
Cicuka te megint nem dolgozol?  :hehe:
Rájöttem hogy nagyon szeretek itt lenni Cambridge-ben, jól érzem magam és szívesen pakolászok :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 11, 19:20:59
Neken is a az előző olyan szomorkás volt,ez jobb.  :igen:

Egyetértek Veled Ircsi ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 19:22:19
Na' ez már másik!
Tessék az elõzõt visszatenni, mert azt hiszik majd a többiek, hogy gyagya vagyok! :hehe:

Mi van, leskelődtök?   :2funny: Ez marad és punktum.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 11, 19:23:40
Így van   :hehe: de ez most megint új!  :08: :167: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 19:29:52
Igen Gyöngyike, mert világosságba járok.  :2crazy:  :169: Ez a legvilágosabban sikerült fotográfiám.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 11, 19:43:39
Mi újság? Baracklekvárt főztem be.  :003:

Ne higyjetek neki, fényképészné vót!
Má megin új a fotója!
Megjegyzem bejön!
:hehe:
     :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 19:49:06
Mária Nõvérkém!

Micsoda új, csábítós tekintetû képet tettél föl? :D
Vigyázz, mert Daba erre is le fog csapni! :2funny:

Van közöttünk egy próféta.  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 19:51:43
Mi újság? Baracklekvárt főztem be.  :003:

Ne higyjetek neki, fényképészné vót!
Má megin új a fotója!
Megjegyzem bejön!
:hehe:
     :2smitten:

Hát nem a. Én vótam a fényképész is, meg a befőző is, meg a pincetakarító is, meg a szakácsné asszonság is, meg a futkosó is, hol ide hol oda. A férjem uram meg csak zenyégetett a garágéba.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 11, 20:04:24
Elhúzta a nótádat is?!
Vagy csak nyomta neked a talpalávalót?!
:hehe:
Egyébként Krisztus is megmondta, hogy egyesek a  jobbik részt választják és senki
 el nem veheti tőlűk!
Lehet, hogy mégis csak te vagy Márti?!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 20:27:19
Elhúzta a talpalávalót, mert annyit dolgoztam mint 1 hét alatt szoktam. :169: Márta? Már lassan azt se tudom ki vagyok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 11, 20:35:19
Na' ez már másik!
Tessék az előzőt visszatenni, mert azt hiszik majd a többiek, hogy gyagya vagyok! :hehe:

Mi van, leskelődtök?   :2funny: Ez marad és punktum.  :hehe:

Máriám olyan gondterheltnek látszol az új képeden, pedig te olyan vidám nő vagy!
Mosolygós képed nincs? Amúgy aranyos vagy rajta!  :01:
Sorry!!!  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 20:39:15
Holnap lesz a házasságévfordulónk.  :091: :096: Amikor sok sok éve összeházasodtunk, akkor azt mondtam a férjemnek, hogy minden páratlant én szervezek meg és a páros az övé. Titokba tartjuk addig, ameddig nem érünk a célhoz. Tiszta izgi. Vacsora természetesen benne van valahol mindig. De olyan romantikus és emlékezetes az összes. Mást én szervezem, de még gőzöm nincs mit.  :169:

ermácska,, köszike, jó ötlet a szilvából is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 20:40:19
Hilda! Akkor nem fognak komolyan venni mint moderátort ha nevetős képem lesz feltéve.  :135: Ez nem gondterhelt, hanem szigorú.  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 11, 21:03:29
Holnap lesz a házasságévfordulónk.  :091: :096: Amikor sok sok éve összeházasodtunk, akkor azt mondtam a férjemnek, hogy minden páratlant én szervezek meg és a páros az övé. Titokba tartjuk addig, ameddig nem érünk a célhoz. Tiszta izgi. Vacsora természetesen benne van valahol mindig. De olyan romantikus és emlékezetes az összes. Mást én szervezem, de még gőzöm nincs mit.  :169:

ermácska,, köszike, jó ötlet a szilvából is.

Van egy jó ötletem! :D
Lepd meg egy 20 ezer ft-os vásárlási utalvánnyal, amit valamelyik nõi divatszalonban lehet csak levásárolni! :hehe:

Gyöngyivel holnapután leszünk 1 hónaposak! :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 11, 21:05:49
Hilda! Akkor nem fognak komolyan venni mint moderátort ha nevetős képem lesz feltéve.  :135: Ez nem gondterhelt, hanem szigorú.  :169:

Húha Tesókáim, nekem eszt itt senki nem mondta, hogy a nevetős moderátorokat nem veszik komolyan!
Most aztán kezdhetem az egész arcúlatomat újra felépítení!
Nos ha jobban megnézitek a fotómat láthatjátok a kegyetlenűl szígorú és vaskalapos ábrázatomat, szeretném még kimelni a rendkívűl konzervatív értékeket képviselő baseballsapkám!
Ha valakinek pedig úgy tünne, hogy esetleg mosolygok, azt sűrgőssen verje ki a fejéből: A fogaimat csikorgatom!
Úgy hogy hólnaptól csak a konszolídált röhögést tűröm meg a nem létező moderátori tekintélyem helyreállításának érdekében!
ui. A megkeseredett Keresztyének nem tudnak hiteles bizonyságot tenni a bennük lakozó REMÉNYSÉGRŐL!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 21:06:11
Anti! Milyen jó ötletet adtál a feleségednek, csak nehogy elolvassa.  :hehe:

Daba! Mit akarsz te tekintély?  :hehe:  Egy megskalpolt moderátor vagy csak.  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 11, 21:10:45
Cicuka te megint nem dolgozol?  :hehe:
Rájöttem hogy nagyon szeretek itt lenni Cambridge-ben, jól érzem magam és szívesen pakolászok :D




Cicuka most pihizik, mert nem volt munkája! :D
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 11, 21:17:46
Sziasztok Cikukákok  :06:

Én most értem haza egy csodálatos gyülekezeti alkalomról, Jászberényből. Egy prófétai szolgáló, Benjamin Goodman szolgált közöttünk, nagyon sok áldást vettünk. Én is személy szerint olyan mélyen éltem át az Atya szeretetét, mint már régen.   :076:

Dicsőség legyen Istennek!  :ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 11, 21:24:51
De jó Jules! :05:

Mi holnap megyünk Cicukával gyülibe! :D

Daba! Végre megtudtam, hogy mi van a fejednél! Elõször azt hittem, hogy valami coffod van! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 21:26:22
Jules, ismerem a szolgálatát Benjamin Goodmannak mert voltam én is pár éve. Akkor Daniel Mattei és Michael Catton is vele volt. Éppen ma gondoltam arra az alkalomra. Frenetikusan jó volt. 31 én mi is megyünk 3 napra Miskolcra. Mark Irvin alkalom lesz.

Anti, hová mentek?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 11, 21:30:48
Antikám, örülök, és legyen áldott alkalmatok  :igen:

Mária: azóta, mióta Daniel Matei csapatával itt volt, szoros kapcsolat alakult ki Ben és a gyüelekezetünk között majdnem mindnen évben itt tölt egy-két hetet, hogy közöttünk szolgáljon. Az ő szolgálata nyomán indult meg számos magyarországi gyülekezetben a prófétai szolgálat.

Nagyon bírom azt ahogy egyszerű szívvel, őszintén, mégis Isten szeretetével és kenetével szolgál.  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 11, 21:34:37
Anti! Milyen jó ötletet adtál a feleségednek, csak nehogy elolvassa.  :hehe:

Daba! Mit akarsz te tekintély?  :hehe:  Egy megskalpolt moderátor vagy csak.  :169:
 
Hát Máriám azt az indiánt biztos tűzre vetné a törzsfőnők, amelyik az én skalpommal járúlna elibe!
Mer hogy a homlokom a s.....-ig ér!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 11, 22:27:31
Jules, ismerem a szolgálatát Benjamin Goodmannak mert voltam én is pár éve. Akkor Daniel Mattei és Michael Catton is vele volt. Éppen ma gondoltam arra az alkalomra. Frenetikusan jó volt. 31 én mi is megyünk 3 napra Miskolcra. Mark Irvin alkalom lesz.

Anti, hová mentek?

Hát, azt szeretném én is tudni! :hehe:
Az egyik barátom mesélte, hogy volt egy gyüliben a múlt héten, de nem tudta elmondani hogy milyen gyüli. Gondoltam elmegyünk vele holnap.  :D
Remélem nem kifeszítve egy asztalon végezzük, miközben valaki késsel közelít! Bár a barátom élve visszajött, ez vígasztal egy kicsit...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Július 11, 22:57:52
Üdv néktek Testvérek!!! :169: :2smitten: Szép estét a szenteknek!!!!   :169: :2angel: :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 11, 23:01:35
Szia Gabi! De régen jártál már erre. Isten hozott!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 11, 23:05:19
Üdv néktek Testvérek!!! :169: :2smitten: Szép estét a szenteknek!!!!   :169: :2angel: :01:

Hiányolom már az írásaidat!  :D Tessék aktívabb lenni!  :020: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Július 11, 23:10:58
 :igen: Szia Mária!!!! Köszönöm szépen!!!  :169: Sajnálom, hogy sokáig nem jártam errefele, de volt egy csomó dolog, amiket át kellett gondolnom, :2angel: meg mostanság huhh...kissé elfoglalt vagyok... :05: Hjaja...De azért minden OK!!!  :01: :afro: Ti hogy vagytok???  Látom bővölt a család egy pár új taggal!!!  :01: Nagyon Pozitív!!!! Mégegyszer Üdv mindannyiótoknak!!!!!  :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Július 11, 23:12:39
Üdv néktek Testvérek!!! :169: :2smitten: Szép estét a szenteknek!!!!   :169: :2angel: :01:

Hiányolom már az írásaidat!  :D Tessék aktívabb lenni!  :020: :2smitten:


 :D Hehehe...  :hehe: Sorry Boss!!!!  :pirul: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Július 11, 23:40:31
Akkor további Jó Éjszakát mindenkinek!!!  :111:

Aztán majd igyekszem Antee tesó!!!  :afro:

Isten velünk!!!  :169: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 11, 23:47:27
Szia Gabi!
Lehet, hogy rég szóltál a fórumhoz, de azért én viszonylag gyakran láttam 'nyomait' a csendes látogatásaidnak!
Őrülök, hogy majdnem összefutottunk, talán legközelebb jobban sikerűl!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 12, 12:47:45
Áldott délutánt mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 12, 13:03:57
Tessék mondani, aki nem moderátor, tehet fel mosolygós képet?   :169: :gunyos:  :169:

A képeslapot köszönöm, úgy kellett, mint egy pohár víz!  :afro:  :2smitten:

Úgy érzem van ebben is vezetés, a küldött ige, és üzenet ma is "betalált".
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 12, 13:52:12
Szia Hilda!

Jó a képed,csini vagy.  :044:  :2smitten:

Mária ne hari de olyan komoly és somorú ez a kép  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Július 12, 18:35:02
Szia Gabi!
Lehet, hogy rég szóltál a fórumhoz, de azért én viszonylag gyakran láttam 'nyomait' a csendes látogatásaidnak!
Őrülök, hogy majdnem összefutottunk, talán legközelebb jobban sikerűl!
:hehe:


 :igen: Szia Daba!!!  :05: Én is remélem, hogy majd legközelebb több sikerrel jár az összefutás project!  :hehe: :169: Szivesen megismerkednék veled Testvérem!  :afro: De kérlek nézdd el nekem, hogy ha egy kicsit szakaszosra sikeredne a dolog... :07: Mostanság afféle elfoglalt ember lettem... :taps: :018: :080: :151:  Ami mondjuk nem feltétlenül jelenti azt hogy fontos is..Hehe... :hehe: De hogy ha nem járnék errefele sűrűn, akkor az ezért van. Jelenleg egy Pásztor mellett tanulok Tauntonban...és mivel ezért fizetést nem kapok, így félállásban kertészkedem, meg festek meg efféle dolgok, hogy fenntartsam magam, meg hogy fizessem a lakbért...Yo!  :hehe: De nem panaszkodom!!!! Nincs is miért...  :169:  Velem van az Úr!!!! :afro:

Ő áldjon Téged is Testvérem!!!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 12, 19:02:50
Holnap megyünk dicsőítő táborba. Nem leszek net közelbe.
Legyetek jók, majd jövök.
 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 12, 19:22:07
De jó nektek    :igen:   áldott pihenést  és sok örömöt az Úr dícsőítésében.    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 12, 20:00:36
Holnap megyünk dicsőítő táborba. Nem leszek net közelbe.
Legyetek jók, majd jövök.
 :044:

Szevasz Tesókám!
És meddig maradsz abban a táborban?!
Áldjon meg az Úr ott is, itt is, meg mindenhól!
 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 12, 20:41:24
Gábor! Érezd magad nagyon jól a családoddal együtt. Várunk "haza", siess.  :044: Szeretünk!  :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 12, 22:02:27


No itt van nevetek. Ez okés lesz?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 12, 22:18:37


No itt van nevetek. Ez okés lesz?  :2funny:

Mária!
Ez a fotó minden moderátori tekintélyt nélkülőz!
Viszont aranyos!
Én, mint moderátor azt mondom maradhat!
:hehe:
   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 12, 22:35:06


No itt van nevetek. Ez okés lesz?  :2funny:

 :064: :066: :030:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 12, 22:39:02
Hu ezt a bizonyságot nézzétek meg

http://evangeliumitv.hu/?modul=oldal&tartalom=716299
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 12, 23:48:32
Tessék mondani, aki nem moderátor, tehet fel mosolygós képet?   :169: :gunyos:  :169:

A képeslapot köszönöm, úgy kellett, mint egy pohár víz!  :afro:  :2smitten:

Úgy érzem van ebben is vezetés, a küldött ige, és üzenet ma is "betalált".

Dicsőség Istennek!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 13, 07:50:29
 :morning:  :026:  :028: mindenkinek. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 13, 11:39:57
Annyira jól sikerült a lekifőzés, hogy ma is folytatom.  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 13, 11:57:25
Annyira jól sikerült a lekifőzés, hogy ma is folytatom.  :169:

Ez mit jelent Nővérkém?
Megfogod enni, vagy megint új fotód lesz?!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 13, 19:29:06
Ez olyan mint a Gábor: (http://gif.fpn.hu/chicken001.gif) 

Ez meg mint a Daba: (http://gif.fpn.hu/chicken010.gif)

Ez meg az Anti: (http://gif.fpn.hu/chicken042.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 13, 19:31:09
Farkas nincsen?  :2crazy: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 13, 19:32:45
de vannnn  :2funny: (http://gif.fpn.hu/allat20.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 13, 20:02:56
(http://www.freeweb.hu/animaciostarhaz/vallas/reli042.gif)


Ez pedig drága Mária, aki hinti felénk az Úr szeretetét  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 13, 20:03:51
én meg az apáca  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Július 13, 20:38:33
Hali mindenkinek!
Ma egy jó napom volt!
Végre kezdem érezni, hogy célba érek és talán már a szerelem is itt van a küszöbön. :092:
Nagyon  :029: és örülök az életemnek.
Rég éreztem ezt.

És ti, hogy vagytok?
 :027: és az  :026: titeket!
Sali (Julcsi)!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Linda07 - 2009 Július 13, 20:49:07
Sziasztok!
Nem tudok sehogyansem ismét bejelentkezni...kedves Anti ! NAgyon köszönöma bátoritó képeslapot és Mindannyiótoknak sok szépet kivánok, ámde..valaki a BLI-n még idbe irt, hogy le fogok késni, szorit az időpont,,,nem mertem megtenni a lépéseket..ami egyébként is nagyon nehéz lett volna..bevalani a legfőbb dolgot..most aztán...elveszitek minde3nt...tárgyak...azo tárgyyak..de a gyerekem bizalmát, az otthonát miattam vesziti el, énis, jön a féltesó is...és még anyagilag sem tudom visszasegiteni neki...de..hogy összeroppa....valóban későn fedeztem fel, azaz a sok bün elnyomta..és véletlen' láttam egy időpontot....' véeetlen láttam meg valahol ...a youtubee-en megtalálható, ha valaki olyan ügyes-mint amilyen ügyetlen én- rakja gel a Jezabel szellemec. okitást, 3 részből álló, de miutáőn megtapasztaltam milyen démonizáltnak lenni, ezek után elgododtam hogy nem tejesen végig az voltam e? és most hogy látom magam, és hogy hová sodortam -e a gond..nem csak magamat...késő..........
Ur legyen veletek!
Sziasztok: Linda...és bár én halnék meg...cserébe, hogy a gyerkem boldog legyen végre,  és legyen szerető otthona.. nem tudok mást irni...tudnék, de minek...keserü az ébredés, főleg későn...((((((
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 13, 20:55:34
de vannnn  :2funny: (http://gif.fpn.hu/allat20.gif)

 :2funny: :2funny: :2funny: :2funny: :2funny: :2funny: :2funny: :2funny: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 13, 21:35:20
de vannnn  :2funny: (http://gif.fpn.hu/allat20.gif)

Ez már jobban tetszik, amaz azt sugalja, hogy fenekemen még a tojáshéj!
Sztem abból azé má kinõttem! :020:

Nem akarok kötöszködni, de ez nem róka?  :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 13, 21:37:35
Így ránézésre szerintem nem derül ki... de talán majd a DNS-vizsgálat...  :172:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 13, 21:52:11
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 13, 21:53:56
Na nem rókázunk, hanem farkasozunk.  :2funny: Hát, a színe alapján igencsak rókakoma.  :D A tojáshéj nem jó, hanem inkább bekukkantó a Fórumba és hipp hopp megy azonnal.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 13, 22:00:53
Én megvédema Zantit  :2knuppel:

Nappal sokat dógoz, este meg friss házas  :145:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 13, 22:17:55
(http://www.kepfeltoltes.hu/090502/f_z_www.kepfeltoltes.hu_.gif) Meg van beszélve.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 13, 22:39:30
 :hehe: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 14, 08:32:29
 :morning:  :026:  :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 14, 08:32:34
Mindenkinek békés szép napot
(http://image.hotdog.hu/_data/members3/779/1074779/images/jLuie5Ja3W2riH5R5YvcfHkyues%3D.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 14, 10:55:41
Drága Máriánkat le sem lehet állítani ezekkel a képekkel.

Hogy is van? Megpróbálom én is...


Nem megy! Ezeknek táncolni kéne...  :2tickedoff:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 14, 10:59:36
Ha rájuk kattintasz, felnagyítódnak és táncolnak  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 14, 12:01:43
Hilda! Macskabulit rendeztünk.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 14, 12:06:53
Jaj hová keverdtem!? Asszem megyek is!  :2funny:

(http://by103w.bay103.mail.live.com/mail/SafeRedirect.aspx?hm__tg=http://65.54.174.249/att/GetAttachment.aspx&hm__qs=file%3daa982ba2-e10b-4924-8a29-7194b7d1bbb6%26ct%3daW1hZ2UvZ2lm%26name%3dQVRUMDAwMDA_3d%26inline%3d1%26rfc%3d0%26empty%3dFalse%26imgsrc%3dcid%253apart1.01050305.06090305%2540freemail.hu%26shared%3d1&oneredir=1&ip=10.1.106.200&d=d3199&mf=0&a=01_dc947ec6d7672e558d84e163af8de8440524951bf84b2f07a6e7323d7c42c775)

Pihizek egyet...

(http://by103w.bay103.mail.live.com/mail/SafeRedirect.aspx?hm__tg=http://65.54.174.249/att/GetAttachment.aspx&hm__qs=file%3d57cc50dd-9c89-48af-b318-3aa7e0e5797c.gif%26ct%3daW1hZ2UvZ2lm%26name%3dY2ljYWhpbnRhLmdpZg_3d_3d%26inline%3d1%26rfc%3d0%26empty%3dFalse%26imgsrc%3dcid%253apart1.09060806.06040603%2540freemail.hu%26shared%3d1&oneredir=1&ip=10.1.106.200&d=d3199&mf=0&a=01_dc947ec6d7672e558d84e163af8de8440524951bf84b2f07a6e7323d7c42c775)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 14, 12:25:09
Hilda: Drága Máriánkat le sem lehet állítani ezekkel a képekkel.

Látom fertőző vagyok.  :D



(http://angelweb.bplaced.net/vallas/vallas25.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 14, 12:34:12
Megvolt a napi tornám,hajolás,babszedés,kiegyenesedés,kosárba rakás,és elölről megint.  :hehe:
Hála az Úrnak olyan sok babom van,hogy egész télre elegendő lesz.  :afro:

Mi újság Moncsikával,már nagyon hiányzik?   :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 14, 12:36:08
Nyaralnak Moncsiék.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 14, 12:36:55
Ircsike te nagyon szorgalmas vagy, igazi derék asszony!  :01:

Mária tényleg megfertőztél.. hi-hi!

Mos' má tényleg megyek CSÓK!!!

(http://by103w.bay103.mail.live.com/mail/SafeRedirect.aspx?hm__tg=http://65.54.174.249/att/GetAttachment.aspx&hm__qs=file%3d3b57c211-e8c0-45e4-8efe-b5ed2aede138.gif%26ct%3daW1hZ2UvZ2lm%26name%3dcHV4YS5naWY_3d%26inline%3d1%26rfc%3d0%26empty%3dFalse%26imgsrc%3dcid%253apart1.09070104.08030407%2540freemail.hu%26shared%3d1&oneredir=1&ip=10.1.106.200&d=d3199&mf=0&a=01_dc947ec6d7672e558d84e163af8de8440524951bf84b2f07a6e7323d7c42c775)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 14, 13:45:42
Én megvédema Zantit  :2knuppel:

Nappal sokat dógoz, este meg friss házas  :145:

 :hehe: :hehe: :hehe: :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 14, 15:42:38
Hogy nézne ki a malac, ha ő is tojással szaporodna?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 14, 15:56:59
...és akkor nem is kellene két különböző állatot tartani a szalonnás rántottához  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 15, 07:08:39
 :049:  :026:  :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 15, 09:28:31
...és akkor nem is kellene két különböző állatot tartani a szalonnás rántottához  :2funny:

Gondold el, megkérdezik mit reggeliztél? Azt mondod disznótojást.  :hehe:

Szia Ircsike! Neked is áldott napot!  :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Július 15, 19:00:29
Yo!!!  :01: Mi újság?  :119: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Július 15, 19:07:12
Háhá!!!! Van kb. 10 vidám percem errefelé, aztán már lépek is arrafelé...  :121: :071:  :afro: Ilyen ez... :07: :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 15, 19:15:26
Szia Gabi!
Bocsi, de ez a hét nekem is 'extrém' :hehe: munkaügyileg!
De ha lefút megkereslek, na nem az EK-ban, csak priviben!
üdv.
Daba
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 15, 19:35:16
Pedig igazán átugorhatnál az EK-ba, csaphatnánk közösen egy sausage evõ bajnokságot! Pfúúúj... :hehe:
Max bíró lennék!  :172:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Július 15, 20:14:48
OK!!!  :D Én benne vagyok!!!!  :igen:  Nem rosszabb mint a Marmite... :hehe: Éppen e hétvén sikeredett egy kisgyermekek által ősszeállított szendvicset kipróbálnom... :02:  :hehe: Életemben nem sikeredett még kutyakajával és málnával megkombinált mustáros szendvicset ennem... :140: :174: :hehe: Parádé... :07:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Július 15, 20:15:21
Szia Gabi!
Bocsi, de ez a hét nekem is 'extrém' :hehe: munkaügyileg!
De ha lefút megkereslek, na nem az EK-ban, csak priviben!
üdv.
Daba

 :igen: OK!!!! Az jó lesz Tesó!!!  :afro:

Áldott hetet!!!!!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 15, 22:30:27
Én meg gondoltam egyet és kettő lett belőle. Feldúltam a lakást és kitakarítottam.  :112: Sepertem a házam táján.  :hehe: Vettem a párommal egy új szőnyeget,.... no nem repül még, de tudjátok, aki hisz....  :07: Átrámoltam az egész nagy szobát. Meguntam ahogy volt. kb 2 éve forgattam át így. A férjem már rám hagyja. Eleinte reménykedett, hogy ebből kigyógyulok de...   :108: Megint bejött egy ziiiii. Észrevettem és neki estem a flakonnal. Fúúúúújtammm és fúúúújtam. Nesze jó illat, véged van.  :127: Képzeljétek, ziiiii elkábult, megragadtam hatalmas kezeimmel és kidobtam az ablakon.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 15, 22:35:29
Hát akkó te megin nem alszó ma!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 15, 22:49:45
Reggel robogóra ültem és irány a csarnok. Vásároltam a lecsónak valót. Ahogy válogatom a paprikát, egy idősebb hölgy megkérdezi, hogy kell e még paradicsom a lecsóhoz? majd felemeli a kb 1 kg nak megfelelőt. Mivel 1 kg paprikát vett, mondtam neki nem kell csak pár szem. Ekkor megkérdezte én hogyan csinálom a lecsót, ha azt akarom, hogy leveses legyen. Elmondtam neki. Abban a pillanatban tudtam egy arisztokrata hölgy. Azt mondta, a telszámomat odaadnám neki? Adtam egy névkártyát. Tudjátok mit mondott? "Ígérem, nem élek vele vissza. Ez a kezdete valaminek!" Ezzel elköszöntem és elmentem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 16, 07:46:55
Áldott csütörtöki szép napot mindenkinek.


 :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 16, 08:13:02
Szia Gabi!
Bocsi, de ez a hét nekem is 'extrém' :hehe: munkaügyileg!
De ha lefút megkereslek, na nem az EK-ban, csak priviben!
üdv.
Daba

 :igen: OK!!!! Az jó lesz Tesó!!!  :afro:

Áldott hetet!!!!!  :044:


Szia Gabikám!
Ennyire megviselt a tegnap esti privi?!
Olyan furcsának tűnik ma az arcod!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 16, 08:26:13
Gabi! Az átváltozás hegyén jártál?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Július 16, 14:25:27

 Sziasztok Tesókáim!Újra vagyok!  :159: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 16, 14:40:33
szijjja  Moncsi !  már naaaaaon hiányoztál...   üdv  a  "bárka fórumban"  :055: :058: :056:

    lesz  mit vissza olvasnod....   :019:  

további kellemes  pihizést  és áldott napot  sok sok  örömmel  vegyítve :017:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Július 16, 15:02:00

 Sziasztok  :044:  :026:


 Hát mostanában nem nagyon voltunk,mióta szünet van a suliban. :062: "
 a nagy fiam bitorolja a gépet"
 ja meg kirándulunk amennyit csak lehet   :080: :159:  a fiuk nagyon élvezik. :044: :089: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 16, 15:19:10

 Sziasztok Tesókáim!Újra vagyok!  :159: :017:

Szia Moncsi  örülök,hogy újra vagy   :170:   már nekem is híányoztál.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 16, 15:42:35
Moncsikám! Hiányoztál.  :058: Jó, hogy itt vagy. Ha tudunk, akkor beszélünk.  :018:  :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 16, 15:45:39
 :049:  Ildikóék  :044:..legyetek  nagyon vidámak  és boldog nyarat továbbra  is  :044: :159: :160:   :082:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 16, 15:49:01
Ildikó-János! Jó látni benneteket is. Már régen jártatok erre felé. A gyerekeket meg kicsit ki kell küldeni szaladgálni és akkor odafértek ti is.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 16, 20:13:33
Nagyon jó a mai ige Kicsim! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 16, 20:14:04
...és akkor nem is kellene két különböző állatot tartani a szalonnás rántottához  :2funny:

 :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 16, 20:17:40
Nagyon jó a mai ige Kicsim! :afro:

Kösziii  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 16, 20:19:15
Nagy újság van mostanság;  :D
sok a melóm :D  végre nem unatkozom itthon :D
Na jó nem is olyan sok, de napi 4-5 órát tudok dolgozni egész héten, még szombaton is :D
Istennek legyen hála érte!!!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 16, 20:22:55
Dicsõség Istennek!  :05: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 17, 08:01:45
 :morning:  :027:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 17, 09:10:00
Nagy újság van mostanság;  :D
sok a melóm :D  végre nem unatkozom itthon :D
Na jó nem is olyan sok, de napi 4-5 órát tudok dolgozni egész héten, még szombaton is :D
Istennek legyen hála érte!!!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Hajrá Gyöngyi! Jó munkát és örülök veled.  :058: na, ennyire nem ugrálok, de örülök.  :053:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 17, 09:50:14
(http://sharon.honlapepito.hu/tarhely/sharon/kepek/tuti.gif)
Daba, levette a baseball sapkáját. De ari vagy így.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 17, 09:54:01
Daba tesó, jó az új képed!  :afro:

Lehet hogy te jóképű vagy?  :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 17, 10:53:50
Hát igen csinos fiatalember  ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 17, 10:58:19
Daba tesó, jó az új képed!  :afro:

Lehet hogy te jóképű vagy?  :06:
Igen Hildám az vagyok, csak hát eltakarja az a randa pofám!
:igen:
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 17, 11:29:58
Daba: Igen Hildám az vagyok, csak hát eltakarja az a randa pofám!

(http://sharon.honlapepito.hu/tarhely/sharon/kepek/vicces/20040401000285.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 17, 11:49:40
Daba tesó, jó az új képed!  :afro:

Lehet hogy te jóképű vagy?  :06:

efelől semmi  kétség   :2crazy:  
 Daba  kifejezetten jól nézel  ki  az  új fotón :afro: :089:    nnnnnnna  most  semmit nem szóhatsz!(http://gif.fpn.hu/-)).gif)

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 17, 12:18:04
Nem bizony    Daba,  :034:  kettő v. három bizonyságra megáll    :106:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 17, 16:52:39
Daba tesó, jó az új képed!  :afro:

Lehet hogy te jóképű vagy?  :06:
Igen Hildám az vagyok, csak hát eltakarja az a randa pofám!
:igen:
 :2smitten:

Azér nem kell ám álszerénynek lenni, méghogy randa....
Láttál már igazán ronda embert?

 :119: Amúgy kellene egy kis reklám az oldalnak, férfiak, jöjjetek ide, itt a nők udvarolnak nektek!!!
Mit szóltok szerkesztők?  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 17, 17:11:14
Daba tesó, jó az új képed!  :afro:

Lehet hogy te jóképű vagy?  :06:
Igen Hildám az vagyok, csak hát eltakarja az a randa pofám!
:igen:
 :2smitten:

Azér nem kell ám álszerénynek lenni, méghogy randa....
Láttál már igazán ronda embert?

 :119:Amúgy kellene egy kis reklám az oldalnak, férfiak, jöjjetek ide, itt a nők udvarolnak nektek!!!
Mit szóltok szerkesztők?  :D


Hát felvetem majd a dolgot a modiszobában!
:igen:
S mikó kérítek meg kezemet Baby?!
:hehe:
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 17, 17:23:17
A hosszútűrés fontos keresztényi erény, tehát csak türelmesen várj kedves Daba!  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 17, 17:47:41
A hosszútűrés fontos keresztényi erény, tehát csak türelmesen várj kedves Daba!  :01:
Jól van kedves Hilda, de ne feledd:
'Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra'!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 17, 19:00:26
Na, kellett neked ilyen Kaszanova képet felrakni magadról! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 17, 19:40:15
Na, kellett neked ilyen Kaszanova képet felrakni magadról! :hehe:
Kaszanova?!
Ez éppen olyan túlzás, mintha azt állítanád rólam, hogy én vagyok Cirano!
:igen:
De azér ez a verzió jobban tetszik!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 17, 20:31:11
Nagy újság van mostanság;  :D
sok a melóm :D  végre nem unatkozom itthon :D
Na jó nem is olyan sok, de napi 4-5 órát tudok dolgozni egész héten, még szombaton is :D
Istennek legyen hála érte!!!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Hajrá Gyöngyi! Jó munkát és örülök veled.  :058: na, ennyire nem ugrálok, de örülök.  :053:

Köszi Mária!!!  :hehe:

Daba jó az új képed!! Elhagytad a sapid vagy mi történt? :020: nekem tetszett a sapis képed, de így se rossz.  :afro:
Szeretünk ám!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 17, 21:01:02


Daba jó az új képed!! Elhagytad a sapid vagy mi történt? :020: nekem tetszett a sapis képed, de így se rossz.  :afro:
Szeretünk ám!  :hehe:

Kedves Királyném!
Vitathatatlanúl látszik, hogy te előre látsz az időben!
Csak az urad meg ne tudja!
:hehe:
Szóval neked elárulom a nagy titkot!
Időnként kiszoktam mosni a sapim, de utoljára az égervölgyi patakban láttam
önfeledten úszkálni!

 :2tickedoff:

Annyira sokkolt érzelmileg a látvány, hogy gondoltam, gyengéden partra segítem!
:2knuppel:
De a partoldal nem osztozott habtestem lelkivilágával!
Hát picit ciki vót, amikor egy turistacsoport közösen készült megszakadni a rajtam való röhögéstől!
:pirul:
Valahol mélyen a lelkemben éreztem, hogy eljött az image-váltás ideje!
:hehe:
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 17, 21:17:55
Értem Kedves Daba!  :hehe: Megértelek.

Pontosabban én királyoddal játszottam azt a napokban, hogy nem akarta levenni a sapkáját napokig. Könyörögni kellett, hogy ki moshassam. :hehe: Bár hamar levetette és a mosogép csak ma volt hajlandó kimosni, délután már hallgathattam önfeledt "Hol a sapim?!  :060: :2tickedoff:" nyöszörgését. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 17, 21:21:08
Ma már újra díszíti aranyos buksiját kedvenc koronája!  :2smitten:  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 17, 21:41:48
Jóvanna' az a melós sapim! :D
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Július 18, 04:56:13
Dabám,a kisfiús fényképed,komoly férfiúvá érett meg a sapka nélkül!
Csatlakozom,nekem is tetszik a képed sapka nélkül. :017: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 18, 08:46:19
Sziasztok,áldott szép szobati napot mindenkinek.

Döndike együtt örülök veled,hogy van munkád,jó az Úr!   :afro:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 18, 13:08:37
Itt már beborult az ég és fú a szélvész.

Daba és Anti! Valahogy így képzellek el benneteket a nagy sportolás közepette.  :2funny:
(http://www.hitetlen.hu/imagesem/ani.gif)
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.2/index_elemei/image860.gif)
Azért azt döntsétek el, melyikötök melyik.  :hehe: Csak ne így: (http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.2/index_elemei/image823.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 18, 13:15:36
A csikos naci nem megy a konzervativ thai szemlélethez, de a másik az egy igazi kemény csávó!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 18, 13:17:22
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/index_elemei/image4095.gif)

őskövület koromból fénykép  :2funny:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 18, 13:23:07
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.1/index_elemei/image805.gif)
 ezek adminék
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.1/index_elemei/image897.gif)
 ez meg a lelendő admingyerek  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 18, 13:26:04
ircsike és családja  :hehe:
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.1/index_elemei/image1234.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 18, 13:27:48
Daba egy pillanata  :hehe:
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.1/index_elemei/image1266.gif)

Ez meg egy másik  :2funny:
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.1/index_elemei/image845.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 18, 13:31:22
Mária munka közben  :hehe:
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.1/index_elemei/image297.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 18, 13:33:39
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/index_elemei/image4095.gif)

őskövület koromból fénykép  :2funny:


Ezek szerint a női divat semmit sem változott!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 18, 13:34:35
Mária moderálás közben  :2funny:

(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.2/index_elemei/image354.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Július 18, 14:09:15
Fantasztikusak,csak tudnám,honnan szeditek le.
 :fel: :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 18, 14:20:07
ircsike és családja  :hehe:
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.1/index_elemei/image1234.gif)



De szép is lenne,sajna csak volt  :(  ilyen,most  :077: ezt kapom.


Linket akarunk   :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 18, 14:32:10
sziasztok csak  bekukkantottam :168:
Mária  ...... a  modis képed  eszméletlen jóóóó   :2funny: :2funny: de  aranyosak a macik is :hehe:
 (http://gif.fpn.hu/women017.gif) -- én  meg    barackból lekvárt főzök  "nagymama "  módon2.  adagot nemsokára,,,  s a vihar elől lekapkodtam(http://gif.fpn.hu/tree009.gif)huúú  mindjárt itt a vihar  már nagyon szürkül (http://gif.fpn.hu/weather007.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 18, 15:32:16
Én ugyan nem úgy kondizok!
Eleget futkározok én a konyhában, a felülésre meg nincs szükségem, hisz az asszony azt mondja, hogy kifogástalan a hasam! Kíváncsi vagyok, hogy vajon 20 év múlva is ezt mondja majd? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 18, 16:33:12
Anti a munkahelyén  :hehe::

(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.2/index_elemei/image680.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 18, 16:35:26
ircsike: http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.2/index_elemei/Page421.htm

Mária fogyókúrán: :2funny:
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.2/index_elemei/image328.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 18, 16:37:36
Mária munka közben  :169:
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.2/index_elemei/image505.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 18, 16:42:01
Anti a munkahelyén  :hehe::

(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.2/index_elemei/image680.gif)

Ez nagyon jó :D
 :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 18, 16:42:35
Mária munka közben  :169:
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.2/index_elemei/image505.gif)

Milyen "dögös" vagy! :D
:hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 18, 17:11:34
Anti: Milyen "dögös" vagy!  :D
 :hehe: :hehe:

Hát eddig nem tudtad?  (http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/284/383129.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 18, 17:13:30
Nálunk a nap most (http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1177511155.7.gif) mert (http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1177516930.8.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 18, 17:22:15
Sziasztok!

Itt is akkora vihar :150: volt, hogy csak na...   :151:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2009 Július 18, 18:04:42
 :D Errefelé szép idő van...  :169: :033: :034: :110: Itt csak az év másik háromszázhatvannégy napján esik... :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Július 19, 01:18:47
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.1/index_elemei/image805.gif)
 ezek adminék
(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.1/index_elemei/image897.gif)
 ez meg a lelendő admingyerek  :hehe:


Ezt ahogy megláttam, rögtön megtetszett :D  :hehe: :hehe: Köszönjük szépen Mária!  :pirul:  :168: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 19, 09:57:26
Szia NagyGabi :169: :044:
  Nagyszerű! :afro:    :2smitten:  Örülök  hogy látom az arcod :119: :2smitten: hááááááááát  sharmosabb mint a másik vóóóót    :2crazy: :169:
 Áldott  derűs napfényes hétvégét Mindenkinek csak  ki   ne üssön az  időjárás(http://w3.szivarvanynet.hu/stigler/animacio.1/index_elemei/image855.gif) :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Július 19, 10:58:48
Ha valakit érdekel! Kedden 20,30-kor az Otthagyottak lesznek az ATV-én.-most hallottam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 19, 11:06:33
Mindenkinek Istentől megáldott, gyönyörű hétvégét kívánok!
(http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1177511040.31.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 19, 13:06:34
Sziasztok!

Áldott vasárnapot mindenkinek.
Nincs itthon a macska most cincoghat az egér,igy tudok kicsit itt lenni.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Július 19, 21:44:43
Ma viszonylag jó nap volt.
Végre nem akartam megkukulni a nagy melegtől.
Végre!
És ez király.
Lehet, hogy jövöhéten sikerül munkát szereznem.
Hát nagyon remélem, mert már jó volna.

És ti hogy vagytok?

Sali!
 :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 20, 07:58:36
Szia kedves Árnyék,köszi jól vagyok,bár a meleget én sem bírom,pedig nagyon szeretem.
Jó,hogy lesz munkád,ez nagy kegyelem.

Áldott szép napot mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 20, 09:04:24
Sziasztok, megjöttem.

Király volt! ...és a Király is ott volt.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 20, 09:06:49
Elkezdtem elolvasni, minden általam eddig olvasatlan hozzászólást az elmúlt hétre nézve, de ne haragudjatok meg ha ezt felfüggesztem. Ennyi hozzászólásnak megint kell egy hét mire végigolvasom...  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 20, 09:07:15
Isten hozott Gábor! Örülök, hogy jól éreztétek magatokat. Gondolom tiszta élménnyel vagy tele.  :D Így jár, aki letűnik egy hétre. Termést csináltunk bőven.  :169:

Julcsika! Isten vezessen minden utadon.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 20, 09:08:18
Hát igen, kinek ne lenne élménye egy ilyen helyen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 20, 09:13:37
Szia Gábor,örülönk,hogy itt vagy újra.   :044:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 20, 09:32:22
Szia Gábor,örülönk,hogy itt vagy újra.   :044:



 :031:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 20, 15:36:04
Szevasz Gábor!
Tesókám, már igen csak hiányoltalak!
Örülök, hogy jól sikerűlt az 'építőtábor'!
 De, én nagyon egoista vagyok, így sokkal jobban örülök annak, hogy újra itt vagy!
:igen:
:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Aata - 2009 Július 20, 21:53:21
Ezúton szeretném veletek is megosztani az örömhírt: A tegnapi napon megvolt a lánykérés, és immáron menyasszonyom van!  :igen: Isten végig jelen volt a nap folyamán, de már a tervezés folyamán is, úgyhogy végtelenül hálás vagyok neki, amiért így alakított a dolgainkat. Már az is kész regény volt, ahogy megismertem Kedvesemet, és minden ami azóta történt irányítva volt Ő általa, de a tegnapi nap volt számomra mindennek a megkoronázása! Dicsőség Istennek! Képzeljétek, hogy pont erre a napra volt tervezve az esőnap a meteorológia szerint, ezzel szemben kérésemnek megfelelően napos idő várt minket. Jól le is égtünk. :08: A reggeli előkészületekkor kiderült, hogy a hús, amiből a meglepi vacsorát csináltam megromlott, úgyhogy újat kellett hozni. (Amúgy javaslatotoknak megfelelően rakott bolognai penne volt a menü, és nagyon jó lett!  :afro:), aztán a strand felé menet kiugrott elénk egy kutya, akit vészfékezéssel ki tudtam kerülni, de hátulról belénk jöttek. Istennek hála, személyi sérülésről szó sem volt, a mi autónkban kár sem keletkezett, egyedül a vonóhorog nyomta meg a hátulról jövő kocsi elejét, de a tulaj észre sem vette, csak mikor szóltam neki.  :hehe: Aztán nem akartak beengedni a strandra, mert az általam 2 éve napi átlag 5 hivatalos papíron sikeresen alkalmazott aláírásom nem felelt meg a pénztárosnak... De bejutottunk!  :2funny: Hazafelé egy fekete felhő üldözött minket, de nem ért utol!  :020: Az ördög ármánykodása egyik esetben sem jött be, ezúton üzenem neki, hogy rossz oldalon áll!  :gunyos: A vacsora tökéletes volt, és nagyon meg sikerült hatni a Kedvesemet, úgyhogy tényleg nagyon hálás vagyok az Úrnak, mert nélküle ez nem történhetett volna úgy, ahogy.  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 20, 22:32:54
Aata! Gratulálok nektek és kérem Isten áldását rátok! (http://www.postsmile.net/img/22/2299.gif)


(http://www.freeweb.hu/golyoallok/messenger/s241.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 20, 22:52:16
Aata! :05: Nagyon jó volt olvasni. :afro: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 20, 23:01:31
Aata, tesókám!
Sok-sok boldogságot, szeretetet, türelmet kívánok néktek egymáshoz, és az Úr áldását kérem reátok!
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 21, 07:36:49
Aata  szííívből  gratulálok  :2smitten:
 Sok sok örömöt jószerencsét és Urunk gazdag áldást kívánom eljegyzésed alkalmából
Legyetek  nagyon boldogok :115:


 Áldott  derűs  napot  minden  Tesókámnak   :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 21, 07:57:07
Szegény Aata, szegény Aata!  :2funny:

Jól van csak vicceltem, GRATULÁLOK!!!  :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Július 21, 08:39:20
Aatám,nagyon sok boldogságot kívánok és gratulálok hozzá.Egy közös képpel megörvendeztethettél volna bennünket!
 :taps: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 21, 09:40:08
(http://download.myclub.hu/983RV364/1.gif) Mindenkinek derűs napot! (http://msnmania.extra.hu/smileyk/3D/hobbi/3Dhobbi024.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 21, 09:46:29
Kedves AAta együtt örvendezek veled,csodálatos az Úr!

Legyetek nagyon boldogok és áldottak!   :igen:


Mindenkinek áldott,szép napot kívánok!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 21, 09:54:24
Aata, egész életetekre szóló áldást kívánok!   :afro:

Jules
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Július 21, 11:50:07

 Aata! Sok boldogságot! Isten áldását kívánom az életetekre!  :taps: :090:

 Nagyon örülök,hogy a penne jól sikerült,ügyes vagy!  :005: :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 21, 14:58:33
Szép délutánt kívánok ezzel a dallal.

&feature=related


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Aata - 2009 Július 21, 15:06:41
Aatám,nagyon sok boldogságot kívánok és gratulálok hozzá.Egy közös képpel megörvendeztethettél volna bennünket!

Megpróbálok csatolni egy képet, remélem sikerül! ;-)

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 21, 15:11:27
Szépek vagytok!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 21, 15:12:35
 :thanks:  :031: milyen szépek vagytok,áldjon mehg titeket az Úr!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 21, 15:14:33
 :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hanna - 2009 Július 21, 15:18:13
Sziasztok én szívesen részt vennék ebbe a nyereményjátékba csak nem tudom, hogy kell.
ja egyébként ma délelőtt megkaptam a teknőseimet. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 21, 15:55:57
Szia Hanna jó látni újra.

A játék jővőhét elejétől indul.SEmmi különös nem kell hozzá,csak válaszolni a kérdésekre.
Naponta lessz több is,aki elsőnek válaszol az kap pontot,A kérdések nehezek lesznek,úgyhogy készülj alaposan.
Segíteni nem fogok.A hét végén lezárjuk,összeadjuk a pontokat és kihírdetjük az eredményt,hajrá kedves Hanna!   :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Aata - 2009 Július 21, 16:12:34
Szia Hanna jó látni újra.

A játék jővőhét elejétől indul.SEmmi különös nem kell hozzá,csak válaszolni a kérdésekre.
Naponta lessz több is,aki elsőnek válaszol az kap pontot,A kérdések nehezek lesznek,úgyhogy készülj alaposan.
Segíteni nem fogok.A hét végén lezárjuk,összeadjuk a pontokat és kihírdetjük az eredményt,hajrá kedves Hanna!   :044: :2smitten:

És mi lesz azokkal, akik csak a nap egy bizonyos szakaszában tudnak feljönni a honlapra?  :03: Volna alternatív ötletem, de nem akarok bekavarni.  :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 21, 16:19:09
Kedves AAta!

Anti szívesen fogad minden ötletet,ha gondolod írj neki, és írhatsz nekem is,hiszen én fogom vezetni a játékot.
Erre gondolva írtam,hogy naponta több,külömbőző időben lessz feladva.Igy mindenkinek lessz esélye,kivéve este 6 után,mert akkor meg én nem tudok lenni.
Nos magam is egykicsit néha bevagyok korlátozva az idővel,de szívesen fogadok minden ötletet.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 21, 17:10:09
Aata    :169:- jó látni  hogy ilyen boldogok  vagytok és szépek ....legyen ez  így örökké! :afro: :2angel: :2angel:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Július 21, 18:20:06
Hali!

Most próbálgatom azt, hogy mire is vagyok képes.
Mert sokáig nem volt rá lehetőségem és most van az, hogy ismét szárnyaljak és rátaláljak az igazi énemre.
Sokáig éltem úgy, hogy mások mondták meg nekem mi a jó, de ennek vége.
Végre a saját életemet élem és úgy hogy nem azt nézem mindig, vajon most mit rontottam el.
Van most arra esélyem, hogy valami jó is történjen velem, azok után.
Kicsit tartok a jövőtől, de boldog vagyok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 22, 08:31:16
 :morning: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 22, 09:18:52
Ki mit főz? (http://mindenkilapja.hu/users/hangulatjelek/uploads/02.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 22, 09:47:02
Én remélem semmit sem a munkahelyen. Menjenek haza a vendégek! :157: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 22, 10:05:39
Hát Antee. Ezek szerint rád se bíznák vendéglő vezetését.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 22, 11:26:40
Én tyúkot fogok főzni,fincsi leveset,meg jó magyaros pörköltöt.

Reggel a férjen segített, levágni,meg megtísztítani,igy hamarabb elkészül.   :141:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Aata - 2009 Július 22, 12:05:54
De várjál, a legviccesebb, hogy ugye van egy kis smile a hozzászólásban, mely így néz ki:

Menjenek haza a vendégek! :157:

Majd alul következik Antee aláírása:

"Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket." (Jn 15,12)

 :hehe: :2funny:

Mosolyogj Antee, bármit is tesznek!  :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 22, 13:40:53
Eljött az utolsó óra!!
Ez itt már a vég!!
 :060:  Még az adminunk is haragra gerjedt, melynek sötét felhője miatt nem hallja meg a szegény éhező és szomjazó lelkek hangját, mely kegyelemért kiált: "Pincér hozza már a cápauszony levest, de gyorsan!!!"


 :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 22, 15:07:00
Jelentem, most is esznek! Jól szórakozunk, mindenki a hasát fogja...de lehet, hogy nem is a nevetéstõl?  :061: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 22, 15:13:50
szisztok Tesók ! :169:

Kicsit megterhelt, de most a jó  hűs szobából  szééép az élet  ........hallelujah :2smitten:
Nemrég értem  haza  reggel óta , kardiológiai controll vizsgálaton, vérvételen   voltam... :168: szeptember hónap szív ultrahang, 24 órás vérnyomásmérés  stb.- " öszeszedtem egy kis angina  pectoris-t meg magas vérnyomást" :169:
Pedig  neeeem  ragaszkodom hozzá  egyáltalán.....
Túl jól élek.......mióta  nem dolgozhatok a rokkantsági miatt........ :168: :169:
további  áldott   szép napot  és kellemes  pihenést a hűsben       :003:

Antee  ki ne nyírd a vendégeket :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 22, 15:38:27
Isten adjon neked egészséget minden téren! :2smitten:
Na jó...nem nyírom ki õket! :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 22, 15:46:22
-köszi  "legdrágább vőm "    :2smitten:  ahogy  tegnap  megbeszéltük...  igyekszem...
legyen  minden az ÚR akarata szerint   :169:

 Az öcsikéddel  skypolok   pont,   mivel a nejed  tv-zik.... :020:  nincs  gépnél ........ :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Július 22, 20:10:12
 
Ki mit főz? (http://mindenkilapja.hu/users/hangulatjelek/uploads/02.gif)

Nálunk ma lapostányérba mély tekintés,kirántott asztalfiók,töltött revorver volt az ebéd. :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 22, 21:37:22
Moncsi! Egy kis ebéd bőség. (http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/cart.gif) Antiék meg így laknak jól: (http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/00010001.gif) Daba meg ebéd után ilyen erős lett: (http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/00023020.gif) Ircsike akkor nálatok is bőségtál volt (http://www.postsmile.net/img/32/3229.gif)
Férjem a konyhába (http://www.freeweb.hu/golyoallok/messenger/msn10208.gif)


Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 22, 21:39:09
irene (http://www.postsmile.net/img/27/2792.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 23, 09:03:43
 :049:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 23, 10:00:38
Mi tegnap tarját sütöttünk. A párom épp lerakta a tepsit a konyhakőre, hogy kicsit kihűljön, amikor valamitől megijedve berontott a kutyánk, és a finom husin átgázolva (illetve pont belelépve :101: ) bevetődött az asztal alá.

Azt hiszem, még a szomszédok is hallották, hogy milyen állatbarát jelzőkkel illetjük szegény párát.  :2knuppel:  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 23, 10:27:57
Én hétfőn jártam hasonnlőképpen.

Kihasználva a hűseb időt sütőttem sütit.   :071: finom csokitortát.
A piskóta lapot kitettem a teraszra hűlni,jó forrón.A kutyám megérezve az illatát szépen nekilátott,nem zavarta,hogy meleg.  :003:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Július 23, 11:11:05
Moncsi! Egy kis ebéd bőség. (http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/cart.gif) Antiék meg így laknak jól: (http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/00010001.gif) Daba meg ebéd után ilyen erős lett: (http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/00023020.gif) Ircsike akkor nálatok is bőségtál volt (http://www.postsmile.net/img/32/3229.gif)
Férjem a konyhába (http://www.freeweb.hu/golyoallok/messenger/msn10208.gif)




Drága Mária!Köszi a nagy talicska gyümit!  :2smitten: :hehe: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 23, 11:53:46
Én tegnap este dinnyét ettem a szobába. Épp befejeztem és csörgött a telefon. A kezemben lévő tálca tele volt lével, dinnyehéjjal és maggal (a másik kezemben telefon). Sietni akarta és valahogy a tálca átment repülő csészealjba. Utána kaptam, de csak annyit értem el, hogy egy hatalmasat löktem rajta. Egyenesen nekivágódott a fehér ajtónak, ahol nagyot loccsanva szétrepült a tartalma... Művész se tud szebbet festeni...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 23, 13:53:24
 :2funny: Jules, akkor valahogy így néztetek ki? (http://natloz.znet.hu/gifmenu/gif/allatok/bika/bika11.gif) (http://www.freeweb.hu/animaciostarhaz/kuty/Hunde609.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 23, 16:11:46
 :010: :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 23, 16:54:41
hhhhú.. ki  sem merek  menni ......... hűs sötétített szobámból. ...borzalmas hőség van
 (http://www.postsmile.com/smileys/marine/pros.gif)

a fürcsizőknek  kellemes vidám napot, az  otthon  pihenőknek  áldott estét...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 23, 17:47:23
Holnaptól már jön az enyhülés. (http://www.postsmile.net/img/11/1147.gif)      (http://download.myclub.hu/983RV364/14.gif)

Irene egy kis fagyi neked: (http://www.freeweb.hu/animaciostarhaz/etel,%20ital/cone_choc_lrg_wte-.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 23, 21:25:20


köszi   a csokifagyit  :169:  szeretem  :afro:
 -terveim szerint holnap  elmegyek   fürcsizni a Dunára én is    :044: puszi mindenkinek

(http://www.postsmile.com/smileys/sports-and-recreation/recreation.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 23, 23:03:16
Annyira édesek ezek a smileyk, ha ki copyzzátok, akkor ti is feltudjátok használni.

(http://www.fairprint.hu/animated/smiley/3.gif) (http://msnmania.extra.hu/smileyk/szerelem/3Dszerelem/3Dszerelem036www.msnmania.extra.hu.gif) (http://msnmania.extra.hu/smileyk/3D/egyeb/3Degyeb022.gif) (http://msnmania.extra.hu/smileyk/3D/erzelem/3Derzelem018.gif) (http://msnmania.extra.hu/smileyk/3D/humor/3Dhumor001.gif) (http://msnmania.extra.hu/smileyk/3D/mindennapok/3Dmindennapok010.gif) (http://msnmania.extra.hu/smileyk/3D/mindennapok/3Dmindennapok020.gif) (http://msnmania.extra.hu/smileyk/3D/mindennapok/3Dmindennapok040.gif) (http://)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 24, 09:44:18
Áldott napotok legyen,(http://www.postsmile.net/img/0/73.gif) és az ördögnek behajtani tilos (http://www.postsmile.net/img/0/27.gif)

(http://www.postsmile.net/img/0/49.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 24, 13:13:20
Sziasztok!

Áldott,szép napot mindenkinek.

Irene jó pancsikolást,de jó most neked.    :06: Közel tíz éve nyaggatom a férjem,csináljon egykis pancsolót,de hiába .......  :2tickedoff:

Egyébként ma sokkal melegebb van mint tegnap.   :003:

Éjjel olyan nagy szélvihar volt,csak ugy süvitett.   :151:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 24, 13:34:54
Ircsike! Amit tapasztaltam a süvítésből, döbbenetes volt. A szél általában hidegebbet fúj. Most viszont mintha a sivatagi meleget lökte volna maga előtt. Kimentem az erkélyre és nem akartam hinni amit tapasztaltam. Ilyent még nem éltem meg soha.

irene, jó pancsikolást. Igaz, mire hazajössz, már a kádba fogsz. (http://msnmania.extra.hu/smileyk/3D/mindennapok/3Dmindennapok020.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Július 24, 20:49:12
 :049: :026: mindenkit  :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 24, 21:02:24
irene jó pancsikolást. Igaz, mire hazajössz, már a kádba fogsz.    

 :hehe:
--nincs  kádam..... csak  zuhanykabinom  de az  jó  nagy....... :168: :169:   egész  nap Fadd Domboriban  voltam a Dunán   :115: :170:  25  fokos volt a víz és  nagggggggyon szuper
  jókat  úszkáltam.....

  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Július 25, 08:51:34
 :026: :morning: :049:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 25, 09:22:43
Nektek is jó reggelt és minden Tesónak!  :igen: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 25, 15:05:41
Áldott szép hétvégét mindenkinekaz Úr áldása,kegyelme,szeretete töltse be gazdagon,az Ő nagy írgalma,szeretetével!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Picur85 - 2009 Július 25, 17:13:42
Sziasztok!

Régen voltam itt, mert elutaztam, de most szeretnék segítséget kérni, és igazából azt sem tudom, hogy jó témába írok-e, de nem tudtam, melyiket válasszam. Táborban fogok óvodásokkal foglalkozni két hétig, napi két alkalommal, és szeretném kérni tőletek, hogy akinek van ötlete vagy anyaga - melyik bibliai történeteket lehet nekik elmondani, melyiket fogják fel, vagy mivel lehet színesebbé tenni a foglalkozást, az kérem, küldje el nekem, ha lehet, privát üzenetben vagy e-mailben (reka.gombos@gmail.com), mert mostanában sem tudok túl sokat a számítógép előtt tölteni, és nem biztos, hogy megtalálom.

Picur
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 26, 09:28:21
Vidám  áldott derűs hétvégét Tesókáim     Bízzatok az ÚRban  mindenkor Ő néki  gondja  van  reátok....

(http://www.postsmile.com/smileys/hot-summer/heat.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 26, 10:00:23
Sziasztok!

Én is áldott szép vasárnapot kívánok mindenkinek.


 :027:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 26, 13:09:19
Sziasztok! Mindenkinek hasonló jókat kívánok, és szeretettel küldöm ezt az igés képet:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Július 26, 21:33:48
irene jó pancsikolást. Igaz, mire hazajössz, már a kádba fogsz.   

 :hehe:
--nincs  kádam..... csak  zuhanykabinom  de az  jó  nagy....... :168: :169:   egész  nap Fadd Domboriban  voltam a Dunán   :115: :170:  25  fokos volt a víz és  nagggggggyon szuper
  jókat  úszkáltam.....

 

 Szió Iréne!Képzeld a férjem is Fadd Domborin van sátrat építeni és bontani,mert rendezvény volt a napokban. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Július 26, 21:40:07

 Szombaton esküvő volt nálunk a gyülekezetbe.Egész héten készültünk,vasalás,sütés,díszítés.Megérte,nagyon
 jól sikerült a mennyegző.Dicsőség Istennek!Két fiatal kötötte össze az életét.  :137: :091: :096: Sok boldogságot
 Isten gazdag áldását kívánjuk Nóri és Szabi  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 27, 00:07:33
Ha valaki nagyon ért az MSN hez, az kérem, privibe keressen meg, mert van valami, amit nem értek. Köszike
Röviden arról van szó, hogy a levelezési részhez bejött valami, amit nem tudom mi az és hogyan. Ez alá jött egy ismerős e-mailjén keresztül. Vele nem tudok beszélni.

Suggestions for your network
These are people in your contact list. If you add them to your network, you'll get new ways to stay in touch. Learn more

és ezután jött....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 27, 08:11:53
 :morning:  :027:  :028:  :026: MINDENKIT!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 27, 12:26:58
Sziasztok, Draga Mindenki!   :integet: :D

Ildikom es en udvozletunket kuldjuk Gorogorszagbol, ahol most Isten kegyelmebol egy barati hazasparral egyutt eltolthetunk egy hetet.
Ha otthon meleg volt, hat itt meginkabb  :003:

Kicsit mar oda is porkolodtunk a napon, de nagyon jol erezzuk magunkat. Sokat gondolok Ratok, amint visszaertem, jelentkezem.

Maria, ha jol sejtem, ez, amit kaptal, az MSN egy uj funkciojanak a tajekoztatoja, nem kell vele foglalkozni.

Szeretettel Jules.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 27, 12:30:12
Szia Jules!

Érezzétek magatok jól!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 27, 12:48:49
Jules érezzétek magatokat jól. Itt nem igen van most meleg. Mi is (http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/106E3612.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 27, 12:52:59
Nem tudom, hogy tájékoztató e. Magyarul is itt van.
Ez a msn levelezőben van ez.
A felsőrésze nem lényeg, mert az a listám tagjai... majd folytatja:
Ajánlatok a hálózatához
Ezek a személyek szerepelnek az ismerősei listáján. Ha felveszi őket a hálózatába, új lehetőségek nyílnak meg a kommunikációra. További információ
   
Daniel képe
Daniel képe
i
Daniel
   
eritelaz81 képe
eritelaz81 képe
eritelaz81

Felvétel a hálózatba

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Július 27, 13:07:25
Igen, ez az. Nem kell vele torodni.  :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 27, 14:02:27
Igen nem kell, de ki az az eritelaz81 ? a 81 -et nem tudom. Ki, vagy mi írta mellé a számot? Miért éppen a fiam nevével szórakozik? Mért nem a másikkal? A Daniel törölt volt a listából. Mást is töröltem és azok nincsenek ott. A fiamat nem töröltem a listából. Mitől jött ez ide? Nem msn emailen jött.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 28, 08:19:25
 :morning:  :028:  :026: mindenkit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Július 28, 15:09:33
 


     :049: :028: mindenkinek  :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Aata - 2009 Július 28, 15:57:23
Jaj, nagyon élvezem ezeket a találós kérdéses játékot! :08: A legcsodálatosabb benne, hogy a Biblia megismerésére ösztönöz. Még így interneten való keresgélés közben is folyamatosan szedi fel magára az ember az új információkat. Nagyon jó ötlet volt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 28, 16:26:22
Igen, ez volt a cél! Az ismeret gyarapítása és ezzel együtt a Biblia forgatása!
Még a pénzt is megéri, ezzel is ösztönözzük a játékosokat!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 29, 09:06:25
 :morning:  :028:  :026:  :027: mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 29, 09:46:55
Áldott  derűs  vidám  napot   kedves tesókáim :044:

 :081: :033: :027: :043:  -megyek  "pancsikolni" a Dunára.... :115: :170:  gondolok rátok

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 29, 10:36:23
Irene mennyire imádja a Dunát. Vagy a vizet? (http://download.myclub.hu/983RV364/39.gif)

Mindenkinek (http://www.postsmile.net/img/28/2875.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 29, 10:40:55
De jó neki ,de azért nekem sem rossz   :099:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 29, 10:50:04
ircsike, mert időnként kiszaladsz a locsoló alá?

Én meg így oldom meg most: (http://download.myclub.hu/983RV364/14.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 29, 11:07:46
Irene mennyire imádja a Dunát. Vagy a vizet? (http://download.myclub.hu/983RV364/39.gif)

    :167: :168: :169: -még  itt vagyok  :089: csak az 1  órás busszal  megyek  :088:  :044:

   :169: Drága Mária, az URAT IMÁDOM  ........... a vizet szeretem.......... :2smitten:

  most én is :099:(http://download.myclub.hu/983RV364/14.gif) így oldom még  meg  
                                                                                                                                 :044: puszi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 29, 11:55:18
Drága Irene, imádd a vizet is nyugodtan, csak ne tedd az Isten elé, mert akkor bálvány.  :169: A szeretetben is csak Isten lehet elől, attól még szerethetünk mást is, épp így van az imádattal is. Első az Úr. Sokaktól hallottam ezt amit írtál, én viszont bátorítalak, nyugodtan mert kimondani imádod ezt és ezt, de Istent attól jobban.  :017: Én imádom a férjemet, de Istent sokkal jobban és másképpen! Előtte leborulok, a férjem előtt nem. :089: Érezd magad nagyon jól. Jó szórakozást drága testvérkém az Úrban.

Irene, ez a dal neked:
&NR=1
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 29, 15:00:27
Nekünk is úgy tanították, hogy az imádás, olyan viszonyulás, amit Istennel szemben szabad CSAK gyakorolni.

Találtam néhány meghatározást:

Az imádás az isteni szentségnek kijáró feltétlen odaadás.

Az imádás a legmagasabb rendű imádság.

Az imádás a szellem leborulása a "dicsőség Királya" előtt.

Ezért emberekkel, tárgyakkal kapcsolatban nem szoktuk emlegetni.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Aata - 2009 Július 29, 15:10:54
Ezek szerint mondhatnám azt, hogy az imádás nálatok csakis és kizárólag a szeretet legmagasabb szintjét jelenti, amit már nem lehet fokozni tovább?

Egyébként a szóhasználatról azt gondolom, hogy mindenki a tekintetben használja, ahogy értelmezi. Értsd.: Ha nálam az imádás csak a szeretet egy válfaja, akkor nyugodtan használhatom bármire, csak az a fontos, hogy tudjam, hogy Istennek kell az elsőnek lennie az életemben. Ha viszont arra mondom az imádást, amit a világon a legjobban szeretek, akkor bizony az csak Isten lehet. Nem minden szót használ minden magyar egységesen, szerintem ez nem baj.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 29, 19:48:59
Más imádni Istent és más az embert.  Aata egyetértek, mert ezt írom én is. Az én imádatom Isten felé egy alázatos leborulás, az ember előtt ezt nem teszem, csak szóhasználatban. Ez a különbség. A magyar nyelv nagyon gazdag szóhasználatban. Mivel Isten nem a szavamat vizsgálja, hanem a szívemet, tudja, hogy Ő van az imádat helyén nálam. Ne féljetek kimondani azt, hogy imádlak kicsikém, ez a szavaim kifejeződése a szeretetemből. Ez mást jelent, mint Istent imádni. Neki nem mondani kell, hanem cselekedni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: keresztyén - 2009 Július 29, 20:19:48
Sziasztok! :05:
Mát. 4,10
Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.
Nálam az imádat kizárólag Istent illeti meg!!! Az imádat,mely magába foglalja az Isten iránti alázatot,dícséretet,tiszteletet,magasztalást, a szeretet legmagasabb szintjét és mindazt,amit az Ő Szelleme által kimunkál bennem-bennünk- Iránta. De,ahogy látom nem mindenki érzi-gondolja így,nem is azért írtam,hogy mindenki ezt gondolja helyesnek,de az én lelkemnek fájna bármi vagy bárki másra az "imádat" szót használni...Na,de ahogy Aata is mondta:"Nem minden szót használ minden magyar egységesen, szerintem ez nem baj. " Nekem ebben van békességem :05:

Békesség Istentől!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Július 29, 20:56:07
Sziasztok!
Az imádat kifejezéssel tényleg bajlodunk, de ahogy megjegyeztétek, az Isten iránti imádat több, mint szeretet!
Ha az Istennek járó imádatot emberek felé szolgáltatjuk ki, akkor az már bálványozás!
Szerencsére a keresztyének az emberekkel kapcsolatos imádat alatt, a szeretet egy magasabb, túlcsordúltabb fokát értik!  
Ezzel nem az Istennek kijáró imádat fogalmát szennyezik be!
Ha megfigyelitek János szavait a Jel. 22:8-ban, láthatjátok, hogy
bizony kishíján bálványozni kezdte az angyalt!
Erről beszélt Mária is, hogy ez a bálványozó magatartás hiányzik a férje iránti 'imádatából'!
Istent az imádatunkban magunk, mások és minden fölé helyezzük!
Ugyan így járnak el az emberek néhány sztárral, na ez a bálványozás, s ezen az alapon működik a bálványimádat minden formája!
:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 29, 21:05:11
keresztyén! Nálam az imádat kizárólag Istent illeti meg!!!

Nálam is és hitem, hogy itt mindenkinél. Imádni tettekben csak Istent lehet, és ezt senki nem vitatja. A szóhasználata pedig más és attól nem kell félni. Nem azonos a szóhasználat a tettekkel. Azt is mondta Jézus, hogy csak Istennek szolgálj. Ha a szóhasználatot veszed, akkor nem csak Istent szolgálhatod igaz? Az emberek felé is szolgálunk, de másképpen. Így van ez az imádattal is. Daba is jól értelmezi. Gondoljatok itt a szeretetre is. Jézus azt mondta első parancsolat, hogy Istent szeressük és utána, hogy egymást. Ezt is külön tudjuk választani. Nem azonos és nem is lehet. Másképpen szeretem Istent és másképpen az embereket, mégis hasonló a szó, szeretem.

Jézus azt mondta a sátánnak, nem embernek: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 29, 21:34:54
Mát. 4,9-10 És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.

Vizsgáljuk meg az Igét a szövegkörnyezetével együtt. Ha kiragadod a szövegkörnyezetéből, akkor fars dolgot hozhat elő, sőt félelmet ettől a szótól, hogy imádom. Az Ige pedig szabaddá tesz és nem megkötöz. A félelem nem Istentől van, így megkötöz ha félsz ettől a szótól. Senkinek nem mered kimondani, pedig nem erről van szó. Nézzük meg mi is történt ott a pusztai kísértéskor Jézus életében. A sátán azt mondta Jézusnak, miután megmutatta a világ minden országát és azok dicsőségét, és cserébe "Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem." Hogyan imádja? Boruljon le, vagyis térdeljen le előtte és úgy imádja, ezzel elismerve, hogy ő a nagyobb. Cserélje föl az Isten iránti imádatot a sátánéval. Mit jelent imádni leborulva? Felmagasztalni és elismerni térden állva, hogy ő mindennél nagyobb. Ez a bálványimádás. Jézus erre mondta neki, hogy menjen el és hagyja Őt békén, mert: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. A sátánnak nem szolgál. Erről szól az Ige és nem arról, hogy a férjemnek nem merem mondani, hogy imádlak kicsim. Ezzel nem borulok le előtte és nem ismerem el őt mindennél nagyobbnak. Bennem nincs megkötözöttség ebben. Isten imádatom mint írtam, alázatos és leborulva teszem azt. Semmihez nem fogható. Szolgálom Istent és szolgálok felétek is, de Jézus nem erről beszél, hogy nem tehetem és nem mondhatom. Amikor Isten dicsérem, nem azonos azzal, ahogy az embert. Ilyen az imádat is és a szeretet is és a szolgálat is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 30, 07:23:05
 :morning:  :028:  :026:

2 Kor. 13,11
Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vígasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Július 30, 07:45:52
Negyven évig amíg "vándoroltam a világban"  amikor szeretet halmaz vett körül, én ezekre mindíg úgy reagáltam hogy "imádlak drága anyukám papa mama öcsikém,imádtam a férjem,aki megcsalt,  imádom a dinnyét a fagyit, imádok mindent.... mindenre ezt a szót használtam mert olyan kis cuki :169: olyan sikkes volt :167:

Amikor először olvastam a Bibliát 15 éve és a II.Móz.20 ban olvastam a 10 parancsolatot, rádöbbentem hogy    mindent körülöttem  istenítettem
És aki  kihozott Egyiptomból
az ÚR  az ISTEN ŐT IMÁDJAM! -ez a felszólítás mélyen szíven érintett.
 Istent Imádom, alázattal  és leborulással mivel az 1.  parancsolat.
2.    Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
3.    Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.

5.    Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.

-tudjátok ateista és kommunista elveket valló családból származom, ...........minden 4.évben temettem   mindenki meghalt még az öcsém is 32 évesen......csak én maradtam egyedül!!  :04:
-és  40 évesen megtaláltam a féltőn szerető ISTENT,aki ezt ígéri nekem:
6.    De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják.

Ahogy Jézus tanít a Máté 19:19-ben.    Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat.
 Felcserélődtek bennem ezek a fogalmak:

- Imádom ISTENT! -tisztelem az embert! -szeretem a körülöttem lévő dolgokat!.

evvel együtt- azt tanítják sajnálatos módon  gyerekeinknek az iskolában /ogecentr/szem.névmás lásd: "én -te -ő"
mennyi rossznak a gyökere!                          
    
 -csak  meg kéne fordítani  ahogy a Szeretet tanít :" Ő -TE -én"...milyen más  lenne a kapcsolat ember és ember között :168:
-én így gondolom ... :08:  illik betartani a sorrendet és az "imádás tisztelet szeretet" tekintetében
áldott napot kívánok mindenkinek :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Aata - 2009 Július 30, 08:52:28
Én még mindig tartom azt a kijelentésemet, mely szerint imádat és imádat között lehet különbség. Ennek ellenére most felmerült bennem egy kérdés. Mi van akkor, ha Hilda és én találkozunk az utcán. (Bocs, nem személyeskedés, csak könnyebb szemléltetnem olyan valakivel, aki a másik nézőpontot képviseli.) Nem nagyon ismerjük egymást, mindössze beszélő viszonyban vagyunk. Ekkor azt mondom valamire, hogy "imádom a feleségem". Milyen kérdések merülhetnek fel Hildában velem kapcsolatban? Jogos-e a csodálkozása, hiszen szerinte hívő ember ilyet csak Istenre mondhat? Jogos-e az én csodálkozásom, hogy mit nem ért ezen? Hogyan kell ilyenkor kommunikálni egymással? Melyik oldal mit tud elfogadni a másik nézeteiből? Mindketten tudjuk, hogy a halál után ítélet lesz. Az ő gondolatai alapján viszont én nem juthatok be, mivel mást is imádtam Istenen kívül. Az ő szempontjából tehát ez a kérdés nagyon fontos, hiszen kizáró ok lehet. Éppen ezért gondolom, hogy vagy megpróbál majd meggyőzni, vagy megromlik a kapcsolata velem. Kíváncsi vagyok a véleményetekre! Hogy lehet ezt megoldani? És arra kérek mindenkit, hogy minkét oldalba próbálja beleélni magát, mert csak úgy érthetjük meg egymást!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 30, 09:19:55
Én még mindig tartom azt a kijelentésemet, mely szerint imádat és imádat között lehet különbség. Ennek ellenére most felmerült bennem egy kérdés. Mi van akkor, ha Hilda és én találkozunk az utcán. (Bocs, nem személyeskedés, csak könnyebb szemléltetnem olyan valakivel, aki a másik nézőpontot képviseli.) Nem nagyon ismerjük egymást, mindössze beszélő viszonyban vagyunk. Ekkor azt mondom valamire, hogy "imádom a feleségem". Milyen kérdések merülhetnek fel Hildában velem kapcsolatban? Jogos-e a csodálkozása, hiszen szerinte hívő ember ilyet csak Istenre mondhat? Jogos-e az én csodálkozásom, hogy mit nem ért ezen? Hogyan kell ilyenkor kommunikálni egymással? Melyik oldal mit tud elfogadni a másik nézeteiből? Mindketten tudjuk, hogy a halál után ítélet lesz. Az ő gondolatai alapján viszont én nem juthatok be, mivel mást is imádtam Istenen kívül. Az ő szempontjából tehát ez a kérdés nagyon fontos, hiszen kizáró ok lehet. Éppen ezért gondolom, hogy vagy megpróbál majd meggyőzni, vagy megromlik a kapcsolata velem. Kíváncsi vagyok a véleményetekre! Hogy lehet ezt megoldani? És arra kérek mindenkit, hogy minkét oldalba próbálja beleélni magát, mert csak úgy érthetjük meg egymást!

Az imádás, mint fogalom, csak Istent illeti. Viszont a mindennapi szóhasználatban ez csak egy fokozó jelzőként van az emberek életében. Nem biztos, hogy leborul a lecsó előtt az, aki "imádja a lecsót". Én ezért nem szoktam belekötni, hogyha ezt használják az emberek. Az más dolog, hogy én inkább leszoktam, hogy ezt a kifejezést általánosságban használjam.
Azt mondják, hogy a kimondott szónak hatalma van. Ez a kijelentés önmagában nem igaz. Ez CSAK akkor igaz, ha van mögötte tartalom. Akkor bűn imádni a lecsót, ha leborulsz előtte, vagy nem tudsz uralkodni ha a közelébe kerülsz.  :hehe:
A szavaktól nem félni kell, hanem tisztában lenni, hogy mit jelent számunkra és annak megfelelően használni.
Gondoljuk csak el: ha valaki számára az imádat szó nem jelent többet a "szeretlek"-nél és mindenre használja, amit szeret, akkor Isten nem fogja számon kérni rajta, legfeljebb mosolyogva azt fogja mondani neki, hogy "Magyar nyelvből gyúrhattál volna egy kicsit többet."  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 30, 09:21:02
Aata: Ekkor azt mondom valamire, hogy "imádom a feleségem". Milyen kérdések merülhetnek fel Hildában velem kapcsolatban?

Ha azt gondolja bárki, mert az hangzik el a szádból, hogy "imádom a feleségem" és ezzel leborulsz előtte, hogy a dicsőséget megkapjad, ahogy a sátán kérte Jézustól, akkor baj van a teológiájával. Mindenkiről a legjobbat feltételezem és ha pl én hallok ilyent, eszembe nem jut, hogy kúszol mászol előtte és várod a dicsőséget, hogy átadja neked. Mindenkit arra kérek, hogy értsétek meg, Jézust imádatra, szolgálatra miért kéri fel a sátán. Aki ezt nem érti, nem is akarja. Ne válasszátok szét a kettőt. Részletében leírtam már. Nem a szóval van a baj, hanem a cselekedettel.

Aata: Jogos-e a csodálkozása, hiszen szerinte hívő ember ilyet csak Istenre mondhat?

Aki ezt állítja, az cáfolja meg Igével, hogy embernek nem mondhatja. Nem tudja, mert ilyen nincs. Isten imádat az egész más, a dicsőségének elismerése és nem emberé. Mint ahogy mondtam, akkor a szolgálni szó sem megfelelő az emberre, mert csak Isten szolgálhatod ahogy Jézus mondta, csak a te Istenednek szolgálj!

irene: - Imádom ISTENT! -tisztelem az embert! -szeretem a körülöttem lévő dolgokat!.


Ha ezzel van békességed semmi baj, de soha ne vezessen egy szó miatta félelem, mert véletlenül kimondod valamire, hogy imádod. Azzal nem veszed át a dicsőséget tőle.  Nem fogsz elborulni egy csokifagyi előtt.

Gábor: A szavaktól nem félni kell, hanem tisztában lenni, hogy mit jelent számunkra és annak megfelelően használni.

Így van!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: keresztyén - 2009 Július 30, 10:07:50
Mária mondta:"Vizsgáljuk meg az Igét a szövegkörnyezetével együtt. Ha kiragadod a szövegkörnyezetéből, akkor fars dolgot hozhat elő, sőt félelmet ettől a szótól, hogy imádom. Az Ige pedig szabaddá tesz és nem megkötöz. A félelem nem Istentől van, így megkötöz ha félsz ettől a szótól. Senkinek nem mered kimondani, pedig nem erről van szó."
 Kedves Mária! Igazad van,kiragadtam egy részét az Igének,bizony ez rossz döntés volt tőlem,elnézést kérek!!! :08:
 Tudod kedves Mária nem azért nem használom ezt a szót Istenen kívül másra,mert félek tőle,hanem,mert úgy érzem az "imádat" szó CSAK az ÚrIstent illeti! De ne érts(etek) félre én senkit nem ítélek el,s nem is fogok belekötni abba,aki másként gondolja,másként értelmezi...Számomra olyan ez,mint a Szentlélek-Szent Szellem használata,ha valaki a Szentlelket használja-abban van békessége-,nem fogok neki állni,hogy márpedig a Szellem az helyesebb fordítás...Szóval így gondolom az "imádat" szó használatát is:ha valaki férjének,feleségének vagy gyermekeinek-esetleg egy jól elkészített lecsóra :afro:-mondja,nem nézek rá rossz szemmel,s nem is ítélem el miatta. De nékem abban van békességem,ha az imádat szóval egyedül Istent illetem,számomra ez elég mély tartalmú szó,ami az előző hozzászólásomban leírtakat is tartalmazza...

Szóval mégegyszer elnézést,ha valakinek úgy tűnt,hogy rosszindulattal,ítélkezés szerűen jött le az  írásom...nem annak szántam,csupán személyes véleményemet írtam meg...  :061:

Szép napot,Békesség Istentől!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Július 30, 10:16:45
Így igaz, keresztyénhez, és Gáborhoz hasnlóan én sem ítélkezem, és nem is félek a szót kimondani,

de egyszerűen leszoktam róla a hétköznapokban, és csak Istennel kapcsolatban jut eszembe, és mondom ki.   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 30, 10:47:53
Drága keresztény! Nem bántottál meg senkit, nem is az jött le belőle, így nincs miért bocsánatot kérni. Csupán fel lett vetve egy téma és azt boncolgatjuk. Nagyon jó volt amit írtatok és senki nem bántására történ egyikünk részéről sem. Mindenkinek legyen szabadsága.

Talán megjegyzem a Szent Szellem és a Szent Lélek ugyanaz. Az imádat pedig nem. Áldott napod legyen békességben!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 30, 11:01:31
Én is szent lélek vagyok (kisbetűvel).  :2funny:
(Ez csak vicc volt. Mármint nem a szentség, hanem a szójáték)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 30, 11:13:25
Igen és igaz is. Szentek vagyunk és egyben van lelkünk is, de nem vagyunk azonosak Isten Szent Szellemével. Természetesen nem használjuk magunkra együtt a két szót.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: keresztyén - 2009 Július 30, 15:01:09
Mária mondta:Nem bántottál meg senkit, nem is az jött le belőle, így nincs miért bocsánatot kérni

Ha így áll a helyzet,akkor visszavonom,s bocsánatot kérek amiért elnézést kértem holott nem volt megalapozott... :07:
Egyébként bárcsak szent lennék! De én sajnos nem vagyok az,csak egy nyomorult,kárhozatra való bűnös -,DE kegyelembe fogadott ember,akiben Isten elkezdte az Ő Szelleme által a megszentelődés munkáját Krisztus dícsőségére! :01:
Reményeim szerint hozzátok hasonlóan! :fel:
       Békesség!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 30, 15:40:46
Akkor szent vagy, mert az azt jelenti, hogy el vagy választva Isten számára.
Hidd el, túlzott alázatosságra nincs szükség, neked van hatalmad arra, hogy Isten fia légy...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 30, 15:45:54
:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: keresztyén - 2009 Július 30, 17:23:40
Nem érzem "túlzott alázatosságnak",ha nem tartom magam szentnek. Viszont igaz,hogy Isten elválasztott a világtól az Ő számára,de ezt nem nevezném annak,hogy ezzel én már szent vagyok.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 30, 17:31:32
Pedig akik Isten gyermekei, azok szentek! Hiszen megszentelt minket. A szent szó jelentése: elkülönít! Isten elkülönítette magának a gyermekeit.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 30, 18:33:31
Itt is előjön a szóhasználat, ahogy az imádatnál. Ez is egy olyan szó, amit nem mernek használni a keresztények. A szent nem azt jelenti, hogy hibátlan, tökéletes, hanem Isten elválasztott a világtól, megszentelt a vérével és ezért vagyok szent.

1 Kor. 3,17
Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: keresztyén - 2009 Július 30, 19:27:16
Be kell valljam,igazatok van. Nekem a szent szó,amiről Mária is írt,azt jelentette,hogy tökéletes,hibátlan...hiszen így használatos,ugye,a világban is...Na,de köszönöm a "helyreigazítást".  1 Thess. 4,7
Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten.
1 Pét. 1,15
Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben;
1 Pét. 1,16
Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.
 
Ezekből és más Igékből is nekem úgy tűnik,hogy szent egyedűl az Úr,mi pedig Ő benne vagyunk szentek,megszenteltettek,ahogy írtátok is.
Akkor szenteljen meg mindannyiónkat az Úr,az Ő dícsőségére és örömére! :2angel: :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 30, 20:25:43
 :058: nagyon jó, ennek örülök, végre valamiben zöld ágra vergődtünk. (http://msnmania.extra.hu/smileyk/3D/hobbi/3Dhobbi024.gif) Meg lesz az imádat szó is hamarosan. (http://msnmania.extra.hu/smileyk/3D/humor/3Dhumor013.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Július 30, 21:07:33
Idézet
Be kell valljam,igazatok van. Nekem a szent szó,amiről Mária is írt,azt jelentette,hogy tökéletes,hibátlan...hiszen így használatos,ugye,a világban is...Na,de köszönöm a "helyreigazítást".

Örülök, hogy segíthettem! Dicsõség Istennek!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Július 31, 08:11:35
Sziasztok drágaságok! (http://image.hotdog.hu/_data/members0/772/557772/images/MSNmag./smileyk/donald/donald6.gif)

Mindenkinek áldott hétvégét kívánok! Legyetek gazdagok az Úrban és a szeretetében! Vigyázzunk egymásra!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Július 31, 08:18:11
 :049:


Áldott szép napot mindenkinek  :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Július 31, 12:06:51
Be kell valljam,igazatok van. Nekem a szent szó,amiről Mária is írt,azt jelentette,hogy tökéletes,hibátlan...hiszen így használatos,ugye,a világban is...Na,de köszönöm a "helyreigazítást".  1 Thess. 4,7
Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten.
1 Pét. 1,15
Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben;
1 Pét. 1,16
Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.
 
Ezekből és más Igékből is nekem úgy tűnik,hogy szent egyedűl az Úr,mi pedig Ő benne vagyunk szentek,megszenteltettek,ahogy írtátok is.
Akkor szenteljen meg mindannyiónkat az Úr,az Ő dícsőségére és örömére! :2angel: :063:

Örülök, hogy látod: szent vagy. A szent nem egyenlő a tisztával, mégis van hozzá köze, hiszen aki szentnek tartja magát, azaz elválasztva tartja magát az tiszta fog maradni. Persze megesik, hogy a sikló is elesik...  :hehe:
Az tényleg igaz, hogy nem vagyunk tökéletesek. A tökéletesség tekintetében még Jézusnak is tanulnia kellett, akkor nekünk mennyivel inkább.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Július 31, 13:45:28
Sziasztok,áldott szép napot mindenkinek  :044:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 01, 09:06:01
Áldott,szép hétvégét kívánok mindenkinek Isten gazdag áldásával.

 :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 01, 10:10:51
- Istentől áldott  derűs vidám hétvégét    kívánok drága  tesókáim    :044: kellemes nyaralást  mindenkinek



(http://www.postsmile.com/smileys/sports-and-recreation/recreation.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Augusztus 01, 11:06:41
 :028: :049: :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Augusztus 01, 11:30:03
Szép napot tesókák az ország és a világ minden szegletében!
:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Augusztus 01, 14:18:06
Áldott napot mindenkinek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: keresztyén - 2009 Augusztus 01, 14:32:09
Sziasztok!
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200907/felepul_a_harmadik_templom

Lehet,hogy már olvastátok,de gondoltam,hátha nem mindenki :01: Szóval érdekes...Talán több is mint érdekes...

Szép napot és hétvégét mindenkinek! Békesség!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 02, 08:46:21
 :morning: :027:  :026:-örömmel menjünk elébe ennek a napnak is :169:

 
&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 02, 15:59:44
 :049:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 03, 06:59:53
Áldott derűs  reggelt  és vidám napot    kívánok  mindenkinek  :2smitten:
(http://www.postsmile.com/smileys/hot-summer/strawberries.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Augusztus 03, 08:48:23


  Mindenkinek  áldott békés forró nyári napot   :109: :085: :159: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 03, 08:57:58
Isten szeretete és kegyelme vezessen benneteket ma is!
(http://msnmania.extra.hu/smileyk/3D/mindennapok/3Dmindennapok034.gif)
&NR=1
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 03, 09:10:50
 :028:   :026:  :027:


Drága Mária köszi a dícsit egyik kedvencem. Olyan méllyen a szívből szól,hogy mennyire is szeretjük a Mennyei Édesatyánkat.   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 03, 09:35:50
Szia drága nővérkém,Mária milyen volt a konferencia? Kik voltak a szólgálók?  :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Augusztus 03, 11:04:33
Sziasztok, áldott, szép napot mindenkinek!  :2smitten:

Nagyon kedves hét van mögöttünk, pihentünk egy jót, és sikerült elmélyíteni a baráti kapcsolatot egy nagyon drága hívő házaspárral, akikkel együtt nyaraltunk, és ez egy külön ajándék Istentől.  :168:

üdv

Jules
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 03, 11:07:10
Sziasztok! Mark Irvin szolgált. Németországban él, de amerikai. Fantasztikus szolgálója Istennek. Évusék gyülijébe jött és 4 alkalmat tartott. Isten kegyelméből mi is Márkkal voltunk elszállásolva az ottani pásztorék házában, így volt időnk megismerkedni velük. Új kezdetről beszélt Márk. Isten kijelentette, hogy Magyarországon elkezdődött egy új munka. Akik erre ráállnak, azok érezni is és látni is fogják Isten dicsőségének munkáját. Az Úr most nagyon foglalkozik a nemzetekkel. A tanításnak van itt az ideje. Egy hihetetlen nagy ébredés előtt állunk. Már itt van a küszöbön és már van látszata, aki lát, az látja. Meglátogatja Isten az elszéledt kis gyülekezeteit és egyesíteni akarja őket. A nyitott, engedelmes szíveket fogja használni Isten és ebbe be kell állni. Hogyan? Figyelni kell mit mond a Szent Szellem a szívednek. Ott van már és ki kell lépni. Nézz körül, te miben tudsz segíteni, bárhol is vagy? Kit ismersz, aki kis nyáj és hajlandó változtatni. Isten azt mondja, a változás, változtatással jár. Ebbe nem akarnak beállni sokan és itt vétik el. Ragaszkodnak a megszokotthoz.  Isten akiket használni fog, már nagy izgalom van bennünk, mint a rajtvonalon a sportolónak, hogy most mehet. Ha imádkoztunk változásért, akkor el is kell fogadni azt és nem kritizálni. Isten az útmutató és nem az elme. Nagyon régen éreztem magam ilyen jól.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 03, 16:33:18
 :thanks:  olyan jó volt olvasni a mi gyülinkben is most ez a munka kezd kibontakozni  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 03, 16:51:39
Annyira új utak, hogy 22-n megyünk Torgyán József 50. házassági évfordulójára, Igét fogok hirdetni. A hétvégén szombaton műsort vezetek. Annyira sok új ajtó tárult fel, hogy szükségem van az imáitokra, ha érzitek a szívetekben. Azt tudnotok kell, ez nem csak az én munkám, hanem mindannyiunké. Így a tiétek is ha imádkoztok ezekért a dolgokért és egyéb, amit az Úr felhoz bennetek másokban. Tehát soha nem egyedüli ez a munka. TIM és egység.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 03, 20:56:57
Itt ilyen kint az idő,  :151: de a lakásban ilyen (http://download.myclub.hu/983RV364/48.gif)
Szegény virágaim valahogy így néznek ki (http://www.postsmile.net/img/29/2980.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 04, 07:49:37
Áldott,szép keddet mindenkinek.  :morning:  :028:  :026:

Mária csodálatos mikor az Úr új kapukat nyit meg felénk,legyetek nagyon áldottak az Úr munkájában.   :fel:

Igen nagyon fontos a háttér támogatás,tesók akit indít az Úr imára fel.  :ima06:

Ima megy  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Augusztus 04, 15:38:02
 :049: :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Augusztus 05, 11:45:18
Áldott napot mindenkinek!  :05: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 05, 11:49:21
Áldott napot és sok örömöt kívánok  mindenkinek!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 05, 12:38:15
Köszi, nektek is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 05, 13:14:07
Áldott napot mindenkinek!

Végre megjött az áldott  mennyei áldás, esik elég szépen  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Augusztus 05, 15:12:07
 :044: :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 05, 15:14:28
Sziasztok Ildikóék!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 05, 15:19:43
Lemondtam Torgyánékat ma, nem megyünk oda. Békétlenség volt bennem is és a férjemben is dolgok miatt. Ugyan azt éreztük, mint amikor a Magyar Gárdához hívtak szolgálni. Igazán most alakult ki a szervezés részlete és inkább nem megyünk. Nem részletezném, mert nem ez a lényeg. Azért írtam be, mert imát kértem tőletek. Köszönöm azt is, nem volt felesleges. Van, hogy a Szent Szellem megállít. Viszont ahogy lemondtam, azonnal kaptam egy meghívást Dunaújvárosba, az egyik gyülibe és nem felesleges az imátok. Köszönjük ha hordoztok bennünket ti is. Isten szolgálata egységben van, akkor nagy áldás amit teszünk. Szombaton forgatunk az Evagéliumi Tv nek. Aki a szívén hordoz bennünket, megköszönjük. Daba és Gábor lesz a beszélgető partnerem.  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 05, 15:23:18
Egy kicsit örülök neki. Aggódtam a dolog miatt egy (kicsit)...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 05, 15:25:02
Mi nem, mert már szolgáltunk Torgyánék felé és nyitottak voltak. Most viszont kifejezetten éreztük a párommal, hogy nem kell odamenni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 05, 18:01:32
 :049:  :028:  :026:

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Augusztus 05, 20:09:55

  Ezzel a képel kívánunk mindenkinek áldott békés jó éjszakát. :044:  :2smitten: :2smitten:


                   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 06, 07:08:57

  Ezzel a képel kívánunk mindenkinek áldott békés jó éjszakát. :044:  :2smitten: :2smitten:


                   

Én reggel néztem meg a képet, de így is tetszik.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 06, 08:00:11
 :igen:


Áldott szép napot minden kedves testvérünknek.   :044:

Az Úr szeretete,békessége,írgalma és kegyelme töltse be a mai napunkat.    :028:  :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 06, 08:58:52
   :081: Jó reggelt
Isten kegyelmének növekedésében szeretettel  és áldással telt napot minden testvéremnek :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 06, 16:08:33
Békés,áldott délutánt kívánok mindenkinek ezzel a dícsivel.


&feature=related


Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 06, 18:06:31
Sziasztok Istennek a drágaságai!

Tudnotok kell, hogy szeretlek benneteket még ha időnként nem is igen egyezik a teológiánk, akkor is. Ettől még az Úrban testvérek vagyunk és egy a célunk, egy az utunk. Én kifejezetten jól éreztem magam veletek, sokat tanultunk egymástól. Sok drága testvért ismerhettem meg, ami a fórum nélkül nem igen ment volna. Egytől egyig egy csodás egyéniség vagytok és olyan jó, hogy Isten így szeret, amilyenek vagyunk. Mivel nagyon felszaporodott a szolgálatunk az Úr dicsőségére, sajnos már nem tudom ellátni a moderátori teendőimet. Ez egész embert igényel, hiszen nem kis munkával jár. Aki csinálta már, az tudja. Most viszont elérkezett az idő, hogy elköszönjek tőletek. Már nem igen tudok olyan gyakorisággal jönni, így tisztességes ha lemondok, felmondok. Ez nem jelenti azt, hogy időnként nem nézek be, nem szólok hozzá, ha időm engedi, hiszen tudni akarok rólatok. Köszönöm, hogy közel 3 évig az életem része voltatok. Isten drága áldása, kegyelme, szeretete vezessen továbbra is benneteket az életutatokon! Töltse be gazdagon a szíveteket szelídséggel, bölcsességgel, alázattal... Vigyázzunk egymásra és szeressük egymást! Az Úr közel!

(http://angelweb.bplaced.net/virag/virag29.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Augusztus 06, 18:40:35
Szeretünk Mária!

Szeretném ezúton megköszönni eddigi munkádat/szolgálatodat amit végeztél közöttünk! :2smitten:
Nagy szeretettel várunk vissza, mint modit is! :05:

Még egy darabig nem veszlek le, mint moderátort! Majd egyszer, mikor erõm lesz rá! :2smitten:

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Augusztus 06, 19:38:34

Drága Mária

Nekünk biztos fogsz hiányozni, :060: :059: de ha az Úr így rendelte ki az utad áldásunk rá.Kívánjuk sok örömöd legyen az új munkádban. :2angel: :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 06, 20:03:17
Hát Mária ez jó hír és rossz is. Jó, mert sok munkálkodni valód van és biztos sok kincset fogsz gyűjteni a Mennybe, de rossz, mert nem fogsz ennyit itt lenni.
Azért ne hagyj egyedül sokáig minket.

Nagyon szeretünk!   :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 06, 20:50:33
Drága Mária!

Köszönöm hogy sok  bölcsességedet megosztottad  velünk,  velem ::2smitten:
Nagyon rossz  sokszor az elválás de tudjuk , hogy nem örökre tesszük  ezeket és ez erőt ad a holnapokhoz.
Tudom  hogy Neked sem könnyű ez a döntés, de tedd amit az ÚR szívedre helyezett.
Hiányozni fogsz ..........
Drága Istenünk tartson meg  minden utadon szolgálataidat siker koronázza!
Szeretet öröm békesség kegyelem legyen  hűséges társad!
Érdeklődve figyeljük munkádat és kérünk hogy oszd meg velünk tapasztalataidat
Szeretlek  testvérkém az Úrban!  
Légy áldott
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Augusztus 06, 22:00:58
 Kedves Tesókám, Drága Mária! :2smitten: Nagyon hálás vagyok Istennek,hogy ismerhetlek! :2smitten: Köszönöm
 szeretetedet, kedvességedet,bizalmadat! :2smitten: Csodás ember vagy,nagyon sokat tanultam tőled! :2smitten:
 Tiszta szívből kívánom Isten áldását az életed minden területére!  :2smitten: Nagyon szeretlek!  :2smitten:

  :017: :074: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Augusztus 06, 23:04:44
Mária, Nővérkém!
Amit el kellett mondanom, azt a modi szobában már megtettem!
Hiányozni fogsz, ez kétségtelen!
:2smitten: :059:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Augusztus 06, 23:41:06
Sziasztok Istennek a drágaságai!

Tudnotok kell, hogy szeretlek benneteket még ha időnként nem is igen egyezik a teológiánk, akkor is. Ettől még az Úrban testvérek vagyunk és egy a célunk, egy az utunk. Én kifejezetten jól éreztem magam veletek, sokat tanultunk egymástól. Sok drága testvért ismerhettem meg, ami a fórum nélkül nem igen ment volna. Egytől egyig egy csodás egyéniség vagytok és olyan jó, hogy Isten így szeret, amilyenek vagyunk. Mivel nagyon felszaporodott a szolgálatunk az Úr dicsőségére, sajnos már nem tudom ellátni a moderátori teendőimet. Ez egész embert igényel, hiszen nem kis munkával jár. Aki csinálta már, az tudja. Most viszont elérkezett az idő, hogy elköszönjek tőletek. Már nem igen tudok olyan gyakorisággal jönni, így tisztességes ha lemondok, felmondok. Ez nem jelenti azt, hogy időnként nem nézek be, nem szólok hozzá, ha időm engedi, hiszen tudni akarok rólatok. Köszönöm, hogy közel 3 évig az életem része voltatok. Isten drága áldása, kegyelme, szeretete vezessen továbbra is benneteket az életutatokon! Töltse be gazdagon a szíveteket szelídséggel, bölcsességgel, alázattal... Vigyázzunk egymásra és szeressük egymást! Az Úr közel!

(http://angelweb.bplaced.net/virag/virag29.gif)

 :neee: :052: :( :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 07, 07:19:42
Drága Mária Isten áldja meg szólgálatotokat,legyetek nagyon áldottak.
Én is köszönöm azt az odaszántságod ahogyan szeretettben közötünk szógáltál,a sok építő gondolatot.
Nagyon fogsz híányozni,    :pityereg: és én is várlak  vizzsa  szeretettel  . :044:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 07, 07:20:51
Áldott pénteket mindenkinek.


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2009 Augusztus 07, 07:41:40
Köszi!!!  :2smitten:

Kamilla
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 07, 08:45:03
Jó reggelt és áldott napot  tesókáim :2smitten:   

 :017: :085:

Kamilla köszöntelek  szeretettel  nagyon jókat írsz  csak így tovább :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Augusztus 07, 09:10:43
Máriám, szeretünk, hiányozni fogsz  :059:

Kivánom, hogy Isten gazdagon használjon mindazok felé akikhez küld.  :afro:  :igen:

Szeretettel

Jules
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 07, 09:52:46
Nagyon köszönöm Istennek, hogy vagytok és ennyire tudtok az Ő szeretetével szeretni. Igyekszem felnézni amikor tudok. Most így néz ki, hogy nagyon kevés rátok az időm, de ez változhat.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Augusztus 07, 14:55:47
Jules újra modi lett közöttünk! Köszöntsétek szeretettel!  :igen: :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 07, 18:09:22
Jules újra az élvonalban,helyes  :afro:

Kedves Jules szeretettel köszöntelek ismét mint módit  :044:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 07, 18:27:50
 :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 07, 19:47:38
 :afro:  Üdv  a fedélzeten Jules Tesó  :afro:   :2smitten: :044: az alfa- omega  bárkában Isten hozott ismét

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 08, 07:02:21
 :morning:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 08, 07:27:23
Áldott  derűs hétvégét mindenkinek!  :044:

(http://gif.fpn.hu/Obst209.gif)         (http://gif.fpn.hu/sun005.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: lulu - 2009 Augusztus 08, 07:58:33
 :033: :152: :159: Kellemes pihenést, jó nyaralást , kívánok mindenkinek, Isten áldásával. szeretettel lulu.   :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szilagyifest - 2009 Augusztus 08, 08:17:41
A hozzászólás szilagyifest kérésére törölve!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 08, 08:34:52
(http://image.hotdog.hu/_data/members0/772/557772/images/MSNmag./smileyk/donald/donald15.gif) Áldott hétvégét mindenkinek az Úr áldásával!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 08, 08:57:35
Nektek  is  drága Mária :2smitten: :2smitten: :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 08, 18:09:11
Szép estét kívánok ezzel a dícsivel.

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 09, 14:16:16
 :028:  :026:  :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 09, 21:50:08
Sziasztok!

Megcsináltuk tegnap a felvételt, hát hisszük nagyon jó lesz, mire össze lesz vágva. Daba és Gábor a családoddal együtt, köszönjük itt is, hogy segítettétek a munkámat. Úr áldjon meg benneteket érte. Jó volt együtt lenni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Augusztus 09, 23:45:52
Köszönöm, hogy közöttetek lehettem!
:2smitten:
 Dícsőség az Úrnak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 10, 07:39:29
 :morning:   :028:   :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2009 Augusztus 10, 07:42:45
 :morning: :081:

Kamilla  :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 10, 09:42:17
Sziasztok!

Megcsináltuk tegnap a felvételt, hát hisszük nagyon jó lesz, mire össze lesz vágva. Daba és Gábor a családoddal együtt, köszönjük itt is, hogy segítettétek a munkámat. Úr áldjon meg benneteket érte. Jó volt együtt lenni.

Mi köszönjük. Megtiszteltetést, hogy hívtál.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 11, 07:22:48
 :morning:  :028:  :026:   Nálunk most ilyen az idő   :151:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 12, 08:43:25
 :049:  Áldott napot mindenkinek     :026:  :027:

Jézus ma is él és szertejár és gyógyít ,nincs olyan betegség amit hatalma és kegyelme álltal ne tudna helyreállítani.
Vessd az Urra a terheidet,bízzál Benne és megmutatja néked szabadítását,és te felkelsz és jársz,és  örülni fogsz az Úr elött,ugrándova szabadításának.

Szeretettel Ircsi   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 14, 07:47:18
Áldott ,szép napot mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 15, 06:56:58
 :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Augusztus 16, 11:00:32
Mindenkinek áldás!

Hogy is lehetek itthon vasárnap délelőtt??!! Nálunk két alkalom van és én délután járok, mert délelőtt főzök a 6 tagú családomnak! :044:
Interneten hallgattam meg a dicsőítést, a bizonyságtételt, most is megy a prédikáció. Délután majd "élőben táplálkozom"!
A héten volt egy Jehova tanús röpke beszélgetésem... :118:
Beírtam a blogomba, de utána bővebben kifejtettem gondolataimat a nyitó oldalamon! Szeretettel ajánlom elolvasásra!  :088:
További áldott vasárnapot! Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: benyu - 2009 Augusztus 16, 11:45:15
Áldjon meg az Úr benneteket

Én már voltam ma imaházban, de most egy kicsit kevesebb ideig tartott.
Ma is kaptam valamit az Úr-tól mint az elmúlt heteken. Dicsőség neki ezért is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 16, 18:19:22
Sziasztok!

Áldott vasárnap d.u.  :044:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 17, 07:51:28
  :morning:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 17, 09:05:41
Sziasztok, megjöttem. Szuper volt a nyaralás. Egész nap csak sétáltunk, fürödtünk, meg játszottunk...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 17, 09:07:24
Szia Gábor!

Már hiányoztál,örülünk neked   :044:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 17, 09:41:45
szia  Gábor   örülünk  Neked    :2smitten: :079: :066:


Szombaton  egész napos  családi  kirándulást  szervezett  az  én áldott  pásztorom már sokadszorra :169:.
Most 6 személyautóval és  kettő  mikrobusszal egy egész  "konvoj" 45 en voltunk Eszék-en, Horvátországban.
Hála az Úrnak  boldog  vidám családias szeretetteljes légkörben telt el az egész nap.  :169:
A Dráva partján  lévő hatalmas  csúzdával és gyönyörű tiszta kék 5 db medencével ellátott  ingyenes strand volt az cél.
A folyó másik oldalára fagyizni  komppal mentünk.........  ami szép zöld szőnyeggel volt beburkolva, középen gyerekeknek játszó rész kialakítva...  ilyet még nem is láttam :168:  
Szép  helyen  fagyiztunk képzeljétek 2 adag akkora volt mint itt Magyarországon 5 adag! 24 féle választék volt
és csak 240 Ft-ba került a adag, vagyis 4 KUNA .
Vissza mentünk a komppal  amin külön élmény volt újra ülni   :169:

Ezután egy állatkert látogatás is volt a programban fürdés előtt a gyermekek  örömére.  
Este a strandon körben állva imádkozva adtunk hálát csodás Istenünknek és városnézéssel egybekötött útvonalat választva  indultunk és 10 után értünk haza....boldog élményekkel telve...
 Dicsőség  és  hála  Istennek!  
Hiszem hogy gyönyörködik az ÚR ilyen együtt létekben, még jobban formálódva egységben, hogy erősödjünk szeretetben áldott közösségben..........
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 17, 10:00:45
 :017:

Kedvesek vagytok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Augusztus 17, 13:30:40

 Gábor jó,hogy újra vagy!  :2smitten:

 Iréne!Ez szuper lehetett. :igen: Jó az Úr!

 Nálunk szombaton a gyülibe Berkes Sándor teologus szolgált.Egész napos alkalom volt.A jelenések könyvéről beszélt.
 20,21,22-én szintén egész napos alkalmak lesznek,folytatva a jelenések könyvét.Ebéd,délután süteményezés.
 Esetleg,ha érdekel benneteket a konferencia,szeretettel várunk benneteket.Kérlek jelezzétek,ha valaki jönne az ebéd
 kérés véget.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 17, 16:04:04
Szia MOncsi!

Huszadikán mikor kezzdődik és meddig tart?

 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Augusztus 17, 22:15:14

 Szió Ircsike!9,30-13ig majd ebéd 15 óráig,15-19-ig tart.Tehát délelőtt fél tíztől este 7-ig tart.
 
 Ircsike!Nagyon örülnék ha eltudnál jönni. :2smitten:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 18, 09:09:49
MOncsika sajna nem tudok menni,  :(  tegnap hívott az anyukám, hogy látogassam meg,már rég nem voltam nála.  :044:



Áldott derűs napot mindenkinek   :027:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 18, 09:58:07

 Gábor jó,hogy újra vagy!  :2smitten:

 Iréne!Ez szuper lehetett. :igen: Jó az Úr!

 Nálunk szombaton a gyülibe Berkes Sándor teologus szolgált.Egész napos alkalom volt.A jelenések könyvéről beszélt.
 20,21,22-én szintén egész napos alkalmak lesznek,folytatva a jelenések könyvét.Ebéd,délután süteményezés.
 Esetleg,ha érdekel benneteket a konferencia,szeretettel várunk benneteket.Kérlek jelezzétek,ha valaki jönne az ebéd
 kérés véget.  :2smitten:

Moncsi! Add át üdvözletemet Sándornak.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Augusztus 18, 18:45:59

 Gábor jó,hogy újra vagy!  :2smitten:

 Iréne!Ez szuper lehetett. :igen: Jó az Úr!

 Nálunk szombaton a gyülibe Berkes Sándor teologus szolgált.Egész napos alkalom volt.A jelenések könyvéről beszélt.
 20,21,22-én szintén egész napos alkalmak lesznek,folytatva a jelenések könyvét.Ebéd,délután süteményezés.
 Esetleg,ha érdekel benneteket a konferencia,szeretettel várunk benneteket.Kérlek jelezzétek,ha valaki jönne az ebéd
 kérés véget.  :2smitten:

Moncsi! Add át üdvözletemet Sándornak.  :044:

 Gábor! Átadom! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 18, 19:51:06
Ma takarítottam,(http://www.postsmile.net/img/15/1577.gif) főztem, (http://www.postsmile.net/img/15/1582.gif) közben vágyódtam egy kis hóesésre (http://www.freeweb.hu/golyoallok/messenger/s147.gif) de ahelyett  :003:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 19, 07:57:54
Áldott szép békességes napot mindenkinek.


(http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php?action=dlattach;topic=138.0;attach=2152;image)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 19, 09:29:10
Áldott családi együtt léteket és  jó pihenést  kívánok a következő napokra

(http://gif.fpn.hu/rozsa13.gif)

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 19, 12:29:32
Neked is Irene!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 19, 12:37:27
Én ma este megint eltűnök Hétfőig, mert az Élő szó Gyülekezet táborába megyünk.
Mindenki kellemes pihenést, szórakozást!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 19, 12:57:29
Áldott  szellemi töltekezést nektek   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 19, 18:10:18
Gábor! Érezzétek jól magatokat és hozzatok ide is belőle.  :hehe: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 19, 18:18:40
Nem tudom hová sorolni, így ide teszem.  :neee:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2009 Augusztus 19, 19:01:09
Húúúúú!!

Lehet erős volt a misebor?!


Kamilla  :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsotza - 2009 Augusztus 20, 16:59:25
Igen.....szomorú.... :( Az lenne a legrosszabb,ha ilyen élmények hatására utasítaná el valaki-Krisztust! :nem:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 21, 14:52:17
látom  sokan  nyaralnak    .....kellemes  pihenést  mindenkinek :169:


(http://www.postsmile.com/smileys/hot-summer/heat.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 22, 09:01:05
Békés, az Úr áldásaikban gazdag hétvégét mindenkinek.

 :morning:  :028:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2009 Augusztus 22, 10:04:01
 :026: :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: benyu - 2009 Augusztus 22, 13:56:11
Szép jó napot minden testvérnek és leendő testvéreknek, vendégeknek. Bocs akit kifelejtettem  :D

Antee Köszönöm a képeslapot  :168:  :169:

 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Augusztus 22, 14:06:32
:afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 23, 15:17:07
 :028:  :026:  :027:  áldott d.u. mindenkinek!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 24, 07:04:00
Sziasztok megjöttem. Ugye nagyon örültök!???  :2knuppel:
Na azért...
 :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Augusztus 24, 09:18:51
Remélem sok pihi volt és sokat voltál az Úrral.
 :004: :019: :017: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 24, 09:45:06
 Szia Gábor   :170:

Áldott szép hetet mindenkinek   :026:  :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 24, 10:31:59
sziasztok   :169: mindenkinek  áldott napot   :044:

 
Sziasztok megjöttem. Ugye nagyon örültök!???  :2knuppel:
Na azért...
 :2funny:


igen  örülünk Gábor hiányoztál :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 24, 11:03:23
Remélem sok pihi volt és sokat voltál az Úrral.
 :004: :019: :017: :028:

Igen, nagyon gyümölcsöző volt és remélem, hogy mások is sok gyümölcsöt fognak teremni általa.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Augusztus 24, 11:59:03
Áldott napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 24, 12:09:55
 legyen  szép napotok :2smitten:


&feature=related  

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Augusztus 24, 12:33:00
Gabikám,ha ráérnél,majd,minket is megörvendeztethetnél azzal,hogy milyen volt a pihid az Úrral.

 :017: :018: :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 24, 14:09:58
Hát pihiről itt már nem volt szó.  :088: Elmentünk az Élő szó Gyülekezet táborába, hogy segítsünk az építésben.
A feleségemnek az egyik feladata az volt, hogy tanítson a prófétálásról. 2 nappal a tábor előtt kapott egy kijelentést ami egész éjjel nem hagyta nyugodni, hanem leült és végignézte a bibliában rávonatkozó kijelentéseket. A lényeg az volt, hogy beszereztünk 190 db kisméretű téglát. A "színpad" egyik oldalára oda borítottuk egy halomba ezeket a köveket. A 2. Péter levélben van megírva, hogy "...ti is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá..." Kérte, hogy a tábor ideje alatt bárki szívében van egy ige, vagy egy szó, amit meg tud osztani a másikkal bátorításképpen, az fogjon egy téglát filccel írja rá, ami a szívébe van és a "színpad" másik oldalán kezdjünk felépíteni egy falat. Ezek a kijelentések meg fogják mutatni, hogy a gyülekezetbe milyen ajándékok, látások, irányok vannak a szívekben.
Kezdéskor felírtuk az egyik köre: "Krisztus", mert ez az alap, és erre kell épülnie mindennek, aztán a feleségem felírta egy másikra, hogy "kapcsolatok", aztán így elkezdett épülni a ház, illetve a fal. Megértették a többiek, hogy aki nem teszi oda a "tégláját", az nem építi a szellemi házat, hiába vesz részt az alkalmakon, vagyis hiába jársz gyülekezetbe, nem épül a szellemi ház, ha te nem rakod be a kijelentéseidet, legalábbis nem funkcionálsz élő kőként.
Jött a meglepetés: a tesók nem nagyon vették figyelembe, hogy hogyan lettek letéve a téglák, hanem elkezdték össze-vissza, élére, oldalára rakni a köveket. Meg akartam igazítani, de a pásztor (Hámori Attila) rám szólt, hogy hozzá ne nyúljak, mert ez is egy kép arról, hogy mennyire a mi céljaink szerint építkezünk és nem vesszük észre, hogy a saját építményeink miatt lesz instabil a ház, vagy éppen nem lehet tovább építeni azt a falrészt.
Jött a következő meglepetés: folyt a prédikáció és senki nem járt a fal közelébe és egyszer csak ledőlt a nagy része. Ijedten nézelődtünk, mire Attila azt mondta: "Hagyjátok úgy, Isten tanítani akar bennünket ezen keresztül is" Ott kellett hagyni és azt kellett az építésben folytatni, ami épen maradt, mert sokszor van, hogy ledől, amit építünk és újra kell kezdeni okosabban.
Aztán ez folytatódott. Voltak, akik továbbra se tanultak az esetből és nem úgy építkeztek, hogy az maradandó és stabil legyen, megint összedőlt... Vasárnap már nem voltunk ott, akkor tanított Attila erről a falról és arról, hogy mit mutatott meg neki Isten rajta keresztül. Mindenesetre akkora hatással volt rá, hogy tegnap a telefonba azt mondta, hogy szétszedik és fényképek alapján összerakják a gyülekezeti házukba, hogy emlékeztetőül mindig a szemük előtt legyen.
Sok dolog közül ez volt az egyik ilyen izgalmas része a tábornak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Augusztus 24, 14:28:26

 Köszi Gábor!Nagyon tanulságos volt olvasni!  :2smitten:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Augusztus 24, 15:39:22
De ugye személyi sérülés nem történt?  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 24, 15:58:40
Akkora fal nem volt  :D
Csatolok képet, de ez még valamikor a tábor elején készült.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Augusztus 24, 16:13:41
Lehet Isten borította le a téglarakást, emlékeztette ugyanis Bábel tornyára.  :2funny:

Na jó...ez nemesebb szándékból készűlt. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Augusztus 24, 17:26:01
Köszönöm Gábor az értékes beszámolót.Biztos vagyok benne,hogy a tanitások és amik ott történtek mindenki épülésére és tanulságára szolgáltak,dicsőség az Úrnak érte. :017: :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 25, 08:27:07
Gábor!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 25, 09:21:42
 :049:  :028:  :026:

Gábor köszi a beszámólót  :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Augusztus 25, 22:07:27
 A fal azért dőlt le, mert voltak, akik csak úgy odaraktak egy téglát, hogy lássák, hogy ők is raktak. Vajon az életben is így viszonyulnak Krisztushoz, az evangéliumhoz, a gyülekezethez, embertársukhoz ? Mindenesetre tényleg tanulságos és elgondolkodtató !

 Köszi Gábor !    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 27, 23:47:46
Feltétlenül nézzétek meg!!!!

A videón egy hölgy, aki megtalálta ezt az oroszlánt nagyon sérülten (szinte haldokolva)  magához vette őt
ápolgatta amíg meg is gyógyult. Ezután egy állatkertben talált neki otthont.
A film egy látogatása alkalmával készült.


http://video.google.com/videoplay?docid=-7625136858502746027
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Augusztus 27, 23:57:59
Nem tudom megnézni, legalább azt árúld el mi a vége, megette?!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 28, 06:59:30
Nem tudom megnézni, legalább azt árúld el mi a vége, megette?!
:hehe:

 :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 28, 07:01:42
Nagyon aranyos volt. A hatalmas oroszlán felállt két lábra és ölelgette a nőt rácson keresztül.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 28, 08:53:25
Daba: Nem tudom megnézni, legalább azt árúld el mi a vége, megette?!  :hehe:

Szia Daba! Hihetetlen szeretet, boldogság, öröm szabadult fel az oroszlánba amikor megölelte a rácsokon keresztül a nőt. Hatalmas tappancsaival kinyúlt a rácsokon és mind két mancsával átölelte úgy, ahogy mi szoktuk egymást emberek. A nő nyakába tette az első lábait és magához ölelte, majd összedugta a fejét vele és utána elfordította. Finoman gyengéden tette mindezt. Nagyon szokatlan egy vadállattól ez a reakció. Hatalmas szeretetét éreztem belőle áradni. Ilyent nem láttam még, de szerintem nem sokan. Valószínű ezért is adták le a híradóba. Az jutott eszembe, hogy Ádámék így éltek velük az édenben anno. Tényleg csodás, érdemes megnézned valahol. Áldott napod legyen testvérkém!

http://video.google.com/videoplay?docid=-7625136858502746027
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2009 Augusztus 28, 09:02:44
De jó!

Az állatok királya, a rettenetes ,
gyengéd, ölelni való cicává változott a szeretet miatt!

Köszi     :2smitten: :2smitten:

Kamilla  :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 28, 13:13:18
KÖRKÉRDÉS! Választ várunk tőletek! Kérdezem azért, mert együtt kitudjuk küszöbölni a problémákat.

- Zavar -e benneteket a sok vita itt a fórumon?
- Ti mit tennétek, hogy ne legyen vita?
- Mi az oka, amiért nem szóltok hozzá többen a témához?
- Mit nem szerettek itt a fórumon?

Köszönöm a válaszotokat!

Szeretettel: Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 28, 13:35:33
KÖRKÉRDÉS! Választ várunk tőletek! Kérdezem azért, mert együtt kitudjuk küszöbölni a problémákat.

- Zavar -e benneteket a sok vita itt a fórumon?
- Ti mit tennétek, hogy ne legyen vita?
- Mi az oka, amiért nem szóltok hozzá többen a témához?
- Mit nem szerettek itt a fórumon?

Köszönöm a válaszotokat!

Szeretettel: Mária

Én alapvetően szeretek vitatkozni, legalábbis az érveket ütköztetni. Sajnos nem tudjuk megspórolni, hogy ne legyen vita. Ez még nem is lenne baj. Az más kérdés, hogy ki meddig megy el, azért, hogy "igaza" maradjon.
Van amibe nem akarok belemenni, mert nem tudok hozzászólni, vagy lusta vagyok igéket keresni, vagy nem látom értelmét, mert hiányzik a taníthatóság.
A fórummal semmi bajom.

Még annyit, hogy többször hallottam, hogy vannak akik a kérdésükre "nem kapnak igei választ". Szinte minden válasznál merültek fel igék, ha nem kapott kielégítőt, akkor valószínűleg neki már van saját válasza, amit a többiek nem osztottak. Ilyenkor kétszer gondolja meg az illető, hogy tényleg felszeretné tenni-e a kérdését, mert a másfajta vélemény/válasz, mint amit várt, könnyen megsértheti a lelkét és nem mindenki érett meg ennek a feldolgozásához.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 28, 13:51:48
Sajnos az ominózus topic bezárása miatt nem tudtam válaszolni a Sándornak, ezért privátba folytattuk. Szeretném, ha a többiek is tudnák a végét, mert Sándor engem többször megvádolt azzal, hogy "kötekszem". Csak tényeket fogok írni, igyekszem a saját véleményemet nem fémjelezni a történetben.

Sándor írta:

"Kedves Gábor,

Jó lenne, mielőtt ilyen lovagiasan kiállsz Kamilla mellett, hogy jól leteremts - legalább vetted volna a fáradtságot és megnézed az igéket. Legalább néhányat. Az volt a bajom, hogy Kamilla úgy tett, mintha a bibliában ott szellem szerepelne - és ezzel igazolta, hogy az álatal gondolt vélekedés helytáll. Kérlek kezd el sorban, nézd meg - Zak 12,1 - lélek van. Ján 3,6 - lélek van. 1.Kor.6,17 - lélek szó van Jel.6,9 - lélek szó szerepel. Nem az volt a célom, hogy vitába szálljak vele, mert semmi értelme és nevetséges - hanem azt kérdeztem, melyik bibliát használja. A Károliban és a Ravasz fordításban az idézett igék nem úgy vannak, mint ahogy Kamilla beidézte. Semmi több.
Arra kérlek, hogy ne kelljen ilyen fölösleges dolgokkal elvonni az időt és energiát - ezen kivül nem is Neked írtam - picit legyél nyugton és ne azt lesd, hogy lehet belébkötni.
szeretettel Sándor"


Irtam egy levelet, hogy átfogom nézni az igéket és ha én tévedtem, ha ő, mindenképpen válaszolni fogok. Ha igaza van, akkor az a legkevesebb, hogy nyilvánosan és szívből bocsánatot kérek.


Átnéztem a görög eredeti verseket és a következő levélben az eredeti verseket is bemásolva mutattam rá, hogy volt, ahol tényleg "lélek/élet" szerepelt de a legtöbb helyen "szellem" kifejezés állt.


Sándor válasza egy mondatban annyi volt, hogy az "eredeti kérdés az volt, hogy Kamilla melyik bibliafordítást használta".


Ismét írtam, hogy az eredeti kérdés után sok minden más is elhangzott, ami válaszra méltó, hiszen ő állított bizonyos dolgokat.


Az utolsó levélben Sándor válasz nélkül felszólított, hogy ne írogassak neki.




Hát ennyi. Ez ide tartozott, mert itt indult. Számomra egy ember életében sokkal többet jelent az, hogy a természete milyen, mint az, hogy mennyire jártas a különböző tanításokban. Szerintem az Úrnak is ez a fontosabb, de ebbe nem érdemes belemenni, mert lehet, hogy ezt is sokan másképp látják.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: beke61 - 2009 Augusztus 28, 15:39:45
engem nem zavar ,nagyon is jo serintem ,hogy vannak vitak ,ez is bizonyitja ,hogy erdekli az embereket a tema es ezekbol neha meg tanulunk is   :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Augusztus 28, 17:25:11
 Drága Mária!
Igen vannak hullámok amikor elfajul a vita,már szinte marakodásba. Úgy látom(ha nem így van az
 Úr igazítson ki)több testvér ragaszkodik a saját elképzeléshez, és nem engedi a másikat szóhoz jutni.Vagy ha mégis hiába szól hozzá, mert semmibe nézik. Amíg élünk, tanulók vagyunk, Isten tanítványai. Azért mert van akinek nincs még ismerete, vagy csak kevés, nem kellene lerohanni. Emlékszem amikor megtértem, rengeteg kérdésem volt. Szerettem volna mindenre választ kapni. Később rájöttem, hogy sokszor butaságokat is kérdeztem, ami viszont arra volt jó, hogy tanultam belőle. Mindig tanulunk egymástól, és alapjába véve jó kis fórum, szerettek itt lenni. Lassan 2 éve, hogy tag vagyok itt a fórumon, igyekeztem nyomon követni az írásokat. Volt mikor nagyon örültem, és olyan is, hogy sírtam. Sok minden történt a majdnem két év alatt. A rosszat félretéve, jó itt.
 
 Szeretettel:Moncsi
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Augusztus 28, 20:47:14
Sziasztok !

 Tudom az utóbbi időben nagyon elhanyagoltalak benneteket s nem is lenne ildomos válaszolnom a Mária kérdéseire. Elpször leírom röviden, hogy miért nem voltam. Mert nem voltam netközelben. Falun voltam a kislányommal 1 hónapig majd visszajőve inkább nem kapcsoltam be a gépet, mert a kislányom nagyon rákapott a számítógépezésre, de Istennek hála sikerült lefékeznem. Aztán voltunk nyaralni majdnem egy hónapot s azóta jövünk megyünk.

 Azért mégis válaszolok a kérdésre, legfeljebb kitörlitek.

 Nekem a magánéletben sem tetszenek a viták, de olykor lekerülhetetlen. Itt a fórumon pedig sokszor tényleg elfajulnak a dolgok, vannak egyes emberek, akik nem tudnak kompromisszumot kötni, s kötik az ebet a karóhoz fölöslegesen. Mások mindenkinél jobban ismerik a Szent Írást. Aztán ezek a viták addig fajulnak, míg valaki meg nem sértődik, haragszik. Keresztényi magatartás ez ? Mindekinek joga van haragudni csak ne vétkezzen sem lélekben, sem testben, de felejteni és megbocsátani lenne a legjobb, nem egyszerű, de gyakorolni mindenkinek.

 Meg lehet vitatni a dolgokat, de azért nem biztos, hogy mindig nekem van igazam. Egyedül csak Isten ismeri az igazságot.  És most lehet ezen vitatkozni.  :hehe:


Szeretettel,
Kinga
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2009 Augusztus 28, 21:12:16
Drága Kingooo!

Mindenkinek (nekem is) szent meggyőződése, hogy helyesen lát, vagy gondolkodik. Senki nem akar rosszat, csak próbálja a másikat meggyőzni, hogy így helyes, ahogy én gondolom.
Ez persze vitához fog vezetni, érvek és ellen érvek. Hitek és gondolatok csapnak össze, néha még személyeskedés is lesz belőle.
Amíg így van, addig van élő hit. Mert számunkra fontos, a hit, az amiben hiszek-hiszünk.
Persze néha, sőt a legtöbbször nem vezet sehova, de van amikor igen, ezekért a ritka pillanatokért éri meg.
Már nagyon korán összekellet hívni Jeruzsálemben az első zsinatot, a felmerülő nézet különbségek miatt.
 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Augusztus 28, 22:30:22
Kedves erdei !

Igazad van.

Ellenben a tanulást kifelejtettem, mert tényleg a vitákból tanulni lehet :), mint mindne beszélgetésből !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zöldike - 2009 Augusztus 29, 10:31:56
Én is érdeklődéssel követtem a Pokollal kapcsolatos beírásokat, mert érdekel, mások hogyan gondolkodnak erről. Úgy örültem volna, ha valaki szépen felépíti, Igékkel alátámasztva adja a folyamatot a többiek elé, hogy valóban lehessen látni tisztán egy csokorban az igei kinyilatkoztatást. Az ember szívesen elfogadja a sajátjától eltérő véleményt, ha látja, hogy úgy igei.

Néha fáj, hogy a keresztény fórumokon is ilyen erős csaták kialakulnak és nem csak az érvek ütköznek. A vitával nincs baj, amig annak értelme van, mert valóban lehet tanulni belőle... Csak az indulatok...

Egyszer Hudson Taylor ifjú munkatársával beszélgetett és eközben rácsapott erőteljesen az asztalra, annyira, hogy a teáscsészékből a tea kilöttyent a terítőre. A meglepett szolgatárs egy életre szóló tanítást kapott:
- Az életben lehetnek viharok, nehéz időszakok, de soha nem jöhet ki belőled más, mint ami benned van!

Milyen csodálatos lenne, ha a koccanások, törések alkalmával a Krisztus jó illata áradna belőlünk! Micsoda bizonyság lehetne!

Segíts erre engem is, Istenem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 29, 13:42:26
Zöldike! Építő volt amit írtál, köszönöm. Igyekszünk igazságosan és szeretettel moderálni, de sokszor elég nehéz eldönteni hol van a határ. Ebben változom. Olyan is előfordul, hogy már sokan hozzászóltak mire idejutottam a fórumra és elolvasom -most csak magamról írok- és akkor már dúl a "belharc". Nehéz már akkor igazságosnak lenni, most mit is tegyek. Azt hiszem talán addig kellene eljutni, hogy mire egy modi feltud jönni ide, akkor szép rendben szelídséggel follyon az írásos vita. Hát még növekedésben vagyunk! Isten elnézi nekünk ha nem azonnal jövünk rá, de legalább rájövünk mit is kell tenni és rendezzük. A baj ott van, ha nem tudjuk szelídséggel elintézni. Hitem, hogy ebben is formálódunk mindannyian.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Augusztus 29, 14:04:29
Az én nézetem szerint addig lehet építő egy, az Igéről szóló vita, amíg az a téma, hogy mit mond Jézus.

Ha belecsúszunk abba, hogy "nekem vagy neked van igazad", akkor célt tévesztettünk, bejön a személyes érintettség, sértődések stb.

A személyes konfrontáció megint más, az tényleg az egyéni érzelmek átértékeléséről és helyreállításáról szól.

Egyszer egy lelkigondozói képzésen hallottam, hogy az Isten szerinti konfrontációnak három alappillére van:
A tény, Isten kegyelmet gyakorolt mindkettőnkön, a mi ebből fakadó irgalmasságunk a egymással szemben, és a szeretet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 29, 14:17:24
huuuu de hideg lett itt a Balatonon  :hideg: Ha becsukom az ablakot akkor a falak kiengedik a meleget,  :112: ha kinyitom, akkor megfagyok.  :140:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Augusztus 29, 15:11:40
Áldott szép hétvégét   :031:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2009 Augusztus 29, 15:23:40
Nálunk ez az újság:

           :151:        és jön           :150: :
 

  és ezért      :086:


üdv: Kamilla  :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 29, 17:45:31
Kamilla eszik, mert jön a rossz idő.  :2funny: Ok az evésre.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Augusztus 29, 18:23:35
Sziasztok Tesókáim!
 A Nővérkém által feltett körkérdésre úgygondoltam modiként nem kellene válaszolnom, de mivel tapasztalt kollégám Jules :2smitten: is elmondta a véleményét, vettem a bátorságot és hozzászólok!
Szóval én szeretek vitatkozni, azaz észérveket ütköztetni, de ki nem  állhatom a veszekedést, s a másik fél szándékos megbántását, amikor egy vitatéma eljút erre a pontra, akkor számomra értéktelenné válik!
Egy felekezetfüggetlen fórumon a vita elkerűlhetetlen, hiszen másként látjuk az igét!
Hogy az így kialakúlt 'zűrzavar' romboló lenne-e, arra egy történettel szeretnék válaszolni: X felekezet fórumán arról folyt a téma, hogy elfogadható-e a gyermek keresztség. Fantasztikus egyetértésben és testvéri szeretetben vettük sorra azokat az érveket, melyek szerint NEM SZABAD a csecsemőket megkeresztelni!
Semmiféle vita nem alakúlt ki közöttünk, s megvoltunk győződve róla, hogy hatalmasat építettünk egymás hitén!
Aztán jött egy testvérnő, aki addig általam ismeretlen teológiai összefüggésekkel, igei kifejezésekkel bizonyította, hogy a csecsemő keresztség sosem volt megtíltva!
Előszőr a testvérek estek neki (többek között én is :pirul: ) a 'bemagolt' igehelyekkel. A testvérnő továbbra is szelíden érvelt az igéből! Ekkor a teológiailag jól képzett moderátorok estek neki egyháztörténelemmel és görög nyelvészeti jártaságukkal!
Nos, a testvérnő finoman szólva is lemosta őket a pályáról, mindkét kategoriában!
Amikor a modik látták, hogy önmagukat járatták le, egyszerűen teológiailag nem kívánatosnak mínősítették a testvérnő jelenlétét!
Számomra egy életreszóló tanúlság volt!
Nem a 'bológató Jánosok' építenek egy közösségen, hanem az igével és ésszel érvelők, akár vitatkozók!

Nos, aki egyetlen teológiai nézőpontból akarja látni és hallani az igét, annak semmi színalatt sem ajánlom az Alfa-Omega fórumot, az inkább üljön be a saját gyülekezete összejöveteleire, ott biztosan nem éri csalódás!
Azt nem állítom, hogy ott kesze-kusza tanításokat nem  hallhat, esetleg vitával nem fog találkozni!
Szeretettel:
Daba
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Augusztus 29, 18:35:17
Kamilla eszik, mert jön a rossz idő.  :2funny: Ok az evésre.  :hehe:


Nővérkém én tanúltam a hibámból és 'Solyomszem' Gábor, nyomolvasó testvér :2smitten: útmútatásaiból!
Bár Kamilla nem írja, az amit a tányérjában látsz, az bizony forró étel a hideg ellen!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2009 Augusztus 29, 18:40:59
    :fetreng:

         :fetreng:
             
                :fetreng:

                       :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zöldike - 2009 Augusztus 29, 21:57:56
Drága Mária! :2smitten:

Hidd el, eszembe sem jutottak a moderátor testvérek. Nem is nagyon tudom, név szerint kik is ők... :08: Csak úgy felcsillant a szemem erre a témára... Az érvek ütköznek, ez elkerülhetetlen, olykor izgalmas is, hiszen gondolkodásra késztet. Örömmel olvasgattam minden nap... Kár, hogy nem értünk a végére...

Remélem, még lesz beszélgetés erről...

Nagyon sok szeretettel: Zöldike
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 29, 22:44:04
Drága Zöldike! Nem is miattad írtam a modik sanyarú sorsát, :hehe: hanem csak úgy gondolatközlésnek, hogy sajnos de sokszor elszabadul a "pokol" mire észbe kapunk vagy feljövünk ide. Rakoncátlan gyerkőcök vagyunk időnként. -én is-  :169: Amit írtam, csak ki-bemagyarázás volt részemről.  :088:

Kik a modik? A főbácsi admin Anti, modika Mária, -nő vagyok, azért teszem előre magam  :hehe:- modi Daba, és Jules. Ennyi. Itt nem lehet unatkozni (http://www.postsmile.net/img/20/2085.gif)

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 29, 23:20:08
Daba: Nos, aki egyetlen teológiai nézőpontból akarja látni és hallani az igét, annak semmi színalatt sem ajánlom az Alfa-Omega fórumot, az inkább üljön be a saját gyülekezete összejöveteleire, ott biztosan nem éri csalódás!
Azt nem állítom, hogy ott kesze-kusza tanításokat nem  hallhat, esetleg vitával nem fog találkozni!
Szeretettel:
Daba


Meglepő, te milyen okosságot tudsz írni időnként. (http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/smiles_2010.gif) Kis okostojás. (http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/214.gif) Néha sikítófrászt kapok tőled, :040: de ez nagyon jó volt.   :045:

Daba: Nővérkém én tanúltam a hibámból és 'Solyomszem' Gábor, nyomolvasó testvér  útmútatásaiból!
Bár Kamilla nem írja, az amit a tányérjában látsz, az bizony forró étel a hideg ellen!


A hibádból tanuló, 'Solyomszem' Gábor, nyomolvasó testvér tanonca, Daba! Látom belekukkoltál Kamilla tányérjába. Akkor te most, a hibádból tanuló, 'Solyomszem' Gábor, nyomolvasó testvér tanonca, Kammila tányérjába kukkoló Daba lettél! (http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/NUMBER1201.gif) Na ezt kapd ki. (http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/a235.gif)

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Augusztus 29, 23:35:38
Drága Nővérkém!
Néha síkítófrászt kapsz tőlem?!
:hehe:
Pedig el sem tudod képzelni mennyire visszafogom magam, ha rólad van szó!
:igen:

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 29, 23:49:02
Netán ennyire? (http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/a_hit129.gif) vagy ennyire?  (http://www.fantasygif.it/Smiles/Smiles/ANF8071119.gif)  :2funny: :2funny: :2funny:

Jó éjt, megyek aludni mert mindjárt megyek a városodba. Andrea szülinapja volt hétfőn és buli.

(http://www.postsmile.net/img/28/2873.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 30, 07:15:24
Kamilla eszik, mert jön a rossz idő.  :2funny: Ok az evésre.  :hehe:


Nővérkém én tanúltam a hibámból és 'Solyomszem' Gábor, nyomolvasó testvér :2smitten: útmútatásaiból!
Bár Kamilla nem írja, az amit a tányérjában látsz, az bizony forró étel a hideg ellen!
:hehe:


 :2funny:

Ügyes vagy ifjú padavan. Az erő legyen veled!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 30, 08:07:34
Szia Daba ecsém!

Most jöttem rá, hogy te nem is látod mozogni ezeket a kis smilyeiket. Hát így nem is poén.  :055: :077:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Augusztus 30, 08:32:27

 Sziasztok!Áldott szép napot mindenkinek!  :2smitten:

 Mária!Szuper az új képed! :afro: Nem változtál semmit,csini vagy! :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 30, 09:00:04
Áldott, békességes, örömökkel teljes napotok legyen!

Moncsi! Köszi, a nők nem udvarolnak így elhiszem.  :hehe: Csupán csak egy jó elkapott pillanat. Nekem egyébént is csak a házam ennyi idős amennyi. A szellemem fiatalabb. Siheder lánka vagyok még.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2009 Augusztus 30, 09:01:58
Na jó!
Önök kérték!   :169:

Bableves volt a tányéromban!!  Tejfölös!! :086:

Kamilla   :119:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 30, 09:02:35
De durva, éhes vagyok...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Augusztus 30, 09:03:24
 Legyél nagyon áldott siheder lánka!  :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2009 Augusztus 30, 09:04:27
Na jó!

Vehetsz a tányérkámból..... 

Jó étvágyat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 30, 09:05:19
Na jó!

Vehetsz a tányérkámból..... 

Jó étvágyat!

köszi régen nem ettem bablevest.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Augusztus 30, 09:07:04
Na jó!
Önök kérték!   :169:

Bableves volt a tányéromban!!  Tejfölös!! :086:

Kamilla   :119:



 Bableves,nyámi-nyámi nagyon fincsi!Régen készítettem,lehet holnap csinálok. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 30, 09:08:02
Kamilla-Gábor! Lassan egy cipőbe is jártok ha így folytatjátok.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Augusztus 30, 09:27:21
KÖRKÉRDÉS! Választ várunk tőletek! Kérdezem azért, mert együtt kitudjuk küszöbölni a problémákat.

- Zavar -e benneteket a sok vita itt a fórumon?
- Ti mit tennétek, hogy ne legyen vita?
- Mi az oka, amiért nem szóltok hozzá többen a témához?
- Mit nem szerettek itt a fórumon?

Köszönöm a válaszotokat!

Szeretettel: Mária

 :075:én  megtanultam jobb hallgatni és imádkozni...
Amikor viták kezdődnek......harmadikra :  :035: :negyedikre   :zaszlo: ötödikre :094: hatodikra :109: hetedikre :176: ilyen gondolatok cserélődnek  bennem.....kinek van igaza?     :148:      
 szerintem a Biblia "biblikus" és nem .."logikus"...márpedig a viták ebből  adódnak néha :pirul: -senkit nem akarok bántani..de így látom...
-persze vannak Tesók közöttünk akiktől sokat lehet tanulni .
 Szerintem a sorok közül kitűnik milyen lelkiállapotban íródnak ,és mivel a harag  nem jó tanácsadó....így inkább nem olvasom tovább hanem maradok csendben és várok az ÚRRA....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Augusztus 30, 12:02:07
 :D
 "...szerintem a Biblia "biblikus" és nem .."logikus...""

Ez tetszik.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zöldike - 2009 Augusztus 30, 12:09:32
Kedves Mária!

Nagy feladat moderátornak lenni, sok bölcsességet kíván, de veletek van az Úr!

Egyetértek veled, én sem érzem annyi idősnek magam, mint amennyi vagyok... Szociális otthonban dolgozok ápolónőként, és sokszor hallom az idősektől:
- Nővérke, higgye el, hogy úgy érzem magam, mint húsz évesen... csak a lában ne fájna ennyire!
Ilyenkor alkalmam adódik arról beszélni, hogy bizony, ebből látszik, hogy szellemünk örök életű, nem fog rajta az idő! Ezért kell mindent kárba veszni hagyni, hogy örökké élő lelkünk-szellemünk az Úré legyen és az örök boldogságban élhessünk tovább!

Szeretlek titeket! :2smitten:

Zöldike
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Katinka12 - 2009 Augusztus 30, 20:06:40
Kedves Mária!
Úgy érzem, azért nem szólhatok hozzá, mert nem ismerek személyesen senkit. És a saját gyülekezetemben kellene beszélgetni ezekről a dolgokról, mert így a neten kicsit akadémikus és életidegen... Van is egy kis csapat, ahol szoktunk beszélgetni az igéről, de ez csak egy kis része a gyülekezetnek. Ha itt hozzászólok valamihez, és bárki reagál rá,azt teszi hozzá, amit tud, és nem azt, ami segíthet hiszen nem ismeri magát a "dolgot", lévén távol.. Még személyesen sem könnyű.
Az teszi jól, aki könyvben írja meg, mint pld. Zöldike.  Gyakorlatilag akkor tudunk "fejlődni", ha élő, személyes közösségben élünk a testvéreinkkel. Könnyebben nyilunk meg, és jobban ismerhetjük egymást. A legfőbb ok talán a bizalmatlanság és óvatosság.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Augusztus 31, 15:58:37

 Sziasztok!Áldott szép napot mindenkinek!  :2smitten:

 Mária!Szuper az új képed! :afro: Nem változtál semmit,csini vagy! :2smitten: :044:

 Jobbnál jobb képek Mária drága!! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 31, 18:26:58

 Sziasztok!Áldott szép napot mindenkinek!  :2smitten:

 Mária!Szuper az új képed! :afro: Nem változtál semmit,csini vagy! :2smitten: :044:

 Jobbnál jobb képek Mária drága!! :afro:

Mert jobbnál jobb és fiatalabbnál fiatalabb vagyok.  :hehe: Ez ám a hit. Ugye milyen gyönyörű a Balaton vize? Az a háttér. Egy kikötőbe éppen könyöklök egy asztalon. Daba és Gábor a családjával a előttem állnak. El lehet képzelni mikre gondoltam.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Augusztus 31, 18:35:46

 Sziasztok!Áldott szép napot mindenkinek!  :2smitten:

 Mária!Szuper az új képed! :afro: Nem változtál semmit,csini vagy! :2smitten: :044:

 Jobbnál jobb képek Mária drága!! :afro:

Mert jobbnál jobb és fiatalabbnál fiatalabb vagyok.  :hehe: Ez ám a hit. Ugye milyen gyönyörű a Balaton vize? Az a háttér. Egy kikötőbe éppen könyöklök egy asztalon. Daba és Gábor a családjával a el őttem állnak. El lehet képzelni mikre gondoltam.  :2funny:

El lehet képzelni, de én még sem merem megtenni!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 31, 18:45:29
Gábor és Daba!

Felhívtam a szerkesztőt. Azt mondta, hogy nem nagyon akarja a kísérleti adásba feltenni az anyagot, mert ez nem a végleges helye ahol most van. Ez csak kísérleti adás ami ott van. Már megvan a bemondó és megvolt a próba felvétel vele. Azt mondta, fel lesz konferálva az új csatornán a műsor és nem így lesz csak betéve ahogy most van. Nem ez lesz a TV végleges webhelye. Azt mondta még kis türelmet kér tőlünk. Az anyagok gyűlnek, de kell is előre dolgozni. Egyfolytában forgatnak, hogy folyamatos legyen az adás. Ott nem lehet kimaradás, így jóval előre kell dolgozni. Lehet még egy pár hét el fog telni. Ez a webhely kicsi de meg van már a másik is és kell még nekik vágó, aki dolgozik ameddig forgatunk. Arra is várnak mert ő nem győzi egyedül. A feltöltés is kicsit lassú ezen a tárhelyen, de megoldódott már, csak az lesz a végleges.

Kérek benneteket, hogy imádkozzatok, a férjemnek adjon az Úr ....., vagy .... kamerát és akkor nem leszünk mindig az operatőrre utalva és nem kell várakozni rá annyit, hanem mi is tudjuk egyfolytában készíteni a felvételeket. Ha tudtok valami rendkívüli csodát, vagy jó ötelted adni miről forgassunk a TV nek, akkor írjátok meg! Köszi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Augusztus 31, 20:57:02
Nővérkém írja:

'Kérek benneteket, hogy imádkozzatok, a férjemnek adjon az Úr ....., vagy ..... kamerát és akkor nem leszünk mindig az operatőrre utalva...'

Mária ez így nem működik!
Kérlek ad meg a pontos típus és gyártmányszámot!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Augusztus 31, 21:00:07

Nővérkém írja:

'Kérek benneteket, hogy imádkozzatok, a férjemnek adjon az Úr ...., vagy .... kamerát és akkor nem leszünk mindig az operatőrre utalva...'

Mária ez így nem működik!
Kérlek ad meg a pontos típus és gyártmányszámot!
:hehe:


Na ennyire nem vagyok karizmatikus :hehe: Egyébként gáz, mert gőzöm nincs miért írtam a márkáját.
 U ez ciki, kijavítom. (http://www.msnhangulatjelek.hu/_emoticons/19.gif)
Még jó, hogy nem írtam ki a számlaszámomat, mert akkor le nem mossátok rólam, koldulok. (http://www.postsmile.net/img/20/2045.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Szeptember 01, 07:13:51
 :D

Köszi az infot Mária. Nekem nem sürgős, csak kíváncsi vagyok...  :169:
Hát nekem nincs ötletem a műsor tekintetében sajna.

A lányom tegnap kitalálta, hogy nevezzünk be (mármint a család) valami zenés produkcióval az őszi "Ki-mit-tud"-ra. Biztos nem nyerünk semmit, de legalább bizonyságot tehetünk az Úrról... Csak néztem, hogy a 11 éves lányomnak milyen ötletei vannak. Csak nem evangélista lesz???
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Szeptember 01, 07:23:17
Csel. 2,17
És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Szeptember 01, 08:30:12
:D

Köszi az infot Mária. Nekem nem sürgős, csak kíváncsi vagyok...  :169:
Hát nekem nincs ötletem a műsor tekintetében sajna.

A lányom tegnap kitalálta, hogy nevezzünk be (mármint a család) valami zenés produkcióval az őszi "Ki-mit-tud"-ra. Biztos nem nyerünk semmit, de legalább bizonyságot tehetünk az Úrról... Csak néztem, hogy a 11 éves lányomnak milyen ötletei vannak. Csak nem evangélista lesz???

Én is csak érdeklődtem, mert hát ha már dolgozok, akkor tudjam mi is a sorsa a felvételnek. Azért nem gondoltam volna, hogy az előkészületek egy TV nél ilyen lassú folyamat. Én nem szeretem a csigasorsot. (http://www.cheesebuerger.de/images/smilie/tiere/r038.gif) jobban szeretem ha a dolgok futnak (http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/284/383738.gif)

A lányod még szolgálni fog ha már most ennyire ég a szíve az elveszettekért. Imádkozom én is az unokám miatt aki lassan 15 éves, hogy maradjon ezen az úton.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Szeptember 09, 08:00:36
Na mi van? Szombat van a fórumon? Mindenki megpihent a cselekedeteitől?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Szeptember 09, 08:35:07
A nagy viharba elfáradtak az emberek.  :150:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Szeptember 09, 09:43:20
Még szerencse, hogy a te szmájlid bírja.  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Szeptember 09, 09:47:56
Rohan is rendesen  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Szeptember 11, 08:28:32
sziasztok    :081:
-habár  kicsit borongós a reggel,  de azért áldott boldog napot kívánok :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ircsi - 2009 Szeptember 12, 07:46:44
Áldott és békés hétvégét kívánok mindenkinek.




(http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php?action=dlattach;topic=138.0;attach=2188;image)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Szeptember 12, 16:27:34
 :088:

EZ MA TÖRTÉNT!

                Nekem nem unalmas!

    Lassan-lassan 17 éves Gergő fiunk ma, kinézve
az ablakon, azt mondta:
-„Érdekes,  hogy fel tud dobni,  ha süt a nap!”
      Igen…  Apróság  ugyan,  de  fontos  tényező  a
szürke  hétköznapok  egyformaságában.  S  ha  egy
kamasznak ennyi elég, hogy jókedvre derítse, én is
leírom a mai délelőttöm színfoltját!
  Kicsit bolondos mostanában az időjárás! Már-már
kezdtünk  volna  kicsit  ősziesebben  gondolkozni,
öltözködni, s megtréfál bennünket a szeptember.
   A szombati nyitva tartás miatt a távolabbi postára
igyekeztem,  mit se törődve a  hosszabb  úttal.  Aki
ismer, az tudja, hogy gyakran választom a gyalogos
megoldásokat. Részben a testmozgás és a levegőzés
miatt,  részben, hogy lássak, halljak, imádkozzak és
elmélkedjek.  S  mind eközben  gyönyörködhetek  a
szemem  elé  táruló  tájban:  fákban,  virágokban, s
hallhatok olyan  madárhangokat is,  amiket  itthon,
a panellakásban nem.
   Ma  tarka lepkét figyeltem  meg  hullámos  tánca
közben, örülhettem a kék katángnak,  ami  dacolva
a legutóbbi fűnyírással, most újra virít!
Talán  azoknak,  akik  izgalmas,  humoros  dolgok
után áhítoznak, azoknak unalmas az írásom…
   De  ha meg  tudsz  állni  egy kicsit életed  nagy
rohanásában,  s  tudsz időt  szánni  a  SZÉP
MEGLÁTÁSÁRA, akkor megtalálsz, felfedezel
valamit  ebben a nyugalomban.  Átérezheted az
Úr jóságát,  biztonságot  nyújtó közelségét,  ami
olyan, mint a lélek rejtekhelye.
   Lassan lépkedtem, immár hazafelé, telefonomba
mentve üzenetként a gondolataimat.  Egyszer csak
egy gyönyörű, rozsdabarna pillangó röppent elém.
Ahogy megálltam és néztem,  néhány pillanat után
megpihent  szoknyám  ráncain.  Mozdulni  is  alig
mertem, annyira meglepődtem! Aztán hirtelen, egy
szempillantás alatt tovább libbent könnyedén.
Hosszasan  néztem utána örömteli  csodálkozással,
erre  mintha meggondolta  volna magát, visszajött
és körülöttem, majd a fejem fölött körözve próbált
„barátkozni” velem.
   Színét,  mintáját  és  méreteit  tekintve  úgy  tűnt,
mintha ugyanaz a lepke lenne, amit odafelé láttam,
ugyanannál a háznál. Mintha igazolta volna, hogy
egyáltalán  nem  unalmasak az egyszerű örömök,
a hallgatag,  szépséggel teli pillanatok!

2009. szept. 12.  :2smitten:                                   Guti Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Szeptember 12, 19:45:02
Tünde! Valóban körül kell néznünk a világban és gyönyörű dolgokat fedezünk föl, ami mellett naponta elmegyünk érdektelenül. Egy galambpárt nézegettem, ahogy turbékoltak. Csodás látni ahogy udvaroltak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Szeptember 12, 21:05:05
hali!

ismét itt vagyok.
de lenne egy szemtelen kérésem.
a világában voltam és nehéz vissza térni.
most nagyon kell miden segítség.
mert a szívem visszahúzott.
ez van nekem ez talán az élet.
és most túl sok a dilemma.
előre is köszi!
Shaly!
 :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 12, 23:42:19
Szia Julcsi!
Mindannyian járunk néha a világban, mivel tetszik, vagy sem benne élűnk!
Néha magával ragad, de mindig van hová visszatérni, az 'Alfa-Omega' erre egy jó hely!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Szeptember 13, 06:56:47
Szia Julcsika!  :2smitten:

Hát nem voltál te olyan sokáig a világba, hogy nehéz lenne visszatérni. Az Úrhoz térj és máris könnyű lesz. Áldott napot nektek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Szeptember 13, 07:11:47
de azért eleget.
most szedem magam össze.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: János - 2009 Szeptember 13, 21:37:32
Kedves Tünde!

Örültem a lepkédnek..
Igazából az  "apró" örömök nem is kicsik...
Isten gyakran üzen ezeken keresztül és az intimitásukat növeli az a tény, hogy ezeket  legtöbbször rajtunk kívül, akkor és ott nem éli át senki más...

Rajtunk áll, a szívünkön múlik, hogy az ilyen élményeket hétköznapiként éljük meg, vagy képesek vagyunk megpillantani a csodát a múló pillanatban...
 :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Szeptember 14, 14:30:14
 :044:
Boldog vagyok, amikor valaki átéli velem, illetve megérti azokat a fuvallatnyi, Istentől érkező kedveskedéseket! Azt hiszem, az Úr így kedveskedik akkor, amikor gyermeki módon közelítjük meg őt!
Tünde :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Szeptember 16, 09:04:51
Ma, krumplis pogácsát sütök és nem tudom még mit másodiknak. Valami levest, vagy rizses lecsót. Szép napot nektek drágaságok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 Szeptember 16, 09:09:49

 Ó,Mária akkor jövök ebédre ,nagyon fini,tudom a krumplis pogi a kedvenced. :afro: :086: :005: jó főzést!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Szeptember 16, 11:44:26
Ma, krumplis pogácsát sütök és nem tudom még mit másodiknak. Valami levest, vagy rizses lecsót. Szép napot nektek drágaságok!

Nem szeretem a pogácsát... ha nem ehetem meg.  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Szeptember 16, 12:03:13
Elmondom nektek 10 perc múlva már elfogyott.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2009 Szeptember 16, 17:37:06
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200010/fajdalmak_ferfia_es_betegseg_ismeroje

A keresztről.


szeretettel: Kamilla   :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Szeptember 17, 21:40:11
Hali!

Hogy vagytok?
Történt veletek valami érdekes mostanában?

Shaly!
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: lilia21 - 2009 Szeptember 18, 15:21:40
Sziasztok! Nemrég indult ez a honlap - http://gyaszportal.hu - a gyászolóknak, illetve mindazoknak, akik már vesztettek el valakit életük során. Hasznos és érdekes oldal, kérlek titeket, juttasátok el minél több embernek, akinek szüksége lehet rá!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Szeptember 18, 16:16:37
 :061:

Mindenkinek áldást! :168:

Képzeljétek, eddig fantasztikusan szép napom volt! Minden tekintetben áldást kaptam az Úrtól! Jó hír a szomszédasszonyomról, ahol férjem dolgozott. A következő beszélgetésben talán már imádkozhatok érte, vele!  :2angel:
S az előbb szinte a semmiből (Hát azért volt néhány felhő..., de alapból azért sütött a nap!)
ZUHOGNI KEZDETT AZ ESŐ, DE ÚGY, MINTHA ÖNTENÉK! Nem győztem bekapkodni az erkélyről a száraz ruhákat!
Hogy ez kit érdekel?
Hát például azt, akinek jó üzenet lehet: JÖHET ÚGY IS ÁLDÁS, HOGY SEMMIT SEM LÁTSZ ELŐTTE előkészített lehetőségnek! Halleluja!  :2smitten:

Szeretettel bátorítok minden kedves tesót! :044:
Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Szeptember 18, 20:32:27
 :169: :2smitten:
 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Szeptember 18, 20:34:36
Sziasztok!
Ma kicsit megváltoztam mert, új néven fogok itt lenni.
Boldog vagyok!
Ti hogy vagytok?
Shaly!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Szeptember 19, 11:43:44
Mi újság,ma mindenki sztrájkol???-merre vagytok?[/b]

 :028: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Szeptember 19, 12:06:22
Nekem éppen indulni kell dolgozni..de a sztrájk nem rossz ötlet.  :061: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Szeptember 19, 12:18:54
Én angolból nyelvvizsgáztam, de még nincs eredmény
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Szeptember 19, 17:00:47
sok  sikert  kívánok Gábor! :169:

Drága Ermaha! ......... ha csak ketten  -hárman .......az Úr  velünk............. :2smitten:


 :044:   áldott hétvégét   (http://gif.fpn.hu/Nemo.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Szeptember 20, 07:40:20
Köszönöm.  :2smitten:

Nagyon aranyos ez a Nemo-s kép.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Szeptember 20, 09:21:54
        :2smitten: -igen  aranyos  ezért tettem be.. -egyik legkedvesebb filmem-

  sokszor mi is átéljük amit Nemo vagyis ő is átélte amit mi..
           
(http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:87Z4ehEWeN7jBM:http://epa.oszk.hu/00800/00804/00294/szines/nemo.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Szeptember 20, 10:18:12
Tegnap a férjemmel a 84 éves anyósomat köszöntöttük születésnapján.  :168:
Vidékre utaztunk. Tudjátok... az özvegyeknek nagy szüksége van a vigasztalásra, a szeretetre, a törődésre.
Mióta édesapám az Úrhoz költözött,  :062: azóta különösen a szívemen vannak az özvegyek... :168:

Legyen áldott az egész vasárnap mindenkinek!
Persze aztán ugyanilyen jó, győztes, lelkes, ízes-zamatos jövő hetet kívánok! :afro:

Szeretettel: Tünde :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Szeptember 20, 10:20:26
Mi is néztük tegnap a Némót! :088:
2 fiammal...
Nagyon kedvesés tanulságos!
Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Szeptember 21, 08:58:51
Áldott napot nektek!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 21, 09:12:30
Neked is áldott napot főnök!
Szabados vagy?!
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Szeptember 21, 09:18:30
A héten úgy néz ki, hogy csak napi 4 órát fogok dolgozni.  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 21, 09:40:36
Legtöbbször én is annyit szoktam! Azt mondják jóból is megárt a sok!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Szeptember 21, 09:55:23
Úgy van!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Szeptember 21, 12:12:52
Na, meséljetek már. Mi újság?  :05:

Én megyek dógozni.  :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Szeptember 21, 14:49:01
Én  meg készülök hozzátok :167: :2crazy:.....már  csak egy hónap..ha  Ti  nem  jöttök  hát röpül a mama   :169:

(http://www.origo.hu/i/0803/20080314fapadosre5.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Szeptember 21, 15:54:48
Kedves "lilia"! :044:

Szép verseket és idézeteket találtam a honlapon! S nagyon jó beszámolókat a halálközeli élményekről. :2angel:

De kicsit furcsállom, hogy fen vannak a keleti vallások nézetei is a túlvilágról!  :119:

Persze nincs beleszólásom, de én inkább csak Biblia alapú, mennyei vagy pokolbeli irányt mutatnék. :061:

Ne haragudj az őszinteségemért! :044:

Sok szeretettel: Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Szeptember 21, 16:29:30
irene! Mi meg utazunk Ausztráliába februárba.  :D Talán nem ilyen ronda géppel mész? Röpültél már? Mi még soha. Eléggé be leszünk dobva az utazásba. Mindjárt ilyen messzire megyünk.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Szeptember 21, 16:52:05
Irénke! Már nagyon várunk és már nincs egy hónap sem!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Szeptember 21, 16:52:43
irene! Mi meg utazunk Ausztráliába februárba.  :D Talán nem ilyen ronda géppel mész? Röpültél már? Mi még soha. Eléggé be leszünk dobva az utazásba. Mindjárt ilyen messzire megyünk.  :hehe:

Zsoltit hogy fogjátok felerőszakolni a gépre?  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Szeptember 21, 16:55:34
irene! Mi meg utazunk Ausztráliába februárba.  :D Talán nem ilyen ronda géppel mész? Röpültél már? Mi még soha. Eléggé be leszünk dobva az utazásba. Mindjárt ilyen messzire megyünk.  :hehe:

Zsoltit hogy fogjátok felerőszakolni a gépre?  :040:

 :2funny: Képzelheted, nem egyből, de bele egyezett. Tudod mit mondott?  :hehe: :hehe: El kéne repülni először egy kisebb útra, hogy szokjuk. Jut eszembe, mondjuk Angliába mennyibe kerülne a jegy? Megyünk meg jövünk.  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Szeptember 21, 16:57:03
Hát, ha egy olcsó jegyet kifogtok, akkor kettőtöknek kijöhet 30ezerből oda-vissza.  :D
Ausztrália tényleg nagyon messze van. Hány óra repülés? 20 óra?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Szeptember 21, 17:00:57
Szombaton indulunk este, akkor Frankfurtba leszállunk, majd fel és Singaporeba megint le és megint föl és Ausztráliába hétfőn reggel érkezünk. 8 óra eltérés van. A döbbenet az, hogy fel kel repülni Frankfurtba ami a legrövidebb idő. Kb másfél óra. Viszont onnan Singapureba az sok, de nagyon sok. Malásia déli része és onnan Ausztrália déli részébe megyünk Melbornbe.

Van jó tippetek az utazással kapcsolatban, akik már repültetek?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Szeptember 21, 17:14:53
Nekem a két és fél órás út is nagyon hosszúnak tűnik. Szerintem 1 doboz altató jól jöhet, vagy egy gyors hibernálás.  :hehe:
Ja igen! És mindenesetre vigyetek magatokkal ejtőernyőt! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Szeptember 21, 18:18:49
Nekem van egy tippem. Az ami atombomba robbanás esetén is érdemes csinálni... élvezzétek, mást úgysem tehettek  :2funny:

A ronda repülőről meg annyit, hogyha van lila tehén, akkor miért ne lehetne lila repülő is.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Szeptember 21, 19:04:44
hihihihi :hehe: nem is lila :D
Szerintem tuti vigyetek laptopot tele filmekkel plusz aksival és más zenelejátszó lehetőséget mert Ausztrália bizony nincs közel!  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Szeptember 21, 20:03:27
Mária aztán hogy szántátok magatokat ilyen hosszú  útra? :169:  csak  nem küldetés? :2angel:
Tényleg egy belföldi bemelegítés  Zsoltinak  :2crazy: mondjuk a Kecskeméti  repülő bázisról??
hadd szokja.. :169:

-imádkozzunk  egymásért ,mert kicsit  én is tartok  tőle..de  mivel a vőm  megvette a jegyem ..nincs mese  
repülnöm kell!
 -különben  meg  nem is csúnya :119:  mert rózsaszínű, nekem tetszik..

          :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Szeptember 21, 21:11:22
....hogy szántuk rá magunkat? Sehogy, jött. Hívnak és visznek.  :hehe: Ha rajtam múlott volna, soha nem jutunk ki. Ennyi pénz a bankba sincs mit amennyibe az kerül.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Szeptember 22, 10:51:30
Elgondolkodtató

Egyszer egy jól keresö apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves
kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is
vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt,
hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerü falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy
éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa
megkérdezte fiát.

-Nos, mit gondolsz erröl az útról?
-Nagyon jó volt apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál meg mindebböl?
-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk
van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák
árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi
udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül
láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog
családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig
látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.

-ezt most kaptam,Grád Jolántol. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Szeptember 22, 15:39:30
Nekem van egy tippem. Az ami atombomba robbanás esetén is érdemes csinálni... élvezzétek, mást úgysem tehettek

: :fetreng:  :010:   Gábor  hogy Neked mik jutnak eszedbe??
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Szeptember 22, 21:23:52
Hali!

Ki hogy van?
Szeretnék egy körkérdést feltenni!
Ki beteg még rajtam kívül és miben szenved?
Én  :153: és nem tudom, mert most dokit nem akarok látni egy darabig.
Köszi:
Shaly!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Szeptember 23, 07:22:54
Jobbulást.
Én jól vagyok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Szeptember 23, 08:44:16
Tegnap jöttem haza a boltból és ezek a gondolatok voltak bennem:

Ha a holnapnak élek, nem látom a ma szépségét. Ha nem látom meg, akkor soha nem látok mást, csak ürességet, ami aggasztani fog és félelem vesz erőt rajtam. Nem lenne jobb inkább a ma szépsége, mint a holnap aggódása?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Szeptember 23, 09:22:00
Tegnap jöttem haza a boltból és ezek a gondolatok voltak bennem:

Ha a holnapnak élek, nem látom a ma szépségét. Ha nem látom meg, akkor soha nem látok mást, csak ürességet, ami aggasztani fog és félelem vesz erőt rajtam. Nem lenne jobb inkább a ma szépsége, mint a holnap aggódása?
-De bizony jobb a ma szépsége és próbái én is így  gondolom egy "ideje"   érdekes
Én  ezért már többször kaptam  fejmosást , hogy hogy  nem érdekel a holnap? :168:... és kétkedve néztek rám................-de érdekel hiszen reménynyel várom
Hiszen Jézus mit mondott?  -"Ne aggódjatok a holnap felől"...  -"Atyánk gondoskodik rólunk ,akár az ég madarairól a mező liliomairól" nap mint nap! Dicsőség és hála  az ÚRnak!
- mit ér, ha az egész világot megnyerem a lelkemben pedig kárt vallok?
tehát  nem  hajszolom a holnapot,  megelégedéssel élem a mát, de reménnyel és hittel tekintek a holnap felé :169:



Julcsi
Köszi  kíválóan  vagyok szuper az  egészségem....Dicsőség Istennek és hála!
 mielőbbi gyógyulást kívánok Neked  :169:  áldjon az ÚR :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Szeptember 23, 12:21:36
Nagyon jó elégedetlenség ellen!
Mennyire igaz!
"Mindenekben hálákat adjatok!" :063:
Tünde :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Szeptember 23, 12:24:26
Kedves Shaly!

Gyógyulj meg hamarabb, mint egyéb esetben!  :afro:
Szeretettel: Tünde :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Szeptember 27, 08:17:30
 " legyünk békességben  és egységben   ez az  Úr  akarata"
Józs 4,24.    Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az; hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden időben.

Az itt szereplő képet Irene kérésére eltávolítottam [Jules]
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Szeptember 27, 11:03:15
Drága Irene! :044:

Erről nekem nem csak az jut eszembe, hogy Trianon fájó igazságtalanság volt, hanem az is, hogy a Szent Szellem tudja összerakni a nemzetet, szentségben!  :168:

Szeretettel: Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Szeptember 27, 11:53:22
 :afro: -- pontosan  erre gondoltam   drága Tünde  ....a Szent  szellem egységben akar  látni  legfőképpen 
a nemzetekben is  minket Krisztus  követőit

hiszen  minden  olyan  összekuszált :118:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 27, 23:08:49
Tesókáim nem kell ide Trianon!
Magyar a Magyart, Keresztény a Keresztényt tapossa!
Nincs közös haza, s nincs közös Isten!
Sajna a nagybetűs 'ÉN' van az emberek többségénél az első, második és harmadik helyen!
Az 'Isten, Haza, Család' már nem sokat mond az emberek többségének!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Szeptember 28, 11:12:44
Igen  Dabám!

"Sajna a nagybetűs 'ÉN' van az emberek többségénél az első, második és harmadik helyen!"

Nálam így  működik  Ő-az ÚR  Te -én
-világban már a gyerekekben belenevelik         Én!  -te- ő így nőttek  fel generációk..ezért tartunk itt.
Tipikus Isten ellenes magatartás.

Hiszem a mi otthonunk: - nem ez a föld...... ezért gyülől  minket is a világ.
 "szellemi lények vagyunk".. egy ideig testben élünk itt a földön
   nem pedig fordítva ...  egy ideig  szellemben és testi lények! -nem mindegy!
Ez az ami megkülönböztet Jézus Krisztusban  a mi identitásunk.
Tudatosan megélt "én" -egyre kisebbé leszek, hogy a  "Szent Szellem egyre nagyobbá " váljék bennem!                                                                               

 Amióta ezt megértettem igyekszem minden kapcsolatomban megcselekedni ahogy Jézus parancsolta :..."szeresd embertársadat ... szeresd ellenségeidet"....Így  nem kerekedek mások fölé,
határtalan alázat uralkodik bennem.Kerülöm a viszályt, ha beleesem  futok az ÚRhoz bűnbánattal  megbocsájtásért és azokért akik  miatt történt.







Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Szeptember 28, 12:48:23
 :044:

Így igaz! A változásoknak a SZÍVEKBEN kell elkezdődni! (Mellesleg Trianon sem lett volna, ha a szívekben ott él az Úr!)  :060:

De azért még reménykedek benne, hogy Isten fel tudja rázni a magyarságot is! Nekem nagyon fáj, hogy mint nemzet ilyen sötétségben él!  :062:

Nekem fontos, hogy ezért is imádkozzam! Istennél semmi sem lehetetlen! :2smitten:

Szeretettel: Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Szeptember 28, 13:14:11
Testvéreim: Tündi, Irene... szeretettel kérlek titeket, hogy Trianont ne hozzuk ide.
Jézus földön járása idején ugyanilyen igazságtalanság volt Júdea (meg az akkor ismert világ jó részének) római megszállása, Ő mégsem azzal foglalkozott, hiába várták  tőle. A mi országunk a mennyben van, ezt ne felejtsétek el.

Nem tartom szerencsésnek ezen a fórumon politizálni. Arra ott van sok másik, meg lehet nézni, hogy milyen indulatok dúlnak azokon. Nem szeretnénk, ha itt is az lenne.

Szeretettel

Jules
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Szeptember 28, 14:38:46
Értettem   "kis főnök" :zaszlo:

Az a  helyzet  a  gif amit  betettem   "Keresztény  helyről" egyáltalán  nem politikai célokból volt.
Láttam egy galambszerű madárkát ,aki  megállás  nélkül  próbálja összeszedegetni  darabjaira hullt Európát.
Szellemi  értelemben gondoltam nekünk is  így  kellene  keresztényekként egyesülni ,összetartozni.
Egységgé válni.
Sajnálom  nem    Trianon -t akartam  :168:  Utálom a politikát. :2tickedoff:
Bocsánat  legközelebb még jobban  odafigyelek  mit teszek  be... :08: :03: :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Szeptember 28, 14:49:21
Irene drága, az a gif azt ábrázolja, amint a Turul összerakja Nagy Magyarországot...   :167: :172:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Szeptember 28, 14:53:16


--azt  hittem béke galamb  (http://gif.fpn.hu/dovec.gif)



 :001: :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Szeptember 29, 23:18:22
Ma voltunk az Országos Pásztor találkozón.
Az egyik téma az volt, hogy előfordulhat, hogy megfogják változtatni a gyülekezet alapítási jogokat, amivel együtt sok minden változhat.
Külön-külön a gyülekezetek (még az 1000 fő körüli gyülekezetek is) nem igazán "láthatóak" a politikai vezetés számára. Viszont ha jogi alapokon létrehoznánk egy olyan szervezetet, amely teológiai különbségek figyelmen kívül hagyásával egy kategóriába sorolná a magyar egyházakat, akkor az már képviselne egy akkora aparátust, amelyet nem hagyhat figyelmen kívül a kormány.
Jelen pillanatban a törvény megengedi olyan egyházak létrehozását, amelyek nem is egyházak (pl.: Boszorkányszövetség egyháza). Ha ez a jogi szervezet megállapodna egy egyszerű alaptételben (pl.: Hiszekegy), akkor a Boszorkányszövetség nem tudna csatlakozni és ha szorítanának az egyházak működési területein, akkor a szervezetbe tömörült kereszténység védve lenne, és csak az egyedül maradt "egyházakat" érinthetné a szankció.
Ez a  miatt lenne szükséges, hogy minél nehezebbé tegyük a kisegyházak kiebrudalását a köztudatból, hogy ne lehessen szektáknak nyilvánítani az 1000 fő létszám alatti gyülekezeteket.
Ehhez viszont imádkozni kell emberekért, akik ezt a munkát felvállalják.

Ez most nem szorít bennünket, de nem tudjuk mikor jö el ennek az ideje. Isten azt mondta, hogy fejjé tesz minket és nem farokká. A farok abban különbözik a fejtől, hogy nem szólhat bele semmibe, hanem úgy mozog, ahogy mozgatják. A fej viszont gondolkozik előre és döntéseket hoz. Ha fejek akarunk lenni, akkor gyakoroljuk magunkat ebben és gondolkozzunk és hozzunk döntéseket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 30, 09:43:02
Érdekes kezdeményezés az amiről írsz Gabi!
A kérdés csak az, hogy Isten egyházának szűksége van-e világi jóváhagyásra, elismerésre és befolyásra.
Én nem érzem 'faroknak' attól a kereszténységet, mert esetleg nincs beleszólása világi ügyekbe.
A világ viszont igyekszik az egyházi befolyásra, rendeleteket hozhat, probálhatja akadályozni a gyülekezetek szerveződését.
Az egyháztörténelmet vizsgálva számomra ez nem újdonság.
Persze ezzel nem azt kívánom mondani, hogy ne szerveződjenek egységbe a kisegyházak, ha erre indítatást éreznek!
Én minden esetre nem a létszáma alapján szektázok le egy keresztény közösséget, hogy a világ miként vélekedik eről az legyen a világ problémája!
Ja, ez most nem vita a részemről, csak a személyes véleményem!
:hehe:

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Szeptember 30, 09:58:10
SZia Daba. Gondolom te is rájöttél, hogy ezen a kérdésen már átrágtuk magunkat. Első körben én is ezt gondoltam és végső soron, mondjuk üldözés esetén ez nem is fogja befolyásolni a gyülekezetek életét (maximum annyira, hogy lesznek aki a világot választják majd).
Mellesleg ha figyelmesen elolvastad, akkor láthatod, hogy nem arról van szó, hogy bármelyik gyülekezet bele akarna szólni világi ügyekbe, hanem... de tudod mit olvasd el még egyszer figyelmesen, ne nekem kelljen már még egyszer leírni. Pusszantás...  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 30, 10:28:06
Szia Gabi!
Gondoltam, hogy nem egy légből kapott ötletről van szó!
Ezért is írtam, hogy ha indítatás van rá...
Én nem abban látom a baj forrását, hogy a világ (kormány) korlátoz és szektát kiált, hanem abban,hogy a keresztények sokszor válogatás nélkűl mondják ezt egymásra!
A keresztény egység az, ami itt igazából hiányzik, s itt nem egy szervezeti, hanem szellemi egységről beszélek, arról hogy egyik oldal azt mondja a másikra, hogy szekta. A másik oldal meg azt mondja az előbbire hogy vallásos, közben meg ugyanazt a Krisztust imádják!
Kölcsönösen Krisztus testét gyalázzák!

Szóval az igazi keresztényüldözés ma a kereszténységen belűl folyik!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Szeptember 30, 10:34:20
Viccesen szólva ezt oldja meg az üldözés. Itt a jólétbe folyik a mindenféle elméletek gyártása, de ha üldözés, vagy szigorítások vannak, akkor sokkal inkább egymásra vagyunk utalva és kevésbé érdeklik az embereket az elméletek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Szeptember 30, 12:16:10
Áldott napot nektek!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 30, 13:07:59
Viccesen szólva ezt oldja meg az üldözés. Itt a jólétbe folyik a mindenféle elméletek gyártása, de ha üldözés, vagy szigorítások vannak, akkor sokkal inkább egymásra vagyunk utalva és kevésbé érdeklik az embereket az elméletek.

Akkor tényleg itt az ideje egy kis fizikai üldöztetésnek is!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Szeptember 30, 14:16:27
Na erről beszélünk, hogyha fejekként akarunk funkcionálni, akkor használni kell a fejet és kell döntéseket hozni, ameddig lehet, nem pedig várni, hogy mi lesz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Szeptember 30, 19:52:10
Gabi, lehet hogy ezt most kötekedésnek veszed, de tényleg nem annak szánom csak érdekel a véleményed erről a dologról!
Szóval, ha döntéseket hozunk, akkor  elkerűlhetjük, vagy késleltethetjük az Isten tanácsvégzésében foglalt és a Bibliában kinyílatkoztatott eseményeket?

Tényleg szeretettel kérdezem!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Október 01, 07:25:14
Elhiszem.  :2smitten:
Én nem szeretem a politikát és nem is követem figyelemmel. Éppen ezért nem vagyok benne biztos, hogy mit érdemes tenni, csak bibliai elvet próbáltam megosztani és így bemutatni, hogy miért e felé tendálnak a vezetők. Láttam, hogy  a többi pásztor se a gyülekezetét, vagy az anyagi javait féltené, egyszerűen csak szó esett arról, hogy mi van és, hogy tegyünk-e valamit, vagy nem. Erre hangzott el Perjesi Istvántól ez az ige, hogyha csinálunk valamit, azt ne valamitől való félelemből tegyük, hanem gondolkodjunk előre és valami pozitív célért csináljuk (farok-fej példa).

Nagyon érdekes, hogy tegnap kapott a Paksi Gyülekezet a Magyar Unitárius Egyháztól levelet, amiben fel vannak háborodva, hogy az állam csökkenteni akarja az egyházak anyagi támogatását és ezért tiltakoznunk kell. Na ez az, amikor egy egyház nincs tisztában, hogy KIHEZ tartozik és, hogy hol a helye. Egy egyháznak önellátónak és az államtól függetlennek kell lennie, amelyik nem ilyen, az hogy is mondjam: nagyon eltévesztette a célját...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Október 01, 08:08:17
Jó reggelt Gabi!
Köszönöm a válaszodat!
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Október 01, 17:36:43
Gábor: Nagyon érdekes, hogy tegnap kapott a Paksi Gyülekezet a Magyar Unitárius Egyháztól levelet, amiben fel vannak háborodva, hogy az állam csökkenteni akarja az egyházak anyagi támogatását és ezért tiltakoznunk kell. Na ez az, amikor egy egyház nincs tisztában, hogy KIHEZ tartozik és, hogy hol a helye. Egy egyháznak önellátónak és az államtól függetlennek kell lennie, amelyik nem ilyen, az hogy is mondjam: nagyon eltévesztette a célját...

Ezzel tökéletesen egyetértek. Nem régen egy gyülitől én is kaptam egy sms-t, hogy nem tudja a dolgozóit kifizetni, -ez nem az első volt-  és küldjünk nekik pénzt, amit az Úr a szívünkre helyezett. Ez volt a lényege az sms -nek. Annyira megdöbbentem, minek kezd bele egy olyan munkába, és minek tart alkalmazottat, ha nincs áldás rajta? Persze hivatkozik Istenre, hogy Tőle van a szolgálat. Hát én meg azt mondom, akkor Isten meg is áldja és nem kell koldulni senkitől. Az Ővéi nem lesznek kenyérkéregetőek! A fenti gyülekezetnek meg szeretettel  javaslom, imádkozzon és ne lázítson, mert azt viszont nem kedveli Isten.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Október 02, 09:44:56
Na ezt nézzétek meg, az Igét, hogy ki lehet forgatni!!!! Ez egy komoly belemagyarázás! sátáni beszéd!!! Figyeljétek meg az ige manipulálását. VESZÉLYES!

"... ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.
Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk" (Rómaiakhoz írt levél 10. 9-10)

"Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől."       (Rómaiakhoz írt levél 8. 1-2)

"Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus, aki az Atya jobbján van, és esedezik érettünk?  (Rómaiakhoz írt levél 8. 33-34)

*Aki hisz Őbenne, azt jelenti - mindenki: férfiak, nők, heteroszexuálisok, melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek, fehérek, feketék, sárgák, barnák, öregek, fiatalok, jók és rosszak, más szóval: TE!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 02, 10:47:31
Hát ezt a forrás meg kitől van?  :2crazy:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 02, 11:09:22
 :2police:

Értettem, Testvérem! :08:

Elvégre mi mennyei állampolgárok vagyunk, és ez az ország nem esett szét és abszolút igazság uralkodik benne! :igen:
Tünde :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hilda - 2009 Október 02, 11:48:54
Hát ezt a forrás meg kitől van?  :2crazy:



Gondolom az öt kenyér közösség kitalálmánya ez is. :07:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Október 02, 12:32:44
Én meg megalapítom a két hal közösségét és oda meg nem jöhet senki, csak az, aki megfogja a kígyót és nem hal bele.

A választható kígyók:

- cobra
- anaconda (3m alatti nem választható)
- Boa
- Piton

Esetenként elfogadok egyéni javaslatot is, amely kígyó az elbírálás után felkerülhet a listára.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 02, 13:00:59
 :hehe: :2funny:  -én  már semmit sem értek.....talán majd ha nagy  leszek?.... :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Október 02, 13:09:26
Nekem meg magas és igy nem érem el. :nem:

Romai:10,9.    Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.
10.    Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.

8,1.    Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.
2.    Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.

8,33.    Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít;
34.    Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Október 02, 13:10:59
Én meg megalapítom a két hal közösségét és oda meg nem jöhet senki, csak az, aki megfogja a kígyót és nem hal bele.

A választható kígyók:

- cobra
- anaconda (3m alatti nem választható)
- Boa
- Piton

Esetenként elfogadok egyéni javaslatot is, amely kígyó az elbírálás után felkerülhet a listára.

Új látás született:

18 éves kor alatt is lehet csatlakozni a "Két hal Közössége"-hez.
A csatlakozás feltétele:
Választható színű plüss kígyóval való hadakozás (röhögés nélkül), amíg a kígyó segítségért nem kiállt (sziszeg).
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Október 02, 13:32:27
Anti! A"keresztény" nek nevezett melegektől-homoszexuálisoktól. Hová nem kavargok ha kutatok. Látjátok mennyire igaz Isten beszéde? Aki keres, az talál.  :2funny:

Gábor, alapító tag leszel a "Két hal, Kobra Közössége"-ben. ?  :hehe: Én meg a "Nem Hal Bele Közösség"-et alapítom meg. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 02, 14:08:31
Én meg megalapítom a két hal közösségét és oda meg nem jöhet senki, csak az, aki megfogja a kígyót és nem hal bele.

A választható kígyók:

- cobra
- anaconda (3m alatti nem választható)
- Boa
- Piton

Esetenként elfogadok egyéni javaslatot is, amely kígyó az elbírálás után felkerülhet a listára.

Új látás született:

18 éves kor alatt is lehet csatlakozni a "Két hal Közössége"-hez.
A csatlakozás feltétele:
Választható színű plüss kígyóval való hadakozás (röhögés nélkül), amíg a kígyó segítségért nem kiállt (sziszeg).



hhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhuuuu    :054: :053: :055: :058: :048: :045: :happy02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 02, 14:24:46
Gabor, azt hiszem nem lesz nepszeru a kozosseged... :hehe:
Ha megis, akkor meg nem lesz letszami novekedes, sot az egesz tizedet koporsokra fogod kolteni. :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Október 02, 14:31:15
Tized???? Milyen tized??? Én sokkal bibliaibban csinálom: "mindenük köz vala"
A mi tied azaz enyém, ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 02, 16:26:08
  - héékás :2knuppel:  hol  a hited  vőm- uram? :hehe:

Márk.16
18.    Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.

De Gábor  már módosított  plüsssökree   háánemlátod???? :hehe:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Október 02, 21:33:34
Anti-Gyöngyi! Nektek jót tett a házasság! Nagyon szépek vagytok ezen a képen. Netán beléptetek Gábor kígyó gyülijébe? és a mérge ilyen széppé varázsolt?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 02, 21:56:05
Köszönjük Mária! :2smitten:

Hát inkább kihagynánk a kígyósdit.  :hehe:
Gábor! Miért nem a 2. fórumtalálkozókor alapítottad meg a közösséged? Hisz Újkígyóson voltunk és Te is ott voltál!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2009 Október 03, 08:21:45
Antee tényleg jól néztek ki, vagy inkább jól kinéztek a monitoromból?
De tényleg helyesek vagytok.

Mária

Az a kérdés merült fel bennem, hogy mikor kell megváltoznia egy embernek?
Megtérése előtt vagy utána?
Tudom, hogy például a melegeknek, nagyon nagy harcuk van, vagy az alkoholistáknak, de még a paráznáknak is. Nekem mondjuk nem volt semmi extrém az életembe, mégis rendszeresen kell kérnem az Urat, hogy segítsen. (például, hogy ne káromkodjak)
Viszonylagos egyszerű életvitelem mellett, a Sátánnak nem sok támadási felülete van, de azt a keveset is jól ki használja. Eltudom képzelni, hogy akik jobban belegabalyodtak a világ dolgaiba ott mi lehet. Bár az egyik testvérük azt mondta, hogy "fogalmam sincs".
Egyébként, mi van a Kenneth Hagin szolgálattal?
 :044:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Október 03, 08:44:42
Anti-Gyöngyi! Nektek jót tett a házasság! Nagyon szépek vagytok ezen a képen. Netán beléptetek Gábor kígyó gyülijébe? és a mérge ilyen széppé varázsolt?  :hehe:

Vagy lehet, hogy ez a kép még a házasság előtt készült?  :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Október 03, 08:45:49
Köszönjük Mária! :2smitten:

Hát inkább kihagynánk a kígyósdit.  :hehe:
Gábor! Miért nem a 2. fórumtalálkozókor alapítottad meg a közösséged? Hisz Újkígyóson voltunk és Te is ott voltál!  :2funny:

Hát az Úr útjai kifürkészhetetlenek... hát még az én lökött ötleteim.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 03, 10:21:31
Idézetet írta: Erdei
Idézet beszúrása
Antee tényleg jól néztek ki, vagy inkább jól kinéztek a monitoromból?
De tényleg helyesek vagytok.
 

Kedves vagy! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Október 03, 11:10:34
erdei! Azt hiszem a választ te tis tudod, az ember mikor képes megváltozni. Amikor felismeri a bűnt, a bűnösségét. A testiségünk csak folyamatosan változik el, újul meg dolgokban. Ez a megszentelődési időszak. A szelleme tiszta de a teste még nem. Hát van is küzdelme bőven.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Maresz1955 - 2009 Október 05, 08:26:05
Sziasztok! Szép napot kívánok MINDENKINEK! Keresem Ircsit, de nem találom. Tudtok vmit Róla??? Köszi:M.  :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 05, 08:54:22
Szia  áldott derűs  napot  kívánok Neked  is :2smitten:

 Ircsinek  fontosabb  teendői  akadtak  egy  másik  fórumon...... sajnos  itt  már  nem elérhető :117: :118:


  




Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 05, 10:19:07
 :2tickedoff:

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!  :119:

Ez durva kiegészítése az Igének!  :2police:

Honnan találtad ezt a ???  S mi az a végén, hogy TE?!  :2knuppel:

Persze, MINDENKI, HA megtér!!!!!!!!!!!!!

Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Maresz1955 - 2009 Október 05, 12:10:30
Szia  áldott nderűs  napot  kívánok Neked  is :2smitten:

 Ircsinek  fontosabb  teendői  akadtak  egy  másik  fórumon...... sajnos  itt  már  nem elérhető :117: :118:

  






Nem tudod, hol találhatnám meg? Mi az "Ébredésben" ismertük meg egymást. Most töröltem magam onnan, némi koccanás miatt. Ircsit megszeretttem, csak úgy! Erre nincs magyarázat, asszem...
Ja, és KÖSZÖNÖM!!!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Október 05, 18:00:35
Ha akartok egy gyönyörű filmet Isten dicsőségéről megnézni, akkor itt megtehetitek.

http://ujteremtes.hu/1/viewforum.php?f=4

A filmek között a 3. oldalon a csodakrumpli.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 05, 18:58:34
 :2smitten: :2smitten:  pont  tegnap este  néztem  meg  :169:  mind a két  részét, nagyon szép . :081:

köszi  Mária :2smitten: :2smitten: :2smitten:   -én  erről az  oldalról néztem  meg  sok  érdekes keresztény  film van, csak az a  baj, hogy  már  majdnem  mindent  láttam.

Kérek  még  ötleteket...   keresztény  filmeket akarok, szeretnék :2tickedoff: :119: :2funny:

http://www.kma-hu.com/online-tv/filmcsatorna/index.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Október 05, 19:02:22
irene, folyamatosan töltöm fel a weboldalunkon. Ott találsz bőségesen. http://ujteremtes.hu/1/viewforum.php?f=4
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 05, 19:41:15
köszönöm  :044: :044: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:   :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Október 05, 20:24:25
:2tickedoff:

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!  :119:

Ez durva kiegészítése az Igének!  :2police:

Honnan találtad ezt a ???  S mi az a végén, hogy TE?!  :2knuppel:

Persze, MINDENKI, HA megtér!!!!!!!!!!!!!

Tünde

Tünde! Egy melegekből álló csapattól itt a neten. Keresztényeknek hívják magukat. Nekem semmi bajon mint emberekkel velük és nem is ítélem el őket, de az durva, hogy el is hiszik, hogy az ige arról szól, ahogy kiforgatják és belemagyarázzák, amikor Isten ezt mondja: 1 Kor. 6,9
Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Úgy gondolom ez az Ige eléggé egyértelmű. Sajnálom őket ha el is hiszik, amit kiegészítettek Igét. Azt mondja még erre Isten: Gal. 1,8
De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok.
Elég durva kiforgatni és beletenni, belemagyarázni..
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 06, 11:18:29
 :044:
Idézek a honlapomról:

                 MÉREGFOGAK

 

 

Plakátokkal találkozunk nap mint nap. Ontják a

mérhetetlen mennyiségű és minőségű reklámanyagot.

Szembesülünk kihívásaikkal, olykor megküzdünk

üzenetükkel.

Tegnap egy óriási kígyó meresztette rám hatalmas

méregfogait, a fejem befért volna kitátott szájába!

De még mielőtt megijednétek, megnyugtatásként

elmondom: mindez csupán egy méretes poszter a

MATCH falán, természetesen megszólítással:

 „Mérgesnek tűnök?”

- Igen! – gondoltam magamban, s persze én is mérges

lettem erre a pimaszságra. Az ördög jutott eszembe

erről a kajánul cinikus kérdésről. S bár ő nem ilyen

nyíltan áll elénk, be sem mutatkozik, halálos fogait

pedig végképp eltitkolja.

Sőt a világosság angyalává is képes átváltozni, hogy

becsapjon sokakat.

Gondolnátok, hogy a Sátán pont az óriásplakátról fog

megszólítani? Ilyen piton képében biztos nem.

Viszont más, bűnös reklámmal könnyen elcsábítja

azok fantáziáját és gondolatait, akik nincsenek résen!

 

„Embergyilkos  volt az kezdettől fogva és nem állt

meg az igazságban, mert nincs benne igazság.”

                             János 8:44.

 

Ébresztő! A nagy hitető újra és újra próbálkozik!

 

„Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek,

az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresve, kit

nyeljen el, akinek álljatok ellen!”       II. Péter 5:8-9.

 

 

2009. okt. 5.                                     Guti Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 06, 13:38:10
    köszi  Tünde    :afro: tényleg "borzadáj " a sok és ámító  csaló megtévesztés  :2tickedoff:

                                   -résen  leszünk :168:
                                   -szemünkkel  látva :119:
                                   -fülünket  nyitva :169:

                       szánk késedelmes a szólásra  -............imádkozunk.... :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 12, 14:04:51
 :044:

Nagy örömömre szolgált, hogy bizonyságot tehettem egy szívbeli katolikusnak! A Szent Kereszt Magazin főszerkesztő asszonyának!
Hosszú beszélgetésünk volt, kérdéseket tett fel. Ebből idézek, mert a "Mi újság?" kérdésre az a válaszom, hogy az az újság ma is, hogy Jézus Krisztus még mindig osztogatja ingyen kegyelmét! Felekezettől függetlenül!  :088: Hallelujah!
S legyen mindenkinek, aki ezt olvassa, óriási hír, hogy JÉZUS KRISZTUS MINDENRE MEGOLDÁS, Ő MINDENRE ELÉG!!!  :2smitten:

       5. Mi a véleményed a magyarságról?

 

Hiszem, hogy nem véletlenül születtem Magyarországon! Magyarnak lenni jó, szeretem a

hazámat, csodálatos történelmét, szabadságvágyát! Magyar érzelműnek neveltek a szüleim,

és a tágabb rokonság is így gondolkodik. Gyermekeinkkel sokat beszélgetünk ezekről a

dolgokról, aki magyar, az felelős a nemzetéért!

Hívő emberként feladatomnak tartom elmondani, hogy hazánk felemelkedése a

szívek és lelkek megváltozásával kezdődik. A keresztyén értékeknek újra a helyükre kell

kerülniük ebben az üzletközpontú világban, vissza kell adni az emberek kezébe a Bibliát, hogy stabil alapokon álljon egyéni és társadalmi életünk! A Jézus Krisztusba vetett hit ad

egy olyan tartást, erőt, ami átsegít minden válságon, legyen az gazdasági vagy morális.


(Kivonat a megjelent interjúból.)    :2smitten: Dicsőség az Úrnak!!!  :afro:

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Október 12, 14:19:16
Nálunk az idén egy új újság jelent meg Biharország névvel.

A múlt heti számában egy cím megragadott - mert a többi nem igazán érdekel, csak átfutom a címeket s mivel főleg politikai ez a lap is, nem igazán érdekel, de ha már bedobják a postaládába, akkor legalább az utolsó oldalon található receptet még ki lehet próbálni valamikor. Ezen az utolsó oldalon volt egy cím. Az alma volt az e heti recept alapja s annak a jótékony hatásai. A cím "Alma, a kígyó ajándéka" Első mondat :  " Az alma jótékony hatása Éva anyánk bibliai esete óta közismert."  Kérdem én, hol írja azt a Biblia, hogy almafa volt a jó és rossz tudásának a fája ? 

  1. A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
  2. És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;
  3. De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.
  4. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;
  5. Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.
  6. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék.   1 Móz.3.  Sokan tényleg azt hiszik és sokáig én is almának hittem, azt, ami nem alma, addig amíg fel nem hívták rá a figyelmemet .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Október 13, 20:54:46
Sziasztok!

Hogy vagytok?
Én vagyogatok.
Semmi extra, de néha ilyen is kell.
Mert így az ember rájön mire is képes.
Mondjuk és a művészi hajlamaimat kutatom fel.
Hát lehet, hogy van.
És ápolom a régi családi emlékeket.
Innen az új nevem, mert a szép nagyanyámat is így hívták.
Schmideg Shaly.
Szóval ez van velem!
És veletek?

Hali:
Shaly
 :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Október 13, 21:15:14
DöndikEeE, hogy haladsz a pps-ekkel? Milyenek lesznek? Sok kész van? Mikor láthatjuk? Kérdezzek még?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mnorbi - 2009 Október 14, 15:41:12
Sziasztok,hogy mi a helyzet velem?hát most nem valami jo ugyanis már vagy 4 alkalmat ki kellett hagynom a gyüliböl(de lehet hogy többet is) mert állandoan be vagyok osztva vasárnap és szerda.Most vasárnap is be vagyok osztva de arra gondoltam,hogy kiiratom magam begsibe muszáj elgem van Az ördög rá tette a beosztásomra a kezét? vagy most mi van nemértem minden esetre imátkozok.Addig is kiiratom magam.de nemvagyok beteg akkor hazugságba keveredek???hu ez már sok :2crazy:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2009 Október 14, 16:14:38

  Kedves Norbi!    :059:

  Szerintem ez nem túl jó ötlet!!    :02:

  szeretettel: Kamilla   :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 14, 18:43:02
Nem lehet más beosztást kérni? :03:
Vagy más munka után nézni?
A gyülekezetet nem ajánlatos hanyagolni!  :119:
Az igaz, hogy nem helyettesíti a személyes elcsendesedést, de nagyon fontos a közösség!
Az Úr adjon jó belátást mindenben! Világosságot és bölcsességet!  :2smitten:
Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Október 14, 20:34:59
DöndikEeE, hogy haladsz a pps-ekkel? Milyenek lesznek? Sok kész van? Mikor láthatjuk? Kérdezzek még?  :hehe:

Hááááát nem is tudom :D
Az igazság az hogy nem vagyok profi de mire elkészülök vele addigra lehet, hogy az leszek :D
Egyenlőre amit csináltam kellett volna lennie, de nem volt hangja. :D Sajnos csak egyet tudtam megcsinálni eddig de az sem "tökéletes" és amíg számomra nem az addig nem mutatom meg senkinek :D
Azért köszönöm a kérdésed :D  :2smitten:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2009 Október 15, 00:21:16
Szia Norbi!

Idézet tőled:
Sziasztok,hogy mi a helyzet velem?hát most nem valami jo ugyanis már vagy 4 alkalmat ki kellett hagynom a gyüliböl(de lehet hogy többet is) mert állandoan be vagyok osztva vasárnap és szerda.Most vasárnap is be vagyok osztva de arra gondoltam,hogy kiiratom magam begsibe muszáj elgem van Az ördög rá tette a beosztásomra a kezét? vagy most mi van nemértem minden esetre imátkozok.Addig is kiiratom magam.de nemvagyok beteg akkor hazugságba keveredek???hu ez már sok

Én is hasonló helyzetben vagyok, (voltam is). Nekem minden második vasárnapom megy el munkával. Áprilistól szeptemberig visszaálltunk 3 szakra, de szeptembertől újra folyamatos. nekem is súlyos dilemmáim voltak ezekkel a dolgokkal, de letettem Isten elé, és Ő nem vádolt. Hiszen dolgozni kell, el kell tartani magunkat, és ha ilyen beosztásod van, csalással nem mész semmire. :nem: János apostol Patmosz szigetén száműzetésben, mikor reggeltől estig dolgoztatták, nem igazán volt lehetősége Istentiszteletre... Mégis megírta az Apokalipszist!!
Fel a fejjel, imádkozz, ezért a dologért, (miután ezt megírtam, ha megengeded, imádkozom Érted!) tegyél is meg dolgokat, (pl. nézelődj, keresgélj, hátha van valami jobb melóhely...) és tedd le Isten elé! Csendesórákat tudsz tartani bármikor, egyedül is, vagy valakivel a gyüliből, itt van a net, jobbnál jobb tanítások, igehirdetések vannak, vannak kazetták, vagy hanghordozók is. Miket írkálok, már kazetták talán nincsenek is... :06:
Persze fontos a gyüli, de ennek megoldásában Istennek van hatalma. Ő semmit nem tesz véletlenül.
Róm 8,28
Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. 

Szeretettel egy testvéred az Úrban: W. Attil

ui.: Ha még nem olvastad, ajánlom figyelmedbe a "hívőként munkahelyen" témát, ilyesmi dolgokról szól. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Október 15, 07:04:48
Az biztos, hogy új munkát nem könnyű találni...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Október 15, 07:05:40
DöndikEeE, hogy haladsz a pps-ekkel? Milyenek lesznek? Sok kész van? Mikor láthatjuk? Kérdezzek még?  :hehe:

Hááááát nem is tudom :D
Az igazság az hogy nem vagyok profi de mire elkészülök vele addigra lehet, hogy az leszek :D
Egyenlőre amit csináltam kellett volna lennie, de nem volt hangja. :D Sajnos csak egyet tudtam megcsinálni eddig de az sem "tökéletes" és amíg számomra nem az addig nem mutatom meg senkinek :D
Azért köszönöm a kérdésed :D  :2smitten:  :2smitten:

Kitartás. Profi leszel.  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 15, 12:08:38
 :afro:   :afro:   :afro:

Én is izgatottan várom!  :168:
Biztos nagyon jók és szépek lesznek!  :2smitten:
Sok türelmet és jókedvet kívánok a munkádhoz!  :2smitten:
Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Október 15, 12:16:10
Mint azon kivételezettek egyike akik láthatták a készülő művet, bizton állíthatom: érdemes várni!  :172:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 15, 13:59:12
 :2smitten: HALLELUJAH!!!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Október 15, 14:31:58
Hát, ha látnátok milyen szuper lett, akkor igen meglepődnétek, hogy nem profi csinálta, de még azt is lepipálta. Higgyetek nekem ebben, másban az Úrban.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Október 15, 15:15:18
Igazán Köszönöm a sok biztatást  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: nagyon szépen köszönöm mindenkinek :D
Jules neked főleg a türelmed és kitartásod a nyavalygásaim és nyöszörgéseim mellett   :169:  :2funny:  :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Október 15, 15:41:40
 :076:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Október 15, 19:11:02
Sziasztok!

Tegnap nyílt nap volt a vidám parkban és fogyatékkal élő gyerekeket hívtak meg.
Hugom (Vak és halmozottan fogyatékos) és én meg elkísértem
Segítettem a tanároknak
Jó volt látni a mosolyt az arcukon.
Igaz eset, de attól függetlenül jó éreztük magunkat.

:gunyos: És sajna nekem is rá kellet ébrednem valamire.
Már nem vagyok olyan bátor mit rég.
De ettől függetlenül még jól értem magam.

Ja és egy jó hír.
Végre van gyülekezetem.
Igaz, hogy a régi református, de valami jó kezdődőt el.
Ennek nagyon örülök.

És ti hogy vagytok?

Shaly!
:angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Október 15, 19:50:39
 :05:
Tavaly lehúztam egy egész szezont a vidiben, áprilistól novemberig egészen zárásig mint gépkezelő és beengedő. Nagyon jó volt :) Én is ott voltam amikor egyszer egy évben megrendezték ezt a napot, nekem ez nem igazán volt szívderítő látvány  :(

Ami azt illeti én elgondolkoztam azon hogy hozzájuk képest milyen szerencsés és mégis milyen szerencsétlen vagyok.  Szerencsés mert Isten megadott minden testi egészséget, szerencsétlen mert ők úgy tudnak önzetlenül és feltétel nélkül szeretni másokat, akit lehet nem ismernek, ahogy én talán soha nem leszek képes szeretni.  :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Október 15, 19:55:18
Én is így érzek.
A kicsi húgom egy szeretet gombóc.
Nagyon szeretem.
Ők másképp "látják" a világot.
Bennük van valami amii belőlünk a nagy teljesség kiölt.
Az a szeretet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 15, 20:04:40
 :044:

Kedves Shaly!  :2smitten:

Szerintem az a fontos, hogy a Biblia tanítása alapján álljon a gyülekezet! De az persze lehet református. Édesanyám is ref. gyülibe jár és teljesen megújult, evangélizáló közösség! ELFOGADJÁK A BEMERÍTKEZÉST ÉS A A SZENT SZELLEM KERESZTSÉGET IS! (Bár még bemerítő medencéjük nincs...)
3 apaik nagynéném férje ref. pap. ŐK IS MEGÚJULTAK, IGAZI HÍVŐK! :088:

Szeresd az Urat teljes szívedből, szolgálj Neki és élj ott, AHOVA Ő HELYEZETT!
Tünde  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Október 15, 20:15:30
DöndikEeE, hogy haladsz a pps-ekkel? Milyenek lesznek? Sok kész van? Mikor láthatjuk? Kérdezzek még?  :hehe:

Hááááát nem is tudom :D
Az igazság az hogy nem vagyok profi de mire elkészülök vele addigra lehet, hogy az leszek :D
Egyenlőre amit csináltam kellett volna lennie, de nem volt hangja. :D Sajnos csak egyet tudtam megcsinálni eddig de az sem "tökéletes" és amíg számomra nem az addig nem mutatom meg senkinek :D
Azért köszönöm a kérdésed :D  :2smitten:  :2smitten:

Kitartás. Profi leszel.  :igen:


ÁMEN!!!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 15, 22:48:15
Őrömmel tudatom  TESÓKÁIM, hogy Antee  és Gyöngyi mellett  ülök  a szobájukba Cambridge-ben..
Istennek  hála  szerencsésen   ide  repültem. Az  én  drága vőmék  az Új  jogsival  és  hófehér autójukkal  jöttek  elém. :2smitten: :169:

Minden  simán ment és boldog  vagyok, hogy itt  lehetek. Nagyon  hálás vagyok . :2smitten:

SZERETETTEL  ÜDVÖZLÖK MINDENKIT.
LEGYETETEK ÁLDOTTAK! :169: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 Október 15, 23:10:08
Milyen volt repülni? Érezd magad nagyon jól Irene! Már fontolgatod, hogy ott maradsz?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Október 16, 05:06:48
Örülök, hogy szerencsésen megérkeztél, hogy bírtad az utat? :017: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 16, 10:57:55
Áldott  derűs  reggelt  kívánok. :2smitten: köszönöm  a jókívánságokat.  -legyetek áldottak  :2smitten:
Mária-  :168: a repülés CSODÁS volt. 6-kor indult a  gépem  minden  simán  ment.
A nap felkelte 7 körül a felhők fölött . :088: :088: :088: :088: csak  ámultam ahogy  különös békével körülölelt... leírhatatlan. Drága Ermaha ott fenn olyan csodás  nyugalom  tisztaság és béke  van  ami minden
félelmet felülmúl. :169:
Mária
Nem tervezem a kinn maradást  :089: :169: csak amíg a  repülő jegyem szól. Antee -kám váltotta meg  nem "véren"  hanem  önzetlen  szeretetéből... :037:
 Nagyon  boldogok  és  áldottak. :2angel: Hálából   köszönöm  az Úrnak  hogy  itt  lehetek velük :2smitten:  
Gyöngyivel volt egy nagyon  szuper  élményem... Tettünk  egy   biciklitúrát a "bal" oldalon...,hhhhhhú  az  útkereszteződéseknél  majdnem mindig áthajtottam a  jobb oldalra. :hehe:de szerencsére szigorúan a lányomat kellett követnem ,úgyhogy  megúsztam... :hehe:

Tündéri nászasszonyom  rengeteget dolgozik egész  nap,  amiért csak  tisztelni  tudom.
 Roland pedig nagyon  helyes :168: :169: az angol  szokások szerinti  "egyenruhában", ahogy  iskolába jár :169:
Itt  most  is  borús  idő  van   szemerkél  az eső.
De az  örömünket  boldogságunkat semmi sem ronthatja el...    puszi  mindenkinek  :044: :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Október 16, 11:11:38
Kedves Irene!
Együtt örülök veletek a boldogságotoknak!
S ahogy a 'Főnök' szokta volt mondani és írni :hehe:
'Legyen áldás számotokra az együtt töltött idő!'

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mnorbi - 2009 Október 16, 11:19:08
köszönöm a jó tanácsot,és a biztatást atti az Urelé viszem ezt a dolgot mint mindent :01: (de egy kicsit meg vagyok fázva le nézek a dokihoz) :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 16, 11:49:36
Mi is nagyon örülünk, hogy itt vagy Irene közöttünk! :169: Sok újdonságot lehet itt látni, de már nekünk 4 év után nem az!  :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 16, 11:50:14
Kedves Irene!
Egyűtt örülök veletek a boldogságotoknak!
S ahogy a 'Főnök' szokta volt mondani és írni :hehe:
'Legyen áldás számotokra az egyűtt töltött idő!'

:2smitten:

Tényleg ezt írtam régen többször is.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 16, 12:01:12
Drága Irene!  :2smitten:

Örülök, hogy pihenhetsz kicsit a "béke szigetén"!  :168:
Szeretettel gondolok rád, az Úr őrizzen, töltsön be örömmel, hálával és minden jóval, ami CSAK TŐLE JÖHET!
 :2smitten:
Tünde  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 16, 12:06:45
Természeti erők

 Nem tudom miért, de a természeti erők megnyilvánulásában

mindig Isten hatalmát vélem felfedezni. Ilyenkor pisszenni is

alig merek, annyira lenyűgöz ez a látványos erő. Valamelyik

zsoltárban  olvastam,  hogy  a  „szeleket  teszi  szolgáivá  és  követévé  a  tűzlángot”. Az én istenfélelmembe beletartozik az is, hogy elismerem az  Úr  méltóságát,  egyedülálló fenségét,  jóságát, szeretetét  mindenben, amit teremtő szavával életre hívott.

 

Aki nem ismeri őt, az csak a fizika törvényszerűségeit látja,

de nekem mennyei Atyám ez a hatalmas, mindenható Isten!

 Ő, aki felette áll minden, önmaga által eltervezett és

létrehozott  rendszeren,  szabályon, irgalmából kezeskedik

értem, még ha gyakran hibázom is.

 

Felfoghatatlan, kikutathatatlan  az Ő kegyelme!

Ezt csodálom  a szélviharban, a cikázó villámok láttán és

mindenben, ami erre emlékeztet:

 

„Micsoda az ember? – mondom-, hogy megemlékezel

róla? És az embernek fia, hogy gondod van rá?”

                     Zsolt. 8:5.

 

                                            Guti Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Október 16, 12:45:41
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:


Annyira  boldog  vagyok   olyan  drágák  vagytok   további  áldott  napot     mindenkinek :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:


Irénke
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mnorbi - 2009 Október 16, 15:31:31
Szia Irénke áldott nyaralást vagy telelést? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Október 16, 16:07:56
Irénke azért néha gyere fel és jussunk eszedbe, ha valami szépet látsz. :017: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 17, 09:49:55
:happy02: :049: :047: :2smitten:

:morning: :027: :012: mindennap egy :2smitten:  :017: ajándék

Szép ez a város. A ház sorok különlegesek kocka alakúak, egy emeletesek hatalmas ablakokkal. :169:
Szívesen laknék ilyenben :169:
  
Áldott napot testvérkéim :044: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 19, 12:03:23
Ez ugyan nem keresztyén, de lécci nézzétek meg!  :2funny: :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Október 19, 14:17:43
Nagyon aranyos...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 19, 21:50:37
Drága Irene!  :2smitten:   :2smitten:

Tényleg hiányoznak kedves írásaid!  :059:

Isten áldása legyen OTT IS rajtad, veled!

Szeretettel: Tünde :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 20, 11:18:45
Sziasztok!  :D

Ma lett meg (tudtommal először) az első gyümölcse az alfa-omega társkeresőnek!  :afro:

Kedves Admin!
Megtaláltam eljegyeztem, feleségül veszem! Dicsőség az Úrnak!!
A történet időben rövid de, az Úrnak tettei velünk kapcsolatban már rég óta vannak csak, vallást kellet tennünk azokról egymásnak. Mindenki megvan lepődve, azt is gondolják, hogy talán elment a józan eszünk de Istennek a csodálatos munkáját, fáradozásait, amit tett a mi érdekünkbe, ha nem ismernénk el, akkor szerintem az olyan, mintha Őt magát sem fogadtuk volna el. Vannak jelek és történések események, amik több mint húsz évre nyúlnak vissza. És az elmúlt hetekben velünk történtek pedig, kifejezetten arra ösztökéltek, hogy ne engedjük el egymást. Így bár mi nem ismerjük egymást de, van egy közös ismerősünk, akiben bízunk, és általa elfogadtuk egymást, megszerettük egymást és nagy a tűz és a bizonyságtevő készség bennünk a környezetünk felé. Nem a testi dolgaink vannak előttünk, és úgy vagyunk, mintha már rég ismernénk egymást, pedig alig egy hónapja hogy írtunk egymásnak. Nagyon sok közös van bennünk, és ezt ember így nem rakhatja össze. A Szellemi ajándékaink, pedig nem azonosak de, nagyon is kötöttek egymáshoz, azaz kiegészítsük egymást, és ez által még erősebbek lettünk az Úrban. A (részben) sajnálatos csak az volt hogy nem az Alfa-Omega, hirdetésre találtunk egymásra de mégis ez a hirdetés érintette meg jobban a szívét a kedvesemnek, és ez a csodálatos.
Amint megtapasztaltuk, a biztos békés boldog és együtt hosszú jövő titka a feltétel nélküli szeretet a közös ismerősünkben, az Úr Jézus Krisztusban. Ő benne bízunk, hogy Ő majd megadja nekünk mindig azt a közös nevezőt a házban (a házam népének). Így általa, alkotunk mi is egy (hármas) kötelet ami mindennél erősebb, amit Isten font össze és azt ember ne válassza el.
Áldott légy te is az Úrban és áldott lesz a te házad népe is. Dicsőség az egy Igaz Istennek, mennyen és földön, most és mindörökké, Ámen.

A hirdetésem törölhető. Szeretett és tisztelettel, E. Gábor.

A Király Szolgája; Jelige: Szükségem van rád!


Dicsőség Istennek!  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Október 20, 12:21:27
Nagyon jó az Úr!  :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 20, 15:13:08
 :088:
Az Úr tervei kifürkészhetetlenek!  :169:
És természetesen tökéletesek! :168:

Bőséges áldást kívánok a MINDENHATÓTÓL, aki kitalálta a házasságot!  :044:
Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Október 20, 15:59:09
Kedves E. Gábor!
 Sok boldogságot és Isten áldását kívánom reátok!
 Szeretettel:

Daba
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 20, 17:09:37

 
Drága tesókáim! sziasztok :2smitten: :169:
 
Ma Gyöngyivel voltunk egy nagyon exkluzív bevásárló centrumban. Tetszett, sokat vásároltunk.


Nagyon örülök minden újdonságnak, ami itt a fórumon zajlik. :169:

Isten csodálatosan árassza ránk kegyelmét. :2smitten: amit hálával köszönök.

:044:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 20, 20:09:45
 :044:
Drága Irene!

Jó volt olvasni híradásodat! :2smitten:
Mikor jössz haza? :061:

Az Úr vigyázzon rád és adjon jó pihenést szeretett családod körében! :063:
Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 20, 20:29:38
Dehogy megy haza! Még 5 napig élvezhetem drága Anyósom társaságát.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 21, 08:46:13
 :088:
Ő mindenhol ÁLDÁS!  :2smitten:
Üdv.: Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 21, 11:28:20
De hideg és esős idő van.  :035:
Ráadásul még dolgozni is kell! Pfúj!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 21, 14:20:14
Drága  Tündém .. :169: :2smitten:

Nagyon jól érzem magam a drágáimmal-..    :175: .... Nagyon jó és csodás az ÚR    :037: :043:

Otthonról  többet írok,   :169: aranyos vagy hogy hiányzom... :169:

-itt nincs sok  kedvem  a  gép  előtt ülni...

Olyan  szerencsés  vagyok hogy, nemcsak Antee és Gyöngyi, hanem  aranyos nászasszonyommal és másik  fiával is

is sok-sok  boldog órákat beszélgetünk át.
Olyan  jó  így együtt, szavakkal  ki  nem  tudom fejezni :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 21, 18:33:27
 :088:
Megértelek! :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bundas777 - 2009 Október 22, 09:30:49
Idézet
De hideg és esős idő van. 
Ráadásul még dolgozni is kell! Pfúj!

Üdv.
Úgy kell dolgozni, hogy Isten a főnök aki mindent lát. Hidd el még 13 h munka sem akadály! Még hidegben és esőben sem. Mert tudom, hogy 1szer oda kell állnom Isten elé és számot kell adnom, hogy milyen szívvel dolgoztam.  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Október 22, 10:17:24
Sziasztok!
Hát a 'Mi Anteenk' ledolgozza a magáét!
:igen:
Nem hiszem, hogy Isten előtt a borús idők munkára gyakorolt hatásáról kell majd számot adnunk!
:hehe:

:044:

      :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 22, 10:42:16
Idézet
De hideg és esős idő van. 
Ráadásul még dolgozni is kell! Pfúj!

Üdv.
Úgy kell dolgozni, hogy Isten a főnök aki mindent lát. Hidd el még 13 h munka sem akadály! Még hidegben és esőben sem. Mert tudom, hogy 1szer oda kell állnom Isten elé és számot kell adnom, hogy milyen szívvel dolgoztam.  :063:

Szeretettel köszöntelek közöttünk! :05:

Természetesen nem akadály! Tudom én is, hiszen voltak olyan napok, mikor 11 órát kellett dolgoznom és ez mellett 54km-t biciklizni.
ugyanis messze voltak a munkahelyek.  :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bundas777 - 2009 Október 22, 11:12:03
Hála az Úrnak kedves Antee akkor 1 hullámhosszon vagyunk! Jó ezt megtapasztalni! Az Úr áldjon!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Október 23, 12:53:52
Sziasztok!

Hogy vagytok?
Történt veletek valami mostanában?

Üdv:
Shaly!
:angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 23, 21:48:03
 :044:
Holnap, azaz szombaton korán reggel Debrecenbe utazom!  :044:
Tünde :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 24, 10:16:30
 :2smitten:  :044:  sziasztok  :027: :morning: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 24, 11:40:57
Neked is szia.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Október 24, 14:39:52
ja mert reggel nem találkoztatok.  :2smitten:  :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Október 24, 16:56:57
Szép délutánt mindenkinek! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 Október 24, 18:40:02
Hát nem tudtam hova betenni, találtam egy jó oldalt,hátha valaki nem ismeri.

http://gospelhu.blogspot.com/
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: keresztyén - 2009 Október 24, 19:09:33
Békesség!

Gondoltam megosztom veletek is,az Úr ma este megspórolt nekem kerek 10.000ft-ot! Ugyanis ennyit szeretett volna a rendőr-felebarátom kicsikarni tőlem-JOGOSAN!
Biztonsági öv-, és a jobb első fényszóró hiányára hivatkozva...

Lám, az én felelőtlenségemet az Úr kegyelmes figyelmeztetésével viszonozta!  :061:







Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 24, 19:17:11
  :2police:

Vannak hívő rendőrök is? :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: keresztyén - 2009 Október 24, 19:31:07
Oh'...  :01:

Legyen rajtuk az Úr áldása!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bundas777 - 2009 Október 24, 20:28:25
Szerintem is az Úr áldja + őket és őrizze meg . . .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Október 24, 21:02:53
Bocsika, de van egy buta kérdésem:
Mikor és merre állítjuk át az órát?
 :083:
Köszi:
Shaly!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Október 24, 21:24:38
Konferencia a Hit Parkban!

A konferencia időpontja: 2009. október 30 - november 1.
Az Istentiszteletek időpontja:
péntek - 18:00 (az istentisztelet zártkörű lesz, a házaspárokat várjuk)
szombat - 10:00, 18:00
vasárnap - 10:00
Igét hirdet Németh Sándor ! A konferenciát az interneten közvetítjük a pénteki istentisztelet kivételével!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 24, 21:39:40
Bocsika, de van egy buta kérdésem:
Mikor és merre állítjuk át az órát?
 :083:
Köszi:
Shaly!

Szia!  :D
Holnap (Vasárnap) hajnali 4 órakkor állítjuk vissza az órát 3 órára.
Tehát 1 órával többet alszunk (vagy dolgozunk).

 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Október 24, 21:42:55
Ja egy órával később megyek dolgozni.
Hát ez nem is olyan rossz.
Kicsit tovább alszom.
Köszi a választ!
Shaly!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 27, 13:32:44
 :088:

Holnap indul Barni fiam egy angliai útra, ifjúsági konferenciára.   :afro: Több lelkes fiatal hívta, akik annyit áradoztak a tavalyiról, hogy nagyon remélem, hogy TÜZES FIÚ érkezik majd vissza haza! :2smitten:
Ha eszetekbe jut, imádkozzatok az útjukért, köszi! Mikrobusszal mennek... :061:

Üdv.: Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 29, 09:50:05
Sziasztok! :D
Képzeljétek, tegnap voltunk a Stonehenge-nél. Nagyon nagy élmény volt! :igen:

Igaz, oda-vissza 500 km-t mentünk kocsival.  :063:
Csatolok pár képet.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 29, 10:15:13
Még pár kép. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 29, 10:56:34
 :061:
Elképesztő remekmű! S tudjuk, hogy köze van az ókori valláshoz... :061:
Erről hallottatok már? :168:
Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 Október 29, 12:03:20
Húúú Antee, nagyon szép hely.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Október 29, 12:12:03
Sziasztok!

Szerintem minden ókori létesítménynek köze van valamilyen szinten a valláshoz.
Mondjuk azt is hallottam már, hogy a Stonehenge tulajdonképpen egy ókori naptár :)

De tényleg szép hely egyébként...  :01:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 29, 12:22:48
Ja, tényleg nem is mondtam. Négyesben voltunk a Stonehenge-nél. Jules, felesége Ildikó és Én Gyöngyivel.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 Október 29, 12:32:26
Ja igen....  a mi drága "lelki gyermekeink" vendégül látnak minket az otthonukban a héten.  :D

Óriás szeretettel vesznek körül minket. Köszönjük!!! :074:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 29, 21:17:55
.jujjjjjjj de sütött az a fránya nap :2crazy: :2funny:  -nagyon  hunyorogtok  mind a hárman


de azért arik vagytok :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 Október 30, 12:48:05
 :061:
Nahát, hogy milyen "kötelékek" derülnek itt ki!  :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Október 30, 15:26:28
Ez nagyon csodálatos !

 Istennek biztos köze van hozzá, hisz nem dőlt le évezredek múltával sem, nem úgy, mint emberek önös érdekből épített építményei.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2009 Október 30, 15:56:05
Nem mintha a templomokhoz, zsinagógákhoz nem lenne köze az Úrnak s mégis leomlanak, de ez az építmény azért is maradt meg, hogy okos emberek törjék a fejüket, miért is és kik, hogyan stb ? A keresztények pedig dicsőítség az Úr nagyságát és hatalmát.
  
 Az senkinek sem jutott eszébe, hogy nem is ókori építmény, hanem valaki/valakik megcsinálták kb. 500-1000 éve, fölépítették kísérleti céllal s jó szándékkal, hogy az emberek eszét elterelje a napi stresszről, ostobaságokról ?   :020:


 Az is eszembe jutott, hogy azért arrafelé civilizáltabb népek élnek, mert nálunk tuti elhordták volna már az emberek a köveket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Október 30, 22:01:02
Hali!
Nem tudom hogy vagytok vele, de nekem hiányzik valaki!
nektek nem ?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 Október 30, 22:26:46
Hát, kedves Shaly, erre nem tudok semmi jót mondani...

Jézussal és a Feleségemmel élek. Nem hiányzik nekem senki sem. Valószínűleg neked is egy társ kellene...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Október 30, 22:57:19
Hát, kedves Shaly, erre nem tudok semmi jót mondani...

Jézussal és a Feleségemmel élek. Nem hiányzik nekem senki sem. Valószínűleg neked is egy társ kellene...


:fetreng:

Szia Shaly!
Történetesen nekem több személy is hiányzik innét a fórumról!
:060:
Vannak félreértések, súrlodások...
Viszont mindenkinek önállóan kell döntést hoznia arról, hogy mi az ami építi és mi az, ami rombolja.
Az előbbit meg kell tartani, az utóbbit el kell hagyni!
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 31, 09:15:00
 :061: Nekem is hiányoznak  többen :061: és fáj amikor kapcsolatok szakadnak meg.
-  változhatnak elhívásból  munkával kapcsolatosan  
... idő hiányra is többen hivatkoznak...pedig nem szemre hányás miatt kérdezünk rájuk, hanem szeretetből.
 -egyszerűen közömbösek....vagy szerintem nem tudják leküzdeni a "személyválogatást" és ha 1 vki akad
nem szimpatikus, az összes testvérétől elfordul....miért???
Nekem sem "szívem csücske" mindenki, de azért imádkozom,  el jöjjön az idő  ŐT, Őket  is úgy tudjam szeretni, ahogy az ÚR elvárja tőlem...igyekszem
- sajnos meg nem bocsájtásból, sértettségből,  önzésből, hiúságvágyból, hűtlenségből is elfordultak
:061: volt rá több példa az elmúlt hónapokban.

Nem is értem meg .....sajnálom :060: :059:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 Október 31, 12:56:03
Na jó kérdezek.
Ki tudja mi van a Máriával mert utoljára 23 jelenkezet be és én azota nem halottam felőle?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 Október 31, 13:23:59
szia  :044: 

Szerintem sokat van missziós úton, és a tv-nél tevékenykedik.......

http://evangeliumitv.lapunk.hu/

  - skype -on nem vagytok kapcsolatban ?

 :08: Én úgy tudtam -igen....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 Október 31, 17:52:15
szia  :044: 

Szerintem sokat van missziós úton, és a tv-nél tevékenykedik.......

http://evangeliumitv.lapunk.hu/

  - skype -on nem vagytok kapcsolatban ?

 :08: Én úgy tudtam -igen....

Sziasztok!
Pontosítsunk!
Utóljára nekem sikerűlt megbántanom Máriát!
Szóval Nővérkém :2smitten:
úgy vélte,hogy  romboló számára a fórumozással egyűttjáró szellemiség, amely néha tényleg durva vitákba torkollik!
Pásztori szolgálatot valóban nehéz lehet  teljes értékűen végezni úgy, hogy érdemtelen vitákban szerez lelki sebeket!
Ezért nem jár fel a fórumra!

Nekem személy szerint nagyon hiányzik és sajnálom a dolgot!

:059:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bundas777 - 2009 November 01, 19:46:27
Péld 1:5  Hallja a bölcs és öregbítse az ő tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.
Szerintem jó ha a bibliai igazsághoz szabjuk az életünket. elég rögös ez az út. De egy nagyon idős néni buzdított néhány éve, hogy : Fiam le ne térj erről az útról sem jobra, sem balra. Csak egyenesen menj. Ne nézd a kedvezőbb utat... Az igazságról beszélt ... Szerintem pedig az igazság az, hogy egymást elhordozzuk szeretetben hit által, nem pedig ítéljük egymást. Én ezt gondolom. bár nem ismertem akik itthagyták ezt a fórumot.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: deprobi - 2009 November 01, 20:16:10
Sziasztok,azt szeretnem megtudni,tudtok-e letoltheto Oszovetseget mp3 formatumban  :044: ami ingyenes vagy hasonlo :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bundas777 - 2009 November 01, 20:39:50
Nekem elég sok megvan belőle ha érdekel! Megoldható az átküldés is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 01, 21:38:17
Péld 1:5  Hallja a bölcs és öregbítse az ő tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.
Szerintem jó ha a bibliai igazsághoz szabjuk az életünket. elég rögös ez az út. De egy nagyon idős néni buzdított néhány éve, hogy : Fiam le ne térj erről az útról sem jobra, sem balra. Csak egyenesen menj. Ne nézd a kedvezőbb utat... Az igazságról beszélt ... Szerintem pedig az igazság az, hogy egymást elhordozzuk szeretetben hit által, nem pedig ítéljük egymást. Én ezt gondolom. bár nem ismertem akik itthagyták ezt a fórumot.

Szia Bundas777! 
Minden testvérről, akik megtisztelnek bennünket a hozzászólásaikkal eltudom mondani, hogy értékes 'kövei' ennek a fórumnak!
Szándékosan használtam a 'kövei' kifejezést a tagjai helyett, mert ŐK 'élő kövekként' teszik valódi szellemi közösséggé az Alfa-Omega fórumot!
Mária és Ircsi kezdetektől fogva értékes munkát végeztek itt a fórumon!
Szóval szó sincs  egymás ítélgetéséről,  a fórumózók viszonya bensőségesebb itt annál, amit remélem TE is hamarosan megtapasztalsz!

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 01, 22:32:23
Így van!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 02, 09:31:17
Nyakunkon a tél  :hideg: jöhetne már a nyár.  :033:
Igaz meg van a szépsége a télnek is. De valahogy mégis jobban vágyok a nyár után.  :063:

Áldott napot, fagymentes évet!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 November 03, 15:39:41
 :049:    itt esik a hó meg havas eső  felváltva  :150::154:     -hát ennek  van  ideje  ....
 

 -felétek  mi  újság  van? 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 November 03, 16:31:42
Nálunk,nagyon hideg lett,de nem esik,még ma nem mertem kimenni,pedig egy kicsit járkálnom is kellene. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: deprobi - 2009 November 03, 19:30:38
Szia.Hogyan tudnad attkuldeni? :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 November 03, 19:40:07
Hova küldjem,itt nekem nem kell. :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 November 03, 20:38:10
 :igen:
Én már járkáltam!  :hehe:  Nálunk is nagyon hideg van!  :061:
De kell a mozgás!!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bundas777 - 2009 November 04, 09:07:02
Idézet
Szia.Hogyan tudnad attkuldeni?

Feltöltöm egy oldalra, ahonnan letöltheted, feltöltékor kapsz 1 e-mailt, és benne lesz a link. Most nincs ithol a hangos bibliai részek, de mihelyt kezemben lesz, küldöm. Remélem hamarosan.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 04, 09:42:29
Nekem elég sok megvan belőle ha érdekel! Megoldható az átküldés is!

Kedves Bundas777!

Szeretném megkérdezni, hogy ez az anyag szerzőileg jogvédett?
Ha igen, akkor én arra kérlek Téged, hogy a fórumba nyilvánosan ne tedd be a letöltés linket. :2smitten:

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 04, 13:13:40
Most születik, illetve egy ideje már születőben van az újfordítású hangos biblia. Nem sokára kész lesz. Teljesen ingyenesen letölthető és nagyon jó minőségű (már hallottam részletet belőle). A stúdiómunkákat Folk Iván csinálja.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 November 04, 16:32:32
 :afro:

Az szuper lesz! Folk Ivánnak nagyon jó mély hangja van!!  :168:
Várom már! :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 November 05, 13:04:39
 :(

Ma negyedik napja, hogy jártam szolgálni és segíteni egy öreg testvérnőmhöz. Már magatehetetlen volt szegény, s bár nem végzettségem a "nővérkedés", most mégis "TÜNDE NŐVÉR" lettem a feladat minden részletével....  :060:

De a nehézségeken és a traumákon túl azért volt jó, mert tudtam imádkozni vele!
Annyira jó volt megalázkodva részt venni az Úr munkájában!

MA REGGEL HALVA TALÁLTAM... A férjem, Béla hívta ki a mentősöket, ők az ügyeletes orvost, az orvos a rendőrséget, mivel nincs hozzátartozója Magyarországon, a rendőrség pedig a halott szállítókat. NEM VOLT EGY SZÍVDERÍTŐ ÉLMÉNY!

De azt tudom, hogy boldogság azt érezni, hogy igen, ezt most elvégeztem az úr dicsőségére! Hallelujah!

Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 05, 13:17:09
:(

Ma negyedik napja, hogy jártam szolgálni és segíteni egy öreg testvérnőmhöz. Már magatehetetlen volt szegény, s bár nem végzettségem a "nővérkedés", most mégis "TÜNDE NŐVÉR" lettem a feladat minden részletével....  :060:

De a nehézségeken és a traumákon túl azért volt jó, mert tudtam imádkozni vele!
Annyira jó volt megalázkodva részt venni az Úr munkájában!

MA REGGEL HALVA TALÁLTAM... A férjem, Béla hívta ki a mentősöket, ők az ügyeletes orvost, az orvos a rendőrséget, mivel nincs hozzátartozója Magyarországon, a rendőrség pedig a halott szállítókat. NEM VOLT EGY SZÍVDERÍTŐ ÉLMÉNY!

De azt tudom, hogy boldogság azt érezni, hogy igen, ezt most elvégeztem az úr dicsőségére! Hallelujah!

Tünde

Igen, ezt nagyon jó tudni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bundas777 - 2009 November 05, 19:21:12
Idézet
De azt tudom, hogy boldogság azt érezni, hogy igen, ezt most elvégeztem az úr dicsőségére! Hallelujah!

Ma engem is indított az Úr hogy beszélgessek többet a munkatársaimmal, és örülök hogy figyeltem őrá, mert közelebb kerültem hozzájuk. Biztosan terve van az Úrnak! Dicsőség neki ezért!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 November 10, 11:45:30
 :044:
                       A FELJÁRÓ


   Már megint feltúrták az utakat!  Mindenhol sár van,
hetek óta hol itt,  hol ott tátonganak gödrök,  árkok,  a
játszótér szétzúzva. Az utcasarkokon a legkülönbözőbb
munkagépek várnak bevetésre.
   Teherautó gumiabroncsok széles nyomai mintázzák a
sérült aszfaltot, néhol szinte balettozva kényszerülök az
átkelésnél…
   A postán mindent elintéztem. Kilépve a bejárati ajtón,
ugyanaz  a vizes káosz fogad,  de most valami  másra is
megnyílt a szemem.
   Akkor vettem csak észre,  hogy új feljárót készítettek,
amin a mozgássérültek és a babakocsival közlekedők is
kényelmesen fel- s lemehetnek.
-   Hogy nem láttam ezt befelé? – kérdeztem magamban.

Ilyenek vagyunk… Hányszor csak a kellemetlen zűrzavart
érzékeljük.  De amint  „szellemi  postánkon”  feladunk
néhány „imalevelet” az Úrnak, s befizetünk 1-2 törlesztést
(pl. megbocsátás), utána máris jobban rálátunk a  dolgokra.
Azokra,  amiket Isten mások javára készít,  s nekünk talán
zavarónak tűnik.
   De a mi jóságos Atyánk a lelkileg rokkantakra is gondol,
Ő azoknak is készít utat, akik még szellemi csecsemők és
nem tudnak lépcsőzni!
   Ezért talán  most is akad  körülöttünk rendezés  alatt álló
terep…
Menjünk csak be a „postára”, az imakamránkba, küldjünk
kérvényt,  köszönetet,  s  fizessünk  be  egypár  számlát…
(pl. elengedések)
    Az ajtón kilépve ámulhatunk az elkészült új feljárón!


2009. nov. 10.                                         Guti Tünde :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2009 November 11, 17:55:51
Én nem szeretem ezeket a nagy esőket.
Nem lehet ilyenkor kint, semmit csinálni.
De ez van.
Mondjuk a havat jobban szeretem.
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 12, 23:13:25
Még jó, hogy nem ilyen egy vírus:  :2funny:

&NR=1
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 November 12, 23:19:01
Na Infósosk ez tuti tetszeni fog nektek. De éppen hogy ilyennek képzeljétek el a vírusokat a számítogépeken.   :2knuppel:  :2funny: Nagyon aranyos kis videó. :fel: :fetreng: :fetreng: :fetreng: :fetreng: :fetreng: :fetreng:  :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 13, 11:45:11
 :hehe: Jó pofa volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 November 13, 13:58:33
 :059:

Hű ez nem semmi!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 13, 14:29:16
Kedves Tunde, ez nem valosagos, csupan egy animacio. :05:
Ha ugy tetszik: rajzfilm. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 November 13, 15:36:00
 :igen:
Értem ám!   :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 13, 15:53:52
Okes, csak a konnyes szemu szmajli alapjan azt felteteleztem, hogy az hitted, hogy megszallhat valami igy egy szamitogepet. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 13, 17:00:10
Okes, csak a konnyes szemu szmajli alapjan azt felteteleztem, hogy az hitted, hogy megszallhat valami igy egy szamitogepet. :hehe:

Nahát Antee, most egy (álom)világ omlott össze bennem!
Szóval nem is harcolnak a számítógépben pálcika emberek?!
Nincs is ninja vírus?!
Íly rútúl bepaliztak?! Akkor lehet, hogy nem a láncfűrész az igazi vírusírtó?!
:fetreng:

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 13, 17:01:46
És képzeld' még a télapó sem létezik!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 13, 17:12:34
Most már elég legyen Főnök :040:
Teljesen fel akarod dúlni a gyermeki lelkületemet?!
:fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 13, 17:17:58
 :fereng2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 14, 07:08:08
Micsoda???
Mi az, hogy nincs télapó?  :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 November 14, 21:59:04
 :2tickedoff:
Mi az, hogy nincs Télapó??? Ja, bocs, nálunk Mikulásnak hívják! Igenis van! :2tickedoff:

Tudok róla történeteket!  :088:  Ma is járnak Mikulások igaziból!  :168:   Legalábbis a mi utcáinkon...  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 14, 22:04:29
Huh egy  2 napos összejövetel sorozatról jöttem, amit Franz Lippi apostoli szolgáló tartott a szellemi ajándékokról. Hát, hogy is mondjam: erőteljesen gyakorlati módon mutatta be, és gyakoroltuk a szellemi érzékelés képességeit és módjait. Bocsánat a Hit Gyülekezetbe járó tagoktól: én keményvonalas Hit gyülis voltam és láttam egy pár cifra dolgot, de ez magasan túltett mindegyiken és mégis megdöbbentően igei alapokkal bírt...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 14, 22:57:31
Örülnék Gábor, ha kifejtenéd bővebben egy arra alkalmas topicban! Én kíváncsi vagyok rá!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 14, 23:33:06
Gabikám!
Én is szívesen olvasnék az élményeidről!
 
:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 17, 07:14:05
AZ egyik ige, ami rám óriási hatás tett a Róma 8.11
"De ha Annak a Szelleme lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Szelleme által."

Franz beszélt arról, hogyha Isten Szelleme bennünk lakik, akkor ezt a testet meg tudja eleveníteni, vagyis be tudja tölteni "Dzoé"-val, amely az Isteni élet, vagy Istennek az élete. Előtte írja a levél, hogy akik testben vannak, azok nem tetszenek Istennek, de ha bennünk van az Isten Szelleme, akkor nem kell, hogy "testben legyünk", mert Isten megeleveníti ezt a halandó testet.
Hát ezt tegye mindenki ahova akarja...  :169:
Beszélt arról, hogy vannak ajándékok, amelyek működhetnek az életünkben, de ezek használata működése előtt meg kell értenünk, hogy vannak bizonyos szellemi érzékeink. Amiképpen van öt fizikai érzékszervünk, ehhez hasonlóan ezeknek megvan az úgymond szellemi megfelelője, amiket Isten meg akar tanítani használni.
Kérdezhetnénk, hogy mi szükség erre hiszen itt a biblia? Gondoljuk csak el, hogy milyen rossz lenne egy házastársi kapcsolat, ha csak leveleznénk egymással, nem hallhatnánk, nem láthatnánk, vagy nem tapinthatnánk egymást. Isten sokkal színesebb módokon akar hozzánk szólni.
Hát nagyon röviden ennyi a többit a fantáziátokra bízom.  :hehe:
A legtöbb keresztény számára ez túlságosan vad. Mit mondhatnék, ha Isten így akarja...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 17, 09:19:36
Köszi Gábor, hogy megosztottad velünk!
Viszont lehet én vagyok tudatlan, de nem látok ebben semmi újat.

Hogy érted azt, hogy isteni élettel betölt?
Nemde az, mikor Jézus arról beszél, hogy aki hisz őbenne, az meg sem hal hanem átment a halálból az életbe?
Valószínűleg Te is úgy érted, hogy mindez a szellemi síkon megy keresztül és nem a romlandó materiális világban.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 17, 10:10:22
Köszi Gábor, hogy megosztottad velünk!
Viszont lehet én vagyok tudatlan, de nem látok ebben semmi újat.

Hogy érted azt, hogy isteni élettel betölt?
Nemde az, mikor Jézus arról beszél, hogy aki hisz őbenne, az meg sem hal hanem átment a halálból az életbe?
Valószínűleg Te is úgy érted, hogy mindez a szellemi síkon megy keresztül és nem a romlandó materiális világban.

Hát ez volt, ami megelevenített, hogyha tisztában vagyunk ezzel az igazsággal, akkor ez az Isteni élet olyan módon eleveníti meg a testünket, hogy azon keresztül jön Isten hatalma és valóságossá válnak a gyógyulások, csodák.

Annyira csak a szellemben gondolkozunk, hogy nagyon nehezen hisszük el, hogy ezek a megfogható anyagi világban is megvalósulnak.
"tesben nem lehetünk kedvesek Istennek" ezért "ti nem vagytok testben, ha..." miért? "Megeleveníti a ti halandó testeteket..." Látod ezért nem vagyunk testben és ezért tetszünk Neki.
Franz erről beszélt, hogy a csodatevés, olyan, mint a járás. Egy egészséges gyermek életében a járni akarás ösztönös és addig gyakorolja, amíg mindenapossá nem válik. A szellemi érzékelés és a Szellem ajándékai is ilyenek, nem biztos, hogy elsőre és másodikra erőteljesen működik, de ez csak hit és gyakorlás kérdése.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 17, 13:09:04
Sziasztok!

Én hiszem, hogy Isten ma is osztogatja Szent Szelleme által a lelki ajándékok MINDEGYIKÉT!
 
D e 'A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek.

A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr.
 
És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, AKI CSELEKSZI MINDEZT mindenkiben.

Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.

NÉMELYIKNEK ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint;

EGYNEK hit ugyanazon Lélek által; MÁSNAK pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által;

NÉMELYIKNEK csodatévő erőknek munkái; NÉMELYEKNEK meg prófétálás; NÉMELYIKNEK pedig lelkeknek megítélése; MÁSIKNAK nyelveknek nemei; MÁSNAK pedig nyelvek magyarázása;

De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, OSZTOGATVÁN MINDENKINEK KÜLÖN, AMINT AKARJA.'

1Kor. 12:4-11

Szóval nekem az a véleményem az Ige tükrében, hogy 'Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése'

Magyarúl legyek tisztában azzal, hogy milyen ajándékkal rendelkezem, mert hogy a lélek, ezt félreérthetetlenűl a tudtomra adja.

Nem a hitem és nem a gyakorlás és mégcsak nem is a vágyam fogja eldönteni, hogy milyen lelki ajándékban részesít a Szent Szellem!
Ez kizárólag a Szent Szellem hatalmában áll!

Láthatjátok, hogy a fenti igeszakaszban a hangsúly a 'ki-kin' van, tehát nem fog MINDENKI sem nyelveken szólni, sem gyógyítani, sem pedig csodákat tenni!
Ez nem a hit, gyakorlás vagy az akarat kérdése, hanem az ELHÍVÁSÉ!
Viszont erről a Szent Szellem félreérthetetlenűl tájékoztat!
Éppen ezért nem indulok most a kertbe csodákat tenni, mert hogy tudom, hogy nincs rá elhívásom, sem pedig ajándékom az Úrtól!
Tehát gyakorolhatnék reggeltől- estig, akkor sem tudnék egyetlen csepp vízet sem fakasztani, de még egy szőlőtövet sem hajtásra bírni!
Nem a hitemmel van a gáz!
Egyszerűen ez az ajándék nem az enyém, de hálát adok Istennek, hogy MÁS MEGKAPTA!

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 November 17, 13:50:15
 :igen:

Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 17, 14:45:27
Daba írta:
"Nem a hitem és nem a gyakorlás és mégcsak nem is a vágyam fogja eldönteni, hogy milyen lelki ajándékban részesít a Szent Szellem!
Ez kizárólag a Szent Szellem hatalmában áll!

Láthatjátok, hogy a fenti igeszakaszban a hangsúly a 'ki-kin' van, tehát nem fog MINDENKI sem nyelveken szólni, sem gyógyítani, sem pedig csodákat tenni!
Ez nem a hit, gyakorlás vagy az akarat kérdése, hanem az ELHÍVÁSÉ!
Viszont erről a Szent Szellem félreérthetetlenűl tájékoztat!
Éppen ezért nem indulok most a kertbe csodákat tenni, mert hogy tudom, hogy nincs rá elhívásom, sem pedig ajándékom az Úrtól!
Tehát gyakorolhatnék reggeltől- estig, akkor sem tudnék egyetlen csepp vízet sem fakasztani, de még egy szőlőtövet sem hajtásra bírni!
Nem a hitemmel van a gáz!
Egyszerűen ez az ajándék nem az enyém, de hálát adok Istennek, hogy MÁS MEGKAPTA!
"



Nem tudok rá áment mondani. Mert nem az ige mellett szólt, hanem a hozzászólásom ellen. Nagy különbség.
Kedves Daba. Ez nem vitatéma részemről. Leírtam, mert kértétek. Eredetileg nem akartam, mert tudtam, hogy a berögzött szokások hasonló véleményeket fognak gerjeszteni, ahelyett, hogy jobban megismernétek azt amiről beszéltem.
Amit csinálunk, abban semmi újdonság nincs, csak a keresztények ezt az elmúlt évszázadokban nem tették, mint ahogy a prófétálást, vagy a nyelvek magyarázását, stb sem. Mégis van. Hát ez hogy lehet????
Nem fogok meggyőzni senkit, csak egy gondolat:
Mi a jó csodát csináltak a próféta növendékek a próféta iskolában, ha nem gyakorolták a prófétálást...  :167:

Tudom Daba lesz válaszod, de most szólok ne sértődj meg, ha nem válaszolnék. Nem azért lesz, mert nem tudok, hanem azért, mert akkor érdemes vitatkozni valamin, ha van vétel mindkét oldalon. Itt a fórumon tanultam, hogy tantételekkel és elvekkel nem érdemes vitatkozni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 17, 16:50:07
Kedves Gáborom!
Sosem kérném tőled, hogy ÁMENT mondj valamire, amivel nem értesz egyet!

Mivel cammog a telcsim előbb olvastam a prividet, mint ezt a hozzászólásodat!

Priviben már megírtam a véleményem!

Az előző hozzászólásom csak annyiban szeretném kiegészíteni, hogy a lelki ajándékok a hívőknek adattak, elsősorban azoknak, akik HITTEL KÉRIK!

A hsz-ed 'támadásának' kérdését figyelmen kivűl hagyom!
 
Nem a személyed ellen írtam, hanem a véleményemet!

A próféta iskolákról meg annyit, hogy a 'növendékeket'
Isten hívta el oda.
Ha a lelki ajándékok tanúlhatóak lennének, akkor talán nem lenne ajándék, hanem szorgalommal megszerzett tudás!
 Továbbra is vallom:
Kevés egy ajándékot hittel kérnem, ha nem nekem szánta a Teremtő!

:2smitten:

ui.
A többiek kedvéért javaslom az 1Kor. 12-14 teljes részek ÖSSZEFÜGGŐ ÁTTANULMÁNYOZÁSÁT!

:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 17, 17:01:53
Én is előbb olvastam a prividet, így én is válaszoltam.  :hehe:

Ha más nem fér bele a látásodba, annyit próbálj meg elhinni:
Előfordulhat, hogy sokkal szűkebb látásod van a szellemi ajándékokra és azok működésére és kiosztására, mint el tudnád képzelni magadról.
Ha ezt el tudod fogadni, akkor előbb fogsz kérdezni, mint tanokat és elveket deklarálni. Így bölcsebbnek fogsz látszani is, és tényleg bölcsebb is leszel...  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 November 17, 17:15:56
Ha beleszólhatok, meglátásom szerint a prófétaiskolákban nem az ajándékot, hanem az ajándék helyes használatát tanulták/ják az elhívott, ajándékkal Istentől megáldott emberek.

Ez alatt azt értem, hogy meg kell tanulni függetleníteni a kapott próféciát az emberi motivációktól és előítéletektől, tudni kell megvizsgálni azt, alázatban átadni stb. Ezeket mind tanulni kell.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 17, 17:50:23
Pont én is ezt akartam írni, amit Jules Tesó!  :afro:

 :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 17, 17:57:54
Ha beleszólhatok, meglátásom szerint a prófétaiskolákban nem az ajándékot, hanem az ajándék helyes használatát tanulták/ják az elhívott, ajándékkal Istentől megáldott emberek.

Ez alatt azt értem, hogy meg kell tanulni függetleníteni a kapott próféciát az emberi motivációktól és előítéletektől, tudni kell megvizsgálni azt, alázadtban átadni stb. Ezeket mind tanulni kell.

Kedves Tesókám, ezzel teljesen egyetértek!

Csupán az igeellenes agyam azt nem veszi be, hogy valami a tiéd lesz, ha majd próbálgatsz valami olyasmit, amivel nem rendelkezel!
Na ez az amire, viszont én nem tudok Áment mondani!
:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 November 17, 18:01:45
Az ajándékot nem próbálgatni kell, hanem kérni Istentől.

Viszont ha már megvan, akkor "fel kell gerjeszteni" és ezt nevezhetjük gyakorlásnak is.
Olyasvalaminek képzelem el ezt, hogy például Isten mindannyiunknak adott egyensúlyérzéket, de a gyakorlati használatát pl. a biciklizést mégis tanulnunk, gyakorolnunk kell.  :06:

A Szent Szellem mindannyiunkban - akik megtértünk és újjászülettünk - bennünk lakik, és Ő az, aki igazából elvégzi a dolgokat, legyen szó csodatevésről vagy prófétálásról vagy gyógyításról, bármiről. Az Ővele való együttműködést, engedelmességet kell megtanulnunk.

Talán Gábor is ilyesmire gondolt, de majd ő megmondja.  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 17, 18:06:55
Képzeljétek, vannak olyan iskolák, ahol tanítják a nyelveken szólást, prófétálást és a halott feltámasztást! :hehe: :hehe: :hehe:
Anyám, mennyire tévelyegnek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 November 17, 18:11:02
Őőőőő.... a feltámaszást is egymáson gyakorolják?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 17, 18:49:42

Gabi írta Antinak:

'Franz erről beszélt, hogy a csodatevés, olyan, mint a járás. Egy egészséges gyermek életében a járni akarás ösztönös és addig gyakorolja, amíg mindenapossá nem válik. A szellemi érzékelés és a Szellem ajándékai is ilyenek, nem biztos, hogy elsőre és másodikra erőteljesen működik, de ez csak hit és gyakorlás kérdése.'

Hát lehet, hogy ezt értettem félre?!
:pirul:

Ha igen, akkor bocsi Gábor!

:2smitten:

Szóval, ha a Szent Szellem valakinek kijelentette a lelki ajándéka meglétét, az éljen vele, csiszolgassa, gyakorolja!
Vö.1Kor.14:39

 
Akinek nincs, az kérje!
Jn. 14:12-26

Aki meg csak úgy gondolja, hogy van neki, az ne rajtam gyakoroljon!

:fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 November 17, 18:54:10
Ámen! :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 18, 07:33:57
Ha beleszólhatok, meglátásom szerint a prófétaiskolákban nem az ajándékot, hanem az ajándék helyes használatát tanulták/ják az elhívott, ajándékkal Istentől megáldott emberek.

Ez alatt azt értem, hogy meg kell tanulni függetleníteni a kapott próféciát az emberi motivációktól és előítéletektől, tudni kell megvizsgálni azt, alázatban átadni stb. Ezeket mind tanulni kell.

Pontosan erről beszélek. Nyilván voltak olyanok is, akik az iskola haladtával rájöttek, hogy ez nem az ő asztaluk és elmentek.
Azt had súgjam meg, hogy ma a prófétálás MINDENKI számára hozzáférhető, így ne legyünk cinikusak a "gyakorlással" szemben.
Hadd mondjak el még egy titkot. Az ajándék a legtöbb esetben nem úgy lesz, hogy kapsz egy kijelentést, hogy milyen ajándékod van és elkezded használni, hanem az ajándék az megmutatkozik elő-elő bukkan sokszor. Ilyenkor fel kell ismerni ezt és fel lehet gerjeszteni, ahogy Pál apostol is mondja Timóteusnak. Jé, Timóteusnak Pál adta át az ajándékot a kezei rátevése által... hogy ezek milyen testiek voltak nem?  :hehe: :044:
Hát részemről ennyi.

Én úgy gondolom, hogy Istenbe, az Ő ajándékaiba, még ennél is több meglepetés van. Még közel nem tartunk ott, ahol az "ősegyház" volt. Egyre jobban rámutat az Úr, hogy, amin mások nevetnek, mert idegen számukra, az elkezd működni azokban, akik hisznek.
(Tudom Daba, tudom. Nincs a hiteddel semmi baj...  :hehe: )
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 18, 09:19:50
Ha beleszólhatok, meglátásom szerint a prófétaiskolákban nem az ajándékot, hanem az ajándék helyes használatát tanulták/ják az elhívott, ajándékkal Istentől megáldott emberek.

Ez alatt azt értem, hogy meg kell tanulni függetleníteni a kapott próféciát az emberi motivációktól és előítéletektől, tudni kell megvizsgálni azt, alázatban átadni stb. Ezeket mind tanulni kell.

Pontosan erről beszélek. Nyilván voltak olyanok is, akik az iskola haladtával rájöttek, hogy ez nem az ő asztaluk és elmentek.
Azt had súgjam meg, hogy ma a prófétálás MINDENKI számára hozzáférhető, így ne legyünk cinikusak a "gyakorlással" szemben.
Hadd mondjak el még egy titkot. Az ajándék a legtöbb esetben nem úgy lesz, hogy kapsz egy kijelentést, hogy milyen ajándékod van és elkezded használni, hanem az ajándék az megmutatkozik elő-elő bukkan sokszor. Ilyenkor fel kell ismerni ezt és fel lehet gerjeszteni, ahogy Pál apostol is mondja Timóteusnak. Jé, Timóteusnak Pál adta át az ajándékot a kezei rátevése által... hogy ezek milyen testiek voltak nem?  :hehe: :044:
Hát részemről ennyi.

Én úgy gondolom, hogy Istenbe, az Ő ajándékaiba, még ennél is több meglepetés van. Még közel nem tartunk ott, ahol az "ősegyház" volt. Egyre jobban rámutat az Úr, hogy, amin mások nevetnek, mert idegen számukra, az elkezd működni azokban, akik hisznek.
(Tudom Daba, tudom. Nincs a hiteddel semmi baj...  :hehe: )


:hehe:

Én is így gondolom!
Ezért hiszek jobban az igének, mint a szememnek!
Amit meg látok-hallok, arról érdekel a rendelkezésre álló kinyílatkoztatás!
Persze ha valamit alapjáraton félreértek, arról az ige fényében is tudok nagy marhaságokat írni!
:pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 November 21, 12:43:01
http://www.adventista.hu/nicelife/ajanlo/film/index.php

Hát ez ujság!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 November 21, 15:54:12
 :061:
Néztél már belőle filmet? Melyiket ajánlod? :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 November 21, 23:25:56
Én sem értem...  :D most akkor mi az újság? hol van itt újság? Vagy csak az Ermahácska, hogy itt vannak filmek?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hajnal2 - 2009 November 21, 23:29:05
Sziasztok! Új vagyok még itt.  :integet:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 November 21, 23:33:33
Szia kedves Hajnal2! Isten hozott a fórumon!  :2smitten: Kérlek mutatkozz be a Bemutatkozás topicban!  :pirul: 
Katt a linkre, majd a "válasz" gombra:  :afro: http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,5.msg5.html#msg5

 ;)  :angel2: :030: :031: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 21, 23:50:40
Kedves Hajnal2! :05:

Szeretettel köszöntelek én is közöttünk! Váljék áldásodra az itt eltöltött idő!  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 November 22, 04:08:59
Azért tettem be,hogy ismeritek-e,tudtok-e róla valamit,merre lehet az interneten megnézni? Elég jól írnak róla. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2009 November 22, 11:46:19
Azért tettem be,hogy ismeritek-e,tudtok-e róla valamit,merre lehet az interneten megnézni? Elég jól írnak róla. :2smitten:

Még mindig nem értem.  :hehe:  Ezekre a kérdésekre tudnál konkrét meghatározást? "merre lehet az interneten megnézni?" hát itt végképp elveszetettem a fonalat  :pirul:  :hehe: Hiszen a neten van  :2funny:  :2smitten:  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 November 22, 14:23:50
Ott csak a leírásaikat találtam és részleteket belőle,magát a filmet viszont megnézni nem lehet. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 November 22, 18:15:34
 :2smitten:

Az az újság, hogy ma délután 4 testvért bemerítettünk! Halleluja!!
S a prédikáció alapján felbuzdult a szívem: KINCSET találtam Jézusban!!!  :2smitten:

Sok érték van ebben a világban, de ha Jézushoz hasonlítom, hozzá mérem, akkor semmit sem ér! :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hajnal2 - 2009 November 23, 09:07:20
Kedves Hajnal2! :05:

Szeretettel köszöntelek én is közöttünk! Váljék áldásodra az itt eltöltött idő!  :063:

Köszönöm szépen!  :05: Jó reggelt, Áldott napot kívánok mindenkinek!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 23, 11:34:55
SZiasztok!

Hétvégén Grazba voltam, ahol Franz Lippi tanított a szellem-lélek egyensúlyáról.
Viccesen azt mondta: "A múlt hétvégén tanítottam a Szellem erejéről és megnyilvánulásairól, most úgy érzem kell tanítanom benneteket az önmegtartóztatásról." :088:
 Hát ez fárasztóbb és keményebb volt, mint a jelek és a csodákról való tanítás. Tulajdonképpen felsorolta a szellemi értékrend 12 kategóriáját, amelyek közül talán 4-et tudtunk átvenni valamennyire a hétvégén. A 12 részből van, amikbe előbbre vagyunk, van amiből pótolni kell, de a cél, hogy egyik rész sem lehet túlhangsúlyozva, hanem egyensúlyba kell lenni ezeknek az életünkben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 November 23, 12:21:42
Sziasztok Úr áldottai!  :044:

Mivel többen kerestetek föl, -ki így ki úgy- hogy miért mentem el a fórumról, úgy gondolom itt az ideje, hogy néhány szóban leírjam. Hosszú, hosszú évek óta fórumon modi voltam, és elmentem egy olyan irányba, ami már az én szeretetemet is felül múlta. Lassan elkezdtem haragot, indulatot, sérelmeket engedni a szívembe és ez meg is nyilvánult a környezetemben. Elfáradtam tőle. Mivel ezek nem építettek, úgy gondoltam, jobb ha az Úr elé megyek és kérem, hogy fedje föl, bizonyos dolgokban miért viselkedem így. Ekkor Ő készségesen felfedte kérésemre. A szívem állapotát láttam és ez nem volt boldogság a számomra. Mivel szükségem volt a félrevonulásra, hogy tisztábban lássak és a szeretet tudjon újra vezetni, bölcsességre volt szükségem. Végre megtaláltam a békémet ismét és a szeretet újra "rám talált" -ami nem jelenti azt, hogy nem esem el,- de megnyugvásom van dolgokban és a tetteim is megváltoztak. Talán azt írhatom: Meggyógyultam Jézus sebeiben!

Isten drága kegyelme, szeretete vezessen az Ő bölcsességében benneteket.

Szeretettel: Mária  :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 23, 12:57:30
Szia Nővérkém!
:2smitten:
Nagyon-nagyon örülök NEKED!
Remélem nem azt akarod mondani, hogy csak benéztél!
 :2smitten:
   :2smitten:
     :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 23, 13:00:06
Nagyon öszinte, és egyenes voltál. Ez illik hozzád. Jól áll. Szeretünk.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 November 23, 13:06:30

 Nagyon szeretlek drága Mária!  :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 November 23, 13:13:27
    :081:  Örülök szívemből  hogy  itt vagy Mária  és szeretettel  köszöntelek "itthon"

Köszönöm  hogy leírtad szíved fájdalmait.  

Hiszem hogy békességet találtál az ÚRban.. halleluja  :169: Dicsőség az Úr JÉZUSnak!

Áldott csodálatos Urunk begyógyítja és újra körülmetéli szeretetével megsebzett szíveinket..
Hála  legyen drága nevének. :2angel:

Azért  is nem bombáztalak kérdéseimmel ,  mert tudom magamról,  sokszor jobb:

- EGYEDÜL  A PUSZTÁBAN AZ ÚRRAL.- SZÜKSÉGÜNK IS VAN AZ ELVONULÁSOKRA"....

Mond  ki az  aki nem esik el?  :167:

Szükségünk van Rád  kérlek ahogy tudsz  gyere gyakrabban,  mert hiányzol és szeretünk..
/én biztosan  :pirul:

szeretettel   irene


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 November 23, 13:40:43
Máriám, én is nagyon örülök neked!   :044:

Legyen áldott az Úr azért, amit benned elvégzett.  :2smitten:

Remélem, látunk még... :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 23, 13:43:28
Hianyzol Maria!
Remelem fogunk meg egyutt szolgalni itt ezen a forumon. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 23, 16:47:55

Szia Gabi!
:2smitten:

Idézett tőled:

'Tulajdonképpen felsorolta a szellemi értékrend 12 kategóriáját, amelyek közül talán 4-et tudtunk átvenni valamennyire a hétvégén. A 12 részből van, amikbe előbbre vagyunk, van amiből pótolni kell, de a cél, hogy egyik rész sem lehet túlhangsúlyozva, hanem egyensúlyba kell lenni ezeknek az életünkben.'

Hát próbáltam megérteni, amit szellemi értékrend fogalmáról írtál, de be kellett látnom, hogy ez egyedűl nem fog menni! :pirul:
Elmagyaráznád?!
Köszi!

:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hajnal2 - 2009 November 23, 20:02:36
Szép estét kívánok mindenkinek! :05: Nektek nagyon komoly hitetek van!!!  :rozsa: :rozsa: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 23, 20:40:30
Szia Hajnal2!
Köszönjük a kedvességed!
Na, hogy érzed magad közöttünk?!
Remélem maradsz itt a fórumon, van hely bőven!
:hehe:

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hajnal2 - 2009 November 23, 20:44:23
Szia Hajnal2!
Köszönjük a kedvességed!
Na, hogy érzed magad közöttünk?!
Remélem maradsz itt a fórumon, van hely bőven!
:hehe:

:2smitten:

Daba
Próbálok maradni, igen, csak kevés időt tudok itt tőlteni most még. Hányan vagytok aktív fórumozók? :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 November 23, 21:01:37
 :2smitten:   :2smitten:   :2smitten:

Ez aztán a jó újság!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 23, 21:05:20
Szia Hajnal2!
Köszönjük a kedvességed!
Na, hogy érzed magad közöttünk?!
Remélem maradsz itt a fórumon, van hely bőven!
:hehe:

:2smitten:

Daba
Próbálok maradni, igen, csak kevés időt tudok itt tőlteni most még. Hányan vagytok aktív fórumozók? :05:

Hát, olykor sokan megfordulunk, de átlagosan kb: 20 és 30 között vannak az aktív fórumozók.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hajnal2 - 2009 November 23, 21:12:40
Szia Hajnal2!
Köszönjük a kedvességed!
Na, hogy érzed magad közöttünk?!
Remélem maradsz itt a fórumon, van hely bőven!
:hehe:

:2smitten:

Daba

Próbálok maradni, igen, csak kevés időt tudok itt tőlteni most még. Hányan vagytok aktív fórumozók? :05:

Hát, olykor sokan megfordulunk, de átlagosan kb: 20 és 30 között vannak az aktív fórumozók.  :088:

Köszi! Júj, annyi embert nehéz megismerni, megjegyezni. Nekem még lagalábbis. :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 23, 21:24:50
Semmi pánik Hajnalka, a 20-30 fő egy osztályra való ember, s vannak akik 'csak' olvasni járnak be, persze őket is szeretjük!
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hajnal2 - 2009 November 23, 21:30:21
Semmi pánik Hajnalka, a 20-30 fő egy osztályra való ember, s vannak akik 'csak' olvasni járnak be, persze őket is szeretjük!
:2smitten:
Értem. Jó éjszakát, szép álmokat kívánok!  :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 24, 07:17:46

Szia Gabi!
:2smitten:

Idézett tőled:

'Tulajdonképpen felsorolta a szellemi értékrend 12 kategóriáját, amelyek közül talán 4-et tudtunk átvenni valamennyire a hétvégén. A 12 részből van, amikbe előbbre vagyunk, van amiből pótolni kell, de a cél, hogy egyik rész sem lehet túlhangsúlyozva, hanem egyensúlyba kell lenni ezeknek az életünkben.'

Hát próbáltam megérteni, amit szellemi értékrend fogalmáról írtál, de be kellett látnom, hogy ez egyedűl nem fog menni! :pirul:
Elmagyaráznád?!
Köszi!

:044:

 :hehe:
Nyilván nem is értheted, hiszen nem soroltam fel a 12 értékrendet, így nem tudhatod, hogy minek is kell egyensúlyban lennie.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 24, 07:19:38
Majd leírom ezt a 12 "kategóriát"...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hajnal2 - 2009 November 24, 08:12:52
Kedves ismeretlen testvérkéim!
Nagyon jól jött ez az új topic. Ismét bizonyság, hogy nincsenek véletlenek! A legutóbbi napokban sokminden összezavarodott a családi kapcsolatainkban, apám, bátyám, leányom körül. Édesapám és bátyám engem, illetve minket kárhoztatnak, már évtizedek óta. Lányunk pedig az eddigi egyenes útjáról kezd letéregetni. Feleségemmel Isten elé vittük ezeket a gondjainkat, kérve több szeretetet irántuk. Kérlek benneteket, HORDOZZATOK TI IS BENNÜNKET IMÁDSÁGBAN! Abban biztosak vagyunk, hogy Isten mindannyiunkat szeret. Ezt próbáljuk feléjük is közvetíteni.
Isten áldjon mindnyájunkat!

Sziasztok! Jó reggelt, ÁLDOTT NAPOT kívánok mindenkinek! Csak kiragadtam 1 hsz-t, mert azt szeretném kérdezni, h itt akkor ebben a topicban bármilyen személyes jellegű dologról lehet írni, ami-aki jelen van a mindannapjainkban?
Köszönöm:H.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 24, 08:48:26
Szia Hajnal2!
Igen, ez az a topic, amelyben bármiről lehet írni, amely téged, bennünket, vagy másokat érint, érintett, vagy érinteni fog!
Áldott szép napot mindenkinek!
:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Hajnal2 - 2009 November 24, 09:03:28
Szia Hajnal2!
Igen, ez az a topic, amelyben bármiről lehet írni, amely téged, bennünket, vagy másokat érint, érintett, vagy érinteni fog!
Áldott szép napot mindenkinek!
:044:
Ok. Köszi!!!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 November 24, 12:11:14
 :2smitten:
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK, MA 35 ÉVE, HOGY BEMERÍTKEZTEM!! :2smitten:

Történetem itt olvasható: www.gutitunde.eoldal.hu
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 24, 13:14:48
Kedves Tünde, nagyon örülök. Jó döntés volt.  :afro:



Daba!
Figyi te szoktál MSN-ezni, vagy Skype-olni?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 24, 15:18:29
Kedves Tünde, nagyon örülök. Jó döntés volt.  :afro:



Daba!
Figyi te szoktál MSN-ezni, vagy Skype-olni?

:hehe:
Én próbálnék, csak ez a fránya mobil nem ért hozzá!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 November 24, 15:30:12
Daba, van egy ebuddy nevű okos kis szoftver, le lehet tölteni a telefonodra is és azzal tudsz msn-ezni.

Nekem is volt Sony-Ericssonom és jól ment vele, kérdezd az Admin(n)ét  :afro:

Mobilról az http://m.ebuddy.com oldalról tudod leszedni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 24, 16:34:02
Daba, van egy ebuddy nevű okos kis szoftver, le lehet tölteni a telefonodra is és azzal tudsz msn-ezni.

Nekem is volt Sony-Ericssonom és jól ment vele, kérdezd az Admin(n)ét  :afro:

Mobilról az http://m.ebuddy.com oldalról tudod leszedni.

Köszi Jules! Mindjárt letöltöm!
:igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 25, 07:22:39
Na pont ezért írtam. Van egy FRING nevű program, az egyetlen, amit ismerek, amelyik együtt kezeli a skype-ot és az MSN-t, ha van mind a kettő. Keress rá nagyon jó.
Nyilvánosan írtam, hogyha kell valakinek, az tudja használni. Tényleg Antee te is szoktál telóról chat-elni, neked is jól jöhet.
Ha valaki nem találja szóljon.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 November 25, 09:52:46
Nekem windows mobilom van, így nekem a valós MSN van fenn, nem pedig az eBuddy.
A skype is fenn volt egy időben, de nem használtam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 25, 09:54:25
Köszi Gabi!
Amint hajlandó lesz az eBuddy beengedni :2knuppel: ezt is megkeresem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 25, 10:11:05
Hát itt egy szük vázlat arról a 12 pontról, amit Franz Lippi fogalmazott meg a múlt hétvégi szemináriumon Grazban

Az ember szellemi lényének 12 összetevője:


1.   Szellemi ember kapcsolati része
- Szeretni kell Istent. Isten egy kapcsolatokban mozgó személyiség. A szentháromság maga is kapcsolatok képe. Szeretik egymást, különböznek egymástól, más feladatik vannak. Oly annyira részei egymás életének, hogy Ők egyek.
- Szeretnünk kell magunkat megfelelő módon.
Vannak olyan dolgok, amelyeket nem kell szeretnünk magunkban. Szeretnem kell Istennek azt a teremtését, aki én vagyok.
- Szenvedélyesen szeretnünk kell másokat.

2.   Gondolkodásmódok, paradigmák
Olyan szabályrendszer, amik szerint gondolkodsz. A gondolkodás mögött lévő szabályrendszer. Kétfajta gondolkodásmód kell, hogy legyen bennünk:
- Örökkévaló értékrend szerint való  gondolkodásmód.
- Tér-idő rendszerében való gondolkodásmód.
Ha a gondolkodásmódon erőteljesen a jelenben rejlik, akkor szem elől tévesztem az örökkévaló értékeket. Ha olyan módon koncentrálunk az örökkévaló dolgokra, akkor a földi dolgokban nem tudunk tejesíteni.

3.   Fegyelem
- Elcsendesedni és egyedül lenni az Úrral
- Ima
- Tanulmányozása  Isten beszédének
- Böjt
- Szellemi egészség
- Közösség
- Alávetettség, vezetés
- Egyszerűség, sáfárkodás, áldozat, bizonyságtétel
A gondolkodásmódnak itt is egyensúlyban kell lennie. Nem csak minden rajtunk múlik, és nem minden Istenen múlik. Nem csak én járok Istennel, és nemcsak az Úr jár velem, hanem együtt járunk. Ezek nagyon fontosak, kell, hogy legyen önkontroll. Ezt nem tudjuk saját erőből kifejleszteni, de az Úrral együtt lehetséges. A kegyelem túlhangsúlyozásakor gondolják az emberek, hogy minden csak Istentől függ, mi nem tehetünk semmit.

4.   A megváltozott élet
A kereszten a mi életünk transzformálódott Jézus életére, Jézus élete, pedig transzformálódott a mi életünkbe. DNS csere. (Galata 2.20) Krisztusi identitás.

5.   Motiváció
Az emberek sokszor rossz helyen keresik az életük szükségeinek a betöltését. Motiválhat: félelem, szeretet, ajándékok, cél elérése. Szolgálatok is lehetnek különféle motívumokból.

6.   Istenben való elkötelezettség
- Alakítsuk ki a képünket arra a mintára, amit Isten adott nekünk. Titkos kamrában való olvasás, tanulmányozás. Tanuljuk meg meglátni Isten jellemvonásait és kell, hogy ezek beleolvadjanak az életünkben. Az egyszerre szerzett sok információ nem olyan jó, mert nincs idejük beépülni az életünkbe.

7.   Krisztus központú élet
Sok ember másként viselkedik a gyülekezetben, a családjában, munkahelyén. Életünk minden területén Krisztusnak kell lennie a középpontban.

8.   Lét, élet és cselekedetek
A mi kultúránkban, cselekvő emberek vagyunk inkább, mint létező emberek. A világ azt sugallja, hogy amit elérünk, azok vagyunk. A cselekedeteknek belőlünk kellene fakadnia, minthogy a körülmények erőltessék ki a mi cselekedeteinket. A legtöbbször a körülöttünk lévő emberek, az alapján értékelnek minket, amit megtettünk, de a mi értékünk nem ebben van. Sajnos az elégíti meg az embereket, amiket visszahallanak magukról.

9.   A Szellem erejében való járás.
Szellemben látás és azok alkalmazásának egyensúlya.

10.   Szellemi harc
Ördöggel szemben, világgal szemben, testünkkel szemben. A kereszt mindennapi felvétele.
Istentől függetlenül akarunk hozni és hozunk döntéseket a mindennapi életbe. A szellemi lét fokról-fokra válik természetessé.
Az önfegyelemre itt nagy szükség van. A harc teljes területén uralkodnom kell.

11.   Gondoskodás, evangélizáció és tanítvány nevelés
Reprodukálni kell a bennünk folyó Isten munkáját másokban. Alapvetően mindig kellene lennie egy olyan személynek az életünkben, akik fele így szolgálunk. Az Úr betölt engem az Ő Szellemével, de úgy tudja kitölteni belőlem, ha én tanítványokat képzek és adok lehetőséget a Szellemnek, hogy kiáradjon belőlem, mint egy forrásból.
Mindenkinek kell szolgálni a gyülekezetben! Mindenki kapott valamit, amivel része tud lenni az Isten munkájának, szellemi, lelki és testi területen is. A gondoskodásnak mind a 3 területen kell folynia az életünkben. Tisztáknak kell lenniük az érzelmeknek is, mert ezek is részt vesznek ebben.

12.   Közösségi szellemi ember
Bátorítás, elszámoltathatóság egymás felé. Nincs magányos keresztény, aki a helyén lenne. Része kell, hogy legyél egy szellemi családnak.
„Ne mulasszátok el a ti összejöveteleteket.” Sok dolgot, amit Isten elkészített, csak úgy tudsz átvenni, ha része vagy egy közösségnek. Ha érettségre akarok jutni, akkor be kell épülni egy szellemi közösségbe. Krisztus testének a modellje az én testem. Csak egészséges testbe tudnak áramlani azok a folyamok, amire minden testrésznek szüksége van. Ha nem vagyok a helyemen, ezeket a folyamatokat gátolom.


Ezek a részek nem függetlenek egymástól. Egyik része a másiknak nem ragadhatok ki egyet, vagy kettőt, mert az életem nem lesz egyensúlyban. Ezen összetevők egyikében előbbre járunk, némelyiknél meg sok változtatni való van. Ezekben kiegyensúlyozottnak kell lenni. Meg kell tanulnunk megragadni olyan területeket is, amelyek annyira nem tetszenek
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 25, 11:37:27
Szia Gabi! :044:
Na így már nem érzem úgy magam, mintha 'nyelveken' szóltál volna hozzám!
:hehe:

Számomra is meglepő módon egyet értek azzal, amit leírtál!
:fetreng:
Egyetlen dolgot nem sikerűlt megértenem, ez a Krisztusi DNS-kérdése!
Hogyan kell ezt érteni, jelképessen, vagy szó szerint?!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 November 25, 11:55:51
Szia Gabi! :044:
Na így már nem érzem úgy magam, mintha 'nyelveken' szóltál volna hozzám!
:hehe:

Számomra is meglepő módon egyet értek azzal, amit leírtál!
:fetreng:
Egyetlen dolgot nem sikerűlt megértenem, ez a Krisztusi DNS-kérdése!
Hogyan kell ezt érteni, jelképessen, vagy szó szerint?!

Ott erről nem esett részletesen szó, de nagyjából arról beszél, hogy egyrészt ugye Jézus helyettünk lett bűnös és átkozott, másrészt azt az új természetet, amit Ő hozott ebbe a világba, azt Tőle kaptuk. Nyilván mindenkinek más a DNS-e, hiszen ebben látszik a fizikai különbözőségünk. Nem szó szerinti cseréről van szó, hanem a természet cseréjéről. Furcsa lenne, ha minden kereszténynek ugyanolyan lenne a DNS-e.  :hehe:

Nagyon találó, hogy 'nyelveken szólás'-sal példáztad a beszédemet, ami utal arra is, hogy nem hablaty, amit mondok csak maximum ismeretlen még számodra...  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 November 25, 14:58:24
Így van Gabi, ahogy írtad!
Nem zagyvaságnak tartottam, hanem egyszerűen nem értettem, hogy miről beszélsz!
:hehe:
Annak meg kimondottan örülök, amit a DNS-dologról írtál, így akkor még sem veszlek a nevemre!
:fetreng:

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 November 26, 12:08:50
 :044:
Úgy hallottam, megdőlt a november végi melegrekord Budapesten.


                     A NAPFÉNY HATÁSA

 
     Az  erkélyünkön  pirosló  paprikavirágok  szára  már
csontkeményre száradt, de néhány napja újra kizöldültek
a virágládában.
  A cirógató napsugarak fényesre simítják a réten sárgálló
virágok  szirmait,  a  késő  őszi  fény  életerővel  tölt  el
mindent.
   Gondosan  összegereblyézett avarkazlak szárítkoznak az
út  szélén,  várják  a  begyűjtést,  a  gombák  pedig   újra
gombafonalat készítenek, s feszesen dugják ki kalapjukat
a rozsdás falevelek alól.
A járókelőkről lekerül a sapka, kesztyű és a sál, tréfálkozik
velünk  az időjárás.  Szemfüles varjak szedegetik a földről
az  elhullajtott  diókat,  cinkék és verebek  csicseregnek  a
bokrok közt.
   A  dolgos  háziasszonyok  keze  nyomán  ragyognak  az
ablaküvegek, és még egyszer – talán utoljára -  kacagnak a
színes, bársonyos árvácskák a parkban.

           Ennyit jelent a meleg napfény, az éltető sugár!
   
 Világítsunk hát Jézus fényével ebben a békére, derűre,
                         szeretetre éhes világban!

„Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak
                     megjelenését.”     Róma 8:19.


2009. nov. 25.                                     Guti Tünde
 
:2smitten:
   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 November 27, 10:07:26
Sziasztok!  :044:

Még régebben említettem valami kapcsán, hogy van egy testvérnőnk, akit Indiába hívott el az Úr szolgálni. Nos, megint ott van...  :167:

Az interneten is ír egy naplót az ottani életéről, itt olvashatjátok, ha valakit esetleg érdekel:

http://indiai-kuldetes.blogspot.com
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 December 02, 15:10:46
Jules láttam  :afro:
 
Csak ott  nincs  hó  :204:   meg  Karácsony sem ...biztos azért  megünneplik..
 :202:   :210:  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 02, 15:25:16
Jules! Köszi, engem érdekel.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2009 December 02, 18:38:27
Holnap megkapom a szakdolgozat címemet! Remélem jól választok. Közben eldöntöttem, hogy soha többet nem megyek nappali tagozatos képzésre sehová csak levelezőre, az egészségi állapotom miatt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Janó - 2009 December 03, 10:03:13
Sziasztok:)

Tegnap sikerült beszélnem Isten dolgairól olyan embereknek akik nem hisznek ebben:) Úgy gondolom hogy talán megindult bennük valami:) Fogékonyak voltak....de igazából...nagyon konokak még de megmenthetők....csíra meg van bennük :05:

Próbáltam nem én beszélni hanem a szentlélek által beszélni.

Azt hiszik hogy Isten egy olyan Isten akit imádni és dícsérni kell....mondtam nekik az még meg sem fordult fejetekben hogy szeret titeket? Mondtam nekik....Ha túl tudnátok lépni saját büszkeségeteken akkor meglátnátok hogy minden értetek van...az intések...a szigorúság...és minden...Mondtam nekik hogy Ő Ömmagunktól akar megóvni...de meghagyta a szabadakaratot...hogy ti döntsétek el...azt akarja hogy ne erőszakból, érdekből szeresétek őt hanem azért szeresd és fogadd el mindazt amit mond mert szereted Őt és akkor majd megfogjátok érteni milyen csodálatosak az Ő dolgai...és tényleg érzeni fogod hogy szeret téged de nagyon...és ez teljesen más kapcsolat...mint ember és ember közötti szeretet.

Most szembesültem milyen harc folyik a lekekért lent és Odafent is. Ők is jó emberek....de az...önteltség...büszkeség...a fájdalmak amiket elszenvedtek megkeményítette az Ő szívüket...a fájdalomban amikor magukba roskadtak és inkább másban keresték a hibát mint sem Önmagukban...mert könnyű mást hibáztatni ha valami nam úgy történik ahogy mi akarjuk...akkor azt mondták hogy hol van Isten....és ezt használja ki a bennünk lakozó rossz:(

Amikor bajba vagyunk akkor Isten a hibás viszont amikor nekünk kell adni akkor pedig...elfelejtkezünk róla...mondtam nekik.

Azt mondják nem látjuk ezért nem hiszek neki....Mondtam nekik hogy Ő lelketekben kell hogy létezzen...Ő láthatatlan Isten de mégis létező...:)

Szóval Örültem hogy tudtam beszélni és remélem haszna volt:)

Janó




Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 03, 16:13:18
Janó! Mindenképpen hasznos volt, hogy beszéltél Isten dolgairól, ebben biztos vagyok. Sokan imádkoznak az elveszettekért. Mikor indul  meg bennük valami, az majd kiderül. Lehet akár 1 vagy akár több év is, de hidd el a mag ott van bennük elvetve. Amit tettél, az nagyszerű dolog, még akkor is ha nem azonnal hajolnak meg Jézus előtt és nem látványos. Kemény munkát is mi végezzük. Sok idő telt el mire megértettem, Isten nem mindig könnyű munkát bíz ránk. Bizony nagy harc folyik a szellemvilágában. A sátán nem akarja elengedi, Isten pedig nem hagyja azt annyiba. Ő szereti az összes teremtményét. Csak bátorítalak, végezd a rád bízott munkát.

Janó: "Azt hiszik hogy Isten egy olyan Isten akit imádni és dícsérni kell"

Én is azt hittem és egyszer az Úr azt mondta, hogy azt is a javunkra fordítja. Amikor megtanuljuk Őt imádni, akkor leszünk csak képesek másokat szívből és tisztán, érdek nélkül szeretni. Ugyanis akkor vagyunk képesek önmagunk imádásáról lemondani.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 03, 19:34:51
Minden kedves FERINEK boldog névnapot

(http://www.ujteremtes.hu/reszeg.gif) (http://gallery.site.hu/d/5697740-2/kacag_001.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 December 04, 10:36:05
Áldott napot mindenkinek! :169: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 December 04, 11:42:16
Önnek is áldott napot Fenség!
:2funny:

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 December 04, 14:34:58
 :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Janó - 2009 December 05, 12:47:42
Mária! :05:

örülök hogy te is így látod :05:

Ez tényleg nehéz munka de Örömmel teli :05:

Ők még nem értik és érzik hogy mennyire szereti őket a Mi Urunk :(...Akik megtérnek azok áttudják érezni a "Tékozló fiú" történetét de amíg nem ismerjük Őt és nem akarjuk fogadni az ő szeretetét addig Tékozló fiúk vagyunk.

Köszönök mindent Mária :05:

Isten vezzessen a te utadon :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sándor - 2009 December 05, 15:47:00
Kedves Jano,

Mindig tartsd tiszteletben Isten szuverenitását. Nincs másra szükség, mint elmondani az evangéliumot egyszerűen és a lényegét. Aki várja - az érteni fogja. Aki nem - azt pedig hiába gyomrozod. Nehogy kétségbeess. Nincs jó ember, nincsen csak egy is. Mindannyian elhajlottak és képtelenek a jóra. Ha Isten elkezdte a jó munkát valakiben, akkor az már válaszolni fog Isten szerint. Lélekből lélekbe. Ha ez nincs - akkor hiába építed, nem épül.
A klasszikus elveszett úgy gondolkodik, hogy nincs Isten - vagy ha mégis van, akkor az a dolga, hogy üdvözüljön minden ember, hiszen azt mégse teheti meg, hogy kárhozatba kerüljön, mikor nem is olyan rossz - nála sokkal rosszabbak is vannak. Igy gondolja. Erre szoktam mondani - hogy a legjobb lenne, ha azért imádkozna, hogy ne legyen Isten - csak hát kihez?
szeretettel Sándor
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 December 05, 17:38:40
'A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által'
A mi dolgunk az evangélium hírdetése, a megtérést nem mi végezzük el, munkatársak vagyunk, a 'magvetés' és az öntözés a mi kiváltságunk, de a 'növekedést' Isten munkálja!
Ha a ránkbizott részt elvégeztük nincs okunk a szomorkodásra!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 December 05, 22:30:40
Így van Daba!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 December 05, 22:31:09
Idézet
Erre szoktam mondani - hogy a legjobb lenne, ha azért imátkozna, hogy ne legyen Isten - csakhát kihez?
szeretettel Sándor

Az tetszik!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 06, 19:33:03
Janó: Ez tényleg nehéz munka de Örömmel teli

Pálék se voltak mindig a magaslaton az evangélium hirdetésében. Kaptak is éppen eleget érte. Elszenvedték a vallás által jött borzalmakat. Ma is ez van. Beszéltem egy volt magas rangú katona lányával. Soha nem hallott Istenről, Jézusról. A szülei nem beszéltek róla, csak folyton költözködtek laktanyából ki, másikba be. Ez az ő gyerekkori emlékei. Jézus soha nem volt benne. Náluk a karácsony a szeretet, az ajándékozás ünnepe volt. Azt mondta, hogy belül mindig azt érezte, hogy Istentől félnie kell, annak ellenére, hogy senki nem beszélt neki Istenről. Azt mondta az a szellemiség ami uralkodik az ország fölött, az beivódott az emberek elméjébe. Tehát, amikor először hallott Jézusról, mérgesen elkergette az illetőt, de foglalkoztatta a dolog. Majd amikor ismét valaki beszélt Istenről, akkor keményen kiosztotta. Most nem részletezem, de ismerjük hogyan szokták. Majd amikor már az évek alatt a sokadik ment hozzá, de ő rendületlenül kitartó volt, akkor érezte belül, hogy már nem olyan kemény és visszautasító, mint az elsőkkel volt. Aztán eljött az áttörés az életében. Kíváncsi lett Jézusra. Azt mondta, na jól van, elmegyek veled a gyülibe és megnézem magamnak Jézust! Azt mondta, azért tette, hogy lerázza már az illetőt, mert nagyon unta. Elment és ma ennek 20 éve. Azt mondta, ha ez az illető nem tartott volna ki, - pedig egy párszor nagyon átgázolt rajta, akkor ma nem biztos, hogy hívő lenne és egyenesen a pokol felé tartana.

Hát, azt javaslom, ne zavarjon ha elutasítanak, mert nem téged utasít el, hanem Jézust. Ha így állsz hozzá, akkor nem fog fájni ha nemet mondanak. Te elvégezted ami rád bizattak, a többi az Úr dolga. Bizony sokan feladják ha első kettőre valaki nemet mond. Én csak bátorítalak, tedd annyiszor, ahányszor az Úr oda küld hozzá. Ne aggódj azon amit látsz. A szívedben tudni fogod mit és mikor tedd. Inkább 100 x bántson meg téged, de eljön az idő, amikor hálás lesz érte, hogy nem hagytad békén. Tudod a pokol nem egy áldott hely és inkább itt haragudjon rád, mint odalent "égjen". Én nem igen adom föl. Nagyon ritkán fordult elő. Eddig egyik se bánta meg. Tudnák naphosszat mesélni neked. Isten országáért és annak dicsőségéért teszem, nem magamért. Ma rám/ránk van bízva az evangélium, jöhet ostor, korbács, börtön, gyalázat, köpés, szidalom.... bármi, Jézus velem van és kiszabadít belőle. Nem baj, ha valaki erőszakosnak tart, de a halál ellen ha nem tudok másképpen menni, akkor erőszakos vagyok. Inkább most mondják azt, hogy az vagyok, mint egy is elvesszen, mert nem tettem semmit. Hálás lesz Istenek úgyis az olyan, aki elfogadja Jézust. Aki meg nem, az meg bánni fogja, de akkor már késő. Visszasírja a szavaimat és átkozza az övét. Én meg kevés későről akarok hallani. A pokol kapujából kiakarom hozni az elveszetteket. Néha ez nagyon nem könnyű, de Jézussal teszem és Őérte. Ez teszi olyan széppé. Isten nem mond le senkiről. Viszont, akiben Isten Szelleme benne van, az nem tud hallgatni. Elő áll akár alkalmas, akár alkalmatlan időben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 December 06, 21:19:47
A dárda hegye Video by Világ - MySpace Video
Nem tudom látta-e már ezt valaki?-Nagyon szép film. :2smitten:
Nem tudom betenni,de ha kell valakinek,lebetüzőm.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Janó - 2009 December 07, 18:58:31
Szia Mária :)

Ma megint volt egy beszélgetésem egy emberrel.....Ő a volt feleségem.....Amikor együtt éltünk még tisztelte Istent most viszont úgy érzem és ne legyen igazam hogy fejébe szállt a dicsőség....azt mondja nincs jó és rossz hanem csak dolgok vannak...azt mondja nincs bűn....hanem a dolgoknak meg kell történni..jó vagy rossz.
Öntelt és azt hiszi mindent tud...azt hiszi ismeri Istent de én azt gondolom hogy nem....nem fordít elég időt arra hogy tényleg Istennel legyen és megossza vele örömeit, fájdalmait, tapasztalásait és mindent és akkor talán közelebb kerülne hozzá. Azt mondja szerinte elég 1 hónapban egyszer megköszönni mindent....Azt mondja hogy Ő minden percben és Órában az Úrral van ....Nem kell megköszönni hangosan úgy hogy más ember is tudja hogy Én most azt az Úrnak köszönöm a mindennapi ételt, italt. Ezenkívül pénzt, munkát, szeretetet, a napsütést az esőt, a természetet vagy bármit amit ad nekünk.
Ő magában....úgy hogy senki ne hallja megköszöni az Úr-nak ....Azt mondja hogy nem kell azt hangosan tenni mások előtt azt hangoztatni és nagy Dobra verni hogy Te mennyire keresztény vagy!

Én azt mondtam neki hogy azért köszönök meg mindent és közte az ételt is mert...szeretem az Urat és ez nekem nem fáradtság és nem sérti a büszkeségemet, mert tudom hogy minden Ő általa van és minden Ő általa lesz. Ő vele jó lenni és amit Ő ad azt tudom hogy áldással adja és én értem van, mert Ő féltőn szerető Isten.

Rájöttem hogy őt nagyon erős kézben tartja a rossz...Régen nem volt ilyen...de a kudarcok, fájdalmak az életben a rosszhoz sodorták Őt. Már megfertőződött Lucifer alattomos dolgaival....és még nem tudja milyen nagy veszélyben van...a lelke lesz a tét. Egyre távolabb sodorja Őt az Úrtól úgy hogy észre sem veszi.

Régen jobb volt...és még Ő is Istennel volt...Ő jó ember még ma is....de rátévedt a széles útra...a gőg és a büszkeség, kevélység, az Úrtól kapott intések elleni felháborodás megkeményítették a szívét:( keserű ember lett...azt hiszi hogy le kell mondani a szeretetről, mert akkor nem sérül, és az biztonságos...óvja magát mindentől és így szeretettől is.....és így egyre keményebb lesz..:(

Ha én szeretek... sérülhetek is, de sérülések erősebbé tesznek ha az Úrra figyelek...viszont szeretetet is kaphatok...és ez is benne van a pakliban:)

De azt gondolom nem azért kell szeretnem felebarátomat mert akkor Ő is fog engemet ha Én is Őt.....hanem szeretetet akarok adni..és nem várok semmit:)

Imádkozok és Imádkoztam a volt feleségem lelkéért...talán ez az Úr akarata is...hogy ő meg meneküljön.

Köszönök Mária mindent...megerősítettél :)

Isten vezessen a te utaidon :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Janó - 2009 December 07, 19:09:11
Kedves Jano,

Mindig tartsd tiszteletben Isten szuverenitását. Nincs másra szükség, mint elmondani az evangéliumot egyszerűen és a lényegét. Aki várja - az érteni fogja. Aki nem - azt pedig hiába gyomrozod. Nehogy kétségbeess. Nincs jó ember, nincsen csak egy is. Mindannyian elhajlottak és képtelenek a jóra. Ha Isten elkezdte a jó munkát valakiben, akkor az már válaszolni fog Isten szerint. Lélekből lélekbe. Ha ez nincs - akkor hiába építed, nem épül.
A klasszikus elveszett úgy gondolkodik, hogy nincs Isten - vagy ha mégis van, akkor az a dolga, hogy üdvözüljön minden ember, hiszen azt mégse teheti meg, hogy kárhozatba kerüljön, mikor nem is olyan rossz - nála sokkal rosszabbak is vannak. Igy gondolja. Erre szoktam mondani - hogy a legjobb lenne, ha azért imádkozna, hogy ne legyen Isten - csak hát kihez?
szeretettel Sándor

Szia Sándor:)

Köszönöm hogy leírtad...mit gondolsz:)

Egyetértek veled:)

Tetszik amikor azt írtad hogy " nála sokkal rosszabbak is vannak". Kik azok akik nála sokkal rosszabbak és mennyivel rosszabbak?

A bűn az bűn akármilyen nagy...akkor is bűn.

Az emberek még nem látják hogy milyen nagy veszélyben vannak...:(

Szeretettel Janó:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 07, 19:31:41
Szia Janó

Bizony nem mindig könnyű amivel szembe kell nézzünk időnként. Egy biztos, soha ne add föl még ha a volt feleséged is az illető. Lehet az élet elsodort egymástól benneteket, de az ima bármire képes ha hittel tesszük azt Isten lábai elé. Amikor a Trónusához lépünk, meglepetések fognak érni. Megkérdezi: Szeretsz engem? Hajlandó vagy értem megtenni?...  és ehhez hasonló dolgokat kérdez. A volt férjemet, aki nagyon agresszív volt az alkohol miatt, senkit nem kímélt és nem tisztelt - még nem voltam hívő amikor elváltunk sok sok évvel ezelőtt- nagyon sokat bántalmazott brutális módon. Erre most nem térek ki, lehet megrémisztene másokat, és ez a sötét múlt. Nagyon sokat kint éjszakáztunk a kisbabámmal és senki nem fogadott be minket. Nem voltak anyaotthonok és rokonok, akik befogadtak volna bennünket. A félelem meggyengítette az érzéseimet és igen kemény nő lett belőlem. Belül pedig egy gyáva szorongásos mély depresszióban élő voltam. Ez a két énem élt együtt, nem bírva magával. Borzalmas évek voltak ezek. Soha nem tudtam mikor tör rám és veszi el az életem a volt férjem. A halálon gondolkodtam, a másik énem meg élni akart. Állandó harc, küzdelem egy kis babával és egy brutális emberrel az oldalamon. Életemben először kiáltottam föl Istenhez segítségért! "Kérlek, segíts és hadd tudjak elválni ettől a vadállattól!" Isten meghallgatott és erőt adott. Már sok év eltelte után Jézussal találkoztam személyesen. Megváltozott minden. A lelkem meggyógyul és a múltnak vége. Majd egyszer azt kérte Isten, hogy vezessem Hozzá a volt férjemet. Megdöbbentem. Pont azt az embert, aki az egész életem legborzalmasabb éveit tudta nyújtani? Isten azt mondta, - igen, őt akarom. Azt kértem, intézze el ő, a találkozót. Egyszer váratlanul felhívott telefonon és beszéltem neki Jézusról. Elküldtem egy gyülibe, hogy ott növekedjen. Befogadta a szívébe Jézust és nem régen haza is költözött Hozzá. Az igazi békességem akkor lett meg vele. Nagyon megszerettem őt és megtudtam bocsájtani neki a sok rosszért. Nem kért ugyan bocsánatot, de amikor egy alkalommal kérdeztem valamiről, a múlttal kapcsolatban, akkor azt mondta őszintén feltörve a szívéből: - Édes Jó Istenkém, milyen borzasztó dolgokat csináltam veled!! A hangjában a megbánás ott volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 09, 20:43:08
Tényleg 2012 ben lesz? Ha nem is, de magát a 15 perces filmet érdmes megnézni, mert valahogy így lesz a vége.

Világvége

Ezt sokan nem fogják tudni megemészteni. Mi sem tudtuk.
Sőt az Atya vállára is súlyos teherként nehezedik az Utolsó Nap.

http://www.kma-hu.com/online-tv/filmcsatorna/kma/index.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 December 09, 21:23:55
Nagyon durva. Nagyon jól megcsinálták a filmet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 December 10, 04:48:21
Ehhez nem lehet mit hozzátenni. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2009 December 10, 07:56:55
A dárda hegye Video by Világ - MySpace Video
Nem tudom látta-e már ezt valaki?-Nagyon szép film. :2smitten:
Nem tudom betenni,de ha kell valakinek,lebetüzőm.


Itt van, ahol meg lehet nézni:
http://www.kma-hu.com/online-tv/filmcsatorna/adardahegye.html
Tanulságos volt, nagyon, a tegnap néztem.  :2smitten:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Janó - 2009 December 10, 13:39:55
Sziasztok:)

Tegnap azon járt az agyam hogy milyen tetteket lehet keresztyéniek nevezni és mit nem?

Például ha elmegyek egy rock koncertre, hogy egy kicsit ki eresszem a gőzt:)?

Vagy egy szórakozóhelyre elmegyek táncolni és jól érezni magam?:) Persze mindent csak mértékkel:)

Mi ebben a nem keresztényi?....sokan körülöttem ezt gondolják.

Persze mindennek meg van a maga haszna....

Ti mit gondoltok?

Várom a válaszokat :169:

János
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 10, 14:17:15
Már vitattuk régebben ezt a kérdést, de nem baj ha ismét beszélünk róla. Mi a nem keresztényi? Ami megbotránkoztat másokat. Hol a határ? Hát, aki megakar botránkozni, az meg is fog apró dolgokon is. Tehát mindenkinek máshol van a határvonal. Megbotránkoztató -e, ha valaki discoba, világi koncertre, -folytatom a listát, mert van aki ettől tovább is megy, nudista strandra, vetkőzős szórakozóhelyekre, kocsmákba... megy? A kérdés az, ott jól érzi magát? Aki az Úrral van átitatva az jól érzi magát ott? Én szívesebben nézek keresztény filmeket mint akár egy koncerten ami a világé. Szívesen hallgatok meg itt a neten egy tanítást, dicsőítést vagy elmegyek akár egy számomra ismeretlen gyülibe és itt engedem ki a gőzt. Miért? Mert bűnnek tartom ha valaki a világgal szórakozik? Nem, nem tartom annak, de én már nem érzem jól magam, ha valaki a depressziós, időnként gusztustalan szövegű, ördögi dalait tárja elém. -persze van amelyik kedves, de ott nem lehet kiválogatni- Csak nézd meg a dalok szövegeit miről szólnak. Ha valaki szeretett táncolni, én nagyon. Ma már nem tudok táncolni a világ zenéjére, de keresztényire annál jobban. A szívem már jobban ég az elveszettek után, mint egy világi koncertért. Tehát változik az életem folyamatosan. Egyébként az első perctől kezdve nem vágyódtam rá. Még hosszú évekig TV -t se néztem. Ma is keveset nézek. Arra vigyázni kell, ne keveredjen túlságosan össze a világosság a sötétséggel. Én nem érzem jól magam a világ bulijain már. Még egy lakodalomban sem. Hát ez vagyok én. Ez nem sablon. A véleményem az, a kisdednek vigyázni kell hová megy, mert észrevétlenül ragad ami ott van. Aztán jön az, hogy ez nem is olyan nagy dolog, ez még bele fér. Óvakodjunk a világ kovászától amennyire lehet. Amiből végre kijöttem, már nem vágyom vissza. Attól függetlenül, ebben a világban élek, de igyekszem nem e világ diktálása szerint.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 December 10, 14:31:35

 Szió Janó!

 Mária hozzászólásával teljesen egyet értek.Én személy szerint nem érzem jól magam,sem discóban,sem bármilyen szórakozóhelyen.
 Megtérésem elött szerettem ezekre a helyekre járni,de valami megváltozott bennem.Mióta Jézus a szívembe költözött,nem igénylem
 ezeket a kikapcsolodási formákat.Nagyon szeretek táncolni az Úr elött,itthon vagy az Isten tiszteleteken. :063:
 Az Isten tiszteleteken,az imaalkalmakon,a biblia olvasásakor, keresztény filmek nézésekor,a fórumon eltöltött időmben(ha nincs szeretetlenség :hehe:)
 nagyon jól érzem magam.Számomra ezek az elfoglaltságok jelentik a szorakózást.Természetesen a családommal eltöltött idő is csodás.
 Egy jó séta,egy klassz játék a kicsivel...

 Szeretettel:Moncsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2009 December 10, 14:32:06
Már vitattuk régebben ezt a kérdést, de nem baj ha ismét beszélünk róla. Mi a nem keresztényi? Ami megbotránkoztat másokat. Hol a határ? Hát, aki megakar botránkozni, az meg is fog apró dolgokon is. Tehát mindenkinek máshol van a határvonal. Megbotránkoztató -e, ha valaki discoba, világi koncertre, -folytatom a listát, mert van aki ettől tovább is megy, nudista strandra, vetkőzős szórakozóhelyekre, kocsmákba... megy? A kérdés az, ott jól érzi magát? Aki az Úrral van átitatva az jól érzi magát ott? Én szívesebben nézek keresztény filmeket mint akár egy koncerten ami a világé. Szívesen hallgatok meg itt a neten egy tanítást, dicsőítést vagy elmegyek akár egy számomra ismeretlen gyülibe és itt engedem ki a gőzt. Miért? Mert bűnnek tartom ha valaki a világgal szórakozik? Nem, nem tartom annak, de én már nem érzem jól magam, ha valaki a depressziós, időnként gusztustalan szövegű, ördögi dalait tárja elém. -persze van amelyik kedves, de ott nem lehet kiválogatni- Csak nézd meg a dalok szövegeit miről szólnak. Ha valaki szeretett táncolni, én nagyon. Ma már nem tudok táncolni a világ zenéjére, de keresztényire annál jobban. A szívem már jobban ég az elveszettek után, mint egy világi koncertért. Tehát változik az életem folyamatosan. Egyébként az első perctől kezdve nem vágyódtam rá. Még hosszú évekig TV -t se néztem. Ma is keveset nézek. Arra vigyázni kell, ne keveredjen túlságosan össze a világosság a sötétséggel. Én nem érzem jól magam a világ bulijain már. Még egy lakodalomban sem. Hát ez vagyok én. Ez nem sablon. A véleményem az, a kisdednek vigyázni kell hová megy, mert észrevétlenül ragad ami ott van. Aztán jön az, hogy ez nem is olyan nagy dolog, ez még bele fér. Óvakodjunk a világ kovászától amennyire lehet. Amiből végre kijöttem, már nem vágyom vissza. Attól függetlenül, ebben a világban élek, de igyekszem nem e világ diktálása szerint.

Teljesen egyetértek. Lehet, hogy nincs baj egy kis táncból, vagy koncertből, de ez emberfüggő. Érett vagy-e arra, hogy a világ úgy vegyen körbe, hogy te ne kerülj bele a világ sodrásába?
Azért egy kérdést feltennék Janó: Minek kell kiereszteni a gőzt???
Nekem erről az jutott eszembe, hogy azt mondta egy gyülekezetünkbe járó tag: "Most egy ideig nem jövök gyülibe, hogy letisztázzak magamban egy-két dolgot és tisztábban lássak."
????????
Ez mennyire reális?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Janó - 2009 December 10, 15:32:10
Köszöm Mária,Moncsi és Gábor:)

Igazatok van...van időszak amikor én is így érzek:) de van amikor nem...Ez teljesen attól függ hogy milyen a viszonyom az Atyával az nap vagy abban az időszakban....

Néha jól esik kiereszteni a gőzt......amikor azt mondjátok...hogy már nem kell ilyen fajta szórakozás....olyankor nekem is béke van a lelkemben...és az nagyon jó....azt hiszem ezt látja az Úr...

Valószínű sokat agyalok...és felesleges meg nem vívott harcok amit elképzelek, vagy beképzelek...azok elvonják a figyelmet az Úrról...Sokat gondolok arra hogy vajon jól teszem a dolgaimat vagy sem....talán nem teszek mindent az Úr elé...Még mindig Én akarok mindent megoldani...Ő helyette....nagyon nehezen megy ez nekem...Tudom nem helyes

A múltbeli csalódásaim emberekben..... amiatt vagyok bizalmatlan mindenkivel...úgy gondolom hogy csak magamban bízhatok...és valahogy ezzel Őt is kizárom az életemből pedig nem akarom...de a vége mindig az lesz.

Szeretem Őt, de nem bízok benne....tudom hogy ezt szörnyű kimondani..de így van...pedig tudom hogy bízhatok benne...de valahogy mindig én veszem kezembe az írányítást...

Nem azért írtam mert a hitem megrendeült Ő benne...Nem...inkább csak magam Őnfejűségét látom...és ez szörnyű.

Saját magam erőlködéséből keletkeznek gőzök...amiket koncerten és máshol akarok kiereszteni...

Attól függetlenül én minden olyan helyre szeretek járni ahol vidámság és szeretet van...nem nagyon különböztetem meg a helyeket...ahol érzem a jót ott szeretek lenni...azt gondolom minden jó csak mértékkel..semmit sem árt...persze ez mindig veszélyes...Tudom mire gondoltok.

Azért néha szeretek kalandozni és emberekkel találkozni akik nem hisznek az Úrban mert azt gondolom minden ilyen ismerkedés hasznos lehet...persze meg van a veszélye is. Áldom az Úr nevét hogy eddig még jól jöttem ki ezekből a kalandozásokból.
Nem kísértem az Urat, de nem is zárkozok el a világtól...Úgy gondolom és tapasztalatom sok olyan emberrel találkoztam akik nem hiszenek az Úrban de megvan bennük a csíra...és azoknak segíteni kell...Ők azt mondják a keresztényekről.... hogy mi zárkozottak vagyunk...és elfordulunk azoktók akik nem hisznek Istenben...valóban így van? Én azt gondolom nem...mi nem vagyunk ilyenek. Nem mindegyiköjük gonosz...valaki sosem halott még Isten dolgairól...és annak segíteni kell.

Ha egy Bibliával és keresztel a kezemben megyek közéjük akkor elfordulnak tőlem...mert ilyen kép alakult ki rólunk...és ez nem feltételen a mi hibánk...az történelem és sok minden más. Ha szeretettel megyek közéjük akkor nagyobb esélyem van...de még így se járok mindig sikerrel.

Az Úr dicsősége, és az Ő szeretete tartott meg engem minden ilyen helyzetben....magamtól erre nem lennék képes...csak is az Ő Szent Lelke által.

Nem vagyok tökéletes de teszem a dolgomat...úgy hogy közbe Ő reá figyelek...csak a saját magam sorsát nem teszem az Ő kezébe...remélem most halotta hangomat és segít hogy ez ne legyen így.

Köszönök nektek mindent...Örülök hogy leírtátok.

Szeretettel

János
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 10, 16:35:46
Janó

Örülök, hogy kiírtad magadból azt, ami egyébként is világos volt és éppen azért reagáltam rá. Benned van egy kettősség. Ameddig ez benned van, nem igen tudsz magadra vigyázni. Ha bemész a világiak szórakozásába, nem jelenti azt, hogy azonosulni kell velük. Ők mindegy mit hisznek rólunk, mert te nagyszerű fiú vagy. Zárkózottak vagyunk, mert azt a sátán hitteti el velük. A lényeg, ha te közéjük mész, akkor az Igét vidd oda és nem kell neked felvenni az ő szokásukat. Csalódtál a világban és meg vagy sérülve még most is, ezért van benned a kettősség. Csalódunk a keresztényekben is, de azokkal könnyebb megbékélni, mert Krisztus bennük van. Sok sok nehézségen megyünk keresztül, de kihoz az Úr belőle és közben megerősödünk. Isten nem mond le rólad! Ő gyógyítja be a sebeidet miközben vigyáz rád. Te egy őszinte és nagyszerű testvérünk vagy és jó, hogy idejöttél közék.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Janó - 2009 December 11, 06:39:50
Örülök hogy ezt írtad...és szeretettel fogadtatok. Én is örülök hogy itt vagyok....sokat jelent nekem ez. Örülök hogy ilyen emberekkel vagyok kapcsolatban :05: Úgy segítetek hogy észre sem veszem...és közebn az Úr általatok kinyitja szemem.
Áldásos dolog ez :05:

Tegnap miutún ezeket leírtam egy kicsit jobb volt...érzetem hogy több szeretet tudok sugározni az emberek felé...és ez nagyon fontos volt...mert azt hiszem csak is a szeretet tud kapukat megnyitni:)

Most újra tudom végezni a dolgomat amit Isten rám bízott, nyugodtan és békében...Isten vezetésével...:)

Szeretettel

János

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 11, 08:55:38
Drága Janó

Vigyázz is erre a szabadságra, mert az ellenség nem szereti, ha Isten imádatában, szabadságában vagy. Ezen csak az ima, -itt nem a kolduló imára gondolok, mert az általában depresszióssá teszi az embert, mire felkel az imából-  hálaadás, imádat, dicsérte ami meg is tud tartani ebben. Áldott legyen az életed!

Te Isten tökéletes fia, gyermeke, barátja, mindene vagy! Soha nem hagyd, hogy a szíved mást higgyen el. Drága vér került érted a Trón elé.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 11, 13:45:38
Ideteszem, ollóztam

"Újjászületés

Életednek legfontosabb kérdése: Tudod-e, mi történik veled a halálod után? Egy napon mindannyiunknak szembesülnünk kell a fizikai halállal. Az élet azonban a fizikai halál után is folytatódik: az ember szelleme és lelke továbbra is létezik.

Tudod-e, hova kerül a szellemed és a lelked a fizikai halál után? Két hely létezik a Biblia szerint: az egyik a mennyország, a másik a pokol. Vajon mi dönti el, hová jutunk? Ha úgy gondolod, hogy a jó cselekedeteid alapján a mennyországba jutsz, akkor tévedsz Kedves Olvasó! Ha viszont úgy gondolod, hogy te már annyi rosszat tettél az életben, és oly sok bűnt követtél el, hogy számodra nincs esély, hogy a mennybe kerülj, akkor is tévedsz.

Nincs olyan bűn, ami meg tudna akadályozni, hogy a mennybe kerülj. Másrészt nem kerülhetsz a mennyországba csupán azért, mert annyi jót tettél az életedben.

Mi határozza meg akkor, hogy hova kerülünk?

Jézus egyetlen feltételt említ:

Szükség néktek újonnan születnetek. (Ján. 3,7)

Kérdezheted: Hogyan kell újjászületnem? Nikodémus sem értette Jézus szavait az újjászületésről, hiszen megkérdezte: Mi módon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? (Ján. 3,4)

Jézus így válaszolt: Ami testtől született test az; és ami Szellemtől született, szellem az. (Ján. 3,6)

A szellemi újjászületésedért Isten hatalmas árat fizetett, az egyszülött Fiát adta érted, mert annyira szeretett, és olyan nagyon vágyott arra, hogy újra közösségben lehessen veled.

Mert úgy szerette Isten e világot (téged), hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki (te) hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Ján. 3,16)

Ez csodálatos. Isten kidolgozta számodra az utat, hogy üdvözülhess. Tudnod kell, hogy nincs más út az Atyához, csak Jézus Krisztus által. Senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam – mondja Jézus. (Ján. 14,6)

Sem gyülekezethez való tartozás, sem vallási hagyományok követése, sem jócselekedetek, sem tökéletes életvitel nem vezet az Atyához. Tudnod kell, egyetlen út vezet az Atyához: Jézus Krisztus. Az ember nem képes arra, hogy önmagát megváltsa. Szüksége van egy Üdvözítőre, egy Megváltóra. Ezért jött Jézus.

A üdvösségedhez – újjászületésedhez – nem kell mást tenned, mint szívedben elfogadni Jézus Krisztust, Isten Fiát, mint Megváltót. Ha szeretnéd Jézust megkérni, legyen az életed Megváltója, mondd el a következő imádságot.

A Biblia tanítja: a hitünkről megvallást kell tennünk. Ezért az imát ne csak magadban mondd el, hanem mondd ki a szívedből hangosan.

 Drága Mennyei Atyám, Jézus nevében jövök Eléd. Azt mondod az Igében: „Ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz.” (Róma 10,9)......"
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2009 December 12, 06:45:54
Ha valakit érdekel,igaz világi,de tanulságos.Gettó milliómos
http://cikkek.blogozz.com/
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 December 15, 17:14:10
A Hit gyüliben elhangzott tanítás részletek Elie Wiesel nobel díjas írótól, amit Tünde is bejegyzett az elmúlt napokban. -  -nézzétek szeretettel


http://atv.hu/videotar/091211_elie_wiesel_a_hit_parkban.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 16, 10:43:10
irene! Végig hallgattam, köszi.

Küldök nektek valamit.  

Kattints a linkre, majd a megjelenő oldalon írd be a keresztneved ékezetek nélkül, vagy bármit, mondjuk Jezus el!, vagy Szeretlek Jezus! és klikkelj a jobb oldali gombra és várj türelemmel!


http://www.star28.net/snow.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 16, 11:53:38
 :2funny: Huuuuu ha szőke lennék, még viccet is faragnának belőlem az tuti.  :hehe: Elkezdtem kiüríteni a postaládámat. Egyenként jelöltem be már vagy 100 -at és töröltem ki, - már annyira untam, meg az időmet is elvette :hehe: mire rájöttem, egyszerre hogyan lehet kijelölni és törölni. Ha még azt is megírom, hogy 7 éve vagyok moderátor... akkor bele gondolni se merek, milyen hajúnak neveznének.  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 December 16, 14:46:38

 Majd ezentúl már tudod,hogy kell egyszerre törölni drága Mária. :2smitten: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 16, 16:22:34
ahha A jó pap is tudod meddig tanul?  :hehe: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 December 16, 17:35:07
mindhalálig tanulunk  :044:


Köszi a visszajelzésed  Mária :169: -ugye  milyen  sok ilyen nobel békedíjas  emberre lenne szüksége az iskoláknak  egyetemeknek?

De milyen  megdöbbentő amit mondott, hogy 45-ben a   német  tisztek többségének dr.átusa  volt.

Istenem a  "legtanultabb" emberek lehetnek a "legveszélyesebbek"....... :02: ezt nem  gondoltam  volna....  :062:

Tisztelet a kivételeknek! Akik építőek  példát  mutatnak,tanítanak átadják tudásukat.
Ők legyenek áldottak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 December 17, 10:55:54
Tényleg Mária! Neked milyen színű a hajad?  :hehe:
Nincs fent rólad fénykép! :168:

Na most jól leégtem, rólam sincs...  :061:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 17, 11:06:55
Tényleg Mária! Neked milyen színű a hajad?  :hehe:
Nincs fent rólad fénykép! :168:

Na most jól leégtem, rólam sincs...  :061:

Milyen? Melírozott szőke.  :2funny: Mindent elárul nem? Utánzat vagyok.  :hehe: Tettem föl képet.  :2police: Persze a szőkeségem nem látszik.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 December 17, 11:22:10
Csinos vagy a képen!  :063: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 17, 11:42:54
Köszönöm.  :2smitten: Nem álszerénység tőlem, de milyen lehet egy keresztény? :076: Csinos és áldott.  :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 December 17, 14:05:12

 Mária drága!Szuper ez a kép! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 17, 15:18:51
Hasonlít rám,  :174: Moncsi?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sara - 2009 December 17, 21:11:07
Mária nagyon jó a kép.Teljesen más vagy mint ahogy a hozzászólásaid alapján gondoltam.jó értelemben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2009 December 17, 21:23:50
Hasonlít rám,  :174: Moncsi?  :2funny:

 Szeretnék ennyi idősen ilyen  jól kinézni mint most Te!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 17, 21:27:07
Mária nagyon jó a kép.Teljesen más vagy mint ahogy a hozzászólásaid alapján gondoltam. jó értelemben.

 :2funny: Na ez jó. Akkor most a hozzászólásaim alapján egy rút banyának,  :174: vagy a képem alapján egy aranyos nőnek gondoltál.  :040: Vagy mit értesz jó értelemben?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 17, 21:35:15
Hasonlít rám,  :174: Moncsi?  :2funny:

 Szeretnék ennyi idősen ilyen  jól kinézni mint most Te!  :2smitten:

Köszi, de te is fogsz. Akik az Úrban vannak, azok jól néznek ki.  :115: Éppen ma gondoltam rád Moncsikám! Amikor a Ferihegyen voltunk és akkorákat nevettünk a repülők felszállásán. Biztos emlékszel. Anti meg Hilda szerintem még ma se heverték ki.  :hehe: Hát, rohamosan közeledik, hogy ott fogok én is ülni Zsolttal valamelyik gépen. Zsupssz bele a közepébe. 24 órát repülünk szinte, három géppel. Pénteken indulunk és hétfőn érünk oda a jövőbe. 10 órával előttünk vannak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sara - 2009 December 17, 21:55:28
a képed alapján egy aranyos  nőnek,mig nem láttam a képet egy  kicsit szigorunak.ha szabad kérdeznem hová utazol.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 17, 22:10:34
1, Még senki nem mondta rám, hogy szigorú vagyok. :169: de ami késik, az nem biztos, hogy nem érkezik meg.  :2crazy: Voltam én már minden csak győzzem kiválogatni.  
2, Ausztráliába.

:017: Látod drága sara, mennyire nem lehet az írás alapján lemérni, ki kicsoda. Erre nagyon jók voltak a fórumtalik. Személyesen nagyon jó tesókat ismertünk meg bennük, pedig azt hittük ők a hárpiák, de rájöttünk nem. Nagyon édes tesók vannak ám itt. Az írás ellentéte nem jelenti azt, hogy itt bárki harapós lenne. Ez egy jó kis közösség, de tele hibákkal. Tudod, itt megtanuljuk szeretetben elhordozni egymást, noha ez nem mindig sikerül a láthatók szerint, de Jézus helyre tesz bennünket. Mi meg észhez térünk. Nem kell megrémülni ami időnként itt van.  :088: Hát ennyi.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 December 17, 22:27:06
Ne hagyd magad átverni Sara!
Mária igaz, hogy aranyos, de  egy szigorú nő!
:hehe:
Viszont aranyból van a szíve, a közepében Krisztussal!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 17, 22:56:16
 :175: Daba  :162:  nem merted azt írni mi, hogy  hárpia :114: félsz a szigoromtól :fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sara - 2009 December 17, 23:08:49
nem is gondoltam hogy hárpia.és ausztraliából is hallani fogunk az az olvasni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 17, 23:12:53
Persze, nem is gondoltam komolyan, hogy hárpiának gondoltál volna, csak vicceltem.  :169: Hát, nem biztos, hogy Ausztráliából írni tudok, mert ott szolgálni fogok és az időm nem sok lesz. Meg utazok sok helyre, de még nem tudok mindent, amit az Úr készített. Nagyon szeretnék kijutni Amerikába is, de ez még Isten kezében van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 December 17, 23:18:23
Igen, reszketek még most is, pedig könyörűletes voltál!
Hiába, a hírnév gyorsan terjed!
 
Jajj nektek kenguruk!

:fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 17, 23:22:27
 :hehe: de jajj ám
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 December 18, 08:01:36
"Hát, rohamosan közeledik, hogy ott fogok én is ülni Zsolttal valamelyik gépen. Zsupssz bele a közepébe. 24 órát repülünk szinte, három géppel. Pénteken indulunk és hétfőn érünk oda a jövőbe. 10 órával előttünk vannak."

Drága Mária    :081:


Kívánok  szerencsés vidám  utat  :2smitten: és sok kitartást a célig. Istenünk nagyon szeret és vigyáz Rátok!
És  mi is szeretünk, szeretettel és izgalommal  várunk  haza szolgálatotok végeztével.
Az ÚR  áldása kísérje  minden dolgotokat.  :2angel:

 :233: :202: :235:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 18, 09:03:53
Irene! Drága vagy! Előre is köszönjük a jó kívánságokat. Februárba megyünk ki és addig is az imáitokat nagy szeretettel fogadjuk, szükségünk van rá. Aki imával hordozza ezt a szolgálatot, annak ki is fogja jelenteni a Szent Szellem miben kell támogassa az imájával.

Január 9 én lesz a következő Hídépítő Alkalom, Dunaújvárosban, a Biblia Szól gyülekezet adott helyet az Úrnak ebben a munkában. Mindenkit, aki szeret az Úrral együtt lenni imában, dicséretben, hódolatba, imádatban, azt várjuk nagy szeretettel, mindegy mi a gyülekezeted neve, az Úr egy és csak a szíved kell. Miért? Mert másokért járunk közbe és ismerkedünk új gyülekezetekkel, testvérekkel. Mindenki vágyik az egységre, de előtte fel kell törni a talajt hozzá. Imádkozunk azért, hogy áttörés legyen Magyarországon és ki tudjunk közösen nyúlni az elveszettekért. Imádkozunk, hogy megerősödjenek a meglévő gyülekezetek. Imával hordozzuk azokat, akik üldöztetésben vannak. Kikért még? Akik éhesek, szomjasak, hajléktalanok, missziós munkákért, szolgálókért, haldoklókért, árvákért, lehetőségekért, betegekért.... nem utolsó sorban érted is. Mindenkire szükség van, így rád is, hogy ebbe az egységbe beállj. Minél többen vagyunk, annál nagyobb erőket tudunk kimozdítani a helyükről. Ezért van szükség rád! Sokszor imádkozol, hogy használjon az Úr. Akkor most itt van a lehetőség és ne gyere kifogásokkal, mert lemaradsz. Kiért tesszük mindezt? A szíved tudja, hiszen te is ezekért jársz közbe. Csak mi most egységben összeálltunk, összefogva! Látjuk Isten munkáját. Ha zenében akarsz közénk jönni szolgálni, arra is van lehetőséged. Isten már építi a kis zeneszolgálatunkat is. Atyánk érintse meg a szívedet és kapcsolódj a Hídépítés Programjához. Isten pedig vár téged is, ahogy mi is, mert szükség van rád! Szeretünk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 December 19, 14:29:03
 :2police:
Utánzat?!  Szóval te képmutató vagy?!  :hehe:

( :2smitten:   :2smitten: )
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 December 19, 14:29:49
 :061:
Hát ezt meg hova illesztettem be???  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 December 19, 14:31:38
"Ne hagyd magad átverni Sara!
Mária igaz, hogy aranyos, de  egy szigorú nő!

Viszont aranyból van a szíve, a közepében Krisztussal!"   (Daba)

Így gondolom én is! Abszolút határozott, de abszolút Krisztus követő!  :169:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 19, 15:30:29
No végre, valaki a jót is meglátja bennem.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 19, 15:43:19
Igen, reszketek még most is, pedig könyörűletes voltál!
Hiába, a hírnév gyorsan terjed!
 
Jajj nektek kenguruk!

:fetreng:


Daba! Ráhibáztál. Egyébként tudtad, hogy az első élő gyülekezetem állatok voltak?  :hehe: Amikor megtértem, nagyon ott volt bennem a vágy, -szinte azonnal, hogy prédikáljak. Amikor nem volt itthon a férjem, elment dolgozni, -ő akkor még világi volt, én meg bezárkóztam és elkezdtem prédikálni a nagyszobába. - ismered a helyet. :169: Semmi félre értés, Daba ott aludt.  :169: Annyira tele voltam erővel, hogy valahol ki kellett adnom. Észre se vettem, hogy eltelt 6 óra hossza. Kb 1 órának tűnt. Én csak mondtam, mondtam... a könyvek meg hallgatták. Jó kis közönség volt, nem szólt közbe senki. Amikor a párom szabadnapos volt, akkor lementem a Balaton partra és ott a víz felé fordultam és ott prédikáltam Jézusról. Egyszer azt vettem észre, jönnek oda hozzám a hattyúk raja, majd a vadludak és a sirályok is. Ott bámultak rám. Vártak tőlem valami ennivalót. Kaptak.  :hehe: Én meg csak mondtam, gyertek közelebb, Jézus szeret benneteket. Ő vigyáz rátok és gondotokat viseli.  :2funny: Isten lenézett rám és biztosan mondta Jézusnak, jó lenne tenni valamit ezzel a gyermekemmel, mert ebből baj lesz.  :169: 2 hónap múlva már ott álltam egy 45 fős gyülekezet élén, ami dinamikusan növekedett. Pillanatok alatt közel 100 an lettek. Ekkor négy hónapja voltam keresztény. Dicsőség Istennek érte!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 December 19, 20:21:59
Mária!!!!!   :afro:
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 December 20, 10:56:49
vidám vasárnapot  :044:  

Itt  gyönyörűen ragyog a nap    vakító fehér minden  nagyon szép  

 :033: :036: :220: :227:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 December 20, 22:05:56
Igen, reszketek még most is, pedig könyörűletes voltál!
Hiába, a hírnév gyorsan terjed!
 
Jajj nektek kenguruk!

:fetreng:


'Daba! Ráhibáztál. Egyébként tudtad, hogy az első élő gyülekezetem állatok voltak?  :hehe: Amikor megtértem, nagyon ott volt bennem a vágy, -szinte azonnal, hogy prédikáljak. Amikor nem volt itthon a férjem, elment dolgozni, -ő akkor még világi volt, én meg bezárkóztam és elkezdtem prédikálni a nagyszobába. - ismered a helyet. :169: Semmi félre értés, Daba ott aludt.  :169: '

Pontosítsunk Nővérkém! :

Mária és Zsolt pedig a másik szobában!
:hehe:


'Annyira tele voltam erővel, hogy valahol ki kellett adnom. Észre se vettem, hogy eltelt 6 óra hossza. Kb 1 órának tűnt. Én csak mondtam, mondtam... a könyvek meg hallgatták. Jó kis közönség volt, nem szólt közbe senki.'

Bezzeg itt a fórumon!
:fetreng:


 'Amikor a párom szabadnapos volt, akkor lementem a Balaton partra és ott a víz felé fordultam és ott prédikáltam Jézusról. Egyszer azt vettem észre, jönnek oda hozzám a hattyúk raja, majd a vadludak és a sirályok is. Ott bámultak rám. Vártak tőlem valami ennivalót. Kaptak.  :hehe: Én meg csak mondtam, gyertek közelebb, Jézus szeret benneteket. Ő vigyáz rátok és gondotokat viseli.  :2funny:'

Hát a kengurukkal nem lesz gond, de azért a krokodilokkal legyél óvatos!




 'Isten lenézett rám és biztosan mondta Jézusnak, jó lenne tenni valamit ezzel a gyermekemmel, mert ebből baj lesz. 2 hónap múlva már ott álltam egy 45 fős gyülekezet élén, ami dinamikusan növekedett. Pillanatok alatt közel 100 an lettek. Ekkor négy hónapja voltam keresztény. Dicsőség Istennek érte!'

Ugye nem akarsz Ausztráliában maradni?!
:2funny:

Amúgy ez egy nagyon kedves történet és bizonyság!

:2smitten:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 21, 18:50:14
Daba írta: Ugye nem akarsz Ausztráliában maradni?!

 Daba! :D Hát, Isten tudja mit akar és hol akar látni. Nem bánnám ha prófétálnál fölöttem ezzel. Én ott leszek, ahol Ő akarja legyek, de azért szívesen hirdetem az ausztráloknak az Igét, a krokodilok helyett. :hehe: Már jobban szeretem az embereknek mint az állatoknak. Fannyt látnád, hogy hegyezi a fülét, csak mondjam ki Jézus nevét. Tudod milyen jó hallgatóság? Édes pofiját forgatja jobbra balra ahogy prédikálok neki is. Azért még nem mondtam le róluk se.  :169: Különben nem tudtad? Isten a világ bolondjait választotta ki magának.  :2funny: Hát, rám talált.


Komolyra fordítva a szót.  :169: Amikor Zsolttal összekerültünk sok sok éve, és elvitt egy étterembe ebédelni nekem jött egy ragyogó ötletem: - Zsolt! Települjünk ki Ausztráliába. Másnap, -nem szeretek várni ha én kigondolok valamit, akkor azonnal,-  :hehe: fel is mentünk az ausztráliai nagykövetségre és elmondtuk mit akarunk. Még jó, hogy nem nevettek ki bennünket. Megkérdezte a referens.
- Várja kint magukat valaki?
- Nem! - mondtuk, de mi ki akarunk települni.
-Tudnak angolul? -kérdezi a fickó.
- Nem, dehogy is! -mondtam, majd Zsolt kezét megfogtam és azt mondtam a férfinak, egy pillant. Majd nevetve gyorsan elmentünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 21, 20:06:34
Hát ez van télen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2009 December 21, 20:18:15
Azt hiszem inkább leszokok a kézifékes kanyarokról.  :118: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2009 December 21, 20:20:55
Jól teszed!  :afro:
"Kíméljük házastársunk idegeit... valamint a karosszériát..."  :167: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 22, 17:29:58
http://www.jacquielawson.com/viewcard.asp?code=2008434989170&source=jl999

Klikk az angyalkára
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2009 December 23, 15:22:57
...de aranyos :2angel:  tovább küldöm :afro:  .......köszi.....  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2009 December 23, 16:47:43
Köszönöm a sok levelet, ma pontosan 1 órát tudtam dolgozni miattatok.
Küldöm a következő Igét nektek:
Zsoltárok 20 1-3
Hallgasson meg téged az Úr a veszedelem napján, legyen oltalmad Jákób Istenének neve!
Küldjön neked segitséget szentélyéből, erősitsen a Sionról!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 December 23, 21:36:00
Ámen! Köszi az igét! :088:

Ma este összetört az autónk... Totálkáros... :117:
Biztos küld valamilyen segítséget az Úr! :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2009 December 24, 08:06:34
Bátoritásként mondom, hogy Izraelben ez a második autónk és ezt is az Úrtól kaptuk, mert nem tudunk saját magunk venni. Az első egy peugeot volt, a mostani pedig egy skoda. Az elsőt ellopták tavaly Ros Ha Sanakor a házunk elől, úgy hogy rossz volt...
Szóval Istennél semmi sem lehetetlen és a totálkáros autó helyett is tud másikat adni!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2009 December 24, 08:45:13
Most telefonált a szociális gondozó, hogy kapunk egy igazolást arról, hogy nehéz anyagi helyzetben vagyunk. Igy lehetőségünk lesz némely dolgot olcsóbban vásárolni egy adott helyen. Nem akartam felvenni vele a kapcsolatot, mert sajnos a szegény családoktól képesek elvenni a gyermekeiket és rettegtem tőle.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 December 24, 10:35:43
 :044:
Hiszem, hogy az Úr a mi Gondviselőnk!  :168:
A tiétek is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 24, 10:47:21
Nagyszerű.  :058: Olyan gyors válasz az imára. Isten egy igazi csoda, egy fantasztikus, egy... egy... nincsenek szavak. Méltó az imádatra a dicséretre.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2009 December 26, 18:19:08
A férjemnek mondtam, hogy mennyire rabjai vagyunk a számítógépnek. Azt mondta: Persze mert ott vannak a rokonok, akiket nem láthattunk gyakran mert messze laknak. Ott találkozunk a barátainkkal is. Ott vannak az infók is, amikért régen a könyvtárba kellett menni és órákig olvastunk. Meg aztán régen a fonóba jártak, most meg a gép elé. Változik a világ.  :hehe: Még a végén igaza van és nem is vagyunk rabok?  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bundas777 - 2009 December 31, 13:41:05
Kívánok áldott új esztendőt mindenkinek!
Zajlik az élet, néhány kép:
http://iwiw.hu/pages/image/albumdata.jsp?albumID=3837005&userID=10453430

Az Úr áldjon mindenkit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2009 December 31, 13:59:46
Tesókáim!
Áldott, boldog újeszetendőt kívánok MINDENKINEK!

:2smitten:

Daba 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2009 December 31, 21:33:12
 :044:
Neked is, Daba! Persze MINDENKINEK egyformán!  :172:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 02, 16:52:52
 :044:
                          SZÉTTÖRT…

    Elolvadt a hó, zúzmara sincs az ágakon. Nincs miről
lírai  szólamokat írni.  De ha nyitott a szívem, az Úrnak
mindig van napra kész üzenete, tanítása számomra.

   Ma délelőtt tömény karácsony illat töltötte be a konyhát,
mert a nagy rendrakás közben véletlenül levertem egyet a
hűtőn sorakozó illóolajos üvegecskék közül.
   Szanaszét fröccsent,  és még felmosás után is csúszott a
helye. Eszembe juttatta az egyik bibliai történetet, amikor
Mária  Magdolna  széttöri  az alabástrom szelencét,  majd
Jézus lábaira önti. Ott is betöltötte az illat a helyiséget.
   Megfordult  a fejemben,  hányszor  hallottam  már erről
prédikációt. Felelevenedett bennem néhány gondolat, ami
keveredett  a  sajátommal,  ezért  megnéztem  az összetört
üvegen található szavatossági időt. LEJÁRT!
   Ezután megnéztem a többit is,  és találtam 2008-as, sőt
2007-es lejáratú olajat is köztük, régen vettem őket.
   
   Hányszor érezzük úgy,  hogy összetört az életünk a sok,
váratlanul támadt nehézségekben, próbákban? Néha egész
gyötrelmesen élünk át érzelmi válságokat.  Tapasztalatból
tudom, milyen nehéz kilépni az összetört „cserepekből”…
 
   Talán a mi olajunknak is lejárt a szavatossági ideje, ezért
engedi meg Isten, hogy néha összetörjünk? Újra és újra friss
olajra van szükségünk, s ezt nem ismerjük fel azonnal…
    Ott  kell  hagynunk  széttört  üvegdarabjaimat  és
kiömlött,  összepiszkolódott olajunkat, és jelentkeznünk
kell  az  Úrnál ÚJRA TÖLTÉSRE!
    KEZDŐDJÖN ÍGY EZ AZ ÚJ ÉV!

2010. jan. 2.                                                    Guti Tünde


(Forrás: www.gutitunde.eoldal.hu)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 02, 16:59:56
 :2angel:

Köszönöm kedves Tünde, ez most ajándék volt nekem

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 02, 19:03:07
 :2smitten:
Nagyon örülök!  :2smitten:

( :061:  Hupsz, most vettem észre, hogy a javításnál véletlenül benne maradt még az egyes szám első személy... :061:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 02, 19:55:48
Megosztok veletek két dolgot. Vittük haza az unokámat és a kocsiba hátul ült. Beszélgettünk arról, hogy az oroszlánokat mennyire megtudják szelídíteni és mennyire szereti a gondozóját. stb. Majd azt mondtam:
- Milyen érdekes, hogy a nőstény megy vadászni és a hím a szőrösfejű meg várja a finom kaját. Milyen jó dolga van neki! Nahát! Adtam nyomatékot, kissé bosszúsan, méltatlankodva, arra céloztam vele, hogy ennek fordítva kéne lenni. Megszólal az unokám.
- Mamikám! A férfiaknak is a nők adnak enni!
- Hát igazad van, meg ők mennek az élelemé a boltba is.  :03: :hehe:

A másik. Ma hallottam ezt. Egyik keresztény elkiáltotta magát az utcán: - Isten szeret téged! Képzeljétek, valaki odament hozzá és azt mondta neki: - Évek óta itt lakom és ezt a jó hírt még nem hallottam, hogy Isten engem szeret! Átadta az életét erre a mondatra Jézusnak.  :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2010 Január 02, 21:28:26

 Mária! :017: :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 03, 19:30:45
Ha ezt megnézitek, rájöttök, semmi nem nehéz és megtudjátok csinálni!!!!

&translated=1
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Január 03, 20:17:11
Csodálatos!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Janó - 2010 Január 05, 08:37:25
Sziasztok:)

Először is Mindenkinek Boldog Új Évet kívánok, de főleg áldásokban gazdag legyen ez az év mindenkinek:)

Tegnap megnéztem egy filmet. A film címe-lehet valaki már látta- Egy millió dolláros bébi. A film nagyon tetszik, és igen szép, az embert mutatja..minket embereket.

A film vége igen ütős és egy kérdést vet fel.

Vajon az ember elveheti egy másik ember életét ha az felkéri arra?

A válasz persze hogy nem.....De mégis elgondolkodtató...hisz a filmben ez nem ilyen egyszerű döntés.

A pap azt mondja a filmben hogy aki ez teszi a pokolra jut...és Isten tényleg elfordul tőle.

Valóban elfordul tőlünk az Atya?

Ti mit gondoltok erről?

Ha valaki látta a filmet akkor jobban értheti miről van szó.

Üdv,

Janó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 05, 08:53:24
Jano! Nem láttam a filmet, de azt hiszem nem ennyire egyszerű a válasz, hogy igen vagy nem. Tudok olyan esetről Pécsett történt, egy testvérünk állapotos lett és megállapították a 3. hónapban ha jól emlékszem, hogy a baba nem egészséges, el kell vetessék mert az is csoda lenne ha kitudná hordani és utána hal meg. Nagyon sok erősítést, imát kaptak és elhatározták mindegy az orvos mit mond, megtartják. Már az UH is kimutatta nyitott hátgerinc, fejletlen nyomorék a baba. Nem lesz életképes. A leendő szülők, sokat imádkoztak, beszéltek a magzatukhoz. Megmondták neki, nagyon szeretik és várják, hogy együtt lehessenek jóban rosszban. Nem engedték a szívükhöz az orvosi véleményt. Ahogy haladt előre, egyre rosszabb volt az eredmény és még mindig javasolták az abortust. A szülők süketek voltak erre és annál jobban szerették a kis magzatukat. Dicsőítést hallgattak együtt, beszélgettek vele minden nap, megerősítették, hogy ő egészséges és nagyon várják már az érkezését. Ő csak egyen igyon és aludjon. Beszéltek neki Jézusról, imádatban, imában voltak amennyit csak lehetett. Amikor eljött a szülés ideje, közölték velük, a babát nem kapják meg ebben az állapotban. Csak mosolyogtak az orvosra és azt mondták, a kezüket a mami pocakjára téve, nekik egészséges babájuk fog születni, megbeszélték vele. Megjött a kis lány, aki olyan egészséges volt, mint amit vártak. Isten megáldotta őket. Az orvos nem hitt a szemének.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Janó - 2010 Január 05, 11:06:00
Igen ez nagyon nagy csoda:) Isten csodálatos és az Ő hitük is nagy volt:) Ami nagyon tanúságos hogy az ember ha az emberre hallgat akkor nem biztos hogy jó döntést hoz:(

Ez a film másról szól...Egy lányról szól aki bokszolóként csúcsra tőr, de a címmérközésen nyaktól lefele lebénul....és megakar hallni...hisz már többé nem lehet bokszoló...a lábait levágják, mert elsorvad a fekvéstől...csak géppel tud lélegezni...és az állapota egyre rosszabb...inkább csak a gépek tartják életben...a családja irigy rá mert kitartott a célja mellett és már több mint 10 éve edz és csak ennek él...és 37 évesen 1 millió dolláros díjért kűzdött.

Megkéri az edzőjét hogy segítsen neki meghalni...persze az elsőre nemet mond....de hát nem akarok mindet elmondani:)

A film nem feszegeti...hogy mi lenne ha mégsem akar meghalni az ember...hanem felveszi a kesztyűt?

Persze ez nem ilyen egyszerű...hisz a lány egy rendkívüli kedves, tiszta, becsületes és egyenes ember és nyílván az élet ösztön nagyobb mint az hogy meghaljon...de mégis megakar hallni...

Azt gondolom hogy azt tette az edző amit tennie kellett...és ezért az emberért felvállalta a pokolt, tudván amit tesz az helytelen...de mégis megtette.

Kíváncsi vagyok ki mit gondol? (ha látta a filmet)

Üdv,

Janó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2010 Január 05, 14:33:10
Sziasztok!
Most azonnal kellene az Éjféli Kiáltás Missziónak egy olyan izraeli fotó ami nem jogvédett és olyan helyet ábrázol, ahol orosz felirat is található, nemcsak héber. Ha valakinek van ilyen küldje el nekem! Köszönöm! Az interneten még nem találtam ilyet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Szabolcs - 2010 Január 05, 17:07:34
http://kegyelem.net/video.htm (http://kegyelem.net/video.htm) A "filmek"-re kattintva

http://www.kma-hu.com/online-tv/filmcsatorna/index.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 05, 17:14:19
Szabolcs! Köszönjük azt hiszem már ismerjük mindannyian, de ha tudsz akkor még tegyél ide jó kis linkeket. Köszi

Éppen ma néztem meg az Utolsó Mennydörgést.

Jó a képed.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 06, 15:31:04
Bi-bi-bi sikerült a számítástechnika szigorlatom.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2010 Január 06, 15:36:58
 :fel: :078: :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 06, 15:40:40
Andreám is ma 5-re vizsgázott. Valami gyermekmittudomén izéből  :hehe: Majd még egyszer megkérdezem, mert gyorsan mondta el, :018: és már el is köszönt.

Gábor! Gratulálok!  :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 06, 15:45:02
Bi-bi-bi sikerült a számítástechnika szigorlatom.  :088:

BÁÁÁÁÁÁ
BÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁ

Gratula
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 06, 17:13:57
Nagyon köszönöm. Hát a konkrét eredményhez annyit tennék hozzá, hogy:  konkrétan sikerült (  :hehe: ). 8-tól írtuk 10-ig és félóra múlva behívtak szóbelizni, onnan fél 12 után szabadultam, ez idő alatt csak velem foglalkoztak. Elég kínos kérdésekre kellett válaszolnom. Jobban örültem volna, ha egy gyilkossági ügyben kell a válaszokat adnom, mert azokra legalább tudtam volna a választ...  :hehe:
Isten megkegyelmezett, mert az egyik tárgyból kihúztam azt az egyetlen tételt, amiről volt valami fogalmam. A másik tételsorból választhattam, de abból egyet se tudtam... Na de úgy csinálok , mint Pál apostol: "Amik a hátam mögött vannak elfelejtem..."  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Január 06, 18:09:34
Bi-bi-bi sikerült a számítástechnika szigorlatom.  :088:


Gratulálok   :taps: :018:

Isten megsegített

Mindíg is  Veled volt és  van!   halleluja  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 07, 21:02:07
Szia Zsuzsa!

Jó látni is  :058: Jó, hogy tettél föl képet, így személyesebb. Itt jegyzem meg, hogy Magda is jó, hogy feltette magáról. Olyan családias.  :2smitten:

Szeretünk benneteket, még ha ez néha nem is úgy látszik, de jó hogy együtt vagyunk és edződünk együtt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Január 07, 21:47:35
Köszi Mindenkinek, aki fotójával életszerűbbé tette a fórumot!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 07, 21:54:53
Köszi Mindenkinek, aki fotójával életszerűbbé tette a fórumot!

:2smitten:

?

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Január 07, 22:02:38
Bi-bi-bi sikerült a számítástechnika szigorlatom.  :088:


Bocsi, csak most olvastam az 'evangéliumodat'
:hehe:

Gabi, gratula!

:fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Január 07, 22:15:28
Köszi Mindenkinek, aki fotójával életszerűbbé tette a fórumot!

:2smitten:

?

 :2smitten:

Szóval az életszerűbb alatt azt értem, hogy ha van fent valakiről fotó, akkor nem kell képzelődnöm, hogy vajon miként néz ki, akinek a hsz-ét olvasom, vagy akinek írok!

Húúú Robikám, Te ezt ne vedd magadra!
:fetreng:

:2smitten:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 08, 07:09:32
Bi-bi-bi sikerült a számítástechnika szigorlatom.  :088:


Bocsi, csak most olvastam az 'evangéliumodat'
:hehe:

Gabi, gratula!

:fel:


 :hehe:
Köszi.
Ja, csak az enyém még nem végeztetett el...  :hehe:
Remélem én a vége előtt nem fogok vért izzadni...  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Január 08, 09:11:08
Köszi Mindenkinek, aki fotójával életszerűbbé tette a fórumot!

:2smitten:

?

 :2smitten:

Szóval az életszerűbb alatt azt értem, hogy ha van fent valakiről fotó, akkor nem kell képzelődnöm, hogy vajon miként néz ki, akinek a hsz-ét olvasom, vagy akinek írok!

Húúú Robikám, Te ezt ne vedd magadra!
:fetreng:

:2smitten:
 

Szia Zsuzsa!

Jó látni is  :058: Jó, hogy tettél föl képet, így személyesebb. Itt jegyzem meg, hogy Magda is jó, hogy feltette magáról. Olyan családias.  :2smitten:

Szeretünk benneteket, még ha ez néha nem is úgy látszik, de jó hogy együtt vagyunk és edződünk együtt.

Kedvesek vagytok! :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 08, 11:37:07
 :afro:

ÜGYES VAGYTOK, VIZSGÁZÓK!!!   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 08, 13:51:47
 :2funny:

(http://www.megteres.hu/files/images/SOHA2.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 08, 14:06:06
 :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Január 11, 11:25:07
http://www.radiosansz.hu/

Keresztény rádióműsor,hátha valakit érdekel.Egész napos adás,nagyon építőnek tartom.Érdemes megnézni és hallgatni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 11, 12:03:05
http://www.radiosansz.hu/

Keresztény rádióműsor,hátha valakit érdekel.Egész napos adás,nagyon építőnek tartom.Érdemes megnézni és hallgatni.

OOO Yeeee!
Egyetértek. Akinek van rá ideje és módja hallgassa, mert jó.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 14, 11:01:23
BKV SZTRÁJK


     Csend van.  Az utca kihalt, csak elvétve lehet látni
munkába  igyekvő,  sietős embereket, vagy táskájukat
cipelő, álmos iskolásokat. A ház szellőző berendezése
halkan zúg,  amit egy-egy korán ébredő madár hangja
szakít meg.
  Az utcák távoli zaja most más összharmóniában ér el
hozzánk. Nem járnak menetrend szerint a buszok, már
harmadik napja BKV sztrájk van.
  Elgondoltam, mi vezetett idáig, s mi lenne velünk, ha
sztrájkba kezdenének a pékek, a hentesek, a fuvarozók
(ez utóbbiak Szlovákiában 1 hétig sztrájkoltak).
   Szinte minden, közepes vagy alsóbb társadalmi réteg
komoly gondokkal küzd. Munkabeszüntetéssel akarnak
nyomást gyakorolni a felsőbb vezetésre, céljaik elérése
érdekében. Ezek a célok sokszor az élhetőség feltételei.
Így a sztrájk az elkeseredett, felháborodott tiltakozás és
- legtöbbször –  jogos  követelések  közösségi  formába
öntése.
 
   Hol  rejlik a problémák OKA? Ott, ahol a bűnök!
A szívek mélyén.  Onnan származnak a gonosz vágyak,
gondolatok - tanítja Jézus -, aztán ezek megfogannak az
elmében,  és  mások  megnyomorítására,  tönkretételére
irányuló  tettekben,  döntésekben,  sőt  törvényekben
valósulnak meg.
   Rendkívül  fontos,  hogy  felelősségteljes,  igazságot
képviselő kormányunk legyen! Elengedhetetlen a tiszta
erkölcs,  a  jogbiztonság és az életminőség szavatolása!
   
    Mi a kulcs a boldoguláshoz, a felemelkedéshez?

A KULCS A SZÍVEKBEN VAN! OTT KEZDŐDNEK
A VÁLTOZÁSOK!  Önmagától senki nem képes jóra
és színtiszta igazságosságra!
     Jézus,  akinek lénye a bölcsesség és az igazság, Ő
hozhat  olyan  pálfordulást  a gondolkozásba,  ami a
megtérésben  megmutatkozva  tökéletes  harmóniát,
megelégedettséget és mások javának őszinte keresését
eredményezi.
             
                 JÉZUS KRISZTUS A MEGOLDÁS!

2010.  jan. 14.                                             Guti Tünde

Forrás: www.gutitunde.eoldal.hu
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 15, 22:42:55
Ma hallottuk, hogy egy 85 éves bácsi életében először megnősült és 2 hét múlva elvált. Azt mondta: - Ez a két hét volt az életem rosszabb két hete!   :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 17, 12:22:03
 :hehe:

Szegény bácsika!!!  :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 17, 12:34:35
 :hehe: Nekem rögtön az jutott eszembe, akkor egész életét milyen boldogan élhette, ha egy nősülés ennyire borzasztóvá tette az életét. Egyébként nem hívők.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 17, 15:03:04
:hehe: Nekem rögtön az jutott eszembe, akkor egész életét milyen boldogan élhette, ha egy nősülés ennyire borzasztóvá tette az életét. Egyébként nem hívők.

Bizonyos értelembe szegény ember. Az egész életét úgy élte le, hogy nem tanult meg alkalmazkodni, ezért volt nagyon rossz idős korban ez a helyzet a számára. Viszont ő nem tudja mennyi mindent vesztett, így, ráadásul mennyire keveset alakult a személyisége...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Január 18, 04:47:23
Egy kis érdekesség a tehetség kutatóból.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 18, 08:07:53
Ez is onnan van

&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Január 18, 09:57:41
Ezt találtam Trvtko újságiró honlapján :

Dr. Szilágyi Béla, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója Haitiból küldött nekünk személyes beszámolót
Ezekben a napokban nagyon szorítok barátaimnak. Azoknak a magyar hősöknek, akik a borzalmas haiti földrengés helyszínén mentik az életeket. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat két kint lévő munkatársát sok- sok éve ismerem. Dr. Szilágyi Bélával Észak-Koreában, a világ legzártabb diktatúrájában, valamint Vietnamban, az AIDS-es gyerekek árvaházában, és Kambodzsában, a gyilkos mezőkön jártam. Nagyszerű ember, igazi profi segítő, aki életét tette fel arra, hogy mások életét mentse! A másik magyarral, Pavelcze Lászlóval Kolumbiában találkoztam először, amikor a pusztító földrengés idején szinte teljesen megsemmisült Armenia városa. Laciról is csak a legjobbakat mondhatom, ha emberéletek mentéséről van szó, nem ismer határokat.
Szóval Ők ketten most nagyon nehéz helyzetben dolgoznak, legyen rájuk büszke minden magyar ember.

Amióta megtudtam, hogy Barátaim útnak indulnak, azóta szerveztem, hogy valamilyen módon hírt adjanak magukról, munkájukról, illetve, hogy első kézből származó jelentést küldjenek a www.pokoli.hu olvasóinak. Egy műholdas telefonon keresztül, Szenczy Sándor, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat vezetőjének közvetítésével a mai napon a következő üzenetet kaptam (szó szerint idézem):

"Bélától Haitiból, Tvrtkónak: Elképesztő káosz. Borzasztó hullaszag fogadott bennünket Port-au-Princeben. Fegyveres kíséretet kaptunk, mert az elkeseredett, éhes és szomjas túlélők fosztogatni kezdtek. Az orvosaink azonnal megkezdték a munkát a partner szervezetünk épen maradt klinikáján. Gyermektámogatási programjuk is van. Rengeteg az árva. Értelemszerűen megkezdjük a jelképes Fogadj örökbe egy haiti árvát programunkat is. Jó látni, hogy milyen szívesen veszik, hogy magyarként itt vagyunk és segítünk. A legjobb diplomácia, hogy nem messziről, valami "nagykalapba" dobált pénzzel segítünk, hanem személyesen. dr. Szilágyi Béla, Haiti"

Eddig az üzenet. A szívem szorult el. Miközben még ebben a pillanatban sem tudjuk pontosan, hogy hány ezren, tízezren, százezren haltam meg, nem tudunk a sebesültek, eltűntek pontos számáról, nem tudjuk, mennyi ember vár műtétre, enni és innivalóra, hányan vannak még a romok alatt, szóval mindeközben magyar honfitársaink a legnehezebb helyzetben is feltalálják magukat és segítenek. Remélem, hogy az elkövetkező napokban minél több emberéletet tudnak megmenteni a csapatukba tartozó amerikai társaikkal együtt. És imádkozom, hogy épségben- egészségben térjenek majd haza. ŐK AZ IGAZI HŐSÖK, A HÉTKÖZNAPOK HŐSEI. Még egyszer leírom a nevüket: Szilágyi Béla és Pavelcze László. Legyünk rájuk nagyon büszkék!!!

/ Én mindig nagyon hálás vagyok Istennek, amikor munkájukról olvasok, mert hiszem, hogy ők valóban közelebb hozzák a népeket egymáshoz - Isten szeretetében. /
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 18, 10:03:35
 :igen:

Tegnap délután pedig Nyári Jenő mondta el, hogy indul Haitire! Ő a Hajnalcsillag Alapítvány küldöttjeként megy részt venni a mentésben és segélyezésben! A gyülekezet imádsága kíséri, nagyon örülök én is személy szerint, hogy ilyen bátor testvérünk van!
Ő már volt régebben a csecsenek között és Sri Lankán is.

AZ ÚR VÉDELMEZZE AZ ÖSSZES SZOLGÁLÓT, FELEKEZETTŐL FÜGGETLENÜL!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 18, 10:43:51
A bárányok bőre!!! Azaz: Juhhéj!!!
4-es lett a szakdogám és most kaptam értesítést, hogy mehetek Január 26.-án záróvizsgázni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Január 18, 11:08:47
Gratulálok Gabikám,dicsőség az Úrnak érte! :taps: :fel: :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Január 18, 12:42:10
A bárányok bőre!!! Azaz: Juhhéj!!!
4-es lett a szakdogám és most kaptam értesítést, hogy mehetek Január 26.-án záróvizsgázni.

Szép vót Gabi!

:fel:

Áldjon az Úr a záróvizsgádon is! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 18, 12:53:54
Nagyon köszönöm, remélem minden rendben lesz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Január 18, 13:06:30
Gratulálok  Gábor   :2smitten:


Légy mindenben mindenkor sikeres  és  áldott   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 18, 14:40:27
 :igen:
Ámen! Minden jót kívánok én is! :044:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 18, 16:33:33
Meg van írva, hogy ne kívánd a felebarátod... Ja ez nem az...  :hehe:

Köszönöm, kívánjatok ilyet nyugodtan!  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Január 18, 16:39:04
     :hehe:    kössz ...  hogy megengeded és nem is vagy sértődős     :2funny:
 :114: kívántunk   ......ufff..

-- :168:  csak    gitározz és vizsgázz!   :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 19, 09:10:07
Nyolc éve eljöttünk abból az egyházból ahol újjászülettünk.. Nem haraggal és nem szeretetlenül jöttünk ki onnan, hanem nagy sebekkel és fájdalmas tapasztalatokkal, amik nem az épülésünket szolgálta. Elterjed rólunk, hogy elküldtek minket, de ez nem volt igaz a vezetőkre nézve, hanem hazugság volt a testvérektől. Valaki kitalálta ezt és a vezető védelmére keltem. A hazugság az hazugság. Kint vannak Izraelbe a testvérek a vezetővel együtt kiránduláson és egy kint élő zsidó lányka is velük van, -meghívták magukhoz, aki felhívott engem, mert boldog volt, hogy olyan testvérekkel került egy szobába, akik ismernek minket és szeretettel vannak felénk ma is. Nagyon megörültünk egymásnak és beszélgettünk. Amikor abbahagytuk a beszélgetést, kérték a kint élő lánykát, hogy ne mondja meg a vezetőnek, hogy beszélt velem. Félnek, hogy meg lesznek dorgálva érte. Számtalanszor szembesülünk ezzel a megfélemlítéssel, hogy akik tőlük elmentek, azokkal nem állhatnak szóba és mind meghalnak akik elmentek tőlük és megnézhetik mi lesz velük.. Hallgathatjátok ezt az átkot a neten, a tanításaiban mert fent van. Közben sorba mennek haza a pásztorai az Úrhoz. Azt valahogy nem veszi figyelembe. Nem csak velünk, senkivel nem beszélhetnek. Szerintetek ez milyen krisztusi lelkület? Hogyan juthat el idáig egy vezető, hogy rettegésbe tartja a nyájat és szeretetlenségre bírja rá őket? "Kirúglak ha beszélsz azokkal akik elmentek tőlünk?" a mottójuk. Kirúglak ha nem azt teszed amit én mondok!! Olyan döbbenet ez számomra még ma is ezzel szembesülök. Nem az első este ez már hanem a sokadik. Tudjuk, hogy egy bizonyosság nem bizonyosság, de már soktól hallottuk ezt. Annyira félve hívnak föl telefonon, vagy találkoznak személyesen velünk, nehogy megtudja J. mert akkor kirúgja őket. Szinte mardossa a szívemet, hogy mennyire félnek. Engem nem az érdekel, hogy velem szembe mit tesznek, hanem ez a hihetetlen félelem ami bennük van. Felvett a kis testvérnő skypre és beszélgettünk. Majd amikor X gyülivel megismerkedett 1 év múlva, letörölt, mert a vezető azt mondta neki, vagy ő, vagy mi, döntenie kell. Rajtam keresztül ismerte meg őket. Kérdezte mi a vétkünk? Azt válaszolta, elmentünk tőlük és nincs semmi köze hozzánk. Mi pedig olyanok lettünk mint a bégető szamár az éjszakába.  :2smitten: A szeretete szavai ezek. Mennyire kell imádkozni a gyülekezetekért, a vezetőkért testvéreim, hogy ilyenek ne lehessenek. A ksi báránykák így nem tudnak szeretetben növekedni, mert a félelem elnyeli azt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 19, 10:33:38
 :(
Nagyon elszomorító...
Igen, Jézus ezt mondta: "Arról ismeri meg a világ, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok!"
HOL VAN EZ A SZERETET? HOGY MŰKÖDIK A KÖZÖSSÉGEKBEN?  :062:

Örülök, Mária, hogy az Úr meggyógyított és szolgálatba állított téged!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 19, 10:34:12

    Köszöntelek szeretettel!

    Nem tudom, milyen sűrűn jársz moziba, de ha megnézed az AVATART, néhány dologra figyelj oda! Különben rendkívül látványos, nem mindennapi alkotás!

    Kérlek, olvasd el azt az elemzést, amit egy weboldalon találtam! Ne ijedj meg, nem lebeszélni akarlak a mozizásról, hanem éppen arra szeretnélek figyelmeztetni, hogy NE CSAK EGY FILMKÉNT NÉZD MEG, hanem egy keserves próbálkozást vegyél észre, ahogy a ma embere keresi világa túlélési lehetőségeit...

    Szeretettel megosztok veled egy elemzést, nem hosszú, de érdemes elolvasni!
    Köszönöm a figyelmedet, s hidd el, találsz benne olyan infót, amit még eddig nem ismertél!

    Legyen áldott a napod további része!

    Szeretettel: Tünde               -    www.gutitunde.eoldal.hu     - Blog menüpont!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 19, 11:32:34
Tünde írta: Örülök, Mária, hogy az Úr meggyógyított és szolgálatba állított téged! 

Tünde én ott is szolgáló voltam 7 évig.  :169: Meggyógyultam belőle ez viszont igaz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 19, 18:45:05
"Tudják, odafent, mint egy nyitott könyvet - úgy látjuk az egész életünket, minden pillanata fel van jegyezve. Nemcsak a szavak, amiket mondunk, hanem amit közben gondolunk, minden ott áll előttünk feketén-fehéren. Gyakran elborzasztó a szavaink és gondolataink különbsége.

Elkövetett bűneink nemcsak számunkra, hanem környezetünkben is következményekkel járnak, ezek romlott gyümölcsök, melyek körülöttünk minden egészséges gyümölcsöt megfertőznek, és romlásnak indítanak. Nagy fájdalom a másik világban, amikor meglátjuk, hogy bűneink nemcsak nekünk okoztak kárt, hanem meglepően széles körben rombolnak, és megmérgeznek mindent.

Ha tehát a bűnöket továbbadom, akkor mi lesz? – Ki áll hozzánk legközelebb? A gyermekeink. – Sajnos először a gyermekeimnek, a családomnak ártok vele."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Január 19, 19:12:05

Mária írta:

' Kint vannak Izraelbe a testvérek a vezetővel együtt kiránduláson és egy kint élő zsidó lányka is velük van, -meghívták magukhoz, aki felhívott engem, mert boldog volt, hogy olyan testvérekkel került egy szobába, akik ismernek minket és szeretettel vannak felénk ma is. Nagyon megörültünk egymásnak és beszélgettünk. Amikor abbahagytuk a beszélgetést, kérték a kint élő lánykát, hogy ne mondja meg a vezetőnek, hogy beszélt velem. Félnek, hogy meg lesznek dorgálva érte. Számtalanszor szembesülünk ezzel a megfélemlítéssel, hogy akik tőlük elmentek, azokkal nem állhatnak szóba és mind meghalnak akik elmentek tőlük és megnézhetik mi lesz velük..' 

Érdekes igeértelmezés ez a pásztor részéről!
Ha úgy alakúl valakinek az élete, hogy nagy távolságra kell költöznie, akkor annak gyülekezet nélkűl kell maradnia, vagy többé vele sem állhatnak szóba?!

'Hallgathatjátok ezt az átkot a neten, a tanításaiban mert fent van.'

Kűcc egy linket?!
:hehe:

'Közben sorba mennek haza a pásztorai az Úrhoz. Azt valahogy nem veszi figyelembe.'

:2funny:


 'Nem csak velünk, senkivel nem beszélhetnek. Szerintetek ez milyen krisztusi lelkület? Hogyan juthat el idáig egy vezető, hogy rettegésbe tartja a nyájat és szeretetlenségre bírja rá őket?'

Szóval Krisztus nyája bárányokból áll,
bocsánat a kifejezésért: nem birkákból!


 "Kirúglak ha beszélsz azokkal akik elmentek tőlünk?" a mottójuk.
  Kirúglak ha nem azt teszed amit én mondok!!''

Már többször felvetettem a fórumon a biblikus egyházmodell szűkségességét és a pásztorok számonkérhetőségét!

Amikor Isten elhív valakit pásztori szolgálatra, akkor a kezdetekben normális dolog, hogy nem áll mindjárt mellette és egyben fölötte egy döntéshozó testület a presbitérium, vagy magyarúl a vénektanácsa.
Azonban az is a pásztor munkáját dícséri, ha idővel ki tud nevelni olyan gyülekezeti tagokat, akik alkalmassak erre a feladatra.
Az pedig kimondottan a pásztort dícséri, ha ezek után alátudja rendelni magát e testület döntéseinek, ez azt jelenti, hogy valóban jó pásztor volt és megfelelő munkát végzett!
A presbitérium a pásztor munkáját hívatott segíteni, ugyanakkor egy jól működő presbitérium a felelősség és vezetés megosztásában is döntő szerepet vállal!
A presbitérium nem 'bábszínház'!

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 19, 19:59:14
 :(
Kedves Mária!
Annyira megdöbbentő, hogy létezik ilyen gyülekezet! ...
Az Úr pedig, aki a legjobb PÁSZTOR, összeterelgeti kis birkáit (bocs: báránykáit), és kies legelőkön legeltet, csendes vizekhez terelget...
Tudom, hogy nem illik nyíltan megkérdezni, hogy melyik gyülekezet volt, de azért titokban kíváncsi vagyok.  :08: NEM BÁNTANÁM, NEM KÁRHOZTATNÁM ŐKET, csak nagyon, de nagyon sajnálnám...
EZ A KISKORÚSÍTÁS FOLYAMATA. "Piramis rendszer". De hát milyen "átkot" lehet olvasni a neten?!  :118:
Tünde :2smitten:

Daba!
De jó, amit a vének tanácsáról és a pásztorról írtál!  :044:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Január 19, 20:35:26

Szia Tündi! :044:

Az az igazság, hogy amiről Mária beszélt nem egyedi eset!

Több felekezetből is vannak tesók akik, azt állítják, hogy az egyház-reformáció Jézussal kezdődött, az apostolokkal folytatodott, majd a római katólicizmusban kudarcot vallott.
Aztán a reformáció helyesírányban újra szervezte az egyházat, de ebből Magyarországon
nem sokat éreztek meg a gyülekezetek.
Különböző egyházmodellek kerűltek bevezetésre, de tartalmában csak néhány felel meg az  Őskeresztény apostoli egyház modelljének, sajnos!
Helyette vannak
'kispüspökök', hatalmaskodó pásztorok és ami legalább ekkora baj, liberalizált gyülekezetek, ahol a 'farok csoválja a kutyát!'
A sokak által várt ébredés az egyházmodell és
az egyházfegyelem biblikus helyreállításával kell, hogy kezdődjék, mert ezek nélkűl az egyház alkalmatlan Istentől rendelt szerepének betöltésére!

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 19, 21:07:31
Töröltem, mert nem tudom biztosra elmehetek -e eddig. Elhamarkodott nem kell legyek ebben. Szükségem van bölcsességre.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 19, 22:31:32
 :neee:

Részlet: Dr. Glória Polo Ortiz tanúságtételéből

A pap megszentelt kezét hogy gyűlöli a démon! Szakadatlanul és fokozottan támadja ezt az égtől teljhatalommal felruházott kezet.

Azért utál az ördög minket, katolikusokat olyan nagyon, mert van Oltáriszentségünk, mert az Oltáriszentség nyitott kapu az ég felé, s ez az egyetlen kapu.
.
„Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete lesz!” Az Oltáriszentség nélkül, azaz az Úr szent
testének és drága vérének vétele nélkül, senki nem juthat be a Mennyországba.
.
Az Úr odamegy minden haldoklóhoz, mindegy, milyen hitű vagy hitetlen, minden emberhez odamegy az Úr az utolsó órában, felfedi magát, és szeretettel és irgalommal azt mondja: „ÉN vagyok A TE URAD!”
.
Ha az ember elfogadja az Urat, és bűnei megbocsájtását kéri, példátlan dolog történik, amit nagyon nehéz megmagyarázni: az Úr a lelket magával viszi egy helyre, ahol szentmise folyik, és ez az ember fogadja az Oltáriszentséget, az útravalót. Ez misztikus szentáldozás.

Csak az, aki magához vette az Úr testét és vérét, juthat a mennybe. Ez titkos kegyelem, amit az Isten egyházunknak adott, és olyan sok ember van, aki csak szidja az egyházat… Csak a katolikus egyházban
kapjuk meg az üdvösséget.

Ez a haldokló megkaphatja az üdvösséget, ugyan a tisztítótűzbe kerül, de megmenekül a kárhozattól. A tisztítótűzben az Eucharisztia kegyelméből jut tovább. Ezért gyűlöli úgy a papokat az ördög. Amíg vannak papok, lesz, aki a kenyeret és bort átváltoztatja.

Ezért kötelességünk imádkozni a papokért, akik ellen a démon szakadatlanul küzd.

Az Úr mindezt megmutatta nekem. Csak a papok segítségével tudjuk pl. a kegyelemben gazdag bűnbánat szentségét elvégezni. Csak a papok közreműködésével nyerhetünk bűneinkért bocsánatot!

Tudják, mi a gyóntatószék? Ez egy tisztító medence, a lélek fürdője. Nem vízzel és szappannal fürdés, hanem Krisztus vérével. Ha az ember lelke a bűnöktől piszkossá és feketévé válik, a szentgyónásban Krisztus vérében tisztára moshatja. Ezzel elszakadnak a láncok, amivel a Sátánhoz kötötte magát. Ezért logikus, hogy a Sátán a papokat gyűlöli a legjobban, és őket kísérti a legjobban.

Még az a pap is, aki maga is bűnös, jogosult feloldozni és a szentségeket kiszolgáltatni. Az Úr megmutatta
nekem, hogyan történik ez.
 
Ez szívének sebében történik. Vannak olyan dolgok, amelyek túljutnak az emberi értelmen, de szellemi valóságok. Az Úr sebein keresztül a lélek isteni dimenziókba emelkedik, felemelkedik az isteni irgalmassághoz, az isteni irgalmasság kapujába; felemelkedik, és az örök főpásztor szívében, ahol a vérző kereszt áll, a kereszt szent vére tisztára mossa.
 
Láttam, amint a bűnbánatban megtisztult a lelkem. Minden bűntől, amit őszintén bevallottam és megbántam, feloldozta az Úr a köteléket, ami a Sátánhoz kötött.

Milyen kár, hogy a bűnbánat szentségétől távol maradtam! Ez a szentség csak papokkal létezhet. És a többi szentséget is a papok szolgáltatják ki. Ezért kötelességünk imádkozni a papokért, hogy Isten óvja őket, világosítsa fel, és vezesse őket.
 
Érthető, hogy az ördög gyűlöli az egyházat és a papokat, mert egy szentéletű papnak hatalma van arra, hogy
sok lelket elszakítson a Sátántól.

http://metropolita.hu/2009/09/02/a-halal-oraja-az-utolso-orank/
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Január 19, 22:42:05
Hát ez tényleg oltári...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 20, 10:15:29
Hát ez tényleg oltári...

Csupán azt nem értem, ezeket milyen kijelentésből veszik? Azt nem nehéz kitalálni ki jelenti ki nekik, de mivel támasszák alá? Mert az Igével nem, az is biztos. Ezek nem olvasnak Bibliát? Ha olvasnak, akkor ész érvekkel, agyalással? Ilyent másképpen nem lehet, csak így. Az biztos Istennek ehhez semmi köze!!!! A szomorú, hogy ezt el is hiszik és ezzel mossák át a híveik agyát. Rajtuk kívül másokat meg szektáznak. Micsoda magvetés Krisztus Testéről.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 20, 10:55:29
 :118:
Szegény, szegény kis  :059: katolikus báránykák...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 23, 19:03:40
Ma néztem meg a szerdai 700-as Klubot és nagyon boldog a szívem. Haitiről van szó. Egy női szolgáló él ott, akit Jenettnek hívnak. Az imaházukban voltak éppen 250-en és bemerítkeztek, amikor jött a szörnyű földrengés.  6-an nem tudtak kimenekülni. Jenett is elvesztette az otthonát és ő is kint él az utcán. Szólt az Úr Jenettnek, hogy folytassák a munkát a nehézségek ellenére is és most a sátorban tartanak összejöveteleket minden nap. Azt mondja, hogy sokan adják át az életüket Jézusnak, hálát adva, hogy megmenekült a családjuk. Böjtölnek és imádkoznak, hogy Isten hozza helyre Haitit és bizonyságai lehessenek az úrnak.

http://atv.hu/cikk/20100120_700_as_klub_2010_01_20
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 25, 07:36:07
Szcientológusok érintéssel gyógyítanak Haitin

Érintéssel igyekeznek gyógyítani a Szcientológia Egyház önkéntes lelkészei a haiti földrengés áldozatait - tudósított vasárnap az amerikai Breitbart hírszolgálat.

Egy gazdag adományozó repülőgépén mintegy 80 szcientológus utazott Los Angelesből a katasztrófa sújtotta karibi ország fővárosába, Port-au-Prince-be, hogy segítsen a rászorulóknak. Azt állítják, hogy az érintés erejével felélesztik a sérült idegrendszert. A Szcientológia Egyház logójával ellátott sárga pólókban ténykedő önkéntesek egyike elmondta: egy olyan eljárást alkalmaznak, amellyel "segítenek" abban, hogy az idegrendszer pontjai között ismét kapcsolat létesüljön.

 -Amikor az ember egy testrészét hirtelen sokk éri, az energia elakad, tehát újraélesztjük a szervezeten belüli kommunikációt azzal, hogy megérintjük az embereket a ruháikon keresztül, és arra kérjük őket, hogy érezzék az érintést - fejtette ki egy szcientológus. Egy önkéntes elmondta, hogy érintésével segített egy 22 éves fiatalembernek, aki a romok alá szorult, de az apja kimentette. Jobb lábát térd alatt amputálni kellett, súlyosan sérült, duzzadt bal lábát pedig egyáltalán nem érezte. A Szcientológia Egyház önkéntese azt állította, hogy az ő gyógyító érintése után az élet azonban visszatért a férfi lábába, enélkül azt is amputálni kellett volna.

 A Haitin segítő orvosok közül több nem hisznek abban, ahogy az önkéntes szcientológusok "gyógyítanak". Mint egy amerikai doktor megjegyezte, eddig nem tudta, hogy az üszkösödés kézrátétellel gyógyítható.    A Szcientológia Egyház tevékenységének megítélése rendkívül ellentmondásos, működését számtalan per kísérte az Egyesült Államokban is. A 20. századi új vallási mozgalmak közé tartozó egyházzal szemben gyakori kritika, hogy áltudományos elveket hirdet, üzleti alapon működik, és kihasználja tagjait.

http://www.coolpolitika.hu/szcientologusok-erintessel-gyogyitanak-haitin

Azért a sátán is beveti magát a területe visszafoglalásáért. Az imát nem szabad abbahagyni a haitiakért.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 25, 09:12:01
 :(
Igencsak megdöbbentő, hogy a Sátán mintegy taktikát váltva, most már nem az ateizmussal kérkedik, hanem vallásos köntösbe bújtatott hamis tanítókat állít elő. Úgy gondolom, hogy a terep már elő van készítve az utolsó napok HAMIS PRÓFÉTÁINAK, hogy teljes gőzzel igyekezzenek elhitetni az emberiséget!  :118:

Tünde   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 25, 09:14:55
      DICSŐÍTÉS A SPORTKASTÉLYBAN

 

   Több gyülekezet közös összefogásával tartottuk meg  azt a

tegnapi  istentiszteletet a Sportkastélyban,  ami egy hosszabb

böjt és imaharc záró alkalma volt.

Vágyunk és célunk a magyarországi EKLÉZSIA felébredése,

megtisztulása,  hogy egységben  tudjunk fellépni  nemzetünk

megújulásáért.

   Közel jött hozzánk az Úr,  és a lelket felemelő,  szentséggel

átitatott  dicsőítés után 15  pásztor térdelt ki előre elengedni a

titkon hordozott,  féltékenység  és  versengés  okozta sebeket.

Jó volt látni azt a kört is, ahol budapesti lelkészek összefogva

vették körül a vidéki pásztorokat,  áldást mondva rájuk, hogy

Isten  Szent Szelleme  szabad terepet kapjon a magyar szívek

és gyülekezetek hatékony megmunkálásában!

   A párban imádkozás során mindenki szóhoz jutott, mintegy

magáénak  érezve a szellemi hadviselést.  A rövid buzdítások

témái:  böjt,  új kezdet, bűnbánat,  megtisztulás, megbocsátás.

   A prófétai szó Budapestet Magyarország Bethesdájának

nevezte.

   Egy másik kijelentésben pedig ígéretet kaptunk a Jóel 2:23.

alapján: HA MEGALÁZZUK A SZÍVÜNKET, AKKOR AZ

ÚR  MEGADJA  KÉRÉSEINKET!  Álmokat  ad  és  sokakat

így fog vezetni.

Felállnak a Nehémiások, és beindul a  SZELLEMI  FALAK

MEGÉPÍTÉSE A FŐVÁROS KÖRÜL.

   Az Úr gyűjti az imádkozókat, az odaszántakat!

 

   Régebben szinte  mindig olyan üzeneteket kaptam Istentől,

ami  a gyülekezeteket  bűnbánatra  szólítja fel.

  Most áttörést érzékeltem és az volt a benyomásom, mintha

meggyújtottuk volna az olimpiai lángot az ébredésért!

 

2010. jan. 25.                                          Guti Tünde

Forrás: www.gutitunde.eoldal.hu
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 26, 15:39:17
Igeeeeeeeeeen!

Megvan a diplomám!!!!! Ezt is megértem...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Január 26, 15:47:18
Gratulálok Tesókám! :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 26, 15:50:36
Akkor többé nincs jujjj.  :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 26, 16:12:34
 :hehe:
Még ujjuj sincs...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 26, 16:22:04
 :044:
Gratulálok!  :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 26, 16:22:47
 :03:
Hogy is szólítsunk ezután?  :08:
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Január 26, 16:25:50
Prof. Tóth Gábor!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Január 26, 16:36:49
Gabikám,gratulálok. :fel: :taps: :009:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2010 Január 26, 20:44:17

 Gábor gratula!  :078: :079: :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Január 26, 21:09:24
Takaritottam a könyvjelzőmet és találtam egy jó pár gömbpanorámát,betegyem-e kell e valakinek.
Egy közüllük,

http://photo.photojpl.com/tour/08toureiffel/08toureiffel.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Január 26, 21:28:53
Igeeeeeeeeeen!

Megvan a diplomám!!!!! Ezt is megértem...  :hehe:

Gratulálok Gábor!
:fel:

'Informatikus-Pásztor'

Egész jól hangzik!

:igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Január 27, 08:08:55
      DICSŐÍTÉS A SPORTKASTÉLYBAN
Több gyülekezet közös összefogásával tartottuk meg  azt a
tegnapi  istentiszteletet a Sportkastélyban,  ami egy hosszabb
böjt és imaharc záró alkalma volt.
Vágyunk és célunk a magyarországi EKLÉZSIA felébredése,
megtisztulása,  hogy egységben  tudjunk fellépni  nemzetünk
megújulásáért.
Közel jött hozzánk az Úr,  és a lelket felemelő,  szentséggel
átitatott  dicsőítés után 15  pásztor térdelt ki előre elengedni a
titkon hordozott,  féltékenység  és  versengés  okozta sebeket.
Jó volt látni azt a kört is, ahol budapesti lelkészek összefogva
vették körül a vidéki pásztorokat,  áldást mondva rájuk, hogy
Isten  Szent Szelleme  szabad terepet kapjon a magyar szívek
és gyülekezetek hatékony megmunkálásában!
A párban imádkozás során mindenki szóhoz jutott, mintegy
magáénak  érezve a szellemi hadviselést.  A rövid buzdítások
témái:  böjt,  új kezdet, bűnbánat,  megtisztulás, megbocsátás.
A prófétai szó Budapestet Magyarország Bethesdájának
nevezte.
 Egy másik kijelentésben pedig ígéretet kaptunk a Jóel 2:23.
alapján: HA MEGALÁZZUK A SZÍVÜNKET, AKKOR AZ
ÚR  MEGADJA  KÉRÉSEINKET!  Álmokat  ad  és  sokakat
így fog vezetni.
Felállnak a Nehémiások, és beindul a  SZELLEMI  FALAK
MEGÉPÍTÉSE A FŐVÁROS KÖRÜL.
Az Úr gyűjti az imádkozókat, az odaszántakat!
 Régebben szinte  mindig olyan üzeneteket kaptam Istentől,
ami  a gyülekezeteket  bűnbánatra  szólítja fel.
Most áttörést érzékeltem és az volt a benyomásom, mintha
meggyújtottuk volna az olimpiai lángot az ébredésért!

2010. jan. 25.                                          Guti Tünde
Forrás: www.gutitunde.eoldal.hu

Tünde, fantasztikus alkalom lehetett!
Az Úr áldja meg a folytatást is!
Zsuzsa
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 27, 16:16:21
Nagyon köszönöm, hogy együtt örültök velem. Én nem szállok el ettől a bizonyítványtól... elég ha "Mérnök úrnak" hívtok...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 27, 16:19:02
Oszt milen mernök vagyol?  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Január 27, 19:36:26
Most kaptam egy testvérnőtől.

http://www.istenkereso.hu/tanitas/david_wilkerson/latomasaim/tartalom.html
 

"Egész életem során összesen két ízben kaptam látást. Az elsőt 1958-ban, amikor a mennyei látomás egy pennsylvaniai kisvárosból New York City-be hívott, hogy az ottani tinédzser bandákkal és drogfüggő fiatalokkal foglalkozzam. Nem téves látásról volt szó, helytállóságát most, évekkel később világszerte megtalálható ifjúsági központjaink bizonyítják. Az egykori bandatagok és drogosok nem csupán megtértek, hanem ma már sokuk gyülekezeti szolgálattevőként és misszionáriusként hirdeti az evangéliumot.

A második látást ez év (1973) tavaszán kaptam; ez három, a földet sújtó, tragikus kimenetelű csapásról szól. Nem láttam vakító fényeket, nem hallottam hallható hangot és angyalok szavát sem. De ahogy az egyik este imádkoztam, olyan erővel ragadott meg a világkatasztrófák látomása, hogy nem tehettem mást: letérdeltem, döbbenten és csodálattal figyeltem, s befogadtam a látottakat.

Először nem akartam elhinni mindazt, amit láttam és hallottam. A látás üzenete túlontúl rémisztő volt; túl apokaliptikus és túl nyugtalanító materialista elmém számára, ám a látás éjszakáról-éjszakára, újra meg újra visszatért. Lehetetlen volt nem tudomást venni róla. Mélységes, szívből jövő meggyőződésem, hogy ez a látás Istentől ered, igaz, és be fog teljesedni. Ám a látás ezzel egyetemben komoly önvizsgálatot követelt tőlem, először ugyanis féltem, hogy az emberek többsége nem hisz majd nekem, vagy fanatikus őrültnek bélyegeznek. Beszéltem az üzenetről néhány közeli barátomnak és munkatársamnak, s óva intettek attól, hogy megjelentessem. Ki akar a jólét idején gazdasági válságról hallani, vagy egy eljövendő ítéletről, amikor sokak számára már így is nagyon nehéz az élet? Ki hiszi majd el, hogy noha most még vallásszabadságot élvezünk, ennek az állapotnak hamarosan vége szakad, s hogy a Jézus mozgalom helyébe nemsokára egy Jézus ellenes mozgalom lép majd?"

Részlet belőle.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Január 27, 20:01:13
Gabikám,nekem az Úrtól kapott diplomád a megszólítással együtt jobban tetszik nekem.
Amúgy gratulálok neked mérnők úr!-milyen mérnök,csatlakozom Máriához. :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 28, 06:34:44
Köszönöm. Informatikus-mérnök lettem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Január 28, 07:04:25
hát Gabikám,nem semmi.Nagyon nehéz dió lehetett.Minden elismerésem a tiéd. :fel: :078: :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 28, 08:23:54
Köszönöm. Informatikus-mérnök lettem.

Akkor most te Gáborapukaférjpásztorinformatikusmérnök lettél.  :07: Jó kis titulus.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Január 28, 09:47:33
Csorduljon ki Isten áldása az "okosabbakra" is!  :088:
AZOKBAN A KÖRÖKBEN IS NAGY SZÜKSÉG VAN A TISZTA SZÍVŰ KERESZTYÉNEKRE, mert pusztán ésszel, aggyal nem lehet végig menni a keskeny úton!

Sok sikert, kedves Mérnök Úr!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Január 28, 10:32:51
Én  is csatlakoznék Kedves Gábor  gratulálok és örülök  :044:
Áldás és sok siker koronázza karrieredet az ÚR dicsőségére  :2smitten:

Különösen hálás vagyok   hogy megmaradtál tiszta szívű, őszinte, barátságos, humoros, Tesónak  :afro:, aki a "földön maradt"  köztünk! -Köszönet érte  :088:
Az intelligencia a tudás a műveltség a bölcsesség magasabb szintjén is lehet valaki alázatosabb  értékesebb ember! - erre Te vagy egyik bizonyíték itt a forumon  :044:-felnézek Rád

Áldjon meg az ÚR  :2smitten:

/Sokan "elszállnak" a diplomával....még  keresztények is sajnos../ ..és a "nagy emberek" lenéznek a kicsikre jó magasról.... :08:-a világban ez a trendi....

De nem itt,  Isten népe között halleluja  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Január 28, 10:49:12
Gábor, ebből hogy mászol ki?  :2funny: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2010 Január 28, 12:10:02
Sziasztok!

Rég jártam erre.
Mi van veletek?
Én megvagyok!
Julcsika!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Január 28, 12:41:37
Ujujjjujjuj  :D De jóóóóóó :D Gratula Gábor!

Ha minden igaz én egyszer Mérnök-informatikus leszek.  :168:
De az már csak részletkérdés  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 28, 16:04:52
Köszönöm mindenkinek a kedves gratulációt.  :2smitten:

Ami a bizonyos "gáborapukaférj..." stb titulust illeti, nem szándékozom ebben a formában használni, de ha valaki így szeretne szólítani annak kívánok kitartást a kiejtés gyakorlásához...  :hehe:

Kedves Irene, honnan tudod, hogy nem szálltam el?  :hehe: Jelenleg olyan magasan repülök, hogy lehet eladom az autót, mert minek egy ilyen magasan repülő embernek...  :hehe: Tényleg most vettem észre, hogy milyen kicsik is vagytok...  :hehe: (Bocsi, nem bírtam kihagyni.)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Január 28, 16:22:27
  Gábor :afro:     :hehe:   -ezt vártam Tőled    :169: igenn.... :2smitten:

Elhiszem  hogy a  boldogságtól magasban szárnyalsz
-  csak  le ne körözd a sasokat  :2funny:


 :hehe: -"kicsik vagyunk székre állunk, onnan kiáltunk sok szerencsét diplomás barátunk!"   :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Január 28, 16:35:44
 Gábor :afro:     :hehe:   -ezt vártam Tőled    :169: igenn.... :2smitten:

Elhiszem  hogy a  boldogságtól magasban szárnyalsz
-  csak  le ne körözd a sasokat  :2funny:


 :hehe: -"kicsik vagyunk székre állunk, onnan kiáltunk sok szerencsét diplomás barátunk!"   :044:


 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Február 01, 14:11:05
 :044:

&feature=related

..elveszve és megtalálva..........

&feature=related

......a megbocsájtás ereje....

&feature=related

-tudod miért követem?....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 02, 17:14:30
MSN veszély! Átverés!

Vigyázzatok!


Aki a Windows Live Messenger-t használja az msn-hez, a lap alján időnként megjelenik egy IQ-teszt.

Ez egy nagy átverés!!!!!
Ha rákattintasz és megcsinálod a feladatot, a telefonszámodat fogja kérni "a válasz" megküldéséhez.
Ha itt megadod a számodat, és a tovább gombra kattintasz, kapsz egy sms-t.
Ebben a pillanatban 1.080,- forintot (Ezernyolcvan forintot) levonnak a kártyádról, előfizetésedről!
Innen kezdve az IQ-tesztről már szó sincs, hanem tagja lettél a "dada klubnak", és ami a legszörnyűbb: HETENTE le fog vonni újabb 1.080,- forintokat a rendszer, egészen addig, amíg ki nem lépsz a dadából,de kilépni sem egyszerű, mert a honlapon nincs ilyen opció, hanem egy telefon-automatát hívogathatsz munkaidőben.

Szóval ez a jelenlegi egyik LEGNAGYOBB CSALÁS, amely kimondottan a diákságot célozza!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 02, 18:29:50
(http://lh5.ggpht.com/_jKKKtQZ9BdY/S2g5F0kZfQI/AAAAAAAABG0/JrioC1OAS04/s640/user_10046397_1173815346816.jpg)

Nagyon hideg van  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 02, 20:23:30
 :hehe:
A Trabant tartósítva. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Andika - 2010 Február 02, 20:53:30
Hát egy darabig bizti  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 02, 21:53:36
Ha megnézitek a képen, 2002. 01. 05. óta  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Február 03, 07:03:17
MSN veszély! Átverés!

Vigyázzatok!


Aki a Windows Live Messenger-t használja az msn-hez, a lap alján időnként megjelenik egy IQ-teszt.

Ez egy nagy átverés!!!!!
Ha rákattintasz és megcsinálod a feladatot, a telefonszámodat fogja kérni "a válasz" megküldéséhez.
Ha itt megadod a számodat, és a tovább gombra kattintasz, kapsz egy sms-t.
Ebben a pillanatban 1.080,- forintot (Ezernyolcvan forintot) levonnak a kártyádról, előfizetésedről!
Innen kezdve az IQ-tesztről már szó sincs, hanem tagja lettél a "dada klubnak", és ami a legszörnyűbb: HETENTE le fog vonni újabb 1.080,- forintokat a rendszer, egészen addig, amíg ki nem lépsz a dadából,de kilépni sem egyszerű, mert a honlapon nincs ilyen opció, hanem egy telefon-automatát hívogathatsz munkaidőben.

Szóval ez a jelenlegi egyik LEGNAGYOBB CSALÁS, amely kimondottan a diákságot célozza!



Annyi ilyen link van... Nekem már több kolléganőmnak kellett segítenem, hogy az így beszerzett "új előfizetését" segítsek megszüntetni...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 03, 18:33:44
Meghívhatok valakit egy jéghintókázni?

(http://lh4.ggpht.com/_jKKKtQZ9BdY/S2WqGPD-iMI/AAAAAAAAAxg/chwDxxivE1I/s576/ice16hrjx1.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Február 03, 18:41:27
Én fázós vagyok, inkább ha nem haragszol; kihagyom.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 03, 18:48:21
Akkor menj vonattal  :hehe:

(http://lh4.ggpht.com/_jKKKtQZ9BdY/S2Wa9AQSllI/AAAAAAAAAvY/r9IVqgtYfbA/s640/Resize_of_101139.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 04, 11:18:23
 :172:
De gyönyörű! Mesebeli!!!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 04, 12:16:48
"A kereszteket eltávolítják az iskolákból és a közintézményekből, az emberi életet pusztán sejthalmaznak, vagy költségtényezőnek tekintik – Európa sok politikusa véli úgy, hogy Isten nélkül is tud döntéseket hozni. Márpedig aki Európára csupán mint földrajzi egységre vagy gazdasági, illetve pénzügyi unióra tekint, az „szellemi rövidlátásban” szenved. Nem lehet csodálkozni a népesedési adatok visszaesésén akkor, ha nem szorgalmazzuk a házasságok és a családok védelmét. Ha folyamatosan csak a szabadságról beszélünk, és arról, hogy tegyük azt, ami nekünk jó, ha Isten dicsérete nem kap szót, csak a gazdaság és a karrier, akkor egyfajta „társadalmi szívinfarktus” következik be. Ezt csak a keresztény értékek felelevenítésével és egyfajta magatartásváltozással előzhetjük meg – fogalmazott Zollitsch érsek.

Aachenben minden év januárjában tartják a Nagy Károly-ünnepségeket. A frank uralkodó 800-ban kezdte el építtetni az aacheni dómot, amely a keresztény középkor és szellemiség egyik legjelentősebb, kőbe vésett emléke."
Cikk a Szent Korona rádió címoldaláról.

*************

"Ha folyamatosan csak a szabadságról beszélünk, és arról, hogy tegyük azt, ami nekünk jó, ha Isten dicsérete nem kap szót, csak a gazdaság és a karrier, akkor egyfajta „társadalmi szívinfarktus” következik be." :061:

Erről egy Bibliavers jutott eszembe. Jézus mondja:
"Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt vall?!"

Érvényes a társadalomra nézve is!  :061:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Február 04, 12:25:58
Tegnap halottam a hírekben,az új jogszabály amit most alkottak a válásról,kitörölték belőle a megcsalást//hűtlenséget ://,ami azt jelenti,nem lesz válóok,csak az,ha a férj nem gondoskodik a családjáról.Jó vicc.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Február 04, 12:47:16
Sziasztok! Az EU-ról nekem is egy bibliai vers jön elő (mindig).
'A tíz szarv pedig, amelyet láttál, tíz király, olyanok, akik még birodalmat nem kaptak; de hatalmat kapnak mint királyok egy óráig a fenevaddal.
Ezeknek egy a szándékokuk; EREJÖKET ÉS HATALMOKAT A FENEVADNAK ADJÁK.
EZEK A BÁRÁNY ELLEN VIASKODNAK, és a Bárány meggyőzí őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és ő vele való hívatalosok és választottak és hívek is.
Jel. 17:12-14
'A tíz szarv pedig ez: Ebből az országból tíz király támad, és más támad utánok, és ez különb lesz mint az előbbiek, és három királyt fog megalázni.'
És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig időkig és fél időig.
De ítélők ülnek és az ő hatalmát elveszik, hogy megrontassék és végleg elvesszen.
AZ ORSZÁG PEDIG ÉS A HATALOM ÉS AZ EGÉSZ ÉG ALATT LEVŐ ORSZÁGOK NAGYSÁGA ÁTADATIK A MAGASSÁGOS EGEK SZENTEI NÉPÉNEK; AZ Ő ORSZÁGA ÖRÖKKÉVALÓ ORSZÁG, ÉS MINDEN HATALMASSÁG NÉKI SZOLGÁL ÉS ENGEDELMESKEDIK.'
Dán. 7:24-27

Tesókáim ébresztő!
Az EU nem Istent hívatott szolgálni!

:044: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 04, 13:28:52
Daba írta: Tesókáim ébresztő!
Az EU nem Istent hívatott szolgálni!


Nem bizony. Nekünk egy Urat kell szolgálni és az nem a pénzt, nem a hatalomvágyat, nem a..... bálványokat, hanem Istent.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Február 04, 13:37:34
amen! Az Urat  kell keresnünk nap mint nap!

A minap a Meggidó-Omega kód  című filmet néztem meg többek között..... és belém nyílalt.. :062:
-lehet már itt él köztünk az Antikrisztus valahol gyerekként? -de az is lehet valamelyik politikus személyében kezd megnyilvánulni?  :03: -nem tudom de a jelek  folyamatosan figyelmeztetnek!

Az ÚR áldja meg az oldal készítőjét!
http://keresztenyfilmek.com/  oldalon a "szinkronizált filmek" kategoriában is sok keresztény film foglalkozik az eljövendő dolgokkal.
 http://keresztenyfilmek.com/index.php?option=com_content&view=article&id=93&Itemid=100
                   http://keresztenyfilmek.com/index.php?option=com_content&view=article&id=10&Itemid=12
 
Tv /amit már utálok/helyett ezeket szoktam nézni esténként.
Olyan jó lenne ha minnél többen hallgatnának a keresztényekre.
...."ne szeresd a világot! "ez a világ mulandó, de van szabadulás útja.
Ő Jézus Krisztus " Mindennap hív!
Imádjuk ŐT!

http://keresztenyfilmek.com/index.php?option=com_content&view=article&id=101&Itemid=107
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Február 04, 13:47:49
Igen Mária igazad van!
Még ha szeretne is a keresztyénség látszata mögé bújni az Európai Unió, akkor is ki lóg a lóláb!
Az Istentelenséget támogató döntéseik is arról beszélnek, hogy azonósítható az a 'birodalom', amely az egykori 'vas' Róma helyén, katonai erőszak nélkűl, önkéntes alapokon szerveződik, s melynek próféciai szerepe, hogy előkészítse az antikrisztus hatalmát!
Sokan azt vallják, hogy az antikrisztus már színre lépett!
Hát a biblia alapján azt mondom, hogy nem tette még meg! Látványos lesz a színre lépése, hiszen három  európai uniós országot
(3 királyt) fog megalázni és ekként ragadja magához a hatalmat.
Döbbenet, hisz zsidónak és messiásnak vallja majd magát!
Sajnos a 'balga szűzeknek' lesz reá alkalmuk, hogy személyesen is megismerjék!
:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 04, 20:33:55
Most olvasom Hal Lindsay APOKALIPSZISKÓD c. könyvét. Szenzációs! Annyira részletes és világos, hogy egész "egyszerűnek" tűnik már minden.
Igen, az EU sajnos nem az urat szolgálja... Tehát a Lisszaboni Szerződés aláírása nem volt éppen szerencsés... :061:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Február 04, 20:55:52
Szia Tündi!

A gyülekezet szempontjából minden esemény szerencsés, amely közelebb visz az elragadtatáshoz!
Persze a 'vasárnapi keresztyénség' számára minden lépés szerencsétlenség, amely közelebb hozza ezt az eseményt...
'...légy buzgóságos azért, és térj meg.'
Jel.3:19
Szomorú, de a keresztyének többsége még mindig nem érti, hogy ez az üzenet NEKÜNK SZÓL, s nem a pogányoknak!

:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 04, 21:03:02
Igen! Mint ahogy a 10 szűz példázata is nekünk szól!  :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Február 04, 21:08:11
Ámen!
:fel:

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Február 12, 09:06:23
Tesókáim vigyázzatok    :044:
Egyre jobban terjed!  /elképesztő/

Egy újfajta csalástípus, melyet bankkártyával követnek el. A módszer
lényege, hogy a bankautomatán a kártya leolvasójára ragasztanak egy mini
chipet, amely gyakorlatilag egy "klónt" hoz létre a bedugott
kártyáról, megszerzi annak minden adatát (PIN-kóddal együtt), és innentől a
csalók szabadon felhasználhatják, lehívhatóvá válik a rajta lévő összeg.

Fontos tudni, hogy a chipnek nagyon kicsi a memóriapuffere, ezért csak
nagyon kevés adatot tud tárolni, ami azt jelenti, hogy a leghatásosabb
védekezés, ha mindig mi ütjük be a felvenni kívánt összeget a
billentyűzeten, és nem az ATM által felajánlott alapértékek valamelyikét
választjuk. A memória ugyanis az utolsó néhány billentyű által küldött
adatot tudja tárolni (a korábbiakat automatikusan törli, ha megtelik), és
így ha beütjük az összeget, a PIN-kód már nem lesz rajta a chipen, mivel azt
a legelején kell megadni.


Természetesen választhatjuk azt az összeget, amit a gép maga is felajánlana,
de mi magunk írjuk be (vagyis: a "más összeg" gomb megnyomása után
ugyanúgy beírhatjuk pl., hogy 25.000, 50.000, stb
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 18, 10:27:54
 :nem:
Na, jól nézünk ki, ha ez így lesz!  :2tickedoff:
Még jobban imádkoznunk kell az iskolás gyermekeinkért!


Tananyag lesz a busójárás Mohácson
A polgármester bejelentése szerint szeptembertől már bekerülne a tananyagba a régi népszokást.

BusóBusó

Az emberiség szellemi és kulturális örökségeinek sorába emelt népszokás megismerése a fiatalok számára is fontos.

Szekó József polgármester elmondta: a tavaly az emberiség szellemi kulturális örökségeinek sorába emelt népszokással kapcsolatos ismeretek oktatását a helyi iskolák vetették fel, és mivel a minisztérium nem kifogásolta, az önkormányzat támogatta a kezdeményezést.

Kovácsné Bíró Ágnes, a Magyar UNESCO Bizottság főtitkára arról szólt, hogy Magyarország a busójárás után feltehetően az úgynevezett táncház-módszert terjeszti fel a világ szellemi kulturális örökségei közé.

(MTI)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Február 18, 11:32:19
Istenem áld meg minden testvéremet és barátomat  :2smitten:  

(http://api.ning.com/files/eJ45*Xgkjhq7wQ1vDnxYRgnh8BfWLM1x75ST4GGSQmqZpufOSsCM9*xyQ-YA8b8SjicBilogo*ZSyA12*4ihiwes-55oxdIj/000x02vooio.jpg)

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Február 18, 11:59:00
Irene, ez nagyon kedves és széééép!!!!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 18, 15:57:40
 :2smitten:
Köszönjük az áldáskívánságot!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Február 18, 18:44:49
Most kaptam,hátha érdekel valakit.Székely Nemzeti múzeum.

http://www.sznm.ro/tour/
http://www.sznm.ro/
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 18, 20:55:03
Köszi ermaha! Nagyon érdekes! Tetszett!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 19, 11:57:53
                KIJELÖLT FRONTVONAL

 

     Szokásos  esti sétám során döbbenten vettem észre,

hogy  a  prérink  szélén  a  járda mellett,  levert  karók

sorakoznak  pirosra  festve,  némelyik  bekarikázva. A

csodálkozástól lelassult léptekkel jártam körbe a jelölt

területet,  és miközben azon örvendeztem, hogy az eső

nem  verte szét az összefüggő,  fehér hótakarót, lelkem

összeszorult  a fájdalmas szorongástól. Megkísértett az

aggódás. Mi folyik itt?

   A hihetetlen tény megállásra kényszerített, miközben

gondolataim  száguldozva  járták be a jövőt… Mindazt,

ami egy gigantikus építkezéssel jár…

   Mire észrevettük, felparcellázták a MI PRÉRINKET!

S  most  itt  fekszik  megsebzetten,  megadva  magát

tehetetlenül. A rét rengeteg kedves emlék színhelye.

   Hányszor  labdáztam  itt Gergővel!   Mennyi  virágot

szedtünk!  Kavicsokat  gyűjtöttünk,  tanulmányoztuk  a

bogarakat, szöcskéket…

 

    Levert  cövekek.  Fenyegetően,  szinte  gúnyolódva

merednek  rám  a  hóból,  hetykén  kihúzva  magukat,

mintha kárörvendően hirdetnék:

      -Elfoglaltuk! Most már a miénk!

Minden,  szabadságot szerető ember ellenállásba lendül

ilyenkor,  legalábbis  gondolatban.  Nekem  a  Sátán

birodalmának   terjeszkedése  jutott  eszembe  erről  az

elszomorító  helyzetről,  és  háborgásom az ősi ellenség

területfoglalásai ellen fordult.

    Olykor már az események,  megnyilvánulások  láttán

is  könnyen  felismerhetjük,  hol  húzódik a démonvilág

által  kijelölt  terület.  Mit  teszünk  ilyenkor?  Könnyen

odaadjuk a pimasz betolakodóknak, tehetetlenül hagyjuk,

hogy leigázzák oly sok győzelmi emlékkel teli földünket?

   Már az első „karó” láttán csatarendbe kell állnunk, és a

sajnálkozást,  félelmet  félretéve  határozottan  meg  kell

védeni királyi birtokunkat!

Keressük meg a Sátán által szétdobált „helységtáblákat”,

például „Szelídség övezet, Bizonyságtétel tere, Békesség

folyója,  Szeretet gyümölcsöse,  Igeolvasás szántóföldje,

Imaharcok sánca, Őrállók bástyája” stb.,  és  tegyük őket

a helyükre!

   Éljünk Istentől kapott szellemi örökségünkkel!

 

 

2010. febr. 18.                                    Guti Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 20, 22:30:31
Sztory J. Osteen könyvéből:
Hallottam egy fiatal hölgyről, aki repülőn utazva a Bibliáját olvasta.
  A mellette ülő férfi megkérdezte tőle:
- Ugye nem hiszi el mindezt az egészet?
- Persze, hogy elhiszem. Ez a Biblia - válaszolta.
- És mi van azzal a fickóval, akit lenyelt a bálna?
- Jónásra gondol? Igen, elhiszem azt is.
- De hogyan lehet annyi ideig túlélni a bálna gyomrában?
  A hölgy elgondolkodott egy pillanatig, majd azt mondta:
- Nem tudom. Ha majd feljutok az égbe, akkor megkérdezem tőle.
- És mi van akkor, ha nem az égben van? - kérdezte a férfi gúnyosan.
- Akkor majd maga fogja megkérdezni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 21, 08:15:49
(http://www.kepeslap.com/images/12672/g42.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Február 21, 08:54:45
(http://www.e-kepeslap.com/modules/Galeria/images/alien/1%20-1229974515.gif)

jó reggelt  :152:    derűs  vidám napot  :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 21, 09:23:16
Ma több mint 1.000 lelkipásztor belekezdett az egy hetes böjtöléses imába. A jövőhét vége felé pedig együtt fognak imádkozni.
 Hatalmas változásokat hoz ez az országunkban, gyülekezetekbe, családok életébe....

A Hídépítő Ima és Dicsőítő Alkalom, ami októberben kezdődött, már közel 100 -an jöttek el februárba Tolnára, a határon túlról is. Döbbenet micsoda Erő volt jelen.  

Halljuk a visszajelzéseket is. Az egyik gyülekezetbe eddig nem tudtak csak pár testvért rávenni, hogy jöjjenek el együtt imádkozni. Miután ott is tartottunk összejövetelt januárban, most a pásztor boldog, mert jelentkeznek az imákra keddenként, hogy menni akarnak. Már majdnem az egész gyülekezet részt vesz. Imádkozunk folyamatosan, hogy a pásztorok jöjjenek össze együtt az országba imádkozni egységben, és lám már itt is van....

A következő meghívásunk Bp lesz márciusban és már egy imacsapat is jelentkezett, hogy ők is jönnének. Döbbenten állok Isten munkája előtt. Amikor szólt nekem augusztusban, hogy Hidakat akar építeni a gyülekezetek között, még csak elképzelésem se volt, hogyan. Nem vagyok egy imaharcos és pont rám bízza ezt az Úr, hát ez is egy igazi csoda. Kapcsolódjatok egy ilyen felhíváshoz, hogy részesei legyetek az Úr munkájának. Sokat kértétek már, hogy valamiben használjon. Hát itt a lehetőség. Kezd ezzel a kacsolódással. Gyere el márciusba te is. Ne húzd ki magad a világ dolgaival és ne legyints erre, mert a te életedben is változás kell és hoz is.

Ilyen csodákat láthatsz, mert ez mind az imád eredménye:
&feature=related
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 21, 09:54:51
 :hehe:
Mária! Nagyon jó volt az a beszélgetés az előbb Jónásról!  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 21, 10:25:26
 :2smitten:
"Amikor szólt nekem augusztusban, hogy Hidakat akar építeni a gyülekezetek között, még csak elképzelésem se volt, hogyan."

Mária drága! Ez csodálatos!
Emlékszel, nekem is azt adta az Úr, hogy jönnek az "elengedések", a "fal leomlások" és a "hangos sírással felszakadó megbocsátások"!

Halleluja, hogy az Úr kimunkálja ezt! Annyira szükség van a gyülekezetek közötti egységre, összefogásra! Nem az egymásra mutogatásra, a büszke, különbségek keresésre, hanem az alázatos, Krisztusban kialakuló egységre!

Dicsőség az Úrnak! Köszönöm, hogy mindezt leírtad!   :2smitten:

Tünde  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 22, 08:45:54
Drága Tünde!   :2smitten:

Nagyon készülnek a szívek az összejövetelre. Hisszük, hogy nagyon nagy áldás ez minden hívő számára. Akik nyitottak a szívükkel és nem csak a szájukkal, azok most nem maradnak ezekből ki. Nagyszerű látni, hogy elkezdődött valami végre az országunkban is. De nem csak az országunkban, mert aki nyitott szemmel jár, látja az egész világban megmozdulás van. Ez a Szent Szellem munkája. Lehet erre legyinteni, de lehet kapcsolódni is bárkinek. Nem hiszem, hogy ez ne Isten akaratában lenne. Az ellenség nem összehozni akar, hanem felborítani, mert dühös.  :2tickedoff: Én nagyon boldog vagyok, hogy láthatom Isten áldott munkáját.  :058: Láthatom saját szememmel és tapasztalhatom a részt vételemmel, hogy mit végez Jézus a Szent Szellemmel és Istennel. Eltudom képzelni az angyalok milyen izgatottak ennek láttán. Az egész Menny fel van zendülve. Harsognak Isten dicsőítésétől, mert ezt csak Isten tudja bennünk elvégezni. Vannak még akik nem nyitottak erre, de hisszük egyre többen jönnek és végzik az egységes összefogásban a munkát ami rájuk van bízva. Semmi nem hiábavaló, amit Isten oldalán teszünk!

Tervezem az idős keresztények meghívást, aki anno fiatalon tűzben égtek az Úrért és ma is imádkoznak értük és a Tűzért. Tudomásom szerint a legidősebb 98 évében van Smella Józsi bácsi, Kakas Józsi bácsi 84 és a többiek... Szükség van még rájuk is! Tervezzük az utcákra való kivonulást is, amikor beáll a jó idő. Egységben felvonulunk az elveszettekért és kinyúlunk értük.  :058: Akinek a szívét ez nem mozdítja meg, annak van miért imádkoznia.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 22, 10:36:01
Kedves Mária!

Mióta leírtam a HAJNALHASADÁS üzenetét, 3 konkrét esetről hallottam, ahol testvérek zokogva békültek ki! Felnőtt férfiakról van szó!
Igen, valami elkezdődött!   :169:

Igen, azzal is egyetértek, hogy ki kell mennünk az utcára! 2008-ban is kaptam egy üzenetet az Úrtól, abban volt egy mondat, amit még csak "kapizsgáltam" akkor.
Most már megértem. Így szólt: "Jön az aszfaltmisszió!"
Ezt úgy is lehet érteni, hogy utcamisszió, de úgy is, hogy "egyszerű", mint az aszfalt, minden civilizált cifraság nélkül...

Örülök nagyon, Mária, hogy ilyen lelkesítő terveitek vannak! Adjon az úr bőséges gyümölcsözést!   :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 22, 10:44:54
Ez egy nagyon jó kifejezés: Aszfaltmisszió
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 22, 11:54:07
Most néztem a pogányi met. előrejelzést.  :058: Képzeljétek jön a felmelegedés. Helyenként akár 15 fok is lehet.

                                                            min        max                                   irány    erősség
2010-02-23 kedd     Esős idő várható      -2          11     Szélirány: Déli          180      11    
2010-02-24 szerda    Borult idő várható     2          9       Szélirány:    Változó                7    
2010-02-25 csütörtök    Változékony idő lesz  -1          11      Szélirány:    Változó               7    
2010-02-26 péntek    Változékony idő lesz    0          13      Szélirány: Délkeleti    140     11    
2010-02-27 szombat    Záporok várhatók       5          13      Szélirány: Nyugati    270     11    
2010-02-28 vasárnap    Záporok várhatók       3          14      Szélirány: Délkeleti    140     14    
2010-03-01 hétfő    Záporok várhatók       5          15      Szélirány: Délnyugati    230     18    

Itt megnézheted ahol te élsz.
http://www.met.hu/omsz.php?almenu_id=weather&pid=elorejelzes&pri=0&mpx=0&kps=1&dti=18
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 22, 12:45:50
 :169:

KIVILÁGOSODOTT!


     A  hétfő  reggelek  nagyon  fárasztóak,  gondolom,
másoknál  is  így  van,  mert hétvégén kibillenünk egy
kissé  a  megszokott  életritmusunkból.   Nem  mintha
nyűgösebb  lennék,   csak  valahogy  többnek  tűnik  a
tízórai, amit meg kell kenni, és többnek a megfőzendő
tea.
    Ma reggel annyira elmerültem a munkámban,  hogy
meglepetésszerűen   ért  a  cinkék  jó  reggelt  kiáltása.
Kinézve  meglepődtem,  hogy  teljesen  kivilágosodott.
    Lám-lám, ha az ember annyira elfoglalt a tennivalói
miatt  az  élet forgatagában,  fel sem tűnnek a körülötte
zajló  változások. 
    Így  van  ez a  szellemi életünkben is! Az éjszakának
egyszer vége szakad  és eljön végre a  VILÁGOSSÁG!
Akkor már többé nem leszünk a gondjaink foglyai! 
Jó, ha  a  tekintetünket  nem  szegezzük  folyton  lefelé!
Pillantsunk  fel időnként  az égre és örüljünk,  mert már
hajnalodik a szellemi ég horizontján!

   Ez a mai reggel  egy személyes, aprócska örömmel is
kedveskedett nekem. Az aranyos kis vörösbegy után egy
termetes  feketerigó  szállt le erkélyünk korlátjára,  nagy
„csattogással”  jelezve érkezését.  Hatalmas lendületétől
csak  úgy  rengett  utána az ott hagyott faág!  Komolyan
szemügyre  vette  a  terepet,  végigtipegve  a  virágládák
között, majd elrepült.
Remélem, kedvet  kapott a visszatéréshez! Mióta vártam
már ezt a jelenetet!


2010. febr. 22.                                          Guti Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Február 22, 13:34:53
Koszonom Tunde!

Valoban korbe vagyunk veve sok szeppel es aldassal!
Legyen az a termeszet vagy Isten gondoskodasa.

Hajlamosak vagyunk azokat szemlelni, amink nincs a birtokunkban. Es nem annak orulni, amink mar megvan!

Itt amugy szakad a ho, hideg es latyak van. Mar nagyon hianyzik a nyar es a 9-10 oraig tarto VILAGOSSAG! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 23, 13:14:12
Drága Testvéreim, Kedves Szentek!  :2smitten:

Őszinte szívvel küldöm nektek ezt a kedves kis diasort, mint aki nagyon nagyra értékelem a barátságotokat és a testvéri kapcsolatot veletek!  :168:

Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 23, 17:09:46
No itt a jövő zenészei, ha ezt valaki kibírja, akkor lakodalomba lehet hívni  :hehe:


ez a másik jövő:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Február 24, 18:43:13
 :174: :053: :fereng2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Február 27, 10:35:51
Tegnap olvastam:


Megjött a tavasz - köszöntsük gólyáinkat!
Tegnap megérkezett az eddig mindig elsőként visszatérő gólya - ő is készül a választásra?
chubakka, Wed, 2010/02/24 - 15:31

    * Természetvédelem
    * gólya
    * Madár

A fehér gólya a verseny második helyezettje volt A fehér gólya a verseny második helyezettje volt.

Megérkezett Hazánkba idén az első gólya. Több ő nekünk, mint „csak” egy madár - lelki kapcsolatunk van ezzel fenséges lénnyel. A nemzetet, a hazaszeretetet is jelképezi számunkra. Ezúttal is a Veszprém megyei Tüskevár községbe érkezett az első, aki tavaly is elsőként vágyott haza.

A madarat hétfőn látták először a Somló-hegy lábánál fekvő falu felett körözni, illetve egy belvizes területen táplálkozni. Ez az a csúcstartó gólya, amely az elmúlt években mindig először érkezett vissza hazánkba. A tapasztaltok szerint párja is igen hamar visszatér Magyarországra.

Tavaly, amikor enyhébb volt a tél, már február közepén visszatért, a Magyar Madártani Egyesült akkori feljegyzése szerint február 13-án érkezett meg az Ajkától harminc kilométerre fekvő Tüskeváron lévő fészkére.

A szakemberek nem tudják, hogy a gólyapár merre telelhet, mivel nincs rajtuk jeladó, amellyel útjuk nyomon követhető lehetne. A fokozottan védett fehér gólyából - természetvédelmi értéke százezer forintra tehető - Magyarországon mintegy ötezer pár lehet.

A fehér gólyák általában március végén, április első napjaiban térnek vissza tömegesen Afrikából közép-európai fészkelőhelyeikre. Fészkeiket általában házak kéményeire vagy villanyoszlopok tetejére rakják.

Isten hozta gólyánkat, köszöntsük egy méltán híres verssel az elsőként hazaérkezőt, úgy ahogyan egykoron a költő!

(itt egy videó lett volna...)  Talán ez: http://szentkoronaradio.com/termeszetvedelem/2010_02_24_megjott-a-tavasz-koszonstuk-golyainkat

Tompa Mihály: A gólyához

Megenyhült a lég, vidul a határ,
S te újra itt vagy, jó gólyamadár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 27, 11:27:34
Azon gondolkodtam, hogy mennyire meg van a maguk kis esze az állatvilágnak is. Ezek a kis parányi gólyafiak nem mennek a fészek szélére. Érzik a bajt talán, de az is lehet a papa-mama nem hagyja magukra.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Február 28, 20:44:17
Anti! A téli képet nem akarod még kicserélni tavaszira odafent? Már olyan sokat esett a hó.  :hehe:  Már látni se szeretem.   :hideg: :155:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 01, 07:54:36
Tesókáim,találtam és nagyon hasznosnak tartom.--Nem csak nőknek! Nem ismerem ezt az oldalt,egy palacsinta vetetett ide! Hajrá főzzünk,na meg hát,ki mit akar!!! :love: :017: :104: :086: :141: :120: :121: :149: :133:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 01, 08:02:37
De hová menjünk?  :hehe: A konyhába?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 01, 08:31:11
Ezer bocsánat,azt elfelejtettem!!!!!!!!!

http://videosmart.hu/

Ugye milyen ügyes vagyok,ez az önteltség?.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 01, 08:32:39
Szóval Máriám,mindig tudtam,hogy csúcs vagyok,de ennyire? :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Március 01, 11:20:02
2010-02-11 18:51
A DHL csomagszállító cég nevében küldött e-mailekben terjed az utóbbi idők egyik legveszélyesebb számítógépes kártevője. A trójai program hullámokban borítja el a teljes világhálót - értesült a HavariaPress.

 :118:A VirusBuster informatikai biztonsági cég szakértőinek jelzése szerint a legutóbb decemberben jelentős károkat okozó Bredolab névre keresztelt trójai program februárban ismét felbukkant, s ismét hullámokban borítja el a világhálót.

A hírhedt Bredolabnak nap mint nap legalább egy új változata bukkan fel. Mint máskor, a kártevő most is e-mail csatolmányként érkezik. A levél egy állítólagos DHL csomagkézbesítési problémáról szól; a feladó sorában véletlenszerű név és hamis cím áll.

A rosszindulatú programot a csatolt ZIP-fájl rejti, amelynek neve a "DHL_Print_Label_" karaktersorozattal kezdődik. A legnagyobb problémát a Bredolabbal kapcsolatban az jelenti, hogy akárcsak decemberben, a jelenlegi új variánsokat is világszerte csak kevés víruskereső motor ismeri fel.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 01, 11:32:47
 :2smitten:
Juj, ermaha! Annyira aranyosak ezek a kis figurák!  :hehe:
Különösen tetszik, ahogy baltával kergeti szegény kopasz nyakút!!
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 01, 11:36:38
Nem csak kaja,hanem sok hasznos tanács és a számitógéppel kapcsolatosan is van sok minden,főleg ez.Érdemes megnézni. :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Március 01, 11:54:52
Anti! A téli képet nem akarod még kicserélni tavaszira odafent? Már olyan sokat esett a hó.  :hehe:  Már látni se szeretem.   :hideg: :155:

Valamelyik nap megcsinálom, csak legyen rá időm! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 01, 11:56:49
Antikám,úgy is jön a meleg,jó lesz egy kis hűvöset látni. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 02, 09:54:49
 :044:
                  DICSÉRET SÖTÉTBEN

 

   Megfigyeltem  az  évek  során,  hogy  a  feketerigók előszeretettel fütyülnek a fák magasabb ágain, vagy háztetők ormán. Így volt ma reggel is. Jobban mondva hajnalban, mert amikor meghallottam, 05:05-öt mutatott az órám… Csodálkoztam is, mert azt hittem, hogy csak a fülemüle dalol sötétben.

   Vannak, akik a szellemi sötétség idején is dicséretet énekelnek! Tegnap a gyülekezetben meghallgattuk Nyári Jenő testvérünk beszámolóját a Haitin tapasztaltakról. Engem is nagyon megérintett lelkemben a látott nyomorúság, gyötrelem,  de az is, amit Jenő külön  kiemelt a tragédia következményei kapcsán.

   Más nemzetek ilyenkor félárbocra engedik a zászlót és 1 perces néma csenddel emlékeznek az áldozatokra.

   Haitin 3 napos böjtöt tartott egy 200 ezres tömeg, az emberek a romba dőlt elnöki palota körül gyűltek össze! Az első napon bűnbánatot tartottak, a 2. nap a dicséreté volt, a 3. pedig a hálaadásé!

   A három napos böjtöt egy apáca indítványozta, aki előre figyelmeztetett egy KÖZELGŐ KATASZTRÓFA BEKÖVETKEZÉSÉRE!

 

   Adja az Úr, hogy ez a három napos ima és böjt megtérést hozzon a szívekbe, összefogást és felépülést a családokba!

  Az imatámogatást ne hagyjuk abba, mert az esős évszak beköszöntése további nehézségeket okoz az ott élőknek!

 

2010. márc. 1.                                         Guti Tünde
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2010 Március 02, 21:26:47
Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 02, 21:41:58
(http://ths7.iwiw.hu/0701/user/01/22/06/72/9/user_12206729_1267463719378_tn2)

Először is lássátok a lábacskámat

(http://ths2.iwiw.hu/0201/user/01/22/06/72/9/user_12206729_1267463215944_tn2)

Nyam de finom
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 02, 21:44:39
 :088:
Juj, de megcsiklandoznám, de kinek a lábacskája ez?   :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 02, 21:51:26
(http://ths2.iwiw.hu/0201/user/01/22/06/72/9/user_12206729_1267463316623_tn2)

Akkor most elárulom nénik bácsik, én vagyok Jázmin a gyermek kislánya
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2010 Március 02, 22:35:16
Hálásan köszönöm Mária
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 03, 04:57:54
Máriám,az Úr áldjon meg érte,//igaz már megnéztem,mire ideértem//de annyira jó,hogy te mindent meg tudsz oldani és igy aki az oldalon van mindenki láthatja ezt a gyönyörűséget.A legfinomabb a puha talpacskát puszilgatni én mindig azt szerettem.Köszönöm Mária. :017: :thanks: :030: :031: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 03, 08:12:33
Drágaságai az Úrnak! Nagy örömmel tettem. Micsoda boldogság látni egy új kis emberkét, főleg ekkora hajjal. gyermek, gyönyörűek a gyerekeitek. Igazán áldottak vagytok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Március 03, 08:16:21
(http://ths7.iwiw.hu/0701/user/01/22/06/72/9/user_12206729_1267463719378_tn2)

Először is lássátok a lábacskámat

(http://ths2.iwiw.hu/0201/user/01/22/06/72/9/user_12206729_1267463215944_tn2)

Nyam de finom


ó  de kis  cuki bébi    :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 03, 09:07:52
Jaj, de gyönyörű!!!!!!!!!!!!!!!!!! Csupa selyem és bársony a bőre!!! Igazi hajasbaba!  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 03, 09:24:30
A kis lábacska kép is nagyon ötletes Micsoda hatalmasnak tűnik így képen  :hehe: Azok az édes kis újai hát enni való

gyermek mi gyönyörködünk Jázmin babába, de a másik két gyermeked se semmi szépségek ám.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 03, 14:38:59
http://videakid.hu/videok/animacio/tom-es-jerry-the-little-eger-mese-rajzfilm-67pQJfGCZNv37hZv

Most találtam,akinek van kicsije,jól jöhet.Jó mulatást!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2010 Március 03, 21:26:21
Dicsőség az Úrnak a gyermekekért és köszönet nektek a dicséretekért. Köszönöm Mária, hogy a másik két gyermeket is megdícsérted. A barátnőm azt kérdezte, hogy tudom e szeretni mind a hármat ugyanúgy. Neki még nincs babája.
Azt feleltem, semmi különbséget sem tudok tenni köztük. Ez is a JÓISTEN hatalmas kegyelme, hogy minél több szeretet van a szívünkben, annál több fér bele.  :2smitten:
Legyetek áldottak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Március 06, 10:12:21
Kedves Szentek!
Az alábbi linket az imént kaptam egy februári 12-i II Krón. 7:14-nek megfelelő eseményről, amely a földrengés sújtotta Haitin történt.
Az angol felirat összefoglalása: egy millió ember vett benne részt, félmillió a fővárosban azon a 3 napos imaalkalmon, amelyet az ország elnöke hirdetett meg, és amelyen a miniszterelnök is részt vett, az ország keresztény vezetői résztvételével. 3000 ember megtért, többet közt 100 korábbi vudu varázsló. Az ország vezetőiért imádkozhattak a szellemi vezetők. És kiöntetett rájuk a Szentlélek.
Érdemes a HD OFF-ot megnyomni, gyorsabb a letöltés és lejátszás. Áldás!

http://www.24-7prayer.com/blog/1190

If you are an English speaker, just click on the link above and listen for yourself what happened after the devastating earthquake in Haiti. God is big!
Blessings,
gabi


(ezt a levelet olvastam nem rég)

Áldás, Orsi
ui.: Ha ez a hozzászólás nem ide illik, légyszíves tegyétek már át oda, ahová illik.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Március 06, 10:20:49
Dícsőség Istennek!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 06, 10:39:53
Hatalmas lehetett Isten ereje és dicsősége.Érdemes lefordítani mindent és elolvasni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Március 06, 10:58:50
ILYET MÉG TÖBBET -- ne csak külföldön, itthon is! :) Még még még, ennyi nem elég!!! (Isten szeretetéből soha sem elég!)

Ha megkérdezik, kire szavazol a választásokon, erre hivatkozva elmondhatjuk: a bűnbánat és megtérés által a feltámadt Úr Jézusra, aki megígérte, hogy ha megalázza magát az én népem, és keres engem és könyörög hozzám, és megtérnek, akkor én is meghallgatom őket A MENNYBŐL, és meggyógyítom országukat. Elvégre ezt akarja és keresi mindenki. Szavazz te is a Megváltó Jézusra és mosd le bűneidet azzal, hogy segítségül hívod az Ő nevét! (Pl: "Úr Jézus, ments meg engem!")

(egy kis ráadás)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 06, 14:25:43
 :igen:
Dicsőség az Úrnak!

Nálunk beszámolt a gyüliben egy tesó, aki kint volt Haitin! Ugyanezt mondta el, hogy mennyire megrázó volt, amikor az a tömeg együtt imádkozott a lerombolódott elnöki palota körül!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 06, 17:48:59
(http://www.vargamakai.com/images/imalany.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 07, 07:34:03
http://fun.mivzakon.com/flash/video/2344/2344.html

Látatok már ilyet? :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 07, 07:42:24
 :2funny: Háááát kibuktam! Döbbenet! ermaha köszi!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 07, 07:56:45
Takaritok,ezt is most találtam.

A  jó közérzet művészete
Dr.  Dráuzio Varella
....Juttasd  kifejezésre érzéseidet!
Ha  nem szeretnél megbetegedni...
A  rejtett, visszafojtott, enyomott  emóciók és érzések  megbetegítenek – gyomorhurutot,  fekélyt, geincfájdalmat  okoznak. 
Az  érzelmek visszafojtása  idővel rákos megbetegedéshez  vezet. 
Nem gondolunk erre, féltve őrizgetjük intimitásunkat, „titkainkat”, tévedéseinket!
Pedig  a párbeszéd, a beszéd,  a szó – nagyerejű  gyógyító, kitűnő terápia!
 ...Hozz  döntéseket!
Ha  nem szeretnél megbetegedni...
A  határozatlan ember kétségek  között vergődik –  aggódó, kétségbeesett.
Döntési készség hiányában torlódnak teendői, problémái. 
Dühös lesz és agresszív.
Az  emberiség történelmét  döntések szövik át.   
Aki tud dönteni, az képes lemondani előnyökről, értékekről, 
hogy cserében más hasonlókat elnyerjen.
A  határozatlan ember viszont  gyomorbetegségek, idegfájdalmak
és bőrbetegségek áldozatává válik.
 ...Keresd  a megoldást!
Ha  nem szeretnél megbetegedni...
A  negatív emberek nem  találnak megoldásra, s  ezzel megsokszorozzák problémáikat.  Pesszimisták. Panaszkodnak,  siránkoznak, pletykálnak.
Pedig  jobb dolog gyertyát  gyújtani, mint félni  a sötétben.
A  méhecske apró, mégis  a létező legédesebbet  teremti meg.
AZ  VAGY, AMIT GONDOLSZ!
A  negatív gondolatok negatív  energiát termelnek, 
amely betegségbe torkollik.
 ..Ne  a külsőségekért élj!
Ha  nem szeretnél megbetegedni...
Aki  rejtegeti az igazságot,  az színlel, pózol,   
és mindig azt a látszatot akarja kelteni, hogy remekül érzi magát. 
Tökéletesnek, könnyednek akar látszani, miközben tonnás terhet cipel. Bronzszobor – agyaglábakon.
Nincs  károsabb dolog az egészségre,  mint külsőségekért, álarc  mögött élni.
Az  ilyen ember györkértelen,  és lényét máz vonja  be. 
Sorsa a gyógyszertár, a kórház és a fájdalom.
 ...Tanulj  meg elfogadni!
Ha  nem szeretnél megbetegedni...
Az  elfogadástól való idegenkedés,  és az önbecsülés  hiánya 
önmagunktól is elidegenít bennünket.
Az  egészséges élet titka  az, hogy összhangban  legyünk önmagunkkal.
Aki  ezt nem képes elfogadni,  az irígy lesz, féltékeny,  megjátssza magát, eszeveszetten  vetélkedik, és rombol.
Légy  elfogadott mások által,  értékeld, hogy elfogadnak,   
és fogadd el a kritikát is!
Ez  bölcsesség, jószándék,  és egyben terápia.
 ..Élj  bizalommal !
Ha  nem szeretnél megbetegedni...
Aki  nem bízik meg másokban,  nem kommunikál, nem  nyitott, nem kapcsolódik,
nem hoz létre mély és stabil emberi kapcsolatokat, 
az igaz barátságra sem képes.
Bizalom  nélkül nincs kapcsolat.
A  bizalmatlanság nem más,  mint hitetlenség, 
és az önmagunkba vetett hit teljes hiánya, amely megbetegít.
 ...Gazdagítsd  életedet!
Ha  nem szeretnél megbetegedni...
Jó  humor. Nevetés. Kikapcsolódás.  Boldogság. 
Mindezek egészséggel töltenek el, és hosszú élettel ajándékoznak meg.
A  boldog ember képes  boldoggá tenni környezetét,  akárhol él.
„A jó humor megment az orvostól. 
A boldogság nem más, mint jó egészség,
és a leghatásosabb terápia.”

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 07, 08:01:22
Ez az Ige jutott eszembe: Péld. 17,22
A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 07, 08:38:13
 
Isten, még mielőtt az embert megteremtette volna, mindent biztosított
a részére!

 Elválasztotta a sós vizet az édestől, megalkotta a szárazföldeket,
ültetett kerteket, állatokat és  halakat teremtett.
 Isten adott egy óriási nyomravezető segítséget, hogy az ennivalók
 hogyan segítenek a testrészeinken.
 Az alábbi felsorolás nagyon hatásos, ha nyersen fogyasztod.

 Isten patikája

 Sárgarépa


 Egy szelet sárgarépa úgy néz ki, mint egy emberi szem. A pupilla, azírisz, a sugárirányú vonalak   úgy néznek ki, mint az emberi szem,és igen, a tudomány ma már tudjuk, a sárgarépa nagyszerűen feljavítja aszem vérkeringését és működését.

Paradicsom

 A paradicsomnak négy kamrája van és piros. A szívnek négy kamrája van és piros. A kutatások  azt mutatják, hogy a paradicsomok tele vannak lycopine-okkal, amik igazi táplálékai a vérnek, és a szívnek. (lycopine: antioxidáns, hatása erősebb a C -vitaminnál, lassítja a sejtek  öregedését)

Szőlő

 A szőlők fürtökben lógnak, formájuk, mint egy szív. A szőlőszem olyan, mint egy vérsejt, a mai kutatások szerint a szőlő élénkíti a szívet és a vért.

Dió

 A dió olyan, mint az agy, jobb és bal félteke, a kisagy és a nagyagy.A gyűrődések és a behajtások olyanok, mint az agykéreg. Tudjuk, hogy a dió jelentősen segíti az agyműködést.

 Kidney bab

 A vesebab segíti a vese működését és valóban úgy néz ki, mint egy vese.

Zeller, Kínai kel, Rebarbara

 A zeller, a kínai kel és a rebarbara olyanok, mint a csontok. Ezek erősítik a csontokat.A csontok 23 % szódát tartalmaznak . Ezek a zöldségek is 23 % szódát tartalmaznak. Ha nincs elég szóda az étrendedben, a szervezet kivonja a csontokból  és emiatt csontjaid meggyengülnek. Ezek az ételek megerősítik a csontvázat

Avocado//drága mulatság!//

 Az avokádó, a padlizsán és a körte segítik anyaméh és a méhnyak
 egészséges működését. Hasonlítanak is rájuk.
 A tudományos kutatások szerint, ha egy nő heti egy avokádót
 elfogyaszt, egyensúlyban tartja a hormonjait, megakadályozzák a
 nemkívánatos születési súlyt és megelőzik a méhnyakrákot. Mennyire
 megalapozott ez? Pontosan 9 hónap kell, hogy az avokádó bimbóból érett
 gyümölccsé fejlődjön, több mint 14000 különböző élelem-alkotóelem
 található minden egyes gyümölcsben, a modern tudomány eddig csak 141-et tanulmányozott.

Füge

 A fügék tele vannak magokkal és párosával lógnak, míg fejlődnek. A
fügék elősegítik a spermák  mozgási sebességét és növelik a
mennyiségüket, ami kizárja a magtalanságot.

Édesburgonya

 Az édes burgonya a hasnyálmirigyre hasonlít és ténylegesen
 egyensúlyban tartják a szervezetet a cukorbetegség megelőzése
szempontjából.

Olive

 Az oliva bogyó segíti a petefészek egészséges működését .

Narancs

 A narancs a grapefruit és az egyéb citrusfélék olyanok, mint a női emlőmirigyek és segítik a mell  egészségét és a nyirokmirigy csomók a mellből való eltávozását.

 Hagyma, fokhagyma

 A hagyma olyan, mint az emberi sejt.A tudomány mai állása szerint segítik eltávolítani a veszélyes mérget és hulladék anyagokat a sejtekből. Könnyeket fakasztanak, amik viszont tisztítják a szemet!

Zsoltárok könyve 46:11 Csendesedjetek és ismerjétek el én vagyok az Isten!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 07, 08:58:34
http://englishrussia.com/?p=1788

Koalák,akik soha nem isznak vizet,csak gyümölcsöt rágnak,kunyerálják a vizet az emberektől.

http://mail.google.com/a/postafiok.hu/?ui=2&ik=1067d164e5&view=att&th=1258f2ba400f7250&attid=0.6&disp=inline&zw
http://mail.google.com/a/postafiok.hu/?ui=2&ik=1067d164e5&view=att&th=1258f2ba400f7250&attid=0.1&disp=inline&zw
http://mail.google.com/a/postafiok.hu/?ui=2&ik=1067d164e5&view=att&th=1258f2ba400f7250&attid=0.2&disp=inline&zw
http://mail.google.com/a/postafiok.hu/?ui=2&ik=1067d164e5&view=att&th=1258f2ba400f7250&attid=0.4&disp=inline&zw
http://mail.google.com/a/postafiok.hu/?ui=2&ik=1067d164e5&view=att&th=1258f2ba400f7250&attid=0.5&disp=inline&zw
http://mail.google.com/a/postafiok.hu/?ui=2&ik=1067d164e5&view=att&th=1258f2ba400f7250&attid=0.6&disp=inline&zw
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2010 Március 07, 08:59:57
(http://www.exoticworldgifts.com/imagedata//_42878U_Elephant_Painting.jpg)  

:afro:  Köszönjük Ermaha ! :2smitten: Ez valóban nagy csoda.

http://www.exoticworldgifts.com/index.php
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 07, 09:20:58
Sokan még ilyent se tudnak rajzolni  :169:  Olyan döbbenet. Milyen vidámságot rajzolt. Ez van a szívében.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 07, 10:18:43
Elképesztő!
De hát tudjuk, hogy Isten teremtette az elefántot is! Miért ne adott volna neki szépérzéket?  :igen:
No meg ügyességet hozzá.  :168:

Tudjátok, hogy milyen fantasztikus madarak vannak szerte a világban? Némelyik egészen különös "fészket" épít, varr, sző, tákol vagy tapaszt. Mindegyik "alkotás" a maga nemében! S van, amelyik szalmaszárra szúrja az ebédjét, milyen intelligens!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 07, 11:17:07
Nem tudom,mi az igaz belőle.
    * 2010. 03. 07.

Az ember testében egyetlen egy csontot neveznek szentnek, a keresztcsontot. Itt van a test tömegközéppontja, Isten innen tudja feltámasztani az embert, innen indíthatók gyógyító folyamatok, és itt tárolódnak az előző életek emlékei, amelyek megfelelő gyakorlatokkal előhívhatók.

Az ókori görögök már Hippokratész idejében is „hieron osteon"-nak, vagyis szent csontnak nevezték a gerincoszlop alján található nagy, háromszögletű csontot. A görög nyelvben a „hieron" szó templomot jelent, és egyesek azzal magyarázzák a keresztcsont szentségét, hogy ez az a templom, ahol a fogantatás csodája megtörténik.

A többi a cikkben van.
http://www.nlcafe.hu/nlezoteria/20100307/eva_nem_az_oldalbordabol_keszult/
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Március 07, 12:05:28
http://fun.mivzakon.com/flash/video/2344/2344.html

Látatok már ilyet? :2smitten:

Szebben rajzol mint én! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bukovszki lászló - 2010 Március 07, 12:12:41
Kedves Ermaha! Nagyon jó amit itt olvastam a gyümölcsökről zöldségekről,elhiszem. üdvözlettel:Laci.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 07, 13:25:43
 :igen:
Megnéztem én is! A videóval együtt!  :2smitten:
 :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 07, 19:38:43
Azért itt se tudja mit csinál a jobb kéz és mit a bal, vagy mégis?  :148:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2010 Március 07, 22:26:22
Sziasztok!

Bocsássatok meg nekem, hogy nem nagyon lépegettem be a fórumra, rendesen elfoglalt voltam. Voltam Belgiumban meg Franciaországban a cégem miatt, meg sokat dolgoztam.
De ami a hír: Megszületett ma délben Csótai Réka, 2920 gr, 45 cm  :05: A harmadik gyermekünk!! Minden dicsőség Istené! Végig imádkoztam az egész szülést, 10 perc alatt meglett!! Annyira boldog vagyok!! :D Annyira szeretem Istent, hogy így alkotja az életet!!
(2005-ben meg nem lehetett gyerekem!! Isten teljes mértékben "felülírja" az emberi tudományt!)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Március 07, 22:46:51
Kedves Attila!

Szívből gratulálok a gyermeketekhez! Sok-sok boldogságot és örömöt kívánok a felneveléséhez, Isten áldása kisérje életét!

:2smitten:

Daba
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sara - 2010 Március 07, 22:52:31
Szia Attila. gratulálok a babához,az Ur áldása legyen rajtatok. és örülök hogy ujra itt vagy. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Március 07, 23:48:22
Gratula Attila!  :igen:

Képeket kérünk! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Március 07, 23:50:06
Én 4300grammal születtem. Én nagynak számítottam? :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 08, 04:13:59
Attikám,sok örömet és boldogságot kívánok nektek a babához és a gyerekeitekhez.Gratulálok.Minnél hamarabb tegyél fel képet,ha tudsz,mert szeretnénk látni.
 :017: :rozsa2: :029: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Március 08, 07:39:38
Sziasztok!

Bocsássatok meg nekem, hogy nem nagyon lépegettem be a fórumra, rendesen elfoglalt voltam. Voltam Belgiumban meg Franciaországban a cégem miatt, meg sokat dolgoztam.
De ami a hír: Megszületett ma délben Csótai Réka, 2920 gr, 45 cm  :05: A harmadik gyermekünk!! Minden dicsőség Istené! Végig imádkoztam az egész szülést, 10 perc alatt meglett!! Annyira boldog vagyok!! :D Annyira szeretem Istent, hogy így alkotja az életet!!
(2005-ben meg nem lehetett gyerekem!! Isten teljes mértékben "felülírja" az emberi tudományt!)

Gratulálok az áldott kicsi baba megérkezéséhez  :2smitten:
"Ami embernél lehetetlen Istennél minden lehetséges"     Áldjon az ÚR és öröme szüntelen áradjon otthonotokba  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 08, 08:21:16
Atti! Isten áldása szálljon rátok! Mikor megszületik egy kis gyermek, az élet dolgai értelmet nyernek. "A baba a nappalt rövidebbé, az éjszakát hosszabbá, a pénztárcát kisebbé, a ruhát gyűröttebbé, a szerelmet erősebbé, az otthont boldogabbá, a múltat semmissé és a jövőt tartalmasabbá teszi."

(http://www.das.hu/hirlevelek/2008-8/golya.jpg)
Baba köszöntő

Köszönöm, hogy megszülethettem,
És most, boldogan mondhatom:
Anya! Apa! Szeretlek!

Boldog vagyok, mert megtudhattam,
Hogy ti, az én szüleim vagytok.
Köszönöm, hogy megvettétek már a kis ruhám
És takarót is vettek jó puhát.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 08, 10:44:34
 :2smitten:
Isten áldása legyen a kicsi lányon!  :2smitten:
 :2smitten:

Adjon az Úr békét, örömet, anyagi áldást, töltse be minden szükségeteket!
Ámen!  :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Anikó ANCSI - 2010 Március 08, 12:42:52
Kedves Ermácska  :05:

Idézet beszúrása:
Nem tudom,mi az igaz belőle.
    * 2010. 03. 07.

"Az ember testében egyetlen egy csontot neveznek szentnek, a keresztcsontot. Itt van a test tömegközéppontja, Isten innen tudja feltámasztani az embert, innen indíthatók gyógyító folyamatok, és itt tárolódnak az előző életek emlékei, amelyek megfelelő gyakorlatokkal előhívhatók.

Az ókori görögök már Hippokratész idejében is „hieron osteon"-nak, vagyis szent csontnak nevezték a gerincoszlop alján található nagy, háromszögletű csontot. A görög nyelvben a „hieron" szó templomot jelent, és egyesek azzal magyarázzák a keresztcsont szentségét, hogy ez az a templom, ahol a fogantatás csodája megtörténik.

A többi a cikkben van.
http://www.nlcafe.hu/nlezoteria/20100307/eva_nem_az_oldalbordabol_keszult/"

Köszönöm, hogy a cikket beírtad, mert szerintem fontos, hogy a keresztények ebben a kérdésben egységesen vélekedjenek.

Nem értek egyet a cikkben megfogalmazott sorokkal, nem hiszek az előző életekben s az ezoterikus szemlélet sem az Úrtól való … legalábbis az Én elméletem  szerint. Nekünk mindent az ige tükrében szükséges megvizsgálnunk.

Szeretettel: Anikó (ANCSI)

 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 08, 12:53:19
Mivel a cikk tartalmilag nem keresztényi azért nem tettem be.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 08, 18:27:53
Ma meg Törökországban volt földrengés. Sokan meghaltak és a romok alatt vannak. Ilyent még nem éltünk meg, hogy alig telt el ebben az éveben 2 hónap és már több százezer ember halt meg. Még az egyikből fel se ocsúdtunk, itt a másik.  :(

Márk. 13,7-9
Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreiről, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad; és lesznek földindulások mindenfelé, és lesznek éhségek és háborúságok. Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik.

Mát. 24,6-12
Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete. Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.

Máté 24:14 És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Március 08, 20:57:25
Tényleg döbbenetes és arra int, hogy készüljünk, mert Urunk nem sokára visszajön! De addig vajjon készen vagyunk-e mindent megtenni, ami csak rajtunk múlik ? Nem szavakkal. Szavakkal jólakott a világ, hanem szeretettel és igazsággal, tükrözve csodálatos Vőlegényünk lényét.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 09, 19:21:06
Hát nem semmi hogy már itt tartunk!!! Jönnek Magyarországra apostolok, próféták és  4 megnevezett gyülekezet fogott össze, vagyis ők a szervezők, de te fizess, ha részt akarsz venni rajta. Regisztrációs = belépő díjat kérnek,... kapaszkodjatok meg! 7.000Ft/fő. Ez csak arra van, hogy beléphetsz. Ez ám a hitbeni lépés. Arra kérnek mindenkit, hogy böjtöljenek legalább 1 napot. Ismét és ismét olvastam, nem tévedek -e és valóban 7.000 Ft/fő amiért részt vehetek, de nem tévedtem. Sajnálatos, de hinnem kellett a szememnek, hogy 7.000 Ft ért kapok csak üzenetet Istentől. Milyen jó, hogy Jézus nem kért pénzt a szolgálatáért. Nem is tudom, hogy jutott volna el ide a jó hír. Ez most siralmas, vagy nevetséges? Hát ezek a tesók nem igen mentek volna el batyú nélkül?

Nos akkor számoljunk. Egy 4 tagú család, 28.000 Ft ért mehet be. Ne is beszéljünk arról, ha mondjuk ennyi a munkanélkülije. :08: Ismerve Miskolc lehetőségeit a munka területén. Uram! Hol tart a kereszténység? Ha mondjuk szólok a szomszédnak, gyere el, mert meg kell ismerd Jézust, de hozzál magaddal 7.000 Ft -ot.  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Március 09, 19:33:43
Maria! Azt hiszem erre nincs szo! Annyira gusztustalan ez az egesz...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 09, 19:36:36
Ha elkezdünk számolni, hogy mondjuk 100 ember ott lesz, az 700.000 Ft. Ha 200, akkor 1.400.000 Ft Minek a 4 gyülekezet összefogása? A vicc az ebben, hogy még kosaraznak is ez mellett. Ez a tapasztalatom. Tudom, hogy drága a repülőjegy, szálloda, kaja. Viszont ha az Úr hozza ide őket, akkor Ő gondoskodni is fog róluk az is ziher. Ha nincs pénzük a szervezőknek, minek a 6 ember jön?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 09, 20:33:00
 :(
Az igaz, hogy rengeteg lesz a vízszámla, a villanyszámla, gondolom, lesz közös étkezés is, meg a vendég szolgálóknak ajándék (?), hatalmas virágcsokrok a pódiumra, őrző-védő csoportok...  :03:

Ezt csak azért tudom, mert amikor Lendület Konferenciákat szerveztünk, a napi perselyezésből kellett állni a rezsi költséget. De 7000,- akkor is rengeteg!
Nehogy a külsőség legyen annyira fontos, és a lényeg meg... Hol van a régi, kedves, önfeláldozó szeretetvendégség? Ha jó szívvel adakoznak a jelenlevők, akkor biztos bejönne, visszatérülne a sok kiadás.
De pl. lehet, hogy lenne, amit egyszerűbb módon is meg lehetne oldani, olcsóbban...  :168:
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 09, 21:41:30
 :2funny: Ekkora ostobaságot!  :hehe: Nem adom meg az elérhetőséget, de a neten bukkantam rá.

"Hogyan zajlott Jézus feltámadása?

Jézust megvilágította a sírkamrában egy nagyon elés kék fény. Kinyitotta a szemét, és a tekintetét jóideig nem tudta levenni a fényről. Egyre jobban érezte magát, a teste folyamatosan gyógyult, és hamarosan sikerült levennie az állkendőt. Aztán megpróbált felülni, de nagyon szédült. Üldögélt a kőágyon, amely egyfajta polc a kriptában. Észrevette, hogy oda van készítve a halotti ing (a nyaka szabályos kör, díszített). Próbált lemászni a kőágyról, amikor elgördítették a követ a bejáratról, és Mária Magdolna lépett be. (Annak ellenére, hogy a hagyomány szerint csak az édesanyja léphetett volna be.)
Mária Magdolna először nem ismerte meg Jézust, mert teljesen kisimultak a vonásai, melyeket a kálváriája már teljesen eltorzított. A lába nagyon fájt, a sebei majdnem teljesen begyógyultak, kivéve a mélyebb sebek. Mária Magdolna hazasegítette, ahol Mária megfürdette, lemosta róla az olajos halotti kenőcsöt. Mária visszavitte a köntöst a kripta tulajdonosának (Jehuda ben Barihn). Jézus ezután először Hitetlen Tamással találkozott, aki rettenetesen szégyellte magát, majd a többi tanítvánnyal is."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Március 09, 22:11:43
Várj Mária, én még a 7.000.- belépődijnál tartok. Annakidején nem azért kezdte el a reformációt Luther mert elege lett a búnbánó cédulák osztogatásából? Nem hasonlit ez ahhoz? Ha van hétezer Forintod akkor meg van a lehetőséged az üdvösség megszerzésére, ha nincs : hát igy jártál? Ez egyszerűen valami szégyenletes. Én holtbiztosan be nem tenném a lábam egy ilyen helyre, nem azért mert sajnálom az Úr munkájától a pénzt, hiszen tudom, hogy van terem bérlet, meg villanyszámla meg egyebek. Dehát had döntsem már el én, hogy mennyit szánok és mikor, és melyik szolgálatra. Huh! Ez nagyon felháboritott.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 09, 22:19:52
 :hehe: Várok.

Teljesen egyetértek veled Irma. Én se mennék ilyen helyre, ahol belépőt szednek az istentiszteleten! Félelmetes hová megy a kereszténység.  :08: Van miből megtérjen. Van, akinek ez nem is olyan borzasztó csak mi fújjuk föl. Az olyanoknak azt mondom, minden kicsiben és ártatlanul kezdődik. Nem régen azért háborodtam föl, hogy 1.500 Ft belépőt szednek, ma meg 7.000 Ft-ot. A búcsúcédulát is pénzen árulták a szent gyertyájukkal és mi ma ezen föl vagyunk háborodva. Vajon a belépőszedés nem azonos ezzel a felháborodással? Ez mitől lenne természetes? Hol bíznak Istenben a szervezők? Ha nincs pénzük, akkor ne béreljenek semmit, hanem menjenek az utcára az elveszettekért pénz nélkül. Vagy várják meg ameddig Isten a kezükbe adja a pénzt valahonnan. Ha nem, akkor gondolkodjanak el vaj miért is nem? Az emberek sajnos hajlamosak ezt nem így látni. Pál se szedetett belépőt, de valószínű a hajójegyre se kért előre a szegényektől. Isten gondoskodott róla. Engem is mélységesen felháborít ez a viselkedés. Ha ezeket a prófétákat apostolokat ideküldi az Úr, hogy szolgáljanak, tán nem gondoskodna róluk? Meglepne ha nem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 10, 09:10:21
Ti mit tettetek volna?

Elmentünk Siófokról egy budapesti házi csoportba tegnap harmad magammal. A pásztor tudott róla a házigazdával együtt. Mi soha nem megyünk sehová bejelentkezés nélkül. Vágytam a közösségre. Du 15 kor szokott kezdődni. Amikor megérkeztünk, a házigazda közölte velünk, hogy ő nincs otthon, váratlanul jött közbe valami neki, de beengednek mert a család otthon van, de a pásztor késik egy kicsit. Bementünk. Már eltelt egy óra és csak vártunk és vártunk. Majd eltelt majdnem még egy óra és megérkezik a pásztor a szolgálótársával a világ legtermészetesebb módjával, még egy elnézés sincs.. Akkor kiderül, még el kell menjenek egy helyre és kb 10 perc múlva itt vannak. Vártunk 30 at, így negyed 6 volt már. Sehol senki, majd eljöttünk. Roppant dühösen. A megbocsájtás ott van, de a dühösségünk érthető miért volt. Persze már az sincs. De még egy telefon se, hogy elnézést de ....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 10, 09:20:56
 :(
Drága Mária!

Sajnos, sokszor pont azoktól kapjuk a legtöbb döfést, bántást, tüskét, akiktől a szeretetet, irgalmat, megértést várjuk. Az Úr Jézus a szeretet-parancsolatot hagyta ránk örökségül, és ezzel nem élhetünk vissza semmilyen körülmények között.
A házigazda bölcstelensége is bajt okozott, mert ő megmagyarázhatta volna, hogy esetleg náluk "lazán" idomulnak az időpontokhoz...  :nem:
A pásztor pedig bocsánatot kérve feltárhatta volna 1-2 értelmes mondatban, hogy pl. halaszthatatlan szabadító szolgálatra siet, és ne várjátok feleslegesen...  :118:

Értem és átérzem a háborgásodat, de tényleg az a legjobb, ha megbocsátasz. Viszont a kedves szenteket folyamatosan kellene tanítani arról, hogy a keresztyénség feltétlen velejárója az is, hogy a jellemünket is átadjuk az Úrnak!
általában talál rajta mindig valami javítani valót...  :167:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Március 10, 09:39:40
Ez nagyon gáz!

Most Veletek nem akartak egyűtt lenni, vagy nem értem az egész dolgot!

Házigazdaként sem utaztatnák senkit sem 100 kilómétert, hogy aztán ne legyek otthon!
A 21. században meg elég ismert eszköz a mobiltelefon, lehet, hogy 'szegény' pásztornak nincsen?
 
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 10, 09:50:31
 :hehe: De van telefonja és tudja is, hogy mi a számom mert ismer. Nem velünk nem akart lenni, ez biztos. Szokása a késés ez nem új tőle, de ennyit az sokkoló.  A házigazda azt hitte haza ér addigra, de nem tudott. Előtte hívott, hogy késik de nem volt benne biztos, hogy ő se ér haza reggeltől és már ott derült ki amikor odaértünk. Infúziót kapott ez az oka, de ez váratlan volt neki is. Nem csak mi voltunk ott, így nem feltételezem, hogy miattunk ne akarata volna. Ha meg mégis, akkor talán szólhatott volna a házigazdinak.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Március 10, 09:52:42
:2funny: Ekkora ostobaságot!  :hehe: Nem adom meg az elérhetőséget, de a neten bukkantam rá.

"Hogyan zajlott Jézus feltámadása?

Jézust megvilágította a sírkamrában egy nagyon elés kék fény. Kinyitotta a szemét, és a tekintetét jóideig nem tudta levenni a fényről. Egyre jobban érezte magát, a teste folyamatosan gyógyult, és hamarosan sikerült levennie az állkendőt. Aztán megpróbált felülni, de nagyon szédült. Üldögélt a kőágyon, amely egyfajta polc a kriptában. Észrevette, hogy oda van készítve a halotti ing (a nyaka szabályos kör, díszített). Próbált lemászni a kőágyról, amikor elgördítették a követ a bejáratról, és Mária Magdolna lépett be. (Annak ellenére, hogy a hagyomány szerint csak az édesanyja léphetett volna be.)
Mária Magdolna először nem ismerte meg Jézust, mert teljesen kisimultak a vonásai, melyeket a kálváriája már teljesen eltorzított. A lába nagyon fájt, a sebei majdnem teljesen begyógyultak, kivéve a mélyebb sebek. Mária Magdolna hazasegítette, ahol Mária megfürdette, lemosta róla az olajos halotti kenőcsöt. Mária visszavitte a köntöst a kripta tulajdonosának (Jehuda ben Barihn). Jézus ezután először Hitetlen Tamással találkozott, aki rettenetesen szégyellte magát, majd a többi tanítvánnyal is."

....és  kb. igy folytatódhatna:  
Ez a kék fényű, ránckisimitó-gyógyitó-feltámasztó lámpa nálunk már kapható!
 KETTŐT FIZET, EGYET KAP,
 AMIG A KÉSZLET TART!
 START!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 10, 09:55:24
 :2funny: hát ez jó reklám
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Március 10, 10:13:45
Ha ezeket a prófétákat apostolokat ideküldi az Úr, hogy szolgáljanak, tán nem gondoskodna róluk? Meglepne ha nem.

......az Úr biztos megszomorodik ezeket látva. (Ingyen vettétek, ingyen adjátok)
én is tudom, hogy a mai világban semmi sincs ingyen, de azért nem kéne átesni a ló túlsó oldalára.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 10, 10:54:18
Az a baj, hogy a puccos dolgokra mennek rá a keresztények. Jézus a hegyoldalban is jól érezte magát. Azt gondolom ma is jobban érezné magát, ott mint a 7.000 Ft -os belépő helyen. Annyira megalázó és szomorú a belépődíj szedés egy Istentiszteleti alkalomra. Csoda, hogy nem tudnak tiszták maradni a keresztények, hogy ne vádolják meg őket a pénzről?

Nekem az én volt orvosfőnököm jut erről az eszembe. A szegényt kidobta szinte azonnal, gyorsan felírt neki valamit, míg a borítékost alázatosan, porig hajolva, felesleges vizsgálatokkal látta el és sok időt fecsérelt rá élvezve a boríték illatát. - én már akkor is borzongtam ettől- A beteg meg milyen büszke volt magára, hogy mennyire figyelmes a doki vele.

Miért hasonlítom ezzel? Mert a "szegény" éppen úgy el lesz látva Istentől, nem kell neki puccos alkalomra mennie. Isten tud hozzá is szólni, próféta nélkül. Aki meg kitudja fizetni, hát meglátja mit kap.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Március 10, 12:50:54
Az a helyzet, hogy van egy ilyen ismerősőm. Mindenhonnan elkésik és ez már természetes nála. Egyszer vártam egy beszélgetésre, késtek háromnegyed órát és úgy jött be, mintha pontosan érkezett volna. Nem szóltam semmit, de a szememben nem megbízható. Teljesen megértelek Mária. Lehet, hogy a fickónak nincs semmi baja veled, de pont ezért látszik, hogy nagyon rosszul kezeli a kapcsolatait, hiszen a legkevesebb, hogy szólok: "Nem érek rá." Kellene feltételezni ezeknek az embereknek magukról, hogy nem biztos, hogy ők csinálják a világ legfontosabb dolgát...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 10, 13:30:31
Gábor! Valószínű számára is ez a késés természetes. Voltunk az alkalmán is és ott is ezt csinálja, noha nem 1 órát, de ott se érkezik időbe. Ebben a csoportba ahol tegnap voltunk, már elment haza más is, mert 1 órát várt rá. Megunta a várást. Én nagy tiszteletlenségnek tartom ezt egy szolgáló részéről. A másik pedig, hogy nem lehet számítani rá.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Március 11, 08:41:56
írta Tünde
"Értem és átérzem a háborgásodat, de tényleg az a legjobb, ha megbocsátasz. Viszont a kedves szenteket folyamatosan kellene tanítani arról, hogy a keresztyénség feltétlen velejárója az is, hogy a jellemünket is átadjuk az Úrnak!
általában talál rajta mindig valami javítani valót...  " -teljesen ugyan ez a véleményem.Hisz a magyarázkodás sem az ÚRtól van.
Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.R:12.10
-vagyis ha hívok valakit..... mire odaér, felkészülten várom tisztelettel és szeretettel ........ :168:

 :151: :155:   -hát a hó fúvást azt nem hívtam  :hehe:  
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 11, 09:25:34
Felhívott tegnap a pásztor -24 óra múlva, és elnézést kért, csak nem volt netem és nem tudtam visszajelezni. Bocsánatot kért és kiderült összesen 3 órát várhattunk volna rájuk, mert nem tudták elintézni amiért elmentek.  :hehe: Hát Isten jóságos és segített megbocsájtónak lenni. Nem mondhattam, á nem történt semmi, mert nem lenne igaz, hiszen megvárakoztatták a nyájat és dühösek voltunk rájuk.  :08: Ez pedig nem volt semminek nevezhető. Isten látta a szívünk állapotát, így kár lenne szépíteni.  :pirul: A megbocsájtás elfelejt! és szeretni tud továbbra is. No, ez nem semmi ha megtudjuk tenni. Ha igen, akkor a szívünk tiszta a haragtól és a nap már lemehet. Viszont tanulságul tettem ide nektek. Ebből is látszik, az úton vagyunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 11, 18:06:09
          TÜRELMES VÁRAKOZÁS

  
    Március  van és havazik.  Éjszaka mozdulatlanságba
dermedt a táj a szélvédett helyeken. A hóvirágok arcán
elgémberedett a mosoly.
    Milyen jó,  hogy az Úr,  aki eltervezte és megalkotta
világunkat,  semmit  nem  siet el!  Ha  már kibomlottak
volna a rügyek az első, meleg napsugarak hívogatására,
akkor  ezekben  a napokban minden lefagyott volna,  és
nem termett volna gyümölcs nyáron!
   De Isten tökéletes, bölcs, szeretete végtelen!
Az  idő  felett  áll!  Atyai gyengédséggel neveti rohanó
sürgetésünket. Ne legyünk türelmetlenek a várakozásban!
Sóvárgunk, hogy nehézségeink tele szellemi tavaszra
forduljon?
   „Ha késik is, bízzál benne!” – tanácsolja a zsoltáros.
Az  Úr mindig válaszol,  csak  nem mindig akkor és úgy,
mint ahogy azt mi elvárjuk.
„Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak
majd.  Aki  vetőmagját  sírva  emelve  megy  tova,
vigadozással jő elő kévéit emelve.”

Zsoltárok 126:5-6.

2010. márc. 11.                                     Guti Tünde


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Március 11, 18:56:18
Ámen! :026: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 13, 19:08:08
                KÖSZÖNÉS NÉLKÜL


   Az ördöggel nem lehet udvariaskodni!  Vele szemben
csak egyfajta viselkedést engedhetünk meg magunknak:
az ellenállást!
    „Álljatok  ellen  az ördögnek és elfut tőletek!”  Sőt
Pál egy másik helyen meg is jegyzi, hogy  „jól ismerjük
a szándékát.”

   Rendszeresen  dobálnak  a  postaládánkba  különböző
politikai  hirdetéseket.  Hányszor cseng a telefon,  hogy
elmegyünk-e szavazni, és mi a véleményünk erről vagy
arról a programról.  Az ember szemöldökét összehúzva,
sóhajok között nyomkodja a kívánt gombokat, s közben
eldönti: ez volt az utolsó! Ismerős?
   
   Éppen főztem.  A kellős közepén, érthető módon nem
lelkesedtem, amikor megcsörrent vonalas telefonunk. A
másodpercek  tört  része  alatt  végigcikázott  bennem a
lehetséges telefonáló személye, de tévedtem.
   Kezeimet megtörölve és elhatározva, hogy udvariasan
elnézést kérek mondván,  hogy nincs időm,  felvettem a
telefonkagylót.  Meglepetésemre  automata  géphang
jelentkezett,  majd  tagolt  bemutatkozás  után  politikai
kampányszöveg következett. Az egész helyzetet még az
fűszerezte,  hogy számomra elfogadhatatlan párt rabolta
értékes  perceimet,  így – bár nem szokásom – csendben
letettem a telefont. (Gépnek ugyebár nem köszönünk…)
   
   Munkámat folytatva eljátszottam a gondolattal, hogy a
Sátán is próbálkozik, settenkedik, elvonva  figyelmünket
szolgálatunkról.  Nem  szabad  illemtudóan  egyezkedni,
magyarázkodni,  hanem  határozottan  „le kell csapni a
telefont”, ha ő jelentkezik a vonal túloldalán!
   A  legjobb  fel  sem  venni,  persze  ez  csak új típusú,
számkijelzős  „készülékkel” lehetséges. Beszéljünk meg
az  Úrral  egy  „technikai  frissítést”,  hogy  azonnal
felismerve a hazug, gyilkos HITETŐT, ne álljunk szóba
vele,  hanem álljunk ellen Jézus nevében!

2010. márc. 13.                                          Guti Tünde

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 14, 11:09:38
Próbáljátok ki!

Ma sétáltam Fanny kutyussal. Felnéztem az égre és olyan öröm töltött be. Eszembe jutott az Úr ott lakik fönt, Jézus mellette ül, néz engem a Trónusáról, az angyalai táncolnak előtte. Körös körül a szeretet, békesség járja át őket. Nincs gondjuk, bajuk, nyavalyájuk. Teljesek a tudásban, ismeretben abban a szépségben énekkel zengedeznek az Atyánknak. Hárfák, harsonák szólnak, ünnepelve az Urat. Minden olyan tiszta és csodás. Áramlik Isten hálája a szentek felé. Ahogy ezekre gondoltam, kis részem volt ebben a gyönyörűségben, majd a felhők mögül kissé mutatkozott a nap sugarai, mintha jelezné Isten, itt vagyok és szeretlek!

Majd lenéztem és egy komor, rideg hidegséget éreztem a földön. Ott nem volt jelen ez a békesség. Aztán az jutott eszembe, az emberek többsége lefelé néz. Majd arra gondoltam, de jó lett volna a szemünk a fejünk tetején lehetne. Azt egy belső hang azt mondta: Nézz Rá és meglátod Isten szépségét!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 14, 11:58:00
 :afro:
Kedves Mária! Szívemből szóltál! Nagyon szeretem én is nézni a csillagokat, felhőket!

"Szemeimet a hegyre emelem, onnan jön az én segítségem!"

Mi a hegyek fölé is tudunk nézni! Halleluja, hogy nem kell felmászni a Sion hegyére, hanem közvetlenül az Atya karjaiba bújhatunk!  :168:
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 15, 14:47:20
Tudtátok-e mind ezeket.
"Spenótot számtalan kultúra ismeri és építi bele az étrendjébe, ebből a szempontból a sóska perifériára szorult, megcukrozzuk és főzelékként vagy levesként fogyasztjuk, ha valakinek nem ízlik, nehéz a fűszerezéssel próbálkozni, a sóska esetében korlátozottak  a lehetőségeink. A sóska jóval egyhangúbb étel. Az viszont érdekes, hogy az alapvetően zöldségkedvelő gyerekek a sóskát és spenótot is megeszik nyersen, főzve azonban a tapasztalataim szerint a spenót a népszerűbb"

Vitaminok és az oxálsav
Mind a spenót, mind a sóska vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag növény. "Különösen gazdagok kalciumban, amelyből a magyar lakosság amúgy is keveset fogyaszt" - mondta el lapunknak Dr. Fekete Sándor Györggyel, az Állatorvos-tudományi Egyetem professzora. A spenót bővelkedik továbbá vasban (bár nehezen felszívódó formában tartalmazza), magnéziumban, és véralvadásgátló káliumban. A vitaminok közül az A, a B9 és a C-vitamin található meg benne jelentősebb mennyiségben. "Folsav tartalma miatt különösen ajánlott kismamáknak" - javasolja a professzor.
A sóska savanykás íze étvágygerjesztő, magas C-vitamin tartalma miatt hatékonynak tartják a skorbut gyógyítására, megelőzésére is. Ezentúl sok meszet, foszfort és vasat is tartalmaz.

Fogyasztásukat azonban nem ajánlatos túlzásba vinni, ugyanis mindkét zöldségben viszonylag nagy mennyiségben található oxálsav, ami gátolja a vas és a kálcium felszívódását és a kőképzésre hajlamos embereknél fokozhatja a vese-, és epekőképződést .A spenót magas folsav tartalma miatt, várandós kismamáknak különösen ajánlott. "Nagyon fontos, hogy nagy mennyiségben és túlságosan sűrűn ne fogyasszunk se spenótot, se sóskát. Általában az szoktuk javasolni, hogy 10-14 naponként kerüljön az asztalra minél változatosabb formában Ezalatt az idő alatt az egészséges szervezet feldolgozza a bennük található ásványi anyagokat és vitaminokat és nem kell tartani a kőképződéstől ." - nyilatkozta az oxálsavról Miháldy Kinga dietetikus. "Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy a készítés során a nyersen is fogyasztható salátaként a sóska , spenót ilyenkor megtartja az oxálsav tartalmát azonban ha főtt ételként fogyasztjuk a sóska és spenót első főzőlevét öntsük le, ugyanis ebben a lében már kioldódik az oxálsav jelentős része.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 15, 19:17:55
 :afro:
Köszi ermaha!

Ez új infó! Mindkettőt nagyon szeretem!  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 16, 11:16:24
Hát nem semmi hogy már itt tartunk!!! Jönnek Magyarországra apostolok, próféták és  4 megnevezett gyülekezet fogott össze, vagyis ők a szervezők, de te fizess, ha részt akarsz venni rajta. Regisztrációs = belépő díjat kérnek,... kapaszkodjatok meg! 7.000Ft/fő. Ez csak arra van, hogy beléphetsz. Ez ám a hitbeni lépés. Arra kérnek mindenkit, hogy böjtöljenek legalább 1 napot. Ismét és ismét olvastam, nem tévedek -e és valóban 7.000 Ft/fő amiért részt vehetek, de nem tévedtem. Sajnálatos, de hinnem kellett a szememnek, hogy 7.000 Ft ért kapok csak üzenetet Istentől. Milyen jó, hogy Jézus nem kért pénzt a szolgálatáért. Nem is tudom, hogy jutott volna el ide a jó hír. Ez most siralmas, vagy nevetséges? Hát ezek a tesók nem igen mentek volna el batyú nélkül?

Nos akkor számoljunk. Egy 4 tagú család, 28.000 Ft ért mehet be. Ne is beszéljünk arról, ha mondjuk ennyi a munkanélkülije. :08: Ismerve Miskolc lehetőségeit a munka területén. Uram! Hol tart a kereszténység? Ha mondjuk szólok a szomszédnak, gyere el, mert meg kell ismerd Jézust, de hozzál magaddal 7.000 Ft -ot.  :08:

Ma kaptam egy meghívót és már nem 7.000 Ft hanem 8.000 Ft. Mos elutazok Miskolcra autópálya matricával együtt kb 15.000 Ft A férjem és én a belépő 16.000 Ft Összesen 31.000 Ft + szállás költség 2 éjszaka három nap. Ha egy 4 tagú család megy el, akkor 47.000 Ft hát nem is olyan sokba kerül.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 16, 13:09:49
 :(
Aranyos Tesókáim! Még mindig a miskolci dolgok?
Franz Lippi jön oda?
 :061:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 16, 15:15:51
Nem nem ő.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Március 16, 15:30:15
Mária kedves, megirnád privibe kik ezek, csakhogy névszerint tudjak imádkozni, hogy megtérjenek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 16, 16:50:44
Én itt is megírom, mert publikus. Nem a szolgálókkal van kifogásom, biztosan nagyon nagyszerűek és Isten emberei. Csupán azt nem értem, ha már 4 gyüli összefogott, akkor minek belépődíj? Miért nem finanszírozzák ők és hagyják a jó kedvű adakozást. Ha van pénzed jöhetsz, ha nincs nem! Mondhatják nekem nem járok hitben? Oké és a szolgálók, szervezők miben is járnak? Isten bocsásson meg nekünk, hogy már minden a pénzről szól.

Apostoli és Prófétai Konferencia Miskolcon
Szolgálók: Alan Vincent, Ana Mendez Ferrell, Emerson Ferrell, John Eckhardt és LaVere
Soper apostolok és próféták
2010. április 1-3. (csütörtök – péntek – szombat)
Helyszín: Rendezvények Háza (3561 Felsőzsolca, Sport u. 1.) – Miskolc külvárosa
A konferencia regisztrációs díja: 8.000.- HUF
A konferencián résztvevőket kérjük, hogy egy napos böjtöt vállaljanak a konferenciáért.
A konferencia ideje alatt fél órás beosztással közbenjáró imaszolgálat is lesz.
Több próféciát kaptunk arról, hogy 2010 nagy változások éve lesz. Célunk, hogy az Úr egy
újabb áttörési kenetet szabadítson fel Krisztus Testében Magyarországon s a Kárpát-medencében.
A konferencia után nyolc nappal lesz Magyarországon a parlamenti választás, ezért is különösen
fontos ez az időpontot. A konferencia négy gyülekezet szervezésével kerül megrendezésre:
Újszövetség Gyülekezet, Omega Pünkösdi Gyülekezetek Hálózata, Keresztény Élet Központ és a
Keresztény Család Gyülekezet. Testvéri szeretettel: Ráki Tamás (telefon: +36 70 318-1586)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Március 16, 17:15:54
Köszönöm, de egy kicsit meghökkentem. Ezeket a gyüliket én hitben járó, élő gyülinek ismerem. Fel sem foghatom mi célt szolgál a regisztrációs dij kikötés. Én már sok konferencián megfordultam, de eddig még mindig csak akkor kellett fizetnem előre ha ebédet rendeltem, vagy olyan helyen voltunk ahol a szállást nem tudták csak fizetősen megoldani. De regisztrációs dijat még soha életembe nem kért tőlem senki. De meg is fogom kérdezni azokat, akik ismerik ennek a hátterét, hogy mégis mire gondoltak, amikor ilyen leszűkitő kitételt tettek a meghívóba.

Abban reménykedem, hogy az Úr látja a mi sóhajtásainkat is, és könyörül rajtunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 16, 17:29:42
Miért jegyeztem meg? Mert 1 hete csak 7.000 volt most már 8.000.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 16, 20:10:19
Irma írta: "Ezeket a gyüliket én hitben járó, élő gyülinek ismerem."

Ilyennek ismerem én is őket. Remélem, hogy a vendég tesók ellátására gyűjtenek ennyi pénzt!  :063:   :hehe:
 :044:

Őrizkedjünk a megbotránkozástól, mert azzal nem megyünk semmire!  :168:
Szeretlek titeket!  :168:
 :2smitten:
Különben én is a gyűjtés és a közös szeretetvendégség híve vagyok!  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 17, 05:36:51
ÚJ!!!ÚJ!!!

http://kegyelem.net/video/film/Sarah.htm
Jó filmnézést!
  A sikeres munkavállalás után Sarah Collins döbbenten veszi észre hogy terhes.  Szembesül olyan morális dolgokkal amire nem volt felkészítve.
Egy titokzatos idegen megjövendöl neki 3 látomást, ami által megtalálja az utat a helyes választás felé.  Mert a döntéseid határozzák meg a jövődet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Március 17, 09:37:06
(http://hajnalcsillag.net/forum/Smileys/classic/ok3.gif)


köszi ermaha   ezt megnézem 

áldjon meg az  ÚR 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 17, 11:03:00

(http://hajnalcsillag.net/forum/Smileys/classic/ok3.gif)

Hitesek is megcsinálták




Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 17, 12:25:48
Nagyon szép volt.De van más új is. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 17, 12:35:44
Itt az idő előrejelzés van

http://www.met.hu/omsz.php?almenu_id=weather&pid=elorejelzes&pri=0&mpx=0&kps=1&dti=18
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 17, 13:00:21
 :igen:
Hát ilyet mi is csinálhatnánk!  :afro:
 :2smitten:
Vannak fiataljaink, táncosaink, lelkesedésünk, üzenetünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Halleluja!!!!!!!!!!!!!!!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 17, 16:00:40
Tudod az a baj, csak lelkesedés marad sokakban, meg vágy, hogy jó lenne valamit csinálni. Amikor meg ott van a lehetőség, akkor csak .....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 18, 12:44:12
 :(

        HA AZ IDŐ LEJÁR

   Elment. Nagynéném meghalt, itt hagyta tragédiákkal teli életét. Sokszor hallott az Úrról, hívő testvérei és nagymamám (amíg élt) imádságai, féltő tanácsai kísérték.
   Bizonyságot tettem neki én is, de megkeményítette a szívét. Nem akart sem megtérni, sem megbocsátani. Rettenetesen zilált volt az élete, az átlagnál jóval súlyosabb nehézségeken ment keresztül, és a lelke sokszorosan összetört a keserűségek, gyötrelmek terhe alatt.
   Végül olyan betegségek szívták el az életerejét, amik egyenként is halálosak…
   Nem tudom, mit végzett el benne Isten az utolsó napjaiban, amikor édesanyám különös gondoskodással vette körül betegágyánál, imádkozva érte, vele, szeretettel a szívére beszélve.  Abban az állapotában azt mondta, hogy már ő is imádkozik.
   Nem az én tisztem eldönteni, hogy hova kerül.  Egyet tehetek: bizakodva és reménykedve leteszem az Úr kezébe.
   Akadhat bármelyik családban egy „fekete bárány”, akinek már egész fiatalon kisiklik az élete, és nehéz, tönkrement éveket szerez magának is,  és az érte imádkozó hozzátartozóknak.

   Ha nem is olyan egyszerű, mégis fontos, mégis  KELL  JÉZUSRÓL  ÉS  A MEGVÁLTÁSRÓL,  mennyről és pokolról beszélni a családban, rokonságban!
   Szomorú és megterhelő, hogy nem mondhatom ki bizonyossággal:”Az Úrhoz költözött anyukám húga.” De azzal az elhatározással engedem el, hogy jobban figyelek az élőkre, az itt maradottakra, és igyekszem kihasználni minden lehetőséget, hogy akit csak lehet, az Úr felé tudjak fordítani!

2010. márc. 18.                                Guti Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Március 18, 14:23:55
ÁMEN ! !
Én is átéltem szinte majdnem ugyenezt 2 elköltözött rokonommal, bennem is ott a kérdés,és a remény, hogy a sok értük mondott ima nem volt hiábavaló, és talán - még ha az utolsó órában is - az Úr felhozta bennük a hallott  "jó hirt", és a megnyitották a szivüket az Úrnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 18, 16:45:13
A nővérem 21 éves volt, amikor meghalt 1970 ben. Akkoriban nem volt ennyi gyülekezet mint ma. Ő nem hallott Isten Igéjéről soha. Senki nem hirdette az utcákon, munkahelyeken....  az Igazságot. Akkor a pokolba lenne? Van egy Ige ami talán, de csak talán mellette szól.

Csel. 17,30-31
E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Március 18, 17:06:12
sajnálom  igazán  :04: Mária

 Hiszem hogy  a nővéred mellett szól az ige és a mennyben van   :2smitten:

- úgy tudom az utolsó percben is ott áll az ÚR Jézus és van döntés lehetőség
 :pirul:  valahol egy tanításban hallottam ..... remélem igaz nem tudom biztosan...  :pirul:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 18, 17:25:13
 :(

Drágáim! Tegnap meghalt a nagynéném. Róla írtam.
Most kaptam a telefont, hogy meghalt a nagybátyám is... Nyugdíjas református lelkész volt... A börtönt is megjárta annak idején a hitéért.   :(   Ő tuti az Úrnál van! :2angel:

Aki előre megy, biztos "drukkol" a pályánk szélén, hogy tarts ki, húzzál bele!  :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 18, 17:32:23
2010.03.18. 16:55 Takarítónők is többet keresnek, mint az orvosok :035:
Tömegesen mondanak le a szakképzésről az orvostanhallgatók.

http://atv.hu/belfold/20100318_takaritonok_is_tobbet_keresnek_mint_az_orvosok

Csak nehogy elkezdjük őket sajnálni és felajánlást tartani. A minap beszéltem valakivel, aki azt mondta nem fogad orvost, mert 150.000 Ft a gázsija. Majd kalapolunk nekik ha ennyire éheznek.  :101: :141:

Kár, hogy nem azt írták: Az ápolónők is többet keresnek mint az orvosok!

Anno a volt főnököm ezt a balabalab szöveget nyomta nekem: - Mária, maga többet keres mint én! Azt mondtam: - Igen dr. úr! Valóban, csak valahogy a maga zsebébe vándorol. Magának luxus háza, autója van, nekem  meg.... Meg aztán én csokit, kávét kapok, maga meg borítékot. Többet nem merte mondani. A vicc, hogy nagyon szerette a csokit és folyton elkérte. Még az is az övé lett.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Március 18, 18:00:08
Mé nem montad neki: 15.000!
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 18, 18:33:25
Vagy azt, hogy borítékra elcserélem.  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Március 18, 19:58:32
sajnálom  igazán  :04: Mária

 Hiszem hogy  a nővéred mellett szól az ige és a mennyben van   :2smitten:

- úgy tudom az utolsó percben is ott áll az ÚR Jézus és van döntés lehetőség
 :pirul:  valahol egy tanításban hallottam ..... remélem igaz nem tudom biztosan...  :pirul:




Én is. Nagyon fiatalon ment el. :(   Zsuzsa

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 18, 20:15:55
Drága Tünde! Az Úr adjon a szívednek vigasztalást és fordítsa gyászodat örömre. A családodnak is adjon a gyász idején világosságot.

Ésa. 61,3
Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!

3 Ján. 1,2
Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a szellemednek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 18, 20:19:57
sajnálom  igazán  :04: Mária

 Hiszem hogy  a nővéred mellett szól az ige és a mennyben van   :2smitten:

- úgy tudom az utolsó percben is ott áll az ÚR Jézus és van döntés lehetőség
 :pirul:  valahol egy tanításban hallottam ..... remélem igaz nem tudom biztosan...  :pirul:




Én is. Nagyon fiatalon ment el. :(   Zsuzsa



A 34 éves fiam, az ami nagyon megviselt. Másfél éve felhívtak telefonon, hogy meghalt. Ma se tudjuk a teljes igazságot. Abban nagyon nehéz volt megállni és ma is van időnként nehézségem miatta. Ebben kell, hogy Isten erősítsen időnként, amikor rám tör. Azt túlélni, hogy egy anya ilyen hírt kapjon, csak Istennel lehetséges.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Március 18, 21:13:47
Drága Tünde! Az Úr adjon a szívednek vigasztalást és fordítsa gyászodat örömre. A családodnak is adjon a gyász idején világosságot.

Ésa. 61,3
Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!

3 Ján. 1,2
Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a szellemednek.

ÁMEN.
Zsuzsa
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Március 18, 21:24:26
sajnálom  igazán  :04: Mária

 Hiszem hogy  a nővéred mellett szól az ige és a mennyben van   :2smitten:

- úgy tudom az utolsó percben is ott áll az ÚR Jézus és van döntés lehetőség
 :pirul:  valahol egy tanításban hallottam ..... remélem igaz nem tudom biztosan...  :pirul:




Én is. Nagyon fiatalon ment el. :(   Zsuzsa



A 34 éves fiam, az ami nagyon megviselt. Másfél éve felhívtak telefonon, hogy meghalt. Ma se tudjuk a teljes igazságot. Abban nagyon nehéz volt megállni és ma is van időnként nehézségem miatta. Ebben kell, hogy Isten erősítsen időnként, amikor rám tör. Azt túlélni, hogy egy anya ilyen hírt kapjon, csak Istennel lehetséges.

Mária, ezt megdöbbenéssel olvasom. Ennél nagyobb veszteség nincs. Ilyenkor kevés a szó. Szivemből együttérzek veled. A Szent Szellem vigasztaljon, és segitsen a nehéz időkben.
Szeretettel: Zsuzsa
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 18, 21:42:02
 :(
Igen, Mária! Mindannyian együtt érzünk egymással, és ezek a fájdalmak tesznek irgalmas szívűvé. Ezért érezzük át a másik fájdalmát.
Köszönöm kedves szavaidat!  :168:
Az Úr az én Vigasztalóm! A tied is!  :168:
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Március 18, 22:16:57
Drága Mária! Összeszorult a szivem azon amit irtál, és hiszem azt, hogy az elmondott imák nem hullnak a porba, és van "lator-kegyelem" még az utolsó percben is, itt nincs elég szó. Vigasztaljon és erősitsen Isten drága Szelleme! :2smitten:

Tünde drága! Szeretettel kivánok anyukádnak is Mennyből jövő vigasztalást. :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 18, 22:34:39
A fiamnak van üdvössége. A nővéremnek nem volt a tudomásom szerint, viszont a halálos ágyán kiáltott -e Istenhez, azt nem tudom. A "lator kegyelem" nagyon jó. Hiszem is, hogy van ilyen. Tudjuk, nem hátra kell tekinteni, de a fiam az még nagyon friss. Őt nehéz elhordozni. Mindig várom, hogy egyszer belép az ajtón, vagy felhív, vagy életjelet ad magáról. Ha Istennel van, akkor a legjobb helyen van, és találkozunk, de addig nagyon hiányzik.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Március 18, 22:44:16
Mikor ilyet hallok akkor döbbenek rá, hogy milyen jó is, hogy Isten gyermekei lehetünk. Igy van élő reménységünk, egyébként nem lenne semmi. A Szent Szellem egyik neve : Vigasztaló, de jó is hogy most ott lehet veled Mária. Töltsön be jelenlétével egészen, és járjon át teljesen. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 19, 07:38:43
http://www.baratikor.com/hot/?rid=22079

Érdemes elolvasni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 19, 07:45:44
ermaha!  A baráti körön csak regisztráltak tudnak olvasni.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 19, 07:49:11
Nagyon nagy a terjedelme.Azt hittem bejön a linkkel.Vatikáni ördögűzésről szól. mi legyen?

Ez egy ATV-és cikk,de az más.

http://atv.hu/cikk/20100311_satanista_puspokok_rejtelyes_gyilkossagok_botranyt_kavart_a_vatikani_fopap
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 19, 08:18:51
Nagyon szomorú amit írok és csak akkor olvasd el, ha úgy érzed, nem húz le.

Ma jutott eszembe valami. Amikor a fiam megszületett 1974-ben és amikor haza vittem a kórházból, attól az éjszakától fogva elég gyakran azt álmodtam, hogy ráfeküdtem és meghalt. Kiugrottam az ágyból, odamentem a kiságyához és néztem él e. Félelmetes érzés volt. Majd elmúlt. Amikor nagyobbacska lett, állandóan egy kút volt előttem, hogy ott van benne. Később eljárt a barátaival, akkor addig nem tudtam elaludni ameddig haza nem jött, mert az volt előttem, hogy véres arccal jön haza félholtan, mert valaki megverte. Nem volt agresszív és elég jól kijött mindenkivel. Soha nem került verekedésbe. Majd egy alkalommal a házunktól nem messze amikor mentem hazafelé a barátnőmmel, láttam, hogy valami nagy baj van az utcán. Több mentő, tűzoltó, rendőrség ott van és sok ember nézelődik. Amikor szív dobogva odaértem félig frászba, azt hittem a Erikkel van valami, akkor a mentőbe egy farmernadrágos fiút láttam feküdni, akinek a cipője olyan volt mint az övé. Azt hittem ő az. Abban a pillanatban becsukták az ajtót, mert a fiú meghalt. Teljesen lebénultam és amikor a barátnőm odament megkérdezni ki az, - ismerte a mentős kollégát, és mondta nem ő, de addig nem nyugodtam meg, ameddig az ajtón nem lépett be. Akkoriban nem volt mobiltel. Kiderült a fiam is azzal az autóval jött volna haza, de egy kislány miatt lemaradt róla. Mindenki meghalt a kocsiba. Egyáltalán nem értettem ezeket. Nem voltam hívő, így nem igen volt kihez vigyem a terheimet. Egész kisbaba kora óta kísértett ez a szörnyűség, ami be is következett. Borzasztó és fájdalmas elveszíteni akit nagyon szeretünk, anya, apa, testvér, nagyszülők, rokonok, házastárs, de a saját gyerekünket, az a legborzasztóbb amit az ember megélhet valaha is. Egy darab szakadt ki belőlem. Hiányzik és lebénít. Anyukám előtte ment el 2 éve, nem hasonlítható ehhez a fájdalomhoz. Semmivel nem mérhető. Az ember Isten nélkül ezt nem tudja feldolgozni egy életen át. Csodás ahogy szabaddá tesz, amikor rám tör a fájdalom. Érzem, a könnyeimet a saját szerető és gondoskodó kezeivel törli le és ölel át, vigasztalva. Egész lényemet átjárja a drága szeretete. Nem mond semmit, néma csend, de érzem minden szavát, érzéseit. Hiszen Ő is átélte amit én, a Fiával. -tudom az enyém nem hasonlítható az Övével, de jól tudja miért fáj és mi fáj. Ő legcsodásabb apa, szülő, gondviselő. Egész életem végéig, csak Őt akarom szolgálni!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Március 19, 08:59:10
Nagyon szomorú amit írok és csak akkor olvasd el, ha úgy érzed, nem húz le.


Mária, most olvastam egy könyvet a mennyről, leirja, ahogy az angyalok kis kelyhekbe gyűjtik a hivők könnyeit...a te kelyhecskédbe sok került...és eljön a nap, amikor az Úr letöröl szemünkről minden könnyet! Megtört szived tesz együttérzővé mások szenvedése iránt és hogy hogyan, nem tudjuk, de az Úr mindent képes a javunkra forditani. Szeretettel: Zsuzsa
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 19, 09:00:45
Mária,tudom,hogy senki nem képes Isten nélkül feldolgozni egy tragédiát,de Ő az aki békességet tud adni belőle.
Elszeretnék mondani neked,egy velem történt eseményt.//Isten tudja miért írom igy!//
61-ben történt.Anyuval elmentünk rokonokhoz,majd én ott maradtam,anyu ott hagyott.De azt mondta:ha apu eljön értem,ne menjek haza,majd ő hazavisz amikor eljön.Még azon a hétvégén eljött apu.Még aznap visszament,haza akart hozzni,de én nem mentem el vele.Majd erőszakoskodott és veszekedés is lett belőle.Ő elment én maradtam.Következő héten kedden,jött értem anyu.Feketében!Nem értettem!Majd otthon kiderült,apu meghalt és már el is temették.Még akkor amikor ott volt nálam,aznap éjjel,hajnal felé találták meg az utcán.A mentős már nem tudott segíteni.A halántéka be volt törve,a halál oka ismeretlen volt.Soha nem hittem el,hogy meghalt,hiába láttam a sírt,akkor sem.Mindig vártam csengetnek és ő ott lesz az ajtóban.Már nem várom,elmúlt.A temetőbe szinte soha nem megyek ki,akkor is,de mióta megtértem--azóta pedig biztos vagyok benne,ő él valahol,az csak a teste.Megtérésem előtt,mindig azt mondtam,ha apu nem hal meg,minden másképpen alakult volna,--szinte ezzel Istent vádoltam,miért történt meg!Megtérésem előtt,kaptam egy könyvet a fiamtól.Olvassam el.Nagyon szerettem olvasni.De akkor minden megakadályozta azt,hogy bele tudjak kezdeni és elolvasni a könyvet.Majd amikor már késő éjjel fáradtam lefeküdtem,akkor felébresztett Isten,beültem a konyhába olvasni.És akkor ott Isten jelenlétében és amiket abból a könyvből olvastam,megértettem azt,amit azelőtt soha!-Isten akarata volt,hogy minden igy történjen.El kell fogadnom.Akkor ott,rettenetesen sírtam
azelőtt soha nem tudtam azért sírni,hogy meghalt apu.Tisztán éreztem Isten karját ahogyan átölel és betölt békességgel.Majd olyan álmosság jött rám,hogy le kellett tennem a könyvet és lefeküdni aludni.A válasz meg van a miértre,de még mindig fáj.Lassan tud az ember bele törődni eseményekbe és teljesen elfelejteni a múltat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 19, 11:28:09
Zsuzsa! Van egy jó pár teli kehely az Úr előtt. Valóban tapasztalom, hogy a javunkra fordít mindent. Amikor a szörnyű hírt kaptam, egy hét múlva egy férfi testvérünk fia hosszú betegség után haza ment az Úrhoz. Felhívtam, mert éreztem a szívemben. Sok sok éve nem láttuk egymást. Nagyon padlón volt és hibáztatta Istent. Mikor elmondtam neki, egy hete "veszítettem" el a fiam, akkor azt mondta de te jól viseld. Azt mondtam neki őszintén, hogy nem, nem jól viselem, de Isten a segítségemre van és amit hall békességet a hangomban, az Isten kegyelme. Ne forduljon az Úr ellen, hanem kérje a segítségét, mert Ő azonnal ott van és közbelép. Soha semmiben nem jön talán olyan gyorsan a válasz, mint amikor meg kell mentse az Övéit a lelki gyötrelemtől. Majd amikor őt vigasztaltam, magam is vigasztalódtam. Gyógyult a nyílt sebem. Kérem Istent, soha ne éljétek ezt meg. Majd én elhordozom helyettetek is mások vigasztalását.

ermaha! Minden szerettünk elvesztése borzasztó és nagyon fáj, akit szerettünk. Én éppen úgy  nem láttam Erik temetését, sőt, van zavar körülötte bőven. A halotti papírok a kezemben vannak és egyenlőre ezt kell elfogadni. Amikor én is hallottam, hogy ha valaki a gyerekét veszíti el, attól fájdalmasabb nincs. Hiszen nem a szülőnek kell temetni a gyerekét, hanem fordítva. Igazuk volt, pedig akkor nem igen hittem el, mert nem volt tapasztalatom. Az éppen olyan, mint amikor az unokára azt mondja valaki, hogy jobban lehet szeretni mint a sajátunkat, ezt se tudjuk elképzelni, ameddig nem vagyunk benne. Valóban más az unoka szeretet mint a sajátom amikor kicsik voltak. Nem lehet elmagyarázni miért. Érzelem erősebb. Talán felnőtt és érettebbek vagyunk. De a kötődés nagyon erős. Éppen úgy, ahogy a gyerekeink iránt is más a szüleink iránt is. Az én szüleim se élnek már.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 19, 12:20:59
Márim,akkor mamánál laktunk,már csak apu volt neki,mert minden gyerekét eltemette.Többet kicsiként,2 pedig 40 éves korban.Még a házát is el kellett adni,hogy aput tisztességgel eltemesse.Kölcsönből temettette el. :2smitten: Soha nem tudta feldolgozni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 19, 13:28:55
 :2smitten:
Drágáim! Szeretlek benneteket! Az Úr Jézus vigasztaljon a régi, a régebbi és a jelen sebeiben!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2010 Március 20, 09:03:49
Sziasztok!

Itt van kép a kisbabáról.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Március 20, 09:35:55
Gyönyörű gyermek! Isten adjon neki nagyon boldog életet, fejlődésében legyen áldott, mindig öröm legyen ő a ti számotokra.

:161: :rozsa2: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Március 20, 11:12:13
Gratula!  :igen:

Egészséget a picinek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 20, 12:21:18
Atikám,az Úr áldjon meg benneteket,gyönyörű a picurotok. :017: :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 20, 12:28:53
Atti! Azért örülnék ha szemből is láthatnánk.  :D
Ján. 16,21
Az asszony mikor szül, szomorúságban van, mert eljött az ő órája: de mikor megszüli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra.

Csel. 2,39
Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2010 Március 20, 12:56:56
Gratulálok!

Az Úr adjon nektek erőt, hogy felnevelhessétek, erőben, békében, gazdagságban!
Legyen ez a gyermek maga is áldás! Úgy nektek, mint az embereknek.
 :taps:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 20, 16:14:04
Ámen! Veletek örülök én is!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Andika - 2010 Március 20, 20:12:05
Milyen cuki baba :168:
Gratulálok!Használjátok ki még ilyen picike mert hamar felnőnek! :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 23, 16:38:55
 :044:

                GALAMBOS NAPOK

 

    Napok  óta visszajár hozzánk egy galamb.  Néha megijeszt,
ahogy  hangos  szárnycsapkodással a konyhaablak párkányán
landol. Szép, lila nyaktolla fénylik, ahogy nézelődik.
   Újabban már az erkélyen is toporgott, kicsi, sárga szemeivel
felmérte a terepet.  Aggódtam  egy  kissé,  hogy  csak nem ide
akar fészket rakni?!
   Ma hasonló színű párjával érkezett, és galamb nyugalommal
szemlélődtek. Gondoltam,  ez nem lesz jó ötlet, mert jó időben
ruhákat  teregetek ki,  és nem férnénk meg együtt békességben
ilyen kis helyen.
   Eszembe jutott egy régi mondás:
„Azt nem akadályozhatod meg, hogy egy madár elrepüljön
feletted, de azt igen, hogy fészket rakjon a fejedre!”
   Ilyen a bűn, amikor megkörnyékez.  Előfordul, hogy szelíden
jelentkezik, álcázva magát. A Sátán még a világosság angyalává
is  át  tudja  magát változtatni,  hiszen  lázadása  előtt  oltalmazó
kérub volt a mennyben. Pál írja, hogy „jól ismerjük a szándékát!”
   Mindig résen kell állnunk, fegyelmezett készenlétben, talpig
fegyverben! Szívünkben és szánkban kétélű fegyver az IGE!

   Ahogy  elijesztem a félénk galambpárt  a virágládáimtól azzal,
hogy  KILÉPEK  az erkélyre és RENDEZGETEM a holmikat,
a gonosz sem tud megtelepedni, ha szellemileg MOZGÁSBAN 
VAGYOK!

   (Persze a galambok nagyon kedves, szelíd madarak, semmi baj
nincs velük!)

2010. márc. 23.                                   Guti Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 23, 20:21:19
 :2tickedoff: Ez egyszerűen döbbenet és egyben felháborító. Ha van időd nézd meg a tegnap 700 Klub adását, kb 31 perc körül van.

http://atv.hu/cikk/20100323_700_as_klub_2010_03_22
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Március 23, 23:26:02
http://images.iwiw.net/0304/user/01/22/06/72/9/user_12206729_1267463300018_box
http://images.iwiw.net/0301/user/01/22/06/72/9/user_12206729_1267463310628_box
http://images.iwiw.net/0304/user/01/22/06/72/9/user_12206729_1267463316623_box
http://images.iwiw.net/0205/user/01/22/06/72/9/user_12206729_1267463948646_box

Gyermek picurja!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 24, 18:41:24
 :2crazy:

Mária! Ez a videó teljesen kiakaszt! Hallani annak a szegény gyereknek a kétségbeesett sírását! Ez borzalmas, hogy a 21. században ilyen lehetséges!  :059:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 26, 09:16:19
Nekem erről a cikk részletről önkéntelenül is a Jelenések Könyve jut eszembe, ahol a "sárga veszedelemről" olvashatunk...
Kínával kapcsolatban még ennél sokkal konkrétabb és keményebb dolgokat is olvastam már...


"Ahogyan az ország egyre kiterjedtebb gazdasági befolyási övezettel rendelkezik, egyre nagyobb az esélye, hogy előbb-utóbb olyan konfliktus robbanjon ki valahol, ahol Peking kénytelen lesz politikai nyomásgyakorlással vagy akár katonai beavatkozással érvényt szerezni gazdasági érdekeinek.

A kínai hadsereg dinamikusan fejlődik, ám a kommunista egypártrendszer tartózkodik tőle, hogy bármilyen nemzetközi konfliktusban szerepet vállaljon. A történelem azonban a gazdasági növekedést kísérő katonai erősödés egyértelműen a nagyhatalmi státusz megszilárdulására utal.

Ha így lesz, akkor Kína szükségszerűen szembekerül az Egyesült Államokkal, a jelenlegi "globális rendőrrel". A két gazdasági nagyhatalom geopolitikai téren is szembe fog kerülni egymással, ezért könnyen lehet, hogy a 21. század hidegháborúja Amerika és Kína között dúl majd."

(Globusz nyomán Hindy Iván )
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 26, 12:05:48
Hát engem teljesen feldúl lelkileg.  :2tickedoff: Ma kaptam ismét egy meghívót, most  Kecelre és a belépő 6.000 Ft ha testvéreknél leszek elszállásolva, ha a szállodába, akkor 5.000 + szállás költség.

Annyira megdöbbentett! Testvérek! Hová jutott az örömhír???? Hová jutott a hit? Már lassan ha jön egy külföldi szolgáló csak pénzen juthatunk be???? Mit csinálnak ezek a testvérek??? Hát ne jöjjenek akkor ide! Ha nincs meg a hitük, hogy Isten megadja a rávalót, ne jöjjenek ide! Rettenetes, már minden a pénzről szól? Még jó, hogy Jézus nem kért hajóbérleti díjat mert utazott. Ők miért nem tudnak hitben megállni, hogy Isten megáldja a szolgálatukat és nem kell belépőt szedni? Hát ezt nem tudom felfogni, de elfogadni sem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Március 26, 12:17:06
A mi dolgunk Mária imádkozni értük. Számomra is bosszantó, de erővel úgy sem tehetünk semmit.

"Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek URa."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 26, 12:21:29
Most meg olvasom, hogy 1.000 regisztrációs díj Bp-en is. Hát Anti elég nehezen veszi be ezt a lelkem, viszont jó ha tudnak róla mások is. Imádkozni? Abban biztosak lehetnek. Annyi szemét bekerül már az országunkba, hogy reggeltől estig lehet imádkozni. Szörnyű, hogy pénzért léphetsz már be lassan a programokra. Jézus is dühös lett a pénzváltókra. Mit csinálnak ezek is? Pénzen adják az örömhírt? Megszóljuk a katolikus tesókat, közben pénzért árulják Isten Igéjét? Szebben hangzik mert nem cédula, hanem regisztrációs díj.

Egy alkalomra felmentünk Bp re egy külföldi szolgáló alkalmára. Nem jött össze annyi pénz, hogy 1,5 milliót kitudjon fizetni a luxus szálló termében és gondolom másra is. Egésznapra bérelte vagy két nap már nem emlékszem. Nem voltak sokan, és ismét elkezdett gyűjtést rendezni, közölve, hogy csak 500000 jött össze. Amikor azzal se jött össze, úgy kiosztott bennünket, hogy csak úgy lestem. Fölálltam a férjemmel és eljöttem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Március 26, 12:36:00
Jajj lesz neki ama napon!  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 26, 13:32:09
Ez elképesztő!  :02:   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 26, 13:51:06
Ez meg a székbe kapaszkodás. Most olvastam, hogy Székesfehérvárom meg 4.500 Ft -ért mehetsz be az yx alkalomra. Hijj...  na erre már nincs mit írjak.

Szóval, Miskolc: 8.000, Bp: 1.000, Fehérvár: 4.500, Kecel. 6.000 Hát ez van. Úgy látszik vidéken drágább az evangélium.  :08:

 :058: Végre, Pusztaszabolcson a Baptista testvérek nem kérnek belépőt. Na ez megnyugtató.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Március 26, 15:15:34
Valoszinuleg azert dragabb videken a belepo, mert kevesebb az odalatogato, mint egy nagy varosban (lasd: Budapest). :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Március 26, 21:07:17
Tudod mi a jó Mária? Hogy vagytok ti, akik az Urat úgy szolgáljátok, hogy nem szedtek "regisztrációs" dijat. Lehet, hogy Isten azért engedi meg ezeket a dolgokat, hogy végre ne a "nagy" szolgálók után vágyakozzunk, hanem az átadott életűek után. És az is biztos, hogy Isten mindazt megadja, amire szükségünk van, anélkül, hogy különféle helyeken regisztrációs dijat fizetnénk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Március 26, 23:28:15
Én még soha sem voltam ilyen 'üzleti örömhír átadáson', sosem hallgattam külföldi 'sztár evangélistákat' és abban is biztos vagyok, hogy nem teszem be a lábam olyan helyre, ahol az evangéliumért fizetni kell!
Számomra ez egyszerűen visszataszító!
Az apostolok forognának a sírjukban, ha ezt látnák!
Bár meg van írva:
'Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.
ÉS EZEKET KERŰLD.'
2Tim.3:5
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Március 27, 19:59:32
Istené a dicsőség, megkaptam az első két komolyabb állás ajánlatomat. Az egyiket Nyíregyházáról kaptam, ami azt jelenti, hogy ha oda felvennének dolgozni, akkor nem kellene albérletet fizetnem, hanem lakhatok itthon is. Legyen Istené a dicsőség, ha ez tőle van és akkor is, ha Ő jobbat akar. Bármit is akar az életemmel Isten, akkor is az
Ő jelenlétében a legjobb élni!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 28, 10:00:07
 :afro:
Halleluja! Jó az Úr!  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 28, 11:17:09
Tegnap este fél 9-fél tízig sokan lekapcsolták a világítást, mi is itthon. Hallottatok erről a világméretű megmozdulásról? 


                A FÖLD ÓRÁJA


   Milyen  hosszas  tárgyalás sorozat,  komoly elhatározás
kellett ahhoz a világméretű döntéshez, hogy a kormányok
hozzájáruljanak  a villany lekapcsolásához a nagyvárosok
nevezetességei, műemlékei körül!
   Civilek is bekapcsolódtak,  jöttek-mentek  az e-mailek a
különböző figurákkal díszített felhívásokkal:
    „CSATLAKOZZ TE IS!” (Mi is lekapcsoltuk itthon.)
Elgondolkodtató,  vajon  tényleges megoldást jelent-e egy
ilyen jellegű, globális takarékosság? Talán igen. De vajon
elegendő-e a Föld tartalékainak regenerálásához?!

  Bár lenne ilyen hatalmas felismerés  szellemi dolgokban
is!  Ha  a  világ  rádöbbenne  arra,  hogy  lelki,  szellemi
energiaforrásai kiapadtak,  MÁSFAJTA MEGOLDÁSRA
VAN SZÜKSÉG A TÚLÉLÉSHEZ!
    Jó lenne végre lekapcsolni azokat a színes lámpákat,
hitető,  csábító fényeket,  amik elvonják a figyelmet az
EGYETLEN  ÚTRÓL, az  EGYETLEN  ESÉLYRŐL,
aki maga JÉZUS KRISZTUS!

   Közeledik az óra, amikor nem mi, önszántunkból fogjuk
lekapcsolni az áramot. Eljön a perc,  amikor maga Isten
nyomja  meg  a  „gombot”!   Elveszi  a Földről a fényt, a
gyülekezetet  a  benne lakó Szentlélekkel együtt,  és átkos,
antikrisztusi  sötétség borul a Földre a bűn következménye
nyomán.
   A szellemi sötétség félelemmel és gyötrelemmel jár! Aki
nem  tér meg bűneiből Jézushoz ezekben a napokban, amíg
még lehet, az örök életét elvesztve kell majd a legszörnyűbb
sötétségben,  a  legrettenetesebb  kárhozatban  szenvednie,
örökre elszakítva attól a szerető Istentől, aki egyetlenegy
Fiát  adta  oda  a  kereszten  az egész világért, hogy élete
legyen!
           
  A  FÖLD  ÓRÁJA  KÖZELEDIK.  AZ  IDŐ  LEJÁR!


2010. márc. 28.                                       Guti Tünde
   

Forrás: www.gutitunde.eoldal.hu
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Március 28, 13:19:18
Tegnap este fél 9-fél tízig sokan lekapcsolták a világítást, mi is itthon. Hallottatok erről a világméretű megmozdulásról? 
Forrás: www.gutitunde.eoldal.h

 Tünde, ez a párhuzam nagyon jó!!!
Zsuzsa
Cím: Re:Mi újság?
Írta: nyunyo - 2010 Március 28, 14:34:02
Áldott szép napot mindenkinek

Szeretettel: nyunyo :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 29, 20:38:27
Szeretett Testvérek az Úrban!

Égnek már a kis lángok Magyarországon! Amikor összeér, akkor fellobban egy hatalmas TŰZ! Legyél részese ennek a kis lángnak!

A 6. Hídépítő Ima és dicsőítő alkalomra szeretettel hívunk benneteket.
2010. 04.17. -én 11-17 óráig
Sirok, Művelődési Ház


Ha érzed a szívedbe, hogy valamit tennél a bántalmazott gyerekekért, a szegényekért, az elveszettekért, a nyomorúságban élőkért, a hazánkért, határom túl élőkért, árvákért, özvegyekért, ... akkor közöttünk van a helyed! Ma te imádkozol másért, holnap érted és a családodért fognak mások. A szívünkön kell hordozzuk egymást. Gyere te is, csatlakozz és legyél Isten munkatársa. Szükség van rád! Hozz magaddal olyanokat, akik szeretnek imádkozni és a szívükön viselik mások sorsát.

Szeretettel: Bata Mária és Zsolt valamint a házigazda: Hajdú István
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Március 29, 20:58:14
Legyen áldott alkalmatok! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Március 29, 21:03:27
Köszi  :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 30, 13:26:58
Irmához társulok én is a jókívánságban!  :168:
Gyulladjon fel már végre ez a kis ország az ébredés tüzében! Kezdődjön az egyházakkal!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Április 01, 14:13:17

1Kor 4,10
Mi bolondok vagyunk a Krisztusért...

Boldog bolondok napjat! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Április 01, 14:56:28
 :2crazy:  Neked is Tesókám!
:hehe:

Bár a Krisztusban bolondok 'hivatalos' boldog napja egy másik testben veszi kezdetét!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Április 01, 15:03:55

1Kor 4,10
Mi bolondok vagyunk a Krisztusért...

Boldog bolondok napjat! :hehe:

Hát ez nem az én napom... (E mondat után általában egy haragos fejnek kellene lennie, de a mai napra való tekintettel:)  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: szolgáló - 2010 Április 03, 13:48:01
Áldott feltámadási ünnepeket kívánok!!!

szeretettel
szolgáló
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 03, 14:25:32
Neked is, kedves szolgáló!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Április 05, 13:20:40

(http://static.hoxa.hu/pic/kepeslapok/75001-76000/75529i.jpg)
(http://static.hoxa.hu/pic/kepeslapok/75001-76000/75241.jpg)

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Április 05, 13:31:54
Hat igen! Mennyire szomoru, hogy osszekeverik a pogany szokasokat a Megvaltonk halalaval es feltamadasaval!

Nuszi meg tojas...Nimrod anyja kreativ volt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Április 05, 13:40:38
 :2smitten: a bárány  a nyuszi hófehér színe és szelídsége a baba nevetésével szerintem kedves  látvány.....

  :pirul: tojás nélkül vannak a képek  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: maria - 2010 Április 07, 13:13:42
Drága Testvérek az Úrban!

Szeretettel köszönök el végleg tőletek a fórumról. Sok évet voltunk néhányatokkal együtt jóban, rosszban, nehézségekben, de nagy igyekezetben. Isten mérhetetlen áldása vezesse tovább az utatokat! Szálljon rátok Isten bölcsessége! A kegyelme vegyen körül benneteket minden nap! Sok sok megtapasztalást kívánok az életetekre!

Szeretettel: Mária  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sara - 2010 Április 07, 14:17:40
szia kedves Mária.szomorúan olvasom ,hogy elmész a fórumról,nagyon fogsz hiányozni.és remélem még fogunk hallani rólad.légy nagyon áldott.sok szeretettel sara. :  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 07, 16:14:05
Mária, észrevettem, hogy mostanában nem jelentkezel, de azt hittem, elfoglaltságaid miatt...és most ezt irod...
Hiányozni fogsz szókimondó, őszinte válaszaiddal!!!!!
Isten áldjon, szolgálatod töretlenül haladjon előre az Úr dicsőségére.
Szeretettel: Zsuzsa
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 07, 16:15:25
 :(
Kedves Mária! Az Úr áldottja!  :2smitten:

Biztos vagyok benne, hogy Isten vezet téged, nem teszel elhamarkodott lépéseket. Adjon neked világosságot, győzelmet utadon!
Vegyen körül szeretetével, gondoskodásával, járjon előtted tűzoszlopként! Ne legyen hiányod soha hitben, reményben és szeretetben! Haladj a neked rendelt úton, építsd meg a rád bízottakat! Legyél Krisztus jó illata mindenhol, ahol megfordulsz!
Ámen!  :169:

Sok szeretettel fogok rád gondolni, és hálás vagyok az Úrnak érted!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 10, 14:48:00
               A SPRINT

   Beállt a busz a megállóba, a felszálló utasok elfoglalták a helyüket. Egy fiatalember hirtelen rohanni kezdett a szemközti ház mellől, gondolva, hogy talán még eléri. Fülhallgatóval a fülében lefutotta a 100 méteres távot, és elérte. Talán késésben van, gondoltam utána fordulva…
   Abban az irányban mentem hazafelé, amerről a fiú elrohant. Néhány lépéssel arrébb találtam egy terebélyes kulcscsomót. Felvettem elmélázva, majd rátettem a ház kapu melletti kőpárkányára. Talán a sprintelő hagyta el… Sajnáltam! Ha nem lett volna bedugva a füle – biztos zenét hallgatott -, meghallotta volna a csörrenést a járdán.
   Vajon én nem dugom be a fülem néha? Mit hallgatok, ami miatt pályám futása során nem hallom meg a „csörrenést”?
   Nekem nem hiányzik a kulcsom? Esetleg valaki szívéhez? Egy ajtóhoz, ami az irgalmas szolgálat útja? Vagy le kellene lakatolni egy zárat, hogy feledve legyen a múlt?
   
   A körülöttünk zajló események is megtaníthatnak valamire!


2010. ápr. 10.                                   Guti Tünde

Forrás: www.gutitunde.eoldal.hu
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Április 10, 15:02:10
Nagyon jo gondolatok Tunde! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Április 10, 17:23:55
Mária hálát adok szolgálatodért  :2smitten:

Döntésed  a Tied. Biztosan alaposan végig gondoltad, hogy elmész... sajnálom......

Legyél  áldott  Krisztus kegyelmében, áldott jártodban keltedben,  Életed minden területén!

Hiszem, hogy találkozunk még valahol..valamikor....Krisztus ÉLŐ testében amelyben mindannyian benne élünk.

Hiszem hogy a  mostani elválás nem végleges!  Efézus:2:11-18.ig


Áldjon az ÚR Téged és őrizzen meg  :2smitten: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 12, 10:34:26
Csak semmi pánik! Nem politizálok!  :169:

VÁLASZTÁSOK REGGELÉN

   Csend van. Az utca még néptelen. Súlyos fellegek úsznak az égen, eltakarva a napot. Időnként szétfoszlik a szürke réteg, és egy-egy rövid időre kivilágosodik, áttörnek a sugarak, bearanyozva a kivirágzott, kizöldült udvart.
   Nagy nap ez a mai. Vannak, akiknek pályája felfelé ível, másoknak leáldozott. Tiszta szívű emberek akarnak tenni valamit nemes lélekkel a hazáért, sokan viszont titkos üzérkedéssel szívták ki a vérét.
  „Nem lakik az emberben semmi jó” – olvastam a Bibliámban.
A választások előestéjén próbáltam imádságos szívvel, higgadtan felmérni, mire is számíthatok. Mire számít ez a nemzet, mire vár.  „…semmi jó…” – idéztem az előbb.
   Vajon egy nép gondolkodását, életvitelét át tudja formálni egy irányváltás? Hozhat-e igazságot és „szebb jövőt” egy párt győzelme? Senkit nem akarok megbotránkoztatni, én is vallom, hogy kell a VÁLTOZÁS!
   Már régebben írtam erről, beszélgetésekben is összefoglaltam a véleményem: a változások a szívben, a lélek mélyén kezdődnek!
   Elképzeltem a választási győzelem kapcsán kitört üdvrivalgást, tapsot, örömkönnyeket, honfitársak fellélegzését, reményteli tekintetét, ahogy mondták:
-MÁS ORSZÁGBAN ÉBREDÜNK HOLNAP! Vége a bürokráciának, a morális válságnak, az oktatás és az egészségügy lerombolásának! Kezdődik a FELLENDÜLÉS a gazdaságban… más… más… új… új…
   Tényleg így van? Miben lesz változás? Az IRÁNYOKBAN igen! Ne kövezzetek meg, és ne akarjátok rám bizonyítani, hogy nem illenek ide ezek a sötét gondolatok! Hiszen évek óta vártam már én is, hogy történjen valami, ne kelljen a dolgozni akaró polgároknak az utcára vonulni követeléseikkel, ne kelljen felgyújtani, rombolni, barikádok mögé bújni kétségbeesetten, elkeseredetten!
   Tudom, hogy más irányt vesz a politika, más célkitűzések lesznek a kormány szeme előtt, nem kell öszödi beszédet hallanunk újra, és reményeink szerint építeni, gondoskodni, helyreállítani fognak reggel, délben és este!
   De valljuk be: ők is csak emberek, igaz, felemelő, nemes gondolatokkal!
   A Biblia Istene figyelmeztet:
   „Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testbe helyezi erejét!” Viszont: „Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökerét, nem hervad el a lombja, és nem fél, ha hőség következik…”  Jeremiás 17:5-8.
   Látjátok, ez a szívbeli változás következménye: lelkünk legmélyén, annak egész valójával kell az Úrhoz fordulni, megtérni és átadni életünk, országunk irányítását! Ekkora útvesztőből, káoszból, szellemi posványból csak újjászületett emberek tudnak helyes irányt mutatni!
   Természetesen „földi” szinten meg kell bíznunk vezetőinkben, hiszen enélkül nem is szavaznánk, DE NE AZ EMBEREKRE ÉPÍTSÜK A JÖVŐNKET! Ne pártoktól várjuk a tökéletes megoldásokat és a helyreállást! Bármelyik szín győz, miben változnak a hétköznapok? Másképp fúj a szél? Türelmesebben beszélsz otthon a gyermekeddel? Jobban fog tanulni a diák? Nem fog lopni a tolvaj, és nem csalja meg házastársát az álnok? Nem lesz több vér, erőszak és szenny a mozik vásznán? Megszűnnek a bűnös kívánságok a szívek elrejtett zugában? Nem káromkodik többé az ideges? Befellegzik a szex- és drogiparnak? Bár így lenne! Adja Isten, hogy így legyen!
   Eljátszottam a gondolattal, hogy vajon ma reggel hányan lesznek a templomokban. Zsúfolásig megtelnek, fohászkodva, igére vágyva? Ott lesz-e köztük Orbán Viktor, hogy jó példát mutasson? Letérdel-e az imádkozók sorába Vona Gábor, vagy bármelyik politikus, hogy elöl járjon? És máskor megteszik-e, amikor nem szegeződik rájuk milliók tekintete?!
   A változásoknak a szívben és a lélekben kell elkezdődni! A lélek és szellem igazi forradalma a megtérés! A BŰN BŰNNEK NEVEZÉSE, ÉS AZ ATTÓL VALÓ ELFORDULÁS AZ ISTEN FIÁBA, JÉZUS KRISZTUSBA VETETT HIT ÁLTAL.

   Változás kormányzati szinten, állampolgári szinten, újjáteremtett vágyak, indítékok a SZÍV SZINTJÉN.
   Ez hozza el az új Magyarország szebb jövőjét!


2010 ápr. 11.                                       Guti Tünde
     
   

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Április 12, 21:53:07
Ámen!

Mivel vége van a 'kampány csendnek', elmondhatom, hogy néhány hittársammal egyetemben idén is az Úr Jézus Krisztusra adtuk le a voksunkat!
Nem azért imádkoztunk az Úrhoz, hogy olyan kormányt adjon számunkra, amilyet mi szeretnénk, hanem olyat, amelyienre az Úr szerínt szűksége van az országnak a megtéréshez!
Ezt egyáltalán nem biztos, hogy a gazdasági növekedés fogja kiváltani, lehet hogy ennek a nemzetnek még több sanyargatáson kell átesnie, hogy megtanúljon alázattal az Úrhoz kiálltani!

:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Április 12, 23:12:48
A lehető legjobbat tettétek! Ennek az országnak Isten helyreállítására van szüksége, és igaz az, hogy ennek a  szívekben kell elkezdődnie. Amire itt szükség van, azt csak Isten tudja adni, és nekünk el kell fogadni, hogy az Ő gondolatai, nem a mi gondolataink, és alázatosan kell mondanunk : Atyám legyen ahogy Te akarod! Ámen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Április 14, 12:23:44
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=645873

Egy különös esemény.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Április 16, 13:51:57
Azt hiszem eljött az idõ, hogy elmondjak nektek egy jó hírt!
Gyöngyi és én "hamarosan" szülõk leszünk! :2smitten:

A 3. hónapban van, kezd kerekedni a pocija.  :063:
Kicsit még meg-meg állok mert fel kell fogjam: apa leszek!

Gondolom nem is kell mondanom, hogy milyen boldogok vagyunk! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Április 16, 13:59:28
Igaz, hogy már rég tudom, de akkor is:

 GRATULAAAA!!!!!   :taps: :029: :043: :happy02: :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 16, 15:11:03
 :2smitten:   :2smitten:   :2smitten:

De örülök!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!  :169:

Áldjon meg az Úr titeket!!!!!!!!!!!!!!! :044: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Április 16, 15:20:01
Koszonjuk! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Április 16, 15:30:04
Nagyon örülök neki és Gratulálok a Kismamának és a Kispapának!!!!



 :017: :029: :026: :081: :078: :043: :104:

Várjuk,hogy mit várjunk!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Április 16, 15:58:50

Nagyon sok szeretettel kivánom életetekre Isten gazdag áldását! Szivből gratulálok!.........................................

 :017: :027: :078: :027: :037: :130:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Április 16, 16:23:17
Sziasztok!

5 napot kórházban voltam, de végre újból itthon vagyok. Mindezt azért, mert Jézus megígérte a pártfogót, aki végig mellettem volt.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Április 16, 16:30:30
Köszönjük!  :D :168: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Április 16, 16:32:03
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Április 16, 16:33:53
Sziasztok!

5 napot kórházban voltam, de végre újból itthon vagyok. Mindezt azért, mert Jézus megígérte a pártfogót, aki végig mellettem volt.


Dicsőség az Úrnak, hogy győztesen kihozott!  :169:

De mi történt?  :061:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Április 16, 16:36:17

Várjuk,hogy mit várjunk!!!


Hogyhogy mit???   :167:

Hát Adminkát!!!!  :hehe: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Április 16, 17:00:22
Kis Farkast!  :pirul:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Április 16, 17:10:35
A VITA FELESLEGES,KIEGYEZÜNK,LEGYEN EGY ADMINKA ÉS EGY KISFARKAS?-tudom nehéz téma,de ez a legszebb ajándék!

 :009: :?: :019:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Április 16, 17:15:04
Döndikém,ugy szép az élet,ha zajlik.Ha kell megyek pesztrának!!! :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Április 16, 17:23:46
Vigyázz, mert még szavadon fogunk! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Április 16, 17:25:27
Úgy legyen Ámen.Legalább öreg napjaimat bearanyozza.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Április 16, 18:02:20
A Tóth család is gratulál nektek a babához, legyen a neve bármi... Mármint ne "Bármi" legyen a neve, hanem bármi lehet a neve... Na nem ragozom tovább, mert úgy járok, mint a macska a fonállal...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Április 16, 18:15:52
Elkaptam egy vírust, ami a házi orvos szerint kalici vírus, de bent a kórházban az egyik nővér szalmonellát mondott! Végülis az okot nem tudtuk meg, hogy mi okozta ezeket a tüneteket. Aztán ez alatt az 5 nap alatt más dolgok is kiderültek. Nem súlyosak, de sok gyógyszert kell majd szednem rá. Hétfő reggeltől ma délig voltam bent, de már múlt csütörtökön is lappangott bennem valami. Kedden meg a tesómat is behozták, mert ő is elkapta. Még jó, hogy ezt éreztem és az nap nem maradtam ott a bölcsiben, mert ki tudja kiket fertőztem volna még meg. Nagyon örülünk, hogy végre kiszabadultunk. Volt egy kellemetlen élményem, egy gyomor tükrözés, de Jézus már első nap emlékeztetett, hogy a pártfogó a közelemben van.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: beke61 - 2010 Április 16, 18:44:32
ANTI ES GYONGYI  GRATULALOK NEKTEK ES ORULOK  A JO HIRNEK ,ES ISTEN ALDASAT KEREM RATOK ES A LEENDO PICI BABATOKRA IS:.....ES ALDOTT LESZ A MAGOD MAGJA IS.........! :taps: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: beke61 - 2010 Április 16, 19:13:41
http://static.hoxa.hu/pic/kepeslapok/20001-21000/20981.jpg http://static.hoxa.hu/pic/kepeslapok/28001-29000/28290.jpg :angel2: :angel: :048: :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Andika - 2010 Április 16, 21:26:11
Gratulálok! :afro: :044: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sara - 2010 Április 16, 22:29:38
Anti és GYöngyike gratulálok a  picihez  .       Sok áldást és boldogságot kivánok  nektek. :2smitten: :taps:   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Április 16, 22:31:00
Nagyon szépen köszönjük.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Április 16, 22:43:44
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Április 17, 08:44:07
Irénkém,bocsáss meg,terólad elfeledkeztem,neked is nagyon sok boldogságot kívánok a picurkához.Bár valószínű te ezt már régen tudod,csak mi voltunk lemaradva.Veled örülök és én is várom.Legyen életed nagy áldása ő és a gyerekeknek.
 :016: :018: :019: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2010 Április 17, 08:56:00
Kedves Antee és Döndike

Én úgy tudom, ilyenkor még nem illik gratulálni, viszont illik veletek örülni.
Nagy öröm ám ez minden családban. :114:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Április 17, 09:10:12
Erdeikém,ebben megcáfollak,igenis illik gratulálni,hiszen a magzat Isten ajándéka!-Vannak akik egész életükben erre az áldásra várnak és ekkora boldogságban még sincsen részük. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Április 17, 09:13:58
Azt hiszem eljött az idõ, hogy elmondjak nektek egy jó hírt!
Gyöngyi és én "hamarosan" szülõk leszünk! :2smitten:

A 3. hónapban van, kezd kerekedni a pocija.  :063:
Kicsit még meg-meg állok mert fel kell fogjam: apa leszek!

Gondolom nem is kell mondanom, hogy milyen boldogok vagyunk! :2smitten:

 :017: -hát még én milyen boldog vagyok ez az élmény éltet   :043:  halleluja  :137:
  :075: :127:   alig tudtam magamba tartani  :003: :001:

-már alig várom hogy láthassam áldott drága pici mennyei jövevényt a kicsi angyalkámat
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Április 17, 09:27:25
Így van ermácska Isten  áldott drága ajándéka  Antee és Gyöngyikém babája  :2smitten:

aranyos vagy  :169: köszönöm szépen a jókívánságaidat.   :016:

De  hála és dicsőség az ÚRnak  hogy ott van velük az én   :169: "pici de erős"  :169: és áldott nászasszonyom Jutka, akit mindannyian nagyon szeretünk.
Ő egy erős pillére a családnak, szeretettel és kimondhatatlan odaadással teszi a dolgait. A Gyöngyi és  Ő közte csodálatos kapcsolat  műkődik... :169:
És ezt köszönöm Istennek,  áldott terveinek  hogy így alakította ,és hiszem hogy minden útjukon ahogy eddig is a siker  koronázza együttlétüket az ÚR Jézus nevében  

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 17, 10:36:25
"köszönöm Istennek,  áldott terveinek  hogy így alakította ,és hiszem hogy minden útjukon ahogy eddig is a siker  koronázza együttlétüket az ÚR Jézus nevében "   ÁMEN.

Kedves Gyöngyi, Anti, Iréne, örülünk az örülőkkel!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Az Úr vegye különleges oltalmába a kis magzatot, növekedjen az Ő dicsőségére!
Áldja meg őt és szüleit, nagyszüleit minden áldásával!
Segitse, erősitse, támogassa Gyöngyit a következő hónapokban, állitsa mellé hatalmas angyalait, őrizzék minden útában!
"AZ ÚRTÓL LETT EZ, CSODÁLATOS A MI SZEMEINK ELŐTT"


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Április 17, 11:17:22
Örülünk, hogy velünk együtt örültök! :D :2smitten: :169: :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Április 17, 11:52:34
Zsuzsám,annyira szépen és jól leírtad,hogy erre csak Áment lehet mondani.

Akkor amikor engem Isten idevezetett a fórumra nekem is Isten ajándéka volt Anti,de most már vele együtt a családja is.
Nagyon örülök az ő boldogságuknak,és én is boldog vagyok tőle. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Április 17, 12:30:05
 :2smitten:  amen   :2smitten:


annyira  cuki ez a fotó amit beke61 Tesó betett, hogy megelevenítem   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Április 17, 12:40:16
Nagyon szépen köszönjük minden jókívánságotokat és minden támogatásotokat!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Április 17, 13:14:46
(http://www.haniboy.hu/greetings/resource/picture/Babk/07c9bc26e2_thumb.jpg)


(http://www.haniboy.hu/greetings/resource/picture/Babk/be5a31c3a4_thumb.jpg)






Nagyitani nem tudok,sajnos nem sikerült.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 17, 20:31:48
 :044:
Orsikám! Az Úr vigyázott rád!  :169:
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Április 21, 19:26:40
Szóval hozok nektek egy kis derűt.Pont ma emlegettem a pilácsot,szóval mindig nyakba kéne tartani.
1 éve van új gáztűzhelyem,mert állambácsi kitalálta,hogy a 30 éves,jó állapotú és tökéletesen használható gáztűzhelyet ki kell cserélni.Tavaly mindenkinek fütyülősen bevizsgálták.Én nem voltam itthon,a gyerek mesélte.Egy műszer ami szagra fütyül,állítólag gázszagra.A szomszédom nagyon erős illatú öblítőt használ,nála már a bejárati ajtónál fütyült.Függönyt mosott és akkor rakta fel,mielőtt jöttek.A konyha jó messze van,de ráfogták az gázszag és azért fütyült.Nálam a kor.
Majd a gázszolgáltató kiküldött mindenkinek egy papírt,ami azt tartalmazta,ha 30 napon belül nem cseréljük ki,mindenki,a gáztűzhelyet,akkor kikapcsolják a házban a gázt,és akkor kapcsolják vissza,ha minden lakásban,vételi bizonylattal új gáztűzhely lesz beszerelve.Aki velük csináltatták,azok a bekötésé 10 000 ft-ot fizettek.Ezért kaptak jótállást,mert másképpen nem érvényes.Nekem ismerős gázszerelő csinálta,anyag költséggel együtt 5000 ft.Ő is ott dolgozik,de hivatalos papírt nem tudott adni,én meg nem kértem.Venni kellett új vezetéket,új csapot,hát nem sok maradt nála.
Sok kisnyugdíjas lakik itt,de nekik nem számított telik-e rá.Szinte 1 havi nyugdíjba került.

A fiaim mindig tésztásak voltak,sűrűn volt nálunk sült tészta,hát szóval azóta,nem.Szinte lehetetlen tésztát sütni.
Jó vastagon megég az alja,a teteje az meg szinte nyers marad.Már mindent kipróbáltam,hiába.A szomszédom már szerepet is szerzett maguknak,hátha úgy valami sikerül.Én már feladtam.Húsvétkor már haldoklott a fiam a sült tészta kívánástól.Szinte bele volt betegedve.Na mondom,csinálok neki vizes piskótát.Mondtam neki,ha enni akar,segítsen,mert a bátyuskája aki azelőtt felverte a habot keményre,az már nincs.Hatott rá,de csak kikeverte.A fele szénné égett.
Azt mondta le ne merjem vágni,akkor alig marad.Megette.Szörnyű keserű volt,azt mondta nagyon finom.
Ma elmentem a Lidlibe vásárolni,persze szemüveg nélkül.Láttam,a hűtőben hajtogatott tésztát fagyasztva.Jött az ötlet,meg kéne próbálni,még soha nem csináltam.Lesz ami lesz,ha nem sikerül,akkor irány a szemét.Gondolkoztam hazafelé,mit csináljak vele.A gyerek szereti a virslis tésztát,örülne neki.De ma túrós palacsinta volt beígérve.

 Elkezdtem kombinálni,mi lenne,ha túrós táskát sütnék.Mire hazaértem,már félig kiolvadt,tehát nem lett volna érdemes a fagyasztóba betenni.Na mondom feláldozom magam és megcsinálom.Kiolvadt,neki fogtam.Na mondom,most a legfelső polc következik,mivel nem kelt tészta,így nem ragad bele.Vigyázzba vártam,lestem az órát,őt percenként nyitogattam,nehogy megégjen.Maradt belőle egy vékony csík és felvagdaltam,megtekertem,na majd ezt megeszem,úgy sincsen biztos semmi íze,sajnáltam kidobni,ezt is megsütöttem.//Majd elő a szemüveg,na megnézem mi van ráírva.
Sajtós pogácsa csavart sós,és ilyesmiket lehet belőle sütni.//Csak újra hajtogatni nem lehet-irja.Elkaptam és nem égett meg,a teteje világos lett,na nem baj,de az alja nem fekete.Forrón örömmel vittem megmutatni a berakott darabot a gyereknek,majd megfújva elkezdtem enni.Akkor jött,az ami eddig nem volt!Sós tészta,pogácsának.
Mondom a gyereknek,mert kérdezte,mi baj,majd nem kifeküdt a nevetéstől a székkel.Nem baj,azt mondta,úgy sem ettem még,sós túrós táskát.Majd rászórok porcukrot,ilyen még úgy sem volt.

Tesókáim,most már tudom,el kell olvasni amit meg akarunk venni!Vinni kell szemüveget a boltba,sőt azt is,hogy a Lidliben,ami sajtospogácsának való tészta,az akkor sós.A magyar ipar ilyet nem tud,annak a tésztája ízetlen.Mindegy mit csinálunk belőle,semmi ize nincs.Hát eddig ezért nem vettem félkész tésztát,csak egyszer.De ott még nem vettem.
Szóval a német tészta,az olyan izű.mint ami rá van írva.Most megtanultam.Mentségem,,csak a magyar kiírást olvastam el,nagybetűs volt. :2smitten:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 22, 08:55:02
 :hehe:   :hehe:  Igen... sajnos már nekem is vinnem kellene a szemüveget..., bár az az igazság, hogy néha még olvasószemüveggel sem lehet felismerni a negyed  :02: milliméteres betűket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Április 22, 09:48:03
Tündém,ez a poén benne.Már mondtam a Tescóban is,amikor kértem,olvassák már el mi van ráírva,nem tudták.Mondtam nekik egy nagyítót is tarthatnának,mert mindennel nem járhatunk vásárolni.
Volt egy jó sztorim a Rozmenben,le voltak értékelve a hőmérők,tudni szerettem volna elem van-e benne,kerülgetett a őr.Mit csinálok olyan soká.Megkértem,nézze már meg van-e elem benne,mire ő lesi lesi,nem lehet elolvasni,majd otthon nézzem meg.Mondom neki,ha nincs benne elem,nem kell,mert 500 ft-ért tesznek bele.Kialkudtam,elviszem,mert tilos felbontani,majd vigyem vissza és mint rosszat vettet visszaadják a pénzt.Szerencséjük volt,működött volt benne elem.
Hazahoztam,lehet,hogy nem hiszed el,a használati utasítás és a jótállás hozzá.3x5 cm-es kis könyv.Ami jó sok lapból áll.
de még nagyítóval sem lehet érthetően elolvasni,pedig próbáltam. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 22, 10:38:40
 :hehe:   :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Április 22, 18:30:11
Drága Ermaha!

Rég nevettem már ilyen jót :igen: :igen: csak azt mond már meg, hogy az ember lánya mit csináljon ha csak magyarul tud? és a tudomány németül van rajta? :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Április 22, 19:24:25
Volt rajta,csak én nem láttam a boltban,pici betűk miatt,annyit ki tudtam venni,H betű az magyart jelent. Ma pl, italport vetem, a fiam szerint energia italpor azon, semmilyen szöveget nem lehet elolvasni, annyira pici. Még jó, hogy ismernek a boltban, jókat mulatunk. Nem akartam cipelni, ezért totóztam milyet kéne venni. Odavittem egyet, nézze már meg, meggy vagy piros szőlő, nem tudtuk eldönteni. Mert a piros jöhet a fiamnak, a fehér viszont nem. Kész mulatság vásárolni.
Minden made in Kína. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Április 22, 19:41:33
 :01: :01: :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Április 28, 14:27:59
Hirdetés:



 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Április 29, 08:23:08
drágáim  :2smitten:  sokáig nem voltam  voltam  missziós úton, Horvát országban és Szerbiában,
Sok más teendőm is akadt.
Remélem  kicsit gyakrabban itt lehetek. Boldog  szívem nyugodt a lelkem.
Most szeretettel küldöm ezt  mindenkinek. Áldjon meg az ÚR minden jóval.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Május 02, 08:14:41
Ma  csodás napra ébredtünk  :2smitten: Édesanyák napja van  :2smitten:
köszöntsük Őket szeretettel
  :084:  :037: :074: :037: :092: :037: :074: :084: :037: :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Május 02, 17:20:22
Nagyon szép és megkapó imák.Köszi szépen,hogy felraktad. :017: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 02, 17:43:41
Nagyon köszi anya nagyon szépek. Bár nekem kéne ilyeneket felraknom  :pirul:  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Május 03, 13:52:32
 :017: Nem értél rá kicsim ...szívesen tettem   :angel2:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Május 05, 05:44:48
Zsoltárok könyve:71:22   Én is tisztellek téged lanttal a te hűségedért, én Istenem! Éneklek néked hárfával, oh Izráelnek szentje!

 :169:
             - :08:-hát itt igencsak könyörgött Dávid ............
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 05, 08:30:31
 :08:
Hát... én azért meghallgattam volna, hogy hárfázik Dávid...  :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Május 05, 08:47:55
Hát lehet hogy szörnyen, hisz a démonok menekültek! :fetreng:
Bocsánat a viccért. :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 05, 09:01:51
 :2knuppel:
Szerintem Dávid jó zenész volt!  :afro:

Különben hogy lehetett volna Izrael zsoltárosa?!  :088:
De tudom, hogy csak vicceltél!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Május 05, 09:34:45
Igen és jó táncos is, Ő volt a hipp-happ megalapítója!
:fetreng:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Május 05, 10:34:05
 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Május 05, 12:23:57
 :fetreng: :166:  ez jó  Csaba    :afro: :hehe:

-be is idegesedett :2knuppel: a király lánya Mikál
mert nem tetszett a Dávid tánca... :2funny:
Az ÚR ládája előtt  én is ugrálnék, táncolnék még az utcán is.  :168: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Május 05, 12:52:45
Sziasztok, ezt most kaptam, hátha érdekel valakit:

Ismét QUIVER KONFERENCIA 18-35 ÉVESEKNEK

Kedves fiatalok és lélekben fiatalok!

Örömmel értesítelek benneteket, hogy május 8. ismét Quiver alkalom! Most a korábbi témáktól kissé más vizekre evezünk és Otto Bixler, az Ellel East alapítója tanít két rendkívül érdekes és kérdésekkel teli témáról.


Generációs örökségek és lelki kötelékek


„Befolyásolja a múltam a jelenemet?”

„Isten tényleg megbüntet a szüleim vétkéért?”

„Hathatnak az életemre az őseim bűnei?”

„Mik azok a lelki kötelékek?”


Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatsz választ a következő Quiver alkalmon.


Időpont: 2010. május 8.
Helyszín: Őrbottyán, Úr Rétje
Regisztráció: 9:30 – 10.00
Konferencia: 10:00 – 17:00
A részvétel ingyenes. A helyszínen gyűjtést tartunk.

Cím: Őrbottyán, Úr Rétje
Levélcím: 2112, Veresegyház, Pf. 17.
Tel/fax: 06-28-362-396
www.ellelministries.org/hungary

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2010 Május 06, 17:49:56
Sziasztok !

 Tudom rég nem jártam itt és nem is írok kifogásokat miért, pedig megtehetném, hisz az ember mindenre talál kifogást  :062:, én miért lennék kivétel  :020: ?
 Csak annyit szeretnék közölni mindenkivel, illetve az az újság az életemben, hogy történt, ami történt az életemben, de nem hiábavaló volt a böjti időszak, nem hiába való volt a Virágvasárnap és végül nem hiábavaló volt a Húsvét sem, amikor zsidó, ortodox, katolikusok és protestánsok ki így, ki úgy, de együtt ünnepeltük ki a pászkát, ki Jézus Krisztus feltámadását. Ha hiszitek, ha nem én is meg voltam feszítve, meg is haltam és feltámadtam, de ezt nem kell szó szerint érteni   :D, viszont azóta mennyei boldogság vesz körül, és másképp látok nagyon sok dolgot, és nem szégyellem bevallani, hogy már nem vagyok kemény szívű, együtt tudok érezni boldog boldogtalan emberrel, ami eddig nem volt rám jellemzőm a másik pedig az, hogy mindezért hálát adok Istennek, köszönöm, hogy elárasztott ezzel a mennyei boldogsággal és tudom, hogy még sok szenvedés, sok próbatétel vár reám,  tudom, hogy Jézus mellettem fog akkor is is állni és ki fog vezetni minden nyomorúságból.
  Csak belül lelkileg változtam meg, kivül csak annyi látszik, hogy mosolyogva megyek az utcán s néha nevetek is.


    :2smitten:

Kingooo
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Május 06, 17:56:26
Drága Kingooo!

Ez csodálatos hír!  Ismeretlenül is örülök neked, annyira jó ilyet olvasni. Ma a munkahelyemen mindenki csak panaszkodott és most elolvastam írtál és olyan mintha kisütött volna a nap! De ki is sütött! Isten tartson meg ebben és építsen tovább téged!

 :033: :105: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2010 Május 06, 18:08:05
Kedves Irma !

 Köszönöm szépen   :031: és nagyon örülök mindannak, amit írtál   :2smitten: . 
 
 Az Úr legyen veled !

 Szeretettel,
Kingooo

     
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 06, 19:27:25
 :2smitten:  Szia Kingooo!   :2smitten:

Tényleg rég voltál, de az Úrnál nem lényeg a távolság, sem a szeretet-közösségben!  :168:
Csodálatos, hogy az Úr elvégezhette benned azt a munkát, amiről írtál!  :168:

Tetszik a fénykép, amit feltettél!  :afro:  Adjon az Úr további növekedést, gyümölcstermést lélekben, szellemben!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Május 06, 21:19:58
Szia Kingooo! :D

Nagyon orulok mindennek! Dicsoseg Istennek! :igen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Május 07, 06:59:53
Szió Kingooo!
Hát meglett, aki elveszett. Nagyon örülünk, hogy itt vagy. ...és nem akarsz mesélni a "megfeszítésedről"? Hátha mi is tanulnánk belőle...  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Május 08, 12:00:21
Most jöttem haza a leges-, leges-, legutolsó vizsgámról, ami a főiskolához kapcsolódik (Angol írásbeli) és úgy néz ki sikerült.
  :064:

(Nahát nincsen "meghajlós" szmájli...  :2tickedoff: )
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Marcsi76 - 2010 Május 08, 12:11:42
Szia!
Gratulálok!Remélem ezek megteszik: :afro: :taps:
                                     Marcsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Május 08, 12:22:46
Szia Gabi!
Én is gratulálok!
:fel:
Hozzon sok áldást az életedben a diplomád!
:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Május 08, 12:31:24
Gratula Gábor! Majd keresünk egy meghajlós szmájlit jó? :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Május 08, 12:35:33
Gratulálok Gabikám!Akkor most már fellélegezhetsz,nincs több vizsga.

 :taps: :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 09, 10:05:03
 :061:

Furcsát álmodtam hajnalban.  :02:   Egy pincelakás ablakában álltunk, és kinézve hatalmas atomrobbanás gombafelhőjét láttuk, akkora fehéres sárga vakító fénnyel, hogy az egész környék szinte izzott...
Később arra ébredtem fel, hogy ezt mondom: "..... belesimulni Isten tervébe..."

Kíváncsi vagyok, mit hoz ki ebből az Úr...   :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Május 09, 16:20:40
Köszönöm a jókívánságokat.
Én meg kívánok gombafelhő nélküli álmokat...  :hehe:

Én nemrég álmodtam egy hasonló katasztrófa élményes álmot, ami nagyon értelmesen összefüggő volt és nem ijedség kísérte, hanem az Istenben való bízás. Igazából nagyon bátórító volt számomra.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Május 09, 17:24:51
Bátorító katasztrófa élmény! :hehe:
Bocsi, nem tudtam kihagyni. :pirul:

Leírnád esetleg részletesebben ha az időd engedi? :2smitten:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Május 10, 07:24:48
Persze gondoltam rá. Megpróbálom leírni, de közel sem fog úgy hatni, mint ahogy én éltem át és részletességébe sem tudom úgy leírni a történetet, ahogy álmodtam, nem vagyok jó elbeszélő.
Onnan emlékszem, hogy otthon voltunk a családdal és az egész világ tudta, hogy egy olyan meteorzápor közeledik, amibe a világ nagyrésze elpusztul. Leültünk és átbeszéltük, hogy mit fogunk tenni. Mind a hárman tisztában voltunk a "végkifejlettel", mégis nagyon nyugodt lelkülettel az Úr kezébe tettük magunkat. Nagyon jó volt látni a feleségem és a lányom higgadtságát, bizalmát az Úrban. Ez a bizalom nem arról szólt, hogy Isten megment minket, hanem arról, hogy elfogadtuk:az lesz, amit ő akar. Aztán jött egy olyan földrengés, amibe a panelházunk fele összeomlott, de még előtte ki tudtunk szaladni a házból. Kint már sötét volt, felnéztünk az égre és fantasztikus látványt nyújtott, ahogy a meteorok beléptek a légkörbe. Láttuk, hogy óriási pusztítást csinált a földrengés és, hogy rengetegen vannak az utcán. Odamentünk egy üzlet előtti térre, ahol sokan gyülekeztek, akik nem tudták, hogy mit tegyenek. Ott voltunk majdnem reggelig szerencsére a közelünkbe csak egy kisebb meteor csapódott be, és nem sérült meg senki sem. Aztán a feleségem mondta, hogy beszéljek a lányunkkal, hogy ne féljen, de ő nem félt teljesen bízott Istenben és nem aggódott, hogy mi fog történni. Valahol itt ébredtem fel.
Ez a történet így elég üresen hangzik, de bennem óriási nyomott hagyott érzelmi-lelki szinten, hogy milyen az, amikor tudod, hogy nem mentheted meg a szeretteidet és mégsem félsz és látod, hogy ők sem félnek. Ezt csak Isten tudja megvalósítani bennünk.
Az álom maga is azért volt figyelemre méltó, mert én sokat álmodom, de általában nem összefüggő dolgokat és tudom hogy nem valóság, hanem álom, de ez nagyon valóságos volt...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 10, 08:15:43
Kedves Gábor!

Köszi, hogy leírtad! Az ige bátorít, hogy a végidőkben álmokat fogunk látni. Fiaim is és én is álmodtunk már hasonlókat, és igen-igen közel vont magához az Úr ezek által!
Barnabás fiam egyszer kifejezetten az elragadtatást álmodta meg, és szinte fizikailag érezte, ahogy emelkedik előbb a karja... "Borzongatós" élmény volt!   :2smitten:

Gergő, a legfiatalabb, álmodott már a gyülekezetünkkel kapcsolatban olyan konkrét figyelmeztetést, hogy elképesztő! Pedig akkor még csak 16 éves volt!   :08:

Az Úr bármit felhasználhat a javunkra, ha szeretjük Őt! (Lásd Róma 8:28.)

Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Május 10, 09:20:44
Sziasztok!

Ha hiszitek, ha nem még csak 21 éves vagyok, de kb. 2-3 napja nem tudok lehajolni, pedig semmi megterhelőt nem csináltam. Viszont hoztam egy döntést. Isten kezében van a jövő. Jézus, az áldott orvos 100%-osan tudja, hogy mi a bajom. Ha akar 100%-osan meg is gyógyít. Én rábíztam magam. Ha nem muszáj nem megyek el orvoshoz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 10, 10:40:53
 :2smitten:
Szia drága Orsika!

Hát az az igazság, hogy a derékfájás és a lumbágó nincs igazán korhoz kötve. Persze inkább szenvednek tőle az idősebbek, de elég egy hirtelen mozdulat, egy kevésbé jó éjszakai póz, ami reggel fájdalomban jelentkezik.
Azért csak legyél óvatos, és javaslom, hogy ha időd engedi, reggelente végezz laza gimnasztikát!  :168:
Egyébként nagyon jó a Voltaren gél!  :afro:

Puszi: Tünde  :044:    Gyógyulj meg!!!!!!!!!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Május 10, 11:06:49
De az az érdekes, hogy nekem nem fáj a derekam. Csak, egyszerűen nem bírok lehajolni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Május 10, 13:11:21
Persze gondoltam rá. Megpróbálom leírni, de közel sem fog úgy hatni, mint ahogy én éltem át és részletességébe sem tudom úgy leírni a történetet, ahogy álmodtam, nem vagyok jó elbeszélő.
Onnan emlékszem, hogy otthon voltunk a családdal és az egész világ tudta, hogy egy olyan meteorzápor közeledik, amibe a világ nagyrésze elpusztul. Leültünk és átbeszéltük, hogy mit fogunk tenni. Mind a hárman tisztában voltunk a "végkifejlettel", mégis nagyon nyugodt lelkülettel az Úr kezébe tettük magunkat. Nagyon jó volt látni a feleségem és a lányom higgadtságát, bizalmát az Úrban. Ez a bizalom nem arról szólt, hogy Isten megment minket, hanem arról, hogy elfogadtuk:az lesz, amit ő akar. Aztán jött egy olyan földrengés, amibe a panelházunk fele összeomlott, de még előtte ki tudtunk szaladni a házból. Kint már sötét volt, felnéztünk az égre és fantasztikus látványt nyújtott, ahogy a meteorok beléptek a légkörbe. Láttuk, hogy óriási pusztítást csinált a földrengés és, hogy rengetegen vannak az utcán. Odamentünk egy üzlet előtti térre, ahol sokan gyülekeztek, akik nem tudták, hogy mit tegyenek. Ott voltunk majdnem reggelig szerencsére a közelünkbe csak egy kisebb meteor csapódott be, és nem sérült meg senki sem. Aztán a feleségem mondta, hogy beszéljek a lányunkkal, hogy ne féljen, de ő nem félt teljesen bízott Istenben és nem aggódott, hogy mi fog történni. Valahol itt ébredtem fel.
Ez a történet így elég üresen hangzik, de bennem óriási nyomott hagyott érzelmi-lelki szinten, hogy milyen az, amikor tudod, hogy nem mentheted meg a szeretteidet és mégsem félsz és látod, hogy ők sem félnek. Ezt csak Isten tudja megvalósítani bennünk.
Az álom maga is azért volt figyelemre méltó, mert én sokat álmodom, de általában nem összefüggő dolgokat és tudom hogy nem valóság, hanem álom, de ez nagyon valóságos volt...


Köszönöm, hogy leírtad részletesebben! :2smitten:
Jó az Úrban bízni! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Május 10, 15:02:28
Sziasztok!

Többször beszélgettem már olyan személyekkel, akiknek apokaliptikus álmaik voltak.
Egyetlen közös dolgot mondtak el, mindannyian rettegtek!
Véleményem szerínt egy 'Gábor-féle álmot', csak azok tudnak Gáborhoz hasonlóan
'megélni', akiknek  valóban élő hite van!
Hányan fognak vajon Gáborhoz hasonló nyugodtsággal álmodni a nagy nyomorúság utolsó 3,5 évében?
:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 10, 17:59:05
Valószínű sehányan. Remélem, nem közülünk gondoltad!  :02:
Hitem szerint mi már akkor jobb helyen leszünk!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2010 Május 10, 19:48:30
Persze gondoltam rá. Megpróbálom leírni, de közel sem fog úgy hatni, mint ahogy én éltem át és részletességébe sem tudom úgy leírni a történetet, ahogy álmodtam, nem vagyok jó elbeszélő.
Onnan emlékszem, hogy otthon voltunk a családdal és az egész világ tudta, hogy egy olyan meteorzápor közeledik, amibe a világ nagyrésze elpusztul. Leültünk és átbeszéltük, hogy mit fogunk tenni. Mind a hárman tisztában voltunk a "végkifejlettel", mégis nagyon nyugodt lelkülettel az Úr kezébe tettük magunkat. Nagyon jó volt látni a feleségem és a lányom higgadtságát, bizalmát az Úrban. Ez a bizalom nem arról szólt, hogy Isten megment minket, hanem arról, hogy elfogadtuk:az lesz, amit ő akar. Aztán jött egy olyan földrengés, amibe a panelházunk fele összeomlott, de még előtte ki tudtunk szaladni a házból. Kint már sötét volt, felnéztünk az égre és fantasztikus látványt nyújtott, ahogy a meteorok beléptek a légkörbe. Láttuk, hogy óriási pusztítást csinált a földrengés és, hogy rengetegen vannak az utcán. Odamentünk egy üzlet előtti térre, ahol sokan gyülekeztek, akik nem tudták, hogy mit tegyenek. Ott voltunk majdnem reggelig szerencsére a közelünkbe csak egy kisebb meteor csapódott be, és nem sérült meg senki sem. Aztán a feleségem mondta, hogy beszéljek a lányunkkal, hogy ne féljen, de ő nem félt teljesen bízott Istenben és nem aggódott, hogy mi fog történni. Valahol itt ébredtem fel.
Ez a történet így elég üresen hangzik, de bennem óriási nyomott hagyott érzelmi-lelki szinten, hogy milyen az, amikor tudod, hogy nem mentheted meg a szeretteidet és mégsem félsz és látod, hogy ők sem félnek. Ezt csak Isten tudja megvalósítani bennünk.
Az álom maga is azért volt figyelemre méltó, mert én sokat álmodom, de általában nem összefüggő dolgokat és tudom hogy nem valóság, hanem álom, de ez nagyon valóságos volt...


Zsid 12:26  Kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Május 11, 15:54:46
Ma hoztam egy döntést, hogy mindenféle betegségnek, amivel az ördög pánikba akar ejteni Jézus értem kifolyt vérével állok ellent. Már
elegem van abból, hogy állandóan ez jár a fejemben. Ma Jézusnak
kimondom, hogy a betegségeimet, amik voltak, vannak, esetleg lesznek mostantól Ő
kezeli őket. Sátánnak nincs joga ahhoz, hogy ijesztgessen engem!  :offtopic:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Május 12, 07:38:12
Ma hoztam egy döntést, hogy mindenféle betegségnek, amivel az ördög pánikba akar ejteni Jézus értem kifolyt vérével állok ellent. Már
elegem van abból, hogy állandóan ez jár a fejemben. Ma Jézusnak
kimondom, hogy a betegségeimet, amik voltak, vannak, esetleg lesznek mostantól Ő
kezeli őket. Sátánnak nincs joga ahhoz, hogy ijesztgessen engem!  :offtopic:

ÁMEN.
Zsuzsa
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Május 12, 07:46:25
Ámen.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Marcsi76 - 2010 Május 12, 13:33:02
Egyszer valaki azt mondta,hogy az az igazi betegség ha Istentől távol kerülünk! A fizikai pedig nem az!

                                                                             Marcsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Május 12, 17:58:52
Képzeljétek, ma 1 óra elég volt arra, hogy elveszítsem, és utána meg is találjam a fél fülbevalómat, amit a sétáló utcában hagytam el. Mikor kivettem a fülemből a fülhallgatót, vele együtt a fülbevalóm is kiesett, amit láttam. De az, hogy hová esett azt nem. Kerestem egy darabig, de aztán azt gondoltam, hogy á úgy sem lesz meg. Bementem szétnézni a Korzóba. De még mindig az járt a fejemben, hogy ha Isten akarja, akkor megtalálom. Kimentem. Aztán, megint keresni kezdtem. Még mindig kicsiny hittel. Aztán leültem egy padra, és egyetlen verset olvastam el a Bibliából. Aztán nem telt bele egy pillanat, meg is találtam a fülbevalómat. Már én feladtam a keresést, és azt mondtam Istennek, hogy Uram, találd meg nekem Te. Ebbe az 1 órába, miután megtaláltam a fülbevalómat, még az is belefért, hogy valakivel megosszam az evangéliumot.

Áldás, Orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2010 Május 12, 18:28:08
Sziasztok !

  Röviden csak annyit szeretnék megemlíteni a bennem végbefolyt változásról, hogy mindazt a szenvedést, amit lelkileg átéltem két embernek köszönhetem, akik nagyon közel állnak hozzám és azóta mindkettőnek megköszöntem, hogy részem lehetett azokban a dolgokban, bár akkor nem úgy láttam, hogy valaha kijövök ép elmével az eseményekből. Az év elején, egészen Virágvasárnapig annyi minden történt keserűség téren, hogy azt hittem, hogy legalább két év telt el. Tényleg nem akarom részletezni, de volt kémkedés, a magánélet feldúlása, úgy az enyém, mint a másé, és mindez attól az embertől, akitől bár nem vártam volna, de valahol mélyen tudtam, hogy hajlamosabb a bosszúra, mint a jóra.
  Amikor nem is vártam, akkor jött a szabadulás, és olyan dolgokat mondtam ki, amikről én azt állítottam, hogy nincs is bennem. Isten jobban tudta ezt. Éreztem, hogy az összes bűnömet megbocsátotta, viszont ezt sok ember nem értette meg és a mai napig sem érti, mert minduntalan vissza-visszanéznek és emlékeztetnek, hogy ezt és ezt csináltam, viszont én tudom, hogy Isten eltörölte bűneimet és többé nem emlékszik meg róluk. Jó lenne, ha minden ember mélyen magába nézne és nem keseregne azon, ami elmúlt, hanem előre nézne és meglátná, hogy Isten mindenütt jelen van és mindig segít Jézus Krisztus által. Nem a múltbéli sérelmekből kell táplálkozni, hanem meg kell látni, hogy Jézus Krisztus drága vére eltörölte bűneinket, nekünk csak el kell ezt fogadni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 12, 19:49:59
 :169:
Jó az Úr!
Dicsőség az Úrnak a bizonyságaitokért!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Május 12, 20:02:12
Jézus egy óra alatt megmutatta, hogy Úr a vihar felett, de a Számítógépek felett is
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 15, 10:29:54
 :044:

Tegnap egy hangversenyen voltam! Tinédzserkori barátnőm hívott meg a végzős fia hegedű diploma hangversenyére.
Fergeteges volt! Igazi tálentum ez a fiú! Nagyszerűen játszott hegedűjén szólóban is, kvartettben is és zenekari kísérettel is!
Élveztem nagyon! S olyan természetességgel mozgott a színpadon, olyan szerénységgel, kedvesen, hogy csak ámultam!

Farkas Izsáknak hívják! Nem csodálnám, ha hallanátok majd róla!  :afro:  Ő hegedül a "Hegedűs a háztetőn" c. színdarabban.  :169:
A Művészetek Palotájában is rendszeresen fellép gyerekek előtt, de igazából a Százhalombattai HIT Gyülekezetének a dicsőítő zenésze.  :169:
Dicsőség az Úrnak, hogy profikat is meg tud tartani alázatban! Kedves szülők! Taníttassátok zenére gyermekeiteket!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Május 15, 12:08:11
Biztos nagyszerű lehetett! :afro:
Mi gondoltunk az Izsák névre, ha a babánk fiú lesz. Akkor ő is Farkas Izsák lehetne!
De lehet Rúben lesz, csak ő nem volt annyira pozitív személy a Bibliában, de a neve tetszik!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Május 15, 12:15:06
Bár az még odébb van, de ha nekem kisfiam születik egyszer, akkor Barnabás lesz a neve. A vezetéknevét sajnos még nem tudom. :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Május 15, 12:16:37
A törvény szerint viselheti a gyermek az anyukája vezeték nevét is! Lehetne akkor Hlatky Barnabás is! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Május 15, 12:20:17
Igen, de egy férjre akkor is szükségem lesz ahhoz, hogy egyáltalán elnevezhessem Barnabásnak. Bár, ha nekem egyszer férjem lesz, akkor vagy az ő vezetéknevét szeretném, vagy kettős vezeték nevet. A hosszúságtól és a nemzetiségtől függően természetesen. Ha netalántán, amcsi férjem lesz, akkor a lányomnak a JOY nevet fogom adni. JOY= Jesus Others You :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 15, 14:46:09
 :2smitten:
Orsikám!
A 2. fiam Barnabás!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 15, 14:50:14
Nekem az Izsák is nagyon, nagyon tetszik :D :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 15, 15:37:20
 :afro:

Nekem így jönnek sorban: Dávid, Barnabás, Levente és Gergő.   :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Május 18, 10:49:16
A hozzászólásokat áttettem, az Ajánlott oldalak (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,707.0.html) topicba.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Május 18, 11:51:52
Köszi  :2smitten: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Május 22, 13:49:44
Megint kezdek feltöltődni azzal a kiváló örömmel, amit csak a Szent Lélek tud adni :):). A dicsőítés mindig felszabadít. A legjobb stresszoldó.  :169:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 22, 16:11:53
Holnap én leszek a gyerekekkel. Elhatároztam, hogy kifeszítek egy földgömböt, és sorban kijelöljük egy-egy pici lángnyelvvel, hogyan terjedt el a keresztyénség pünkösd után.
Ezután egy másik térképen bejelöljük magunkat, a családunkat, a barátainkat és ismerőseinket szerte a világon, és újabb lángokat tűzünk ki, ezzel értetem meg velük, hogy az Úr tüze piciben kezdődik, de a sok kis láng egyszer összeér!  :169:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Május 22, 16:43:31
Nagyon jó. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Május 23, 07:43:36
Holnap én leszek a gyerekekkel. Elhatároztam, hogy kifeszítek egy földgömböt, és sorban kijelöljük egy-egy pici lángnyelvvel, hogyan terjedt el a keresztyénség pünkösd után.
Ezután egy másik térképen bejelöljük magunkat, a családunkat, a barátainkat és ismerőseinket szerte a világon, és újabb lángokat tűzünk ki, ezzel értetem meg velük, hogy az Úr tüze piciben kezdődik, de a sok kis láng egyszer összeér!  :169:
 

" Bárcsak lángra lobbanna már   :ima02: :037:..............
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 24, 10:27:57
 :igen:
Jól sikerült!
A gyerekek nagyon jól megértették a lényeget! A térképesdi után mindenki kapott 2-2 lángnyelvet (nagyobbat, mint ami a térképre került), és 1,5 m-es távolságra álltunk egymástól.
Azt mondtam, hogy lassan emeljük fel a két kitárt karunkat, benne a tűzzel egymás felé, így összeértek a lángok!
Az itt-ott fellobbant kis tüzek összeérnek, és egy nagy tűzzé, ébredéssé érnek! Halleluja!  :2smitten:

Ma gyülekezeti kirándulás van, így lassan én is megyek. Talán este benézek... :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Május 24, 10:36:59
Áldott napot neked! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Május 29, 11:31:13
Rekordok születtek

A múlt hétvége sokak számára emlékezetes marad. Néhány érdekes információ, mely a hatalmas árvíz és orkán erejű szél kapcsán született.

A Jolanda névre keresztelt ciklon kialakulásához egy ún. blocking helyzet vezetett; azaz, hogy egy anticiklon gátolta a nyugatias áramlást, és a peremén a sarki térségek felől hideg légtömegek tudtak megindulni dél felé. A hideg légtömeg leszakadásának, egy magassági hidegcsepp létrejöttének volt köszönhető a mediterrán ciklon Genovai-öböl felett való megjelenése.

A ciklonban a légnyomás vasárnap 992 hPa alá süllyedt. Mivel a képződmény középpontja éppen hazánk fölött helyeződött át, a mérsékelt övi ciklontársainál kisebb mérete miatt a légnyomáskülönbség szűk területre terjedt ki, ez volt az oka az általa előidézett 100-120 km/h feletti széllökéseknek. Hétfőn a Bakonyban 162 km/h-s szelet regisztráltak, amivel megdőlt az eddigi rekord.

  Néhány érdekesség:

- Megdőlt az eddigi rekord, 1988 augusztusában Szarvason 44,5 m/s-os, azaz 160,2 km/h-s széllökést regisztráltak, míg most a Bakonyban található Kab-hegyen mintegy 162 km/h-s széllökést mértek a műszerek.


  - A délnyugati határszélen található Sellyén egy nap alatt 98 mm csapadékot mértek, a Dél-Dunántúlon 48 óra leforgása alatt lehullott az átlagos éves mennyiség 1/4-e.


  - Szombat óta országszerte átlagosan 100 mm (=liter per négyzetméter) csapadék hullott, ez teljes Magyarországra vetítve összesen 10 ezer milliárd liter, azaz 10 milliárd köbméter víz. Ez megfelel 5 Balatonnyi vízmennyiségnek.

- 24 óra alatt sosem riasztották még annyiszor a tűzoltókat viharkárok miatt, mint péntek estétől szombat estig; számszerűsítve ez több mint 1700 riasztást jelentett.

http://időkép.hu/?oldal=hirek&id=828
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Június 03, 18:18:23
             HOVA LETT A GYŰRŰM?!

 
   Aki sokat dolgozik a konyhájában, az tudja, hogy pörög-forog a rengeteg tennivaló miatt. Gondolhatjátok, hogy én sem unatkozom.
   Ugyanolyan napnak indult ez is, mint a többi, de egy szempillantás alatt emlékezetessé vált. Mosogatás után, ahogy megtöröltem a kezem, leesett az ujjamról a karikagyűrűm. Hallottam a koccanását a kövön, majd elpattant valahova. Hát ha eddig eseménytelenül teltek az órák,  abban a másodpercben felvillanyozott a veszteség érzése, és mindent szétpakoltam, hogy megtaláljam lassan-lassan 32 éves jegygyűrűmet.
   Magamban imádkozva egyesével bontottam szét a zacskókat, dobozokat, amik számításba jöhettek rejtekhelyként. A gáztűzhely mögötti zugokat is alaposan átkutattam, de hiába… Reményem elfogyott. A nagy rámolásban legalább szelektáltam és alaposan kitakarítottam.
   Hosszú keresgélés után még belenéztem egy bio anyagból készült, éppen kidobásra szánt, szakadozó félben levő szatyorba - olyan semmitmondó tekintettel -.  és csodák csodájára ott lapult a legmélyén a keresett kincs, a sarkába csavarodva!
   A példázatbeli asszony jutott eszembe, aki mindent megtett, hogy az elveszett drachmát megtalálja. Mondhatta volna, hogy mindegy… Csak 1 drachma… Mondhattam volna én is, amikor már nagyon elcsüggedtem… Hiszen a házastársi szeretet nem egy ékszertől függ. De ez a gyűrű nekem fontos, a hűség jelképe. Szavak nélkül is igazolja, hogy valakihez tartozom! A férjem ajándéka!
 
   Amikor a legfontosabbat, a legértékesebbet keressük, sok olyan dologtól megválunk, amelyeket addig nélkülözhetetlennek tartottunk. Mindig az igazi értékek utáni vágy indítja el a változásokat.

2010. június 3.                                    Guti Tünde
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Június 03, 18:39:16
En pedig egyszer ugy jartam, hogy mikozben egyik ugyfelnel takaritottam, talaltam egy gyurut a foldon. Felvettem es megdobbenesemre azt vettem eszre, hogy ugy nez ki, mint az enyem! Gyorsan odatettem az ujjamhoz osszehasonlitas celjabol, es akkor vettem eszre, hogy az ujjamrol hianyzik a gyuru! Akkor egy pillanatra megdermedtem, hogy huhhh, de jo hogy megtalaltam!
Bar csak egy gyuru, de megis nagy jelentoseget hordoz magaban! O az en kis draaaagasaaagooom! :hehe: (gyuruk ura c. film)


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Június 03, 19:04:04
 :hehe:   :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Június 03, 21:08:26
Az egyik fórumon egy hozzászólás keretében az alábbiakat olvastam, kiváncsi lennék arra, hogy ki mit gondol az itt alakuló barátságokról, az őszinteségről, úgy egyáltalán az ilyen virtuális közösségről, Igaz lehet, amit hozzászóló állít?
Gondoltatok már erre ?

Netes kommunikáció veszélyei:

Nem mondok nagy titkot akkor, mikor azt mondom, hogy sokan hazudnak és becsapják az embert. Más személyazonosságot mondanak, hazudnak állapotuk felől, de még a hitükről is hazudhatnak. Más személyiséget mutat , mint ami valójában van neki. Ezt tapasztaltuk forumozásnál is mikor több hónapig, évig , hétig valakit megismerünk x néven és háttérrel, majd később kiderül, hogy van egy másik neve és személyisége. Ilyen emberekkel nehéz kapcsolatott kialakítani , ami mély és közel áll a fizikailag közel levő barátokhoz.



 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Június 04, 08:22:22
            HOVA LETT A GYŰRŰM?!

Nagyon tanulságos, Tünde!! Ámen.

Nekem az első reakcióm ilyenkor a veszteség felnagyitása, össze-vissza kapkodás. De mikor lecsillapodok, és eszembe jut a Szent Szellem, akkor meg szoktam kérni, hogy vezessen oda ahol elhagytam. Találtam igy már meg nagyobb összeggel pénztárcámat, legutóbb meg egyik aranyfülbevalómat. Csak 2 aranyam van, egy karikagyűrű meg ez a fülbevaló. Ezért mikor csak egyik volt meg, azt hittem, hogy az üzletben egy ruhapróbánál esett ki a fülemből és le is mondtam róla. De azért minden nap rágondoltam, hogy igy sajnálom, úgy sajnálom.
Kb. 1 hét mulva jutott eszembe hogy az eltelt idő ellenére is imádkozzam, igaz jókora fáziskéséssel, hogy meglegyen. Ahogy  kimentem az udvarra, a napfény alig észrevehetően megcsillant egy kis ponton a földön, a fülbevalóm volt  félig a földben, de sértetlenül.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Június 04, 08:26:33
En pedig egyszer ugy jartam, hogy mikozben egyik ugyfelnel takaritottam, talaltam egy gyurut a foldon. Felvettem es megdobbenesemre azt vettem eszre, hogy ugy nez ki, mint az enyem! Gyorsan odatettem az ujjamhoz osszehasonlitas celjabol, es akkor vettem eszre, hogy az ujjamrol hianyzik a gyuru! Akkor egy pillanatra megdermedtem, hogy huhhh, de jo hogy megtalaltam!
Bar csak egy gyuru, de megis nagy jelentoseget hordoz magaban! O az en kis draaaagasaaagooom! :hehe: (gyuruk ura c. film)

  :063::hehe:  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Június 04, 13:33:45
Az egyik fórumon egy hozzászólás keretében az alábbiakat olvastam, kiváncsi lennék arra, hogy ki mit gondol az itt alakuló barátságokról, az őszinteségről, úgy egyáltalán az ilyen virtuális közösségről, Igaz lehet, amit hozzászóló állít?
Gondoltatok már erre ?

Netes kommunikáció veszélyei:

Nem mondok nagy titkot akkor, mikor azt mondom, hogy sokan hazudnak és becsapják az embert. Más személyazonosságot mondanak, hazudnak állapotuk felől, de még a hitükről is hazudhatnak. Más személyiséget mutat , mint ami valójában van neki. Ezt tapasztaltuk forumozásnál is mikor több hónapig, évig , hétig valakit megismerünk x néven és háttérrel, majd később kiderül, hogy van egy másik neve és személyisége. Ilyen emberekkel nehéz kapcsolatott kialakítani , ami mély és közel áll a fizikailag közel levő barátokhoz.




Bizony ez nep betegseg! Az interneten keresztuli vizualis kapcsolatok feelepitese nagy vesszely az erzelmekre. Ha mar a vizualis kapcsolat ott tart, ami mar keszul atlepni egy melyebb kotodesi hatart, akkor elengedhetettlen a szemelyes talalkozas. Maskeppen az erzelmekre nezve veszelyesse vallhat. En is aldozatava valtam regebben egy vizualis kotodesnek, ami enyhen szolva tragediava valt szamomra.

A legszomorubb, hogy a keresztenyek koreben is elofordul es ez szegyent hoz Istenre. A hivokben el egyfajta hiszekenyseg, amely konnyen atcsaphat naivitasba es ez nem tul jo a legtobb esetben. Kulonosen ekkor!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Június 04, 15:41:07
Szerintem épp a hivők azok, akik nem gondolnak arra, hogy őket becsaphatják, mert biztonságban érzik magukat egy keresztény fórumon. Talán azért is mert mindenki azt gondolja magában, hogyha énnekem eszembe sem jut ilyesmi, biztos a többinek sem. Én régi fórumozó vagyok és sajnos rá kellett jönnöm, hogy sokan visszaélnek a keresztények jóhiszeműségével, és ahogy Anti mondta, bizony kereszténynek mondott emberek között is előfordul az ilyen. Olyat is ismerek, aki ő maga a többit szellemileg igyekszik befolyásolni, magát szinte tévedhetetlennek kikíálltva. :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Június 05, 15:34:42
ÁRVÍZ AZ ORSZÁGBAN!

 

Június 4-én, szombat délután megdöbbenve olvasta Levente fiam a segítségkérő leveleket, mert több helyen átszakadás előtt álltak a gátak a megáradt folyók mentén, és minden segítő kézre szükség volt! Akadt olyan helység, amit már vonattal sem lehetett megközelíteni, és helikopterrel vitték a segélycsomagokat. Szívet tépő képeket láthattunk ellepett autókról, vállig vízben álló tűzoltóról, körülzárt házakról...

Később tudtuk meg, hogy ingyenes buszjáratokat indítanak, hogy az önkénteseket elszállítsák a katasztrófa helyszínére, ugyanitt tartós élelmiszert és ruhaneműt gyűjtöttek.
Családunk egy szívvel mozdult erre hírre. Segítenünk kell bajba jutott honfitársainkon, kire számíthatnának!? Jézus él bennünk, és Ő példát adott az irgalmasságban, nekünk is önzetlenül kell jót tennünk mindenkivel a tőlünk telhető módon.

Azonnal pakolni kezdtünk. Lazábbá váltak a ruhásszekrényeink, és több szatyornyi élelmiszert csomagoltunk össze. Az együttérzéstől fellelkesedve csomagoltunk, cipekedtünk, és amikor tele lett  kombi Passatunk, Béla és Levi bevitték a Szabadság-térre a holmit.

Keresztyén emberként kötelességemnek tartom, hogy kétkezi módon is hirdessük az evangélimot, Isten szeretetét továbbítva a  fizikailag szenvedőknek, de lelkileg is éhezőknek!

Este a házi csoportban közösen imádkoztunk az árvízzel sújtott emberekért.

Este 10 után még SOS értesítést küldtek, hogy ha nem érkezik azonnali segítség, Bódva elveszett...

2010. június 5.                                  G. T.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Június 11, 07:14:13
Pokollal riogatják az óbudai iskolásokat   
2010-06-11 04:51:00
Az iskolában osztogatott képregényben a pokolba és a mennybe kerülnek a kisfiú
BUDAPEST — Felháborító! Vallásos agymosással és rémisztő képekkel illusztrált brosúrákkal traktálták tanítás után az Óbudai Nagy László Általános Iskola kisdiákjait. Az iskolában egyébként van hittanoktatás, ám az nem kötelező. A különleges hangulatú vallástani óráról a szülőket pedig nem értesítették.

– Én sohasem tanítottam semmi ilyesmire a gyermekemet, és nem is szeretném, ha bárhol az én beleegyezésem nélkül ilyen tanokat hallgatna – háborodott fel az egyik kisdiák édesapja, aki az előadás után osztogatott képregényes szórólapot eljuttatta szerkesztőségünkbe.

Pokolban A füzetben a pokol tüze ég a kisfiú háta mögött, aki retteg attól, hogy odajut, mert „senki sem lehet elég jó ahhoz, hogy a mennybe kerüljön"

Az aprócska füzet, egy 1973-ban, Dallasban alapított egyház kiadványa egy kisfiút „igazít el" a bűn, a pokol és a mennyország fogalmai között. Az egyik képsoron a kisfiút barátja ellöki egy kamion elől. A barát meghal, és a mennybe kerül. Másutt a pokol tüze ég, a kisfiú pedig rettegő arccal üvölti, hogy nem akar odakerülni.

– A legrémisztőbb Jézus a kereszten, mert olyan, mintha élne – mesélte Ádám (10), aki részt vett a foglalkozáson. – Voltak felsősök is. Három angol beszélt, aztán a bibliatanárnő szétosztotta a képregényeket. Ijesztő lenne, ha a kisfiú helyében lennék...

Az iskola nem nyilatkozott az ügyről, a fenntartó önkormányzathoz irányították lapunkat. A sajtóosztálytól megtudtuk: a III. kerület oktatási és kulturális főosztályvezetője vizsgálatot indított az ügyben, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy a kerület által fenntartott iskolában propagandával zaklassák a diákokat. Az oktatási törvény szerint ahhoz, ami az iskolában történik, de nem az iskola programjába tartozik, szülői engedély kell.

– Elítélendő, ha az iskolában van, annak környékén megpróbálják befolyásolni a gyerekeket. Ha a lelki nyomásgyakorlást képregény mögé bújtatják, akkor az még erősebben hat a gyerekekre – magyarázta Keszei Sándor, a Szülők Országos Egyesületének elnöke.

– Az ilyen képsorok megrémíthetik azokat a gyerekeket, aki soha nem találkoztak a halál fogalmával. Traumatikus is lehet, szorongást okozhat – vélte dr. Törő Krisztina gyermekpszichológus.

Az amerikai egyház magyarországi központja a Dob utcában van. Ott nyomtatták a 25 forintért árult katalógust is. Paul Meeham, a Jó Hír Alapítvány elnöke szerint más országokban nem volt probléma.

– A gyereket a boltban látott pornó sokkolja, nem hiszem, hogy ez annak a nyomába érne. A katalógust bárki megveheti. Az azonban nem derült ki, hogy a brosúra hogy került az iskolába.

B. V.

(http://www.blikk.hu/data/cikk/2/2/6/24/cikk_2020624/kepregeny-2.jpg)

Pokolban A füzetben a pokol tüze ég a kisfiú háta mögött, aki retteg attól, hogy odajut, mert „senki sem lehet elég jó ahhoz, hogy a mennybe kerüljön"

(http://www.blikk.hu/data/cikk/2/2/6/24/cikk_2020624/kepregeny-1.jpg)
Ilyenen gondolkodik a kisgyerek? A rajzon azt állítják, azért halnak meg az emberek, mert a bűn eltávolítja őket Istentől

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/pokollal-riogatjak-az-obudai-iskolasokat-2020624/

Júd 1,23     
Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és útálva még a ruhát is, a melyet a test beszennyezett.

--csak ennyit szeretnék hozzáfüzni!--
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Június 11, 12:21:18
Előbb a Mahanaim gyülekezet elleni, hónapokig tartó kirohanás... Most meg ez...
Mintha apránként, lépésben kezdődne a keresztyén ellenes hangulat kibontakozása...
Ez is az utolsó idők egyik jele... A "népegyházak", akik "hivatalosan" hittant oktatnak, féltékenységből vagy más okból uszítják a szülőket az evangélium hirdetői ellen...  :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Június 11, 12:43:21
Hát igen, nyilván ez apránként fog kialakulni. Itt egy vád, ott egy vád, aztán hiába cáfoljuk meg a vádakat, az fog megmaradni a levegőbe, hogy ezekkel a keresztényekkel mindig baj van...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: virág - 2010 Június 11, 13:27:23
Tünde, én nem látom a hírben a nagyegyházak részvételét, de még ha vannak is ellentétek, légy szíves ne általánosíts és ne minősíts. Sokan vannak a nagyegyházak tagjai, tanítói között is, akik mégha szeretik is felekezetüket, hivatásbeli, szakmai és elhívásbeli szempontok szerint gondolkodnak, nem pedig féltékenyek és uszítanak. És nagyon furcsa feltételezés, miszerint a népegyházak tanítói nem evangéliumot hirdetnek.

Amikor olvastam a hírt, nem éreztem benne a nagyegyházak részvételét, inkább csak az általános keresztyénellenességet. Ha jól értem, itt olyan gyerekeket szólítottak meg, akik többségében nem hívő családban élnek, hittel, keresztyénséggel, nincs kapcsolatuk, érintkezésük - az ilyen gyermekekhez külön elhívás kell, még a gyermekszolgálaton belül is, hogy valaki meg tudja, és jól tudja megszólítani őket.

A nagyegyházak tanító egyébként alapvetően, legalábbis a református, evangélikusok a saját tagságuk iskolás gyermekeinek szerveznek hittanfoglalkozásokat, illetve bárki mehet, aki indíttatást érez.

De az alaptémához visszatérve, valóban nem szabad a gyerekeket riogatni, kell beszélni a bűnről, a következményéről, de ehhez nagy bölcsesség, vezetés, hozzáértés kell. Az evangéliumot lehet rosszul is hirdetni, megfélemlítve a gyerekeket. Életre szóló sebeket szerezhetnek egy rossz hittanoktató ténykedései által, legyen az református, katolikus vagy karizmatikus. Elolvasva brossurát, véleményem szerint nem gyermekszerű.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Június 11, 13:43:07
Ne haragudj, Virág, nem akartalak megbántani!
Valóban nem derül ki a cikkből, hogy melyik egyház szólalt fel, de mivel a már működő hittanórákra hivatkoztak, ez önmagáért beszél.

Írtad: "Az evangéliumot lehet rosszul is hirdetni, megfélemlítve a gyerekeket. " Ez így igaz. Talán elhamarkodottan vélekedtem. igen, vannak sokan, akik a nagy egyházakban is ragaszkodnak Jézushoz és a megfelelő tanítást adják tovább!  :afro:
De az biztos, hogy érezhető a keresztyénellenes hangulat.  :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Június 11, 14:38:46
Ha már a hittanórákról van szó becsatlakozom a beszélgetésbe.
Mikor az általános iskola alsó tagozatába jártam, volt hittan óránk.
Egy katolikus hittan tanár tartotta, akit Béla bácsinak hívtak.

Visszaemlékezve már nem emlékszem, hogy miket tanított (mert inkább bizonyságokat mondott), viszont maga az ember, így utólag visszagondolva hatalmas bizonyság számomra! Ragyogott rajta, hogy Isten gyermeke. Akkoriban 150ft/órabérben tanított, de annak a felét mindig nekünk adta egy tábla csoki, vagy 1-2 sós puki formájában. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Június 11, 14:40:06
Virág írta:
"De az alaptémához visszatérve, valóban nem szabad a gyerekeket riogatni, kell beszélni a bűnről, a következményéről, de ehhez nagy bölcsesség, vezetés, hozzáértés kell. Az evangéliumot lehet rosszul is hirdetni, megfélemlítve a gyerekeket. Életre szóló sebeket szerezhetnek egy rossz hittanoktató ténykedései által, legyen az református, katolikus vagy karizmatikus. Elolvasva brossurát, véleményem szerint nem gyermekszerű. "


Nem szólnék véleményt a brossúráról, amíg nem láttam az egészet. Abból a pár képből nem tűnt felnőtszerűnek sem.
Természetesen ebből nem nyitnék vitát, de ez nem helyes hozzáállás. A gyerekeknek igenis beszélni kell a bűnről a maguk szintjén. Hogyan tanítottam volna a lányomat, ha mondjuk 8 éves koráig nem beszélek neki a rosszról és arról, hogy az honnan ered.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: virág - 2010 Június 11, 14:47:21
Tünde, nem haragszom, és köszönöm amiket most leírtál. Azért tartottam fontosnak ezeket elmondani, hogy nem egyformák a nagyegyházak képviselői sem, mert bár tudom, hogy van sok keserűség és megbántottság jogosan a kisegyházak részéről, de ezekről sokan nem is tudnak, nem okozói, részesei. És az is igaz, hogy a sérelmek, azért részben kölcsönösek. Ezt innen mi nem fogjuk tudni megoldani, csak ne súlyosbítsuk a szembenállást. Természetesen, ami igaz, azt ki kell mondani.

A szolgálatok kapcsán még annyit mondanék, hogy úgy érzem, hogyha valakit az Úr Jézus küld valahová, akkor azt tartósan nem tudják megakadályozni a küldetésében, meg fogja kapni a lehetőséget, hogy véghezvigye.

Idézet
Valóban nem derül ki a cikkből, hogy melyik egyház szólalt fel, de mivel a már működő hittanórákra hivatkoztak, ez önmagáért beszél.
Nem tudom, én nem láttam semelyik egyház megszólalását, inkább csak utaltak rá, hogy már van hittanoktatás. Ez lehet, hogy az önkormányzat részéről csak egy ürügy, jó  kifogás, hogy tudjanak valamire hivatkozni, hogy miért nem helyeslik ezt a külön alkalmat. (Valami olyasmi üzenetű ez, hogy van már hittanoktatás az iskolában, elégedjenek meg azzal, mit akarnak még az egyházak? De lehet, hogy tévedek.)

Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Június 11, 14:52:13

A szolgálatok kapcsán még annyit mondanék, hogy úgy érzem, hogyha valakit az Úr Jézus küld valahová, akkor azt tartósan nem tudják megakadályozni a küldetésében, meg fogja kapni a lehetőséget, hogy véghezvigye.



Egyetértek, de az nem jelenti azt, hogy nem akarják akadályozni, sőt... Az apostolokat is hányszor megfenyegették, Istvánt megölték, pedig Őt is Isten küldte.  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Június 11, 14:58:02
Sziasztok!

Én sem gondolom, hogy az 'aknamunka' a 'nagy egyházaktól' származna!
Amíg a purgatórium teológiai tantétel, addig a katólikusok biztosan nem fognak a pokol tűze ellen beszélni!
A reformátusok számára pedig nem kétséges a kárhozat!

Bizonyos 'polgári' oktatási intézményekben valóban jelen vannak a 'nagy egyházak', s a 'piciket' itt megpróbálják még a kapuban megállítani!
Viszont itt alapvető keresztyén tanításról, a kárhozatról van szó!
Nem hiszem, hogy ezt bármelyik keresztyén egyház tagadná!
Hogy mi van a fűzetben, s hogy miként körítették, azt tényleg csak az elolvasása után lehetne értékelni!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: virág - 2010 Június 11, 14:58:31
Idézet
Nem szólnék véleményt a brossúráról, amíg nem láttam az egészet. Abból a pár képből nem tűnt felnőtszerűnek sem.
Természetesen ebből nem nyitnék vitát, de ez nem helyes hozzáállás.
Amíg olvastam, nekem pont az jutott eszembe, hogy felnőtteknek, vagy középiskolásoknak, keresőknek jó, jobb lenne. :hehe:  De nem baj, ha nem értünk egyet. Az igaz, hogy úgy lehetne teljes képet alkotni a brossúráról, ha az egész meglenne.

Idézet
A gyerekeknek igenis beszélni kell a bűnről a maguk szintjén. Hogyan tanítottam volna a lányomat, ha mondjuk 8 éves koráig nem beszélek neki a rosszról és arról, hogy az honnan ered.
Ezt én is így látom. Valami hasonlót írtam én is, csak elbújt talán a sorok között:
"....valóban nem szabad a gyerekeket riogatni, kell beszélni a bűnről, a következményéről, de ehhez nagy bölcsesség, vezetés, hozzáértés kell. Az evangéliumot lehet rosszul is hirdetni, megfélemlítve a gyerekeket..."


 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: virág - 2010 Június 11, 15:13:07

A szolgálatok kapcsán még annyit mondanék, hogy úgy érzem, hogyha valakit az Úr Jézus küld valahová, akkor azt tartósan nem tudják megakadályozni a küldetésében, meg fogja kapni a lehetőséget, hogy véghezvigye.

Egyetértek, de az nem jelenti azt, hogy nem akarják akadályozni, sőt... Az apostolokat is hányszor megfenyegették, Istvánt megölték, pedig Őt is Isten küldte.  :169:
Hát azt tényleg nem jelenti, hogy sima útjuk lenne a szolgálóknak. Csak van egy bizakodás, egy belső békesség az emberben   :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Június 11, 17:30:24
Tünde, én nem látom a hírben a nagyegyházak részvételét, de még ha vannak is ellentétek, légy szíves ne általánosíts és ne minősíts. Sokan vannak a nagyegyházak tagjai, tanítói között is, akik mégha szeretik is felekezetüket, hivatásbeli, szakmai és elhívásbeli szempontok szerint gondolkodnak, nem pedig féltékenyek...

Szia Virág. Én se általánositanék, de a gyakorlat azt mutatja, hogy van kiszoritás részükről. Nálunk pl. az iskolákba, óvodákba csak nagyegyházak hitoktatóit engedik be, kórházba is csak külön engedéllyel mehet be imádkozni betegekért olyan keresztény, aki nem nagyegyháznak a tagja, de elhivása van erre az Úrtól. Vagy a legtöbb középület is katolikus tulajdonban van, de helyiséget istentisztelet céljára nem adnak ki "szektáknak".
De pl. a dr. Kovács György vezette Palánta Gyermekmisszión keresztül is jól lemérhető, hogy minél áldottabb egy szolgálat, annál erősebb a támadás ellene.
Itt  egy részlet az őket ért vádakról , (vastagitva)  és arra a válaszaik:

Az ellenszegülő pedagógusokat, lelkészeket, papokat rendszeresen felkeresik, megpróbálják rávenni őket, hogy engedjék be a palántásokat az intézményeikbe.
----     Testvéreinket, a nagyegyházi hitoktatókat, testvérnek tartjuk, és testvérként viselkedünk velük szemben.Őszinte és korrekt tájékoztatást igyekszünk adni munkánkról, gondolkodásunkról, életvitelünkről és céljainkról, ennek érdekében igyekszünk a személyes megbeszélés, szemtől-szemben történő találkozás útján megismerkedni minden felelős vezetővel, akár jót, akár rosszat hallott rólunk.
Azok a gyermekek, akik már az első osztályban a misszió karmai közé kerülnek, elvesztek a történelmi egyházak számára.
----    Senkit saját közösségétől, egyházától el nem hívunk, a felekezetek hitvallásait tudatosan nem érintjük. Hitoktatói anyagainkban, a CD-ken, Palánta Postákban, senki nem találhat felekezeti jelleget.  (forrás: A Palánta válaszol http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:F9O4B_DntLMJ:www.oromhirek.hu/palantamisszio/%3)
Remélem, nem bántottalak meg, de a tények magukért beszélnek.
Szeretettel: Zsuzsa
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Június 11, 23:36:18
Hát ez a téma tényleg nagyon érdekes. A vélemények elég sok tekintetben megoszlanak.

Az én szerény véleményem az, hogy jó hogy van ilyen brossúra, az is jó hogy elmondják ezeket a gyereknek. De ha igazán megnézem ezt a négy képet tényleg csak a kárhozatról beszél, ami elég ijesztő. Egy gyermek még nem igazán értheti, mi is az a halál és a legtöbben ezért félnek is tőle, félnek az ismeretlentől. Ha tényleg csak ennyiből állt a prospektus amit osztogattak akkor tényleg nem egy jó "hírverés" a keresztényke számára.

A dolog másik oldala pedig szerintem az, hogy mivel a cikkben tényleg csak ez a 4 kép jelent meg így tényleg egyház ellenes hangzata van. Nem tudhatjuk hogy csak ennyiből állt e a brossúra. Ugyanis nem hinném, hogy a keresztények csak fél munkát végeznének (csak fél igazságot mondanának el). Ez lehet a média bűne. Nem közli a teljes valóságot csak kiragad dolgokat a történetből amik szerinte lényegesek pedig éppen hogy minden része lényeges lenne.  :2tickedoff:

Úgyhogy azt gondolom, mindannyitoknak igaza van.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Június 12, 01:17:57
Ez mind igaz, de fordítsuk meg egy picit a kérdést!

Pl. a Hit Gyülekezet melyik sulijába engednének be egy református lelkészt az evangélium hírével?

A probléma ott kezdődik, hogy a felekezetek a teológiájukat az evangélium fölé helyezik!
Jézus pedig Úr és Krisztus az eleve elrendelés, a purgatórium és a karizmák nélkűl is!
Amikor keresztyén-keresztyént tekínt ellenségének másodlagos teológiai kérdések miatt, akkor valóban ideje van a Helyreállításnak Az Úr Jézus Krisztus és a keresztyének, valamint a keresztyének és a keresztyének között!
:2smitten:   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Június 12, 07:28:54
Ez mind igaz, de fordítsuk meg egy picit a kérdést!

Pl. a Hit Gyülekezet melyik sulijába engednének be egy református lelkészt az evangélium hírével?

A probléma ott kezdődik, hogy a felekezetek a teológiájukat az evangélium fölé helyezik!
Jézus pedig Úr és Krisztus az eleve elrendelés, a purgatórium és a karizmák nélkűl is!
Amikor keresztyén-keresztyént tekínt ellenségének másodlagos teológiai kérdések miatt, akkor valóban ideje van a Helyreállításnak Az Úr Jézus Krisztus és a keresztyének, valamint a keresztyének és a keresztyének között!
:2smitten:

Csaba, jó reggelt ! Áldott napot !
Miért forditasz rajta, mikor nem egyházi, hanem világi iskolákról, benne Isten ismerete nélkül élő  gyerekekről, nem felekezeti teológiákról,  hanem az evangéliumról, nem eleveelrendelésről és egyéb másodlagos kérdésről van szó, hanem az ige hirdetéséről, mégpedig ahogy azt Jézus ránkhagyta. Na ennek kell/ene/ működni  és nem az ige ferditésének, lagymatagságnak, hatalomféltésnek. Ne legyen "felekezeti teológia", hanem evangélium, Isten Igéje tisztán, hamisitatlanul,  szeretettel de ugyanakkor erővel. Az emberek, a gyerekek is, ismerjék meg  az Igazságot és térjenek meg. Ahogy a Palántától is idéztem, "Hitoktatói anyagainkban, a CD-ken, Palánta Postákban, senki nem találhat felekezeti jelleget. " Ez jó példa lehetne. Ebben szerintem egyet is érthetünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Június 12, 10:01:47
Tesókáim,csak azért,hogy egy kicsit beleszóljak.Világilag megnézve a helyzetet.Akkor amikor a gyerek,az a korosztály akiről írnak,horrort néz videón,ölnek gyilkolnak a filmeken,akkor amikor Harry Pottert néz,vagy a gyilkolós játékokkal játszik.Mellé meg szövegel.Szerintem azon a szülő nem akad ki és nem megy a tanácshoz panaszra.Sokszor még az iskolákban is nézik,sőt a szex filmeket a videón otthon és a kollégiumban.Ezeken kéne kiakadni.Vagy amikor az akció filmeket nézik a TV-én.Sőt az úgy nevezett mesefilmek is teli vannak vele.Annyi borzalom van amiket nem volna szabad gyereknek nézni és csinálni.A szülő pedig engedi.Ilyen szemmel kéne nézni,a felvilágosítást,és azokat a brosúrákat  a szülőknek.A gyerekek szempontjából melyik jobb?Vagy amikor a gyerekeknek árulják az iskola előtt a kábítószert cukorka formában és rágógumiban,sokszor a rendőrség szeme láttára.És a gyerekek megveszik,mert van pénzük,sok száz forinttal járnak iskolába.Ütik verik egymást és fel is veszik videóra a telefonnal.Röhögnek rajta.Bocsánatot kérek akiket megbotránkoztattam,de ez a valóság.Ezekből kellene ügyet csinálni és megszólni a szülőknek,sőt reklamálva az újságba kitenni.Nem pedig a keresztényeket és Hit oktatókat szapulni. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jázon - 2010 Június 12, 10:47:43
Tesókáim,csak azért,hogy egy kicsit beleszóljak.Világilag megnézve a helyzetet.Akkor amikor a gyerek,az a korosztály akiről írnak,horrort néz videón,ölnek gyilkolnak a filmeken,akkor amikor Harry Pottert néz,vagy a gyilkolós játékokkal játszik.Mellé meg szövegel.Szerintem azon a szülő nem akad ki és nem megy a tanácshoz panaszra.Sokszor még az iskolákban is nézik,sőt a szex filmeket a videón otthon és a kollégiumban.Ezeken kéne kiakadni.Vagy amikor az akció filmeket nézik a TV-én.Sőt az úgy nevezett mesefilmek is teli vannak vele.Annyi borzalom van amiket nem volna szabad gyereknek nézni és csinálni.A szülő pedig engedi.Ilyen szemmel kéne nézni,a felvilágosítást,és azokat a brosúrákat  a szülőknek.A gyerekek szempontjából melyik jobb?Vagy amikor a gyerekeknek árulják az iskola előtt a kábítószert cukorka formában és rágógumiban,sokszor a rendőrség szeme láttára.És a gyerekek megveszik,mert van pénzük,sok száz forinttal járnak iskolába.Ütik verik egymást és fel is veszik videóra a telefonnal.Röhögnek rajta.Bocsánatot kérek akiket megbotránkoztattam,de ez a valóság.Ezekből kellene ügyet csinálni és megszólni a szülőknek,sőt reklamálva az újságba kitenni.Nem pedig a keresztényeket és Hit oktatókat szapulni. :2smitten:
Igen. És így szidnak még minket, hogy "Csak két dolog ronthat el egy gyereket: a pornó (na ez igaz), és a keresztyénség."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Június 12, 10:59:53
Szia Zsuzsa!

Egyetlen dolog miatt fordítottam a kérdésen!
Nem a palántával kapcsolatban tettem az észrevételt, hanem a feltételezéssel kapcsolatban, hogy a népegyházak befolyásolhatják a 'polgári oktatási intézmények döntéseit'.
Na már most, ha ez így lenne, akkor az evangéliumnak és nem a gender filózófiának lenne helye az említett helyszíneken.

Ha  valahol pedig már folyik hitoktatás, akkor sajna az van amit írtam a keresztyének félteni kezdik a befolyásukat.

Ezért írtam, hogy sem ide, sem oda nem juthat be az evangélium egy másik felekezet tolmácsolásában.

2 hete beszélgettem egy adventista testvérnővel, s hamar megértette velem, hogy Krisztus csak akkor üdvözíthet, ha az adventista dogmákat is követem!
Ez a mentalitás bújtatva, vagy nyíltan a legtöbb felekezet propagandájában szerepel.
'Ne menjetek a karizmatikusokhoz, mert ők sátántól vannak!
'A népegyházak szerepe lejárt, sötétségben tartják a tagjaikat, akadályozzák az evangéliumot...'

Nekem ezek az álláspontok nagyon is valóságossak és kézzelfoghatóak!

:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Június 12, 16:06:41
Én azt látom, hogy amíg a keresztények jól el vannak egymás között a "hit" vitáikkal, közben felnőnek nemzedékek, akiknek semmiféle erkölcsi támaszuk nincs. Ne feledjük, hogy ez az ország 50 évig orosz megszállás alatt volt, és mint ilyennek a templom szük falai között kellett tartania a vallást,
Most meg van  az állítólagos szabadság, de nem tudunk élni vele - jól. Döbbenetes, hogy mennyire magára hagyottak a gyermekek, és mennyire csak a média "neveli" őket. Tisztelet azoknak, akik megpróbálnak ezen változtatni. Persze nem könnyű, mert az a szülő, aki maga enélkül nőtt fel, és lett belőle az ami, nem szívesen szembesül azzal, amit a gyermek esetleges hittanóráról hazavisz. Volt egy szomszédasszonyom három kisgyermekkel, akivel nagyon sok időt töltöttünk együtt, és egy szép napon a kicsi 5 éves gyermek megkérdezte : Anyu, hogy van az, hogy ti mind káromkodtak csak Irma néni nem? Nagyon feszült lett ezután a kapcsolat. Hiszen a gyermek tükröt tartott a mama elé.

Milyen jó lenne ha minden gyermek hallhatna Jézus Krisztus szeretetéről, és milyen nagy szükség lenne rá, Gondoljunk csak a sok apa nélkül növekedő gyermekre, és sokszor az anyák sem állnak a helyzet magaslatán. Milyen jó lenne ha kicsi szívükben ott lenne a bizonyosság : ....Ha apám, anyám elhagyna is engem, de az Úr magához fogad.... Ez lenne a mi feladatunk, elmondani nekik.

A jóról és a rosszról pedig beszélni kell nekik, a bűnről és a következményekről, mert kell nekik a korlát, sokkal jobban mint bármikor, hiszen a legtöbb gyermek otthon ezt nem kapja ,eg, egyrészt tudatlanságból, másrészt amiatt a nagyon rossz nevelési elv miatt, hogy majd a gyermek eldönti, hogy mi jó neki. Mi, akik neveltünk már gyermeket tudjuk mekkora ostobaság ez, és milyen veszélyes. Egyetlen gyermek sem tudja megitélni, hogy mi ó és mi rossz neki. Valamilyen ráhatás alatt nevelkedik valamennyi. Az a gyermek, aki nem kapja meg az erkölcso nevelést, az majd az internetről, a tv-ből, pornóújságból, zenekarok bölcsességéből fogja összeszedni a maga kis életfilozófiáját, az eredményt látjuk. Növekszik a gyermek öngyilkosságok száma, a fiatalkori bünözés, az agresszió, a nemi szabadosság, és még sorolhatnám. Most kellene egy önmagunkon való felülemelkedés és támogatni azokat, akik felveszik az ifjúság keresztény szellemben történő oktatását, minden támogatást megérdemelnek.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Apollion.2012 - 2010 Június 13, 10:52:09
                                                                                                                :016: Szerbusztok kedveseim  :016:

Mivel nem találtam jobb helyet arra hogy írjak nektek, ezért ide írtam .Azért írok hogy ne aggódjatok felőlem ,hogy oly régen nem írtam ,de sok dolgom van amit most egy darabig még el kell látnom hogy az életem majd egy kicsivel jobb legyen . Kemény fába vágtam a fejszét mikor lelkeztem felújítani és átalakítani a lakásom ,voltak olyan dolgok amikre nem számoltam és ezek kissé elvitték a tervemet . Isten erőt ad és nem adom fel hogy egyszer készen lesz és akkor én szeretnék veletek találkozni hogy beszélgethessünk Isten műveiről és Jézus tanításairól ,meg sok más érdekes és tanulságos dologról . Nagyon örülök neki hogy itt lehetek köztetek :161: még akkor is ha mostanában igen ritkán ,de ez a kevés idő is egy kis pluszt ad a hétköz :033: ora és vidámít egy kicsit hogy vagytok kik szolgálják az Urat és igyekeztek megmaradni benne . Áldjon titeket az Isten hogy bőségesen tudjátok magatokhoz venni a szellemi táplálékot is és abból sok sok erőt kapva végig tudjátok futni a pályát ,megmaradva a hitbe amíg a rész szerint való dolgok meg nem szűnnek és teljesek nem leszünk . Legyen áldás a munkáitokon is hogy minden ember ki hozzátok fordul csak a jót és a tisztességet lássa bennetek ,ily módon kedveskedve az Istennek hogy ti az Ő gyermekei vagytok már most . Krisztusunk szeretete vezesse minden léptetek legyen béke házatok körül és minden helyen ahova csak mentek megáldva Istentől minden munkátok és minden lépésetek .Törekedjetek a jóra és legyetek boldogok addig is míg nem írok .Sok sok szeretettel mindannyitoknak a következő belépésemig . :017: :017: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Június 13, 11:16:12
 :08:
Azok lelkét bántja a nagyegyházakat ért kritika, akik odatartoznak, de őszintén követik az Urat.

Fontosnak tartom a gyerekek tanítását az értelmük fejlettségéhez mérten. Nekem 4 fiam van, és kezdetektől fogva tanítottam őket a jó és rossz közti különbségtételre.
Minden generáció hamarabb érik. A mai gyerekek nem hiszem, hogy az ilyen képregénytől ijednének meg! Valószínű, hogy a 10 éves kisfiúnak a "szájába adták" a szavakat.

Szüleink, nagyszüleink a háború idején nőttek fel. Az Úr sok-sok dologban formálta őket a negatív tapasztalok által.
Nem azt mondom, hogy szükség van háborúra és katasztrófákra, de arra igen, hogy gyerekeink fehéren-feketén lássák a valós helyzetet és a veszélyeket!
Egy gyermek a maga szintjén ugyanúgy képes megérteni a megtérés lényegét, mint egy felnőtt a saját élethelyzetében!

Adjon az Úr bölcsességet, hogy ki-ki milyen módon neveli, tanítja a fiatal generációt! Szükség van a hittanórákra, én is jártam alsó tagozatban, de igenis szükség van a más jellegű evangéliumi üzenetekre is, amelyek a tízenéves korosztályt, sőt a kisebbeket célozzák meg!

(Gondoljatok David Wilkersonra és Nicky Cruse bandájára...)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Június 13, 12:33:31

Szia Tündi!


'Azok lelkét bántja a nagyegyházakat ért kritika, akik odatartoznak, de őszintén követik az Urat.'


Amúgy azoknak a lelkét bántja a kisegyházakat ért kritika, akik odatartoznak, de őszínte szívvel követik az Úrat.

Úgye nem túl kedves szavak, még ha az előzmények jószándékkal is íródtak!
:044:

:044:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Június 16, 11:49:34
 :168:
Igazad van Csaba!
Mostanában tanulom magasabb szinten, hogy "hallgatni arany". Imádkozom, hogy csakis akkor szóljak vagy írjak, ha valóban "muszáj"!  :044:

Különben:  :088:    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Június 16, 11:53:08
Drága Testvérkéim, akik Dunántúlon laktok!

Mi a helyzet felétek? Remélem, jól vagytok! Itt Bp-en nagy vihar volt tegnap, rengeteg esővel. Ma reggel is szakadt sokáig.
Ezt olvastam, ezért érdekel, minden rendben van-e nálatok:

Csónakkal mentették az embereket a Fejér megyei Igar község Vám településrészén, ahol a szerdára virradó éjszaka lezúdult, nagy mennyiségű csapadék tetemes károkat okozott. A településrész alacsonyan fekvő területén, a Kossuth utcában mintegy 10 lakóházat veszélyeztet az áradat, a víz elöntötte a pincéket, s befolyt a lakásokba. A falu jegyzője, Gerzsei Jánosné elmondta: a lezúduló áradat felgyűrte az aszfaltot, és befolyt a művelődési ház 120-130 centiméter magasan levő ablakain, de állatokat is elsodort. Tolna megye felől nem lehet megközelíteni a települést, s a 64-es főút Fejér megyei része is két helyen le van zárva a vízátfolyások miatt. A 64-es főút felől a településre vezető utat lezárták, csak a mentésben részt vevőknek engednek szabad bejárást

Utakat tett járhatatlanná, pincéket öntött el, hidakat, kerítéseket sodort el heves esőzés szerda hajnalban Somogyban is. A rendőrség szerint a Kaposvár és Balatonlelle közötti 67-es úton a vízátfolyások okozta iszaplerakódás miatt Vadépusztánál, valamint Somogybabod és Gamás között forgalomkorlátozásra kell számítani. Tengelyig ér a sár a 65-ös úton a tabi elágazásnál, ezért ott teljes szélességében le kellett zárni az utat. Vadépusztán négy embert ki kellett költöztetni, mert az esőzés után víz és iszap tört be a házukba.

 :044:  Az Úr őrizzen benneteket!   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Június 16, 12:41:43

Szia Tündi!


'Azok lelkét bántja a nagyegyházakat ért kritika, akik odatartoznak, de őszintén követik az Urat.'


Amúgy azoknak a lelkét bántja a kisegyházakat ért kritika, akik odatartoznak, de őszínte szívvel követik az Úrat.

Úgye nem túl kedves szavak, még ha az előzmények jószándékkal is íródtak!
:044:

:044:

Ez nem igaz Csaba! A kisegyházakat ért kritika azokat is bánt, akik odatartoznak, de nem követik őszinte szívből az Urat.  :2funny:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Június 16, 14:34:02
:2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2010 Június 16, 15:53:14
sziasztok!

Ha szeretnétek, a blogomban olvashatjátok, hogy miújság velem.

http://hlatkytanitvany.blogspot.com/2010/06/harag-megbocsatas.html

Isten áldjon titeket, és túl csordulásig töltsön be titeket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Június 16, 18:07:02
 :2smitten:
Orsikám!
Hiszem, hogy a benned lakó Úr Jézus az Ő szeretetét kiárasztja rajtad keresztül is, és imádságaiddal "összegyúrva" jó kis "szeretetbombát" kapnak a békétlenkedők!  :169:
Adjon az Úr békességet a "kolléganőidnek"!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Június 17, 12:23:56
Sziasztok!

Gondoltam ebbe a topicba írom. Tegnapelőtt voltunk ultrahangon és láttuk a gyermekünk nemét! Illetve nem láttunk semmit :2funny: , ezért tudjuk hogy Kislány! :058: :happy02: :170:

Dicsőség Istennek! :igen:
Bár a legtöbben (köztük én is) fiúnak éreztük.  :pirul:

Aki az ultrahangot csinálta azt mondta, hogy nem mondhatja 100%-ra. Ez valamiféle orvosi szabály lehet?
Mivel én is láttam és egyértelműen több szögből is látszott, hogy kislány.

Ja igen, 4 dimenzióban is láttuk a csöpséget!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Június 17, 12:29:59
 :afro:
Áldott az Úr! Veletek örülök én is!  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Június 17, 12:38:06
Szóval Farkas-gidátok lesz?

Super!

Isten áldja és óvja!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Június 17, 12:56:26
Hát igen, érezni, vagy érezni... Mekkora különbség van köztük...  :2funny:

Szóval farkas-gida... ejha... ez tényleg egy új teremtés lesz...  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Június 17, 13:24:10
Én soha nem hittem az ultrahangnak.Bocsika.Akkor amikor meglesz akkor lesz biztos.Különben gratulálok hozzá.  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Június 17, 13:40:06
Minden esetre ha fiu lesz, nagyon orulunk majd neki. Viszont a rozsaszin ruhakkal es jatekokkal nem tudom hogy fog megbaratkozni! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Június 17, 15:15:17
  :08: Sose voltam híve a csak kék vagy csak rózsaszín ruhácskáknak! Pont a zavarodás elkerülése végett kell inkább a tiszta fehér, a sárga és almazöld rugikat beszerezni!   :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Június 17, 19:35:27
:043: :170:-ééén  Tuddddddddddddddddddtaaaaaaamm   hogy kislány    :043:   
 
     :2smitten:  halleluja  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Június 17, 19:45:10
 :079: :130: :105: :081:

Isten áldjon és őrizzen titeket!  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Június 17, 21:02:20
Dragak vagytok es en uuuugy szeretlek titeket! :igen: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Június 17, 21:03:25
Nagyon szépen köszönjünk. :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 Egyetértek Tündével, nem jó csak egy vagy kétféle színre koncentrálni. Nekem a sárga nem tetszik :pirul: de a világos barna meg a sima barna annál inkább, az almazöld viszont nagyon jó ötlet  :afro: Köszi  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Június 17, 21:36:13
Gratulálok és kivánok jó egészséget a babának és a mamának (és persze a papának is)!
 és az uj fotótok  is nagyon jó, Döndike. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Június 17, 22:52:57
Köszönöm szépen. :pirul: gondoltam már megmutatom egy kicsit a pocakomat, annak akit érdekel  :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Június 18, 06:37:42
Döndikém,majd aTalin!Különben,akkor amikor nekem a harmadik jött,akkor teljesen lányt vártam.
No,de amikor meglett,akkor jött a lelombozódás fiú.Gyorsan túl tudtam tenni magam rajta.Ilyen az élet.A húgomnak 2 fiu,az öcsémnek 2 lány.Mivel nem sok idő volt az öcsém lánya és az én fiam között/pár hét/hamar rá kellett jönni arra,hogy jobb a megszokott,amikor tisztába kellett tennem.
 :hehe: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Június 20, 22:38:15
 :afro: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Június 21, 11:50:58
Drága Döndikee!

Hadd lássuk! Mivel együtt örülünk veletek, örülünk ha beavattok minket lépésről lépésre! :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Június 21, 11:53:12
Lehet még nem mondtuk, de a kislányunk neve Rebeka lesz.  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Június 21, 12:01:21
Légy áldott Rebeka!  :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Június 21, 12:04:52
Ámen! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Június 21, 12:05:24
Lehet még nem mondtuk, de a kislányunk neve Rebeka lesz.  :169:

Miket beszélek... már ez a neve! Szoktam is hozzá beszélni.  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Június 21, 12:36:43
Antikám ez nem vicc,nagyon is komoly dolog.Ő egy érző lény aki,ha nem is fogja még fel,de minden rögződik benne ami kint történik körülötte.Pontosan,akár jó és akár rossz dolog.Nagy szerepet játszanak az átélt érzelmek is benne.Gyönyörű neve lesz.Olvastam olyan tanulmányt a bébikről,hogy az anyaméhben mindig beszélgettek vele,énekeltek neki sőt mesét is olvastak neki. Születés után a zenét is felismerte a gyermek.Sajnos nekem volt egy rossz szokásom,mindig szolt a rádió,akkor még nem tudtam,hogy ez a gyereket befolyásolja.És akár hiszed akár nem,akkor volt nyugodt a járókában amikor a rádió ott volt mellette és szólt,amikor nagyobb lett,akkor nem győztem a zsebrádiókat beszerezni,mert volt amikor ki is dobta a járókából játékból.El lehet vele egész nap beszélgetni,
zenét hallgatni  vele,mesélni neki.Akikkel igy cselekszenek a szülők,nyugodt és békés,boldog gyermekük lesz. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Június 21, 13:13:54
Ez aranyos volt Ermaha! :D
Igen tudom, hogy erez mindent a pici abbol, ami korulotte tortenik. Az anya erzeseit is aterzi. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Június 21, 16:15:47
A Rebeka az egyik legszebb női név, az Úr áldja meg, és növekedjen az Úr dicsőségére!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Június 23, 12:52:55
Nagyon aranyosak vagytok!  :2smitten: :2smitten:

Egyetértek veled aranyos Ermaha! Nálunk mindig Hillsong megy...  :hehe: Majd nem kapcsolhatom ki a zenét mert nem tud majd nélküle aludni.  :hehe:
Az igazat megvallva azon vagyok, hogy amikor megszületik tudjon "zajban" is csöndben is aludni. akkor talán soha nem lesz baja az alvással.  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Június 23, 13:00:00
Ott ahol szeretet és békesség van,ott a babánál is az van.A legnagyobb szeretetet és békességet megérzi és nyugalomban lesz.Nekünk mindezt Isten biztosítja.Ti általatok pedig a babának.
Mosolygós,nyugodt babátok lesz. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Június 23, 13:01:20
amen  :angel2: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Június 23, 13:04:11
Ámen!!!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Június 23, 14:04:02
 :169:
Az Úr áldása nyugodjon meg a drága kicsi Rebekán!  :2smitten:
Tanúsíthatom én is, mennyire fontos énekelgetni kismamaként!  :168:
Születése után pedig bármit csinál vele az anyuka, mindig beszéljen hozzá, magyarázza el, hogy mi "következik", és a pici így folyamatosan hallja az édesanyja hangját, ez biztonságérzést ad neki!  :168:

Igen, a zene és ének már magzati korban kihat a fejlődésre.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Június 27, 11:10:02
Az újság nálunk az, hogy megyünk a munkahelyre kerti grillezni. Lesz az Angol-Német nagy meccs, lesz sok éhes száj!
Ha az Angolok nyernek, akkor örömükben azért esznek. Ha esetleg veszítenek, akkor bánatukban fognak enni. :hehe:

Úgy néz ki, nem fogjuk megúszni az étel készítést. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Június 27, 11:52:50
legyen áldott napotok drágáim  :2smitten:  szép napot és sok vidámságot   :2smitten:

pusziiiiiiiiiii  vigyázzatok az   :2smitten:  ici pici unokámra  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Június 28, 07:11:27
Kaptam.----Élő fényforrások---hallottatok már róla?
                               
ISTEN CSODÁLATOS VILÁGA

Számos  lumineszkáló (világító)  élőlény létezik: baktériumok,  gombák, egysejtűek, hidrák,  férgek, szivacsok, korallok,  medúzák, rákok, kagylók,  csigák, tintahalak, soklábúak  és rovarok.
 
A  biolumineszcencia az élő  szervezet által történő  fénykibocsátás, amelynek  során a biokémiai  energia közvetlenül, hő  fejlődése nélkül, fényenergiává  alakul át. (A hagyományos izzók a villamos energiának csupán 2 százalékát alakítják fénnyé, a többi hőenergiává alakul.)

Vannak   olyan alacsonyrendű  szervezetek (pl. baktériumok,  gombák), amelyeknél nehéz  megmagyarázni, mi előnye  lehet annak, ha fényt  bocsátanak ki.

Egy  Új Guineában tevékenykedő  amerikai haditudósító  feleségének írt levelét  ezzel kezdte: „drágám  ma éjjel öt gomba  fényénél írok neked”.   

A  legújabb ismereteink szerint  kb. 60 gombafajról  mutatták ki, hogy lumineszkál.

Egyes  vélemények szerint a  gombák esetében a  kibocsátott fény nem  más, mint az luciferáz  enzim által katalizált  oxidációs reakció véletlen  mellékterméke.

A  legismertebb biolumineszcens  élőlény a szentjánosbogár melynek mintegy 2000 faja ismert, ezek mindegyike képes fény kibocsátására. A fény termelődése a legtöbb fajnál a potroh elülső részén történik. 

A  szentjánosbogár esetében  a párkeresés a világítás  legfőbb célja. Lámpásukat  idegi irányítással képesek  ki- és bekapcsolni.

A  nőstény repülésképtelen,  növényeken kapaszkodva  jelez a párjának

Egy  Dél-Amerikában őshonos  bogár lárvája kétszínű  fényt bocsát ki. Testének  két oldalán tizenegy  pár zöld, a fején  két vörös pont található.  Ha biztonságban érzi  magát, csak a vörös  pontok világítanak, de  ha megzavarják, felvillantja  zöld fényeit is. Ilyenkor  úgy fest, mint egy  vasúti szerelvény, ezért  egyes helyeken csak  vonatkukacnak nevezik.

Világító  polip és medúza------Fluoreszkáló  medúzák

A fluoreszkáló  fehérjét (GFP) elsőként az Aequorea victoria csendes-óceáni medúzából izolálták; világító képessége a környezeti hatásokra sem csökken.

neonhal ---Mélytengeri  világító halak

Ennek  a lámpáshalnak az  oldalán pontszerűen helyezkednek  el világító szervei

Fluoreszkáló  macskacápa

Különleges  tengeri fényforrás egy  kb. 8cm méretű halacska,  amely úgy vetíti előre  a fényt, mint ahogy  egy autó reflektora.   
Mire használja vajon a hal a lámpáját, melynek fényénél akár olvasni is tudnánk? Elsősorban táplálékszerzés céljából pásztázza végig a terepet, apró kagylókat keresve.

A  fényt világító baktériumok  állítják elő, a  halacska pedig mellékeli  az optikai készüléket  hozzá, amivel felerősíti  és irányítja a fényt  egy különleges fényvisszaverő  szövettel. A tokban  olyan kristályok is  vannak, amelyek lencseként  összegyűjtik, fókuszálják  a baktériumok fényét.   
A fény ellen a halnak is védenie kell a saját szemét, ezért a szem és a baktériumokat tartalmazó folt között vastag fekete pigment-réteg található, ami elnyeli a szemet veszélyeztető fényt.

A  szem alatti fényfoltban,  az un. fotoforában  a baktériumok milliárdjai  élnek. A szimbiotikus  kapcsolatban a hal adja  a táplálékot az egysejtűnek,  a baktérium pedig a  fényt szolgáltatja a  halnak olyan módon,  hogy kivonja a hal  véréből a tápanyagot  és oxigént, amit fényenergiává  alakít. 

Hogyan  tudja ki-be kapcsolni  a lámpását, ha a  baktériumok állandóan  világítanak?

Egy  bőrredővel tudja "letakarni”  a szeme alatt található  „reflektort”.  Veszély  esetén percenként 75-ször  is "pisloghat",  ami megzavarja az ellenfelet.

Milyen  fényt használ ez a  kis hal, és a  többi világító élőlény?

Hideg  fényt, hiszen ha felmelegednének,  az a pusztulásukat  jelentené. Az élő  szervezetek hideg fény  kibocsátását biolumineszcenciának  nevezik. A jelenséghez  különböző anyagok szükségesek:  egy luciferin nevű  anyag, a katalizátorként  működő luciferáz, oxigén,  magnézium-ionok, és az  aktiválási energiához  adenozin-trifoszfát (ATP).  A fényenergia termelése  közben hő egyáltalán  nem keletkezik.

„Hihetetlennek látszik, hogy ezeknek a baktériumoknak fénye annyira értékes lehetne a Photoblepharonra nézve, hogy ezért érdemes volna ilyen bonyolult világítószervet, ilyen idegen mechanizmust saját testében kifejleszteni s állandóan vérrel táplálni. Egyáltalában hogyan keletkezik ez a szerv? Ez a törzsfejlődéstan művelőinek problémája. Lehet, hogy majd ráakadnak valami közbeeső fejlődési formára is.” (Brehm)

A  törzsfejlődéstan néhány  kutatójában jogosan vetődik  fel az a kérdés,  hogy miért éri meg  ilyen bonyolult világítószervet  kifejleszteni ennek a  halacskának, és egyáltalán  hogyan keletkezik ez  a szerv?
 
Még nem tudják rá a választ. 
 
Egy másik kutatócsoport, minél mélyebben vizsgálja az élőlények komplexitását, bonyolultságát, annál inkább arra a következtetésre jut, hogy mindezek mögött értelmes tervezés áll.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Július 02, 14:46:31
Sziasztok!
Ma megkaptam a diplomámat és így mérnök-informatikus lettem.
Nagyon köszönöm, hogy az elmúlt években többen drukkoltatok, sőt imádkoztatok is értem.  :088: Mégegyszer nagyon köszönöm.

 :thanks: :027: :thanks: :027: :thanks: :027: :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2010 Július 02, 14:53:24
Őszintén és tiszta szívből gratulálok!
 :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 02, 16:31:41
Szívből gratulálok! Nahát, a férjem is mérnök-informatikus. :01:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jázon - 2010 Július 02, 16:57:02
Hát én azt látom, hogy nincs ember akire fel lehetne nézni. Senki sem lehet tökéletes. Ezért (is) jött Jézus, hogy legyen példa nekünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Július 02, 17:54:07
Gáborom  őszinte szívből  gratulálok!  :078: :105:
 Veled együtt örülök a sikerednek.
Megérdemelted  biztosan :068:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Július 02, 18:10:47
 :afro:
Gratulálok, Testvérem! Használd tudásodat Isten dicsőségére és a társadalom javára, épülésére!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Július 02, 18:12:21
Gabikám,nagyon örülök a diplomádnak,hatalmas munka volt és kitartás.Használjad Isten dicsőségére.
Remélem,most már kicsit többet leszel közöttünk. :fel: :taps: :017:

Az Úré a dicsőség!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Július 02, 19:24:20
Gratulalok en is! :igen: :2smitten:
Esetleg nem akarsz egy online Bibliat csinalni az alfa-omega forumnak? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 02, 21:25:44
Sziasztok!
Ma megkaptam a diplomámat és így mérnök-informatikus lettem.

Szép teljesitmény Gábor, gratulálok!!!
 :048:
Zsuzsa :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Július 02, 23:04:11
Hát én azt látom, hogy nincs ember akire fel lehetne nézni. Senki sem lehet tökéletes. Ezért (is) jött Jézus, hogy legyen példa nekünk.

Igen lehet  :167: :2smitten: de attól még lehet gratulálni.  :167:

Gábor!
Tiszta szívből gratulálok én is neked.  :169: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Július 05, 07:30:06
Nagyon köszönöm, az örömteli együttérzéseteket. Ez is a benneteket lévő Krisztusról tesz bizonyságot.  :2smitten:

Antee még nem próbálkoztam webes felületű bibliát létrehozni, csak elképzeléseim vannak, hogy miként érdemes egyszerűen elkészíteni, így igéretet sem teszek, hogy megcsinálom. Viszont privibe lehet, hogy beszélhetünk róla, mert lehet, hogy nem is olyan nehéz...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Július 05, 07:56:44
Család(i)manap 2010. július 10.

Felvonulás Jézusért. Hárommillió résztvevő

Kedves Testvérünk!
Szeretettel köszöntünk Téged az Úr Jézus Krisztus nevében.
Biztosak vagyunk benne, mint Isten embere, érzékeled a társadalmunkban zajló negatív erkölcsi- és értékrend-válságot. Érzékeljük, hogy ez ügyben az Egyháznak fontos őrállói felelőssége van.
Ebből a meggondolásból, Istentől vett látás alapján indítottuk el a Család(i)manapot 2010. július 10-én, Budapesten, párhuzamosan a Hősök terén zajló homoszexuálisokat és leszbikusokat népszerűsítő felvonulással. Ezen a békés rendezvényen együtt szeretnénk imádkozni, mert hisszük, hogy a keresztények imája és a bibliai értékek képviselete meg tudja fordítani ezt a negatív folyamatot.
Hisszük, amikor a Teremtő megformálta az embert, akkor férfivá és nővé teremtette. Ez egy “paradicsomi” állapot volt, de ma is ez az Isten szerinti helyes családmodell.
Többek között ezzel a rendezvénnyel is szeretnénk felhívni a társadalom figyelmét, hogy az egészséges családban felnövekvő gyermekek a társadalom számára hasznos és teherhordó emberekké válnak. Ennek hiánya pedig jelentősen felszabadítja a deviáns magatartásformákat a felnövekvő generációban. A mai erkölcstelen világban, ahol a homoszexualitás, a házasságon kívüli együttélés, az abortusz, a Gender-projekt, a családok, házasságok szétesése már-már elfogadottá vált, különös felelősséget érzünk abban, hogy kiálljunk, imádkozzunk és képviseljük a bibliai értékrendet.
Mi mint Egyház, nem valami vagy valakik ellen szeretnénk demonstrálni, hanem a férfi és a nő közötti házasság, család, a következő generáció védelme mellett szeretnénk felemelni a szavunkat, imáinkat.
Ennek az összefogásnak a Család(i)manap nevet adtuk, ami jól kifejezi céljainkat. Ezen a júliusi délutánon a Hősök teréhez közeli 56-osok terén keresztény egyházakkal, gyülekezetekkel és egyházi szervezetekkel összefogva közösen fogunk imádkozni, könyörögni városunk és országunk erkölcsi felemelkedéséért.
Az imanap második részében sokszínű gyermek- és felnőtt programok, zenei előadások várják a békés rendezvény látogatóit.
Szeretettel meghívunk Téged és gyülekezetedet erre a közös rendezvényre, és kérünk, hogy továbbítsd minden jóérzésű, istenfélő embernek ezeket az információkat.

Tisztelettel a szervező gyülekezetek nevében:
Perjesi István, Mikes Attila, Simon Sándor / Agapé Gyülekezet
Süveges Imre, Prekopa Vilmos / Omega Pünkösdi Gyülekezetek Hálózata
Vincze Gábor / Élő Ige Gyülekezet
Henderson Paul / Krisztus Gyülekezete

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Július 05, 11:15:38
Nagyon köszönöm, az örömteli együttérzéseteket. Ez is a benneteket lévő Krisztusról tesz bizonyságot.  :2smitten:

Antee még nem próbálkoztam webes felületű bibliát létrehozni, csak elképzeléseim vannak, hogy miként érdemes egyszerűen elkészíteni, így igéretet sem teszek, hogy megcsinálom. Viszont privibe lehet, hogy beszélhetünk róla, mert lehet, hogy nem is olyan nehéz...

Sajnos én sem csináltam még ilyet, így nem sok lövésem van az elkészítéséről! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Július 06, 20:42:32
ezt most találtam csodaszép   :168:  szivárvány fátyolfelhőben  :168:

 forrás:  http://id (http://id)őkép.hu/?oldal=hirek&id=871



Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Július 08, 10:43:40
Megkezdődött a jegyértékesítés a Hillsong London koncertre!
10% kedvezmény online vásárlás esetén!

A Hillsong dalok világszerte fiatalok millióinak szívében ébresztették fel a hitet és a reményt. A kortárs gospel zene egyik legfrissebb és legdinamikusabb csapatát köszönthetjük ismét hazánkban, az eseményhez igazán méltó helyszínen, a Papp László Budapest Sportarénában november 3-án.
1982-ben indult el a London Community Gospel Choir modern gospel kórus, amely azonnal európai ismertségre tett szert sokoldalú zenei stílusával és lüktető szinpadi mozgásával. Koncertjeiken felejthetetlen élményt adnak hallgatóiknak.

Részletek a www.ezazanap.hu (http://www.ezazanap.hu) oldalon
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Július 08, 15:14:54
Drága Irene!

Tényleg csodálatos fénykép a szivárványról!  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Július 08, 16:16:24
Egy rövid időre búcsút veszek tőletek. Dicsőítő táborba megyek és a hétvégén is elég sok elfoglaltságom lesz, így nem biztos, hogy fel tudok jönni.
Kellemes napokat kívánok mindenkinek.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Július 08, 16:24:59
Áldott alkalmat nektek! Mi pedig Szombaton megyünk Olaszországba Isten kegyelméből. :gunyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Július 08, 16:37:58
Júj de durva... nem szégyenlitek magatokat...  :2tickedoff:  :2crazy:  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Július 08, 16:38:57
Érezzétek jól magatokat!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Július 08, 17:01:43
Köszönjük! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Július 08, 17:04:55
Drága Irene!

Tényleg csodálatos fénykép a szivárványról!  :169:

Nem akarok ünneprontó lenni, de azt a képet kb: fél perc alatt meg tudom csinálni. Látszik is a képen, hogy a photoshop maszatoló funkciójával csinálták.  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Július 08, 17:12:42
Érezzétek jól magatokat!  :044:

köszi kösziiii :gunyos: :hehe:
Nektek is Áldott hetet.  :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Július 08, 18:31:02
Antikám jó hétvégét Olaszban és nektek is Gabikám.Jól töltődjetek fel dicsivel.
Nem tudjátok mi van Csabával régen volt fent. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Július 08, 20:55:52
Koszonjuk!

Isten josagabol nem csak hetvegen leszunk ott hanem egy teljes hetet. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Július 09, 13:12:23
                          MAGVETÉS

   Nap mint nap látom azt a földterületet, ahova fűmagot szórtak. Sok helyen galambok csipegetik fel, könnyű nekik megtalálni a száraz talajon. Úgy tűnik, hiábavaló vetés volt, de bízom benne, hogy hamarosan esőt kap és kihajt, kizöldül!
   Sokszor gondoljuk mi is, hogy egyes esetekben kár bizonyságot tennünk a hitünkről. Száraz szívekbe szórva az ige magjait, néha feleslegesnek érezzük munkánkat. Pedig nem így van! A kellő időben lehulló, megígért „késői eső” megérkezik egyszer, és megáztatja az akkorra talán már elfelejtett, kiszáradt magokat, és a bennük szunnyadó életerő kicsírázik, majd szárba szökken!
   Isten ezzel biztat:
„Az én igém nem tér vissza üresen!”
Tegyük, mondjuk, még ha terméketlennek is látszik a közeg, ahogy Timótheust is buzdította Pál: „alkalmas és alkalmatlan időben.”!

  A holnapi rendezvény is kitűnő lehetőség erre! Mozduljunk készségesen, és ragadjuk meg az adódó alkalmakat!

2010. július 9.                                    Guti Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Július 17, 17:44:40
Azt nem tudom igaz-e,de az IWIW-en volt.

  Matécsa Marietta Jótanácsok szúnyogok ellen!!!

A szúnyogok mindannyiunk nagy ellensége. Nem kell venni drága spry-t és különböző riasztókat, a legegyszerűbb megoldás a következő.
A SZÚNYOGOK NEM BIRJÁK ELVISELNI A VANÍLIA ...tovább »ILLATOT:!!
Minden szobába, konyhába fürdőszobába kell tenni egy zacskó vaníliás cukrot -- ez nem is kerül sokba --- és eltünnek a betévedt szúnyogok.
A vaniliás cukros tasakot csak egyszerűen letettem a polcra ill. asztalra.

Hasonló eredményeket lehet produkálni a szegfűszeggel is az intenzívebb illat kedvéért összetörve és tüllzacskóba felakasztva. Továbbá a narancsillatra is hasonlóképpen reagálnak s szunyik. A szegfűszeget narancsba szúrva fokozható az eredmény. A fenti illatú illóolajok párologtatása is igen hatásos.

A vaníliával kapcsolatban meg kell jegyeznem még, ha egy vanília rudat beáztatunk egy pohár vízbe, majd ezt párologtatjuk el a levegőn a szobába, az is jó, de ezt az oldatot ártalmatlansága miatt felhasználhatjuk még a test szabad felületeinek bekenésére, így akár egy esti kerti parti zavartalanul élvezhető végig.

Az élő fűszernövények közül az alábbiak illatát utálják a szunyik: Citromfű, Borsmenta, Kamilla, Levendula, Rozmaring, Bazsalikom, Oregáno, Babér. Ezek némelyike illóolajként is beszerezhető.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jázon - 2010 Július 19, 19:06:31

Szóval ugye én még járok ifire, és gondoltam majd én tartom, mert a csoportvezető (az anyám) nem ér rá. De beteg lettem. És képzeljétek a gyülekezeti táborra meggyúgyultam.

Napok szerint: szombaton ifi 17 órakor. Én 10-kor lettem lázas. A rákövetkező csütörtökön kezdődött a tábor, és én már szerdára meggyógyultam, de tökéletesen csak csütörtökre.

Lehet, hogy Isten azt akarta, hogy ne akkor mondjam el, amit megírtam? Ráadásul, lehet, hogy most sem tudom majd elmondani, mert szombaton megyünk az apai nagyszüleimhez. Nem tudom miért nem mondhatom el: vagy kell még valamit írnom hoz, vagy meg kell érnem valamit, vagy valakinek el kell jönnie, vagy valakivel kell, hogy történjen valami...a lehetőségek végtelenek. Úgyse tudom kitalálni, mert az Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Na ennyi velem az újság. Remélem azért a bűneim valamikor végre eltűnnek. Persze ez lehetetlen, de én bízom Istenben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Július 19, 20:07:25
Örülök a bizonyságodnak, Jázon! Nagyszerű látni az Úr munkáját az életedben! Legalábbis amit itt a fórumon tapasztalhatunk belőle.
Bízz az Úrban teljes szívedből, egész elméddel Őhozzá ragaszkodj, és erőd teljéből szolgáld Őt hűségesen!  :168:
Fiatal korod ellenére fog alakítani és felépíteni Istened, ha hagyod, hogy vezessen, alázatban tartson. Kutasd az Írásokat és vésd be jól a szívedbe!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dr Dee - 2010 Július 19, 20:14:36
Csak egy tanács,ne írd le amit TE szeretnél mondani.Ez nagyon fontos.ha imádkozol érte,és közvetlenül előtte is akkor a Szent Szellem vezetni fog a beszédben!Hisz a kenet ott van a családodban:-)
Ámen!

(majd bölcsebb,igében jártasabb testvérek ige helyekkel is alátámasztják amit írtam neked.)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2010 Július 21, 10:04:52
Koszontok mindenkit szeretettel az Ur Jezus neveben es az Ur aldasat kivanom minden egyes forumozo testverem eletere.
2008 tavaszaig aktiv tagja voltam a forumnak,azota mostanaig elfoglaltsagom miatt kimaradtam.Most ugy dontottem,hogy szeretnek ujra csatlakozni kozetek,ha ti is elfogadtok.A profilombol megtudhattok rollam par dolgot es a "Bemutatkozasok"-ban a 2-ik oldalon irtam par szot magamrol.Lehet van meg aki emlekszik ram.A "Napi lelki morzsak"-ba irtam napi rendszeresseggel.Ezt megprobalnam ujra,ha elfogadjatok. :08:.
Nem rendelkezem nagy tudassal,csak egy egyszeru gyermeke vagyok az Urnak. :061:
Nagyon szuksegem lenne szereto es elfogado testverekre.

Tovabbi szep napot mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 21, 10:09:04
Editke,

szivembol koszontelek!
En uj vagyok, de nagy boldogsag, hogy visszatertel!

Leld oromod itt  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Aldjon es Orizzen az UR!

Szeretettel puszillak,
Moni
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 21, 10:33:13
Drága Edit! :2smitten:

Nagyon örülök, hogy újra itt vagy köztünk, Isten áldottja vagy. Minden egyes gyermekére az Úrnak nagy szükség van Krisztus testében!

Várjuk szeretettel az írásokat!

Szeretettel:Gyöngyi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Július 21, 11:11:10
Koszontok mindenkit szeretettel az Ur Jezus neveben es az Ur aldasat kivanom minden egyes forumozo testverem eletere.
2008 tavaszaig aktiv tagja voltam a forumnak,azota mostanaig elfoglaltsagom miatt kimaradtam.Most ugy dontottem,hogy szeretnek ujra csatlakozni kozetek,ha ti is elfogadtok.A profilombol megtudhattok rollam par dolgot es a "Bemutatkozasok"-ban a 2-ik oldalon irtam par szot magamrol.Lehet van meg aki emlekszik ram.A "Napi lelki morzsak"-ba irtam napi rendszeresseggel.Ezt megprobalnam ujra,ha elfogadjatok. :08:.
Nem rendelkezem nagy tudassal,csak egy egyszeru gyermeke vagyok az Urnak. :061:
Nagyon szuksegem lenne szereto es elfogado testverekre.

Tovabbi szep napot mindenkinek.

Szeretettel köszöntelek újra közöttünk! :igen: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Július 21, 13:56:24
 :2smitten:  Örülök neked én is, Edit!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jázon - 2010 Július 21, 14:37:00
Hát én mit mondjak?
Nem csak mi örülünk, hanem az Isten is, és ez a fontos.
Persze én is örülök, szóval legyenek kellemes élményeid!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2010 Július 21, 15:07:51
Mi van Csabával?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Július 21, 15:17:06
Csaba Testver addig nem fog visszajonni, amig az Ur nem mondja neki.
Van mas szolgalata, amit epitenie kell.


Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2010 Július 21, 20:49:46
Nekem hiányzik.
Persze ez legyen az én bajom.
 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jázon - 2010 Július 21, 21:02:59
Most azon gondolkodom, hogy miért vakok az ateisták.
Elmondom.
Szerintem a tudósoknak azért hisznek ennyire e téren (,hogy nincs Isten), mert ezt akarják hinni. Más dologban nem értenek ennyire egyet.
Másrészt "őrültek", mert képzeteik vannak, hogy Isten nem létezhet. Pl.: Egy őrült beképzeli, hogy nem ő ölt meg valakit, pedig igen. Tehát mivel azt akarják hinni, ezért az egyértelmű nyomoknak se hisznek, hanem félre beszélnek és elhsizik. Hogy újból éljek a hasonlattal, az őrült akkor sem jönne rá, hogy ő a gyilkos, ha a holttest ott lenne előtte, és a véres kés a kezében lenne.
Tehát nem akarnak hinni Istenben.
És miért nem? Pedi örök életet ajánl!
Azért, mert nem akarnak megszabadulni a bűneiktől. A bűn rabszolgái. És nem is tudnak (vagy nem akarnak tudni) róla.
Ezért legyünk mi hálásak, hogy minket Krisztus megszabadított.

Ingyen.

Igen, ez jutott most eszembe. Remélem segített valakinek valamiben, ha másnak nem akkor nekem :089:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Július 22, 08:02:50
Csaba Testver addig nem fog visszajonni, amig az Ur nem mondja neki.
Van mas szolgalata, amit epitenie kell.
Antikám,az Úr soha nem mondja,csak ösztönöz,és valaki vagy megérzi ezt az ösztönzést vagy nem.
Vagy akar valamit vagy nem.Isten soha nem kényszerít.Az embernek kell dőnteie és tudnia mit vár tőle Isten.Bocsánat,hogy beleszóltam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2010 Július 22, 09:03:06
Koszonom szepen a kedves fogadtatast. :2smitten:.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jázon - 2010 Július 25, 20:19:12
Két kis csodát szeretnék elmesélni.
Először is, bevezetésképp, most a nagyszüleimnél vagyok. Nagyapámat megkérték prédikálni Álmosdon, mert a gyülekezet érkezett egy kirándulásról fél 12-kor (este), és a kiránduláson bárhová mentek, elállt az eső, vagy akkor kezdett el esni, amikor elmentek. Másik, hogy amikor Bibliát akartam olvasni, arra gondoltam, hogy sötét van. És pont ebben a pillanatban kapcsolta fel a nagymamám a villanyt. Majd később még részletezem, most nincs ídőm. Kicsit inaktív voltam, de most aktívabb leszek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Július 25, 20:26:34
Rendben Jázon, várjuk a részleteket. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 25, 20:49:28
Két kis csodát szeretnék elmesélni.
Először is, bevezetésképp, most a nagyszüleimnél vagyok. Nagyapámat megkérték prédikálni Álmosdon, mert a gyülekezet érkezett egy kirándulásról fél 12-kor (este), és a kiránduláson bárhová mentek, elállt az eső, vagy akkor kezdett el esni, amikor elmentek. Másik, hogy amikor Bibliát akartam olvasni, arra gondoltam, hogy sötét van. És pont ebben a pillanatban kapcsolta fel a nagymamám a villanyt. Majd később még részletezem, most nincs ídőm. Kicsit inaktív voltam, de most aktívabb leszek.

Jázon, öröm volt olvasnom bizonyságaidat!
Légyszi, máskor is ird meg, hogy épüljünk egymás hite által.
Zsuzsa :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 Július 26, 07:06:56
Kedves Jázon!
Nagyon tetszenek az "apró" csodák.:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Július 26, 08:52:16
Kedves Jázon!

Bizony ezekben az "apró" csodákban is meglátjuk az Úr Jézus Krisztus szeretetét, és az Ő figyelmességét, kedvességét. Hihetetlen, hogy szinte egyidős vagy a kisebbik fiammal, és nagyon érett vagy. Az Úr Jézus áldjon meg gazdagon téged, és kedves családodat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Július 26, 10:44:33
 :igen:
Nekem is többször volt ilyen átélésem! Legutóbb akkor, amikor már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább ezt a hőséget, esőért könyörögtem. És az Úr rövidesen felfrissített egy záporral!  :169:
Vannak ilyen apró csodák, amolyan "kedveskedések" az Úrtól. Azért nevezem így, mert ez olyan személyes jellegű.  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jázon - 2010 Július 27, 10:41:35
Na jó, mondhatok még egyet, de ez nem ennyire hittel kapcsolatos, és nem is annyira csoda. Persze azért érdekes. Esett az eső, és, ugye a testvérem focizni akart, és nem reménykedtünk semmi jóban. És nem is sütött ki igazán a nap. De a focipálya teljesen száraz volt. Na ez történ még velem.
Istennek mégis a legnagyobb csodája az, hogy a bűneinktől megszabadít. Habár a földi életben még nem, vagy nem teljesen. Ezt nevezi Pál apostol győzelemnek. Igen. Ami az embernek lehetetlen az Istennek nem az. Ezt a legrosszabb helyzetben sem szabad elfeledni!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dr Dee - 2010 Július 28, 11:03:31
Egy ideje bennem van,hogy Isten számomra elkészített tervében benne van e,hogy újra focizzak?!
Kértem,hogy legyen meg a te akaratod e téren is az életemben.Megkaptam a választ,IGEN!
Dicsőség az Úrnak!Köszönöm Jézus!

Az NFL bajnokság döntős csapatagjainak vallomása Jézusról (http://www.youtube.com/watch?v=hxftPx2flNU&feature=related#)


<object width="425" height="344"><param name="movie" value="
&amp;hl=hu_HU&amp;fs=1?color1=0xe1600f&amp;color2=0xfebd01"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="
&amp;hl=hu_HU&amp;fs=1?color1=0xe1600f&amp;color2=0xfebd01" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2010 Július 28, 11:19:28

  Hallelujah Doki!!   :taps:     

                   :064:


  Köszi a videót!   

  Légy áldott és sikeres Jeusában, és találd meg a helyedet
  Atyánk tökéletes akaratában!!!    :2smitten:      :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dr Dee - 2010 Július 28, 14:01:15
 Dicsőség az Úrnak érte!
Amit tett ezeknek az embereknek az életében.Mindenek felett győzelme van!
"Jézus pedig ezt monda néki:Kövess engem,és hagyd,hogy a halottak temessék el az ő halottaikat"
Máté 8:22
   Ámen :05: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Augusztus 02, 13:50:04
 :169:  Ez lehet, hogy valakinek jó hír!  :169:

(Engem még nem érint, de ha így marad, akkor igénybe fogom venni! )


Nyugdíjba mehetnek a nők 40 év szolgálati idő után

monster.hu2010. 08. 02., 8:07

Januártól 40 év szolgálati idő után életkortól függetlenül nyugdíjba mehetnek a nők - ezt közölte a Népszavával a Fidesz szakpolitikusa. Iván László kijelentette, a kabinet már döntött ebben a kérdésben, a parlament az őszi ülésszakon szavaz az ügyben.

A nők januártól 40 év szolgálati idő után életkortól független nyugdíjba mehetnek - tudta meg a napilap a Fidesz szakpolitikusától. Iván László elmondta, ez az egyetlen olyan konkrétum, ami az idősekkel kapcsolatban már eldőlt a kormányban. Egyelőre azon dolgoznak - mondta, hogy az őszi ülésszakra "korszerű és igazságosabb nyugdíjellátási" koncepciót terveznek.

Közben hitelesítette az Országos Választási Bizottság azt a népszavazási kérdést, amely arra irányul, hogy 40 év szolgálati idő után igénybe vehető legyen az öregségi nyugdíj a nyugdíj csökkentése nélkül. A testület ugyanilyen tartalmú országos népi kezdeményezést is hitelesített.

A jelenlegi szabály szerint az kaphat öregségi teljes nyugdíjat, aki legalább 20 évet dolgozott, a minimális szolgálati időért a számított átlagkereset 53 százalékára számíthat. Résznyugdíjra azok az idősek jogosultak, akik 15 évet igazolnak. Ennek összegét a nyugdíjszabály számításai alapján állapítják meg, és nincs mellette minimumgarancia, vagyis az ellátás összege akár sokkal kevesebb is lehet, mint a mindenkori minimálnyugdíj, ami jelenleg 28 ezer 500 forint. Akinek 15 év szolgálati ideje sincs, csak abban az esetben jogosult ellátásra, ha a családban az egy főre jutó jövedelem nem éri el a mindenkori nyugdíjminimum 80 százalékát, egyedülálló esetén a 95 százalékát.

monster.hu

(origo)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Augusztus 02, 13:59:20
Kommentár nélkül!

Aktuális > Magyarország
Elég lesz 40 évet dolgozni a nőknek a nyugdíjhoz


2010. augusztus 02. 05:57

A Fidesz szakpolitikusa szerint ősszel a parlament elé terjesztik azt az indítványt, miszerint a nőknek elegendő lesz 40 évnyi szolgálati viszony ahhoz, hogy nyugdíjba vonulhassanak

Januártól 40 év szolgálati idő után életkortól függetlenül nyugdíjba mehetnek a nők - tudta meg a Népszava a Fidesz szakpolitikusától.


A lap hétfői számában Iván László kijelentette: a kabinet már döntött erről, a parlament az őszi ülésszakon pedig szavaz az ügyben. Más konkrét lépésről egyelőre nem nyilatkozott, annyit mondott: őszre "korszerű és igazságosabb nyugdíjellátást dolgoznak ki.
Iván László

A lap szerint továbbra sem tudni, folytatják-e a nyugdíjkorrekciós programot, megőrzik-e a méltányossági nyugdíjemelést, kifizetik-e a nyugdíjprémiumot és változatlan formában marad-e a korhatáremelés.

Iván László szerint az elfogadott, bevezetett törvények "egyelőre változatlanul mennek tovább" - írja a lap.

Forrás: hirado.hu/Népszava   //elgondolkoztató//
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Augusztus 10, 13:15:19
Sziasztok!

Tegnap lett volna a lehetőség, hogy bemenjünk meglátogatni Nikit. Írt egy sms-t tegnap, hogy lemondja a találkozót mert minden bizonnyal kimerült a sugárkezeléstől. Lélekben az imádságainkban vele lehetünk a nap bármely részében. Ma hazaengedik a kórházból, lehet már otthon is van. Mi is pár óra múlva megyünk a reptérre, indulunk vissza Angliába.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Augusztus 10, 14:32:52
Sajnálom, hogy tegnap nem tudtatok bemenni. Ma én is fel fogom hívni, de jelen pillanatban le van merülve a telefonom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Augusztus 11, 08:13:07

Énekek Könyve
Énekek Könyve - Book of Songs

Ébredhet-e a mai fiatalokban bizalom az idősek, önmaguk, illetve az élő Isten iránt? A lopás, az erőszak és a hazugság "törvényét" felválthatja-e egy másik törvény? "Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz." (Zsoltár 1,1-3)

http://keresztenyfilmek.com/filmek/enekek-koenyve.html (http://keresztenyfilmek.com/filmek/enekek-koenyve.html)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dr Dee - 2010 Augusztus 13, 09:19:56
No Comment! :D

http://www.youtube.com/watch?v=y1WACuPmOro&feature=player_embedded# (http://www.youtube.com/watch?v=y1WACuPmOro&feature=player_embedded#)!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Augusztus 13, 10:40:17
Ez is egyfajta módja az evangelizálásnak :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Augusztus 13, 10:49:37
Az igennn....  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jázon - 2010 Augusztus 13, 11:51:30
Gördeszka :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2010 Augusztus 16, 14:11:54
Jaj azt én is láttam!
Végre aki valahogy megprobál a fiatalokhoz közel kerülni.
Szerinte jó ötlet.
Nekem legalábbis tetszet.
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2010 Augusztus 17, 07:03:08
Szép Jó Reggelt mindenkinek!

Ma egy kicsit hidegebbre ébredtünk.
Mert én fáztam az egyszer biztos.
Hogy vagytok?
Nekem jó a kedvem!

Shaly!
 :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Augusztus 17, 11:57:38
Sziasztok!

Nekem is jó a kedves és itt is hideg van. :hehe:
Nemsokára indulok munkába. Az Úr áldjon meg benneteket! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jázon - 2010 Augusztus 17, 20:42:51
Egyébként, bár a tudósok rájöttek nagyonsokmindenre, azt nem tudják, hogy jött létre az élő, a nem élőből. Sőt azt sem mi okozta a Nagy Bummot. De mi tudjuk, nem? :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2010 Augusztus 17, 22:10:08
Kedves Tesókák!

Egy kis segítséget szeretnék kérni. A nővérkém jövő hónapban lesz ... éves :) és szeretném meglepni. Arra gondoltam, hogy szép képeket töltök le, vagy mentek el a testvérekről, aranyos gyerekekről, stb. és szép idézeteket, illetve a gyerekkorunk emlékeit írom le a képekhez. Legyetek szívesek ilyen képek web helyét leírni, ha lehetséges és tudtok róluk.  A youtube keresőbe beírtam egy pár szót, pl. testvér, legjobb testvér stb. de csak videók jöttek fel. A képek azért jók, mert eltudom menteni őket.

Köszönöm köszönöm köszönöm.

Az Úr áldjon benneteket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2010 Augusztus 18, 06:04:38
A google keresőt ajánlom.
Azon sokminden megtalálható.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2010 Augusztus 18, 08:10:17
Sziasztok!

Van egy hírem ami jó!
Monjuk kicsit bátortalan vagyok! :pirul:
Megkérték a kezem.
Igaz még nincs gyürüm és együtt nem jelentetük be hívatalosan.
 :029:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Augusztus 18, 09:25:50
Veled örülünk! :05:

A házasság szóba esett már? :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Augusztus 18, 10:13:53
Őőő... a lényeget nem említetted. Igent mondtál?  :167:

Amennyiben igen, úgy én is szívből örülök!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Dr Dee - 2010 Augusztus 18, 12:02:47
Sziasztok!

Van egy hírem ami jó!
Monjuk kicsit bátortalan vagyok! :pirul:
Megkérték a kezem.
Igaz még nincs gyürüm és együtt nem jelentetük be hívatalosan.
 :029:

Az igen:D
Dicsőség az Úrnak! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Augusztus 18, 12:26:44
Gratulálunk! Mesélj róla, ki az illető?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2010 Augusztus 18, 14:31:25
Igent mondtam!
És a házasság is szóba került.
És hogy utána jöhetnek a gyerekek,
Sok gyereke szeretne és én is.
László kedves, aranyos.
Villamosmérnök.
Miskolcon él egyenlőre.
Református.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Augusztus 19, 17:06:34
 :088:
Tesókáim!
Pár napra lemegyünk Balatonra, megnézzük a Balaton NET-et!  :044:
Majd jelentkezem!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Augusztus 19, 17:18:05
Kellemes időtöltést! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Augusztus 19, 19:09:13
:088:
Tesókáim!
Pár napra lemegyünk Balatonra, megnézzük a Balaton NET-et!  :044:
Majd jelentkezem!  :168:
Szia Tünde, :044:
Érezzétek jól magatokat!
és várunk, jelentkezz...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2010 Augusztus 24, 06:50:19
Kérdés:
Szeretne valaki IWIW meghívót?
Van egy és szívesen odaadóm!
Shaly'
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Augusztus 25, 09:42:56
Sziasztok.
Niki kerte, hogy irjam meg: tegnap korhazba kerult kiszaradassal. Valoszinuleg ma hazamehet. Jol van nincsenek fajdalmai, de a hangja gyenge volt es faradt. Imadkozzatok erte.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Augusztus 25, 10:44:37
Imádkozunk...
Adjon neki Isten mielőbbi felépülést.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Augusztus 25, 11:09:40
Imádkozom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Augusztus 25, 14:36:55
Imádkozom én is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Augusztus 25, 15:58:02
Csatlakozom az imádkozókhoz Nikiért én is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2010 Augusztus 25, 18:39:57
Én is imádkozok Nikiért.
Adjon neki az Úr teljes gyógyulást.
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Augusztus 25, 19:56:58
IZRAEL - „MEGÁLDOM AZOKAT, AKIK TÉGED ÁLDANAK…”

Ezen az egynapos konferencián megvizsgáljuk, hogy mi Isten terve Izraelre és az Egyházra nézve az utolsó időkben. Megnézzük azt is, hogy Isten áldása milyen módon árad ki életünkre, családjainkra, közösségünkre és a földünkre, ha mi Izrael és a zsidó nép mellett állunk. Fontos, hogy tisztában legyünk ezekkel az alapigazságokkal ahhoz, hogy bevégezzük feladatunkat és belépjünk elhívásunkba. Az antiszemitizmus szelleme egyre nagyobb körben terjed el, és nem csak befolyásolja, de jelentős károkat is okoz az Egyház és egyének életében, így gátolva Isten teljes áldásának felszabadítását.

Az alábbi kérdéseket fogjuk közösen megvizsgálni:

 
Miért szerepel Izrael olyan gyakran a címlapokon?

Mit kommunikál ez felénk Izrael múltjáról, jelenéről és jövőjéről?

Mi az Egyház szerepe?

Hogyan teljesülnek be szemünk előtt a próféciák?

Hol vagyunk most Isten időegyenesén?

 
Az Izraelben és körülötte zajló események sokat elárulnak Isten prófétai napirendjéről ezekre az időkre és erre a generációra nézve. Gyere el és ismerd meg Isten szívét Izraellel, választott népével és a te saját életeddel kapcsolatban.


Előadó: Andreas Hefti, a németországi Ellel Ministries igazgatója

Dátum: 2010. szeptember 4.   10:00 - 17:30

Helyszín: Ellel Magyarország központja, Őrbottyán, Úr Rétje


Részvételi díj: Ingyenes - a konferencián gyűjtést tartunk.

További információ: elleleast@ellelministries.org  Telefon: 06 28 362 396

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Augusztus 26, 10:56:03
Ez biztos nagyon érdekes lesz! Remélem, az is meg tudja majd hallgatni internetről, aki nem megy el!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jázon - 2010 Augusztus 30, 15:54:31
Voltam Csibe táborban (gólya-tábor más néven), és persze én voltam egyedül hívő.

Érdekes, volt ott egy Református Kápolna, mert ott szokott táborozni a Debreceni Református Gimnázium, és néhány gyülekezet.

Na mindegy, szerintem erről még később írok.
Csak még meg kell keresnem néhány igehelyet, és ha meglesz leírom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Augusztus 30, 16:19:24
Várjuk! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Augusztus 31, 07:12:06
Tegnap hívott Judit, hogy Nikit hazaengedték oxigénpalackkal a kórházból, mert az orvosok lemondtak róla...

"Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat."
Zsolt 24.17
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Augusztus 31, 09:39:01
2Kor 4,18
...nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 01, 16:46:41
Sziasztok Testvérek.

Épp most beszéltem Nikivel egy negyed órát. Kicsivel jobban érzi magát, étvágya nincsen de próbálja pótolni a szükséges tápanyagokat. Imádkozzunk továbbra is erősödéséért és jobbulásáért amíg el nem nyeri teljes gyógyulását.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Szeptember 01, 17:07:40
Sziasztok Testvérek.

Épp most beszéltem Nikivel egy negyed órát. Kicsivel jobban érzi magát, étvágya nincsen de próbálja pótolni a szükséges tápanyagokat. Imádkozzunk továbbra is erősödéséért és jobbulásáért amíg el nem nyeri teljes gyógyulását.

 :2smitten:

Nagyon szépen köszönöm, a jó hírt !

 :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: körtevirág - 2010 Szeptember 01, 17:42:44
Én nem ismerem Nikit.Leírnátok mi is pontosan a baja?Annyit tudok,hogy rákos.Köszi.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jázon - 2010 Szeptember 01, 18:59:25
Na az igehelyet még mindig nem találom  :04:, de valami más jutott az eszembe.

Kötelező olvasmány volt a Qou Vadis, és eléggé érdekes gondolat van az epilógusban. (Történethez nem annyira kapcsolódik, tehát az is elolvashatja ezt, aki még a könyvet nem olvasta el!)

Van a Római Birodalom, mely hatalmas és erős, és vannak a keresztyének, akik kevesen vannak, és nincs hatlmuk, se pénzük és ráadásul üldözik őket.

Ez nem csoda? Ma már nem létezik Római Birodalom, de a keresztyénség igen.

Szeretnék idézni egy Petőfi verset, amit egy politikai plakáton láttam. Maga a plakát kicsit utálkozó volt, de az idézet szerintem ide passzol.

"Az idő igaz, s eldönti ami nem az."

Hát nem?


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 01, 20:16:45
Én nem ismerem Nikit.Leírnátok mi is pontosan a baja?Annyit tudok,hogy rákos.Köszi.

Niki egy forumtagunk. De ennel joval tobb is, mivel Testverunk es szemelyesen is nehanyan ismerjuk.

3 eve gyotri a betegseg es mar igen leepitette. De hisszuk, hogy meg fog gyogyulni. De ami ennel is jobb az az, hogy Niki is hiszi. Tobbet megtudhatsz, ha a taglistaban megkeresed Nikit O.Nikolett neven. A profiljaban van rola 2 video is, amely sok reszletet felkarol.

Tegnap toltotte a 23. szuletesnapjat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Szeptember 05, 11:08:47
Szép napot mindenkinek!
Egy ideje feltűnt, hogy Andika már nagyon régen írt...  :(  Gondoltam, megkeresem egy érdeklődő levélben.  :088:
Hamar válaszolt, és néhány dolgot leírt magáról, és megkért, hogy tudassam veletek.

Babát vár, most 3 hónapos!  :afro:
Rengeteget dolgozik, mert kell nagyon a pénz.  :060:

Szeretettel gondol rátok! Imádkozzunk érte - értük!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 05, 11:54:30
A babáról értesültem valamelyik nap a chat falon. Dicsőség Istennek, egy baba mindig áldás a családban!
Kívánom, hogy minél kevesebbet keljen dolgoznia, nehogy megerőltesse magát!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Szeptember 05, 14:42:15
Imádkozom Andikáékért! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Szeptember 10, 11:55:15
  ÉVFORDULÓ

 

   Ma, szeptember 9-én vagyunk 32 éves házasok Bélával!  :)

Hála az Úrnak, sok megtapasztalásban volt részünk az évek során, és mindvégig azt valljuk, hogy Jézus Krisztus az életünk,   házasságunk alapja, megtartója, iránytűje.

Valljuk, hogy amit Isten jónak teremtett, azzal lehet jól élni! A  nehézségek és a hibáink ellenére is van lehetőség belesimulni az Úr tervébe, elengedni egymásnak a mulasztásokat és derűvel nézni a holnap elé.

Maga Isten az, aki lényéből fakadóan megtanít az el nem múló és örök érvényű szeretetre,  a Vele való kapcsolat során  belénk plántálja a hűségre, megbocsátásra, önzetlenségre való igényt és képességet.

Minket az Úr szerkesztett egybe. Ő az, aki megtart és irányt ad a következőkben is.

Jézus Krisztusban van boldogságunk, örömünk és békességünk forrása. Ő táplálja bennünk az egymásra hangolódást, építi a szeretetet, a kitartást és a megbecsülést.

 

http://video.xfree.hu/?n=dandej (http://video.xfree.hu/?n=dandej)|f626af1c14347ced0311036fdeebcdf8

 

2010. szept. 9.                              Guti Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Szeptember 10, 13:45:56
 :rozsa2: :084: :037:

Szeretettel gratulálok Tündém a házassági évfordulótokhoz!
Kivánok további hasonló szeretetteljes együtt töltött éveket!
Isten áldjon meg gazdagon Titeket, és Gyermekeiteket!
Zsuzsa :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 10, 14:23:13
Aldott hazassagi efordulot nektek.  :2smitten:

En ugy tudom, hogy ma 10.-van. 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Szeptember 10, 14:24:41
Én is gratulálok Tündi az évfordulótok alkalmából.
 :rozsa2: :090:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Szeptember 10, 14:49:27
Drága Tündi! :2smitten:

Áldott házassági évfordulót!  :rozsa2: Legyetek még sokáig áldás egymás, és gyermekeitek számára! :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Szeptember 10, 18:12:05
 :2smitten:   :2smitten:   :2smitten:

Köszönöm mindenkinek a sok-sok jó kívánságot és áldást!  :169:
Nagyon szeretlek titeket!  :168:

Antee! Tényleg szept. 10. van ma, de ma tudtam csak beírni a blogomba, így tegnapi dátumra javítottam.  :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2010 Szeptember 10, 18:50:13
Kedves Tünde.
Én is kívánok neked boldog, és Istentől gazdagon megáldott házassági évfordulót.
És kívánom, hogy Isten áldása legyen továbra a családodon, és házasságodon.
Sok szeretettel
Zoltán

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: körtevirág - 2010 Szeptember 10, 19:15:04
Sziasztok!

Rég nem voltam. Kiderült, hogy nem 9000 ft a bérletem, hanem 6200 ft és egy testvérnő a gyüliből kifizette nekem. Szóval voltam a héten suliban. Számvitel érdekes volt, nyelvórán sikerélményem volt, hogy értettem, amit a tanár mond, a bankügyletek órán kiderült, hogy pénzügy órán vagyok.  :D Aztán múlt héten szombaton voltam imaalkalmon.Érdekes volt, kinyögtem magamból 4 mondatot. Arra gondoltam,hogy leírom magamnak és elviszem és felolvasom,a testvérnők szerint ez nagyon jó ötlet,úgyhogyí így teszek. Imaalkalom után takarítottunk, aztán (mostmár barátnak mondható  :01: ) testvér meghívott a lakásukba, ettünk, énekeltünk, jó volt. Most szombaton is megyek. Szerdán félnapos böjtöt tartottam.

Reni
Cím: Re:Mi újság?
Írta: csillag52 - 2010 Szeptember 10, 19:49:17
Kedves Tünde

Én is csatlakozom a jó kívánságok táborába,nagyon sok boldogságot kívánok
házassági évfordulotok alkalmából,sok sok szeretettel :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: körtevirág - 2010 Szeptember 13, 19:23:26
Sziasztok!

Voltam tegnap gyerekszoliban a gyuliben. Jo elmeny volt, pelenkaztam is. Nem is olyan bonyolult, bar mostmar eleg jo pelenkak vannak.
Szombaton meg imaalkalmon voltam, mostmar jol ment.
Huu, ul mellettem egy srac, oroszul beszel, nagyon furi.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 Szeptember 13, 19:25:40
Szia.:)Jó hogy voltál ott.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gyermek - 2010 Szeptember 16, 10:59:18
Drága Tesókák!

Az anyukámnál rossz indulatú melldaganatot mutatott egy elvégzett szövettani eredmény. Imádkozásotokon kívűl nagyon szépen kérlek benneteket, hogy akinek a családjában volt vagy esetleg saját maga esett át ilyenen, írja meg a tapasztalatait. Az Úr legyen vele.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Szeptember 16, 11:20:37
Niki tegnap jött haza a kórházból, csak pár szót beszéltünk, mert fáradt volt.
Azt mondta vérömleny van a hasába, ami majd felszívódik, meg rossz volt a vérképe, és helyrerakták.

Tudjátok Isten néha (sokszor) a körülményeinket használja fel arra, hogy megtört, töredelmes szívünk legyen.
Számomra a töredelmes szív azt jelenti, hogy az ember hit által megy a világossága szerint való úton, de ha nem az, és nem úgy történik, ahogy elvárjuk, akkor is Isten trónjához tesszük az életünket, hogy Isten azt csináljon, amit ő szeretne.

Ésa 57.
15 Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.


Isten fent lakik a Mennyben, de együtt lakik a megtört és alázatos szívűvel is. Mennybe most nem tudunk felmenni, de ha engedjük, hogy a szívünk megtört legyen, akkor Isten velünk lakik.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Szeptember 16, 11:34:55
Niki tegnap jött haza a kórházból, csak pár szót beszéltünk, mert fáradt volt.
Azt mondta vérömleny van a hasába, ami majd felszívódik, meg rossz volt a vérképe, és helyrerakták.

Tudjátok Isten néha (sokszor) a körülményeinket használja fel arra, hogy megtört, töredelmes szívünk legyen.
Számomra a töredelmes szív azt jelenti, hogy az ember hit által megy a világossága szerint való úton, de ha nem az, és nem úgy történik, ahogy elvárjuk, akkor is Isten trónjához tesszük az életünket, hogy Isten azt csináljon, amit ő szeretne.

Ésa 57.
15 Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.


Isten fent lakik a Mennyben, de együtt lakik a megtört és alázatos szívűvel is. Mennybe most nem tudunk felmenni, de ha engedjük, hogy a szívünk megtört legyen, akkor Isten velünk lakik.

ÁMEN.
Nikiért  imádkozunk, kapjon új erőre az Úrban.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Szeptember 16, 11:43:54
---------- Továbbított levél ----------
Feladó: Palánta Gyermek-Lélek-Mentő <palanta@enternet.hu>
Dátum: 2010. szeptember 15. 16:37
Tárgy: KÖZÖS EVANGELIZÁCIÓ
„Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” Róma 8:19

Kedves Testvérem!

Most hétvégén szeptember 18-19-én 22.000 ember fog elmenni, több ezer forintot és a hétvégéjüket feláldozva, hogy meghallgassák a Dalai Lámát, mert azt remélik ettõl, hogy betöltik a bennük lévõ spirituális ûrt. A baj csupán annyi, hogy rossz helyen keresgélnek.

A világban élõ embereknek szükségük van rá, hogy megjelenjünk és elmondjuk nekik az élet beszédét, Urunk Jézus Krisztusról szóló örömhírt, hogy szereti és keresi õket. Ha ugyanis mi nem tesszük meg a feladatunkat, jönnek hamis próféták és tanítók (lásd János evangéliuma 10. rész) és félrevezetik és elhitetik az embereket. Egy ilyen hamis tanító a XIV. Dalai Láma.

A mi számunkra viszont most is itt a nagyszerû lehetõség, hogy az evangéliumot felkínáljuk a keresõ, szellemi igazságra éhes emberek számára. Felekezeti háttértõl függetlenül szeretettel hívunk és várunk egy közös szolgálatra minden hívõ keresztény testvért, akik a fent leírtakkal egyetértenek.
A Dalai Láma elõadására érkezõ embereknek fogunk evangéliumi traktátusokat osztani (Kicsoda Jézus?- A hit alapja – Terv az életedre) mindazokkal, akik csatlakoznak hozzánk.

Találkozás szeptember 18-én és 19-én reggel 8.30-kor a Stadionok Metróállomás kijáratánál. A Papp László Sportcsarnoknál. A szóróanyagokról gondoskodunk. A szolgálat elõreláthatólag délelõtt 10-ig tart majd.

Kérünk, hogy add tovább ezt az információt gyülekezetedben, missziódban, imakörödben is. A részvételi szándékodat feltétlenül mielõbb jelezd egy rövid válasz e-mailben, megjelölve, hogy szombaton, vagy vasárnap tudsz jönni, vagy mindkét napon jössz, és ha másokat is hozol magaddal, akkor a létszámot is írd meg.

Testvéri üdvözlettel, válaszodat várva:

A Palánta munkatársai

További információ: Kecskeméti János 06-70/292-5362

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Szeptember 16, 11:54:44
 :168:
"Számomra a töredelmes szív azt jelenti, hogy az ember hit által megy a világossága szerint való úton, de ha nem az, és nem úgy történik, ahogy elvárjuk, akkor is Isten trónjához tesszük az életünket, hogy Isten azt csináljon, amit ő szeretne."  (tothg)

Köszönöm, Gábor, ezt a frappáns megfogalmazást!  :05:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: O.Nikolett - 2010 Szeptember 16, 16:38:29
Igen,tegnap jöttem haza saját felelősségre 2nap után.Vért kaptam rossz volt a hemoglobin.Főorvosnő azt mondta most rendbe van,de megint le fog esni.Azok a körülmények szörnyűek.Senki nem tudott tőlem vért venni,szurkáltak össze-vissza.Én már annyira belefáradtam.Nincs több erőm.Elég volt.Egy picit élni szeretnék.URAM!ADJ ERŐT!SEGÍTS!ITT AZ ELÉG!Hogy lehet ezt tovább csinálni?Gyenge vagyok,fáradt és mostmár időnként feladom.S.O.S.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Szeptember 16, 17:45:50
Igen,tegnap jöttem haza saját felelősségre 2nap után.Vért kaptam rossz volt a hemoglobin.Főorvosnő azt mondta most rendbe van,de megint le fog esni.Azok a körülmények szörnyűek.Senki nem tudott tőlem vért venni,szurkáltak össze-vissza.Én már annyira belefáradtam.Nincs több erőm.Elég volt.Egy picit élni szeretnék.URAM!ADJ ERŐT!SEGÍTS!ITT AZ ELÉG!Hogy lehet ezt tovább csinálni?Gyenge vagyok,fáradt és mostmár időnként feladom.S.O.S.
Drága Niki, nagyon tetszik az új fotótok. Gratulálok. :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Veled vagyunk. Imádkozunk, könyörgünk, kiáltunk érted.
Olyan jó tudni, hogy az Úr Jézus  ágyad mellett áll, körülvesz szeretetével, oltalmával, csodálatos jelenléte átjár. Újitsa meg erőd, töltsön be békességével, és egy új reménnyel. Ahol erőnk végetér, ott kezdődik Istené.
Szeretettel ölellek: Zsuzsa :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 Szeptember 16, 22:44:22
Drága Tesókák!

Az anyukámnál rossz indulatú melldaganatot mutatott egy elvégzett szövettani eredmény. Imádkozásotokon kívűl nagyon szépen kérlek benneteket, hogy akinek a családjában volt vagy esetleg saját maga esett át ilyenen, írja meg a tapasztalatait. Az Úr legyen vele.
Drága Gyermek!
Imádkozom édesanyádért.
Az Úr áldjon meg és őrizzen meg titeket.
Szeretettel.
Edit
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 Szeptember 16, 22:49:37
Igen,tegnap jöttem haza saját felelősségre 2nap után.Vért kaptam rossz volt a hemoglobin.Főorvosnő azt mondta most rendbe van,de megint le fog esni.Azok a körülmények szörnyűek.Senki nem tudott tőlem vért venni,szurkáltak össze-vissza.Én már annyira belefáradtam.Nincs több erőm.Elég volt.Egy picit élni szeretnék.URAM!ADJ ERŐT!SEGÍTS!ITT AZ ELÉG!Hogy lehet ezt tovább csinálni?Gyenge vagyok,fáradt és mostmár időnként feladom.S.O.S.
Drága Niki!
Veled vagyunk.Imádkozunk érted.
Az Úr nagyon szeret.
Áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged.Világosítsa meg az Úr az Ő arcát rajtad és könyörüljön rajtad.Fordítsa az Úr az Ő arcát te reád és adjon neked békességet.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: lulu - 2010 Szeptember 17, 07:15:02
Drága testvérem az Úrban !
Kívánom légy jó egészségben mint ahogy a te lelked is az.
A gyenge is kiáltsa, erős vagyok benned Uram !!!
 Jerem / 30:17,   31:3-4,
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 Szeptember 17, 07:18:16
Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Szeptember 17, 07:36:38
Nikinek bátoritó üzenet szeretettel:



Lk.9.10-11:
Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélének néki mindent, a mit cselekedtek. És azokat maga mellé vévén, elvonula magánosan a Bethsaida nevű városnak puszta helyére.
A sokaság pedig ezt megtudván, követé őt: és ő örömmel fogadván őket, szóla nékik az Isten országáról, és a kiknek gyógyulásra volt szükségök, azokat meggyógyítá.

Malakiás 4.2: És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet,  az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek, és ugrándoztok, mint a hizlalt tulkok.

zsolt.17.6-8. Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.
 Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.
Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.

Lukács 6.19:  És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni: mert erő származék belőle, és mindeneket meggyógyíta
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Szeptember 17, 09:23:08
Ésa 57.
15 Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét


Kedves Niki, tudnod kell, hogy a megtört szívüvel, az Úr vele lakik. Bárhova mész, bármit teszel, bármiben vagy, az Úr veled együtt megy át rajta. A kitartásod tesz naggyá az emberek előtt, és a kitartásoddal teszed naggyá az Urat más emberek előtt.
Azért születtünk mindnyájan, hogy dicsőítésére legyünk az Úrnak, sokszor a legtöbb, amit meg kell tennünk, hogy kitartunk Isten mellett, és ezzel tesszük Őt naggyá.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Szeptember 17, 13:57:08
Drága Niki!

Nagyon-nagyon együtt érzek veled, és ez most több, mint egy közhely. Bár azt a tehetetlenséget, amit te érzel azt nekem most nem kell átélnem, de harcolok én is a betegséggel. Ezért tudom, hogy ilyenkor amikor már nagyon elfáradtál, és már nincs erőd egyet tehetsz Jézus karjába veted magad, és hagyod, hogy Ő vigyen tovább. Teljes bizalommal helyezkedj el Jézus ölelő karjába és Ő azt igérte, hogy nyugalmat ad és hiszem tovább visz, és végül átvisz ezen a helyzeten. Bátorodjon a szíved, mert nem vagy egyedül! Jézus ott van, számolja a könnyeidet és megvigasztalja a szívedet.

Isten áldjon és őrizzen meg téged!

szeretettel : Irma :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Szeptember 17, 17:33:21
Ámen!  :2smitten:
Az Úr leginkább akkor tudja megmutatni erejét, amikor a sajátunk végére értünk.  :08:
Persze ez nem azt jelenti, hogy Ő abban gyönyörködne, hogy elveszítjük a lábunk alól a talajt. Ő "csupán" arra vágyik, hogy szívből higgyünk és bízzunk Benne!  :168: 
Egyik helyen ezt írja az Ige:
"Az egeken száguld segítségedre és fenségében a felhőn jár..."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Szeptember 18, 09:24:24
Drága szeretett Niki     :angel2:

Igen az ÚR előtt a te könnycseppjeid igaz  gyöngyökként vannak számon tartva az Úr előtt....
 :047:   :pityereg:

Annyi  fájdalom ért már. :04:
Én felnézek Rád!   :168: Te nem is tudod mennyire "erős" vagy az erőtlenségedben .......Nézz Jézusra, Ő a világ fájdalmát, az összes bűnt , betegséget magára vette, és tudta  mi vár rá! Látja szenvedéseinket a tiedet is ........látja tűrésed határát... "de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőnni, nem marad el!"
  Amen!
Tartsd meg hitedet  légy bátor, és elnyered az ÉLET ékes dicső koronáját! Erre  vágyunk mindannyian. Imádkozunk érted ..értetek hiszen már menyasszony vagy  és ehhez szívből kívánok minden jót!
Ő már jön...."Az egeken száguld segítségedre és fenségében a felhőn jár..."ahogy Tünde is írja.
 
   :2smitten: szeretünk  :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: O.Nikolett - 2010 Szeptember 22, 15:07:28
sziasztok!Köszönöm a gratulációkat,de ez nem volt igazi eljegyzés.Sajnos a képen nem látszik hogy a nevünk van belegravírozva és az összetartozásunkat fejezi ki.Szülinapomra kaptam. :168:

Amúgy megvagyok,légzéssel 2napja nehézségek vannak,köhögök is.hála Istennek jól alszom,eszegetek is,annyi a baj,hogy a fekvéstől sebesedek,de kezelik nővérek.
Köszönöm a bíztatásokat,így sokkal könnyebb.
Nagyon remélem egy nap végre megerősödök :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 22, 15:16:36
Ugy orulok, hogy irtal magadrol. :05:

Imadkozunk, hogy hamar eljojjon a feludules napja!
Erosodj draga Testverem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Szeptember 22, 15:24:17
Kedves Niki,

Az Úr erősítsen téged továbbra is  :169:
Veled vagyunk, és folyamatosan megy az ima a gyógyulásodért!  :afro: :2smitten:

Szeretettel
Jules
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Szeptember 22, 16:10:12
Ugy orulok, hogy irtal magadrol. :05:

Imadkozunk, hogy hamar eljojjon a feludules napja!
Erosodj draga Testverem! :2smitten:

Én is ezt kivánom Neked szivemből drága Nikink !!!! :2smitten:
Zsuzsa
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Szeptember 22, 18:49:50
Drága Niki! :2smitten:

Imádkozunk Érted, az Úr veled  van!

Puszi

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Szeptember 22, 18:51:19
sziasztok!Köszönöm a gratulációkat,de ez nem volt igazi eljegyzés.Sajnos a képen nem látszik hogy a nevünk van belegravírozva és az összetartozásunkat fejezi ki.Szülinapomra kaptam. :168:

Amúgy megvagyok,légzéssel 2napja nehézségek vannak,köhögök is.hála Istennek jól alszom,eszegetek is,annyi a baj,hogy a fekvéstől sebesedek,de kezelik nővérek.
Köszönöm a bíztatásokat,így sokkal könnyebb.
Nagyon remélem egy nap végre megerősödök :169:

Draga Niki !

Szeretlek, sokat vagy eszemben.

Puszillak  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :044: Szia !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 Szeptember 22, 18:54:47
Drága Niki!
Köszönjük,hogy írtál.
imádkozunk,hogy minél hamarabb megerősítsen az Úr.
Ő a mi drága szerető Urunk,aki azt igérte hogy sosem hagy el minket.
Az Úr áldjon meg.
Szeretettel.
Edit
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Szeptember 22, 18:56:48
Niki  :088:

a szivbeli, szandek szamit, igaz eljegyzes volt az !
Hosszu, Boldog eletet kivanok az Urban !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Szeptember 22, 19:02:55
Drága Niki!

Nagyon sokat gondolok rá, és imádkozom érted! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Szeptember 24, 06:53:42
KMA Online TV

Beindult az első adása a KMA Online TV-nek.
http://www.kma-hu.com/index.php?option=com_content&view=article&id=57:online-tv&catid=10:online-tv&Itemid=35 (http://www.kma-hu.com/index.php?option=com_content&view=article&id=57:online-tv&catid=10:online-tv&Itemid=35)


Az első adás témái:
Ingyenes hangzó újszövetség
Örömhírek szerverpark és a nemigen örömhírnek számító
Dalai Láma látogatása és díszpolgárrá avatása.
Ha valakinek érdekes ötletei, témái vannak, írjon!
Főleg olyan témákkal foglalkozunk, amik a világi emberek számára is érdekesek lehetnek.

A gyerekfilm, Kisangyalkák felirata készen van.
A filmet jelenleg a Filmnet7.com -on lehet látni, de hamarosan átveszi más filmportál is.
Áldás és békesség.

KMA Admin  (Las)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 28, 10:10:29
Az az újság, hogy szeretlek benneteket! :hehe: :2smitten:
Remélem azért kölcsönös... :2funny:

Meséljetek már legalább egy kicsit magatokról. :afro:

Kezdem akkor én a sort:
Dátum szerint már "csak" 30 nap és megszületik Rebeka (a leánykám)! :119: :170: :252: :058: :happy02:
Már nagyon várjuk! :igen:

Hála az Úrnak a mai naptól kevesebbet is fogok dolgozni, heti 60-65 óra helyett kb: 50-et.  :169:

Dicsőség Istennek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Szeptember 28, 10:18:05
Antikám, a szeretet feltétlenül kölcsönös, és előre is veletek örülünk a kis jövevénynek!  :169: :2angel:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 28, 10:20:39
 :169: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 Szeptember 28, 10:52:49
Az az újság, hogy szeretlek benneteket! :hehe: :2smitten:
Remélem azért kölcsönös... :2funny:

Meséljetek már legalább egy kicsit magatokról. :afro:

Kezdem akkor én a sort:
Dátum szerint már "csak" 30 nap és megszületik Rebeka (a leánykám)! :119: :170: :252: :058: :happy02:
Már nagyon várjuk! :igen:

Hála az Úrnak a mai naptól kevesebbet is fogok dolgozni, heti 60-65 óra helyett kb: 50-et.  :169:

Dicsőség Istennek! :2smitten:
Várjuk a kislányt.Dicsőség az Úrnak! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Szeptember 28, 11:35:27
Dicsőség az Úrnak!  :2smitten:
Isten áldása kísérje a jövetelét!  :2smitten:
Szép név a Rebeka!   :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 28, 12:38:12
Köszönjük! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Szeptember 28, 13:27:40
Drága Anti!

Mi is szeretünk titeket, és veletek együtt / azért mi másként / várjuk azt a drága kis lényt, aki már most egy szép nevet visel. Isten áldása legyen a babán és a mamán, és a papán is. Veletek örülünk!
Mert nagy öröm egy pici baba érkezése!

 :037: :037: :037: :130:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 28, 13:59:46
Koszonjuk!
Igen, nagy orom! :afro:

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Szeptember 28, 17:53:48
Igen, szeretünk Titeket! Bizony nagyon-nagy öröm egy pici baba érkezése. Az Úr legyen veletek minden napon, Ő vigyázzon Rátok!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 28, 18:01:27
:05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Szeptember 28, 20:54:57
 :igen: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: fenyohazirita - 2010 Szeptember 28, 21:28:02
Sziasztok!
Én is beállok a gratulálók sorába!Isten áldjon meg benneteket!
Tokajban dolgozom a gyógyszertárban és hála legyen az Úrnak,dacára a sok rossz hírverésnek,hogy milyen vacak gazdasági helyzetben vagyunk és mennyire nem születnek gyermekek ,itt más a helyzet.Az éven is elég sok gyermeket kaptunk az Úrtól.Áldott legyen az Úr neve!
Szeretném mindannyitok figyelmébe ajánlani az EURÓPA RÁDIÓ adásait mindennap a héten 17-órától,ugyanis CSERI KÁLMÁN igehirdetéseit közvetítik Szarvasról.Vasárnap pedig 10-órától.
Holnap pedig Erdőbényén lesz jótékonysági koncert Mága Zoltán részvételével.Az orgonára gyűjtenek.Remélem minél többen leszünk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sara - 2010 Szeptember 28, 23:07:37
Dicsőség az Úrnak . :igen: :2smitten: :2smitten:  És nagyon várjuk már a kis Rebekát. :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 28, 23:39:08
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 29, 11:06:40
Sziasztok Testvérek, áldott napot nektek! :2smitten:

Róm 12,18
Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Szeptember 29, 13:05:58
Ámen!
Mivel "Boldogok a békességre igyekvők, mert ők az Isten fiainak mondatnak!"
Talán ha ebből a szemszögből közelítjük meg a kérdést, jobban ügyelünk majd!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 30, 09:22:15
Jelentem elfolyt a magzatviz, bent vagyunk a korhazban.
Kicsit korai, mert meg csak 8 honapos mult.

Akinek a szive indul, az imadkozzon Gyongyiert es a babaert, hogy minden rendben legyen. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Szeptember 30, 09:43:53
Drága Anti!

Imádkozom,  én is 3 héttel korábban szültem, mint ahogy ki voltam írva. Egy erős fiam született, nem is kis súllyal, 3 kiló felett volt.  Ne féljetek, az Úr veletek van! Az Ő kezében vagytok.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 Szeptember 30, 09:44:09
Imádkozunk értetek. :2smitten:
Az Úr veletek van.
Az Úr áldjon meg titeket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 Szeptember 30, 09:47:19
Én a két fiamat két héttel korábban szültem,mint ki lettek írva.3100g és 3500g súlyuk volt.Én pedig 7,5 hónapra születtem egészségesen.
Az úr áldjon meg titeket. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Szeptember 30, 09:54:05
Anti, Gyöngyi, veletek vagyunk, nagy nap ez a mai!  :2smitten:  :D :2smitten:  :D :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Szeptember 30, 10:07:29
Halleluja! Dicsőség az Úrnak! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Szeptember 30, 10:47:35
Jelentem elfolyt a magzatviz, bent vagyunk a korhazban.
Kicsit korai, mert meg csak 8 honapos mult.

Akinek a szive indul, az imadkozzon Gyongyiert es a babaert, hogy minden rendben legyen. :2smitten:

Csak most kuksiztam be, csatlakozom az  imádkozókhoz.
I r j  azonnal ha tudsz, légy bátor és erős!
JÉZUS AZ ÉLET, Rebeka születésén őrködik, veletek van.
Zsuzsa :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: csillag52 - 2010 Szeptember 30, 11:24:27
Én is csatlakozom Imában is és együttérzésben is.

Nagy nap ez a mai.

Dicsőség az Úrnak mert Ő velünk van és Ő vigyáz ránk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Szeptember 30, 12:17:49
 :2smitten:   Az Úr vigyázzon rátok, tartsa meg Rebekát és Gyöngyit!   :2smitten:
Nekem is előbb születtek a fiaim pár héttel...  :05:
Ismeritek a 139. Zsoltárt, olvassátok el!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Szeptember 30, 12:44:03
 :2smitten: Istennek gondja van reátok  :2smitten:

      :2smitten: Szüntelenül óvó karjaiban tartja az övéit   :2smitten:

Tolnán, Szekszárdon, Székesfehérváron, Pakson minden szerető testvér  imaláncban  hordozz benneteket drágáim  :2smitten:
 
33.éves voltam amikor született Gyöngyikém.  :169:
Nagyon nagyon vártam ŐT  :2smitten:
Két hónapot voltam vele kórházban születés előtt és a 32. héten Karácsony éjjelén 9 óra 40 kor megszületett 1650g, és 45cm .  :169:

40 fokos lázam volt szülés előtt egy  hétig infúzió és penicillin minden ment!
Az ördög mindenáron el akart bennünket pusztítani!
Akkor még nem voltam hívő, de tudtam hogy Valaki   titokban figyel és vigyáz ránk!
Megtartott az ÚR, és ezért örök életemben hálás vagyok és leszek!

Még plusz 1 hónapig voltunk kórházban Pécsett, amíg el nem érte a 2 kg ot :169:  -akkor jöhettünk  haza az albérletbe.
Egy aranyos  védőnő nagyon sokat segített Isten áldja meg Őt.  :169:


És íme Gyöngyikét, Anteet és mindannyiunkat   az ÚR megajándékoz  egy csodás babával 
:2smitten: Dicsőség és hála mindenért Istennek  :2smitten:

   Isten ajándéka vagy drága  :2smitten:
  kicsi Rebeka az ÚR a te oltalmad áldott kicsi angyalkám  :169:

 :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Szeptember 30, 12:54:23
Ámen  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Szeptember 30, 13:27:16
Draga Antee, Gyongyike, Irenke
es az edes kicsi Rebeka !


Az Ur aldasa legyen eleteteken, minden rendben van!!! Isten es az o angyalai vigyazzak a baba szuleteset, es Titeket is!
Teljes szivemmel, lelkemmel veletek vagyok!

Csodalatos Nap ez! :2angel: :169:


Szivembol olellek Titeket,
Moni

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Szeptember 30, 13:28:59
:2smitten: Istennek gondja van reátok  :2smitten:

      :2smitten: Szüntelenül óvó karjaiban tartja az övéit   :2smitten:

Tolnán, Szekszárdon, Székesfehérváron, Pakson minden szerető testvér  imaláncban  hordozz benneteket drágáim  :2smitten:
 
33.éves voltam amikor született Gyöngyikém.  :169:
Nagyon nagyon vártam ŐT  :2smitten:
Két hónapot voltam vele kórházban születés előtt és a 32. héten Karácsony éjjelén 9 óra 40 kor megszületett 1650g, és 45cm .  :169:

40 fokos lázam volt szülés előtt egy  hétig infúzió és penicillin minden ment!
Az ördög mindenáron el akart bennünket pusztítani!
Akkor még nem voltam hívő, de tudtam hogy Valaki   titokban figyel és vigyáz ránk!
Megtartott az ÚR, és ezért örök életemben hálás vagyok és leszek!

Még plusz 1 hónapig voltunk kórházban Pécsett, amíg el nem érte a 2 kg ot :169:  -akkor jöhettünk  haza az albérletbe.
Egy aranyos  védőnő nagyon sokat segített Isten áldja meg Őt.  :169:


És íme Gyöngyikét, Anteet és mindannyiunkat   az ÚR megajándékoz  egy csodás babával 
:2smitten: Dicsőség és hála mindenért Istennek  :2smitten:

   Isten ajándéka vagy drága  :2smitten:
  kicsi Rebeka az ÚR a te oltalmad áldott kicsi angyalkám  :169:

 :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037:




A M E N !!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Szeptember 30, 14:18:36
Az Úr áldjon Kedves Iréne! Sok nehézség közepette lám az Úr megtartott titeket, befogadott, megáldott, dicsőség legyen Neki!!!
A kis Rebeka legyen egészséges és áldott kisbaba, szülei, nagyszülei, és az Úr  örömére! Az Úr tökéletes akarata valósuljon meg életén!
Zsuzsa :2smitten: :2smitten: :2smitten:

nincs ujabb hir???
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Szeptember 30, 14:23:53
Az utolsó hír amit hallottam, hogy ott vannak a kórházban, Gyöngyit és a picit folyamatos megfigyelés alatt tartják.
Mindketten jól vannak, de még nem lehet tudni, hogy mikorra lesz meg a baba.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Szeptember 30, 14:34:57
 :2smitten: ... köszi a hírt ............drága Jules  :2smitten:

Drága Testvéreink  :2smitten:

Köszönjük a sok imatámogatást szeretetet és jó indulatot  az ÚR áldjon érte  :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Szeptember 30, 14:47:00
Irénke  :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Andika - 2010 Szeptember 30, 17:59:38
Antee! :2smitten:
Imáimba hordozolak titeket,remélem mostanára már meg van a pici babátok! :2smitten:
Az Úr Áldjon meg benneteket! :2smitten: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2010 Szeptember 30, 18:47:13

 Sziasztok!

 Tudtok valamit Nikiről?   :061:


     :2smitten:     
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Szeptember 30, 19:27:20
Drága Anti!

Csak most vettem észre, hogy milyen nagy nap ez a mai!!!!
Isten óvja a babát és a mamát! Imádkozom értetek!
Ha bármi van irj azonnal, most már én is nagyon figyelek!

 :026: :037: :037: :037: :037: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2010 Szeptember 30, 20:38:34
Szia Anti!
Remélem mostanra már meg van a babátok!?
Szeptember 30.nagy nap,az öcsémék kislánya is ma reggel született császárral.
Mekkora ajándék,Isten ajándéka a gyermekáldás.
Imában hordozlak benneteket!

Puszi:Moncsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2010 Szeptember 30, 20:49:28
Az Úr áldjon meg benneteket.
Én is imádkozom Gyöngyiért, és a kis Rebekáért.

Kivánok sök örömöt, és áldást.

Sok Szeretettel.


 :037: :037: :037: :037: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Szeptember 30, 21:53:57
Koszonjuk! :2smitten:

Meg nem tortent semmi valtozas. A fajdalmak erosodnek, de meg az igazi vajudas hatra van. Az orvosok nem akarjak sem visszatartani sem surgetni a babat.

Eppen ezert Rebeka szuletesenek idopontja bizonytalan. Lehet meg hajnalban megszuletik, de az is lehet, hogy csak jovoheten. Jobb lenne minnel hamarabb tul lenni a vajudason es kezunkbe tartani szerelmunk gyumolcset, Isten ajandekat, de ha ugy jobb ha meg Gyongyi pocijaban van, akkor meg maradjon ott.

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Szeptember 30, 22:09:57
Köszi a jelentkezést! A fórumon izgulunk. A legjobbakat kivánom, a legoptimálisabb időben a szülést. Az imát folytatom értetek.
Zsuzsa :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Szeptember 30, 22:19:38
Imádkozunk folyamatosan. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 01, 00:23:12
Olyan drágák vagytok! :05: :2smitten:

Angliai idő szerint este 10-kor el kellett jönnöm, mert csak addig maradhatnak a látogatók. Akkor a fájdalmai 5-7 percenként ismétlődtek.
Hajnal kettőkor még egyszer gépre teszik és figyelik a méh összehúzódást és a baba szívverését 1 órán át.

Ha lesz új információ, akkor ahogy lehetőségem adódik, beírom ebbe a topicba! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Október 01, 10:05:16
 :03:  ...  :08:...  :061:...

Aztán eljött az idők "teljessége"...  :2smitten:
De addig is imádkozva várunk. :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Október 01, 10:37:25
 :igen: Igen, varunk!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Október 01, 11:14:00
 :?: Istenem   :03:  .......várunk ...............  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 Október 01, 11:18:11
Én is veletek várok Irénke. :2smitten:
Minden rendben lesz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Október 01, 13:32:45
Mivel a kórházban nagyon gyenge az internet, többszöri sikertelen próbálkozás után engem kért meg Anti, hogy beírjam a következőt:


Ma reggel, nem sokkal 8 óra előtt megszületett  
Farkas Rebeka

Súlya 2 kiló 62 deka, a baba és a mama egyaránt jól vannak.

 :161: :029: :043: :110: :037: :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Október 01, 13:39:56
Nagyon szepen koszonjuk!!!
Dicsoseg az Urnak Ertuk!

Az Ur Aldasat es Nagyon  Sok Boldogsagot kivanok  :2smitten: :2smitten: :2smitten:


Andrea Bocelli & Mary J Blige - What Child Is This (http://www.youtube.com/watch?v=Wix14BuE09o#)

AZ UR JEZUS VIGYAZZA A KIS REBEKA ELETET  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 01, 13:40:39
Megszuletett!!! :igen:

Farkas Rebeka reggel 6:45-kor angliai ido szerint 2.625 kg sullyal. Makk egeszseges!
Az egesz rendszerint zajlott le, 7 oras vajudasa volt Gyongyinek!

Csak most tudtam beirni, eddig el voltunk foglalva es a net sem mukodott!

Nagyon szepen koszonjuk az imakat, Isten mindvegig jelen volt. Meg ma probalok csatolni kepeket.

:2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Október 01, 13:41:40
Na mivan Tesókám, csak sikerült?  :020: :hehe:  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 01, 13:43:20
Mivel a kórházban nagyon gyenge az internet, többszöri sikertelen próbálkozás után engem kért meg Anti, hogy beírjam a következőt:


Ma reggel, nem sokkal 8 óra előtt megszületett  
Farkas Rebeka

Súlya 2 kiló 62 deka, a baba és a mama egyaránt jól vannak.

 :161: :029: :043: :110: :037: :033:
Mivel a kórházban nagyon gyenge az internet, többszöri sikertelen próbálkozás után engem kért meg Anti, hogy beírjam a következőt:


Ma reggel, nem sokkal 8 óra előtt megszületett  
Farkas Rebeka

Súlya 2 kiló 62 deka, a baba és a mama egyaránt jól vannak.

 :161: :029: :043: :110: :037: :033:

Megeloztel. :hehe: :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Október 01, 13:44:21
Megszuletett!!! :igen:

Farkas Rebeka reggel 6:45-kor angliai ido szerint 2.625 kg sullyal. Makk egeszseges!
Az egesz rendszerint zajlott le, 7 oras vajudasa volt Gyongyinek!

Csak most tudtam beirni, eddig el voltunk foglalva es a net sem mukodott!

Nagyon szepen koszonjuk az imakat, Isten mindvegig jelen volt. Meg ma probalok csatolni kepeket.

:2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:






Varjuk a kepeket, ha majd modod lesz ra!  :169: :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Október 01, 13:46:26
 :105: :081: :078: :043: Istennek hála   :037: Köszönöm Uram  :037:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Október 01, 13:48:12
Szia Anti!

Nagyon örülök neki, hogy megírtad. Isten áldja meg a kis Rebekát, na meg a szüleit! Gratulálok!!!!

 :016: :rozsa: :rozsa2: :084: :130: :130: :130: :084: :084: :084: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sara - 2010 Október 01, 13:56:18
Kedves Antee és GYöngyike gratulálok a kis Rebekához,Dicsőség az Úrnak hogy mind a ketten jól vannak. :rozsa2: :037: :037: :036: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 Október 01, 14:05:59
Kedves Antee és Gyöngyike!
Gratulálok nektek!Isten növessze nagyra és adjon Rebekának áldott hosszú életet!
Az Úr áldjon meg titeket. :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 Október 01, 14:08:41
Kedves Irene!
Neked is gratulálok,mint kedves nagymamának.
Az Úr áldjon meg. :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 01, 14:28:14
Koszonjuk! :05:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Andika - 2010 Október 01, 14:44:49
Gratulálok!!!! :2smitten:
Az Úr Áldja meg a szerelmetek gyümölcsét! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Október 01, 14:45:51
 :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: mumuska4 - 2010 Október 01, 15:14:03
Én is szeretnék gratulálni!
Isten áldjon benneteket!
 :rozsa2: :012:  :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Október 01, 15:19:06
 :2smitten:    :2smitten:    :2smitten:
Az Úr adjon sok örömet a babához!
Gratulálok és bőséges áldást kívánok!  :2angel:

   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Október 01, 15:22:36
Sok szeretettel gratulálok a drága, kicsi Rebekához!   :2smitten: Az egész családot áldja meg az Úr Jézus!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2010 Október 01, 15:26:19
 Kedves Antee és Gyöngyike!!   :044:

 Teljes szívemből örülök örömötöknek, és
 kívánok jó egészséget mindannyiótoknak,
 bőséges áldást minden téren, hogy örömötök
 teljes legyen Urunkban!   :036:

 Őrizzen az Úr benneteket továbbra is, vegyen
 körül kegyelmével, és jókedve teljesedjen meg rajtatok!   :rozsa:

 sok-sok szeretettel Kamilla   :130:


                 :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Október 01, 15:30:06
Szeretett Farkaskáim! :)
Kívánok Nektek sok-sok áldást Istentől, boldogságot, szeretetet és örömöt Rebekához, egymáshoz!
Az Úr áldjon benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Október 01, 16:09:22
Köszönjük a sok -sok jókívánságot  :2smitten:

  :037: De egy valakit még ne felejtsünk el köszönteni  :169:
Ő az én áldott drága  nászasszonyom Jutka, Antee  törékeny anyukája   
Tudom helyettem  anyja Gyöngyinek, ott kinn Angliában, mindenben sokat segített és jó tanácsokkal látta el, mivel 3 fiú édesanyja.
Mindíg mellettük áll, és szorgalmával, kitartásával jó példát mutat.  :taps:
Én ezért nagyon szeretem és tisztelem Őt   :074:
Én ezért hálával  köszönöm  drága Jutkám a segítségedet.  :092:  :017:
Isten tartson meg sokáig és légy áldott örökké  :037:
Gratulálok neked is  "nagyi" 3. unokádhoz pussszzika  :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 01, 17:24:33
Köszönjük szépen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2010 Október 01, 17:25:23
Antee én is kívánom, hogy nagyon sok áldásban, és örömben részesűljetek, a kis Rebeka által.
Az Úr őrizen, és áldjon meg beneteket.

Sok szeretettel.

:074:   :037: :017:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 01, 17:27:59
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: csillag52 - 2010 Október 01, 17:32:23


Dicsőség az Úrnak :2smitten: :2smitten:

Sok boldogságot nektek Antee

Az Úr Jézus áldjon benneteket :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2010 Október 01, 17:42:57
 :D :D :D :D :D :D :D Juhhuhhhu!!!!  :169: :169: :169: :169: :169: :169: :169: Dicsoseg Istennek!!!  :igen:

Az Ur aldjon titeket tesokaim!!!

 :2smitten:

Nagyon orulok!!!

 :168:

Sok boldogsagot nektek!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2010 Október 01, 18:45:51

 Kedveskéim! :D Anti és Gyöngyike!Nagyon örülünk a kis Rebekának! :2smitten: Sok boldogságot,Istentől jövő bölcsességet,
 (a gyermek neveléshez) egészséget,örömet kívánunk sok-sok szeretettel!!
 Isten áldja szerelmetek gyümölcsét!  :2smitten:
 
 Moncsi,Gyuszi,Tibi,Szabi

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: virág - 2010 Október 01, 19:11:34
Kedves Antee és Gyöngyi! Én is sok szeretettel gratulálok Nektek!  :168: Legyen nagyon sok örömötök a kislányotokban!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 01, 20:29:20
 :2smitten: :D :2smitten: :D :afro: :063: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: beke61 - 2010 Október 01, 22:05:25
http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=165885&aid=143833 (http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=165885&aid=143833)
GRATULALOK.AZ UR ALDASAT KEREM A PICI BABATOKRA REBEKARA. :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 01, 23:04:50
Köszönöm szépen Testvérek! :2smitten:

Nagy örömömre nagy bánat érkezett. Niki elköltözött az Úrhoz.
Bár nem kellene szomorúságot éreznünk, de ez így történt, hisszük, hogy itt megszűnt a fájdalmai és ott új élet várt reá.

Csatolom az sms tartalmát:

"Szia. Tegnap 15:53-kor drága Nikink elköltözött. Judit"
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Október 01, 23:21:01
Hajjaj....  :pityereg:


Az Úr adjon nekik vígasztalást.... de én azt gondolom, hogy valahol ez is lehet egy kicsit pozitív is, mert Niki győztesen harcolta meg a hit harcát, és minden szenvedés közepette végig kitartott az Úrban.

Hiszem, hogy nem is maradt el a jutalma, amikor megállt Jézus előtt.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: sara - 2010 Október 01, 23:51:34
Sziasztok.  Nagyon szomorú vagyok ,hogy Niki elköltözött   :pityereg:,   épp ma örültem ,hogy láttam bejelentkezni,  de ezek szerint már nem ő volt.Nagyonsajnálom. :pityereg:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Október 02, 07:32:37

Tényleg úgy van, nagy öröm után, nagy bánat :pityereg:, és csak az a reményünk, hogy az Úr begyógyítja a sebeket, és megvigasztalja a megtört sziveket.
Szeretettel kivánom Istenünk vigasztalását! :pityereg: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Október 02, 07:37:29
Drága Niki már az Úrnál van, nincs több fájdalma, szenvedése. Egy napon együtt leszünk Vele örökké...

Imádkozom a rokonaiért, az Úr adjon nekik kegyelmet, vigasztalást!

"Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam:
 Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megad nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését. "
 :pityereg:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2010 Október 02, 08:00:47
Mindig megrendít ha valaki közeli, távozik el közülünk. Az elválások nehezek, és sokszor szomorúak. De másokkal ellentétben mi tudjuk, hogy a halál nem az életnek vége, hanem az igazi életnek kezdete. Még akkor is ha tudjuk, hogy egy ilyen fiatal lány mint Niki, sok áldásban, és örömben részesűlhetet volna még ebben az életben, még akkor is ha úgy gondoljuk, hogy megérdemelte volna hogy tovább éljen, hogy meggyógyúljon. Meg kell hajoljunk az Úr akarata előt, mert az úr egészen másképp  látja a világot, mi nem tudhatjuk az Úr akaratát, az Úr útjai nem a mi útjaink, az Úr gondolatai nem a mi gondolataink, Ő mindent jobban tud, és tudja azt is, hogy Niki miért kellet hazamenjen, ilyen hamar, ilyen fiatalon. Egy napon minden tiszta lesz és megértjük, Niki már tudja, és őrül, mert megértette, hogy így volt jó neki.  A legdrágább személyhez, az ő vőlegényéhez, az Úr Jézus Krisztushoz ment, a legdicsőbb  országba.  Az Atya letörőlt minden könnyet Niki arcáról, mert minden fájdalomnak, betegségnek, bánatnak és szomoruságnak ott vége van.

 Tudom, hogy mindanyian szerettük Nikit, és a szívünkben hordozzuk őt.  A leg csodálatosabb az, amig mások örökre vesznek búcsut egymástól, mi csak egy ideig, egy napon mindanyian,  akik ismertük Nikit, találkozunk vele, át öleljük és együt fogunk örűlni a mennyországaban, ahol eggyüt leszünk a mi drága Jézus Krisztusunkkal.

Jel 21:3  És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.
Jel 21:4  És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.
Jel 21:5  És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.
Jel 21:6  És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen.
Jel 21:7  A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem

Kívánom, és imádkozom, hogy Niki szüleinek, családjának, az Úr adjon békességet, kitartást és hitett ezekben a nehéz pillanatokban.

Sok Szeretettel

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Október 02, 08:31:43
Draga Niki, es Csaladja !


tudom Niki, hogy eljutnak hozzad, ezek az uzenetek  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Nagyon megszerettelek, es ezt Te aldaskent viszed magaddal tovabb, fel voltam erre keszulve, es tudom, hogy ez tortent Veled tegnap.
Szomoru nem vagyok, csak faj.....

Orok szeretettel, puszillak,
Moni



Áldjon meg Téged az Úr (http://www.youtube.com/watch?v=hzE0c1DAYjg&feature=related#)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Október 02, 08:46:07
Kedves Niki Anyukaja es Apukaja Szeretettel es Tisztelettel udvozlom Onoket !


Szeretnem elmondani, hogy Csodalatos lany volt a Niki, ez Isten Dicsosege, es az Onok erdeme is, mint szuloke!
Niki hatalmas harcot vivott az eletert, de ezt Onok jobban tudjak, mint en.

Elmondom amit tudok. Szentul es megingathatatlanul hittem Niki teljes testi meggyogyulasaban.
Azonban mikor o az utolso mutet utan, haza lett engedve.......ha jol emlkeszem az egy kedd volt  :088:
Azt megelozo vasarnap Isten azt mondta Nekem, mikor imadkoztam Nikiert: meggyogyult, a szive.
Eljegyzes lesz, es menni fog.

Nincs ereje ahhoz, hogy a teste is rendbejojjon.


Nyilvan ilyet nem irhattam, le, mert azt Isten nem engedte.....mikor a forumon lattam, hogy Niki, felrakta a fotot az eljegyzesrol, nem jutottam szohoz.......de, ujra irom ahogy akkor is irtam, Igaz Eljegyzes volt az !!!! Tegnap az emlitett idopontban, mikor Niki elment.....el voltam foglalva Antee-ek kis babajanak hirevel, es akkor azt mondta Isten; de valaki menni fog, es lattam egy kepet Nikirol 'magam' elott.


Niki, igaz hittel tavozott, es Jezus fogadta ot, ez biztos!!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Kerem, nyugodjon meg a Lelkuk, igazat irtam, meg sosem kaptam teves informaciot az Urtol.


Szeretettel es tisztelettel,
Monika
Cím: Re:Mi újság?
Írta: whiteattil - 2010 Október 02, 08:53:47
Sziasztok!

Antee!
Csatlakozom én is az örömötökhöz, Isten adjon erőt, áldásokat, hogy az Ő dicsőségére tudjátok nevelni a kis Rebekát!  :05:  :2smitten:

Más.
Nikinek most már sokkal jobb, az Istennél van! Még ha sokaknak fáj is, hogy elment, ő már nem lát többé szenvedést. Isten döntése volt, el kell fogadnunk.

az Úr áldjon mindenkit!
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Október 02, 08:57:04
Mikor még drága Niki köztünk volt, volt egy álmom nekem is Nikivel. Nikit egy hófehér ruhában láttam. Akkor még nem tudtam, hogy mit is jelent pontosan.

Az Úr hazavitte, Ő most nagyon-nagyon boldog.  Egy kis időre búcsúzunk Tőle, egy szép napon együtt leszünk Vele is, örökre.....

Nagyon szerettem Nikit.

Az Úr áldjon mindenkit! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Október 02, 09:22:06
Drága Nikit nagyon megszerettem , csodáltam hatalmas hitéért és példás küzdéséért!   :062:

Sokszor nem értjük miért úgy történnek a dolgok, ahogy....
Egyszer mindannyian elhagyjuk a "halál árnyékának földjét" ..de hitünk szerint vár a csodás mennyben Megváltónk az ÚR Jézus Krisztus!
Hiszem hogy Ő már  nagyon boldog !

A szülőknek legyen vígasztalásul, ha követik csodás lányuk Hitét, amikor eljön az idő, találkoznak és együtt lesznek ÖRÖKKÉ!
 
Ez mindannyiunk reménysége!  :2smitten:
Az ÚR kegyelme legyen az egész családdal Jézus drága nevében kérem !
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Október 02, 09:50:15
 :(
Szomorú szívvel, de az Úrban bizakodva fogadjátok, kedves szülők őszinte részvétemet, együttérzésemet drága Niki elköltözése miatt!
Úgy harcolt, mint egy hős! Példaértékű volt a hite, és az Úr előtt kedves volt! Kedvesség áradt soraiból, bármikor írt nekünk.  :062:
Hiszem, hogy Isten mindent a kezében tart! Ahogy az ige mondja: "Életünk ideje kezedben van." Tudom, hogy az Úr soha nem téved. Mi nem értjük, amikor fiatalok vagy családanyák mennek el... szerintünk idő előtt... De az Úr gondolatai nem a mi gondolataink.

Fájó szívvel gondolok rá, de tudom, hogy célba ért Nikink!  Az Úr adjon vigasztalást a családnak és kedves barátjának!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Andika - 2010 Október 02, 10:03:16
 :( :(
Szeretettel gondolok Nikire.hatalmas erő volt benne,küzdött,és hitt!Példa legyen mindannyiunk számára!
Az Úr mellett van már! :059:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: beke61 - 2010 Október 02, 10:36:05
 :( :( :( :( :(Emlékezünk rád... (http://www.youtube.com/watch?v=7zKH49vnB88&feature=related#)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Oberna Judit - 2010 Október 02, 11:15:16
Sziasztok!

Nagyon köszönjük a sok imát Nikiért,ez a világ nem volt méltó Nikire,remélem az Úr átölelte és betöltötte minden jóval amit itt nem kapott meg.Anti szívből gratulálok kislányotok megszületéséhez Niki nevében is.Isten gazdag áldását kívánom egész életére és a szülőknek is!

Judit
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Október 02, 11:53:13
 :2smitten:
Drága Judit! Veled vagyunk szívben-lélekben!
 :2smitten:
Igen, az Úr minden jóval elhalmozza, minden könnyet letörölt, nincs már bánat, fájdalom és csalódás! Jézus jelenléte mindenre elég Nikinek. Nekünk is. Találkozunk majd vele!  :2smitten:   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Október 02, 11:54:52
Sziasztok!

Nagyon köszönjük a sok imát Nikiért,ez a világ nem volt méltó Nikire,remélem az Úr átölelte és betöltötte minden jóval amit itt nem kapott meg.Anti szívből gratulálok kislányotok megszületéséhez Niki nevében is.Isten gazdag áldását kívánom egész életére és a szülőknek is!

Judit

Draga Judit!

mindannyian mellettetek allunk, ha segitsegre van szuksegetek, beszelgetni peldaul.

En nem Magyarorszagon elek, de telefon, vagy level, az is segithet.


Szeretettel,
Moni
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Október 02, 11:58:45
Mikor még drága Niki köztünk volt, volt egy álmom nekem is Nikivel. Nikit egy hófehér ruhában láttam. Akkor még nem tudtam, hogy mit is jelent pontosan.

Az Úr hazavitte, Ő most nagyon-nagyon boldog.  Egy kis időre búcsúzunk Tőle, egy szép napon együtt leszünk Vele is, örökre.....

Nagyon szerettem Nikit.

Az Úr áldjon mindenkit! :2smitten:

Nagyon koszonom a bizonysagod, Dicsoseg erte az Urnak, draga Testverem Gyongyike!  A M E N
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 02, 12:30:02
Sziasztok!

Nagyon köszönjük a sok imát Nikiért,ez a világ nem volt méltó Nikire,remélem az Úr átölelte és betöltötte minden jóval amit itt nem kapott meg.Anti szívből gratulálok kislányotok megszületéséhez Niki nevében is.Isten gazdag áldását kívánom egész életére és a szülőknek is!

Judit

Kedves Judit!
Örülök, hogy megismerhettem Nikit, és szivből megszerettem, ahogy itt mindenki, és őrzöm kedves sorait, amiket kaptam tőle.
Tegnap már nem tudtam imádkozni érte...ma pedig olvastam a hirt. Nagyon fáj, és nem tudok a könnyeknek parancsolni.
De muszáj felnézni az Úrra, hagyni hogy megvigasztaljon, letöröljön minden könnyet, és fájdalmat.Ha majd ott állunk előtte, megtudjuk, miért kellett igy lennie.
Niki osztályrésze a hősiesen viselt  földi szenvedése végén  mostantól  örökös öröm az Úr jelenlétében.
Szurkol értünk ott a Mennyben, hogy mi is hittel kitartsunk, megfussuk a pályánkat, és ha eljön az idő, együtt lehessünk.

Jn 11,25     
Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Oberna Judit - 2010 Október 02, 13:29:15
Szia!
Nagyon köszönöm a sok bátorító szavakat,nagyon hiányzik Niki,viszont tudom így a helyes mert az Úr így gondolta.Mindig annak nehéz aki itt marad,hiszem Isten rólam is gondoskodik,Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Oberna Judit - 2010 Október 02, 13:34:13
Szia!
Köszönöm,aranyos vagy élni fogok a lehetőséggel!
Judit
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Október 02, 15:48:24
Drága Judit! :2smitten:

Az Úr gondoskodik Rólad is! Ő minden embert egyformán szeret, nem személyválogató.

Milyen csodálatos lesz, amikor mind együtt élhetünk a mennyben, mekkora öröm lesz!!!



"Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek." János 14:2-3

"Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. " Róma 8:38-39


Csodálatos Istenünk van, Aki az életét odaadta, hogy nekünk örök életünk legyen! :2smitten:

Ui: Írhatsz nekem is levelet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 Október 02, 21:25:07
Sziasztok!
Niki egy hithős előttem!
Őszínte részvétem a családjának, vőlegényének és a fórumnak!

"Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki, és az irgalmasságtevők elragadtatnak és senki nem gondolja fel, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz;
Bemegy békességbe, nyugosznak ágyaikon, akik egyenes útaikon járnak."

 Velünk az Úr!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 02, 21:46:41
Előttem is példaértékű Niki hite és hozzáállása ehhez a súlyos betegséghez és a szenvedésekhez.
Bement az Ő Ura örömébe.


/Csaba, hol jártál mostanában....? olyan rég nem irtál /
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 02, 21:51:05
Igy van Csaba. Niki egy hithos!

A teste mondta fel a szolgalatot es nem a Lelke. Feltehetem magamnak a kerdest:
-vajon en hogy viseltem volna azt, amin Niki atment?

Most elszegyeltem magam!

Magunkat sirassuk, Niki a legjobb helyre kerult! Viszont latasra Niki.., a viszont latasra! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 03, 00:34:23
Úgy gondoltam, hogy fojtatom itt tovább a Rebekát érintő hozzászólásokat és a képek feltöltését.
Egy élet tért vissza Istenhez (Niki) és egy élet jött Istentől (Rebeka), néhány óra különbséggel. A Nikivel kapcsolatos hozzászólásokat lehet nyugodtan tovább folytatni ebben a topicban.

A képek:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Október 03, 01:10:12
Szééépek és áldottak mind a ketten!  :168: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: lulu - 2010 Október 03, 07:22:03
Antee !
Isten áldásával , és örömével kívánok áldott pillanatokat , :2angel:életet , mind hármótoknak,
 Szeretettel , lulu   :016: :248:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Október 03, 07:33:26
Koszonom szepen a kepeket!

Antee  :169: :169: :169: gyonyoru a kis Rebeka, es  a feleseged is!

Olyan tisztan lathato a kislanyotok arcan, hogy a szeretet gyumolcse  :044:
(Koszi szepen, meg egyszer a fotokat!)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Október 03, 07:40:15
Igy van Csaba. Niki egy hithos!

A teste mondta fel a szolgalatot es nem a Lelke. Feltehetem magamnak a kerdest:
-vajon en hogy viseltem volna azt, amin Niki atment?

Most elszegyeltem magam!

Magunkat sirassuk, Niki a legjobb helyre kerult! Viszont latasra Niki.., a viszont latasra! :2smitten:

Jol, van, rendben, mert igazat irsz......csak ido, mig elfogadom......es akkor nem fog mar fajni.......termeszetesen  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Október 03, 08:11:12
Uram Istenem!  KÖSZÖNÖM  :2smitten: de csoda szépre teremtetted a mi kis mennyei ajándékunkat  :angel2:  a Rebekát

:043:  :078: :081:   :042: :103: :114: :036: :040: :068: :079: :066: :137:

waoooooow.....    :037: 
-de gyönyörű az én kis unokám tudtam hogy ilyen csodaszép lesz !    :afro: ügyesek voltatok  :169:   :114: :078:

Legyen minden együtt töltött percetek  öröm boldogság türelem békesség

Anteekám  :017: köössszi a képeket  méééééééééég  méééég  minnél többet küldjék kérlek szépen  :016:   :105:

 Nagyon szeretlek benneteket Isten áldjon  :037:

A világ összes kincse nem ér fel olyan boldogsággal mint édesanyának  :249: és édesapának  :249: lenni   :047: -igaz?  :089:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Október 03, 08:36:39
Sok-sok szeretettel gratulálok a gyönyörű, drága, kicsi Rebekához.   :2smitten:

Gyönyörűek mind a ketten, Gyöngyike és Rebeka is!

Isten áldjon Benneteket, növekedjen a drága kislányotok Isten dicsőségére! :037: :037: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sara - 2010 Október 03, 09:51:21
Köszi Antee a képeket.Nagyon aranyosak ,gyönyörü a kis Rebeka  ,sos sok áldást kivánok nektek. :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Október 03, 10:19:14
 :2smitten:   :2smitten:   :2smitten:
Gyönyörűek!
Az Úr áldása nyugodjon rajtuk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Október 03, 10:38:28
Szia Anti!

Gyöny9rű családod van ! Rebeka egy kis angyal! Gyöngyi pedig nagyon szép kismama! :017:
Isten áldjon titeket  gazdagon, békéje, öröme nyugodjon meg rajtatok!  :026:

 :027: :105: :033: :037: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 03, 10:42:10
Köszönjük szépen!

:2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Október 03, 13:20:35
a jó pásztor  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2010 Október 03, 18:26:07
Drága Antee!

Csak most láttam a képeket. Nagyon szépek.  :066:
Kívánom, hogy az Úr áldjon meg benneteket, Gyöngyikét és a kis Rebekát. :angel2:

Sok szeretettel.

  :026:   :027:  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 03, 19:03:25
Gratulálok!!!!!!!
édes, szép  kis baba, kösz a képeket Antee!  :088: :2smitten: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2010 Október 03, 21:04:17
De szép kis lány Rebeka! :2smitten: Az Úr áldjon benneteket! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 03, 23:22:56
Köszönjük! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2010 Október 04, 14:31:13
Drága testvéreim, a megpróbáltatás bennünket is megéritett.

Anyosom ma 14:00- órakkor váratlanul haza költözöt. Az Úr így látta jónak. (baj volt a veséjével) :(
Kérlek imádkozzatok, a feleségemért, és családjáért. Adjon nekik az Úr békességet, és vigasztalást.

Köszönöm nektek drága testvéreim.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Október 04, 15:02:00
Kedves Zoltán!

Add át feleségednek szeretet teljes együttérzésemet, nagyon fájdalmas dolog a szülőt elveszíteni. Az Úr vigasztalását kívánom, és azt hogy : odafenn találkozunk, ahol többé nem lesz elválás, nem lesz sírás, könny, vagy fájdalom, mert az elsők már elmúltak. Takarjon be titeket az Úr az Ő szeretetével, és adjon nektek békességet!

szeretettel : Irma
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 Október 04, 15:28:20
Kedves Zoltán!
Öszinte észvétem nektek.AzÚr adjon nektek vígasztalást.
Az Úr áldjon meg titeket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2010 Október 04, 15:56:27
 Kedves Zoltán!!   :2smitten:

 Nagyon nehéz ilyenkor bármit is mondani.
 Talán nem is kell... én annyit mondanék, hogy
 juttassa eszetekbe az Úr az együtt töltött vidám,
 szeretetteli, boldog perceket, amik kedvesek a család előtt.
 Így emlékezzetek a mamára, aki már jó helyen van.  :2angel:

  És még egy igehely:

 Jób 5:

8.  Azért én a Mindenhatóhoz folyamodnám, az Istenre bíznám ügyemet.
9.  A ki nagy, végére mehetetlen dolgokat művel, és csudákat, a miknek száma nincsen.
10. A ki esőt ad a földnek színére, és a mezőkre vizet bocsát.
11.   Hogy az alázatosokat felmagasztalja, és a gyászolókat szabadulással vidámítsa.  

  Töltsön be és vegyen körül a drága Szent Szellem
  vigasztalásával benneteket.   

 shalom, szeretettel Kamilla   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Október 04, 17:06:38
Antikám,most láttam meg van a babátok.//eddig nem volt netem//Az Úr áldása szálljon rátok és sok örömet és boldogságot kívánok nektek. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2010 Október 04, 17:08:17
Részvétem a Niki családjának,kapjanak vigasztalást az Úrtól,ezekben a nehéz időkben. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Október 04, 17:45:41
Fogadd együttérzésemet kedves Zoltán.
Az Úr Lelke adjon vígasztalást a  családnak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Október 04, 19:04:25
Kedves Zoltán!


Fájdalmatokban osztozunk.  Az Úr legyen a vigasztalótok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Október 04, 19:52:52
Kedves Zoltán!

Együtt érzek veletek! Az Úr vigasztalását kívánom neked is és kedves feleségednek is!  :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Október 04, 22:03:13
Draga Zoli!

Fogadd reszvetem, az Ur adjon orok bekesseget, Feleseged edesanyanak.
Szivembol veletek erzek, es elmondom szeretetteljes imamat a csaladert!

Nyugodjek meg szivetek, olellek,
Moni :059:

Az Atya szerelmes levele (http://www.youtube.com/watch?v=qLo8_TtCCl4&feature=related#)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2010 Október 04, 23:00:25
Kedves Antee es Gyongyike !

  Az Ur aldjon meg benneteket es a kis Rebakat !

  Szeretettel,
Kinga    :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2010 Október 04, 23:10:32
Köszönöm drága testvéreim.

Azért érnek bnnünket a megpróbáltatások, hogy ezek által majd mások vígasztalására lehessünk.

2Kor 1:2  Kegyelem néktek és békesség Istentől a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
2Kor 1:3  Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vígasztalásnak Istene;
2Kor 1:4  A ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba [esteket] azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket.
2Kor 1:5  Mert a mint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vígasztalásunk is Krisztus által.
2Kor 1:6  De akár nyomorgattatunk, a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az], mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, a melyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az]. És a mi reménységünk erős felőletek.
2Kor 1:7  Tudván, hogy a miképen társaink vagytok a szenvedésben, azonképen a vígasztalásban is.

Ha megtanuljuk elfogadni a vígasztalást, az Úrtól, majd mi is vigasztalás lehetünk mások számára.
Az Úr akarata előt, meg kell hajolni. Ha elvesszük a jót, tanuljuk meg elvenni a rosszat is a kezébből, és máglátni azt az igazságot, hogy ez mind javunkra van.

Az elválás fájdalmas, de nekünk reménységünk van, egy napon újra találkozunk. A halál nem az élet vége, hanem az igazi élet kezdete.

Köszönöm imáitokat, és együtérzéseteket, bátorítástokat.

 :2smitten:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 05, 06:12:40
Csatlakozom én is:

Zoltán fogadd őszinte részvétem. Az én Anyósom is nemrég ment el, és jósága, szeretete mindnyájunknak hiányzik.
 De vigasztal a tény, hogy Ő már ott fenn a Mennyben van az Úrral.
 :2smitten: Zsuzsa


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 05, 06:18:19
Draga Zoli!

Fogadd reszvetem, az Ur adjon orok bekesseget, Feleseged edesanyanak.
Szivembol veletek erzek, es elmondom szeretetteljes imamat a csaladert!

Nyugodjek meg szivetek, olellek,
Moni :059:
Az Atya szerelmes levele[/url]

Móni, ez a zene olyan szép!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 05, 09:46:07
Sajnos az elkövetkezendő napokban keveset tudok lenni a fórumon, mivel sok a munka és a kórházat sűrűn látogatom.
A telefonom, amivel "útközben" szoktam feljönni, felmondta a szolgálatot.

Áldjon meg benneteket az Úr! :2smitten:

Áldott szép napot Nektek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Október 05, 12:45:07
Kedves Antee és Gyöngyike! gratulálok a kis Rebekához! Legyen benne nektek és az Úrnak sok örömötök!


Sajnos az elmúlt időben nem tudtam sokat feljönni. Most is azért jöttem fel, mert most beszéltem Niki anyukájával... de a rossz hírt már tudjátok...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 06, 00:33:54
Köszönjük! :2smitten:

Igen, tudjuk a híreket. Nem is tudom, lehet nem fognak sokan egyetérteni velem.
Én ugyanis próbálom pozitívan felfogni az egészet! Igaz, sokszor a sírás kerülget, ha Nikire gondolok, de ezek csak az emberi érzelmek.

Nem mulasztott el senki semmit. Isten akarata lett meg és tudjuk, hogy Isten nem romlást hanem reményteljes jövőt tervez.
Niki megszabadult egy halom testi szenvedéstől. Igen, nagyon szép és örömteli lett volna, ha Niki teljesen, minden fogyatkozás nélkül felépül! Nagy bizonyság lett volna! És így? Így milyen bizonyságot hagyott? Azt hiszem a legtöbben jól tudjuk.
Példaértékű kitartás, hit és szeretet ömlött ebből a lányból. A halálig kitartott.

A mi szívünkben szomorúság van, mert nagyon hiányzik! De nem veszítettük el, hanem örökre megnyertük Őt!
Aki csak teheti, nézze meg a "Levél Istennek" című filmet. Nikitől kaptam meg ezt a filmet és Róla szól.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2010 Október 06, 07:43:31
   Csak annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy mindennek
 ideje van a Nap alatt. Ideje van a sírásnak, gyásznak is,
 hiszen ez természetes emberi érzés, elbúcsúzás, attól,
 akit szerettünk.
    Izraelben 30 nap volt a gyászidő, nem tudom most hogy van,
 de ezt látjuk József, Mózes és más személyek esetében is, hogy
 ennyi ideig siratták, aztán az emlékezés maradt.

  Fel kell dolgozni a veszteséget, a hiányérzetet, de nem szabad
  felettébb, mert az már hitetlenség, és kételkedés abban, hogy
  Urunk döntései tökéletesek, és mindennek oka van és minden
  ami látszólag rossz dolog, végül is jóra jön ki az Ő akaratából!
  És mindenekfelett, ha tudjuk, hogy Niki már Megváltójánál van,
  ahová mi is vágyakozunk, a mennyei hajlékokba, akkor miért is
  sírnánk felettébb?
  Inkább örülni kell, és úgy futnunk a pályánkat, hogy ott találkozzunk!!   
   :2smitten:

 szeretettel  Kamilla   :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Október 06, 08:00:48
Kedves Anti!

Bocsánat, hogy ezért zavarlak, de eltudnád küldeni, hogy hol lehet megnézni ezt a filmet?

Köszönöm szépen!

Gyöngyi

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 06, 09:40:06
Szia Gyöngyike!

A filmet óriásfájlként küldte el nekem. Ha beírod a google-ba, akkor pár perces keresgetés után valószínűleg meg fogod találni, ahol megnézheted. Pontosabb címe: Levelek Istenhez. (Letters to God)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Október 07, 19:46:25
 :088:
Szia Antee!

Otthon van már aranyos kis családod?  :168:
Áldás, üdvözlet és puszi a lányoknak!   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 07, 22:17:45
Sajnos nem engedték ma haza őket. :(
Mindig csak azt mondják, hogy: "Majd holnap!"

Már az összes vizsgálat megvolt, az eredmények megjöttek, így valószínűleg holnap a délutáni órákban hazajöhetnek. Ámen! :afro:

Csatolok egy mai képet Rebekáról. Happy Baby. :)))
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Október 07, 22:32:08
Drága Anti!

Ez a világ legszebb mosolya!  :026: :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 Október 07, 22:47:26
Olvadok ettől a mosolytól.  :168: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Október 07, 23:17:43
Köszönöm a filmet Anti, ha lesz időm megnézem.

Nagyon édes a drága, kicsi  Rebeka! Boldog, kiegyensúlyozott baba! Növekedjen az Úr dicsőségére, és mindenki örömére!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2010 Október 07, 23:33:53
Nagyon édes a kis Rebeka.
Az Úr áldja meg, Gyöngyikét is.
Remélem hamarosan hazamehetnek. Eltudom gondolni menyire várod már.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 08, 00:43:11
:2smitten:

Igen, már nagyon várom. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Október 08, 06:30:10
 :igen: :088: :2smitten:

Koszonjuk !
 :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 08, 07:36:52
Vajon mi az amit átél? min mosolyog ilyen csodálatosan ?  :2angel: :afro: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Október 08, 12:36:09
 :2smitten:  "Én tudoooom"  illetve sejtem"....:169:   :2smitten: angyalokkal játszik a kis drága  :2angel: :2smitten:

Gyönyörűűűűűűűű  :2smitten: 

az ÚR adja meg hogy ma már együtt lehessetek  Jézus nevében  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2010 Október 08, 12:51:56
 :2smitten: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Október 08, 14:24:40
 :2smitten:  Lehet, hogy még az emlékekből él!  :169:   De biztos, hogy az anyai közelség a biztonságérzetet jelenti neki!  :169:  Megelégedett, átszellemült, boldog mosoly!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: beke61 - 2010 Október 08, 14:51:23
Antee gyonyoruuuuuuuuuuuuuuuuuu a kis babatok ....es az a mosoly   az angyalokkal  beszelgetnek ilyenkor ,(ugy mondjak) az UR aldasa legyen az egesz eleten es mindig ez a tiszta mosoly legyen a pici arcan es legyen felhotlen elete .
nagyon-nagy szeretettel koszontom Gyongyiket is es sok oromet nektek,tiszta szivembol kivanom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2010 Október 08, 20:19:27
Antee!

Gratulálok a csódálatos Rebekához.
Nagyon szép és olyan aranyos ahogy mosolyog!
Tiszta Döndike.
Szerintem rá hasonlit.

Az Úr áldjon meg tégek és a kis családod!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 08, 22:22:43
Köszönjük! :2smitten:

Hazaengedték őket, már pár órája itthon vagyunk! :igen:
Megvolt az első fürdetés.  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 08, 22:34:25
Köszönjük! :2smitten:

Hazaengedték őket, már pár órája itthon vagyunk! :igen:
Megvolt az első fürdetés.  :D

Jó egészséget, sok áldást a kis Családnak!
Sok tejet Gyöngyinek a baba örömére  :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Október 08, 23:03:04
Hála az Úrnak, hogy már otthon vagytok! Sok-sok áldott, szép napot együtt! Az Úr Jézus áldja meg az egész családot!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Október 08, 23:27:43
:2smitten:  "Én tudoooom"  illetve sejtem"....:169:   :2smitten: angyalokkal játszik a kis drága  :2angel: :2smitten:

Gyönyörűűűűűűűű  :2smitten: 

az ÚR adja meg hogy ma már együtt lehessetek  Jézus nevében  :2smitten:


Egyertelmu, ahogy meglattam a kepet........ugyan ezt ereztem....illetve, ha mar kiirtad draga Irenke, akkor engedd meg, hogy a legnagyobb tisztelettel hozzafuzzem: arrol tajekoztatjak Rebekat az angyalok, hogy milyen aldott boldog elete lesz a csaladotokban ahova megszuletett.
Ez az Ur es a Ti tiszta szivetek erdeme!


Szeretettel,
Moni  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2010 Október 08, 23:29:21
Köszönjük! :2smitten:

Hazaengedték őket, már pár órája itthon vagyunk! :igen:
Megvolt az első fürdetés.  :D

Parom es en, szeretettel puszilunk Titeket  :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 09, 00:03:50
Köszönjük szépen kedves Testvérek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 Október 09, 07:37:17
"Csatolok egy mai képet Rebekáról. Happy Baby. :)))"
   :2angel: :afro: -Yes and happy family:)))  daddy  neked is küldök valamit szeretettel
"Mikor megszületik egy várva-várt gyermek, az élet dolgai új értelmet nyernek. Apaszív, anyaszív dobban meg egy párban, új fénnyel ragyognak a világra hárman."

AMEN

Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten tudja mit beszél!
Csak mosolyog és integet. . . .
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?


S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan és oly édesen. . . .
De Őt nem érti senki sem.


Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad!
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.


(Gárdonyi Géza: Mikor a gyermek)



 :angel: :angel2: :angel: :angel2: :angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Október 09, 08:34:10
Nagyon drága a pici...  :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2010 Október 09, 08:54:21
Voltam a Niki temetésén. Pintér Imre pünkösdi pásztor temette. Ha mondhatok ilyet, akkor: nagyon jó volt. Nagyon sokan voltak ott.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 09, 12:38:51
Voltam a Niki temetésén. Pintér Imre pünkösdi pásztor temette. Ha mondhatok ilyet, akkor: nagyon jó volt. Nagyon sokan voltak ott.
Az Úr áldjon!  Köszi Gábor a hirt.
Zsuzsa
















Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Október 09, 13:46:33
Szia Gábor!

De jó, hogy ott tudtál lenni! És igen amikor valaki ilyen győztesen megy haza az Ő Urához, annak a temetése nem a gyászról szól csupán..... mert azt mondja az Biblia : ...A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, a mely az Isten paradicsomának közepette van. ...

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 Október 10, 09:58:02
Igen, a fájdalmakon átemel az az isteni szeretet, ami a reménységünket táplálja, ezért messzebbre láthatunk, egészen oda, ahol az Úr Jézus várja az övéit.  :168:  Ez gyógyít meg a gyászban.  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Október 10, 18:40:52
Kedveseim! :pirul:

Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltatok ránk és imádkoztatok értünk! Én megvoltam győződve végig Istenem jelenlétéről a kórházban. :pirul: Hatalmas fájdalmaim között is csak imádkozni tudtam és éreztem hogyha a fájdalmak nem is enyhülnek, békessége rám talált. Békés és nyugodt volt a légkör végig. Anyósom s azt mondta hogy ő még ilyen higgadt nyugodt szülést nem látott.  :pirul:
Pár nap alatt fel is épültem és gyorsan rendbe jöttem.

Őszinte részvétem Niki és Zoltán anyósa miatt. Nagyon szomorú ez nekünk! :059: :062: Hiszem hogy már sokkal boldogabbak mert már Isten vigyáz rájuk.  :04: :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 Október 10, 20:10:26
Drága Gyöngyike és Anti!

Csak gratulálni tudok drága kislányotokhoz, tényleg nagyon szép. Aranyos, drága kisgyermek, kivánom, hogy minden napotok teljen sok örömben, és Isten előtti kegyelemben. Jó dolog az Ő áldását élvezni, és számotokra most egy kegyelmi időszak van, teljesedjetek be az Ő szeretetével!
Isten áldjon meg titeket!
Olyan jó, hogy már a szülés is igy történhetett!!!! :027: :026: :130: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 Október 10, 22:42:24
Drága Gyöngyike és Anti!

Nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy  újjászületett keresztyének vagytok, ez milyen nagy kegyelem és ajándék ebben a világban! Példát mutattok sokaknak, hogy így is lehet élni, sőt így érdemes igazán! Áldott házasságotok van. Ebbe az áldott közösségbe érkezett Rebeka, egy puha, meleg fészekben nő fel, ahol az Úr szeretete járja át a szíveteket minden nap. Isten gazdag áldását kívánom az életetekre! Egy gyermeknek a legnagyobb ajándék, ha Istenfélő szülei vannak. Hálás vagyok Értetek az Úrnak! Az Úré minden dicsőség! :2smitten:

Nem utolsó sorban,  a két drága Nagymamáért,   nagy kincsek Ők, Isten ajándékai!

 :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Október 10, 23:27:04
ÁMEN!!!  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 10, 23:57:24
:2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2010 Október 14, 09:57:51
Nem tudtam eddig, hogy is fogalmazzam meg, igy hát csak írom ami eszembe jut és a szívem digtál.
Nagyon felkavart, hogy Niki elment.
Ő már az Úr kezében van ésvele van.
 :(
Nekünk csak az emléke maradt, de ne arra emlékezzünk, hogy milyen beteg volt, hanem arra milyen nagy harcor volt.
Nekem példa marad és a szívemben él tovább az ő nagy harca.
Néha nem az a fontos, hogy a háborút megnyerjük hanem, a kis csata gyözelem.
És mig Niki itt volt sokat taniott nekün, vagy és nekem is.
Azt hogy a goldokat magam fújom fel és menekülök előle de ha szenbe nézek vele kicsi.
Nekem ez tanitotta.
Hiányzik!
 :pityereg:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 28, 22:44:44
2010. OKTÓBER 19., KEDD
Néhány chilei bányász visszatért hálát adni
A Breaking Christian News (BCN) cikke, angol eredetiben itt található:

http://www.breakingchristiannews.com/articles/display_art.html?ID=8311 (http://www.breakingchristiannews.com/articles/display_art.html?ID=8311) 

- - - -

 Néhány chilei bányász visszatér a "reménység táborába" zártkörű istentiszteletre hálát adni Istennek a menekülésükért
Szerző: Aimee Herd : 2010 október 19: Terry Wade, Juana Casas – REUTERS
"Viszek neki egy kődarabot a bányából... a bátorság, a hit és a remény tiszteletére" Sebastian Pinera, chilei elnök

(Copiapo, Chile)— Valamelyest a bibliai történetre emlékeztet, amelyben a tíz leprás közül egy visszatért megköszönni az Úrnak a gyógyulást, az hogy a 33 megmenekült chilei bányász közül 13-an visszatértek a "Reménység Táborába" vasárnap, hogy zártkörű istentiszteletet tartsanak, megköszönve Istennek ezt a nevezetes megmenekülést.

Egy REUTERS riport szerint az összejövetelt, amely a sajtó számára nem volt nyilvános, azon a helyen tartották, ahol a bányászok családjai tartózkodtak a 69 napon át tartó megpróbáltatás alatt, imádkozva és gyertyafényes virrasztást tartva míg vissza nem térnek. (Fotó: REUTERS)

Az istentiszteletet egy kordonnal elzárt sátorban tartották, ahol a bányászok a családjaikkal együtt gyülekeztek össze imádkozni és dicséreteket énekelni. Ezek után lebontották a sátrakat, amelyek mintegy két hónapig voltak a családtagok otthonai.

"Inspiráló volt" jegyezte meg a bányászok egyike, az 52 éves Juan Ilanes, "Miután láttam ezt a tábort, úgy érzem csodálatos támogatásban volt részem. Ez erőt ad az embernek."

 A chilei elnök, Sebastian Pinera - aki többször is ellátogatott a bányához, amíg a bányászok még lent voltak, és aki ott várta őket, amikor a felszínre értek, hogy mindegyiküket megölelje - egy európai körútra indult hétfőn, és magával vitt egy követ a bányából, amelyet a brit miniszterelenöknek, David Cameron-nak szándékozik odaadni.

 A chilei elnök azt mondta: "Viszek neki egy kődarabot a bányából, hogy tartsa ott a Downing Street-en, a bátorság, a hit és a remény tiszteletére."

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 Október 31, 11:40:10
Niki nagynénjének (Juditnak) a levelét csatolom:

Kedves Anti!

köszönöm leveled,nem én szoktam belépni,anyukája használja a gépet szerintem
Ő kattint rá és automatikusan bejelentkezik.Ennek viszont örülök,hogy
olvasgatja az oldalt.Nagy erőt ad nekem az Úr,tudom Niki a legjobb helyen
van,utolsó napokban látta Istent a szobájában,kértem írja körbe nekem,milyen
azt válaszolta a szívében látja.Anti,Isten nagyon felkészítette Nikit az
elköltözésre napokkal előtte,olyan hite volt Nikinek prédikátorokat
megszégyenítő akik évekig állnak a pulpitusnál nem volt olyan élet mögöttük
mint amily Nikinek!Utolsó percig kitartott az Úr Jézus mellett!!!Elköszönt
tőlünk is Isten nagyon kegyes volt hozzánk mindent megtett azért,hogy
könnyebb legyen abban a helyzetben.Kérlek nyugodtan beszélj erről a
bizonyságról a többieknek!!!Jó az Úr és mindannyiukról gondoskodik!Számomra
Niki győztes a vesztesek mivagyunk akik itt maradtunk,jót mosolyog rajtunk a
mennyből,mert neki sokkal jobb mint nekünk!

Áldjon az Úr,és hálás vagyok Istennek amiért megismertelek Benneteket!Kérlek
nézd meg ezt a videót:Az Atya szerelemes levele,ez volt az utolsó szám Niki
búcsúztatóján!

Üdv:Judit
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Október 31, 12:03:54
Niki nagynénjének (Juditnak) a levelét csatolom:

Kedves Anti!

köszönöm leveled,nem én szoktam belépni,anyukája használja a gépet szerintem
Ő kattint rá és automatikusan bejelentkezik.Ennek viszont örülök,hogy
olvasgatja az oldalt.Nagy erőt ad nekem az Úr,tudom Niki a legjobb helyen
van,utolsó napokban látta Istent a szobájában,kértem írja körbe nekem,milyen
azt válaszolta a szívében látja.Anti,Isten nagyon felkészítette Nikit az
elköltözésre napokkal előtte,olyan hite volt Nikinek prédikátorokat
megszégyenítő akik évekig állnak a pulpitusnál nem volt olyan élet mögöttük
mint amily Nikinek!Utolsó percig kitartott az Úr Jézus mellett!!!Elköszönt
tőlünk is Isten nagyon kegyes volt hozzánk mindent megtett azért,hogy
könnyebb legyen abban a helyzetben.Kérlek nyugodtan beszélj erről a
bizonyságról a többieknek!!!Jó az Úr és mindannyiukról gondoskodik!Számomra
Niki győztes a vesztesek mivagyunk akik itt maradtunk,jót mosolyog rajtunk a
mennyből,mert neki sokkal jobb mint nekünk!

Áldjon az Úr,és hálás vagyok Istennek amiért megismertelek Benneteket!Kérlek
nézd meg ezt a videót:Az Atya szerelemes levele,ez volt az utolsó szám Niki
búcsúztatóján!

Üdv:Judit


Köszönöm Juditnak ezt a csodálatos bizonyságot és Anti neked, hogy feltetted. Nem tudtam a meghatottság  nélkül olvasni!  Niki  már valóban onnan néz, és szurkol értünk, hogy mi is célbaérjünk...
Szeretettel: Zsuzsa :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 November 01, 16:24:45
Milyen jó bizonyság ez a levél! Nagyon megfogta a szivemet. Vágyom én is arra, hogy mindvégig kitartsak.! Áldott az emléke közöttünk Nikinek. És most meghallgatom az Atya szerelmes levelét, és emlékszem arra a fiatal leányra, akinek a sírjánál ez volt az utolsó szám, és kivánom, hogy nekem mindig az első legyen.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 November 01, 17:04:42
Milyen csodálatos ez a bizonyság Nikiről! Hatalmas az Úr szeretete, kegyelme! Mekkora öröm lesz, ha egy szép napon viszont látjuk Nikit, és együtt élünk mind az Úrral, és egymással!

Bizony mindannyiunknak nagy bizonyság volt Niki élete. Ő most már nagyon boldog, és biztos vagyok benne, hogy imádkozik, hogy mi is célba érjünk majd!

Dicsőség az Úrnak! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 November 15, 00:51:14
Rebeka alkotott! Távlövésben aranyérmet nyerhetne!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: körtevirág - 2010 November 15, 01:53:28
 :2funny: Ilyenkor mindig elgondolkozom, kell-e nekem gyerek.  :01: (kell  :169:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2010 November 15, 06:54:57

       :hehe:


               :2smitten:        :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 15, 07:24:11
Rebeka alkotott! Távlövésben aranyérmet nyerhetne!  :2funny:

épp kérni szerettelek volna hogy irjatok  már valamit róla...  :hehe:  :2funny:
igazi őstehetség!   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 November 15, 08:04:23
Mit mondhatnék... ez valóban "szaftos" hír!  :2funny: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 15, 08:53:45
Mit mondhatnék... ez valóban "szaftos" hír!  :2funny: :2smitten:
:2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 November 15, 13:56:04
 :hehe:
Mi mindent ki kell bírni egy anyának!  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 November 15, 14:20:29
Hát igen... a képen valahogy nem teljesen felhőtlen szegény DöNdIkEeE mosolya...   :pirul: :169:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 November 15, 14:27:57
Hát mit ne mondjak... nagyon nem örültem neki :2tickedoff:
de azt is tudom, hogy ezek mindig viccesek visszanézve és utólag már hiányoznának is ha nem történnének meg. :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 November 15, 17:39:10
 :048: :170: :252:  .......ez igen.................  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 November 16, 18:28:50
Ahoz el kell telnie egy kis időnek, hogy az ilyesmi mulatságosnak látszódjon. De bátorság, lesz még ilyen! :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 November 17, 11:55:49
 :08:
Drága Testvéreim!

Bajban vagyok! Annyi új topic nyílt, hogy egyszerűen képtelenség idővel bírni!  :060:
Persze örülök, hogy mindenki hasznosíthatja magát!  :168:
Csak a sok jó és érdekes hozzászólásból idő híján olykor nehéz kiválogatni, melyikbe is mélyedjek bele...  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 November 17, 11:59:08
Szia Tündi!

Nem tudom, hogy hogyan szoktad csinálni az olvasatlan hozzászólások elolvasását, de a legjobb módja a privát üzeneteid főkiírása alatt levő gombra kattintani: "Olvasatlan hozzászólások megtekintése a legutóbbi látogatásom óta."

Ekkor nem kell az egész fórumot széltében-hosszában átjárni, mert a fórum kiválogatja neked azokat a hozzászólásokat, amelyekbe új üzenetek érkeztek!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 November 17, 12:26:36
Köszi, Antee! Megvan! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2010 November 17, 16:39:51
Ahoz el kell telnie egy kis időnek, hogy az ilyesmi mulatságosnak látszódjon. De bátorság, lesz még ilyen! :01:

nem számít :D csak neki jó legyen  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 November 21, 12:29:19
                    AGAPÉ-NAP

   Mindig örömteli élmény találkozni régi testvérekkel innen-onnan, kapcsolatokat felelevenítve megosztani egymással hitbeli megtapasztalásainkat! Az egész napos együttlét, igehallgatás, dicsőítés és asztalközösség nagy áldás a gyülekezetnek!
   Így volt ez tegnap is, amikor a bemerítkezők élő bizonyságtételei csak fokozták lelkesedésünket. Fantasztikus volt végighallgatni egy-egy élet Jézus általi gyökeres megváltozását, Isten felé fordulását! Boldog voltam, amikor Skolnik Feri több új testvért merített be a Havannáról, eljött a gyümölcstermés ideje! Megérte az a sok befektetett munka az Úrért!
   Számomra sokat jelentett, amikor egy evangélikus háttérből érkezett házaspár mondta el, hogy komoly vallásos múltból érkezve hogyan alakult ki élő kapcsolatuk Jézussal. Mivel református családból származom, apai nagynénéim lelkészfeleségek, nagyon átéreztem, min ment keresztül testvérnőm.
A férje dinamikusan mesélte, hogy korábban a szellemvilág negatív pólusáról szabadult. Sok sötét dolgot kipróbált, reikizett, karatézott, és bevallása szerint egyik sem hozott megnyugvást, beteljesedést, mindegyik ördögi félrevezetés! Dicsőség az Úrnak, hogy megtért, és hátat fordított a múltnak! Fültanúi lehettünk egy őszinte bocsánatkérésnek is, ami jelenlévő, idős édesapja felé hangzott el. Megható jelenet volt, és ez is igazolta a szívében elvégzett átformálódást.
   A néhány perces pásztori buzdítások sokoldalú, lendületes bátorítást nyújtottak, kinek-kinek üzent az Úr, szüksége szerint. Érdemes megkeresni és meghallgatni a gyülekezet weboldalán, mert nagyon építőek!
   Hálás vagyok Istennek, hogy engem is megtalált, elhívott, megszabadított és Jézusban új teremtéssé tett! Tegnap énekeltük ezt az éneket, ezt vallom én is:
   „A legjobb nap az életben:
     a halál elmúlt, én szabad lettem,
     éneklem: Jézus Krisztus él!”

2010. nov. 21.                               Guti Tünde
----------------------------------------------------------
www.gutitunde.eoldal.hu (http://www.gutitunde.eoldal.hu)

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 November 21, 16:00:37
Mi sajnos csak a délutáni alkalomra értünk oda, de nagyon áldásos volt!  :168:

A fő gondolat, ami megragadott a tanításból: "Ne elégedj meg a középszerűséggel, hanem bátran használd mindazokat az ajándékokat és adottságokat, amiket Isten beléd helyezett, mert azért kaptad azokat, hogy 100%-ban használd.
Ha az Úr elhívott valamire, akkor biztos lehetsz benne, hogy meg is adta neked mindazokat a képességeket, amikre szükséged van, hogy betöltsd az elhívásodat."

Az üzenet kapcsán megnéztünk egy rövid, 20 perces filmet is, ami engem nagyon megérintett.

Itt Ti is megnézhetitek:

A Pillangó cirkusz
http://www.myspace.com/video/vid/104343479 (http://www.myspace.com/video/vid/104343479)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 November 21, 18:35:40
Ismerem a Pillangó cirkuszt! Tényleg nagyon jó!

Nekem a délelőtti volt szuper. Sisa Attila bemutatott egy rövid kisfilmet egy tanárról, aki nehéz sorsú gyerekeket "nevel" a kórussal, a zenével, az énekléssel. Nagyon jó volt az üzenete!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 November 25, 13:51:28
 :(
Nagyon rosszul voltam tegnap, magasra felszökött a lázam. Ma sem vagyok tökéletes.  :05:
Így egy kicsit kevesebbet olvasgatok és írok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2010 November 25, 13:58:40

     :047:


            :152:


               :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 November 25, 14:08:17
Gyogyulj meg mihamarabb kedves Tunde Testvernonk! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 November 25, 14:12:02
 :pirul:
Köszönöm a sok-sok kedvességet!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2010 December 02, 12:54:46
Békesség néktek!

Reggel alig szállingozótt a hó, most újra szakad.
Dolgozni voltam, hát b..... néztek az emberek, de utasítást kaptam,hogy a csapadék ellenére is mennem kell.
Nagyon eláztam, most hazajöttem melegedni, várom,hogy csillapodjon egy kicsit. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 December 02, 13:03:46
Nálunk is szakad!  :01:  Szeretem, ha fehér a december!  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2010 December 02, 13:04:46

 Ircsikém!   :044:

 Tulképp mit is dolgozol?   :08:   :03:



          :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 December 02, 13:10:55
 :06:  És te, Kamilla?  :168:

(Mielőtt megkérdeznéd, én itthon könyvelek a férjemnek a vizes vállalkozásában.  :pirul:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2010 December 02, 13:28:01
Most vízórákat olvasok ott ahol lakom, ez a lehetőségett kaptam az Urtól jelenleg.

De remélem már készül a jobb is . :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2010 December 02, 13:49:01

 Csak azért kérdeztem Ircsit, mert nem tudtam, miért nézis b...nak az emberek, hogy hóesésben dolgozik   :01:

       :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 December 05, 18:37:26
Amit ígértem, szeretném megosztani veletek. Milyen jó nekünk kettecskén :168: :169: :2smitten:
.....és a szombati hóesésről  fotó...... :256: :272:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 December 05, 19:12:05
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2010 December 05, 20:46:50
 
   Sziasztok!!   :044:

Nagyon szép ez a leányzó, és tényleg kikerekedett!
 Olyan kis igazi gyúrni való!   :hehe:

 Azt gondolom, beszélek a lányommal, hogy esetleg...khmmm...
 netántán én is nagyisodhatnék mááá  :08: no, nem mintha
 irigy lennék, vagy iylesmi, hisz a nem igei  :pirul:   :088:   :06:

 Kívánok nektek nagy örömöt, boldogságot, jó egészséget ,
 igazi shalomot és minden jót, a mi Urunktól!   :2smitten:

               :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 December 05, 20:52:55
Szépecskék vagytok!!!!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 December 05, 21:08:16
Jaj de szép kislány.Isten áldja meg.Az Úr adjon neki áldott boldog életet.Ámen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2010 December 05, 21:25:59
Az Úr áldjon meg benneteket.
Jó látni, hogy jól vagytok.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2010 December 05, 22:17:27
Nagyon édes kislány, az Úr áldjon Benneteket! Drága Irénke tudom, hogy mennyire vágytál rá, hogy lásd a kicsi unokádat, eljött ez is. Halleluja, jó az Úr! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 December 06, 07:10:29
Köszi! Nagyon jó fotók, különösen tetszik a 2. szériából  fentről első, második  :hehe: ,  nameg az előzőből  nagymamis :063:.  :afro: :hehe: :2smitten:

 :130: :092:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2010 December 06, 08:05:00
Gyönyörű ez a drága lányka,dícsőség az Urnak érte.

Legyetek áldottak, egészségesek!  :044:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 December 06, 09:59:05
 :2smitten:   :2smitten:   :2smitten:
Köszi a képeket! Nagyon édes kislány! Azok az icipici ujjacskák!  :169:
Istennek legyen hála érte!
Nagyon tetszett a "Két talp" fotó!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 December 06, 10:26:43
  :2smitten: Dicsőség és hála az ÚRnak  :2smitten:

 :044:  Köszönöm a sok sok szeretetteljes visszajelzést  kedveskéim és tesókáim :168: :169:
Természetesen még  folyt. köv.   :119: -így irogatás közben az jutott eszembe, hogy TI is tehetnétek fel ide
fotókat, pillanatokat gyermekeitekről, unokáitókról  mégha nagyobbak is  :168:
Szeretettel venném...és várom ... :119: :168:
  :081: :105:

A " talpas" :hehe: képekért bocsi, de olyan "jópofik"  :hehe:   :017:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 December 08, 16:25:43
Majdnem nem vettem észre az új fotókat. Jaj, dejó, hogy feltetted! :01:
Köszönöm, hogy megosztottad velünk az örömedet, jó együtt lenni ebben is! :2smitten:
Gyönyörű kislány, Isten áldottja!  :2smitten: Olyan okos kis tekintete van! :01:

 :017: :017: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2010 December 10, 16:16:08
Sziasztok!

Ma 10-töl 15.ig  kint dolgoztam a hidegben, bár sütött a nap de a szél erős, fagyos volt.
Remek napom volt, mert az Úr megsegített a munkámat, egy pár kivételle mindenki otthon volt.
Az utcákat járva szinte egésznap dícsértem az Urat.
Fel sem tünt a hideg, amikor hazaértem és átöltöztem akkor éreztem csak,hogy a lábam mennyire is hideg, szinte fagyos.De mentközben az Úr jelenléte melegített.
Csodálatos megtapasztalni, hogy az Úr a dicséretek között lakozik.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 December 10, 17:37:41
Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 December 10, 17:38:41
Munka közben gyakran dicsérem az Urat.Olyan jó dicsérni az Urat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 December 10, 19:36:53
Legkisebb fiunk (a négyből, aki mellesleg a legmagasabbra nőtt  :169:) ma töltötte be a 18. évét!  :2smitten:
Így aztán a megrendelt túrótortát kezdem mindjárt készíteni.  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 December 10, 20:06:24
Drága Tünde!

Isten éltesse Gergő fiadat, és áldásokban gazdag életet kivánok neki!

 :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2010 December 10, 20:08:06
 Boldog szülinapot a nagykorúnak  :169:


       :110:


                 :136:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 December 11, 11:12:34
A büszke apa csatol egy édes képet a leánykájáról! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 December 11, 11:23:38
Éééédeeess......  :angel2:
Legyen áldott és nőjön nagyra! :269:

Boldog szülinapot Gergőnek!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 December 11, 11:24:35
Most nézem, még hasonlít is erre az angyalkás smiley-ra.... nem csoda, ő is egy kis angyal!  :hehe: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 December 11, 11:27:34
Gyönyörűűűűűűűűű!

 :angel: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 December 11, 11:35:24
Köszönjük ezt a kedves fotót :igen:
Az Úr áldottjai vagytok. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 December 11, 11:37:59
Köszönjük! :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 December 11, 12:08:28
Most nézem, még hasonlít is erre az angyalkás smiley-ra.... nem csoda, ő is egy kis angyal!  :hehe: :169:


 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :angel: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 December 11, 13:25:42
Legkisebb fiunk (a négyből, aki mellesleg a legmagasabbra nőtt  :169:) ma töltötte be a 18. évét!  :2smitten:
Így aztán a megrendelt túrótortát kezdem mindjárt készíteni.  :169:

Isten éltesse Gergőt  :095: :095:
Finom volt a túrótorta???  :119: :168: :169: 
Áldást és sok  örömöt kívánok drága Tündém  :092: :074: :137:

Én meg boldogan  babázok .... halllelujah  :043: :114:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 December 12, 10:35:40
Drága Tünde!

Isten éltesse Gergő fiadat, és áldásokban gazdag életet kivánok neki!

 :026:

Nagyon szépen köszönöm, drága Irmus!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 December 12, 10:36:11
Boldog szülinapot a nagykorúnak  :169:


       :110:


                 :136:

Köszönöm, kedves Kamillám!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 December 12, 10:43:45
 :044:
Kedveseim!
A születésnapozás miatt sok dologgal elmaradtam, így ma keveset leszek köztetek! Most még a gyerekanyaggal is készülnöm kell, mert délután bibliakörös leszek. :05:
Legyetek áldottak!
Az Úr közeledik!
Legyünk készen, legyünk sokkal ragaszkodóbbak a Vőlegényhez! Ámen!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2010 December 12, 20:53:07
Drága Irénkém!

Nincs nagyobb öröm egy kisbabánál. Szabad egy kereszténynek egy kicsit irigykedni? / Csak egy ici-picit?/ Szivesen babáznék veled én is.

Legyetek áldottak Istentől!

 :017: :017: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 December 16, 14:34:18
Irmuskám  :2smitten:  bocsi csak most  jöttem fel az oldalra nézelődni, ritkábban netezek

Az előbb etettem a drága picikémet, most alszik olyan édesen hogy ha látnád -"kicsit lehet irigykedni"......  :169: :168:
Hidd el eljön a Te időd is... szívem  szeretetéből kívánom  :169:

.....nem sokára teszek fel újabb képeket  :017: :angel: :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 December 16, 14:44:55
Ne hagyd aludni azt a gyereket, mert este nem fog aludni es akkor mi sem! :hehe:
Viccelek am! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 December 16, 15:01:57
   :089: Te csak dolgozz  :hehe:...... apuka  :119: :2crazy: :2smitten:     ..és igyekezzetek hazafele


.....émn bíz'hagyom hadd aludjonnnnnn' mert különben nem tudok forumozniiii  :168:  :hehe: :gunyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 December 16, 15:29:19
 :2smitten:  Jó munkamegosztás!  :169:
Sok örömet, Irénke!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 December 16, 15:35:32
 :017:  kösszi drága Tünde  :2smitten:- számomra most a legjobbbbbb  :afro::089:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2010 December 16, 17:52:45
 :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 December 17, 13:54:43
Boldog adventi várakozást kíván  a pici  Rebeka  baby  :angel: :249: ..és mamája  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 December 19, 08:15:42
Köszönet, Nektek is!!!   öröm nézni ezt a szép fotót Rebekáról  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 December 19, 09:55:27
 :169:  Gyönyörű pici lány!!!  :169:
               :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2010 December 23, 07:23:03
Sziasztok!

Dícsőség az Urnak remekül van a derekam, mert JÉzus sebeivel meggyógyulta.
Ma nagyon örömteli napom lessz, én fogok vigyázni az unokámra.
Közeben megsütöm a sütiket, áldott lesssz ez a nap számomra.   :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2010 December 23, 18:35:00
Nagyon örülök, Ircsike!  :169:
Áldjon meg az Úr minden dolgodban!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2010 December 24, 10:39:51
Tesókáim, az ünnepi készülődés miatt ma már nem leszek a fórumon, ezért most kívánok mindenkinek áldott, békés karácsonyt!  :169:
Isten adja, hogy a szívek, melyek év közben távol kerültek egymástól, ma Jézusban újra egymásra találjanak!  :2angel: :169:

Irene, tüneményes a pici Rebeka, egyre szebb és szebb, ahogy növekszik. Puszi  neked és a szüleinek is!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 :256: :265: :166: :011: :012:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 December 24, 10:42:41
Köszönjük Jules! :05:

Ezúton szeretnék én is boldog karácsonyi ünnepeket kívánni mindenkinek! Legyen áldott, szeretetben eltöltött napok ez számotokra. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2010 December 24, 11:31:27
Köszönjük Jules! :05:

Ezúton szeretnék én is boldog karácsonyi ünnepeket kívánni mindenkinek! Legyen áldott, szeretetben eltöltött napok ez számotokra. :2smitten:

Köszönjük szépen a jókivánságokat!
Én is viszont kivánom Mindnyájatoknak a Fórumon!
Zsuzsa :028: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csaba - 2010 December 24, 11:41:03
Békés karácsonyi ünnepeket, szeretetben való áldott növekedést kívánok Mindannyiunk számára!
"Mert úgy szerette Isten  e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen"
Jn. 3:16

"Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!
Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyülöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?
Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is."
1Jn. 4:19-21 

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 December 24, 13:25:10
Sziasztok!

Dícsőség az Urnak remekül van a derekam, mert JÉzus sebeivel meggyógyulta.
Ma nagyon örömteli napom lessz, én fogok vigyázni az unokámra.
Közeben megsütöm a sütiket, áldott lesssz ez a nap számomra.   :043:

 :043: :081: :053: Ircsikém  halllelujaH   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2010 December 24, 13:34:57
Tesókáim, az ünnepi készülődés miatt ma már nem leszek a fórumon, ezért most kívánok mindenkinek áldott, békés karácsonyt!  :169:
Isten adja, hogy a szívek, melyek év közben távol kerültek egymástól, ma Jézusban újra egymásra találjanak!  :2angel: :169:

Irene, tüneményes a pici Rebeka, egyre szebb és szebb, ahogy növekszik. Puszi  neked és a szüleinek is!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 :256: :265: :166: :011: :012:

 :081: :043: Juleském  pussszika a családnak  :266: kösssszi  :170: :048: :happy02: :055: :173: :175: :056: :057: :036: :115: :258: :260: :261: :278:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sara - 2010 December 24, 19:31:56
Békés, áldásokban  teli  Karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek. Sok szeretettel  sara.    :2smitten:          ,,  Ímé a szűz fogan méhében   és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti ;Velünk az Isten.    Mt. 1,23. ,,  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: b.cermidoff - 2010 December 25, 01:19:04
Minden tesónak áldott karácsonyt!!! :2smitten: :love: :017: :love: :016: :037: :092: :081:

Végre árusítani fogják a regényemet Budapesten a VIII. Golgota u.3.-ban a földszinti könyvesboltban. :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2010 December 25, 01:33:10
Dicsőség Istennek! :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2011 Január 06, 17:11:15
Örömmel tudatjuk hogy már  kíváncsian szemlélődünk ....  :2smitten: és vidáman


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Január 06, 17:22:10
Gyönyörű ez a nagylány...  :168: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Január 06, 17:55:06
Nagyon szép ez a drága kislány, és Isten áldása látszik rajta!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Január 06, 17:57:20
Örömmel tudatjuk hogy már  kíváncsian szemlélődünk ....  :2smitten: és vidáman

Bocs, bocs, bocs csak nem unokád kedves Iréne, csak nem  Döndike leánya, hogy hívják?  :2funny:
Hogy miről maradtam le.
Mikor született, mennyi súllyal és persze hol?
Jaj és egy csomó kérdés de ha lehet, akkor azt privátban, ha megengeded.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Január 06, 17:59:21
Tiszta Apja ez a lány! :2funny: :hehe: :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2011 Január 06, 18:05:01
 :igen: :afro: :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2011 Január 06, 19:43:03
Szeretettel várom kérdéseidet privátban kedves Magda
 Gyöngyi  és Antee kislánya :angel2:
Hála az ÚRnak  egészséges és csodálatosan fejlődő  három hónapos  a pici és Rebeka a neve  :angel:
 

Örömmel tudatjuk hogy már  kíváncsian szemlélődünk ....  :2smitten: és vidáman

Bocs, bocs, bocs csak nem unokád kedves Iréne, csak nem  Döndike leánya, hogy hívják?  :2funny:
Hogy miről maradtam le.
Mikor született, mennyi súllyal és persze hol?
Jaj és egy csomó kérdés de ha lehet, akkor azt privátban, ha megengeded.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Január 06, 19:52:31
Tiszta Apja ez a lány! :2funny: :hehe: :D

Pont ezt vártam, azért nem is kérdeztem rád, mert a kép magáért beszél

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Január 13, 12:53:46
Áldott napot nektek kedves tesókáim!  :2smitten:
Azt hiszem, ma is hosszú napunk lesz sok sok munkával tarkítva. Dehát, kell a tejcire való Rebusnak.  :2funny:

Szép napot mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2011 Január 13, 13:15:04

   :hehe: ha még csak tejcire való kellene, fele annyi munka is elég lenne, de a "kipufogón" jövőre még több kell, amint hallom   :2funny: bocsika   :08:

 Azt mondta egyszer a pásztorom:

 "A csecsemő elöl szív, hátul meg kipufog"   :pirul:


     :2smitten:   :2smitten:   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Január 13, 13:36:49
Áldott napot nektek kedves tesókáim!  :2smitten:
Azt hiszem, ma is hosszú napunk lesz sok sok munkával tarkítva. Dehát, kell a tejcire való Rebusnak.  :2funny:

Szép napot mindenkinek.

Neked is kedves  :2angel: Döndike, és kérek egy olyan képet, ahol úgy fogod a sajátodat, mint amikor azt gondoltam, hogy a sajátodat fogod
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Január 14, 00:18:23
Hát sajna kedveseim nem tudok jelenleg új képet feltölteni!   :2tickedoff:
Az igazság az, hogy egyik nap újratelepítettem a gépem és amiket felmásoltam külső meghajtóra egyszerűen nem tudom megjeleníteni.  :2tickedoff: Mondanom sem kell milyen mérges vagyok.  :2tickedoff:
Az utolsó reményem Jules, hátha tud mondani valamit.  :08: vagy bárki aki tud valamit ezzel kezdeni.  :08: mert mi már mindent kipróbáltunk.  :2tickedoff: :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Január 14, 05:14:17
 :(     
Idézet
Zsolt 30,6 . . . . .  este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.

 :004:


 :ima02:


 :D


 :165:

Nálam ez a sorrend, mert én tényleg semmihez sem értek  :pirul:


 :092:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Január 14, 09:36:14
Aranyos DöNdIkEeE, itt vagyok, keress MSN-en, vagy bárhol, segítek, ha tudok!   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2011 Január 14, 11:47:30
Kedves Testvéreim,

Régen írtam már ebbe a témába, és gondolkoztam azon is, hogy jó helyre írom-e, mert lehet inkább az imatémás topic-ba illene, de gondoltam megpróbálom.

Február 2-án leteszem a záróvizsga hátra lévő részét, amire ahhoz van szükségem, hogy megkaphassam a csecsemő-és gyermeknevelő-gondozói végzettségemet.

Tegnap előtt, pedig benyújtottam egy "bölcsődei gondozónői" állásra a pályázatomat, aminek az elbírálási határideje 2011. január 21., azaz jövőhét péntek. Azért lenne jó, ha imádkoznánk, hogy mindenféle szempontból Isten akarata legyen meg, és ott használjon, tegyen áldássá, ahol akar.

Ha pedig az elbírálás pozitív lesz, akkor 2011. február 1-jén elvileg kezdhetnék dolgozni ebben a szakmában.

Röviden ez történik velem mostanában

Isten áldjon titeket, Orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Január 14, 12:24:43
 :2smitten: Kedves Orsi!  :2smitten:

Gratulálok a vizsgáidhoz már előre!  :168:
Remélem, sikerül jó álláshoz jutnod! Az Úr tárjon előtted ajtót! Ámen!  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2011 Január 14, 12:39:52

 ámen!   :igen:

 csodálatos az Úr, Aki vezet téged, kedves Orsi!   :01:

 Jöjjön el országa és legyen meg akarata életedben!   :01:


 légy áldott!   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Január 24, 12:34:41

 ámen!   :igen:

 csodálatos az Úr, Aki vezet téged, kedves Orsi!   :01:

 Jöjjön el országa és legyen meg akarata életedben!   :01:


 légy áldott!   :2smitten:

Szia Orsi, most  mi újság?
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: körtevirág - 2011 Január 25, 01:41:38
Voltam vizsgázni.Katasztrófa volt.  :060: Pótvizsga volt összevonva az egész évfolyamnak.A fele vizsgázó nem kapott dolgozatkérdést,én kettőt nem kaptam meg.Múlt hét csütörtökön meg megvádoltak,hogy nem voltam augusztusban vizsgázni,mert nem találták 3 dolgozatomat.Mondtam nekik a jogjegy meg csak úgy magától pottyant oda,ugye?Mert azt is akkor írtam.Mindegy,elmentem újra megírni őket,erre nem kaptam dolgozatkérdéseket.  :2tickedoff:  A marketingnél meg olyanokat kérdezett a tanár,amit nem is tanultunk.  :02: Szóval kicsit elkenődtem.Nem akarom 3x-ra is járni a 2.félévet.  :060: Szóval az jutott eszembe,hogy otthagyom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Január 25, 01:52:53
Szia!

Az az ige jutott eszembe, hogy mi nem a meghátrálás emberei vagyunk! Viszont ez a hitre vonatkozik és én nem tudom, hogy milyen hitet kaptál az iskolával kapcsolatban. Kérdezd meg az Urat, hogy mi a terve veled. Én is otthagytam a sulit és kijöttem Angliába. De ez nem követendő példaként írtam. Kérd az Urat, hogy hová és mire hívott el.

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Január 25, 06:56:00
Kedves Körtevirág! :2smitten:

Igen, úgy van, ahogy Antee írja. Mielőtt otthagynád, kérdezd meg az Urat, hogy mi az Ő akarata az életedre nézve.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Január 25, 09:04:49
Voltam vizsgázni.Katasztrófa volt.  :060: Pótvizsga volt összevonva az egész évfolyamnak.A fele vizsgázó nem kapott dolgozatkérdést,én kettőt nem kaptam meg.Múlt hét csütörtökön meg megvádoltak,hogy nem voltam augusztusban vizsgázni,mert nem találták 3 dolgozatomat.Mondtam nekik a jogjegy meg csak úgy magától pottyant oda,ugye?Mert azt is akkor írtam.Mindegy,elmentem újra megírni őket,erre nem kaptam dolgozatkérdéseket.  :2tickedoff:  A marketingnél meg olyanokat kérdezett a tanár,amit nem is tanultunk.  :02: Szóval kicsit elkenődtem.Nem akarom 3x-ra is járni a 2.félévet.  :060: Szóval az jutott eszembe,hogy otthagyom.

Ahogy én látom:

Ez egy nagyon fontos feladatod, mert az ellenség nagyon támad, ezen keresztül tud téged az Úr tanítani, ha kéred ŐT, hogy dicsőítse meg magát ebben a helyzetben, és nem mérgelődés szellemét, és a meghátrálás szellemét, és főleg nem a zúgolódás szellemét adta nekünk,
hanem az erőnek és józanságak a szellemét.

Ez most egy adakozás, és a jókedvű adakozót szereti Isten
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: körtevirág - 2011 Január 25, 12:28:18
Köszönöm a bátorítást,nagyon aranyosak vagytok.  :2smitten: Máris jobb a kedvem.Úgy döntöttem,hogy fél évre abbahagyom.Keresek egy másik iskolát,ahol nem ekkora a fejetlenség.Az eddigi jegyeimet beszámítják.Most van egy jó munkám, de 4 órás,kell a pénz.Inkább eljárok hétközi istentiszteletre.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2011 Január 27, 13:48:26

 hmmmmm  :(

 A blogomból eltűnt a Törlés gomb, nincs lehetőségem törölni, semmit.
 Ezért, amíg helyre nem áll a dolog, lezártam a topikok egy részét.
 Biztosan van rá magyarázat és helyreáll a dolog, és akkor megnyitom ezeket.
 Már írtam Anteenak privit, biztosan fog válaszolni, mihelyst ideje engedi és helyreállítja ezt a hibát...  :088:
 Bocsánat....  :01:

     :2smitten:   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Január 27, 13:59:59
Szia Kamilla, már írtam ezzel kapcsolatban a segítség a bloggereknek topicban!
Ha törlési szándék van, akkor az nekem kell jelezni és intézkedem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kamilla - 2011 Január 27, 14:03:05

 Rendben és köszönöm!   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Január 27, 15:09:19
Drága Körtevirág!

Én nem akarok beleszólni a dolgaidba, de most mintha nagyon hirtelenkednél. Nem sikerült a vizsga. Bocs, de tanultál eleget? Mert nem biztos, hogy az a megoldás, hogy akkor most keresünk egy másik iskolát, félévet meg kihagyom, és helyette járok gyülibe. Megteheted ha erre van indításod, de csak azért mert volt némi kudarcod, nem lenne szabad. Vagy nem jól kérted el az iskolát, vagy most akarsz emberi számítás szerint dönteni. Isten egyik hónapban nem mondja a kérdésünkre, hogy igen, aztán ugyanarra két hónappal később, hogy nem. Isten nem ilyen fejetlenül intézi az életünket. Ha úgy vetted el, hogy ez a te utad, akkor  láss hozzá és fejezd be. Ha az én lányom lennél biztos ezt mondanám.

teljes szívemből szeretlek : Irma
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Január 29, 22:23:59
 :2funny:

Ti is éreztétek a földrengést?



 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Január 29, 22:48:22
Errefelé nem éreztem. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Január 29, 22:51:13
Errefelé nem éreztem. :05:

Ebből is látszik, hogy tényleg nem Budapesten laksz   :2tickedoff:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Január 29, 23:16:49
Errefelé nem éreztem. :05:

Ebből is látszik, hogy tényleg nem Budapesten laksz   :2tickedoff:

 :2smitten:

Én Budapesten lakom, mégsem éreztünk semmit. :03:
Amikor az interneten olvastuk, hogy volt, akkor kapcsolt a feleségem, hogy ő akkortájt hallotta, hogy zörög az ajtó, de azt hitte, hogy a macska kapar, mert be akar jönni.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Január 29, 23:21:28
 :2funny:

Valahogy én is így jártam, a heverő szélén ülve Laptopozom, és olyan volt, mintha elúszna alólam az ágy, hátra is néztem, mi lehet ez, de megszűnt.
Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, csak amikor olvastam, hogy hullámzó mozgást is érzékeltek.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Január 31, 07:42:53
Semmit nem éreztünk, a hírekből hallottuk. Budapesten élünk mi is. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Február 09, 15:10:15
Megosztok veletek egy cuki képet a leánykámról! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Február 09, 15:26:49
Köszönjük szépen, tünemény ez a drága kis Rebeka!!!! Szerintem tiszta Apukája, de lehet csak én látom így. :05:

Növekedjen az Úr dicsőségére!!!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: körtevirág - 2011 Február 09, 15:34:51
 :D
Nagyon aranyos.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Február 09, 15:57:11
Köszönjük szépen, tünemény ez a drága kis Rebeka!!!! Szerintem tiszta Apukája, de lehet csak én látom így. :05:

Növekedjen az Úr dicsőségére!!!!! :2smitten:

Nagyon drága vagy!  :169:

Hála Istennek az anyukájára is hasonlít! :2crazy: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Február 09, 16:12:42
Persze, hogy hasonlít!  Bocsánat, igazad van,  mind a kettőtökre hasonlít! 

Az Úr Jézus áldjon benneteket gazdagon, töltse be minden szükségleteteket! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Február 09, 16:21:32
Én is köszönöm, nagyon ölelni való,lányotok van.
 :rozsa2: :rozsa: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Február 09, 16:49:45
Kész hölgy ebben a kis kalapban.  :168: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Február 09, 16:51:48
Aranyos szép baba Isten gazdag  áldása legyen rajta. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Február 09, 17:08:13
 Köszönjük! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Február 09, 19:12:02
Nagyon szép kislány! Egyszerűen gyönyörű! Isten áldása kisérje az életét, és legyetek mindig nagyon boldogok!

 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Február 09, 20:23:27
Koszonom! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Február 09, 22:58:08
Köszönjük szépen! Én is írok nehogy azt higgyétek eltűntem  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Február 09, 23:12:23
Pedig már kezdtünk gyanakodni valamiféle elő-elragadtatásra...  :167: :hehe:

Jó, hogy vagy közöttünk!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Február 09, 23:13:42
:hehe: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Február 09, 23:23:01
 :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Február 10, 05:20:58
 :angel2:
Tényleg kedvesek és szépek vagytok.
3. nak felvehetnétek a pici lányt.
Szülővé gyermek által nevel az Úr.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Február 10, 15:29:59
 :(   :02:   :118:   :060:   :2tickedoff:

Kedves Testvéreim!  :(

Egyik percről a másikra bekékült a honlapom nyitó oldala, és megváltozott az egész profilkép.
Szerintetek ez azt jelenti, hogy vége az eddigi formátumnak, és a jelenlegi készletből kell válogatnom!  :118:

Kifizettem egy évet előre. Most meg nem igazán találom meg, amit akarok. Egyik olvasóm hívott fel... :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Február 10, 15:35:25
Szia Tünde!

Nálam jól látható a honlapod, nincs semmi elszíneződés.

Lehet,hogy az ismerődőd gépén van a hiba.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Február 10, 15:44:18
Drága Tündi! :2smitten:

Csak pár dolog kék, ha nem mondod, talán fel sem tűnik. Szerintem kérdezd meg a szolgáltatót, hogy miért lett ilyen?

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Február 10, 15:49:31
 :02:
Hát ez érthetetlen! tényleg visszazöldült...  :061:

Bár még mindig nem az eredeti. De tényleg kék volt az egész! A fejlécen fehér felhők voltak kék éggel...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Február 10, 15:53:08
Tényleg érdekes.... Nekem is volt, hogy eltűnt kép  a honlapomról, máig sem tudom, hogyan. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Február 10, 16:10:31
Szia Tünde!

Ha nem titok, mennyi pénzt kérnek el érte egy évre?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Február 11, 21:12:24
Kicsivel több, mint 6000 Ft.  :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Február 11, 21:30:04
Ajjaj, az igen sok pénz.
Egy domain regisztráció (.hu) az 2 ezer forintnál nem több egy évre. És akkor teljesen egyedi neved is lehet és nem lenne ott a .eoldal rész.
Olcsón is lehet hozzá csatolni tárhelyet...

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Február 15, 21:42:55
Ez egy jó hír!

....A Szivárvány Misszió Alapítvány június 18-ára, délutánra tett bejelentést egy rendezvényre, amely a Hősök terét, az Andrássy utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Kossuth teret érintette volna. Budapest rendőrfőkapitánya megtiltotta a rendezvényt. A döntés jogerős, fellebbezésnek helye nincs.,,,,

Isten adjon ebben kitartó elhatározást Budapest Rendőrfőkapitányának, minden évben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Február 18, 20:02:20
Sajnos módosítanom kell az előbbi újságot, mert mégis engedélyezték a meleg felvonulást :




A Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség döntését, amellyel megtiltotta, hogy június 18-án megrendezzék a melegfelvonulást. A rendőrség arra hivatkozott, hogy a forgalmat zavarná a menet, a szervezők bírósághoz fordultak. A BRFK tudomásul veszi a döntést, és biztosítani fogja a rendezvényt
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Február 18, 20:34:49
Jo lenne elotte egy keresztyen felvonulast tartani ugyanazon a helyen, tiltakozva a homoszexualitas ellen.
Meg lehetne csinalni az imadkozas helyett is. Csak sajnos a kegyelem tul kenyelmesse tett minket!

Aki gyakorlatban helyszinileg a szervezes mellett van, akkor en vizualisan tobb tizezer keresztyennek tudok szolni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Február 18, 20:44:54
Én mellette lennék.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Február 18, 20:54:44
Akkor mar ketten lennenk, de ez meg igen keves.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Február 18, 21:08:07
Jo lenne elotte egy keresztyen felvonulast tartani ugyanazon a helyen, tiltakozva a homoszexualitas ellen.
Meg lehetne csinalni az imadkozas helyett is. Csak sajnos a kegyelem tul kenyelmesse tett minket!

Aki gyakorlatban helyszinileg a szervezes mellett van, akkor en vizualisan tobb tizezer keresztyennek tudok szolni.

Ez mit jelent ketten vonulunk Írmácskával, és virtuálisan több 10 ezer, nekem van egy laptopom és vihetem, de Internet kapcsolatom csak itthon van, tehát a tömeg csak itthon lehet.

vagy rosszúl értettem?

 :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Február 18, 21:45:03
Drága Magda!

Azért az sem lenne semmi ha mi ketten végig gyalogolnánk azt az útvonalat, de gondolom Anti úgy gondolja, hogy hátha lennének még jelentkezők.

 :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Február 18, 21:47:08
Drága Magda!

Azért az sem lenne semmi ha mi ketten végig gyalogolnánk azt az útvonalat, de gondolom Anti úgy gondolja, hogy hátha lennének még jelentkezők.

 :2smitten: :2smitten:

Jó viszünk egy nagy fehér lepedőt, és ráírjuk, hogy sokan vannak, de nem látszanak.
Ha addig el nem ragad az Úr akkor már ketten vagyunk.
 :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Február 18, 22:00:09
 :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Február 18, 22:31:18
Kedves Magda!

Arra céloztam, hogy sokakat ismerek, noha nem személyesen. Ha vannak keresztyén Testvérek közöttük, akik idejüket és pénzüket (utazás a helyszínre) sem sajnálnák, akkor sokan összegyűlhetnénk a felvonulásra. Lehet imádkozni, hogy Isten készítse a szíveket hozzá.

Kellenek akik képesek csoportonként (területileg) összefogni a jelentkezőket, kell olyan testvér is, aki az engedélyt megszerzi a hatóságoktól.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Február 18, 22:41:56
Rendben!

Kérem az Urat, hogy dicsőítse meg magát, tegye nyilvánvalóvá az akaratát, hogy lássák akik eddig nem látták.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Február 19, 12:13:08
Én hiszek abban, hogyha ennek a felvonulásnak eljött az ideje, akkor Isten ad odaszánt embereket, és olyan pillanatok alatt feláll a szolgálók serege, hogy csak ámulunk. Isten már régóta vár arra, hogy kilépjünk, és lehet, hogy itt az idő. Én imádkozni fogok azért, hogy hittel tudjunk arra az útra lépni, amikor a beszédből, cselekedet lesz, és összefogás, és elmegyünk mind Jézusért, hogy a mi népünk meglássa, hogy Isten él és hatalmasan cselekszik ebben a nagyon megfáradt, csüggedt országban is.
Szükség van rá, hogy felemeljük Jézus Nevét és lássa meg mindenki, hogy a keresztények igenis össze tudnak fogni, hogy a sötétség ne terjedjen tovább.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Február 19, 12:15:22
Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Február 19, 12:25:00
Szükség van rá, hogy felemeljük Jézus Nevét és lássa meg mindenki, hogy a keresztények igenis össze tudnak fogni, hogy a sötétség ne terjedjen tovább.


Neki megálljt parancsoljunk az Úr Jézus Krisztus NEVÉBEN és erre a névre meghajoljon minden térd

 :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Március 17, 13:42:53
Békesség Néktek!

Ma nagyon borongós időnk van. Elindultam dolgozni és kértem az Urat, hogy amig haza nem érek ne legyen tul erős az eső.Sikerült is részben valamennyi munkámat elvégezni.
Kezdett erősebben csepegni, gondoltam megyek is haza.Az út ugy 15 perc biciglivel hazáig.
Testvérek ahogyan becsuktam magam mögött a bejárati ajtót mintha dézséból öntötték volna annyira eleredtt az eső.

Hálákat adok az Urnak aki megmentett egy jó nagy elázástól.

Legyen minden dícsőség néki érte aki naponként megóv, befedez! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Március 21, 18:51:38
Ne legyen több éhező gyermek

Az egész egy rövidke kis történettel kezdődött amit egy általános iskolában dolgozótól hallottam: a nyolcéves Dani egyik nap lázas lett az iskolában. Az ilyenkor szokásos eljárás, hogy a szülőt értesítik majd ha anyu vagy apu megérkezett a gyereket hazaviszik.Dani azonban nem akart hazamenni, szomorú - szinte sírós - szemekkel kérlelte az iskolatitkárt, hogy maradhasson. Ha nem is végig akkor legalább az ebédig mert otthon nincs mit enni és ő csak azt eszi minden nap amit az iskolában kap.
Azóta is összeszorul a szívem és a gyomrom amikor erre a történetre gondolok. És minden összeszorulásnál egyre határozottabban gondoltam azt, hogy valamit tennünk kellene. Nap mint nap gyönyörű és ízletes ételekről és finom borokról írunk és közben nem kevés gyerek úgy ér be az óvodába vagy iskolába, hogy éhes. És ha nincs szerencséje hazafelé is éhes marad. És otthon már nem várja túl sok étel, mert nincs rá pénz.



Magyarországon ma 380 ezer gyermek él szegénységben, 130 ezren alultápláltak, 20 ezer gyermek pedig éhezik. Szakemberek véleménye szerint a lakosság nagy része inkább nem vesz tudomást az éhező gyerekekről, a többségük elintézi a "minek szült az anya ennyi gyereket, ha nem tudja eltartani őket" indokkal.


A gourmann.hu szerkesztői és a Kortárs Gasztronómiai és Kulturális Egyesület tagjai úgy gondolják, hogy képesek tenni ez ellen.
Ezentúl minden pénteken legalább egy budapesti és reményeink szerint több vidéki óvodában vagy iskolában délután ételt fogunk osztani. Meleg ételt, gyümölcsöt és a támogatások mértékétől függően akár komplett ételsort is képesek leszünk kiosztani a rászoruló gyerekeknek. A saját lakókörnyezetünket ismerjük de szeretnénk olyan helyre is eljutni ahol szükség lehet ránk, ezért
keresünk olyanokat akik ismerik a környezetüket, hogy jó helyre menjen az intézményekben az étel. Mert nagyon sok kiskölyök éhezik és maximum az iskolai ebéd amit esznek nap mint nap.

Segítségeteket szeretnénk kérni a pénteki ételosztások költségeivel kapcsolatban. Nincsenek mögöttünk cégek, szervezetek, csak magunkra számíthatunk!

Most pénteken legalább ötszáz adag ételt szeretnénk szétosztani a hatodik, hetedik és nyolcadik kerületben valamint lehetőség szerint több vidéki városban is.


Egy tál étel ára: 330 forint.

.-.-.-.-
No comment.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2011 Március 22, 07:01:58
Kedves Palánta Olvasónk!

Kaptunk egy teljes Bibliát – sok más felajánlott Biblia mellett – amihez levél is érkezett. A levelet a Biblia korábbi tulajdonosa írta annak, akihez majd kerül (a börtönben). Ezeket a sorokat idézzük most:
--------------------------------------------------------------------------------


Kedves Barátom!

Szeretettel köszöntelek téged! Kérlek, hogy nézd el nekem, amiért ez a Biblia ilyen „illatos” és „viharvert”…, de az én szívemnek ez nagyon kedves…

A története a következő: 2007 októberében egy elektromos hiba miatt a házunk leégett. Mindenünk elégett, és amit egy életen át gyűjtöttünk, a tűz és víz, valamint a penész martaléka lett.
Ha felnéztünk, fölöttünk a kormos falak, és a csillagos ég volt… Ami megmaradt a kormos vizes romok között: a hívő zenei-CD-k; pár kazetta (dicsőítő zenét tartalmazók), és ez a Biblia. Ez is elázott, betakarta az égett és vizes törmelékhalmaz. Sokáig nem volt hol kiszámítani. De Isten csodálatos! Annyira szeret bennünket, hogy mi emberek ezt el sem tudjuk képzelni!

Amikor ez a borzalom történt velünk, fizikailag éreztem, hogy Jézus mellettem áll, és abban a pillanatban egy igen erős, minden értelmet felülmúló érzés töltött el: azt éreztem, hogy én milyen gazdag vagyok, bár a vagyontárgyaimból láthatóan csak az a pár ruhadarab maradt meg, ami rajtam volt – és hogy a gazdagságom: a családom! Van férjem, gyerekeim, és unokáim! Ezek a kincsek, a többi az csak mindenféle tárgy…

EKKOR meghallottam Isten hangját: „- Még jobban meg akarlak áldani, mint eddig! Bízz bennem!” – mondta. „-Ezután csak felfelé nézz! Emlékezz rá, hogy amikor Mózes a népét a pusztában vezette, miként tettek akkor, amikor a kígyók támadtak rájuk. Érckígyót készítettek, és amikor megmarta őket a kígyó, szemeiket arra függesztették, és le nem vették róla.  Így maradhattak életben. Az érckígyót egy magas oszlopra helyezték, és csak felfelé néztek. Te is így emeld rám a tekintetedet, és ne vedd le rólam!” – mondta. „- Meglátod most a szabadításom. És azt, hogy semmiből hogyan teszlek újjá benneteket!”

És a minden értelmet betöltő békessége árasztotta el a bensőnket. Ez elképesztő érzés volt azokban a percekben!

Akik odajöttek bennünket vigasztalni, azoknak elmondtam, hogy Isten most mondta, hogy még jobban meg akar minket áldani, mint eddig. Igen furcsán néztek rám az emberek! Azt gondolták, hogy biztos megzakkantam a szörnyűség miatt, ami velünk történt! Ideiglenesen a szomszéd fogadott be minket. Csak úgy tudtam elaludni, hogy Istennek énekeltem, és imádkoztam. Sokszor felriadtam éjjelente arra, hogy mi lesz most velünk? A házunkon nem volt biztosítás a nyugdíjunk is igen kicsi…

De Isten hatalmas, csodálatos szabadító, gyógyító! Nála semmi lehetetlen nincs! Neki gondja van reánk. Ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz marad. És ő a semmiből is képes előhozni a hiányzó dolgokat, és valóban, ahogy ígérte: megláttuk az Ő szabadítását. Ez egy hatalmas csoda az életünkben! Akárhányszor ránézek erre a Bibliára, arra a pillanatra emlékeztet, amikor a házunk romjai mellett álltunk és sírtunk. És szólt hozzánk „- Még jobban megáldalak, mint eddig!” 

Mára már áll a házunk és megtanultam: Feltétel nélkül bízzunk Istenben! Ne a láthatókra nézzek, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, de a láthatatlan örökkévaló. Isten a szabadítás Istene! Így tettünk 2007-ben, és azóta is! Isten előteremtette a házunkra való pénzt: sok drága testvér adakozott, hogy tető legyen a fejünk felett. A mi Urunk megújította a mi erőnket, és végig bátorított, vígasztalt minket. Azóta egy borzalmas bénulást is sikerült megúsznom az Ő segítségével. Egy nagy fájdalmat okozó gerincdaganat miatt szenvedtem, de abból is kimentett.

Te is bízz benne, bízd rá az életed, hogy megtapasztalhasd az Ő hatalmas áldásait. Költözzön be Isten a Te szívedbe, teljesedj be Isten szeretetével!
„Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van.”
(Ésaiás 55,6)  Ámen!
--------------------------------------------------------------------------------
Drága Olvasónk! Sokak kedves felajánlásának köszönhetően, a börtönben a Lépésről-lépésre levelező bibliaiskola feladatlapjait lassanként már minden fogvatartott saját teljes Bibliájából tudja kitölteni! Köszönjük!

Szeretnénk, hogy a Palánta bibliaóráin résztvevő gyermekeknek is mind teljes Bibliához juthassanak Természetesen van közöttük, akinek már van saját teljes Bibliája, ám sokaknak közülük még a családjában sem található… Ha szeretnél ezért tenni, és akár használt, akár új Biblia felajánlásával segíteni tudsz a gyerekeknek, hogy megismerjék az Úr Jézust, köszönettel vesszük. Egyik olvasónknak annyira szívére helyezte Isten az ilyen gyermekek, és családjuk ügyét, hogy havi két új Biblia anyagi fedezetének elküldését ajánlotta fel. Akár rendszeres, akár egyszeri felajánlásról, akár új, akár használt példányról van szó, biztosan tudhatjuk, hogy minden egyes Biblia életeket fog megmenteni. Isten maga ígérte ezt meg:

„Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem” (Ézsaiás könyve 55:11)

Szeretettel: a „Palántások”(110321)

PALÁNTA GYERMEK-LÉLEK-MENTÕ
Elérhetõségeink: 06-1/322-0034 ; 06-70/315-7958
   palanta@enternet.hu 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ani Kinor - 2011 Március 22, 07:35:45
Békesség Néktek!

Ma nagyon borongós időnk van. Elindultam dolgozni és kértem az Urat, hogy amig haza nem érek ne legyen tul erős az eső.Sikerült is részben valamennyi munkámat elvégezni.
Kezdett erősebben csepegni, gondoltam megyek is haza.Az út ugy 15 perc biciglivel hazáig.
Testvérek ahogyan becsuktam magam mögött a bejárati ajtót mintha dézséból öntötték volna annyira eleredtt az eső.

Hálákat adok az Urnak aki megmentett egy jó nagy elázástól.

Legyen minden dícsőség néki érte aki naponként megóv, befedez! :2smitten:


 :2smitten:   :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Március 22, 08:50:17
Dicsőség az Úrnak!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2011 Március 22, 18:58:31
Békesség Néktek!

Ma nagyon borongós időnk van. Elindultam dolgozni és kértem az Urat, hogy amig haza nem érek ne legyen tul erős az eső.Sikerült is részben valamennyi munkámat elvégezni.
Kezdett erősebben csepegni, gondoltam megyek is haza.Az út ugy 15 perc biciglivel hazáig.
Testvérek ahogyan becsuktam magam mögött a bejárati ajtót mintha dézséból öntötték volna annyira eleredtt az eső.

Hálákat adok az Urnak aki megmentett egy jó nagy elázástól.

Legyen minden dícsőség néki érte aki naponként megóv, befedez! :2smitten:

Az Úr kegyelmes!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: körtevirág - 2011 Március 22, 19:35:19
 :01:

Ilyen velem rendszeresen van,amikor buszra megyek-jövök.Készülődök szakad az eső,kilépek az ajtón,eláll.Felmegyek a buszmegállóba,felülök a buszra,elkezd szakadni.  :01:
Leszállok,eláll.  :01:

 :168: :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2011 Március 23, 14:00:26
Olyan jó, hogy gondoskodik rólunk.
Ennél jobb nincs a világon.
 :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Március 23, 14:12:00
Szükség van rá, hogy felemeljük Jézus Nevét és lássa meg mindenki, hogy a keresztények igenis össze tudnak fogni, hogy a sötétség ne terjedjen tovább.


Neki megálljt parancsoljunk az Úr Jézus Krisztus NEVÉBEN és erre a névre meghajoljon minden térd

 :angel2:
ÁMEN!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Március 23, 14:16:03
Kedves Palánta Olvasónk!

Kaptunk egy teljes Bibliát – sok más felajánlott Biblia mellett – amihez levél is érkezett. A levelet a Biblia korábbi tulajdonosa írta annak, akihez majd kerül (a börtönben). Ezeket a sorokat idézzük most:
--------------------------------------------------------------------------------


Kedves Barátom!

Szeretettel köszöntelek téged! Kérlek, hogy nézd el nekem, amiért ez a Biblia ilyen „illatos” és „viharvert”…, de az én szívemnek ez nagyon kedves…

A története a következő: 2007 októberében egy elektromos hiba miatt a házunk leégett. Mindenünk elégett, és amit egy életen át gyűjtöttünk, a tűz és víz, valamint a penész martaléka lett.
Ha felnéztünk, fölöttünk a kormos falak, és a csillagos ég volt… Ami megmaradt a kormos vizes romok között: a hívő zenei-CD-k; pár kazetta (dicsőítő zenét tartalmazók), és ez a Biblia. Ez is elázott, betakarta az égett és vizes törmelékhalmaz. Sokáig nem volt hol kiszámítani. De Isten csodálatos! Annyira szeret bennünket, hogy mi emberek ezt el sem tudjuk képzelni!

Amikor ez a borzalom történt velünk, fizikailag éreztem, hogy Jézus mellettem áll, és abban a pillanatban egy igen erős, minden értelmet felülmúló érzés töltött el: azt éreztem, hogy én milyen gazdag vagyok, bár a vagyontárgyaimból láthatóan csak az a pár ruhadarab maradt meg, ami rajtam volt – és hogy a gazdagságom: a családom! Van férjem, gyerekeim, és unokáim! Ezek a kincsek, a többi az csak mindenféle tárgy…

EKKOR meghallottam Isten hangját: „- Még jobban meg akarlak áldani, mint eddig! Bízz bennem!” – mondta. „-Ezután csak felfelé nézz! Emlékezz rá, hogy amikor Mózes a népét a pusztában vezette, miként tettek akkor, amikor a kígyók támadtak rájuk. Érckígyót készítettek, és amikor megmarta őket a kígyó, szemeiket arra függesztették, és le nem vették róla.  Így maradhattak életben. Az érckígyót egy magas oszlopra helyezték, és csak felfelé néztek. Te is így emeld rám a tekintetedet, és ne vedd le rólam!” – mondta. „- Meglátod most a szabadításom. És azt, hogy semmiből hogyan teszlek újjá benneteket!”

És a minden értelmet betöltő békessége árasztotta el a bensőnket. Ez elképesztő érzés volt azokban a percekben!

Akik odajöttek bennünket vigasztalni, azoknak elmondtam, hogy Isten most mondta, hogy még jobban meg akar minket áldani, mint eddig. Igen furcsán néztek rám az emberek! Azt gondolták, hogy biztos megzakkantam a szörnyűség miatt, ami velünk történt! Ideiglenesen a szomszéd fogadott be minket. Csak úgy tudtam elaludni, hogy Istennek énekeltem, és imádkoztam. Sokszor felriadtam éjjelente arra, hogy mi lesz most velünk? A házunkon nem volt biztosítás a nyugdíjunk is igen kicsi…

De Isten hatalmas, csodálatos szabadító, gyógyító! Nála semmi lehetetlen nincs! Neki gondja van reánk. Ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz marad. És ő a semmiből is képes előhozni a hiányzó dolgokat, és valóban, ahogy ígérte: megláttuk az Ő szabadítását. Ez egy hatalmas csoda az életünkben! Akárhányszor ránézek erre a Bibliára, arra a pillanatra emlékeztet, amikor a házunk romjai mellett álltunk és sírtunk. És szólt hozzánk „- Még jobban megáldalak, mint eddig!” 

Mára már áll a házunk és megtanultam: Feltétel nélkül bízzunk Istenben! Ne a láthatókra nézzek, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, de a láthatatlan örökkévaló. Isten a szabadítás Istene! Így tettünk 2007-ben, és azóta is! Isten előteremtette a házunkra való pénzt: sok drága testvér adakozott, hogy tető legyen a fejünk felett. A mi Urunk megújította a mi erőnket, és végig bátorított, vígasztalt minket. Azóta egy borzalmas bénulást is sikerült megúsznom az Ő segítségével. Egy nagy fájdalmat okozó gerincdaganat miatt szenvedtem, de abból is kimentett.

Te is bízz benne, bízd rá az életed, hogy megtapasztalhasd az Ő hatalmas áldásait. Költözzön be Isten a Te szívedbe, teljesedj be Isten szeretetével!
„Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van.”
(Ésaiás 55,6)  Ámen!
--------------------------------------------------------------------------------
Drága Olvasónk! Sokak kedves felajánlásának köszönhetően, a börtönben a Lépésről-lépésre levelező bibliaiskola feladatlapjait lassanként már minden fogvatartott saját teljes Bibliájából tudja kitölteni! Köszönjük!

Szeretnénk, hogy a Palánta bibliaóráin résztvevő gyermekeknek is mind teljes Bibliához juthassanak Természetesen van közöttük, akinek már van saját teljes Bibliája, ám sokaknak közülük még a családjában sem található… Ha szeretnél ezért tenni, és akár használt, akár új Biblia felajánlásával segíteni tudsz a gyerekeknek, hogy megismerjék az Úr Jézust, köszönettel vesszük. Egyik olvasónknak annyira szívére helyezte Isten az ilyen gyermekek, és családjuk ügyét, hogy havi két új Biblia anyagi fedezetének elküldését ajánlotta fel. Akár rendszeres, akár egyszeri felajánlásról, akár új, akár használt példányról van szó, biztosan tudhatjuk, hogy minden egyes Biblia életeket fog megmenteni. Isten maga ígérte ezt meg:

„Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem” (Ézsaiás könyve 55:11)

Szeretettel: a „Palántások”(110321)

PALÁNTA GYERMEK-LÉLEK-MENTÕ
Elérhetõségeink: 06-1/322-0034 ; 06-70/315-7958
   palanta@enternet.hu
Drága Zsuzsa!
Nagyon meghatott ez a történet.Jézus mindig velünk van!Csodálatos a mi Urunk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2011 Március 23, 14:17:40
Szükség van rá, hogy felemeljük Jézus Nevét és lássa meg mindenki, hogy a keresztények igenis össze tudnak fogni, hogy a sötétség ne terjedjen tovább.


Neki megálljt parancsoljunk az Úr Jézus Krisztus NEVÉBEN és erre a névre meghajoljon minden térd

 :angel2:
ÁMEN!!!

Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Március 23, 14:27:34
Olyan jó, hogy gondoskodik rólunk.
Ennél jobb nincs a világon.
 :D
Igen-Dicsőség az Úrnak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2011 Március 29, 09:30:46
Üdv mindenkinek! Még élek.  :044: Remélem mindenki jól van, elég régen nem jártam erre.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Március 29, 09:44:07
Kedves Tothg!
De jó,hogy itt vagy.Tényleg rég voltál itt.
Az Úr áldjon meg.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2011 Március 29, 09:53:05
Üdv mindenkinek! Még élek.  :044: Remélem mindenki jól van, elég régen nem jártam erre.

Igen és hiányzóztál is.
De most újra itt vagy és ennek örülök.
 :058:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2011 Március 29, 09:55:06
Köszönöm...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Március 29, 10:04:14
Üdv mindenkinek! Még élek.  :044: Remélem mindenki jól van, elég régen nem jártam erre.

Igen és hiányzóztál is.
De most újra itt vagy és ennek örülök.
 :058:

Nekem is, sok fohászom szállt az Úrhoz, kérdéssel mi van veled?

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2011 Március 29, 10:09:40
Köszönöm kérdésed, most már minden rendben van. Történt egy-két dolog... Az embert mindig érik meglepetések.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Március 29, 10:15:54
Köszönöm kérdésed, most már minden rendben van. Történt egy-két dolog... Az embert mindig érik meglepetések.

Szívesen olvasnám privátban, ha leírható, de annak is örülök, hogy itt vagy  :017: és gondolom aktivizálod magad

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2011 Március 29, 10:18:06
Nem ígérem, de igyekszem...  :D  mármint aktivizálni magam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Március 29, 10:29:11
Nem ígérem, de igyekszem...  :D  mármint aktivizálni magam.

Ez nagyon nagyon jó  :hehe:

Akkor ezt is az Úrra bízhatom, és ezzennel kérem ŐT, hogy Ő aktivizáljon téged.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Március 29, 10:55:14
Szia Testvérem!

Már azt hittem végleg elmentél! Örülök, hogy újra itt vagy közöttünk!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2011 Március 29, 11:04:41
Üdv főnök. ...dehogy, csak tettem egy kis kerülőt.  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Március 29, 11:05:08
Na, hát merre jártál? :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2011 Március 29, 11:08:02
Hát... messze... majd egyszer elmondom...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Március 29, 11:09:21
Rendben. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Március 29, 11:09:53
Na, hát merre jártál? :05:

Gáborunk Verne regénybe illően fogalmaz - ugye nem vaj a birtokos rag , de ha igen akkor szólj - Lehet, hogy Ő is 80 napra tervezte  :2funny:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2011 Március 29, 11:12:02
 :D Én hosszabbra terveztem... dehát ember tervez, Isten (ki)végez.  :D Mármint jó értelembe...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Március 29, 11:55:42
Jó, hogy újra itt vagy velünk!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2011 Március 29, 12:22:16
Üdv mindenkinek! Még élek.  :044: Remélem mindenki jól van, elég régen nem jártam erre.

Hello  :2smitten: én is  hiányoltalak kedves tothg, már épp  priviben akartalak kérdezni, hogy mi az oka a hosszú távolláétednek? ? de aztán gondoltam nem leszek már olyan tolakodó...jó hogy itt vagy  :)
és jó az új fotód  :afro:   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Március 29, 18:51:56
Isten hozott, Gábor!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Március 29, 19:19:11
De jó, hogy újra itt vagy kedves Gábor! És én is remélem, hogy megtudható, hogy mi történt mig távol voltál. Hiányoztál.

 :030:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Clio - 2011 Március 29, 22:37:16
Csak úgy meg akartam jegyezni hogy : Jó itt köztetek!  :05: :088: :089: :06: :063: :169:

holnap zsúfolt napom lesz, korházba viszem a nagypapámat átkötözésre korán reggel. Nemrég távolítottak el két kicsi daganatot az arcáról.
Valamint  délután közgyűlést hívott össze a klubunk elnöke ( Colle Sheltie Corgi tenyésztők egyesülete) Vezetőségi tagok választása  valamint feladat körök kiosztása lesz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Március 29, 22:57:50
Számomra is öröm, hogy itt vagy közöttünk! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Március 29, 22:58:41
Csak úgy meg akartam jegyezni hogy : Jó itt köztetek!  :05: :088: :089: :06: :063: :169:

holnap zsúfolt napom lesz, korházba viszem a nagypapámat átkötözésre korán reggel. Nemrég távolítottak el két kicsi daganatot az arcáról.
Valamint  délután közgyűlést hívott össze a klubunk elnöke ( Colle Sheltie Corgi tenyésztők egyesülete) Vezetőségi tagok választása  valamint feladat körök kiosztása lesz.

Egyet értek
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Március 29, 23:38:40
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2011 Március 30, 08:35:30
Csak úgy meg akartam jegyezni hogy : Jó itt köztetek!  :05: :088: :089: :06: :063: :169:

holnap zsúfolt napom lesz, korházba viszem a nagypapámat átkötözésre korán reggel. Nemrég távolítottak el két kicsi daganatot az arcáról.
Valamint  délután közgyűlést hívott össze a klubunk elnöke ( Colle Sheltie Corgi tenyésztők egyesülete) Vezetőségi tagok választása  valamint feladat körök kiosztása lesz.

Egyet értek
 :2smitten:

Én is egyet értek veletek!
Olyan jó veletek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Március 30, 10:34:39
Nagyon jó veletek itt a fórumon drága testvéreim.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Március 30, 11:21:05
Nagyon jó veletek itt a fórumon drága testvéreim.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Filem 1,6 Hogy a te hitedben való közösség hathatós legyen, a Krisztus ügyében, minden bennetek levő jónak megismerése által.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Március 30, 12:34:08
Ámen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Március 30, 12:45:29
Békesség Néktek!

Jó hír:Jézus Krisztus feltámadott és él!Ő ma is gyógyít, szabadít, kegyelmes és imameghallgató Mennyei Édesatyánk! 

Ma negyedik napja, hogy a fiam súlyos műtéteken ment át.
Tegnap levitték már a hasiosztályra,ma kivettek minden csővet belőlle.
Ücsörög, járkál, gyógytórnázik. A gyomrának még  picit gyógyulnia kell.
Volt egy kicsi láza, meg fájdalma, de ennek ellenére remekül van az Úr dícsőségére.

Áldott szép napot Mindenkinek, az Úr áldásait árassza ki rátok bőségesen.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Március 30, 13:07:57
Békesség Néktek!

Jó hír:Jézus Krisztus feltámadott és él!Ő ma is gyógyít, szabadít, kegyelmes és imameghallgató Mennyei Édesatyánk! 

Ma negyedik napja, hogy a fiam súlyos műtéteken ment át.
Tegnap levitték már a hasiosztályra,ma kivettek minden csővet belőlle.
Ücsörög, járkál, gyógytórnázik. A gyomrának még  picit gyógyulnia kell.
Volt egy kicsi láza, meg fájdalma, de ennek ellenére remekül van az Úr dícsőségére.

Áldott szép napot Mindenkinek, az Úr áldásait árassza ki rátok bőségesen.  :044:

Hálát adok neked Uram, Hogy Ircsi békességét megőrizted, és a fia folyamatosan gyógyul.
Segíts Uram, hogy ez a nagy próbatétel mindenkit Hozzád vezessen, akik erről tudnak.
Köszönöm, hogy mindég meghallgatsz, és te munkálod a hitet is. a cselekvést is.
Az Úr Jézus Krisztus NEVÉBEN
Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2011 Március 30, 13:50:29
Békesség Néktek!

Jó hír:Jézus Krisztus feltámadott és él!Ő ma is gyógyít, szabadít, kegyelmes és imameghallgató Mennyei Édesatyánk! 

Ma negyedik napja, hogy a fiam súlyos műtéteken ment át.
Tegnap levitték már a hasiosztályra,ma kivettek minden csővet belőlle.
Ücsörög, járkál, gyógytórnázik. A gyomrának még  picit gyógyulnia kell.
Volt egy kicsi láza, meg fájdalma, de ennek ellenére remekül van az Úr dícsőségére.

Áldott szép napot Mindenkinek, az Úr áldásait árassza ki rátok bőségesen.  :044:

Nagy és fensége a mi Urunk és mindig meghallgatja imáinkat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Március 31, 09:40:20
Azt olvastam, hogy ellenőrizni fogják az ittas bicikliseket.
Hát nem is értem, hogy miért : :03:
Illuminált állapotban pedig milyen könnyű nekik az autók között
szlalomozni. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Március 31, 10:59:49
Szegények, ők "puhatestűek" a kocsisok között. Több védelem kellene nekik, talán nem lenne butaság kötelezővé tenni a bukósisakot és a könyök-térd védőket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Március 31, 11:22:02
Az igaz.
És milyen jó lenne megfelelő bicikli utak létrehozása.
Mindenhol úttest felújítás van, úgyhogy, ez már csak egy
kis odafigyelés lenne, hogy erre is gondoljanak. :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2011 Április 01, 09:47:13
http://www.youtube.com/watch?v=bR9DlU33N74#ws (http://www.youtube.com/watch?v=bR9DlU33N74#ws)   Hillsong film

 új  új   új   

A filmről bővebben az üzenetek blogon ( http://www.uzenetek.com/ (http://www.uzenetek.com/) ) olvashatsz
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2011 Április 02, 15:37:22
A múlt héten láttam a filmet. nagyon jó.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Április 08, 14:22:41
Sziasztok!

Nalam most az az ujsag, hogy uj munkahelyem van kb: egy hete.
A fonokomet pedig ugy hivjak, hogy David King -->David Kiraly! :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Április 08, 14:32:38
A múlt héten láttam a filmet. nagyon jó.

Nálunk holnap vetítik le az Agapé-napon.  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Április 08, 20:13:07
Sziasztok!

Nalam most az az ujsag, hogy uj munkahelyem van kb: egy hete.
A fonokomet pedig ugy hivjak, hogy David King -->David Kiraly! :hehe:
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2011 Április 09, 21:54:50
Sziasztok!

Nalam most az az ujsag, hogy uj munkahelyem van kb: egy hete.
A fonokomet pedig ugy hivjak, hogy David King -->David Kiraly! :hehe:


Na és milyen munkát adott Izrael királya?  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Április 09, 22:01:31
Festőként dolgozom. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2011 Április 09, 22:06:15
Festőként dolgozom. :05:

...és milyen a meló? Ez csak átmeneti? Mást szeretnél?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Április 09, 22:08:27
Nem átmeneti, egy bojler cégnél dolgozom és ott kell sok mindent festeni, nem csak ipari bojlereket, hanem a telephely épületeit.
De betanítanak nehéz gépkezelőnek, villanyszerelőnek, hegesztőnek és szerelőnek is. Meg még ami épp van. :hehe:

Örülök is neki, mert nyitott vagyok erre! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2011 Április 09, 22:09:37
Nem átmeneti, egy bojler cégnél dolgozom és ott kell sok mindent festeni, nem csak ipari bojlereket, hanem a telephely épületeit.
De betanítanak nehéz gépkezelőnek, villanyszerelőnek, hegesztőnek és szerelőnek is. Meg még ami épp van. :hehe:

Örülök is neki, mert nyitott vagyok erre! :igen:

Örülök... A picitek meg nagyon édes...  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Április 09, 22:23:54
Köszönjük! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Április 11, 19:57:00
 :02:
Egyik ismerősöm facebook címét feltörték. Mindenféle ocsmányságot írtak a nevében, szörnyű káromkodásokat is. Nekem is elküldték.  :2tickedoff:
Már töröltem, de nem tudom, hány órán keresztül csúfította az oldalamat. Meg másokét is... :118:
A Sátán trükkje ez is, hogy bosszantson...  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Április 11, 20:12:28
Szia Tünde!

Igen, ez nagyon kellemetlen. Éppen ezért kell biztonságosabb jelszókat használni. Amiben betűk, számok és írásjelek is vannak.
Gyakorlatilag feltörhetetlenek.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Április 15, 14:59:55
Köszi a jó tanácsot, Antee!  :044:

A mai nap folyamán esküvői meghívókat címezgetek és küldözgetek.  :2smitten:
Barnabás fiunk nősül május 14-én!  :169:
Dicsőség az Úrnak!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Április 15, 16:45:11
Drága Tündi! :2smitten:

Akkor nagy öröm ez, hogy nősül a Fiatok, és egyben elengedés is.....

Az Úr áldja meg Őket, töltse be minden szükségletüket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Április 15, 20:03:03
Drága Tünde!

Nagy mérföldkő ez! Elengedni és tudomásul venni, hogy ő már egy külön egységet alkot a feleségével, nagy lépés a szülőnek. Több könnybe és lemondásba kerül, mint bármi más, de egyben öröm is. Hiszen felnőtt az Úr kegyelméből, és ahogy tudom az Úrban választott, áldást kivánok az életére, életükre! Nektek pedig sok bölcsességet!

Legyetek áldottak!

 :017:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Április 22, 11:11:58
Sziasztok!

A Facebook alkalmazás megtalálható a fórumon!

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Április 23, 11:09:49
Na ezt Lájkolom  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Április 23, 12:50:39
Na ezt Lájkolom  :2funny:

Egyelőre a Facebook alkalmazást hanyagolnunk kell, mivel több helyen a fórumot használhatatlanná tette. Ekkora áldozatot pedig nem ér meg. :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2011 Április 23, 15:12:20
Szia Tünde!

Igen, ez nagyon kellemetlen. Éppen ezért kell biztonságosabb jelszókat használni. Amiben betűk, számok és írásjelek is vannak.
Gyakorlatilag feltörhetetlenek.

Szeretettel,
Antee

Antee, bármilyen irásjelet lehet ?
légyszi   irjál már rá 1-2 példát,  mert én is változtatni fogom az enyéimet

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Április 23, 16:01:21
Szia Zsuzsa!

Az írásjelek alatt például a felkiáltójelet, kérdőjelet, pontot, stb... értem.
Viszont azt tudni kell, hogy nem mindenhol engedik az írásjelek használatát a jelszóban.

Itt van egy példa, amely erős jelszónak minősül:
ZsUzSa8556.86!

A kis és nagybetűk is erősítik magát a jelszót.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Április 27, 14:38:34
Drága Testvéreim!

Mostanában nagyon keveset tudok köztetek lenni, ne haragudjatok!
Mindenkire sok szeretettel gondolok továbbra is!  :2smitten:

Az Úr áldjon meg titeket!
Tünde  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Április 27, 16:02:32
Kedves Testvéreim!
én is kevesebbet tudok mostanában ide jönni.Sokat gondolok Rátok.
Isten áldjon meg Titeket.
Szeretettel.
Edit
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: körtevirág - 2011 Április 27, 16:56:09
Hogy mi újság velem?Nagyon nagyot hibáztam.Bűnöztem,bűnözök.És félek és sírok.Nem akarok Istentől távol lenni,mégis olyan dolgokat teszek,amik elválasztanak tőle.De miért teszem ezt?Magam se tudom.Vagy mégis,csak nem merem,nem akarom bevallani.Még mindig jobban vonzódom a bűnös világhoz,mint Isten világához.Makacs vagyok,azt hiszem lehet kétszívűen élni,de nem.Nem lehet.Nem csak hinni kell,úgy is kell élni.Meg kell változni.Hagynom kell,hogy Isten Szelleme változtasson,de én nem engedem.Miért?Mert félek.Mert az új,mert azt nem ismerem,meg lemondással és megvetéssel jár.A régi ha rossz is,de már ismerős.Most ott tartok,hogy az eszemmel tudom,felfogom,mit kell csinálni,de a cselekvés nem megy.Elhatározom,aztán nem teszem.Pedig nagyon jól tudom,hogy ez lenne nekem a jó,a teljes tisztulás,teljes odaszánás,teljes krisztusi élet és mégse.És szenvedek és sírok és segítségért esdeklem a saját magam ásta gödörben.Földre borulok és csak annyit tudok mondani:bocsáss meg és segíts,segíts!Miért vagyok ilyen?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Április 27, 17:17:45
Kedves Körtevirág :2angel: köszönöm, hogy írtál.
Sokat gondoltam Rád az elmúlt napokban, és köszönöm, hogy jeleztél, az Úr Jézus úgy szeret ahogy vagy, és nem a cselekedeteidet nézi - amit te bűnnek tartasz -, hanem a szívedet, azt akarja, hogy teljesen Tőle vegyünk el mindent,
A házasságtörésen kapott nőnek is azt mondta eredj el és többé ne vétkezz.
Az ellenség, pedig elénk rakja az akadályokat, amikor épp nem nézünk oda, és örömmel tapsol, ha elestünk, de az Úr Jézus oda jön és felemel.
Csak mond el NEKI, hogy NÁLA, nélkül mindég elesel, és kérd, hogy Ő figyelmeztessen időben.
Én is így szoktam amikor elesek, mert nekem is kirakja a csapdáját az ellenség, és én is elesek.
Ezért mosta meg a lábukat a tanítványoknak az Úr Jézus, mert itt a földön mindég bepiszkolódik.

Ne feledd, egy bűn van az pedig a hitetlenség,
a többi az vétek, amikor csetlünk botlunk és el is esünk.
Szeretettel
Magdus
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Április 27, 18:18:28
Drága Körtevirág! :2smitten:

Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy is. Róma 3:12

Mindannyian vétkezünk, de odamegyünk az Úrhoz, megbánjuk, kivalljuk, és tiszta lappal indulunk. Ő az őszinte szívűeket kegyelemben részesíti.

Szeretettel: Gyöngyi

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Április 27, 20:04:12
Drága Körtevirág!

Ahogy olvastam a soraidat ez az ének jutott az eszembe, hiszem, hogy nem véletlenül elevenítette fel a Szent Szellem :

Amint vagyok, sok bűn alatt,
De hallva hívó hangodat,
Ki értem áldozád magad:
Fogadj el, Jézusom!

Amint vagyok, - nem várva, hogy
Lelkemnek terhe, szennye fogy,
Te, aki megtisztíthatod: -
Fogadj el, Jézusom!

Amint vagyok, - bár gyötrelem,
S kétség rágódik lelkemen,
Kívül harc, bennem félelem: -
Fogadj el, Jézusom!

Amint vagyok, - vak és szegény,
Hogy kincset leljek benned én,
S derüljön éjszakámra fény: -
Fogadj el, Jézusom!

Amint vagyok, - nincs semmi gát,
Kegyelmed mit ne törne át;
Hadd bízza lelkem rád magát: -
Fogadj el, Jézusom!

Amint vagyok, - hogy a te szent
Szerelmed tudjam, mit jelent
Már itt, s majd egykor odafent: -
Fogadj el, Jézusom!

Ez egy csodálatos imádság! De sokszor énekeltem már könnyek között, mikor én is elestem.
Örülök, hogy visszajöttél, és itt vagy. Testvérek között vagy, olyanok közt, akik már megtapasztalták, milyen is vergődni egy harcban. De amikor rájössz, hogy te már semmit nem tudsz tenni magadért, mikor már nem tudod még a jót akarni sem, csak egyet tudsz a lelked mélyén : Jézusra van szükségem!  -  akkor a legjobb úton jársz.
Lehet most össze kell törni, az ó embered most haláltusáját vívja, és ez fáj, de meg kell halnia. Most a sátán egy jól előkészített csapdába vezetett, és továbbra is hazugságokat suttog , vagy kiabál a füledbe. Ne higyj neki!
Egy csatát ugyan elvesztettél, de a háborút már Jézus megnyerte! Jézus csak egy sóhajtásnyira van tőled, ugyanis azt igérte : El nem hagylak téged, és el sem maradok mellőled. Az ég és a föld elmúlhatnak de az Ő szavából egy sem veszhet el.
Jöjj Jézushoz, amint vagy! Szakadt ruhában, bemocskoltan. Nem számít! Ha Hozzá fordulsz akkor Ő hófehér ruhát ad a szakadt, mocskos helyett.

Drága Kistestvérem! Melletted vagyok, imádkozom érted, hogy a kisértésnek ez a szörnyű órája megbánhatatlan szomorúsághoz vezessen! Jézus úgy fogad el, ahogy jössz Hozzá! Csak gyere!

meleg szeretettel : Irma

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Április 27, 20:49:30
Drága Körtevirág!
Az Úr nagyon szeret téged.Mindannyian küszködünk a testtel.Ez így lesz,amíg itt vagyunk a földön.Pál apostol mondta:

"Mert tudom,hogy nem lakik énbennem,azaz testemben jó;mert az akarás megvan bennem,de a jó véghezvitelét nem találom.
Mert nem a jót cselekszem,melyet akarok;hanem a gonoszt cselekszem,melyet nem akarok.
Ha pedig én azt cselekszem,amit nem akarok,nem én mívelem már azt,hanem a bennem lakozó bűn.
Megtalálom azért magamban,ki a jót akarom cselekedni,ezt a törvényt,hogy a bűn meg van bennem.
Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint;
De látok egy másik törvényt az én tagjaimban,amely ellenkezik az elmém törvényével,és engem rabul ád a bűn törvényének,mely van az én tagjaimban.
Ó én nyomorult ember!Kicsoda szabadít meg engem e a halálnak testéből?
Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által.Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének,de testemmel a bűn törvényének szolgálok.(Róma 7,18-25.)


Cím: Re:Mi újság?
Írta: körtevirág - 2011 Április 28, 11:33:02
Köszi.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Április 28, 11:58:59
 :ima02:

http://atv.hu/cikk/20110428_tobb_mint_77_halott_hatalmas_viharok_tomboltak_amerikaban?source=hirkereso (http://atv.hu/cikk/20110428_tobb_mint_77_halott_hatalmas_viharok_tomboltak_amerikaban?source=hirkereso)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Clio - 2011 Április 28, 12:55:20
Kedves Körtevirág! Ditte csodálatos igét idézett! Legyen bátorításodra hogy olyan apostol is mint Pál küzdött a testével.
Ismerem ezt az érzést! És teljesen megértelek! Légy kitartó! Maradj az Úr közelébe. Ne engedj a kísértésnek ami azt súgja hogy nem mehetsz Istenhez mert már megint vétkeztél és Ő haragszik rád!

Én akkor buktam el igazán amikor engedtem ennek a gondolatnak és elkerültem Istent. Nem mertem  elé állni.

Amit pedig mér tanácsolok! Vizsgáld meg magad az amit teszel valóban bűn-e nem csupán a saját magadnak állított törvény áthágása?

Valamint ragaszkodj ahhoz hogy Isten úgy ahogy vagy szeret és az érzéseidet a vágyaidat ő tudja megváltoztatni . De van hogy ezt fokozatosan teszi.

A te dolgod a kitartás a ragaszkodás és a hit! a többi az Ő munkája!
Kedves testvérem légy kitartó! Tapasztalatból mondom! Ne aggódj!

A világot én is szeretem. Szeretem a virágok illatát! Szeretem egy szép művészi alkotást megcsodálni , egy kellemes világi zenét meghallgatni.
Örülök ha egy jó kulturált viccet hallok! kedvelem a barátaim társaságát. szeretem a finom ételeket.
Ez nem bűn. A világban lévő minden hasznos szép és jó dolog Istentől származik. Hálát adhatunk érte neki. Így végül őt imádjuk ajándékain keresztül. bölcsen és mértékkel élünk az ajándékokkal abban Isten is és mi is gyönyörködünk!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Április 28, 13:43:53
Körtevirág!
Egy nagyon kedves testvéremmel történt meg
hogy egyszer válaszút elé ért, tudta Isten előtt
mi a kedves, de mást választott.
Azt mondta Istennek:
Istenem én most elhagylak téged.
Isten viszont nem hagyta válasz nélkül:
Ha te el is hagysz engem, én soha nem foglak.

Imádkozom érted, hogy átöleljen téged az ÚR.

ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2011 Április 28, 14:21:45
Drága Körtevirág!
Én 2 évig voltam távol az Úrtól, de ő vissza húzott magához.
Igen zavaros volt ez a két esztendő és sok bűnt elkövettem.
De ezeket töredelmes szívvel megvallottam és megbántam.
És Ő megbocsájtott nekem.
Ez nagy öröm.
És téged is vár haza.

Ne félj csak higgy az Úr szeretetében és kegyelmében.

Imádkozom érted!
Shalom !
Az Úr áldjon meg és kísérjen utadon.

Shaly!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Április 28, 16:52:39
Bizony jó az Úr.Ő a mi jó pásztorunk.Megkeresi az elveszett bárányait.Én is voltam az Úrnak engedetlen,de Ő utánam jött,megkeresett,és örült,hogy megtalált.Mindannyiunkat így szeret.Senki sem szeret úgy,mint Ő.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Április 28, 16:56:09
Csak az Ő szeretete a SZERETET, a többi csak utánzat, hamisítvány, félrevezetés, kitaláció, mímelés.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Április 28, 17:11:27
Teljesen más téma/

Talán nem sértem meg a gyülekezet rendjét ha ezt a levelet bemásolom, amit ma az Agapé gyülekezet vezető pásztorától kaptam / és gondolom minden email cimmel rendelkező testvér /

Kedves Testvérem!

 

Egy imatámogatást szeretnék kérni Tőled. A hírekből bizonyára Te is értesültél arról, hogy Gyöngyöspatán milyen problémák vetődtek föl, s talán azt is tudod, hogy nekünk is van egy roma gyülekezetünk abban a faluban.

Április 30-án délután a Gyöngyöspatai művelődési házban istentiszteletet tartunk, segítve és bátorítva a gyülekezet tagjait és azokat a roma embereket, akik eljönnek a nyilvános alkalomra. Mivel elégé kiéleződött a helyzet a faluban ezért szeretettel kérlek, hogy imádságoddal támogasd ezt a kilépésünket, amit Bodó Csabival együtt végzünk, hogy az Úr védelme és áldása legyen rajtunk.

Az országban sok gyülekezet támogatja azt a törekvésünket, hogy a falu felszabaduljon a fenyegetettség és a félelem alól és úgy ahogy Eszter könyvében Isten megszabadította a népét, mi is azt várjuk, hogy Isten beavatkozásával ez történjék Gyöngyöspatán is.

 

Imatámogatásodat megköszönve,
 
 

Testvéri szeretettel

István

Teljes szivvel tudom támogatni ezt a kezdeményezést, és kérem mindazokat, akiknek a szivűk fáj azért, ami Gyöngyöspatán pro és kontra történik, imádkozzanak az alkalomért, hogy a gyülölet között magasan égjen az evangélium fáklyája. Hadd hangozzék az imádság, és a dicséret és indítsa meg a sziveket, hogy jöhessen az Úrtól a megbékélés.



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Április 28, 18:27:55
Sziasztok.

Emőke levelét csatolom, amelyben segítséget kér:

Kedves fórum-tagok!



Családi és tanulmányi helyzetem miatt sűrgösen szükségem lenne kiegészítő (alkalmi
és/szezonális, nyári) munkára, belföldön vagy külföldön. Minden információt,
visszajelzést szívesen fogadok, elnézést, ha bárkit is zavartam a problémáimmal.
Megkérem, aki úgy dönt, hogy segíteni fog, a személyes email-címemre vagy privát
üzenetben írjon, nem szeretnék visszaélni a többi tag türelmével.



Köszönettel,


Emőke
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Április 28, 19:52:16
Drága Körtevirág!

Ahogy olvastam a soraidat ez az ének jutott az eszembe, hiszem, hogy nem véletlenül elevenítette fel a Szent Szellem :

Amint vagyok, sok bűn alatt,
De hallva hívó hangodat,
Ki értem áldozád magad:
Fogadj el, Jézusom!

Amint vagyok, - nem várva, hogy
Lelkemnek terhe, szennye fogy,
Te, aki megtisztíthatod: -
Fogadj el, Jézusom!

Amint vagyok, - bár gyötrelem,
S kétség rágódik lelkemen,
Kívül harc, bennem félelem: -
Fogadj el, Jézusom!

Amint vagyok, - vak és szegény,
Hogy kincset leljek benned én,
S derüljön éjszakámra fény: -
Fogadj el, Jézusom!

Amint vagyok, - nincs semmi gát,
Kegyelmed mit ne törne át;
Hadd bízza lelkem rád magát: -
Fogadj el, Jézusom!

Amint vagyok, - hogy a te szent
Szerelmed tudjam, mit jelent
Már itt, s majd egykor odafent: -
Fogadj el, Jézusom!

Ez egy csodálatos imádság! De sokszor énekeltem már könnyek között, mikor én is elestem.
Örülök, hogy visszajöttél, és itt vagy. Testvérek között vagy, olyanok közt, akik már megtapasztalták, milyen is vergődni egy harcban. De amikor rájössz, hogy te már semmit nem tudsz tenni magadért, mikor már nem tudod még a jót akarni sem, csak egyet tudsz a lelked mélyén : Jézusra van szükségem!  -  akkor a legjobb úton jársz.
Lehet most össze kell törni, az ó embered most haláltusáját vívja, és ez fáj, de meg kell halnia. Most a sátán egy jól előkészített csapdába vezetett, és továbbra is hazugságokat suttog , vagy kiabál a füledbe. Ne higyj neki!
Egy csatát ugyan elvesztettél, de a háborút már Jézus megnyerte! Jézus csak egy sóhajtásnyira van tőled, ugyanis azt igérte : El nem hagylak téged, és el sem maradok mellőled. Az ég és a föld elmúlhatnak de az Ő szavából egy sem veszhet el.
Jöjj Jézushoz, amint vagy! Szakadt ruhában, bemocskoltan. Nem számít! Ha Hozzá fordulsz akkor Ő hófehér ruhát ad a szakadt, mocskos helyett.

Drága Kistestvérem! Melletted vagyok, imádkozom érted, hogy a kisértésnek ez a szörnyű órája megbánhatatlan szomorúsághoz vezessen! Jézus úgy fogad el, ahogy jössz Hozzá! Csak gyere!

meleg szeretettel : Irma
Köszönöm ezt a dalt.Nagyon szeretem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Május 09, 15:52:11
 :169:
Kedves Testvéreim!  :088:

Mint észrevettétek, elég ritkán vagyok itt.  :pirul:
Szombaton menyegző!  :01: Barni fiunk nősül!  :05:
Van dolgunk bőven!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Május 09, 15:58:38
Drága Tündi! :2smitten:

Az Úr segítsen Nektek a készülődésben, és legyen áldott, emlékezetes  nap a menyegző, az ifjú párnak, rokonoknak, résztvevőknek! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2011 Május 09, 16:03:01
:169:
Kedves Testvéreim!  :088:

Mint észrevettétek, elég ritkán vagyok itt.  :pirul:
Szombaton menyegző!  :01: Barni fiunk nősül!  :05:
Van dolgunk bőven!  :044:

Drága Tünde!
Az Úr segitsen hogy minden a legtökéletesebben menjen!
Legyen ez a szombat örökké emlékezetes mindnyájatoknak.
A fiatalokra árassza rá Isten az ő kegyelmének gazdagságát, minden áldását, felettébb, mintsem elgondolhatnátok!
Áldja meg őket szép otthonnal, teli pénztárcával, gyönyörű gyerkőcökkel, adjon közéjük megértést, szeretetet, békességet, olykor hosszútűrést és bölcsességet, és az ő csodálatos szellemi áldásaiban is tegye őket bővölködővé. :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Zsuzsa
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Május 09, 16:38:13
Drága Tünde!

Isten áldása legyen rajtatok! Egészen különleges alkalom lesz, hiszen Barni mennyegzője lesz az első a fiaitok közül.
Áradjon rátok Isten jókedve, és ragyogjon rátok az Ő Arca Világossága. Legyen mindenben áldás és öröm!

szeretettel gondolok rátok : Irma :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Május 09, 20:20:07
 :2smitten:
Köszönöm mindenkinek a szeretetteljes jókívánságokat! Szeretlek benneteket!
:168:
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Május 16, 11:37:20
Testvéreim.
most hétvégén lesz a múzeumok majálisa a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.
A gyerekekkel nagyon szeretünk elmenni.
kézműves foglalkozások szinte kimeríthetetlen lehetősége.
ingyenes múzeum látogatás.
mi nagyon szeretjük.

www.majalis.hu (http://www.majalis.hu)

m.ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Május 17, 13:41:31
 :01:
Képzeljétek: anyós lettem!  :pirul:
 :063:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Május 17, 14:37:45
Tünde!

Nagyon sok örömöt kívánok neked
ebben az új szerepben.

szeretettel:

ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Május 17, 14:42:22
:01:
Képzeljétek: anyós lettem!  :pirul:
 :063:

Kívánok sok türelmet, és megértést, és legeslegjobban, hogy mindég az Úrra tudj nézni.
 :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Május 17, 15:24:26
Drága Tünde!

Nagyon megható volt látni azt két gyönyörű, és Isten előtt is tiszta fiatalt! Ti jutottatok eszembe, az a sok év ezelőtti mennyegző, gondolom te is gondoltál rá. Kivánom, hogy járjanak a nyomdokaitokban, és legyen áldott életük! Mintahogy ti is Isten áldottjai vagytok. Amit meg tanulni kell, mint anyósnak? - adjon Isten ahhoz is bölcsességet, hiszen ez a fiatok csak az első volt, van még három :01:!
Isten áldása kisérjen titeket és az ifjú párt is!

 :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Május 17, 16:31:58
:01:
Képzeljétek: anyós lettem!  :pirul:
 :063:
Drága Tünde!
Gratulálok!Isten áldja meg az ifjú párt!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2011 Május 18, 10:48:28
:01:
Képzeljétek: anyós lettem!  :pirul:
 :063:

Tünde!
Gratulálok ehhez az új szerephez!
Az Úr áldását az ifjú párra!
Shalom:
Shaly!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Május 18, 12:39:46
:01:
Képzeljétek: anyós lettem!  :pirul:
 :063:

 :taps: :D :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Gartulálok, sok áldást a fiataloknak!!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Május 18, 12:47:32
Ha valaki esetleg mostanában zsebkést akarna venni, annak ajánlom az amerikai Buck márkát.   :afro:  :hehe:

A napokban hozzám került egy ilyen bicsak, és a garanciajegy hátoldalára nyomtatva a következő szöveget találtam (persze angolul):

A Buck Knives cég fantasztikus növekedése nem a véletlen műve. A vezetőség a kezdetektől elkötelezte magát, hogy Istent tekinti Legfőbb Üzleti Partnerének.
Krízishelyzetekben eléje tárjuk a problémákat, és Ő eddig soha nem mulasztotta el, hogy megadja a választ a helyzetünkre.

Minden termékünk a menedzsment (és Legfőbb Partnerünk) feddhetetlenségét kell, hogy tükrözze.
Ha néha a mi részünket elhibázzuk ebben, mert emberek vagyunk, szükségesnek érezzük, hogy mindent megtegyünk a hiba jóvátételére.

Természetesen amellett, hogy Ő a Legfőbb Partnerünk, Isten egyúttal Mennyei Atyánk is; nagy áldás számunkra a biztonság, amit ez a tudat nyújt a nehéz időkben.
Ha ön is nehéz, vagy zavaros időket él meg és válaszokat keres, szeretnénk a tekintetét Istenre irányítani, mert Ő szereti Önt.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn. 3,16)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Május 18, 14:05:16
De jooo! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Május 18, 14:13:32
Gondolhatod, hogy azóta a zsebemben van...  :hehe: :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Május 18, 14:17:52
Biztos voltam ebben! :hehe: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Május 18, 14:27:08
Gondolhatod, hogy azóta a zsebemben van...  :hehe: :pirul:

Csak ki ne nyíljon  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Május 18, 14:30:19
Ne félj kedves Magda, egy jó bicska nem nyílik ki magától!  :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Május 18, 14:39:17
Ne félj kedves Magda, egy jó bicska nem nyílik ki magától!  :afro: :2smitten:

Szia Kedves Julesz én is abban reménykedem, hogy tőlem nem :hehe:
Esetleg mástól...

Ismered a közmondást gondolom?
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Május 18, 14:44:59
Igen-igen, csak vicceltem...  :2smitten:

Amúgy igei alapom is van ám: "akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen"  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Május 18, 14:53:24
 :( lehet, hogy ez a mormon bibliában van
  :zaszlo:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Május 18, 16:12:33
Nemtom, azt nem olvastam.   :119: :hehe:

Lukács 22:36  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Május 18, 16:16:14
Jules! Kepes voltal eladni a felso ruhadat egy bicskaert??? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Május 18, 20:53:19
 :001: :040:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2011 Május 19, 20:12:45
:01:
Képzeljétek: anyós lettem!  :pirul:
 :063:

Ezt nem annyira nehéz.
Az már nagyobb képzelő erőt kívánt volna, ha azt írod, hogy: APÓS lettem.
 :igen:
Remélem rövid időn belül azt írod, hogy: NAGYMAMA lettem!
Mire én majd azt írom: ez csak azért van mert nagypapa nem lehetel. Pedig mennyivel jobb! :igen: :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Május 20, 16:26:30
 :063:  Köszi Robi!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsotza - 2011 Május 21, 13:36:05
:169:
Kedves Testvéreim!  :088:

Mint észrevettétek, elég ritkán vagyok itt.  :pirul:
Szombaton menyegző!  :01: Barni fiunk nősül!  :05:
Van dolgunk bőven!  :044:
  Istenünk  áldása  legyen  az  Ifjú  Páron,és  minden  Ünneplőn!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Május 25, 23:11:24
Jelentem, Zsike13 Testverunket atkereszteltem B.Tünde-re! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Május 26, 07:34:34
Jelentem, Zsike13 Testverunket atkereszteltem B.Tünde-re! :hehe:

Kedves új testvérkém köszöntelek, KRISZTUS Testében, öröm amikor az Úr megajándékoz bennünket, azzal akit kérünk
 :love: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Május 30, 11:03:36
Sziasztok Testvéreim. :05:

Itt munkaszüneti ünnep van Angliában, így nem kellett mennem dolgozni. :058: Helyette így fontosabb dolgokra is fordíthatom az időmet! :afro:
Kitűztem a mai feladat közé Ézsaiás könyvének az elolvasását, biztos áldásomra lesz! :2angel:

Veletek mi újság?  :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Május 30, 13:33:15
Szia!
hétfő van :118:
és munkanap :117:

Á nem, csak viccelek
jól vagyok :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Május 30, 13:54:26
Én is dolgozom ma! Az Úrnak! :igen:
Ő a legjobb főnök!  :hehe:

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Május 30, 15:44:06
Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Május 31, 14:19:52
Sziasztok!

12.-en a gyulekezet ferfi tagjai mennek agyag galamb loveszetre.
Meg eddig nem volt alkalmam kiprobalni, biztos megvan a maga sport "szepsege".

Jo reflex es celzoerzek kell hozza! :088:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Május 31, 15:32:41
Úúúú, de jó...!!! Nem lehetne megismételni 18-a után is????  :168: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Május 31, 15:33:51
Én is dolgozom ma! Az Úrnak! :igen:
Ő a legjobb főnök!  :hehe:

:2smitten:

Az ember egyszer elkezdi, és ráébre, hogy mindég úgy kell tenni  :2smitten:


Idézet
Kol 3,22.    
Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent.23   
És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek;24.    
Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Május 31, 16:40:40
Úúúú, de jó...!!! Nem lehetne megismételni 18-a után is????  :168: :hehe:

Megprobalunk alkalmat keriteni ra! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Június 02, 13:59:27
Új videók facebook-on Rebekánkról!!!  :D :2smitten: :2smitten: Akinek van és bejelentkezik, megtudja nézni őket :)

http://www.facebook.com/video/?id=100001440879316 (http://www.facebook.com/video/?id=100001440879316)

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 02, 14:17:09
Babababa-ababbbaba :hehe: De szereteeem! Igaz, anyukajat megjobban! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2011 Június 02, 14:40:36
Antiiiiiiiii.........Testvérem......Te folyékonyan tudsz babául?!     :taps:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Június 02, 14:43:31
Új videók facebook-on Rebekánkról!!!  :D :2smitten: :2smitten: Akinek van és bejelentkezik, megtudja nézni őket :)

http://www.facebook.com/video/?id=100001440879316 (http://www.facebook.com/video/?id=100001440879316)

Az unokáim már régóta nyaggatnak, de még nem sikerült meggyőzni, pedig nem csak ők

:2funny:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Június 02, 14:51:36
Drága Testvéreim!

Köszönöm, hogy láthatom, amint ez a kicsi lány gyönyörűen fejlődik, és milyen jó még a hangját is hallani....


 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Június 02, 15:00:20
Új videók facebook-on Rebekánkról!!!  :D :2smitten: :2smitten: Akinek van és bejelentkezik, megtudja nézni őket :)

http://www.facebook.com/video/?id=100001440879316 (http://www.facebook.com/video/?id=100001440879316)

Az unokáim már régóta nyaggatnak, de még nem sikerült meggyőzni, pedig nem csak ők

:2funny:



Ó semmibe se kerül :) csak egy pár kérdés :) egyszerű :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Június 02, 15:01:04
Babababa-ababbbaba :hehe: De szereteeem! Igaz, anyukajat megjobban! :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 :169: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Június 02, 15:02:11
Antiiiiiiiii.........Testvérem......Te folyékonyan tudsz babául?!     :taps:

Így van, de sajna Ő sem érti mit mond :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Tünde - 2011 Június 02, 15:03:51
Sziasztok

Ma volt egy kétszemélyes Fórumtalákozó, nagyon jóóól sikerült :2angel:


Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Tünde - 2011 Június 02, 15:06:46
Sziasztok

Ma volt egy kétszemélyes Fórumtalákozó, nagyon jóóól sikerült :2angel:


Tünde
Vagy talán 5 személyes, vagy csak 2 plussz 1... :08: :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 02, 15:25:30
Antiiiiiiiii.........Testvérem......Te folyékonyan tudsz babául?!     :taps:

:hehe: ...

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 02, 15:27:11
Sziasztok

Ma volt egy kétszemélyes Fórumtalákozó, nagyon jóóól sikerült :2angel:


Tünde

Tessek tobbet mondani rola! :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Tünde - 2011 Június 02, 17:38:43
A kis kiváncsi.... :hehe: :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 02, 18:05:49
Nem, nem kíváncsi, csak szeretek együtt örülni mással!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Június 02, 19:08:32
Én is szeretnék veled örülni. Tehát beszámoló?????????????????

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Tünde - 2011 Június 02, 19:38:08
Kaptam egy kis bébipapit felnőtt étellel ízesítve, van mit emésztenem, hála az Atyának, de nem feküdte meg gyomrom, sőt nagyon jót tett... :020:

rossz a smile figura bocs
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Tünde - 2011 Június 02, 19:40:36
 :08: ezt akartam
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Június 02, 19:42:20
Kaptam egy kis bébipapit felnőtt étellel ízesítve, van mit emésztenem, hála az Atyának, de nem feküdte meg gyomrom, sőt nagyon jót tett...

rossz a smile figura bocs

Hálát adunk a Mennyei Atyánknak, hogy mind a kettőnket "jól tartott", és a testvéri közösséget megerősítette
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Tünde - 2011 Június 02, 20:21:50
 :afro: :2angel: :hehe:

 :08:


 :2smitten: :2smitten:
Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsotza - 2011 Június 04, 18:52:34
Talán nem teljesen "off"-téma: Elhunyt Orián Géza, református szociális munkás, cigánymissziós munkatárs, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió egykori tagja, a Noé Bárkája Ifjúságsegítő Egyesület alapítója. Temetése június 8-án, szerdán negyed tizenkettőkor lesz az Óbudai temetőben.

Orián Géza 1958. január 7-én született Budapesten, elsőként a család három gyermeke közül. A Veress Pálné Gimnáziumban érettségizett, majd a Semmelweis Egyetem orvosi karára nyert felvételt. Az egyetem végzése során tanulmányi versenyt nyert és külföldre is meghívták. Végül az öt zárószigorlatból egyet nem tudott letenni, így nem kapta meg a diplomát. Édesapja már nagyon beteg volt ekkor.

Először drogprevencióval majd cigánymisszióval, szociális munkával foglalkozott. Nagy hangsúlyt fektetett a személyes kapcsolatokra, számtalan fotót, filmet készített szolgálatáról. Igyekezett érzékenyen segíteni az esélyegyenlőséget, ha ez egy körzőn, vagy tornacipőn múlt, saját zsebéből fizette. Külön említést érdemel "csirkeprogramja", ami több szegény családot indított el a háztáji gazdálkodás felé.  A teljes cikk: http://www.reformatus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=27538%3Aelhunyt-orian-geza&catid=165%3Ainmemoriam&Itemid=69&lang=hu
 (http://www.reformatus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=27538%3Aelhunyt-orian-geza&catid=165%3Ainmemoriam&Itemid=69&lang=hu)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Június 04, 19:07:01
Kedves Zsotza!

Én köszönm, hogy feltetted, mert Isten előtt kedves dolog megeméékezni azokról, akik odaszánt életükkel bizonyítják az emberek előtt Isten szeretetét, amely nem személyválogató. Istennek adunk hálát a kedves testvér életéért!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Június 04, 19:14:47
Kedves Zsotza!
Köszönöm,hogy megemlékezhetünk kedves testvérünkről.Meg kapja jutalmát az Úrtól,mint hű szolga.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsotza - 2011 Június 05, 13:58:01
Köszönöm,hogy Elolvastátok.  Tegnap  írtam  Géza Testvérről  megemlékezést.  A nekrológ végén hallható Géza  utolsó  interjúja a Civil Rádióban,és egy videó az egyik  előadásáról.  Nagyon tanulságos,-egyszerre  megrázó,és  építő:  http://zsotza.blogspot.com/2011/06/emlekezek-orian-gezara.html (http://zsotza.blogspot.com/2011/06/emlekezek-orian-gezara.html)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 05, 22:38:37
Magda kérésére felteszek egy képet a kislányomról. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Június 05, 22:46:30
Magda kérésére felteszek egy képet a kislányomról. :2smitten:

Köszönöm a kedvességedet igazi örömöt szereztél.
Jól használjátok  minden percét a lehetőségeknek, Áldott gyermek
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 05, 23:21:36
Köszönjük. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Június 06, 06:55:21
Köszönöm Anti.Isten áldja meg a kislányodat.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Június 06, 07:10:50
Nagyon aranyos a kis Rebeka!  Isten áldja meg az egész családot! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 06, 08:42:23
Koszonjuk szepen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Június 06, 10:19:10
 :2smitten: Az ÚR áldása legyen rajtatok :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Június 06, 12:13:22
Újságnak nem újság de ennyire még nem volt, úgy dörög mint a sorozatágyú és villámlik itt a ház körül, és szakad mintha a dézsából öntenék.
 :150: :150: :150: :151: :151: :151: :265: :265: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Június 10, 22:40:14
Nagyon szépen köszönjük :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Június 10, 22:50:20
Pár újabb kép Bekiről  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Június 11, 07:15:06
Köszönöm szépen DöNdIkEeE - na végre sikerült bebetűűűűűűűűűűzni  :pirul:
Tiszta öröm ez a nagylány, gondolom sokat tanultok tőle - csak a figyelmes szülőt tanítja az első gyermek, mert akkor még nem lehet semmit rutinból tenni, és teljesen rá kell hangolódni.

Isten csodálatos ajándéka a gyermek, de a megváltott szülőnek 1000x ajándék, mert a hit útján szárnyakat kap -hat

Talán eddig nem figyeltetek fel rá, de még most sem késő.
Aztán a 3. gyermek után veszi észre - vagy ha kicsikkel foglalkozó -, hogy soha sem lehet rutinból csinálni semmit.

Köszönöm ezt az örömöt, amit szereztél a képekkel.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Június 11, 07:39:26
Drága Döndikee! :2smitten:

Nagyon aranyos kislányotok van, egy boldog baba, ez látszik rajta.  Az Úr áldjon Benneteket!

Szeretettel: Gyöngyi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 11, 08:57:48
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2011 Június 11, 14:40:09
De jó!!! és jó, hogy fel tetted.

Nagyon szép, nagyon édes.
Az Úr áldja meg a kis Rebekát és persze benneteket is.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 12, 08:57:13
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 12, 08:59:03
Ma este ünnepeljük a 2. házassági évfordulónkat egy vacsora keretében. :05:
Igaz holnap lenne, viszont akkor dolgoznom kell...

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Június 12, 09:40:02
Ma este ünnepeljük a 2. házassági évfordulónkat egy vacsora keretében. :05:
Igaz holnap lenne, viszont akkor dolgoznom kell...
A  fényképalbumomból kívánok Nektek a Mindenható Istentől mindent amit Ő jónak ítél
Ha sikerül beraknom  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 12, 09:41:19
:hehe:
Köszönjük szépen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Június 12, 09:41:49
Drága Döndikee és Antee!

Istentől áldott, boldog házassági évfordulót Nektek! Az Úr Jézus áldása kísérje az egész családot  minden nap!
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Június 12, 09:49:41
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat. Nagyon aranyosak vagytok. :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Június 12, 11:31:19
Kedves Anti és Gyöngyike!


Legyen még nagyon sok örömötök lánykátokban, kedves kis gyermek az Úr áldja meg.

Kívánok néktek boldog és hosszu az Urban beteljesedett, örömökkel teli házzasságot.

Sok szeretettel küldöm ezt a dalt nektek.   :026:


Szólt a Szerelmem nékem...
www.youtube.com/watch?v=y1k5GIVM66c# (http://www.youtube.com/watch?v=y1k5GIVM66c#)]http://www.youtube.com/watch?v=y1k5GIVM66c 

Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Június 12, 11:33:42
Kedves Anti és Gyöngyike!


Legyen még nagyon sok örömötök lánykátokban, kedves kis gyermek az Úr áldja meg.

Kívánok néktek boldog és hosszu az Urban beteljesedett, örömökkel teli házzasságot.

Sok szeretettel küldöm ezt a dalt nektek.   :026:


Szólt a Szerelmem nékem...   http://www.youtube.com/watch?v=y1k5GIVM66c# (http://www.youtube.com/watch?v=y1k5GIVM66c#)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 12, 12:27:06
Koszonjuk! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Június 12, 15:32:51
Köszönjük szépen :)))) :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Június 14, 09:17:07
Kedves Anti és Döndike!
Az Úr töltsebe napjaitokat gazdagon,
örvendezzetek, ujjongjatok,
csodálatos a mi Istenünk.

M.ági
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Június 14, 09:33:55
hazajöttek a versenyről a gyerekek.
Hát érdekesen alakult Esztinél. A félelem nagy úr sajnos.
Szombaton felhívott hogy 3 ból van 2,5 pontja. Hú , nagyszerű.
És kik ellen Esztike? A háromból 2 nagyon erős ellenfél volt, még
sosem játszott velük.
Utána viszont elkezdett azokkal játszani, akiket már ismert, Mamám!!!
Egyszerűen elraktározódnak a gyerekekben, hogy XY-ellen, én mindig
ki szoktam kapni.  :062:
A 6. parti után még mindig 2,5 pontja volt, de hozzá tartozik, hogy
a 2 erős ellenfél ellen, akikkel az elején játszott, csak ő tudott pontot
szerezni. (1 győzelem, 1 döntetlen).

A félelem nagy úr.

Így is hálát adtam a 7. helyért, de ezt a helyzetet jövőre meg kell harcolnunk.

Ferike is ott volt,
érdekességként: Eszti 4,5 ponttal 7. lett, Feri ugyanannyi ponttal 30.

m.ági

Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Június 14, 09:37:28
Szép jó reggelt mindenkinek :)
Aranyos vagy M.Ági hogy gondoltál ránk, köszönjük szépen :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Június 17, 10:32:33
Esztiéknek (7.be megy) nyáron a Harry potter
lesz a kötelező. Jó az Úr meg lehetett beszélni a
tanárnővel, hogy jobban örülnénk valami másnak.
Gárdonyi Láthatatlan embere az jó lesz, úgy is
szereti a  történelmet.

Szegény 13. éves gyerekek. Biztos erre van szükségük?
Meggyőződésem, hogy NEM.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Június 17, 10:47:59
Drága Döndikee, Anti testvéreim!

Csodálatosan szép és boldog kicsi lányotok van! Ragyog a drága kis arcocskája!  :01:
Köszönöm, hogy feltettétek ezeket a képeket! Annyira jó ránézni!  :igen:
Isten áldjon meg titeket! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 17, 11:11:32
Koszonjuk szepen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Június 18, 09:51:30
Nagy újság van :D Végre szombat van  :043: :058: :170: Ma jönnek hozzánk Jules és felesége  :D Nagyon izgatott vagyok és még nagyon sok dolgom van, de már alig várom hogy itt legyenek  :2smitten:
Ezúton is kívánok nekik Áldott és kellemes utazást!!!  :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 18, 09:52:07
Ámen! :05: :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Június 20, 14:23:58
Eszternek 4-et adtak magatartásból.
Hát nem hagyott nyugton a kiváncsiság
és rákérdeztem az osztályfőnöknél!

- mi a baj Esztikével, amiért 4-es a magatartása?
- Hát Eszterrel semmi baj, nagyon aranyos csöndes kislány,
  csak hát nagyon visszahúzódó, nem társasági lény.

javasoltam kislányomnak jövőre tessék kiabálni, és nem árt ha
visz magával pár embert, hogy társasága legyen. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 20, 14:31:20
Szamomra furcsa egy kicsit. Ha valaki csondes es baj sincs vele, akkor csak 4-es lehet?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Június 20, 15:13:28
hát ők tudják,

mi meg jót nevetünk rajta.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Június 20, 15:18:43
Szamomra furcsa egy kicsit. Ha valaki csondes es baj sincs vele, akkor csak 4-es lehet?

A helyzet az, hogy Makarenko pedagógiája a közösségi ember.

Nekem írtó sok problémát okozott, amíg az Úr Jézus meg nem tisztított.

Makarenkó pap volt, és a jelmondata:

Közösségben, a közösségnek, a közösséggel nevelünk,
ez köszön vissza a gyülekezetekben, legalább is mindenhol ezt fedeztem fel.

Emberi akarás, emberi kitalálás, ha valaki nem illik bele, akkor az nem közösségi ember.

Ez csak egy kis eszme futtatás, remélem nem botránkoztattalak meg benneteket.
 :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Június 20, 15:24:21
köszi Magda,
így, érthetőbb.

nem illik, nem illik,
se ne baj.

elvagyunk a 4-essel is :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Magda - 2011 Június 20, 15:36:29
köszi Magda,
így, érthetőbb.

nem illik, nem illik,
se ne baj.

elvagyunk a 4-essel is :hehe:

Persze, ha evangélizál a kislányod, és elmondja milyen bizonyságai vannak, akkor mindjárt közösségi emberkévé vállik  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Június 21, 09:22:55
Nálunk Lacika evangélizál.
Például kutyás embereket megkérdez, megszabad-e simogatni a kutyust.
Onnantól kezdve pedig már csak beszél és beszél. Nyomaték kedvéért
meg-megjegyzi, hogy ez mind benne van a bibliában.
Hát áldás, mert ugye gyereknek nem igazán fogják azt mondani, hogy
menj és ezekről beszélj másnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 21, 09:36:44
Kis "titkos" fegyver! :hehe: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Június 21, 10:08:54
Drága Ági!

Gyermekeid igazán Isten áldottjai!, őrizze meg őket az Úr egész életükben!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Június 21, 10:13:37
Ámen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Június 21, 11:31:04
köszönöm

és

Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Június 21, 13:05:25
Esztiéknek (7.be megy) nyáron a Harry potter
lesz a kötelező. Jó az Úr meg lehetett beszélni a
tanárnővel, hogy jobban örülnénk valami másnak.
Gárdonyi Láthatatlan embere az jó lesz, úgy is
szereti a  történelmet.

Szegény 13. éves gyerekek. Biztos erre van szükségük?
Meggyőződésem, hogy NEM.

Bocs, hogy ennyire visszamentem a "régmúltba"!

Levente fiunknak 5 évvel ezelőtt volt érettségi tétel a Gyűrűk Ura...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Június 21, 13:11:29
"érettségi" tétel?!

hát, ha ettől érettek lesznek szegények! :03:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Június 23, 13:37:24
Hát most földbegyökerezett a lában! Érettségi tétel a Gyúrúk Ura, meg kötelező a Harry Potter?

Isten legyen irgalmas a mai korosztályokhoz!!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 23, 14:05:30
Remelem nem botrankoztatok meg senkit sem az irasommal.
Ugyanis en lattam az osszes Gyuruk ura reszt es 1-2 Harry Potter reszt is.

Tetszettek, de nem a mondani valojukert, hanem a latvanyossagokert es hogy egy az egyben igenyes filmek.
Viszont en sem vagyok amellett, hogy kotelezok legyenek.

Sokkal jobb es igazsagtartalmasabb regenyek vannak. Nem kellene termeszetesnek kezelni a magiakat es a kulonfele varazslatokat. Tevutra vezethetnek...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2011 Június 23, 16:13:20
Egy keresztény is megnézhet egy világi filmet, ha nincs benne mocskos részek, csak tudnia kell hogy ez csak mese!
És a könyvekre is igaz ez!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 23, 16:33:22
Igen. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Tünde - 2011 Június 23, 18:26:13
Antee,

Olvasni nem olvastam Harry Potter-t, csak egyet, s szerintem annyira nem nagy durranás, én annak idején 10-14 évesen Jókain nőttem fel, az igazi irodalom.

A filmeket is megnéztem a látványosságuk miatt, de sajnos az tény a gyerekek fantáziáját megragadhatja a varázslás s az nem jó, semmiképpen. Lehet imádkozni a gyerekekért, s mindenkiért, az az Atyának tetsző, mindenkit  ürvösségre akar vezetni - van egy ige is rá, de megint nem ugrik be hol..

Ja és én az Árvácskát meg a Lény jó mindhalálig-ot na azt ha lesz, nem szivesen adnám a gyerekem kezébe - az Árvácskától szinte kikészültem, s még a filmet is kötelező volt megnéznünk annak idején
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 23, 18:31:40
Így van Testvérem, megragadhatja a fantáziájukat könnyen...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Június 23, 18:57:01
Én bevallom őszintén egyiket sem olvastam, mert bőven elég volt amiket a fiamtól hallottam ezekről a könyvekről, filmekről. Amit megtudtam róla, az azt mutatja, hogy szinte népszerűsíti az okkult dolgokat, hiszen már a főszereplő is egy varázslóinas. A baj legfőképpen az, hogy ez széles körben mozgatta meg a fiatalok fantáziáját ebben a témában, és akik fogékonyak azok bizony nagyon tévútra kerülhetnek. Talán pont az a veszélyes, hogy megragadó a látvány! És a fiatalok egyébként is nyitottak mindenféle szellemi behatásra, épp ezért nagyon nagy baj, hogy ezek a könyvek, illetve filmek ennyire "jól" sikerültek. De Istennek van hatalma arra, hogy kiragadja a gyermekeinket, fiataljainkat a sátán behatás alól!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 23, 19:05:53
Inkább a Bibliát kellene kötelező olvasmánynak kitűzni. Bár inkább sok iskolából kitiltják...  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Június 24, 09:42:48
De azt tudjátok, hogy miért örülök jobban a Láthatatlan embernek,
mint a Harry Potternek?!

Mert minden ajánlottat és kötelezőt elolvasok a gyerekekkel, hogy
ki tudjam őket kérdezni. Namármost, bizony a láthatatlan ember RÖVIDEBB is,
és valljuk meg felüdülőbb is, mint egy szörnyekkel tarkított varázslatos költemény. :hehe:

ági.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 24, 11:02:28
Igy van. Bar en meg nem olvastam a lathatatlan embert. :pirul:
Ajanlom viszont a Mennyei Ember c. Konyvet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Június 24, 11:04:19
jóóó!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2011 Június 24, 15:46:42
Minden nap, feljövök olvasgatni, nézelődni.
Eközben erős hiányérzetem támadt.
HOL VAN MAGDA????
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 24, 15:52:07
Szia Erdei! :05:

Nekunk is hianyzik Magda, de kenytelen meghatarozatlan szunetet tartani a mi Isten akarataban is allo hatarozatunk miatt.

A temat kerem nem folytatni, ne keljen moderalni.
Privatban viszont barmikor lehet.

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Június 24, 18:24:21
Szia Robi!

Engem viszont az érdekel, hogy van Erdei tesó? Mi újság van veled? Elég régóta nem nagyon látunk. Most örülök, hogy itt vagy.

 :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Június 24, 18:49:39
:igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: erdei - 2011 Június 25, 05:26:29
Olvasgatni rendszeresen feljövök.
 :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Június 25, 14:20:08
Áldottak legyetek!  :2smitten:

Kicsit visszanyúlva a Gyűrűk Ura témájára:

Érdemes nem a film, hanem  a könyv alapján megítélni a művet, mert az eredeti regényben a cselekmény a szereplők nemes jellemének kihangsúlyozására épül, és inkább az a lényegi mondanivalója, hogy az egyszerű emberek tiszta szíve győzedelmeskedik mindenféle mágiával szemben.

Harry Pottert nem láttam, nem olvastam, ezért nem tudok véleményt formálni róla.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Tünde - 2011 Június 25, 14:57:11
 :nem: :(

 :igen:
 :igen:

 :2smitten:
Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Június 25, 15:02:58
 :?:  :051: :167: :2smitten: :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Tünde - 2011 Június 25, 15:35:07
:?:  :051: :167: :2smitten: :D

az aláírásom kerestem..... nem találtam, pedig ott van  :igen: :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: B.Tünde - 2011 Június 26, 19:33:36
Mi újság...

Nagyon nagyon jó gyülekezeti alkalomról, igehírdetésről jöttem meg, az igehírdető szavaival élve "nem volt piskóta" :2angel: :afro:

Tünde
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyöngyike - 2011 Június 29, 11:10:04
A drága sógornőm  felhívása:

Segíts Szilvinek!
Felhívás - Donor kerestetik!
Ezúton szeretném kérni a kedves olvasóim, sőt esetleg az olvasóim olvasóinak a segítségét egy nagyon fontos dologban, ami Kovács Ramóna barátném révén jutott a tudomásomra. Egy kedves pácienséről van szó, Simon Szilviáról, egy 37 éves 3 gyermekes hölgyről, aki nagyon beteg, mielodiszpláziája van, ez a csontvelőrák egyik fajtája, ami idővel leukémiába megy át. A gyógyulása érdekében életbevágóan nagy szükség lenne egy megfelelő őssejtdonorra, azonban a családjában ilyen sajnos nem akadt, így felkerült a transzplantációs várólistára, de nagyon sok időbe telhet míg találnak valakit, akinél egyezés van. Ramónával megpróbálunk hát egyfajta mozgalmat indítani az interneten, blogokban és fórumokban, és megkérni az embereket, hogy ha a szívükben indíttatást éreznek, hogy megpróbáljanak segíteni egy (vagy több) embertársukon, akkor jelentkezzenek donornak, vagy akár az is nagy segítség lenne, ha egyszerűen kitennétek ezt a felhívást a saját blogotokban, esetleg továbbadnátok barátaitoknak, ismerőseiteknek, hogy minél többent tudjanak, halljanak róla, hátha akad, aki tud és akar segíteni.
A SEGITS SZILVINEK!

című blogban minden gyakorlati információt megtalálsz arról, hogy hogyan lehet valaki donor, az őssejt levétel korszerű, veszélytelen és fájdalommentes eljárásáról, továbbá hogy Magyarország területén pontosan mely kórházakban, vérellátókban, és kiszállásos helyszíneken lehet jelentkezni őssejtdonornak, és még sok egyebet, ami fontos lehet, és kérdésként felmerülhet.

Blog: http://segitsszilvinek.blogspot.com/ (http://segitsszilvinek.blogspot.com/)


Köszönettel: L. Anita
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 01, 08:18:01
Sajnálom, ha a komoly témák közé ideírom a mai reggeli örömömet, de ez az én életem, és nem találtam másik helyet.
Az első emeleten lakom, és sajna, de az ablakhoz sem tudok odamenni. Így, teljesen véletlen volt, hogy így, messziről kipillantva, megláttam egy távoli ház előkertjét, ami telis-teli volt csodálatosan virágzó virágokkal. Hogy milyen virágok voltak, azt a távolság miatt nem ismertem fel. de a látvány maga csodálatos volt.
Régen volt már ilyen élményem!!!
"Boldog ember az, a kit te megfeddesz Uram, és a kit  megtanítasz a te törvényedre!"
Zso.94-12

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 01, 08:33:15
Nem irtad rossz helyre Testvernom! :05:
Csodalatosak Isten alkotasai. Jezus azt mondta a liliomokra, hogy meg Salamon se tundoklott igy teljes dicsosegeben, mint kozuluk akar egy.

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Július 08, 14:03:10
Nem leszek egy hétig.   :04:

Hiányozni fogtok.

M.ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 08, 14:13:15
Varunk vissza!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Július 12, 11:30:53


Tizennégy egyházat és vallásfelekezetet ismer el az új egyházügyi törvény


A jogszabályban nem nevesített és nem kategorizált vallási közösségek egyházi nyilvántartásba vételéről az eredetileg tervezett Fővárosi Bíróság helyett a parlament dönthet majd, kétharmados többséggel. Kedd hajnalra csúszott a törvény elfogadása.

Elfogadta a Ház keddre virradó éjszaka az új egyházügyi törvényt, amellyel tizennégy egyházat és vallásfelekezetet ismert el az Országgyűlés. A többi vallási közösség egyházzá nyilvánításáról a parlament kétharmados többséggel dönthet majd.

A KDNP-s politikusok jegyezte, ám a szavazás előtt néhány órával az alkotmányügyi bizottság által alapvetően átírt, a lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek, vallási közösségek jogállásáról szóló javaslatot 254 igen szavazattal, 43 nem ellenében fogadták el a képviselők. A jelenlévő ellenzéki politikusok nemmel voksoltak.

A jogszabály értelmében az Országgyűlés a következő egyházakat ismeri el: Magyarországi Katolikus Egyház, Magyarországi Református Egyház, Magyarországi Evangélikus Egyház, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség, Budai Szerb Ortodox Egyházmegye, Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátus, Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház, Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye, Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje, Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete, Magyarországi Baptista Egyház, Hit Gyülekezete. (Az utóbbi az egyetlen, amely a kereszténydemokrata képviselők által jegyzett törvényjavaslatban nem szerepelt a bevett és elismert egyházak között.)

A Fővárosi Bíróság helyett a parlament ad engedélyt

A KDNP eredeti javaslata még három kategóriát rögzített: a bevett, illetve elismert felekezeteket, a jelentős közcélú tevékenységet ellátó egyházakat, amelyekkel a kormány megállapodást köt, illetve további olyan egyházakat, amelyek országos lefedettségűek, illetve világvallásokhoz kötődnek, és jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek.

Az utóbbi két kategóriát azonban végül nem vezették be, s a törvényben csak az említett 14 egyházat rögzítették. A jogszabályban nem nevesített és nem kategorizált vallási közösségek egyházi nyilvántartásba vételéről az eredetileg tervezett Fővárosi Bíróság helyett a parlament dönthet majd, kétharmados többséggel. A kérelmet az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős miniszternek kell benyújtani, aki azt az Országgyűlés elé terjeszti.

A nyilvántartásba vételi kérelem akkor nyújtható be, ha az egyesület elsődlegesen vallási tevékenységet végez; ha tanításának lényegét tartalmazó hitvallással és rítussal rendelkezik; ha legalább húsz éve szervezett formában, egyesületként működik Magyarországon; ha az alapszabályát, létesítő okiratát, belső törvényét, szervezeti és működési szabályzatát vagy azoknak megfelelő más szabályzatot elfogadta; ha a szervezet az ügyintéző és képviseleti szerveit megválasztotta; valamint ha tagjai nyilatkoznak arról, hogy az általuk létrehozott szervezet tevékenysége nem ellentétes az alaptörvénnyel, jogszabályba nem ütközik, valamint nem sérti más jogait és szabadságát. A legalább ezer tag meglétére vonatkozó kritériumot az alkotmányügyi bizottság zárószavazás előtti módosító javaslata törölte.

A kormány a törvény alapján egyháznak nem minősülő, közfeladatot ellátó szervezetekkel legkésőbb december 31-ig megállapodást köthet.

Az egyházak megszüntetéséről is gondoskodnak

A törvény szerint az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős tárcavezetőnek a Ház elé kell terjesztenie annak az egyháznak a megszüntetésére vagy törlésére vonatkozó javaslatot, amely felhagy a tevékenységével, és vagyonáról nem rendelkezik. Jogutód nélkül akkor szűnik meg egy egyház, ha feloszlását legfőbb szerve kimondta. Az a korábban javasolt passzus azonban, hogy a bíróság - majd a módosítások nyomán a parlament, illetve miniszter - törölheti a nyilvántartásból azt az egyházat, amelynek tevékenysége az alaptörvénnyel ellentétes, jogszabályba ütközik, illetve amelynek tényleges tevékenysége alapján a nyilvántartásba vétel nem történhetett volna meg, nem szerepel a jogszabály végső változatában. Ellenzéki képviselők a záróvitában azt kifogásolták, hogy így nincs törvényes mód az esetlegesen közösségellenes egyházak megszüntetésére, feltéve, hogy egyszer már elismerték őket. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint azonban ez a vallási közösségek működésének garanciája.

A jogszabály keretet biztosít ahhoz, hogy "az állam a közösségi célok érdekében együttműködjön az egyházzal". Garantálja továbbá, hogy az egyházak az állam által fenntartott nevelési és oktatási intézményekben - a tanulók és a szülők igényei szerint - hitoktatást tarthatnak, továbbá a felsőoktatási intézményekben hitéleti tevékenységet folytathatnak. A hitoktatás költségeit - külön törvény, illetve az egyházakkal kötött megállapodások alapján - az állam biztosítja, míg a közoktatási intézmény köteles a dologi feltételeket és más, kötelező iskolai foglalkozásokkal nem ütköző időpontot, az egyház pedig hitoktató, illetve hittanárt biztosítani.

Az egyházak a kormánnyal kötött megállapodás alapján külön jogszabályban meghatározott rendben végzett tábori lelkészi, valamint börtön-és kórházlelkészi szolgálatot vagy más speciális szolgálatot is végezhetnek.

A törvény 2012. január 1-jén lép hatályba.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2011 Július 12, 17:56:35
Legyünk hálásak, hogy ha Jézus Krisztus egyházunk feje, mindegy melyik gyülekezetbe járunk, ugyanannak a testnek vagyunk a különböző tagjai. Mondhat bármit az állam, a kormány, de Jézus Krisztus egyháza az övé. Mellesleg, nincs is szükségünk az állam támogatására, ha valóban Jézus Krisztus a mi pásztorunk. Azért, mert ha Ő a pásztorunk, akkor a mi támogatónk a Szent Szellem, és neki sokkal több pénze van, sokkal gazdagabb, mint bármelyik milliárdos. Jézus testét az a Szent Szellem támogatja, aki ott volt az Atya mellett, amikor a több, mint 90 milliárd fényéves csillagsereg egyetlen nap alatt létrejött.
Én hálás vagyok Istennek azért, hogy nem kell az állam támogatására hagyatkoznunk, és sokkal inkább bízhatunk benne.
Ez várható volt ez a törvény, hiszen az utolsó időket éljük.
Legyetek áldottak, testvéreim, akik Krisztus testének különböző tagjai vagytok. Engedjük, hogy Jézus Krisztusból, aki a feje, mondhatnánk úgy is, hogy a szellemi idegrendszer központja, ami irányítja a test tagjait, azaz maga a Szent Szellem áradjon keresztül rajtunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2011 Július 12, 18:24:04
Kedves Irma!

Ez az összes egyház, amit felsoroltál? A listában nincs benne a Magyarországi Metodista Egyház, ami több, mint 100 éve él Magyarországon?
Bár én nem annyira bánom, de ha valamikor, akkor most van a legnagyobb szükség az imaháttérre.

Áldás, Orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Július 13, 09:05:15
István szájából hallottam vasárnap:
Lehet, hogy az Agapé Gyülekezet "egyesületként" működhet tovább, de ez csak hivatalos megnevezés. Természetesen mi továbbra is gyülekezetként fogjuk megélni szolgáló életünket.  :061:
A legfontosabb az, hogy az Úr kezében vagyunk, és Neki engedelmeskedve továbbra is szabadságban tevékenykedhetünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Július 13, 10:05:22
Pont ezen gondolkoztam ma reggel: Isten népének igazából soha nem volt szüksége arra, hogy a világi hatalom elismerje. Sőt, a túlzott elismerés és a világi hatalommal való egybefonódás a történelem során általában elvilágiasodást eredményezett.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 13, 10:14:14
...lásd katolicizmus...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 13, 10:16:25
István szájából hallottam vasárnap:
Lehet, hogy az Agapé Gyülekezet "egyesületként" működhet tovább, de ez csak hivatalos megnevezés. Természetesen mi továbbra is gyülekezetként fogjuk megélni szolgáló életünket.  :061:
A legfontosabb az, hogy az Úr kezében vagyunk, és Neki engedelmeskedve továbbra is szabadságban tevékenykedhetünk.

Elmagyarázná valaki nekem, mi lesz ezentúl más?
Előre is köszönöm.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2011 Július 13, 10:22:27
Annyira hálás vagyok, hogy Isten tervét, egyetlen kormány sem befolyásolhatja. Mi akkor is Krisztus testének vagyunk a részei, ha a világ mást mond. Ha valaki tudhatja mi is az egyház, azok mi vagyunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Július 13, 10:40:22
Békesség néked kedves Klárika!

A parlament emberi módón hozott egy döntést, hogy melyik egyházat fogadja el egyháznak.
Akik kimaradtak az "emberi kosárból "azok kérvényezhetik a vallásügyekkel foglalkoztató minisztériumnál identitásuk megállapítását. Ezt előterjesztik a parlament elé és az majd dönt, hogy ki hova sorolható.
De mi nem emberek megítélése alapján fogjuk továbbra is építeni Isten királyságát, mert Krisztus testének vagyunk részei , nem emberi elbírálásoknak.
A pünkösdieket is kihagyták, pedig több mint száz éves, és nagyon sok tagja van.
Ezek a próbák ideje,  akik kitartottak azok ezekután is kitartanak hitük melllett, akárhogyan is fogja nevezni őket a világ,és hiszem akik az Urban elhívottak bevannak fedezve minden emberi rendelés alol. Ámen! :044:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Július 13, 10:41:27
Kedves Klári!

Amennyiben én tudom a változás főleg a támogatásokat fogja érinteni. Az egyházaknak elég sokféle módon voltak kedvezményeik, illetve különböző forrásokból voltak támogatások. Ilyen például az egyházi alkalmazottak fizetése, ami eddig legjobb tudomásom szerint személyi jövedelem adó alól mentes volt, mondván, hogy ezek az egyház tagjainak egyszer már adózott jövedelméből származik, gondolom ezt megszüntetik, mert az egyesületeknek ilyesmi nem jár, és még egy sor ilyen támogatás, amit egyesületeknek nem adnak. De voltak olyan támogatások, amik régi törvény szerint jártak az egyházként bejegyzettek számára, hát ezt most megvonják. Sokkal nehezebben fogják a már megszokott, az államtól átvállalt / például karitatívmunkák / különböző feladatok anyagi finanszirozása. Míg az elismert egyházak mindezt megkapják. De a tapasztalat az / ha a történelmet nézi valaki / hogy amikor nehezebbé váltak a hit gyakorlásának a körülményei, akkor valahogy az emberek fogékonyabbak lettek az Úr beszéde felé. Én remélem most is így lesz, és ez éppen nem a kárunkra hanem hasznunkra lesz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Július 13, 10:44:06
Bocs Ircsi de a pünkösdiek még nem érték el a 100 évet, de a 20 évet biztosan meghaladták. De a Hit gyüli benne van, akik éppen csak elhagyták a 20 évet, mondjuk 25 vesek. Tisztára politikai döntés született. De tényleg nem ez a fontos.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 13, 11:05:44
Köszönöm, hogy komolyan vettétek a kérdésemet, és nem valami provokatív vagy epés kíváncsiságot olvastatok ki belőle...
Gondolkodtam rajta magam is, és nekem a János3, 31-36 jutott róla eszembe.
Igaza van Julesnek,  nem is gondolják, de talán még jót is tettek velünk ezzel a megkülönböztetéssel.  Mert ezután hiszem, hogy csak az marad meg az ÉLET-ben, aki a Felülről jövőt hallgatja, az Ő igéi szerint él.
Próbatétel ez, és újabb bizonyíték arra, hogy Isten velünk van és segít a keskeny úton járásban
 Ha nagy butaság, amit írtam, JAVÍTSATOK KI...TANULOK, TUDJÁTOK. :01:

A politika maradjon a politikusoknak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Július 13, 11:08:45
Bocsánat a figyelmetlenségemért, a több mint száz évkor maga a  pünkösdi mozgalom  kezdetét értettem.
Valóban az első magyar pünkösdi mozgalom rendszeres összejövetele 1921-ben Dányban indult el, a Szalai házaspár álltal.Az első pünkösdi egyház szervezet neve: "Magyarországi Istengyülekezetek".
 A Magyarországi Istengyülekezetek alakuló konferenciája 1928. február 5-től február 9-ig tartott, Kispesten a Villany utca 6. szám alatti központi imateremben.

http://www.epk.hu/ujepk/htm/hitunk/kozeredete.php (http://www.epk.hu/ujepk/htm/hitunk/kozeredete.php)  itt bővebben lehet róla olvasni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 13, 11:46:49
Bocsánat, hogy bemásolom ide, de érzésem szerint ez a politikai döntés - valószinűleg akaratlanul - a mi céljainkat szolgálja.

 Idézem a főoldalról:

"Mi a célunk

Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban."



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Július 13, 12:06:22
Drága Klárikám!

Én nagyon örülök a kérdéseidnek, tanulni valóban csak  úgy lehet, ha kérdezel.

Amit bemásoltál azzal a céllal én teljesen azonosulni tudok, és a magam részéről sokkal inkább a Krisztus-test épitésében szeretnék résztvenni, mint egy felekezet épitgetésében.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 17, 11:36:49
Sziasztok Testvéreim!

Volna-e itt valaki a fórumon, aki játszik dobon? Kellene egy kis segítség, hogy hogyan is kezdjem el! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 21, 09:09:20
Lehet, hogy ahogy jöttem, úgy el is tünök hamarosan,
ASz informatikus lányunk szerint haldoklik a monitorom - állandóan kikapcsol.
Ma reggel is ez történt, akkor "állította fel a diagnózist"
Hála Istennek, most egy darabig talán megy,, de a ehetőség a végleges "távozásra" továbbra is fennáll. Öreg masina, mint a gazdája, lassú is, de nekem ez nem gond, időm rengeteg. Viszont ha leáll, akkor...bele sem gondolok...Imádkozzatok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Emike - 2011 Július 21, 09:18:21
Jaj, az nagyon nem lenne jó   :157: De bízom benne, hogy még jó ideig húzza az a monitor, ha meg végképp bedöglik, akkor lesz valami megoldás. És persze gondolok rád és imádkozom. :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Július 21, 10:34:45
Kedves Klárika!

Az Úr rendeljen ki számodra egy új monitort az Ő kegyelme gazdagságából.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 21, 10:59:34
Szia Klari!

Nagyon sajnalom, remelem sokaig fogja meg birni vagy megald az Ur egy masik monitorral.
Vinnek neked szivesen, de az vegkepp nem ferne be az utazo borondbe...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 21, 11:09:40
Köszönöm az együtérzéseteket, de még reménykedem, hogy csak átmeneti zavar volt, és nem megy végleg nyugdíjba az én öreg és hűséges masinkám.
Másrészt viszont úgyis az lesz, amit az Úr akar - akkor pedig úgysem járok rosszul...csak valahogy másképp lesz...

A hit = optimizmus és bizalom. :afro:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Július 21, 14:34:46
Drága Klárika!

Azért azt írd meg, hogyha sikerülne egy monitort szerezni, hogy azt hova lehet elvinni. Mert itt a munkahelyemen lehet, hogy tudok szerezni. Mert itt hamar selejteznek, ami már irodai munkára nem annyira korszerű. de még lehet használni.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Clio - 2011 Július 21, 14:39:07
Sziasztok!

Tudom rég jártam már erre. A gépem is kék "halált halt" így újra telepíteni kellet az operációs rendszert és mindent programot, a leveleimet a kódokat is csak részben sikerült visszaállítanom.
Lehet nem hiányoztam mivel alig ismerjük egymást.. De azért gondoltam beköszönök hogy itt vagyok újra.. :08:.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Július 21, 14:54:43
Drága Clio!

De, hiányoztál akkor is ha alig ismerjük egymást, és ezen lehet változtatni is!!!!!!!!!! :01:

Örülök, hogy itt vagy! :igen:

szeretettel : Irma
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 21, 16:01:54
En is nagyon orulok, hogy ujra itt vagy kozottunk!  :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Clio - 2011 Július 21, 17:51:45
Köszönöm mindkettőtöknek.   :06: Valóban a változtatás lehetősége a kezünkben van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Július 22, 09:19:20
Clio!!!!
Már hogyne hiányoztál volna?!!!

Sokat gondoltam rád. Örülök, hogy hallok felőled.

Ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2011 Július 22, 19:10:17
Clio!!!!
Már hogyne hiányoztál volna?!!!

Sokat gondoltam rád. Örülök, hogy hallok felőled.

Ági

Drága Ági, én is nagyon örülök neked!  :088: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Július 22, 21:26:52
Drága Clio!
Nagyon örülök,hogy itt vagy!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 24, 07:36:12
Bocsánat, de nekem most technikai segítségre lenne szükségem.
Találtam egy Igét, ami nagyon megtetszett, és szeretném, ha úgy, mint többeknél láttam, nekem is ott szerepelne minden beírásom alatt. Magam sajnos nem tudom megcsinálni... :02:

Az Ige:

"Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz."  Zsoltárok: 55.23

Segítetek? Előre is köszönöm!!! :2smitten: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 24, 09:26:15
Máris megcsinálom Neked! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 24, 09:33:28
Köszönöm!!! :igen: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Július 24, 20:25:58
Drága Klári!
Csodálatos ige!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Július 26, 09:33:44
Megint szabadságon leszek, addig is szeretetben
gondolok rátok.
M.ági
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 26, 10:06:16
Pihenj jól Ági, visszavárunk! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 26, 10:53:14
Jo pihenest Agi, varunk vissza! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2011 Július 29, 11:09:45
Drága szeretett testvéreim az Úrban.

Holnaptól, elmegyek két hétre a gyülekezet gyermekeivel és fiataljaival táborba. Így Augusztus 14-ig nem leszek fent a fórumon, nem hiszem hogy a hegyekben lesz lehetőségem internetes elérhetőségre.

Azért írok most mert nem tudom, hogy később leesze alkalmam még elköszönni.
Kívánok nektek minden jót, és az Úr gazdag áldását rátok és életetekre.

Sok szeretettel testvéretek Zoltán.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 29, 11:17:17
Nagyon aldott idotoltest Nektek Testverem!

Varunk vissza a beszamoloddal, hogy milyen volt!!! :afro:

:2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Július 29, 11:56:25
Kedves Zoltán testvérem !

Én is kivánom nektek nagy szeretettel, hogy legyen Istentől áldott az együttlétetek, tudjatok úgy együtt lenni, hogy szellemi-lelki-testi felüdülés legyen mindőtök számára!. Isten áldjon és őrizzen titeket !

Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2011 Július 29, 14:53:19
Köszönöm !!! Kedves testvéreim.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 30, 05:53:49
S.O.S! nagyon akadozik a gépem, lehet, hogy végleg leáll...06-94- 365-098, ez a telefonszámom, itt elérhető vagyok, ha esetleg végleg eltünnék...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 30, 09:53:14
Rendben Testvérnőm!

Az ÚR rendeljen ki neked egy működő gépet! Megint a monitorral van a baj?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 30, 10:07:12
Folyton kikapcsol, akkor áramtalanítom és csak akkor indul újra. De van úgy, hogy írás közben sötétül el vagy vált át valami egészen más oldalra. Aztán meg az egér nem reagál, így irányíthatatlanná válik - egy idő után magától ujra működni kezd...kb. fél órát vártam itt tehetetlenül...
Az új gép utópia, de még egy alapos javítás is megfizethetetlen számomra. /nem szoktam erről beszélni, de ha itt befizetem a gondozási díjat plusz a netet, 3000 forintom marad - ebből nem lehet spórolni.
Elszakadni tőletek viszont nagyon nem szeretnék, ezért is írtam ide a telefonszámom. Ha ritkán is, de talán lesz aki felhív. /Már volt is egy hívás tőletek. Itt is köszönöm neki/
Na és még megy a gépem, reménykedem, hogy azért nem olyan rossz a helyzet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2011 Július 30, 13:00:01
Testvérem. Az általad említett problémák, mármint hogy a géped előszeretettel önállósítja magát, Akár vírus fertőzésre, akár operációs rendszer összeomláshoz közeli állapotára utalhat...  Ha a kettő közül akár melyik a probléma, megoldás lehet, az operációs rendszer újra telepítése. Mielőtt temetnénk a gépedet, előbb próbáljuk meg ezt a lehetőséget.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 30, 13:29:34
Igen, egy rendszer telepítés lehet segítene. Esetleg nincs valaki a közvetlen környezetedben, aki tudna segíteni ebben?
Vagy talán a fórumról valaki, aki a közeledben lakik és ért hozzá?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 30, 14:01:26
Részben a már említett okok miatt, részben pedig az elszigeteltségem miatt egyszerűen nincs.

De nem fogok a kardomba dőlni, ha egyszer végleg leáll. Öreg gép, már régen nyugdíjban lenne a helye, ha én nem nyüstölném még...az életem 90%-át gép nélkül éltem le...ami volt, és még hátra van, mind ajándék az Úrtól.
Nem tudom, nem is keresem a jövőbeli utamat, van Aki jobban Tudja és gondot is visel rám. Hiszem!

De még vagyok!!! :igen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: petya1962 - 2011 Július 30, 17:11:48
Kárival beszéltem egy fél órája.

A számítógépe meghalt. A megadott hibaleírásból arra következtetek, hogy monitor és/vagy monitorvezérlő adta meg magát. Feláll rendesen a rendszer, még a netre is fel tud menni, de egy idő után a monitor elsötétedik.

Mint tudjátok Klári elszigetelt mindenkitől, jelenleg telefonon elérhető (+36-94- 365-098). Ha módotokban áll, keressétek, hisz csak ennyi lehetősége maradt.

A magam részéről azért imádkozom, hogy adjon neki az Úr egy használható gépet. (Akinek van füle...)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 30, 17:19:24
 :117:...

Reméljük hamar megoldódik a helyzete.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Július 30, 17:27:06
Nekem mindösszesen annyi a problémám, hogy Budapesttől nagyon messzi lakik Klárika, és amit én a cégünknél tudnék szerezni azt csak autóval tudnám levinni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 30, 17:30:32
Akkor már csak egy Testvér kellene, akinek van autója és vállalná. Én az üzemanyag költséget fizetném ez esetben, de csak Augusztus 18.-án tudnám átutalni az összeget.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 31, 06:30:33
Mert nagy. egek felett való a te kegyelmed /Zsolt 108,5/

Most éppen, kb fél órás próbálkozás után sikerült belépnem. Lehet, hogy csak az indulás olyan kínkeserves...írni azért nem nagyon merek, mert félek, hoigy elszáll az egészu.
Jó itt lenni köztetek, még így, percekre is...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 31, 06:47:39
Most éppen úgy beindult, mint újkorában.
Ne tervezzetek addig semmit, míg egy itteni szerelővel meg nem nézetem, mert most úgy érzem, nagyon nagy baj nincs...lehet, hogy egy szakember pik-pak rendbe teszi.  Óvatos vagyok, röviden írok csak, és inkább olvasok.

DE VAGYOK, ALLELUJA!

Jók legyetek, figyellek ám benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 31, 09:58:19
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Július 31, 12:29:39
Drága Klárikám!

Örülök neki! Jó, hogy itt vagy, és figyelsz minket! Azért én tovább imádkozom egy véglegesebb, jobb megoldásért, és tudom, hogy mire kell, addigra Isten elrendezi a dolgokat.

 :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Július 31, 13:01:15
Drága Klári!
Nagyon örülök,hogy működik a géped.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 31, 13:13:32
Énisénisénis!!!

Jó az Úr!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Július 31, 13:30:39
ÁMEN!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: petya1962 - 2011 Július 31, 14:48:49
Akkor már csak egy Testvér kellene, akinek van autója és vállalná. Én az üzemanyag költséget fizetném ez esetben, de csak Augusztus 18.-án tudnám átutalni az összeget.

Olvasom a híreket. Szóval szerintem lehet, hogy most megy az a gép, de valami nem oké vele. Szóval nem stabil.

Ha van mit elvinni Csepregre, akkor rám számíthattok. Egyeztessünk, s megoldjuk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 31, 15:20:18
Tehát ha jól értettem Petya felajánlotta a szállítást. Irma ha tehát van gép, akkor kérlek segíts, hogy kiadják a munkahelyedről.
Petya, írtam privit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 31, 16:36:32
Csak kíváncsiságból bekapcsoltam, és símán ment...a csuda tudja, mi volt tegnap. Lehet, hogy frontérzékeny? :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Július 31, 16:47:38
Nem frontérzékeny, megint kezd ki.be kapcsolni. Lassú haldoklás ez, de haldoklás...ezt be kell látnom. Már ki is kapcsolom szegényt.
Isten veletek!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Július 31, 19:15:38
Eddig csak monitorról volt szó, mert a nálunk lévő gépeket azt már nem érdemes megvenni. De utánna nézek mindenképp, én hiszem, hogy Istennek gondja van a i problémáinkra.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Július 31, 21:10:42
Hopp, tényleg csak monitorról. Hogy ha meg nem is monitor probléma van, akkor az egész csak egy herce-hurca lenne...
Jó lenne tényleg megtudni, hogy mi is a technikai probléma.

Klári néhány tanács. Amikor ki van kapcsolva a géped, a monitorba menő két kábelt ellenőrizd, hogy nincsenek-e kicsit kihúzódva.
Lehet kontaktos. Ugyancsak a monitorból kijövő vezeték, amelyik a számítógépedbe megy, ott is ellenőrizd, hogy be van-e teljesen dugva.

Működés közben pedig megmozgathatod a monitor kábelét (nem az áramosat, hanem a másikat), lehet meg van törve. Ha a mozgatás alatt játszadozik a kép a monitoron, akkor a kábellel van a gond.

Amikor feladja a géped, akkor mik az első tünetek? Először a monitorról megy el a kép? Változik a számítógép hangja? Kikapcsol a gép, vagy csak a monitor sötétedik be? Teljesen, vagy csak megsötétedik valamennyire?

Bocsánat a sok kérdésért, de a "távgyógyítás" nem az erősségem. :hehe: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 01, 05:59:50
reggel 5 óra 2o-tól mostanáig tartott a beindítás. Közben magától kikapcsolt, aztán az egérrel szűnt meg a kapcsolat...és lassú, lassú, mint egy reumás csiga.
A héten megnézetem egy hozzáértővel, de nincsenek illúzióim...
Most éppen megint csodálatosan dolgozik, olyan, mint egy rakoncátlan kölyök - egyszer megbokrosodik, aztán meg a tenyeremből eszik.

Egész este meg most reggel is azért imádkoztam, hogy az Úr tartson meg a hitben, akkor is, ha csak itt-ott tudunk telefonon beszélni...könyörgöm, ne költsetek rám - ti sem vagytok gazdagok.

Hiszem, hogy ha javunkra válik, az Úr megoldja ezt a helyzetet is...sokat, nagyon sokat kaptam tőletek, igazi Tűtestvérekre találtam, de nem szabad, hogy egy gépen múljon a hitem.

Mondtam már a múltkor: a Sátán frontálisan támad...imádkozzatok értem ti is, az a legnagyobb segítség.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 01, 06:04:24
természetesen nem Tűtestvér, hanem Testvér...nem vagytok bökősek.  :D :D
Bocsánat a hibáért.

Szeretlek benneteket, mindannyitokat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Augusztus 01, 06:33:58
Mi is szeretünk Téged drága Klári.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 01, 07:41:22
Szia Klári! :05:

Az nagyon jó lesz, ha látja egy hozzáértő. Lehet csupán egy ventilátor adta meg magát a monitorvezérlő kártyádon és túlmelegedés miatt áll le addig, amíg vissza nem hűl. De lehet más probléma is.

Az Úr áldjon meg és legyen áldott szép napja az összes Testvéremnek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Emike - 2011 Augusztus 01, 08:34:23
Ez nagyszerű, hogy Petya vállalná a szállítást, köszönjük :2smitten: Ha estleg egy használt, de jól működő gép beszerzésére lenne szükség, akkor lehetőségeimhez mérten szívesen beszállnék az árába. Az utánajárást nem merem vállalni, mert nagyon mezei felhasználó vagyok és analfabéta a számítógépes dolgokhoz :08:
Áldott szép hetet kívánok mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Augusztus 01, 10:18:32
Ha csak a monitor a probléma, akkor monitor az már lenne, és mivel LC monitor még nagy szállítást sem igényelne, hanem le tudnám vinni én magam. De ha gép is kell, akkor tovább imádkozom, hogy Isten adjon valamilyen megoldást, mert az pillanatnyilag nincs,  ebben most nem tud segíteni a főnököm, aki ezzel is foglalkozik.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Augusztus 01, 10:29:07
Most tovább érdeklődtem, és valószinű gép is lenne, dehát azt én egyedül nem tudom kifizetni, mert igy a gép lenne 20.000,. Ft plussz a monitor 10.000.-. Szerdán tudom meg, hogy meg van-e még ez a gép vagy sem. Ennyi amit eddig tudtam intézni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 01, 10:57:46
Irma és ti többiek mind! Kedvesek vagytok, segítőkészek és aranyosak, Isten áldjon érte titeket!
De:
A héten eljön egy helyi informatikusa - ahogy ideje engedi, ezért nem tudok közelebbit mondani - megnézi, szerinte lehet, hogy csúnyán be van porosodva stb. , amit egy  helyben meg lehet csinálni. Én, mint abszolút laikus, úgy érzem, tényleg nincs valami nagyobb baj, hiszen mint látjátok, most is remekül dolgozik. Lassú, de nem lassúbb a megszokottnál, időm meg van.
Kérem, tehát, hogy várjátok meg a szervezkedéssel a szakember véleményét...igérem, ha megcsinálja és nem tudom kifizetni, jelentkezem az adósok börtönéből.

Ezt a sorrendet azért tartsuk be, feleslegesen ne költsetek, jó? Köszönöm!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Augusztus 01, 11:47:43
Ahogy gondolod csak jót akartam, azt hogy ne maradj gép nélkül. De ha te így akarod, legyen így.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 01, 14:38:03
Igy a legjobb, minek legyenek megterhelve  anyagilag a testverek, ha nincs szukseg ra? :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 06, 06:23:58
Tegnap üzent és ma jön az informatikus. Ha elviszi a gépet, akkor napokig nem leszek :04: ha nem viszi el, akkor este már a friss és megfiatalított masinkámmal jelentkezem be.

Úgy lesz, ahogy az Úr akarja, de igérem, nem szabadultok meg tőlem!  :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2011 Augusztus 06, 09:00:37
Áldott az Úr Testvérem. Az Úr adja, hogy már este velünk lehess, és a géped rendesen munkára fogható legyen. Nem csak neked van ránk szükséged, de nekünk is rád!   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Augusztus 06, 09:21:59
Drága Klári!
örülünk,ha itt leszel
Az Úr áldjon meg.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 06, 10:10:51
Siess vissza! :igen: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 06, 11:44:56
Még nem ért ide a fiatalember - érzésem szerint ez azt jelenti, hogy felpakolja a gépet és hazaviszi, hogy otthon vacakoljon vele...sajnos!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 06, 14:32:11
Hát megvolt. Volt itt a gépdoki, megnézte, tényleg alaposan és nemcsak úgy hányavetin összecsapva, és felállította a diagnózist. Nincs más baj, csak megkoptak, elöregedtek az alkatrészek, ezért akadozik
Azt mondta, nincs értelme már szerelgetni, toldozni-foldozni. Elvileg minden a helyén van benne, a vírusgátlók és minden más, csak mint az öregember /ezt én mondom/ néha fullad, néha elalszik, megy, amíg bírja, de egy kb 15 éves szerkezetbe már nem érdemes pénzt beleölni. Azt tanácsolta, hogy ha akadozik, indítsam ujra, akár többször is, egyszer csak beindul...

Ez van, este mindenképp leszek, és minden napért, amikor működik, hálás adok az Úrnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 06, 14:48:59
Azért most kicsit szomorú vagyok, de ez el fog múlni. Szegény kis masinkám, becsületben fog elmenni... Tudja, hogy szeretem, hogy sokat köszönhetek neki...olyan  ő nekem, mint egy jó barát.

Most kinevettek??? :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Augusztus 06, 15:22:20
Nem nevetünk ki.Nagy "szolgálatot" test neked.Adja Isten,hogy még sokáig.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 06, 17:07:45
Azért most kicsit szomorú vagyok, de ez el fog múlni. Szegény kis masinkám, becsületben fog elmenni... Tudja, hogy szeretem, hogy sokat köszönhetek neki...olyan  ő nekem, mint egy jó barát.

Most kinevettek??? :08:

Szia Klári.

Csupán Istent áldhatod ezért, a masinádnak nem sok köze van a működéshez...
Nekem 2 éves számítógépem ment tönkre, a csináltatása után még egyszer feladta.
De Isten egy jobbat adott!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Augusztus 08, 21:33:59
elég friss képek Bekiről :)  :2smitten: nem olyan régen készültek :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Augusztus 08, 21:38:25
Ilyen amikor a Beki rettenetesen örül valaminek, most éppen az üres dobozokon való dobolásnak  :hehe: Kb ilyen hangot ad ki: iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 08, 21:44:52
Azt hiszem pont dolgoztam. A dob dobozán dobolt? Nem mondtad neki, hogy előtte ki kell csomagolni? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Augusztus 08, 21:50:03
Kedvesem ha figyeltél akkor írtam: "üres dobozokon..."  :167: :gunyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 08, 21:54:21
Azt olvastam, csak közelebbről láttam a képen, hogy a DOB dobozán. Ettől aranyos a dolog! :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Augusztus 08, 22:02:13
 :gunyos:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 09, 05:45:35
 :hehe: nem is tudtam, hogy ti levelezve kommunikáltok. Szép szép, de akkor hogy fog ez a kicsi angyalka megtanulni beszélni. Talán azért dobol a dobozokon, hogy jelezze: apa, anya, én még nem tudok írni... :06:

Nagyon helyes kis babácska és tiszta apja...meg anyja :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 09, 07:38:59
Fiatalság=bolondság! :01:

Kedvesek vagytok, ugyanakkor komolyak is. Ne engedjétek, hogy a világ és a napi nehézségek megváltoztassanak benneteket! :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Augusztus 09, 10:23:16
Köszönöm, hogy feltettétek a képeket! :01:
Nagyon szép kislány Rebeka! :2smitten:

A végén még dobos lesz ebből a kislányból. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Augusztus 09, 10:27:58
Köszönjük szépen  :089:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 09, 11:01:23
Köszönöm, hogy feltettétek a képeket! :01:
Nagyon szép kislány Rebeka! :2smitten:

A végén még dobos lesz ebből a kislányból. :igen:

Konnyen lehet! :igen:

Bar eloszor a zongorazasra probalom "ravenni" Rebekat. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Augusztus 09, 12:24:07
Dehát a dobolás már megy!  :01:

Azért a zongorázás sem rossz / már ha szereti valaki, én tiszta szívemből utáltam azt a nyolc évet, amit ezzel kellett töltenem./ :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 09, 13:20:28
Már vagy huszadszor mosolygunk össze Beki-babával, és most jöttem rá, hogy ez a kis ügyeske az első két képen ÁLL! Vagy rosszul látom??? :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 09, 13:56:33
Dehát a dobolás már megy!  :01:

Azért a zongorázás sem rossz / már ha szereti valaki, én tiszta szívemből utáltam azt a nyolc évet, amit ezzel kellett töltenem./ :01:


Nem is tudtam, hogy tudsz zongorazni! Zene suliba jartal? Adhatnal nekem orakat! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 09, 13:57:55
Már vagy huszadszor mosolygunk össze Beki-babával, és most jöttem rá, hogy ez a kis ügyeske az első két képen ÁLL! Vagy rosszul látom??? :118:

Szia Klari!

Nem, nem latod rosszul, mar egy jo ideje alldogal a kis csoppseg! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 09, 14:09:51
Hogy telt el a szabadságod Ági?  Gyerekek egészségesek? Lackó?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Augusztus 09, 14:31:52
Szia Klári!
Köszönöm érdeklődésedet.
Gyülis tábor volt, sok áldással, sok tanulással, és komoly döntéssel.
Épp most írtam az Úrvacsorához.  Jó időnk volt, és Isten velünk volt.
Lackó nincs túl jól, de bizonyosságom van, hogy időben meg fog érkezni
a vérvétel eredménye, ezt is az Úrtól kaptam  a táborban.
És akkor hiszem, hogy hamar rendbe jön.

Szeretlek Klári!
és szeretem minden testvéremet!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Augusztus 09, 15:21:41
Szia Anti

Restellem bevallani, hogy én rám kár volt pazarolni az energiát, kötlséget, mert nem voltam rá fogékony. Sőt kifejezetten utáltam, és az első dolgom volt nagykorúságom után eladni a gyönyörű zongorámat. És mindent elfelejtettem  Ha nagyon megerőltetném magam talán a kottát még kitudnám silabizálni.
Más zongora tanár után kell nézni.

 :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 09, 15:57:00
Nekem mindig is tetszett a zongorazas. Autodidakta modon tanultam meg. Talan mar haladonak szamitok, de meg nagyon messze vagyok attol, aki igazan tud zongorazni. Most dobolni tanulgatok. :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 09, 16:56:53
Dobolni? De hisz akkor megvan az oka a kislánykád ügyeskedésének. Csak a papáját utánozza. Látod, inkább zongorázni kellett volna előtte.

m.ági, amit az Úrvacsorásban írtál, csodálatos volt. Nagy a te hited!!!
Én is megszerettelek, a srácaiddal együtt. Lackónak külön puszi jár, a nevemben. Átadod neki? :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Augusztus 09, 20:11:00
Hát azért a Beki előbb látta, hallotta az apukáját zongorázni mint dobolni  :088: már amikor a pocakomba volt Anti sokat zongorázott nekünk  :088: fogékony a zenére az egyszer biztos :D A dobot kb egy hónapja vettük :) :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2011 Augusztus 13, 15:22:45
Az Úr áldjon meg benneteket kedves testvéreim.

Az Úr kegyelméből, ma haza érkeztem a táborból.

Jó újra itt és itthon lenni.

Majd később, írok még.

sok szeretettel.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2011 Augusztus 13, 15:34:06
Shalom Zoltán!!!!!!!!!!!!! De jó hogy újra itt vagy. Aztán mesélsz majd ugye?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 13, 16:06:12
Zoltán este gyere szkájpolni. Majd meglátod, itt is milyen jó lesz, mennyien fogunk örülni neked! :06: :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 13, 16:44:48
Jó, hogy újra itt vagy közöttünk! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Augusztus 13, 17:05:47
Örülök neked, kedves Zoltán testvérem! :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 13, 18:16:59
Most jutott eszembe! Hisz ti mához egy hétre találkoztok! Bár csak jó időtök lenne! :01: :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2011 Augusztus 13, 18:48:10
Köszönöm a kedvességeteket.

Ma még nem tudok sokat fent lenni, hisz nem csak fáradtak vagyunk, hanem még itthon is akad teendő bőven, így a gép közelébe csak ritkán jutok.

De már olvasgattam.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2011 Augusztus 13, 20:40:08
Egy rövid beszámoló, a táborról.

Nagyon hamar el telt a két hét.

Nagyon áldásos volt. Mindannyian tanultunk, mindannyian megtapasztaltuk Isten szeretetét, jelenlétét, munkáját.  Bennünket, tanítókat, csoport vezetőket is formált és tanított az Úr.

Sok játék és kirándulás volt, de sokat foglalkoztunk az Úr igéjével. Voltak megtérések és megújulások

A gyerekekkel,  a  – “Hogyan ismerhetjük meg az Istent” – témával foglalkoztunk.
A fiataloknál, a – “ Az Úr elhívása”, “ Cselekedeteinknek következményei vannak”  (József, Gedeon, Sámson, Sámuel, Dávid, Eszter, ) – olyan személyek akiket az Úr választott el arra, hogy véghezvigyék az Úr tervét, mindegyik életéből tanulhatunk, hogyan aratták azt amit vetettek.

Történt még egy csodálatos dolog, találkoztam egy 81 éves özvegy asszonnyal, akit az Úr használ, mondhatnám próféta asszony. Nagyon közzel van az Úrhoz. Csodálatos dolgokat tapasztaltunk amikor vele voltunk, éreztük az Úr jelenétét, békességét, szentségét, egyszerűen csodálatos volt.  Amikor imádkoztunk, csak úgy potyogtak a könnyeink, egész bensőnk, szellemünk imádkozott és tudtuk, hogy az Úr ott van, érezhető volt a jelenléte.
Mindig tudta, hogy menni fogunk és azt is, hogy hányan leszünk. Prófétált is, csodálatos volt.
Hát röviden ennyi.

Kétszer próbáltam bejelentkezni de nem sikerült, gyenge volt az internet kapcsolat, de egy néhányszor fel tudtam lépni, csak olvasgatni.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 13, 20:42:44
Még nagy örömmel olvasnék többet!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 14, 10:01:11
Szoktátok nézni az Angyali érintés című filmeket a tv-ben?
Arról szól, hogyan térnek vissza eltévedt, bűnben élő emberek isteni segítséggel az Úrhoz.

Most is ezt nézem, és közben döbbentem rá: nem mi váltunk ki az Egyházból, ahogy azt a katolikusok állítják, hanem éppen hogy ők azok, akik letértek a helyes útról és tagadták meg Jézust...a hatalomért és a pénzért...

vagy rosszul gondolom?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 14, 10:35:00
Szia Klári!

Ez egészen érzékeny téma, amely bár igaz, de még sem lehet globálisan kezelni.
Azt hogy a vezetők miket tettek és milyen indíttatásból az különbözhet az egyházi tagok hitéletétől.

A legtöbben tudatlanságban élnek, mert tudatlanságban tartják őket.
Ám az ütlegeléssel nem lehet világosságra vezetni őket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 14, 11:27:11
Ezzel nagyon egyetértek, nem is a "tömegekre" gondoltam, hanem az egyházi vezetőkre, a klérusra, azon belül is a csúcson lévőkre elsősorban,
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kijelentes7 - 2011 Augusztus 14, 11:32:37

Történt még egy csodálatos dolog, találkoztam egy 81 éves özvegy asszonnyal, akit az Úr használ, mondhatnám próféta asszony. Nagyon közzel van az Úrhoz. Csodálatos dolgokat tapasztaltunk amikor vele voltunk, éreztük az Úr jelenétét, békességét, szentségét, egyszerűen csodálatos volt.  Amikor imádkoztunk, csak úgy potyogtak a könnyeink, egész bensőnk, szellemünk imádkozott és tudtuk, hogy az Úr ott van, érezhető volt a jelenléte.
Mindig tudta, hogy menni fogunk és azt is, hogy hányan leszünk. Prófétált is, csodálatos volt.


Na erről szivesen hallanék bővebben is ....  :167:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Augusztus 15, 07:30:10
Kedves Zoltán!
Örülök,hogy újra itt vagy!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 15, 16:53:16
Erontális támadásba kezdtek a pesti barátaim. Budapestről akarnak lehozni egy papot /ismerem/, hogy "jó űtra" térítsen.
Mondtam ugyan, hogy nincs rá szükségem, de ...szerencsére messze vagyok, és sokba kerül a benzin.  Van esély, hogy meggondolják magukat...

Ugye mondtam, hogy minden rosszban van valami jó! :06:

Persze ötleteik lehetnek, hogy piszkáljanak...imádkozzatok értem.!

Egyben biztos vagyok...Isten mellettem van és megerősít.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Augusztus 15, 17:26:00
Igy van kedves Klárika, aztán lehet,hogy te fogod megevangizálni őket. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 15, 18:16:44
Ámen! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 17, 15:27:32
Ma, pontban háromkor "megvilágosodtam". Megkaptam az új szemüvegemet! /remélem, nem botránkoztattam meg senkit, de úgy örülök!!!/ :igen: :igen: :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Augusztus 17, 15:38:38
 :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Augusztus 17, 15:41:59
Drága Klári!
Imádkozom,hogy amikor találkoztok,minden rendben legyen.Azt gondolják,hogy letértél a jó útról,pedig dehogyis.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 17, 16:27:34
Örülök, hogy a homályosból a tiszta látásra térhetsz! :hehe: :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 18, 08:59:04
Ma repülünk Magyarországra!  :058: :happy02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Augusztus 18, 09:13:39
Éjjjeeeen!!!  :043: :036:  :137:

Nagy szeretettel és finom kajával várunk titeket!!!  :121:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Augusztus 18, 09:18:10
Jaj de jó! :01:

 :zaszlo:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 18, 09:30:53
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Augusztus 18, 09:40:59
Az Úr őrizzen meg benneteket az úton és az őrzőangyalok serege kisérjenek!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 18, 09:50:42
Köszönjük! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Augusztus 18, 09:59:32
Isten angyalai őrizzenek Titeket kedves Antee.
 :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Zsuzsa2 - 2011 Augusztus 18, 10:17:54
Isten angyalai őrizzenek Titeket kedves Antee.
 :05:

Én is csatlakozom !!!!!
Az Úr őriz Titeket  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 18, 19:59:43
Sziasztok Testvereim!

Angol ido szerint 14:20-kor kellett volna felszallnia a gepnek.
Kiirtak, hogy 15:20-ra varhato az indulas. Majd 16:00, 16:30, 18:00.
De ez nem volt eleg es ezutan kiirtak, hogy: TOROLVE!

Ez volt a "hab a tortan". A legtobben csak holnap es holnaputan tudnak repulni.
De hala a mi megtarto Urunknak mi az esti jarattal mehetunk, mivel kisbaba van velunk.

Mi a tanulsag? Bizzunk az Urban es mindig legyen velunk egy kisbaba! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2011 Augusztus 19, 08:14:23
Jó az Úr!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Augusztus 19, 08:28:32
Dícsőség az Urnak aki minen helyzetben melletünk van és betőlti szükségeinket. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Augusztus 19, 09:15:55
Hála a mi Urunknak,a mi áldott Istenünknek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 25, 09:21:41
Sziasztok Testvéreim!

Ma délben repülök vissza, remélhetőleg nem járok úgy mint múlthéten (járat törlése).
Most nem lesz velem kisbaba! :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Augusztus 25, 09:35:30
Imádkozom érted és a biztonságos útért.Az Úr angyalai őrizzenek.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 25, 09:38:21
Nagyon drága vagy! Köszönöm szépen!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Augusztus 25, 11:20:38
Sziasztok Testvéreim!

Ma délben repülök vissza, remélhetőleg nem járok úgy mint múlthéten (járat törlése).
Most nem lesz velem kisbaba! :hehe:

Baba nélkül WizzAir-rel repülni....  :061: az Úr legyen irgalmas hozzád!!!  :hehe: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Augusztus 25, 11:42:04
Az Úr őrizzen meg hazáig és az Ő angyalai kisérjenek, legyen kellemes  és akadájmentes utad!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 25, 16:51:05
Jelentem, megérkeztem! Pontosan indult a gép és minden rendben szokás szerint történt. Köszönöm azoknak, akik imádkoztak! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Augusztus 25, 17:01:17
 :044:Hallelujah :) Dicsőség Istennek !  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Augusztus 25, 17:09:54
Hála Istennek, hogy megőrzött!  :2smitten: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Augusztus 25, 17:22:25
Hála az Úrnak!Halleluja!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Augusztus 25, 17:26:05
Jó az Úr és nagy az Ő kegyelme az Őt félők íránt.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 25, 17:27:00
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Augusztus 25, 17:29:47
Békesség néktek!

Ma nagy fába vágtam a fejszém, a hőség ellenére elhatároztam, hogy lecsót főzők be.
A kertünkből leszedtem a hozzávalót és hajrá, patakokban folyt rólam a víz, de az Úr megőrzött.
Remekül éreztem magam, dícsértem az Úrat és olyan gyorsan elszállt az idő, a meleg, meg nemtudott kifogni rajtam,  mert az Úr velem volt.
Dícsőség Neki érte!  :2smitten:  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 25, 17:32:35
Igen Ircsi, nagyon meleg van Magyarországon, ezt tanúsíthatom! :igen:
Én szeretem a meleget, de nem bírom!

Mikor Jules kocsijával jöttünk vissza Békéscsabáról, az nagyon kimerítő volt. Szegény Rebeka sem érezte jól magát a nagy melegben. Elszoktunk tőle!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 26, 12:16:03
Tegnap valaki egy **** c. fórumot ajánlott nekem. Belenéztem, de nem regisztráltam. Egyrészt azért, mert nem tudom eldönteni, mennyivel másabb - jobb vagy rosszabb -  mint a miénk, másrészt nem is tartom igazán jó dolognak, ha több helyen is ott vagyok.  Hasznos lenne- szerintetek, vagy szétforgácsolódnék?
 Én inkább maradnék itt, csak ezen az egy helyen, de érdekel a véleményetek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 26, 12:24:34
Szia Testvérem!

A fórum nevét moderáltam, mivel nem szokás egy fórumon másik fórumot megnevezni.
Nem biztos Testvérem, hogy jól éreznéd magad. Lehet igen, de nem hinném hogy többet kapnál ott mint itt.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 26, 12:36:17
Köszönöm...én is így érzem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Augusztus 26, 13:56:46
Kedves Klárika!

Legjobb ott lenni ahova az Úr rendelt ki,  amit Ő mutat meg,mert akkor bíztosan jól fogod érezni magad.
Rengeteg forum van a neten, én is voltam  már egy pár helyen, hát....... :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 27, 19:54:42
Képzeljétek, ma délután fáztam!!!

Csodálatos érzés volt! :020: :020: :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 27, 19:59:12
Együtt tudok érezni Veled! Amikor Magyarországon voltam, szinte még aludni sem tudtam a melegtől.
Megszoktam már az angliai időjárást! :hehe:

Inkább legyen hűvösebb és betakaródzok, mintsem a nagy melegtől kényelmetlenül érezzem magam. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Emike - 2011 Augusztus 27, 21:08:50
Klári :integet:   én meg itt drukkolok a hidegfrontnak, hogy érjen már ide, mert szeretnék már egy kicsit fázni én is. De már közeledik :01:  Épp nétem, hogy felétek már jó hűvös van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 28, 06:00:22
Tegnap este nagy vihar volt, dörgött- villámlott, szakadt az eső és fújt a szél - szerencsére errefele a méretei nem voltak olyanok, hogy hírértékük legyen - viszont kellemessé hűvösödött az idő.  Olyan jó lenne, ha ilyen is maradna.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Augusztus 28, 10:14:38
Végre megérkezett a várvavárt hűsi, igaz feléni vihar nem volt.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Augusztus 28, 10:53:00
Szégyen, nem szégyen, olyan jó majdnem két órát aludtam így, as délelőtt közepén, hogy csak na!
Mit tegyek, olyan jó volt...! :08: :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Augusztus 28, 13:31:22
Kedveseim!
Csak a leglényegesebbet írom. Dicsőség az Úrnak, Gergőm pajzsmirigy izotóp eredménye kielégítő. A koponya MR és MRA leletért hétfőn mehetünk. Sajnos a pánik zavar tünetei nem múltak el.
Hiszem, hogy az Úr nem végez fél munkát!
Legyetek áldottak!
Jó az Úr! Szent a mi Istenünk!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Augusztus 28, 13:38:07
Nem végez fél munkát az biztos! Az Úr legyen továbbra is veletek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Augusztus 28, 13:54:57
Köszönöm! Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Augusztus 28, 14:03:18
Az Úr csodálatos! Ő valóban nem végez félmunkát.Az Úr áldjon meg Titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Augusztus 28, 14:05:23
 :2smitten: Köszönöm, drága Dittém!  :2smitten:
Legyen rajtad is az Úr csodálatos áldása, amint megígérte!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Augusztus 30, 10:49:22
Édes Tünde!
Kívánom, hogy minden
bizonytalanság hulljon le rólatok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Augusztus 31, 17:10:45
Drága Tünde!

Éppen írni akartam neked, hogy megkérdezzem, hogy állnak a dolgok, de látom már megírtad. Csatlakozom ahhoz, hogy az Úr nem végez félmunkát. Imádkozom, hogy megszabaduljon Gergő a pánik jelektől és ne uralkodjon rajta.

JEHOVA RAFA: AZ ÚR az én Gyógyítom
JEHOVAH NISSI: Az Úr az én Zászlóm


Kivánom, hogy Gergő is megismerje igy az Urat.... minél előbb!

 :026:













Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 19, 19:09:37
Arra gondoltam, hogy megosztom veletek, hogy mi újság nálunk.
Augusztus 18.-án repültünk Magyarországra és elkezdtük a papír intézéseket Rebekának.
Ugyanis nem volt utazó okmánya és az odaútat is egyszer használható útlevéllel tettük meg.

Én ugyan Augusztus 25.-én visszajöttem, de a Feleségem és Rebeka Magyarországon maradtak papírügyeket intézni.
Megvettük a visszautat nekik Szeptember 13.-ra. De ezt el kellett halasztaniuk, mivel a papírok nem lettek készen.
Ezért egy másik repülő időpontot foglaltunk 20.-ra, ami biztos időpontnak tűnt. Ez holnap lesz.
De Rebeka utazó okmánya még sehol... Illetve valahol kallódik.

Ha holnap korán reggel megkapják a postán, akkor még a délutáni repülőgépet elérik. Ha nem, akkor megint vehetünk egy új repülőjegyet...

Hát, most ez az újság nálunk... :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Szeptember 19, 19:38:18
  Köszönöm Antee,hogy tudhatunk Rólatok . :2smitten:

Kívánom,hogy adjon türelmet az Úr és jó reménységet a várakozásban.

Hiszem,hogy szeret az Úr,Veletek van ígérete szerint minden napon.
 :2angel:
 Az Úr megőriz, téged minden gonosztól megőrzi a te lelkedet.
Megőrzi az Úr a te ki és bemeneteledet mostantól fogva mindörökké.
Zsoltár 121. 7-8.
 :2angel:
”Jó várni, és megadással lenni az Úr szabadításáig.”(Jer Sir 3,26)
:044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 19, 19:54:21
Köszönjük szépen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Szeptember 20, 10:03:41
Antee!
Az Úr  áldjon meg benneteket.!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 20, 10:55:07
Dicsoseg Istennek ma jonnek haza!!! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Szeptember 20, 11:15:51
Nekem nem megy ez a fennkölt stílus, de talán így is elhiszed, hogy veletek örülök!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 20, 11:21:23
Hat persze hogy elhiszem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Szeptember 20, 11:42:46
Szia Anti!

Veled örvendezek, sajna a bürökrácia az...hát...de az Úr Úr még afelett is, és megsegíti az ővéit.
Hála és dícsőség néki érte!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Szeptember 20, 11:59:50
Valóban Isten kegyelme, hogy ideért az igazolvány.

Tegnap bementem a postára, és megkértem, hogy ha beérkezik a küldemény, ne küldjék ki a kézbesítővel, mert mire úgy idérne, az már késő lenne, hanem inkább bemegyünk érte.

Ehhez képest ma reggel, amikor odamentem, kiderült, hogy csak elvitte a kézbesítő, mert én azt mondtam, hogy Gyöngyi nevére jön a küldemény, de ehelyett Rebeka nevére adták fel, ezért nem tudták a postán, hogy erről van szó.

Képzeljétek, Isten olyan jóindulatra indította a kézbesítési osztály vezetőjét, hogy mobiltelefonon visszarendelték a postást aki kivitte a levelet, hogy helyben átvehessem.  :169: :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Szeptember 20, 12:48:05
Hallelujah  :afro: Dicsőség Istennek !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Szeptember 20, 13:07:47
Ilyen, ha az ÚR cselekszik! Nála nincs lehetetlen! Meghallgatja az imákat!

Legyen dicsöség neki!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 20, 14:09:43
Dicsoseg az Urnak! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 20, 19:45:52
Indulok a családomért! Remélhetőleg Magyarországi idő szerint 11-kor érünk vissza. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Szeptember 20, 19:56:08
Jó utat, biztonságos megérkezést!

Az Úr adjon nagy-nagy örömet a találkozásban!  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 20, 23:24:11
Jelentem itthon vagyunk!!!
Dicsőség Istennek, megőrzött minket az út alatt is!

Bár igen rossz volt a közlekedés. Rengeteg utat lezártak, még az elterelésről sem gondoskodtak.
Olyan utakon kellett mennünk, amilyeneket még leírni sem tudunk a rosszasága miatt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Szeptember 20, 23:32:49
Dicsőség Istennek, hogy a rossz utakon is megőrzött és hazavezetett!!!  :2smitten: :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 20, 23:54:09
Igen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Torocko - 2011 Szeptember 21, 05:50:01
Isten éltesse az újra egyesült családot.
Kicsi Hercegnő hogy bírta az út fáradalmait és "rázkódásait"?

/Egyébként az ilyen, családról és a hétköznapi életetekről szóló beszámolók teszik életszerűvé a fórumot. - szerintem.. - Lehet, a bezártságom  miatt érzek így? Isten tudja./
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 21, 07:31:55
Nagyon jól bírtam bár a repülőút alatt pár nyafogással jelezte, hogy nem éppen a legkényelmesebb neki.
Amikor pedig kocsival jöttünk el a reptérről, akkor pedig végig aludt! :169:

Nagyon sokat változott, mióta nem láttam. Az a 4 hét sokat számított! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Szeptember 21, 08:31:20
El tudom képzelni, milyen boldogság volt, hogy újra együtt van a család!

Oltalmazzon és áldjon meg Benneteket az ÚR!

Szeretettel

Elisabeth  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 21, 11:07:42
Koszonjuk szepen!
Igen nagy az orom! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Szeptember 21, 11:17:48
Kedves Antee!
nagyon örülök,hogy újra együtt van a család.
Az Úr áldjon meg Titeket.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 21, 11:24:45
Koszonjuk! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Szeptember 21, 12:36:17
Én is veletek örvendezem, legyetek áldottak!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 21, 14:10:13
Koszonjuk kedves Ircsi! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Szeptember 22, 13:27:49
Nagyon aranyosak vagytok :) Hát még mi hogy örülünk hogy itthon lehetünk. Azt szokták mondani: "Mindenhol jó de legjobb otthon" Had mondjam el, hogy a Beki a hazautat jobban viselte mint a visszafele, gondolom mert akkor apa is ott volt :)
Amúgy a repülést meg sem érezte  :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Szeptember 22, 13:30:49
Kedves Gyöngyike!

Mi is nagyon örülünk, hogy újra együtt a kis család. Legyetek áldottak.

Szeretettel
Elisabeth  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Szeptember 22, 14:10:47
Drága Gyöngyike!
Nagyon örülök,hogy végre együtt vagytok mindannyian.
Az Úr áldjon meg Titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Szeptember 22, 14:28:21
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 22, 19:01:03
Amúgy még az hozzátartozik a történethez, hogy Rebeka nem ismert meg. Nézett rám és látszott az arcán, hogy: "ismerős vagy, de nem tudom honnan".  :118:

De másnapra már minden a régi volt! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Szeptember 22, 20:07:15
Aztán már megismert.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 25, 15:15:10
Sziasztok!

A mai nap meglepetéses volt. Jó lett volna gyülekezetbe menni, de ebből kórház lett!
Ezidáig a jobb vesémben kétszer is volt kő, de most a bal vesém járt így. Ennyire még nem fájt...

A kórházba tiszta oxigént adtak az előző két alkalommal is és az sokat segített. De most szinte semmit sem.
Így kénytelenek voltak morfiumot adni, ebből is nagyobb adag volt szükséges.

Jobban oda kell figyelnem a táplálkozásomra, jóval több folyadékot kell innom (ha lehet vizet) és felhagyni a sós ételekkel.
A teából és a kólából is kevesebbet kell innom, mert a koffein is egy veszély forrás.

Csak gondoltam megírom ezt.

Áldott szép napot. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Szeptember 25, 15:37:07
Orulok, hogy jobban vagy, Antikam! :2smitten:

Az Ur segitsen meg, hogy ne legyen tobb problema a veseddel, de azert te is vigyazz magadra es tartsd be az orvos tanacsait. ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2011 Szeptember 25, 16:16:25
Drága Antee testvérem.

Kívánok neked mielőbbi felgyógyulást.
Kívánom, hogy az Úr erősítsen meg, vegyen el minden fájdalmat és semmisítsen meg minden követ benned, az Úr Jézus Krisztus nevében, és az Ő hatalma által. ÁMEN.

Dicsőség neki, az Úr a mi orvosunk.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 25, 16:31:38
Köszönöm Jules és Zoltán!

Szeretlek benneteket! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2011 Szeptember 25, 16:33:12
Testvérem. Az Úr gyógyítson meg téged, és a te gyógyulásod is dicsőítse a Mennyei Atyát.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Szeptember 25, 16:36:11
Ámen!  :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: NagyGabi - 2011 Szeptember 25, 19:06:32
Aldjon meg Teged az Ur kedves Teso!! O gyogyitson meg es segitsen fel teged a mi Jo Urunk, Jezus Krisztus neveben!! Amen!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Szeptember 25, 19:09:14
Kedves Antee!

Örülünk, hogy újra otthon lehetsz...

Idézet
Az Úr gyógyítson meg téged, és a te gyógyulásod is dicsőítse a Mennyei Atyát.

ÁMEN!
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2011 Szeptember 25, 19:16:42
Kedves Antee!

Isten adjon felépülést számodra!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Szeptember 25, 19:43:42
Kedves Antee!
Az Úr enyhítse fájdalmaidat és gyógyítson meg hamar.
Az Úr áldjon meg Testvérem.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Szeptember 25, 19:45:12
Köszönöm Jules és Zoltán!

Szeretlek benneteket! :2smitten:

Mi is szeretünk, Testvérkém!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2011 Szeptember 25, 20:08:37
Köszönöm Jules és Zoltán!

Szeretlek benneteket! :2smitten:

Mi is szeretünk, Testvérkém!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Ez így igaz.
Drága szeretett testvérem.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 25, 22:55:00
Jó felismerni, hogy ennyien szerettek! :2smitten:

A fájdalomkor többször is elém jött Jézus szenvedése. Neki még ennél nagyobb, kimondhatatlan fájdalmakkal kellett szembenéznie...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2011 Szeptember 25, 23:42:42
ÁLdott az Úr,aki szeretetnek láncával köti össze az Ő gyermekeit.
 :2smitten:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Szeptember 26, 07:58:40
Kedves Ante!

Az Úr Jézus gyógyítson meg az Ő feltámadásának erejével, aki betegségeinket felvitte a keresztre és az Ő sebeivel gyógyultunk meg.

Dícsőüljön meg az Úr nagy neve gyógyulásod álltal.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Szeptember 26, 08:32:18
Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Szeptember 26, 09:38:13
Áldjon meg téged az Úr Antee!

Téged és az egész családodat.

szeretettel:
ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 26, 09:44:50
Köszönöm! :2smitten:

Sajnos ma is görcsölésre ébredtem, de ismét jobban vagyok. Ma nem mentem be dolgozni, várok a kőre...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Szeptember 26, 10:22:42
Drága Antee! :2angel:

Adjon az Úr szabadulást a kőtől,
hogy homok szemcsék formájában távozzon
és gyógyulás legyen számodra  Atyánk dicsőségére !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 26, 10:29:12
Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Szeptember 26, 10:41:01
Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Szeptember 26, 11:42:56
Ámen!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Szeptember 26, 11:51:49
Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 29, 14:48:24
Sziasztok!

Úgy érzem vándorol lassan-lassan a kő. A fájdalom forrásából következtetek erre. Majd csak egyszer kijön! :088:
Ma sajnos nem tudtam bemenni dolgozni, nem bírtam volna 9-10 órát távol lenni, vagy legalábbis nagyon megviselt volna.

Gondoltam megírom Nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Szeptember 29, 15:07:37
Kösz Antee! Imádkozunk továbbra is, mert Urunk összezúzhatja a köveket! Gyógyítson meg, és oltalmazzon Benneteket.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Szeptember 29, 15:12:25
Ámen!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 29, 15:54:38
Köszönöm! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: feszter - 2011 Szeptember 29, 16:35:48
 Az Úr  szabadítson meg  a kővektől és  légy egészséges a Jézus Krisztus nevében! Ámen!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 29, 16:36:46
Köszönöm Testvérem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 Szeptember 29, 16:45:54
Az Úr  szabadítson meg  a kővektől és  légy egészséges a Jézus Krisztus nevében! Ámen!  :044:

Ámen! Az Úr a te Gyógyítód! Imádkozom!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 29, 16:46:33
Köszönöm! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Szeptember 29, 21:54:43
:ima02:
Fájdalommentes szabadulást kívánunk Isten kegyelméből az Úrtól számodra Antee                                                       és ne okozzon sérülést :kohajito:
Kívánjuk,hogy hamarosan eldobhasd a kövedet Isten dicsőségére !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Szeptember 29, 22:00:39
Ááááámeeeeen  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Szeptember 29, 22:01:59
Isten szeret :2smitten: Szerelmesének álmában ád eleget.Zsolt.127:2   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 29, 22:03:17
:ima02:
Fájdalommentes szabadulást kívánunk Isten kegyelméből az Úrtól számodra Antee                                                       és ne okozzon sérülést :kohajito:
Kívánjuk,hogy hamarosan eldobhasd a kövedet Isten dicsőségére !



Köszönöm szépen! :05:
Szerencsére nem olyan nagy a kő, hogy kövezni lehessen vele! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Szeptember 29, 22:14:52
gyógyulj meg hamar.Imádkozom érted.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 29, 22:34:10
Köszönöm! :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Szeptember 30, 10:40:59
Hahó Fórumozók! :119: Áldott Napot mindenkinek! :169:
Mi a mai programotok? :168:
Én ma folytatom a Rebeka szülinapi  tortáját! Csokis-mandulakrémes krémet készítettem tegnap és két adag csokis piskótát. Ma pedig megtöltöm a tortát és összerakom. Aztán valószínű elkezdem a díszítést is. Ahhoz pedig fehér fondant-ot fogok használni illetve egy részét beszínezem rózsaszín ételszínezékkel és kis rózsákat fogok csinálni.  :pirul: Az ötlet eddig jó, csak nem tudom mennyire tudom majd mindezt szépen kivitelezni :020: Jöhetnek az Imák.  :169: :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Szeptember 30, 10:51:04
Drága Gyöngyike,kívánom,hogy jól sikerüljön a kis Rebeka tortája.
Isten áldja meg őt.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Szeptember 30, 10:55:31
Aranyos vagy Ditte! Köszönöm  :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Szeptember 30, 10:56:04
Hú, Gyöngyike, ez nagyon jól hangzik, Egész biztos, hogy nemcsak nagyon szép lesz, hanem finom is. Lelki szemeimmel látom Bekikét, amikor meglátja majd a remekmüvet!

 :028:

Ma sült csirkemell, tejfölös karalábéval lesz nálunk a menü.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Szeptember 30, 11:20:10
Kösziii :) én is remélem hogy jól fog sikerülni!

Nagyon jól hangzik :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Szeptember 30, 11:22:17
Előkészületek :) Beki is sokat segít  :2smitten: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Szeptember 30, 11:32:34
De drága kislány Bekike!!! Nagyon sok örörmötök lehet Benne!

Oltalmazzon Benneteket az ÚR!!!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Szeptember 30, 11:55:40
Köszönjük szépen  :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 30, 14:14:33
Koszonjuk! :2smitten:
Nagyon szep a torta Szerelmem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Szeptember 30, 21:23:43
Hát azért annyira nem  :gunyos: és az is lehet hogy mingyárt jöhetsz ki velem a fondant megcsinálni rajta  :pirul: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 30, 21:26:25
Én csak az evésben tudok segédkezni! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Szeptember 30, 21:31:11
Naaaaa, pedig olyan jó kis ötleteid voltak hogy lehet megoldani egy két bakit  :167: :167:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 30, 21:36:35
Igen ám, de egyiket sem fogadtad meg! :2tickedoff: :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Szeptember 30, 22:10:09
Ha majd megegyeztetek a részműveletekkel kapcsolatban, kérjük a képet az elkészült műről!  :167: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 30, 22:26:54
Rendben! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Szeptember 30, 22:35:27
Aranyos a kis Rebeka!Isten áldja meg őt!
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Szeptember 30, 22:42:39
:2smitten:

Gyorsan telik az idő...már 1 éves! :05:
Valaki azt mondta nekem, hogy akkor fogom igazán érezni hogy telik az idő, ha gyerekem lesz.
Igaza volt! :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 01, 06:22:51
Drága, szeretett Rebeka!

Elsö születésnapod alkalmából kívánom kis életedre Istenünk nagyon gazdag áldását szüleiddel együtt. Légy nagyon boldog, ragyogjon kis mosolyod mint a napsugár, oltalmazzon és hordozzon kezeiben Téged a mi Urunk!


Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged! 
Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad! 
Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet! 

Eredeti:
Jewarechecha Adonai vejischmerecha
ja'er Adonai panaw eleicha wichuneka
jissa Adonai panaw eleicha wejasem lecha schalom

יְבָרֶכְךָ יְהוָה וְיִשְׁמְרֶךָ
יָאֵר יְהוָה פָּנָיו אֵלֶיךָ וִיחֻנֶּךָּ
שָּׂא יְהוָה פָּנָיו אֵלֶיךָ וְיָשֵׂם לְךָ שָׁלוֹם

4Móz 6,24-26

Ároni áldás Yeshua / Jézus Nevében:

http://www.youtube.com/watch?v=yJa9nuYorxc#ws (http://www.youtube.com/watch?v=yJa9nuYorxc#ws)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 01, 07:16:16
Nagyon szépen köszönjük Rebeka nevében is! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 01, 11:27:50
Igen ám, de egyiket sem fogadtad meg! :2tickedoff: :020:

De igen  :neee: Csak nagyon nehéz lesz kijavítani a hibás részeket  :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 01, 12:21:46
Ugyes vagy Te, menni fog! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 02, 23:24:38
Holnap feltöltöm a torta képeit :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 02, 23:33:15
Várjuk, de nem csak a Tortát.... :afro: :020:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Október 03, 09:45:03
Holnap feltöltöm a torta képeit :020:

Szuper!!!!  :afro:

Ízmintát is kaphatunk????  :168: :hehe:

A képeket majd továbbítom Ildikónak, mert nagyon várja, hogy mi sikeredett....  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Október 03, 09:55:18
Várjuk a képeket.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 03, 11:05:25
Az izerol en bizonysagot tudok tenni, hogy nagyon finom volt! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 03, 11:07:13
Hú, akkor kérjük a receptet is!

 :133:   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Október 03, 11:25:04
 :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Október 03, 12:11:28
Igen.Nyami nyami.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2011 Október 03, 14:09:50
 :031: , de valóban jó lenne a kép is és a recept is. Feleségem imád sütni, hátha megtenné. És nem is lenne nehéz rábeszélni, hiszen 10-én lesz a legkisebb fiam 27. születésnapja
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 03, 14:28:27
Nagyon aranyosak vagytok!  :2smitten: Máris töltöm fel a képeket és hozzá mondom a receptet. Meg persze a hibákat amiket tudom hogyha újra csinálnám máshogy csinálnám  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 03, 14:30:22
Íme pár kép  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 03, 14:35:59
Apa stikában elfújja a gyertyát  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 03, 14:40:52
A torta hátulról
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 03, 14:43:57
Még utolsó két kép   :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2011 Október 03, 14:50:53
Aranyosak vagytok!  Köszönjük a csodás képeket.
Megmutattam a feleségemnek, nagyon tetszett neki és már kedvet is kapott hozzá.

Várjuk a receptet
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Október 03, 14:51:14
DöNdIkEeE, minden elismerésem!  :2smitten:

Tényleg nagyon ügyes vagy!!!!  :taps: :068:

Igazi babatorta!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Október 03, 15:34:41
   :2smitten:  Gratulálok DöNdIkEeE  :081:

Ez csodaszép, különleges :afro:

A képekre nagy szükség lesz,hogy Rebeka láthassa nagyobb korában
anyukája ajándékát  :2angel: Isten áldjon Titeket, minden napon  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Október 03, 16:09:39
Drága Gyöngyike!
Nagyon aranyos kis Rebeka!
Nagyon szép a torta.Ügyes vagy.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 03, 16:11:26
Egyszerű csokis piskótát sütöttem, hozzá pedig főzött mandulakrémet. Megmondom őszintén utólag több mandulát raktam volna bele :hehe: Nem a darabos hanem a darált mandulát vettem. Plusz én úgy csináltam hogy egy liter tejbe főztem a mandulát és raktam bele két pudingport is egy vaníliát meg egy csokit. Ez az ötlet úgy jött hogy a főzött mandulakrém nem lett volna elég krémes. :hehe: ízlés szerint még cukrot és vanilin cukrot. ha nem baba torta lett volna akkor raktam volna bele rum aromát is :hehe:

A fondant pedig gyári :D Boltban vettem fehéret és vettem hozzá rózsaszín ételfestéket, szóval mindent ami rózsaszín azt én színeztem.  :119:

Jó tanács: a fondanttal nagyon nehéz dolgozni ha az ember túl nyújtja, fél ujjnyi vastag minimum kell hogy legyen a torta befedéséhez. Amit nem csináltam de jó lett volna, külön lefedni a tortákat először az alját majd a tetejét ráhelyezni és a tortán lefedni úgy könnyebb lett volna. :hehe: így a matematika törvényei miatt nem tudtam egyenletesen befedni az alsó tortarészt mert sok felesleg maradt egy helyen  :118: és ezért lettek rajta a "szallagok" :hehe:
ja és a fondant nagyon könnyen kiszárad és megtörik de ha elég vastag akkor szép marad. a Rózsákhoz nem kell hogy túl vastag legyen és ami a legfontosabb nyújtásnál állandóan ismétlem ÁLLANDÓAN porcukrozni kell mert olyan gyorsan odaragad...  :2tickedoff:  vagy 6szor szedtem (kapartam) fel a munkalapról míg végre sikerült.

Szóval kemény 3 napomba telt ez a torta de én is úgy gondolom hogy megérte :D és hogy a másodikra sokkal jobb lesz :D mert addig még lesz pár szülinap amin gyakorolhatok. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Október 03, 16:14:11
Megszenvedtél vele, de megérte.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 03, 16:15:34
de meg ám :D De az a jó benne hogy most már tudom milyen hibákat nem szabad újra elkövetni :D mire kell nagyon odafigyelnem :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Október 03, 16:18:32
 Szülinapos képek tortával albumban
https://picasaweb.google.com/100964714322256252015/Beki1Tortaja

 :095:
https://picasaweb.google.com/100964714322256252015  (https://picasaweb.google.com/100964714322256252015)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Október 03, 16:49:20
Idézet
Rózsákhoz nem kell hogy túl vastag legyen


Na, én most megyek le hídba... komolyan azt hittem, hogy a rózsákat készen vetted a boltban...  :269: :253:

Most már még inkább minden elismerésem!!!  :2smitten: :2smitten:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 03, 17:22:31
Kedves Gyöngyike!

Csúcs vagy! Le a kalappal, nekem is minden elismerésem a Tiéd! WOW!  "Türelem tortát teremt!" (ja, meg rózsát is) :275:

Nagyon köszönöm a receptet a jó tanácsokkal is, hát nem tudom, hogy sikerülne e nekem egy ilyen mestermü... :pirul:

Tündériek vagytok a képen!

Legyetek áldottak!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 03, 17:36:09
Nagyon nagyon szépen köszönjük :D Hát mondtam hogy mindent én csináltam csak magát a fondant nem én állítottam össze, bár azt is tudtam volna mert néztem a neten receptet hozzá :D Ja és Elizabeth megcsináltam a rizst ahogy leírtad :D és mindenki dícsérte :)))  :afro: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 03, 18:22:22
Ennek örülök!  ;)   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Október 04, 09:26:47
DöNdIkEe most volt alkalmam megnézni a képeket,
hát
igen,
szóval
mesés,
a képeid pedig magukért beszélnek,
mivel szavakhoz nem jutok.

 :2smitten:ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 04, 12:11:32
 :020: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Október 04, 12:32:55
DöNdIkEeE :2smitten:


Testvéreim. Tanulok. Nagyon nagyon szeretem.
1 héten 2x megyek, és hálás vagyok az Úrnak
a lehetőségért.
Annyira jó!!!

Hiszem, hogy az Úr nemcsak kedvet, de eszet is fog hozzá adni.  :169:

Dicsőség az Úrnak tényleg, hogy ezt megengedte nekem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Október 04, 16:17:06
Ezt most találtam.
A kép címe: Az ölelés tart életben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Október 04, 17:05:00
Köszönöm :afro:

Nagyon kifejező kép,számomra mindenképp  :2smitten:

Szív műtve Teremtőm kegyelme tart életben ölelőkarjába Szeretetével !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Október 04, 17:34:29
Ámen!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 15, 13:22:19
Kijött a vesekövem!!!  :058: :058: :058: :058: :058:
Tegnap voltam kórházban és teleszkóppal akarták megnézni, majd kihúzni!
Mondtam is az orvosnak, hogy ez az opció nem tetszik és ebből nem kérek.

Dicsőség az Úrnak, köszönöm az imádságaitokat! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2011 Október 15, 13:30:18
Kijött a vesekövem!!!  :058: :058: :058: :058: :058:
Tegnap voltam kórházban és teleszkóppal akarták megnézni, majd kihúzni!
Mondtam is az orvosnak, hogy ez az opció nem tetszik és ebből nem kérek.

Dicsőség az Úrnak, köszönöm az imádságaitokat! :2smitten:

Dicsőség az Úrnak!
 :fel: :036: :082:

Kedves Testvérem, élő vízre kell váltani !

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Október 15, 14:12:56
Dicsőség Istennek!!!  :048: :184:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 15, 14:25:28
Jó az ÚR! Kedves Antee, szeretete végtelen!

Nagyon örülök ennek a jó hírnek!!!

 :043:               :105:               :066:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 15, 14:32:19
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Október 15, 15:48:30
Dicsőség az Úrnak!!! Ő a gyógyító! Nagyon örülök gyógyulásodnak kedves Antee!
 :043: :036: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 15, 16:04:47
Igen, dicsőség az Úrnak! :igen:
Én is örülök, hogy végre ez a szúrós, éles kő már nem bennem van. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: petya1962 - 2011 Október 15, 21:44:18
Igen, dicsőség az Úrnak! :igen:
Én is örülök, hogy végre ez a szúrós, éles kő már nem bennem van. :2smitten:

Én is nagyon örülök annak, hogy te örülsz :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 15, 23:35:18
Köszi! :D

Remélem több kő nem lesz, az egyik munkatársam pedig állandóan kíváncsiskodott, hogy mikor lesz már kint a kő, mert betonozni akar és akkor nem kell neki sóder! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 15, 23:48:10
 :2funny: :188: :178: :251: :fereng2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 15, 23:57:56
Erre már én is gondoltam, de értékesebb annál...Megszenvedtél érte...

:047:       :055:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 15, 23:59:32
:2smitten:

Ha kéred, elküldöm postán! :hehe:

Bocsánat a viccért, most már könnyebben poénkodom. :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 16, 00:04:20
Hála az ÚRnak, hogy már poénkodhatsz! Így a jó.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 16, 00:05:26
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2011 Október 16, 00:25:04
Áldott az Úr,aki megsegített :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 16, 09:55:28
Igen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Október 16, 10:20:37
 :064:Veled örülünk,hogy remélhetőleg fájdalom mentesen szabadított meg az Úr . :115:
Végül is közkincsé teheted ha fotózható méret,vagy makró felvétel felnagyíthatja.:066:
 Hálás vagyok Istennek szabadításáért.
  :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 16, 10:33:34
Kicsit bizarrnak gondolom megosztani ezt a követ, de ha esetleg még valaki látni akarja, akkor készítek egy képet és felteszem ezt a borzasztó követ!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Október 16, 10:46:30
Drága Antee :2smitten: Testvérünk !

Mi okozhat vesekövet,hogyan kerülhető el az ilyen állapot?
Megelőzés céljából hasznos lehet erről gondolkodnunk,hogy
elkerüljük az ilyen borzalmas fájdalmakat.

Isten szeret és mindenért hálát adhatunk,mert
javunkra lehet minden,ha teljes szívünkből szeretjük Őt.
:118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 16, 10:48:39
Több lehetséges dolog lehet, most megpróbálok ezek közül mindre jobban figyelni:
-só
-fűszeres ételek
-koffein (tea, kóla)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Október 16, 10:53:30
Köszönöm  :2smitten: Interneten tovább érdeklődök.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 16, 10:56:23
Nagyon kedves vagy Testvérem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Október 16, 12:10:12
Kicsit bizarrnak gondolom megosztani ezt a követ, de ha esetleg még valaki látni akarja, akkor készítek egy képet és felteszem ezt a borzasztó követ!

Na mutíííííí....!!   :168: :hehe:

Ha csak kettőnket érdekel, küldheted privátban...  :167:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 16, 12:11:06
Jól van, akkor majd felteszek egy képet! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Október 16, 12:13:41
Van esetleg valakinek egy beküldhető vakbele is...?  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 16, 12:23:25
Neked sebésznek kellett volna menned! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Október 16, 12:26:20
Gondolod...?  :104: :141:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Clio - 2011 Október 16, 15:11:05
Antee én is nagyon örülök hogy nem kellet fájdalmas beavatkozáson végigmenned. Jó így is fájt de már túl vagy rajta. Hála érte Istennek .
Ha teszel fel róla képet engem is érdekel..

Doki szerint túl kevés tiszta  vizet iszunk és kevés fizikai mozgást végzünk.  Ha már cukor vagy só vagy egyéb anyagok vannak a víz mellett ( kakakóital. kóla, szörpök, rostos levek) az már nem számít folyadékbevitelnek. Így a napi 2 liter folyadékbevitel minimumnak tiszta víznek kell lennije..
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 16, 15:16:40
Igen Testvérem, én is próbálom betartani a 2 liter vizet naponta. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 16, 18:16:32
Íme az első kép róla.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 16, 18:16:54
Még egy kép.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 16, 18:17:49
Tehát ez a kő keserítette meg az életem egy időre. Reméljük több ehhez hasonló sem lesz! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Október 16, 18:40:47
Aúúú.....  :061: Ezt még nézni is fáj.  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Október 16, 19:09:57
:162: Óh Istenem :( Ez a legkegyetlenebb formájú a hegyes részeivel.
Ezért okozott olyan nagy fájdalmat. :118: Mentsen Isten Mindannyiunkat.
Dicsőség az Úrnak,hogy megszabadított tőle. :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 16, 22:05:06
Hát, kedves Antee, ez kemény lehetett. Nem semmi!

De jó, hogy mostmár kivülröl nézheted megkönnyebbülve...

Hála az Úrnak, hogy meggyógyított!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 16, 22:07:34
Igen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2011 Október 17, 06:24:34
 Most,hogy itt vagyok a fórumon,kicsit körbe néztem!
Láttam egyedül vagyok bejelentkezve,és eszembe jutott,hogy gyerekkoromban mennyire féltem egyedül lenni.
De kintről 24 vendég nézi az oldalt. :05:

Párositanám azzal,hogy bár akkkor gyerekként egyedül voltam,de mindig volt valaki aki ott volt,és bár én nem tudtam,hogy jelen van,most is egyedül vagyok itt,de mégsem mert 24 szempár figyeli ,hogy nem e történik valami...
 :2smitten:  :afro: :angel2:

És az Úr figyelmez reám :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Október 17, 09:14:45
 :2smitten: Ez jó!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Október 17, 10:31:13
 :2smitten:
http://www.youtube.com/watch?v=h01GZAhrRaM#noexternalembed (http://www.youtube.com/watch?v=h01GZAhrRaM#noexternalembed)
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 17, 10:50:11
Most,hogy itt vagyok a fórumon,kicsit körbe néztem!
Láttam egyedül vagyok bejelentkezve,és eszembe jutott,hogy gyerekkoromban mennyire féltem egyedül lenni.
De kintről 24 vendég nézi az oldalt. :05:

Párositanám azzal,hogy bár akkkor gyerekként egyedül voltam,de mindig volt valaki aki ott volt,és bár én nem tudtam,hogy jelen van,most is egyedül vagyok itt,de mégsem mert 24 szempár figyeli ,hogy nem e történik valami...
 :2smitten:  :afro: :angel2:

És az Úr figyelmez reám :2smitten:

Igen Testverem, az Ur velunk van, nincs mitol felnunk! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Október 17, 11:21:33
jövő héten hétfőn vizsgázom.! :06:
15 éve nem fordult elő velem ilyesmi.! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 17, 11:40:30
Sok sikert és Adjon az Úr bölcsességet hozzá kedves m.ági  :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Október 17, 12:28:35
Köszönöm szépen !
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 17, 13:15:26
Isten segitsen meg Testverem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Október 17, 13:17:38
Kedves Harang! Köszönöm, hogy megemlékeztél a születésnapomról, bár én mostanában kicsit hanyagolom az oldalt, a sok munka a család megélhetéséért és a földi gondok néha eltávolítanak a közösségtől, de imádkozom, hogy ez megváltozzon. Azért is jól estek a jó kívánságok és a vígasztaló Igék, mert éppen most jöttem a kórházból egy csúnya térdtörés után szedték le a gipszet, amiben csak annyi örömöm van, hogy nincs már rajtam, de most nagy fájdalmak között kell mindenféle utókezeléseket végeznem, amíg teljesen használható lesz.  Még egyszer nagyon köszönöm!
Az Úr áldjon meg!   Csaba
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2011 Október 18, 00:09:27
Kedves m.ági!

Segítsen meg az Úr! a vizsgádban.. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2011 Október 18, 06:52:54
jövő héten hétfőn vizsgázom.! :06:
15 éve nem fordult elő velem ilyesmi.! :044:

Kedves Ági!

Kérd az Urat!

2Mózes 4,12
Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 21, 07:43:39
Áldott szép reggelt Testvéreim!
 :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 21, 08:07:48
Nektek is kedves Antee, egy napsugaras áldott napot kívánok!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: karola - 2011 Október 21, 08:16:33
 Mindnyájatoknak kívánok , szeretet teljes napot drága testvéreim  :2smitten:


http://www.youtube.com/watch?v=EgZuj9L6kpQ# (http://www.youtube.com/watch?v=EgZuj9L6kpQ#)


Szeretettel Karola  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 21, 08:40:01
Nektek is kedves Antee, egy napsugaras áldott napot kívánok!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Legszivesebben en is a kalapacsot valasztottam volna a keles helyett. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 21, 08:56:26
 :099: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Október 21, 09:05:37
Áldott napot drága Testvéreim! Az Úr áldása legyen rajtatok.
 :morning: :037: :284: :152:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 21, 09:14:42
Neked is áldott, szeretetben gazdag napot, drága Ditte!

 :thanks:    :026:     :037:     :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 21, 11:40:41
Áldott Szép reggelt minden kedves fórumozónak.  :119:  :044:

Ezeket a smileykat lenyúlom és teszem az adatbázisba :) Köszönjük Elizabeth!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 21, 11:51:08
És íme már a fórumon is itt vannak.  :2smitten:

:287: :288:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 21, 12:01:22
Küldök majd még pár aranyosat....

 :278:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 21, 12:57:43
És íme már a fórumon is itt vannak.  :2smitten:

:287: :288:

Koszonom Szerelmem! :2smitten: :afro:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 21, 15:53:10
Nincs mit  :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 21, 15:53:36
És egy újabb :289:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Október 21, 16:54:57
És íme már a fórumon is itt vannak.  :2smitten:

:287: :288:

Úúúúú, az a vekkeres annyira a szívemből szól...!  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 21, 18:08:33
:hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 22, 13:35:54
Én a babamegőrzővel vagyok így :167: :020: persze nem a Bekire haragszom  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 23, 09:25:11
Áldott szép napot Testvéreim! :028:
Legyen ez egy emlékezetes nap, amit az Úrral töltünk! :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 25, 22:59:08
A szavak ereje
http://www.youtube.com/watch?v=bexzWqMUjrs#ws (http://www.youtube.com/watch?v=bexzWqMUjrs#ws)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2011 Október 25, 23:07:42
Kedves Antee!

Köszönjük neked,hogy ezt a kis videót megmutattad... :2smitten:

Valóban van ereje a szavaknak...

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 25, 23:21:27
:afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Október 26, 09:24:51
Szeretett testvéreim sikerült a vizsgám.
Pont azt a tételt néztem át tüzetesen délelőtt,
amit ki is húztam.
És volt egy "ajánlott könyv", amit meg kellett volna
venni, és elolvasni, - a csoportból talán 3-an tették meg -
abból mindenkitől kérdezett, tőlem sikerült olyat, amit
tudtam.
Egész délelőtt sokat idegeskedtem, de amint átnéztem
az Úr által rendelt tételt, teljes nyugalom járt át.

Köszönöm szépen imádságaitokat.
 :2smitten:
ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: karola - 2011 Október 26, 09:58:31
Nagyon örülünk Ágika  :2smitten:

Dicsőség az URR nak
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 26, 11:09:24
Dicsoseg az Urnak! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2011 Október 26, 11:58:20
Szeretett testvéreim sikerült a vizsgám.
Pont azt a tételt néztem át tüzetesen délelőtt,
amit ki is húztam.
...
Egész délelőtt sokat idegeskedtem, de amint átnéztem
az Úr által rendelt tételt, teljes nyugalom járt át.

Köszönöm szépen imádságaitokat.
 :2smitten:
ági

Kedves Ági! Éppen tegnap gondoltam rád, kérdezve magamtól vajon hogyan sikerülhetett a vizsád?
Veled együtt örülök a sikernek.
Jó az Úr, Ő is azt akarta, hogy eredményes légy.

Gratulálok!
 :taps:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2011 Október 26, 13:30:21
Kedves Ági!

Örülök,hogy az Úr megsegített a vizsgádon is!

Valóban az Úr mindenben velünk van és segítségünkre siet.

Légy áldott :2smitten: és házad népe is :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 26, 16:36:47
Nagyon örülök Ági  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 26, 16:56:59
Egy újabb örömhír  :2smitten: Rebekánk elindult!!!!!!!!!!!!4  :2smitten: egyre többet megy már és egyre ügyesebb. Sajnos hely hiányában a fórumra nem tudom feltölteni a videót. De a youtube-on megtalálható.  :2smitten:

http://www.youtube.com/watch?v=I6va3NT5SjA# (http://www.youtube.com/watch?v=I6va3NT5SjA#)  :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 Október 26, 17:28:42
Drága Gyögyike!

Gratulálok! Olyan szép ez az "elsö" lépések ideje, elöször teszi meg élete lépéseit, elöször mondja Papa, Mama, elöször eszik kézzel  :hehe:

De vége a nyugalomnak is, mert ha elkezdenek szaladgálni és nincs veszélyismeretük, akkor le nem veheti az ember a szemét róluk!  :afro:

Legyetek mindannyian nagyon álldottak

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :026: :284:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: pinkline - 2011 Október 26, 19:07:04
Sziasztok! :) Nagyon régen voltam már itt, mostanság elég zűrös volt minden körülöttem. Ne haragudjatok, amiért egyáltalán nem jelentkeztem, de elég komoly harcokat kellett megvívnom önmagammal. Bővebben nem szeretnék erről beszélni, a lényeg az, hogy most megint itt vagyok veletek, és készen állok mindenféle megerősödésre a hitemben. :) Hiányzott a fórum és az itt szerzett pár barátom is. :) Nem ígérem, hogy sok időm lesz, rengeteg dolgom van még, de amikor tudok, ígérem felnézek! :)

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 26, 19:16:39
Örülök Pinkline hogy visszatértél közénk  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Október 26, 19:48:12
Szia Pikline!

Nagyon örülök neked, és ha volna kedved priviben megosztani velem, hogy mi minden történt veled, megint nagyon örülnék. De ha nem akarod az sem baj, az a fő hogy itt vagy!

 :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 26, 20:05:32
Sziasztok! :) Nagyon régen voltam már itt, mostanság elég zűrös volt minden körülöttem. Ne haragudjatok, amiért egyáltalán nem jelentkeztem, de elég komoly harcokat kellett megvívnom önmagammal. Bővebben nem szeretnék erről beszélni, a lényeg az, hogy most megint itt vagyok veletek, és készen állok mindenféle megerősödésre a hitemben. :) Hiányzott a fórum és az itt szerzett pár barátom is. :) Nem ígérem, hogy sok időm lesz, rengeteg dolgom van még, de amikor tudok, ígérem felnézek! :)

:2smitten:

Örülök, hogy újra itt vagy közöttünk! :afro:

Az Úr áldjon meg!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Október 26, 20:54:12
Kedves Pinkline!
Nagyon örülünk,hogy itt vagy.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Október 27, 09:10:54
köszönöm a szeretetet, amit adtok!
(azt akartam írni, hogy szereteteteket,  ez nagyon furcsa
ragozott kép, így nem nagyon szoktuk használni, nagyon muris. :063:)

pinkline, örülök neked, én is.

DöNdIkEee, Antee, nagyon ügyi babátok van.

 :2smitten:

ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Október 27, 09:18:29
Egy újabb örömhír  :2smitten: Rebekánk elindult!!!!!!!!!!!!4  :2smitten: egyre többet megy már és egyre ügyesebb. Sajnos hely hiányában a fórumra nem tudom feltölteni a videót. De a youtube-on megtalálható.  :2smitten:

http://www.youtube.com/watch?v=I6va3NT5SjA# (http://www.youtube.com/watch?v=I6va3NT5SjA#)  :2smitten: :2smitten:
Nagyon ügyes a kis Rebeka! Isten áldja meg őt.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 27, 11:10:22
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 27, 11:22:09
 :afro: :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 27, 11:23:12
Szép jó reggelt mindenkinek  :D Kb fél órája keltünk Bekával :D Jól indul a nap :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kinga1986 - 2011 Október 27, 13:38:31
Sziasztok
Én elfáradtam, bele fáradtam az élet nehézségeibe.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Clio - 2011 Október 27, 13:58:57
Akkor jót fog tenni neked egy kis pihenés és kikapcsolódás.
Én most megyek sétálni ebben a napsütésben a kutyusokkal, és félreteszem addig a napi dolgokat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 Október 27, 14:01:41
Szia Kinga  :044:

Megértelek,de Jézussal érdemes újra kezdeni ,
Vele győztesek vagyunk,mert átsegít szeretetével!

  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 27, 14:02:08
Sziasztok
Én elfáradtam, bele fáradtam az élet nehézségeibe.

Kedves Kinga! Ha van kedved oszd meg velünk fáradalmaid. Szeretettel Hallgatjuk illetve olvassuk.  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 Október 27, 14:02:38
Szia Kinga  :044:

Megértelek,de Jézussal érdemes újra kezdeni ,
Vele győztesek vagyunk,mert átsegít szeretetével!

  :2smitten:

Ámen :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2011 Október 27, 14:11:39
Elhiszem Kedves Kinga.
Nem nehéz az életben fáradtnak lenni. A világ arra törekszik, hogy néhány kápráztatás elvakítson, hogy  ne vegyük észre az ürességet és reménytelenséget amit e földi élet nyújthat nekünk.
Hasonlókép éreztem én is 20-30 évesen amikor semmi sem akart sikerülni amit szerettem volna.
De  megtanultam, hogy az élet nem a feladásról szól. Inkább a kitartásról, a célokról, a reményről.
Egyedül nem könnyű. De segítségül hívhatjuk Jézust, az Urat.
Add át neki gondjaidat, kilátástalanságodat, fáradtságodat és kérd, hogy újítson meg, testben és lélekben egyaránt.

Ézsaiás könyve 40,29
Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.


Ézsaiás már több mint 2500 évvel ezelőtt felismerte, ha az Úrhoz fordulunk erőssé tesz minket.

Jézus Krisztus is hasonlóképpen  cselekszik, sőt erre kér minket:

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Máté evangéliuma 11,28

Ne hordozd egyedül terhedet, add át az Úrnak, és mi (itt a fórumtársaim nevében is kijelentem) imáinkkal támogatunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Október 27, 15:02:09
Drága Kinga!

Azt mondja az Ige : elfáradnak és meglankadnak még a legkülönbek is, de akik az Úrban biznak azoknak az erejük megújul.
Ha úgy érzed szivesen megosztanád akkor szeretettel meghallgatunk, de ha nem akarod "kiteregetni", akkor szivesen meghallgatlak priviben. Nem kell egyedül cipelni a terheket, mert testvérnek lenni azt is jelenti, hogy támogatjuk egymást.

szeretettel : Irma

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2011 Október 27, 15:26:33
Sziasztok
Én elfáradtam, bele fáradtam az élet nehézségeibe.
Navégre Testvérem! Épp ideje. Erre vár Jézus!!! Akkor tedd le a dolgaid az Úr kezébe, és :Mt 11,28    
Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2011 Október 27, 17:23:31
Sziasztok
Én elfáradtam, bele fáradtam az élet nehézségeibe.
Drága Kinga!
Nagyon jó,hogy udejöttél közénk. Bizony mind belefáradtunk a világ dolgaiba.A saját erőnk bizony kevés hordozni terheinket.
Jézus azt mondja:
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan,akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket."

Isten szeret nagyon és a legjobbat akarja neked.Mindannyiunknak. Ő hűséges és sosem hagy el minket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: karola - 2011 Október 27, 17:30:38
Szia Kinga  :044:

Ismerjük ezt az érzést . Tedd le a dolgaid az Úr kezébe és ö segít .

Szeretettel Karola  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Október 28, 11:11:26
Kingának,

és mindenkinek

szeretettel.

http://www.youtube.com/szovetnekgyulekezet#p/a/u/1/Wyu2XbjthII (http://www.youtube.com/szovetnekgyulekezet#p/a/u/1/Wyu2XbjthII)

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 Október 28, 13:02:08
Nem tudtam, hova tegyem,
gondoltam, itt jó lesz.

 

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2011 Október 29, 10:10:56
Óra visszaállítás

Az Európai Unió szabályozása alapján a nyári időszámítás minden tagállamban március utolsó vasárnapján,
közép-európai idő szerint 2 órakor kezdődött, és október utolsó vasárnapján hajnali 3-kor végződik.
A módosításra elsősorban a nemzetközi menetrendek harmonizációja érdekében volt szükség.
Az óráinkat 2011. október 30-án kell visszaállítanunk – 1 órával.

(http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2011/10/ora-visszaallitas16.jpg)

Jézus visszaérkezése az időállítások ellenére sem fog késni!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 29, 11:13:20
Idézetet írta: bacsipista
Jézus visszaérkezése az időállítások ellenére sem fog késni!

:hehe: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 29, 11:19:51
Amúgy én nagyon örülök annak, hogy egy órával később kell felkelni! :D
Szeretem kipihenni magam és ez általában nem szokott sikerülni csak ritkán.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 29, 11:36:26
Nem tudtam, hova tegyem,
gondoltam, itt jó lesz.


Nagyon érdekes az emberi szem!
Köszönjük Ági! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 30, 10:27:03
Áldott szép napot Testvéreim! :028:
Legyen egy gyönyörű napotok ma az Úrral.  :043:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: lac8 - 2011 Október 31, 09:25:54
Sziasztok,

én egy kis segítséget kérnék tőletek. :)
Pszichológusnak tanulok a Pázmányon, és egy szociálpszichológiai kutatást folytatok. Arra szeretnélek titeket megkérni, hogy ha tehetitek, töltsétek ki a kérdőívemet ( Moderálva ***Antee*** ). Ez körülbelül 15 percet vesz igénybe és természetesen teljesen anonim módon történik.
Köszönöm segítségeteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: petya1962 - 2011 Október 31, 16:43:03
Sziasztok,

én egy kis segítséget kérnék tőletek. :)
Pszichológusnak tanulok a Pázmányon, és egy szociálpszichológiai kutatást folytatok. Arra szeretnélek titeket megkérni, hogy ha tehetitek, töltsétek ki a kérdőívemet ( Moderálva ***Antee*** ). Ez körülbelül 15 percet vesz igénybe és természetesen teljesen anonim módon történik.
Köszönöm segítségeteket!

Sajnálom Laci, de a pártpreferencia kérdésre még annonim módon sem szeretnék kötelezően válaszolni. Ez a szavazólapon titkos, valóban teljesen annonim kérdés volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shaly - 2011 Október 31, 16:59:36
Sziasztok,

én egy kis segítséget kérnék tőletek. :)
Pszichológusnak tanulok a Pázmányon, és egy szociálpszichológiai kutatást folytatok. Arra szeretnélek titeket megkérni, hogy ha tehetitek, töltsétek ki a kérdőívemet ( Moderálva ***Antee*** ). Ez körülbelül 15 percet vesz igénybe és természetesen teljesen anonim módon történik.
Köszönöm segítségeteket!

Bocsi, de ezt én nem töltöm ki.
Nem szeretek annyira politizálni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: karola - 2011 Október 31, 17:22:36
Szia  :044:

Ha esetleg másban kell segíteni ? Szívesen segítek neked , de ebben nem . Bocs

Attila
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Irma - 2011 Október 31, 17:35:01
Szia!

Egyetértek a testvéreimmel, ezekre kérdésekre én sem szeretnék válaszolni politikai háttere miatt. Egy kérdésre igy nyíltan válaszolhatok : minden választáson az evangélium győzelmének örülnék.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 Október 31, 17:37:38
Kedves lac8, ez a fórum Isten szeretetét és elfogadását hivatott képviselni az internet forgatagában. Sajnos a mai politikai légkör mindennek mondható, csak nem elfogadónak és szeretetteljesnek, ezért a teljes politikamentesség mellett tettük le a voksunkat.
Mindannyian nagyon szívesen segítünk, ha tudunk, de kérlek, hogy politikai vonatkozású kérdőíveket ne itt publikálj.

Köszönöm megértésedet.

Szeretettel
Jules
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 Október 31, 18:50:06
A linket moderáltam, amelyet Lac8 tett be a topicba.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 November 15, 21:21:48
Sziasztok Testvéreim.

Újra tettem a fórumot, most a legjabb verzió van fent. Elég fapadosnak tűnik, de igyekszem minél hamarabb a régi kinézetet visszahozni. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2011 November 15, 21:39:33
Köszönöm,mert meg ijedtem,hogy valami baj lett a gépemmel :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 November 15, 21:41:25
A hiba nem a Ti készüléketekben van. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 November 16, 15:58:56
Azért ezt jó tudni  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2011 November 16, 16:57:49
Tegnap én is megijedtem amikor megláttam az idézetek sötét hátterét. Valóba arra gondoltam, hogy valami baja van a monitoromnak. Azután feltekintettem s megláttam Antee üzenőfali bejegyzését, egy kicsit nyugodtabb lettem, bár azután sem tetszett a színe. De most már szuper. Talán amit még hiányolok, a főoldal aljáról a gyakran látogatott oldalakat. Mindig onnan kapcsoltam az Úr szava Bibliára.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 November 16, 18:43:15
Még ma megpróbálom megcsinálni! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2011 November 16, 21:15:34
Köszönöm Antee, megtaláltam mindent.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 November 16, 21:28:38
:afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 December 12, 10:46:41
Körülöttünk sok minden zajlik. Iskolásaim küzdenek a jegyeikkel.
Fercsiért aggódom ne legyen 2-es félévkor nyelvtanból. (van kettő
felszerelés hiány miatti 1-ese, és ez alaposan lehúzza az átlagát.)
Eszter nyelvtanból a 4-esért küzd, töriből az 5-ösért.

Sokat tanulok velük, hogy tudjanak javítani.

Lackó meg a széklettel küzd. Hétvégén is hashajtót kapott.
Pénteken megyünk egy új gasztroenterológiára. Remélem, hogy
odafigyeléssel, szakértelemmel fogják fogadni őt, és kiderítik, hogy
mi baja van. 

Addig is minden nap főzök neki, és viszi be az ebédet az iskolába.

A sulimat szeretem, most újat tanulunk amiből majd csak január végén
lesz vizsga, hát addig is próbálom minden csínját-bínját elsajátítani.

És közben próbálkozom egy jó állást találni, ami kicsit közelebb van hozzánk,
mert nagyon sok időm elmegy az utazással.

Kicsit ritkábban vagyok fenn az oldalon, de
azért nagyon szeretlek benneteket.

 :2smitten:

ági

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2011 December 12, 10:54:08
Szia Ági!

Székrekedésre tudok ajánlani egy nagyon egészséges dolgot. Vegyél zabot, meg lehet tisztitani aztán betenni a sütőbe megszáritani, és utána pedig kávédarálóval ledarálni. Kisfiadnak minden nap egy kávés kanálnyit kell adni, és rendeződni fog a széklete hashajtó nélkül. A hashajtó nem jó dolog, ugyanis meg tudja szokni a szervezet és ha komoly székrekedés adódna, nem lesz mivel segiteni rajta. Próbáljátok ki, mert működik!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2011 December 12, 11:02:32
Előnyös élettani hatásának titka a nagy rost- és az alacsony zsírtartalomban rejlik. A rostok számos betegség és kóros állapot megelőzésében hasznosak, hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsük: segítenek csökkenteni a vér koleszterinszintjét és stabilizálni a vércukorszintet. Emellett szerepük van a vastagbélrák, a székrekedés és az elhízás megelőzésében is. Különös, de tény, hogy vannak emberek, akik a rostokat "emészthetetlennek" tartják, mellőzik étrendjükből: az eredmény természetesen székrekedés és annak következményei. A durva rostok ideálisan tisztítják a vastagbelet - ez pedig a hosszú, egészséges élet záloga.
Ezt találtam a neten. A kisfiad teljesen meg fog gyógyulni a székrekedésből. Csak az a lényeg, hogy muszáj ledarálni, csak akkor van hatása. Egészben elfogyasztva normál ételnek számit!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2011 December 12, 11:04:23
Ja, és még annyit, hogy nagyon finom!  :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 December 12, 11:12:35
Koszonom, hogy irtal magadrol! :afro:

Az Ur aldasa legyen veletek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 December 12, 11:28:26
Szia Antee, az Úr áldjon meg benneteket is.

Batiszrael, köszönöm kipróbálom mindenképpen.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2011 December 23, 11:23:36
NAgyon BOldog KArácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek
szeretettel.

ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2011 December 23, 11:28:43
Köszönjük kedves Ági!

Nektek is kívánunk nagyon áldott karácsonyi ünnepnapokat Krisztus szeretetében és örömében!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2011 December 23, 13:00:45
Én is nagyon kellemes és Áldott Karácsonyt Kívánok Minden Kedves Fórumtagnak!!! :afro: :2angel: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2011 December 23, 14:42:04
Isten csodálatos szeretetében gazdag, békés, boldog karácsonyt kívánok minden kedves fórumos Testvéremnek!   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2011 December 23, 18:53:23
  Áldott,békés karácsonyi ünnepet kívánunk Istentől,
a mi Urunktól szeretettel.
:011:


(https://fbcdn-sphotos-a.akamaihd.net/hphotos-ak-snc7/396149_2922908836510_1374524054_33174783_712091170_n.jpg)
" Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!
Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!" Ézsaiás 9:6-7.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2011 December 23, 23:37:32
Áldott, békés karácsonyt kívánok, szeretteim! :2smitten:
És hogy zavartalan örömben és békességben telhessen az ünnep, "...ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!" (Filippi 4:8)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2011 December 24, 09:20:50
http://www.youtube.com/watch?v=TbxlKVzNUm4# (http://www.youtube.com/watch?v=TbxlKVzNUm4#)

Boldog,békés és szeretetben gazdag karácsony kívánok mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 December 24, 10:42:48
Áldott ünnepeket Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2011 December 26, 12:10:12
Engem arra vezet
Isten, hogy jó lenne csinálni egy dicsőítős, közbenjárós szilveszter
éjszakát valahol. Ha csak páran gyűlnénk össze akkor is.

Ha bárki tud egy helyet, ahol szilveszterkor összejöhetnénk, hogy
együtt egy akaraton átimádkozzuk az éjszakát és együtt dicsőítsük, azt
kérem, hogy hívjon fel ezen a mobil számon:

06708662258!

Bárki, akinek van kedve csatlakozni és tud egy jó helyet, ez az
éjszaka most nagyon alkalmas lenne arra, hogy könyörögjünk és
zörgessünk Isten előtt, közben dicsőítsük az Ő szent nevét!

Áldottak vagytok, Orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 December 26, 12:35:06
Szia Orsi!

A gyülekezetetekben nincs Szilveszteri alkalom? Vagy szeretnél egy zártabb meghitt együttlétet néhány Testvérrel?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: h.isro - 2011 December 26, 12:40:52
Van a gyülinkben alkalom, de én most egy gyülekezet független alkalmat akarok. Természetesen Isten vezetését kérve. Ezt az éjszakát kimondottan a dicsőítésnek és a közbenjárásnak akarom szentelni. A gyülinkben nem ilyen alkalom lesz sajnos. Meg gondoltam, hátha itt a forumon is vannak bp-i testvérek, akik szívesen összejönnének szilveszter éjszakáján imádkozni. Van miért. Kezdve az egyház ébredésétől, Magyarország ébredésén át a magán imakérésekig!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2011 December 26, 12:51:15
Adja meg az ÚR a szíved kérését. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Január 03, 21:10:20
 :(
Csalódott vagyok.
Gyülekezetünkben ezen a héten minden nap imaest van. Ez egy régi szokás, így kezdjük az új évet.
Feleségemmel készültünk a mai alkalomra, és mivel nem tudunk minden nap jelen lenni, a mai lett volna az első.
A gyülekezetbe érkezve fogadott a meglepetés - az emeleti teremben került megrendezésre az imaest, ahová csak lépcsőzés árán lehet feljutni.
Én még csak fellépkedem a lépcsőkön, de feleségem 3 kerekű mopedje képtelen erre. Ő könnyen túltette magát rajta, megszokva már, hogy rokkantkocsiban mások a lehetőségek.
Én nem. Nekem fájt s a szívem, hogy nem vehetünk részt. Őt nem hagyhatom ott, és ha hazakísérés után vissza is mentem volna akkor az ő szívét fájdíthatta volna, hogy ki van zárva az imalehetőségből.
Csalódott vagyok.
 :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Január 03, 21:13:11
Ez valóban szomorú! :( ...

Talán beszélhetnél az illetékessel, hogy vegyék figyelembe a mozgáskorlátozott Testvéreket is, mert nem szeretnétek lemaradni semmilyen áldásról amit kaphattok a gyülekezetben! Így talán a jövőben nem fordulna elő...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Január 03, 21:40:37
Azon gondolkodtam, hogy kikérem az imatémát, és esetleg itthon kettesben lehetnénk együtt az Úr előtt.
Egyébként nem áll szándékomban felhívni a figyelmüket. Több vezető is látta, hogy ott voltunk kezdés előtt és tudják, hogy miért jöttünk el.
Én az Úrra bízom.
Nem haragszom, csak nem esett jól ...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Január 03, 21:58:09
Azt nem tudtam, hogy ott voltak és látták. Akkor majd az ÚR elvégzi a munkát! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Január 03, 22:04:11
Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Január 15, 18:46:22
A topicot megnyitottam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2012 Január 15, 19:19:55
Sajnos az épület elrendezése olyan, hogy az emeletet nem lehet mozgáskorlátozottak számára elérhetővé tenni... biztos vagyok benne, hogy ha tényleg tudnak a problémáról, meggondolják, hogy milyen alkalmakat tartsanak a fenti teremben...  :afro:

Sajnálom, Pista, hogy így alakult.  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sajtosmagdi - 2012 Január 15, 21:16:59
Az utolsó, szombati alkalmon ott voltam. A tesók felajánlották, hogy egy széken felvisznek az emeletre és utánam hozzák a kocsimat. Nagyon aranyosak voltak, de én bíztam az Úr segítségében. Őrá néztem és lassan, nehezen, de felbotorkáltam a lépcsőkön az emeletre. Tudjátok Péter is amikor Jézusra tekintett járt a vizen, és amíg le nem vette szemét róla addig nem is süllyedt el. Én is Jézusra tekintettem és felmentem a lépcsőn. Dicsőség az Úrnak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Január 15, 21:38:19
Dicsőség az Úrnak! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Január 15, 22:02:06
Legyen az Úré a dicsöség!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2012 Január 16, 08:58:52
Az utolsó, szombati alkalmon ott voltam. A tesók felajánlották, hogy egy széken felvisznek az emeletre és utánam hozzák a kocsimat. Nagyon aranyosak voltak, de én bíztam az Úr segítségében. Őrá néztem és lassan, nehezen, de felbotorkáltam a lépcsőkön az emeletre. Tudjátok Péter is amikor Jézusra tekintett járt a vizen, és amíg le nem vette szemét róla addig nem is süllyedt el. Én is Jézusra tekintettem és felmentem a lépcsőn. Dicsőség az Úrnak!

Áldott az ÚR! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2012 Január 16, 12:42:23
Ma jött a Facebookon:

Egy nebraskai lelkész fia,
Colton Burpo műtétje után megdöbbentő halálközeli élményekről számolt be, többek közt arról, hogy van a Mennyországban egy nővére - akinek létezéséről nem tudhatott. A most tizenegy éves fiún 2003-ban egy későn felismert vakbélgyulladást követően életmentő műtétet kellett végrehajtani. Válságos állapotban 17 napot töltött kórházban. Négy hónappal később, amikor egy alkalommal a kórház mellett hajtottak el, apja tréfásan megkérdezte, van-e kedve visszamenni. A gyerek így felelt: "Itt volt az, hogy énekeltek nekem az angyalok." - "Belenéztem a tükörbe: halálosan komolyan beszélt" - emlékezett vissza az apa. Colton ezután elmondta, hogy a túlvilágon járt, ahol találkozott Sámsonnal, Keresztelő Jánossal és Jézussal, aki "hatalmas nagy volt, ragyogó, tengerkék szemekkel." A szülők hitetlenkedve hallgatták; úgy vélték, ezek a képzetek a gyerek által ismert bibliai történetekből származhattak. Ám amikor Colton elmondta, látta, hogy hol voltak a szülei, miközben ő a műtőasztalon feküdt, megdöbbentek. Anyja - mint mondta - egy másik szobában telefonált, apja pedig egy kis szobában imádkozott, miközben ő végig Jézus ölében ült. "Megdöbbentett, hogy tudja, hol voltam a műtét alatt - mondta az apa. - Mert ezt sem az orvos, sem a nővérek, sem a feleségem nem tudta. De a gyerek igen." Ugyancsak meglepte őket, amikor Colton elmondta, hogy apai dédnagyapjával is találkozott, akit részletesen le is írt, noha nem ismerte. Az igazi megdöbbenés azonban az volt, amikor azzal állt anyja elé, hogy neki két nővére van. Anyja azt felelte, hogy bizonyára a nővérére és az unokanővérére gondol, de Colton így válaszolt: "Nem. Két nővérem van. Volt egy kisbaba, aki meghalt a hasadban, nem?" Az anya egy interjúban elmondta: a család soha egyetlen szóval sem említette a vetélést Coltonnak, sőt ők maguk sem tudták, hogy az elvetélt magzat kislány volt. "Olyan belső fájdalom volt ez, amiről még a barátainknak sem beszéltünk. Amit Coltontól hallottunk, először nagyon mellbevágott, de utána megkönnyebbültünk, hogy a kislányunk - akiről nem is tudtuk, hogy lány - jól van. Colton elmondta, milyen, és hogy úgy ölelgette, mintha sohasem akarná elengedni." "A Mennyországban levő nővérét, akiről nem tudhatott, nem találhatta ki; semmiféle emléke nem lehetett vele kapcsolatban. De micsoda béke töltött el bennünket, micsoda gyógyulás! Olyasmi, hogy hurrá, van egy kislányom, aki a Mennyben vár rám - azt hiszem, sok embernek van szüksége erre a reményre és gyógyulásra" - mondta az apa. Colton elbeszélése szerint a Mennyországban rengeteg a szín. Nagyon sok ember és angyal van, mindenki huszonévesnek látszik, nincsenek öregek, senki sem visel szemüveget, és mindenkinek szárnyai vannak.Todd Burpo nemrég közre is adta fia tanúságtételét. "Tényleg van Mennyország!" című könyve novemberi megjelenése óta másfél millió példányban kelt el az Egyesült Államokban - írja az msnbc.com.
(forrás: http://www.vargamakai.com (http://www.vargamakai.com))
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Január 16, 13:35:26
Köszönöm, kedves Jules azt a bizonyságot.

Hasonlóan, mikor gyermekkoromban egy nagyon súlyos betegség által kómában voltam, habár a mennybe nem láttam be, de emlékszem, hogy nagyon boldognak éreztem magam. Nem értettem, miért aggódnak ennyire a szüleim, és az orvosok, hisz olyan boldog vagyok. Mikor elmeséltem szüleimnek késöbb, hogy miröl beszélgettek az ágyamnál, nem akarták elhinni elöször, de amikor szórul szóra idéztem öket, hittek nekem, de ök is nagyon csodálkoztak, mert azt mondták, hogy nem voltam eszméletnél. Testvérek, nem mindegy, hogy mit beszélünk egy kóma beteg mellett.

 :2smitten:

 

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Január 16, 16:17:52
Köszönöm, kedves Jules azt a bizonyságot.

Hasonlóan, mikor gyermekkoromban egy nagyon súlyos betegség által kómában voltam, habár a mennybe nem láttam be, de emlékszem, hogy nagyon boldognak éreztem magam. Nem értettem, miért aggódnak ennyire a szüleim, és az orvosok, hisz olyan boldog vagyok. Mikor elmeséltem szüleimnek késöbb, hogy miröl beszélgettek az ágyamnál, nem akarták elhinni elöször, de amikor szórul szóra idéztem öket, hittek nekem, de ök is nagyon csodálkoztak, mert azt mondták, hogy nem voltam eszméletnél. Testvérek, nem mindegy, hogy mit beszélünk egy kóma beteg mellett.

 :2smitten:

Én is köszönöm, neked is meg Julesnek is. Mindkettő nagyon épitő volt. Az ilyen bizonyságok éltetik bennem a reményt, hogy nővérem talán mégsem kárhozott el. Két hétig volt kómában egy kórházban, mielőtt meghalt. Bizom az Úr kegyelmében és abban is, hogy ebben az időszakban is lehetett neki döntése, és nagyon remélem hogy a jobbat hozta meg.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Január 16, 19:02:54
Kedves Jules és Elisabeth!
Köszönöm szépen csodálatos bizonyságaitokat.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2012 Január 17, 20:17:03
Békesség!
A segítségeteket kérném letölthető képes kifestőket és színezőket keresek bibliai történetekkel. :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2012 Január 17, 20:31:09
Szia.

Írd be a Google keresésbe:

Christian colouring pictures for kids, vagy Christian colouring pictures ...

Fogsz találni sokat.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Január 17, 20:39:38
Szia.

Írd be a Google keresésbe:

Christian colouring pictures for kids, vagy Christian colouring pictures ...

Fogsz találni sokat.

 :2smitten:

Köszi, ezt én is megnézem!  :integet:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2012 Január 17, 21:07:23
Köszönöm szépen :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Január 18, 11:05:41
Ezt én is köszönöm  :2smitten: pár év múlva nekünk is hasznos lesz :pirul: :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2012 Január 25, 18:40:44
Békesség!!
Keresek olyan gyermek dicsöitő dalokat ahol a gyerekek el is mutatják a dalt. :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2012 Január 26, 09:06:58
Kedves Ildikó!
http://www.youtube.com/watch?v=GgQMg1zhlpM# (http://www.youtube.com/watch?v=GgQMg1zhlpM#)
Itt egy link 
s ennek a linknek van 24 videója és ott sok ilyen keresztény dal van amit a gyerekek meg tanúlhatnak.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2012 Január 26, 09:09:55
Itt egy másik is  :2smitten:

http://www.youtube.com/watch?v=pksdBgOSbo0# (http://www.youtube.com/watch?v=pksdBgOSbo0#)

Váljék áldásotokra,és a gyerekeknek is  :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ildiko jános - 2012 Január 26, 16:41:34
Köszönjük szépen.
A feleségemnek a kicsi kéz nagyon tetszik és már a gyerekeknek tanítja szombaton a gyülibe szeretnék elő is adni. :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2012 Január 27, 13:49:46
Testvéreim!
Új munkahelyet kaptam Istentől.
Hálás a szívem, mert úgy érzem,
hogy Ő vezetett oda. Az előző
munkahelyemet is tőle kaptam.
Örülök nagyon. Az emberi elképzelések persze
megint összetörtek, mert közelebb szerettem volna
dolgozni. De annyira nyilvánvaló volt Isten vezetése,
hogy balgaság lett volna az elgondolásaimhoz ragaszkodni.

Lackó volt felülvizsgálaton.
Rendes volt az orvosa, mert megmondta őszintén,
hogy fogalma sincs róla mi a baja, úgyhogy elküldi
másikhoz, bízom benne, hogy az Úr rendelte ki a
számára, és rendbe hozzák a széklet problémáját.
Én már emberileg semmit ki nem fogok próbálni, mindent
csak "orvosi" tanácsra.
Legutóbb a zabot próbáltuk ki, és rosszabbul lett tőle.
Imádkozzatok érte testvéreim, mert már csak kb. 3. beöntésre
van eredmény.
 :2smitten:
ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2012 Január 27, 13:51:23
JA!

És 31-én vizsgázom adózásból!!!

Kérem szépen az imatámogatásotokat.!!!

köszönöm,
sziasztok,
jó 7 végét!

ági

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Január 27, 14:22:37
Dicsoseg az Urnak, Veled orulok Testverem! :afro:

Imadkozom Lacikaert, hogy gyogyitsa meg az Ur. Imadkozom a vizsgadert is!
Aldjon meg Benneteket az Ur!

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Február 22, 14:16:07
Sziasztok Testvéreim!

Nálam az az újság, hogy nem mentem dolgozni. Valamiért migrénes fejfájással, rossz közérzettel ébredtem.
Ráadásul két alkalommal is tüntetett a gyomrom a benne levő tartalom ellen és így napvilágot látott (szerencsére nem a gyomrom)!
Tehát keresztyén életet kezdett el élni, megüresítette magát! :hehe:

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Február 22, 17:36:38
Kedves Antee!

Kívánom, hogy a megüresítés után töltsön be az ÚR gyógyító hatalmával...

És vigyázzatok nehogy a család többi tagja is elkapja....

 :047:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Február 22, 17:38:09
Köszönöm!
Már jobban vagyok hála az Úrnak! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Február 22, 17:39:25
Légy mielöbb teljesen egészséges újra!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Február 22, 17:40:20
Ámen, köszönöm! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Február 23, 10:48:42
Több napja vacakol az internetem. Ma jönnek javitani.
Remélem Antee, mára felgyógyultál, ha nem Isten emeljen fel betegágyadról!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Február 23, 10:53:21
Szia Testvernom!

Mar dolgozom, sokkal jobban vagyok hala Istennek!
Remelem megoldodik az internet problemad hamarosan!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Február 23, 10:57:49
Szia Testvernom!

Mar dolgozom, sokkal jobban vagyok hala Istennek!
Remelem megoldodik az internet problemad hamarosan!

:2smitten:

Ez jó hir! Hála Istennek! Elvileg este 6-ig megcsinálják.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Február 23, 11:03:42
Drága Mennyei Atyám!

Hálád adok amiért helyreállítottad Anti testvérünk egészségét. Te valóban egy gondoskodó Isten vagy. Köszönjük a kegyelmedet amelyben nap, mint nap részesek lehetünk.
Kérlek őrizd meg testvérem és védd meg minden támadástól amely az egészségét rontaná meg. Fizikailag és szellemileg erősítsd meg őt, hogy családjával együtt fürödni tudjon áldásaiban. Ámen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Február 23, 11:07:38
Amen! :2smitten:
Koszonom Testverem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Február 23, 11:08:22
Több napja vacakol az internetem. Ma jönnek javitani.

(http://img194.imageshack.us/img194/5204/payscaleforacomputerhar.jpg)
gyógyulást kívánok a gépednek és jó szerelőt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Február 23, 12:24:57
Ez nagyon találó :D  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2012 Február 23, 12:43:30
Hehe.... az egér "farka" a számítógép helyett a monitorba van dugva. Nem csoda, ha nem működik...  :hehe:

...de tényleg jó kép!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Február 23, 12:58:28
 :182:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Február 23, 13:00:37
Hihetetlen de igaz! Annyira szép és meleg idő van nálunk hogy Bekával kimegyünk az udvarra egy pár órát. Amíg anya kertészkedni próbál kicsit, addig a babája eljátszogat...  :igen:  :170:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Február 23, 13:06:26
Szia Testvernom!

Mar dolgozom, sokkal jobban vagyok hala Istennek!
Remelem megoldodik az internet problemad hamarosan!

:2smitten:

Ennek én is örülök, s remélem hamarosan teljesen rendbe jössz!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Február 23, 13:09:26
Hehe.... az egér "farka" a számítógép helyett a monitorba van dugva. Nem csoda, ha nem működik...  :hehe:

...de tényleg jó kép!  :044:

Fentröl nézve úgy néz ki, de mögötte, meg az asztal alatt? Na ja, a kábelsalátában még néha nekem is nehéz eligazodni.  :hehe:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 03, 09:03:59
Hoztam nektek egy nagyon aranyos képet. Nekem nagyon megtetszett!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Március 07, 14:02:11
Nagyon szép  :igen: De sajna nem hinném hogy ilyen van  :04: De azért nagyon édes kép :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 07, 14:17:28
Igen, ez valoszinuleg photoshop altali kepmodositas.
Nem a torulkozot valasztottak a szemehez, hanem a szemet valasztottak a torulkozohoz.

De minden esetre nagyon szep baba! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 09, 08:35:19
Gyorsan rohanok, mert most nincs időm. Itthon van az egész család, tegnap kirándulni voltunk egész nap. Nem sikerült elkészülnöm este nyolc órára, gyerekeket fürdetni, etetni stb...
Csak azért ugrottam be, hogy a barátaim ne izguljanak, nem vagyok kórházban!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 09, 08:41:50
Kösz, kedves Batiszrael, hiányoztál.... De örülök, hogy minden rendben...

 :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 09, 08:47:54
Orulok en is, hogy nincs baj. Aldjon meg Teged es csaladodat az Ur!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 10, 11:56:31
Gyümölcskosár!  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 10, 19:18:45
Nagyon jó ötlet és gusztusos... Csak attól tartok, hogy nem sokáig marad ilyen friss.... :118:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Március 10, 20:12:05
Az biztos, de nagyon szééép  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 10, 20:16:48
Egy ünnepi vacsorára gyönyörü diszités.... :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 10, 21:34:12
Épp most kaptam egy telefonhívást, hogy a holnapi napon menjek gyülekezetbe (mondtam, hogy ott leszünk családommal). Elbeszélgettünk pár percig, ugyanis azt hittem, hogy abból a gyülekezetből hívtak, ahova amúgy is járunk. De csak éreztem, hogy valami nem stimmel, ezért megkérdeztem, hogy milyen gyülekezetből hív.
Azt mondta, hogy Jézus Krisztus gyülekezetéből. Megkérdeztem, hogy honnan hallott rólam (finoman utalva a telefonszámomra).
Végül kiderült, hogy még kb: 2 éve megállítottak az egyik utcán misszionáriusok, mégpedig a mormon gyülekezetéből.
Akkor ugyanis "vitatkoztam" velük a Bibliából érvelve, és végül telefonszámot cseréltünk a további kommunikáció érdekében.

Szóval rákérdeztem, hogy a mormon gyülekezetből hívnak? Igennel válaszolt és egy rövid beszélgetés után elbúcsúztunk.
Amúgy példaértékű, hogy mennek az emberek után...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Március 10, 22:25:05
Sajnos azonban sok minden hamis az ő tanításukban. Sokáig nem tudtam erről. Adjon nekik az Úr az Ő igazsága szerinti megigazulást és hogy valóban az Urat kövessék.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 10, 22:26:05
Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 12, 11:32:34
Szia Antee!
Imádkoztam érted. Nekem most kevés időm van, mert el kezdtük a peszachi nagytakaritást. Ilyenkor a feje tetejére áll a lakás, legalábbis addig mig el nem készül...
Üzenem a barátaimnak: holnap megyek orvoshoz. Legyetek áldottak! Már rohanok is, vár a munka!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 12, 14:10:55
Koszonom Testverem! :088:
Aldjon meg Teged az Ur, sok erot Neked a munkalatokhoz!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 13, 19:21:47
Jó az Úr! MEGGYÓGYULTAM! Minden vizsgálati eredményem negativ lett, sőt a vércukorszintem is helyrejött. Hát, erre mondják, hogy csoda történt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 13, 19:42:35
Dicsőség az Úrnak!!! :058:
Veled örülök! :igen:

:2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 13, 19:49:46
Ez nagyon jó hír, Hála és dicsöség az ÚRnak!

 :rozsa2: :161:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 14, 13:09:51
Ma megyünk a feleségemmel fogorvoshoz. Remélem nem hagyjuk ott a fogainkat! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Március 14, 16:28:14
Antee testvérem ne félj!

(http://www2.demotivalo.net/pic/1330810917.5114-fogorvos-f.jpg?1016]http://www2.demotivalo.net/pic/1330810917.5114-fogorvos-f.jpg?1016)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2012 Március 14, 17:09:43
Húúúha....  :075:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 14, 17:12:04
Wou, Wou, Wou, még így is elszaladok...  :150: :112:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 14, 17:46:14
Antee testvérem ne félj!

(http://www2.demotivalo.net/pic/1330810917.5114-fogorvos-f.jpg?1016]http://www2.demotivalo.net/pic/1330810917.5114-fogorvos-f.jpg?1016)

Szerencsére már megjártan a fogorvost és csak most látom ezt a képet! :hehe:

Még csak felmérte a terepet, de sajnos van mit csinálni. Van is 3 időpontom! :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 14, 18:00:15
Nagyon jó fogorvosom volt... Iszonyuan féltem a fogorvostól és a fúrástól. Mikor a légkalapáccsal közeledett fogaim felé, észre vette kétségbeesett tekintetemet, és el kezdett énekelni.... :hehe: Akkor meg annyira nevetnem kellett, mert szegény minden hangot más hangnemben énekelt.

Sikerült neki tényleg elérni, hogy nem féltem, többet a fúrótol és töle!  :afro:

 :137: :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 14, 18:14:10
:hehe: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 14, 18:15:58
Nekem volt egy olyan élményem is a fogorvosnál, hogy beültetett a fogorvosi székbe és én kezdem volna megosztani vele azt, hogy hol fáj. Mire ő:

Fogd be a pofád és nyisd ki a szád!

Kicsit megijesztett! :hehe:
De hála az Úrnak nem volt fájdalmas amit csinált! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 14, 18:51:47
 :2funny: :2knuppel:

 :fetreng: :fereng2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 14, 22:05:01
 :2smitten: testvéreim! jó az Úr! ahol ma voltam takarítani egész este 8 ig  zsidó család Kevál György és Julika, kb 3 hónapja járok hozzájuk , ma eljött este 8 ra a férjem értem és nagyon megköszönték hogy jól végzem a munkámat és azt mondták hogy nagyon hálásak hogy megismertek , érzik hogy más vagyok mint akik ellőttem jártak ott, virágot is kaptam ma , és azt mondták hogy remélik hogy legalább 25, 30 évig fogok járni oda hozzájuk,  és meghívtak 28 ra egy kerti partira Gödre!!! Ez biztos az Úrtól van! :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 14, 22:09:59
Dicsőség az Úrnak! Veled örülök! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 14, 22:16:08
 :igen:Ámen! az Úr nevére térjen minden áldás dicséret és dicsőség mindörökké!!!nagyon nehéz hosszú  a szerdai nap reggel 8 tól este 8,9 ig de már megérte, azt szeretném ha rám néznek lássák az emberek bennem Isten Szent Fiát!!! :029: :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 14, 22:21:31
Ámen! :afro:
Sok erőt neked a munkához! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 14, 22:23:54
 :05: Köszönöm! Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Március 14, 22:54:14
Kedves Dafna!
Örülök, hogy meggyógyultál!!! Dicsőség Istennek.

Kedves Antee és Gyöngyike!
Remélem minden rendben volt a fogorvosnál.

Kedves Ildikó!
nagyon örülök ennek a hírnek. Remélem, hogy az Úr munkálja ezt a kapcsolatot ezekkel a kedves emberekkel.

Isten áldja meg minden Testvéremet  a fórumon.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 17, 10:50:32
Ma reggel csodálatosan süttöt be a konyhámba a tavaszi nap. Olyan más érzésem volt, mint amikor borús ködös az idö. De az öröm mellett, történt még valami. A ragyogó napsütésben látszódott minden folt az üvegen és a fehér bútoromon! Neki álltam gyorsan takarítani, és elgondolkoztam.

Ilyen, ha az ÚR Igéje, a Világosság ragyogja be a szívünket. Öröm tölt be, de azonnal meglátunk minden szennyet és foltot. Uram, kérlek tisztísd meg a szívemet, és mossál fehérebbre, mint a hó!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 17, 10:54:07
Ámen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 17, 15:47:03
Ma reggel csodálatosan süttöt be a konyhámba a tavaszi nap. Olyan más érzésem volt, mint amikor borús ködös az idö. De az öröm mellett, történt még valami. A ragyogó napsütésben látszódott minden folt az üvegen és a fehér bútoromon! Neki álltam gyorsan takarítani, és elgondolkoztam.

Ilyen, ha az ÚR Igéje, a Világosság ragyogja be a szívünket. Öröm tölt be, de azonnal meglátunk minden szennyet és foltot. Uram, kérlek tisztísd meg a szívemet, és mossál fehérebbre, mint a hó!

 :2smitten:

Nálunk az ablak pucolás a peszachi nagytakaritás majdnem legvége...mert a konyha előtt van a takaritási rangsorban...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 17, 16:02:11
Teljesen ki vagyok borulva...ajándékba küldtek nekem könyveket és nem kaptam meg. Ezt már egyszer végig csinálták velem, hogy felbontják a csomagot, és ha látják hogy keresztény irodalom visszadobják, de azt mondják hogy cimzett ismeretlen. Amikor az ismerősöm bement a magyar postára, azt mondták, hogy Izrael nem fogad keresztény irodalmat. Hogy mi közük van az én magán levelezésemhez és csomagjaimhoz, fogalmam sincs!  :(
(Na ez nálunk a vallásszabadság)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 17, 16:30:13
Vajon így csinálnak a többi vallási irodalommal is, vagy csak a keresztyénséget "tisztelik" meg ezzel a kivételezéssel?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 17, 16:33:35
Antee, rettenetesen kellemetlenül érzem magam, remélem a testvér nem gondolja hogy nem Izraelben lakom! Egy itteni testvérnő hivott már engem telefonon, tanusithatja, hogy Izraelben élek, mert a számom izraeli. Nagy nyilvánosság előtt nem fogom leirni sem a telefonszámomat, sem pedig a cimemet, de az tény, hogy én jó cimet adtam meg, és nem vagyok cimzett ismeretlen. Ezt már másodszor csinálják meg velem. Ez kész katasztrófa! Mit mondhatnék erre? Jövel, Uram Jézus!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 17, 16:35:06
 :(
Teljesen ki vagyok borulva...ajándékba küldtek nekem könyveket és nem kaptam meg. Ezt már egyszer végig csinálták velem, hogy felbontják a csomagot, és ha látják hogy keresztény irodalom visszadobják, de azt mondják hogy cimzett ismeretlen. Amikor az ismerősöm bement a magyar postára, azt mondták, hogy Izrael nem fogad keresztény irodalmat. Hogy mi közük van az én magán levelezésemhez és csomagjaimhoz, fogalmam sincs!  :(
(Na ez nálunk a vallásszabadság)
ez szörnyü , hogy ilyesmi megtörténik, hát kíváncsi vagyok mit  mondanak a postán , mi a válasz ? miért nem kerültek oda  a könyvek ennyi ideig , több mint egy hónap hol volt a csomag???

 :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 17, 16:37:29
Nyilván bosszantó lehet! Mert ha még visszaküldenék a csomagot a feladónak, az még a kisebbik gond lenne. De hogy elkobozzák és megsemmisítik,
az már felháborító. A könyveket nem tudná esetleg elektronikus módon eljuttatni hozzád? Felscannelni a lapokat és csatolt formában az emailcímre továbbítva.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 17, 16:40:13
 :(
Nyilván bosszantó lehet! Mert ha még visszaküldenék a csomagot a feladónak, az még a kisebbik gond lenne. De hogy elkobozzák és megsemmisítik,
az már felháborító. A könyveket nem tudná esetleg elektronikus módon eljuttatni hozzád? Felscannelni a lapokat és csatolt formában az emailcímre továbbítva.
vissza jött a csomag  miután egy hónap és 7 napot barangolt valahol... de hétfőn megtudom a postán , kiváncsi vagyok mi a válasz
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 17, 16:40:43
A Continental Singers európai vezetőjével is konzultálnom kellett, hogy előfordulhat nem kapom meg a 2012-es zenei program anyagát postán, mert visszadobják. Mégis elküldte nekem és megkaptam. Nagyon féltem akkor is és mondtam, véletlenül se irja a csomagra azt hogy "religious" és ha visszaküldenék, akkor interneten keresztül küldje el a kottákat, és CD-ket, mindent.
Viszont egy kedves testvérnő régebben küldött nekem könyveket, amit szintén nem kaptam meg. Amikor bement a postára reklamálni, az volt a válasz, mert megnézték hogy hol akadt el a csomag, mi történt vele, hogy "Izrael nem fogad keresztény irodalmat." Na, akkor voltam aztán teljesen kiborulva...  :199:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 17, 16:43:49
 :?:

azért írtam hogy regények, akkor valószínű ki lett bontva a csomag valahol???? :?:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 17, 16:44:20
Kapaszkodjatok meg, ez mind semmi...voltak olyan testvérek akiket berendeltek a belügyminisztériumba és volt akivel sikeresen aláirattak egy papirt, és kiderült, hogy az állampolgárságukról mondtak le. Mondta az akkori pásztorunk, ha felszólitást kapnánk a belügybe, semmit ne irjunk alá, mert lehet hogy igy tesznek ki az országból!
Volt egy presbiter házaspár akik elmentek Amerikába egy pár hétre és mire visszajöttek, nem akarták őket beengedni az országba!
Én már mondtam nektek, hogy a messiási hivőknek ilyen poziciójuk van:
A keresztényeknek zsidók, a zsidóknak meg keresztények vagyunk. Ez van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 17, 16:45:05
:?:

azért írtam hogy regények, akkor valószínű ki lett bontva a csomag valahol???? :?:

Ha kibontották, itt bontották ki.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 17, 16:47:44
ez igy volt amíg Romániában éltem , ott magyarok voltunk, mikor ide költöztünk 11 éve , sokan azt mondták nekem hogy román vagy miért nem laksz Romániában??? de az én válaszom az volt : a nagy mamám itt született Budapesten, akkor én hogy vagyok román??? hogy ott születtem??? :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 17, 16:50:03
Na, ezzel én is igy vagyok, mert itt meg magyarnak hivnak...
meg oroszok meg stb...mindenkit annak, ahonnan éppen jött...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 17, 16:54:48
Na, ezzel én is igy vagyok, mert itt meg magyarnak hivnak...
meg oroszok meg stb...mindenkit annak, ahonnan éppen jött...
csak az a jó hogy nem emberekre kell figyelni, hanem az Urra!!! ő tudja mik vagyunk!!! és mennyei állampolgárok ahol senki sem fogja mondani hogy román , magyar , zsidó , orosz  hanem az Úré vagyunk!!! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 17, 16:56:55
Na, ezzel én is igy vagyok, mert itt meg magyarnak hivnak...
meg oroszok meg stb...mindenkit annak, ahonnan éppen jött...
csak az a jó hogy nem emberekre kell figyelni, hanem az Urra!!! ő tudja mik vagyunk!!! és mennyei állampolgárok ahol senki sem fogja mondani hogy román , magyar , zsidó , orosz  hanem az Úré vagyunk!!! :igen:
Ja, még jó hogy a mennyei állampolgárságot nem veheti el tőlünk senki!  :taps: :angel: :angel2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 17, 16:59:57
 :taps:
János 10:28   És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. ámen!!!
:078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 18, 08:41:58
 :morning: csodálatos reggelre ébredtem hálával a szívemben , hogy tart a ma , és ma is imában fordulhatok az Úrhoz, hálával hogy békességben vagyunk, és ez jutott ma eszembe: ez az a nap amit az Úr rendelt, vigadozunk és örvendezünk az Úr előtt, és ma már nem ébredtem fel fej fájással, ahogy az utolsó 8 évben majdnem minden nap!!! és nagyon örülök, Tudom biztos vagyok benne , hogy Jézus a Gyógyító,  lehet ma eljött az én  napom is ,  áldom az Úrat minden időben és dicsérete mindig ajkamon van!!!
 testvéreim Áldjuk az Urat hogy  még tart a ma!!! :078: :081:
 :ima02:  békés szép napot kívánok mindenkinek, Isten minden áldásával!!!
 :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2012 Március 18, 08:51:51
Hallelujah! :2smitten:  Dicsőség az Úrnak gyógyító kegyelméért !  :afro:

 Hálás vagyok Istennek én is az életemért.

Jézus ami szabadítónk,gyógyítónk,megtartónk Mindannyiunknak
akik az Úr nevét hívjuk segítségül!
:036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 18, 11:15:54
Áldott szép napot Nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Március 20, 08:21:01
Drága Testvéreim!
Ritkábban leszek mostanában a fórumon egy kis ideig. Dolgozom kb egy hónapig. De sokat gondolok Rátok és amikor ráérek, itt leszek.
Áldjon meg Titeket az Úr.
Szeretettel ölellek titeket.
Edit
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 20, 08:25:10
 :D  Kedves Edit! sok sok sikert kívánok neked és Isten áldását a munkádra! puszi : ildikó :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 20, 08:28:01
Drága Ditte, legyen Veled az ÚR, és áldjon meg! Azért ha van csöppecske idöd, kukkancs be, mert szeretettel várunk.

 :030: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 20, 11:16:09
Szeretettel varunk vissza Testverem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2012 Március 20, 12:52:25
Legyen veled munkádban is az ÚR,drága Ditte! :2smitten:

Ma korán ébredtem,s hálát adtam az Úrnak a kegyelméért,hogy ezen a napon is tart még számunkra.
Alig telt el belőle pár óra,a gonosznak nyilai támadásnak indúltak ellenünk.a számitó gépünk újra elromlott.(most telefonról írok :) )
Nekem sajnos,....de egy időre nemtudok belépni idesem :(
közben megbüntették férjemet autóval,mert nem égett a hátsó rendszámtáblánál a világítás (és ezt épp reggel tudták nézni)szóval ma ezek történtek velünk. :117:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2012 Március 20, 14:00:31
Most ébredt fel kislányom,s lázát megmérve,újra 39 fok..
Mi jön még ma??
:( :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 20, 14:11:23
Imadkozom Ertetek Testverem, bizz az Urban!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2012 Március 20, 15:55:24
Érdemes odafigyelni, hogy ha az ember segíteni akar, jó helyen tegye....   :2tickedoff:

http://medwe.blog.hu/2012/03/18/tamogassuk_a_piacvezetot (http://medwe.blog.hu/2012/03/18/tamogassuk_a_piacvezetot)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 20, 16:44:33
Döbbenetes, hogy még itt is megy az átvágás!  :2knuppel: :2tickedoff:

 :nem:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Március 20, 19:08:34
Az ember már lassan azt sem tudja hogy segítsen ha segíteni szeretne, mert mindenhol csak az átvágás...  :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 20, 19:52:01
ez nagyon durva! érdekes nem rég halottam egy ismerősöm azt mondta hogy egy egyedi db ruhát kapott Kanadából de kihizta és elvitte ő is valahova a vörös kereszthez, ...és fél év után a szomszéd asszony rá akadt a ruhára egy angol használt ruha boltba és elég drága volt , és megvette , akkor meglepetés volt mikor az ismerősöm láta a ruhát a szomszéd asszonyon  és nem akarta elhinni.... :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 20, 19:56:53
 :?: másik átverés: jelentkeztem egy takarítási munkára, és mi a válasz??? olvassátok el:
Tisztelt Érdeklődő !

Köszönjük,hogy elküldte jelentkezését a meghirdetett állásajánlatunkra.
Cégünk 2008-ban kezdte meg tevékenységét.   Reg. szám: 39017/2008-0100
 
Alaptevékenységünk munkaerő-kölcsönzés és közvetítés.
Több takarító céggel vagyunk szerződésben, akik irodaházak, irodák, eü. intézmények takarítására keresnek munkavállalókat délelőttre és délutánra is.
A munka megbízási szerződéssel jön létre.
 
NETTO ÓRABÉR: 500 - 800 Ft között van.
 
Jelenleg 5 céghez keresünk munkavállalókat 4- 6 és 8 órában.
 
A Jelentkezési Lapot, részletes munkaleírásokat , telefonszámmal, elérhetőséggel levélben küldjük el az Ön által megadott címre.

 
A közvetítés természetesen DÍJMENTES !  Egyedül a Jelentkezési Lapok fénymásolásáért,sokszorosításáért   és a
postai költségre kérünk el 600 Ft-ot.
 
Ezt a díjat 2-féleképpen juttathatja el hozzánk.

 



- UTALÁSSAL és ha megérkezett a számlára a 600Ft,akkor
  elsőbbségivel küldjük a munkaleírásokat és a 
  Jelentkezési  Lapot ).

  Számlaszám: Erste  11600006-00000000-49937053

  FONTOS !!!!!!!!!! UTALÁSNÁL a megjegyzés rovatba írja be
  a PONTOS NEVÉT,CÍMÉT!!!!!!! Különben nem fogjuk tudni,hogy
  ki utalta az összeget.


 
- ha nem szeretne előre fizetni akkor UTÁNVÉTELES levélként küldjük a munka-anyagot ( amit csak akkor fizet ki a postásnak, ha kézhez kapta a levelet ) De ezért a posta plusz 1.035 Ft-ot számít fel így össz.: 1.635 Ft-jába lesz.( 1035 Ft + 600 Ft
 
-Ha az UTÁNVÉTELES megoldást választja akkor válasz-emailben írja meg hogy az "UTÁNVÉTELES megoldást kérem "
és adja meg  NEVÉT, PONTOS CÍMÉT hogy küldhessük az anyagot.
 én már egyszer megjártam akkor "csak 600 ft utaltam és soha nem kaptam semmit!!!!
 hogy mik vannak!!! :pityereg:
 ere csak azt mondhatom: JŐVEL ÚR JÉZUS!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 20, 19:58:30
Még a szegényektől is lopják a ruhát! :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 20, 20:00:46
:?: másik átverés: jelentkeztem egy takarítási munkára, és mi a válasz??? olvassátok el:
Tisztelt Érdeklődő !

Köszönjük,hogy elküldte jelentkezését a meghirdetett állásajánlatunkra.
Cégünk 2008-ban kezdte meg tevékenységét.   Reg. szám: 39017/2008-0100
 
Alaptevékenységünk munkaerő-kölcsönzés és közvetítés.
Több takarító céggel vagyunk szerződésben, akik irodaházak, irodák, eü. intézmények takarítására keresnek munkavállalókat délelőttre és délutánra is.
A munka megbízási szerződéssel jön létre.
 
NETTO ÓRABÉR: 500 - 800 Ft között van.
 
Jelenleg 5 céghez keresünk munkavállalókat 4- 6 és 8 órában.
 
A Jelentkezési Lapot, részletes munkaleírásokat , telefonszámmal, elérhetőséggel levélben küldjük el az Ön által megadott címre.

 
A közvetítés természetesen DÍJMENTES !  Egyedül a Jelentkezési Lapok fénymásolásáért,sokszorosításáért   és a
postai költségre kérünk el 600 Ft-ot.
 
Ezt a díjat 2-féleképpen juttathatja el hozzánk.

 



- UTALÁSSAL és ha megérkezett a számlára a 600Ft,akkor
  elsőbbségivel küldjük a munkaleírásokat és a 
  Jelentkezési  Lapot ).

  Számlaszám: Erste  11600006-00000000-49937053

  FONTOS !!!!!!!!!! UTALÁSNÁL a megjegyzés rovatba írja be
  a PONTOS NEVÉT,CÍMÉT!!!!!!! Különben nem fogjuk tudni,hogy
  ki utalta az összeget.


 
- ha nem szeretne előre fizetni akkor UTÁNVÉTELES levélként küldjük a munka-anyagot ( amit csak akkor fizet ki a postásnak, ha kézhez kapta a levelet ) De ezért a posta plusz 1.035 Ft-ot számít fel így össz.: 1.635 Ft-jába lesz.( 1035 Ft + 600 Ft
 
-Ha az UTÁNVÉTELES megoldást választja akkor válasz-emailben írja meg hogy az "UTÁNVÉTELES megoldást kérem "
és adja meg  NEVÉT, PONTOS CÍMÉT hogy küldhessük az anyagot.
 én már egyszer megjártam akkor "csak 600 ft utaltam és soha nem kaptam semmit!!!!
 hogy mik vannak!!! :pityereg:
 ere csak azt mondhatom: JŐVEL ÚR JÉZUS!!!

Sajnálom Testvérnőm! :(

Bizonyára sok 600 ft sokra megy. Ha ezer ember jelentkezik erre, az már 600ezer forint.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 20, 20:05:12
és ezt az utolsót én kaptam ma , jelentkeztem egy takarítási hirdetésre!!! szörnyű!!!

 :ima02:

JÖVEL URAM!!!
 vagy 600 ft vagy:
ha nem szeretne előre fizetni akkor UTÁNVÉTELES levélként küldjük a munka-anyagot ( amit csak akkor fizet ki a postásnak, ha kézhez kapta a levelet ) De ezért a posta plusz 1.035 Ft-ot számít fel így össz.: 1.635 Ft-jába lesz.( 1035 Ft + 600 Ft
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 20, 21:17:13
Újra müködik a Fórum!

 :043: :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 20, 21:23:26
A szolgáltató babrált valamit... de hála az Úrnak újra megy a fórum.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 20, 21:26:56
Biztos vacsorázni köldött minket!  :gunyos:

 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 20, 21:30:50
Isten gondoskodik a nyugalmi időről is! :hehe: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 20, 21:32:29
Így van!  :afro: :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 20, 21:41:19
 :taps: és tényleg vacsoráztunk
 finom rizses hús!!! és egy jó pohár hideg viz!!! :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Március 20, 22:00:36
Én a túró rudi receptet tettem volna fel, de elmenteni nem sikerült. Talán azért, mert vacsora előtt nem jó az édesség.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 20, 22:04:23
Én a túró rudi receptet tettem volna fel, de elmenteni nem sikerült. Talán azért, mert vacsora előtt nem jó az édesség.

már vacsoráztunk felteheted!! :taps:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Március 20, 22:08:05
Én a túró rudi receptet tettem volna fel, de elmenteni nem sikerült. Talán azért, mert vacsora előtt nem jó az édesség.

már vacsoráztunk felteheted!! :taps:

A blogomban már fent van. A leállás után ismét beírtam és sikerült menteni is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 20, 22:11:52
 :043:
Akkor irány a blogod testvérem!!! nagyon áldott vagy!!! :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 20, 22:17:37
Ezt most nem értem... :pirul:
Hát itt van a túrórudi recept az 1000 legjobb recept topicban! Betetted! :afro:

Vagy én értetlenkedek?  :hehe:

 :?: :rozsa2: -> ez a receptért...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 20, 22:38:23
 :thanks: megvan!!! én is küldök valamit neked: :012: :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 20, 23:12:12
 :032:
  :026:
:027:
 Áldott békés jó éjt!
 az Úr angyalai járjanak tábort körülöttetek és őrizék álmotokat!!! JÓ ÉJT!!! :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 20, 23:16:30
Jó éjt Testvérem!
 :111:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 21, 10:59:06
Sajnos nem igazán tudok jelenleg a neten lenni, ugyanis bármennyire azt mondták hogy megcsinálták, mégsem sikerült. Alig van, és ha van is, megszakad. Nem tudom mikor fognak megint jönni javitani. Legyetek áldottak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 21, 11:05:16
Eleg kellemetlen tud lenni, mikor nem mukodik megfeleloen az internet...
Remelem hamar megoldjak a problemat!

Addig is turelem es bekesseg Nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 22, 07:47:09
 :2smitten:
Zsolt:5:4   Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok. hálát adok az ÚR nak hogy ma reggel nem fáj a fejem, és kellemesen ébredtem a tegnapi szörnyű egész napos fej fájás után!!!
áldom az Urat minden időben! dicsérete mindig ajkamon van!!!
 :ima02:
 legyen minden testvéremnek áldott szép  napja! Isten áldjon és vezessen benneteket áldott testvéreim!!!
 :026:
 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 22, 08:22:26
Amen!


Aldott szep napot minden Testveremnek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Március 22, 08:30:52
Vasárnap egy órával előre toljuk az óra mutatóit. Ez miatt 1 órával kevesebbet aludhatunk, de 1 órával korábban találkozhatunk az Úrral.
 :019:   :ima05:  :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 22, 08:49:19
:afro:

Koszonjuk az emlekeztetot Testverem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Március 23, 10:56:40
Koszontok mindenkit az UR JEZUS neveben.
Nagyon regen nem jartam mar ezen az oldalon,sok minden megvaltozott a kinezetet illetoen.Ujra kell tanulnom mindent,ide is nehezen talaltam.Kulonben sincs nagy tudasom a netet illetoen.
Derult egbol villamcsapaskent szembesultem a napokban,hogy a 22 eves hazassagom hazugsag volt az egesz.Kartyavarkent dolt ossze most minden es romokba hever.A melyponton mar tulvagyok,most tapaszkodom fel.Ugy nez ki,hogy ujra kell kezdenem az eletem egyedul.Az Urba kapaszkodtam eddig is es ezutan is ezt szeretnem .Kizarolag O a remenysegem.Lelki testverekkel akarom csak a kapcsolatot tartani.Ha meg befogadtok megprobalnek ujra aktivabb lenni,csak boldoguljak el itt az oldalon.Ha jol tudom a profilomban megvan az e-mai cimem.Ha ir is valaki itt nekem es nem valaszolok az kizarolag azert lesz mert nem sikerult elboldogulnom.Ha lehet,azt szeretnem kerni,hogy imadkozzatok ertem,hogy tudjak talpraallni mindenfelekeppen.Az onbizalmam komoly csorbat szenvedett,nem szeretnek teher lenni senkinek,nektek se.
 :(
Az Ur aldjon benneteket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 23, 11:03:26
Kedves Testverem!

Nagyon sajnalom a tortenteket es fokent azt, hogy ennyire mely sebeket kaptal!
Amiben csak lehet, a segitsegedre leszek. Imadkozom Erted kerve az Urat, hogy gyogyitson be minden fajo sebedet.

Az Ur aldjon meg Testvernom!

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 23, 11:42:46
Drága Edit!

Nagyon örülök, hogy visszataláltál ide. Kívánom, hogy az ÚR kötözze és gyógyítsa be a sebeidet. Ha bármiben tudok segítségedre lenni, kérlek írj egy privit. A nettel meglátod fogsz boldogulni, egy kis gyakorlat és minden megy... Ebben is segítségedre leszünk. Krisztusban testvérek vagyunk, nem kell egyedül lenned, melletted és veled vagyunk!

Imádkozom érted, és építsen fel az ÚR úgy testileg, mint lelkileg!

Szeretettel

 :2smitten: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 24, 00:06:02
 :igen: Shalom! most érkeztünk haza  a gyülekezetből és miről volt szó isten tiszteleten? hogy keressük meg az elveszett eltévedett juhokat akik eltértek az Úr útjáról,   szoljuk nekik az Úr igéjét hogy még Ma tart a kegyelem és vissza kell térni az atya házában, mert nem jó Pásztor nélkül , és az Úr ismeri az övéit, és ha bűn van az életedben , tedd le az Úr elé mert ő ismert téged , és Ő egyedül Ő JÉZUS tud téged megszabadítani és megváltoztatni az életedet, csak szívből kérd az Urat, és Ő jönni fog,  mert szeret és azért jött a földre hogy elvegye  a bűneinket  , és örök életed adjon nekünk!!! :017:

http://www.youtube.com/watch?v=hYX-f0XElfA# (http://www.youtube.com/watch?v=hYX-f0XElfA#)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 25, 12:56:19
Áldott szép napot Nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Március 25, 15:49:32
Áldott szép napot Neked is Antee és minden Testvéremnek.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 28, 12:34:58
Vasárnap óta semmilyen netkapcsolatom nem volt. Tegnap itt volt a szerelő aztán úgy ment el, hogy nem javitotta meg, azt igérte ma megint jönni fognak, de nem jöttek, viszont most megint van netem. Azt mondta kicserélek az összes kábelt. Nem cserélték. Ezért nem jövök fórumozni, mert nem tudok.
Legyetek áldottak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 28, 12:42:47
Sajnálom Testvérem, hiányzol, siess vissza! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 28, 22:50:54
 :D Dafna!  ó nagyon hiányzol!imádkozunk értetek! nagyon áldottak  vagyok! puszi!ildikó :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 28, 22:59:42
 :017:
szép estét kívánok :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:! ma nagyon hiányoztatok! este 21 ig dolgoztam reggel 8 től és ez volt az első hogy belépjek a fórumba
áldott békés jó éjt kivánok! szeret az Úr!!!
Zsoltárok könyve:100:5   Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége! :taps:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 28, 23:13:47
Te is hiányoztál Testvérnőm! :afro:

:2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 28, 23:18:16
 :017: köszönöm szépen!!! : nagyon-nagyon jó az Úr!!!
itt igazi testvérekre találtam! minden nap hálát adok értetek!!!
áldott békés jó éjt!!! :2smitten: :017: :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 29, 09:57:00
 :rozsa:       :019:

Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az ő orcáját rajtunk! ámen!
áldott békés szép napot kivánok minden testvéremnek!!!
 legyetek ma is áldottak sikeresek szerencsések? legyen minden áldott amire a kezeteket rá teszitek!!
 és virágozzon fel minden a kezeitek alatt
 :028:
 :163:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 29, 10:24:01
Ámen! :2smitten:

Áldott szép napot minden Testvérnek! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: petya1962 - 2012 Március 29, 16:19:19
Mi újság?

Az, hogy éjszaka befejeztem Nokia gyárbéli tevékenységemet. Én is a csoportos leépítés alá kerültem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 29, 16:58:25
Kedves Petya Testvérem!

Vezessen az ÚR a továbbiakban és rendelje ki Neked az új munkahelyet!

Bízzál az Úrban, és megadja neked szíved kérését.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 29, 17:22:35
Mi újság?

Az, hogy éjszaka befejeztem Nokia gyárbéli tevékenységemet. Én is a csoportos leépítés alá kerültem.

Sajnálom. Ez egy nagyon rossz hir! De az Úr hatalmasabb a leépitéseknél! Ha a sátán elvesz valamit, Ő többet, jobbat ad helyette...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Március 29, 17:23:50
Én nagyon el vagyok havazva, a peszachi nagytakaritás miatt. Nem könnyű, mert a gyerekekről is gondoskodni kell. Már alig várom 8.-át, hogy végre pihenhessek...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 29, 19:00:26
Mi újság?

Az, hogy éjszaka befejeztem Nokia gyárbéli tevékenységemet. Én is a csoportos leépítés alá kerültem.


:( :( :(

Az Úr adjon Neked százszor jobbat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 29, 19:56:37
 :ima02:
Kedves Petya testvérem! imádkozunk érted és bízunk az Úr gondviselésében, tudom hogy az úr szeret téged és nem hagya el az övéit!!Legyél nagyon áldott és sikeres az ÚR  JÉZUS KRISZTUS nevében! :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Március 29, 22:38:51
Mi újság?

Az, hogy éjszaka befejeztem Nokia gyárbéli tevékenységemet. Én is a csoportos leépítés alá kerültem.
Kedves Petya Testvérem!
Szomorúan hallom, hogy elvesztetted a munkádat.
Kívánom Neked és imádkozom, hogy Isten adjon neked sokkal jobb munkahelyet.
Áldjon meg Téted az Úr és töltse be szükségeidet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Március 30, 16:59:07
Kedves Petya!
En ugy tapasztaltam,hogy,ha bezarul az eletunkben egy ajto,Isten nyit egy masikat.Valaminek a vege,tulajdonkeppen egy uj kezdete.Maradj meg jo remenysegben,Isten nem hagyja az oveit.
Szeretettel,Edit. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Március 30, 17:20:47
Hat az az ujsag,hogy 23 ev utan a ferjem elkoltozott,pont a szulinapomon,ugyhogy ez volt az ajandeka. :118:
Nem gondoltam volna,hogy ez valaha bekovetkezik,de nem rajtam mult.Tulajdonkeppen megkonnyebbulest erzek barmennyire is szomoru a dolog.es hatalmas belso bekesseget ami tenyleg minden ertelmet felulmul.Magam is csak csodalkozom rajta :076:,es vegtelenul halas vagyok erte.A fiam azt mondta,hogy eszre se fogom szinte venni a valtozast mert eddig is csak ejszaka jott haza, csak aludni.Reggel ment,ejszaka jott.Hat nagyon igaza volt.
Szoval ez van.Atallok az egyedulallo eletre.Forintba szamolva kb.25.000Ft. betegnyugdijjal maradtam itt amit sehogy nem lehet jol beosztani,hogy megeljen az ember.Es megse erzek ketsegbeesest,nagyon bizom az Urban es igereteiben.Fogalmam sincsen,hogyan de biztos,hogy nem hagy magamra,tudja a szugsegleteimet es gondoskodni fog rollam.Mar elore is dicserem Ot erte.Halleluja!!! :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Március 30, 19:25:56
:afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 30, 19:57:18
Kedves Edit!

Imádkozom érted, hogy rendelje ki az ÙR, amire szükséged van! Ígéretünk van, hogy az ÚR az övéivel marad, a megrepedt nádat nem töri el!

De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!
Ézs 41,1

 :175: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Március 30, 21:37:04
Koszonom  :031: :057:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 31, 08:29:26
 :017:SABBATH SHALOM  :028:
OT KIVÁNOK MINDENKINEK!!

LEGYETEK A MAI NAPON IS NAGYON ÁLDOTTAK!!!
 :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Március 31, 08:35:07
Shabbat Shalom drága Testvéreim.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Március 31, 09:00:17
Drága Editke, Imádkozom érted.
Áldjon meg az Úr.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Március 31, 09:34:28
Drága Testvéreim!

Nagyon köszönjük az áldás kívánásotokat! Legyen nektek is nagyon áldott a mai nap! Shabbat Shalom!

 :thanks: :026:

Ma a gyülekezetünkben egy fiú Bár Micváját fogjuk ünnepelni.

BÁR MICVÁ

- A kötelességek, a parancsolatok fia (Bár arám nyelven fiút jelent)

A zsidó fiatalember életének 13. éve után elérkezik a felnötté avatás pillanatához.
Ezzel kezdödik el önálló életvitele, mely sok tekintetben változás és kötelezettség is.

 :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Március 31, 18:40:53
 :D nálunk a gyülekezetbe 3 napos konferencia van! péntek este 7 től volt, ma 10 , ma este 7 től, igy sajnos nem leszek itt,  de nagyon sok áldást kívánok mindenkinek, lélekben itt leszek veletek 8 órakor !  legyetek áldottak!
Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak! :017:
:026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 01, 09:59:11
 :morning: Áldott szép reggelt kívánok minden testvéremnek!  Legyetek a mai napon is áldottak ,sikeresek  :026:
 imádkozom minden testvéremért: és :2smitten: Filippi levél:4:19   Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.! BÉKÉS ÁLDOTT VASÁRNAPOT KÍVÁNOK :017: :161: :016: :rozsa:!! sok szeretettel!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 01, 10:33:57
Gyorsan irok mig van netem...
Szóval a netem még mindig döcög, van hogy egész nap nincsen. persze a kábeleket eszük ágában sem volt kicserélni...itt vártam rájuk 4 óra hosszát...
Egyébként pedig nagyon sok a munka itthon, hiszen pénteken este kezdődik a peszach.
Bocsássatok meg, hogy a net és a munka miatt hanyagollak benneteket, de már én is alig várom hogy itthon minden ragyogjon...
Nem könnyű, mert a kicsi lányom is nagyon szivesen segitene a nagytakaritásban.
Nagyon köszönöm türelmeteket, nagyon hiányoztok ám, csak most első az Úr Igéje, illetve parancsolata teljesitése...

Legyetek áldottak, sokat nagyon sokat gondolok Rátok, barátaim!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 01, 11:54:21
Idézet
Nem könnyű, mert a kicsi lányom is nagyon szivesen segitene a nagytakaritásban.


 :hehe:   :afro:   :2angel:

Várunk vissza, kedves Dafna!

 :2smitten:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 02, 07:06:15
Jó reggelt!  :morning:
 végre ma reggel nem fáj a fejem!az elmult 8 évben szinte minden reggel azzal ébredtem hogy nagyon fájt a fejem!
de most már a testvéreim imáinak köszönhetően egyre több reggel felébredek hogy : NEM FÁJ A FEJEM! köszönöm a kitartó imákat : mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. :ima02: :ima06: :ima05:

Áldott szép hetet kivánok minden testvéremnek!!!  legyetek nagyon áldottak a következő héten is!!
!Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet!!! :2smitten: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 02, 07:30:47
Drága Ildikó!

Veled együtt örülök, és adok hálát az ÚRnak! Vegye el teljesen a fájdalmaidat, és oltalmazzon meg Téged az ÚR!

 :rozsa2: :030: :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 02, 07:47:33
(http://kachinlandnews-jinghpaw.com/wp-content/uploads/2011/10/Hallelujah.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 02, 09:05:57
Dicsőség az Úrnak! :afro:
Veled örülök! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 02, 09:37:23
Dicsőség a mi Urunknak! Hallelujah!!!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 02, 09:39:30
Ma reggel feltörve találtam a postaládámat. Igaz nem hiányzott belőle semmi, a tettesnek csupán rongálás volt a szándéka. Helyre állitás után kissé bosszúsan nézegettem a kivett leveleket és találtam egy borítékot amelyre filc tollal csupán annyi volt írva: BOLDOG HÚSVÉTOT!
Első gondolatom az volt, hogy valaki megint kellemetlenkedni akar, ugyanis több alkalommal dobtak a postaládánkba "kereszténynek" minősített kiadványokat melyeket saját, trágár megjegyzéseikkel egészítettek ki.
Meglepetésemre egy minőségileg is kifogástalan szépen szerkesztett üzenet volt a borítékban amely evangéliumi üzenetként nem kifogásolható.
Kerestem, hogy ki a feladója, melyik gyülekezet ajándékozott meg és kinek köszönhetem ezt a fontos levelet, de nem találtam rajta feladót.
Ismeretlen. Nem híveket akar gyűjteni, csak az evangéliumot osztja meg agapé szeretettel, viszonzást nem várva.

Ha megengeditek, megosztom veletek is a levél tartalmát.
Idézet

Felbecsülhetetlenül értékes vagy

Írta: Andre Rabe
Fordította: F. N. V.

Értékes és szeretett vagy, és valaki jobban ismer téged, mint te önmagadat. A létezésedre valaki a képét és hasonmását bélyegezte, és épp ettől vagy igazán értékes… hogy mennyire? A legszebb álmaidban sem gondolnád…

Régen a pénzérmékre mindig annak az arcképe került, aki garantálta az adott pénzdarab valódi értékét. Ma is mindig van valaki, ember vagy egy intézmény a pénz mögött, aki szavatolja a pénz értékét. És attól, hogy egy pénzdarab elvész, az értékét még nem veszíti el.

Aki megálmodott és eltervezett téged, terád az Ő saját képét és hasonmását pecsételte.

Jobban ismer téged, mint te magadat. Lehet, hogy te nem ismered Őt, de Ő mindig ismert téged, már azelőtt is, hogy megszülettél volna. Talán még tudatában sem vagy az Ő létezésének… Ő viszont mindig rád gondol.

Most azt kérdezed: de miért?... Miért lenne valaki ennyire oda értem? Hát azért, mert ennek az egész univerzumnak a megteremtője egy olyan értéket és szépséget lát benned, ami meghalad mindent, amit a mi látható világunkban ismerünk. Még azt is tudja, hogy egyszer talán egymásba szerettek! J

Mikor, Hol és Miért kezdődött az életed?

Mindegy, most hány éves vagy, a létezésed kezdete idővel nem fejezhető ki.

A származásod, az egyszerűen elképesztő! Kezdetben, még a teremtés előtt, még mielőtt az idő meglett, mielőtt a gonosz létezett, volt: a Szeretet. Egy egészen bensőséges kapcsolat, kölcsönös, és tökéletesen beteljesedett. Ebben a Szeretetben nem voltak korlátok, csak a teljes egymásba-feledkezés és az önátadás öröme… (valami, pontosabban Valaki, akit ma Istennek hívunk). Ebben a lángoló szerelemben, a szenvedélyes szeretetben megszületett egy álom… te!

Isten, aki a Szeretet, szerette volna mindezt a csodálatos tartalmat, ami a közösségében kifejeződött, megosztani. Ezért alkotta meg teremtményeit, akiket Önmaga képére és hasonmására teremtett. Isten, aki mindentudó, és képes minden célját tökéletességre vinni, egy olyan szerelmi kapcsolatot tervezett el, ami év-trilliókon átível, és ahol végül a Szeretet győzedelmeskedik: nincs többé ellenségeskedés, nincs többé gonosz.

Ez az igen jó hír nem egy új gondolat, hanem Isten ősi, eredeti elgondolása.

Képzeljük el most ezt a kezdetet. Engedjük Isten szellemét, hogy elvigyen, odavonzzon erre a bizonyos pontra, ahol minden dolog eredete van. Ámbár a tudomány megmagyarázni nem tudja, és a legnagyobb elmék próbálták meghatározni mindhiába, Isten mégis bizonyos benne, hogy te képes vagy felfogni a kikutathatatlant; hogy fel tudod becsülni a motiváció értékét, amely életre szült téged; hogy visszaemlékezz, hogy honnan indultál. Itt nincs tér, de nincsenek határok sem; nincs teremtés, és még sincs üresség – csak Isten van az Ő teljességében. Nem magányos, és nem szenved hiányt semmiben. Épp ellenkezőleg, a Benne túláradó teljességben, a Belőle túlcsorduló szeretetben fogantál te.
Isten nem egy kis házi kedvencet gondolt el magának, aki majd szórakoztatja! Egy olyan élőlényről szól Isten álma, aki képes felfogni, elfogadni, visszatükrözni és viszonozni azt a minőségű szeretetet, amely Istenben túlárad. Az Isteni szándék nem egy homályos és csupán elméleti filozófia, hanem egészen világos, és teljesen konkrét… Olyannyira tiszta terv ez, hogy egyenként és név szerint megnevezi mindazokat, akik részt vesznek majd benne, és a teremtés szereplőivé válnak. Így aztán, a világmindenség megteremtése előtt, Ő látott téged, mégpedig Krisztusban. Ott, azon a ponton, véglegesen határozott is felőled. Mindegy, hogy ezek után milyen tévutak és ellentmondások merülnek majd fel, Ő már ott, egyszer s mindenkorra eldöntötte, hogy kincse vagy: hibátlan és ártatlan Őelőtte, szeretetben.

Mikor kezdődött az életed? Még a teremtés előtt, még mielőtt az idő meglett.
Hol kezdődött az életed? A Szeretet kellős közepén, egy Szerelemben, amit ma Istennek hívunk.
Miért lettél egyáltalán? Hogy rajongással szeressenek… és hogy végül ugyanez a szeretet benned is felébredjen.

Az Ige testté lett.

„Az eredeti és tökéletesen hiteles Ige már szemtől szembe oda volt fordulva Istenhez a kezdetektől fogva. Isten maga a tartalma ennek a kifejező együttlétnek és közlésnek, melyben megmutatja személyes jelenlétét és egyedi kiábrázolódását mindenben, ami csak létezik.
Tulajdonképpen Rajta kívül nincsen semmi, ami eredeti vagy teremteni képes! Ő az egyetlen Teremtő, minden ihlet és alkotóerő forrása. Minden, ami létezik, magán viseli az Isten kézjegyét, minden létezőt ő szignózott.

Az élet, ami benne volt, az öltött testet az emberben – a benne levő élet fénylik az emberben. (Egyértelműen az élet, ami Istenben van, gyújtotta életre az emberi létezést.) Ez az eredeti világosság ragyog még mindig, a sötétségben is, és nincs az a sötétség, ami elnyelné ezt a világosságot.”
 (János evangéliuma 1,1-5 „Az Élet lehelete” c. angol nyelvű Bibliafordítás alapján)


Nyilvánvalóan óriási az időszakadék napjaink és Isten teremtéskori gondolatai között. Vajon emiatt el is veszett az, az idők homályába? Nem így van. Az eredeti „álom” rólad az idők kezdete előtt született, és tökéletesen megőrződött, teljes biztonságban, egy személyben, akinek a neve: Jézus Krisztus. Őbenne Isten megtartotta gondolatmenetét, míg a megfelelő idő el nem érkezett, hogy testben is láthatóvá váljon. Jézus eljött, és emberi formában mutatta meg nekünk, hogy milyen életet tervezett Isten számunkra már a kezdet kezdetén… olyan életet, amiben Isten és ember olyan teljességgel eggyé vált, hogy egymástól már meg sem különböztethető a kettő.

Az ember Istenben kezdődött. Bármilyen messze is távolodott az elbukott ember az eredeti, ártatlan helyzetétől, Istennek soha, egy pillanatra sem volt kétsége az ember teremtéskori, és mindmáig egyetlen igazi valóját illetően.

Jézus Krisztus az a hely, az esemény, a személy, akiben Isten és ember újra találkozik. Jézus Krisztusban Isten azt kezdeményezi, hogy visszabékítse az embert Önmagához – hogy visszaállítsa az embert eredeti, ártatlan valójába.

Jézus Krisztus teljességgel Isten és teljességgel ember is, és ezért nem csak Isten kezdeményezését testesíti
meg, hanem az ember tökéletes válaszát is hitben, Istennek erre a kezdeményezésére.

Jézus Krisztusban sokkal jobban megmutatkozik az Atya szíve, mint bármi történetben, amit valaha is elmeséltek, vagy bármely Bibliai idézetben, amit a Szentírásban találhatunk. Jézusban Isten világossá teszi, hogy Ő nem akar Isten lenni rajtunk kívül állva. Nem akar távoli és megismerhetetlen Isten lenni. Csak egyféleképpen akar Isten lenni: velünk, az emberrel, közöttünk, bennünk, és mint maga is egy ember.

Az is mindennél tisztábban mutatkozik meg Jézus Krisztusban – jobban, mint bármi történetben, vagy akár az emberiség történetében – hogy mi az igazság az ember felől. Őbenne meglátjuk, hogy az egyetlen útja, hogy teljes, igaz emberek legyünk, és tökéletesen szabadok, az az egységünk Istennel.

Istennek e szenvedélyes vágya, hogy az embert visszaállítsa egységbe Önmagával, arra hajtotta Őt, hogy semmi ár ne legyen drága értünk. Semmi mélység nem tarthatta Őt vissza, hogy elérje ezt. Így abban a tettében, hogy emberré vált, felvállalt egy nagyon komoly összeütközést. Minden, ami valaha is Isten és ember között állt, minden akadály, az elválasztottság minden formája (ezt hívja a Biblia bűnnek), összecsapott, és végérvényes kudarcot vallott ebben az Isten-emberben, Krisztus Jézusban.

Amikor az időtlen Teremtőd emberré vált, titokzatos módon eggyé vált veled, hogy mindennel leszámoljon, ami eddig közöttetek állt. Hogy megszabadulva, teljesen és valóban igazi önmagad lehess. Amikor eggyé lett veled, szembe is nézett mindennel, amivel te nézel szembe… és mindent legyőzött! Halálában te haltál meg! A régi létezéseddel – távolságtartásban Tőle, és életközösségben a bűnnel – végérvényesen leszámolt Jézusban. Tiszta lapot kaptál, minden vétkedet megbocsátotta.

Jézus feltámadásában, egy új életre támadtál fel – arra az eredeti életre, amelyet neked Isten szenvedélyesen megálmodott már a kezdet kezdetén. Mennybemenetelében te is felemeltettél, az elképzelhető legdicsőségesebb rangra – olyan helyre, ahol Isten gyönyörködik benned!

Az egyetlen dolog, ami valaha is visszatartott téged attól, hogy örömödet leld ebben az igazságban, az a vakság. Amikor nem azt látjuk, amit Isten lát, akkor nem élvezhetjük azt, amiben Ő gyönyörködik. De épp ezek a szavak, amiket most olvasol, emlékeztetnek téged arra, hogy Istennel egy vagy. Életed el van rejtve Krisztusban egységben az Istennel. Ébredj rá igazi önmagadra: „Én pedig meglátom orcádat, mint igaz ember [mint egy tükörben], öröm tölt el, ha meglátlak [meglátom magam, a te hasonlatosságodat], amikor fölébredek.” (17. zsoltár 15)

Mitévő legyek?

Most talán azt kérdezed: ha ez így van, mitévő legyek? Hogyan válaszolhatnék egy ilyen hírre? Tudod, az igazi örömhír része az is, hogy a munka oroszlánrészét Isten már elvégezte tehelyetted! Jézus már mindent legyőzött, ami köztetek állt! Hálás szív… felébredő szeretet… ez az egy van számodra hátra. Úgy is hívhatjuk, hit.

Íme, egy egyszerű javaslat, hogyan fejezd ki a hitedet. Fordítsd a figyelmedet befelé.  Lásd meg Őt, aki megteremtett téged saját hasonmására, és aki Önmagát veled eggyé tette… tebenned. Válaszolj minderre saját gondolataiddal és szavaiddal… vagy valahogy így: Uram, köszönöm azt, Aki vagy, és köszönöm, amit tettél értem. Ahogy Jézus Krisztusban Te odaadtad Magadat szeretetben nekem, én is odaadom magamat szeretetben Neked. A saját képedre és hasonlatosságodra teremtettél engem, így belátom, hogy a te tulajdonod vagyok. Azért alkottál, hogy szeretve legyek… itt vagyok hát, drága Istenem, szeress!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: zoltan - 2012 Április 02, 10:41:36
Békesség.

Drága testvérem, tényleg igeinek látod ezt amit betettél?

Látjátok ide vezet a humanizmus.
A bűnről semmit sem olvasok és a bűn következményéről, és arról , hogy valamiből is meg kéne térni.

Vajon Tényleg az ember mielőtt megismerné Istent és megtérne már, Istenben van, már az Istené. Tényleg az az ember már egy Istennel, az élete el van rejtve Krisztusban.

Azt mondja:" Ébredj rá igazi önmagadra:..." - tényleg az ember felébresztheti magát, és ha felébred azt látja, hogy Istenben van?
Vagy azt, hogy egy nyomorult ember aki bűnben van, élszakadva Istentől, aki Isten ellensége, akin Isten haragja van. Akinek szüksége van megtérésre.

Hagy ne folytassam.

Ezt nevezném Testi evangéliumnak, a mai modern humanizmus evangéliumának, a ködösítésnek, hogyminden rendben van.
Ez távol nem az az evangélium amit az Apostolok hirdettek. Más evangélium ...

Ítéljétek meg ti az Ige alapján, és ne fogadjatok el mindent.

Sok szeretettel.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 02, 11:25:09
Békesség.

Drága testvérem, tényleg igeinek látod ezt amit betettél?

Látjátok ide vezet a humanizmus.
A bűnről semmit sem olvasok és a bűn következményéről, és arról , hogy valamiből is meg kéne térni.

Vajon Tényleg az ember mielőtt megismerné Istent és megtérne már, Istenben van, már az Istené. Tényleg az az ember már egy Istennel, az élete el van rejtve Krisztusban.

Azt mondja:" Ébredj rá igazi önmagadra:..." - tényleg az ember felébresztheti magát, és ha felébred azt látja, hogy Istenben van?
Vagy azt, hogy egy nyomorult ember aki bűnben van, élszakadva Istentől, aki Isten ellensége, akin Isten haragja van. Akinek szüksége van megtérésre.

Hagy ne folytassam.

Ezt nevezném Testi evangéliumnak, a mai modern humanizmus evangéliumának, a ködösítésnek, hogyminden rendben van.
Ez távol nem az az evangélium amit az Apostolok hirdettek. Más evangélium ...

Ítéljétek meg ti az Ige alapján, és ne fogadjatok el mindent.

Sok szeretettel.

 :2smitten:

Kedves Zoli!
 Kiemeltem a válaszodban a sort és fontos tényt a bűnről és következményeiről. Egyetértek a meglátásoddal, valóban hiányzik ebből az üzenetből ez. Ebből a nézetből hiányos. Úgy gondolom, az a célt, hogy felismertesse az emberrel, hogy szüksége van Jézus Krisztusra azt akarja továbbítani.
Viszont, ha tovább olvasom a végén található:
 
Idézet
Ahogy Jézus Krisztusban Te odaadtad Magadat szeretetben nekem, én is odaadom magamat szeretetben Neked.
És ha én Jézusnak adom magam akkor mindenemet adom, az engedetlenségemet, a bűneimet, az életemet. Az Ő tulajdona vagyok. És akkor azt kell tennem amit ő kér, úgy kell cselekednem ahogy Ő kívánja. Engedelmes vagyok, mert tudom, hogy Ő szeret és mindenben a javamat akarja.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2012 Április 02, 11:37:07
Áldottak vagytok!  :2smitten:
 
2Kor 5,17-21:
Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.
Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét.
Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!
Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.


Szerintem ezt az Igét nézve teljesen megáll, amit Pista beidézett.
Az olvassuk itt, hogy Isten már eleve megbékéltette a világot Önmagával.
A világ problémája többé nem az, hogy Isten haragja van rajta, hanem az, hogy a Világ lázad Isten ellen. Tehát a mi megtérésünk lényege igazából az, hogy felismerjük és elfogadjuk Istent, mint Atyánkat. Ez a felismerés fogja hozni aztán a bűnök felismerését és a megszentelődést.

Mi az Evangélium Pál szerint?

1Kor 15,1-5:
Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok.
Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké.
Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint.
Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon,
és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. 
 

Az evangélium tehát, hogy Jézus betöltötte az írásokat, és megnyitotta számunkra az utat a Mennybe.
Itt sem beszél bűnről meg kárhozattal való fenyegetésről.  :119:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 02, 12:30:39
Van-e értéke annak, amit Isten teremtett?

De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!
4. Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket. 5. Ne félj, mert én veled vagyok!

Ézs 43,1.4

Igen, Isten formált minket, Ö a mi teremtönk!

Az Ige világosságában fogjuk megérteni mit jelent:

1Jn 1,7    
Ha pedig a világosságban járunk, a mint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

Köszönöm Pista Testvérem az írást!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Április 02, 21:44:16
En is nagyon koszonom :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 03, 12:02:30
Kedves Jules és Bacsipista!

Mindkettötöknek nagyon jót tett a profilfrissités!

Teccenek naggyjon a fotók!

 :taps: :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 03, 12:06:23
A mai nap idézete - A keresztények hallgatására

Idézet
Olyanok némák lettünk, mint a hal, amely az autónkra van ragasztva.

http://zeltmacher-nachrichten.eu/content/zitat-des-tages-zum-schweigen-der-christen (http://zeltmacher-nachrichten.eu/content/zitat-des-tages-zum-schweigen-der-christen)

 :igen:

   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2012 Április 03, 12:32:53
Idézet
Kedves Jules és Bacsipista!

Mindkettötöknek nagyon jót tett a profilfrissités!

Teccenek naggyjon a fotók!

Kedves vagy, köszönöm!  :pirul: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 03, 15:40:18
Kedves Jules és Bacsipista!

Mindkettötöknek nagyon jót tett a profilfrissités!

Teccenek naggyjon a fotók!

 :taps: :105:

Én is köszönöm Elizabeth, jól esik a dícséret.
 Szükség volt rá, mert a korábbi kép kb 5 évvel ezelőtti felvétel. Akár előnyös a mostani, akár nem, de közelebb van a valósághoz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 03, 17:46:23
 :afro: :afro:

 :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 03, 21:31:43
A mai nap idézete - A keresztények hallgatására

Idézet
Olyanok némák lettünk, mint a hal, amely az autónkra van ragasztva.

http://zeltmacher-nachrichten.eu/content/zitat-des-tages-zum-schweigen-der-christen (http://zeltmacher-nachrichten.eu/content/zitat-des-tages-zum-schweigen-der-christen)

 :igen:

   :2smitten:
Ez jó. És elgondolkodtató.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 04, 08:07:38
 :morning:  Áldott szép reggelt kivánok mindenkinek! :2smitten: :2smitten:  ma nagyon hosszú napom lesz,  és nehéz, de megvallom: hogy mindenre van erőm mert Jézus Krisztus megerősít minden erővel! :2smitten: Legyen mindenkinek szép áldott békés napja! legyetek nagyon áldottak!!! :026: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 04, 08:09:49
Kedves Ildikó!

Neked is áldott szép reggelt!

Adjon Neked az ÚR eröt a mai naphoz, oltalmazzon meg Szeretetében!

 :030: :026: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 04, 08:13:41
 :2smitten: :017:
 nagyon köszönöm kedves Erzsike, igyekszem kb 8 ra  haza érni ha megsegít az Örökkévaló, mert itt szeretnék lenni az alkalmon :017: :017: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 04, 08:34:42
Szeretettel várunk drága Ildikó, s ha még késnél is gyere, mert nagyon hiányoznál!

 :068: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 04, 11:09:30
Sok erőt neked Ildikó a mai napra is! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 04, 16:36:45
Kedves Testvéreim. Sajnos a munkahelyemen, már napok óta nem hívtak be, igaz ez csak ideiglenes munka. Ez nem jó.

Jó hír : Ma voltam másodszor gyakorlaton az óvodában. Nagyon tetszett, a gyerekek is aranyosak. Szívesen is dolgoznék itt később. Bár a vezetőnő néhány hete azt mondta, amikor gyakorlatra jelentkeztem, hogy alkalmazásba nem tud felvenni. Azonban úgy hallottam, hogy most elmegy egy dajka. Remélem hogy esetleg felvesznek helyette. Kérlek  Titeket, imádkozzatok ezért. Köszönöm szépen.
Az Úr áldjon meg Titeket.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 04, 16:59:18
Drága Ditte!

Imádkozom, hogy rendelje ki az ÚR azt a munkahelyet, ahol Ö látni akar! Csodálatos igéretünk van: Veletek vagyok....

 :081: :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 04, 17:05:29
Imádkozom én is érted Testvérem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 05, 08:38:28
Köszönöm Testvéreim.
Isten áldjon meg Titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 05, 10:11:51
Kedves Ditte! imádkozunk értetek ,  az Úr áldjon meg gazdagon!! :2smitten: :2smitten: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 05, 10:25:35
 :morning: Áldott szép reggelt testvéreim! legyetek a mai napon is sikeresek , áldottak, hogy bárki  meglát  ma benneteket  , ragyogjon rá a Krisztus arca!!!
Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az ő orcáját rajtunk.  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

II. Korintus levél:4:6   Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.

Efézusi levél:3:17   Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben;
Kolosse levél:3:16   A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.! ÁMEN!!!
Áldott szép napot mindenkinek!!! :017: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 05, 10:37:55
Áldott szép napot Neked is! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2012 Április 05, 13:43:51
Áldott szép napot mindenkinek:)
Nyíregyházán vagyunk,és alig lehet haladni az autóval,olyan nagyon esik az eső,és vele együtt jég is esik.
A practiker előtt áll a forgalom :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 05, 13:47:03
Itt Budapesten süt a nap, és még nem látszik nyoma az esőfelhőknek. Az Úr vigyázzon rátok, és áldott utat kívánok nektek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2012 Április 05, 13:54:25
Köszönjük Áldott Testvérem!
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 06, 07:46:26
 :019: áldott szép reggelt kívánok! sietek megyek dolgozni de szeretem volna köszönni nektek! legyetek kedves testvéreim a mai napon is áldottak! az Úr ragyogtassa rátok az Ő arát adjon nektek békességet , erőt és minden jót!!!  :017: :016:


http://www.youtube.com/watch?v=qK-fS4xfgh8# (http://www.youtube.com/watch?v=qK-fS4xfgh8#)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 06, 08:21:26
Köszönjük Ildikó áldásaidat, és kérem az Urat, hogy te se maradj ki belőle.

 :028: neked is
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 06, 12:17:33
Áldott napot Testvéreim! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 06, 21:01:06
Kedves Testvéreim!

Nagyon áldott családi ünneplésünk volt ma este, mert nemcsak a Shabatot, hanem a Páskát (Széser este) is megünnepeltük, meghitt körben. Igen ritka, hogy a Shabbat és a Pesszách egy napra, azaz Shabbatra esik.

Széder estéjén volt az utolsó vacsora is, Jézus Krisztussal. Hasonlóan mint akkor, most is mácával es borral ettük meg, imádkozással. A mácát megsózva fogyasztottuk, és közösen emlékeztünk meg Yeshua, a Messiás haláláról és engesztelö áldozatáról.

Nagy áldás volt látni a párhuzamot a Páska bárány áldozatában és Isten drága Szent Bárányának föláldozásában. Kis unokánknak megmagyaráztuk, hogy Yeshuát, a Messiást (a héber Neve), a keresztények Jézus Krisztusnak mondják. Végig figyelmesen hallgatta, és részt vett a Széder hagyományokban is.

Nagyon finom Báránysültet készített a lányom, datolyával, aszalt szilvával és almával, hozzá foghagymás gyömbéres laskagomba zöld salátával, majd krémtúróval kevert földieper datolyával zárta le az estét.

Magasztaljuk a mi Mennyei Atyánkat, Aki szeretetében és igazságában értünk áldozta egyszülött Fiát, és hogy Általa kegyelmet kaptunk!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 06, 21:09:22

:afro:
Dicsőség az Úrnak! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 06, 21:13:25
ÁMEN!!!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 06, 21:16:58
Természetesen énekeltünk is Messiási Zsidó énekeket!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 06, 21:23:31
Esetleg készültek képek amiket megoszthatnál velünk? :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 06, 21:26:32
Sajnos nem fotóztunk...  :pirul: De majd gondolok legközelebb rá...  :280:

Beninkénk is aktivan részt vett.... alig tudtuk nyugton tartani, majd kiugrott a kezünkböl!  :043:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 06, 21:35:28
Semmi baj, nem is a fényképezésről szól ez az ünnep. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 06, 21:50:11
De azért igazad van, mert jó lett volna, csak az elökészületnél nem gondoltunk rá...  :pirul:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 08, 08:20:43
Most reggel a siratófal webkameráról vettem le képet.
Meglepett, hogy korán milyen sokan vannak.
Számomra furcsa, és eddig ilyet még nem láttam, hogy
a férfiakon fehér ruha van melyet a fejükre is ráterítenek.
Nem ismerem ennek az eredetét, de naivan gondolom,
hogy kapcsolatban lehet a megtisztulással.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 08, 08:22:08
Ez a másik webkamerás kép. Többet nem sikerült készítenem, sajnos nem lehet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 08, 08:54:02
Most reggel a siratófal webkameráról vettem le képet.
Meglepett, hogy korán milyen sokan vannak.
Számomra furcsa, és eddig ilyet még nem láttam, hogy
a férfiakon fehér ruha van melyet a fejükre is ráterítenek.
Nem ismerem ennek az eredetét, de naivan gondolom,
hogy kapcsolatban lehet a megtisztulással.



 Jó reggelt testvérem! nagyon szép!köszönöm hogy fel tetted! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 sokan vannak mert Ünnep vanA húsvét a zsidóság és a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. A zsidó húsvét a pászkaünnep, az egyiptomi szabadulásra való emlékezés. :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 08, 10:03:48
Most reggel a siratófal webkameráról vettem le képet.
Meglepett, hogy korán milyen sokan vannak.
Számomra furcsa, és eddig ilyet még nem láttam, hogy
a férfiakon fehér ruha van melyet a fejükre is ráterítenek.
Nem ismerem ennek az eredetét, de naivan gondolom,
hogy kapcsolatban lehet a megtisztulással.

Szia Kedves Pista!

Az a fehér lepel, amit tálitnak hivnak. A zsinagógában is kötelező a használata, ezt a lepelt az imaszijakkal együtt alkalmazzák. A Biblia parancsa van rá. Amikor a fejükre teszik, olyankor imádkoznak. Az ároni áldás alatt amit a kohenok Áron leszármazottai csinálnak, fejükön van, és nem szabad rájuk nézni. Ezen kivül pedig van a cicit, amit mindig használnak, a négy bojt a ruha szegélyén...Jézusnak is voltak ilyen ruhái!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 08, 10:08:02
Sziasztok!

Sajnos a netem egész héten dögledezett, majdhogynem egész napokat nem volt. Most van. Ünnep is van, tehát nem tudom mikor fogják megcsinálni?
Túl vagyunk a széder estén, majd teszek fel fotót róla. Sajnos a lakás nem lett úgy készen, ahogy szerettem volna, de dicsőség az Úrnak, egy pici hámec sincs a lakásban! Nagyon sokat dolgoztam, dolgoztunk, és szeretném is befejezni, az egészet.
Itthon voltunk, családi széder este volt. Tegnap egész  nap pihentünk, csak a játszótérre mentünk el. Szükségünk is volt rá, nekem személy szerint minden porcikám fájt...
A kisfiam sokat sir, jön a foga.
Ha jól láttam, most egybe esik a húsvét és a peszach ünnepe, ezért áldott húsvéti ünnepeket kivánok mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 08, 13:01:24
Szia Dafna!
Remélhetőleg hamar megcsinálják már a netedet. :afro:


Áldott ünnepet minden Testvéremnek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 08, 13:23:48
Szia Dafna!
Remélhetőleg hamar megcsinálják már a netedet. :afro:


Áldott ünnepet minden Testvéremnek! :2smitten:

Köszönöm szépen! Elég kevés rá az esély, mert igy ünnepekkor keveset dolgoznak az emberek. Járt nálunk a mikulás, hozott két paplant. Most hoztam be az ajtóm elől. Még mindig takaritok, csak már nem abban a roham tempóban, mint múlt héten. Lassan azért teljesen készen leszünk. Akkor tudok igazán dolgozni, ha a gyerekek alszanak. Olyan nagy hőség lett, pedig peszachkor nem szokott. Rendes nyári idő van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 08, 13:44:47
Most reggel a siratófal webkameráról vettem le képet.
Meglepett, hogy korán milyen sokan vannak.
Számomra furcsa, és eddig ilyet még nem láttam, hogy
a férfiakon fehér ruha van melyet a fejükre is ráterítenek.
Nem ismerem ennek az eredetét, de naivan gondolom,
hogy kapcsolatban lehet a megtisztulással.

Mint Dafna már írta, a képen látható fehér lepel nem más, mint a Tallit, az az imaköntös, vagy imalepel.

Tallit (héber), „ima lepel”

A „nagy Tallit” általában fekete csíkos fehér lepel, amelynek mind a négy sarkán imabojtok (cicit) vannak, ezt öltik magukra ima közben a felnőtt zsidó férfiak. Az imabojtok Isten patt rancsolataira, a Tóra törvényeire emlékeztetnek, hűséges követésükre ösztönöznek.

Azután ezt mondta Mózesnek az ÚR: 38. Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik, hogy csináljanak bojtokat a ruhájuk szegélyére nemzedékről nemzedékre, és tegyenek a szegélyen levő bojtokra kék bíbor-zsinórt. 39. Arra való ez a bojt, hogy valahányszor ránéztek, emlékezzetek az ÚR minden parancsolatára, teljesítsétek azokat, és ne csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek, amelyek paráznaságba vihetnek benneteket, 40. hanem emlékezzetek, és teljesítsétek minden parancsolatomat, és szentek legyetek Istenetek előtt. 41. Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek. Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek!
4Móz 15,37-41

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Április 08, 13:52:28
- Bár eredetileg kék "bojtokat" rendelt az Úr, ám ez a Templom lerombolása után,(Krisztus után 70-től) fehérre, a gyász színére módosult...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 08, 14:02:59
Ezt nem tudtam, köszönöm Testvérem az infót!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 08, 14:50:31
Köszönöm testvérek a válaszaitokat.  Ezek ismeretében meggazdagítottatok.
A honlapunkon sokan megnézik a siratófal oldalain a online webkamerákat.
Úgy gondolom, hogy ha kapnának egy kis plusz információt akkor nem csak
kíváncsiságból nyitnák meg a weboldalt.

Testvérek, ha tudnátok segíteni a siratófallal kapcsolatban ismertetőkkel,
történetekkel akkor azt örömmel fogadnám és elhelyezném a honlapon.

Erről az oldalról van szó: http://havannacsoport.hu/?modul=oldal&tartalom=1117825 (http://havannacsoport.hu/?modul=oldal&tartalom=1117825)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 08, 14:56:19
Ezt nem tudtam, köszönöm Testvérem az infót!

 :2smitten:
Kedves testvérem! én ezt a sirató fali élő webkamerást szoktam nézni


http://www.serviceteam.hu/ksze/jerusalem/siratofal2.html (http://www.serviceteam.hu/ksze/jerusalem/siratofal2.html)
 vagy ezt is néha nézem:

http://mpisti.atw.hu/webcam.html (http://mpisti.atw.hu/webcam.html)







 itt 4 webkamera  van amit nézhetünk, de lehet már tudod, :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 08, 15:06:15
Sajnos  ez nekem nem mutat semmit, Talán az én készülékemben van a baj.

A honlapunkon 4 kamera képe látható, bár azt is csak az láthatja akinek a böngészője alkalmas rá. A Firefoxhoz külön WM plugint kell letölteni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 08, 15:09:51
 :260:
Türelmetlen voltam, már van kép
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 08, 15:10:55
 :( sajnálom! én a google használom , mindent fordít és telepítve van a plugin is




 http://www.serviceteam.hu/ksze/jerusalem/siratofal2.html (http://www.serviceteam.hu/ksze/jerusalem/siratofal2.html)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 08, 15:13:08
 :043: :078:
:260:
Türelmetlen voltam, már van kép


 örülök neked!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 08, 18:47:18
Köszönöm testvérek a válaszaitokat.  Ezek ismeretében meggazdagítottatok.
A honlapunkon sokan megnézik a siratófal oldalain a online webkamerákat.
Úgy gondolom, hogy ha kapnának egy kis plusz információt akkor nem csak
kíváncsiságból nyitnák meg a weboldalt.

Testvérek, ha tudnátok segíteni a siratófallal kapcsolatban ismertetőkkel,
történetekkel akkor azt örömmel fogadnám és elhelyezném a honlapon.

Erről az oldalról van szó: http://havannacsoport.hu/?modul=oldal&tartalom=1117825 (http://havannacsoport.hu/?modul=oldal&tartalom=1117825)

Kedves Testvérem!

Most csak röviden:

Az áldozatokat a Szentély idejében máshol nem volt szabad bemutatni. Mivel nincs szentély (mert
Kr .u. 70-ben lerombolták), nincs áldozat, helyébe lépett az ima. Mivel a Siratófal van legközelebb az akkori Szentélyhez, itt imádkoznak az Örökkévaló Istenhez a zsidók.


Tudunk számos bizonyságtételröl, hogy az ÚR meghallgattja ma is az imákat.

 :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 08, 21:07:41
Köszönöm Testvérem, ezt már jegyeztem, a képet mentettem.
 :019:
 :rozsa2: (ezt neked küldöm)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 08, 23:07:48
Nagyon köszönöm a virágcsokrot Testvérem, most nagyon jól esett. Még fogok gondolkozni, és írni erröl.

Tulajdonképpen a diaszpóra (szétszóratás) idején is nagyon komolyan vették a Templom gondolatát, mert akárhol a világban imádkoztak, mindig Jeruzsálem felé fordulva könyörögtek az ÚRhoz!

 :2smitten:

 :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 08, 23:27:15
Még érdekes infót ad a következö honlap is:

http://www.zsido.hu/izrael/kotel.htm (http://www.zsido.hu/izrael/kotel.htm)

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 08, 23:39:14
Két képet rakok még be, saját felvétel:

1 Siratófal - Férfi rész
2 Siratófal - Nöi rész

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 10, 11:28:53
 :026:
áldott szép napot és még áldottabb hetet kívánok mindenkinek:  :2smitten:
Efézusi levél:1:3   Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban. :2smitten:

áldottak vagytok
(3) Áldottak vagytok, amikor saját erőtök végére értek. Ha kevesebb van belőletek, többet kaptok Istenből és az ő uralmából.
(4) Áldottak vagytok, amikor úgy érzitek, hogy elvesztettétek azt, ami a legkedvesebb számotokra. Csak ekkor ölelhet magához benneteket az, aki a legkedvesebb számotokra.
(5) Áldottak vagytok, ha csak azzal foglalkoztok, hogy kik vagytok — se többel, se kevesebbel. Ez az a pillanat, amikor büszke tulajdonosai lehettek mindannak, amit nem lehet megvásárolni.
(6) Áldottak vagytok, amikor jó évágyat fejlesztetek ki Isten iránt. Ő a legjobb étel és ital, amit valaha is elfogyasztottatok.
(7) Áldottak vagytok, amikor törődtök másokkal. Abban a pillanatban, amikor telve vagytok törődéssel, megtapasztaljátok majd, hogy veletek is törődnek.
(8) Áldottak vagytok, amikor a belső világotokat — az elméteket és szíveteket — rendben tartjátok. Akkor megláthatjátok Istent a külső világban is.
(9) Áldottak vagytok, amikor megmutatjátok az embereknek, hogyan működjenek együtt, ahelyett, hogy versengenének vagy harcolnának. Ekkor fedezhetitek fel valójában, hogy kik vagytok, és találjátok meg a helyeteket Isten családjában.
(10) Áldottak vagytok, amikor az Istennek való odaadásotok üldözést eredményez nektek. Az üldözés még mélyebben vezet be titeket Isten királyságába.

(Mt 5:3-10, a The Message alapján)
 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 11, 17:18:39
Nagymama a házban a ház kincse.
Zsidó közmondás

 :angel2:    :287:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 11, 17:48:55
:afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 11, 17:53:35
Olyan élethü ez a smile! Ma éppen én is palacsintát sütöttem a családnak, meg unokám barátnöjének!  :hehe:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 12, 09:56:21
Most úgy megéheztem a palacsintára!  :D

:135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 12, 11:08:27
Megtanultam főzni, de süteményt készíteni nem tudok. Amikor a legkisebb fiam születését vártuk én voltam otthon a 3 gyerekkel és kértek, hogy apu, csinálj süteményt. Engedve az unszolásnak a palacsintára gondoltam.  A szomszéd nénivel kikevertettem egy adag palacsinta tésztát, majd hozzáfogtam a sütéshez. Bajban voltam a megfordítással, ezért elővettem még egy palacsintasütőt, a fellazított palacsintát belecsúsztattam. Majd szembefordítva a sütőket egy hirtelen mozdulattal átfordítottam a palacsintát és folytattam a másik oldalának a megsütését.
Később vettem a bátorságot, egy merész mozdulattal feldobtam és beleejtettem a másik lángon készülő húslevesbe.
Végül mivel a sütésben kudarcot vallattam, mert a palacsinták többsége vagy túl vastag, vagy nagyon szakadozott volt, kárpótlásul elvittem a gyerekeket a cukrászdába.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 12, 11:25:02
Kedves Bacsipista! nem vagy egyedüli férfi aki nem tud sütni, a férjem hosszú évek során megtanult főzni, ha valamit nem tudott akkor felhívott  telefonon és elmagyaráztam hogy kell , de sütni  azt nem , az nem megy neki, pedig nagyon jól megtanult főzni , rántást ma sem tud csinálni, takarítani úgy takarít mint én , vasalni nem tud , amúgy nagyon ügyes , egy hatalmas nagy áldás, és nagyon hálás vagyok az Úrnak érte! :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 12, 12:02:18
Kedves Pista Testvérem!

Le a kalappal!   :269:  Bátorságodat nagyon tisztelem. A palacsintasütésbe fiatal koromban nekem is bele kellett jönnöm! Tetszettek nagyon az ötleteid!

Egyébbként diétásan készítem a palacsintát: Tönkölyliszttel, fele szódavíz, fele zsirszegény tej. Töltelékben zsírszegény túró összekeverve paszírozott gyümölccsel. (Cukorbeteg is ehetnek így palacsintát!)

 :079:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 12, 12:27:09
Én speciel nem szeretem, ha palacsinta van a húslevesben! :hehe: :2smitten:
Az én első palacsintasütéseim sem voltak jobbak, viszont a gyakorlás előtt utóbb mindannyiunknak kifizetendő! :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 12, 13:56:09
Dicsőség Istennek, nincs szükségem arra, hogy megtanuljam, mert van egy Istentől kapott feleségem aki szeret és tud is süteményeket készíteni. Így én nem vagyok gyártó, hanem a fogyasztó.
 :086: És ezt örömmel teszem. (Meg is látszik rajtam.)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 12, 14:00:54
Akkor egy cipőben járunk! :afro:
A feleségem minden nap sütne valamit. :040: Eszem is, de nem látszik... :pirul:
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 12, 14:05:33
Olyan drágák vagytok Testvéreim!    :afro: :afro:

Itt NO-ban tesznek a húslevesbe sokszor vékony csikokra vágott sós (és kicsit vastagabb) palacsintát is. Nem éppen a kedvencem, de nagyon is el van terjedve.

 :038: :038: :135:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2012 Április 12, 14:12:00
Mostanában én is elkezdtem főzőcskézni, valahogy kedvet kaptam hozzá.  :pirul:

Egyszerűbb kajákat, mint paprikás krumpli, pörköltek, meg hasonlók.
Legutóbb tegnap este gombapörköltet csináltam.  Finom lett! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 12, 14:15:20
Mostanában én is elkezdtem főzőcskézni, valahogy kedvet kaptam hozzá.  :pirul:

Egyszerűbb kajákat, mint paprikás krumpli, pörköltek, meg hasonlók.
Legutóbb tegnap este gombapörköltet csináltam.  Finom lett! :afro:


GRATULÁLOK ügyes VAGY! :fel: :012:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 12, 14:22:27
Akkor egy cipőben járunk! :afro:
A feleségem minden nap sütne valamit. :040: Eszem is, de nem látszik... :pirul:
 :2smitten:
  ez nagyon jó testvérem nálunk is mindig van sütemény az asztalon, ahogy elfogy sütök valamit! finom is és nem kell cukrászdából venni sütiket! áldott ügyes feleséged van! :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 12, 14:24:40
Igen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 12, 14:25:00
Mostanában én is elkezdtem főzőcskézni, valahogy kedvet kaptam hozzá.  :pirul:

Egyszerűbb kajákat, mint paprikás krumpli, pörköltek, meg hasonlók.
Legutóbb tegnap este gombapörköltet csináltam.  Finom lett! :afro:

:afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 12, 14:46:01
Idézet
1Mózes 25,29
   
29 Egyszer Jákób valami főzeléket főzött, amikor Ézsau fáradtan jött meg a mezőről.
Gondolom ismeritek ezt az igerészt. Valamikor én is akartam főzeléket készíteni, de mindig elrontottam a rántással. Vagy túl híg lett, vagy pedig tele volt csomókkal. Így amikor én főztem a gyerekeim tőlem soha nem kaptak főzeléket.
Látjátok Ézsau is ráfizetett a főzelékkel.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Április 12, 21:23:12
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 13, 08:12:12
Áldott szép napot Nektek!  :morning: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2012 Április 13, 08:15:56
Köszönjük,legyen áldott számotokra is ez a nap  :033: :064:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 13, 08:28:28
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Április 13, 09:42:17
Ezen a reggelen nekem az UrJezus az a mondasa jutott eszembe,hogy "Bekesseg nektek".
Ezt kivanom en is minden testveremnek.
BEKESSEG NEKTEK
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 13, 10:04:10
Ámen!
És békesség legyen veled is kedves testvérem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 13, 10:12:48
Neked is Testvérnőm! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 15, 10:59:44
Egy hétig nem volt internetem. Semmi, se telefonvonal. Most ment el a szerelő. Remélem mostmár tényleg megcsinálták.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 15, 11:10:00
Ámen! :2smitten:

Legközelebb egy hétig ne engedjétek el a szerelőt! :hehe: Persze csak viccelek, de egy jó megoldásnak tűnne. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 15, 13:11:02
De jó, hogy itt vagy kedves Dafna!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 15, 14:10:27
 :2smitten:  KEDVES DAFNA!
 Nagyon hiányzol! örülök hogy vagy  , imádkozunk értetek , nagyon szeretünk! Isten áldása legyen rajtatok! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 16, 10:29:09
 :morning: áldott szép reggelt kivánok minden testvérnek!
 az Úr töltse be minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen az Úr Jézus Krisztusban!
 legyetek áldottak sikeresek és szerencsések , legyen a mai napon is  és a héten is minden áldott amire ráteszitek a kezeiteket! legyetek áldás  a testvéreknek , és világosság a világnak! legyetek fény a sötétben! :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 16, 11:29:48
Köszönöm Testvérem, áldott szép napot neked! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2012 Április 16, 13:09:04
:morning: áldott szép reggelt kivánok minden testvérnek!
 az Úr töltse be minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen az Úr Jézus Krisztusban!
 legyetek áldottak sikeresek és szerencsések , legyen a mai napon is  és a héten is minden áldott amire ráteszitek a kezeiteket! legyetek áldás  a testvéreknek , és világosság a világnak! legyetek fény a sötétben! :026:

Ámen!!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: gojan - 2012 Április 16, 21:58:21
Ma delutan (este fele) csináltam virag mézet szeretek a konyhaban forgolodni. Amint kint szedtem a gyermelancfu viragjait a szemem a tulipanon akadt meg. Es kaptam istentol gondolatot  :2smitten: amit megosztanek veletek. A tulipan egy evben egyszer van (sajnos)  :117:, Melegben kinyilik a virag, lehet latni a belsejet, amint jonn a deutan s az este (hidegebb ido) a tulipan ossze zarodik. A tulipan vagyok en (az egesz emberiseg is) amint meleg van - KRISZTUS szeretetet felmelegit engem (benunket) ugy kinyilunk es latszik a belsonk belso emberunk es ugy tudok gyogyulni, de amint kezd hideg leni ossze zarkozok. Amint nincsen korulotem bennem KRISZTUS szertete nem viragzok. Eddig is tudtam de most meg jobban megerosodot bennem hogy JEZUS szeretete nelkul semmi vagyok. Mindenkinek kivanom a melegben krisztus szereteteben a gyogyulast. Szep estet :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 18, 21:17:29
Megint nálunk volt az internet szerelő. Mindent kicserélt nálunk, remélem mostmár mindig lesz netem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 18, 21:24:37
Ennek örülök! Olyan jó, hogy itt vagy újra!

 :030: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 18, 22:19:02
Megint nálunk volt az internet szerelő. Mindent kicserélt nálunk, remélem mostmár mindig lesz netem.

Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 18, 22:34:12
Megint nálunk volt az internet szerelő. Mindent kicserélt nálunk, remélem mostmár mindig lesz netem.

 nagyon jó kedves Dafna! nagyon hiányoztál már!!! :017: :016: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 19, 06:53:30
 :morning:
 Áldott szép reggelt kivánok minden testvéremnek!
  holnaptól kevesebbet leszek utazunk  el Romániában,   végre el jött az idő hogy találkozunk Karolával, holnap meglátogatom a férjemmel együtt,  egy hét mulva ismét jelentkezek, attól függ, ha jó és gyors az internet anyósomnál akkor  többször fogok jelentkezni,
 legyetek nagyon áldottak és sikeresek!  :026:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 19, 08:50:14
Drága Ildikó!

Neked is áldott napot kívánok! Nagyon örülök, hogy Karoláékat meg tudjátok látogatni. Legyen nagyon áldott utazásotok, oltalmazzon meg az ÚR Benneteket és adja a viszonlátások örömét Nektek.

Várunk vissza!

 :026: :rozsa2: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 19, 09:45:02
:morning:
 Áldott szép reggelt kivánok minden testvéremnek!
  holnaptól kevesebbet leszek utazunk  el Romániában,   végre el jött az idő hogy találkozunk Karolával, holnap meglátogatom a férjemmel együtt,  egy hét mulva ismét jelentkezek, attól függ, ha jó és gyors az internet anyósomnál akkor  többször fogok jelentkezni,
 legyetek nagyon áldottak és sikeresek!  :026:
 

Várjuk a jelentkezésedet! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Április 19, 10:07:12
Az Ur angyalai kiserjenek utatokon :2smitten:
Varunk vissza : :269:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 19, 11:31:29
Tegnap óta van netem!  :taps: :fel: :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 19, 11:42:32
:afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 19, 12:50:41
Drága Ildikó!
Isten oltalmazzon Titeket utatokon. Szeretettel öleljük Karoláékat.
 :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Április 19, 14:21:58
:morning:
 Áldott szép reggelt kivánok minden testvéremnek!
  holnaptól kevesebbet leszek utazunk  el Romániában,   végre el jött az idő hogy találkozunk Karolával, holnap meglátogatom a férjemmel együtt,  egy hét mulva ismét jelentkezek, attól függ, ha jó és gyors az internet anyósomnál akkor  többször fogok jelentkezni,
 legyetek nagyon áldottak és sikeresek!  :026:

micsodaaa?! Hát a skype alkalmakkal mi lesz???  Nomeg a Bibliasuli??????  és a házifeladat?????????????????????????    :2knuppel:  :2tickedoff:

Viccet félretéve: Isten oltalmazzon benneteket Testvérem, és használjon benneteket akármerre is jártok. Azután meg siessetek vissza, mert várunk ám...    :059:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 19, 15:24:51
micsodaaa?! Hát a skype alkalmakkal mi lesz???  Nomeg a Bibliasuli??????  és a házifeladat?????????????????????????    :2knuppel:  :2tickedoff:

Viccet félretéve: Isten oltalmazzon benneteket Testvérem, és használjon benneteket akármerre is jártok. Azután meg siessetek vissza, mert várunk ám...    :059:
[/quote]












 Kedves testvérem a szombati alkalmon nem leszek de  vasárnapra készülök   mert amit mondtam az úgy is lesz, hétfőn is leszek, vasárnap amit megbeszéltük készülök mert meg van irva hogy áron  is vegyétek meg az alkalmat igy ez lesz csak a szombat marad ki, mert sajnos akkor családtagokkal  leszünk ,meg a lányom is, aki  akkor jön Kolozsvárra  mert ők a vejemmel kb 500 km re laknak Rivnicul Vilcea a város neve a hol laknak, de tovább leszek  amugy felkészültem ha nem jó otthon anyósomnál a nett van mobil internetem is igy nem maradok ki  sokat! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 legyetek nagyon áldottak,
 nagyon sok testvéri szeretettel puszi mindenkinek!!! :016: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 19, 16:12:29
Érezzétek jól magatokat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 19, 16:47:28
 :2smitten: :2smitten:
Érezzétek jól magatokat!


 Köszönöm Dafna!!!
 nagyon örülök hogy már vagy!!! :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: karola - 2012 Április 19, 16:52:08
 :2smitten:

Holnap jön Ildikó testvérnőm hozzánk és, nagyon örülök nagyon várom
az úr áldja meg őt és oltalmazza !!


http://www.youtube.com/watch?v=zrDQw6R2AtE# (http://www.youtube.com/watch?v=zrDQw6R2AtE#)


 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 19, 16:56:02
:2smitten:

Holnap jön Ildikó testvérnőm hozzánk és, nagyon örülök nagyon várom
az úr áldja meg őt és oltalmazza !!


http://www.youtube.com/watch?v=zrDQw6R2AtE# (http://www.youtube.com/watch?v=zrDQw6R2AtE#)


 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:



 KÖSZÖNÖM DRÁGA KAROLÁM!
  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :017:


 Ha az Úr is igy akarja akkor holnap találkozunk!!! addig is  sok áldást  kivánok nektek! sok szeretettel puszi! :017:


 nagyon szép a dicséret amit fel tettél! köszönöm! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 19, 18:11:17
:2smitten:

Holnap jön Ildikó testvérnőm hozzánk és, nagyon örülök nagyon várom
az úr áldja meg őt és oltalmazza !!


http://www.youtube.com/watch?v=zrDQw6R2AtE# (http://www.youtube.com/watch?v=zrDQw6R2AtE#)


 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Drága Karolám!
Örülök, hogy Ildikó elmegy hozzátok! Remélem egyszer én is meg tudlak majd látogatni.
Áldjon meg Titeket az Úr!
Szeretettel ölellek és csókollak.
 :057: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 19, 20:55:27
:2smitten:

Holnap jön Ildikó testvérnőm hozzánk és, nagyon örülök nagyon várom
az úr áldja meg őt és oltalmazza !!


http://www.youtube.com/watch?v=zrDQw6R2AtE# (http://www.youtube.com/watch?v=zrDQw6R2AtE#)


 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:



 KÖSZÖNÖM DRÁGA KAROLÁM!
  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :017:


 Ha az Úr is igy akarja akkor holnap találkozunk!!! addig is  sok áldást  kivánok nektek! sok szeretettel puszi! :017:


 nagyon szép a dicséret amit fel tettél! köszönöm! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Adj neki egy puszit helyettem! Köszönöm!  :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 20, 07:35:37
 :morning:
 Áldott szép reggelt kívánok nektek!  legyetek a mai napon is áldottak sikeresek:Zsoltárok könyve:134:3   Áldjon meg téged az Úr a Sionról, aki teremtette az eget és a földet! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 pár perc múlva elindulunk, és az Úr segítségével délkörül már Karolánál leszünk , Told faluban és estére haza érünk Kolozsvárra! Kérlek imádkozzatok értünk hogy szerencsésen  megérkezünk! holnap írok nektek! addig is sok puszi testvéri szeretettel:Ildikó :028: :016: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 20, 08:02:25
Legyen egy áldott alkalmatok!
Nálunk is ünnep lesz, a "fogadott" anyukám szülinapját ünnepeljük meg. Ő is Romániában született, de már nagyon régóta itt él. Sajnos nekem már nincsenek se szüleim, se testvérem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2012 Április 20, 09:06:25
Drága Ildikó! :2smitten:
Az ÚR legyen veletek és segítsen benneteket az úton. :2smitten:

Kedves Dafna! :2smitten:
Többen vannak testvéreid mint gondolnád  :044:  és a fogadott anyukádnak meg Sok Boldog Születésnapot! :084: :100:

Áldott szép napot kívánok én is mindenkinek
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 21, 07:50:01
 :morning:
 kedves áldott testvéreim , megérkeztünk szerencsésen, Romániába, igaz 13 órát voltunk úton, Élesd a település nev ott volt egy hatalmas balest alt a  forgalom meg eltereltek valami más faluba ahol 4 órát vártunk , de megőrzött  az ÚR  és szerencsésen megérkeztünk! Voltunk Karoláéknál , nagyon áldott kedves család, nagyon nagy öröm volt a  szivemben hogy ott lehettem és megismertem ezt az áldott asszonyt!
  fel teszek pár képek amit készítettünk Karolával és a gyermekeivel!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2012 Április 21, 08:43:42
Nagyon jó látni benneteket Ildikó és Drága Karola!
 :017: :017: :081: :081: :rozsa2: :rozsa2:

Az ÚR áldása legyen rajtatok!!

 :2smitten: :2smitten:

Köszönöm a képeket Ildikó :2smitten:

Nagyon örülök,hogy az ÚR oltalmazta utaitokat is! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2012 Április 21, 09:46:57
:2smitten: Drága Ildikó  :044:

 Én is nagyon örülök a " Fórum találkozónak "  :afro:

és szokásomhoz híven albumba tettem a képeket,
így könnyebb megnézni remélem.

Gondolatban és imáimban Veletek vagyok mindenkor.
Dicsőség az Úrnak,hogy találkozhattatok
ami építi az egységet az Úr dicsőségére :)

  :afro:
https://picasaweb.google.com/100964714322256252015/IldikoKarola (https://picasaweb.google.com/100964714322256252015/IldikoKarola)

 :044:
https://picasaweb.google.com/lh/myphotos
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 21, 10:06:59
 :igen:
:2smitten: Drága Ildikó  :044:

 Én is nagyon örülök a " Fórum találkozónak "  :afro:

és szokásomhoz híven albumba tettem a képeket,
így könnyebb megnézni remélem.

Gondolatban és imáimban Veletek vagyok mindenkor.
Dicsőség az Úrnak,hogy találkozhattatok
ami építi az egységet az Úr dicsőségére :)

  :afro:
https://picasaweb.google.com/100964714322256252015/IldikoKarola (https://picasaweb.google.com/100964714322256252015/IldikoKarola)

 :044:
https://picasaweb.google.com/lh/myphotos







 nagyon szépen köszönöm! nagyon kedves tőled és hálás vagyok érte!
 legyetek nagyon áldottak!!! :017: :017: :thanks: :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 21, 10:27:20
Drága Karola, drága Ildikó!

Olyan jó látni Benneteket a képeken, és hálás vagyok az ÚRnak, hogy találkoztatok! Öröm nézni szemetekben a szeretet kisugárzását!

Legyetek nagyon áldottak és oltalmazzon meg Benneteket az ÚR!

Kedves Harang Testvérem, köszönöm én is a képeket!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 21, 10:40:50
Ildikó és Karola, olyan jó volt látni benneteket együtt és családotokat.
Dicasőség az Úrnak, hogy összehozta ezt a találkozót!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 21, 10:48:51
kedves Bacsipista! nagyon köszönöm! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :031: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 21, 10:51:50
Úgy ott lettem volna veletek! :2smitten:
Talán legközelebb! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 21, 10:52:22
:2smitten: Drága Ildikó  :044:

 Én is nagyon örülök a " Fórum találkozónak "  :afro:

és szokásomhoz híven albumba tettem a képeket,
így könnyebb megnézni remélem.

Gondolatban és imáimban Veletek vagyok mindenkor.
Dicsőség az Úrnak,hogy találkozhattatok
ami építi az egységet az Úr dicsőségére :)

  :afro:
https://picasaweb.google.com/100964714322256252015/IldikoKarola (https://picasaweb.google.com/100964714322256252015/IldikoKarola)

 :044:
https://picasaweb.google.com/lh/myphotos

Köszönöm Testvérem, hogy albumba tetted ezeket a fényképeket! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 21, 11:01:02
 :026: :026:
Úgy ott lettem volna veletek! :2smitten:
Talán legközelebb! :afro:

 hát az nagyon jó lett volna, hátha megsegít az Úr és össze hozunk egyszer egy találkozót a testvérekkel! :017: :017: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 21, 11:01:28
Ámen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 21, 11:03:29
Gondolkodom amúgy egy 8. fórumtalálkozón Augusztus közepe felé (a szokásos helyen). Csak nem tudom, hogy mennyi jelentkező lenne. Legalább 20 fő kellene...

De majd meglátjuk hogyan tervez az Úr! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 21, 11:09:09
 :afro: ima téma! és nagyon nagy áldás lenne  mindenkinek biztos! :078: :043: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 21, 11:13:41
Igen, mindig nagy áldás! :afro:
Kötetlen beszélgetések, bográcsozások ezidáig szép időben történtek! Ami pedig nagyon fontos, hogy személyesen is megismerhetjük egymást és nem csak a fórumon írás által! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 21, 11:22:08
 :2smitten: Igaz ! :igen:
 na az a legnagyobb áldás!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 mert ahol együtt vannak az atyafiak oda küld az Úr áldást!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 21, 21:27:38
:2smitten: Igaz ! :igen:
 na az a legnagyobb áldás!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 mert ahol együtt vannak az atyafiak oda küld az Úr áldást!!!
Ahol pedig összegyülnek ketten vagy hárman az Úr nevében, ott van közöttük.
Hallelujah!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 22, 18:57:03
Én is megnéztem a képeket, nagyon aranyosak vagytok! Ide mikor szerveztek fórumtalit?  :114:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 22, 21:13:24
Bárcsak mehetnénk hozzád Dafna!!!
 :05: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 22, 23:32:46
Szerintem is jó ötlet!  Bográcsost már nem is tudom mikor ettem... És találkozni egymással, nagyon szép lenne... Valahol most olyan kis honvágyat kaptam...  :pirul:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 22, 23:47:11
:afro:

Kár, hogy sokan különféle országban élünk. Így nehezebb a találkozás... :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 23, 08:04:36
Én, mint  "új forumozó" nem tudom, hogy hol szokott lenni a fórumtalálkozó. Esetleg ha megosztanátok ... akkor nem kellene a régebbi hozzászólásokból kikeresni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 23, 08:49:43
Én is megnéztem a képeket, nagyon aranyosak vagytok! Ide mikor szerveztek fórumtalit?  :114:

Drága kedves Dafna! jövőre JERUZSÁLEM!!! megsegít az ÚR , és megyünk ,  imádkozunk ezért! :016: :rozsa: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 23, 08:54:02
Szerintem is jó ötlet!  Bográcsost már nem is tudom mikor ettem... És találkozni egymással, nagyon szép lenne... Valahol most olyan kis honvágyat kaptam...  :pirul:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

br
nagyon jó lenne  bográcsom van helyet is találunk , nekünk van egy kis telkünk is igaz üres, gyümölcs fák vannak rajta meg egy kis nyaraló egy kis szoba  de lehet jönni szívesen várunk, mindenkit, sok jó ember ki helyen is elfér,  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 23, 08:56:25
Természetesen igérni nem tudok, de ha az ÚR is akarja, szeretnék én is köztetek lenni majd! 

 :121: :033: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 23, 09:03:11
nagyon hálás lennék ha együtt össze tudnánk gyűlni valahol, hatalmas áldás lenne, imádkozunk ezért hogy hozzon össze minket az ÚR!!!
. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!
2
Mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére;
3
Mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!
133 zsotár :265: :265: :078: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 23, 09:23:59
kedves testvéreim a Karolánál tett látogatásunk során  készített képeket felraktam az albumban amit egy drága kedves testvérnő :Harang készített számunkra , én kiegészítettem néhány képpel és ha  holnap megyünk vissza útközbe megállunk ismét a  drága áldott testévnőnél akkor még készítek pár képet és felrakom ide :

https://picasaweb.google.com/100964714322256252015/IldikoKarola
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 23, 09:43:03
Én, mint  "új forumozó" nem tudom, hogy hol szokott lenni a fórumtalálkozó. Esetleg ha megosztanátok ... akkor nem kellene a régebbi hozzászólásokból kikeresni.

Szia Testvérem!

Sajnos fejből nem emlékszem a címre, de Budapesten egy camping táborban tartottunk ezidáig két alkalommal is a fórumtalálkozót.
Nem is drága és szép hely! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 23, 11:04:06
kedves testvéreim a Karolánál tett látogatásunk során  készített képeket felraktam az albumban amit egy drága kedves testvérnő :Harang készített számunkra , én kiegészítettem néhány képpel és ha  holnap megyünk vissza útközbe megállunk ismét a  drága áldott testévnőnél akkor még készítek pár képet és felrakom ide :

https://picasaweb.google.com/100964714322256252015/IldikoKarola

Megnéztem a képeket, olyan jó volt látni Benneteket együtt! A legszívesebben ott lettem volna én is Veletek!  :118:

De hátha megadja az ÚR, hogy egyszer tényleg együtt legyünk.  :afro:

Kedves Harang Testvérem! Nagyon köszönöm, hogy felraktad!

 :265: :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 23, 11:05:11
Nem válaszolt senki...itt mikor lesz fórumtali?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 23, 11:10:04
Tavaly Augusztus 20-án volt.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 23, 11:11:25
Tényleg? Hol?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 23, 11:14:27
Én, mint  "új forumozó" nem tudom, hogy hol szokott lenni a fórumtalálkozó. Esetleg ha megosztanátok ... akkor nem kellene a régebbi hozzászólásokból kikeresni.

Szia Testvérem!

Sajnos fejből nem emlékszem a címre, de Budapesten egy camping táborban tartottunk ezidáig két alkalommal is a fórumtalálkozót.
Nem is drága és szép hely! :afro:

Gondolom itt volt, de várjuk meg mennyi jelentkezö lenne... Rajta Testvéreim!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 23, 11:18:39
Az Örs Vezér tértől van néhány megállóra busszal. A hév is arra jár azt hiszem, de nem emlékszem a címre.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 23, 11:43:26
Talán X. kerület Pilisi utca 7.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 23, 12:04:33
A google térkép alapján Aréna Camping Budapest

http://maps.google.hu/maps?oe=utf-8&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a&q=X.+ker%C3%BClet+Pilisi+utca+7.&um=1&ie=UTF-8&hq=&hnear=0x4741c4a627fb5cfd:0xbb30d5de5c2f8cd3,Budapest,+Pilisi+utca+7&gl=hu&ei=JCiVT4CNG8mYOoCBnYkE&sa=X&oi=geocode_result&ct=title&resnum=1&ved=0CCEQ8gEwAA (http://maps.google.hu/maps?oe=utf-8&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a&q=X.+ker%C3%BClet+Pilisi+utca+7.&um=1&ie=UTF-8&hq=&hnear=0x4741c4a627fb5cfd:0xbb30d5de5c2f8cd3,Budapest,+Pilisi+utca+7&gl=hu&ei=JCiVT4CNG8mYOoCBnYkE&sa=X&oi=geocode_result&ct=title&resnum=1&ved=0CCEQ8gEwAA)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Április 23, 13:29:24
Koszonom Elisabeth testvernom.
Sajnos allandoan kuszkodom azzal,hogy felek szolni,nehogy rosszat mondjak. :08: :?:
De mikor kikivankozik belolem egy gondolat,kenytelen vagyok elmondani.
 :108:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 23, 14:42:30
A google térkép alapján Aréna Camping Budapest

http://maps.google.hu/maps?oe=utf-8&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a&q=X.+ker%C3%BClet+Pilisi+utca+7.&um=1&ie=UTF-8&hq=&hnear=0x4741c4a627fb5cfd:0xbb30d5de5c2f8cd3,Budapest,+Pilisi+utca+7&gl=hu&ei=JCiVT4CNG8mYOoCBnYkE&sa=X&oi=geocode_result&ct=title&resnum=1&ved=0CCEQ8gEwAA (http://maps.google.hu/maps?oe=utf-8&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a&q=X.+ker%C3%BClet+Pilisi+utca+7.&um=1&ie=UTF-8&hq=&hnear=0x4741c4a627fb5cfd:0xbb30d5de5c2f8cd3,Budapest,+Pilisi+utca+7&gl=hu&ei=JCiVT4CNG8mYOoCBnYkE&sa=X&oi=geocode_result&ct=title&resnum=1&ved=0CCEQ8gEwAA)
Köszönöm Testvérem.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2012 Április 23, 14:42:41
A google térkép alapján Aréna Camping Budapest

Igen, az lesz az!  :afro: :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 24, 05:21:12
 :morning:
 áldott szép jó reggelt testvéreim!
most kicsit benéztem , de már készülünk , indulunk haza Budapestre, természetesen útközbe megállunk Karoláéknál!
   este ha megérkeztünk , írni fogok nektek, de addig is legyetek  nagyon áldottak a mai napon is sikeresek és jó szerencsések!
 az Úr vezesse a lépéseteket, hogy ma is világító fény legyetek ott ahol jártok , vagy dolgoztok, hogy lássa meg  világ  hogy tik másak vagytok , ragyogjon rátok Krisztus arca!!! :love: :017: :161:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 24, 08:19:19
Drága Ildikó!
Imádkozom, hogy Isten küldje angyalait védelmetekre egész úton.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 24, 08:19:49
Karolákat szeretettel ölelem és csókolom.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 24, 10:28:43
:morning:
 áldott szép jó reggelt testvéreim!
most kicsit benéztem , de már készülünk , indulunk haza Budapestre, természetesen útközbe megállunk Karoláéknál!
   este ha megérkeztünk , írni fogok nektek, de addig is legyetek  nagyon áldottak a mai napon is sikeresek és jó szerencsések!
 az Úr vezesse a lépéseteket, hogy ma is világító fény legyetek ott ahol jártok , vagy dolgoztok, hogy lássa meg  világ  hogy tik másak vagytok , ragyogjon rátok Krisztus arca!!! :love: :017: :161:


Várjuk a fejleményeket és a fényképeket ha készítetek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 24, 13:04:34
Ma este megyek MRI gerincvizsgálatra. Tudom, hogy az Úr az én gyógyítóm, mégis van bennem egy kis izgalom. Nem a vizsgálattól tartok, inkább az eredménytől.
Imádkozom, és bízom abban, hogy amikor sor kerül a vizsgálatra a Úr nyugalma és békessége be fog tölteni..
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 24, 13:11:33
Imádkozom érted Testvérem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 24, 13:19:31
Köszönöm Anti testvérem
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 24, 13:35:02
István Testvérem, imában Veled vagyunk! Gyógyítson meg Tégedet az ÚR, és hordozzon szeretetében.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: julika - 2012 Április 24, 17:02:52
István Testvérem!Az Úr mindenhol és mindig veled van,és megáld!
Imádkozunk mi is érted! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 24, 17:39:04
Kedves István!
Imádkozom érted.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 24, 19:41:24

Várjuk a fejleményeket és a fényképeket ha készítetek! :2smitten:


 SZÉP ÁLDOTT ESTÉT MINDENKINEK! szerencsésen megérkeztünk! Jól utaztunk voltunk a kedves Karolánál is  pár perc és feltöltöm a képeket is! remélem mindenki jól van! Pista testvérem imádkozunk érted!


 Legyen áldott szép estétek! :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 25, 07:22:32
Hol találom a képeket?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 25, 07:51:58
Kedves Testvéreim, köszönöm imáitokat.
Valóban jó volt megtapasztalni az Úr segítségét. Délután még egy erős nyomás volt a gyomromban amelyet az izgalom és a feszültség okozott. Fiam el akart vinni kocsival a vizsgálatra, de én inkább a BKV-t választottam. Utazás közben imával töltöttem az időt és mire megérkeztem a körházba teljes nyugalom volt rajtam.  Közölték velem, hogy legyek türelmes, mert a vizsgálat időpontjában csúszás lesz. Aggódtam a fizikai nehézségeken, mert az MR vizsgálóba fém tárgyat nem lehet bevinni. Tavaly amikor voltam akkor a protézis le kellett venni és fél lábon ugrálva kellet bemennem a vizsgálóba. Mivel most a lábammal és a derekammal van probléma ez igen nehezemre esne. És az Úr ebben is segített.  Közvetlen ott vehettem le a protézist ahol  történt a vizsgálat. Nyugalom volt rajtam, hálát adtam az Úrnak  az idő alatt amíg a berendezés működött. A vizsgálat befejeztével kijövet amikor bekapcsoltam a telefonomat akkor figyeltem fel arra, hogy a vizsgálati időpont csúszása nálam pozitív értelemben valósult meg, ugyanis akkor végeztem amelyre a vizsgálat kezdetét adták meg. Az eredmény egy hét múlva készül el.

Hálás vagyok az Úrnak és a ti imatámogatásotoknak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 25, 08:06:00
Hol találom a képeket?
[/
quote]


Kedves Dafna Itt nézheted a képeket:

https://picasaweb.google.com/home:
 van egy album:https://picasaweb.google.com/118047885355758009753/2012Aprilis2025
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 25, 09:07:11
Kedves Testvéreim, köszönöm imáitokat.
Valóban jó volt megtapasztalni az Úr segítségét. Délután még egy erős nyomás volt a gyomromban amelyet az izgalom és a feszültség okozott. Fiam el akart vinni kocsival a vizsgálatra, de én inkább a BKV-t választottam. Utazás közben imával töltöttem az időt és mire megérkeztem a körházba teljes nyugalom volt rajtam.  Közölték velem, hogy legyek türelmes, mert a vizsgálat időpontjában csúszás lesz. Aggódtam a fizikai nehézségeken, mert az MR vizsgálóba fém tárgyat nem lehet bevinni. Tavaly amikor voltam akkor a protézis le kellett venni és fél lábon ugrálva kellet bemennem a vizsgálóba. Mivel most a lábammal és a derekammal van probléma ez igen nehezemre esne. És az Úr ebben is segített.  Közvetlen ott vehettem le a protézist ahol  történt a vizsgálat. Nyugalom volt rajtam, hálát adtam az Úrnak  az idő alatt amíg a berendezés működött. A vizsgálat befejeztével kijövet amikor bekapcsoltam a telefonomat akkor figyeltem fel arra, hogy a vizsgálati időpont csúszása nálam pozitív értelemben valósult meg, ugyanis akkor végeztem amelyre a vizsgálat kezdetét adták meg. Az eredmény egy hét múlva készül el.

Hálás vagyok az Úrnak és a ti imatámogatásotoknak.


Köszönöm Testvérem a részleteket. Ha megérkezik az eredmény, kérlek oszd meg velünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 25, 09:16:48
Kedves István Testvérem!

Veled együtt hálát adok az ÚRnak, hogy így átsegített a vizsgálaton. Imádkozom a többi fejleményekért is.

Legyetek nagyon áldottak!

 :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 25, 10:01:29
 :05:

 kedves István! legyél nagyon áldott!!! továbbra is imádkozunk érted hogy legyél egészséges! megsegít az Úr! ő nem hagya  el az Övéit!!! :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 25, 10:03:46
 :igen: Kedves Dafna!
itt nézheted meg a képeket!

https://picasaweb.google.com/118047885355758009753/2012Aprilis2025


  :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Április 25, 10:46:43
Kedves Istvan testverem.En a kovetkezo igereszt kuldom neked: Filippi4:6-7

Semmiert se aggodjatok,hanem imadsagban es konyorgesben mindenkor halaadassal tarjatok fel kereseiteket Isten elott;es Isten bekessege,mely minden ertelmet meghalad,megfogja orizni sziveteket es gondolataitokat a Krisztus Jezusban.

AZ UR A TE EROSSEGED!!!

 :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 25, 11:25:45
:igen: Kedves Dafna!
itt nézheted meg a képeket!

https://picasaweb.google.com/118047885355758009753/2012Aprilis2025


  :026: :027:

Megnéztem a képeket, olyan jó volt látni Benneteket, Karoláékat és szeretteiteket az utazási impressziókkal együtt!

Hálát adok az ÚRnak, hogy megoltalmazott Benneteket az úton!

 :037: :284: :078: :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 25, 12:38:14
Drága Ildikó!
Örülök, hogy itthon vagytok. Nagyon jó hogy láthattam a képeket, Karoláékat is.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 25, 13:15:32
Drága Ildikó!
Örülök, hogy itthon vagytok. Nagyon jó hogy láthattam a képeket, Karoláékat is.
 :2smitten:



 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 Köszönöm szépen Ditte! :031: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 25, 21:10:32
Megnéztem a képeket és olyan jó, hogy megosztottad velünk. Kolozsvárt most láttam így először.
Én is örülök, hogy voltatok Karolánál. Ő és Attila az elsők között volt akikkel megismerkedtem először a fórumon, (igaz nem itt hanem egy másikon) itt már ismerősökként köszönthettük egymást.
Ti képviseltétek most a fórum testvéri közösségét és szeretetét és köszönöm, hogy megtettétek.
 :026:  :068:  :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 25, 21:16:15
Megnéztem a képeket és olyan jó, hogy megosztottad velünk. Kolozsvárt most láttam így először.
Én is örülök, hogy voltatok Karolánál. Ő és Attila az elsők között volt akikkel megismerkedtem először a fórumon, (igaz nem itt hanem egy másikon) itt már ismerősökként köszönthettük egymást.
Ti képviseltétek most a fórum testvéri közösségét és szeretetét és köszönöm, hogy megtettétek.
 :026:  :068:  :105:




  Köszönöm Szépen!
 áldott vagy nagyon testvérem!  :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 26, 06:38:32
A fórumképemet új fotóra cseréltem. Ennek az oka, hogy ma van a 32. házassági évfordulónk.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 26, 08:21:51
 :rozsa: :012: :rozsa2: :026: :081:
A fórumképemet új fotóra cseréltem. Ennek az oka, hogy ma van a 32. házassági évfordulónk.


Nagyon szépek vagytok! örülök hogy látom a képet! legyetek nagyon áldottak! Boldog Házassági évfordulót is kívánok Isten minden áldásával!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2012 Április 26, 08:29:01
Szeretettel köszöntelek Titeket évfordulótok alkalmából :)
Legyetek áldottak és egészségesek testileg,lelkileg,az Úr dicsőségére
:081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 26, 09:12:29
Kedves Ildikó, köszönjük az áldásokat, és Jolika nagyon jól esett a garatulációd, az áldásod és a baráti jelölésed.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Április 26, 09:59:46
Nekem is tetszik,hogy ilyen kepet tettel fel magadrol,magatokrol,es,hogy egy nevet mar arccal is tudok parositani.
 :026: meg benneteket gazdagon.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 27, 10:57:07
Drága testvéreim!
Holnap, a dajka képző tanfolyamon az első modulzáró vizsgám lesz. Kérlek imádkozzatok, hogy sikeres legyen.
Köszönöm szépen.
Áldjon meg titeket az Úr.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 27, 12:01:43
Drága testvéreim!
Holnap, a dajka képző tanfolyamon az első modulzáró vizsgám lesz. Kérlek imádkozzatok, hogy sikeres legyen.
Köszönöm szépen.
Áldjon meg titeket az Úr.
 :2smitten:



Imádkozunk kedves Ditte!  sikeres lesz és azt kívánóm hogy áldás legyél mindig ott ahová mész és ahol leszel!


 :017: :rozsa: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 27, 13:46:46
Kedves Ditte!

Ne izgulj! Biztos vagyok Benne, hogy Veled van az ÚR! Imádkozom érted!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 27, 15:26:46
Sziasztok!

Mi tegnap kirándultunk, de sajnos nem oda ahova szerettük volna. A függeltenség napján ugyanis bárki aki teheti megy a szabadba, és kevés a hely. Igy jártunk mi is, asztal és szék nélkül, úgyhogy az egyik testvérnőnél voltunk, mert Isten kegyelméből családi házban lakik, igy ott ünnepeltünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 27, 15:32:22
De biztosan így is megáldotta az ÚR a közös ünnepléseteket!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 27, 16:25:27
Sziasztok!

Mi tegnap kirándultunk, de sajnos nem oda ahova szerettük volna. A függeltenség napján ugyanis bárki aki teheti megy a szabadba, és kevés a hely. Igy jártunk mi is, asztal és szék nélkül, úgyhogy az egyik testvérnőnél voltunk, mert Isten kegyelméből családi házban lakik, igy ott ünnepeltünk.


Kedves  Dafna ! imádkozunk értetek és biztos megsegít az  ÚR!!!
 de  akkor csak jó és áldásos volt nektek is a testvérnőnél! áldott legyen az Úr aki gondoskodik  rólatok :081: :078: :026:!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 27, 20:16:54
Kedves Ditte!

Ne izgulj! Biztos vagyok Benne, hogy Veled van az ÚR! Imádkozom érted!

 :2smitten:
Köszönöm drága Elisabeth!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 27, 20:19:03
Sziasztok!

Mi tegnap kirándultunk, de sajnos nem oda ahova szerettük volna. A függeltenség napján ugyanis bárki aki teheti megy a szabadba, és kevés a hely. Igy jártunk mi is, asztal és szék nélkül, úgyhogy az egyik testvérnőnél voltunk, mert Isten kegyelméből családi házban lakik, igy ott ünnepeltünk.
Talán jobb is, hogy a testvérnőnél ünnepeltetek.
Isten áldjon meg titeket drága Testvérem.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 28, 17:47:48
Drága testvéreim!
Holnap, a dajka képző tanfolyamon az első modulzáró vizsgám lesz. Kérlek imádkozzatok, hogy sikeres legyen.
Köszönöm szépen.
Áldjon meg titeket az Úr.
 :2smitten:
Nagyon jó lett, 99%-os. Köszönöm imáitokat.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Április 28, 17:57:13
 :079: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 29, 08:31:14
 :morning: szép jó reggelt mindenkinek! ma és holnap nagyon hosszú napom lesz , estig dolgozok , de ahogy megjövök , irok nektek, legyen mindenkinek , áldott békés napja!!!  :2smitten: :026: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 29, 09:09:44
Kedves Testvéreim!

Pár napig nem leszek, mert elutazom.... Ahogy tudok jelentkezek! Kérelk imádkozzatok utunkért, hogy oltalmazza meg a mi Urunk.

Ahogy tudok, jelentkezek... Áldott napokat kívánok Mindenkinek!

 :284: :265: :026: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Április 29, 09:41:08
Az Úr oltalmazzon Testvérem utatokon, és vezessen titeket. Az Úr adjon nektek békességet és őrizzen meg benneteket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 29, 09:53:39
Köszönöm, drága Testvérem!

Oltalmazzon és áldjon meg Tégedet is az ÚR szeretett családoddal egyben!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Április 29, 10:29:57
Az Ur orzoangyalai kiserjenek benneteket utatokon es egesz tavolletetekben legyenek veletek.  :angel2: :angel:Ezt kivanom neked,draga testvernom.Nagyon varlak vissza a mi kis kozossegunkbe.
 :Jezus04:   :284: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 29, 10:31:53
Drága Editkém, nagyon köszönöm! Legyen Veled is az ÚR, áldjon meg hatalmasan!

Igyekezni fogok....  :pirul:

 :thanks: :026: :027: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 29, 10:38:22
Isten oltalmazzon Titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 29, 10:45:20
Köszönöm, drága Ditte, és legyen Veled is a mi Urunk szeretetével!

 :thanks: :031: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 29, 11:22:21
Áldott Testvérem, nagy nagy szeretettel várunk vissza, máris hiányzol! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Április 29, 11:41:47
Drága Testvérem, Ti is hiányozni fogtok. Igyekszem. ahogy lehet jelentkezem....  :pirul:

Legyen Veletek addig is az ÚR és ragyodtassa orcáját Rátok, fedezzen be áldásaival!

Szeretettel

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Április 29, 12:03:57
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 29, 17:58:08
Kedves Testvéreim!

Pár napig nem leszek, mert elutazom.... Ahogy tudok jelentkezek! Kérelk imádkozzatok utunkért, hogy oltalmazza meg a mi Urunk.

Ahogy tudok, jelentkezek... Áldott napokat kívánok Mindenkinek!

 :284: :265: :026: :028:

Az Úr angyalai vigyázzanak Rátok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Április 29, 18:34:05
Egy kicsit gyengélkedem.
A fiam most vizsgázik matematikából a Bár Ilán Egyetemen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 29, 21:15:40
Egy kicsit gyengélkedem.
A fiam most vizsgázik matematikából a Bár Ilán Egyetemen.


 Kedves Dafna! azt kívánom hogy legyél bátor , erős és derék  asszony!!! 
 a kedves fiadért imádkozunk!!!!
  :2smitten: :2smitten: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Április 29, 21:28:03
Kedves Testvéreim!

Pár napig nem leszek, mert elutazom.... Ahogy tudok jelentkezek! Kérelk imádkozzatok utunkért, hogy oltalmazza meg a mi Urunk.

Ahogy tudok, jelentkezek... Áldott napokat kívánok Mindenkinek!


 :284: :265: :026: :028:


Kedves  Erzsike!
 nagyon jó utazást kivánok Oltalmazzon meg benneteket az Úr , őrizzen meg, és legyetek mindenki számára áldás ott ahol jártok!



 :016: :161: :017: :love: :rozsa:
 2 ZSOLT:
Hallgasson meg téged az Úr a szükség idején; oltalmazzon meg téged a Jákób Istenének neve.
3
Küldjön néked segítséget a szent helyről; és a Sionból támogasson téged.
4
Emlékezzék meg minden ételáldozatodról, és égőáldozataidat találja kövéreknek. Szela.
5
Cselekedjék veled szíved szerint, és teljesítse minden szándékodat.
6
Hogy örvendhessünk a te szabadulásodban, és a mi Istenünk nevében zászlót lobogtassunk: teljesítse az Úr minden kérésedet!



 :rozsa2:


legyetek áldottak sikeresek és szerencsések!!! :2smitten: :017: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Április 30, 18:57:42
Egy kicsit gyengélkedem.
A fiam most vizsgázik matematikából a Bár Ilán Egyetemen.
Drága Dafna!
Az Úr adjon neked gyors és teljes gyógyulást. Imádkozom fiadért.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Április 30, 22:12:35
Kedves Dafna!

Érintsen meg az Úr gyógyító kenete, hogy minél hamarább helyreálljon az egészséged.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 01, 10:16:58
Nagyon szépen köszönöm, ma már jobban vagyok. A fiam eredményét még nem tudom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 01, 10:17:20
Amint tudsz valamit, kérlek oszd meg velünk! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 01, 12:25:38
Sziasztok!

Úgy hallom, hogy Magyarországon nagyon szép napsütéses idő van. Itt már hetek óta esik az eső, napokig nem látjuk a napot, nagyon lehangoló tud lenni... :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 01, 13:14:34
Drága Testvéreim!

Nagyon köszönöm az imáitokat, és meghallgatta az ÚR! Nagyon jó utunk volt, csak hálát adhatunk az ÚRnak! Tegnap megérkeztünk, mától van netem... Legjobban annak örültem, hogy a kis 4 hónapos unokám olyan ragyogóan bírta a hosszú utat, és egyáltalán nem viselte meg. Vidám, kis huncut, nem sír, nagy áldása ez az ÚRnak!  :170:

Itt is hol süt, hol esik, elég hüvös az idö, de elörejelzés szerint tendencia: javulás!   :151: :150:

Olyan jó újra közetetek lenni, szinte az az érzésem, újra itthon vagyok...  :265:

 :rozsa2: :017: :105:




Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 01, 13:44:07
De jó hogy máris itt vagy!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 01, 14:01:08
Tegnap nálunk voltak az unokáink, és nagyon élvezték a napfényt és a meleget. Mi panel lakásban élünk a 6. emeleten, de a tegnapi 3. napja tartó meleg idő érezteti hatását, már átmelegedtek a falak. Bence unokám még a pólót is levette magáról és akkor érezte magát jól.
Most is ragyogó napfény van és meleg, amit egy kis enyhe szél tesz elviselhetővé.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 01, 15:26:13
Nagyon aranyosak! :2smitten:
Küldhetnél ide egy kis meleget! :hehe: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 01, 15:52:05
Imádkozhatok, hogy a szél vigye el felétek, de attól tartok, hogy mire hozzátok ér, meghűl.
Addig kövessétek ami a képen van



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 01, 16:49:41
Gyönyörűek az unokáid Pista Bácsi!  :taps: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 01, 17:12:54
Köszönöm szépen, büszke is vagyok rájuk. A kisfiú az idősebb, ő másfél éves múlt 1 hónappal, a kislány 4 hónappal fiatalabb. Mindkét gyerek nálunk volt tegnap a fiaimmal, vasárnap pedig a lányoméknál voltunk Monoron. A nagyobbik unokánk már 16 éves.
Mivel most ünnep van (május 1.), ami 4 naposra sikeredett a hétvége és a ledolgozott hétfő miatt, alkalmas volt az idő a családi kapcsolatok ápolására.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Nora - 2012 Május 01, 18:07:04
Isten áldja meg az unokáidat pista, nagyon szépek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 01, 18:26:31
Drága Testvéreim!

Nagyon köszönöm az imáitokat, és meghallgatta az ÚR! Nagyon jó utunk volt, csak hálát adhatunk az ÚRnak! Tegnap megérkeztünk, mától van netem... Legjobban annak örültem, hogy a kis 4 hónapos unokám olyan ragyogóan bírta a hosszú utat, és egyáltalán nem viselte meg. Vidám, kis huncut, nem sír, nagy áldása ez az ÚRnak!  :170:

Itt is hol süt, hol esik, elég hüvös az idö, de elörejelzés szerint tendencia: javulás!   :151: :150:

Olyan jó újra közetetek lenni, szinte az az érzésem, újra itthon vagyok...  :265:

 :rozsa2: :017: :105:









Kedves Erzsikém! nagyon  nagy örömöt szereztél hogy írtál! Dicsőség az Úrnak , hogy megérkeztetek ,  nagyon  örültem ahogy elolvastam,
 kívánom hogy legyen szép nap sütéses napjaid  neked és a családodnak , de ha  be is van borulva , akkor  ragyogtassa az Úr az Ő arcát ti rátok , adjon nektek erőt , békességet , és sok sok örömöt a szívetekben Legyetek áldás mindenki számára és legyetek nagyon áldottak és sikeresek!!! :030: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 01, 18:30:37
Tegnap nálunk voltak az unokáink, és nagyon élvezték a napfényt és a meleget. Mi panel lakásban élünk a 6. emeleten, de a tegnapi 3. napja tartó meleg idő érezteti hatását, már átmelegedtek a falak. Bence unokám még a pólót is levette magáról és akkor érezte magát jól.
Most is ragyogó napfény van és meleg, amit egy kis enyhe szél tesz elviselhetővé.


 

 nagyon szépek az unokáitok!!!


most ez a zsoltár jutott eszembe:Zsoltárok könyve:128:6   És meglássad fiaidnak fiait; békesség legyen Izráelen!

 és legyetek áldottak!!!! :rozsa: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 01, 18:51:54
 :031:
 köszönjük szépen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Május 01, 20:23:32
Nagyon szépek az unokáitok. Isten áldja meg őket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 01, 20:35:27
Nagyon szépek az unokáitok. Isten áldja meg őket.
 :2smitten:

 :thanks: köszönjük!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 01, 20:58:03
 :029:
 áldott testvéreim! Jó az ÚR!!!
 a tegnap és  ma  el mentünk takarítani a  Ménesi úton egy hatalmas nagy  kert és udvar részt,  nagyon fárasztó volt megtöltöttünk egy kontejnert és 30 zsákot és szépen kitakarítottuk,  örültem is mert kell a pénz ,és pláné az még jobb volt hogy a szomszéd asszony Ibolya aki munka nélkül maradt és egy 17 éves fiával lakik, a férje elhagyta ,  nem volt pénze  elvittem magammal dolgozni ,és adtam neki tegnap és mára 12 000 ft , nagyon hálás volt még sokallta is de azt mondtam annyi jár neki,  tisztességesen megdolgozott érte, annyi volt az ő része a kapott pénzből, és mondta is hogy mik miért vagyunk mások mint más emberek,  mert más nem osztotta volna igy el a pénzt, de azt mondtam neki hogy én az Úr gyereke vagyok , és  ez tisztességes, azonkívül eljött a közös képviselő elhozta  a pénzt , le vittem neki a számlát és nagyon  megköszönte  hogy ki takarítottuk és hogy a lakók a 3 házból , megdicsértek hogy mennyire lelkiismeretesen dolgoztunk, Hálás vagyok az Úrnak nagyon és az jutott eszemben hogy ha ránk néznek az emberek lássák rajtunk  Krisztus arcát!
 Köszönöm URAM  hogy megsegítettél a mai napon is!!! Áldott legyen az Ő szent neve!!! és  köszönöm hogy megoszthattam ezt veletek!
 áldott jó éjt drága testvéreim!  :026: :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 01, 20:59:00
Tegnap nálunk voltak az unokáink, és nagyon élvezték a napfényt és a meleget. Mi panel lakásban élünk a 6. emeleten, de a tegnapi 3. napja tartó meleg idő érezteti hatását, már átmelegedtek a falak. Bence unokám még a pólót is levette magáról és akkor érezte magát jól.
Most is ragyogó napfény van és meleg, amit egy kis enyhe szél tesz elviselhetővé.

Ugye milyen jó nagyszülönek lenni??? Olyan lélekmelegítö, ha az unokák ránk mosolyognak, és vidámak!!!

Gratulálok az unokáitokhoz, olyanok, mint a napsugarak. Oltalmazza öket az ÚR, és legyen tovább is sok örörmötök egymásban!

 :2smitten: :2smitten:

 :287: :068:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 01, 21:15:34
Idézet
Kedves Erzsikém! nagyon  nagy örömöt szereztél hogy írtál! Dicsőség az Úrnak , hogy megérkeztetek ,  nagyon  örültem ahogy elolvastam,
 kívánom hogy legyen szép nap sütéses napjaid  neked és a családodnak , de ha  be is van borulva , akkor  ragyogtassa az Úr az Ő arcát ti rátok , adjon nektek erőt , békességet , és sok sok örömöt a szívetekben Legyetek áldás mindenki számára és legyetek nagyon áldottak és sikeresek!!! :030: :026:

Drága Ildikó!

Olyan hálás vagyok az ÚRnak, mert itt látszik, hogy nem csak "fórumtagok" vagyunk, hanem igazi Testvérek, akiknek közösségünk van egymással...

Nagyon köszönöm szavaidat, légy Nagyon áldott!!!

 :thanks: :030: :026: :027: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 01, 22:55:03
Erzsike, köszönöm a kedves soraidat.
Valóban a napfényt hozták be az életünkbe.
Gyönyörködünk bennük.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 02, 09:48:28
Istvan:- Nagy kegyelem,ha megadatik,hogy valakik orulni tudjanak az unokaiknak. Kivanom en is,hogy az Ur aldja meg oket,szuleiket es nagyszuleiket is az O vegtelen nagy szeretetebol. :265:


Erzsikem:- Nagyon orulok,hogy maris eletjelt tudtal adni magadrol es nem kellett sokaig nelkulozzunk.Jo az Ur az Ot felokhoz es megorzi minden utjukban. Remelem Skype-on is tudunk talalkozni.  :016:


Ildokom:- Osztozom oromotokben,nagyon jo erzes az,ha tud az ember segiteni egy raszorulon.Biztos vagyok benne,hogy az Ur jotetszese van rajta es jutalmad boseges lesz majd az orok hazaban.Legyel nagyon halas,hogy van erod dolgozni (tudom,hogy az is vagy),en is nagyon szeretnek de ez mar- most?- nem adatik meg nekem.Bant is vegtelenul. Na de kuldok egy kis kerti viragot jutalmul neked  :074:

Az ido itt is gyonyoru napsuteses.   :033:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 02, 22:37:24
Idézet

Ildokom:- Osztozom oromotokben,nagyon jo erzes az,ha tud az ember segiteni egy raszorulon.Biztos vagyok benne,hogy az Ur jotetszese van rajta es jutalmad boseges lesz majd az orok hazaban.Legyel nagyon halas,hogy van erod dolgozni (tudom,hogy az is vagy),en is nagyon szeretnek de ez mar- most?- nem adatik meg nekem.Bant is vegtelenul. Na de kuldok egy kis kerti viragot jutalmul neked  :074:

Az ido itt is gyonyoru napsuteses.   :033:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:


KEDVES EDIT!!!  nagyon szépen köszönöm a  kedves soraidat, valóban nagy áldás  hogy tudok dolgozni , hogy van erőm és van  munkám is, és csodálatos érzés mikor valakin tudok segíteni,  megtelik a szívem örömmel és hálával, :ima02:
  Nagyon köszönöm a virágokat nagyon szépek,  és azt kívánom hogy a Mindenható Isten töltse be minden szükségedet az ő gazdagsága szerint dicsőségesen az Úr Jézus Krisztusban!  legyél nagyon áldott ! :rozsa2: :love: :017: :161: :016: :rozsa: :032: :026: :027: :031: :081:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 02, 22:49:44
KEDVES ERZSIKÉM! annyira örültem hogy írtál,   és látom itt is vagy!
 megtelik a szívem örömmel mikor látom hogy bent vagy!!! csodálatos az Úr aki  annyira szeret minket hogy még testvéreket ad nekünk a világ hálón keresztül is, és szeretettet adott a szívünkben, :017:
nagyon hálás vagyok  hogy megismertelek! :017: :161: :016: :rozsa:
 kívánok  neked egy áldott békés jó éjt és nagyon jó pihenést!!!
 :026: :027: :032: :057:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 02, 23:36:06
Drága Ildikó!

Engedd meg, hogy nagyon egyszerüen fejezzem ki magam: Itthon érzem itt magam... S mindenhol jó, de legjobb itthon...

Áldjon meg Benneteket az ÚR és takarjon be csodálatos szeretetével és kegyelmével.

 :016: :rozsa2: :thanks: :026: :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 04, 18:01:56
Ma egy nagyon szép tapasztalattal lettem gazdagabb...

6 éves unokánkat beiratták gyermekeim, itt ahol most vagyunk egy nemzetközi elöiskolában, ahol a gyermekek tanulnak angolul, franciául és németül. Ma volt a második napja, és én is elmentem lányommal hazahozni unokámat. Amint ott álltunk és vártuk a gyerekeket, lehetöségem volt megfigyelni öket. Szöke, barna, vöröshajú, angol anyanyelvü, francia anyanyelvü, német anyanyelvü gyerekek vidáman csevegtek egymással. Kicsit olyan bábeli káosz... DE! Nem zavarta öket semmisem, közösen játszottak, beszélgettek  :hehe: szemmel láthatóan vidámak voltak és jól érezték magukat. Arra kellett gondolnom, mi felnöttek mennyit tanulhatnánk ezektöl a csemetéktöl. Semmi elöitélet, semmi mesterséges fal, semmi kiközösítés, csupán egyszerüen elfogadták egymást anyanyelvtöl függetlenül. Semmi sem zavarta ezt a vidám kis közösséget. Eszembe jutottak még az ÚR Jézus szavai:

Mt 18,3    
És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 04, 23:24:27
ámen :igen: :rozsa: :rozsa: :rozsa: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 04, 23:38:31
A mi kis unokáink is nálunk voltak, a picik még nem beszélnek, legfeljebb egy-egy szót.  Annak ellenére, hogy ez volt a 2. találkozásuk olyan szeretetben és egyetértésben töltötték el az időt egymással, hogy mindnyájan csak csodálkozni tudtunk.
Valóban sokszor tanulhatnánk mi is a gyermekektől őszinteséget és szeretet.

Köszönöm Elizabeth, hogy megosztottad velünk ezt az élő történetet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 05, 07:40:36
 :morning:
 Jó reggelt kedves testvéreim!

 megyek ma is dolgozni , csak be néztem hogy  köszönjek nektek!
legyen áldott Shabath , mindenkinek, és töltse be az Úr minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen az ÚR Jézus Krisztusban!
 áldott napot mindenkinek! este jelentkezem! :026: :027: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 05, 10:12:37
Ildikóm legyen egy nagyon áldott napod Neked is, és remélem találkozunk este a skype alkalmon...  :089:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 05, 10:20:42
Jó munkát Ildikó, az Úr áldjon! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 06, 07:47:07
 :morning:
 Kedves testvéreim! ma megyünk a telekre Abony ba, , Karcsi füvet kaszál én meg bográcsot készítek, viszem magammal a szomszéd asszonyt is, ne legyen egyedül, este jelentkezek! meg képeket is fogok késziteni!
 áldott szép napot kivánok mindenkinek!
 ISten áldja meg az Anyákat! MA Anyák napja van! :rozsa2: :rozsa: :016:


minden anyának küldöm ezt a csokor virágot!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 06, 08:44:30
Érezzétek jól magatokat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 06, 10:03:52
Legyen áldott időtöltésetek, a képeket várjuk! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 06, 22:11:03
Kedves testvéreim! nagyon jó volt kint a  kertbe Abonyba, és  tudtam beszélni az Úrról a szomszéd asszonynak, szép időnk volt és finom lett a bogrács gulyás is! Köszönöm Uram!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 06, 22:26:22
Reméljük a szívének jó talajába esett a mag! :afro:
Nagyon jól néz ki az gulyás, megkóstoltam volna! :2angel:

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 06, 22:36:31
remélem! érdekelte a szivárvány hogy mit jelképez  és akkor beszéltem neki a szövetségről, amit az Örökkévaló kötött  , és  annak a jele a szivárvány, meg beszéltem neki a gyermeki hit ről!
 ami a gulyást  illeti hoztam haza is , gyertek még van belőle, !!! szívesen adok  , nagyon finom! :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 06, 22:58:20
Mennék én Testvérem, csak cirka 2000 kilométer távolság van közöttünk!  :061: :hehe: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 06, 23:03:04
 :086: kár, nagyon  de a szellem világban nincs távolság,  :032:
 az volna nagyon jó ha interneten is lehetne küldeni ételt is például mint egy e-mailt!!! :hehe: :afro: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 06, 23:11:36
Jó lenne! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 07, 08:15:20
Kedves testvéreim! nagyon jó volt kint a  kertbe Abonyba, és  tudtam beszélni az Úrról a szomszéd asszonynak, szép időnk volt és finom lett a bogrács gulyás is! Köszönöm Uram!

Hát, ez nagyon jól néz ki!
Sej, Nagyabonyban csak két torony látszik...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 07, 08:16:21
Mennék én Testvérem, csak cirka 2000 kilométer távolság van közöttünk!  :061: :hehe: :2smitten:
Az semmi...nekem 3200 km! - légvonalban -
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 07, 09:02:33
:086: kár, nagyon  de a szellem világban nincs távolság,  :032:
 az volna nagyon jó ha interneten is lehetne küldeni ételt is például mint egy e-mailt!!! :hehe: :afro: :026:

Nincs közöttünk egy programozó, aki a food-mailt programozni tudná? Mert én is sorbaállnék!  :280: Olyan finom lehet....  :075:

 :016: :rozsa2: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 07, 09:06:58
Kedves Testvéreim! szervezünk egy  fórum találkozót , mindenki eljön és én főzők mindenkinek!!! :igen: :017: :016: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 07, 11:25:49
Szavadon foglak Ildikó! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Május 07, 14:14:38
Alig várom, hogy találkozhassak veletek.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 07, 18:37:06
Szavadon foglak Ildikó! :afro: :2smitten:

 Ok Kedves Testvérem! mindig mikor a gyülekezettel is megyünk kirándulni én főzök , versenyeztem 2 szakáccsal mikor a biztossági szolgálattal voltunk Szentmártonkátán és  az én bográcsom amit készitettem az ürült ki először, még dvd is van róla, meg képek!
 nagyon szeretek főzni és  pláné kedves áldott embereknek!!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 07, 19:13:40
Hát, ez nagyon guszta! Sajnos én csak családi főzéseket tudok csinálni, mert sok emberre nem ismerem az arányokat. Sosem csináltam, de mindig segédkeztem a kuktának, ha arról volt szó. Nagyon klassz dolog, mikor a testvérek együtt csinálják a kaját és aztán együtt is fogyasztják el.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Május 07, 19:51:11
De ügyes vagy Ildikó!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 07, 21:06:51
De ügyes vagy Ildikó!
 :2smitten:

 csak az Úré legyen minden dicsőség!!! mert Ő formált és ő vezet! szeretek nagyon főzni , sütni,és szeretek örömöt szerezni azoknak akikkel találkozok , ha keresztény , ha nem , szeretném hogy lássák az emberek bennem azt aki az életét adta értem, és mindig jobb :2smitten: adni mint kapni, jót tenni
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Május 07, 21:41:56
Ámen!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 08, 11:49:52
Nagyon ideges vagyok. Elvették a vizet a házban és elfelejtették közölni előre. Kicsit másképp alakitottam volna a mai programot, ha tudom. A kislányomat éppen szoktatom le a pelenkáról, nem tettem semmi kézmosóvizet félre, alig van ivóvizünk is. Se felmosni nem tudok, se főzni, semmi. Megfájdult a fejem is. Miért nem gondolnak arra, hogy vannak családok akiknél esetleg valaki itthon tartózkodik?
 :176:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 08, 11:55:50
Valóban bosszantó lehet!  :118:
Reméljük nem fog sokáig tartani a karbantartás...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 08, 12:18:25
Valóban bosszantó lehet!  :118:
Reméljük nem fog sokáig tartani a karbantartás...

Már megnyugodtam, kerestem egy nyugis témát, a házassági évfordulónkat. Ettől függetlenül a kislányom pisisen ment aludni, (merthogy most szoktatom le a pelenkáról) nem tudok felmosni (ami nélkülözhetetlen a 9 hónapos kisfiam miatt) nem tudok főzni, és örülök ha elég lesz az ivóviz, arról már ne is beszéljek hogy kézmosás...szóval katasztrófa van itt, és nagyon remélem hogy legalább estére visszaadják a vizünket. Ha kiirták volna, akkor reggel megszedtem volna a kádat, az összes edényemet és még sorolhatám...de hát ilyenek az emberek, magukat szeretők, egoisták, nem érdekli őket a másik, ha nem igy lenne, megtették volna.  :pityereg:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 08, 12:23:55
 :043: :078:
 ÖRÖM HIREM VAN!!! képzeljétek el , a nagyapám: BAUER MIHÁLY  aki Szatmárnémeti mellett( TEREBESEN ) lakott zsidó volt, !!! mik ugy tudtuk hogy német , és csodálkoztunk hogy szerette a zsidókat és  rejtegette őket a verembe é pincébe, és mindenki azt mondta hogy Bauer Miska, nagy darab vörös férfi volt, hogy  a német   de az unoka testvére aki Torontóban élt megírta nekem Skyp on hogy , nem német ahogy mik tudtuk hanem zsidó volt és nézek utána a Terbes  kis falu(TURULUNG VII) és 1500-200 zsidó élt ott , és keressem meg a Rabbit,  a nagyapám szülei még zsidóknak voltak bejegyezve , nagyapám viszont már nem !!! és én csodálkoztam hogy gyerek koromban is mennyire szerettem a zsidókat , és mindig zsidó barátaim voltak!!! ez  nagyon jó hir!!! :043: :043: :078: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 08, 14:19:26
Szia Ildikó!

Ha sikerülne édesapádig bizonyitani a zsidó származásodat, akkor kérelmezhetnéd az izraeli állampolgárságot. Eddigi ismereteim alapján a nagypapa után nem jár, de apa után igen. Érdeklődj utána!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 08, 14:28:04
http://www.mol.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/oktatas/mindenkinek/csaladfakutatas/csaladtorteneti_kutatasok.html#zsid (http://www.mol.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/oktatas/mindenkinek/csaladfakutatas/csaladtorteneti_kutatasok.html#zsid)ó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 08, 16:31:41
 
Szia Ildikó!

Ha sikerülne édesapádig bizonyitani a zsidó származásodat, akkor kérelmezhetnéd az izraeli állampolgárságot. Eddigi ismereteim alapján a nagypapa után nem jár, de apa után igen. Érdeklődj utána!



 édesanyám apja  volt az , most várom a Rabbi válaszát!!! :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 08, 16:35:50
Szia Ildikó!

Ha sikerülne édesapádig bizonyitani a zsidó származásodat, akkor kérelmezhetnéd az izraeli állampolgárságot. Eddigi ismereteim alapján a nagypapa után nem jár, de apa után igen. Érdeklődj utána!



 édesanyám apja  volt az , most várom a Rabbi válaszát!!! :017:
Ha meglesznek a papirjaid, próbáld meg. Biztos a dolgomban akkor lennék, ha édesanyád édesanyja lett volna az, akkor tuti hogy megkapnád. Nem tudom változtattak-e a törvényeken, illetve hogy esetedben ezt igy elfogadnák-e? Sajnos a Halacha szerint az édesanya zsidó származása fontosabb, mint az édesapáé. Egyáltalán nem biblikus, de hát ez van. Nem tudom nagypapa és nagymama után lehet-e kérvényezni, de az biztos, hogy mivel Magyarországon élsz, jelenleg nagyon hivatkozhatsz az ottani antiszemita megnyilvánulásokra.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 08, 16:36:59
http://www.mol.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/oktatas/mindenkinek/csaladfakutatas/csaladtorteneti_kutatasok.html#zsid (http://www.mol.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/oktatas/mindenkinek/csaladfakutatas/csaladtorteneti_kutatasok.html#zsid)ó



Köszönöm kedves Dafna! ez nekem nem jó mert Romániában életek a nagyszüleim  és szüleim is, de nagyon köszönöm! találtam román lapot  !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 08, 16:38:43
Nézd meg, ir Erdélyről is!
Viszont most Magyarországon élsz, lehet hogy megkapnád, meg kéne érdeklődnöd a Szochnuton. Vagy nem jönnél, ha jöhetnél? Lehet én ütöm itt a vasat, teljesen feleslegesen...  :104:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 08, 16:46:02
Szia Ildikó!

Ha sikerülne édesapádig bizonyitani a zsidó származásodat, akkor kérelmezhetnéd az izraeli állampolgárságot. Eddigi ismereteim alapján a nagypapa után nem jár, de apa után igen. Érdeklődj utána!








 édesanyám apja  volt az , most várom a Rabbi válaszát!!! :017:
Ha meglesznek a papirjaid, próbáld meg. Biztos a dolgomban akkor lennék, ha édesanyád édesanyja lett volna az, akkor tuti hogy megkapnád. Nem tudom változtattak-e a törvényeken, illetve hogy esetedben ezt igy elfogadnák-e? Sajnos a Halacha szerint az édesanya zsidó származása fontosabb, mint az édesapáé. Egyáltalán nem biblikus, de hát ez van. Nem tudom nagypapa és nagymama után lehet-e kérvényezni, de az biztos, hogy mivel Magyarországon élsz, jelenleg nagyon hivatkozhatsz az ottani antiszemita megnyilvánulásokra.






Nagyon kedves vagy! köszönöm! még nem jutottam el odáig hogy gondolkozzak az állampolgárságról már úgyis 2 állampolgár vagyok , magyar és román is, de ha lehetne rá mód és alkalom biztos ki menék  Izraelbe , kb 11 éve ez a vágyam, emlékszel mikor először írtál nekem kb 5,6 éve akkor is  írtam hogy mennyire szeretnék ott lenni, de  bízunk az Úrban ,   mert minden amit Ő akar az meglesz!!!




Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 08, 17:25:06
Hát ha arra kerül a sor jól át kell gondolnod, mert ha jól tudom Románia nincs kettős állampolgári szerződésben Izraellel, ezért az izraelivel automatikusan megszűntetik a románt. A jó hir viszont az, hogy a magyartól nem kell megválni, nem köteleznek rá.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 08, 17:33:16
Sajnos még mindig nincs vizünk. Kezdem a hajamat tépni...  :199:
Már a szomszédasszony is itt járt nálam, állitólag felhivta őket, és szépen belehazudtak a képébe, hogy már vissza van adva a vizünk...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 08, 17:37:48
Küldjetek már egy kis vizet kérlek benneteket!  :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 08, 18:35:24
Nézd meg, ir Erdélyről is!
Viszont most Magyarországon élsz, lehet hogy megkapnád, meg kéne érdeklődnöd a Szochnuton. Vagy nem jönnél, ha jöhetnél? Lehet én ütöm itt a vasat, teljesen feleslegesen...  :104:


megnézem kedves Dafna! köszönöm szépen!  akkor is várom a Rabbi  válaszát   a nagyapámról!
 :016: nagyon kedves  vagy hogy segítenél!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Május 08, 18:50:39
Drága Dafna!
Imádkozom, hogy hamar legyen vizetek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 08, 18:52:18
Drága Dafna!
Imádkozom, hogy hamar legyen vizetek.

Köszönöm! Az Úr meghallgatta! Már csak arra várok hogy annyira legyen meleg, hogy megfürdethessem a gyerekeket. Jó az Úr!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 08, 19:02:25
Drága Dafna!
Imádkozom, hogy hamar legyen vizetek.

Köszönöm! Az Úr meghallgatta! Már csak arra várok hogy annyira legyen meleg, hogy megfürdethessem a gyerekeket. Jó az Úr!


 :igen:


 örülök hogy van vizetek!
ép befejeztem az imát értetek és láttam hogy kiírtad hogy van viz!!!

 :017: :161: :016: :rozsa:
 legyél nagyon áldott!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 09, 16:18:30
Mas tema:

Azonkivul,hogy egy nagyon jot sikerult kacagnom az elobb,erdekes latvanyban volt reszem. Kineztem az ablakon,gyonyoruen sut a nap  :033: ,kozben meg hull a ho,de csak ugy kavarog! No nem igazi ho,hanem most viragzott el a gyermeklancfu es az a sok feher "ize" surun kavarog a levegoben. Eleg furcsa latvanyt nyujt! De szep. :040: :129: :066:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 09, 16:50:28
Mas tema:

Azonkivul,hogy egy nagyon jot sikerult kacagnom az elobb,erdekes latvanyban volt reszem. Kineztem az ablakon,gyonyoruen sut a nap  :033: ,kozben meg hull a ho,de csak ugy kavarog! No nem igazi ho,hanem most viragzott el a gyermeklancfu es az a sok feher "ize" surun kavarog a levegoben. Eleg furcsa latvanyt nyujt! De szep. :040: :129: :066:


 az szép látvány lehet! én meg azon nevettem most jól amit írtam hogy feketébb... tudod , hát ez nagyon jó volt, én sültem volna feketére a szégyentől
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 11, 07:46:48
 :( Jó reggelt testvéreim!  megint nagyon fáj a fejem , szörnyű  ezzel a fejfájással élni! kérlek imádkoztok értem ! tudom hogy az Úr meggyógyít!
 legyetek nagyon áldottak , és legyen mindenkinek egy áldott békés napja! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :028:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 11, 08:16:52
Drága Ildikó!

Imádkozom Érted, hogy szabadítson meg az ÚR a fejfájásoktól! Nagyon áldott szolgálója vagy az ÚRnak!

Áldjon és oltalmazzon meg Tégedet az ÚR!

 :ima02: :016: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Május 11, 08:41:45
Drága Ildikó!
Imádkozom. Gyógyítson meg az Úr, mert Ő a gyógyító!
Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 11, 09:21:03
Imádkozom érted testvérem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 11, 12:19:29
Ildikó, mi is imádkozunk érted.
Gyógyítson meg az Úr!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 11, 13:38:51
 :(
nagyon szépen köszönöm hogy imádkoztok értem!
 szörnyű annyira tud fájni , hasogat, ma már be vettem 2 db erős fájdalom csillapítót, de nem sokat használt, de így is el kellett hogy jöjjek dolgozni, bízom benne hogy velem lesz az ÚR és el tudom végezni ma is a munkámat! legyetek nagyon áldottak és köszönöm hogy vagytok nekem!
 testvéri szeretettel! :thanks: :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 11, 13:50:48
Drága Ildikó!

Nagyon kínzó tud lenni az ilyen fejfájás...  :047: Imádkozom továbbra is, hogy szabadítson meg az ÚR a fájdalmaktól és legyen eröd a munkádhoz.

 :092: :037: :100:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2012 Május 11, 14:46:29
Kérlek benneteket,ímátkozzatok,a szívem és a tüdőm gyógyulásáért. Sajnos nagyon komoly a probléma.Kérlek hordozzatok imában is ha lehetséges.Nagyon köszönöm nektek.Az Úr áldjon meg benneteket. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 11, 14:59:13
Kérlek benneteket,ímátkozzatok,a szívem és a tüdőm gyógyulásáért. Sajnos nagyon komoly a probléma.Kérlek hordozzatok imában is ha lehetséges.Nagyon köszönöm nektek.Az Úr áldjon meg benneteket. :2smitten:


 kedves ERMAHA!!
 imádkozunk érted, legyen áldott erős szíved és tüdőd. és gyógyítson meg téged a Mindenható !
 :ima02: :ima05: :ima06:
20zsolt:    Hallgasson meg téged az Úr a szükség idején; oltalmazzon meg téged a Jákób Istenének neve.
3
    Küldjön néked segítséget a szent helyről; és a Sionból támogasson téged.
4
    Emlékezzék meg minden ételáldozatodról, és égőáldozataidat találja kövéreknek. Szela.
5
    Cselekedjék veled szíved szerint, és teljesítse minden szándékodat.
6
    Hogy örvendhessünk a te szabadulásodban, és a mi Istenünk nevében zászlót lobogtassunk: teljesítse az Úr minden kérésedet! legyél nagyon áldott és egészséges! :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 11, 15:34:10
ÁMEN!

Imádkozom én is érted kedves Ermaha! Erösítsen fel Tégedet az ÚR és oltalmazzon!

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 11, 15:35:48
Imádkozom én is Testvérem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Május 11, 21:34:06
Imádkozom érted kedves Ermaha. Adjon az Úr gyors gyógyulást.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 12, 09:31:53
 :rozsa:
 Drága áldott testvéreim! nagyon köszönöm hogy imádkoztatok értem! hálás vagyok az én kedves testvéreimért! ma már jól vagyok, köszönöm az Úr kegyelmét és a ti imáitokat!!! :2smitten: :2smitten: Jakab:5-16:  imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. Továbbra is azt kívánom hogy a ami napon is legyetek nagyon áldottak !! :016: :161: :017: :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 12, 09:54:18
Örülök, hogy most már nem fáj a fejed! Dicsőség az Úrnak! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 12, 10:19:15
Imadkoztam en is erted es dicsoseg Istennek,hogy mar jol vagy .
Aldott szep napot neked is.

Minden testveremnek kivanok aldott,bekes,szeretetben gazdag napot.
 :017: :017: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2012 Május 12, 11:33:54
Köszönöm az imáitokat,,ami orvosilag lehetetlen,az az Úrnál lehetséges,mert Ő az alkotónk,keze munkája vagyunk.Ebben bízom. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 12, 11:38:50
Köszönöm az imáitokat,,ami orvosilag lehetetlen,az az Úrnál lehetséges,mert Ő az alkotónk,keze munkája vagyunk.Ebben bízom. :2smitten:
ez igy van kedves testvérem! legyél nagyon áldott és egészséges!!!

 :019: :ima02: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 12, 13:41:38
Kedves Ermaha!

Feleségemmel együtt mi is imádkozunk Isten kegyelméért, gyógyulásodért.
 :ima05: :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ermaha - 2012 Május 12, 13:58:00
Köszönöm szépen, :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 13, 10:37:55
Áldott testvéreim!  hálát adok Istennek mindenkor értetek! csodálatos ahogy az örökkévaló egybe gyűjti az öveit,  és elvezett minket minden igazságra! hálás vagyok minden egyes testvéremért, de jó nekem hogy itt ennyi testvérem van! :2smitten: :2smitten:
 Áldom az Urat , mert tanít vezet , és táplál miket,  áldom az Örökkévalót hogy használni tudja az embereket, akik megmutatták nekünk a tiszta igét azt ahogy meg van irva! Az Igét amely öl és elevenít , amely megmos és megtisztít, mert ahogy van írva:Zsidó levél:4:12   Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait. :2smitten:
  és kérem a Mindenhatót hogy áldja meg azokat az embereket akit ő használ és tanít minket rajtok keresztül,adjon nekik erőt , egészséget , bekkességet , és  töltse be minden szükségüket az Ő gazdagsága szerint Dicsőségesen az Úr Jézus Krisztusban!
 Áldott szép vasárnapot mindenkinek!!! :016: :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 13, 11:05:06
Neked is Ildikó! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 13, 11:14:58
 :028:  mindenkinek!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 13, 12:06:06
Neked is Edit! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 13, 21:51:07
A mai napon egy ujjabb taggal bovult a csalad.   B.Pesten megszuletett az ottani unokaocsem masodik kislanya, Rachel.  52cm. es 3020 gr.-mal jott erre a vilagra. Nagy az orom a csaladba.
 :042: :043: :042: :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 13, 22:01:25
Veled örülök Testvérem! :igen:
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 13, 22:06:22
Gratulálok a szülőknek! és azt kívánom hogy a kis Rachel legyen nagyon áldott egészségesen nőjön fel, és legyen áldás a családnak és a világnak is!!! nagyon nagy öröm mikor egy új baba megszületik :2smitten: :2smitten:
 Ez Isten áldása! :2smitten: :017: :161: :016: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 13, 22:09:41
Koszonom testvereim
 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 13, 22:26:04
A mai napon egy ujjabb taggal bovult a csalad.   B.Pesten megszuletett az ottani unokaocsem masodik kislanya, Rachel.  52cm. es 3020 gr.-mal jott erre a vilagra. Nagy az orom a csaladba.
 :042: :043: :042: :043:
Dicsőség az Úrnak! Legyen áldott! Szép neve van!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 13, 22:26:34
(http://kepeslapkuldo.eu/kepeslapok/nagy/2207_isten-ajandeka.jpg)

Örülünk Edit, veled együtt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 14, 09:51:14
Koszonom mindenkinek aki velem es az uj kis joveveny csaladjaval osztozik az oromben. :037:
Kepzeljetek el,hogy a fiatalok ugy dontottek mikor megtudtak,hogy ujra gyermekaldas ele neznek,hogy senkinek nem mondjak meg,hogy fiu-e vagy lany. Nagyon jol betudtak tartani,meg a nagyszulok se tudtak semmit,raadasul az elso gyermekuk se szolta el magat soha aki 4 eves es Rhodenak hivjak. Ugyhogy marcsak ezert is volt izgalmas a varakozas. A noverem talalgatta ugyan a has formajabol  :104: (merthat ugye az arulkodo jel lehet) de mellefogott. :020: :hehe:

Aldott napot mindenkinek  :integet:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 14, 11:17:48
(http://kepeslapkuldo.eu/kepeslapok/nagy/2207_isten-ajandeka.jpg)

Örülünk Edit, veled együtt.
Hát ez a kép, elragadó!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 14, 11:25:07
Megint nincs vizünk! És megint nem szóltak...  :pityereg:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 14, 11:28:21
:( Sajnálom Dafna. Reméljük nem fog olyan sokáig tartani, mint az előző...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 14, 11:31:08
:( Sajnálom Dafna. Reméljük nem fog olyan sokáig tartani, mint az előző...
Ámen. Hihetetlen hogy milyen érzéketlenek az emberek! Ebben a házban 48 család lakik. Nem mindenki dolgozik, vannak itt nyugdijasok, mozgássérültek is és ki tudja még kik...és azért jó lenne előre jelezni, ha javitási munkálatok miatt elzárják a vizet. Ez lenne a minimum. Mert mindenkinek van kádja, edényei, és akkor lehetne vizet gyűjteni kézmosásra, ivásra...De itt ezeket a szerelőket úgy látszik ez egyáltalán nem érdekli...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 14, 13:42:28
Megint van viz. Jó hogy nem tartott sokáig, mint a múltkor. Nagyon nehéz amikor kicsi gyerekekkel van az ember itthon.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 14, 14:48:35
Minden bizonnyal kényelmetlen és bosszantó szituáció lehet. Veled örülök, hogy ez most nem tartott olyan sokáig mint az előző! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2012 Május 14, 15:46:03
Sziasztok!

Ma reggel hanyatt estem az új kutyánktól.  :169:

A feleségem azzal jött be a konyhából, hogy a kutya elcibálta a slagot, végig a kerten.
Később láttam, hogy nem csak úgy játékból húzkodta el, hanem elfogyott a víz a lábasából. Emlékezett, hogy a slaggal szoktam tölteni neki, ezért odahúzta azt az edényéhez, hogy engedjek neki vizet!   :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 14, 15:53:01
Sziasztok!

Ma reggel hanyatt estem az új kutyánktól.  :169:

A feleségem azzal jött be a konyhából, hogy a kutya elcibálta a slagot, végig a kerten.
Később láttam, hogy nem csak úgy játékból húzkodta el, hanem elfogyott a víz a lábasából. Emlékezett, hogy a slaggal szoktam tölteni neki, ezért odahúzta azt az edényéhez, hogy engedjek neki vizet!   :D



 Nagyon aranyos!
 :fetreng:


biztos friss vizet akart inni!!! a kiskutyák még játékosok inden játék,  a Maci kutyám mikor kicsi volt le rágta az abrosz sarkait ,magára húzta a cserepes virágot és megevett egyszer 2 000 ft is és párszor még a függönyt is le rövidítette, a cipőkről már nem is beszélek, de ez kb 6 hónapos koráig tartott , most már 8 éves és nagyon jó kutya és hűsséges barát :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 14, 16:12:52
Sziasztok!

Ma reggel hanyatt estem az új kutyánktól.  :169:

A feleségem azzal jött be a konyhából, hogy a kutya elcibálta a slagot, végig a kerten.
Később láttam, hogy nem csak úgy játékból húzkodta el, hanem elfogyott a víz a lábasából. Emlékezett, hogy a slaggal szoktam tölteni neki, ezért odahúzta azt az edényéhez, hogy engedjek neki vizet!   :D
Nagyon cuki és kis okoska. Adjál neki valami nasit, megérdemli.  :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 14, 16:15:01
Ildikó, a ti kutyátok is nagyon aranyos. Ismerősek a történetek amiket mesélsz. Nekünk is volt egyszer kutyánk, de itt az ötödik emeleten nem nagyon jöttünk ki egymással, mert mindig rosszalkodott. Úgyhogy végül leadtuk egy menhelyre. Ha kertes házban laknánk biztosan lenne kutyusunk, mert szeretjük nagyon. Majd keresek róla képet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 14, 16:16:37
Cuki, a rosszcsont - Dávid fiam kutyája volt
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 14, 16:18:20
Kedves Dafna! ez tényleg CUKI!!!
 :igen: :igen: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 14, 16:20:45
Nagyon szerettük, nagyon megsirattuk. Igazából nem akartunk megválni tőle, de muszáj volt. Nem emeletes házba való egy kutyuska. Néha látok itt akkora kutyákkal sétálni embereket, mint egy borjú. Nem tudom, hogy jönnek ki egymással az emeleten. A mi kis kutyusunk nagyon kicsi volt, talán azért volt nagyon szeleburdi. Nehéz volt vele. Állitólag minél nagyobb egy kutya, annál higgadtabb. Nem tudom igaz-e, mert nem értek hozzá.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 14, 16:28:04
mik is a 2 emeleten lakunk, mikor maci 7 hónapos volt akkor költöztünk ide , kertes házból a 20 ker ből , de megszokta és nagyon nyugodt hálás  kutya!
 mikor utazunk velünk jön , csipet ültettem bele  van útlevele már többször volt velünk külföldön, mindig velünk van  ahová megyünk ő is ott van! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2012 Május 14, 16:34:29
Sziasztok!

Ma reggel hanyatt estem az új kutyánktól.  :169:

A feleségem azzal jött be a konyhából, hogy a kutya elcibálta a slagot, végig a kerten.
Később láttam, hogy nem csak úgy játékból húzkodta el, hanem elfogyott a víz a lábasából. Emlékezett, hogy a slaggal szoktam tölteni neki, ezért odahúzta azt az edényéhez, hogy engedjek neki vizet!   :D
Nagyon cuki és kis okoska. Adjál neki valami nasit, megérdemli.  :078:

Természetesen kapott friss vizet + dupla adag reggelit!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 14, 17:44:33
Sajnos beteg a kislányom, kicsit nyűgös, de nagyon jól birja.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 14, 17:51:10
Sajnos beteg a kislányom, kicsit nyűgös, de nagyon jól birja.

 Kedves Dafna !

 imádkozunk a kislányodért! hogy  gyógyítsa meg az ÚR!!! ő áldott gyerek!!! :ima02: :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 14, 17:59:53
Sajnos beteg a kislányom, kicsit nyűgös, de nagyon jól birja.

Szegénykém...
Sajnos Rebeka is beteg, lázas és 38-39,5 fok között ingadozik...
:(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 14, 18:09:48
Sajnálom, jobbulást kivánok neki! Az én kislányom nem igazán tudom hogy lázas-e, mert adtam neki lázcsillapitót, mikor láttam hogy nyűgös. Az influenza előszeretettel okoz fájdalmat az izületekben, nem akartam hogy szenvedjen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 14, 18:18:58
Sajnos beteg a kislányom, kicsit nyűgös, de nagyon jól birja.

Szegénykém...
Sajnos Rebeka is beteg, lázas és 38-39,5 fok között ingadozik...




:(
:ima02: :ima06: :ima05:

Ó! Kedves testvéreim! imádkozunk  Rebekáért is!  legyen ő i nagyon áldott az Úr Jézus nevében! Gyógyuljon meg és legyen egészséges!
  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 14, 18:24:54
Imádkozom én is gyermekeitekért, gyógyítsa meg az ÚR öket!

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Május 14, 19:03:52
Sziasztok!

Ma reggel hanyatt estem az új kutyánktól.  :169:

A feleségem azzal jött be a konyhából, hogy a kutya elcibálta a slagot, végig a kerten.
Később láttam, hogy nem csak úgy játékból húzkodta el, hanem elfogyott a víz a lábasából. Emlékezett, hogy a slaggal szoktam tölteni neki, ezért odahúzta azt az edényéhez, hogy engedjek neki vizet!   :D
Nagyon cuki és kis okoska. Adjál neki valami nasit, megérdemli.  :078:

Természetesen kapott friss vizet + dupla adag reggelit!  :2smitten:
De kis aranyos.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Május 14, 19:05:20
Drága Dafna és Antee!
Imádkozom a kicsikért. Az Úr gyógyítsa meg őket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 14, 19:48:57
Köszönöm Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2012 Május 14, 21:32:42
Jobban vannak a gyerekek, kedves Testvéreim?  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 14, 21:58:59
Rebeka most jobban van, reméljük nem fog most már emelkedni a láza. Köszönjük az imáitokat. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 14, 22:12:17
Hála az ÚRnak! Gyógyuljon meg minél hamarabb!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 14, 22:14:45
Csatlakozom en is a gyerekekert valo imadkozashoz :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 15, 15:26:32
Jobban vannak a gyerekek, kedves Testvéreim?  :168:

Sajnos ma először a kisfiamon is jelentkeztek az influenzia tünetei. A kislányom elég jól birja, de most is adtam neki láz-fájdalomcsillapitót, tudom ilyenkor mennyire tudnak fájni az izületek. Remélem hamar átvészelik ezt az egészet. Köszönöm az imáitokat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 15, 15:29:31
A fiam osztály kiránduláson van Jeruzsálemben. Vasárnap volt szülőértekezlet, azt mondta a tanárnő, hogy a fiam osztályelső matematikából és angolból. Két tárgyból örülnék ha év végéig tudna javitani, hogy kitűnő legyen. A Bár Ilános vizsgáról még semmi hirem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Május 15, 18:10:00
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm Antee, hogy bizalmat szavaztál nekem és megengedted hogy a fórumod tagja lehetek. Sokat tanultam Tőled. Szeretnék elbúcsúzni tőletek, nem akartam senkit sem kioktatni, sem pedig saját nézeteimet másokra ráerőltetni. Be kell látnom, hogy a fórumozás nem tartozik az Úrtól kapott tálentumjaim közé. Bocsánatot kérek, ha bárkiben megbotrákozást okoztam, az Úr legyen kegyelmes hozzám. Köszönöm az együtt töltött szép perceket, imákat. Külön köszönöm a közösséget, amit megosztottatok velem. Legyetek áldottak, keresek magamnak más elfoglaltságot, van nekem bőven elég munkám itthon és ezen kivül is. Szeretettel gondolok Rátok! Isten veletek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 15, 19:41:13
Draga Dafna,ez eleg cinikusan hangzott. Szerinted tenyleg igy kell valamit lerendezni,ha nem ertenek veled egyet a testverek valamiben? Barmikor,barmelyikunk tevedhet,mindannyionknak legyen meg a sajat hite szerint. Egymast el kell hordoznunk szeretetben. Megserteni se szabad de megsertodni se ilyen konnyen. Nem latom sehol,hogy te kimondott bantast kaptal volna amiert haragudnod kene es elmenni a forumrol. Kerlek,gondold megegyszer at a dontesed. Soha nem szabad elhamarkodott dontest hozni. Igazi testveri szeretettel kerlek,ne tedd ezt!!!
 :092: :037: :037: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Május 15, 19:42:43
Kérlek drága Dafna kérlek maradj!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 15, 20:21:49
 :?:  Kedves Dafna!
 nem hiszem hogy el kell neked menni a fórumról, mindenki szeret téged, ma elolvastam végig amit írtál, nem hiném hogy rá kell erőszakolni a zsidó hagyományokat más valakire! mindenki szabadon dönti el , és a lehetőségeihez képest eszik ! és van egy ige: Kolosse levél:2:16   Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért,  és egy másik amiből többet lehet megérteni: Rom:14:2-3:2
Némely ember azt hiszi, hogy mindent megehetik; a hitben erőtelen pedig zöldséget eszik.
Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik. Mert az Isten befogadta őt.
 És tisztázni kell a dolgokat és ha valakinek más a véleménye azért nem kell elmenni sem megharagudni, elfogadod hogy más a véleménye és hadd éljünk bekkességbe egymással! sok szeretettel várlak vissza! legyél áldott!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2012 Május 16, 13:21:18
Drága Testvéreim!  :168:

Szeretném hírül adni Istennek hálás szívvel, hogy Gergőm állapota határozottan javul!  :169:
Köszönöm mindenkinek az imádságát!  :2smitten:
Az érettségi kellős közepén tart, túl van az írásbeliken, a szóbelik júniusban lesznek.
No, még azért van küzdelmünk, de csodás Urunk van, és Gergő rosszullétei teljesen elmúltak. Kifejezetten formálja az Úr szellemben. Sok dologban előrébb van, és azt tudom mondani, hogy igaz, amit Ezékiás királyról írtak:
"Áldásul volt nékem a nagy keserűség!"

Isten bármilyen harcot, nyomorúságot a javunkra fordít, ha szeretjük Őt. Ezt tapasztaltuk meg az elmúlt egy év nehézségeiben.
Minden dicsőség az Úr Jézusé, legyetek áldottak testvéreim, sok erőt a harcaitokhoz!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 16, 16:11:03
Az Ure legyen a dicsoseg minden munkajaert amit elvegez az eletetekben.
Amen :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 17, 08:45:42
 :morning:
áldott testvérek! ma hosszú napom lesz estig , de este jelentkezek, adig küldök sok szeretettel nektek egy igét , és áldott szép napot kívánok mindenkinek!
 25 zsoltár szólt ma a szívemhez:
 25 zsolt:5-14:

Vezess engem a te igazságodban és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged.
6
Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak.
7
Ifjúságomnak vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram!
8
Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket.
9
Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat.
10
Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják.
11
A te nevedért, Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az.
12
Kicsoda az, aki féli az Urat? Megmutatja annak az útat, amelyet válasszon.
13
Annak lelke megmarad a jóban, és magzatja örökli a földet.
14
Az Úr bizodalmas az őt félőkhöz, és szövetségével oktatja őket.
 ámen!  :019:
 legyetek nagyon áldottak!

 :028: :027:  :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 17, 09:56:52
Áldott szép napot Ildikó, áldjon az Úr! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 17, 13:57:09
Ma délelőtt az Sztk-ban voltam és otthagytam a fogamat. Ez a mostani igen kellemetlen húzás volt, a zsibbadás nem volt tökéletes és fájt is.
Mivel most újították fel a rendelőket és még nem végeztek mindennel, tükör sincs, hogy az ember megtekinthesse a saját ábrázatát.
A kihúzott fog helyére egy ún. tampont tettek amelyre rá kellett harapnom és úgy kellett hagynom min 20 percig.
Nem akartam ezt az időt az Sztk-ban tölteni, ezért úgy határoztam, hogy elindulok, de előtte, tükör hiánya miatt egy mobil képen  nézem meg, hogy szalonképes vagyok-e az utcai közlekedésre.
Egy gyors képkészítés, és meglepődtem a kinézetemen. (mellékelem). Pedig higgyétek el, nem haragudtam a doktornőre, sőt még áldást is mondtam a munkájára. Bár az ábrázatom nem azt mutatja, mégis szeretet van a szívemben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 17, 14:05:08
Igen, egy kicsit úgy tűnik mint ha morcos lennél! :hehe: De ez érthető is lenne! :igen:
Akkor az a fog már nem fog kellemetlenségeket okozni! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 17, 14:17:16
Így igaz testvérem

 :igen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 17, 14:21:29
 :hehe:

Olyan jól nézel ki, mint akinek behúztak egyett...  :2crazy:

Remélem hamar leapad, egy kis hütés segíthet....  :afro:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 17, 15:20:01
Azért örülök, hogy itt élek és magyar fogorvosom van.
Láttam ugyanis indiai képeket a fogorvoslásról
Mutatóba egy: (http://fogaszat.gasparmed.hu/_/rsrc/1322852767574/fogorvosi-viccek/indiai.jpeg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 17, 16:42:30
:neee:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 17, 16:54:41
Ezt azoknak kéne látni akik az egészségügyi ellátásokban csak a hibákat látják.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 17, 19:35:35
Ma délelőtt az Sztk-ban voltam és otthagytam a fogamat. Ez a mostani igen kellemetlen húzás volt, a zsibbadás nem volt tökéletes és fájt is.
Mivel most újították fel a rendelőket és még nem végeztek mindennel, tükör sincs, hogy az ember megtekinthesse a saját ábrázatát.
A kihúzott fog helyére egy ún. tampont tettek amelyre rá kellett harapnom és úgy kellett hagynom min 20 percig.
Nem akartam ezt az időt az Sztk-ban tölteni, ezért úgy határoztam, hogy elindulok, de előtte, tükör hiánya miatt egy mobil képen  nézem meg, hogy szalonképes vagyok-e az utcai közlekedésre.
Egy gyors képkészítés, és meglepődtem a kinézetemen. (mellékelem). Pedig higgyétek el, nem haragudtam a doktornőre, sőt még áldást is mondtam a munkájára. Bár az ábrázatom nem azt mutatja, mégis szeretet van a szívemben.



 Shalom Pista testvérem! remélem jól vagy! kicsit morcos voltál a képen , biztos nagyon fájt,  de már nem fog  fájni és akkor talán jobb lesz! örülök hogy szeretett van a  szívedbe , hiszem mik nem a láthatókra nézünk  hanem a láthatatlanra Isten ígéreteire!!!
 remélem jösztök a Magdikával a fórum találkozóra!!!!
 nagyon várom hogy találkozzak veletek nagyon áldottak  vagytok! :016: :rozsa: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 17, 19:46:06
Idézet
remélem jösztök a Magdikával a fórum találkozóra!!!!
Nem tudjuk, mert technikai akadályok vannak előttünk, de az Úrra bízzuk és ha Ő ad megoldást akkor ott leszünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 22, 08:26:51
Áldott testvéreim!
 ma esik az eső , de én mennyei esőt kívánok az életetek minden területére!
legyen áldott szép napotok! és ragyogtassa az Úr az Ő arcát ti reátok , adjon nektek  békességet , és minden áldást!
 ma hosszú napom lesz , de mindenre van erőm az Úr Jézus Krisztusban aki megerősít minden erővel!
  Este jelentkezem!!!
Áldott napot mindenkinek!!! :2smitten: :2smitten: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 22, 08:36:22
Köszönjük, Ildikó!

Adjon Neked eröt az ÚR és áldja meg kezeid munkáját!

 :028: :026: :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 22, 10:37:36
 :thanks:  es mindenkinek   :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 22, 11:03:51
Áldott szép napot Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 23, 07:39:34
 :2smitten: Áldott jó reggelt testvéreim!
 ma is egész nap dolgozok , este igyekszek a skype alkalomra!
egész éjjel a következő szavak voltak bennem: áldom az Urat mindenkor dicsérem szent Nevét kősziklám Ő és erős váram!!
 3 szor ébredtem meg és ugyan ez  volt bennem !

 gondoltam megosztom veletek!!! :2smitten:
 áldott napot nektek!!! :027: :026: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 23, 10:45:35
Áldott szép napot Neked is! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Május 23, 13:06:02
:2smitten: Áldott jó reggelt testvéreim!
 ma is egész nap dolgozok , este igyekszek a skype alkalomra!
egész éjjel a következő szavak voltak bennem: áldom az Urat mindenkor dicsérem szent Nevét kősziklám Ő és erős váram!!
 3 szor ébredtem meg és ugyan ez  volt bennem !

 gondoltam megosztom veletek!!! :2smitten:
 áldott napot nektek!!! :027: :026: :081:

Őrizzen és oltalmazzon az Úr téged Testvérem. Az Ő angyalai járjanak tábort körülötted. Este várunk az alkalmon.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 24, 17:49:45
KEDVES TESTVÉREK!
 MA HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓNK IS VOLT! és itt voltunk Szentendrén  a PISZTRÁNG étteremben, pisztrángot ettünk!


 :2smitten: gondoltam megosztom veletek is és hálás vagyok az Úr kegyelméért és minden áldásért !! :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 24, 19:11:06
Drága Ildikó!

Akkor dupla örömben volt részetek! Kétszresen is hálát adhattatok az ÚRnak!

Áldjon meg Benneteket az ÚR, védelmezze házasságotokat, és kössön össze Benneteket az Örökkévaló soha el nem múló szeretete!

Köszi, hogy megosztottad velünk örömötöket és a képeket! Olyan jó látni Benneteket!


 :rozsa2: :017: :love: :fel: :taps:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 24, 22:43:05
Boldog házassági évfordulót is nektek! :igen: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 25, 00:07:02
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: nagyon szépen köszönöm!!! :016: :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 27, 01:12:24
A SZENTLÉLEK KITÖLTÉSE!!!



1 És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
2 És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala.
3 És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.
4 És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.
5 Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.
6 Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.
7 Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak?
8 Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?
9 Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban és Ázsiában,
10 Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Ciréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok,
11 Krétaiak és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.
12 Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lenni?
13 Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.
14 Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
15 Mert nem részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
16 Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától:
17 És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
18 És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.
19 És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését.
20 A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes napja.
21 És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.
22 Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok.
23 Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek:
24 Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia.
25 Mert Dávid ezt mondja ő róla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam.
26 Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik.
27 Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
28 Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orcád előtt.
29 Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van.
30 Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az ő királyi székibe,
31 Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott.
32 Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
33 Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok.
34 Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felől,
35 Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
36 Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.
37 Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?
38 Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.
39 Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
40 Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!
41 Akik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek!!!


Kevdes testvéreim ez az Igazi pünkösd!!!


 :017: :016: :rozsa:


 legyetek nagyon áldottak!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 27, 12:34:47
Kedves testvérek! ezeket a sorokat nem azért írom meg hogy dicsekedjek, mert mim  van nekem amivel tudnék dicsekedni?  inkább bizonyságnak tartom , vagy Isten vezetésének , mindenki döntse el:
 Ma akartunk menni Abonyba  a testvéremhez ,és felköszönteni a sógornőmet mert neki is most a napokban  volt a születés napja, és megígértem hogy megyünk, de másképp alakult: a tegnap reggel a szomszédasszony Ibolya, aki most munka nélkül  maradt 2 hónapja , elvesztette a házát, segítettem neki ide költözni a szomszédba albérletbe, szóval tegnap reggel jött hogy nincs mit egyenek és pénze sincs és kért tőlem 3000 ft ot,  gondolkoztam hogy ha adok neki pénzt , nem lesz benzin pénzünk és nem tudok Abonyba menni ahogy ígértem a Bátyámnak és családjának, de ha nem adok ez az asszony nincs mit egyen a 18 éves fiával,  igy kérdeztem : Uram mi legyen? természetesen  adtam neki pénzt , mert nem nézhetem hogy valaki éhezik, valamikor rég én is sokat éheztem és hálás voltam hogy ha volt egy darab zsíros kenyér mit enni, az este későn haza jöttünk a gyülekezetből csináltam töltött tojást most még fő  a töltött paprika és a töltött káposzta  vittem nekik is enni mert 3000 ft ból nem sok mindent vehetett mert semmié nem volt, főztem neki reggel kávét is adtam egy üveg lecsót , egy üveg zöld babot amit anyósomtól kaptunk,  az előbb be jött könnyes szemmel, nálunk ment az Istentisztelet , és kérdezte hogy én miért segítettem neki, mert mikor együtt dolgoztunk ő sokszor volt ellenem , és senki nem akar most rajta segíteni , a volt férje és a volt anyósa sem , pedig ők bőségben élnek, a gyereket várják szívesen de Ibolyát nem akarják látni sem.
 a válasz: Isten azt mondta hogy adjatok mert nektek is adatik , jó mértékkel , és jobb adni mint kapni, igaz most a bátyám előtt hazug vagyok és haragszanak rám, de imádkozok értők , ők nincsenek megtérve és soha nem is segítenének senkin sem, igy csak imádkozni tudok értök!
 de hálát adok az Úrnak mindenért!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 27, 13:10:15
Köszönöm, Ildikó, hogy elmondtad ezt a bizonyságtételt!

Legjobban az érintett meg, hogy Ibolya érezhette Benned Krisztus szeretetét, hisz mondta, hogy korábban sokszor ellened volt. Úgy érzem ezek azok a "kis" dolgok, amelyben hüségesek lehetünk.

Legyetek nagyon áldottak, és árassza ki az ÚR böségesen Rátok szeretetét és kegyelmét.

 :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 27, 13:40:55
Szerintem ez volt a helyes dontes. Ha nem ezt tetted volna,vadolt volna utanna Isten Lelke.!

 :066: :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 27, 16:49:07
Áldott Testvérnőm!

Annyira jó megélni azt, hogy betöltötted ezt a parancsolatot:

"Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan."
(1János levele 3,18)

Legyél továbbra is só, olyan keresztény, aki meg is éli, nem csak annak nevezi magát!

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 27, 17:22:57
Köszönöm szépen kedves testvéreim!!!
 elgondolkoztam hogy Jézus mit tenne ebben a helyzetbe! és csak az  a vágyam hogy tudjam Őt szolgálni, őt aki az életét adta értem! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 27, 18:31:58
Kedves Ildikó, nem dicsekedtél, hanem bizonyságot tettél. És bizonyságot cselekedtél arról amire Urunk szava tanított. Emberséges voltál azzal szemben akit az Úr lelke vezetett eléd.Mit tett volna Jézus? Azt amit te
Idézet
35 Mert éheztem, és ennem adtatok, (Máté 25,35)

Idézet
Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg." (Máté 25,40)
Ildikó büszke vagyok rád, mint szeretett testvéremre.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Május 27, 18:44:09
Kedves testvérek! ezeket a sorokat nem azért írom meg hogy dicsekedjek, mert mim  van nekem amivel tudnék dicsekedni?  inkább bizonyságnak tartom , vagy Isten vezetésének , mindenki döntse el:
 Ma akartunk menni Abonyba  a testvéremhez ,és felköszönteni a sógornőmet mert neki is most a napokban  volt a születés napja, és megígértem hogy megyünk, de másképp alakult: a tegnap reggel a szomszédasszony Ibolya, aki most munka nélkül  maradt 2 hónapja , elvesztette a házát, segítettem neki ide költözni a szomszédba albérletbe, szóval tegnap reggel jött hogy nincs mit egyenek és pénze sincs és kért tőlem 3000 ft ot,  gondolkoztam hogy ha adok neki pénzt , nem lesz benzin pénzünk és nem tudok Abonyba menni ahogy ígértem a Bátyámnak és családjának, de ha nem adok ez az asszony nincs mit egyen a 18 éves fiával,  igy kérdeztem : Uram mi legyen? természetesen  adtam neki pénzt , mert nem nézhetem hogy valaki éhezik, valamikor rég én is sokat éheztem és hálás voltam hogy ha volt egy darab zsíros kenyér mit enni, az este későn haza jöttünk a gyülekezetből csináltam töltött tojást most még fő  a töltött paprika és a töltött káposzta  vittem nekik is enni mert 3000 ft ból nem sok mindent vehetett mert semmié nem volt, főztem neki reggel kávét is adtam egy üveg lecsót , egy üveg zöld babot amit anyósomtól kaptunk,  az előbb be jött könnyes szemmel, nálunk ment az Istentisztelet , és kérdezte hogy én miért segítettem neki, mert mikor együtt dolgoztunk ő sokszor volt ellenem , és senki nem akar most rajta segíteni , a volt férje és a volt anyósa sem , pedig ők bőségben élnek, a gyereket várják szívesen de Ibolyát nem akarják látni sem.
 a válasz: Isten azt mondta hogy adjatok mert nektek is adatik , jó mértékkel , és jobb adni mint kapni, igaz most a bátyám előtt hazug vagyok és haragszanak rám, de imádkozok értők , ők nincsenek megtérve és soha nem is segítenének senkin sem, igy csak imádkozni tudok értök!
 de hálát adok az Úrnak mindenért!
Drága Ildikó!
Nagyon meghatott a bizonyságtételed. Hiszem, hogy ez nagy áldás számukra, mert krisztusian cselekedtél. A tetteid Őt mutatták be nekik.
Áldjon meg az Úr.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 28, 09:40:59
 :igen:
Áldott testvéreim! köszönöm a hozásszólásokat!
 ma ép ezt olvastam: Lukács: 6:27-31
De néktek mondom, kik engem hallgattok: Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek,
Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak.
Aki egyik arcodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, aki felső ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se.
Mindennek pedig, aki tőled kér, adj; és attól, aki elveszi a tiédet, ne kérd vissza.
És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.
33
És ha csak azokkal tesztek jól, akik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik.   
 és  Lukács: 6:35- 38:
Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.
Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas.
Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik;
Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amelylyel ti mértek.



 ezek az igék elgondolkoztatnak és azt szeretném ha az egész életemet az ige tükrében az ige világosságában élném!
 legyetek nagyon áldottak kedves testvéreim! :017: :161: :016: :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 28, 09:50:17
ÁMEN!

Kedves Ildikó!
 
És a SZERETET soha el nem fogy!

 :morning: :026: :017: :rozsa2:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 28, 09:59:24
 :taps: :morning: mindenkinek es   :028:

Mindannyiunkat segitsen a mi Urunk es Mindenhatonk,hogy a mai napot is az O dicsosegere eljuk meg.

 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 28, 11:06:28
Nos az ujsag az,hogy ma koltoznek a fiamek ide hozzam. Nagy kihivas ez szamomra,mivel mindig azon az allasponton voltam,hogy nem szeretnek senkivel egyuttelni.   :szomorkas:  Meg imadkoztam is azert,hogy,ha lehet ezt ne engedje meg az Ur.  :ima06:  Na,hat O ugylatszik maskent latja jonak. Am legyen. Ha O igy engedi meg,akkor en alazattal szeretnek engedelmeskedni. :286:
Azert megkerlek benneteket,hogy imaitokban emlekezzetek meg rollam,hogy minden cselekedetem szeretetben menjen vegbe.  :068:  Tisztaba vagyok vele,hogy surlodasok lehetnek - az mindenhol van - de torekedni kell,hogy minnel zokkenomentesebben oldodjanak meg,nem engedni,hogy elfajuljanak a dolgok  :189: :102:
De hiszem,hogy az Ur mindig velem lesz es Szentlelke altal kepesse tesz az egyuttelesre.  :066:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Május 28, 11:19:03
 :104:      Drága Editkém!  természetesen imádkozunk érted!
 legyen meg az életedben az Úr akarata! :2smitten:
töltse be az Úr a szívedet békességgel!! :017: :161: :016: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 28, 11:25:34
 :thanks: :031: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Május 28, 17:27:27
Ez lehet valami jónak a kezdete! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Május 28, 18:36:44
Egyetértek Anti Testvéremmel! Editkém, meglátod áldásos lesz az együttlakás!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Május 28, 19:30:09
(http://i294.photobucket.com/albums/mm104/brenda_shelton78/Smileys/1lg147amen.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Május 28, 19:56:57
Koszonom,hogy,igy batoritottok es ilyen megerto hozzaallast tanusitottok iranyomba. Tokeletesen tisztaba vagyok vele,hogy nem egy tragedia ez a helyzet,csak en eleg nehezen elem meg. Ismeretlen fogalom szamomra az egyuttlakas,eddig legalabbis. Mindigis fuggetlen eletet eltem,evtizedeken keresztul,csak a ferjemmel kellett egy fedel alatt elnem.Azert ismeretlen szamomra az egyutteles dolog.Fuggetlen tipus vagyok. Kicsit szegyelem is magam,hogy ilyesmin sopankodok itt nektek,bocsassatok meg erte. A tarsasagom ti vagytok,es azok is akik kozel allnak hozzam. Igy hat veletek osztottam meg a " nagy problemam".  :194: :139:

De jo,hogy vagytok nekem  :115: :129:

Meg egyszer koszonom es az Ur aldjon meg gazdagon az O ingyen kegyelmebol mindannyiotokat.

 :284: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 01, 08:11:12
 :morning:
 áldott testvéreim!
 ma is hosszú napos  vagyok , estig dolgozok , nagyon fogtok hiányozni nekem , de igyekszem este haza!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 Legyetek nagyon áldottak a mai napon is   és kérlek támogassatok imában , hogy az Úr vezessen az Ő kegyelme szerint, elkezdtem egy nagyon érdekes témát : Jézus neve. 
 kérlek tehát segítsétek hogy az Úr  adja azokat az igéket és legyen velem ebben a témában is , mert az ő segítsége nélkül semmit, szükségem van az imáitokra ahogy meg van  irva: Jakab levél:5:16: imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése
mit mondjak tehát ezekre?
 ha az Úr velünk , ki lehet ellenünk!!

Filippi levél:4:13   Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.


áldott szép   napot !!  :thanks: :026: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 01, 09:04:58
 :028:  neked is Ildoko.Kivanom,hogy az Ur adjon erot a mai napi munkadhoz is.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 02, 13:39:17
 :taps:

 Kedves testvéreim!!! JÓ AZ ÚR!!! IBOLYA ELMONDTA VELEM A MEGTÉRŐ IMÁT!!! SZÍVBŐL!!!DICSŐSSÉG ISTENNEK!!!

 adjunk együtt hálát az Úrnak!!! ÖRÖKKÉ VALÓ AZ Ő KEGYELME!!! :ima02: :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 02, 14:05:07
Dicsöség legyen az ÚRnak! Adja az ÚR, hogy átadja teljesen az életét Jézus Krisztusnak.!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 02, 14:16:50
Veled örülök Testvérem! :afro: :igen:
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 02, 15:49:05
Egy enek idezet:
"Orom van a mennyben,egy bunos felett,
Ha megterve hazaerkezett."

Halleluja   :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 04, 08:22:47

http://alfa-omega.hu/breakchain/index.php?do=%2Finvite%2F (http://alfa-omega.hu/breakchain/index.php?do=%2Finvite%2F)

Szia! ez egy keresztény oldal , felekezettől független , kérlek regisztrálj te is ide , és hivd meg ismerőseidet is , sok keresztény a világ minden tájáról! :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 04, 08:39:34
 :fel: :taps: :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: orsi50 - 2012 Június 05, 11:03:22

http://alfa-omega.hu/breakchain/index.php?do=%2Finvite%2F (http://alfa-omega.hu/breakchain/index.php?do=%2Finvite%2F)

Szia! ez egy keresztény oldal , felekezettől független , kérlek regisztrálj te is ide , és hivd meg ismerőseidet is , sok keresztény a világ minden tájáról! :2smitten: :2smitten:


 ez a lap micsoda??? nem értem í? ha megmondanátok , mert addig nem szeretnék regizni a-mig nem értem mi az??
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 05, 11:04:25
Kedves Orsi!

Ezt az oldalt is mi hoztuk létre, egy közösségi oldal mint például a facebook vagy az iwiw, csak ez keresztény közösséggel és tartalommal.
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: orsi50 - 2012 Június 05, 11:06:49
Áha! értem ! kaptam egy képeslapot és még egy meghivót is akkor oda regizek??? na holnap jön  ildiko hátha segit nekem ,  köszönöm szépen kedves Antee :01:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 05, 11:21:41
Szívesen! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: orsi50 - 2012 Június 05, 11:45:57
 :hehe:
:sikerült nekem is!Regisztrálni:) :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 05, 11:52:40
Örülök! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 05, 15:25:15
:hehe:
:sikerült nekem is!Regisztrálni:) :043:

   kedves Orsikám!!!
örülök én is nagyon!!!


 :fel: :017: :016: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 06, 20:47:13
A fiam osztály kiránduláson van Jeruzsálemben. Vasárnap volt szülőértekezlet, azt mondta a tanárnő, hogy a fiam osztályelső matematikából és angolból. Két tárgyból örülnék ha év végéig tudna javitani, hogy kitűnő legyen. A Bár Ilános vizsgáról még semmi hirem.
Szia Antee!

Miattad ugrottam be egy mondat erejéig. Kérted tájékoztassalak a fiam felvételi vizsgaeredményéről. Azt irták, hogy az összes tanuló közül csak 20 %-ot vettek fel, és a rostán a fiam is kiesett. Hát, nem tudom valaha lesz-e még ilyen nagy szerencséje az életben...ilyen lehetőséggel...úgyhogy mi szülők, nagyon le vagyunk lombozódva...Igaz, még csak most tölti a 14.-et, de akkor is...
 :pityereg:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 06, 20:55:54
Igazán sajnálom... De hagyjunk esélyt Istennek, lehet más irányba tereli a gyermeked!
Ne felejtsd, minden a javunkat szolgálja.

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 06, 21:53:34
Drága Dafna!
Imádkozom, hogy gyermeked egy jó iskolába kerüljön. legyen meg az Úr akarata.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 06, 21:55:12
Holnap vizsgázom a dajkaképzőben. Kérlek imádkozzatok értem és azért is, hogy utána hamar el tudjak helyezkedni egy óvodában.
Köszönöm szépen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 06, 22:08:43
Imádkozom érted, az Úr veled! :afro:
Várjuk a beszámolót! :igen: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 06, 23:51:07
Imádkozom érted, az Úr veled! :afro:
Várjuk a beszámolót! :igen: :2smitten:


 Kedves Ditte! imádkozunk érted ! megsegít  az ÚR!!! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 07, 00:03:13
Kedves Testvéreim!
 Ma nagyon beteg voltam , fájt a fejem fájt a lábon már napok óta , a bal sarkom meg volt dagadva hogy lábra alig bírtam állni, nagyon hosszú napom volt, az úton haza felé azt hittem hogy egy örökkévalóság amíg haza érek, a lépcsőn nagyon nehezen mentem fel  le akartam ülni a lépcsőn, haza érve, azt gondoltam hogy csak le fekszem, hátha megszűnik, de pár perc lett volna Skype alkalomig, igy be kapcsoltam a gépet, be hitvak az alkalomra, és kértem a Testvéreket hogy imádkozzanak értem, nagyon nehéz volt még megszólalni is. imádkoztak a testvéreim értem , azután meg kérdezte a testvérem tőlem hogy mit érzek , kicsit jobb válaszoltam, azután megint imádkoztak , és megint! és  CSODA A FÁJDALOM ELTŰNT!!! :ima02: :ima06: :ima05:
  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 le térdepeltem , hálát adtam az Úrnak: hogy rám tekintet rám egy por szemre, és Meghallgatta a TESTVÉREIM IMÁJÁT!!!
JÉZUS KRISZTUS MA IS GYÓGYÍT!!! Ő A SZABADÍTÓ A GYÓGYÍTÓ!

Malakiás könyve:4:2   És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak Napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok.


JÉZUS ma is Gyógyít:Lukács Evangéliuma:9:11   A sokaság pedig ezt megtudván, követé őt: és ő örömmel fogadván őket, szóla nékik az Isten országáról, és akiknek gyógyulásra volt szükségök, azokat meggyógyítá.



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 07, 00:05:29
Áldott az ÚR! BARUCH HASHEM!

 :ima02: :081: :rozsa2: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Június 07, 07:11:43
Ildikó, nem voltam ott a kezdetkor, ezért erről az imáról nem tudtam, de ez hatalmas bizonyság számomra. Hiszen végig ott voltál az alkalmon , majd éjjel negyed kettőig. Erőt és gyógyulást kaptál az Úrtól. Kívánom, hogy a mai napod is áldásban teljen, fájdalmak nélkül az Úr szeretetében.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 07, 07:47:26
Ildikó, nem voltam ott a kezdetkor, ezért erről az imáról nem tudtam, de ez hatalmas bizonyság számomra. Hiszen végig ott voltál az alkalmon , majd éjjel negyed kettőig. Erőt és gyógyulást kaptál az Úrtól. Kívánom, hogy a mai napod is áldásban teljen, fájdalmak nélkül az Úr szeretetében.

Igen! kedves Pista testvérem!  :morning:
 az Úr meggyógyított!! :fel: :taps: :043: :081:
 ez az én számomra is csodálatos és csak ámulók , ,Hatalmas dolgokat cselekszik az ÚR!!ezért nagyon hálás vagyok!!!
 zsolt108:1-6:
1
Ének. Dávid zsoltára.
2
Kész az én szívem, oh Isten, hadd énekeljek és zengedezzek; az én dicsőségem is kész.
3
Serkenj fel te lant és hárfa, hadd keltsem fel a hajnalt!
4
Hálát adok néked a népek között Uram, és zengedezek néked a nemzetek között!
5
Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, és a felhőkig ér a te hűséges voltod!
6
Magasztaltassál fel, oh Isten, az egek felett, és dicsőséged legyen az egész földön!!!!! :043: :078: :ima02: :ima06: :ima05: :289:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 07, 10:39:08
Dicsőség az Úrnak Ildikó! Veled örülök! :2smitten:  :2smitten:  :2smitten:  :2smitten:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 07, 16:01:17
Kedves Testvéreim!
 Ma nagyon beteg voltam , fájt a fejem fájt a lábon már napok óta , a bal sarkom meg volt dagadva hogy lábra alig bírtam állni, nagyon hosszú napom volt, az úton haza felé azt hittem hogy egy örökkévalóság amíg haza érek, a lépcsőn nagyon nehezen mentem fel  le akartam ülni a lépcsőn, haza érve, azt gondoltam hogy csak le fekszem, hátha megszűnik, de pár perc lett volna Skype alkalomig, igy be kapcsoltam a gépet, be hitvak az alkalomra, és kértem a Testvéreket hogy imádkozzanak értem, nagyon nehéz volt még megszólalni is. imádkoztak a testvéreim értem , azután meg kérdezte a testvérem tőlem hogy mit érzek , kicsit jobb válaszoltam, azután megint imádkoztak , és megint! és  CSODA A FÁJDALOM ELTŰNT!!! :ima02: :ima06: :ima05:
  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 le térdepeltem , hálát adtam az Úrnak: hogy rám tekintet rám egy por szemre, és Meghallgatta a TESTVÉREIM IMÁJÁT!!!
JÉZUS KRISZTUS MA IS GYÓGYÍT!!! Ő A SZABADÍTÓ A GYÓGYÍTÓ!

Malakiás könyve:4:2   És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak Napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok.


JÉZUS ma is Gyógyít:Lukács Evangéliuma:9:11   A sokaság pedig ezt megtudván, követé őt: és ő örömmel fogadván őket, szóla nékik az Isten országáról, és akiknek gyógyulásra volt szükségök, azokat meggyógyítá.
Dicsőség az Úrnak! Hallelujah! Nagyon örülök a gyógyulásodnak.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 07, 16:02:34
Drága Testvéreim!
Dicsőség az Úrnak! Sikerült a vizsgám. Jeles lett. Köszönöm Uram!
 :2smitten:
Köszönöm imáitokat.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Június 07, 16:55:37
Edit testvérem, te úgy érezted a vizsga előtt

 " - "  ennyi ami eszedbe jut.

Imádkoztál az Úrhoz, esetleg mi is támogattunk.

" l "   tekintetünk felfelé emeltük.

Az Úr egyesítette a kettőt

" + "  és ez lett belőle

Hozzá adta a pluszt a tudásodhoz és az Ő áldása tükröződik vizsgád eredményében.

Gratulálok Testvérem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 07, 17:41:45
Drága Testvéreim!
Dicsőség az Úrnak! Sikerült a vizsgám. Jeles lett. Köszönöm Uram!
 :2smitten:
Köszönöm imáitokat.
 :2smitten:

Dicsőség az Úrnak! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 07, 18:54:58
Kedves István és Antee!
Igen. Az Úr segített és nem is izgultam. Hallelujah!
Köszönöm a gratulációkat.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 07, 23:50:15
 :afro: :afro: :fel: :taps:
 KEDVES DITTE!!! Örülök :taps: 
nagyon, tudtam hogy sikerülni fog!!DICSŐSSÉG AZ ÚRNAK
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 09, 07:24:23
Áldott Jó reggelt kivánok kedves testvéreim!!!
 és egy nagyon szép Istentől áldott békés  napot!!
  :2smitten: :2smitten:

 megyünk Abonyba  a kertbe  le szedni a ribizlit és az egrest , este igyekszem az alkalomra!!  :017: :161: :016: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 09, 07:42:01
Neked is áldott napsütéses szép reggelt, drága Ildikóm!

Mint látom, röviden, de intenzível aludtál!   :hehe:

Legyen nagyon szép napotok, vérunk vissza este!!!

 :030: :026: :027: :morning: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 09, 18:52:46
 :028: haza érkeztünk !! Megsegített az ÚR :2smitten:
 le szedtük  a ribizliket , az egrest , meggyet, ,habár fiatalok a kis fák csak 3, 4évesek de mindegyiken van gyümölcs! EZ is az ÚR Áldása!! :043: :081: :289:
 


 az utolsó kép nagyon érdekes  narancssárga tábla  :?: Abonyba 2 db volt belőle de csak az egyiket sikerült lefotózni
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 09, 19:29:42
De jó, hogy újra itt vagy, kedves Ildikó!

Olyan szép látni Benneteket és a tájat! Az egres már tényleg beérett! Nagyon, de nagyon régen nem ettem... :118:

 :068: :284: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 10, 11:39:48
De jo is szep idoben a kertben egy kicsit tenni-venni. A munka mellett meg feludules is lehet.
Dicsoseg Istennek,hogy igy megaldotta a termesetek.
 :afro:



Aldott napot mindenkinek.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 10, 12:28:30
Neked is Testvérem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Június 10, 12:41:42
Hát nálunk eléggé fülledt a levegő és borult az ég. Sajnos nem úgy alakalultak a dolgaim ahogyan elterveztem, de az Úr tudja, hogy mi a terve velünk. Javítanom kellett Magdus mopedjét, hogy el tudjon jönni az istentiszteletre. Gumit kellett cserélni, de meg kellett fúni a felnit, és hasonló apróságok melyek ajándékként jöttek a problémák mellé. Az internet is megszakadt, a végén kiderült, hogy IP cím ütközés volt a gépeink között, mindkettő ugyanazt az IP címet használta, ezért lefagyasztották a netet ....
Na de itt vagyok, dicsőség az Úrnak és hiszem, hogy áldással fog zárulni a mai napunk is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 10, 12:43:35
Az utóbbi időben félrevonultam az Úrral magányomban, és kiveséztem önmagamat. Mint mindig, az Úr győzött. Visszahozott. Bocsássatok meg, ha valaha bárkit is megbántottam. Nagyon érzékeny lélek vagyok, sok szivbéli sebbel, a reakcióim nem mindig jók.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 10, 12:54:43
Az utóbbi időben félrevonultam az Úrral magányomban, és kiveséztem önmagamat. Mint mindig, az Úr győzött. Visszahozott. Bocsássatok meg, ha valaha bárkit is megbántottam. Nagyon érzékeny lélek vagyok, sok szivbéli sebbel, a reakcióim nem mindig jók.


 :taps:

 Dicsőség az Urrnak!!! jó hogy itt vagy!  imádkoztunk érted , mert te a mi testvérünk vagy és ha neked fáj valamid nekünk is fáj,itt mindenki szeret téged és nagy áldás vagy nekünk, ha pedig nem értünk mindig egyet azzal amit te irsz vagy mondasz , azért van mert különböző emberek vagyunk mindenkinek más a felfogása, ezért te ne haragudj meg , és  menny el , mert hiányzol , a lelki sebeket pedig  Kérem a Mindenhatót hogy Gyógyítsa meg , adjon neked erőt , békességet és minden áldás  szálljon terrád!!!

 :017: :016: :rozsa:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 10, 12:57:35
Örülök Dafna, hogy újra közöttünk vagy! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 10, 12:58:32
Hát nálunk eléggé fülledt a levegő és borult az ég. Sajnos nem úgy alakalultak a dolgaim ahogyan elterveztem, de az Úr tudja, hogy mi a terve velünk. Javítanom kellett Magdus mopedjét, hogy el tudjon jönni az istentiszteletre. Gumit kellett cserélni, de meg kellett fúni a felnit, és hasonló apróságok melyek ajándékként jöttek a problémák mellé. Az internet is megszakadt, a végén kiderült, hogy IP cím ütközés volt a gépeink között, mindkettő ugyanazt az IP címet használta, ezért lefagyasztották a netet ....
Na de itt vagyok, dicsőség az Úrnak és hiszem, hogy áldással fog zárulni a mai napunk is.

Szia Testvérem!

Hát elég kihívásos volt akkor ez a mai nap számotokra! Viszont újra van interneted és itt vagy közöttünk! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Június 10, 12:58:53
Hidd el, hogy mindnyájan örülünk neked. És tudom, hogy az Úr vezet téged és hagyja, hogy te hozd meg a döntést. És jól döntöttél.
 :030: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 10, 13:11:51
Hát nálunk eléggé fülledt a levegő és borult az ég. Sajnos nem úgy alakalultak a dolgaim ahogyan elterveztem, de az Úr tudja, hogy mi a terve velünk. Javítanom kellett Magdus mopedjét, hogy el tudjon jönni az istentiszteletre. Gumit kellett cserélni, de meg kellett fúni a felnit, és hasonló apróságok melyek ajándékként jöttek a problémák mellé. Az internet is megszakadt, a végén kiderült, hogy IP cím ütközés volt a gépeink között, mindkettő ugyanazt az IP címet használta, ezért lefagyasztották a netet ....
Na de itt vagyok, dicsőség az Úrnak és hiszem, hogy áldással fog zárulni a mai napunk is.

Kedves testvérem, ügyes vagy  , dicsőség az Úrnak  hogy sikerült  megoldani a problémát!!  legyen nagyon áldott a mai napotok is !!! este találkozunk 7 kor a skype on , szeretettel várlak mindkettőtöket!!! puszi Magdikának !! :016: :079:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Június 10, 13:38:57
Ildikó a Skypem sajnos még nem tökéletes, nem jó a bejövő hang, és ezt még javítanom kell majd. Ezért lehet, hogy este nem fogunk tudni beszélgetni. De igyekszem ezt a hibát is kijavítani.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 10, 14:17:25
Draga Pista testverem,nallad akkor nagyon beigazolodott az a mondas,hogy " A baj nem jar egyedul". Mindig jon valami kihivas amit le kell gyoznunk. Istennek legyen hala,hogy adott ket ugyes kezet neked es foleg kitartast,hogy megold a problemakat.
 :104: :078: :064: :066:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 10, 14:31:32
Draga Dafna!

Orulok,hogy vegulis engedted gyozedelmeskedni Isten erejet az eletedben. Ne busulj,mindannyian jartunk mar igy es lehet,hogy meg fogunk is. Ezert is vagyunk egymasnak,hogy tamogassuk egymast. En szemelyszerint nincs mit megbocsassak,semmit nem ereztem bantasnak a reszedrol. Csupan nezetkulonbsegrol volt szo,amit viszont Isten Szentlelke helyre tud rakni,ha kerjuk. Teljesen megertem mikor azt irod,hogy nagyon erzekeny vagy es sok sebet kaptal mar. Egy az egyben elmondhatom en is magamrol. De lass csodat! Az Ur az O kimondhatatlan szeretetebol,egyenkent gyogyitja ezeket a sebeket. Mivel elismerem magamrol,hogy tulsagosan is erzekeny vagyok,ezert,ha tortenik valami ami ezt a teruletemet erinti,elkezdek elobb szamolni 10-ig,majd meg 10-ig.....es igy tovabb. Majd aztan reagalok,ha mar lehiggadtam. Nallam ez bevalt. Bar igaz,volt,hogy tobbszazig is elkellett szamoljak. :083:
Orulok,hogy ujra koztunk vagy.Kivanom,hogy ez maradjon is igy.
Testveri szeretettel irtam ezeket,kerlek ugy is fogadd.
 :116: :037: :284:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 10, 14:37:11
Köszönöm a bároritó szavaitokat. Csütörtökön vagy pénteken jön hozzám  a magyarországi barátnőm. Már nagyon várom. Sok fizikai munkám van itthon emiatt, szeretném ha ragyogna a lakás. Sajnos nincs külön helyem a számára, de nagyon szeret a kis gyermekeimmel aludni. Biztonságos hely, ugyanis az a lakás légóhelyisége. Háború esetén ha szól a sziréna, oda kell befutni. A nevét személyiségi jogai miatt inkább nem irnám ide, mert nem kértem engedélyt tőle. A lényeg, hogy régóta ismerjük egymást és nagyon sokat volt már nálam, ezért sok az irigye, sajnos a vallásos emberek között...  :pityereg:
Van hogy nem akarnak mellé ülni Istentiszteleten...mert neki magadja az Isten hogy egy évben akár többször is idejöhessen...az Isten útjai kifürkészhetetlenek...neki ilyen áldásokat tartogat az Úr...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 10, 14:43:29
 :016:
 Drága Dafna !!!  örülök nagyon neked, és az áldott barátnődnek is , írok neked egy levelet is és egyet küldök hogy  rakjátok kérlek a Siratófalhoz!! előre is nagyon köszönöm!! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :016: :017:
 az emberekkel meg nem kel törődni, irigyek és rosszak , de inkább áldjuk azokat akik átkoznak vagy  nem is néznek ránk!
 legyél nagyon áldott és sok erőt adjon neked a Mindenható!!! :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 10, 15:01:14
Rendben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 10, 23:12:48
Drága Testvéreim!

De sok újságról maradtam le!  :pirul:

Dafna szívböl örülök, hogy így döntöttél és ujra köztünk vagy!  :afro: Legyen nagyon áldott az együtt töltött idö a barátnöddel!  :175:  :afro:

Pista Testvérem, Téged nagyon megáldott az ÚR! Mindenhez értessz! Milyen jó ez! Áldja meg az ÚR kezed munkáját!

 :taps: :fel: :269:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 12, 07:43:01
 :morning:
 Áldott testvéreim!!
az Úr meghallgatta az imáinkat , MA Ibolya elment dolgozni, felvették ide a sarki Don Pepe pizzériába!!
Adjunk együtt hálát az Úrnak érte!  áldott legyen az ÚR neve!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :ima02: :043: :026: :027:


Isten meghallgatja az imáinkat , mert ahol 2 vagy 3 egybe gyűlnek az Ő nevében és egy akaraton, JÉZUS MEGHALLGAT !!!ÉS A MINDENHATÓ ISTEN MEGADJA NEKÜNK AMIT KÉRTÜNK!!!! :081: :265:
 :afro: :afro:

Jakab levél:5:16: imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. :269:





Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 12, 08:42:33
Dicsőség az Úrnak! Ő hűséges és nem hagy el. Gondoskodik rólunk. Köszönjük Uram!!!
 :2smitten: :036:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 12, 12:19:17
Veled örülök Testvérem! :afro:
És ott jár neki egyszeri étkezés? Mert akkor részben az étkezés is megoldódna.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 12, 16:29:18
Veled örülök Testvérem! :afro:
És ott jár neki egyszeri étkezés? Mert akkor részben az étkezés is megoldódna.

 :igen:

 igen kap egy nap egy levest és egy második at és egy kávét!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 12, 16:38:20
Szuper! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 12, 17:41:15
Most beszéltem Pintér Bélával és engedélyt kértem hogy az oldalunkon elérhetővé tegyük némely dalát letöltésre.
Engedélyezte, bármelyik dalát feltehetem letöltésre!

Nagy öröm ez számomra! :2smitten:

A dalait a BreakChain.com weboldalon fogom elhelyezni napokon belül. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 12, 18:28:46
Most beszéltem Pintér Bélával és engedélyt kértem hogy az oldalunkon elérhetővé tegyük némely dalát letöltésre.
Engedélyezte, bármelyik dalát feltehetem letöltésre!

Nagy öröm ez számomra! :2smitten:

A dalait a BreakChain.com weboldalon fogom elhelyezni napokon belül. :2smitten:

Ez egy nagyon jó hir! Jó hogy időközben megváltozott a véleménye. Nagyon sok testvért megbántott tavaly, pont azért mert ragaszkodott a műveihez. Örülök, ha egy hivő zenész testvér beismeri hogy mindene amije van az Úrtól kapott ajándék, és nem feltétlen üzleti célokat szolgál. Bár a szolgálat sokszor tényleg pénzbe kerül, én hiszem azt, hogy az Úr abban gyönyörködik, ha a tálentumokat a szegény testvérekkel is megosszuk. Akinek nincs kenyér az asztalán, bajosan vesz meg egy CD-t, vagy akár egy könyvet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 12, 19:09:33
Ennek a hírnek én is nagyon örülök! Bízom benne, hogy az ÚR meg is fogja áldani ezt a döntését!

 :afro:   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 12, 20:12:10
Most beszéltem Pintér Bélával és engedélyt kértem hogy az oldalunkon elérhetővé tegyük némely dalát letöltésre.
Engedélyezte, bármelyik dalát feltehetem letöltésre!

Nagy öröm ez számomra! :2smitten:

A dalait a BreakChain.com weboldalon fogom elhelyezni napokon belül. :2smitten:

Hat ez szamomra kulonosen jo hir,mert en nagyon szeretem a dalait. Annyiszor atsegitettek nehez napokon,mar gondoltam is,hogy irok neki egy koszono levelet. Bar tudom,hogy elsosorban Istennek tartozok koszonettel,de gondoltam szamara is batoritas lehet az,hogy hasznos munkat csinal es aldas van rajta. Ezt azert meg mindig megtehetem. Antee testverem neked is koszonom,hogy utannajartal ennek.
Az Ur aldjon meg vegtelen nagy kegyelmebol es szeretetebol,egesz csaladoddal egyetemben.
 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 12, 20:15:47
Az anyagi helyzettol fuggetlenul,en itt sehol nem talalkoztam a CD-kel ami az ove volna. Sajnos. :062:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 12, 23:50:50
Most beszéltem Pintér Bélával és engedélyt kértem hogy az oldalunkon elérhetővé tegyük némely dalát letöltésre.
Engedélyezte, bármelyik dalát feltehetem letöltésre!

Nagy öröm ez számomra! :2smitten:

A dalait a BreakChain.com weboldalon fogom elhelyezni napokon belül. :2smitten:



 DICSŐSÉG AZ ÚRNAK!!! :taps: ez tényleg nagyon jó hir!!! :afro:
 i

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 13, 08:15:28
Sziasztok!

Meghivtam a breakchainra egy börtönviselt arab messiáshivő barátomat. Álnéven szerepel, ugyanis a muszlimok szeretnék megölni. Nézzétek ezt el neki, aki tud angolul, héberül vagy arabul, barátkozzon vele, biztosan jól esik neki. Elragadó ember.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 13, 08:39:21
Bocsánat, azt kihagytam, hogy az Úrért zárták börtönbe a muszlimok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 13, 09:54:40
:(...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 13, 17:15:37
 :( sajnos baj van a nettel , mikor be kapcsol mikor kikapcsol, hívtam a UPC t ma nem tudnak ki jönni holnap holnapután dolgozunk egész estig én i s Karcsi is igy csak szombaton  jönnek ki , most is a mobilinternetet használom de kaptam egy sms t hogy a 32 gb forgalmat meghaladtam, remélem ezt nem fogják le állítani , ezért mert akkor 2 napig se reggel se este nem tudok belépni, !! támogassatok imába kérlek!! :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 13, 17:52:43
 :047: :047: :047:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 13, 17:54:27
:( sajnos baj van a nettel , mikor be kapcsol mikor kikapcsol, hívtam a UPC t ma nem tudnak ki jönni holnap holnapután dolgozunk egész estig én i s Karcsi is igy csak szombaton  jönnek ki , most is a mobilinternetet használom de kaptam egy sms t hogy a 32 gb forgalmat meghaladtam, remélem ezt nem fogják le állítani , ezért mert akkor 2 napig se reggel se este nem tudok belépni, !! támogassatok imába kérlek!! :016:

Sajnálom. Én is egy hónapig küszködtem a netemmel és nem volt kellemes. Az Úr legyen veletek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 13, 18:09:58
Sajnos a mi netünk is rosszalkodik, előszeretettel megy el és nehéz az újraélesztése.
Pedig nemrég duplázták a sávszélességet, lehet jobb lett volna ha nem nyúlnak hozzá... :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Június 13, 18:35:28
Elképzelhető hogy az ellenoldal rájött, hogy nem csak az ő munkáját segíti az internet???
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 13, 19:28:07
 :( próbálok ezzel a mobil nettel csatlakozni de semmi válasz :?: :ima02:  URAM SEGÍTS!!!
 ez a UPC!!! :097: :099: :157: :199:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 15, 09:57:57
 ma meglesz javítva  nettem :afro: 3 napja valamiért nem megy és az én telefonomról már nem tudok csatlakozni mert elhaladtam a adott forgalmat azért 2 napja nem tudtam semmihez hozzászólni, ma itthon hagyta a férjem az ő telefonját  most arról írok  de azt ígértek hogy kb 1, 2 óra múlva kijönnek és meglesz javítva!! :043: :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 15, 10:14:28
Ámen! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Június 15, 11:33:29
Ildikó, nagyjából most telt le a másfél óra. Van már neted? Én az általad írt időt átlagosítottam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 15, 11:59:11
még nincs csak a mobil nett  :( Türelem, még nem jöttek ki felhívtam őket úton vannak :104:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 15, 12:16:47
MAGYAR VERSENYZŐK A JERUZSÁLEM MARATONON

Hatalmas, semmihez nem hasonlítható élményként írták le a múlt héten megrendezett Jeruzsálem Maratonon való részvételt a magyar alapítású Mindannyian Együtt Jeruzsálemért mozgalom csapatának tagjai, akiket lelkesen fogadtak a helybeliek, továbbá az izraeli és nemzetközi média figyelmét is felkeltették. Fő céljuk az Izrael és örök, oszthatatlan fővárosa, Jeruzsálem melletti kiállás volt.


A világ minden részéről összesen 15 ezer sportolót és sportszeretőt megmozgató utcai futóverseny sportértéke sem utolsó. A világ egyik legnehezebb, óriási szintkülönbségekkel bíró terepén 10 kilométeres, félmaratoni és maratoni távon lehetett indulni - valamint volt egy jelképesnek mondható, 4,2 kilométeres kör is. A Mindannyian Együtt Jeruzsálemért mozgalom tagjai mintegy negyvenen indultak, többnyire nem hivatásos sportolók, 17 évestől csaknem 60 éves korig.

„Korábban is futottunk, főleg az egészségünk megőrzése miatt, de ez a felhívás felkeltette a figyelmünket. Szeretjük Izraelt, Jeruzsálemet, és a futást egyfajta szavazásnak, küldetésnek tekintettük. Ma több európai ország megkérdőjelezi Izrael jogát Jeruzsálemhez mint az állam fővárosához, ezért magyar állampolgárként fontosnak éreztük a kiállást az egységes, oszthatatlan Jeruzsálem mellett" - mondta a Heteknek a magyar csapat egyik tagja, Mihály József, aki feleségével együtt a maratoni versenybe nevezett be.

Mint mondta: nagyon jó volt a szervezés, kedvesek voltak az emberek, végig biztatták őket. „Sok pozitív visszajelzést kaptunk, ahogy egységes mezben képviseltük a Hit Gyülekezetét és a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért mozgalmat. A verseny előtti napon a futóknak rendezett kiállításon véletlenül összetalálkoztunk Jeruzsálem polgármesterével, Nir Barkat úrral, aki szintén felfigyelt a mezünkre. Röviden beszélgetett velünk, közös fotót is készíthettünk vele, majd mint aki maga is részt vett már a Jeruzsálem Maratonon, személyes jó tanácsaival látott el minket.

"Hozzá hasonlóan nyilatkozott egy másik résztvevő is. „A sportértéknél is fontosabb szerepet kapott az üzenet: a Hit Gyülekezete tagjaiként, európaiként és nem utolsósorban magyarként azt igyekeztünk közvetíteni, hogy szeretjük és támogatjuk Izraelt és Jeruzsálemet mint Izrael örök és oszthatatlan fővárosát” – mondta a Heteknek. A nagyszámú nézőközönség soraiból magyarul is hallottak buzdító szavakat a versenyzők, a célba érkezést követően pedig személyesen is beszélgetésbe elegyedtek velük a helyiek. „Volt egy holokauszttúlélő bácsi, aki már alig beszélt magyarul. Nagyon meghatódott, hogy azok után, ami Magyarországon történt vele, magyarként támogatjuk Izraelt” – mesélte a résztvevő.

Nemcsak a nézők, hanem az izraeli és nemzetközi – többek között argentin, francia – tévéstábok is „lerohanták” a csapat tagjait. Ezenkívül az izraeli turisztikai minisztérium is forgatott róluk egy rövidfilmet, amelyben külön kérték, hogy a megszólalók magyarul nyilatkozzanak. „Benny Elon volt turisztikai miniszter meghívására még a verseny előtt vendégül látott bennünket a Shalom Jerusalaim Alapítvány. A volt miniszter, aki egyben rabbi is, megáldott bennünket, és arról beszélt, hogy a legmagasabb rendű ima, amikor az ember egész testével imádkozik – szerinte a mi jeruzsálemi futásunk is ilyen” – mondta a sportoló.

Hasonlóan vélekedett a már idézett Mihály József is. „Jeruzsálem az ima városa az egész világ számára. Imádkozni azonban nemcsak szavakkal, hanem az egész testünkkel is lehet. Ezt személyesen tapasztaltuk a futás közben. A domborzati viszonyok miatt szinte nem volt sík terep, minden heggyel külön kellett megküzdeni felfelé, hogy aztán a lejtőn visszakapjuk a befektetett energiát. Jeruzsálemnek először adni kell, hogy kaphassunk tőle” – mondta.

Egyébként nem csak Magyarországról érkeztek keresztény versenyzők a Jeruzsálem Maratonra. Az élvonalba tartozó kenyai és etióp futók között is találkoztak hívőkkel a magyar csapat tagjai. A versenyközpontban az afrikai versenyzők felfigyeltek az egységes mezben lévő magyarokra, akikkel szóba is elegyedtek. A beszélgetésből közös fotózkodás lett, végül pedig már őket filmezte és fényképezte az összes stáb.

Az eseményről készült összefoglalót megtekintheti itt.

Magyar eredmények

A nemzetek nem hivatalos versenyében a magyarok érték el a legjobb eredményt a Jeruzsálem Maratonon.
A csapat legsikeresebb versenyzõje a 18 éves budapesti Ludvig Benjamin, az Ikarus SE sportolója lett, aki a 10 kilométeres távon 3929 induló közül a teljes mezõnybõl 10.-ként ért a célba, és korosztályában nagy elõnnyel az elsõ helyen végzett.
Kategóriájában szintén dobogós, 3. helyezett lett a budapesti Bakó Áron, aki a 21 kilométeres félmaratonon 2315 induló közül az összesített 10. helyen futott a célba.
A legsikeresebb magyar nõi versenyzõ Schweigert Árpádné volt, aki 6. lett korosztályában maratoni távon.
A veszprémi Hadnagy Noémi 10 kilométeres távon kategóriájában szintén 6., összesítettben pedig (a férfi mezõnnyel együtt) 729. lett.
További kiemelkedõ eredmények: Schweigert Árpád, Budapest, félmaraton, kategóriájában 8., összesítésben 11.; Ko-fiás Laszló, Szekszárd, félmaraton, kategóriájában 5., összesítésben 49.; Üveges Péter, Budapest, 10 kilométeren kategóriájában 5., összesítésben 87.; Bujdosó Tibor, Debrecen, 10 kilométeren kategóriájában 9.,összesítésben 144.; Magyar Zsolt, Miskolc, félmaraton, kategóriájában 8., öszszesítésben 61. A teljes maratoni távon a legeredményesebb magyar futó Mészáros Ferenc lett, Zircrõl, aki 803 induló közül kategóriájában 10., a teljes mezõnyben pedig a 80. helyen ért célba.
A teljes maratonon világklasszis kenyai, etióp és jamaicai futók is indultak.

Forrás: Hetek
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 15, 13:54:23
 :taps: :017: :016: :rozsa: :027: :026: :043: :078:


  Voltak !! VAN NETTEM!!! köszönöm Uram !! és köszönöm testvérem (Pista ) az IMÁT!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 15, 13:57:24
Jajj de jó!!!! Dicsöség az ÚRnak!

 :fel: :taps: :017: :030: :026: :027: :043: :175:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 15, 14:49:37
:afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 15, 17:51:12
Na, akkor nallad a turelem netet termett. :igen:
Dicsoseg az Urnak!!! Orulok veled,es annak,hogy mostmar koztunk tudsz lenni,meg az Skype alkalmon is mar velunk lehetsz. Akkor mar nincs tobb siras? (siros smile)
 :taps: :030: :043: :081: :016: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 15, 21:00:10
Holnap érkezik hozzánk pár napra nagyon áldott magyar és hívö család Németorszßagból. Nagyon örülök, mert olyan jó lesz pár napot szeretetben együtt tölteni és közösen kirándulni. Imádkozom, hogy a hosszú út problémamentes legyen.

 :043: :018: :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 15, 21:06:58
Veled örülök. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 15, 21:28:16
Holnap érkezik hozzánk pár napra nagyon áldott magyar és hívö család Németorszßagból. Nagyon örülök, mert olyan jó lesz pár napot szeretetben együtt tölteni és közösen kirándulni. Imádkozom, hogy a hosszú út problémamentes legyen.

 :043: :018: :033:

Kedves Erzsike!
 legyen nagyon áldás   az együtt töltött időtök !!! Shabbat Shalom!!! és áldott hétvégét kívánok!!! :017: :016: :081: :057: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 15, 21:32:36
 :thanks:

Képzeljétek el! Rajtunk kivül még mások is fognak magyarul beszélni. Egészen el leszünk kényeztetve! :pirul:

 :058: :048: :252: :170:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 16, 09:12:04
 :068:
Hat jo is az,ha idegenben anyanyelvet hallunk magunk korul.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 16, 09:49:35
 :igen:

Áldott kellemes időtöltést kívánok a barátokkal kedves Erzsike!!

csak a 133zsoltárból egy idézett jutott eszembe:
Imé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak! , és csak oda küld áldást az ÚR! :175:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 16, 09:56:56
Köszönöm, Testvéreim!

Legyen Nektek is nagyon sok szeretben bövölködö hétvégetek!

 :068: :079: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: LoveChrist - 2012 Június 17, 02:38:53
Itt egy friss újság : egy testvérnö megtapasztalásai Nyiregyházáról akit elvitt az Úr Jézus a Mennybe TÖBBSZÖR is, és a Pokolba is kétszer is.
Nagyon értékes és nagyon komoly üzenet !   :afro:

http://www.youtube.com/watch?v=uD8gkoGt88Y#ws (http://www.youtube.com/watch?v=uD8gkoGt88Y#ws)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 17, 11:09:58
Köszönöm Testvérem! Megnéztem és bizony, nagyon elgondolkodtató és fontos.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 17, 16:50:34
Nagyon elfoglalt vagyok, mert vendégem van. Azért beugrottam hogy köszönjek és kivánjak áldott, szép hétvégét nektek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 17, 17:07:39
Neked is Dafna! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 18, 13:36:14
http://www.youtube.com/watch?v=tdAc6t_9-_0#ws (http://www.youtube.com/watch?v=tdAc6t_9-_0#ws)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 18, 13:59:21
Köszönöm!!
 
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.!!! ezért élhetünk mert Krisztus mikor még bűnősök voltunk meghalt értünk!!!

ezért én most: :ima02:
   Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: LoveChrist - 2012 Június 19, 07:30:57
Varga Tamás és EUDOXIA (felekezete által) betiltott Mennyei bizonyságát ujra meg lehet nézni itt

Youtune-on :
1.rész
http://www.youtube.com/watch?v=oDNH_2sjBMs#ws (http://www.youtube.com/watch?v=oDNH_2sjBMs#ws)
2. rész
http://www.youtube.com/watch?v=GSXo9f2PSXg#ws (http://www.youtube.com/watch?v=GSXo9f2PSXg#ws)
3.  rész
http://www.youtube.com/watch?v=Lu14CQgliU4#ws (http://www.youtube.com/watch?v=Lu14CQgliU4#ws)

Keresztény filmeken :
http://keresztenyfilmek.com/bizonysagok/703-eudoxia-es-tamas-tanuvallomasa-mennyrl-es-pokolrol.html (http://keresztenyfilmek.com/bizonysagok/703-eudoxia-es-tamas-tanuvallomasa-mennyrl-es-pokolrol.html)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 19, 07:54:27
Ma reggel ezeket az Ígéket helyezte a szívemre az ÚR:

   
A te igédnek summája igazság, és a te igazságod ítélete mind örökkévaló.
Zsolt 119,160
   
Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.
Jn 17,17


Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.
Zsolt 119,105    

 :2smitten:   :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 19, 09:54:13
Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 19, 12:32:58
Ámen!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 19, 12:35:39
Drága Testvéreim!
Az adóhatóság újravizsgálja az ügyünket, ezért újra be kell adnom egy adatlapot. Holnap. Kérlek imádkozzatok, hogy minden rendben legyen.
Kérlek fiam vizsgáiért és lányom érettségiéért is imádkozzatok (a holnap illetve a héten és a közeljövőben), valamint lányom sikeres főiskolai felvételijéért.
Köszönöm szépen.
Áldjon meg Titeket az Úr.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 19, 12:37:43
Eszembe jutott, hogy elfelejtettem mondani:
Férjem múlt héten elutazott Németországba dolgozni. Nem oda, ahova előzőleg akart és ami mindig már kétszer meghiúsult, hanem egy sokkal jobb munkára. Dicsőség Istennek!!!
Köszönöm, hogy imádkoztatok.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 21, 08:27:03
Drága Testvéreim!
Tegnap ismét el tudtam menni gyülekezetbe! Nagyon jó volt. Dicsőség Istennek!!!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 21, 08:40:20
 :taps:
 nagyon örülök kedves Ditte! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 21, 09:37:35
:afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 21, 21:47:08
Drága Gyöngyike és Anti!

Integettem ma nektek és így nézett ki másik oldalról, amit Ti láttatok ma fél négy körül...  :044:

 :zaszlo: :017: :105: :104:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 21, 22:01:44
:2smitten: :2smitten: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 21, 22:16:35
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Ma este megérkeztünk, hála az ÚRnak megáldotta az utunkat. Még itt vannak drága Testvéreink, ugy hogy még nincs nagyon idöm fórumozni, de köszönöm Nektek az imatámogatást. Késöbb teszek fel néhány képet is.

Legyetek nagyon áldottak

Szeretettel

 :265: :081:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 21, 22:20:02
Várjuk Testvérem! Örülök, hogy épségben megérkeztetek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 21, 22:56:05
:2smitten: :2smitten: :2smitten:

Ma este megérkeztünk, hála az ÚRnak megáldotta az utunkat. Még itt vannak drága Testvéreink, ugy hogy még nincs nagyon idöm fórumozni, de köszönöm Nektek az imatámogatást. Késöbb teszek fel néhány képet is.

Legyetek nagyon áldottak

Szeretettel

 :265: :081:

KEDVES ERZSIKE!!!
 Nagyon Örülök hogy szerencsésen meg érkeztetek!! nagyon jó pihenést és áldott jó éjt kívánok nektek! :017: :161: :016: :rozsa: :love: :032: :026: :027:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 21, 23:33:51
Drága Ildikó!

Nagyon köszönjük az imatámogatást éreztük az erejét. Leszállás elött olyan viharba keveredett a gép, villámokkal jégesövel, nagyon megrázta a gépet, úgyhogy át kellett startolni, és csak harmadik nekifutással tudtunk leszállni. Volt aki rosszul is lett, de éreztük Urunk örzö kezét egész idö alatt. Elég kritikus volt a helyzet, de csodálatosan megoltalmazott az ÚR!

Felrakok néhány képet. Edinburgh csodálatosan szép és nagyon segítökészek és kedvesek voltak az emberek.

 :rozsa2: :thanks: :030: :031: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 21, 23:34:46
Nagyon szép hely! Köszönöm a képeket! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 21, 23:45:18
Tényleg nagyon szép város. Szinte minden ház több mint 200 éves, és olyan mint egy kis vár. A legfelsö képen az az érdekes, hogy elötérben egy tavat látni, a háttérben pedig már az Atlanti óceánt. A városon kivül pedig festöi szépségben és valami csodálatos nyugalomban láthatók a skót
farmok. Vendéglátonk egy ilyen "kis" farmon helyezett el minket. A tengeri levegö pedig nagyon jót tett.

Csodáltam újra Isten hatalmas erejét a teremtésben.

Felejthetetlen élmény marad számunkra.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 22, 00:09:23
:afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 22, 00:51:32
Tényleg nagyon szép város. Szinte minden ház több mint 200 éves, és olyan mint egy kis vár. A legfelsö képen az az érdekes, hogy elötérben egy tavat látni, a háttérben pedig már az Atlanti óceánt. A városon kivül pedig festöi szépségben és valami csodálatos nyugalomban láthatók a skót
farmok. Vendéglátonk egy ilyen "kis" farmon helyezett el minket. A tengeri levegö pedig nagyon jót tett.

Csodáltam újra Isten hatalmas erejét a teremtésben.

Felejthetetlen élmény marad számunkra.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:



Dicsőség az Úrnak! Ő mindig gondot visel az öveiről:
 
 nagyon szépek a képek !  :2smitten: :2smitten: :016:


írtam
ü :love: :026: :027:
 a képeidre  igéket!!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 22, 00:56:36
Nagyon szépen köszönöm, drága Ildikó, gyönyörü Igeversek!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 22, 08:15:20
Veled es testvereimmel egyutt orulok en is,hogy szerencsesen megerkeztetek. Nagy dolog,ha a kulso viharok kozben, belso bekessege megmarad az embernek. Aldott legyen az Ur Neve erte!
 :016: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 22, 09:34:13
Jó reggelt testvéreim!  :2smitten:
 csodálatos híreim vannak hogy milyen jó és kegyelmes a mi Istenünk:
 biztos emlékeztek rá hogy írtam hogy Ibolya talált munkát a Don pépé  pizzériába ,
 nos  nem tartott sokáig mert egy nap után közölték vele hogy más valakit vesznek fel valakinek az ismerősét , igy hát megint munka nélkül maradt, és a tulajdonos is közölte hogy 7 napon belül ki teszi ha nem fizeti ki  a tartozást az albérletet és a többi költségeket, igy hát kilátástalan volt  a helyzete , még kenyérre sem volt pénze, hát ismét az Úrhoz fordultunk imában mert Ő a csodák Istene!!!  Vasárnap este a facebook on  kaptam egy üzenetet: egy volt munkatársam egy szakács Norbi irt nekem hogy egy étterembe itt az 5 kerületbe  kell konyhai kisegítő és mosogató egy személybe , és beszélt a Chef el , és várnak engem hogy kedden menyek reggel  dolgozni , 9000ft/ nap , és este fel is hívott a Chéf  , igy hát imádkoztam mert nekem is jól fogott volna  a munka  mert nincs minden napra munkám és az én emberii énem mondta hogy fogadjam el , hisz csendes étterem és itt van a Kossuth téren kb 5 perc tőlem,  hívtam Ibolyát és elmentünk este 22 kor megbeszélni a Chéf el, ő már nagyon reménytelen helyzetbe volt, és miután imádkoztunk én ki jelentettem hogy kedden Ibolya megy dolgozni Dicsőség az Úrnak ,, igy hát elmentünk , a Chef a volt munkatársam Öcse egy volt pultos srácé,  este elmagyaráztam neki hogy tetszik a munka közel van hozzám de kérem az Ibolyát vegyék fel mert már március óta nincs neki munkája és nem tudja eltartani a fiát, igy kedden Ibolya első nap elment dolgozni, és annyira szereti hogy egész nap hálát adott az Úrnak , tovább imádkoztunk mert a veszély hogy eltelik a 7 nap és ki teszik a lakásból  még fent ált! imádkoztunk és mondtam hívja fel a tulajdonost aki ir,  menyen be az irodába és mondja meg hogy már dolgozik és részletre ki fizeti a tartozást, és a tulajdonos bele egyezett!
 igy Ibolya nagyon boldog azt mondta hogy soha nem gondolta volna hogy még ilyesmi is  megtörténhetik vele, a tegnap sokat  beszéltem neki az Úrról , és hogy az Úr szereti őt terve  van vele és az ő életével, igy hát gondoltam megosztom veletek hogy az Ima amely mindig győz,nem magamat akartam ebből kiemelni hanem az Úr dicsősége hátasék meg minden ben!
 áldott a mi Urunk és örökké való az Ő kegyelme!!! :ima02:
 köszönöm hogy megoszthattam veletek! :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 22, 09:56:42
Jó az Úr! :afro:
Köszönöm hogy megosztottad! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Június 22, 13:17:27
Jó reggelt testvéreim!  :2smitten:
 csodálatos híreim vannak hogy milyen jó és kegyelmes a mi Istenünk:
 biztos emlékeztek rá hogy írtam hogy Ibolya talált munkát a Don pépé  pizzériába ,
 nos  nem tartott sokáig mert egy nap után közölték vele hogy más valakit vesznek fel valakinek az ismerősét , igy hát megint munka nélkül maradt, és a tulajdonos is közölte hogy 7 napon belül ki teszi ha nem fizeti ki  a tartozást az albérletet és a többi költségeket, igy hát kilátástalan volt  a helyzete , még kenyérre sem volt pénze, hát ismét az Úrhoz fordultunk imában mert Ő a csodák Istene!!!  Vasárnap este a facebook on  kaptam egy üzenetet: egy volt munkatársam egy szakács Norbi irt nekem hogy egy étterembe itt az 5 kerületbe  kell konyhai kisegítő és mosogató egy személybe , és beszélt a Chef el , és várnak engem hogy kedden menyek reggel  dolgozni , 9000ft/ nap , és este fel is hívott a Chéf  , igy hát imádkoztam mert nekem is jól fogott volna  a munka  mert nincs minden napra munkám és az én emberii énem mondta hogy fogadjam el , hisz csendes étterem és itt van a Kossuth téren kb 5 perc tőlem,  hívtam Ibolyát és elmentünk este 22 kor megbeszélni a Chéf el, ő már nagyon reménytelen helyzetbe volt, és miután imádkoztunk én ki jelentettem hogy kedden Ibolya megy dolgozni Dicsőség az Úrnak ,, igy hát elmentünk , a Chef a volt munkatársam Öcse egy volt pultos srácé,  este elmagyaráztam neki hogy tetszik a munka közel van hozzám de kérem az Ibolyát vegyék fel mert már március óta nincs neki munkája és nem tudja eltartani a fiát, igy kedden Ibolya első nap elment dolgozni, és annyira szereti hogy egész nap hálát adott az Úrnak , tovább imádkoztunk mert a veszély hogy eltelik a 7 nap és ki teszik a lakásból  még fent ált! imádkoztunk és mondtam hívja fel a tulajdonost aki ir,  menyen be az irodába és mondja meg hogy már dolgozik és részletre ki fizeti a tartozást, és a tulajdonos bele egyezett!
 igy Ibolya nagyon boldog azt mondta hogy soha nem gondolta volna hogy még ilyesmi is  megtörténhetik vele, a tegnap sokat  beszéltem neki az Úrról , és hogy az Úr szereti őt terve  van vele és az ő életével, igy hát gondoltam megosztom veletek hogy az Ima amely mindig győz,nem magamat akartam ebből kiemelni hanem az Úr dicsősége hátasék meg minden ben!
 áldott a mi Urunk és örökké való az Ő kegyelme!!! :ima02:
 köszönöm hogy megoszthattam veletek! :026: :027:

Jel 19,10    
És leborulék annak lábai előtt, hogy imádjam őt, de monda nékem: Meglásd, ne tedd; szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, a kiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Június 22, 13:18:47
Érted -e ezt Testvérem?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 22, 13:22:21
 :?: bővebben elmagyaráznád???
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Június 22, 13:30:38
Olvasd el Testvérem ezt az Igét, és közben figyelj az Úrra!    :105:   
Ezt nem én fogom elmondani neked...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Június 22, 13:34:09
lllllaaaaaaassaaaannn, figyelmesen.    / I Sámuél 3, 19. Sámuel pedig fölnevekedék, és az Úr vala ő vele, és semmit az ő ígéiből a földre nem hagy vala esni. /
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 22, 15:40:34
 
lllllaaaaaaassaaaannn, figyelmesen.    / I Sámuél 3, 19. Sámuel pedig fölnevekedék, és az Úr vala ő vele, és semmit az ő ígéiből a földre nem hagy vala esni. /

 most már mindent megértettem! köszönöm az igéket!!!


 :ima02: :019: :thanks: :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 23, 19:29:31
Jó reggelt testvéreim!  :2smitten:
 csodálatos híreim vannak hogy milyen jó és kegyelmes a mi Istenünk:
 biztos emlékeztek rá hogy írtam hogy Ibolya talált munkát a Don pépé  pizzériába ,
 nos  nem tartott sokáig mert egy nap után közölték vele hogy más valakit vesznek fel valakinek az ismerősét , igy hát megint munka nélkül maradt, és a tulajdonos is közölte hogy 7 napon belül ki teszi ha nem fizeti ki  a tartozást az albérletet és a többi költségeket, igy hát kilátástalan volt  a helyzete , még kenyérre sem volt pénze, hát ismét az Úrhoz fordultunk imában mert Ő a csodák Istene!!!  Vasárnap este a facebook on  kaptam egy üzenetet: egy volt munkatársam egy szakács Norbi irt nekem hogy egy étterembe itt az 5 kerületbe  kell konyhai kisegítő és mosogató egy személybe , és beszélt a Chef el , és várnak engem hogy kedden menyek reggel  dolgozni , 9000ft/ nap , és este fel is hívott a Chéf  , igy hát imádkoztam mert nekem is jól fogott volna  a munka  mert nincs minden napra munkám és az én emberii énem mondta hogy fogadjam el , hisz csendes étterem és itt van a Kossuth téren kb 5 perc tőlem,  hívtam Ibolyát és elmentünk este 22 kor megbeszélni a Chéf el, ő már nagyon reménytelen helyzetbe volt, és miután imádkoztunk én ki jelentettem hogy kedden Ibolya megy dolgozni Dicsőség az Úrnak ,, igy hát elmentünk , a Chef a volt munkatársam Öcse egy volt pultos srácé,  este elmagyaráztam neki hogy tetszik a munka közel van hozzám de kérem az Ibolyát vegyék fel mert már március óta nincs neki munkája és nem tudja eltartani a fiát, igy kedden Ibolya első nap elment dolgozni, és annyira szereti hogy egész nap hálát adott az Úrnak , tovább imádkoztunk mert a veszély hogy eltelik a 7 nap és ki teszik a lakásból  még fent ált! imádkoztunk és mondtam hívja fel a tulajdonost aki ir,  menyen be az irodába és mondja meg hogy már dolgozik és részletre ki fizeti a tartozást, és a tulajdonos bele egyezett!
 igy Ibolya nagyon boldog azt mondta hogy soha nem gondolta volna hogy még ilyesmi is  megtörténhetik vele, a tegnap sokat  beszéltem neki az Úrról , és hogy az Úr szereti őt terve  van vele és az ő életével, igy hát gondoltam megosztom veletek hogy az Ima amely mindig győz,nem magamat akartam ebből kiemelni hanem az Úr dicsősége hátasék meg minden ben!
 áldott a mi Urunk és örökké való az Ő kegyelme!!! :ima02:
 köszönöm hogy megoszthattam veletek! :026: :027:


 


És most adj nekem Uram bölcsességet :igen:!! ma hívtak  engem is hogy mennyek oda  dolgozni mert a másik hölgy is  elment és igy csak Ibolya maradat és  hétfőtől várnak engem is!!!
 Hát kérlek imádkozzatok értem, mit tegyek???   :?: :104:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 23, 19:45:55
Miért ne mennél, Ildikóm, hisz az ÚR megáld Tégedet!

 :026: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Június 23, 19:46:53
Gondolkodom-gondolkodom... Kaptál egy lehetőséget, amiről lemondtál annak javára, aki nagyobb szükségben van mint te. Ennek utána újra megkaptad a lehetőséget... mit is tegyél-mit is tegyél....      :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 23, 19:50:08
 :igen:imádkoztam!
 és ez jött fel:
gyönyörködjél az Urbán és megadja neked szíved kérését!
 csak azért gondolkoztam mert lesznek napok mikor dolgozok reggel 6 től este 22 ig és nem leszek a skype alkalmakon!!! ez volt a gondom csak :?: :104:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 23, 19:53:39
Mostmár értem a  :104:

Imádkozunk és bízunk abban, hogy nem kell hiányoznod sokat a skype alkalmakról!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 26, 14:21:57
Én ma egy hatalmasat estem itthon. Alig birok menni. A tünetek alapján nem igazán tudom megállapitani hogy zúzódásom van-e, vagy megrepedt a csont. A nagylábujjam be van dagadva, állandóan fáj és mintha kicsit be is kékült volna. Eltörve biztos nincsen, mert tudom mozgatni. Remélem holnap könnyebb lesz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 26, 14:29:18
Kedves Dafna!

Gyógyítsa be az ÚR a sérülésedet, és erösítsen fel, hogy minel hamarabb könnyen mozoghass újra.

 :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 26, 14:31:13
Kedves Dafna!

Gyógyítsa be az ÚR a sérülésedet, és erösítsen fel, hogy minel hamarabb könnyen mozoghass újra.

 :2smitten:
Köszönöm szépen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Június 26, 15:56:52
Én ma egy hatalmasat estem itthon. Alig birok menni. A tünetek alapján nem igazán tudom megállapitani hogy zúzódásom van-e, vagy megrepedt a csont. A nagylábujjam be van dagadva, állandóan fáj és mintha kicsit be is kékült volna. Eltörve biztos nincsen, mert tudom mozgatni. Remélem holnap könnyebb lesz.

Imádkozom érted Dafna!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 26, 16:41:47
Drága Dafna!
Imádkozom érted.  Gyógyítson meg az Úr és áldjon meg.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 26, 17:04:07
Én ma egy hatalmasat estem itthon. Alig birok menni. A tünetek alapján nem igazán tudom megállapitani hogy zúzódásom van-e, vagy megrepedt a csont. A nagylábujjam be van dagadva, állandóan fáj és mintha kicsit be is kékült volna. Eltörve biztos nincsen, mert tudom mozgatni. Remélem holnap könnyebb lesz.

Imádkozom érted Dafna!
Köszönöm szépen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 26, 17:04:55
Drága Dafna!
Imádkozom érted.  Gyógyítson meg az Úr és áldjon meg.

Köszönöm szépen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 27, 00:08:07
 :(  Kedves  Dafna! imádkozunk érted!! AZ ÚR A TE GYÓGYÍTÓD!!! :016: :032: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 27, 00:14:58
Kedves testvéreim!
 nagyyon hiányoztok!! :2smitten:
 2 hosszú napot dolgoztam reggel 6 től este 22, ig , nagyon nehéz , 1 percet nem tudtam megállni vagy ülni,  de imádkoztam és el kell vállaljam ezt a munkát, biztos az Úrnak terve  van ,  ezzel is , de még ott vannak a takarítások is , tudom valamiről le kell mondani , mert igy minden nap dolgotok ha nem az étteremben , akkor megyek takaritani, kérlek imádkozzatok értem  !!!
 És nagyon nagy öröm számora hogy haza értem ( haza ) az hogy itt veletek van nekem a Haza!! áldott békés jó éjt!!! :032: :027: :026: :081: :081:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 27, 07:25:38
Sajnálom, hogy ilyen sokat kell dolgoznod a megélhetésért. Sajnos itt is nagyon sok munkahelyen emberfeletti módon kell teljesiteni.
Köszönöm az imákat, már nincs bekékülve az ujjam, de még mindig nagyon nehezen tudok mozogni, menni. A kisfiam rosszul volt az éjjel, hasmenése van, és éjjel belázasodott. Megpróbálom Isten kegyelméből kikúrálni, remélem sikerülni fog. Ma répát fogok főzni neki és kamilla teával itatom.
Alig aludtam az éjjel, egy másik fórumon valaki a magánlevelezésemben támadott meg, és rólam és a munkámról vitatkoztak. Ha nagyon megsértenek nem birok csöndben lenni, főleg ha alaptalanul, teljesen igazságtalanul vádolnak. Ilyenkor mindig az jut az eszembe, érdemes-e fórumozni, ha ilyen rossz gyümölcsei vannak? Miért nem lehet a másikat szeretni? Miért kell bunkósbottal fejbeverni? Miért nem tudjuk elhordozni egymást szeretetben? És tudjátok mi a legszörnyűbb az egészben? Amikor segitséget kértem az Admintól, azt a választ kaptam, hogy mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánitáshoz, (nem számit, ha agyon is ütik azzal a testvért). Szóval ne csodálkozzatok azon, ha sokszor olyan dolgokat is támadásnak veszek, ami nem az, mert általában valakinek mindig szálka vagyok a szemében. Talán ez azért van, mert a keresztényeknek zsidó, a zsidóknak meg keresztény vagyok, igy sehol sem igazán tudnak elfogadni.  :pityereg:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 27, 08:31:46
Drága Dafnám!

Legyen ez az Íge most neked bátoritásul:

11. Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő igéretéért.
12. Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?

Zsolt 56,11-12

Szeretettel

 :047: :175:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 27, 08:37:14
Hát tudom én hogy ember nem tud ártani, de az a szellemiség, ami a szellemiségből kijön az ölni tud. Ha nem is fizikálisan, de lelkileg mindenképpen. A sátán állandóan vádol minket az Atyánál és olyasmivel is vádol, amit nem követtünk el, rágalmazó. Nehéz az ilyen dolgokat elviselni, emberből vagyok én is. A hibám pedig az, hogy még nem tudtam gyakorlatba átvinni ha megütnek jobb felől, tartsam oda a balt is...hanem visszavágok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 27, 08:40:52
Mondjuk azt megirtam nekik, hogy hadjanak engem békén, főleg igy, hogy nem is vagyok ott, ez számomra a susárlás kategóriájába tartozik. Az Admintól pedig elvártam volna, hogy mondjuk azt mondja az illetőnek, hogy a testvérnő jelenlétén kivül ezt a témát ne folytassák, és ha már magánlevélben is rágalmazott, akkor hogy ezt ne tegye. Dehát szabad véleménynyilvánitás van, igy aztán a testvérek úgy mocskolják be a másikat, ahogy jól esik nekik és nincs aki leállitsa őket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 27, 08:41:28
Kedves Dafna! igy megértem hogy nehéz neked, de én ugy látom jobb lenne neked lelépni a másik fórumról , nem éri meg ennyi ellenségeskedést eltűrni meg elszenvedni , itt mindenki szeret téged, én biztos hogy nem lépnék oda többet ahol mindig támadnak, de a te döntésed, csak ennyi sértegetést nem kell neked elszenvedni, hol van a szeretett arról a fórumról???
legyél drágám nagyon áldott!! :2smitten: :2smitten:
 igen sokat kell dolgozni hogy meg tudjunk itt élni de hát ez van ! Hű az Úr aki megsegít és ő megerősít!! :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 27, 08:42:32
Az én férjem is látástól-mikulásig dolgozik.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 27, 10:01:23
Kedves testvéreim!
 nagyyon hiányoztok!! :2smitten:
 2 hosszú napot dolgoztam reggel 6 től este 22, ig , nagyon nehéz , 1 percet nem tudtam megállni vagy ülni,  de imádkoztam és el kell vállaljam ezt a munkát, biztos az Úrnak terve  van ,  ezzel is , de még ott vannak a takarítások is , tudom valamiről le kell mondani , mert igy minden nap dolgotok ha nem az étteremben , akkor megyek takaritani, kérlek imádkozzatok értem  !!!
 És nagyon nagy öröm számora hogy haza értem ( haza ) az hogy itt veletek van nekem a Haza!! áldott békés jó éjt!!! :032: :027: :026: :081: :081:
Drága Ildikó Te is hiányzol nekünk. Sajnos én is elég elfoglalt vagyok mostanában.
Áldjon meg az Úr drága Testvérnőm.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 27, 10:06:55
Sajnálom, hogy ilyen sokat kell dolgoznod a megélhetésért. Sajnos itt is nagyon sok munkahelyen emberfeletti módon kell teljesiteni.
Köszönöm az imákat, már nincs bekékülve az ujjam, de még mindig nagyon nehezen tudok mozogni, menni. A kisfiam rosszul volt az éjjel, hasmenése van, és éjjel belázasodott. Megpróbálom Isten kegyelméből kikúrálni, remélem sikerülni fog. Ma répát fogok főzni neki és kamilla teával itatom.
Alig aludtam az éjjel, egy másik fórumon valaki a magánlevelezésemben támadott meg, és rólam és a munkámról vitatkoztak. Ha nagyon megsértenek nem birok csöndben lenni, főleg ha alaptalanul, teljesen igazságtalanul vádolnak. Ilyenkor mindig az jut az eszembe, érdemes-e fórumozni, ha ilyen rossz gyümölcsei vannak? Miért nem lehet a másikat szeretni? Miért kell bunkósbottal fejbeverni? Miért nem tudjuk elhordozni egymást szeretetben? És tudjátok mi a legszörnyűbb az egészben? Amikor segitséget kértem az Admintól, azt a választ kaptam, hogy mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánitáshoz, (nem számit, ha agyon is ütik azzal a testvért). Szóval ne csodálkozzatok azon, ha sokszor olyan dolgokat is támadásnak veszek, ami nem az, mert általában valakinek mindig szálka vagyok a szemében. Talán ez azért van, mert a keresztényeknek zsidó, a zsidóknak meg keresztény vagyok, igy sehol sem igazán tudnak elfogadni.  :pityereg:
Drága Dafna!
Nagyon örülök, hogy már nincs bekékülve az ujjad. Tudom sok dolgod van,de  ha tudod pihentesd.
Kisfiadnak is adjon teljes gyógyulást az Úr. Főzhetsz neki esetleg krumplit is, úgy tudom, jó méregtelenítő.
Sajnos olvastam a másik fórumon, ami történt. (Ritkán megyek oda, de érdekelt az Eudoxiáról szóló vita. Akkor olvastam, mi történt.)Sajnálom, hogy ezen kell átmenned. Az az igazság, hogy nem lehet mindenben valami rosszat, ördögit keresni. Minek kell ennek a hölgynek, aki írt neked vagy bárkinek a kákán is csomót keresni. Ez a véleményem. Ne is aggódj ezen. Ez szerintem kritizálás. Legyen veled az Úr békéje és áldjon meg Téged drága Testvérnőm.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Június 27, 10:14:24
Hát tudom én hogy ember nem tud ártani, de az a szellemiség, ami a szellemiségből kijön az ölni tud. Ha nem is fizikálisan, de lelkileg mindenképpen. A sátán állandóan vádol minket az Atyánál és olyasmivel is vádol, amit nem követtünk el, rágalmazó. Nehéz az ilyen dolgokat elviselni, emberből vagyok én is. A hibám pedig az, hogy még nem tudtam gyakorlatba átvinni ha megütnek jobb felől, tartsam oda a balt is...hanem visszavágok.

Áldott Testvérem. Hidd el nem vagy egyedül ebben...
Ahogyan Péter meg is írta:I Péter 5,8.    
Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:
9.    
A kinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be.

De már elkezdődött az az időszak, amiről Mikeás ezt mondta:Mikeás próféta könyve 7. rész

1.    
Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mező, mint a megszedett szőlő: egy enni való gerezd sem maradott; pedig zsengére vágyott a lelkem!
2.    
Elveszett e földről a kegyes, és igaz sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát.
3.    
Gonoszságra készek a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelőzik, és a biró fizetésre vár; a főember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt.
4.    
A ki jó közöttök, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor. A te őrállóidnak napja, a te megítélésed eljött; most következik el az ő zűrzavaruk.
5.    
Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját.
6.    
Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára; az embernek saját háznépe az ellensége.

Ámde ezzel folytatja: ( Mik.7) 7.    
De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!
8.    
Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 27, 10:44:01
Kedves Dafna!
Az en gondolatom az,hogy valaki minnel tobb emberrel all szoba,annal tobb tamadas eri.Ezen en is atmentem,utanna pedig elkezdtem szelektalni,de rendesen.Feltettem magamban a kerdest,hogy kell-e ez nekem?
Hamar erzekeny vagyok, sajnos, es tudom,hogy nem birom a kritizalast es tamadast,akkor nem teszem ki magam ennek. Ha pedig haboruba megyek,akkor ne csodalkozzam,ha uteseket kapok.
Nemtudom milyen masik forumon vagy(nem is erdekel),azt viszont elfogadom,hogy az admin.-nak partatlannak kell lenni. Valoban mindenkinek joga van a sajat velemenynyilvanitasra.Te is azt teszed,kinyilvanitod a velemenyed. Hogy nem egyeznek a velemenyek? Az mar mas kerdes!
Sajnos a vilagban szeretetlenseg uralkodik,megpedig nagyon nagy foku szeretetlenseg. Viszont ez meg lett mondva nekunk,megis csodalkozunk. Viszont ez nagyon jo alkalom arra,hogy felszinre keruljon kinek mi van a szivebe. Most pedig ezt az idoszakot eljuk,az Ur mindenki szivebol kihozza azt ami benne lakik.

Sajnalom,hogy ezeket tapasztalod meg,de hidd el,ez mind a javadra valhat,ha bolcsen kezeled a dolgot.
Az Ur erositsen meg es adjon neked ezen dolgok megitelesehez megtobb bolcsesseget.
Talan itt lenne az ideje,hogy te is szelektalj a kapcsolataid kozott. Tedd merlegre kik altal epulsz es kik, akik csak rombolnak benned. Meglatod,lesz meg meglepetesben reszed! Nem minden negativ dolog ami tortenik velunk,az valoban rossz a szamunkra. Ez is egy lecke az eletben,amit meg kell tanulnunk.

Az Ur a te erosseged!!!

Testveri szeretettel,Edit.
 :017: :047: :175:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 27, 11:14:21
Ez egy nagyon bölcs tanács volt, Edit. De: sajnos a belémkötő hölgyet nem hogy én, de még annak a fórumnak a tagjai sem nagyon ismerik, mert három hozzászólás után nekem támadt. De ez nem zavart volna ha ez nyiltan történik, de mivel megkeresett a magán levelezésemben, ez már viszont nem tetszett. Abban reménykedtem, hogy legalább egy dorgálást kap, hogy hadjon engem békén a magánleveleivel, az pedig Krisztus előtt egyáltalán nem szép dolog, ha valakiről a háta mögött vitatkoznak. Nemcsak velem tették meg, megtették már mással is. Szóval a hölgy nem tartozik a barátaim közé, de ezek után még testvérnek sem tartom, csak felebarátnak.
Ahhoz jogom van, hogy csak azoknak az embereknek olvassam a leveleit, akik jók hozzám, akik belém rúgnak, azoknak nem vagyok köteles elolvasni a leveleit. Itt például lehetőség van bárkit kitiltani a magánlevelezésből, ha az illető a másikat bántja.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 27, 11:30:51
Egyébként tegnap mikor a férjem hazajött a munkából, nagyon haragudott rám, mikor meglátta a lábamat, mondta hogy ezzel el kellett volna menni a baleseti sebészetre (azt hiszem igy hivják) hogy megnézzék, mert lehet hogy el is tört az ujjam. De az biztos hogy zúzódásom van. De mondtam, hogy hogyan mentem volna el, amikor itthon vagyok két gyerekkel? Úgyhogy egy izületi és izom gyulladásra való krémmel kenegettem. Tegnap még dagadt is és kék is volt, mostmár csak dagadt. Sántikálok, de nem kétfelé, csak az Úr útján...  ;)
Elvittem a játszótérre a gyerekeket nagy nehezen, a kisfiamnak hála Istennek ma nincsen láza. Adtam neki répát, az jó hasmenésre és csak kamilla teát adok neki. Remélem nem lesz szükség orvosi segitségre. Magyarországon még van tanitás? Itt pénteken lesz az utolsó nap.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 27, 11:53:38
Idézet
Ahhoz jogom van, hogy csak azoknak az embereknek olvassam a leveleit, akik jók hozzám, akik belém rúgnak, azoknak nem vagyok köteles elolvasni a leveleit.

Ebben teljesen igazad van. Nos,akkor az a teendod,hogy nem olvasod el,hanem azonnal torlod,ahogy meglatod a nevet. Ennyi.

Idézet
Abban reménykedtem, hogy legalább egy dorgálást kap, hogy hadjon engem békén a magánleveleivel, az pedig Krisztus előtt egyáltalán nem szép dolog, ha valakiről a háta mögött vitatkoznak.

Nem vagyok biztos benne,hogy az admin. kene megvedjen,csak abba az esetbe,ha tobb esetbeli,sorozatos tamadasrol lenne szo. Akkor esetleg. Kulonben felnott emberek vagyunk,magunkat kell megvedni. Csak a gyerekek szaladnak szuloi segitsegert,ha bantas erte oket.
Tudtodon kivul annak teszed ki az ottani admin.-t,hogy marpedig foglaljon allast a dologban,mert teged serelem ert.
Felnott emberek intezzek el maguk kozott. Te pedig ne vedd fel a kesztyut,vedd eszre,hogy provokalnak.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 27, 12:00:07
Draga Ildiko,en is orulok,hogy ujra "itthon" lehetsz! Tudod meg minek orulok? Annak,hogy van munkad!!!
Sokan nem mondhatjak ezt el.
Az Ur adjon erot,hogy helyt tudj allani es,ha mindenkeppen valasztani kell dolgok kozt,hat adjon hozza bolcsesseget.
 :027: :026:
 :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 27, 13:10:27
Draga Ildiko,en is orulok,hogy ujra "itthon" lehetsz! Tudod meg minek orulok? Annak,hogy van munkad!!!
Sokan nem mondhatjak ezt el.
Az Ur adjon erot,hogy helyt tudj allani es,ha mindenkeppen valasztani kell dolgok kozt,hat adjon hozza bolcsesseget.
 :027: :026:
 :081:
 





Drága Kedves EDITKÉM!!!
 köszönöm neked a nagyszerű tanácsokat és a jókívánságokat !
 nagyon hiányoztattok 2 napig, de dolgozni kell, és ott nincs lehetőségem belépni sem az internetre,
 nagyon hálás vagyok az Úrnak hogy add munkát nekem , és nagyon hálás vagyok értetek , tudom hogy mikor haza érek, mindig van egy üzenete egy testvértől!!! :fel: :161: :016: :rozsa: :017: :029: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: hirek71 - 2012 Június 27, 13:45:48
Kedves Dafna!

Isten áldjon meg és vigasztaljon meg, s gyógyítson meg. Én azt vettem észre, hogy nem érdemes veszekedni, s keményen visszaszólni, mert csak elfajul a vita. Szerintem abban a hitben, gondolkodásban kell lennünk, hogy a másik fórumon is (ahol keményen beszóltak neked) Isten megváltott gyermekei írogatnak, akik nagyon szeretik Jézust, élükön az adminnal. Ha így gondolkodok, akkor hamar átjárja a szívemet egy kellemes melegség, s bátran tudom imáimban áldani őket, szeretni őket. Ezáltal eljön az idő, amikor már higgadtan lehet beszélgetni, véleményeket cserélni.
Ez lehet pár nap is, pár év is.
Isten adjon ebben nekünk türelmet, s kegyelmet.

Testvéri szeretettel: Hírek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 27, 14:35:19
Látom szereted a kávét.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: hirek71 - 2012 Június 27, 14:50:08
A hírek mellé jó kortyolgatni. :06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 27, 15:15:36
 :152:   Jo is tud az lenni,de csakis mertekkel.
 :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 27, 18:17:51
A hírek mellé jó kortyolgatni. :06:

Hoztam neked egy kis kávét holnap reggelire...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 27, 18:28:19
Continental Singers: Dreamer - Álomlátó Musical

Nincs olyan fájdalom, gond


http://www.youtube.com/watch?v=LfZkV4aXmmA# (http://www.youtube.com/watch?v=LfZkV4aXmmA#)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 27, 21:14:04
De szép!!! Köszönöm.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ancsapancsa - 2012 Június 27, 21:45:17
Sziasztok!Anita vagyok,Bács-Kiskun megyében élek férjemmel.
Nagyon elkeseredtem,mert nem tudom,hol keressem Istent,melyik az igaz vallás.Több gyülekezetbe is jártam,legutóbb Jehova Tanúival tanulmányoztam a Bibliát.
A hölgy,akivel otthonunkban a bibliatanulmányozást folytattuk,csalódást okozott nekem.
A tanításukból 2 dolog nem volt világos:ők azt mondják,a Szent Szellem nem személy,és Jézushoz nem lehet imádkozni.
Most teljesen belezavarodtam az egészbe.
Mit tegyek,merre tovább?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Június 27, 23:01:38
Kedves Ancsa!

Az Isten kinyilatkoztatott igéje adott. Olvasd minél többet a Bibliát, elmélkedj rajta és imádkozz Jézushoz!
A Jehova Tanúi egy szekta, nem keresztények, az igét kiforgatva a saját malmukra hajtják a vizet.

Meleg szívvel ajánlom neked a szerdai és szombati skype alkalmunkat, ott hallhatsz Isten igéjéről és választ kapsz a kérdéseidre.
Szerdán este 7-től Szombaton pedig este 8 órától gyűlünk össze, a csatlakozási szándékodat pedig az alfa-omega.hu skype név alatt jelezheted.

A kérdéseidet ezen a fórumon is felteheted, van sok topicunk ahol már meglévő hozzászólásokból is táplálkozhatsz, de nyugodtan feltehetsz már feltett kérdéseket is.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 28, 08:07:58
Sziasztok!Anita vagyok,Bács-Kiskun megyében élek férjemmel.
Nagyon elkeseredtem,mert nem tudom,hol keressem Istent,melyik az igaz vallás.Több gyülekezetbe is jártam,legutóbb Jehova Tanúival tanulmányoztam a Bibliát.
A hölgy,akivel otthonunkban a bibliatanulmányozást folytattuk,csalódást okozott nekem.
A tanításukból 2 dolog nem volt világos:ők azt mondják,a Szent Szellem nem személy,és Jézushoz nem lehet imádkozni.
Most teljesen belezavarodtam az egészbe.
Mit tegyek,merre tovább?



 Kedves Anita!
 ne meny a Jehova tanúihoz, olvasd a bibliát: Jézus azt mondja :János Evangéliuma:14:6   Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.
 csak azt fogad el amit ellenőrizni tudsz az IGÉBEN , ha az amit állítanak neked nem egyezik azzal amit ir  a biblia , Ne fogad el , hagyd őket? a Szent Szellemről azt  mondta Jézus:János Evangéliuma:15:26   Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.
János Evangéliuma:16:13   De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.


 kérd Isten hogy mutassa meg neked azt az Utat a mely kedves őelőtte, és Ő vezessen téged!
 amúgy ha itt  maradnál a skyp on van tanítás minden szerdán  este 7 től és szombaton  este 8 től , részt lehet venni , én sokat tanultam és nagyon sok áldást kaptam  a tanítások során , nagyon áldott jó alkalmak ezek!!
 mindenképp imádkozunk érted!! legyél nagyon áldott!!
 :016: :019: :028:
ildikó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: orsi50 - 2012 Június 28, 10:57:08
Sziasztok!Anita vagyok,Bács-Kiskun megyében élek férjemmel.
Nagyon elkeseredtem,mert nem tudom,hol keressem Istent,melyik az igaz vallás.Több gyülekezetbe is jártam,legutóbb Jehova Tanúival tanulmányoztam a Bibliát.
A hölgy,akivel otthonunkban a bibliatanulmányozást folytattuk,csalódást okozott nekem.
A tanításukból 2 dolog nem volt világos:ők azt mondják,a Szent Szellem nem személy,és Jézushoz nem lehet imádkozni.
Most teljesen belezavarodtam az egészbe.
Mit tegyek,merre tovább?



 Kedves Anita!
 ne meny a Jehova tanúihoz, olvasd a bibliát: Jézus azt mondja :János Evangéliuma:14:6   Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.
 csak azt fogad el amit ellenőrizni tudsz az IGÉBEN , ha az amit állítanak neked nem egyezik azzal amit ir  a biblia , Ne fogad el , hagyd őket? a Szent Szellemről azt  mondta Jézus:János Evangéliuma:15:26   Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.
János Evangéliuma:16:13   De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.


 kérd Isten hogy mutassa meg neked azt az Utat a mely kedves őelőtte, és Ő vezessen téged!
 amúgy ha itt  maradnál a skyp on van tanítás minden szerdán  este 7 től és szombaton  este 8 től , részt lehet venni , én sokat tanultam és nagyon sok áldást kaptam  a tanítások során , nagyon áldott jó alkalmak ezek!!
 mindenképp imádkozunk érted!! legyél nagyon áldott!!
 :016: :019: :028:
ildikó

 igazad van drága ildikóm! én is sokat tanultam töled! isten áldjon
üdv: orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 28, 11:11:51
Kedves Ancsa!

A Bibliaban olvassuk amit mondott az UrJezus nekunk:
Mate7:7-8

"Kerjetek es adatik nektek;keressetek es talaltok;zorgessetek es megnyittatik nektek.
 Mert aki ker,mind kap;es aki keres, talal;es a zorgetonek megnyittatik."

Jo helyre jottel! Teljes bizonyossaggal allithatom,hogy itt kozottunk megtalalod a helyes iranyt.Csak keress szorgalmasan!!! En is ajanlom a Skype alkalmakat. A dontes a tied! Az eletedrol van szo!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: orsi50 - 2012 Június 28, 12:15:48
sziasztok!nagyon szeretem hogy itt vagyok és leihatom azt a mi nekem is fáj!
tudjátok én Ildikón keresztül jöttem ide a fórumra,
nem sokat lehetek itt veletek mert nekem vidéken ahol lakom nincs internetem, de ezért kérlek imádkozzatok értem,  : nagyon nagy meglepetés volt nekem mikor egy nap kb 1 hónapja az élettársam akivel 7 éve együtt voltunk, akit ugy ismertem meg hogy egy rendkívüli rendes ember, nem iszik nem dohányzik, tiszta rendes, és most 7 év után ... rá kellett jöjek hogy ő jobban vonzódik a férfi nem hez mint hozzám, nagy pofon volt ez nekem 7 évig hazugságba éltem, nem tudtam miért néha mikor jöttek Németországból a barátok engemet haza küldött videkre az anyukámhoz,  én azt gondoltam hogy nagyon figyelmes , és törődik az édesanyámmal aki nagyon idős és egyedül van még ajándékot is küldött mindig neki,
hát elárult , ,
 tudom hogy Isten megsegit, mert csak ő tud megvigasztalni ,  de kérlek imádkozatok értem!!   köszönöm szépen! üdv: orsi
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Június 28, 13:01:19
sziasztok!nagyon szeretem hogy itt vagyok és leihatom azt a mi nekem is fáj!
tudjátok én Ildikón keresztül jöttem ide a fórumra,
nem sokat lehetek itt veletek mert nekem vidéken ahol lakom nincs internetem, de ezért kérlek imádkozzatok értem,  : nagyon nagy meglepetés volt nekem mikor egy nap kb 1 hónapja az élettársam akivel 7 éve együtt voltunk, akit ugy ismertem meg hogy egy rendkívüli rendes ember, nem iszik nem dohányzik, tiszta rendes, és most 7 év után ... rá kellett jöjek hogy ő jobban vonzódik a férfi nem hez mint hozzám, nagy pofon volt ez nekem 7 évig hazugságba éltem, nem tudtam miért néha mikor jöttek Németországból a barátok engemet haza küldött videkre az anyukámhoz,  én azt gondoltam hogy nagyon figyelmes , és törődik az édesanyámmal aki nagyon idős és egyedül van még ajándékot is küldött mindig neki,
hát elárult , ,
 tudom hogy Isten megsegit, mert csak ő tud megvigasztalni ,  de kérlek imádkozatok értem!!   köszönöm szépen! üdv: orsi


3 Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, 4 aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket. 5 Mert amilyen bőséggel részünk van a Krisztus szenvedéseiben, Krisztus által olyan bőséges a mi vigasztalásunk is.
2Kor 1,3-5.

Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. (Róm 12,15)


Orsi, adjon neked az Úr békességet és gyógyítsa meg lelked fájdalmát.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 28, 13:12:08
sziasztok!nagyon szeretem hogy itt vagyok és leihatom azt a mi nekem is fáj!
tudjátok én Ildikón keresztül jöttem ide a fórumra,
nem sokat lehetek itt veletek mert nekem vidéken ahol lakom nincs internetem, de ezért kérlek imádkozzatok értem,  : nagyon nagy meglepetés volt nekem mikor egy nap kb 1 hónapja az élettársam akivel 7 éve együtt voltunk, akit ugy ismertem meg hogy egy rendkívüli rendes ember, nem iszik nem dohányzik, tiszta rendes, és most 7 év után ... rá kellett jöjek hogy ő jobban vonzódik a férfi nem hez mint hozzám, nagy pofon volt ez nekem 7 évig hazugságba éltem, nem tudtam miért néha mikor jöttek Németországból a barátok engemet haza küldött videkre az anyukámhoz,  én azt gondoltam hogy nagyon figyelmes , és törődik az édesanyámmal aki nagyon idős és egyedül van még ajándékot is küldött mindig neki,
hát elárult , ,
 tudom hogy Isten megsegit, mert csak ő tud megvigasztalni ,  de kérlek imádkozatok értem!!   köszönöm szépen! üdv: orsi

Drága Orsi!

Megdöbbenéssel olvastam a harcaidat, nagyon nehéz helyzetben vagy. Ha a leirtak teljes mértékben igazak és a férjed is bevallja a dolgait, tehát maximális bizonyságod van e felől - még ilyet soha senkinek nem javasoltam - de váljál el tőle. Tudod ha ő fajtalankodik, ezzel téged is paráznává tesz, mert az Ige szerint ketten vagytok egy test. A Biblia szerint pedig egy paráznától is el szabad sőt el kell válni, ugyanis nem Te vagy aki a házassági szerződéseteket felbontottad, hanem a férjed, ő a vétkes, ő a bűnös, neked ehhez semmi közöd.
Tiszta szivemből átérzem fájdalmadat és keserűségedet. Ennél szörnyűbb dolgot nem is tudok elképzelni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Június 28, 14:14:52
Abszolút csatlakozom az előttem szóló Testvéremhez! A fajtalanság iszonyatos bűn! Pál szavai szerint: Fertelmes! Ez nem egy egyszerű házasság törés, ez a bűn ISTEN MEGCSÚFOLÁSA!  Ez rettenetes dolog... A szavam elakadt Testvérem... De ne te járj lehajtott fejjel! Ez nem a te szégyened!-Nem a te bűnöd!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 28, 14:29:02
Nincs annál szörnyűbb, mint mikor valaki hűtlen ahhoz a társhoz, akivel összekötötte az életét. A megcsalatott félnek joga van a Biblia szerint azonnal elválni, mert nem ő az aki a házasságot felbontotta, önmagában a paráznaság ténye ami felbontja. Ennél már csak az a borzasztóbb, ha valaki a társát saját nembelijével csalja meg, ennél undoritóbbat nem is tudok elképzelni. Arról már ne is beszéljek, hogy milyen veszély forrásokkal járhat az ilyen kapcsolat a hű fél részére, gondolok itt az AIDS-ra.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Június 28, 14:51:45
Ebben az esetben nincs szükség válóperre, mert az élettársi kapcsolat egyik előnye az, hogy akkor szakítják meg amikor akarják. De akkor is felelőtlenség és utálatosság az ilyen cselekedet. Felháborító a kétszínűség és a nemtörődömség, hogy milyen sebet okoz a másik fél életében.

Csak tájékoztatásul egy rövid részlet az MTI  hiradásból
" A július 7-i melegfelvonuláshoz kapcsolódó "kulturális fesztivál" célja, hogy felhívja a figyelmet a "leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer" közösséget érő "hátrányos megkülönböztetésre, megerősítse a közösséget, valamint jobban összehozza azt a többségi társadalommal is" - közölték a rendezvénysorozat szerdai sajtótájékoztatóján .
Karsay Dorottya és Hanzli Péter beszámolója szerint a fesztivál megnyitóját vasárnap tartják az Odeon Lloyd moziban, ahol beszédet mond Majtényi László jogtudós és a lengyel Anna Grodzka, a világ egyetlen "transznemű" parlamenti képviselője; Kulka János színművész dalokkal, Erdős Virág költő pedig verseivel várja a közönséget."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Június 28, 14:55:39
Róma I,21.    
Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.
22.    
Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;
23.    
És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
24.    
Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék;
25.    
Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, a ki mind örökké áldott. Ámen.
26.    
Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:
27.    
Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.

28.    
És a miképen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;
29.    
A kik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel;
30.    
Súsárlók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek,
31.    
Balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok.
32.    
Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképen cselekvőkkel egyet is értenek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Június 28, 14:58:41
Vannak dolgok, amik nem igényelnek kommentárt Testvérek!  De ha "bizonyos egyházak" el is fogadják ezt a fajta tévelygést, Mi magunk, akik az Élő Isten Egyházának tagja, ne hallgassunk ezekről! Mondjuk ki nyíltan, hogy ez biza nem "tévedés" és nem is "betegség"... hanem ÉGBEKIÁLTÓ BŰN!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Június 28, 15:05:53
Én bízom abban, hogy egyre kevesebb egyház adja áldását az ilyen fertőre.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 28, 17:06:41
 :176: :176: :176:

Hat engem is teljesen mellbevagott a dolog. Ugylatszik mindig van mindennel meg rosszabb is!
Draga Orsi. Teljesen attudom erezni csalodasod,velem is hasonlo tortent 4 honapja.Nekem is rakellett jonnom 23 ev utan,hogy hazugsag volt minden. Engem is elarultak,sorozatosan megcsaltak es elhagytak.Annyi kulonbseggel,hogy nem egy masik ferfi van a dologban. Sajat magamnak koszonhetem,hogy ennyi ideig tartott,ugyanis gyava voltam hamarabb lepni en,na meg azt hittem egy hivo asszonynak ezt is el kell turni,ki kell tartani,hatha megjavul. Csak altatas volt az egesz.
Teljesen egyetertek az elottem szolokkal. Mostmar en is vilagosan latom a dolgot. En is azt mondom,hogy azonnal szakitsd meg ezt a kapcsolatot,a sajat magad erdekeben. Batiszrael vilagosan kimondott mindent,nem ismetelnem meg ujra. Tudom,nagyon nehez,piszkosul nehez!!! Lesz meg nehany atsirt ejszakad. De ne felj,Isten megvigasztal,ha kered. De elobb neked kell donteni es megtenni a helyes lepest. Engem mar megvigasztalt. Ne kovesd el azt a hibat amit en,hogy meg varsz es varsz egy kicsit. Csak sajnalni fogod az elfecserelt idot,hidd el nekem.
Erositsen meg az Ur teged,adjon bekesseget szivedbe. Mi itt vagyunk es amiben tudunk segiteni fogunk. Nekem is nagyon sokat segitett,jobbanmondva az itteni testverek segitettek,hogy atveszeljem a lelki nehezsegeket. Azert vagyunk egymasnak,hogy segitsunk. Terajtad all,hogy elfogadod-e!

Filipi4:13
"Mindenre van erom a Krisztusban,aki engem megerosit." - meg arra is,hogy ezt vegigcsinald.
Az Orokkevalo Hatalmas Isten kezeben biztonsagban vagy,csak tedd le a terhedet az O kezebe.

Aldjon meg az Ur draga testvernom.
 :047:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 28, 17:40:55
Lehet hogy Orsolyát fel kéne venni az imalistánkra, hogy ebben a nehéz helyzetben imatámogatást kapjon. Nem lehet ez könnyű, egyáltalán.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Június 28, 20:19:08
sziasztok!nagyon szeretem hogy itt vagyok és leihatom azt a mi nekem is fáj!
tudjátok én Ildikón keresztül jöttem ide a fórumra,
nem sokat lehetek itt veletek mert nekem vidéken ahol lakom nincs internetem, de ezért kérlek imádkozzatok értem,  : nagyon nagy meglepetés volt nekem mikor egy nap kb 1 hónapja az élettársam akivel 7 éve együtt voltunk, akit ugy ismertem meg hogy egy rendkívüli rendes ember, nem iszik nem dohányzik, tiszta rendes, és most 7 év után ... rá kellett jöjek hogy ő jobban vonzódik a férfi nem hez mint hozzám, nagy pofon volt ez nekem 7 évig hazugságba éltem, nem tudtam miért néha mikor jöttek Németországból a barátok engemet haza küldött videkre az anyukámhoz,  én azt gondoltam hogy nagyon figyelmes , és törődik az édesanyámmal aki nagyon idős és egyedül van még ajándékot is küldött mindig neki,
hát elárult , ,
 tudom hogy Isten megsegit, mert csak ő tud megvigasztalni ,  de kérlek imádkozatok értem!!   köszönöm szépen! üdv: orsi


Kedves Orsi!
 igazán megdöbbentő én sem hiszem el Tamásról akit ismerek , és jártam hozzátok , de ez igy érthető hogy miért nem akart házasságot kötni  veled, miután beszéltünk ma telefonon jól tetted hogy  kiírtad a fórumra a testvérek és természetesen mik is Karcsival imádkozunk érted, erősítsen  meg az Úr , és vesd az Úrban a te bizodalmadat ő bekötözi a sebeket, és meggyógyítja  a fájó szívedet, Kérlek ne sírj! inkább adj hálát az Úrnak hogy egy iljen szörnyű kapcsolatból  kiszabadított , ez jobb mint ha évekig még hazugságban élnél vele, 
Én azt gondolom hogy ez azért került napvilágra mert a múltkor mikor nálatok voltunk , elmondtad a megtérő imát és befogadtad az Urat a szívedbe , ő nem engedi hogy hazugságban éjetek ,tudod minden napvilágra kerül egyszer. De az Ur szeret téged terve  van veled :Ézsaiás :43:1   És most, oh Jákób így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Június 28, 22:07:43
Drága Orsikám!

A szivem is összeszorult, amikor olvastam az írásodat. Borzalmas, és én is csatlakozom a felháborodott Testvéreimhez! Mégis... Ildikóval egyetértek, és én is azt mondom, hogy jó hogy fény derült rá, és nem kell tovább átvágva élned megalázva. Isten nagyon szeret Téged, drágának és becsesnek tart. Lehet ez most egy teljesen új élet kezdete! Az ÚRban bízva, kezében hordozva, megáldja a Te életedet! Ha bárnikor segítségre van szükséged, jelentkezz bármikor, akár priviben is. Nagyon szeretünk Téged! Nem kell egyedül maradnod! Imádkozunk azért is, hogy legyen internet összeköttetésed is!

Ölellek nagyon mély szeretettel

Erzsike

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Június 28, 22:47:42
Drága Orsi!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen megrázkódtatás ért. Imádkozom érted.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Június 29, 15:45:14
Sajnos a kicsi fiam még mindig beteg.
A nagyfiam meg ma kapta ki a bizonyitványát. Jeles tanuló. Holnap este mocéj sábátkor pedig koncertje lesz a városi ifjúsági zenekarral.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2012 Június 29, 18:01:30
Ebben az esetben nincs szükség válóperre, mert az élettársi kapcsolat egyik előnye az, hogy akkor szakítják meg amikor akarják. De akkor is felelőtlenség és utálatosság az ilyen cselekedet. Felháborító a kétszínűség és a nemtörődömség, hogy milyen sebet okoz a másik fél életében.

Csak tájékoztatásul egy rövid részlet az MTI  hiradásból
" A július 7-i melegfelvonuláshoz kapcsolódó "kulturális fesztivál" célja, hogy felhívja a figyelmet a "leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer" közösséget érő "hátrányos megkülönböztetésre, megerősítse a közösséget, valamint jobban összehozza azt a többségi társadalommal is" - közölték a rendezvénysorozat szerdai sajtótájékoztatóján .
Karsay Dorottya és Hanzli Péter beszámolója szerint a fesztivál megnyitóját vasárnap tartják az Odeon Lloyd moziban, ahol beszédet mond Majtényi László jogtudós és a lengyel Anna Grodzka, a világ egyetlen "transznemű" parlamenti képviselője; Kulka János színművész dalokkal, Erdős Virág költő pedig verseivel várja a közönséget."


 :02:

Áldás az Úrtól!

Hát csak ne hozzák össze őket a többségi társadalommal!
Igenis határozottan fel kell lépni a bűn ellen, mert a kegyelem csak ott tud kiáradni, ahol előbb ítéletet tartottak a szív mélyén!
Rettenetes, hogy a kormány miért engedi meg ezt a felvonulást!  :060:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Június 29, 18:04:05
 :afro:    :078:

Egyetertek teljes mertekben!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Július 02, 09:57:56
Kedves Testvérek!

Egyik Testvérünk áramot szeretne beköttetni a házába.
Csak az ELMÜ regisztrált munkatársai tehetik meg, ezért keresünk olyan testvért,
aki rendelkezik ezzel és maximum 60 ezer forintért elvégezné ezt.

Ha valaki tud ebben segíteni, akkor vegye fel a kapcsolatot velem privát üzenetben.

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 03, 14:53:50
Sajnos a kislányom beteg.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Július 03, 15:55:56
Megfázott vagy komolyabb? Imádkozom érte!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 03, 16:14:20
Megfázott vagy komolyabb? Imádkozom érte!

Ez nem megfázás, valami fertőzés. Hasmenése van és belázasodott. Múlt héten a kisfiamnak voltak ilyen tünetei. Ma vettem probiotikumot a részükre és adom nekik. A kislányomnak lázcsillapitót adtam. Sajnos nagyon rossz dolog ez, mert szegénykémet nem tudtam vinni a játszótérre, egész nap a négy fal között van. Ha holnap nem lesz láza, akkor nem viszem orvoshoz. A kisfiamat se vittem, diétáztattam és itattam, nekem úgy tűnik ő már túl van a nehezén...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 03, 16:15:23
Csak ilyenkor nagyon sok a dolog itthon, fertőtlenitenem kellett a szobájukat, ágyukat, fürdetni is többször, szóval nagyon le vagyok strapálva. De majd csak túl leszünk rajta...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Július 03, 16:42:09
Kedves Dafna!
Imádkozom gyermekeid gyors gyógyulásáért.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Július 03, 17:07:47
Drága Dafnám!

Imádkozom én is, hogy gyógyítsa meg gyermekeidet az ÚR, hogy újra boldogan szaladgálhassanak.

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Július 04, 08:12:23
 :(

 Kedves Dafna! imádkozom én is értetek és a gyerekeidért! áldja meg őket az ÚR és adjon neked is sok erőt! és békességet!!
 legyenek áldottak a gyerekeid  és egészségesek!!! :ima02:


te pedig igazi derék asszony  vagy amint irva  van:Példabeszédek könyve:31:10   Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket. :afro: :rozsa: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 04, 18:31:36
Sajnos a gyerekeim továbbra is betegek. A kislányom lázas is. Nagyon sok a munkám ilyenkor itthon a hasmenés miatt.
Alig evett valamit a kislányom ma, de most adtam neki cukorkát, és nem tudom miért, de egészben nyelte le. El kezdett fulladozni, ütöttem a hátát, de nem jött ki, csak annyit tudtam kiáltani, Jézus segits! és kihányta. Jó az Úr, elég nehéz idegállapotban vagyok, azt hittem a szemem láttára fullad meg. Probiotikumot adok nekik, az tudom hogy segit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Július 05, 07:22:34
Drága Dafna!
Hála az Úrnak, hogy nem történt baj a kislánynak!!! Imádkozom értetek.
Az Úr áldjon és őrizzen meg titeket Testvérem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 06, 13:26:38
Köszönöm az imatámogatást. Úgy látom, a kislányom felépült, a kisfiam még nem teljesen. De azt is látom, hogy jól tettem, hogy probiotikummal kezeltem, illetve kezelem őket. Még Magyarországon az egyik gyermekorvos mondta, hogy ha mindenki probiotikumot szedne rendszeresen, soha nem tudnák elkapni a szalmonella fertőzést. Ezért gondoltam azt, hogy hasmenésre kiválóan alkalmas.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Július 06, 15:15:12
Kedves Dafna!

Veled együtt örülök, hogy gyermekeid jobban vannak! Erösítse fel öket az ÚR teljesen!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 19, 16:15:07
Egy privát e-mailt kaptam nemrég. Állitólag megint engem gyaláznak a másik fórumon. Mostmár csak azt kérdezem az Úrtól, meddig tűri még ezt? Mert hogy én senkit sem bánthattam meg ennyire, hogy mindig engem gyalázzanak. De ha meg is tettem volna, akkor is meg kellene tudni bocsátani és nem a hátam mögött rágalmazni engem. És még rólam irják hogy semmi keresztény viselkedés nincs bennem. Hát, akkor ez most mi? Ha bemegyek megvédeni magam, valószinűleg megint összetörik a szivem. Érdemes? Nagyon az utolsó időket éljük.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Július 19, 16:32:57
Szia Testvérem!

1Péter levele 2,19
Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved.

Nem kell védened magad Testvérem, van aki megvédjen. Továbbá az Ő ítélete tökéletes, a miénk már kevésbé.
Van ahol a veszekedést és a folytonos nézetkülönbségeket áldásnak tekintik. Én pedig azt mondom, inkább legyen heti egy hozzászólás áldással, mint naponta 1000 veszekedésben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Július 19, 17:00:53
Idézet
Én pedig azt mondom, inkább legyen heti egy hozzászólás áldással, mint naponta 1000 veszekedésben.

Teljesen egyetertek!  :afro:

Dafna draga! Szerintem se vedd fel a kesztyut,ugyis csak ujjabb viszaly lenne belole. Probald meg figyelmen kivul hagyni az egeszet,tudom nem konnyu. Hagyd Istenre a dolgot.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 19, 17:42:58
Szia Testvérem!

1Péter levele 2,19
Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved.

Nem kell védened magad Testvérem, van aki megvédjen. Továbbá az Ő ítélete tökéletes, a miénk már kevésbé.
Van ahol a veszekedést és a folytonos nézetkülönbségeket áldásnak tekintik. Én pedig azt mondom, inkább legyen heti egy hozzászólás áldással, mint naponta 1000 veszekedésben.

Köszönöm!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 19, 18:20:04
Ezt a levelet az érintett fórum Adminjától kaptam, azért hozom nyilvánosságra, mert azt irta valaki becsapott. Ime:


Kedves Dafna!

Nem tudom kitől kaptad azt a rosszindulatú emailt miszerint a fórumon bárki is rólad beszélne vagy gyalázna, (bár van egy sejtésem) de jó lett volna ha előtte meggyőződsz az igazságról, nem pedig vakon terjeszted a hazug híreket. Utolsó felháborodott bejöveteled óta még csak a nevedet sem említette meg senki. Csak ennyit szerettem volna mondani.

Úgyhogy ezek szerint tévesek voltak az információim, és azért nem jártam utána mert a CD-met ledémonozták és lesátánozták, úgyhogy nem óhajtok oda visszamenni semmilyen indokkal. Mivel úgy látom az Adminnak is vannak itt barátai, ezuton nyilvánosan kérek Tőle bocsánatot.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Július 19, 18:45:30
Shalom Áldott Testvéreim. Ahogyan Bat Israél Testvérünk rá is mutatott, valóban az utolsó időket éljük... Ennek egyik jele,( és ez az Úrtól van!): a zsörtölődés-hiszen a megrostálás által lesz nyilvánvalóvá, ki az aki valóban az Úré-és ki az aki nem! ( Zak.13,7-; Mal.3,18-) És végezetül erről beszél az Úr a Mt.24 ben .
Ebben a helyzetben (próbában), van tehát egy felfokozott lelki állapot, ami általános! ( aki ezt nem így éli meg, az lesodródott a csatatérről!)
Ebben az általánosan felfokozott lelki állapotban pedig hajlamosak vagyunk, meggondolatlan-átgondolatlan-hirtelen reakciókkal reagálni...
Ez azt jelenti, hogy a másik beszédét-gondolatát, felszínesen megítélni, és hevesen ellenkezni...
Ebből adódhatnak félreértések, és ebből indulhat el a háborúság!
/ez csak egy lehetőség, de ennek is elejét kell vennünk!/

Van is egy Ige, ami erre is adhat némi támpontot: Mt.5,41.    
És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.

Vagyis, az egy mértföld út lehet a türelmes meghallgatása a másik Testvérnek, a második mért földút pedig az, ha a megértés kedvéért visszakérdezek, és tisztázom az illetővel a szavait-gondolatait...

Tehát azzal foglalkozzunk csupán ami ránk tartozik, mert ahova nem küldött az Úr onnan tiltva vagyunk! csácsogók-vicsorgók-sziszegők-ugatók ellen nem kell indulnunk, előttük nem kell védekeznünk! Ezekkel majd az Úr maga foglalkozik!
Ami ránk tartozik az pedig a Testvéri egységen való munkálkodás!
Először is ami tudva levő (!) és ami az alap: Nem egymást tiszteljük meg a Testvéri megnevezéssel, nem egymást hívjuk Testvérnek, hanem az Úr hívott minket gyermekeinek, és így vagyunk mi Testvérek! Testvérekkel pedig minimum, hogy :figyelmesek vagyunk, türelmesek vagyunk, gyakoroljuk a megbocsájtást,( kegyesség!!!) De mindenek felett: AMIT SZERETNÉNK MAGUNKNAK ISTENTŐL, AZT BIZTOSÍTJUK A TESTVÉREKNEK! Tehát legyünk jó Testvérek, és menjünk el ha kell a második mértföld útra, hogy az egység Istenben, megosztást és megoszlást ne szenvedjen el...
Vegyük észre tehát az idők jeleit, és ne nyissunk ajtót a gonosznak!


Mint bat Israél Testvérünk is rámutatott az őt ért támadással, vannak akik bár az Úrról nevezik magukat, de valójában soha sem ismerték az Urat, és az ő kedves időtöltésük a zavarosban való halászgatás...
Esetlegesen, más Testvérek múltjából felhozni valamit, amit kifacsarva tálalnak mások elé... Ezeket az Illetőket nevezi a Szent Tan így: Csácsogók!
Velük nem kell foglalkozni! Ezek minthogy a zavarosban halászgatnak, szembesülnek hamarosan azzal a "viccel", hogy a maguk aljasságaik akadnak a hálóikba!Mert Amit vetnek, azt le is aratják!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Július 19, 18:48:39
Bár most mint látom, Tisztázódott batIsraél testvérünk esete, Ám ez érdemben nem változtat az idők jeleinek felismerésével kapcsolatban!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: rose - 2012 Július 19, 22:08:38
Sziasztok, szép jó estét mindenkinek!

Elnézést kérek, hogy beleszólok ebbe a dologba. Csak annyit szeretnék mondani ezzel kapcsolatban testvérek, hogy mielőtt igy leszólnátok valamit , vagy valakiket, meg kellene tudni a hátteret  a dolognak. Ugyanis én úgy tudom, hogy ezt az egész lavinát, egy olyan testvérnő (?) inditotta el, aki mocskolódó , rágalmazó viselkedése miatt, már többször el lett utasitva onnan, és úgy tudom innen is. A gyökértől kellene ezt vizsgálni. Hogy az a hölgy vajon nem - e az ottani jogos kiutasitása miatti személyes bosszúja miatt próbálja lejáratni a fórumot, és egyben annak adminját. Szerintem egy kicsit túloztál kedves Shomer arra vonatkozóan, hogy ott nem ismerik az Urat. Ilyet szerintem nem szabadna mondani egy keresztény embernek egy másik emberre. Elnézést kérek ezért, de igy gondolom. Végül is nem tudjuk kiben mi lakozik. És ha tényleg ismerik az Urat? Akkor ez elég merész kijelentés. Még egyszer elnézést kérek , hogy beleszóltam, de igy gondolom.

Rose
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Július 19, 23:59:47
Sziasztok!

Az én véleményem szerint röviden annyit tudok mondani, hogy szégyenletes a testvérek közötti viszálykodás és a széthúzás.
Miért jó ilyennel tölteni az időt? Ha már a közös építkezésről nem lehet szó, akkor legalább ne romboljuk egymás munkáját.

Miért nem érti meg mindenki, hogy nem egymás ellen kell hadakoznunk!? Bár tudom a választ erre...sokan csak kereszténynek mondják magukat de közük sincs Istenhez!
Komolyabban kellene Jézust venni. Ha már minket az Ő nevéről neveztetnek, akkor úgy is kellene élni mint akik nem a meggyalázására vették fel a nevét.

A fórumszabályzatba is bele fogom tenni, más keresztény fórumokat semmiképpen sem fogom engedni itt megemlíteni.

Áldott a Hajnalcsillag fórum, áldott az Örömhír fórum, áldott az Igefórum, áldott az Ébredés és minden más keresztény fórum (a sorrend véletlenszerű).
Mindenütt vannak hibák, nem vagyunk tökéletesek, de ha már nem tudunk közösen szolgálni, akkor legalább Istenért tegyük le egymás ellen a fegyvert.

Kérlek benneteket tegyétek meg nekem azt a szívességet, hogy az ezt követő hozzászólásokat ne kelljen moderálnom.

Az Úr velünk!


Cím: Re:Mi újság?
Írta: rose - 2012 Július 20, 06:05:47
Kedves Antee!

Egyetértek veled ebben , így van. Mégegyszer elnézést, hogy beleszóltam.

Rose

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Július 20, 06:24:16
Kedves Antee Testvérem!

Tökéletesen egyetértek, mert a versengés és a viszálykodás nem Isten gyermekeinek a feladata.
   
Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.
Fil 2,3

Sajnálatos módon ez mostmár megtörtént, de örülök, hogy az érintettek rendezték egymás között. Ezért úgy gondolom, nem kell tovább ragozni az ügyet. Ám tanulhatunk belöle a jövöre nézve.

Kedves Rose!

Végig olvasva Shomer Testvér hozzászólását mégegyszer, úgy érzem félreértetted a gondolatmenetét.

Írod:
Idézet
Ugyanis én úgy tudom, hogy ezt az egész lavinát, egy olyan testvérnő (?) inditotta el, aki mocskolódó , rágalmazó viselkedése miatt, már többször el lett utasitva onnan, és úgy tudom innen is.

Mi ez szerinted, ha nem csácsogás? Pontosan a rágalmazás, a gyanúsítgatás és a pletyka ellen lépett fel testvérünk, amiben teljesen egyetértek, mert iszonyú romboló tud lenni.

Gondolkodjunk el a következö beídézett gondolaton:

Shomer Testvér írta:
Idézet
Ami ránk tartozik az pedig a Testvéri egységen való munkálkodás!
Először is ami tudva levő (!) és ami az alap: Nem egymást tiszteljük meg a Testvéri megnevezéssel, nem egymást hívjuk Testvérnek, hanem az Úr hívott minket gyermekeinek, és így vagyunk mi Testvérek! Testvérekkel pedig minimum, hogy :figyelmesek vagyunk, türelmesek vagyunk, gyakoroljuk a megbocsájtást,( kegyesség!!!) De mindenek felett: AMIT SZERETNÉNK MAGUNKNAK ISTENTŐL, AZT BIZTOSÍTJUK A TESTVÉREKNEK! Tehát legyünk jó Testvérek, és menjünk el ha kell a második mértföld útra, hogy az egység Istenben, megosztást és megoszlást ne szenvedjen el...
Vegyük észre tehát az idők jeleit, és ne nyissunk ajtót a gonosznak!

És ez független fórumtól, gyülekezettöl, mert az az Isten akarata, hogy mi, mint az Ö gyermekei egyek legyünk!

9. A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz.
10. Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.
11. Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok.

Róm 12,9-11

Szeretettel
Elisabeth

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: rose - 2012 Július 20, 06:40:03
Kedves Elizabeth!

Ámen! Egyet tudok veled is érteni. Soha , semmi nem rombolja jobban Isten országát, mint amikor az Ő gyermekei viszálykodnak egymással.

Áldott napot mindenkinek.

Rose
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Július 20, 06:40:54
 :thanks: :026: :morning:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 20, 08:28:07
Szombaton Jeruzsálembe utazunk többek között a Sirató-Falhoz. Ha szeretnétek hogy vigyek imakéréseket oda, este 6 óráig keressetek meg a privát levelezésemben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Július 20, 10:16:21
Sziasztok, szép jó estét mindenkinek!

Elnézést kérek, hogy beleszólok ebbe a dologba. Csak annyit szeretnék mondani ezzel kapcsolatban testvérek, hogy mielőtt igy leszólnátok valamit , vagy valakiket, meg kellene tudni a hátteret  a dolognak. Ugyanis én úgy tudom, hogy ezt az egész lavinát, egy olyan testvérnő (?) inditotta el, aki mocskolódó , rágalmazó viselkedése miatt, már többször el lett utasitva onnan, és úgy tudom innen is. A gyökértől kellene ezt vizsgálni. Hogy az a hölgy vajon nem - e az ottani jogos kiutasitása miatti személyes bosszúja miatt próbálja lejáratni a fórumot, és egyben annak adminját. Szerintem egy kicsit túloztál kedves Shomer arra vonatkozóan, hogy ott nem ismerik az Urat. Ilyet szerintem nem szabadna mondani egy keresztény embernek egy másik emberre. Elnézést kérek ezért, de igy gondolom. Végül is nem tudjuk kiben mi lakozik. És ha tényleg ismerik az Urat? Akkor ez elég merész kijelentés. Még egyszer elnézést kérek , hogy beleszóltam, de igy gondolom.

Rose


Áldott Testvérem. Kérlek figyelmesebben olvasd a hozzászólásomat, és mutass rá, hol utaltam én másik fórumra? Látod? Érdekes dolog ez, mert én pont a felszínességből adódó félreértések esetét is hoztam példának... Te pedig oly szavakat tulajdonítasz nekem, amiket nem mondtam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 20, 11:06:07
Imádkozzatok értem, kérlek. Padlón vagyok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 20, 11:20:14
Szombaton Jeruzsálembe utazunk többek között a Sirató-Falhoz. Ha szeretnétek hogy vigyek imakéréseket oda, este 6 óráig keressetek meg a privát levelezésemben.

Ne felejtsétek el elküldeni az imakéréseteket, de irjátok le szó szerint, én pedig elhelyezem majd a Sirató-Falban. Már van egy jelentkező testvér. Nyugodtan keressetek meg priviben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: rose - 2012 Július 20, 11:27:07
Kedves Shomer Ayin!

Elnézésedet kérem tőled is! További áldott napot az Úrral!

Rose
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2012 Július 20, 14:38:06
Üdv mindenkinek! Nagyon rég jártam errefele...sajnos..De ezentúl másképp lesz. :05: Igyekszem aktívabb lenni...

 Az Úr áldjon meg titeket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Július 20, 14:49:57
Szavadon fogunk! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Július 20, 14:51:03
 :fel: :taps: :rozsa2:

Ez ragyogó ötlet, kedves Jazmin!

 :030: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2012 Július 20, 14:55:04
Köszönöm Testvéreim! 

:2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Július 20, 16:07:51
Kedves Jazmin!

Tavasszal fotóztam le ezt a gyönyörü jázmin virágot, és szeretettel küldöm Neked...

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2012 Július 20, 16:32:48
Köszönöm Kedves Elisabeth! Az Úr áldjon meg ! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 20, 18:52:07
Szombaton Jeruzsálembe utazunk többek között a Sirató-Falhoz. Ha szeretnétek hogy vigyek imakéréseket oda, este 6 óráig keressetek meg a privát levelezésemben.

Ne felejtsétek el elküldeni az imakéréseteket, de irjátok le szó szerint, én pedig elhelyezem majd a Sirató-Falban. Már van egy jelentkező testvér. Nyugodtan keressetek meg priviben.

Csak egy imakérés érkezett hozzám, azt holnap el fogom helyezni a Sirató-Falban. Ha esetleg lenne még más valaki is, elnézést kérek, mert előfordulhat hogy már nem fogok jönni a fórumra, csak ha hazaértem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 20, 19:07:02
Az imakérést felirtam egy lapra. Sajnálom, hogy mások nem éltek a lehetőséggel, talán elkerülte a figyelmeteket a következő Ige a Bibliában:


És oda állott Salamon az Úr oltára elé, az Izráel egész gyülekezetével szembe, és felemelé kezeit az ég felé,
23
És monda: Uram, Izráel Istene! nincsen hozzád hasonló Isten, sem az égben ott fenn, sem a földön itt alant, aki megtartod a szövetséget és az irgalmasságot a te szolgáidnak, akik te előtted teljes szívvel járnak;
24
Aki megtartottad azt, amit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak szólottál; mert magad szólottál néki, és a te hatalmaddal beteljesítetted, amint e mai napon megtetszik.
25
Most azért Uram, Izráel Istene, tartsd meg, amit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak igértél, ezt mondván: A te magodból való férfiú el nem fogy én előttem, aki az Izráel királyi székibe üljön; csakhogy a te fiaid őrizzék meg az ő útjokat, hogy én előttem járjanak, amint te én előttem jártál.
26
Most teljesítsd be, Izráel Istene, a te szavaidat, amelyeket szólottál a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak.
27
Vajjon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbbé e ház, amelyet én építettem.
28
De tekints a te szolgád imádságára és könyörgésére, óh Uram, én Istenem, hogy meghalljad a dicséretet és az imádságot, amelylyel a te szolgád könyörög előtted e mai napon;
29
Hogy a te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal, e helyre, amely felől azt mondottad: Ott lészen az én nevem; hallgasd meg ez imádságot, amelylyel könyörög a te szolgád e helyen.
30
És hallgasd meg a te szolgádnak és a te népednek, az Izráelnek könyörgését, akik imádkozándanak e helyen; hallgasd meg lakhelyedből, a mennyekből, és meghallgatván légy kegyelmes!
31
Mikor vétkezéndik valaki felebarátja ellen, és esküre köteleztetik, hogy megesküdjék és ő ide jő, megesküszik az oltár előtt ebben a házban:
32
Te hallgasd meg a mennyekből, és vidd véghez, és tégy igazat a te szolgáid között, kárhoztatván az istentelent, hogy fején teljék amit keresett; és megigazítván az igazat, megfizetvén néki az ő igazsága szerint.
33
Mikor megverettetik a te néped, az Izráel, az ő ellenségeitől, mivel ellened vétkeztek, és hozzád megtéréndenek, és vallást teéndenek a te nevedről, és néked imádkozándanak és könyörgéndenek e házban:
34
Te hallgasd meg a mennyekből, és bocsásd meg az Izráelnek, a te népednek vétkét; és hozd vissza őket arra a földre, amelyet adtál az ő atyáiknak.
35
Mikor berekesztetik az ég, és nem lészen eső, mert ellened vétkeztek; és imádkozándanak e helyen, és vallást teéndenek a te nevedről, és megtéréndenek az ő bűnökből, mert te szorongatod őket:
36
Te hallgasd meg őket a mennyekből, és légy kegyelmes a te szolgáidnak és az Izráelnek, a te népednek vétke iránt, tanítsd meg őket a jó útra, amelyen járjanak; és adj esőt a te földedre, amelyet örökségül adtál a te népednek.
37
Éhség ha lesz e földön, ha döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár; ha ellenség szállja meg kapuit; vagy más csapás és nyavalya jövénd reájok:
38
Aki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki; vagy a te egész néped, az Izráel, ha elismeri kiki az ő szívére mért csapást, és kiterjeszténdi kezeit e ház felé:
39
Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből és légy kegyelmes, és cselekedd azt, hogy kinek-kinek fizess az ő útai szerint, amint megismerted az ő szívét, mert egyedül csak te ismered minden embernek szívét.
40
Hogy féljenek téged mind éltig, míg e földnek színén lakoznak, amelyet adtál a mi atyáinknak.
41
Sőt még az idegen is, aki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljövénd messze földről a te nevedért;
42
(Mert meghallják a te nagyságos nevedet és a te hatalmas kezedet és kinyújtott karodat), és eljövén imádkozánd e házban:
43
Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, amiért könyörög néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék a te nevedet, és féljenek úgy téged, miképpen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik ez a ház, amelyet én építettem.

44
Ha a te néped hadba megy ki az ő ellensége ellen, az úton, amelyen te küldöd el, és imádkozándik az Úrhoz, fordulván az úton e város felé, amelyet te magadnak választottál és e ház felé, amelyet építettem a te nevednek:
45
Hallgasd meg a mennyekből az ő imádságokat és könyörgésöket, és szerezz nékik igazságot.
46
Ha te ellened vétkezéndenek, – mert nincsen ember, aki ne vétkeznék – és megharagudván reájok, ellenség kezébe adándod, és fogva elviéndik őket azok, akiktől megfogattak, az ellenségnek földére, messze vagy közel;
47
És eszökre térnek a földön, melyre fogva vitettek, és megtérvén könyörgenek néked azoknak földökön, akiktől fogva elvitettek, mondván: Vétkeztünk, hamisan és istentelenül cselekedtünk!
48
És megtéréndenek te hozzád teljes szívökből és lelkökből, az ő ellenségöknek földében, akik őket fogva elvitték, és imádkozándanak hozzád az ő földöknek útja felé fordulva, amelyet adtál az ő atyáiknak, és e város felé, amelyet magadnak választottál, és e ház felé, amelyet a te nevednek építettem:
49
Hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből az ő imádságokat és könyörgésöket, és szerezz nékik igazságot;
50
És légy kegyelmes a te néped iránt, akik ellened vétkezéndenek, és minden bűneik iránt, amelyekkel ellened vétkeztek; és szerezz kedvességet nékik azok előtt, akik őket fogva tartják, hogy könyörüljenek rajtok;
51
Mert ők a te néped és örökséged, akiket kihoztál Égyiptomból, a vaskemence közepéből,
52
Hogy a te szemeid nézzenek a te szolgádnak imádságára és a te népednek az Izráelnek könyörgésére; meghallgatván őket mindenkor, mikor téged segítségül hívnak.
53
Mert te különválasztottad őket magadnak örökségül a földnek minden népei közül; amiképpen megmondottad volt Mózes, a te szolgád által, mikor kihoztad a mi atyáinkat Égyiptomból, Uram Isten!
54
És mikor elvégezte Salamon az Úr előtt való minden imádságát és könyörgését, felkele az Úr oltára elől, és megszünék az ő térdein való állástól, és kezeinek az égbe felemelésétől.
55
Bár a templomból nem sok maradt, de a Shekina Isten jelenléte Ott Van. Ennek tanúja vagyok és meggyőződésem, hogy a Frigyláda ott van a Szent Hegy belsejében, mert kézzel fogható az Isten Dicsősége. Úgyhogy legközelebb ha szükséget szenvedtek, ne szégyeljetek küldeni nekem kéréseket, mert az Ott, azon a Helyen meghallgatásra talál. Ezt nemcsak a júdaizmus körében ismerik el, de nagyon sok keresztény felekezetben is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 20, 19:09:36
Most elköszönök tőletek egy rövid időre, Shabat Shalom, nálunk már égnek a gyertyák! Legyetek nagyon áldottak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 20, 19:13:36
http://www.thekotel.org/ (http://www.thekotel.org/)

Lehitráot! Viszlát!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Július 20, 22:29:11
Shabat Shalom drága Dafna.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 21, 08:01:55
Beugrottam egy picit, hogy megnyugtassam a lelkiismeretem, senkinek az imakérését nem hagyom itthon hátra...hamarosan indulunk. Legyen egy szép, áldott és elkülönitett napotok az Úr számára!
Igyekeztem szépen felöltözni, az Úr szine elé nem lehet állni csak úgy...
Szivesen csinálnék felvételeket, de nem igérem meg, mert szombaton tilos a fényképézkedés, és nem szeretném, ha emiatt megjegyzéseket tennének ránk, vagy kiabálnának.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Július 21, 08:09:01
Shabbat Shalom, kedves Dafna!

Legyen Veletek az ÚR, és legyen áldás a mai Shabbat is!

Ha az URat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, 10. nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.
Zsolt 91,9

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 22, 17:47:41
Csodálatos napunk volt tegnap! Imádkoztam a Sirató-Falnál többek között a fórum egyes tagjaiért is. Elvittem azt a kérést is, ami időben megérkezett hozzám. Bár tegnap reggel bekukkantottam ide nincs-e még kérés, sajnos valakiét mégsem vittem el, mert nem kaptam meg időben. Sok volt a túrista, és tilos volt fényképezkedni, külön volt egy hölgy aki a túristáknak mondta, hogy "NO PICTURES" úgyhogy semmilyen felvételt nem tudtam és nem is akartam késziteni. Majd ha egyszer nem szombaton jutunk el oda. 29,5 fok volt, nagy hőség, de még mindig kevesebb, mint nálunk, 33-35 között mozgott a levegő.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Július 22, 18:58:08
Nagyon örülök drága Dafna, hogy voltál a Sirató-Falnál.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 25, 13:55:07
Úgy három lépésig eljutott ma a kisfiam, pedig még nincs egy éves. Sajnos a bölcsességfogam gennyes. Holnap szeretnék családi orvoshoz menni ez ügyben, mert addig nem húzzák ki, amig gyulladásban van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Július 25, 14:34:42
Drága Dafna!
Örülök, hogy elindult a kisfiad. Jobbulást kívánok a fogadnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 26, 11:06:23
Sajnos nem kaptam a mai napra sort az orvoshoz, csak vasárnapra, de az is lehet hogy valamit elhibáztak, mert a férjem szerint éppen Tisá BeÁv lesz, az pedig szünnap. Igazából nem tudom, hogy most mi van? De azt mondták hogy itt gennyes fogat nem húznak, eléggé meg is lepődtem, mert nekem Magyarországon húztak. Nagyon fájt, mert olyankor nem használ a gyógyszer, az érzéstelenités, de kihúzták a fogam. Itt először gyógyszeresen kezelik az embert, utána húznak. Olyan drága a fogászat, sokkal drágább mint Magyaroszágon, hogy ezt inkább a családi orvostól fogom kérni, elvégre antibiotikumot ő is fel tud irni. Azt mondták maszek fogorvoshoz menjek, mert az olcsóbb, mint amelyik a betegbiztositónak dolgozik. Ezen is meglepődtem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Július 26, 11:51:10
Az Úr gyógyítson meg Téged Testvérem! Valóban nagyon drága a fogorvosi kezelések. Ha nem támogatott államilag, akkor vagyonokat tudnak elkérni egy-egy kisebb beavatkozásért is.

Itt Angliában egyetlen korona 600 (220 ezer ft) font is lehet, egy fogpótlás pedig 2000 font (720 ezer ft).
Lehet fogorvosnak kellett volna tanulnom... :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2012 Július 26, 11:58:05
Te elég ügyes vagy Antee. Még nem késő pályát módosítani...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 26, 18:48:24
Az Úr gyógyítson meg Téged Testvérem! Valóban nagyon drága a fogorvosi kezelések. Ha nem támogatott államilag, akkor vagyonokat tudnak elkérni egy-egy kisebb beavatkozásért is.

Itt Angliában egyetlen korona 600 (220 ezer ft) font is lehet, egy fogpótlás pedig 2000 font (720 ezer ft).
Lehet fogorvosnak kellett volna tanulnom... :hehe:
Szégyen, de azok a fogaim amik hiányoznak, nincs helyettük más. Itt egy kocsi árát kérik el érte. A foghúzás meg úgy néz ki, hogy ha nem privát mész 1 fog 400 sekel, privátban 200. (1 sekel 65 forint)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 26, 18:49:08
Te elég ügyes vagy Antee. Még nem késő pályát módosítani...  :hehe:

 :fel: :010:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Július 26, 20:44:00
Te elég ügyes vagy Antee. Még nem késő pályát módosítani...  :hehe:

Mondjuk nem túl vonzó munka, még meggondolom... :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Július 27, 10:42:44
Hat igen. Sajnos a fogaszati problema szinte luxusnak szamit,pedig alapveto ellatas kene legyen. Az alapveto higieniahoz ugyanugy hozzatartozik mint a mosakodas. Hamar eszreveszik az emberek,ha valakinek a fogsora kivannivalot hagy magautan. Teny,hogy van aki nemtorodomsegbol hanyagolja el,de az is biztos,hogy sokan szeretnenek egeszseges fogsort,csak eppen egyszeruen keptelenek anyagilag ezt fedezni. Keserves sporolasok aran osszegyujtik a ravalot,addigra meg felmennek az arak,raadasul mar tobb fogat kell kezelni mint sporolas kezdeten. Aztan,hogy mi ennek a korforgasnak a vege?......Egyenenkent valtozo. Szoval valoban nagy gond.

Dafna draga,gennyes fogat huzatni eleg bator dolog. Nemtudom nallatok,hogy van de itt,ha tudom,hogy gennyes valami,bemegyek a patikaba es a patikus megmondja melyik antibiotikum a megfelelo es lehet is venni recept nelkul. Akar addig is erdemes elkezdeni amig orvoshoz jut az ember. Ha teheted probald meg. Ha nem,hat akkor sajnos csak egyutterezni tudok veled.
 :047:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 27, 10:56:45
Milyen igazad van. Tényleg luxusnak számit. Pedig nagyon sok anyuka köztük én is, a terhesség alatt kerültem olyan helyzetbe, hogy most ettől is meg kell válnom. Itt nem húznak gennyes fogat, úgyhogy mindenképpen antibiotikumot fogok kapni húzás előtt.
Még jó hogy az emberek normál orvoshoz el tudnak menni, bár biztos olyan is van, aki még ezt sem engedheti meg magának, arról már ne is beszéljek, hogy milyen drágák a gyógyszerek. Sehogysem jó ez igy, mert szerintem alapvető joga az embernek hogy az egészségét védeni tudja, de anyagi okok miatt ezt nem teheti meg.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Július 27, 11:09:45
Te elég ügyes vagy Antee. Még nem késő pályát módosítani...  :hehe:

Mondjuk nem túl vonzó munka, még meggondolom... :hehe:

Antee draga,egy jo es "olcsobb" fogasz is nagy aldas tud lenni  :afro:
 :197:

Van ket biztos szakma: orvos es temetkezesi vallalkozo. Amig ember el a foldon,mindig szukseg lesz rajuk.
 :114:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2012 Július 27, 11:40:41
A pék is ilyen. A fodrász már nem... legalábbis rám nézve...  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Július 27, 12:48:25
A pék is ilyen. A fodrász már nem... legalábbis rám nézve...  :hehe:

Én se járok fodrászhoz, az ember ott spórol, ahol tud. Nagyon drága. A pék az más tészta...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2012 Július 27, 14:29:08
Milyen drága lehet akkor a fogrász!?? (Aki nem ismerné ezt a szakmát: a fogak fésülésével, és dauerolásával foglalkozik) Olyan drága, hogy ki is halt ez a szakma.  :001:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Július 27, 14:44:50
:2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Július 27, 16:41:02
  :fetreng:
errol meg nem hallottam ,de jo. :afro: :afro: :afro:

Itt a gep elott kocos hajjal es hianyos fogsorral is lehet batran kacagni,ugyhogy csak igy tovabb. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Július 28, 01:15:42
Áldott testvéreim! Csodálatos és Mindenható Istenünk van!
 párszor  imádkoztam  hogy az Úr adja hogy egy áldott nagyon kedves házaspárral találkozhassunk és beszélgessünk , és Csoda!! a Mindenható  és Örökkévaló Isten  MEGADTA!
 és tényleg nem szóltam senkinek még a Férjemnek sem  csak az Úrnak:
 :afro: :igen: :fel:
Zsoltár:139:
2
Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
3
Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
4
Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
5
Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
6
Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.



Csodálatos Istenünk van !!!


 :ima02: :ima06: :ima02: :ima06: :ima05: :ima02:


Zsoltárok könyve:37:4   Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Július 28, 09:54:10
Veled egyutt orulok testvernom. Valoba csodalatos imameghallgato Istenunk van. Sokszor megtapasztaltam mar en is. Amire kulonosen racsodalkoztam az az volt,hogy olyasmit is meghallgatott ami csak ugy sohajtaskent fakadt fel belolem es nem a megszokott imadkozasi alkalmon tartam Ele. Azota tudom,hogy nem csak az osszekulcsolt kezekkel elmondott ima jut fel Hozza!
 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Clio - 2012 Július 28, 11:14:53
Így van! Sőt már én is tapasztaltam hogy sokszor még többet ad mint ami elképzelni tudok!! :088:
Hát még majd az Ő országában!  :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Július 28, 15:01:26
Drága Ildikó!

Veled együtt örülök én is, haogy magadta szíved kérését az ÚR!

 :fel: :thanks: :026: :027: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Július 28, 18:32:48
Drága Ildikó!

Veled együtt örülök én is, haogy magadta szíved kérését az ÚR!

 :fel: :thanks: :026: :027: :rozsa2:







 :igen: :afro: :taps:

Zsoltárok könyve:37:4   Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. :2smitten: :2smitten: :2smitten: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Július 28, 21:34:29
Áldott testvéreim! Csodálatos és Mindenható Istenünk van!
 párszor  imádkoztam  hogy az Úr adja hogy egy áldott nagyon kedves házaspárral találkozhassunk és beszélgessünk , és Csoda!! a Mindenható  és Örökkévaló Isten  MEGADTA!
 és tényleg nem szóltam senkinek még a Férjemnek sem  csak az Úrnak:
 :afro: :igen: :fel:
Zsoltár:139:
2
Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
3
Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
4
Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
5
Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
6
Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.



Csodálatos Istenünk van !!!


 :ima02: :ima06: :ima02: :ima06: :ima05: :ima02:


Zsoltárok könyve:37:4   Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.
Drága Ildikó!
Veled örülök drága testvérem. Csodálatos a mi Urunk!!!!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Július 31, 17:30:39
Drága Testvéreim! Férjem itthon van néhány napig. Ezért kevesebbet leszek itt, de sokat gondolok rátok.
Áldjon meg Titeket az Úr.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Július 31, 19:46:45
Köszönöm Testvérem hogy megírtad, jó látni a képen és mégjobb lesz majd látni élőben! :afro:
Áldott együttlétet nektek!

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Július 31, 20:02:16
Köszönöm. Legyetek áldottak.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Július 31, 20:29:02
Drága Testvéreim! Férjem itthon van néhány napig. Ezért kevesebbet leszek itt, de sokat gondolok rátok.
Áldjon meg Titeket az Úr.
 :2smitten:

  :taps: :016: :rozsa:
 Kedves Ditte! 
 Veled együtt örülök! legyetek agyon áldottak!! :017: :161: :016: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Augusztus 01, 12:21:15
Hat en most eppen bosszankodom,mert az uj freemail postafiokom se tegnap se ma,nem tolti be a mappaim.
Mit lehet ilyenkor csinalni? Mindig kiirja,hogy probaljam 30 perc mulva.

 :099: :157:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2012 Augusztus 01, 12:27:50
Hát próbáld 30 perc múlva.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2012 Augusztus 01, 12:29:33
Csak vicceltem. Annyit tehetsz, hogy menj át egy ismerősödhöz, hogy ott be tudsz-e lépni. Ha igen, akkor nálad van a baj. (de valószínű, hogy a freemail szórakozik)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2012 Augusztus 01, 12:31:07
Használj Gmailt. Én közel 8-10 éve használom probléma nélkül.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Augusztus 01, 12:38:59
Koszi Gabor. Freemailt hasznalok mar nagyon reg. Erdekes,hogy a regi cimemen gond nelkul megnyit mindent. Mar gondolkozom,hogy valtani kene? Csakhat,ugy megszoktam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Augusztus 01, 15:34:05
Két belépési azonosítórol próbálod ugyan azt a fiókot?... :104:  Az nem fog menni. Próbáld meg átirányítással, de ha a másik cím is freemail-os akkor ez a probléma nem fog megoldódni, mert össze fog gabalyodni többször is...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Augusztus 01, 20:04:14
Kedves Testvéreim!
Férjemnek hirtelen vissza kell utaznia. Úgy volt, hogy csak vasárnap megy.
Kérlek imádkozzatok neki biztonságos útért, és hogy a pénzt 10-én vagy hamarabb megkapja, mert még nem kapott meg mindent.
Szomorú vagyok, hogy elmegy.
Legyetek áldottak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2012 Augusztus 01, 20:38:58
Sziasztok! Hala az Urnak,hogy mobilrol is el lehet erni benneteket! :-) Nagyon hianyoztatok! Velem semmi nem tortent,amiota nem jelentkeztem. Koszonom az imakat,melyeket a kislanyomert es ertem fohaszkodtatok az Urhoz! Kerlek benneteket imadkozzatok azert,hogy kapjam meg a munkahelyet,melyet megigertek,mert akkor egyutt lehetek a kislanyommal es nemcsak hetvegi :-( anyuka lennek. Az Ur aldjon meg benneteket! Istennek hala 1 eve jarok egy kereszteny kozossegbe, hetente.Sokat gondolok ratok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2012 Augusztus 01, 20:49:37
Mivel mobilrol nem ugy lehet navigalni,mint szamitogeprol,ezert,ha barkinek kerdese vagy csak ugy "erdeklodne" az eletemrol,akkor uzenetbe tegyetek,azt konnyebben elolvasom,minthogy tobb ezer oldalt vegig lapozzak. Koszonom szepen! Nagyon orulok nektek! :-) Az Ur legyen veletek es aldjon meg benneteket! Igyekezni fogok surubben latogatni az oldalt. :-) Isten megadta nekem,hogy telefonrol is megtehetem. :-) Legyetek aldottak! Szeretettel, Kinga
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Augusztus 01, 20:56:45
Szia Kinga, nagyon örülök hogy jelentkeztél, rég hallottam már felőled! :afro:
Szavadon foglak, remélem többet leszel közöttünk! :2smitten:

Az Úr áldjon meg!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Augusztus 01, 20:57:38
Kedves Testvéreim!
Férjemnek hirtelen vissza kell utaznia. Úgy volt, hogy csak vasárnap megy.
Kérlek imádkozzatok neki biztonságos útért, és hogy a pénzt 10-én vagy hamarabb megkapja, mert még nem kapott meg mindent.
Szomorú vagyok, hogy elmegy.
Legyetek áldottak.


Imádkozom értetek Testvérem, az Úr vigasztaljon meg Téged! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2012 Augusztus 01, 21:22:03
Amennyiben a penzem,idom engedi igyekezni fogok
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Augusztus 02, 07:57:17
Kedves Testvéreim!
Férjemnek hirtelen vissza kell utaznia. Úgy volt, hogy csak vasárnap megy.
Kérlek imádkozzatok neki biztonságos útért, és hogy a pénzt 10-én vagy hamarabb megkapja, mert még nem kapott meg mindent.
Szomorú vagyok, hogy elmegy.
Legyetek áldottak.

Drága Ditte!

Átérzem amit irtál. Sajnos itt Izraelben még csak külföldön sem kell dolgoznia a családfőnek, hogy a családja akár egy hétig se lássa...Ez a mai világ. Vagy nincs munkád és azért éhezel, vagy van munkád és nincs családod, és még akkor is előfordulhat hogy éheznek. Remélem minden rendben volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Augusztus 02, 07:58:22
Holnap lesz a kisfiam első szülinapja. De már jár.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Augusztus 02, 15:38:14
Drága Testvéreim!
Köszönöm kedves szavaitokat.
Áldjon meg Titeket az Úr.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Augusztus 02, 15:39:00
Drága Dafna!
Kicsi fiadnak nagyon boldog születésnapot kívánok.
Isten áldja meg őt.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: tothg - 2012 Augusztus 02, 16:06:22
Holnap lesz a kisfiam első szülinapja. De már jár.

Boldog szülinapot!

 :021:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Augusztus 02, 17:18:45
Köszönjük szépen. A kicsi fiam ebből még semmit sem ért, inkább nekünk fontos ez a nap, hogy megkaptuk ajándékba. Nagyon aranyos kisfiú és az első gyermekem aki egy éves kora előtt tanult meg járni. Már alig várom hogy a férjemnek legyen ideje átnézni a gépemet hogy hogyan is kell azt a rengeteg felvételt beszkennelni amiket csináltam. Még a városunkról is csináltam, a lakótelepünkről, nektek, amit majd felteszek a you tubera. Már olyan régen gyűjtögetem őket...Kár, hogy nem értek ezekhez a dolgokhoz.
Holnap egyébként egy idősebb néni jön hozzánk vendégségbe, ő készit egy tortát, olyan mint egy pótnagymama, sajnos a gyerekeimnek már nincsenek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Augusztus 02, 18:38:31
Drága Dafna!
Jó ünneplést.
Legyetek áldottak Te és egész családod.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Augusztus 02, 20:18:03
Draga Dafna,orulok veled egyutt a kisfiad "sikerenek". Aldja meg ot a Mindenhato,tartsa meg egeszsegben,nektek szuloknek pedig adjon bolcsesseget,hogy helyesen,az Urnak tetszoen tudjatok felnevelni.
 :038: :039:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Augusztus 02, 20:22:51
Draga Ditte,megertelek,hogy most szomoru vagy,kivanom,hogy az Ur vigasztaljon meg teged es toltse be hianyerzetedet. Probalj meg orulni a legkozelebbi talalkozasnak mar most. Hatha enyhiti szomoru hangulatod.
 :047: :026: :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Augusztus 02, 22:16:35
Köszönöm szépen. Ma még nem utazott el mégsem, mert a szállás nem volt rendben. Remélem tud maradni vasárnapig.
Áldjon meg Titeket az Úr.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Augusztus 03, 11:15:17
Holnap lesz a kisfiam első szülinapja. De már jár.

 KEDVES DAFNA!!
BOLDOG SZÜLETÉS NAPOT KIVÁNOK A KISFIADNAK ISTEN MINDEN ÁLDÁSÁVAL!!!


küldök egy torta recepted a babának!

Rizstorta
Hozzávalók: barna rizs, alma, banán, cukor
Elkészítés: Főzzük meg a barna rizst vízben, amíg jól meg nem puhul. Reszeljünk bele egy fél almát, és egy kevés cukrot. (Ha nem barna rizsből főzzük, akkor több alma kellhet, mert a fehér rizs nehezebben tapad össze.)
Egy kerek tálat béleljünk ki folpackal, majd banándarabokkal, tegyük bele a rizset, és tegyük egy napra hűtőbe. Másnapra a rizs összeáll, könnyen kiboríthatjuk a tálból. és csatolom a képet is! :2smitten: :2smitten:


http://www.youtube.com/watch?v=Eg27RyD4U3Y# (http://www.youtube.com/watch?v=Eg27RyD4U3Y#)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Augusztus 03, 13:27:44
Boldog születésnapot Dafna a kisfiadnak.

(http://www.kepfeltoltes.eu/?di=1513439937156)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Augusztus 05, 14:54:24
Koszonom szepen a felkoszonteseket. Sajnos szamitogep problemaim vannak, ezert nem tudok netezni amikor idom lenne ra. Sokat beszelnek a hiradoban mostanaban egy megelozo irani tamadasrol, szeptembertol minden dragabb lesz, nekem pedig el kell keszitenem a bombabiztos szobat, ha esetleg oda otunknek be kell koltozni. Gondolok ratok, nem felejtettem el, hogy jovo heten lesz a talalkozo. Most fejeztem be az antibiotikum kurat, jovo heten szeretnem a fogamat kihuzatni. Remelem mihamarabb sikerul a you tubera mindent feltoltenem, koztuk a szulinapot is. Legyetek aldottak! Ha eszetekbe jutunk, emlekezzetek meg, hogy sikeruljon felkeszulnom egy esetleges haborura. Szaraz elelmiszer stb... es nagyon halas lennek, ha az Ur kuldene nekem egy szamitogep elemet, mert nagyon draga. Elem nelkul pedig az en gepem tonkremegy. Ki kellett dobni.
Mikor rank gondoltok, gondoljatok arra, senkinek nincs megengedve az a luxus hogy ugy elje az eletet, ahogy neki tetszik. Nem tudjuk mikor jon el az orank, mikor kell szamot adnunk eletunk felol a Mindenhato tronja elott. Olvassatok sokat a Bibliat es engedjetek hogy a torvenyt az Ur belehelyezze a szivetekbe!
Ha minket megtamadnak, az elso szerintem Tel-Aviv es Dimona lesz, en pedig 22 km-re lakom tole es a legtobb messiashivo baratom tel-avivi.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Augusztus 05, 20:40:27
Drága Dafna!
Imádkozom értetek.
Az Úr oltalmazzon meg Titeket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Augusztus 05, 20:42:06
Drága Testvéreim!
Férjem ma ment vissza Németországba. Kérlek imádkozzatok érte és hogy pénteken megkapja a pénzt és hogy mindig időben fizessenek.
Áldjon meg Titeket az Úr.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Augusztus 06, 08:36:47
Koszonom szepen a felkoszonteseket. Sajnos szamitogep problemaim vannak, ezert nem tudok netezni amikor idom lenne ra. Sokat beszelnek a hiradoban mostanaban egy megelozo irani tamadasrol, szeptembertol minden dragabb lesz, nekem pedig el kell keszitenem a bombabiztos szobat, ha esetleg oda otunknek be kell koltozni. Gondolok ratok, nem felejtettem el, hogy jovo heten lesz a talalkozo. Most fejeztem be az antibiotikum kurat, jovo heten szeretnem a fogamat kihuzatni. Remelem mihamarabb sikerul a you tubera mindent feltoltenem, koztuk a szulinapot is. Legyetek aldottak! Ha eszetekbe jutunk, emlekezzetek meg, hogy sikeruljon felkeszulnom egy esetleges haborura. Szaraz elelmiszer stb... es nagyon halas lennek, ha az Ur kuldene nekem egy szamitogep elemet, mert nagyon draga. Elem nelkul pedig az en gepem tonkremegy. Ki kellett dobni.
Mikor rank gondoltok, gondoljatok arra, senkinek nincs megengedve az a luxus hogy ugy elje az eletet, ahogy neki tetszik. Nem tudjuk mikor jon el az orank, mikor kell szamot adnunk eletunk felol a Mindenhato tronja elott. Olvassatok sokat a Bibliat es engedjetek hogy a torvenyt az Ur belehelyezze a szivetekbe!
Ha minket megtamadnak, az elso szerintem Tel-Aviv es Dimona lesz, en pedig 22 km-re lakom tole es a legtobb messiashivo baratom tel-avivi.

Kedves Dafna!

Imádkozunk értetek, oltalmazzon meg az ÚR Benneteket és takarjon be szárnyaival. Imádkozom Izraelért is, hogy legyen az Örökkévaló, Izrael Szentje az oltalmuk és pajszuk.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Augusztus 11, 07:32:52
Nallam az az ujsag,hogy a tegnapi nap folyaman,unnepelyes keretek kozott atvehettuk a honositasunkat igazolo okiratot. Tehat mostmar kettos allampolgar lettem. Mostmar en is magyar allampolgar vagyok.
Erdekes,uj erzes..........de jo. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Augusztus 11, 07:37:29
Egy masik ujsag,hogy a gyulekezet ahova tagkent tartozom,most unnepli fennallasanak 100-ik evfordulojat. Nagy unnepseg van tartva,amibe en is reszt veszek,mivel a csaladom  tavol elo tagjai is hazajottek. Ugyhogy hianyozni fogok egy kis idore,mivel egesz napos rendezvenyrol van szo szombat-vasarnap.Az esti Skype alkalmon azert szeretnek itt lenni,remelem az energiam annyit meg kitart.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Augusztus 11, 08:06:09
Kedves Editkém!

Gratulálok!   :rozsa2:

Legyen nagyon áldott az együttlétetek és várunk este vissza!  :afro:

 :030: :026: :027: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Augusztus 11, 11:14:36
Veled örülök Edit! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Augusztus 11, 12:16:47
 
Egy masik ujsag,hogy a gyulekezet ahova tagkent tartozom,most unnepli fennallasanak 100-ik evfordulojat. Nagy unnepseg van tartva,amibe en is reszt veszek,mivel a csaladom  tavol elo tagjai is hazajottek. Ugyhogy hianyozni fogok egy kis idore,mivel egesz napos rendezvenyrol van szo szombat-vasarnap.Az esti Skype alkalmon azert szeretnek itt lenni,remelem az energiam annyit meg kitart.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:


 Kedves Edit! veled együtt örülök én is! legyetek nagyon áldottak :taps: :017: :161: :016: :rozsa:


 de este várunk ! mert nagyon nagy áldás vagy te nekünk ! :028: :030: :026: :056: :Jezus04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Augusztus 11, 14:58:19
Edit gratulálok és örülök annak, hogy nem csak a mennyben, hanem itt a földön is honfitársak lettünk.

(http://www.kepfeltoltes.eu/?di=513446898176)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Augusztus 11, 15:46:54
Drága Editke!
Gratulálok a kettős állampolgársághoz.
Áldjon meg az Úr.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Augusztus 11, 15:55:30
Nallam az az ujsag,hogy a tegnapi nap folyaman,unnepelyes keretek kozott atvehettuk a honositasunkat igazolo okiratot. Tehat mostmar kettos allampolgar lettem. Mostmar en is magyar allampolgar vagyok.
Erdekes,uj erzes..........de jo. :afro:

drága Editkém! vele együtt örülünk mik is!  :taps: :fel: :rozsa2:
tudom milyen érzés , átmentünk mik is ezek, és én majdnem sírva fakadtam!
 de képzel el mikor a Mennyei állampolgárságot kapjuk meg mekkora lesz az Örömünk! :043: :078: :081: :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Augusztus 11, 16:07:14
Edit gratulálok és örülök annak, hogy nem csak a mennyben, hanem itt a földön is honfitársak lettünk.

(http://www.kepfeltoltes.eu/?di=513446898176)

Kedves Pista Testvérem!

A képpel nagyon jó ötlet volt! Nagyon tetszik!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Augusztus 11, 17:27:09
 :043: az előbb megtudtam  a nevemet Héberül: ildikó török:
טורקיה אילדיקו

  Miriam küldte el nekem!!!  :igen:

טורקיה אילדיקו
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Augusztus 12, 19:53:23
Sziasztok, nálunk még béke van. Mi is ünnepelünk, a 15. házassági évfordulónkat, Jeruzsálemben. Ha imakérésetek van, küldjétek el nekem a szövegét, hogy elvihessem a falhoz. Még mindig számitógép nélkül vagyok, ezért nehezebb az internetezés számomra. Gratulálok Editnek és kivánok nektek áldott fórumtalálkozót!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Augusztus 12, 20:06:33
Sajnálom, hogy nem tudsz közöttünk lenni!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ircsi - 2012 Augusztus 12, 20:11:42
Sziasztok, nálunk még béke van. Mi is ünnepelünk, a 15. házassági évfordulónkat, Jeruzsálemben. Ha imakérésetek van, küldjétek el nekem a szövegét, hogy elvihessem a falhoz. Még mindig számitógép nélkül vagyok, ezért nehezebb az internetezés számomra. Gratulálok Editnek és kivánok nektek áldott fórumtalálkozót!

Békesség Dafna!

Isten éltessen házzasági évfordulótok alkalmával, még nagyon sok boldog eggyütt töltött esztendőt, jó egészséget kívánok. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Augusztus 12, 20:13:10
Sziasztok, nálunk még béke van. Mi is ünnepelünk, a 15. házassági évfordulónkat, Jeruzsálemben. Ha imakérésetek van, küldjétek el nekem a szövegét, hogy elvihessem a falhoz. Még mindig számitógép nélkül vagyok, ezért nehezebb az internetezés számomra. Gratulálok Editnek és kivánok nektek áldott fórumtalálkozót!

Békesség Dafna!

Isten éltessen házzasági évfordulótok alkalmával, még nagyon sok boldog eggyütt töltött esztendőt, jó egészséget kívánok. :2smitten:

Köszönöm szépen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Augusztus 12, 22:25:19
Shalom Dafnám!

Köszöntelek én is szeretettel a házassági évfordulótokon, áldjon és oltalmazzon az ÚR Benneteket, kössön össze az Ö kimondhatatlan szeretetével!
Imádkozom Izrael és Jeruzsálem békességéért!

 :041: :039: :284: :rozsa2: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Augusztus 13, 01:00:11
Sziasztok, nálunk még béke van. Mi is ünnepelünk, a 15. házassági évfordulónkat, Jeruzsálemben. Ha imakérésetek van, küldjétek el nekem a szövegét, hogy elvihessem a falhoz. Még mindig számitógép nélkül vagyok, ezért nehezebb az internetezés számomra. Gratulálok Editnek és kivánok nektek áldott fórumtalálkozót!

 Drága Dafna!
 sok szeretettel köszöntelek én is a házassági évfordulótok alkalmából: :rozsa2: :012: :love: :017: :161: :016: :rozsa:
 ezt az igét kaptam az Úrtól a te számodra és küldöm sok sok szeretettel: :019:
Prédikátor:4:9-12:
Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok van az ő munkájokból.
10
Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje.
11
Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegesznek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?
12
Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el. :rozsa2: :027: :026:


 a Mindenható és Örökkévaló Isten áldjon meg és oltalmazzon meg benneteket!!! :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Augusztus 15, 09:46:22
Mindenkinek nagyon koszonom a gratulaciokat es koszonteseket amit kuldtetek. Azota csak most kerultem ujra gep ele,ezert kicsit megkesve kuldom a koszonetemet. Nagyon jol esett,hogy velem egyutt orultetek az en oromomnek.

Pista testverem,neked kulon koszonom a fenykepet,frappans otlet volt. :afro:

 :017: - mindenkinek kuldom sok szeretettel.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Augusztus 21, 07:34:25
Augusztus 18-án ünneplőbe öltöztettük szívünket és elindltunk, egy cél felé tartottunk. Egy teljes éve készülődtünk a fórumtalálkozóra,  időnként elvetve és dédelgetve a gondolatot, hogy menjek vagy maradjak.
Aki tehette időt biztosított erre a szombai napra, készült rá és cselekedett. A találkozás elleni kifogásokat legyőzte a szeretet, az együvé tartozás megerősítése.
Áldott és emlékezetes lett ez a nap. Láttunk örömkönnyeket, melyek akkor keletkeztek amikor átölelhettük egymást Krisztus szeretetében, mintegy el sem akarva engedni egymást. Vidámság és felszabadultság övezte a beszélgetéseket,és szoros testvéri kötelék fonódott az Úrvacsora vételekor.
Új barátságok kötődtek, és a már meglévők lettek erősebbek.
Egy napot együtt éltünk, mint Jézus Krisztus a tanítványaival. Bár testben eltávolodtunk azóta egymástól, de a lelki közösségünk megmaradt, életet adva közösségünknek.
Ez a találkozó lett az én új és legszebb hírem. És már most készülődöm a 9.-re.

(http://www.kepfeltoltes.eu/?di=5134552723216)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ircsi - 2012 Augusztus 21, 08:15:34
Békesség!

Jó igy eggyütt látni Bennetek. Legyetek áldottak.

Zsolt. 133,1
Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak!
Zsolt. 133,2
Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére;
Zsolt. 133,3
Mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ircsi - 2012 Augusztus 21, 08:25:20
Békesség!

Az Úr kegyelméből sikerült időben végezni munkámmal, igy eltudtam jönni 2 hét szabira.
Mostmár közel másfél éve annyi kiadásunk volt, hogy még nyaralást sem mertem tervezni.
Isten kegyelméből és áldásaiból jóra fordult anyagi helyzetünk igy eltudunk menni 6 napra.
Dícsőség az Urnak érte aki felettébb betölti gyermekiei szükségletét, mert nem a láthatókra nézünk, hanem bizodalommal arra amit az Úr elkészít az Őt félőknek. :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Augusztus 21, 11:00:01
Köszönöm Testvérem, hogy feltetted ezt a képet.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Augusztus 21, 11:01:33
Békesség!

Az Úr kegyelméből sikerült időben végezni munkámmal, igy eltudtam jönni 2 hét szabira.
Mostmár közel másfél éve annyi kiadásunk volt, hogy még nyaralást sem mertem tervezni.
Isten kegyelméből és áldásaiból jóra fordult anyagi helyzetünk igy eltudunk menni 6 napra.
Dícsőség az Urnak érte aki felettébb betölti gyermekiei szükségletét, mert nem a láthatókra nézünk, hanem bizodalommal arra amit az Úr elkészít az Őt félőknek. :igen:
Drága Ircsi!
Veled örülök. Dicsőség az Úrnak az Ő jóságáért és hogy napról napra gondoskodik rólunk és nem feledkezik el rólunk soha! Hallellujah!
Jó pihenést kívánok nektek drága Testvérem.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Szeptember 09, 23:58:51
 :igen:áldott testvéreim! a tegnap Abonyba voltunk a  testvérem kislánya(21) éves Cintia ! és gondoltam megosztom veletek ezt a képet az ebédünkről , egy óriási bécsi szelet, természetesen nem tudtuk megenni egyik sem! :005: :005:


  de nagyon hálás voltam mert kb3, 4 hónapja nem láttam a testvéremet és a családját, nagyon nagy öröm volt elbeszélgetni velők, és nagyon hálás voltam az Úrnak hogy megsegített és el tudtunk menni  , csak 88-90 km van és mégsem tudtunk eljutni mert nem volt időnk! :081: :175: :056: :057:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 10, 09:05:22
Szép jó reggelt kedves testvérek!

Olyan jó, hogy az Úr olyan kegyes hozzánk, hogy még mindig élvezhetjük a nyári napokat,  A strandok látogatottsága még nem csappant meg, és sokan vágyódnak a medencék frissítő vizébe.
A gyülekezetünkben is van egy medence amelyet nem naponta, hanem csak időközönként töltenek fel vízzel. Igaz nem hűsölés miatt. Akik ebbe a medencébe lépnek azok örök életet nyernek. Örök életet, mert bizonyságot tesznek Jézus Krisztus melletti elkötelezettségükről és hűségükről. Újjászületnek!
Tegnap két házaspár született újjá közösségünkben  és lettek az Úr gyermekei.

(http://www.kepfeltoltes.eu/?di=8134726107213)

A másik tegnapi esemény amelynek részese lehettem, hogy a bemeritési istentisztelet után siettem haza, és játszhattam kis unokámmal Hannával, aki az öröm és boldogság pillanatait hozta szüleivel együtt családunkba.

(http://www.kepfeltoltes.eu/?di=16134726099810)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Szeptember 10, 09:25:36
Kedves Pista Testvérem!

Nagyon köszönöm a képeket!

Milyen nagy örörm, ha egy bünös megtér! Még a Menny is részesül ez örömben!

Lk 15,10    
Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.


Olyan gyönyörü kislány, unokátok Hannácska!!! Azon gondolkozom, melyikötökre hasonlít... De nem tudok dönteni, mert Mindkettötöket vélem felfedezni ragyogó kis arcáskájában!

 :fel: :taps: :265: :269:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 10, 09:33:06
A tegnapi bemeritésnél be lett jelentve, hogy 5-en lesznek bemeritve, de csak 4-en tesznek előtte bizonyságot. Nem értettem, és arra gondoltam, hogy rosszul tájékoztatták az alkalomvezetőt a bemeritésre várók számáról. És ma reggel, amikor töltöttem fel a képet végre lesett a tantusz. Valóban négy személy ment a vizbe, de egy közülük állapotos és napokon belül várható a kisbaba megszületése.
És így valóban öten lettek bemeritve.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Szeptember 10, 10:18:14
Ott volt a baba is, csak még el volt bújva! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 10, 10:39:45
Akkor ő már keresztényként fog megszületni. És majd felnövekedve valamikor bizonyságot tehet a hitéről és újra be lesz meritve.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 11, 10:02:51
Tegnap megosztottam veletek, hogy a bemeritettek között volt egy házaspár akik babát vártak. Ma megoszthatom az örömhírt, hogy szülei bemeritése után egy nappal, tegnap este megszületett az Úr új gyermeke, Letícia.
A bemeritésnél nem értettem, hogy 5-en vannak, de csak 4-en tesznek bizonyságot.
Letícia lett az élő bizonyság; egészségesen született, ő és édesanyja mindketten jó vannak és nagy az öröm.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Szeptember 11, 10:16:45
Köszönöm, kedves Pista testvérem ezt az örömhírt! Csodálatos a mi URunk, Aki mindent jól idözített és így megáldotta a családot!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 13, 22:15:57
Gyülekezeti kis közösségünk újabb babával növekedett.  Egyik testvérünk egy hónappal hozta világra kedden kislányát.  Dicsőség az Úrnak, hogy a kisbaba és édesanyja, mindketten  jól vannak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 18, 14:08:45
Imádkoztunk egy volt szomszédunkért akik nehéz anyagi helyzetbe kerültek nagy összegű közüzemi számlatartozás miatt. Az Úr  meghallgatta az imakérést és 10 ezerrel többet kaptak egy rokontól, mint amire szükségük volt. Az indok az volt, hogy ne szűkölködjetek a következő fizetésig.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Szeptember 18, 14:29:07
Hála az ÚRnak, csodálatosan hallgatja meg gyermekei kérését!

Milyen jó, ha imában is hordják egymás terhét a testvérek.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Szeptember 19, 20:59:50
Imádkoztunk egy volt szomszédunkért akik nehéz anyagi helyzetbe kerültek nagy összegű közüzemi számlatartozás miatt. Az Úr  meghallgatta az imakérést és 10 ezerrel többet kaptak egy rokontól, mint amire szükségük volt. Az indok az volt, hogy ne szűkölködjetek a következő fizetésig.

 :taps: :taps:

Csodálatos! jó az Úr ! örökkévaló az Ő kegyelme!  :ima02:

Ő gondot visel az Övéiről! :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Szeptember 22, 10:24:07
Nagy örömben volt a tegnap részem!
Már jó ideje volt bennem az a kívánság,hogy élőben láthassam-halhassam Pintér Bélát. Nagyon szeretem a dalait,szövegei nagyon sokat mondanak nekem,megfogalmaz olyan dolgokat amit én magamnak nem is tudtam volna. Ezeket az énekeket hallgatva több esetben is segített át az Úr nehéz időszakokon az életemben,töltött fel új erővel és reménységgel. Bár nem vagyok már olyan fiatal de hozzám közel áll ahogy ő zenél-énekel. Fantasztikus,ahogy tud kommunikálni a gyerekekkel és biztos vagyok benne,hogy azoknak a gyermekeknek és fiataloknak is nagy élmény volt. A végén személyesen is beszéltem vele,megköszönve azt a szolgálatot amit végez,de mind a ketten tudtuk,hogy az Úré a dicsőség.
Személyszerint nagyon hálás vagyok Istennek,hogy ezt az élményt ajándékként megengedte nekem.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Szeptember 22, 16:26:33
Most hétvégén keresztény gyülekezetünkben Izrael napokat tartunk.  Ma este a meghívott elöadó Egmond Prill, a Keresztény Média Szövetség alelnöke, és az Israelnetz (Izráel-hírek) (http://www.israelnetz.com/nachrichten/#.UF3IhK5ZJrJ (http://www.israelnetz.com/nachrichten/#.UF3IhK5ZJrJ) ) tulajdonosa.

Elöadásának témája:

Fókuszban Jeruzsálem
A Szent Város a félhold és a Dávidcsillag (Magen David) között.

„Senki sem olvashatja és értelmezheti a Bibliát, ha nem látja vonatkoztatását Izraelre nézve.” – mondta Egmond Prill, aki rendszeren utazik Izraelbe.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Szeptember 26, 11:52:38
A témát megtisztítottam a kukorékolás és a fetrengés témától. Az erről szóló hozzászólásokat "Ha a juhok tévelyegnek (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,1132.0.html)" vagy a "A gyülekezet észrevétlen félrevezetése! (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,1133.0.html)" témákba írjátok.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Szeptember 26, 11:53:48
 :igen: :igen: :igen:


 áldott testvéreim!  :integet:
köszönöm az imátokat Karcsi jobban van már tegnap óta dolgozik :taps: :016: :161: :017: ismét ezsembe jutott egy ige:
Jakab levél:5:16   Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. :ima02:


legyetek nagyon áldottak!!! :016: :rozsa: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Szeptember 26, 11:54:35
Veletek örülök Testvérem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Szeptember 26, 11:58:10
A témát megtisztítottam a kukorékolás és a fetrengés témától. Az erről szóló hozzászólásokat "Ha a juhok tévelyegnek (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,1132.0.html)" vagy a "A gyülekezet észrevétlen félrevezetése! (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,1133.0.html)" témákba írjátok.

Maximálisan támogatom a Moderálást Testvérem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ircsi - 2012 Szeptember 26, 13:08:03
Idézet
áldott testvéreim! 
köszönöm az imátokat Karcsi jobban van már tegnap óta dolgozik

Dícsőség az Urnak, hogy ilyen hamar felépítette férjedet.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 26, 15:27:48
Veletek együtt örülök Karcsi és Ildikó
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Szeptember 27, 10:53:39
Osztozom én is örömötökben,Ildikó. Dicsőség a mi Istenünknek,hogy ebben a helyzetben is veletek volt,megerősített és meggyógyította Karcsit.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Szeptember 27, 14:37:50
Sajnos nekem ápolással telnek az éjszakáim, már második napja. A kisfiamnak fájdalmai vannak, de az orvos se tudja mitől, 39,2 láza volt, és ha holnap reggelig nem rendeződik, be kell vinnem az ügyeletre. Nagyon fáradt vagyok, alig aludtam az éjjel, babáznom kellett...a kisfiam alig múlt egy éves.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 27, 15:08:58
Dafna az Úr vigyázzon kisfiadra és érintse meg gyógyító kenetével!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Szeptember 27, 19:14:29
 :ima02: :ima05:Kedves Dafna ! imádkozunk a kisfiadért! az Úr a gyógyító :2smitten: :2smitten: :2smitten: :016:!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Szeptember 28, 21:39:17
(http://2.bp.blogspot.com/_jjHIx8NCWSg/Sp62aiuf7xI/AAAAAAAAAGQ/j-0Db-mrNG8/s400/anya+gyerekkel.jpg)

Uram, kérlek hallgasd meg imám,
Nyisd meg kérlek szíved,
S fordítsd reám orcád.
Tekints le kérlek a szenvedőkre,
És ne rejtsd magad el előlük,
Adj gyógyírt megsebzett szívükre.
Mert Nélküled az Élet
Sivár pusztaság, üresség,
Nem nyújthat Reményt más,
Csak Te, s a Szeretet,
Mely belőled fakad,
Mint a Föld és mint az Ég.
Ne hagyd kérlek Uram,
Hogy szenvedjen a gyermek,
S ne hagyd Uram azt,
Hogy a keserűség, s bánat
Betöltse a szíveket.
Add Uram, hogy életünket
Vezérelje a Szeretet,
Add, hogy Fiad szent fénye
Betöltse életünket.
S mielőtt még imám bevégzem,
Istenem el kell mondanom:
Nagyon szeretlek Téged! Ámen

forrás: http://www.plebania.net (http://www.plebania.net)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Szeptember 30, 06:51:09
Sziasztok, hát elég nagy baj van, úgyhogy minden imát köszönök. Köszönöm Harang a magánleveledet. Nem nagyon érek rá, sok a teendőm a Szukkot miatt, kisfiamat Joelt pénteken bevittük az ügyeletre, vérvételt és vizeletvizsgálatot csináltak, ott nem találtak semmi betegséget, de egész éjjel sirt, rosszul van, reggel 39,2 láza volt, úgyhogy be kell majd vinnünk a kórházba kivizsgálásra. Egyszerűen nem értem miért nem adnak neki antibiotikumot, teljesen lefogyott, nem eszik semmit, csak tápszert, azt sem annyit amit kéne...az orvosok meg azt mondják minden rendben van, nem baj ha nem eszik, csak igyon...Katasztrófa. Nekem meg csak lázcsillapitóm van, semmi egyéb, tehát gyakorlatilag semmilyen módon nincs kezelve. Ha eszetekbe jut, köszönöm imáitokat. Most rohanok, mert hamarosan minden üzlet zárva lesz, a balkonunkat is rendbe kell rakni, mert sátor helyett ott fogunk étkezni. Sajnos nincs sátrunk, és fenn lakunk az ötödiken, és tető van a balkon felett, igy nem kóser Szukkotra.
Tegnap érdekes jelenségeket láttam itt Izraelben az égbolton, többször felvillanó fehér fényeket, úgy keleti irányból és egyszer egy piros fényt. Nem tudom mi lehetett...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Szeptember 30, 06:54:02
(http://2.bp.blogspot.com/_jjHIx8NCWSg/Sp62aiuf7xI/AAAAAAAAAGQ/j-0Db-mrNG8/s400/anya+gyerekkel.jpg)

Uram, kérlek hallgasd meg imám,
Nyisd meg kérlek szíved,
S fordítsd reám orcád.
Tekints le kérlek a szenvedőkre,
És ne rejtsd magad el előlük,
Adj gyógyírt megsebzett szívükre.
Mert Nélküled az Élet
Sivár pusztaság, üresség,
Nem nyújthat Reményt más,
Csak Te, s a Szeretet,
Mely belőled fakad,
Mint a Föld és mint az Ég.
Ne hagyd kérlek Uram,
Hogy szenvedjen a gyermek,
S ne hagyd Uram azt,
Hogy a keserűség, s bánat
Betöltse a szíveket.
Add Uram, hogy életünket
Vezérelje a Szeretet,
Add, hogy Fiad szent fénye
Betöltse életünket.
S mielőtt még imám bevégzem,
Istenem el kell mondanom:
Nagyon szeretlek Téged! Ámen

forrás: http://www.plebania.net (http://www.plebania.net)

Köszönöm, ámen. Ez egy kész lelki terror. Az ördög tudja hol vagyunk sebezhetőek. Nincs ennél rosszabb mikor látod hogy a gyermeked szenved és te tehetetlen vagy...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Szeptember 30, 11:10:52
(http://2.bp.blogspot.com/_jjHIx8NCWSg/Sp62aiuf7xI/AAAAAAAAAGQ/j-0Db-mrNG8/s400/anya+gyerekkel.jpg)

Uram, kérlek hallgasd meg imám,
Nyisd meg kérlek szíved,
S fordítsd reám orcád.
Tekints le kérlek a szenvedőkre,
És ne rejtsd magad el előlük,
Adj gyógyírt megsebzett szívükre.
Mert Nélküled az Élet
Sivár pusztaság, üresség,
Nem nyújthat Reményt más,
Csak Te, s a Szeretet,
Mely belőled fakad,
Mint a Föld és mint az Ég.
Ne hagyd kérlek Uram,
Hogy szenvedjen a gyermek,
S ne hagyd Uram azt,
Hogy a keserűség, s bánat
Betöltse a szíveket.
Add Uram, hogy életünket
Vezérelje a Szeretet,
Add, hogy Fiad szent fénye
Betöltse életünket.
S mielőtt még imám bevégzem,
Istenem el kell mondanom:
Nagyon szeretlek Téged! Ámen

forrás: http://www.plebania.net (http://www.plebania.net)
Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Szeptember 30, 11:13:55
Sziasztok, hát elég nagy baj van, úgyhogy minden imát köszönök. Köszönöm Harang a magánleveledet. Nem nagyon érek rá, sok a teendőm a Szukkot miatt, kisfiamat Joelt pénteken bevittük az ügyeletre, vérvételt és vizeletvizsgálatot csináltak, ott nem találtak semmi betegséget, de egész éjjel sirt, rosszul van, reggel 39,2 láza volt, úgyhogy be kell majd vinnünk a kórházba kivizsgálásra. Egyszerűen nem értem miért nem adnak neki antibiotikumot, teljesen lefogyott, nem eszik semmit, csak tápszert, azt sem annyit amit kéne...az orvosok meg azt mondják minden rendben van, nem baj ha nem eszik, csak igyon...Katasztrófa. Nekem meg csak lázcsillapitóm van, semmi egyéb, tehát gyakorlatilag semmilyen módon nincs kezelve. Ha eszetekbe jut, köszönöm imáitokat. Most rohanok, mert hamarosan minden üzlet zárva lesz, a balkonunkat is rendbe kell rakni, mert sátor helyett ott fogunk étkezni. Sajnos nincs sátrunk, és fenn lakunk az ötödiken, és tető van a balkon felett, igy nem kóser Szukkotra.
Tegnap érdekes jelenségeket láttam itt Izraelben az égbolton, többször felvillanó fehér fényeket, úgy keleti irányból és egyszer egy piros fényt. Nem tudom mi lehetett...
Drága Atyánk!
Könyörgünk gyógyítsd meg a kicsi Joelt. Te nem változol soha!!! Köszönjük, hogy Te vagy a gyógyító!
Jézus nevében Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Ircsi - 2012 Szeptember 30, 12:27:16
Békesség Dafna!

Az Úr írgalam és könyörülete adjon  teljes gyógyulást gyermekednek. :ima02:


Nem lehet, hogy a fogzása végett lázas és amiatt vannak fájdalmai?
Mert ha jó a vérkép és vizelet , ami ugye kimutatja ha valami gyulladás, fertőzés stb...  a szervezetbe.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Szeptember 30, 13:48:11
Idézet
Mert ha jó a vérkép és vizelet , ami ugye kimutatja ha valami gyulladás, fertőzés stb...  a szervezetbe.

Valószinü, hogy nem véletlen akarják az orvosok kórházban kivizsgálni a gyermeket.

Kedves Dafna, imádkozom kisfiadért, mert az ÚRnak hatalmas a gyógyító ereje! Imádkozom, Érted is, hogy adjon az ÚR eröt és kitartást Neked!

Legyetek nagyon áldottak Takarjon be védö karjaival az ÚR!

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Szeptember 30, 18:59:10
 :ima02: :ima05:

 Kedve Dafna ! imádkozunk mik is Joel kisfiadért, az Úr gyógyítsa meg, te  érted is imádkozunk , adjon neked a Mindenható sok erőt és kitartást!

Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet. :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Október 02, 08:31:20
Köszönöm szépen, tegnap is belázasodott, ma megint viszem orvoshoz. Természetesen még első vizsgálat előtt megvizsgáltam a fogait, nem-e attól lázas a gyermek, tudom hogy attól is lehet láz. Talán más kivizsgálásra van szükség. Nem tudom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Október 02, 15:14:36
Azt mondta az orvos, hogy nincs semmi baj, ameddig az eredmények jók. Ő is megnézte a fogait, de ő sem látta hogy jönne valamelyik...Úgy gondolja, szépen el fognak múlni ezek a tünetek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 02, 15:24:30
Hát, nem egészen megnyugtató a válasz...  :118: Mindenesetre imádkozom Jóelért, mert az ÚRnak van hatalma meggyógyítani gyermekedet.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Október 02, 15:25:36
Hát, nem egészen megnyugtató a válasz...  :118: Mindenesetre imádkozom Jóelért, mert az ÚRnak van hatalma meggyógyítani gyermekedet.

 :2smitten:
Csak addig én birjam idegileg...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Október 02, 15:42:34
Adjon neki az Úr egészséget és áldja meg.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Október 04, 09:16:37
Egyszerűbb de barátságosabb köntösbe öltözött az online Biblia oldalunk. Még nincs teljesen kész, de megjelenésben már hasonló marad:
http://www.urszava.net (http://www.urszava.net)

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 04, 10:34:22
Nagyon jó és áttekinthetö lett! Az is jó, hogy a szótöre, illetve a szórészekre is reagál!

 :fel: :taps: :012: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 04, 10:37:16
 :taps: :016: :rozsa: nagyon jó lett! Köszönjük! :rozsa: :016: :017:

http://www.urszava.net/index.php?page=1&type=search (http://www.urszava.net/index.php?page=1&type=search)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Október 04, 10:44:58
:taps: :016: :rozsa: nagyon jó lett! Köszönjük! :rozsa: :016: :017:

http://www.urszava.net/index.php?page=1&type=search (http://www.urszava.net/index.php?page=1&type=search)

Dicsőség az Úrnak! :2smitten:

Sajnos a program nem tudja a linken keresztül egy adott részre az átirányítást. A böngésző címsorában a legtöbbször nem megy végbe változás, csak a programon belül...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 05, 08:20:06
 :morning:

 Áldott testvéreim!  ki szeretném kérni a véleményeteket:
nem is tudom mit tegyek?
 Van egy kedves testvérem, akit nagyon tisztelek és szeretek,de csak akkor keres meg ha valami  gondja van ha én valamiben tudok neki , nekik segíteni,  viszont ha nekem volt valami gondom és kértem hogy imádkozzon értem , értünk , vagy kértem a véleményét valami vel kapcsolatban soha nem válaszol, nem hiv , nem ir semmi,  :?:


 ha hívom  akkor beszélünk ha nem , ő soha nem hívna fel , pedig többször ígérte hogy ekkor vagy akkor felhív, de soha nem tette azt! hiába vártam a hívását! :018:
 kicsit rosszul érzem magam emiatt , gondolkoztam az éjjel is munka közbe hogy ezeket megírjam neki , de úgy ahogy eddig is erre sem fog válaszolni,  vagy várjam azt amíg neki lesz szüksége rám és ki szed a farzsebéből
( eszébe jutt hogy én is létezem?)
 mit tegyek?  ha megírom megharagszik vagy nem válaszol, ha nem írom akkor mindig ezen gondolkozok, felhívjam elmondjam neki? vagy hagyjam és felejtsem el az egészet?
 Köszönöm a válaszotokat előre is: :104:


 :thanks: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Október 05, 08:36:21
Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok.
János 15,4

3
   Bízzál az ÚRban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz.
4
   Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit!
5
   Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik:
6
   világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít.
7
  Légy csendben, és várj az ÚRra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja!

   Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!
Zsoltárok 37, 3-8

Kedves testvérem, az igében is azt találom, "Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik"
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Október 05, 08:52:20
:morning:

 Áldott testvéreim!  ki szeretném kérni a véleményeteket:
nem is tudom mit tegyek?
 Van egy kedves testvérem, akit nagyon tisztelek és szeretek,de csak akkor keres meg ha valami  gondja van ha én valamiben tudok neki , nekik segíteni,  viszont ha nekem volt valami gondom és kértem hogy imádkozzon értem , értünk , vagy kértem a véleményét valami vel kapcsolatban soha nem válaszol, nem hiv , nem ir semmi,  :?:


 ha hívom  akkor beszélünk ha nem , ő soha nem hívna fel , pedig többször ígérte hogy ekkor vagy akkor felhív, de soha nem tette azt! hiába vártam a hívását! :018:
 kicsit rosszul érzem magam emiatt , gondolkoztam az éjjel is munka közbe hogy ezeket megírjam neki , de úgy ahogy eddig is erre sem fog válaszolni,  vagy várjam azt amíg neki lesz szüksége rám és ki szed a farzsebéből
( eszébe jutt hogy én is létezem?)
 mit tegyek?  ha megírom megharagszik vagy nem válaszol, ha nem írom akkor mindig ezen gondolkozok, felhívjam elmondjam neki? vagy hagyjam és felejtsem el az egészet?
 Köszönöm a válaszotokat előre is: :104:


 :thanks: :028:

Szia Ildikó!

Semmiképpen se levélben ird meg a panaszaidat, mert félreérthetitek egymást. A legjobb a négyszemközti beszéd, és szerintem ne hagyd szőnyeg alá söpörni a dolgokat, mert a barát mindig barát, nemcsak akkor ha nyomorúságban van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Október 05, 08:53:32
A kisfiam megint belázasodott. Katasztrófa. Megbeszéltük a férjemmel, hogyha 39-ig felmegy, bevisszük a kórházba kivizsgálásra.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 05, 09:07:45
A kisfiam megint belázasodott. Katasztrófa. Megbeszéltük a férjemmel, hogyha 39-ig felmegy, bevisszük a kórházba kivizsgálásra.
drága Dafna ! imádkozunk a kisfiadért! meg értetek is hogy áldjon meg az Örökkévaló :ima02: :ima05: :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 05, 09:10:36
:morning:

 Áldott testvéreim!  ki szeretném kérni a véleményeteket:
nem is tudom mit tegyek?
 Van egy kedves testvérem, akit nagyon tisztelek és szeretek,de csak akkor keres meg ha valami  gondja van ha én valamiben tudok neki , nekik segíteni,  viszont ha nekem volt valami gondom és kértem hogy imádkozzon értem , értünk , vagy kértem a véleményét valami vel kapcsolatban soha nem válaszol, nem hiv , nem ir semmi,  :?:


 ha hívom  akkor beszélünk ha nem , ő soha nem hívna fel , pedig többször ígérte hogy ekkor vagy akkor felhív, de soha nem tette azt! hiába vártam a hívását! :018:
 kicsit rosszul érzem magam emiatt , gondolkoztam az éjjel is munka közbe hogy ezeket megírjam neki , de úgy ahogy eddig is erre sem fog válaszolni,  vagy várjam azt amíg neki lesz szüksége rám és ki szed a farzsebéből
( eszébe jutt hogy én is létezem?)
 mit tegyek?  ha megírom megharagszik vagy nem válaszol, ha nem írom akkor mindig ezen gondolkozok, felhívjam elmondjam neki? vagy hagyjam és felejtsem el az egészet?
 Köszönöm a válaszotokat előre is: :104:


 :thanks: :028:

Szia Ildikó!

Semmiképpen se levélben ird meg a panaszaidat, mert félreérthetitek egymást. A legjobb a négyszemközti beszéd, és szerintem ne hagyd szőnyeg alá söpörni a dolgokat, mert a barát mindig barát, nemcsak akkor ha nyomorúságban van.



Köszönöm testvéreim a véleményeteket, ez egy kicsit fájó pont nekem, de akkor megpróbálom felhinni( ha felveszi a telefont) és megbeszélni vel egy találkozót, én is érzem hogy jobb lenne ezt tisztázni :104:


 :thanks: :028: :026: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 05, 19:26:51
:morning:

 Áldott testvéreim!  ki szeretném kérni a véleményeteket:
nem is tudom mit tegyek?
 Van egy kedves testvérem, akit nagyon tisztelek és szeretek,de csak akkor keres meg ha valami  gondja van ha én valamiben tudok neki , nekik segíteni,  viszont ha nekem volt valami gondom és kértem hogy imádkozzon értem , értünk , vagy kértem a véleményét valami vel kapcsolatban soha nem válaszol, nem hiv , nem ir semmi,  :?:


 ha hívom  akkor beszélünk ha nem , ő soha nem hívna fel , pedig többször ígérte hogy ekkor vagy akkor felhív, de soha nem tette azt! hiába vártam a hívását! :018:
 kicsit rosszul érzem magam emiatt , gondolkoztam az éjjel is munka közbe hogy ezeket megírjam neki , de úgy ahogy eddig is erre sem fog válaszolni,  vagy várjam azt amíg neki lesz szüksége rám és ki szed a farzsebéből
( eszébe jutt hogy én is létezem?)
 mit tegyek?  ha megírom megharagszik vagy nem válaszol, ha nem írom akkor mindig ezen gondolkozok, felhívjam elmondjam neki? vagy hagyjam és felejtsem el az egészet?
 Köszönöm a válaszotokat előre is: :104:


 :thanks: :028:




 Hát testvéreim hívtam ma a  testvért  ,hogy beszéljük meg a dolgokat de nem vete  fel a telefont, szokás!
 szerintem várni kell amig neki szüksége lesz rám mert akkor megkeres és ha hívom  akkor rögtön felveszi, ma gondolkoztam hogy írjak neki, de
eszemben jutott hogy ahányszor küldtem neki emailt soha nem válaszolt , igy nincs értelme , csak várni kell és ez nagyon bánt, de hát csak imádkozni tudok érte! :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 05, 19:46:20
Drága Ildikó!

Ahogy elmondtad ezt a kapcsolatot, nyilvánvaló, hogy a másik személy nem tart igényt semmiféle "tisztázásra". Ugy gondolom, nem is kellene eröltetni. Majd jelentkezik, ha akar, ám akkor rajtad múlik, hogy hogyan tovább. Lehet, hogy most fáj, de hidd el, ha el tudod engedni, Neked is könnyebb lesz. Vannak önzö emberek, nem is kevesen. Amikor az ÚR Jézus meggyógyította a leprásokat miként is volt?

Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, 13. és kiáltozva kérték: "Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!" 14. Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: "Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak." És amíg odaértek, megtisztultak. 15. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. 16. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. 17. Jézus ekkor így szólt: "Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? 18. Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?" 19. És ezt mondta az Úr: "Kelj fel, menj el, hited megtartott téged."
Lk 17,12-18

Gondolj erre: hited megtartott téged.

 :rozsa2: :017: :081: :fel: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 06, 16:59:39
Kedves Testvéreim!
Biztos még emlékeztek az Ibolyáról!
 akinek tudtam munkát szerezni abban az étterembe ahol én is dolgozok!
 hát kb 2 hete Ibolyát kirúgtak, sajnos nem nagyon szeretett dolgozni, igy megint munka anélkül maradt,
 sajnáltam , pár hirdetést küldtem neki , de nem kapott választ egyre sem :104:

 hát pár napja megint kezdtem imádkozni érte.


 Ma a volt chéf akivel dolgoztam együtt  másfél évig a Centrál ba felhívott , és kérdezte ha nem szeretnék oda menni a konyhára dolgozni ahol most ő van  Leroy  express be? de hát nekem van munkám , és kis godolgozás után  beszéltem az Ibolya érdekében( hátha felveszik)
  mivel nem találtak senkit aki ma délre oda menne  bele egyezett a chéf hogy mennyen Ibolya, remélem most már tanult és igyekezni fog hogy dolgozzon, imádkoztam érte és kértem az Urat hogy áldja meg az Ibolya keze munkáját,  tudjátok jön a tél , és albérletbe laknak ha nem dolgozik nem fogja tudni fizetni és akkor kiteszik , és hová mehet a fiával?


 Kérlek imádkozzatok tik is érte , hogy megkapja ezt a munkahelyet , tudjon megélni  és felnevelni a fiát! :ima02: :ima05: :ima06:



Tudom sok mindet tett , rosszat de én nem tehetem hogy ne imádkozzak érte és nem tehetem hogy ne segítsek neki, hiszem az Úr is megbocsájtott nekem!

köszönöm , és legyetek nagyon áldottak! :016: :thanks: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 12, 06:14:24
 :morning:
 áldott testvéreim! hosszú út után  3 szor is volt út zár itt a hegyekben több órás várakozás után, Isten kegyelméből megérkeztünk a tegnap délután Kolozsvárra!
 köszönöm szépen hogy imádkoztatok értünk :2smitten:

valóban nagy Kegyelem hogy el tudtunk jönni és meglátogathatjuk az idős szüleinket, és a rokonokat meg barátokat!
Hálát adok ezért a Mindenható Istennek!
 :ima02:

Zsoltárok könyve:118:28   Istenem vagy te, azért hálát adok néked! Én Istenem, magasztallak téged !:2smitten: :2smitten:

és hálás vagyok értetek is áldott kedves testvéreim! :081: :ima02:


I. Korintus levél:1:4   Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott, :2smitten: :2smitten: :027: :026:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Október 12, 08:40:05
Ildikó legyen áldott az otthonlétetek, vigyetek világosságot és hagyjatok szeretetet magatok után.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 12, 18:11:28
Ildikó legyen áldott az otthonlétetek, vigyetek világosságot és hagyjatok szeretetet magatok után.

 :2smitten: :2smitten:  köszönöm  áldott testvérem! képeket csak ha haza megyünk tudok feltenni mert nem hoztam el a fényképező gépnek a kábelét és nem tudom feltölteni a képeket! nagyon hiányoztok de  holnap este a skype alaklomra jelentkezem :016: :rozsa: :161: :thanks: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 12, 20:57:42
Szeretettel várunk a skype alkalomra, drága Ildikó!

Oltalmazzon meg az ÚR a ti útaitokban!

 :rozsa2: :026: :Jezus04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Október 14, 09:53:41
Köszönöm az imatámogatást, úgy néz ki kisfiamnak elmúlt a lázas korszaka. Ezen a héten még vizsgálgatom, ha minden rendben lesz, jövő héten elviszem oltásra.
Mostanában elég rosszul osztom be az időmet, valahogy meg kéne találni a jó utat ebben, sok az elfoglaltságom, tanulni is szeretnék, remélem hogy azért sikerül minél hamarabb megoldanom saját magam részére az internetes kommunikációt is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Október 14, 09:59:35
 Hát testvéreim hívtam ma a  testvért  ,hogy beszéljük meg a dolgokat de nem vete  fel a telefont, szokás!
 szerintem várni kell amig neki szüksége lesz rám mert akkor megkeres és ha hívom  akkor rögtön felveszi, ma gondolkoztam hogy írjak neki, de
eszemben jutott hogy ahányszor küldtem neki emailt soha nem válaszolt , igy nincs értelme , csak várni kell és ez nagyon bánt, de hát csak imádkozni tudok érte!

Szia Ildikó!
Egyáltalán nem csodálom hogy ez téged nagyon bánt, engem is nagyon bántana, nem tudom de valahogy az ilyen kapcsolatokat én nem tudom barátságként kezelni, mert a barátok mindig kéznél vannak, nemcsak akkor ha az egyik fél szükségben van. Lehet hogy más barátnő után kellene nézned?
Tudod ha felebarátod marad, attól még ha szükségben van segitened kell rajta, ha tudsz. De egy felebarát még nem barát és nem is biztos hogy testvér. Sőt lehet valaki a testvérünk, de még akkor sem biztos hogy a barátunk.
Nekem volt fiatal koromban egy ilyen ismerősöm, akivel nagyon próbálkoztam barátkozni, de nem igazán fogadta el. Sosem lettünk barátok, de jó testvérek voltunk. Hát azt hiszem valami ilyen szituációban vagy Te is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 15, 07:26:51
Hát testvéreim hívtam ma a  testvért  ,hogy beszéljük meg a dolgokat de nem vete  fel a telefont, szokás!
 szerintem várni kell amig neki szüksége lesz rám mert akkor megkeres és ha hívom  akkor rögtön felveszi, ma gondolkoztam hogy írjak neki, de
eszemben jutott hogy ahányszor küldtem neki emailt soha nem válaszolt , igy nincs értelme , csak várni kell és ez nagyon bánt, de hát csak imádkozni tudok érte!

Szia Ildikó!
Egyáltalán nem csodálom hogy ez téged nagyon bánt, engem is nagyon bántana, nem tudom de valahogy az ilyen kapcsolatokat én nem tudom barátságként kezelni, mert a barátok mindig kéznél vannak, nemcsak akkor ha az egyik fél szükségben van. Lehet hogy más barátnő után kellene nézned?
Tudod ha felebarátod marad, attól még ha szükségben van segitened kell rajta, ha tudsz. De egy felebarát még nem barát és nem is biztos hogy testvér. Sőt lehet valaki a testvérünk, de még akkor sem biztos hogy a barátunk.
Nekem volt fiatal koromban egy ilyen ismerősöm, akivel nagyon próbálkoztam barátkozni, de nem igazán fogadta el. Sosem lettünk barátok, de jó testvérek voltunk. Hát azt hiszem valami ilyen szituációban vagy Te is.







 :igen: :igen: Hát kedves Dafna igazad  van , de én már csak imádkozok érte nem hiv, de most már én sem hivtam ,fel én ugy éreztem évekig hogy jó barátságban vagyunk .de lehet ez csak egy oldalú barátság volt,  ez már nem számit, csak akkor voltam a barátnője igazán mikor neki volt szüksége!
 de hát áldja meg őt az ÚR és oltalmazza! legyen áldott és boldog és azt kívánom :2smitten: hogy soha ne legyen semmi próblémája :2smitten:


 :thanks: :028: :027: :030: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 15, 07:31:18
 :morning:
 áldott testvéreim!
 készülünk  haza , pár perc múlva  indulunk! kérlek imádkozzatok értünk  hogy az Úr vezessen haza szerencsésen:


 :ima05: :ima06: :ima02:


Jakab levél:5:16   Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.


ahogy haza érünk jelentkezem!
addig is sok szeretettel gondolunk rátok! :016: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Október 15, 08:31:03
Imádkozok testvérem és folytatom amíg nem érkezik visszajelzés tőletek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Október 15, 08:51:45
Ne haragudjatok de most tanulom beosztani az idomet, hogy kisgyerekek mellett tudjak tanulni is. Nem konnyu, mert altalaban mikor nem kell vigyazni rajuk tudom a haztartasi munkakat vegezni. Tegnap kozolte a foberlo hogy eladja a lakast, ugyhogy hamarosan koltozni fogunk. Remelem hamarosan lesz ujra gepem es akkor konnyebb lesz a netezes is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 15, 08:57:58
Kedves Dafna!

Adja meg az ÚR, hogy találjatok megfelelö lakást, és lehetöséget, hogy a neten keresztül kapcsolatban légy velünk.  A kisgyerekek mellett nem is olyan egyszerü beosztani az idöt, de ebben is biztos segíteni fog Neked az ÚR!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 15, 19:12:31
Imádkozok testvérem és folytatom amíg nem érkezik visszajelzés tőletek.

SHALOM!
 :igen: :igen:
Dicsőség a Mindenhatónak Haza érkeztünk szerencsésen! köszönjük szépen az imáitokat!!! :016: :017: :161: :027: :thanks: :032: :026:

 legyetek nagyon áldottak! sok puszi!  :016: :016:
 már készülök menni dolgozni 22 re!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 15, 19:23:42
Hála az ÚRnak, kedves Ildikó, hogy megoltalmazott Benneteket az úton! Legyetek továbbra is áldottak!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Október 15, 19:24:05
Kedves Dafna!

Adja meg az ÚR, hogy találjatok megfelelö lakást, és lehetöséget, hogy a neten keresztül kapcsolatban légy velünk.  A kisgyerekek mellett nem is olyan egyszerü beosztani az idöt, de ebben is biztos segíteni fog Neked az ÚR!

 :2smitten:

Bizony, most kezdem erezni milyen mas volt mikor egyedul tanultam, nem volt csalad csak az Ur meg a tananagy. Most teljesen tul vagyok hajszolva, le vagyok maradva a tananyaggal, szoval nagy faba vagtam a fejszemet...
A ferjem nagyon szeretne megvenni a gepemhez az elemet, igy nagyon nehez, most is a munkahelyi geppel irok, nem merem ra feltolteni a magyar karaktereket, mert nem a mienk. Csak a studiomunkak miatt van nalunk es most nincs semmi amivel ide bejohetnek.
Aztan agyon takaritottam magam, mert lehet hogy a foberlo meg ma hoz egy vevot ide, es kulon kerte hogy mindent rendben talaljanak...nekem meg itt van a kicsi gyerek akire allandoan figyelni kell, felmaszik az agyra, huncutkodik, szoval teljes figyelmet igenyel.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 15, 19:29:29
Hát.... Kisgyerekek mellett nagyon hamar úgy néz ki a lakás, mint a csatatér...  :089: A házimunka pedig olyan, hogy ha nem csinálod, mindenki észreveszi, ha pedig csináldod, senki sem veszi észre. Sokszor volt nálam is úgy, hogy még a végére sem értem, már kezdhettem volna elöröl.... :hehe:

De az ÚR adott eröt, és Neked is fog adni, abban biztos vagyok!  :afro:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Október 17, 17:00:26
Drága Tesóim!

Antitól kaptam ezt a nagyon kedves meglepetést, szeretném megosztani veletek is.  :2smitten:
Mivel majdcsak 20Mb, ezért nem csatoltam hanem egy linken elérhetővé tettük.

Kattintsatok ide a letöltéshez! (http://www.alfa-omega.hu/szivaszivnek.ppsx)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 17, 17:04:06

Drága Tesóim!

Antitól kaptam ezt a nagyon kedves meglepetést, szeretném megosztani veletek is.  :2smitten:
Mivel majdcsak 20Mb, ezért nem csatoltam hanem egy linken elérhetővé tettük.

Kattintsatok ide a letöltéshez! (http://www.alfa-omega.hu/szivaszivnek.ppsx)
:016: :030: :thanks: :028: :026: :027:





Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Október 17, 17:15:06
Drága Tesóim!

Antitól kaptam ezt a nagyon kedves meglepetést, szeretném megosztani veletek is.  :2smitten:
Mivel majdcsak 20Mb, ezért nem csatoltam hanem egy linken elérhetővé tettük.

Kattintsatok ide a letöltéshez! (http://www.alfa-omega.hu/szivaszivnek.ppsx)

Nagyon örülök, hogy megosztottad, kedvesek, aranyosak és szeretetre méltóak vagytok mindhárman.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 17, 17:23:05
Tündériek vagytok Kedveseim! Nagyon szép volt látni öszinte szereteteket! Nagyon jó a zenei aláfestés is! Gratula!

Gyöngyikém nem is gondoltam volna, hogy ilyen harcias is tudsz lenni, egész megijedtem...  :020:

Legyetek továbbra is ilyen szeretetben, áldjon és oltalmazzon Benneteket az ÚR!

 :thanks: :030: :031: :026: :027: :taps: :angel2: :068:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Október 18, 15:58:02
Drága Tesóim!

Antitól kaptam ezt a nagyon kedves meglepetést, szeretném megosztani veletek is.  :2smitten:
Mivel majdcsak 20Mb, ezért nem csatoltam hanem egy linken elérhetővé tettük.

Kattintsatok ide a letöltéshez! (http://www.alfa-omega.hu/szivaszivnek.ppsx)

Mi ez?Mert nalam csak hofeher lap.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Október 18, 16:14:42
Tegnap szerettem volna csatlakozni este, de ez a gep allandoan kimaszik az internetbol. Nem tudtam visszahozni. Mar nagyon varom, hogy ujra legyen gepem es ne legyenek ilyen problemaim.  :pityereg:
ui: a hozzaszolasokbol nekem ugy tunik, valamilyen csaladi fotokat nem tudtam megnyitni az elobb
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Október 18, 16:16:47
Drága Dafna!
Kicsit nekem is nehezen indult be. A lap alján írta ki a letöltést és úgy tudtam megnézni. Remélem neked is sikerül.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Október 18, 16:19:48
Drága Tesóim!

Antitól kaptam ezt a nagyon kedves meglepetést, szeretném megosztani veletek is.  :2smitten:
Mivel majdcsak 20Mb, ezért nem csatoltam hanem egy linken elérhetővé tettük.

Kattintsatok ide a letöltéshez! (http://www.alfa-omega.hu/szivaszivnek.ppsx)
Drága Gyöngyike és Anti!
Köszönöm szépen. Olyan szépek vagytok együtt. Szeressétek egymást minig ezzel az első szeretettel. Áldjon meg az úr Titeket és a pici Rebekát is.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 Október 18, 16:20:58
Egyaltalan nem jon be.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Október 18, 16:41:21
Valójában ez egy pps amit Power Point programmal lehet megnézni. Prezentációnak is nevezik, képekből és hangból szokott összeállni. Egyfajta diavetítés.

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Október 18, 16:41:36
Drága Tesóim!

Antitól kaptam ezt a nagyon kedves meglepetést, szeretném megosztani veletek is.  :2smitten:
Mivel majdcsak 20Mb, ezért nem csatoltam hanem egy linken elérhetővé tettük.

Kattintsatok ide a letöltéshez! (http://www.alfa-omega.hu/szivaszivnek.ppsx)
Drága Gyöngyike és Anti!
Köszönöm szépen. Olyan szépek vagytok együtt. Szeressétek egymást minig ezzel az első szeretettel. Áldjon meg az úr Titeket és a pici Rebekát is.
 :2smitten:

Köszönjük! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 18, 21:58:09
Valójában ez egy pps amit Power Point programmal lehet megnézni. Prezentációnak is nevezik, képekből és hangból szokott összeállni. Egyfajta diavetítés.

:2smitten:



 kedves Anti !
:taps: :016:
 jó volt hogy kiírtad a programot mivel lehet  letölteni én is letöltöttem és így hanggal is megtudtam nézni nem csak diavetítés ként ! nagyon kedvesek vagytok és aranyosak és Bekky elragadtató kis aranyos Hercegnő!!! legyetek mindig nagyon boldogak és nagyon áldottak ! :thanks: :017: :161: :016: :rozsa: :027: :026: :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Október 18, 22:04:18
A Power Point megjelenítőt le kell tölteni és azzal megnézhetők ezek a pps. prezentációk.
Innen tölsétek le: http://www.microsoft.com/hu-hu/download/details.aspx?id=6 (http://www.microsoft.com/hu-hu/download/details.aspx?id=6)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Október 18, 22:06:21
Valójában ez egy pps amit Power Point programmal lehet megnézni. Prezentációnak is nevezik, képekből és hangból szokott összeállni. Egyfajta diavetítés.

:2smitten:



 kedves Anti !
:taps: :016:
 jó volt hogy kiírtad a programot mivel lehet  letölteni én is letöltöttem és így hanggal is megtudtam nézni nem csak diavetítés ként ! nagyon kedvesek vagytok és aranyosak és Bekky elragadtató kis aranyos Hercegnő!!! legyetek mindig nagyon boldogak és nagyon áldottak ! :thanks: :017: :161: :016: :rozsa: :027: :026: :032:

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Október 19, 20:28:42
Nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen sokan megnéztétek  :pirul:
Drága Elisabeth! Ez csak a vicc kedvéért készülő kép... :D na de ha nem pakol el maga után, vagy nem hajtja le az ülőkét...  :2knuppel: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Október 19, 20:37:06
Bizony, már baltával alszik, hisz mindig kéznél kell hogy legyen...  :2crazy: :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 19, 21:08:08
Nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen sokan megnéztétek  :pirul:
Drága Elisabeth! Ez csak a vicc kedvéért készülő kép... :D na de ha nem pakol el maga után, vagy nem hajtja le az ülőkét...  :2knuppel: :hehe:

Így is értettem én is viccnek szántam!  :175:

Idézet
Bizony, már baltával alszik, hisz mindig kéznél kell hogy legyen...  :2crazy: :hehe:

Ennyire csintalan vagy?   :gunyos:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Október 19, 21:34:48
Ááá, dehogy. Csak tudod könnyebb megnézni egy baltával, hogy mit forgatok a fejemben. :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 19, 21:48:13
 :fereng2:

Nemrégiben láttam gyermek-polókat a boltban a következö felírattal:

"Én nem voltam!"

Nein, nein, ....   mondja kis 10 hónapos legénykénk :hehe:

 :048: :happy02: :252:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Október 19, 21:54:44
Aranyos. :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 19, 21:57:32
Valóban nagyon drága. Most kezdett el járni, mert így gyorsabban halad elöre. Persze csak kapaszkodva. Csak az a gond, hogy nem minden stabil, amibe belekapaszkodik, s akkor bumm! Szóval nagyon oda kell most figyelni, mert szereti nagyon az új élményt!

 :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Október 19, 23:25:32
Nagyon aranyos :D  :igen:

az instabil dolgokra hamar rájönnek, hogy azt nem kell megfogni többször. Gyorsabban tanulnak mint gondolnánk.  :169: Én is csak azon kapom magam a Rebeka is már mennyi mindent tud.  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 Október 19, 23:36:01
A pólóról pedig ez jutott eszembe. Pont ma láttam. :D

Ha valaki nem értené (A kislány mutat a kisfiúra hogy "ő tette" vagy "ő volt" és a kisfiú ugyanezt a kislányra)

Szerintem roppant aranyos  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 20, 12:22:37
 :afro: :hehe:

Ez is nagyon aranyos!

 :thanks: :031: :026: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: nika91 - 2012 Október 22, 13:39:18
Kedves Fórumozók!

Nem tudom, hogy jó témába írok-e, de úgy láttam, ez a legmegfelelőbb. Ha mégsem, akkor bocsánatot kérek, nyugodtan helyezzétek át.
Akadt egy kisebb problémám. A Nyugat-magyarországi Egyetemen vagyok végzős, és éppen a szakdolgozatomon dolgozok. A témája a zsidó és keresztény ünnepi étkezések. Úgy alakult, hogy a környezetemben kevés a vallásos ember (én magam is csak egyfajta felsőbb erőben hiszek). Ezért kérek itt segítséget.
A kutatásom azzal kapcsolatos, hogy a mai keresztény ember mennyire tartja be az étkezési előírásokat és szokásokat. Rövid, mindössze tíz kérdésből áll (ebben benne van az életkor és a nem is), és természetesen anonim. Ha valamelyikőtöknek lenne két perce, sokat segítene vele, ha kitöltené. Én megköszönném, az élet meg majd, ha nem is általam, de visszafizeti a szívességet. :088:
A link: http://ripet.hu/feedback.php?kid=639f8f8f34711b781cad2f9925bcdf95 (http://ripet.hu/feedback.php?kid=639f8f8f34711b781cad2f9925bcdf95)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 22, 14:45:31
Kedves Fórumozók!

Nem tudom, hogy jó témába írok-e, de úgy láttam, ez a legmegfelelőbb. Ha mégsem, akkor bocsánatot kérek, nyugodtan helyezzétek át.
Akadt egy kisebb problémám. A Nyugat-magyarországi Egyetemen vagyok végzős, és éppen a szakdolgozatomon dolgozok. A témája a zsidó és keresztény ünnepi étkezések. Úgy alakult, hogy a környezetemben kevés a vallásos ember (én magam is csak egyfajta felsőbb erőben hiszek). Ezért kérek itt segítséget.
A kutatásom azzal kapcsolatos, hogy a mai keresztény ember mennyire tartja be az étkezési előírásokat és szokásokat. Rövid, mindössze tíz kérdésből áll (ebben benne van az életkor és a nem is), és természetesen anonim. Ha valamelyikőtöknek lenne két perce, sokat segítene vele, ha kitöltené. Én megköszönném, az élet meg majd, ha nem is általam, de visszafizeti a szívességet. :088:
A link: http://ripet.hu/feedback.php?kid=639f8f8f34711b781cad2f9925bcdf95 (http://ripet.hu/feedback.php?kid=639f8f8f34711b781cad2f9925bcdf95)

 ok én kitöltöttem a kérdőívet! legyél nagyon áldott! :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Október 22, 17:15:49
Én is kitöltöttem.
Áldjon meg az Úr.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Október 22, 17:20:26
Kedves Fórumozók!

Nem tudom, hogy jó témába írok-e, de úgy láttam, ez a legmegfelelőbb. Ha mégsem, akkor bocsánatot kérek, nyugodtan helyezzétek át.
Akadt egy kisebb problémám. A Nyugat-magyarországi Egyetemen vagyok végzős, és éppen a szakdolgozatomon dolgozok. A témája a zsidó és keresztény ünnepi étkezések. Úgy alakult, hogy a környezetemben kevés a vallásos ember (én magam is csak egyfajta felsőbb erőben hiszek). Ezért kérek itt segítséget.
A kutatásom azzal kapcsolatos, hogy a mai keresztény ember mennyire tartja be az étkezési előírásokat és szokásokat. Rövid, mindössze tíz kérdésből áll (ebben benne van az életkor és a nem is), és természetesen anonim. Ha valamelyikőtöknek lenne két perce, sokat segítene vele, ha kitöltené. Én megköszönném, az élet meg majd, ha nem is általam, de visszafizeti a szívességet. :088:
A link: http://ripet.hu/feedback.php?kid=639f8f8f34711b781cad2f9925bcdf95 (http://ripet.hu/feedback.php?kid=639f8f8f34711b781cad2f9925bcdf95)

Mindazonáltal hogy már itt vagy, kívánom neked hogy ismerd meg az egyetlen esélyedet; Jézust a mi Urunkat.

Szeretettel,
Antee
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Október 24, 18:22:41
Az előbb hallottam valami olyat, hogy egy francia (talán) üzlethálózat vagy mi be akarja vezetni, hogy az emberek fizethetnek úgy, hogy az ujjukat rakják a leolvasóhoz... :061:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Október 25, 16:37:17
Tegnap délután koncerten voltam a városunk zsinagógájában. Bp.-ről jöttek az előadók:
Neumark Zoltán (nemzetközileg elismert zongoraművész),Zucker Imanuel(Nagyfuvaros utcai zsinagóga kántora),Nógrádi Gergely(kántor) és Székelyhidi Hajnal(operaénekes).
Jiddis dalokat adtak elő - meg még nem tudom pontosan már milyeneket. De fantasztikusan jó volt. Természetesen mindannyian zsidók voltak. Egy innen származó és Pestre költözött rabbi volt a konferanszié. Elmondása szerint régebben havonta jött ide tanítani,mostmár csak évente 2-3 alkalommal. Nem értek hozzá,de a rabbi szerint állítólag nagy fontossággal bír a Szatmárnémeti zsinagóga. Elég sokan voltak hallgatók is,a helyi TV felvételt is készített.
Örülök,hogy én is részese lehettem ennek a ritka eseménynek.

 :042:

http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rdomb_utcai_zsinag%C3%B3ga_%28Szatm%C3%A1rn%C3%A9meti%29 (http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rdomb_utcai_zsinag%C3%B3ga_%28Szatm%C3%A1rn%C3%A9meti%29)

Itt lehet olvasni a zsinagógáról és látni is képet,akit érdekel.
Ha majd megtalálom esetleg a felvételt a koncertről,azt is beteszem.


Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Október 25, 17:35:17
Jó programod volt Edit testvérem.

Én tegnap börtönmissziós szolgálaton voltam Baracskán. Nagyon áldott alkalom részesei voltunk, amelynek örömét  még az sem tudta elrontani, hogy 2x annyi ideig tartott a hazafelé vezető út, a dugók miatt.
Hazaérkezve a számítógépemet kellett helyreállítani, telepíteni amellyel csak most nem régen végeztem. Ez miatt a skype-ra sem tudtam tegnap este csatlakozni. (Skype programom még most sincs feltöltve)
Ráadásként törlődött a az én figyelmetlenségem miatt az egyik meghajtó teljes tartalma, amely az évek óta össze gyűjtött vagy általam készített mappákat, anyagokat tartalmazott. Megpróbálom úgy venni, hogy azért történt, mert már nincs szükségem azokra.
De akkor is azt mondom, hogy jó az Úr!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 Október 25, 18:39:44
Tegnap délután koncerten voltam a városunk zsinagógájában. Bp.-ről jöttek az előadók:
Neumark Zoltán (nemzetközileg elismert zongoraművész),Zucker Imanuel(Nagyfuvaros utcai zsinagóga kántora),Nógrádi Gergely(kántor) és Székelyhidi Hajnal(operaénekes).
Jiddis dalokat adtak elő - meg még nem tudom pontosan már milyeneket. De fantasztikusan jó volt. Természetesen mindannyian zsidók voltak. Egy innen származó és Pestre költözött rabbi volt a konferanszié. Elmondása szerint régebben havonta jött ide tanítani,mostmár csak évente 2-3 alkalommal. Nem értek hozzá,de a rabbi szerint állítólag nagy fontossággal bír a Szatmárnémeti zsinagóga. Elég sokan voltak hallgatók is,a helyi TV felvételt is készített.
Örülök,hogy én is részese lehettem ennek a ritka eseménynek.

 :042:

http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rdomb_utcai_zsinag%C3%B3ga_%28Szatm%C3%A1rn%C3%A9meti%29 (http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rdomb_utcai_zsinag%C3%B3ga_%28Szatm%C3%A1rn%C3%A9meti%29)

Itt lehet olvasni a zsinagógáról és látni is képet,akit érdekel.
Ha majd megtalálom esetleg a felvételt a koncertről,azt is beteszem.

Áldott testvérem. A Szatmári Chaszidizmus, valóban rendkívül ismert és neves az egész világon...De talán ne is én szöszögjek erről, hanem itt egy wiki-link.
sok, érdekes dolgot mutat fel. Egyebekben A Szatmári Zsidó temetőben vannak eltemetve a leghíresebb Rav-ok, és csoda Rav-ok is...
/ Azért írtam Rav-ot és nem rabbit, mert ha Rabbit írtam volna, az azt jelentené, hogy az Én Mesterem... márpedig nekem Jessua- Jézus a Mesterem, tehát ők maradnak Rav-ok, ami azt jelenti : Mester...   (nem az enyém)/
Tehát a link: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szatm%C3%A1ri_rebbe (http://hu.wikipedia.org/wiki/Szatm%C3%A1ri_rebbe)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 25, 20:18:51
Tegnap délután koncerten voltam a városunk zsinagógájában. Bp.-ről jöttek az előadók:
Neumark Zoltán (nemzetközileg elismert zongoraművész),Zucker Imanuel(Nagyfuvaros utcai zsinagóga kántora),Nógrádi Gergely(kántor) és Székelyhidi Hajnal(operaénekes).
Jiddis dalokat adtak elő - meg még nem tudom pontosan már milyeneket. De fantasztikusan jó volt. Természetesen mindannyian zsidók voltak. Egy innen származó és Pestre költözött rabbi volt a konferanszié. Elmondása szerint régebben havonta jött ide tanítani,mostmár csak évente 2-3 alkalommal. Nem értek hozzá,de a rabbi szerint állítólag nagy fontossággal bír a Szatmárnémeti zsinagóga. Elég sokan voltak hallgatók is,a helyi TV felvételt is készített.
Örülök,hogy én is részese lehettem ennek a ritka eseménynek.

 :042:

http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rdomb_utcai_zsinag%C3%B3ga_%28Szatm%C3%A1rn%C3%A9meti%29 (http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rdomb_utcai_zsinag%C3%B3ga_%28Szatm%C3%A1rn%C3%A9meti%29)

Itt lehet olvasni a zsinagógáról és látni is képet,akit érdekel.
Ha majd megtalálom esetleg a felvételt a koncertről,azt is beteszem.

Áldott testvérem. A Szatmári Chaszidizmus, valóban rendkívül ismert és neves az egész világon...De talán ne is én szöszögjek erről, hanem itt egy wiki-link.
sok, érdekes dolgot mutat fel. Egyebekben A Szatmári Zsidó temetőben vannak eltemetve a leghíresebb Rav-ok, és csoda Rav-ok is...
/ Azért írtam Rav-ot és nem rabbit, mert ha Rabbit írtam volna, az azt jelentené, hogy az Én Mesterem... márpedig nekem Jessua- Jézus a Mesterem, tehát ők maradnak Rav-ok, ami azt jelenti : Mester...   (nem az enyém)/
Tehát a link: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szatm%C3%A1ri_rebbe (http://hu.wikipedia.org/wiki/Szatm%C3%A1ri_rebbe)


 :taps: :016:
 Nagyon örülök ennek a hírnek! amint tudjátok ott születtem én is  a Szatmárnémeti  zsinagóga az    volt a számomra egy csodálatos élmény gyerek koromban !
 az a zsinagóga ahol déd szüleim is jártak valamikor ,

 :thanks: :026:


felrakok pár képet  és leírást a zsinagógáról  amit 7, 8 éves koromig csodálhattam én is!

Történeti adatok
A források szerint 1735-ben Szatmárnémetinek 17 zsidó lakosa volt. A zsidóság száma a 19. század közepétől kezdődően jelentős növekedésnek indult, a 20. század elejére pedig az 1842-ben hivatalosan is megalakult izraelita hitközség Erdély egyik legjelentősebb hitközségévé nőtte ki magát.
A városban egykor működő három nagyzsinagóga (ortodox, status quo ante, Németi) és huszonöt imaház közül mára csak a Várdomb utcai ortodox zsinagóga áll, legutóbb 2007 júliusában dőlt össze a felújítás előtt álló Hám János utcai zsinagóga.
 
A város első zsinagógája a jelenlegi ortodox zsinagóga helyén épült 1856-ban és harminchárom évig működött. Megrongálódott állapota miatt a hitközség új zsinagóga építése mellett döntött. Az építkezési munkálatok 1891 és 1892 között zajlottak, a város első főrabbijának, Mandelbaum Benjámin Farkas idejében Bach Nándor (1842 -1905) váci származású építész és rajztanár, a nagyváradi Zárda utcai zsinagóga (1890) építészének tervei alapján.
1920-ra a szatmárnémeti zsidóság száma közel nyolcezerre emelkedett. Valószínűleg emiatt került sor a zsinagóga déli oldalán húzódó Talmud Tóra imaház építésére, melynek építési munkálatai 1927-ben fejeződtek be.

A műemlék leírása
A szatmárnémeti ortodox zsinagóga és Talmud Tora imaház Szatmárnémeti belvárosában, a Várdomb (jelenleg Decebal) utcában található. Az épületek nyugati főhomlokzatai párhuzamosak az utca vonalával, a mögöttük húzódó udvarban pedig a Szatmárnémeti Izraelita Hitközség székhelyének épülete helyezkedik el. Ugyancsak az udvarban található, a zsinagóga és az imaház között, a szatmárnémeti deportált zsidók emlékműve.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 25, 20:43:42
Köszönöm Ildikó a képeket és az infot!

Egyébbként én nagyon szeretem a jiddisch énekeket, nagyon szépek. El tudom képzelni, hogy mannyire szép volt a konzert.

A jiddisch tulajdonképpen keveréke a német és a héber, arám, és egyébb szláv népek nyelvének. Több mint ezer éves tradíciója van és többnyire az askenázi zsidók beszélik.


 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 25, 21:02:18
Egy kis kostolónak 2 jiddisch dal.

https://www.youtube.com/watch?v=syhNUMrS93k&feature=related (https://www.youtube.com/watch?v=syhNUMrS93k&feature=related)

https://www.youtube.com/watch?v=58E8DB9wC_4 (https://www.youtube.com/watch?v=58E8DB9wC_4)


 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 Október 26, 09:46:33
Mostmár értem akkor miért tűnt annyira németesnek a szövegük helyenként! Mindenesetre mikor Nógrádi Gergely kiengedte a hangját....és ezt élőben hallani...hát komolyan mondom tiszta libabőrös lettem. A youtube-on most nézegettem,van elég videó róla is meg a Zucker Imanuelről is.

Különben tényleg,van zsidó temető is nállunk. Ezt el is felejtettem. Nem is gondoltam volna,hogy ennyire ismert általad Somer tv.-em a Szatmárnémeti zsinagóga. A szomorú az,hogy a képekről amit Ildikó feltett,nem derül ki,de nagyon lepukkant állapotban van a zsinagóga belülről. Sajnos! :062: Kivül szép,olyan mint a képen

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 27, 08:21:53
Megérkezett a tél nálunk, keményen havazik, gyönyörü fehér lett minden!

Érdekes a hét elején még nyár volt 24 fokkal....


 :155: :154:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 27, 09:19:49
 :( :151: :150: itt szakad az eső, és én :153: de el kell menni a piacra is! :150: :151: na de nem baj  :ima02:  és jó fórró  :152: és    :288: nektek meg   :028: :027: :026: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 27, 09:22:37
Beteg vagy, drága Ildikó?

Gyógyítsan meg Téged az ÚR!

 :rozsa2: :017: :175: :047:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 27, 09:29:51
 :08: hát kicsit  :023:  38 fölött ,meg nagyon fáradt tegnap egész nap dolgoztam és ,3,40 kor jöttem a reggel haza :004: :153:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 27, 09:34:21
Akkor talán még is jobb lenne ma a piacot kihagyni... Próbálj pihenni, és kikúrálni magad!

 :047: :175: :056:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Október 27, 10:06:46
Ildikó, ne légy beteg!

"Hívd segítségül nevét ..."


Eljött hozzám
http://www.youtube.com/watch?v=-i0u6GZGY4w# (http://www.youtube.com/watch?v=-i0u6GZGY4w#)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 27, 10:22:03
Ildikó, ne légy beteg!

"Hívd segítségül nevét ..."


Eljött hozzám
http://www.youtube.com/watch?v=-i0u6GZGY4w# (http://www.youtube.com/watch?v=-i0u6GZGY4w#)




 :016: :016: :017:Áldott Pista testvérem! KÖSZÖNÖM!


 máris jobban  vagyok ! igazad van ! Nem lehetek beteg! :019: ISTEN IGÉJE MEGGYÓGYIT!


 nagyon jó nekem hogy ilyen áldott testvéreim vannak! igazán mondhatom hogy szeret az Úr éngem!!


 :thanks: :027: :026: :031: :016:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Október 27, 10:28:08
Drága Ildikó!
Gyógyulj meg hamar. Az Úr a gyógyító, Ő adjon neked gyógyulást.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 27, 10:39:42
Megérkezett a tél nálunk, keményen havazik, gyönyörü fehér lett minden!

Érdekes a hét elején még nyár volt 24 fokkal....


 :155: :154:

Készítettem egy aktuális képet 10 perce. Erkélyünkön a virágzó muskátlit hó takarja be:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 27, 10:48:00
 :?: na ez aztán  TÉL!!! elég hamar jött az idén  a TÉL! szegény muskátlik! :(

 de ezt is az Úr adta igy el kell fogadni :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Mózes I. könyve:8:22   Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek. :thanks: :026: :027: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 28, 16:39:22
Mára tényleg megékezett a tél! 10-15 cm hó esett és gyönyörü fehér szinben csillog a természet.

Ma délben készítettem az erkélyröl a képeket.

 :154: :154:

Unokám szánkózni volt ma édesanyjával...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Október 28, 16:54:36
Férjem is mondta, hogy esett a hó. Köszönöm a képeket drága Elisabeth.
 :2smitten: :154:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2012 Október 29, 10:19:20
 :(
itt is eset a hó nagyon a reggel de mivel vize nem maradt meg , hamar elérkezett a tél , eszembe jut hogy pár nappal ezelőtt még csak egy szál  pólóban jártunk :04: :04:
   
köszönjük az imáitokat Ildikó jobban van  , az éjjel ki hivtam az ügyeletet nagyon lázas volt , de most fel ébredt és nincs  láza , még sokat köhög  de végig aludta az éjszakát 1 után miután kapott injekciót az orvostól , most megyek megveszem neki az antibiotikumot amit kiírtak neki,
köszönöm Istennek hogy jobban van , és nektek az imákat!
 legyetek nagyon áldottak ,   megyek délre be dolgozni , gondolom hogy a feleségem fog jelentkezni! :044: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Október 29, 10:41:39
Köszönjük Testvérem az információkat! Nagyon örülök, hogy jobban van Ildikó, remélem már csak javulni fog az állapota. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 Október 29, 10:59:37
Kedves Károly!
Örülök, hogy jobban van Ildikó. Imádkozom érte. Az Úr gyógyítsa meg hamar.
Áldjon meg Titeket az Úr.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 Október 30, 11:16:12
 :016:

 Áldott testvéreim! köszönöm szépen az imáitokat!!
 jobban  vagyok , még kicsit fáj a torkom meg nagyon  köhögök de már  sokkal jobb , köszönöm nektek hogy imádkoztatok értem , nagyon hálás vagyok értetek , tik vagytok az én testvéreim , bár távol de szívembe zártalak tikteket :2smitten: :2smitten: :2smitten: tik  vagytok az én családom , és nagyon szeretlek mindegyikőtöket! és áldom az Örökkévalót értetek!! :017: :016: :rozsa: :027: :026: :081: :ima02: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 Október 30, 11:18:27
Ildikó, hála az ÚRnak, hogy jobban vagy! Építsen fel teljesen az ÚR!

Mi is nagyon szertünk és hálásak vagyunk Értetek!

 :rozsa2: :017: :thanks: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 Október 30, 11:21:34
Csatlakozom Erzsikéhez! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 Október 30, 21:17:55
Ámen
(http://www.hithcc.org/images/AMEN2.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Michael - 2012 November 08, 22:15:48
Hát, semmi jó... Hol is kezdjem!? Van 360.000 Ft tartozásom magánszemély felé. Úgy állapodtunk meg, hogy 6 hónapig 60.000 Ft-ot kell adnom neki októbertől. Az első 60.000 Ft-ot határidőben még tudtam teljesíteni, de mivel elvesztettem az állásom most novemberben, november 14-ig nem tudom neki oda adni az ehavi törlesztőrészletet. A kölcsönszerződésben az áll, ha nem teljesítek időben vagy kevesebbet, akkor 5 napon belül kell az egész összeget bánatpénzzel együtt kifizetni. Ha letelik az 5 nap az ügyem bíróságra kerül és mivel tudatában voltam, hogy nem fogom tudni megadni a pénzt, nem csak egyszerű polgári per lesz hanem büntetőeljárás. Az őszinteséghez ami most nagyon nehéz, hozzá tartozik, hogy nekem nem ez az első csalási kísérletem hanem a sokadik. Szeretteim nem tudnak rajtam segíteni mert már mindenkinek eljátszottam a bizalmát sokadjára és ha tudnának se akarnának, szerintem. Nagyon rosszul érzem magam a bőrömben. 0 Ft-om van és még ez az adósság. Egy senki vagyok és nincs semmim, senkim. Ha az ügy eljut a bíróságra vagy a rendőrségre az előéletem miatt biztosítva van a letöltendő szabadságvesztés. 22 éves hátrányos helyzetű fiatal vagyok, szegény család ötödik gyermeke. Nem akarok börtönbe kerülni. Ha csak polgári per lenne az ügyből megúsznám a fizetésem 33%-ával, de mivel büntetőeljárás lesz így a fennmaradó 300.000 Ft + az 5 havi törlesztőrészlet ami részletenként 20.000 Ft vagyis összesen 300.000 Ft + 100.000 Ft lesz. Erre még majd rájön a perköltség meg még a büntetés. Egy joghallgató ismerősöm azt mondta, hogy a bírótól függ, de legfeljebb napi 1.000 Ft-jával ülhetem le az összeget. Ez azt jelenti, hogy legjobb esetben is több mint egy évig fogok ülni. Ebbe még bele gondolni is szörnyű. A kölcsönadóval próbáltam beszélni többször is, hogy várjon még találok munkát és majd rendezzük, de hallani sem akar róla. Azt mondta, hogy vagy megadom a pénzt vagy bíróságra adja vagy eladja a követelést. Ha eladja a követelést még rosszabbul járok mintha ő adná bíróságra az ügyet. Nincs semmim amit elvehetnének. Szüleimnél lakom. Nekik sincs semmilyük. Se autóm, se házam, semmim nincs. Nagyon sokat írok, de talán jobb ha kiírom magamból. Csak erre fórumra írok és csak azért mert keresem Istent. Nem kérem, hogy valaki fizesse ki helyettem a tartozásom. Nincs pofám ilyet kérni senkitől sem főleg azért nincs mert én tehetek arról, hogy ebbe a helyzetbe kerültem. Elkövettem a bűnt és nagyon bánom. Szeretnék olyan lenni mint Ti. Azok a boldog keresztény emberek akiket látok nap mint nap a városban. Segítséget szeretnék kérni tőletek, hogy amíg nem találok munkahelyet addig valaki adjon nekem kölcsön, hogy kitudjam őt fizetni. Kölcsönszerződést is aláírok. Nem akarok börtönbe kerülni. Ilyen fiatalon. Egésznapom azzal telik, hogy imádkozom. Volt olyan éjszaka, hogy sírtam is, férfi létemre. Nem kértem Istentől, hogy segítsen csak ahogy imádkoztam és levetítettem magam előtt az életem olyan szomorú történetet kaptam, hogy nem tudtam megállni. Rossz ember vagyok. Szeretnék megváltozni. Semmi mást nem szeretnék jobban. Már nem érdekel az üzleti élet, a pénz, a hírnév, ez mind rossz dolog. Szeretnék én is adni azoknak az embereknek akiktől annyi mindent elvettem már. Első rendőrségi ügyem 6 évvel ezelőtt volt, 16 éves koromba és onnantól fogva évente legalább egy. Nem hazudok és bárcsak nagyzolás lenne, de nem az. Életemben már legalább 100 embert átvertem. Komoly összegekkel soha sem. Mindig csak kis összegekkel. Ebből éltem. Munkahelyem se volt még. Aluliskolázott vagyok, de itthon autodidaktaként rengeteget tanulok. Láthatjátok, hogy tudok helyesen írni és a mondattani hiba is viszonylag kevés. Nagyon el vagyok keseredve. Annyiszor megírtam már ezt a segítségkérő szöveget, de mindig újra és újra kellett írnom mert nem volt soha őszinte. Ez most teljesen őszinte. Mindent tudok igazolni. Megtudom mutatni a kölcsönszerződést, megtudom mutatni a rendőrségi határozatokat, stb. Nem hazudok. Nagyon nagy bajban vagyok. Ha 2012. november 14-ig kitudom fizetni a 60.000 Ft-ot, akkor van még értelme az életemnek, de azt hiszem utána már minden mindegy. Szüleim és családom ha börtönbe kerülök soha nem tudna megbocsátani és akkor majd ha kijövök a börtönből tényleg teljesen egyedül leszek. Börtön. Nagyon nem szeretnék oda bekerülni. Szeretnék beiratkozni egy esti vagy levelezős középiskolába és a hátralévő 2 évemet befejezni és érettségi bizonyítványt szerezni. Szeretnék megjavulni és visszanyerni azoknak az embereknek a bizalmát akiket olyan könnyedén lelkiismeret nélkül átvertem. Már elkezdtem munkát keresni. Egy gyárban találtam is helyet, úgy volt, hogy előző héten hétfőn kezdek is, de szombaton lemondták és áttették későbbre. Azt mondták december 1-jéig hívnak. Attól még, hogy ezt mondták én keresek munkát, de nem találok. Itt a környéken nincs. Az anyagi helyzetem miatt pedig máshol nem tudok munkát vállalni. Se buszra, se vonatra nem lenne pénzem. A legjobban annak örülnék ha valaki kifizetné helyettem ezt a 300.000 Ft-ot és neki tartoznék, nem annak akinek jelenleg is. Annyi mindent tudnék még írni, mondani, de... Ne haragudjatok, hogy ennyit írtam. Köszönöm annak aki elolvasta. Csak azért döntöttem úgy, hogy a keresztények útjára lépek mert állítólag Isten szereti a megtért fekete bárányokat. Szeretném ha engem is szeretne és azt a sok rosszat amit tettem a mértéktelen alkoholfogasztás, a kábítószer, a nők, a pénzek, megbocsátaná nekem. Nagyon szomorú vagyok. Köszönöm, hogy megoszthattam veletek a problémám. Ha valaki vagy valakik segítenének, örökké hálás lennék érte. A probléma csak az, hogy kevés az idő. Jajj, már megint csak írok, írok... Egyetlen esélyem, hogy ne kerüljek börtönbe az a fórum. Jó éjszakát és köszönöm, hogy megoszthattam veletek a problémám! Már napok óta bennem van és most olyan jó, hogy nyilvánosság elé kerülhet a bennem felgyülemlett stressz és félelem. Az adminisztrátorokat és moderátorokat megkérem, hogy ne töröljék. Segítsenek azzal, hogy legalább itt hagyják a kérésem. Még nem tartozom gyülekezethez, de ami késik nem múlik, csak tudjátok szégyenlem magam mindenki előtt főleg az Úr előtt. Köszönöm! Sziasztok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 08, 22:31:47
Kedves Michael!

Ezt az öszinte megvallást nem csak mi olvassuk, hanem Isten is és lát a szívedbe! Ö a bünösökért jött és ígéretünk van, ha megvalljuk büneinket, megbocsát és szeretetébe fogad.

Mk 2,17    
És a mikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szükségök orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre.

1Tim 1,15    
Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, a kik közül első vagyok én.

Imádkozom Érted, hogy megismerd az Isten Szeretetét és kegyelmét! Az Örökkévalónak célja van Veled, történjen bármi!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 08, 22:42:33
Szia.

Egyetértek Erzsikével, Isten az aki még a sorok mögé is belát, egyenesen a szívedbe. Ha valóban keresed Őt, akkor megoldást fog adni az életedre. De Isten követése nem a gondtalan és problémamentes életet jelenti, hanem Istenért való feláldozást.
Ha valaki ki is segít anyagilag, az csak felszínes megoldás lenne, mert Isten nem a problémamentes életünket akarja, hanem a lelkünket amely a körülmények ellenére is benne bízik. Ha meg akarod ismerni Istent, akkor keresd őt, vágyj rá. A kérdéseidre pedig igyekszünk válaszolni. Imádkozom érted.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Michael - 2012 November 09, 00:57:27
Köszönöm Nektek! Ezek a sorok is sokat jelentenek most. Az anyagi problémám röviden annyi, hogy másnak szeretnék tartozni és nem annak akinek most. Olyan embernek aki türelmes és tud várni. Megérti a helyzetem, hogy én tényleg megakarom adni ezt a pénzt mert megbántam amit tettem, de időre van szükségem. Munkát kell találnom, hogy legyen bevételem és, hogy legyen miből megadni a tartozást. Ha nem tudom megadni, akkor ne bírósággal meg rendőrséggel fenyegessen hanem értse meg, hogy bajban vagyok. Értse meg, hogy nem tudom előteremteni november 14-éig és akkor tűzzünk ki egy távolabbi dátumot. Bízzon bennem, higgyen bennem és megfogom adni. Ő sajnos nem ilyen. Nincs pénz, akkor bíróság, de, hogy a pénzéhez még hamarabb hozzájusson eladja a tartozást így a pénzt megkapja és még csak bíróságra se kell járkálnia. Nagyon rossz dolognak tartom. Szükségem van a megértésre és a támogatásra. Szerencsés ember vagyok mert a legjobb barátomtól kaptam a Bibliámat anélkül, hogy kértem volna. Őszintén szólva nem ma kaptam. Már nagyon régen. Éveken keresztül csak a szekrény tetején porosodott. Sok idő kellett hozzá, hogy a kezembe vegyem, de ma már rendszeren olvasom és nagyon kellemes csalódást jelent nekem ez a találkozás. Azt hiszem eljött az idő, hogy ismerkedjek vele. Talán nem is lett volna jó akkor megismerkednem vele amikor még fiatal voltam és nem mentem át azokon amiken eddig. Talán ez így van jól. Talán így többre becsülöm, többre értékelem mint akkor értékeltem volna. Azt hiszem fel kellett nőnöm ehhez. Mindig mondták, hogy járjak templomba, hittanra, olvassak Bibliát, de akkor valahogy távolinak éreztem. Úgy éreztem, hogy még nem jött el az idő, de ma... Biztos vagyok benne, hogy ennek így kellett történnie. Nem írhatom azt, hogy már jó ember vagyok hiszen annyi mindent elkövettem, de annyi biztos, hogy már nem élek az élhetetlen értékrendem szerint ahol a pénz beárnyékolja a napot. Még egy kis időre szükségem van, hogy egy Keresztény közösséghez csatlakozzam, de biztosan tudom, hogy el fog jönni az ideje mint annak, hogy a Bibliát is a kezembe vettem. Ide is már régóta szerettem volna regisztrálni, de valahogy tartottam tőle és most nagyon jól esik ez a két hozzászólás. Köszönöm Nektek! Csak azért nem vállaltam a nevem és bújtam álnév mögé mert azt hittem, hogy törölve lesz a hozzászólásom vagy esetleg elítéltek azért amit írok. Köszönöm! Jó éjszakát! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 09, 08:06:46
Idézet
Szerencsés ember vagyok mert a legjobb barátomtól kaptam a Bibliámat anélkül, hogy kértem volna. Őszintén szólva nem ma kaptam. Már nagyon régen. Éveken keresztül csak a szekrény tetején porosodott. Sok idő kellett hozzá, hogy a kezembe vegyem, de ma már rendszeren olvasom és nagyon kellemes csalódást jelent nekem ez a találkozás. Azt hiszem eljött az idő, hogy ismerkedjek vele. Talán nem is lett volna jó akkor megismerkednem vele amikor még fiatal voltam és nem mentem át azokon amiken eddig. Talán ez így van jól. Talán így többre becsülöm, többre értékelem mint akkor értékeltem volna.

Kedves Michael!

Örülök, hogy e találkozás megtörtént, de lépj tovább. Isten Ígéje nem csak egy tanulmány, hanem élet és erö! Tedd magadévá, szüljön Tégedet teljesen újjá! Mert Isten akarata, hogy senki se vesszen el. Ne halogasd ezt a döntést, hanem tedd meg még ma, mert nem tudod mit hoz a holnap.

   
E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor.
Zsid 3,15

Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.
Lk 17,10

Imádkozom érted!
 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 November 09, 10:14:17
Kedves Michael!
Leveled őszintének tűnik előttünk,de egyedül Isten a tudója,hogy minden valóban úgy van-e ahogy írtad. Ő lát a szívedbe és látja,hogy mennyire őszinték a szavaid. Valóban nagy bajban vagy és biztos vagyok benne,hogy Isten segíteni akar,ha valóban ezt akarod. De azt tudnod kell,hogy nem mindig úgy,ahogy azt mi magunk elképzeljük. Saját rossz döntéseinkért,nekünk kell vállalni a következményeket,viszont kérhetjük az Ő segítségét,hogy kibírjuk fizikailag-lelkileg-pszihikailag ezeket a következményeket. A pénbeli tartozásod előtt már volt egy másik nagy tartozásod Isten felé,még,ha nem is tudtál róla: az,hogy Őnélküle élted az életed. Ő teremtett téged és végtelenül szeret a mai napig is. Szomorúan nézte,ahogy nélüle hoztál döntéseket az életedbe,egyik rosszat a másik után. Ő teljesen szabad akaratot adott neked is,mint minden embernek. Lehetőséged lett volna,hogy nemet mondj a rosszra,de nem tetted. Bűnös életet éltél - mint mi mindannyian a megtérésünkig -,de van egy jó hírem. Az Ő egyszülött Fia,Jézus Krisztus,már kifizette helyetted a büntetést,neked csak el kell fogadnod. Viszont cserébe Neki kell adnod az életed teljes egészében. Ha ezt megteszed,akkor Isten előtt rendezve van a dolgod,de a földi tartozásokért attól még felelned kell. Viszont Ő meg tud erősíteni,hogy elviseld. A komoly felnőttéváláshoz ez egy lépcsőfok lehet. Magadban el kell tudd rendezni,hogy :"Belátom,hibáztam és vállalom érte a felelősséget is." Utánna még egy komoly feladat vár rád: az,hogy visszanyerd a körülötted élők bizalmát. Elveszíteni a bizalmat pillanat műve,de visszanyerni,évekbe telhet. Ehhez pedig teljes elszántságra és kitartásra van szükséged. De tudd,Istennel semmi sem lehetetlen. Ő pont az ilyen eltévedt "bárányokat" keresi. Keres téged is és hív magához kitartóan. Vedd komolyan,hogy nagy felelősséged van mostmár. Ujjabb döntés előtt állsz: elfogadod vagy elutasítod Őt. Egyedül rajtad áll,ebben is megvan a szabadságod a saját akaratból hozott döntésre.
Nézd,megértem az aggodalmad,de komolyan,viszont nem hinném,hogy az lenne a megoldás,hogy valaki mástól kérj újra kölcsönt. Ez egy olyan körforgás,amiből nem tudsz majd szabadulni. Nézz magadba:kölcsönre kölcsönt kérsz,hogy egyiket fizesd a másikból. Te magad el is hiszed,hogy ez a megoldás? Minek alapján bízol a jövődbe,hogy megtudod adni? Bármi közbejöhet,hogy fizetőképtelen legyél! És akkor? Újra kölcsönt kérsz? Látod,hogy mennyire ördögi körforgás ez? Ugy néz ki,hogy most egyre méllyebbre kerülsz,de sziklaszilárdan tudd,hogy nincs olyan mélység,ahová Isten ne tudna utánnad nyúlni. Ő most is nyújtja a karját és hajlandó segíteni de csak úgy,ahogyan Ő látja jónak,úgy,hogy az hosszútávon a hasznodra legyen. Nagyon sok embert mentett már meg, még ettől nagyobb mélységből is. Mi mindannyian tanúk vagyunk erre.
Tudom,gyorsan telik az idő és jön a 14-ke. Lehet úgy gondolod,hogy most nem szavakra meg okoskodásokra van szükséged. Mi viszont csak ennyit tehetünk,ezt viszont őszintén. Kívánom szívből,hogy ezekután helyes döntéseket tudj hozni és megtaláld az egyedüli helyes utat az életedben. Amíg csak egy levegőt is tudsz venni,addig nem késő. Az ima nagyon sokszor többet ér mint dollármilliók.
Szeretnénk még hallani rólad.
Szeretettel,Edit.
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Michael - 2012 November 09, 12:06:48
Tudom, hogy igazatok van és vállalnom kell a tetteimért a felelősséget, de azt a tényt, hogy én börtönbe megyek ha nem adok meg 60.000 Ft-ot jövőhét szerdáig ezt nem tudom megemészteni. Idővel lehet, hogy menni fog, de most ez számomra elfogadhatatlan. Nem tudom hány megtért keresztény tudná elfogadni ezt a helyzetet. Nyilván ha nem adom meg a tartozást határidőre: nem azonnal megyek börtönbe. Ki tudja meddig húzódik majd az ügy, de ha már a bíró elé kerül az ügy esélyem nincs, hogy megússzam börtön nélkül. Ha legkésőbb decemberben munkába állok, akkor januártól már lesz fizetésem. Ez azt jelentené, hogy ha megbecsülöm a munkahelyem, akkor januárban, februárban és márciusban is kitudom fizetni a havi 60.000 Ft-ot vagyis nekem csak most kellene 60.000 Ft szerdáig, illetve decemberben 60.000 Ft. Szüleim annyiban tudnak támogatni, hogy nem kell haza adnom még itt tartózkodom. Nagyon rendesek és annak ellenére, hogy nem lenne miért, nagyon szeretnek, de anyagilag nem tudnak rajtam segíteni. Testvéreim pedig elfordultak tőlem. Ha munkába állok decembertől, akkor januártól tudnám törleszteni a kétszer 60.000 Ft-ot amit kölcsön kapnék és a 3 havi 60.000 Ft-ot is kitudnám fizetni. Megmenekülnék a börtöntől. Igazságtalannak tartom, hogy emberek döntenek a sorsomról. Egy tanult bíró eldöntheti, hogy hány napra kelljen börtönbe ülnöm. Ő is csak egy ember, hogy hozhat ilyen döntést!? Hogy lehet ekkora hatalma!? Nem is ismer, mégis leütheti a kalapácsát fölöttem. Szomorú vagyok. Magam alatt vagyok. Hoztam rossz döntéseket, most vállalnom kell a következményeket. Ha másnak tartoznék is következmény lenne, de még mindig jobb mint a börtön. Ha pedig valakinek lenne annyi pénze, hogy segítsen, akkor megadnám neki. Nem akarok csömörből vödörbe ugrani. Megszeretném adni a tartozást annak is akinek tartozom, de vele nem tudok erről beszélni.

"Ez pedig az elengedésnek módja: Minden kölcsönadó ember engedje el, a mit kölcsönadott az ő felebarátjának; ne hajtsa be az ő felebarátján és atyjafián; mert elengedés hirdettetett az Úrért." – Móz 15,2

"Jó annak az embernek, a ki könyörül és kölcsön ad; dolgait pedig igazán végezi." – Zsolt 112,5

"A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól." – Mt 5,42

"És ha csak azoknak adtok kölcsönt, a kiktől reménylitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsönt a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza." – Lk 6,34

"Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal." – Lk 6,35

"Kölcsön kér a gonosz és meg nem fizet, de az igaz irgalmas és adakozó." – Zsolt 37,21

Megakarom adni a pénzt csak időt kérek. Olyannak szeretnék tartozni aki tud várni és nem bírósággal fenyegetőzik meg bánatpénzzel meg rendőrséggel meg börtönnel. Nem akarok többé gonosz lenni. Nem írhatom, hogy megváltoztam mert úgy gondolom ez nem 1-2 napos feladat, de a változás útjára léptem. Nem fogyasztom alkoholt, kábítószert, elkezdtem edzeni, minden este járok futni, szeretnék iskolába is beiratkozni, de egyelőre erre nincs pénzem és most novemberben tanfolyam se indul. Szeretnék dolgozni. Nem elvenni hanem megdolgozni a pénzért. Megadni a tartozás és rendezni az életem. Ezek után jön csak az igazán nehéz. Szembe nézni azokkal az emberekkel akiket kihasználtam, átvertem. Nagyon nehéz lesz, de megfogom tudni mert tudom, hogy ez az egyetlen járható út. Ennyi mindent egyszerre nem lehet és véleményem szerintem nem is szabad csinálni. Idővel mindent.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 09, 12:22:26
Kedves Michael,

Én úgy gondolom, hogy itt senki sem fog tudni kisegíteni ekkora összeggel. Az interneten levő segélykérések száma hatalmas, már csak ebben a közösségben is heti szinten jelentkeznek olyanok, akik anyagi segítséget kérnek (nagy részük beazonosíthatatlanok). Mi viszont nem rendelkezünk bevétellel, csak kiadással. Értem én hogy mit írsz, csupán kölcsönt akarsz és ez által valaki olyannak tartozni, aki tud várni. Nos, ha az Úr is jónak látja ezt, akkor meg fogja áldani és hoz majd olyan testvért aki indulni fog a szükségleteden. De ha még sem így történik, akkor azt el kell fogadnod és Istenbe kapaszkodnod. A hívő élet mint írtam nem problémáktól mentes. Sőt, a problémák által tanulunk meg Istenben bízni. Te vetettél az utóbbi években, mégpedig az elmondásod szerint gonoszat. Isten meg tud bocsátani, ha valóban bűnbánattal mész hozzá. Viszont a vetés aratása más dolog. Az aratást is el kell fogadnunk, viszont Isten külön kegyelme az, ha a rossz vetés gyümölcseit nem kell learatnunk.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 November 09, 12:33:41
Idézet
Nem tudom hány megtért keresztény tudná elfogadni ezt a helyzetet.

Kedves Michael,ha valaki valóban megtért keresztény,akkor már nem szélhámoskodik,nincsenek annak következményei,tehát ilyen értelemben nincs mit elfogadnia.
Olvasd el újra a leveled és vedd észre,hogy többször fogalmazol úgy,hogy: Ha...ha...ha....
És mi van HA nem jön össze semmi amiben reménykedtél?
Mintha úgy látnám,hogy nem gondolkozol reálisan: van,hogy 60.000 ft.-tal marad valaki egy hónapba és azt kell beosztania valahogy. Te pedig abba reménykedsz,hogy egy hónap alatt két hónapi tartozást tudnál megadni? Ébresztő!!! A valóság talajára kéne lépned végre. Eddig gyenge voltál és engedtél a kísértésnek,hogy könnyen bánj a pénzzel. Miből gondolod,hogy ezután ellen tudnál állni a kísértésnek?

Azt látom,hogy jól kitudtad szemezgetni az igeverseket,de vigyázz!!! Ha még nem mondta volna senki,akkor én szólok most: nagyon veszélyes dolog ez,mert visszafele sülhet el.
Van még egy "apróság". Te nem kenyérre kértél kölcsön éhező családod számára,azaz nem nyomorúságban voltál. A szélhámosságra pedig nem érvényesek azok az igék.
Csak,hogy megkíméljelek egy fáradságos munkától szólok,hogy itt az Ige jelentését és alkalmazását ismerő emberek vannak,akik tudják,melyiket mikor és hogyan kell értelmezni.

Idézet
Igazságtalannak tartom, hogy emberek döntenek a sorsomról. Egy tanult bíró eldöntheti, hogy hány napra kelljen börtönbe ülnöm. Ő is csak egy ember, hogy hozhat ilyen döntést!? Hogy lehet ekkora hatalma!?

Hát igen! Isten ad és megenged hatalmasságokat életünkben,akiknek az a dolguk,hogy megítéljenek bizonyos cselekedeteket itt a földi életünkben. Viszont,ha én becsületesen élem az életem,akkor nincs miért féljek tőlük!!!

 :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Michael - 2012 November 09, 13:26:03
Én csak egy dolgot szeretnék, de azt mindennél jobban: megadni ezt a tartozást. Ha az illetővel lehetne beszélni, nem fordulnék hozzátok. Szeptemberben volt 1 hónapig munkám. Minden pénzem az illetőnek adtam. 63.000 Ft-ot kerestem, 60.000 Ft-ot oda adtam belőle. Ha akkor megtudtam tenni, akkor mostantól mindig megfogom. Nem fogok bűnbe esni többé. Soha, de soha többé nem akarok ilyen helyzetbe kerülni mint amilyenbe most vagyok. Már dolgoznom kéne ahhoz, hogy decemberben fizetést kapjak ezért lenne nekem szükségem egy olyan segítőre aki 120.000 Ft-ot adna. Legrosszabb esetben is 2013-ban megadnám ezt az összeget. Mivel december 1-jétől a gyárban fogok dolgozni, teljes havi fizetést fogok kapni januárban és onnantól kezdve már nincs gond. Mivel több helyre is be van adva az önéletrajzom: lehet, hogy már novemberben munkába állok, de decemberben ha kapok fizetést az biztos, hogy nem lesz 60.000 Ft. Ha viszont a töredéke lenne, akkor 120.000 Ft se kellene, csak egy része és az összeg nem is egyben kell, nem is egy személytől. Ha tartoznék 10 embernek például, akkor az "csak" mindenkitől 12.000 Ft lenne. Ha 20 embernek, akkor az 6.000 Ft és akkor novemberi és decemberi hónapom rendezve lenne. Megértem, hogy az embereknek problémáik vannak és sokan kérnek anyagi támogatást. Sajnálom nagyon őket. Én tudom, hogy mi az a szegénység mivel szegény családban nőttem fel. Nem azért csaltam mert az élvezettel töltött el hanem azért, hogy szüleimet támogatni tudjam. Őszinte vagyok, a pénz nem csak erre ment el hanem sok más rossz dologra is, de ezt már nagyon, nagyon bánom. A 120.000 Ft egyösszegben valóban sok, de ha többen segítenétek, akkor nektek se lenne nagy érvágás és én igazán hálás lennék a segítségért és igazságosan, becsületesen visszafizetném. Nekem nincs banki hitelem vagy gyerekem akit fel kéne nevelnem, hogy állandó segítségre szoruljak, nekem csak erre a rövid időre kellene a pénz amg nem találok munkahelyet. Higgyétek el, az illetőnek könyörögtem már, hogy várjon még munkát találok, de őt semmi nem érdekli. Már azt is felajánlottam, hogy várjon januárig és januártól 300.000 Ft helyett 500.000 Ft-ot fizetek vissza, de nem hisz nekem, nem bízik bennem, nem segít. A szerződést nem ma kötöttük, régóta húzódik csak a törlesztés most lett esedékes. Mielőtt ide írtam megtettem minden tőlem telhetőt. Személyesen kétszer is könyörögtem neki, de nem hajlik a megállapodás felé. Olyan mintha egy darab kőhöz beszélnék, nem nyílik meg, nem segít, elzárkózik, bármit mondhatok. Nem haragszom rá ezért. Magamat hibáztatom mindenért.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 09, 14:11:52
Összedobni? Több olyan Testvér is van közöttünk, akiknek nincs élelmük, pedig becsületesen élnek. Szerinted szükséges hogy tovább írjam?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Michael - 2012 November 09, 14:28:14
Azt hiszem hiba volt, hogy megosztottam veletek a problémám. Sziasztok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 09, 14:36:58
Az nem volt hiba hogy megosztottad, de ha mindenáron pénzt akarsz látni tőlünk, akkor az valóban hiba volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 November 09, 15:02:42
Azt hiszem hiba volt, hogy megosztottam veletek a problémám. Sziasztok!


Áldott testvérem. Ki mondta neked hogy adósságért börtön jár? Ha és amennyiben kölcsönt, vagy hitelt vettél fel, az ugye nem csalás... Csalás akkor áll fenn tudtommal, ha valami ellenszolgáltatást ajánlottál, és azt nem teljesítetted.De akkor pedig nem kölcsönről van szó, hanem előlegről,vagy előre utalásról. Tartozást csak akkor lehetséges eladni, ha annak behajtása, ha idővel is, de lehetséges. Amennyiben téged esetleg elzárnának is, abból pénz nem lesz. Azért meg senki nem ad pénzt tartozásért, hogy az ő kedvéért zárjanak el...Ugyan is a törlesztés megkezdése az elzárással csak tolódik, de arra kamatot nem számíthatnak fel.
Azt írtad ugye, hogy van egy jogász ismerősöd... kérdezd meg tőle ezeket Testvérem, mert szerintem téged csak ijesztgetnek. Nem azt mondom, hogy ne törd magad a tartozás megfizetésével, nagyon is igyekezz rendezni a dolgod. Azt is írtad Testvérem, hogy erről a bizonyos összegről : Kölcsön szerződés íródott! Tehát írásban foglaltatott, hogy nem csalásról van szó. Csalás akkor volna, ha ugyan ebben a szerződésben benne lenne egy hamisított igazolás a havi jövedelmedről, vagy nem létező fedezetről.  Akkor már necces lenne a dolog, az általad feltárt múltadra való tekintettel... Ám ha ilyen hamisítás nem történt, nos akkor marad a kölcsön.  Azt Pedig amilyen gyorsan csak lehet VISSZA KELL FIZETNI! 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Michael - 2012 November 09, 17:15:21
Azért lesz büntetőeljárás/csalás mert a szerződés aláírásakor tudatában voltam, hogy nem fogom tudni megadni a pénzt határidőre mivel akkor még nem volt munkahelyem, bevételem. A szerződésben olyat vállaltam amit tudtam, hogy nem fogok tudni teljesíteni. Megszeretném adni a tartozást. Nem szeretnék kibújni alóla csak időt szeretnék amit nem ad meg. Ha a bíróság úgy döntene, hogy nem kell megadnom a pénzt, akkor is megadnám. Az meg se fordul a fejemben, hogy ügyeskedjek a bíróságon. Ha ez a dolog egy évvel ezelőtt történik most azon járna az agyam, hogy mit találjak ki, mit hazudjak a bíróságon. Sokat változtam azóta. Nem akarok többé olyan gerinctelen alak lenni mint voltam. Megakarom adni a tartozást és meg is fogom csak legyen miből. Legyen állásom, fizetésem. A szerződést/követelést pedig eladhatja. Teljesen legális folyamat. Antee, nekem utolsó reményem volt ez a fórum. Mindent megpróbáltam. Felvettem ismerőseimmel a kapcsolatot, még távoli ismerősökkel is, de hiába. Azért bánom, hogy írtam mert olyan ember aki még nem állt bíróság elé, nem hallgatták ki rendőrségen – sokszor –, nem rúgták ki iskolából, nem élt kábítószerrel, nem tudja milyen az amikor nincs melegvíz, fűtés és ócska több éves örölt ruhában iskolába járni, nem tudhatja min megyek most keresztül. Milyen nehéz változni. Már önmagában az is nehéz, hogy nemet tudok mondani a régi "jó" dolgoknak, a csábításnak és akkor még ez a teher. Nehéz nagyon. Biztos túl leszek rajta, de nem mindegy, hogy hogyan. Annyi jót hallani a keresztényekről, a közösségekről, hogy gondoltam majd itt megtalálom amit keresek, de úgy látszik, hogy tévedtem. Lehet, hogy nem is az a baj, hogy senki se segít hanem inkább az, hogy túl sokat vártam/reméltem Tőletek. Nem szaporítom tovább a szót. Ha nem, akkor nem. Majd alakulnak a dolgaim nélkületek ahogy eddig. Eddig is volt valahogy, ezután is lesz. Ha valaki vagy valakik mégis úgy gondolnák, hogy segítenek, azok írjanak és azon felül, hogy 2013-ban megadom a tartozást nagyon hálás leszek. Nekem ez a legnagyobb gondom. Ha valaki segítene ezt leküzdeni azt mindenkinél jobban tisztelném. Soha nem felejtem el, hogy télen egy lányt a benzinkút mellett megláttam a pad mellett. Azt hittem részeg. Oda mentem hozzá és még eltudta mondani, hogy mi a problémája. Gyorsan beszaladtam a benzinkútra. Vettem neki 4db sportszeletet mert azt kért. Az ujjai meg a kezei begörcsöltek vagy nem tudom mi volt velük, de nem tudta használni őket. Még életembe nem láttam azelőtt ilyet. Szóval meg kellett etetnem mert ő nem tudta se felbontani se megfogni a csokit. Meg voltam rémülve. Mentőt is hívtam, de mire kiért már a lánynak semmi baja nem volt a csokiktól. Kiderült, hogy leesett a cukra. Neki akkor ez volt a legnagyobb probléma az életében. Nekem most ez. Ha valaki(k) segítenének, soha nem felejteném el úgy mint ahogy ez a lány se fog elfelejteni soha engem. A lánynak azt mondtam, hogy nem tartozik semmivel és haza mentem. Őt a mentő azért elvitte kivizsgálásra vagy csak haza, nem tudom. Az is igaz, hogy neki az élete volt veszélyben akkor. Nekem "csak" börtönről van szó, de nem ez a lényeg hanem az, hogy nekem most ez a legnagyobb problémám és segítséget kérek és a segítségért nagyon hálás lennék. Ha van itt olyan aki megteheti, hogy segítsen és nem segít, akkor lehet, hogy én igazabb keresztény leszek mint ő volt. Ha a pénzt nem kölcsön kérném, azt mondanám, hogy igazatok van. Semmi keresni valóm ezen a fórumon, de így, hogy csak segítséget kérek, kölcsönt amit megszeretnék adni... Írok csak írok, abba is hagyom, de még mindig jobb, hogy itt vagyok és írok. Lehetnék most kocsmában is vagy szórakozóhelyen illuminált állapotban. Sziasztok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 09, 19:23:05
Kedves Michael!

Komoly pánikot lehet soraid között kiolvasni, de a legnagyobb gond, hogy emberekbe veted a bizalmadat és nem Istenben. Legyünk reálisak, nem ismerünk Téged. Egyébbként is szerintem nem a legnagyobb gond az adósság, hanem sokkal mélyebbek a Te problémáid. Te megpróbálsz, ahogy írtad megváltozni. Megbocsáss, de ez olyan, mintha valaki bele esett egy mély gödörbe, és ki akarja húzni abból saját magát a hajánál fogva. Ha a saját erödre támaszkodsz, garantáltan el fogsz újra esni és még csalódottabb leszel.

Egyedüli út, Istenhez fordulni, egyenes lélekkel, -amúgy sem lehet Elötte úgy sem semmit eltitkolni – és hinni abban, hogy egyedül Ö képes büneidet megbocsátani és az életedet helyre állítani. Ez, mint mások is írták nem jelenti azt, hogy amit eddig tettél nem kell rendbehozni, hisz ha ismered Zákeus esetét az Ígében, akkor tudod, hogy ez volt a legelsö, amit meg kellett lépnie.

Lehet, hogy nem úgy segítünk, ahogy azt elképzelted, de ne becsüld le az ima erejét sem, ezt pedig megtesszük érted. Ne bennünk bízzál, hanem az Örökkévaló Istenben. Csak Ö fog kihozni Téged ebböl a mély, (nemcsak anyagi) helyzetedböl. Istennél minden lehetséges!

Szeretettel

Erzsike

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Michael - 2012 November 09, 21:13:47
Erzsike és a többiek! Köszönöm, hogy elolvastátok soraim. Időre van szükségem, hogy újra írjak erre a fórumra. Korai volt még, de ha Ti még itt lesztek, találkozunk még itt. Jó fórumozást kívánok mindenkinek! Sok sikert és boldogságot kívánok Nektek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 November 09, 21:41:24
Szia.

Egyetértek Erzsikével, Isten az aki még a sorok mögé is belát, egyenesen a szívedbe. Ha valóban keresed Őt, akkor megoldást fog adni az életedre. De Isten követése nem a gondtalan és problémamentes életet jelenti, hanem Istenért való feláldozást.
Ha valaki ki is segít anyagilag, az csak felszínes megoldás lenne, mert Isten nem a problémamentes életünket akarja, hanem a lelkünket amely a körülmények ellenére is benne bízik. Ha meg akarod ismerni Istent, akkor keresd őt, vágyj rá. A kérdéseidre pedig igyekszünk válaszolni. Imádkozom érted.



 ebben tökéletesen igazad van kedves Anti!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 09, 21:50:35
Kedves Michael!

Imádkozunk Érted!

 :ima02:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 November 09, 21:52:44
Kedves Michael!

Komoly pánikot lehet soraid között kiolvasni, de a legnagyobb gond, hogy emberekbe veted a bizalmadat és nem Istenben. Legyünk reálisak, nem ismerünk Téged. Egyébbként is szerintem nem a legnagyobb gond az adósság, hanem sokkal mélyebbek a Te problémáid. Te megpróbálsz, ahogy írtad megváltozni. Megbocsáss, de ez olyan, mintha valaki bele esett egy mély gödörbe, és ki akarja húzni abból saját magát a hajánál fogva. Ha a saját erödre támaszkodsz, garantáltan el fogsz újra esni és még csalódottabb leszel.

Egyedüli út, Istenhez fordulni, egyenes lélekkel, -amúgy sem lehet Elötte úgy sem semmit eltitkolni – és hinni abban, hogy egyedül Ö képes büneidet megbocsátani és az életedet helyre állítani. Ez, mint mások is írták nem jelenti azt, hogy amit eddig tettél nem kell rendbehozni, hisz ha ismered Zákeus esetét az Ígében, akkor tudod, hogy ez volt a legelsö, amit meg kellett lépnie.

Lehet, hogy nem úgy segítünk, ahogy azt elképzelted, de ne becsüld le az ima erejét sem, ezt pedig megtesszük érted. Ne bennünk bízzál, hanem az Örökkévaló Istenben. Csak Ö fog kihozni Téged ebböl a mély, (nemcsak anyagi) helyzetedböl. Istennél minden lehetséges!

Szeretettel

Erzsike





 :igen: :afro:

 valóban kedves Michael!

Istennél minden lehetséges!

Máté Evangéliuma:19:26   Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.
Márk Evangéliuma:9:23   Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.
Márk Evangéliuma:10:27   Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges



 a HIT  az még hegyeket is elmozdít!
 az ÚR megsegít csak higgyél benne!!
 MIK IMÁDKOZUNK ÉRTED! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Michael - 2012 November 10, 11:00:39
Köszönöm Nektek! Esetleg ha valaki szeretné Karácsonyra meglepni ismerősét egy róla készült grafitceruza rajzzal az írjon nekem és megbeszéljük a részleteket. Grafikus vagyok. Ha szerdáig a 60.000 Ft-ot nem is tudom összegyűjteni, de legalább így lenne egy kis passzív jövedelmem. Körülbelül 5 évig nem rajzoltam és utána az első rajzom egy nagyon gyenge minőségű ceruzával: http://sphotos-a.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/22498_123816061106066_455862109_n.jpg (http://sphotos-a.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/22498_123816061106066_455862109_n.jpg) Ettől csak szebb rajzok várhatóak. Pár ezer forinttól vállalok képkerettel és postázással együtt portré rajzolást.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 November 10, 12:11:31
Kedves Michael,azzal tisztában vagy,hogy a tehetséged nem magától érthetődő? Azt kaptad Valakitől! Látod,máris van a kezedben egy adú,amivel kezdhetsz valamit,akár a saját környezetedben. Ha kitartással keresed a lehetőséget ezen a téren,meg is találhatod. Szerintem azzal jobban jársz,mert elég távoli helyekről vagyunk mi itt együtt: Anglia,Németország,Románia... Ami Magyarországot illeti,többszáz kilóméter is van a testvérek között. A postázás költsége miatt nem érné meg neked. Számolj egy kicsit. De jó úton indultál el,aknázd ki a lehetőséget.
Említette egy testvérem a Zákeus storyját. Figyeld meg benne:-előbb az Úrral rendezte a kapcsolatát,aztán kárpótólni tudott mindenkit. Fontos a sorrend. Esetenként fontosabb lehet,hogy valaki előbb lelki támogatást kapjon,aztán anyagit. Mi lelkileg ott tudunk lenni melletted,imádkozunk érted.
Még valami:

Idézet
Azért bánom, hogy írtam mert olyan ember aki még nem állt bíróság elé, nem hallgatták ki rendőrségen – sokszor –, nem rúgták ki iskolából, nem élt kábítószerrel, nem tudja milyen az amikor nincs melegvíz, fűtés és ócska több éves örölt ruhában iskolába járni, nem tudhatja min megyek most keresztül. Milyen nehéz változni.

Miből gondolod,hogy mindezeken mi esetleg nem mentünk át? Ha nem is mindannyiónk. Megmerek szólalni ebben a témában,mert mentem át helyzeteken a drogot és a kirúgást kivéve. Meghurcolt a rendőrség hónapokon át,úgy mentem "vallatásra",hogy a civil életbe elrendeztem mindent,mivel abba voltam,hogy már nem engednek ki. Az AVO is bemutatta mit tud,a bíróságra pedig úgy jártam,mint haza. A dologba az a szomorú,hogy mindezt ÁRTATLANUL!
Végülis győzőtt az igazság és aki engem akart benn látni,az ült éveket.
A szegénységről is írjak? Volt idő,mikor alultápláltság miatt vittek orvoshoz,már járni is alig tudtam. Jelenleg pedig a fiamék tartanak el szinte minimál bérből,mivel az éppen aktuális törvények miatt nagyon alacsony a rokkant nyugdíjam,bár nagyon sok munkaévem volt. Amikor már nem tudtam dolgozni,a férjem is magamra hagyott 23 év után,így kerültem a fiam háztartásába.
Szóval mit ne tudnék átérezni? Talán meglehet,hogy más mégnehezebb helyzeteken ment át,mint te most? És ez csak az én esetem,van tőlem még nehezebb helyzetbe élő testvérem is itt.
Tudod,úgy van ez,hogy mindenki a maga helyzetét látja a legnehezebbnek. Ezért nem árt néha nyitott szemmel járni és akkor talán meglátod,hogy nem te vagy a legmélyebben.
Mindezeket bátorításként írom és,ha most nem is érted,egyszer biztos világos lesz előtted minden.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 November 11, 17:04:50
Szia Michael!

"Ez pedig az elengedésnek módja: Minden kölcsönadó ember engedje el, a mit kölcsönadott az ő felebarátjának; ne hajtsa be az ő felebarátján és atyjafián; mert elengedés hirdettetett az Úrért." – Móz 15,2

"Jó annak az embernek, a ki könyörül és kölcsön ad; dolgait pedig igazán végezi." – Zsolt 112,5

"A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól." – Mt 5,42

"És ha csak azoknak adtok kölcsönt, a kiktől reménylitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsönt a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza." – Lk 6,34

"Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal." – Lk 6,35

"Kölcsön kér a gonosz és meg nem fizet, de az igaz irgalmas és adakozó." – Zsolt 37,21

Látom elég szorgalmasan olvasod mostanában a Bibliádat, hogy ezeket az Igerészeket ilyen könnyen megtaláltad, tudod vannak keresztények, akik hosszú évek után sem tudják megtalálni azokat.
Nagyon nehéz egy olyan embernek segiteni, akit nem ismerünk. Ezzel bizonyosan Te is igy lennél a helyünkben. Vannak gonosz emberek, akik álnévvel, mások személyiségével visszaélve próbálnak előnyökhöz jutni, például pénzhez. Én nem mondom hogy Te egy ilyen ember vagy, de ne várd azt a Testvérektől, hogy kb. 10 hozzászólás után kinyitják a bukszájukat, és adakozni fognak neked. Vannak akik úgy gondolják Jézustól azt a  parancsot kaptuk, hogy legyünk buták és hagyjuk magunkat félrevezetni. Sehol sem kapnál 10 hozzászólás után segitséget, személyes ismertség nélkül. Ez képtelenség, a világban is.
De: ha már az Igéknél tartunk, el kell ismernem, hogy a 21. század kereszténysége ezeket az Igéket vagy nem olvassa, vagy szándékosan kikerüli a Bibliában. Pontosan azért, hogy ne kelljen segiteni. Általában két véglet van: egy keresztény vagy olyan szegény, hogy kölcsönt adni nem tud, vagy olyan gazdag, hogy azért nem ad kölcsönt és ezeket az Igéket kikerülve nemhogy Neked, de a szomszédjának, rokonának, vagy  a gyülekezetben a mellette ülő felebarátjának sem segitene...
Szóval nagy fába vágtad a fejszédet, és ahogyan Elizabeth testvérnőnk mondta, legnagyobb problémád az, hogy emberekben  reménykedsz. Igy pedig Isten nem fog neked segiteni soha. Helyezd bizalmadat Őrá, és meglátod, hogy bármilyen úton-módon megoldást tud hozni a problémádra, börtön nélkül, mindenféle meghurcoltatás nélkül. Had emlitsem meg neked azt, hogy az Isten füle a szegények kiáltásán van...tehát jobban teszed, ha nem a fórumon "kiabálsz" illetve siránkozol, hanem döngeted a menny kapuját! Az még sosem jutott eszedbe, hogy Isten kedvessé tesz a Te ellenséged előtt? Mi van akkor, ha meggondolja magát és elengedi az összes tartozásodat? Mi van akkor ha többé nem fog fenyegetőzni? Tudod hogy Istennek bármire hatalma van? Kivánom Isten gazdag áldását életedre, remélem hogy ezeket a sorokat még elolvasod, mielőtt végleg itt hagynál minket. Az Úr nem személyválogató, hanem mindenkinek segit, aki Tőle kéri.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 November 11, 17:08:14
A fiam ma Simon Peresz, az izraeli államfő előtt trombitál.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 11, 17:10:01
Nagyszerü!  :afro:

Áldja meg az ÚR gyremekedet!

 :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 November 11, 17:11:19
Köszönöm, nagyon büszke vagyok, ma megnézem a tévé hiradót is, hátha benne lesz...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Rukina - 2012 November 14, 19:53:17
Sziasztok csak bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől mert az én nevem igazából nem Zsófin,hanem Orsi csak a barátnőm írt eddig a profilpmban. Sajnálom ha esetleg mindenkit átvertem itt (remélem nem) csak én nem tudtam gép előtt lenni és megkértem a barátnőmet hogy írjon helyettem mit gondoltok?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 14, 20:36:53
Mit kellene gondolnunk erről Orsi? :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Rukina - 2012 November 14, 20:53:06
azt hogy talán átvertelek titeket és milyen szemét vagyok meg ez nem keresztényi meg ilyenek :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 14, 20:56:36
Kedves Rukina. Nem érzek és szerintem a testvérek sem éreznek haragot irántad. Fórumozz jó lelkiismerettel, tisztán, senkit meg nem tévesztve. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménység - 2012 November 14, 21:57:24
Sziasztok Drága Tesók! Kis időre el voltam tűnve...talán hiányoztam, talán nem...sokat gondoltam rátok...voltak történések az életünkben jó is rossz is...meg próbálok már kicsit aktívabb lenni közöttetek..sok-sok áldást kívánok nektek :D SZERETETTEL  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 14, 21:59:25
Kedves Reménység!

Örülök, hogy újra köztünk vagy! Légy aktív, használjon az ÚR az Ö akaratában!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 November 14, 22:02:41
Sziasztok Drága Tesók! Kis időre el voltam tűnve...talán hiányoztam, talán nem...sokat gondoltam rátok...voltak történések az életünkben jó is rossz is...meg próbálok már kicsit aktívabb lenni közöttetek..sok-sok áldást kívánok nektek :D SZERETETTEL  :2smitten:

Bizony hiányoztál Testvérem!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 14, 22:29:58
Örülök, hogy újra közöttünk vagy! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 November 15, 18:08:19
Elérték Tel-Avivot a katyusák. Mi is veszélyben vagyunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 November 15, 18:42:56
Az Örökkévaló Oltalma legyen veletek Testvérem. Imádkozunk értetek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 15, 18:55:03
Imádkozom én is értetek, kedves Dafna!

Védelmezzen és örizzen meg Benneteket az Örökkévaló!

Szeretettel

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 15, 18:55:57
Imádkozom érted és családodért.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 November 15, 18:57:03
Köszönjük szépen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 15, 19:00:27
Írj kérlek továbbra is, hogy mi történik Nálatok!

Hallgasson meg téged az Úr a szükség idején; oltalmazzon meg téged a Jákób Istenének neve.
Zsolt 20,2   

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 November 16, 00:29:08
Dafna védjen meg benneteket az Úr minden veszedelemtől.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 November 16, 08:33:47
Nem lőttek ránk az éjjel. 40 km körzetben Gázától nincs tanitás. Itt van, a fiam iskolában, kislányom óvodában, a férjem meg Tel-Avivban dolgozik. A kisfiammal vagyok itthon. 17 000 katonát hivtak be a hadseregbe.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 16, 09:02:01
Kedves Dafna!

Dicsöség az ÚRnak, örízzen meg továbbra is és legyen védö pajzsotok!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 November 16, 09:08:35
Lélekben én is veletek vagyok és tulajdonképpen minden hasonló helyzetben lévővel. Imádkozom értetek és egész Izráelért. Az Úr legyen könyörületes és legyen meg az Ő akarata mindenben.
Én úgy gondolom,hogy semmi nem történik az Ő akaratán,beleegyezésén kívűl,pláne nem az Ő földjén. Csak mutassa meg gondviselését a Benne hívőkön.
 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 November 16, 16:18:21
Sziasztok csak bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől mert az én nevem igazából nem Zsófin,hanem Orsi csak a barátnőm írt eddig a profilpmban. Sajnálom ha esetleg mindenkit átvertem itt (remélem nem) csak én nem tudtam gép előtt lenni és megkértem a barátnőmet hogy írjon helyettem mit gondoltok?


 hát ez nem hangzik túl jól???? hazugság????,


de legyél nagyon áldott és ezentúl csak te irjál a te profilodban , ha nincs időd semmi gond senki sem kéri számon töled de inkább jobb az őszinteség , tudok minden hamisság a napvilágra kerül.....


 :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 November 16, 16:20:16
 :016: :rozsa:
Nem lőttek ránk az éjjel. 40 km körzetben Gázától nincs tanitás. Itt van, a fiam iskolában, kislányom óvodában, a férjem meg Tel-Avivban dolgozik. A kisfiammal vagyok itthon. 17 000 katonát hivtak be a hadseregbe.


 kedves  Dafna!
 imádkozunk értetek! áldjon meg és őrizzen meg az Örökkévaló!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 November 16, 16:24:00
 :(
 Shalom! áldott napot mindenkinek!
 keveset vagyok itthon , ritkán lépek mostanában be, csütörtök reggel 5, 25 kor mentem el itthonról és az éjjel 2,35 kor jöttem haza 21 órát dolgoztam, most is esik le  a fejem, de le vagyok döbben ve hogy mik történnek a világban, legyetek áldottak :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kinga1986 - 2012 November 21, 08:19:36
Sziasztok
Az utóbbi időben nem voltam valami aktív barátotok, de ez nem jelenti azt, hogy nem gondoltam rátok. Isten által egyek vagyunk. Sok minden történt mostanában, változik a világ és vele én is, csupán egy dolog nem változik Isten szeretete. A mai napon egyetlen dolgot szeretnék mondani nektek ,,Isten szeret bennünket,, erre bizonyíték, hogy élünk és szerethetünk.
Kedves mindenki aki olvassa e sorokat adjatok hálát én is ezt teszem. Testvéri szeretettel Kinga
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 November 21, 08:40:19
Kedves Kinga!
Örülök, hogy itt vagy. Sajnos én sem vagyok itt annyit mostanában, amennyit szeretnék. De Krisztusban egyek vagyunk. Köszönöm kedves, teli soraidat. Öröm látni, hogy az Úr kijelenti a testvéreknek, milyen fontos, hogy szeressük egymást.
Áldjon meg az Úr.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: kinga1986 - 2012 November 21, 09:24:39
Kedves ditte

Igen, a hír igaz Isten nagyon szeret bennünket, hiszen Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz el ne vesszen hanem örök élete legyen. Gondolj csak bele azt ami számára a legfontosabb volt Értünk leküldte a Földre, hogy bűnösökért meghaljon. Micsoda áldozat és még nem is beszéltem arról, hogy Jézus, mindezt vállalta azért mert szeret bennünket. Amikor valami nem sikerül az életben mi emberek elkeseredünk, de a mi problémánk mellett eltörpül mindaz amit Jézus tet értünk.
 szép napot és Isten Áldását szeretettel Kinga
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 21, 09:46:21
Örülök kedves Kinga, hogy benéztél hozzánk. :afro:
Áldjon meg Téged az Úr.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 21, 10:04:23
Így van, kedves Kinga!

És ezt a Szeretetet nekünk adta, hogy egymást úgy szeressük, ahogy Ö szeretett minket!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 November 22, 11:29:27
 :( :( áldott testvérek kérlek imádkozzatok Julikáért ma irt nekem egy üzenetet a facebook on:
 pár szót ki másolok  nektek:


 :(
Julika Kanalas
örülök,hogy jól vagytok!Köszönöm kérdésed,mi is jól vagyunk,én most várom megint az eredményt a kórházból,hiszem,hogy Isten nem végzett fél munkát életembe!a tünetekkel a gonosz ijjesztget tudom hogy él az ÚR,aki kegyelemes!De mindenben az Úr akarata legyen meg!életemben is!!!!!! Isten áldjon meg s adjon erőt!

 :ima02: :ima06: :ima02: :ima05:


 Uram kérlek áld meg Julikát adj neki erőt egészséget és békességet az Úr JÉZUS Nevében!! :ima02:
ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2012 November 25, 21:02:45
 :05:
Kedves testvéreim! a feleségem megkért hogy tegyem fel  a 2 képet , vettem a héten hétfőn neki  a veterán egy ezüst láncot , Dávid csillaggal , nagyon boldog volt és most mivel ő nagyon fáradt megkért hogy én tegyem fel  hogy őrüljenek vele együtt az ő kedves testvérei
 :01: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 November 25, 21:09:22
Ze Jafe.... szép Testvérem.  Ennek neve: Magen David, vagyis Dávid pajzsa.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2012 November 25, 21:14:49
Ze Jafe.... szép Testvérem.  Ennek neve: Magen David, vagyis Dávid pajzsa.
:afro:


 Köszönöm testvérem! :08:
 elmondom majd ildikónak , vagyis biztos ő is olvasni fogja, hát nagyon szereti és nagyon boldog volt, örültem hogy legalább egy kis örömöt tudtam szerezni neki,pláné most mikor nagy sülj nehezedik rá! :286:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2012 November 26, 20:27:01

Zoltán Csaba Szabó közzétette Facebookon,hogy

Mária Erzsébet Hangodi  :074: Édesanyánk

2012. november 11-én az Úrhoz költözött!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 26, 20:43:18
Máriát itt a fórumon Ermaha Testvérnönek hívták!

Kivánjuk a gyászoló családnak Isten vígasztalását.

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 November 26, 21:13:38
Az Úr nyugosztalja Őt!  :059: 
Kérem hogy adjon erőt és egészséget a gyászoló családnak!  :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 November 26, 21:30:42
Régóta szenvedett Ermaha Testvérünk.  :(  :060:
De ő most már az Úrral van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 26, 22:32:41
Mindig fájdalommal tölt el, ha valaki olyan távozik el akivel közösségem volt.
Az életünk valóban nagyon rövid, szinte csupán egy lehelet. Ahogyan Pál is írta:
"az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van." (Római levél 13,12)

Legyen ez felhívás nekünk, akik még élünk, hogy törekedjünk az Urat szolgálni hiszen bármikor elkérheti az Úr a lelkünket.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 November 26, 23:26:31
Ámen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2012 November 27, 09:44:38
 Fórum képek albumából Ermaha  :2smitten: vágyott közzénk ,még szeretett volna ebben az évben is találkozni velünk,
azért kérdezte,hogy Szolnok felől nem-e jön valaki,akivel Ő is eljöhetett VOLNA  A FÓRUMTALÁLKOZÓNKRA :059:

 :2smitten: https://plus.google.com/photos/100964714322256252015/albums/5310850043665576113?banner=pwa

(https://lh5.googleusercontent.com/-F9Ycl5UEqy0/SbPyYd1e1mI/AAAAAAAAAMc/d9veRLUskgQ/s640/k%C3%A9ks%C3%A9g.jpg)

(https://lh5.googleusercontent.com/-bCef52VNkT0/SbPyXKeXTYI/AAAAAAAAAMU/nI398GVr-PE/s640/Ermaha.jpg)

Zoltán Csaba Szabó

" Édanyú még Soós Péter féle Hit Gyülekezetében tért meg, Szolnokon, 1991 környékén már nem emlékszem pontosan, mert én oda jártam és eljött megnézni. Amikor valaki jár egy egyházba, akkor értelemszerűen mindenki valamilyen valláshoz tartozónak érzi rögtön magát a másikkal szemben. Így jártam én is. Addig senki sem volt katolikus, aztán azzá vált. De ott és akkor átadta életét Krisztusnak, bemerítkezett és betöltekezett Szent Szellemmel. Aztán járt a gyülekezetbe. Sok csalódást és fájdalmat átélt az földi egyházban, de ahogy fogalmaztál HITE RENDÍTHETETLEN MARADT AZ ÚRBAN!!! Tudta, hogy betegsége és bűnei között valószínűleg van valamiféle párhuzam. De minden nap átadta életét Megváltójának, és bűneinek bocsánatát kérte. Sokan nem értették meg, pedig erről prédikáltak. De ez már a múlt. Szívemben békesség van, és tudom majd ott találkozunk. Addig is hiányzik, de ennek így kellett lennie. sokszor kértem az Urat, hogy bár fájna az eltávozása, de jobb helyen lenne már mellette. Édanyú folyamatosan harcolt azért, hogy a földön maradjon. Mellettünk. Harcolt a fizikai halál ellen pedig sokszor mondtam neki, hogy az örök életbe ez is beletartozik, hogy a hívő elköltözik Istenéhez. hiszem most már igazat adna, hogy már a valóságában is tudja.
Olvastam a november 10-i bejegyzésedet, utólag köszönni tudom csak azt a sok szeretetet, amit mellettünk és sokszor helyettünk is adtatok Neki! 
"
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 November 27, 11:53:45
 :pityereg:

 :( Amikor valaki eltávozik közülünk, űr tátong bennem, és sok miért....szégyen pirít most :08:
Ermahával szinte mindent megosztottunk egymással, mint édesanyák, nagymamák, hittestvérek.
Többször imádkoztunk együtt, sokat erősített engem amikor padlón voltam ilyen olyan ok miatt.
Ő őszinte hittel ragaszkodott Istenhez. Minden igyekezetével szolgálta az URAT, hosszú betegsége ellenére. Csodáltam rendíthetetlen hitét.

Skypeon tartottam vele kapcsolatot  még tavasszal is....... többször elnézést kért mert annyira köhögött és fuldoklott hogy  OXIGÉN palackjához kellett mennie, lefeküdnie ....borzasztó volt  hallani... :04: ..és én aggódva és könyörögve vártam a következő beszélgetést....
Fél évig nem volt internetem.
Két hónapja kb, írt egy üzenetet az iwiw-en: "Mi van veled, miért nem írsz?"    :03: Aggódást éreztem, de valahogy AKKOR nem válaszoltam...... elhalasztottam .....a sebeimet nyalogattam :02:
Isten szava: Ma, most!  az ellenség elaltat: majd..........
Engem tanít most az íge:
Zsidó levél:3:15   
E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor.
13
    Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által:


Ez minden kapcsolatunkban igaz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 November 27, 12:18:46
Értesítni szeretnélek benneteket,hogy lerokkantam,nagyjából csak feküdni tudok. Az ülés se megy .A jobb lábom nem bírom emelni és borzasztó fájdalmaim vannak. Aki gondolja,akár itt,akár a Skype-on,kérem imádkozzon értem. Amikor majd már megy legalább az ülés,jelentkezem.

Köszönöm.

Részvétem Ermaha családjának.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 27, 12:20:52
Imádkozom érted Edit. Az ÚR gyógyítson meg!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 November 27, 12:31:45
 :pityereg:
Drága Mária! nagyon fog hiányozni!
 többször felhívott telefonon az alkalmak előtt hogy imádkozunk érte, az utolsó időben , nagyon rosszul volt és nagyon meg akart gyógyulni , várt egy csodát az Úrtól!
 de most már Ő ott van az Úrnál a Megváltónál ahol nincs sírás nincs fájdalom , nincs szenvedést!
 az Úr vigasztalja meg a  családot a fiait! :ima02:
 most eszembe jut a 103 zsoltár szavai , és valóban nagyon rövid az élet:
103 zsolt:15
Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága.
16
Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.
17
De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain;
18
Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék. :019:


most szintén elgondolkoztam  és hálát adok a Mindenhatónak hogy még tart a MA ! Ma még van kegyelem!


 :(
szeptemberben megígértem neki hogy ha megyünk Abonyba , megyünk őhozzá is Szolnokra , de a sok munka miatt nem tudtunk elmenni , és tudom mondta nekem Mária nagyon várt, most szégyellem is magam ezért  :08: :08:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 November 27, 12:40:39
Értesítni szeretnélek benneteket,hogy lerokkantam,nagyjából csak feküdni tudok. Az ülés se megy .A jobb lábom nem bírom emelni és borzasztó fájdalmaim vannak. Aki gondolja,akár itt,akár a Skype-on,kérem imádkozzon értem. Amikor majd már megy legalább az ülés,jelentkezem.

Köszönöm.





Részvétem Ermaha családjának.











 :neee: :neee: :?:


Drága Editkém !  :052:
imádkozunk érted!
az Úr adjon neked teljes gyógyulást!


 :ima02: :ima05:
 URAM  Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!
 mikor van erőd és tudsz picit itt lenni irjál kérlek! :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 27, 13:57:23
Értesítni szeretnélek benneteket,hogy lerokkantam,nagyjából csak feküdni tudok. Az ülés se megy .A jobb lábom nem bírom emelni és borzasztó fájdalmaim vannak. Aki gondolja,akár itt,akár a Skype-on,kérem imádkozzon értem. Amikor majd már megy legalább az ülés,jelentkezem.

Köszönöm.

Részvétem Ermaha családjának.

Drága Editkém!

Nagyon megdöbbentettél a hírrel. Mindenképpen hordozunk imában, gyógyítsen meg és erösítsen meg az ÚR!

Ha tudsz, jelentkezz, várunk szeretettel vissza!

 :ima02: :047: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 November 27, 15:20:35
Értesítni szeretnélek benneteket,hogy lerokkantam,nagyjából csak feküdni tudok. Az ülés se megy .A jobb lábom nem bírom emelni és borzasztó fájdalmaim vannak. Aki gondolja,akár itt,akár a Skype-on,kérem imádkozzon értem. Amikor majd már megy legalább az ülés,jelentkezem.

Köszönöm.

Részvétem Ermaha családjának.
Drága Editke!
Imádkozom érted. Az Úr gyógyítson meg. Ő tegnap és ma és örökké ugyanaz. Ámen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 November 27, 15:57:43
Drága Editke imádkozom gyógyítson meg téged az ÚR.  :047:
Ő megtart és elveszi fájdalmadat, csak kevés idő még....BÍZZ AZ ÚRBAN  és ő megszabadít.
Remélem szerdán este együtt imádkozhatunk a skype alkalmon  :2smitten:

Én is bizalommal  várom  teljes gyógyulásom idejét.
szept.28.án munkából hazajövet a járdán kibicsaklott a bokám, ráestem a csuklómra azonnal eltört mindkét csont. Két hetes gipsz után közölték velem hogy meg kellene műteni. Beleegyeztem, 3 db drót van rögzítve hogy jól forrjon  :02:
Rossz egy kézzel ellátni  magam,  hála az ÚRNAK férjem segít mindenben.  :05:





Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 November 27, 16:18:48
Drága Irénkém!
Téged is gyógyítson meg az Úr hamar.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 November 27, 16:20:36
Drága Irénkém!
Téged is gyógyítson meg az Úr hamar.
 :2smitten:

köszönöm kedves ditte  :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2012 November 27, 16:42:21
 :(
A gyászolóknak az Úr vigasztalását kívánom, nagyon szerettem ermahát!
Aki beteg, azokat pedig gyógyítsa meg az Úr Jézus!
Szeretettel gondolok rátok!  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 November 27, 16:44:01
Drága Editke imádkozom gyógyítson meg téged az ÚR.  :047:
Ő megtart és elveszi fájdalmadat, csak kevés idő még....BÍZZ AZ ÚRBAN  és ő megszabadít.
Remélem szerdán este együtt imádkozhatunk a skype alkalmon  :2smitten:

Én is bizalommal  várom  teljes gyógyulásom idejét.
szept.28.án munkából hazajövet a járdán kibicsaklott a bokám, ráestem a csuklómra azonnal eltört mindkét csont. Két hetes gipsz után közölték velem hogy meg kellene műteni. Beleegyeztem, 3 db drót van rögzítve hogy jól forrjon  :02:
Rossz egy kézzel ellátni  magam,  hála az ÚRNAK férjem segít mindenben.  :05:









Drága Irénke! az Úr a te gyógyítód ! imádkozunk érted!
 :ima02: :ima05:


 most küldök neked egy igét sok szeretettel!
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Malakiás könyve:4:2   És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak Napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok. :016: :rozsa: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 November 27, 17:44:54
Köszönöm nektek drágák vagytok  :016: :017:  az ÚR áldottai   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 27, 18:05:35
Irénke, imádkozom érted is! Adjon az ÚR mihamarabbi gyógyulást!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 November 27, 19:22:28
Irénke, imádkozom érted is! Adjon az ÚR mihamarabbi gyógyulást!

 :2smitten:

Köszönöm Kedves Elisabeth  :037:
áldott estét kívánok  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2012 November 27, 19:41:34
Dicsőség az Úr Jézus Krisztusnak!

Gergő fiunk túl van az utolsó vizsgán is, a mai felettébb jól sikerült! Halleluja!
Isten segítségével küzdötte át magát magántanulóként a végzős éven és az érettségin. (pánikbetegség)

Jó az Úr, tudom, hogy továbbra is előttünk jár majd, és ahogy átemelt az elmúlt év sok-sok borzalmas krízisén, Ő ad megoldást ezután is minden körülmények között!  :168:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 November 27, 21:23:03
Hallelujah! Nagyon örülök, hogy sikerült a vizsga.
Áldjon meg Titeket az Úr.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: reménység - 2012 November 27, 22:58:49
Drága Tesók!
Kérem, hogy imádkozzatok értünk.
Ma kikapcsolták nálunk az áramot.
Most úgy tudok netezni, hogy a szomszédnál feltöltöttem a laptopot és wifiről. Bízom benne, hogy az aksi töltöttsége kitart, míg ezt megírom és a wifi sem szakad meg.
Sajnos még mindig nem sikerült munkát találjak, csak alkalmit, így a bevételem az alig a megélhetésre elég. (vagy arra sem)
Gázunk az van, fűteni (csak módjával és ha már nagyon hideg lesz) tudunk, de a hűtő sem műkszik. Természetesen mikor van ez?? Mikor végre egy szem húsunk ott várta a hétvégét, de addigra megromlana.  :(
Tesók, kérem imádkozzatok. Sajnos telefonomat is kikapcsolták, csak engem lehet hívni.
HISZEM, hogy az Úrnál a megoldás!
Áldott éjszakát nektek!!!
Szeretettel  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2012 November 27, 23:31:41
Sajnálom drága Testvérem, hogy kikapcsolták az áramot. Sajnos nagyon hamar megy ez manapság. :(
Imádkozom értetek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 28, 00:17:52
Drága Tesók!
Kérem, hogy imádkozzatok értünk.
Ma kikapcsolták nálunk az áramot.
Most úgy tudok netezni, hogy a szomszédnál feltöltöttem a laptopot és wifiről. Bízom benne, hogy az aksi töltöttsége kitart, míg ezt megírom és a wifi sem szakad meg.
Sajnos még mindig nem sikerült munkát találjak, csak alkalmit, így a bevételem az alig a megélhetésre elég. (vagy arra sem)
Gázunk az van, fűteni (csak módjával és ha már nagyon hideg lesz) tudunk, de a hűtő sem műkszik. Természetesen mikor van ez?? Mikor végre egy szem húsunk ott várta a hétvégét, de addigra megromlana.  :(
Tesók, kérem imádkozzatok. Sajnos telefonomat is kikapcsolták, csak engem lehet hívni.
HISZEM, hogy az Úrnál a megoldás!
Áldott éjszakát nektek!!!
Szeretettel  :2smitten:


Áldott Testvérem.

Imádkozom érted, hogy az Úr rendelje ki számotokra azt az összeget amely által rendeződnek a dolgotok. Az Úr valóban hatalmas és gondja van rátok is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 November 28, 09:15:37
Drága Tesók!
Kérem, hogy imádkozzatok értünk.
Ma kikapcsolták nálunk az áramot.
Most úgy tudok netezni, hogy a szomszédnál feltöltöttem a laptopot és wifiről. Bízom benne, hogy az aksi töltöttsége kitart, míg ezt megírom és a wifi sem szakad meg.
Sajnos még mindig nem sikerült munkát találjak, csak alkalmit, így a bevételem az alig a megélhetésre elég. (vagy arra sem)
Gázunk az van, fűteni (csak módjával és ha már nagyon hideg lesz) tudunk, de a hűtő sem műkszik. Természetesen mikor van ez?? Mikor végre egy szem húsunk ott várta a hétvégét, de addigra megromlana.  :(
Tesók, kérem imádkozzatok. Sajnos telefonomat is kikapcsolták, csak engem lehet hívni.
HISZEM, hogy az Úrnál a megoldás!
Áldott éjszakát nektek!!!
Szeretettel  :2smitten:



Kedves Mariann!
 nagyon sajnálom hogy igy kell szenvednetek! imádkozzuk érted és ha tudok vagy halok valami megoldást akkor irok neked!
 tudom hogy megsegít az Úr mert Ő nem hagy el! Neki gondja van rátok! :ima02: :ima05:


I. Péter levél:5:7   Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok

legyetek nagyon áldottak! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 November 28, 09:35:30
Dicsőség az Úr Jézus Krisztusnak!

Gergő fiunk túl van az utolsó vizsgán is, a mai felettébb jól sikerült! Halleluja!
Isten segítségével küzdötte át magát magántanulóként a végzős éven és az érettségin. (pánikbetegség)

Jó az Úr, tudom, hogy továbbra is előttünk jár majd, és ahogy átemelt az elmúlt év sok-sok borzalmas krízisén, Ő ad megoldást ezután is minden körülmények között!  :168:



Dicsőség az  Úrnak halleluja  :2smitten:

 Veled örülök kedves Tünde  :043: :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 28, 09:40:58
Drága Tesók!
Kérem, hogy imádkozzatok értünk.
Ma kikapcsolták nálunk az áramot.
Most úgy tudok netezni, hogy a szomszédnál feltöltöttem a laptopot és wifiről. Bízom benne, hogy az aksi töltöttsége kitart, míg ezt megírom és a wifi sem szakad meg.
Sajnos még mindig nem sikerült munkát találjak, csak alkalmit, így a bevételem az alig a megélhetésre elég. (vagy arra sem)
Gázunk az van, fűteni (csak módjával és ha már nagyon hideg lesz) tudunk, de a hűtő sem műkszik. Természetesen mikor van ez?? Mikor végre egy szem húsunk ott várta a hétvégét, de addigra megromlana.  :(
Tesók, kérem imádkozzatok. Sajnos telefonomat is kikapcsolták, csak engem lehet hívni.
HISZEM, hogy az Úrnál a megoldás!
Áldott éjszakát nektek!!!
Szeretettel  :2smitten:

Kedves Reménység!

Imádkozom Érted, töltse be az ÚR szükségleteiteket!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 November 28, 11:54:49
Csak ma jutottam el idáig és megdöbbenve olvastam a sorokat.

Ermaha testvérünk eltávozása fájdalmas számomra, hiszen tartottuk a kapcsolat egymással egy-egy skype beszélgetés erejéig. Ő már ott van ahová mi is tartunk.
 :052:

Edit testvérem imádkozom érted, hogy szűnjön meg a fájdalmad. Ismerős a tünet amit leírtál, nálam ugyanezt isisiásnak - űlőideg zsábának - nevezték. Roppant fájdalmas, mert a becsípődött ideg nagyon érzékeny. Nekem többször is volt, és bár fáj, a mozgás gyógyít rajta.
 :ima05:

Irénke a te kezed gyógyulását is az Úr elé viszem. egy ilyen balesetnek a következménye, hogy ügyesebbek leszünk a másik kezünkkel. Adjon az Úr neked mielőbbi gyógyulást.
 :ima05:

Tünde gratulálok Gergő fiad vizsgájához, a hitben való kitartás mindig meghozza gyümölcsét.
 :200:

Reménység, neked az Úrban van a reménységed, és hidd el, ha kiáltasz hozzá megsegít a bajban. Segítek neked én is kiáltani és kérni fogom az Urat, hogy legyen támaszod szükségleteidben.
 :ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 November 28, 13:27:37
Hála, szenvedésben

Hiszem, tudom, tapasztalom,
ha rám borul a fájdalom,
és tagjaim lázban égnek,
betegségek: csak vendégek.
Fájdalmakkal átölelnek,
aztán, halkan tovább mennek.
De nem végleg távoznak el,
készen állnak, ha jőni kell.
Sem korábban, sem későbben,
mindig a kellő időben.
Betegségem, nem büntetés,
lelkem edzi, a szenvedés.
Az mindig csak javamra van,
soha el ne bízzam magam.
Alázatban élni – járni,
csak így lehet hűn szolgálni
Isten ügyét, a világban,
Védelemben, támadásban.
Védekezni: bűnnel szemben,
támadni: ó ember ellen.
Bár szenvedést okoz nékem,
köszönöm a betegségem.
Sorompó az, mely meg állít,
ha a Sátán bűnre csábít.
Betegség, ha jóra fordul,
ajkamról mély hála csordul.
Egy nap, út végére érek,
megszűnnek a szenvedések.
S ott élhetek majd örökké,
hol szenvedés, nem lesz többé.

Pecznyík Pál


"Irénke a te kezed gyógyulását is az Úr elé viszem. egy ilyen balesetnek a következménye, hogy ügyesebbek leszünk a másik kezünkkel. Adjon az Úr neked mielőbbi gyógyulást."

István testvérem  köszönöm. :044:




                         
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 November 29, 10:00:18
Köszönöm szépen mindenkinek aki gondolt rám és imádkozott értem. Könnyebbedett az állapotom,szedem a felírt gyógyszereket és injekcióznak is. A nagy fájdalom nagyrészt elmúlt,már tudok a lábamra állni és rövid időre,de ülök is kicsit. Annyi biztos,hogy a gerinctől jön a baj - de ezt tudtam,mivel gerincsérvem van - ,és a mostani kezelés után küldenek tomográfra (nem tudom,így mondják-e magyarul is?),akkor látszik majd meg,pontosan hogy alakult a helyzet a 2 évvel ezelőtti felvétel óta.

Irénke,együttérzek veled. Nagy könnyebbség,hogy van ki segítsen. Imádkozom érted én is.

Tünde: Együtt örülök veled,testvérnőm,az örömödnek.

Áldott napot mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 29, 10:05:30
Köszönjük Edit hogy írtál az állapotodról. Az Úr legyen veled továbbra is, és adjon neked gyógyulást. Imádkozom érted.
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 29, 10:24:56
Kedves Edit!

Hálás vagyok én is az ÚRnak, hogy jobban vagy! Imádkozunk tovább is Érted!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2012 November 29, 10:34:10
Köszönöm testvéreim,hogy így gondoltok rám. Hálás vagyok értetek az Úrnak.

 :thanks:  és  :026:  benneteket.

 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 29, 10:38:23
Olyan jó látni újra Téged Editkém!

 :ima02:   :030:   :026:    :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 November 29, 12:43:22
Kedves Testvéreim most értem haza a Baleseti sebészetről  :04:
Megvan a különös fájdalom oka. Az egyik seb begyulladt és gennyes. :02:
Az orvos ironikusan megjegyezte , ahogy meg sem állva elviharzott mellettem,-"persze hogy fáj, még az a jó" .. nem tudom törvényszerű-e hogy belobban a seb.
Érdekes a múlt héten abból jött ki az egyik tűzódrót, de még 1 benn van.
A másik sebben is benne van még az nincs megduzzadva.

Kérlek imádkozzatok  mert csak Istenben bízom.

Editke örülök jobbulásodnak. :2smitten:

Áldott további szép napot kívánok mindenkinek :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 November 29, 13:38:44
Imádkozom érted Testvérem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 29, 13:50:06
Kedves Irénkém!

Nem törvényszerü, de elöfordul, hogy belobban egy seb. Ebben az esetben nálunk antibiotikummal kezelik a beteget.

Imádkozom érted, hogy adjon tökéletes gyógyulást a mi Urunk Neked!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2012 November 29, 14:16:52
Kedves Edit és Irene ! imádkozunk értetek! az Úr oltalmazzon és gyógyítson  meg benneteket! Ő a gyógyító!
 :ima05: :ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 November 29, 15:42:00
Drága Tesók!
Kérem, hogy imádkozzatok értünk.
Ma kikapcsolták nálunk az áramot.
Most úgy tudok netezni, hogy a szomszédnál feltöltöttem a laptopot és wifiről. Bízom benne, hogy az aksi töltöttsége kitart, míg ezt megírom és a wifi sem szakad meg.
Sajnos még mindig nem sikerült munkát találjak, csak alkalmit, így a bevételem az alig a megélhetésre elég. (vagy arra sem)
Gázunk az van, fűteni (csak módjával és ha már nagyon hideg lesz) tudunk, de a hűtő sem műkszik. Természetesen mikor van ez?? Mikor végre egy szem húsunk ott várta a hétvégét, de addigra megromlana.  :(
Tesók, kérem imádkozzatok. Sajnos telefonomat is kikapcsolták, csak engem lehet hívni.
HISZEM, hogy az Úrnál a megoldás!
Áldott éjszakát nektek!!!
Szeretettel  :2smitten:

Nagyon sajnálom, és teljesen átérzem a helyzetedet. Nem is olyan régen nekem is mindent ki kellett dobni a hűtőből, mert az áramot kikapcsolták nálunk. Szörnyű dolog ez, már csak azért is, mert előtte egy héttel adományként kaptuk. Az illető nem is tudja, hogy kidobtam a kukába. Három napot nem birt ki semmi a hűtőben. Remélem nehéz helyzeted hamarosan megoldódik, hűtő, fűtés nélkül elég szörnyű a helyzet...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 November 29, 15:44:25

Zoltán Csaba Szabó közzétette Facebookon,hogy

Mária Erzsébet Hangodi  :074: Édesanyánk

2012. november 11-én az Úrhoz költözött!
Ezt a szomorú hirt csak most olvastam el. Nagyon sajnálom, én nagyon szerettem Őt, sajnálom hogy nem volt annyira aktiv a kapcsolatunk. De jó dolog tudni, hogy az Úrnál van, a szenvedéseinek vége, és most vigasztalódik, a családnak viszont én ilyenkor nem birok semmit mondani, mert az hogy "Őszinte részvétem" nem adja vissza azt, amit ilyenkor érez az ember.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 November 29, 15:49:01
Irene, remélem már jól van a kezed. Sajnos én is tudom milyen rossz egy csonttörés. Az Úr legyen a gyógyitód! Nem tudom Editnek pontosan mi a baja, csak olvastam, hogy Ő is beteg. Remélem Ő is mihamarabb felépül. Az én kislányom is beteg volt, Őt ápoltam itthon, nem sok időm van mostanában. Sok mindenről lemaradtam, de nekem úgy tűnik, csupa rossz hirrel lett tele ez a topik, aminek nem nagyon örülök. Mindenhol fájdalom, szenvedés, betegség...Jó lesz az Úrnál lenni, ahol ezeket a fogalmakat nem is fogjuk ismerni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 29, 18:34:40
Kedves Dafna, jó látni újra!

Hogy vagytok? Várjuk továbbra is a híreket Töletek!

 :rozsa2: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 November 29, 19:02:02
Azszia elizabeth, sajnos meg mindig nincs gépem ez senkit nem zavar rajtam kívül a családban. Mostanában nem nézem a híradót mióta tűzszünet van. Mint az előbb írtam a kislányom megint valami vírust összeszedett az óvodában. Mint írtam mar tanulással adtam a fejem ami nem könnyű így kicsi gyerekek mellett mindig van valami munka itthon este pedig mar fáradt vagyok hozza. Ezenkívül be segítek egy honlap és egy rádió munkájába.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 November 29, 19:06:50
Bocsánat a kisbetuert.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 29, 19:43:56
Remélem rendbe jön kislányod hamarosan, és azért ha bármi van, várjuk a híreket is töletek.

Legyetek nagyon áldottak!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 November 30, 14:20:57
Köszönöm kedves testvéreim imáitokat, az ÚR áldjon érte. :2smitten:
Tegnap délután visszamentem háziorvosomhoz. Legyen áldott!

Keresztény lévén a dr.-nő odafigyelt panaszaimra, és levette a gipszes kötést.
Ő is meglepődött.
Lefertőtlenítette vmi gyógyszerrel,  kb.20 percig utána figyelmesen kitisztította a sebet, antibiotikumos kenőcsöt tett rá, majd bekötözött :02:
Nagyon fájt de megérte, mert már elmúlott az borzalmas égő nyílaló fájdalom, ugyanis el volt fertőzödve!  :03:
Hétfőre visszarendelt kötözésre.
Vajon milyen lett volna jövő hétig?........ :02: :03:

Kedves Batiszrael én is azt gondolom ahogy leírtad.....
"Jó lesz az Úrnál lenni, ahol ezeket a fogalmakat nem is fogjuk ismerni."
Amen




Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 November 30, 14:27:55
Örülök, drága Irénke, hogy rendesen lekezelték a sebedet. Nagyon kellett ez. Gyógyítson meg teljesen az ÚR!

 :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 November 30, 14:36:09
Köszönöm testvéreim,hogy így gondoltok rám. Hálás vagyok értetek az Úrnak.

 :thanks:  és  :026:  benneteket.

 :017:



 Drága EDIT!!! Nagyon örülök hogy jobban vagy! továbbra is imádkozunk érted! legyél nagyon áldott! és az Úr vezessen és őrizzen meg téged! :rozsa: :rozsa2: :030: :028: :027: :026:

:017: :017: :016: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 November 30, 14:41:01
Köszönöm kedves testvéreim imáitokat, az ÚR áldjon érte. :2smitten:
Tegnap délután visszamentem háziorvosomhoz. Legyen áldott!

Keresztény lévén a dr.-nő odafigyelt panaszaimra, és levette a gipszes kötést.
Ő is meglepődött.
Lefertőtlenítette vmi gyógyszerrel,  kb.20 percig utána figyelmesen kitisztította a sebet, antibiotikumos kenőcsöt tett rá, majd bekötözött :02:
Nagyon fájt de megérte, mert már elmúlott az borzalmas égő nyílaló fájdalom, ugyanis el volt fertőzödve!  :03:
Hétfőre visszarendelt kötözésre.
Vajon milyen lett volna jövő hétig?........ :02: :03:

Kedves Batiszrael én is azt gondolom ahogy leírtad.....
"Jó lesz az Úrnál lenni, ahol ezeket a fogalmakat nem is fogjuk ismerni."
Amen





:016:

 Kedves Irénke! örülök nagyon érted hogy jobb a kezed , érdekes a tegnap éjjel a munkába  vasalás közbe éreztem hogy imádkozni kell érted!  tudom ez nem véletlen, legyél nagyon áldott  ! az Úr  a te Gyógyítód!!! :017: :016: :rozsa: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 December 01, 00:03:19
Irénke, gyógyítsa meg az Úr a kezedet és tegyen téged egészségessé.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 December 01, 10:58:09
 :265:
Szeretlek benneteket, hálás vagyok értetek az ÚR előtt.
 :017:

áldott szép napot kívánok

 :2smitten:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2012 December 01, 18:41:33
 :(
 az előbb kaptam egy levelet gondoltam megosztom veletek=
Vigyázzatok!

Sziasztok!
Egyik kollégám ma reggel mesélte hogy járt apukája tegnap a fehérvári
kórház parkolójában. Épp hogy beszállt, és bezárta belülről az autót (ezt
később elmondom miért tette), odalépett egy fehér [értsd nem
roma] fickó és kopogtatott az ablakon. 10 cm-re letekerte az ablakot,
ahol a fickó bedobott egy csomag zoknit, majd kérte hogy fizesse ki.
Persze ő mondta, hogy felejtse el, és indulni akart, erre egy roma gyerek
az autó elé ugrott hogy ne tudjon elindulni. Ekkor adott egy gázfröccsöt,
hogy a srác húzzon arrébb, mert ő tényleg elindul, de nem ment el.
Másodszor is felbőgette a motort, hogy nem viccel és akkor végre
félreugrott a gyerek. Mindez a kórház parkolójában, délelőtt.


És hogy miért nem vitt már magával pénzt és zárta be rögtön az autót
ahogy beült?
Múlt héten az egyik ismerősét rabolták ki az Interspar parkolójában
(de.11 órakor), a következő módon: a hölgy bepakolt az autóba, beült,
bezárta belülről az autót (mivel éppenséggel sok pénz volt nála) és
indulni akart, amikor egy fehér férfi bekopogott az ablakán, hogy meg
tudná-e mondani merre van a vasútállomás. Próbálta mutogatni hogy
"arrafelé", de a fickó nem tágított, mert hogy el kell érnie a vonatát és
nem érti pontosan merre is kell mennie. Erre a nő letekerte az
ablakot és elkezdett kifelé mutogatni a srácnak és mondani hogy merre
menjen pontosan -eközben (mivel háttal volt az anyósülésnek, nem
látta) feltörte a roma gyerek az ajtót és kikapta a táskáját. A nő
szaladt a fehér srác után, hogy mégis mi volt ez és azonnal adják
vissza a táskáját, de ő csak vonogatta a vállát, hogy nem csinált
semmit, csak megkérdezte merre van a vasútállomás. A rendőrséget
rögtön felhívta, akik azt tanácsolták hogy azonnal menjen haza,
zárcsere, stb., mert az elmúlt hetekben már több ilyen eset is történt és
mire hazaértek, már a lakást is kipakolták.

Sajnos a történetek valódiak. Ahogy ez megtörtént Fehérváron, úgy
Pesten is és más városban is előfordulhat. Remélem a rendőrök elkapják
ezeket a gonoszokat de addig is vigyázzatok a parkolókban.

És ahogy gyerekkorunkban megtanultuk...ne állj szóba idegenekkel!
 


 :( hogy mik történek!
  :?:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 December 02, 09:15:37
Ezt a levelet már évekkel ezelőtt olvashattuk az interneten. Én úgy gondolom, hogy bár lehet valóságalapja, de ezzel tippeket is adunk a bűnt követőknek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 December 03, 08:59:59
 :morning:
 úgy  látszik megoldódik a munkahelyen a  nagy helyezett  jött egy hölgy a szakács felesége, remélem marad is így akkor felszabadultam az egész napoktól  maradok az éjszakával   és többet lehetek itt is  meg kicsit pihenhetek is!
 nagyon hiányoztatok már! :017: :161: :016: :rozsa: :thanks: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 December 03, 14:22:38
 :036: :033: Rád ragyogott a nap Ildikó!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 December 03, 15:32:36
:morning:
 úgy  látszik megoldódik a munkahelyen a  nagy helyezett  jött egy hölgy a szakács felesége, remélem marad is így akkor felszabadultam az egész napoktól  maradok az éjszakával   és többet lehetek itt is  meg kicsit pihenhetek is!
 nagyon hiányoztatok már! :017: :161: :016: :rozsa: :thanks: :027: :026:
:256:


Örülök kedves Ildikó jó híreidnek :) 
 :068: Legyen áldás és öröm a munkahelyeden és szabadidődben itt is  :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 December 03, 16:35:22
:036: :033: Rád ragyogott a nap Ildikó!


 Köszönöm kedves Pista testvérem!   :016: :029: :030: :thanks: :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 December 03, 16:37:53



Örülök kedves Ildikó jó híreidnek :) 
 :068: Legyen áldás és öröm a munkahelyeden és szabadidődben itt is  :105:


Köszönöm szépen kedevs Irénke! remélem a te kezed is jobban van és szépen gyógyul! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :017: :161: :016: :rozsa:


 :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2012 December 04, 18:34:55
 :(
áldott testvéreim! szomorú hírt kaptunk: az első unokatestvérem Marikának hívtak alig 54,55 éves volt elköltözött az Úrhoz , nem volt soha beteg , ki húztak egy fogát és kapott valami fertőzést ! megdöbbentett a hir! hát nagyon szomorú vagyok Marika  áldott jó asszony volt! :(
 élgodolgoztató:  a 103 zsoltár szavai mennyire igazak:103 zsoltár=Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága.
16
Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.
 ma még van nap de holnap még lesz?

 úgy éljük a minden napunkat mintha ez lenne az utolsó!

 :ima05:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 December 04, 18:44:29
Az Úr adjon vigasztalást a családnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 December 04, 20:08:45
Hát tényleg döbbenetes, kedves Karcsi!

Vígazstalja meg az ÚR a családot.

A mi idönk Isten kezében van. Senki sem hosszabíthatja, vagy rövidítheti azt meg. Mennyire készen kell lennünk!

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 December 05, 10:27:40
 :( :(
 köszönjük szépen !
 valóban nagyon szomorú vagyok én is  mert tényleg áldott vidám és kedves nő volt  a Marika!!!
 de  ő már az Úrnál van  :2smitten: majd egyszer találkozunk!
 :019:
 és jó hogy reménységünk van!


Lukács Evangéliuma:20:38   Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki.Ámen! :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 December 05, 10:41:27
És mondja valaki, hogy nem kockázatos a foghúzás. Ez évben három fogamat húzták ki. Minden alkalommal amikor fogorvoshoz mentem imádkoztam és kértem az Úr segítését, támogatását. Mindig meghallgatott. Sajnálatos ami vele történt.
Adjon az Úr nektek és családjának vígasztalást.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 December 05, 11:23:55
Sajnálom a történteket, és együtt érzek veletek Ildikó   :04:
Az Úr adjon vigasztalást a családnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 December 08, 11:14:56
Megérkezett az igazi tél itt Dél Magyarországon!
 :154: :155: :151:
Hálákat adok a mi kegyelmes Istenünknek, jöhet bármi... köszönöm.
:168: :169:

"Mit csinálna kint az ember ilyen tájban?

Mostan ott benn szép az élet a szobában.

Áldja Istenét, kit Istene megáldott,

Adván néki meleg hajlékot s családot.

Milyen boldogság most a jó meleg szoba,

S meleg szobában a barátságos család!

Most minden kis kunyhó egy tündérpalota,

Ha van honnan rakni a kandallóra fát,

S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe

Röpül tán, most beszáll a szív közepébe.

Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!

El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek.
"

Petőfi S."A téli este" részlet
  :256: :272:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2012 December 10, 10:22:31
Megérkezett az igazi tél itt Dél Magyarországon!
 :154: :155: :151:
Hálákat adok a mi kegyelmes Istenünknek, jöhet bármi... köszönöm.
:168: :169:

"Mit csinálna kint az ember ilyen tájban?

Mostan ott benn szép az élet a szobában.

Áldja Istenét, kit Istene megáldott,

Adván néki meleg hajlékot s családot.

Milyen boldogság most a jó meleg szoba,

S meleg szobában a barátságos család!

Most minden kis kunyhó egy tündérpalota,

Ha van honnan rakni a kandallóra fát,

S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe

Röpül tán, most beszáll a szív közepébe.

Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!

El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek.
"

Petőfi S."A téli este" részlet
  :256: :272:





Nagyon szép vers!  :afro:és igaz is! :igen:
 :ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2012 December 10, 11:57:32
Sajnálom a történteket, és együtt érzek veletek Ildikó   :04:
Az Úr adjon vigasztalást a családnak.


 :( Köszönjük nagyon szépen!  :(
 nagyon szerettem a Marikát( Manyi) tegnap volt a temetése, hiszem ő már az Úr nál van! érdekes volt viszont egy református pap temette el és tudjátok miről prédikált: meglepetésemre??? az Őrök életről , és nem volt nagy búcsúzkodás ,idézem a pap szavait:" csak az aki hisz Jézus Krisztusban , és elhiszi hogy Isten egyszülött fia csak az  kaphat örök életet ,mert Isten Fia azért jött hogy megváltsa a világot,  és valóságosan igy idézte:János Evangéliuma:14:6   Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam."
  :044: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 December 13, 06:35:19
Nagyon nehéz éjszakám volt, a kisfiamnak gyakorlatilag 24 órája állandó magas láza van. Ma megyek vele újra orvoshoz, és nagyon remélem hogy nincs tüdő gyulladása mint a kislányomnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 December 13, 06:38:52
:(
áldott testvéreim! szomorú hírt kaptunk: az első unokatestvérem Marikának hívtak alig 54,55 éves volt elköltözött az Úrhoz , nem volt soha beteg , ki húztak egy fogát és kapott valami fertőzést ! megdöbbentett a hir! hát nagyon szomorú vagyok Marika  áldott jó asszony volt! :(
 élgodolgoztató:  a 103 zsoltár szavai mennyire igazak:103 zsoltár=Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága.
16
Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.
 ma még van nap de holnap még lesz?

 úgy éljük a minden napunkat mintha ez lenne az utolsó!

 :ima05:

Hát ez szörnyű... Ilyenkor háborog a lélek, nem-e valami orvoshi műhibáról van szó? Sajnos anyósomat is hasonló módon ölték meg, kórházban, már nem volt visszaút...nem lehetett megmenteni az életét. Adhat egy kis enyhülést a szivben, ha az ember tudja rokona jó helyre távozott.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 December 13, 09:35:04
Kedves Dafna!

Gyógyítsa meg az ÚR gyermekedet, imádkozom Értetek!

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 December 13, 09:59:44
Imádkozom értetek Dafna. Az Úr gyógyítson meg benneteket és tartson meg egészségben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 December 13, 10:04:08
Jó hír, hogy unokámat ma hazaengedik a kórházból. Pár napja került be a két éves kislány hasi görcsei voltak. A vizsgálatnál kiderült hogy a vékony s vastagbél összecsúszott és leáll a bélműködése. Infúziót kapott, és többszöri beavatkozással helyreállították, kiküszöbölték a problémát. Tegnap egész nap nem ehetett, nem ihatott. Imádkoztunk, az Úr elvette a gyulladást, a lázat és ma hazavihetik.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 December 13, 10:08:29
Hála az ÚRnak, kedves Pista Testvérem, imádkozunk, hogy kis unokátok felépülése tökéletes legyen!

 :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 December 13, 10:17:25
Pici kislány... :(
Az Úr adjon neki minél hamarabb teljes felépülést. Nagyon fájó az, mikor egy ilyen pici kislány szenved...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 December 13, 10:28:45
Igen, nekünk is nagyon fájdalmas volt. Magdi próbálta vigasztalni fiamat. Nehéz nekik is, mert most kerültek először ilyen komoly helyzetbe.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 December 13, 11:53:14
Joelnek kezdődő tüdőgyulladása van, kapott antibiotikumot.

Örülök Pista Bácsi, hogy kisunokátok jobban van. Ennél szörnyűbb nincs is, mikor az ember látja hogy egy pici test beteg, segitségre szorul és tehetetlen...az éjjel én is átéltem ezt. Se szülőknek, se nagyszülőknek nem könnyű egy ilyen helyzet...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 December 13, 12:29:35
Jó hír, hogy unokámat ma hazaengedik a kórházból. Pár napja került be a két éves kislány hasi görcsei voltak. A vizsgálatnál kiderült hogy a vékony s vastagbél összecsúszott és leáll a bélműködése. Infúziót kapott, és többszöri beavatkozással helyreállították, kiküszöbölték a problémát. Tegnap egész nap nem ehetett, nem ihatott. Imádkoztunk, az Úr elvette a gyulladást, a lázat és ma hazavihetik.


 Kedves Pista Testvérem! :( :(


 igazán nagyon sajnálom hogy az aranyos pici kis unokádnak szenvedni kellett! Imádkozunk mik is érte! áldott kedves kis gyerek! :pityereg:

 Az Úr gyógyítsa meg ! :ima02: :ima05: :


És  adjon erőt a szülőknek is!
 legyetek nagyon áldottak te is és Magdika! :rozsa: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 December 13, 12:34:26
Joelnek kezdődő tüdőgyulladása van, kapott antibiotikumot.

Örülök Pista Bácsi, hogy kisunokátok jobban van. Ennél szörnyűbb nincs is, mikor az ember látja hogy egy pici test beteg, segitségre szorul és tehetetlen...az éjjel én is átéltem ezt. Se szülőknek, se nagyszülőknek nem könnyű egy ilyen helyzet...


Drága Dafna!
 igazán sajnálom hogy ennyi megpróbáltatáson mentek  tik is keresztül!
 imádkozunk értetek is ! és az ÚR meggyógyítja  a kis Joel kisfiadat is!
  :ima02: :ima05:

 neked meg drága kedves Dafna adjon a Mindenható sok erőt , egészséget és békességet ! :027: :026: :016:


 Áldott erős asszony vagy !sok szeretettel gondolok rád! Legyél nagyon áldott kedves  Dafna! :017: :016: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 December 13, 14:49:14
köszönöm, kedvesek vagytok.  Én is imádkozom Dafna, hogy a házatokból végleg tűnjön el a betegség.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 December 13, 17:36:31
Kedves Dafna!  :2smitten:
Imádkozom és kérem az URAT hogy gyógyítsa meg  drága kis gyermekeidet. Legyen sok erőd.
:153:

 :ima02:

Kedves István nagypapa  :2smitten:

Sajnálom, hogy drága pici unokád szenvedett  :04:  -de most veletek együtt örülök, hogy megtalálták a baj forrását, és hazaengedték a kicsi gyönyörűséget.
Istennek hála. :2smitten:

 :ima02:


Nekem  reggel kiszedte az orvos nagy nehezen a tűző drótokat, 5 cm hosszan  voltak befúrva. :112:
A fogót kegyetlenül belenyomta a csontba, mert nem volt rendesen elérhető, többször lecsúszott....1-2 mm volt csak elérhető...nagyon vérzett.
Holnapra visszarendeltek.
.... -Háááááát  nem hiszem hogy még egyszer megengedném ezt a műtétet. :140:
De hála az ÚRnak " túléltem ".......gipsz levéve.
Csak "beszűkült" a csuklómozgás, remélem fogom tudni használni.... :285:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 December 13, 17:43:08
Irénke, sok mozgatás, szabadban és ha már nincs seb akkor  vízben. Nagyon sokat segít, szinte teljesen vissza lehet nyerni vele a lemerevedett izmok mozgását. Lesz olyan amikor fájni fog, de az összehúzódott imoknak nyúlniuk kell.
Valamikor 20 évesen nekem is volt csuklótörésem. Teljesen rendbe jött. És hiszem, hogy a te kezed is rövidesen tökéletes lesz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 December 13, 17:55:24
Kivánom én is Irénke, hogy jöjjön teljesen rendbe a kezed! Legyen teljesen fájdalommentes!

 :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 December 13, 18:06:06
Adjon az Úr mielőbbi felépülést neked Irénke! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 December 13, 18:24:38
Amen!

Köszönöm  szépen. Nagyon kedvesek vagytok.  :105: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: manoka38 - 2012 December 13, 21:04:47
Irénke!
Adjon az Úr neked mielőbbi teljes felépülést!
Áldott estét neked!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 December 14, 17:43:36
   :2smitten: Kedves manoka38 vagyis kedves Hajnalka  :2smitten:

Most már tudom ki vagy, a Gyöngyike elárulta  :168: :169: és

Köszönöm Néked is a jókívánságot.

Áldott estét Nektek!  :2smitten:

Irénke!
Adjon az Úr neked mielőbbi teljes felépülést!
Áldott estét neked!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 December 14, 18:55:23
áldott testvérek! a napokban nagyon sokat dolgozom nappal ,és éjjel is nagyon sok a munkám  pláné éjjel mert most vannak a rendezvények az étteremben, az éjjel is bent voltam reggel 9,30 kor értem haza , kicsit aludtam , és ha belépek  a fórumra egy pár percre olvasok, aztán esik le  a fejem, a kérésem , hozzátok kérlek imádkozzatok értem , nagyon fájnak a lábaim , pláné a bal sarkom reggel már sántikálva értem haza de  még ma éjjel is sokáig kell bent lenem , holnap is 2 nagy rendezvény van , és  sok a mosni és  vasalni való  rengeteg abrosz van, holnap éjjel is és vasárnap egész nap bent kell lenem! de bízom benne hogy megsegít az Úr és valahogy ezen is túl leszünk!
nagyon köszönöm nektek hogy imában hordoztok! legyetek nagyon áldottak!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 :016: :017: :161:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 December 14, 20:19:07
Kedves Ildikó!

Adjon Neked az ÚR eröt és vezetést, hogy ne kelljen ennyit dolgoznod. Imádkozom az ÚRhoz, hogy mutassa meg Neked az Ö akaratát!

Ha tudsz jelentkezz, mert szeretettel várunk!

 :ima06: :081: :026: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 December 14, 20:48:51
Ildikó hiányoztok, innen is és a közösségi beszélgetéseknél is. De hiszem, hogy az Úr fog adni lehetőséget arra, hogy több szabad időd legyen, hogy pihenhess és több időt tölthess közöttünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 December 16, 08:27:40
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: Áldott testvérek ! nagyon kedvesek vagytok és nagyon hálás vagyok értetek!
 köszönöm hogy gondoltok ránk , tik is hiányoztok nagyon nekünk!
Zsoltárok könyve:115:15   Áldottai vagytok ti az Úrnak, aki teremtette a mennyet és a földet.!

 :016: :161: :027: :026: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 December 17, 06:55:37
A kislanyom mar meggyogyult, a kisfiamat meg antibiotikummal kezelem. Lattam Ildikonak is mostanaban sok a munkaja, nekem is minden idom leterhelte a ket gyerek apolasa. Amikor betegek nyugosek, es anyasak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 December 17, 09:01:16
Kedves Dafna, adjon az ÚR eröt Neked, és imádkozom, hogy gyermekeid minél hamarabb épüljenek fel teljesen egészségileg.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 December 17, 09:19:10
Nagyon örülök, hogy a kislányod meggyógyult! Az Úr adjon teljes felépülést a kisfiadnak is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 December 17, 09:43:03
A kislanyom mar meggyogyult, a kisfiamat meg antibiotikummal kezelem. Lattam Ildikonak is mostanaban sok a munkaja, nekem is minden idom leterhelte a ket gyerek apolasa. Amikor betegek nyugosek, es anyasak.


 Kedves Dafna! imádkozunk érted erősítsen meg a  Mindenható és agyereid is legyenek egészségesek!  :ima02:

legyél nagyon áldott! :161: :016: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 December 19, 12:20:10
A gyerekek meggyógyultak, remélem már semmi virust nem kapunk el.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 December 19, 12:43:05
Dicsőség az Úrnak! :afro: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 December 19, 12:45:31
Kedves Dafna! Dicsőség az Úr Jézusnak érte  :2smitten: Veletek örülünk :169:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 December 19, 19:37:19
Hála és dicsöség az ÚRnak, kedves Dafna!

 :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 December 21, 11:25:14
Holnap reggel 6-kor indul a gyerekcsatorna az M2-n.

Horváth Vanda, az MTVA Gyermek- és Ifjúsági Főszerkesztőség vezetője a Ma reggelben elmondta, hogy a téli szünet első napján indul a gyerekcsatorna. „Holnap reggel 6-kor elindulunk, bízunk benne, hogy ránk találnak a gyerekek és ott is ragadnak a képernyőnél” – mondta.


„Mi egy olyan televíziót szeretnénk csinálni a gyerekeknek, ahova a szülő nyugodtan letehetik a gyereket reggel és persze szeretnénk, ha utána csatlakozna hozzá, mert olyan programokkal készülünk, amik igazán közösségi tartalmak” – mondta Horváth Vanda. Hozzátette: a biztonság a legfontosabb nekünk, hogy olyan tartalmakat sugározzunk, amiben semmi erőszakos dolog nincs, viszont értékesek, tanulságosak, barátságosak.

A főszerkesztő kiemelte a klasszikus mesék mellett, a két új saját gyártású sorozatukat. Az egyik az esti mese, a címe, Mesebolt, ez egy klasszikusabb meseműsor, mint amit meg lehet találni jelen pillanatban a magyar televíziókban. A másik műsor a Gyerekhíradó, ami szuperizgalmas, csomó olyan hírrel, ami érdekli a gyerekeket – mondta.

Süsü, Mazsola és társaik mind-mind megtalálhatók lesznek a csatornán, mert a cél, hogy szülők, nagyszülők is leüljenek a gyerek mellé és beszélgessenek a régi időkről.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 December 21, 11:25:59
Dávid fiam jeles tanuló. Ma kapta meg a bizonyitványát.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2012 December 21, 14:07:34
Gratulálunk hozzá  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 December 21, 14:26:20
Legyen az ÚRé a dicsöség, kedves Dafna! Veled örülünk és adunk hálát!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 December 24, 14:15:11
Ma délbe az erkélyemen 20 fok volt! Gyönyörü napsütés, szinte tavasz. A híreink szerint a mai nap megdöntött minden rekordot. Még soha sem volt ilyen meleg dec. 24.-én!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2012 December 24, 18:40:10
Nálunk is itt  dél  nyugaton 12 fok    meleg  volt csodálatos napsütés  és  "  tavaszias  idő  " 

furcsa.....  de jóóóóóóóóóóóóóóóóóó :)    :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2012 December 28, 09:40:23
Sziasztok!
Nálunk sok jó dolog történik, főleg velem. Kezdek egyre szabadabb lenni. Kitörni az örökös
engedelmességből, megfelelési vágyból, félelemből, hogy mit szólnak hozzá mások ha
valamit szeretnék.
Elkezdtünk kirándulni járni a gyerekekkel, féltem belefogni, féltem, hogy hiábavalóságnak
gondolja a  családom. De a gyerekeknek akkora élmény, hogy mindenki elfogadta már.
Mindig eltévedünk egy kicsit, de azért valahogy csak hazakeveredünk. Egyszer értünk haza
közel éjfélre, talán az volt a legnagyobb kalandunk.
Van szabadságom Beatlest hallgatni. Nagyon jó érzés. Remélem ti közületek nem botránkoztatok
meg senkit ezzel. Ha mégis, tényleg bocsánatot kérek. De amekkora élmény a számomra
újra énekelni a dalokat, és mindezt szabadságban tenni, egy ideig nem hiszem, hogy le-
mondanék róla, ha Isten szól azt úgy is meg fogom hallani, mert akkor a szabad érzés el
fog tűnni.
Az iskolát, (erről még kb 1 éve írtam nektek, hogy új munkahelyet könnyebben találjak beiratkoztam egy
tanfolyamra) most ősszel halasztottam. Két oka volt. Új munkahelyem miatt sokat késtem, és így
nem tudtam volna felkészülni a hátralévő 3 komoly vizsgára (az egész adó törvény + tb törvény elejétől
a végéig - nagy anyag), másrészt Eszter nagy lányom 8.-os, vele akartam most minél többet foglalkozni.
Vele minden rendben is megy. Csak földrajzból rontott, ha tudtok imádkozzatok érte, hogy kapjon
esélyt 5-ösre javítani. Köszönöm szépen.
Laciról már tudtok sokat, nagyon jól van. Bár nem mutattak ki lisztérzékenységet nála, és pszihésen
akarták kezelni, amióta teljes glutén mentes étkezést kap, teljesen rendben van.
András nagyon kicsi,  a röntgen alapján 6 évesen 3 évesnek felel meg, féltem a hormon kezeléstől,
de az orvosi vélemény szerint határ eset, várnak a kezeléssel, nagyon hálás vagyok ezért Istennek.
Tényleg nagyon sok jó történik velünk. A férjem az aki imatámogatásra szorul, mert a Postánál dolgozik,
és ott szegény levél hordóktól várják a Posta felemelkedését, biztosítás kötésektől és sorsjegy árusításoktól.
Elég sok feszültség mellett kell dolgoznia, és leépítések is várhatók.
Van még egy nagy fiam, Fercsi, róla nem tudok mit mondani egy kedves, kis szeleburdi 5-dikesként éli
vidáman az életét.

Szeretettel gondolok rátok.
A fórumaim közül a kegyelem vagy törvény címűt én folytatni nem fogom, mert azt hittem, hogy érettek vagyunk
a véleményünket szeretetben megosztani egymással, de nem ezt látom. És lelkiismeret furdalásom van, úgy
érzem az én rossz topik ötletem miatt íródtak nem kellemes írások.

Nekem a szeretet a legfontosabb a világon.
Szeressük egymást testvéreim.

M. ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 December 28, 10:16:01
Kedves Ági, a topic nem volt rossz ötlet. A testvérek nincsenek egy látásban és itt a gond. Ne legyen lelkiismeret furdalásod ez miatt. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2012 December 28, 11:51:12
Szia Ági!

Nem vagy egyedül, én is sok mindent megbántam már. Például a zsidó hagyományok topikot egy az egyben törölném, ha admin lennék. Tényleg vannak dolgok, amikről nem érdemes beszélgetni, mert csak veszekedés lesz belőle, higgadt vitatkozás helyett.
Beatlest én nem hallgatok, mert sátáni együttes, de szabadságod van olyan dolgokat is meghallgatni, amiket én nem teszek. Van aki nem hallgat Mozartot, mert szabadköműves volt, én szoktam, sőt volt vizsgadarabom is, a főiskolán. Vicces, mert a hangomat Mozart hangnak hivják szakmai körökben...pedig semmi közöm a szabadkőművességhez... Vannak akik csak keresztény zenét hallgatnak, én világi zenét is hallgatok ha jó, tartalmilag és zeneileg. Nem vagyunk egyformák. Nekem sincs ez ügyben lelkiismeret furdalásom, tehát lényeges az Úr vezetését követni ebben is, mint minden másban. Amire én szabad vagyok, nem biztos hogy Te is, és forditva.
Ja, és még valamit nagyon aktivan kerülök:  a Szent Lélek munkáival kapcsolatos dolgokat, mert sok hivő testvérem van, akik vagy hitetlenségből, vagy tanitásbeli különbségek miatt talán még Szent Lélek ellen való káromlásba is átesnek akaratuk ellenére. Szóval vannak témák amikről nem érdemes, vagy inkább nem szabad beszélgetni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2012 December 28, 12:56:04
E világban élünk. ha ki akarjuk vonni magunkat belőle akkor vonuljunk kolostorba vagy zárdába. Ha az Úr akarata az lenne, hogy ne itt éljünk, már rég elvitt volna minket. Épp ezért, mert itt vagyunk a világ hatással van ránk, mi pedig szintén hatással vagyunk a világra. A világ nem csak bűnből áll és él, vannak szép és szeretni való dolgok benne amelyek nem a bűnre csábítanak.
Attól, hogy Mozartot,vagy Beatlest hallgatunk az ördög még nem fog belénk bújni.
Én maradok az 1Korintus 6,12 üzenetnél: "Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává."
Legyetek áldottak Dafna és Ági. Köszönöm, hogy megosztottátok gondolataitokat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 December 28, 13:13:54
Egyetértek Pista Testvérem. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2012 December 28, 14:15:23
Áldott Testvéreim!

Semmi gond nincs azzal, ha egy témakörben keressük a választ az Ige fényében, szerintem... Nem kell semmit sem megbánni. A fórum azért fórum.

 :rozsa2: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2012 December 28, 15:42:42
Szeretett testvéreim,
köszönöm hozzászólásaitokat,
épülésemre voltak.

 :2smitten:

ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 December 28, 19:06:44
Sziasztok!
Nálunk sok jó dolog történik, főleg velem. Kezdek egyre szabadabb lenni. Kitörni az örökös
engedelmességből, megfelelési vágyból, félelemből, hogy mit szólnak hozzá mások ha
valamit szeretnék.
Elkezdtünk kirándulni járni a gyerekekkel, féltem belefogni, féltem, hogy hiábavalóságnak
gondolja a  családom. De a gyerekeknek akkora élmény, hogy mindenki elfogadta már.
Mindig eltévedünk egy kicsit, de azért valahogy csak hazakeveredünk. Egyszer értünk haza
közel éjfélre, talán az volt a legnagyobb kalandunk.
Van szabadságom Beatlest hallgatni. Nagyon jó érzés. Remélem ti közületek nem botránkoztatok
meg senkit ezzel. Ha mégis, tényleg bocsánatot kérek. De amekkora élmény a számomra
újra énekelni a dalokat, és mindezt szabadságban tenni, egy ideig nem hiszem, hogy le-
mondanék róla, ha Isten szól azt úgy is meg fogom hallani, mert akkor a szabad érzés el
fog tűnni.
Az iskolát, (erről még kb 1 éve írtam nektek, hogy új munkahelyet könnyebben találjak beiratkoztam egy
tanfolyamra) most ősszel halasztottam. Két oka volt. Új munkahelyem miatt sokat késtem, és így
nem tudtam volna felkészülni a hátralévő 3 komoly vizsgára (az egész adó törvény + tb törvény elejétől
a végéig - nagy anyag), másrészt Eszter nagy lányom 8.-os, vele akartam most minél többet foglalkozni.
Vele minden rendben is megy. Csak földrajzból rontott, ha tudtok imádkozzatok érte, hogy kapjon
esélyt 5-ösre javítani. Köszönöm szépen.
Laciról már tudtok sokat, nagyon jól van. Bár nem mutattak ki lisztérzékenységet nála, és pszihésen
akarták kezelni, amióta teljes glutén mentes étkezést kap, teljesen rendben van.
András nagyon kicsi,  a röntgen alapján 6 évesen 3 évesnek felel meg, féltem a hormon kezeléstől,
de az orvosi vélemény szerint határ eset, várnak a kezeléssel, nagyon hálás vagyok ezért Istennek.
Tényleg nagyon sok jó történik velünk. A férjem az aki imatámogatásra szorul, mert a Postánál dolgozik,
és ott szegény levél hordóktól várják a Posta felemelkedését, biztosítás kötésektől és sorsjegy árusításoktól.
Elég sok feszültség mellett kell dolgoznia, és leépítések is várhatók.
Van még egy nagy fiam, Fercsi, róla nem tudok mit mondani egy kedves, kis szeleburdi 5-dikesként éli
vidáman az életét.

Szeretettel gondolok rátok.
A fórumaim közül a kegyelem vagy törvény címűt én folytatni nem fogom, mert azt hittem, hogy érettek vagyunk
a véleményünket szeretetben megosztani egymással, de nem ezt látom. És lelkiismeret furdalásom van, úgy
érzem az én rossz topik ötletem miatt íródtak nem kellemes írások.

Nekem a szeretet a legfontosabb a világon.
Szeressük egymást testvéreim.

M. ági

Áldott testvérem. Tudod Jézus mondja: Jn.8,31.    
Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok;
32.    
És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.

Szabadokká a tévelygésektől-szabadokká az emberi rendelésektől-szabadokká a félelemben tartástól...
Hogy ebben a szabadságban ( ámde nem szabadosságban!) hogyan élsz, az csak rád és Istenre tartozik! Nem gondolom hogy a zenehallgatásért - kirándulásokért... stb. ítélkeznünk kellene feletted.
Hogy a kérésedre meg lett nyitva az az ominózus szoba, és az oda írtak neked nem tetszenek, engem zavarba ejt... Te nem biztosítanád ezt a szabadságot másnak, ami téged örömmel tölt el???  Mi nem attól vagyunk egységben, mert mindenben egyetértünk, hanem attól hogy Isten hívott gyermekeinek bennünket a Krisztusban! Itt indul minden! És a többi felől maga Isten gondoskodik, hiszen meg van írva hogy Ő az aki tanít bennünket!
Ennek feltétel pedig, az Isten Igazságára való, megelégíthetetlen éhség és szomjúság!

Volt itt még valami, amin megakadt a szemem... most így hirtelen nem is tudom ki írta, de ebben az aspektusban nem is fontos, mert általános nézet lett megfogalmazva a Szentlélek káromlás bűnével kapcsolatban...
Hogy mi is a Szentlélek káromlás? Nos röviden: A Jót rossznak-a rosszat Jónak mondani!( Ézsaiás 5,20- Mt.12,22-32.) Vigyázat Testvérek! Ne essünk át a paci másik oldalára!
Az Ige által nekem adatott világosság szerint én azt mondom: Nem az káromolja a Szentlelket aki kifogásolja ha valaki röhögéssel- fetrengéssel-figyelem eltereléssel megzavarja az Istentiszteletet, hanem az, aki azt mondja, hogy a Szentlélek által teszi!
A Szentlélek azért küldetett, hogy Jézust, vagyis az Isten Igéjét magasztalja fel, Rá és a tanítására emlékeztessen...! Hozhat e valamit amit Isten előzőleg nem mondott? Van-e ezeknek valami Igei alapja??? Ezen viselkedési formákról, olvashatunk-e a Szent Tanban?
Az Dicsőíti tehát Istent, ha én kukorékolok? Dicsőíti-e Őt, ha én a röhögésemmel megakasztom az Igehirdetést?
Testvérek: Ne bizonygassuk egymásról azt hogy menthetetlen, mert elkövette a megbocsáthatatlan bűnt... ( azért ez is megérne egy két kört szerintem, mert itt sem arról van szó, amit sokan annyira egyértelműnek tartanak...) 
Mindannyian  magunkat vizsgáljuk meg, és akkor nem lesz elszeparálódás! Ne azokat kutassuk, amik megosztanak...amikben másként látunk. Keressük azokat amik egybe kötnek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 December 28, 20:31:18
Ámen. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 December 28, 20:51:13
Az igét arra is kaptuk, hogy felismerjük a bűnt és ez által egyben felelősek is vagyunk a bűnt bűnnek nevezni. Aki ezt nem teszi, az a Ferenc által beidézett ige (Ézsaiás 5,20) alá esik.

Ézsaiás 5,20
"Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé!"
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2012 December 28, 20:55:38
Másrészt ott a passzivitás, amely által érdektelenné leszünk az Úr akaratát illetően. Ha pedig ez megtörténik, azután már nem lesz reális rálátásunk a rosszra és így megeshet hogy a rosszat valaki jónak nevezi. Azután következik az ebben való részvétel, és hopp, máris langymeleggé válunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2012 December 31, 21:43:56
Áldott Testvéreim. Mindenek előtt, szeretnék hálát adni Istennek azért mert közétek vezérelt, és ti befogadtatok. Öröm veletek szolgálni, és köztetek élni.
Nagyon sokat jelent nekem, hogy gondolhatok rátok, és tudom hogy ti is rám.
Nos így tehát, mindent egybevetve, ezt a fórumot minden tagjával a családomnak érzem.
Áldjon meg benneteket hatalmasan az Örökkévaló, és adjon nektek a jövő évre, vele való még szorosabb közösséget, Igéjében való egyre mélyebb kijelentéseket, minden dolgotokban nyilván való vezetést, ha arra van szükség: Vígasztalást-erősítést-bátorítást... De mindezeken felül: Vele való, és a Testvéri kapcsolatokra kiterjedő BÉKESSÉGET.
Nagyon boldog újévet kívánunk Hajnival nektek Testvéreim, Isten áldásával.   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2012 December 31, 22:24:59
 
Áldott Testvéreim. Mindenek előtt, szeretnék hálát adni Istennek azért mert közétek vezérelt, és ti befogadtatok. Öröm veletek szolgálni, és köztetek élni.
Nagyon sokat jelent nekem, hogy gondolhatok rátok, és tudom hogy ti is rám.
Nos így tehát, mindent egybevetve, ezt a fórumot minden tagjával a családomnak érzem.
Áldjon meg benneteket hatalmasan az Örökkévaló, és adjon nektek a jövő évre, vele való még szorosabb közösséget, Igéjében való egyre mélyebb kijelentéseket, minden dolgotokban nyilván való vezetést, ha arra van szükség: Vígasztalást-erősítést-bátorítást... De mindezeken felül: Vele való, és a Testvéri kapcsolatokra kiterjedő BÉKESSÉGET.
Nagyon boldog újévet kívánunk Hajnival nektek Testvéreim, Isten áldásával.   :2smitten:



 :thanks: :030:





Kedves áldott testvéreim!
 nagyon köszönöm hogy  vagytok nekem , nagyon hálás vagyok az Úrnak értetek
jó tudni hogy vagytok szükség idején, örömben , nyomorúságban , félelmekben , mindenkor  , jó tudni hogy vanank testvérek akikkel meglehet osztani az élet  minden napjait!, én is azt kívánom hogy az Úr áldjon meg hatalmason benneteket , és minden testvérünket akik itt vannak a fórumon! LEGYETEK NAGYON ÁLDOTTAK SIKERESEK A 2013 évben is! sok szeretettel küldöm ezt a dicséretet minden testvéremnek


http://www.youtube.com/watch?v=hzE0c1DAYjg# (http://www.youtube.com/watch?v=hzE0c1DAYjg#)



Áldjon meg Téged az Úr
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Január 01, 12:07:14
B.U.É.K.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Január 01, 13:41:55
Áldott Testvéreim. Mindenek előtt, szeretnék hálát adni Istennek azért mert közétek vezérelt, és ti befogadtatok. Öröm veletek szolgálni, és köztetek élni.
Nagyon sokat jelent nekem, hogy gondolhatok rátok, és tudom hogy ti is rám.
Nos így tehát, mindent egybevetve, ezt a fórumot minden tagjával a családomnak érzem.
Áldjon meg benneteket hatalmasan az Örökkévaló, és adjon nektek a jövő évre, vele való még szorosabb közösséget, Igéjében való egyre mélyebb kijelentéseket, minden dolgotokban nyilván való vezetést, ha arra van szükség: Vígasztalást-erősítést-bátorítást... De mindezeken felül: Vele való, és a Testvéri kapcsolatokra kiterjedő BÉKESSÉGET.
Nagyon boldog újévet kívánunk Hajnival nektek Testvéreim, Isten áldásával.   :2smitten:

Áldott Testvérem!

Mi köszönjük a hűséges és áldott szolgálatodat, melyen át épülhetünk alkalomról alkalomra. Legyen dicsőítve érte az Örökkévaló Szent Neve!

BARUCH HASHEM ADONAI!  Áldott az Örökkévaló ÚR Neve!

Kívánom, hogy áldja meg az ÚR egész családodat, vezessen az Ö útján, oltalmazzon Benneteket!

 :012:   :rozsa2:   :284:   :265:

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Január 01, 14:41:24
Áldott Testvéreim. Hálás a szívem azért, mert megadta az Úr, hogy közösségem lehet veletek. Láthatom a lelki növekedéseteket, tanulhatunk egymástól és megtapasztalhatjuk Isten mindent meghaladó gondoskodását. Sok minden történt az elmúlt évben, gyorsan eltelt de eseményekkel tömve. Sokat tanultam tőletek, épültem és erősödtem. Külön hálás vagyok az Úrnak Ferencért, aki immár oszlopos szolgálója a közösségünknek, általa sok áldásban részesített bennünket az Úr. Adja meg az ÚR, hogy ebben az évben is lelkiekben előrehaladva tapasztalhassuk meg az Ő közelségét és lássuk meg az Ő hatalmát és az irántunk levő elhívásának nagyságát. Áldjon meg az Úr benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Moncsi - 2013 Január 01, 16:27:49
 :063: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Január 01, 17:56:00
Én is nagy hálás vagyok mindannyiotokért.  :2smitten:
Legyen nagyon áldott, szeretetben egészségben és békességben gazdag ÚJ Évetek!!!!



(http://www.alfa-omega.hu/kepeslapok/index.php?step=watermark&ec_id=844)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: E.Edit - 2013 Január 02, 09:23:36
Jóreménységben gazdag,áldott és boldog Új Évet kívánok minden fórumozó társamnak. Közösségem ezévi mottóját küldöm mindenkinek:

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben,és higgyetek énbennem." - János 14:1.

 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Január 02, 12:30:26
  :168: :169: A Biblia  "közepén"  található  zs.118.8 verssel köszöntök mindenkit 2013-ban.
    Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.

Kívánok elsősorban áldott családomnak Gyöngyikémnek és Antinak....minden elképzelhető jót, sok sikert, boldogságot, kifogyhatatlan örömöt és áldást  csodás kicsi Rebekánkkal!
Kívánok minden szeretett testvéremnek, barátomnak.... és kedves fórumozó vendégnek  is nagyon boldog  új évet, új hitet, új reményt, megújuló szeretetet, jó egészséget, sok-sok  új örömöt, mindenkor békességet, nem utolsó sorban pedig, minden napon kegyelmet és áldást!
Köszönöm az áldott közösséget Veletek!

 :036: :076: :064: :115: :135: :068: :107: :137: :033:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2013 Január 02, 15:11:27
Aldott Ujevet kivanok mindenkinek! "Enekeljetek az URnak uj eneket, mert csodadolgokat cselekedett; megsegitette Ot az O jobbkeze es az O szentseges karja. Tudtul adta az UR az O szabaditasat; a nepek elott megjelentette az O igazsagat." Zsolt.98:1-2
Cím: Re:Mi újság?
Írta: orsi50 - 2013 Január 12, 13:20:39
sziasztok! kérlek imádkozatok értem és az idős mamámért akit én gondozok , nagyon messze lakunk vuidéken , nekem nincs munkám , csak 38 ezer a nyugdijam , nincs internet még  amobilomat is kikapcsolták , a mama gyenge beteges ,sokszor már kétségbe  vagyok esve . mi lesz igy velünk csak Isten tudja! köszönöm és legyetek békességbe :044: 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Január 12, 13:23:39
Imádkozom értetek Testvérem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Január 13, 07:54:20
sziasztok! kérlek imádkozatok értem és az idős mamámért akit én gondozok , nagyon messze lakunk vuidéken , nekem nincs munkám , csak 38 ezer a nyugdijam , nincs internet még  amobilomat is kikapcsolták , a mama gyenge beteges ,sokszor már kétségbe  vagyok esve . mi lesz igy velünk csak Isten tudja! köszönöm és legyetek békességbe :044: 


 Imádkozunk kedves Orsi!  :027: :030: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Január 28, 20:00:09
  :03: Ezt a kellemetlen hírt olvastam... gondoltam megosztom.....  :08:

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/tudomany/egeszseg/mergez-etelek/1733-az-ehet-chippelellatott-gyogyszer-megkapta-a-hatosagi-engedelyt (http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/tudomany/egeszseg/mergez-etelek/1733-az-ehet-chippelellatott-gyogyszer-megkapta-a-hatosagi-engedelyt)

-mi a véleményetek róla?  :02: engem nagyon zavar.... sorry  :04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Január 28, 20:08:25
Az én véleményem az, hogy a különféle chipekkel már jól elvitték a keresztények figyelmét. Nem ez lesz a fenevad bélyege...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Január 29, 08:36:36
Hideg van kint. Most voltam lent kenyeret venni. Az emberek fázósan várakoznak a buszmegállóban. A kenyérbolt előtt sor áll, kicsi az üzlet, sok a vásárló, mert olcsó pékárút lehet itt venni.
Türelmetlenek, megjegyzéseket fűznek egymásra, nem éppen  dicsérő jelzőkkel.
Ilyenkor örülök, hogy bennem Krisztus békessége él.

Filippi levél:4:9   
Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Január 29, 23:04:43
Kedves Pista Testvérem!

Habár itt megenyhült, de az emberek mégis sokszor türelmetlenek. Milyen jó, hogy a mi békességünk az ÚRral nem függ a "külsö hömérséklettöl".

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Január 30, 06:16:53
Szükségünk is van Isten békességére, mert nélküle, depressziós, stresszes emberek lennénk.

Tegnap volt egy munkám. A reggeli kenyérvásárlást követően leültem itthon dolgozni, és kértem az Urat, hogy adjon vezetést ebben, el tudjam végezni azt amit terveztem.
Megkaptam a segítséget, azt amit két naposra gondoltam egy  délelőtt megcsináltam.

Gondolkodtam, mitől olyanok az emberek, hogy mindenért fizetni akarnak?
Javítottam egy elromlott kabátcipzárt. Eltöltöttem vele kb 20 percet amíg  levettem róla az az elkopott húzókát, kerestem egy másikat és kicseréltem.
Amikor odaadtam a kedves testvérnek ő azonnal a pénztárcájában kezdett kotorászni annak ellenére, hogy mondtam, nem tartozik semmivel. Nehezen értette meg, hogy szívességből, szeretetből és nem pénzért tettem.
A végén kaptam egy ölelést és az többet ért nekem, mint bárminemű pénzösszeg.

Gondolkodtam azon, hogy csak a magyar ember olyan, hogy mindenért fizetni akar? Nem akar adós maradni. Kérdezem akkor miért nem fizetünk Jézusnak, aki meghalt értünk a kereszten? Pedig Jézus örülne annak, ha azt mondanánk neki; " Köszönöm, hogy meghaltál értem. Nem is tudom mit adjak neked érte.  Esetleg neked adom az összes bűnömet, elfogadod?"

Ez lenne a legjobb és legszebb ajándék.


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Január 30, 10:51:12
Érdekes kérdést vetettél fel, kedves Pista Testvérem!

Szerintem becsületes dolog, ha nem várom el, hogy valaki "vatikáni valutáért" dolgozzon nekem. Más azonban az, ha a másik szivességét elutasítom, mert hát független akarok lenni, és ezt a pénzzel próbálom megoldani.

A mi büneinkért az Örökkévaló Isten kifizethetetlen árat fizetett ki, megváltásunkért. Helyettünk Ö halt meg, hogy mi élhessünk. Egyet kér csak tölünk: Szeressük Öt mindennél jobban, és az abban nyivánul meg, ha az Ö parancsolatait megtartjuk, és egymást is szeretjük.

Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.
Jn 15,10

 :2smitten:   

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 Január 30, 10:58:20
Idézet
" Köszönöm, hogy meghaltál értem. Nem is tudom mit adjak neked érte.  Esetleg neked adom az összes bűnömet, elfogadod?"
Igen, Pista testvérem! Ő a bünös szivünket kéri.Azért annyira nehéz manapság sok embernek megtérni,mert túl "egyszerünek" látják...hogy "csak" hinni kell???Kegyelemböl??Nem ugy mint egyes vallás hívei különbözö érdemekkel  gondolják,hogy "szerzik" lelkük üdvét..   Ingyen ,hit által,kegyelemböl!! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Január 30, 11:15:04
Idézet
Ingyen ,hit által,kegyelemböl!!

ÁMEN!

De mit is jelent? Ingyen? Azt az árat, amit nekünk kellene a büneinkért fizetni, soha, de soha, még az életünkkel sem tudnánk kifizetni. Valakinek azonban ezt az árat helyttünk ki kellett fizetni. És ez az ár: Jézus Vére! Tehát azért ingyen, mert Valaki, nevezetesen Jézus Krisztus kifizette az ember számára megfizethetetlen árat. Az ingyen kegyelem soha sem olcsó! Ezért viszont engedelmességet kér tölünk.

17. És ha Atyának hívjátok őt, a ki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét:
18. Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből;
19. Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén:

20. A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek,
21. A kik ő általa hisztek Istenben, a ki feltámasztotta őt a halálból és dicsőséget adott néki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben.
22. Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek;
23. Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké.

1Pt 1,17-23

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Január 30, 11:35:27
:afro:

Ha a nem halunk meg önmagunknak, ha nem engedelmeskedünk Istennek, ha nem cselekedjük az akaratát, akkor megtagadjuk őt és a hitünk kidobni való. Ha pedig kidobni való, akkor az már nem is az a hit az, ami által reménykedhetünk a kegyelmében.
A valódi hit cselekvő, a valódi hitünket az életünkkel mutatjuk fel.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Január 30, 11:46:50
Így van!


Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.

Mk 8,35    

Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.
Gal 2,20
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Február 07, 12:47:31
 :(
 kicsit szomorú vagyok , fáj mindenem, tegnap reggel el mentem a  Nánási útra takarítani és mikor  beléptem a lépcsőházba , le léptem a szőnyegről , ami a bejárati ajtó előtt volt  megcsúsztam , a márvány lap on , el estem  nagyon be ütöttem magam  a bal vállamra estem a bal bokám alám csúszott , a jobb térdem feldagadt , pár percig fel sem tudtam kelni a táskám és minden ami benne volt szét szóródott,  nagyon megütöttem magam ,és az érdekes az volt az első gondolatom mikor fel akartam álmi hogy , hálás  vagyok Istennek hogy nem tört el semmim ,  és most is nagyon nagy hála  van a szívemben , hogy meg őrzött az ÚR!!! :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Február 07, 12:58:57
Hú testvérem nagyot estél. Imádkozom érted!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Február 07, 13:00:46
 :016: Köszönöm !
 :027: :026: :057:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 Február 07, 13:06:22
:(
 kicsit szomorú vagyok , fáj mindenem, tegnap reggel el mentem a  Nánási útra takarítani és mikor  beléptem a lépcsőházba , le léptem a szőnyegről , ami a bejárati ajtó előtt volt  megcsúsztam , a márvány lap on , el estem  nagyon be ütöttem magam  a bal vállamra estem a bal bokám alám csúszott , a jobb térdem feldagadt , pár percig fel sem tudtam kelni a táskám és minden ami benne volt szét szóródott,  nagyon megütöttem magam ,és az érdekes az volt az első gondolatom mikor fel akartam álmi hogy , hálás  vagyok Istennek hogy nem tört el semmim ,  és most is nagyon nagy hála  van a szívemben , hogy meg őrzött az ÚR!!! :ima02:
  Hála Istennek,hogy nem lett komolyabb bajod!Jobbulást neked Testvérem! :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Február 07, 13:11:19
:(
 kicsit szomorú vagyok , fáj mindenem, tegnap reggel el mentem a  Nánási útra takarítani és mikor  beléptem a lépcsőházba , le léptem a szőnyegről , ami a bejárati ajtó előtt volt  megcsúsztam , a márvány lap on , el estem  nagyon be ütöttem magam  a bal vállamra estem a bal bokám alám csúszott , a jobb térdem feldagadt , pár percig fel sem tudtam kelni a táskám és minden ami benne volt szét szóródott,  nagyon megütöttem magam ,és az érdekes az volt az első gondolatom mikor fel akartam álmi hogy , hálás  vagyok Istennek hogy nem tört el semmim ,  és most is nagyon nagy hála  van a szívemben , hogy meg őrzött az ÚR!!! :ima02:
  Hála Istennek,hogy nem lett komolyabb bajod!Jobbulást neked Testvérem! :2smitten: :2smitten:

 köszönöm kedves Jázmin!
 az az Ige jutott eszembe hogy : Zsoltárok könyve:34:21   Megőrzi minden csontját, egy sem töretik meg azokból.
 és nagyon nagy hála volt a szívemben!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Február 07, 14:05:01
Ildikó imádkozunk érted a ma esti skype imaalkalmon. De ha úgy gondolod téged is behívunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Február 07, 14:06:42
Ildikó imádkozunk érted a ma esti skype imaalkalmon. De ha úgy gondolod téged is behívunk.


 köszönöm szépen de mostanában 9 re megyek dolgozni minden este!a vasárnap kivételivel mikor egész nap ott vagyok estig!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Február 07, 17:25:38
Imádkozom én is Érted, drága Ildikó! Gyógyítson meg az ÚR!

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Február 07, 17:27:54
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 Köszönöm szépen kedves Erzsike! :017: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Február 08, 06:51:48
Drága Ildikó!
Imádkozom érted.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Február 08, 09:53:43
Kedves Testvéreim  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
köszönöm az imáitokat, kicsit jobb már ,az éjjel már mozgattam a  bal kezem is  munka közbe!!!
 legyetek mind nagyon áldottak :016: :026: :027: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Február 08, 10:19:38
Dicsőség az Úrnak! Ma is folytatom a gyógyulásodért való imádkozást kedves testvérem.  (és nem csak a krumplis pogácsa miatt)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Február 08, 10:27:16
 :08: köszönöm :016: :rozsa: :030: :027: :081:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Február 08, 13:32:44
Ildikóm, örülök a jó hírnek és imádkozom továbbra is...

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Február 08, 17:55:56
Ildikóm, örülök a jó hírnek és imádkozom továbbra is...

 :2smitten:


 köszönöm kedves Erzsike!
 ma voltam dolgozni , igaz nagyon nehezen mozgatom  a bal kezek de sikerült porszívózni is és a térdem már zöld és nem fáj annyira, 
 tudom hogy imának ereje van és ezt bizonyítja ez az ige vers is:
Jakab levél:5:16   
Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. :027: :081: :057: :056: :109: :085:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Február 08, 22:27:57
Tegnap imádkoztunk, hogy növekedjen a fórumon az aktivitás, de úgy érzem, hogy ezért imádkozhatunk még.
Talán lehetne egy hozzászólási versenyt is indítani. Valamivel díjaznánk azokat akik gyakran hozzászólnak. Kapna pl. egy virtuális tortát amit összegyűjtve a fórumtalálkozón tudna beváltani egy igazi torára. (Ez csak egy ötletelés, de biztosan van valaki aki normálisabban gondolkodik tőlem)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Február 08, 23:56:36
Tetszik az ötlet. Bár akkor nem ártana beszerezni egy szponzort is, aki támogatná anyagilag az ötletet! :hehe:
A BreakChain-en volt olyan akció, hogy aki másokat meghív az oldalra és regisztrál is egyben, azok pontokat kapnak, amit különféle keresztény töltetű ajándékokra becserélhet. Na, erre aztán lecsapott nem is egy álszent ember, aki tudtomra adta a megbotránkozását. Biztos a gerendától nem látták jól a dolgot... :hehe: :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Február 09, 07:09:21
Akkor  torta helyett valamilyen virtuális ajándék (bár én jobban szeretem a valói süteményt), amely ösztönzést adna.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Február 09, 07:20:00
 :afro:

Nem rossz ötlet a torta....  Csak most arra gondolok, mi történt volna, ha az apostoloknak meg lett volna a lehetöségünk neten keresztül is hirdetni Isten Ígéjét ....  :089:

Vártak volna egy tortára?

 :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Február 09, 07:21:20
 :igen:
 jó ötlet kedves Testvérem csak látod van aki ezzel is vissza élne :117:
 jobb az ima az ima amely mindig győz! :ima05: :ima06: :ima02:



 Mert ISTENNÉL semmi sem lehetetlen! :016: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Február 09, 08:58:00
:(
 kicsit szomorú vagyok , fáj mindenem, tegnap reggel el mentem a  Nánási útra takarítani és mikor  beléptem a lépcsőházba , le léptem a szőnyegről , ami a bejárati ajtó előtt volt  megcsúsztam , a márvány lap on , el estem  nagyon be ütöttem magam  a bal vállamra estem a bal bokám alám csúszott , a jobb térdem feldagadt , pár percig fel sem tudtam kelni a táskám és minden ami benne volt szét szóródott,  nagyon megütöttem magam ,és az érdekes az volt az első gondolatom mikor fel akartam álmi hogy , hálás  vagyok Istennek hogy nem tört el semmim ,  és most is nagyon nagy hála  van a szívemben , hogy meg őrzött az ÚR!!! :ima02:

Kedves Ildikó az ÚRnak hála hogy megőrzött, és nem tört semmid.
Kívánok mielőbbi teljes gyógyulást. :2smitten:

Én is gyakran esek, pár éve a bokám törött, tavaly télen az arcomra zuhantam előre, munkába indulva.
Októberben a bal csuklóm törött........ :03: remélem  megáll ez az áldatlan folyamat....

De mindenesetre hálás vagyok az Örökkévalónak  kegyelméért, mert "csak" ennyi történt...és tudom miért...... :pirul:

Zsoltárok könyve:38:4   
Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt.
5.Mert bűneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erőm felett.

18.Én bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van.
19.Sőt bevallom bűneimet, bánkódom vétkem miatt.

Van egy reményem ........
Zsoltárok könyve:23:4   Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.
Amen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Február 09, 11:06:17
Nélkületek Testvéreim a fórum üres lenne. A fórumot fórumozók tartják aktívan. Ha nem lennétek, akkor én egymagam írogathatnék játszva az admin tisztséget, de úgy nem lenne semmi értelme. Nem lenne építő, sem áldott, csak egy kihalt sziget lenne.

Szóval van felelősségetek és egyben elhívásotok is ebben a közösségben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Február 09, 12:47:10
Ismert egy közmondás:

"Egy fecske nem csinálhat nyarat."

Isten országában is igaz ez a mondás?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Február 09, 13:08:55
Illés miatt 3,5 évig nem volt eső. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Február 09, 13:55:46
Gondolom, hogy több van mögöttünk, mint előttünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Február 09, 14:10:21
Hát.... Nálunk 30 cm hó van és kemény hideg. Várjuk már a fecskét...   :hehe:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Február 09, 14:18:13
Lassan érkeznek és magukkal hozzák a tavaszt, a megújulást ...

(http://www.csodaselet.hu/wp-content/uploads/2011/09/fecske.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Február 15, 16:43:33
Sziasztok Testvéreim.

Ma értesültem arról, hogy az Auth családnak leégett az otthona. Őket megismerhettük személyesen is a 2.-illetve a 3. fórumtalálkozón.
Csatolom az üzenetét:

"Sajnálattal tudatom veletek,2013 02 13.leéget a házunk.bármilyen segítséget elfogadnánk.egy család fogadott minket be .tel.0630 617-99-81.köszönettel"

Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Február 15, 17:21:18
 :( :( :pityereg:
:ima02: Szörnyű mi történt velők , !!! imádkozunk értök és  szólunk más testvéreknek is :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Február 15, 17:57:35
Ez nagyon szomorú!

 :04:    :02: őszintén sajnálom............   :03:


Urunk, JÉZUS kérünk légy segítségül nékik!

 :ima02: :Jezus04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Február 15, 19:10:23
Nehéz látni a képeket... Valóban nagyon szomorú.

Imádkozom Testvéreinkért,  hogy segítse meg ebben a nehéz helyzetben.

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Február 15, 19:17:43
Imádkozom Testvéreinkért. :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Február 28, 13:49:29
Sziasztok! Beugrottam egy pár percre, mert ma találtam egy érdekes irást, amit fel is tettem ide. Ennek okán ha Isten is úgy akarja, szombaton megyünk Jeruzsálembe, megnézni a Golgotát. Kiváncsi vagyok érezhető-e ott a Sekina? Mert a Nyugati-falnál igen.
Gépem az van, csak időm nincs mostanában. Sokat vállaltam magamra. Lehetséges hogy munkám is lesz, úgyhogy még elfoglaltabb leszek. Most is rohanok tanulni, mert csak olyankor tudok, mikor a kislányom alszik. Este olyan fáradt vagyok, hogy képtelen vagyok rá.
Nem tudom nagyon nehezen osztom be az időmet. És olyan hamar elmegy minden nap...ti is igy vagytok vele? Vagy csak én érzem igy hogy rohan egyik nap a másik után...
Isten áldjon benneteket, megpróbálok néha bekukkantani.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2013 Február 28, 19:41:39
Örülünk neked Dafna... Rég hallottunk rólatok. Az Örökkévaló őrizzen titeket, és oltalmazzon.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Március 01, 17:40:53
Sziasztok! Holnap Jeruzsálembe megyünk a Golgotához és a Sirató falhoz is. Ha valaki akarja, elviszem a kéréseit a Sirató-falhoz, de még ma este irjátok meg, mert holnap nem biztos hogy meg tudom nézni, illetve leirni egy cetlire.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Március 02, 07:58:06
Nem jött semmi kérés, ezután sajnos már nem tudom megnézni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Március 02, 08:16:47
Aranyos vagy Dafna amiért felajánlottad a lehetőséget. Igaz, testvéri szív dobog benned. Legyen áldott és emlékezetes az utatok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 02, 08:53:55
Drága Dafna! csak most olvastam, amit írtál. Sajnálom, hogy nem tudtam imakérést írni. Legyen szép utatok és csodálatos napotok. Mesélj majd. Áldjon meg titeket az Úr.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Március 03, 17:31:38
Sajnálom Ditte, mindig szivesen viszek imakéréseket másokért, be szoktam tenni a cetlit is.
Hoztam képeket. Elmentünk a Golgotához, életemben először. Kiváncsi voltam, mit lehet ott érezni. Nagyon rossz helyen van, az arab negyedben, amint látni fogjátok, nem mertem sem kalapot, sem sapkát, sem kendőt feltenni, csak parókát, és nem beszéltünk héberül. Sajnos sok szörnyűséget hallottunk már onnan...
De: lehetséges, hogy valóban ott alul van elrejtve a Frigyláda, valamit fizikálisan is lehetett érezni, de sajnos nem lehetett nagyon meghitt az ott tartózkodás, az arab zsibongás és szellemiség miatt. De: tényleg több helyen függőleges törések vannak rajta, és nagyjából azt is lehet tudni, az Úr hol volt keresztre feszitve.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Március 03, 17:36:36
Golgotánál.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Március 03, 17:37:25
Golgota
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Március 03, 17:48:32
Láttam, hogy töröltétek a bizonyságtételt amit hoztam, akkor nem is nagyon valószinű, hogy tudjátok miért mentünk és miről is beszéltem az előbb.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 03, 17:49:04
Sajnálom Ditte, mindig szivesen viszek imakéréseket másokért, be szoktam tenni a cetlit is.
Hoztam képeket. Elmentünk a Golgotához, életemben először. Kiváncsi voltam, mit lehet ott érezni. Nagyon rossz helyen van, az arab negyedben, amint látni fogjátok, nem mertem sem kalapot, sem sapkát, sem kendőt feltenni, csak parókát, és nem beszéltünk héberül. Sajnos sok szörnyűséget hallottunk már onnan...
De: lehetséges, hogy valóban ott alul van elrejtve a Frigyláda, valamit fizikálisan is lehetett érezni, de sajnos nem lehetett nagyon meghitt az ott tartózkodás, az arab zsibongás és szellemiség miatt. De: tényleg több helyen függőleges törések vannak rajta, és nagyjából azt is lehet tudni, az Úr hol volt keresztre feszitve.
Drága Dafna!
Csodálatos, hogy voltál ott. Nagyon köszönöm, hogy elmesélted. Én is hallottam, hogy esetleg ott lehet a frigyláda.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 03, 17:49:35
Láttam, hogy töröltétek a bizonyságtételt amit hoztam, akkor nem is nagyon valószinű, hogy tudjátok miért mentünk és miről is beszéltem az előbb.
Milyen bizonyságtétel volt?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2013 Március 03, 17:50:30
Láttam, hogy töröltétek a bizonyságtételt amit hoztam, akkor nem is nagyon valószinű, hogy tudjátok miért mentünk és miről is beszéltem az előbb.
Milyen bizonyságtétel volt?

Áldott Testvérem, dehogy lett törölve, csupán át lett helyezve... :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2013 Március 03, 17:52:12
A Frigyláda című topicban van...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 03, 17:53:16
Golgotánál.
Nagyon jó kép! Köszönöm.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 03, 17:53:48
Golgota
Hát ez tényleg hasonlít egy koponyára.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 03, 17:54:16
A Frigyláda című topicban van...
De jó! Akkor megnézem.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Március 03, 17:56:29
Láttam, hogy töröltétek a bizonyságtételt amit hoztam, akkor nem is nagyon valószinű, hogy tudjátok miért mentünk és miről is beszéltem az előbb.
Milyen bizonyságtétel volt?

Áldott Testvérem, dehogy lett törölve, csupán át lett helyezve... :2smitten:

Az nagyon jó, kéne ide a cime, ugyanis azért mentünk, hogy személyesen megbizonyosodjunk a bizonyságtétel valódiságáról. Nos, nemcsak én, de a férjem is érzett ott valami kis fénysugarat a "Sekinából", de nem volt olyan erős, mint a Sirató-falnál, de ezt annak tudom be, hogy csupa muszlim arabbal voltunk körülvéve, és amilyen félve mentem oda, csoda volt, hogy aztán mégsem féltem...mindenesetre, nem akartam provokálni őket a vallásos öltözetemmel, úgyhogy parókában és nadrágban mentem, majd a Sirató-falnál teljesen átöltöztem, mert oda nem megyek nadrágban és felfedő nélkül, soha. Ott viszont eddig még sosem sikerült csinálni felvételt, mert hétköznap sajnos még nem volt lehetőségünk eljutni oda.
A lényeg az, elképzelhető valóban, hogy a Frigyláda ott az alatt a hegy alatt a barlangban van, és arra vár, hogy "felfedezzék" és bekerüljön majd az új Jeruzsálemi Templomba Jézus vezetésével...
Sajnálom, hogy csak tegnapelőtt tudtam meg hogy menni fogunk, mert tudjátok a mi kocsink nem bir 800 méter magasra felmenni, olyan öreg, és nem tudtuk, hogy a férjem főnöke odaadja-e a szolgálati kocsit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Március 03, 17:58:27
Golgota
Hát ez tényleg hasonlít egy koponyára.
Olyan mintha rád nézne, nem?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2013 Március 03, 18:00:16
http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,1217.msg123293.html#new (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,1217.msg123293.html#new)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Március 03, 18:01:12
Golgotánál.
Bocsánat, kihagytam, szóval nagyjából itt feszitették keresztre, merthogy direkt odaálltunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Március 03, 18:01:50
http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,1217.msg123293.html#new (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,1217.msg123293.html#new)

Köszönöm szépen!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2013 Március 03, 18:03:18
Bevákásáh... :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Március 03, 21:22:02
Sajnálom Ditte, mindig szivesen viszek imakéréseket másokért, be szoktam tenni a cetlit is.
Hoztam képeket. Elmentünk a Golgotához, életemben először. Kiváncsi voltam, mit lehet ott érezni. Nagyon rossz helyen van, az arab negyedben, amint látni fogjátok, nem mertem sem kalapot, sem sapkát, sem kendőt feltenni, csak parókát, és nem beszéltünk héberül. Sajnos sok szörnyűséget hallottunk már onnan...
De: lehetséges, hogy valóban ott alul van elrejtve a Frigyláda, valamit fizikálisan is lehetett érezni, de sajnos nem lehetett nagyon meghitt az ott tartózkodás, az arab zsibongás és szellemiség miatt. De: tényleg több helyen függőleges törések vannak rajta, és nagyjából azt is lehet tudni, az Úr hol volt keresztre feszitve.

Kedves Dafna!

Távol áll tőlem hogy bántsalak, bocsáss meg, nem akarom élményeidet meg kérdőjelezni.......
Ezt az ígét hozta fel bennem a Szent Lélek ahogy olvastam hozzászólásodat.
 :08:

Márk. 13. Az ÚR Jézus így tanít!
21
    Ha pedig akkor ezt mondja néktek valaki: Ímé itt a Krisztus, vagy: Ímé amott, ne higyjétek.

22[/b]
    Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, még a választottakat is.
23
    Ti pedig vigyázzatok; ímé előre megmondottam néktek mindent.


vigyázzunk........... :03:

Áldjon az Örökkévaló Isten!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 03, 21:50:24
Drága Dafna!

Az érekes az, hogy mai napig nem tudtak a tudósok, a szakértök megegyezni abban, hogy hol állt valójában a Golgota helye (a hegy és a domb szó nem fordul elö az eredeti szövegben). Talán nem véletlen, hanem Isten gondoskodott arról, hogy nehogy valami szent kegyelet legyen fontos az embereknek, hanem a feltámadt Jézus Krisztus!

Biblialexikon (németül, de lehet a google fordítót használni)

http://www.bibelkommentare.de/index.php?page=dict&article_id=86 (http://www.bibelkommentare.de/index.php?page=dict&article_id=86)

Jézus feltámadt és él, és bennünk él!

Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: 23. én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél." 24. "Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt.
Jn 17,22-24

Szeretettel

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 03, 21:59:30
Láttam, hogy töröltétek a bizonyságtételt amit hoztam, akkor nem is nagyon valószinű, hogy tudjátok miért mentünk és miről is beszéltem az előbb.
Milyen bizonyságtétel volt?

Áldott Testvérem, dehogy lett törölve, csupán át lett helyezve... :2smitten:

Az nagyon jó, kéne ide a cime, ugyanis azért mentünk, hogy személyesen megbizonyosodjunk a bizonyságtétel valódiságáról. Nos, nemcsak én, de a férjem is érzett ott valami kis fénysugarat a "Sekinából", de nem volt olyan erős, mint a Sirató-falnál, de ezt annak tudom be, hogy csupa muszlim arabbal voltunk körülvéve, és amilyen félve mentem oda, csoda volt, hogy aztán mégsem féltem...mindenesetre, nem akartam provokálni őket a vallásos öltözetemmel, úgyhogy parókában és nadrágban mentem, majd a Sirató-falnál teljesen átöltöztem, mert oda nem megyek nadrágban és felfedő nélkül, soha. Ott viszont eddig még sosem sikerült csinálni felvételt, mert hétköznap sajnos még nem volt lehetőségünk eljutni oda.
A lényeg az, elképzelhető valóban, hogy a Frigyláda ott az alatt a hegy alatt a barlangban van, és arra vár, hogy "felfedezzék" és bekerüljön majd az új Jeruzsálemi Templomba Jézus vezetésével...
Sajnálom, hogy csak tegnapelőtt tudtam meg hogy menni fogunk, mert tudjátok a mi kocsink nem bir 800 méter magasra felmenni, olyan öreg, és nem tudtuk, hogy a férjem főnöke odaadja-e a szolgálati kocsit.

Még annyit hozzátennék az elöbb említett Ígével kapcsolatban, hogy a Shechina, Isten dicsösége, amin  keresztül annak idején Isten jelenlétét érzékelhették.

 :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 03, 22:15:42
És mégegy Íge Isten dicsöségéröl, a Shechináról:

Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.
1Kor 4,6
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 06, 14:51:38
Le a kalappal előttük. Bárcsak a magyarországi szélsőjobbosok tanulnának tőlük tisztességet.

amexrap.org/fal/naci-tomeggyilkosok-unokai-bocsanatot-kernek-tuleloktol-budapesten (http://amexrap.org/fal/naci-tomeggyilkosok-unokai-bocsanatot-kernek-tuleloktol-budapesten)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 07, 10:09:53
Drága Testvéreim!
Kérlek olvassátok el.
Le a kalappal előttük. Bárcsak a magyarországi szélsőjobbosok tanulnának tőlük tisztességet.

amexrap.org/fal/naci-tomeggyilkosok-unokai-bocsanatot-kernek-tuleloktol-budapesten (http://amexrap.org/fal/naci-tomeggyilkosok-unokai-bocsanatot-kernek-tuleloktol-budapesten)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 07, 12:51:39
Drága Testvéreim!
Kérlek olvassátok el.
Le a kalappal előttük. Bárcsak a magyarországi szélsőjobbosok tanulnának tőlük tisztességet.

amexrap.org/fal/naci-tomeggyilkosok-unokai-bocsanatot-kernek-tuleloktol-budapesten (http://amexrap.org/fal/naci-tomeggyilkosok-unokai-bocsanatot-kernek-tuleloktol-budapesten)
Drága testvéreim!
Imádkozzunk, hogy okuljanak ebből sokan, akik szélsőjobboldaliak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 07, 16:26:05
Kedves Ditte!

Köszönöm, hogy felraktad a cikket. Egyébbként a tübingeni TOS gyülekezetet ismerem és ök sokszor hívnak meg izraeli elöadókat is. Itt NO-ban sokkal többet foglalkoznak a Holokauszt/Shoah témájával, azzal a céllal, hogy soha többet Holokauszt! Iskolákban is tartanak elöadásokat Holokauszt túlélö személyek.

Nem felejthetünk...  A beszélgetések késztessenek minket arra, hogy soha többé ne történhessen meg a  Shoah!!!

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 07, 21:26:49
Kedves Ditte!

Köszönöm, hogy felraktad a cikket. Egyébbként a tübingeni TOS gyülekezetet ismerem és ök sokszor hívnak meg izraeli elöadókat is. Itt NO-ban sokkal többet foglalkoznak a Holokauszt/Shoah témájával, azzal a céllal, hogy soha többet Holokauszt! Iskolákban is tartanak elöadásokat Holokauszt túlélö személyek.

Nem felejthetünk...  A beszélgetések késztessenek minket arra, hogy soha többé ne történhessen meg a  Shoah!!!
Köszönöm drága Elisabeth. Bizony itthon is őszintén szembe kellene nézni a múlttal, és őszintén megbánni. Fontos lenne a nevelésben is többet beszélni erről, hogy soha többé Holokauszt.
Elszomorít, ami itt megy. Bocsásd meg, ha téged is elszomorítottalak, vagy felkavartalak. :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Március 07, 23:23:08
Egy e-mailt kaptam ma amely Török Ildikó nevében érkezett, de az e-mailt nem ő írta.

Flipora az e-mailben  - Ne kattints rá!

 A Flipora közeli rokona a nálunk is vadul terjedő sweetIm program, amelyik alapértelmezett keresővé teszi magát az Internet Explorerben, a Firefoxban, a Chrome-ban és mindenben, amihez csak hozzáfér. Csökkentett üzemmódban, regedittel lehet kiirtani: Gandalf legyen a Gyűrűk Urából, aki fél napos küzdelemnél rövidebb idő alatt kiírtja.

A Flipora nevezetű spyware úgy terjed, hogy valamelyik ismerősünktől kapunk egy e-mailt, hogy XY ismerősünk követni akar minket

 És már tagjai is leszünk egy állítólagos közösségi oldalnak, ami ráadásul automatikusan továbbküldi a spyware telepítő levelet az összes ismerősünknek, had’ fertőződjenek meg nekik is a gépeik.

Eltávolítása az említett sweetImhez hasonlóan bonyolult. Ha már fertőzött a gépünk, indítsuk újra és lépjünk be csökkentett módban, rendszergazdai jogokkal. Az összes telepített böngészőnk kiegészítő kezelőjében (Add-ons Manager) rá kell keresni a Flip és az infoaxe szóra és az Add-ont eltávolítani, majd a kezdőlapunkat visszaállítani a nekünk tetsző oldal címére. Célszerű a regedit segítségével körülnézni a regisztrációs adatbázisban, s könyörtelenül törölni minden Flipora bejegyzést.

A teljes írás: http://www.hirado.hu/Hirek/2013/02/20/16/Erre_ne_kattintson_Flipora_az_e_mailben.aspx (http://www.hirado.hu/Hirek/2013/02/20/16/Erre_ne_kattintson_Flipora_az_e_mailben.aspx)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Március 07, 23:28:06
Én is kaptam már nem egy ilyen emailt, olvasatlanul törölni szoktam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Március 08, 07:31:39
Igazad van testvérem, a törlés a legjobb megoldást. De engem Török Ildikó neve  zavart meg. rá is kattintottam de amikor felhasználónevet és jelszót kért, nem az emailnél alkalmazott adatokat adtam meg. Most ez volt a szerencsém, mert nem tudott a gépemre települni.
Sajnos jártam már úgy, hogy a skype-n hasonló üzenetre kattintva megfertőződött a gépem és csak újratelepítéssel lehetett helyreállítani.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Március 08, 08:11:39
Igazad van testvérem, a törlés a legjobb megoldást. De engem Török Ildikó neve  zavart meg. rá is kattintottam de amikor felhasználónevet és jelszót kért, nem az emailnél alkalmazott adatokat adtam meg. Most ez volt a szerencsém, mert nem tudott a gépemre települni.
Sajnos jártam már úgy, hogy a skype-n hasonló üzenetre kattintva megfertőződött a gépem és csak újratelepítéssel lehetett helyreállítani.
:( :(
 kedves  Pista testvérem ! én is kaptam egy ilyen  emailt  a Cintiától , én is rá klikeltem de kért mindent adatot és kitöröltem! biztos én nem küldtem semmi hasonlót! köszönöm hogy ezt felraktad :morning: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Március 08, 16:04:35
Azért is írtam ki, nehogy kárt okozzon valaki magának, mert nem hallott még ilyenről. Én még csak újratelepítem a gépet, de nem megy ez mindenkinek olyan könnyen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Március 08, 16:30:40
Azért is írtam ki, nehogy kárt okozzon valaki magának, mert nem hallott még ilyenről. Én még csak újratelepítem a gépet, de nem megy ez mindenkinek olyan könnyen.

 ebben igazad van kedves Pista testvérem! én nem tudom ujja telepíteni a gépet, nem is fogad be semmi telepítő cd t,
 gondolom ez azért volt mert én rá klikeltem a  hivatkozásra hogy Cintia küldött nekem üzenetet , de láttam hogy kérte a  jelszót és hozzáférést a géphez és azonnal  lezártam az  ablakot :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 08, 21:42:15
Ma este hallgattam a Pro Christ adását. A tanítás a keskeny úton való járásról szólt. Nagyon megfogott egy mondat:

A keskeny úton az engedelmességben való járáshoz, szükségünk van Isten erejére! Magunktól nem megy. Adja az ÚR, hogy elfogadjuk az Ö felkínált hatalmas erejét, hogy képesek legyünk járni az Örökkévaló akaratában, a keskeny úton.

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Március 08, 23:10:40
Ezt megtapasztalhattuk saját életünkbe is. Hajlamosak vagyunk letérni a keskeny útról, és isten segítsége nélkül nem biztos, hogy visszatalalnánk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Március 10, 18:22:43
Szeretettel köszöntök minden kedves testvért  :2smitten:

Hála az ÚRnak sok sok nehézségen vitt át az elmúlt héten is....... :169:
Rengeteg kerti munka volt,  amit sok igyekezettel hoztunk helyre nagy területen kedves férjemmel együtt  :168: ........sok mindent szeretnék termelni kertünkben a lehetőség adott!
Fáradságom miatt nem tudtam  géphez ülni... :pirul: sajnálom ...
Hiányoztatok és sokat gondoltam rátok  :2smitten:

Példabeszédek könyve:21:5   
A szorgalmatosnak igyekezete csak gyarapodásra van; valaki pedig hirtelenkedik, csak szükségre jut.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 11, 08:13:18
Szia drága Irénke. Áldja meg az Úr kezetek munkáját. Áldjon meg az Úr Titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Március 12, 11:51:20
Köszi  kedves Ditte az áldást!                                                                                Áldjon az ÚR                  :2smitten:                                                                                                                  Már nagyon szép az őszi fokhagyma, eper, meg  saláta is sok lesz, kezd fejesedni.
Hála az ÚRnak :169:


 
De probléma... az mindig jön..............
:009: őrület ez az internet, a péntektől vasárnap reggelig nem volt!
Vasárnap de jöttek a szerelők :2knuppel:
Tegnap du 2 -től már megint nem volt semmi kapcsolat. 
Ma reggel fél 7től 8 ig kétszer megszakadt.  :2tickedoff:
Nemrég mentek  el a szerelők....... Remélem most már rendben lesz .............. :03:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 12, 13:13:26
Hát bosszantó tud lenni az ilyen, de reméljük mostmár tényleg megoldódik és többet szólhatsz hozzá a témákhoz!  :afro:

 :175: :047:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Március 12, 13:15:07
Bizony! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 12, 16:02:32
Nekm is előfordul gyakran, hogy elmegy a WIFI. Elég bosszantó.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Március 13, 09:03:25
Nálunk tegnap délután állt le az internet és a telefon mindenféle előrejelzés nélkül. A legbosszantóbb az benne,  hogy a neten végzett munka elszállt, pedig elég sok időt töltöttem el vele. Tanulság számomra az, hogy minden mentési folyamat előtt ajánlatos egy másolat készítése amely a sajátgép mappájában bármikor megtalálható és helyreállítható.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Március 13, 09:48:57
Hát igen  :2knuppel:  borzalmasak a szolgáltatók sokszor!  :2tickedoff:
:175: Most  már jónak tűnik a net :afro:

Este ki kellett kapcsolni mindent, hosszan villámlott,  :150: csúnya zivatar volt!
Holnapra mi jön? ... :151: :154:

Szabadnapom van ma is,  :05: ezért igyekszem hozzászólni. ....
Este talizunk remélem  :169:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 13, 09:57:55
Idézet
Szabadnapom van ma is,  :05: ezért igyekszem hozzászólni. ....
Este talizunk remélem  :169:

 :030: :026: :fel: :099:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Március 13, 10:09:26
 :016: :068: 
:099:  ma nagy kedvem van...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 13, 10:21:55
 :043: :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2013 Március 14, 11:06:46
 :04:   hideg van esik az eső , :150: :151: én is  szabad  vagyok ma , és egyedül vagyok itthon  :099:és  :153: megyek iszom egy gyömbér teát!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Március 14, 11:41:13
Jobbulást neked Testvérem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 14, 15:39:39
Jobbulást kívánok!!! Gyógyulj meg hamar.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2013 Március 14, 21:38:45
 :05: köszönöm testvéreim!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2013 Március 14, 21:53:25
 :155: :154: :204: :232: szakad a hó az egész országba ! itt a tél ismét de ezen is túl leszünk , megsegít az ÚR!

Csütörtökön - egy mediterrán ciklon hatására - borult lesz az ég és sokfelé várható csapadék. Már a reggeli óráktól nyugaton havazás várható, máshol kezdetben esőre lehet számítani, amit eleinte az Északi-középhegységben, délig a Dunántúl nagy részén, késő délutántól a középső tájakon, végül késő este a Tiszántúlon is havazás vált fel. Markáns hidegbetörés várható, napközben semmit sem emelkedik majd a hőmérséklet. Az északi, északnyugati szél egyre nagyobb területen fokozódik viharossá (60-90 km/h), sőt néhol orkán erejű (110-120 km/h) széllökésekre is számítani lehet. Főleg a nyugati, magasabban fekvő tájakon (Dunántúli-középhegység, Mecsek), később a főváros környéki hegyekben is hófúvások alakulhatnak ki. Síkvidéken az északnyugati tájakat leszámítva estig 5-10, a hegyekben 10-15 cm-es hótakaró alakulhat ki. Északnyugaton jóval kevesebb csapadék hullhat.

http://koponyeg.hu/t/Budapest (http://koponyeg.hu/t/Budapest)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Március 15, 06:32:52
 Huhuuuu  hóóóóó!

 :272: :220: :256: :232:  :227: :204:  :154: a gyerekek örömére 
de én nem szereteeeeeeem :155:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 15, 09:45:52
Tisztára tél van. Mintha nem is március 15-e lenne.  Gyönyörű pedig, de inkább lenne tavaszi idő. remélem férjem nem indul haza ma. Gondolom Németországban, Ausztriában sincs jobb idő.
Áldott szép napot kívánok nektek.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 15, 09:56:47
Dittém, ha bár esett az éjjel is hó, de az utak szabadok. Mára pedig az idöjárás jelentés szerint nem lesz további csapadék. De imádkozunk mindenképpen, ha férjed elindulna, hogy oltalmazza meg az ÚR!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Március 15, 10:30:20
Ámen!
Vigyázzon az Ditte férjedre és az autó minden utasára. Legyen áldott  a hazafelé vezető útja!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Március 15, 14:18:28
Ámen!
Az ÚR oltalmazza férjedéket kedves Ditte  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 15, 14:38:10
Nagyon köszönöm drága Testvéreim az imádságaitokat.
Áldjon meg Titeket az Úr.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Március 16, 11:21:05
Férjem mégsem jött még haza, mert még be kell fejezniük egy munkát. Jobb is, látva milyen káosz volt tegnap az utakon.
Múlt héten hála Istennek megkapta a rég elmaradt pénzét. Dicsőség az Úrnak. Igaz, hogy levontak valami adót, vagy ilyesmit. Nem olyan sok maradt.De mégis nagyon örülök. Hitből hálát is adok előre az Úrnak, hogy ezentúl időben fizetnek neki.
Köszönöm Uram, hogy Te vagy  ami gondviselőnk és nem kell aggódnunk a jövő miatt, mert minden a Te kezedben van. Hallelujah!Ámen!

Isten Áldjon meg Titeket.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Március 16, 11:33:35
Dicsőség az Úrnak! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Március 16, 12:36:05
Ditte jobban is tette, hogy maradt. Most beszéltem a pásztorommal. Felesége vidéken volt. Három órás út lett volna hazafelé, csütörtök délután indultak el hazafelé és csak tegnap este érkeztek meg. Álltak, vártak, étlen szomjan.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 26, 19:28:41
Franciaországban a szervezöség adatai szerint 1,4 millió lakos tüntetett a tervezett meleg házasság ellen.

http://zeltmacher-nachrichten.eu/content/bild-des-tages-14-millionen-gegen-homo-ehe (http://zeltmacher-nachrichten.eu/content/bild-des-tages-14-millionen-gegen-homo-ehe)



Cím: Re:Mi újság?
Írta: manoka38 - 2013 Március 27, 06:28:35
 Két és fél napja ismét havazik szinte megállás nélkül. A közlekedés katasztrófális, rengeteg a baleset. Hideg van és időnként erős szél is fúj.
Az emberek ingerültek,türelmetlenek.
Sose lesz vége a télnek? :(  :(


Szép kihívás a mai hajnalma 5:35
- Mármint, a Közterület-Fenntartó munkagépei számára. Bár stábunk most is több hókotróval találkozott az éjszaka folyamán, a tegnapival ellentétben most koránt sem szűnt meg a havazás. Sőt - ahogy Budapesten, és hazánk nagy részében - szinte egész éjjel, megállás nélkül szakadt az ilyenkor már igencsak illetlenségnek számító, fagyos égi áldás. Ennek eredményeképpen minden sózás és folytonos tisztítás ellenére - a sztrádák agglomerációs szakaszait is beleértve - minden főút csúszósabb (de járható), síkosabb, mint 24 órával ezelőtt. Az alacsonyabb rendű utakra persze ne nagyon számítsunk - itt még az elindulás sem lesz egyszerű. Ettől függetlenül a hókotrók munkájáért mindannyian köszönettel tartozunk, hiszen nélkülük bizonyosan 15-18 cm vastag fehér réteg borítaná az utakat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 27, 08:30:38
Lassan, lassan jön a felmelegedés nálunk, ma reggel -8 fok volt és a ragyogó napsütésben fehér minden. Valahol nagyon szép. De az ÚR kezében tartja az idöjárást és nem engedelmeskedik a földfelmelegedést prófétáló emberi apostoloknak, akik mostmár globális lehülésröl rebesgetnek.

 :igen:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Március 27, 08:39:59
16
Mindenkor örüljetek.
17
Szüntelen imádkozzatok.
18
Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.
1Thesz 5,16-18


A szobából nézve tetszetős a hó a fehérség ezért tudok örülni és gyönyörködni benne. Máskor panaszkodunk, hogy nem volt elegendő téli csapadék, hó ezért kifagytak a növények, kiszáradt a talaj ...  Most erre nem panaszkodhatunk.
Imádkozzunk azokért akik sok időt töltenek a szabadban, hogy ruházatuk védje meg őket a hidegtől.
Adjunk hálát, mert bár igaz, a hóesést is meg lehet unni, de még mindig jobb mint a tűzeső, amely a Biblia szerint is be fog következni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 27, 08:42:49
Így van kedves Pista testvérem.

Pont most olvastam a hírekben:

Klímaprognózis:

Extrém fagyok márciusban: A globális felmelegedés a fagykorszakhoz vezet....

http://www.focus.de/wissen/klima/klimaprognosen/tid-30294/klimaprognosen-auf-dem-pruefstand-fuehrt-die-globale-erwaermung-zu-einer-neuen-eiszeit_aid_948360.html (http://www.focus.de/wissen/klima/klimaprognosen/tid-30294/klimaprognosen-auf-dem-pruefstand-fuehrt-die-globale-erwaermung-zu-einer-neuen-eiszeit_aid_948360.html)

Na ezt aztán értse meg valaki....  :2funny:

 :069: :148:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Március 27, 11:21:15
Sziasztok!
Túl vagyok a peszachi nagytakaritáson, gyakorlatilag ebből álltak a napjaim az utóbbi időben...
Mire az egész lakással elkészültem - tünk, merthogy a férjem és fiam is besegitettek.
Azóta túl vagyunk a széder estén, családi körben csak egy vendég meghivásával töltöttük, kicsi gyerekekkel nem tudok máshová menni, hamar elfáradnak, le kell fektetni őket. Mindjárt hozok egy képet.
Karoláért aggódom, éppen peszachkor irt nekem üzenetet hogy baj van náluk, de sajnos nem tudtam vele beszélgetni az elfoglaltságaim miatt. Aki esetleg többet tud, ne nyilvánosan, de privátban keresssen meg, egy pár szóban irja le mi történt, mert ma viszont nem látom az interneten. Köszönöm. Akkor hozom a képet. Örömmel láttam, hogy új fórumtali lesz, Isten áldása kisérjen Benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Március 27, 11:26:43
Széder este asztal
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 27, 11:35:23
Áldott Páska ünnepet kívánok Nektek is, kedves Dafna!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Batiszrael - 2013 Március 27, 11:36:08
Köszönjük!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Március 30, 16:14:54
Bármennyire is téli napokat élünk, ma éjjel (2-kor) elöre kell állítani az óránkat a nyári idöszámításra!

 :hehe: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Március 30, 23:10:31
Bármennyire is téli napokat élünk, ma éjjel (2-kor) elöre kell állítani az óránkat a nyári idöszámításra!

 :hehe: :2smitten:



 :afro: :thanks: :032: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Március 31, 21:36:50
Egy órával ezelőtti képek a Siratófaltól


(http://kepfeltoltes.hu/130331/sf_03.30._20-40_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

(http://kepfeltoltes.hu/130331/sf_03.30._20-42_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2013 Március 31, 22:01:57
Gondolom, most a falnál csak túristák vannak, mert a Peszachi ünnepet otthon töltik a Zsidók....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 Április 03, 13:21:38
Üdv Testvéreim!Nálunk tegnap ért véget az ünnep, és nagyon áldásos volt.Az Ur kegyelméből szüleimnél vagyunk a héten lányommal.Innen irkálok néha... :05: Mert nincs annyi időm....Azért néha bekukkanok hozzátok.Legyetek nagyon áldottak.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Április 03, 13:28:12
Húsvét hétfőn a gyülekezetünkben jöttünk össze és együtt ünnepeltük Jézus feltámadását. Nem voltunk sokan,  felnőttek 15-en lehettünk, éppen ezért nagyon családias volt a hangulat.
Imádkoztunk egymásért, imádkoztunkm a betegek gyógyulásáért, hálát adtunk az Úrnak.
Aki tehette hozott egy kis süteményt, nem hiányzott az asztalról a húsvéti főtt tojás, és sonka.
Vidám hangulatban töltöttük az időt késő estig.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Április 03, 13:31:28
Üdv Testvéreim!Nálunk tegnap ért véget az ünnep, és nagyon áldásos volt.Az Ur kegyelméből szüleimnél vagyunk a héten lányommal.Innen irkálok néha... :05: Mert nincs annyi időm....Azért néha bekukkanok hozzátok.Legyetek nagyon áldottak.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Nagyon örülünk, ha mégis akad pici idöd més bekukkantasz! 

Legyen nagyon áldott az együtt töltött idötök, és várunk vissza!

 :030: :031: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Április 09, 11:10:33
Orbán betiltotta az "Adj gázt!" vonulást

Hosszan csatáztak a parlamentben a szocialisták a kormánypártokkal, ám az azonnali kérdések órájában eljött az egyetértés pillanata: a miniszterelnök nem engedi az Élet Mentét sértő demonstrációt megrendezni.

Nem csak ízléstelen, de mélyen bántó és alkotmányellenes is (hiszen egy, az alaptörvényben említett államalkotó csoportot fenyegetnek) a motoros menet, így utasította a belügyminisztert, hogy az Élet Menete napján más rendezvény ne valósulhasson meg.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Április 09, 13:19:29
Tegnap este volt erröl és az egyébb antiszemtia megnyilvánulásokról szó a hiradóban. Szomorú, hogy ilyen antiszemita megnyilvánulások egyáltalán lehetségesek ma egy társadalomban.

http://www.tagesschau.de/multimedia/sendung/tt4626.html (http://www.tagesschau.de/multimedia/sendung/tt4626.html)

De hálát adok az ÚRnak, hogy meghalgatta könyörgésünket és sokak imáját és nem történhet meg ez a borzalmas tüntetés, ami nem csak a legmélyebb sebeket szakítja fel, hanem egyben a törvény alapján büntetendö is. Nem véletlen érkezett a bírósághoz is feljelentés emiatt.

Mert a Seregek URa, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!
Zak 2,12

 :pityereg:    

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Április 15, 18:36:08
Nálunk megérkezett a nyár! Ma 30 fok volt árnyákban az erkélyen.  :043:  Végre a hosszú tél után sikerült a muskátlizás.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Április 15, 18:41:48
És mikor lesz tavasz?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Április 15, 18:59:42
Ez jó kérdés.... Múlt héten még kemény fagyok voltak, most pedig beköszöntött a nyár! De tudjuk, hogy az Aki az eget és a földet teremtette, kezében tartja az idöjárást is.

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Április 22, 20:30:22
        
Atya és fia - Nick Vujicic portréja
http://nol.hu/lap/arcok/20130422-atya_es_fia (http://nol.hu/lap/arcok/20130422-atya_es_fia)

A cikk írója ateistának vallja magát, mégis mélyen megérintette Nick Vujicic személyével való találkozása
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Április 23, 15:41:34
A fórum nyitva van minden tagja előtt aki szeretne hozzászólni egy-egy íráshoz.  Legyetek bátrabbak és kezdeményezzetek, kérdezzetek, cáfoljatok.
Pezsegjen az élet!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Április 23, 21:16:57
 :fel: :taps: :012: :071:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Clio - 2013 Április 24, 00:01:28
Nálunk megérkezett a nyár! Ma 30 fok volt árnyákban az erkélyen.  :043:  Végre a hosszú tél után sikerült a muskátlizás.

Bő egy hónapja még hótorlasz temette be a kocsikat az M1-esen. Most pedig ugyan ott már lehet hogy strandra indultak az emberek.

Hétvégén nyílnak a strandok.. :119:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Április 24, 07:18:40
Érdekes az időjárás, alig van átmenet az évszakok között. Ez a betegeknek a legnehezebb akiknek a szervezete nem tudja ilyen rugalmasan kezelni a változásokat.
De azért örüljünk a napfénynek, a hűsítő hullámoknak és annak, hogy végre bekerülhetett a télikabát a szekrénybe.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Április 24, 10:35:16
Nálunk még holnap este 1-2 fok várható. Bár a nappalok már kezdenek elég melegek lenni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Április 24, 11:17:27
Reggel még szükség van kabátra, pulcsira, de 10 óra körül ez már lekívánkozik. Az éjszakákat többnyire nem figyelem, mert olyankor már a paplan alatt vagyok.
Tegnap hazafelé jövet azt figyeltem, hogy sok hajléktalan kifekszik a napra , mellette a szatyorja és békésen alszik a napon. Talán, mert éjjel a hideg miatt nem tudnak aludni. Esetleg arra is gondoltam, hogy nappal több ember között nagyobb biztonságban vannak mint éjjel, amikor a sötét alakok rosszat tervezve járják az utcákat.

"Sötétben törnek be a házakba, nappal bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról."
Jób 24:16.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2013 Április 24, 11:34:26
éjjel is kellemes az idő én 1,35 kor jöttem haza és melegem volt, hála az Istennek szép idő van , és eltöltött hálával hogy még van a ma még tart a kegyelem , és az Úr ránk hozza az  Ő világosságát mint  a delet!
 eszembe jutott az az ige amit  zsoltáros  mond :

Zsoltárok 118,29
 
29 Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme!
Zsoltárok 136,1
 
1 Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsoltárok 136,2
 
2 Magasztaljátok az istenek Istenét; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Április 25, 10:00:22
Nem szeretnék magammal beszélgetni, ezért egy kicsit levonulok a fórumról, teret adva más hozzászólónak is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 Április 29, 13:56:00
Drága Testvéreim!
  Ezen a  héten elutazom Németországba,több hétre dolgozni. :05: Ezért nem fogok tudni jönni fórumozni. :04: Fogtok hiányozni,de imáimban benne lesztek.Áldjon meg az Úr Titeket!!Addig is VISZONTLÁTÁSRA!!  :044: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Április 29, 13:57:16
Várunk Testvérem vissza! Jó utat neked! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Április 29, 17:06:07
Kedves Jázmin!

Adja az ÚR, hogy mindenben megtapasztald az ÚR áldását itt nálunk is! Hiányozni fogsz, és szeretettel várunk vissza!

 :175:         :068:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Április 29, 21:43:16
Jázmin hiányozni fogsz nekem is. Már megszoktam, hogy naponta találkozhatom veled, lelkesítő hozzászólásaiddal. Vigyázzon rád az Úr, és áldjon meg a munkádban, Legyen támaszod és erősséged ott az idegenben.
De ha sikerül internethez férned, jutnod akkor akár a skypen is felveheted a kapcsolatot közösségünkkel és hirt adhatsz megadról, kérhetsz bátorító imatámogatás.
Légy áldott Testvérem és vezessen az Úr!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Április 29, 21:47:29
 :( :pityereg:   ma este 18 ,20 kor leestem mikor le szálltam   a villamosról, 3 ujjam össze zúzódott,   az egyik ujjamat valamibe fém vagy nem tudom elvágtam, el lett vágva az ér is  nagyon fáj, össze varrták , le kellett vágni a karika gyűrűt az ujjamról,  :( :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Április 29, 21:53:34
Ildikó, szomorú eset, és főleg az, hogy megtörténhetett veled akkor amikor ilyen kemény hajtásban vagytok. Adjon az Úr neked mielőbbi gyógyulást, vegye le a fájdalmaidat, és ne maradjon ennek a balesetnek semmilyen nem várt utóhatása.
Imádkozunk érted testvérem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Április 29, 23:31:04
Nagyon csúnya a kezed! Imádkozom érted Ildikó.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Április 30, 14:20:30
Ildikó lecsúsztál a lépcsőről vagy megszédültél?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Április 30, 16:11:13
Ildikó lecsúsztál a lépcsőről vagy megszédültél?


 Nem  hanem már le szálltam a villamosról és valamibe megbotlottam !
  :( ma voltam röntgen felvételen, és mind a 3 ujjam megrepedt igy gipszet kaptam a kezemre!


 köszönöm hogy imádkoztok értem! :thanks: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Április 30, 16:36:05
Hát Ildikó, nem mondható szerencsésnek az esésed. Ha keresztényi vagy akkor hálát adsz az Úrnak amiért nem történt nagyobb baj. És soha nem lehet tudni, lehet, hogy ezzel valami még rosszabtól óvott meg az Úr.
Imádkozunk érted, a gyógyulásodért, a fájdalmak csökenéséért.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Április 30, 18:37:43
Hát Ildikó, nem mondható szerencsésnek az esésed. Ha keresztényi vagy akkor hálát adsz az Úrnak amiért nem történt nagyobb baj. És soha nem lehet tudni, lehet, hogy ezzel valami még rosszabtól óvott meg az Úr.
Imádkozunk érted, a gyógyulásodért, a fájdalmak csökenéséért.


 az volt az első mikor fel tudtam fogni hogy mi is van, és az este 21 kor  műtőbe mikor az ottani orvosnő nem akarta bevarrni és hivta telefonon a főorvos urat, az jött és kb 40 perc után  levágták a karika gyűrűt , és aztán  be varták hivtam az Urat , és miután Jézus nevét hivtam , nagyon megnyugodtam , tudtam hogy ha az Ur velem van nincs mitől félnem! :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Április 30, 18:41:14
Shalom drága Ildikó!

Most olvasom, mi történt Veled! Komoly esésed volt.... Imádkozom érted, hogy az ÚR gyógyítsa be minél hamarabb a sebeidet! Most azonban elöször pihend ki magadat, mert arra is nagyon nagy szükséged van!


 :rozsa2: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Május 04, 14:55:13
áldott testvéreim!
 köszönöm az imákat ! , jobban van a  kezem , gyógyul , ma levették a gipszet , még fáj de ,tudom hogy jobb lesz , és a jó hir hogy mozgathatom az ujjaimat , azt is tudom picit mozgatni ami  be  van varrva, tegnap még nagyon dagadt volt mert ugye kell dolgoznom is( mert nem találtak senkit aki helyettesíteni  tudna  igy segítséggel , mikor Karcsi , mikor Évike , felváltva is jönnek velem takarítani , és szerencsére :08: jobb kézzel tudok dolgozni!
 Köszönöm az imákat! sok szeretettel gondolok rátok! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :016: :017: :rozsa: :029: :thanks: :028: :027: :026: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Május 04, 15:00:53
Kedves Ildikó!

Hála az ÚRnak, hogy jobban vagy! De azért nem egészen értem, hogy nem hagynak Téged ezekkel a sebekkel otthon, hogy gyorsabban gyógyuljon.

 :2knuppel:

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Május 04, 15:34:12
Örlök Ildikó, hogy javul a kezed. Ez is egy visszajelzés arra, hogy imáinkat meghallotta az Úr!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Május 07, 18:36:57
Áldott Testvéreim!

Most egy picit búcsúzok, mert holnap elutazok, és nem tudom, hogy leszek majd netközelben. Legyetek nagyon áldottak, ha tudok, mindenképpen jelentkezem.

Szeretettel
Erzsike
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Május 07, 20:05:36
Áldott Testvéreim!

Most egy picit búcsúzok, mert holnap elutazok, és nem tudom, hogy leszek majd netközelben. Legyetek nagyon áldottak, ha tudok, mindenképpen jelentkezem.

Szeretettel
Erzsike


 kedves Erzsike!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
legyél nagyon áldott és legyél áldás ott ahová mész , vezessen és oltalmazzon meg az ÚR! :017: :016: :rozsa:


 mostanában én nagyon keveset vagyok itt , remélem ez is változni fog de mindig nagyon nagy tisztelettel és sok szeretettel gondolok rád és kedves szép családodra!!! áldjon meg  benneteket az Örökkévaló!!! :love: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Május 07, 20:16:21
Köszönöm, drága Ildikó a jókívánságokat!  Nagyon örülnék, ha több idöd lenne it lenni, mert hiányoztál!

Legyetek Ti is áldottak Karcsival együtt és töltse be az ÚR minden szükségeteket, és gyógyítson meg minél hamarabb!

Szeretettel

Erzsike

 :thanks: :031: :026: :rozsa2: :fel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Május 07, 21:07:27
Erzsike, az Úr őrizzen benneteket és tegye áldottá az utatokat és szolgálatotokat. Imáinkban hordozni fogunk benneteket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Május 07, 21:15:20
Köszönöm szépen, kedves István! Nagyon jól esik, hogy imádkoztok érüntk! Legyetek Ti is áldottak és hiányozni fogtok! Lélekben itt leszek, s ha ven netem jelentkezem.

 :031: :026:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Május 07, 21:28:17
Fogjuk várni a jeletkezésed.
 :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Május 07, 21:31:19
 :afro:   :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Május 07, 23:32:34
Várunk vissza Erzsike, kényelmes és gondtalan utazást és áldott kellemes időtöltést nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Május 08, 09:59:57
Köszönöm, kedves Anti, áldjon meg az ÚR Benneteket is!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2013 Május 08, 19:01:11
Áldott Testvéreim!

Most egy picit búcsúzok, mert holnap elutazok, és nem tudom, hogy leszek majd netközelben. Legyetek nagyon áldottak, ha tudok, mindenképpen jelentkezem.

Szeretettel
Erzsike

Áldott Testvérem. Az Örökkévaló oltalmazzon titeket. Legyen áldott pihenésetek, és siess vissza, mert várunk nagyon... :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Május 09, 21:11:33
 :igen: :08:

tegnap voltam dolgozni és egy aranyos cica , aki nagyon barátságos be jött hozzám , és hozott egy kis jó kedvet és örömöt a tegnapi napomba!
 :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Május 10, 14:17:05
Áldott Testvéreim!

Hála az Úrnak megérkeztünk és hatalmasan megoltalmazott az ÚR az utazás alatt. Mostmár van netem, s ha tudok újra itt leszek. Nagyon köszönöm az imáitokat, meghallgatta az ÚR!

Gyönyörü viágok vannak, s ha készítettem fotókat, felrakok néhányat.

Legyetek nagyon áldottak, jó itt lenni újra!

 :thanks: :026: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Május 10, 14:28:51
Nagyon örülök, hogy rendben megérkeztetek. Hiába mondja az Igem hogy ne aggódjatok, mi mégis aggódtink értetek. De most itt a megnyugvás, hogy minden rendben van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Május 10, 14:34:14
Nagyon köszönöm, kedves István! Szerintem aggodalom, és együttérzés között különbség van. Úgy éreztem együttéreztetek velünk, és annál is inkább hálás vagyok az ÚRnak. Habár kicsit megtörte mindannyiunkat az út, de annál nagyobb volt az öröm, hogy minden rendben volt és nagyon szép helyen vagyunk. 

 :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Május 10, 14:45:25
Várjuk majd az élményeidet!
 :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Május 10, 16:04:50
Jó újra látni Erzsike. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Május 10, 16:35:12
Jó ujra köztetek lenni!  :020: :hehe:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Május 10, 17:30:20
 :017: :161: :016: :rozsa: KEDVES ERZSIKE!!!! :030: :029: :026: :027: :027: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Május 10, 17:50:39
Nagyon köszönöm, drága Ildikó!

 :thanks: :031: :026: :027: :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Május 16, 09:22:37
Jó reggelt!
 ma  már 17 napja hogy elestem és még mindig nem szedték ki a varratokat az ujjamból,  mondások szerint ne hogy szét nyíljon a seb ,az orvosnő azt mondta hogy nem fogom tudni többet behajlítani a középső ujjam , én nem hiszek neki mert tudom hogy az Úr meggyógyít , és már tudom is kicsit  mozgatni, és ma olvastam a zsoltárok könyvét és a 116 os zsoltár  nagyon a szívemhez szólt:
116 zsolt:1-2:
Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát.
2
Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben
:ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Május 16, 10:22:26
Adjon az Úr neked mielőbbi teljes felépülést! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Május 16, 10:31:41
Drága Ildikó!

Imádkozom Érted, hogy gyógyulásod tökéletes legyen.

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Május 19, 01:28:54
Ildikó imádkoztunk a sikeres varratkiszedésért és az ujjad mozgáskészségének helyreállitásáért. Ha történt változás akkor osztd meg velünk, hogy továbbra is vihessünk az Úr elé.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Május 19, 17:52:46
Ildikó imádkoztunk a sikeres varratkiszedésért és az ujjad mozgáskészségének helyreállitásáért. Ha történt változás akkor osztd meg velünk, hogy továbbra is vihessünk az Úr elé.



 :030: :thanks:
 köszönöm szépen áldott testvérem! nem sok minden történt , az este megint szét repedt a  kezem most vérzett is  a varratokat még mindig nem merik ki szedni! néha fáj a csont is nagyon , és nem bírom be hajlítani sem , d e mozgatni tudom !
 nagyon köszönöm az ima támogatást, kedd reggel kell menyek vissza az orvoshoz, ! :thanks: :026: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Május 19, 18:25:15
Húha Ildikó, ez nem semmi! De az ima mellett kellene azért, hogy egy kicsit kíméld magad!

Imádkozom továbbra is Érted!

 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Május 19, 21:29:05
 :016: :love: Köszönöm szépen kedves Erzsike! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 Május 20, 14:14:02
Kedves Testvereim! Udvozollek titeket Nemetorszagbol,Worfeldenbol. :) Nagyon reg jartam koztetek,es mar nagyon hianyoztok.Legyetek aldottak!!Mar alig varom,hogy ismet forumozhassak !Imadkozzatok ertem,hogy kitartassal dolgozzak. Aldjon meg titeket az Ur! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Május 20, 14:17:44
Örülök Jázmin hogy benéztél hozzánk, te is hiányzol nekünk és remélem hamar vissza tudsz jönni rendszerességgel. Az Úr áldjon meg téged és családodat! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Május 20, 14:22:14
De jó. hogy beköszöntél.
Légy áldott Jázmin!
 Imádkozunk .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Elisabeth - 2013 Május 20, 15:41:15
Drága Erika, nagyon hiányzol Te is nekünk. Annál jobban örülünk, ha sikerül be be kukkantani...  :afro:

Légy nagyon áldott!

 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Május 23, 09:51:03
 :morning:
 Jó reggelt kedves testvéreim! :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 25 nap után ki szedték ma a varratokat a kezemből, Dicsőség Istennek!!! :ima02:

 Nagyon köszönöm az imáitokat! igaz még nem tudom behajlítani az ujjam de mozgatom ,, és már csak kicsit van megdagadva , a csont még fáj , de  nagyon hálás vagyok a Mindenható Istennek !!! Ő a gyógyító!!!


 :029: :thanks: :028: :026: :027: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Május 23, 12:02:02
Az Úr adjon helyreállást a kezednek Testvérem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sajtosmagdi - 2013 Május 25, 07:58:11
Imádkoztunk érted testvérem, bizz az Úrban.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Május 25, 08:08:25
 :thanks: :030: :morning: Kedves Magdika! nagyon szépen köszönöm az Imáitokat ! Tudom hogy az Úr nem hagy el soha  , és csak Ő a gyógyító!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 :027: :026: :thanks:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Május 25, 11:41:20
Ámen Ildikó!

"Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni."

Zsolt 118:8.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sajtosmagdi - 2013 Május 25, 12:12:01
Ámen.

Zsoltárok  62, 6

"Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. "
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Május 30, 20:12:53
 :017: :rozsa:
 áldott testvéreim! ma est megyünk Erdélybe, jövő hét csütörtök ig , de ott is van  internet majd irok nektek! legyetek angyon áldottak és sok sok szeretettel gondolok rátok!!! :017: :love: :027: :026: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Május 30, 21:21:55
Ildikó talán már úton is vagytok. Ha korábban irsz akkor a közbenjáróimán értetek is imádkoztunk volna. Vigyázzon rátok az Úr, vigyetek áldást magatokkal és kapjatok is áldást.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Május 30, 23:43:02
Várjuk a jelentkezésedet Ildikó, az Úr vigyázzon rátok! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Május 31, 16:44:19
 :016: kedves  testvéreim! Megérkeztünk az Úr segítségével, nagyon jó volt az utunk idáig , és képzeljétek el végig gyönyörű nap sütésbe jöttünk, az éjjel akartunk indulni de nagyon fáradt voltam , mikor éjjel 2 kor haza értem, akkor imádkoztunk Karcsival , és csak reggel 6 kor indultunk, kértem az Urat hogy kicsi nap sütést is adjon nekünk, és miután imádkoztunk azt az igét olvastam:
Zsoltárok könyve:37:4   Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.  és végig  nap sütésben jöttünk!
 ez hatalmas bizonyság volt nekünk!   :027: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Május 31, 16:59:06
Örülök Testvérem, hogy épségben megérkeztetek és még az utatok is szép volt! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Június 01, 08:07:28
Ildikó és Karcsi, tegye az Úr áldottá az ottlétteket!

Köszönöm, hogy jeleztétek a megérkezéseteket
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 06, 13:15:29
áldott testvéreim most itt az ideje hogy egy öröm Hirrel szolgáljak felétek:

 a lányunk 6 hetes terhes :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 csodálatos a Mindenható: sokat imádkoztunk mert 2 éve amióta házasok nem maradt terhesen és orvosok szerint , nem is lehet ne!
 :ima05: :ima06: :ima05: :ima02: :ima02:
NOS.....
 persze ők a fiatalok megtettek mindent amit mondtak az orvosok: mik pedig azt tettük amit kell: imádkoztunk , böjtöltünk és könyörögtünk, és  a válasz megvan: áldott állapotban van a kislányunk :taps: :016: :029: :027: :026: :043: :078: :081:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2013 Június 06, 13:51:51
 :afro: Hallelujah  :2smitten: Dicsőség az Úrnak ! Veletek örülünk  :afro: Legyetek áldottak és egészségesek  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 06, 13:52:30
Nagyszerű hír testvérem! :afro: Dicsőség az Úrnak! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2013 Június 06, 19:20:37
:afro: Hallelujah  :2smitten: Dicsőség az Úrnak ! Veletek örülünk  :afro: Legyetek áldottak és egészségesek  :2smitten:

 :05: :05: :05: :05:
nagyon nagyon szépen köszönjük  áldott testvérek! :044: :044: :044: :044:


valóban az idén ez a legjobb hir amit hallottunk! DICSŐSÉG AZ ÚRNAK!!! :066:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 07, 11:32:08
 :thanks:   nagyon szépen köszönjük a jó kívánságokat!
 nagyon hálásak vagyunk a Mindenható Istennek ,az Ő kimondhatatlan  gazdag áldásaiért! :029: :thanks: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 07, 12:26:12
:afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Június 07, 12:28:39
Drága Ildikó és Karcsi!
Gratulálok! Az Úr áldjon meg titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Június 08, 10:07:13
Dicsőség és hála az ÚRnak!  :2smitten:

Örülök az örömötöknek kedves Ildikó és Karcsi  :05:

Legyetek nagyon áldottak boldog nagyszülők  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Jó egészséget kívánok a családnak   :2smitten: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 08, 12:46:39
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: Köszönjük nagyon  köszönyük!! :rozsa: :016: :161:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 Június 10, 15:58:36
Udv Nektek Aldott testvereim!!!Meg mindig Nemetoszagbol irok.Tobb mint 6 hete itt vagyok es mar nagyon vagyom haza es kozetek is.Nagyon lassan telnek mostmar a napok.Remelem 2 het mulva  hazamehetek.Hianyoznak a lelki es igei beszelgetesek veletek.Szoktam ratok gondolni es imadkozom is ertetek. :) Aldjon meg titeket az Ur!Nagyon orulok,hogy fel tudtam jonni kozetek ,meg ha csak keves idore is. Beke veletek!! :044: :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 10, 16:00:19
Nagyon örülök Testvérem, hogy hallok Rólad! :afro:
Várjuk már mi is hogy újra aktívan közöttünk legyél és hogy épüljünk egymás hite által.
De addig is áldott időtöltést Neked míg távol vagy! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Június 10, 18:30:32
Jázmin hiányzol. És olyan jó, hogy most hallunk rólad.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Június 13, 11:43:23
Én is gratulálok Nektek Ildikóm  :D Ez nagyszerű hír!!  :afro: Hatalmas a Mi Istenünk képes bármikor, bárhol csodát tenni, akár a mi életünkben is  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Június 13, 11:46:09
Ma 4 éve, hogy nyúzzuk egymást Antival  :020:  :2smitten: Szeretlek Kincsem  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 13, 11:47:38
Négy éve még nem volt egyetlen egy őszhajszálam se... :hehe:

Szeretlek! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: manoka38 - 2013 Június 13, 12:41:48
Sok szeretettel gratulálunk nektek Anti és Gyöngyike!
Kívánjuk nektek ,hogy házasságotok legyen Isten által áldott,boldog,békés,örömökkel teli az elkövetkező időkben is! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 13, 14:10:50
Köszönjük. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2013 Június 13, 16:27:33
  :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Június 13, 17:04:58
(http://www.kepeslap.com/images/26440/1224338366.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Június 13, 17:25:17
Füle Lajos:

Két költöző madár


Két költöző madár,
mint mátkapár,
tavaszba ér, egymásra vár.
Szárnyuk könnyű, merész,
szívük fészekrakásra kész,
s mire eljön a nyár,
a fészek áll.

Mert így kell lenni:
fészket rakni, fiat nevelni,
kék ég alatt dalolva szállni,
minden szépséget megcsodálni,
s mire lehull az őszi este,
repülni innen messze, messze...

Itt hagyni fészket, vágyat, álmot,
hisz minden szépet megtalál ott,
ahova száll......
két költöző madár.....

Szeretlek benneteket " madárkáim  :169:  :089: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Legyetek nagyon boldogok és áldottak  sok-sok örömmel  :017: :012: :016: :019: :012: :159: :012: :rozsa2: :012:




Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 13, 19:07:03
Ma 4 éve, hogy nyúzzuk egymást Antival  :020:  :2smitten: Szeretlek Kincsem  :2smitten:

 Gratulálok kedves Gyöngyike és  Anti!!! Legyetek mindig nagyon áldottak , boldogok és egészségesek!!! :rozsa: :016: :161: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 13, 19:09:03
 :( :pityereg: :pityereg: :pityereg: Áldott testvéreim ! a kislányom ma elvesztette a babát , reggel vérzett és mire be értek a kórházba  a  baba halott volt  :pityereg: :pityereg:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 13, 20:28:22
Borzaszto... imadsagban hordozlak benneteket!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Június 14, 06:27:39
:( :pityereg: :pityereg: :pityereg: Áldott testvéreim ! a kislányom ma elvesztette a babát , reggel vérzett és mire be értek a kórházba  a  baba halott volt  :pityereg: :pityereg:

Nagyon sajnálom  :( 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Június 14, 08:08:22
Ildikó, ez nem jó hír. Adjon az Úr békességet lányodnak, férjének és nektek is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 14, 13:51:18
:(  A lányom nagyon szomorú sokat sir , a tegnap egész nap munka közbe könyörögtem az Úrnak hogy mentse meg a baba életét , de mikor már a végén azt mondtam hogy: legyen meg Uram a Te tökéltess akaratod akkor már jött is  a válasz hogy nem  él a baba :pityereg: :pityereg:
 sok mindent nem értünk hogy miért van de  egyben Biztos vagyok: a Mindenható jobban tudja mi jó nekünk és azt is hogy miért kellett ennek igy lenié!
 ezért én hálás vagyok az Urának  mindenért és tudom hogy  be tejesedik rajtunk is ez az Ige:
Zsoltárok könyve:113:9   Aki beülteti a meddőt a házba, mint magzatoknak anyját, nagy örömre. Dicsérjétek az Urat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2013 Június 14, 23:13:09
 :116: Együtt érzek Veletek Ildikó :132: Drága,kicsi élet az Úrnál van és találkozunk majd Vele  :2angel:

Adjon az Úr vigasztalódást Nektek és kegyelmében erősödjetek meg, jó reménységgel  :2angel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Június 23, 10:12:33
Én jelenleg gyönyörű emlékeimre figyelek   :2smitten:
-pár napja még együtt lehettem Isten kegyelméből Kis gyönyörű és áldott Rebekánkkal, áldott anyukájával  :169:
Köszönöm az ÚRnak  :2smitten: pár fotóval és hálával
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 23, 17:58:30
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:     
köszönöm kedves Irénke! valóban áldott kedves gyerekek! :016: :thanks: :028: :027: :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 24, 09:17:04
Pici családom. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 24, 09:22:23
Pici családom. :2smitten:


Áldott csodálatos Családod van kedves testvérem! :afro: :afro: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Június 25, 23:12:13
Olyan a Beki haja mintha titokban éjjel becsavargatnám neki...  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 25, 23:19:54
Az én bongyor hajamat örökölte, de neki jobban áll. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Június 26, 06:24:44
Én is gyönyörködtem a hajában. Húgom jutott róla eszembe,kislányként neki is szőke, göndör haja volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyuszi66 - 2013 Június 26, 07:03:28
Kicsit be sűrűsödtek a programjaim, de had osszam meg veletek.
Hétfőn és szerdán gyógytornára járok, így ma is. Onnét meg egyik testvér hívott kertészkedni, ami felüdülést hoz nekem és a bezárkóztatásból megszabadít.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Június 26, 07:09:42
Legyen áldott a napod Gyuszi. Egy kis kertészkedés néha többet ér minden gyógytornánál. Felüdíti a testet-lelket egyaránt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 26, 08:44:11
Áldott időtöltést Gyuszi! :afro:
Csodálatos a természetben is időt tölteni, hiszen az is Istenről tanúskodik. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 26, 10:48:31
Kicsit be sűrűsödtek a programjaim, de had osszam meg veletek.
Hétfőn és szerdán gyógytornára járok, így ma is. Onnét meg egyik testvér hívott kertészkedni, ami felüdülést hoz nekem és a bezárkóztatásból megszabadít.


 :taps:
 Kedves Gyuszi 66 ! nagyon jól teszed , áldott szép napot kivánok neked!!! :105:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Június 26, 12:59:11
Áldott időtöltést Gyuszi! :afro:
Csodálatos a természetben is időt tölteni, hiszen az is Istenről tanúskodik. :2smitten:

Szívemből szóltál kedvesem...  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyuszi66 - 2013 Június 26, 18:43:59
Köszönöm szépen a jó kívánságokat!  :2smitten:
Zöldborsó pucolás volt, nagyon nem fáradtam el, ülve dolgoztunk  :05:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 29, 15:17:44
Sziasztok Testvéreim! :088:
Ma este repülünk vissza Angliába, jó volt és gyorsan el telt ez a két hét és a 2 napos fórumtalálkozó is perceknek tűntek.
Jó volt veletek, már várom a következő találkozót. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 29, 15:35:11
 :017: :016: :rozsa:
 Az Úr oltalmazzon és őrizzen meg benneteket  :2smitten: :2smitten: :2smitten: legyetek nagyon áldottak , és jelentkezz ha haza értetek!
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
:rozsa:
 valóban nagyon hamar el telt  mintha percet lettek volna , de remélem hamarosan találkozunk ujra :030: :027: :026: :081: :085: :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 29, 16:46:55
Köszönöm Testvérem, valószínűleg csak holnap reggel fogok feljönni, mert olyan hajnali 2 körül fogunk visszaérni és akkor már aludni szeretnénk. :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 30, 11:57:52
Sziasztok Testvérek, magyarországi idő szerint hajnali 2-re hazaértünk és az Úr mindvégig megóvott minket. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2013 Június 30, 13:32:37
Örülök, hogy rendben hazaértetek, nagyon jó volt veletek lenni!  :169: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Június 30, 13:56:24
A Mindenható Istennek hála mindenért  :2smitten:   :169: :168: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 30, 14:47:58
:afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2013 Június 30, 18:39:56
Sziasztok Testvérek, magyarországi idő szerint hajnali 2-re hazaértünk és az Úr mindvégig megóvott minket. :afro:

Áldott Testvérem. Ezek szerint fáradt lehettél, ezért toltad ilyen lassan a repülőt...  :2funny:

Hála az Örökkévalónak, hogy megóvott, és haza vezérelt titeket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 30, 18:41:29
:hehe: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Június 30, 19:15:06
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:  DICSŐSÉG A MINDENHATÓNAK!!!!örülök hogy haza értetek!  :016: :rozsa: :017: :027: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Június 30, 19:21:34
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Július 01, 10:56:17
Hála az úrnak, hogy hazaértetek. Áldjon meg Titeket az Úr.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Július 02, 10:45:52
Idő kell az átállásra a magyarországi időjárás után, vagy rögtön okés volt minden?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Július 02, 11:04:38
Tulajdonképpen Magyarországon is eljátszotta azt az idő, hogy 36 fokról másnapra 16 fok lett. Olyan angliai időjárás érzésünk volt. :hehe: Igaz Szombatra kicsit melegedett az idő, de így sem volt nagy hőmérséklet különbség mikor Angliába érkeztünk. :088:

Itt most jelenleg 15 fok van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Július 02, 12:52:49
Hát akkor itthon is úgy éreztétek magatokat, mint ha otthon lennétek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Július 02, 12:53:40
Igen. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2013 Július 02, 16:46:30
Itt azóta újra megduplázódott a hőmérséklet.  :159:  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jules - 2013 Július 02, 17:07:26
"Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok,[...] azért legyőztétek a gonoszt." (1 Jn. 2:14b) :2smitten::2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Július 02, 17:14:59
A gyűrűk ura. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Július 02, 20:55:22
Milyen edzett kislány. Én lehetséges, hogy még ezt sem tudnám a gyűrűn leutánozni ...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Július 03, 06:02:17
"Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok,[...] azért legyőztétek a gonoszt." (1 Jn. 2:14b) :2smitten::2smitten: :2smitten:

 
A gyűrűk ura. :hehe:

 :hehe:  :078:




Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Július 03, 17:57:20
 :hehe: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Július 04, 03:07:04
 :( :(     Shalom! ismét eltelt 2 hosszú nap , sajnos  ez még igy lesz egy darabig, egész nap és este mostanáig , éjjel 2 ig dolgoztam , :( :(
 nagyon szeretnék többet lenni itt veletek de sajnos ez egyelőre nem lehetséges, Pista testvérem kérlek emlékezetek ránk  és imádkozzatok értünk ! Tudom hogy a Mindenható aki megszabadította az Ő népét a rabszolgaságból megszabadít minket is , ettől a nehéz  sorstól , Karcsi is reggel 9 től most 3 jött haza  18 órákat 10 ezerért nagyon durva és mikor szabad csak alszik egész nap! De tudom érzem ennek hamarosan vége lesz! Van Szabaditó!!!! :igen: :igen: :igen: :igen: :2smitten: :2smitten: :2smitten: legyetek nagyon áldottak!!! :016: :rozsa: :017: :161:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Július 04, 08:38:17
Drága Ildikó!
Imádkozom, hogy legyen könnyebb és jól fizető munkátok. Igen, az Úr a mi Szabadítónk! Hallelujah!
Áldjon meg Titeket az Úr.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Július 04, 08:42:13
Ildikó imádkozunk értetek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 Július 12, 14:02:24
Sziasztok Testvereim! 
Vegre itthon!!!Miutan hazajottem Nemetorszagbol-hala az Urnak megorzott az uton-elmentunk csaladunkkal nyaralni,ezert nem tudtam  ittlenni,de mar alig vartam,hogy johessek ismet kozetek!Remelem ,jol vagytok ,az Urban vagytok,es jo volt  kozossegben lenni  a talalkozon.    Aldjon titeket tovabbra is a mi Urunk,hogy epulhessunk egymas hite altal!  :05: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Július 12, 14:47:51
Dicsőség az Úrnak aki megőrzött téged az úton és otthonodba épségben visszavezetett. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Július 12, 17:19:53
Isten hozott Jázmin!

 :rozsa: :265: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 07:32:00
Szép jó reggelt kívánok mindenkinek. Az Úr kegyelméből ma is a strandolóknak és a napot kedvelőknek kedvez az idő, délutánra 37 fok várható. Vége a heti robotnak és egy kicsit felüdülhetünk családunk körében.
 :159:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 03, 10:59:28
Angliában is rekordok dőltek meg, 32 fok volt többször is és igen magas páratartalom. :003:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 11:41:46
Viszont lehet, hogy Romániában fázósan húzzák össze magukat az emberek mert most ért oda a hidegfront.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 11:45:07
Ma egy kicsit lazítok, és felkészülök a jövő hétre. Nagy napra készülök. Elhagyom a 60. évemet és elkezdem a 61-et. (Ha az Úr is úgy tervezte.)
Születésnapom reggelén a Baracskai börtönbe megyek. Ne íjedjetek meg, nem a büntetésemet letölteni, hanem börtönmissziós szolgálatra.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Augusztus 03, 11:50:27
 Kellemes napot kívánok otthonunk hűsító zegzugaiban...... :119: 

:154:  :hehe:- de jó lenne egy kis hó ...



:159: :003:

Kemény a forróság már megint....el sem mertünk indulni, pedig fürdést terveztünk.....
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 12:00:55
Ugye Irénke, milyen furcsák vagyunk mi emberek?
Nyáron hiányzik a hideg  :155:
télen pedig vágyunk a napsütésre.  :033:

Ritkán vagyunk mindennel elégedettek.

Mi is itthon hűsölünk a lakótelepi szobánk 30 fokos árnyékában.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 03, 12:03:17
Születésnapom reggelén a Baracskai börtönbe megyek. Ne íjedjetek meg, nem a büntetésemet letölteni, hanem börtönmissziós szolgálatra.

Már megijedtem... :2funny:

Áldott szolgálatot Testvérem és boldog születésnapot. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 03, 12:04:44
Ugye Irénke, milyen furcsák vagyunk mi emberek?
Nyáron hiányzik a hideg  :155:
télen pedig vágyunk a napsütésre.  :033:

Ritkán vagyunk mindennel elégedettek.

Mi is itthon hűsölünk a lakótelepi szobánk 30 fokos árnyékában.


Itt most csak 20 fok van.  :020:
Számomra ideális hőmérséklet.  :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Augusztus 03, 12:08:58
Igen  István így van teljesen .....sosem jó semmi.... :168: :169: :hehe:


Áldott hűsító napot Magdikának is  :163:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 12:09:48
Kíváncsi vagyok, hogy másoknál is hozzátok hasonló-e a helyzet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 12:10:27
Igen  István így van teljesen .....sosem jó semmi.... :168: :169: :hehe:


Áldott hűsító napot Magdikának is  :163:

Köszönöm Irénke, átadom neki .
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Augusztus 03, 12:43:16
Néhanap itt is nagyon meleg 30 fok körül... :159: olyankor már látni az angolokon hogy nagyon tikkadoznak ...  :003:  :hehe:
de a magyarok nagyon élvezik  :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 03, 12:47:07
Már amelyik magyar, én a 30°C meleget is kényelmetlennek érzem. Főleg munka közben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 12:51:27
Valamikor régen Stockholmban voltam . Augusztus elején utaztunk és a végén jöttünk haza. Mivel hűvös időt jósoltak, és az ismereteinkből is úgy tudtuk, hogy mindig hidegebb van, mint Magyarországon úgy is készültünk fel, ruházat szempontjából is. A meglepetés akkor ért bennünket amikor 30 fok feletti hőmérséklet is volt, a tenger mellet és a csónakban úgy leégett a bőröm, hogy még rám nézni sem lehetett bűntelenül, annyira fájt a napozás okozta vörösség.
A svédek viszont örömmel fogadták az ajándék nyári időjárást.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Augusztus 03, 12:52:38
Már amelyik magyar, én a 30°C meleget is kényelmetlennek érzem. Főleg munka közben.


 :118: Igen mert akkor a konyhán 50fok is lehet ....  :118:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Augusztus 03, 12:55:23
Valamikor régen Stockholmban voltam . Augusztus elején utaztunk és a végén jöttünk haza. Mivel hűvös időt jósoltak, és az ismereteinkből is úgy tudtuk, hogy mindig hidegebb van, mint Magyarországon úgy is készültünk fel, ruházat szempontjából is. A meglepetés akkor ért bennünket amikor 30 fok feletti hőmérséklet is volt, a tenger mellet és a csónakban úgy leégett a bőröm, hogy még rám nézni sem lehetett bűntelenül, annyira fájt a napozás okozta vörösség.
A svédek viszont örömmel fogadták az ajándék nyári időjárást.

hmmm... érdekes hogy lehetett ott ilyen meleg.  :03:
Igen, ők pl szerintem is élvezhették.  :igen: Még talán az angol időjárás is kedvezőbb számukra.  :020:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 13:04:21
Megtaláltam egy képet amit ott készítettünk, 1989-ben, Stockholm belvárosában. Sajnos az ottlétünk idejéről nincs is több fotó, ugyanis a csokoládé megolvadt, ráfolyt a fényképezőgép blendéjére és leragasztotta azt. Ez viszont csak akkor derült ki amikor az előhívásra átadott filmeket visszakaptuk, hogy előhívhatatlanok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 03, 13:06:49
Ha a képek nem is, de az emlékeid megőrizték a szép emlékeket. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 13:11:53
Igen, az emlékeimben megőrzöm. Nővéremet és férjét is akiknél voltunk. Sajnos ők már nincsenek közöttünk. Pár évre rá, hogy ott voltunk eladták lakásukat és vidékre költöztek, egy nagyon szép helyre a tenger mellé (Ott is voltunk akkori ottlétünk idején 10 napig.)
A közelben pár km-re volt az atomerőmű. Költözésük után nemsokkal mindketten meghaltak daganatos betegségben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 03, 13:14:00
:(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Augusztus 03, 13:14:44
ez nagyon szörnyű  :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 13:18:54
Az valóban, mert a láthatatlan sugarak óriási károkat tudnak okozni, de ezt nem vagyunk hajlandóak beismerni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 03, 13:25:05
Mert a technikai fejlődést nem akadályozzák, inkább az emberek egészségét áldozzák fel.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 03, 13:42:52
Viszont lehet, hogy Romániában fázósan húzzák össze magukat az emberek mert most ért oda a hidegfront.

dehogy is   kedves Pista testvérem ! a nővéremmel ma beszéltem Kolozsvárt  37 C  van
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 03, 13:46:05
Ma egy kicsit lazítok, és felkészülök a jövő hétre. Nagy napra készülök. Elhagyom a 60. évemet és elkezdem a 61-et. (Ha az Úr is úgy tervezte.)
Születésnapom reggelén a Baracskai börtönbe megyek. Ne íjedjetek meg, nem a büntetésemet letölteni, hanem börtönmissziós szolgálatra.

 Áldott Pista testvérem születés  napodon mik utazunk Erdélybe  a hegyekbe nagyon szép ahová megyünk


augusztus 8 tól leszünk ott 15 ig


http://www.turistinfo.ro/remeti/cazare-remeti/pensiunea_andreea-c1394.html (http://www.turistinfo.ro/remeti/cazare-remeti/pensiunea_andreea-c1394.html)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 13:46:58
Akkor szép és napos nyarunk van Európa szerte
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 14:02:46
Elmentem ebédelni

 :086:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 03, 14:11:17
 :taps: Jó étvágyat!!! :005: :nyaloka:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 14:28:46
Köszönöm, finom volt. Már csak lustálkodni kellene egy kicsit, de inkább kihagyom, hogy éjjel jól tudjak aludni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 03, 14:28:56
Jó étvágyat. ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 03, 14:29:56
Lekéstem a jó étvágy kívánásában, mondjuk ha álmos vagy akkor tessék sziesztázni, mert este skype alkalom lesz és lehet megint éjfél utánig fog tartani. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 03, 14:36:42
Áldott Pista testvérem születés  napodon mik utazunk Erdélybe  a hegyekbe nagyon szép ahová megyünk


augusztus 8 tól leszünk ott 15 ig


http://www.turistinfo.ro/remeti/cazare-remeti/pensiunea_andreea-c1394.html (http://www.turistinfo.ro/remeti/cazare-remeti/pensiunea_andreea-c1394.html)

Nagyon barátságos hely.
Előre is áldott utat nektek és kellemes időtöltést. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 14:51:29
Szép helyen lesztek.

Mielőtt elindultok írjatok, hogy tudjunk értetek imádkozni.

Biztosan emlékezetes lesz ez a hegyek közötti nyaralás.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 03, 14:53:24
Szép helyen lesztek.

Mielőtt elindultok írjatok, hogy tudjunk értetek imádkozni.

Biztosan emlékezetes lesz ez a hegyek közötti nyaralás.

 mindenképp irok testvérem , de onnan is mert viszem a tablett et magammal és van wi-fi is ott igy képeket is küldök nektek

 ja mert karcsitól kaptam egy szép kis aranyos tablett et  igy néz ki  mint a képen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 14:55:37
Az jó lesz. Akkor mi is részesülhetünk a ti látnivalótokban.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 03, 15:04:59
 :afro: :afro: bizony! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 15:40:35
Érezzétek jól magatokat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 03, 15:41:49
Várjuk a képeket! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 03, 16:21:57
ok remélem hogy a tablet ról sikerül elküldenem de most ki próbálom  mert ha nem akkor viszem a lap top ot és a  fényképező gépet is  most próbálok majd küldeni egy képet
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 03, 16:47:28
 :2smitten: pròbálok egy kèpet küldeni
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 03, 16:48:08
Jó lesz. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 03, 16:48:54
 :D :igen: :igen: :igen:

 sikerült! ennek nagyon örülök!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 03, 17:50:54
Én is örülök, hogy alkalmas a képátvitere is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 04, 00:21:52
Jó volt veletek lenni és beszélgetni. Áldott éjszakát kívánok mindenkinek.

 :288:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 04, 00:43:07
Jó éjt neked is. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 04, 06:51:40
 :morning: Szép jó reggelt mindenkinek.

Megiszom a  :152:  és készülődöm az Istentiszteletre.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 04, 06:56:55
Ma reggel ezzel az igével találkoztam először:

 „Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.”
Kol 1, 12:


 :ima05:  Köszönöm Istenem  kegyelmedet és féltő gondoskodásodat. Ámen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 04, 07:41:46
Ma reggel ezzel az igével találkoztam először:

 „Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.”
Kol 1, 12:[/color


 :ima05:  Köszönöm Istenem  kegyelmedet és féltő gondoskodásodat. Ámen.



 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
nagyon jó Ige kedves Pista testvérem , én pedig ezzel az Igével:
 :019:
Zsoltárok könyve:5:4   Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok!
 áldott napot nektek , megyek ma  is dolgozni estig :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 :016: :028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 04, 08:23:43
De jó! Akkor már kettőnket megszólított az Úr korán reggel.

Legyen áldott a napod testvérem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Gyuszi66 - 2013 Augusztus 04, 09:06:00
Kegyelemben gazdag és áldott vasárnapot kívánok mindenkinek ezzel a mai igével!

Ő megáld és megőriz

Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged" (4Móz 6,24).

A főpapi áldás első mondata lényegében ígéret! Az áldást, amelyet Urunk (nagy főpapunk) nekünk ígért, bizonyosan megkapjuk, mert az megegyezik Isten akaratával. Milyen nagy öröm, ha élvezhetjük a mindent megszentelő isteni áldást! Ha (mi magunk) áldottak vagyunk, összes tulajdonunk és minden örömünk (is) áldott, sőt, veszteségeink és keresztjeink, de még a csalódásaink is áldottak lesznek. Isten áldása mélyreható és megtapasztalható. Az emberektől jövő áldás legtöbbször csak puszta szó, az Úr áldása viszont meggazdagít és megszentel. Ha igazán jót akarunk kívánni felebarátunknak, ne azt mondjuk: Sok szerencsét", hanem azt, hogy Áldjon meg téged az Úr".

Az áldáshoz hasonló nagy öröm, ha az Úr megőriz minket. Megőriz maga mellett, megőriz az önmagával való közösségben. Akiket Isten őriz, azok valóban védve vannak minden gonosztól, azokat Isten megőrzi az örök boldogságra. Isten oltalma együtt jár áldásával, békességet és biztonságot nyerünk általa.

E könyvecske szerzője szívből kívánja, hogy minden olvasója megtapasztalhassa Isten ezen gazdag áldását és oltalmát. Tedd magadévá ezért most ezt a mai ígéretet, és kérd azt Isten minden szolgája számára is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 04, 10:05:01
Köszönjük Gyuszi, hogy megosztottad velünk eztaz igét és a gondolatokat.
Legyen áldott a fórum minden látogatója!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 04, 11:16:11
Áldott napot Testvéreim! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 04, 13:58:12
Most érkeztem haza az Istentiszteletről. Ma úrvacsorai közösség is volt. Igei üzenetként Jézus véréről volt szó.
Valahogy ma nem tudtam aktív lenni. Ott voltam, de csak fizikailag.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 04, 14:41:13
Mi történt testvérem, fáradt voltál vagy nem jött át az üzenet a szószólótól?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 04, 14:48:26
Már az elején az imádkozásnál nem kaptam indíttatást és csak kötelességből imádkoztam. A dicsőítésnél azt figyeltem, hogy milyen hamis, egyáltalán nem érintett meg, hosszúnak találtam a bizonyságokat és csupán hallgattam az igehirdetést. Nem szólt hozzám, de szerintem ennek én vagyok az oka. Nem fáradtság, olyan nem tudom hogyan magyarázzam el lekiállapot. Nem éreztem otthon magam.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 04, 15:03:26
Az Istentiszteleti alkalomkor lehet bármennyire is ott az Úr, ha az ember érdektelen, akkor nem veszi az áldást. De ugyanakkor ott van a fordítottja is:

Az ember bármennyire is figyelhet és érdeklődve kísérheti végig az Istentiszteleti alkalmat, ha a tanító nem Istentől kapott táplálékot ad tovább, akkor a hallgató táplálék nélkül marad.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 04, 15:26:50
Érdektelen nem voltam, hiszen akartam menni és részt venni. Csak amikor már ott voltam nem éreztem azt a vágyat amit máskor.
Na mindegy, imádkozni fogok magamért-
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 04, 21:03:37
Érdektelen nem voltam, hiszen akartam menni és részt venni. Csak amikor már ott voltam nem éreztem azt a vágyat amit máskor.
Na mindegy, imádkozni fogok magamért-


 szerintem is inkább imádkozz a szószólóért , mert  ott van valami azért nem vettél áldást!
 volt többször is hogy  nagyon fáradtan mentem el Isten tiszteletre  ,  gondoltam hogy ott alszom el vagy legalább többször le esik majd  a fejem , de nem úgy volt!   semmi fáradságot nem éreztem és mintha minden ige  nekem szólt volna és mire haza értem nem voltam fáradt tejesen  fel voltam frissülve ,  és még itthon is órákig dicsértem  az Urat!!! :043: :078:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 04, 21:22:15
Ildikó igazad van, talán nem is magamért hanem a gyülekezetemért kellene imádkoznom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 04, 21:47:52
A gyülekezetek nagyon könnyen és gyorsan el tudnak menni a liturgikus irányba. Megszokták a dolgok menetét: ima, dicsőítés, igehirdetés, bizonyságok, stb...

A szolgálók is könnyen megszokhatják a szolgálatukat és már reflexből és megszokottan végzik, nem figyelve az Úrra, aki az adott helyzetben éppen mást szeretne...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 04, 22:50:30
Igen, időnként követünk egy sablont.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 05, 00:16:23
Akkor én most rutinból, lefekvéshez készülődöm. Áldott pihentető éjszakát kívánok mindenkinek.

            (http://www.truckcam.tv/blab5ent/skin_default/smilies/sleeping.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 05, 06:59:31
Jó reggelt mindenkinek. Kedjük frissen a reggelt és a hetet.

(http://m.cdn.blog.hu/na/napipuszi/image/kávé-reggeli-napipuszi.JPG)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 05, 08:10:48
Jó reggelt mindenkinek. Kedjük frissen a reggelt és a hetet.

(http://m.cdn.blog.hu/na/napipuszi/image/kávé-reggeli-napipuszi.JPG)
:igen: :igen: :igen:
 Jó reggelt kedves testvéreim!
 már kávét sem kell főzni , mert a Pista testvérünk már elő készítette és  a reggelit is ! adjunk hálát az Úrnak és ülhettünk asztalhoz!! :taps: :016: :161:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Augusztus 05, 08:19:32
Jó reggelt és áldott napot  :2smitten:


A léleknek nem kell pénz,
A lélek mindig valami szépet remél.
Kell neki mindennap a pillanat,
Amikor valami szépet befogad,
És felerősítve sugározza tovább,
Hogy szebb legyen tőle a világ.
 :morning: :026:
Bármerre jársz,bármit csinálsz,
Angyalok hada vigyázzon RÁD!



Cím: Re:Mi újság?
Írta: sajtosmagdi - 2013 Augusztus 05, 08:26:36
Köszönjük Irénke az áldást. Ildikó üljük körbe az asztalt és beszélgessünk, hogy kivel mi történt az utóbbi időben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 05, 09:08:52
Köszönjük Irénke az áldást. Ildikó üljük körbe az asztalt és beszélgessünk, hogy kivel mi történt az utóbbi időben.

 :afro: :afro: :afro:
 DE jó is lenne  kedves Magdika!!! ez nagyon jó ötlet!!! már nagyon vágyom látni benneteket!!! :igen: :016: :030: :028: :031: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 05, 11:51:15
Hamar el fog jönni ez az idő. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 05, 13:30:42
Úgy igaz, már csak 300 akárhány napot kell aludnunk ás ismét elérkezik ...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 05, 13:41:54
Vághatjuk a centit. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 05, 14:23:55
Igen, nálunk a szabócenti 150 cm-es, abból kell venni kettöt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 05, 14:35:56
A téli találkozókkal az a probléma, hogy termet kell biztosítani és elég költségesek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 06, 07:05:49
Ismét kaptunk egy napot az Úrtól.

"Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde."
Ef 6:17.


(http://i71.photobucket.com/albums/i127/deb1611/bible-devil.gif)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 Augusztus 06, 07:25:08
Ismét kaptunk egy napot az Úrtól.

"Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde."
Ef 6:17.


(http://i71.photobucket.com/albums/i127/deb1611/bible-devil.gif)

Amen Testverem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 06, 08:35:06
 :afro: :afro: :afro: ÁMEN!!!


 :ima02: :ima05: :ima06:


Ézsaiás könyve:61:10   Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 06, 09:57:32
Áldott szép napot Testvéreim! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 06, 10:27:29
 Áldott testvéreim  csomagolok és este a hűvösbe  , az Úr kegyelmável elindulunk 800 km van előtünk! kérlek imádkozzatok értünk! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 06, 10:29:14
Az Úr vigyázzon rátok e hosszú út alatt! Áldott időtöltést nektek, várunk vissza! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Augusztus 06, 13:39:18
Jó utat Ildikó az Úr őrizzen meg Titeket!  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 06, 13:47:30
Köszönjük szépen! :2smitten: :2smitten: :2smitten: ahogy oda érünk jelentkezem!


http://www.turistinfo.ro/remeti/cazare-remeti/pensiunea_andreea-c1394.html (http://www.turistinfo.ro/remeti/cazare-remeti/pensiunea_andreea-c1394.html)

 ide megyünk!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Augusztus 06, 14:10:02
váóóóó, nagyon szép kis hely  :igen:  Pihenni mentek??
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 06, 14:17:34
800km után rátok fér... :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 06, 20:53:38
Ildikó nagyon szép helyre mentek. Az Úr vigyázzon rátok az odavezető úton. Érezzétek jól magatokat, legyen aktív pihenésetek és töltődjetek fel erővel, energiával  és adjátok tovább az Úr szeretetét és békességét.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 06, 21:00:41
délelőtt sajnos az én gépem is elsszállt, elment a hang, nem ismerte fel a kamerát. Hiába próbáltam a drivereket újra telepíteni sikertelen volt minden kísérletem. Nem maradt más, mint az op. rendszert kellett újratelepíteni. Este a gyülekezetben voltam, most értem haza. És dicsőség Istennek, rendesen működik a gépem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 06, 21:23:24
Ildikó nagyon szép helyre mentek. Az Úr vigyázzon rátok az odavezető úton. Érezzétek jól magatokat, legyen aktív pihenésetek és töltődjetek fel erővel, energiával  és adjátok tovább az Úr szeretetét és békességét.


 igy legyen! Ámen! köszönöm áldott testvéreim a jó kívánságokat!!! :08: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :017: :161: :016: :rozsa: :thanks: :032: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 06, 21:26:04
délelőtt sajnos az én gépem is elsszállt, elment a hang, nem ismerte fel a kamerát. Hiába próbáltam a drivereket újra telepíteni sikertelen volt minden kísérletem. Nem maradt más, mint az op. rendszert kellett újratelepíteni. Este a gyülekezetben voltam, most értem haza. És dicsőség Istennek, rendesen működik a gépem.
:afro: :afro: :afro:

 tudtam én kedves Pista testvérem hogy te nagyon ügyes vagy!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :igen: :016: :017: :taps: :integet: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 06, 21:53:37
Köszönöm Ildikó a dicséretet, de Isten segitsége nélkül sehol sem lennék.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 07, 05:23:49
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:      ez igaz kedves Pista testvèrem.  az Ur nèlkül ki tudja holl lenènk mik is de tart a kegyelem   :2smitten: :2smitten:   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 07, 06:54:18
Így igaz Ildikó. soraidat olvasva az az Ige jutott eszembe

"Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak."

Ézs 41:10.

És ha segítségül hívjuk az Urat, akkor ő nem hagy magunkra minket.

Ildikó, hogy telt az utatok? Megérkeztetek biztonságban és már a célban vagytok?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 07, 07:40:06
 :nem: mèg uton vagyunk kedves Pislta testvèlrem mêg van kb 350 km  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 07, 07:48:31
már nincs amenyi volt  párszor le eset a fejem de elèg jòl birjuk.az Úr megsegit :2smitten: :044: :044: :028: :thanks: :031: :030: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 07, 08:13:11
Ildikó továbbra is imádkozom értetek.

 :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 07, 11:36:21
Holnap reggel "hűvösre" megyek. Börtönmissziós szolgálatunk lesz. Korán reggel indulunk, 9-kor kezdünk és kb du. 1-re érek haza.
Különleges nap lesz, mert ez a nap egyben a születésnapom is. És eddig még egyik születésnapomon sem voltam börtönben. Ha az Úr is úgy akarja akkor ez is megadatik nekem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2013 Augusztus 07, 18:18:40
Hááát... Ha nem is azt akarja hogy a szülinapodat a börtönben töltsed, ám az inkább valószínű, hogy kedve szerint van, ha ezen a napon is lelket mentesz.  :hehe:
Látjátok Testvérek? Ennyire egyszerű!  Pista Testvérünk nem magát ünnepli a születésnapján, hanem másokért dolgozik .    :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 07, 18:31:21
Az Urat fogjuk ünnepelni és hirdetni az evangéliumot. De előttem lesz az egész délután.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 08, 09:39:29
 :2smitten: kedves testvérek megérkeztünk a tegnap délután csak az este nem volt internet kapcsolat sem wifi nem tudom miért nem működött ma  javították meg!
 nagyon szép itt minden  kedvesek az emberek !


 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 az éjjel nagyon hideg volt 11 C  de legalább le hűlt a lakás! és nagyon jól pihentünk!

 küldök nektek pár képet is
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 08, 09:40:44
Köszönjük a képeket, jó Karcsi pólója is! :hehe: :afro:
Örülök hogy épségben megérkeztetek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 08, 14:07:34
Dicsőség Istennek, hogy megérkeztetek. Áldott pihenést testvéreim.
Köszönöm a képeket.
 :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 09, 19:15:00
Megjelentek  az égboéton a sötétebb felhők, melyek időnként eltakarták a napot. a hőmérséglet a tegnapihoz képest visszaesett, legalább 4 fokkal hűvösebb van. Most úgy 35 C fok körül van és érezhető a különbség.
Nagyon várjuk már a lehülést, mert ez a forróság már a tűrőképességünk határát súrolja.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 09, 20:37:23
Itt 21 fok van...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 10, 07:36:25
Szép jó reggelt kívánok mindenkinek.
Ma reggel már fáztam. Ilyen régen volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Augusztus 10, 09:25:54
Jó reggelt!  Sziasztok Testvérek  :2smitten:

Áldott  szép napot mindenkinek  :068: :036:

Köszönjük Urunk lelkünk, testünk felüdülését  :2smitten:
Zsoltárok könyve:68:7   
Isten hozza vissza a száműzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az engedetlenek lakoznak sivatag helyen.

Végre végeeeeee   a tikkasztó napoknak!  :003: ez kegyetlen volt   :neee:







Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 10, 10:15:07
Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 10, 10:39:07
Jó reggelt!  Sziasztok Testvérek  :2smitten:

Áldott  szép napot mindenkinek  :068: :036:

Köszönjük Urunk lelkünk, testünk felüdülését  :2smitten:
Zsoltárok könyve:68:7   
Isten hozza vissza a száműzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az engedetlenek lakoznak sivatag helyen.

Végre végeeeeee   a tikkasztó napoknak!  :003: ez kegyetlen volt   :neee:

Nagyon érdekes kép. Amíg nem nagyítottam ki azt hittem, hogy egy kígyó.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Augusztus 10, 11:46:28
 :hehe:  -én is azt hittem, de ne ítéljünk elsőre !

A sivatag közepén kanyargó folyó üde zöld fákkal a partján, nem  mindennapi látvány  :168: :169:   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 10, 11:53:49
:afro:

Jeremiás könyve 17,8
"Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr; Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Augusztus 10, 15:35:45
Ámen! :2smitten: És végre megjött a "hűvösebb" idő.  :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 10, 19:13:24
:hehe:  -én is azt hittem, de ne ítéljünk elsőre !

A sivatag közepén kanyargó folyó üde zöld fákkal a partján, nem  mindennapi látvány  :168: :169:   

1Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, 2hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.  3Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.  
Zsoltárok 1, 1-3
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 11, 06:35:05
Jó reggelt!  itt sok minden történt   pár nap alatt, a kiskutyámat megharapta a szomszéd   telekről kiszabadult nagy kutya, ott volt az állat orvos , bevarrta , most jobban  van de minden nap jön az orvos, szépen gyógyulgat, mik jól vagyunk  jött egy keresztény csoport 5 család 12 gyerekkel, jó volt velük,  beszélgetni,  velünk szembe van gyülekezett ház és tegnap előtt este  volt Isten tisztelet , nagyon szép dicséretek is voltak, és eszembe jutott hogy az Úr egybe gyűjti!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
az Ő népét! csodálatos hogy itt a hegyekbe is találkoztunk tesókkal és nem hagy  minket az Úr szellemi táplálék nélkül  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 és meglepi: az este megjött a kislányom az apámmal  akik azért jöttek hogy   130 km hogy találkozzunk és vacsorázunk együtt!
 Áldott az Úr!
 eszembe jutott: ez az ige:Zsoltárok könyve:37:4   Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 11, 07:09:03
de ahogy meg van irva
:Róma levél:8:28   Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 11, 07:24:30
Köszönöm Ildikó a képeket. sajnálatos ami történt a kutyusotokkal.  Öröm látni, hogy összegyülekezett a családotok. Legyen áldott minden percetek amit együtt töltetetek vagy töltöttetek.
A jó testvérek egymásra találnak.
Élvezzétek a nyarat és a pihenést!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 11, 16:52:36
Köszönjük a képeket Ildikó! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 12, 07:03:44
Szép jó reggelt és áldott hetet kívánok minden kedves fórumlátogatónak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 Augusztus 12, 09:02:53
Aldott Testvereim! Mostanaban,nem voltam netkozelbe,mivel falun voltunk kicsit,aztan pedig a Nyugati Karpatokban kirandultunk  baratainkkal.  :05: Ma meg itthon vagyunk,aztan holnaptol egy gyerekmisszioba fogok reszt venni nehany napig.Imadkozzatok ertunk,hogy hitelesen tudjuk atadni az evangeliumot a gyerekeknek es legyenek megteresek . Legyetek nagyon aldottak!
:2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 12, 09:47:41
Kedves Jázmin, örülök, hogy jelentkeztél és elmondtad távolléted okát. Biztosan jól éreztétek magatokat, ami kell is az egészséges lelkülethez.
Legyen áldott a gyermekmissziós szolgálatotok, fogunk értetek imádkozni a közbenjáró imaalkalmon is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 12, 14:34:09
Áldott együttlétet Testvérnőm, várunk vissza! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 13, 13:13:21
Sziasztok Testvéreim, ma voltam vizsgázni a Microsoft Server 70-642 modulból és Isten kegyelméből átmentem. :afro:
Egy teherrel kevesebb, de jönnek a további vizsgák...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 13, 13:37:27
Grtaulálok Testvérem! Az Úr melletted állt.  :009:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sajtosmagdi - 2013 Augusztus 13, 14:46:37
Ügyes vagy Testvérem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 13, 16:31:25
Isten kegyelméből és nem az én érdemem szerint. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Augusztus 13, 20:38:19
Antee gratulálok és további sok sikert kívánok  :2smitten:

 :078: :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 13, 20:44:35
Tudod ugye testvérem, hogy az Úr, a minuszból is tud jót kihozni. Áthúzza és pluszt csinál belőle. Veled együtt örülök, hiszen a tanulásod és sikeres vizsgáid gyümölcseit itt a fórumon is érzékelni fogjuk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 Augusztus 13, 22:27:38
István Testvérem ezt nagyon jól fogalmaztad. Abszolút egyetértek veled :afro:

Én is úgy örülök és bár én tudtam meg először és gratuláltam is Antikámnak itt is megteszem :) Olyan ügyes vagy Kincsem  :taps: :2smitten:
Mivel csináltad és nem adtad fel, az Úr megsegített mert sok munkád van benne.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 14, 08:03:04
 
Sziasztok Testvéreim, ma voltam vizsgázni a Microsoft Server 70-642 modulból és Isten kegyelméből átmentem. :afro:
Egy teherrel kevesebb, de jönnek a további vizsgák...
:igen: :igen: :igen: :afro: :afro: :afro: :afro:



 Gratulálok! ügyes vagy!!!
 Dicsőség az Urnak :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 14, 08:12:45
Jó reggelt!
 a napokban sok felé jártunk , volt ahol nem volt internet , de volt ahol nem volt időm belépni, most Kolozsvárt vagyunk, ma éjjel indulunk haza!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 küldök nektek pár képet a csodálatos helyekről ahol jártunk!!!
 sok sok szertettel  gondolok rátok! legyetek nagyon  áldottak :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten

 :017: :161: :016: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 14, 08:49:36
Szép helyeken voltatok Ildikó. Köszönöm a képeket. Láttam már néhány képet a facebookon is. Az Úr vigyázzon rátok a hazafelé vezető úton. Legyetek áldottak kedves testvérem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 14, 18:06:45
Hazaérkeztünk. Dunavarsányban voltunk egy utó születésnapi találkozón.  Nagyon jó volt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 14, 18:22:20
:afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Augusztus 16, 07:16:08
Köszönöm a képeket Ildikó.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 16, 07:34:04
Ildikóék már biztosan hazaérkeztek. A kánikulából a hűs magyar nyárba.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 16, 08:21:32
 :igen:  jò reggelt haza èrkeztünk szerencsêsen  dicsösèg a   Mindenhatònak!    most 9 re megyek  macival az orvoshoz  ,eleg csunyàk a sebei  dèlután haza jövök  ès irok többet!  áldott napot nektek ! :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 16, 11:10:19
Várunk vissza Ildikó! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 16, 12:17:08
 :05:   megmütõttèk a kis kutyámat,tùl van  ezen is a 7 sebbòl   4 be volt gyuladva  ès genyes volt, viszem haza dèlután irok
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2013 Augusztus 16, 12:58:01
Együtt érzek Veletek Ildikó és kérek sok erőt az Úrtól és gyógyulást kedvenc állatkátoknak.
Sajnálom,hogy nem volt felhőtlen az utatok, a gonosz nem alszik,

  :2smitten: de hiszem,Istennel győztesek vagyunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 16, 14:04:01
Haza érkeztünk  az  előbb , most meggyógyul,  köszönöm szépen kedves Jolán , sokat imádkoztam én is , tudom hogy az Úr megsegít és meg is gyógyítja a Macit,  amúgy hálát adok a Mindenhatónak hogy  ki tudták szedni a nagy  kutya szájából, mert 3 voltunk és nem akarta elengedni a   szájából Macit,!
 ha ez nem történt volna akkor felhőtlen lett volna a nyaralás , de ahogy mondod az ördög sem alszik, na de Mik győztesek vagyunk és győzelmünk van  Krisztusban :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Zsoltárok könyve:60:14   Istennel győzedelmet nyerünk, s ő tapodja el ellenségeinket. :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 16, 16:31:28
Szegény kutyus. De jó, hogy becsületesen ápoljátok, igy hamarabb fog meggyógyulni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2013 Augusztus 17, 11:03:56
 :01: közönyük szépen kedves testvérek, ma már jobban  van  Maci , a tegnap az Ildikó egész nap ügyeletes volt  a Macival , nehéz volt neki , többször tisztította  a sebeket és sokszor nem bírt lábra állni  a kiskutyánk , de ma   evet , és elég jól jár már ki is ment, napokig ölbe vitte fel a lépcsőn Ildikó , mert csak őt engedi  a Maci hogy kezelje a  sebeket és  csak ő eteti is  , én is próbáltam be kenni az Antibiotikumos krémmel , nekem morog,, nagyon hálás vagyok a feleségemért annyira türelmes és figyelmes , velem is ez volt  mikor beteg voltam , habár sokat dolgozik mégis annyi türelme van , és hogy ideje van mindenre , én csak csodálkozom és mindig eszembe jut a következő ige vers:
Példabeszédek 31,10 =31
10 Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket.11 Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy.     12 Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban.     13 Keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel kedvvel.    14 Hasonló a kereskedő hajókhoz, nagy messziről behozza az ő eledelét.     15 Felkel még éjjel, eledelt ád az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányinak.     16 Gondolkodik mező felől, és megveszi azt; az ő kezeinek munkájából szőlőt plántál.     17 Az ő derekát felövezi erővel, és megerősíti karjait.    18 Látja, hogy hasznos az ő munkálkodása; éjjel sem alszik el az ő világa.     19 Kezeit veti a fonókerékre, és kezeivel fogja az orsót.   
20 Markát megnyitja a szegénynek, és kezeit nyújtja a szűkölködőnek.    21 Nem félti az ő házanépét a hótól; mert egész házanépe karmazsinba öltözött.     22 Szőnyegeket csinál magának; patyolat és bíbor az ő öltözete.    23 Ismerik az ő férjét a kapukban, mikor ül a tartománynak véneivel.    24 Gyolcsot sző, és eladja; és övet, melyet ád a kereskedőnek.    25 Erő és ékesség az ő ruhája; és nevet a következő napnak.     26 Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén.     27 Vigyáz a házanépe dolgára, és restségnek étkét nem eszi.     28 Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt; az ő férje, és dicséri őt:    29 Sok leány munkálkodott serénységgel; de te meghaladod mindazokat!     30 Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!   
31 Adjatok ennek az ő keze munkájának gyümölcséből, és dicsérjék őt a kapukban az ő cselekedetei!
   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 17, 11:04:46
:afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Augusztus 18, 10:15:42
Hála Istennek  :2smitten:  életemben először eljutottam Tamásiba, ahová  már régóta szerettem volna.

Nagyon csodás csodás élmény volt beteg  ízületeimnek a késő estig elhúzódó fürdőzés.
   :159: :043: :033: :036: :064:

Még soha nem fürödtem este  Termál fürdőben +36 fokos meleg vízben. :115:

I. Korintus levél:2:9   
Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.
Köszönöm Uram  :2smitten:


http://www.tamasiturizmus.hu/hu/tamasi_termalfurdo
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 18, 11:00:47
Hála Istennek  :2smitten:  életemben először eljutottam Tamásiba, ahová  már régóta szerettem volna.

Nagyon csodás csodás élmény volt beteg  ízületeimnek a késő estig elhúzódó fürdőzés.
   :159: :043: :033: :036: :064:

Még soha nem fürödtem este  Termál fürdőben +36 fokos meleg vízben. :115:

I. Korintus levél:2:9   
Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.
Köszönöm Uram  :2smitten:


http://www.tamasiturizmus.hu/hu/tamasi_termalfurdo




  Kedves Irénke  veled együtt örülök és hálát adok a Mindenhatónak    érted!!!! :017: :016: :rozsa: :taps: :030: :027: :026: :031: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Augusztus 18, 11:59:25
Örülök a szép időtöltésednek. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 18, 13:31:39
Irénke, az Úr teljesítette szíved vágyát.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Augusztus 18, 14:37:56
 :016: :161:   Kösszi szépen drágák vagytok  :017:

Áldott nagyon boldog  hétvégét kívánok én is Nektek  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Augusztus 26, 09:07:46
Áldott szép reggelt   :2smitten: :2smitten: :2smitten:  Budapesten volt  2 napos Dünamisz konferencia! nagyon áldásos volt sok áldást és kijelentést kaptunk!!


 viszont egy gondolatok szeretnék megosztani veletek:  Tudjátok hogy meg van irva: János Evangéliuma:3:16   Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
  és ahogy rátok gondoltam a Fórum testvéreimre , azt a kijelentést kaptam : hogy nagyon nagyon szeret az Úr benneteket , nagyon értékesek vagytok az Úr számára, hiszem drága gyöngyök egyedi drága gyöngyök vagytok mind!ÉS AZ ÚR NAGYON SZERET ANNYIRA , HOGY A SAJÁT FIÁT ADTA ODA ÉRTETEK , de csak azért mert Ő MAGA A SZERETET!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 :Jezus04: :265: :026: :027: :028: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Augusztus 26, 13:36:40
Köszönöm Ildikó, hogy gondoltál ránk. Mi személyenként egy-egy gyöngy vagyunk az Úr számára, és jó azt tudni, hogy te és Karcsi is közöttünk vagytok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Augusztus 26, 20:23:36
Áldott szép reggelt   :2smitten: :2smitten: :2smitten:  Budapesten volt  2 napos Dünamisz konferencia! nagyon áldásos volt sok áldást és kijelentést kaptunk!!


 viszont egy gondolatok szeretnék megosztani veletek:  Tudjátok hogy meg van irva: János Evangéliuma:3:16   Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
  és ahogy rátok gondoltam a Fórum testvéreimre , azt a kijelentést kaptam : hogy nagyon nagyon szeret az Úr benneteket , nagyon értékesek vagytok az Úr számára, hiszem drága gyöngyök egyedi drága gyöngyök vagytok mind!ÉS AZ ÚR NAGYON SZERET ANNYIRA , HOGY A SAJÁT FIÁT ADTA ODA ÉRTETEK , de csak azért mert Ő MAGA A SZERETET!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 :Jezus04: :265: :026: :027: :028: :017:


Drága Ildikó köszönöm  :017: :031: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Szeptember 02, 08:22:00
Elgondolkodtam. Szeptember, az ősz hónapja. Kimentünk a nyárból, reggel már hűvös van, fel kell öltözni, napközben pedig le kell vetkőzni, mert még van ereje a napnak.

Szellemi értelemben is minden reggel fel kell öltözni. Az Úr szavai beburkolnak, meleget, védelmet adnak és a világban nem érezzük magunkat védtelennek.
Szivünk megtelelik békességgel, szeretettel, örömmel,  bizalommal, hitünk erősödik és ilyen kezdetekkel indulhatunk el napi útjainkra.
Ha kapkodunk a fentiekből valami hiányozni fog, és ez nyomasztóan fog hatni ránk. Éppen ezért nagyon fontos a reggeli Bibliaolvasás, hálaadás és ima. Erőt és védelmet biztosítunk magunknak, a világ támadásai, bökdösései ellen.

Idézet
"11. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. 12. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 13. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. 14. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, 15. felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. 16. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. 17. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. 18. Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; ..."
Efézus 6, 11-18a

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Szeptember 02, 10:27:00
Igen testvérem, az Istennel való közösség gyakorlása folyamatos kell hogy legyen. Még Jézus is elvonult egymaga imádkozni, méghozzá egy egész éjszakát át. Mennyivel inkább nekünk szükségünk van erre?

Lukács evangéliuma 6,12
"És lőn azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Szeptember 03, 08:00:30
Tegnap gyülekezetben voltam, és felmerült egy gondolat. Elég-e az, hogy ülünk (vagyunk) a gyülekezetben, imádkozunk - szellemi harcot folytatunk. Ez helyett nem lenne-e célszerűbb a gyülekezetből kimenni és imádkozva, emberekkel beszélgetve átadni az evangéliumot és így folytatni a szellemi harcot.
De felmerült egy másik gondolat is. A gyülekezeten kívül hirdetni az evangéliumot miközben a gyülekezetben maradottak háttér imával erősítik a gyülekezeten kívüli szolgálókat. Viszont ez utóbbiról nem találtam példát a Bibliában.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Szeptember 03, 10:10:45
Én úgy látom az igéből, hogy az imádkozás és a böjt kézen fogva járnak. A böjt ugyanis nem az élelem megvonását jelenti első sorban, hanem az Úr előtt való kedves cselekedeteket (Ézsaiás könyve 58).

Ezért aki imádkozik, az cselekedjen is, aki pedig cselekszik, az imádkozzon is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Szeptember 03, 10:17:02
Igazad van testvérem, Ézsaiás által leírt böjt, amely az Úr szava, cselekedetekről ír.

Idézet
6. Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! 7. Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! 8. Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted. 9. Ha segítségül hívod az URat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, 10. ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. 11. Az ÚR vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz. 12. Fölépítik fiaid az ősi romokat, falat emelsz a régiek által lerakott alapokra; a rések befalazójának neveznek, aki romokat tesz újra lakhatóvá. 13. Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az ÚR szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről. 14. akkor gyönyörködni fogsz az ÚRban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. Az ÚR maga mondja ezt.
Ézsaiás 58.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Szeptember 03, 23:19:28
Anti testvérem, ma este elmondtam a gyüliben a válaszod amit  a kérdésemre adtál és mindenki elfogadta. Nem volt vita, kiálltak a cselekedve imádkozó, vagy imádkozva cselekvő és az Úrnak tetsző böjt mellett.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Szeptember 03, 23:24:28
Dicsőség az Úrnak! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Szeptember 05, 23:30:35
Börtönmisszión voltunk ma délelőtt, és egy áldott alkalom részesei voltunk. Négy gyülekezetből voltunk 9-en, semmilyen témaegyeztetést nem tartottunk és a Szentlélek csodálatosan vezett mindnyájunkat. Ima, bizonyság, igehirdetés, megtértek megáldása, egymásra épülve faragatlan kövekként illeszkedtek össze.
Hálás vagyok az Úrnak amiért ezt a szolgálatot is kejelölte a számomra.. Olyan jó látni amikor fényt és reményt viszünk és Isten kegyelmét hirdetjük.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Szeptember 06, 00:26:10
Dicsőség az Úrnak! :afro: Áldja meg a szolgálatotokat! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Szeptember 08, 08:13:48
Szeretném megosztani az Agapé Gyülekezet mai napi nyitott és szabad programját, amelyre  Budapest XVIII. kerületében a Havanna lakótelepen kerül sor.  Esetleg aki a környéken lakik és még nem tervezett elfoglaltságot magának, ez egy lehetőség.

(http://www.agapenet.hu/images/stories/havannanap2013.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Szeptember 08, 09:42:51
Szeretném megosztani az Agapé Gyülekezet mai napi nyitott és szabad programját, amelyre  Budapest XVIII. kerületében a Havanna lakótelepen kerül sor.  Esetleg aki a környéken lakik és még nem tervezett elfoglaltságot magának, ez egy lehetőség.

(http://www.agapenet.hu/images/stories/havannanap2013.jpg)



 kedves Pista testvérem! biztos nagyon jó programotok lesz ma! legyetek nagyon áldottak , ha nem dolgoznék ma biztos elmennék  de talán majd máskor :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Szeptember 09, 08:28:58
Eltelt a nap, és egy jó program részesi voltunk. Az idő is kedvezett, nyári forróságban volt részünk. Délelőtt Istentiszteleten vettünk részt. az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek; tegyegy bizonyságot arról a csodáról amit az Úr végzett bennem.
Olyan érdekes, hogy felkészületlenül, 5 perccel a felkérés után az Úr kerek és összeszedett bizonyságot adott a számba.
Az igehirdetés a tékozló fiúról szólt. Az Atya szeretetéről, akiben meg van az elengedő szeretet, és a visszafogadó, megbocsátó szeretet is. A délelőtt teljes mértékben az evangélizációjegyében telt el.
A délelőtti programot egy közös ebéd követte.  Gulyás volt, a nagy közösségi programok kedvence, mert ha kevesen vannak akkor sűrűbben, ha sokan akkor bő lére eresztve mérhetik.
A délután más volt, ebéd közben és után a kapcsolatokat lehett erősíteni, a látogatókkal beszélgetni. Sok bizonyság hangzott el megtérésekről, Isten kegyelméről, egy börtönből szabadult immár szabaddá vált ember szájából, a Keresztény motorosok tagjaitól.
A gyerekek részészére változatos programsorozat volt. A felnőttek Henderson Dávid és a The Call Band keresztény dizsőítők dalait és zenéjét hallgathatták.
Volt egészségfelmérés. szerencsés voltam, szinte minden rendben volt. Kivéve a pocakom körméretére kaptam egy ajánlást: Napi háromszori közbenjárást javasoltak fél-fél órai időtartamra. Naponta háromszor imádkozás alatt álljak fel és kocogjak, sétáljak, stb. és ez által testem méretei is változhatnak ész az Úrral töltött időm is gyarapodhat.
A közös programokon tól lehetőségünk volt rég nem látott  testvéreinkkel beszélgetni, új ismeretségeket kötni és a meglévőket megerősíteni.
Nem bántam meg, hogy elmentem, úgy érzem, hogy egy áldott nap aktív résztvevője lehettem.

(http://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/1240213_506847976072777_1804930104_n.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2013 Szeptember 09, 08:55:52
 :afro:
 Dicsőség az Úrnak!!!
örülök nektek kedves testvérem!!!! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Szeptember 11, 10:23:30
Holnap megyek vissza az állás ügyében. Hála Istennek. Remélem minden rendben lesz.
Áldjon meg titeket az Úr.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Szeptember 11, 10:52:18
Adjon az Úr neked sikeres kimenetelt! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Szeptember 12, 07:39:44
Köszönöm szépen.
Legyetek áldottak.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Szeptember 12, 15:59:22
Ditte, gondolom már túl vagy a nehezén. ha van rá lehetőséged, még az esti ima előtt jelezd az állásajánlat eredményét.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Szeptember 18, 15:14:23
Drága testvéreim!
Ne haragudjatok, hogy csak most írok. de még csak ma kaptam telefont, hogy biztosan mehetek október elsejétől. Az Etele téren a Volánnál leszek, telefonos információnál. Hála legyen az Úrnak!!! Köszönöm Uram.
Nagyon köszönöm, hogy imádkoztatok.
Legyetek áldottak.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 Szeptember 18, 15:17:48
Dicsoseg az Urnak ,hogy kirendelte neked a munkahelyet! :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Szeptember 18, 15:28:18
Veled örülök Testvérem! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Szeptember 18, 15:38:53
Köszönöm Edit a visszajelzésed.
Legyen áldott a munkád és a munkahelyed!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Szeptember 18, 15:42:53
Drága testvéreim!
Ne haragudjatok, hogy csak most írok. de még csak ma kaptam telefont, hogy biztosan mehetek október elsejétől. Az Etele téren a Volánnál leszek, telefonos információnál. Hála legyen az Úrnak!!! Köszönöm Uram.
Nagyon köszönöm, hogy imádkoztatok.
Legyetek áldottak.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:


 :afro:    Ditte! nagyon örülök!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 :017: :026: :027: :078: :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Szeptember 19, 10:47:59
Én is nagyon örülök! Köszönöm, hogy velem örültök. :2smitten: :2smitten: :043:
Szeretettel ölellek Titeket.
Legyetek áldottak.
 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Szeptember 19, 10:49:26
Kérlek Titeket Testvéreim, imádkozzatok, hogy minden szükséges dolgot időben elküldjek ezzel kapcsolatban, és minden rendbn legyen.
Köszönöm.
Isten áldjon meg Titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Szeptember 19, 18:37:17
kedves testvéreim! holnap hajnalba utazunk  Kolozsvárra és aztán szatmárnémetibe hogy irtam nektek a
 http://alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,1385.msg129407/topicseen.html#msg129407
 és  a  : http://alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,896.msg129409/topicseen.html#msg129409  ban is 
 kérlek imádkozzatok értünk !
 majd ahogy megérkezünk irok nektek!
 áldjon meg a Mindenható  és őrizzen meg benneteket!! :2smitten: :2smitten: :2smitten: :161: :016: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Szeptember 19, 19:05:55
Az Úr vigyázzon rátok, várjuk a jelentkezéseteket! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Szeptember 22, 08:18:03
Sziasztok!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 megérkeztünk szerencsésen , az Úr velünk volt végig az úton,  tegnap volt  az arany lakodalom, nagyon szép volt és nagyon hálás vagyok mert volt egy keresztény testvér aki  imával kezdte és egy igével: 2 Sámuel 7:

A te igéretedért, és a te jóakaratod szerint cselekedted mindezeket a nagy dolgokat, hogy megjelentsd a te szolgádnak.
22
Ennekokáért felmagasztaltattál, Uram Isten: mert senki sincs olyan, mint te, és rajtad kivül nincsen Isten, mind aszerint, amint hallottuk a mi füleinkkel.
23
Mert melyik nép olyan, mint a te néped, az Izráel, melyért elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népül, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjék és országodért oly csudálatos dolgokat néped előtt, melyet megszabadítottál Égyiptomból, a pogányoktól és isteneiktől.
24
Mert megerősítetted magadnak a te népedet, az Izráelt, népedül mindörökké; és te voltál, Uram, nékik Istenök.
25
Most annakokáért, Uram Isten, amit szóltál a te szolgád felől, és az ő háza felől, teljesítsd be mindörökké; és cselekedjél úgy, amint szólottál;
26
Hogy felmagasztaltassék a te neved mindörökké, ilyen szókkal: A Seregeknek Ura az Izráelnek Istene, és Dávidnak, a te szolgádnak háza legyen állandó te előtted!
27
Mert megjelentetted a te szolgádnak fülébe, óh Seregeknek Ura és Izráelnek Istene, ezt mondván: Házat építek néked. Ezért készteté szolgádat az ő szíve, hogy ilyen könyörgéssel könyörögjön hozzád.
28
Most azért, óh Uram Isten, (mert te vagy az Isten, és a te beszéded igazság, és te mondottad ezt a jót a te szolgád felől),
29
Legyen a te jóakaratodnak áldása a te szolgádnak házán, hogy legyen előtted mindörökké; mert te szólottál, Uram Isten, azért a te áldásoddal áldassék meg a te szolgádnak háza mindörökké.

   nagyon nagy áldás volt , képeket csak ha lesz internet mert a tablettel  fényképeztem és itt annak nincs interent, a fényképező géppel kevés pár képet csináltam
 est jelentkezem , ma megyek találkotunk  a drága édes kislányunkkal és a nővéremmel!
 áldott napot neketek :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Szeptember 22, 11:00:49
Köszönjük a jelentkezésed, áldott napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Szeptember 22, 14:00:57
Köszönöm én is Ildikó a beszámolódat. Várom a találkozásotokról a hírt. Vezessen az Úr benneteket és találkozzon a nővéred is az Úr szeretetével és kegyelmével.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Szeptember 28, 10:18:56
Shalom!  haza érkeztünk  és sajnos Szatmáron nem volt internet ezért nem tudtam irni nektek, most én  :153: :153: tegnap óta  fekszem , de délután irok nektek többet!
 nagyon hiányoztatok!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 áldott napot! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Szeptember 28, 10:48:24
Jobbulást testvérem. Hiányoztatok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Szeptember 28, 11:45:43
Gyógyítson meg az Úr Testvérem, várjuk a jelentkezésedet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2013 Szeptember 28, 15:19:01
sziasztok!
 megérkeztünk , a beszámolót hagyom az Ildikónak , én csak annyit szeretnék írni hogy minden nagyon jó volt jól telet és mikor haza felé jöttünk meg álltunk Abonyba le szedni a sok szőlőt   kikészítettünk pár képet  is nagyon sok finom szőlőnk lett a  feleségem készített szőlő lekvárt is  , én szemezgettem egész nap de megérte, ( ja sokat osztogattunk s 4 szomszédnak is akik itt laknak melletünk , nagyon édes  finom szőlő , nagya része Otteló volt) Ildikó azt is ígérte hogy ki teszi a receptet is  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 10, 11:13:42
Lassan már egy hete bajlódom a számítógépemmel. Az egyik winchester elszállt, minden adattal ami rajta volt. Kaptam helyette egy másikat, majd egy mégnagyobb kapacitásút is, és igen nagy volt az örömöm, hogy 140 GB helyett 240 Gb lesz a gépemen.
Elkeztem volna az operációs rendszer  telepítését, és sorra értek a kudarcok. Az egyik winchertert nem ismerte fel a Windows, a másiknak csak egy töredékét.  Telepíteni nem engedett, majd később kiderült, hogy az is hibás lett amit eddig használtam. Tegnap délután eljutottam odáig, hogy egy winchestert tudtam telepíteni, de kettő már nem fért meg egymással, mert hibásnak mutatkoztak.
Gondoltam egy merészet, és a  windows által hibásnak ismert és a 260 Gb-ból csak 31-et elismert merevlemezre linuxos változatot, az Ubuntut telepítettem. Érdekes módon az Ubuntu elfogadta  és teljességében felismerte, patricionálta és telepítette a meghajtót.
most a 160-ason Ubuntu fut, a 80-ason Win7.  Már csak ezt kell kitalálnom, hogy a Win 7-et ne az F8-al kelljen elindítanom.
Sok időt elvett tőlem ez a próbálkozás, de megérte, mert több új tapasztalatot szereztem, és lehetőségem nyílt magam türelemre szoktatni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 10, 11:17:58
Akkor tanul igazán az ember, ha nem elméletben, hanem gyakorlatban végzi a feladatot. :afro:
Az én gépemben is nemrégen tönkrement, sok adat elveszett, de most már jobban odafigyelek a biztonsági mentésekre.

Aki csak megteheti, ajánlom a HDD helyett az SSD-t. Elég költséges, ezért én is csak 128GB-osat vettem, de az operációs rendszer bekapcsolástól számítva 15-20 másodperc alatt már teljes mértékben használható. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Október 13, 07:29:14
Drága Testvéreim!
Békesség nektek. Nagyon jó az új munkahelyem. Hála az Úrnak. Remélem, hogy itt is tudok maradni. Sajnos hét közben kevés időm van itt lenni, de sokat gondolok rátok szeretettel és imádkozom értetek.
Áldjon meg az Úr Titeket.
Szeretettel ölellek titeket.
 :016: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 13, 12:08:53
Örülök Testvérem, hogy megáldott az Úr ezzel a munkahellyel. De remélem a hiányod részleges és újra aktívan közöttünk tudsz lenni. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Október 13, 14:53:06
Én is remélem. Mindenesetre, igyekszem időt szakítani arra,  hogy itt lehessek.
Legyetek áldottak.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 13, 14:59:16
Te is Testvérem. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 15, 11:09:07
Egyszer beszélgettem egy férfival, akinek a kezére volt tetoválva, hogy: Isten a szeretet. Többször volt alkalmam vele találkozni és felfigyeltem a káromkodó szavaira, a heti szintű részegeskedésére és hogy a paráznaságával dicsekszik. Egyszer megkérdeztem, hogy miért van odatetoválva ez a felirat, talán keresztény? Büszkén mondta, hogy igen! Én azt mondtam neki, hogy nem attól lesz keresztény hogy ott van a tetoválás. Nagyon könnyen kibújt alóla, mert azt mondta: senki sem tökéletes.

Ez a hatalmas probléma a mai kor keresztény társadalomban is, sokan csak szájukra veszik a nevét, Istentelen cselekedeteket tesznek és Isten igéje ellen pajzsot emelnek. Az ilyen emberek ellen Isten is pajzsot fog emelni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 15, 11:16:08
Egyszer beszélgettem egy férfival, akinek a kezére volt tetoválva, hogy: Isten a szeretet. Többször volt alkalmam vele találkozni és felfigyeltem a káromkodó szavaira, a heti szintű részegeskedésére és hogy a paráznaságával dicsekszik. Egyszer megkérdeztem, hogy miért van odatetoválva ez a felirat, talán keresztény? Büszkén mondta, hogy igen! Én azt mondtam neki, hogy nem attól lesz keresztény hogy ott van a tetoválás. Nagyon könnyen kibújt alóla, mert azt mondta: senki sem tökéletes.

Ez a hatalmas probléma a mai kor keresztény társadalomban is, sokan csak szájukra veszik a nevét, Istentelen cselekedeteket tesznek és Isten igéje ellen pajzsot emelnek. Az ilyen emberek ellen Isten is pajzsot fog emelni.

 :( :(
 Hát ez nagyon szomorú hogy egy ilyen ember még kereszténynek  mondja magát! én is találkoztam egy  kedves hölggyel aki azt mondta természetesen keresztény , de mindenhol lopott hová ment , mert ő szegény és Isten lássa hogy neki nincs , hát mondtam neki hogy csak imádkozni tudok érte és szerencsére  még tart a kegyelem , hátha megtér ,
sajnos nagyon szomorú vagyok mikor ezekről olvasok vagy hallok!  valóban csak imádkozni lehet értők!!! :pityereg:
 :ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 15, 11:33:42
Igen. Tudod amíg él az emberben a saját igazsága, addig nem érvényesülhet Isten igazsága benne.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 15, 11:42:44
igen sajnos igazad van , de valami miatt  én mindig reménykedek mikor ilyen emberekkel találkozok, szomorú , valóban több napig  van bennem és imádkozok értők , ma is hálát adtam a Mindenhatónak hogy még tart a ma és hátha megtérnek , mert az Úr nem kívánja  bűnösök halálát:

Ezékiel könyve:18:23   Hát kivánva kivánom én a gonosznak halálát? ezt mondja az Úr Isten! nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról és éljen
?


 valamikor édesanyám is azt mondogatta hogy az :ima a porban nem hú-lik mindig van eredmény és válasz  ezért imádkozok értők :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 15, 11:44:44
Igen, lehet imádkozni másokért, de sajnos az is valóság, hogy senkit sem lehet a Mennyországba beimádkozni.  :118:
Mindenkinek saját magának kell számot adnia...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 15, 11:55:59
igen kedves Anti tudom tökéletesen igazad van ,csak én mindig reménykedek hogy hátha megtér hátha ..... :08:


 igen mindenkinek meg kell majd jelenni az ítélő szék előtt, és akkor mit mondhatnak????????????
II. Korintus levél:5:10   Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 15, 13:18:08
Igen, aki nem cselekedte meg az Úr akaratát az balkéz felé fog menni (Ebál hegye felé) ahol az átok érvényesül rajta, aki pedig megcselekedte Isten akaratát, az pedig jobb kéz felé fog menni (Garizim hegye), ahol az áldás teljesül rajta.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 15, 17:10:49
 :029:  Áldott testvérek ma nagyon jó volt itthon lenni és itt lenni veletek ,  sajnos éjjel dolgozok és holnap is egész nap aztán éjjel is! de ismét megáld az Úr egy nappal amikor itt lehetek köztetek ! annyi mindent akartam még olvasni , csak sajnos , mosni kell  főzni stb , és csak néha tudok leülni pár percet! de ez a pár perc nagyon nagyon sokat számít nekem!

 köszönöm hogy vagytok nekem és bármikor van egy kis időm itt vagytok nekem !!! legyetek nagyon nagyon áldottak!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 15, 17:52:11
Mi köszönjük testvérem, hogy jelen vagy közöttünk. Várunk vissza! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 16, 09:36:45
Ildikó és is örülök annak, hogy itt a fórumon nap, mint nap találkozunk. Olyan jó lenne, mint régebben, ha részt tudnál venni, akár csak egy-egy órákra is a skype alkalmon ahol hallhatnánk a hangodat is, és nem kellene várni az évenkénti fórumtalálkozóra, hanem a skypen is örülhetnénk egymásnak.   :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 16, 09:44:39
Ildikó és is örülök annak, hogy itt a fórumon nap, mint nap találkozunk. Olyan jó lenne, mint régebben, ha részt tudnál venni, akár csak egy-egy órákra is a skype alkalmon ahol hallhatnánk a hangodat is, és nem kellene várni az évenkénti fórumtalálkozóra, hanem a skypen is örülhetnénk egymásnak.   :265:


 Kedves Pista testvérem!   :morning::2smitten: :2smitten: :2smitten:
 én is nagyon örülnék ,  csak sajnos sokat dolgozok mostanában , és este mire tik kezditek az alkalmat én vagy még nem jöttem haza a, vagy már készülők éjjelre menni takarítani az étterembe, de imádkozunk , és biztos megsegit a Mindenható és eljön a idő mikor ismét köztetek leszek!!! :016: :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 16, 09:49:23
Ámen. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 16, 09:57:52
Megértelek Ildikó, de arra gondoltam, hogy megosztom veled gondolataimat, hogy Karcsival együtt mindketten hiányoztok nekünk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 18, 11:16:57
 :( :( Most viszem be Karcsit a kórházba ! nem tudom még mikor műtik , kérlek imádkozzatok érte , nagyon lázas ,  és nagyon rosszul van!
 viszem a tablettet ahogy tudok jelentkezem! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 18, 11:23:00
Ildikó, imádkozunk, értesítem a többieket is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 18, 11:24:09
Az Úr gyógyítsa meg Őt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 Október 18, 11:36:28
Imadkozom ertetek kedves Ildiko! Adjon ferjednek gyogyulast a mi Urunk!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 18, 15:18:52
most jöttem haza össze pakolni pár cuccot neki , meg a kiskutyát kivinni  még csak kivizsgálás alatt van de lehet estére megműtik, ! futok  vissza ha van valami  fejlemény írok ,
 nagyon köszönöm hogy imádkoztok érte!
 legyetek nagyon áldottak! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 18, 15:29:34
Várjuk a fejleményeket Testvérem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2013 Október 18, 15:36:20
  :2smitten: Isten kegyelme legyen Veletek Ildikó,adjon az Úr gyógyulást Karcsinak és sok erőt,jó egészséget Neked is !!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 18, 17:43:26
kōszõnöm szèpen most fogják müteni Karcsit, ugyan ott az István korházba ès ugyan az az orvos van most is aki mütőtte a tavaly szeptemberbe
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 18, 18:08:14
Köszönjük Ildikó a tájékoztatást. Úgy gondolom, hogy tovább folytatjuk az imádkozást.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 18, 18:15:56
köszönöm a röntgen megvolt most mèg van egy Ct,   a mütőt előkèszitettèk már
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 18, 20:30:35
 :05: csak 23 után  mütik 2 másik műtét sűrgős van előtte
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 18, 22:44:12
Hát ez izgulás a javából.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 19, 00:47:48
Hát ez izgulás a javából.

 :igen:  az ám nagyon haza jöttem hogy le vigyem  a kiskutyát , fél 9 kor , és gondoltam vissza megyek , le vittem macit és akkor hívott Karcsi hogy előbb műtik 22 kor, aztán futottam egy taxival be  a kórházba ép akkor hozta ki  a hordár  a teremből, még sikerült pár szót váltani vele , be tolták a műtőbe, közbe egy testvérnőn keresztül egy igét kaptam  az Úrtól:
Veled vagyok naponta,kezeidet megfogva ezért bízzál karomban,mondja az Úr,meg tart Ő !
 sikerül még beszélni vele mielőtt  betolta a hordár,
 ki jött az alátátó orvosnő , egy agyon kedves fiatal hölgy,
azt mondta hogy Karcsi utolsó szava mielőtt elaludt az volt hogy elfejtette nekem mondani hogy nagyon szeret :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 közbe ki jött a hordár , mondja minden ok rendben folyik a műtét, kb egy 10 cm vágás lesz,
 
 mit tehetek ??? imádkozok de nagyon nagy a békességem!!

 nagyon fáradt vagyok , közbe páran  írnak és hálás vagyok most először az életemben hogy van tablettem, nem vagyok egyedül, sokan írnak , imádkoznak értünk! hát nem csodálatos az ÚR???


a kislányom ir  , a testvérnőm ir , áldott kedves család a nővérem hiv telefonon ,  a  barátnőm aki olasz országban él , és nincs megtérve azt irta ISTEN MEGSEGÍT!! hát ez Isten csodája !! nem vagyok egyedül !!!
 valóban jó tapasztalni azt hogy Örökké való az Úr kegyelme!!!

 ki jött az orvos! minden rendben lesz! jön a hordár : pár perc hozom ki... az altató orvosnő , is jön , ki tolják Karcsit!
 ébren van!
 szia azt mondja nekem ! tudod soha nem álmodtam ilyen szépet, nem emlékszik pontosan, de sok virág nagy mező minden szép és  nagyon nagy békesség volt , én sírok és közben Karcsi annyira boldog mosolyog!!! ez a MINDENHATÓ CSODÁJA!!!
 nagyon hálás vagyok  semmit sem tudok mondani csak azt Uram köszönöm , tudom nem vagyok méltó de Te kegyelmes vagy!!!
 ez a nagy   Csoda senki sem veheti ezt el tőlem!
 haza értem , álmos vagyok fáradt kimerült de nem birok aludni: CSODÁLATOS AZ ÚR!!! akkor olvasok egy két igét:

 Pál Apostolnak Rómabeliekhez írt levele » 13. fejezet
1
Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek.
2
Azért, aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; akik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek.
3
Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól.
4
Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik.
5
Annakokáért szükség engedelmeskedni, nem csak a haragért, hanem a lelkiismeretért is.
6
Mert azért fizettek adót is; mivelhogy Istennek szolgái, kik ugyanabban foglalatoskodnak.
7
Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet.
8
Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.
9
Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat.
10
A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet.
11
Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint amikor hívőkké lettünk.
12
Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit.
13
Mint nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben, nem versengésben és írigységben:
14
Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.


ebből az igéből ez az ige rajzolódott ki előttem :Róma levél:13:11   Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint amikor hívőkké lettünk.


 nem nagyon értem biztos nagyon kimerült vagyok de érzem ez valami csodálatos!!!
 mindent köszönök nektek , a közben járást és azt hogy bár testben távol mégis  mellettünk voltatok!

nem sokkára 1 óra van:

 közzel 20 órája vagyok talpon , most le fekszem , de nagyon nagy a békességem!!
 én alszom de nem alszik az én őrizőm!!! Ő vigyázz ránk!!! békés jó éjt !!!!
tele van a szívem hálával!!!

 köszönöm ! nagyon szeretlek  benneteket áldott testvéreim!!! :029: :032: :027: :026: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 19, 08:07:21
Köszönöm Ildikó a testvérek nevében is ezt a jó hírt. Dicsőség az Úrnak, hogy veletetek volt a műtét ideje alatt is. Gyors gyógyulást, mielőbbi fájdalommentes felépülést kívánok Karcsinak.

Jn. 14:27.   
"Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen."
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 19, 12:05:50
Ámen

Várjuk Ildikó a jelentkezésed! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 19, 17:03:21
Voltam ma nála  a kórházba ma jobban van , és most 6 órára megyek viszek neki vacsorát végre ehet  valami 2 napig nem evet, :05:

üdvözöl mindenkit , nagyon köszöni az érte mondott imákat!
 azt mondta tudta , érezte hogy az Úr ott van mellette , valami nagyon szépet álmodott amit nem érzett soha!!! :thanks: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 19, 17:20:45
Nagyon örülök Testvérem, hogy jobban van! Köszönjük hogy értesítették minket, reméljük mihamarabb hazamehet a kórházból. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 19, 17:27:53
Ildikó egészen biztos, hogy erőre kap a főztödtől. Örömmel fogadtam az üdvözlését. Továbbra is imádkozunk mielőbbi felépüléséért.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Október 20, 07:56:25
Imádkozom, hogy hamar gyógyuljon meg.Áldjon meg Titeket az Úr.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 Október 20, 08:01:26
Drága Testvéreim!
Szeretettel gondolok Rátok. Az Úr áldása legyen rajtatok minden napon.
 :2smitten: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 20, 08:22:22
Kedves Ditte!
 köszönöm nagyon a férjem nevében is az érte mondott imákat! jobban van  már sétált is az este , végre evett és remélem hamarosan haza engedik , remélhetőleg kedd en!
 nagyon nagy bizonyságot kapott az Úr gondviseléséről!!
megyek most hozzá! áldott napot nektek !!!  :017: :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 20, 09:41:17
Örülök hogy jobban van. :2smitten: Adja az Úr, hogy mihamarabb hazaengedjék. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Október 20, 15:03:18
 :019: 
Nem  voltam  itthon  két napig, de  örülök ahogy végig  olvastam  a   fejleményeket   hogy  minden  rendben  most  már.  :168:

Hála  és dicsőség Istennek!

Kedves Ildikó mielőbbi  áldott  felépülést kívánok férjednek.  :026:

Sok  erőt  Neked   :2smitten:   ahogy eddig  is megsegített a Mindenható ÚR  :2smitten:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 22, 14:12:50
Áldott testvéreim, :2smitten: :2smitten: :2smitten:



 :ima05: :ima06:   nagyon hálás a szívem , pár perce sikerült haza hozni Karcsit, hát ez is egy harc volt, azt üzenték telefonon hogy 9 kor mehetek érte, fél 10 re értem oda , mert amin tudjátok voltam bent  a Juditnál a főnöknőmnél ,  beszéltem vele , és  aszt mondta először hogy nem jár szabadság.. csak ennyit mondtam hogy ez nem jó és én utána néztem nekem 31 nap szabadság jár, és másfél éve  dolgozom ott , de ez sem fair hogy én a saját fizetésemből fizettem ki az Évikét mikor dolgozott helyettem, azt mondta hogy megbeszéli a férjével és a fizetés emelést is és pár nap és válaszol, de  keresünk egy kedvező megoldást mindenkinek ezt mondta! az itthoni mosást ki fizette és a szombatot  kérdezte hogy mennyit kérek  , én imádkoztam, kértem az Úrtól bölcsességet  és le írtam hogy egy 20.000 adjon ezt kértem az Úrtól! tudjátok mennyit adott??? 25.000  igaz nem lett volna jó ha én kérek????
 és ez csak Azért  van így mert Kértem  a Mindenhatót hogy  Ő vezessen és adjon bölcsességet, Benne bíztam!!!
  Nagyon hálás a szívem! és értetek is hálás vagyok mert tik közben jártatok értünk az ÚR előtt!
 ez a csodálatos!!!
  Karcsit is ahogy írtam sikerült haza hozni , fél tíztől többször voltam bent a főorvosnál mert azt mondta hogy  nincs bent az az orvos aki megműtötte Karcsit és 3 kell hogy alá írják a zárójelentést, de  csak ő van az osztályon mert másik 2 orvosnak Műtétje van, és inkább maradjon akkor bent  Karcsi csütörtökig!
 Hát ezt nem tudtam hagyni hogy igy legyen , elmentem 3 szor a titkárságra és amikor megtudtam hogy nem sokkára egyik aláíró orvos ki fog jönni a műtőből elmentem hozzá és kértem hogy jöjjön le  , és irja alá a zárójelentést azt is mondta hogy 10 perc és jön, a lépcsőn le 2 emelt  volt imádkoztam hogy Uram még egy orvos kell aki alá irja a  zárójelentést, karcsi már kint volt a parkban  felöltözve a táska mellet a ruhákkal ,de sajnos csal állni tudott nem tud ülni a műtét miatt! és mire le értem a  titkárság előtt jött egy orvosnő akit meg kért a titkárnő hogy irja  álla , és az álla irta , , nagyon hálás  voltam , de ekkor azt mondta az orvosnő hogy mégsem jöhet haza mert az a doki aki meg kell irja ezt a injekciós receptet nincs bent, és minden este Karcsinak be kell adni az injekciót, ekkor ki mentem megkérdeztem az osztályvezető orvost de  ő sem adhatja ki a receptet , esetleg a házi orvos, ki mentem  felhívtam a házi orvost aki ma  délután 4 től rendel és természetesen kiírja a receptet és be is adja  Karcsinak az Injekciót!
de Dicsőség a Mindenhatónak Itthon van  Karcsi  , alszik ,  !!!
 JÓ az ÚR  Örökkévaló az Ő kegyelme!!!  :ima02: :029: :thanks: :028: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 22, 14:16:45
Dicsőség az Úrnak, veled örülök Testvérem! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 22, 14:42:20
 :D Ildiko örülök hogy ilyen kitartó voltàl.. Dicsősèg az Urnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 22, 16:38:53
Testvérek, most el kell mennem, du. 5-kor a gyüliben lesz csoportalkalmunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 Október 22, 16:41:12
Aldott alkalmat nektek Testverem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 22, 16:55:52
Áldott alkalmat Testvérem! Én meg lépek hamarosan dolgozni...  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 Október 22, 17:00:20
Hol dolgozol Testver este? :)  Netan Amerikaban vagy? :))Most kel a nap? :D   Viccet felreteve:    Jo munkat !  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 22, 17:03:55
Áldott alkalmat Testvérem! Én meg lépek hamarosan dolgozni...  :044:

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 legyél nagyon áldott , és a  Mindenható áldja meg a kezeid munkáját! , igen én is megyek a házi orvoshoz és este 22 re én is megyek be éjjel dolgozni!!! :017: :016: :rozsa: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 22, 17:04:02
Köszönöm. :2smitten: Anglia, csak 2 óra az időeltolódás (Romániát tekintve). :afro:
De ezen a héten állítjuk át az órát, szóval akkor már sötétben megyek én is dolgozni...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 22, 17:04:21
Köszönöm Ildikó, neked is jó munkát! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 23, 11:49:00
Ma megint nem leszek napközben. Közösségünkben kapcsolatépítő napot tartunk és ott leszek. De igyekszem az esti fórumra hazaérkezni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 23, 12:01:47
 :017:

Áldott szép napot nektek!


 sok sok szeretettel üdvözöllek benneteket a mai napon, jól vagyunk haza hoztam Karcsit, ez is egy harc volt de itthon van , az este még voltam a házi orvosnál , ki vettem a kiirt injekciókat, nagy a  vágás ,  több mint 10 cm ,  de szépen gyógyul ,de végre itthon van, az éjjel nem mentem dolgozni mivel ma zárva van az étterem, de most reggel akartam be menni dolgozni , csak felhivtak és itthon,maradtam  csak este 18 ra megyek be mert most fúrnak a konyhába az étteremben egy páraelszívót szerelnek és kb 17 körül fejezik , azután mehetek takarítani!!! ki voltam merülve én is az este 22 tól ma reggel 8 ig aludtam , és végre ki pihentem magam! és eszembe jutott ez az ige:
Zsoltárok könyve:16:7   Áldom az Urat, aki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.
, kívánok nektek istentől áldott szép napot ! :081:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 23, 12:32:31
Ma megint nem leszek napközben. Közösségünkben kapcsolatépítő napot tartunk és ott leszek. De igyekszem az esti fórumra hazaérkezni.

Áldott alkalmat Testvérem, várunk az esti alkalomra. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 23, 12:33:04
:017:

Áldott szép napot nektek!


 sok sok szeretettel üdvözöllek benneteket a mai napon, jól vagyunk haza hoztam Karcsit, ez is egy harc volt de itthon van , az este még voltam a házi orvosnál , ki vettem a kiirt injekciókat, nagy a  vágás ,  több mint 10 cm ,  de szépen gyógyul ,de végre itthon van, az éjjel nem mentem dolgozni mivel ma zárva van az étterem, de most reggel akartam be menni dolgozni , csak felhivtak és itthon,maradtam  csak este 18 ra megyek be mert most fúrnak a konyhába az étteremben egy páraelszívót szerelnek és kb 17 körül fejezik , azután mehetek takarítani!!! ki voltam merülve én is az este 22 tól ma reggel 8 ig aludtam , és végre ki pihentem magam! és eszembe jutott ez az ige:
Zsoltárok könyve:16:7   Áldom az Urat, aki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.
, kívánok nektek istentől áldott szép napot ! :081:



Nagyszerű hírek Testvérem, az Úr adjon mielőbbi felépülést Karcsinak és neked sok erőt a munkához! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 25, 15:31:46
Telepitem az operacios rendszert azert nem vagyok aktiv. Ha vegeztem jelentkezem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 25, 15:55:20
Várunk vissza. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 25, 17:42:41
Na vegre, nagy nehezen elkezdett települni a win7
Most csomagolja ki a fajlokat. Mar  caak turelemre vanszukseg.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 25, 17:53:26
Testvérem, te annyit telepítesz már, hogy simán vállalkozást nyithatnál a begyűjtött tapasztalat és rutin alapján! :hehe: :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 25, 18:29:03
A telepites vege elott tonkrement a tapegyseg
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 25, 18:54:28
Testvérem, te annyit telepítesz már, hogy simán vállalkozást nyithatnál a begyűjtött tapasztalat és rutin alapján! :hehe: :afro: :2smitten:

Van  benne valami. Már ott tartott a gép, hogy az asztalt készítette elő, azután elment a kép. Jánossal együtt néztünk, tönkrement benne a tápegység.  Most azt kell cserélni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 26, 11:25:18
Olyan jól megvagyok  itt a fórumon. Csak az zavar időnként, hogy magammal beszélgetek.

 :(

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 26, 12:03:02
Én is itt vagyok, bár van hogy én is hasonlóan érzem. :pirul: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 26, 12:43:07
Akkor már ketten vagyunk. De ha már összejöttünk akkor ne búslakodjunk.

Elkészült a gépem, éjjel 2-kor hoztam a végleges döntést; lekerült róla a Linux, mivel nem tudtam a win7-tel  összhangba hozni. Lett egy új winchesterem és egy tápegység cserém János testvérünk jóvoltából.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 26, 12:49:34
Örülök, hogy megoldódott a probléma. :afro:
Adja az Úr, hogy sokáig problémamentesen szolgáljon téged a számítógéped. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 26, 14:06:49
Köszönöm, én is szeretném, hogy úgy legyen. Most a kiegészítő programokat rakosgatom fel.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 26, 14:36:08
  :afro: hogy te kedves Pista testvérem milyen ügyes vagy!
 én azt sem tudnám mit kell tenni, szerencsére??? inkább hála Istennek elég jól bírja  a laptop om  már 4 éve van meg, hát a múltkor kicsit megijedtem , be kapcsoltam és valamit irt kék alapon fehér betűkkel aztán ki kapcsoltam , ismét be kb 3 szor de azután minden  rendbe jött, igaz kicsit lassú biztos  a memória tele de jó kis gép !
  sokszor mosás főzés közbe be nézek olvasok ezt azt de tovább kell sajnos futnom, na nem panaszkodunk , egyszer vége lesz ennek is, most épp ágyneműt cserélek , már 3 szor  a héten, főzök , porszívózok aztán este 20 órákkor megyek be dolgozni, Karcsi még nem bir ülni , még gennyezik , azért is mosok ilyen sokat mindent fertőtleníteni kell minden 90  C megy , de dicsőség a Mindenhatónak egyre jobban van , ma elsétált  a lehel piac ig gyalog és vásárolt is , ez nagyon nagy segítség volt!
 legyetek nagyon áldottak!!!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 26, 14:49:56
Köszönöm Testvérem hogy megosztottad velünk. :afro: Sok erőt neked a teendőkhöz, Karcsinak pedig mielőbbi felépülést! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 26, 14:58:03
Ismerős az az állapot, kék háttér, fehér betűk. Ezt nevezi a Windows kékhalálnak. Van amikor helyreáll a gép utána, de sajnos ez csak a kezdet.

Ajánlok egy programot a memoria tisztításra, amelynek egyszerű a kezelése és magyarul is elérhető. Ezt elég hetente egyszer lefuttatatni, és törli a felesleges és elavult bejegyzéseket, megnyitásokat, takarítja a memóriát, helyet szabadít fel és gyorsabb lesz a gép.
 
CCleaner a program neve. Ha beírod így a Google keresőbe, könnyen rátalálsz.

Továbbá ami nagyon fontos lenne, a töredezetségmentesítés. (nem tudom, hogy Win7 vagy XP op. rendszer közül melyiket használod). Az XP esetében szükséges a rendszeres futtatása.

Sokan ezt nem nagyon értik, hogy miért fontos, de képzeld el, hogy van pénzed apróban és bemész a lakásodba, bedobod a pénzt az ajón, mindegyik oda esik ahová akar.
Majd szükséged lesz a pénzre, akkor hasonmászva piszkálod ki az ágy vagy a szekrény alól, és gyüjtögeted egyesével össze, amíg megtalálod azt az összeget ami kellene. Mennyivel egyszerűbb, ha a pénz egy helyen található, pl. a pénztárcádban.
A számítógéped processzora, memómiája ugyanígy gyüjti össze mindazt amit a gépen tárolsz, ha nincs rendezve. A keresgélés viszont időbe kerül, és ezt várod amíg a géped lassan összeszedi amit szeretnél megtekinteni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 26, 15:24:47
megvan a CCleaner már rég  kedves Pista testvérem! kb 2 éve még egyszer  a Ferenc  :afro: mondta nekem és akkor töltöttem le!
 az Xp  van meg van telepítő cd m is de nem fogadja be mert nem eredeti már próbáltam , de amíg működik addig igy is jó :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 27, 07:46:41
Átállítottam az órát, tovább is aludtam, mint szoktam, mégis fejfájással ébredtem.
A gyüliben töltöm a délelőttöt, hiszem, hogy a mai napunk is áldásban fog eltelni
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 27, 13:03:59
Áldott alkalmat Testvérem, mi most értünk haza a piacról. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 27, 16:38:15
Várjuk a nagy szelet, a kertet elrendeztük, a könnyebb dolgokat szélvédett helyekre tettük. Utoljára 1987-ben volt hasonló erősségű (115km/óra) szél, amely helyeken erdőket tüntetett el. Most még ennél is erősebb, 120-130km/órával fog végigsöpörni (hurrikán erősségű) az ország alsó részén, meglátjuk holnap mire ébredünk (már ha fogunk a hangzavartól aludni).

Remélem a sufnim is a helyén marad... :hehe:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2013 Október 27, 17:45:47
 :( hát kedves Anti  imádkozunk értetek hogy mindenetek megmaradjon!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 27, 18:13:08
Várjuk a nagy szelet, a kertet elrendeztük, a könnyebb dolgokat szélvédett helyekre tettük. Utoljára 1987-ben volt hasonló erősségű (115km/óra) szél, amely helyeken erdőket tüntetett el. Most még ennél is erősebb, 120-130km/órával fog végigsöpörni (hurrikán erősségű) az ország alsó részén, meglátjuk holnap mire ébredünk (már ha fogunk a hangzavartól aludni).

Remélem a sufnim is a helyén marad... :hehe:

"És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva."

Mt 7:25.

Megmaradtok testvérem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 27, 18:27:06
Köszönöm Karcsi és István. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Október 28, 06:13:33
Várjuk a nagy szelet, a kertet elrendeztük, a könnyebb dolgokat szélvédett helyekre tettük. Utoljára 1987-ben volt hasonló erősségű (115km/óra) szél, amely helyeken erdőket tüntetett el. Most még ennél is erősebb, 120-130km/órával fog végigsöpörni (hurrikán erősségű) az ország alsó részén, meglátjuk holnap mire ébredünk (már ha fogunk a hangzavartól aludni).

Remélem a sufnim is a helyén marad... :hehe:



:2smitten:
Drágáim irgalmas Istenünk  megnyugvást adott nekem a  hajnali  órákban :03: rátok gondolva imádkozva  ébredtem 
Pld. 14.26
    Az Úrnak félelmében erős a bizodalom, és az ő fiainak lesz menedéke.

Remélem már elvonult felettetek...... :151: :150:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 Október 28, 06:48:54
Most olvasom hogy csak délutánra vonul el...  :03: ...hiszem  át vészelitek  minden kár és baj nélkül!

Náhum könyve:1:3   
Hosszútűrő az Úr és nagyhatalmú, és nem hagy büntetlenül. Szélvészben és viharban van az Úrnak útja, és lábainak pora a felhő.


Ez az ige pár éve vált elvenné az életemben....

Veletek vagyok.... mert tudom milyen ...sok éve pont egy  vonatom ültem, amikor ránk tört a szélvihar és irtózatos hangzavar. 
Soha nem felejtem a vonatvezető arcát, aki  halálsápadtan ült ott velünk, mert himbálta a szél a vonatot a nyílt pályán  :neee:

Soha nem féltem még annyira, de a lélek indított ....hangosan imádkoztam és könyörögtem.
Bizonyságot tehettem Jézusról, hitemről!
 


Nagyon szeretlek   :081:

AZ ÚR Jézus nevében Amen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 28, 08:51:19
Kedves Anti ! remélem jól vagytok  és nem lett semmi kár!
 imádkozunk továbbra is értetek! :ima02: :ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 28, 09:47:10
Sziasztok Testvéreim! :2smitten:
Ezidáig közel sem volt az a nagy szélvihar, amit beharangoztak. Hála az Úrnak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 28, 09:54:37
Sziasztok Testvéreim! :2smitten:
Ezidáig közel sem volt az a nagy szélvihar, amit beharangoztak. Hála az Úrnak!

Vagy pedig megszoktátok a szelet, és edzettekké váltatok iránta.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 28, 10:08:30
Én fel se keltem az éjszaka a szél hangjára, pedig néhány hónapja volt rá példa, hogy felébresztett. Szerintem minket nem ért annyira a vihar. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 28, 21:00:26
Úgy látom fárasztó mindenki számára az óraátállítás utáni hétfő nap, mert evbéd után megállt az élet itt a fórumon. Testvérek legyetek bátrabbak és kezdeményzőbbek. Hiszen van rengeteg témakör amely még mindig hozzászólókra vár.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 Október 31, 06:24:56
Börtönmisszióra mentem a testvérekkel. Áldott fórumozást kívánok mindenkinek. Délután leszek ismét.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 Október 31, 10:17:13
 :afro: :afro:
 kedves Pista testvérem ! áldjon meg a Mindenható , legyetek sikeresek , kivánom hogy  sokan fogadják be az Úr Igéjét!!! :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 Október 31, 10:53:17
Áldott szolgálatot nektek és sok gyümölcsöt! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 November 01, 07:44:23
Áldja meg az Úr szolgálatodat, Testvérem.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 November 01, 07:59:07
 :morning:



 ma olvastam egy csodálatos igét és gondoltam megosztom veletek:
Máté:22:32   Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene.

Zsoltár:134:3   Áldjon meg téged az Úr a Sionról, aki teremtette az eget és a földet!

 :026: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 01, 10:37:27
Ámen :afro:

Áldott szép napot Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 November 01, 16:04:36
Ámen.

Féljük az Urat. Féljük szeretetben és szentségben.

2 Mózes 3, 6   

Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 November 02, 09:24:23
Szép és áldott napot kívánok mindenkinek. Gyülekezeti központunkban ma Agapé Nap lesz, ilyenkor a közösséghez tartozó gyülekezetek közös Istentiszteleten vesznek részt. Ma ott leszek, és csak este tudok visszajönni a fórumra.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 02, 11:53:47
Áldott alkalmat Testvérem, várunk vissza. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 November 03, 17:06:38
Drága Testvéreim!
Szeretlek Titeket.
Testszik az új munkahelyem. Sajnos kevés szabadidőm marad. De hiszem az Úr ad err is megoldást.
Áldjon meg Titeket az Úr.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 03, 17:24:44
Örülök Testvérem, hogy bevált a munkahely. :afro: Az Úr rendeljen ki több szabadidőt Neked. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 November 04, 00:34:50
Örülök Ditte, hogy munkában megtaláltad a számításodat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 November 04, 07:22:20
Drága Testvéreim!
Szeretlek Titeket.
Testszik az új munkahelyem. Sajnos kevés szabadidőm marad. De hiszem az Úr ad err is megoldást.
Áldjon meg Titeket az Úr.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:


Kedves Ditte!
 nagyon örülök neked !
áldja meg az Úr a  kezed munkáját! :taps: :026: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 November 05, 06:52:48
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: Áldott szép reggelt minden testvéremnek!
 nem rég jöttem haza  és gondoltam hogy mielőtt lefekszem be nézek ide   köszönök nektek , remélem mindenki jól van , ma egy igével szeretnék  áldott szép napot kívánni nektek sok sok szeretettel
János :15:13   Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.  : :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 05, 10:30:48
Ámen. Neked is áldott szép napot Testvérem. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 07, 09:38:13
Szép napot nektek.  :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 November 07, 12:09:09
 :028: legyetek nagyon áldottak a mai napon is!

Efézusi levél:1:3   Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban, :ima02: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 07, 13:00:39
Ámen :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 November 07, 13:50:56
Szeret az Úr!!!! Üdvözöllek titeket Testvéreim!Mult heten szüleimnél voltunk.A héten pedig elintéznivaóim voltak,azért nem voltam.
Legyetek áldottak!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 07, 14:31:49
Örülök hogy újra itt vagy közöttünk, legyél Te is áldott Testvérnőm! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 November 07, 18:49:53
Köszöntelek Jázmin, örülök, hogy itt vagy.    :100:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 November 08, 08:02:25
Nagyon szép és áldott napot kívánok mindenkinek!

Hós 2, 21–22:

 „Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.”



Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 November 08, 08:24:24
Szép jó reggelt!
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:


5 zsoltár : 2-9 :2
Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat!
3
Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom!
4
Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok.
5
Mert nem olyan Isten vagy te, aki hamisságban gyönyörködnél; nem lakhatik tenálad gonosz.
6
Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt.
7
Elveszted, akik hazugságot szólnak; a vérszopó és álnok embert útálja az Úr.
8
Én pedig a te kegyelmed sokaságából házadba mehetek; leborulok szent templomodban a te félelmedben.
9
Uram, vezess engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt; egyengesd előttem a te útadat! :ima02: :ima05:


Áldott szép napot Isten kegyelméből

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 08, 10:13:35
Áldott szép napot minden Testvéremnek! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 November 20, 17:02:53
Érdekes hírt olvastam  egy bátor asszonyról :119: szeretettel megosztom veletek  :afro:


Mexikó leggazdagabb városát átadta Jézusnak a polgármester 

(Mexikó)—Mexikó leggazdagabb és egyik legnagyobb városa Monterrey, amelynek a polgármestere Margarita Arellanes. A polgármester asszony, egy pásztori szövetség rendezvényén, nemrég nyilvánosan átadta a várost "a mi Urunk Jézus Krisztusnak, hogy az Ő békességének és áldásainak a Királysága megszilárduljon."
Ez a bátor szónoklat nem maradt visszhang nélkül Mexikóban.

 
A Christianity Today beszámolója szerint, Arellanes, aki korábban ügyvéd volt, azt mondta, gondosan odafigyelt, hogy elkerülje azokat a vádakat, miszerint össze akarná mosni az egyházi és az állami ügyeket.
Ezért előzőleg megbizonyosodott róla, hogy jogilag rendben van a beszéd. Kiemelte, hogy amit kihirdetett, azt magánemberként, egyszerű állampolgárként tette, és nem polgármesterként.
A keresztényeknek, természetesen, semmilyen problémát nem okozott ez a koncepció és a beszéd, sőt, örülnek neki.
 
Monterrey, Mexikó egyik legmodernebb és leggazdagabb városa az utóbbi években rendkívüli mértékben szenvedte el a kábítószerrel kapcsolatos erőszakot, amely rekord méreteket öltött Északkelet-Mexikóban, ahol Monterrey városa is található. Az emberrablások száma is ijesztően megugrott a városhoz tartozó környéken. A város belső részén napi egy vagy két emberrablás történik, a külvárosi területeken azonban ennél is több. Ráadásul a lakosság attól is tart, hogy a rendőrség összejátszik az emberrablókkal - 2011-ben például egy helyi rendőrőrsön 17 emberrablás áldozatát tartották fogva, emiatt a polgárok kevésbé valószínű, hogy ilyen bejelentést tesznek.
 
A polgármester beszédében a következőket mondta:
"Én, Margarita Alicia Arellanes, átadom Nuevo León államban Monterrey városát a mi Urunk Jézus Krisztusnak, hogy az Ő békességének és áldásainak a királysága megszilárduljon.
Megnyitom ennek az önkormányzati területnek a kapuit Isten előtt, aki a legfelsőbb hatalom. Elismerem, hogy az ő jelenléte és segítsége nélkül nem lehetnek valódi sikereink."
 
Felolvasta a 40. zsoltárt, majd a kritikákra számítva megemlítette azokat, akik valószínűleg szembeszállnak majd ezzel az odaszenteléssel.
 "Nevetséges, hogy egyeseket megdöbbent, ha nyíltan beszélünk Istenről. Ezzel magukról bizonyítják be, hogy intoleránsak. Viszont csendben tolerálják a gyűlöletet és a gonoszságot."
 
"Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őre, és emiatt mély tisztelettel és hódolattal, alázatosan arra kérem Istent, amelynek ez a közösség a tanúja, hogy lépjen be ebbe a városba, és tegye a lakhelyévé"
- mondta a polgármester.

http://kma-hu.com/onlinetv/index.php/hirek/50-mexikoivaros-jezusnak

videó eredetiben:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 November 22, 11:45:41
Legyen csodas,szeretetteljes napotok! Kissé bosszus voltam az elöbb,mert palacsintat sütöttem,és nem akartak valami jol sikeredni. :167:  :2tickedoff: De ahogy bejöttem ide,rögtön felvidultam!! :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 22, 12:34:29
Egy tipp, nekem mindig bejön: ha a palacsintatésztába teszel étolajat, akkor a serpenyőbe már nem is kell tenni. Csak jó forró legyen a serpenyő mielőtt a tésztát beleöntöd. :afro: 10 adag palacsintatésztához kb: 10ml olajat.

A tésztának is ad egy különlegesen finom ízt és az állaga is jobb általa.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 November 22, 12:44:58
Koszi Anti! Tettem bele ,de megsem volt olyan amilyennek kellett volna legyen :168: Anyum aztmondja a liszt minosege nem jo. :02: No majd legkozelebb sikerul  :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 November 22, 12:45:56
Egy tipp, nekem mindig bejön: ha a palacsintatésztába teszel étolajat, akkor a serpenyőbe már nem is kell tenni. Csak jó forró legyen a serpenyő mielőtt a tésztát beleöntöd. :afro: 10 adag palacsintatésztához kb: 10ml olajat.

A tésztának is ad egy különlegesen finom ízt és az állaga is jobb általa.

 :afro: :afro: :afro:
 én mindig is teszek  olajat és nem tejjel csinálom hanem ásványvizzel!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten: ja és egy késhegyinyi szódabikarbonát is teszek

 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 22, 12:49:40
Nekem nem szokott letapadni, már a serpenyő mozgatásával felszokott jönni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 November 22, 12:53:32
En is asvanyvizzel szoktam. De most keves  volt itthon,ugyhogy tejet is tettem bele. Viszont  a szodabikarbona jo otletnek tunik .Azt nem szoktam tenni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 November 22, 13:01:07
 :043: :078: :081:
nagy öröm van minálunk!!! a nővérem mennye babát vár , tegnap volt ultrahangon kislány lesz :2smitten: :2smitten: :2smitten: Dicsőség a Mindenhatónak!!! :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 November 22, 13:15:30
Nagyszerű hír. Jó nagynényje  lesz a babának.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 November 22, 13:23:56
Gratulalok az uj jovevenyhez a csaladba. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 22, 13:25:24
Gratulálok! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 November 22, 13:38:15
 :016: :284: :081:  Köszönöm!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 November 23, 15:34:27
Drága Testvéreim!
A jövő héten szabadságon leszek. Kicsit remélem többet tudok itt lenni. Remélem jól vagytok.
Isten áldjon meg titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 23, 16:58:44
Várunk Testvérem, az Úr áldjon meg Téged is. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 November 24, 07:39:59
Ildikó!
Gratulálok a kisbabához.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 November 24, 07:47:25
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: Shalom Ditte!
 rég találkoztunk! örülök hogy jól vagy és hogy van munkád!
 köszönöm szépen!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 de jó hogy többet leszel !!!  hiányoztál , igaz én is keveset vagyok  mostanában ,  tudod Karcsi nem dolgozik és én mindent elvállalok hogy tudjunk megélni! de megsegít az ÚR!!!
 :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 November 24, 16:47:25
Ditte rég hallottunk rólatok hírt. Várjuk, hogy amint lesz szabadidőd osztd meg velünk a történteket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 November 25, 07:02:11
:016: :284: :081:  Köszönöm!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Ildikó kedves mindig  öröm egy  baba érkezése  :2smitten: 
Gratulálok és nagyon jó  egészséget  kívánok mindkettőjüknek  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 November 25, 08:43:02
 :016: :016:  :morning: Köszönöm kedves Irénke! igen nagy öröm és már nagyon várták! :027: :026: :ima02:!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 November 25, 09:06:46
 :152: jó reggelt ! itt hideg van és az első hópelyhek is szállingóznak :154: :204:! itt a tél!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 25, 09:57:05
Itt sincs éppen a legmelegebb, bár még a hó nem mutatta meg magát. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 November 25, 10:20:49
:152: jó reggelt ! itt hideg van és az első hópelyhek is szállingóznak :154: :204:! itt a tél!


De joo nektek Ildiko! Itt meg nem hull,pedig uuugy varjuk!! :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 November 25, 16:54:52
 :154: :155: Hull a hó  és hózik ....... :232: :204: :256:   megérkezett itt Tolnában is ...... :205:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 November 26, 08:14:19
Drága Testvéreim!
örülök, hogy itt lehetek veletek. :) Nem sok szabadidőm marad általában. Az új munkahelyem jó. Volán busznál dolgozom a telefonos információnál. Munkatársaim kedvesek.
Annyi újság van még, hogy a fizetési könnyítési kérelmünket a tartozással kapcsolatban elutasították ismét. Tanácstalan vagyok. De az Úr kezébe tettem. Legyen meg az Úr akarata.
Gyermekeim jól vannak. A két fiatalabb főiskolűn van, az idősebbik fiamnak új munkahelye van.
Sajnos a helyzet a házasságommal kapcsolatban változatlan. Imádkozom férjemért. Sajnos gyűlöl engem, és nagyon ellenséges, de hát tujuk miért van ez. Próbatétel ez nekem, de hiszem, hogy akik Istent szeretik minden javukra van.
Isten áldjon meg titeket.
Szeretettel ölellek Titeket.
 :2smitten: :016: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 November 26, 09:00:08
Draga Ditte! Orulok neked,hogy szereted az uj munkahelyen.Ha az Ur kezebe teszed a problemat,O biztos megoldja. :05: Imaddkozom en is erted,ferjeddel kapcsolatban. Te is imadkozz kitartassal,hogy megterjen! Az en edesanyam sem hisz meg,de nem adom fel az imat erte. Te is abban a kivaltsagban lehetsz,hogy ferjed elott megelheted a hivo elete,megmutatva,hogy te szereted annak ellenere,h o gyulolo a hivosegedet. Sok erot az Urtol Neked!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 November 26, 09:08:35
Drága Ditte  testvérem :081:

Örülök  Veled a jó híreidnek: Isten áldjon, tartson meg kitartásban, türelemben új helyeden.   :2smitten:
Gyermekeid  is a legjobb úton haladnak. Halleluja.
Sok sikert és szerencsét kívánok tanulmányaikhoz.
Az ÚR dicsőségére.


Sajnálom ami férjedet motiválja.  :02: Tudjuk miért van ez.....
Nálam is gondok vannak férjem  miatt, ha hitbeli dolgokról van szó.  :04:

Nagyobb aki bennünk van mint ami őbennük.
Amen
Hitünk erejével Imádkozunk értük és bizakodunk.
Még ha sokszor meg is gyengülünk, de állhatatossággal küzdünk az ÚR JÉZUS nevében. 


Betegségeim miatt engem is elküldtek munkahelyemről a héten... :060:
már 4 órában sem dolgozhatom...

Most beadtam az állapotrosszabbodást.......

Legyen meg az ÚR akarata!


Szeretettel ölellek légy bátor és erős  drága Ditte :2smitten: 

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 November 26, 11:34:22
"és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül."

Mt 10:22.
(http://urszava.net/biblia/mbt-uj-forditas/mate-evangeliuma/10/22/?page=1)

Imádkozom Ditte értetek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 26, 13:03:06
Drága Testvéreim!
örülök, hogy itt lehetek veletek. :) Nem sok szabadidőm marad általában. Az új munkahelyem jó. Volán busznál dolgozom a telefonos információnál. Munkatársaim kedvesek.
Annyi újság van még, hogy a fizetési könnyítési kérelmünket a tartozással kapcsolatban elutasították ismét. Tanácstalan vagyok. De az Úr kezébe tettem. Legyen meg az Úr akarata.
Gyermekeim jól vannak. A két fiatalabb főiskolűn van, az idősebbik fiamnak új munkahelye van.
Sajnos a helyzet a házasságommal kapcsolatban változatlan. Imádkozom férjemért. Sajnos gyűlöl engem, és nagyon ellenséges, de hát tujuk miért van ez. Próbatétel ez nekem, de hiszem, hogy akik Istent szeretik minden javukra van.
Isten áldjon meg titeket.
Szeretettel ölellek Titeket.
 :2smitten: :016: :028:

Szia Testvérem! :088:

Nagyon örülök annak, hogy olyan munkahelyed van, amit jónak tartasz és ahol a munkatársaid is kedvesek. :afro:
Annak viszont kevésbé örülök, hogy ilyen nehéz helyzetben vagytok anyagilag és hogy a férjed még ennek fejében ellenséges veled. De vigaszként hadd hozzam neked ezt az igét:

2Korintusi levél 4,17
"Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk," (http://urszava.net/biblia/mbt-uj-forditas/2korintusi-level/4/17/?page=1)

Az Úr áldjon meg Téged! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 November 26, 13:06:43

Sajnálom ami férjedet motiválja.  :02: Tudjuk miért van ez.....
Nálam is gondok vannak férjem  miatt, ha hitbeli dolgokról van szó.  :04:

Nagyobb aki bennünk van mint ami őbennük.
Amen
Hitünk erejével Imádkozunk értük és bizakodunk.
Még ha sokszor meg is gyengülünk, de állhatatossággal küzdünk az ÚR JÉZUS nevében. 


Betegségeim miatt engem is elküldtek munkahelyemről a héten... :060:
már 4 órában sem dolgozhatom...

Most beadtam az állapotrosszabbodást.......

Legyen meg az ÚR akarata!


Szeretettel ölellek légy bátor és erős  drága Ditte :2smitten: 



Szeretett Testvérem és anyósom! :088:

Vigyázz magadra és pihenj sokat! Ha nem megy a napi 4 óra munka, akkor azt sem kell erőltetni, nehogy még jobban az egészséged lássa meg a kárát.

2Korintusi levél 12,9
"De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem." (http://urszava.net/biblia/mbt-uj-forditas/2korintusi-level/12/9/?page=1)

:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 November 26, 17:59:35

2Korintusi levél 12,9
"De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem."
Amen



Köszönöm a biztatást Anteekám   :088: :afro: 
Nagyon  kedves vagy   :088: - sokat pihenek, végzem a mindennapi házimunkai teendőket, megint pihenek, teszek veszek. ......
Komolyan veszem a gyógyszerek szedését is most már...... :089:  :044:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 November 27, 08:40:45
Drága Testvéreim!
Nagyon köszönöm a sok biztatást, igét, imádságot és hogy együtt örültök, sírtok velem. Olyan áldott testvérek vagytok. Köszönöm Istennek, hogy megismerhettelek Titeket.
Irénkém, pihenj sokat és gyógyulj meg. Imádkozom érted és azért, hogy hamarosan újra dolgozhass.
Szeretettel ölellek titeket.
Isten áldjon mindegyikőtöket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2013 December 05, 16:45:53
Kedves testverek az URban! Ugy latszik nagyon nyakunkon a tel :-). ISTENNEK hala minden rendben volt velem a mai napig, amikor is tobb munkatarsammal fellazadtunk a hideg ellen, bar en nem faztam, csak azert csatlakoztam, hogy ne gondoljak,hogy gyava vagyok. Ha nincs baj majd csinalok en magamnak :-(. Imadkozzatok, kerlek szepen, hogy ISTEN nyugtassa meg a koreai fonokunket es munkatarsaimert s ertem, hogy ne vagjanak le a fizetesunkbol es adjak meg a 13.at is. Az UR aldjon meg benneteket! 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 05, 18:46:05
Kedves testvérem, ma este imádkozunk kérésedért.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Jazmin - 2013 December 06, 08:52:28
Ma reggelre csodaszep lett a taj,lehullt az elso ho. :afro: Nagyon orulunk neki!!   :D
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 06, 09:01:33
 :154: :155: :256: :204: :205: de jó kedves Jázmin! itt szakad az éjjel az eső és vihar volt :151: :150: akkor nagyon szép most Kolozsvár!!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 06, 10:25:00
Itt bár nagy szél volt tegnap, de máig a hónak semmi nyoma.  :061:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2013 December 09, 04:47:27
ALDJON MEG BENNETEKET AZ UR! Az UR meghallgatja az igaz emberek konyorgeset. Penteken meg nagyon duhos volt a fonok. A munkanap vege elott 2 oraval egyenkent kihivta egy kis beszelgetesre a "lazadokat". Ram kulonosen haragudott,mert nem hitte el, amit tettem,mire en bevallottam, hogy tudom, hogy hibaztam. Majd biztositott, hogy barmilyen problemam van fordulhatok hozza is, vagy az asszisztensehez vagy a kozvetlen fonokomhoz. KOSZONOM MINDANNYIOTOK IMADSAGAT! :-)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 09, 09:51:38
:afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 13, 18:01:17
Napi lelki morzsákkal elárasztottuk ma a fórumot, de nem beszélgetünk arról, hogy mit történik körülöttünk, velünk. Pedig szerintem ez jó pörgős téma lehetne, hiszen mindig történik valakivel valami.
Én például ma itthon voltam, elvégeztem egy cipzár cserét egyik testvérnőnk fiának a télikabátjába. Ma érte jött a testvérnő, és  beszélgetés közben kiderült, hogy szeretne a telefonján zenét hallgatni, de nem tudja hogyan kell feltölteni a készülékére. Kiderült, hogy van memóriakártya a telefonhoz. Feltöltöttem rá  kb 600 MB mp 3-as dicsőítést, magyar és külföldi számokat vegyesen. Majd kesestem egy fülhallgatót is amelyen keresztül tudja hallgatni, beállítottam a készüléket,hogy lehajtott előlappal is hallható legyen. Sikerült a számára kedvenc dalát megtalálni a neten (Eszter imája) és mp 3-ra átalakítva feltölteni a memóriakártyára. 
Sirva fakadt örömében, hogy neki már most eljött a karácsony.
Mára ez volt eddig a fő esemény nálam.
Holnap a közösségünkben ruhaosztást tervezünk délelőtt,. majd kreatív karácsonyi ajándékkészítést a gyerekeknek délután, egy kis evangéliummal és a gyerekek megajándékozásával összekötve.
Lélekben készülödöm és szeretném, ha az Úr megáldaná a holnapi napunkat is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2013 December 13, 18:11:39
 :afro: Dicsőség az Úrnak,hogy áldott napod lehetett Neked is Pista testvérünk,
mert eszköze lehettél az Úrnak szeretete megosztásában.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 13, 18:13:29
Nagyon tevékeny és eredményes napod volt Testvérem! :afro:
Nem is gondoltam volna, hogy tudsz cipzárt cserélni, hozzád vinném a kabátomat. :hehe:

Pont a mai dátumtól számítva 5 éve ismerkedtem meg a feleségemmel. 2008 December 13.-án a fórumtalálkozón. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2013 December 13, 18:26:09
 :afro: Gratulálok Nektek Antee és Gyöngyi   :2smitten: Hálás vagyok értetek az Úrnak,

nagy öröm számomra,hogy tanúja lehetek a találkozásotoknak,mert az volt ez első fórumtalálkozóm  :afro:

 :2smitten: https://picasaweb.google.com/100964714322256252015/Forumtalalkozok?authuser=0&authkey=Gv1sRgCIickIG0tfPyPA&feat=directlink
(https://lh4.googleusercontent.com/-ZfZi0uW1D88/SbP1d_eJ0QI/AAAAAAAAGcM/MG19acvWnaE/s640/gy.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 13, 19:03:15
Számomra ez nagy újság. Gratulálok nektek Anti tetvérem. És köszönöm a képet is.

Milyen jó, hogy keresztények vagyunk és nem vagyunk babonásak.  pedig sokan rettegnek a péntektől, a péntek 13-tól és a péntek 13-i Luca napjától.
Pedig ez mára mind megadatott.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2013 December 13, 19:14:00
  :love:

(https://lh3.googleusercontent.com/-0W5jpXo9KFc/SbP6wyZQAoI/AAAAAAAAGcM/ONk7o1WCj6o/s640/indexCALV2U41_2.jpg)

:161:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 13, 19:30:17
Jaj! :009: Tényleg, ma Péntek 13.-a van, akkor gyorsan keresek egy fekete macskát.  :2crazy: Vagy az nem segít? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 13, 19:55:14
ugye milyen jó, hogy felhívtam a figyelmet a mai napra?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 14, 05:31:14
Számomra ez nagy újság. Gratulálok nektek Anti tetvérem. És köszönöm a képet is.

Milyen jó, hogy keresztények vagyunk és nem vagyunk babonásak.  pedig sokan rettegnek a péntektől, a péntek 13-tól és a péntek 13-i Luca napjától.
Pedig ez mára mind megadatott.
Jaj! :009: Tényleg, ma Péntek 13.-a van, akkor gyorsan keresek egy fekete macskát.  :2crazy: Vagy az nem segít? :hehe:

 hát ebben rég nem hiszek már, de emlékszem régebben mikor péntek 13 volt  féltem , azt tanítottak hogy valamit a fonákján vegyünk fel , sok sok  babonaság  de dicsőség Istennek  ettől megszabadított mint ahogy sok minden mástól is


 én 21 órát dolgoztam , és nem voltam fáradt,  megerősített a Mindenható , reggel 6 kor értünk haza és egy uj  helyre mentem takarítani a főnöknőm barátnőihez egy 105 m2 lakásba, azt mondták hogy 6 hónap alatt 4 takarítót cseréltek és nem is volt valami kedves  a fogadásom , de nem érdekelt , kértem az  Urat hogy segítsen  és péntek 13 volt elvégeztem az Úr segítségével a munkám , és miután haza értem a Piroska küldött egy smst:
   hogy gyönyörű  a lakás , és köszönik  a csokit és puszilnak, hagytam nekik egy egy szelet joghurtos csokit a hűtőbe   és rá írtam egy kis papírra  az egyik a Piroskáé a másik a Zoltáné ! hát nekem ez volt a péntek 13 !

 jó az Úr és örökkévaló az Ő kegyelme!!! :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 December 14, 07:44:22
  :love:

(https://lh3.googleusercontent.com/-0W5jpXo9KFc/SbP6wyZQAoI/AAAAAAAAGcM/ONk7o1WCj6o/s640/indexCALV2U41_2.jpg)

:161:
:081:
Büszke is vagyok,   :042:  hogy  elcsaltam a Gyöngyit a fórum talira    :078::043::169:                                                                                                                                 
Akkor volt eltörve a bokám és még igencsak sántikáltam műtét után!                                             
    Hála az ÚRnak  még a  szenvedések is hozhatnak hatalmas áldásokat  :2smitten:
 :081:
Drága Harang köszönöm hogy feltetted a képeket   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 14, 07:53:31
Irénke, milyen jó, hogy azon a napon jó dolog előkészítésében sántikáltál, és azt megáldotta az Úr.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 14, 07:55:34
Ildikó, benneteket pedig áldott szolgálatra vezetett az Úr, és adja meg azt a lehetőséget is, hogy ne csak a lakás, hanem a tulajdonosok szívének megtisztításában is közreműködők lehessetek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 December 14, 08:07:42
:afro: Gratulálok Nektek Antee és Gyöngyi   :2smitten: Hálás vagyok értetek az Úrnak,

nagy öröm számomra,hogy tanúja lehetek a találkozásotoknak,mert az volt ez első fórumtalálkozóm  :afro:

 :2smitten: https://picasaweb.google.com/100964714322256252015/Forumtalalkozok?authuser=0&authkey=Gv1sRgCIickIG0tfPyPA&feat=directlink
(https://lh4.googleusercontent.com/-ZfZi0uW1D88/SbP1d_eJ0QI/AAAAAAAAGcM/MG19acvWnaE/s640/gy.jpg)

És íme  :169:  a felemelt kezeimmel adtam jelét  a soha el nem múló örömöknek,  és  hogy ott lehettem ....külön köszönet Neked Antee       :092:

Annyira szép élmény volt!  :068: :137: :079:                                                                                    Köszönöm az Örökkévaló Istennek nagyon hálás vagyok.  :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 14, 11:07:31
Ildikó, benneteket pedig áldott szolgálatra vezetett az Úr, és adja meg azt a lehetőséget is, hogy ne csak a lakás, hanem a tulajdonosok szívének megtisztításában is közreműködők lehessetek.
:thanks:

  köszönöm szépen  kedves Pista testvérem!  igy legyen ámen! :026: :031: :028: :Jezus04:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 14, 11:14:34

 hát ebben rég nem hiszek már, de emlékszem régebben mikor péntek 13 volt  féltem , azt tanítottak hogy valamit a fonákján vegyünk fel , sok sok  babonaság  de dicsőség Istennek  ettől megszabadított mint ahogy sok minden mástól is


 én 21 órát dolgoztam , és nem voltam fáradt,  megerősített a Mindenható , reggel 6 kor értünk haza és egy uj  helyre mentem takarítani a főnöknőm barátnőihez egy 105 m2 lakásba, azt mondták hogy 6 hónap alatt 4 takarítót cseréltek és nem is volt valami kedves  a fogadásom , de nem érdekelt , kértem az  Urat hogy segítsen  és péntek 13 volt elvégeztem az Úr segítségével a munkám , és miután haza értem a Piroska küldött egy smst:
   hogy gyönyörű  a lakás , és köszönik  a csokit és puszilnak, hagytam nekik egy egy szelet joghurtos csokit a hűtőbe   és rá írtam egy kis papírra  az egyik a Piroskáé a másik a Zoltáné ! hát nekem ez volt a péntek 13 !

 jó az Úr és örökkévaló az Ő kegyelme!!! :ima02:

Örülök Ildikó, akkor lett újra egy elégedett ügyfeled! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 14, 11:17:08
A mai napon megyünk öcsém születésnapját megünnepelni, igaz hivatalosan csak holnap lesz. Nemsokára pedig Gyöngyi születésnapja lesz (25.-én). Jó hogy egy napra esik a születésnapja a karácsonnyal, így nem kell két ajándékot venni. :2funny:
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 14, 11:47:42
A mai napon megyünk öcsém születésnapját megünnepelni, igaz hivatalosan csak holnap lesz. Nemsokára pedig Gyöngyi születésnapja lesz (25.-én). Jó hogy egy napra esik a születésnapja a karácsonnyal, így nem kell két ajándékot venni. :2funny:
:2smitten:


 de tudom hogy akkor is veszel neki ajándékot,  :2smitten: :2smitten: :2smitten: mert szereted és  nagyon áldott és kedves nő! :igen: :igen: :igen:

 Isten életese az Öcsédet! erőt egészséget és Istenünk minden  áldását kívánom neki :021:





Örülök Ildikó, akkor lett újra egy elégedett ügyfeled! :afro:


én is nagyon örülök, és mindenben amit teszek azt akarom hogy az Urr legyen dicsérve , áldott legyen a Mindeható!!! :ima02:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 14, 11:58:43
:afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: manoka38 - 2013 December 14, 13:54:20
Anti és Gyöngyi! Szeretettel gratulálunk nektek!
Legyetek nagyon áldottak, és hosszú-hosszú éveken át egy boldog pár!
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 14, 14:04:37
Köszönjük! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 December 14, 19:42:53
A mai napon megyünk öcsém születésnapját megünnepelni, igaz hivatalosan csak holnap lesz. Nemsokára pedig Gyöngyi születésnapja lesz (25.-én). Jó hogy egy napra esik a születésnapja a karácsonnyal, így nem kell két ajándékot venni. :2funny:
:2smitten:


Oooo dehogynem... :2knuppel:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2013 December 14, 19:56:18
Köszönjük szépen a sok gratulációt!  :05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 December 15, 08:18:33
Drága Anti és Gyöngyike!
Isten áldjon meg Titeket.
 :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 15, 08:36:56
Áldott 3. adventi vasárnapot kívánok mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 15, 11:46:22
Áldott napot Testvéreim. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 15, 12:13:54
Tegnap reggeltől késő etig a gyülekezetben voltam, ruhaosztást és karácsonyi ajándékkészítő kreatív napot tartottunk a közösségünk melletti lépcsőházak részére. Sajnos hibát követtünk el, mert a programot hirdető plakátokat  (aki elvállalta) " elfelejtette" kiragasztani. A ruhaosztásra még csak bejöttek az emberek akik látták az útmutató táblánkat, de az ajándékkészítésen többnyire magunk voltunk.
Mindezek ellenére eltelt a nap, ajándékok is készültek, gyakorolva kreativításunkat. Kellőképpen elfáradtam és sajnos még az esti skype alkalom végét sem tudtam megvárni.
De ha összegzem a tegnapi napot, nem volt kár érte, áldott együttlétet töltöttünk együtt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 17, 08:25:45
Tegnap déltől igen rosszul voltam, fájt a hasam és a vesém, Szokásomtól eltérően, (nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen) fél 9-kor már ágyba bújtam. Reggel fél 8-ig tudtam aludni, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de dicsőség az Úrnak a fájdalom( amely a vesémre is kisugárzott) elmúlt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 17, 10:04:12
Örülök Testvérem, hogy elmúltak a fájdalmaid. Tapasztalatból mondom, hogy a vesefájdalom elég nagy tud lenni... :061:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2013 December 17, 10:31:44
Jó az ÚR!    :2smitten:  Minden bajból kimenti az Övéit. 
Áldott szolgálója vagy István Testvérem.


zs.91.15
    Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt. (http://urszava.net/biblia/karoli-gaspar/zsoltarok/91/15/?page=1)

Hála és dicsőség az Úrnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 17, 11:00:52
Hát igen, kellemetlen volt. Főleg amikor ittam egy pohár vizet mégjobban éreztem. De valóban kegyelmes az Úr, mert reggel már csak nyomkban éreztem fájdalmat. A mai a tegnapihoz mérve csak könnyű kis fuvallat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 17, 11:36:08
A vese problémám miatt én is megtanultam több tiszta vízzel élni. Régebben szinte semmi tiszta vizet nem ittam, csak üdítőket. 1-2 év alatt volt is 3 vesegörcsöm. Azóta napi 1-2 liter tiszta vizet iszok és rengeteg teát. Azóta Istennek hála nem volt vesegörcsöm. Bár érdekes, mert mikor elfeledkezek a víz ivásáról, a vesém máris kis tompa fájdalommal jelzi a víz szükségletét.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 17, 12:08:03
Én is ilyenre gondoltam, mert szombaton a gyülinkben voltam egész nap. Vizet alig ittam, az ott eltöltött 10 óra alatt mondössze 2 dl-t. Utána itthon sem sokat. elképzelhető, hogy ez lett volna a vesém jelzése, mert már vasárnap is éreztem, csak akkor nem volt annyira intenzív.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 17, 13:07:49
Tegnap déltől igen rosszul voltam, fájt a hasam és a vesém, Szokásomtól eltérően, (nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen) fél 9-kor már ágyba bújtam. Reggel fél 8-ig tudtam aludni, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de dicsőség az Úrnak a fájdalom( amely a vesémre is kisugárzott) elmúlt.


 de jó hogy jobban vagy kedves testvérem! 
áldott legyen a Mindenható  :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 18, 06:23:07
áldott szép reggelt kedves testvéreim! az előbb értünk haza , dicsőség Istennek megsegített ezen az éjszakán is elvégeztük a ránk bízott feladatokat :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 hoztam ma korán egy igét ami a szívemhez szólt , megosztom veletek:
II. Korintus levél:1:2-4  Kegyelem néktek és békesség Istentől a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vígasztalásnak Istene;
4
Aki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, amellyel Isten vígasztal minket.

 áldott szép napot kivánok nektek!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 18, 12:13:46
Dicsőség az Úrnak :afro: Áldott szép napot Testvéreim. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 19, 09:51:43
Áldott napot kívánok mindenkinek. Börtönmisszióra megyünk Baracskára, pár perc múlva indulok itthonról. Ez miatt ma alig leszek látható, mert csak estefelé fogok hazaérni. Sky-pe közbenjáró ima alkalmunk este 8-kor kezdődik, várhatóan arra az időpontra már itthon leszek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 19, 10:09:03
Áldott alkalmat nektek!  :2smitten: Kérjük majd a beszámolót! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 19, 11:33:01
Áldott napot kívánok mindenkinek. Börtönmisszióra megyünk Baracskára, pár perc múlva indulok itthonról. Ez miatt ma alig leszek látható, mert csak estefelé fogok hazaérni. Sky-pe közbenjáró ima alkalmunk este 8-kor kezdődik, várhatóan arra az időpontra már itthon leszek.

 áldjon meg a  Mindenható  kedves Pista testvérem! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 19, 20:05:25
Hazaérkeztem este 7 körüli időben. Fárasztó, de áldott alklom volt. Holnap megírom a beszámolót
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 December 22, 13:49:59
Dicsőség az Úrnak! Isten áldja meg szolgálatodat.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 December 22, 13:51:34
Drága Testvéreim!
Nem sokszor tudok itt lenni az ünnep idején.
Békés és áldott Karácsonyt kívánok.
 :161: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 22, 15:03:16
Neked is áldott Testvérem, várunk vissza. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 23, 08:31:33
Nemsokára indulok a reptérre az anyósomért, velünk lesz Január 7.-ig. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 23, 09:09:41
 :081: :043: de  jó nektek kedves Anti és Gyöngyike!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten: veletek együtt örülök!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 23, 09:10:16
a tegnap egész nap dolgoztam este 21, 30 ig , és eljött Karcsi értem elmentünk megnézni a Bazilikánál a karácsonyi vásárt , és  ittunk egy pohár forralt bort,  és meglátunk a  bejárat előtt ahol fel volt állítva  a betlehemi sátor ami Jézus  születését ábrázolja! sokan nézték egy kis fiu kérdezte az apját hogy ki van a jászolba, apa válaszol a kis Jézus , aki hoz neked karácsonyi ajándékot ,  hát ezt nem tudtam megállni szó nélkül és elmondtam hogy a "kis Jézus" felnőtt Isten Fia és a legnagyobb ajándékot hozta Saját  magát adta  a halálra Ő meghal a mi bűneinkért ,  és aki Őt elfogadja megváltónak annak örök élete lesz, természetesen a szülök csak bámultak rám , a gyerek továbbra kérdezett és miért vannak ott a királyok , és miért hoztak a "kis Jézusnak"
 ajándékot??,
 elmondtam nekik  hogy a 3 király , a napkeleti bölcsek  és pásztorok is voltak akik látták a jelt  hogy megszületett a világ  Megváltója :
 Máté: 2:Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván:
2
Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.
3
Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.
4
És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie?
5
Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:
6
És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.
7
Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét.
8
És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki.
9
Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük megy vala mindaddig, amíg odaérvén, megálla a hely fölött, ahol a gyermek vala.
10
És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének.
11
És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.

 és nem azt jelenti  a karácsony hogy ajándékokat adunk mert az apuka azt mondta hogy a " 3 király ajándékot adott azért kell nekünk is ajándékozni karácsonykor"
 elmondtam mi az igazi ajándék, és nem csak Karácsonykor kell jót cselekedni , meg adni ,

Ézsaiás könyve:58:7   Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?

meghallgattak a szülők megköszönték a tájékoztatást és elmondtam nekik hogy:Róma levél:6:23   Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban
 elmentek  a többit Rá bízom az Úrra!
ez a kisfiú aki van a képen volt a ki kérdezősködött!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 23, 09:28:41
Tegnap az Istentisztelet után együtt maradtunk, közösen elfogyasztottunk egy ebédet, melyet egyik szeretett testvérünk készített el otthonában és hozta karácsonyi ajándékként a résztvevőknek. Az ebéd utáni beszélgetés jó alkalmat nyújtott kapcsolataink áplására és megerősítésére.
Én este 6-ig maradtam, többen még maradtak tovább a barátságos testvéri közösségben.

(http://kepfeltoltes.hu/131222/IMG_20131222_143142_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 23, 10:56:56
a tegnap egész nap dolgoztam este 21, 30 ig , és eljött Karcsi értem elmentünk megnézni a Bazilikánál a karácsonyi vásárt , és  ittunk egy pohár forralt bort,  és meglátunk a  bejárat előtt ahol fel volt állítva  a betlehemi sátor ami Jézus  születését ábrázolja! sokan nézték egy kis fiu kérdezte az apját hogy ki van a jászolba, apa válaszol a kis Jézus , aki hoz neked karácsonyi ajándékot ,  hát ezt nem tudtam megállni szó nélkül és elmondtam hogy a "kis Jézus" felnőtt Isten Fia és a legnagyobb ajándékot hozta Saját  magát adta  a halálra Ő meghal a mi bűneinkért ,  és aki Őt elfogadja megváltónak annak örök élete lesz, természetesen a szülök csak bámultak rám , a gyerek továbbra kérdezett és miért vannak ott a királyok , és miért hoztak a "kis Jézusnak"
 ajándékot??,
 elmondtam nekik  hogy a 3 király , a napkeleti bölcsek  és pásztorok is voltak akik látták a jelt  hogy megszületett a világ  Megváltója :
 Máté: 2:Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván:
2
Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.
3
Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.
4
És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie?
5
Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:
6
És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.
7
Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét.
8
És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki.
9
Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük megy vala mindaddig, amíg odaérvén, megálla a hely fölött, ahol a gyermek vala.
10
És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének.
11
És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.

 és nem azt jelenti  a karácsony hogy ajándékokat adunk mert az apuka azt mondta hogy a " 3 király ajándékot adott azért kell nekünk is ajándékozni karácsonykor"
 elmondtam mi az igazi ajándék, és nem csak Karácsonykor kell jót cselekedni , meg adni ,

Ézsaiás könyve:58:7   Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?

meghallgattak a szülők megköszönték a tájékoztatást és elmondtam nekik hogy:Róma levél:6:23   Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban
 elmentek  a többit Rá bízom az Úrra!
ez a kisfiú aki van a képen volt a ki kérdezősködött!

Az Úr öntözze az általad elvetett magot. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 23, 11:06:21
Tegnap az Istentisztelet után együtt maradtunk, közösen elfogyasztottunk egy ebédet, melyet egyik szeretett testvérünk készített el otthonában és hozta karácsonyi ajándékként a résztvevőknek. Az ebéd utáni beszélgetés jó alkalmat nyújtott kapcsolataink áplására és megerősítésére.
Én este 6-ig maradtam, többen még maradtak tovább a barátságos testvéri közösségben.

(http://kepfeltoltes.hu/131222/IMG_20131222_143142_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

:afro: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 24, 07:05:59
Áldott szép reggelt kivánok minden kedves testvéremnek!

Nagyon békés áldott karácsonyi ünnepeket kívánok!!!  :226: :203: :202: :124: :122: :144:

Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban." És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: "Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat." Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr." Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik."
Lukacs 2:1-20.
:ima02: :ima05: :ima06: :144: :143: :226: :202:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 24, 11:06:00
Neked is áldott Testvéreim. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 December 24, 11:45:58
Áldott, békés és nagyon boldog Karácsonyt kívánok drága testvéreim.
 :2smitten: :124:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 December 24, 11:49:14
Áldott, békés és nagyon boldog Karácsonyt kívánok drága testvéreim.
 :2smitten: :124:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2013 December 24, 11:49:48
Véletlenül kétszer küldtem el. Bocsánat.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 24, 12:07:25
Jobb kétszer mint egyszer sem. :afro: Neked is áldott ünnepet Testvérem. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: manoka38 - 2013 December 24, 20:56:53
Áldott Békés Ünnepeket Testvérek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2013 December 24, 21:45:55
Áldott ünnepeket nektek is Manóka!
 :124: :011: :230:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 26, 08:21:53
:2smitten: :2smitten: :2smitten:
 jó reggelt!
a tegnap itt voltak nálunk egész nap Cintia a bátyám lánya Abonyból és  a vőlegénye Tóni ,  reggel 8 ra itt voltak , és bár nincsenek megtérve , Cintia csak a katólikus templomban ministrált, a Tónit csak egyszer láttam a nyáron a bátyámnál mikor eljegyezték egymást, nagyon jó hangulatban és szeretetben telt a nap  imádkoztunk , ők meg elmondták nekünk a jó hirt, : szeptember óta  együtt laknak  és Cintia babát vár az esküvő januárba lesz , júniusban jegyezték el egymást, nagyon örültünk és hálát adtunk a Mindenhatónak ,még a bátyámnak nem mondták el sem a sógornőmnek , mik voltunk az elsők ,sokat beszélgettünk nem voltak ellene  a bibliának a bibliai alapon való filmeknek megnéztük a  végitélet filmet  a János  a Patmosz szigeten  ,  adtunk nekik ajándékot   felcsomagoltuk őket sok mindennel , és nagyon hálás voltam a Mindenhatónak  , Tóni  aki alig ismert  , nagyon hálás volt hogy itt lehetett nálunk , mikor elment sokszor átölelt és megpuszilt minket!!! csodálatos az ÚR !!!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 26, 11:16:47
Dicsőség az Úrnak! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 30, 17:55:24
Jelentem, a hó nálunk elmaradt, sõt, még fagypont alá sem ment a hõmérséklet... :061:
Mondjuk én ennek igazán örülök! :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 30, 19:16:20
 :( :(  hát az nálunk is elmaradt most például + 7 C fok van itt Budapesten!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2013 December 30, 21:48:20
Akkor nem csak Angliában van "meleg"... :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 31, 07:30:51
 :( :( hát nagyon Angliai klíma van mostanában itt is szürke párás
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 31, 07:47:46









Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2013 December 31, 17:34:02
Áldott Testvéreim. Az az újság, hogy rendkívül hálás vagyok az Örökkévalónak, hogy megismerhettelek titeket. Nagy öröm látni fejlődéseteket az Úrban, ragaszkodásotokat, úgy az Úrhoz, mint a Testvérekhez. Öröm visszagondolni a Fórumtalálkozókra, a skype-alkalmakra, a privát beszélgetésekre...
Nagy áldás vagytok a számomra.
Mindenkor nagy szeretettel-hálával gondolok rátok. AZ Örökkévaló vonjon titeket közel Önmagához, és az Ő kegyelmét és szeretetét árassza rátok hatalmasan.
Áldott Testvérek. Szokás ilyenkor mindenféle jót kívánni a jövő évet illetően.
Nos én azt kívánom mindannyiunk számára, hogy az Örökkévaló a jövőben adjon nekünk mindenkor józanságot, hogy megmaradhassunk Szeretetében,
Vele való tényleges közösséget az Ő lelke által, hogy mindenkor megmaradhassunk Kegyelmében,
Elevenítse meg számunkra az Ő Igéjét, és adjon hozzá nekünk körülmetélt-megtérő-töredelmes szívet, hogy az Ő vezetése szerint tudjunk járni.
Adja nekünk, hogy az iránta lángoló szeretet, mindenkor elé vezessen bennünket, és adja hogy sohase a szégyen vezessen el tőle.
Az Ő elhívását erősítse meg rajtunk és bennünk, hogy mi a jövőben, valóban mint a világosság fiai járhassunk e sötét és elfordult világban.
Adja hogy minden tettünkkel és szavunkkal az Ő dicsőségét és hatalmát hirdethessük, hogy mi így lehessünk az Ő tanú bizonyságai!



http://www.youtube.com/watch?v=Ki3lmE7VOe4
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2013 December 31, 17:35:19
A Link, az Ároni Áldáshoz vezet.      ;)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2013 December 31, 17:38:42
A Link, az Ároni Áldáshoz vezet.      ;)


ez csodálatos kedves testvérem!!! köszönöm!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Kingooo - 2013 December 31, 18:06:21
Tervekhez szerencset,
Munkatokhoz kedvet,
Minden foldi jobol a legkedvesebbet.
Kerem a Jo ISTENT kuldjon aldast ratok es csaladotokra, hogy az uj ev minden napjan vigyazzon ratok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Január 01, 00:15:09
Drága testvéreim!
Istentől megáldott boldog Új Évet kívánok nektek.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2014 Január 01, 01:42:16
:081: Áldott Új Évet Kívánunk Istentől   :037: Mindannyiunknak szeretettel !  :110:
 :284:

(https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1554490_10201961780944409_1619589243_n.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 01, 08:50:02
szép jó reggelt   !!!
a Mindenható áldása kísérjen benneteket ebben a 2014 és évben is , legyetek áldottak és egészségesek !!! töltse be a Mindenható minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint  dicsőségesen az Úr Jézus  Krisztusban!
 ma az Úr a szívemre helyezte  ezt az ige részt ezért megosztom veletek is :
Efézus :4:
Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok.
2
Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben,
3
Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.
4
Egy a test és egy a Lélek, miképpen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is;
5
Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség;
6
Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.
7
Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.
8
Ezokáért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek.
9
(Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire?
10
Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)
11
És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
12
A szentek tökéletesbbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:
13
Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:
14
Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;
15
Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban;
16
Akiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.
17
Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjöknek hiábavalóságában,
18
Kik értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívök keménysége miatt van bennök;
19
Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére.
20
Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust;
21
Ha ugyan Őt megértettétek és Ő benne megtaníttattatok, úgy amint az igazság a Jézusban:
22
Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;
23
Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint,
24
És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.
25
Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk.
26
Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;
27
Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.
28
Aki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek.
29
Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.
30
És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.
31
Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt;
32
Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 01, 09:00:56
Szép jó reggelt Ildikó . Köszönöm a ma reggeli jókívánságokat és áldásokat. Milyen jó, hogy a Biblia, Urunk hozzánk szóló beszéde, vezet és tanít minket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: rose - 2014 Január 01, 14:06:00
Szeretettel gazdag, békés, boldog Új Esztendőt kívánok minden testvéremnek !

Rose
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 01, 14:21:10
Neked is kedves Rose! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2014 Január 01, 16:31:26
BOLDOG ÚJ ÉVET! 

Zsolt:134:3   
Áldjon meg téged az Úr a Sionról, aki teremtette az eget és a földet! (http://urszava.net/biblia/karoli-gaspar/zsoltarok/134/3/?page=1)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2014 Január 01, 17:22:20
Szeretett testvéreim!

Békés, áldott, egészségben, szeretetben, az Úr jelenlétében gazdag
Új Esztendőt kívánok nektek.

Szeretettel.

m.ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Január 03, 15:54:30
Isten vezessen minden  utunkon  az új  esztendőben is  :2smitten:
A reménységünk meg van erre  :169: 

Paul Wilbur
Amazing moment in Jerusalem!
http://bit.ly/facetozion-167

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 03, 20:08:59
Irénke nagyon jó ez a kép!

Szeretném kérdezni, hogy kint vagy még vagy már hazarepültél?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Január 04, 10:57:43

Az Úr, ő az, aki előtted megy, ő lesz te veled; el nem marad tőled, sem el nem hágy téged: ne félj és ne rettegj! Mózes V 31, 8



Még itt vagyok Bar Hillben a drága kis családomnál  :043:

Kedden 7. én  este 8 körül szállok le Budapesten... A Gyusziéknál alszom és másnap reggel utazom busszal haza Isten segítségével 

Köszi István  hogy tetszik a kép  :2smitten:

Minden kedves forumozonak áldott szép napot  :033: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 04, 11:04:54
Érezd jól magad a hátralévő pár napban, és az Úr vigyázzon rátok repülőutatok alatt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 06, 11:57:10
Holnap délután indulunk a reptérre. Elég tevékeny napom lesz, Rebekát viszem az oviba (első napja az oviban), azután megyek a fogorvoshoz, majd Irénkét a reptérre és azután pedig megyek dolgozni. De elég minden napnak a maga baja (Mt. 6,34)! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2014 Január 06, 12:24:16
 :079: áldott napot! akkor nem fogsz unatkozni kedves Anti testvérem!    a Rebeka már ovis??? telik az idő ! biztos szeretni fogja!  :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 06, 12:45:12
Igen, már 3 éves elmúlt. Bizony nagyon gyorsan telik, nemsokára érettségizik... :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2014 Január 06, 13:12:44
 :hehe: :afro: ja én már az  esküvőre gondoltam hátha meghív minket is!!! :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 06, 16:16:05
Mondjuk én már nem bánnám, ha előbb a mi esküvőnk lenne meg Jézussal. ;) :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2014 Január 06, 16:26:07
 :igen: :igen: ebben igazad van néha én is azt mondom hogy  Jövel  Uram! de mindenek  rendelt ideje van! :044:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: manoka38 - 2014 Január 07, 11:30:45
Irénke drága Isten áldását kivánom a haza utadra, vigyázzon és őrizzen téged! Bizonyára fantasztikus élményekkel gazdagodtál, és teltél meg hatalmas örömmel kisunokád és drága gyermekeid társaságában.
Szeretettel várunk " haza", és imádkozunk a könnyed utazásodért!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: manoka38 - 2014 Január 07, 11:35:44
Anti testvérem erőt és kitartást  adjon az Úr neked minden tennivalódhoz, még ha azok sűrüsödnek is! A fogászathoz meg hatalmas bátorságot!  :igen: !!!!

Az Úr áldjon titeket!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 07, 12:43:02
Irénke várunk itthon, és várjuk élményeidről a beszámolót. Vigyázzon rád az Úr útközben!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 07, 12:45:21
Anti a fogászati kezelésre járás a  nem szeretem dolgok közé soroltatik, de szükséges.
Adjon az Úr most is bátorságot és kitartást.

Sajnos nekem is be kell programoznom egy fogászati látogatást. Egy örlőfogam szétesett darabokra és csak a gyökér maradt meg. Ünnepek előtt nem akartam elmenni, de most már muszály lesz, mert fáj is és kellemetlen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 07, 12:54:16
Köszönöm Testvérek, az ovin már túl vagyunk. :afro: Ami nehezítette a dolgot, hogy tegnap este nem indult az autóm, az akkumulátor megadta magát. Így ma reggel kezdhettem a tevékenységemet azzal, hogy beszerezzek egy akkumulátort. A harmadik helyen végül sikerült... Most jön a fogászat, azután a reptér, majd a munka (ha időben visszaérek). :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 07, 12:56:19
Anti a fogászati kezelésre járás a  nem szeretem dolgok közé soroltatik, de szükséges.
Adjon az Úr most is bátorságot és kitartást.

Sajnos nekem is be kell programoznom egy fogászati látogatást. Egy örlőfogam szétesett darabokra és csak a gyökér maradt meg. Ünnepek előtt nem akartam elmenni, de most már muszály lesz, mert fáj is és kellemetlen.

Akkor sorstársam vagy ebben is. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Január 07, 14:09:34
Nagyon aranyosak vagytok  igazán hálás vagyok ......köszönöm a szeretetteljes köszöntéseket

 :092:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 07, 15:11:12
nagyon esemény dus a napotok a miénk is de majd otthon megirom, remélem túl vagytok a fogászaton  Irènke neked  áldott szerencses utat kivánok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 08, 09:36:09
 Jó reggelt ! ma is megyek dolgozni , igy keveset leszek a gép előtt , Karcsi is  volt egy próba napon , hátha  talál ő is munkát, tegnap haza jöttem de  el kellett mennem az Sztk ba  ahol nagyon sokat voltam este 19, 40 ig, 3 hete lett egy seb a bálomon és nem akart elmúlni csak viszketett és fájt de mivel én SÚLYOS LEINER KÓR al születtem nekem ha valami kiút a testemen akkor az baj , de tegnap feljebb terjed a seb lett belőle még pár , igy kaptam 2  féle krémet antibiotikumost és  valami gyógyszert amit 10 napig kell szedni ,   


áldott szép napot kivánok nektek , holnap szabad leszek igy többet lehetek itt is

hoztam egy igét  a mai napra:
Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;
15
Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban; efézus: 4: 14-15


 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 08, 10:03:26
Ildikó imádkozunk értetek, a seb gyógyulásáért és karcsi munkájáért.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 08, 11:01:46
Az Úr gyógyítson meg Ildikó!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 08, 12:30:03
Antee, kemény volt a fogászati kezelés?

(http://m.cdn.blog.hu/fo/fogkrem/image/post1/fogorvoslas_india2.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 08, 12:44:38
A kezelés fájdalommentes volt, ugyanis csak egy röntgen készült. A diagnózis nagyon egyszerű, vagy élek a fájdalommal vagy kihúzzák. Egyelőre az elsőt választottam, de ez még változhat... :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 09, 09:13:40
A kezelés fájdalommentes volt, ugyanis csak egy röntgen készült. A diagnózis nagyon egyszerű, vagy élek a fájdalommal vagy kihúzzák. Egyelőre az elsőt választottam, de ez még változhat... :hehe:


hát kedves Anti imádkozunk érted , tudom nagyon  fájdalmas szakot lenni  a fogfájás! :ima02: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 09, 09:14:20
nagyon hálás vagyok és nagyon köszönöm hogy imádkoztok értem értünk,   azt hiszem ebben a gyógyszerben van valami nyugtató  vagy altató mert nagyon nehezen ébresztett fel  Karcsi , 3,30 kor jöttünk haza  és azóta egész mostanáig mozdulatlanul aludtam most ébresztett fel Károly , be kell mennyek  a fizetésemért,  ugyanis miután be kentem a sebeimet már több is van  , nem viszketett és elaludtam, tegnap  balesetek sorozata követett, nagyon ideges voltam ,  rég nem voltam ilyen feldúlt ideg állapotba, elérkeztem az ügyvédnőhöz reggel , és senki sem volt otthon , de mire az előszobából a konyhába léptem , a felső polcról egy nagy talpas porár a fejem mellett landolt , igy hogy semmihez nem nyúltam hozzá , azután  mikor kihúztam a fiókot az kiesett az összes kések a lábam mellé estek , elugrottam, azután az egyik sarokba mikor porszívóztam 2 db vas  rám esett az egyik a fejemre  a másik végig karcolta a z orom 2 hosszú csík lett az orom on és tiszta vér lett a pólóm ,
  hát  elkezdtem imádkozni és azután megnyugodtam én is! elég nehéz nap volt  a tegnapi és Isten kegyelmének hála hogy nem történt semmi kiomolj baj!  ma az első ige amit olvastam az a Jób könyvéből van:

Jób könyve:19:25- 26:   Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.26
És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.
(http://urszava.net/biblia/karoli-gaspar/job-konyve/19/?page=1)

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 09, 11:20:45
Az Úr adjon neked békés napokat testvérem. Van úgy, hogy összejönnek a dolgok, de ahogyan Jézus is mondta, elég minden napnak a maga baja... :afro: :2smitten:

Máté evangéliuma 6,34 
"Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja." (http://urszava.net/biblia/karoli-gaspar/mate-evangeliuma/6/34/?page=2)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Január 10, 07:48:14


Kedves Testvérek szeretettel üdvözlök Mindenkit itthonról  :2smitten:

Az ÚR-nak  hála  és köszönet szerencsésen megérkeztem. 
Két napja már...... és újra sok a teendőm  :119:  tesszük a dolgainkat.  :afro:

Prédikátor könyve:3:1   Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.


Áldott szép napot kívánok  :2smitten:

Ildikó  sajnálom a veled  történteket  :04: 
Adjon az ÚR jó szerencsét minden utadon, és fájdalmaidból, sebeidből  mielőbbi gyógyulást   :2smitten:

Anti kívánok Neked is az ÚR-tól fájdalom mentességet  :044: :2smitten:  Ne fájjon a fogad!   :047:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 10, 07:54:31
 Jó reggelt kivánok!!   hálát adok a Mindenhatónak hogy még tart a ma ! elmehetek ma is dolgozni hogy megkeressem a mai napra is  a kenyeret, 
tegnap sokat járkáltam , miután megkaptam a fizetést , ki fizettem a számlákat  és az albérletet, és  délutánra már nem volt internet kapcsolat, sem a telefon  nem működött sem a tv kábel, be telefonáltam , ugy volt hogy szombaton jönnek ki megnézni  , de az este mire mentünk dolgozni  már helyre jött minden
hoztam egy igét is  a mai napra:
"HA ÉN BENNEM MARADTOK, ÉS AZ ÉN BESZÉDEIM BENNETEK MARADNAK, KÉRJETEK, A MIT CSAK AKARTOK, ÉS MEGLESZ AZ NÉKTEK." (JÁNOS 15,7.)


 legyetek áldottak  ami napon is  kedves testvéreim!

tegnapi élményem az volt hogy reggel  a kávézás közbe a konyha ajtó nyitva volt hadd szellőzzön,  és mikor Karcsi ki ment a konyhába  volt egy vendégünk: egy galamb, a felső szomszéd asszony régen etette a galambokat igy jó pár galamb ide szokott, de a fia a Jutka néninek megtiltotta hogy etesse őket, elég hideg volt és mind itt gubbasztottak , erre én fogtam kenyeret  feldaraboltam és le szórtam nekik az udvarra, és a Sári papagájomtól is ha megmarad valami ki szórom nekik, tegnapelőtt este ahogy be  vettem az Uj gyógyszert nagyon álmos voltam és el is felejtettem nekik szórni kenyér morzsát , igy az egyik galamb be jött a konyhába , a függöny alatt és hagytam , a kenyér szeletelő mellől fel szedte a  morzsákat , hagyott nekem 2 ajándékot és ki repült, ez érdekes volt mert épp kérdeztem a karcsitól , hogy a galambok honnan tudják hogy én a 2 emeletről adok nekik enni mert az udvarra szórom az ennivalót nekik? :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 10, 08:54:12
Szép jó reggelt mindenkinek.

A galamb megérezte a benned lévő gondoskodást és igénybe is vette. Ő megelégedett a morzsákkal, úgy , mint a káneanai asszony.

22. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: "Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!" 23. Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: "Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik." 24. De ő így felelt: "Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz." 25. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: "Uram, segíts rajtam!" 26. Jézus erre így válaszolt: "Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak." 27. Az asszony azonban így felelt: "Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak." 28. Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!" És meggyógyult a leánya még abban az órában.
Mété 15, 22-28


Bár lehet, hogy nincs összefüggésben a te dolgaiddal ez az ige, én úgy gondolom, az Úr látja a te anyáskodó szívedet, és ismer téged. Neked nem csak morzsákat akar adni, hanem atól többet, az élet kenyerét: Jézust. Esetleg ha jobban rá bíznád az életed,  több időt szentelve neki nem csak a morzsák jutnának neked, mint a galambnak. A galamb előtt is volt az egész kenyered, mégis csak a morzsákat csipegette ...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 10, 09:07:35
Szép jó reggelt mindenkinek.

A galamb megérezte a benned lévő gondoskodást és igénybe is vette. Ő megelégedett a morzsákkal, úgy , mint a káneanai asszony.

22. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: "Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!" 23. Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: "Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik." 24. De ő így felelt: "Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz." 25. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: "Uram, segíts rajtam!" 26. Jézus erre így válaszolt: "Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak." 27. Az asszony azonban így felelt: "Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak." 28. Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!" És meggyógyult a leánya még abban az órában.
Mété 15, 22-28


Bár lehet, hogy nincs összefüggésben a te dolgaiddal ez az ige, én úgy gondolom, az Úr látja a te anyáskodó szívedet, és ismer téged. Neked nem csak morzsákat akar adni, hanem atól többet, az élet kenyerét: Jézust. Esetleg ha jobban rá bíznád az életed,  több időt szentelve neki nem csak a morzsák jutnának neked, mint a galambnak. A galamb előtt is volt az egész kenyered, mégis csak a morzsákat csipegette ...


 lehet kedves Pista testvérem jobb lenne több időt tölteni az Úrral de  sajnos dolgozni kell a számlák jönnek és már alig van erre is energiám , nem könnyű éjjel menni nappal menni , nekem is az a vágyam hogy sok időm legyen az Úrral , de mivel csak én dolgozok és az albérlet sem olcsó , egyelőre nem látok semmi megoldást ., de bízom a Mindenható  kegyelmében!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 10, 15:21:07
Ma nagyon vitatkozós napom van. Belebotlok okkult tudományt ábrázoló akupresszúrás kép feltöltésébe társoldalunkon, azzal a megjegyzéssel. hogy segíts magadon az Iten is megsegít, majd egy másik helyen a generációs átok hásairól keresztény szülők gyermekeiben, majd démoni megszállásról hívő emberben ... és nem tudom ezeket szótlanul hagyni.

Békesség, hosszútűrés, vagy konfrontálódás, ez itt a nhagy kérdés ...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 10, 15:38:09
Jól kell kihasználni az időt, Jézus is mindenkihez úgy szólt, ahogyan eljuthatott az üzenet. Ez a csodálatos Isten fenyítésében, büntetésében, még az által is a megtérés és megjobbítás irányába visz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 10, 17:10:30
Dicsőítő alkalom lesz a gyülekezetben. Most oda készülünk. Este 9-ig ott vagyunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: pilgrim - 2014 Január 11, 08:01:50
Én csak egy javaslattal élnék... Láttam, hogy van az oldalnak egy nyelv újított online Bibliája. Ha az információim helyesek.

Érdekes lenne egy lista azokról a versekről, ahol a szavak ki lettek cserélve a szinonimákra... Vettem Izraelben egyszer egy King James Bibliát, rá volt írva, hogy Jerusalem version, azaz Jeruzsálem verzió. Annak a végén volt egy függelék, hogy melyik versben, melyik szavakat cserélték ki az ószövetségben úgy, hogy az közelebb hozza a gondolatot az eredeti héberhez...

pl.: 1Móz 6,4 az angolban a nephilim szót giant-re módosították.

Ha informatikailag megoldható, akkor hasznos lehet abban, hogy hitelesítse jobban a Bibliát.

Mert hát vannak tanokhoz igazított újfordítások is, mint pl.: az Újvilág fordítás, vagy a református Újfordítás (1Péter levélben az eleve elrendeléshez), vagy a Szent István társulatos fordítások, amelyekben 6 könyvvel több van, mint a kánonban...de a Károliban is vannak igék az újszövetségben, amik a legrégebbi görög iratok nem tartalmaznak, mint pl.: az 1Ján 5,9, vagy a mi Atyánk vége, vagy az Efézusi levél megcímzéséhez is hozzá raktak...stb.

Remélem, hogy az ötlet hasznos és nem sértő, mert nem kritikának szántam.

Isten áldjon mindenkit.




u.i: Illetve a trikotómia is fontos lehet (test, szellem és lélek használata). Teljes magyar Bibliába még csak egy olyat láttam, ami használja a szellem (gr. pneuma, héb. rhua) szót. A régi Károlit dolgozta át egy Jézus Szíve nevű gyülekezet...

A magyar nyelvbe is, a Kazinczy féle nyelvújításkor bekerült a szellemi szó, de a Biblia fordításokba még ritka.

Pedig közelebb hoz az eredeti mondanivalóhoz, mint pl.:
Boldogok a lelki szegények helyett: Boldogok a szellemire éhezők....

Jobban érteni, hogy nem a fogyatékkal élők, vagy a testiesek boldogok, hanem azok akik éhezik Isten szellemi dolgait.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 11, 10:43:15
Kedves Testvérem, az online Bibliának még van nagyon sok fejlesztésre váró része, még egyelőre a citálás beépítését és a felhasználói felület könnyebb kezelhetőségét helyezem előtérbe. Köszönöm az ötletet, el fogok ezen gondolkozni, a használhatóság és a kivitelezésén is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 13, 07:56:05
Áldott szép napot kívánok mindenkinek. Problémám volt az elmúlt napokban a számítógépemmel, ki kellett cserélni az alaplapot, rengeteg telepítés kellett a driverek feltöltéséhez, ami sok időt igényelt.
Ráadásul ez csak egy ideiglenes alaplap, rövidesen egy másikra lesz cserélve, csak ahhoz még hiányzik a a videókártya. Ha az is meg lesz akkor várhatóan a végleges rendszerem fog már üzemelni.

Kaptam egy igét mára. ezt megosztom veletek.

"Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik. Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak."
 Kolossé 2, 6-10
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 13, 11:35:08
Ámen Testvérem.

Elég sok probléma tud lenni egy számítógéppel, reméljük hamar és véglegesen megoldódnak a problémáid vele. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 17, 12:11:50


 :029:
köszönöm hogy imádkoztok értünk , tudom ima meghallgató Istenünk van , és Ő a csodák Istene!  képzeljétek el ma  hívott a közös képviselő abból a házból ahol voltunk december elején állás interjúra mint  gondnokok , és meg  hívtak  az irodába , hétfőn  meg kell írjuk a  szerződést ,  sokan voltak másokat többeket ahogy mondta a közös képviselő , többeket kipróbáltak de  nem  feleltek meg és egy idős hölgy  bizottságból javasolta hogy hívjanak minket mert első perctől minket akart volna  de a többiek mások mellé döntöttek , 6 voltak amikor  minket hívtak,  igy  hétfőtől bejelentenek bennünket és lesz egy 2 hetes próba időszakunk, és ha megfelelünk akkor maradhatunk ,  a lakás  a fél emeleten  van 52 m2 száraz   , 6 lépcsőházat kell takarítani és  karbantartani 186 lakás van  , 6  db  10 emeletes lépcsőház , nem lesz könnyű  de kérlek továbbra imádkozzatok hogy minket válaszainak ,  hogy maradhassunk ott!
 a sok baj és küszködés után a 10 éves itteni létünknek vége lesz , Megsegít a Mindenható! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 17, 13:19:50
Dicsőség az Úrnak. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 19, 09:17:16
Készülődöm az istentiszteletre.
Aki szintén ma megy istentiszteletre annak kívánok áldott alkalmat és találkozást  az Úrral.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 20, 07:23:47
áldott szép reggelt kedves testvéreim!
 Ma kezdünk az új helyen , kérlek szépen imádkozzatok értünk hogy áldja meg az Úr a kezünk munkáját , hogy megkaphassuk végleg ezt  a munkát és vele együtt a lakást is ma kezdődik  a 2 hét próba időnk!  :ima06: :ima05:
köszönöm az eddigi ima támogatást is   kivánok áldott hetet sok sikert nektek  drága testvéreim!,


hoztam egy igét is  a mai napra:

Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.29
Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.
30
Én és az Atya egy vagyunk.
Ján 10,27-30.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 20, 08:56:56
Áldja meg az Úr kezeitek nyomát. Viselkedésetek és tetteitek hirdessék az Úr dicsőségét!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 20, 10:43:33
Adjon az Úr sikeres kimenetelt számotokra! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 20, 20:09:51
 köszönjük szépen! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 ma voltunk irtunk egy élőszerződést 2 hétre  február 2 ig , sok a munka de nem számít rendbe tesszük! több lakókkal is beszéltünk ma    tetszett nekik hogy ott vagyunk és komolyan dolgozunk , látták hogy  igyekszünk mindent rendben tenni, a lakás  szép  világos száraz, nagyon szeretnénk oda költözni , a bizottság majd  eldönti azt mondták!!! de én azt mondom hogy van egy felsőbb hatalom, majd az Úr dönti el ha ott akar minket látni!!!  :ima06: :ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 20, 23:28:02
Bizony. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 22, 07:42:47
áldott szép reggelt kedves testvéreim!  nagyon álmos vagyok , nehéz egész éjjel egész nap de örülök hogy  van munkája Karcsinak is  ,  és tudom megsegít az Úr és 2 ig ki fogjuk bírni !  legyetek nagyon áldottak  drága testvéreim!
 hoztam egy igét a mai napra:
 :morning:
Ján: 17 : 3
Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust!
:ima02: :ima05: :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 22, 10:21:03
Ámen.
Az Úr vezessen benneteket és adjon erőt nektek a feladatok elvégzéséhez. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 23, 08:22:45
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: köszönöm kedves Anti!!
 jó reggelt kedves testvéreim!
 tegnap sok élményem volt:
 ott volt a közös képviselő , tetszik neki is a munkánk , és azt mondta hogy ha ilyen keményen dolgoztok biztos  a tiétek lesz a munka és  a lakás is!!!   nos ez nem minden,
 tudjátok elromlott a mosógépem , és mondtam hogy nem tudtam szerelőt hivni mert nincs rá pénzünk, , és az est mielőtt be mentem az étterembe  dolgozni be  kapcsoltam és működik , pedig egy hete nem működött és  csak  ki mostam ecettel , de nem  centrifugázott , ömlött a viz , most már 3 adagot mosom és tökéletesen működik pedig senki sem nyúlt   hozzá  !!!!!
 a tegnap nézegettük a lakást és  a 2 szobába van függönyöm de a konyha ablakra nincs és a konyha  pult is kékkel van , tegnap mondom Karcsinak hogy ki kell sztoritanuk egy kis pénzt vegyek egy függöny a konyhába , az este az étteremben ki vittem a szemetet és   ki volt téve  a tárolóban egy szatyor  mi volt benne??? 3 db függöny  ujj mind  a3 nincs  be  szegve , de érdekes !!!! pont akkora mekkora kell a konyha ablakra mind a 3 db , és az egyikbe vannak kék minták!!!
 hát csodálatos!!!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 23, 09:45:17
Az Úr gondoskodik. :afro: Köszönjük, hogy megosztottad velünk a bizonyságodat! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 25, 07:49:51
               SABBATH SHALOM!!

  szép  jó reggelt kedves testvéreim!  megyünk ma is  dolgozni de előbb be néztem hogy kívánjak nektek áldott napot!!! legyen ma  SABBATH otok !  áldott szép napot jó pihenést !!!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 hoztam egy igét nektek mára:
 :019:

Filippi levél:4:7   És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 29, 08:26:30
Szép jó reggelt mindenkinek.

Havas Budapest! A szememnek tetszik, viszont minden porcikám tiltakozik ellene. Takaítva még nincs itt nálunk a lakótelepen ezért minden lépésemet meg kell fontolnom, mert a lábam nem szereti a havat. Itt a lehetőség, hogy felavassam a karácsonyra kapott új  cipőmet, amely állítólag jó a hóban való közlekedésre.


Tegnap én hirdettem ezt az igét, és ma magamnak vallom meg: "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." Ézsaiás 41,10[/color]
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 29, 10:32:50
Akkor most kipróbálhatod a "téli gumit". :hehe: Itt még nincs hó, de hogy őszinte legyek, nem is hiányzik. Még a hőmérséklet is jelenleg +5°C. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 29, 12:34:25
Kipróbáltam a "téli gumit" és csúszásmentesen közlekedtem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 29, 13:17:28
Akkor nincs szükség hóláncra. :hehe: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 29, 17:24:38
Szép napot kedves testvéreim!
hát ez nagyon  jò hir!  ma nem tudtam belépni mert szakadt a hò és ahogy megébredtünk jönni kellett ide  havat takaritani,most be jöttünk enni ,ès gondoltam be nézek!!!! szép fehér itt minden!  le ültünk enni és Karcsi talált 3 kenyerek ki téve a kukák mellé elmentünk megetetni a kacsákat , és a sirályokat , de pár perc alatt tele lett galambokkal is ,  és le fotóztam őket ahogy eszen és röpködnek körülütünk és az jutott eszembe hogy az Úrnak gondja van az égi madarakra!, csodálatos az Úr!!!  nagyon nagy öröm volt számomra látni ahogyan esznek és nem féltek tőlünk!!!  elküldöm a  linkeket a fotókkal
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 30, 08:47:56
jó reggelt kedves testvéreim! ma nem birok menni dolgozni , tegnap óta fáj   jobb vesém és nagyon zsibbad a lábam igy itthon kényszerültem maradni!
 még soha nem fájt a vesém igy nem is tudtam mi az a fájdalom a derekamban, de Karcsi fel ismerte a tüneteket ! igy sokáig ma ágyba leszek , :(

 és lesz időm igét olvasgatni!!!

 hoztam ma egy igét amit ma olvastam: Roma: 6:23:Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.


 legyetek drága testvéreim nagyon áldottak a mai napon is!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 30, 09:37:18
Drága Testvérem, az nagy fájdalom tud lenni! Próbálj minél több vizet és teát inni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 31, 06:46:58
Jó reggelt áldott testvéreim! kicsit jobban vagyok  sokat aludtam  tegnap ,  meg kaptam Nos-pa injekciót 6 óránként , :2smitten:
 ma megyünk szerződést irni , kérlek imádkozzatok értünk, legyen meg az Úr tökéletes akarata!!!
 hoztam egy igét amit ma  reggel olvastam:

 :019:

1 Péter: 5:

Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.
7
Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.
8
Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:
9
Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be.
10
A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká,
11
Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.



 legyetek drága testvéreim nagyon áldottak a mai napon is!!! :028: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 31, 08:03:03
Ildikó az Úr van veletek!

"Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek!"

Ézs 41:13.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Január 31, 11:58:08
Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Január 31, 16:06:32
Szép napot kedves testvéreim!  ma  13 kor ben voltunk a Ferhouse irodában , nehezen jutottunk dűlőre kevés pénzt ajánlottak és sok munkát, nem nagyon akartak bejelenteni hogy ígérték , nem akarták rendbe  rakni a lakást , igérték hogy ők fizetik a közös költséget , most nem fizetik , igy azt mondtam hogy én , mik nem vállaljuk igy , és nehéz tárgyalás volt de megadtak a  180 e/ hó kettőnknek , +lakás ,  be jelentenek 4  órába engem és 4 be  Karcsit, előtte  8 , 8 ba ígérték ,, nem fizetik a közös költséget ahogy igérték és nem fizetik a nagy takaritást sem pedig megigérték Decemberbe , karcsi egy időbe  felállt hogy akkor nem vállaljuk, mert 160 akartak adni kettőnknek és nem jelentenek be csak karcsi 6 órába , engem nem , de minden nap ott vagyunk és 8, 9, 10 órát dolgozunk, mik ki álltunk az álláspontunk mellé mert a gondnokság  is sok feladatból ál, ma is  a Károlynak volt 3 bejárati ajtó javítás , izók csere,  végig járni   mind a  6 lépcsőházat 6x 10 emelet,  stb... de kemény tárgyalások után hétfőn át beszélik és értesítenek ,  jövő héten rendben hozzák a lakást és 3 tól  jegyzőkönyv készül és átveszünk mindent!  Harc volt de mik nem voltunk egyedül , nekünk  van egy hatalmas Istenünk aki Ő harcol értünk , nagyon hálásan köszönjük az imákat, ez nem a mi érdemünk a Mindenható áldása :ima05: :ima06:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Január 31, 20:58:28
 :afro:

Nem véletlen jelent az Ildikó harcost.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 02, 18:14:31
Éjjel esett az eső, és rögtön le is fagyott. Reggelre kelve korcsolyapálya volt minden út. Imádkoztam, hogy enyhüljön meg az idő, és szűnjön meg a síkosság még a délelőtt folyamán, mert az istentiszteleten  részt kell vennem. Két ok miatt is. Az egyik, hogy nálam van a laptop amelyikkel kivetítjük a dalszövegeket, a másik pedig, hogy én viszem a mai igei üzenetet.
Dicsőség az Úrnak, 10 óra után el tudtunk itthonról indulni, a lefagyott jég olvadni kezdett és rendben, probléma és nehézség nélkül értünk a gyülekezetbe.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 02, 19:20:29
Dicsőség az Úrnak! :afro:
Itt Angliában napközben +10°C-volt, szóval a tél még nem köszöntött be. Én hálás vagyok az Úrnak azért, hogy még ennyire jó idő van Februárhoz képest. De persze ettől még lehet, hogy Áprilisban hó lesz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 03, 05:47:18
    :morning: :morning: JÓ reggelt!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 áldott testvéreim! kivánok nektek egy csodás áldott hetet az  Úr kegyelmével ,  áldott szép napot sok sikert nektek és legyetek bátrak erősek!!  ma ismét korán megyünk hosszú napunk lesz de Hű az Úr aki megerősít minden erővel!  úgy néz ki hogy hét végén szombaton költözünk! :afro:


ma olvastam egy kedves barátom amit irt a facebook on megosztom veletek:

István Bertalan
Áldott reggelt Atyámfiai!
(Egy nyúlfarknyi hajnali gondolat.)
A sötétséget nem lehet mértékegységgel mérni, a sötétség valaminek a hiánya; a fény hiánya. A gyűlölet és a harag valaminek a hiánya, a szeretet hiánya, mert a szeretet az nem tud haragudni és nem tud gyűlölni. A halál az az élet hiánya, a szellemi halál; az elválasztás az Istentől., aki Krisztusban van, az az örök életben van és semmi nem választja el őt az Isten szerelmétől amit kaptunk az Úr Jézus Krisztusban, soha nem fog többé sötétségben lenni, sőt mint a világ világossága ragyog mások felé, mint az égen a csillagok, és a benne lévő krisztusi szeretet forrása csordogál szívéből.
:2smitten: :2smitten: :2smitten: :afro:
hoztam  egy igét a mai napra:

Zsolt. 37,3-6
Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj
4 .Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.
5
Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.
6
Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet
:028: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 03, 11:08:26
Áldott szép napot Testvéreim! :2smitten:
Ildikó, nektek pedig sok erőt a mai naphoz. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 03, 11:56:23
 :2smitten:  :2smitten:    kõszõnõm szèpen!!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 04, 07:20:22
 Shalom , áldott szép reggelt kedves testvéreim!  ma irjuk állá a szerződést!   nem tudok napközben irni mert a kis tablet gépem nem kapcsol be , tegnap est még néztünk rajta képeket  , ma be  viszem a vodafone hoz mert még garanciális! hát elég nehéz napok voltak de az Úr megsegített minket!!!
  délután ha  haza érek irok még , legyetek drága testvéreim nagyon áldottak a mai napon is!
 hoztam egy igét ma
:Zsolt. 18,29
Mert te gyujtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet.
:2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 04, 08:10:07
Áldott napot mindenkinek.
Ildikó legyen ez a szerződés aláírás minkenkinek a megelégedésére!
Végre elérkezett ez a pillanat is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 05, 06:45:31
Áldott napot mindenkinek.
Ildikó legyen ez a szerződés aláírás minkenkinek a megelégedésére!
Végre elérkezett ez a pillanat is.

 köszönöm kedves Pista testvérem!!

 :2smitten: :2smitten:  :2smitten:

kedves testvéreim!  a szerződés  az ok,   tegnap megkaptuk a pénzt is a  2 hétre , voltak a bizottság tagjai + a képviselő , nagyon tetszik minden nekik, szombaton  az Úr segitségével költözünk , de a baj az hogy csak hétfőn kötik oda be a UpC igy hét végén nem lesz internet, a kis  tábla gépem nem jó , ki kapcsolt  elvittem a westend City be a  Vodafone hoz, hát kérem ki kellett hogy hívjam a főnököt , mert egy kis fiatal lány hoz kerültem aki azzal töltötte az idejét kb 12 perc hogy a barátja jött az asztalhoz és egyezkedtek hogy mikor találkoznak , meg hol , aztán a kislány fellát ott hagyott kb még 10 percig és kiment
 , mikor vissza jött közölte hogy 2, és 4 hét amíg megjavítják a tablett et  de az előfizetést 5000 fizetni kell és nem akarta engedni hogy el vegyem a kártyámat és csere készüléket nem tudnak biztosítani, mondtam hogy  a kártyámat nem hagyom , és akkor ha 4 hét nem fizetem ki a az előfizetést, és ki hívattam a  főnök , már ott voltam kb 30 perce, ki jött a főnök , elmagyaráztam hogy miról van , szó , ki vette a kártyámat vissza kaptam és a februári előfizetést felfüggesztette , mert ha nem használom akkor nem fizetem, igy végül is  a sorban állással és a többi vel 48 percet töltöttem ott!   ez is egy másik harc volt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 05, 08:09:30
szerződés és garancia nélkül maszekon viszont másnap már visszakapnád megjavítva. Sajnos ez jellemző a multikra. Nekem a telefonom romlott el egyszer, kaptam egy cserekészüket, mert azt is be kellett küldeni egy központi szervízbe. És többnyire ez az utaztatás az ami hosszú időt vesz igénybe, mert összegyüjtük a javítanivalót és egyszerre szállítják tovább oda majd vissza.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 06, 18:07:38
 :2smitten:  drága testvéreim! ma meg holnap reggel lesz internetem ,  azután szombaton költözünk az új lakásba és csak hétfőn  délután  lesz bekötve  az internet ,  igy egy pár napra elköszönök tőletek :2smitten: :2smitten: :2smitten:!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 06, 19:10:34
Takaros kis lakás. Jó világos a sok ablaka miatt.:afro: Váljék áldásotokra! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2014 Február 06, 19:54:46
Tényleg nagyon szép lakás! Legyen nagyon sok örömötök benne  :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 06, 23:21:32
Tetszik nekem is. Ez biztosan nem lesz penészes!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 07, 00:11:25
KÖSZÖNÖM SZÉPEN KEDVES TESTVÉREIM!  IGEN NAGYON SZÉP VILÁGOS , NAGY ABLAKOKKAL , ÉVEKIG AZT KÉRTEM AZ ÚRTÓL VILÁGOS NAGY ABLAKOKKAL  LAKÁST ÉS PONT EZT A SZINŰ SZALAG PARKETTÁT SZERETEM!
 JA ESZEMBE JUTOTT EGY IGE IS: 37 zsolt :Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. :ima02: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 07, 00:50:29
Dicsőség az Úrnak, veled örülök. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 09, 12:46:23
Áldott szép napot kívánok nektek Testvéreim. :2smitten:
Angliában még mindig napos idő van, havat nem láttunk és a hőmérséklet is majdnem eléri a +10°C-ot. :afro:

 :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Február 10, 07:01:30
Áldott napot drága Testvéreim. Szeretlek Titeket. Isten áldjon meg Titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Február 10, 09:26:02
 :017:  Derűs vidám napot Testvéreimnek Isten áldásával  :2smitten:


Itt a Dunántúlon  ma gyönyörű idő  van,  tavaszias és kellemes.  +11 °C

   :2smitten:  Istennek hála. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 10, 10:32:07
Áldott szép napot nektek! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 10, 18:13:59
 :033: sziasztok itt ma csodásan  sütött a nap ! szép világos a lakás, csodás , áldott legyen a Mindenható érte ,  :ima02:
 ma  be kötötték ide az internetet a Upc , és mivel 2008 óta  vagyunk náluk , most hogy elköltöztünk ,  át hoztuk az előfizetést ide és  a vezetékes telefon számunk is megmaradt! és kedvezményt is kaptunk olcsóbb  csomagot , szélesebb internet és wifi is , Karcsi a nappaliba nézi a híreket a tv be , de jó  nem zavarjuk egymást! :2smitten: :2smitten: :2smitten: nagyon hálás vagyok! hiányoztatok már nagyon :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2014 Február 10, 19:34:25
:2smitten:
Teljes szívemből,őszinte szeretettel Veletek örülök Ildikó és Károly
és hálás vagyok a Mindenható Urunknak,
Atyánknak gondviselő szeretetéért irántatok.

 :284:

 Adjon Néktek sok örömöt és általa erőt,egészséget,
hogy minden nap eltudjátok látni a munkátokat Isten dicsőségére.
 :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 10, 20:41:02
Csupa jó hírek, örülök hogy mint a lakás, úgy az internettel is minden rendben! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 11, 03:02:42
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: Ámen! köszönöm szépen a jó kívánságot kedves Jólán és Károly kedves Anti :2smitten: :2smitten: :2smitten: Áldott legyen a Mindenható!!! kedves Harang majd mikor úgy gondoljátok szeretettel várunk hozzánk ,  :rozsa: :rozsa2: benneteket is kedves Anti majd ha haza jösztök és  Pista testvéremet is nagyon sok szeretettel várom !   :2smitten: :2smitten: :2smitten: Magdikával együtt! :2smitten: :2smitten: :rozsa: :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 11, 08:55:15
Jó reggelt!  itt az éjjel eset az eső ,borús idő van , de csodálatos hogy ma is ránk hozta az Úr az Ő világosságát :028: :026:!  legyetek nagyon áldottak a mai napon is !  hoztam egy igét ma:
Róm. 1,17
Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 11, 09:33:58
Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 11, 09:35:02
:2smitten: :2smitten: :2smitten: Ámen! köszönöm szépen a jó kívánságot kedves Jólán és Károly kedves Anti :2smitten: :2smitten: :2smitten: Áldott legyen a Mindenható!!! kedves Harang majd mikor úgy gondoljátok szeretettel várunk hozzánk ,  :rozsa: :rozsa2: benneteket is kedves Anti majd ha haza jösztök és  Pista testvéremet is nagyon sok szeretettel várom !   :2smitten: :2smitten: :2smitten: Magdikával együtt! :2smitten: :2smitten: :rozsa: :032:

Köszönjük Testvérem. :2smitten: Valószínűleg mi csak a fórumtalálkozó alkalmára fogunk Magyarországra látogatni, Július és Szeptember között valamikor. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 11, 11:10:22
Köszönjük Ildikó. Váljon áldásotokra az új lakás és annak minden öreme, kényelme.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 11, 15:53:31
Kedves Anti de akkor is és bármikor szívesen fogaduk benneteket a drága kis Hercegnővel együtt , lesz külön szobátok!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 11, 21:17:09
Köszönjük szépen! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 13, 07:06:37
Szép jó reggelt, áldott napot kívánok mindenkinek!

(http://api.ning.com/files/YPIie8rO7SxHo5LaesH8nuqRpJ-iYtLtxiOzR18m7Ahxwtnn6UNt9plnfx38L3j7j32jGiLeqYkfkaPKkE3HhwkCzDcWyUHa/napotIgeidzet.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 13, 08:16:02
 :morning: áldott szép reggelt kedves testvéreim! kedves pista testvérem nagyon szép a képeslap és  csodálatos igét hoztál! nagyon köszönöm!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 13, 09:04:43
Áldott szép napot nektek. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 14, 16:43:40
Unokáztunk ma. Most ez a péntek egy kis pihenő, kikapcsolódás a heti forgatagból.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 14, 17:04:20
Kell is az Testvérem! :afro:
Én épp az online Biblia külső megjelenésével bajlódok. Viszont ma jön néhány napra látogatóba az öcsém, szóval áldott időtöltésünk lesz. :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 14, 17:19:54
Nem is tudtam, hogy öcséd is van. Legyen örömteljes és áldott a találkozásotok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 14, 17:26:26
Köszönjük szépen Testvérem. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 15, 07:31:21
Åldott szèp reggelt! uton vagyunkAbony felè a båtyàm  lånya ma megy  fèrjhez mik viszük  Kèt Pò ra a vőlegény házahoz!  jò hogy műkõdik a kis gépem tudok irni nektek!  legyetek nagyon åldottak a mai napon is!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 15, 12:07:52
Jó hogy újra működik a táblagéped, legyen egy áldott időtöltésetek! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 16, 10:59:07
Legyen egy áldott szép napotok Testvéreim! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 16, 12:03:41
Köszönjük testvérem. Nekektek is örömökben gazdag vasánapotok legyen!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 17, 01:12:22
Úgy látom, hogy hétvégén teljesen elhal az élet a fórumon. Néha idejövök beszélgetni magammal.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 17, 10:54:43
Sokan elfoglaltak, sokan pedig megelégednek a skype alkalmakkal. :088:
Ugye az alkalmakon összegyűlünk akár 20-25-en is, mivel helyenként ketten-hárman csatlakoznak be egy gépről.

Ezért van az, hogy a fórum aktív tagjai nem igazán szólnak hozzá az adott skype alkalmi anyaghoz írásban, mert a hozzá kapcsolódó kérdéseket felteszik hangban, és valljuk be, sokkalta gyorsabb ez és kevesebb félreértésre adhat okot.

Viszont ettől fórumozhatnának! :hehe:

Majd beindul Testvérem, de már a főbb szolgálatot és a közösséget igazság szerint már régen átvette az élőszavas beszélgetés. :afro: :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 17, 11:04:00
Áldott szép napot Testvérem, legyen egy csodás együttlétetek az Úrral. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 22, 08:05:47
 Jó reggelt! SABBATH SHALOM!!! :016:  legyen a mai napotok is Sabbath!  legyetek nagyon áldottak  a mai napon is !! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 megyek ma dolgozni az étteremben estig ott leszek és  holnap is reggel 8 től este 21, 22 ig építik a Carcalla   fürdőszobai kiáltást a 2 külön teremben,  ők lesznek nálunk egy  10 napig:

http://www.caracalla.hu/furdoszoba/
tavaly is voltak nagyon szép szokott lenni a  kiáltás , majd küldök fotókat  ,
 hoztam ma reggelre egy igét amit megosztok veletek:


Ézsaiás  43.:
1
És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!
2
Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged.
3
Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Égyiptomot, Kúst és Sebát helyetted.
4
Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért:
5
Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugotról egybegyűjtelek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 22, 13:08:25
Áldott napot Ildikó, és érezd jól magad munka közben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 22, 13:51:40
 :thanks: köszönöm kedves Pista testvérem, be léptem itt a munka helyemen , mert sokáig leszek ma is itt , néha be nézek! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 24, 07:02:43
Jó reggelt! áldott szép napsugaras napot és csodás hetet kivánok nektek drága testvéreim!!!

 hoztam egy igét a  mai napra:
II. Korint:4:6   Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 24, 09:56:34
Ámen

Áldott szép napot Testvéreim. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 24, 13:46:10
Szép napot neked is Antee!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 24, 14:12:14
Egy gondolatot osztanék meg veletek, tervezem az online találós kérdések játék elkészítését android telefonokra is. Mit gondoltok, van értelme? Kedvelt lenne?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: manoka38 - 2014 Február 24, 14:40:55
Vėlemėnyem szerint jó gondolat. Hiszen többen vagyunk akik rendszeresen telefonról lépünk be az oldalra.Szemėly szerint örömmel fogadnám.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 24, 14:51:09
Akkor Veled Testvérem, már egy aktív használója lenne! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 24, 14:55:10
+1
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 24, 15:11:19
:afro: :hehe: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 24, 16:16:01
hû hû èn is!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 24, 16:24:01
Nagyszerű. :afro:
Amúgy a terveim szerint kicsit másképp fog kinézni és a működésében is lesznek eltérések.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 24, 17:38:02
Teszteljük ha kell
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 24, 17:50:52
Nagyszerû, annak nagyon örülnék! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 25, 08:56:39
Szép napot kívánok mindenkinek.
Ha kitekintek az ablakon  felhős égboltot látok amely egybefüggően szürkéskék alig valami halványabb átmenettel. Hiányolja a szemem, a lelkem a fényt amely ragyogóvá és élessé teszi a látható dolgokat, mégjobban kiemelve azok szépségeit vagy csúfságait,. Talán ez a kontraszt ami hiányzik.
Amíg Isten nélküléltem a látvány azonos volt, alig volt határ a jó és a rossz dolgok között. Sőt inkább csak a szürkeség uralkodott, melyet időnként tört meg egy kis fény.
De Jézussal találkozva mefváltozott minden. A fény, melyet ő hozott az életembe terjedni kezdett és világosságot hozott életembe. Élesen kirajzolódtak a helyes és helytelen, szép és csúnya, Istennek tetsző vagy őt bosszantó tetteim kontúrjai és már tudatosan engedtem a fényt az életembe.
Most ha kinézek az ablakon a látható kép elszomorít, de szívem  mélyén mégis vidám vagyok mert lelkemben ég Isten fénye, Jézus jelenléte.
Éppen ezzért testvéreim ne csüggedjünk, mert a fény, amelyet Jézus Krisztus hozott az életünkbe megvilágít és vezet mindnyájunkat Isten dicsőségébe.

"16. Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul. 17. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; 18. Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók."
2 Korintus  4, 16-18
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 25, 09:15:53
igen jó reggelt! :morning: kicsit borús idő van ,  én is vártam a nap sütést és  a fényt kedves  Pista testvérem! :04: :(
de hálás vagyok hogy még tart a  ma a kegyelem!  ha Jézus Úr a szivünkben akkor reménységgel várjuk az Ő eljövetelét !  kivánok mindenkinek  áldott napot , legyetek nagyon  áldottak  töltse be  az Úr  amai napon is  minden  szükségeteket,  :ima02: hoztam egy igét mára:


Zsid. 10,36
Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 25, 09:46:12
Áldott szép napot Testvéreim! :2smitten:
Itt is elég szomorkás az idő, de ahogyan István Testvérem is írta, Jézus bennünk élve világossá teheti akár ezt a napot is mások számára is. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 26, 09:05:56
  :morning: :033:  csodálatos szép napsütéses reggelt kivánok! most ébredtem meg de nem bírtam kinyitni a szemem akkora fény volt , és rögtön azt gondoltam ha ennyi fény van mikor süt  anap akkor mekkora fény lesz mikor az Úr megjelenik???

 legyetek nagyon áldottak a mai napon is :   :033: :033:
hoztam egy igét a mai napra :
Zsoltárok könyve:43:3   Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem; vigyenek el a te szent hegyedre és hajlékaidba.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 26, 09:11:38
Áldott szép napot mindenkinek. Adatot mentettem számítógépről, újratelepítés előtt. Ez nem az én gépem. A mentés sikerült, a sz.gép viszont kékhalállal küszködik, amin nem tudok segíteni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 26, 10:55:19
Áldott szép napot Testvéreim! :2smitten:
István, küldjem a kalapácsot?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 26, 11:27:42
Én még türelmes vagyok. Várok Jánosra, hátha tud tanácsolni valamit. De előre tudom a válaszát: tönkrement az alaplap.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Február 26, 11:59:44
Kérlek imádkozzatok értem és családomért. Veszekedés volt. Férjem az anyukájához ment. Legyen meg az Úr akarata.
Köszönöm szépen imáitokat.
Isten áldjon meg Titeket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 26, 13:41:58
Ditte, adjon az Úr békülést nektek és megtérést a férjednek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 26, 13:58:58
Kérlek imádkozzatok értem és családomért. Veszekedés volt. Férjem az anyukájához ment. Legyen meg az Úr akarata.
Köszönöm szépen imáitokat.
Isten áldjon meg Titeket.

Imádkozom Testvérem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Február 26, 19:36:48
Nagyon köszönöm. Jó testvérek vagytok.
Isten áldjon meg Titeket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 27, 09:45:03
Áldott szép napot Testvérek.  :033:
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Február 27, 10:00:04
 :033:

jó reggelt , ma kicsit későn értünk haza  reggel 5 kor az étteremből  rendezvény sorozata van mostanában  igy kicsit álmos vagyok még,  kivánok nektek áldott szép napot! az úr világosítsa rátok az Ő arcát , és legyen Shalom  egész nap  nektek:  hoztam egy igét  a mai napra ezzel kivánok minden jót, és Isten  áldását:
 IV Mózes. :6:26   Fordítsa az Úr az ő orcáját te reád, és adjon békességet néked. 
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Február 27, 10:43:05
Jó pihenést Ildikó. Köszönöm az igét, valóban szükségünk van az Úr békességére.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Február 27, 11:32:03
Békés pihenést Testvérem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 01, 06:46:15
  :morning: Sabbath Shalom! áldott szép napsütéses reggelt kivánok minden kedves testvéremnek!!!
 Jó az ÚR! örökkévaló az Ő kegyelme!!! ma is ránk hozta az Ő világosságát és ránk ragyog  az Ő fénye!! :028:

 Ma egyedül  vagyok itthon , a  férjem elment a közös képviselővel Tamás al pecázni, meghívta és elment! estére jönnek biztps hoznak nagy halat !
 Igy ma nekem Sabbath om van , ma nem kell menni dolgozni , itthon főzök meg kicsit ki takarítok és VÉGRE itt lehetek többet veletek , ja rosszul írtam nem vagyok egyedül , hát az Úr itt van velem!! és ha az Úr velünk van ki lehet ellenünk!!!

 hoztam egy csodálatos igét a mai napra !!!
Ézsaiás: 61:10-11:
10
Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit.
11
Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt!
:026: :027: :028:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 01, 07:14:46
Meghoztam a tavaszt! Szép napot kívánok mindenkinek!

(http://alliteracio.kepeslap.com/images/27559/tavasz12.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Március 01, 09:17:59
Isten áldjon meg titeket. Szép napot kívánok.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Március 01, 09:19:18
Férjem anyósomnál van. Őrlődik magában. Nem akar pénzt adni ezentúl.
Imádkozom érte, és hogy a nagy keserűség megtérésre indítsa.
Az Úrra tekintek és Őbenne bízom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 01, 09:28:09
 :ima02: imádkozunk érted  drága Ditte!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Március 02, 09:47:44
Köszönöm drága Testvéreim.
Isten áldjon meg Titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 03, 10:32:39
Áldott szép napot nektek Testvéreim! :2smitten:
Itt szép napsütéses idő van.  :033:

A bibliai kvíz már nagy vonalakban elkészült android telefonra, de még kellenek finomítások, ebben a hónapban nagy valószínűséggel elérhetővé tesszük letöltésre. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 03, 14:11:51
Szeretném kipróbálni, mert akkor felválthatnám a telefonom jelenlegi játékát. Többnyire elalvás előtt még csinálok egy kvízjátékkal egy álmosító agytornát, és amikor már a kérdés elolvasása is fáradtságot okoz akkor kikapcsolom a telefont és jobb vagy bal oldalamra fordulok. És hátha álmomban megkapnám a kérdésre a választ.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 03, 15:02:47
Még úgymond "béta" verzióban van, nagyon sok javítás kell még és a különböző felbontású telefonok...hááát... egyszóval: kihívás!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 03, 17:44:32
 :afro: :afro: ügyes vagy testvérem :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 03, 17:47:26
 :153: kicsit lázas voltam ma  de nagyon fáj a fejem és a torkom , csak már nem bírtam aludni de  esik le a fejem  , gondoltam be nézek köszönni nektek! :2smitten: legyetek nagyon áldottak és további szép napot! :265:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 03, 17:51:12
Gyógyulj meg mihamarabb Testvérem és próbálj minél többet pihenni. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 04, 11:16:35
Áldott szép napot Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 04, 12:43:13
Szép napot kívánok mindenkinek én is.
Szokatlan módon, ma beültem a dolgozószobámba, bekapcsoltam a varrógépet és két javítanivaló felvállalt munkával már végeztem. Most egy kis időre idejöttem pihenni, de rövidesen folytatom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 04, 13:21:43
Nem sok férfi ért a varráshoz. Én is megpróbálkoztam néhány hónapja egy függöny felvarrással. Végül felvarrtam, de hogy nézett ki a varrás... !? Fogalmazzunk úgy: elég érdekesen. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 04, 18:34:08
Nem sok férfi ért a varráshoz. Én is megpróbálkoztam néhány hónapja egy függöny felvarrással. Végül felvarrtam, de hogy nézett ki a varrás... !? Fogalmazzunk úgy: elég érdekesen. :hehe:


el tudom képzelni , :hehe: :fetreng: ez olyan mintha kapálnál emlékszel???? a kerti munkára...: :020: :158:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 04, 20:05:23
A favágás technikámra gondolsz??? :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 05, 07:41:29
Nehogy azt gondoljátok, hogy nekem azonnal ment. Magdi céltudatosan olyan minkákat adott amiben sikerélményem volt.  Például steppelt nadrág, vagy kabát. Ahol csak egyenesen kellett varrni. eleinte  krétával volt megjelölve az irány, majd ment az nélkül is. Azután jöttek a bonyolultabb dolgok is, a végén azt vettem észre, hogy már mindenes vagyok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 05, 08:20:51
 :morning: áldott szép reggelt drága testvéreim! :2smitten: ma már jobban vagyok a tegnap majdnem végig aludtam a napot mikor ébren  voltam akkor olvastam az Igéből , meglátogatott a szomszéd lépcsőházból az Erzsi aki  Jehova tanúi sokat beszélgettünk , látta hogy az ágyban is olvasom Isten igéjét , hívott a gyülekezetbe  hogy Ildi neked ott a helyed , természetesen nemet mondtam , de jó volt elbeszélgetni vele , és nem vitatkoztunk ahogy halottam hogy szoktak a Jehova tanúi, de jó volt elbeszélgetni , meg pláné jó volt igét olvasni ,
 legyetek áldottak , szép békés áldott napot kívánok nektek sok erőt és egészséget , hoztam egy igét amit tegnap el olvastam sokat gondolkoztam ezen az Igén:
Jób: 31: 14:

Jób 31: 14:

14
Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 05, 09:34:22
Örülök Ildikó, hogy jobban vagy. Gyógyulj meg minél hamarabb.
A jehova tanúja is olyan ember akire hatással tud lenni az Úr igéje. Az igével pedig nem érdemes vitatkozni.

Kikapcsolom a számítógépem, megyek dolgozgatok egy keveset, és el akarom kerülni a kisértést nehogy egy kis szünet alkalmával leragadjak a gép előtt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 05, 11:08:04
Áldott szép napot Testvéreim! :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 05, 12:33:00
A favágás technikámra gondolsz??? :hehe:
                                                                                nem!!!! emlèkszel valamikor a tavaly  valamikor mikor akapånlåsrôl beszéltünk ? tettem is egy kèpet amin az volt hogy Anti kapàl?  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 05, 12:43:57
Ciki, de nem emlékszem. :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 05, 15:06:59
  :04:     :( ok majd ha haza megyek megkeresem a linket és elküldöm neked
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 05, 15:16:25
Rendben. :2smitten: Bocsi, de olykor kihagy az agyam. :hehe: Ahogy közeledik a Szerda, annál kevesebb felé tudok koncentrálni. :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 05, 15:30:18
 :nem:    na még fiatal vagy ,nem hiszem hogy ki hagy a memoriåd de jò hogy szerdàn måsegyébre koncentràlsz mert az a fontos!!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 05, 15:31:28
:2smitten: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 07, 08:06:54
 :morning: szép áldott reggelt kivánok minden testvéremnek!  ma megyek dolgozni de beugrottam hogy köszönjek nektek , legyen áldott  napotok kedves testvéreim!
 hoztam egy igét ami az előbb olvastam:
Jób: 5:17-27:
17
Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!
18
Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.
19
Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.
20
Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektől.
21
A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik.
22
A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz.
23
Mert a mezőn való kövekkel is frigyed lesz, és a mezei vad is békességben lesz veled.
24
Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.
25
Majd megtudod, hogy a te magod megszaporodik, és a te sarjadékod, mint a mezőn a fű.
26
Érett korban térsz a koporsóba, amint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona.
27
Ímé ezt kutattuk mi ki, így van ez. Hallgass erre, jegyezd meg magadnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 07, 09:49:54
Ámen

Áldott napot Testvérem, jó munkát! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 07, 10:37:39
Áldott Testvérek, keresek valakit, akinek 10 colos tablettje van. Ugyanis a játékról kellene készíteni screen shot-ot, ami megjelenne a letöltőknek a Play store-on. Telefonról és 7 colos tablettről már van, de 10 colosról is kellene. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 07, 17:02:52
Áldott Testvérek, keresek valakit, akinek 10 colos tablettje van. Ugyanis a játékról kellene készíteni screen shot-ot, ami megjelenne a letöltőknek a Play store-on. Telefonról és 7 colos tablettről már van, de 10 colosról is kellene. :088:

na ehhez nem értek de vajon az enyém mekkora ???  hátha tudnék segíteni????

ez az én típusú tablettem:   
http://mobilarena.hu/teszt/vodafone_smart_tab_ii_7_az_elso_resz_mindig_jobb/bevezeto.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 07, 17:32:03
Ez 7 colos, bár lehet az zavart meg, hogy inch-nek is szokták mondani. :088: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 07, 17:39:23
Ez 7 colos, bár lehet az zavart meg, hogy inch-nek is szokták mondani. :088: :2smitten:


 ja igen igaz! :afro:
akkor sajnos nem tudok segíteni   :03: :117:
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 07, 17:48:20
Semmi gond Testvérem, majd csak lesz valaki, akinek lesz. :088: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 07, 22:19:49
látom sikerült igaz? :afro: :taps:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 07, 23:43:38
Sikerült feltenni a Play Store-ra, de még nem tudtam szerezni pillanatfelvételt 10 inch-es készülékről. De ami késik az nem múlik. :afro: Jó éjt Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 07, 23:46:29
áldott jó éjt!!! :032: :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2014 Március 08, 10:27:53
(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/t1/1621928_631462313588641_2045226175_n.jpg)

Áldott napot és jó egészséget kívánunk Mindanyniunknak
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Március 08, 10:45:48
Ámen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2014 Március 08, 12:00:34
:131: :074:
 Áldott kedves nőtestvéreim! Az Úr áldjon meg  benneteket ! Nők napjára szeretettel köszöntelek benneteket egy nagyon szép ige szakasszal és nagyon hálás vagyok Istennek a nőkért!  még hálásabb a szivem az áldott feleségemért!

 példa: 31: 10:

10
Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket.
11
Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy.
12
Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban.
13
Keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel kedvvel.
14
Hasonló a kereskedő hajókhoz, nagy messziről behozza az ő eledelét.
15
Felkel még éjjel, eledelt ád az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányinak.
16
Gondolkodik mező felől, és megveszi azt; az ő kezeinek munkájából szőlőt plántál.
17
Az ő derekát felövezi erővel, és megerősíti karjait.
18
Látja, hogy hasznos az ő munkálkodása; éjjel sem alszik el az ő világa.
19
Kezeit veti a fonókerékre, és kezeivel fogja az orsót.
20
Markát megnyitja a szegénynek, és kezeit nyújtja a szűkölködőnek.
21
Nem félti az ő házanépét a hótól; mert egész házanépe karmazsinba öltözött.
22
Szőnyegeket csinál magának; patyolat és bíbor az ő öltözete.
23
Ismerik az ő férjét a kapukban, mikor ül a tartománynak véneivel.
24
Gyolcsot sző, és eladja; és övet, melyet ád a kereskedőnek.
25
Erő és ékesség az ő ruhája; és nevet a következő napnak.
26
Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén.
27
Vigyáz a házanépe dolgára, és restségnek étkét nem eszi.
28
Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt; az ő férje, és dicséri őt:
29
Sok leány munkálkodott serénységgel; de te meghaladod mindazokat!
30
Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!
31
Adjatok ennek az ő keze munkájának gyümölcséből, és dicsérjék őt a kapukban az ő cselekedetei!
 :rozsa2: :rozsa:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 08, 12:03:00
Boldog nőnapot nektek Testvérnők! :afro: :2smitten:
:074:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 08, 15:38:16
(http://gnld-termekek.hu/wp-content/uploads/2012/03/nonap_sajat-500x465.jpg)

Sok szeretettel köszöntelek benneteket kedves lányok és asszonyok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 09, 12:17:56
Áldott szép napot Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 09, 19:00:27
Szép napot nektek is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 10, 09:04:27
Jó  reggelt kedves Testvéreim!  csodásan süt a nap , gyönyörű napra ébredtünk ma is Isten kegyelméből! , megyek dolgozni ma , de gondoltam be nézek , és hozok egy igét mára , kivánom hogy legyetek nagyon áldottak , 

Máté :25:34   Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 10, 10:58:46
Köszönjük Testvérem! :afro: Áldott napot neked és testvéreimnek. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 10, 11:32:55
Jó az idő, és működik a számítógépem dicsőség az Úrnak, és köszönet testvéremnek aki ezt lehetővé tette.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 10, 12:06:54
Dicsőség az Úrnak! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2014 Március 10, 12:27:17
:044: szép napot minden testvéremnek!
áldott szép napot kivánok én is minden testvéremnek!
 Drága Ildikó nak: Nagyon Boldog Névnapot! kivánok!

Névnapodon, nem kívánunk egyebet, csendes lépteidet kísérje szeretet. Szívedbe béke, lelkedbe nyugalom,légy nagyon boldog ezen a napon. Szívünk szeret ezt ne feled, a legtöbb mit adhatunk A CSALÁDI SZERETET!!!♥

ILDIKÓ   

Név jelentése:
Harc, harcos

Név eredete:
Germán eredetû

Név elemzése:
Az Ildikó név okos, jó üzleti érzékkel rendelkezõ, felelõsségteljes személyiség kialakulását támogatja. A minõséget becsüli, és nagyon komoly, szinte semmin nem viccelõdik. Ez a komolyság már fiatalon is megmutatkozik, altalában jóval érettebb társainál. A család és az otthon nagyon fontos számára, a békét és biztonságot jelentik, a helyet, ahol elengedheti magát szerettei között. Ha kitûz maga elé egy célt, mindent megtesz annak érdekében, hogy azt el is érje.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 10, 13:28:58
Boldog névnapot Ildikó testvéreinknek! :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 11, 08:13:05
 :033:   áldott szép napsugaras  reggelt kivánok !!! Jézus ÉL!!!!
az Ő kegyelméből mik is élünk!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
megyek dolgozni a Romai ra  , délután még jelentkezem:

 legyetek nagyon áldottak , és sikeresek a ami napon is!! hoztam egy igét mára:

 :019:
példa :12:27
Az igazságnak útjában van élet; és az ő ösvényének úta halhatatlanság.



 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 11, 09:43:40
Áldott szép napot kedves testvérek.  Itt van nálunk kisunokánk Hanna, beteg lett és nem mehet a bölcsibe. Ezen a héten reggelente nálunk kezd és amikor édesapja végzett a munkával akkor érte jön és viszi haza.
Örülök, hogy unokázhatok, ilyenkor a szívemben is megfiatalodom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 11, 10:07:10
Áldott napot Testvéreim!
Ma Rebeka is itthon maradt, nem ment oviba mert beteg...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 11, 10:11:03
Akkor imádkozzunk a beteg gyerekek gyógyulásáért.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 11, 10:29:31
:afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 11, 10:46:52
    Akkor  imàdkozunk a kis  herceg  nő  ért! !  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Március 11, 10:52:49
Imádkozom a kicsi lányért. Isten áldja meg őt és Titeket is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 11, 11:27:06
Köszönjük Testvéreim. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 12, 09:15:19
áldott szép reggelt! kicsit még álmos vagyok igaz 3 kor jöttünk haza! de egy csodálatos ragyogó reggelre ébredtünk , és van egy jó hírem: még tart  a ma  tart a kegyelem , ma is megjelenhetünk Isten kegyelmi királyi székéhez  :morning: ez a legcsodálatosabb

 megyek ki dolgozni , délután leszek kicsit több időt addig is áldott napot kivánok  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

hoztam egy igét is mára:
Efézusi levél:1:3-14:   Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban!
Aszerint, amint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által,
5
Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint,
6
Kegyelme dicsőségének magasztalására, amelylyel megajándékozott minket ama Szerelmesben,
7
Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.
8
Melyet nagy bőséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel,
9
Megismertetvén velünk az Ő akaratjának titkát az Ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában,
10
Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak;
11
Ő benne, akiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleve-elvégezése szerint, aki mindent az ő akaratjának tanácsából cselekszik,
12
Hogy legyünk mi magasztalására az Ő dicsőségének, akik előre reménykedtünk a Krisztusban:
13
Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével,
14
Aki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltatására, az Ő dicsőségének magasztalására.!
:ima02: :ima02: :ima02:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 12, 09:31:20
Szép napot Testvérem. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Júlia 2014 - 2014 Március 13, 06:16:27
Áldott napot Testvérek.
Antee remélem már jobban vagy, kívánok gyors gyógyulást. Rebeka hogy van? Mehet már oviba?
Ilyen tavaszias napsütéses idő már önmagában gyógyít.  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 13, 10:00:41
Szia Júlia!:088:

Köszönöm szépen az érdeklődésed, én már viszonylag jól vagyok, Rebeka viszont nem megy a héten oviba mivel lázas.
Reméljük hamar túl lesz ezen a megfázáson, mióta óvodába jár, azóta sűrűn beteg és sajnos mi is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 13, 10:40:17
Ez nem  meglepő, a gyerekek összebújnak játék közben és hamar terjed egyik gyerekről a másikra. Otthon pedig ti vagytok szorosabb közelségben Rebekával, ezért ha nem erős az immunrendszeretek ti sem maradtok ki belőle.
Jobbulást és gyors gyógyulást mindkettőtöknek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 13, 10:53:59
Köszönjük Testvérem! :2smitten:
De nem igazán csodálkozok azon, hogy hétről hétre betegek a gyerekek, ugyanis kiengedik őket a szakadó esőbe. Igaz nincs tapasztalatom a magyarországi óvodákkal kapcsolatban, de az angol óvodákban kiengedik a gyerekeket még a legnagyobb sárba is.  :061:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 13, 11:18:35
Hát a szakadó esőben nem annyira jellemző, mert gondolom nálunk ritkábban van ilyesmi. De sokat vannak kint télen, persze felöltöztetve.  De emlékszem nálunk is a gyerekek az ovodából hordták haza a betegségeket és terjesztették itthion is. egyik kijött a bárányhmlőböl a másik beleesett. A náthánál ugyan ez volt.. erősítsétek a gyereket sok gyümölccsel, hogy ellenállóbb legyen. Bár ezt benneteket nem biztos hogy megvéd attól, hogy ti el ne kapjátok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 13, 11:47:07
Mondjuk így az immunrendszerük legalább erősödik. Meg kell látni a jó részét is a dolognak. :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 13, 12:23:10
Gyerek voltam amikor bátyám elkapta a skarlátot. Vele egy ágyban aludtam, mégsem kaptam el tőle a betegséget. Ő kórházba került, húgom és én antibiotikumot kaptunk. (látod  anti, mindenben benne vagy) Amikor a gyermekeink közül Pisti elkapta és voltam itthon vele, de rám akkor már nem volt hatással, mert a bátyám betegsége által már immunis lett rá a szervezetem. Vagyis minden rosszban lehet valami jó is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 13, 12:36:28
Anteebiotikum :hehe:
De a legjobb a Mennyben lesz, ahol betegség sem lesz és ezért immunrendszerre sem lesz szükség. :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 13, 13:53:35
Nekünk legalább reménységünk van ebben!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 14, 08:38:51
jó reggelt áldott testvéreim! :morning:

remélem ma délután több időm lesz itt lenni , csak előbb 2  db 10 emeletes lépcsőházat kell takarítanom és azután a kedves 86 éves Anci néninek meg  pucolom a 2 nagy  ablakát , megígértem tegnap neki  hogy segítek , aranyos kedves néni , szeretem nagyon  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

áldott legyen a Mindenható aki kedvessé tesz minket az emberek előtt , tegnap is  beszélgettem egy olyan hölggyel aki azt mondta hogy nem szeret barátkozni senkivel ,  és mindenki undoknak tartja , tegnap ott takarítottam a lépcsőházat ahol ő lakik  Zsuzsa a neve és  behívott , meg nagyon kedves volt velem !!!   és ez nem az én érdemem , az Úr Ő csodálatos!!!
hoztam a mai napra egy igét és ezzel szeretnék áldott békés napot kívánni nektek  :



Efézus: 6:12:
Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
13
Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.



 :028: :081: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 14, 10:39:42
Áldott napot neked Ildikó és minden testvéremnek. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 17, 08:24:37
Áldott szép napot Testvéreim! :2smitten: :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 17, 08:58:47
áldott szép napot kedves testvéreim! legyetek ma is nagyon áldottak , legyen szép napsugaras napotok ,! megyek dolgozni , csak benéztem kicsit hoztam egy Igét:


Zsidó 13,20-21

A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 17, 10:30:30
Ámen!
Jó munkát Testvérem. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 18, 10:39:05
Kedves testvérek, ritkán leszek a fórumon az elkövetkezendő napokban. Börtönmissziós szolgálaton leszek ma és holnap délután. A holnapi skype alkalomra sem fogok időben kapcsolódni, este 6-kor végzünk majd Baracskán.

Áldott fórumozást kívánok, és majd jelentkezem!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 18, 12:31:00
Várunk vissza testvérem, áldott szolgálatot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 20, 06:38:45
Harmadik börtönmissziós napomat kezdem meg. ma reggel 7-kor indulok és szabad lesz már a délutánom és az estém.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 20, 08:59:49
kedves Pista testvérem áldja meg az Úr a szolgálatodat!!
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

áldott szép napot kivánok nektek   :rozsa: ma  végre le csendesedet a szél is ! nagyon fáj a fejem egész éjjel fájt  biztos huzatot kaptam a széltől, vettem be  fájdalom csillapítót de nem szűnik meg! akkor itt van Isten igéje a legjobb orvosság  :019::
40 zsolt: 2.3:
2
Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat.
3
És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 21, 10:31:22
Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Március 21, 22:32:17
áldott szép estét!!! Sabbath Shalom!!!   nagyon szép képeket tettetek fel drága testvéreim! ma egész nap hajtás volt és végre 5 kor be jöttem hogy milyen jó Karcsi alszik, és én  belépek kicsit a fórumra ,  de közbe jött hozzám Erzsi( a Jehova tanúi)  és meghívott hozzájuk a királyság terembe a megemlékezésre, hát behívtam és elmagyaráztam neki hogy nagyon köszönöm de nem megyek , sokat beszélgettünk a Bibliából  a teremtéstől egészen Dávid azután Jézus ig , és  mondta hogy Ildi  te sok mindent tudsz neked köztünk a helyed, és akkor elmagyaráztam neki hogy én tisztelem mindenkinek a vallását de nem értek egyet azzal hogy ők nem veszik az Úr vacsorát , tehát nem lehet közösségük Jézus  al ,  akkor  a vérrel sem értek egyet biztos hogy nem eszük vért de  vért adni ha valakinek szüksége van ,  én 16 évig véradó voltam ,, tehát oda jutottunk azután hogy azt  mondta hogy Jézus  nem járt a földön csak amikor megszületett , én mondtam hogy már Mózes  1 könyvében teremtésnél ott volt az Úr , mert meg van irva hogy :
Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
2
A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
3
És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
 aztán meg lehet nézni a
jános:1:Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.
2
Ez kezdetben az Istennél vala.
3
Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.
4
Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;
5
És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.   
 szóval az ige bizonyítja hogy Jézus ott volt a teremtéskor, egy másik igét mutattam neki hogy igen is ott volt az Úr Jézus mikor  a  Mindenható teremtette az eget és a földet:
példa: 8:
22
Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen.
23
Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva.
24
Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak.
25
Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem.
26
Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét.
27
Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget;
28
Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai;
29
Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait:
30
Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben.
31
Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban.


szóval nagyon sokat beszéltünk és ige ige után jött és  én is elcsodálkoztam azután hogy mennyit el tudtam magyarázni neki , és hogy ennyi ige feljött
 tehát az Erzsi kicsit meglepődött  de órákat elbeszélgettük és nagyon hálás voltam az Urrnak hogy ez igy történt , pedig nagyon szerettem volna itt lenni köztetek , és elmeséltem neki a fórumot is  sokat beszélgettünk ! aztán neki fogtam főzni , töltött káposzta lesz , 
mert holnap reggel korán megyünk Abonyba  a kertbe , és  bátyámhoz is be szeretnék nézni mert együtt szoktuk tartania  névnapunkat: az a Ildikót és  a József napot , bátyám vár finom főt csülökkel és  szed meg reszel a kertből tormát , igy  holnap nem leszek a fórumon , de a kis tablet  ról néha be nézek  vasárnap hajnalba menni kell az étteremben  dolgozni este lesz egy 58 fős vacsora és vasárnap éjjel is be kell menni , igy elég hosszú hétvégénk lesz , de ahogy tudok be  nézek !  most elköszönök  kivánok áldott békés jó éjt mindennek!!! 

 :017: :016: :016: :032:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 24, 11:23:48
Áldott szép napot Testvéreim. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 24, 12:29:53
Áldott napot nektek is!

Megérkezett a hidegfront. Tegnap még egy pólóban is lehetett a szabadban lenni, jelenleg 9 fok van borult ég mellett.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 24, 13:04:40
Itt reggel 0°C körül volt... De a tél már az utolsókat rúgja, nyakunkon a nyár. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 24, 13:16:10
Hát igen. A tavasz valahogy ki is marad, vagy legfeljebb az éjszakákra korlátozódik.  Számomra szokatlan. Az életem java részét úgy éltem le, hogy mind a 4 évszak megtalálható volt benne. Manapság csak jóindulattal lehet 4 évszaknak nevezni azeket az átmeneteket.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: m.ági - 2014 Március 26, 16:37:15
Sziasztok! Áldjon meg benneteket az ÚR!

Ritkán jutok számítógéphez. A munkahelyemen nem igen van rá mód, hogy a honlapra látogassak,  otthon pedig, még annál is kevesebb.
4 gyermekünk jól van. Már mindannyian iskolások. Andris, a  legkisebb most ment iskolába. Andris testvérei zenetagozatos osztályba jártak. Őt is oda szerettem volna küldeni, de hála ISTENNEK nem felelt meg a meghallgatáson. Bekerült egy nagyon erős nyelvi osztályba. Dicsőség az ÚRNAK, nagyon ügyes. Nagyon jó helyre került az ÚR kegyelméből.
A férjemet viszont sajnálom, mert postásként nagyon sokat dolgozik. És magamat is sajnálom, mert keveset tud segíteni. :)
A tanfolyamot, amit 2011-ben elkezdtem, már majdnem befejeztem (közben halasztottam 1 évet a lányom felvételije miatt). Egyetlen egy vizsgám maradt hátra, az viszont nem akar sikerülni. Hála Istennek 1 vizsgám 2-szorra, a többi elsőre sikerült. Ezt az utolsót még 2x próbálhatom meg.
Bízom benne, hogy májusban befejezhetem.

Igyekszem majd gyakrabban jelentkezni.
Az ÚR áldjon meg benneteket testvéreim.

szeretettel:

Ági
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 26, 17:12:12
Köszönjük Testvérem, hogy szántál némi időt és írtál magatokról, helyzetetekről! :afro: Az Úr áldjon meg Benneteket! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2014 Március 27, 18:34:18
 :044: szép napot
 remélem mindenki jól van , én csak most tudtam kicsit ide férni a géphez ,, ugyan csak egy gépünk van , és mikor van időm akkor itt van a feleségem! :05:
4 zsoltár:2
Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 27, 18:59:12
Amikor egy gépünk volt, mi is alig vártuk, hogy a másik felálljon mellőle és elfoglaljuk a helyét.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Március 27, 19:02:15
Drága Testvéreim!
Szeretlek Titeket. Ne haragudjatok. Nem vagyok itt sokat. Hétvégenként azért igyekszem majd itt lenni.
Szeretettel ölellek Titeket.
Isten áldjon meg Titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Március 27, 19:21:21
Ditte én mindig örülök amikor látlak. Ha csak 5 percet tudsz szakítani, gyere akkor is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Március 27, 19:41:08
Most éppen ide tudtam ülni, de mindig van valami. Férjem már egy hónapja nem lakik itthon. Vannak problémák. De az Úrban bízom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 27, 20:14:25
Ditte Testvérem, akkor van miért imádkozni... :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Március 27, 20:17:39
:044: szép napot
 remélem mindenki jól van , én csak most tudtam kicsit ide férni a géphez ,, ugyan csak egy gépünk van , és mikor van időm akkor itt van a feleségem! :05:
4 zsoltár:2
Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!


Nálunk is volt idő, mikor egy gépen kellett osztozkodnunk. De nagyon sok a teendőm a számítógépen, ezért elég kellemetlen tud lenni, mikor elromlik valamelyik gép és újra egy gépen kell osztozkodnunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Március 27, 20:33:44
Drága ditte az ÚR adjon sok erőt Neked  :2smitten:

Nem adjuk fel!   Én is küzdök, bízom az ÚRban. 
Imádkozzunk egymásért! Áldjuk a férjeinket, bármi ér....


Jakab levél:1:3   Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.

Szeretettel gondolok Rád! Légy áldott  :2smitten:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Március 28, 23:42:17
Drága Testvéreim!
Köszönöm szereteteteket és imádságaitokat. Bizony sok nehézség van, de mindig fel kell állni. Mi nem meghátrálás emberei vagyunk, hanem a hit emberei, mint Káleb és Józsué. A mi hűséges Urunk velünk van mindig.
Isten áldjon meg Titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 03, 11:15:48
Szép napot Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 03, 19:55:48
Köszönjük a jókívánságot testvérem. Esteledik és lassan számot tudunk adni arról is, hogy szép volt e a mai napunk.
Nálunk új kihívásók, megpróbáltatások, és egy megújult kapcsolat van kialakulóban.
Összegezve, szép ez a nap.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 03, 20:01:12
:afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Április 04, 13:19:16
Áldott derűs napot kívánok mindenkinek  :081:


Hála az ÚRnak  újra  van erőm! 

Megyek  kertészkedni , olyan  csodás  nap  van... :033:   
Már  kikelt a borsó,  a retek kétféle,  a  saláták  szépen  fejesednek....  :169:

Egyszóval megyek dolgozni  :119: :044:




Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 07, 10:26:42
Áldott szép napot Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Április 07, 16:15:40
Áldott   derűs  napot  és  estét  :168: :2smitten: kedves Tesóim :)



Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2014 Április 08, 18:49:00
Áldás az Úrtól mindenkinek, Testvéreim!  :168:

Képzeljétek, június közepén nagyszülők leszünk!  :pirul:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 08, 19:21:23
Dicsőség az Úrnak! :igen:
:2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Április 08, 20:25:21
Veled  együtt örülünk drága Tünde 


 :081:
Áldás az ÚRtól   hála és köszönet érte  :2smitten:



Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 09, 10:21:04
Akkor beléptek ti is a nagymamik és nagypapik táborába. Dicsőség az Úrnak, újabb örömök elé néztek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Április 09, 17:41:58
Veletek örülök, Tünde.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 09, 23:03:08
Biztonsági mentést javasolt a számítógépem és én naívul belekezdtem délután.  Javalatot is adott a Windows, hogy másik merevlemezre mentsem ....
Elindítottam. Nagyon lassan történt az egész, majd nem sokkal 50 % után befejezte, hogy más programok használják a merevlemezt ezért megszakítja a mentést.
Újabb próba, sikertelenül.
Kiderült, hogy szektorhibás a merevlemez. Törölni a rajta lévő patriciókat nem lehetett, újraformázni szintén nem lehetett, vagyis a merevlemez kuka.
Viszont ami a gépben van az 250 Gb, még félig sincs. Úgy döntöttem, hogy el leszek biztonsági mentés nélkül is. Időnként a netre elmentem ami  fontos és bármikor visszatölthetem a gépre. Sajnos felesleges volt a ma rátöltött idő, de előre nem tudhattam a végeredményt.
Skypolni is nehezen tudtam, mert a telefonom elég szaggatottan adta át a hangokat. De azért mégis ott voltam veletek így is, erre jó volt a telefon is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 10, 10:02:41
Megjártad akkor megint Testvérem. A legjobb az, ha a fontosabb adatok legalább három helyen megtalálhatóak. Én már jártam úgy, hogy merevlemez meghibásodása miatt sok fontos adatot veszítettem, tanultam belőle, azóta több biztonsági mentést készítek.

Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 10, 18:43:49
Viszont érdekes, hogy a Windows szektorhibásnak minősítette a merevlemezt, nem engedte formázni sem, törölni sem, vagyis a  Microsoft szerint kuka.
A Linux Ubuntut rátelepítve viszont formázható és telepíthető lett a lemez, és most Linuxról írok. Nem tudom hol a hiba, de a Microsoft pénzkiadásokra kényszeríti az ügyfeleit, és ezek szerint feleslegesen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 10, 19:12:19
Még jó, hogy nem vettél egy új merevlemezt. Emlékeim szerint létezik olyan program, ami a rossz szektorokat külön választja a jó szektoroktól és így használhatóvá teszi a merevlemezt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Április 10, 20:17:14
hm..  sziasztok , épp én is  akartam az XP  helyet a Linux ot telepíteni, kaptam egy cd ét is de nem nagyon merem , ezek után még gondolkozom rajta! :(
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 10, 21:04:37
Nehéz megszokni a Linuxot. Én már jól használom, de még mindig nagyon keveset tudok a működéséről, ezért ha valami hiba keletkezik benne akkor nehezen tudom helyrehozni.
Végül is az XP továbbra is használható, csak új frissítések nem lesznek hozzá. Ha van jó antivírus programotok akkor nem hiszem, hogy probléma lenne vele.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 11, 11:17:53
Nem a legjobb operációs rendszer a windows, de már annyira megszoktam a hosszú évek alatt, hogy a Linuxon vagy akár a Mac operációs rendszereken nem könnyen tudnék kiigazodni.

Legyen egy áldott szép napotok ma is. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 13, 08:25:33
Áldott napot kedves testvérek.  Aki ma megy istentiszteletre az találkozzon az Úrral, erősödjön meg hitben és szeretetben és hallja meg az Úr hangját.
Aki ma pinenni fog, és család, rokon, barát meglátogatására készül vigye magával Jézus krisztus szeretetét.
Aki beteg testben, lélekben, azt érintse meg az Úr és adjon neki gyógyulást.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 13, 11:02:28
Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Április 13, 14:51:39
Az Úr áldjon meg Titeket drága Testvéreim. Megyek anyukámhoz a kórházba.
Szeretlek Titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 13, 15:49:52
Jobbulást kívánunk anyukádnak! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 14, 10:16:23
Áldott szép napot Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 14, 14:16:04
Köszönjük Antee, nektek is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 15, 07:27:34
Áldott napot kívánok mindenkinek.
Találkozzunk ma is az Úrral!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 15, 10:32:09
Ámen Testvérem. Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2014 Április 16, 11:55:09
Drága Testvéreim!  :168:
Bocsánat, hogy csak most reagálok, köszönöm szépen a kedvességeteket!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Április 16, 20:39:40
Áldott szép estét.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2014 Április 20, 07:59:49
Máté 28.
1
A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
2
És ímé nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.
3
A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó.
4
Az őrizők pedig tőle való féltökben megrettenének, és olyanokká lőnek mint a holtak.
5
Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
6
Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, ahol feküdt vala az Úr.
7
És menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, ímé megmondottam néktek.
8
És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az ő tanítványainak.
9
Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé szembe jöve ő velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az ő lábait, és leborulának előtte




áldott ,békés ,kellemes ünnepeket  kivánok!!! :044: :pasztor05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 20, 08:25:11
Köszönjük kedves Károly.
A ti ünnepetek is legyen áldott!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 20, 11:42:48
Áldott feltámadási ünnepet Testvéreim. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 21, 11:26:10
Áldott szép napot nektek. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Április 21, 14:29:06
Áldott napot kívánok.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 24, 10:45:48
Legyen egy áldott szép napotok ma is! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Április 24, 18:34:13
 :2smitten:  :2smitten: :2smitten: Nektek is!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2014 Április 24, 19:15:56
Ditte, hogy van az anyukád?  :168:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 26, 11:21:28
Áldott szép napot nektek.  :316: :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2014 Április 26, 12:37:40
Áldott szombatot mindenkinek!  :291:  :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 26, 12:45:54
Szép napot mindenkinek. Bár itt hűvös van, felhős az ég, időnként esik, és szombat van. Nálunk vasárnap a pihenőnap, most minden a feje tetején áll.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2014 Április 26, 12:53:39
Most kivételesen nálunk is nagyon hasonló az idő! Pedig mindig szinte ellentétes. :293: Mi péntek estétől kezdjük a Shabbatot, amikor lemegy a nap, szombat estig, mikor újra lemegy.  :301:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 27, 11:32:25
Áldott szép napot Testvéreim. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 27, 13:52:38
Szép napot mindenkinek. Most már nálunk is napsütés van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 27, 14:16:51
Nálunk is, csak éppen nem látszik a vastag felhőzet miatt.  :2tickedoff:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Április 27, 15:21:26
Sziasztok  :068:

Itt  most   Dny-on  :033:   kicsit  felhős ,  de azért  attól  még elindulunk  :080: :080: 


-további szép napot mindenkinek  :081:


Kösssziiii  a gépem  renoválását  :079: :036:  nagyon  szuper  lett!   most  aztán írom  majd  a hozzászólásokat  :071: :099:

Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 27, 16:00:13
Úgy legyen Irénke. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 28, 07:29:04
Jó reggelt, szép hetet mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 28, 10:42:47
Neked is testvérem, és minden testvéremnek! :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 29, 07:58:21
Áldott szép napot kívánok mindenkinek, aki  meglátogatja fórumunkat.

Hozok egy igét, vezessen az bennünket a mai napon:

      „Jobb az ÚRnál keresni oltalmat, mint emberben bízni.” Zsolt 118, 8


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 29, 11:25:29
Ámen!
Áldott szép napot neked is Testvérem! :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 29, 14:12:54
Négy hét után ma tudunk a gyülinkbe lemenni imaalkalomra. Négy hete törtöntént Magdival ott a baleset, hogy felborult a háromkerekű mopedjával. Sajnos még nem tudott teljesen helyreállni a sérülésekből, de szeretnénk szolgálatunkat tovább folytatni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Április 29, 14:29:38
Dicsőség az Úrnak, hogy az állapota elég ahhoz, hogy alkalomra tudjon menni Magdika. Adjon az Úr neki mielőbbi teljes gyógyulást. :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Április 29, 15:53:42
Sajnálom  ami a Magdikával  történt  :292:  mielőbbi  gyógyulást kívánok.


 -De a jó  hírnek  örülök hogy el tudtatok  indulni...   Legyetek áldottak   :2smitten:

  Hála az ÚRnak  odaszánt példamutató életetekért  István  testvérem  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2014 Április 30, 15:20:53
Gyógyulást, erősödést kívánok én is Magdinak!  :309:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Április 30, 18:53:23
Köszönöm testvéreim.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 01, 10:33:04
Áldott szép napot Testvéreim! :316:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 01, 15:47:10
Köszönöm, nektek is.
Én most érzékeny vagyok az időjárásra gyanakszom, tegnap reggel óta fáj a fejem. Tegnap magasabb vérnyomással kezdtem, ami délutánra helyreállt. Ma reggel ismét fájósan ébredtem, viszont a vérnyomásom normális szinten maradt. Ezek szerint frontérzékenység lehet.

A lábom sem jó sajnos, pihentetni kellene, de nehezen oldható meg.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 01, 16:12:56
Jobbulást neked Testvérem! Én sem érzem magam jól, fáj a fejem, fáradt vagyok, mindez az időjárásból adódik. Lassan 10 éve élek Angliában, de az időjárást még nem tudtam megszokni. Állandóan esik, 90%, valamikor 100% a páratartalom. Örülnék több napsütésnek. :316:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 02, 10:37:02
Áldott szép napot nektek! :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 02, 11:25:53
Neked is Testvérem. Remélem jól telt a tegnapi napod.

A tegnapi fejfájásom már a tegnapé, ma reggel csak egy enyhe környékezés volt, de az is elmúlt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 02, 12:20:15
Mára már én is jól vagyok, Istennek hála. :2smitten: Örülök, hogy te is jobban vagy. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Május 02, 14:50:53
Istennek hála hogy  jól vagytok  :2smitten:


Antikám  küldök  nektek  egy  kis napfényt  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 02, 15:13:56
Köszönöm szépen. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2014 Május 02, 17:50:51
 :happy02: áldott napot! ma  van egy öröm hírem , 23 óra vajúdás után megszületett az Ildikó nővérének az unokája A neve Mária Alexandra , 3.750 kg ,és 54 cm , Nagyon örül mindenki a családba és nagyon hálásak vagyunk Istennek érte :ima05: :ima05: :043:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 02, 18:43:24
Dicsőség az Úrnak! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Május 02, 19:22:14
 :2smitten: Legyen  áldott a  család :) AZ ÚRnak  hála  minden  új  életért  :037:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 02, 21:57:03
Gratulálok! Isten áldása kísérje végig egész életében!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 03, 10:57:20
Áldott szép napot nektek. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 03, 11:44:59
Szép napot testvérek. Nálunk nagyon feszültségterhes a légkör.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2014 Május 03, 12:20:51
Gyönyörű szép kis baba. Isten igazi Áldása! :317: Legyen nagyon boldog minden egyes napjuk a szülöknek, nagyszülőknek és persze a rokonoknak!!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2014 Május 03, 12:27:54
 :309: köszönjük szépen  !  :109: :135:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: manoka38 - 2014 Május 03, 17:52:02
Gratulálunk a boldog szülőknek, nagyszülőknek ės nektek is Karcsi a gyönyörű kisbabához!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 04, 06:27:49
Áldott szép napot kívánok kedves testvérek! :033:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: DöNdIkEeE - 2014 Május 04, 10:02:42
Áldott szép napot nektek Tesók!!  :2smitten:  :100: Mai program: másik két anyukával úgy döntöttünk, hogy elvisszük a gyerekeket softplay centerbe! Nem mondanak túlságosan szép és meleg időt mára, ezért választottuk ezt! Aki megnyitja a linket láthatja milyen is az a softplay center!  :305:

http://www.myhomekohsamui.com/2012/03/fairways-kids-favourite-spot-on-samui.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 04, 10:17:25
Áldott szép napot nektek! :316: :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2014 Május 04, 13:07:42
Isten éltesse az anyákat! boldog Anyák napját!! :rozsa: :rozsa2: :084:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 08, 10:45:09
Legyen egy áldott szép napotok ma. :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 08, 13:22:17
Köszönöm testvérem, neked is áldott legyen a napod!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 09, 11:23:10
Áldott szép napot nektek! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 12, 10:18:38
Szép napot nektek! :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 12, 21:38:30
Köszi testvérem a jókívánságot. Mire elolvastam már este lett. Nem tudtam korábban jönni, a honlapomat rendezgettem egész délután, most fejeztem be nem is olyan régen. Tegnap sikeresen elrontottam az egyik fontos oldalt és ma hoztam helyre. Még lesz egy kis utómunka, de már kezd olyan lenni amilyennek elképzeltem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 12, 23:11:44
Én pedig úgy jártam, hogy a számítógépem megfázott, elég kemény vírust szedett össze, hosszú órákba telt a terápia...  :306:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 12, 23:49:14
Az nagyon nem jó. Remélem sikerült teljesen megtisztítanod a gépet.

Nemrégiben nekem is tele lett a gépem reklámokkal. Feltettem egy malware programot a tisztításra, negyon jól helyrehozta a gépet.
Csak azután önállósdni kezdett, és sorra kezdte blokkolni a weblapokat amit megakartam nyitni, és kénytelen voltam kikapcsolni. ezért azt már nem használom állandó védelemre, és csak időszakosan futtatom le ellenörzésképpen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Május 13, 01:05:37
 :2smitten: sok minden  történt  veletek ,de velünk  is  , jó  pihenést  kivànok  nektek, àldott jó  èjszakåt ,èn mèg  dolgozok ,   :317: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 13, 08:06:24
ildikó, te akkor is dolgozolamikor aludnod kellene. Vigyázzon rád az Örökkévaló, hogy legyen erőd a munkához, és időd a pihenéshez.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Május 13, 08:21:40
 :morning: hát sajnos Pista testvérem sokat kell dolgozni, de Hű az Úr aki megsegít és megerősít :2smitten: :2smitten: :2smitten:!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 13, 10:38:55
Ámen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 15, 11:15:01
Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 19, 10:42:01
Áldott szép napot Testvéreim. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Május 19, 10:45:17
Áldott szép napot neked is Antee és mindenkinek a fórumon.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Május 19, 12:55:49
 :2smitten:    àldott  szép napot nektek !!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 19, 13:42:57
Ámen! :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Május 20, 08:45:44
 :morning:  legyetek áldottak a mai napon is , beteg voltam napokig de  meggyógyított az ÚR!!

  Kol : 1: 23:

23
Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangyéliom reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; amelynek lettem én, Pál, szolgájává
:2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 20, 09:15:22
Dicsőség Istennek Ildikó.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 20, 10:19:12
Örülök hogy most már jól vagy. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 22, 10:41:24
Áldott szép napot nektek Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Május 22, 10:47:24
Áldott napot kívánok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 22, 12:16:52
Idézet
Tüzesen süt le a nyári nap sugára...

27 C fok van, és pár nappal ezelőtt még fűtöttek a lakásban. Ez a hirtelen meleg sem jó, egyszerűen nincs ideje a szervezetnek átállnia a változásokra.

Na de ilyen az ember, ha hideg van meleget akar, ha meleg van hűvösebbet szeretne.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 22, 13:17:45
A frontérzékenységben sokan szenvednek, én sem szeretem a nagy hőingadozásokat. Fáradtnak érzem olyankor magam és fejfájósan töltöm a napjaimat. De a találkozón remélhetőleg jó idő lesz, aki tud az hozzon szúnyogriasztót. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Május 23, 07:59:13
Áldott napot kívánok.
 :016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Május 23, 08:37:37
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: drága Ditte ! áldott szép napot neke is ! :317: imádkozunk érted! megkaptam az üzenetet , imáinkban vagytok és remélem el fogsz tudni jönni a találkozóra!
 áldott szép napot mindenkinek!!

1 Thess. 1,2
Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén rólatok a mi imádságainkban;
  Thess. 1,3
Szüntelenül emlegetve a ti hitetek munkáját, és a ti szeretetetek fáradozását, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való reménységeteknek állhatatosságát, az Isten előtt, a mi Atyánk előtt
:016:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 23, 11:30:36
Áldott szép napot nektek! :316:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 23, 12:28:36
Neked is testvérem!

Egy kis felfrissülés: (http://3.bp.blogspot.com/-lmCPbM3FeWY/UcRmfPhbtKI/AAAAAAAAAao/vPPp5MeOx0A/s640/%C3%B3ce%C3%A1n.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Május 23, 12:59:57
Köszönöm drága Ildikó, Antee és István.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 25, 11:37:39
Szép napot Testvéreim. :316:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Május 25, 11:45:21
 :2smitten: :2smitten: àldott  napot nektek !
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Május 25, 13:09:42
Áldott  derűs napot  Nektek rózsámból szeretettel  :2smitten:     
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 26, 08:05:08
Áldott napot kedves testvérek.

Ma Fülöp névnap van. A Bibliából is ismerünk egy Fülöpöt (Filep) aki Jézus tanítványa volt.
János evangéliuma szerint (1,44; 12,21) Fülöp a két apostoltestvérhez, Andráshoz és Péterhez hasonlóan a Galileai-tó mellől, Betszaidából származott.

A Bibliában találkozunk Fülöppel, amint az etióp kincstárnoknak elmagyarázza Ezsaiás messiási próféciáját (Ezsa.53), majd vízhez érve meg is kereszteli őt. (Apcsel 8, 26-40)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 26, 11:23:46
Köszönjük István. :afro: Nem is emlékszem, hogy valaha találkoztam volna olyan emberrel, akinek ez lett volna a neve. Nem valami elterjedt.

Áldott szép napot nektek! :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Május 26, 11:38:32
Áldott napot kívánok. :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Május 26, 12:13:14
 :2smitten:   àldott  szép napot nektek ! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 26, 13:10:55
Az én ismerettségi körömben sincs Fülöp.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 26, 13:43:32
Akkor legalább egy név, amit nem felejtünk el név napján köszönteni. :hehe:
Amúgy itt az angoloknál nincs ilyen, hogy névnap.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 26, 14:18:21
Szerintem Magyarországon azért terjedt el a névnap ünneplése, mert egy alkalom lett az ivásra.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 26, 14:19:52
:2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 27, 10:26:19
Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Május 27, 11:47:22
Köszönjük, neked is legyen áldott a napod.
Itt Budapesten már nincs olyan szikrázó napsütés, mint tegnap volt. De ettől még lehet szép napunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Május 27, 12:38:14
Sajnos itt nem lehet látni a napot a vastag felhőzet miatt.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 01, 11:19:36
Szép napot Testvéreim! :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 01, 11:23:44
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:    àldott  szép napot nektek !!!! Még 20 nap igaz?? ??
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 01, 11:26:58
Bizony! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 01, 11:30:39
 :300: :043: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 02, 11:58:07
Szép napot Testvéreim! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 02, 12:27:38
Szép napot neked is Antee!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 02, 13:18:14
 :2smitten: :028: :026: áldott szép napot kedves testvéreim!!! és áldott hetet mindenkinek!! :317: hoztam egy igét is mára:
2 Mózes: 34:6.7:
6
És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú.
7
Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 03, 10:23:05
Szép napot Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Június 03, 10:47:46
Áldott napot Testvéreim. :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 03, 19:59:53
Érdekességképpen megemlíteném, hogy a baptista rádió egy interjút készített velem a BreakChain oldalt illetően. Épp ma este 8 órától van adásban, a megismétlése Pénteken este 8 órától lesz.

http://baptistaradio.hu
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 03, 20:08:07
igazad van ahány felekezet annyi fal!!! :) :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 03, 20:11:58
http://baptistaradio.hu/?online=internal&site_menu_ID=9&site_menu_contents_ID=8
 :317: :317: ép most megy élőben! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 03, 21:04:19
Lekéstem, most értünk haza a gyüliből.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 03, 21:09:10
Ha kíváncsi vagy rá, akkor Pénteken megtudod hallgatni az ismétlést.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 03, 21:19:06
 :2smitten: mik  végig  halllotuk!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 03, 23:43:04
Akkor pénteken megkísérlem meghallgatni.
Áldott éjszakát mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 04, 11:15:40
Áldott szép napot Testvéreim! :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 08, 06:07:50
Áldott szép napot kívánok kedves testvérek.

(https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/t1.0-9/10314645_815315041831509_1554960441664639540_n.jpg)

"És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok."
(ApCsel. 2.4)


Füle Lajos:  Lobogj, lobogj!

Lobogj, lobogj, pünkösdi Lélek,
lángja minden szent szenvedélynek!
Égesd ki a bűnt életünkből,
s a lelkünk is Veled repül föl.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 08, 07:36:48
Köszönjük kedves István az Igét!!!  áldott szép napot!!! megyünk a testvéremhez Abonyba!! :317:


 Az Apostolok Cselekedetei » 2. fejezet
1
És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
2
És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala.
3
És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.
4
És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.
5
Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.
6
Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.
7
Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak?
8
Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?
9
Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban és Ázsiában,
10
Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Ciréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok,
11
Krétaiak és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.
12
Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lenni?
13
Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.
14
Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
15
Mert nem részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
16
Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától:
17
És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
18
És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.
19
És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését.
20
A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes napja.
21
És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.
22
Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok.
23
Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek:
24
Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia.
25
Mert Dávid ezt mondja ő róla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam.
26
Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik.
27
Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
28
Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orcád előtt.
29
Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van.
30
Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az ő királyi székibe,
31
Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott.
32
Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
33
Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok.
34
Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felől,
35
Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
36
Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.
37
Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?
38
Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.
39
Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
40
Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!
41
Akik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek.
42
És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.
43
Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala.
44
Mindnyájan pedig, akik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala;
45
És jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége vala.
46
És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel.
47
Dícsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel.
:026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 08, 11:20:13
Áldott szép napot Testvéreim! :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 09, 09:39:02
 :2smitten: áldott szép napot!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 09, 11:32:32
Neked is Testvérem és a többi Testvéremnek is. :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Június 10, 08:50:42
Áldott szép napot.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 10, 10:12:13
Áldotrt napot neked is Ditte!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 10, 10:29:35
Szép napot Testvéreim. Nemsokára fórumtalálkozó! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Június 10, 14:01:50
 :105:  Áldott  derűs napot Testvérek  :033: :036: már csak hetek és......... forumtali!                                                                               

:003: :159:  huhh de meleg  van   :163:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 12, 10:57:03
Szép napot Tesók! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Június 13, 08:07:31
Áldott szép napot kívánok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 13, 08:29:01
Szép napot neked is Ditte!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 13, 10:10:51
Szép napot nektek! :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 13, 10:35:03
Köszöntelek Antee testvérem. Szép legyen a mai napod is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Június 13, 15:07:07
Boldog névnapot kedves Antee.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 13, 15:27:02
Köszönöm szépen Testvérem, de én Januárban "ünneplem", ha el nem felejtem... :hehe:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 15, 06:10:14
 :morning: :026: :028: jó reggelt kedves testvéreim!! legyek nagyon áldottak a mai napon is :265:

Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára; így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei előtt. (Péld 3,3-4.)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 15, 06:52:47
nagyon nagy öröm van a családba: a nővéremnek és a bátyámnak is van unokája   :317: :317: két aranyos csöppség: két szép kislány:
1 kép:  a nővérem unokája 6 hetes Mária Alexandra :2smitten: :2smitten: :2smitten:
2 kép : a bátyám unokája 1 naposan: Kinga Jusztina! :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Áldja meg a  szülőket és a nagyszülőket a Mindenható!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 15, 07:47:17
Neveljék őket igaz nagyszülői szeretettel!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 15, 11:11:06
Áldja meg őket az Úr! :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 16, 07:14:29
Ma ismét hétfő. legyetek áldottak ma is!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 16, 09:58:37
Te is Testvérem. Mi holnap repülünk Magyarországra.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 16, 10:05:54
Legyen jó az utatok. Akkor holnap ti lesztek közülünk a legközelebb az Úrhoz. Esetleg útközben megbeszélheted vele a szerdai skype alkalom üzenetét is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 16, 10:54:33
:hehe: :afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 16, 11:51:25
Te is Testvérem. Mi holnap repülünk Magyarországra.


 :rozsa: :028:
Kedves Anti , gyöngyike és Rebeka! nagyon jó utat kívánok nektek! azt hittem hogy már itt vagytok! Őrizzen meg és oltalmazzon a Mindenható!!! :028: :026: :027: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 16, 14:21:24
Köszönjük szépen Testvérem. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 17, 13:28:51
Megérkeztünk. :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 17, 13:56:11
Isten hozott benneteket! Néhány nap múlva találkozunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 17, 14:32:06
Megérkeztünk. :317:



 Dicsőség a Mindenhatónak!!!! itt vagytok Pesten??? priviben elküldöm a tel számom de biztos tudod mert a régi! gyertek hozzánk is! :2smitten: :2smitten: :2smitten: szeretettel várunk! :317: :016: :017:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 17, 16:49:07
Köszönjük Testvéreim. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2014 Június 17, 18:35:46
Baruch ha Sem. Dejó... akkor nemsokára tali... :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 18, 07:19:26
Áldott szép napot, jó reggelt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Június 18, 07:52:06
Üdvözöllek titeket itthon.
Áldott szép napot mindenkinek.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 18, 10:22:26
Szép napot Testvérek. :316:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 19, 11:04:16
Békés szép napot nektek! Már csak 2 nap és találkozunk! :igen:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 19, 13:25:30
 :043: :028: :026: :027:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 19, 14:00:54
Szép napot. Én is hazaérkeztem Baracskáról.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 19, 19:48:25
Kérünk akkor beszámolót tőled. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 19, 20:08:09
Ha Isten is úgy akarja akkor holnap megírom.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 19, 20:34:03
 :2smitten: áldott szép estét!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 várjuk Pista testvérem a beszámolót!!! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 20, 07:40:40
 :morning: áldott szép reggelt kivánok kedves testvéreim!!! csodás nap van , sok munkám van és 12, 45 re orvoshoz kell mennem igy nagyon sietek ma , kicsit álmos vagyok mert 3, 45 kor jöttem haza de ma éjjel már nem kell dolgozni menni! tik drágáim hogy vagytok! legyetek nagyon áldottak a mai napon is!! töltse be az Úr minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint :2smitten: :2smitten: :2smitten:


hoztam egy Igét:
5 zsolt:
Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat!
3
Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom!
4
Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok.
5
Mert nem olyan Isten vagy te, aki hamisságban gyönyörködnél; nem lakhatik tenálad gonosz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 Június 20, 08:23:07
Áldott szép napot kívánok. Legyetek áldottak.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 20, 10:17:50
Reméljük Ildikó, hogy nincs semmi komoly baj hogy orvoshoz kell menned.
Holnap már fórumtalálkozó, a tavalyi mintha múlt héten lett volna. Gyorsan telik az idő.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 20, 10:57:05
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:  kedves Anti nincs semmi baj csak mammográfiára kell mennem! ez 2 évente van  :2smitten: nagyon várom a holnapi napot!!! :317: :317: :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 24, 08:07:17
Be van borulve, éjjel esett az eső, de ne kedvetlenedjünk el, továbbra is maradjunk meg egymás felé figyelmes szeretetben.

(https://scontent-b-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/t1.0-9/10336745_679558982141055_653804271090883704_n.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: KTamás - 2014 Június 24, 17:16:16
Aaldott testvéreim! Sajnalom hogy eddig nem nagyon irtam de most több idom lesz talan a nyaron. Bepotolom a lemaradasom aldast nektek! :)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2014 Június 24, 18:19:33
Hiányoztál is Testvérem.  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 24, 22:38:54
Aaldott testvéreim! Sajnalom hogy eddig nem nagyon irtam de most több idom lesz talan a nyaron. Bepotolom a lemaradasom aldast nektek! :)

Várjuk! :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 25, 09:28:26
áldott szép napot kedves testvéreim!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 legyetek a mai napon is  nagyon áldottak és  sikeresek! :081:! :317:

Minden dicséret az Úr Jézus Krisztusé!
Aki mindig diadalra vezet minket :026:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 28, 18:54:11
Kedves testvéreim: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
nekünk  a mai napon nagyon csodálatos élményünk  volt :
 ki mentünk Karcsival Abonyba  a telekre le szedni a barackot és csodás egyetlen fánk  rengeteg gyümölcs  volt , le szedtünk  nagyon sokat és még hagytam ami zöld volt kb 5,6 kg  hogy majd a  sógornőm le  szedi magának és ennyit hoztunk  ami látszik a képen, de ebből is már kb 4 kg adtam a szomszédnak! És ez Istenünk gazdag áldása!!  nagyon fáradt vagyok ,le fekszem kicsit  csak gondoltam megosztom veletek is ! Igaz Jó az Úr???? örökkévaló az Ő kegyelme!!!  :ima02: :ima06::ima05:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 29, 06:53:35
Szép jó reggelt kívánok minden fórumlátogaónak.
Örülök Ildikó a bőséges gyümölcsöt termő fátoknak.


"Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem."
Máté 7:17
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 29, 10:03:39
Ámen

Áldott napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 30, 08:15:36
Áldott szép napot és áldott békés  sikeres hetet kivánok minden kedves testvéremnek!!! :317: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 30, 11:16:50
Áldott szép napot Testvéreim! :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 30, 12:07:40
Áldott napot nektek is testvéreim.
Úgy gondolom Antee, hogy a mai magyarországi időjárás hasonlatos lehet az angliai időjáráshoz. Vagyis visszautazva nem sok különbséget fogtok érezni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 30, 12:09:26
Ildikó, sikerült helyet találni a sok baracknak?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 30, 12:36:45
Áldott napot nektek is testvéreim.
Úgy gondolom Antee, hogy a mai magyarországi időjárás hasonlatos lehet az angliai időjáráshoz. Vagyis visszautazva nem sok különbséget fogtok érezni.


Hát igen, mondjuk annyi a különbség, hogy annyira sokat nem esik, mint Angliában. Holnap hajnalban indulunk.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 30, 14:10:41
Ildikó, sikerült helyet találni a sok baracknak?



 most kezdjük pucolni és ma főzök egy adag lekvárt ami meg van érve , meg egy adag befőtet  a többit hagyom még hogy érjen , de minden tele van barackkal nagy  szoba  konyha , kis szoba, csak a fürdőben nincs :2funny: :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Június 30, 14:14:08


Holnap hajnalban indulunk.


 :2smitten: :2smitten: :2smitten:

 imádkozunkértetek hogy szerencsés legyen az utatok!! legyetek nagyon áldottak!! :ima02: :ima05: :033: :085: :037: :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 30, 15:07:09
Köszönjük szépen! :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Június 30, 18:21:28
Antee akkor megint közvetlen közelről kapod a szerda estére az instrukciókat.
Vigyázzon rátok az Úr! Jelezd majd ha megérkeztetek.
Jó volt személyesen találkozni veletek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Június 30, 19:10:10
Nem biztos hogy a szerdai alkalomra én készülök. Majd ahogy az Úr vezet minket. Én is örülök,  hogy újra láthattalak benneteket! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: irene - 2014 Június 30, 19:50:53
  :ima02:

 :316:   Szerencsés utat   :316:   ...és kösszi mindent   :105:  Antikám :081: :105:

Küldök pár képet  :313:   

Nagyon köszönöm minden kedves Testvérnek  :2smitten:  hogy volt egy  NAGY szeretettel, sok vidámsággal és  örömmel teli áldott együttlétünk  szombaton.   

Én is ma értem haza   :317: csodás  volt lányaimmal és unokáimmal  ez egy hét!
 :afro:


Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 01, 18:30:31
Megérkezünk Angol honba testvérek. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Július 01, 20:33:27
 :fel: :017: :016: Dicsőség a  Mindenhatónak!!!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 01, 20:50:18
Dicsőség Istennek!   :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 02, 09:48:55
Áldott szép napot Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 02, 10:42:15
Áldott napot testvérem. Kipihenve, az otthon melegében, tettre készen vagy ugye testvérem a phentető magyarországi látogatás után?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 02, 10:54:03
Pihentető? Általában a magyarországi látogatás nem a pihenésről szól, hanem a folytonos szaladgálásról. :hehe:
Többet pihenek itthon, mint otthon. :088:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 02, 11:05:20
Így voltam én is valamikor a rokonlátogatásokkal. Egy nap vidéken legalább 3 rokon meglátogatása, 3 ebéd,  3 útrakelés, és ezek kipihenésére csak egy éjszaka.

Valamint amikor még volt egy kis telkünk, egy homokdombon, hétvégén oda jártunk ki "pihenni".
Takarítás, gyomlálás, vízhordás, locsolás, ebédkészítés, hőguta, majd az út hazafelé. Másnap a hétvégi pihenő után örültem a munkahelyemnek, mert ott legalább ki tudtam pihenni a fáradtságot.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 02, 11:12:48
Akkor tudod miről beszéltem! :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 02, 11:14:33
Igen, ismert a helyzet.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 Július 02, 19:48:08
Bekesseg testverek

csak egy kerdes Anti 
csak en latom ugy  ?
vagy valoban eleg sok itt a
baptista  :2funny:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 02, 21:00:43
Nem tudom testvérem, nem szoktam nyilvántartani, hogy melyik felekezetből vannak a legtöbben.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 02, 22:35:36
Bekesseg testverek

csak egy kerdes Anti 
csak en latom ugy  ?
vagy valoban eleg sok itt a
baptista  :2funny:

Kedves testvérem, remélem az én felhasználónevem nem baptistának olvasod?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 Július 02, 22:57:48
Bacsipista:

dehogy Pista bátyám:)
de valoban baptistanak is olvashato hirtelenjeben :)
 :293:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 03, 10:55:38
Gyülekezetem  baptista gyökerekkel rendelkezik, onnan vált ki majd 20 éve.  A mi közösségünk karizmatikusnak vallja magát, és annak nagyon örülök, hogy nem olyan "ultra" karizmatikus mint sok más közösség, ahol csak akkor ismerik el a megtérést, ha beszélsz nyelveken.
 A baptisták is változnak, és közülük is egyre többen tapasztalják meg az Úr Szentlelkét, és fogadják be és imerik fel a Bibliai tanítások igazságát.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 03, 16:11:00
Érdekes dolog egyébkénk ez a karizmatikus bélyegzés. A karizma alatt a lelki ajándékokat kell értenünk, mert hogy a szó jelentése is az, hogy; ajándék. Ha egy hívő hiszi hogy vannak lelki ajándékok (márpedig az ige bizonyságot tesz erről), akkor az karizmatikus.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 04, 07:40:21
Ma is felkelt a nap és ismét az Úrral együtt lehetünk az Úrral. Vessen minket szeretetben és békességben, őrizzen meg mindnyájunkat kegyelmében!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 04, 11:04:06
Ámen! Szép napot Testvérek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: dira - 2014 Július 07, 21:06:57
Áldás,békesség.
Én is baptista háttérből jövök,csak hogy a statisztikához hozzájáruljak :291:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 07, 21:28:35
:afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Július 08, 07:30:47
 :morning:  áldott szép reggelt kivánok mindenkinek!!! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
 egy igével köszöntelek a mai napon:
5 zsolt:Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat!
3
Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom!
4
Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok.
5
Mert nem olyan Isten vagy te, aki hamisságban gyönyörködnél; nem lakhatik tenálad gonosz.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 08, 09:29:31
Ámen.

Köszönjük az igét testvérem.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 08, 10:20:13
Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 09, 10:57:36
Áldott napot kedves testvérek. Nem tudom hogy alakul a szgépes kapcsolatom. A gépem linuxos merevlemeze is felmondta a szolgálatot. Egyedüli lehetőségem jelen pillanatban a telefonom. Éppen ez miatt az esti skype alkalmon való részvételem is erősen korlátozott.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 09, 11:37:28
Sajnálom testvérem, reméljük azért a telefonod fogja bírni...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 Július 09, 14:54:26
Bekesseg

 Bacsipista es Antee
errol a karizmas dologrol  ,ha mar temaba kerult
 olvastam egy erdekes konyvet :

Andrew Strom  :
VIGYÁZAT: KUNDALINI!

Csak ajanlani tudom ,neten fennt van par helyen pdf formatumban .
Szemelyes velemenyem , hogy  a Lelek gyumolcsei: a bekesseg es a nyugalom .
Ez a foldon fettrengunk, vicsorgunk, ugatunk fele ultra karizmatikus "bizonysag" ,
valahogy nekem gyanus.

 :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 09, 15:08:58
Tudod ha már nincsenek gyümölcsök, akkor legalább zajt csapnak.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 10, 11:33:32
Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Július 10, 11:44:22
 :2smitten:  sziasztok  àldott szép napot nektek ,utban vagyunk  Erdélyi  felé,  sok puszi mindenkinek ,  legyetek nagyon  àldottak :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 10, 13:15:57
Áldott utat nektek, az Úr vigyázzon rátok. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Július 10, 13:20:32
Köszönom   szèpen   :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 10, 13:50:39
Bekesseg

 Bacsipista es Antee
errol a karizmas dologrol  ,ha mar temaba kerult
 olvastam egy erdekes konyvet :

Andrew Strom  :
VIGYÁZAT: KUNDALINI!

Csak ajanlani tudom ,neten fennt van par helyen pdf formatumban .
Szemelyes velemenyem , hogy  a Lelek gyumolcsei: a bekesseg es a nyugalom .
Ez a foldon fettrengunk, vicsorgunk, ugatunk fele ultra karizmatikus "bizonysag" ,
valahogy nekem gyanus.

 :afro:

Köszönöm az ajánlást, megkeresem és ha tudom akkor véleményezem is.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Július 11, 06:13:58
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Jó reggelt! szerencsésen megérkeztünk ! mindenki jól van csak az apám kórházba  van  és  prosztata  műtétre vár, de imádkoztunk érte és tudjuk hogy a Mindenható Isten kezében van.
 áldott szép napot kívánok nektek sok szeretettel:
Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket az Istennek szerelmétől, mely van a mi Urunk Jézus Krisztusban. (Róma 8,39) :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 11, 08:33:54
Dicsőség az Úrnak Ildikó, hogy vigyázott rátok a hosszú úton. legyen áldott apád és az Úr gyógyítsa meg, vezesse az orvosok kezét a műtét ideje alatt és adjon neki fájdalommentes gyors felépülést.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 11, 11:00:21
Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Július 14, 17:10:35
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: Szép jó napot minden kedves testvéremnek!!!   remélem mindenki jól van ! mik Erdélybe vagyunk az egész család , nagyon hálás vagyok az Úrnak hogy láthatom a  szeretteimet , bár kicsit szomorú vagyok hogy apám kórházba van minden nap megyünk hozzá! imádkozunk érte  a lányom  jól van néha  rosszul létek jönnek elő de hát aki babát vár 12 hetes :317: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 15, 07:47:26
Áldott napot kívánok mindenkinek. Ildikó érezzétek jól magatokat. Jobbulást és mielőbbi gyógyulást kívánok apukádnak.Gratulálok lányodnak, viselje jól az áldott állapotot. Ti pedig Ildikó készüljetek fel a nagyszülőségre.Sok örömötök lesz benne.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 15, 10:22:24
Áldott időtöltést Ildikó! Szép napot testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 16, 10:15:46
Köszöntelek benneteket kedves testvéreim. Legyen ma is egy áldott napotok!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2014 Július 16, 10:42:13

„Igazán mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát,
mint egy gyerek, nem jut be oda.” /Mk 10,15/

Veletek örülünk Ildikó  :2smitten:

Kereszt unokátok növekedjen Isten oltalmában,
hogy általatok is megismerhesse a kereszten életét adó Jézus Krisztust


 :081:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 16, 12:23:35
Szép napot Testvéreim! :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Harang - 2014 Július 16, 13:18:19
(http://www.alfa-omega.hu/kepeslapok/index.php?step=watermark&ec_id=948)

Legyenek áldott napjaink az Úrtól Mindannyiunknak  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 17, 21:47:01
(https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t1.0-9/1972506_696865567023446_267791724_n.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 18, 22:45:25
Áldott, pihentető jó éjszakát kíváok minden kedves fórumlátogató vendégeinknek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 19, 06:49:26
Áldott szombat reggelt kívánok minden fórumra látogatónknak!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 19, 10:32:09
Áldott szép napot nektek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 20, 07:46:57
Áldott napot minden kedves látogatónknak!

Imádkozzunk azokért akik nehézségekben élnek, imádkozzunk bűneinktől való szabadulásunkért, a betegek gyógyulásáért, az üldözöttek békességéért, a háborúban élők békességéért.

(http://edesviz.hu/files/edesviz/Magazin/kez_ima_biblialap.jpg)

"Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének."

Jak 5:16.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 20, 10:46:47
Ámen.

Áldott szép napot Testvérek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 20, 23:42:43
45 utolsó hozzászólás látható. Július 10-20 közötti időszakot öleli fel. Ez 11 nap eredménye. Felfelé kerekítve 4,1 a napi átlag és szégyenemben le sem írom, hogy mindez mennyi regisztrált tag közös eredménye.
Remélem, hogy Isten országában mindazok akik odakerülnek aktívabbak lesznek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 20, 23:59:31
Isten nyitott más ajtókat Testvérem. Hisz tudod, van más oldalunk, amely aktívabb bármelyik keresztény fórumnál. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: sajtosmagdi - 2014 Július 21, 07:01:36
Áldott szép napot mindenkinek!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 21, 11:07:59
Szép napot Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 22, 07:27:35
Áldott napot minenkinek!

(http://s26.postimg.org/dzvt1g1t5/ldott_napot.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Július 22, 07:57:52
Jó reggelt kedves testvéreim!!! Legyetek nagyon  àldottak a mai napon is!! !köszöntelek benneteket  sok szeretettel! !! :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 22, 10:35:46
Áldott szép napot nektek! :316:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Anisha - 2014 Július 22, 11:14:29
(https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t1.0-9/1972506_696865567023446_267791724_n.jpg)
Kedves Testvérem!
Annyira találó ez a kép !   :afro:  Meg is osztottam a facebook oldalamon !  Köszönöm !!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 22, 11:33:20
Engem is megfogott a kép, hiszen sokszor olyan dolgokért könyörgünk amelyek nélkül úgyan úgy megvagyunk, mintha meglenne. Csak azért kellene, mert másnak is az van, jobb és újabb stb.
De ha körülnézünk a világban láthatjuk mennyien nélkülöznek. Figyelni kellene, hogy amit mi szemétnek ítélünk az másnak kincset érhet.
Ne azon síránkozzunk amink nincs, hanem azért adjunk hálát amink van.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Anisha - 2014 Július 22, 19:58:09
Ezt találtam ma a facebook-on:

"Ilyen hosszú idő után már nektek kellene másokat tanítanotok !

Jézus terve az volt, hogy az Ő népe kövesse Őt, és ne csak hallgatója, hanem cselekvője is legyen az igének. Ez a terv még ma is megvalósításra vár!
A gyülekezetekben ennek ellenére túlnyomó többségben vannak az egyszerű tagok, akik csak, mint hallgatóság „vesznek részt” a gyülekezet életében. Őket - egyes gyülekezetekben több mint 90% ! - nyugodtan kicserélhetnénk műanyag bábukra, lényegi különbség nem lenne észrevehető a gyülekezet életében. Vagy mégis? Tulajdonképpen az igazság az, hogy lenne!
A gyülekezet tönkremenne, működésképtelenné válna. Eltűnnének a kedves, csendes adófizetők, akik lelkiismeretükre apellálva szépen tejelnek. Befizetik a tizedet, anélkül, hogy utána néznének, milyen aspektusban szerepel az újszövetségben a tized kifejezés, és így van-e egyáltalán létjogosultsága. (nincs, de erre a későbbiekben még kitérek) Mindent elfogadnak megvizsgálás nélkül, amit a szokásrend és a pásztor megkövetel, elébük tár. Siralmas állapot!
A legtöbb helyen Krisztus teste olyan, mint egy kómában fekvő gazdatest, a „szolgálók” pedig, mint rafinált paraziták, akiknek érdekében az áll, hogy az alapvető biológiai funkciókat fenntartsák, annak érdekében, hogy minél tovább élvezői lehessenek eme pokoli színjátéknak.

Azt mondod, hogy ez nagyon kemény? Tiszteletlen, sőt felháborító?

Valóban felháborító, és tiszteletlen dolog Isten népével így bánni! Én is így látom, az Úrral összhangban.

Alapvetően nem az egyes szolgálókkal van a baj, hanem az egész struktúrával; a közbenjáró, kiváltságos, fizetett rend kialakulásával, amely uralkodik a hallgatóságon. És míg Jézus célja az, hogy az Ő gyermekei mindannyian eljussanak „az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére”, addig a struktúra működtetői a saját megélhetésük zálogát látják a csecsemőkorban tartott hívekben.

Nem szabad azonban elfeledkeznünk a „köznép” felelősségéről sem. A „rendes” gyülekezetbe járó testvérek, jobban szeretik a kényelmet az igazságnál. A gyülekezetet szolgáltatóháznak, keresztény klubnak tekintik, ahol hetente megnyugtatják lelkiismeretüket; a műsorszolgáltatás része a színvonalas zene, és még intellektuális csemegéhez is juthatnak a prédikációkból.
Ha találva érzed magad kedves testvérem, térj meg, és szabd életedet Krisztushoz!

Az egész keresztény világban elterjedt az „öt szolgálati ajándék” kifejezés, annak ellenére, hogy ez a megnevezés több sebből vérzik. Valójában kevesebb is meg több is, de az biztos, hogy nem öt darab, és az is biztos, hogy veszélyes dolog egyes embereket „ajándéknak” nevezni, és őket ezzel tulajdonképpen tökéletesnek tekinteni.
Pál így ír, a gyülekezet építésén munkálkodó szolgálókról:
„És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit.” 1Kor 12,28
„És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:
Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” Ef 4,11
Aki először használta az „öt szolgálati ajándék” kifejezést, egyrészt összekeverte a szolgálati megbízatásokat, az Isten ajándékaival, másrészt számolni sem tudott. A téves kifejezés mégis elterjedt az egész világon, és manapság a legtöbb gyülekezetben előszeretettel használják.
Az 1Kor 12,28-ban, amíg az apostol, a próféta, a tanító, a gyámol és a kormány (irányító,
a helyes irányt szem előtt tartó), mint gyülekezeti munkás, vagy szolgáló; addig a csodatévő erők, a gyógyítás ajándékai és a nyelvek nemei, mint szellemi ajándékok szerepelnek.
Ha a - csodatévő erők, a gyógyítás ajándékai és a nyelvek nemei – nem szolgálatok, akkor az - apostol, a próféta, a tanító, a gyámol és a kormány – sem ajándékok, így természetesen az Ef 4,11-ben szereplő evangélista és pásztor sem.

Nem szeretem az ajándék szót emberekre használni, és nem is való ezt tenni. Nagyon sokan felfuvalkodtak és elbuktak már, mert magukat Isten ajándékának tartották.
Meg van írva ugyanis, hogy: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.”Jak 1,17

Közülünk azonban senki sem tökéletes, még ha valóban az Úr gyermekei vagyunk is. Tisztább értelmezést kapunk, ha így értjük a fenti igéket: Megbízott egyeseket ezzel, másokat azzal a feladattal stb. Képességünk, felkészültségünk és odaszántságunk függvényében az Úr mindnyájunkat megbízott, megbíz valamilyen szolgálattal.
Van még egy érdekesség az Efezus 4,11-ben felsorolt szolgálatoknál. Számos nyelven és fordításban megvizsgáltam ezt az igeverset, és mindenütt csak négyszer található az a szó, hogy „némelyeket”. Sehol nem szerepel az, hogy „némelyeket pásztorokul, és némelyeket tanítókul”, egyszerűen „némelyeket pásztorokul és tanítókul”.
A „Bible in Basic English”-ben (egyszerű angol fordítás) egészen egyszerűen ez áll:
„And he gave some as Apostles, and some, prophets; and some, preachers of the good news; and some to give care and teaching”.
Tehát, végül adott az Úr némelyeket, hogy felügyeljenek-vigyázzanak és tanítsanak.

Pál nem választja külön a felvigyázó-pásztor és a tanító személyét. A Bibliában a „tanító”, mint újszövetségi közösségen belüli szolgálat 14-szer, a „pásztor” csupán egyetlen egyszer szerepel, jelen igeversben a tanítói szolgálat részeként, velejárójaként.
Az Úr a „szentek tökéletesbítése céljából, szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére” rendelte a felsorolt szolgálatokat, és le van írva az is, hogy meddig tart ez a megbízatás:

„Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére”

Hiszen meg van írva:

„Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával.
Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem azon a napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr.
Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.
És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.”
Jer 31,31-34

Ébredj fel, ez az ígéret az Újszövetségre vonatkozik, tehát közel 2000 éve nincs szükség rá, hogy az érett férfiúságra eljutott hívők, egy másik embertől tanuljanak!
Nekik már réges-rég szolgálniuk kellene, nem újra és újra a tej eledellel táplálkozniuk.

„De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra.
Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.
Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.
Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek.” Jn 16, 13-15

Ha Isten Szelleme elvezet bennünket minden igazságra, akkor mik lehetnek azok az „igazságok”, amelyeknek a megértéséhez szükség van egy másik ember segítségére?
Talán azok, amelyek nem fértek bele a mindenbe ?????

A legtöbb gyülekezetben biztosan megtaláljuk az említett szolgálatok közül a pásztort, aki tanít és még sok-sok más dolgot is végez. Lehet, hogy még evangélistát is találunk, de hol maradnak az apostolok, a próféták és a többi szolgálat?
Hallani időnként, hogy: Most jön külföldről „Isten nagy prófétája”, vagy egy” igazi apostol”.
Furcsának találom azonban, hogy ezek a „felkent” emberek szinte mind az USA-ból, vagy Dél-Amerikából (rendszerint Argentínából) jönnek, de sehol sem látom a bibliámban, hogy:

- Kitöltöm a Szellememet Amerikára, vagy az amerikai emberekre, és közülük kiválasztok némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul. Magyarország számára csak pásztorokat, tanítókat, evangélistákat adok (igaz ezekből jut minden gyülekezetbe), de majd időnként elküldöm az Én „felkentjeimet”, ekkor az ország minden részéből gyűljetek össze, és őket, csak őket hallgassátok, és csak nekik engedelmeskedjetek.

Ez azért nem szerepel a bibliában, mert nem biblikus, mert nem ez az Isten akarata!
Az a tény, hogy a legtöbb gyülekezetben csak a pásztort találjuk meg, és belőle is csupán egyet, felteszi a kérdést :

Hogy egyáltalán az újszövetségben járunk-e ????

A „lelki pásztor” mindent elvégez, az összes szellemi dolgot: prédikál, tanít, evangélizál, bemerít, esket, temet, megáld, beteget látogat, tanácsot ad, bátorít, buzdít, kiosztja az úrvacsorát stb.
Csupa olyan dolgot csinál, amit mi mindannyian megtehetünk, sőt nem csak megtehetünk, hanem ezeket a dolgokat kell cselekednünk, hiszen egytől-egyig mindnyájan papok vagyunk.
„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;” 1Péter 2,9

„Isten minden gyermeke pap, szellemi áldozatokkal és dicséretekkel áldozik Istennek.
Ha közvetítő renddel találkozol valamelyik egyházban :

Akkor az a nikolaiták szektája.

A közvetítő osztályt el kell törölni. Hogy ez megtörténhessék, ezért mindnyájunknak, mint papjainak, közvetlenül Istennek kell szolgálnunk. Ha Isten egész népe papként szolgál Neki, akkor már egyedül Isten lesz és az Ő népe, akik egyben az Ő papjai is.

A közvetítő osztály eszméje a hús-testből, a bálványozásból és a világ szeretetéből származik. ( pénz , politika , hatalom )

Ha közülünk mindenki közvetlenül Istennek akar szolgálni, mint az Ő papja, akkor nem lehet többé közbenjáró osztály. Keresztyénnek lenni annyit jelent, mint papnak lenni. Megfigyelhetitek, hogy ezek után csak a bűn és önakarat állíthat elő ilyen közvetítő osztályt. Egy csoport ember szolgálni akar Istennek; ezek viselnek gondot a szellemi dolgokra. Egy másik csoport ember meg csak a világi dolgokkal akar törődni; ezek kereskedői, tanítói, orvosi vagy egyéb életpályákon dolgoznak. Úgy látszik, hogy Isten szolgálata nem az ő dolguk.

Pedig, ha valaki keresztyén, akkor mint papnak Istent kell szolgálnia.”

Az egyházban az Úr által annyira gyűlölt „Nikolaita” rendszer uralkodik.
Van 1db „lelki pásztor”, aki az összes papi teendőt elvégzi, és vannak a laikusok, az egyszerű tudatlan, vezetésre váró pórnép.
Az efézusi gyülekezetnek azt üzeni az Úr, hogy „az megvan benned, hogy gyűlölöd a Nikolaiták cselekedeteit, amelyeket én is gyűlölök.” (Jel.2:6) A pergamoni gyülekezetnek azt írja: „Nálad is vannak olyanok, akik szintén a Nikolaiták tanítását tartják. Térj meg tehát!” (Jel.2:15)

A „nikolaita” szó a görögben két szóból van összerakva. „Nikaó” azt jelenti: „meghódít”, „mások fölé emelkedik”. „Laos” pedig „népet”, vagy” laikusokat” jelent. „Nikolaita” tehát azt jelenti, hogy „uralkodni a népen”, vagy „a laikusok fölé emeli magát”. A szó az emberek olyan csoportjára vonatkozik, akik magukat a közönséges hívők fölé emelték. Az Úr van fenn, a közönséges hívők lenn. A „nikolaiták” ugyan az Úr alatt vannak, de a közönséges hívők fölött. Az Úr pedig gyűlöli a nikolaiták viselkedését. Az Úr megveti azoknak a viselkedését,akik a közönséges hívők fölé emelik magukat, mint valami közbenjárók; ez gyűlöletes az Úr előtt. Akkortájt ez még csak viselkedés volt; még nem lett belőle tan.

Az Újszövetségben van egy alapvető tanítás: Isten minden gyermeke Isten papja.

Jézus azért jött el, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessen, a vakoknak pedig szemük megnyílását, és szabadon bocsássa az elnyomottakat.

Ő nem új igát jött a nyakunkba rakni, nem akar újabb emberi uralmat!

„Szeretném, ha minden testvér megértené azt, hogy mint keresztyének, mindannyian papok vagyunk. Ne várd el mástól, hogy ő legyen a te papod. Miköztünk nincs közbenjáró rend; neked közvetlenül kell szolgálnod Istennek.”

Tökéletlen embertől akarsz tanulni, rá akarsz hasonlítani, vagy a tökéletes Istenre?
Isten óvjon meg attól az oktalanságtól, hogy egy másik tökéletlenre nézz fel, mint etalonra, és mindenben az ő látására hagyatkozz !

Ezt mondja az Úr: „Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!” Jeremiás 17:5

Alaposan fontold meg, kit választasz mesterednek, mert csak az ő szintjéig fogsz eljutni, vagy még addig sem. „Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere.” Lukács 6:40

Van egy ember, akinek a tanításait követed? Mindenben engedelmeskedsz neki, még akkor is, ha valamit nem értesz, vagy ha valamivel a szíved mélyén nem értesz egyet?

A Biblia azt mondja: „Boldog és áldott az, aki azt teszi, amit helyesnek tart, és emiatt nem kell utólag magát elítélnie. Aki viszont úgy eszik meg valamit, hogy nem biztos benne, hogy az helyes, ítéletet von magára, mert nem a hite és meggyőződése szerint cselekedett.
Mert minden, amit nem a hitünk alapján teszünk, az bűn.” Róma 14: 22-23.
Meggyőződésem, hogy ez az ige a szellemi táplálkozásra ugyanúgy vonatkozik, mint a testire.
Táplálkozz Isten igéjével, és minden mást vess össze az igével, az ige szellemiségével!
Az Úr azt akarja, hogy az Ő beszédével táplálkozz, Legyél szerelmes az Ő beszédébe, és legyél szerelmes a szerzőbe!

Vegyétek észre, hogy sem Péter, sem Pál, sem János, sem egyik apostol, egyik próféta, és egyik hithős sem olvasott keresztény Bestsellert ! És nem is írtak ilyet!
Ők Isten igéjével táplálkoztak, az Ő szavai voltak számukra a legbecsesebbek, és az Ő jelenléte.

Amikor egy-egy hívők számára íródott Bestseller hátulján lévő ajánlásban azt olvasom, hogy: „Milliók hitéletét változtatta meg”, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy:

„Miért nem a Bibliát olvasták?

A Bibliával, mennyivel többre mentek volna!
Ezek a Bestsellerek kb. 1000 szeres hígításban tartalmazzák az Úr igéjét, a hozzáadott egyéb tartalom pedig hasonlít a tucat-élelmiszerekben található, térfogatnövelő, ízfokozó, savanyúságot szabályozó és tartósítószerekhez. Emellett rengeteg káros anyagot is tartalmaznak.

Csak a Biblia tartalmaz 100%-ban gyümölcsöt !!!!!!!!

A sikerkönyvek eleve sikerkönyvnek készültek, jól bevált recept szerint, és a közízlést hivatottak kiszolgálni. (A közönségnek, „közönséges” dolgok kellenek elv alapján.)
Úgy íródtak, hogy könnyen emészthető formában tárjanak elénk egy szuper biztos új módszert, aminek a segítségével, ígéretük szerint, megújul a hitéletünk, és elfogadhatóbbá válhatunk Isten szemében.

Az elfogadás azonban szívben dől el, nem a módszereken múlik!

Jézus nem módszereket adott át, hanem az életét. Ő már rég eldöntötte, hogy elfogad téged.

És mikor döntötte ezt el? A világ alapjainak lerakásakor. Isten elfogadásáért te nem tehetsz semmit; elfogadhatod, vagy ellökheted magadtól, te rajtad áll. De amint újból felé fordulsz, már ott is van, alig várja, hogy újra elfogadjon. Aki nála többet, szenzációsabbat, vagy mást akar adni, illetve tanítani, az minimum többnek képzeli magát Istennél. Láttunk már ilyet, azt is, hogy mi lett a vége.

„Lucifer Sátánná vált, mivel felemelkedett és isten akart lenni, hogy a többi angyal őt imádja. Ez az imádtatásra való vágy ma sok helyen megtalálható. Például politikai körökben, az üzleti életben, de a vallási körökben is. Hamis vallásokban vannak úgynevezett istenemberek, akiket a maguk módján imádnak is.

A kereszténységben is vannak olyan emberek, akik arra vágynak, hogy önmagukat mások fölé emeljék. Erre felhasználják az olyan címeket is, mint „tisztelendő atya”, „tisztelt doktor”, „pásztor”, úgy, ahogyan annak idején a zsidó rabbik tették, akiket Jézus megítélt. Minden ilyen elnevezés ugyanabban a sátáni kívánságban gyökerezik, – a mások általi imádtatásban.

Ez ugyanaz a szellem, amivel az Antikrisztus fog bírni, akiről ez van írva: Istennek ellensége, és magát minden istennél nagyobbnak képzeli, és mindennél, amit szentként tisztelnek. Sőt, be fog ülni az Isten templomába, és magát Istenként tisztelteti (2.Thessz. 2,4).”

„Még sokat kellene beszélnünk erről, de alig tudnám elmagyarázni, mert a szellemi igazságokat még nehezen értitek meg. Ilyen hosszú idő után már nektek kellene másokat tanítanotok! Most mégis arra van szükségetek, hogy valaki Isten tanításának ABC-jét ismételje át veletek. Olyan tanításra van szükségetek, mint a kis gyerekeknek való tej, mert nem bírjátok a felnőtteknek való ételt. Aki csak tejet iszik, az még csecsemő. Az ilyen ember még nem ismeri a helyes tanítást. Az igazi ételek a szellemi értelemben felnőtteknek valók. Az ilyenek a tapasztalataikból már megtanulták, hogyan kell a jót a rossztól megkülönböztetni. Ezért fejezzük be a Krisztusról szóló alapvető tanításokat, és igyekezzünk szellemileg felnőtté válni! Ne kezdjük újra elölről az ABC-t: a kezdőknek való tanítást az Istenben való hitről és a gonosz dolgok elhagyásáról, a bemerítésekről, a kézrátételről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről!

Jézusnak adatott minden hatalom a mennyben és a földön is; engedd meg hát, hogy Ő uralkodjon az életedben........."




Mi a véleményetek?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 23, 10:38:57
Nem tudom melyik írás az eredeti, de gyanítom, hogy az általad beidézett írás forrása a pdf-en található.
http://istenkereso.hu/kepek/letoltheto/20100907044213759130/Varga_Zoltan_Szolgalatok.pdf


Furcsának találom a %-okkal való példálózást, vajon milyen statisztikai adatokból lett ez megállapítva ???

A kereszténységben valóban vannak vasárnapi keresztények, de hitükről és cselekedeteikről ők  maguk fognak számot adni, az ítélkezés nem a mi dolgunk.

Aki a Bibliát nem csak porfogónak használja, az előbb-utóbb eljut az érett férfiúságra.

Sok pásztor magának tart meg előjogokat amit nem is akar megosztani másokkal, és szintén sok pásztor felügyel arra, hogy a rábízott bárányokat kiskorúságban tartsa.
Aki nem akar Jézus tanítása szerint élni annak megfelel ez az állapot, aki előtt viszont feltárul az Úr igéinek mélysége az nem tud megmaradni ebben az állapotban.

Az evangélium hirdetése, és a tanítványozás  nem csak a pásztor, az evangélista feladata, hanem minden keresztényé.

Jézus ezt mondta tanítványainak:

Máté 28,19-20
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."


és

Márk 16, 15-16
 Ezután így szólt hozzájuk: "Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.  Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 23, 10:58:33
Ez a kép lemaradt az előző hozzászólásomból.


(http://szabotelep.hu/e/cards/01/013.jpg)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 24, 07:34:13
Áldott szép napot kívánok mindenkinek.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Július 24, 10:05:10
Szép napot Testvéreim! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Anisha - 2014 Július 30, 17:47:56
A koldus rongyai

Élt a király palotája mellett egy koldus. Egyik nap meglátott egy hirdetést kifüggesztve a palota kapuja mellett. A király nagy vacsorát rendez. Mindenki, aki királyi ruhába öltözik, bemehet az ünnepségre.

A koldus továbbment. Végignézett a rongyain, és felsóhajtott. Biztos, hogy csak a királyok és családtagjaik hordanak királyi ruhát, gondolta.

Lassan megfogant benne egy gondolat. Annyira merész gondolat volt, hogy szinte beleremegett. Meg merje-e próbálni?

Visszament a palotához. Odalépett a kapuőrhöz. "Kérem, uram, szeretnék a királlyal beszélni!" "Várjon itt"- felelte az őr. Pár perc múlva visszatért. "Őfelsége fogadja önt" - mondta, és beengedte a koldust. "Látni óhajtottál?" - kérdezte a király. "Igen, felség. Annyira szeretnék részt venni a banketten, de nincsen királyi ruhám, amit felvehetnék. Kérem, felség bátorkodhatom azt kérni, hogy adja nekem egy régi öltözetét, hogy én is részt vehessek az ünnepségen?" A koldus annyira remegett, hogy észre sem vette a halvány mosolyt a király ajka körül.

"Bölcs dolog volt tőled, hogy hozzám fordultál" - szólt a király. Odaszólította fiát, "Vezesd ezt az embert a szobádba, és öltöztesd fel valamelyik ruhádba!"

A királyfi úgy is tett, és a koldus hamarosan olyan ruhában állt a tükör előtt, amit még álmában sem mert remélni.

"Most már alkalmas vagy arra, hogy részt vegyél a királyi vacsorán holnap este" - mondta a királyt. " De még ennél is fontosabb, hogy sosem lesz szükséged más ruhára. Ez a ruha sosem megy tönkre." A koldus térdre hullott. "Ó, köszönöm" - kiáltott fel. Ahogy indulni készült, visszanézett koszos rongyaira, amik ott hevertek a padlón. Habozott. Mi van, ha a királyfi téved? Mi van akkor, ha újra szüksége lesz régi ruháira? Gyorsan összeszedte őket.

Az ünnepség sokkal pompásabb volt, mint képzelte, de mégsem tudta úgy élvezni, ahogy kellett volna. Rongyait kis batyuba tekerte, és az folyton leesett az öléből. Az ételt gyorsan adták tovább, és lemaradt a legfinomabb falatokról.

Az idő igazolta, hogy a királyfinak igaza volt, a királyi ruha tényleg elnyűhetetlen volt. Mégis, az öreg koldus egyre jobban kötődött régi rongyaihoz. Ahogy telt az idő, az emberek már nem a királyi ruhát vették észre, amit viselt. Csak a mocskos rongyokból álló batyut látták, amihez annyira ragaszkodott, bárhová ment. Úgy is beszéltek róla, mint a rongyokat cipelő öregemberről.

Egy nap, amikor már haldoklott, a király meglátogatta. A koldus látta a szomorúságot a király szemében, amikor az ágy mellett heverő rongykupacra nézett. A koldusnak hirtelen eszébe jutottak a királyfi szavai, és felismerte, hogy rongyai megfosztották attól, hogy igazi királyként járjon egész életében. Keserves sírásra fakadt ostobasága miatt.

A király pedig vele sírt.

Te meddig cipeled?
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Július 31, 09:14:27
Köszönöm a történetet.
Milyen igaz, ha egy új életet, új lehetőséget kapunk nem hozdozhatjuk a régit. Választani kell.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Augusztus 01, 10:32:40
Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Anisha - 2014 Augusztus 03, 21:15:03
Ezt olvastátok már? :

Néhány " karizmatikus " érdekesség :

Íme, bemutatom Marjoe Gortnert, egy korábbi pünkösdi-karizmatikus prédikátort, aki az 1970-es években egy dokumentumfilmben saját magáról rántotta le a leplet.

Apja – egy lelkész – 3-4 éves kora óta prédikátornak tréningezte és ezen a területen csodagyereknek tartották. Azt állították róla, hogy ő „minden idők legfiatalabb felkent pásztora”. A szülei nemcsak a bibliai versekre és a prédikálás fogásaira tanították meg, hanem arra is milyen módszerekkel szedjen ki pénzt a keresztényekből. 16 éves korára a család hárommillió dollárt gyűjtött össze Marjoe prédikációival. Azonban ezután jöttek a lázadás évei és Marjoe hippinek állt. A korai húszas éveire elfogyott a pénze, így ismét visszatért a prédikáláshoz.

A 60-as évek végére azonban lelkiismeret furdalása támadt, amiért ilyen módon szed ki pénzt emberekből és végül egy róla szóló dokumentumfilmben, amely 1972-ben Oscar-díjat nyert, leleplezte önmagát. Elmondta, hogy sosem hitt Istenben és ezek az ún. „karizmatikus jelenségek” nem más, mint pszichózis.

Az alábbi videóban látszik, hogy minden „szellemi jelet” fel tudott mutatni, amit csak akarsz: nyelveken szólt ő is és a hívei is, rátette emberekre a kezét és azok földre estek, rázkódtak, sőt, még „gyógyulásokról” is beszámoltak:

t=367

A gyógyulásokról elmondta, hogy a betegségek egy nagy része pszichoszomatikus eredetű (pl. hátfájás, lábfájás), így ha az emberek elhiszik, hogy meggyógyultak, akkor az ilyen betegségekből valóban „meg lehet gyógyulni” ezekben a gyülekezetekben. Azaz a placebo hatásról beszélünk.

A nyelveken szólásról ő is azt mondja, hogy semmi más, mint halandzsa, amit aztán át lehet szuggerálni másokra is. A földre esések, rázkódások, transz-állapotok pszichés hátterét, illetve, hogy hogyan lehet ebbe belelovalni az embereket 8:49-től magyarázza..........

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ebben egy ázsiai hindu guru mutatja be azt a jelenséget, amit a karizmatikusok a maguk gyülekezeteiben “szent nevetésként” ismerhetnek. A dolognak semmi köze a Szent Szellemhez. A többi “szellemi megnyilvánulással” együtt ez is jelen van a pogány vallásokban is.



---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sajnos ez a megtévesztő szellem itt van Magyarországon is :



---------------------------------------------------------------------------------------------------------

És talán ez a legrosszabb amit találtam.... agymosó gyerektábor !

Nem új dokumentumfilm (2006-os), de csak most akadtam rá. “Jesus Camp” a címe és a Wikipedia szerint egy karizmatikus keresztény nyári gyermektáborról szól. Ugyan a film készítői törekedtek a jelenségek elfogulatlan bemutatására és arra, hogy ne ők, hanem a néző vonja le a következtetéseket, mégis 2006 novemberében megszűnt a tábor a film által kiváltott negatív reakciók miatt.

t=110

Ezen képek alapján azt tudom mondani hiteles képet ad a pünkösdi-karizmatikus mozgalomban tapasztalható “jelenségekről”. Ezt ők is elismernék, lévén ők ezzel nem látnak semmi problémát. Szerintük itt, ezekben a megfélemlített, bűntudattal telesulykolt és tömegpszichózis és esetenként transz állapotában lévő gyermekekben (nem véletlen a hangos, mantra-szerű, hipnotikus zene, a kiabálás, ez mind-mind része a pszihózisnak) a “Szent Szellem munkálkodik” éppen. Ugyanezt éppen így el tudják érni felnőtteknél.

1:02-től láthatjátok az ún. “nyelveken szólást”.

1:47-től Harry Potter ellen prédikál a lelkésznő. Tudatosítja a gyermekekben, hogy ha Harry Potter az Ótestamentum idején élt volna, akkor kivégezték volna. Az biztos! Mindazonáltal azért örülök, hogy a néni legalább nem arról prédiákált ezeknek a gyerekeknek, hogy az Ótestamentumban ugyanez a sors várt a szüleiknek engedetlen csemetékre is!

“Ha valakinek pártütő és makacs fia van, a ki az ő atyja szavára és anyja szavára nem hallgat, és ha megfenyítik, sem engedelmeskedik nékik:
Az ilyet fogja meg az ő atyja és anyja, és vigyék azt az ő városának véneihez és az ő helységének kapujába,
És ezt mondják a város véneinek: Ez a mi fiunk pártütő és makacs, nem hallgat a mi szónkra, tobzódó és részeges:
Akkor az ő városának minden embere kövekkel kövezze meg azt, hogy meghaljon. Így tisztítsd ki közüled a gonoszt, és az egész Izrael hallja meg, és féljen!”
Mózes V. könyve 21:18-21.

2:45-től jön a bűntudat belesulykolása a gyerekekbe, A néni elmondja nekik, hogy az Úr megsúgta neki, hogy vannak közöttük képmutatók, akik ugyan kereszténynek mondják magukat, de csúnyán beszélnek és mindenféle rossz dolgokat tesznek. Naná, hogy ez hat a gyerekek lelkiismeretére, mindenki felfedez magában valami “bűnt” és elkezd kialakulni a bűntudat. Ennek az a célja, hogy aztán felkínálhassák neked az “Örömhírt”, hogy ugyan egy mocskos bűnös vagy, de íme, itt van Jézus, fogadd el, vagy ha már elfogadtad, mélyítsd el a kapcsolatodat vele. Máris ott vagy a hálóban. Jól működő pszichológia mindez.

4:16-tól bejön a politika is. A bácsi arra szólítja fel a gyerekeket, hogy a nála lévő kalapács segítségével rituálisan törjék szét az ott lévő bögréket, amelyek “a kormányzatba magát befészkelő ellenséget” jelképezik. (Az “ellenség” fundi kódolásban a Sátánt jelenti.)

8:05-nél azt látjuk amint a kislány még a tekézéshez is Jézus segítségét kéri. Sok ex-keresztény beszámol arról, akiknek már sikerült megszabadulni az ilyen csoportokból , hogy obszesszív-kompulzív megbetegedés alakult ki nála a "kereszténysége" alatt.

A Wikipedia ezt írja erről:

“Obszesszív gondolatok: visszatérő gondolatok, melyek arra kényszerítik a beteget, hogy bizonyos cselekvéssorozatokat végigcsináljanak, ezáltal a pszichés feszültség, kényszer, illetve inger átmenetileg csökken és elviselhetővé válik a beteg számára.

Kompulzív cselekvések: rituálészerű, akár több órás hosszú cselekvések, amit a beteg elvégez.”

Szerintem a fenti képsorokat látva nem nehéz kitalálni miért alakul ez ki sok ilyen keresztényben. Azt gondolom, hogy ha már egy tekegolyó elgurításához is Jézus segítségét kéred, akkor az lehet annak a jele, hogy elkezdődött…....

8:27-nél a kislány odamegy egy ott ülő nőhöz és azt mondja Isten azt súgta neki, hogy “különleges tervei” vannak a számára (mármint a nő számára) és átad neki – feltehetőleg – valami térítő füzetecskét......

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Máté Evangéliuma:18:6 Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Anisha - 2014 Augusztus 05, 21:25:33
Hogyan hirdethet valaki igét miniszoknyában és tűsarkúban?   :254:
( Paula White-ra gondolok)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 Augusztus 05, 21:58:02
 :2funny:   
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 Augusztus 05, 22:15:58
Az alázatosság és mértékletesség ,
még nem ártott meg senkinek .
Nos szerintem, ha valaki Igét hirdet akkor ,
nem árt ha tudja ,hogy " Valakit "  képvisel is egyben .

  ...  aki titeket hallgat, engem hallgat...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Augusztus 07, 11:02:24
Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Augusztus 10, 10:59:20
A központi gyülekezetben voltam istentiszteleten, mivel  a missziós csoportunk júl. 20,-a óta nem tart istentiszteleti alkalmat.
Szokatlan volt, teljesen eltárő attól amit  az utóbbi években mi tartottunk. Nehéz lesz vissza szoknom. De ha az Úr is úgy akarja akkor megteszem, ha pedig az Úr nem ezt akarja akkor kinyit egy másik kaput.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 Augusztus 11, 00:09:29
Dr Arnold Fruchtenbaum Biblia ertelmezeserol mi a velemenyetek ?

/ ugy latszik nekem hobbym minden kissebb nagyobb egyhaz ,felekezet ,
ertelmezeset tanitasat atolvasnom  :293: , de szerintem evvel nincs gond
elvegre az Irast tanulmanyozom tobb fele szemszogbol. /

http://www.bibliatanitasok.hu/Bibliaiskola/Bibliaiskola.html

Cirka fel eve atragtam  az itt levo tanitasokat ,
 / bar rament  egy eros  delutanom  :293: /
 kozben, sokszor bologattam helyeseltem magamban,
 elegge alapos osszeszedett ,
ajanlom figyelmetekbe
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Augusztus 14, 10:05:25
Áldott szép napot nektek! :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Augusztus 30, 07:13:26
"Jézus Krisztus tökéletessége abban mutatkozott meg minden tettében, hogy soha nem cselekedett azért, hogy az emberek lássák. Mindenben teljesen Isten akaratát kereste.
Az Ószövetségben látjuk, hogy az áldozatok bemutatásánál a füstölőszerek illata kedves volt a papok előtt is, de teljesen Istennek volt szánva.

Így kellene lenni nálunk is. Semmi más indítékunk ne legyen, csak az, ami Istent keresi, ami Őfelé irányul, és Őt dicsőíti."
J. N. Darby



Legyen mindenki számára áldott ez a nap!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2014 Szeptember 24, 14:42:50
Ma van a Zsidó naptár szerint, az Újév napja-Ros hasáná. A Zsidó naptár szerint, ma 5775-ös évet köszöntjük. E mai napon az Újévi köszöntés ez:

 LESÁNÁ TOVÁ TIKÁTÉVU VETÉCHÁ TÉMU.
/ "jó esztendőre legyetek beírva és lepecsételve." /
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Szeptember 24, 16:26:32
Áldott új Esztendőt kívánok akkor kedves testvérem, az általad megosztott köszöntéssel:  LESÁNÁ TOVÁ TIKÁTÉVU VETÉCHÁ TÉMU.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Szeptember 24, 18:01:07
:019:


ROS HÁSÁNÁ - ZSIDÓ ÚJÉV
Címkék:Ünnep
2014. szeptember 24-26.

A ros hásáná héber szavak jelentése: az év feje. Kétnapos ünnep Izraelben és a diaszpórában is a zsidó időszámítás szerinti tisri hónap első és második napján.

A zsidó hagyományban a ros hásánái időszak a megtérés, bűnbánat és a megbocsátás jegyében telik. Ez az időszak a ros hásánát megelőző hónap, elul hó elsejével kezdődik és hagyományosan jom kipurig tart. A hagyomány úgy tartja, hogy a világ teremtése a ros hásánát megelőző héten történt, vagyis Ádám és Éva teremtése éppen ros hásánára esett.

Szokások:

A ros hásánái liturgia talán legfontosabb része a sófárfújás a reggeli ima részeként. A sófár, vagyis a juh szarvából készült kürt feladata, hogy felébressze a hívek szívében a megtérés vágyát és felhívja a figyelmet a közelgő „Félelmetes Napokra", ahogyan a ros hásáná és jom kipur közötti tíz napot hívják.

Ros hásáná előestéjén családi vacsorát szokás tartani, melyen hagyományosan mézet és egyéb édes ételeket esznek, hogy édes évük legyen, illetve egyes családokban szokás bárány – vagy halfejet fogyasztani, mert ros hásáná héberül az „év fejét" is jelenti.

Bibliában:

Vájikrá (Leviták könyve) 23:23 – 25

Bámidbár (Számok könyve) 29:1 – 6


http://akibic.hu/unnepek/item/127-ros-hasana-zsido-ujev



Újév (Rós Hásáná)



rooshasana.jpgAz Újév héber neve: Rós Hásáná (vagyis az év feje). Az őszi ünnepek vele kezdődnek. Az előtte való héten hajnali ájtatosságok vannak, bűnbánó imákkal (szelichot). (en4) Ünnepestén a kalácsot mézbe mártják, hogy az elkövetkező évre jó ómen legyen. Néhol mézbe mártott almaszeletet is esznek. Nechemja könyvében található rá utalás (8:10): ,. . . . igyatok édes italokat . . ., mert szent nap ez Urunknak." A hagyomány szerint itt az Újévről van szó. A szokás nem szorítkozik zsidó körre.

A rómaiak január 1-én mézet ettek: "Et data sub niveo condita mella cado'?" -..és mellette minek tiszta edényben a méz'?" (Ovidius: Fasti. I. 186.). Magyarországon, a karácsonyi vacsorán szerepel alma, dió és fokhagyma mézbe mártogatva.
A templomban a férfiak fehér halotti ruhát öltenek, és fehér sapkát vesznek fel. Ez magába szállásra és bűnbánatra int. Az istentisztelet kiemelkedő része a sófárfúvás. A kos szarvából készült kürt a legrégibb zsidó hangszer. Az ünnepen Izsák feláldoztatási kísérletére emlékeznek. A második nap bibliai olvasmánya is ez. A legenda szerint az első sófár az Izsákot helyettesítő kos szarvából készült. A sófárfúvás már a Talmudban is a rossz szellem elűzését szolgálja. A zsidó misztika ezt kiszélesíti és így kap helyet az ünnepi liturgiában. Ha a sófárból nem jött hang, a babona sátánt gyanított benne.

A sófár héber betűi e szavak rövidítése: "én szátán v'én fegá rá": "eltűnt a Sátán, eltűnt a baj". A zsidó művészetben gyakori ábrázolás: a sófár hangjára menekül a Sátán (így van egy párizsi és egy budapesti Máchzorban).
Sófárt fújtak baj eltávoztatására, temetésen, esőt kérő szertartáson; fekete sófárt a kiátkozásnál. Sófárral várják a Messiást az idők végén (Jes. 27: 13.).

Az ünnep délutánján kimennek a folyó, tó, patak partjára, vagy - ha nincs ilyen -egy kúthoz s imát mondanak, benne e prófétai mondatot: "Bedobod a tenger melyébe minden vétkünket" (Micha 7: 19.). Ennek a szertartásnak - a mondat első szaváról - táslich ("bedobod") a neve. Kései eredetű, Rási, francia Biblia- és Talmud-magyarázó, a Xl. században még kialakulatlan formájában idézi a gáoni responzumokból: pálmaháncsból készült kosarát, amelybe Rós Hássána előtt 22 vagy 15 nappal egyiptomi babot vagy borsót ültettek el, a ház minden tagja a Rós Hássánát megeloző napon hétszer megforgatja feje körül, e szavak kíséretében: "ez ennek helyébe, az a váltságom, ez a cseretárgyam", s a folyóba veti (Sáb. 81b). Itt még láthatóan egybefolyik a táslich és a Káppárot (lásd később) szertartása. Utóbb kenyérmorzsákat vetettek a vízbe. Szimbolikusan így szabadultak meg vétkeiktől.

A víz melletti imádkozás réginek látszik. Tertullianus Orationes litoralesről, tengerparti imákról beszél, és böjttel kapcsolatban említi. Talán az Engesztelő napon gyakorolták. Biblia előtti zsidó képzet, hogy Isten szelleme a víz felett lebeg (Mózes I. I 2.). A magyar irodalomban Juhász Gyula említi. A máramarosi bércről rohanó "kis Tiszá"-nál látta a táslich jelenetet: A hídon bús, kaftános raj mozog, Ünnepi estén itt imádkozók, Monoton dallam zsong a víz felett, Kopottan, fázón ünnepel Kelet!



http://www.mazsihisz.hu/ujev--ros-hassana--27.html
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Szeptember 24, 18:11:01
Ma van a Zsidó naptár szerint, az Újév napja-Ros hasáná. A Zsidó naptár szerint, ma 5775-ös évet köszöntjük. E mai napon az Újévi köszöntés ez:

 LESÁNÁ TOVÁ TIKÁTÉVU VETÉCHÁ TÉMU.
/ "jó esztendőre legyetek beírva és lepecsételve." /


Köszönjük szépen!!! :081:



Talán a legismertebb zsidó újévi szokás a jókívánság. Ilyenkor azt kívánják egymásnak a találkozó ismerősök, hogy az újévben "jó évre legyél beírva" ezért  én is  azt kivánom nektek : JÓ évre legyél beírva!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2014 Szeptember 24, 18:28:13
Ma van a Zsidó naptár szerint, az Újév napja-Ros hasáná. A Zsidó naptár szerint, ma 5775-ös évet köszöntjük. E mai napon az Újévi köszöntés ez:

 LESÁNÁ TOVÁ TIKÁTÉVU VETÉCHÁ TÉMU.
/ "jó esztendőre legyetek beírva és lepecsételve." /


Köszönjük szépen!!! :081:



Talán a legismertebb zsidó újévi szokás a jókívánság. Ilyenkor azt kívánják egymásnak a találkozó ismerősök, hogy az újévben "jó évre legyél beírva" ezért  én is  azt kivánom nektek : JÓ évre legyél beírva!!!

Vagy így: SÁNÁ TOVÁ UMVORECHET - áldásos, jó esztendőt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 Szeptember 24, 19:12:38
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :rozsa: :thanks:

 SÁNÁ TOVÁ UMVORECHET - áldásos, jó esztendőt! :317: :317:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: istvan21 - 2014 Szeptember 24, 20:22:25
Boldog új évet kivánok énis  :291:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Szeptember 28, 17:29:57
Közelebb az Úrhoz

(https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t1.0-9/10599634_10203731220653308_8894303417325612772_n.jpg?oh=a1fe77f7a5f391ec231a061da90345e5&oe=54C835C8&__gda__=1421641885_51e30bb306716dd36ff42c426cb98ccc)

Lakótelepünkön ma van a Havanna lakótelepi napok zárónapja. A bátrabbak léggömbbel emelkedhettek a magasba. Az erkélyünkről örökítettem meg a telefonommal.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2014 Október 07, 08:40:29
Olvastam az igeverset és elgondolkodtam a mai tennivalóimon.

Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek” Kol 3, 23

Tegnap is dolgozgattam, közben sűrűn a számítógép elé ültem, meglátogattam számomra néhány fontosnak tartott weboldalt, majd visszaültem a munkához.
Nem égett a szívemben a vágy, hogy szépen, gyorsan, precízen, csak csináltam, mert szerettem volna vele végezni. Végül abbahagytam, hogy holnap majd folytatom.
Ebből a felfogásból érződik, hogy embereknek készül a munka. De a fenti igevers rám szólt.
Felismertem, hogy Istennek nem végezhetünk egy munkát ímmel-ámmal. Szánjuk oda az időnket, energiánkat és kérjük Isten vezetését. Örömmel fogjunk hozzá, és amikor végeztünk vele, örömteljes fáradtság, tölt majd be minket, mert tudjuk, hogy az Úr is büszke lesz ránk, hűségünkért, kitartásunkért. Tőle kapjuk az erőt, és majdan tőle kapjuk a jutalmat is.
Ma amikor elkezdem a munkámat az úrnak fogom ajánlani és hiszem, hogy segíteni, vezetni fog benne, és öröm fogja eltölteni lelkemet.
 
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 Október 07, 16:09:18
:afro: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: emberke - 2014 November 13, 16:33:51
Rohogni fogtok...
fel eve kaptam az elso Isten eltessen jokivansagot
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 November 13, 19:37:58
nos en elege sokat  temazok tologiaban
es a mai napig nem ertem a katolikus reformatus es baptista teologiat...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 November 13, 19:40:56
Atyank lassa lelkem nem hazudok !
de  olvasom naponta az iget  es keresem az utatat
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 November 13, 19:45:44
Boldog aki tudja az utjat...
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 November 13, 19:48:58
De hogy ne csak itt puffogjak a levegobe
a katolicizmus-rol olvasok egy konyvet egyik baptista testver adta at
eleg kemeny iras
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 November 13, 19:55:30
Bar elnezest de en okumené parti vagyok még
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 November 13, 19:57:38
Testvérem, kérlek próbálj a témába illő topicokba írni, és vedd figyelembe, hogy ez egy felekezettől független közösség, így a különböző felekezeteket ne hozd fel negatív értelemben.
:2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 November 13, 20:00:36
oke teljesen igazad  VAN SZOKAS SZERINT
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 November 13, 20:01:21
ELNEZEST A NAGY BETUKERT
 mindenkitol
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 November 13, 20:02:41
azert remelem jovo nyaron osszefutok a csapattal:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 November 13, 20:06:30
de azt a kerdest  majd tedd anti!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 November 13, 20:12:00
azert remelem jovo nyaron osszefutok a csapattal:)


Ha Isten is úgy akarja, akkor jövőre is lesz fórumtalálkozó. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 November 13, 20:15:57
N o szaz szonak is egy a vege
soha nem banom meg h lementem egy baptista gyulibe
magyarul nem ettek meg:)
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 November 13, 20:17:32
batoritok mindenkit nem emberevok a kersztyenek
 meg ha sok biblialovasonak is mint nekem is kezdetben azoknak tuntek..
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Viz77 - 2014 November 13, 20:20:19
Ja csak h tudjatok a kerszteny es a kersztyenkozti a kulonbseg egy regi gorog forditasw   kersztyen=Krisztuskoveto
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2014 December 24, 19:44:54
Áldott Karácsonyt kívánok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2014 December 24, 19:48:54
Neked is Testvérem. :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2014 December 26, 08:42:46
Boldog Karácsonyt!!! áldott szép napot!!! :030: :124:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2015 Január 01, 14:03:43
Boldog 2015 esztendőt sok erőt egészséget  , a mennyei áldás  árassza el az életeteket!

 hoztam egy igét amit ma  olvastunk:
Jer: 29:11-13
Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kivánatos véget adjak néktek.
12
Akkor segítségre hívtok engem, és elmentek és imádtok engem, és meghallgatlak titeket.
13
És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.
Cím: Mi újság? DÁVID MÁTÉ MEGÉRKEZETT!!!
Írta: torokildiko46 - 2015 Január 15, 09:30:33
jó reggelt!!! én pedig hoztam nektek egy csodás kisfiút: Isten ajándéka: Ma reggel óta a kislányomnál van a kisfia Éva Rebeka Köszöni az értők mondott imákat!!! sok szeretettel küldi ezt a 3 képet nektek L

Eva Rebeca Florea 3 új fényképet osztott meg.
Eu sunt David Mateo si am venit la mami si la tati in 8.01.2015.Acum sunt foarte bine,am 3,210 kg si 51cm.Multumim lui Dzeu si tuturor celor care au fost alături de noi, ca am ajuns sa fim bine!!

tolmácsolva: Én vagyok Dávid Máté, édesanyámhoz jöttem és édesapámhoz , jan 8 án születtem 2015 ben , 3210kg. és 51 cm .Köszönjük Istennek és mindenkinek akik mellettünk álltak és imádkoztak , mert most az imáknak köszönhetően jól vagyunk mind ketten. :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2015 Január 15, 10:12:06
Az Úr áldja meg a kis csöppséget. :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2015 Január 15, 10:15:46
Nehézségekkel kezdődött az élete, de az Úr kegyelme mindenből győztesen hozta ki.
legyen továbbra is áldott az élete, szüleivel együtt!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2015 Január 18, 19:55:32
Dicsőség az Úrnak, csodálatos gyógyító munkájáért! Isten áldja meg az egész családot!  :2smitten:
Cím: Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2015 Január 18, 20:05:04
Áldott legyen a Mindenható!!! most már  otthon vannak és  nagyon jól van  a kis unokám Dávid Máté :317: :317: :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2015 Január 19, 15:42:35
:afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: bacsipista - 2015 Február 18, 14:58:36
Holnap börtönmisszióra megyek a csapattal.  Sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon hány bűnös szívben gyökezett meg szolgálatunk nyomán az elvetett mag?
Tudom, hogy mi vetünk, de nem biztos, hogy mi is aratunk.
Viszont él bennünk a remény, hogy egyre több bűnös lélek szabadul ki az ördög karmaiból, és kezd új életet Krisztussal.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokkarol - 2015 Március 08, 12:36:58
szép napot!!   :316: A  jó isten áldja meg a nőket, de nem csak a mai napon hanem mindig!!
 Boldog Nők napját kivánok sok szeretettel :317:
 A  felségem főz  a konyhába  igy  most  picit ide  jöttem én is hoztam egy  szép igét a kedves  hölgyeknek:

Példabeszédek könyve:31:10   -31
Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket.11
Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy.
12
Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban.
13
Keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel kedvvel.
14
Hasonló a kereskedő hajókhoz, nagy messziről behozza az ő eledelét.
15
Felkel még éjjel, eledelt ád az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányinak.
16
Gondolkodik mező felől, és megveszi azt; az ő kezeinek munkájából szőlőt plántál.
17
Az ő derekát felövezi erővel, és megerősíti karjait.
18
Látja, hogy hasznos az ő munkálkodása; éjjel sem alszik el az ő világa.
19
Kezeit veti a fonókerékre, és kezeivel fogja az orsót.
20
Markát megnyitja a szegénynek, és kezeit nyújtja a szűkölködőnek.
21
Nem félti az ő házanépét a hótól; mert egész házanépe karmazsinba öltözött.
22
Szőnyegeket csinál magának; patyolat és bíbor az ő öltözete.
23
Ismerik az ő férjét a kapukban, mikor ül a tartománynak véneivel.
24
Gyolcsot sző, és eladja; és övet, melyet ád a kereskedőnek.
25
Erő és ékesség az ő ruhája; és nevet a következő napnak.
26
Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén.
27
Vigyáz a házanépe dolgára, és restségnek étkét nem eszi.
28
Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt; az ő férje, és dicséri őt:
29
Sok leány munkálkodott serénységgel; de te meghaladod mindazokat!
30
Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!
31
Adjatok ennek az ő keze munkájának gyümölcséből, és dicsérjék őt a kapukban az ő cselekedete
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Antee - 2015 Március 08, 15:22:56
Boldog nőnapot minden Testvérnőnek! :afro: :rozsa2:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2015 Március 27, 18:06:03
Drága testvéreim!
Szeretlek Titeket. Keveset jutok géphez. De imáimban vagytok. A küldött e-maileket csak ma olvastam az albérlet kereső testvérnőről. Remélem megoldódott.
Az Úr áldjon meg Titeket.
Szeretettel.
Edit
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2015 Április 05, 09:38:46
 jó  reggelt!!! áldott  Páska  illetve áldott húsvéti ünnepeket kivánok minden kedves  testvéremnek!

Lukács: 24:
1
A hétnek első napján pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely más asszonyok is velök.
2
És a követ a sírról elhengerítve találák.
3
És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét.
4
És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben:
5
És mikor ők megrémülvén a földre hajták orcájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt?
6
Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt,
7
Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2015 Április 10, 09:55:44
Áldott szép  napot!!! 
hoztam egy igét  mára  amit egy kedves  testvér  irt de  nagyon szólt hozzám ma  az Úr az igén keresztül:
:Eféz: 1: 16-23:
16
Nem szűnöm meg hálát adni tiérettetek, emlékezvén reátok az én könyörgéseimben;
17
Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében;
18
És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között,
19
És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint,
20
Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben.
21
Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is:
22
És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé,
23
Mely az Ő teste, teljessége Ő néki, aki mindeneket betölt mindenekkel.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2015 Június 07, 18:50:04
  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
tegnapi nap nagy  élmény volt ! nem a a mai Anci néni a szomszédból 88 éves Gáborral és Erzsike a szomszéd lépcsőházból , megleptük rendeltünk közösen egy tortát neki , és vittem át dobozos üdítőt is , a lánya aki nem itt lakik évek óta beteg , ágyban van és csak telefonon beszélnek ,sirt amikor hallotta hogy Anci néninek tortát vettünk és jött az unoka hogy vigyen a lányának is Anci néni járó kerettel van nem nagyon megy ki a házból, csak segítséggel az unokája kis 20 éves ápolja az anyukát és naponta jön meg látogatni a nagymamáját .
mikor eljöttünk Anci néni megsúgta nekem : tudom hogy te voltál az ötlettel , meglepődtem , majdnem sírtam én is vele együtt :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2015 Június 07, 18:57:55
Légy áldott, Ildikó!  :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2015 Augusztus 07, 14:42:02
 :2smitten: :2smitten: :2smitten: áldott szép napot!!!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2015 December 25, 10:47:36
ÁLDOTT BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS  BOLDOG ÚJ ÉVET KIVÁNUNK!!! sok szeretettel :2smitten: :124: :226: :230:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: ditte - 2016 Február 13, 10:26:11
Drága testvéreim, szeretlek titeket. Keveset vagyok itt, amióta dolgozom. Imáimban hordozlak titeket.
Isten áldjon meg Titeket.
 :2smitten:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2016 Február 13, 12:33:14
Ditte....  :rozsa: De örülök neked hogy újra eljöttél közénk. :043:
Áldott az Örökkévaló hogy ma ide vezérelt téged.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csikó Gergely - 2016 Június 04, 13:10:47
Sziasztok új vagyok. Ti nektek kialakult már a keresztény baráti körötök? Meséltek hogy ez hogyan is hozza el az Isten? Tököli vagyok, s hát... szeretnék csatlakozni az itteni imakörbe. Majd csak sikerül. Egyedül imádkozni s úgy általában létezni... múltkor olvastam hogy az ilyenekre nagyon pályázik a Sátán, mert a leggyengébb láncszemmel szeret kikezdeni. Aki szintén úgy érzi ki van kezdve az írjon, tartsunk össze! Közös erővel könnyebb!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2016 Június 04, 13:51:01
Shalóm áldott Testvérem. Elsőként is: Nagy szeretettel köszöntelek a fórumunkon. A Kérdésedre a válaszom: Számunkra a baráti kör egyik fontos eleme, a heti két Skype-os alkalmakon való együttlét. Lévén, hogy elég messze élünk-dolgozunk egymástól... Ahogy Anti Testvérünk is írta neked a "bemutatkozás" topicban: Szeretettel meghívunk a ma esti összejövetelünkre. ( Kezdetnek talán nem is rossz...  :afro:  )
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csikó Gergely - 2016 Június 05, 07:28:31
Ahogy jeleztem tegnap ma írok hosszabban hogy ki is vagyok valójában. Krisnás szerzetes voltam, aki valami különös oknál fogva otthagyta a közösséget, miután egy komolyabb szellemi betegséget kapott el s nem kapott segítséget a közösségtől a gyógyulásra, illetve visszailleszkedésre, nem ismerik el a gyenge láncszemeket, akik így süllyesztőbe kerülnek, gondolok itt a pszichés sérültekre, rendbontókra. Szigorú kerettel engedik csak az ottlétemet amibe én nem egyeztem bele. (felügyelő-kísérő jelenléte). Mindezek után belecsöppentem a buddhizmusba is, amiből tudtam tanulni, én ezeket elfogadom, amit a magyar kultúra jogilag, illetve erkölcsileg népi szinten befogad azt jómagam elfogadom. A vallásos kiesésem után gyakorta elvesztek a munkahelyeim is s különös oknál fogva általában fel se vesznek az új helyekre... valami megszállt engem. Füstös az agyam, s különös kötésekben szenvedek. Elhagytam továbbra lelki társamat (vallásos anyámat, sorstársamat, na nem ő hozott világra) is mert már nem tett jót a kapcsolatunk, róla itt bővebben nem írok, hogy ne kapjon támadási felületet. Mindenesetre szívemből egy darab halálos kínlódások között elveszett (szerintem az Isten tartott életben). A barátaim se tartanak mellettem, ide senki nem jön érdeklődni hogy hogy vagyok, magamra maradtam. Apámmal, bátyámmal nem vagyok békében. A betegségem szorongást idéz elő... olyan mint egy szellem aki a fejedre telepedik s belédülteti apránként azokat a magvakat ami a teljes kiforduláshoz, az Isten gyűlöletét szorgalmazza, s bizony már volt dührohamom ami egy újabb bajom. Sajnos ez van... mind vallás, mind család, mind munka, én nagyon gyengének érzem magamat ezek miatt, s egyre fogy az erőm a láthatatlan s látható harcok miatt. Nehezen megy az hogy az emberek különböző vallásúak olykor, s csak hát jól kell bánni mindenkivel, s én azt se tudom mi alapján válasszak, kérlek ne vegyétek szívetekre inkább a humoros oldalát fogjátok meg, de nyilván ti keresztények nem fogtok itt hindiül beszélni nekem hogy márpediglen azt folytassam, de a tapasztalatokra kíváncsi lennék. Kérlek titeket ne éljetek vissza az őszinteségemmel. S ha mennem kell innen had távozzak szabadon!

Legyetek jók és békések. Ámen.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: torokildiko46 - 2016 Június 05, 08:52:18
Kedves  Gergely!!
 Én nem ítéllek  el és  biztos  vagyok benne  hogy  a többi testvérek sem fognak!
 örülök hogy itt vagy ! tudod    Isten szeret téged, csak az kell hogy mivel éhes  és  szomjas   a  lelked, te az Urat keresed   eddig rossz helyen , de  csak annyi kell hogy  hívd  eb  az Úr Jézust a szivedbe , Ő válaszol  , megsegit , meggyógyít  , ha  van időd  akkor  valóban jó lenne hogy  csatlakozz a skype  alkalmakon  , a  kedves  testvérek  segiteni fognak neked, olvasd  a  bibliát naponta   táplálkozz Isten igéjével, ez nem a vég , Jézus  Isten  fia   azért  jött hogy   megmentse azokat akik elveszkődtek , tudod  nem  az egészségesnek van  szükségük orvosra,  ha  van időd  olvasd  a fórumon  a témákat  van elég sok   van miből   meriteni!
 kivánom hogy  Isten avatkozzon az életedbe, ismerd  meg Őt és  végtelen szeretetét, soha nem  leszel egyedül.
 Legyél nagyon áldott!
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Guti Tünde - 2016 Június 11, 12:08:25
Kedves Gergely!

Köszönjük a bemutatkozást! Számomra az "jön le" belőle, hogy mindig is kerestél valami kapaszkodót az életben, valamit illetve valakit, akit még nem ismertél meg. Ezért próbálkoztál ennyi helyen.
Az a tény, hogy szerzetes voltál, igazolja, hogy igyekeztél odaadással kutatni, félretéve a lehúzó hétköznapokat. A "sorok közt" olvasva az a benyomásom, hogy a lelked rendkívül mélyen megsérült. Részben gyerekkorod miatt, részben a hamis vallások által magadra vett kötelékek miatt.
Igen, jól látod: a Sátán leginkább a gyengéinket igyekszik kihasználni.
Azonban van egy jó hírem:
Isten azért küldte el Fiát Jézus Krisztust, hogy mindazokat kiemelje a sötétség szakadékából, akik hittel Hozzá kiáltanak, és szabadulásuk érdekében megteszik mindazt, amit Isten tanácsol, illetve kér tőlük.
Nincs más mód, nincs más út, nincs más lehetőség, hogy tökéletesen szabad és áldott legyél.
Imádkozz az Úrhoz, öntsd ki előtte a szívedet, és olvasd a Bibliát naponként! Minden eligazítást megtalálsz benne. Amit nem értesz, fórumos testvéreid készséggel elmagyarázzák.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Shomer ayin - 2016 Június 11, 12:18:25
Csatlakozva a Testvéreimhez, a Messiásunk "szék foglalóját" Idézném: Ésaiás próféta könyve 61. rész

1.    
Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást...


Nála jó helyen kopogtatsz...  :afro:
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Csikó Gergely - 2016 Június 17, 01:11:28
Kedvesek vagytok.
Cím: Re:Mi újság?
Írta: Sofia - 2019 Február 14, 08:46:34
"Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz. Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR mindenütt, amerre csak jársz." (Józsué 1:8-9)

Elméletben tudom, hogy mit kell tennem amikor jönnek a lelki megpróbáltatások, a csüggedés, a szomorúság, a levertség, a feszültség, de a gyakorlati kivitelezés elég gyakran csak elégségesre sikerül. Mikor magunk alatt vagyunk sokkal jobban igényelünk egy kis törődést, odafigyelést, együttérzést, vigasztalást, valljuk be őszintén, hogy elsősorban a testvéreinktől, mert ez a kézelfoghatóbb. Pedig tudjuk, hogy az igazi vígasztalás és gyógyulás az Úrnál van. Amikor összecsapnak a fejünk felett a hullámok, amikor belefáradunk a szürke hétkoznapokba, amikor egyre inkább lefelé húz bennünket is ez a beteg világ, amikor meg van mérgezve körülöttünk minden (fizikailag és szellemileg is) akkor elég gyakran érezhetjük magunkat elveszetteknek. Így télen pedig még meghüléses betegségek is "vidámíthatják" életünket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk arra, hogy hanyagoljuk az Úrral való közösséget vagy, hogy lazítsunk ezen a kapcsolaton, amikor rosszul mennek a dolgaink akkor sokkal nehezebben tudunk vagy nem is akarunk hálát mondani. Akkor előbújik az a gondolat, hogy: Miért? Miért én? Pedig a nyomorúságok csak egyre nagyobbak lesznek ha kizárólag a saját kezünkbe vesszük a megoldást. Ilyenkor kell még inkább közelebb húzódni a Teremtőhöz, mert csak Ő ismeri a szabadulás útját.

Kérlek Uram, ne hagyj egyedül egy percre sem engemet nyomorult bűnöst, légy mellettem mindig úgy ahogyan megígérted és segíts nekem, hogy mindig Rád figyelhessek, ne engedd, hogy elvesszek ebben a sötét őserdőben ami körülvesz! Szükségem van Rád, mert egyedül gyenge vagyok, egyedül elveszett vagyok, egyedül tanácstalan vagyok, egyedül félek. Köszönöm, hogy egyfolytában tapasztalhatom a szereteteted, a gondoskodásodat, azt, hogy nem úgy bánsz velem, ahogy megérdemelném. Ne haragudj, ha olykor elcsüggedek, kérlek erősíts engemet! Ámen.