Alfa-Omega közösség

A harc és a megkötözöttségek => Szellemi harcok => A témát indította: laci - 2006 December 14, 17:48:48

Cím: Erotika
Írta: laci - 2006 December 14, 17:48:48
Jó a test kívánsága, amíg nem kerül Isten elé a rangsorban. "Isten minden ajándéka jó, ha hálaadással élnek vele."
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2006 December 14, 18:01:27
Igen,ez így van.
Itt egy másik ige:

1Kor 6,12
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává."

 
 
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2006 December 24, 01:32:42
Test,és a Lélek harca.
 
 
Gal 5,17
"Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek."

Életünkben vannak "testi elégedetlenségeink",ami lelki gyötrődéshez is vezethet.
Gyakran nem érezzük ugy,hogy szétválasztható volna a testünk,és a lelkünk.
Értelmünkkel felfogjuk,és talán el is fogadjuk,hogy nem szabad engednünk a testi vágyainknak.
Mégis ugyérezzük,hogy lelkünk kielégüléséhez,a testi vágy cselekvése is kell.Ám azonban ennek cselekvése
csalódással,és IStentől való elszakadásunk velejárója.És mély gyötrődés követője.
De vajon a felfogás,és az elfogadás után megszűnik-e a testünk hadakozása?

Gal 5,24
Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt.

Hogy is van ez?Ha hadakozom a testemmel,az azt jelenti hogy nem vagyok Jézus Krisztusé?
Ha hadakozol a testeddel,az azt jelenti,hogy életedben nem diadalmaskodott a tested,és a lélek szerint küzdesz.
És ne feledd el,Krisztus mindig ott van melletted!

Róm 7,24-25a
"Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?
Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!"

Hívjuk hát Isten Szentlelkét az életünkbe,és szüntelen imádkozzunk!



 
Cím: Erotika
Írta: laci - 2006 December 27, 09:43:16
Imádkozzunk!

Magunkért és másokért.

"Minden imádságotokban és könyörgéseteknóben imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért." Ef 6(18)
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 Október 23, 21:10:25
Igen érdekes kérdés ez, ami nagyon is előkerül minden ember életében, tehát egy hívő keresztyén ember életében is jelen van. Nagyon sok alternatívát hallottam már ezzel kapcsolatban, hogy egy hívő embernek hogyan is "kell" hozzáállnia ehhez a témához, de szerintem is "Jó a test kívánsága, amíg nem kerül Isten elé a rangsorban. ", ahogy az előttem szóló  is nyilatkozta, de lehet-e itt felállítani valamilyen rangsort? Elméletben szépen csengő kijelentés.  És akkor mi a helyzet a testi eggyüttléttel, hogyan lehet szétválasztani a kettőt ( Isten ----- testi vágyak, szerelem), hisz természetünktől fogva bűnös és tökéletlen emberek vagyunk, tulajdonképpen képesek vagyunk arra, hogy különválasszuk ezeket??? Érdekes ezen elgondolkodni szerintem...!
 
Cím: Erotika
Írta: kövecske - 2007 Október 24, 15:33:24
Idézet
És akkor mi a helyzet a testi eggyüttléttel, hogyan lehet szétválasztani a kettőt ( Isten ----- testi vágyak, szerelem), hisz természetünktől fogva bűnös és tökéletlen emberek vagyunk, tulajdonképpen képesek vagyunk arra, hogy különválasszuk ezeket??? Érdekes ezen elgondolkodni szerintem...!

Igen... ezen föltétlen el is kell gondolkozni...sőt... meg kell szívlelni a Jézusi útmutatásokat ezen a téren is.

Isten az, Aki adta a férfi mellé a nőt, és Ő az aki szerelemmel egybeszerkesztette a kettőt.
Ezt mondván:... "lesznek ketten egy testé"... tehát  úgy teremtette őket, hogy egymás nélkül nem teljesek. Ketten egyek...:05:
Eléngedhetetlen a test-egység mellet, a lelki egység... sőt ez a legfontosabb... :05:

Tehát egyáltalán nem ellenkezik Isten tervével két szerelmes, Isten által egymásnak rendelt fél testi együttléte. Itt csak az a döntő, hogy felismerd, ki az akit egyedül neked rendelt az Isten... és hogy kivárd a RENDELT időt.

Igen... nem könnyű az önmegtartóztatás, de ha kivárom az Isten által rendelt időt, az Ő általa rendelt segítőtársat, ha megvan bennem az önzetlen adó szeretet, amikor tudom azt hogy ketten egyek vagyunk az Úrban... akkor jöhet a mennyegző... és akkor egy olyan "hármasszövetségre" lépünk, ami minden emberi képzeletet felülmúl. Egy olyan "hármas fonál" ami nem "szakad"...
És egy igazi boldog házasság. Egy olyan földi "intézmény" amit Isten "talált ki"...

Másképp nem érdemes...  :05:
 Csak várni az erotikával, kölcsönösen vigyázva egymásra... míg a házasság kötelékével meg nem erősítem a kapcsolatot, a szövetséget, a szerelmet... Akkor jöhet a teljes bűntudat nélküli, boldog átadás.  :05:

Különben csak megsérül a lélek... még akkor is, ha tudom, hogy a későbbiek során úgy is összeházasodunk...

Ez az én szerény véleményem... nem "szabály" mindenkire nézve...   :08: :05:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2007 Október 24, 17:26:34
Egyetértek kövecskével! :afro:
Cím: Erotika
Írta: kati - 2007 Október 24, 18:21:15
Az Úr áldjon Benneteket

 Kövecske írja
 Ez az én szerény véleményem... nem "szabály" mindenkire nézve...

Bízony, szabály ez mindenkire nézve.
Az Úr, ezekre a kérdésekre is pontosan megadja a választ a Bibliában.
Házasság előtt nincs szexuális élet,még akkor sem,ha utánna összeházasodnak.
Hogy míért van ez igy, azt csak az Úr tudja,de biztos megvolt rá az oka, ha ezt parancsolta.
Isten a legjobbakat akarja nekünk,
Komoly próba,de  tudjuk,hogy lehetetlen dolgot nem kér tölünk Isten.
Higgyünk Neki
Cím: Erotika
Írta: GLD46 - 2007 Október 24, 21:38:16
Kedves Testvéreim!

Én csak annyit tudok hozzászólni, hogy vigyázzatok, mert a jó mindig ellensége a legjobbnak!

Aki pedig áll, vigyázzon, hogy el ne essék.

Testvéri szeretettel: GLD46
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 Október 24, 21:39:15
   Sziasztok!
    Érdeklődve olvastam a reflektációkat. Először kövecske hozzászólásához szeretnék egy pár gondolatot hozzáfűzni. Igen természetesen azzal én is egyetértek, hogy "ketten lesznek egy testé...", mert így teremtette Isten az "embert: férfivá és nővé". Nyílván döntő, hogy felismerem-e a másikfelemet, de akkor mi van, ha mégsem? Nem szeretném elbagatellizálni, de erről eszembejut egy vicc ezzel kapcsolatban: Egy falut elönt az árvíz, és mindenkit, aki bentragadt, megpróbálnak kimenteni. Észrevesznek egyszer egy férfit a vízben, s egy helikopter fölé szállva igyekszik kimenteni, mire az ember azt mondja: "Menjenek csak nyugodtan, engem majd kiment Isten". Ez még két alkalommal megismétlődött ugyanez volt a vízben kapálódzó embernek a válasza. Aztán sajnos meghalt, s felmenve a mennybe az Úr Isten elé állt, és kérdőre vonta: "Én hívőként bíztam benned és mégsem mentettél ki a vízből!". Isten válasza:"Szerinted ki küldte a helikoptert és a két csónakot?" Remélem megértitek, hogy mire is szerettem volna rávilágítani? Szerintem ezt nem szabad ennyire ideál világba tolni, hogy majd........egyszer......  :2smitten: megtalál/rátalálok, és aztán "jöhet majd a menyegző". Hisz Ádám is kereste az ő párját. Itt hangsúlyos a KERESTE szó. Szerintem nem szabad arra várni, hogy a sült galamb majd a számba repül.

    A másik dolog pedig, hogy tulajdonképpen mikor is kezdődik el a házasság??? :03: Amikor a templomban kimondom az Igent, vagy mikor aláírom a házasságomat igazoló okmányt? Szerintem ez az, amit sokan sokféleképpen magyaráznak. Itt leginkább az önmegtartóztatással kapcsolatban szeretnék írni. Szerintem egyenesen tévhit az, hogy van házasság előtt és utáni erotika.Ezt arra szituációra értem, amikor a szerelmes pár az esküvőig vár a "dologgal", mert paráznaság lesz különben. Tehát a fentebb felsoroltak után van házasság utáni, szabad, ugymond legális testi kapcsolat, és minden ami ez előtt van az tiltott gyönyör?
    A Házasság az ott kezdődik véleményem szerint, amikor két szerelmes ember Isten előtt egybeköti az életüket, független a helytől, mert Isten mindenhol ott van. Innentől kezdve tehát már házasok, ami utána történik azt már én "földi formaságoknak", "adminisztrációs műveletnek" tartom. Tehát a leglényegesebb megtörténik, mert nem Isten nélkül történik az egész. Aki fontos (Isten) az jelen van. Ezért először ezeket kell tisztázni, nem farizeusi rendszer szerint midenféle korlátot állítok fel magamnak, aztán meg csak arra várok, hogy mikor érek a végére a saját magam állította szabályrendszernek.  :2tickedoff: :2tickedoff:
    Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell egymásra vigyázni és felelőtlenül viselkedni, nem, vigyázni kell egymásra nagyon is!!!!! A hármas kötelék ugyanígy jelen van. Ezért nem szeretem azt mondani, hogy házasság előtt és után...
   A másik dolog amire még reagálni szeretnék az kati hozzászólása. Ugyanis a Bibliából mindent meg lehet magyarázni, sok dolgot lehet belemagyarázni, és belőlle kigmagyarázni. Kérlek ne értsetek félre (lásd a sok szektát). Gondolom kati itt a "Ne paráználkodj" parancsolatra gondol, hogy a házasság előtt lopott kevés testi gyönyört paráznaságnak lehet nevezni. Ami így is van!  De nem szabad kiragadni a Bibliából igeverseket, hanem az egész Szentírás fényében kell rá megtalálni a választ, amit Isten nem is hagy megválaszolatlanul. Még annyit jegyeznék meg itt, hogy nem csak testi érintkezéssel lehet paráználkodni (pl Jn. 8,1-12).
Cím: Erotika
Írta: GLD46 - 2007 Október 24, 21:53:50
Kedves diki!

Mindenben egyet étrtek Veled /társkeresés , párválasztás/ ,de van egy mondatod, amiről szeretném ha leírnád, hogy azt hogy érted?
  A Házasság az ott kezdődik véleményem szerint, amikor két szerelmes ember Isten előtt egybeköti az életüket, független a helytől, mert Isten mindenhol ott van.

Ha ez független a helytől,akkor ez lehet pl.egy réten is?

Szeretettel GLD46
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 Október 24, 21:55:40
diki! Amit írtál Katinak, azt egyáltalán nem értem. Ennek több oka is van. Én teljesen elfogadom Igeileg amit írt. Semmit nem ragadott ki az Igéből. Ő azt írta le, ami Isten parancsa. Elmagyaráznád, mert mégcsak Igét sem hozott elő. Köszi.
Cím: Erotika
Írta: kövecske - 2007 Október 24, 22:40:15
Sziasztok!

Kedves diki! Én is érdeklődéssel olvastam a te véleményed. Igen, kölönbözik a véleményünk...
Azt nem mondtam én sem, hogy várni kell a sült galambot, de azt nem tudom elképzeni, hogy gondolod a KERESÉST. Én ezt is rábíztam az Úrra, és biztos vagyok benne, Ő vezet ebben is...

Idézet
A másik dolog pedig, hogy tulajdonképpen mikor is kezdődik el a házasság??? Amikor a templomban kimondom az Igent, vagy mikor aláírom a házasságomat igazoló okmányt? Szerintem ez az, amit sokan sokféleképpen magyaráznak. Itt leginkább az önmegtartóztatással kapcsolatban szeretnék írni. Szerintem egyenesen tévhit az, hogy van házasság előtt és utáni erotika.Ezt arra szituációra értem, amikor a szerelmes pár az esküvőig vár a "dologgal", mert paráznaság lesz különben. Tehát a fentebb felsoroltak után van házasság utáni, szabad, ugymond legális testi kapcsolat, és minden ami ez előtt van az tiltott gyönyör?

Hát kedves diki... igaz, hogy sokféleképpen magyarázzák, de én szerintem attól a perctől kezdve házasság a házasság, amikor Isten színe előtt összead minket az Ő elhívott szolgája, amikor előttük és Isten színe előtt esküvel erősítem meg azt a szövetséget, amire lépek.
Addig szerintem paráznaság a testi kapcsolat, és bizony én tutira biztos vagyok benne, hogy nekem bűntudatom lenne...így  nem tudnék felszabadulni... nem lenne teljes... éppen azért mert tiltott, nem is lenne gyönyör... :08:
Én legalább is így gondolom...
Ezért várok vele...  :05:

Én sem találtam a Kati hozzászólásában szövegkörnyezetből kiragadott igemagyarázatott...

Egyetértek azzal amit mondott... :05:

Szeretettel:
kövecske

Cím: Erotika
Írta: Antee - 2007 Október 24, 22:44:50
Idézetet írta: diki
Szerintem nem szabad arra várni, hogy a sült galamb majd a számba repül.

Kedves diki! :05:

Én erre csak annyit tudok mondani, hogy nyitottnak kell lenni a párkapcsolathoz Isten útjaihoz ragaszkodva és nem keresni!

Isten áldjon!

Szeretettel,
Antee

Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 Október 24, 22:47:07
Higgyétek el, jön az, nem kell keresni. Én már csak tudom. Isten küldeni fogja amikor kell. Csak úgy berobban az agapé szerelem. :2smitten: Ez soha nem múlik el. Tudjátok miért? Mert Isten kötötte össze.
Cím: Erotika
Írta: kövecske - 2007 Október 24, 22:53:58
Ámen!  :05:
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 Október 24, 23:08:14
U.I.: Válaszok

Válasz: GLD46 Testvérnek

Úgy értem, hogy sokan az igazi házasságkötést templomban képzelik el (vagy közjegyzői hivatalban). Amit egyébként én is. De szerintem ennek az eskünek korábban kell már megtörténnie Isten előtt. A templomi esküvő pedig ennek ünnepélyes megkoronázása a korábban már egybekötött, Isten által egybeforrasztott szövetségnek, és egyben az emberek tudtára adni ezt a szent elhatározást.
 
diki
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 Október 24, 23:22:01
Válasz: Mária Testvéremnek

Kedves Mária én teljes mértékben tudatában vagyok, hogy Kati nem hozott igét, de az ember hajlamos arra, hogy ha nagyon szeretne valamit akkor mint a kendermagos tyúk kiszedi a számára kedvező, finom falatokat. Erre értettem: Ugyanis a Bibliából mindent meg lehet magyarázni, sok dolgot lehet belemagyarázni, és belőle kimagyarázni. Semmi konkrétumra nem gondoltam, hiszen ő sem hozott fel konkrét igét.


diki
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 Október 24, 23:40:44
Válasz: kövecske

  A házassággal kapcsolatban GLD46 testvérünknek írt válaszában írtam még néhány sort. Szerintem annyira nem különbözünk e tekintetben ami a véleményünket illeti, mert tudom, hogy Isten az, aki vezérel engem is ezen az úton. A keresést pedig röviden úgytudnám összefoglalni: Isten vezet minket, és áldását árasztja reánk, de ehhez nekünk haladnunk is kell az úton. Bármennyire is nehéz, de bizni kell abban, hogy Isten ott van, és vigyázza minden lépésünket.

diki
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 Október 24, 23:52:10

Ámen
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 Október 25, 11:21:32
Szia diki! Kati esetében úgy volt érthető, hogy ő kiragadott valamit a Bibliából. Most sokkal érthetőbben fogalmaztál. Sajnos az írással ez a baj, ha nem érthető másoknak, akkor félre lehet menni abban. Úgy látom ez volt most is. Lásd, voltunk így most egy páran. Remélem semmi baj.  ;)

Valóban nem a templomban és nem egy mezőn van csak házasságkötési lehetőség. Bárhol összeköthetjük az életünket, még a tenger alatt is, vagy a levegőben egy repülőgépen. Mi a lényeg? Isten természetesen már tudja, hogy ki lesz a választottad/tam, mielőtt én megszülettem volna vagy akár te. Ő mindent tud. Én nem hiszek a predesztinációban -előrekiválasztás- ebben az esetben, - az elhívásnál más kérdés - mivel szabadságom van Tőle. Az más, hogy Isten tudja a holnapi gondolatunkat is. Azt is elhiszem, hogy terelgeti az utunkat, hogy egymásra találjunk. Ebben bizonyos, hogy a keze benne van, mert Ő a gondviselőnk. Hozhatok rossz döntéseket is. De azt nem hiszem, hogy Ő már előre összeadna minket. Az eskű a kimondott szóval jön létre. Ehhez kell a tanú, aki megerősíti a frigyet, hogy megköttetett. Egyetértesz?
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 Október 25, 14:45:27
"Isten természetesen már tudja, hogy ki lesz a választottad/tam, mielőtt én megszülettem volna vagy akár te. Ő mindent tud." Mária
Igen egyetértek azzal, hogy Isten mindent tud.  Egyetértek, hogy ő azt is tudja, hogy kit rendelt mellém segítőtársul, vagy lehet az is, hogy valakinek úgy kell szolgálati útján végigmenni mint Pál apostolnak. Viszont ez Istennél van.
Hát látom, hogy itt előkerült a predestináció fogalma. Az a véleményem, hogy ezt nem lehet úgy kezelni, hogy egyrészt hiszem ("az elhívásnál más kérdés" ), a másik oldalról viszont nem ("előrekiválasztás").  Tehat ez is érdekes, nem?

"De azt nem hiszem, hogy Ő már előre összeadna minket. Az eskű a kimondott szóval jön létre."  Mária

    Én is ezt mondtam: az eskünek korábban kell már megtörténnie Isten előtt. A templomi esküvő pedig ennek ünnepélyes megkoronázása a korábban már egybekötött, Isten által egybeforrasztott szövetségnek...".  A lila színnel kiemelt részt én arra értem, hogy a templomi esküvőt megelőzően Isten előtt fogadnak örök hűséget egymásnak.
   Tulajdonképpen itt előjön a predestináci, ha már így szóba jött, mert ha tudja Isten, hogy ki lesz a párom, akkor miért nem kötheti egybe a két életet mikor még nem mondják ki a boldogító igent. Isten ugyanis mindent tud. Remélem érted ennek a kérdésnek a problematikáját?

diki  :afro:
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 Október 25, 14:48:31
A rosszul megfogalmazott gondolatért bocsi.  :08: Tényleg másképp jön le! Igyekszem pontosan fogalmazni, de ha véletlenül nem érthető, akkor jelezzetek.  :D :igen: :D

Egyébként semmi gond.  :2knuppel: :igen: :D :igen: :D :2funny: :2funny:

diki :afro:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 Október 25, 15:07:45
diki! Te furcsállod a predesztinációt- előre elrendelést, -maradjunk ennél a szónál-  ahogy én írtam? Nem hiszem, hogy Isten mindent előre elrendelt volna. Csupán azért nem, mert akkor nincs szabadságom, szabad akaratom. Példa: Ádám és Éva szabadságot kaptak arra, hogy a jó és a rossz között döntsenek. Rendelkezésükre állt mind a kettő lehetőség. Nem beszélhetünk addig engedelmességről, ameddig nincs ott az engedetlenség lehetősége is. Ők döntöttek. Nem Isten rendelte el ezt sem. De előre megvolt, hogy lesz egy Messiás, aki elfog jönni mint Megváltó. Ez viszont előre elrendelés volt Istentől. De az nem, hogy Ádámék elbuknak. Attól függetlenül, hogy Isten jól tudta hogyan fognak dönteni. Úgy érzem arra akarsz kilyukadni, hogy Isten választotta volna ki a férjemet? Akkor azt kell, mondjam ez nem igaz. Nem lenne szabadságom. Erre írtam, hogy nem predesztinálta - előrekirendelte-  a férjemet Isten nekem. Dönthettem volna úgy is, hogy nem kell ő nekem.

diki írta: "Én is ezt mondtam: az eskünek korábban kell már megtörténnie Isten előtt."  
Ezt hogy érted? Mielőtt megkötöttem volna a férjemmel az eskűszerződést, Ő már házastársnak nyílvánított bennünket? Ki állított ilyent, amiért te azt írtad, hogy te is ezt mondod? Isten előtt csak akkor köttetik meg egy házasság, ha eskűvel egymáshoz kötik magukat. Isten erre a kimondott eskűre szerkeszti egybe őket és nem már előre.

diki írta: "A templomi esküvő pedig ennek ünnepélyes megkoronázása a korábban már egybekötött, Isten által egybeforrasztott szövetségnek..."."

Ezek így nem igazak. Vagy megint nem jól fogalmazol, vagy valamit nem jól tudsz.

diki írta: A templomi esküvő pedig ennek ünnepélyes megkoronázása a korábban már egybekötött, Isten által egybeforrasztott szövetségnek...".  A lila színnel kiemelt részt én arra értem, hogy a templomi esküvőt megelőzően Isten előtt fogadnak örök hűséget egymásnak."

Hol forrasztották egybe? Hol fogadnak hűséget egymásnak?

Drága testvérkéim! Vagy én vagyok diki írásával bajban, és csak én nem értem? Írjátok már meg legyetek szívesek hol a bibi, ha szükséges kitudjam magam igazítani.  
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 Október 25, 15:21:27
diki "Az a véleményem, hogy ezt nem lehet úgy kezelni, hogy egyrészt hiszem ("az elhívásnál más kérdés" ), a másik oldalról viszont nem ("előrekiválasztás").  Tehat ez is érdekes, nem?"

diki! Az elhívásunk már az anyánk méhétől fogva meg van. Ezt a Biblia írja. Erre írtam, hogy az máskérdés. De abban is én döntök, hogy eleget teszek-e az elhívásnak. Isten még azt sem erőlteti rám és senkire.
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 Október 25, 15:59:14
   Isten kegyelme által van szabad akaratom, hogy dönthetek másként is.

   Természetesen dönhettél volna máshogyan is a férjeddel kapcsolatban, hisz szabad akarata van minden embernek Teremtőnk kegyelméből. Isten nem azelőtt nyílvánitott szerintem házastársaknak titeket mielőtt ti nem döntöttetek, hogy összeházasodtok, hanem amikor ti szabad akaratotokból úgy határoztatok ketten, hogy egymásnak örök hűséget fogadtok. Bár, Isten biztos tudta ezt.

"A templomi esküvő pedig ennek ünnepélyes megkoronázása a korábban már egybekötött, Isten által egybeforrasztott szövetségnek..."  --- Van két ember, akik szeretik egymást, és eldöntik, hogy összeszeretnék kötni az életüket. Szabad akaratukból egymásnak örök hűséget fogadnak Isten színe előtt. Isten mindenhol ott van, és ez a szövetségkötés akkor is érvényes, ha például otthon a kanapén köttetik meg, hiszen ott van Isten és a két ember, szabad akaratukból, hogy összekössék életüket. Tehát aki lényeges valójában az ott van (Isten). Én erre mondtam, hogy a már korábban egybekötött, Isten által egybeforrasztott szövetséget koronázzák meg a templomban, ami jelen példa esetében ez korábban a templom előtt a kanapén jött létre.




Jeremiás 1,4-5
 Így szólt hozzám az Úr igéje: Mielőtt megformáltalak az anyahméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.. --- Én ezzel teljes mértékben egyetértek.

Jónás történetével kapcsolatban mi a véleményed?

diki  :afro:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 Október 25, 16:12:47
diki! Ugye nem baj, ha nem értek egyett a "kanapéházassággal?"  :igen:

"Jónás történetével kapcsolatban mi a véleményed?"

Attól függ mire gondolsz?  Nagyon szeretem Jónás dolgait. Annyira jellemez minket. Olyan  kedves a szívemnek. Szívesen "beszélgetek" róla de akkor át kell vigyük a Beszélgessünk Szabadon topicba a témát. Azért az mégsem erotika.  :2funny:
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 Október 25, 16:29:14
Rendben, ne probléma. Csak próbáltam illusztrálni, hogy én hogyan is gondolom. Próbáltam egy kicsit egyszerűsíteni. Az előtte lévővel egyetértesz?

Akkor vigyük át Jónást. Arra gondoltam vele kapcsolatban, hogy Jónás hiába ellenkezett, mégis tolmácsolta Isten üzenetét Ninivének. Beszélgessünk Szabadon topicba várom erre a reflexiódat. :01:

diki  :afro:

Cím: Erotika
Írta: Antee - 2007 Október 25, 16:55:43
Sziasztok! :05:

Idézetet írta: diki
Tulajdonképpen itt előjön a predestináci, ha már így szóba jött, mert ha tudja Isten, hogy ki lesz a párom, akkor miért nem kötheti egybe a két életet mikor még nem mondják ki a boldogító igent. Isten ugyanis mindent tud.
 

Kedves diki! :05:
Kifejteném erről a véleményem!
Ahogy írtad, Isten tudja, hogy ki lesz a párunk! De hogy miért nem kötheti egybe a két fél a testi házasságot a törvényes házasság nélkül?
Azért, mert attól hogy Isten tudja, hogy ki lesz a párunk, mi hibázhatunk! Ha nem eléggé figyelünk Istenre, akkor azt hisszük, hogy az a személy lesz a párunk, közben NEM! Míg a törvényes házassághoz nem juttok el, hanem rövid ismeret után "szerelembe estek" butaság a testi kapcsolat. És bűn. Mikor eljuttok a törvényes házasságig, addig jól megismerjük a másikat és hogy valóban Ő az a valaki! :05:

Szeretettel,
Antee
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 Október 25, 17:04:51
Kedves Antee!

 Azt a mondatot kérdésnek szántam, nem kijelentettem, csak kérdőjel nélkül maradt a vége. Tehát a testi kapcsolat házzaság előtt szerintem bűn. Egyébként tényleg Istenre kell figyelnünk, mint minden kérdést illetően.


Itt fel is tenném ezzel kapcsolatban, hogy szerintetek mikor kötettetik meg a házasság? :?:

diki :afro:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2007 Október 25, 17:08:19
A házasság a törvényes ceremónia előtt eldöntetik. DE!
Fontos és kell az az összeköttetés, ami Isten előtt történik! Ebbe a hivatalos ceremóniát is beleértem. MErt kell egy vonal, ahonnan minden egy új teret és célt kap. Papír nélkül túl szabadossá képzelnénk magunkat. :02:
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 Október 25, 17:15:14
"A házasság a törvényes ceremónia előtt eldöntetik." -- szerintem is Antee, és a többivel is egyetértek.

És szerinted még hívő keresztyénként is: "Papír nélkül túl szabadossá képzelnénk magunkat." - fennáll ez veszély.

diki :afro:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 Október 25, 17:25:31
Természetesen az máskérdés, hogy a pár eldönti, hogy összeházasodnak, de attól még nem házasodtak össze. Nem beszélünk házasságról. A házassági ceremónia, - az eskű, az köti össze őket. Az mindegy, hogy hol zajlik le. Templom, utcasarok, tengeren, fa tetején, de a lényeg, hogy megköttetik, Isten és ember előtt. Isten csak akkor adja össze őket, ha IGEN-t mondank. Ezért vannak a tanúk. Ők bizonyítják az érvényességet. Az is igaz, hogy nem a lelkész adja őssze őket, hanem Isten. Ő a ceremónia levezetője.

Gondoljatok a vérszerződésre. Attól, hogy beszélnek róla, az még nem eskű. Attól lesz az, ha cselekednek. A házasság akkor jön létre Isten előtt, ha a pár kimondja és eskűvel fogadalmat tesznek. Ezután jöhet a nászágy.  :igen:
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 Október 25, 17:44:32
Az eskűvele kapcsolatban eszembejuttott: máté 5,34-36.

mit gondoltok erről?

diki :afro:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 Október 25, 17:58:55
33. Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet. 
34. Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke; 
35. Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa; 
36. Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé; 
37. Hanem legyen a ti beszédetek: Igen igen; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon. 

Itt nem a házassági eskűről van szól. Jézus azt tanitja itt, hogy olyan embereknek kell lennünk, akik megtartják a szavukat és ne kelljen esküdöznünk arra hogy megtartjuk az ígéreteinket. Nekünk olyan embereknek kell lennünk, akik megtartják a szavukat. Tehát legyen a te igened igen, a nemed pedig nem. Jézus azt mondta, hogy legyetek egyenesek és tartsátok meg a szavatokat, ne esküdözzetek.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2007 Október 25, 18:53:22
A házasságot jobb ha a szeretet tartja össze és nem az eskü. :afro:
Van az igazamat bebizonyító eskü, a cselekedetnek garanciát adó eskü.
De van a szeretetben tett eskü, ami a házasság köteléke...és itt nagyobb ereje van a szeretetnek, mint az eskünek!  :05:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 Október 25, 20:53:29
Igen az kell összetartsa nem az eskű. Az én házasságom a férjemmel, nagyon az Úrra épül. A házasságban sokat lehet hibázni, de fontos, hogy toleránsak legyünk. Fontos, hogy a társam legyen az első és ne én. Ez kiküszöbőli az önzőségemet. Fontos, hogy mondjam neki, hogy mennyire hálás vagyok Istennek érte és nagyon szeretem őt. Amikor valamiben különbözünk, jól összeveszünk és amilyen gyorsan összevesztünk, olyan gyorsan ki is béküljünk. Volt olyan, hogy annyira kiagyaltam magam, hogy leordítottam a fejét a páromnak. Nem akartam engedni és nem is békültem. Akkor amikor lecsendesedtem, azt mondtam az Úrnak. - Atyám! Nagyon elrontottam. Tudom, hogy nem szabadott volna ezt tennem. Kérlek segíts! Te tedd rendbe, mert a szívem még haragszik, pedig nagyon áldott férjem van. Vedd le rólam ezt a gőgöt és hozdd rende!.... Köszönöm Atyám! Ekkor az Úr kimunkálta a szívemet és olyan öröm járt át, hogy odamentem bocsánatot kérni a férjemtől. Azt mondtam neki. - Bocsáss meg, hogy ennyire kiabáltam veled, nem volt igazam. Ezt nem tehetem meg veled! De amit mondtam, azért nem kérek bocsánatot. Azt válaszolta a párom. - Tudom! Igazad volt! Az Úr már megmutatta, amikor imával kértem, hogy segítsen. Meg tudsz bocsátani? -kérdezte.
Cím: Erotika
Írta: emcsi1 - 2007 November 11, 21:40:37
Igen, ez csodálatos, így is lehet, /csak így lehet!/ de jó hogy leírtad! Tudjátok, milyen kegyelmes, drága Istenünk van, Testvéreim? Mindez a mi házasságunkban is ugyanígy működik, pedig az  én férjem még nem tért meg! Az Úrnak nincsenek akadályok, a férjem szívét is munkába vette! S mivel Ő nem végez félmunkát: máris hálát adok, mert hitben /én hiszem/ a férjemnek máris üdvössége van! Dicsőség érte!
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 December 03, 17:39:54
Sokszor kérdeztek már tőlem az önkielégítésről, hogy mit szól Isten hozzá? Most találtam egy cikket, talán valakinek éppen válasz lesz.

"Önkielégítés

Isten két, és CSAK két ember bensőséges kapcsolatának kiteljesedésére adta a szexualitást. Az önkielégítésből hiányzik a másiknak való örömszerzés szándéka, ugyanakkor általában együttjár vele a szexuális képzelgés, pornográf képek vagy filmek nézegetése, és nem utolsósorban - a keserű megbánással és lelkifurdalással járó utóíz. AZ ÖNKIELÉGÍTÉS NEM EGÉSZSÉGES! Kísértések útján életünk korai vagy későbbi szakaszában legtöbben belesodródunk ebbe az örvényszerű bűnbe, de nem szabad elcsüggednünk. Isten erre a problémára is kínál megoldást. VAN SZABADULÁS! A rossz szokásból való kigyógyulás talán erőfeszítéseket és izzadságcseppeket igényel az ember részéről, Isten azonban csodálatos áldásokkal kárpótolja mindazokat, akik az Ő tanácsait kívánják követni."

Cím: Erotika
Írta: Antee - 2007 December 04, 02:09:46
Sziasztok!

Az önkielégítéssel kapcsolatban még itt olvashattok egy bizonyságot:

http://alfa-omega.hu/olvasmany/elolvasom/Onkielegites.htm
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 December 04, 08:39:32
Anti! Elolvastam és ezt olloztam ki: "Az önkielégítésről csak annyit szeretnék mondani, hogy felmérések szerint a nemileg érett és egészséges, nem párkapcsolatban élő felnőtt lakosság 98%-a "csinálja", a többi 2% pedig meg megérdemli ha nem..." Magyarul: ez egy teljesen elfogadott, egészséges szexuális magatartásforma, amit minden nem párkapcsolatban élő gyakorol, feltéve ha nem tartozik ahhoz a rejtélyes módon "szűz", talán kicsit elmebeteg vagy prűd 2%-hoz, akik nem élnek ezzel a természet adta "áldással".

Mint tanult nővér, tudom, hogy az orvostudomány ezt tanítja. Már akkor sem tudtam elfogadni. A magunkhoz nyúlás nem Istentől van. Egyszer egy sklerozis multiplexben szenvedő fiatal férfi, a 30-as évei elején, azt kérdezte tőlem: -Szeritned, én mint szexuálisan egészséges férfi, csinálhatok önkielégítést? Hozzám nem jön senki feleségül. Mit tegyek? Mielőtt válaszolok rá, hogy én mit mondtam, ti mit tanácsolnátok neki?
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2007 December 05, 18:32:21
Egyszer egy sklerozis multiplexben szenvedő fiatal férfi, a 30-as évei elején, azt kérdezte tőlem: -Szeritned, én mint szexuálisan egészséges férfi, csinálhatok önkielégítést? Hozzám nem jön senki feleségül. Mit tegyek? Mielőtt válaszolok rá, hogy én mit mondtam, ti mit tanácsolnátok neki?

Hááát...lássuk csak. :02:

Valaki vaknak születik, ezért nem láthatja a világot. Ha valaki süketnek, nem hallhat hangot. Aki sántának, az nem járhat.
Aki sklerozis multiplex-el él, annak lehet szexuális dolgok nélkül kell élnie. Szerintem a legjobb tanács az lehet, hogy erősítse meg magát és ne végezzen önkielégítést. De ha nem képes ezt letenni, vagy harcolni ellene, akkor nem követ el halálos bűnt. Bánja meg és ne adja fel a harcot!
Harcoljon, mégha az élete végéig is tart és nem nyerte meg a csatát...

Amúgy van a férfinak természetes tisztulása, amire várhat...kinek-kinek milyen időközönként.


Cím: Erotika
Írta: yeva - 2007 December 06, 14:49:38
Kedves Mária!

Hogy őszinte legyek, érdekel ez a téma. Nem kimondottan az önkielégités szempontjából megközelitve.
Az evidens, hogy a Biblia szerint ez bűn. Azt semmiképpen nem tudnám neki tanácsolni, hogy megteheti.

Viszont megkérdőjelezném, hogy olyan biztos az, hogy nem lenne lány aki hozzámenjen feleségül? Ha Istennek az az akarata, és úgy rendelkezett felőle, akkor lehet neki is társa. Istennél nincs lehetetlen.
Vagy beteg ember nem is házasodhat? Ezt sem hinném.

Nem tudom ismeritek-e Joni Eareckson történetét, aki nyaktól lefelé teljesen lebénult egy balleset folytán. Férjhez ment.
Ha az az Isten akarata, akkor nincs olyan beteg, aki meg ne találná a hozzá illő segítőtársát. Persze ehhez komoly, Istenre hagyatkozó hit kell.  :05:


Szeretettel:
yeva
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 December 06, 17:25:32
Köszi az eddigi hozzászólásokat. yeva és Anti, egyetértek.
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 December 06, 21:04:48
Mária! Elmondod a válaszodat?

diki  :afro:
Cím: Erotika
Írta: yeva - 2007 December 07, 07:49:32
Ezt én is nagyon várom, Mária. :05:

Érdekelne, mit válaszoltal.

Szeretettel várom.  :05:
yeva
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 December 07, 09:28:34
Igen szívesen. Valami hasonlókat mint ti. Nem szó szerint, hanem a lényeget írom le. Hosszasan beszéltem vele és nem férne ide. Nem hozzánk jár, csak eljött, hogy megossza velem is a gondjait. Biztosítottam, hogy Isten mennyire szereti őt a botlásaival együtt és nem haragszik rá, amiért ezt teszi. Neki is van közbenjárója, Jézus érte is meghalt, Aki esedezik az Atya előtt és ne gondolja, hogy nekünk nincs hibánk és egyik bűn nem nagyobb a másiknál Isten szemében. Bűn az bűn, de fel kell ismernünk. Kinél látványos, kinél nem. Hiszen minden a szívből indul ki és fel kell nőni dolgokban. Még a pásztoroknak is. Azt is mondtam neki, hogy Isten őt is olyan testrészekkel áldotta meg mint a másik férfitársait. Azt is tudja az Úr, hogy az mire való és milyen vágyakat eredményez, hiszen nem a tudta nélkül lett az sem. Az Atya valahol elkészítette az ő társát is, de még nem tudja hol van és ne törődjön bele az ördög hazugságaiba. Neki is valahol van egy feleség elkészítve, mivel Isten nem remetének és magányosnak teremtett minket. Eljön az idő, de nem mikrohullámmal érkezik időnként, ahogy azt mi szeretnénk. Az ö.k. pedig nem kedves Isten előtt és inkább arra törekedjen, hogy kérjen segítséget Tőle. Azzal semmire nem megy, ha mindenkinek beszél erről. -Maga mondta, hogy milyen válaszokat kapott, innen tudtam, hogy megosztja másokkal is- Az emberek nem biztos, hogy megfogják érteni. Eltaposhatják. Tapasztalta. Azt mondtam, hogy segítségére leszek az imában. Egy futamit meg ezret, kettő tízezret. Ahhoz, hogy megszabadulhasson, neki is kell tennie valamit. Magától nem fog elmúlani. Amikor nincsenek vágyai az ö.k-ra, akkor beszéljen Istennel. Boruljon le az Úr lábai elé, Ő pedig segíteni fog. Ahányszor elbukik, szívéből, őszintén bánja meg és mindig kérjen újabb és újabb segítséget. Ne legyen bűntudtata, de bűnbánata igen. Az ember a saját erejéből nem tud megváltozni még ő sem. Isten látja az szívében lévő akarást. Viszont ha nem tesz ellene semmit, akkor ne várja, hogy változni fognak a dolgok. A betegségéről pedig szintén azt mondtam, hogy higgyen Isten gyógyításában. Ő tegnap, ma, és mindörökké ugyanaz. Isten nem változik, nekünk van szükségünk a változásra. Vigye a szívét az Úr elé, meghogy naponta takarítsa ki a "templomát". Csak Isten ismeri a mi belső szobánk állapotát. Kifelé lehetek én jól bevakolt, de belül rengeteg szemét van. Ne támaszkodjon a saját erejére. Egyáltalán ne nyúljon magához, inkább kezdje dicsérni az Úrat amikor érzi a támadásokat. Imádkoztam érte, és kértem, forduljon a pásztorához is. Tudom, Isten segítő keze biztonságosabbak mint az enyémek, mert azok még soha senkit nem ejtettek el!
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 December 07, 09:44:50
yeva!  írta: Viszont megkérdőjelezném, hogy olyan biztos az, hogy nem lenne lány aki hozzámenjen feleségül? Ha Istennek az az akarata, és úgy rendelkezett felőle, akkor lehet neki is társa. Istennél nincs lehetetlen.
Vagy beteg ember nem is házasodhat? Ezt sem hinném.

Akkoriban ennek a fiúnak nagyon megkellett változnia a szívében. A heves, ordítozó kitörései, arroganciája, beszéde nagyon ördögi volt. Nem szeretett dolgozni. Egészséges ember volt és a szüleit nem tisztelte, élősködött rajtuk, rettegésben tartotta őket. Biztos vagyok abban, hogy abban az állapotban nem feleségre volt szüksége, hanem Jézusra. Az anyukája elmondása szerint, a fia állapota egyre romlott, ahogy egyre vadabbá vált. Érthető állapot. A gyűlölet kémiai anyagokat szabadít fel és megbetegszik a test. - orvostudomány - Még abban az állapotban is, amikor beszéltem vele, nem a szelidhangvétel jellemezte. Isten szereti őt is és hitem az, hogy az Úr munkálkodott és munkálkodik rajta. Sajnos de időnként kénytelen leengedni bennünket mélységekig, hogy Rá tudjunk figyelni vagy engedelmeskedjünk. Lásd. Jónás esetét. Bizony időnként a hal bűzös gyomráig is el kell jussunk, hogy alázatosak legyünk.

Szeretettel ölellek: Mária
Cím: Erotika
Írta: diki - 2007 December 07, 13:52:16
Mi lett ezzel a fiatalemberrel? Azóta hallottál valamit felőle?

diki
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 December 07, 14:10:39
Nem tudok róla semmit. Talán annyit, hogy elköltöztek valahová.
Cím: Erotika
Írta: yeva - 2007 December 07, 18:47:28
Köszönöm a válaszod, Mária!  :05:

Nagyon igazad van, akkor valóban Jézus  az első, akire szüksége van ennek a fiatalembernek. Nem ismertem a hátterét, nem tudtam, hogy ennyire távol van az Úrtól. ( hogy őszinte legyek, azt sem tudtam, hogy mi a betegsége, hogy mik a tünetei). :08:

De ha gyülekezetbe is jár, meg a tanácsodat ha megfogadta, lehet, már nem is jelenidőben kellene a fenti mondataimat leírnom. Azóta már az is lehet, hogy megtért. Úgy legyen.

Idézet
Sajnos de időnként kénytelen leengedni bennünket mélységekig, hogy Rá tudjunk figyelni vagy engedelmeskedjünk. Lásd. Jónás esetét. Bizony időnként a hal bűzös gyomráig is el kell jussunk, hogy alázatosak legyünk.

Való igaz. Talán  a legnehezebb lecke számomra, amit Jézustol meg kell tanuljak, az az alázat. Jézus mondja: "...tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű...". Egyszer családi beszélgetésünk témája volt ez az Ige. Akkor döbbentünk rá, hogy ez nem "veleszületik" az emberrel, ezt is meg kell tanulni Jézustól. És ha nem vagyok engedelmes, "szorgalmas nebuló", akkor bizony jön a mélység.

Testvéri szeretettel:
yeva
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2007 December 13, 09:15:23
Az Igazság tesz szabaddá. Isten beleteremtette az örömöt az életünkbe (több, mint élvezet) - mert különben már kihaltunk volna. A szerelmet Isten 2 ember számára, egymás örömére, házasságba helyezte bele. Ebben van az igéret. Minden egyéb helyen ennek az utánzata zajlik ilyen olyan fokon - de mint egy titok el van zárva minden egyéb próbálkozás területén. Nem az önmegtartóztatásban, nem a jó leszekben van a megoldás. Szeresd a te feleségedet, férjedet - ez az iga gyönyörűséges. Aki megkapja ezt az ajándékot - az öröm. Azt hiszem, ez az igazi imatéma. Ezt kell kérni - hogy jól és jót kérjek - és adja.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 December 13, 09:31:35
Sándor, ez valóban elgondolkdotató. "Isten beleteremtette az örömöt az életünkbe (több, mint élvezet) - mert különben már kihaltunk volna."

Mivel Isten teremtette azt oda, tudjuk, hogy gondját is fogja viselni. Mi van, ha valaki már bizonyos idő fölött van és a betegségéből kifolyólag nem tud "örömökben gazdag" életet élni? Mint tudjuk, a szervezetünk kéri azt, ami jár neki. Egy ideig biztosan megtudja tartóztatni magát, de az álom is ott van, meg a vágy is. Az álmát nem tudja szabályozni és akkor reggel meglepődik. Gondolom érthető vagyok. Ezt azért is tartom fontosnak, hogy beszéljünk róla, mert olvashatnak olyanok is, akik bizony megtapsztalták már a házasélet "örömét", de magukra maradtak és nem élik már meg az "örömöket". Talán nekik is tudunk segíteni a válaszainkkal.
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2007 December 15, 06:33:22
Kedves Mária,
Isten az örömöt helyezte el a házasságba nem az élvezetet. Az az öröm, amit a férj-feleség Isten szerinti szerelméből mint gyümölcs (most nem a gyermekre gondolok) - nem valósítható meg másutt. Ennek hiánya nyilvánvaló, ha szétnézünk. Erre vágyik valahol minden ember - még ha nem is tudja és megpróbál megelégedni a kevesebbel - de hosszútávon nem fog menni, vagy képmutat. A hűség, szeretet - lélek gyümölcse. Nem az én produktumom. Ezt kellene produkálni Isten nélkül az embernek. Tragikus az eredmény, ha szétnézünk.
Az én igám gyönyörűséges - azt jelenti, nem erölködöm ki magamból. Nagyon jó nekem, szeret a feleségem, szeretem őt - miért adnám lejjebb? Lehetetlen mással - csak a kevesebb.
Az öregkor - nem tudom, most 48 éves vagyok, de Isten meg fogja adni. Szerintem is egy öreg férfi - aki nem látta, nem élte ennek a titkát - 70 évesen is erre fog vágyni. Ott lesz a gondolatában, vágyaiban - a maga szintjén egy megszépített, túlfokozott valami ábrándozás - ami több, mint ha esetleg majd összejön - valóban lesz. Valami többre vágyik. Ilyen  fiatal is - valamit keres, de csak az élvezetig jut. Nem is szól egy életre.
Akiknek a társa már otthon van, Istentől kapott társa - tudja, hogy ajándék volt az ő szerető Urától. Alázatosan várja, ha esetleg kap egy másikat - de tudja, hogy csak az Isten adhatja meg, tőle várja. Nem jó, ha a vágyai vezetik - és ezt tudni fogja. A folyásos férfit nem szereti az Úr. Szóval az Isten szerinti férfit Isten lelke vezérli. A türelem is gyümölcse. A mértékletesség is teljesen magától érthető - szóval nem hajszolja azt, amit vár. Az öröm kizárólag Isten gyermekei számára van fenntartva - az elveszett világ pedig kétségbeejtve keresi, de nem találhatja meg.
Nem jó más tanácsot adni, mint béküljetek ki Istennel - és várja, hogy rendbehozzon, alkalmassá tegyen, megértsd Őt, hogy kitudodjék a világ. Nem lehet azt mondani, hogy produkáld a szeretet, békességet, jóságot - magadtól, úgy Isten nélkül - ez az igazi drámai paródia. (szennyes ruha, gonosz létetekre is jókat cselekesztek - csak mélyen az egész rossz).
 
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 December 15, 08:07:50
Sándor, köszönöm a válaszodat. Tehát teljesen egyértelmű a válaszod. Ha Isten Szelleme vezeti ezt a férfit, akkor Isten el is végzi benne a munkát, csupán legyen odaszentelt a szíve az Úrnak. Itt is az alázat Isten felé a fontos. Ha valaki odáig nem tud eljutni, akkor sorozatosan elbukik. Hiába mondja, hogy szeretem Istent, ha közben önmagát csapja be a bűnös dolgaival. Az istenfélelemhez hozzátartozik, hogy nem teszem meg, mert megtisztelem vele Istent. Azt értem ezalatt, ha nem nyúl magához, és nem hagyja a gondolatokat elhatalmasodni az elméjében, akkor kitudja védeni. Tudom, hogy szükséges a sok ima ehhez. Sokat kell Isten közelében lenni. Ha "csak" van a nagyvilágban, akkor nem sokra viszi az ember egymaga. Ekkor jön a sorozatos elbukás. Szeretem elmondani az embereknek ha ilyennel fordul hozzám minél egyszerűbben, de az nem elég, hogy Isten nem szereti ezt és ezt és ezt írja a Biblia. A kimenekedést is segíteni kell nekik bölcsességgel. Sokat segített ez a néháy sorod. köszike
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2007 December 15, 10:43:41
Kedves Mária!
Gondolom már észrevetted, hogy vallom az elrendelést. Szóval szerintem akkor jut el az ember, ha Isten úgy dönt. Mondani kell mindenkinek - de csak néhányan indulnak el. Mondja, hogy szereti az Istent - de nincs miért igazán, valójában Istenfélelem vezeti. A szeretet űzi ki a félelmet. Nem megtisztelem Istent, hanem hálás vagyok. Nem én tartom meg magam, hanem az nagy aki tart engem. Azt vallom, ha a napon állok, mint a gyümölcsfa - teremni fogom a gyümölcsöket (sok köztük a kukacos, de már van jó is) - a nap süt és nincs erő ami megállítaná, ahogy a fű is nő és nem tud nem nőni. Óriási Istenünk van, nagyon szeret - Abbá Atyám. Ezt kell elhinni - de az is ajándék. (ki nyúl érte?)
Én már régen nem gyomrozok senkit - rájöttem, nem megy. Nem emberi szint. Arról szeretek beszélni, mit tett velem az Isten, mily nagy dolgokat - és jó mikor kérik, mondjam el mégegyszer, mert jó hallani. Megízlelték - mi van a konyhában - és enni is akarnak, nem csak ízlelgetni. Ha esznek, imé - újjá lesz minden. Átértékelődik a világ, csak vándorok vagyunk - választott nemzetség, szent papság, megtartásra való nép, hogy hírdessük annak hatalmas, óriási dolgait, aki a sötétségből a világosságra hívott ki bennünket. Nincs folyás, nincs kényszerképzet, nem kell becsapnom magam, nem félek az Atyámtól - értem már a célját. - Szabad a normális életet élni, menni  a cél felé és hívni másokat - gyere velünk, - és Isten ad mindíg életjelt magáról. Döbbenetes látni, mennyien mondják - nincs Isten, naiv vagyok - félelmetes. A szemét szúrja ki lépten nyomon - de nem látja. Mikor kezd el kiáltani, mint Bartimeus - azt kell figyelni. Remény, hogy Ő is velünk jön.
szeretettel üdvözöllek
Sándor
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 December 15, 11:09:12
Sándor írta: "Én már régen nem gyomrozok senkit - rájöttem, nem megy."

Hasznos, jó dolgokat olvasok tőled is. Abból ki kell nőnünk mindnyiunknak. Amikor ostorozunk, mi is kapunk belőle, ha gyomrozunk azt sem kerülhetjük el.  A baj ott van, hogyha meg is világosodik bennünk a dolog, de hajlamosak vagyunk elfelejteni egy idő után. Te hogy látod ezt?

"Azt vallom, ha a napon állok, mint a gyümölcsfa - teremni fogom a gyümölcsöket (sok köztük a kukacos, de már van jó is) - a nap süt és nincs erő ami megállítaná, ahogy a fű is nő és nem tud nem nőni."  

Talán ez a magyarázat rá. Vannak kukacos gyümölcseink is. Azok pedig az elfelejtett, megfeletkezett dolgok lehetnek. De van rá permetszer, az Ige.

Te pl. mit mondanál egy homoszexuális férfinak, aki keresi az Urat és azt vallja, hogy benne él? Imádkozik évek óta, de semmi változás.
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2007 December 15, 19:35:45
Mondani kell, mert ezt kérte Jézus - viszont úgy, hogy reménnyel teli várakozással, féltő szeretettel - és nem ráeröltetve.
Egy homoszexuális férfinak, ugyanúgy mint minden más kötözöttnek - Isten szabadítására van szüksége. Ha tudja, hogy Isten bocsánatot adott neki és hála van a szívében - merje elhinni, hogy a szabadulás készen van. Nem kell már soká homoszekszuálisnak lennie - ne görcsöljön, ne stresszelje magát, Isten szereti és nem hagyja ebben a szutyokban. Ez ugyanolyan szutyok, mint a hazudozás, okkultizmus - egy tisztátalan lélek áll mögötte, mint minden bűn mögött. A nagy nyomorúságból jöttünk mindannyian - az embergyilkos agytorzitása, jellem kiforditása, az ember nyomorulttá tevője uralom alól.
Ha már vágyik a szabadulásra, harc van belül - nagyon jó jel - szóval erősíteném, hogy az igéretek biztosak.
 
Cím: Erotika
Írta: Katus73 - 2007 December 15, 22:12:34
Nagyon köszönöm, hogy ezeket mind leírtátok. Nagyon megörültem, amikor olvastam a hozzászólásaitokat, mert teljesen egyetértek veletek!
Jaj de jó hogy itt lehetek közöttetek!
Áldott vagy Uram a testvéreimért!
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2007 December 19, 21:35:05
Folytatni kellene ezt a kérdést - talán az erotika és a szeretet közti különbséget kellene részletesen megvilágítani. Azt hiszem, a legnagyobb romlottság a szeretetlenség. A szeretet meghidegül - pénz szerelme - teljesen antikrisztusi jelek, a sivatagosodás felé tartó biztos út. Isten azt szeretné - ahogy ő is - nem azért szeret, mert megérdemeljük, vagy mert olyan különleges figurák lennénk - hanem mert így döntött. Azt szeretné, hogy ne elégedjünk meg az erotikával - nagy titok ez - hanem vágyjunk a többre. Ezt szánta az övéinek. (tényleg nagyon szeret minket)
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2007 December 19, 21:41:44
Az erotikának és a szeretetnek összehangoltan kell működni. Szeretet nélkül az erotika egy önző, testben megnyilvánuló dolog.
Természetesen Istentől van a szexualitás, ami az egymásnak adás, szeretetben "fejest ugrás" és nem az utód nemzés céljából kaptuk.

A sátánnak az egyik legjobban támadottabb és kiforgatottabb projektje a szexualitás.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2007 December 20, 17:46:40
Itt egy vicc, remélem nem sértek vagy botránkoztatok valakit. :pirul:

Ide írtam, nem a vicces topicba, mert az erotikával kapcsolatos:

Néhány nappal a Teremtés után az Úr magához hívta Ádámot és ezt mondta neki:
- Ádám, itt az ideje, hogy hozzáfogjatok a Föld benépesítéséhez. Először is, csókold meg Évát.
- Nem tudom, mi a csók. - feleli Ádám. Az Úr röviden elmagyarázza, mit kell tennie. Ádám megfogja Éva kezét, elvezeti egy bokor mögé, kis idő múlva boldogan jön elő:
- Ez jólesett. Köszönöm Uram!
- Mindjárt gondoltam. Most pedig, simogasd Évát!
- Nem tudom, mi a simogatás.
Az Úr elmagyarázza, Ádám és Éva visszavonulnak a bokorba. Kis idő múlva Ádám kidugja a fejét:
- Köszönöm, Uram, ez még jobb volt.
- Most akkor itt az ideje, hogy gyermeket nemzzetek!
- Nem tudom, hogyan kell, Uram.
Az Úr ezt is elmagyarázza Ádámnak. Ádám eltűnik a bokor mögött, de hamarosan újra megjelenik:
- Mi az a fejfájás, Uram?

 :2funny:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2007 December 20, 18:04:48
 :fetreng: :fetreng: :fetreng: :fetreng: :fetreng: :fetreng: :2funny: :2funny: :2funny: :2funny:
Cím: Erotika
Írta: E.Edit - 2008 Január 03, 12:37:40
En meg csak most olvastam elosszor ezt a topicot,de jo a vicc!!!

 :040: :040: :040: :fetreng: :fetreng: :fetreng: :2funny: :2funny: :2funny:

 :afro:
Cím: Erotika
Írta: t.zoli - 2008 Január 17, 15:52:29
:D szükséges kell?
Jó ha van? Szeritem igen, ha a feleséged föl vesz egy erotikus fehérneműt az Bűn, sztem nem, kérdem én kell ez? Telve vagyok kérdésekkel ezen a területen :pirul: de válaszokat nem mindig a biblia adja. Kérdéses az is, hogy milyen formába jelenjenek meg a hölgyek egy-egy alkamon, túl kirívoan és szemérmetlenül, vagy szolídan de mégis nőíesen hm.... Nem tudom .
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2008 Január 17, 16:10:55
A feleségem egyik szülinapomra (meglepetésből) kiöltözött egy dögös miniszoknyás szerelésbe. Öszinte leszek: jól esett. Nem jár így, de tudja, hogy az én férfi természetemnek "szüksége" van rá, hiszen ez vesz körül az utcákon is és ha ránézek egy ilyen lányra az utcán, aztmondom: " :034: ugyan má' ilyen nekem is van otthon..."
Cím: Erotika
Írta: t.zoli - 2008 Január 17, 17:04:31
Köszi tothg. :044:

Azt hiszem lehet, hogy ismerlek.
A tény, hogy Férfiből vagyunk, és én nekem még nincs feleségem, és nem tudom milyen lehet, de a világ és a divat, ami kicsit megrontja a nők választékonyságát, mit vegyek fel, szted jól nézek ki, a pasim bizti beájul majd. Igen lehet ilyen igényünk, ha vacsoráról van szó. De amit e világ produkál, ez abszurd sztem. Amivel kísértik a férfiakat, vagyis csak magukra gondolnak a Sátán felöltöztetti és tálcán kinálja a hétköznapi embernek akkár az utcán, vagy munkahelyen és ez számomra kísértés, persze, nem fogok szemellenzőt felvenni, minek  :06: csak sajnálni tudom öket, mert sötőtségben vannak, :047:. Ha feleségem lesz, szeretném ha igényes lenne, de ne legyen "r....c" bocsika. /t.zoli! Bocsika a kipontozásért ok?  :01: Mária/ De hiszem, hogy Istentől tökéletes ajándékot fogok kapni, csak meg kell tartoztatni magunkat, ami nehéz, számomra, akkár gondolati és fizikális szükséglet terén.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2008 Január 17, 17:16:55
Fiúk! Mi nők, valahogy 1.000 -rel be tudjuk indítani a férfiakat.  :08: Talán én már nem, csak a férjemet.  :01: Azt gondolom egyet kell értenem mind a kettőtök hozzászólásával. A feleség adja meg a módját, ez tény. A világi lányokért meg emeljétek fel a szavatokat,.. Az Úrhoz.  :afro: Különben nem könnyű nektek fiúk, hiszen a plakátok, reklámok csinosabbnál, csinosabb nőkkel villognak. Hát gyakorolhatjátok a hosszútűrést.  :2funny:
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2008 Január 20, 15:17:45
Olyan jó, hogy a hosszútűrés az nem végleges, hanem csak hosszú és nem kell már szenvednem emiatt. A feleségem szeretem, és ő is szeret engem. Bármi - ami nem ez, kevesebb. A feleségemen a melegítő is tetszik és a rövid szoknya, tetszik, ahogy kilátszanak a virgácsai - és lehet, hogy vannak csinosabb lányok, fiatalabbak - de az más.
A környezetünk a férfiakat vette célba, látványok inkább a férfiakra hatnak mint a nőkre. (nem azt mondtam, hogy a nőkre nem, hanem kevésbé). Ez borítja a leginkább az otthoni békét. Ha valaki észreveszi, bizza Istenre.
Én elmondom, hogy mit kértem. Arra kértem az én szerető Mennyei Atyámat, aki Jézust adta, hogy életem legyen - hogy vegye ki az agyamból, szívemből ezt a fogékonyságot, hogy én eljátszak bármiféle gondolattal. Arra kértem, hogy én igazán boldog szeretnék lenni, ahogy ő tervezte - a feleségemmel. Kértem azt is, ne tegyen próbára - és mondtam neki, hogy megbízom benne. Ezt elmondtam annak idején a feleségemnek is - és kértem, hogy legyen teljesen nyugodt.
Ha nem hiszi el Istennek - hogy megkapjátok, ha kéritek - akkor sajnos féltékenykednie kell. Én, mint egy kisgyermek, aki egyáltalán nem bízik a maga erejében - odatettem és ott is akarom hagyni Isten kezében. Vannak olyan helyzetek, amiket ártatlannak tartok - mégis jön a figyelmeztetés. Isten kezéből fogadom el, mint annak a része - amit kértem, valahogy még időben jön, mielőtt még mérgezne.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: Dani - 2008 Január 21, 00:18:01
Hát ez egy másik gyengeségem,pontosabban ha kísért az ördog ilyenekkel,nehezen küzdöm ki magam belőle.
Hát..még fiatal vagyok,és azt tanultam az iskolában ,hogy a fiataloknak ez természetes "jelensége".
De van egy megnyugtató dolog is:Isten azt ígérte,hogy nem fog megemlékezni a fiatalkori bűnömről,úgye?
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2008 Január 23, 10:23:32
Kedves Dani,

Nem fog. Légy benne egészen biztos. Nem fogja az orrodat beleverni, mivel ez neked fog fájni anélkül is. Tudod az a jó az emberben amit már Ő rendbetett, újjáteremtett. Nem a romlott természet lesz egyre jobb. Sok örömet az Úrral, aki szabadítani akar és nem bántani.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: maria - 2008 Január 23, 10:53:14
Dani: De van egy megnyugtató dolog is: Isten azt ígérte, hogy nem fog megemlékezni a fiatalkori bűnömről, ugye?

Dani! Isten azt mondta, hogy aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. Tehát ha te megtértél, vagyis átadtad az életedet Jézusnak, akkor nincs múltad. Mint újszülött csecsemő állsz Isten előtt. Ha most megtértként teszel valamit, van szószólód az Atyánál, Jézus, Aki kimondhatatlnul fohászkodik Isten előtt érted. Te ha őszintén megbántad a bűneidet = vétkeidet, akkor Ő készségesen megbocsát neked. Soha ne kételkedj ebben. Ő szeret téged és a gondodat viseli. A bűn eltávolít bennünket Istentől és ha mi nem rendezzük el, addig távol vagyunk Tőle és az áldásaitól is. Ettől függetlenül soha nem vet ki a szeretetéből, de az áldásai berekesztődnek ameddig nem vagyunk hajlandók megtérni belőle. Ő oda adná, de nem tudja, mert nem veszzük át az engedetleségünkből kifolyólag. Szóval, ha te őszintén megbábnod, akkor ne kételkedj. Soha többé nem fog megemlékezni róla!

Ki az a baba akit tartasz a kezedben ha te vagy egyáltalán?
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2008 Január 27, 18:10:52
Kedves Testvérek,

Az nem kérdés - hitetlent ne vegyen el senki. Már írtam az Isten szerinti házasságról Izsák és Rebeka kapcsán, ami kétség nélkül Isten által megrendezett frigy volt. Mégsem voltak boldogok - az egyik gyerek ide, másik az anyuka szoknyája - szóval széthúzás, csalások, Ézsau csajozásai - mégis az áldás neki jár, csak mégsem ő kapja. Tudom - itt az erotika a kérdés - csak szeretném valahogy a súlypontokat a helyére rakni. A jó feleség, aki jó szerető is - Isten ajándéka. A csontomból való csont - az oldalbordámból van és nem a lábamból és nem a fejemből. A jobbik felem - aki kiegészít. Az erotika - önmagában nem biblikus fogalom. Az erotika - ha házasságban történő szerelmeskedésről szól - akkor egy folyamatos előjáték megalapozta szexuális együttlét, ami már az egymásranézésben, egymáshoz szólásban - akár a reggelinél - is bennevan. Ez a maximum szint - és ezután jönnek a kevesebb szintek. Szerelem Isten nélkül, vagy csak egy egyszerű szex - vágyakból. Isten a maximumot akarja adni - de ha nem adná is, több, mint bármi nélküle. Nem a házastársamtól függ a boldogságom, ő csak ajándéka a boldogságomnak. Ráadás.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: irene - 2008 Március 08, 10:49:39
 
Sajnos a világ bármely részén előfordul ,nemcsak Malajziában.Rengeteg nő szenved ettől  de hála az  az  ÚRnak ,sok  prostituált megtérését hallottam és láttam a médián keresztül Ma amikor Nőnapot ünepelünk ,jól esnek férfitársainktól kapott virágok ,szavak.. ondoljunk  és imádkozzunk ezekért a nőkért, bárhogy is kerültek ebbe a helyzetükbe.
köszönöm

SZÖKÉS SZEXRABSZOLGA-TARTÓK KARMAIBÓL

  Fülöp-szigeteki hölgyek, jólfizető külföldi állással kecsegtették őket, Malajziában, a szexiparban találják magukat, szexrabszolgák lettek, teljes kétségbeesés, a közelben egy keresztény gyülekezet működött, kiugrottak a második emeletről, a templomban kerestek menedéket, segítséget nyújtottak, Isten szeretet és igéjét osztottuk meg velük, egy szervezet segít, egy titokzatos valaki bedobja az úti okmányaikat a gyülekezet épületébe, végre itthon, Isten soha nem vall csődöt, a legsötétebb pillanatokban amikor úgy tűnik nincs segítség feldereng a világosság Jézus nevében
 
 http://www.bizonysagtetelek.hu/2008.03.06.html#2008.03.06.I
 http://video.google.com/videoplay?docid=-2163966445808975972&hl=en
Cím: Erotika
Írta: atesz - 2008 Március 21, 23:32:53
Huu ez egy eleg kenyes tema  sokuknak nehezere esik errol dumalni nyiltan bar en nem sok mindent turok  meg elegge fiatal vagyok de egyet tudok Szerete az Ur es a Szeretet mindent legyoz sajna neha en is kuzdok evel a bunnel :( es amiutan elkovetem anyira faj mintha egy nagy hegyhalom  lenne a szivemen de hala az Urnak hogy johetunk hozza imaban  a nap barmelyik oralyaban mert o kesz fogani es megbocsatani hat  ez az erorika hmm hat igen tele van a vilag  erotikaval Tv ben erorika megy a plakatokon csini csajok hmm nem knyu ellenalni a ferfiaknak teljes erejukbol kuzdeniuk kell az ilyesmikkel hat  sokszor elesunk mi ferfiak  ezen a teren de hala az Urnak hogy ha el is esunk nem kell a mocsarban fekudnunk  ujra es ujra kell kezdeni FO hogy NE ADJUK FEL a kuzdelmet  jah es a parkapcsolathoz fuznom hat jah nem kell karbatett kezel varni fogy toppanjo le az egbol pl barat baratno szerintem  az en velemenyem hogy kell ismerkedni minnel tobb  embert megismerni es baratsagokat alakitani mert ha ulsz karba tett kezel akkor nehez am megtalalni az igazit kell ismerkedni szerintem es majd a tobbit bizzuk az Urra Ferfiaknak meg batoritaskent sok kitartast es erot a mindennapokhoz hogy le tudjuk gyozni a satant ezen a teren is GBY Be Blessed
Cím: Erotika
Írta: tanítvány - 2008 Március 22, 23:05:26
Olvasva a hozzászólásokat, érdekes és tanulságos gondolkodásmódokat sikerül így megismernem. Én nem szándékozom a leírt véleményeket hasogatni, bár kövecske  leírásával nagyon azonos a nézőpontom. Én, ha szabad, saját megtapasztalásaimat szeretném közzétenni. Több olyan beosztásban dolgoztam, ahol sok emberrel volt ismeretségem, kapcsolatom, és így sikerült sok nővel is ismeretségbe kerülni. Bizony, nagyon ébernek kell lenni, mert a test vágyai nagyon is eltudják homályosítani az Ige szavait, intelmeit. Több nő ismerősöm is volt, de valahogy csábító volt a gondolat, hogy miért is kell mindenben engedelmeskednem az Ige szerint? És felcsengett belül az,hogy a lélek halála a paráznaság, és a testi vágyaknak való engedés. Hogy miért is? Mert a két külön levő test, a férfi és a nő, a szerelemben és a szexben egyé lesznek, és ezt nem lehet mindenkivel, bárkivel  megtenni! Az Ige is nagyon szépen int, minden férfinak legyen tulajdon felesége, és minden nőnek legyen tulajdon férje! És hiszem, hogy aki ezt kimondta, az Úr akaratát közölte ezzel a kijelentéssel. Így visszatérve a téma lényegéhez, nagyon is örülök, hogy hamar ráébredhettem, hogy ez a cselekedet gyülöletes az Isten előtt, így akármilyen nehéz, de megvárom, amikor az elkészített partnert megismerhetem. És akikkel eddig megismerkedtem, valahogy nem éreztem azt az igazi mély szívből jövő őszinte vonzalmat, ami szerintem az egyik fontos felismerése annak, ha az a személy nekem elkészített személy, és kiváltja ezt az érzést. Tehát, érdemes volt a nyugodt várakozás, és nem a testi csábításoknak engedni. Azt pedig, hogy az igazit találom meg, az egy különleges szeretet, ami nem azt nézi, hogy mid és mennyid van, hanem az Isteni partnet, társat látja meg benned, és biztos abban, hogy az életet eltudja vele együtt képzelni, minden próbán keresztül, és mind ehhez segítség az Isten áldása elrendelése. Biztos vagyok abban, hogy aki ilyen kapcsolatban éli le partnerével az életét, az elmondhatja, hogy valóban öröm és boldogság volt az életük egymás mellett. A 3-as kötél, az Úr, társ az Úrtól, és én. Hiszem, hogy az Úrtól kapott igaz feleség nagyobb kincs minden anyagi nyereménynél.
Cím: Erotika
Írta: atesz - 2008 Március 22, 23:08:10
Ammen tanitvany:P
Cím: Erotika
Írta: tanítvány - 2008 Március 22, 23:39:18
Azt nem tudom, hogy a jelen leírásom jó helyre kerül e? Ha véletlenül nem, kérem a moderátort, tegye át a megfelelő topikba. A mai emberek életében nagyon elértéktelenedett a testi és szerelmi kapcsolatok lényege, hogy ezen mit is értek? Sajnos állandó és nyílt tabuk nélküli köztömegcikké lett a testi szerelem, a szexuális kapcsolat. Bizony nem egy esetben komoly erőfeszítést kellett kifejtenem mind szellemileg, mind emberileg (testileg), hogy a felkínálkozó alkalmat amit a munkáért cserébe fizetni (adni óhajtott), eltudjam hárítani. És lássuk a napi tv műsorokat, szinte már semmi mást nem lehet látni, csak a csókolózást, és az ágyjeleneteket. Értékét veszítette a szép tiszta emberi tast, amely a lélek temploma az Ige szerint. Én személy szerint több esetben is voltam személyi testőr, és volt eset, hogy szórakozó helyre kellett két elég csinos, de még fiatal lányokat elkísérnem, és felügyelnem. Hát ezek a szórakozó helyek a fertő méllye, és bizony elég sok személy szinte gátlástalanul felkínálta magát, sőt kihangsúlyozta, hogy "csak ma este legyél az enyém"! Megvallom, elborzadtam! Az ember ennyire elértéktelenítheti önmagát? Ennyire nem tudja saját testének és személyének az értékét? Bizony, itt megértettem, hogy miért is kell imádkoznom, és miért is kell kérni, hogy minél több embertársam megismerje az Ige szavait, azaz Isten óvó és intő szavait, amely a haláltól és az örök kárhozattól ment meg. Sajnos, nagyon sok embert, mind férfit, mind nőt, elkábít a Sátán, és törbecsalja, és ez az egyik formája az elveszésnek, a tönkretételnek. Igen, még a gyülekezetekben is nagyon félve beszélnek, tanítanak, intenek erről a témáról. Hiszen nagyon síkos pályára lép, aki ebbe kezd, és sokan megvetik, elutasítják, de a valóságban, ők is szeretnének ebből szabadulni, mert érzik, tudják, hogy elcsúsztak. Én nem tudok eleget hálás lenni, hogy az igazságot, az Igét, így az Úrat, Jézust megismerhettem, mert így igaz nehezen, de vele sikerül a testi vagyakat legyőzetni. Bárcsak sokaknak sikerülne a tudtára adni, hogy a test a lélek templomául rendeltetett, és nem szabad azt felelőtlenül lerombolni, tönkretenni.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2008 Március 23, 00:10:06
Kedves Tanítvány!  :05:

Jó helyre jókat írsz, nem fogom áthelyezni a hozzászólásaidat! :05:
Várom a további hozzászólásaidat!

Szeretettel,
Antee
Cím: Erotika
Írta: kövecske - 2008 Március 23, 00:22:11
Kedves Tanítvány!  :088:


Tényleg jókat írsz... nagyon egyetértek vele...  :afro:
És azért vagy te "tanítvány", hogy "sokaknak sikerüljön tudtára adnod, hogy a test a lélek templomául rendeltetett, és nem szabad azt felelőtlenül lerombolni, tönkretenni."  :2angel:
Kérem... és kívánom, hogy áldjon meg ebben az Úr... Ő legyen a te segítséged... :088:

Szeretettel:
kövecske
Cím: Erotika
Írta: atesz - 2008 Március 24, 12:32:24
Ammen!!!
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2008 Április 01, 22:51:50
Bár erről a kérdésről már írtam korábban - csak most mégis úgy érzem, újra kell - szóval az erotika egy testi vágy. Akit Isten megállított és új élettel ajándékozott meg az emberi életre válik alkalmassá. A halott életre kel és nem testi társat, hanem lelki-testi párját keresi. A másik felét - érzelmileg, lelkileg, aki kiegészíti, amit Isten egybeszerkeszthet. Isten lélek - a test az pedig test. A lelki dolgokat a test nem is értheti, nem alkalmas rá. Nagyon nagy szükség van arra, hogy érzelmeinket Isten kezébe tegyük le. Egyre világosabban látni, Isten nélkül már tényleg lehetetlen megtalálni a párját bárkinek. Régebben, mikor nem volt még ennyire mélyrepülésben az ember  - erkölcsileg viszonylag egészségesebb volt - nem látszott ennyire az ember Istenre szorultsága, mint manapság. Képtelen az ember a házasságra - teljesen képtelenek a fiúk és a lányok egyaránt - és méregetik egymást messziről, vajon ki lesz a párom - és kétségbeejtő, amit látnak. Istennek meg van a terve az övéivel - senkinek ne legyen kétsége effelől.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: succubi - 2008 Augusztus 12, 13:58:56
Az erotika velünk született.Szerintem itt is az a fontos, hogy ne essünk végletekbe.Ha megtartjuk az egyensúlyt akkor csodás és egyáltalán nem bűnös dolog, szerintem.Ha például két ember szereti egymást akkor egész új értelmet nyer.Észrevesznek egymásban "mélyebb szépségeket".Akkor ha 2 ember együtt van úgy hogy szeretik egymást akkor az természetes, mindketten érzik, hogy nem csak testileg vannak együtt.És ha valamiről az ember érzi, hogy természetes, nem marad benne utána rossz érzés.Én próbáltam már a véletes csak vágynak hódolást.Könnyű kaland,bujálkodás...stb.De az olyan mint az alkohol,ha túlzásba viszik,hirtelen felrepít aztán kiüresedés.
Cím: Erotika
Írta: szbalint - 2008 Augusztus 13, 08:18:20
Kedves succubi!

Nem teljesen értem, mire gondolsz a hozzászólásodban.
Egy biztos, és ez Isten törvénye: "NE PARÁZNÁLKODJ!"
Ez azt jelenti, hogy minden testi kapcsolat ami HÁZASSÁGON KÍVÜL keletkezik, BŰN!
Akár el tudjuk fogadni, akár nem, akkor is így van!
Olyan ez, mint a "földi" törvények: attól, hogy nem tartják be, még létezik...

Szeretettel: szbalint
Cím: Erotika
Írta: gyermek - 2008 Augusztus 14, 10:52:00
Sziasztok!
A véleményem erről a témáról az, hogy szerintem semmilyen testi öröm nem okoz olyan nagy feltöltődést, mint a lelki egyesülés az Úrral. Hogy nekem volt e testi kapcsolatom a házasságom előtt? Megvallom, volt, és úgy szenvedtem, mint egy kidobott kutya. Hogy miért? Mert a neveltetésemből kifolyólag azt hittem, hiszem, hogy a közösülés a házasság után törvényes. De ebből is tanultam. Mindössze 17 éves voltam, mikor megtörtént velem. Az akkori ifjusági lapokat olvasva, teljes mértékben elítéltem az ilyen lányokat. De ne ítélj, hogy ne ítéltess. Olyan volt, mintha valmi, vagy valaki dróton rángatna. Olyan jó volt előtte az Istennel a kapcsolatom, hogy éjszakánként sírtam az örömtől, mikor hozzá beszéltem és betöltötte a lelkem a szeretetével. És amikor eljött az az éjszaka, akkor mint akinek a lelkébe egy hatalmas gödröt ástak, és nem lát a végére. Én is akaratam akkor éjszaka. Aztán bocsánatért esedeztem, aztán újra megtettem. Kényszeríteni nem kényszerített semmi, csak a vágyaimnak engedtem. Már már karmoltam a mellkasomat, hogy kiszabaduljon belőlem ez a fájdalom. Rémálmaim voltak. És hogy ez meddig tartott? Három évig, azután megint 3 év hogy érezhettem Isten ölelő kezeit. Édesanyámmal megromlott a kapcsolatom, mert tudtam, hogy haragudna értem, ha kiderülne ez az egész, de hála az Isten kegyelmének, édesanyám már már zavaró szeretetének, végtelen hálát adok az Úrnak, hogy most már egy másik férfival igaz, de boldog házasságban élünk, immár 5 éve. Van két gyönyörű gyermekünk, édesanyám pedig, mivel nem együtt lakunk, pénteken már telefonál, hogy a hétvégén szeretettel vár minket, és mindenképpen menjünk. Mostmár 29 éves vagyok, de édesanyám mai napig is az ölébe ültet és nevetve emlegetjük azokat a bolond kamasz éveket. Istennek hála mindenért. Nekem sikerüt visszatérnem az Úrhoz, hiszen ő egy percre sem hagyott el, de a bűn felhői miatt nem láttam az Ő dicsőséges ragyogását. És fontos, hogy az ember saját magának is megtudjon bocsátani, mert Jézus vére már elmosta  a mi bűneinket, ez persze nem azt jelenti, hogy mostmár mindent lehet, sőt. De a depresszióba esés, melynek én  az enyhe fokozatát átéltem, a  saját bolondságunkból születik. Köszönöm Istenem, hogy megbocsátottál, köszönö, hogy szeretsz.
És hogy ma mi a véleményem az erotikáról? Örömömet lelem benne, mert örömöt okozok ezáltal a hozzám rendelt férfinak. De aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2008 Augusztus 14, 10:59:23
Köszönöm, hogy ezt megosztottad velünk!
Cím: Erotika
Írta: szbalint - 2008 Augusztus 14, 11:20:10
Kedves gyermek testvérem!

De jó lenne, ha mindenki így gondolkodna.
Hihetetlen a kísértése a mai kornak. Hihetetlen, hogy mekkora önmarcangoláson kell keresztülmennie annak, aki meg akar állni, hogy el ne essék. Nincs két egyforma ember. Van, akinek könnyű legyőznie az ösztöneit. Van, akinek nagyon nehéz. Még Krisztussal is. Akinek nincs Krisztusa, az nem is akarja legyőzni, hiszen nem tekinti bűnnek. Máté 5,28: Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az õ szívében.  Könyörgöm: amikor elmegy melletted egy végletekig kivetkőtzött nő (feltuningolt macsó férfi), mit tudsz csinálni??? Elfordulsz? Odanézel? Mihez van lelki erőd az adott pillanatban?
Sátán nagyon kifinomult eszközöket használ. Mivel a testünk a leggyengébb láncszem, hát nyilván azt támadja. És kit támadjon leginkább, ha nem a fiatalokat, a tinédzsereket, akik hihetetlenül védtelenek. Itt a szülői felelősség!!! Gyermekeinket hitre nevelve, megértő türelemmel, szeretettel gondoskodva és alázatos imádsággal az Úr kegyelmével talán elérhetjük, hogy ne legyenek áldozatok.

Az erotika a HÁZASSÁGON BELÜL csodálatos testi ajándék, a szerető Isten ajándéka. "Lesznek ketten egy testté" - úgy lelkileg, mint testileg. Dicsőség a mindenható Istennek!!!
Cím: Erotika
Írta: gyermek - 2008 Augusztus 14, 11:34:33
nagyon igazad van bálint, az ember már most el kezd gondolkozni azon, hogy vajon ha  a mi gyerekeink oda nőnek akkor mi vár rájuk. Csak kegyelemért tudunk imádkozni. Mert nem azé, aki akarja és nem azé aki fut, hanem a könyörülő Istené. Az én példámra visszatekintve mostmár nem mint gyilkoló fájdalom maradt emlékül, hanem egy zsoltár beli ige: Mielőtt meg nem aláztál engem, tévelyegtem, most pedig nem mulasztom el, hogy a te határozataidat megtartsam.
Amen
Cím: Erotika
Írta: maria - 2008 Augusztus 14, 11:59:41
Bálint! Jó volt olvasni női szemmel egy férfi gondolatait. Mi nők is valóban csapdába esünk /no, én már nem igen, mert öregecske vagyok hozzá , így én előnyt szereztem :020:/ De én is voltam fiatal és parázna is. A fiúk szeme rajtam csüngött, aminek nehéz volt ellene állni. Volt, hogy nem tudtam és nem is akartam. Válogattam a kendermagban.  Mocskosnak éreztem magam miatta, -így tudom miről ír a gyermek, - pedig mégcsak nem is voltam hívő. Aztán ez egy idő után eltünt és természetessé vált. /azért itt ne essetek túlzásba :hehe:/ A bosszúm hajtott a férfiak felé valamiért. Ez hosszú történet és már az a mocskos Mária újjászületett és a régi énem már nem él, meghalt örökre. Új vagyok Krisztusban és a bűneimre többé nem emlékezik Isten, így én sem teszem. A sátán nem alszik. Ha valakire azt lehet mondani, hogy szorgalmas és jól dolgozik, őrá igen. Bár sok keresztényre azt lehetne mondani, hogy kitartó ahogy az ellenségünk. Érti a dolgát az biztos. Nem egy elpirulós, szégyenlős munkás. Ezt nem a dicséretére mondom, hanem a mi figyelmeztetésünkre. Szóval. Amikor már hívő lettem, bevetette magát a csábításba a sátán a férfiakon keresztül. Egy férfi odasurrant mellém és a fülembe súgta a mocskos gondolatait. Heeejjj én megfordult és nagyon kedvesen azt mondtam neki. - Magának nem rám van szüksége, hanem Jézusra!!! A férfi annyira megillatődött, hogy leblokkolt. Majd jöhetett az Evangélium. :hehe: Sokszor előfordult ez az életemben, pedig nincs ki a fenekem és egyébb szépségem.  :01: De egyvalami kint van! Isten szeretete, ebből fakadó kedvesség - ez nem mindig látszik meg, de bennem van, ahogy bennetek is -  és ez megtéveszti a világi férfiakat. Már letett róla a sátán, mert tudja, hogy ezzel nálam nem ér el semmit, mert abból is az Evangéliumot hozom ki. Dicsőség érte Istennek! Resszekess pokol!

Amit a gyermek írt, abból két dolgot kell leszűrni. Az egyik az, hogy ha őszintén, megbánva bocsánatot kérsz az Úrtól, akkor Ő ott és azonnal megbocsát, nem kell eljutni az önmarcangolásig. A másik, hogy nem a neveltetésünk tesz Istenfélővé, ahogy a gyermek is leírta. Köszönöm és épülésünkre volt gyermek.
Cím: Erotika
Írta: succubi - 2008 Augusztus 14, 13:01:06
A megfelő társal csodálatos,ahogy gyermek írta a "hozzád rendelt férfival".De én nem gondolnám,hogy mindig egybeesik a házastárssal.Örülök,hogy gyermeknek megadatott,hogy a párjával lehet.Olyan sok a rossz házasság.Nem értem miért kell benne szenvedni.A házasság csak akkor jó ha tényleg 2 lélek közt kötettik és nemcsak egy elhamarkodortt döntés papíron.
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2008 Augusztus 14, 13:09:39
Nekünk a feleségemmel megadatott az a kegyelem, hogy szüzen lehettünk egymásé. Megértem Bálintot (hiszen én is férfi vagyok), de a harcot nem szabad abbahagyni! Tényleg vonzó a női test (számomra is), de nem engedhetem meg, hogy belenyugodjak abba, hogy tekintgessek ide-oda. Itt nem a magam vádlásáról beszélek, hanem a beismerésről és az ellenállásról. Ha ilyenre vetem szemeim, akkor tudatosítom magamban, hogy ez rossz és nem folytatom, nem is vádolom magam, hanem harcolok. Nagyon sokat segít, ha szerelmesek vagytok a párotokba! Nem csak szeretitek, hanem égő szerelemmel égtek érte. Ugyanis a szerelem vakká teszi az embert és csak a szerelmesét látja. :igen:
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2008 Augusztus 14, 13:11:37
A megfelő társal csodálatos,ahogy gyermek írta a "hozzád rendelt férfival".De én nem gondolnám,hogy mindig egybeesik a házastárssal.

Hát az pech! De ez kizárólag az adott személyek döntése. Miért választott másikat? MIndenki azt aratja, amit vetett!
Cím: Erotika
Írta: succubi - 2008 Augusztus 14, 13:17:11
 Ugyanis a szerelem vakká teszi az embert és csak a szerelemsét látja.

Vagy éppen felnyitja a szemed és meglátod benne azt amit csak az iránta érzett szereteted tesz láthatóvá.  :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2008 Augusztus 14, 13:30:02
Valószínű nem lehet könnyű a férfiaknak, hiszen ha végig megy az utcán, mást sem lát szinte minden utcasarkon, mint a csinosabbnál csinosabb reklámfogású nőket a plakáton. Az utcasarok és a türelmi zóna az máskérdés. Egy alkalommal kértem a páromat, akivel vittük haza a mamáját, -közel 90 éves, és kértem hogy álljon meg a sarkon. Ott egy gyönyörű nő kereste a "kenyerét". Amikor kiszálltam az autóból, és elmondtam neki, hogy Jézus mennyire szereti őt, azonnal tudta, hogy bűn amit tesz. Mielőtt elmentem, megöleltem őt és a fülébe súgtam, búcsúzóul, hogy Jézus szereti. Akik lementek mellettünk, eltudom képzelni mit gondolhattak rólunk. Amikor beszálltam a kocsiba a mama  megkérdezte - Te ismered ezt a nőt? Foggalma nem volt miért öleltem meg a lányt. Elnevettem magam és azt mondtam: Nem, nem ismerem, de Jézus igen. Velem ilyesmi előfordul.

Megkérdeztem most a páromat, hogy ő hogyan reagál ezekre a női szépségekre.  :2knuppel:  :hehe:  :2funny: Azt mondta, ő elfordítja a fejét főleg ha kint van mindene és nem néz oda. Nem érdekli más női szépség és ez nem okoz neki gondot. Ez egy jó férj! Megbecsülöm ám érte. Na, nem mindig de tanuló vagyok én is :hehe:
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2008 Augusztus 14, 14:04:35
Arról meg csak félve írok, hogy az ágyban nem szabad prűdnek lenni.
Kérem, ne értsen félre senki! Sok ember küzködik félelmekkel és sokszor ezt a vallásos érzelmek gerjesztik. "MIt szabad, mit nem szabad?" kérdezik és félnek, hogy vétkeznek. Ne félj! Mondja Jézus.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2008 Augusztus 14, 14:51:45
Azt írtad, hogy félve írsz, de Jézus azt mondta: Ne félj! Igen megértelek. Akinek nincs szabadsága erről beszélni - a jó ízlés és modor határain belül is, akkor az valóban valásos érzelmekkel él. Van Ige arra, hogy ne tegyük a házastársunkat paráznává azzal, hogy megvonjuk tőle a köteles jó akaratot. Itt a prüdéria is szerepet játszik. Nem okos dolog a fejfájásra hivatkozni.

1 Kor. 7,2-6
De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje. A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Ne fosszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok. Ezt pedig kedvezésképen mondom, nem parancsolat szerint.

Hát innentől kezdve a krisnások szóba se jöhetnek. Ők csak nemzéskor kerülnek az ágyba a párjukkal. Isten pedig nem ezt mondta. Ő tudja mit teremtett a nőnek és a férfinak. Mi nem állatok vagyunk!
 
Cím: Erotika
Írta: Hilda - 2008 Augusztus 14, 16:14:54
Sokkal rosszabb lehet ez a "csak gyereknemzés céljából" című szex, mint az egyedüllét! Ki találta ezt ki?!  :035:
Ami a nők öltözködését illeti, úgy érzem magam nyáron, mintha az egész ország egy nagy türelmi zóna lenne, elképesztő milyen ruháknak nevezett zsebkendőnyi alkalmatosságokban,és gátlástalanul riszálják magukat a lányok! Ezért is örülök, hogy nőnek születtem, Isten tartsa meg a keresztény férfiakat, hogy tudjanak szövetségre lépni a szemeikkel, hát nem lehet könnyű! :02:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2008 Augusztus 14, 17:09:03
Hilda írta: Ezért is örülök, hogy nőnek születtem, Isten tartsa meg a keresztény férfiakat, hogy tudjanak szövetségre lépni a szemeikkel, hát nem lehet könnyű!


Hilda! Hát ez elképesztően jó mondat. 

:2funny:  :hehe: Na fiúk, le a kocsányon lógós szemekkel.  :hehe:
Cím: Erotika
Írta: horvathtibor - 2008 November 03, 08:12:21
Drága Testvéreim
Én valahogy ugy látom,hogy egy italt,cigit könnyű elhagyni és nem is gondolkozunk rajta,de a szex már egésszen más.Az által születtünk is.Isten megadja annak a modját is.
Idézet
1 Mozes 2.18 -És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.
A megfelelő segítő társ nem csak annyiba ál,(feleségeknek)hogy fözök,mosok,takarítok,hanem az ágyba is megteszem a kötelességemet.Ez érvényes a férfiura is.Sajnos a házasságoknak a 90° megy tönkre épp ezért,mert nem veszik figyelembe ezt az igerészt.
Idézet
1 Kor. 7,1
A mik felől pedig írtatok nékem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni.
1 Kor.7,26
1 Kor. 7,2
De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje.

1 Kor. 7,3
A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének.

1 Kor. 7,4
A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.

1 Kor. 7,5
Ne foszszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.
Kérdezem én,ha akár férfi,vagy nő betölti a hivatását,problemája lenne az erotikával?
Egy jollakott ember,talán gondolkozna azon hogy tudjon még enni?
Igy van a szexel is
Az Úr adjon bölcsességet minyájunknak,hogy viszonyuljunk ijen téren a mi párunkhoz,bármien kivánsága is legyen ezen a téren
Ámen
Cím: Erotika
Írta: Magda - 2008 November 03, 08:31:35
Bizony bizony a megtöltött bendőjű ember is enni akar, mert nem mindegy mivel töltötte meg a bendőjét, ezért jön a mértéktelenség, minden területen  :2tickedoff:
Cím: Erotika
Írta: horvathtibor - 2008 November 03, 10:04:00
Drága Magda
Én nem úgy látom,mert ameik férfinak,vagy nőnek megadnak mindent ijen téren,az nem kiván a szomszédba keresni mást.
Én mind ateista,de mivel az első feleségemmel ijen téren nagyon jól egyeztünk,még ha akartam volna is,akkor se tudtam volna őt megcsalni,mert bevoltam telve.Ez a dolog sokszor abból adodik,hogy 1x,2x az eggyik fél elent mond a másiknak.A visszautasított személy utánna keres egy olyan személyt,aki ezt nem teszi.Természetes,ezt nem ojan személyről mondom,aki befogadta Úrunkat a szivébe,hanem,mind világi.Isten gyermeke mindig szem elött kell tartsa Úrunk kivánságát és az Ő Szent Szeleme ad erőt,hogy elent mondjon a kivánságának,még akkor is,ha a párja nem tölti be a hivatását ijen téren.Amikor váltam az első feleségemtől,megjelent egy 65 éves néni.Mikor megtudtam,hogy válik és kérdeztem,miért,ezt válaszolta:A férjem nem férfi.....Gondoljátok el 35 év házasság után ezt halani valakitől.Akkor már tudtok következtetni.
Én mind Isten gyermeke természetes,hogy nem láttam helyesnek a néni vállását és nem is monhatjuk a jónak rossz,vagy fordítva,mert jajj annak
Cím: Erotika
Írta: Magda - 2008 November 03, 10:16:44
Idézet
-
Egy jollakott ember,talán gondolkozna azon hogy tudjon még enni?

Erre a mondatra reagáltam, bocs, ha félre érthető volt!  :hehe:
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2009 Április 09, 10:14:29
Egy kicsit boncolnunk kellene ezt a kérdést - szerintem a válás kérdésében is segítségünkre lesz. Sok félreértést már ennél a kérdésnél helyretehetünk.
Az erotika a test kívánsága. A házassági szeretkezés pedig az összetartozás legintimebb megnyilatkozása. Teljesen más a kettő.
Sokszor hallottam, hogy azért házasodott, hogy élhessen szexuális életet nyugodtan. Teljesen céltévesztés. Nem a szex miatt házasodunk. Sokszor hallottam, hogy az ember, hasonlóan az állatokhoz, nemi vágya van és ezt ki akarja élni. Ez is tévedés - az állatoknál ez egyszer egy évben - kb egy hétig, de igen limitált időszak - van ez, ahol a fajfenntartás érdekében, a legerősebb egyed viszi tovább az utódlás kérdését. Szóval semmiben sem hasonlít. Az útszélén álló lányoknak fogalmuk sincs arról, mi az hogy szeretkezni - egészen mást jelent nekik a nemi élet, nem is érti, titok számára. Az erotika sohasem tesz boldoggá , max testi élvezetet ad. A lélek másra vágyik.
Ennyit csak kicsit felszínesen előljáróban.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: ircsi - 2009 Április 09, 13:08:18
A szexuális vágyat Istentől kaptuk ajándékba.Mivel nem csak a szaporodásra,hanem egymás örömének beteljesedésére van ,pont ez külömbőztei meg minket az állatoktól.Pál apostóltól igen jó utmutatásokat találunk rá.Ne fosszátok meg egymást.......
A férj nem ura a testének..........
Minden ami nem utálatos az Úr elött,belefér.Egy jó házasságban a szexualításnak is jól kell működnie.
Az extrém szexuális vágyak mögött,a  tévelygés,paráznaság,nemi eltorzulás mögött, egy igen kemény szellemiség, a Jezabel szellemisége áll.
Összegyüjtöttem rólla pár jellemzőt.

Jézabel:jelentése  Izabella magyarul = tiszta, szűz, nem otthonos nálunk
Etbaálnak , Astarót papjának,Tírusz és Szidon királyának a leánya, Aháb Izrael királyának a felesége.
Megölette Isten prófétáit ( I.Királyok 18:13 ), elkeseredett ellensége volt Illés prófétának.
Ő volt az,aki megölette Nábótot szőlőjéért, hogy azt Akháb megkaphassa ( I.Királyok 21)
Szörnyű halált halt Jéhu által, Jéhu parancsára ( II.Királyok 9:30-37)
Jelenések 2:20  A szellemi feslettség kulcsa
Jézabel szellemi arculatáról, karakteréről,életmódjából ezeket meg lehet állapítani.
Jézabel szellemét  a Biblia az „ ég királynőjének ” is nevezi, akinek  két fővezére van, mint erős emberek.
Jézabel szelleme egy sátáni természetfölötti lény, amelynek a fő tevékenységi köre:
I.                    Paráznaság ( a szexuális bűnök minden formája)
II.                 Varázslás : ( gyüjtő fogalom )
-          Vallásosság, -  vallási csalások,-  bálványimádás,           idegen istenek imádása
Az ő feladata az, hogy az embereket befolyásolja,bele viszi az embereket vallásos praktikákba, mindenféle szexuális perverzitásokba
 Külső jelei a magatartásformái ennek a szellemnek, a paráznaságnál:

Hölgyeknél:

 Túlzott fölékesítés, kihívó kifestés – az ember a szexuális manipuláció eszköze.
A szexuális bűnöket jónak, szépnek, a boldogság forrásának tekinti. A legtöbb Hoollywodi
filmet ez a szellem motiválja. Ezek a filmek hamis értékrenden alapulnak.
Jézabel szereti a hölgyeket, de ez nem jelenti azt, hogy csak náluk találkozhatunk vele.
Az ilyen hölgyek beszéde is elárulja őt, ahogy a férfiakkal beszélnek:
-hízelkedő,nyájas,fecsegő,csacsogó,édes ( a szeretet imitációja, hamis )
Ezek a hölgyek saját önálló döntéseik szerint hagyják el a férjüket, és nem őt hagyják ott.
Ezek a hölgyek vonzódnak az ilyen férfiakhoz,akik maguk is már hordozzák Jézabel szellemét.
Sokszor kihasználják őket,megszerzik a vagyonukat,majd tovább állnak, és mennek egy újabb kapcsolatba. Ezek a nők nem munkából élnek, hanem a férfiakból.

Férfiaknál:

Jellemzője: a tisztátalan,prostituált nők felé való vonzódás,démonikus kötődés.
Akaratgyengeség,infantilizált férfiak (lásd Akháb ) akit ide-oda húzkodnak, és kilengések jellemzik.
Beszédük trágár,durva,csúfolódó. Állandóan keresik virtuálisan is és a valóságban is az ilyen nőket.
Pénzüket és értékeiket elpazarolják az ilyen nőkre, de életük végén nyögnek.
Nem tudnak jól sáfárkodni.Gyűlölik az erkölcsi tanítást, az intést, a figyelmeztetést.
A szellemi vezetőkkel szemben lázadó magatartást tanusítanak.
Feleségeiket elhagyják,cserbenhagyják,akikkel szeretetben kellene élniük.
Ezeknek a férfiaknak megkeményíti a paráznaság a szivüket, ezért nem tudnak hűségesek lenni egy feleséghez.
Könnyen belesodródhatnak a homoszexualitás világába, de legalábbis egyetértenek vele.



Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2009 Április 09, 14:51:18
Ircsi - ez szép volt. Ha már itt vagyunk - és egy kicsit erre is szétnézünk - én odatennék egy harmadik kategóriát a férfi és nő után - az egyház.
Mint tudjuk (Jel.2) - a Thiatirabeli (folyton áldozatot bemutató) egyház angyala, akinek volt ideje, de nem hagyta abba - a Szúz asszony (ahogy helyesen írtad - Jézabel) képében hamis tanításokat ad. Eszik a bálványáldozatot. Azt hiszem teljesen világos, melyik egyházról van szó. Paráználkodik kővel és fával. (tele a "templom"). Azt is tudjuk, hogy nagyon nagyon buzgó (utolsó cselekedetei nagyobbak - szóval sok, csak az egész rossz. A tiszta szűz asszonyból (szegény Máriából, aki megszülte Jézust) - egy bálványt csinál.
Ez csak azért, hogy a paráznaság - mint lelki paráznaság - szintén szimbólumként veszi a férfi-nő kapcsolatot.

Én nagyon szeretem a szőlőt. Mindíg megkóstolom, mikor körbejárok - melyiket vegyem. Ha igazán jót találok, akkor azt szoktam mondani - na ez az. Ez az igazi. Isten azt mondta - én vagyok az igazi szőlőtő. Az igazi.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: ircsi - 2009 Április 09, 15:28:19
Kedves Sándor teljesen eggyetértek gondolataiddal,igen a harmadik az "egyház "eggyes része /Jehova tanui,Unitáriusok,stb,csak nem akartam ennyire belemenni,hogy ne terelődjön el a témáról a figyelem.   :06:

Szretettel Ircsi
Cím: Erotika
Írta: Aata - 2009 Május 11, 19:32:44
Nem is olyan régen hallottam egy felekezetről, ahol az a szokás, hogy bárki bárki feleségével lefeküdhet, mert Isten azért adta a szexualitás örömét, hogy élvezhessük azt. Gondolom tanításaik az Énekek Énekének kiforgatásán alapulhat, mást nem tudok elképzelni. Hallottam olyanról is, hogy egy másik típusú gyülekezetben a bizonyságtevő azt vallotta, hogy Isten egész életében jelen volt, és segítette őt. Ez így jól is hangzik, csak az indokkal van a gond: bármelyik nőt megkaphatta. Ilyenkor mindig azért könyörgök, hogy csak az ilyen csábító, és alattomos félrevezetésektől mentsen meg Isten!
Cím: Erotika
Írta: ircsi - 2009 Május 11, 19:49:18
Kedves Aata!

Nagyon jól látod a dolgokat,ezek bizony mind tévtanítások amik nem állnak meg az ige fényében.
A szexualitást tényleg ajándékba kaptuk,de csak a házzasságon belül gyakorolható.
Ami egy szövetség  és csak ketten férnek bele.Férj és feleség.Bármi mást az ige házaságtörésnek és paráznaságnak mond.
Amik mind bűnök az Úr elött.Sajna ezen a téren egyre gyakoribbak a tévtanítások.   :044:
 

Cím: Erotika
Írta: Aata - 2009 Május 12, 05:34:23
Könyörgöm: amikor elmegy melletted egy végletekig kivetkőtzött nő (feltuningolt macsó férfi), mit tudsz csinálni??? Elfordulsz? Odanézel? Mihez van lelki erőd az adott pillanatban?
Sátán nagyon kifinomult eszközöket használ. Mivel a testünk a leggyengébb láncszem, hát nyilván azt támadja. És kit támadjon leginkább, ha nem a fiatalokat, a tinédzsereket, akik hihetetlenül védtelenek. Itt a szülői felelősség!!! Gyermekeinket hitre nevelve, megértő türelemmel, szeretettel gondoskodva és alázatos imádsággal az Úr kegyelmével talán elérhetjük, hogy ne legyenek áldozatok.

Maximálisan egyetértek! Azonban még valamit fontosnak tartok hangsúlyozni: annak ellenére, hogy szülői felelősség, a tiltással nem lehet mindent megoldani. Sokan ott rontják el, hogy csak megszabják az egyénnek, hogy mit szabad és mit nem, de a gyerek nem érzi sajátjának a döntést. Én a szülői felelősséget abban látom, hogy megértessük a csemetével, hogy mi miért nem jó, a végső döntést azonban neki kell meghoznia. És bármilyen fájó is kimondani, ha rosszul dönt, akkor azt neki kell vállalnia. Nem a 12-13 éves éretlenekről beszélek, mert ők még nem értenek mindent, és talán náluk még szükséges a tiltás is, de pl. a 16 évesek legtöbbje már meggyőzhető, ha a szülő ért a gyerek nyelvén. Itt jön a képbe a szeretet és a józanság, Vannak hibák, amiket engedni kell ahhoz, hogy másoktól megóvjuk őket.

Lehet ezekkel nem egyetérteni, de ha nem hagyjuk, hogy saját maga döntsön Isten mellett, akkor csak még jobban eltaszítjuk a hitélettől. Én hálát adok azért, hogy Isten ilyen szülőket adott nekem. 14 éves koromban eldönthettem, hogy akarok-e gyülekezetbe járni. A válaszom egyértelmű nem volt, mert csak kényszernek éreztem. Aztán 20 évesen magam kezdtem keresni Istent - persze jobban belegondolva Ő volt az, aki apró jelekkel felhívta magára a figyelmet. Addig elkövettem jó pár hibát, és súlyos vétket, melyekre ma sem vagyok büszke, és amelyek közül még ma is "kísért" néhány, de mindez kellett az én megtérésemhez!

Gyerekkoromban mindig úgy éreztem, hogy nem akarok hívő feleséget. A világi lányok sokkal felszabadultabbaknak, és boldogabbnak tűntek. Nem tiltották meg, hogy világi barátnőm legyen. Aztán egy nap interneten keresztül megismertem a mostani barátnőmet. Ő sem járt gyülekezetbe, hasonló okok miatt. Immáron 5 éve vagyunk együtt, és már az esküvőt tervezgetjük (persze előtte még eljegyzés  :06: ), és mindkettn egyetértünk abban, hogy csak az Úrban lehet boldog a házasságunk. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a szülő csak egy ideig tudja navigálni gyermekét. Utána Istenre kell bízni őt (lásd tékozló fiú). Nagyon nehéz megtalálni azt  pontot, amikor nem szabad tovább erősködni, és kíváncsi vagyok, hogy majd ha nekem lesz gyerekem, vajon sikerül-e ezt a gyönyörű elméletet megvalósítani. Remélem, Isten vezeti majd tetteimet, hogy én is olyan jó döntéseket hozhassak, mint szüleim.
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2009 Május 12, 06:34:51
Szia Aata!
Ha kérdezhetem, mit jelent, hogy 5 éve vagytok együtt?
Cím: Erotika
Írta: Aata - 2009 Május 12, 06:49:11
Azt hogy kapcsolatban.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 08:45:09
Vagyis, együtt éltek. Azért 5 év nem kis idő, hogy tudd, őt adta- e az Úr, vagy sem és eldöntsd a feleségedül akarod e venni, vagy inkább bűnben élni.. Ez a felelősség viszont már a tiéd, hiszen te vagy a "fej" és nem a szüleid. A gyülekezet ezért is jó, mert ott hallanál róla, hogy Istennek ez nem kedves. Természetesen nem ítéllek fel, csak te feddted föl és az írások mást mondank.

Valóban a szülőnek sok a felelőssége, de úgy gondolom, húszon évesen már nem is hagyja, hogy megmondják neki mi a jó és mi nem. Már kis korban kell elkezdeni és folyamatosan nevelni. Sajnos, de az én gyermekkoromban már nem voltak a szülők hívő emberek. A kommunizmus szétverte a kereszténység szabad gyakorlást. /persze nem tudom veszítettünk e a vallás miatt bármit is, amit akkor gyakoroltak?!/ Ha akkor a kommunizmus hagyta volna, hogy ugyan úgy bejöjjön "kintről" a tiszta evangélium mint ma, akkor egész más lenne. Az iskolákból nagyon nagy hiba, hogy megtiltják a Biblia tanulmányozását. Nagy hiba, hogy a sátán nagyobb színteret kapott mint Isten akár TV-be, rádióba, sajtóban stb. Hát ez bizony nem a szülők felelőssége. Én sem neveltem a gyerekeimet kereszténynek, mert abban nőttem föl, amiben. Isten elvégezte bennük, de sok kimaradt az életükből.
Cím: Erotika
Írta: Aata - 2009 Május 12, 11:05:30
Vagyis, együtt éltek. Azért 5 év nem kis idő, hogy tudd, őt adta- e az Úr, vagy sem és eldöntsd a feleségedül akarod e venni, vagy inkább bűnben élni.. Ez a felelősség viszont már a tiéd, hiszen te vagy a "fej" és nem a szüleid. A gyülekezet ezért is jó, mert ott hallanál róla, hogy Istennek ez nem kedves. Természetesen nem ítéllek fel, csak te feddted föl és az írások mást mondank.

Valóban a szülőnek sok a felelőssége, de úgy gondolom, húszon évesen már nem is hagyja, hogy megmondják neki mi a jó és mi nem. Már kis korban kell elkezdeni és folyamatosan nevelni. Sajnos, de az én gyermekkoromban már nem voltak a szülők hívő emberek. A kommunizmus szétverte a kereszténység szabad gyakorlást. /persze nem tudom veszítettünk e a vallás miatt bármit is, amit akkor gyakoroltak?!/ Ha akkor a kommunizmus hagyta volna, hogy ugyan úgy bejöjjön "kintről" a tiszta evangélium mint ma, akkor egész más lenne. Az iskolákból nagyon nagy hiba, hogy megtiltják a Biblia tanulmányozását. Nagy hiba, hogy a sátán nagyobb színteret kapott mint Isten akár TV-be, rádióba, sajtóban stb. Hát ez bizony nem a szülők felelőssége. Én sem neveltem a gyerekeimet kereszténynek, mert abban nőttem föl, amiben. Isten elvégezte bennük, de sok kimaradt az életükből.

Csak a tisztánlátás kedvéért: nem élünk együtt, és házasságig nem is fogunk. Ellenben sajnos abban igazad van, hogy "bűnben élünk". És abban is igazad van, hogy ez már csak a mi döntésünk, hogy így akarunk-e maradni. A válasz egyértelmű nem, és éppen ezért úgy tervezem, hogy rövid időn belül megkérem a kezét.
Az iskolai tanítás is igen hasznos lenne, úgy gondolom, hogy ha ezt valahogy sikerülne elérni, hogy valahogy visszakerüljön a rendszerbe, az nagyon megerősíthetné a keresztény egységet.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 11:28:02
Hát, te vagy a ludas, :169: mert azt írtad, kapcsolatban. Én a kapcsolatot másképpen értem, nem csak a szexet. De valóban rendezzétek és tiszták lesztek Isten előtt. Ha szeretitek egymást, akkor csak a sátán akadályoztat.

"Az iskolai tanítás is igen hasznos lenne, úgy gondolom, hogy ha ezt valahogy sikerülne elérni, hogy valahogy visszakerüljön a rendszerbe, az nagyon megerősíthetné a keresztény egységet."

Igen, valóban ez lenne az egyik megoldás. Mennyire könnyebb lenne Isten dolga. Sajnos, de az evengélium is nagyon felhígult a gyülikben is, mert ha kissé a bibliai szigorral tanítanak, akkor elmennek inkább a világba. Ez tapasztalat.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Május 12, 11:31:32
Szerintem a házasság a jegyességgel kezdődik. Nem a papír és az időpont határozza meg Isten előtt, hogy ki a házas.
Szerintem az elkötelezettséggel kezdődik.

Van egy ige, amelyben Isten nem tulajdonít bűnt:

2 Móz. 22,16
Ha valaki hajadont csábít el, a ki nincs eljegyezve, és vele hál: jegyajándékkal jegyezze azt el magának feleségül.

Erről mit gondoltok?
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 11:40:18
 :2funny: Pont egy vőlegény teszi föl a kérdést, aki nem sokára házasodik.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Május 12, 11:41:43
  :2funny:

Nálam már nemsokára nem lesz aktuális ez, ezért is merészeltem írni ezeket.  :gunyos:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 11:44:42
József nem hált Máriával, csak Jézus születése után. Ebből kiderül, ők jegyességük alatt sem háltak együtt, vagyis nem csábította el Máriát, viselőssége előtt sem, hanem várt az egybekeléssel és nem élt ezzel az Igével. Ha valaki parázna akkor rendezze el. Régen is így volt ez, el kellett vegye a lányt, főleg ha teherbe esett. Ma meg ha már 6 gyerek van, akkor se kelnek egybe. Én nem vetem meg ha elbuktak, mert én meg másban bukdácsolok.   :07:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Május 12, 11:48:42
Igen, József és Mária példázata mást mutat.
Én viszont arról beszéllek, hogy szerintem a házasság a jegyességgel kezdődik.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2009 Május 12, 12:40:36
Csá Aata tesó!
Pontosítsuk a dolgokat!
A jegyesség nem a házasság kezdete, hanem előzménye! Attól, mert egy férfi eljegyez egy nőt, attól még nem kapnak 'isteni felhatalmazást' az együttélésre.
S nem kell valakivel együttélned házasságon kivűl, hogy az Isten szemei előtt ne legyen kedves, elég ha csak együtt szekszeltek!
:-)
Cím: Erotika
Írta: Aata - 2009 Május 12, 13:00:02
Teljesen egyetértek, sosem állítottam az ellenkezőjét! Na jó ez nem igaz, régen nem így gondoltam, de már jó ideje rájöttem, mekkorát tévedtem. Azért köszönöm!  :06:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 13:02:27
Anti írta: Szerintem a házasság a jegyességgel kezdődik. Nem a papír és az időpont határozza meg Isten előtt, hogy ki a házas.
Szerintem az elkötelezettséggel kezdődik.

Van egy ige, amelyben Isten nem tulajdonít bűnt:

2 Móz. 22,16
Ha valaki hajadont csábít el, a ki nincs eljegyezve, és vele hál: jegyajándékkal jegyezze azt el magának feleségül.

Erről mit gondoltok?"

Csá Aata tesó!
Pontosítsuk a dolgokat!
A jegyesség nem a házasság kezdete, hanem előzménye! Attól, mert egy férfi eljegyez egy nőt, attól még nem kapnak 'isteni felhatalmazást' az együttélésre.
S nem kell valakivel együttélned házasságon kivűl, hogy az Isten szemei előtt ne legyen kedves, elég ha csak együtt szekszeltek!
:-)

Daba, te nem Antinak akartad ezt írni?  :088:
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2009 Május 12, 13:45:48
Hát igen jegyességben kötelességek vannak, jogok nincsenek...
Cím: Erotika
Írta: Jules - 2009 Május 12, 13:58:11
Érdekes az Antee által felhozott ige....

Ami itt jön, szigorúan csak az én személyes véleményem, nem akarom senkire ráerőltetni  :01:

Ha a mózesi törvényeket nézem, ha a jegyben járó férfi vagy nő lefeküdt valakivel, ugyanúgy megkövezték,mintha házas lett volna, tehát valahol valóban a házasság kezdetét jelenti Isten előtt, szent dolog.

Házasság előtti szex: az egyértelmű, hogy Isten tökéletes akaratában a szexualitás a házasság keretein belül kell, hogy működjön.
Most jön az ige (csalok, mert már beszélgettünk erről Anteeval  :06:): szerintem ez elég érdekes. Ha a fiatalok egymáséi lesznek, Isten törvénye kötelezi őket, hogy házasodjanak össze, ha nem teszik, paráznák.
Ha összeházasodnak, akkor végül is betöltötték az Igét, még ha nem is Isten tökéletes akaratában járva.

Jöhetnek a kövek.   :001:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 14:25:26
"Ha a mózesi törvényeket nézem, ha a jegyben járó férfi vagy nő lefeküdt valakivel, ugyanúgy megkövezték,mintha házas lett volna,.."

Igen ez így van, mert József, Máriát titokba akarta elbocsájtani, nehogy megkövezzék, mert azt hitte másé volt Mária. Én úgy gondolom, ha tudják a jegyben járók megtartóztatni magukat, akkor tegyék, mint meglepi érje őket. Azért ha előbb jön a "finomság", attól még nem mennek a pokolba. Viszont ott van a lehetőség, hogy mégse kerülnek össze, akkor mi van? Paráznává teszi a nőt és aki ilyen elbocsátottat vesz el, az is parázna lesz, aki elveszi.
Jöhet a kő?  :kohajito: :040:

Ezt az Ige mondja és nem én.
Cím: Erotika
Írta: Jules - 2009 Május 12, 14:36:02
Most mit hajigálsz, hé????  :2funny:

Ezzel nem mondtál ellent annak, amit én írtam: Ha két fiatal egymásé lesz az esküvő előtt, rajtuk a felelőség Isten előtt, hogy házasságot kössenek, különben paráznákká lesznek. Pont ezért írtam, hogy ez nem Isten tökéletes akarata, mert Ő azt akarja, ami nekünk  valóban a legjobb, hogy a nemiséget a házasság védettségében élvezzük.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 14:38:36
Jules: Most mit hajigálsz, hé????  :2funny:

De nézd meg milyen bénán.  :hehe: Ez agyon csapna valakit?  :kohajito: Kár a kőért.   :169:

Persze Jules, értettelek én, csak tovább mentem. Az is meg van lehetőségnek, hogy volt szex és kifelé. Vége.

De menjünk tovább: Mi van, ha nem volt az egyik fél keresztény és akkor elveszítette a szüzességét, de később megtér, és megismerkedik egy kereszténnyel, aki még érintetlen? Mert aki Krisztusban van, új teremtés az a régiek elmúltak....
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2009 Május 12, 15:27:40
Kedves Jules!
A moderátori létszámra való tekintettel, javaslom, hogy a kővezést halasszuk el!
Kedves Nővérkém!
A 'főnök-kritizálás' évszázadok alatt kifinomúlt tradicíóit fedted fel, most majd magyarázkodhatok az Anteenak!
 :D
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2009 Május 12, 15:59:52
Kedves Jules,

Tudod egy dolog azért mégis bökkenő marad. A bűnt nem rendezni kell, hanem megbánni és bocsánatot is kell kérni. Ez a rendezés első fejezete - és utána pedig már tisztán a házasság. Nem a házasságba menekülök a bűnnel, hogy az majd megoldja.
szeretettel Sándor

Elnézem a Platoni dilemmát - aki úgye azt nem tudta megmagyarázni, hogy kellenek a rendőrök, mert az emberek bűnöznek. Viszont kell valaki, aki a rendőröket ellenőrzi, mivel azok is emberek. Az ellenőröket sem árt azért mégis valakinek szemmel tartani - mert nem árt az óvatosság, ne legyenek elengedve. Tudjátok ennek a vége lett a PÁPA - aki tévedhetetlen - különben el kellett volna jutni Istenhez. Kellene főmoderátor egyelőre, aki rendet tesz a moderátorok között - első lépésként.
 :igen:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 16:18:22
Sándor: "Kellene főmoderátor egyelőre, aki rendet tesz a moderátorok között - első lépésként."

 :?:  :08: huuu Van, Jézus!
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Május 12, 16:29:01
Kedves Jules!
A moderátori létszámra való tekintettel, javaslom, hogy a kővezést halasszuk el!
Kedves Nővérkém!
A 'főnök-kritizálás' évszázadok alatt kifinomúlt tradicíóit fedted fel, most majd magyarázkodhatok az Anteenak!
 :D

Na, beindultak a fantáziák, pedig még jó hogy nem adtam rá okot.  :06:  :gunyos:

A jegyesség alatt az elkötelezetséget értettem, ami szerintem akkor is a házasság kezdete. Nem írtam sehol sem azt, hogy a szexualitás kezdete, hanem a lelki házasságra értettem. Június 13.-án lesz a feleségem Gyöngyi, mégis már totálisan házastársamként tekintem.  :05:

Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 16:29:46
Egyébként még annyit hozzá írok Sándor: Az új teremtésünk által tudunk megváltozni. Aki elvéti, az hidd el már jól tudja ha elesett, hogy elrontotta és felkel. Bocsánatot is tud kérni Istentől, mert a szelleme vezeti.  :088:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 16:45:43
Anti: Na, beindultak a fantáziák, pedig még jó hogy nem adtam rá okot.

Az enyém beindult. De nem rossz indulatból. Csak a kérdésed miatt.  :08: :088:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Május 12, 17:01:04
Csak a tisztázás végett: Isten nem támogatja a házasság előtti szexet.

Egy jegyespár, akik nem házasodtak össze de mégis összemelegedtek, majd elváltak, azok paráználkodtak. Ez bűn.
Viszont ha egy jegyespár akik összeházasodtak, de előtte elbuktak, azokatak inkább ahhoz hasonlítanám, akik elvették Isten kezéből hamarabb azt az ajándékot, amit Isten később akart adni. Ez is bűn, de nem nevezném paráznáknak.
Cím: Erotika
Írta: Shaly - 2009 Május 12, 17:06:03
Vigasztallak Anti!
Minden házasság előtti szexuális kapcsolat bün.  :2police:
Nincs kivétel alola semmi.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Május 12, 17:07:45
Talán én nem azt írtam? :045: Akkor viszont nem értem a vígasztalásod.  :hehe:
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Május 12, 17:09:50
Szerintem nem kell vigasztalni, mert nem azt mondta hogy nem bűn!
Másrészt meg ez nem vigasztalás hogy valami bűn...  :hehe:
Cím: Erotika
Írta: Shaly - 2009 Május 12, 17:10:35
Hát kicsitfélre érthető volt amit írtál.
Ja és egy kicsit cinikus voltam.
Bocsika.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 17:22:23
Csak a tisztázás végett: Isten nem támogatja a házasság előtti szexet.

Egy jegyespár, akik nem házasodtak össze de mégis összemelegedtek, majd elváltak, azok paráználkodtak. Ez bűn.
Viszont ha egy jegyespár akik összeházasodtak, de előtte elbuktak, azokatak inkább ahhoz hasonlítanám, akik elvették Isten kezéből hamarabb azt az ajándékot, amit Isten később akart adni. Ez is bűn, de nem nevezném paráznáknak.

Anti! Igen ez érdekes amit írtál. Valójában mikor beszélünk az Ige szerint paráznaságról? Ha jegyben vannak akkor nem, de ha elküldi akkor igen? Jó a felvetésed.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Május 12, 17:26:03
Én így látom az igében és valahogy az Isten ismeretem is ezt mutatja. Tévedek? Lehet nincs igazam... Viszont akkor konkrétan az igéből kérek igét.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 17:29:21
Nem tudom tévedsz -e, azért kérdezem. Én nem török pálcát senki felett.
Cím: Erotika
Írta: Shaly - 2009 Május 12, 17:30:44
Már rajta vagyok az ügyön 1000-rel. :099:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Május 12, 17:35:39
Igazándiból nem tudok újat hozzászólni, amit szerettem volna leírni, azt leírtam.  :063:

Az biztos, hogyha az igében benne lenne, hogy a jegyesség ideje alatt már lehetne intim kapcsolat, mert ugye úgyis összeházasodnak, akkor szerintem mindenki jegyezgetne mindenkit és paráznaságba úszna a keresztyénség. Ugyanis sokan úgy gondolhatják, hogy: "Úgyis Ő lesz a férjem vagy feleségem, akkor miért ne lehetne?" Közben kis idő múlva szétmennek és a házasság közelébe sem jutnak.
Cím: Erotika
Írta: Jules - 2009 Május 12, 17:36:10
Ahogy én az Igét látom, a paráznaság kifejezés legtöbbször házasságtörést, vagy váltogatott partnert, prostitúciót takar a Bibliában.

Abban azért egyezzünk meg, hogy ha esetleg azt találjuk, hogy a házasság előtti nemi élet nem egyezik a Biblia paráznaság-definíciójával, attól még nem jelenti feltétlenül azt, Isten által támogatott és helyes dolog :167:
Cím: Erotika
Írta: Shaly - 2009 Május 12, 17:39:13
Legyen a te hite szerint.
Mert szintem mi az az én véleményem.
De igérem utána nézek a bibliába és más holapokot is és még a héte jelzem mit találtam
OK?
 :angel2:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 17:46:08
Jules! Azért bennem felmerült még valami. Pál azt mondja a parázna nem örökli Isten országát. Mikortól szűnik meg a paráznaság? Ha megbánta és megtér? Az elbocsájtott nő parázna és akkor megszűnik ha ezt valaki elveszi? Vagy akár fordítva is igaz, megnősül? Valójában mikor parázna egy parázna? 
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Május 12, 17:48:52
Pál azt is írta, hogy a hazugok sem öröklik Isten országát. Én már hazudtam, sőt, nem is egyszer. Pokolra jutok?  :08:

Most mennem kell dolgozni, az ÚR áldjon meg benneteket!  :044:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 17:49:32
Mát. 21,31
E kettő közül melyik teljesítette az atya akaratát? Mondának néki: Az első. Monda nékik Jézus: Bizony mondom néktek: A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.

Itt viszont mit ír?

Róm. 7,3
Azért tehát az ő férjének életében paráznának mondatik, ha más férfihoz megy; ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, úgy hogy nem lesz parázna, ha más férfihoz megy.

Mi a bujaság?

2 Kor. 12,21
Hogy mikor újra odamegyek, megaláz engem az én Istenem ti köztetek, és sokakat megsiratok azok közül, a kik ezelőtt vétkeztek és meg nem tértek a tisztátalanságból, paráznaságból és bujaságból, a mit elkövettek.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 17:54:16
Pál azt is írta, hogy a hazugok sem öröklik Isten országát. Én már hazudtam, sőt, nem is egyszer. Pokolra jutok?  :08:

Most mennem kell dolgozni, az ÚR áldjon meg benneteket!  :044:

A vallásosok szerint lehet, de szerintem nem. Kevesen lennének akkor ott.  :089: Meg ott van a megbánás, bocsánatkérés és akkor már ott a megbocsátás Istentől és az már nincs többé. Arról Ő nem emlékezik meg. Ez a kegyelem Istentől van. Ő tudja, hogy újra és újra elesünk. Viszont van kegyelem a számunkra.

Jó munkát!  :088:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2009 Május 12, 18:46:49
Antee! Én sem nevezném őket paráznának, sőt Isten sem nevezte annak őket, sőt ha házasság előtt szexszeltek, ott volt a jegyesség parancsolata, ahogy azt te is írtad (vagy Jules írta,de ez mindegy, mert ezt ugyis már megbeszéltétek előtte), tehát a jegyesség 'mentő öv volt ' a paráznaság ellen.(persze csak átmenetileg) Az igazi megoldás a házasság, de ezt pont neked magyarázzam?!
Szóval Toncsikám nagyon boldog 'MEGOLDÁST' kívánok néktek!
 :06:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 19:47:42
Daba: Szóval Toncsikám nagyon boldog 'MEGOLDÁST' kívánok néktek!
:hehe:

Én azt gondolom, és az ige is ezt mutatja, ha jegyben járnak, és nem bírták tovább az "ajándékot", akkor az a lényeg a jegyesét ne bocsássa el, hanem házasodjanak össze. Ez a lényeg. Nem beszélünk paráznaságról az biztos, ha a jegyesével hál valaki, de ne bocsássa el, mert csak akkor teszi paráznává. Viszont érdekes, hogy csak a nőt írja a Biblia, hogy parázna lesz? A férfi miért nem?
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Május 12, 22:24:20
Idézetet írta: Mária
Viszont érdekes, hogy csak a nőt írja a Biblia, hogy parázna lesz? A férfi miért nem?
 

Ez azért van, mert az akkori időben lehetetlen volt az, hogy nő bocsásson el egy férfit.  :119:

Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 12, 22:27:53
hát, ja. Szegény nők, mindig ők vannak háttérben.  :119: :169:

"A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában."

Ezek szerint nem minden nőt köveztek agyon a paráznasága miatt.  :089:
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2009 Május 12, 22:33:05
Antee! Én sem nevezném őket paráznának, sőt Isten sem nevezte annak őket, sőt ha házasság előtt szexszeltek, ott volt a jegyesség parancsolata, ahogy azt te is írtad (vagy Jules írta,de ez mindegy, mert ezt ugyis már megbeszéltétek előtte), tehát a jegyesség 'mentő öv volt ' a paráznaság ellen.(persze csak átmenetileg) Az igazi megoldás a házasság, de ezt pont neked magyarázzam?!
Szóval Toncsikám nagyon boldog 'MEGOLDÁST' kívánok néktek!
 :06:


Eeeezzzz igen nagyon tetszik :D  :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Shaly - 2009 Május 13, 06:57:38
Az én olvasatom szerint 3 együttlét van.
1. Paráznaság.
Gondolom ezt nem kell magyarázni.
2. Fogant az ő méhében.
Régen ha egy férfinak nem lehetet a feleségétől gyermeke akkor egy szolgáló kinevezhetett béranyának.
3. Megismerés.
Érdeke, hogy csak feleségnél használja ezt.
Lástd Ábrahám történetét.
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2009 Május 13, 07:06:41
Nem jó, ha mindent úgy akarunk rangsorolni, hogy bűn, vagy nem bűn. A keresztényeknek nem az a feladata, hogy azt figyeljék, hogy járhatnának a maguk kedve szerint, hogy közben ne lépjék át a bűn határvonalát.

A jegyesség megismerésre van, hogy eldöntsem akarom-e az életemet összekötni a másikkal vagy nem. Ebben nincs benne a szex lehetősége. Attól függetlenül, hogy egy jegyespár elesik ezen a területen és összeházasodva megoldódik a probléma, vagyis nem kerül ítélet alá (lásd: ószövetségi törvények), ne legyünk kicsinyesek, hogy szex lehetőségét felvetjük a jegyességben, csak azért, mert meg lehet úszni...
Nyilván valóan magunkról teszünk bizonyságot, amikor ebben nem állunk meg, és amikor a gyerekednek beszélsz arról, hogy milyen volt a jegyességed, nem fogsz tudni jó példát mutatni. Szégyellni fogod magad a gyereked előtt...
Cím: Erotika
Írta: Shaly - 2009 Május 13, 07:49:54
Én is erre gondoltam, csak nem tudtam igy megfogalmazni.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Május 13, 07:52:49
Gábor írta: A jegyesség megismerésre van, hogy eldöntsem akarom-e az életemet összekötni a másikkal vagy nem. Ebben nincs benne a szex lehetősége.

Ennyi és pont! Ehhez már nem is kell hozzáfűzni mást. Bármi hozzáfűznivaló, csak magyarázkodás és kibújás a felelősség alól. Én nem voltam keresztény amikor a volt férjemet megismertem /ő már nem él/ megmondtam neki, csak akkor leszek az övé, ha felesége leszek. Amikor már jegyben jártunk, tudtam, hogy nem helyes ha együtt leszünk. Pedig nem élt bennem Jézus, mégis tisztában voltam azzal, ha megteszem bűnt, vétket vagy nevezzünk aminek akarjuk- követek el.
Cím: Erotika
Írta: Shaly - 2009 Május 13, 07:54:19
És agyon magyarázás.
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2009 Június 01, 07:41:25
A bűnre mindig az a megoldás, ha Isten bűnbánatra indít, ezért megbánom és megvallom és bocsánatot kapok. Isten az Ő ajándékait a rendelt idő szerint helyezi el - nem előbb, vagy később. Ami előbb van - az nem az, mint amit Ő ad, az egy másik hatalom ajánlata - nem érdemes elfogadni, mindig kevesebb.
Nem megoldás az sem, ha intézek egy papírt rá.
Tudom, hogy nem tűnik kedvesnek amit mondok, nem is kedveskedni akartam - hanem muszályból írom, ha már ilyen nyilvánosságot kapott.
A kiscsirkét sem lehet siettetni, hogy elkezdem leszedni a tojáshéjat. Születési rendellenessége lesz, vagy akár bele is pusztul.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Június 01, 09:07:27
Sándor! Nem megoldás az sem, ha intézek egy papírt rá.

Igen, érdekes a papír és a kiscsirke amit írsz. Azt szokták mondani, úgy is szeretjük egymást és összeházasodunk már nem számít ha elbukunk. /ha egyáltalán annak nevezi/ Elég meggyőző tud lenni a bűn. "Nem nagy dolog amit tettem."

A házasság előtti szex, nem magyarázható semmivel, ami kibúvó Isten előtt. Magunk előtt lehet, hogy az, de Isten előtt nem. Felelősség a férfit terheli ebben az esetben ha elbuknak. Miért? Mert ő a feje a feleségnek, így tehát ő a felelős. Rá van bízva a nő. Ha ezt nem így látják a férfiak, akkor ne csodálkozzanak, hogy a nadrág a nőé. Az más kérdés, hogy a másik is a saját döntéséért felelős. Gábor nagyon jól megfogalmazta:

Gábor írta: A jegyesség megismerésre van, hogy eldöntsem akarom-e az életemet összekötni a másikkal vagy nem. Ebben nincs benne a szex lehetősége.

A kérdés, mi van ha elbuktak? Nem lesz következménye? Akkor bármiben elbukhatunk később is, mert nem volt eddig. Erről eszembe jut egy katolikus pap fiatalember. Nem a Mondtáktól tudom, hanem tőlük személyesen. Homoszexuálisok a barátjával. /az egyik fél már nagyon az okkultizmusban van/ Azt kérdeztem, hogyan rendezitek az Úrral? A válasz ez volt. Máriának -nem nekem  :08:- felajánlja. Szerintetek érezték a bűn súlyát? Melyik a kettő közül a nagyobb bűn Isten előtt? Ha egyáltalán van olyan, hogy kisebb vagy nagyobb. Persze követ senkire nem dobhatunk, mert van gerendánk bőven. Viszont véka alá se szabad rejteni, mert akkor mások hogyan okulnak belőle? Most persze jöhet az is, "Mária te mindent jól csinálsz?"  :08: Nem... de ez senkit nem menthet föl és az Ige rám is érvényes.

Viszont van egy kérdés, mikortól házasok a jegyesek? Élhetik e a szexuális életüket úgy, mintha már azok lennének? Jár -e következménnyel?

Sándor: A bűnre mindig az a megoldás, ha Isten bűnbánatra indít, ezért megbánom és megvallom és bocsánatot kapok.


Ha megbánták, hogy elestek és újra folytatják? és újra és újra megbánják? Isten újra és újra megbocsájt.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Június 01, 10:18:52
Abba az egyházba ahová én jártam közel 7 évig, soha nem volt téma, prédikáció a szexuális magatartás. Nem is okozott gondot. Pásztor nem pásztor, egyre megy. Ott aztán együtt élnek boldogok, boldogtalanok, elválnak kényük kedvük szerint, elszeretik a másik házastársát és pásztorolnak másokat. Szóval, nincs biztonságban egy házasság sem ott.  Leírok egy esetet. Egy pásztort befogadott egy jómódú család, mert nehéz lett volna hazautazgatnia. A feleségével aki szintén hívő, megromlott a kapcsolatuk. Elhagyta a pásztor a családját. Később kiderült miért. A befogadó család felsége jobbnak bizonyult és most együtt szolgálnak, abban az egyházban, együtt élnek házasságon kívül. Akkor ez nem is volt furcsa, mert abban a szellemiségben növekedtem. A mi házasságunkat is megpróbálta a sátán, mert a férjemre rászálltak. Egy magányos, de férjezett nők. - 2 esetről tudok, ennyit fedett föl előttem az Úr -  Nagyon sok ilyen és ehhez hasonlót tudok írni. Egyik fiatal házaspár, elmentek abba a gyülibe, hogy megtérjenek. A feleség egy idő után beleszeretett az egyik zenészükbe. Elváltak és amikor az előző férj megnősült, a volt asszony rájött, hogy nem is neki való a zenész és vissza szeretett volna menni, de a volt férj már nem kért belőle.

Hol a határ egy gyüliben?
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Június 01, 16:33:02
Elég durva, amiket írsz. Elég szomorú, hogy ilyenek vannak Isten gyülekezetében.  :062:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2009 Június 01, 19:57:25
Istené az a gyülekezet?!
Akkor hól a biblikus egyházvezetés, s hól a biblikus egyházfegyelem, s hól az élőhitű egyháztagság?!
Abban egyetértek, hogy dúrva, na de hogy Istené lenne?!
Mária pécsett van ez a közösség?
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Június 01, 21:13:23
Szerintem nem feltétlen a bélyeg (lelkipàsztor) azonos a borìtékkal (gyülekezettel). Igaz a bélyeg a làtvànyossàg a borìtékon, az ördög pecsétje is lehet rajta... Ugyan a bélyeg rajta van a borìtékon és együtt utaznak, de a borìtékban nem biztos, hogy ugyan olyan bélyegek vannak.
Nem ìtélhetjük meg, mivel a borìték zàrva és Istennek cìmezték. Csak Ö nyithatja fel!
Bocsànat a példàért, de ez jutott eszembe. :088:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Június 01, 21:14:14
Daba, nem, nem ott, de ez még nem is olyan durva.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2009 Június 01, 22:44:55
Antikám, én nem a pásztor alapján mondtam, hogy nem Isten gyülekezete az ilyen, hanem a közösségi morál alapján! Bocsi, de szerinted azért, mert valaki Istennek címezve gyülekezetet alapít, de Istentelenűl működteti, nem Istent gyalázza vele?!
Mi közössége van egy ilyen csoportnak Istennel?
Nem az egyéneket ítélem meg, hanem a csoportosulás önmagát!
De persze az egyén felelőssége is felmerűl, ha ismerete van, de közösséget vállal egy ilyen csoporttal.
Szándékosan nem használom rájuk a gyülekezet szót, mert az ilyen csoportosúlás, nélkűlőzi annak minden bibliai alapját!
Bocsi a temperamentumos kitörérem miatt, de az ilyenre 'ugrok'!
Új fogalom a 'keresztény szektalógiában':
Szex-szekta!
Na mostmár befejezem, mert kezdek cinikussá válni!
Bocsánat! :pirul:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Június 01, 22:52:04
 :020:

De há' Mária a pásztorokról írt és valamennyi gyülekezeti tagról.  :2crazy:
Vagy mindenki olyan a gyülekezetben? Mert ha igen, akkor az bizony erősen megkérdőjelezhető, hogy Isten gyülekezete-e. :118:

Cím: Erotika
Írta: tothg - 2009 Június 02, 07:27:56
Istené az a gyülekezet?!
Akkor hól a biblikus egyházvezetés, s hól a biblikus egyházfegyelem, s hól az élőhitű egyháztagság?!
Abban egyetértek, hogy dúrva, na de hogy Istené lenne?!
Mária pécsett van ez a közösség?

Hát a kérdésedre tényleg nem lehet választ adni, inkább csak költői kérdésként lehet feltenni, hiszen Isten a Laodiceai gyülekezetet is a magáénak mondta, ezért is figyelmeztette őket. Valószínűnek tartom, hogy azok Isten gyülekezetei, akik annak vallják magukat, persze valószínűleg pont ezért is nagyobb felelősséggel fognak Isten előtt állni. Ez egy gyenge megtámadható gondolatmenet, így nem is ragaszkodom hozzá erőteljesen, csak arra utaltam, hogy nem csak az-az Istené, ami tökéletes...
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2009 Június 02, 08:18:02
Sziasztok!
Persze igazad van Gábor abban, hogy nem csak a tökéletes gyülekezet az Istené, mert hogy olyan  nincs is!
Szóval én inkább  a bűnnel való közösség vállalás miatt akadtam ki. Pál elég világos támpontot adott arra, hogy miként működhet biblikusan egy gyülekezet. Ott ahol a gonoszt elfogadottnak tartják, sőt azonosulni is hajlandóak vele, ott a 'maradéknak' szól a figyelmeztetés: 'Ismeri az Úr az övéit, s álljon el a gonoszságtól minden, aki a Krisztus nevét vallja!'
Máriának volt egy kérdése.
kb. így hangzott: 'Meddig lehet elmenni egy gyülekezetben, hol kell meghúzni a határt?' Ott ahol a pásztor önmaga is parázna, s 'prédálja' a nyájat, mire lehet számítani, hova tereli őket? Számtalan igét írhatnék most arról, hogy mi az, amit nem lehet megtűrni egy keresztyén gyülekezetben, időszűkében vagyok,de íme pár sokat mondó szó: 'Az írtam néktek ama levelemben, hogy paráznákkal ne társalkodjatok. De nem általában e világ paráznáival,vagy csalóival, vagy ragadozóival, vagy bálványimádóival: mert hiszen így ki kellene e világból mennetek. Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. Mert mi közöm ahhoz, hogy a kivülvalókról is ítéletet tegyek?
Avagy ti nem a belüllévők fölött tesztek-é ítéletet?
A kivülvalókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül.' 1Kor.5:9-13
 
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Június 02, 09:09:51
Az ige mit mond arról, ha parázna van bent a gyüliben? Pál se vetette véka alá, hogy a korinthusi gyüli, mit csinált. Most azért hagyjuk azt a bizonyos gyülit ahol én növekedtem. Elég lesz az ő bajuk ha nem térnek meg. Nézzük általánosan, hogy a Biblia hogyan vélekedik a gyülekezetben lévő paráznaságról.

1 Kor. 5,1-9
Általában hallatszik köztetek paráznaság, még olyan paráznaság is, a milyen a pogányok között sem említtetik, hogy valaki atyjának feleségét elvegye. És ti fel vagytok fuvalkodva, és nem keseredtetek meg inkább, hogy kivettetnék közületek, aki ezt a dolgot cselekedte. Mert én távol lévén ugyan testben, de jelen lévén lélekben, már elvégeztem, mintha jelen volnék, hogy azt, aki ekként ezt cselekedte, Ti és az én lelkem a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybegyűlvén, a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmával Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján. Nem jó a ti dicsekedéstek. Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja. Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, a minthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk. Azért ne régi kovászszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában. Azt írtam néktek ama levelemben, hogy paráznákkal ne társalkodjatok.

Vannak gyülekezetek, akik nem is tudják, hogyan él a nyájuk. Ez a nagy létszám hátránya. A kovász ott van, de nem látják, vagy nem is akarják látni, mert elfogynak és akkor mit szólnak mások, vagy tönkre megy a gyüli. Erről ti hogyan vélekedtek? Hagyni kell, majd növekszik és megtér ahogy hallja az igét, vagy örüljünk, hogy vannak a gyüliben, vagy ki kell közösíteni? Ha Isten elvárja tőlünk, hogy a paráznákkal még csak ne is beszéljünk, akkor Ő elnézi nekik? Ki világosítja fel a vakokat? Vak vezet világtalant? Van nem baj ha vak, majd Isten rendbe teszi őket? Mert ítélkezünk felettük ha beszélünk róla? Na van kérdés bőven.
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2009 Június 02, 10:58:23
Korintus, mint kikötőváros - alapvetően egy feslett, igen romlott város volt, tele bordélyházzal és kultikus paráznasággal. Ebben a városban Isten embereket hív el és megkezdi a gyülekezete építését. Annyira paráznák, hogy még a korintusi mértéket is meghökkentik.
Az alapbaj az, hogy annyira eltorzult környezetből jönnek, ahol már a férfi - nő kapcsolat alapvető szabályait is rég elmosta a korszellem, teljes zűrzavar a fejekben, szívekben. (ez az alapbaj ma is) A párkapcsolat leértékelődése, Isten szemében kigunyolása - az emberi élet megélését teszi lehetetlenné, ezért élik a Sátán által kínált kényszercselekedeteit - kéj van boldogság helyett. Pál azt mondja, hogy házasodjanak össze - és közösítsék ki őket. Ez a két üzenet nem azt jelenti, hogy vegye feleségül a mostohaanyját - hanem inkább ráijjesztés. Ez nem a keresztény házasság igei alapja itt. A kiközösítés pedig az egyetlen fegyelmező eszköz - kiadni a sátánnak, ahelyett, hogy az éltető igét hallja.

Ezek az emberek jönnek a gyülekezetbe - ami kész csoda. Egyelőre úgy, amilyenek. A 2.levélben már nincs szó a paráznaságukról. A lélek megvilágítja és tisztítja őket.
Az más kérdés, hogy azért a parázna nem gyülekezetvezető - ugyanis arra nem bíz pásztor szerepet Isten, nem lehet rajta áldás. Az ilyen pásztor nem Isten akaratából lett gyülekezetvezető - ez világos.
A pásztorolás felelőség - amit az generál, hogy Isten megnyitja annak az embernek a szemét - megláttatja vele a Sátán munkáját - és elküldi, hogy azt leleplezze. A bűn mindíg pitiáner. Mindíg nevetséges - amihez esztelennek, tévelygőnek kell lenni. A paráznaság is egy pótcselekvés - kényszer, ha nem érti valaki a többet, jobbat, mást. Ha napvilágra kerül az igazság - elveszti erejét a sötét.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Június 02, 11:36:46
Mivel az egyházról van szó, ezért ide is beteszem a linket, ami arról szól, hogy az emberek Jézust szeretik, de az egyházat nem:

http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,122.msg39054.html#msg39054
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2009 Június 02, 13:56:04
Szerintem Mária kérdései helyénvalóak!
Véleményem szerint egy gyülekezet nem attól megy tönkre, ha a taglétszáma pl. 100 főről 15-re csökken!
A baj ott kezdődik, amikor a 'napfényre' kerűlt bűnt megtűri a gyűlekezet magaközött!
 Mária által felvetett példánál maradva, érdekelne, hogy egy parázna pásztor miként szolgáltatja ki az
Úrvacsorát, s a nyáj parázna tagjai miként részesednek abból, arról már nem is beszélve, hogy a nyáj többi tagja miként vállal ebben közösséget?!
Igaza van Máriának, ezeket a kérdéseket nem kell a szőnyeg alá seperni, mert azzal a gyülekezet csak önmagát süllyeszti egyre mélyebbre!
Nem szeretem a politikát, de amikor egy vezetőlelkész arról győzködi a gyülekezetet, hogy  szavazzanak egy olyan pártra, amelynek programjában szerepel a 'könnyű drogok' legalizálása, s a 'meleg házasságok' törvényesítése, akkor elgondolkodom rajta, hogy ezt hogy hagyhatja szó nélkűl a gyülekezet, s a többi lelkész!
Félnek, hogy kizárják őket, vagy félnek az emberi tekintélytől?!
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Június 08, 17:02:44
Kedves Testvérek!

A politikáról szóló hozzászólásokat áthelyeztem a Beszélgessünk szabadon (http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,52.msg39062.html#msg39062) topicba.

Szeretettel,
Antee
Cím: Erotika
Írta: Aata - 2009 Június 22, 19:49:33
Miután kicsit politikai hangulatot vett előző témánk, és "büntetésképpen" írásaink áthelyeződtek egy másik topicba, így most igyekszem az erotika tárgykörénél maradni.  :01:
Szóval. Egy ismerősömmel beszélgettünk Isten dolgairól, és akkor merült fel egy kérdés, melyre nem tudom a választ. Bocsánat, ha kissé nyersen fogalmazok, de nem tudom másképpen megfogalmazni, mint ő:
- Házas életben szabad-e az orális szex?  :03:
Várom válaszaitokat, természetesen igékkel alátámasztva  :07:, a helyes válaszadók között hangszórót sorsolunk ki!  :hehe:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Június 22, 20:05:24
Aata: Várom válaszaitokat, természetesen igékkel alátámasztva  , a helyes válaszadók között hangszórót sorsolunk ki! 

Miért? Abba kürtölje ki, hogy szabad -e vagy sem?  :hehe:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Június 22, 20:39:54
Kedves Aata!

A kérdésedre a legtöbb keresztyén prûdségbôl nem válaszolna.
Az orális szex szabad és ugyanakkor nem szabad.
Ezt az adott házaspár határozza meg.

Lehet tehát bûn és nem bûn!
Az aktus is lehet bûn, ha akár az eggyik fél önzõen viselkedik...
Az orális szexel is lehet hálaadásssal élni, ha az a másik fél boldogságát szolgálja!
Ahol pedig kölcsönös megbecsülés a másik javára, ott nem lehet bûnrôl beszélni!
Cím: Erotika
Írta: Hilda - 2009 Június 22, 20:43:09
Jó meredek kérdést tettél fel Aata. Elmondom amiket én hallottam a témáról.
Általánosságban elterjedt hogy tisztátalan, bűnös dolog, de az írás nem tiltja határozottan,
és ezért nagyon sok keresztény úgy gondolja, belefér házasságon belül, és gyakorolják is.
Akkor mindig az énekek énekéből idéznek miszerint:

Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt.

Az ő árnyékában felette igen kivánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményekre.  
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2009 Június 22, 21:08:01
Én azt gondolom, hogy Antee rátapintott a lényegre: egy házaspárnak azt szabad a kettőjük kapcsolatában, amit mindegyikük örömmel tud megtenni.
Konkrét Igéket nem tudok mondani, mert az írásban szorosan az üdvösségünkre tartozó dolgok vannak leírva. Belemehetnénk "átvitt értelembe vett" igemagyarázatokhoz, de akkor biztos lenne valaki, aki átvitt értelemben bebizonyítaná az ellenkezőjét...
Cím: Erotika
Írta: Shaly - 2009 Június 22, 21:10:25
Én is úgy hallottam a tanításokon, hogy minden lehet , DE CSAK házasságon belül.
 :2police:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Június 22, 21:23:35
Vannak (nem is kevesen), akik azt hiszik, hogy a szexualítást csakis utódnemzésre kaptuk.
Pedig többrõl van szó, mint "ne legyen a gyereknemzés fusztráló dolog" és ezért kaptuk volna hozzá az élvezet részét!
Cím: Erotika
Írta: Shaly - 2009 Június 22, 21:29:58
Erről én is hallottam!
Az  adót egyház úgy állítja be, hogy csak akkor marad tiszta az illető ha a szexualitás gyermek nemzés céljából történik és ha az aktus élvezi a házaspár az külön bűn.
Hát ez csacsiság.
Mert az Úrtól kaptuk ezt, mert miért teremte férfit és nőt ha nem ezért.
Egyházat szabad mondanom?
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Június 22, 21:40:19
Tudom, hogy nehéz visszatartani, de kérlek ne mondj!  :2funny:
Cím: Erotika
Írta: Moncsi - 2009 Június 22, 21:45:49

 Én is úgy gondolm,hogy házasságon belül minden megengedett,ami mindkét félnek jó,és örömet okoz.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Június 22, 21:49:46
Ehhez a témához most sokan fognak hozzászólni, hogy bebizonyítsák azt, hogy nem prûdek! :hehe:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2009 Június 22, 22:44:00
Igen Antikám!
S mivel te már tapasztaltad, hogy én mennyire prűd és sznob keresztyén vagyok, nincs mese, helyre kell állítanom a jóhíremet!
:hehe:
A köztudottan prűd Pál apostol
szavait szeretném idézni:
'Ne fosszátok meg egymást, hanemha EGYENLŐ AKARATBÓL bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, aztán ISMÉT EGYÜVÉ TÉRJETEK, hogy a Sátán meg ne kisértsen titeket, mivelhogy MAGATOKAT MEG NEM TARTÓZTATHATJÁTOK!
Antikám jó böjtölést!
:hehe:
Aata!
Ha ez nálatok az orált jelenti, nincs tiltva!
Ugye korbácsos kérdésed nincsen?!
:hehe:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Június 22, 22:48:02
 :2funny: :2funny: :2funny:

Jajjj te! Neked komikusnak kellett volna menni!  :hehe:

 :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Június 22, 22:51:20
"Ugye korbácsos kérdésed nincsen?!"

Micsoda szadómazó kérdések ezek?  :2knuppel:  :169: Hát én prűd vagyok ezen a téren,   :040: magán ügy kit, mit és hogyan, mennyit és hányat....
 Fiúk, ráharaptatok a kérdésre rendesen.  :hehe: Látom izgat benneteket a téma nagyon. Mindent tegyetek, de nem minden használ. Ami meg használ az jó. A szexben nincsen bűn, ha a másikra figyeltek. Az ágyban mutatkozik igazán meg az előzékenység, vagy önzőség. Ott is társak kell legyünk a férjünknek.  :111: :004:  :fetreng:

Julcsika! Én azt gondolom, ha csak nemzésre kaptuk volna, ahogy az a bizonyos tanítás állítja ott azoknál, -én se mondom ki kik ők- akkor úgy lennénk mint az állatok, hogy csak akkor amikor .... és csak is akkor lenne szexuális vágyunk. Pl mint a kutyáknál, 1 évben kétszer. A nyúlnál háromhavonta. Na akkor hogy is szaporodnánk?  :hehe: Mekkora áldás az, hogy az Úr nem így tette bennünk.
Cím: Erotika
Írta: Aata - 2009 Június 23, 04:51:59
Jaj, mennyi szép és jó megoldás érkezett! Hangszórót mindenkinek!  :172: :165: :166:

Aata! ... Ugye korbácsos kérdésed nincsen?! :hehe:

Ha hiszed, ha nem, fel akartam tenni egy hasonlót, de gyakorlatilag a válaszaitokkal minden kíváncsiságom kielégült!  :2funny:
Cím: Erotika
Írta: Shaly - 2009 Június 23, 07:50:57
Ezek szerint már megint nem jól fogalmaztam.
Ezer meg egy bocsika.
Cím: Erotika
Írta: Yehudith - 2009 Június 23, 07:58:49
Sziasztok!
Ne haragudjatok, de nekem még ezügyben nincs felkapcsolva a lámpa. Nekem mindig azt mondták, hogy az ilyesmi (orál)  :08: tilos, mert megszeplősíti a házaságyat és bujálkodás. Hogy van ez?
Cím: Erotika
Írta: erdei - 2009 Június 23, 08:01:21
Sziasztok!

Csak most olvastam bele a témába.
A házasságban sem megengedett minden.
Melóban vagyok, majd megmutatom az igéket, ha hazaértem.
Pl.: menstruációs időszakban tiltott a szex, a spermium csak a nő hüvelyébe távozhat. Van még csak nem jut az eszembe
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2009 Június 23, 08:19:32
Az igaz, hogy a házaságyban sincs minden megengedve!
Ahogy Robi is íra, tiltott a menszesz időszaka és terűlete!
Az 'előjáték' nem bujálkodás!
Remélem a poziturákat nem akarjátok a kámaszutra contra biblia alapokon végig egyeztetni!
Még a végén kiderűlne, hogy tényleg prűd vagyok!
:hehe:
Cím: Erotika
Írta: Shaly - 2009 Június 23, 08:27:48
Nyugi, ha rajtam mulik akkor nem!
És én is csak a bibliát ismerem jól a másik könyvről csak hallottam.
Akkor én is prüd vagyok?
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2009 Június 23, 08:31:13
Nem, nem vagy prűd Julcsi, csak 'tapasztalatlan'!
:hehe:
Cím: Erotika
Írta: Shaly - 2009 Június 23, 08:33:15
Az meglehet.
De változom az Úrtól kijelőlt időben.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Június 23, 08:35:01
erdei: a spermium csak a nő hüvelyébe távozhat.

Daba: Az 'előjáték' nem bujálkodás!


Azt hiszem elég jól meg van fogalmazva. Ez így teljes. A kettő nem azonos.

Yehudith kérdése jó, hogy van ez? Kérdés mi a bujálkodás. Talán ha erre rátérünk, akkor felvillan egy pár dolog.  
Cím: Erotika
Írta: Aata - 2009 Június 23, 09:10:08
erdei: a spermium csak a nő hüvelyébe távozhat.

Daba: Az 'előjáték' nem bujálkodás!


Azt hiszem elég jól meg van fogalmazva. Ez így teljes. A kettő nem azonos.

Yehudith kérdése jó, hogy van ez? Kérdés mi a bujálkodás. Talán ha erre rátérünk, akkor felvillan egy pár dolog. 

Ez azt jelenti, hogy védekezni sem szabad? Mármint hogy mi van akkor, ha nem akarsz éppen akkor gyereket? Vagy rosszul értettem valamit?
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Június 23, 10:36:30
erdei: a spermium csak a nő hüvelyébe távozhat.

Talán Ónán esetére gondoltál? Nekem csak ez az esett ugrott be, de lehet hogy másik történetre gondoltál.
Ha mégis erre a történetre gondoltál, akkor az valójában mást mutat mint a fenti kijelentésed.

Az Úr megparancsolta neki, hogy támasszon utódot, de Ónán nem akarta, ezért a porba hullajtotta a magját.
Meg is ölte az Úr! De nem a célba nem ért mag miatt, hanem mert engedetlen volt Isten iránt.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Június 23, 11:15:28
erdei: a spermium csak a nő hüvelyébe távozhat.

Daba: Az 'előjáték' nem bujálkodás!


Azt hiszem elég jól meg van fogalmazva. Ez így teljes. A kettő nem azonos.

Yehudith kérdése jó, hogy van ez? Kérdés mi a bujálkodás. Talán ha erre rátérünk, akkor felvillan egy pár dolog.  

Ez azt jelenti, hogy védekezni sem szabad? Mármint hogy mi van akkor, ha nem akarsz éppen akkor gyereket? Vagy rosszul értettem valamit?

Aata! Miből gondoltad, hogy erre gondoltam? Na ezt bógózd ki. :hehe: Sőt, én javaslom a védekezést azoknak, akik nem szeretnének sok sok gyerkőcöt, -mivel ebben a fázisban, még nem beszélünk gyilkosságról- de mivel nem ez volt a kérdésed, így nem értem miből következtettél erre?  :07: Egyébként ha kéred, mert nem értetted, kifejtem mire írtam. erdei helyében a csak-ot kihagytam volna, de nem problémás, mert értem mire írta. Szóval, az orális dolog miatt írta, hogy hová kerüljön.
Cím: Erotika
Írta: Yehudith - 2009 Június 23, 12:29:53
Találtam egy igét, ami talán segít eligazodni a tisztességes házaságy tárgykörében:
1Thess4.3-5.  
3.  Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok;  
4.  Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét,  
5.  Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, a kik nem ismerik az Istent;  

A kívánság gerjedelmében benne van a bujálkodás is. Astarte (Astarót, Szemirámisz stb.) tisztelete azt is jelentette, hogy templomaikban és szent helyeiken szakrális célzattal élték ki vágyaikat a követőik.

Zsidó levél 13.4. Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy; a paráznákat pedig és a házasságrontókat megítéli az Isten.
Kulcsszó szerintem a "szeplőtelen".

A Róma levél 1. 30-ban van egy felsorolás, amiben a gátlástalan szó is megragadta a figyelmemet: Ez a szó a görögben a hübrisztosz, ami nagyon gazdag tartalmú kifejezés (a hübrisz mint főbűn központi jelentőségű az antik görög erkölcsi gondolkodásban): egészen pontosan olyan embert jelent, aki nem ismerve a mértéket vakmerően áthágja az isteni és emberi határokat, túllép az erkölcsi korlátokon gőgtől, kevélységtől indíttatva. A fogalom magában foglalja az erőszakos föllépést és a szabadjára engedett kívánságokat is (paráznaság, bujaság, telhetetlenség). A görög köznyelvben jelentései tehát: gőg, dölyf, kevélység; önhittség, elbizakodottság; kihívó viselkedés, féktelenség; arcátlanság, csúfolódás; istentelenség, Isten elleni lázadás; kéjvágy, bujaság; vadság; bántalmazás, sértés, meggyalázás; nemi erőszak; súlyos testi sértés; erőszakosság, vadság; vakmerőség.



Cím: Erotika
Írta: Hilda - 2009 Június 23, 12:45:21
  "Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta;"

Nem tartom helyénvalónak erdei kolléga véleményét , hogy be lenne szabályozva a spermium távozási helye.
Gondoljuk végig, ha a szex nem csak gyermeknemzés céljából adatott, hanem (inkább, és többnyire) örömszerzésre, ha mondjuk egy házaspár az együtt töltött évek alatt 3 gyermeket hoz létre a sok ezer aktus során, végeredményben mindegy a dolog.
Ónán meg tényleg nem emiatt lett megbüntetve, hanem azért mert engedetlen volt, és direkt nem támasztott magot a testvérének.

Cím: Erotika
Írta: Aata - 2009 Június 23, 13:00:33
Aata! Miből gondoltad, hogy erre gondoltam? Na ezt bógózd ki. :hehe: Sőt, én javaslom a védekezést azoknak, akik nem szeretnének sok sok gyerkőcöt, -mivel ebben a fázisban, még nem beszélünk gyilkosságról- de mivel nem ez volt a kérdésed, így nem értem miből következtettél erre?  :07: Egyébként ha kéred, mert nem értetted, kifejtem mire írtam. erdei helyében a csak-ot kihagytam volna, de nem problémás, mert értem mire írta. Szóval, az orális dolog miatt írta, hogy hová kerüljön.

Nem voltam benne biztos, hogy mit értesz ez alatt, ezért kérdeztem inkább rá.  :06:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Június 23, 13:01:58
Hilda: Nem tartom helyénvalónak erdei kolléga véleményét , hogy be lenne szabályozva a spermium távozási helye.

Nem védeni akarom erdeit, tegye meg ő, de én értettem, hogy mire írta, hogy csak oda és ne orálisan oda, hiszen Aata kérdése az orális dolog volt. Biztos vagyok benne, ha megérkezik, akkor elmagyarázza ő is ezt. Mint írtam, a "csak" szót kihagytam volna a helyében, de értettem a csak-ot mire írta és mire erdei. Hiszen a védekezésnek is van más módja, amikor nem csak oda távozik el amit ő írt.

Aata: Nem voltam benne biztos, hogy mit értesz ez alatt, ezért kérdeztem inkább rá.  

Oké ez a legbölcsebb dolog. Nem vagyok a védekezés ellen és nem is voltam. Az abortus ellen viszont mereven. Ott már fejlődő életet ölnek meg.
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2009 Június 23, 16:03:17
Yehudith írta:
"Találtam egy igét, ami talán segít eligazodni a tisztességes házaságy tárgykörében:
1Thess4.3-5. 
3.  Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok; 
4.  Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét, 
5.  Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, a kik nem ismerik az Istent;"



Ha szabad megjegyeznem ez nem annyira a "házaságyra" vonatkozik, mint inkább a paráznaságra. A házasságban helye van a kívánságnak, ha nem kívánnám a feleségem, az elég kiábrándító lenne a számára (és számomra is). Itt inkább arról van szó, hogy más irányba ne engedjük a kívánságainkat gerjedezni.
Cím: Erotika
Írta: erdei - 2009 Június 23, 18:03:48
Sziasztok/ Anteenak is erre gondoltam

Most másodszor vagyok fent, és tényleg nem találom azt, amire gondoltam./megtaláltam közben
Egyébként tényleg arra gondoltam, amit Mária is említett. Szóval sem orálisan, sem análisan, nem fogadható el a magömlés, mert annak nem ott van a helye.
Persze van /főleg fiatalon/ korai magömlés, hát ez pech. Viszont ebben nincs szándékosság.
3Móz 15:18  És az asszony is, akivel férfiú hál magömléssel. Mosódjanak meg vízben, és tisztátalanok legyenek estvéig.
Cím: Erotika
Írta: Aata - 2009 Június 23, 18:20:26
Sziasztok/ Anteenak is erre gondoltam

Most másodszor vagyok fent, és tényleg nem találom azt, amire gondoltam./megtaláltam közben
Egyébként tényleg arra gondoltam, amit Mária is említett. Szóval sem orálisan, sem análisan, nem fogadható el a magömlés, mert annak nem ott van a helye.
Persze van /főleg fiatalon/ korai magömlés, hát ez pech. Viszont ebben nincs szándékosság.
3Móz 15:18  És az asszony is, akivel férfiú hál magömléssel. Mosódjanak meg vízben, és tisztátalanok legyenek estvéig.

Elolvastam az egész 3Móz 15-t, és totál összezavarodtam. Olyan érzésem lett, mintha szokássá lett volna idegen férfiakkal való együtt alvás. Asszonynak nem azokat nevezik, akiknek már férjük van? Ha igen, akkor miért nem a férjükről beszél, miért "egy férfi"-ről? Komolyan mondom, hogy teljesen elvesztettem a fonalat.  :02: Sorry.
Cím: Erotika
Írta: Aata - 2009 Június 23, 18:28:16
Szóval sem orálisan, sem análisan, nem fogadható el a magömlés...

Nagyon örülök, hogy ebben a közösségben ennyire nyíltan mernek beszélni ezekről a dolgokról. Szerintem sok helyen a szexről való tanítások hiányossága, vagy éppen a körülményes fogalmazás az, ami nem egyértelműsíti a fiatalok (ide magamat is értem) számára, hogy mit szabad és mit nem. Merjük kimondani, ami nem káromkodás, mert nem csak lehetőség, de szükséges is a jó tanításhoz!
Cím: Erotika
Írta: erdei - 2009 Június 23, 19:44:02
Aata

A szexuális "problémák" nem a korszakunk jelenségei. Mindig is voltak.
Én azt gondolom, hogy sokkal rosszabb hallgatni ezekről a dolgokról, mint mondjuk beszélni róluk.
Ha meggondoljuk, Isten egyáltalán nem prűd.
A homoszexualitásról, vagy az állatokkal való közösülésről is nyíltan beszél./stb/ Ezekről azt mondja, hogy helytelen dolgok. Bizonyos, hogy meg van rá az oka.
Említhetném a prostitúciót is, akár férfi, akár nőit, vagy más elfajzásokat is.
A véleményem, hogy Isten a jelenlegi világrendbe a férfin és nőn alapuló családrendet tartja helyesnek,a maga számára elfogadhatónak. /lehetőleg a szereteten alapulót, még ha emberi is az a szeretet/
A több nejűségről csak annyit, ami nincs tiltva, még nem biztos, hogy hasznos.
Szerintem a család legfontosabb feladata, az pedig az utódok nemzése, és hitben való felnevelése. Ennek része a szexualitás,és nem a centruma. Mert nem az az áldás hogy vérrel telnek barlangos testecskéid, hanem, hogy egészséges utódokat nemzel. Az asszonyoknál szintén.
Szóval a házasélet "csúcsa" a kölcsönös megismerés, és a gyermek áldás.
Ehez kívánok mindenkinek sok sikert, és az Úr áldását!
:afro:


Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Június 23, 19:59:29
Aata! Mivel a Biblia is beszél róla, nekünk is kell. Sokan kerülik a témát, mert túl intim nekik. Pedig az életünkhöz tartozik. Nem kell szégyenlősnek lenni ameddig van egy határ. Azt nem kell túllépni és akkor sok mindent megérthetnek a Bibliából is.

Apropó. Szégyenlősség. Amikor tanuló nővér voltam, első nap reggel az elosztásnál, kiadták, hogy nekem a fürdetés reszort jut. Egy gerinc törött beteget kell megfürdetni. Kérdezték, megtudom e csinálni. "Igen, meg!" -mondtam. Attól függetlenül, hogy a babámon kívül mást nem fürdettem le. Előkészítettem a lavórt, a kancsót a tiszta ágyneműt és mentem az 1-es szobába az egyik tanuló nővérrel, aki mellém volt osztva. Megbeszéltük, hogy én fürdetem és ő ágyaz, mert neki még nem megy és majd ellesi tőlem, hogyan kell fürdetni. Kicsit félénkebb volt mint én. Gőzöm nem volt, hogy az 1-es szoba férfi kórterem. Amikor beléptem és láttam, hogy mit kell tennem, egy pillanatra megdermedtem. Visszaút nem volt. Tudtam, hogy a beteget végig le kell mosnom. Nem hátrálhattam meg. Úgy tettem mint aki egész életében beteget fürdetett. Olyan szakszerűen csináltam, ahogy az a nagy könyvbe le van írva. Fiúk ti tudjátok, hogy kell. Amikor odaértem ahol elszoktak pirulni a lányok, megmosdattam. Gondolhatjátok a szobatársai miket mondogattak szerencsétlen párának az én szakszerűségemnek. Persze ezzel engem cukkoltak. Egy szó nélkül megcsináltam. Amikor végeztünk, határozott mozdulattal áthúztam az ágyat is. Még arról is elfeledkeztem, hogy az nem az én dolgom lett volna. Nagyon magabiztos voltam. A férfiak csak kuncogtak a megjegyzések közben. Amikor végeztem, összeszedtem mindent és irány a nővérszobába, ahol szét pukkadtak a nevetéstől a nővérek. Azt mondták ez a beavatás volt. Tanuló nővért első alkalommal nem küldenek férfiakhoz fürdetni.
Cím: Erotika
Írta: Yehudith - 2009 Június 24, 08:15:20
Yehudith írta:
"Találtam egy igét, ami talán segít eligazodni a tisztességes házaságy tárgykörében:
1Thess4.3-5. 
3.  Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok; 
4.  Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét, 
5.  Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, a kik nem ismerik az Istent;"



Ha szabad megjegyeznem ez nem annyira a "házaságyra" vonatkozik, mint inkább a paráznaságra. A házasságban helye van a kívánságnak, ha nem kívánnám a feleségem, az elég kiábrándító lenne a számára (és számomra is). Itt inkább arról van szó, hogy más irányba ne engedjük a kívánságainkat gerjedezni.

Szia! Azt gondolom, de javíts ki ha tévedek, Te nem a pogányok gerjedelmével kívánod a feleségedet. Ezért tud szeplőtelen lenni a házaságyatok.  :169:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2009 Június 24, 08:46:42
Sziasztok!
A házaságy 'szeplőtelensége' alatt nem az értendő, hogy a nejeddel kerűlsz bizonyos pozítúrákat, hanem például nem nyomúltok gruppenben.
Ahogy Gábor is célzott rá, a 'megszeplősítés' alatt a házasságtörés, paráznaság  értendő!
Cím: Erotika
Írta: Aata - 2009 Június 24, 09:04:13
A házaságy 'szeplőtelensége' alatt nem az értendő, hogy a nejeddel kerűlsz bizonyos pozítúrákat, hanem például nem nyomúltok gruppenben.
:2funny: Ez jó, ez tetszik!  :hehe:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2009 Június 24, 09:44:09
Itt is életbe jön, ami jó azt megtartsátok, ami rossz, azt vessétek ki magatok közül. Minden jó, de nem minden használ. Mindenki tegye azt, ami számára elérhető és a lelkében eltudja fogadni. Van aki nem tudja elfogadni, azzal ne tegyen olyant a partnere, ami kárt vall a másik érzelmeiben. Értesse meg a párjával, ha az neki nem jó és az fogadja el. Van számtalan pozítúra, ami jól esik, így ki lehet kerülni az orális szexet. Tehát fiúk, az a lényeg, soha ne tegyetek olyant, ami a feleségeteknek nem kóser, csak azért mert nektek az lenne. Legyetek figyelmesek és megnyílik a nő a szexre. Sőt, mind a kettőtöknek fenomén lesz. Ki kell tapasztalni mire nyiladozik a partnered. Jelezni fogja és azt akkor ne hagyd abba. Ez mind a két partnernél érvényes. Ennyire egyszerű a szex és a szeplőtelen ágy. Oda nem kerülhet segédeszköz és nem kerülhet más személy sem. Ez a szeplőtelenség.
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2009 Június 24, 12:20:59
Yehudith írta:
"Találtam egy igét, ami talán segít eligazodni a tisztességes házaságy tárgykörében:
1Thess4.3-5.  
3.  Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok;  
4.  Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét,  
5.  Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, a kik nem ismerik az Istent;"



Ha szabad megjegyeznem ez nem annyira a "házaságyra" vonatkozik, mint inkább a paráznaságra. A házasságban helye van a kívánságnak, ha nem kívánnám a feleségem, az elég kiábrándító lenne a számára (és számomra is). Itt inkább arról van szó, hogy más irányba ne engedjük a kívánságainkat gerjedezni.

Szia! Azt gondolom, de javíts ki ha tévedek, Te nem a pogányok gerjedelmével kívánod a feleségedet. Ezért tud szeplőtelen lenni a házaságyatok.  :169:

Hogy is mondjam... a szexuális vágyban nincs különbség köztem és egy világi közt, az más, hogy én ezt nemcsak örömszerzésképpen élem meg, hanem örömadásként is. Nem a gerjedelemben van különbség, hanem, hogy ki fele engedem ezt a vágyat.
Ahogy Daba mondta: "nem nyomjuk gruppenbe"  :2funny:
Cím: Erotika
Írta: MArtin18 - 2009 Július 16, 23:07:10
HA többet szeretne megtudni az ember a helyes párkapcsolatról, ami Istentől ered, és Őt dicséri akkor ajánlom Joshua Harris Társtaláló ( eredeti cím:Boy meets girl) c. könyvét, Én is még most olvasom, de nagyon építő, és aki még most tervez kapcsolatot, annak feltétlenül ajánlom szíves figyelmébe :063:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Július 16, 23:13:29
Én a bemerítésemre kaptam Tóth Gáboréktól, másfél nap alatt kiolvastam!  :D
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2009 Augusztus 03, 13:14:58
Több oldalról közelítettük már meg ezt a kérdést - most arra gondoltam, hogy az ethalon felől vizsgáljuk meg.
Az erotika - tehát test által test - a szeretet hiányának gyümölcse. A férfi - nő kapcsolat félreértelmezéséből eredő felületes testi kapcsolat, ahol két éhenkórász próbál segíteni egymáson. A szeretkezéstől az különbözteti meg, hogy semmi közös nincs benne - csak felületes szemlélődés esetén véljük úgy. A legnagyobb ferőzéssel járó csapda. Isten nélkül nincs szabadulás belőle - ha valaki belekerül - nem fogja megérteni, hogy mi a baj, mi az, ami nem stimmel és miről is kellene szóljon ahelyett, amit ott éppen barkácsolgat.
Szeretni csak Isten gyermeke tud. (férfi és nő egyaránt) Akit már házasként ért Isten kegyelme, az tudja - mennyire másról szól ez, mint hittük.
A klasszikus elveszettnek, Isten haragja alatt levőnek ez egy elzárt titok, azért próbál valahogy boldogulni. Olyan, mintha zene nélkül táncolni tanulna, mert látta valahol. Valami belső vágy van a táncra - csak nem is tudja, hogy ehhez zene is van. Nagy titok ez - olyan, mint JÉzus és az egyház. Valami olyan ajándék, ami a szeretetben kerül a helyére - lelkileg egy test, a teremtési rend betöltése. Lesznek ketten egy testté.
Isten a megfelelő helyen és időben kegyelmet ad és az övéi kijönnek a harag alól és megkapják. Nem lehet átvenni előbb, csak elszúrni lehet a saját akaratommal. Nálunk évek mentek rá, nagy marhaság volt nem várni. Akkor azt hittük milyen jó.
Az erotika - pornó, sexklubok mind arról szólnak, hogy nincs megoldva - hiányzik a lényeg. Emberek millióinak hiányzik - ezért csapódnak. Az erotika mindíg az igazi helyett valami pótlék - akármennyire is törekszik, hogy már majdnem olyan mint az igazi - annál nevetségesebb. Teljesen ördögi és soha nem megold, hanem inkább függőséget okoz, egyre erősebb kielégületlenséget.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: mnorbi - 2009 Október 02, 10:21:52
Kedves Kati áldjon az UR.ezt nem érem(ami irtál) HÁZASSÁG ELÖTT NINCS SEX ez oké,de házasság után sincs?ez nekem magas,kérlek magyarázd ezt meg :01: köszike szia
Cím: Erotika
Írta: mnorbi - 2009 Október 02, 10:23:15
Az Úr áldjon Benneteket

 Kövecske írja
 Ez az én szerény véleményem... nem "szabály" mindenkire nézve...

Bízony, szabály ez mindenkire nézve.
Az Úr, ezekre a kérdésekre is pontosan megadja a választ a Bibliában.
Házasság előtt nincs szexuális élet,még akkor sem,ha utánna összeházasodnak.
Hogy míért van ez igy, azt csak az Úr tudja,de biztos megvolt rá az oka, ha ezt parancsolta.
Isten a legjobbakat akarja nekünk,
Komoly próba,de  tudjuk,hogy lehetetlen dolgot nem kér tölünk Isten.
Higgyünk Neki
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2009 Október 02, 10:42:51
Kedves Norbi!

Kati nem úgy értette, hogy a házasság után nincs szex.
Azt írta, hogy nincs házasság előtt szex, mégha később össsze is házasodnak.
Rövidebben: a "majd összeházasodunk" nem ürügy arra, hogy szexuális kapcsolatba lépjünk a másik féllel.

Szeretettel,
Antee
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2009 Október 02, 12:34:35
Ó yeee! Uff! Ámen!
Cím: Erotika
Írta: mnorbi - 2009 Október 02, 14:44:58
ja értem köszönöm a választ Isten áldjon titeket és örizzen meg.
Cím: Erotika
Írta: Szabolcs - 2009 December 17, 17:15:35
Az a baj, hogy az emberek nem hiszik el, hogy Isten törvénye elsősorban a mi boldogságunkat szolgálja, nem gyönyörködnek benne min ahogy a Zsoltárok legelején olvashatjuk! Csak a tiltásokat, korlátokat látják benne, de azt nem, hogy a korláton túl a boldogtalanság, a tönkre ment életek vannak, tele fájdalommal és sírással. Nem látjuk pl. a házasság előtti önmegtartóztatásban az élet és a szerelem szépségét. Nem látjuk, hogy milyen csodálatos dolog megőrizni magunkat annak az embernek a számára akivel a földi életet egy testként fogjuk leélni, nem látjuk azt csodálatos élményt ami a jegyességben és az udvarlás időszakában van: a barátságot, beszélgetéseket egymás megismerését és azt az izgalmas várakozást és tervezést a házasságig amikor ünnepélyesen, emberek előtt tisztán, jó lelkiismerettel életfogytiglan tartó szövetséget kötnek! Isten törvény Jó! Tele van szeretettel, boldogsággal.
Csak a szemléletünknek kell megváltozni: Lehet a vérevés tilalmát úgy nézni, hogy Isten eltílt minket valamitől, de lehet úgy is nézni ezt a törvényt, hogy a vér nem étel!
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2009 December 17, 17:27:06
Ámen
Cím: Erotika
Írta: Szabolcs - 2010 Január 13, 09:56:58
Sziasztok!
A pirszingekről és egyéb ilyen ma divatos testékszerekről és tetoválásokról szeretnék egy-két keresetlen szót írni. Sajnos hallotam már olyat, hogy a házasság megőrzése érdekében szükség van ezekre.
Nagyon félre megy az a házasság, ahol a drága feleség az attól való féltében kezdi csinosítani magát, hogy riválisait a háta mögött tudja, hogy a férj kegyeit újra és újra elnyerje és nehogy más kapjon belőle. Ez egy szélhalomharc, ami mögött maga az evilágfejedelme trónól. Ugyanis mindíg lesz olyan hölgyike, persze ha csak a külsőt nézzük aki csinosabb,szebb és szexibb a férjéért küzdő feleségnél. Pláne ha még szülnek egykétháromnégy..... gyermeket akkor aztán még kevesebb eséllyel maradhatnak ebben az ördögi versenyben.Megy az idő az idő múlása hozza magával a ráncokat, kilókat és egyébb hátráltató tényezőt, ami végleg kispadra helyez ebben a kegyetlen szépségharcban. Itt aztán még nagyobb szélsőséges elemekkel próbálnak mégis pályán maradni:jön a szilikon és a plasztikai beavatkozások. Amikor a feleségem három gyermekünk után aggódni szokott a kilók miatt, mindíg azt mondom Neki: Ne állj be az Ördög által meghírdetett szépségversenybe!Ahogy Ádám számára nem létezett más nő a világon az Éván kívűl, úgy számomra sem létezik más csak a feleségem és nem mérlegelek azzal a különbséggel az Ádám és az én helyzetemben, hogy amíg az Ádám életében nem is létezett valóságosan más nő a világon, úgy az én koromban sok millió rohangál az utcákon.
Én 2:2  Mint a liliom a tövisek közt,; olyan az én mátkám a leányok közt.
Ahogy ez itt szépen meg van fogalmazva, vagyis egy számomra áldást hozó Liliom, a többi leány bizony csak tövis lenne ha közöledni akarnák hozzájuk, vagyis csak fájdalmat okozna.
Természetesen ez nem lehet indok a hölgyeknek (férfiaknak sem) az igénytelenségre és ápolatlanságra.Meg kel találni az egyensúlyt! Az ízlésességre kell törekedni és nem az erotikus manipulálásra még a férj esetében sem.Én úgy gondolom, hogy a legelőnyösebbet a legjobbat kell kihoznunk magunkból, de a külsőnk megváltoztatását nem szabad célul kitűzni.A társunknak az idegen test iránti iránti igényét nem szabad kielégíteni, hanem neki kell abból megtérni. Júd 1:7  Miképpen Sodoma és Gomora és a körültök lévő városok [is], amelyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak [előttünk], örök tűznek büntetését szenvedvén.
Amikor házastársi szövetséget kötünk akkor vállaljuk az együtt megöregedést, a ráncokat, kilókat előnytelenségeket. Ettől szép és nemes. Ez a szerelem!!!!
Ezeket a testékszereket(fülbevaló kivételével), tekókat egész egyszerűen az erotika fokozásáért találták ki, forrásuk valóban pogány, sámán, okult kultuszok. Számomra ez nem a kultúra része hanem csak szubkultúra.Felnőtt férfiaknál pedig kifejezetten infantilis.Viccesnek találom azt, hogy a többször idézet Péter levél ominózus verseire ma már nem csak a hölgyek figyelmét kell felhívni, hanem az uniszexualizálódó férfiakét is.Ne haragudjatok, de én csak a szexuális forradalom gyümölcseként tudom értékelni ezt a testékszer jelenséget.Meg lehet nézni, hogy kiknél találkozhattunk előszőr ezekkel a csecsebecsékkel és testkrixkraxokkal: szexbotrányokról elhíresült tinibálványoknál, pornószinésznőknél , amit aztán az egyéniségüket szélsőségesen kereső tinik majmolni kezdte.Sajnos ma már ez a korosztály a mintaadó réteg és ezt követi a felnőtt, polgári értékekbe belunt felnőtt társadalom.Holott ez a konzervatív, mérsékelt időszakban pont fordítva volt. A felnőttársadalom volt a mintaadó és a tinnegear réteg pedig egy két kilengés, lázadás után követte a polgári viselkedést . Sajnos ez a feje tetejére állt. Meg kell állítani ezt a folyamatot.Ma már nem csak szexuális forradalom van, hanem az uniszexuális szubkultúra minden konzervatív értéket, erőszakosan megsemmisítő áradat forradalmáról beszélhetünk.Természetesen ezzel szemben nem erőszakosan, kárhoztatva kell fellépni, hanem szelídséggel kell a polgári, konzervatív kultúrát példamutatással vonzóvá tenni.
Áldjon meg mindenkit a Teremtő!
Sok szeretettel és minden kárhoztatás nélkül:
              Szabolcs
Cím: Erotika
Írta: Azi - 2010 Január 13, 15:58:15
És miért kellene elnyomni, miért kellene megszabadulni tőle? Kérdem én...úgy ahogyan visszatartod lélegzeted, birhatod egy percig kettőig, s talán jó formádban levén ötig de majd a szomj a légszomj mégis feltőr s levegőért kiált a tüdőd, vagy az alvás, megteheted hogy  nem alszol egy napig vagy akár kettő napig sem, de lám egyszer nem csak pihenésért kiált szellemed s mély álomba szenderülsz? Eképp ha azért nem tudod elfojtani e két dolgot, mert léted, tovább élésed nélkülözhetetlen része, akkor nem lehet hogy vágyad az erotikára éppily dolog, akkor meg azt elfojtani, legyözni nem más mint lassú kinöngyilkosság. Noh persze jó megállapitás, hogy micsoda bujaság, és mértéktelen erkölcsi lelki romlást hozá az emberekre az elterjesztet paráznaság. DE! emberek ezrei halnak meg tüdőbajban, szövődményeiben csak azért mert nem tudnak rendesen lélegezni...a sex semmi más mint a testi öröm kiszolgálása, bárhol, bármikor, bárkivel lehet csinálni, és szándékosan használom a csinálni igét, de szeretkezni, azt nem lehet bárhol, s nem lehet bármikor s főleg nem bárkivel tenni, megcselekedni. Nem hiába váltotta fel a szeretkezés szavat a sex szó...igy a gyenge lélek erotika képe deformálható bűnös életvitelbe taszitható és sok lélek meg kétségbe esik hogy akkor most bűn-e avagy nem. Igy hát önmagunknak kell megválaszolnunk hogy amit teszünk sex vagy szeretkezés, ördögi paráznaság vagy isteni ajándék?
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Január 13, 16:27:11
És miért kellene elnyomni, miért kellene megszabadulni tőle? Kérdem én...úgy ahogyan visszatartod lélegzeted, birhatod egy percig kettőig, s talán jó formádban levén ötig de majd a szomj a légszomj mégis feltőr s levegőért kiált a tüdőd, vagy az alvás, megteheted hogy  nem alszol egy napig vagy akár kettő napig sem, de lám egyszer nem csak pihenésért kiált szellemed s mély álomba szenderülsz? Eképp ha azért nem tudod elfojtani e két dolgot, mert léted, tovább élésed nélkülözhetetlen része, akkor nem lehet hogy vágyad az erotikára éppily dolog, akkor meg azt elfojtani, legyözni nem más mint lassú kinöngyilkosság. Noh persze jó megállapitás, hogy micsoda bujaság, és mértéktelen erkölcsi lelki romlást hozá az emberekre az elterjesztet paráznaság. DE! emberek ezrei halnak meg tüdőbajban, szövődményeiben csak azért mert nem tudnak rendesen lélegezni...a sex semmi más mint a testi öröm kiszolgálása, bárhol, bármikor, bárkivel lehet csinálni, és szándékosan használom a csinálni igét, de szeretkezni, azt nem lehet bárhol, s nem lehet bármikor s főleg nem bárkivel tenni, megcselekedni. Nem hiába váltotta fel a szeretkezés szavat a sex szó...igy a gyenge lélek erotika képe deformálható bűnös életvitelbe taszitható és sok lélek meg kétségbe esik hogy akkor most bűn-e avagy nem. Igy hát önmagunknak kell megválaszolnunk hogy amit teszünk sex vagy szeretkezés, ördögi paráznaság vagy isteni ajándék?

Teljesen egyetértek veled, csak az első soraid túl költőire sikerültek.  :063: Amíg a levegőt visszatartani nem lehet következmények nélkül, addig a szexuális vágy visszatartásától semmilyen ártalmat nem szenvedsz. Az más dolog, hogy a maga idejében tényleg nem kell...  :afro:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 16:40:34
Azreal. A nevedből ítélve nem vagy keresztény. A jóga gondolkodásmód nem tartozik a kereszténységhez. Egy kereszténynek nincs szüksége semmilyen testékszerre, másokkal való szexre. Az ő teste gyönyörűséges a férje szemében ezek nélkül is.  
Te írtad: a sex semmi más mint a testi öröm kiszolgálása, bárhol, bármikor, bárkivel lehet csinálni, és szándékosan használom a csinálni igét, de szeretkezni, azt nem lehet bárhol, s nem lehet bármikor s főleg nem bárkivel tenni, megcselekedni.

Nem lehet bárkivel és bárhol következmények nélkül a Biblia szerint.. A szex = szexuális élet, nagyon jó és örömöket ad a társunkkal és nem bárkivel. Nincs is rá szükségünk, a bárkivel! A szexuális életet csupán szépen fogalmaztad meg, szeretkezés. Lehet gyönyörű a szex amikor szeretkeznek.

Szabolcs! Felolvastam a férjemnek amit írtál. Nagyon helyeselt.  :089:
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Január 13, 16:53:55
Szerintem Azreal csak ki akarta fejezni, hogy a szex nem ugyanaz a szeretet és gyengédség nélkül és ezért játszott a szavakkal. Vagy mi???  :088:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 16:57:40
Gábor!  :nem: Ő elakarta magyarázni, hogy nem baj ha valaki szexel, bárkivel és bármikor, bárhol, mert azt bárki megteheti, -strigula és ennyi, de az igazi a szeretkezés, amit csak egy valakivel lehet, akit nagyon szeret azzal tudja megtenni odaszántan, testestől lelkestől, érzelemmel együtt. A szex az ő szemében bumbelebalázs módjára érzelmek nélküli kielégülésnek, de nem örömszerzés céljából.
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Január 13, 17:04:09
Gábor!  :nem: Ő elakarta magyarázni, hogy nem baj ha valaki szexel, bárkivel és bármikor, bárhol, mert azt bárki megteheti, -strigula és ennyi, de az igazi a szeretkezés, amit csak egy valakivel lehet, akit nagyon szeret azzal tudja megtenni odaszántan, testestől lelkestől, érzelemmel együtt. A szex az ő szemében bumbelebalázs módjára érzelmek nélküli kielégülésnek, de nem örömszerzés céljából.

Ja? Lehet, hogy nem értettem...  :169:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 17:06:40
Bizony nem jól értetted. A keresztények nem így gondolkodnak ahogy ő és a szívük nem is helyesli, hogy bárkivel lehet szexelni vagyis szexuális életet élni. A szeretkezés is szex. Csupán vannak módozatai. Érzelem vagy érzelmek nélküli kielégülés.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 18:57:57
Halihó!

Ne kérdezzük meg, hogy Ő miért írta és hogyan gondolta?!

:044:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 19:10:56
ne bizony  :169:
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 13, 19:16:32
A szeretkezés is szex.
Bocsássatok meg nekem, lehet hogy nekem vannak fogalom zavarjaim, de a sex az egy angol szó, amit a magyar nyelvben szeretkezésnek hivnak. Nem jól tudom???
Mert ha én tudom jól, akkor a sex az a szeretkezés, nem pedig IS.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 13, 19:25:17
Beszéltetek már a védekezésről? Mert az is egy komoly és fontos téma ám!!!
Cím: Erotika
Írta: Szabolcs - 2010 Január 13, 20:22:31


Szabolcs! Felolvastam a férjemnek amit írtál. Nagyon helyeselt.  :089:

Köszi szépen!  :05:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 20:36:41
Beszéltetek már a védekezésről? Mert az is egy komoly és fontos téma ám!!!

Igen, én 20 évig a muay thai-jal próbálkoztam!
:fetreng:

Szóval a viccet félre rakva, hívő ember nem használ olyan fogamzásgátlási módszert, amely a megtermékenyített petesejtet pusztítja el, vagy még egy későbbi stádiumban is képes az élet
kioltására.
Az ilyen eljárás tulajdonképpen abortusz, érthetőbben gyílkosság, a saját gyermek elpusztítása!
:060:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 21:08:17
Beszéltetek már a védekezésről? Mert az is egy komoly és fontos téma ám!!!

Igen, én 20 évig a muay thai-jal próbálkoztam!
:fetreng:

Szóval a viccet félre rakva, hívő ember nem használ olyan fogamzásgátlási módszert, amely a megtermékenyített petesejtet pusztítja el, vagy még egy későbbi stádiumban is képes az élet
kioltására.
Az ilyen eljárás tulajdonképpen abortusz, érthetőbben gyílkosság, a saját gyermek elpusztítása!
:060:


Bocsi Daba! Ebben nem osztom a véleményedet. A petesejt nem önálló élet, és az amúgy is elpusztul. A nőnek nincs peteérése folyton, gondolom ezt tudod. Nem is beszélünk abortusról. Az abortus a már megtermékenyült peteset elpusztítása. A zigóta korban, a már osztódás időszakában vagy a magzati időszakában pusztítják el, művi beavatkozással, akkor beszélünk abortusról. Tehát ha a nő védekezik gyógyszerrel, ott nincs élet elpusztítás. Ha óvszert használnak, a spermiumok is elpusztulnak ahogy a petesejt is. Tehát, külön külön nem életképese.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 21:13:47
Drága Nővérkém!
Megtermékenyített petesejtet írtam!


:2smitten:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 21:15:37
Na így jár, aki nem figyel.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 21:19:54
Még is csak van egy bibi:

Daba írat: Szóval a viccet félre rakva, hívő ember nem használ olyan fogamzásgátlási módszert, amely a megtermékenyített petesejtet pusztítja el, vagy még egy későbbi stádiumban is képes az élet
kioltására.

A fogamzásgátlószer az gátolja a megtermékenyítést. Ha mégis teherbe esik, akkor azt hajtják el. Ha elhajtják az az abortus.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 21:23:17
Nem tudom, hogy hallottatok-e már róla, de egyes fogamzásgátló tabletták nem a petesejt képződését gátolják, hanem pontossan a megtermékenyített petesejteket pusztítják el, ezeket nevezik 'esemény utánni' fogamzásgátlóknak!
Az abortusz gyílkosság bibliai szempontból, tök mindegy, hogy milyen fázisban végzik!
Az élet a megtermékenyűléssel veszi kezdetét!
Innentől kezdve Isten szemében egy emberi lényről van szó!
:044:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 21:25:57
Mária Te az abortuszt (művi terhesség megszakítást) orvosi szempontból értelmezted, én pedig bibliai szemszögből beszélek róla!
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 21:31:34
Daba írta: Nem tudom, hogy hallottatok-e már róla, de egyes fogamzásgátló tabletták nem a petesejt képződését gátolják, hanem pontossan a megtermékenyített petesejteket pusztítják el, ezeket nevezik 'esemény utánni' fogamzásgátlóknak!

Nos, akkor ismét azt kell mondjam, nem jól tudod, mert az esemény utáni fogamzásgátlás, posztkoitális fogamzásgátlás sem a már megtermékenyült petesejtet pusztítja el. Nem alkalmas az abortusra. Ha megtörtént a terhesség a megtapadás a méhben a tabletta már semmit nem ér.  :089: Én nem vagyok az abortus mellett!! Csupán szakmailag tudom miről van szó. Ha megtapadt, vagyis zigóta, mert az még nem magzat, nincs kifejlődve, csak osztódik, és azt veszik el, az már művi abortus. Van spontán abortus is, amikor elvetél.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 21:40:16
Még annyit, hogy miért esemény utáni tabletta a neve? Mert a nem védekezés, vagy az óvszer balesetet után, netán az illetők balesete után 72 órával még védettséget nyújthat. Ha nem, pechkje lehet és megtapad a terhesség.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 21:42:50
Most már kezd érdekelni a dolog 'szakmailag' is
:hehe:
Tehát magyarázd el kérlek az esemény utánni fogamzásgátlás hatásmechanizmusát.
Köszi!
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 22:14:17
Most már kezd érdekelni a dolog 'szakmailag' is
:hehe:
Tehát magyarázd el kérlek az esemény utánni fogamzásgátlás hatásmechanizmusát.
Köszi!

Amikor "baleset" éri őket, akkor beveszi 72 órán belül és megakadályozza az ovulációt, petesejt beágyazódását. Nem tudom mit akarsz tudni még?  :088: Nincs megtermékenyülés és nincs magzatelhajtás vele. Nem szedhetik gyakran a nők. Nagyon erős hatású gyógyszer.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 22:23:33
Jó, nem kötekedni akartam, őszíntén érdekel a dolog, azt is elfogom mondani, hogy miért!

Szóval, ha jól értelek,  akkor
előbb a petesejet beágyazodik, s ezután egyesűl vele a hímívar sejt, vagy előbb egyesűl a hímívarsejt a petesejttel, s az utánna ágyazódik be?
Tényleg nem tudom, ezért kérdezlek!
:2smitten:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 22:37:53
Jó, nem kötekedni akartam, őszíntén érdekel a dolog, azt is elfogom mondani, hogy miért!

Szóval, ha jól értelek,  akkor
előbb a petesejet beágyazodik, s ezután egyesűl vele a hímívar sejt, vagy előbb egyesűl a hímívarsejt a petesejttel, s az utánna ágyazódik be?
Tényleg nem tudom, ezért kérdezlek!
:2smitten:

A nőnek nincs mindig peteérése, van egy ciklus idő amikor van. Amikor nincs, akkor nem is kellene védekezni, de ezt nem lehet pontosan tudni, azt a havi időszakot, hogy mikor van biztosan. Állítólag a hőmérséklet mutatja de az se 100% biztos. Ha van peteérés, akkor 72 órán belül jut el az ivarsejt a petesejthez és ágyazódik bele, addig nem. Nagy utat tesz meg addig. Gondold csak el. Nem beszélve arról, ha látnád milyen kemény a petesejt fala, alig tud áthatolni a spermium, közben milliónyi ivarsejt pusztul el. A legerősebb a legéletrevalóbb marad meg és az tud áthatolni a falon, majd beágyazódik és termékenyül meg azzal, hogy összeérnek. Gyönyörű látvány. A ni csak ki beszél elég jól vissza adta, ha láttad a filmet.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 22:52:27
Daba írta: Nem tudom, hogy hallottatok-e már róla, de egyes fogamzásgátló tabletták nem a petesejt képződését gátolják, hanem pontossan a megtermékenyített petesejteket pusztítják el, ezeket nevezik 'esemény utánni' fogamzásgátlóknak!
Bocsi elvesztettem a fonalat! :pirul:

Fussunk neki mégegyszer!

' Ha megtörtént a terhesség a megtapadás a méhben a tabletta már semmit nem ér.' 

Mit értettél ez alatt, hogy 'megtapadás a méhben'?!

A hímívarsejt beágyazódását a petesejtbe?
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 23:28:08
Daba : Mit értettél ez alatt, hogy 'megtapadás a méhben'?!
A hímívarsejt beágyazódását a petesejtbe?

Igen. Az a megtermékenyülés. Ott van az élet kezdete. Egy ideig ott van csak úgy szabadon lebeg és a méh belső falának tapadva növekszik. Akkor már ha elvetetik, gyilkosság.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Január 13, 23:31:14
Számomra az a legbrutálisabb, mikor több hónaposan vetetik el a babát. Nem biztos hogy jól tudom, de 6 hónapos korig lehet elabortálni egy babát.
Mielőtt észrevenné az anyuka, hogy állapotos, a baba szíve már létezik és ott dobog!
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Január 13, 23:34:45
A jelenlegi jogszabályok szerint 12 hetes korig lehet elvetetni a babát, de kivételes egészségügyi okok miatt 20 hetes korig is megteszik.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 23:34:57
 6 hónaposan már kifejlett magzat. 3 hónapig veszik el. Akkor még nincs meg minden végtagja. Ha betölti a 3 hónapot, akkor már igen. Ha 6 hónaposan veszik el, akkor az anya vagy a magzata beteg. Egyébként érdekes, hogy ameddig a méhen belül van, magzatnak hívják, amikor megszületik újszülött és utána csecsemőről beszélünk.  :169:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Január 13, 23:38:08
Valójában szerintük hol a határ az élet és a nem élet között?
Attól a pillanattól válik emberré, mikor megszületik? Annyira buták az emberek...
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 13, 23:44:07
Daba : Mit értettél ez alatt, hogy 'megtapadás a méhben'?!
A hímívarsejt beágyazódását a petesejtbe?

Igen. Az a megtermékenyülés. Ott van az élet kezdete. Egy ideig ott van csak úgy szabadon lebeg és a méh belső falának tapadva növekszik. Akkor már ha elvetetik, gyilkosság.


Drága Nővérkém!
Nagyon szépen köszönöm az írántam tanúsított végtelen türelmedet!
:074:

Kedves Testvérkéim!

Most már nyugodt lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy TÉVEDTEM AZ 'ESEMÉNY UTÁNNI FOGAMZÁSGÁTLÓ TABLETTÁK HATÁSMECHANIZMUSÁT ILLETŐLEG!
BOCSÁNAT, HA VALAKIT MEGRÉMÍTETTEM!
:pirul:

Csúfossan :174: végetért röpke gyógyszerészeti karrierem után, hólnap  igei oldalról is megvizsgálhatjuk ezt a témát!
:hehe:

:2smitten:
 
Daba
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 13, 23:53:54
Mikor válik emberré? Amikor elhagyja a zigóta időszakot, -a zigóta időszak az osztódás, fejlődik ki az embrió. Lepróbálom írni mi ez. Nos, ez az, amikor egy hímivarsejt beágyazódik a petesejtbe, majd egyesülnek. Ekkor ott lebeg a méhben. Egy idő után osztódik 2, majd 4, majd 8, majd 16 és 32  felé. Amikor eléri a 64 csirát, akkor válik ketté és fantasztikus, hogy az egyikből lesz a placenta, vagyis a magzatburok és a másikból a magzat fejlődik ki később. Ennek is megvan az érdekessége, mert az egyik nagyobb a másik kisebb amikor kettéválik, és a nagyból lesz a magzat. Először kifejlődik az embrió, ez két hónapig tartó folyamat, majd fokozatosan az idő haladtával alakul ki a kis végtagja. Képzeld a szíve 25 napra rá lesz meg csak. Ez olyan döbbenet nem?  A lényeg, 3 hónapos magzati korszakában már meg van mindene csak nagyon parányi. Attól kezd el fejlődni súlyra. A mozgása 4,5 hónapra lesz érezhető. Mozog ő már végig, de nem igen érzékelhető. Van amikor igen de nem erősen, mert kicsi és jól elfér a burokban.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 14, 00:00:52
Azt nem írtam le, hogy az orvostudomány, a még zigóta időszakban mivel nincs szíve, csak csíra, nem nevezi gyilkosságnak. Én igen, mivel ezt az időszakot injekcióval távolítják el. Elhajtják. Az élet elkezdődik 72 óra múlva ahogy bejutott a hímivarsejt a petesejtbe. Nem is tudja még akkor a nő hogy állapotos. Kb 1 hónapos terhességet szoktak észrevenni a nők, akkor jön a közérzeti változás. Addigra már van szíve az embriónak, mint írtam 25 nap múlva már van, de végtagja még nincs, csak szíve és az agya. ebből vizsgáztam így nagyon bennem van. Még a magzati vérkeringés is vizsga anyagom volt szülészetből..
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 14, 00:08:45
Ezt sok sok éve én írtam amikor láttam egy abortust és azon vitáztak egy világi fórumon, hogy el lehet- e venni vagy sem. Azt írtam nekik, hogy nézzük a meg magzat oldaláról is. Nem voltam még hívő ekkor, de így láttam akkor is.

Édesanyámnak!

-Miért nem engedted, hogy megszülethessek, pedig én is olyan szépen mondtam volna, hogy “Mami szeretlek?! “
Miért nem engedted, hogy azt mondhassam a testvérkéimnek, hogy “Gyertek velem játszani?!”
Miért nem engedted, hogy én is megölelhesselek?
Miért nem hagytad, hogy foghassam a kezed, ha bajban vagyok?
Azt sem hagytad, hogy megmutathassam, milyen jó vagyok!
De a legjobban az fáj, hogy nem mondhatom, “ÉDESANYÁM!”
Soha nem tudhatod meg, milyen édes kis emberke vagyok!
És most, a könnyeimet nem itathatod.
Miért? Miért? Kérdezd, meg magadtól, mert választ talán csak így kapok!
Bata Mária
Cím: Erotika
Írta: ermaha - 2010 Január 14, 03:23:04
Hány nemű az emberiség?

Születésünkkor még csak a genetikai nemünk van eldöntve. A fogamzás utáni 2 hónapban csak a kromoszómák jelzik,hogy a jövevény fiú lesz vagy lány. A második és a harmadik hónap közt kezd el az ivarmirigy a szerint fejlődni,hogy a magzat XY vagy XX kromoszómákkal rendelkezik. És most következik a legfontosabb dolog: A nemi szervek kialakulásában a kritikus hormonok az androgének( a tesztoszteron az androgének egyik fajtája). Ugyanis ha az embrió ivarmirigyei elegendő androgént termelnek,akkor az újszülöttnek férfi nemi szervei lesznek,ha azonban az androgén mennyisége nem elegendő,akkor női nemi szervekkel fog születni,még akkor is,ha genetikailag férfi(XY) Érdekes módon a női embrió anatómiai kialakulásához nem szükségesek a női hormonok,elég a férfi hormonok hiánya... Röviden:a természet nőt hozna létre,ha nem jönne az androgén... Már csak ezért is érdekes a kérdés,(tudományos szempontból),hogy:valóban csak férfiak és nők élnek a világon? Vannak ugyanis interszexuálisok(kétneműek),akiknek egyidejűleg férfi és női mirigyeik is vannak. És vannak.a már említett "álhermafroditák",akik genetikailag egyértelműen férfiak vagy nők,de a testük ,és különösen a nemi szervük,mégsem ehhez a genetikai nemhez passzolnak,hanem hol felemásak,hol határozottan a másik nemhez állnak közelebb. ( szeretném megjegyezni,hogy ezek az emberek a ma orvosainak,és embereinek szemében torzak,azonban a görögöknél maga volt a tökéletesség -Hermész és Aphrodité gyermeke) Szóval: Az ember neme nem csak egyféle dolgot jelent: -van genetikai nemünk(attól függően milyen nemi kromoszómákat hordozunk) -van hormonális nemünk(aszerint,hogy milyen hormonokat termelnek az ivarmirigyeink) -van anatómiai nemünk( a testünkön látható szerv szerint) -van pszichológiai nemünk(férfinak v nőnek érezzük magunkat) -és végül van nyilvános nemi szerepünk(milyen életformát,szerelmet,stb választunk) (szerencsére ezek többnyire egybeesnek,de tulajdonképpen semmi sem garantálja az ellenkezőjét sem!) Érdekes,furcsa és megdöbbentő lehet. De rólunk van szó,emberekről.

Találtam véletlenül.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 14, 07:23:52
Mária drága én nem vagyok orvos, se semmilyen egészségügyi dolgozó, de nekem egy PÁSZTOR mondta, hogy manapság csak olyan gyógyszereket gyártanak, amik művi abortuszt hajtanak végre, igy gyakorlatilag egy keresztény házaspárnál a férfi védekezhet csak! (Magyarországról beszélek!!!)
Itt viszont szörnyűséges dolog, de a kisbaba egyáltalán nem élet addig, amig meg nem születik, gyakorlatilag azt csinálsz vele amit akarsz.
A vallásos zsidóság körében ezért teljesen elfogadott az abortusz, ellenben a férfiak egyáltalán nem védekezhetnek, csak a nők.
Szóval ez egy nagyon komoly teológiai kérdés, ha annak a pásztornak van igaza akivel én beszéltem, akkor nagyon sok keresztény hölgy is átment művi abortuszon, hogy fogalma sincs róla!!!
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Január 14, 08:07:47
Én soha nem engedtem a feleségemnek, hogy fogamzásgátlót szedjen. Az ráadásul egészségtelen is.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 14, 08:13:10
Én soha nem engedtem a feleségemnek, hogy fogamzásgátlót szedjen. Az ráadásul egészségtelen is.

De jól tetted!!!
Állitólag amiről Mária beszél az régen volt. Ma már senkit sem érdekel hogy egy gyógyszer csinál-e aboruszt vagy sem, igy már csak azok a fajta gyógyszerek vannak forgalomban, amiket egy hivő asszonynak nem szabad szednie.
A világ teljesen elkorcsosult, nekem megvetésben volt részem, hogy "szegény" létemre vállaltam a kislányomat, az meg egyenesen megdöbbentő volt, hogy semmilyen beavatkozásra nem tartottam igényt amivel kideritik hogy a magzat egészséges e. Mondtam nekem teljesen mindegy, mert én a beteg gyereket is fel fogom nevelni.
Az a pásztor akivel én beszéltem, azt mondta, hogy a jelenlegi időkben csak a férfiak védekezhetnek.
A zsidó vallásban meg pont az van tiltva, mert az ó-szövetségben az Úr megölte azt, aki a "földre vesztegette a magot".
Azt hiszem fogok beszélni a gyógyszerész barátnőmmel ezekről a dolgokról, mert ez nagyon fontos téma, és ha létezik még olyan gyógyszer amivel a hölgyek nem követnek el gyilkosságot, annak a nevét ide fel fogom tenni. Ha nincs, akkor marad a férfi védekezése.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 14, 08:30:43
Batiszrael írta: Mária drága én nem vagyok orvos, se semmilyen egészségügyi dolgozó, de nekem egy PÁSZTOR mondta, hogy manapság csak olyan gyógyszereket gyártanak, amik művi abortuszt hajtanak végre, igy gyakorlatilag egy keresztény házaspárnál a férfi védekezhet csak! (Magyarországról beszélek!!!)

A pásztor tájékozatlan, vagy megfélemlíti az embereket. Vannak gyógyszerek valóban, amik elhajtják a magzatot még néhány napos korban, de az nem a fogamzásgátló. A fogamzásgátló szerepe az, hogy átveszi a hormon irányítást /ezért "veszélyesnek" is mondható/és attól kezdve, a menstruációs ciklust irányítja. A tüszőérést, mármint a peteérést lelassíthatja ill. meggátolhatja. Bent marad a petefészekbe, nem jut el a méhbe. Nem akarok a mélyébe menni, de a lényeg, hogy nem elhajt, hanem nem is engedi a megtermékenyítést. Nem tud a spermium bejutni a petébe mert nem találkozik vele. Nincs fogamzás így, tehát nem is lehet terhességről beszélni. A pásztor nem jól tudta csak mondott valamit. A veszély amiről jó ha tudnak a nők és a férfiak is, hogy a hormonális fogamzásgátlók méhnyakrákot okoznak. Ez viszont komoly és nem vicc. Mit gondoltok miért van asok méhnyakrák és halnak meg a nők 50 év körül? Ez sem mindenkinél, de valószínű nem szeretnék statisztikát a sátán szájába adni. A férfiak védekezése is másképpen legyen, ne úgy ahogy az orvosok akarják. Egy egészséges férfi ne sterilizáltassa magát és semmilyen gyógyszert ne szedjen be soha. Legyenek ügyesek és menni fog. Nem kell 10 gyerek ma, nem is engedheti meg magának sok család. Felelőtlenül nem kell szaporodni és Isten neve mögé bújni sem! Majd amikor nyomorog, vagy a férje elhagyja /ez már hívőknél is módi/ és ott van a 10 gyerek, akkor majd megtudja, hogy ő szabályozta és nem Isten. Ő azt mondta az embernek szaporodjatok, sokasodjatok, de nem mondta, amennyit majd Ő ad. A születés szabályozás az ember kezében van és nem kell szidni senkit, ha felelőtlenül teherbe esik valaki. Ésszel kell szeretkezni. A spermium nem magzat, ahogy a petesejt sem. Rövid ideig van külön önálló élete, ahogy a vérnek is - az se él sokáig, mert lebomlik. Van védekezés lehetősége ostoba módszereken kívül is. Nekem pl 2 született és nem kellett gyógyszer. Ma se kell az Úr neve mögé bújva ész nélkül szülni. Az is felelősség a gyerekkel szemben is. Persze ha már jön, akkor nem ölünk.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 14, 10:23:28
(http://bacsizsolt.lapunk.hu/tarhely/bacsizsolt/kepek/_evin__arter.jpg)

Neki miért nem tudott segíteni az apukája, anyukája? Ész nélküli szeretkezés, egy pillanatnyi öröm áldozata és tudjátok hány ilyen van? Akkor már nem jobb ha védekeznek? A nyomor, éhezés tud ilyent is tenni. A felelőtlen döntés következtében a gyiviben sok kis gyerekek van. Nekik jó, mert élnek? Megkéne kérdezni őket is. Csak ezzel arra akarom felhívni a figyelmet, ha bevállalnak gyerekeket felelőtlenül, akkor azzal van felelősség. Nem a kormányt kell szidni és nem is másokat, ha már útban van a gyermek. Nem a kormány és nem más akarta, hogy ő legyen. Akkor hordozni kell a felelősség terhét is nem kidobni, megölni.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Január 14, 10:48:20
E-kép készítője nem bírt azzal együtt élni, hogy otthagyta azt a gyermeket. Ezért felakasztotta magát. Világhírű lett ez a kép és valami díjat is nyert.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 14, 11:08:22
(http://bacsizsolt.lapunk.hu/tarhely/bacsizsolt/kepek/_evin__arter.jpg)

Neki miért nem tudott segíteni az apukája, anyukája? Ész nélküli szeretkezés, egy pillanatnyi öröm áldozata és tudjátok hány ilyen van? Akkor már nem jobb ha védekeznek? A nyomor, éhezés tud ilyent is tenni. A felelőtlen döntés következtében a gyiviben sok kis gyerekek van. Nekik jó, mert élnek? Megkéne kérdezni őket is. Csak ezzel arra akarom felhívni a figyelmet, ha bevállalnak gyerekeket felelőtlenül, akkor azzal van felelősség. Nem a kormányt kell szidni és nem is másokat, ha már útban van a gyermek. Nem a kormány és nem más akarta, hogy ő legyen. Akkor hordozni kell a felelősség terhét is nem kidobni, megölni.

Ezek tényleg szörnyű dolgok. Nem tudok annál szörnyűbbet elképzelni, mint mikor egy édesanya nem tud a gyermekének ételt adni és a szeme láttára hal éhen. Ennél fájóbb dolog talán nincs is a világon.
Amikor néha (idegállapotomtól függően) megnézek egy Holokauszt filmet, számomra az a legszörnyűbb dolog amikor az édesanyákat elválasztják a gyermekeiktől, csecsemőktől. Iszonyatos fájdalom, nem is tudom hogy lehet azt kibirni.
Aztán meg ott a másik oldal (sajnos mikor a szülészeten voltam) két anyuka nem volt hajlandó megetetni a kicsiny csecsemőjét, mert nekik nem kell. A védőnők könyörögtek nekik, hogy ha nem is kell az a gyerek, legalább etessék meg őket!
Én nem értem az ilyen érzelmű anyákat, az én szememben az ilyen nő nem anya, csak szült egy gyereket.
Ha valaki a saját gyerekét nem tudja szeretni, hogy tud szeretni másokat?
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 14, 11:10:31
Sziasztok!
Tegnap éjjel nem véletlenűl faggattam hosszasan Máriát az 'esemény utáni' fogamzásgátló tabletták hatásmechanizmusáról!
Én is azt a tájékoztatást kaptam egyszer, hogy egyes ilyen készítmények a megtermékenyített petesejtet pusztítják el!
Ezért HELYTELENŰL az összes 'esemény utáni' készítményt ebbe a kategoriába soroltam!
Teljessen egyetértek Gáborral, hogy minden fajta fogamzásgátlótól megóvta a nejét!
Ugyanis ezek a készítmények még csak véletlenűl sem nevezhetőek gyógyszernek!
A női szervezetben hormonális változásokat ídéznek elő.
Ez a természetellenes befolyásolás nem nevezhető egészséges megoldásnak!
A férfiak döntő többsége szívesen elhárítja magától a védekezés
'kényelmetlenségeit', nem tudom, hogy ők szeretik-e annyira a feleségüket, mint a túlajdon testüket!

Van itt még egy kérdés a fogamzásgátlással kapcsolatban:

Amikor fogamzásgátlás eszközeihez nyulunk a gyönyör kedvéért vajjon nem Isten kezéből  próbáljuk meg kiragadni a fogantatás hatalmát?!
Ti ezt hogyan látjátok?!

:2smitten:

Daba 
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Január 14, 11:12:48
Látod Daba én is védekező vagyok, bár én csak egy évig Shotokan-oztam, az Úr nem engedte tovább....  :hehe:
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 14, 11:16:42
Amikor fogamzásgátlás eszközeihez nyulunk a gyönyör kedvéért vajjon nem Isten kezéből  próbáljuk meg kiragadni a fogantatás hatalmát?!
Ti ezt hogyan látjátok?!

A kérdésed zseniális!
Azt hiszem, hogy igen. Ugyanis mikor az emberek védekeznek Istennek mondják azt, hogy Uram most ne..., pedig lehet hogy az Úr másképp gondolja.
Irja is az Ige, hogy az Ő utai, nem a mi utaink.
Mégis azt mondom, a védekezés önmagában nem bűn, hiszen ha Isten egy házaspárt meg akar áldani egy gyermekkel és ők azt mondják rá, Uram mi most nem akarjuk, ezzel "csak egy áldástól esnek el."
Viszont igenis azt mondom, egy megfogant gyermek az élet, és minden anyuka aki bármilyen módon megszabadul a megtermékenyitett petesejtjétől, gyakorlatilag a Ne ölj! parancsát hágja át, semmivel sem különb egy felnőtt gyilkosnál, sőt ez még sokkal aljasabb dolog, mert az a kicsiny teremtmény igazán nem tud az égvilágon semmivel sem védekezni, ha élni akar.
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Január 14, 11:19:32
És igen megtaláltam a cikket...

"Halálos Pulitzer díj

Kevin Carter által készített - az egész világot bejárt, híres-hírhedt - Purlitzer-díjas fotó

Kevin Carter dél-afrikai fényképész volt, és 1993-ban az éhező Afrikát járva készítette nagy hatású felvételeit. Szudánban egy ízben megdöbbentő jelenetre figyelmes: lesoványodott, három-négy éves forma kislány hanyatlik a porba, miközben a háttérben éppen egy keselyű várja csont-bőr áldozata halálát. A fotó valódi mestermunka, nemcsak az adott helyzet puszta rögzítése, de az egész fekete kontinens segélykiáltásaként is felfogható drámai üzenet.

A történetnek azonban nincs vége. A kép rögzítése után Carter ugyanis nem nyalábolta fel a kislányt, hanem sorsára hagyta. Pedig - amint ezt később élelmes újságírók kiderítették - az eset helyszínétől mindössze egy kilométerre az ENSZ élelmiszert osztott egyik táborában. Talán túlélte volna a kislány, talán nem, a dél-afrikai fotós mindenesetre nem adta meg a túlélés esélyét embertársának. Magatartására még az sem mentség, hogy reménytelennek látta a gyermek helyzetét, esetleg több haldokló is lehetett a helyszínen. Meg lehet érteni, elfogadni azonban aligha védekezését, miszerint akkoriban arra intették az Afrikában dolgozó fotósokat, hogy ne érintsék meg az éhezőket, mert halálos betegségeket terjeszthetnek.

Aztán a New York Times közölte a képet, Kevin Carter megkapta a Pulitzer-díjat, a világ jóllakott része pedig Szudánról kezdett beszélni. Ez a fotó is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az Afrikától távol élők pontosan megértették az éhező százmilliók tragédiáját. Cartert azonban kezdettől fogva érzéketlenséggel és nyerészkedéssel vádolták, és ő megroppant a támadások súlya alatt. Néhány hónappal a nevezetes fotó megszületése után öngyilkosságot követett el.

Harmincnégy évet élt. Búcsúlevelében azt írta, nem tud szabadulni a kislány emlékétől, álmában egyre kísértik az éhezők, és képtelen legyűrni lelkiismeret furdalását. Szudáni útja idején keletkezett naplófeljegyzései között pedig a következőket találták: "Édes Istenem, ígérem, hogy soha többé nem hagyom veszendőbe menni az ételem, bármennyire nem ízlik nekem, és bármennyire tele is vagyok. Imádkozom, hogy legyünk sokkal érzékenyebbek a minket körülvevő világgal, és ne vakítson el saját önző természetünk és érdekeink. Remélem, hogy ez a kép örökké emlékeztetni fog minket arra, hogy milyen szerencsések vagyunk, és sosem szabad semmit eleve adottnak vennünk. Mondj el egy imát a szenvedőkért, legyen bárhol a világon, és küldd el ezt a baráti emlékeztetőt másoknak. Nézd meg, és gondolkodj el rajta, mielőtt panaszkodnál az életedre, és az általunk naponta elpocsékolt ételre. Ígérd meg ma: soha többé nem hagyok ételt kárbaveszni!"

Mindehhez csak egyetlen mondatot fűzhetünk hozzá. Bibliai igéről van szó: "Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?"

(Szerző: Szentesi Zöldi László)

Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 14, 11:26:41
Már hosszú évek óta a szivemre van helyezve, hogy örökbe fogadjak egy gyermeket, de nekem nem adnának az anyagi helyzetem miatt. Pedig itt is van olyan kicsi gyermek, akinek az én házamban sokkal jobb dolga lenne, mint egyedül a nagy világban. Nagyon szeretem a fekete embereket, talán éppen azért mert olyan sok megaláztatásban van részük, sajnos még itt Izraelben is.
Vannak ismerőseim (zenészek) és nagyon nehezen nyilnak meg, mindenkitől félnek, az elutasitástól. Miután rájöttek hogy én embernek járó tiszteletben részesitem őket, olyanok mint a kenyérre kent vaj, tele vannak szeretettel, csodálatos emberek!
Utálok minden faji előitéletet.
Én hálás lennék az Úrnak, ha engem méltónak találna arra, hogy egy kicsiny fekete gyermeket is nevelhessek, ha már Madonna megengedheti magának...
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 14, 11:31:05
Látod Daba én is védekező vagyok, bár én csak egy évig Shotokan-oztam, az Úr nem engedte tovább....  :hehe:

Ja, én is azért választottam az óvszert, mert a nejem jól írányzott térdrugásai túl drasztikus eszköznek bizonyúltak!
Nálad mi volt a tuti?!

:fetreng:

:2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 14, 11:41:51
Amikor fogamzásgátlás eszközeihez nyulunk a gyönyör kedvéért vajjon nem Isten kezéből  próbáljuk meg kiragadni a fogantatás hatalmát?!
Ti ezt hogyan látjátok?!

A kérdésed zseniális!
Azt hiszem, hogy igen. Ugyanis mikor az emberek védekeznek Istennek mondják azt, hogy Uram most ne..., pedig lehet hogy az Úr másképp gondolja.
Irja is az Ige, hogy az Ő utai, nem a mi utaink.
Mégis azt mondom, a védekezés önmagában nem bűn, hiszen ha Isten egy házaspárt meg akar áldani egy gyermekkel és ők azt mondják rá, Uram mi most nem akarjuk, ezzel "csak egy áldástól esnek el."
Viszont igenis azt mondom, egy megfogant gyermek az élet, és minden anyuka aki bármilyen módon megszabadul a megtermékenyitett petesejtjétől, gyakorlatilag a Ne ölj! parancsát hágja át, semmivel sem különb egy felnőtt gyilkosnál, sőt ez még sokkal aljasabb dolog, mert az a kicsiny teremtmény igazán nem tud az égvilágon semmivel sem védekezni, ha élni akar.

Kedves Batiszrael!
Köszönöm a korrekt válaszodat!
Azonban ez a kérdés összetettebb, mint gondolnánk!
Képzeljétek el a Mindenható Istent, aki az egeket is a kezében tartja!
Ő szerezte a házasságot annak, minden örömével egyűtt!
Évezredeken keresztűl képes volt kézbentartani a szűletés szabályzást, tán meggyengűlt a karja, hogy emberi 'segítségre' lenne szűksége?! Nem bizalmatlanság ez Isten iránt?!
:2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Jules - 2010 Január 14, 11:48:04
Amikor fogamzásgátlás eszközeihez nyulunk a gyönyör kedvéért vajjon nem Isten kezéből  próbáljuk meg kiragadni a fogantatás hatalmát?!
Ti ezt hogyan látjátok?!

Ez felvet még egy kérdést: a nemi aktus során átélt közös gyönyör önmagában is áldás, ami még jobban összekovácsoja a házastársakat, vagy csupán a "sokasodjatok és szaprodjatok" projekt mellékterméke?  :167:

Szerintem az első igaz, akkor meg miért volna bármi probléma a védekezéssel?  :168:
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 14, 11:51:54
Amikor fogamzásgátlás eszközeihez nyulunk a gyönyör kedvéért vajjon nem Isten kezéből  próbáljuk meg kiragadni a fogantatás hatalmát?!
Ti ezt hogyan látjátok?!

A kérdésed zseniális!
Azt hiszem, hogy igen. Ugyanis mikor az emberek védekeznek Istennek mondják azt, hogy Uram most ne..., pedig lehet hogy az Úr másképp gondolja.
Irja is az Ige, hogy az Ő utai, nem a mi utaink.
Mégis azt mondom, a védekezés önmagában nem bűn, hiszen ha Isten egy házaspárt meg akar áldani egy gyermekkel és ők azt mondják rá, Uram mi most nem akarjuk, ezzel "csak egy áldástól esnek el."
Viszont igenis azt mondom, egy megfogant gyermek az élet, és minden anyuka aki bármilyen módon megszabadul a megtermékenyitett petesejtjétől, gyakorlatilag a Ne ölj! parancsát hágja át, semmivel sem különb egy felnőtt gyilkosnál, sőt ez még sokkal aljasabb dolog, mert az a kicsiny teremtmény igazán nem tud az égvilágon semmivel sem védekezni, ha élni akar.

Kedves Batiszrael!
Köszönöm a korrekt válaszodat!
Azonban ez a kérdés összetettebb, mint gondolnánk!
Képzeljétek el a Mindenható Istent, aki az egeket is a kezében tartja!
Ő szerezte a házasságot annak, minden örömével egyűtt!
Évezredeken keresztűl képes volt kézbentartani a szűletés szabályzást, tán meggyengűlt a karja, hogy emberi 'segítségre' lenne szűksége?! Nem bizalmatlanság ez Isten iránt?!
:2smitten:
De. De az. Illetve hitetlenség. Pontosan azért, amit irtam. Mert Istennek szuverén joga egy házaspárnak akkor adni gyermeket, amikor Ő akarja. A házaspárok meg ahelyett hogy ezt a kérdést teljesen az Úrra biznák, keresnek pótszereket, hogy az Úr ne hajthassa végre azt amit akar.
Nagyon ritkán találkozom olyan házaspárral akik hitből nem védekeznek, magyarul rá bizzák a jó Istenre hogy mennyi gyermeket akar nekik adni. Ez olyan ritka mint a fehér holló. Én mégis úgy látom Isten nem kárhoztatja azokat a házaspárokat akik "pótszerrel" élnek, mint irtam már, a gyermek áldás. Te meg eldöntheted akarsz-e ebben az áldásban részesülni, avagy sem. Nem a Mindenható Jó Isten lesz megkárositva azzal, ha esetleg neked 5 gyermeket akart adni és teszem azt neked meg született abból csak kettő. Azt hiszem a házaspárok lesznek ez által szegényebbek, Isten meg elnéző és türelmes és végtelen szerető Isten.
Szóval én azokat a házaspárokat sem itélem el akik védekeznek és azokra meg nagyon is felnézek, akik bevállalják az összes áldást amit az Úr tartogat a számukra.
Hitben járunk, nem látásban. Legalábbis igy kellene...
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 14, 11:58:39
Ide tartozik, ezért megemlitem. Mostanság a melegek nemhogy összeházasodhatnak, de örökbe fogadhatnak gyermeket. Nagyon nagy igazságtalanság ez, mert nekem miért nézik az anyagi hátteremet, miért nem nézik a nevelési módszereimet pld, miért fontosabb hogy egy házaspár gazdag legyen, minthogy szeretetet és jó gyermeknevelést biztositson a gyermekének?
Egy meleg házaspár hogyan tud példakép lenni egy örökbe fogadott gyermeknek???
Nagyon nagy igazságtalanságok vannak a világban, sajnos.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 14, 12:06:38
Óóó ne érts félre, én nem kárhoztatok senkit, csak szerettem volna bibliai szemszögből megvilágítani a kérdést!
Ha 'vakon' reméljük pl. a karizmákat, s majd Isten adja, ha akarja, akkor a gyermekáldást sem tudom más szemszögből kezelni!
Egyetlen gyermek sem jöhet az Úr akarata ellenére a világra!
Nagyon szépen beszélnek erről a következő igehelyek:
Jób. 10:8-12
Zsolt. 139:15-17

:2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 14, 12:09:13
Óóó ne érts félre, én nem kárhoztatok senkit, csak szerettem volna bibliai szemszögből megvilágítani a kérdést!
Ha 'vakon' reméljük pl. a karizmákat, s majd Isten adja, ha akarja, akkor a gyermekáldást sem tudom más szemszögből kezelni!
Egyetlen gyermek sem jöhet az Úr akarata ellenére a világra!
Nagyon szépen beszélnek erről a következő igehelyek:
Jób. 10:8-12
Zsolt. 139:15-17

:2smitten:

Tudom, hogy nem azért kérdezted. Bibliai szemszögből vizsgáljuk a dolgot, azt meg nem lehet letagadni, hogy "elvileg" nem kéne védekezni...
Abszolút nem volt érzékelhető a hozzászólásodban semmilyen kárhoztatás, remélem az enyémben sem.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 14, 12:30:21
Tudom, hogy nem kárhoztattál senkit sem Batiszrael!

De nem árt tisztán látni a helyzeünket!
 Ádámmal is így kezdődött, bizalmatlansággal Istennel szemben: 'Majd én kezembe veszem a dolgaimat!'
Gyakran mondják a Te népedre, hogy nyakas nép, de a keresztyének semmivel sem különbek, ez a fenti témából is látszik!
Isten mindannyiunkat engedetlenség alá rekesztett, hogy mindannyiunkon könyörüljön!

:2smitten:

Daba
Cím: Erotika
Írta: Azi - 2010 Január 14, 12:53:10
Helyesen itéltél meg Mária, mert valóban nem vagyok keresztény, bár sok vallást ismertem meg utamon és a kereszténység nagyon megfogott, Jézus Krisztust én magam is csodálom, s nem kevés azt kijelentenem hogy Ő a ......... /Bocsáss meg, de Jézus nem az, aminek tituláltad és kérlek a jövőben se tedd ezt, Köszönöm: Mária/  Azt én viszont nem mondtam hogy testékszerekre lenne szükség a teljesebb szexuális élményhez, sem kereszténynek sem másnak, hiszen mint irtad Isten tökéletesre teremtette az embert, ezzel én is igy értek egyet. Hitelvem szerint minden szónak súlya van ezért teszek külömbséget szex és szeretkezés között. Vallástól függetlenül abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a szivünkben élő szeretet, szerelem vezette vágy istentől való, a vágy amelyben ahogyan azt te is megfogalmaztad nem szerezni akarok hanem adni a testi leki társamnak örömöt, boldogságot, szeretetet. Természetesen ez csak "egy fa az erdőben" amivel boldoggá tehetem kedvesem.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 14, 13:07:44
Kedves Azrael!
Ha az Úrat a Buddhák Buddhájának nevezed, akkor tényleg itt az ideje, hogy megismerjed Őt, aki az életét adta érted, s Valósogossan Megváltott!
Ezen a fórumon Buddhának a tanaíval egyűtt max. a pogány vallások topicban van helye!
Mert, Buddha a halálba visz, az Úr Jézus Krisztus pedig az Örök életre!

:2smitten:

Daba
Cím: Erotika
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 14, 13:28:18

 
Erotika...milyen gyakran megfordult jelenség az életünkben!

Az erotikát,mint testi közelséget, Isten teremtette.
De lehet helytelenül élni vele.
Sokan élünk vele,testünk vágyai kiélésére.
Isten úgy teremtette az erotikát is az ember életében,hogy nagyobb hatása legyen a lélekre,mintsem a testi kielégülésre.
Mégis keressük a testünk kielégülésére.Magazinokban,térben és vizuálisan(interneten,televízióban).

Sokan megálljt akarunk parancsolni neki,mert érezzük a lelkünk mélyén,hogy nem helyes.
Mégis visszaesünk újból,és újból abba a hibába.
Hol a probléma?
Ott a probléma kedves testvéreim,hogy a saját erőnkből próbáljuk legyőzni a testünket...természetesen sikertelenül.
Lehet birjuk hetekig,hónapokig,és már azt hisszük hogy legyőztük,mikor hirtelen visszatér életünkbe.
MErt mi lenne ha le tudnám győzni a saját erőmből?
Önteltség,dicsekedés,és Istentől távolodó élet,mivel saját erőmből képes lennék bármit legyőzni.
És hiába halt volna meg Jézus Krisztus.
De nem hiába halt meg Jézus!Az emberi test felett győzelmet aratott!!!
És ezt a győzelmet akarja a TE tested felett is aratni,mivel te nem vagy rá képes.

IStenre van szükségünk a legyőzésére!!!Csak Ő szabadíthat meg e megkötözöttségből!

Csak kérnünk kell ,hogy szabadítson meg,és Hittel megérteni,hogy képes rá ISten.
Isten jobban szeret,mint ahogy te valaha szerettél bárkit is.
Teremtménye vagy,kit magához akar vonni,védelmezni,és mindent megadni.

És mindent amit kapunk,Kegyelemből kapjuk..

Pál felkiáltott eképpen:
Róm 7,24 
"Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?"

Érdemes elolvasni a Római levél 7.fejezetét

Pál egy igen erős lelki ember volt,és testben is erős volt,ki szorongatta testét.
És mégis eképpen kiáltott fel...
ÉS mi a válasz kiáltására?
Róm 7,25
"Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!"

Légy te,ki Isten erejével legyőzi a testet!!!
És soha ne keseredj el,hanem maradj mindenkor Isten közelében!
Ő soha nem lök el...csak te hagyhatod el.

1Thessz 5,17
"szüntelenül imádkozzatok"

Ámen



 :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: ermaha - 2010 Január 14, 13:47:14
A Mária által betett fénykép szővege itt olavsható.  
  
http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,142.0.html

ermácska, az elérhetőséget tettem ide, mert ez nem erotika téma.  :017: Mária
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 14, 14:11:21
Az erotikát,mint testi közelséget, Isten teremtette.
De lehet helytelenül élni vele.
Sokan élünk vele,testünk vágyai kiélésére.
Isten úgy teremtette az erotikát is az ember életében,hogy nagyobb hatása legyen a lélekre,mintsem a testi kielégülésre.
Mégis keressük a testünk kielégülésére.Magazinokban,térben és vizuálisan(interneten,televízióban).
Szia Aranyos!
Ez a szöveg nagyon megragadott!
Sajnos keresztény emberek is meg vannak kötözve vele, a pornográfiára gondolok.
A pornográfiát maga a Sátán teremtette, mert senkinek sincs joga a másét kivánni, legfőképpen nem meztelenül, intim együttlét közben. Sem nőnek, sem férfinak!
Gyorsan azt is megjegyezném, hogy nem sorolom a pornográfia közé az orvostudományt illetve az egészségügyi alkalmazottakat, mert ők csak úgy tudnak segiteni a betegen,ha azok levetkőznek. Hölgyek is járnak nőgyógyászhoz, nem mondom hogy a világ legkellemesebb dolga (sokan utálják), de menni kell, főleg ha baj van.
Más testében való gyönyörködést az Úr paráznaságnak minősiti, ezért nincs jogalapja egy kereszténynek ilyen magazinokat, újságokat, filmeket néznie.
Most felmerül bennem az a kérdés is, hogy manapság egy romantikus filmet meg szabad-e nézni, mert már kihagyhatatlan résznek tekintik az intim együttlétet, nem úgy mint régen a régi filmekben hogy nem mutattak semmit...
A világ nagyon erkölcstelen lett, a Sátán pedig ezt nagyon jól ki is használja.
 Ne kivánd a te felebarátodnak....semmijét sem, se a feleségét, se a férjét!!!
Cím: Erotika
Írta: Jules - 2010 Január 14, 14:19:44
"Sokan élünk vele,testünk vágyai kiélésére. Isten úgy teremtette az erotikát is az ember életében,hogy nagyobb hatása legyen a lélekre,mintsem a testi kielégülésre."

Ez feltétlenül ámen, mindössze kiegészíteném annyiban, hogy Isten az egész emberrel (test, lélek és szellem) foglalkozik, tehát azért a test kielégülése is benne van a kalapban. Természetesen én itt csak és kizárólag házastársak együttlétére, és nem a világban olyannyira elfogadott szabados szexualitásra, pornográfiára gondolok.

A pornográfia a szememben azért is iszonyatos, mert valamit, ami Istentől adatott, szent és gyönyörű dolog, az állati ösztönök kielégítésének a szintjére alacsonyít le.
Cím: Erotika
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 14, 14:36:22
Az erotikát,mint testi közelséget, Isten teremtette.
De lehet helytelenül élni vele.
Sokan élünk vele,testünk vágyai kiélésére.
Isten úgy teremtette az erotikát is az ember életében,hogy nagyobb hatása legyen a lélekre,mintsem a testi kielégülésre.
Mégis keressük a testünk kielégülésére.Magazinokban,térben és vizuálisan(interneten,televízióban).
Szia Aranyos!
Ez a szöveg nagyon megragadott!
Sajnos keresztény emberek is meg vannak kötözve vele, a pornográfiára gondolok.
A pornográfiát maga a Sátán teremtette, mert senkinek sincs joga a másét kivánni, legfőképpen nem meztelenül, intim együttlét közben. Sem nőnek, sem férfinak!
Gyorsan azt is megjegyezném, hogy nem sorolom a pornográfia közé az orvostudományt illetve az egészségügyi alkalmazottakat, mert ők csak úgy tudnak segiteni a betegen,ha azok levetkőznek. Hölgyek is járnak nőgyógyászhoz, nem mondom hogy a világ legkellemesebb dolga (sokan utálják), de menni kell, főleg ha baj van.
Más testében való gyönyörködést az Úr paráznaságnak minősiti, ezért nincs jogalapja egy kereszténynek ilyen magazinokat, újságokat, filmeket néznie.
Most felmerül bennem az a kérdés is, hogy manapság egy romantikus filmet meg szabad-e nézni, mert már kihagyhatatlan résznek tekintik az intim együttlétet, nem úgy mint régen a régi filmekben hogy nem mutattak semmit...
A világ nagyon erkölcstelen lett, a Sátán pedig ezt nagyon jól ki is használja.
 Ne kivánd a te felebarátodnak....semmijét sem, se a feleségét, se a férjét!!!

Ez a téma indítója Antitól

 :2smitten:

Meg szoktam nézni, hogy is kerülhet be egy téma az aktuális fórumra.

Van ott még szavazás is, abból is levonhatja a következtetést aki jónak látja.
Cím: Erotika
Írta: Jules - 2010 Január 14, 14:41:39
Akkor én is eltévedtem a válasszal  :hehe:

Nem baj, mert amit írtam, azt attól még mindig úgy gondolom!  :afro:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 14, 14:55:25
Batiszrael írta: Nem a Mindenható Jó Isten lesz megkárositva azzal, ha esetleg neked 5 gyermeket akart adni és teszem azt neked meg született abból csak kettő.

Ezzel nem értek egyet, mert nem Igei és nem tudod alátámasztani. Sehol nem olvasod, hogy Isten 5, 10 vagy 20 gyereket akar adni. Neked, nekünk, nekem van szabadságom arra, hogy hány gyereket vállalok be. Isten megadta hozzá a sejteket a nőnek a férfinak amik egyesülnek, megadta hozzá a módszert a közösüléshez, a szerveket is, meg adja hozzá az új életet is, de a számát nem. Ez nem Igei.  :2smitten: Ő csupán annyit mondott, rájuk, ránk bízva a szaporodást, hogy "szaporodjanak sokasodjanak, töltsétek be a földet," de  nem mondta kinek mennyi legyen.
Cím: Erotika
Írta: 1Aranyos - 2010 Január 14, 15:21:16
Batiszrael írta: Nem a Mindenható Jó Isten lesz megkárositva azzal, ha esetleg neked 5 gyermeket akart adni és teszem azt neked meg született abból csak kettő.

Ezzel nem értek egyet, mert nem Igei és nem tudod alátámasztani. Sehol nem olvasod, hogy Isten 5, 10 vagy 20 gyereket akar adni. Neked, nekünk, nekem van szabadságom arra, hogy hány gyereket vállalok be. Isten megadta hozzá a sejteket a nőnek a férfinak amik egyesülnek, megadta hozzá a módszert a közösüléshez, a szerveket is, meg adja hozzá az új életet is, de a számát nem. Ez nem Igei.  :2smitten: Ő csupán annyit mondott, rájuk, ránk bízva a szaporodást, hogy "szaporodjanak sokasodjanak, töltsétek be a földet," de  nem mondta kinek mennyi legyen.

Igen ez tökéletesen így van!
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 14, 16:42:40
Az esemény utáni tablettát tiltják csak, mivel akkor már megtermékenyített petesejtet pusztíthat el a tabletta. A folyamatosan szedhető tabletták megakadályozzák a megtermékenyítést, ezért itt etikailag nincs szó egy élet kioltásáról, mivel létre sem jöhet egy magzat.Az esemény utáni tabletta viszont három napon belül hat a közösülés után.

Ime egy gyógyszerész tanácsa.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 14, 16:49:40
Szia Mária!

Hát én bizonyosan nem tudom megmondani, hogy az Úr kinek mennyi gyermeket óhajtott, illetve óhajt adni. Hiába nem értesz velem egyet -jogod van hozzá- de a védekezéssel tudatosan elhatárolódunk Isten döntési jogától. Mindent törvények szerint alkotott, az egész világmindenséget és a védekezés az ő egyik törvényének a kijátszása, mert ő úgy alkotott minket, hogy bármikor teherbe essünk, mikor Ő ezt igy akarja. A védekezés ez pont ennek ellentéte, csak akkor esünk teherbe, mikor Mi akarjuk.
Az a házaspár aki védekezik sosem fogja megtudni, hogy végülis Isten hány gyermeket akart nekik adni. De mint mondtam, nem kárhoztatom az ilyen házasságokat, távol legyen tőlem.
Amit elitélek, az csak az abortusz, azt viszont alá is tudom támasztani a Bibliával.
Egyébként a zsidó vallásban úgy gondolják -hogy mennyire biblikus, majd eldöntitek ti magatok-, hogy egy házaspár akkor tölti be a szaporodjatok és sokasodjatok törvényét, ha születik nekik fiú és lány gyermekük. Igy azoknak a házaspároknak akiknek ez "nem jön össze", azt tanácsolják vállaljanak még egy gyermeket, hátha az más nemű lesz. Igy a vallásos de még a nem vallásos zsidó családokban is átlagosan legalább három gyermek születik, de vannak olyanok akik nem védekeznek, ezért nagy családjuk van.
Számot a Biblia valóban nem ir, igy én sem mondhatom meg, kinek mennyi gyermeke legyen. Nem is értem, hogy miért ezt olvastad ki a soraimból? Mert ott csak egy példát irtam, irhattam volna azt is hogy valakinek egy gyermeke születik, kettő helyett. Teljesen mindegy, a lényeg a születésszabályozás, vagyis hogy a házaspár dönti el ezt a kérdést, nem pedig az Úr.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 14, 17:12:23
Batiszrael írta: Mindent törvények szerint alkotott, az egész világmindenséget és a védekezés az ő egyik törvényének a kijátszása, mert ő úgy alkotott minket, hogy bármikor teherbe essünk, mikor Ő ezt igy akarja. A védekezés ez pont ennek ellentéte, csak akkor esünk teherbe, mikor Mi akarjuk.

Ezt miből gondolod vagy hol olvastad? Ezzel az állításoddal az Úr megakadályozná a szabadságomat. Én a Bibliából idéztem.  :089:

Babtiszrael írta: Az a házaspár aki védekezik sosem fogja megtudni, hogy végülis Isten hány gyermeket akart nekik adni. De mint mondtam, nem kárhoztatom az ilyen házasságokat, távol legyen tőlem.


Ez se Igei. Támaszd alá kérlek ha írsz valamit mert ez csak addig teória és azokat sajnálatosan de mégis csak kárhoztatod, akik védekeznek - mondjuk nem fogamzásgátló gyógyszerrel, mert van más módja is- és nem akarnak felelőtlenül gyerekeket szülni a mai helyzetbe. Azért észt is kaptunk Istentől és nem felelőtlenül hozzuk a világra a gyerekeket.

Batiszrael írta: Mert ott csak egy példát irtam, irhattam volna azt is hogy valakinek egy gyermeke születik, kettő helyett. Teljesen mindegy, a lényeg a születésszabályozás, vagyis hogy a házaspár dönti el ezt a kérdést, nem pedig az Úr..

Akkor most nem értem. Nézd, te mernél vállalni mondjuk évente 1 gyermeket? Nem tudom hány éves vagy, de kb. 8 még beleférne vagy akár 10. Felelősséged, helyzeted tudatában azt mernéd írni, hogy igen? Megbíznál Istenben, hogy Ő akarta? Tegyük fel van egy család, Molnárék. Nagyon rossz a helyzetük, nem tudják holnap lesz e munkája a férjnek a feleségnek, közben veszélyben van a családi pótlék is. Nincs biztosítva a számlájuk kifizetése és lehet az utcára kerülnek holnap.Ki van kötve az összes szolgáltatásuk. A gyerekeknek tegyük fel eddig "adott" az Úr 4 et. Most érkezik az 5. Mi lesz velük? Te bevállalod a Molnárné helyében?


Minden sorom szeretetben íródik, csupán érdekel a véleményed.  :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: ermaha - 2010 Január 14, 18:15:28
Czeizel szerint,már a születés pillanatában el van döntve,genetikailag,hogy az adott lánygyermeknek,hány megtermékenyíthető érett petesejtje van.Ez már méhen belül kifejlődik.A fogamzásgátlók,a sárga -test kialakulását gátolják meg hormonálisan.,a hurok az amitől létrejöhet terhesség,de vetélés is,sőt ki is lehet vele hordani a terhességet.
Vannak olyan nők,akiknél a sárga-test csak a havi ciklus alatt fejlődik ki,van közvetlen utána.Valamikor sokat szerepelt ezekkel a témákkal régen a TV-ben és én majd nem mindet meghallgattam.Azt is figyelembe kéne venni,hogy Pl: orvosilag hiába esik egy nő teherbe,nem biztos,hogy szabad szülnie,a problémái miatt.Vagy az anya,vagy a magzat miatt.Ezek mind nagyon komoly dolgok és nem szabad felelőtlenül beteg gyereket szülni.Pont erről is volt nemrégen egy cikk,koraszülött ikrekről,akik mindketten súlyos terheltté váltak,az miatt,mert az orvosok,mesterségesen életben tartották a gyerekeket,magyarul kísérleteztek rajta.Ugyan inkubátorban és lélegeztető gépen fejlődni fog e a gyerek.
És sajnos a szülők,bár nem dobták el a gyerekeket,amikor a súlyuknál fogva hazavihető volt,de sajnos mind kettő terhelt lett és az egyik nagyon súlyosan.A Nők lapjában volt benne.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 14, 19:40:51
Minden sorom szeretetben íródik, csupán érdekel a véleményed.

Szia Mária!

Nem tudok veled vitatkozni és nem is akarok. Én nem az anyagi helyzettől tenném függővé hogy egy gyermek jöhet-e vagy sem. A világiak gondolkodnak igy. Nekik nincs Istenük, csak azt látják, ami a szemük előtt van, lakás, autó, fizetés, mind mind anyagi dolgok.
Mondok én neked valamit. Ha én az anyagiakra néznék, 12 évi házasság után se lenne gyerekem, mert még soha nem voltam olyan helyzetben, hogy emberileg nézve biztositottam volna a gyermekeim jövőjét.
De most is azt mondom, a védekezés nem bűn semmilyen formában, de az tény, hogy szabad akaratunkból (ahogy Te fejezted ki magad) MI döntünk Isten helyett. Ez az igazság. Én nem mondtam azt sem, hogy ezért az Úr haragszik ránk, azt mondtam, a születésszabályozás gyakorlatilag azt jelenti, hogy valamit ÉN veszek a kezembe ISTEN helyett. Hiába szépitjük a dolgokat, ez az igazság.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 14, 19:48:05
Ezek mind nagyon komoly dolgok és nem szabad felelőtlenül beteg gyereket szülni.
Drága Ermaha!

Ha az én édesanyám igy gondolkodott volna, akkor most én se élnék.
Szerintem a beteg gyermeket is meg kell szülni, az Isten joga életet adni és életet elvenni is. Mi nem vehetjük el senki életét azért, mert beteg.
Ezt a felelőtlen kifejezést is főként hitetlenektől szoktam hallani, akiknek nyűg egy beteg gyermek gondozása. Nem mondom, hogy nincs igazuk, mert ez tényleg nehéz feladat. De egy keresztény házaspárnak az ilyen terhet is el kell tudni hordozni az Úrban.
A problémák elől való elfutás nem a legjobb megoldás ez esetben.
Cím: Erotika
Írta: ermaha - 2010 Január 14, 19:54:08
Ezek mind nagyon komoly dolgok és nem szabad felelőtlenül beteg gyereket szülni.
Drága Ermaha!

Ha az én édesanyám igy gondolkodott volna, akkor most én se élnék.
Szerintem a beteg gyermeket is meg kell szülni, az Isten joga életet adni és életet elvenni is. Mi nem vehetjük el senki életét azért, mert beteg.
Ezt a felelőtlen kifejezést is főként hitetlenektől szoktam hallani, akiknek nyűg egy beteg gyermek gondozása. Nem mondom, hogy nincs igazuk, mert ez tényleg nehéz feladat. De egy keresztény házaspárnak az ilyen terhet is el kell tudni hordozni az Úrban.
A problémák elől való elfutás nem a legjobb megoldás ez esetben.
Én az olyan helyzetre írtam,amikor valaki tudván tudja,minek néz elébe,a terhességnél.Hidd el,semmilyen büntetés nincs olyan nagy,mint mikor az anya mindennap szembenéz a beteg gyerekével és tudja,hogy az ő felelőtlen döntésének a következménye.Sőt a gyerek is szenved és az anya nem tud semmit se tenni,közösségben meg van bélyegezve,kiközösítve,teljesen magányos.Vagy amikor megkapja az anya,te miattad vagyok ilyen,mert nem én akartam megszületni,hanem te akartad.Sok mindent írhatnék róla.Sőt amikor valaki élete minden pillanatában attól fél,mikor kell elköltöznie,és csak Isten irgalma tartja életben.Szőrnyű dolgok ezek.
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Január 14, 20:03:03
Látod Daba én is védekező vagyok, bár én csak egy évig Shotokan-oztam, az Úr nem engedte tovább....  :hehe:

Ja, én is azért választottam az óvszert, mert a nejem jól írányzott térdrugásai túl drasztikus eszköznek bizonyúltak!
Nálad mi volt a tuti?!

:fetreng:

:2smitten:

Hát én a hajamat vágattam le, hogy ne találjon könnyen fogást... (Majd beszkennelek egy képet hogy néztem ki előtte) :hehe:


Mellesleg kedves fórumozók, hogy a csudába tudtok pár óra alatt két oldalt összeírni???? Az ember pár órát távol van, oszt nem győzi olvasni a hozzászólásokat...  :hehe:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 14, 20:09:28
Gábor! Képzeld el én is csak 3 órát voltam távol és nem győztem átolvasni az egészet, emailre válaszolni, döntéseket hozni, privit írni, közben skyen kerestek 3 an az msen en ketten..... :035:   :040: Közben imádkoztam, ettem pizzát itt a gépe lőtt és teleszájjal telefonon lelkigondoztam....válaszoltam itt is az írásokra.... és még mondja valaki nem vagyok színes egyéniség.  :2funny:
Cím: Erotika
Írta: ermaha - 2010 Január 14, 20:11:15
Gabikám,10 ujjal. :fetreng: :fetreng: :fetreng: :017:


Máriám mindig tudtam,hogy csucs vagy,a nőknél ki van mutatva,egyszerre több mindent tudnak csinálni.A férfiak csak egyet.Ezért ők a fők. :017:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 14, 20:13:36
Gabikám,10 ujjal. :fetreng: :fetreng: :fetreng: :017:

ermácska, van aki beveti a lábúját is  :2funny:
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Január 14, 20:14:44
Nem semmik vagytok...  :089:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 14, 20:15:23
ermahat írta: Máriám mindig tudtam,hogy csucs vagy,a nőknél ki van mutatva,egyszerre több mindent tudnak csinálni.A férfiak csak egyet.Ezért ők a fők. :017:

Amire észbe kapnak mi már árkon bokron túl vagyunk ezért nem tudnak követni minket.  :hehe: és még azt mondják kiismerhetetlenek vagyunk   :D
Cím: Erotika
Írta: Azi - 2010 Január 14, 21:23:43
Ezúton elnézést Máriától, Dabától s mindenkitől akit esetleg megsértet Krisztusról tett kijelentésem, nem volt szándékomban ezzel provokálni. A hiba bennem van annyi meg annyi vallással, találkoztam utamon hogy bár nem szándékosan de ötvöződik s hajlamos vagyok kavarni a dolgokat, kifejezéseket. Saját életem tapasztalata, hogy valóban boldogok akik nem tudnak és mégis hisznek, s már sokszor szeretnék nem tudni, mert könnyebb lenne, de amit felszedtem már el nem dobhatom. Isten földből teremté az embert, hisz az formálható, akkor hát legyetek jó "ezközei" az Úrnak s kérlek benneteket formáljatok egyet ezen a földhalmon hogy mélyebb megismerést nyerjen e csodás vallásban.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 14, 21:36:12
Ezúton elnézést Máriától, Dabától s mindenkitől akit esetleg megsértet Krisztusról tett kijelentésem, nem volt szándékomban ezzel provokálni. A hiba bennem van annyi meg annyi vallással, találkoztam utamon hogy bár nem szándékosan de ötvöződik s hajlamos vagyok kavarni a dolgokat, kifejezéseket. Saját életem tapasztalata, hogy valóban boldogok akik nem tudnak és mégis hisznek, s már sokszor szeretnék nem tudni, mert könnyebb lenne, de amit felszedtem már el nem dobhatom. Isten földből teremté az embert, hisz az formálható, akkor hát legyetek jó "ezközei" az Úrnak s kérlek benneteket formáljatok egyet ezen a földhalmon hogy mélyebb megismerést nyerjen e csodás vallásban.

Részemről rendben van. Elfogadom.

Tudod néha nem árt eldobni a felszett dolgokat. Nem biztos, hogy az a jó, amit hiszünk tapasztalunk. Időnként nem árt vizsgálódni más úton is, főleg ha az Örök Élet kérdéséről szól. Van egy Út és egy Igazság. Van egy Út, aki maga Jézus! Van egy igazság Ő is Jézus. Van egy Élet és az is Ő. Egy az Isten és egy az Út. Ez pedig Jézus. Tudod Budha azt mondta, én tanító vagyok és keresem az igazságot. Jézus magáról azt mondta Ő az Út az Igazság és az Élet senki nem mehet az Atyához, csak Őáltala. Ezt egyetlen tanító rajta kívül nem mondta. Mások reményt  és utat mutatnak, de rossz a tábla. Hiányzik róla az igazság felirata. Jézus azt mondta egy nagyra becsült zsidó tanítónak, Szükség néktek újonnan születnetek, mert nem látjátok meg Isten országát. Újjászületni nem úgy lehet, hogy meghalok és visszatérek. Ha valaki meghal és rosszul dönt, az nem tér ide vissza, hogy ismét megpróbálja. Jézus szavai egyértelműek. Aki meghal az már nem dönthet. A döntés itt van a földön. Jézus mellett vagy ellene.  Ez a te döntésed és nem másé. Senki nem lesz felelős a te döntésedért. Azt mondod, esetleg, sok a vallás melyik az igazi? Én megmondom neked, Aki azt mondja, Őt, Jézust válaszd! Miért válaszd Őt? -kérdezed joggal. Mert senki nem halt meg érted rajta kívül! Ő az életét adta érted! Döntened kell, vagy Ő vagy ellene mész!
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 14, 22:09:08
Kedves Azrael!

Részemről is le van tudva a dolog!
Nem bennünket sértettél meg, s nem is ezért tettem szóvá, hanem MIATTAD!
Jézus Krisztus mellett évezredes próféciák tettek először bizonyságot!
A Szentírásban rögzített ősi íratok Jézus megjelenése előtt sok száz évvel beszéltek az Ő eljöveteléről, szolgálatáról, haláláról és feltámadásáról.
Amikor Jézus emberi testben a földön járt maga az Atya Isten tett róla bizonyságot.
Jézus Kereszthalála által szerzett Váltságot és örök életet számunkra.
Jézus élete, halála és feltámadása történelmi tény!
Szemtanúk sokasága tesz bizonyságot róla az Új szövetségi íratokban!
Budháról, Mohamedről, vagy a többi tanítóról sehol sem találhatsz ilyen bizonyságokat, de mindez a Te szempontodból semmit nem ér mindaddig, amíg hittel el nem tudod fogadni, hogy a Fiú Isten emberré lett, s meghalt ÉRTED a golgotai keresztfán, hogy kiontott vére által elmossa a TE bűneidet ezáltal az örök élet lehetőségét kinállva fel SZÁMODRA!
Mindössze enyít kell megértened és HITTEL ELFOGADNOD, hogy az ÖRÖK ÉLETET VEHESD!
Mert senki másban nincs üdvösség, csak is az Úr Jézus Krisztusban!
:2smitten:

Daba
Cím: Erotika
Írta: virág - 2010 Január 14, 22:56:17
Idézet
Ezúton elnézést Máriától, Dabától s mindenkitől akit esetleg megsértet Krisztusról tett kijelentésem, nem volt szándékomban ezzel provokálni. A hiba bennem van annyi meg annyi vallással, találkoztam utamon hogy bár nem szándékosan de ötvöződik s hajlamos vagyok kavarni a dolgokat, kifejezéseket. Saját életem tapasztalata, hogy valóban boldogok akik nem tudnak és mégis hisznek, s már sokszor szeretnék nem tudni, mert könnyebb lenne, de amit felszedtem már el nem dobhatom. Isten földből teremté az embert, hisz az formálható, akkor hát legyetek jó "ezközei" az Úrnak s kérlek benneteket formáljatok egyet ezen a földhalmon hogy mélyebb megismerést nyerjen e csodás vallásban.


Szia Azrael!

Mielőtt megtértem volna, sokfelé kerestem az igazságot. Én nem annyira a különféle vallásokban, hanem inkább a New Age különféle ágazataiban. Sok könyvet bújtam, és belefolytam egy-két dologba, mint jóga, reiki, agykontroll, pozitív gondolkodás és automatikus írás (ez utóbbi volt a legszörnyűbb). De végül egyikben sem találtam, amit kerestem. Más már nem maradt, lassan az egyház felé fordultam. De ahogy Te mondtad, bennem is ott volt az a sok minden tan és benyomás, amivel addig találkoztam.

Amikor egy gyülekezetbe kerültem, akkor úgy döntöttem, hogy fogom az összes könyvemet - nem, nem égettem el - és félretettem, leghátulra, a könyvespolcok belsejébe. Soha többet nem olvastam belőlük. Az volt bennem, hogyha azokban a könyvekben volt valami, ami tényleg jó és igaz, akkor azt majd meg fogom találni a Bibliában.

Ahogy telt az idő, a new age-s olvasmányokra már nem is gondoltam, kivéve, hogy volt egy-két tévtanítás, ami mélyebb nyomot hagyott a lelkemben ... és nem tudtam szabadulni tőlük. Különösen egy valami volt, ami megzavart.

De az Úr munkálkodott az életemben, és fokozatosan, egyre közelebb vont magához.
Amikor újjászülettem, az Úr mintha átvilágított és átmosott volna, úgy eltűntek ezek a gondolatok, mintha orkánszéllel elfújták volna, kifújták volna belőlem. Az az egy, ami a legmélyebben bántott - Jézusról egy hazugság - pl. most is tudom, hogy mi volt az .... de a szívemben már nincs semmi gyökere, sem maradványa. Egyáltalán nem számít. Már nem fáj.

Kicsit hosszúra nyúlt a hozzászólásom ... csak azt szerettem volna mondani, bármennyi vallás tanítása kavarog is benned, az Úr meg tud szabadítani, úgy hogy, többet nem fognak zavarni, és .... de igen, el tudod majd dobni!  :063: 

Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 14, 23:04:36
Ámen!
Cím: Erotika
Írta: virág - 2010 Január 15, 01:10:32
Idézet
Isten földből teremté az embert, hisz az formálható, akkor hát legyetek jó "ezközei" az Úrnak s kérlek benneteket formáljatok egyet ezen a földhalmon hogy mélyebb megismerést nyerjen e csodás vallásban.

Erről a kérésről egy dalrészlet jutott eszembe.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, csákányt ragadok.
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.


Gável Testvérek: Istenarc
Dalszöveg, részlet
http://www.keresztenydalok.hu/?page=1&subpage=abc&index=I


 :044:
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 15, 07:19:13
Ezek mind nagyon komoly dolgok és nem szabad felelőtlenül beteg gyereket szülni.
Drága Ermaha!

Ha az én édesanyám igy gondolkodott volna, akkor most én se élnék.
Szerintem a beteg gyermeket is meg kell szülni, az Isten joga életet adni és életet elvenni is. Mi nem vehetjük el senki életét azért, mert beteg.
Ezt a felelőtlen kifejezést is főként hitetlenektől szoktam hallani, akiknek nyűg egy beteg gyermek gondozása. Nem mondom, hogy nincs igazuk, mert ez tényleg nehéz feladat. De egy keresztény házaspárnak az ilyen terhet is el kell tudni hordozni az Úrban.
A problémák elől való elfutás nem a legjobb megoldás ez esetben.
Én az olyan helyzetre írtam,amikor valaki tudván tudja,minek néz elébe,a terhességnél.Hidd el,semmilyen büntetés nincs olyan nagy,mint mikor az anya mindennap szembenéz a beteg gyerekével és tudja,hogy az ő felelőtlen döntésének a következménye.Sőt a gyerek is szenved és az anya nem tud semmit se tenni,közösségben meg van bélyegezve,kiközösítve,teljesen magányos.Vagy amikor megkapja az anya,te miattad vagyok ilyen,mert nem én akartam megszületni,hanem te akartad.Sok mindent írhatnék róla.Sőt amikor valaki élete minden pillanatában attól fél,mikor kell elköltöznie,és csak Isten irgalma tartja életben.Szőrnyű dolgok ezek.

Értem én Ermahám, hogy mit akarsz mondani, nekem is a szivem szakadna meg, ha beteg lenne valamelyik gyermekem. Egy egészséges anya, igy gondolkozik, mint Te. De azért ne felejtsük el, hogy Jézus idejében nem volt ám ultrahang meg azok az eljárások amik alapján meg lehetett tudni, hogy a gyermek egészséges vagy sem, tehát az anyák automatikusan minden gyermeket megszültek, csak azután derült ki, ha valami baj volt a gyermekkel.
Ez a 21. század átka, amikor bemész a nőgyógyászhoz és azt vágja a szemeid közé, hogy a gyereked "selejt" és el kell vetetni. Na itt jön elő hogy ki mennyire komolyan gondolja a tizparancsolat Ne ölj! parancsát, mert ugye ott nincs az irva, a betegeket meg lehet ölni...
Szépen is néznénk ki, ha a nyomorékokat, csonkákat megölnék, hogy az államnak ne kerüljenek pénzzbe, hogy ne kelljen gondozónőt adni hozzájuk és sorolhatnám.
Látod kedves akik azt mondják, hogy nem érvényes a világra a megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad és negyediziglen, azok nem tudom hova teszik pld. a betegen született gyermekeket???
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 15, 07:30:47
Szia Azael!

Engem egyáltalán nem bántottál meg, olvastam a hozzászólásodat és úgy gondoltam, a Te jelenlegi gondolkodásmódoddal a legszebbet akartad kifejezni Jézus felé, nem provokációnak vettem, inkább egy őszinte mondatnak. A tévedésed azon alapult, hogy Jézust betetted a többi tanitó mellé akik valaha is tanitottak a földön, de Ő nem pusztán tanitó, meg próféta (ahogy a muszlimok vallják), hanem maga az Isten Fia volt. Mi pedig azt szoktuk rá mondani,hogy Királyok Királya, mert övé az uralom örökké. Lehet hogy ezt még fizikálisan nem látjuk, de szellemi vonalon ez nagyon is érvényes. És ne csüggedj el, mert Jézus minden tévedésünket megbocsát, tehát szó sincs arról, hogy most olyat vétkeztél hogy többet szóba nem áll veled! Tetszik az is benned, hogy megaláztad magad a bocsánatkéréshez, látszik hogy keresed az igazi utat. Én azt mondom neked, ne menj tovább, itt az út vége, megtaláltad. Sok sikert kivánok neked az életedben!
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 15, 07:35:23
Azael kérdezhetek tőled valamit? Miért választottad ezt a nevet magadnak?
Cím: Erotika
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Január 15, 07:46:03
Ez a 21. század átka, amikor bemész a nőgyógyászhoz és azt vágja a szemeid közé, hogy a gyereked "selejt" és el kell vetetni. Na itt jön elő hogy ki mennyire komolyan gondolja a tizparancsolat Ne ölj! parancsát, mert ugye ott nincs az irva, a betegeket meg lehet ölni...irod Batiszrael.

Több bizonyság van olyan hivő, imádkozó anyáktól, akiknek az uh-vizsgálat szerint a méhben még  súlyos fogyatékos magzatuk  tökéletesen egészséges babaként született meg !
Zsidó 11,6: Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik.

Cím: Erotika
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Január 15, 08:07:48
Természetesen ez csak "egy fa az erdőben"-irod Azrael.
Erről jutottak eszembe - bár más okkal-céllal- Dante hires kezdősorai:
"Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém."
Azt hiszem, a legtöbben akik itt vagyunk, igy kezdtük. Elérkeztünk arra a pontra, ahol megláttuk sajátmagunk körül a sötétlő erdőt, eltévedésünket, és keresni kezdtük a kivezető UTat.
Ehhez az "ez csak egy fa az erdőben" saját kijelentésedhez hasonlitanám a buddhizmust is, szóval, a sötétlő erdőben ez is csak egy fa a sok-sok más fa között, de nem a kivezető út.
Hogy hogy találod meg az igaz utat, amit minden egyes ember keres, és vagy megtalál vagy nem ?????
HA ELFOGADOD, HOGY JÉZUS VALÓBAN AZ VOLT, AKINEK MONDTA MAGÁT!!!!!
Ha a már nagyon sokat idézett ige elkezd valóság lenni a számodra:
"Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki nem mehet az Atyához, hanemha én általam"
Ő már keres Téged az erdőben, indulj el te is őfelé, és ha találkoztok, az életutad ÚJ IRÁNYT VESZ!!!!!
A sok bolyongás sután végre elindulsz kifelé a sötétlő erdőből az Ő világosságába.
Ehhez kivánok neked nyitottságot, hitet, vágyat Jézus felé.
Szeretettel: Zsuzsa
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 15, 08:42:47
Azreal! Te tudod, hogy van Isten, aki a Teremtő és rajta kívül nincs nagyobb. Te tudod, hogy nincsenek véletlenek. Az se véletlen, hogy idejöttél Jézus követői közé. Ha nyitott szívvel vagy felénk, akkor meg is érti a szíved mi miről írunk neked és befogadod Jézust, Akire a legnagyobb szükséged van ezen a világon. Mindenkinek először Jézusra a Megváltóra van szüksége. Bátorítalak, adj esélyt magadnak! Akard megismerni a számodra teljesen ismeretlen Urat. Van rá lehetőséged.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 15, 08:43:17
Batiszrael írta: Látod kedves akik azt mondják, hogy nem érvényes a világra a megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad és negyediziglen, azok nem tudom hova teszik pld. a betegen született gyermekeket???

Aki így gondolkodik és ír, az nem ismeri elég jól a Megváltó munkáját. Te átokról beszélsz, amit a zsidók kaptak az ószövetségben a törvényben. A pogányokra nem volt érvényes, hiszen ők nem is a Teremtő Istent imádták. Kreáltak ők maguknak bőven isteneket ahogy ma is. Csak gondolj a sok görög istenekre. Mégse született több beteg gyerekük. Pedig ott aztán nem negyediziglen volt bűn és az összes görögnek nyomoréknak kéne lenni. Akkor jogosan kérdezed meg, hogy miért van mégis beteg magzat, aki nyomorékon születik meg? Nagyon egyszerű a válasz, a sátán ma is munkálkodik. Drága! Gondolod az én leszármazottaim nem követtek el bűnt sorozatosan, vagy akár ermácskái, Dabáé, és sorolhatnám? Az én családomban nem volt beteg magzat visszamenőleg 100-150 évig amiről én tudok. Pedig egy istentelen családban  nőttem föl. Nézd, nem kell minden tanítónak minden látást elfogadni, mert ő is láthat rosszul attól, hogy ő Derek Prince vagy Kenneth Hagin vagy.... Elgondolkodásnak szántam a soraimat.
Cím: Erotika
Írta: erdei - 2010 Január 15, 16:20:55
Helyesen itéltél meg Mária, mert valóban nem vagyok keresztény, bár sok vallást ismertem meg utamon és a kereszténység nagyon megfogott, Jézus Krisztust én magam is csodálom, s nem kevés azt kijelentenem hogy Ő a ......... /Bocsáss meg, de Jézus nem az, aminek tituláltad és kérlek a jövőben se tedd ezt, Köszönöm: Mária/  Azt én viszont nem mondtam hogy testékszerekre lenne szükség a teljesebb szexuális élményhez, sem kereszténynek sem másnak, hiszen mint irtad Isten tökéletesre teremtette az embert, ezzel én is igy értek egyet. Hitelvem szerint minden szónak súlya van ezért teszek külömbséget szex és szeretkezés között. Vallástól függetlenül abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a szivünkben élő szeretet, szerelem vezette vágy istentől való, a vágy amelyben ahogyan azt te is megfogalmaztad nem szerezni akarok hanem adni a testi leki társamnak örömöt, boldogságot, szeretetet. Természetesen ez csak "egy fa az erdőben" amivel boldoggá tehetem kedvesem.

Amit most írok, ezt én így látom, és ezt hiszem. Ez koránt sem jelenti azt, hogy igazam lenne.
Én azt gondolom, hogy azt amit most megélünk, mint szexualitás, vágy, szerelem azt Isten eleve nem így tervezte el. Mint ahogy, a család modellt sem.
Ha úgy gondoljuk, hogy Isteni terv alapján kaptuk ezen érzéki gyönyöröket, akkor valóban sok átfedést tapasztalunk, olyan vallásokkal, akik Jézus Krisztust nem fogadják el, semmilyen formában.
Azt hogy az önmegtartóztatást a római egyháznak sikerült kellőképpen lejáratni, az egy szomorú tény, viszont az is igaz, hogy aki szellemben el tud fogadni, bizonyos igazságokat, azok a testükben is megtudják ezt mutatni. (bár ez vallásokra is igaz, lásd akár a Buddhizmust, de ez legyen az ő igazságuk)
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 15, 16:35:39
erdei! Melyen sok igazságot olvasok a soraidban. Különösen ez ragadott meg: Én azt gondolom, hogy azt amit most megélünk, mint szexualitás, vágy, szerelem azt Isten eleve nem így tervezte el.

Sajnálatos, de ebben teljesen igazad van, ha belegondolunk milyen sok kudarcot élnek meg a nők és a férfiak a szexuális életünkben. Az önzőség hatalmasan fellép az ágyban is. Amikor a beteg azzal jön a rendelőbe, hogy szült két srácot, és a férjével még soha nem jutott el a csúcsra, akkor igen csak sivár az életükben a házasélet örömei. A másik, azzal jött, hogy a felesége megjátssza az örömöket. A harmadik, hogy a férje nem tud kitartani és idő előtt... A következő, hogy potenciális zavarai vannak. - rengeteg férfi 30 év fölött szenved ebben. A következő, hogy a férje, amikor ő éjszaka alszik, akkor se szó se beszéd neki esik és "elmegy" sec perc alatt, ő meg hirtelen azt se tudja hol van, csak a melegséget amit érez, abból tudja mi történt. Azt is hallottuk, hogy nem tud már a férjével együtt élni, mert napi 4 alkalommal kell neki. - Ezt nem régen egy hit gyülis pásztortól hallottam tanításban, hogy a feleségeknek akár napi 5x is le kell feküdjön a férjével, és szeretetből nem utasíthatja vissza. A neten volt elérhető. Na ettől föl is ment a pumpám rendesen. Ez nem egészséges még orvosi szempontból sem! Az biztos ördögűzésre küldtem volna ha előttem állt volna a pásztor. Hallottam ezt fordítva is, a nőt nem tudta kielégíteni a férje. stb. Isten nem így akarja az örömszerzés pillanatait és valószínű ez az édenben is másképpen volt.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 15, 18:07:37
Sziasztok!
Hát, hogy mi volt édenben, azt még nem sikerűlt rekonstruálnom, szerintem másnak sem!
:2funny:
Ha volt is valami, fogamzásgátlás és az abortusz biztosan nem szerepelt közöttük!
Viszont az a pásztor, aki kötelezően elő akarja írni egy nőnek, vagy férfinak a 'légyottokat' napi X alkalommal, ha van, ha nincs indítatása valamelyik félnek, az enyhén szólva is problémás!
Nem nagyon érdekel, hogy pásztornak nevezték ki, vagy annak nevezi magát!

'Ne fosszátok meg egymást, hanemha EGYENLŐ AKARATBÓL BIZONYOS IDEIG, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a SÁTÁN MEG NE KISÉRTSEN TITEKET, MIVEL HOGY MAGATOKAT MEG NEM TARTÓZTATHATJÁTOK.'
1Kor.7:5

Szerintem itt a KÖZÖS SZÁNDÉKON VAN A HANGSÚLY, nem pedig az egyik fél eltorzúlt igényein!

:044:
Cím: Erotika
Írta: ermaha - 2010 Január 15, 18:42:22
Megtaláltam a Nők Lapjában megjelent cikket érdemes elolvasni és elgondolkodni rajta.

http://www.nlcafe.hu/noklapja/20090603/megmenteni_a_koraszulotteket_-_milyen_aron/
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Január 15, 19:37:04

Sajnálatos, de ebben teljesen igazad van, ha belegondolunk milyen sok kudarcot élnek meg a nők és a férfiak a szexuális életünkben. Az önzőség hatalmasan fellép az ágyban is. Amikor a beteg azzal jön a rendelőbe, hogy szült két srácot, és a férjével még soha nem jutott el a csúcsra, akkor igen csak sivár az életükben a házasélet örömei. A másik, azzal jött, hogy a felesége megjátssza az örömöket. A harmadik, hogy a férje nem tud kitartani és idő előtt... A következő, hogy potenciális zavarai vannak. - rengeteg férfi 30 év fölött szenved ebben. A következő, hogy a férje, amikor ő éjszaka alszik, akkor se szó se beszéd neki esik és "elmegy" sec perc alatt, ő meg hirtelen azt se tudja hol van, csak a melegséget amit érez, abból tudja mi történt. Azt is hallottuk, hogy nem tud már a férjével együtt élni, mert napi 4 alkalommal kell neki. - Ezt nem régen egy hit gyülis pásztortól hallottam tanításban, hogy a feleségeknek akár napi 5x is le kell feküdjön a férjével, és szeretetből nem utasíthatja vissza. A neten volt elérhető. Na ettől föl is ment a pumpám rendesen. Ez nem egészséges még orvosi szempontból sem! Az biztos ördögűzésre küldtem volna ha előttem állt volna a pásztor. Hallottam ezt fordítva is, a nőt nem tudta kielégíteni a férje. stb. Isten nem így akarja az örömszerzés pillanatait és valószínű ez az édenben is másképpen volt.

Én is sok helyről hallottam már a különféle szexuális problémákat. Lehet túl egyszerűen látom a dolgokat, de szerintem az a nő vagy férfi, aki a másik fél szexuális hiányossága miatt képes válni vagy lelkébe belegázolni, annak sosem volt lélekben mély és valós kapcsolata a párjával.

A keresztyén házasságok zöme szexuális problémákkal küszködik, ennek oka legtöbbször a prűdség.

Amit pedig a fiatalok körében tapasztalok, az több mint elszomorító! Ugyanis:
-nem baj ha előttem volt szexuális kapcsolata, mert akkor legalább nem annyira béna az ágyban

A lányok körében szinte lényegtelen, hogy a leendő férfi szűz-e.
Férfiak körében is sűrű ez, de nem annyira mint a nők körében. Valahogy a lányok ezt természetesebbnek veszik. Pedig nem az.



Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Január 15, 19:50:26
5Móz 24,5
"Ha valaki új házas, ne vonuljon hadba, és ne vessenek rá semmiféle terhet. Maradjon otthon kötelezettség nélkül egy évig, és örüljön feleségével, akit elvett."

Tudomásom szerint az "örüljön" itt az eredeti írásban mély értelmű, vagyis hogy "szexuálisan kiismerjék egymást" takar.
Cím: Erotika
Írta: Azi - 2010 Január 15, 21:12:32
Kedves Batiszrael. Azrael az a halál arkangyala, főleg az iszlámban van jelen ilyenformán s ott fordul elő neve gyakrabban. S hogy miért pont ezt a nevet...öt év idegen légió (2000-2005), bejártam a fél világot de ahol én eljártam ott mindig halott emberek lettek nyomomban, sokat olvastam istenekről, vallásokról időközben, s mi más lennék ha nem egy Azrael, nincs akkora oldalszám egy könyvemben sem ami felérne a számmal aminek nagyon súlyos terhét cipelem...s lehet még megbocsátás a halál angyalának? van olyan nagy Úr valahol aki ezt meg fogja nekem bocsátani,  :060: több embert ÖLTEM meg mint amit ezer hiradó elmondhat...ezért nevezem igy magam, mert nem tudok magamnak megbocsátani.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 15, 21:44:45
Kedves Batiszrael. Azrael az a halál arkangyala, főleg az iszlámban van jelen ilyenformán s ott fordul elő neve gyakrabban. S hogy miért pont ezt a nevet...öt év idegen légió (2000-2005), bejártam a fél világot de ahol én eljártam ott mindig halott emberek lettek nyomomban, sokat olvastam istenekről, vallásokról időközben, s mi más lennék ha nem egy Azrael, nincs akkora oldalszám egy könyvemben sem ami felérne a számmal aminek nagyon súlyos terhét cipelem...s lehet még megbocsátás a halál angyalának? van olyan nagy Úr valahol aki ezt meg fogja nekem bocsátani,  :060: több embert ÖLTEM meg mint amit ezer hiradó elmondhat...ezért nevezem igy magam, mert nem tudok magamnak megbocsátani.

Rossz helyen kerestél! Ott nem bocsájtottak  meg neked, mert idegen istenek. Viszont, van Aki igen! Van bizony, aki megbocsát neked! Aki meghalt teérted! Érted is megölték! Ő Jézus! Az összes bűnödet amit elkövettél, megbocsájtja neked, de Hozzá kell kiáltanod segítségért. Hidd el, Ő mindennél jobban szeret téged! Tudja mit tettél, mert Ő is ott volt és szemtanúja volt. Előtte nincs rejtett dolog, nincs titok. A megbocsátást elnyerheted Tőle és te is megnyugszol, sőt, megbocsátasz magadnak. Elmúlnak a gyötrődések az életedből. Álmodban se jön többé elő. Ő ezt a terhet elakarja venni tőled, hogy ne te cipeld. De ehhez tenned kell valamit.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 15, 21:59:52
Azreal! Van ki út! Van szabadulás! Van egy lehetőséged! Nincs több, csak ez az egy! Jézus meghalt érted, hogy te szabad lehess a bűnödtől és a terheidtől ami rád nehezedik! Összenyom a súly amit cipelsz! Tedd Jézus elé és hívd be az életedbe! Nem tudod lesz e holnap és akkor már késő. Hívd Jézust segítségül! Egyedül rá van szükséged és semmi másra! Hidd el, vár téged, hogy mikor szólsz hozzá. Ott áll egy ideje az életed ajtajában és zörget, hogy meghalld az Ő szavát, kiállt hozzád. Halld meg és engedd be!!! Mond meg neki: Jézus szükségem van Rád! Kérlek bocsásd meg az összes bűnömet, megbántam őket és kérlek költözz a szívembe!! Legyél az életem Ura és megváltója! Hiszem, hogy Isten Fia vagy a Megváltó Jézus! Köszönöm, hogy megbocsájtottál nekem és beköltöztél a szívembe. Mostantól a Tiéd az életem! ámen Ne kételkedj, ha őszintén elmondod, akkor Ő be is költözik. Ennyi az egész! Tiszta és feddhetetlen leszel Isten előtt. Ő eltörli azonnal a bűnödet. Én most imádkozom érted, hogy megtudd tenni! Jézus nevében.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 15, 22:30:47
Azreal! Még annyit szeretnék írni, hogyha Jézust behívod az életedbe, akkor többé ne használd ezt a nevet, mert ez a név, ez a személy aki voltál, meghalt a bűnnek és többé nem te élsz, hanem Jézus él benned! Új teremtés lettél és a régi dolgok elmúltak örökre. Nincs többé, akkor te se emlékezzél meg róla, ha Isten se teszi. A szemeid pedig elől vannak és nem hátul. Jézus vére elég a bűneidtől megtisztulni! Keress egy élőhitű keresztény gyülekezetet, szívesen segítek neked ebben is. Adj magadnak egy lehetőséget ezen az úton!
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Január 15, 23:46:46
Azreal!

Csak azoknak nincs esélyük, akik nem akarnak maguknak esélyt. Rossz ajtókon dörömbölnek és nem tudják azt elfogadni, hogy anélkül nyernének bocsánatot, hogy sanyargatnák magukat. Ha túl tudsz nézni a bűneiden, akkor lásd meg azt, hogy még az "élet" tartogat neked egy esélyt.
Cím: Erotika
Írta: Azi - 2010 Január 16, 13:55:36
Még tavaly decemberben kaptam egy toborzó szelvényt a postaládámban a Szent Edmund templomtól, amiben önkéntesek jelentkezését várják, hogy egy katolikus közösség keretén belül Afrikába Elenfántcsontpartba kell menni segiteni az ott élőkön, akiket mostanság sokat tépte a haboruskodás. Nos én voltam már ott... már a szelvény megkapásakor  szerettem volna jelentkezni de féltem hogy vissza kerülök abba az országba, úgy érzem erőt adtatok hogy legyözzem ezt a félelmet, és jelentkezem az útra...úgy érzem maga Jézus küldte az a szelvényt mint útmutatást.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 16, 13:58:55
Miért küldene Jézus útmutatást neked ha még nem vagy az Övé? Azért, hogy megnyugodjon a lelked? Most tenni akarsz valamit? Nem fogsz megnyugodni azzal, hogy jót teszel. Nem ez az utad. Ez nem Jézus módszere.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 16, 14:11:22
Hol van ez a Szent Edmund katolikus templom? Úgy tudom ő egy király volt. Segítenél ebben?
Cím: Erotika
Írta: Azi - 2010 Január 16, 18:50:04
Crickhowell-ben walesi kisváros Angliában, ott élek.
Cím: Erotika
Írta: Azi - 2010 Január 16, 18:52:58
Isten útjai kifürkészhetetlenek, ha már bedobták a postaládámba csak nem véletlen, amugysem hiszek a véletlenekben... :118:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Január 16, 19:14:05
Crickhowell-ben walesi kisváros Angliában, ott élek.

Én valóban Angliában élek. Viszont te Romániában a Miercurea településében.  :afro:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Január 16, 19:28:25
Szia Azi!

Először is bocsi, hogy megváltoztattuk a 'neved', de Krisztust nem lenne hiteles egy az ÉLET ellen túsakodó névvel keresni!

Véletlenek nincsennek, ebben igazad van!

Szoktál Istennel beszélgetni, az az imádkozni hozzá?!

Mária értékes támpontokat osztott meg velünk ezügyben, a 'Beszélgessünk Szabadon' topicban!

Nem biztos, hogy az első gondolatunk mindig egybeesik Isten akaratával!

Amikor az Úr egy jelt ád nékünk, akkor nem árt imában kérni annak magyarázatát is!
Nem az a lényeg, hogy azt cselekedjük, amit egy-egy jel alapján, mi helyesnek vélünk, hanem amit az Úr megkíván tőlünk!

Mit tudsz valójában a Római Katólikus Egyházról?!

:044:

Daba 
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Január 16, 20:26:54
Isten útjai kifürkészhetetlenek, ha már bedobták a postaládámba csak nem véletlen, amugysem hiszek a véletlenekben... :118:

Írtam neked priviket nem válaszolsz rá. Miért?  :118:
Cím: Erotika
Írta: Azi - 2010 Január 16, 20:30:03
Igen Antee valóban dec. 20 óta itthon vagyok Erdélyben édesányámnál, s még februárig itt is maradok :afro:, Csiksomlyó ez a hely volt a szikra...
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 17, 09:17:33
Kedves Batiszrael. Azrael az a halál arkangyala, főleg az iszlámban van jelen ilyenformán s ott fordul elő neve gyakrabban. S hogy miért pont ezt a nevet...öt év idegen légió (2000-2005), bejártam a fél világot de ahol én eljártam ott mindig halott emberek lettek nyomomban, sokat olvastam istenekről, vallásokról időközben, s mi más lennék ha nem egy Azrael, nincs akkora oldalszám egy könyvemben sem ami felérne a számmal aminek nagyon súlyos terhét cipelem...s lehet még megbocsátás a halál angyalának? van olyan nagy Úr valahol aki ezt meg fogja nekem bocsátani,  :060: több embert ÖLTEM meg mint amit ezer hiradó elmondhat...ezért nevezem igy magam, mert nem tudok magamnak megbocsátani.

Kedves Azrael!

Hébert ismerő ember, tudtam hogy milyen nevet választottál magadnak, ezért is kérdeztem hogy tudatos döntés volt-e.
Kedves van egy jó hirem a számodra: NEKED IS MEGBOCSÁT JÉZUS! Nincs az a nagy szám, és nagy vétek, amit Isten meg ne bocsátana neked Jézusban! Jó lenne ha eljutnál arra a szintre, hogy Te is megbocsáss önmagadnak.
Egyébként mondok én neked még valamit. Dávid király a Bibliában egy hadakozó katona volt. Szinte az egész élete veszélyben forgott és harcokban sok embert kellett megölnie. Isten mégis azt mondta róla, hogy az "Ő szive szerint való ember." Egyetlen vétke volt ami igazán felbőszitette az Urat, mikor megkivánt egy fürdöző hölgyet és hogy elvehesse  meggyilkoltatta a férjét. Na azt, az Ur nagyon elitélte Dávidban. De Dávid megtért és Isten MÉG EZT IS MEGBOCSÁTOTTA NEKI! Szóval jó helyen jársz kedves, mert Buddha neked nem ad sem lelki békét, sem örök nyugalmat, sem örökéletet, sem megbocsátást, DE: JÉZUSBAN EZ MIND A TIÉD LEHET!
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Január 17, 09:31:31
Még tavaly decemberben kaptam egy toborzó szelvényt a postaládámban a Szent Edmund templomtól, amiben önkéntesek jelentkezését várják, hogy egy katolikus közösség keretén belül Afrikába Elenfántcsontpartba kell menni segiteni az ott élőkön, akiket mostanság sokat tépte a haboruskodás. Nos én voltam már ott... már a szelvény megkapásakor  szerettem volna jelentkezni de féltem hogy vissza kerülök abba az országba, úgy érzem erőt adtatok hogy legyözzem ezt a félelmet, és jelentkezem az útra...úgy érzem maga Jézus küldte az a szelvényt mint útmutatást.

Szia Azael!

Ahhoz, hogy személyes kapcsolatod legyen az Úrral, előbb meg kellene térned. Amig nem találkozol az Úrral, csak hallasz róla, addig nem tudod megtalálni azt az utat sem, amit Neked szánt. Ezt teljesen komolyan mondom. Olvasd sokat a Bibliát és imádkozz. A legjobb ha minden döntésünk előtt imádkozunk, mert az imára tud Isten választ adni. Hűbelebalázs módjára nem szabad - főleg ilyen komoly kérdésben - döntéseket hozni, főleg akkor nem, amikor téged még a régi szolgálatod is kisért, amiért még mindig nem bocsátottál meg magadnak!
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Január 17, 12:53:14
Kiszedtem az ide nem való hozzászólásokat. Kérném, hogy ne legyen folytatása.
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2010 Január 26, 19:50:04
Szóval az erotika azt jelenti, hogy a szexualitás nincs a helyén. Egy házasságban nem erotikának, hanem szerelmeskedésnek nevezzük ezt a meghitt, egymáshoz-tartozás legintimebb megnyilvánulását. Azt hiszem, mindig kevés ember ismerte meg ezt, életek teltek el, hogy fogalmuk sem volt a szeretetben együtt lenni - létezéséről.
Az erotika, sex - mindíg a szeretet hiányának kényszerű, vágyak alapján előállt szükséglet kielégítése. Mindíg csak utánzata - különböző fokon - az igazinak. Más az egymáshoz érés, más az egymásratekintés és minden egész más. Ami nem szeretetből van az mind romlott. Isten igérete pontosan meg van fogalmazva - hogy ezt valaki megélhesse, mit készített az őt szeretőknek.

A katólikus szórólaphoz csak annyit - hogy Isten nem ad ezen a csatornán áldást. Soha nem nevezi menyasszonyának a babonás, okkult asszonyt. Erről már írtam a hamis egyházaknál. Persze, hogy nem véletlen az a cetli, ilyen képtelenséggel meg pláne világos a feladó. Örülök, hogy ilyen helyeken jártál, de inkább máshogy írd le, minthogy most oda fogsz menni megint. Kérlek nyugtass meg, csak nagyot mondtál.

szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 09, 23:14:07
Üdvözlet!

Egy ideig olvasgattam a beszélgetéseteket, de nem volt türelmem 23 oldalt végig olvasni. Viszont nagyon sok kérdésem van. Én egy 17 éves srác vagyok és sok dolog érdekel ezzel kapcsolatban. Nem tudom hogy beszéltetek-e erről mert mondom nem olvastam végig. Nos:
1. Van a Bibliában olyan idézet amiről világosan kiolvasható hogy a házasság előtti szexuális élet bűn?
2. Saját szubjektív véleményetekre vagyok kíváncsi: ha nem a Bibliára támaszkodunk, ti mit gondoltok erről?
3. Szerintetek meddig szabad elmenni?
Kérlek válaszoljatok mert erről nem tudok igazán beszélgetni senkivel.
Köszönöm: gedzsi
 
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Március 09, 23:55:54
Szia gedzsi!

Isten hozott a fórumon!

Szóval a szubjektív válasz nem fog menni, mivel ez egy keresztyén fórum, objekíven meg csak a Bibliára támaszkodhatunk!
:hehe:

'Annakoáért elhagyja a férfiú  az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik FELESÉGÉHEZ: és LESZNEK EGY TESTTÉ.'
1Móz. 2:24

Látod az Isten által helyeselt sorrendet?

Házasság, házasélet és nem sex és házasság!

'De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje.'
1Kor. 7:2

Szóval Tesókám minden szexúális kapcsolat, amely a házasságon kívűl történik, az paráznaság, tehát bűn!

Isten igéje nem ismeri a 'barátnő' fogalmát!

Tudom, hogy a Te korosztályodban ez egy prűd és maradi duma, de a sexnek csak a házasságban van helye!

A 'meddig lehet elmenni?'- kérdésedre azt kell mondjam, ha lányom lenne, talán megengedném, hogy megfogd a KEZÉT!!! :2knuppel:  ha már jegyben jártok !
:fetreng:
Na, de 17 évesen ehhez még lehet,hogy fiatal vagy!
   
üdv. Daba :044:
Cím: Erotika
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Március 10, 06:25:09
 :109: :179:   Ámen
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Március 10, 07:07:21
Szia Gedzsi!
Ha nem vesszük figyelembe az élet Teremtője által létrehozott törvényszerűségeket, akkor biztos, hogy nem jutunk helyes következtetésekre, hiszen akkor magának a házasság intézményének se lenne alapja, mindenki úgy élhetne, ahogy neki jól esik...
Ez olyan, mintha azt kérdeznéd: "Ha nem vesszük figyelembe a gravitációt, akkor milyennek terveznéd az utadat egy tízemeletes házról való leugráskor?"
Érted?
Tehát minden válasz, amit mondhatunk, az valamilyen formában összhangba lesz az Írással, még ha nem is idézzük. Hiszen nem azért tartóztatjuk meg magunkat, mert utáljuk a szexet.  :hehe:

Az én véleményem ez: Házasság előtt ne éljen az ember szexuális életet, és hogy tudja magát megtartóztatni, ezért még a jegyesség alatt is a legtöbb a kézfogás, mert különben az ember kívánságai beindulnak. Legalábbis nekem kellett ez a "távolság".

Látod ez az egy mondat, ha nem tesszük mögé, hogy Isten akarata, akkor csak egy beszűkült gondolkodású ember véleményét mutatná, pedig ez azért szükséges, hogy ne legyünk a saját kívánságaink foglyai, de ez megint csak a bibliából derül ki.
Tudom, hogy a szexuális vágy az óriási, de mégse halt bele még senki, ha nem élte ki ezt a kívánságát. Sőt a pszichológusok szerint sem okoz gondot az ember idegeinek, ha nincsenek betöltve ezek a kívánságok...
Cím: Erotika
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 10, 08:04:14
Az ember megkapta azt a képességet is, hogy uralkodjon!  :afro:
Nemcsak az állatokon és a teremtett világon, hanem a saját érzésein, indulatain is!
Nekem 4 fiam van. A legfiatalabb 17 éves múlt. Mostanában egyre gyakrabban beszélgetünk  erről. Keresztyénként csak a Biblia tanítása az, ami helyes irányba vezeti a fiatalokat, mert a világ nyomása, hatása és példája olyan erős, olyan sötét és szennyes, hogy ember legyen a talpán, aki fel meri vállalni, hogy ő "nem jár együtt" senkivel, hanem megelégszik a barátkozással, ismerkedéssel.
Pedig rengeteg felesleges, későbbi szívfájdalomtól őrzi meg magát az a fiatal fiú vagy lány, aki nem engedi, hogy bimbózó érzelmei, a szerelem-érzés hatalmába kerítse!
Ebben a korban könnyen lesznek szerelmesek a tinik. Legalábbis azt hiszik, hogy szerelmesek, mert az érzelmek úgy elöntik, mint tavasszal az árvíz a környéket.  :061:

Tehát mit tanít isten igéje?

"Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útját, ha nem a Te igédnek megtartása által?"

Aki tömi magába az igéket, és közben azt teszi, ami felelősen a dolga ilyen korban, pl. tanul, sportol, segít otthon és szolgál a gyülekezetben, az később áldani fogja magát és az őt bátorítókat, hogy megállt a érzelmi viharok sodrásában és nem hagyta el magát.  :169:

Bátorság, fiatal testvérem! Merjél merészen másképp élni, mint kortársaid! Tetszik egy lány? Meg ne próbálj kézen fogva sétálgatni vele és randizgatni, mert hamar elcsattan az első csók, majd jönnek a vádlások. S az ilyen idős lányok (sajnos) még legalább háromszor fogják ugyanezt érezni, tehát a fiúk ugyanúgy sérülnek lelkükben...
Becsapja magát, illetve hagyja magát becsapni!   :168:

Kedves Tesókám! Most nehogy azt hidd ám, hogy pusztán nagy szavak, amit itt írogatunk neked!  :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 10, 13:26:33
Hello!

Most ez alapján amit írtatok tisztára az az érzésem hogy ti azt mondjátok hogy az embernek nem is lehet barátnője! Pedig szerintem nagyon fontos hogy legyen mivel ha eljön a "Nagy Ő" akkor ott állsz tapasztalatok és bármi nélkül amire szerintem szükség van egy kapcsolatban. Az rendben hogy időközben majd kiismered, de akkor is szerintem bármiféle előismeret nélkül nehéz belekezdeni. Meg például itt mondtátok "Meg se fogjad a kezét". De szerintem ez így nem helyes! Most ebből simán az jön le hogy a keresztény fiataloknak nem lehet szerelmi életük se semmi. De hát anélkül a "Nagy Ő"-t se kaphatod meg, ha nem is próbálsz barátnőt szerezni... És szerintem igenis szükség van azokra a csalódásokra hogy edződjön az ember! Ha eljön a "Nagy Ő" és egyszer vitáztok azt vége? Szerintem ha az ember megedződik előtte akkor könnyebb lesz kibékülni. Szerintem az írók közül nincs olyan akinek legalább egyetlen egy barátnője/barátja ne lett volna a felesége/férje előtt... Ha nem így van akkor elnézést csak nekem ez a véleményem.
Hello
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Március 10, 13:57:35
Hello!

Most ez alapján amit írtatok tisztára az az érzésem hogy ti azt mondjátok hogy az embernek nem is lehet barátnője! Pedig szerintem nagyon fontos hogy legyen mivel ha eljön a "Nagy Ő" akkor ott állsz tapasztalatok és bármi nélkül amire szerintem szükség van egy kapcsolatban. Az rendben hogy időközben majd kiismered, de akkor is szerintem bármiféle előismeret nélkül nehéz belekezdeni. Meg például itt mondtátok "Meg se fogjad a kezét". De szerintem ez így nem helyes! Most ebből simán az jön le hogy a keresztény fiataloknak nem lehet szerelmi életük se semmi. De hát anélkül a "Nagy Ő"-t se kaphatod meg, ha nem is próbálsz barátnőt szerezni... És szerintem igenis szükség van azokra a csalódásokra hogy edződjön az ember! Ha eljön a "Nagy Ő" és egyszer vitáztok azt vége? Szerintem ha az ember megedződik előtte akkor könnyebb lesz kibékülni. Szerintem az írók közül nincs olyan akinek legalább egyetlen egy barátnője/barátja ne lett volna a felesége/férje előtt... Ha nem így van akkor elnézést csak nekem ez a véleményem.
Hello

Hadd mondjam el neked itt négyszemközt  :hehe: hogy én szüzen vettem el a feleségem (ha van értelme ennek a kifejezésnek az esetemben), vagyis nem volt szexuális kapcsolatom előtte senkivel. A feleségem volt az első nő, akivel csókolóztam. 16. éve vagyunk házasok és még igen "forró az ágyunk", ha érted mire gondolok, pedig nem voltak tapasztalataink egyikünknek sem.
Amiről beszélsz az kifogás arra, hogy lehessen barátnőd és ne kelljen várnod a házasságig. Élő példa vagyok, hogy nem kell a tapasztalat miatt barátnőket tartani egyet sem. Ha igazán szeretsz valakit, és elkötelezed magad mellette, akkor a jó kapcsolathoz nem kell a bemelegítés...
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Március 10, 14:01:19
Még egy dolog.
Meg kell érteni, hogy egy ember megismeréséhez nem kell szex, addig nem kell elvenni, amíg nem ismered meg, de addig nincs szükséged a szexre sem. Ha megismerted és még mindig szereted, akkor a szex lehetetlen, hogy rossz legyen...
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 10, 14:02:51
Hát, nem is olvasunk bibliai barátnőkről, akiket ki kéne dobni a tapasztalat szerzés miatt. Egyébként én azt gondolom 17 évesen tán nem igen kéne barátnőről álmodni se. A nagy Ő nem a próbálkozástól jön és a tapasztalat se. A sátán akar rávenni a paráznaságra, jobb ha elküldöd és nem kapkodsz és nem a világ mércéje szerint akarsz élni, mert ez az ő módszerük amit írtál. Isten fogja a Nagy Ő t megadni és nem az élet. Te pedig attól várod, a soraidat olvasva ez jön le. Jobb ha inkább vársz még. Túl fiatal vagy még. Ne a tapasztalatokat keresd, hanem Istent és meglátod győztes leszel amikor eljön az idő. Lehet úgy gondolod akkor nem is jó kereszténynek lenni, de jobb ha a Bibliát követed és nem a világot.

"Pedig szerintem nagyon fontos hogy legyen mivel ha eljön a "Nagy Ő" akkor ott állsz tapasztalatok és bármi nélkül amire szerintem szükség van egy kapcsolatban... Meg például itt mondtátok "Meg se fogjad a kezét". De szerintem ez így nem helyes! Most ebből simán az jön le hogy a keresztény fiataloknak nem lehet szerelmi életük se semmi."

Ne legyél tapasztaltabb azoktól, akik tanácsoltak, mert nem vezet jóra, hanem lázadásra.
Cím: Erotika
Írta: Szabolcs - 2010 Március 10, 14:03:05


Hadd mondjam el neked itt négyszemközt  :hehe: hogy én szűzén vettem el a feleségem (ha van értelme ennek a kifejezésnek az esetemben), vagyis nem volt szexuális kapcsolatom előtte senkivel. A feleségem volt az első nő, akivel csókolóztam. 16. éve vagyunk házasok és még igen "forró az ágyunk", ha érted mire gondolok, pedig nem voltak tapasztalataink egyikünknek sem.
Amiről beszélsz az kifogás arra, hogy lehessen barátnőd és ne kelljen várnod a házasságig. Élő példa vagyok, hogy nem kell a tapasztalat miatt barátnőket tartani egyet sem. Ha igazán szeretsz valakit, és elkötelezed magad mellette, akkor a jó kapcsolathoz nem kell a bemelegítés...

Bocsánat, hogy az 5. és 6. szememmel beleszólok, de nagyon örülök ennek a hozzászólásnak! Csak azt tudom mondani, hogy Ámen és ámen! Kívánom, hogy még nagyon sok évtizedeket éljetek együtt boldogságban és hűségben!  :05:
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Március 10, 14:10:06
Köszi Szabolcs, biztos úgy lesz...  :088:
Cím: Erotika
Írta: Jules - 2010 Március 10, 14:38:20
Sziasztok!

Hozzátenném a magamét is.
Amikor mi megházasodtunk a párommal, ő 21, én pedig 26 évesek voltunk, mindketten szűzek, és máig is örülünk, hogy megőriztük magunkat egymás számára.  :168:

Azt, hogy "meg se fogjad a kezét", nem tudom ki és hol írta, de speciel ezzel én sem értek egyet... milyen jó dolog is kéz a kézben sétálgatni az ember szíve választottjával...!  :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: éci - 2010 Március 10, 15:13:53
Mi rossz van abban ,ha egy fiú és egy lány barátkoznak és kézenfogva sétálnak?ez már törvénykezés.

Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 10, 15:29:26
Nem hiszem, hogy törvénykezés lenne, bár nem tudom ki írta, hogy ne fogja meg a kezét se. Ha rámutatsz a Bibliába erre az állításodra Igével, akkor ok elfogadom, addig nem. Én viszont azt mondom, mindennek meg van a maga ideje. Egy 17 éves srác vagy akár lány, még nem az udvarlásra van elhívva, hanem a tanulásra, a mi kultúránk szerint és nem a trófeagyűjtésre, házasodásra. Éretlen még a családalapításra. Vannak egyházak ahol az erkölcstelenség nem számít és mindent lehet, de nem minden használ címszóval, meg Isten megbocsájt, nem számít hányszor házasodsz meg még Isten előtt is. Én nem találtam Igét arra, hogy orrba szájba udvaroljanak és sétálgassanak, majd csak lesz valami belőlük, ha nem, akkor jön a másik. Tudod, ki kéne várni az igazit és akkor áldott lesz ahogy Gábor, Jules.... Minek siettetni bármit is mintha nem érne rá? Mi lesz a sok udvarlásból? Ha komoly a kapcsolat akkor nem baj a kézfogás, de hol beszélünk mi még 17 éves életében komoly udvarsáról? Mit gondolsz, mire 24 éves lesz, hány lány kezét fogja meg és hányat látnak mellette a világiak és botránkoznak meg rajta? A bibliai mérce nem erről ír. Elég erkölcsi fertőben élünk, ahol már az se számít ha az utcán élik a szexuális életüket. Mi az a kézfogás valóban ahhoz képest?! Ma Julika, holnap Gizike, 1 év múlva Évike, majd 1 év múlva Sárika.... aztán csak 23 éves lesz és addig vagy 20 lány volt az oldalán. Azért azt javaslom, csak egy komoly kapcsolatban kerüljenek közelebb egymáshoz, addig kár botránkoztatni másokat. Mindennek ideje van. Semmiképpen ne az edzés, edzettség miatt udvaroljon. Rossz a motivációja. Én nem vagyok törvénykező az is biztos, de az Igéhez ragaszkodom.

2 Tim. 2,22
Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, akik segítségül hívják az Urat tiszta szívből.

1 Tim. 4,12
Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Március 10, 17:08:39
Kedves Gedzsi!

Talán az én szavaimat sikerűlt picit kisarkítanod!
:2funny:

Gábor és Jules jó tapasztalatai mellett had osszam meg veled a sajátomat, amely talán nem lesz olyan vidám történet!

16 évesen kezdtem el udvarolni egy 14 éves leánynak.
19 évesen eljegyeztem és 21 voltam, amikor feleségűl vettem. Mindketten SZŰZEK VOLTUNK.
Sem is Istenről, sem a Bibliáról nem tudtunk többet, mint hogy Létezik.
Isten tanácsai és parancsolatai igen csak messzeálltak mindkettőnk érdeklődési körétől!
32 éves voltam, amikor elváltam...
Tesókám ne akard nekem megmagyarázni a 'NAGYBETŰS ÉLETET!'
Tanácsot kértél és azt adtuk tanácsként, ami a JAVADRA VÁLIK!
Rajtad áll, mit kezdesz vele!

:2smitten:

Daba
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 10, 21:45:12
nos kedves testvéreim :)

Az az érzésem hogy félreértettétek amit írtam. Én nem azt mondtam hogy az ember fűvel-fával feküdjön le, hanem mindössze annyit hogy szükség van tapasztalatokra. Nem szexuális kapcsolatokra értem. Hanem kapcsolati tapasztalatokra! Mert szerintem sokak bármiféle "előélet" nélkül kezdenek bele kapcsolatba, és az sok vitát okozhat, amik akár gyors szakítással végződhetnek egy semmiség miatt. Mint már mondtam szerintem edződni kell (hangsúlyozom: NEM SZEXUÁLISAN). Sok keresztény ismerősöm barátnőzik, pedig ők tényleg "jó" keresztények, és szerintem semmi megvetni való nincs bennük.  A tanácsokat nagyon köszönöm és még várok is sokat ha írtok :)
Üdvözlet
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Március 10, 22:34:33
Mi rossz van abban ,ha egy fiú és egy lány barátkoznak és kézenfogva sétálnak?ez már törvénykezés.



Talán félreérthető volt, de én azt mondtam, hogy a kézenfogásnál TÖBB ne legyen.
A törvénykezés az amikor ítéletet hozol valamiről a te szubjektív szemszögedből. Ne haragudj Éci, de jó példát adtál: Törvénykezés valamire azt mondani: "Ez törvénykezés!", mert te úgy látod, mivel ez szubjektív. Deklarálsz valamit valaminek szubjektív módon.
Én meg vagyok győződve, hogy személyenként másak és másak a tűréshatáraink. Nekem jó volt, hogy kézenfogásnál nem volt több, mert kísértett volna. Nyilván más több kísértést elbír, de egy költői kérdés: Miért kell kihívni magunkkal szemben a saját kívánságainkat? Nyilván mindenki úgy éli meg a jegyességét, ahogy akarja, ezen én nem szoktam fenn akadni, sem törvénykezni. Mindenki a maga Istenének áll, vagy bukik, maximum tanácsot adok, ha kérnek (Mint például Gedzsi kérte.) talán nem tetszik ez a tanács, de semmiképpen nem törvénykezés, mert nem hoztam ítéletet...
Pussz!
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Március 10, 22:43:18
Mondok én valamit, lehet többen nem fognak egyetérteni ezzel.
A törvényt a test gyengesége miatt kaptuk. Nem azzal van a gond, hogy a leendő férjjel vagy a feleséggel létesítünk szexuális kapcsolatot! Hanem azzal van a gond, hogy sokan azzal magyarázzák, hogy "úgy is ő lesz a férjem (vagy feleségem)" és lefekszik vele! Holott meglehet téved és aztán jön a másik!

Szörnyű, de szétdobálják magukat az emberek!

Hozok egy igét is, amivel alá tudom támasztani:

2Móz 22,15
Ha valaki elcsábít egy szűzleányt, aki még nincs eljegyezve, és vele hál, akkor jegyajándékkal jegyezze el magának feleségül.

Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Március 11, 00:27:24
Szevasz Tesókám!

Jó az íge, de ahogy mondtad ez nem alap a szabados szexuális életre!

Tökéletesen igazat adok Gábornak, Julesnek és ezzel egyűtt az igének, hogy a sexúalítás a házastársak kiváltsága!

Az ige, amit hoztál a 'balesetekre' van fent tartva és nem zsinórmértéknek!

Méginkább megérted az ige lényegét, ha a történelmi hátterét is szemléled!
 
A bibliai időkben arra a leányra, aki nem szűzen ment férjhez, Izraelben könyörtelen halálbűntetés járt!
Tehát, ha valaki 'megrontott' egy leányt, annak egész jövőjét tönkretette!

:044:
 
Cím: Erotika
Írta: ermaha - 2010 Március 11, 04:51:16
Dabám,csak úgy mellékesen,még meg is ölhettek a lány hozzátartozói. :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Március 11, 07:27:09
nos kedves testvéreim :)

Az az érzésem hogy félreértettétek amit írtam. Én nem azt mondtam hogy az ember fűvel-fával feküdjön le, hanem mindössze annyit hogy szükség van tapasztalatokra. Nem szexuális kapcsolatokra értem. Hanem kapcsolati tapasztalatokra! Mert szerintem sokak bármiféle "előélet" nélkül kezdenek bele kapcsolatba, és az sok vitát okozhat, amik akár gyors szakítással végződhetnek egy semmiség miatt. Mint már mondtam szerintem edződni kell (hangsúlyozom: NEM SZEXUÁLISAN). Sok keresztény ismerősöm barátnőzik, pedig ők tényleg "jó" keresztények, és szerintem semmi megvetni való nincs bennük.  A tanácsokat nagyon köszönöm és még várok is sokat ha írtok :)
Üdvözlet

Előfordulhat, hogy félreértettünk. Senki nem mondja, hogy ne barátkozz, vagy ne fűzz szorosabb barátságokat. Viszont a félreértés miatt kell tisztázni a barátságok határait egymással, mielőtt a másik fél félreérti a közeledésedet. Tudod egy lány (vagy fiú), ha a másik nem egyértelmű szándékkal közelít, akkor a szoros barátságra azt hiszi, hogy te többet szeretnél, és amikor kiderül, hogy nem, akkor lesz módodban gyakorolni a "vitás helyzeteket" és a csalódást... (A röhej, hogy ezeket hiába gyakorlod nem fogod megszokni soha, maximum több sérülést szerzel be.)
Bármennyire is sokan "barátnőznek" a "jó keresztény" barátaid, attól még ez nem szerez létjogosultságot a tevékenységnek. Pontosan ezért ALAP a biblia.
Cím: Erotika
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 11, 07:50:21
"Az ige, amit hoztál a 'balesetekre' van fent tartva és nem zsinórmértéknek!"

Hajrá, Daba!  :afro:

Nos, kedves Tesókáim, fontos ez a sok-sok tanácsadás, mert a mai tinik ugyancsak "elszálltak", részben a világi, iskolai hatás, részben a gyülekezeti kortársaik nyomására.
Igen, sajnos ez a generáció magától értetődőnek tartja, hogy "barátnőzik". Kérdem én, mit értenek ez alatt?
Mert ha arról szól a dolog, hogy minden alkalom után beszélgetnek, ismerkednek, egy csapatban szolgálnak (pl. zene, dicsőítés), szívesen társalognak, mert van közös témájuk és hasonló a temperamentumuk, ez mind szabályos és egészséges.
De az már nem, hogy kimondjuk, hogy na, mostantól barátok vagyunk - a szó világi értelmében.

Az együtt járás ebben a magyarázatban sokkal többet jelent, mint a másik nem kiismerését. Ez már egy elkötelezettség a szívben és az ismerősök előtt is.
Itt kezdődnek a buktatók, a lelkiismeretfurdalások, a nem tanulás időszakok, a többi barát mellőzése, és az értékrendi sorrend felborulása.

Tehát jó a barátkozás, de mindennek megvan a maga ideje!  :168:

Írom ezt úgy, mint akinek 17 éves Gergő fia ... nos hát... szerelmes egy 14 éves kislányba...   :08:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 11, 07:57:10
Én viszont azt gondolom, barátnő =havernő az más, mint udvarlás céljából barátnőket tartani tanulás céljából, senki ne tartson. Nemigen hiszem, hogy félre értettük a tapasztalat szerzésre beszerzett barátnőket címmel. Ebben  nincs mit félreérteni. Nem kell udvarolgatni senkinek csak azért, hogy trófeát gyűjtsön a tapasztalathoz. Most nem teszek be idézetet, de ez egyértelmű volt, miért kellenek a barátnők. A motiváció rossz. Ilyen lánynak miért kellene a kezét is megfogni és sétálgatni, hogy gyakoroljak? "Oh drága te csak tapasztalatszerzésre vagy jó, majd amikor jön a Nagy Ő és addig kitapasztalom rajtad keresztül, mi is a norma, hogy jó házasságom legyen." Hát ez nem jó motiváció és nem is az Úrtól jövő, hanem testi. Talán nem kéne a világ normáit mércének állítani. Minek kéne udvarolgatni fűnek fának, hogy kézen fogva sétálgassunk? Mit lehet tapasztalni egy kézfogástól, beszélgetésből? A nők nem egyformák és nem kísérleti nyulak. Nem egyformák a beszédben, ágyban, viselkedésben, ízlésben stb.... Miért nem lehet kivárni az időt az igazit? Gyakorolni meg főleg minek? Talán ebben is az Úrra és nem a gyakorlásra kellene hagyatkozni. Jön az ártatlan kézfogás, jön az ártatlan ölelés és utána az ártatlan csók, majd a mélye, a szex és a dobás, vagy nem ezt akartam csak becsúszott a baleset. Hát?  :08: Az erkölcs maradjon erkölcs. A testet meg kell feszíteni az indulataitól. Ez törvény? Hát, ha a Biblia az, akkor az.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Március 11, 16:58:28
Idézet
A nők nem egyformák és nem kísérleti nyulak.

A férfiak sem! :167: :hehe:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 11, 17:11:31
Idézet
A nők nem egyformák és nem kísérleti nyulak.

A férfiak sem! :167: :hehe:

Egyetértek, de most, drága gyermeke az Úrnak, a nőkről volt szó kivételesen.  :07:
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 11, 23:14:14
"Nemigen hiszem, hogy félre értettük a tapasztalat szerzésre beszerzett barátnőket címmel. Ebben  nincs mit félreérteni. Nem kell udvarolgatni senkinek csak azért, hogy trófeát gyűjtsön a tapasztalathoz. Most nem teszek be idézetet, de ez egyértelmű volt, miért kellenek a barátnők. A motiváció rossz. Ilyen lánynak miért kellene a kezét is megfogni és sétálgatni, hogy gyakoroljak? "Oh drága te csak tapasztalatszerzésre vagy jó, majd amikor jön a Nagy Ő és addig kitapasztalom rajtad keresztül, mi is a norma, hogy jó házasságom legyen." Hát ez nem jó motiváció és nem is az Úrtól jövő, hanem testi. Talán nem kéne a világ normáit mércének állítani."
Nos Mária. Ezzel szerintem nagyon félreismertél és megint csak csúnyán félreértettél. Én nem arra gondoltam hogy az ember összejön valakivel aztán 3 nap után dobja mert jön más. Én akár hosszútávú kapcsolatokra is gondoltam. Nem kell feltétlenül ezeknek tartalmazni a szexuális élet csúcsát. Ha szeretik egymást és úgy érzik hogy még nagyon fiatalok összeházasodni (pl 17 éves) ebben az esetben nyugodtan összejöhetnek és csinálhatják azt amit ilyenkor szokás )természetesen újból kiemelve a szexuális élet nélkül). Én ilyesfajta tapasztalatokra gondoltam. Mert ezekből tanulhat az ember. Nem pedig a 3 napod trófeákra.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Március 11, 23:28:58
Üdvözlet!

Egy ideig olvasgattam a beszélgetéseteket, de nem volt türelmem 23 oldalt végig olvasni. Viszont nagyon sok kérdésem van. Én egy 17 éves srác vagyok és sok dolog érdekel ezzel kapcsolatban. Nem tudom hogy beszéltetek-e erről mert mondom nem olvastam végig. Nos:
1. Van a Bibliában olyan idézet amiről világosan kiolvasható hogy a házasság előtti szexuális élet bűn?
2. Saját szubjektív véleményetekre vagyok kíváncsi: ha nem a Bibliára támaszkodunk, ti mit gondoltok erről?
3. Szerintetek meddig szabad elmenni?
Kérlek válaszoljatok mert erről nem tudok igazán beszélgetni senkivel.
Köszönöm: gedzsi
 

Szia Gedzsi! :044:

Ugye Te is látod, hogy honnét is indítottad valójában ezt a témát!

Most akkor tulajdonképpen mit szerettél volna valójában kérdezni?

:044:

Daba
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 12, 07:26:36
Hello!

Most ez alapján amit írtatok tisztára az az érzésem hogy ti azt mondjátok hogy az embernek nem is lehet barátnője! Pedig szerintem nagyon fontos hogy legyen mivel ha eljön a "Nagy Ő" akkor ott állsz tapasztalatok és bármi nélkül amire szerintem szükség van egy kapcsolatban. Az rendben hogy időközben majd kiismered, de akkor is szerintem bármiféle előismeret nélkül nehéz belekezdeni. Meg például itt mondtátok "Meg se fogjad a kezét". De szerintem ez így nem helyes! Most ebből simán az jön le hogy a keresztény fiataloknak nem lehet szerelmi életük se semmi. De hát anélkül a "Nagy Ő"-t se kaphatod meg, ha nem is próbálsz barátnőt szerezni... És szerintem igenis szükség van azokra a csalódásokra hogy edződjön az ember! Ha eljön a "Nagy Ő" és egyszer vitáztok azt vége? Szerintem ha az ember megedződik előtte akkor könnyebb lesz kibékülni. Szerintem az írók közül nincs olyan akinek legalább egyetlen egy barátnője/barátja ne lett volna a felesége/férje előtt... Ha nem így van akkor elnézést csak nekem ez a véleményem.
Hello

Szerinted mi értünk félre!? Szerintem meg elég világosan fogalmazol és nem értünk félre. Kiemeltem és aláhúztam fönt az írásodat. Ha te már olyan jól tudod a választ: "Pedig szerintem nagyon fontos" .. "De szerintem ez így nem helyes!" írod. Akkor minket miért is kérdezel, akik lényegesebben tapasztaltabbak mint te? Ha azt vártad tőlünk, hogy bólogassunk és helyeseljünk, akkor azt kell írjam, nem történhet meg. Igaz te a Biblia ellen akartál választ kapni, de azzal nem szolgálhatunk.

Idézlek: "2. Saját szubjektív véleményetekre vagyok kíváncsi: ha nem a Bibliára támaszkodunk, ti mit gondoltok erről?" Nem tudunk nem arra támaszkodni.

Idézlek: "keresztény fiataloknak nem lehet szerelmi életük se semmi. " Nem Biblikus, így semmi szüksége rá ameddig nem jön el a "Nagy Ő". Ugyanis miért? Mi célból kellene? Mi a szerelmi élt neked? Abba beletartozik a szex is, csók is, ölelés is...

Idézlek: "1. Van a Bibliában olyan idézet amiről világosan kiolvasható hogy a házasság előtti szexuális élet bűn?" Igen van! Paráznaság a házasság előtti szex. Sőt, azt írja az olyan nem látja meg Isten országát.

Idézlek: "És szerintem igenis szükség van azokra a csalódásokra hogy edződjön az ember! Ha eljön a "Nagy Ő" és egyszer vitáztok azt vége?" Miben is akarsz edződni? Az elő házasságban? Ha nem, akkor miben akarsz edződni házasságon kívül? A kézfogásban, beszélgetésben? Mire edz az meg?

Idézlek: "Szerintem ha az ember megedződik előtte akkor könnyebb lesz kibékülni."

Hát nem trófea ez véletlenül? Elő-tanuló barátnő a nagy Ő előtt, hogy jó legyen a házasság. Elég cikis ezt éppen egy nőnek olvasni. Látod, Isten nem így gondolkodik. Nincs szükséged elő tapasztalatokra. Ez is igazolja még fiatal vagy és jobb ha vársz a valóban nagy Ő re, amit Isten küld neked. Semmi szükséged a kísérletezésre, elő, edző, tanuló életre. Amit Isten ad, az nagyon jó lesz és nem istent fog neked adni, aki tökéletes. Lesznek problémáitok, amit csak az együttélés során fogjátok megtudni mi az és nem az udvarlás során. Ott még szép arc van és nem igen jön elő az Én. Csiszolódni pedig csak a házasságban fogtok az Úrral.
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 12, 18:45:15
Na jól van. Elég. Csak kiforgatod a szavaim. Befejeztem.
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 12, 18:50:04
A többiektől elnézést kérek, ha bármi olyat írtam ami megsértette az érzéseiket. Asszem nem közétek való vagyok. Sajnálom. Nyugodtan töröld Antee a hozzászólást nem ide vág. Csak mondtam.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 12, 19:59:23
Kedves, én forgattam ki???  :hehe: Na ez vicc ugye? Idéztelek és választ adtam rá. Nem megsértődni kell, hanem ha kérdezel, akkor ne bólogatást várj, hanem fogadd el, hogy nem értünk egyet veled akkor más lesz a véleményünk. Itt mindenki azt értette amit én a válaszadásból látható, így valószínű te nem tetted föl rendesen, vagy nem erre számítottál amit kaptál.

Hát, nem töröljük az írásodat, mert nem sérti a fórumszabályokat. Legfeljebb tanulnak mások is ebből ha te nem is.  :044:
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 12, 20:14:24
Kedves, én forgattam ki???  :hehe: Na ez vicc ugye? Idéztelek és választ adtam rá. Nem megsértődni kell, hanem ha kérdezel, akkor ne bólogatást várj, hanem fogadd el, hogy nem értünk egyet veled akkor más lesz a véleményünk. Itt mindenki azt értette amit én a válaszadásból látható, így valószínű te nem tetted föl rendesen, vagy nem erre számítottál amit kaptál.

Hát, nem töröljük az írásodat, mert nem sérti a fórumszabályokat. Legfeljebb tanulnak mások is ebből ha te nem is.  :044:
Igen kedves annak ellenére hogy te nem érzed én így érzem. (Egyébként meg ha nincs sértegetés nincs sértődés) Az a baj hogy nem válaszoltál hanem belekötöttél abba amit írtam. Szerintem te úgy érzed hogy én egy oktalan kis gyerek vagyok. Pedig én igyekszek felnőttként viselkedni és úgy is gondolkodni. Persze nem mehet egyből ezért próbálok tapasztalatokat gyűjteni.
Tehát: Én sem bólogatást várok. De te se várd el hogy én bólogassak arra amit írsz. Mert úgy látszik igen sok dologban nem értünk egyet. Ezzel nem is lenne baj, ha te ezt nem úgy rónád fel nekem mintha én itt egy diktátor akarnék lenni, akinek megmásíthatatlan a véleménye. Nem. Én szívesen hallgatom a tanácsaitokat, bárkiét, de ha úgy érzem hogy nem azt olvasod ki amit közölni kívántam, akkor nyilván megjegyzem.
"Itt mindenki azt értette amit én a válaszadásból látható, így valószínű te nem tetted föl rendesen, vagy nem erre számítottál amit kaptál." erről mondjuk megkérdezném a többieket is! Ha így van én kérek elnézést és megpróbálom átfogalmazni. De ha nem így van akkor lehet hogy mégis félreértettél...
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Március 12, 20:29:21
A többiektől elnézést kérek, ha bármi olyat írtam ami megsértette az érzéseiket. Asszem nem közétek való vagyok. Sajnálom. Nyugodtan töröld Antee a hozzászólást nem ide vág. Csak mondtam.

Kedves Gedzsi!

Biztosra mondhatom, hogy szant szandekkal senki sem akarta kiforgatni a hozzaszolasodat. Mivel ez egy forum es irasban tortennek a beszelgetesek, elkerulhetetlen a felreertesek.

Orom lenne szamomra, ha tovabbra is ittmaradnal kozottunk.
Batoritalak arra, hogy fogalmazd meg szamunkra ujra a kerdesed, hogy tisztam erthessuk!

Szeretettel;
Antee
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 12, 20:40:11
Nos kedves testvéreim. Úgy érzem eltértünk a témától, és ez az én hibám is részben. Nagyon sajnálom hogy a nőkre vezetődött le a mondandóm nem így akartam én próbálok általánosságban beszélni, nem sikerült. Tehát innentől kezdve erre törekszem.Antee köszönöm a biztató szavakat és meg is fogadom őket.
Tehát. Most a biztonság kedvéért végig olvastam még egyszer az beszélgetést és észre vettem egy két dolgot.
Szerintetek nem szabad megcsókolni egy olyan lányt akibe szerelmes vagy/tetszik? Mert szerintem a csókolózás nem szexuális élet. Ez végül is ha valaki jár valakivel hozzátartozik. Most külön kérem hogy indokoljátok meg ha nem értetek egyet. Én nem találtam a Bibliában olyan idézetet amely kimondja hogy nem lehet barátnőd. Természetesen mint már igével is igazoltátok a házasság előtti szex bűn. Rendben ezt értem. De a csókolózás mért tartozna ebbe bele ha az ember nem megy tovább? Másik kérdés: ha mégsem próbálunk barátnőt szerezni hogy kerülünk közel e Nagy Ő-höz. Mert szerintem Isten nem állítja csak úgy elénk! Tenni kell érte.
Szeretném kérdezni hogy szabad-e mélyebbre menni a kérdésben, mivel ez már személyes. Mert én nagyon kíváncsi vagyok a Személyes és/vagy Bibliai tapasztalatra, véleményre. Ha nem akartok mélyebbre menni természetesen nem erőltetem.
gedzsi
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Március 12, 20:56:20
Kedves Gedzsi.

Hadd reagaljak nehany kerdesedre. Bun-e a csokolozas? Lehet furcsanak fogod tartani, de kinek bun, kinek nem...

A masik dolog, hogy hogyan talaljuk meg a nagy Ot, ha nem megyunk bele parkapcsolatokba?
En szemelyes pelda vagyok ra. Nekem nem volt baratnom (nem is csokoloztam). Lehetett volna? Hidd el, nem keves. Miert nem mentem bele parkapcsolatokba? Talan nem szerettem volna?
Ooo...dehogyis nem. De nem csak az erzelmekre kell figyelni, hanem az eszedre is es a szivedre (nem ugyan az). Immar felesegem van es sosem bantam, hogy elotte nem volt baratnom! Hogyan birtam ki? Ugy, hogy en mindig is a hamisitatlan lelki dolgokra vagyodtam. A kerdes az, hogy te mire vagysz?
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 12, 21:10:40
Hát én most őszintén megmondom hogy csodállak. Ezt most komolyan mondom. Egyébként szerintem simán tudtál volna figyelni a lelki dolgokra is úgy hogy közben van barátnőd. Miért is ne? Hisz van megosztott figyelem. Hisz annyi mindenre kell figyelnie az embernek a mai világban, munka, tanulás stb. Persze ebbe is bele lehet kötni, hogy de akkor nem teljes a figyelem ráfordítás. De szerintem ha komolyan gondolod a lelki dolgokat Istennek semmi kifogása az ellen hogy legyen egy barátnőd. Ez az én véleményem. Én nagyon szeretnék barátnőt, de nem trófeaként hanem mert szeretném átélni milyen is az. Ez nem azt jelenti hogy ha megunom akkor dobom azt ez is meg volt. Komolyan próbálnám venni a kapcsolatot, mégis kitartani a házasságig a szexuális résszel. Szerintem ezt meg lehet csinálni.
Lehet furcsának fogod tartani, de kinek bűn, kinek nem.." és szerintetek az? Mert én általánosságba szeretném hallani hanem a szubjektív és/vagy Bibliai véleményt.
gedzsi
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Március 12, 21:31:23
Lehet baratnod, de vajon meg tudod allni egy ido utan a szexet?
A baratno mitol baratno? Attol, hogy valamilyen szinten testi kapcsolatod van vele vagy lelkieket osztasz meg vele?

Tartogasd inkabb minden ertekedet annak, aki a feleseged lesz.
A Bibliaban nem fogsz mindent megtalalni a parkapcsolat lehetosegerol vagy reszleteirol. Magadban kapod meg a valaszt, ahogyan egyre jobban megismered Istent.

Akinek pedig nincsen szemelyes kapcsolata Istennel, az sosem fogja megerteni azt, hogy hogyan lehet "megtalalni" a nagy O-t ha nem megy bele tobb parkapcsolatba.
Isten odavezeti hozzad a lanyt, ahogyan Adam ele is Evat!
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 12, 21:54:33
Egyetértek veled. Viszont szerintem Isten elég máshogy viselkedik velünk, mint Ádámmal és Évával. Így én úgy gondolom hogy nekünk kell észre vennünk ki is az a Nagy Ő valójában mert a sült galamb nem repül a szánkba. És soha nem tudhatod mikor jön el. Van egy ismerődöm. Már 16 évesen összeházasodott egy nővel Azóta is boldog házasságban élnek és 50 fölött vannak mindaketten. Szóval ez nagyon kiszámíthatatlan. És mégis úgy érzem tennem kell azért hogy a legtöbbet adhassam a Nagy Ő-nek. Mert nem tudom előre ki az és mit vár. Ha fiú vagyok most, ha lány. Érted...
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Március 12, 22:22:26
Idézet
És mégis úgy érzem tennem kell azért hogy a legtöbbet adhassam a Nagy Ő-nek.

Sok kificamodott keresztyén azt hiszi, hogy jobb ha gyűjt egy kis tapasztalatot a nagy Ő-nek (ne vedd magadra).
Holott nem a tapasztalatra van szüksége a nagy Ő-nek, hanem az igaz kincsekre amit nem a disznók elé dobnak.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Március 12, 22:25:00
Szia Gedzsi!

Talán még emlékszel írtam, hogy 16 voltam, amikor megismertem a nejemet, Ő meg 14. évét taposta!
Hazúdnék, ha azt mondanám, hogy nem csókoltam meg!
Viszont, ahogy írtam szűzen mentünk a házasságba.
Még sem ez volt a lényeg, amellyel tanácsolni szeretelek volna!
Jó, rendben ne dumáljak Neked, mert én is barátnőt akartam!
De kiemeltem Neked, hogy semmiféle igei ismeretem sem volt.
Nem tudom, hogy miként állsz Istennel, de azt látom, hogy rúgdalodzól az ige ellen!
 Tekíntsünk el attól a ténytől, hogy Isten nem ismeri a barátnő intézményét.
Hol fogsz korban hozzád illő leányt találni?
A gyülekezetben nem valószínű, mert az apja valószínűleg 'megcsupálna' egy 14-16 éves hívő leánynak, ha csókolózáson kapna, s akar -e egy ilyen korosztálybeli hívő leány ilyen jellegű 'barátságot'?
 Mi marad Gedzsi?!
A világi leánykák tesókám, a maguk romlottságával!
Ha idáig érdekelt is Isten, azután a buli fog vonzani!
Tánc, pia és előbb fog lekerűlni a gatyád tesókám, minthogy befejeznéd a sulit!
Óvakodj attól, amik a világban vannak, mert elfordítanak Istentől!

:2smitten: 

Daba
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 12, 22:45:02
Azt azért nem mondanám hogy rugdalózom az ige ellen, csak kíváncsi vagyok más keresztények véleményére is ezzel kapcsolatban mivel én nem tudom mit gondoljak. Ezért kérdezlek titeket. Köszönöm hogy ilyen őszintén írsz, és nyugodtan "dumálhatsz"  :01: Ha keresztény barátnőm van azabaj, ha nem keresztény, azabaj! Azt hiszem így nehéz lesz választani  :01: Én szeretnék barátnőt. Mert egyszerűen szükségét érzem. Ezt valószínűleg a hormonok okozzák, de egyszerűen nem tudom magam leállítani. Tudom hogy Isten segítsége nélkül ez nem is sikerülhet. De a helyzet az hogy én nem igazán érzem Isten kifogását ez ellen. Pedig én érdekes, de nagyon sokszor érzem ha Isten naggyon nem szeretné hogy megtegyek valamit. És legtöbbször hallgatok rá. Tudom hogy ez amit írtam olyan mintha azt mondanám hogy "akármit mondtok nem érdekel akkor is" pedig én egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel. Lehet hogy Isten majd megakadályoz, mert nem szeretné mégse de ezt én mégsem érzem, de én megpróbáltam. Mondjátok szerintetek ez normális?  :01:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Március 12, 22:56:27
Gedzsi!
Van több lelkész/pásztor barátom!
Képzeld Isten mindegyiküket megajándékozta társsal, az IGAZÍVAL!!!
Ha már barátkozól, hívővel próbálkozzál, ő talán nem fogja rossz írányba terelgetni a hormonháztartásodat! Legfeljebb az apja az állkapcsodat!

:174:

:fetreng:

:044:
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 12, 23:01:28
 :hehe: Köszönöm igyekszem megfogadni  :01: :01: :01:
:2funny:
Majd állvédőben megyek  :07:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 13, 07:52:16
Ahogy látom megint abba az irányba megy gedzsi, hogy szerinte mi a jó és neki mi a jó. Ha írtok valamit, ami bölcs tanács, azonnal ellene fordul. Akkor minek vár tőletek is választ? Bocsáss meg ifjú legény, de amit pl nak hoztál föl, ma 50 évesek, valójában abban az időben már 17-18 évesen házasodtak és bizony több mint 60-70 % már nem él együtt a társával. Te egy olyan példát hoztál föl, aki számodra pozitívan hat, valóban van ilyen is olyan is. Ezt kár csűrni csavarni, Daba is és Anti is azt írta le amit én. A Bibliában nincs elő kapcsolat próbának. Engem ez zavart és nem te. Te még fiatal és tapasztalatlan vagy, de nem fogadod el az idősebbek tanácsát, látom futsz a magad feje -"hormonja" után. Ez is egyfajta lázadás. Először, ha elolvasod amiket írtál, csak próbának kell a barátnő a nagy Ő előtt, majd felháborodsz, mert valaki azt írta még a kezét se fogd meg. Ezen is kiakadtál, jobban tudod te, de kíváncsi vagy mi a mi véleményünk. Volt és van. Most már elmentél a csókig. Így végképp nem kellett volna rám támadni és rohanó állást felvenni. A csók után tudod mi jön? Az ágy. Idézem Dabát: "..előbb fog lekerülni a gatyád tesókám, minthogy befejeznéd a sulit!" Ha most nem tudsz idézlek: a "hormonjaidnak parancsolni," mit gondolsz a csók mit vált ki belőled? Csókolóztál már? Olyan ingert, olyan hormont szabadít föl, amitől szexuális vágyfokozódás jön létre  - látványod is lesz tőle, és ledöntöd az ágyba, mert nehéz lesz ellenne állni. Ezt viszont védd ki ha tudod, mielőtt megrontasz egy lányt. Ez a te felelősséged is Isten előtt. Kevésbé fogod hidd el, ha már eljutsz a csókig, hogy tovább ne menj. Egy csók nem ártatlan mint korábban írtam neked. Nagyon ártatlanul akarod beállítani a kézfogást, a csókot és ezt is írtam már. Daba jól írja: Nem tudom, hogy miként állsz Istennel, de azt látom, hogy rugdalódzol az ige ellen! a hormonjaiddal. Veszélyes víz ez. Hát jobb ha nem evezel rajta. Jó a szex, de nem mindenáron!

Én azt javaslom szeretettel: Maradj veszteg és ne akarj mindenáron olyant, amit nem Isten küld neked. Ő nem fog előbarátnőt küldeni gyakorlatra, -udvarlás, kézfogás, csók...  hanem a nagy Őt küldi, akit vársz de nem bírod kivárni. Inkább várj rá évekig és boldog leszel nem kiégett. A te dolgot mitől háborodsz föl és mi lesz ezután a véleményed.
Cím: Erotika
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Március 13, 08:25:50
Szia Gedzsi!
Egyetértek az előttem szólókkal.Mondhatnánk neked mást, ami jobban bejönne nálad, biztathatnánk az eddigiek ellenkezőjére, de nem tehetjük, mert nem válna javadra! Más az, amit mi szeretnénk tenni és más, amit Isten szeretne hogy tegyünk - utóbbi lesz a jó választás!

"Sokszor más vezetést keresünk, mint amit Isten mondott. Amikor így teszünk, bajba kerülünk. Olykor annak alapján következtetünk arra, hogy Isten hogyan vezet minket, amit fizikai érzékszerveink mondanak. Isten azonban sehol sem mondja, hogy a fizikai érzékszerveinken keresztül vezet minket." (K.E.Hagin: Hogyan vezet Isten Szelleme-ből)

Örvendezz a te ifjuságodban, és vídámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von! (Préd.12.1)


Ezt ma kaptam: "Nagyon izgalmas tudományos felfedezésre jutottak amerikai kutatók a házasság előtti szexualitással kapcsolatban. Tekintse meg a 700klub adásában az alábbi linkre kattintva az adás 32. percétől..

http://atv.hu/cikk/20100309_700_as_klub_2010_03_09   [
Cím: Erotika
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 13, 08:45:23
 :119:
Hát Barátaim, Testvérkéim! Olyan kényes kérdéseket feszegetünk, amit elég nehéz megmagyarázni ennek a generációnak, mivel ez árad, ömlik rájuk mindenhonnan!  :2tickedoff:
Tv, mozi, plakátok, újság, internet, iskola... Egyszerűen ez a mai korszaknak az egyik szembetűnő jelensége. Pál is megmondta már a Timótheusnak írt levelében:

"Lesznek az emberek... inkább a gyönyörnek, mint Istennek kedvelői."

Gedzsi! Idézlek: "Mert szerintem a csókolózás nem szexuális élet."  Tévedsz!    :2police:  Már a csók pillanatában száguldoznak benned a nemi hormonok, és bár meg tudod állni a folytatást, ez a "forró láz" összeolvasztja a két embert, valamiféle szerződésféle..., amit ha felbont valaki, ott szakad a hús! A szív és a lélek!  :062:

Azt mondom, jó a barátnő. De még jobb, ha barátod van, a szó nemes értelmében! Sajnos a fiúk azért óvakodnak ettől, nehogy "melegnek" tartsák őket.

Látod, a Sátán mindent szétdobál, összezavar, gyilkolja még a nemes gondolkodást is. A másik pedig az, hogy sajna, de divat és presztízskérdés lett abból, hogy valaki egyedül bolyong-e, vagy barátnővel...   :(

Mint mondtam, 4 fiú anyukájaként írom ezeket, és hidd el, ismerem a korosztályod problémáit. Jelen pillanatban az én Gergő fiam 17 éves keresgélését...
Cím: Erotika
Írta: ermaha - 2010 Március 13, 11:17:57
Gedzsi,én csak ezekről az írásaidról,amiket eddig írtál---azt szeretném hozzáfűzni,egyetlen egy gyülekezetet sem találsz,ahol,elnéznék neked,hogy teszed a szépet a lányoknak.Sem pedig azt,hogy az Úrra figyelés helyett a lányokkal foglalkozzál.Ilyet egyetlen egy jó nevelésű keresztény lány sem csinál.Ha pedig a vezetők észreveszik azt,hogy lányokkal foglalkozol,akkor valószínűnek tartom,fenyítés lesz belőle,ha pedig tovább folytatod,kiteszed magadat annak,hogy eltanácsolnak a gyülekezetből,sőt a lányt is leszégyeníted.Isten nagyon komolyan veszi a paráznaság fogalmát!Főleg,ha gyülekezetben fordul elő. :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 13, 12:53:18
Nos Mária. Igaz én írtam hogy nekem van egy ilyen ismerősöm. És igaz amit mondtál hogy abban az időben ez volt a szokás. Viszont manapság, ahogy Tünde mondta: "elég nehéz megmagyarázni ennek a generációnak, mivel ez árad, ömlik rájuk mindenhonnan!  Tv, mozi, plakátok, újság, internet, iskola... Egyszerűen ez a mai korszaknak az egyik szembetűnő jelensége." Egy könyvből idézem: "Egy sampon reklámot sem lehet végig nézni anélkül hogy a szex ne kerülne elénk." És ez sajnos így van. Rengeteg hatás éri a mai fiatalokat. De szerintem ettől még képesek lehetnek a fiatalok ennek ellenállni. És nekem igazából nem is azzal van a bajom amit írsz, mert szerintem jók a tanácsaid és megfogadandók, hanem azzal AHOGY írsz. Én mindig azt érzem amikor írsz, hogy te úgy gondolod hogy amit te írsz az A SZENTÍRÁS. Rendben sok igét tudsz mondani ami ellentmondani annak amit gondolok. Sok dolgot meg is gondoltam. De szerintem nem kell senkire ráeröltetni a véleményedet. Mert te azt csinálod. Úgy gondolod: fiatal, tapasztalatlan, nem tud semmit, meg kell mondani neki a tutit, és ha nem fogadja el újra és újra el kell neki mondani. De ezzel nagyon nem értek egyet. Ja és hozzátenném, hogy ez egy fórum, úgyhogy nyilván azt fogom írni ami a személyes véleményem, nem másét... Az is érdekes hogy pont téged zavar hogy a saját véleményemet írom, pedig pont te vagy az aki kőkeményen hozzávágja máshoz ha szerinte nincs igaza. Egyébként ajánlom figyelmedbe a Jakab levelét... (Ítélkezés) Mind1.
Ermaha! Te tudsz erre nekem példát mondani amit írtál? Ez csak puszta kíváncsiság, mert én ilyenről még soha nem hallottam.
Egyébként szerintem a csókolózás utáni rész meg lehet állni, ha az ember képes rá. Van ilyen ismerősöm. Nem nagy hívő. Mégis ellen tudott állni a kísértésnek, pedig komoly kísértésbe került. Annyi idős mint én.
Egyébként ezekre amiket írtatok tudtok esetleg személyes, vagy ismerőssel történt tapasztalatot mondani? Úgy könnyebb elképzelni.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Március 13, 13:24:08
Szia Gedzsi!

Néhány személyes tapasztalat a 'korszellemről':

Egy kedves rokonom és barátom, nevezzük Jocónak, (mert tényleg így hívják!  :hehe: )
a következőket mondta nekem:
'Csabikám ez egy új generácíó, már nem olyan maradi, mint a tietek! Normális dolog, hogy férfi és nő flörtölnek egymással!'

Kérdezem Tőle: És mi van, ha a barátőd is ezt
teszi?

Erre Ő:
'Legyél erős, ezt teszi és nincs ebben semmi rossz!'

Két hónap múlva véletlenszerűen haza küldték a munkahelyéről.
A barátnője éppen a flörtpartnere alatt volt az ágyban!

Kedves tesókám, lehet a világot követni, hidd el Mária jót akar Neked!
Ha számodra az szimpatikusabb, hát verd a fejedet a falba!
10 év múlva lehet, hogy átkozni fogod a 'hormonjaidat'!
Az embert (néha) az különbözteti meg az állatvilágtól, hogy nem az ösztönei, hanem a józan esze vezérli!

Tudod az interneten sem úgy jutsz el a 'felnőtt oldalakra', hogy a számítógéped kiszúrásból egy ilyen honlapot nyit meg előtted!'

Lehet, hogy tényleg
'szűkséged van' a megtapasztalásokra, amikor összetörik a szívedet talán majd fogékonnyabbá válsz a Biblia szavára!
Ne kívánj magadnak ilyen megtapasztalásokat!

:2smitten:

Daba
Cím: Erotika
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 13, 13:28:41
Gedzsi drága! Fiam az Úrban!

Bocsánat, hogy Máriához írt gondolataidhoz hozzászólok! Először is idézlek:
"Egyébként szerintem a csókolózás utáni rész meg lehet állni, ha az ember képes rá. Van ilyen ismerősöm. Nem nagy hívő. Mégis ellen tudott állni a kísértésnek, pedig komoly kísértésbe került. Annyi idős mint én."

Te is tudod a szíved mélyén, hogy amikor megcsókolsz egy lányt, az a tested, az érzékeid, a férfiasságod kívánsága. A megállás még a csók előtt kell, hogy kezdődjön!

Testvérkém! A tisztaság nem azt jelenti, hogy nem fekszel le vele, nem fogdosod stb. A tisztaság a szívben kezdődik, a szemekben folytatódik!

A te korosztályod mindent azonnal akar, ami "kell" neki. Ha megtetszik egy lány, szeretsz vele beszélgetni, jól érzed magad a közelében, az még énem jelenti azt, hogy csókkal kell jelentőséget tulajdonítani neki!
Hidd el, a csók sokkal több, mint amit ma gondoltok róla!
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 13, 13:39:50
Kedves Daba!
Amit írtál jó, de szerintem nem tökéletesen idevág mivel ez úgy történt hogy Jocó kapcsolatban volt már, és a barátnője mással flörtölt. Ez teljesen más, és ez pl eszembe se jutna. De azért köszönöm. Máriával mint mondtam nem az a bajom hogy mit ír, mert mondtam hogy jók a tanácsai, hanem az hogy rámerölteti őket egy olyan stílusban ami már nem egy egyszerű beszélgetés stílusa. Egyébként mostanában nem próbálkozol ismerkedni? Ha szerelmes lennél egy nőbe nem vágynál arra hogy megcsókold?
Kedves Tünde!
Tehát úgy érted hogy már úgy csókolsz meg egy lányt hogy már előre tudod hogy nem fogsz utána nem fogsz mélyebbre menni akkor megcsókolhatod? Sajnos a csókolózásnak valóban komolyabb jelentősége van, de sajnos ma nagyjából elvesztette ezt. Ennek ellenére én is úgy vagyok vele hogy csak azt csókold meg akivel úgy gondolod hogy kapcsolatod lehet. Mással nyilván nem. Ja és Tünde, te hogy találtál rá a férjedre? Előtte nem volt egy barátod sem, és soha nem csókoltál meg semmit? Ja és azt is kérdezném, hogy te csak a házasság kötés pillanatában csókolnád meg először a férjedet?
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Március 13, 14:15:13

 Idézlek Gedzsi!

' Egyébként mostanában nem próbálkozol ismerkedni? Ha szerelmes lennél egy nőbe nem vágynál arra hogy megcsókold? '
 Köszönöm a kérdése!
:igen:
 Így már tényleg személyes véleményt írhatok!

Tesókám, olyan a munkám, hogy naponta ismerkedem meg nőkkel!

De tudod, megtanúltam Isten ígéretére támaszkodni, pont az miatt a csalódások miatt, amelyektől szeretnélek megkímélni Téged!
Maragyunk a szerelem és a csók kérdésénél!
Én tesókám az Istentől rendelt társamra várok!
Nincs szűkségem azokra a megtapasztalásokra, amelyekre Te vágysz!
Nem tapasztalatokat szeretnék gyűjteni!
:hehe:
Nem 17 vagyok, hanem mihólnap 40!
Az igére támaszkodom nem a hormonjaimra!
:fetreng:
Éppen ezért nem esek csak úgy szerelembe!

És igen, ha megtörténik biztosan megfogom csókolni az illető hölgyet!
De tudod van egy sorrend, amely a megismeréssel kezdődik és nem a hormonok diktálta csókkal!

:044: 
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 13, 14:43:19
Persze én sem úgy értem hogy meglátok az utcán egy csajt megcsókolom azt megkérdezem hogy hogy is hívnak?  :2funny: Nyilván nem így értettem. És te például honnan fogod érezni hogy tényleg ő az akit Isten is nekem szánt? Jeleket vársz? Csak kíváncsi vagyok mi a véleményed :D
Cím: Erotika
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 13, 15:45:27
 :119:
Nincs szándékomban részleteket feltárni, azért csak igen szűkszavúan válaszolok neked!

Te írtad:
"Ja és Tünde, te hogy találtál rá a férjedre? Előtte nem volt egy barátod sem, és soha nem csókoltál meg semmit? Ja és azt is kérdezném, hogy te csak a házasság kötés pillanatában csókolnád meg először a férjedet?"

Képzeld el, szeretett volna "járni" velem nem is egy srác. Nem csókoltam meg őket!    (Ők sem engem!)Ismertek - ők sem próbálkoztak, talán tiszteletben tartották a belőlem kisugárzó tisztaság utáni vágyat...
A férjemet természetesen megcsókoltam már a jegygyűrű felhúzása előtt! De mi olyan határozottan tudtuk, hogy egymásnak teremtett az Úr, és  az Ő akaratában megmaradva akarjuk összekötni életünket, hogy ez nem történt szentségtelenségben.
Nemcsak keresztyénként, hanem mint egyszerű ember is komolyan gondolkodtam mindig erről a témáról!
Cím: Erotika
Írta: bukovszki lászló - 2010 Március 13, 16:01:48
Szia Gedzsi! Át tudom érezni mi az ami Téged foglalkoztat,szerelem ,barátnő,sex,Hidd el 50 évesen is vissza tudok gondolni fiatal koromra.Találkoztam én is, ezekkel a kérdésekkel, amivel most te szembesülsz.Amikor felnőtté érik az ember beindul a biológiai óra,és gyerekből felnőtté válik,testileg,de szellemileg ez később következik be.Ezért jobban jársz, ha vársz.Lásd ,hogy nem holmi erkölcsi magaslatról beszéllek neked elmesélem életem ,ezzel kapcsolatos történetét.Bizony ,én nagyon megszenvedtem serdülőkorom dilemmáit, mert szomorú voltam ,hogy emiatt Jézust bántom, és én erősen hittem ,komoly lelki gyötrelmeken mentem át, és ráadásul minden testi lelki dolgomat meg kellett vallanom a papnak.Akartam jó tanítvány lenni,az elbukás pedig mindig fáj.Mindegy ,hogy barátnővel vagy anélkül úgy éreztem erkölcsi nulla vagyok.A gátlástalanság éppen úgy veszélyes mint az örökös bűntudat,valahol a kettő közt van a normális út.Senki nem tudott nekem segíteni.Mindig vissza mentem Jézushoz és azt hiszem ez nagyon fontos ,hogy nem hagytam el Őt, és Ő sem hagyott el engem.18 éves koromig barátnőm se volt ,nagyon félénk voltam nehezen tudtam kapcsolatot teremteni, a lányok a bátor fiúkat jobban szeretik.szóval barátnőm lett és én nagyon boldog voltam,végre társam van.Szép barna hullámos haja volt,karcsú volt,nagyon tetszett bár utólag nézve nem voltam szerelmes.Beszélgettünk .sétálgattunk,zenét hallgattunk.Egyszer amikor a lépcsőházban elköszöntünk az arcra puszi helyett a számat csókolta meg,soha nem felejtem el,boldogan mentem haza,és Édesanyám nagy megrökönyödésére,bejelentettem ,hogy nősülök.Hála a Jó Istennek a lányt jobban megismertem pár nap alatt kiderült,hogy csak játszott velem pedig a szívvel nem lehet játszani.Mégse bánom ,hogy megcsókolt mert legalább tudtam ,hogy milyen .Persze utána nekem fájt még pár hónap alatt  elfelejtettem,mert én igazi társra vágytam nem csak csókra.Imádkoztam Istenhez ,hogy adjon nekem szerelmes társat.Aztán nemsokára szerelmes lettem egy csillagszemű fekete hajú lányba.Olyan volt a hangja mint senki másnak,a nevetése rabul ejtett.Rá gondoltam nappal,róla álmodtam éjjel.Olyan tiszta volt ez a szerelem ,sokkal jobb mint a csók pedig még a kezét sem fogtam meg.Beszélgettünk a közösségbe de Ő úgy nem szeretet engem,hiába szerettem volna vele randevúzni sehogy sem jött össze.Mindegy ,még ha egyoldalú volt akkor se tudtam másik nőre még nézni se sokáig mert csak Ő járt a fejemben.Muszáj volt ennek is elmúlnia,már 21 éves voltam és még semmi tapasztalat az az egy ,két árva csókot leszámítva.Ekkor ismerkedtem meg a feleségemmel aki szintén a közösségbe járt.Két évig jártunk egymással és testi kapcsolat csak esküvő után lett ,mert a feleségem tisztán akart az oltár elé állni.a fehér menyasszonyi ruhához méltóan.Hogy ez így sikerült bevallom főleg rajta múlott.Azért jó .hogy így történt,és nem bánom ,hogy nem sodródtam el tévelygő utakra,úgy hiszem Jézus vigyázott rám.Már 26 éve együtt élünk házasságba és van két szép lányunk ,22 és 24 évesek.Sok kortársam már elvált kisiklott az élete vagy alkoholista lett nem akarom sorolni.Ezért hát vigyázz légy okos és óvatos és mindenekelőtt kérd Jézus segítségét Ő biztos elébed hoz egy olyan lányt aki nem szórakozni ,hanem társnak lenni akar. Szia Szeretettel :Laci. :angel2:
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Március 13, 17:53:53
Kedves Gedzsi!

Nagyon megértelek és örülök, hogy problémáidra egy ilyen helyen keresed a választ. Azt kérdezted Tünditől, hogy nem akarták-e megcsókolni, vagy udvarolni neki. De bizony biztos, hogy akarták, mert nagyon szép fiatal leány volt, középpontban volt, mert gitárjával és énekeivel már akkor szolgálta az Urat. De tartózkodása, tisztasága messze távol tartotta azokat, akik csak úgy "tapasztalatokat" akartak szerezni. Amit a szivből induló tisztaságról irt, nem betanult dogma, hanem átélt valóság az ő részéről. Tudom, mert egy gyülekezetbe jártunk már akkor is, és ő előttem lett csodálatosan kedves, tiszta rózsaszál az Úr kertjében és a férjével a gyülekezetbe ismerkedtek meg,  aki szintén az Úr szolgálója volt már akkor is. Talán nem haragszanak meg ezért, hogy leirtam. De azért irtam le ezt neked, hogy hidd el / ha nehéz is / jobb az Urra várni, mint saját, meg nem zabolázott természetünk után menni. A jutalom  nem marad el, ha engedelmes vagy, mert Isten értékeli ha valaki szivéből akar Neki engedelmeskedni és meg is tartja a kisértés sötét óráján is.

Ami pedig a csókolózás utáni megállást illeti, az vagy összejön vagy nem, mert a csókolózás a szex első lépcsője, és ha beteszed a fejed az oroszlán szájába, vagy van időd kivenni, vagy nincs és a bukás fájdalmas, sokszor egy életet visz teljesen tévútra. Jobb nem incselkedni a legerősebb gerjedelmekkel. Én már túl vagyok életem nagy részén, és sok mindent elrontottam, igy kérve kérlek adj helyt a szivedben Isten tisztasságra hivó Szavának, mert igy Isten védelme alatt maradsz, és áldását élvezheted.

Isten őrizzen meg téged!

szeretettel : Irma
Cím: Erotika
Írta: Guti Tünde - 2010 Március 13, 19:05:26
 :pirul:   :168:

Köszi Irma! Ez jól esett!
 :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Március 13, 19:21:26
 :027:

Csak az igazat irtam és örültem, hogy írhattam. :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Március 13, 19:48:44
Bocsanat, hogy belekotyogok, de a kezen fogas is lehet erotikus!
A csok is lehet sokfajta! Lehet azt kapni es adni erotikus toltet nelkul!
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 13, 20:08:40
gedzsi! "Máriával mint mondtam nem az a bajom hogy mit ír, mert mondtam hogy jók a tanácsai, hanem az hogy rámerölteti őket egy olyan stílusban ami már nem egy egyszerű beszélgetés stílusa."

Ráderöltetni én valamit?  :hehe: Azt hiszed ez a szándékom? Tévedsz. Egyfolytában cáfoltad az írásomat és ellene mentél, most meg azt írod nem volt vele bajod? A te bajod az, hogy szembe kell nézz azzal az igazsággal, amit írtam és nem vagy képes elfogadni. Nem esik jól, hogy az igazat írtam. Egyfolytában ellene mész a tanácsaimnak. Azt teszem ami a kötelességem. A te dolgod az, amit te akarsz tenni a te szabad akaratod. Én azért nem felelek, de ha mismásolok azért igen. Kioktatsz, hogy ítélkezem. Nem nem ítélkeztem egyszer sem, erre vigyázok, de ha igen, másold ide hol, különben kerüld el a vádlást felém. Az ige azt is írja ám, hogy tiszteld az idősebbeket.
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 13, 23:51:55
Kedves Laci! Nagyon köszönöm hogy írtál nagyon tetszett és megszívlelendő.
Kedves Tünde! Ne haragudj ha számonkérőnek tűntem nem akartam. Köszönöm hogy leírtad a tapasztalatodat.
Kedves Antee! Egy kézen fogás lehet erotikus, de szerintem annak ez a legcsekélyebb formája, szóval az nem sok.
Mária: Megkérdezhetem hogy van-e gyereked? Ha igen hány éves? Ezt csak kérdezem remélem nem fogod támadásnak venni... Ja és íme az ítélkezéseid, szó szerint idézve:
"Te még fiatal és tapasztalatlan vagy, de nem fogadod el az idősebbek tanácsát, látom futsz a magad feje -"hormonja" után." "jobban tudod te, de kíváncsi vagy mi a mi véleményünk."
Ezek komoly előítéletek, nem is ismersz, nem is láttál még engem soha, ergó, nem tudod milyen vagyok. Én kérdéseket tettem fel nektek mert igenis kíváncsi vagyok a véleményetekre mert tudom hogy ezek közül sok az építő gondolat. Rajtad kívül senki nem támadt nekem hogy tapasztalatlan kisgyerek vagyok, hanem válaszoltak mint ember az embernek. Ha kizárólag a kort követném meg se kerestelek volna titeket ezekkel a kérdésekkel, hanem berángatok mindenkit az ágyba mint az osztálytársaim. De én nem ezt teszem mert nem ilyen vagyok. Ezért KÉRDEZTEM! Nem azt mondtam hogy amit írok tökéletes és megmásíthatatlan, hanem hogy a szubjektív véleményem, azt kész! És akármit mondasz szerintem nem jól állsz hozzám, mert nekem támadsz ezekkel. Pedig én nem azért jöttem erre a fórumra hogy veled veszekedjek, és hirdessem hogy mindenkivel le lehet feküdni. Eszembe sem volt ilyen. De mivel nem értettem egyet a véleményeddel, ezért leírtam. És ha te ezt azonnali támadásnak érezted akkor tévedtél, mert én csak válaszoltam. De te valóban visszatámadtál. És még hozzátenném, hogy nem viselkedtem veled tiszteletlenül. Csak elmondtam a véleményem. Ha szerinted ez tiszteletlenség, akkor lehet hogy nem bennem van a hiba...
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Március 14, 00:48:26
Szia Gedzsi! :044:

Bocsi, hogy csak most írok, de a délutánt és az estét igazán 'nehéz' esettel töltöttem!
Tudod az az igazság, hogy olyan barátom felé szolgáltam, akinek 31 évesen sincs több 'sütnivalója', mint egy 17 évesnek!
Ahogy Laci barátom 'kálváriáját' hallgattam, többször  is eszembe jutottál!
Sajnálom, de egyszerű a képlet: Ha nem engedelmeskedtsz az igének, szenvedni fogsz, mint egy kivert kutya!
Nincs kivétel Tesókám!

Más!

idézlek:

' És te például honnan fogod érezni hogy tényleg ő az akit Isten is nekem szánt? Jeleket vársz? Csak kíváncsi vagyok mi a véleményed'

Testvérem nem 'jeleket' várok !

'Nem fogom kitenni a gyapjút!'

:hehe:

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több felekezetből vannak pásztor barátaim és 35 évesen is MEGFOGADTAM a Tanácsaikat!

Imre testvérem szavait idézném Neked:

'Csaba, neked nem egy átlagos keresztyén nőre van szűkséged!
Lehet, hogy egy átlag keresztyén jó felesége lehet egy ügyvédnek, autószerelőnek, vagy orvosnak!
Neked Szolgáló- feleségre van szűkséged, akinek Isten első helyen áll az életében.
Akivel közös az elhívásod, közös a gondolatod és közös a lélegzeted!'

Hát mondtam is magamban először:
'Persze, Tesókám, majd az északi szél becsúkja a mesekönyvet, aztán felébredtsz!'

Aztán bemutatott a feleségének, s meggyőződhettem róla, hogy ez az Úrtól rendelt összhang nem mese, hanem valójában létezik
közöttük!
:igen:

Közel négy év múlva megismertem egy hölgyet, közös az elhívásunk, közösek a gondolataink, de egyenlőre nem közös a lélegzetünk!
Igaza volt Lacinak itt a fórumon: 'Könnyen fel kapom a vízet', ha az ige tísztaságáról van szó,  :pirul:  viszont nagyon megtanúltam TÜRELMESEN  VÁRNI!

Ahogy mondtam Tesókám, egy csomó felesleges szenvedéstől szeretnélek megkímélni!

Még egy dolgot szeretnék elmondani Neked!

Mária, keresztyén pásztor és a legnagyobb jóindulattal viseltetik írántad!
Azt kell mondjam, hogy többször is félreérthetően fogalmaztál, nem forgatta ki a szavaidat, hanem az Ige tekintélyével válaszolt réájuk!


Szeretettel megkérlek, hogy olvasd újra a hozzászólásaidat, s tedd fel magadnak a kérdést:
A saját pásztorod milyen válaszokkal  illetett volna?!

Ha  meg van a válasz  testvérem, akkor illene valamit írnod Máriának...

:2smitten:

Daba
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 14, 19:05:25
Szia Daba!
Igazából lehetséges hogy lenne olyan ismerősöm ("pásztorom") akivel ezt megtudnám beszélni, de azt hiszem nem szívesen mondanám el neki mert, félek hogy olyanoknak elmondaná esetleg akiknek nem szeretném, mert néha kitudódnak az ilyen személyes gondok.
Imre testvéred mondatára: "...neked nem egy átlagos keresztyén nőre van szűkséged!
Lehet, hogy egy átlag keresztyén jó felesége lehet egy ügyvédnek, autószerelőnek, vagy orvosnak!
Neked Szolgáló- feleségre van szűkséged, akinek Isten első helyen áll az életében.
Akivel közös az elhívásod, közös a gondolatod és közös a lélegzeted!" szerinted minden egyes kereszténynek a világod egy keresztény szolgálóra van szüksége? Mert abból azért nincs annyira sok.  :01: Úgyhogy azért lesznek olyan keresztények akiknek mégis átlag keresztény lesz a felesége.
Mária lehet hogy jó indulattal szeretne velem lenni, csak nem jó stílussal ír nekem. Mert én nem így osztom meg veletek a véleményemet ahogy ő. Nem esik jól mert megtámad. Rendben hogy ki akarja javítani a hibás gondolkodás módomat. De te is ki akarod javítani és kicsit máshogy beszélsz velem mint ő.
Lehet hogy a saját pásztorom is hasonlóan vélekedett volna és mondott volna tapasztalatokat, de nem így ahogy ő. Egyébként nekem egyellőre itthon van a pásztorom. És néhány dologban nem ért egyet azzal amit írtok, viszont nagyon sokkal igen. Viszont ő nem így közli velem a véleményét hogy kis tapasztalatlan ifjonc aki nem fogad el semmit. Mert képzeljétek el hogy abszolute nem így van mert sokszor meggondolom a tetteimet, sokat a ti tanácsaitok miatt. Úgyhogy nekem aztán senki ne mondja hogy csak a saját fejem után megyek. Mert mint mondtam: "Ha kizárólag a kort követném meg se kerestelek volna titeket ezekkel a kérdésekkel, hanem berángatok mindenkit az ágyba mint az osztálytársaim."
gedzsi
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Március 14, 19:31:08
Szia Gedzsi!

Látod, amikor írásban megy a kommunikácíó, akor így megyünk el egymás mellett!

Te azt kérdezted tőlem, hogy jelekre várok-e,
vagy hogy honnét fogom megtudni, hogy kit szánt nekem Isten.

Nyílván nem arról szólt a válaszom, hogy Te hogyan ismered meg az Úrtól rendelt társad!
Egy 17 éves srácnak, aki a hormonjaival kűzd, :hehe: nehezzen ajálhatnék egy szolgáló- feleséget, mert a korban hozzád illő leánykák között nem biztos, hogy találnánk erre elhívott személyt, arról nem is beszélve, hogy Nálad sem ez áll most az első helyen!

Más:

Mindenkinek van egy stílusa és mellé egy habitusa, ahogy fogalmaz, ír.
Hidd el, hogy én sem fogalmazok mindig mézes-mázasan, és biztosan vannak, akik az én stílusomért sem rajonganak.

Amúgy ezt a pásztoros válaszod nem egészen értem!

Most melletted áll és olvassa, vagy meg sem mered beszélni vele?

Hát elég gáz az a pásztor, aki a bizalmas dolgaidat kipletykálja!
:pirul:

:044:

Daba
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 14, 20:59:49
gedzsi, egy kicsit nézz szembe önmagaddal miért is nem szimpatikus amiket írsz, kiemelem amiket írtál.  Főleg a kiemelt és aláhúzottakat olvasd már el. Igen, vannak gyermekeim, sőt unokám is van és nagyszerű 15 éves fiú.

Üdvözlet!

Egy ideig olvasgattam a beszélgetéseteket, de nem volt türelmem 23 oldalt végig olvasni. Viszont nagyon sok kérdésem van. Én egy 17 éves srác vagyok és sok dolog érdekel ezzel kapcsolatban. Nem tudom hogy beszéltetek-e erről mert mondom nem olvastam végig. Nos:
1. Van a Bibliában olyan idézet amiről világosan kiolvasható hogy a házasság előtti szexuális élet bűn?
2. Saját szubjektív véleményetekre vagyok kíváncsi: ha nem a Bibliára támaszkodunk, ti mit gondoltok erről?
3. Szerintetek meddig szabad elmenni?
Kérlek válaszoljatok mert erről nem tudok igazán beszélgetni senkivel.
Köszönöm: gedzsi
 

Hello!

Most ez alapján amit írtatok tisztára az az érzésem hogy ti azt mondjátok hogy az embernek nem is lehet barátnője! Pedig szerintem nagyon fontos hogy legyen mivel ha eljön a "Nagy Ő" akkor ott állsz tapasztalatok és bármi nélkül amire szerintem szükség van egy kapcsolatban. Az rendben hogy időközben majd kiismered, de akkor is szerintem bármiféle előismeret nélkül nehéz belekezdeni. Meg például itt mondtátok "Meg se fogjad a kezét". De szerintem ez így nem helyes! Most ebből simán az jön le hogy a keresztény fiataloknak nem lehet szerelmi életük se semmi. De hát anélkül a "Nagy Ő"-t se kaphatod meg, ha nem is próbálsz barátnőt szerezni... És szerintem igenis szükség van azokra a csalódásokra hogy edződjön az ember! Ha eljön a "Nagy Ő" és egyszer vitáztok azt vége? Szerintem ha az ember megedződik előtte akkor könnyebb lesz kibékülni. Szerintem az írók közül nincs olyan akinek legalább egyetlen egy barátnője/barátja ne lett volna a felesége/férje előtt... Ha nem így van akkor elnézést csak nekem ez a véleményem.
Hello


Tehát. Most a biztonság kedvéért végig olvastam még egyszer az beszélgetést és észre vettem egy két dolgot.
Szerintetek nem szabad megcsókolni egy olyan lányt akibe szerelmes vagy/tetszik? Mert szerintem a csókolózás nem szexuális élet. Ez végül is ha valaki jár valakivel hozzátartozik. Most külön kérem hogy indokoljátok meg ha nem értetek egyet. Én nem találtam a Bibliában olyan idézetet amely kimondja hogy nem lehet barátnőd. Természetesen mint már igével is igazoltátok a házasság előtti szex bűn. Rendben ezt értem. De a csókolózás mért tartozna ebbe bele ha az ember nem megy tovább? Másik kérdés: ha mégsem próbálunk barátnőt szerezni hogy kerülünk közel e Nagy Ő-höz. Mert szerintem Isten nem állítja csak úgy elénk! Tenni kell érte.
Szeretném kérdezni hogy szabad-e mélyebbre menni a kérdésben, mivel ez már személyes. Mert én nagyon kíváncsi vagyok a Személyes és/vagy Bibliai tapasztalatra, véleményre. Ha nem akartok mélyebbre menni természetesen nem erőltetem.
gedzsi


Azt azért nem mondanám hogy rugdalózom az ige ellen, csak kíváncsi vagyok más keresztények véleményére is ezzel kapcsolatban mivel én nem tudom mit gondoljak. Ezért kérdezlek titeket. Köszönöm hogy ilyen őszintén írsz, és nyugodtan "dumálhatsz"  :01: Ha keresztény barátnőm van azabaj, ha nem keresztény, azabaj! Azt hiszem így nehéz lesz választani  :01: Én szeretnék barátnőt. Mert egyszerűen szükségét érzem. Ezt valószínűleg a hormonok okozzák, de egyszerűen nem tudom magam leállítani. Tudom hogy Isten segítsége nélkül ez nem is sikerülhet. De a helyzet az hogy én nem igazán érzem Isten kifogását ez ellen. Pedig én érdekes, de nagyon sokszor érzem ha Isten naggyon nem szeretné hogy megtegyek valamit. És legtöbbször hallgatok rá. Tudom hogy ez amit írtam olyan mintha azt mondanám hogy "akármit mondtok nem érdekel akkor is" pedig én egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel. Lehet hogy Isten majd megakadályoz, mert nem szeretné mégse de ezt én mégsem érzem, de én megpróbáltam. Mondjátok szerintetek ez normális?  :01:

"Azt azért nem mondanám hogy rugdalózom az ige ellen, csak kíváncsi vagyok más keresztények véleményére is ezzel kapcsolatban mivel én nem tudom mit gondoljak. Ezért kérdezlek titeket."

Ahhoz képest nem veszed jó néven ha megírom a véleményem, véleményünket. Én nem tudom elviccelődni ezt a komoly kérdést, ami téged foglakoztat. Kizártnak tarom, hogy a pásztorod elpletykálná ha rábízod a titkodat. Abban is biztos vagyok, hogy óva intene, ahogy mi is tesszük. Hidd el, ő is azt mondaná, még a csók se. A csók a hormonokat beindítja és jön a többi kívánt vágy.
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 14, 21:58:03
Rendben Mária. Ugye egyetértesz velem hogy abba kéne hagyni az egymás bírálását. Ha valamivel megbántottalak vagy tiszteletlen voltam sajnálom. Többször visszaolvastam amiket írtam és én is éreztem hogy néhol nem épp megfelelően fogalmaztam. De azért neked is volt egy-két olyan mondatod amely nem épp a megfelelő hangnemben volt szerintem. De kössünk békét rendben?
Esetleg úgy érzed némelyikkel ellentmondtam magamnak? Mert időközben formálódott a véleményem. Ez részben a ti érdemetek is  :05: Sajnos előfordulhat hogy az első pásztorom akire gondoltam továbbadhatná. De a második aki eszembe jutott (és itt a félreérthető rész Daba) Édesanyám soha nem adná át senkinek amit mondok. És megbízhatok benne.
A véleményeddel nem volt gondom. Csak arról a részről amelyik engem bírált. A tanácsaid hasznosak voltak.
Daba! "szerinted minden egyes kereszténynek a világod egy keresztény szolgálóra van szüksége? Mert abból azért nincs annyira sok." természetesen nem magamra értettem hanem általánosan a keresztényekre.
Még utólag visszatérve: nem rugdalózom az ige ellen. Mindössze egy tinédzser vagyok aki szeretne minél felelősségteljesebben dönteni a jövőjéről. Mivel ez magamtól nem megy, ezért inkább kérdezek. Szerintem ez érthető.
Így érthetőbb egy kicsit a véleményem és kérdéseim? Remélem  :05:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 14, 22:18:10
gedzsi! Van egy csodálatos lányom, aki még nem kapta meg az Úrtól a Nagy Őt! Nem igen venném jó néven, ha jönne egy fiú az életébe és úgy gondolkodna a fiú, hogy mielőtt ő megkapná a Nagy Őt, jó lesz neki a lányom próba barátnőnek, mert mire jön a feleségnek való, akkor idézlek: " igenis szükség van azokra a csalódásokra hogy edződjön az ember! Ha eljön a "Nagy Ő" és egyszer vitáztok azt vége?". Ez a hozzáállás számomra borzasztó. Remélem megérted mi dühít az elő barátnő hozzáállásban. Ez sok lány anyukájának, apukájának nem lenne szimpatikus, hát még Istennek. Abban is biztos vagyok, hogy Tothg lányához valaki így közeledne ezzel a szándékkal, biztos vagyok benne, hogy nem lenne sokáig a közelében. Abban is biztos vagyok, lenne róla véleménye amit a fiú megrághatna. A bírálás csak abból adódik amiket írsz. Arra referálok és nem hagyom ki, mert látom nem jó irányba visz. "Ezt valószínűleg a hormonok okozzák, de egyszerűen nem tudom magam leállítani." Könnyen lehet mondani, hogy a hormonjaid vezetnek, de ez élesen komoly dolog és nem játék és nem vicc. Sokan vannak itt fiatalok a fórumon akik olvassák a hsz eket. Felelősek vagyunk modik azért, hogy itt mi olvasható és mi nem. A csók nem szex, de könnyen az lesz belőle. Elsőnek csak a kézfogás merült föl benned, majd a csók. Mit gondolsz, mi következik ebből? A hormonok szolgálnak ám igazán csak akkor. Beindulnak ezerrel és hol állsz már meg akkor? Főleg ha lány is beindul és rááll. Azt mondod, állj, stop, nem lehet?! Csók igen, de szex már nem! A hormonok nem így gondolkodnak, főleg ha van rá hormon beindult partnernő.
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 15, 07:46:11
Sorba lepleződnek le a pedofil botrányba a katolikus papok. Ez itt nem fejeződött be az is biztos. Ezek a popok amikor behívták a félreeső irodájukba az ártatlan fiúkat, a már előre aljas szándékkal kitervelt ferde hajlamuk kiélésére, biztosan nem gondoltak arra, hogy Jézus is ott van és látja.

Illusztráció tőlem:  Először megfogant a gondolatukba, hogy "Józsikát" a tizenéves fiúcskát csak meg mustrálja elől és hátul a popsiját. Oh az nem olyan nagy dolog, gondolja az éhes pap a prédájáról. Mindig a kicsi ártatlannak tűnővel kezdődik. "Józsika" meg nem mer ellene állni a pap bácsinak, mert akkor ő gondoskodik arról, hogy kirúgják hiszen csintalanságot csinált és ha a szülei megtudják akkor... netán a pokollal meg a tisztítótűzzel is meg lesz perzselve és ha nem áll kötélnek, majd ő gondoskodik arról, hogy a barátja lucifer jól megkínozza. Neki van ott is keze és elér oda is.

Gondoljatok bele, ezek a kis srácok azért mennek abba a suliba, mert ők is papok akarnak lenne és hisznek Istenbe. Nem beszélve a szülőkről, nagyszülőkről, rokonokról.... A kiszemelt áldozatról jól tudják, hogy félénk és megfélemlíthetőek. Kihasználva ezt a lehetőséget egy életre tönkre teszik ezeket a fiúkat. Isten ellen fordulnak és a környezetüket is szennyezik. Képzeljétek el, mennyire nem derült fény? Imádkozzunk, hogy ezek a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerekek, aki akár a tiéd is lehet, az ilyen ördögtől megszállottaktól mentse meg Isten! Ha az én fiamról, unokámról ez derült volna ki, hát.... anyatigris vagyok! Nem lenne struccpolitikám. A minap hallottam hogy egy apa, 3 éves kora óta a saját lányát szexuálisan molesztálta éveken keresztül. A lány 13 évesen elszökött otthonról mert az anyja se hitt neki. Ne undorodjunk ezektől a perverz, mocskos, undorító "hormonoktól"???? Nem tudnak féket kötni magukra? Minden mindegy csak legyen valami? Akár 3 éves és a saját lánya se számít? Borzasztó még hallani is, nem ám ilyennek áldozata lenni. Undorom még ma is ettől. Én is lettem férfi erőszak áldozata! Tudom mit télnek át!
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 15, 12:17:20
Én már elmondtam néhányszor hogy értettem ezt a """"Próba"""" barátnőt/barátot! Nem úgy hogy jársz vele két napig azt dobod! Jó nem a próba volt a legmegfelelőbb szó... Inkább úgy értettem hogy szerintem jó ha a házasság előtt jár az ember egy-két emberrel, hogy a legjobbat tudja adni! De nem úgy hogy csak jártok és dobod! És nem szex eszközként...
Szerintem ilyen fiatalon nem azért akarnak járni az emberekkel hogy egyből össze is házasodjanak velük! Hanem hogy legyen valakivel akit szeret, de még nem érzi hogy itt lenne az ideje a házasságnak! Persze ezzel nem kell egyetérteni és bólogatni. Csak elmondtam mert mindenki ezt idézi tőlem mint negatív példa... Pedig csak mondtam.
"Ezt valószínűleg a hormonok okozzák, de egyszerűen nem tudom magam leállítani." Mária itt megint lehagytad amit utána írtam: "Tudom hogy Isten segítsége nélkül ez nem is sikerülhet. " Ezért kell Istent kérnem hogy segítsen. Ezt csak ezért mondtam. Mert Isten nélkül nem mennek az ilyen dolgok. És nekem például nem az lenne a tervem egy lánnyal hogy csak úgy mért ne alapon járnék vele. Igyekeznék sokat vele lenni, szeretni, de csak a megjelölt határig.
A pedofil papok és a saját gyereküket megerőszakoló férfiak undorítóak. Ehhez nem férhet kétség. De ezek egészen más hormonok. Ezek a nimfománia hormonjai. És azok tényleg undorítóak...
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Március 15, 12:48:01
Szia Gedzsi!

A lényeg az, hogy ha megtért, Krisztusban újjászületett keresztyén vagy, akkor eleve nem is állhatsz hozzá úgy egy kapcsolathoz, hogy az csak tapasztalat szerzés egy majdani házassághoz!
Nem kezdhetsz úgy kapcsolatot egy leánnyal, hogy 'belűl' eleve nem a házasság célját érzed.
Nem lehet egy barátnőd azért, hogy megtanúlj csókolózni, egy azért, hogy kiűnő válságkezelő legyen belőled, egy meg azért, hogy ...
'Senki sem iszik szívesen olyan pohárból, amit előtte jó páran körbe nyalogattak'
Ha a tisztaságod szennyé változik, nem leszel értékes a nagy Ő számára. Olyan hölgyekkel való kapcsolat lehetőségéből zárod ki magad, akik közül tényleg Isten szerinti feleséged lehetne!

Én a pedofil papok vágyait semmiképpen sem tudom összefüggésbe hozni a hormonháztartásukkal!

A Tiédet igen, mivel én is voltam 17 és pasi, tehát erről egy nő, akiben nem tombol a tesztoszteron, soha sem fog világos képet kapni!
Viszont lehet küzdeni ellene tesókám!
Írtam Neked, hogy 16 évesen ismertem meg a nejemet, nem voltam hívő, de ez a képtelen hozzáállás meg sem fordult a fejemben, hogy nem vele akarnám majd összekötni az életem, magyarul, hogy csak 'tapasztalatokat' szeretnék gyűjteni!

Ha így állsz hozzá, inkább bele se kezdj, mert sebeket fogsz ejteni és kapni!

 :044:  

Daba
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 15, 14:26:19
gedzsi: "Ezt valószínűleg a hormonok okozzák, de egyszerűen nem tudom magam leállítani." Mária itt megint lehagytad amit utána írtam: "Tudom hogy Isten segítsége nélkül ez nem is sikerülhet. " Ezért kell Istent kérnem hogy segítsen. Ezt csak ezért mondtam. Mert Isten nélkül nem mennek az ilyen dolgok."


gedzsi, most utoljára szólok hozzá ehhez a témádhoz. Akkor pontosan írom amin megint magyarázkodsz és kiemeltél, hogy nem tettem oda. Akkor kiemelem én is ami zavart.

gedzsi: "Én szeretnék barátnőt. Mert egyszerűen szükségét érzem. Ezt valószínűleg a hormonok okozzák, de egyszerűen nem tudom magam leállítani. Tudom hogy Isten segítsége nélkül ez nem is sikerülhet. De a helyzet az hogy én nem igazán érzem Isten kifogását ez ellen. Pedig én érdekes, de nagyon sokszor érzem ha Isten naggyon nem szeretné hogy megtegyek valamit."

Nézd csak! Igaz írtad, hogy: "Tudom hogy Isten segítsége nélkül ez nem is sikerülhet." De..... "De a helyzet az hogy én nem igazán érzem Isten kifogását ez ellen." Vajon mi ellen nem érzed Isten kifogást? "Pedig én érdekes, de nagyon sokszor érzem ha Isten naggyon nem szeretné hogy megtegyek valamit." gedzsi! Ellent mondasz önmagadnak. Már annyira szétbontjuk amiket írtál, hogy így már egész zavaros és mást ad vissza mint amiből elindultunk. Hangsúlyozom! Isten nem ad próba, előbarátnőt a gyakorlásra. Amit Ő ad, az az igazi. A nagy Ő. Cicababákat nem ad.

Ha még mindig nem érzed mi zavar engem, akkor sajnálom. Azonnal rácáfolsz a saját mondandódra és ingerült leszel tőle.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Március 15, 14:40:35
Szerintem is mar tul lett boncolva. Ahogyan Daba is irta, ne kezdj bele egy kapcsolatba, ha nem a hazassag a celod! Nem kell tapasztalat, ezt rosszul latod!
A tisztasag kell es kesz!


Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 15, 14:49:03
Szerintem is mar tul lett boncolva. Ahogyan Daba is irta, ne kezdj bele egy kapcsolatba, ha nem a hazassag a celod! Nem kell tapasztalat, ezt rosszul latod!
A tisztasag kell es kesz!




ámen
Cím: Erotika
Írta: bukovszki lászló - 2010 Március 15, 15:25:52
Békesség! Olvastam itt a fórumon a pedofil papokról.Sajnos ez botrány és mindaddig lesznek is botrányok amíg a katolikus Egyház nem változtat Isten ellenes szabályain.A cölibátus lelki, és testi, :062: nyomorúság a fiatal papok számára.Jézus ilyet parancsba nem adott.Az ember társas lény.Érzelmes,lény.Az érzelmek,az érzékiség megélésére teljességgel alkalmatlan a cölibátus.Az ember életében az érzékiség természetes olyan, mint mikor egy folyó folyik a medrében.A meder a házasság!Amíg valaki nem él házasságban, addig a megélés hiányzik,tehát természetes nem lehet.A természetellenes,Istenellenes gátak közé szorított érzékiség, előbb utóbb romboló erőként tör elő, különböző deviáns viselkedésekbe.Ezek az emberek beteg emberek, akik természetellenes életformájuk miatt, még nagyobb bűnöket követnek el.Sajnos a katolikus Egyház semmit nem tesz hogy ezt a problémát gyökerénél orvosolja."cölibátus megszüntetése"A nagy "Öregek akik a hierarhia csúcsain ülnek koruknál fogva nem látják fontosnak a fiatalok gondjait ,így hát minden újítási törekvést leszavaznak.  Áldás Békesség!   Laci. :062:
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 15, 15:43:27
Úgy gondolom elkerülhető lett volna, ha nem a vagyonát félti a vatikán, hanem engedi a nősülést. Eleinte nem értettem miért félti a vatikán a zsákmányon szerzett kincseit. Megtudtam, hogyha elválik egy katolikus pap, akkor egész élte végéig a volt családjáról nekik kellene gondoskodni. Ebbe nem mentek bele és inkább előhozták a Páli megtartóztatást. Na ez a vicc. Pálnak megadatott, de Péternek és Jakabnak nem. Miért nem őt követték inkább? Most többet fognak veszíteni, erkölcsileg és anyagilag is, mert sorba fognak napvilágra jönni a szennyesük. Sötétben ülők előjönnek végre és lehetőségük van szembenézzenek a bűnükkel, tettük következményeivel. Épp itt az idő. Igen is felelős a katolikus vezetőség ami történt. A pápa biztosan nem fog lemondani. Majd róla is kiderülnek dolgok? Engem nem lepne meg. Ahogy az apácákat megerőszakolták és a gyerekeiket elásták a kolostor kertjébe, hitem, hogy Isten nem hagyja a sötétségbe amik ott folynak. Az imáink napvilágra hozza.

Laci! Egy pedofil ember valóban beteg, megszállott, ördögi cselekedetei vannak és nem is rejti véka alá. Nem tudja. Eltusolta a vezetőség, mert szégyen rájuk nézve erkölcsileg. Hidd el, hogy tudtak róla. Inkább szemet hunytak felette. Tudok konkrét esetet. Nézd meg szinte az összes papnak volt, vagy van "bejárónője" . Nem baj hogy van gyereke, akár kettő három is, de nem baj az se hogy parázna kapcsolatban élnek, de nem törvényesíthetik. Éppen itt az idő, hogy kiderüljön és ne tudjon a sátán tovább garázdálkodni a gyerekek körében. Mit élhetnek át azok az áldozat fiúk, lányok? Talán ebbe is kissé bele kell gondoljunk. Szörnyűség amit csinálnak! Fiatalokat tettek tönkre. Hálás vagyok Istennek, hogy napvilágra hozta!
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 15, 15:46:32
Rendben csak hagyjuk már ezt a tapasztalat szerzés dolgot! Oké megértettem mi vele a problémátok, csak másról se szól már ez a topic hogy mit írtam rosszul! Oké megbeszéltük. A kapcsolat nem tapasztalat szerzés. Rendben.
Mária értem mi a problémád azzal amit írtam mindegy hagyjuk. Én már rég nem ezt veszem témának csak újra és újra visszajön. Zárjuk le oké? Értem mit akartok mondani!

"...meg sem fordult a fejemben, hogy nem vele akarnám majd összekötni az életem, magyarul, hogy csak 'tapasztalatokat' szeretnék gyűjteni!"

Daba értem én, nyilván elsősorban azért megy az ember hogy összekösse vele az életét. Rendben. De ha érzi hogy nem fog odáig kitartani akkor meg se próbálja? Mert ilyenkor benne ég a szerelem, a hormonok tombolnak, és mégse?
Cím: Erotika
Írta: bukovszki lászló - 2010 Március 15, 16:32:14
Mária! teljesen egyetértek,vagyonféltés ,egzisztencia,tekintélyféltés miatt nincs probléma megoldás.Én belülről láttam ezeket mert 6 évig egyházi intézményben dolgoztam,mint dolgozó,de ez olyan mint a kaszárnyák világa, alá fölé rendeltség.Sok olyan hiba van amit a Daba is említett,minden vallási keret korlátoz és torzít,többé kevésbé.erről regényeket lehetne írni.   Szia:Laci. :angel: :angel: :angel:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Március 15, 16:54:35
 Gedzsi tesókám idézlek!

'De ha érzi hogy nem fog odáig kitartani akkor meg se próbálja? Mert ilyenkor benne ég a szerelem, a hormonok tombolnak, és mégse?'

Úgy ahogy mondod, meg se próbáld!
A 'világi kemény fiúk' szokták mondani:
'Ami nem ől meg az erőssé tesz'

A nagy túrót tesókám!

Ami nem ől meg, az megsebez! Nem erőssé, hanem érzéketlenné tesz!
Ha úgy kezdesz egy kapcsolatba, hogy az eszeddel tudod, hogy abból nem lehet házasság, de a 'hormonjaid miatt belemész', akkor úgy fogsz járni, mint a barátom, akiről tegnapelőtt éjjel írtam, hidd el ez olyan mint a másnaposság!
Amikor iszol jól érzed magad, de az utánna következő szenvedés fényében kihagytad volna...   
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Március 15, 17:25:59
Kedves Gedzsi!

Nekem az a tanácsom, hogyha már valaki iránt "tombolnak" hormonjaid - milyen furcsa, az én időmben még azt mondták, hogy tetszik nekem az a lány - akkor fogd menekülőre a dolgot, mert akkor a sátán már az ajtód előtt áll és reád van vágyódása, de te uralkodjál rajta. Tudod szégyen a futás de nagyon hasznos. Ha már valaki felkeltette a figyelmedet, akkor ne alkudozz hanem minél nagyobb ivben kerüld ki, és ha vannak imatársaid akkor kezdjetek el célirányosan imádkozni azért, hogy Isten óvó kegyelme tartson meg a kisértés közben. Ne kínáld fel magad az ördögnek, mert az azért jött, hogy lopjon raboljon, és gyilkoljon. Az egyik legerősebb kisértés a nemi kísértés, de meg lehet állni, csak hivd segítségül az Urat!
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 15, 17:39:26
Drága Irma! Egy mondatod megfogott: "Az egyik legerősebb kisértés a nemi kísértés, de meg lehet állni, csak hivd segítségül az Urat!"

Az egyik legerősebb kísértés a szex valóban. A másik a pénz, a harmadik a siker. Ez a három a legveszélyesebb egy hívő keresztény számára.
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Március 15, 17:55:46
Igy igaz drága Mária, de a győzelem biztos a leggyengébb keresztény számára is, ha az Úrban bizva, Belé kapaszkodva harcol!
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 15, 17:59:15
 :igen: ámen
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 15, 18:19:47
A másnaposság elég jó szó a szerelemre Daba :01: Hát igen. Egy kapcsolat után bizony nagyon rossz lehet, de a közben lévő rész fantasztikus érzés. Viszont el lehet válni békében, összeveszés nélkül is. De sajnos az esetek többségében nem ez a jellemző... Hanem a sérülésekben gazdag szakítás. De a szerelem komoly kísértés, ahogy Irma is mondta.
Irma, természetesen ma is használatos a "tetszik az a lány kifejezés",  :01: csak eddig a hormonos változatát használtuk, ezért írta mindenki úgy. Igen Isten segítségét kell kérnünk a nemi kísértések megállásához. Nélküle nagyon nehéz bármit is tennünk. Olyanok lennénk mint egy autó kormány és fék nélkül ami csak előre megy és csak akkor áll meg ha belerohan egy falba. Sajnos ilyenek vagyunk. Viszont ha megkérjük Istent hogy húzza be a kéziféket, akkor képesek vagyunk visszakanyarodni a helyes útra. Viszont Isten sokszor csak a tábla ami figyelmeztet hogy lassíts, és ha nem figyelsz rá bizony belerohansz abba a falba és ott nagy sérülések érhetnek.
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Március 15, 19:19:41
Kedves Gedzsi!

Nagy tévedésben vagy ha azt várod, hogy majd a "kéziféket" Isten húzza be helyetted. Azt ugyanis neked kell megtenned, de a legerőtlenebb de határozott "nem"-ed mellé minden hatalmával odaáll az Úr, de helyetted nem mondhatja ki. Azért van szabad akaratod, hogy választhatsz dolgok között. Hatalmadban áll engedelmeskedni Istennek és az is hogy szembehelyezkedsz Vele. Aztán a gyümölcseit aratod egy életen keresztül.
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 15, 21:44:50
Hát nektek semmi nem jó?  :01: Rendben igaz  :05:
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Március 15, 22:26:49
Drága Gedzsi!

Nekünk nem is kell megfelelned, mi csak azt próbáljuk megértetni veled, hogy hogyan is maradhatsz Isten útján. Az pedig másként nem megy csak engedelmeskedéssel, nem irányunkban, hanem Isten iránt. Ha itt a fórumon olyan emberre vársz, aki megsimogatja a buksidat és azt mondja: Nincs semmi baj, csajozz csak nyugodtan, aztán amikor itt lessz az ideje Isten ad majd neked egy tipp-topp keresztény feleséget, akkor arra hiába vársz. Itt ezt senki nem mondja. De ha valós problémádra, valós választ vársz akkor azt megkaptad, de a döntést neked kell meghozni és annak minden következményét elhordozni. Ha jól, az Úr szerint döntesz, akkor Isten áldását, ha ellene akkor jön, ami ezt követi : elrontott élet, annak minden bajával együtt.

De megfelelned nem kell. Nekünk nem, saját magadnak inkább. Tedd fel a kérdést : milyen ember akarok lenni? Olyan aki Isten törvényei szerint él? Jó, hűséges, becsületes, tiszta? Olyan akitől az Úr bármikor számonkérheti az életét? Akkor fogadd meg a Biblia tanácsát : Ne paráználkodjál ! / és ne alkudozz, hogy ezt vagy azt lehet még? vagy sem / Légy egészen hű Jézushoz és akkor megtapasztalhatod, hogy Ő mennyire befedezi azokat, aki az övé. Ehhez én nagyon sok erőt kivánok, és azt, hogy mindvégig kitarts!
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 16, 22:54:57
Köszönöm a válaszokat. Nem is várom azt a simogató kezet tudom hogy nem jön Nem is kell  :05:
Most viszont egy kicsit más kérdés jutott eszembe. Isten ugye bármikor megbocsát, és bármikor rátérhetsz az útjaira mert sosem késő. Viszont ha valaki egész korábbi életében például egy csomó emberrel lefeküdt, Isten mit szól hozzá? Ugyanannyira megbocsátja neki mint azoknak akik nem tettek ilyet? (Ezt senki ne vegye magára, és én sem tervezem hogy ilyet teszek de ez foglalkoztat épp)
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Március 17, 06:52:47
Köszönöm a válaszokat. Nem is várom azt a simogató kezet tudom hogy nem jön Nem is kell  :05:
Most viszont egy kicsit más kérdés jutott eszembe. Isten ugye bármikor megbocsát, és bármikor rátérhetsz az útjaira mert sosem késő. Viszont ha valaki egész korábbi életében például egy csomó emberrel lefeküdt, Isten mit szól hozzá? Ugyanannyira megbocsátja neki mint azoknak akik nem tettek ilyet? (Ezt senki ne vegye magára, és én sem tervezem hogy ilyet teszek de ez foglalkoztat épp)

Amikor az ember felismeri, hogy amit tett, az bűn és Jézusban való hite miatt, attól elfordul és elhagyja, akkor e hit következtében Isten megbocsát neki és soha többé nem kéri számon rajta ezeket a bűnöket. Ezeket vette magára Jézus és halt meg. Ez a keresztény hit alapja.
Cím: Erotika
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Március 17, 07:47:35
Hát nektek semmi nem jó?  :01: Rendben igaz  :05:

Szia, a múltkori linkre a 7oo-asból nem válaszoltál, nem tudom, megnézted-e. Ugyanezt most megkaptam szöveges formában is egy tesótól, hasznos lehet.
Üdv: Zsuzsa

HŰSÉGRE LETTÜNK TEREMTVE

(A 700-as Club márc. 9-i felvétele alapján)

A szexuális szabadság komolyan károsítja a jövőbeni szexuális boldogságot az austini Szexuális Intézet munkatársai szerint. Az idegrendszert kutatók az utóbbi években rengeteg új eredményt mutattak fel a riportalany szerint. A "Horogra akadva" (Hooked) című könyv a legmodernebb kutatási eredményeket tartalmazza.

Az agyat vizsgáló szkenner segítségével kimutatható, hogy nagyon erős vegyületek szabadulnak fel a szexuális együttlét során.
Amikor a nők közvetlen fizikai kapcsolatba kerülnek a férfiakkal, az agyuk oxitocint választ ki, ami miatt érzelmi kötődés jön létre.
A férfiak pedig egy vazopresszin nevű hormont, ez köti a nőhöz.
A nőknél annyira elborítja az agyat, hogy egy 20 mp-es ölelés is létre tudja hozni ezt a kötődést.
Mindkét nem függőséget okozó dózist kap az örömhormonnak nevezett dopaminból is.
Következmény: szexuális függőség, és utódnemzés vágya!
Ez a kötődés gyengül, mikor szakítanak, és más emberekkel újabb és újabb szexuális kapcsolatot létesítenek. Ezért a családalapításnál már a felelősségteljes, hűséges kötődéshez szükséges képesség károsodik. Az agy egy idő után arra áll be, hogy elutasítsa ezeket a mély érzelmeket, amelyek szükségesek egy tartós és bizalomra épülő házassághoz. Következmény: nagyobb valószínűséggel válnak el, mint akik szűzen házasodtak.
Ezek az eredmények nem ismertek, nem terjesztik, pedig a mai fiatalok igazi szexuális vadnyugaton élnek. Sokan azt mondják, külső nyomásra, társasági elvárásra teszik, követik a szexuális szabadosság divatját. Kísérleteznek, de nem tudják, hogy biológiai alapon ennek lelki kivetülése fájdalommal és szenvedéssel jár!
A túl korán szexuális aktvitásba kezdő fiatalok közötti felmérés szerint ők is érzékelik ezt a kötődést. Bár, tudják, hogy a kapcsolat nem működik, mégis kötődnek a másikhoz érzelmileg. És ami szexuálisan történt, azt szeretnék még egyszer átélni! Akkor is, ha olyan döntést kell hozni, ami szembe megy Istennel!
A kutatók szerint szörnyű hosszú távú következményei vannak annak, hogy idő előtt tönkre teszik a normális, egészséges, monogám szexuális kötődésre való képességet.
A szexuálisan aktív kamaszok között sokkal nagyobb az öngyilkosság felmerülésének a lehetősége és rizikója, mint az önmegtartóztató életet élőknél.
A lányoknál 3x-os, a fiúknál 7x-es a valószínűsége ennek.
A szülőknek, főleg a keresztény szülőknek azt tanácsolják, hogy beszéljenek a gyerekeikkel a szexuális tisztaság fontosságáról, hiszen a szexuálisan a világ ma sokkal veszélyesebb, mint 50 éve. Ma minden 4. amerikai tini például nemi beteg.

A szkenneres kutatás kimutatta, hogy az elülső agykéreg, ahol úgymond a felelős döntéseket hozzuk, nem is fejlődik ki teljesen a 20-as évek közepéig, így bölcs és érett döntéseket nem is hozhatnak maguktól fiatal korban.
Tehát a szülők felelőssége és fontos feladata a gyermekeik irányítása, és helyes úton való terelgetése. A tudósok szerint világossá kell tenniük gyerekeik előtt, hogy igenis elvárják tőlük a szexuális önmegtartóztatást, és még a gondolatával se játszanak, vagy kacérkodjanak.

Amerikában egyre nagyobb divat az ez irányú szerződés szülő és gyermeke között szigorú feltételekkel a gyermek jövőjére, családjával való viszonyára nézve, kialakítva benne a tudatosságot, megfontoltságot és a felelősségérzetet.
Fontos lenne, hogy ezt tananyagként a suliban, és ugyanígy a gyülekezetekben is tanítsák.
A mai generáció ugyanis igényli a tudományosan alátámasztott érveket, magyarázatokat!

Tehát bebizonyosodott, hogy monogámiára és hűségre lettünk teremtve -- az Ige megint Igaznak bizonyult -- Istennél ki lehet bölcsebb???!!!

Tehát, ha megkérdőjeleződik is bennünk valami, akkor a hitünkre és a Bibliára támaszkodjunk továbbra is minden kétkedés nélkül-- a megfelelő időben úgyis minden világosságra jut és magyarázatra talál az Úr által!!!
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 17, 08:31:07
gedzsi! Isten megbocsájt valóban, de teljesen más az is, ha valaki bűnösként, vagy kegyelem alatt követi el, amikor szándékosan vétkezik. A szabadság nem lehet ürügy.
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Március 18, 06:53:40
Hát igen. A megbocsátás is hit által van. Ha hiszünk, mert Isten mondta, akkor valóság lesz. Ha olyat akarunk elhinni, amit Isten nem mondott, az nem sokat ér, bármennyire is higgyünk benne. Például azt akarjuk elhinni, hogy "nyugodtan vétkezzünk, mert Isten úgyis megbocsájt", akkor ennek a hitnek rossz alapjai vannak, hiszen ilyet Isten nem mondott...
Isten minden bűnt megbocsát, de van ennek egy folyamata: A bűnt fel kell ismerni, meg kell vallani és el kell hagyni. Ebből a folyamatból semmi el nem hagyható.
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Március 18, 22:29:34
Kedves Gedzsi!

Téged mint testvérünket nagyon szeretünk, és nekem külön szimpatikus, hogy keresztény fórumon keresed a válaszokat a kérdéseidre, és még azt is megértem, hogy alkudozni próbálsz. Fiatal vagy és körülötted minden arra biztat, hogy ne tartsd magad vissza. De hidd el nekem, hogy ez a világ legnagyobb szemfényvesztése, amit csak elkövethet a sátán az emberrel szemben. Azt hazudja - nagyon meggyőzően  - hogy csak akkor leszel boldog ha gyorsan, hamar belemész a szerelmi viszonyokba, pedig itt akar legjobban meglopni, mert régi igazság az, hogy amelyik szívben sok ember számára volt hely, ott nem marad hely annak az egynek aki au igazi lenne. Igyekezz megismerni az Igét minél jobban, kapcsolódj be valamilyen szolgálatba, töltsd az ifjúságodat értelmes dolgokkal, és akkor nem kell előre biztosítani magad Isten megbocsájtó szeretetéről. Mert való igaz, hogy tart a kegyelem idő és Isten minden megbánt bűnt megbocsájt, feltétel nélkül. De tudod az összetört élet következményeit hordozni kell, sokszor egy életen át, és még az sem biztos, hogy a kegyelmi idő korlátlanul rendelkezésre áll. Mert van akinek rövidebb ideig tart az élete, mint másoknak, ezért : Ma ha az Ő szavát halljátok meg ne keményítsétek a ti sziveteket! - tanácsolja nekünk az Úr, és ezt adom én neked tovább, szeretettel.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Március 18, 22:33:59
Ámen!
Cím: Erotika
Írta: maria - 2010 Március 19, 22:22:05
Szia s.niki96! Áthelyeztem az írásodat ide, mert nem Erotika kérdés:

http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,52.0.html

Szeretettel: Mária
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 21, 22:16:46
Kedves Zsuzsa! Azért nem válaszoltam a leveledre mert a videón nem találtam semmit. lehet hogy rossz helyen néztem. Köszi hogy leírtad. Igen a szexuális érzelmek nagyon komolyak. Nagyon nehéz őket legyőzni. De lehetséges. Isten segítségével. De csak az övével. De nekünk is tennünk kell érte. Anélkül nem tudunk változtatni.
Irma! Hozzá tenném hogy Isten néha mégis behúzza a kéziféket külső hatással, de annak komoly következményei vannak. Egyébként köszönöm hogy befogadtatok!  :05:
Cím: Erotika
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Március 22, 07:32:55
Ok.  Gedzsi :afro: :2smitten: :044:
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Március 22, 10:43:14
Drága Gedzsi!

Hidd el, jobb ha te teszed meg, mint sem arra vársz, hogy a körülmények váljanak olyanná, ami nagyon fájdalmas lehet. Az önként történő engedelmesség mindig jó illat Isten előtt, és áldássá válik.

 :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 23, 22:30:51
Hát igen jobb a biztosnáság. De szerinted pl milyen esetben tesz Isten ilyet?
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Március 24, 20:04:31
Kedves Gedzsi!

Nem értem mire kérdeztél rá? Csak sejtem. Megtennéd, hogy pontosabban kérdeznél?

Szeretettel : Irma :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: gedzsi - 2010 Március 25, 22:29:52
"Hozzá tenném hogy Isten néha mégis behúzza a kéziféket külső hatással, de annak komoly következményei vannak." Erre válaszoltál és én is meg kérdeztem hogy szerinted mikor van ilyen?
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Március 25, 22:35:29
Kedves Gedzsi!

Ez olyankor van - szerintem, és nem állítom, hogy meg tudom neked mondani a "tutit" - amikor valaki tovább megy a megengedettnél, de Isten féltő szretetéből olyan helyzetbe kerül, hogy lelepleződik, vagy megszégyenül. Ilyesmire gondolok. De az a legjobb ha a leány magatartása elriaszt.
Cím: Erotika
Írta: Marcsi76 - 2010 Április 07, 13:12:32
Sziasztok!
Remélem jó helyre kerül az írásom!Elnézést,ha nem a megfelelő helyre írom le a gondolataimat!Legyen mentségemre,hogy csak pár napja ismerem ezt az oldalt!
Mivel köze van egy "kicsit" az erotikához,ezért megosztom veletek tanulságul!
Isten ma nagyon nagy leckét tanított meg velem!HÁLA LEGYEN NEKI EZÉRT,MERT CSAK ÍGY TÉRTEM ÉSZHEZ! A történet a következő:
A munkahelyemen "megismertem" egy "hívő" fiút.Na nem úgy.Nagyon jó volt vele beszélgetni az Úr igéjéről,harcainkról és egyebek.Csak az ÚR!!!! Viszont,itt jön a csavar.Szépen lassan fontossá vált és beférkőzött a gondolataimba is!Tudtam,hogy ez nem jó így és az egész érzésemet az Úr elé vittem.Azért imádkoztam,hogy ne az legyen amit én akarok,hanem a Mennyei Atya akarat.A fontos,hogy a munkatársam a helyes úton járjon és én ennek ne legyek akadálya. Megjegyzem,hogy a "kolléga" semmit sem akart tőlem!Még jó!!!
A múlt héten történt megint egy csavar az egészben! A kolléga nem áll velem szóba!Nem tudtam mire vélni a dolgot! Nem tettem semmit,amivel ezt kiérdemeltem volna! Sőt látványosan kerüli a társaságomat! Eleinte nagyon bántott az egész.De ma végleg megértettem.Egy világi lánynak teszi a szépet! Most nem a féltékenység beszél belőlem! Csak arra tudok gondolni,hogy azért nem áll velem szóba,mert tudja,hogy amit csinál az helytelen.
Ezért kerülne? Hol van az a srác,aki ragaszkodik az Úrhoz? A lány szinte megalázóan bánik velem!
Két dolgot vontam le ebből magamnak:

1. Máskor ne álljak szóba senki olyannal,aki azt állítja,hogy Ő az Úré!Pláne,ha fiú!Sőt!!!!!!
2. Ne dobd a gyöngyeidet a disznók elé!

Marcsi
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Április 07, 13:35:26
Szia Marcsi! :044:

A történeted jó helyre kerűlt!
:igen:

Sajnos az ember esendő!
Hívő kollégád most éppen nagyot készűl hibázni, de ez még nem biztos, hogy a hitetlenségére vezethető vissza!
Én erre azt mondanám, hogy a férfi nembe genetikailag kódólt ostobaság!
:hehe:

Azért ne aggódj, nem minden pasi egyforma!
Vannak akik az ige tanácsait a hormonháztartásuk fölé tudják helyezni!

:044:

Csaba
Cím: Erotika
Írta: Marcsi76 - 2010 Április 07, 14:01:53
Imádkozom érte! És nagyon hálás vagyok az Úrnak,hogy erre is tanított! A hormonokról pedig annyit,hogy annak is egy ura van,Jézus Krisztus! Már ha engedem,hogy azzá legyen!
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Április 07, 14:54:02
Szia Marcsi! :044:

A történeted jó helyre kerűlt!
:igen:

Sajnos az ember esendő!
Hívő kollégád most éppen nagyot készűl hibázni, de ez még nem biztos, hogy a hitetlenségére vezethető vissza!
Én erre azt mondanám, hogy a férfi nembe genetikailag kódólt ostobaság!
:hehe:

Azért ne aggódj, nem minden pasi egyforma!
Vannak akik az ige tanácsait a hormonháztartásuk fölé tudják helyezni!

:044:

Csaba

Igen Csaba!

Sot hozzatennem, hogy az agy helyes mukodesehez szukseges vér olykor mas tajakra vandorol es ezert nehezze teszi a gondolkozast! :pirul: :hehe:
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Április 07, 15:19:48
Drága Marcsi!

Jó téged olvasni, és azt kívánom, hogy egész életedben ennyire biztosan állj az Úrban. Tudod azt a fiút, a kollegádat nem biztos, hogy neked meg kell értened. Sőt megkockáztatom, hogy még imádkoznod sem kell érte azután, hogy az Úr kezébe letetted, és megkérted az Urat, hogy vegye gondjaiba. Nem leányoknak kell evangelizálni a fiúkat, és fordítva. Te csak éld a hivő leányok kedves, tiszta életét az Úrban. Találj olyan barátokat, akikkel közös a hitbeli látásotok, és jó, tartalmas, felszabadult, vidám együttléteket tölthetsz el.

Isten áldjon és őrizzen meg téged mindvégig!

 :161:
Cím: Erotika
Írta: Marcsi76 - 2010 Április 07, 15:42:13
Ezt teszem!És kérem az Úrat,hogy tisztán meg tudjam őrizni a szívem!És igen nem nekem kell evangélizálni a fiúkat!Ez nagy lecke volt!
Cím: Erotika
Írta: erdei - 2010 Április 07, 16:53:53
Már megint itt van a szerelem
Már megint izzad a tenyerem
Minek, minek, minek, minek

Már megint csak őrája gondolok
Már megint csak akarok egy nagyot
Minek, minek, minek, minek

Már megint csak őt látom mindenütt
Már megint csak őt hallom mindenütt
Minek, minek, minek, minek

Szerelem, szerelem, szerelem
Szerelem, szerelem, szerelem
Köpni kell, köpni kell, pü, pü
Ráááá
/Albert Eistein Bizotság

Ez jutott az eszembe, bocsi. :044:
Itt meg lehet hallgatni:http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/693/bizottsag/szerelem-zeneszoveg.html
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Április 07, 17:18:29
Ezt teszem!És kérem az Úrat,hogy tisztán meg tudjam őrizni a szívem!És igen nem nekem kell evangélizálni a fiúkat!Ez nagy lecke volt!


Marcsi a hormonokkal kapcsolatos véleményedre mondok egy Áment!

:igen:

Aki pedig Krisztusénak vallja magát azon nincs mit evangélizálnod, főként, ha férfiról van szó, ezt is jól látod!

:044:
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Április 07, 17:51:18
Kedves Erdei tesó!

Ej, ej... :040:
Cím: Erotika
Írta: erdei - 2010 Április 07, 19:50:41
Irmám, képzeld, ha mindent komolyan vennénk :igen: :igen:
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Április 07, 20:09:55
 :igen:
Cím: Erotika
Írta: b.cermidoff - 2010 Április 08, 02:05:01
Elmesélek egy történetet név és cím nélkül - mert ez megtörténhet bármelyik kezdő hívővel. Egy férfi tesó - aki magát nyíltan keresztény üzletembernek vallotta - üzleti tárgyaláson megismerkedett egy szimpatikus hölggyel. A lány intelligens volt és szép. Jól érezték magukat egymással. Órákat el tudtak beszélgetni. Mitagadás, a tesónak egyre inkább megtetszett a lány...szóval belezúgott. Állandóan róla áradozott. A leányzó meg - a tesó szerint "kacérkodott vele". A tesó mindenképpen feleségül akarta venni. Ekkor megkérdeztem, hogy keresztény-e a választottja. Kiderült, hogy nem. A tesó állandóan ott lógott "tárgyalni" vele. Saját bevallása szerint meg akarta téríteni. A lányt állítólag érdekelte az evangélium, de hónapokig hiába beszélt neki, nem tért meg. Én azt mondtam neki: lehet, hogy ostobaság, de az Úr soha nem tesz senki elé egy hitetlen partnert azzal, hogy: őt szántam neked, nesze és térítsd meg, hogy majd feleségül vehesd! Másodszor: az evangelizáció abból áll, hogy: 1., a lehető legrövidebben és legérthetőbben elmondod az evangéliumot, 2., ha vannak kérdések, az értelmesekre válaszolsz, ha van megtérés elmondod a megtérővel a megtérő imát, 3., végül pedig ajánlod Krisztus Testét (telefonszámcsere, programok, istentiszteletek stb). UTÁNA LELÉPSZ ÉS MÉSZ A KÖVETKEZŐ EMBERHEZ, AKIVEL MEG SZERETNÉD OSZTANI AZ EVANGÉLIUMOT. Az evangelizáció nem azt jelenti hogy odasátorozunk és végigvárjuk, hogy az illető megtérjen. (Bár ha ez a beszélgetés után rögtön bekövetkezik, dicsőség az Úrnak!) Az egész arról szól, hogy én vetek, más öntöz és megint más valaki arat. Senki sem ülhet rá az Úr vetésére és nem sajátíthatja ki magának. A tesó elmondta a lánynak az evangéliumot. Az Úr hűséges. Az elvetett mag kinő, ha jó helyre került. Az a lány meg fog térni a tesó ellenőrzése és őrizete nélkül is. Ne gyártsunk alibit az igehirdetésből a testünk számára, mert az nagyon durva dolog! Megjegyzem, ha az ember keresztényként jár a világban, akkor nem szabad elfelejtenie azt a felelősséget, ami azzal jár, hogy ő Krisztus nagykövete. A világ a hozzá tartozókkal együtt a Sátán zsinagógája. Egy hitetlen pedig, bármilyen szép, kedves és okos is, Isten nélkül elveszett, a harag gyermeke. Nem olvadhatunk le nyilvánosan előtte a székről, mert akkor a Sátán tapsol örömében. Erkölcsi tartásnak kell lenni az ilyen helyzetekben, még ha ez egy kezdő keresztény férfi számára nehéz is. Végül a tesó elgondolkodott és elengedte ezt az egész "szerelem-dolgot". Békességet kapott az Úrtól és rengeteg szabadidőt, amit értelmesen tölt el Isten legnagyobb dicsőségére és Krisztus Teste épülésére.
Cím: Erotika
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 08, 07:36:31

Én is igy látom.
Zsuzsa
Cím: Erotika
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Április 08, 08:03:05
Már megint itt van a szerelem
Már megint izzad a tenyerem
Minek, minek, minek, minek

Már megint csak őrája gondolok
Már megint csak akarok egy nagyot
Minek, minek, minek, minek

Már megint csak őt látom mindenütt
Már megint csak őt hallom mindenütt
Minek, minek, minek, minek

Szerelem, szerelem, szerelem
Szerelem, szerelem, szerelem
Köpni kell, köpni kell, pü, pü
Ráááá
/Albert Eistein Bizotság

Ez jutott az eszembe, bocsi. :044:
Itt meg lehet hallgatni:http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/693/bizottsag/szerelem-zeneszoveg.html

nekem meg ez:   
(mármint a "szerelemről", a legnagyobb szerelemről)
 :063: :2smitten: :044: :063:  :afro:

Ma csak álmodom arról,
1. Gyönyörű lehet,
Ha ott állok-végre előtted.
Ma csak álmodom arról,
Hogy lesz majd egy nap,
Mikor színről-színre látlak.
Ma csak álmodom arról.

Refr.: Mit érzek majd akkor, mikor dicsőséged vár?
Talán csendben csodállak, vagy a lábam táncot jár?
Vajon térdemre hullok, vagy állva nézek rád?
Halleluját kiáltok, vagy elnémul a szám?
Ma csak álmodom arról.

2. Ma csak álmodom arról,
Bár ott lennék már,
Ahol a Fiú-mennyegzője vár.
Ma csak álmodom arról,
Mikor nem lesz más,
Csupán boldog, örök imádás
.  :063:

Itt meghallgathatod:
&feature=related                 /angolul/
PL&playnext=1&index=8 /magyarul/
 
Cím: Erotika
Írta: b.cermidoff - 2010 Április 13, 22:48:04
Persze, megjegyzem, hogy az üzletember tesóról írt történetet akár magamról is írhattam volna. Nekem is volt egy "majdnem" történetem, amiben majdnem minden OK volt. Majdnem minden stimmelt, a barátommal. Voltak csodálatos imaközösségeink (természetesen az imakörben), együtt szolgáltunk, sőt egy vállalkozásban együtt is dolgoztunk. Soha nem unatkoztunk, végig viccelődtük az egész napot. Úgy voltunk beharangozva, mint a gyülekezet galambpárja. Azonban túlságosan elkényeztettem a barátomat. A kapcsolat elment egy nem kívánatos irányba. A férfiú megijedt, eltűnt az általa kezdeményezett eljegyzés előtt két nappal. Azóta sem láttam, mobiljai, e-mail címe nem élnek. Meg kellett tanulnom a gyakorlatban a megbocsátást a bocsánatkérést és a megbocsátás elfogadását az Úrtól...Fájdalmas lecke volt, de az Úr csodálatos gyógyító munkájával, vigaszával.
Imádkoztam, hogy az ex-em túljusson ezen a dolgon, találjon egy jó gyülekezetet és visszatérjen Krisztus Testébe. Aztán elengedtem a dolgot. Nem volt könnyű, de megérte. Az Úr elvett egy bálványozott kapcsolatot, adott helyette Isten szerinti barátokat a gyülekezetben és új ajándékokat, szolgálatokat a Vele való járásban. Ismét egy új oldaláról ismertem meg.
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Április 14, 18:53:39
Drága Testvérem!

Ez egy nagyon fájó történet, de Isten számodra jóra fordította, és jó azt olvasni, hogy Nála kerested a vigasztalást. Adjon neked az Úr egy igazi, jó kapcsolatot, amelyen megnyugszik Isten gazdag áldása. Addig pedig éld az Úrban örömmel az életedet, és tudd azt, hogy Isten áldása alatt élsz.

 :016:
Cím: Erotika
Írta: szerzs - 2010 Április 23, 20:36:06
ezt hol olvastad?
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Április 23, 20:40:30
Mire gondolsz? :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: klinnsy - 2010 Május 17, 12:11:04
Kedves fórumozók!

Végre elindult a "Párkapcsolat tanulmányunk"
http://www.adventista.hu/nicelife/tanuljunk/parkapcsolat/01.php
Sok szeretettel osztjuk meg veletek, váljon mindenki hasznára.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 28, 10:38:58
Sziasztok! :D

Szerintetek van egy határ a házasságon belüli szexnek, amin túl menve már nem tetszik az Istennek?
Ha van, akkor hol ez a határ?

Kíváncsian várom meglátásaitokat! :afro:
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Május 28, 11:10:17
Ajjaj...
Szerintem nincs...

Jöhetnek a kövek...
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 28, 11:24:45
Tőlem Tesókám nem kapsz követ! :hehe:

Az én véleményem szerint ott van a határ, ahol már önzőség lapul.
Vagy ahol már lelkiismereti problémák vannak...

Jöhetnek ide is a kövek! :hehe:
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Május 28, 11:33:44
Ha valaki ebben megállapít egy határt, az a határ az emberi megfelelésen fog alapulni. Kinél ez a határ, kinél az, de minden esetben emberi tetszés, vagy nemtetszés megnyilvánulása.
Például vegyük a szado-mazo-t. Nem tartom normálisnak és Isten előtt kedvesnek, de lássuk be, hogy itt sem a szexel van a probléma, hanem a mögötte lévő deformált személyiséggel. Ha normális lenne az ember, akkor normális a szexuális élete is, bárhogyan is éljék meg azt...
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 28, 17:11:18
Sziasztok! :D

Szerintetek van egy határ a házasságon belüli szexnek, amin túl menve már nem tetszik az Istennek?
Ha van, akkor hol ez a határ?

Kíváncsian várom meglátásaitokat! :afro:

A Bibliában le van irva.
A hölgy tisztátalannak számit a menstruációja alatt, és onnantól kezdve 7 napig. Utána felékesiti magát a férjének és egészen a következő menstruációig együtt lehetnek bármennyiszer, bármikor...
Hozzátenném, hogy a mai egyházak általában csak a menstruációs időszakot tanitják tiltásnak, a 7 napot nem emlitik, ezért sok házasságban erről nem is tudnak.
Sokaknak az a véleményük hogy a vérzés ideje alatt kell csak önmegtartóztatás, nekem az a véleményem hogy a 7 nap sincsen eltörölve...
A szexuális életben minden perverziónak számit ha nem normális keretek között történik. Ezt viszont szinte minden egyházban tanitják, alapkövetelmény.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 28, 17:25:14
Tudnál másolni igét a hét napot illetően? Mármint a menstruációval kapcsolatban?
Cím: Erotika
Írta: ditte - 2010 Május 28, 17:35:07
Érdekes kérdések.Azon kívűl fontos ezt megbeszélni.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 28, 17:38:06
Tudnál másolni igét a hét napot illetően? Mármint a menstruációval kapcsolatban?

Mózes III. 15/28

Ha az asszony megtisztul folyásából, számoljon még hét napot, és azután már tiszta.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 28, 17:44:01
Köszönöm, hirtelen nem emlékeztem az igehely hollétéről. :D

Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 28, 17:48:08
Antee, az Ige amit bemásoltam neked, az azt jelenti, hogy a feleség mestruációja után hét napot kell számolni addig, amig a férjével együtt lehet. Az egyházak azonban ezt nem tanitják, csupán azt a részt, hogy a vérzés ideje alatt ne legyenek együtt. Nekem az a véleményem, hogy el kell dönteni hogy az egész törvény ma is érvényes-e, vagy pedig eltöröltetett.
Ugyanis ha a menstruáció alatt az asszonynak nem szabad a férjével együtt lennie, akkor azt a bizonyos hét napot is meg kell tartani. Vagy egyiket sem, vagy mindkettőt. Mert ez tulajdonképpen egy parancs a Bibliában. De ezzel én csak egy Fehér Holló vagyok, és még az is lehet hogy kiátkoznának az egyházból, ha ezt igy hirdetném...
Ha megkérdezed tőlem hogy ezt vajon miért kérte az Úr? Azt válaszolnám, hogy CSAK. Nem magyarázza meg azt sem, hogy a vérzés alatt miért nem lehet az asszony a férjével együtt és azt sem magyarázza meg, hogy utána hét napig miért nem...
Ezek a titkok az Úréi, odaát majd megtudjuk, mert most még csak tükör által homályosan látunk...
De ha már itt tartunk meg kell emlitenem az ortodox zsidó vallást, ahol ezt a törvényt nagyon de nagyon komolyan veszik. Izraelben lehet kapni egy olyan pamut anyagot, amit a hölgyek használnak, mikor elmúlik nekik. Amikor kivül már nem látnak vért, akkor magukat megvizsgálják belülről ezzel a pamut anyaggal és ha vért találnak, nem kezdik el a hét nap számolást. Amikor nincs vér, elkezdik a hét napot, a hetedik napon meg egy rituális fürdőbe mennek, de előtte teljesen megmosakszanak tetőtől talpig, körmöt vágnak stb... és igy a fürdőben egy ima kiséretében elkészitik magukat aznap estére a férjüknek. Az ortodoxoknál kötelező azon a napon együttlenni. (Persze ezt a Biblia sehol nem irja, hagyomány...)
Megtisztelő dolog szerintem, amikor mindenkinek az asszonykája a férjüknek csinositgatja magát...
Biológiai magyarázata is lehet ennek a törvények, elvileg a hét nap kiszámolása pont arra az időpontra esik, amikor az asszonynak peteérése van, és mint tudjuk a pete csak 24 órán át életképes...Mindenesetre ezt nem szabad belemagyarázni a Bibliába, csak érdekességként megemlitettem.
Cím: Erotika
Írta: Guti Tünde - 2010 Május 29, 09:47:06
"A szexuális életben minden perverziónak számít ha nem normális keretek között történik."

Az orális és anális szex utálatos Isten előtt, és egyértelműen átkot hoz a házaspárra.

Ezenkívül Pál azt tanácsolja, hogy annyiszor legyenek együtt, hogy ráérjenek a böjtölésre és az imádkozásra!
Cím: Erotika
Írta: h.isro - 2010 Május 29, 10:40:49
Ámen!
Cím: Erotika
Írta: irene - 2010 Május 29, 11:25:00
Ebben a kérdésben lehet konzervatív a felfogásom, de Tündével azonos gondolkodással
 "Az orális és anális szex utálatos Isten előtt, és egyértelműen átkot hoz a házaspárra."
Állítom hogy így is történik, ugyanis szerintem  ezek már a perverzió határát súrolják és a vége elhidegülés majd utálat, végül válás.
Ami nem tiszta szerelemből fakad, hanem ösztöneik kielégítésére, az  nem emberi.......szerintem..
A hét nap  betartása  ahogy Batiszrael írta  minden házasságban csak előnyre válhatna a "tisztelet" szempontjából. Isten felé és a házaspárok egymás felé.
Nem beszélve a  lélek gyümölcséről az "önmegtartóztatás" ajándékáról.
Hosszú egy hónap, aminek "háromnegyed" nagyobb részét teljes átadással, romantikával, tisztelet adással és intimitással nagyon lehet élvezni.
Nagyon sok magyar nő boldog lenne ha az ÚR parancsa szerint élhetne boldog házaséletet.



 
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 11:56:46
Ha már a Bibliánál tartunk és az egészséges házaséletnél, ide jönne még a "fogamzásgátlás" témaköre is.
Megállapitottuk hogy az Isteni törvényes keretek között áldott a szexuális élete minden házaspárnak, ha megtartják az Ige szabályait.
Na de mit ir a fogamzásgátlásról? Semmit. Legalábbis igy konkrétan, semmit.
Viszont van egy ó-szövetségi igeszakasz, ahol az egyik férfiú "földre vesztegette a magot" és ez "útálatos volt az Úr előtt", szóval ezt az igeszakaszt kéne behatóbban megvizsgálni.
Az ortodox zsidó felfogás szerint egy házaspárnak szabad védekezni, de csakis az asszonynak. Erre az igére hivatkoznak.
Csak az a bökkenő ebben, hogy abban a szituációban nem feltétlenül önmagában a védekezés volt a bűn és utálatosság, hanem az, hogy a férfiú nem akart magot támasztani, mint ahogy a törvény előirta.
Én úgy gondolom, hogy a védekezés minden formája megengedett addig, amig a védekezés nem művi abortuszt hajt végre. Minden olyan módszer, ahol a már megtermékenyitett petesejt lökődik ki az anya méhéből, az gyilkosság. A gyilkosság minden formája bűn, ez is. Tehát utána kell járni nőgyógyászoknál hogy pld. egy tablettának milyen hatásai vannak az asszony szervezetére és hogyan működik. Ha önmagában a megtermékenyitést gátolja meg, akkor alkalmazható.
És még valamiről kellene itt beszélni...
A "sokasodjatok és szaporodjatok és töltsétek be a Földet" parancsolatról, na de ez már egy másik témakör.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 29, 12:03:40
"A szexuális életben minden perverziónak számít ha nem normális keretek között történik."

Az orális és anális szex utálatos Isten előtt, és egyértelműen átkot hoz a házaspárra.

Ezenkívül Pál azt tanácsolja, hogy annyiszor legyenek együtt, hogy ráérjenek a böjtölésre és az imádkozásra!

Drága Tünde!

Ne haragudj hogy nem értek egyet veled, de a Bibliában sehol sem találom az orális szexet bűnnek. Az anális szexről viszont lehet következtetni az igéből.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 12:06:41
"A szexuális életben minden perverziónak számít ha nem normális keretek között történik."

Az orális és anális szex utálatos Isten előtt, és egyértelműen átkot hoz a házaspárra.

Ezenkívül Pál azt tanácsolja, hogy annyiszor legyenek együtt, hogy ráérjenek a böjtölésre és az imádkozásra!

Drága Tünde!

Ne haragudj hogy nem értek egyet veled, de a Bibliában sehol sem találom az orális szexet bűnnek. Az anális szexről viszont lehet következtetni az igéből.


Szia Antee, de bizony le van irva. "Férfival ne hálj úgy ahogy asszonnyal hálnak." pld...
Az orális sex-et azok a "párok" gyakorolják, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Ha egy keresztény házaspár nem "normális" keretek között van együtt, az perverzitás az Úr szemében. Kétneműnek lettünk teremtve, a közösülésnek megvannak a maga helyei, azokat kell sexre használni. Ennyi. Nem akartalak megbántani.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 12:12:19
Antee, nem akartalak megbántani. Egyébként a "gúnynevem" rabanit, mert nagyon komolyan veszem az Irott Igét. A rabanit az a rabbinak a női változata...Nem haragszom érte, ha igy hivnak, inkább megtisztelő, mert koránt sincs olyan magas teológiai tudásom, hogy rabanit legyek...talán majd odaát...
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 29, 12:26:02


Szia Antee, de bizony le van irva. "Férfival ne hálj úgy ahogy asszonnyal hálnak." pld...
Az orális sex-et azok a "párok" gyakorolják, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Ha egy keresztény házaspár nem "normális" keretek között van együtt, az perverzitás az Úr szemében. Kétneműnek lettünk teremtve, a közösülésnek megvannak a maga helyei, azokat kell sexre használni. Ennyi. Nem akartalak megbántani.

Drága Dafna!

Ez az ige koránt sem a nő és férfi szexuális életéről beszél. Itt a fajtalanságról beszél az ige.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 12:26:22
Elhoztam az Igét is amire hivatkozok.
Abban a részben található, aminek ezt a cimet adták:
"A családi élet tisztasága"

Ez pedig a Mózes III. 18-ban található.

22. " Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak."
Minden szexulalitással kapcsolatos bűn, halálos bűn. Ezt sem én mondom, hanem a Biblia. Ime:
29.
"Mert aki csak egyet is elkövet ezek közül az utálatosságok közül, azt mind ki kell irtani népe közül, ha ilyet követ el."
A Bibliában kétfajta bűn létezik,
a halálos és
nem halálos bűnök.
Minden szexuális áthágás halálos bűnnek számit, nagyobb itélet alá esik.
Fel sem tudjuk fogni igazán, hogy Jézus micsoda nagy dolgot tett, mikor a halál erejét megtörte. Ha Ő nem halt volna meg és nem támadt volna fel, bizony a törvény szerint azonnali halál járna...
De az Úr kegyelmes és irgalmas Isten aki nem gyönyörködik a bűnös halálában, hanem hogy megtérjen és éljen. Ámen.
Azok a felekezetek ahol "bűnvallást" gyakorolnak általában a halálos bűnökkel mennek megvallásra. Ott tanúk jelenlétében kérnek bocsánatot Istentől és ebből a bűnből meg kell térniük.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 12:27:58


Szia Antee, de bizony le van irva. "Férfival ne hálj úgy ahogy asszonnyal hálnak." pld...
Az orális sex-et azok a "párok" gyakorolják, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Ha egy keresztény házaspár nem "normális" keretek között van együtt, az perverzitás az Úr szemében. Kétneműnek lettünk teremtve, a közösülésnek megvannak a maga helyei, azokat kell sexre használni. Ennyi. Nem akartalak megbántani.

Drága Dafna!

Ez az ige koránt sem a nő és férfi szexuális életéről beszél. Itt a fajtalanságról beszél az ige.

Akkor kérdezek Tőled valamit:
Szerinted Isten mire teremtette meg az ember száját?
-beszédre
-evésre, ivásra
-Istenimádásra
vagy
szexuális élet gyakorlására?
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 29, 12:31:51
Szerintem mi úgy sem leszünk közös nevezőn! Ez csupán csak emberi elmélkedések! Az ige nem tiltja a legkisebb módon sem.
Én még a bálványáldozati húst is megtudnám enni! Mert erős vagyok! De ha téged ez botránkoztat, akkor nem eszem előtted. A témát befejeztem.

Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 12:32:24
Antee, ennyi erővel mondjuk egy keresztény házaspár az asszony havi tisztátalansága idején élhetne úgy házaséletet, hogy a férfi nem a hüvelyen át közösül...
Nem érzed hogy milyen utálatos csak a felvetés is?
Na, az orális sex is ugyanez a kategória. Isten nem szexuális élet gyakorlására teremtette a szánkat.
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 12:35:05
"A szexuális életben minden perverziónak számít ha nem normális keretek között történik."

Az orális és anális szex utálatos Isten előtt, és egyértelműen átkot hoz a házaspárra.

Ezenkívül Pál azt tanácsolja, hogy annyiszor legyenek együtt, hogy ráérjenek a böjtölésre és az imádkozásra!

Kedves Tünde! Ez azért elég kemény kijelentésnek minősül. Én ezzel nem értek egyet.  :pirul: :2smitten:
Szerintem is annyit szabad egy házaspárnak amit még nem éreznek maguk között sem megbotránkoztatónak.
 :2smitten:

Az anális szex-el kapcsolatban pedig egyetértek. Nem tiszta már önmagbán sem és azt el tudom fogadni hogy ami megfertőzheti a testünket az Isten előtt nem kedves.  :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 12:48:31


Szia Antee, de bizony le van irva. "Férfival ne hálj úgy ahogy asszonnyal hálnak." pld...
Az orális sex-et azok a "párok" gyakorolják, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Ha egy keresztény házaspár nem "normális" keretek között van együtt, az perverzitás az Úr szemében. Kétneműnek lettünk teremtve, a közösülésnek megvannak a maga helyei, azokat kell sexre használni. Ennyi. Nem akartalak megbántani.

Drága Dafna!

Ez az ige koránt sem a nő és férfi szexuális életéről beszél. Itt a fajtalanságról beszél az ige.

Akkor kérdezek Tőled valamit:
Szerinted Isten mire teremtette meg az ember száját?
-beszédre
-evésre, ivásra
-Istenimádásra
vagy
szexuális élet gyakorlására?

Szerinted mire teremtette?  :2smitten:
Komolyan nem tudok olyan igéről a Bibliában ami egyértelműen vagy legalábbis elég határozottan kimondaná hogy csak erre, meg erre használhatod a szádat.  :pirul: Bocsánat ez az én véleményem.

Egyébként szerintem is csak azért meg most ezen a vita, mert emberileg is mást gondolunk ezekről a dolgokról. Mindannyiunk hozzá állása más és ezt megpróbáljuk igeileg is alátámasztani.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 13:23:20
Szia Döndikee!
A nézeteimmel nem vagyok egyedül.
Az egyik felekezetnél megtalálható bűnlistán a következők szerepelnek:
- házasságon kivüli nemi közösülés
- erről való képzelgés
- önkielégités
- férfiak- férfiakkal való nemi közösülése
- nők nőkkel való nemi közösülése
- házasságtörés
- kéjsóvárgás
- rokonokkal való nemi közösülés
- pénzzért való nemi közösülés
- nemi erőszak
- önmutogatás
- frigiditás
- nudizmus
- perverzitás
- anális sex
- orális sex
- gyermekekkel való  nemi közösülés
- állatokkal való nemi közösülés
- mások nemi közösülésének nézése
Nos a felsorolt dolgok a szexuális tisztátalanság témakörébe tartoznak.
A normális házastársi együttlét előjátéka sem lehet orális sex.
A pásztoroknak és papoknak kötelességük lenne erről tanitásokat tartani a házasulandóknak.
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 13:42:44
Hát ezzel még mindig nem értek teljesen egyet. :2smitten: Ezt a listát egy, vagy több ember hozta létre, ami az ő elképzelésük szerint bűn. Azt nem mondom, hogy a felsoroltak közül szinte az összeset én magam is bűnnek tartom.
 :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Jules - 2010 Május 29, 14:44:04
Sziasztok!

Látom, érzékeny területre tévedt a beszélgetés.

Én nem találtam igét az orális szex minősítésére, így szerintem az vonatkozik rá, mint sok minden másra: aki hitből teszi, tegye, aki nem tartja jónak, ne tegye.

Tudom, hogy sokan azon a véleményen vannak, ami itt a fórumon is elhangzott, hogy bűn, és átkot hoz, de az én személyes tapasztalatom az, hogy egy nehéz időszakban Isten pont ezen keresztül állította helyre a nemi életünket, és ezzel megmentette a házasságunkat.

Ha valakit ezzel most megbotránkoztattam, akkor kérlek, bocsássatok meg.

Szerintem a leghelyesebb mindenkit meghagyni az Istentől kapott szabadságában.

Szeretettel

Jules
Cím: Erotika
Írta: h.isro - 2010 Május 29, 14:49:22
Ámen! :) Bár még nem éltem házasságban  :gunyos:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Május 29, 14:59:32
Sziasztok! :044:

Nem igazán akartam a témához hozzászólni, de döbbenet, hogy mennyire tudjuk csűrni-csavarni az igét, ha önmagunkat akarjuk igazolni!

Példáúl kategorikusan kijelenteni a frigidításról, hogy az halálos bűn elég nagy tájékozatlanságot hordoz magában!

Az igében valóban rögzítve van, hogy a spermiumnak hol a helye!  Az előjátékot (s nem az anális sexről beszélek) halálos bűnnek nyílvánítani elég dogmatikus kijelentésnek tűnik!
Remélem a csókot és a simogatást nem fogjátok perverziónak mínősíteni!
Valóban vannak olyan sexuális tévelygések, amelyek utálatosak Isten előtt, pl. homosexualítás, anális közösűlés, gruppensex.
Viszont ezeken felűl ne akarjuk már a házastársak örömét korlátozni, ez legyen a házasság belügye!
:044: 
Cím: Erotika
Írta: irene - 2010 Május 29, 14:59:44
Kárhoztatni senkit nem akarok ...az ÚRé az ítélet ...

Nálam pedig ez miatt ment tönkre legfőképpen az "idilli kapcsolat" ..........inkább maradok egyedül .......... :gunyos:
de egyébként - lehetnek jó és rossz tapasztalatok életünkben és nem árt ha véleményt cserélünk netán intjük egymást  :169:

áldott délutánt
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 15:01:31
Idézet
Szerintem a leghelyesebb mindenkit meghagyni az Istentől kapott szabadságában.


Teljesen egyetértek veled. Azt gondolom, hogy az emberek manapság nagyon félnek az új dolgoktól és könnyen belefuthatnak a törvénykezésbe amennyiben arra  az új dologra találnak valamiféle igét. Még mindig azt gondolom hogy ez a lista egy emberek által felállított eszmény lehet. Az orális szex-ről akkor sem beszél egy szót sem a Biblia.  És én gondolom hogyha bűn lenne, elég egyértelműen ki lehetne következtetni Isten Igéjéből.  :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 15:06:57
Sziasztok! :044:

Nem igazán akartam a témához hozzászólni, de döbbenet, hogy mennyire tudjuk csűrni-csavarni az igét, ha önmagunkat akarjuk igazolni!

Például kategorikusan kijelenteni a frigidításról, hogy az halálos bűn elég nagy tájékozatlanságot hordoz magában!

Az igében valóban rögzítve van, hogy a spermiumnak hol a helye!  Az előjátékot (s nem az anális sexről beszélek) halálos bűnnek nyílvánítani elég dogmatikus kijelentésnek tűnik!
Remélem a csókot és a simogatást nem fogjátok perverziónak mínősíteni!
Valóban vannak olyan sexuális tévelygések, amelyek utálatosak Isten előtt, pl. homosexualítás, anális közösűlés, gruppensex.
Viszont ezeken felűl ne akarjuk már a házastársak örömét korlátozni, ez legyen a házasság belügye!
:044: 

Váááá Daba!! Ott a pont  :afro: :2smitten: :2knuppel: :2funny:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 29, 15:07:47
A velemeny cserevel nincs semmi gond sem. De mar tulment ezen a hataron.
Vannak akik ugy hiszik, hogy a szexualitas csak az utod nemzesre adatott es ezert ezen kivul bun a szexualis elet. Remelem azert mar idaig nem jutunk...
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 15:08:50
Csúnya lenne.  :061: Biztos nem  :2knuppel: :2funny:
Cím: Erotika
Írta: Jules - 2010 Május 29, 15:12:41
Döndikeee írta: Az orális szex-ről akkor sem beszél egy szót sem a Biblia.

Így van. Mózesnél elég terjedelmes listát kapunk azokról a szexuális viselkedésekről, amiket Isten utálatosnak lát, és ez a lista elég szókimondó, egyáltalán nincsenek benne elkenve a dolgok, nevén nevezi az állatokkal való közösülést, és a többi dolgot is, amiknek egy jóérzésű keresztyén már a gondolatára is elborzad.

Az orális szex valamiért mégsincs benne a listában...

Szerintem ne ítéljük meg egymást emiatt.  :2angel:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 29, 15:17:37
Kárhoztatni senkit nem akarok ...az ÚRé az ítélet ...

Nálam pedig ez miatt ment tönkre legfőképpen az "idilli kapcsolat" ..........inkább maradok egyedül .......... :gunyos:
de egyébként - lehetnek jó és rossz tapasztalatok életünkben és nem árt ha véleményt cserélünk netán intjük egymást  :169:

áldott délutánt

Szia Irenke!

Teljesen rendben van az, hogy az miatt nem partolod az oralis szexet.
Viszont ettol a fogalom, mint oralis szex, nem bun!

Egy csok is lehet bun, attol fugg hogy hogyan adtak!
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 15:31:21
Szerintem az Intéssel nem lenne semmi gond ha tényleg szükséges lenne, de azt gondolom nem az.
Bocsánat, de az hogy nálad tönkre ment egy "idilli kapcsolat" az nem ennek tudható be. Legyünk őszinték, az akkor teljesen más kapcsolat volt és sajnos nem egy keresztény házasság és éppen ezért a két dolog nem ugyanaz. Maximum te rossznak tartod, neked nem jó...stb. de akkor sem biztos hogy, bűn és "átkoz hoz a házaspárra."  :184: :185:
Bocsánat de az sem teljesen tiszta, hogy ki mit nevez nem normálisnak vagy perverziónak.  :213: :167:

"A szexuális életben minden perverziónak számít ha nem normális keretek között történik."

Az orális és anális szex utálatos Isten előtt, és egyértelműen átkot hoz a házaspárra.
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 15:33:24
Kérem a köveim.  :kohajito:  :hehe:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 29, 15:37:51
Heee ne mar, nekem nem jut? Ne dobald mar el az osszeset. :hehe:
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 15:52:36
Szerintem a leghelyesebb mindenkit meghagyni az Istentől kapott szabadságában.

Kedves Csaba, sajnos ez a kijelentés igy nem helyes. Csak azért mondom, mert ismerek olyan keresztény házaspárt, ahol a férfi úgy gondolja, hogy Istentől adott szabadsága van arra, hogy a feleségét megcsalja.
Én csakis keresztény házaspárokról irtam amit irtam, ahol mindketten szeretik az Urat. Ott ugyanis megvan az esély arra, hogy mindkét fél elfogadja az isteni normákat. Ha valaki felemás igában van, nyilvánvalóan sok mindent kénytelen elfogadni és elviselni a másiktól, mivel a másiknak nincs hite.
Ezeket a dolgokat nem én találtam ki, rengeteg pásztor velem értene egyet. Érdekes, hogy a hét napon egyikőtök sem botránkozott meg, pedig azzal tényleg egyedül vagyok a nagyvilágban...
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 16:01:15
Idézet
Az orális szex-ről akkor sem beszél egy szót sem a Biblia.  És én gondolom hogyha bűn lenne, elég egyértelműen ki lehetne következtetni Isten Igéjéből.
Szia Döndikee!
Akkor felteszek egy másik kérdést:
Miért van az, hogy minden egyházban tiltják a dohányzást? Csak azért kérdezem, mert igy szó szerint egyetlen egy igehelyet sem találsz, sőt a kábitószer fogyasztással kapcsolatosan sem, mégis mindenhol tiltva van. Az összes egyházban tévedtek?
Kérdeznék még valamit:
Számodra mit jelent a normális sex? Egy férfi és egy nő között? Az anális miért perverz, mig az onális nem az? Csak szeretném megérteni a logikádat.
Isten minden szervünket valamire teremtette. Mindennek funkciója van, a nemi szerveknek is megvan a maga funkciójuk és a többi szerveinknek is. Mindent a rendeltetésének megfelelően kell használni. Ahogy a tüdőbe nem szabad nikotint engedni és a vérbe heroint...
Cím: Erotika
Írta: Jules - 2010 Május 29, 16:05:12
Kedves Csaba, sajnos ez a kijelentés igy nem helyes.

Kedves Batiszrael, nem Csaba, hanem én írtam, hogy a leghelyesebb mindenkit meghagyni az Istentől kapott szabadságában.  :044:

Bocsánat, hogy félreérthető voltam, én ezt csak az adott témára, az orális örömszerzésre értettem, természetesen olyan dolgok vonatkozásában, amit az Ige egyértelműen bűnnek nevez, ott senki sem hivatkozhat arra, hogy szabadsága van rá Istentől.
Cím: Erotika
Írta: Jules - 2010 Május 29, 16:12:25
Kedves Batiszrael, Gyöngyit kérdezted, de ha megengeded, én is leírnám ezzel kapcsolatban a nézeteimet:

A drog, és a dohányzás bizonyítottan roncsolja a szervezetet, ami a Szent Szellem temploma, továbbá függőséget, rabságot okoz, józan ésszel belátható tehát, hogy Isten tervével ellentétes a hatása.

Anális szex: meg van írva, hogy az ember ne közösüljön férfival úgy, ahogy nővel szokás, ez pedig csak análisan képzelhető el. Továbbá az emberi végtermék fertőző, az Ószövetség szerint is a táboron kívül volt az ürítkezés helye, szóval nem igazán nyerő semmit oda dugdosni, ahonnan az kijön, bocsánat, ha kicsit vulgáris vagyok.

Az én látásom szerint (aki nem akar, ne értsen vele egyet), az érintés, simogatás teljesen helyes módja az örömszerzésnek, és aki úgy gondolja, hogy ezt egy, a kéznél gyengédebb, érzékenyebb testrészével, a szájával teszi, az tegyen úgy.

Persze az orális örömszerzés lehet Isten ellenes és megalázó, akkor, amikor csak egyik fél elvárja, hogy a másik az akarata ellenére tegye meg neki. Ez esetben igen, én is azt mondom, hogy bűn.
Cím: Erotika
Írta: almácska - 2010 Május 29, 16:20:38
  :2knuppel:  Bocsánat ha megzavarom a beszélgetéseteket  :2crazy:

   :119:  igaz én már kinöttem ezt a dolgot ...értem ez allat hogy korban :pirul: naaaa
 :2crazy: de ha két ember szereti egymást akkor ott minden megengedett :2crazy:

sőt szeretettel ajánlok egy könyvet annak aki nem tartja tisztességesnek az orális szexet :pirul: :129:
A könyv címe:Intim kérdések,......válaszok a nők legszemélyesebb kérdéseire
Linda Dillow és Lorraine Pintus irta. :200:


érdemes elolvasni mert Biblikusan irja le azokat a dolgokat amit mások elítélnek.......sajnos sok gyülekezetben ez a téma  TABU..... :156: :156:


Na csak ennyit szeretem volna szólni    :afro: :afro: :afro: :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Május 29, 16:24:43
Idézet
Az orális szex-ről akkor sem beszél egy szót sem a Biblia.  És én gondolom hogyha bűn lenne, elég egyértelműen ki lehetne következtetni Isten Igéjéből.
Szia Döndikee!
Akkor felteszek egy másik kérdést:
Miért van az, hogy minden egyházban tiltják a dohányzást? Csak azért kérdezem, mert igy szó szerint egyetlen egy igehelyet sem találsz, sőt a kábitószer fogyasztással kapcsolatosan sem, mégis mindenhol tiltva van. Az összes egyházban tévedtek?
Kérdeznék még valamit:
Számodra mit jelent a normális sex? Egy férfi és egy nő között? Az anális miért perverz, mig az onális nem az? Csak szeretném megérteni a logikádat.
Isten minden szervünket valamire teremtette. Mindennek funkciója van, a nemi szerveknek is megvan a maga funkciójuk és a többi szerveinknek is. Mindent a rendeltetésének megfelelően kell használni. Ahogy a tüdőbe nem szabad nikotint engedni és a vérbe heroint...

Kedves Batiszrael!

Nem igazán értem, hogy mit akartál mondani a felemás igával!
:pirul:
Bocsi, de a 'minden egyházban tíltják a dohányzást', nos ez picit távol áll a valóságtól!
Emberek által felállított normákról beszélünk megint!
 
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 16:38:22
Egyetértek Julessal! Ne kanyarodjunk el a témától. Természetesen a dohányzást és a kábszerezést én is bűnnek tartom ugyanis megöli a testet, amit Isten nyilván nem néz jó szemmel.
Másfelől a dohányzás és a kábszer bálvány a testnek amit az ember saját maga "jó létére fordít" becsapja magát. Szerintem ez egyértelmű. Szerintem a fiúk is csak erről a szexuális hozzá állásról beszéltek, nem pedig arról hogy az egyházak tévednek. Ezt senki nem mondta. Van egy ige azt mondja hogy mindent szabad az embernek de nem minden használ. Szerintem hagyjuk ezt a témát bocsánat de eléggé ki lett forgatva amit írtam.

Az orális én anális szexuális kérdésedre kapcsoltban esetleg priviben vagyok hajlandó válaszolni. :pirul: Nehogy valakiket megbotránkoztassak a szókimondásommal.  :2funny: :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 29, 16:39:38
 :2knuppel:  Bocsánat ha megzavarom a beszélgetéseteket  :2crazy:

   :119:  igaz én már kinőttem ezt a dolgot ...értem ez alatt, hogy korban :pirul: naaaa
 :2crazy: de ha két ember szereti egymást akkor ott minden meg engedett  :2crazy:

sőt szeretettel ajánlok egy könyvet annak aki nem tartja tisztességesnek az orális szexet :pirul: :129:
A könyv címe:Intim kérdések,......válaszok a nők legszemélyesebb kérdéseire
Linda Dillow és Lorraine Pintus irta. :200:


érdemes elolvasni mert Biblikusan irja le azokat a dolgokat amit mások elítélnek.......sajnos sok gyülekezetben ez a téma  TABU..... :156: :156:


Na csak ennyit szeretem volna szólni    :afro: :afro: :afro: :2smitten:

Jó újra látni Almácska! :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Május 29, 16:49:03
Drága Döndikee!

Ne menjetek el priviben megtárgyalni a dolgot,mert sok fiatalnak nyújtotok ezáltal eligazodást. Pont azért mert az egyházak általában csak tiltanak.

 :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 16:59:15

Persze az orális örömszerzés lehet Isten ellenes és megalázó, akkor, amikor csak egyik fél elvárja, hogy a másik az akarata ellenére tegye meg neki. Ez esetben igen, én is azt mondom, hogy bűn.
Kedves Csaba!

Köszönöm, hogy ezt igy leirtad. Főleg azért, mert férfi vagy. Nos, azon kivül hogy én a "Férfival ne hálj úgy, mint egy asszonnyal" igét vonatkoztatom az orális szexre is mert természetellenes, a másik dolog amiért egy keresztény házaspárnak ezt nem igazán jó gyakorolni, az pont az, amit itt leirtál férfiként. Az orális örömszerzés a hölgy számára megalázó, és a tetejében csak az egyik fél örömeit elégiti ki. Én nem hallottam még olyanról, hogy egy hölgy a száján keresztül orgazmushoz jutott volna..., mig a férfinak ez ugye lehet hogy sikerül az adott helyzetben.
Sőt, az a véleményem - Döndikeeval ellentétben - hogy az orális sex nem csupán "előjáték" hanem maga a "közösülés".
Az új-szövetség szerint mindenképpen tisztelni kell a másik felet és az együttlétnek nem az a célja, hogy én boldog legyek, hanem a másik legyen boldog. Igy kell hozzáállni a házastársi együttlétnek. Minden olyan dolog ami akár a férfit, akár a nőt megalázza, az nem lehet Isten előtt kedves, mert a házastárs nem tulajdon, hanem élettárs, akivel úgy is kell bánni.
Én nem itélek el és meg senkit, ez nem az én feladatköröm, a Mindenható Jó Isten joga eldönteni mindenkiről hogy itélet alá való-e vagy sem. A beirásaimmal senkit nem akartam megitélni, csak beszélgetek veletek és megirom az én meglátásaimat, amivel persze lehet nem egyetérteni. Attól még testvérek maradunk, remélhetőleg viszonyunk sem változik meg a másik iránt. Legalábbis keresztények között ennek igy kellene történnie...
Antee, mostmár látod miért az a gúny nevem hogy rabanit...
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 29, 17:01:43
"Az orális örömszerzés a hölgy számára megalázó."

Drága Dafna, ne csak magadból indulj ki kérlek. Hidd el, vannak még csodák! :fetreng: :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 17:09:27
"Az orális örömszerzés a hölgy számára megalázó."

Drága Dafna, ne csak magadból indulj ki kérlek. Hidd el, vannak még csodák! :fetreng: :2smitten:
Nem magamból indultam ki, kérdezz meg más hölgyeket ezzel kapcsolatosan...
Le fogsz döbbenni a válaszokon.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 29, 17:11:30
Ha már egyet tudok, az már nekem elég. :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 17:12:37
Na jó meguntam a kertelést határozottan kimondom a véleményem!
Nagyon sok mindenben most egyetértek veled Batiszrael, mert akkor ha egy nőnek ez megalázó akkor tényleg beszélhetünk bűnről vagy ha a férfi csak elvárásból erőlteti. De mi van ha ez nem így van. Leírtad a lényeget:
Idézet
Az új-szövetség szerint mindenképpen tisztelni kell a másik felet és az együttlétnek nem az a célja, hogy én boldog legyek, hanem a másik legyen boldog. Igy kell hozzáállni a házastársi együttlétnek.
Ezt vallom én is. Ez benne a lényeg.
Következőleg írod:  
Idézet
Minden olyan dolog ami akár a férfit, akár a nőt megalázza, az nem lehet Isten előtt kedves, mert a házastárs nem tulajdon, hanem élettárs, akivel úgy is kell bánni.
Egyetértek, de magában az orális szexben ki beszél megalázásról??? Annak megalázó aki nem akarja csinálni vagy kényszerítve van rá. De ha nincs?? Akkor azt hiszem, nincs ebben semmi rossz.
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 17:20:56

Én nem hallottam még olyanról, hogy egy hölgy a száján keresztül orgazmushoz jutott volna..., mig a férfinak ez ugye lehet hogy sikerül az adott helyzetben.


Bocsánat de azt a mondatot nem értem  :pirul:
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 17:39:35

Én nem hallottam még olyanról, hogy egy hölgy a száján keresztül orgazmushoz jutott volna..., mig a férfinak ez ugye lehet hogy sikerül az adott helyzetben.


Bocsánat de azt a mondatot nem értem  :pirul:
Hát elvileg a házastársi együttlétnek az a lényege, hogy mindketten eljutnak a csúcsra ahogy mondani szokták. Mivel a nőnek és a férfinak is a nemi szerve lett arra teremtve hogy ezeknek az elvárásoknak megfeleljen, így a hölgyek orális szexben nem tudnak oda eljutni ahová egyébként tudnának. Most többet nem írok erről, mert nem hinném, hogy az Úr gyönyörködne benne, ha részleteznénk. Éppen elég világi fórum van, ahol kertelés nélkül kiteregetik ezeket a dolgokat. Kérlek elégedj meg ennyivel. Köszönöm.
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 17:40:01


Nos, azon kivül hogy én a "Férfival ne hálj úgy, mint egy asszonnyal" igét vonatkoztatom az orális szexre is mert természetellenes, a másik dolog amiért egy keresztény házaspárnak ezt nem igazán jó gyakorolni, az pont az, amit itt leirtál férfiként.

Erre a mondatra meg azt szeretném írni hogyha megnézed a teljes igét ami ez:
Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az. Semmiféle állattal ne közösülj, mert tisztátalanná teszed magad vele. És asszony se álljon meg állat előtt, hogy párosodjék vele. Förtelem az. 3Móz 18,22-23

Itt egyértelműen arról van szó, hogy ugye itt az Úr, Mózeshez szól akinek, azt mondja, hogy mondja meg ezeket Izrael fiainak, vagyis a férfikhoz beszél. : Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak.  Ne szexeljen egy férfi férfival úgy, ahogy egy nővel szokás, vagyis egy férfi a péniszét a nő hüvelyébe helyezi ugye mint tudjuk ez a homoszexuálisoknál máshova történő behelyezést jelent nem pedig szájba!!! Semmi köze az orális szexnek ehhez! :167:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 29, 17:43:17

Hát elvileg a házastársi együttlétnek az a lényege, hogy mindketten eljutnak a csúcsra ahogy mondani szokták. Mivel a nőnek és a férfinak is a nemi szerve lett arra teremtve hogy ezeknek az elvárásoknak megfeleljen, igy a hölgyek orális sexben nem tudnak oda eljutni ahová egyébként tudnának. Most többet nem irok erről, mert nem hinném, hogy az Úr gyönyörködne benne, ha részteleznénk. Éppen elég világi fórum van, ahol kertelés nélkül kiteregetik ezeket a dolgokat. Kérlek elégedj meg ennyivel. Köszönöm.

Én pedig olyat nem hallottam, hogy egy férfi jutott volna csúcsra orális szex adása közben.
Csak hogy ne legyen egy oldalú a dolog.

Bármennyire is hihetetlen, de lehet úgy adni, önzetlenül a másik boldogságára. És tudod mit? Én hiszem, hogy ebben is gyönyörködik az Úr!
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 17:44:22
Én azt hiszem ezt a témát lezártnak tekintem, mert nem fogsz meggyőzni, mint ahogy én se Téged. Győzzön meg Téged az Úr az igazság felől. Én elfogadom azoknak a lelkészeknek a tanitásait, akik ezt bűnnek tartják. Nekem teljesen mindegy hogy te hogyan élsz, nézeteket cserélünk egymással, ütköztetünk, aztán továbblépünk.
Jó lenne ha egy férfi is lenne közöttünk akinek az a véleménye mint nekem. Mert eddig csak Guti Tünde értett velem egyet, Ő pedig hölgy.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 29, 17:46:05
Én nem a pásztorok tanítása végett hiszem azt amit írok. Hanem az igét, a lelkiismeretemet vizsgálva és ami a legfontosabb, ahogyan ismerem Istent...
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 17:48:35
Hát elvileg a házastársi együttlétnek az a lényege, hogy mindketten eljutnak a csúcsra ahogy mondani szokták. Mivel a nőnek és a férfinak is a nemi szerve lett arra teremtve hogy ezeknek az elvárásoknak megfeleljen, így a hölgyek orális szexben nem tudnak oda eljutni ahová egyébként tudnának.

Okés megelégszem a válaszoddal.  :2smitten:
De szerintem egy együttlétnek nem csak az lehet a lényege hogy, a "csúcsra jutni" ahogy mondani szokták (ez az önző dolog) hanem kimutatni a másik felé, hogy mennyire szereti és hogy, törödik vele mint mondtam. Egy férfi és egy nő számára is az orális szex lehet egyfajta kielégülés. És igen egy nő ez átlal nem jut el az orgazmushoz de itt jön be az hogy akkor legalább a nő nem volt önző....  :167:
Nem kell hogy egy nő vagy egy férfi mindig eljusson a "csúcsra". ezt inkább tartom önző dolognak.
Bocsánat de az utolsó állításod nem igaz, egy nő orális szexben ugyan úgy képes eljutni oda ahova tud amikor ő kapja...  :167: :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 17:55:43
Legyetek áldottak, mint mondtam téma számomra lezárva. Reméljük hogy nálatok van az igazság, nem pedig nálam, mert még mindig jobb szabadságban élni, mint szabadosságban. A kettő között óriási különbség van, a szabadság a Bibliában megengedett dolog, nem úgy mint a szabadosság. Ha nektek van igazatok, ez a szabadság témaköre alá tartozik, ha nekem, akkor szabadosság, amit odaát az Isten fog megitélni. De nem én, és nem mások. Véleményem pedig az, hogy inkább éljen az ember szigorúbb elvárások szerint, minthogy valamiben vétkes legyen. Én csak annyit kivánhatok nektek: Legyen a ti hitetek szerint.
A témakört ezzel kapcsolatosan elhagytam.
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 17:56:23
Bocsánat de képmutatásnak tartom ha egy férfi ezt ellenzi. Egy nőtől jobban megértem mert megszólal az:" én nő vagyok és ilyet nem csinálok és fúj...." De egy férfi nem hiszem hogy komolyan is gondolja, hogy az orális szexet bűnnek tartja. Bocsánat de a tanításokban is lehetnek hibák, esetleg téveszmék. Szerintem a tanítok is tévedhetnek. És vannak olyan lelkészek is akik szintén nem vallják bűnnek.  :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 17:58:35
Értelek, remélem azért nincs harag. Jó volt megosztani nézeteinket.  :2smitten: :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Május 29, 18:26:43
'Pedig hiába tisztelnek éngem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai'
Mt. 15:9

A zsidó farizeusok élenjártak ebben a foglalatosságban.
A keresztyén farizeusok is éppen így teszik erőtlenné az Isten parancsolatait!
Ezt nem szabad, azt nem szabad...
A tíltások 75%-a meg emberi rendelkezés, amiről semmit sem szól Isten Szava!
Én nem csodálom, hogy sokan elfordúlnak a keresztyén hittől!
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Május 29, 19:22:24
Sokáig azt gondoltam, hogy nekem ehhez nem kell hozzászólnom, mert hogy egyedül élek, és már az idő is elszállt felettem. De most úgy látom mégis jobb ha elmondom, amit én az Irásokból megértettem. Isten a sexet örömforrásnak adta két ember számára,és hogy ez az öröm megőrizhető legyen tisztának a házasság védelmi kötelekébe helyezte. De ezen túl - a Törvényben megadott pár higiéniai szabálytól eltekintve - nem szabályozta. Mert az örömszerzés annyira spotán, annyira két személy belső ügye, hogy azt semmivel nem korlátozta. Amit szabályozott, az a homoszexualitás, a perverzió különböző fajtái. De a többit a két ember bensőségességévé tette. Nekem annyira kedves, ahogy az Ige fogalmaz : és ismerte Ábrahám az ő feleségét. Ez olyan benső ismeretre utal, amit semmiféle emberi szabályozottságot nem tűr el, de nincs is rá szükség, pont az intimitása miatt. Két ember, aki szövetségben áll Istennel és egymással, csak ebben a szövetségben tartozik elszámolással, ebbe senki más bele nem szólhat, mert nem tartozik másra. Aki ilyen szövetségben él Istennel és a párjával nem hiszem, hogy a Bibliában szereplő szexuális búnökre adná a fejét.

 :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Jules - 2010 Május 29, 19:44:48
Ámen!  :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 29, 20:06:48
Idézet a Boldogság Titkai könyvből. Szerzője: Dr. Ed Wheat és Gaye Wheat.

Mózes 5. 24,5
Hogyha valaki újonnan vesz feleséget, ne menjen hadba, és ne vessenek reá semmiféle terhet; egy esztendeig szabad legyen az ő házában, és vidámítsa a feleségét, a kit elvett.

Napjaink felgyorsult élettempója, és az ebből születő gyatra házassági tervek ismeretében, úgy tűnik, nem nagyon várhatjuk el egy férfitól hogy egész évre távol maradjon munkájától. Ugyanakkor ebben az igeversben nagyon is pontosan meghatározó Bibliai elvet találunk:
Azt, hogy a házasság első néhány hete, döntő fontosságú az ifjú pár életében. A feleség "vidámítsa" a héber nyelvben szó szerint azt jelenti,
hogy "szexuálisan megismerni és kitapasztalnia azt, ami a leginkább kielégíti őt" a testi kapcsolatban.

 :afro:
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 20:13:37
Ezt a könyvet én olvastam :D Moncsitól kaptuk házasságkötésünk alkalmából.  :05:

Amit Irma írt hát arra én is csak Áment tudok mondani.  :igen:
Szabadosnak pedig még mindig nem érzem magam.  :169:
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Május 29, 20:18:42
Drága Döndikee!

Te csak maradj mindig az a boldog, és örömteli feleség amit most sugárzol, legyetek Isten áldottai! :030: :026:
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 29, 20:22:34
Ha már ki lettem fütyülve közös erővel ebben a témában, akkor beszéljünk másról, például a védekezésről. Lehet hogy ez is nagy vihart fog kelteni...A másik témában nem találom értelmét hogy vitatkozzam, egy követ fújtok, áldásom rátok.
Cím: Erotika
Írta: DöNdIkEeE - 2010 Május 29, 20:36:10
Drága Döndikee!

Te csak maradj mindig az a boldog, és örömteli feleség amit most sugárzol, legyetek Isten áldottai! :030: :026:



Nagyon szépen köszönjük, nagyon kedves és aranyos vagy!!!  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Május 29, 20:41:43
Kedves Batiszrael tesókám!

Nem kifülyültek, csak másként látják, látjuk. Nem jól közeledsz a fórumozáshoz, ha ilyen következtetéseket vonsz le. A fórumozás lényege az, hogy megosztjuk egy témáról a nézeteinket, és van hogy egyet értünk, és van hogy nem. De nincs ezzel semmi gond, amíg valaki személyessé nem teszi. Itt talán a legfontosabb Bibliai alapelv : Minden dolgotok szeretetben menjen végbe. És most ez az elv nem sérült. Szerintem.

 :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Eva - 2010 Május 29, 21:57:06
Kedves Batiszrael, én is veled értek egyet. Mielőtt hívő lettem, teljesen normális dolognak tartottam az orális sexet. Miután megismertem Jézust, kételyeim támadtak. Hisz Isten mindent  bölcsen alkotott, mindennek valami célja és értelme, rendeltetése van. Lehet, hogy azt mondjátok majd, hogy semmi kőze a témához, de engem a kővetkező mondatok ejtettek gondolkodóba:" Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. 15Ha ezt mondaná a láb: "Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része", vajon azért nem a test része-e? 16És ha ezt mondaná a fül: "Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része", vajon azért nem a test része-e? 17Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? 18Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta." -1. Korintusi levél. Isten rendezte el a tagokat, mindeniket a saját helyére, saját rendeltetésének megfelelően.  Ettől függetlenül, azt tartom, mindenki saját lelkiismerete szerint cselekedjen.Nem miénk hogy itélkezzünk, és nem miénk, hogy pálcát törjünk mások felett...
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 29, 22:24:31
Az ige folytatólag:

1Kor 12,23
és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek:
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Május 29, 22:56:18
Ha már ki lettem fütyülve közös erővel ebben a témában, akkor beszéljünk másról, például a védekezésről. Lehet hogy ez is nagy vihart fog kelteni...A másik témában nem találom értelmét hogy vitatkozzam, egy követ fújtok, áldásom rátok.


Kedves Batiszrael!

Nem akarunk mi semmiben sem botránykövet helyezni elibéd!
A Te és a párod sexuálisélete kettőtök dolga! Úgy élitek meg, ahogy Isten szerínt kedvesnek találjátok, nincsen ebben semmi rossz, de nem kell ebből szabályrendszert kovácsolni!

A fogamzásgátlásról meg azt a 'maradandi' elvet favorizálom, hogy Isten és nem az ember kezében van a dolog, de ebből sem kívánok dogmát alkotni!
Az abortuszt és az élet kioltásával kapcsolatos fogamzásgátlást viszont nem tudom összeegyeztetni a hitemmel!
:044:
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 30, 07:30:16
Hála Istennek egy másik fórumon találtam két férfit is, akiknek teljesen az a meglátásuk mint Nekem, tehát a férfiak között is vannak, akik ezt a fajta erotikát nem tartják biblikusnak. Ez jó jel számomra és nekem ennyi elég. Mint mondtam, nem vagyok egyedül.
A másik témában kedves Csaba, szerintem a házaspároknak szabad a védekezés, de ott is határok között, vagyis olyan módszerekkel nem, ahol a már meglévő magzat kökődik ki a méhből.
Minden olyan szerkezet amit a méhbe felhelyeznek amellyel gyulladást okoznak, hogy a megtermékenyitett petesejt ne tudjon beágyazódni, hanem kilökődjön, bűn. Ezenfelül azokat a tablettákat sem szedheti egy keresztény asszony, amik ugyanezt a hatást keltik a szervezetében.
Most egy tablettának a nevéről meg vagyok győződve, ezt úgy hivják hogy Postinor. Ezen felül sajnos hiányos az ismeretem, de egy nőgyógyász bármikor választ tud adni ezekre a kérdésekre.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Május 30, 08:31:56
Hála Istennek egy másik fórumon találtam két férfit is, akiknek teljesen az a meglátásuk mint Nekem, tehát a férfiak között is vannak, akik ezt a fajta erotikát nem tartják biblikusnak. Ez jó jel számomra és nekem ennyi elég. Mint mondtam, nem vagyok egyedül.
A másik témában kedves Csaba, szerintem a házaspároknak szabad a védekezés, de ott is határok között, vagyis olyan módszerekkel nem, ahol a már meglévő magzat kökődik ki a méhből.
Minden olyan szerkezet amit a méhbe felhelyeznek amellyel gyulladást okoznak, hogy a megtermékenyitett petesejt ne tudjon beágyazódni, hanem kilökődjön, bűn. Ezenfelül azokat a tablettákat sem szedheti egy keresztény asszony, amik ugyanezt a hatást keltik a szervezetében.
Most egy tablettának a nevéről meg vagyok győződve, ezt úgy hivják hogy Postinor. Ezen felül sajnos hiányos az ismeretem, de egy nőgyógyász bármikor választ tud adni ezekre a kérdésekre.

Örülök, hogy immár nem vagy magadra hagyva ebben a témában, legyen meg Neked és Nekik a hitetek szerínti örömötök!
A másik témában nem azt modtam, hogy NEM VÉDEKEZHETNEK!
Nincs szűkség arra, hogy szabályokat és törvényeket állítsunk fel oda, ahova Isten nem rendelte el!

Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Május 30, 11:08:56
Kedves Batiszrael!

Azt nem tudom miért jó ha egy dologban már többen egyetértetek, de ha örülsz neki akkor jó.
Ami pedig a védekezést illeti, hát ez a téma ami mindennél jobban két emberre tartozik. Az Igaz, hogy jó ha ismerik a védekezésnek azt a formáit, ami nem a már megfogant életet öli meg. Mindenekelőtt leszögezném, hogy az abortusz nem egy módja a védekezésnek. Az abortusz egy brutális tett, merénylet az élet ellen és mint olyan: gyilkosság. Az abortusz nem old meg semmit, csak elpusztít egy életet, és tönkretesz egy családot. Bebizonyított tény, hogy ahol sor kerül rá, ott az egész család sérül valamilyen formában, hiszen az abortusszal a halál szellemét engedi be első sorba az anyaméhbe, és ezzel együtt a család életébe.
A keresztények számára a Billings módszert ajánlják az ezzel foglalkozó elhivatott szolgálók. Ha valakit érdekel szívesen utána nézek pontosan mit is jelent, hogyan kell használni. Annyi biztos, hogy a női termékenységi időt kell figyelni, és ilyenkor kell önmegtartóztatásban lenni.
A tabletta az ami legjobban elterjedt, és miután ma már annyiféle van, meg kell beszélni a nőgyógyásszal, hogy ne abortiv tablettát írjon fel.
A Postinor egyértelműen abortív tabletta, mert azt az esemény után kell bevenni, ami elpusztítja a megtermékenyült petesejtet, de idetartozik minden olyan tbletta, amit klinikákon esemény után lehet kérni.
A védekezésnek a megszakított közösüléses formája is tiltott, ez az ugynevezett Onán bűne, erről maga az Ige mondja ki ezt.
A házaspárnak nagyon nagy a felelőssége, hogy ebben a kérdésben hitben tudjon egyezségre jutni, és nagyon nincs könnyű dolguk, hisz ma oly nagy a bizonytalanság minden más téren, és mindeddig nagyon gyermekellenes politika volt ebben az országban. Talán most majd enyhül a helyzet.
Azt kivánom, hogy adjon Isten minden érintettnek komolyan hivő, Istenre támaszkodó szívet. Mert ez a döntés elkisér itt a földön is a sírig, de hatása túlmutat még azon is.

 :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 30, 11:18:56
Szia Irma!
A Billings módszerről most hallok először, jó lenne ha fel tudnád tenni ide, mert engem is érdekelne.
Egy magyar lelkipásztor nekem azt mondta, hogy jelenleg Magyarországon már nincs  forgalomba olyan tabletta, amit egy keresztény asszony szedhet. Ennek bizony komoly erkölcsi vonatkozásai vannak, tehát jó lenne ennek is utána nézni, egy gyógyszerésznél vagy nőgyógyásznál. Az emlitett pásztor szerint a 21. században csak a férfi védekezhet, az emlitett okok miatt.
Az Onán bűnét már én is meg emlitettem, de ott nem magában a védekezés volt a bűn. Érdemes lenne arról az Igéről is behatóbban beszélgetni. Ezt az Igét ugyanis az ortodox zsidóságban is nagyon félreértelmezik, és pontosan úgy gondolják, hogy a férfiak nem védekezhetnek, csak a nők. Onánra hivatkoznak. Meg kéne nézni hogy pontosan mi is volt Onán bűne, mi volt az az utálatosság, ami az Úrnak nem tetszett, pusztán a védekezés vagy valami más ok is volt?
Ja, és eszembe jutott még valami. A gyógyszertárakban lehet kapni egy szerkezetet, ami azt mutatja meg, hogy mikor eshet teherbe egy asszony. Ha jól tudom a test hőmérséklete alapján tudja meghatározni. Ez is egy jó megoldás szerintem. Az árát nem tudom megmondani.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Május 30, 11:27:50
Ónán esetével kapcsolatban túlkapásra hajlamosak az emberek. Sok olyan következtetést vonnak le az esetből, amiről valójában nem ír a Biblia!
Ilyenek például:
-önkielégítés
-megszakítás
-mag vesztegetés

Ónánnak utódot kellett volna támasztania a testvérének, de nem akarta, mivel tudta hogy nem lesz övé a gyermek!
Ezt rosszallotta az ÚR, nem mást... Engedetlen volt ugyanis, hiszen ha jól emlékszem, a mózesi törvényekben foglaltak kimondják, hogy az elhunyt férj ha nem támaszt utódot a feleségétől, akkor a meghalt férfi testvérének kell utódot nemzenie a meghalt férfinak.
Ezzel ugyanis tovább vitte a család vérvonalát vagy ha úgy tetszik, a család nevét is. Aki pedig nem akart utódot nemzeni, azt az asszony szembe köphette és levehette a csizmát a lábáról és ez után már sarutlannak hívták a férfit és a háza népét.

Bocsánat ha nem voltam pontos, emlékezetből írtam ezeket.
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 30, 11:28:19
Ónán pedig tudja vala, hogy a magzat nem lesz az övé, azért valamikor az ő bátyja feleségéhez bemegy vala, földre vesztegeti vala el a magot, hogy bátyjának magot ne támaszszon.
Itt az emlitett ige. I. Mózes 38/9
Kedves Irma, itt nem a férfi védekezése volt a fő bűn. Oda van irva, hogy Onán azért "védekezett" mert tudta hogy a gyermek nem az övé lesz. Onán tudatosan áthágott egy akkori törvényt, miszerint a megholtnak nevet kellett támasztani (kötelesség volt) igy a megholt bátyjának kellett volna utódot nemzenie. Nos, ez volt az a halálos bűn, ami az Úrnak nem tetszett. Ezért kellett meghalnia. Ér nevének kellett volna fennmaradni a nemzetségen belül. Ér helyett vette le Onán Támárt és a törvény szerint nevet kellett volna a megholtnak támasztani. Na, ehhez semmi kedve nem volt...
Cím: Erotika
Írta: Batiszrael - 2010 Május 30, 11:30:54
Ezért én azt mondom, mindkét fél védekezhet addig a pontig, amig nem beszélünk megtermékenyitett petesejtről, mert onnantól kezdve az egy új élet és annak kioltása gyilkosság.
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Május 30, 11:51:49
Itt van a Billings módszer :

A Billings-módszer

   A Billings-módszer (ovulációs módszer) alapja az a tudományosan ellenőrzött és igazolt felfedezés, hogy a méhnyakban termelődött nyák a fogamzóképesség legmegbízhatóbb jele. E nyák minőségének megváltozása a tüszőrepedés bekövetkezését mutatja, valamint jelenléte nélkül a hímivarsejtek a nő szervezetében életképtelenek!!!

   A tüszőérés megkezdődését jelzi a nyák termelődése. A nyák a hüvelyen végig haladva mindig kijut a vulvára, így soha nincs szükség a nyák hüvelyen belüli vizsgálatára. (Ez azért fontos, mert a nők többsége idegenkedik a belső vizsgálattól.) a nyák síkossága, csúszóssága, nyújthatósága jelzi a nőnek, hogy amit érez, az nem hüvelyváladék. (A hüvelyváladék sohasem síkos, nem csúszós. A síkos érzet teszi lehetővé, hogy vakok is sikeresen megtaníthatók erre a módszerre.)

   A tüsző megrepedését a nyák síkosságának a megszűnése jelzi. Ennek az az oka, hogy a tüszőrepedés után termelődő sárgatest hormon a nyák biofizikai jellemzőit megváltoztatja. Ez abban nyilvánul meg, hogy a nyák síkossága, csúszóssága észrevehetően megszűnik.

   A fentiekből következik, hogy a Billings-módszerrel biztonságosan meg lehet állapítani a tüszőérés megindulását, az érés idejét, valamint az érett tüsző megrepedésének, ezáltal a petesejt szabaddá válásának a megtörténtét. Így teszi lehetővé a női ciklus élettani jelenségeinek tudatos nyomon követését. Mivel a vizeletürítés minden embernél élettani szükséglet, így a vulvánál történő megfigyelés nem igényel külön időt. Vizeletürítés e l ő t t (!) papírzsebkendővel vagy toalettpapírral kell a hüvelynyílást megtörölni. Akkor érezhető, hogy van-e síkkosság, csúszósság, van-e valamilyen váladék a papíron. Ha van, akkor a síkosság, nyújthatóság dönti el, hogy nyák, vagy hüvelyváladék, amit észlelni lehet.

     " S z a b á l y o k "  c s a l á d t e r v e z é s  e s e t é n :

   1. Fogamzóképes a nő a nyák észlelésének ideje alatt, valamint a tüszőrepedést jelző síkosság megszűnésétől számítva még három napig. Akik gyermeket szeretnének, csak az ez idő alatti közösülés(ek)ből várhatnak fogamzást.
      Akik el akarják kerülni a teherbe esést, ez idő alatt tartózkodjanak a közösüléstől.
   2. A tüszőrepedést követő harmadik nap után a nő terméketlen a kb. két hét múlva jelentkező menstruációs vérzésig. Teherbe esés lehetetlen. A közösülések lehetősége korlátlan.
   3. A menstruáció ideje alatt megkezdődhet a következő tüsző érése,, amit a nyák jelezne, de ezt a vérzés elfedheti. Tehát a teherbe esés lehetőségét a nő nem tudja ez idő alatt egyértelműen, biztonságosan megállapítani. A terhesség elkerülése végett ne közösüljenek!
   4. A menstruáció után, a nyák termelődésének megkezdődéséig a nő terméketlen. Mivel a maradék ondó elfedheti a nyák megjelenésének észlelhetőségét, a nyák termelődésének megkezdődéséig a minden második napon való közösülés teszi lehetővé a síkos nyák biztonságos észrevehetőségét. Amíg a maradék ondó kiürülése után síkos, csúszós nyákot nem tapasztal a nő, addig terméketlen, nem tud teherbe esni, még ha akarna sem. (A nyák észleléséhez kellő idejű fentlét szükséges!)

   A fentiekből következik, hogy Billings-módszerrel biztonságosan meg lehet állapítani a fogamzóképes napokat. Ezek ismerete segít a várt fogamzás elérésében, ill. a felesleges önmegtartóztatást kiküszöböli a fogamzás elkerülésének szándékakor.

Részletes ismertetés "A Billings-módzser" c. könyvben található, amely utánvétellel is megvásárolható Szegeden az Egyetmi Jegyzetboltban.
Címe: Egyetemi Jegyzetbolt, 6722 Szeged, Dugonics tér 12.
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Május 31, 07:31:29
Nem voltam itt egy pár napig, és nem volt időm végigolvasni az utolsó egy-két oldalnyi hozzászólást.

A menstruációs 7 napot mi általában be szoktuk tartani, de bármennyire is nem tetszik valakinek a 7 napról a törvény rendelkezik, azért, hogy biztonságos keretet nyújtson ahhoz, hogy a törvényt a zsidók kérdések nélkül meg tudják cselekedni. Viszont mi akik nem vagyunk a törvény alatt, nem a hét napot kell betartanunk, hanem azt, hogy egészséges életet éljünk. Így a "hét napnak" nincs jelentősége, hanem annak, hogy ne legyen vérzés.

Ugyanezt mondanám az orális szexről. Ne akarjunk törvényeket gyártani. Mindenki a maga lelkiismerete által kell, hogy helyesen eljárjon.
Dafna be kell, hogy lásd a zsidó-keresztényeknek a gyengéjük a törvény. Természetes dolog, hogy ragaszkodnak/ragaszkodtok a törvényhez, de az elvárásokat nem hozhatjátok mások irányába a törvényből.
Az Írás is csupán "Krisztusra vezérlő mester". Annyi a szerepe, hogy Krisztusra mutasson és nem az, hogy arra nézve rendezzük be az életünket.

Én a Hit Gyüliben nőttem fel, akiket te nagyra becsülsz, és részt vettem vezetőknek rendezett szexualitásról szóló fórumokon, ahol a gyülekezetük legnagyobbjai tanítottak. Tudom, hogy tele voltak kétségekkel, bizonytalansággal bizonyos területekről,(pl.: orális szex), és hoztak kereteket a bizonytalanságuk miatt. Valahol bibliai módon jártak el, mert azt tették, hogy ami rossznak látszott, attól őrizkedtek. Ami megosztást hoz, arról hoztak egy döntést, hogy miként álljanak hozzá, és ezt várják a gyülekezeti tagjaiktól is. A probléma ott van, hogy ezeket a deklarált elvárásokat időnként ideje felülvizsgálni, hogy helytállóak-e, hiszen a világosságunk nő és nem lehet rutinból valamit rossznak mondani, mert régen megosztást hozott és a megosztástól való félelem miatt elkezdtük tiltani.
Én tudok konkrét szexuális dolgokról, amelyről úgy hoztak ítéletet, hogy egy buta tapasztalat alapján állítottak fel deklarációt: "Ez rossz!" mondták...
Cím: Erotika
Írta: b.cermidoff - 2010 Június 01, 11:39:35
Két Szent Szellemben Istennel járó hívő között nincsenek tabuk, mert a tisztáknak minden tiszta. Más esetben azonban ez már nem ennyire nyilvánvaló. Talán hülyén hangzik, de ajánlatos Isten áldását kérni a saját házaséletre és valamennyi keresztény házaspáréra. Legyen ez mindennapos imakérés és akkor nem lesz szükség erre a kérdésre.
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Június 01, 11:48:12
Igy igaz! :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Június 01, 11:59:15
Ebben van egy nagy igazság és egy nagy általánosság is.  :hehe:
Hiszen, aki meg van győződve az egyik oldalról, annak ez nem kérdés. Aki meg van győződve a másik oldalról, annak se kérdés, mégis másképp látjuk.  :088:
Ezért jó ha tudunk erről beszélgetni, de csak akkor lesz áldásos a közösség, ha van nyitottság a másik látása fele. Az se baj, ha nincs, de akkor legyen elfogadás, hogy ő nem úgy látja és tudjunk ebben megnyugodni.
E kettő közül, ha egyik sincs meg, akkor történik a sértődés...
Cím: Erotika
Írta: b.cermidoff - 2010 Június 01, 12:16:31
Tökéletesen igazad van, de erre is van megoldás: sértődésünket az Úrhoz kell vinni (a fenébe, már megint egy általánosság), még ha be kell vallanom ez nekem is nehéz sokszor. Sokáig durcáskodom stb. még sorolhatnám testi perceim hibáit és bűneit fél napig. A megbocsátás és a bocsánatkérés elfogadása a kulcs. Tudomásul kell venni, hogy Isten ilyen sokfélének szeret minket és Jézus valamennyiünkért meghalt. Gyenge pillanatainkban ez nem könnyű bizony...
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Június 01, 12:40:58
 :hehe:
Igen, értelek.
Hát reméljük, hogy a sértődésünket mindig úgy visszük az Úrhoz, hogy az Úr változtasson meg belőle és nem úgy, hogy "Nekem van igazam és senki nem hallgat rám, de majd megtudják..."
(Így már nem is tűnik általánosságnak...  :hehe: )
Bár ha valaki jó módon viszi a sértődöttségét az Úrhoz, abban megvan, az először említett két jó hozzáállás egyike is szerintem.
Cím: Erotika
Írta: Csaba - 2010 Június 01, 15:51:25
Ámen!
Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 07, 11:42:44
Kedves (leendő) Testvéreim!

Én még új vagyok az oldalon és jelenleg "keresem, igyekszem meghallani" Isten szavát. Egy pár szót mondanék magamról, utána viszont rátérnék saját gondolataim megosztására a témában. Bár meg vagyok keresztelve, nem nevelkedtem keresztény családban, mindig is kilógtam társaim közül, mert sokan "csőlátásunak" könyveltek el elveimért. Viszont természetemből adódóan, próbálok nyitott lenni olyan "dolgok" iránt, aminek a szellemi/lelki fejlődés az alapja. Isten Igéje pont ezt teszi velem. Olvasom, magamra ismerek, ha nem értek valamit, kérdezek. (Előre is elnézést, ha hosszúra sikerül ez az iromány.) Ja, és amit látni fogjátok, idealista is vagyok, de hiszem, hogy amiről írok az létezik a keresztény világban is.

Ez az alkalom is egy ilyen most. Bevallom, tegnap végigolvastam mind a 37 oldalnyi hozzászólást a témában (olyan 3 órámba telt :05:). Voltak olyan pillanatok, mikor összeszorult kicsit a gyomrom egy-egy véleményt olvasván. Ez adódhat a múltbéli személyes tapasztalataimból, ahogy láttam hogyan viszonyulnak férfiak nőkhöz, illetve  a rettentő kicsi önbizalmamból (amit felszínen sosem mutatok).

Szóval, mint a női nem egyik képviselője én is elborzadok, hogy az ember semmi mással sem találja szemben magát, mint ezzel az "eltorzított szexualitással" amit a mai világ kreál. Az első kérdésem pont erre vonatkozik. Páran írtátok, hogy nehezen álltok ellen a kísértésnek, például ha megláttok az utcán egy kihívó, kivetkőzött nőt. Kérdésem: Nálatok (férfiaknál), miért ez az "eltorzított szexuális" női kép az izgató, a kísértő? Tudjátok, sok világi férfit ismerek, akiket egy ilyen nő látványa nem hogy vonz, hanem taszít. Nem azért, mert nem lehet szép alakja, hanem mert a női nem effajta megjelenése nem kellemes a szemének. Úgy gondolom, hogy a szem valóban arra való, hogy lássunk vele, és észrevegyük a szépet is, de ezt megtehetjük tárgyilagosan is-főleg ha házasságban élünk.  A tárgyilagosság alatt azt értem, hogy hiszek abban, hogy mikor az ember szerelmes, akkor az vakká teszi. Akkor nem érdekli más, a kísértés nem férhet hozzá, mert "neki az ő FELE-sége a legszebb, akit Isten rendelt hozzá", nála mindenki csak kevesebb lehet.
A legnehezebb időszak férfi és nő számára egyaránt a hormonok és a nemi ösztön léküzdésében, mikor fiatal és tanulja a szexualitást, vagy mikor még nem házas. De ne felejtsük el, hogy azt hogy mi a szép és szexuálisan izgató, mi döntjük el, hiába a Sátán útmutatásának. Amit a Sátán tesz, hogy egy szép női testet is képes torzzá tenni, lealacsonyítani, és annak aki erre fogékony, tálcán kínálni. Hiszek benne, hogy vannak köztetek is olyan férfiak, akiknek a szép nem ez. Ezért nem értek egyet a "beöltözéssel" (miniszoknyába vagy erotikus fehérneműbe) sem. A legizgatóbb úgyis az, amikor meztelenül fekszetek együtt az ágyon...

Továbbá, ha magamból indulok ki, ki tudom jelenteni, hogy én a testem és a lelkem nem tudom szétválasztani. És nem csak azért, mert tudom hogy ez helytelen (csak testileg együtt lenni valakivel), hanem mert ez a gondolat is taszít. (Ezt a véleményt is hallottam már világi fiú szájából). Tehát az, hogy én csak úgy testileg "megkívánjak valakit" minden érzelem nélkül, nem megy-és ezt nem kell magamban elnyomnom, ellenállnom. Ami "megrémisztett", az Rick Warren könyve, melyben ezt írja. "A vonzalom természetes és spontán (...) sőt még szexuális izgalom is kialakulhat bennünk (és szerinte ez is természetes)." Tehát a testünk olyan, mint egy teljesen különálló rész? Hiszen testünk a Szent Lélek temploma, hogyan gyalázhatnánk meg, akár gondolatban is? Nem tudunk uralkodni felette, főleg ha házastársunk minden szexuális igényünket kielégíti?

Összességében annyit szeretnék még csak elmondani, hogy szerintem a Biblia sok helyen intést ad, felállít egy "szabályrendszert", amit követünk. Attól még, hogy a homoszexualitást is megemlíti és elítéli, sosem voltak erre irányuló gondolataim, tehát kísértés sem volt. A biológiai ösztönökkel is tisztában vagyok, de úgy gondolom, hogy Isten pont az emberek sokszínűsége miatt akarta az ezzel kapcsolatos szabályokat is minden téren kiterjeszteni.

Köszönök minden hozzászólást és a türelmet, hogy végigolvastátok gondolataimat.
Isten legyen Veletek!
Rozina.
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Július 07, 12:48:46
Szia Rozina!

Megpróbálok a tapasztalataimról beszélni, és nem tanult dolgokról.
Hogy lehetséges, hogy a férfiak közül sokan megbolondulnak egy miniszoknya láttán? Nem tudom, nem értem, de ez tényleg valós. Nyilván nem egy miniszoknya teszi ezt, hanem a gondolkodásmód. Ha az ember átadja a gondolkodását a szexualitásnak, akkor a látvány utána könnyen gyakorol hatást az emberre.
Gondolkoztam, hogy ezeket az érzéseket esetleg a bűn csempézte az ember életébe, de ez nem a teljes igazság, mert a szexualitás Istentől van. Esetleg torzultumk ezen a területen...

Az biztos, hogy ahány ember, annyiféle képpen gondolkozik a szexről. Az is elég egyértelmű igazság, hogy a férfiak és nők csoportja is másképp éli meg ezeknek az érzéseit (persze vannak átfedések). Ha nem értjük meg a másikét, attól még az valós.  :063:
Például tipikus férfi látószög, hogy képesek a szexre lélek nélkül gondolni. Pontosan ezért izgató a fériak számára a szexújság, vagy a szexfilm. Ha megnézzük nőknek sokkal kevesebb erotikus tartalmú újság készül, mint férfiaknak.
Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 07, 13:29:22
Szia tothg!

Köszönöm a válaszod. Abban egyetértek, hogy Isten teremtette a szexualitást, de a szexualitásról való gondolkodásmódot már nem Ő torzította el. A szexualitás önmagában csodálatos dolog, de amit a mai világ közvetít az teljesen lealacsonyítja. És mi ebben élünk. Amit ma tapasztalunk, azt keresztényként tudatosan tudnunk kell elhelyezni a fejünkben, nem a "hormonok áradatával" sodródni... Ha a gondolkodásmódod erről a helyén van, akár férfi, akár nő vagy, képes leszel a dolgokat helyén kezelni. De ez az én véleményem.

Még egyszer hangsúlyozom a nemi ösztönök természetesen mindenkiben jelen vannak, és lehet, hogy a fériaknál jobban. A szépet lássuk meg, de az, hogy mi a szép (kívánatos), a saját jó ízléseden, gondolkodásmódodon alapul, aminek erősebbnek kell lennie a hormonoknál, sőt továbbmegyek, talán még befolyásolni is kell azokat ... Szerintem ez Isten segítségével mindenképp elérhető cél!

Kérdés: Keresztényként teszünk-e lépéseket azért, hogy mi nem fertőződjünk meg az eltorzult szexualitás által, megvalósítható-e hogy a lelked (gondolataid, értelmed) és a Szent Szellem kontrollálja a tested?
Cím: Erotika
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 07, 13:39:24
Igy van az igaz szerelem Lelekbol fakad es utana jon a testi resze.

azert, mert a szenny arad a csapbol is, senkinek nem kell kovetnie azt!!!

nekem szemelyes nagy kedvencem a MI ATYANK egy nem szokvanyos forditasa: NE HAGYD, HOGY BELEPJUNK KISERTESEINKBE !
Isten nem visz kisertesbe, az az ordog.
Nezzetek csak meg, azok az emberek akik a kisertesre adnak alkalmat:
* vita
* veszekedes
* verekedes
* csabitas-megcsalas   - Hol van ezeknek a szemelyeknek koze Istenhez?  Az Ur nem erre nevel bennunket.


" Ha lelek szerint elunk,  Lelek szerint is jarjunk."
Gal    5,25
Cím: Erotika
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 07, 14:02:48
a szex filmekkel a kovetkezo problemam vetodik fel:
* szinhaz, megjatszas
* penzert folyik
* buncselekmenyek kapcsoldonak hozza, nagyon sokszor
* fiatal lanyokat 'kenyszeritenek, rabeszelnek, mert oket a kivancsisaguk viszi oda.....
* es a kulsosegekben rejlik a 'varazsuk'

ez minden csak nem a Lelek taplaleka

szenny, mocsok, nem tudom a filmekben is amugy minek kell meztelenul vagy akar felmeztelenul lenni, hat komolyan kellemetlenul erzem magam, ha neztem ....


Nem vagyok prud, nem vagyok szent, atlagos, normalis embernek vallom magam es a parom is, aki a ferfi :):):)

Ez persze, csak az en velemenyem! Remelem senkit nem bantok meg :)
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Július 07, 14:43:32
Szia tothg!

Köszönöm a válaszod. Abban egyetértek, hogy Isten teremtette a szexualitást, de a szexualitásról való gondolkodásmódot már nem Ő torzította el. A szexualitás önmagában csodálatos dolog, de amit a mai világ közvetít az teljesen lealacsonyítja. És mi ebben élünk. Amit ma tapasztalunk, azt keresztényként tudatosan tudnunk kell elhelyezni a fejünkben, nem a "hormonok áradatával" sodródni... Ha a gondolkodásmódod erről a helyén van, akár férfi, akár nő vagy, képes leszel a dolgokat helyén kezelni. De ez az én véleményem.

Még egyszer hangsúlyozom a nemi ösztönök természetesen mindenkiben jelen vannak, és lehet, hogy a fériaknál jobban. A szépet lássuk meg, de az, hogy mi a szép (kívánatos), a saját jó ízléseden, gondolkodásmódodon alapul, aminek erősebbnek kell lennie a hormonoknál, sőt továbbmegyek, talán még befolyásolni is kell azokat ... Szerintem ez Isten segítségével mindenképp elérhető cél!

Kérdés: Keresztényként teszünk-e lépéseket azért, hogy mi nem fertőződjünk meg az eltorzult szexualitás által, megvalósítható-e hogy a lelked (gondolataid, értelmed) és a Szent Szellem kontrollálja a tested?

Látod a gyakorlat azt mutatja, hogy mégsem egyszerű a kérdés.  :063:

Mit jelent, hogy a Szent Szellem kontrálja a tested? Mert ugye a megvalósításhoz értenünk kell...
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Július 07, 14:47:17
Nyilván az elménk, gondolkodásunk megújítása az útja, hogy szabadok legyünk ezen a területen.
Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 07, 16:35:27
Igen, mindenképp ott kezdődik. Az elménk megújításával, hogy képesek legyünk "tisztán látni" a rossz tevékenységét a világban. És nem hiszem el, hogy egy férfi, főleg egy hívő férfi ne juthatna el eddig a pontig ezen a területen. Észrevenni, hogy mi az amit már a gonosz torzított el a szexualitás területén.

"...de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok." /Pál levele a Rómaiakhoz 8:13/

Amiket eddig olvastam véleményt, az egy részről azért volt "csalódás", mert egy keresztény férfitől még többet várna az ember, hiszen ott van mellette Isten. Különben lesarkítva ez olybá tűnik, hogy a keresztény férfiakat is ugyanaz "motiválja ezen a területen"=a női test bármilyen formában történő megjelenése, csak elfojtják, ellenállnak és nem mennek gondolatilag tovább, vagy a tettlegességig. Nekem ez személy szerint nagyon illúzióromboló lenne (még akkor is ha minden ember eredendően bűnös, és teste gyenge a nemi ösztönök miatt), ha csak ennyi különbség lenne egy világi és egy hívő ember között, akár nőről, akár férfiról beszélünk.

Apropó, hogyan lehet "bűn nélkül" testileg kívánatosnak (vagy mai szóval élve szexinek) látni valakit?  Máté szerint már szemmel elköveted a bűnt. Ha valakire azt mondom, hogy szexuálisan vonzó, a döntést előtte meg kellett hoznom hogy kívánatos-e az adott személy számomra, a szemeim által, nem? De ez csak egy újabb kérdés. Kíváncsian várom véleményeteket a többi gondolatomra is. Előre is köszi a hozzászólásokat.
Cím: Erotika
Írta: erdei - 2010 Július 07, 18:48:04
Én most "kiábrándító" leszek.
Bűnős emberi természetemet magam sem szeretem.
Nem attól leszek tökéletes, hogy azt hazudom, hogy egy szép női test hidegen hagy. Egészségesnek érzem magam. Természetem része, (mivel férfi vagyok) hogy embertársamban észreveszem a Nőt.
Viszont van egy másik természetem, amit szeretek. Ez a természetem már erősebb, ezért gondolatban is tudom, hogy eddig és ne tovább.

Mások mit meg hogyan, nem ítélem el, mert ha Isten kegyelme nem lenne rajtam, magam sem lennék különb. Most sem én, hanem aki bennem lakik, az a nagyobb. Ezért én inkább sajnálom azokat, akik nem ismerik a Krisztust, mert nagyon szerencsétlenek.

 :2smitten: :044:

 
Cím: Erotika
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 07, 19:23:01
Igen, mindenképp ott kezdődik. Az elménk megújításával, hogy képesek legyünk "tisztán látni" a rossz tevékenységét a világban. És nem hiszem el, hogy egy férfi, főleg egy hívő férfi ne juthatna el eddig a pontig ezen a területen. Észrevenni, hogy mi az amit már a gonosz torzított el a szexualitás területén.

"...de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok." /Pál levele a Rómaiakhoz 8:13/

Amiket eddig olvastam véleményt, az egy részről azért volt "csalódás", mert egy keresztény férfitől még többet várna az ember, hiszen ott van mellette Isten. Különben lesarkítva ez olybá tűnik, hogy a keresztény férfiakat is ugyanaz "motiválja ezen a területen"=a női test bármilyen formában történő megjelenése, csak elfojtják, ellenállnak és nem mennek gondolatilag tovább, vagy a tettlegességig. Nekem ez személy szerint nagyon illúzióromboló lenne (még akkor is ha minden ember eredendően bűnös, és teste gyenge a nemi ösztönök miatt), ha csak ennyi különbség lenne egy világi és egy hívő ember között, akár nőről, akár férfiról beszélünk.

Apropó, hogyan lehet "bűn nélkül" testileg kívánatosnak (vagy mai szóval élve szexinek) látni valakit?  Máté szerint már szemmel elköveted a bűnt. Ha valakire azt mondom, hogy szexuálisan vonzó, a döntést előtte meg kellett hoznom hogy kívánatos-e az adott személy számomra, a szemeim által, nem? De ez csak egy újabb kérdés. Kíváncsian várom véleményeteket a többi gondolatomra is. Előre is köszi a hozzászólásokat.
A házasságon kivüli szexuális kapcsolat, az erotikus megnyilvánulás, magamutogatás, kihivó, csábitó  magatartás-öltözet  paráznaság. Sajnos, eddig soha nem tapasztalt mértékben van jelen a médiáktól elkezdve az iskolákig, mindenhol. A paráznaság mögött egy gonosz szellem van, az emberek - és igen, talán a férfiak főként - nehezen tudnak az erős erotikus befolyásnak ellenállni. A paráznaság szellemének célja mindig az emberek bukása, romlásba döntése. Hány tragédia, családok szétesése történt már a paráznaság miatt!  Csak mellékesen mondom, a muszlim nőknek pl. ezért kell eltakarni magukat, mert igy nem csábitja paráznaságra látványuk a férfiakat...

David Wilkerson egyik tanitásában személyes tapasztalataként mondta: sokat utazik a világban, és olyankor feleségétől távol, egyedül tölti az éjszakáit szállodai szobákban, és mindben van tv. A tévét ő elővigyázatosságból be se kapcsolja, mert árad belőle a szenny, pornó, szex, aminek nagyon erős a vonzereje. Ő esélyt se ad ennek, ezért nem néz tévét. A paráznaság a férfiakat először a szemükön keresztül veszi támadás alá. Erre már Jób is rájött, ezért mondja, hogy "Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem."(31,1) Vagy az 1Jn.2.16.
Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.
Szóval, amikor megtérünk, át kell az ige szerint értékelnünk mindent, és "elváltozva az elménk megújulása által" azt nézni, hogy mi kedves az Úrnak, mi nem, és őrizkedni ezektől a gonosz befolyásoktól. Nem  odafigyelni a miniszoknyás, bikinis szép lányokra, se a kigyúrt szépfiúkra, hanem mint Jób, szövetséget kötni szemeinkkel... :2angel: :091: :096:
Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 07, 21:14:29
Köszi Zsuzsa a válaszod. A kérdésem azonban még most áll.

Mivel már az ilyet tapasztaltam nem hívő embereknél (férfiaknál), őket taszította a női nem "feltunningolt", kihívó, magamutogató megjelenése egyaránt a médiában, mint az utcákon! Sőt továbbmegyek. Vannak (nem hívők persze), akik azért nem mennek bele 'egy éjszakás kalandokba', mert taszítja őket a gondolat, hogy az a lány mással is ugyanezt megteszi...hiába a vonzó test, a hormonok. Egyszerűen a helyzet taszító számukra, Istenbe vetett hitük nélkül is.

Itt a kísértés már ott elakad, hogy a hölgy kinézete, vagy a helyzet miatt, az már gondolatban sem lehet jelen, hiszen nem kívánatos, egyszerűen nem ébreszt szexuális vágyat. Hogy is mondjam, a hormonok megakadnak egy szinten ... :05:

Nem hiszem el, hogy a keresztény férfiaknál ez nem lehet jelen...
Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 07, 21:25:16
Én most "kiábrándító" leszek.
Bűnős emberi természetemet magam sem szeretem.
Nem attól leszek tökéletes, hogy azt hazudom, hogy egy szép női test hidegen hagy. Egészségesnek érzem magam. Természetem része, (mivel férfi vagyok) hogy embertársamban észreveszem a Nőt.
Viszont van egy másik természetem, amit szeretek. Ez a természetem már erősebb, ezért gondolatban is tudom, hogy eddig és ne tovább.

Mások mit meg hogyan, nem ítélem el, mert ha Isten kegyelme nem lenne rajtam, magam sem lennék különb. Most sem én, hanem aki bennem lakik, az a nagyobb. Ezért én inkább sajnálom azokat, akik nem ismerik a Krisztust, mert nagyon szerencsétlenek.

 :2smitten: :044:

 

Kedves erdei!

Vedd is észre a szép Nőt embertársaidban! A kérdés az, hogy mikor azt írod "szép női test", akkor számodra az mit jelent. A női test megjelenését minden formában? Erre próbálok válaszokat keresni. Ahogy már többször leírtam, azzal van a problémám, mikor valaki szépnek tartja (kívánatosnak) egy torzult női képet ... Sztem, egy kereszténynek erre még érzékenyebbnek kellene lennie...

u.i.: Mielőtt a hit megérintett volna, már akkor is így gondolkodtam erről. Ez egy gondolkozásmód inkább, amit Isten még jobban megerősít.
Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 07, 21:34:09
Még csak annyit, hogy egy szóval élve a szexuális vágyat, a személy ízlése nagyban befolyásolja. És sajnálom, de kerek perec kimondom: Nekem fontos, hogy a (leendő) férjem, ne az ilyen típusú lányokat tartsa szépnek...
Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 07, 21:58:36
Én most "kiábrándító" leszek.
Bűnős emberi természetemet magam sem szeretem.
Nem attól leszek tökéletes, hogy azt hazudom, hogy egy szép női test hidegen hagy. Egészségesnek érzem magam. Természetem része, (mivel férfi vagyok) hogy embertársamban észreveszem a Nőt.
Viszont van egy másik természetem, amit szeretek. Ez a természetem már erősebb, ezért gondolatban is tudom, hogy eddig és ne tovább.

Mások mit meg hogyan, nem ítélem el, mert ha Isten kegyelme nem lenne rajtam, magam sem lennék különb. Most sem én, hanem aki bennem lakik, az a nagyobb. Ezért én inkább sajnálom azokat, akik nem ismerik a Krisztust, mert nagyon szerencsétlenek.

 :2smitten: :044:

 

Ja és mit jelent az, hogy nem hagy hidegen?
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Július 08, 06:46:44
Igen, mindenképp ott kezdődik. Az elménk megújításával, hogy képesek legyünk "tisztán látni" a rossz tevékenységét a világban. És nem hiszem el, hogy egy férfi, főleg egy hívő férfi ne juthatna el eddig a pontig ezen a területen. Észrevenni, hogy mi az amit már a gonosz torzított el a szexualitás területén.

"...de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok." /Pál levele a Rómaiakhoz 8:13/

Amiket eddig olvastam véleményt, az egy részről azért volt "csalódás", mert egy keresztény férfitől még többet várna az ember, hiszen ott van mellette Isten. Különben lesarkítva ez olybá tűnik, hogy a keresztény férfiakat is ugyanaz "motiválja ezen a területen"=a női test bármilyen formában történő megjelenése, csak elfojtják, ellenállnak és nem mennek gondolatilag tovább, vagy a tettlegességig. Nekem ez személy szerint nagyon illúzióromboló lenne (még akkor is ha minden ember eredendően bűnös, és teste gyenge a nemi ösztönök miatt), ha csak ennyi különbség lenne egy világi és egy hívő ember között, akár nőről, akár férfiról beszélünk.

Apropó, hogyan lehet "bűn nélkül" testileg kívánatosnak (vagy mai szóval élve szexinek) látni valakit?  Máté szerint már szemmel elköveted a bűnt. Ha valakire azt mondom, hogy szexuálisan vonzó, a döntést előtte meg kellett hoznom hogy kívánatos-e az adott személy számomra, a szemeim által, nem? De ez csak egy újabb kérdés. Kíváncsian várom véleményeteket a többi gondolatomra is. Előre is köszi a hozzászólásokat.

Az a helyzet, ha csalódás volt a válasz, akkor azért lehetett, mert vagy nem teljesen jött át neked, amiket mondani akartak, vagy nem volt reális képed a férfiakról.  :2smitten:

A kérdésed megint kérdéseket vet fel. A "kívánatos" az megint játék a szavakkal (Játék a betűkkel  :2smitten: ) Vannak hölgyek, akik undorítóan tudnak felöltözni. Például elhízottabb hölgyek is szívesen viselnek szűk, csípőnadrágot... Katasztrófa, ha lehajolnak valamiért... de még néha lehajolni sem kell. Az férfit nemhogy a kívánságai nem kerítik hatalmukba, de még rosszul is lesz a látványtól. Bocsánat a naturális kifejezésért. Szerintem az elhízott hölgyek is tudnak ízlésesen, sőt "kívánatosan" felöltözni, a szó jó értelmében. Mint mondtam a szavakkal el lehet játszani. Nem vagyok egy prűd ember, de ismerem (ezen a területen) a gyengeségeimet és igyekszem ezeknek ismeretében a legjobban, leghelyesebben járni.
Ezen kívül hozzáteszem soha nem kell eldönteni valakiről, hogy kívánatos-e, vagy sem. Én nem is szoktam.
Cím: Erotika
Írta: Zsuzsa2 - 2010 Július 08, 07:22:09
Köszi Zsuzsa a válaszod. A kérdésem azonban még most áll.

Mivel már az ilyet tapasztaltam nem hívő embereknél (férfiaknál), őket taszította a női nem "feltunningolt", kihívó, magamutogató megjelenése egyaránt a médiában, mint az utcákon! Sőt továbbmegyek. Vannak (nem hívők persze), akik azért nem mennek bele 'egy éjszakás kalandokba', mert taszítja őket a gondolat, hogy az a lány mással is ugyanezt megteszi...hiába a vonzó test, a hormonok. Egyszerűen a helyzet taszító számukra, Istenbe vetett hitük nélkül is.

Itt a kísértés már ott elakad, hogy a hölgy kinézete, vagy a helyzet miatt, az már gondolatban sem lehet jelen, hiszen nem kívánatos, egyszerűen nem ébreszt szexuális vágyat. Hogy is mondjam, a hormonok megakadnak egy szinten ... :05:

Nem hiszem el, hogy a keresztény férfiaknál ez nem lehet jelen...
Rozina, hogy a hormonok kinél milyen szinten "akadnak meg", függ az illető személyétől, jellemétől, neveltetésétől, sokmindentől. Persze  vannak, akik feleségnek nem ilyen nőt keresnek! De azért ne legyenek illúzióid a nem hivő férfiakat illetően, ha még a komoly elhivással rendelkező keresztény férfinak is (ezért hoztam pont D.W.példáját) kihivást jelent ellenállni a parázna csábitásnak. Az egy dolog, hogy valaki mások előtt azt mondja, hogy "taszitja a feltunningolt, magamutogató nő", de őszintén, ha ugyanez a férfi egy ágy mellett titokban, és csak kettesben találná magát  egy ilyen nővel, szerinted akkor is megállnának a hormonjai? Ha csak az utóbbi években keresztény szolgálók körében történt erkölcsi bukások növekvő számát nézem, akkor mi a garancia arra, hogy egy Krisztus nélkül, igei vezetés nélkül, csak óemberi természetére hagyatkozó világi férfi ellene tud állni egy gonosz szellemi erő befolyásának?
Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 08, 10:05:05

Az a helyzet, ha csalódás volt a válasz, akkor azért lehetett, mert vagy nem teljesen jött át neked, amiket mondani akartak, vagy nem volt reális képed a férfiakról.  :2smitten:

A kérdésed megint kérdéseket vet fel. A "kívánatos" az megint játék a szavakkal (Játék a betűkkel  :2smitten: ) Vannak hölgyek, akik undorítóan tudnak felöltözni. Például elhízottabb hölgyek is szívesen viselnek szűk, csípőnadrágot... Katasztrófa, ha lehajolnak valamiért... de még néha lehajolni sem kell. Az férfit nemhogy a kívánságai nem kerítik hatalmukba, de még rosszul is lesz a látványtól. Bocsánat a naturális kifejezésért. Szerintem az elhízott hölgyek is tudnak ízlésesen, sőt "kívánatosan" felöltözni, a szó jó értelmében. Mint mondtam a szavakkal el lehet játszani. Nem vagyok egy prűd ember, de ismerem (ezen a területen) a gyengeségeimet és igyekszem ezeknek ismeretében a legjobban, leghelyesebben járni.
Ezen kívül hozzáteszem soha nem kell eldönteni valakiről, hogy kívánatos-e, vagy sem. Én nem is szoktam.
[/quote]

Egyébként még most is a 'szép' fogalmáról folyik a vita, amint azt láthatod.

Nem az elhízottabb nőkre gondoltam. Hanem mondjuk úgy " a kurvásabb típusokról", akiket az utcán, de még torzított kivitelben (plasztikai segítségekkel) a különböző szexfilmekben mutogatnak. De akkor ezek szerint nektek is minden női test, test, és ébreszthet (biológiailag) szexuális vágyat (Warren szerint) ...függetlenül attól, hogy van-e aki otthon vár.
Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 08, 10:21:37
Köszi Zsuzsa a válaszod. A kérdésem azonban még most áll.

Mivel már az ilyet tapasztaltam nem hívő embereknél (férfiaknál), őket taszította a női nem "feltunningolt", kihívó, magamutogató megjelenése egyaránt a médiában, mint az utcákon! Sőt továbbmegyek. Vannak (nem hívők persze), akik azért nem mennek bele 'egy éjszakás kalandokba', mert taszítja őket a gondolat, hogy az a lány mással is ugyanezt megteszi...hiába a vonzó test, a hormonok. Egyszerűen a helyzet taszító számukra, Istenbe vetett hitük nélkül is.

Itt a kísértés már ott elakad, hogy a hölgy kinézete, vagy a helyzet miatt, az már gondolatban sem lehet jelen, hiszen nem kívánatos, egyszerűen nem ébreszt szexuális vágyat. Hogy is mondjam, a hormonok megakadnak egy szinten ... :05:

Nem hiszem el, hogy a keresztény férfiaknál ez nem lehet jelen...
Rozina, hogy a hormonok kinél milyen szinten "akadnak meg", függ az illető személyétől, jellemétől, neveltetésétől, sokmindentől. Persze  vannak, akik feleségnek nem ilyen nőt keresnek! De azért ne legyenek illúzióid a nem hivő férfiakat illetően, ha még a komoly elhivással rendelkező keresztény férfinak is (ezért hoztam pont D.W.példáját) kihivást jelent ellenállni a parázna csábitásnak. Az egy dolog, hogy valaki mások előtt azt mondja, hogy "taszitja a feltunningolt, magamutogató nő", de őszintén, ha ugyanez a férfi egy ágy mellett titokban, és csak kettesben találná magát  egy ilyen nővel, szerinted akkor is megállnának a hormonjai? Ha csak az utóbbi években keresztény szolgálók körében történt erkölcsi bukások növekvő számát nézem, akkor mi a garancia arra, hogy egy Krisztus nélkül, igei vezetés nélkül, csak óemberi természetére hagyatkozó világi férfi ellene tud állni egy gonosz szellemi erő befolyásának?

Az, hogy nem tartja szépnek az ilyen típusú nőket, ennyi. Nekem jöhetne egy kigyúrt férfi, félmeztelenül, elcsábítani...ha nekem nem ez tetszik, akkor mi van? Nem érzitek úgy, hogy minden ilyen szexuálisan vonzó képet a gonosz akar belénk táplálni?

Neked személy szerint hogy esne, ha a férjed "szépnek" tartaná azokat a típusú nőket, amikről szó volt? De persze Téged is szépnek tart, mert a lelkedet is nézni, és azt szereti amilyen ember vagy. Ez akkor egy kompromisszum az én szememben!

A legbutább válasz amiket hallok: "Nem érdekel, mert velem van." Mi abban a normális, ha egy férfi egy szép, lelkileg sugárzó nőt kíván magam mellé, de az ágyban már a "dominára" vágyna?! De persze Te vagy mellette. Téged kíván meg. De Őt -erdei szavaival élve- egy domina sem hagyja hidegen? Számomra ez megalázó!

Ne haragudjatok, ha ez a hozzászólás indulatosabbra sikerült, nem akarok senkit sem megbántani. Lassan ejteni is fogom a témát, hogy ne legyen zavaró csak erről olvasni.

Nem tudom érhető vagyok-e. Jó erről egy nővel is beszélni most. Köszi az eddigi válaszaid is.
Cím: Erotika
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 08, 11:59:52
egyszerre nem lehet ket lovat megulni, egy fele termeszetre kell torekednunk
Cím: Erotika
Írta: tothg - 2010 Július 08, 15:36:07
Kedves Rozina! Természetesen nem tudok minden férfi nevében beszélni, de az tagadhatatlan tény, hogy a férfiaknak sokkal kevésbbé van szükségük a romantikára a szexhez, mint a nőknek. Egyszerűen olyanok vagyunk, hogy a látvány nagy hatást képes ránk gyakorolni, amíg a nőkre nagyobb hatással van egy férfi lelkének gyengéd megnyilvánulásai.
Nem tudom, hogy értesz-e, de remélem akarsz...  :088: :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 08, 17:01:59
Kedves Rozina! Természetesen nem tudok minden férfi nevében beszélni, de az tagadhatatlan tény, hogy a férfiaknak sokkal kevésbbé van szükségük a romantikára a szexhez, mint a nőknek. Egyszerűen olyanok vagyunk, hogy a látvány nagy hatást képes ránk gyakorolni, amíg a nőkre nagyobb hatással van egy férfi lelkének gyengéd megnyilvánulásai.
Nem tudom, hogy értesz-e, de remélem akarsz...  :088: :2smitten:


Még most sem kaptam nyílt választ úgy érzem, hiába akarlak megérteni. De ha azt akarod írni, hogy ezek a típusú (bocsánat a kifejezésért:prostituált kinézetű) lányok is Neked személy szerint látványra vonzóak, fizikálisan szépek ám legyen. (Direkt nem a kívánatos szót írtam le.) Azért örülök, hogy nem minden férfi nevében beszélhetsz.
Tudod-amint az elmondtam tisztában vagyok azzal is, hogy a férfi vizuálisabb típus. A kérdés még mindig az, hogy ez a vizualitás mire terjedhet ki? És szerintem ez igenis ízlés dolga ...
Remélem nem forgattam ki a szavaid, de teljesen úgy érzem, hogy sokat elbeszélünk egymás mellett.
Cím: Erotika
Írta: erdei - 2010 Július 08, 17:15:02
"Nem hagy hidegen"

Kíváncsivá tesz, felkelti az érdeklődésemet.
Az igazi nő, a "csador" mögött van. Meg kell keresni, fel kell tárni, ki kell a titkait kutatni.
Nagy játék ez!
Nem az a lényeg, hogy mit kap meg az ember a nőből, hanem mit ismer meg belőle. A hosszan tartó jó kapcsolatban semmit. A jó asszony, mindig tud meglepetést okozni a férjének. (nem rossz, vagy szexuális értelemben)

Gondold meg, egy élet azzal telik el (jó részt), hogy elfogad önmagad, a házasságban pedig, hogy megismerd a másikat.
Tudod, a feleségem nem "csak" a társam, hanem a testem része, olyan mintha lenne egy új kezem, vagy lábam.
Mindig rácsodálkozom, hogy nini, van még egy "....." kíváncsian nézegetem. Meg kell tanulnom, jól használni. Persze ez fordítva is igaz.

Szóval, a kíváncsiság még mindig nagy úr.

Gabikám nem értek veled egyet abban, hogy a nőknek több romantika kéne a szexhez.

 :2smitten: :044:
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Július 08, 18:26:31
Kedves Rozina!

Azt látom, hogy valami miatt nagyon ki vagy akadva a női nem néhány képviselőjére, és ebből olyan kérdés sorozat indult el benned, ahol a kérdések nem jól vannak feltéve. A férfiak - lehet ellene tiltakozni, lehet nem elfogadni - úgy vannak megalkotva, hogy befolyásolja őket, a látvány, vagy egy illat, de néha elég néhány mozdulat, mosoly és a másik erotikusa hat rájuk. Nagy kérdés, hogy mit tesznek ezzel a hatással. Én merek arra gondolni, hogy a hivő férfinak a szeme is megtért, és nem hagyja magát "tancba vinni". Ezt irod :

"....Még csak annyit, hogy egy szóval élve a szexuális vágyat, a személy ízlése nagyban befolyásolja. És sajnálom, de kerek perec kimondom: Nekem fontos, hogy a (leendő) férjem, ne az ilyen típusú lányokat tartsa szépnek..."

Most egy olyan gátat állítottál fel, amire semmi szükség. Mert ha valóban hivő férfivel lesz házassági kapcsolatod, az nem fog kitekingetni se ilyen, se másmilyen nőkre. Egyszerűen azért mert szereti az Urat, és szeret téged. Tökmindegy milyen az alapizlése, ha választottjául téged kér, és nem is kellene ezen izgatnod magad. Ha az Úrral jársz, és az Úrtól várod a társad, és Őbenne lesztek ketten egy testté, akkor számodra ez a problémakör ki van ikszelve.

Hogy általában a férfiak hogy válogatják meg a partnereiket? Annyira nem fontos, hogy ebből magadnak problémát csinálj.

 :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 08, 20:09:38
Kedves Rozina!

Azt látom, hogy valami miatt nagyon ki vagy akadva a női nem néhány képviselőjére, és ebből olyan kérdés sorozat indult el benned, ahol a kérdések nem jól vannak feltéve. A férfiak - lehet ellene tiltakozni, lehet nem elfogadni - úgy vannak megalkotva, hogy befolyásolja őket, a látvány, vagy egy illat, de néha elég néhány mozdulat, mosoly és a másik erotikusa hat rájuk. Nagy kérdés, hogy mit tesznek ezzel a hatással. Én merek arra gondolni, hogy a hivő férfinak a szeme is megtért, és nem hagyja magát "tancba vinni". Ezt irod :

"....Még csak annyit, hogy egy szóval élve a szexuális vágyat, a személy ízlése nagyban befolyásolja. És sajnálom, de kerek perec kimondom: Nekem fontos, hogy a (leendő) férjem, ne az ilyen típusú lányokat tartsa szépnek..."

Most egy olyan gátat állítottál fel, amire semmi szükség. Mert ha valóban hivő férfivel lesz házassági kapcsolatod, az nem fog kitekingetni se ilyen, se másmilyen nőkre. Egyszerűen azért mert szereti az Urat, és szeret téged. Tökmindegy milyen az alapizlése, ha választottjául téged kér, és nem is kellene ezen izgatnod magad. Ha az Úrral jársz, és az Úrtól várod a társad, és Őbenne lesztek ketten egy testté, akkor számodra ez a problémakör ki van ikszelve.

Hogy általában a férfiak hogy válogatják meg a partnereiket? Annyira nem fontos, hogy ebből magadnak problémát csinálj.

 :2smitten:

Kedves Irma!

Megértem amit írsz, de a szívem mégis hadakozik ellene. Nekem mind nincs azzal bajom, amit a férfi nemről leírtál. De hogy lehet velem valaki egy test-egy lélek úgy, hogy közben a teste a "dominára" is vágyna csak Ő azt elfojtja? Isten sem Ádámot, Évát és még egy nőt teremtett Ádámnak. És igen, csak erre az egy 'típusú' nőre vagyok "kibukva", mert ez torzított és ezt Isten "szemüvege" nélkül is jó lenne ha más is észrevenné...
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Július 08, 21:05:52
Drága Rozina!

Látom már mi a problémád, de én nem hiszem, hogy az igazán megtért férfiak érzéki kettős életet élnének. Nem is tudnák csinálni egy életen át. Sokkal inkább úgy lehet, hogy amikor megtérnek átadják egész valójukat Istennek és Ő megszenteli még a vágyaikat is. Egyszerűen nem hiszem, el, hogy tartósan engedné egy igazán megtért férfi, hogy ilyen vágyak uralják. Tehát ha megvárod az Úrtól azt, akit Ő neked rendelt, hidd el nem fog a hátad mögött másra vágyakozni / kísértés mindig lehet, de erre igaz az, hogy nem mindegy hogy a madár átrepül a fejünk felett, vagy fészket is rak /.
Kísértésed még neked is lehet. épp tegnap voltam egy Biblia tanulmányozó csoporttal együtt, ahol pont erről beszélgettünk, azért lehet imádkozni, hogy kísértésbe ne essünk. Tudod Rozina az életben egyetlen biztos pont van az pedig : Jézus. Az élet dolgaira nincsennek garanciák, de aki hittel harcolja a hitnek szép harcát, végül a mennyben átveheti a ragyogó koronát, amit az Úr a hűségeseknek készített.

 :016:
Cím: Erotika
Írta: gyermek - 2010 Július 08, 21:16:24
Engedjétek meg, hogy egy nem túl kívánatos témát hozzak fel, ez az állatokkal való közösülés. Tegnap egy filmet szeretettem volna letölteni, de a kedvenc honlapomon nem volt. A keresőbe beírtam a film címét (A szív bajnokai) és egy csomó letöltöhelyet hozott fel a gépem. Amikor rá kattintottam egyre, a kezdőlapon mindenféle szex filmet ajánlottak, és olyan fertelmességeket, hogy a fiatal lányok milyen profin tudják kielégíteni a tigriseket, majmokat, kutyákat. Kép nem volt, csak leírás, melyben perverz szavakkal invitálják az oda látogatókat. Az első gondolatom az volt, hogy kislány koromban olvastam a bibliában,

Móz 3:23.  És semmiféle barommal se közösülj, hogy azzal magadat megfertőztessed, és asszony se álljon meg barom előtt, hogy meghágja őt; fertelmesség az.

És akkor kislány koromban elgondolkodtam, hogy ki lenne olyan, aki ilyet tesz, sőt arra gondoltam, hogy ilyen nem is létezik, csak törvénybe foglalták ezt is.
Aztán hányingerem lett. És végül arra gondoltam, mi van, ha egy 15 éves gyerek épp úgy, mint én, keres egy filmet, elbarangol egy ilyen honlapra és ne adja Isten, de rákattint és megnézi. Mi lesz annak a gyereknek a véleménye a szexről?

Hátborzongató.
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Július 08, 21:20:17
Úgy tudom be lehet állítani a gépet, hogy az ugynevezett felnőtt honlapokat ne hozza be. Onnan tudom, mert én is kerestem valamit, és valami ilyesmit akarta a gépem behozni, és ott volt egy kiugró ablak, amelyik azt kérdezte, hogy beakarom-e kapcsolni a felnőtt oldalakat, Hát nem akartam.
Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 08, 21:32:10
Köszönöm Irma a kedves szavaid. :2smitten:

Remélem Isten valóban megszenteli a hívő férfiak vágyát, mert az eddigi véleményekből mást éreztem ki. Nincs nekem semmi baj, csak a női nem ezen képviselőivel... :2knuppel: :05:
Cím: Erotika
Írta: ermaha - 2010 Július 09, 07:45:10
Be lehet úgy állítani a gépet,hogy több névre és letiltva a név alatt az oldalakat,csak az engedélyezettek jönnek be.
Cím: Erotika
Írta: zúgó szél - 2010 Július 09, 09:22:21
Sziasztok!
Érdekes a t-ma:)
Én legelőször is az "erotika" szót kezdeném értelmezni....
Ha házasságon belül értelmezem, akkor nagyon sok ilyen szó jut eszembe még. Hiszen a házasságon belül, nem csak az "erotika" a fontos. Talán olyan ez, mint egy működő autónak csak a sebesség váltóját vizsgálni. Azt gondolom, hogy egy jó házasság akkor jó, és halad a teljesség felé, ha minden  területén az Ige mutatja a határvonalakat, és irányt. És ezt mind két félnek egy akaraton kell tenni, különbem már nem is "erotika" az erotika, és az a "sebesség váltó" csak egy sima vas darab lesz, ami nem csatlakozik a további alkatrészekbe.
Tapasztalatom szerint a házasságom akkor lángol, ég, szerelemben (erotika) ha a feleségem Igei módon ragaszkodik és szeret engem, és én is őt. Ha közben bejön nálam, vagy nála egy-egy testi gondolat/cselekedet már érezzük is a mellékhatásait.
Ha pedig házasság előtt szeretném az "erotika" szót értelmezni, én 1:1-ben tisztátalan érzésnek/vágynak tudnám be. Hisz szerintem ez csak is a házasságban értendő. Még akkor is, ha természetemnél fogva bennem van ez az (érzés). Pont ezek az érzések/vágyak azok amik az embert elferdítik/torzítják, és el válasszák az Élő Istentől, mint bűn. Jézus egyik szava: ".... aki nem gyűlöli meg az ő saját lelkét...." érdekes ez az ó-ember... Mennyi érzelem/vágy, akarat/szándék van benne... Szerintem, az újjászületésnek az egyik fontos része az, hogy pont ezeket az érzéseket/vágyakat feszíti meg az ember. Nem a házasság ellen beszélek, hanem a házasság előtti dolgokról... Egy újjászületett embernek az új embere nagyobb mint az ó-embere, és tud felette uralkodni. Persze csak is Isten Lelkével/Szellemével, de pont ettől új ember az új ember :063:
"....élek többé nem én hanem él bennem a Krisztus.." Szerintem ha ezt az Igét nézzük, az "erotika" szó már is jobban érthető, és nem akarjuk be építeni a házasság előtti életünkbe! Ja, és a házasság kötés legyen (hivatalos-törvényes) hisz ez egy szövetség is egyben. Kívánom hogy mindenki akinek még nincs párja, találja meg a párját, és vezesse az Úr hogy ne saját természete/vágya legyen a meghatározó eszköz, hanem az Élő Ige! És kívánom a házasságban élőknek, hogy az Úr adjon még nagyobb kegyelmet az egy akaraton való élésre, hogy az Úr dicsősége ragyogjon erőben és hatalomban az életükben, és a tiszta szerelem/(erotika) tüze egyre nagyobb lánggal égjen! Persze Isten Lelke/Szelleme által. 
Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 09, 15:40:36
Sziasztok!
Érdekes a t-ma:)
Én legelőször is az "erotika" szót kezdeném értelmezni....
Ha házasságon belül értelmezem, akkor nagyon sok ilyen szó jut eszembe még. Hiszen a házasságon belül, nem csak az "erotika" a fontos. Talán olyan ez, mint egy működő autónak csak a sebesség váltóját vizsgálni. Azt gondolom, hogy egy jó házasság akkor jó, és halad a teljesség felé, ha minden  területén az Ige mutatja a határvonalakat, és irányt. És ezt mind két félnek egy akaraton kell tenni, különbem már nem is "erotika" az erotika, és az a "sebesség váltó" csak egy sima vas darab lesz, ami nem csatlakozik a további alkatrészekbe.
Tapasztalatom szerint a házasságom akkor lángol, ég, szerelemben (erotika) ha a feleségem Igei módon ragaszkodik és szeret engem, és én is őt. Ha közben bejön nálam, vagy nála egy-egy testi gondolat/cselekedet már érezzük is a mellékhatásait.
Ha pedig házasság előtt szeretném az "erotika" szót értelmezni, én 1:1-ben tisztátalan érzésnek/vágynak tudnám be. Hisz szerintem ez csak is a házasságban értendő. Még akkor is, ha természetemnél fogva bennem van ez az (érzés). Pont ezek az érzések/vágyak azok amik az embert elferdítik/torzítják, és el válasszák az Élő Istentől, mint bűn. Jézus egyik szava: ".... aki nem gyűlöli meg az ő saját lelkét...." érdekes ez az ó-ember... Mennyi érzelem/vágy, akarat/szándék van benne... Szerintem, az újjászületésnek az egyik fontos része az, hogy pont ezeket az érzéseket/vágyakat feszíti meg az ember. Nem a házasság ellen beszélek, hanem a házasság előtti dolgokról... Egy újjászületett embernek az új embere nagyobb mint az ó-embere, és tud felette uralkodni. Persze csak is Isten Lelkével/Szellemével, de pont ettől új ember az új ember :063:
"....élek többé nem én hanem él bennem a Krisztus.." Szerintem ha ezt az Igét nézzük, az "erotika" szó már is jobban érthető, és nem akarjuk be építeni a házasság előtti életünkbe! Ja, és a házasság kötés legyen (hivatalos-törvényes) hisz ez egy szövetség is egyben. Kívánom hogy mindenki akinek még nincs párja, találja meg a párját, és vezesse az Úr hogy ne saját természete/vágya legyen a meghatározó eszköz, hanem az Élő Ige! És kívánom a házasságban élőknek, hogy az Úr adjon még nagyobb kegyelmet az egy akaraton való élésre, hogy az Úr dicsősége ragyogjon erőben és hatalomban az életükben, és a tiszta szerelem/(erotika) tüze egyre nagyobb lánggal égjen! Persze Isten Lelke/Szelleme által.

Kedves zúgó szél!

Nagyon érdekes amit leírtál, és elgondolkodtató. Egy mondatod azért mégis kifejtenél jobban?

"Ha közben bejön nálam, vagy nála egy-egy testi gondolat/cselekedet már érezzük is a mellékhatásait."

Köszönöm.
Az Úr legyen Veled!

Rozina
Cím: Erotika
Írta: zúgó szél - 2010 Július 11, 13:22:49
Kedves Rozina!

Néha bevallom leér a lábam a földre:) vagyis nem mindig tudok Szellemben élni/dönteni/cselekedni, és ezekre a "mellékhatásokra" értettem.
Cím: Erotika
Írta: emoke78 - 2010 Július 11, 19:34:30
Sziasztok!
Érdekes a t-ma:)
Én legelőször is az "erotika" szót kezdeném értelmezni....
Ha házasságon belül értelmezem, akkor nagyon sok ilyen szó jut eszembe még. Hiszen a házasságon belül, nem csak az "erotika" a fontos. Talán olyan ez, mint egy működő autónak csak a sebesség váltóját vizsgálni. Azt gondolom, hogy egy jó házasság akkor jó, és halad a teljesség felé, ha minden  területén az Ige mutatja a határvonalakat, és irányt. És ezt mind két félnek egy akaraton kell tenni, különbem már nem is "erotika" az erotika, és az a "sebesség váltó" csak egy sima vas darab lesz, ami nem csatlakozik a további alkatrészekbe.
Tapasztalatom szerint a házasságom akkor lángol, ég, szerelemben (erotika) ha a feleségem Igei módon ragaszkodik és szeret engem, és én is őt. Ha közben bejön nálam, vagy nála egy-egy testi gondolat/cselekedet már érezzük is a mellékhatásait.
Ha pedig házasság előtt szeretném az "erotika" szót értelmezni, én 1:1-ben tisztátalan érzésnek/vágynak tudnám be. Hisz szerintem ez csak is a házasságban értendő. Még akkor is, ha természetemnél fogva bennem van ez az (érzés). Pont ezek az érzések/vágyak azok amik az embert elferdítik/torzítják, és el válasszák az Élő Istentől, mint bűn. Jézus egyik szava: ".... aki nem gyűlöli meg az ő saját lelkét...." érdekes ez az ó-ember... Mennyi érzelem/vágy, akarat/szándék van benne... Szerintem, az újjászületésnek az egyik fontos része az, hogy pont ezeket az érzéseket/vágyakat feszíti meg az ember. Nem a házasság ellen beszélek, hanem a házasság előtti dolgokról... Egy újjászületett embernek az új embere nagyobb mint az ó-embere, és tud felette uralkodni. Persze csak is Isten Lelkével/Szellemével, de pont ettől új ember az új ember :063:
"....élek többé nem én hanem él bennem a Krisztus.." Szerintem ha ezt az Igét nézzük, az "erotika" szó már is jobban érthető, és nem akarjuk be építeni a házasság előtti életünkbe! Ja, és a házasság kötés legyen (hivatalos-törvényes) hisz ez egy szövetség is egyben. Kívánom hogy mindenki akinek még nincs párja, találja meg a párját, és vezesse az Úr hogy ne saját természete/vágya legyen a meghatározó eszköz, hanem az Élő Ige! És kívánom a házasságban élőknek, hogy az Úr adjon még nagyobb kegyelmet az egy akaraton való élésre, hogy az Úr dicsősége ragyogjon erőben és hatalomban az életükben, és a tiszta szerelem/(erotika) tüze egyre nagyobb lánggal égjen! Persze Isten Lelke/Szelleme által.

Kedves zúgó szél!

Nagyon érdekes amit leírtál, és elgondolkodtató. Egy mondatod azért mégis kifejtenél jobban?

"Ha közben bejön nálam, vagy nála egy-egy testi gondolat/cselekedet már érezzük is a mellékhatásait."

Köszönöm.
Az Úr legyen Veled!

Rozina



Sziasztok! Isten áldása kísérje életeteket!


    Nem tudom, jó helyre írom-e ezt a hozzászólást, erotika témához szeretnék hozzászólni, a zúgó szél testvérem megjegyzéseivel kapcsolatosan szólásra nyílt a szívem, segítsetek kicsit könnyíteni rajta.
    Anno, 15 éves koromban, épp az önmegtartóztatásra való képtelenségem ingatott meg a hitemben - magyarán, úgy éreztem, túl sokat követel tőlem az Úr, és inkább megtagadtam a hitem, mint, hogy erőt vegyek magamon. Ahelyett hogy valóban keresztény társat keressek magamnak, megtagadva hitemet, olyan közösséget kerestem, ahol csak kereszténynek vallják magukat, de valójában, az Úr Jézus megváltói cselekedetét valami egészen más "megváltás-sztorival" helyettesítették. Mondanom sem kell, milyen az ezoterika, a különféle "szellemi tanítások" világa. Isten, bár szülői beleegyezés nélkül, egyházi eskü nélkül, megáldotta gyermekekkel a házasságomat. Hosszú idő kellett arra, hogy megértsem, olyan férfit választottam társamul, akit valójában nem szeretek, csupán a testiség és az eltévelyedett szellemünk köt össze, a Szentlélek újjászülő ereje, a valódi, kölcsönös tisztelet és megbecsülés nélkül. Miután a kizárólag polgári házasságunk felbomlott, rövid élettársi együttélési próbálkozás után ismét a válás mellett döntöttem. Döntésemet többek között a testiséggel kapcsolatos nézeteltéréseink, a tisztaságra, a hívő életre törekvő lelkiismeretem motiválta. Öntudatlan vágy ébredt fel (újra) bennem arra, hogy legyőzzem a test sóvárgásait és Őrá bízzam az életem valamennyi területéhez hasonlóan, a férfiakkal való viszonyomat is. Nehéz egyedül, de még nehezebb, valójában csak kegyetlen bűntudat árán lehetséges paráznaságra, bujaságra csábító férfiakkal élni. Úgy látom, meglepetésemre, hogy sok férfi tartja bűnnek a házasság előtti testi kapcsolatot. Jól esik a soraitokat olvasni. Legyen az Úré a győzelem! Ámen. 
Cím: Erotika
Írta: gyermek - 2010 Július 11, 21:29:28
Kedves Emőke!

Kívánom, hogy maga az ÚrIsten szóljon hozzád olyan beszédet, mely által nem csak megtisztulsz, hanem az is maradsz. Mert a legnehezebb nem az elhatározás valami mellett, hanem megtartani azt, amit elhatároztunk.
Jézus vére által tisztuljon meg a lelked és a tested, és amint a Biblia szövegében van,

János Evangyélioma 8. rész


10.  Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged?
11.  Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!
12.  Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.

Áldjon meg az Úr
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 Július 12, 00:59:45
Kedves Emoke!

Mindenek elott a testi vagyakon tul kell lepned. Arra buzditalak, hogy probalj ellenallni minden kisertesnek.
Lehet botrankoztatni fogok es megdobbennek egyesek a szavaimon, de inkabb valaszd a maszturbalast, mint a Szentlelek templomanak bemocskolasat.

Kozeledj Istenhez minnel jobban es jobban, es a valtozas meg fog tortenni az eletedben.

Szeretettel,
Antee
Cím: Erotika
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 12, 10:50:43
Hat, nem megdobbenek, csak nem ertekegyet.....:)
Cím: Erotika
Írta: Ani Kinor - 2010 Július 12, 10:54:52
Engem ez a szo, hogy erotika soha nem erdekelt, sem az amit takar.......

A szerelem a lelekbol fakad, es az Ur altali igaz szerelemben ha a ferfi es a no lelke eggyevalt, jon a testi szerelem.

Aki oszinten, teljes szivebol es lelekebol ter meg, tehat minden bunet megban, es megtisztitja szivet az Urban Jezus Krisztus altal, azt az embert nem hatja meg, nem erinti meg a kisertes!

Ez 100%, hogy igy van  :2smitten:

Tehat oszinten kell megterni.
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2010 Július 14, 14:51:39
Kicsit jobban belemennék ebbe a megtérésbe - ha engeditek. A tudatlanság idején az ember megpróbál becsületes lenni és jól tudja, hogy hüségesnek kell lennie - de meg vannak a harcai.
Mikor Isten belenyúl valakinek az életébe - ime ujjá lett minden - az tényleg igaz. Nem erőfeszítés lesz és nem akarás, hanem megérti az igazságot, a férfi - nő kapcsolat igazi értelmét, annak szépségét - tehát képtelenné válik már a komolytalan, értéktelen és felületes dolgokra, ami sokkal kevesebb, mint amire végre rádöbben. Ez több, mint hűség, vagy becsület - egészen más kategória. Nem adja lejjebb, nem kell a kevesebb. Valami ilyesmi Isten ajándéka - dobálom ki a múltam, töltöm tele a kukát és csapom rá a tetejét.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: Adnama - 2010 Július 15, 11:30:34
Kicsit jobban belemennék ebbe a megtérésbe - ha engeditek. A tudatlanság idején az ember megpróbál becsületes lenni és jól tudja, hogy hüségesnek kell lennie - de meg vannak a harcai.
Mikor Isten belenyúl valakinek az életébe - ime ujjá lett minden - az tényleg igaz. Nem erőfeszítés lesz és nem akarás, hanem megérti az igazságot, a férfi - nő kapcsolat igazi értelmét, annak szépségét - tehát képtelenné válik már a komolytalan, értéktelen és felületes dolgokra, ami sokkal kevesebb, mint amire végre rádöbben. Ez több, mint hűség, vagy becsület - egészen más kategória. Nem adja lejjebb, nem kell a kevesebb. Valami ilyesmi Isten ajándéka - dobálom ki a múltam, töltöm tele a kukát és csapom rá a tetejét.
szeretettel Sándor

Kedves Sándor!

Ez nagyon tetszett, szerintem is így van! Ha kontrollt vesztünk és engedünk akkor ott már egy ideje baj van ált. az Istennel való kapcsolattal is... Persze néha még egy megtért keresztényt is vissza tud szívni a világ... Ha a megértett igazságokban amik új életet adnának vmi miatt mégsem hisz többé, megkérdőjelezi őket...
Ha megízleltél tiszta és tökéletes dolgokat, nehéz visszatérni a régiekhez....  :afro:
Cím: Erotika
Írta: emoke78 - 2010 Július 15, 12:03:51
Üdv, testvérek, köszönöm a bátorítást!


    Hogy hogy állok a megtéréssel, döntse el az Úr. Az Ige egyértelmű és világos: ne paráználkodj. Most mit csinál a gyarló ember, aki a testi-érzéki tisztaság értékét és fontosságát nem képes felfogni? Spekulál ezeken az igéken, hogy mi a testi bűn. Lehet, szabad ilyet? Én nem tenném, bár adna az Úr igaz férfi-testvéreket, akik sohasem kísértenek. A barátaim közül azonban van olyan, aki szeretet akar adni, és az önző test is követeli közben a magáét. Uram, a Te példád világítson nekik.


Apropó: miért jobb a maszturbálás a test templomának, mint a testi kapcsolat? Lehet mondani egyáltalán bármilyen érzéki közeledésre-örömszerzésre, ami, akárcsak az ismerkedés korai, baráti fázisában, amikor még bimbózik minden és ott az a sok vágy, érzés, ösztön, és mindez, mivel minden kapcsolatban van egy kezdet, házasságon kívül történik, hogy, áh, emberek vagyunk, most miért fogjuk vissza magunkat, ez egy szükséglet? Hol az ember, testvérek? Uram mutasd meg a valós szükségleteimet és nyugtasd le a testi tüzet bennem, tisztítsd meg vágyaimat. Ámen.   
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Július 16, 11:29:35
Kedves Emőke!

Te hol hallottad ezt, mármint, hogy jobb a maszturbálás, mint a testi kapcsolat?

"....Apropó: miért jobb a maszturbálás a test templomának, mint a testi kapcsolat? Lehet mondani egyáltalán bármilyen érzéki közeledésre-örömszerzésre, ami, akárcsak az ismerkedés korai, baráti fázisában, amikor még bimbózik minden és ott az a sok vágy, érzés, ösztön, és mindez, mivel minden kapcsolatban van egy kezdet, házasságon kívül történik, hogy, áh, emberek vagyunk, most miért fogjuk vissza magunkat, ez egy szükséglet? Hol az ember, testvérek? ,,,,"

Isten rendjében az erotika egy egészen másik sí :2smitten:kon folyik, két egymásnak rendelt, egymásnak elkötelezett ember között, ami ezen felül van, az vagy bűn, vagy kísértés, vagy vágy. És aszerint kell vele bánni, ha bűn meg kell bánni, ha kísértés, akkor ellent kell neki állni, a vágyat pedig jó Istennek szentelni.
Cím: Erotika
Írta: gyermek - 2010 Július 16, 21:48:27
Ha megengeditek, akkor a kívánsággal kapcsolatban talált bibliai idézeteket helyezném ide, hiszen a kívánságból sok baj is születik. Magában az erotikában is nagy szerepet játszik a kívánás:


61. Rm 7,7 Mit mondunk tehát? A törvény bűn-é? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad.
62. Rm 7,8 De a bűn alkalmat vévén, a parancsolat által nemzett bennem minden kívánságot; mert törvény nélkül holt a bűn.
63. Rm 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.
64. Gal 5,16 Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.
65. Gal 5,24 A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.
66. Ef 2,3 A kik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is:
67. Ef 4,22 Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;
68. Fil 4,6 Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.
69. Kol 3,5 Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, a mi bálványimádás;
70. 1Thess 2,17 Mi pedig, atyámfiai, a mint elszakasztatánk tőletek egy kevés ideig, arczra, nem szívre nézve, annál buzgóságosabban, nagy kívánsággal igyekeztünk, hogy szemtől-szemben láthassunk titeket.
71. 1Thess 4,5 Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, a kik nem ismerik az Istent;
72. 1Tim 6,9 A kik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik.
73. 2Tim 2,22 Az ifjúkori kivánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, a kik segítségül hívják az Urat tiszta szívből.
74. 2Tim 3,6 Mert ezek közül valók azok, a kik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bűnökkel megterhelt és sokféle kívánságoktól űzött asszonykákat,
75. 2Tim 4,3 Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök;
76. Tit 2,12 A mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon:
77. Tit 3,3 Mert régenten mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők, különböző kívánságoknak és gyönyöröknek szolgái, gonoszságban és irígységben élők, gyűlölségesek, egymást gyűlölők valánk.
78. Jak 1,14 Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.
79. Jak 1,15 Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.
80. 1Pt 1,14 Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, a melyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek;
81. 1Pt 2,11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, a melyek a lélek ellen vitézkednek;
82. 1Pt 4,2 Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.
83. 1Pt 4,3 Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban.
84. 2Pt 1,4 A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon.
85. 2Pt 2,10 Főképen pedig azokat, a kik a testet követvén, tisztátalan kívánságban járnak, és a hatalmasságot megvetik. Vakmerők, magoknak kedveskedők, a kik a méltóságokat káromolni nem rettegnek:
86. 2Pt 2,18 Mert hiábavalóság kevély szavait szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élőktől,
87. 2Pt 3,3 Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, a kik saját kívánságaik szerint járnak,
88. 1Jn 2,16 Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.
89. 1Jn 2,17 És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
90. Júd 1,16 Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a magok kívánságai szerint járók; szájok kevélységet szól, haszonlesésből személyimádók.
91. Júd 1,18 Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó időben lesznek csúfolódók, a kik az ő istentelen kívánságai szerint járnak.

Cím: Erotika
Írta: Rozina - 2010 Július 17, 09:47:42
Kicsit jobban belemennék ebbe a megtérésbe - ha engeditek. A tudatlanság idején az ember megpróbál becsületes lenni és jól tudja, hogy hüségesnek kell lennie - de meg vannak a harcai.
Mikor Isten belenyúl valakinek az életébe - ime ujjá lett minden - az tényleg igaz. Nem erőfeszítés lesz és nem akarás, hanem megérti az igazságot, a férfi - nő kapcsolat igazi értelmét, annak szépségét - tehát képtelenné válik már a komolytalan, értéktelen és felületes dolgokra, ami sokkal kevesebb, mint amire végre rádöbben. Ez több, mint hűség, vagy becsület - egészen más kategória. Nem adja lejjebb, nem kell a kevesebb. Valami ilyesmi Isten ajándéka - dobálom ki a múltam, töltöm tele a kukát és csapom rá a tetejét.
szeretettel Sándor

Sándor, én is teljes mértékben egyetértek Veled. És valóban fantasztikusan és nagyszerű dolgokat írsz... :168:


Cím: Erotika
Írta: Eagle - 2010 Október 22, 19:29:24
Sziasztok!

Fiatalként engem is érint ez a téma. Ha valaki paráznaságot követett el életében mielőtt még megházasodott volna, attól még megházasodhat, vagy akihez hozzámegy azt is paráznává teszi? Jézus megbocsátott a parázna asszonynak és azt mondta neki, hogy többet ne vétkezzen. Itt valószínűnek tartom, hogy arra gondolt hogy menjen vissza a férjéhez és legyen hozzá hű.
De honnan tudom azt a mai világban, hogy Jézus megbocsátott?

Kérlek ne legyetek elfogultak, hanem ha kell, akkor a fájdalmas igazságot mondjátok, :2knuppel:
Bálint 
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 Október 22, 20:06:26
Kedves Bálint!

A végén kezdem. Hogy honnan lehet tudni, hogy Jézus megbocsájtott? A mi hitünk szerint a Biblia Isten kijelentett szava, ami abban meg van írva az abszolút igazság. És meg van írva : Ha megbánjátok bűneiteket, hű és igaz az Isten. hogy megbocsássa azokat. Tehát ha igazán megbánod a bűnödet, akkor hittel el kell fogadnod ezt az igazságot, és tied Isten bocsánata. Innentől kezdve a megbánt bűn Isten szemében olyan mintha meg sem történt volna.
Visszatérve a paráznaságra. Ez a bűn is olyan mint minden más bűn, ha megbánod akkor Isten azt mondja : Eredj el és többé ne vétkezzél. Ez azt jelenti, hogyha még egyedül álló vagy akkor tartsd magad tisztán addig amíg házastársat nem kapsz az Úrtól. Isten előtt nincs kis és nagy bűn, de a paráznaság mégis különbözik a többitől, mert azt mondja az apostol, hogy minden bűn a testen kívül történik, de a paráznaság a testet szennyezi be. De a bűnbocsánat a megbánt paráznaságra is vonatkozik.
Igy én inkább örömhírt mondok neked : Kegyelmes az Isten és kész megbocsájtani, ha mi készek vagyunk megbánni és elhagyni a bűnt.

Áldott estét neked !
 :2smitten:
 
Cím: Erotika
Írta: zoltan - 2010 Október 22, 20:09:59
Kedves Bálint.

Az Úr igéje  mondja.

Ján 1:9  Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.

1Ján 2:1  Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.
1Ján 2:2  És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.

Az Úr irgalmas és megocsájt nekünk, ha megbánjuk bűneinket, és megtérünk belőle.

Mik 7:18  Kicsoda olyan Isten, mint te, a ki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!
Mik 7:19  Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!

 :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: Kamilla - 2010 Október 22, 20:16:39

 Igen, ez mind igaz!    :igen:

  dicsőség Urunknak!!    :01:


 De nem ártana, ha szövetségen belülre kerülne ifjú barátunk, nem?  :03:

 Ilyenek, mint megtérés, ....   :061:
Cím: Erotika
Írta: klinnsy - 2010 November 02, 09:10:31
Vajon igaz szerelmet érzek?
http://www.nicelife.hu/tanuljunk/parkapcsolat/11.php (http://www.nicelife.hu/tanuljunk/parkapcsolat/11.php)
Cím: Erotika
Írta: sanyi019 - 2010 November 03, 00:25:21
Kedves Testvérek!

Őszintén szeretném bevallani bűnömet, hogy én mibe estem bele.
Keresztény családban nőttem fel és 2005 év vége fele kezdem rendszeresen járni gyülekezetbe. 2006-ban bemerítkeztem és betöltekeztem Szentlélekkel rá egy pár hónapra. Sok hívő testvérrel ismerkedtem meg és közben persze felmerült, hogy ki tetszik nekem és én kinek tetszem, tehát  nézelődtem, hogy ki lehet talán az aki lehetne a feleségem az Úrban. Sajnos ezt a sátán kihasználta, mert tudta családcentrikus vagyok és szerettem volna párt is találni. Odáig fajult el, hogy 2008-ban már elkezdtem kifele kacsingatni a világba, főleg az interneten. Megismertem egy elvált, két gyermekes nőt aki teljesen elcsábított, bűnbe estem és elhagytam édesanyámat, a gyülekezetett és az Úrat. Persze, hogy az elején minden boldogságban telt, de utána miden egyre rosszabb lett, megkaptam közbe a bűntetésem, bűntudatott, kísértett a sátán, boldogtalan lettem, hazudtam, teljesen tönkre mentem lelkileg és testileg. Elköltöztem a volt páromtól egy veszekedés miatt és utána vissza mert kibékültünk és ígérte, hogy minden jó lesz és ő is megváltozik, de ez csak 2 hétig tartott, megint rossz lett minden.
Isten nem akarta, hogy elkárhozzak és figyelmeztettet, vágyat adott felé, hiányoztak azok a csodálatos idők amikor az Ő gyermekei között voltam.
Próbáltam páromat is gyülekezetbe csalni, de csak miattam jött, azt mondta nem érezte jól magát, ő nem hisz abban amit nem lát, mondtam neki, hogy jöjjön még, de hiába.
Nekem az Úrra van szükségem és nem bírtam vele a folytonos veszekedést, mert mindig neki volt igaza és nem ismerte a bocsánat szót sem.  Hozzám sem akart jönni,gyereket sem akart nekem szülni, amikor tavaly márciusban teherbe esett véletlenül, elvetette amikor én akartam volna.
Teljesen besokaltam és nem bírtam, nekem döntenem kellett és május 29.-én vissza költöztem édesanyámhoz. Elkezdtem gyülekezetbe járni, próbáltam hívni, hogy térjen meg, de nem jött.
Hiába szerettem volna, hogy megtérjen, ez rajta áll, csak annyit tudtam tenni, hogy hívom és imádkozok érte. Amíg együtt voltunk addig az sem kellett neki, hogy munkát intézzek neki, válogatott és nem is dolgozik azóta sem. De amióta ott hagytam és lássa nem megyek vissza kér hogy segítsek neki munkát intézni, de nem vagyok gonosz, persze hogy segítek mert csak meg kell élniük, meg fizetni a számlát, de ezt akkor sem tette amikor együtt voltunk, elköltötte cigire, sörre( amit még dugdosott is és le is tagadta), költekezett, hónap végén meg oldjam meg, valahonnan kérjek pénzt. Igaz én hibám is, mert bele mentem az elején hogy oda adom a fizetése, mert ő otthon van és megveszi ami kell, intéz mindent. Balga voltam és szerettem nagyon, mindent megtettem értük, még hitelt is vettem fel és most ennek a levét is iszom, de megérdemeltem, mert elhagytam az Úrat. Olyanokkal zsarolt, próbált vissza csalni, hogy a sok adósság miatt és hogy nem tudnak megélni, főleg hogy nem dolgozik, hogy öngyilkos lesz, a gyerekei úgy is az apjukhoz kerülnek, neki meg mindegy vagy örömlány lesz. Ez nagyon gusztustalan dolog, mert ha valaki szereti a másikat ilyet nem mond neki, de amikor még együtt voltunk akkor is említette.
Segíttem neki, adtam pénz neki, hogy éhen ne halljanak, de a cigire mindig kellett.
Most ott tart, hogy ha nem megy el dolgozni elveszik a házát,mert nem fizet semmit.
Én egy ideig adtam neki pénzt, de nekem is meg kell élni édesanyámmal és le kell tudnom a hiteleim is, amit kamatostúl beszednek rajtam. De ez kellett nekem, egy világi nő és nem az Úr.
Szégyellem magam hogy elhagytam akkor. Nagyon nehéz ellen állni a kísértésnek,  de az Úrat kell segítségül hívni, hogy semmiféle dologgal ne csábítson el semmi és senki.
Nem szabad ember után vágyódni, csak Istenért.
Mindig többet és többet tenni érte, megharcolni a hitnek szép harcát.
Vissza tértem az Úrhoz mint tékozló fia.
Tudom az erős keresztények is megbotlanak, én meg gyenge báránya főleg, bár nem kellett volna.
De tanultam belőle keservesen, meg is kaptam érte a bűntetéseim, meg is érdemlem.
Ezek után nem is könnyű újra megszabadulni a világi vágyaktól, mert a sátán hétszerte erősebben támad és sokszor éreztette velem, hogy úgysem győzőm le.
Pedig az én Atyám ebben segít!
Kérlek imádkozzatok értem, hogy erősődjek meg a hitben és ne essek kísértésbe.
Én is imádkozok az Ő gyermekeiért, hogy erősítse meg Őket, mert nagy a harc, mert az utolsó időket éljük és a sátán nem pihen. Minél többen térjenek meg, adjon ébredést az országnak, a világ nemzeteinek. Teljenek meg a gyülekezetek, legyenek gyógyulások, sokasodjon az Ő népe.
A fiatalok is lássák meg, hogy semmi jó nincs a buliban, az alkoholban, ágyról-ágyra járni, csak az jó amit Istentől kapunk.
Igazán Ő tudja mire van szükségünk.
Be is fejezem, mert késő van és már másba is bele merültem. Ne haragudjatok érte.
Remélem Isten megbocsájtja, hogy elhagytam, pedig Ő sosem hagyott el.
Mindig szeret, gondoskodik rólunk, vigyázz ránk  :060:
Én hiszem, hogy az Úr megsegít és megerősít!
Ámen
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2010 November 03, 01:02:11
Szia Sanyi!

Köszönöm a bizonyságodat. Nem akarlak megbántani, de a bizonyságodnak a nagy része a volt párodnak a bűneiről szól.
Adjon neked az Úr minden tekintetben végleges szakítást a volt pároddal, a rossz emlékeket is beleértve.

:2smitten:
Cím: Erotika
Írta: ditte - 2010 November 03, 09:52:42
Kedves Sanyi!
Köszönjük őszinte vallomásodat.Az Úr könyörületes.Segíteni fog neked.Legyen benned megbocsátás a volt párod iránt is.Ne legyen benned keserűség.Ez fontos.Az Úr segítsen téged,hogy a múlttal szakítani tudj.Nem lehet két Úrnak szolgálni.De szerintem ezt már te is tudod.Kötelezd el magadat az Úrnak teljes szívedből.
az Úr jóságos és irgalmas.Ha megvalljuk bűneinket,hű és igaz,hogy megbocsásson és megtisztítson minket minden hamisságtól.
Amilyen távol van napkelet a napnyugattól,olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.
Az Úr segítsen és áldjon meg. :05:
Cím: Erotika
Írta: Zsuzsa2 - 2010 November 03, 10:23:46
Kedves Sanyi!
Én is köszönöm, mert  tanulság lehet azoknak, akik netán hasonló helyzetben vannak.
Antival egyetértve: végleges és teljes  szakitás, ami csak úgy fog menni, ha elvágsz minden szálat, és a jövőben semmi kapcsolatot nem tartasz vele.
Az Úr segitsen megtalálnod a "hozzád illő" igazi társadat a megfelelő időben, de ne ez legye a központban hanem az Úrral való személyes közösség: gyönyörködj az Úrban, és megadja a szived kérését. Ámen.
Az Úr áldjon meg gazdagon!! Helyezzen a szivedbe új reménységet, új célokat, terveket, amik összhangban lesznek az  Ő terveivel, céljaival, és segitsen azok megvalósitásában.
Szeretettel: Zsuzsa  :2smitten: :2smitten: :2smitten:




Cím: Erotika
Írta: sanyi019 - 2010 November 03, 17:59:51
Köszönöm a tanácsaitok és megfogadom őket.  Nem esett jól ez egyértelmű akikkel megbántott, de megbocsájtottam neki, mert nem vagyunk tökéletesek. még én sem.
Nekem a legfontosabb, hogy Istennel egyre közelebb kerüljek és csak rá figyeljek és szolgáljak a mi Urunknak. Csak Ő lesz a központban, mindig tudja mikor mire van szükségünk és megadja.
Ismeri minden porcikánk, szív dobbanásunk.
Hogy ennél a témánál maradjunk, nem könnyű ellen állni a test csábításainak, de nekünk a lelki dolgokra kell figyelni, mert az nem lesz porrá. Isten erőt add ezt is legyőzni, ha kérjük.
Az emberi vágyak, a test csábítása sajnos erős és könnyen befolyásolja döntéseinket, ha gyengék vagyunk, mert ezt a sátán kihasználja.
Még jó, hogy itt van nekünk a mi Atyánk és átsegít mindenen.
Áldjuk és dicsérjük az Ő nevét!
Ámen!
Cím: Erotika
Írta: ditte - 2010 November 03, 18:31:08
Bizony az Úr nem hagy erőnkön felül kisérteni.Ő mindig megadja a kimenekülést. :05:
De Ő adja nekünk a növekedést,jókedvéből.
Áldott legyen az Úr neve.
 :05:
Cím: Erotika
Írta: mariann35 - 2010 November 03, 20:23:32
Vajon igaz szerelmet érzek?
http://www.nicelife.hu/tanuljunk/parkapcsolat/11.php (http://www.nicelife.hu/tanuljunk/parkapcsolat/11.php)

Kedves Klinnsy! Én nem vagyok a szerelem ellensége, de számomra ez a link egy kicsit túl csöpögős.Sajnos ez már nem az a világ , ahol elég - most világi emberekről beszélek - ha szerelembe esnek az emberek egymással. Kell a közös akarat, összetartás,bizalom. Ami sajnos ebben a kegyetlen  világban most valahogy elfogyott. Manapság nagyon sok házasságot  összezuz a pénznélküli élet, és ami ezzel jár: idegesség, feszültség, és ebből jön a veszekedés, harag, gyülölet, válás. Azt irja a Biblia, hogy mindenben egy akaratban legyenek, mármint egy házaspár mindkét tagja. Na ez a legnehezebb manapság, amikor a világ gondjai uralják az emberek elméjét, és már nagyon kis helye van a szerelemnek, és főleg Istennek. Ezért nem jó a felemás iga sem. Bár Isten nagyon sokat segit  felemás igában lévő hivő embernek  abban, hogy a másik ember is megtérésre jusson, de ez nagyon sok harcba és küzdelembe kerül. De persze volt már erre is példa. És remélem egyre több lesz. Isten áldjon
Cím: Erotika
Írta: Irma - 2010 November 03, 20:53:40
Kedves Sanyi!

Örülök, hogy leírtad a bizonyságodat és arról biztosíthatlak, hogyha te megbántad a bűneidet, akkor Isten már meg is bocsájtotta. De neked sem kell mást tenned, mint ebben a bocsánatban megmaradni. Most szükséged lenne egy tapasztalt férfi testvérre és kellene egy igazi életrendezést kellene végezned az Úr előtt és ezt a kapcsolatot végleg és visszavonhatatlanul lezárni. Nem a te családod, bizd az Úrra őket, és ne te akarj segíteni, mert ha nem tartoztok össze akkor csak újra és újra bűnre csábít. Ilyenkor menekülni kell a bűntől, és nem alkudozni vele, itt nem te gondoskodásodra van már szükség, Isten gondot visel rájuk is, de te siess mentsd meg az életed! Mert ha nem menekülsz ebből a csapda helyzetből, akkor a sátán módot talál rá, hogy elejtsen.

Adjon az Úr neked erőt ehez!
Cím: Erotika
Írta: sanyi019 - 2010 November 03, 22:03:36
Kedves Irma!

Köszönöm tanácsodat és bizony így van, én amit tudtam megtettem, meg kell teljesen szakítani  a kapcsolatot. Én amúgy a magam dolgait akarom rendezni, fejlődni lelkiekben, növekedni és sok gyümölcsöt teremni.
Istennek tetsző életet élni a mindennapokban és szolgálni.
Egyre jobban kezdem érezni, hogy lassan is de a világi dolgokat egyre könnyebb elvetni és nem foglalkozni vele. Inkább énekelgetni, keresztény könyveket olvasni és a fórumot. Táplálkozni a Bibliából.
Nagyon jó elmélyedni az Úrban.
Bárcsak minden ember erre vágyna.
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2010 November 09, 22:20:05
Azt hiszem komolyan kellene átvennünk ezt a kérdést, mert nagyon sok zürzavar van, ami miatt sok a bukás is. Ezt a történet is arról szól, hogy nem volt a helyén a szexualitás, nem azért történt és nem is az, mint amiről ez igazán szól. Egy olyan pótlék, hamisítvány, ami a férfi - nő kapcsolatot értékteleníti és gúnyolja ki. Teljesen ördögi, hogy az igazi helyett a hamisnak próbáljon örülni az ember, valahol megcsonkitva, kirabolva és békétlenséget, kiábrándultságot szüljön.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2010 November 10, 16:16:29
Kedves Sanyi19

Arra kérlek, hogy fogadd el Istentől ezt a bukást szeretettel, ami tükröt tart Neked. Azért kaptad, hogy végre nézd meg magad jól, mi motivál, hogy állsz hozzá és mi is van a szivedben.
Isten azt szeretné, ha Ő ad neked társat, azt megbecsüld, szeresd és vállalj érte felelősséget - aminek mind mind örülni fogsz. Akivel megelégszel, sőt - pont ilyenre vágytál - akit féltesz, jóban, rosszban kitartasz mellette, mert szereted. Nem felhánytorgatod a bajod - hanem gyógyítasz. Nem elmenekülsz a mocsárba a gond elől, hanem maradsz a helyeden és várod Isten munkáját, aki össze akar szerkeszteni azzal, akit Neked szánt. Vizsgáld meg , mi történt és nézz szembe azzal, hogy mi is történt.
Mi volt a szivedben, hová vezetett és hogy álltad a próbát? Ne a gyümölcsöket bánd, hanem amiért megteremhettek.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2010 November 11, 10:32:31
Még némi segítséget szeretnék adni, nehogy valami félremenjen. Ne hibáztasd Istent, mint Ádám. Ha a számodra kijelölt lány még nem volt olyan - igen messze az esküvőtől - amilyen majd akkorra lesz, erről nem tehet, mivel Isten végzi lassan a munkát, hogy hiszed-e, Neked pedig próbát adott, hogy látni lehessen, mit is kell Veled kezdeni.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: sanyi019 - 2010 November 11, 22:50:51
Kedves Sándor!

Köszönöm hozzászólásod és tanácsaid.
Istent nem is hibáztatom, erről én tehetek, mert nem rá hallgattam. Nem vártam meg amíg Ő adja meg azt akit nekem szánt.
Sajnos ezért is estem ebbe a hibába, mert emberi érzéseim után mentem és nem Istenre bíztam.
Istent kell mindig keresni és nem mást. Tőle mindent megkapunk ami helyes és amire szükségünk van.
Áldani és dicsérni kell az Ő nevét éjjel és nappal.
Cím: Erotika
Írta: Sándor - 2010 November 12, 10:03:02
Kedves Sanyi,

Örülök, hogy azért lassan sinre kerülnek az ügyek. Mindíg arra vigyázz, hogy semmi ne zökkentsen ki a helyedből. Bármikor, ha nehézséged lesz és a hited próbája jön - ne hagyd el a helyed, mert képtelenség, hogy jót fogsz tudni lépni. Ne ingadozz, ne hajlongj, és ne sántikálj kétfelé. Ehhez hitet kérj, semmi mást.
szeretettel Sándor
Cím: Erotika
Írta: esmihaly - 2011 Június 03, 18:48:41
A pornógráfiát kikapcsolt monitorral, s kinyitott bibliával lehet legyőzni. Közben imádkozni is kell, hogy Isten Szentlelke erőt adjon rajta uralkodni!  :089:
Cím: Erotika
Írta: Shándor - 2011 Szeptember 11, 11:54:39
Bün-e az önkielégités?
Cím: Erotika
Írta: Ani Kinor - 2011 Szeptember 11, 13:17:07
Bün-e az önkielégités?


* Igen.

* De, jobb, mintha házasság nelkul valakivel testikapcsolatot létesít az ember. Ha ennek nem tárgya senki semmilyen formában....


Kedves Testvérem, Shándor!

Szeretnék javasolni valamit. Bármi testi dolog az emberben: amit Te említesz, vagy, falánkság, vagy vitatkozás, vagy lustaság...stb...!
Az ember szerintem ezt ne fogja vissza, tudatosítsa magában, igen én ezt teszem, nekem olyan az állapotom, amihez ez jelenleg hozzátartozik.
Majd ezt természetszeruleg, az éppen adott természetebol tenni is fogja, mert így van benne egyensúly. De!
Mivel az élet normális rendje, a szeretet a békesseg, a boldog társkapcsolat, házasságonbelul, így az ember ezeket átadja az ÚRNAK,
hogy testnek kívánságait véghez ne vigye..... mert a test az rabság. Minden, és még hasonló itt, a fentiekben említett szokás.
Na most az ember, szellemi lény, spirituális lény, a test csak harmadlagos.

Mert mibol fakad a falánkság? - ures szellemi és lelki élet.
Mert mibol fakad a vita?   -  belso békétlenség, emberek szavára figyelés.....stb.
Mert mibol ered az onkielégítés?  -  vágyom testi oromokre, nincs párom, vagy ha van, vele nem jó..... Miért nem jó a társsal? - mert nem egymásra figyelnek, hanem saját magukra..... miért nincs társam, mert még nem jott el az ideje, DE EL FOG! vagy, már jott sok társ, de egyiket sem akartam a társ, a házastárs szintjére emelni.

Bármi kilengés van bennunk, azokat az ÚR kompenzálja, helyreteszi. Ad társat, ad munkát, ad bármit.

OSSZEGEZVE: SEMMILYEN ELFOJTÁSNAK NEM VAGYOK HÍVE! HANEM, TUDATOSÍTOM MAGAMBAN, VELEM EZ VAN, ÉS ÁTADOM AZ ÚRNAK, HOGY TEGYE EZT RENDBE.

Remélem értesz?  :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Cím: Erotika
Írta: feszter - 2011 Szeptember 11, 13:23:48
Kedves Sándor!

A Biblia nem nevezi meg pontosan ezt a cselekedetet, azomban a szexuális tévedéseket leírja, amiket bűnek titulál.

Ez egy helytelen pótcselekedet, ami nem tudja pótólni a házasságban megélt szexuális valódi örömét.

Egyébként  a férfi mag szaporodásra lett adatva a férfi testébe és nem elpazarlásra.

Pál is tanácsolja, hogy aki nem tudja megtartóztatni magát jobb ha megházasodik.

Szerintem mindenképpen az Úr elé kell vinni, megbánva, megtérve, teljes szívből, mert teljes szabadulást belőle csak Tőlle kaphatunk.

Szeretettel Ircsi :044:



Cím: Erotika
Írta: Ani Kinor - 2011 Szeptember 11, 13:46:26
A pornógráfiát kikapcsolt monitorral, s kinyitott bibliával lehet legyőzni. Közben imádkozni is kell, hogy Isten Szentlelke erőt adjon rajta uralkodni!  :089:


Testvérem, nagyon szépen szóltál. Koszonom Neked! Áldjon és orizzen az ÚR Teged!
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:


=====================================================


Továbbiakban, nem Mihály Testvéremhez szólók, hanem a téma kapcsán!!!!

Megmondom oszintén, engem nem érdekel, ha felnott emberek pornográfiát néznek.
Mikortól tekintem, magam az ember felnottkorunak?  - 25 - 26.....

Saját felelosseguk.
Ne adj ISTEN ezt forgatják....... nem érdekelnek.
De! - én egy hosszas kutatást végeztem, nyílvan a magam a szintjén a pornográfiaban.
Írtam itt már errol, a Bizonyságok témaban!

Ha valaki teljesen átadja magát a testi 'gyonyorok' 'trukkok' hajszolásának, elofordulhat, hogy annyira kiég, hogy már azt sem tudja mit tegyen....mit talaljon ki... ugye van egy mondás, az agy ures járata az ordog játszótere! ..... és a végén, eljut a gyerekekig!!!
Nemigaz, hogy ez hajlam. Azért, mert hajlam maga is gyokeredzik valamiben, még pedig az elobbiekben emlitett mondatban.

Az internet, tele van cikekkel, torténetekkel, és VIDEÓKKAL!!!! Ezekrol az aljas és elkorcsosult emberekrol!!!!
Ha ilyet lát bárki AZONNAL, és BATRAN tájekoztassa, az orszaga szerinti rendorséget, vagy gyermekvédelmi intézményt, vagy ha családban ennek a gyanúja felmerul!!!!! NE HABOZZON!!!!!


Es egy újabb, bár régi bizonyság. Van egy szívbéli ismerosom egy holgy.
Fiatal lány volt. Egy kisebb osszejovetelt szerveztek, baráti korben. Mikor elérkezett a buli ideje, elment rá. Ez 40 éve volt kb.
16 - 17 évesek voltak.
Tobbnyire, nem torodom szuloi háttérrel.
Mikor odaért, a bútorokat, és az ételeket kezdték rendezgetni kozosen.
Akkor mégcsak fiúk voltak megérkezve, és o, az egyeduli lány.
Egyszercsak bezárták a szobaajtót a fiúk, kb 7 voltak. Ott volt a lány párja is, de azt kizárták.
Ot rálokték az ágyra , és letépték a ruháját.
A lany olyan erot vett magán, hogy ezt mondta: (MINDENHATO SEGÍTS MEG) lezárom magam, hozzám senki nem fog hozzám férni!!!!
Így is volt, bárhogy próbalkoztak az elfajzott fiúk, NEM TUDTAK HOZZÁFÉRNI, csak érinteni ot. Remelem értitek?!!!

Csak egyet nem értek ezen ember társam életébol. Én is sajnos számtalanszor kerultem ilyen helyzetbe, (NEM ILYEN BULI, HANEM HASONLÓ) utcán, munkainterju...stb.... Mikor kicsi voltam, egyszer 9 évesen...... de!!! mindig, mindig szólt egy hang: oda ne menj! Be ne szállj! Ne arra menj!

Szóval az van, hogy aki ilyen helyzetbe jut, nem figyel az ÚRRA!!!!! Nem figyel!!!!

(olyan is volt már, hogy rajtam keresztul gyónta meg, vallotta meg, és bánta meg valaki, az ÚRNAK, hogy fiatal kislányt megeroszakolt, na most ebben az volt a szerencse, hogy NEM FEJTEM KI, de gy diszkrétebb brutalítás volt.  Aztán mondtam az ÚRNAK, na most mi tevok legyunk. Mert a fotema az volt, hogy a kislányt, aki ma már nagylány, kellett volna megkovetni, és rendbetenni a dolgokat. De ot megtalalni nem lehetett. Az ÚR azt is elmondta, a lánynak o kuldott valakit, akivel ezt feldolgozta, és elvette tole a fájó emléket. Egyébként, ez a megátalkodott embert minek vezette volna el az ÚR a lanyhoz??? Hogy gyotorje a jelenlétével???....Ezt az ÚR elrendezte.....)

 :2smitten: :2smitten: :2smitten:


Cím: Erotika
Írta: Shándor - 2011 Szeptember 11, 21:13:00
Nem hajszolom magam, csak néha gyakrabban igénylem... ennyi
Cím: Erotika
Írta: erdei - 2011 Szeptember 12, 05:50:18
Bün-e az önkielégités?

Shándor szerinted bűn?
 :044:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2011 Szeptember 12, 11:03:39
Bün-e az önkielégités?

Igen, bun. De nem is onmagaval a cselekedettel van a legnagyobb problema, hanem a mogotte rejlo bunos gondolatokkal.
Cím: Erotika
Írta: Zsuzsa2 - 2011 Szeptember 12, 13:14:15
A pornógráfiát kikapcsolt monitorral, s kinyitott bibliával lehet legyőzni. Közben imádkozni is kell, hogy Isten Szentlelke erőt adjon rajta uralkodni!  :089:

Jó válasz!!!!    :igen:
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2011 Október 15, 10:20:32
Tegnap este néztem a 700-as klubbot és ebben a műsorban közölték azt a statisztikát, miszerint a keresztyén férfiak fele (!)
pornó függő!

Engem megrázott ez a statisztika, ugyanis akkor ez a szellemi harc nagyon is valóságos a keresztyén férfiak életében és lehet beszélni kellene róla. Csak ugye ez elég tabu téma, viszont tabu volta miatt nehéz segíteni.
Cím: Erotika
Írta: ditte - 2011 Október 15, 10:26:10
Igen.Valószínűleg sokan félnek megvallani és segítséget kérni.
Cím: Erotika
Írta: Ani Kinor - 2011 Október 15, 13:45:39
Tegnap este néztem a 700-as klubbot és ebben a műsorban közölték azt a statisztikát, miszerint a keresztyén férfiak fele (!)
pornó függő!

Engem megrázott ez a statisztika, ugyanis akkor ez a szellemi harc nagyon is valóságos a keresztyén férfiak életében és lehet beszélni kellene róla. Csak ugye ez elég tabu téma, viszont tabu volta miatt nehéz segíteni.



Hát Testvérem, oszintén megmondom, ha felnottek a szereplok NEM ÉRDEKEL, mit néznek a keresztény, és nem-keresztény férfiak, nok.
Engem maga a TEST, a meztelenség nem túlzottan hat meg, azaz, sehogy! - hogy virágnyelven fogalmazzak.
A világ primitív - egyszeru.
Sok not is érdekel a testiség, ENGEM IS! - csak nem ebben a formában, ahogy azt az emberek kozott meg lehet élni.
A legnagyobb szánalom, ott van a pornófilmekben, hogy abban egy nonek sosem jó, a férfiak nagy része, pedig inekció/tabletta formájában bevitt anyagáltal tud 'eredményt' produkálni. Ez, szinte 90%-ban így van....vagy még tobb.
Tehát csak maszlag!!!
Számomra a tanúlság ugyanaz..... nagyon kevés ember képes, színvonalas 'szerelemre' vagy színvonalas ISTENI IGAZ Szerelemre. Remélem ertehto vagyok!

A pornozás, olyan, mintha, virtuális képeket nézegetnék, ropogós rantotthúsokról, aztán, hirtelen rájovok, jééééé ez csak kép, de az is ures.... menjenek a sóhivatalba.........
Cím: Erotika
Írta: Clio - 2011 November 14, 18:06:36
Hogy a keresztény férfiak fele pornófüggő volna? És a nem keresztény férfiak..? ( én tippelek hogy körülbelül ugyan ilyen az arány)
Egy biztos:   a testet ne úgy gondozzátok hogy bűnös gondolatok támadjanak benne. ( az igét most nem tudom pontosan idézni.)
Nem véletlenül tiltja a biblia a házasság előtti szexuális életet. Mivel ezt nagyon erős ösztönné maga Isten tette bennünk.

Talán pont a tabu téma miatt nem tudják hova tenni. Hiszen egy szentnek hogyan lehetnek bűnös gondolatai?
Önkielégítés? És ha az illető nem valós személlyel fantáziál az vajon ugyan olyan paráználkodásnak számít, mintha a barátja feleségére gondolna?

Olyan bizonyságtevőkre van szükség akik maguk is pornófüggők voltak. Mert aki még nem volt az nem fogja úgy tanácsolni azt aki igen.
"csukott" monitor és nyitott biblia? Vagyis ha valakiben erős szexuális vágy ébred egy fiatal lány idomai matt, vonuljon  el és olvassa valamelyik evangéliumot?
Hogyan működik ez a valóságban?
Én még nem voltam pornófüggő . Én fantáziafüggő voltam. Így szexuális téren aligha tudnék tanácsot adni. Azonban az a kötelék amiben voltam épp ilyen legyőzhetetlennek tűnt.
Olyan érzelmeknek , vágy és indulatoknak amit nem tudtam elnyomni csak egy kis időre hogy utána mint egy vízesés a nyakamba zúduljon.
Cím: Erotika
Írta: Antee - 2011 November 14, 18:38:51
Önkielégítés? És ha az illető nem valós személlyel fantáziál az vajon ugyan olyan paráználkodásnak számít, mintha a barátja feleségére gondolna?

Szia Clio!

Önkielégítésben a parázna gondolat az bűn. Legyen az valós vagy csak kitalált személy.
Cím: Re:Erotika
Írta: Batiszrael - 2012 Március 19, 06:24:05
Online szexshopot indított a volt lelkész
Forrás: MTI 
Online szexshopot indított egy volt lelkész a hívőknek.


Kizárólag keresztényeknek szóló internetes szexshopot nyitott Hollandiában egy volt lelkész. Az online áruházban szexuális játékszerek is kaphatók, de ezek "szerényebbek" a többi üzlet kínálatánál - írta az Algemeen Dagblad című lap.

Az egykori lelkész épp ezt a "visszafogottságot" hirdeti reklámjaiban, amelyekben sem pornográfia, sem meztelen nők nem kaptak helyet. Marc Angenent szerint sok keresztény ember zavarba jön, ha a szexualitásra kerül a szó. Az egykori evangélikus lelkész amúgy szexuálterapeutaként is tevékenykedik.
Cím: Re:Erotika
Írta: Batiszrael - 2012 Március 19, 06:26:50
Öngyilkos lett, mert hozzákényszerítettek megerőszakolójához
Forrás: hirado.hu/MTI 
A lánynak öt hónapja kellett hozzámennie ahhoz a férfihoz, aki egy évvel ezelőtt megerőszakolta.


Felháborította a marokkói internetező közösséget egy 16 éves lány esete, aki öngyilkosságot követett el, miután feleségül kényszerítették megerőszakolójához.

Helyi sajtóértesülések szerint Amina Filali szombaton halt meg, megmérgezte magát. Öt hónapja volt egy férfi felesége, aki egy évvel korábban megerőszakolta.

A marokkói büntető törvénykönyv szerint az erőszaktevő feleségül veheti az áldozatát, hogy megmeneküljön a pertől, és megőrizze a családi becsületet.

Az áldozat apja a goud.ma internetes újságnak adott interjúban elmondta, hogy a bíróság írta elő a házasságot.
Abadila Melajnin aktivista Twitter-üzenetében megjegyezte: Aminát "háromszor erőszakolták meg: először az erőszaktevő, majd a hagyomány, végül a marokkói büntető törvénykönyv".
Cím: Re:Erotika
Írta: Antee - 2012 Március 19, 09:25:58
Online szexshopot indított a volt lelkész
Forrás: MTI 
Online szexshopot indított egy volt lelkész a hívőknek.


Kizárólag keresztényeknek szóló internetes szexshopot nyitott Hollandiában egy volt lelkész. Az online áruházban szexuális játékszerek is kaphatók, de ezek "szerényebbek" a többi üzlet kínálatánál - írta az Algemeen Dagblad című lap.

Az egykori lelkész épp ezt a "visszafogottságot" hirdeti reklámjaiban, amelyekben sem pornográfia, sem meztelen nők nem kaptak helyet. Marc Angenent szerint sok keresztény ember zavarba jön, ha a szexualitásra kerül a szó. Az egykori evangélikus lelkész amúgy szexuálterapeutaként is tevékenykedik.

:(
Valószínűleg sosem ismerte meg igazán Krisztust!
Cím: Re:Erotika
Írta: Antee - 2012 Március 19, 09:27:20
Öngyilkos lett, mert hozzákényszerítettek megerőszakolójához
Forrás: hirado.hu/MTI 
A lánynak öt hónapja kellett hozzámennie ahhoz a férfihoz, aki egy évvel ezelőtt megerőszakolta.


Felháborította a marokkói internetező közösséget egy 16 éves lány esete, aki öngyilkosságot követett el, miután feleségül kényszerítették megerőszakolójához.

Helyi sajtóértesülések szerint Amina Filali szombaton halt meg, megmérgezte magát. Öt hónapja volt egy férfi felesége, aki egy évvel korábban megerőszakolta.

A marokkói büntető törvénykönyv szerint az erőszaktevő feleségül veheti az áldozatát, hogy megmeneküljön a pertől, és megőrizze a családi becsületet.

Az áldozat apja a goud.ma internetes újságnak adott interjúban elmondta, hogy a bíróság írta elő a házasságot.
Abadila Melajnin aktivista Twitter-üzenetében megjegyezte: Aminát "háromszor erőszakolták meg: először az erőszaktevő, majd a hagyomány, végül a marokkói büntető törvénykönyv".


Szegény lány...
Cím: Re:Erotika
Írta: Batiszrael - 2012 Március 19, 10:54:37
Online szexshopot indított a volt lelkész
Forrás: MTI 
Online szexshopot indított egy volt lelkész a hívőknek.


Kizárólag keresztényeknek szóló internetes szexshopot nyitott Hollandiában egy volt lelkész. Az online áruházban szexuális játékszerek is kaphatók, de ezek "szerényebbek" a többi üzlet kínálatánál - írta az Algemeen Dagblad című lap.

Az egykori lelkész épp ezt a "visszafogottságot" hirdeti reklámjaiban, amelyekben sem pornográfia, sem meztelen nők nem kaptak helyet. Marc Angenent szerint sok keresztény ember zavarba jön, ha a szexualitásra kerül a szó. Az egykori evangélikus lelkész amúgy szexuálterapeutaként is tevékenykedik.

:(
Valószínűleg sosem ismerte meg igazán Krisztust!

Én mostanság annyira sok bibliátlan dolgot hallok és látok hivőknek nevezett emberektől, hogy ezen a cikken sem csodálkoztam már. De: szerintem az ilyen pap inkább tévtanitó, mint nyájterelő! És mennyi ilyen van! Nem tudom hogyan lehet úgy teológiát tanulni, hogy közben az ember nem ismeri a Bibliát? Vagy az ilyen emberek egyszerű történelmi regényként olvassák és tanulják? Ezért szoktam azt mondani, hogy önmagában a teológia tanulása még nem visz közelebb az Istenhez. Az Istennel való kapcsolat sokkal mélyebb, mint egy doktori papir teológiából...Hiába van tele tömve az ember agya sok értékesnek tűnő dologgal, ha az Isten onnan ki van szoritva! És vannak lelkipásztorok, akik sosem jártak teológiára, mégis az Úr szól belőlük! Nem hinném, hogy az ilyen pásztorok közül is ilyenre vetemedne csak egy is!
Cím: Re:Erotika
Írta: Antee - 2012 Március 19, 11:06:33
Lehet hogy hamis Istenismerete volt. Hiszen tudjuk, hogy gyakori az a hit, miszerint a cselekedetek által üdvözülünk.
Ezt egy darabig lehet csinálni, de hamar kiégés követi. Ezután már csak egy lépés választja el az Istentelen élethez.
Cím: Re:Erotika
Írta: OZsuzsa - 2012 Október 24, 12:23:29
Igen érdekes kérdés ez, ami nagyon is előkerül minden ember életében, tehát egy hívő keresztyén ember életében is jelen van. Nagyon sok alternatívát hallottam már ezzel kapcsolatban, hogy egy hívő embernek hogyan is "kell" hozzáállnia ehhez a témához, de szerintem is "Jó a test kívánsága, amíg nem kerül Isten elé a rangsorban. ", ahogy az előttem szóló  is nyilatkozta, de lehet-e itt felállítani valamilyen rangsort? Elméletben szépen csengő kijelentés.  És akkor mi a helyzet a testi eggyüttléttel, hogyan lehet szétválasztani a kettőt ( Isten ----- testi vágyak, szerelem), hisz természetünktől fogva bűnös és tökéletlen emberek vagyunk, tulajdonképpen képesek vagyunk arra, hogy különválasszuk ezeket??? Érdekes ezen elgondolkodni szerintem...!

Hát én azt veszem ki a pasi szavaiból, hogy a szex és az erotika bűn! Hát nem az! A testi vágyak és a szerelem miért is lenne bűn a házasság keretein belül? Dávid meg sem állt 100 feleségnél. És nem számított bűnnek, csak mikor legyilkolta Uriást. Nem gondolom hogy egy házas ember kizárólag gyermeknemzés céljából kell  hogy együtt legyen a házastárásval - ez inkább egy katolikus dogma.

vagy...

egy hívő legyen prűd, begyöpösödött, direkt hízzon el és járjon zsákban. Sokan így értelmezik a hívő életet.

Úgy gondolom ízlésesen is lehet úgy öltözni, hogy ne váljon egy nő paráznává. (ne váljunk - a gyülekezet nevét moderáltam ***Antee*** - -gyülis keresztényekké, ahol a miniszoknya szinte a lányok hasáig ér, de fejet bekötő elvallásosodott keresztényekké sem)

Vagy testileg tiszta, szellemileg meg parázna mint az imént feltett tanításban? (Jezabel-szellem)
egyis sem jó, de kérdés, melyik rosszabb? Szerintem, de csak szerintem a második.
Cím: Re:Erotika
Írta: OZsuzsa - 2012 Október 24, 12:32:48
Online szexshopot indított a volt lelkész
Forrás: MTI 
Online szexshopot indított egy volt lelkész a hívőknek.


Kizárólag keresztényeknek szóló internetes szexshopot nyitott Hollandiában egy volt lelkész. Az online áruházban szexuális játékszerek is kaphatók, de ezek "szerényebbek" a többi üzlet kínálatánál - írta az Algemeen Dagblad című lap.

Az egykori lelkész épp ezt a "visszafogottságot" hirdeti reklámjaiban, amelyekben sem pornográfia, sem meztelen nők nem kaptak helyet. Marc Angenent szerint sok keresztény ember zavarba jön, ha a szexualitásra kerül a szó. Az egykori evangélikus lelkész amúgy szexuálterapeutaként is tevékenykedik.

:(
Valószínűleg sosem ismerte meg igazán Krisztust!

Én mostanság annyira sok bibliátlan dolgot hallok és látok hivőknek nevezett emberektől, hogy ezen a cikken sem csodálkoztam már. De: szerintem az ilyen pap inkább tévtanitó, mint nyájterelő! És mennyi ilyen van! Nem tudom hogyan lehet úgy teológiát tanulni, hogy közben az ember nem ismeri a Bibliát? Vagy az ilyen emberek egyszerű történelmi regényként olvassák és tanulják? Ezért szoktam azt mondani, hogy önmagában a teológia tanulása még nem visz közelebb az Istenhez. Az Istennel való kapcsolat sokkal mélyebb, mint egy doktori papir teológiából...Hiába van tele tömve az ember agya sok értékesnek tűnő dologgal, ha az Isten onnan ki van szoritva! És vannak lelkipásztorok, akik sosem jártak teológiára, mégis az Úr szól belőlük! Nem hinném, hogy az ilyen pásztorok közül is ilyenre vetemedne csak egy is!

Dafnának igaza van. Nem ismerte meg Krisztust. Sőt az sem, aki keresztényként megcsalja a házastársát, vagy kicsapongó életet él. Ahol nincs tisztelet legelőször az intim kapcsolatban mutatkozik meg, később jön a harag, gyűlölködés, "késdobálás", majd válás.

A kulcsszó a tisztelet. A másik ember tisztelete. Nem csak a házasságban, de bárhol. A téma nem ide tartozik, de bárhova be lehetne írni.
Cím: Re:Erotika
Írta: ditte - 2012 Október 24, 18:33:48
Elszomorító, hogy ilyen esetek vannak, de valószínűleg nem volt igazán megtérve, vagy visszament a világba. :(

Bizony fontos egymás tisztelete. Minden embert megillet az emberi méltóság, legyen az házastárs, gyermek, keresztény testvér, szomszéd stb.
Cím: Re:Erotika
Írta: Aata - 2013 Február 08, 04:58:32
Sziasztok!

Nemrég bukkantam rá erre az oldalra: http://pornofuggokeresztenyek.blogspot.hu/ (http://pornofuggokeresztenyek.blogspot.hu/)
Azért elég kemény fába vágta a blogger a fejszéjét!
Cím: Re:Erotika
Írta: bacsipista - 2013 Február 08, 23:23:25
Igen, ez már az intim szférába tartozik, amiről többnyire csak a bűnös ember és az Úr tud. Mivel nem látható és nem érzékelhető egy ideig ezért a közösségben titokban tud maradni. De a figyelmes szemlélődő felismerheti az Úr pedig felfedheti ezeket a titkokat. Ilyenkor jön a magyarázkodás, hogy emberek vagyunk.
Úgy, mint minden más megkötözöttségből meg kell szabadulni a paráznaság bűnétől. ez többnyire egyedül nem megy, ezért az Urat kell segítségül hívni.

Helyes dolognak tartom, hogy erről is lehet beszélni, de a naturalisztikus előadás, tájékoztatás ellenkező eredményt érhet el, nem csökkenti, hanem fokozhatja a bűnre való hajlandóságot.
Cím: Re:Erotika
Írta: Aata - 2013 Február 14, 06:44:02
Szia!

Ezt most nem teljesen értettem sajnos.
Cím: Re:Erotika
Írta: bacsipista - 2013 Február 14, 09:33:04
Megkísérlem érhetőbben megfogalmazni.

A pornófüggőség többnyire titokban zajlik amelyről általában a környezet nem tud. De mivel az Úr előtt nincs titok, ő nem csak akkor szerez róla tudomást ha bevalljuk neki.
A figyelmes szemlélődő felismerheti, az Úr pedig felfedheti ezeket a titkokat. Egy véletlen elől hagyott újság, internetes előzmények elérhetősége felhívhatja a figyelmet erre.
Nemrégiben olvastam, hogy egy keresztény pásztor költözésekor a segítő testvérek találtak pornóújságot szállítás közben az ágyneműtartóban. Az Úr felfedte a bűnt.
Lelkigondozás közben előfordul, hogy az Úr rámutat a paráznaság szellemére, mire az érintett elmeséli ezt a bűnét olyannyira, és olyan részletességgel, hogy szinte ismét átéli az eseményeket. (naturalisztikus = a realizmus mélyebb részletesebb ábrázolása). Ilyenkor a hallgatóságot is magával vonhatja ha ezt engedik, mert azokban is meggyökerezhetnek a parázna gondolatok.
Cím: Re:Erotika
Írta: Aata - 2013 Február 16, 07:37:41
Ha jól értem, akkor arra gondolsz, hogy a blog írója a bűnvallásával néhány embert csak közelebb sodor a bűnhöz?
Cím: Re:Erotika
Írta: bacsipista - 2013 Február 16, 07:44:00
Nem a blog írójára gondolok, és nem is állítottam ilyet. Ő felvállalta egy olyan bűn, megkötözöttség témakörének bemutatását amely a kereszténységben tabunak számít.
Arra gondoltam amikor lelkigondozásnál arra kérik az érintettet, hogy teljes részletességgel számoljon be eltévelyedéséről.
Cím: Re:Erotika
Írta: Aata - 2013 Február 17, 07:39:41
Így már értem!  :06:
Cím: Re:Erotika
Írta: furcsa01 - 2014 Szeptember 17, 18:11:36
a szex téma keresztény vallásban nagyon macerás,föleg gyülekezeten belül,én azt gondolom jobb"titokban" csinálni a gyülekezet elött,kövezzetek meg érte de tapasztalatbol beszélek
Cím: Re:Erotika
Írta: Antee - 2014 Szeptember 17, 18:57:42
Nem kövezünk meg, de Isten igéje határozottan tilt a titokban tett cselekedetektől és nagyon bünteti. Dávid titokban paráználkodott Bethsabéval és Isten nyíltan adta oda feleségeit másnak (az aratása pedig itt nem ért véget).
Cím: Re:Erotika
Írta: furcsa01 - 2014 Szeptember 17, 20:00:40
ha nem titokban teszi az ember akkor is másnak adja
Cím: Re:Erotika
Írta: furcsa01 - 2014 Október 02, 17:06:17
házasság elötti szex???hm ki házasodott közületek szüzen?
Cím: Re:Erotika
Írta: Antee - 2014 Október 02, 18:43:00
Én szüzen házasodtam, de nem ez a kérdés, hanem az, hogy mi a házasság. A házasság az aktussal kezdődik, nem a könyvjegyzőnél. Ha Isten szerinti házasságra vagyunk kíváncsiak, akkor azt láthatjuk az igében, hogy az aktustól számíttatik a házasság. Ha pedig a világ szerint nézzük, akkor a papírtól...
Cím: Re:Erotika
Írta: furcsa01 - 2014 Október 03, 16:45:19
Én szüzen házasodtam, de nem ez a kérdés, hanem az, hogy mi a házasság. A házasság az aktussal kezdődik, nem a könyvjegyzőnél. Ha Isten szerinti házasságra vagyunk kíváncsiak, akkor azt láthatjuk az igében, hogy az aktustól számíttatik a házasság. Ha pedig a világ szerint nézzük, akkor a papírtól...
aktussal kezdödik a házasság?? na ilyet sem hallottam még hivötöl,de természetesen igazad van.ezek szerint akkor,akikkel lefeküdtem azok isten szemében a feleségeim voltak?
Cím: Re:Erotika
Írta: Antee - 2014 Október 03, 17:13:30
Pontosan. De nem nekem van igazam, hanem az igének. A mai napig közkeleten nem szokás a közjegyző, a házasságról nem tartanak papírt.
Cím: Re:Erotika
Írta: Antee - 2014 Október 03, 17:14:18
Miért, szerinted onnan számoltatik a házasság, mikor papírt kapnak róla a felek?
Cím: Re:Erotika
Írta: Shomer ayin - 2014 Október 04, 10:52:09
Ágyas=másodrendű feleség. De Feleség! És a Feleségre, illetve a feleséggel kapcsolatban, a Házassági Törvény él!
Ezért büntette halállal Salamon - Adóniát, amikor az, a Dávid Ágyasát-Abiságot (másodrendű feleségét)- kérte asszonyának. ( I Kir.2,21-22.)
Cím: Re:Erotika
Írta: Shomer ayin - 2014 Október 04, 10:57:52
Ehhez azért még hozzá tartozik az is, hogy az apa feleségét nem veheti el a fiú, még az apa halála után sem!
És talán megláthatjuk ezekből azt is, hogy ehhez valójában elég az is, ha csak egy nő, befekszik egy férfi ágyába. Még "aktus" sem kell hozzá feltétlenül...

Ezért van megírva: Zsid 13,4   
Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy; a paráznákat pedig és a házasságrontókat megítéli az Isten.

Bizony a házasság az Isten előtt nem az, amit az emberek gondolnak arról, és nem ott kezdődik a házasság, ahol az emberek képzelik...
Cím: Re:Erotika
Írta: furcsa01 - 2014 Október 07, 17:42:23
Miért, szerinted onnan számoltatik a házasság, mikor papírt kapnak róla a felek?
már magam sem tudom.de én azt gondolom hogy onnan hogy tanuk elött,kijelentem hogy ö a feleségem,nem csak isten elött,mert ha tanuk-emberek elött teszem,onnantol nyilvános a dolog,mert hát nem lehetek titokban házas,vagy mi a szösz
Cím: Re:Erotika
Írta: manoka38 - 2014 Október 08, 13:50:12
Drága testvėrem a házasság bizony Isten előtt köttetik...
A nyilvánosság nem a tanúk előtt kinyilatkoztatott "igen" nel kezdődik,hanem az együtt lėtetekkel, egymás felvállalásával,Isten által megadott útmutatás elfogadásával ės betartásával.
Külömben sem a nyilvánossággal lėptėl házasságra...pláne nem a tanúknak teszel ígėretet-esküt...
 :305:
Cím: Re:Erotika
Írta: furcsa01 - 2014 Október 08, 16:59:04
Drága testvėrem a házasság bizony Isten előtt köttetik...
A nyilvánosság nem a tanúk előtt kinyilatkoztatott "igen" nel kezdődik,hanem az együtt lėtetekkel, egymás felvállalásával,Isten által megadott útmutatás elfogadásával ės betartásával.
Külömben sem a nyilvánossággal lėptėl házasságra...pláne nem a tanúknak teszel ígėretet-esküt...
 :305:
Manoka 38.minden isten elött történik,ezzel egyet értek.a nyilvánosság az emberek elött kimondott igennel kezdödik,az isten elött kimondott igennek semmi köze sincs a nyilvánossághoz.a tanuk azért tanuk hogy tanusitsák hogy esküt tettem a feleségemnek
Cím: Re:Erotika
Írta: manoka38 - 2014 Október 08, 20:19:18
 :2smitten: Istennėl nagyobb nyilvánosság ės  igazabb tanú nincs!...
Az emberek előtt meg igencsak nyilvánvaló egy közös otthon, közös háztartás, stb.
Biztos vagyok benne hogy nem egy hėt pecsėt alatt őrzött házasságról beszėlgetünk.....
Mert ha az Úr társat (felesėget-fėrjet) ad mellėd, ės ezt te komolyan veszed ės követed az akaratát, gondoskodik a " nyilvánvaló"ságról is testvėrem.  :309:
Cím: Re:Erotika
Írta: Shomer ayin - 2014 Október 08, 20:26:56
 :311: 
Mt 5,16   
Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

A Világi papír is tudja ezt adni?
Cím: Re:Erotika
Írta: Shomer ayin - 2014 Október 08, 20:28:01
Bizony az Isten szigorúbb követelményeket támaszt a Házassággal kapcsolatban, mint az anyakönyv vezetői hivatal...
Cím: Re:Erotika
Írta: Antee - 2014 Október 08, 21:36:27
Egy "picivel"... :hehe:
Cím: Re:Erotika
Írta: furcsa01 - 2015 Április 14, 17:46:52
egyszerüen nen értem hogy ha valaki kérdez valamit akkor miért az igével kell válaszolni.mert ha az igére vagyok kiváncsi akkor elolvasom a bibliát...
Cím: Re:Erotika
Írta: Antee - 2015 Április 14, 18:55:17
Ez egy furcsa hozzáállás volt, mivel ez egy keresztény fórum, és arról híres, hogy az ige tükrében szemléljük a feltett kérdéseket.
Cím: Re:Erotika
Írta: sogorom - 2015 December 06, 19:27:01
Szerintem az erotika egy emberi sajátosság.

Itt van ez a fogalom hogy két külömböző nemü embernek vonzódnia kel egymáshoz.
A másik pedig hogy az ember a másikban a salyát magában meglévő ertékrendi elemekkel szinpatizál egy elentétes nemü vonatozásában.
Aztán a szóba johető nő vagy férfi testi adotságai inponálhatnak  és erősithetik a nevesitet vonzalmat.
 A szóbajohető személyiség temperentuma is  elilyeszthet vagy vonzhat egy lehetséges kapcsolat felé.
És méng vannak akik elfogadhatják az igazságos beálitotságu egyedeket, Iletve  a spekulativ kufát jelemüeket .
Aztán vannak akik a salyát érdekeiket kiváják megerősiteni egy közös együt élésben. És nem nagyon ersitenék a partner hasonló törekvéseit.
Az is előfordul hogy valakinek a boszantása véget lépnek kapcsolatba
Nem beszélve az anyagi bisztonság malydani szintjéről.

A házaság kötésről  azt tudni  illene  valamenyiünknek.Amit tőlünk  elvár partnerünk azt mástól  nem várhatja vagy nem szeencsés
elvárnia. Ám ez ami irányunk felé is igaz. Ez bizony a keresztény házasságban is vagy bocsánat az erotikában is igaz..