Alfa-Omega közösség

Ismerkedés => Fórumozók blogjai => Elisabeth => A témát indította: Elisabeth - 2020 Március 18, 14:16:41

Cím: Krízisben
Írta: Elisabeth - 2020 Március 18, 14:16:41
A  koronavírus járvány idején szükséges a fizikai távolságtartás emberek között. Annál fontosabb egy benső, szoros, élő kapcsolat Istennel, hogy lelkileg közel kerülhessünk azokhoz, akiknek segítségre van szükségük.

Megérintett nagyon egy szingapúri lekipásztor bizonyságtétele. A gyülekezet a járvány kezdetén egy fertőzési gócpont lett. Sokan megbetegedtek; a lelkipásztor, a vezetőségi tagok, gyülekezeti tagok, látogatók. Mára már meggyógyultak és bizonyságot tesznek Isten oltalmáról.

Összetörettünk, de nem győzettünk le

A szingapúri lelkész 48-dik  beteg volt. Túlélte a vírust. Egyházi szolgálatait jelenleg az interneten tartják. Bátorságot ad a jövő számára. Egy svájci keresztény honlap alapján egy összefoglaló:

Gyülekezetét a járvány idején bezárták. Most már meggyógyult.
 „Felszabadító érzés volt elhagyni a Nemzeti Fertőző Betegségek Központját, tudva, hogy a testem a vírussal való küzdelemben a szentek imádsága által győzött.

Az egészségügyi dolgozók tisztelete

A lelkész egy levélben köszönetet mondott az orvosi csapatnak: „Tiszteletem exponenciálisan nőtt  az orvosok és ápolók iránt, akik a frontvonalon szolgálják a fertőzött betegeket. Továbbra is felvidítottak, mosolyogva és pozitív hozzáállásukkal bátorítottak, miközben kockáztattak életüket. »

A szabadon bocsátás után videoüzenetben azt mondta, hogy reméli, hogy ez az esemény nem csak a gyülekezetet fogja erősíteni, hanem a Jézus Krisztusba vetett hitet is.

Jelenleg a szolgáltatásokat csak az interneten tartják. A jelenlegi helyzetre tekintettel a felvett videók a "legmegfelelőbb lehetőség" továbbadni Isten üzenetét. Az üzenetek mind mandarin, mind angol nyelven jelennek meg. Remélik, hogy a szolgáltatások hamarosan folytatódhatnak.

Gyakran sírt

Az első négy napja a legnehezebb volt. Gyakran sírt. "Nem láttam, mit csinál Isten jól." Aztán Isten nagyon világosan beszélt vele. "Azt mondta nekem:" Vigyázz és imádkozz! ""

Különösen a Jeremiás versek "egyenesen a szívemhez szóltak és sok erőt hoztak nekem".

Aztán emlékeztette őt az ÚR, arra a prédikációra, amelyet közvetlenül a vírus kitörése előtt adott neki. És látta, hogy imaláncot hoznak létre a közösségben élők számára.

"Emlékkő" a közösség számára

A lelkipásztor imádkozik, hogy ez az élmény "emlékkő" legyen, amely "biztos horgony" a közösségnek. "És az a három hét alatt Isten megmutatta nekünk, hogy nem kell félelemben élnünk. Feltámadtunk a hitben, és Isten jelenlétében és gondoskodásában élünk.»

A lelkipásztor úgy véli, hogy amint Jákob Egyiptom útja egy új nemzet kezdetét jelölte, amely Isten jelenlétében és gondoskodásában bízott, ez a kép ábrázolása a mi gyülekezetre  is vonatkozik. «Igen, összetörettünk, de nem vagyunk legyőzve.  És mint gyülekezet közösen feltámadunk majd a mi Urunk,  Jézus Krisztusban.


https://www.livenet.ch/magazin/international/asien/365185-wir_sind_zerschlagen_aber_nicht_besiegt.html



Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.
1Pt 3,15


Cím: Re:Krízisben
Írta: Elisabeth - 2020 Március 22, 13:58:02
Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. 3. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig.
Zsolt 62,2-3

Főleg kritikus helyzetekben a legtöbb ember szeretné tudni, hogyan tovább. Megpróbál mindent, hogy a jövőjét biztosítsa. Ha problémák merülnek fel, akkor jön az értetlenkedés, a bűnbak keresése. A félelem nyugtalanná teszi az embereket. Isten gyermeke azonban hitben tovább lát. Nem tudja hogyan és miként fogja vezetni az ÚR, de látja a célt, és biztos abban, hogy Isten ismeri az utat, és terve van vele. Pont ilyen időszakokban elcsendesedik és vár az ÚRra. A hit tovább lát a jelen gondjainál.

Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk.
2Kor 5,1

Amikor olyan hangos minden odakinnt, olyan jó az Úrban elcsendesedni. Imádkozva, az ÚR kezébe letenni a gondokat, hálát adva mindenért, ez az amely nyugalmat és békességet ad.

Jézus bátorít minket: „Vigyázzatok és imádkozzatok!”

Ha Jézus kiöntötte a szívünkbe szeretetét és békességét, akkor tudunk mi is másoknak hitelesen bizonyságot tenni. Akkor fogjuk meglátni a szükségben levőket, hogy segítséget nyújthassunk.

Áldom az URat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm. 8. Az ÚRra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. 9. Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van.

Zsolt 16,7-9
Cím: Re:Krízisben
Írta: Elisabeth - 2020 Március 24, 01:27:07
A gyerekeink most a tanítványaink lehetnek

Otthon maradás: kivételes lehetőség

„Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak, hitemnek, türelmemnek, szeretetemnek, állhatatosságomnak, üldöztetéseimnek, szenvedéseimnek.” (2Tim 3,10–11)

Azoknak a szülőknek, akiknek váratlanul otthon kell maradniuk a gyermekeikkel, most ölükbe hull annak a lehetősége, hogy gyermekeik mesterei, mentorai legyenek.

Tovább:

https://www.baptist.hu/2020/03/a-gyerekeink-most-tanitvanyaink-lehetnek/
Cím: Re:Krízisben
Írta: Elisabeth - 2020 Március 24, 15:03:21
Sokan kérdezik,  hogy hol van most Isten... De ki hallja meg Isten szelíd hangját, amikor Ő kérdez: "Ember hol vagy?"
Cím: Re:Krízisben
Írta: Guti Tünde - 2020 Március 25, 16:04:38
Köszönöm az aktuális, építő gondolatokat, kedves Elisabeth!  :2smitten:
Cím: Re:Krízisben
Írta: Elisabeth - 2020 Március 29, 08:19:26
Legyen az Úré a dicsőség, kedves Tünde!

 :317:
Cím: Re:Krízisben
Írta: Elisabeth - 2020 Március 29, 08:23:52
Hirtelen...

Nem tudja az ember azt sem, hogy mennyi ideje van még. Ahogyan a halak veszedelmes hálóba kerülhetnek, ahogyan a madarak tőrbe eshetnek, ugyanúgy jutnak kelepcébe az emberek is, ha hirtelen rájuk szakad a veszedelem ideje.
Préd 9,12

A veszedelmek, a katasztrófák hirtelen és váratlanul történnek, ami azt is jelenti, hogy nem számoltak vele. Árvizek, földrengések, 2004-es indiai-óceáni cunami, szárazság, extrém hőség, járványok, stb. mind hirtelen érintette az emberiséget.

Jézus nyíltan megmondta, hogy a visszajövetelét nyomorúságos idők előzik meg. Mindezek mellett azt is megmondta, hogy:

Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.
Mt 24,14

Ma már a föld összes országának hivatalos nyelvére lefordították a Bibliát, és dolgoznak a törzsek nyelvére való fordításon is.

Pál apostol is figyelmeztet:

Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, 2. mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. 3. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra; és nem fognak megmenekülni. 4. Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket. 5. Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. 6. Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. 7. Mert akik alusznak, éjjel alusznak, és akik megrészegednek, éjjel részegednek meg. 8. Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét. 9. Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, 10. aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk. 11. Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.
1Thessz 5,1-11

Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás... Hirtelen és váratlanul...

De nem kell ennek így lennie. Jézus minket készenlétre buzdít.

Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!" 43. "Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába. 44. Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!" 45. "Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy kiadja nekik az eledelt idejében? 46. Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön! 47. Bizony, mondom néktek, hogy egész vagyona fölé rendeli őt.
Mt 24,42-47

A következő fejezetben is erről beszél a mi Urunk. Kik azok, akik készen voltak?

Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. 32. Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. 33. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja." 34. "Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. 35. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, 36. mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. 37. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? 38. Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? 39. Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? 40. A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.
Mt 25,31-40

Nem azért segítettek a rászorultakon, hogy „kincseket” szerezzenek a Mennyben, hanem azért, mert szerették embertársaikat. Így ezt Jézussal cselekedték meg.

Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el." 34. "Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól; és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, 35. mint valami csapda, mert úgy fog rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak. 36. Legyetek tehát éberek és szüntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.
Lk 21,33-36
Cím: Re:Krízisben
Írta: Elisabeth - 2020 Április 02, 10:10:07
A higgadtság segítene rajtatok

   
A ki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és a ki higgadt lelkű, az értelmes férfiú.
Péld 17,27

Ma, amikor az média idejében hihetetlen sok információ zúdul ránk, nagyon fontos, hogy ne legyünk hiszékenyek. Sok információ manipulált, összeesküvési elméletekkel kavarják fel az érzelmeket.

A higgadt ember körültekintő és megfontolt, nyomorúság idején Istenhez fordul és nem emberekben bízik, hanem Istenben.

Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, URam, támogatott engem. 19. Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet.
Zsolt 94,18-19

A bűnbak keresése senkinek sem használ, a harag, a zúgolódás megmérgezi az ember szívét.

Mert így szól az én Uram, az ÚR, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek!
Ézs 30,15

Jézus ma is hív:

Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa."

Mt 4,17    

Aki Istenben bízik, erőt és békességet kap a legfájdalmasabb helyzetekben is. Tudja, hogy semmi sem szakíthatja el őt Isten szeretetétől.

Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, 39. sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Róm 8,38-39

Gyógyíts meg, URam, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, csak téged dicsérlek.

Jer 17,14