Jefte
Áldott Testvéreim! A mai napon egy érdekes történetet hozok az igéből, mégpedig Jefte történetét. Jeftéről említést tesz Pál apostoltól is, mégpedig a hit hőseihez kapott besorolást. Jeftével volt az Úr, megnyert egy nagy csatát, mégis hagyott egy kérdőjelet maga után. Ez a kérdőjel egy eskü amelyet fogadott és amelyet be is tartott. De lássuk mit ír az ige erről:
Bírák könyve 11,14-35
„Ismét külde pedig Jefte követeket az Ammon fiainak királyához; És monda néki: Ezt izeni Jefte: Nem vette el Izráel sem a Moáb földét, sem az Ammon fiainak földét; Mert mikor kijött Égyiptomból, a pusztában bolyongott Izráel egész a Veres tengerig, és mikor Kádesbe ért, Követeket küldött Izráel Edom királyához, mondván: Hadd menjek át, kérlek, országodon; de Edom királya nem hallgatta meg. Majd Moáb királyához is küldött; de ez sem engedé, és így Izráel ott maradt Kádesben. És mikor tovább vándorolt a pusztában, megkerülte Edom földét és Moáb földét, és napkelet felől érkezett a Moáb földéhez, és ott táborozott túl az Arnonon; de Moáb határába nem ment be, mert az Arnon Moáb határa. Ekkor követeket küldött Izráel Szihonhoz, az Emoreusok királyához, Hesbon királyához, és monda néki Izráel: Hadd menjek át, kérlek, országodon az én helyemre. De Szihon nem hitt Izráelnek, hogy átvonul az ő határán, hanem összegyűjtötte Szihon az ő egész népét, és táborba szállott Jahásban, és harcolt az Izráel ellen. Az Úr, az Izráel Istene pedig Szihont és egész népét Izráel kezébe adta, és megverték őket, és elfoglalta Izráel az Emoreusoknak, ama föld lakóinak, egész országát. És birtokába vette az Emoreusok egész határát, az Arnontól fogva Jabbókig, és a pusztától a Jordánig. És mikor az Úr, az Izráel Istene maga űzte ki az Emoreusokat az ő népe, az Izráel elől, most te akarnád ezt elfoglalni? Hát nem úgy van-é, hogy amit bírnod adott néked Kámos, a te istened, azt bírod? Mi meg mindazoknak örökségét bírjuk, akiket az Úr, a mi Istenünk űzött ki mi előlünk. És most vajjon mennyivel vagy te különb Báláknál, Cippor fiánál, Moáb királyánál? Avagy versengett-é ez az Izráellel, és hadakozott-é valaha ellenük? Míg Izráel Hesbonban és annak mezővárosaiban, Aroerben és ennek mezővárosaiban és az Arnon mellett való összes városokban háromszáz esztendőn át lakott: miért nem foglaltátok el abban az időben? Én nem vétettem te ellened, hanem te cselekszel velem gonoszt, hogy harcolsz ellenem. Az Úr, a biró, tegyen ma ítéletet az Izráel és az Ammon fiai között. De az Ammon fiainak királya nem hallgatott Jefte szavaira, amelyeket izent néki. Jeftén pedig lőn az Úrnak lelke, és általméne Gileádon és Manassén, és általméne Gileád Mispén, és Gileád Mispéből felvonult az Ammon fiai ellen. És fogadást tőn Jefte az Úrnak, és monda: Ha mindenestől kezembe adod az Ammon fiait: Akkor valami kijövénd az én házamnak ajtaján előmbe, mikor békével visszatérek az Ammon fiaitól, legyen az Úré, és megáldozom azt egészen égőáldozatul. És kivonult Jefte az Ammon fiai ellen, hogy hadakozzék velök, és kezébe adá néki azokat az Úr. És veré őket Aroertől fogva mindaddig, míg mennél Minnithbe, húsz városon át, és egész Abel-Keraminig nagy vérontással, és az Ammon fiai megaláztattak az Izráel fiai előtt. Mikor pedig méne Jefte Mispába az ő házához: ímé az ő leánya jött ki eleibe dobokkal és táncoló sereggel; ez volt az ő egyetlenegyje, mert nem volt néki kivülötte sem fia, sem leánya. És mikor meglátta őt, megszaggatá ruháit, és monda: Óh leányom, de megszomorítottál és megháborítottál engem! Mert én fogadást tettem az Úrnak, és nem vonhatom vissza.”
A helyzet az, hogy az eskü valóban kötelez. Emberáldozatra szánta el magát és látjuk azt is, hogy bizony véghez is vitte. De mit gondoltok erről az egészről? Nézzük meg először, hogy mit gondol erről Isten:
Jeremiás könyve 32,30-35
„Mert Izráel fiai és Júda fiai ifjúságoktól fogva csak azt cselekedték, ami gonosz az én szemeim előtt, és az Izráel fiai csak haragra gerjesztettek engem az ő kezeik cselekedeteivel, azt mondja az Úr. Mert csak bosszúságomra és búsulásomra volt e város, attól a naptól fogva, amelyen építették azt, mind ez ideig, úgy hogy el kell azt törlenem az én színem elől. Az Izráel fiainak és a Júda fiainak minden bűnéért, amelyet cselekedtek, hogy felháborítsanak engem, ők magok, az ő királyaik, fejedelmeik, papjaik és prófétáik és Júda vitézei és Jeruzsálem polgárai. És háttal fordultak felém és nem arccal, és tanítottam őket jó reggel, és noha tanítottam őket, nem voltak készek az intés befogadására. Sőt az ő útálatosságaikat behelyezték a házba, amely az én nevemről neveztetik, hogy megfertőztessék azt. És magaslatokat emeltek a Baálnak, a Ben-Hinnom völgyében, hogy megáldozzák fiaikat és leányaikat a Moloknak, amit nem parancsoltam nékik, és még csak nem is gondoltam, hogy ez útálatosságot megcselekedjék, hogy Júdát vétekre vigyék.”
Bizony Isten még nem is gondol ilyenre, nemhogy kívánjon magának ilyet! Ábrahám történetéből tudjuk ugyan, hogy Isten kérte Izsák életét, mint tűzáldozatot, ám ezt sosem akarta Isten, ez Ábrahám hitének a próbájáról szólt! Vegyük észre az előbb felolvasott igében, hogy Izrael is áldozott embert, méghozzá a Baálnak. A baálról tudjuk, hogy nem egy más istenség, hanem egy félreismert imádata a valódi Istennek. A baál jelentése: úr, uralkodó, férj! Tehát ezek az Izraeliták félre ismerték Istent és eképpen mutattak be emberáldozatot, amelyet sohasem kért Isten!
Hóseás könyve 2,12-16
„És megbüntetem őt a Baálok napjaiért, amelyeken füstölve áldozott azoknak, és felrakta gyűrűjét és nyakláncát, és elment szeretői után, rólam pedig elfeledkezett, ezt mondja az Úr. Azért ímé csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek. És onnan adom meg néki az ő szőlőjét és az Akor völgyét a reménység ajtaja gyanánt, és úgy énekel ott, mint ifjúságának idején és mint Égyiptomból lett feljövetelének napján. És azon a napon, ezt mondja az Úr, így fogsz engem hívni: Én férjem, és nem hívsz engem többé így: Baálom. És kiveszítem az ő szájából a Baálok neveit, hogy azoknak neve se említtessék többé.”
Világosan kiderül ebből az igéből, hogy a valódi egyetlen Istent baálnak hitték. Vagyis egy olyan úrnak és férjnek, aki csak áldozatok által indul meg. Ez egyfajta lefizetése is Istennek. Ám Isten eképpen nyilatkozik, ugyancsak a Hóseás könyvében olvashatjuk:
Hóseás könyve 6,6
„Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.”
Az esküt sokan bűnnek hiszik, de az eskü önmagában nem bűn! Az esküvel akkor lehet gond, ha ember teszi azt! Az igében olvashatunk olyanról, hogy az Örökkévaló saját magára esküdött, de arra is találunk példát, hogy az angyalok tettek esküt arra, aki öröktől fogva Van! Ha ember esküre nyitja a száját, azon Isten számon fogja kérni. De az ingatag ember vajon tudja hogy mire esküszik vagy hogy be tudja-e tartani? Hiszen Istené minden ami létrejött, csak Isten rendelkezhet felette. Ha pedig szándékunk van megtenni valamit, akkor azt tegyük Isten meghatározása által.
Beszéljünk arról is, hogy milyen funkciót lát el az eskü. Először is, az eskü, egy lőre elhatározott, de még be nem teljesedett dolog pecsétje. Vagyis: „meg fogom tenni, akár mi is lesz!”. Másodsorban egy már bevégzett dolog bizonygatása. Vagyis: „így van, hidd el!”. Tulajdonképpen igen és nem, de rajtunk túlmutatva az eskü hivatkozik másra. Vagyis Isten nevét bizonyságul hívjuk magunk mellett, úgy is mondhatnánk: „Isten a tanúm erre”. De milyen sok ember van, aki esküt tesz de nem tudja mit beszél, mert nem tudja hogy mi az Úr akarata! Az esküt a saját akarata miatt teszi, ezzel Istent kizárva... Az eskü nem más, mint Isten akaratára egy pecsétet tenni, hogy bizony úgy van, vagy úgy lesz! Istennek pedig gondja lesz a betöltésére.
Jézus szavai az esküről:
Máté evangéliuma 5,33-37
„Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet. Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke; Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa; Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé; Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; ami pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.”
Jézus azt is elárulja nekünk, hogy azért ne esküdjünk, mert semmit sem tudunk megváltoztatni. Minden Isten kezében van, csak a tőle kapott hatalommal változtathatunk. De ha Tőle van, akkor már általa is, vagyis az Ő akaratában. Éppen ezért járjunk Isten szerint, az Ő vezetésében, így a beszédünk igen és nem lesz! Ami ezen felül van, az pedig a gonosztól van. De miért a gonosztól?
Máté evangéliuma 12,30
„Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.”
Ha az eskü nem egyezik meg Isten akaratával, akkor az a gonosztól van. Aki nincs Istennel, az ellene van. Ha nem vagyunk az akaratában, akkor ímmel-ámmal ugyan követhetjük, de ezeket úgy jellemzi az ige, hogy: állhatatlanok.
1Sámuel 14,20-32
„És felkiálta Saul és a nép, mely vele volt, és elmenének az ütközetre. Ott pedig egyik a másik ellen harcola, és igen nagy zűrzavar lőn. És azok a zsidók is, kik, mint azelőtt is, a Filiszteusokkal valának, s velök együtt feljövének a táborba és a körül valának, azok is Izráel népéhez csatlakozának, mely Saul és Jonathán mellett vala. És Izráelnek mindazon férfiai, kik elrejtőzének Efraim hegységében, mikor meghallották, hogy a Filiszteusok menekültek, azok is üldözni kezdék őket a harcban. És megsegíté az Úr azon a napon Izráelt. És a harc Béth-Avenen túl terjede. És Izráel népe igen elepedett vala azon a napon, mert Saul esküvel kényszeríté a népet, mondván: Átkozott az, aki kenyeret eszik estvéig, míg bosszút állok ellenségeimen, azért az egész nép semmit sem evék. És az egész föld népe eljuta az erdőbe, hol méz vala a föld szinén. Mikor pedig a nép beméne az erdőbe, jóllehet folyt a méz, mindazáltal senki sem érteté kezét szájához, mert félt a nép az eskü miatt. Jonathán azonban nem hallotta vala, hogy atyja megesketé a népet, és kinyújtá a vessző végét, mely kezében vala, és bemártá azt a lépesmézbe, és kezét szájához vivé; és felvidulának az ő szemei. Szóla pedig valaki a nép közül, és mondá: Atyád ünnepélyesen megesketé a népet, mondván: Átkozott az, aki csak kenyeret is eszik ma, és e miatt a nép kimerüle. És monda Jonathán: Atyám bajba vitte az országot; lássátok mennyire felvidulának szemeim, hogy ízlelék egy keveset ebből a mézből. Hátha még a nép jól evett volna ma ellenségeinek zsákmányából, melyet talált! Vajjon nem nagyobb lett volna-é akkor a Filiszteusok veresége?! És megverék azon a napon a Filiszteusokat Mikmástól Ajálonig. És a nép nagyon kimerüle. Akkor a nép a prédának esék, és fogának juhot, ökröt és borjúkat, és megölék a földön, és megevé a nép vérestől.”
Ezen igerészeket megelőzően az történt, hogy Isten megkezdte a szabadítást Jonathán által, mielőtt még az eskü elhangzott volna. Ez az eskü vétekbe vitte a népet, olyan terhet tett rájuk, amelyet nem tudtak elhordozni. Végül a húst az éltető vérrel ették, ezzel Isten törvénye ellen vétve. Mi a közös Jefte és Saul történetében? Mindketten esküt fogadtak, beleavatkoztak Isten eleve elrendelésébe, szennyfoltot hagytak Isten dicsőségén!
Ézsaiás könyve 42,8
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.”
Ha az Úr felkel, akkor ott minden emberi értelem és okoskodás némuljon meg.
Zakariás könyve 2,13
„Hallgasson minden test az Úr előtt: mert felkelt az ő szentséges helyéről.”
Testvéreim, a mi beszédünk legyen mindenkor Istentől fűszerezett, az Ő akaratában járva nem lesz szükség sem esküre, sem érzelmi döntésekre, mert akkor az Ő „igen-e” igen lesz számunkra, és az Ő ígéretei pedig „Ámen”-ek.
2Korintusi levél 1,20
„Mert Istennek valamennyi igérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk.”
Mi akik követjük Jézust, felesküdtünk arra, hogy lemondunk az életünkről, hogy Jézus élhessen bennünk. Az életünk tehát egy eskü, amely folyton emlékeztet minket arra, hogy az Úr útján járjunk. Többen lesznek sajnos azok, akik ugyan felesküdtek Istenre, de megszegték és szövetségszegők módjára kettévágatva örök büntetésüket fogják tölteni Istentől elzártan. De mi mindig maradjunk a keskeny úton.
(skype 2013/03/13)
