Zsid. 5,13
„Mert mindaz, a ki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú:” A következő sorok bizonyára kemény lesz azok számára akik tejen élnek, és kerülik a kemény eledelt.
Térjetek meg, hívő Testvéreim!
E világ fiai és leányai (Luk. 16:8) közűl sokan gondolják, hogy ők istenfélők, de nem ismerik sem Istent, sem saját valóságos állapotukat (Róma 7:14). Amikor Úrunk bevonult Jeruzsálembe, nagy tömeg dícsérte Istent, Ő pedig sírt a városon és lakosain. Tudta, hogy most azt kiáltják, „Áldott a Király, aki jő”, néhány nap múlva azt fogják kiáltani, „Feszítsd meg őt!” Nagy tömeggel együtt nem lehet megtérni, még önállóan gondolkodni sem, csak velük együtt sodródni, egy démonian szuggesztív vallási (politikai, stb.) tévelygésben!
Pedig akiknek nincs Istentől kapott hitük, csak hamis „vallásos hiedelmeik” lehetnek, amit hozzájuk hasonló megtéretlen klerikusok képviselnek, a laikusnak mondottak között, szines ceremóniákkal és hazug beszédekkel. Nem Istennek, csak a kegyesség látszatának szolgái, a magaslatokra épített házakban (II.Kir. 17:32, 41).
Sajnos, általában hamis „istenes hiedelmek” jellemzik Isten fiai és leányai (II.Kor. 6: 14-18), az újjászületett hívők nagy részének gondolkodását is. Megalkudtak testies indulataikkal és kívánságaikkal (Gal. 5:24). Abbahagyták öröklött (Róma 5:12, (I.Péter 1:18) romlott ÉN-jük öldöklését (Róma 8:12-13). Megtérésükkor bűnbocsánatot és új életet kaptak, beléptek a szoros kapun, elindultak a keskeny úton..., aztán leálltak, sőt visszafordultak! Istennek fejlődésben visszamaradt gyermekei, akik esetleg egész életükön át „kisdedként” (Zsid. 5:12-13) hívősködnek (I.Kor. 3:1-3), és soha nem válnak az Úr tanítványaivá (Luk. 9: 23-25, 14:27.
A megtérés nem egyszeri dolog, azt folyamatosan vállalni kell. A keskeny úton min-den lépés előfeltétele egy-egy új megtérés! Egyre távolabb e romlott világtól, s egyre közelebb a mennyei Jeruzsálemhez. Egyre jobban gyűlölve és levetkőzve az ÉN-t, szeretve és felöltözve helyette Krisztust (Róma 13:13-14). A tanítvány nem arra gondol, hogy eljutott már valameddig a keskeny úton, hanem minden nap újra nekidől, hogy vállalja Istennek „soron következő” akaratát. a biblikus hívő életet (Fil. 3:12-14), míg haza nem ér! Igyekszik kiméletlenül megtagadni „legfinomabb” testies indulatait és kívánságait. Aki nem szánja erre oda magát (Róma 12:1), annak megszűnik személyes kapcsolata az Úrral is, de az Urat követő atyafiakkal is, szellemi halottá válik. Hiába veszik körbe alkalmi jóbarátok (?), vagy nyájas beszédű képmutatók (!), tulajdonképpen egyre magányosabbá válik.
A jelenések könyvében az Úr hét gyülekezetnek üzen szolgája által, és ebből ötöt arra int: térj meg! Ez érvényes napjainkra is, a valamikor megtért 7 hívő közül, 5 számára csak szép régi emlék a megtérése. „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint: bőjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. Szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez (Jóel 2:12-13).” Sokan szenvednek és keseregnek bűneik miatt (Csel.2:37-38), de nem képesek sírva megvallani azokat az Úr, és az atyafiak előtt is. Az első tanítványok mind elhagyták Urukat, Péter meg is tagadta Őt, de keservesen sírt utána, és bizonyára a többiek is. Isten látta ezt, és angyala valamint gyönge asszonyokat által üzent nekik: ők hitetlenkedtek, de Ő hű maradt hozzájuk! Galileában megláthatták Urukat, amint megmondta nekik (Márk 16:5-7). Napjainkban ez a sírás, ez a töredelmes és bűnbánó szívű (Zsolt. 51:19) bűnvallás, valamint az Úr követése hiányzik sok hívő életéből!
Amig a hívő testies kisded marad (I.Kor. 3:3), nem láthatják az emberek Krisztust az életében (Ján. 3:30). Erősödnek bűnös indulatai és kívánságai, ezeket viszont mindenki látja és érzékel a környezetében. Szájával még szépeket mond, vagy síránkozik az Úrnak, de a szíve egyre távolodik tőle. Aztán lassan belefárad, abbahagyja képmutató beszédeit, melyekről Isten is, az emberek is, de önmaga is tudja, hogy minden szava hazugság (Márk 7:6). A megtéretlenekétől gonoszabb és keservesebb állapotba jut, miközben újra e világ szennyes-bűnös élvezeteit szűrcsöli titkon vagy nyíltan, hogy a lelkének egyre gyötrőbb szomjúságát (Jer. 2:17-22), legalább ideig-óráig csillapítsa (Zsid. 11:25). Mert azt a forrást amit az Úr nyitott bensejében (Ján. 7:38), a bűneivel eltorlaszolta.
Csak többíti bűneit, az ördög tőrébe jut, ha valamelyik eszelősen lármázó tömegben, a rajongás ördögi kábítószereivel próbálja egy időre feledni magányosságát, és csillapítani lelki gyötrelmeit (II.Tim. 2:26). A Sátán szolgái (II.Kor.11:4,13-15) által erőszakolt kézrátétel során tisztátalan szellemeket jutnak lelkébe, s a „dicsőítés” során ezekkel paráználkodik.
Ebből az ördögi tőrből akkor szabadulhat, ha az Úrral szellemi közösségben levő atyafiak jelenlétében, megtagadja a kézrátételt, hívő testvérei pedig elűzik tőle a hitető szellemeket.
Amikor visszatér az Úrhoz, előbb Vele rendezi dolgait, megvallja hűtlenségét, bűneit. Aztán azok előtt is megalázza magát akiknek sok szomorúságot, és sok fájdalmat okozott. A férje iránt tiszteletlen és engedetlen feleség, a házanépéről gondot nem viselő férj (I.Tim. 5:8), az atyafiak között elsőségre vágyó felfuvalkodottak, az Istentől rendelt szellemi előljárók intelmeit nem tűrő, de mások gyarlóságai fölött is ítélkezők (Róma 2:1), stb. Az ilyenek élete egyre elgyötörtebb, hiába minden önszeretet, „önmegvalósító” igyekezet, ott kötnek ki a moslékos vályu mellett (Luk. 15:16). Milyen nagy kegyelme Urunkak, hogy emberileg reménytelen, az ördögtől erősen kötözött, testileg-lelkileg meggyötört állapotból is vissza-térhet hozzá az Ő megváltott gyermeke! Azt kell tennie, mint első megtérésekor. Bűnbánó- bűnvalló alázattal kiáltson bűnbocsátó és szabadító kegyelemért. Példa erre a tékozló fiú magábaszállása és visszatérése.
A tékozló fiú példázata.
Hívő családban született, s amíg szófogadó volt, az e földön lehetséges legboldogabb gyermekkorban volt része. Vonatkozik ez minden megtért „hitben gyermekkorára” is, amíg szót fogad szellemi előljáróinak, kik Isten szolgáiként vagy szolgálólányaiként (I.Kor. 4:15) segítették megtérését és újjászületését. Amint azonban felnövekedett, megnőtt önbizalma. Arra gondolt, tudja ő már egyedül is kormányozni életét, ne korlátozzák ebben most már a szülei sem, a hívő testvérei sem. Az ő mennyei (és földi) Atyja tudomásul vette döntését, és rábízta a kegyelemből (és szeretetből) kapott örökséget, melyről előre tudta, hogy még oly tapasztalatlan, de annál önérzetesebb gyermeke hamarosan eltékozolja.
Így történt! Miután otthagyta családját (hívő testvéreit), messze vidékre költözött, hogy ne legyen azoknak szeme előtt akik szeretik és féltik. Ám a szívük vele ment (II.Kir.5: 26), s szomorkodtak dobzódó életmódja miatt. Miután az örökség elfogyott, minthogy a bűnösen önszerető és hívalkodó magamutogatás igen sokba kerül, magára hagyta mindenki. Aki hívőként Atyjának juhait őrizhette volna, most a megtéretlenek disznóit pásztorolta. A bére arra sem volt elég, hogy moslékkal töltse meg éhes gyomrát. Itt, a moslékos vályu mellett kezdődött megtérése, visszatérése.
Akkor amikor magába szállt! Amíg a cimborákkal dobzódott, szennyezve és tékozolva az Istentől és atyjától kapott örökséget, eszébe jutott néha az atyai ház tisztasága, szentsé-ge, de a bűnben mindig jó (!) cimborák hízelkedése, mindig újra gerjesztették a tékozló ma-gamutogatást. Amikor magábaszállált, felerősödött benne a tiszta testi és lelki eledel utáni éhség. Most már felmérte, hogy az atyai házhoz hűségesek bővölködnek eledellel, ő pedig éhen hal, ha vissza nem tér Atyjához. Tudta mit kell majd mondania.... és vállalta.
Felkelt, elindult, és Atyja máris látta közeledő fiát! Bár még távol volt, megesett rajta a szíve, elébe futott és elhalmozta szerető csókjaival, hogy megkönnyítse ezzel a bűnvallást: „Vétkeztem az ég ellen, és te ellened” (Luk. 15:21). Az újszövetségi hívő tudja, hogy mikor Isten ellen vétkezett, az Úrban atyafiak ellen is, szülei és családja ellen is, a környezetében élő minden ember ellen is vétkezett!
Mikor ezt nem síránkozva hanem belső sírással, tehát alázatos szívvel tudja elmondani Istennek, és azoknak is, akiknek ártalmára és fájdalmára volt bűnös élete, mindent megtett amit tennie kellett. Akik igazán szeretik, vele együtt hallják mennyei Atyjának kegyelmes szavait: „ez az én fiam (szellemileg) meghalt, és feltámadott. Elveszett (a közösségből) és megtaláltatott.” Ha eddig szomorkodtak miatta, most együtt örülnek a mennyei angyalok, és Isten megváltott gyermekei a földön. Az ördög pedig dühöng, a megtéretlen cimborák is sajnálkoznak, nem értik, hogy térhetett vissza az atyai házhoz.
Vállald a folyamatos megtérést Testvérem, hogy Urunk bővölködővé tehesse szolgáló életedet e földön, melynek nagy jutalma lesz a mennyben! Ám ha visszatérésre van szük-séged, ne várd meg amíg mennyei Atyánk azt mondja: miért ostorozzalak tovább, ha csak a bűnt növeled? Válaszd a jobb részt, még ma!
