Élők és holtak

Prédikátor könyve 9,1-23
„Mikor adám az én szívemet a bölcseségnek megtudására, és hogy megvizsgáljak minden fáradságot, a mely e földön történik, (mert sem éjjel, sem nappal az emberek szeme álmot nem lát): Akkor eszembe vevém az Istennek minden dolgát, hogy az ember nem mehet végére a dolognak, a mely a nap alatt történik; mert fáradozik az ember, hogy annak végére menjen, de nem mehet végére: sőt ha azt mondja is a bölcs ember, hogy tudja, nem mehet végére. Mert mindezt szívemre vettem, és pedig azért, hogy megvizsgáljam mindezt: hogy az igazak és bölcsek és azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyűlölet is, nem tudják az emberek, mind ez előttük van. Minden olyan, hogy mindenkit érhet, egyazon szerencséje van az igaznak és gonosznak, jónak vagy tisztának és tisztátalannak, mind annak, a ki áldozik, mind a ki nem áldozik, úgy a jónak, mint a bűnösnek, az esküvőnek úgy, mint a ki féli az esküvést. Mind az ég alatt való dolgokban e gonosz van, hogy mindeneknek egyenlő szerencséjök van; és az emberek fiainak szíve is teljes gonoszsággal, és elméjökben minden bolondság van, a míg élnek, azután pedig a halottak közé mennek. Mert akárkinek, valaki minden élők közé csatlakozik, van reménysége; mert jobb az élő eb, hogynem a megholt oroszlán. Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett. Mind szeretetök, mind gyűlöletök, mind gerjedezésök immár elveszett; és többé semmi részök nincs semmi dologban, a mely a nap alatt történik. No azért egyed vígassággal a te kenyeredet, és igyad jó szívvel a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te cselekedetid! A te ruháid mindenkor legyenek fejérek, és az olaj a te fejedről el ne fogyatkozzék. Éld életedet a te feleségeddel, a kit szeretsz, a te hiábavaló életednek minden napjaiban, a melyeket Isten adott néked a nap alatt, a te hiábavalóságodnak minden napjaiban; mert ez a te részed a te életedben és a te munkádban, melylyel munkálódol a nap alatt. Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban, a hová menendő vagy. Fordítván magamat látám a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek. Mert nem is tudja az ember az ő idejét; mint a halak, melyek megfogatnak a gonosz hálóban, és mint a madarak, melyek megfogatnak a tőrben, miképen ezek, azonképen megfogatnak az emberek fiai a gonosznak idején, mikor az eljő reájok hirtelenséggel. Ezt is bölcseségnek láttam a nap alatt, és ez én előttem nagy volt. Tudniillik, hogy egy kicsiny város volt, és abban kevés ember volt, és eljött az ellen hatalmas király, és azt körülvette, és az ellen nagy erősségeket épített. És találtatott abban egy szegény ember, a ki bölcs volt, és az ő bölcseségével a várost megszabadította; de senki meg nem emlékezett arról a szegény emberről. Akkor én azt mondám: jobb a bölcseség az erősségnél; de a szegénynek bölcsesége útálatos, és az ő beszédit nem hallgatják meg. A bölcseknek nyugodt beszédét inkább meghallgatják, mint a bolondok közt uralkodónak kiáltását. Jobb a bölcsesség a hadakozó szerszámoknál; és egy bűnös sok jót veszt el. A megholt legyek a patikáriusnak kenetit megbüdösítik, megerjesztik; azonképen hathatósabb a bölcseségnél, tisztességnél egy kicsiny balgatagság. A bölcs embernek szíve az ő jobbkezénél van; a bolondnak pedig szíve balkezénél. A bolond, mikor az úton jár is, az ő elméje hiányos, és mindennek hirdeti, hogy ő bolond.”
 

A Prédikátor könyvének eme fejezetével még nem foglalkoztunk, bár hihetetlen mélységei tárulnak fel ebben is a bölcsességnek. Először is, igei párhuzamok felkeresése által lássuk meg, mennyire nem nevezhető idejét múltnak, elavultnak eme bölcsesség. Az első igétől a harmadikig: 

„Mikor adám az én szívemet a bölcseségnek megtudására, és hogy megvizsgáljak minden fáradságot, a mely e földön történik, (mert sem éjjel, sem nappal az emberek szeme álmot nem lát): Akkor eszembe vevém az Istennek minden dolgát, hogy az ember nem mehet végére a dolognak, a mely a nap alatt történik; mert fáradozik az ember, hogy annak végére menjen, de nem mehet végére: sőt ha azt mondja is a bölcs ember, hogy tudja, nem mehet végére. Mert mindezt szívemre vettem, és pedig azért, hogy megvizsgáljam mindezt: hogy az igazak és bölcsek és azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyűlölet is, nem tudják az emberek, mind ez előttük van.” 

Ezen versek megerősítésül vannak, éspedig arra nézve, hogy az ember nem helyezheti magát nyugalomba, mert valójában soha nem érhet ezen a földön, ebben az életben a dolgai végére. Ugye sokan gondolkodnak úgy, hogy már révbe értek, és a jelenük, jövőjük biztonságban van. Ez lehet anyagi, de akár hitbéli dolog is, tehát akár munkahely, akár hitre jutás. Gyakorta hallatszik az evangelizációkon a megtérésre hívás után, mikor elmondják együtt a megtérők Imáját: „mostantól biztonságban vagytok” vagy: „be lett írva a nevetek az élők könyvébe”, és egyéb hangzatos, ámde az igazságtól elrugaszkodott kijelentések ezek. Az ember soha nem veheti kezébe az életének irányítását! Erre figyelmeztet a próféta is: 

Jeremiás könyve 10,23
„Tudom Uram, hogy az embernek nincs hatalmában az ő útja, és egyetlen járókelő sem teheti, hogy irányozza a maga lépését!”
 

Amikor azonban valaki kijelenti, hogy: „biztonságban van”, akkor valójában függetlenséget jelent ki, éspedig pont Istentől, hiszen azt vallja ez a valaki, hogy ővele már semmi sem történhet. Más az, amikor valaki az Isten vezetésére bízza magát, és az Isten vezetésének követése által érzi magát biztonságban. Mint például Dávid, amikor azt mondja: 

Zsoltárok könyve 23,1-6
„Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.”
 

Ám ez azért merőben más állítmány, mert egyenesen az Úr vezetésére bízva magát, a Főpásztor oltalmát tudhatja a magáénak, így már tényleg jogosan érezheti magát biztonságban. Ugye értjük? Nem egy cselekedethez, nem is egy cselekmény végrehajtásához, főleg nem egy alapjaiban félre értett gyakorlat, állítólagos törvényszerűségéhez köti a biztonságát, hanem az Örökkévaló állandó követéséhez, ami azt is jelenti, sőt, legfőként ezt jelenti: mindenkor az Úrral való közösségben lenni! Ugye elsőként nézzük azt, hogy miért mondtam a megtérésre, hogy „egy alapjaiban félre értett gyakorlat”? Nos mert azt tanítják, és vallják sokan, hogy a megtérők imájának elmondása már önmagában garancia a lélek biztonságára. Először is a szent tan bizonysága szerint, nincs megfogalmazott, úgynevezett megtérők imája, másodszor a megtérés nem a végállomás, hanem az út kezdete! Ettől a pillanattól kezdődik az Isten tudatos keresése, az ige követése, az Isten előtt kedves élet gyakorlása, azaz az engedelmesség! És most értünk vissza a kezdeti kijelentéshez: az ember nem érhet az útja végére! Egy hívő sem nyugdíjazhatja magát, még akkor sem, ha Pálhoz hasonlóan egy hosszú, és szolgálati gyümölcsökben bővölködő életet tudhat maga mögött, hiszen nem tudhatja az ember, hogy az Istennek meddig vannak, lehetnek céljai vele. Tehát ez az állandó és folyamatos követés a lényeg, és pontosan erről beszélt Jézus is. 

Máté evangéliuma 24,42-51
„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt. Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.”
 

Mindenekelőtt, a kulcs az értéshez: 

„Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.” 

Nem azt mondja, hogy aki elvégezte a feladatát. Tehát ez egy egész életre szóló szolgálat. Azután, és pláne meg: 

„Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” 

Magyarul: ha a megtért hívő, Pató Pál úr módjára azt mondja magában, hogy ráér még a számadással, nem kell a stressz az engedelmesség és a sáfárság miatt, nos, Jézus azt mondja az ilyenekre: 

„Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” 

Hogy mi ez a „kettévágatás” ítélete? Nos, az biztos, hogy az osztódással szaporítás gyakorlatáról beszélünk!

A büntetést, illetve ezen fejezet vég konklúzióját valóban csak azok érthetik, akik tudják, hogy milyen bűnt nevez meg az Úrnak való engedelem hiánya, és annak a büntetése. Az biztos, hogy a legnagyobb büntetés jelzője a kettévágatás, és pontosan azért, mert a legsúlyosabb bűn büntetéséről van szó. 

1Mózes 15,1-15
„E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkűl járok, és az, a kire az én házam száll, a Damaskusbeli Eliézer? És monda Ábrám: Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm. És ímé szóla az Úr ő hozzá, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd: hanem a ki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd. És kivivé őt, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda nékie: Így lészen a te magod. És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul. És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl. És monda: Uram Isten, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt? És felele néki: Hozz nékem egy három esztendős üszőt, egy három esztendős kecskét, és egy három esztendős kost, egy gerliczét és egy galambfiat. Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele részét a másik fele része átellenébe helyezteté; de a madarakat nem hasította vala kétfelé. És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Ábrám elűzi vala azokat. És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá. És monda az Úr Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal. Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben.”
 

Ugye ezen fejezet a szövetségkötést írja le, éspedig azt a szövetségkötést, aminek mi mind a részesei lehetünk (feltételes mód)! Hogy megértsük ezt, szépen sorjában nézzük a dolgokat, lépésről lépésre. Mind tudjuk, hogy ki Ávrám. Tudjuk azt is, hogy az Istennek való engedelmességéért köttetett a szövetség, és minthogy azokban a napokban, és azokban az időkben, régtől fogva ő volt az egyetlen, aki az Isten keresésére, majd pedig követésére adta magát, mégpedig önmaga teljes feladásával! Ezért elsőként is magoknak, azaz: fiainak nevezi az Örökkévaló mindazokat, akik követi az Ávrám-i hitet. Majd szövetséget köt a maggal, és ígéreteket tesz az Isten a magnak. Ebbe a szövetségbe nem lehet bele születni, ezt nem lehet, automatikusan örökölni, ennek örökségébe, az azonos hitet felmutatva lehet belépni! Tehát a szövetségkötés ténye: 

„És monda: Uram Isten, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt? És felele néki: Hozz nékem egy három esztendős üszőt, egy három esztendős kecskét, és egy három esztendős kost, egy gerliczét és egy galambfiat. Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele részét a másik fele része átellenébe helyezteté; de a madarakat nem hasította vala kétfelé. És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Ábrám elűzi vala azokat. És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá.” 

Először is, kezdjük a végén. 

„És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá.” 

Tehát valójában nem Ávrám köti a szövetséget, de a megköttetett szövetség róla neveztetik. Tudjuk, hogy kik kötik a szövetséget, éspedig az Örökkévaló, és az Ő adott Szava! Ám ez azt is jelenti, hogy az Örökkévaló Szavát ugyan úgy kell követni, mint ahogyan Ávrám is tette egész életében. Most pedig a lényeg: 

„És felele néki: Hozz nékem egy három esztendős üszőt, egy három esztendős kecskét, és egy három esztendős kost, egy gerliczét és egy galambfiat. Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele részét a másik fele része átellenébe helyezteté; de a madarakat nem hasította vala kétfelé.” 

Hogy a felvagdalt tetemeknek mi a jelentése, talán nem mindenki tudja. Amikor a szövetségre, frigyre lépők, átmennek a felvagdalt tetemek között, azt jelentik ki, hogy: „ha én az eskümet megszegem, járjak úgy, mint ezek közül egy!” Na, ez a kettévágatás, és most már azt is értjük, hogy aki az Úr követésére adta magát, ámde nem követi az Urat, vagyis nem követi Őt folyamatos engedelemmel, az szövetségszegő, és Jézus felmutatja, hogy ez alapján lesz elszámoltatva, és megbüntetve is. Értjük, hogy ez mit jelent? Mózes első könyvében van leírva a szövetségkötés, és Jézus mondja el a szövetségszegés számonkérését, és annak büntetését. Ha ebben nincs változás, akkor miben lehetne??? Ha már a darabokról beszéltünk, akkor stílszerűen folytatnám: tehát ha ezt a részt kiveséztük, akkor folytassuk a Prédikátor fent megkezdett fejezetével: 

Prédikátor könyve 9,4-15
„Minden olyan, hogy mindenkit érhet, egyazon szerencséje van az igaznak és gonosznak, jónak vagy tisztának és tisztátalannak, mind annak, a ki áldozik, mind a ki nem áldozik, úgy a jónak, mint a bűnösnek, az esküvőnek úgy, mint a ki féli az esküvést. Mind az ég alatt való dolgokban e gonosz van, hogy mindeneknek egyenlő szerencséjök van; és az emberek fiainak szíve is teljes gonoszsággal, és elméjökben minden bolondság van, a míg élnek, azután pedig a halottak közé mennek. Mert akárkinek, valaki minden élők közé csatlakozik, van reménysége; mert jobb az élő eb, hogynem a megholt oroszlán. Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett. Mind szeretetök, mind gyűlöletök, mind gerjedezésök immár elveszett; és többé semmi részök nincs semmi dologban, a mely a nap alatt történik. No azért egyed vígassággal a te kenyeredet, és igyad jó szívvel a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te cselekedetid! A te ruháid mindenkor legyenek fejérek, és az olaj a te fejedről el ne fogyatkozzék. Éld életedet a te feleségeddel, a kit szeretsz, a te hiábavaló életednek minden napjaiban, a melyeket Isten adott néked a nap alatt, a te hiábavalóságodnak minden napjaiban; mert ez a te részed a te életedben és a te munkádban, melylyel munkálódol a nap alatt. Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban, a hová menendő vagy. Fordítván magamat látám a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek. Mert nem is tudja az ember az ő idejét; mint a halak, melyek megfogatnak a gonosz hálóban, és mint a madarak, melyek megfogatnak a tőrben, miképen ezek, azonképen megfogatnak az emberek fiai a gonosznak idején, mikor az eljő reájok hirtelenséggel. Ezt is bölcseségnek láttam a nap alatt, és ez én előttem nagy volt.”
 

Tehát az élők, és a holtak története. A szent tanból tudjuk, hogy akik testileg élnek, tehát nem az Isten vezetése szerint, azok testi emberek, és az Isten számára halottak! 

1Mózes 2,15-17
„És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt. És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.”
 

Valójában tudjuk, mert a szent tan olvasása által tudható, hogy az első ember, majd picit később, az első emberpár életében is ott volt Jézus, éspedig mint „jó Pásztor”. Valójában Ő vezette az Isten teremtményeit, és a teremtmények engedelmeskedtek az Isten szavának, úgymint: „legyen és lett, pezsdüljön és pezsdült, szaporodjatok és meglett, őrizd és míveld!!! Mit jelent ez: őrizd és míveld??? Tudjuk-e? Nos, a teremtés rendje általi csodálatos és rendezett életet, az Eden-t! Isten királyságát őrizd! Tehát vigyázz, hogy minden megmaradjon ebben az állapotban, amikor is mindenek engedelmeskednek az Isten szavának! És míveld! Vagyis te is azt tedd! Ne csak másokat inspirálj, hanem te is kövesd! Hiszen itt és ezen a ponton, amikor még mindenek engedelmeskedtek az Isten szavának, akkor volt minden az Isten szerint: 

1Mózes 1,31
„És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.”
 

Tehát mindezekből tudjuk, hogy az Isten egyetlen dolgot kér, ez pedig nem más, mint az engedelem! És egyetlen bűnt ismerhetünk, ez pedig nem más, mint az engedetlenség! És egyben ez az engedetlenség az, ami az embert elválasztja az Istentől, és ez egyben a halálba is viszi az embert. 

1Mózes 3,1-14
„A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak. És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém. És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.”
 

Tudjuk, hogy az Isten szava a Krisztus, azaz a Felkent. Azért Felkent, mert Isten Őt adta követendő mintaként! Őt adta követésre, Neki lehet engedelmeskedni, ha biztosan meg akarunk maradni az Isten örömében, és a Vele való békességben! Minden, ami az Isten szavának ellene mond, ahhoz hozzá tesz valamit, vagy abból elvesz, az az Antikrisztus. Na, most sajna az első emberpár az Antikrisztust részesítette előnyben, és ezért halálba is jutottak, sőt, minthogy ők az elsők (ebben is), az utánuk következők, már eleve ott kezdenek, ahova az elsők eljutottak, azaz testi emberként születnek, halálra ítélve, Isten számára holtan. 

1Mózes 6,3
„És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő.”
 

Egyben azt is láthatjuk a bukás történetében, hogy mik az elsődleges ismérvei a testi embernek. A mezítelenség rejtegetése ebben az aspektusban: amikor is az ember többnek, szebbnek, jobbnak akarja magát mutatni, mint ami valójában. 

„És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak.” 

Vagyis: ne lásd a szégyenemet, hanem azt lásd, amit mutatni akarok. Bujkálás Isten elől. A mai „hívők” között is akadnak szép számmal olyanok, akik bujkálnak az Isten elől. Vállalnak inkább szolgálatokat is, csak hogy elkerüljék az Istentől való személyre szóló kérdést: hol vagy ember??? 

„És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?” 

Mások okolása. Ez talán ott kezdődik, amikor a „hívők” nagy része, mindjárt azzal kezd, hogy Ádámot és Évát okolja mindenért. Az ő felelősségük nem kérdés, ámde az Isten adta az újrakezdés lehetőségét, tehát nem kell megmaradni az Istentől elválasztott állapotban, hanem új életet lehet kezdeni. Adta Jézust, a maga Szavát, akiben újjá lehet születni! Követés, Neki való engedelem. Tehát nem felelőst kell keresni, akit okolhatunk mindenért, hanem újjászületés által el lehet kerülni minden rosszat. Vannak, akik fantáziával is meg vannak áldva, nos, ők már nem is Ádámot és Évát okolják, hanem a démonokat, éspedig olyan dolgokban is, amihez a démonoknak semmi közük. Na, nézzük ezt, és ezzel folytassuk a Prédikátor aktuális fejezetét. Az emberi élet, a világi élet olyan, mint egy hatalmas folyam. Erős áramlataival, sodrásával magával ragad mindent és mindenkit. Ezek az áramlatok, sodrások egy cél felé sietnek, ez pedig nem más, mint a teljes és megkérdőjelezhetetlen elválasztódás, a visszatérés lehetőségét is elvéve az embertől.

Lehetnek ezek irányzatok, divat, szokások, alapelvek, célok kitűzései. Valójában csak emberi kívánságokat fogalmaznak meg, pont, mint Éva esetében, és a testi dolgokra irányítják a figyelmet. Erről így ír összességében az apostol: 

1János levele 2,15-17
„Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”
 

Tehát az e világi élet, mint egy nagy folyam, visz és sodor magával mindenkit, akit csak lehet, éspedig a testi kívánságok hajszolása által, és bőséges a választék. Mert először is, mást kíván egy fiatal, és mást egy idős, mást egy férfi, és mást egy nő. Azután vannak az ambíciók szerint osztályozott kínálat, akár egy szupermarket, egy szellemi szupermarket. És ebben az árban, az emberek (a testi emberek), valójában csak mint valami marionett bábuk sodródnak a kívánságok útvesztőjében. Holtak, csak utasok a halálban való kiránduláson. Istentől távol és idegenen. Akármennyire is élőnek, hívőnek vallják magukat, soha sem ismerték meg az élet kútfőjét! Ezeket nem a démonok viszik a bajba, hanem a saját kívánságaik, gerjedelmeik, céljaik, tehát az ego. Ám, és ezzel a gondolattal zárja az apostol is ebbéli tanítását, vannak kivételek, akik nem sodródnak, hanem egyenesen a sodrással küzdenek, és győznek! Küzdenek és győznek! Yisráél! Ők harcosok. Született küzdők, és reménybeli győztesek. Nem sodródnak áramlatokkal, nem hánykolódnak a különböző szélirányoktól. Ők masszívan kötik magukat az Isten szavához, annak kötelmeivel és irányadásával együtt, és biztosan állnak a hitben, de ezzel egyetemben és legfőként: élnek az Isten számára! Végezetül folytassuk a Prédikátor könyvének tárgyalt fejezetével, illetve ami még hátra van abból. Ez a kedvenc részem (ezt iróniának szántam). 

Prédikátor könyve 9,15-23
„Ezt is bölcseségnek láttam a nap alatt, és ez én előttem nagy volt. Tudniillik, hogy egy kicsiny város volt, és abban kevés ember volt, és eljött az ellen hatalmas király, és azt körülvette, és az ellen nagy erősségeket épített. És találtatott abban egy szegény ember, a ki bölcs volt, és az ő bölcseségével a várost megszabadította; de senki meg nem emlékezett arról a szegény emberről. Akkor én azt mondám: jobb a bölcseség az erősségnél; de a szegénynek bölcsesége útálatos, és az ő beszédit nem hallgatják meg. A bölcseknek nyugodt beszédét inkább meghallgatják, mint a bolondok közt uralkodónak kiáltását. Jobb a bölcsesség a hadakozó szerszámoknál; és egy bűnös sok jót veszt el. A megholt legyek a patikáriusnak kenetit megbüdösítik, megerjesztik; azonképen hathatósabb a bölcseségnél, tisztességnél egy kicsiny balgatagság. A bölcs embernek szíve az ő jobbkezénél van; a bolondnak pedig szíve balkezénél. A bolond, mikor az úton jár is, az ő elméje hiányos, és mindennek hirdeti, hogy ő bolond.”
 

Jób könyve 28,28
„Az embernek pedig mondá: Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.” 

Tehát aki ez alapján tanácsol valamely bajba jutottat (nem általánosságokat fröcsögve, hanem személyre szóló hathatós segítségként), nos ezek alapján érdemes figyelni az ilyen tanácsra. De (már megint az a fránya: de) tudjátok testvérek, úgy van az, hogy először is a bölcsesség nem nyomja el a bolond beszédet hangerőben. Tehát nem hangzatos ebben a formában. Csöndes tehát, éspedig azért, mert személyes. Ezt meg kell keresni, és meg kell találni! Nem általános beszéd, tanács ez, hanem személyes. De nem is lankad meg, és nem fárad meg, tehát mindenkor, minden időben meg lehetne Őt találni. Ezért mondja a prófécia: 

Ézsaiás könyve 42,1-4
„Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.”
 

Jézus erről a „nem evidensről” így szól: 

Máté evangéliuma 7,13-14
„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.”
 

Az ostoba szóért persze elég, ha megnyitjuk a vízcsapot, abból is az folyik. A butaságot hangosan és hangzatosan hirdetik, és mindenki meghallja. És az is igaz, hogy ha ezerszer is kisegít, vagy megment a bölcsesség a bajból, vagy egyenesen a biztos pusztulásból is, akkor is újra elhagyják a tanítást oly sokan, és követik újra és újra a butaságot, az emberi maszlagot, akkor is, ha azért már rengetegszer fájt a fej. 

Példabeszédek könyve 1,7
„Az Úrnak félelme feje a bölcseségnek; a bölcseséget és erkölcsi tanítást a bolondok megútálják.”
 

Isten szavai jutnak eszembe erről, amit vigaszul küldött valakinek. 

Ezékiel könyve 33,23-33
„És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! azok, kik amaz elpusztított helyeket lakják Izráel földjén, ezt mondják, mondván: Egyetlen egy volt Ábrahám, mikor örökségül kapta a földet, mi pedig sokan vagyunk, nékünk a föld örökségül adatott. Ezokáért mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Véreset esztek, és szemeiteket bálványaitokra emelitek, és vért ontotok; és a földet örökségül kapnátok? Fegyveretekben bíztatok, útálatosságot cselekedtetek, és mindenitek az ő felebarátja feleségét megfertéztette; és a földet örökségül kapnátok? Ezt mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Élek én, hogy a kik az elpusztult helyeken vannak, fegyver miatt hullnak el; és a ki a mezőnek színén, azt a vadaknak adtam eledelül, és a kik az erősségekben és a barlangokban vannak, döghalállal halnak meg. És teszem a földet pusztaságok pusztaságává, s megszünik erősségének kevélysége, és puszták lesznek Izráel hegyei, mert nem lesz, a ki átmenjen rajtok. És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor a földet pusztaságok pusztaságává teszem mindenféle útálatosságukért, melyeket cselekedtek. És te, embernek fia, néped fiai beszélgetnek felőled a falak mellett s a házaknak ajtaiban; és egyik a másikkal szól, kiki az ő atyjafiával, mondván: Jertek, kérlek, és halljátok: micsoda beszéd az, amely az Úrtól jő ki? És eljőnek hozzád, a hogy a nép össze szokott jőni, s oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédidet, de nem cselekeszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkokra, szívök pedig nyereség után jár. És ímé, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédidet, de nem cselekszik azokat. De ha beteljesednek, mert ímé beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttök.”