Helyválasztás

2Mózes 20,1-4
„És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván: Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.”
 

Áldott testvérek, a szent tan ezen idézete, a bálványozás ellen való felhívás ugye. Az hogy az Isten tiltja a bálványok készítését, tisztelését, az nem is kérdés és általánosságban elfogadott alap, bár arról, hogy valójában hogyan készülhetnek bálványok, vagy még inkább: mi minden lehet bálvány egy ember életében, nos, arról már megoszlanak a vélemények. Tudjuk, hogy bármi lehet bálvány, sőt, minden bálvány a hívő életében, ami figyelemben, fontosságban, iránta való törekvésben megelőzi az Istent, hiszen Isten mindig, mindenben az első! Tehát ha valamit, akármit az Isten elé helyezünk, az bizony bálvánnyá avanzsálódik, és minden azért való igyekezet pedig bálványimádat, bálványáldozat. Minthogy ezekről már többször is beszéltünk, most ebben a témában, egy ugyanennyire fontos dolgot szeretnék felmutatni, ami nem más, mint az Isten helyhez kötése. Az ember általában vizuális alkat. Ahhoz hogy valamit, valakit megértsen, kötődni tudjon hozzá, vizualizálnia kell. Ezt teszi ugyanis a testies élet. Tehát a testi ember jelzője az is, hogy abban hisz, amit lát, amit megérinthet. Még az is belefér a testi ember számára, ha csak egy bizonyos helyen teheti meg ezt az érzékelést. A lelki ember számára, már nem szükségesek az ilyen kézzel fogható szemmel látható bizonyítékok. A bálványozással pedig az a baj, hogy amikor az ember, megpróbálja a szem számára, láthatóvá tenni az imádata személyét, tárgyát, akkor egyszer s mind beskatulyázza, tehát azt mondja, hogy Ő ilyen! Így néz ki, ilyen a hajviselete, ilyen a szakálla, ekkora a pajesza, ilyen ruhát hord, vagy ugye mindjárt; ő férfi, stb. De mi van azokkal, akik nem olyanok? Ugye ez a kategorizálás, és ennek egy ugyanennyire problémás formája, amikor az Istent egy adott helyhez kötik. Van is erre pár példa a szent tanban. Most nézzük az egyiket: 

1Királyok könyve 20,17-28
„És a tartományok fejedelmeinek ifjai vonultak ki legelőször. Benhadád pedig elkülde, és megmondották néki, ezt mondván: Valami férfiak jöttek ki Samariából! És monda: Akár békességért jöttek ki, fogjátok meg őket elevenen; akár viadalért jöttek ki, fogjátok el őket elevenen. De mikor kivonultak a városból a tartományok fejedelmeinek ifjai és a sereg, a mely őket követte: Mindenik vágni kezdte azt, a ki eléje került, és elfutottak a Siriabeliek, az Izráel pedig kergette őket, és megfutott maga Benhadád, Siria királya is lovon a lovagokkal együtt. És azután kivonult az Izráel királya, és megveré mind a lovagokat, mind a szekereket, és megveré a Siriabelieket nagy csapással. És méne az Izráel királyához egy próféta, és ezt mondá néki: Menj el, erősítsd meg magad, és vedd eszedbe és lásd meg, mit kelljen cselekedned, mert esztendő mulva ismét feljő Siria királya ellened. A siriabeli király szolgái pedig mondának néki: A hegyeknek istenei az ő isteneik, azért győztek le bennünket; de vívjunk csak meg velök a síkon, és meglátod, ha le nem győzzük-é őket? És tedd ezt: Küldd el a királyokat, mindeniket a maga helyéről; és állíts hadnagyokat helyettök, És szervezz magadnak olyan sereget, mint az volt, a melyet elvesztettél, és olyan lovakat és szekereket, mint amazok voltak; és vívjunk meg velök a síkon, és meglátod, ha le nem győzzük-é őket? És engede az ő szavoknak, és akképen cselekedék. Mikor azért az esztendő elmult, rendbeszedte Benhadád a Siriabelieket, és feljöve Afekbe, hogy hadakozzék az Izráel ellen. De az Izráel fiai összeszámláltattak és elláttattak élelemmel, és eleikbe menének azoknak. Táborba szállván pedig az Izráel fiai, amazokhoz képest olyanok voltak, mint két kicsiny kecskenyájacska; míg a Siriabeliek ellepték a földet. Jött vala pedig egy Isten embere, és szóla az Izráel királyának, mondván: Azt mondja az Úr: Azért mert a Siriabeliek azt mondották, hogy csak a hegyeknek Istene az Úr, és nem a völgyeknek Istene is: mindezt a nagy sokaságot a te kezedbe adom, hogy megismerjétek, hogy én vagyok az Úr.”
 

Ebben a történetben az Isten személyét, olyanok, akik nem tisztelték őt, szerették volna egy helyhez kötni, és azt remélték, hogy ez által más helyen legyőzhető a népe. Nos, nem jött be nekik. Ez a történet azonban különleges a maga nemében, mert olyanok próbálták helyhez vagy helyi adottságokhoz kötni az Isten személyét, akik nem tisztelték. Ám a legtöbb esetben, pont az Istent tisztelők próbálták az Isten hatalmát, dicsőségét, személyét egy adott ponthoz kötni. Először is, Dávid. Ő szerette volna megépíteni a Béjt Hamikdást (a templomot), bár ez valójában szintén egy félre értett, és félre magyarázott dolog, hiszen Dávid nem Istennek szeretett volna házat építeni, hanem az Isten nevének. Erről így szól Salamon, aki végül is megépíthette:     

1Királyok könyve 8,1-27
„Akkor összegyűjté Salamon az Izráel véneit és a nemzetségeknek minden fejeit, az Izráel fiai atyjaiknak fejedelmeit Salamon királyhoz Jeruzsálembe, hogy az Úr szövetségének ládáját felvigyék a Dávid városából, mely a Sion. És felgyűlének Salamon királyhoz az Izráel minden férfiai az Ethánim havában, az ünnepen; ez a hetedik hónap. Mikor pedig eljöttek mindnyájan az Izráel vénei: felvevék a papok a ládát, És felvivék az Úr ládáját, a gyülekezetnek sátorát, és mind a szent edényeket, melyek valának a sátorban, és felvivék azokat a papok és a Léviták. És Salamon király és az Izráel egész gyülekezete, a mely ő hozzá gyűlt, megyen vala ő vele a láda előtt, áldozván juhokkal és ökrökkel, melyek meg sem számláltathatnának, sem pedig meg nem irattathatnának a sokaság miatt. És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az ő helyére a ház belső részébe, a szentek-szentjébe, a Kérubok szárnyai alá. Mert a Kérubok kiterjesztik vala szárnyaikat a láda helye felett, és befedik vala a Kérubok a ládát és annak rúdjait felülről. És a rudak olyan hosszúak voltak, hogy azok vége látható volt a szenthelyen a szentek-szentjének első része felől; azonban kivül nem voltak láthatók; és ott vannak mind e mai napig. És nem volt egyéb a ládában, mint csak a két kőtábla, a melyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az Úr szövetséget kötött az Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptom földéből. Mikor pedig kijöttek a papok a szenthelyből: köd tölté be az Úrnak házát, Úgy, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatjokban a köd miatt; mert az Úr dicsősége töltötte vala be az Úrnak házát. Akkor monda Salamon: Az Úr mondotta, hogy ő lakoznék ködben. Építve építettem házat néked lakásul; helyet, a hol örökké lakjál. Azután megfordult a király, és megáldá Izráel egész gyülekezetét és az Izráel egész gyülekezete felállott. És monda: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, a ki szólott az ő szája által Dávidnak, az én atyámnak; és azt az ő hatalmasságával beteljesítette, mondván: Attól a naptól fogva, a melyen kihoztam az én népemet, az Izráelt Égyiptomból, soha nem választottam egyetlen várost sem az Izráel minden nemzetségei közül, hogy ott nékem házat építenének, a melyben lenne az én nevem; hanem csak Dávidot választottam, hogy ő legyen az én népem, Izráel felett. És ámbár az én atyám, Dávid már elvégezte volt, hogy ő épít házat az Úrnak, Izráel Istene nevének; De az Úr azt mondá Dávidnak, az én atyámnak: Azt, hogy arra gondoltál, hogy az én nevemnek házat építs, jól cselekedted, hogy szívedben ezt végezted; Mégis nem te építesz házat nékem, hanem a te fiad, a ki a te ágyékodból származik, az épít házat az én nevemnek. És beteljesíté az Úr az ő beszédét, a melyet szólott; mert felkelék az én atyám, Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székibe, a miképen megmondotta vala az Úr, és megépítém a házat az Úr, Izráel Istene nevének. És helyet szerzettem ott a ládának, a melyben az Úrnak szövetsége vagyon, a melyet szerzett a mi atyáinkkal, mikor kihozta őket Égyiptom földéből. És oda állott Salamon az Úr oltára elé, az Izráel egész gyülekezetével szembe, és felemelé kezeit az ég felé, És monda: Uram, Izráel Istene! nincsen hozzád hasonló Isten, sem az égben ott fenn, sem a földön itt alant, a ki megtartod a szövetséget és az irgalmasságot a te szolgáidnak, a kik te előtted teljes szívvel járnak; A ki megtartottad azt, a mit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak szólottál; mert magad szólottál néki, és a te hatalmaddal beteljesítetted, a mint e mai napon megtetszik. Most azért Uram, Izráel Istene, tartsd meg, a mit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak igértél, ezt mondván: A te magodból való férfiú el nem fogy én előttem, a ki az Izráel királyi székibe üljön; csakhogy a te fiaid őrizzék meg az ő útjokat, hogy én előttem járjanak, a mint te én előttem jártál. Most teljesítsd be, Izráel Istene, a te szavaidat, a melyeket szólottál a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak. Vajjon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbbé e ház, a melyet én építettem.”
 

Ezen része a szent tannak, mély, ámde nem annyira rejtett dolgokra reflektál, amennyire érthetetlen ez sokak számára. Először is nem Dávid, és nem Salamon választotta valójában a helyet, ők igazodtak az Isten helyválasztásához. Meg van írva: 

5Mózes 12,10-14
„Mikor pedig átmentek a Jordánon, és lakozni fogtok azon a földön, a melyet az Úr, a ti Istenetek ád néktek örökségül, és megnyugtat titeket minden ellenségetektől, a kik körületek vannak, és bátorsággal fogtok lakozni: Akkor arra a helyre, a melyet kiválaszt az Úr, a ti Istenetek, hogy ott lakozzék az ő neve, oda vigyetek mindent, a mit én parancsolok néktek: egészen égőáldozataitokat, véres áldozataitokat, tizedeiteket és kezeiteknek felemelt áldozatát, és minden megkülönböztetett fogadástokat, a melyeket fogadtok az Úrnak. És örvendezzetek az Úrnak, a ti Isteneteknek színe előtt, mind ti, mind a ti fiaitok, és leányaitok, mind a ti szolgáitok és szolgálóleányaitok, mind a lévita, a ki a ti kapuitokon belől lészen; mert nincs néki része vagy öröksége ti veletek. Vigyázz, hogy a te egészen égőáldozataidat ne áldozzad minden helyen, a melyet meglátsz; Hanem azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr a te törzseid közül valamelyikben: ott áldozzad a te egészen égőáldozatidat, és ott cselekedjél mindent, a mit én parancsolok néked.”
 

És az is meg van írva, hogy sorsvetéssel osztották el a földet, Yisráél törzsei között: 

Zsoltárok könyve 78,52-55
„Elindítá mint juhokat, az ő népét, s vezeté őket, mint nyájat a pusztában. És vezeté őket biztonságban, és nem félének, ellenségeiket pedig elborítá a tenger. És bevivé őket az ő szent határába, arra a hegyre, a melyet szerzett az ő jobbkezével. És kiűzé előlük a pogányokat, és elosztá nékik az örökséget sorsvetéssel; és letelepíté azok sátoraiban az Izráel törzseit.”
 

És valójában az is meg van írva, hogy miért az a hely az ahova végül is felépült a templom. 

1Mózes 22,9-14
„Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.”
 

Tehát ezekben látható, hogy nem emberi ötlet volt az, hogy oda épült a Béjt Hamikdásh, hanem az Örökkévaló választása. Az pedig hogy kőből lett építve, az azt jelenti, hogy nincs tovább vándorlás, hiszen a vándorlás, az átmeneti szállás helye, és jele a sátor. Ez vonatkozik az emberi testre is a hívők esetében, hiszen ezért nevezik a testet földi sátorháznak, például: 

2Korinthusi levél 4,16-18
„Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.
 

2Korinthusi levél 5,1-4
„Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben. Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtván felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat; Ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk! Mert a kik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni, hogy a mi halandó, elnyelje azt az élet.”
 

Ez egyben egy jó bizonyíték arra is, hogy miért nem jó a Szentírás fejezetenkénti felosztása. És ha már itt vagyunk, akkor a soron következő tanítása a Salamon „templomszentelő imájának”. 

1Királyok könyve 8,17-19
„És ámbár az én atyám, Dávid már elvégezte volt, hogy ő épít házat az Úrnak, Izráel Istene nevének; De az Úr azt mondá Dávidnak, az én atyámnak: Azt, hogy arra gondoltál, hogy az én nevemnek házat építs, jól cselekedted, hogy szívedben ezt végezted; Mégis nem te építesz házat nékem, hanem a te fiad, a ki a te ágyékodból származik, az épít házat az én nevemnek.”
 

Dávidról tudjuk, hogy bizonyos esetekben a Messiás előképe volt, mint például a nevének jelentése: egyesítő, egyé tevő. Ám más vonatkozásban? Nos, tudjuk, hogy meg van írva: 

1Királyok könyve 9,5
„Megerősítem a te birodalmadnak trónját az Izráelen mindörökké, a mint megígértem volt Dávidnak a te atyádnak, mondván: Nem fogy el a te nemzetségedből való férfiú az Izráel királyi székéből.”
 

És így folytatódik: 

Ézsaiás könyve 9,7
„Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!”
 

Ez például egy a Messiási próféciák közül, tehát ezekből tudjuk, hogy Dávid trónjába ül a Messiás. Akkor tehát még kinek is az előképe Dávid? Az ő trónszékének két tartó oszlopa tehát: jogosság és igazság. Akkor tehát Dávid, minthogy meg van róla írva, hogy az ő magvából származik a Messiás: 

Rómabeliekhez írt levél 1,1-6
„Pál, Jézus Krisztusnak szolgája, elhívott apostol, elválasztva Isten evangyéliomának hirdetésére. Melyet eleve megígért az ő prófétái által a szentírásokban, Az ő Fia felől, a ki Dávid magvából lett test szerint, A ki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus felől, A ki által vettük a kegyelmet és az apostolságot a hitben való engedelmességnek okáért, minden pogányok között, az ő nevéért; Kik között vagytok ti is, Jézus Krisztusnak hivatalosai:”
 

Akkor tehát itt, Salamon az, aki a Messiás előképe immáron, mert Salamon volt az, aki templomot épített az Úr nevének. És minthogy ez is csak előkép volt, az igazi Messiás fel is építette a tökéletes templomot, hogy az írások beteljesedjenek, és erről Pál így tanít: 

1Korinthusi levél 3,16
„Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?”
 

És itt már nem egy elbomló anyagról van szó, hanem a lélekről, és a lélekről is tudjuk, hogy örök! Tehát mindezek miért fontosak a számunkra? Azaz hogy az Istent nem lehet, és nem ildomos egy helyhez, esetleg egy személyhez kötni? Nos, hányan és hányan vannak valóságos lelki válságban azért, mert mondjuk költözés vagy egyet nem értés miatt, el kell hagyniuk a gyülekezeteiket, ahol valamikor először találkoztak az Istennel. Ahol talán életükben először volt valóságos tapasztalásuk Istennel. Erre is van példa a szent tanban: 

Máté evangéliuma 17,1-4
„És hat nap mulva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magokban egy magas hegyre. És elváltozék előttök, és az ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség. És ímé megjelenék ő nékik Mózes és Illés, a kik beszélnek vala ő vele. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.”
 

Péter itt a megdicsőülés helyén szeretett volna „hajlékot”, azaz oltárt építeni annak emlékére, hogy a Tanach-i- legutolsó prófécia itt teljesedett be. 

Malakiás könyve 4,1-6
„Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemencze, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, a mely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat. És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok. És széttapodjátok a gonoszokat, és porrá lesznek lábaitok nyomása alatt azon a napon, a melyet én szerzek, azt mondja a Seregeknek Ura. Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényéről, a melyet rendeltem ő általa a Hóreben, az egész Izráelnek rendelésekül és ítéletekül. Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.”
 

Mózes, Éli, Messiás. De az Isten válasza így hangzott: 

Máté evangéliuma 17,5
„Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok.”
 

És Őt, tehát a Messiást hol kell hallgatni? Nos, hol állt meg Jézus? Sehol! Míg a földön járt mely helyhez kötötte magát? Sehova! Bár tiltotta a tanítványait a pogányoktól, ám Ő maga elment értük is, és beszélt is velük, sőt, kéréseiket is teljesítette több esetben. Majd pedig, amikor uralmának teljességére jutott, már egyenesen küldte hozzájuk a tanítványait. Mindez azt jelenti, hogy követni kell Őt, hiszen meg van írva: 

5Mózes könyve 1,30
„Az Úr, a ti Istenetek, a ki előttetek megy, ő hadakozik ti érettetek mind a szerint, a mint cselekedett vala veletek Égyiptomban a ti szemeitek előtt;”
 

Ugyanis az evangelizáció egy harc! Ilyenkor ugyanis az történik, hogy az evangélista elmegy e világ fejedelmének a tulajdonába, annak tudatában, hogy a hatalmast kifossza, és a foglyait kiszabadítsa. Nélküle semmi esélyünk, de Vele győzünk! És bárhová is jutunk, akárhonnan is kell elmennünk. Mindig, mindenhol velünk van az Úr! Az Örökkévaló mondja: 

2Mózes könyve 6,1-8
„Az Úr pedig monda Mózesnek: Majd meglátod mit cselekszem a Faraóval; mert hatalmas kéz miatt kell őket elbocsátani és hatalmas kéz miatt űzi el őket az ő földéről. Az Isten pedig szóla Mózeshez és monda néki: Én vagyok az Úr. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes. Szövetséget is kötöttem velek, hogy nékik adom a Kanaán földét, az ő tartózkodásuk földét, a melyen tartózkodjanak. Fohászkodását is meghallottam az Izráel fiainak a miatt, hogy az Égyiptombeliek szolgálatra szorítják őket, megemlékeztem az én szövetségemről. Annakokáért mondd meg az Izráel fiainak: Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Égyiptom nehéz munkái alól és megszabadítlak titeket az ő szolgálatjoktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által. És népemmé fogadlak titeket s Istentekké lészek néktek és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istentek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom nehéz munkái alól. És béviszlek titeket a földre, a mely felől esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr.”
 

Tehát: 

„Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes.” 

Azaz, Ábrahám, Yichák, Yakov, úgy ismerte az Istent, hogy: El Sadday, azaz: Isten, aki mindenre elegendő. Ám Mózes óta így ismerhetjük: Jö Hu, vö Hájáh, azaz: Volt és Lesz, azaz: Örökkévaló! Mindenhol, mindenkor ugyanaz! Nincs hely ahova elsodródhatnánk, és nem lennénk Istennel! Azt mondja a Zsoltáros: 

Zsoltárok könyve 139,1-18
„Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram! Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt. Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak? Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék: Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem. Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság. Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem. Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök. És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája! Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.”
 

A próféta által pedig már egyenesen inti is az embereket: 

Jeremiás könyve 23,24
„Vajjon elrejtőzhetik-é valaki a rejtekhelyeken, hogy én ne lássam őt? azt mondja az Úr, vajjon nem töltöm-é én be a mennyet és a földet? azt mondja az Úr.”
 

Amikor esetleg félünk, hogy az Istentől elsodródunk, ez vigasz! De egy bizonyos pont után, már az Isten számára, egyenesen ingerlővé válhat, ha az ember azt gondolja róla, hogy az Isten ezen a földön, ebben az életben, más helyen már nem lesz vele. Az Istennel való kapcsolatunk nem helyhez kötött, hanem az újjászületéshez!