Közeledés Istenhez

1Krónikák 13,1-14
„Tanácsot tarta pedig Dávid az ezredeknek és századoknak fejeivel és minden előljárókkal. És monda Dávid Izráel egész gyülekezetének: Ha néktek tetszik, és ha az Úrtól, a mi Istenünktől van: küldjünk el mindenfelé a mi atyánkfiaihoz, akik otthon maradtak Izráel minden tartományaiban, s velök együtt a papokhoz és Lévitákhoz, az ő városaik és vidékeik szerint, hogy ők is gyűljenek hozzánk. Hogy hozzuk ide a mi Istenünknek ládáját mi hozzánk, mert a Saul idejében nem törődtünk vele. És monda az egész gyülekezet, hogy úgy kell cselekedni; mert igaznak láttaték e dolog az egész nép előtt. Összegyűjté azért Dávid mind az Izráel népét Égyiptomnak Nilus folyóvizétől fogva egészen Hámátig, hogy az Istennek ládáját elhozzák Kirjáth-Jeárimból. Felméne azért Dávid és vele az egész Izráel Baalába vagy Kirjáth-Jeárimba, amely Júdában van, hogy onnan elhozzák az Úr Istennek ládáját, mely az ő nevéről neveztetik, aki a Khérubok közt ül. És helyhezteték az Isten ládáját az Abinádáb házából egy új szekérre; Uzza és Ahió vezetik vala a szekeret. Dávid pedig és az egész Izráel táncolnak vala az Isten előtt teljes erővel, énekekkel, citerákkal, hegedűkkel, dobokkal, cimbalmokkal és kürtökkel. Mikor pedig jutottak a Kidon szérűjéhez, Uzza reá tevé kezét a ládára, hogy megtartsa, mert az ökrök félre tértek vala. És az Úrnak haragja felgerjede Uzza ellen, és őt megveré, hogy reá tevé kezét a ládára, s meghala ugyanott az Isten előtt. Akkor Dávid igen megdöbbene, hogy az Úr ily csapással sujtá Uzzát. Azért azt a helyet mind e mai napig Péres-Uzzának nevezik. És félni kezde Dávid azon a napon Istentől, mondván: Miképpen merjem magamhoz bevinni az Isten ládáját?! És nem vivé be Dávid magához a ládát a Dávid városába, hanem elhelyezé azt a Gitteus Obed-Edom házában. És az Isten ládája Obed-Edom házában volt három hónapig; és megáldá az Úr Obed-Edom házát és mindenét, valamije volt.”

Ez a történet eléggé ismert, és általában az a rövid végkövetkeztetése, hogy Uzzá-nak nem szabadott volna hozzáérnie. De most nem Uzzá-ról szeretnék beszélni, hanem a történet összességéről. Azt tudjuk, hogy nem szabadott volna szekéren hordozni a frigyládát, mivel Isten megparancsolta, hogy a léviták hordozzák azt vállaikon. De ha most elvonatkoztatunk a frigyláda szállításának a módjáról, akkor megláthatjuk, hogy Dávid király lett, nagy öröm van, tánc, dicsőítés, vagyis úgy tűnik, hogy minden rendben van. De csak úgy tűnik…

Már régóta beszélünk alkalomról alkalomra arról, hogy mennyire fontos megtartani Isten akaratát, ez a mai alkalom is egy közülük. Hogy miért erről van szó megint? Azért, mert a Szentírás telve van azokkal a történetekkel, amelyek erről tanúskodnak és a mai történet is egy azok közül. Szükség van arra, hogy sorba vegyük ezeket a történeteket, hogy meglássuk, bizony minden egy felé mutat, mégpedig a törvény megtartása felé.

Tehát újra: van egy új király, nagy öröm, tánc és dicsőítés. De megfeledkeztek valamiről, amiről a maiak is sajnos elfeledkeznek. Olvassuk el Dávid vallomását, mert ő megértette, hogy mi volt igazán a probléma:

1Krónikák 15,11-15
„Hivatá akkor Dávid Sádók és Abjátár papokat, a Léviták közül pedig Urielt, Asáját, Jóelt, Sémáját, Elielt és Amminádábot. És monda nékik: Ti vagytok a Léviták családfői. Szenteljétek meg magatokat s a ti atyátokfiait, és vigyétek az Úrnak, Izráel Istenének ládáját arra a helyre, amelyet készítettem számára. Minthogy kezdettől fogva nem mívelték ezt, az Úr, a mi Istenünk csapást bocsátott reánk, mert nem kerestük őt a rendtartás szerint. Megszentelék azért magokat a papok és a Léviták, hogy vigyék az Úrnak, Izráel Istenének ládáját. És felvevék a Léviták fiai az Isten ládáját, úgy, amint Mózes meghagyta volt az Úrnak beszéde szerint, a rudakkal vállaikra.”

Olvassuk el újra:

„Minthogy kezdettől fogva nem mívelték ezt, az Úr, a mi Istenünk csapást bocsátott reánk, mert nem kerestük őt a rendtartás szerint.

A kezdet az volt, hogy vissza akarták hozni a frigyládát, és jól tudjuk, hogy mi volt az a bizonyos csapás, amit az Úr bocsátott rájuk (Uzzá halála). És miért történt meg mindez? Mert:

„…nem kerestük őt a rendtartás szerint.

A héber-magyar Szentírás itt törvényt ír, de a rendtartás szó is jól visszaadja az üzenetet. Tehát lehet bár öröm, tánc, dicsőítés és jóakarat, ha nem a törvény szerint keressük Istent, akkor ne számítsunk sok jóra. Az Úr öröme nem az, ha mi örülünk. Az Úr öröme az, ha engedelmesen követjük Őt. Mégis mennyi olyan gyülekezet van manapság, akik törvénytelenül élnek, de helyette tánc és ének van? Vajon Isten megfeledkezik törvényéről, ha ünneplést lát?

Jakab levele 4,7-8
„Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek.”

Már értjük, hogy mi ez a közeledés? Nem a saját elgondolásunk szerint kell közelednünk Istenhez? Igaz, hogy megmondta a frigyláda hordozásának a módját, de hát jó lesz szekér is nem? Hát nem! Isten világosan lefektette a szabályokat, hogy milyen módon közeledhetünk Őhozzá. Ezt nem kerülhetjük meg, nem adhatunk helyette mást! Emlékezünk még Ferenc Testvérünk tanítására, mikor a Salamon által épített két oszlopról beszélt nekünk? Jákin és Boáz! Igazság és jogosság! Ez a két oszlop a templom bejáratánál volt, aki be akart menni a templomba, az csak a két oszlop között tehette meg, nem tudta megkerülni. Mi sem mehetünk be akárhogyan Isten országába. De ezt Jézus is világosan megmondta, csak nem elszellemiesíteni kellene a szavait, hanem elfogadni.

Az előbb felolvasott igerészben Jakab is egyértelműen említi, hogy a közeledés az Istennek való engedelmesség által lehetséges. Kicsit szájbarágósan a keményebb szívűek kedvéért részletezi:

„Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek.”

Tiszta kéz és szent szív? Nyilván nem a sűrűn megmosott kézről beszél, hiszen Jézus sem mosott kezet minden evésnél. A kéz jelöli a cselekedeteket, vagyis a cselekedeteink legyenek tiszták Isten előtt. A szent szív pedig a különválasztást jelöli, a szentségről már többször beszéltünk, hogy a szent jelentése az, hogy: elkülönített, külön választott. A cselekedeteink tisztáknak kell lennie, a szívünknek pedig nem a földi életben kell lennie, hanem a mennyeiekben.

A törvény megtartói, a törvény hirdetői általában azt a megjelölést szokták kapni, hogy vaskalaposak. A vaskalapos jelentése: maradi, újításokat ellenző. Testvérek, Isten nem változik, Jézus is erről tett folyton bizonyságot, akkor miért vannak megbélyegezve azok, akik hiszik, hogy Isten törvényei nem töröltettek el? De legyenek csak megbélyegezve, hiszen Isten is elbélyegezte ezeket magának!

Dávidról jól tudjuk, hogy Isten szíve szerint való férfi volt, aki teljesítette akaratát. Ő mégsem maradt kivétel, ha bűnt követett el. Mi sem gondolhatjuk azt, hogy a bűn büntetés nélkül marad! Az való igaz, hogy Isten kész megbocsátani bűneinket (ennek feltétele van), viszont arról már nem beszélnek, hogy a bűneink következményét még attól learatjuk. Ha pedig van valaki, aki bizonyságot tesz arról, hogy nem arat a bűnei miatt, akkor az már kiesett Isten fenyítése alól, ha pedig valaki nem részesül fenyítésből, az nem is Isten gyermeke:

Zsidó levél 12,6-8
„Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, akit meg nem fenyít az apa? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak.”

Más fordítás szerint fattyak. De akár korcsról, akár fattyúról van szó, az üzenet ugyan az! Keverékek! Istenhez és a Világhoz is ragaszkodók. Nem azt mondja, hogy kutyák vagy disznók, azaz teljesen tisztátalanok, hanem keverékek. Ilyen meg olyan is, más szóval lehetne úgy is mondani, hogy: langymelegek. A langymelegekről pedig jól tudjuk, hogy enyhén szólva, nincsenek Isten ínyére.