Mihez kezdjünk most?

1Péter levele 4,1-19
„Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy a ki testileg szenved, megszűnik a bűntől, Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt. Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban. A mi miatt csudálkoznak, hogy nem futtok velök együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, szitkozódván. A kik számot adnak majd annak, a ki készen van megítélni élőket és holtakat. Mert azért hirdettetett az evangyéliom a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben. A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok. Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez. Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül. Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; Ha valaki szól, mintegy Isten ígéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, a melyet Isten ád: hogy mindenben dícsőíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen. Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, a mely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, a mit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt. Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztévő, vagy mint más dolgába avatkozó: Ha pedig mint keresztyén szenved, ne szégyelje, sőt dicsőítse azért az Istent. Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végök, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának? És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös? Annakokáért a kik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják néki lelköket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.”
 

Az elmúlt héten részem volt egy érdekes beszélgetésben. Egy fiatalember, beszélgetés közben megemlítette, hogy a szülei mélyen vallásosak, a testvére pap, és tudja, hogy rendszeresen imádkozik érte, és elismerte: „valahogy tényleg, mintha jobban alakulnának a dolgai azóta.” Gondoltam magamban: Szuper! Témánál is volnánk tehát. Kérdeztem, hogy ő is hívő-e? Kérdésemre elmondta, hogy hinni éppen hisz, de amit lát a világban, az nem inspirálja őt döntésre. Hiszen míg a világban azt látja, hogy a gonoszság, irigység, gyengébbek kihasználása és az erőszak egyre nagyobb méreteket ölt, addig a hívők vagy rejtőzködnek, vagy egymással háborúznak. Egyik fél mellett sem tenné le a voksát.  A saját fülem hallatára többen is megfogalmazták azon véleményüket, hogy „ha lenne Isten, akkor nem hagyná így el a hívőket.” Na, szép gondoltam magamban. A hívők, mint vert sereg szinonimája lett a világ és önmaguk szemében. Meg kell tehát látni a hitről és odaszánásról szóló tartalmatlan és üres frázisok, a világiakat sem győzik meg, nemhogy a hitben gyengébbeket. Nem elég a megvallás, ha a megvallást tevő szavaiból a hiteltelenség üvölt! Nem elég beszélni az igazságról, ha az életben igaztalanul él nem elég beszélni a hitről, ha a cselekedetek testiek, és azt is meg kell látni, hogy sajnos túl sok „mai hithős” fest ilyen torzképet a világ előtt a hitről, és sajnos ez alapján ítélik meg a hívőket. De! Valójában mit tehet a hívő ezekben az időkben? Hisz a hívőket érő csapások, nehézségek és próbák a hívők béketűrését is megpróbálják. Jobb lenne-e, ha tagadva a nehézségeket erőseknek, kikezdhetetlennek mutatnánk magunkat? Hiszen a világiakat átverhetjük talán, mintha nem is lenne semmi baj. Jézus mondja: 

Márk evangéliuma 8,36
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?”
 

Ezek ugye olyan kérdések, melyek felmerülhetnek egy ilyen beszélgetés során. Be kell látnunk ez már az a helyzet, amikor nem a világra kell mutogatnunk a dolgok rendezéséhez, hanem saját házunk táján kell rendet raknunk. Nézzük a dolgok menetét, a bizonyságok fényében az elődeink ott Egyiptomban, minél közelebb kerültek az Isten szabadításának napjához, annál nehezebb lett az életük. Sanyargatták őket megbélyegzéssel, mint lázadók, és mint munkakerülő lusta emberek, hisz az volt a közfelfogás, hogy az élet egyetlen értelme és célja Egyiptom, tehát a birodalom erőssé, naggyá és széppé építése. (Itt és ezen a ponton tegyük helyre a dolgokat a zsidók nem piramisokat építettek, hiszen azok kövekből készültek. A zsidókkal városokat építtettek, és háború esetén az Egyiptomiak oldalán harcoltak.) Azután a zsidók munkáját nehezítették és többszörisítették. Tehát, egyre nehezedett az életük a szabadulás felé vezető úton és időben. Ennek értelme pedig az volt, hogy mint a pezsgős palackból a dugó úgy robbanjanak ki Egyiptomból, és ne legyenek olyanok, akik inkább maradnának. Mintha egyetlen pillanat alatt „eltűnnének a földről...” a nehézségek fokozódásának azonban sajnos voltak szomorú jelei is. A legdisszonánsabb jel pedig az volt, amikor a zsidók, Mózes és Áron ellen kezdtek lázadni. 

2Mózes 5,1-23
„Annakutána pedig elmenének Mózes és Áron és mondának a Faraónak: Ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában. A Faraó pedig mondá: Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az Urat és nem is bocsátom el Izráelt. Ők pedig mondának: A héberek Istene megjelent nékünk; hadd mehessünk hát háromnapi útra a pusztába, hogy áldozhassunk az Úrnak a mi Istenünknek, hogy meg ne verjen minket döghalállal vagy fegyverrel. Égyiptom királya pedig monda nékik: Mózes és Áron! miért vonjátok el a népet az ő munkáitól? menjetek dolgotokra. Ezt is mondja vala a Faraó: Ímé a föld népe most sok, és ti elhagyatjátok velök az ő munkáikat. Parancsolá azért a Faraó azon a napon a nép sarczoltatóinak és felvigyázóinak, mondván: Ne adjatok többé polyvát a népnek a téglavetéshez mint ennekelőtte; hadd menjenek el ők magok és szedjenek magoknak polyvát. De a tégla számát, mennyit ennekelőtte csináltak, vessétek ki rájok; azt le ne szállítsátok, mert restek ők és azért kiáltoznak, mondván: Menjünk el, áldozzunk a mi Istenünknek. Nehezíttessék meg a szolgálat ezeken az embereken, hogy azzal legyen dolguk és ne hajtsanak hazug szóra. Kimenének azért a nép sarczoltatói és felvigyázói és ezt mondák a népnek mondván: Ezt mondja a Faraó: Nem adok néktek polyvát. Menjetek magatok, szedjetek magatoknak polyvát onnan, a hol találtok; mert semmi sem szállíttatik le szolgálatotokból. És elszélede a nép egész Égyiptom földén, hogy tarlót szedjen polyva helyett. A sarczoltatók pedig szorítják vala, mondván: Végezzétek el munkátokat, napjában a napi munkát, mint akkor, a mikor polyva volt. És verettetének az Izráel fiai közül való felvigyázók, a kiket a Faraó sarczoltatói rendeltek vala föléjök, mondván: Miért nem végeztétek el a rátok vetett téglaszámot sem tegnap, sem ma úgy, mint ennekelőtte? És elmenének az Izráel fiai közül való felvigyázók és kiáltának a Faraóhoz, mondván: Miért cselekszel így a te szolgáiddal? Polyvát nem adnak a te szolgáidnak és azt mondják nékünk: Csináljatok téglát! És ímé a te szolgáid verettetnek, a te néped pedig vétkezik. Az pedig monda: Restek vagytok, restek, azért mondjátok: Menjünk el, áldozzunk az Úrnak! Most pedig menjetek, dolgozzatok, polyvát ugyan nem adnak néktek, de a rátok vetett tégla-számot be kell adnotok. Akkor látják vala Izráel fiainak felvigyázói, hogy bajban vannak, mivel azt kell mondaniok: a tégla-számot le ne szállítsátok; napjában a napi munka meglegyen. És mikor kijövének a Faraótól, szembe találkozának Mózessel és Áronnal. S mondának nékik: Lásson meg titeket az Úr és ítéljen meg, kik rossz hírbe kevertetek minket a Faraó előtt és az ő szolgái előtt, fegyvert adván azok kezébe, hogy megöljenek minket. És visszaméne Mózes az Úrhoz és monda: Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a néppel! Miért küldél engem ide? Mert attól fogva, hogy bemenék a Faraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel; megszabadítani pedig nem szabadítád meg a te népedet.”
 

Na igen, amikor az Örökkévaló a népét kezdi szembe fordítani a rabszolgatartóval, akkor a népe az általa kijelölt vezetők ellen fordul, és próbálja erősíteni a szövetségét a rabszolgatartóval.  A vezetőit okolja „te mondtad, te döntöttél, te ígérted” stb. Hol van az ő hitük? Hol van az ő ígéretekben való reménységük? Hát persze. Mindig más a felelős, mindig más a hibás. De mindegy, mert ezek el is vesztek a pusztában. A mindig mást okolók, felelősséget nem vállalók, örökké lázadók és engedetlenek, akik csak ölben akarnak vitetni, és azt várják, hogy valaki mindent elintézzen helyettük, az ugyanis testvérek, hogy ki veszik el út közben és ki megy be az ígéretek földjére, már itt derül ki a megpróbáltatás és a türelem idejében, amikor az igaz hívők számára is csak a remény marad! Pál mondja: 

Római levél 5,1-5
„Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, A ki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, a melyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében. Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz, A békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet, A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.”
 

Ugyanis ha hiszünk, követjük is a hitünk eredőztetőjét. Ha követjük, háborúságaink is lesznek azokkal, akik nem hisznek. A háborúságban tűrnünk kell, ez azt jelenti: van az úgy, hogy látszólag vesztésre állunk, mert az ellenoldal felülkerekedni látszik. Ha ez így alakul, akkor pedig annyira megnehezedik a dolgunk, hogy az erő meg a bátorság, már csak, mint árnyék követ, ami viszont megnyilvánul bennünk és általunk, nem több mint remény! Viszont akik a reményt megőrzik, nem szégyenülnek meg. Testvérek lássuk be az nem próba, amit észre sem veszünk! Az a próba, ami a hitünk és meggyőződésünk legvégső határait feszegetik! Na, mármost meg van írva: 

1Péter levele 4,17
„Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végök, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának?”
 

Péter ezt nem egyedülálló kijelentésből merítve hozta elénk, hanem Isten eleve elvégzett határozata alapján. 

Zakariás könyve 13,7-9
„Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, a ki nékem társam! így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. És lészen az egész földön, így szól az Úr: a két rész kivágattatik azon és meghal, de a harmadik megmarad rajta. És beviszem a harmadrészt a tűzbe, és megtisztítom őket, a mint tisztítják az ezüstöt és megpróbálom őket, a mint próbálják az aranyat; ő segítségül hívja az én nevemet és én felelni fogok néki; ezt mondom: Népem ő! Ő pedig ezt mondja: Az Úr az én Istenem!”
 

Áldott testvérek, amikor azt mondtam valamikor az igehirdetés elején, hogy a magunk háza táján tegyünk rendet elsőként, én sem népi bölcsességet követve mondtam ezt, és nem is saját kútfőből merítve, hanem Isten tanítása szerint. Isten is az ítéletet a háza népén kezdi ugyanis: 

Zakariás könyve 13,7-8
„Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, a ki nékem társam! így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. És lészen az egész földön, így szól az Úr: a két rész kivágattatik azon és meghal, de a harmadik megmarad rajta...”
 

Csak az állhatatosak maradnak bent, míg az állhatatlanokat kiveti! De! Az állhatatosak számára sem a csupa öröm ideje jön, hanem a tisztítás ideje!Zakariás könyve 13,9

„És beviszem a harmadrészt a tűzbe, és megtisztítom őket, a mint tisztítják az ezüstöt és megpróbálom őket, a mint próbálják az aranyat; ő segítségül hívja az én nevemet és én felelni fogok néki; ezt mondom: Népem ő! Ő pedig ezt mondja: Az Úr az én Istenem!” 

A tisztítás pedig fájdalmas és szenvedés teljes, mert az által kopik le rólunk minden e világi szokás és rögzült testiesség, és majd csak ez után jön el a várva várt édeni állapot ideje. De addig: 

Jeremiás siralmai 3,22-33
„Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged! Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom. Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig. Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára. Porba teszi száját, mondván: Talán van még reménység? Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal. Mert nem zár ki örökre az Úr. Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.”
 

Ezek az idők azok az idők, amikor kiderül, ki mennyire hisz Istenben. Itt az életünk tesz bizonyságot a hitünkről. Ki mennyire kötelezte el magát az Isten iránt, kinek mekkora a hite, ki mennyire hiteles. Nem a világosságban kell világítani! Könnyű azt szeretni, akivel nem találkozunk, könnyű a békességben és a jóban tűrni. Most mutasd meg ki az Urad, kit követsz! Most! Amikor a világban egyre tapinthatóbb az istentelenségből fakadó sötétség. Amikor a nemzeti vezető egy hazug és csaló köztudottan illegálisan meggazdagodó embert állít példaként népe számára. Amikor az ember élete semmit sem ér, és csak akkor gyakorolnak irgalmasságot egy elesettel, ha abból profitálhatnak is. Amikor abban merül ki az emberi megbecsülés a nemzeti vezetők részéről, hogy „engedik”, hogy a munkahelyén pusztuljon el a „melós” az utolsó perceiben is gazdagítva a vezetőséget. Most! Amikor, ha a gyülekezetedben ki mered mondani az Isten igazságát, és ezért kizárnak és megvetnek. Amikor elvárnák tőled, hogy te szégyenkezz Isten igéjéért. Most, amikor megvetnek a „testvéreid”, az Isten igéje iránti elkötelezettséged miatt. Most, amikor a gyülekezeted ellened fordul azért, mert hiszel Istenben és követni is akarod Őt engedelemben. Most amikor téged ér ítélet a világiak részéről a hitet megtagadó áltestvéreid miatt. Most, amikor egy „világi ember” nagyobb megértéssel viseltet irántad, mint a hittársaidnak gondolt emberek. Most, amikor nem azt aratod, amit vetettél! Amikor mindenki türelmetlen irántad, pedig te mindenkivel türelmes voltál. Amikor megvetnek, holott te tiszteletet tanúsítottál, és tanúsítasz mindenki iránt. Most, amikor még a szeretteid is szeretetlenül viseltetnek irántad, és téged is ezzel vádolnak. Most, amikor lépten, nyomon mocskolnak és vádolnak. Visszavágsz a magad igazáért, vagy tűröd, ha kell szó nélkül is? 

Jeremiás siralmai 3,25-26
„Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.”
 

A próféta mondja ezekről az időkről: 

Mikeás könyve 7,1-10
„Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mező, mint a megszedett szőlő: egy enni való gerezd sem maradott; pedig zsengére vágyott a lelkem! Elveszett e földről a kegyes, és igaz sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát. Gonoszságra készek a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelőzik, és a biró fizetésre vár; a főember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt. A ki jó közöttök, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor. A te őrállóidnak napja, a te megítélésed eljött; most következik el az ő zűrzavaruk. Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját. Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára; az embernek saját háznépe az ellensége. De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem! Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék is, az Úr az én világosságom! Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; mindaddig, a míg leperli peremet és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, meglátom az ő igazságát. De meglátja ellenségem is és szégyen borítja el, a ki ezt mondja nékem: Hol az Úr, a te Istened? Meglátják őt az én szemeim, hogy ímé széttapostatik, mint az utcza-sár.”
 

Hogy ez nehéz. Igen, valóban nagyon nehéz ez, úgy is mondhatnánk: „hitet és odaszánást próbáló idők ezek”. Esetleg vigaszul és erőt adóul gondolhatunk Jézusra is, akit azok, akiken segített, holtan akarták látni, akiket az igazságra tanított, igaztalansággal vádolták meg. Akiket gyógyított, örömmel kísérték a vesztőhelyre, és akikért mindezeket zokszó nélkül vállalta, most elárulják Őt. 

Lukács evangéliuma 18,7-8
„Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom néktek, hogy bosszút áll értök hamar. Mindazáltal az embernek fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?
 

Az nagy gáz, amikor egy világi ember, hamarabb felismeri a megrázatás idejét, mint a hívők. 

Zsidó levél 12,25-29
„Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, a ki szól; mert ha azok meg nem menekültek, a kik a földön szólót megvetették, sokkal kevésbbé mi, ha elfordulunk attól, a ki a mennyekből vagyon, Kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is. Az a "még egyszer" pedig jelenti az állhatatlan dolgoknak mint teremtményeknek megváltozását, hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg. Annakokáért mozdíthatatlan országot nyervén, legyünk háládatosak, melynél fogva szolgáljunk az Istennek tetsző módon kegyességgel és félelemmel. Mert a mi Istenünk megemésztő tűz.”
 

És ha már megrázatásról beszélünk: 

1Királyok 19,7-12
„És az Úr angyala eljött másodszor is és megilleté őt, és monda: Kelj fel, egyél; mert erőd felett való utad van. És ő felkelt, és evett és ivott; és méne annak az ételnek erejével negyven nap és negyven éjjel egész az Isten hegyéig, Hórebig. És beméne ott egy barlangba, és ott hála. És ímé lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, és monda néki: Mit csinálsz itt Illés? Ő pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért; mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek. És monda: Jőjj ki és állj meg ezen a hegyen, az Úr előtt. És ímé ott az Úr volt elmenendő. És az Úr előtt megyen vala nagy erős szél, a mely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem. És a földindulás után tűz jöve, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszék...”
 

Erős szél - amely a nem szilárd dolgokat megszaggatja, letépi. Földrengés - mely a leszakadt, illetve nem szilárd dolgokat eltávolítja. (Zsid.12,27) Tűz - próbatétel, tisztítási folyamat. Szelíd és csendes hang. 

Zakariás könyve 13,9
 „És beviszem a harmadrészt a tűzbe, és megtisztítom őket, a mint tisztítják az ezüstöt és megpróbálom őket, a mint próbálják az aranyat; ő segítségül hívja az én nevemet és én felelni fogok néki; ezt mondom: népem ő! Ő pedig ezt mondja: az Úr az én Istenem!