Karácsonyra

Áldott testvérek. Ezekben a napokban szinte az egész világ lázban ég, hiszen készülnek az egyik legnagyobb ünnepre, a karácsonyra. Ez az ünnep a kereszténység számára fontos, mert úgy tartják, ezen a napon született meg a Messiás. Bár a kereszténységen belül sokaknak ez a meggyőződése, de valójában ez nem igaz. A valós történet részlete ez: 

Az ünnep keletkezése
Az ünnep 325 és 335 között keletkezett Rómában. Célja az volt, hogy lezárja a Jézus Krisztussal kapcsolatos vitákat és népszerűsítse a niceai zsinat határozatát, amely szerint Jézus Isten és ember egy személyben. Az ünnep napjának kiválasztása sok problémát okozott, mivel ebben az időben számos nézet létezett Jézus születésének időpontját illetően. Egyesek szerint 20-án, mások szerint április 18-án vagy 19-én, ismét mások szerint November 25-én vagy január 6-án született Jézus. A választás mégis December 25- ikére esett, hogy ellensúlyozzák a “Sol invictis” (legyőzhetetlen nap) pogány ünnepét. Így bevezették Krisztusnak a “Sol Salutisnak” (az üdvösség napjának) ünnepét. Jézus születésének ünnepe új tartalamt kapott és a húsvéti böjthöz hasonlóan, előkészületi időt csatoltak az ünnephez (lásd Advent).

Forrás: http://hirtorta.hu/hasznos-erdekes-aktualis/a-karacsony-telapo-mikulas-jezuska-szilveszter-ujev-farsang/909-a-karacsony-eredete-es-jelkepeinek-tortenete 

Szerény véleményem szerint is, ez az áprilisi dátum állhat a legközelebb a Messiás testben való születéséhez, hiszen meg van írva: a jászol üres volt, mert a pásztorok a nyájat legeltették. Télen nem szokás legeltetni. Ezek után, inkább beszéljünk egy helyénvaló decemberi ünnepről, amit a felvilágosultabbak, a karácsony zsidó megfelelőjének tartanak, a Hanukáról. Hanuka jelentése: templomszentelés ünnepe, fények ünnepe. Lássuk miért ez az ünnep, ami valójában nem szerepel az Úr ünnepei között mégis elválaszthatatlan lett a hívők számára. Ezen jeles nap megértéséhez, vissza kell mennünk az időben, és a történelmi írásokban ezen időre. Bár a ma esti kezdő idézetünk, mára már nincs az általunk teljesnek vélt Szentírásban, talán sokan emlékeznek, hogy nemrég még részét képezte, állítólag a katolikus szentírásban még mindig helye van. Lássuk az előzményeket a Makkabeusok könyvéből. (Makabi jelentése: pöröly.)               

1Makkabeusok 1,1-54
„Miután Macedóniai Fülöp fia, Sándor kivonult Chettiimből, és legyőzte a perzsák és a médek királyát, Dáriust, helyette először Hellászon uralkodott, királyként. Sok hadjáratot vezetett, erődöket foglalt el és királyokat küldött halálba. Egészen a föld határáig előrenyomult, és sok néptől szedett adót. Az egész föld elnémult előtte. Erre szíve elbizakodottá vált és gőggel telt el. Hatalmas sereget gyűjtött, s uralomra tett szert országok, népek és fejedelmek fölött, úgyhogy sorra adófizetői lettek. De aztán ágynak esett, s tudatára ébredt, hogy meg kell halnia. Maga elé idézte legfőbb embereit, akik vele nőttek fel ifjúkoruktól fogva, és még életében felosztotta köztük birodalmát. Sándor tizenkét esztendei uralkodás után meghalt. Szolgái vették át az uralmat, ki-ki a maga részén. Halála után mindannyian föltették a diadémot, s utánuk fiaik is, sok éven át. Rengeteg bajt hoztak a földre. Istentelen sarj fakadt belőlük, Antiochusz Epifánész, Antiochusz királynak az egyik fia. Túsz volt Rómában, s a görög hatalom 137. esztendejében jutott uralomra. Azokban a napokban hitehagyottak támadtak Izraelben. Sokak fejét telebeszélték javaslatukkal: "Menjünk, és kössünk szövetséget a körülöttünk élő népekkel. Mert amióta elkülönültünk tőlük, rengeteg baj ér bennünket." Ez a javaslat tetszésre talált. A népből néhányan készek voltak rá, hogy elmenjenek a királyhoz. Ez felhatalmazta őket, hogy pogány szokásokat vezessenek be. Pogány szokás szerint testgyakorló iskolát létesítettek Jeruzsálemben, újranövesztették előbőrüket, és elpártoltak a szent szövetségtől. Szövetségre léptek a pogányokkal, s arra adták magukat, hogy vétkezzenek. Amikor Antiochusz megszilárdította a birodalmat, arra gondolt, hogy Egyiptomra is kiterjeszti hatalmát, hogy így mindkét országon uralkodjék. Hatalmas sereggel, harci szekerekkel, elefántokkal és nagy hajóhaddal Egyiptomba vonult. Háborút indított Egyiptom királya, Ptolemeusz ellen. Ptolemeusz megfutamodott előle és elmenekült, de sokan áldozatul estek. Meghódította Egyiptom megerősített városait és kifosztotta Egyiptom földjét. Miután Egyiptomot leigázta, Antiochusz 143-ban visszatért és hatalmas sereggel Izrael és Jeruzsálem ellen vonult. Gőggel eltelve behatolt a szentélybe, elvitte az illatáldozat bemutatására szolgáló aranyoltárt, valamint a mécstartót az összes fölszereléssel együtt, továbbá az áldozati kenyér asztalát, az áldozati edényeket, tálakat, az aranyfüstölőket, a kárpitot, a koszorúkat és a templom homlokzatáról az aranydíszeket; mind leszedte őket. Elrabolta az aranyat, ezüstöt, valamint a drága fölszereléseket; elhurcolta a rejtett kincseket, amikre rátalált. Mindent összeszedett, és visszatért országába. De előbb vérfürdőt rendezett és fennhéjázó beszédeket tartott. Mély gyász borult Izraelre, minden tartományára. Siránkoztak a főemberek és a vének, a szüzek és az ifjak sorvadoztak, az asszonyok szépsége elenyészett. Aki vőlegény volt, mind gyászolt, s jajgatott szobájában ülve fájdalmában a menyasszony. Megremegett a föld a lakói miatt, Jákob egész háza szégyenbe öltözött. Két év elteltével a király a mizaiak vezérét küldte Júda városaiba. Nagy sereggel érkezett Jeruzsálembe. Álnok módon békét ígért nekik, úgyhogy hittek benne. De váratlanul meglepte a várost. Nagy csapást mért rá, és Izrael fiai közül sokakat lemészárolt. A várost kifosztotta, felgyújtotta, lerombolta a házakat és a várost körülvevő falakat. Az asszonyokat és a gyerekeket fogságba hurcolták, a nyájakat meg lefoglalták. Megerősítették Dávid városát, magas és erős falakkal és hatalmas bástyákkal. Ezek várul szolgáltak nekik. Istentelen népet és hitehagyott embereket telepítettek beléjük; ezek befészkelték oda magukat. Fegyvereket és élelmet hordtak oda, és ott raktározták el a Jeruzsálemben összeszedett zsákmányt. Így (a bástyák) hatalmas csapdává lettek. A szentély számára leshellyé lettek, Izrael számára gonosz ellenséggé minden időre. A szentély körül ártatlan vért ontottak, megszentségtelenítették a szent helyet. Jeruzsálem lakói elmenekültek miattuk, így idegen népnek lett lakóhelye. Saját ivadékainak idegenné vált, gyermekeinek el kellett hagyniuk. Szentélye elhagyatott lett, mint a puszta, ünnepei gyászra fordultak. Szombatjai gyalázattá váltak, becsülete helyébe megvetés lépett. Mint egykor dicsősége, akkora volt a szégyene, nagysága szomorúságra változott. Akkor a király rendeletet bocsátott ki egész birodalmában: mindnyájan alkossanak egy népet, és hagyjanak fel szokásaikkal. A népek mind engedelmeskedtek a király parancsának. Sőt még Izrael fiai közül is soknak megtetszettek ezek a szertartások, így áldozatot mutattak be a bálványoknak és megszegték a szombatot. A király írásos utasításokat küldött Jeruzsálembe megbízottaival és Júda városaiba, hogy alkalmazkodjanak az idegen szokásokhoz, a templomban hagyjanak fel az égő-, a véres- és az italáldozattal, szegjék meg a szombatot és az ünnepeket, és szentségtelenítsék meg a szentélyt és a szent dolgokat. Ugyanakkor emeljenek oltárokat, templomokat és kápolnákat a bálványoknak, áldozzanak sertéseket és más tisztátalan állatokat, hagyják fiaikat körülmetéletlenül, és szennyezzék be magukat mindenféle tisztátalan és szörnyű dologgal. Felejtsék el a törvényt és tekintsék érvénytelennek a parancsokat. Annak, aki nem tett eleget a király parancsának, meg kellett halnia. Ilyen utasításokat adott az egész birodalomban, és felügyelőket rendelt minden nép fölé. Júda városainak megparancsolta - városról városra -, hogy mutassanak be áldozatot. A népből sokan csatlakoztak hozzájuk, mind, akik elpártoltak a törvénytől. Gonoszságot követtek el az országban, és arra kényszerítették Izraelt, hogy mindenféle zugba rejtőzzék. A 145. esztendő Kiszleu hónapjának tizenötödik napján a király az égőáldozat oltárán szörnyű undokságot épített, és Izrael helységeiben mindenféle oltárokat emeltek...”
 

Ezen sorok olvasása által, tanúi lehetünk az új világrend felemelkedésére tett kísérletnek, amikor is az író megfogalmazása szerint Istentelenek és hitehagyottak, az Isten ellen lázadva, erőszakkal akarták rávenni a föld lakosságát arra, hogy ne engedelmeskedjenek az Istennek! Ezekben az időkben, voltak olyan emberek, akik nem nézték ezt jó szemmel, és az életüknél is fontosabbnak tartották, az Isten rendelkezésének megtartását. Amikor az Isten törvényét emlegetjük, nem árt, ha tudjuk, hogy ekkor valójában Isten tanításáról beszélünk, ami által tanít minket arról, mi a jó, mi a rossz; mit szeret, mit gyűlöl stb. Ez tehát Isten igéje. Ezek az emberek elhatározták, hogy Isten igéjét tűzik a zászlajukra, és harcba indulnak az istentelenség ellen. Róluk olvashatunk egyébként, a Zsidókhoz írt levél, 11-es fejezetében, mint a „hit hősei”. Egy idézet a könyvből a hozzáállásukkal kapcsolatban: 

1Makkabeusok 2,1-69
Amikor látta a Júdában és Jeruzsálemben végbemenő istenkáromlásokat, azt mondta: "Jaj nekem! Miért születtem? Azért, hogy lássam népem pusztulását és a szent város romjait, s hogy tétlenül üljek, amikor kiszolgáltatják az ellenségnek, a szentély pedig idegenek hatalmában van? Temploma olyan, mint a meggyalázott férfi, pompás fölszerelését elhurcolták zsákmányul. Az utcákon lekaszabolták a gyermekeket, az ifjak meg az ellenség kardélén hulltak el. Hol van nép, amely ne uralkodott volna rajta, s ne szerzett volna tőle zsákmányt? Minden ékszerét elrabolták. Aki egykor szabad volt, rabszolga lett. Nézzétek szentélyünket: díszünket, dicsőségünket hogy kifosztották! A pogányok megszentségtelenítették. Miért is élünk még?" Mattatiás fiai megszaggatták ruhájukat, vezeklőruhát öltöttek és gyászoltak. A király tisztviselői, akiknek elpártolásra kellett kényszeríteniük őket, Modinba értek, hogy áldozati ünnepet rendezzenek. Izraelből sokan átpártoltak hozzájuk. Mattatiás és fiai azonban összefogtak. Erre a király tisztviselői elkezdték, és így beszéltek Mattatiáshoz: "Te tekintélyes és másokra is hatással levő vezető ember vagy ebben a városban, s fiaid, rokonaid támogatnak. Lépj hát elsőként elő, és teljesítsd a király parancsát, amint minden nép tette és ahogy Júda férfiai és a Jeruzsálemben maradottak is (tették). Akkor fiaddal együtt a király barátai közé számítasz. Megjutalmaznak arannyal, ezüsttel és sok-sok ajándékkal, fiaddal egyetemben." Mattatiás válaszolt, és kemény hangon ezt mondta: "Ha a király hatalma alá tartozó minden nép hallgat is rá, s mindenki elhagyja is atyái hitét és eleget tesz is utasításainak, én, a fiaim és a testvéreim atyáink szövetségéhez hűen fogunk élni. Távol legyen tőlünk, hogy a törvénytől és a parancsoktól eltérjünk! Nem engedelmeskedünk a király rendeletének, és nem térünk el hitünktől sem jobbra, sem balra." Alighogy ezt kijelentette, Júda fiai közül előlépett az egyik, hogy mindenki szeme láttára áldozatot mutasson be a király parancsa szerint a modini oltáron. Ennek láttán Mattatiás fölindult, a legbenseje is beleremegett. Szent harag töltötte el, nekiesett és leütötte az oltárnál. A király tisztviselőjét is megölte, aki áldozatbemutatásra ösztökélte, majd lerombolta az oltárt. A törvényért szállt síkra, mint egykor Pinchász tette, Szalu fia, Zimri ellenében. Azután Mattatiás hangosan felszólította a várost: "Akiben még van buzgalom a törvény iránt, és hűségesen kitart a szövetség mellett, az kövessen!" A fiaival együtt a hegyekbe menekült. Mindenét otthagyta a városban. Akkoriban sok igazságot és jogot kereső ember vonult a pusztába, gyermekeivel, feleségével és nyájával együtt, hogy ott letelepedjék, mert a baj rájuk nehezedett. A király tisztviselőinek és a Dávid városában, Jeruzsálemben állomásozó csapatoknak jelentették, hogy néhány olyan ember, aki megszegte a király parancsát, a puszta barlangjaiba húzódott. Számosan nyomukba eredtek, és utol is érték őket. Eléjük álltak, és szombati napon megtámadták őket. Odaszóltak nekik: "Most aztán elég legyen! Gyertek elő, és tegyetek eleget a király parancsának! Akkor életben maradtok." De azt felelték: "Nem megyünk ki és nem teljesítjük a király parancsát, és a szombatot sem szegjük meg." Erre nyomban megindították ellenük a támadást. De nem viszonozták, egyetlen követ sem dobtak rájuk, és a barlangokat sem torlaszolták el. Azt mondták: "Mi mindannyian tiszta lelkiismerettel akarunk meghalni! Tanúnk az ég s a föld, hogy igazságtalanul öltök meg bennünket." Szombaton támadták meg őket, s így meghaltak feleségükkel, gyermekeikkel és nyájaikkal együtt, mintegy ezer ember. Amikor Mattatiás és barátai ezt hírül vették, nagyon sajnálták őket. De aztán így szóltak egymáshoz: "Ha mindannyian így tennénk, ahogy testvéreink tettek, s nem harcolnánk életünkért és törvényünkért a pogányok ellen, csakhamar eltűnnénk a föld színéről." S még aznap a következő határozatot hozták: "Minden ember ellen, aki szombaton megtámad bennünket, fölvesszük a harcot, nehogy mind meghaljunk, ahogy testvéreink meghaltak a barlangokban." Akkoriban csatlakozott hozzájuk egy asszideus csoport - izraeli bátor férfiak, törvényhez hű emberek. Azok is mind hozzájuk szegődtek, akik a szorongattatások elől menekültek. Erősítésül szolgáltak nekik. Így összeverődött egy sereg, és lesújtottak haragjukban a bűnösökre és neheztelésükben a hitehagyottakra. Akik megmaradtak, a pogányokhoz menekültek. Mattatiás és követői körbejártak és lerombolták az oltárokat. Erőszakkal körülmetélték a még körülmetéletlen gyerekeket, akiket Izrael földjén találtak. Üldözték a felfuvalkodottakat, és vállalkozásuk sikerrel járt. Így megvédték a törvényt a pogányok és a királyok támadásaival szemben, és megakadályozták a bűnösök győzelmét. Amikor Mattatiás napjai végükhöz közeledtek, így szólt fiaihoz: "Most gőg és gyalázat uralkodik, a pusztulás és az ádáz harag ideje van itt. Gyermekeim, harcoljatok hát a törvényért, adjátok oda életeteket atyáitok szövetségéért! Emlékezzetek atyáink tetteire, amelyeket a maguk idejében véghezvittek. Akkor nagy híretek lesz, s nevetek örökre fennmarad. Ábrahám nem a próbatételben bizonyult-e hűségesnek, nem az szolgált-e megigazulására? József nyomorúsága idején megtartotta a törvényt, és ura lett Egyiptomnak. Ősatyánk, Pinchász buzgalmáért az örök papság ígéretét kapta. Józsue betöltötte a törvényt, és Izrael bírája lett. Káleb tanúbizonyságot tett az egybegyűltek előtt, és örökséget kapott az országban. Dávid jóságáért örök időkre örökölte a királyi széket. A törvény iránti buzgalmáért Illést az égbe vitték. Hananja, Azarja, Misael hittek, és kiszabadultak a lángokból. Dánielt ártatlansága megmentette az oroszlán torkából. Tudjátok meg ebből - nemzedékről nemzedékre -, hogy aki benne remél, nem csalatkozik. Ne féljetek hát a bűnös szavától, mert dicsősége csak sár és féreg martaléka. Ma még dicsőítik, holnap már letűnik, visszatér a porba, tervei meghiúsulnak. Gyermekeim, legyetek férfiak, és tartsatok ki a törvényben! Mert így juttok dicsőségre. Nézzétek testvéreteket, Simont! Én tudom, hogy okos ember. Engedelmeskedjetek hát neki mindig! Ő legyen az atyátok! Júdás, a Makkabeus tele erővel ifjúkora óta. Ő legyen ezért seregetek vezére és vezesse a népek elleni harcot. Gyűljetek köré mindannyian, akik szem előtt tartjátok a törvényt, és álljatok szörnyű bosszút népetekért. Fizessetek vissza keményen a pogányoknak, és igazodjatok a törvény előírásaihoz." Aztán megáldotta őket, és megtért atyáihoz.”
 

„Ha mindannyian így tennénk, ahogy testvéreink tettek, s nem harcolnánk életünkért és törvényünkért a pogányok ellen, csakhamar eltűnnénk a föld színéről.” 

Tehát nem úgy, mint a mai hívők közt sokan „hiszen mindenki ezt teszi” vagy „senki sem tartja az Isten szavát, tehát nem is kell! Vagy „nem foglalkozom a dologgal és nem is teszem szóvá a nyilvánvaló istentelenséget, hogy ki ne zárjanak a gyülimből.” Hanem felelősnek érezték magukat azokért, akik utánuk születnek, és fenn akarták tartani az Istenhez kötődő hűséget, jó példát mutatván azoknak, akik utánuk következnek majd. Hogy azok, (vagyis mi is) láthassák/láthassuk, lehet ezt így is! És az Örökkévaló megsegítette őket, mert az Isten igéjét követték, és tették naggyá mindenek előtt, és az Örökkévaló győzelemre vezette őket a harcban! A maiak közül sokan azt mondják: „igen, látjuk ugyan, hogy mivé lett az Isteni tisztelet, hogy az Isten igéjét megtiporják a gyülekezetekben is, hogy nem divat már az Istennek való engedelem, de oly kevesen vagyunk mi, hozzájuk mérten, hogy nem győzhetünk.” Makabi nem így gondolkodott. Ő az igéből vett bátorítást, mintha olvasta volna Pál levelét, vagy Pál róla szólt volna a későbbiekben? Pál ezt mondta ezekről a dilemmákról: 

Római levél 15,4
„Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.”
 

Tehát Makabi így szólt a társaihoz: 

1Makkabeusok 3,13-22
Amikor a szíriai sereg vezére, Szeron meghallotta, hogy Júdás embereket gyűjtött maga köré, egy hűségesekből álló csapatot, akik hadba vonultak vele, így szólt: "Nevet szerzek magamnak, s híres leszek az országban, ha Júdást és embereit, akik semmibe vették a király törvényét, megtámadom." Kivonult hát egy második támadásra. Istentelenekből álló hatalmas sereg kísérte, hogy segítsen neki Izrael fiain bosszút állni. Amikor Bet-Horon lejtői felé közeledett, Júdás kevés emberével kivonult elé. Amikor ezek meglátták a hatalmas sereget, így szóltak Júdáshoz: "Hogy vehetnénk fel a harcot ily kevesen ekkora túlerővel? Ráadásul kimerültek vagyunk, hiszen ma még nem is ettünk." "Kevesen is körülzárhatnak sokakat - felelte Júdás -, mert az égnek egyre megy, hogy sok vagy kevés által szerez-e szabadulást. A háborúban nem a sereg nagyságától függ a győzelem, hiszen a segítség az égből jön. Azok ott gőggel és istentelenséggel eltelve jönnek ránk, hogy asszonyainkkal és gyermekeinkkel egyetemben elhurcoljanak és kifosszanak bennünket. De mi harcba szállunk életünkért és törvényünkért. (Isten) maga fogja őket a szemünk láttára megsemmisíteni. Ne féljetek hát tőlük!”
 

Tehát a kulcsszó: 

„Amikor ezek meglátták a hatalmas sereget, így szóltak Júdáshoz: "Hogy vehetnénk fel a harcot ily kevesen ekkora túlerővel? Ráadásul kimerültek vagyunk, hiszen ma még nem is ettünk." "Kevesen is körülzárhatnak sokakat - felelte Júdás -, mert az égnek egyre megy, hogy sok vagy kevés által szerez-e szabadulást. A háborúban nem a sereg nagyságától függ a győzelem, hiszen a segítség az égből jön.” 

Honnan vette Yehuda ezeket a szavakat? Nos, az igéből! Hiszen írva van egy hasonló történet, egy hasonló felállásban: 

1Sámuel 14,1-6
„És történt egy napon, hogy Jonathán, a Saul fia azt mondá szolgájának, a ki az ő fegyverét hordozza vala: Jer, menjünk át a Filiszteusok előőrséhez, mely amott túl van; de atyjának nem mondá meg. Saul pedig Gibea határában, a gránátfa alatt tartózkodék, mely Migron nevű mezőn van; és a nép, mely vele volt, mintegy hatszáz ember vala. És Ahija is, ki Silóban az efódot viseli, fia Akhitobnak, az Ikábód testvérének, Fineás fiának, a ki az Úr papjának, Élinek fia vala. És a nép nem tudta, hogy Jonathán eltávozék. A szorosok között pedig, melyeken keresztül akara menni Jonathán a Filiszteusok előőrséhez, volt egy hegyes kőszikla innen, és volt egy hegyes kőszikla túlfelől. Az egyiknek Boczécz, a másiknak pedig Sené volt a neve. Az egyik sziklacsúcs északra volt, Mikmás átellenében, és a másik délre, Géba átellenében. És monda Jonathán a szolgának, a ki az ő fegyverét hordozá: Jer, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek előőrséhez, talán tenni fog az Úr érettünk valamit, mert az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást.”
 

Látjátok testvérek? Így van ez. Ha valakinek az éjjeli szekrényén van a Biblia, annak nem fog használni az ami bele van írva! Csak annak használ az Isten beszéde, aki követi is Őt! A makabeusok követték, és az Isten meg is segítette őket, győztek! A következő lépés pedig? Nos, ez volt: 

1Makkabeusok 4,36-59
Júdás és testvérei így beszéltek: "Lám, megsemmisültek ellenségeink! Menjünk hát fel, tisztítsuk meg és szenteljük föl a templomot!" Az egész sereg összegyűlt és felvonult Sion hegyére. Látták az elpusztított szentélyt, az égőáldozat megszentségtelenített oltárát, a fölégetett kapukat, az előudvarokban a bozótot, amely mint valami erdőben vagy hegyen, úgy elburjánzott, és a szétrombolt helyiségeket. Erre megszaggatták ruhájukat, nagy jajgatásban törtek ki, és hamut szórtak a fejükre. Arcra borultak a földön, kürtjeleket adtak és hangosan esedeztek az éghez. Akkor Júdás parancsot adott embereinek, hogy vegyék fel a harcot a várat megszállva tartó csapatokkal, addig ő megtisztítja a szentélyt. Aztán feddhetetlen és törvényt megtartó papokat választott. Ezek megtisztították a szentélyt, és a botrány köveit tisztátalan helyre vitték. Az égőáldozatok megszentségtelenített oltára ügyében tanácsot tartottak, hogy mit tegyenek vele. Az a jó gondolatuk támadt, hogy lerombolják, nehogy azzal gúnyolják őket, hogy a pogányok megszentségtelenítették. Tehát lerombolták az oltárt. A köveket a templomdombon egy arra alkalmas helyre rakták, míg próféta nem támad, aki majd megmondja a teendőket. Aztán a törvény előírásának megfelelően faragatlan köveket vettek, és a régi mintájára új oltárt építettek. A szentélyt is újra fölépítették, és fölszentelték a templom belsejét meg az előudvarokat. Új fölszerelést is készítettek az istentisztelethez, és bevitték a mécstartót, valamint az illatáldozat bemutatására szolgáló oltárt meg az asztalt a templomba. Az illatáldozat oltárán tömjént égettek, a mécstartón pedig meggyújtották a mécseseket, és ezek megvilágították a templom belsejét. Kenyeret tettek az asztalra, és újra fölszerelték a kárpitokat. Így végbevitték, amibe belefogtak. A 148. esztendőben a kilencedik hónap - azaz a Kiszleu hónap - huszonötödik napjának hajnalán nekiláttak, és az égőáldozatok újonnan emelt oltárán áldozatot mutattak be a törvény szerint. Ugyanabban az időben és ugyanazon a napon szentelték fel, amelyen a pogányok megszentségtelenítették, dicsőítő énekekkel, citera, hárfa és cintányér kíséretében. Az egész nép leborult. Magasztaló és dicsőítő énekeket zengtek az égnek, amely sikerre vitte ügyüket. Az oltár fölszentelését nyolc napig ünnepelték. Örömükben égőáldozatot és hálaáldozatot mutattak be a szabadulásért, aztán dicsőítő áldozatot. A templom homlokzatát aranykoszorúkkal és -pajzsocskákkal díszítették, helyreállították a kapukat meg a helyiségeket, és ellátták őket ajtókkal. Túláradó öröm kerítette hatalmába a népet, hogy lemosták a pogányok okozta szégyenfoltot. Júdás, testvérei és Izrael egész közössége elhatározta, hogy az oltár fölszentelésének napjait minden esztendőben megünneplik öröm és ujjongás közepette ugyanabban az időben, Kiszleu hónap huszonötödik napjától kezdve nyolc napon át.”
 

A Makabeusok második könyve, egy picivel nagyobb betekintést enged nekünk a történtekbe, hogy megérthessük eme ünnep fontosságát: 

2Makkabeusok 10,1-8
„A Makkabeus és emberei Isten segítségével elfoglalták a szentélyt és a várost. Szétrombolták a pogányok oltárait, amelyeket a piacon emeltek, és a berkeket is. Megtisztították a templomot, és az égőáldozatok bemutatására új oltárt építettek. Szikrát csiholtak a kőből és úgy gyújtottak tüzet. Kétévi szünet után újra mutattak be áldozatot, égettek tömjént és mécsest, és kitették a kenyeret is. Amikor ezzel elkészültek, a földre borultak és könyörögtek az Úrhoz, ne engedje, hogy még egyszer ilyen nagy nyomorúság szakadjon rájuk, s ha újra vétkeznek, csak mértékkel büntesse őket, ne szolgáltassa ki őket többé az istenkáromló, barbár pogányoknak. Ugyanazon a napon tisztították meg a templomot, amelyen a pogányok meggyalázták, vagyis ugyanúgy Kiszleu hónap huszonötödik napján. Nagy örömükben nyolc napig tartó ünnepet rendeztek, a sátoros ünnep mintájára. Visszaemlékeztek rá, hogy nemrégen még hogyan ünnepelték a sátoros ünnepet, amikor a hegyek közt és a barlangokban tengették életüket, akár a vadállatok. Most azonban borostyánnal díszített botokat, zöld ágakat és pálmát vittek, és dicsőítő éneket zengtek annak, aki megadta nekik a templom megtisztításának örömét. Aztán közös elhatározással és rendelettel az egész zsidóság számára kötelezővé tették ezeknek a napoknak évről évre való megünneplését.”
 

Nézzük csak: 

„Ugyanazon a napon tisztították meg a templomot, amelyen a pogányok meggyalázták, vagyis ugyanúgy Kiszleu hónap huszonötödik napján.” 

Kiszlév 25, azaz: december 25. Ez tehát a Templomszentelés ünnepének története, és mint látjuk bizonyságot nyertünk arról, hogy Istennek tetsző dolog volt, hogy némelyek, kevesek az életüket nem kímélve szót és fegyvert emeltek, az istentelenség ellen! Ez egy régi történet? Nos, ha ez ma nem megy végbe ugyanígy, a hívőkben és a hívők által, akkor igen. Egy feledésbe merült régi történet, ami semmit sem használ nekünk, ami élettelen. De egyszer majd, vádirattá is válik majd azok számára, akik hagyják feledésbe merülni. Akik nem emlékeznek, mert akik nem emlékeznek, azoknak nem is mutathat irányt. Akárhogy is vesszük testvérek, bizonyíték van arra nézve, hogy Jézus is megemlékezett erről az ünnepről. 

János evangéliuma 10,1-23
„Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló. A ki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját. Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, a mit szól vala nékik. Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. Mindazok, a kik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájok a juhok. Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál. A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek. Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és a ki nem pásztor, a kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra. Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, A miként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól. Újra hasonlás lőn a zsidók között e beszédek miatt. És sokan mondják vala közülök: Ördög van benne és bolondozik, mit hallgattok reá? Mások mondának: Ezek nem ördöngősnek beszédei. Vajjon az ördög megnyithatja-é a vakok szemeit? Lőn pedig Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepe: és tél vala; És Jézus a templomban, a Salamon tornáczában jár vala.”
 

Pál mondja: 

2Korintusi levél 6,13-18
„Viszonzásul (mint gyermekeimnek szólok) tárjátok ki ti is szíveteket. Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.”
 

Még egyszer: 

„Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek.” 

Jövő héten, amikor a fenyőfát állítjátok, és vacsorához ültök a családdal, amikor ajándékoztok és ajándékokat bontotok, erről a történetről is emlékezzetek meg, és szenteljétek fel magatokat az Istennek, mint az élő Istennek templomai! (Úgy ahogy az elődeink mutatták!)