Aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék

Aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék

Sziklán állva1Korintusi levél 10,1-12
„Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; És mindnyájan egy lelki eledelt ettek; És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt. De azoknak többségét nem kedvelé az Isten, mert elhullának a pusztában. Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és felkelének játszani. Se pedig ne paráználkodjunk mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonháromezeren. Se a Krisztust ne kísértsük, amint közülök kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt. Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülök zúgolódának némelyek, és elveszének a pusztító által. Mindezek pedig példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.”

Ahogyan a 12-es vers mondja:

„…meglássa, hogy el ne essék.”

Miben lássa meg? Azokban, ami megíratott nekünk tanulságul! Bár sajnos sokan mégsem tanulnak ebből, megcsalva önmagukat azt hiszik, hogy közösségük van Istennel, pedig valójában nincsen.

Mert Isten általános kegyelme adatott a gonoszoknak is, azért, hogy felismerjék benne az egyedül igaz Istent és megtérjenek hozzá. Türelemmel hordoz a mai napon is sokakat, de nem csak türelemmel, hanem kegyelemmel is, hogy közülük némelyek megmeneküljenek. Hiszen ahogyan olvastuk is az igében, mindnyájan részesültek a mennyei táplálékból, a kősziklából folyó vízből, látták és tapasztalták a különféle jeleket és csodákat, vagyis: Isten áldásainak a részeseivé lettek! És itt jön a „de”, ugyanis akik bár részesültek ebből, és meglátták, megtapasztalták mindezt, később, akik ezek ellenére nem engedelmeskedtek Isten beszédének, azok elhullottak a pusztában.

És erre mondja Pál:

„Mindezek pedig példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.”

Kérdezem én: tanulságunkra van? Hiszen azért íratott meg, hogy tanuljunk belőle! Mert nem változott az üzenet számunkra attól, hogy mi több ezer évvel utánuk élünk, hiszen Isten sem változott. Ezért értsük meg, hogy a türelméből, a gondoskodásából, a kegyelméből olvashatjuk ki, hogy minket engedelmességre ösztönöz mindez.

Mert vajon ma hányan élnek önmaguk számára Istenben hitt biztonságos életet, miközben Isten az engedelmességet munkálja bennük? Nézzük meg, hogy miket tanulhatunk ma mások példájából:

4Mózes 16,1-35
„Kóré pedig az Ichár fia, aki a Lévi fiának, Kéhátnak fia vala; és Dáthán és Abirám, Eliábnak fiai; és On, a Péleth fia, akik Rúben fiai valának, fogták magokat; És támadának Mózes ellen, és velök Izráel fiai közül kétszáz és ötven ember, akik a gyülekezetnek fejedelmei valának, tanácsbeli híres neves emberek. És gyülekezének Mózes ellen és Áron ellen, és mondának nékik: Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé? És mikor hallá ezt Mózes, arcra borula, És szóla Kórénak és az ő egész gyülekezetének, mondván: Reggel megmutatja az Úr: ki az övé és ki a szent, és kit fogadott magához; mert akit magának választott, magához fogadja azt. Ezt cselekedjétek azért: Vegyetek magatoknak temjénezőket, Kóré és az ő egész gyülekezete! És tegyetek azokba tüzet, és rakjatok rá füstölő szert az Úr előtt holnap, és az a férfiú legyen szent, akit kiválaszt az Úr. Sokat tulajdonítotok magatoknak, Lévi fiai! És monda Mózes Kórénak: Halljátok meg, kérlek, Lévi fiai: Avagy keveslitek-é azt, hogy titeket Izráel Istene külön választott Izráel gyülekezetétől, hogy magához fogadjon titeket, hogy szolgáljatok az Úr sátorának szolgálatában, hogy álljatok e gyülekezet előtt, és szolgáljatok néki? És hogy magának fogadott tégedet, és minden atyádfiát, a Lévi fiait te veled; hanem még a papságot is kivánjátok? Azért hát te és a te egész gyülekezeted az Úr ellen gyülekeztetek össze; mert Áron micsoda, hogy ő ellene zúgolódtok? Elkülde azután Mózes, hogy hívják elő Dáthánt és Abirámot, az Eliáb fiait. Azok pedig felelének: Nem megyünk fel! Avagy kevesled-é azt, hogy felhozál minket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj minket a pusztában; hanem még uralkodni is akarsz rajtunk? Éppen nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál be minket, sem szántóföldet és szőlőt nem adtál nékünk örökségül! Avagy ki akarod-é szúrni az emberek szemeit? Nem megyünk fel! Megharaguvék azért Mózes igen, és monda az Úrnak: Ne tekints az ő áldozatjokra! Egy szamarat sem vettem el tőlök, és egyet sem bántottam közülök. Azután monda Mózes Kórénak: Te és a te egész gyülekezeted legyetek az Úr előtt; te és azok és Áron, holnap. És kiki vegye az ő temjénezőjét, és tegyetek abba füstölő szert, és vigyétek az Úr elé, kiki az ő temjénezőjét; kétszáz és ötven temjénezőt. Te is, és Áron is, kiki az ő temjénezőjét. Vevé azért kiki az ő temjénezőjét, és tevének abba tüzet, és rakának arra füstölő szert, és megállának a gyülekezet sátorának nyílása előtt, Mózes is és Áron. Kóré pedig összegyűjtötte vala ellenök az egész gyülekezetet a gyülekezet sátorának nyílásához, és megjelenék az Úrnak dicsősége az egész gyülekezetnek. És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: Váljatok külön e gyülekezettől, hogy megemésszem őket egy szempillantásban. Ők pedig arcukra borulának, és mondának: Isten, minden test lelkének Istene! nem egy férfiú vétkezett-é, és az egész gyülekezetre haragszol-é? Akkor szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj a gyülekezetnek, mondván: Menjetek el a Kóré, Dáthán és Abirám hajléka mellől köröskörül. Felkele azért Mózes, és elméne Dáthán és Abirám felé, követék őt Izráel vénei. És szóla a gyülekezetnek, mondván: Kérlek, távozzatok el ez istentelen emberek sátorai mellől, és semmit ne illessetek abból, ami az övék, hogy el ne vesszetek az ő bűneik miatt. És elmenének a Kóré, Dáthán és Abirám hajlékai mellől köröskörül; Dáthán pedig és Abirám kimenének, megállván az ő sátoraiknak nyílásánál feleségeikkel, fiaikkal és kisdedeikkel. Akkor monda Mózes: Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engemet, hogy cselekedjem mind e dolgokat, hogy nem magamtól indultam: Ha úgy halnak meg ezek, amint meghal minden más ember, és ha minden más ember büntetése szerint büntettetnek meg ezek: akkor nem az Úr küldött engemet. Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, ami az övék, és elevenen szállanak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat. És lőn, amint elvégezé mind e beszédeket, meghasada a föld alattok. És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé őket és az ő háznépeiket: és minden embert, akik Kórééi valának, és minden jószágukat. És alászállának azok és mindaz, ami az övék, elevenen a pokolra: és befedezé őket a föld, és elveszének a község közül. Az Izráeliták pedig, akik körülöttök valának, mind elfutának azoknak kiáltására; mert azt mondják vala: netalán elnyel minket a föld! És tűz jöve ki az Úrtól, és megemészté ama kétszáz és ötven férfiút, akik füstölő szerekkel áldoznak vala.”

Amint a történetből is láthatjuk, Kóré és csapata, híres és neves emberek úgy gondolták, hogy megilleti őket a papság. Bár léviták voltak, akiknek adatott a hajlék körüli szolgálat és a közvetítő szerep Isten és ember között az állatáldozatok bemutatása által, de a papságot csak Áron leszármazottjai örökölhették meg, őket hívjuk kohenitáknak. Láthatjuk, hogy nem happy end-el végződött a történet, sőt, a történet olvasása után láthatjuk, hogy e dolog miatt másnap a nép közül is meghaltak 14600-an. Összefoglalva mi volt az oka mindennek? Mi az üzenet ebből számunkra?

Ahogyan akkor, úgy ma is sokan illetéktelenül járulnak Istenhez, szentnek gondolják magukat, de elfeledik, hogy Istenhez csak úgy lehet közeledni, amint azt meghatározta számunkra: az igéjén át vezet az út, vagyis az Isten beszéde iránti engedelmesség által:

János evangéliuma 12,48-50
„Aki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, amelyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem, amint az Atya mondotta vala nékem.”

Lássunk egy másik történetet:

3Mózes 10,1-3
„Nádáb pedig és Abihu, Áronnak fiai, vevék egyen-egyen az ő temjénezőjöket, és tőnek azokba szenet és rakának arra füstölő szert, és vivének az Úr elé idegen tüzet, amelyet nem parancsolt vala nékik. Tűz jöve azért ki az Úr elől, és megemészté őket, és meghalának az Úr előtt. És monda Mózes Áronnak: Ez az, amit szólt vala az Úr, mondván: Akik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem.”

A halál oka ismét a következő: nem tartották meg Isten parancsolatát. Isten megadta a hozzá való közeledés módját, ennek áthágása halálos ítélet. Elég szigorúnak hangzik nemde? Pedig ez a valóság, Isten parancsolatainak a megtartása élet, annak áthágása pedig átok. Hiszen ezt olvastuk Jézus szavaiból is, emlékeztetésül hozom ismét:

„És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet.”

Tehát ez az élet. De az átkot is tudtunkra adta ebben az igerészben:

„Aki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, amelyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon.”

Aki tehát megveti Isten igéjét, az életet, vagyis Jézust(!), azok az átkozottak sorsára jutnak. Többek között ezt olvashatjuk ebben az igerészben is:

5Mózes 30,15-20
„Lám elődbe adtam ma néked az életet és a jót: a halált és a gonoszt. Mikor én azt parancsolom néked ma, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, hogy járj az ő útain, és tartsd meg az ő parancsolatait, rendeléseit és végzéseit, hogy élj és szaporodjál, és megáldjon téged az Úr, a te Istened a földön, amelyre bemégy, hogy bírjad azt. Ha pedig elfordul a te szíved, és nem hallgatsz meg, sőt elhajolsz és idegen isteneket imádsz, és azoknak szolgálsz; Tudtotokra adom ma néktek, hogy bizony elvesztek: nem éltek sok ideig azon a földön, amelyre a Jordánon általkelvén, bemégy, hogy bírjad azt. Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod;   Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert ő a te életed és a te életednek hosszúsága; hogy lakozzál azon a földön, amely felől megesküdt az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nékik adja azt.”

Nagyon sokat beszéltünk már erről a témáról, nagyon sok aspektusból bemutatva, megannyi igével alátámasztva, de mindezt azért, mert nagyon fontos felfogni és megcselekedni. Fel kell ismernünk, rádöbbenünk arra, hogy Jézus volt az, akit utoljára elküldött az Atya, hogy megadjuk az Őt illető gyümölcsöket:

Márk evangéliuma 12,1-11
„És kezde nékik példázatokban beszélni: Egy ember szőlőt ültetett, és körülvevé gyepűvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék. És a maga idejében szolgát külde a munkásokhoz, hogy kapjon a munkásoktól a szőlő gyümölcséből. Azok pedig megfogván azt, megverék, és üresen küldék vissza. És ismét külde hozzájuk egy másik szolgát; azt pedig kővel dobálván meg, fejét betörék, és gyalázattal illetve, visszaküldék. És ismét másikat külde; ezt pedig megölék: és sok másokat; némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén. Minthogy pedig még egy egyetlen szerelmes fia is vala, utoljára azt is elküldé hozzájok, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni. Azok a munkások azonban ezt mondák magok között: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség. És megfogván azt, megölék, és a szőlőn kívül veték. Mit cselekszik hát a szőlőnek ura? Eljő és elveszti a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja. Ezt az írást sem olvastátok-é? amely követ az építők megvetettek, az lett a szeglet fejévé. Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt.”

Utoljára küldte? Igen! Ez pedig azért van, mert a Fiú képviselte tökéletesen az Atyát, és azért is, mert ezek az utolsó idők:

Zsidó levél 1,1
„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által,”

A nagy baj viszont ott van, hogy bár Jézus azt mondja, hogy cselekedjük meg az Atya parancsolatait, de a mai kor kereszténység nagy része azt mondja erre, hogy nincs szükség erre! Így ölik meg ma is nagyon sokan Jézust, kivetik az életükből, bár azt hitetik el magukkal mégis, hogy Jézus bennük él.

Értsük meg, hogy Jézus nem élt sohasem önálló életet, nem változtatta meg az Atya akaratát, csak azt szólta, csak azt tette, amit az Atya parancsolt Neki. És miért küldte el Jézust? Erre nagyon gyorsan rávágják a választ: hogy elvegye bűneinket! Igaz! De fel kell ismernünk például ebben a példázatban is, hogy a gyümölcsökért küldte el az Atya. Mert ha nem termünk gyümölcsöt, semmire sem vagyunk jók.

Máté evangéliuma 3,10
„A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.”

A gyümölcs termése pedig csak úgy lehetséges, ha Jézusban maradunk és Ő is mibennünk. Ám ez nem egy tétlen állapot, hanem egy odaszánt élet, amelyben nem elengedjük magunkat, hanem odaszánjuk magunkat testben és lélekben, cselekedve az Isten akaratát, amit meghatározott az igéjében.

Jakab levele 1,22-25
Az ígének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat. Mert ha valaki hallgatója az ígének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt. De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.”

De sokan csupán csak hallgatói Isten igéjének! Így építkeznek sokan homokra, bízva Isten kegyelmében és ígéreteiben, de a saját részüket meg nem cselekszik! Mert a saját rész az engedelmesség. Engedelmesség Isten akaratának, megcselekedve parancsolatait, hogy méltóképpen Urunknak nevezhessük Őt. De ha nem cselekedjük meg Isten akaratát, akkor saját uraink vagyunk, azt pedig előre borítékolhatom nektek, hogy aki a maga ura, az saját magát nem tarthatja meg.

Tekintsünk bele Isten igéjébe és vizsgáljuk meg magunkat. Tekintsünk bele a törvénybe, Isten igéjébe, hogy általa szabadok legyünk Istennek, és ne váljunk a bűnnek szolgájává. Az Istennel való kapcsolatunkat az igéből mérhetjük fel, nem az érzelmeink és gondolataink szerint. Ha az ige igazolja cselekedeteinkről, hogy gonoszak, akkor el kell hagynunk és az egy lépés az Isten felé. Ha az ige igazolja a cselekedeteinkről, hogy igazak, akkor maradjunk meg abban! Nézzük meg magunkat az igében és ismerjük fel, hogy valóban állunk-e!?

Zárásul:

Zsidó levél 6,7-8
„Mert a föld, amely beissza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, akikért műveltetik, áldást nyer Istentől; Amely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.”

{flike}

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Nyomtatás