A szentek közössége

A szentek közössége

4Mózes 15,37-41
„És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire az ő nemzetségeik szerint, és tegyenek a szeglet bojtjára kék zsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után, a melyek után ti paráználkodtok. Hogy megemlegessétek, és megcselekedjétek minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy legyek néktek Istenetekké. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.”
 

Olvassuk el újra a 39-es verset: 

„És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után, a melyek után ti paráználkodtok.” 

Mind tudjuk, hogy amikor az Örökkévaló az Ő népét kihozta Micráimból, útban az ígéret földje felé, más népek és nemzetek földjén mentek át. Sőt, az ígéret földjén is éltek még oly nemzetek, melyek kiűzéséről rendelkezett az Örökkévaló a gonoszságaik miatt. (1Mózes 15,16-21.; 4Mózes 33,50-56. ...) Ezen népek bűnei, igenis látványos bűnök voltak, olyan, mint: bálványimádás, paráznaság, erőszak, varázslás halott idézés, jövendölések, stb. tehát oly bűnök, melyek elkövetésétől az Örökkévaló tiltotta az övéit. Mindeközben ugye tudva levő dolog, hogy az Örökkévaló és a népe között szövetség (frigy) köttetett és az Isten igéje volt a kapocs az Isten és az Ő népe között. 

(1Mózes 15,17-18
„És mikor a nap leméne és setétség lőn, ímé egy füstölgő kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között. E napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet Égyiptomnak folyóvizétől fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig.”)
 

Ez a szövetség kötés története, ám láthatjuk azt is, hogy bár ez a szövetség: Ábrahámi szövetségnek neveztetett, ámde nem Ábrahámmal kötötte az Úr, hiszen Ábrahám át aludta ezt a részt. 

(1Mózes 15,12
„És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá.”)
 

Füstölgő kemence, mint az Örökkévaló Isten, és a tüzes fáklya, mint az Ő igéje, mely a sötétségben világosságot ad. Láthatjuk is, hogy Ábrahám életét, az Istennek való engedelmesség jellemezte és így és ezért lett a hitbeli atyja mindazoknak, akik hisznek az Istenben. A hit eredetije: emunah, jelentése: feltétlen engedelem. (Vagyis nem azt jelentette egykor a hit, mint ma. De nem az új jelentése szerint kell számot adnunk a hitünkről majd, hanem az eleve meghatározott jelentés szerint!) Ugye a szövetség itt ugyan megköttetett, ámde itt és ezen a ponton, még nem adatott közre az Istennel való együtt járás alapfeltétele, azaz: az Isten igéje. Istennel ezen a ponton még csak Ábrahám volt kapcsolata és a népének (a vele levőknek) Ábrahám adta tudtul az Isten akaratát. Az azonban már kiderült, ezen a módon nem örökítheti át Ábrahám az Isten ígéreteit, vagyis: azok, akik Ábrahámnak engedelmeskednek, csupán szolga szülöttek és azok nem örökölhetik az Isten ígéreteit. 

1Mózes 15,1-7
„E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkűl járok, és az, a kire az én házam száll, a Damaskusbeli Eliézer? És monda Ábrám: Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm. És ímé szóla az Úr ő hozzá, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd: hanem a ki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd. És kivivé őt, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda nékie: Így lészen a te magod. És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul. És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl.”
 

Ez azt jelenti: a fiak nemzetét azok alkotják, akik Ábrahámmal egyezően tökéletes engedelemben követik az Istent. Ebből is láthatjuk: nem a közösség szenteli meg az egyént, hanem az egyének szentsége adja a közösség szentségének erejét. A későbbiekben látható, hogy az Istennek való engedelmesség adta a menekedést, segítséget, védelmet. Az Örökkévaló adott valakinek egy utasítást, és ha az a valaki engedelmes volt az Istennek, engedelem által megnyerte az Isten segítségét. Így volt ez a kivonuláskor (szabadításkor) is. Ugye a csapásokat követően jött az elválasztás az szerint ki engedelmeskedik az Istennek és ki nem: 

2Mózes 10,21-23
„És monda az Úr Mózesnek: Nyujtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen setétség Égyiptom földén és pedig tapintható setétség. És kinyujtá Mózes az ő kezét az ég felé, és lőn sűrű setétség egész Égyiptom földén három napig. Nem látták egymást, és senki sem kelt fel az ő helyéből három napig; de Izráel minden fiának világosság vala az ő lakhelyében.”
 

Ez egy nagyon fontos momentum, hiszen az Isten eleve rendelkezett az elválasztásról ugye? 

1Mózes 1,1-5
„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.”
 

A Teremtés könyvéből láthatjuk, hogy az Isten nem rendelkezett sem a sötétség felől, sem pedig a sötétségben való történések felől. A világosságról és a világosságban történő dolgok felől rendelkezett az Örökkévaló és csak a világosságra mondta az Örökkévaló hogy: 

„ És látá Isten, hogy jó a világosság...” 

Ebből az következik, hogy a sötétség előbb volt, mint az Isten? Nos, a helyzet egészen más. Minden, ami Isten nélkül van/létezik, az halott az Isten számára. Minden ahol nincs jelen az Isten: az a sötétség! A teremtés könyvében láthatjuk: Isten a világosságban teremtett mindeneket, hiszen az Ő igéje által hívta elő a nem levőket, mint meglévőket és minden teremtményének meghatározta a világosság cselekedeteit! A növények növekedjenek és gyümölcsözzenek; az állatok, halak, madarak szaporodjanak és nyüzsögjenek, az ember pedig tegye, amit rá bíz az Isten. Amíg ez így volt, és amíg mindenek engedelmeskedtek az Isten beszédének, addig az Isten így nyilatkozott a teremtéséről: 

1Mózes 1,31
„És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.”
 

Mindezekből kitűnik: Isten igéje a világosság! Tehát visszatérve a kilencedik csapáshoz, azaz az elválasztáshoz; voltak Egyiptomban, akik látták az Izráel világosságát és ezen: számukra lett világosság miatt döntöttek az Istennek való engedelemről! (Na, ezt nevezem én evangelizációnak!) Történelmi tény és ezt természetesen a Tóra is megerősíti: A tízedik csapás elkerülésére adott szent parancsolatnak már mások is engedelmeskedtek! Mi lett volna, ha nem engedelmeskednek az Isten parancsolatának akár zsidók, akár nem zsidók? Nos, nem lenne szent tan és mi sem lennénk. De engedelmeskedtek az Isten parancsának, és akik megtették, azok ki is szabadultak a rabszolgaságból. Kinek engedelmeskedtek ezek? Mózesnek? Az Örökkévalónak? Nos, áttétesen! Elsődlegesen az Isten igéjének! És van ebben valami egészen csodálatos is, megfogalmazva a számunkra: 

2Mózes 12.1-14
„Szólott vala pedig az Úr Mózesnek és Áronnak Égyiptom földén, mondván: Ez a hónap legyen néktek a hónapok elseje; első legyen ez néktek az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izráel egész gyűlekezetének, mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt. Hogyha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel való szomszédjával együtt vegyen a lelkek száma szerint; kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz. A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közűl vagy a kecskék közűl vegyétek. És legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izráel községének egész gyülekezete estennen. És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, a hol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. A húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű fűvekkel egyék meg azt. Ne egyetek abból nyersen, vagy vízben főtten, hanem tűzön sütve, a fejét, lábszáraival és belsejével együtt. És ne hagyjatok belőle reggelre, vagy a mi megmarad belőle reggelre, tűzzel égessétek meg. És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálczáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az. Mert általmégyek Égyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Égyiptom földén, az embertől kezdve a baromig, és Égyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én, az Úr. És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét. És legyen ez a nap néktek emlékezetül, és innepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségről nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt.
 

Ugye a szent parancsolat, vagyis felhívás az engedelemre! És ebben elrejtve: 

„És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, a hol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára.” 

És ennek fejében: 

„És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét. 

A vér! Tehát egy felmutatott jel, ami az engedelmesség jele egyben. És ez tovább is van ám. A vérről tudjuk, mert tudva levő: 

3Mózes 17,11
„Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést.”
 

Jézus mondja: 

János 6,54-57
„A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. A miként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, a ki engem eszik, él én általam.”
 

Ugye, hogy nem is olyan nehéz ezeket össze rakni? A vér az élet. Tehát az engedelmesség az az életforma, ami: megment, megtart, megszabadít. Amikor az Isten ítéletének ideje eljön. Tehát az engedelem az élet a világosság, hiszen amikor az ember az Istennek engedelmeskedik, akkor biztos a siker. Ezért mondja János: 

János Evangyélioma 1,1-5
„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.”
 

Azok pedig, akik így élik életüket, tehát az Istennek való engedelemben, ez a világ és e világ hívei megkörnyékezik, kísértik. Hogy ezek erősen meg tudjanak állni a környező bűnnel szemben, egységben élve; egységesen minden esetre több esélyük van. Az Istennek való odaszánást nevezzük szentségnek. És tudjuk már, hogy az egyének szentsége adja a közösség szentségét és nem fordítva! De, hogy az egyének szentsége fennmaradhasson, szükség a másik szentségének ereje. Vagyis: egymást erősítik a tagok! (Ezt nevezzük héberül: echad-nak.) A Prédikátor is mondja: 

Prédikátor 4,9-12
„Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, a ki őt felemelje. Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg? Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.”
 

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a Prédikátor egy emberi koalícióról vagy munkaközösségről beszél. Nos, a 12-es versben van a titok nyitja: 

„Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.” 

Kettő esetén csak úgy beszélhetünk háromról, ha a hitbeli életről beszélünk. Isten szeret engem, én szeretem Istent; Isten szeret téged, te szereted Istent; szeretjük egymást, mert szeret minket az Isten; és mindketten szeretjük Őt! (Ez a hármas kötél, ami csak és kizárólag úgy szakadhat el, ha valamelyikünk megszűnik szeretni az Istent.) A szentség fenntartására rendkívül nagy szükség van, és ezt megemlíti a zsoltár is: 

Zsoltárok könyve 133,1-3
„Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak! Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!”
 

Gondolom, ez az egyházról szól. Vagy tévednék? Sajnos azonban, akárcsak mint egykor Lót, úgy sokan ma is lelküket gyötörve élik hívő életüket, idegenként és számkivetettként e világban. A testvéri közösség megélése pedig nagy előny és egyben nagy segítség is. Közösségben a tagok erősebbek a külső támadásokkal szemben. Még ha meg is környékezi az egyént, valami bűnös gondolat, ha ránéz a testvérére, megemlékezik az Istenről az illető és ellene tud állni a gonosz csábításának. Ezért mondja az Örökkévaló: 

4Mózes 15,37-41
„És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire az ő nemzetségeik szerint, és tegyenek a szeglet bojtjára kék zsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után, a melyek után ti paráználkodtok. Hogy megemlegessétek, és megcselekedjétek minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy legyek néktek Istenetekké. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.”
 

Hogy ez Jézus után megváltozott volna? Nem gondolom. Csak éppen nem kell/kellene már a külső jel, ami hivatott a hitünk felmutatására, (cicett, vér az ajtókereten) hanem mára már annyira ösztönösnek, annyira mélyről fakadónak kell/kellene lennie a Szentlélek által az Isten dicsőítésének, (Istennek való odaszánt élet) hogy az nyilvánvaló legyen mindenki számára. 

Apostolok Cselekedetei 5,1-14
„Egy ember azonban, névszerint Anániás, Safirával, az ő feleségével, eladá birtokát. És félre tőn az árából, feleségének is tudtával, és valami részét elvivén, az apostoloknak lábai elé letevé. Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezőnek árából félre tégy? Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek. Hallván pedig Anániás e szavakat, lerogyott és meghala; és mindenekben nagy félelem támada, kik ezeket hallják vala. Az ifjak pedig felkelvén, begöngyölék őt, és kivivén eltemeték. Történt aztán mintegy három órai szünet múlva, hogy az ő felesége, nem tudva, mi történt, beméne. Monda pedig néki Péter: Mondd meg nékem, vajjon ennyiért adtátok-é el a földet? Ő pedig monda: Igen, ennyiért. Péter pedig monda néki: Miért hogy megegyeztetek, hogy az Úrnak lelkét megkísértsétek? Ímé a küszöbön vannak azoknak lábaik, a kik eltemették férjedet, és kivisznek téged. És azonnal összerogyott lábainál, és meghala; bemenvén pedig az ifjak, halva találák őt, és kivivén eltemeték férje mellé. És támada nagy félelem az egész gyülekezetben és mindazokban, kik ezeket hallják vala. Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lőn a nép között; és egyakarattal mindnyájan a Salamon tornáczában valának. Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni: hanem a nép magasztalá őket; Hívők pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága.”
 

Egy ilyen szentségre, Isten is vigyáz! Ezt az egyöntetű akaratot a szentség fenntartására, Isten megvigyázza! Elgondolkodtunk már azon, miért lehetett oly fontos megemlíteni, hogy hol voltak a hívek egy akaraton? 

„Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lőn a nép között; és egyakarattal mindnyájan a Salamon tornáczában valának.” 

Zsoltárok könyve 92,1-16
„Zsoltár, ének szombat napra. Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges! Hirdetni jó reggel a te kegyelmedet, és éjjelente a te hűséges voltodat. Tíz húrú hegedűvel és lanttal, hárfán való zengedezéssel. Mert megvidámítottál engem Uram a te cselekedeteddel, a te kezednek műveiben örvendezem. Mely nagyok Uram a te műveid, igen mélységesek a te gondolataid! A balgatag ember nem tudja, a bolond pedig nem érti meg ezt: Hogy mikor felsarjaznak a gonoszok, mint a fű, és virágoznak mind a hamisság cselekedők, mindörökké elveszszenek ők; Te pedig Uram, magasságos vagy örökké! Mert ímé, a te ellenségeid elvesznek, és elszélednek mind a hamisság cselekedők! De magasra növeszted az én szarvamat, mint az egyszarvúét; elárasztatom csillogó olajjal. És legeltetem szememet az én ellenségeimen, és az ellenem támadó gonosztevőkön mulat majd a fülem. Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekedik, mint a czédrus a Libánonon. Plánták ők az Úrnak házában; a mi Istenünknek tornáczaiban virágzanak. Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek; Hogy hirdessék, hogy igazságos az Úr, az én kősziklám, és hogy nincsen hamisság benne!”

{flike}

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Nyomtatás