Szentség

Szentség

1Mózes 20,1-18
„És elköltözék onnan Ábrahám a déli tartományba, és letelepedék Kádes és Súr között, és tartózkodék Gérárban. És monda Ábrahám Sáráról az ő feleségéről: Én húgom ő. Elkülde azért Abimélek Gérárnak királya, és elviteté Sárát. De Isten Abimélekhez jöve éjjeli álomban, és monda néki: Ímé meghalsz az asszonyért, akit elvettél, holott férjnél van. Abimélek pedig nem illette vala őt, és monda: Uram, az ártatlan népet is megölöd-é? Avagy nem ő mondotta-é nékem: én húgom ő; s ez is azt mondotta: én bátyám ő. Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt. És monda az Isten néki álomban: Én is tudom, hogy szívednek ártatlanságában mívelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne vétkezzél ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed azt. Mostan azért add vissza az embernek az ő feleségét, mert Próféta ő: és imádkozik te éretted, és élsz; hogyha pedig vissza nem adod: tudd meg, hogy halállal halsz meg te, és minden hozzád tartozó. Felkele azért Abimélek reggel, és előhívatá minden szolgáját, s fülök hallatára mindezeket elbeszélé és az emberek igen megfélemlének. És hívatá Abimélek Ábrahámot, és monda néki: Mit cselekedtél mi velünk? És mit vétettem te ellened, hogy én reám és az én országomra ilyen nagy bűnt hoztál? Amiket cselekedni nem szabad, olyan dolgokat cselekedtél ellenem. És monda Abimélek Ábrahámnak: Mit láttál, hogy ezt a dolgot cselekedted? Felele Ábrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen istenfélelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért. De valósággal húgom is, az én atyámnak leánya ő, csakhogy nem az én anyámnak leánya; és így lőn feleségemmé. És lőn hogy amikor kibujdostata engem az Isten az én atyámnak házából, azt mondám néki: Ilyen kegyességet cselekedjél én velem, mindenütt valahová megyünk, azt mondjad én felőlem: én bátyám ez. Akkor Abimélek vett juhokat, ökröket, szolgákat és szolgálókat, és adá Ábrahámnak, és vissza adá néki Sárát is az ő feleségét. És monda Abimélek: Ímé előtted van az én országom, ahol tenéked jónak tetszik, ott lakjál. Sárának pedig monda: Ímé ezer ezüst pénzt adtam a te bátyádnak, ímé az neked a szemek befedezője mindazok előtt, akik veled vannak; és így mindenképpen igazolva vagy. Könyörge azért Ábrahám az Istennek, és meggyógyítá Isten Abiméleket, és az ő feleségét, és az ő szolgálóit, és szülének. Mert az Úr erősen bezárta vala az Abimélek háza népének méhét, Sáráért az Ábrahám feleségéért.”

Ez egy igen érdekes, de nagyon sokat mondó történet az igéből. A mai hívők hatalmas része el se tudja képzelni, hogy miért lenne bűn az, amiről nem is tudnak. Ezért van az, hogy sokan a tudatlanságba zárják önmagukat, és saját mértékkel mérik, hogy mi kedves és mi gonosz Isten előtt. Pedig a tudatlanság nem mentség, nem ment meg az ítélet elmarasztaló következményétől. Vagyis ha valamiről nem tudjuk, hogy Istent ingerli, és megtesszük, attól függetlenül még ingerli Istent és vétek terhel minket. A bűn az, amikor szándékosan vétkezünk Isten ellen, a vétek pedig az, amikor tudatlanságból követünk el valamit Isten ellen. A bűnnek nagyobb a következménye, de a vétek következménye sem csekély! Ahogyan láthattuk a történetben is, Abimelek (név jelentése: apám király) a szívének feddhetetlenségében vette magához Sárát, azaz nem tudta, hogy olyat cselekszik, ami Isten előtt nem kedves, de Isten mégis lesújtott a háza népére (betegség, meddőség), de teljes ítéletét nem árasztotta ki rájuk Isten. Csak miután Isten tudatta Abimelekkel a cselekedetének komolyságát, azaz Abimelek tudomására jutott, hogy amit tesz az bűn, így már súlyosabbá vált az ítélet, ami halált hozott volna rá és a háza népére. Isten figyelmeztette Abimeleket, mert Isten is jó kapcsolatra törekedett vele. Aki jó kapcsolatra vágyik Istennel, annak szentségben kell élnie, mivel Isten is szentségben él:

Ézsaiás könyve 57,15
„Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.”

Ismertebb igét is említve:

3Mózes 19,2
„Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.

Valamiért azt hiszik sokan, hogy Jézussal ez megváltozott. Azaz, hogy nem követelmény már a szentség, hogy a bűnök nem választhatnak el minket Istentől. Tulajdonképpen azt mondják ezzel, hogy Isten megváltozott! Pedig Jézus sem cselekedett vagy tanított mást. Amikor ugyanis Jézus bűnös emberekkel lépett kapcsolatba, mindig az volt az üzenete feléjük, hogy térjenek meg, ne vétkezzenek, cselekedjék az Atya parancsolatait, és ennek fényében kövessék Őt! Zákeushoz sem azért ment be, hogy úgy fogadja el, ahogyan van, hanem ahogyan a történetben is olvashatjuk, akkor jelentette ki Jézus az üdvösséget felette, mikor Zákeus a parancsolatokban meglátta hiányosságát, és tudta, hogy a parancsolatok szerint kell cselekednie.

Lukács evangéliuma 19,1-10
„És bemenvén, általméne Jerikhón. És ímé vala ott egy ember, akit nevéről Zákeusnak hívtak; és az fővámszedő vala, és gazdag. És igyekezék Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatá, mivelhogy termete szerint kis ember volt. És előre futván felhága egy eperfüge fára, hogy őt lássa; mert arra vala elmenendő. És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá őt, és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá; mert ma nékem a te házadnál kell maradnom. És sietve leszálla, és örömmel fogadá őt. És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bűnös emberhez ment be szállásra. Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.”

Miért is Ábrahám fia? Nem azért, mert Ábrahám leszármazottja, hanem azért, mert cselekedetei arról tesznek bizonyságot, hogy Ábrahám az ő atyja.

János evangéliuma 8,39-40
„Ezt mondták neki: "A mi atyánk Ábrahám." Jézus így szólt hozzájuk: "Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek. De ti meg akartok engem ölni, olyan valakit, aki azt az igazságot hirdettem nektek, amelyet az Istentől hallottam: Ábrahám ezt nem tette volna.”

Tehát a cselekedeteink határozzák meg, hogy kik vagyunk, nem az, hogy hova születtünk, hogy magunkat minek tartjuk. Isten megköveteli a szentséget, ezért akik vele jó közösségre törekednek, azoknak szentül kell élniük. A kezdő igénkkel párhuzamban olvassunk el egy újabb történetet:

Józsué könyve 7,1-12
„De az Izráel fiai hűtlenül bántak vala a teljesen Istennek szentelt dolgokkal, mert elvőn a teljesen Istennek szentelt dolgokból Ákán, Kárminak fia (ki a Zabdi fia, ki a Zéra fia a Júda nemzetségéből); felgerjede azért az Úrnak haragja Izráel fiai ellen. Külde ugyanis Józsué férfiakat Jérikhóból, Aiba, amely Bethaven mellett van, Bétheltől napkelet felé, és szóla nékik, mondván: Menjetek fel és kémleljétek ki azt a földet. És felmenének a férfiak és kikémlelék Ait. Majd visszatérének Józsuéhoz, és mondának néki: Ne menjen fel az egész nép; mintegy kétezer férfi, vagy mintegy háromezer férfi menjen fel, és megverik Ait. Ne fáraszd oda az egész népet, hiszen kevesen vannak azok! Felméne azért oda a népből mintegy háromezer férfi; de elfutának Ai férfiai elől. És megölének közülök Ai férfiai mintegy harminchat férfit, és üldözék őket a kaputól kezdve egész Sébarimig, és levágták őket a lejtőn. Azért megolvada a népnek szíve, és lőn olyanná, mint a víz. Józsué pedig megszaggatá az ő ruháit, és földre borula arccal az Úrnak ládája előtt mind estvéig, ő és Izráel vénei, és port hintének a fejökre. És monda Józsué: Ah Uram Istenem! Miért is hozád által ezt a népet a Jordánon, hogyha az Emoreus kezébe adsz minket, hogy elveszítsen? Vajha úgy akartuk volna, hogy maradtunk volna túl a Jordánon! Óh Uram! mit mondjak, miután meghátrált Izráel az ő ellenségei előtt! Ha meghallják a Kananeusok és e földnek minden lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a te nagy nevedért? És monda az Úr Józsuénak: Kelj fel! Miért is borulsz te arcra? Vétkezett Izráel, és általhágták szövetségemet is, amelyet rendeltem nékik, mert elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból is, és loptak is és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak. Ezért nem bírtak megállni Izráel fiai az ő ellenségeik előtt, hátat fordítottak ellenségeiknek, mert átkozottakká lettek. Nem leszek többé veletek, ha ki nem vesztitek magatok közül azt a nékem szentelt dolgot.

Izrael népe nem tudott Ákán bűnéről, mégis 36 ember halt meg ez miatt. De nem azért haltak meg, mert őket sújtotta haragjában Isten, hanem azért, mert nem vett részt a csatában Isten, azaz nem volt Izrael népével, és ennek az eredménye az volt, hogy 36 ember meghalt a harcban. Talán igazságtalannak tűnik az, hogy valaki meghal más bűne miatt? Isten nem igazságtalan, csak meg kellene érteni a szentség fontosságát. Istennel a közösséget meg lehet élni személyesen, és meg lehet élni közösségben. Az utóbbi, azaz a közösségben levő szentség megalapítása a legnehezebb, mivel ahogyan Ákán történetében is láthatjuk, egy ember miatt az egész közösség látta kárát, csakugyan egy ember miatt Isten eltávozhat a közösségből. Az apostolok idejében is szentség volt a közösségükben, olyannyira, hogy Isten maga takarította ki a kovászt (Anániás, Safira), hogy a közösség ne lássa kárát. De a mai napon, ahol telve vannak a gyülekezeti padok olyan hívőkkel, akik nem foglalkoznak Isten akaratával/parancsolatával, és természetesnek tartják, hogy bűnt követnek el, akkor miként lenne közöttük Isten?  

Bár lehet, hogy a következő igerészt sokan megmosolyogják, de nem véletlen adta parancsolatba Isten.

5Mózes 23,12-14
„A táboron kívül valami helyed is legyen, hogy kimehess oda. És legyen ásócskád a fegyvered mellett, hogy mikor leülsz kivül, gödröt áss azzal és ha felkelsz, betakarhassad azt, ami elment tőled; Mert az Úr, a te Istened, a te táborodban jár, hogy megszabadítson téged, és elődbe vesse a te ellenségeidet: legyen azért a te táborod szent, hogy ne lásson te közted valami rútságot, és el ne forduljon tőled.”

Akkor ezek szerint ennyi is elegendő ahhoz, hogy elforduljon tőlünk Isten? Az ige szerint igen, az emberek gondolatai szerint nem. De Isten arra hívott el minket, hogy az Ő szavát kövessük, ne pedig emberek véleményét.

{flike}

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Nyomtatás