Ítélkezés

Ítélkezés

A mai téma iránya az ítélet, de nem úgy mint Isten haragja ami minket ér, hanem hogy hogyan használ minket az Úr egy másik ember életében ítélet betöltésére. Ami megszokott a keresztényi körökben, az a másik megszólása, kioktatása, lenézése és test szerint való megítélése. Azért mondtam hogy test szerinti megítélése, mert Isten nem így ítél. Isten felhasznál minket mások életében (már ha alkalmasak vagyunk erre), hogy azáltal formálja őket, vagy éppen betöltse vétküket. Elég kemény eledelnek ígérkezik a mai, hiszen a legtöbb emberben él az, hogy a másikat helyrerakja ha épp erre okot adnak rá. Viszont nem így kellene lennie. Az igazság olykor irgalmatlan tud lenni, ha az nem társul kegyelemmel.

Jakab levele 2,13
„Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.”

Úgy olvastuk, hogy:

„...és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.”

Tehát Isten irgalma nagyobb az Ő ítéleténél! Vegyünk egy szemléletes példát. Egy fejfájáson segíthet egy szem fájdalomcsillapító, ha azt szájon keresztül vesszük be. Vagyis meg van a módja, hogy miképpen lehet segítségünkre ez a gyógyszer. Eképpen Isten is jól tudja, hogy milyen eszközzel tudja elérni a célját az adott ember életében. Mi viszont ehhez olykor nem vagyunk elég bölcsek.

Tudjuk Isten igéjéből azt, hogy mikor mit kell tennünk, de a módszert a legtöbben önkényesen végzik és ez bizony csak ronthat az amúgy már is rossz helyzeten. Gondoljuk csak el, hogy az előbb tárgyalt gyógyszert egy töltény magja helyére tesszük. Betesszük a pisztolyba majd fejbe lőjük a másikat vele. A gyógyszer bekerült a szervezetbe, csak ugye így halálává lett a gyógyulás helyett. Ilyen Isten rendeletei is számunkra, ha azt nem az Ő lelke által tesszük.

Példabeszédek 16,2
„Minden útai tiszták az embernek a maga szemei előtt; de aki a lelkeket vizsgálja, az Úr az!”

Nagy igazságot rejt ez az igevers. Amit teszünk, arról általában meg vagyunk győződve hogy helyes Isten szemében. Ám a cselekedetünk úgy lehet igaz Isten előtt, ha az Ő akarata szerint végezzük azt. Az Ő akaratát pedig megtaláljuk az Ő igéjében amiről már jól tudjuk, hogy az valójában Jézus. Jézus eképpen mondta:

János evangéliuma 15,4-5
„Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”

Aki tehát Jézusban van, az az Isten akaratát tudja cselekedni. De akiben nem él Isten igéje, az nem tud semmi jót sem cselekedni. Jézus felhívásával kezdődött az előbb felolvasott igerész, miszerint:

„Maradjatok én bennem...”

Vagyis értsük meg, hogy a hívő életünknek, Jézus követésének aktívnak kell lennie. Mert ha bár egykor követtük Őt, de már nem él bennünk Isten igéje, akkor ne is reménykedjünk hogy Isten országának az örökösei leszünk.

Máté evangéliuma 7,19
„Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.”

Ha nem maradunk Jézusban, akkor nem fogunk (mert nem tudunk) jó gyümölcsöt teremni.Ha pedig nem termünk jó gyümölcsöt, akkor tűzre vettetünk. Hát éljen bennünk Isten igéje, hogy általa életünk legyen!

Két fajta módon lehet Isten igéjét cselekedni:
1, ha Isten igéjét próbáljuk betölteni (testi erőlködés).
2, Jézus igéje él bennünk.

A kettő között az a hatalmas különbség, hogy mikor Isten igéjét próbáljuk betölteni, akkor valójában mi törekszünk Isten igéjének megfelelni. Tudjuk róla hogy jó, ezért próbáljuk azt megcselekedni. De ha Isten igéje él bennünk, akkor már nem mi törekszünk a betöltésére, hanem Isten igéje fogja irányítani az életünket. Az első tehát rabság, míg a második szabadság. A kulcs ismét a szeretet. Mert ha valaki csak próbálja magára ölteni Isten igéjét, akkor az erőtlen lesz és bukásokkal teli. De ha valaki szereti Isten rendeleteit, útját, akaratát, akkor nincs már erőlködés és fáradság, hiszen belülről kifelé természetesen meg fog nyilvánulni az, hogy Isten követői vagyunk akikben az Ő igéje él.

Máté evangéliuma 25,34-40
„Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.”

Láthatjuk tehát, hogy természetükké vált Isten igéjének a cselekvése. Nem azt mondták, hogy: „hát igen, megtettük mindezt, igaz nem volt egyszerű”. Hanem az volt a kérdésük, hogy: „Mikor?”

Ha mindennél jobban szeretjük Istent, az Ő igéjét Jézust, akkor valósággal élni fog bennünk. A Zsoltáros eképpen írja:

Zsoltárok 119,97
„Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!”

Úgy érzem kicsit még időznünk kell e témánál, hogy mi a különbség Isten igéjét megpróbálni cselekedni vagy hogy Isten igéje cselekedjen mibennünk. Képzeljük csak el, hogy Isten igéje kopogtat az ajtónkon:

Jelenések könyve 3,20
„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.”

Nem az a természetes, hogy Isten igéjének (Jézusnak) azonnal ajtót nyitunk? Nem várathatjuk, nem lehetnek kifogások. Nem ágyat kell kitolnunk neki és némi ételt. Hanem azonnal ajtót nyitni és beengedni!

Énekek éneke 5,1-7
„Bementem az én kertembe, én húgom, jegyesem, szedem az én mirhámat, az én balzsamommal, eszem az én lépesmézemet az én mézemmel, iszom az én boromat az én tejemmel. Egyetek barátim, igyatok, és részegedjetek meg, szerelmesim! Én elaludtam, de lelkemben vigyázok vala, és ímé az én szerelmesemnek szava, aki zörget, mondván: Nyisd meg nékem, én húgom, én mátkám, én galambom, én tökéletesem; mert az én fejem megrakodott harmattal, az én hajam az éjszakának harmatjával! Felelék én: Levetettem ruhámat, hogy-hogy öltözhetném fel? Megmostam lábaimat, mimódon keverném azokat a porba? Az én szerelmesem kezét benyujtá az ajtónak hasadékán, és az én belső részeim megindulának ő rajta. Felkelék én, hogy az én szerelmesemnek megnyissam, és az én kezeimről mirha csepeg vala, és az én ujjaimról folyó mirha a závár kilincsére. Megnyitám az én szerelmesemnek; de az én szerelmesem elfordult, elment; az én lelkem megindult az ő beszédén: keresém őt, de nem találám, kiáltám őt, de nem felele nékem! Megtalálának engem az őrizők, akik a várost kerülik, megverének engem, megsebesítének engem, elvevék az én felöltőmet tőlem a kőfalnak őrizői.”

Ebben az igerészben Jézus testesül meg és a mai kor egyháza. Isten Igéje zörget, de túl sok a kifogás. Sokan túl tisztának érzik magukat ahhoz, hogy megnyissák az ajtót Jézusnak. Így olvastuk:

„Levetettem ruhámat, hogy-hogy öltözhetném fel? Megmostam lábaimat, mimódon keverném azokat a porba?”

Vagyis röviden ami a mondanivalója: „Jézus, most nem alkalmas...”. Ahogyan pedig ezután olvastuk, Jézus elment, és bár kereste Őt, de már nem találta. Vegyük komolyan Isten igéjét, éljen bennünk hogy ez által közösségben legyünk Vele.

Visszatérve a kiinduló témánkhoz, ha tehát él bennünk Isten igéje, akkor tudni fogjuk az akaratát és nem száraz lesz számunkra Isten Igéje, hanem élő víz! Vagyis tudni fogjuk (mert Isten Igéje irányít minket), hogy az adott helyzetben hogyan is kell cselekednünk. Biztosan meg kell ítélnünk a testvérünket? Ha Isten úgy dönt hogy igen, akkor nem a szánk, hanem az életünk ahogyan Istenben vagyunk, az fogja megítélni őt. Ha a beszédünket és a cselekedeteinket mérlegre tennénk, akkor megdöbbennénk azon hogy mennyire nagyobb súlya van a cselekedeteinknek. Ugyan ez a helyzet ha Isten ítéletét és irgalmát vesszük. Nagy az Ő ítélete, de a kegyelme még nagyobb. Legyen bennünk is több irgalom mint ítélet, hogy méltóképpen az Ő gyermekeinek neveztessünk:

Máté evangéliuma 5,43-45
„Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.”

Ámen

{flike}












 


Nyomtatás