Közönséges vagy közkincs?

Római levél 15,4
„Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.” 

Áldott testvérek, e mai alkalom címe ez: közönséges vagy közkincs? Ahogy arról már szerdán beszélgettetek Anti testvérünkkel, a Szenttan eredetileg még nem volt oly elérhető a hívők számára, mint manapság. Senki nem tartotta az otthonában, hanem a gyülekezeti helyhez volt kötve, és szombatonként tanulmányozták, ráadásul egy komoly tanmenet szerint, ami biztosította azt, hogy évről, évre kiolvassák. Gondoljuk csak meg, minthogy a Szentírás egyáltalán nem volt bárki számára, bármikor elérhető, ezért a hívek, egyfajta izgalommal várták a szombatot, vagy a hét közben keresték a lehetőséget és a megfelelő személyt, hogy az igéről beszélhessenek. Akkor még volt tisztelete az igének. Ma pedig? Nos, bárki számára, bármikor elérhető, tehát általánosan úgy gondolkodnak a hívek, hogy „amikor csak akarom” tehát már nem az ige határoz arról, hogy mikor, hanem a hívő határozza meg az igének hogy mikor. Ennek eredménye, hogy bármikor és bárhol, csak most nem. És fontosabb lett a mindennapi teendő, mint a lehetőség. Így aztán az ige kivonult a köztudatból megvetés okán, és a hívek figyelmen kívül hagyják az Isten szavát. Nem hogy nem emlékeznek, de egyenesen sosem tudták! Egyszer olvastam egy „tanító” hozzám intézett szavait a fórumon, miszerint ő tanító már sok éve, és már egyszer kiolvasta a teljes Szentírást. Ez többeknek tetszett, nekem nem annyira, mert rögtön fel is merült bennem a kérdés, amit meg is fogalmaztam számára: ha te csak egyszer olvastad ki az évek alatt, amióta tanítasz, akkor mit tanítasz? Nincs senki, akinek ne lenne szüksége az Isten igéjére! Nincs olyan magasan kvalifikált szakszolgáló, akinek ne az ige határozná meg a szolgálatát. Egy példát szeretnék mutatni az igéből, ami szoros párhuzamban áll, a kezdő igénkkel: 

Dániel könyve 9,1-5
„Dáriusnak, az Asvérus fiának első esztendejében, a ki a Médiabeliek nemzetségéből vala, a ki királylyá tétetett vala a Káldeusok országán; Uralkodásának első esztendejében én, Dániel, megfigyeltem a könyvekben az esztendők számát, a melyről az Úr ígéje lőn Jeremiás prófétához, hogy hetven esztendőnek kell eltelni Jeruzsálem omladékain. És orczámat az Úr Istenhez emelém, hogy keressem őt imádsággal, könyörgéssel, bőjtöléssel, zsákban és hamuban. És imádkozám az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tevék, és mondám: Kérlek, oh Uram, nagy és rettenetes Isten, a ki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, a kik őt szeretik és teljesítik az ő parancsolatait. Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől...” 

Dánielről mindenkinek van ismerete, hogy próféta is volt, Istennek szolgája is volt, Istennek kedves is volt. De neki is az Isten igéjére volt szüksége, és az igéből jutott értelemre a dolgok felől. Az igéből értette meg, hogy eljött az idő, amiről Isten határozott. Ugyanakkor mást is tudott az igéből. Dániel ugyanis nem arra gondolt, hogy akkor automatikusan megszabadulnak a fogságból, hanem eszébe jutott az ige: 

2Mózes 2,23-25
„És lőn ama hosszú idő alatt, meghala az Égyiptom királya, Izráel fiai pedig fohászkodnak vala a szolgaság miatt, és kiáltnak vala és feljuta a szolgaság miatt való kiáltásuk Istenhez. És meghallá Isten az ő fohászkodásukat és megemlékezék Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéről. És megtekinté Isten az Izráel fiait és gondja vala rájok Istennek.” 

Azaz: az Isten ígérete, nem automatikusan megy végbe, hanem ha azoknak, akiknek tétetett az ígéret, kell is a beteljesedés. Dániel mindenekelőtt bűnvallással, bűnbánattal fordult az Istenhez bocsánatért. Valahogy úgy, mint ahogy azt a 106-os zsoltár is tanítja: 

Zsoltárok 106,1-6
„Dicsérjétek az Urat. Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme. Ki beszélhetné el az Úr nagy tetteit? és jelenthetné ki minden dicsőségét? Boldog, a ki megtartja a törvényt, és igazán cselekszik minden időben. Emlékezzél reám, Uram, népedhez való jóságodért; jőjj el hozzám szabadításoddal, Hogy láthassam választottaidhoz való jóvoltodat, és örvendezhessek néped örömében; hogy dicsekedjem a te örökségeddel! Vétkeztünk atyáinkkal együtt; bűnösök, gonoszok valánk...” 

Persze az is lehet, hogy manapság már annyira felvilágosult korban élünk, hogy a tudás hasztalanná tette a tanítást, és ezért nincs már szükség az Isten igéjére. Hiszen ma már soha senki nem érzi azt a fájdalmas ürességet, amit azok éreznek, akik távol érzik magukat az Úrtól, az Isten számukra tett ígéreteitől. Dániel még nem volt ily felvilágosult, tehát az igére volt szüksége. És az ige vezette őt, és biztosra futhatott, mert az ige nem téved! Az ige a jó Pásztor, és azok akik (Őt) követik, biztosan célba érnek. Bár, tehát a tudás hatalma, de mivel akárhogy nézem, nekünk csak öt almánk van. Lássuk be testvérek továbbra is szükségünk van az igére már csak azért is, mert hiszen Ő mondja: 

János evangéliuma 14,6
„Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” 

Az ige igazságra és igazságban vezet! Na, most a sorrend tehát: igazságra! Azaz az igazság fényénél az első, amit meglátunk, az a mi saját és kollektív bűneink! Tehát nem a te bűnöd, hanem az enyém, és az, amit én veled együtt követtem el. Most, amikor felismertem a bűneimet, két lehetséges út adódik, és mindkettő benne van a Szentírásban lehetőségként. Az első: 

1Mózes 3,1-13
„A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak. És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém...” 

Kígyó pedig csak sziszegni tudott már, ezért nem hivatkozott gondolom másra. Tehát ez a történet, az ember testivé válásának története, amikor megláthatjuk és felismerhetjük a testiesség jellemzőit is. Az igéből! Takargatás, bujkálás Isten elől, másra mutogatás. Nos, mivelhogy ez is egy megírt történet, és tudhatjuk ezek következményét az Igéből, tudhatjuk/tudhatnánk azt is, hogy ez a módi bármily széles körben preferált is, nem vezet célra. Van egy másik alternatíva is arra az estre, ha hirtelen szembesülünk a bűneinkkel. 

Dániel könyve 9,1-18
„Dáriusnak, az Asvérus fiának első esztendejében, a ki a Médiabeliek nemzetségéből vala, a ki királylyá tétetett vala a Káldeusok országán; Uralkodásának első esztendejében én, Dániel, megfigyeltem a könyvekben az esztendők számát, a melyről az Úr ígéje lőn Jeremiás prófétához, hogy hetven esztendőnek kell eltelni Jeruzsálem omladékain. És orczámat az Úr Istenhez emelém, hogy keressem őt imádsággal, könyörgéssel, bőjtöléssel, zsákban és hamuban. És imádkozám az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tevék, és mondám: Kérlek, oh Uram, nagy és rettenetes Isten, a ki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, a kik őt szeretik és teljesítik az ő parancsolatait. Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől. És nem hallgatánk a te szolgáidra, a prófétákra, a kik a te nevedben szóltak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének. Tied Uram az igazság, mienk pedig orczánk pirulása, a mint ez ma van Júda férfiain, Jeruzsálem lakosain és az egész Izráelen, a közel és távol valókon, mindama földeken, a melyekre kivetetted őket az ő gonoszságuk miatt, a melylyel vétkeztek ellened. Miénk, oh Uram, orczánk pirulása, a mi királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, a kik vétkeztünk ellened. A mi Urunké Istenünké az irgalmasság és a bocsánat, mert pártot ütöttünk ellene; És nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára, hogy járjunk az ő törvényeiben, a melyeket előnkbe adott, az ő szolgái, a próféták által. És az egész Izráel áthágta a te törvényedet, és elhajlottak, hogy ne hallgassanak a te szódra. Ezért reánk szakad az átok és eskü, a mely meg van írva Mózesnek, az Isten szolgájának törvényében; mert vétkeztünk ellene! És teljesíté az ő szavait, a melyeket szóla ellenünk és a mi bíráink ellen, a kik minket ítéltek, hogy nagy veszedelmet hoz reánk; mert nem történt olyan az egész ég alatt, a milyen történt Jeruzsálemben. A mint írva van a Mózes törvényében, az a veszedelem mind reánk jöve! És az Úrnak, a mi Istenünknek szine előtt nem esedeztünk, hogy megtértünk volna a mi álnokságainkból, és figyeltünk volna a te igazságodra. Azért készen tartotta az Úr a veszedelmet, és azt reánk hozá: mert igaz az Úr, a mi Istenünk minden cselekedetében, melyeket cselekszik; mert nem hallgattunk az ő szavára. Most azért, oh mi Urunk, Istenünk! a ki kihoztad a te népedet Égyiptom földéből hatalmas kézzel, és nevet szereztél magadnak, mint ma is van: vétkeztünk, gonoszul cselekedtünk! Uram, a te igazságod teljessége szerint forduljon el, kérlek, a te haragod és búsulásod a te városodtól, Jeruzsálemtől, a te szentséges hegyedtől, mert a mi bűneinkért és a mi atyáink hamisságaiért gyalázatára van Jeruzsálem és a te néped mindeneknek mi körültünk. És most hallgasd meg, oh Istenünk, a te szolgádnak könyörgését és esedezéseit, és világosítsd meg az Úrért a te orczádat a te szent helyeden, a mely elpusztíttatott. Hajtsad, én Istenem, a te füledet hozzánk és hallgass meg; nyisd meg szemeidet és tekintsd meg a mi pusztulásunkat és a várost, a mely a te nevedről neveztetik; mert nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük elődbe a mi esedezéseinket.” 

Ez bejön ez tuti, mert Dánielnek bevált. És mi is gyakorolhatjuk ezért lett megírva ez a történet. Hiszen és amivel kezdtük is a mai alkalmat: 

Római levél 15,4
„Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.” 

Persze az is igaz, hogy az ilyen vigaszokhoz lehetőségek ismeretéhez olvasnunk kell a Szentírást, sőt! Nem csak egyszerűen olvasni, hanem táplálkoznunk kell abból! Jézus mondja: 

János evangéliuma 6,24-35
„Mikor azért látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszállának ők is a hajókba, és elmenének Kapernaumba, keresvén Jézust. És megtalálván őt a tengeren túl, mondának néki: Mester, mikor jöttél ide? Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok. Munkálkodjatok ne az eledelért, a mely elvész, hanem az eledelért, a mely megmarad az örök életre, a melyet az embernek Fia ád majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten. Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit ő küldött. Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higyjünk néked? Mit művelsz? A mi atyáink a mannát ették a pusztában; a mint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök. Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak. Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret! Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.” 

Újra: 

„Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak.” 

De micsoda életet? Egy új életet, egy szent életet, egy az Istennek kedves életet immáron! Mert nem csak olvasni kell az igét, hanem élni is kell azzal! Meg is van írva: 

5Mózes 8,3
„És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, a melyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik.” 

A testi eledel a testet szolgálja és energiával látja el, így cselekedhet, így létezhet a test. A mennyekből leszállt kenyér, a lelket táplálja és erősíti és energiával látja el, így tud létezni, élni, cselekedni a lélek. Na, most az van tesók, hogy az Isten az embert, nem testinek, hanem lelkinek teremtette, és egyben ez a teremtés rendje is erre nézve. Ha a tested nem táplálod, egyre gyengébb és gyengébb lesz, majd annyira kimerül, hogy már éhséget sem érez, hanem szépen felmondja a szolgálatot, és lesz a legjobb esetben is egy csúnya halott és egy szép temetés. Ha a lelked nem táplálod, akkor a lélek kezd leépülni, amit elgyengülésként érez az ember, már nem süt olyan jó melegen a nap, megfakulnak a színek, az étel is ízetlen, az ég oly sötétre fordul, és ha a hívő ember továbbra is megvonja a lelkétől a mennyei táplálékot, nos, akkor ugyanúgy visszatér a testbe, mint azelőtt volt. Isten az Ő igéjét, közkincsnek szánta, de sajnos sokak számára közönséges és érdektelen lett. Nem tudják sokan, mekkora kincset tarthatnak a kezükben. Az ember akkor tudja csak értékelni azt, amije volt, amikor már elveszítette. Isten határozott e dolog felől is: 

Ámos könyve 8,11-13
„Ímé, napok jőnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után. És vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg. Azon a napon elepednek a deli szűzek, meg az ifjak is, a szomjúság miatt...” 

Értjük ezt testvérek? Ha az Úr igéje eltűnik a földről, akkor a világ, megszűnik létezni! Hiszen Isten a szavával tartja fenn a világmindenséget! A szava által vet határt a vizeknek, szavának engedelmeskednek az égen a világító testek, szavának engedelmeskedve szárnyalnak a madarak, nyüzsögnek a halak. Szava által élhet az ember is. Tehát testvérek, az ige az egyetlen alternatíva, aminek/akinek vezetése által, helyre állhat az Istennel való békességünk! Talán ezért is hívjuk Őt a békesség fejedelmének? Az ige a jó pásztor, akinek vezetése által, az Isten örömébe eljuthatunk. Az ige a jó tanácsos, aki megmutatja, mit vagy hogyan kell tennünk. Ézsaiásnál olvassuk: 

Ézsaiás könyve 30,18-21
„S azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges ő, hogy megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Istene az Úr; boldogok mindazok, a kik Őt szolgálják. Mert te nép, mely Sionon Jeruzsálemben lakol, nem fogsz te sírni többé, bizton könyörül rajtad Ő kiáltásod szavára, mihelyt meghallja, megfelel néked; És ad néktek az Úr kenyeret a keserűségben, és a nyomorban vizet, és nem kell többé elrejtőzködniök tanítóidnak, hanem szemeid tanítóidra néznek! És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok; ha jobbra és ha balra elhajoltok.” 

Most ahhoz, hogy ide eljussunk, kell egy megfelelő szituáció, mondjuk egy sivatag, ahol elkezdhetjük gyakorolni az éhezést, mert a jóllakott ember válogat. Ez egyébként rendkívül jól meg is figyelhető hívői körökben: „ne erről beszélj, inkább arról.” Vagy egy másik vonzat: a napokban egy munkatársam, akivel szoktam beszélgetni a vallásról azt mondta nekem: „kíváncsiságból megkóstoltam ezt a páskát, te és ebből nektek mennyit kell ennetek? Vagy esetleg valamivel lehet ezt ízesítenetek? Mert hát az íze.” Honnan is kezdjem? Gondoltam magamban, de aztán csak annyit mondtam: „nem az ízéért fogyasztjuk, hanem a jelentéséért, azért amit képvisel.” Amikor megvan az éhség, akkor jön Istentől a táplálék, ami új távlatokat nyit, új életre hív, új perspektívát vázol. A jóllakott ember válogatására jellemző az is, amikor azt halljuk testvérektől: „szeretnék valami bíztatót hallani Istentől; vagy mondhatna nekem valami szépet vagy jót.” Az Isten szavára éhes emberre jellemző pedig: „ó csak szólna hozzám, bármit, akár feddjen, ha az kell, csak szóljon hozzám. Mit tegyek? Mit csináljak? Min kell változtatnom, miben vétettem? Csak korrigáljon engem, csak egy szót.” Egyszer láttam a tv-ben egy műsort, valami filozófusról, arról beszélt, hogy egész életében kereste az élet értelmét mások nyomán és másokhoz hasonlóan. Sokat utazott, beszélgetett más filozófusokkal, bejárta a világot, de nem találta meg. És ahogy ült az asztalánál, a háta mögött, egy polcon, ott volt a Biblia.

{flike}