Kik vagyunk? Mi a célunk?

Megannyi keresztyén felekezetekből kovácsolt össze minket az Úr. Számunkra életbevágóan fontos az Isten igéje, és csakis ez által válhat valóra az igazi szeretet és az igazi egység. Megtalálhatsz bármikor minket a Fórumon írásban, hang általi beszélgetésekben a szerdai és a szombati közösségi összejöveteleken a Skype-on. Személyesen pedig a fórumozók találkozóján! Csatlakozz Te is a családias testvéri közösségünkhöz! Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban. A cél a valódi ellenség ellen harcolni és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla, amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról.
 

Egy csónakban evezünk

 

Máté evangéliuma 11,28-30
„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”
 

Áldott testvérek, van az úgy, hogy az élet különböző területein ért csapások, megpróbáltatások miatt, bizony megfáradunk. Nem kimondottan a bűnbeeséssel kezdődik az a momentum, ami által elsodródunk az Úrtól, de garantáltan az lesz a vége. Ebben az életben, az egyetlen lehetőségünk a megmaradásra, ha az Úrhoz, egyre közelebb húzódunk. Ilyenkor Rá figyelünk, amit mond, azt megtesszük, a tanításában járunk, egyszóval ilyenkor és ez által vagyunk alkalmasak arra, hogy Őt szolgáljuk. De! Mennél közelebb vagyunk az Úrhoz, annál inkább válunk a szitrá áhrá (másik oldal) célpontjaivá. Neki (Sátánnak) a közvéleménnyel ellentétben, nem az a célja hogy az Örökkévaló ellen fordítson bennünket, neki bőven elég az, ha inaktív állapotba tud juttatni. Ezzel máris eléri a célját, hiszen ha nem az Úrra figyelünk, nem tudjuk Őt szolgálni. Ha nem szolgáljuk Őt, akkor nem vagyunk fenyegetés, a sötétség oldalára. Ezzel egy időben, pedig már az Úrral sincs közösségünk, hiszen pont mással vagyunk elfoglalva, erről mindjárt bővebben! És a langymelegeket az Úr: kiköpi. (Jelenések könyve 3,16) Az ilyen „se nem hideg, se nem meleg” hívők, a szolgálatra alkalmatlan, engedelemre képtelen, tesze tosza társaság, akik hiába várják az irgalmat. Jézus mondja: 

János evangéliuma 12,26
„A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.”
 

Mint mondtam, bizony előfordul az a jelenség, hogy az egyszeri hívő, nem szándékos érdektelenségből kerülhet ebbe az inaktív állapotba. Ez a világ, és e világ fejedelme ad elfoglaltságot a hívő embernek. Munkahelyi problémák, családi dolgok, anyagi helyzet, vagy akár maga a szolgálat is, elvonhatja a figyelmet az Úrról. Ha nem Rá figyelünk, nem hallhatjuk Őt. Ha nem halljuk Őt, képtelenek leszünk Őt követni. A minket körülvevő sokszor kaotikus állapotokban is Őt kell a figyelmünk középpontjában tartani. Ismertem olyan testvéreket is, akik a valóban súlyos problémáik miatt, egy időre levették a szemüket az Úrról, majd ezt felismerve, a bűntudatuk által kötöztettek meg, és így adták fel, elhagyva szolgálatot, illetve közösséget is. Figyeljük meg Jézus hozzánk intézett szavát: 

Máté evangéliuma 11,28
„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.”
 

A megfáradt és megterhelt állapotunkban is magához hív minket Urunk. Nem azt várja tőlünk, hogy színészkedjünk, mintha minden happy lenne, nem azt várja tőlünk, hogy zárjuk a szekrénybe a csontvázakat, nem azt várja, hogy oldjuk meg önerőből a dolgainkat, és utána menjünk hozzá. Az Úr azt várja, hogy tapasztaljuk meg, és ismerjük be, hogy Ő az Úr, éspedig mindenek felett! A problémáink felett is! A prófétánál mondja: 

1Sámuel 2,6-8
„Az Úr öl és elevenít, Sírba visz és visszahoz. Az Úr szegénynyé tesz és gazdagít, Megaláz s fel is magasztal; Felemeli a porból a szegényt, És a sárból kihozza a szűkölködőt, Hogy ültesse hatalmasok mellé, És a dicsőségnek székét adja nékik; Mert az Úré a földnek oszlopai, És azokra helyezé a föld kerekségét.”
 

Az ember, amit meg tud oldani önerőből, abban akkor ugye nincs szüksége Jézusra. Csakhogy egy hívőnek, mindenben Jézusra van szüksége! A hit nem egy önmegvalósító szakkör! Tudni kell elismerni, hogy az Úrnak korlátlan hatalma van, éspedig mindenek felett. Tudnunk kell bízni Őbenne és az Ő igazságában. Tudnunk kell beletörődni az Ő akaratába, amikor nem egészen úgy alakulnak a dolgaink, mint ahogy mi szerettük volna. Testvérek az ebbe az állapotba süllyedés, nem új keletű, és nem is példa nélküli. Régen is volt már ilyen, és sokakat vitt el az Úrtól. Talán ez az oka, hogy Mózes, ránk hagyta az „imádságát”:

Zsoltárok 90,1-17
„Mózesnek, az Isten emberének imádsága. Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre! Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten. Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai! Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. Elragadod őket; olyanokká lesznek, mint az álom; mint a fű, a mely reggel sarjad; Reggel virágzik és sarjad, és estvére elhervad és megszárad. Bizony megemésztetünk a te haragod által, és a te búsulásod miatt megromlunk! Elédbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bűneinket a te orczádnak világa elé. Bizony elmúlik minden mi napunk a te bosszúállásod miatt; megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet. A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolczvan esztendő, és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, a mely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk. Ki tudhatja a te haragodnak erejét, és a te félelmetességed szerint való bosszúállásodat? Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Térj vissza Uram! meddig késel? és könyörülj a te szolgáidon. Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vígadjunk minden mi időnkben. Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képest, a melyekben gonoszt láttunk. Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!”
 

Amikor az ember leveszi a szemét az Úrról, bizony hirtelen lesz annyi látnivalója, hogy azt sem tudja hova kapja a szemét. Nézzük Pétert: 

Máté evangéliuma 14,25-32
„Az éjszaka negyedik részében pedig hozzájuk méne Jézus, a tengeren járván. És mikor látták a tanítványok, hogy ő a tengeren jára, megrémülének, mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt kiáltozának. De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! Péter pedig felelvén néki, monda: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken. Ő pedig monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, jár vala a vizeken, hogy Jézushoz menjen. De látva a nagy szelet, megrémüle; és a mikor kezd vala merülni, kiálta, mondván: Uram, tarts meg engem! Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedél? És a mikor beléptek a hajóba, elállt a szél.”
 

Először is, ha Péter „kicsinyhitű” volt az Úr szemében, akkor mi mik vagyunk? Hiszen a többi apostollal ellentétben, Péter meg merte szólítani az Urat, és a bizalmának megszavazását a saját, esetleges kárán szerette volna próba alá vetni: 

„Péter pedig felelvén néki, monda: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken.” 

Tudjuk az előzményekből, hogy a víz a szemből fújó szelek miatt viharos volt. Egy olyan közeg volt ez tehát, amiben az ember akár el is veszhet. Stílszerűen mondva esetleges hullámsír. Ez jelentheti számunkra azt is, hogy az életünk egy oly válságos helyzetbe kerül, ami akár le is győzhet bennünket. A szembe fújó szél, ami lehet az ellenség haragja, a viharos víz, ami a bajok, problémák árja. Péter ezek ellenére vagy talán pont ezek miatt, azt kérte „Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken.” Ez azt is jelenti, ha te vagy az Uram, mindezek felett is győzelemre vezethetsz! Te igen! És pont ez az, amit kér tőlünk Jézus: 

„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” 

Ezek után, a „kicsinyhitű” Péter, nem egy felfújható gumi kacsával tempózott az Úrhoz, hanem kilépett a csónakból! Ez nagyon fontos, mert tudható, hogy Péter, minthogy halász volt tudott úszni! Mégsem a saját ügyességét akarta latba vetni, nem a maga tudását akarta alkalmazni az Úrhoz való eljutáshoz, hanem egy eddig a számára ismeretlen módon az Úrban való abszolút bizalommal. Ezt fontos észben tartanunk a következők miatt is: 

„Ő pedig monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, jár vala a vizeken, hogy Jézushoz menjen. De látva a nagy szelet, megrémüle; és a mikor kezd vala merülni, kiálta, mondván: Uram, tarts meg engem! Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedél?” 

Jézus hatalma által, a benne való abszolút bizalommal, Péter minden e világi törvényszerűségre fittyet hányva úgy, mint fizikai törvények az emberi gondolkodás által, a lehetetlenség törvényszerűsége. A megtartójához közeledett. Aztán, talán csak egy pillantás erejéig, levette a szemét az Úrról, és máris meglátta a maga képtelenségét, a fenyegetés nagyságát, és ezzel egy időben merülni kezdett. Mint mi, amikor végső elkeseredésünkben, egy teljesen irányíthatatlan helyzetben az Úrhoz kiáltunk, Ő el is kezdi a szabadítást, és amikor már-már kezdjük magunkat biztonságban érezni, mert látjuk, hogy a legyőzhetetlen akadályoknak ítélt, súlyos problémák, Jézus hatalma mellett eltörpülnek. Egy pillanat erejéig szétnézünk, hogy lássuk, hogy az Úr, miken segített át, és megrémülünk a látványtól, a nem szűnő fenyegetéstől, a problémák nagyságától, és már süllyedünk is. De még ebben az állapotunkban is, legyen előttünk példa Péter, aki nem adta fel a hitét, nem vette kezébe a küzdés lehetőségét, nem tempózott vissza a csónakhoz pillangózással, hanem az Úrhoz kiáltott: „Uram, tarts meg engem!” Vagyis, Uram, ha te nem segítesz most, akkor végem! Ez egy olyan ember segítség sikolya, aki elhatározta magában, hogy semmi más módja nem érdekli a menekedésnek, csak az Úr segítsége! Azt vélem, Péter bár számomra példaadóan viseltetett, de nem úttörőként, és azt is gondolom, hogy Péter is a Szenttanból vette a bátorítást ehhez: 

Jónás könyve 2,1-11
„Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És lőn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel. És könyörge Jónás az Úrnak, az ő Istenének a halnak gyomrából. És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték és meghallád az én szómat. Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam! És én mondám: Elvettettem a te szemeid elől; vajha láthatnám még szentséged templomát! Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hinár szövődött fejemre. A hegyek alapjáig sülyedtem alá; bezáródtak a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a mulásból, oh Uram, Istenem! Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába. A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat; De én hálaadó szóval áldozom néked; megadom, a mit fogadtam. Az Úré a szabadítás. És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra.”
 

És igen, lehet az úgy, hogy a hitünk, mely egykor harsogó és erőt sugárzó volt, egy adott pillanatban, már reménységgé zsugorodik. De! A történet vége: 

Máté evangéliuma 14,31-32
„Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedél? És a mikor beléptek a hajóba, elállt a szél.”
 

A végső pillanatban, amikor az életünk és minden más csak tűnő árnnyá válik, de az utolsó kapaszkodó, amit kétségbe esve keresünk, az nem a magunk ereje, nem a tudásunk, hanem az Úr keze. Amikor mi már nem vagyunk képesek az Úrhoz közeledni, de az utolsónak gondolt sóhajunk az Úrhoz száll, akkor az Úr jön értünk, és hirtelen elcsendesedik minden vihar. Ám ez csak akkor lehetséges, ha minden figyelmünk az Úrra van szegezve. Ha Őt nézzük, ha benne reménykedünk, ha benne gyönyörködünk. Talán ezért adja bölcs tanácsként Pál, a megmaradás kulcsaként: 

Kolosse levél 3,12-17
„Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is; Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint a mely a tökéletességnek kötele. És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek. A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak. És mindent, a mit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa.”
 

Valójában Mózes is erre int, bár burkoltan, de azért ugye értjük a célzást? 

Zsoltárok 90,16-17
„Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!”
 

Az Úrnak bennünk való örömét mi is váltja ki? Nos, ahogy meg is van írva: 

5Mózes 30,8-10
„Te azért térj meg, és hallgass az Úr szavára, és teljesítsd minden parancsolatát, a melyeket én e mai napon parancsolok néked. És bővölködővé tesz téged az Úr, a te Istened kezeidnek minden munkájában, a te méhednek gyümölcsében, a te barmodnak gyümölcsében és a te földednek gyümölcsében, a te jódra. Mert hozzád fordul az Úr és öröme lesz bened a te jódra, a miképen öröme volt a te atyáidban. Hogyha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván az ő parancsolatait és rendeléseit, a melyek meg vannak írva e törvénykönyvben, és ha teljes szívedből és teljes lelkedből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez.”
 

Kezeink munkájának állandósága? Hogy tegye a kezeink munkáját állandóvá? De hát mi és ki marad meg örökké? Mert Mózes azt mondja: 

„...és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!” 

Tehát úgy magát az elvégzett munkát, mint azt, aki elvégezte azt. De a kérdés marad! Ki és mi marad meg örökké? 

1János levele 2,17
„És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
 

Hogyan tudjuk, hogy az életünkre, szolgálatunkra, döntéseinkre nézve mi az Isten akarata? Na, ehhez kell mindenkor az Úrra figyelnünk!