Kik vagyunk? Mi a célunk?

Megannyi keresztyén felekezetekből kovácsolt össze minket az Úr. Számunkra életbevágóan fontos az Isten igéje, és csakis ez által válhat valóra az igazi szeretet és az igazi egység. Megtalálhatsz bármikor minket a Fórumon írásban, hang általi beszélgetésekben a szerdai és a szombati közösségi összejöveteleken a Skype-on. Személyesen pedig a fórumozók találkozóján! Csatlakozz Te is a családias testvéri közösségünkhöz! Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban. A cél a valódi ellenség ellen harcolni és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla, amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról.
 

Velünk van Isten?

Egy hívő számára ez nagyon fontos kérdés, a válasz pedig még annál is fontosabb. Bár sokan könnyelműen kezelik ezt a kérdést, mondva, hogy természetes hogy velünk van az Úr, hiszen átadtuk neki az életünket. De csakugyan átadtuk? Mert bár lehet így gondolkozni és hinni, de sokszor a gyakorlat teljesen mást mutat. Jézus tökéletes példát adott az életén keresztül arról, hogy mit jelent Istennek átadni az életünket. Mit is tett Jézus? Önmagát adta miértünk! De nem csak a halálával, hanem az életével is.

Máté evangéliuma 20,28
„Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.”

Szolgált az életével, másokért élt és nem önmagáért. Pál így emlékszik meg róla:

Filippi levél 2,5-8
„Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.”

Bár sajnos a mai napig is vitatéma, hogy fontos-e az Istennek való engedelmesség, pedig az igében mindenütt egyértelműen fellelhető, mint alapkövetelmény. Ennek hiánya pedig súlyos, és végleges büntetéssel jár.

Zsidó levél 3,12-19
„Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által: Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk. E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor. Mert kik keseredtek el, mikor ezt hallák? Nemde mindazok, akik kijövének Égyiptomból Mózes által? Kikre haragudott vala pedig meg negyven esztendeig? avagy nem azokra-é, akik vétkeztek, akiknek testei elhullottak a pusztában? Kiknek esküdött pedig meg, hogy nem mennek be az ő nyugodalmába, hanemha az engedetleneknek? Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség miatt.”

Egy kicsit időzzünk ennél a történetnél. Az imént felolvasott igerész Izrael vándorlásának azon idejéről emlékezik meg, mikor Isten elhatározta a 40 éves pusztai vándorlást a nép bűne miatt. Mi volt ez a bűn, amiért ezt kellett elszenvedniük?

4Mózes 13,22-34
„Fölmentek délnek és elérkeztek Hebrónig; ott voltak pedig Áchimon, Sésáj és Tálmáj, Ánok szülöttei; Hebrón pedig hét évvel előbb épült, mint az egyiptomi Cóán. Elérkeztek Eskól völgyéig és ott levágtak egy szőlővenyigét és egy szőlőfürtöt, és vitték azt ketten a póznán; meg a gránátalmákból és a fügékből. Azt a helyet elnevezték Eskól völgyének, a szőlőfürt miatt, melyet Izrael fiai onnan levágtak. És visszatértek az ország kikémleléséből negyven nap múltán. Elmentek és elérkeztek Mózeshez és Áronhoz, meg Izrael fiai egész községéhez, Poron pusztájába, Kádesig; és feleletet hoztak nekik, meg az egész községnek, és megmutatták nekik az ország gyümölcsét. Elbeszélték neki és mondták: Bementünk az országba, ahova küldtél bennünket; és valóban tejjel-mézzel folyó az, ez meg a gyümölcse. Csakhogy hatalmas a nép, mely az országban lakik, a városok erősítettek, igen nagyok és Ánok szülötteit is láttuk ott. Amálék lakik a déli földön, a Chitti, Jevúszi és Emóri a hegységen lakik a Kánaáni pedig lakik a tengernél és a Jordán partján. És Káleb csitította a Mózes ellen (háborgó) népet és mondta: Fölmegyünk bizony és elfoglaljuk azt, mert bírni fogunk vele. De a férfiak, kik vele együtt fölmentek, mondták: Mi nem mehetünk fel azok a nép ellen, mert erősebb az nálunk. Így terjesztették rossz hírét az országnak, melyet kikémleltek, Izrael fiai előtt mondván: Az ország, melyen átvonultunk, hogy kikémleljük, olyan ország, mely fölemészti lakóit és az egész nép, melyet benne láttunk, szálas emberek. Ott láttuk az óriásokat, Ánok fiait az óriások közül; olyanok voltunk szemeinkben, mint a sáskák és olyanok voltunk az ő szemeikben is.”

Majd erre következett Isten ítélete, amit itt olvashatunk:

4Mózes 14,27-35
„Meddig tűrjem e gonosz községnek, hogy zúgolódnak ellenem? Izrael fiainak zúgolódását, mellyel zúgolódnak ellenem, hallottam. Mondd nekik: Amilyen igaz, hogy élek, úgymond az Örökkévaló, bizony, amint szóltatok füleim hallatára, így cselekszem veletek! Ebben a pusztában hulljanak el hulláitok, és pedig mind a megszámláltjaitok, teljes számotok szerint, húsz évestől fölfelé, akik zúgolódtatok ellenem. Bizony nem mentek be az országba, amelyre nézve fölemeltem kezemet, hogy ott lakoztatlak benneteket csak Káleb, Jefune fia és Józsua, Nún fia. Gyermekeiteket azonban, akikről azt mondtátok, martalékká lesznek, azokat beviszem, hogy megismerjék az országot; melyet ti megvetettetek. A ti hulláitok pedig elhullanak ebben a pusztában. Fiaitok pedig barangoljanak a pusztában negyven évig és viseljék paráznaságtok (büntetését), míg végük lesz hulláitoknak a pusztában. A napok száma szerint, amíg kikémleltétek az országot negyven nap, egy-egy napért egy-egy évre, viseljétek bűneiteket negyven évig, hogy megismerjétek az én elfordulásomat. Én az Örökkévaló szóltam, valóban azt cselekszem ez egész gonosz községgel, mely összegyűlik ellenem; ebben a pusztában legyen végük és itt haljanak meg.”

Izrael népe nem akart harcolni, mert lehetetlennek tartották a győzelmet! A kémek nagy része elbátortalanította a népet, mondva, hogy náluk erősebb az ellenség.

Hiszen nem ezt teszik ma is? Lehetetlennek tartják a bűn felett való győzelmet, ezért meg sem próbálják, a pásztorok bűnben legeltetik a juhokat, a tanítók a bűn legyőzhetetlen erejéről tanítanak! Mégis azt vallják, hogy velük van az Isten. De miért gondolják ezt, holott ők nincsenek Istennel?

Szomorú, de a legtöbben Isten jelenlétét érzelmi megtapasztalások útján keresik, jelekben, csodákban, pedig Jézus sem ezekben élte meg az Atya jelenlétét, ezért nekünk sem ebben kellene. Persze nagyon megható és látványos a fenntartott kéz, a könnyek, az ének, a tánc és ehhez hasonlók, de Isten nem ezekből olvas, őt nem lehet megtéveszteni semmivel sem. Nem ezekben kellene keresni Istent, hanem abban, amit Ő határozott meg. Ez pedig a szavának való alárendelés, az ige engedelmes követése. Ahogyan Jézus is tette, és bizonyságot is tett erről:

János evangéliuma 8,28-30
„Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem amint az Atya tanított engem, úgy szólok. És aki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek. Amikor ezeket mondá, sokan hivének ő benne.”

Jézus is ebből tudta, hogy az Isten vele van! Emlékezzetek csak Lázár történetére, mikor Jézus a jelenvaló sokaság előtt mondott hálát azért, hogy Isten meghallgatja őt. Holott jól tudta, hogy mindig meghallgatja, de erről bizonyságot kellett tennie az emberek előtt:

János evangéliuma 11,41-43
„Elvevék azért a követ onnan, ahol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem. Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem. És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jőjj ki!”

Vagy ott van az égből jövő szózat is:

János evangéliuma 12,23-30
„Jézus pedig felele nékik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia. Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya. Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez órára. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem. A sokaság azért, amely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki. Felele Jézus és monda: Nem én érettem lőn e szó, hanem ti érettetek.

Jézus nem a jelekben és csodákban találta meg a visszaigazolást Istentől. Hanem ahogyan olvastuk is, abból tudta, hogy vele van az Atya, hogy az Ő akaratát cselekedte. Nekünk is ezt kell tennünk, nem egyéb dolgot.

Filippi levél 4,8-9
„Továbbá, Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok. Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz.”