Kik vagyunk? Mi a célunk?

Megannyi keresztyén felekezetekből kovácsolt össze minket az Úr. Számunkra életbevágóan fontos az Isten igéje, és csakis ez által válhat valóra az igazi szeretet és az igazi egység. Megtalálhatsz bármikor minket a Fórumon írásban, hang általi beszélgetésekben a szerdai és a szombati közösségi összejöveteleken a Skype-on. Személyesen pedig a fórumozók találkozóján! Csatlakozz Te is a családias testvéri közösségünkhöz! Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban. A cél a valódi ellenség ellen harcolni és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla, amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról.
 

Röviden, tömören és velősen

 

Lukács evangéliuma 14,1-35
„És lőn mikor a főfarizeusok közül egynek házához ment szombatnapon kenyeret enni, azok leselkednek vala ő utána. És ímé egy vízkóros ember vala ő előtte. És felelvén Jézus, szóla a törvénytudóknak és a farizeusoknak, mondván: Szabad-é szombatnapon gyógyítani? Azok pedig hallgatának. És ő megfogván azt, meggyógyítá és elbocsátá. És felelvén nékik, monda: Ki az közületek, a kinek szamara vagy ökre a kútba esik, és nem vonja ki azt azonnal szombatnapon? És nem felelhetnek vala ő ellene semmit ezekre. És egy példázatot monda a hivatalosoknak, mikor észre vevé, mimódon válogatják a fő helyeket; mondván nékik: Mikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a fő helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló embert is hivott meg az, És eljövén az, a ki mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd ennek a helyet! És akkor szégyennel az utolsó helyre fogsz ülni. Hanem mikor meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre; hogy mikor eljő az, a ki téged meghívott, ezt mondja néked: Barátom ülj feljebb! Akkor néked dicsőséged lesz azok előtt, a kik veled együtt ülnek. Mert mindenki, a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik. Monda pedig annak is, a ki őt meghívta: Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat; nehogy viszont ők is meghívjanak téged, és visszafizessék néked. Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat: És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor. Hallván pedig ezeket egy azok közül, a kik ő vele együtt ülnek vala, monda néki: Boldog az, a ki eszik kenyeret az Isten országában. Ő pedig monda annak: Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat meghíva; És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész! És mindnyájan egyenlőképen kezdék magokat mentegetni. Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem! És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azért nem mehetek. Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá ezeket az ő urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utczáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide. És monda a szolga: Uram, meglett a mint parancsolád, és mégis van hely. Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam. Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat. Megy vala pedig ő vele nagy sokaság; és megfordulván, monda azoknak: Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom. Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde először leülvén felszámítja a költséget, ha van-é mivel elvégezze? Nehogy minekutána fundamentomot vetett, és elvégezni nem bírja, csúfolni kezdje őt mindenki, a ki látja, Ezt mondván: Ez az ember elkezdette az építést, és nem bírta véghez vinni! Vagy valamely király, mikor háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leülvén először tanácskozik, hogy tízezerrel szembeszállhat-é azzal, a ki ő ellene húszezerrel jött? Mert különben még mikor amaz távol van, követséget küldvén, megkérdezi a békefeltételeket. Ezenképen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom. Jó a só: de ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg? Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: kivetik azt. A kinek van füle a hallásra, hallja.”
 

Áldott testvérek, a mai alkalommal az evangélium e fejezetét vizsgáljuk meg, részenként. Mielőtt azonban elkezdenénk, tisztázzunk néhány tényt, ami sajnos nem mindenki által ismert. Elsőként: 

„És lőn mikor a főfarizeusok közül egynek házához ment szombatnapon kenyeret enni...” 

Nos, ez a jelenet, nem egy uzsonna, nem is ebéd. A Sabbati étkezés egyértelműen vacsoráról szól. Az étkezés, a Sabbat beköszönte után esedékes, és természetesen fő étkezés. A Sabbat, a pénteki Yom hecz vagyis félnap, ami naplementével kezdődik. Yom hecz azaz félnap, mert csak délig tart a közönséges nap, utána már a szombat beköszöntét várják az emberek, azaz a találkozást az Úrral. Fél nap van arra, hogy lezárják az elmúlt hetet, és készüljenek a Sabbatra, és ezzel megalapozzák az új hetet is. Így minden napot az Úrral kezdünk és az Úrral zárunk, reggeli és esti ima, és minden hetet is az Úrral kezdünk, és az Úrral is zárunk. A nap kezdése ellenben nem a reggel. Sokan azt gondolják, hogy reggellel kezdődik a nap, ám ez nem így van, és két tényezőből tudhatjuk ezt. Az első: 

1Mózes 1,8
„És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.”
 

Előbb az este, azután a reggel. Tehát, az este nem a nap búcsúztatója, hanem reményben az új nap kezdete. A másik ok pedig az alvás, egy olyan dolog, ami bizonyos mértékben hasonlít a testi halálhoz. Alvás közben nem tud az ember magáról, és nincs rá biztosíték, hogy lesz ébredés. Egy ilyen állapotba készülni Isten nélkül, és az életünk Isten előtt való lezárása rendezése nélkül, felelőtlenség! Ezért nevezi a testi halál állapotát is az írás, alvásnak. Például: 

János evangéliuma 11,11-14
„Ezeket mondá; és ezután monda nékik: Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem őt. Mondának azért az ő tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul. Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de ők azt hitték, hogy álomnak alvásáról szól. Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár megholt.”
 

Illetve Páltól: 

1Korintusi levél 15,51
„Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.”
 

Tehát mostantól értjük Pál azon figyelmeztetését is, amikor azt mondja: 

1Thesszalonikai levél 5,6
„Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok.”
 

Akkor nem az aszkéta életről és az éjszakai alvás megvonásáról beszél, hanem arról, hogy ne éljünk testies életet, ami az Isten számára halott, hanem éljünk az Istennek tetsző, engedelmes életet. A vacsora tehát, és főleg ebben a részben tárgyalt Sabbati vacsora, az életünk Istennel történő rendezése és lezárás napi, heti és akár végleges szinten, ugyanakkor, ha lesz holnap és jövő hét, akkor azok megalapozása Istennel! Mindezek az eddigiek, elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy megérthessük a történéseket és példázatokat a Lukács 14-ben. A történetünk első hat verse arról szól, hogy amint régen, úgy ma is sokan azt gondolják a Sabbat valójában a tiltások halmaza, amikor is senki semmit nem tehet. Ahogyan arról pár hónappal ezelőtt Anti testvérünk tanított, „nem szabad, hogy arról szóljon a Szombat, hogy mi mindent nem tehetünk, sokkal inkább arról kell, hogy szóljon, hogy mennyi mindent igen!” Illetve „a Szombatot Istennel való találkozó dátuma, úgyis meg lehet törni, ha lekötözve ülsz egy széken, ha az elmédben és a szívedben, nem a Szent dolgokra összpontosítasz.” És pont ez a kulcsa, a Lukács 14,16-24-ig terjedő példázat megértéséhez! 

Lukács evangéliuma 14,16-24
„Ő pedig monda annak: Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat meghíva; És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész! És mindnyájan egyenlőképen kezdék magokat mentegetni. Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem! És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azért nem mehetek. Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá ezeket az ő urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utczáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide. És monda a szolga: Uram, meglett a mint parancsolád, és mégis van hely. Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam. Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat.
 

Ugyan nem csak a Szombatról lehet szó, hiszen vannak az Úrnak ünnepei még ezen kívül is, de a Szombat a leggyakoribb alkalom, hiszen az minden héten van. De attól, hogy gyakori, még nem lehet közönséges! Soha nem szabad a szentségest keverni a közönségessel. Ezen példázatban az Úr, pont arról tesz bizonyságot, hogy amikor eljönnek az Úrral való találkozás napjai, Úr ünnepei, akkor azok, akik állítólag az övéi, inkább mással vannak elfoglalva, mint az ő előtte való megjelenéssel pont, mint manapság. Persze ezt a részt is sikerült félremagyarázni és félreérteni sokaknak: 

Lukács evangéliuma 14,21-24
„Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá ezeket az ő urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utczáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide. És monda a szolga: Uram, meglett a mint parancsolád, és mégis van hely. Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam. Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat.”
 

Erre a három versre gondolok. Mert erre a félreértett három versre értik ma azt, hogy a zsidókat elvetette az Isten, és haragjában most már beéri akárkivel feltétel nélkül, csak ne az Ő népéből való legyen az illető. Ez a szó, hogy „kényszerítés” a Biblia nyelvezetében, szintén nem azt jelenti, mint amit arról gondolunk. Kényszerítés = a legnyomatékosabb kérés, amitől reméljük, hogy ellenállhatatlanságot ad a kérésünknek, például: 

Máté evangéliuma 26,63
„Jézus pedig hallgat vala. És felelvén a főpap, monda néki: Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek Fia?”
 

Vagy: 

Márk evangéliuma 5,7
„És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.”
 

Tényleg valaki is azt merte/meri gondolni, hogy egy démon erőt vehet Jézuson? A kényszerítés a legnyomatékosabb kérés! Ha ez a kérés Isten felé irányul, akkor azt könyörgésnek nevezzük. Tehát így tisztázandó az évezredes téveszmét: 

„Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam.” 

Azaz, kérd őket, hogy hozzám jöjjenek. Megtérésre hívás. A megtérteket sem bilincsekben hozzák az Isten országába, hanem engedelem által! Ha mennek, akkor tehát az engedelem útján mennek! Ha nem mennek, akkor ők sem jutnak be! És ha már az engedelem útja, rögtön itt a folytatás, ami egyben útmutató az engedelemhez: 

Lukács evangéliuma 14,25-35
„Megy vala pedig ő vele nagy sokaság; és megfordulván, monda azoknak: Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom. Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde először leülvén felszámítja a költséget, ha van-é mivel elvégezze? Nehogy minekutána fundamentomot vetett, és elvégezni nem bírja, csúfolni kezdje őt mindenki, a ki látja, Ezt mondván: Ez az ember elkezdette az építést, és nem bírta véghez vinni! Vagy valamely király, mikor háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leülvén először tanácskozik, hogy tízezerrel szembeszállhat-é azzal, a ki ő ellene húszezerrel jött? Mert különben még mikor amaz távol van, követséget küldvén, megkérdezi a békefeltételeket. Ezenképen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom. Jó a só: de ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg? Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: kivetik azt. A kinek van füle a hallásra, hallja.”
 

Sajnos vannak, akik hirtelen fellángolásból döntenek úgy, hogy megtérnek az Istenhez, de amikor rálépnek a hit útjára, akkor értik meg, hogy nem is tetszik nekik az. Mert nem akar lemondani a maga életéről, és túl nagynak látja az „árat” amibe a hívő élet „kerül”. Számára/számukra, túl fontosak az értékrendjük, és azokról végül is nem hajlandóak lemondani. Jézus előre tisztázza, a követésének feltételeit! Senki és semmi nem lehet fontosabb, mint Isten! Jézust követni azt jelenti, úgy élni, mint ahogyan Jézus él! Azaz, mindent Istenért, és az ő tetszéséért! Ha ezt valaki „megfizethetetlenül soknak” tartja, az bele se kezdjen!