Szerző Téma: Hitetlenek áldást nyerhetnek?  (Megtekintve 10105 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Nem elérhető erdei

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1752
Re:Hitetlenek áldást nyerhetnek?
« Válasz #30 Dátum: 2011 Augusztus 25, 15:15:04 »
Nem ábrándítasz ki Zoltán.

Én azt hiszem, hogy minden ember, Istent hordozza.
Minden emberben van egy isteni rész, még a lehető leggonoszabban is.
Egy ideje, ha ránézek egy emberre, én ezt a részt látom benne. Nálam ezt munkálta ki a hit. Sokan ezért úgy vélik, hogy valamifajta liberális keresztény vagyok, pedig nem.
Már jó ideje, nem akarom átformálni őket, vagy megváltoztatni az életüket. Egyszerűen élvezem a társaságukat, (nem mindenkiét) elfogadom olyannak őket amilyenek. Az igazság az, hogy szeretem az embereket.
Tudod volt időszak az életemben, mikor annyira ítélkező voltam, hogy azt mondtam, egy dohányos sem juthat a mennyországba. Ma már egészen másképpen gondolom. (a dohányzás természetesen nem egészséges, sőt, soha ne gyújtson rá senki)
Egy angol fiú, eljött beszélgetni az evangéliumról. Több helyen tartott előadást. Az egyikre elmentem én is. Azt mondta, a bemerítkezés nem része az üdvösségnek. Na ez engem annyira felbosszantott, hogy ott hagytam csapot "papot", mert annyira bántott, amit mondott. Én több mint egy évet vártam a bemerítésemre, igyekeztem szent életet élni (most is). Mindenféle fejtágításon részt vettem, hogy bemerítsenek! Ez meg azt mondta, hogy nem számít! Gondolhatjátok mit éreztem. Akkor! Igen, akkor jobban szerettem magamat mint Isten igéjét. Jézus pedig, még annál is jobban szeretett, ahogy én szerettem magam. Mert az Ő szeretete önzetlen, míg az enyém önző, és hiú volt.
Aztán elvezetett a gondolat oda, hogy ha Jézus engem akkor is szeretett mikor én senkit sem, még magamat sem fogadtam el, akkor mást miért ne szeretne? Mivel vagyok én több vagy jobb másoknál? Semmivel. Talán annyival, hogy én tudom mikor követek el rossz dolgokat. Ezzel sem jobb vagyok, csak több, hogy tudjam hol a helyem.
Szóval, Krisztus szeretetétől semmi nem választ el senkit. Legkevésbé az én nagy akarásom. Mikor ezeket megértette velem az Úr, azt is megértettem, hogy törekednem kell nekem is arra, hogy úgy lássam az embertársaimat mint ahogy Ő. Tudod a test lámpása a szem! Mi pedig Krisztus teste vagyunk. Ha pedig nem az Ő szemével látunk, megette a fene az egészet.
Tudjátok Jézus úgy tekint minden emberre, mint a saját gyermekére, akiben ott van a lehetőség arra, hogy olyan legyen mint az apukája, mert ott van az apukájából egy rész. Ez a rész, ami emberré tesz minket. Ha nem is jut el mindenki addig, hogy keresztény legyen, vagy nem jut el Jézusig (talán azért mert soha nem is hallott róla) ez még nem választja el Isten szeretetétől, sem kegyelmétől.
 :044: :2smitten:
1Kor 1:27  Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;

Nem elérhető zoltan

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1594
  • Testvér
Re:Hitetlenek áldást nyerhetnek?
« Válasz #31 Dátum: 2011 Augusztus 25, 17:08:17 »
Sajnálom testvérem, hogy kiábrándítalak, de senki sem már Isten képmása.

Ádám az volt, míg bűnbe nem eset. Azóta csak Krisztus volt Isten képmása Zsid 1:3 . Ő a második ember.

Mi, mármint akik újjászülettünk, csak elkezdtük az átformálódást az Ő képére, így beszél erről az Isten igéje.

2Kor 3:18  Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.

Gal 4:19  Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szűlök, míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus.


Akik pedig nem születtek újjá, (ahogy valamikor mi is voltunk, a halálban), az ördög képmását hordozzuk, mert az ő gyermekei voltunk, és azok az Ő gyermekei.

Mert vannak akiknek az atyok a Sátán, és azok a Sátán ábrázatát hordják, erről Krisztus beszél, nem én.

 :2smitten:

ez a mondat is ige?
'Akik pedig nem születtek újjá, (ahogy valamikor mi is voltunk, a halálban), az ördög képmását hordozzuk, mert az ő gyermekei voltunk, és azok az Ő gyermekei"

TTT

Megpróbálok röviden válaszolni.

1Móz 5:1  Ez az Ádám nemzetségének könyve. A mely napon teremté Isten az embert, Isten hasonlatosságára teremté azt.

---------------------------------------------------------------------------------------

1Móz 5:3  Élt vala pedig Ádám száz harmincz esztendőt, és nemze [fiat] az ő képére és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek.


Az első versben látjuk azt, hogy Isten az Ő képére teremtette Ádámot.
A harmadik versben, ami már a bűn eset után van, Séth, már a bukott Ádám képét hordozza.

Mikor Isten az ő képéről és hasonlatosságáról beszél, akkor többet kell értenünk mint puszta külső fizikai megjelenést.

Az ember amikor Isten képét hordozta, akkor az azt jelentette, hogy Isten tükröződött benne, Isten szentsége, tisztasága, jelleme, szellemi tulajdonságai. Istent képviselte a földön.

A bűn mind ezt tönkre tette, és attól fogva, Ádám utódai, már nem tükrözték Istent, nem hordozták Isten képét, nem hasonlítottak Istenre, ezért csak Ádámra hasonlíthattak.

Az Isten igéje azt mondja, hogy Káin a gonosztól volt, tehát a gonoszra hasonlított, a gonosz képét hordozta, mert mindenki arra hasonlít akitől van, vagy akit szolgál:

1Ján 3:12  Nem úgy, mint Káin, [aki] a gonosztól vala, és meggyilkolá az ő testvérét. És miért gyilkolta meg azt? Mivel az ő cselekedetei gonoszok valának, a testvéreié pedig igazak.

Jézus azt mondta azokra  akik megakarták őt ölni, hogy a gonosztól vannak, az ő atyjuk az ördög:

Ján 8:44  Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

Ján 8:47  A ki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók.


Tehát csak azok vannak Istentől akik hallgatnak az Úr szavára, tehát akik újjonan születek. Akik nem hallgatnak Istenre azok nem az Istentől vannak, és ha nem az Istentől akkor kitől – az ördögtől.
Mit jelent újonnan születni, ha nem azt, hogy Istentől születni.


Tehát vannak az Isten gyermekei és az ördög gyermekei.

1Ján 3:9  Senki sem cselekszik bűnt, a ki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született.
1Ján 3:10  Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: a ki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az [sem], a ki nem szereti az ő atyjafiát.


Isten gyermekei, az Urat tükrözik vissza, tehát az Úr képére formálódnak, ahogy egy kis gyermek az ő szüleire hasonlít és az ő szüleire formálódik, a szülei vonásait képét hordják magukon. Viszont az ördög gyermekei az ördög vonásait hordozzák magukon, így azok engedetlenek, tele haraggal, gyűlölettel, paráznasággal, káromkodással,  mindenféle bűnnel, undoksággal, tehát Isten iránti engedetlenséggel, és az ördög képére formálódnak, aki nem állott meg az igazságban aki ember ölő volt kezdettől fogva.

Itt a nagy figyelmeztetés, te kire akarsz hasonlítani, mert akit szeretsz annak szolgálsz, akit szolgálsz , annak engedelmeskedel,  akinek engedelmeskedel arra fogsz hasonlítani, akire hasítasz, azzal fogod tölteni az örökké valóságot.

Ján 12:26  A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.

Legyél olyan ember akit az Atya megbecsül.

 :2smitten:
Kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,

 Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.

feszter

  • Vendég
Re:Hitetlenek áldást nyerhetnek?
« Válasz #32 Dátum: 2011 Augusztus 25, 17:18:04 »
Békesség néktek!

Zoltánnak teljesen igaza van az ige fényében.

Amig valaki nem tér meg nem tudja hordózni Isten képmását, mert a gonosz hatalma alatt van még.

 Efézus 2.2
Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik;
2.3
Akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is:


Amikor pedig megtér Isten uralma alá kerül.
2.4
De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, melylyel minket szeretett,
2.5
Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!)
2.6
És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban:

Kikerestem pár igét amiben az ige az ördög gyermekeiről beszél. János 8.44-47

44
Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
45
Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.
46
Ki vádol engem közületek bűnnel? Ha pedig igazságot szólok: miért nem hisztek ti nékem?
47
Aki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók.

I János 3. 8-10.
8
Aki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
9
Senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született.
10
Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát.

Kedves testvérek akármennyire is keménynek tűnik de az ige arról tesz bizonyságot, hogy az engedetlenség fiai az ördög gyermekei amig megnem térnek.

Szeretettel Ircsi   :044:


Nem elérhető erdei

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1752
Re:Hitetlenek áldást nyerhetnek?
« Válasz #33 Dátum: 2011 Augusztus 25, 18:10:01 »
"Az ember amikor Isten képét hordozta, akkor az azt jelentette, hogy Isten tükröződött benne, Isten szentsége, tisztasága, jelleme, szellemi tulajdonságai. Istent képviselte a földön."/idézet Zoltán

Ha ez így volt, hogy tudott bűnbe esni?

 :2smitten: :044:
1Kor 1:27  Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;

Nem elérhető zoltan

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1594
  • Testvér
Re:Hitetlenek áldást nyerhetnek?
« Válasz #34 Dátum: 2011 Augusztus 25, 19:01:12 »
"Az ember amikor Isten képét hordozta, akkor az azt jelentette, hogy Isten tükröződött benne, Isten szentsége, tisztasága, jelleme, szellemi tulajdonságai. Istent képviselte a földön."/idézet Zoltán

Ha ez így volt, hogy tudott bűnbe esni?

 :2smitten: :044:

A Sátán tökéletes volt, Isten dicsőségének hordozója, oltalmazó kérub, hogyan eset el? - pedig akkor még nem is volt aki megkísértse, ha nem az, hogy nagyobb akart lenni mint Isten, vagy legalább olyan mint Isten.

Az ember nem volt Isten, és atól mert tiszta volt és szent, és tökéletes, de a tökéletességében, meg volt adva neki a szabad akarat.

Ha tökéletes is volt, és szent, és hordozta Isten képét, mégis rá volt szorulva arra, hogy Isten tanítsa, mint egy gyermeket, hogy mi a jó és mi a rosz. Ádám minden reggel találkozott Istennel. Istenre kellet nézzen, és Istentől kellet tanuljon.

Éppen a gonosz csábítása az volt, ha eszik a fáról, tudni fogja mi a jó és mi a rossz, így nem lesz már szüksége Istenre, és olyan lesz mint Isten.

Ez volt az ember legnagyobb tévedése, amikor függetleníteni akarta magát Istentől, és ez ma is, a szabad akarat tévedése. Mert tökéletesek csak akkor lehetünk, ha akaratunkat Istennek vetjük alá, és a mi akaratunk az lesz amit ő akar. Tehát isten gyermeke, a szabad akaratát, szabadon Isten kezébe teszi és azt mondja, "MIT AKARSZ URAM, HOGY CSELEKEDJEM"

 :2smitten:
Kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,

 Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Hitetlenek áldást nyerhetnek?
« Válasz #35 Dátum: 2011 Augusztus 25, 20:57:41 »
Pont azon gondolkodtam ma munkabamenet, hogy a szabadakarat félelmetes dolgokat HOZHAT ki egy emberbol.


De, nincs szabadakarat. Ez csak illúzió !

Mert, ha lenne, akkor mindenki maga donthetné el, hogyan él, és hova jut, hogyan folytatja útját, a szelleme, a test halála után.
Amit sokan szabadakaratnak mondanak, az csak egy illúzió, hogy eldonthetem, hiszek, nem hiszek, és a végtelenségik semmi nem mehet,
és senki nem mehet el, hiába hiszi.....

Az úgynevezett szabadakaratból elkovetett illúzionista cselekvések, illúziók. Ez melyet szabadakaratból elkovetett tetteknek mondanak, turelmi - kegyelmi
idoszak az.

Nem elérhető h.isro

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 887
Re:Hitetlenek áldást nyerhetnek?
« Válasz #36 Dátum: 2011 Augusztus 25, 22:39:12 »
Sziasztok!

Nekem csak egy igerész jutott eszembe, ami az 1 Korintus 7-ben van, amikor Pál arról beszél, hogy valakinek hitetlen férje/ felesége van.

Nincs más hozzáfűzni valóm.

Áldottak vagytok, Orsi
With God All Things Are Possible= Istennel minden lehetséges!
Ki vagyok szolgáltatva Istennek. Teljesen fegyvertelen és védtelen vagyok, ezért kell, hogy a Szentlélek befedezzen.

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Hitetlenek áldást nyerhetnek?
« Válasz #37 Dátum: 2011 Augusztus 25, 22:46:58 »
Szia Orsi! :05:

Arra gondolsz, amikor azt mondja Pál, hogy a hivő fél által meg van szentelve a hitetlen fél és a gyermekeik?

Áldjon az Úr!
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Shomer ayin

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3211
Re:Hitetlenek áldást nyerhetnek?
« Válasz #38 Dátum: 2011 Augusztus 26, 16:30:16 »
Sziasztok!

Nekem csak egy igerész jutott eszembe, ami az 1 Korintus 7-ben van, amikor Pál arról beszél, hogy valakinek hitetlen férje/ felesége van.

Nincs más hozzáfűzni valóm.

Áldottak vagytok, Orsi
Shalom Testvéreim. Engedtessék meg nekem itt egy megjegyzés. Nem kívánok vitába szállni senkivel. A teljes Igazság érdekében el kell hogy mondjam: Nem értek egyet, azzal sem hogy a meg nemtért ember Sátán gyermeke lenne... Én a véleményemet a következőkre alapozom:
Amikor Jézus azt mondja:Jn 8,44    
Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
Itt az előzményekből, az Ige környezetéből láthatjuk: azoknak mondja, akik a Sátáni indulatnak engedelmeskedve, a Sátánnak szolgálva kísértették az Urat. (minthogy ellene akartak vádat megfogalmazni) Ne feledjük azt sem, hogy Péternek is azt mondta egy ízben az Úr:   Mt 16,23    
Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.
Itt valahogy mindenki a helyén értelmezte amit az Úr mondott, ( mint ahogy jól is teszik ) és nem azonosították Pétert a továbbiakban -Sátánnal...
Ez tehát az egyik a meggyőződésem horgonyaként. A másik, Sátán nem teremtő,hanem teremtmény. Isten a maga hasonlatosságára teremtette az embert! / Pl.:   1Móz 9,6    
A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert. ; Jak 3,9    
Ezzel áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, a kik az Isten hasonlatosságára teremttettek.../ Itt Jakab az Emberről beszél, nem hívőről-nem is Keresztyénről...
Ez tehát az eddigiek.
Ám most, és szintén nem vitának szánom, engedtessék meg nekem, hogy az itt felemlített Igét, körüljárjuk. Amikor Pál azt mondja:   1Kor 7,14    
Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.
Akkor azért ne redukáljuk le ennyire ezt a kijelentést, hanem tanácsolom, ezt az Igét is kezeljük a helyén! Azt mind tudjuk:    Jn 14,6    
Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Ezt mondja az Úr! Azt az Igét is ismerjük jól:   Zsid 11,6    
Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni... ( ez csupán két Ige a sok közül, amik nyilván megmutatják azt hogy hitetlen nem üdvözülhet!)
De akkor miért mondja ezt mégis Pál??? Nos: A Mennyben nincsenek házasságok, testi kapcsolatok...(Mk.12,25) tehát ez az Ige ide erre a világra vonatkozik! Az pedig Ige:    Jak 4,4    
Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? A ki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz. Ez vonatkozik azokra, akik nem Istennel járnak. Ez vonatkozna azon családra is kollektívan, akik nem Isten szerint élnek. Ám és amennyiben, a házastárs hívő, addig Isten az Ő kegyelméből, nem átokkal sújtja a családot, hanem áldásokban részesíti, mégpedig pont a hívő családtagért.... De ez csak és kizárólag ebben a testi életben van így: Mert eljön a nap, amikor :2Kor 5,10    
Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.
Ott és akkor már nem menthet meg senkit az hogy a felesége-férje-gyermeke-apja-anyja... hívő volt! Ott már nincs kollektíva! Ott még az sem ment meg senkit, ha egy gyülekezet tagja volt, de emellett gyümölcstelen az élete! A végzett szolgálat sem lessz ez esetben jó pont, sőt! még képmutatás bűne is feliratik! Ott majd mindenkit a saját hite-és a hitbeli engedelmessége alapján ítélnek meg.

Ézs 60,19    
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Hitetlenek áldást nyerhetnek?
« Válasz #39 Dátum: 2011 Augusztus 26, 16:38:13 »
Így van Testvérem!
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető zoltan

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1594
  • Testvér
Re:Hitetlenek áldást nyerhetnek?
« Válasz #40 Dátum: 2011 Augusztus 26, 19:31:37 »
Sajnálom kedves testvérem, ha félre értetted soraimat.

Senki sem mondta, legalább is én nem,hogy a Sátán teremtő lenne.
Az ember aki nincs újjászületve az a Sátánhoz tartozik, úgy ahogy az az ember aki Istent szolgálja.
Akik nincsenek újjá születve a gonosz képét hordozzák, cselekedeteikkel, indulataikkal, azzal amik.
Isten gyermekei pedig Istent tükrözik az ő magaviseletükkel, éltükkel ...

De én nem magyarázkodom tovább, mindenki úgy érti ahogy akarja.

Tiszteletben tartom látásod ...

 :2smitten: :044:




Kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,

 Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.

Nem elérhető B.Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 153
Re:Hitetlenek áldást nyerhetnek?
« Válasz #41 Dátum: 2011 Augusztus 27, 09:12:36 »
Pont azon gondolkodtam ma munkabamenet, hogy a szabadakarat félelmetes dolgokat HOZHAT ki egy emberbol.


De, nincs szabadakarat. Ez csak illúzió !

Mert, ha lenne, akkor mindenki maga donthetné el, hogyan él, és hova jut, hogyan folytatja útját, a szelleme, a test halála után.
Amit sokan szabadakaratnak mondanak, az csak egy illúzió, hogy eldonthetem, hiszek, nem hiszek, és a végtelenségik semmi nem mehet,
és senki nem mehet el, hiába hiszi.....

Az úgynevezett szabadakaratból elkovetett illúzionista cselekvések, illúziók. Ez melyet szabadakaratból elkovetett tetteknek mondanak, turelmi - kegyelmi
idoszak az.

Ezt jól megfogalmaztad, ezen én is szoktam agyalni, de főleg a még kint a világban futkosó embereket nézve, hiszen őket a gonosz tartja fogva, s bár úgy hiszik szabad akaratuk van, valójában nincsen...a Sátán rángatja őket mindenhonnan az vigyorog.....
DE szabaddá lettem téve, hitem, Jézus megváltásának elfogadása szabaddá tett, s bár "Isten, az Atya szolgája vagyok - ezt is szokták mondani ugye - mágis most akaratom szabadabb, DE hitem miatt ezen akarattal nap mint nap, óráról órára Isten , Jézus Útja mellett döntök, akaratlanul is - kicsit kifacsart ondat igy. de így látom - akarattal, akaratlanul is Jézus mellett döntök, mert megharcolom a hit harcát s a Szent Szellem vezet.....

Ámen

TTT
"Vesd az Úrra terhedet, és Ő gondot visel rád." (55.Zsolt.22)