Téma: Olvastam ...

[bacsipista]

Keresztény ember létemre táncolhatok-e?

 
     A társadalmi kötelezettségekkel kapcsolatosan újra meg újra felmerül a kérdés: táncolhat-e a keresztény ember? Akármi is legyen rá a válasz, ez sohasem kielégítő. Utalnak az Ószövetségre, hogy igazolják a táncolást. Azután az Újszövetségre mutatnak rá azzal, hogy az semmi újat nem mond erről a témáról, s így az előbbi az érvényes.

    Milyen jó, hogy a Biblia nem a parancsok és tilalmak lexikonszerű kézikönyve. Isten akaratát mindig a velünk kapcsolatos tervéből és szándékából ismerjük meg, s azt kell szembeállítanunk ösztöneinkkel és hajlamainkkal. De többnyire ott reagálunk igen érzékenyen, ahol a legerősebben talál el az Ige.

     Az Ószövetségben a tánc mindig az egyes emberek tánca, vagy nemek szerint elkülönített tánc Isten dicsőségére. De ki az, aki ma így táncolna? Egyértelmű, hogy mind a dallam, mind a ritmus az ember érzelmeire és érzékiségére akar hatni. A minap hallottam egy igen bölcs, gyakorlati megállapítást: "A ritmus a testhez, a dallam a lélekhez, a szöveg pedig a szellemhez szól." Amit akkor érez az ember, azt adja vissza a mozgásban. A férfi és nő együttes táncának mindig van erotikus háttere is. És ki az a keresztény ember, aki - még ha idősebb is - azt mondhatná, hogy ezen a téren már érzéketlen? Ilyen föltételek mellett tánc közben hogyan mutathatnánk meg, hogy az Úr Jézuséi vagyunk, és idegenek ebben a világban?

     Egy tapasztalt, saját hibáin okult hívő ember felelte egyszer egy fiatal keresztény leány kijelentésére: "Táncolni 'önmagában' nem bűn: igen, ez így van, de hát akkor valóban táncoljon 'önmagában'."


Igehelyek:
 
Róm 7,8: "A bűn... szül bennem mindenféle kívánságot."
Jak 1,14-15: "Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Aztán a kívánság megfoganva bűnt szül."
1 Jn 2,16: "Mert mindaz, ami a világban van, a test  kívánsága, az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van."

[bacsipista]

Örvendezhet-e a keresztény ember?

 
     Aki úgy gondolja, hogy a keresztény ember nem örvendezhet, az teljesen félreismeri Isten szándékait. Épp ellenkezőleg: ebben a világban csupán a keresztény emberek azok, akiknek valóságos okuk van az örömre. Annak alapján, amijük van és amivé lettek, reményeik és kilátásaik következtében kizárólag ők azok, akik - mert Isten gondoskodó szeretettel veszi körül őket - gondtalanul tekinthetnek a jövőbe, és várhatják még a legszebbet.

     A keresztény ember legfőbb ismertetőjele az öröm. Nem illik hozzá fejlógatás és morcosság.

     De itt világosan különbséget kell tennünk:
    Amit Isten örömnek nevez, nem azonos a világ örömfogalmával. Az isteni öröm nem függ föltétlenül különlegesen rózsás körülményektől. Ez megmarad szenvedés és fájdalom közepette is. A keresztény ember könnyek közt is tud mosolyogni. Természetesen itt nem harsány kacajról van szó. A keresztény öröm nem féktelenségben nyilvánul meg.

    A keresztény ember öröme a lélek mélységében rejtőzik. Alapja Krisztus maga és annak bizonyossága, hogy Isten vele van. Ismeri Isten gazdagságát, és tudja, hogy amije van, azt Tőle kapta ajándékba. Ebből pedig a világgal szemben teljesen megváltozott felfogás következik. A keresztény ember éppúgy tud örülni a szellemi ajándékoknak, mint annak, amit Isten a természet szépségében vagy a művészet kincseiben nekünk ajándékozott. A keresztény ember öröme: a gyermek álmélkodó hálája. Mindig Isten dicséretébe torkollik.     
 
Igehelyek:

Neh 8,10: "Az Úrban való öröm a ti erősségetek."
Zsolt 4,8: "Örömöt adtál szívembe."
Zsolt 45,16: "(írja azokról, akik az Istenéi): "Ujjongó örömmel vezeti őket."
Jn 15,11: "Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömem legyen bennetek, és a ti örömetek teljessé legyen."
Róm 14,17: "Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szent Szellemben való öröm."
Gal 5,22: "A Szellem gyümölcse pedig ...öröm."
Fil 4,4: "Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!"

[bacsipista]

A háború és béke kérdése

 
    A háborúknak tengernyi oka lehet. Eszmék éppúgy, mint hatalomvágy vagy bosszú. Azonban szinte sosem törnek ki teljesen váratlanul. Valamiképpen az emberek eljutnak addig. Ezért jó, ha feltesszük a kérdést: hol van a háborúk keletkezésének csírája?

     A Biblia azt írja a Sátánról, hogy ennek a világnak az istene (2Kor 4,4) Ezzel azt fejezi ki, hogy minden káosz mögött, a legkisebb mögött is, amely itt a földön Isten üdvözítő és békességes akarata ellen támad, a Sátán áll. Itt ezen a földön a Sátán Isten engedélyével űzi sötét játékait. Ez mindig a legkisebb sejtben, az ember szívében kezdődik. Itt tombolnak az ösztönök, az irigység és az élvhajhászás vágya, és innét áradnak ki, ha kellőképpen  meg nem fegyelmezik őket. Kicsiben kezdődik, majd kiterjed a családra, a gyülekezetre, a társadalomra és az államra, és lesz indítéka a romlásnak és minden gonosz cselekedetnek, el egészen a háborúig.

     Megváltozhatik-e ez itt a földön?

     A Biblia nem lát rá lehetőséget, amíg a Sátán garázdálkodhat. De megírja, hogy eljön az idő, amikor Isten - örök végzése szerint - a Sátánt megkötözi, majd pedig végleg ártalmatlanná teszi. Akkor majd megvalósul a békesség. Addig azonban a gonosz uralkodik az ember szívében és ugyancsak igyekszik megfelelni a "diabolos" - "egymásra dobáló" nevének.

     Egyetlen lehetőség van csupán itt a földön arra, hogy az ördög végleges félretételéig legalábbis részben béke legyen. És ez a bűntől megváltott emberek megváltozott szíve. Ahol Isten valami újat teremt, ott igazi béke támadhat. Isten azt akarja, hogy a keresztények átéljék és életükkel kimutassák az Ő őseredeti és végleges célját és szándékát. A keresztények közvetlen környezete, a gyülekezet, Jézus Krisztus követőinek egész befolyási területe tegye nyilvánvalóvá azt, ami az Üdvözítővel való élő kapcsolat által meggyógyult és ami egészségessé lehet. Sóvárogva vágyakoznak utána az Isten nélküli emberek, s így kerüljenek a békesség bizonyságtevő ereje alá.

     És ha ez nem így van?

     Akkor nem vagyunk Jézus Krisztus közelében. Talán nincs élő kapcsolatunk Vele. Ez azonban  bűnbánat és új odaszánás által gyógyítható.


Igehelyek:

Ézs 9,6: "Mert egy gyermek születik nekünk... és hívják nevét ... Békesség Fejedelmének."
Mt 5,9: " Boldogok a békességet szerzők, mert ők Isten fiainak neveztetnek."
1Kor 14,33: "Mert Isten nem a rendetlenségnek, hanem a békességnek Istene."
2Tesz 3,16: "Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet."
Jak 4,1-2: "Honnan vannak viszályok és harcok köztetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket? ..harcoltok és háborúskodtok."
Jak 3,14-14: "Keserű irigység és viszálykodás... ez a bölcsesség ... földi, testi és ördögi."

[bacsipista]

A keresztény ember és az állam


     Hogyan látja a keresztény ember az államot? És hogyan látja az államhoz való viszonyát?
     Gyakran hallunk olyan véleményt, hogy a keresztény embereknek elutasító véleményt kell az állammal szemben tanúsítania. Ez a nézet semmiképpen sem Istentől való.

     A keresztény ember Bibliájából tudja, hogy minden hatalmasság Istentől való. Amikor Isten rendet teremt, ehhez szüksége van rá. Ha nem volna állami rend, minden társadalom hamarosan káoszba süllyedne és széthullana. Akkor minden ember csak a maga hasznát keresné, s minden más közömbös lenne számára.

     Sok keresztény ember szerint az állammal kapcsolatos ilyen kijelentést le kell szűkíteni. Ennek alapján azután egyes társadalmi rendszereket elfogadnak, másokat elvetnek aszerint, hogy azok tetszenek-e nekik, vagy sem. Természetesen ez is helytelen állapot. A Biblia minden, még az alkalmatlannak vélt, sőt a keresztényeket üldöző államrendet is Istentől való hatalmasságnak tekint, amelyet el kell fogadnunk.
     Az ilyen kijelentés igenlése bizonyára nem mindig könnyű. De vajon mindig a maguk teljességében látjuk-e a dolgokat? Tudjuk-e, mit akar Isten nekünk mondani a szerintünk alkalmatlan dolgokon keresztül?

     Akik, mint Isten gyermekei, Vele elszakíthatatlan közösségben élnek, azokat Ő különböző feszültségeknek teszi ki. Azt akarja, hogy ilyen körülmények között is Jézus Krisztus lényét sugározzák ki magukból, és így cselekedetükkel és magatartásukkal bizonyítsák, mit jelent az Istentől nyert üdvösség. El tudjuk-e képzelni, hogy az Úr Jézus korának államrendje ellen prédikált vagy cselekedett volna? Vagy az apostolok tettek-e olyasmit, Pedig a hatóságok üldözték őket, és az állami önkény elképzelhetetlen nyomásként nehezedett rájuk. És mégsem találtunk egyetlen utalást sem,amely lázítana vagy a viszonyok megváltoztatását követelné. Ilyen nehéz körülmények és ilyen nagy feszültségek között Isten kezét felismerni, sőt annak munkájára igent mondani, Isten akaratára figyelni és azután talán jót cselekedve szenvedni: mindez rendkívül nehéz, de ez Isten céljaihoz tartozik, amelyek elérésére az Ő gyermekeit elhívta.

     Ezért a keresztény emberek igent mondanak az államra, mint akik tudják, hogy nem e földön van az otthonuk, hanem idegenek itt. Mint vendégek mintapolgárként engedelmeskednek az államrendnek, sőt imádkoznak a hatalmasságokért és sohasem szidalmazzák őket. A szó biblikus értelmében ők a legjobb állampolgárok, és távol állnak minden rágalmazó gyanúsítástól.


Igehelyek:

Róm 13: (Olvassuk el az egész  fejezetet. Itt kivonatképpen.) "Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett... Ezért tehát engedelmeskedni kell, nem csak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is."
1 Tim 2,1-2: "Intelek tehát mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben."
1 Pét 2,13-15: "Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár királynak, mint legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak, mint akiket Ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert az Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát."

[bacsipista]

Az állammal szembeni engedelmesség határai

 
      Ha minden felsőbbség Istentől való, akkor engedelmességgel tartozom iránta. A keresztény ember elsősorban nem félelemből, hanem a lelkiismerete miatt engedelmeskedik. A keresztény embernek a törvényekhez való engedelmessége bizonyságtétel arról, hogy elismeri Isten akaratát.

     És hogyha Isten akaratával ellentétes törvényeket bocsátanak ki?

     Legyünk óvatosak az "istenellenes"-ség megállapításával. Hajlamosak vagyunk arra, hogy istenellenesnek tartsunk mindent, ami vélt "természetes jogainknak" ellene mond. A Biblia  nagyon kevés olyan esetet ismer, amikor az állami törvényeknek Isten akaratából ellenálltak.

  1.   Amikor megtiltották a tanítványoknak, hogy Jézus Krisztusról bizonyságot tegyenek, akkor mondották ki a nagy szót: "Istennek kell inkább engednünk, hogynem az embereknek."
  2. Amikor megkövetelték, hogy az izraeliták minden újszülött fiúgyermekét megöljék, Mózes szülei nem engedelmeskedtek. Hasonló történik napjainkban finomabb, rafináltabb módon az ún. abortusz-törvényekben.
  3. Dániel barátai nem imádták Nabukodonozor arany állóképét, mert imádat egyedül Istent illeti meg.
  4. Dániel szigorú királyi parancs ellenére is imádkozott Istenhez.

     Ez a négy eset csak példakép. Föltehetően még többet is fel lehetne sorolni. Amikor azonban a törvény személyemben, élvezeteimben, szabadságomban akar korlátozni, de Isten dolgait nem érinti, akkor aligha hivatkozhatom az állammal szemben arra, hogy Istennek kell inkább engedelmeskednem. Azzal a finom megérzéssel, hogy hol a határ, csak Isten Szelleme ajándékozhat meg, feltéve, hogy pontosan ismerem Isten Igéjének alapelveit.


Igehelyek:

Csel 4,19-20: "Péter és János azonban így válaszoltak nekik: Igaz dolog-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre: ítéljétek meg magatok; mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk."
Csel 5,29: "Péter és az apostolok így válaszoltak: Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek."

[bacsipista]

A keresztény ember joga és a bíróságok

 
   Ez az egybevetés sok valódi keresztény embernek okoz problémát. Az ember tökéletesen rászedettnek tudja magát, látja saját igényeit és jogi lehetőségeit, s nem tudja, milyen magatartást tanúsítson ellenlábasával szemben.

    "Az igazság az igazság", mondják egyesek, s közben a testvérek "jó" tanácsára támaszkodnak. "A bíróság majd igazságot szolgáltat nekem, tehát nincs semmi probléma: a bírósághoz fordulok."
    "Ez semmi esetre sem lehetséges", mondják mások, és ezzel máris úgy tűnik sokak szemében, hogy nincs igazuk és azt kell hallaniuk: "ez az ember nem is olyan biztos a maga igazában".

Az efféle gondolkodásmód Isten gyermekei között is terjed, és mérgezőleg hat. Mit mond erről a Biblia?

     Hívőknek egymás közti peres ügyeivel kapcsolatban a Biblia világosan állást foglal, és határozottan elutasítja ezt a lehetőséget. (Igehelyeket lásd alant!) Alapjában véve ugyanez az elv érvényes a hívőknek hitetlenekkel való pereskedésére is. A keresztény ember alapvető beállítottságával nem fér össze az, hogy igazát mindenáron keresztülvigye. Akár az egyik, akár a másik fél javára történik a végső döntés, a kritikus pont ott van, ahol az egész ügy a nyilvánosságra kerül. Ilyenkor elkerülhetetlenül kárt okoz a hívő bizonyságtételének az a tény, hogy ő is a világ álláspontjára helyezkedik.

     A keresztények tehát ne igyekezzenek mindenáron érvényesíteni a jogaikat, hanem hittel bízzák rá magukat a jóságos Atya gondoskodó kezére. Legyen bármilyen is ügyük kimenetele, még ha "én"-jüknek nehezére esik is lemondani nyilvánvaló igazukról, Isten - teljes bizalom esetén - valamiképpen igazságot szolgáltat majd nekik, és az egész dolgot az ő javukra és a maga dicsőségére fordítja. A keresztények pedig arra hívattak, hogy szolgálják ebben a világban.

 
Igehelyek:

1 Kor 6,1-9: "Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van a hitetlenek előtt, s nem a szentek előtt törvénykezni? Vagy nem tudjátok, hogy  a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti ítélkeztek a világ felett, hát arra méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? Vagy nem tudjátok, hogy angyalok felett is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban! Ha tehát hétköznapi ügyekben pereskedtek, akkor azokat ültetitek a bírói székbe, akik semmit sem számítanak a gyülekezet előtt? Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs személy, aki igazságot tudna tenni testvérei között? Sőt, testvér testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt? Egyáltalán már az is gyarlóság bennetek, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek inkább a kárt? Sőt, ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek! Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát?"
1 Pét 2,19-24: "Mert az kedves dolog, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha vétkezve tűritek az arcul verést? Ellenben ha jót cselekedve szenvedtek és tűrtök, az kedves Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek, Aki bűnt nem cselekedett, álnokság nem találtatott szájában, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; mikor szenvedett nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt az igazságosan Ítélőre."
Mt 5,38-40: "Hallottátok, hogy megmondatott: szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda a másik arcodat is. Ha valaki pereskedni akar veled és el akarja venni alsó ruhádat, engedd át neki a felsőt is."
Mt 5,48: "Legyetek azért tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes."

[bacsipista]

Ha a keresztény emberrel igazságtalanság történik?

 
     Miféle ez az igazságtalanság? - kell tovább feltennünk a kérdést. Mert ha csak személyemet érinti, akkor keresztény módon el kell azt hordoznom. Jogaimnak mindenáron való keresztülvitele, ha kell két könyökkel is, ez ennek  a világnak a módszere. Jézus Krisztus tanítványai inkább engedik, hogy hátrány érje őket.

     Ez kemény, gyakran elviselhetetlennek látszó kijelentés. De így cselekedett a Mester is, és a követői számára ezért nem engedi meg oly gyakran a pereskedést, igazuk kikövetelését.

     Ez nem azt jelenti, hogy a keresztények teljesen védtelenek és kiszolgáltatottak. Az Istentől adott államrend sok mindenben védelmet nyújt. De amikor ahhoz a határhoz érkezem, ahol lelkiismeretem szerint kell döntenem: megvédjem-e jogaimat vagy sem, bízzam magamat az én Uram kezére, Aki ügyeimet úgy irányítja, ahogy az nekem a legjobb.

Ez önmegtagadást, nemegyszer lemondást jelent. De nem hisszük, hogy Isten ezt is látja, és megfizet érte?

     Alapjában véve a keresztények itt e földön idegenek. Olyan környezetben élnek, ahol nincsenek otthon. Mivel mennyei polgárok, vendégként viselkednek itt, akiknek az idegen földön kiváltképpen ügyelniök kell arra, hogy hazájukra szégyent ne hozzanak.


Igehelyek:

JSir 3,58-59: "Pereld meg Uram lelkemnek perét,és váltsd meg életemet. Láttad Uram, hogy megcsaltak: ítéld meg igazságomat."
1 Kor 6,6: "Egyáltalán már az is gyarlóság bennetek, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt?"
1 Pét 2,20: "Ellenben ha jót cselekedve szenvedtek és tűrtök, az kedves Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el."
1 Pét 3,17: "Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata."
 

[bacsipista]

A keresztény ember viszonya a művészethez és a zenéhez

 
     Az igazi művészek nyilván Isten különleges adományával megajándékozott emberek. Sokan fel is ismerik ezt, és zenében, festészetben stb. teremtő Istenüket dicsérik és ezzel az emberek tekintetét Istenre irányítják. Bach kantátája vagy Leonardo da Vinci festménye hathatós igehirdetés lehet Isten szeretetéről és üdvözítő tervéről.

     Többnyire  azonban a művészi adottság magának a művésznek vagy valamely eszméjének dicsőségét szolgálja, tehát nem azt a célt, amire Isten rendelte. Luther pl. azt mondja bizonyos fajta zenéről, hogy noha az a mennyország leánya, de az ördög vette feleségül.

     A kérdést tehát úgy kell feltennünk, hogy a műalkotás jellege és célkitűzése nyilvánvalóvá legyen. Istennek egyik embere mondotta egyszer az emberek alkotásairól általában: "Ami nem Őt (Istent) dicséri, az nem a Szellemtől (Szent Szellemtől) való!" Ez olyan megállapítás, amely eligazíthat bennünket. Annak a keresztény embernek, aki ezen a téren kíván tevékenykedni, kemény önfegyelmezés alá kell vetnie magát, nehogy kiessen a keretek közül, amelyeket Isten állapított meg számára Jézus Krisztus követése közben.

     Mind a művészekről, mind a művészeteket élvezőkről joggal elmondhatjuk: A művészettel való élés és visszaélés egyaránt kizárólag az ember belső szellemi magatartásán múlik. Hogy növeli vagy akadályozza-e a hitet, azt az őszintén keresők előtt a Szent Szellem fogja világosítani.

[bacsipista]

A filozófia kérdése

 
     A lexikon szerint a filozófus a bölcsesség barátja, olyan gondolkodó vagy tudós, aki a dolgok végső értelmét kutatja. Ezt mindig megcselekedték az emberek, olykor alaposabban, máskor felületesebben.

     Maga a tudakozódás alapjában véve semmiképpen sem elvetendő, hanem természetes. De bibliaellenes, és ezért elítélendő azon a ponton, ahol elszakad Attól, Aki minden dolgok eredete, célja és értelme: Krisztustól.

     E világ istene, az ördög elhomályosította az emberek értelmét - ezt mondja a Biblia. Hogyan is találhatnánk helyes választ meghomályosodott s korlátolt értelemmel? Ez lehetetlen.

     Ha a keresztények a filozófusok gondolatmenetét követik, bizonyos, hogy olykor érdekes és serkentő gondolatokra bukkanhatnak. Hamarosan azonban rájönnek, hogy pusztán gondolati erőfeszítéssel sohasem lehet eljutni valódi, békességet nyújtó válaszhoz. A filozófia az emberi gondolkodás  területéről származó válaszokat a Bibliának - a keresztények számára - egyedül érvényes kijelentései mellé állítja, és ezért rendkívül veszélyes.

     Minden kérdésre, kiváltképpen az eredeti igazságra irányuló kérdésre az egyetlen és végső válasz: Jézus Krisztus. Ő az Igazság (Valóság), és Isten válasza minden vágyunkra. Amikor a filozófia megkísérli, hogy az emberi lét nyomasztó kérdéseire végső választ adjon, szánalomra méltóvá válik Isten szemében. Maga a gondolkodás semmiképpen sem bűnös és bibliaellenes dolog. Hiszen evégből adott Isten nekünk értelmet, gondolkodó képességet. Csak akkor ördögi, amikor Isten válasza nélkül ad állítólagos valódi feleleteket.


Igehelyek:

1 Kor 3,19-20: "E világ bölcsessége ugyanis bolondság az Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket ravaszságukban; aztán az is: A Úr tudja, hogy a bölcsek gondolatai hiábavalók."
2 Kor 4,4: "E világ istene (ti. az ördög) megvakította a hitetlenek elméit."
Róm 1,20-21: "Ami nem látható Belőle (istenből), örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennél fogva nincs mentségük, mert noha megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értelmetlen szívük elsötétedett.
Kol 2,8: "Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományaihoz, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik."

[bacsipista]

A keresztény ember és a természettudományok

 
     Mindenki számára érthető, hogy az ember kezdettől fogva tudakozódik, milyen az a világ, amelyben él és honnan ered. Ennek oka egyfelől az ember természetes kíváncsisága, másfelől Isten megbízása, hogy hajtsa uralma alá a földet. Teljes képtelenség ma már a tudomány jelenlegi állását, valamennyi kutatási eredményét megismerni, hiszen az ismereteink egy-egy évtized során megsokszorozódnak. Az ember tehát messzire jutott, és nagyon sok hasznos tudásért (pl. az orvostudomány, a táplálkozástudomány stb.) maradéktalanul hálásak lehetünk. Végső soron azonban, a végtelen távlatokra tekintve nem is jutottunk nagyon messzire. Csak közvetlen környezetünket kapisgáltuk meg  egy kissé (képletesen szólva), csak azt ismerjük valamennyire, és azt alaposan megrontottuk.

     A lényeges kérdés itt az, miért cselekszik így az ember. Erre legkevesebb két válaszunk van:
     "Egyfelől avégett kutat az ember, hogy többet tudjon, és ezzel a tudással segíthessen. Másfelől azonban ugyanaz a belső erő ösztönzi, amely egykor Bábel tornyának az építőit. Akkor is, és most is a törekvés célja ugyanaz: olyan akar lenni, mint Isten.  És ennek láthatatlan mozgatórugója kétségkívül az ördög ...

     A keresztények tudják, hogy Isten nekik is, mint mindenki másnak azért adta az értelmet, hogy azzal nagyot is alkossanak. De azt is tudják, hogy értelmüknek korlátai vannak, és, hogy a természettudomány terén nagyon sok, talán a legtöbb kérdésre nem tudják megtalálni a végső választ. Ezért szerényen és alázatosan állnak meg a teremtett világ csodái előtt. Látják, hogy minden mögött ott áll a teremtő Isten. Őt imádják és Krisztusnak engedelmeskednek, Aki bölcsességül is lett nekik (1 Korintus 1,30). A bölcsesség több mint tudás. Magatartásuk tudással párosult alázat, ámuló hódolat a Teremtő előtt, amely bizalmatlan marad mindenféle, magát Istentől függetlenítő, hatalomra törekvő tudással szemben.


Igehelyek:

Jób 42,3: "Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám."
Zsolt 19,14: "A kevélységtől is tartsd távol szolgádat, ne uralkodjék rajtam."
Zsolt 139,14: "Magasztallak Téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja azt."
Péld 3,5: "Bízzál az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodjál."
Zsid 11,3: "Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható."
Jel 4,11: "Uram... Te teremtettél mindent és mindent a Te akaratodból volt és teremtetett."
 

[bacsipista]

A keresztény ember álláspontja az asztrológiával és a horoszkóppal szemben

 
     Mindjárt a fejezet elején hadd állapítsuk meg (egyesek számára talán fölöslegesen): az asztrológia nem azonos az asztronómiával. Ez utóbbi a világegyetemben levő anyag helyzetével és mozgásaival foglalkozó egzakt tudomány, amely nélkül sok, a mindennapos gyakorlatban használt dolog elképzelhetetlen volna (pl. a naptár) Az előbbi azonban - és ezzel szemben foglalunk itt állást - az a tanítás, amely szerint a csillagok állása befolyással van a földi eseményekre. Az asztrológusok azt állítják, vagy meg is vannak győződve arról, hogy előre meg tudják jelenteni az emberek sorsát, és ennek megfelelően elkészítik az egyes emberek jövendőjéről szóló horoszkópot.

    "A csillagok nem hazudnak" - kürtölik széjjel az újságok, és biztatják az embereket, hogy olvassák el a horoszkópot és igazodjanak hozzá.

     Maga az egzakt tudomány is képtelen szemfényvesztésnek  tartja ezt. A keresztények számára azonban sokkal döntőbb, mit szól hozzá Isten:

     Nem az a kérdés, hogy az asztrológusok jövendölései beválnak-e vagy sem. Az embernek azt az ősidők óta meglevő vágyát, hogy a jövőjét jóslásból vagy csillagokból megtudja, Isten éppúgy elítéli, mint a varázslást vagy bálványimádást. Tudja, hogy az ilyen gyakran démoni erőkkel terhes jövendölés megszakasztja népének Vele való kizárólagos kapcsolatát. A horoszkóp puszta olvasása (mégha kétkedő mosollyal is) magában rejti a babona és hitetlenség veszélyét, és istenellenes megkötözöttséget okoz. Sokféle tapasztalat bizonyítja ezt. A mélység veszélyes hatalmasságait ébresztgeti, amelyek úrrá lesznek az ember szívén, akár tudomásul akarja ezt venni, akár nem.

     Ezért Jézus Krisztus tanítványai, akik komolyan veszik Isten figyelmeztetését, a leggondosabban kerülik az asztrológiának és horoszkópoknak még az árnyékát is.

 
Igehelyek:

3 Móz 19,31: "Ne forduljatok halottidézőkhöz és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük. Én az Úr vagyok a ti Istenetek."
5 Móz 18,12: "Mert mind utálja az Úr, aki ilyet cselekszik."
Ézs 47,13-14: "Agyonfárasztod magad tervezgetésekkel. Álljanak elő és segítsenek meg, akik az eget vizsgálják, a csillagokat nézik..., úgy járnak, mint a tarló: tűz égeti el őket."
 

[bacsipista]

Mi a házasság?
 
 
     A házasság Isten ajándéka és a későbbi család alapsejtje. Benne a férfi és a nő Isten akarata szerint szeretetközösségben, testi közösségben és szolgáló közösségben egyesül, amelyek egy életre szólnak. Isten, és az Isten által e területen is a rend biztosítására adott világi hatóság előtt fogadnak egymásnak szeretetet és hűséget a két partner. Szeretet és hűség – ez a két elem a házasság épületének két tartóoszlopa. Ha bármelyik összeroskad, összeomlik az egész épület, csak romok maradnak.

     A keresztények tudnak egy további alapról is: Isten vezetéséről.

     Szeretet: Ez kicsírázik a férfi és a nő szívében és normális körülmények közt a házasság során egyre növekszik. Gyöngédebb, bensőségesebb lesz és egyre erősebb kölcsönös megértéshez vezet. Mindkét házasfél számára a másik élete a fontosabb. A szeretet minden megnyilvánulásával a másik fél boldogítására törekszik. Sohasem a maga javát keresi. 
 
     Hűség: Ez a férfi és a nő szeretetkapcsolatának állandóságot ajándékozó erő. Szintén egyre növekszik. Legyőzi a hirtelen feltámadó ösztönös vágyat a partner elhagyására. Biztosítja az egyszer tett ígérethez és a szeretett személyhez való ragaszkodást. A hűség végső oka egyedül Istenben van, és a keresztény ember egyedül Belőle merít erőt a kitartáshoz. 

     Isten vezetése: A keresztény házasságban mindkét fél bizonyos abban, hogy imáik meghallgattatásaként vezette őket Isten egymáshoz. Isten valóságosan egybeszerkesztette őket. Ez a tudat további összetartó erőként hat a keresztények házasságában, amely kikapcsol minden ösztönös elszakadásra való hajlamot.
 
    A házasságban a férfi és nő kölcsönösen egymásnak ajándékozzák önmagukat, és ki-ki a másiknak jogot biztosít önmaga felett. Kölcsönösen tisztelik közben a másik fél sajátosságait, és semmiképpen sem élnek vissza önző módon a jogukkal.
     Így tekintve a házasság Istennek csodálatos berendezése. Az emberek viszont csinálhatnak mennyországot vagy poklot belőle, aszerint, hogy elismerik-e Istennek a házasságra vonatkozó akaratát és szándékát, avagy nem.

[bacsipista]

A házasság értelme és célja
 
 
     Isten, aki jól ismeri az ember szívét, látja benne a vágyat is egy másik ember, az őt kiegészítő, neki megfelelő társ után. Az egyedüllét – ahogy egyszer Isten megállapította – nem jó az embernek. Ezért adta számára a házasság lehetőségét.

1.  A házasság értelme tehát először is az egyedüllét, a magány megszüntetése, a bensőséges közösség utáni vágy beteljesülése. Tehát a keresztények közti házasság Isten Szellemének vezetése alatt, és az Ő parancsolataihoz ragaszkodva földi paradicsom lehet. Az Isten által fölkínált kimondhatatlan boldogság lehetősége rejlik benne.

2.   További értelme a házastárs boldoggá tétele. Anélkül, hogy a magam hasznát keresném, magamra gondolnék, szerethetem és boldoggá tehetem a másikat. Ezzel Isten a tulajdon lényének egy részével (a szeretettel) ajándékoz meg és felismerhetem a másikban legdrágább értékemet: a társamat.

3.   Ugyancsak Istentől rendelt érdeme és célja a házasságnak: gyermekek nemzése és fölnevelése. A családi meleg, puha fészekben való felnövekedés olyan boldogság, amelyet azok becsülnek leginkább, akik azt személyes tapasztalatból nem ismerik.

4.   A házasságnak a család, az állam és a gyülekezet egészséges alapsejtjévé kell lennie. Meg kell mutatnia, mi volt a Teremtő eredeti szándéka, és hogy a bűn által megrontott embert hogyan állíthatja helyre Krisztus üdvözítő uralma.
 

Igehelyek:

1 Móz 1,28: „Ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok.”
1 Móz 2,18: „Azután azt mondta az Úristen: nem jó az embernek egyedül lennie, alkotok hozzá segítőtársat.”
1 Móz 2,24: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.”
Zsolt 127,3: „Íme az Úr öröksége: a fiak, az anyaméh gyümölcs: jutalom.”
Ef 5,25.28: „Ti férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette a Gyülekeztet, és önmagát adta érte. Hasonlóképpen a férfiak is úgy szeressék a feleségüket, mint saját testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti.”
Zsid 13,4 „Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt és szeplőtlen legyen a házastársi ágy.”

[bacsipista]

A házastársak egymáshoz való viszonya

 
     Könyveket lehet írni, és írtak is erről a témáról. A legszükségesebbet azonban kevés szóval is le lehet írni, hiszen ebben a kérdésben is, mint a legtöbb dologban nem az a fontos, hogy sokat tudjon az ember, hanem amit tud, azt cselekedje is.
 
1.   A biblia a házasság legfőbb jellemzőjének a szeretetet tartja. Kivált a férfiakat buzdítja szeretetre. Mint felülmúlhatatlan példát, Krisztusnak a Gyülekezet iránti szeretetét állítja kötelező módon elébük. A szeretet az önzésnek, az egoizmusnak tökéletes ellentéte. Ezért sohasem jelenthet uralkodást vagy zsarnokságot. Sokkal inkább gyöngéd udvarlást, gondozást, szolgálatot és boldogítást. Ezért a férfiak tisztelettel és figyelmességgel viseltessenek feleségük iránt, abban a tudatban, hogy azok boldogsága és szerelme az ő magatartásuktól függ.

2.   Az asszonyokat pedig arra szólítja föl az írás, hogy önként vállalják magukra a férjük iránti engedelmességet. A keresztény asszony tehát magától értetődőnek tartja férje vezető szerepét a házasságban. Férje iránti odaadásban, a Biblia által kijelölt helyének hűséges elfoglalásában találja meg legmélyebb boldogságát.

     Az asszonynak ez a napjainkban nagy általánosságban lemosolygott és elutasított helyzete Éva ősbűnén alapul. A Paradicsomban azáltal, hogy elfogadta a kígyó kísértő ajánlatát, maga vette kezébe az irányítást, és ezzel kiesett az Isten által neki kiosztott szerepből. Egyedül innen érthető az asszonyra vonatkozó isteni rendelés. Az Újszövetség ezt – Isten teremtési rendjének feladása nélkül – felértékeli, amennyiben Krisztusnak a Gyülekezethez való kapcsolatát a férfinek nőkhöz való kapcsolatával állítja párhuzamba.
 
Igehelyek:
 
Ef 5,25.31-33: „Ti férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette a Gyülekezetet, és önmagát adata érte. A férfi ezért elhagyja atyját és anyját és ragaszkodik feleségéhez, és lesz a kettő egy testté. Fölötte nagy titok ez, én pedig a Krisztusról és a Gyülekezetről mondom. De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tartsa tiszteletben férjét.”
1 Pét 3,1-4,7: „Ugyanúgy ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogyha közülük egyesek nem is hinnének az Igének, feleségük magaviselete az Ige hirdetése nélkül is nyerje meg őket, felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre. Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere, a szelíd és csöndes szellem el nem múló díszével: ez értékes Isten előtt. És ugyanígy ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint gyöngébb edénnyel, adjátok meg nekik a tiszteletet, mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.”

[bacsipista]

Miért nyugszik a keresztény házasságon különleges áldás?
 
 
     A házasság két különböző nemű ember legmeghittebb, legbensőségesebb közössége, akik kölcsönösen szeretik egymást, és akik mint keresztények tudják, hogy Isten szerkesztette őket egybe. Isten azt akarja , hogy ez a szövetség erőteljes bizonyságtétel legyen az Ő üdvözítő cselekedetéről. Az ilyen házasság háromszoros különleges áldással jár:

1.   A közös imádkozás lehetősége.
a.      Imádság egymásért. Nincs ember, aki oly jól ismerné gondjaimat és engem magamat, mint a házastársam.
b.      Közös imádság önmagunkért, gyermekeinkért, másokért. Akik együtt imádkoznak, jobban összeforrnak, mint ahogy az bármi által lehetséges volna. A házastársak kölcsönös bocsánatból, közös Uruk iránti együttes vonzalomból és közös elhívatásuk tudatából élnek.

2.   A közös szolgálat nagyszerű lehetősége.
Az élet sok helyzetében tud egy házaspár jobban szolgálni, mint egy magányos ember. Először is más otthont tud nyújtani a gyermekeknek. De segítője lehet másoknak is, magányosoknak és öregeknek, lelki-testi rászorultaknak útmutató lehet a házaspár az Úr Krisztus felé.

3.   Az a különleges, szent légkör, amellyel a házaséletüket élik. A keresztény házasságon érezhető áldás nyugszik, amennyiben megszentelt légkörben élik azt. Külön-külön és együttesen naponta újra meg újra közös Urukra irányítják életüket a Szent Szellem munkája által. Közös életük minden területén a Szent Szellem tisztító hatása alatt állnak. És ez csodálatos lehet.


Igehelyek:

Zsolt 115,13: „Megáldja azokat,akik félik az Urat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt.”
Csel 18,26: „Amikor pedig meghallgatta őt (Apollóst) Akvila és Priszcilla (egy keresztény házaspár), maguk mellé vették és még alaposabban magyarázták neki Isten útját.”
1 Pét 3,7: „És ugyanígy ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyöngébb edénnyel, adjátok meg nekik a tiszteletet, mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.