Evangélium > Apológia
Apológia (hitvédelem)
maria:
"A Biblia iratainak listája
Bevezetés
A Bibliáról hamar észre lehet venni, hogy nem csupán egyetlen könyv, hanem hosszabb-rövidebb iratok gyűjteménye, kisebb könyvtár. A könyvek listáját bibliai kánonnak nevezik. A kánon görög szó, jelentése "mérték" (pl. Gal 6:16), tehát a kánon az igazság szempontjából mértékadó iratok listája. Önként vetődik fel azonban a kérdés, hogy hogyan alakult ki a bibliai iratok listája, voltak-e más iratok is, illetve ki és hogyan döntötte el, hogy mely iratok kerülnek be a gyűjteménybe, és melyek nem?
Az Ószövetség
1. Az iratok keletkezése
A Biblia kialakulása hosszú történelmi folyamat eredménye volt. Az izraelita kánon, tehát az Ószövetség zsidók és protestánsok által elfogadott könyveinek a listája az i. e. 15. és 5. század között, tehát egy évezred alatt jött létre. Ezalatt is keletkeztek feledésbe merült, különösebb fontossággal nem bíró történelmi iratok (pl. "Jásár könyve" Józs 10:13; "Az Úr harcainak könyve" 4Móz 21:14), de a vitatott, és végül a zsidók által elvetett vallási témájú iratok (lásd Függelék) az i. e. 5. század után keletkeztek.
2. Az Ószövetség felosztása
A zsidók a Szentírásukat (amit az keresztények "Ószövetség"-nek neveznek) a három főrész neveinek a kezdőbetűiből kirakott szóval Tanakh-nak nevezik. A zsidók hagyományosan 22 vagy 24 szent könyvről beszéltek már időszámításunk előtt is. A mai izraelita Szentírás az alábbi részekre oszlik:
a Törvény (Tórá) 1-5Móz
a Próféták (Növiim) – korai próféták: Józs, Bír, Sám, Kir; késői próféták: Ézs, Jer, Ez és a 12 kis próféta
az [Egyéb] Írások (Kötuvím) – költői művek: Zsolt, Péld, Jób; az ún. Öt tekercs (Megillót): Énekek Éneke, Ruth, Eszter, Jeremiás Siralmai, Prédikátor; történeti könyvek: Dániel, Ezsdrás, Nehémiás, Krónikák.
Az ókori és a mai, a görög és a héber, illetve az izraelita és a keresztény lista azért tér el néha egymástól, mert bizonyos könyveket eltérő módon vesznek egy könyvnek vagy külön könyveknek."
folyt. köv.
maria:
"3. A kánon szükségessége és rögzítése
Először is, a zsidóság maga is észrevette, hogy Malakiás (i. e. 5. sz.) után nem volt több igazi, a kortársak – vagy legalább az utókor – által elfogadott próféta. Másodszor, az i. e. 3. században Alexandriában elkészült a héber Ószövetség görög fordítása (Septuaginta, LXX), amelyhez helyi keletkezésű, héber vagy görög nyelvű iratokat is hozzáfűztek. A kánon 1. századi véglegesítéséhez mégis a kereszténység megjelenése adhatta a végső lökést, hiszen a héberül nem tudó apostoli- és egyházatyák elsősorban a görög LXX-re hivatkoztak. Josephus Flavius zsidó történész (kb. i. sz. 37-100) a palesztinai héber kánon mellett tanúskodott:
Mindössze 22 kötet az, amely az eddig eltelt idő eseményeit jegyzi fel, s amelyeket joggal tekinthetünk hitelesnek. A szent könyvek közül ötnek a szerzője Mózes; ezek foglalják magukba a törvényeket és a történelmi hagyományokat, az emberi nem keletkezésétől egészen az ő haláláig. (…) Mózes halálától Artaxerxésznek, a perzsák királyának idejéig [i. e. 464-424] Mózes utódai, a próféták jegyezték fel a korukban történt eseményeket 13 könyvben. További négy könyv Istenhez szóló himnuszokat s az emberek életmódjáta vonatkozó intelmeket tartalmaz..." (Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról, I. könyv, 8. rész)
Flavius listája (5+13+4=22) csak azért tér el a maitól, mert ma külön könyvnek tekintett iratokat (pl. 1-2 Sám) ő egynek vett (Sám). Flavius azt is írta, hogy az utolsó próféta, Malakiás kora után keletkezett iratokat (LXX stb.) a zsidók nem tartották azonos hitelességűeknek, azaz ihletettnek, sugalmazottnak:
Artaxerxész óta egészen a mi időnkig ugyancsak mindent feljegyeztek. Ezeket az írásokat mégsem tartjuk az előbbiekkel azonos hitelességűeknek, mivelhogy megszakadt a próféták pontosan nyilvántartott láncolata. A gyakorlat mutatja meg, miként közeledünk mi saját írásainkhoz. Bár roppant idő telt el azóta, sem hozzátenni, sem elvenni belőlük, sem megváltoztatni bármit is nem merészelt senki, mert minden zsidóban már születésétől fogva benne gyökerezik az a meggyőződés, hogy ezek Isten végzései..." (Uo. folyt.)
Flavius felhasznált ugyan a LXX-ban levő görög iratokat (pl. Makkabeusok I), de csak történelmi forrásként. Az 1. században Javnéban (Jamniában) Johánán ben Zakkáj rabbi egy jesivát (tanházat) alapított, amely törvénykezési és irodalmi tevékenységet végzett, megvetve a későbbi rabbinikus zsidóság alapjait. A tanház tudományos tevékenységét a mai teológiai szakirodalom javnei vagy jamniai "zsinatként" emlegeti, pedig ilyesmiről nincs közvetlen adat. Csak az tény, hogy utólag folytak viták egy-egy könyv kánoniságával kapcsolatban (pl. mert Eszterben nem szerepel a JHVH), de "zsinat"-ról nem volt szó. Végül megemlítendő az i. sz. után összeállt babilóniai Talmud megjegyzése is:
A kései próféták, Haggája, Z'chárjá és Mál'áchi halála után a szent szellem elhagyta Izraelt, bár a mennyei hangot igénybe vették. (Jóma 9b, megismételve: Szóta 48b, Szanhedrin 11a; Midrás Rabbá az Énekek Énekéről 8.9.3)
"
folyt.
maria:
" 4. Az ihletettség felismerése
A héber kánon kialakulása folyamatosan történt. Az egyes szövegek azonnali rögzítése azt mutatja, hogy eleve ihletettnek tekintették őket, hiszen ismerték azt, aki Isten szavát átadta (pl. Józs 24:25-26), vagy annak ellenére rögzítették, hogy Izrael az üzenetet elsőre nem akarta elfogadni (pl. Jer 30:1-2, 36:4,32). Az ihletett szerzők egymás írásaira is úgy hivatkoznak, hogy azokat ihletettnek tartották (Dán 9:2, Ezsd 7:6, Zak 7:7 stb.). Mivel szavaik nyilvánosan is elhangzottak, szem- és fültanúként Izrael egész közössége tanusítja a szövegek hitelességét (így tarthatták nyilván pl. a próféták láncolatát), akárcsak a zsidó történelem más eseményeit (kivonulás stb.). Más szövegek esetében, mint amilyen a nagy számú, és a liturgiába gyorsan beépülő zsoltárok és példabeszédek, a szájhagyomány gyűjteménnyé szerkesztése a szerző halála után történt meg (pl. Péld 25:1).
Mivel Isten egy nép történelmén keresztül nyilatkoztatta ki magát, szavát is arra a közösségre bízta, amelyet az ő szava hozott létre, formált és tartott fenn évszázadokon át. És mivel Isten a már meglevő Írásokon keresztül utólag is megszólalt, és a szövegek olvasói és hallgatói megérezhették, hogy "tisztátalanná válik a kezük" (ráébredtek a Szent jelenlétére), az iratok ihletettségének felismerését maga Isten garantálta."
folyt.
maria:
"5. A szöveg gondozói
A héber szövegek szerkesztésének első nagy korszaka Ezsdrás és Nehémiás idejében befejeződött. Őket követték az i. e. 5. századtól az írástudók (szóférim), őket pedig az i. sz. 5. századtól az ún. masszoréták (héber masszóra = hagyomány). Ők nem csupán hűségesen másolták és statisztikai eszközökkel védték a szöveget (számon tartva minden sort, betűt), hanem a szöveg magánhangzókkal és nyelvészeti jegyzetekkel való ellátását is megoldották. (a szöveg magánhangzókkal való ellátása, pontozás). Az általuk véglegesített, ma is használt szöveg tudományos neve masszoréta szöveg (tudományos rövidítése: MSS)."
E.Edit:
Maria!
Mi a velemenyed az apokrif iratokrol?
Olvastam egy parat es nem tudom mit gondoljak roluk.Mindenesetre a JOB konyvet jobban megertettem altala.A bibliatol valo elterest pedig nem tapasztaltam.
Kivancsian varom valaszod.
Edit.
Navigáció
[#] Következő oldal
Teljes verzió megtekintése