Szerző Téma: Apológia (hitvédelem)  (Megtekintve 54469 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4173
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re: Apológia (hitvédelem)
« Válasz #165 Dátum: 2010 Május 15, 10:18:05 »
 :044:
Szia Orsi!

Kimásoltam a bizonyságtételedet és elküldtem egy lánynak, aki 1 éve tért vissza az Úrhoz, sok-sok mélység után. Ő is ilyen égő szívű az evangélizálás, hívogatás terén, mint te!  :168:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető h.isro

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 887
Re: Apológia (hitvédelem)
« Válasz #166 Dátum: 2010 Május 15, 10:23:29 »
Örülök neki. Esetleg, privátban megtudhatom, hogy ki ez a lány? Esetleg, ha ő is beleegyezik, megkaphatnám az elérhetőségeit? Szívesen felvenném vele a kapcsolatot.
With God All Things Are Possible= Istennel minden lehetséges!
Ki vagyok szolgáltatva Istennek. Teljesen fegyvertelen és védtelen vagyok, ezért kell, hogy a Szentlélek befedezzen.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4173
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re: Apológia (hitvédelem)
« Válasz #167 Dátum: 2010 Május 15, 11:09:21 »
Rendben!  :169:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

keresztenybliza

  • Vendég
Re:Apológia (hitvédelem)
« Válasz #168 Dátum: 2010 Június 22, 12:14:12 »
Ha érdekel hogyan kell erkölcsösen járni valakivel nézzétek meg ezeket!:

http://keresztenyfilmek.com/tanitasok/paul-washer/1-paul-wascher.html

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Apológia (hitvédelem)
« Válasz #169 Dátum: 2010 Június 28, 10:16:15 »
http://www.krisztus.ro/biblia.php

A Bibliáról, tények és bizonyítékok a Bibliában

A Biblia eredete, bizonyítékok

A Biblia eredete

A Bibliát évszázadokkal Jézus születése előtt írták hithű zsidók többnyire héber nyelven. Az első 39 könyvet Ószövetségnek nevezik. Az utolsó 27 könyvet keresztények írták, görögül, ezt Újszövetségként ismerjük. A belső bizonyítékok és a legrégibb hagyományok azt mutatják, hogy ezt a 66 könyvet több mint 1600 éven keresztül írták ... tovább »

A Biblia és a kereszténység
Az első század végére befejeződött a Biblia könyveinek megírása. Ettől kezdve a keresztények nekiláttak a teljes Biblia másolásának és terjesztésének, megkezdödött az akkori leggyakoribb nyelvekre való lefordítás is. Mialatt a keresztény gyülekezet ezzel a nagyszerű munkával volt elfoglalva, kezdett kialakulni valami ... tovább »

Az Ószövetség hitelessége
Egy ősi város ostrom alatt áll. Támadói átözönlöttek a Jordánon, és most a város magas falai előtt táboroznak. De milyen szokatlan a hadi taktikájuk! A támadó sereg hat napon keresztül naponta egyszer csendben körbemenetelte gyárost, csak az őkét kísérő papok egy csoportja kürtölt ... tovább »

Az Újszövetség hitelessége
A Keresztény Görög Iratok történelmi beszámolóit harminc vagy negyven évvel Jézus halála után kezdték írni. Valamennyi evangélium i. sz. 70 előtt íródott, és semmi olyasmi nincs bennük, amit ne lehetett volna a Jézus halálát követő húsz éven belül megírni. A megírásuk kb. i. sz. 80 előtt befejeződött ... tovább »

Bibliai próféciák
Sok bibliai prófécia olyan pontosan beteljesült, hogy a kritikusok azt állítják, beteljesülésük után írták le azokat. De az ilyen állítások valótlanok. Isten mindenható, rendelkezik a jövendőlés képességével (Ésaiás 41:21-26; 42:8, 9; 46:8-10). A bibliai próféciák, amelyek igaznak bizonyultak, nem az utólagos szerzőség, hanem az isteni ihletés bizonyítékai ... tovább »

A Bibliai csodák
Jézus a tanítványaival Nainba, egy észak-palesztinai város felé haladt, ahogy a városkapú közelébe ért, találkozott egy temetési menettel. Egy férfi halt meg. Özvegy édesanyja, akinek ő volt az egyetlen fia, így teljesen egyedül maradt. A feljegyzés szerint Jézus szánalomra indult iránta, és azt mondta neki: 'Ne sírj.' Ezután közelebb ment és megérintette a koporsót ... tovább »

A Biblia és a tudomány
Az itáliai tudós, Galilei 1613-ban adta ki Levél a napfoltokról című munkáját. Ebben bizonyítékot adott arra, hogy a Föld kering a Nap körül, és nem a Nap a Föld körül. Ez az események olyan sorozatát indította el, amely végül a római katolikus inkvizíció elé juttatta az eretnekség alapos gyanújával. Végül tanai viszzavonására kényszerítenék ... tovább »

A Biblia és a mitológia
Igaz, hogy a mítoszok közül néhány csak kitalált, de mások viszont tényeken alapulnak. Vegyük például azokat a világszerte megtalálható mítoszokat és legendákat, amelyeknek eredete a világméretű Vízözönre vezethető vissza, ami valóban megtörtént, s amiről a Biblia is beszámol ... tovább »

Biblia és ateizmus
Isten az emberek számára többé már nem az, ami korábban volt. Egyre kevesebbet gondolnak rá, akár mindennapjaikat élik, akár döntések előtt állnak ... Istent más értékekkel cserélték fel: a bevétellel és a termelékenységgel. Egykor úgy tekintették őt, mint valamennyi emberi tevékenység értelmének forrását, mára azonban száműzték a történelem titokzatos tömlöcébe ... tovább »

Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Apológia (hitvédelem)
« Válasz #170 Dátum: 2010 Június 28, 10:43:29 »
Biblia

Az Ó és ójszövetség könyvei gyűjteményének a neve.

A szó a görög biblia könyvecskék szóból származik. Noha ez többesszámu szó, a latinban egyes számban használták, igy a könyvekből, a könyv lett, ez utal arra, hogy ezekben a könyvekben egység uralkodik. Az Ószövetség és Újszövetség megjelölést a II-ik századtól használják, hogy megkülömböztessék egymástól a zsidó és keresztény eredetű irásokat.

Az Ószövetség legnagyobb részét héber nyelven irták, csak néhány részletét arám nyelven (Ezsd 4,8-6,18, Jer 10,11, Dan 2,4-7,28). Az Újszövetsget néhány arameus szó kivételével görög nyelven irták.

A Bibliában 66 könyv van, 39 az Ószövetségben, és 27 az Újszövetségben. Csak ezeket a könyveket ihlette Isten szent szelleme. Az Ószövetség Római Katolikus kiadásában 45 könyv szerepel, s ezen felül Eszter és Dániel könyve ki van bővitve, ezeket apokrif-eknek nevezünk. Ezek részét képezték a görög nyelvű Ószövetségnek, a Septugintának.

Noha Biblia keletkezési ideje ezer évnél is hoszabb időszakot ölel át, feltünően sértetlen és hamisitatlan állapotban maradt ránk. A holt-tengernél nemrégen megtalált tekercsek, amelyek keletkezési ideje a Kr.e. 2 és 3-ik század, olyan szöveget tárnak elénk, amely csodállatos módón egyezik a ma használt héber szöveggel.

Az Újszövetség hiteles szövegének megállapitása mintegy 4700 görög kézirat állt rendelkezésre, mely keletkezési ideje Kr.u. 125-től egésszen a könyvnyomtatás feltalálásáig terjed. A jelenleg használt fejezetfelosztás 1228-ból, a versfelosztás 1551-ből való.

Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Apológia (hitvédelem)
« Válasz #171 Dátum: 2010 Június 28, 10:45:02 »
Jahve (Jehova)

Jahve (a Tetragrammaton: JHVH vagy YHWH) az ószövetségi Istent jelölő héber név; Izrael istenének megkülönböztető személyes neve. Általában csak úgy hivatkoznak rá, mint a Tetragrammaton ( görögül annyit tesz, a négybetűs szó).

A pontos kiejtése ma már ismeretlen, a zsidók, néhány kivételtől eltekintve, az írásukban csak a mássalhangzókat jelölik, a megfelelő magánhangzókat pedig szüleiktől hagyományozottan ejtik ki, de létezik több elfogadott ejtési variáns; ezek közül a legelterjedtebb a Jehova ( Károli Gáspár féle fordítás), de a Jahve hangsor talán helyesebb; valamint a Jah` és a Jahn rövidítések is közkedveltek (pl.: hallelujah, héberül annyit tesz: imádkozzunk az Úrhoz ). További restaurált kiejtések: Yahuweh, Yeho-ah, Yehou-ah, Yehua.

A pontos kiejtés bizonyára azért tűnt el, mert ezt a hangsort szentnek tartották a zsidók, és csupán évente egyszer, a kiengesztelődés ünnepén lehetett kiejteni, akkor is csak a főpap élhetett vele; de a szertartást többször betiltotta a megszálló Római Birodalom , a templomot is lerombolták Titusz császársága idején. (Ma csak a Siratófal áll, amelyről azt tartják, hogy az eredeti templom egy falmaradványa.) A hétköznapokon helyette csupán az Elohim (isten(ek)), Hashem (a név) és az Adonáj (Úr) szót használták. A kereszténység is az Adonájt vette át, a Septuaginta fordításban a kyrios ( görögül : Úr) szóként jelent meg az istennév, de később a Dominus ( latinul : Úr) terjedt el. Számtalan más fordítása is megjelent, közkedvelt a Mindenható, Isten, Úr fordítás.

Körülbelül i.sz. 3. században a zsidók felhagytak a név használatával: Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd [a szádra]; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi. (2Mózes 20:7). Azonban a keresztények még lehetséges, hogy fontosnak találták kiejteni: És megismertettem ő velök a te nevedet [...] (János 17:26).

A mai judaizmus - egy másik teória szerint - úgy véli, hogy ez egy kimondhatatlan név, és helyette és bibliai rövidítései helyett is csak az Adonáj szót használják (eszerint a teória szerint azért nem ismert a kiejtés, mert sohasem tudták kiejteni).

A zsidó hagyomány szerint a JHVH értelme ez: aki előidézi, hogy legyen.

Gyakran megfigyelhető, hogy több igéből raknak össze egy tulajdonnevet; a Tetragrammaton összeilleszthető az Ő volt , Ő van , Ő lesz kifejezésekbol, ami azt fejezi ki, hogy Isten időtlen, örökkévaló. A 2Mózes 3:14-ben a Biblia istene így mutatkozik be: Vagyok a ki vagyok, amely az eredeti szöveg értelmében és szövegkörnyezetében olyan értelmet nyer, hogy azzá leszek, amivé akarok, mindenható vagyok, teremtek, előidézem, hogy legyen. A Zsoltárok 83:19-ben olvasható.

HaYaH = volt, HoWeH = van, YiH_YeH = lesz

A www.zsido.hu oldalon Raj Tamás rabbi válasza a Jehova névre:
A Jehova, mint említettem, téves olvasat. A négybetűs isteni név köré ugyanis jóval később, amikor a magánhangzó jelölés (a héber pontozás) a gyakorlatba jött, egy másik, helyette olvasandó szó (az 'Uram' jelentésű ADONÁJ) magánhangzóit írták. Aki ezt nem ismerte, tévesen összeolvasta a mássalhangzókat a mellette álló magánhangzókkal, így lett belőle Jehova, aminek semmi értelme nincs. Ez olyan, mintha az 'Isten' szó mássalhangzóit az 'Uram' magánhangzóival olvasná valaki össze. Mi lesz belőle? 'SUTAN'!
Jézus Krisztus

Jézus Józsué után kapta a nevét. A név eredeti héber formája ugyanis Jésua, ami az arámi nyelvben is használt rövidebb változata volt az Ószövetségben szereplő nagy zsidó vezető, Józsué nevének. Ez a zsidók között akkoriban igen gyakori személynév a hosszabb Jehósua alakban is szerepel az Ószövetségben. A név jelentése az Úr a Megváltó vagy szó szerint: Jahve megvált.

A Jésua név betű szerinti átírása volt a görög Jészúsz a Szeptuagintában. Ez terjedt el azután a kereszténységgel együtt az egyes nyelvekben, így a magyarban Jézus alakban.

A muzulmánok Jézust Isza néven ismerik.

Jézus apai neve ben Juszef azaz József fia lehetett. Jézust teljes arámi nevén tehát Jésua ben Juszefként ismerhették.

A keresztények sokszor Názáreti Jézus nak is hívják. Ez édesanyja, Mária szülővárosa.

A Krisztus jelentése pedig: messiás , azaz fölkent király.

Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Apológia (hitvédelem)
« Válasz #172 Dátum: 2010 Június 28, 10:46:56 »

A Biblia eredete
A Biblia keletkezése

A Bibliát évszázadokkal Jézus születése előtt írták hithű zsidók többnyire héber nelven. Az első 39 könyvet Ószövetségnek nevezik. Az utolsó 27 könyvet keresztények írták, görögül, ezt Újszövetségként ismerjük. A belső bizonyítékok és a legrégibb hagyományok azt mutatják, hogy ezt a 66 könyvet több mint 1600 éven keresztül írták. Akkor kezdték el, amikor Egyiptom volt a legnagyobb hatalom, és akkor fejezték be, amikor Róma uralta a világot.

Több mint 3000 évvel ezelőtt, mikor a Biblia írása elkeződött, Izrael csupán egy kis nemzetet alkotott a sok közel-keleti nép között. Istenük Jahve(JVHV) volt, míg a szomszédos népek az istenek és istennők zavarba ejtő sokaságát tisztelték. Abban az időben nem csak az izraelitáknak volt vallásos irodalmuk. Más nemzetek is írtak olyan könyveket, amelyek vallásukat és nemzeti értékeiket tükrözték vissza. Például az akkád Gilgames-eposz Mezopotámiából és a Ras Shamra hősköltemények, amelyek ugariti nyelven születtek (ezt a nyelvet egykor a mai Szíria északi részén beszélték), kétségtelenül nagyon népszerűek voltak. A korszak hatalmas irodalmához tartoztak a különböző sumér istenségekhez szóló himnuszok és az akkád prófétai munkák.

Ezeknek a közel-keleti műveknek azonban közös lett a sorsuk. Feledésbe merültek, sőt már azokat a nyelveket sem beszélik, amelyeken íródtak. Létezésükről csupán az elmúlt években szereztek tudomást az archeológusok és a nyelvészek, s akkor fejtették meg, hogyan lehet elolvasni őket. Ugyanakkor a héber nyelvű Biblia első könyvei egészen napjainkig fennmaradtak, és még mindig sokan olvassák őket. Az a tény azonban, hogy ez az irodalom nagyrészt feledésbe merült, míg a héber Biblia fennmaradt, azt jelzi, hogy a Biblia ezektől jelentősen különbözik.

A Biblia tovább élése egyáltalán nem volt magától értetődő dolog. Azok a csoportok, amelyek közreműködtek létrejöttében, olyan komoly nehézsegekkel néztek szembe, hogy ennek a könyvnek a fennmaradása napjainkig valóban figyelemreméltó. A Krisztus előtti időben azok a zsidók, akik a Héber Iratokat (az Ószövetséget) írták, egy viszonylag kis nemzetet alkottak. Létük bizonytalan volt a kizárólagos hatalomért ismételten összeütköző erős politikai államok között. A nemzetek egész sorával kellett Izraelnek megküzdenie a fennmaradásáért, így például a filiszteusokkal, a moábitákkal, az ammonitákkal és az edomitákkal. Abban az időben, amikor a zsidók két királyságra voltak felosztva, a kegyetlen Asszír Birodalom gyakorlatilag eltörölte a föld színéről az északi királyságot, a Babiloniak pedig lerombolták a déli királyságot, és az embereket fogságba hurcolták, amelyből 70 évvel később csak egy maradék tért vissza hazájába.

Sőt, léteznek az izraeliták kiirtására tett kísérletekről szóló beszámolók is. Mózes napjaiban a fáraó elrendelte, hogy minden újszülött izraelita fiút meg kell ölni. Ha ez sikerűl, a zsidó nép kihalt volna (2Mózes 1:15-22). Sokkal később, a zsidók perzsa uralom alatt életbe léptettek egy olyan törvényt, amelynek célja a zsidók kiirtása (Eszter 3:1-15). Ennek a tervnek a kudarcát még ma is ünneplik a zsidó Purim ünnepen.

Amikor a zsidók Szíria alattvalói voltak, IV. Antiókhos király minden erővel megpróbálta hellenizálni a nemzetet, kényszeríteni akarta őket, hogy görög szokásokat kövessenek és görög isteneket imádjanak. Ő sem járt sikerrel. Mialatt a körülöttük lévő népcsoportok egymás után tűntek el a világ színpadáról, a zsidóság ahelyett, hogy kihalt vagy beolvadt volna, fennmaradt, s vele együtt fennmaradtak a Biblia Héber Iratai is.

Azok a keresztények, akik a Biblia második részét (az Újszövetséget) készítették, szintén elnyomott csoportot alkottak, Jézust, megfeszítették és követőit a zsidó vezetők Palesztinában megpróbálták elhallgattatni. Amikor pedig a kereszténység más területekre is kiterjedt, a zsidók üldözték őket, hogy ezzel is akadályozzák a misszionáriusi munkát (Cselekedetek 5:27, 28; 7:58-60; 11:19-21; 13:45; 14:19; 18:5, 6).

Néró idejében a római hatóságok kezdetben türelmes magatartása megváltozott. Tacitus azzal büszkélkedett, hogy a züllött császár válogatott kínzásokat tart készenlétben a keresztények számára. Ettől kezdve fő bűn volt kereszténynek lenni. I. sz. 303-ban Diocletianus császár a Biblia elleni közvetlen csapásra készült. A kereszténység kiirtására tett erőfeszítései során elrendelte, hogy minden keresztény Bibliát el kell égetni.

Az elnyomásra és a népirtásra tett ezen erőfeszítések valódi veszélyt jelentettek a Biblia fennmaradására. Ha a zsidók arra a sorsa jutottak volna, mint a filiszteusok és a moábiták, vagy ha a zsidó és a római hatóságoknak sikerült volna kiirtani a keresztényeket, ki írta és őrizte volna meg a Bibliát? Szerencsére a Biblia őrzői - először a zsidók, azután a keresztények - nem tűntek el a főid színéről, és a Biblia fennmaradt.
A Biblia fennmaradása

A már említett ősi munkákat, amelyek aztán feledésbe merültek, kőbe vésték vagy agyagtáblákba karcolták. Nem így a Bibliát, azt eredetileg papiruszra vagy pergamenre írták, amelyek sokkal kevésbé tartós anyagok. Így azok a kéziratok, amelyeket az írók eredetileg készítettek, már régesrégen eltűntek. Hogyan őrizték meg akkor a Bibliát? Fáradságos munkával kézzel írott másolatok ezreit készítették. A könyvnyomtatás feltalálása előtt ez volt a könyvkészítés szokásos módja.

Van azonban a kézzel történő másolásnak egy veszélye. Ha egy kéziratba becsúsztak hibák, azok megismétlődtek, amikor az a kézirat további másolatok alapjául szolgált. Mivel hosszú időn keresztül sok másolat készült, számos hiba csúszott be. Tekintettel arra, hogy a Bibliát sok ezerszer lemásolták, honnan tudhatjuk, hogy ennek következtében nem változott meg felismerhetetlenül? Nézzük például a Héber Bibliát, az Ószövetséget. Az i. e. VI. század második felében, amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, a héber tudósok egy csoportja, az úgynevezett szoferimek, azaz írnokok lettek a Héber Biblia szövegének őrzői, és az ő felelősségük volt ezeket az Írásokat a közös és az egyéni imádatban való használatra lemásolni. Nekik volt a legjobb indítékuk, és szakemberek voltak, így magas színvonalú munkát végeztek. A szoferimek örökségét a masszoréták vették át, akik az i. sz. VII-X. századig tevékenykedtek. Nevük héber szóból ered, amelynek jelentése hagyomány. Lényegében ezekre a másolókra is az a feladat hárult, hogy őrizzék meg a hagyományos héber szöveget. A masszoréták aprólékosak voltak. A másolónak egy megfelelően hitelesített példányt kellett alapul vennie, és semmit nem voltszabad emlékezetből írnia. Minden betűt ellenőriznie kellett, mielőtt leírta.

Mennyire pontosan adták tovább a szöveget a szoferimek és a masszoréták? Erre a kérdésre 1947-ig szinte lehetetlen volt válaszolni, mivel a rendelkezésre álló legkorábbi teljes héber kéziratok az i. sz. X. századból származtak. Azonban 1947-ben néhány nagyon ősi kézirattöredéket találtak a Holt-tenger környéki barlangokban, köztük a Héber Biblia könyveinek részeit. A keltezés szerint néhány töredék a Krisztus előtti időből való. A tudósok ezeket összehasonlították a meglévő héber kéziratokkal, hogy megvizsgálják a szöveg továbbadás pontosságát. Mi volt az összehasonlítás eredménye? Az egyik legrégibb mű, amit megtaláltak, az Ésaiás könyvének teljes szövege. Ennek a szövegnek a ma rendelkezésünkre álló masszoréta Biblia szöveggel való szoros egyezése, csodálatos.Sok különbség a korábban felfedezett Szent Márk-féle Ésaiás tekercs és a masszoréta szöveg között másolási hibaként magyarázható. Ezektől eltekintve, figyelemreméltó az egyezés a teljes középkori kéziratban található szöveggel. Ez az egyezés egy ilyen sokkal régebbi kézirattal megnyugató bizonyítékot ad a hagyományos szöveg pontosságára.

A Bibliának a keresztények által görögül írt része, az úgynevezett Újszövetség esetében, a másolók a gyakorlott, jól képzett szoferimekkel öszszehasonlítva inkább tehetséges amatőrök voltak. Annak ellenére, hogy a hatóságok büntetéssel fenyegették őket, végezték munkájukat, és nagyon komolyan vették azt. Továbbá két dolog biztosít minket arról, hogy ma lényegében ugyanaz a szöveg áll rendelkezésünkre, amit az írók eredetileg leírtak. Először, olyan kéziratokkal rendelkezünk, amelyek keletkezésének időpontja sokkal közelebb áll a megírás időpontjához, mint a Biblia héber részének esetében. Ezek közé tartozik például a János evangéliumának egy töredéke, amely a II. század első feléből való, ez tehát valószínűleg kevesebb mint 50 évvel azután keletkezett, hogy János megírta az evangéliumát. Másodszor, a fennmaradt kéziratok száma már önmagában is figyelemreméltó bizonyítéka a szöveg valódiságának.

Azok a nyelvek, amelyeken a Bibliát eredetileg írták, végeredményben szintén akadályozták a fennmaradást. Az első 39 könyv túlnyomórészt héberül, az izraeliták nyelvén íródott. De a héber nyelv soha nem volt széles körben elterjedt, ha a Biblia ezen a nyelven maradt volna meg, a zsidó nemzeten és azon a néhány idegenen kívűl, akik tudtak héberűl olvasni, másokra semmilyen hatást nem gyakorolhatott volna. Azonban az i. e. III. században az Alexandriában (Egyiptom) elő zsidók számára elkezdődött a Biblia héber részének leforditása görögre. A Héber Biblia a nem zsidók számára könnyen hozzáférhetővé vált.

Abban az időben, amikor sor került a Biblia második részének a megírására, a görögöt még mindig nagyon széles körben beszélték, így a Biblia utolsó 27 könyvét ezen a nyelven írták. De mégsem mindenki értett görögül. Ezért a Bibliának mind a héber, mind a görög részét hamarosan lefordították az akkori idők olyan mindennapi nyelveire, mint például a szír, a kopt, az örmény, a georgial, a gót és az etiópiai. A Római Birodalom hivatalos nyelve a latin volt, és olyan sok latin fordítás készült, hogy szükség lett egy hivatalosan jóváhagyott változatra. Ez körülbelül i. sz. 405-ben készült el, és Vulgata néven vált ismertté, aminek jelentése mindennapi.

Így minden akadály ellenére a Biblia egészen az időszámításunk szerinti első századokig fennmaradt. Azok, akik írták, megvetett és üldözött kisebbség volt. Nehéz körülmények között éltek, ellenséges világban. A Biblia a másolások következtében erősen megváltozhatott volna, de ez nem történt meg. Azt a fenyegető veszélyt is elkerülte, hogy csak azok számára legyen hozzáférhető, akik beszélnek bizonyos nyelveket.

Az egész világ a gonosz hatalmában van (1János 5:19). Ennek alapján számolni kellett a világ ellenséges magatartásával az igazság közzétételével szemben, és ez így is volt. De akkor miért a Biblia maradt fenn, amikor sok más irodalom, amely nem nézett szembe hasonló nehézségekkel, feledésbe merült? A Biblia erre is válaszol: Isten kijelentése örökre megmarad (1Péter 1:25). Ha a Biblia valóban Isten Szava, emberi hatalom nem képes elpusztítani. És egészen a XX. századig éppen ez bizonyult igaznak.

Azonban az i. sz. IV. századában történt valami, ami végül újabb támadásokat eredményezett a Biblia ellen, és alaposan befolyásolta az európai történelem menetét. Csaknem tíz évvel azután, hogy Diocletianus megpróbálta a Biblia összes példányát megsemmisíteni, a császári politika megváltozott, és a kereszténység hivatalosan elismert lett. Tizenkét évvel később. i. sz. 325-ben egy római császár, Konstantin volt a keresztény niceai zsinat elnöke.

Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Apológia (hitvédelem)
« Válasz #173 Dátum: 2010 Június 28, 10:47:57 »

A Biblia és a kereszténység

Az első század végére befejeződött a Biblia könyveinek megírása. Ettől kezdve a keresztények nekiláttak a teljes Biblia másolásának és terjesztésének, megkezdödött az akkori leggyakoribb nyelvekre való lefordítás is. Mialatt a keresztény gyülekezet ezzel a nagyszerű munkával volt elfoglalva, kezdett kialakulni valami, ami később a Biblia fennmaradására nézve veszélyennek bizonyult.

Ennek a fejlődését a Biblia előre megjövendölte. Jézus egyszer példázatot mondott egy emberről, aki bevetette a földjét jó minőségű búzával, de mialatt aludt, egy ellenség gyom magvakat vetett a földbe. Mindkét mag kihajtott, de egy ideig a gyom elrejtette a búzát. Ezzel a példázattal Jézus megmutatta, hogy bár munkájának gyümölcseként igaz keresztények jelennek meg, halála után mégis hamis keresztények szivároghatnak be a gyülekezetbe. Végül nehéz volt megkülönböztetni a valódit a hamistól (Máté 13:24-30, 36-43).

Péter apostol nyíltan figyelmeztetett, hogy ezek a gyomszerű keresztények hatással lesznek arra, hogyan tekintik az emberek a Bibliát. Köztetek is lesznek hamis tanítók. Éppen ők fognak feltűnés nélkül ártalmas tanokat bevezetni, és még a tulajdonost is megtagadják, aki megvásárolta őket, miáltal gyors pusztulást vonnak magukra. Sőt sokan fogják követni gátlástalan viselkedésük cselekedeteit, s ezek miatt beszélnek majd gyalázkodóan az igazság útjáról. (2Péter 2:1, 2)

Jézus és Péter jövendölései már az első században beteljesedtek. Nagyravágyó férfiak szivárogtak a keresztény gyülekezetbe, és elvetették a széthúzás magvát (2Timótheus 2:16-18; 2Péter 2:21, 22; 3János 9, 10). A következő két évszázadban a tiszta bibliai igazságot görög filózofusok nézetei hamisitották meg, és sokan követték el azt a hibát, hogy pogány tantételeket bibliai igazságként fogadtak el.

A negyedik században Konstantin római császár elfogadta a kereszténységet mint államvallást. De az a kereszténység, amit ő ismert, jelentősen különbőzött attól a vallástól, melyet Jézus hirdetett. Időközben kivirágzott a Jézus által megjövendölt gyom. Mégis biztosak lehetünk abban, hogy mindig voltak néhányan, akik az igaz keresztényiséget képviselték, és arra törekedtek, hogy Isten ihletett Szavának, a Bibliának megfelelően cselekedjenek. (Mt 28:19,20) A kereszténység ma ismert formája Konstantin idejéből származik. Az az elkorcsosult kereszténység a továbbiakban már nemcsak vallási szervezet volt, hanem az állam egy része, és vezetői fontos szerepet játszottak a politikában. Végül a hitehagyott egyház oly módon hasznalta politikai hatalmat, hogy az teljesen ellentmondott a bibliai kereszténységnek, és a Bibliára nézve is újabb veszélyes helyzeteket idézett elő.

Amikor a latin megszűnt beszélt nyelv lenni, új bibliafordítások váltak szükségessé. De a katolikus egyház ezzel nem értett egyet. Vratislav, aki később Csehország királya lett, 1079-ben engedélyt kért VII. Gergely pápától, hogy a Bibliát az alattvalói nyelvére lefordíthassa. De a pápa nemmel válaszolt. Kifejtette: Azok számára, akik gyakran elmélkednek a Biblián, világos, hogy a Mindenható Istennek nem ok nélkül tetszett, hogy a szent iratok bizonyos részét titokban tartani, nehogy semmibe vegyék, ha minden ember számára egyszerűen érthető, sőt esetleg lenézzék, vagy félművelt emberek félreértelmezzék, és ez tévedéshez vezessen.

A pápa a Bibliát az akkor már holt latin nyelven akarta megtartani. A tartalma titokban maradt, nem fordították le az egyszerű emberek nyelvére. Jeromos latin Vulgatá-ja, amely az V. században azért készült, hogy a Biblia mindenki számára hozzáférhető legyen, ugyanakkor a titokban tartás eszközévé vált.

A középkorban az elgyház ellenállása a nemzeti nyelvű Bibliával szemben egyre erősödött III Ince pápa olyan szigorú levelet írt 1199-ben a németországi Metz érsekének, hogy az érsek minden német nyelvű Bibliát, amelyet csak képes volt kézrekeríteni, elégettetett. A Toulouse-i zsinat elrendelte 1229-ben, hogy világiak birtokában nem lehet semilyen nemzeti nyelvű Biblia. A spanyolországi Tarragona tartományi zsinatának parancsára 1233-ban a Bibliát át kellett adni, hogy elégessék. Angliában 1431-ben Stafford wellsi püspök megtiltotta mind a Biblia lefordítását angolra, mind az ilyen fordítások birtoklását.

Ezeknek az egyházi méltóságoknak a célja nem a Biblia elpusztítása volt. Azt akarták, hogy megkövesedjen, azaz egy olyan nyelven maradjon, amelyet csak kevesen tudtak elolvasni. Azt hitték, hogy ezzel megakadályozzák azt, amit ök eretnekségnek neveztek, de ami valójában tekintélyük megtámadására irányult. A Biblia csupán szellemi kíváncsiság tárgya lett volna, ha ez sikerül, és kevés, vagy egyáltalán semmi hatással nem lett volna a hetköznapi ember életére.

Szerencsére azonban sok becsületes ember elutasította, hogy eleget tegyen ezeknek a rendeleteknek. De az ilyen elutasítások veszélyesek voltak. Egyesek a Biblia birtoklásának bűne miatt rettenetesen sokat szenvedtek. Példaként nézzük egy spanyol ember, név szerint Julián Hernández esetét, aki vállalta, hogy Németországból a saját országába nagyszámú Bibliát szállít. Hordókba rejtette és mint rajnai bort pakolta fel őket. Elárulták, és a római katolikus inkvizíció elfogta. Azokat, akiknek a Bibliákat szánta, válogatás nélkül megkínozták, és aztán többségüket különböző büntetésekre ítélték. Juliánt megégették, húsz másikat nyárson megsütöttek, többeket életfogytiglani börtönre ítéltek, egyeseket nyilvánosan megkorbácsoltak, sokakat gályára küldtek.

A legcsekélyebb kétség sem férhet hozzá, hogy ezek a felelős egyházi méltóságok nem a bibliai keresztényiséget képviselték! A Biblia maga jelenti ki az ilyenek közé tartozókról: Az Isten gyermekeit és az Ördög gyermekeit ez a tény teszi nyilvánvalóvá: Mindaz, aki nem tart ki az igazságosság mellett, nem Istentől származik és az sem, aki nem szereti a testvérét. Mert azt az üzenetet hallottátok kezdettől fogva, hogy szeressuk egymást, nem ugy, mint Káin, aki a gonosztól származott és megölte testvérét. (1János 3:10-12).

Milyen figyelemreméltó, hogy férfiak és nők készségesen vállalták ilyen rettenetes bánásmód kockázatát csupán azért, hogy Bibliájuk lehessen! És az ilyen példák egészen napjainkig megsokasodtak. Az a mélységes odaadás, amit a Biblia az emberekből kiváltott, és az a készség, amellyel türelmesen szenvedtek és zokszó nélkül viselték a szörnyű halált anélkül, hogy fellázadtak volna kínzóik ellen, kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a Biblia Isten Szava (1Péter 2:21).

Végül a XVI. században a római katolikus hatalom elleni protenstáns felkelés után maga az egyház erőltette a Biblia leforditását az ismert európai nyelvekre. Mégis már akkoriban több kapcsolata volt a Bibliával a protestantizmusnak, mint a katolicizmusnak. De a Bibliával való szembenállást illetően a protestáns egyházak sem mentesek a felelősségtől. Ahogy múltak az évek, bizonyos protestáns túdósok másfajta támadást intéztek a könyv ellen: intellektuális támadást. A XVIII. és XIX. században kifejlesztették a Biblia tanulmányozásának egy módszerét, amely a magasabb kritika néven vált ismertté. Követői azt tanították, hogy a Biblia nagy részét legendák és mítoszok alkotják. Ezek közül az elképzelések közül a szélsőségesebbeket már nem képviselik, de a magasabb kritikat még mindig tanítják a szemináriumokon, és egyáltalán nem szokatlan egy-egy lelkésztől azt hallani, hogy nyilvánosan elutasítja a Biblia egy részét.

Talán mégis a kereszténység magatartása akadályozza leginkább az embereket abban, hogy elfogadják a Bibliát mint Isten Szavát. A kereszténység azt állítja, hogy a Bibliát követi. Magatartásuk azonban szégyent hoz a Bibliára és magára a keresztény névre. Amint Péter apostol megjövendölte, az igazság útjáról gyalázkodóan beszélnek (2Péter 2:2). Miközben az egyház tiltotta a Biblia lefordítását, a pápa például anyagilag támogatta a közelkeleti muzulmánok elleni erőteljes katonai törekvéséket. Ezeket szent keresztes hadjáratoknak hívták, pedig semmi szent nem volt bennük. Az első - az úgynevezett Népek keresztes hadjárata - volt az elkövetkezők mintája. Egy prédikálóktól felbujtott féktelen sereg, mielőtt elhagyta Európát, rátámadt a zsidókra Németországban, és lemészárolta őket egyik városban a másik után.

A XVI. századi protestáns felkelés sok európai orszagban kimozdította a katolicizmust a hatalomból. Ennek egyik következménye a harmincéves háború volt (1618-1648), amely egyike az európai történelem legborzalmasabb háborúinak. Mi volt a háború valódi oka? A katolikusok gyűlölték a protestánsokat, és a protestánsok gyűlölték a katolikusokat. Akkoriban kezdett a kereszténység Európán túl is terjeszkedni azáltal, hogy a keresztény kultúrát elvitte a föld más részeire. Ezt a katonailag is támogatott terjeszkedést a kegyetlenség és a kapzsiság jellemezte. Az amerikai kontinensen a spanyol konkvisztádorok rövid idő alatt kiirtották az ősi bennszülött kultúrát. A spanyol kormányzók általában kiirtották az ősi civilizációt anélkül, hogy az európait bevezették volna. Az, ami őket az Újvilágba vonzotta, elsősorban az arany utáni mohó vágy volt.

A protestáns misszionáriusok szintén útnak indultak Európából más kontinensekre. Tevékenységük többek között hozzájárult a gyarmati rendszer kiterjedéséhez. A missziók számos esetben a népek fölötti uralom igazolására és ürügyül szolgáltak. A misszió, a technológia, és az imperializmus közötti kapcsolat jól ismert. A keresztény egyházak és az állam közötti szoros kapcsolat napjainkban is fennáll. Mindkét világháború elsősorban a keresztény nemzetek közötti harc volt. A lélkészek mindkét oldalon arra buzdították a fiatalembereket, hogy harcoljanak és próbálják megölni az ellenséget - aki gyakran ugyanahhoz a valláshoz tartozott.

A fennti esemenyek bibliai próféciákat teljesítenek be. Előre megjövendölték, hogy sokan, akik magukat kereszténynek vallják, szégyent hoznak majd a Bibliára és a keresztényi névre, és az, hogy ez megtörtént, a Biblia igaz voltát bizonyítja. Mindenesetre figyelembe kellene venni, hogy a kereszténység magatartásának semmi köze sincs a Biblián alapuló keresztényiséghez. Jézus maga mondta, hogy miről lehet felismerni az igaz keresztényeket. Abból tudja meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek (János 13:35). Jézus továbbá azt mondta: Ők nem része a világnak, miként én sem vagyok része a világnak (János 17:16). A Biblia nemcsak a lefordítása ellen irányuló heves ellenállást élte túl, hanem az újkori tudósok részéről jövő támadásokat.
Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Apológia (hitvédelem)
« Válasz #174 Dátum: 2010 Június 28, 10:48:47 »
Az Ószövetség hitelessége

Egy ősi város ostrom alatt áll. Támadói átözönlöttek a Jordánon, és most a város magas falai előtt táboroznak. De milyen szokatlan a hadi taktikájuk! A támadó sereg hat napon keresztül naponta egyszer csendben körbemenetelte gyárost, csak az őkét kísérő papok egy csoportja kürtölt. Most, a hetedik napon, a sereg hétszer kerülte meg csendben a várost. A papok hirtelen teljes erőből megfújják kürtjüket. A sereg óriási csatakiáltással megtöri hallgatását, és a magas fal hatalmas porfelhőben összeomlik, védtelenül hagyva a várost (Józsué 6:1-21).

Így írja le Józsué könyve, a Héber Iratok hatodik könyve csaknem 3500 évvel ezelőtt Jerikó elestét. De valóban így történt? Sokan azt válaszolnák: Nem, mert Józsué könyve a Biblia előző öt könyvével együtt legendákból áll, amelyeket sok évszázaddal az állítólagos események után írtak és abban az időben, amikor az izraeliták Kánaán földjére léptek, Jerikó még nem is létezett.

Ezek súlyos vádak. Ahogy átolvasod a Bibliát, észre fogod venni, hogy tanításai erősen öszszekapcsolódnak a történelemmel. Isten valós férfiakkal, nőkkel, családokkal és nemzetekkel foglalkozott, és parancsolatait egy történelmi népnek adta. A modern tudósok, akik kétségbe vonják a Biblia történelmi megbízhatóságát, kételkednek üzenetének fontosságában és megbízhatóságában is. Ha a Biblia valóban Isten Szava, akkor történelmi szempontból megbízhatónak kell lennie, és nem tartalmazhat legendákat és mítoszokat. Van-e alapjuk a kritikusoknak kétségbe vonni a Biblia történelmi hitelességét?

A kritika a legjobb esetben is feltételezés vagy próbálkozás, olyasmi, amit könnyen megváltoztatnak, vagy hamisnak bizonyulhat, és mással kell helyettesiteni. Ez egy intellektuális gyakorlat, tárgya minden kétség és feltételezés, amely elválaszthatatlan az ilyen gyakorlatoktól. Különösen a Bibliával foglalkozó magasabb kritika végtelenül fontolgató és próbálkozó, követői abból a feltételezésből indultak ki, hogy a Biblia csupán ember szava, és erre alapozták érvelésüket.

Miért olyan népszerű ma a kritika az értelmiség körében? Mert azt mondja nekik, amit hallani akarnak, megfelel azoknak az előzetes véleményeknek, amelyeket az evoluciónizmus kialakított. És valóban, a két elmélet hasonló célt szolgál. Ugyanúgy, ahogy az evolúció szerint a Teremtőbe vetett hit szükségtelen, a magasabb kritikája szerint szükségtelen hinni abban, hogy a Bibliát Isten ihlette.

Racionalista XX. századunk értelmisége számára az a feltételezés, hogy a Biblia nem Isten Szava, hanem emberé, elfogadhatónak tűnik. Sokkal könnyebb elhinniük, hogy a próféciákat beteljesedésük után jegyezték fel, mint hitelesnek elfogadni azokat. A Biblia csodákról szóló beszámolóit inkább mítoszokként, legendákként vagy népmondákként magyarázzák, mint hogy mérlegelnék annak a lehetőségét, hogy azok valóban megtörténtek. De az ilyen álláspont elfogultságról tanúskodik, és nem nyújt szilárd alapot arra, hogy a Bibliát ne fogadjuk el igaznak.

Az archeológia sokkal szilárdabb alapokkal rendelkező kutatási terület, mint a kritika. Az archeológusok az elmúlt kultúrák maradványait feltárva sokféle módon hozzájárultak az ősi idők dolgainak jobb megértéséhez. Ezért nem meglepő, hogy a régészeti leletek ismételten megegyeznek a Biblia kijelentéseivel. A kritikusokkal szemben az archeológia gyakran még meg is védte a Bibliát. Például Dániel könyve szerint Belsazár volt az utolsó uralkodó Babilonban, mielőtt azt a perzsák elfoglalták volna (Dániel 5:1-30). Mivel a Biblián kívül Belsazár látszólag sehol nem volt megemlítve, azt állították, hogy a Biblia téved, és ez a férfi soha nem létezett. De a XIX. században Dél-Irak területén néhány omladékban több kisméretű ékírásos hengerre bukkantak. Egyikük egy imát tartalmazott Nabonidus, babiloni király legidősebb fiának egészségéért. És mi volt ennek a fiúnak a neve? Belsazár.

Tehát létezett egy Belsazár! De vajon király volt, amikor Babilon elesett? A legtöbb dokumentum, amit később találtak, úgy hivatkozik rá mint a király fiára, a trónörökösre. De egy ékírásos szöveg, a Nabonidus verses beszámolója fényt derít Belsazár valódi helyzetére. Ebben ez áll: Ő[Nabonidus] rábízta a 'tábort' az ő legidősebbjére [fiára], az ő elsőszülöttjére, az országok csapatait [az] ő [parancsnoksága] alá helyezte. Szabad kezet adott neki (mindenben), rábízta a királyságot. Tehát Belsazárra volt bízva a királyság. Bizonyára minden tekintetben királlyá tette! Ez a kapcsolat Belsazár és apja, Nabonidus között megmagyarázza, miért ajánlotta Belsazár az utolsó babiloni ünnepi lakoma alkalmával Dánielnek, hogy harmadik uralkodóvá teszi a királyságban (Dániel 5:16). Mivel Nabonidus foglalta el az elsőszámú uralkodói helyet, Belsazár csak a második uralkodó volt Babilonban.

Valóban sok archeológiai lelet bizonyítja a Biblia történelmi pontosságát. Például a Biblia beszámol arról, hogy Izrael nagy jólétnek örvendett, miután Salamon király átvette a királyságot apjától, Dávidtól. Ezt olvassuk: Júda és Izrael olyan számos volt, mint a tenger partján a homokszemek sokasága: ettek, ittak és vigadoztak (1Királyok 4:20). Az archeológia tanúbizonysága azt mutatja, hogy az i. e. X. században és utána Júdában erőteljesen megnövekedett a lakosság száma, amint a Dávid teremtette béke és jólét sok új város építését tette lehetővé.

Később Izrael és Juda két állam lett. Izrael meghóditotta a szomszédos Moáb földjét. Mesa királysága alatt Moáb fellázadt Izrael ellen, az pedig szövetséget kötött Júdával és a szomszédos Edommal a Moáb elleni háborúra (2Királyok 3:4-27). Figyelemreméltó, hogy 1868-ban Jordániában találtak egy sírkövet (egy vésett kőtáblát), amelyen moábita nyelven Mesa saját beszámolója található erről az összeütközésről.

I. e. 740-ben Isten megengedte, hogy Izrael lázadó északi királyságát Asszíria elpusztítsa (2Királyok 17:6-18). A két izraelita város, Szamárfa és Hásor teljes megsemmisítése és Megiddó azt követő elpusztítása az archeológia tényleges bizonyítékai arra nézve, hogy [a bibliaíró] nem túlzott.

A későbbi időkben, amint arról a Biblia beszámol nekünk, Jeruzsálemet Joákin király uralkodása idején a babiloniak megostromolták és bevették. Ezt az eseményt feljegyezték a Babiloni krónikában, egy ékírásos táblán, melyet az archeológusok megtaláltak. Ez így olvasható: Akkád [Babilon] királya . . . megostromolta Júda (iahudu) városát és Adár hónap második napján bevette a várost. Joákint Babilonba vitték és bebörtönözték. De később, a Biblia szerint szabadon engedték, és ételt juttattak neki (2Királyok 24:8-15; 25:27-30). Ezt támasztja alá az a Babilonban talált közigazgatási dokumentum, amely felsorolja a Yaukinnak, Júda királyának is adott fejadagokat.

Az archeológia és a Biblia történelmi beszámolói közti kapcsolatról David Noel Freedman profeszszor ezt írta: Az archeológia általában mégis egyre inkább alátámasztja a bibliai beszámolók történelmi hitelességét. A patriarcháktól az Újszövetségig idejéig végighúzódó kronológiai vázlat megegyezik az archeológiai adatokkal ... A jövő felfedezései valószínűleg igazolják majd azt a jelenlegi visszafogott álláspontot, hogy a bibliai hagyomány a történelemben gyökerezik, és hűen viszszaadja azt, noha az kritikai vagy tudományos értelemben nem történelem.

Azt jelenti ez, hogy az archeológia minden esetben összhangban van a Bibliával? Nem, számos eltérés van. Az egyik, Jerikónak a fejezet elején leírt drámai elfoglalása. A Biblia szerint Jerikó volt az első város, amelyet Józsué meghódított, amikor az izraelitákat bevezette Kánaán földjére. A bibliai kronológia azt mutatja, hogy a város az i. e. XV. század első felében esett el. Elfoglalása után Jerikót porig égették, és attól kezdve évszázadokig lakatlan maradt (Józsué 6:1-26; 1Királyok 16:34).

A II. világháború előtt John Garstang profeszszor ásatásokat vezetett azon a helyen, ahol Jerikót sejtették. Felfedezései szerint ez egy nagyon régi város volt, amit többször leromboltak és újjáépítettek. Garstang megállapította, hogy az egyik pusztulás alkalmával a falak mintha földrengés következtében omlottak volna le, és a város teljesen leégett. Garstang úgy vélte, hogy ez kb. i. e. 1400-ban történt; ez a dátum nincs túl messze attól az időponttól, amelyet a Biblia megjelöl mint Jerikó Józsué általi lerombolásának időponját. A háború után egy másik archeológus, Kathleen Kenyon további ásatásokat végzett Jerikónál. Ő arra a következtetésre jutott, hogy azok az összeomlott falak, melyeket Garstang tárt fel, több száz évvel korábbiak, mint azt elődje gondolta. Megállapította, hogy az i. e. XVI. században következett be Jerikónak egy nagyobb mértékű lerombolása, de a XV. században - amikor a Biblia szerint Józsué elfoglalta az országot - Jerikó helyén nem állt város. Ezenfelül, beszámol egy másik pusztulásnak a lehetséges jeleiről, amely i. e. 1325-ben történhetett meg azon a helyen, és úgy véli, hogy ha Jerikó pusztulása kapcsolatba hozható Józsué hadjáratával, ezt az [utóbbi] dátumot javasolja az archeológia.

Az ablak amelyen át az archeológia látni engedi a múltat, nem mindig tiszta. Az archeológusok sokkal objektívebbek, amikor feltárják a tényeket, mint amikor magyarázzák őket. De emberi elfogultságuk befolyásolja feltárási módszereiket is. Elkerülhetetlen, hogy miközben a földrétegekben ásnak, ne tegyenek kárt a leletekben, így soha nem tudják kísérletüket megismételve ellenőrizni azt. Ez az archeológiát egyedivé teszi a tudományok között. Ráadásul egy archeológiai jelentés összeállítása ezáltal rendkívül megerőltető, csapdákkal teli feladattá válik.

Így az archeológia nagyon segítőkész lehet, de mint minden emberi törekvés, nem hibátlan. Bármilyen érdekesek legyenek is az archeológiai elméletek, soha nem szabad úgy tekinteni őket, mint megtámadhatlan igazságot. Ha az archeológusok az általuk talált leletet a Bibliának ellentmondóan magyarázzák, nem szabad automatikusan azt feltételezni, hogy a Biblia téved és az archeológusoknak van igaza. Magyarázatukat, mint ismeretes, megváltoztathatják.

Érdekes megjegyezni, hogy 1981-ben John J. Bimson professzor újra foglalkozott Jerikó pusztulásával. Behatóan tanulmányozta a város teljes felégetését, ami - Kathleen Kenyon szerint - az i. e. XVI. század közepén történt. Szerinte ez a pusztulás megfelel annak a bibliai beszámolónak, amely a város Józsué általi elpusztításáról szól. De a Kánaánról alkotott archeológiai kép is teljesen megfelel a Biblia leírásának az izraeliták területfoglalásának idejéről. Ezért felveti, hogy az addigi archeológiai keltezés téves, és azt mondja, hogy ez a pusztulás valójában az i. e. XV. században történt, azaz Józsué életében.

Amint ez a példa mutatja, az archeológusok gyakran ellentmondanak egymásnak. Így az sem meglepő, hogy néhányan a Bibliával ellentétes véleményen vannak, néhányan pedig egyetértenek vele. Mindamellett néhány tudós kezd a Biblia pontosságának általában tisztelettel adózni, még ha nem is minden részletében. Igen, a Biblia magán viseli a történelmi pontosság bélyegét. Az események meghatározott időkhöz és dátumokhoz kötöttek; nem úgy, mint a legtöbb ősi mítosz és legenda. A Bibliában feljegyzett számos esemény valódiságát abból az időből keltezett feliratok támasztják alá. Ha különbség van a Biblia és néhány ősi felirat állításai között, az gyakran annak tulajdonítható, hogy az ősi uralkodók idegenkedtek megörökiteni saját vereségeiket, saját sikereiket pedig eltúlozták.

A Biblia írói kivételes őszinteségről tesznek tanúbizonyságot. Az ősi idők olyan fontos alakjait, mint Mózes és Áron, minden gyengeségükkel és erősségükkel együtt mutatják be. Még a nagy király, Dávid gyarlóságát is becsületesen feltárja. Ismételten felfedte az egész nemzet hiányosságait. Ez az elfogulatlanság a Héber Iratokat mint szavahihetőt és megbízhatót ajánlja, hangsúlyt ad Jézus szavainak, aki mikor Istenhez imádkozott, ezt mondta: A te szavad igazság (János 17:17).

Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Apológia (hitvédelem)
« Válasz #175 Dátum: 2010 Június 28, 10:50:39 »

Az Újszövetség hitelessége

A Keresztény Görög Iratok történelmi beszámolóit harminc vagy negyven évvel Jézus halála után kezdték írni. Valamennyi evangélium i. sz. 70 előtt íródott, és semmi olyasmi nincs bennük, amit ne lehetett volna a Jézus halálát követő húsz éven belül megírni. A megírásuk kb. i. sz. 80 előtt befejeződött. A 20-50 éves időszakban aligha következhetett be bármiféle észrevehető változás a lényegi tartalomban, sőt Jézus kijelentéseinek jellegzetes szóhasználatában sem.

A Keresztény Görög Iratok történelmi részei legalább annyira hitelt érdemlőek, mint a világi történelmi beszámolók. A korai keresztényiség eseményei, és azok megírása között eltelt néhány évtizedben kétségtelenül nem volt elég idő arra, hogy mítoszok és legendák keletkezzenek és általánosan elterjedjenek.

Ez különösen igaz, tekintettel arra, hogy sok beszámolóban szemtanú vallomásáról van szó. A János evangéliumának írója kijelentette: Ez az a tanítvány [a tanítvány, akit Jézus szeretett], aki tanúskodik ezekről és megírta ezeket (János 21:24). A Lukács evangéliumának írója ezt mondta: Akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak a ránk hagyott üzenetnek (Lukács 1:2). Pál apostol így beszélt azokról, akik tanúi voltak Jézus feltámadásának: [Közülük] a legtöbben még most is élnek, néhányan azonban elaludtak a halálban (1Korinthus 15:6).

Semmiképpen sem lehetett olyan könnyű, mint ahogy néhány író úgy tűnik gondolja, Jézus szavait és tetteit azokban a korai években egyszerűen kitalálni, hiszen olyan sok tanítványa élt még, akik nagyon jól emlékeztek, mi történt meg és mi nem ... A tanítványok egyszerűen nem engedhettek meg maguknak pontatlanságokat (nem beszélve a tények tudatos elferdítéséről), mert azok, akik nagyon is örültek volna egy ilyen alkalomnak, azonnal leleplezték volna őket. Ellenkezőleg, az eredeti apostoli prédikálásnak egyik erőssége az volt, hogy magabiztosan számított a hallgatóság ismeretére; ők nem csupán azt mondták: Mi tanúi vagyunk ezeknek a dolgoknak, hanem azt is: Amint ti magatok is tudjátok (Cselekedetek 2:22).

Lehetséges-e, hogy a szemtanúk feljegyzett beszámolói pontosak voltak, de később meghamisították őket? Más szóval, azután illesztették-e be a mítoszokat és legendákat, hogy az eredeti iratok elkészültek? Már láttuk, hogy a Keresztény Görög Iratok szövege jobb állapotban maradt ránk, mint bármely más ősi irodalomé. A nagy tömegű bizonyíték öszszességében azt mutatja, hogy a szöveg lényegében sértetlen. Ezenkívül számos ősi fordítás létezik - a legkorábbi körülbelül i. sz. 180-ból származik -, amelyek szintén a szöveg pontosságát bizonyítják. Ezért, ha mindent figyelembe veszünk, biztosak lehetünk abban, hogy legendák és mítoszok nem szivárogtak be a Keresztény Görög Iratokba azután, hogy az eredeti írók befejezték munkájukat. Az a szöveg, amellyel ma rendelkezünk, alapjában véve ugyanaz, mint amit az eredeti írók leírtak, pontosságát pedig az a tény erősíti meg, hogy a korabeli keresztények elfogadták.

Valójában azoknak az eseményeknek, amelyek Jézus és apostolai korában történtek, a Biblián kívüli hiteles bizonyítékai meglehetősen korlátozott számúak. Nem is várhatunk mást, hiszen az első századi keresztények viszonylag kis csoport volt, akik ráadásul nem keveredtek bele a politikába. De azok a bizonyítékok, melyeket a világi történelem szolgáltat, megegyeznek azzal, amit a Bibliában olvasunk.

Például a zsidó történetíró, Josephus i. sz. 93-ban így írt Heródes Antipas átfogó katonai vereségéről: Néhány zsidó számára Heródes seregének pusztulása isteni bosszúnak tűnt, igazságos bosszúállásnak Alámerítő Jánossal való bánásmódjáért. Heródes halálra adta őt, aki jó ember volt, és arra buzdította a zsidókat, hogy éljenek igaz életet, gyakoroljanak jogosságot egymással és jámborságot Istennel szemben. Ezzel Josephus megerősíti a Biblia beszámolóját, miszerint Alámerítő János igaz ember volt, aki megbánást hirdetett, és akit Heródes kivégeztetett (Máté 3:1-12; 14:11). Josephus megemlítette Jakabot is, Jézus féltestvérét, aki - a Biblia elmondása szerint - nem kezdettől fogva követte Jézust, később azonban kiemelkedő vén volt Jeruzsálemben (János 7:3-5; Galata 1:18,19). Josephus a következő szavakkal bizonyítja Jakab letartóztatását: [A főpap, Anániás] összehívta a szanhedrin bíráit és eléjük vitt egy Jakab nevezetű férfit, testvérét Jézusnak, akit Krisztusnak hívtak, és bizonyos másokat. Ezekkel a szavakkal Josephus azt is megerősíti, hogy Jézus, akit Krisztusnak hívtak, valóságos történelmi személy volt.

Más korai írók szintén utalnak a Görög Iratokban említett eseményekre. Az evangéliumok például beszámolnak arról, hogy Jézus prédikációi egész Palesztinában nagy visszhangra találtak. Amikor Poncius Pilátus őt halálra ítélte, követői összezavarodtak és elcsüggedtek, nem sokkal később ugyanezek a tanítványok bátran töltötték be Jeruzsálemet azzal az üzenettel, hogy az ő Uruk feltámadt. Néhány éven belül a keresztényiség az egész Római Birodalomban elterjedt (Máté 4:25; 26:31; 27:24-26; Cselekedetek 2:23, 24, 36; 5:28; 17:6).

Ennek igaz volta mellett tanúskodik Tacitus római történész, aki nem volt a keresztényiség barátja. Nem sokkal i. sz. 100 után beszámol Néró kegyetlen keresztény üldözéséről, majd hozzáteszi: Krisztus, akiről elnevezték őket, Tibérius uralkodása alatt Poncius Pilátus prokurátor által kirótt halálbüntetést szenvedett, a veszedelmes babonát ezzel egy pillanatra elfojtották, de aztán újra megjelent, és elterjedt nemcsak Júdeában, ahonnan származott, hanem még a fővárosban [Rómában] is.

A Cselekedetek 18:2-ben a Biblia írója utal arra, hogy [a római császár] Claudius elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. A második századi római történész, Suetonius szintén hivatkozik erre a kiutasításra. Az isteni Claudius című munkájában a történész ezt mondja: Mivel a zsidók, akiket Chrestus felbujtott, állandóan zavargásokat keltettek, ő [Claudius] kikergette őket Rómából. Ha Chrestus itt Jézus Krisztust jelenti, és ha az események más városok mintáját követték, akkor a zavargásokat valójában nem a Krisztus által felbujtott emberek (azaz Krisztus követői) keltették, hanem inkább a zsidók erőszakos reakciói voltak azok, a keresztények hűséges prédikáló tevékenységére.

Justin vértanú a második század közepén Jézus halálával kapcsolatban ezt írta: Hogy ezek a dolgok megtörténtek, azt megállapíthatjátok Poncius Pilátus cselekedeteiből. Ezenkívül Justin vértanú szerint ugyanezen feljegyzések megemlítették Jézus csodáit is, amelyekről ezt írta: Hogy ő valóban véghez vitte azokat a dolgokat, megláthatjátok Poncius Pilátus cselekedeteiből. Igaz, ezek a cselekedetek vagy hivatalos feljegyzések már nem léteznek. De a második században nyilvánvalóan léteztek, és Justin vértanú nyugodtan felszólíthatta olvasóit, hogy vizsgálják át őket, és bizonyosodjanak meg szavainak igazságáról.
Az archeológiai bizonyíték

Az archeológiai leletek szintén megmagyarázzák vagy megerősítik azt, amit a Görög Iratokban olvasunk. Például 1961-ben Poncius Pilátus nevét találták meg egy caesareai római színház romjai között egy feliraton. Mindaddig ennek a római uralkodónak a létezésére, eltekintve a Bibliától, alig volt néhány bizonyíték.

Lukács evangéliumában azt olvassuk, hogy Alámerítő János akkor kezdte szolgálatát, amikor ... Lysanias volt Abilene tartománynak uralkodója (Lukács 3:1). Néhányan kétségbe vonták ezt az állítást, mert Josephus megemlített egy Lysaniást, aki Abilene tartományban uralkodott, és i. e. 34-ben meghalt, tehát jóval János születése előtt. Azonban az archeológusok feltártak egy olyan feliratot Abilene tartományban, amely megemlít egy másik Lysaniást, aki negyedes fejedelem (területi uralkodó) volt Tibérius uralkodása alatt, aki császárként uralkodott Rómában, mikor János elkezdte szolgálatát. Ez könnyen lehet az a Lysaniás, akire Lukács utalt.

Amint azt a Cselekedetek könyvében olvassuk, Pált és Barnabást misszionárius szolgálatra küldték Ciprusra. Ott egy prokonzullal találkoztak, név szerint Sergius Paulusszal, egy intelligens emberrel (Cselekedetek 13:7). A XIX. század közepén a Cipruson végzett ásatások során feltártak egy i. sz. 55-ből származó feliratot, amely pontosan ezt az embert említi meg. Erről az esetről mondja G. Ernest Wright archeológus: Ez a rendelkezésünkre álló egyetlen Biblián kívüli hivatkozás erre a prokonzulra, érdekes, hogy Lukács pontosan megadja nekünk a nevét és rangját.

Athéni tartózkodása idején Pál megemlítette, hogy látott egy oltárt, amelyet az ismeretlen istennek ajánlottak (Cselekedetek 17:23). Az egykori Római Birodalom több részén találtak olyan oltárokat, amelyeket latin nyelvű feliratok szerint ismeretlen isteneknek ajánlottak. Az egyik, Pergamumban talált oltár görög feliratú, mint amilyen az athéni lehetett.

Később, amikor Pál Efézusban volt, hevesen támadták őt az ezüstművesek, mivel jövedelmük Artemisz istennő képmásainak és ereklyetartóinak készítéséből származott. Efézusra úgy hivatkoztak mint a nagy Artemisz templomőrzőjé-re (Cselekedetek 19:35). Ezzel összhangban számos terrakotta és márvány Artemisz szobrocskát találtak az ősi Efézus helyén. Az elmúlt évszázadban még a hatalmas templom maradványai is felszínre kerültek.

A történelem és az archeológia tehát megmagyarázza, és bizonyos mértékig megerősíti a Görög Iratok történelmi elemeit. De ismét le kell szögezni, hogy ezen írások igazságának legerősebb bizonyítékai e könyvekben magukban találhatók. Amikor olvasod őket, nem tűnnek mítoszoknak. Valamenynyi igaznak hangzik.

Először is nagyon őszinték. Gondoljunk például arra, amit Péterről jegyeztek fel. Részletes beszámolót találunk arról, amikor a vízen akart járni, de kínos kudarcot vallott. Aztán Jézus ezt mondta ennek a nagyon tisztelt apostolnak: Távozz tőlem, Sátán!(Máté 14:28-31; 16:23). Ráadásul, miután teljes határozottsággal biztosította Jézust, hogy ő soha nem hagyná el őt, mégha mindenki más így tenne is, éjszakai őrsége közben álomba merült, végül pedig háromszor megtagadta Urát (Máté 26:31-35, 37-45, 73-75).

De nem Péter volt az egyetlen, akinek a gyengeségeit felfedték. Az őszinte feljegyzés nem kendőzi el, hogy az apostolok versengtek azon, ki a legnagyobb közöttük (Máté 18:1; Márk 9:34; Lukács 22:24). Nem hallgatja el azt sem, hogy Jakab és János apostolok anyja arra kérte Jézust, fiainak a legkiváltságosabb helyet adja a mennyek országában (Máté 20:20-23). A heves dühkitörést Barnabás és Pál között szintén híven jegyezték le (Cselekedetek 15:36-39).

A Lukács evangéliuma figyelemreméltó módon beszámol arról, hogy az asszonyok, akik vele egyutt jöttek el Galileából értesültek elsőként Jézus feltámadásáról. Ez a legszokatlanabb adat az első század társadalmáról, ahol férfiuralom volt. Valóban, a feljegyzés szerint, az, amit az asszonyok mondottak, képtelenségnek tűnt az apostolok számára (Lukács 23:55-24:11). Ha a Görög Iratok történetei nem igazak, akkor csak kitalálták őket. De miért találna ki bárki is olyan történetet, amelyben elismert személyek kedvezőtlen színben tűnnek fel?

Sokan úgy tekintik Jézust, mint a Bibliában leírt, képzelt eszményképet. Ha az Újszövetséget ugyanazon mértékkel mérnénk, mint más ősi, történelmi anyagot tartalmazó írásokat, akkor nem szabadna Jézus létezését jobban kétségbe vonnunk annál, mint amenynyire egy sereg pogány személynek a létezését kétségbe vonhatjuk, akiknek mint történelmi alakoknak a valóságos voltát soha nem kérdőjelezték meg.

Nemcsak Jézus létezése vitathatatlan, személyiségének ábrázolása a Bibliában szintén egyértelműen igaznak hangzik. Nem könnyű kitalálni egy nem hétköznapi személyiséget, aztán következetesen ábrázolni végig egy teljes könyvön keresztül. Majdnem lehetetlen azonban négy különböző írónak ugyanarról a személyiségről írni, és következetesen ugyanazt a képet festeni róla akkor, ha az a személyiség soha nem létezett. Az a tény, hogy a Jézusról szóló leírás mind a négy evangéliumban nyilvánvalóan ugyanarra a személyre vonatkozik, meggyőző bizonyítéka az evangéliumok hitelességének.

Hogyan lehetséges az, hogy mind a négy evangéliumban kivétel nélkül egy vonzó, fiatal férfi meglepő határozottsággal megrajzolt portréja jelenik meg, aki teljesen szabadon jár-kel mindenféle nő - köztük határozottan rossz hírű - társaságában, a szentimentalizmus, mesterkéltség vagy prüdéria legcsekélyebb nyoma nélkül, és mégis minden pillanatban megőrzi jellemének épségét? Az egyetlen lehetséges válasz az, hogy ilyen ember valóban létezett és cselekedett, úgy, ahogy a Biblia mondja.

Mivel meggyőző bizonyítékok vannak arra, hogy a Görög Iratokat igaz történelemnek tekinthetjük, miért mondják néhányan, hogy nem az? Mi az oka, hogy néhányan, bár bizonyos részeit hitelesnek fogadják el, nem akarják elfogadni a teljes tartalmat? Az ok főképp az, hogy a Biblia olyan dolgokat jegyez fel, amelyeket a modern értelmiségiek nem akarnak elfogadni. Azt mondja például, hogy Jézus egyes próféciákat beteljesített, másokat pedig kijelentett. Arról is beszámol, hogy csodákat vitt véghez, halála után pedig fel lett támasztva.

Ebben a szkeptikus XXI. században az ilyen dolgok hihetetlennek tűnnek. A csodákat illetően, bár néhányan elfogadják, hogy Jézusnak lehetett gyógyítóképessége, de csak pszichoszomatikus, anyag feletti értelem típusú. A többi csoda, amint a legtöbben kimagyarázzák, vagy kitalálás, vagy olyan valós esemény, amelyet elbeszéléskor elferdítettek.

Ennek példájaként vegyük azt az esetet, amikor Jézus több mint 5000 embert vendégelt meg csupán néhány kenyérrel és két hallal (Máté 14:14-22). Jézust és apostolait nagy tömeg látogatta meg, akik megéheztek. Jézus elhatározta, hogy a közöttük levő gazdagoknak jó példát ad. Azt a kevés élelmet, ami neki és apostolainak volt, megosztották a tömeggel. Hamarosan mások is, akik élelmet hoztak magukkal, követték példáját és megosztották azt a többiekkel. Végül az egész tömeg jóllakott. Ha valóban ez történt volna, már az is egy figyelemreméltó bizonyítéka lenne a jó példa erejének. Miért kellett volna egy ilyen érdekes és sokat mondó történetet elferdíteni úgy, hogy csodának tűnjön? Valójában minden olyan próbálkozás, amely a csodákat nem mint természetfölötti eseményeket magyarázza, több problémát vet fel, mint amennyit megold.
Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Apológia (hitvédelem)
« Válasz #176 Dátum: 2010 Június 28, 10:51:41 »

Bibliai próféciák

Sok bibliai prófécia olyan pontosan beteljesült, hogy a kritikusok azt állítják, beteljesülésük után írták le azokat. De az ilyen állítások valótlanok. Isten mindenható, rendelkezik a jövendőlés képességével (Ésaiás 41:21-26; 42:8, 9; 46:8-10). A bibliai próféciák, amelyek igaznak bizonyultak, nem az utólagos szerzőség, hanem az isteni ihletés bizonyítékai.
A babiloni fogság

Ezékiás mintegy 30 évig volt Jeruzsálem királya, időszámításunk előtt 740-ben tanúja volt annak, hogy északi szomszédját, Izraelt Asszíria elpusztította. Időszámításunk előtt 732-ben tapasztalta Isten segítő erejét, amikor az asszíroknak az a próbálkozása, hogy Jeruzsálemet meghódítsák kudarccal járt (Ésaiás 37:33-38).

Ezékiás követeket fogad Merodak-Baladántól, Babilon királyától. A követek látszólag azért jöttek, hogy gratuláljanak Ezékiásnak súlyos betegségéből való felépűléséhez. Valószínű azonban, hogy Merodak-Baladón egy lehetséges szövetségest látott Ezékiásban Asszíria világhatalma ellen. Ezékiás semmit sem tesz azért, hogy eloszlasson egy ilyen feltevést, mert megmutatja a babiloni látogatóknak háza és birodalma minden vagyonát. Talán ő is szeretne szövetségest arra az esetre, ha az asszírok visszatérnek (Ésaiás 39:1, 2).

Ésaiás, aki annak az időnek kiemelkedő prófétája, azonnal felismeri, hogy Ezékiás meggondolatlanul cselekedett. Tudja, hogy nem Babilon, hanem Isten Ezékiás legbiztosabb védelme, és elmondja a királynak: az, hogy gazdagságát megmutogatta a babiloniaknak, tragédiához fog vezetni. Íme, jönnek napok - mondja Ésaiás -, és mindazt, ami saját házadban van, és amit ősatyáid a mai napig felhalmoztak, Babilonba hurcolják.Isten határozott: Semmit sem hagynak meg(Ésaiás 39:5, 6).

Az i. e. VIII. században valószínűtlennek tűnt ennek a próféciának a beteljesedése. Száz évvel később azonban megváltozott a helyzet. Asszíriát Babilon váltotta fel uralkodó világhatalomként, Júda pedig vallási szempontból annyira elkorcsosult, hogy Isten megvonta tőle áldását. Egy másik prófétát, Jeremiást Isten arra ihletett, hogy ismételje meg Ésaiás figyelmeztetését. Jeremiás kijelentette, hogy Isten így szólt: Felhozom [a babiloniakat] e föld ellen és annak lakosai ellen ... és az egész föld pusztasággá lesz, döbbenet tárgyává, és ezek a nemzetek Babilon királyának szolgálnak hetven esztendeig (Jeremiás 25:9, 11).

Körülbelül négy évvel azután, hogy Jeremiás ezt a próféciát kijelentette, a babiloniak Júdát birodalmuk részévé tették. Három évvel később néhány zsidó foglyot a jeruzsálemi templom vagyonának egy részével együtt Babilonba vittek. Nyolc évvel ezután Júda fellázadt, és a babiloni király, Nebukadnezár ismét rohamot indított ellene. Ez alkalommal lerombolták a várost és a templomot. Az összes kincset és magukat a zsidókat is a távoli Babilonba hurcolták; pontosan úgy, ahogy azt Ésaiás és Jeremiás megjövendölte (2Krónika 36:6, 7, 12, 13, 17-21).

A babiloniak támadása után, amint a The Archaeological Encyclopedia of the Holy Land írja, a város [Jeruzsálem] pusztulása teljes volt.W. F. Albright archeológus ezt állítja: A Júdában végzett ásatások és a felszíni feltárások bebizonyították, hogy Júda városai a káldeaiak két támadása következtében nemcsak hogy teljesen elpusztultak, de generációkon keresztül lakatlanul is maradtak - sok esetben örökre. Így az archealógia megerősíti ennek a próféciának a megrázó beteljesedését.
Tírusz

Ezékiel szintén bibliaíró volt, aki az ősi időkben isteni ihletésű próféciákat jegyzett fel. Az i. e. VII. század vége táján és a VI. században prófétált - azaz a Jeruzsálem pusztulását megelőző években, majd a zsidók babiloni fogságának első tíz éve alatt. Még néhány mai kritikus is elfogadja, hogy a könyv hozzávetőleg ebben az időszakban íródott.

Ezékiel hatásos próféciát jegyzett fel Izrael északi szomszédjának, Tírusznak pusztulásáról, amely baráti kapcsolatban volt Isten népével, később azonban ellenségévé vált (1Királyok 5:1-9; Zsoltárok 83:3-9 ). Ezt írta: Ezért így szól a Ur: 'Íme, ellened fordulok, ó Tírusz, és sok nemzetet hozok ellened, miként a tenger hozza hullámait. Biztosan lerombolják Tírusz falait és ledöntik tornyait és lesöpröm róla még a porát is, és fénylő, csupasz sziklává teszem . . . Kőzeteidet, gerendáidat és még a porodat is a víz közepébe hányják' (Ezékiel 26:3, 4, 12).

Valóban ez történt? Igen, néhány évvel azután, hogy Ezékiel kijelentette ezt a próféciát, Babilon királya, Nebukadnezár megostromolta Tíruszt (Ezékiel 29:17, 18). Ez azonban nem volt könnyű ostrom. Tírusz részben a szárazföldön feküdt (ezt hívták Ó-Tírusznak), részben pedig egy szigeten, körülbelül 800 méterre a parttól. Nebukadnezár, mielőtt végleg behódoltatta volna, 13 évig ostromolta a szigetet.

Ezékiel próféciája végül i. e. 332-ben teljesedett be minden részletében. Abban az időben Nagy Sándor, a macedón hódító lerohanta Ázsiát. A szigeten fekvő Tírusz, biztonságos fekvésének köszönhetően, tartotta magát vele szemben. Sándor nem akart potenciális ellenséget hagyni maga mögött, de Tírusz ostromával sem akart éveket tölteni, ahogy Nebukadnezár tette.

Hogyan oldotta meg ezt a katonai problémát? Épített egy földhidat vagy mólót a szigethez, amelyen átvonulva katonái megtámadhatták a szigetvárost. Figyelemre méltó, hogy milyen anyagot használt a móló építéséhez. A The Encyclopedia Americana beszámol erről: A város szárazföldi részének, amelyet lerombolt, törmelékéből épített egy óriási mólót 332-ben, hogy a szigetet öszszekapcsolja a szárazfölddel. Egy viszonylag rövid ostrom után a szigetvárost lerombolták. Ezzel Ezékiel próféciája minden részletében beteljesedett. Még az Ó-Tírusz 'kőzeteit és gerendáit is a víz közepébe hányták'.

Egy XIX. századi utazó beszámolt arról, mi maradt fenn az ősi Tíruszból az ő koráig: Annak az ősi Tírusznak, amelyet Salamon, valamint Izrael prófétái ismertek, a hegyoldalakon kőbe vésett síremlékeken és a falak alapján kívül, semmi nyoma nem maradt ... Még az a sziget, amelyet Nagy Sándor a város ostromakor félszigetté alakított, töltést építve közte és a szárazföld között, sem rejt meghatározható emlékeket a keresztes hadjáratoknál korábbi időszakból. A modern város, amely egészében viszonylag új, az egykori sziget északi felét foglalja el, a fennmaradó területet pedig meghatározhatatlan romok borítják.
Amikor Babilon következett

Egykor, az i. e. VIII. században Ésaiás próféta, aki figyelmeztette a zsidókat arra, hogy a babiloniak a közeljövőben leigázzák majd őket, meglepő módon valami mást is megjövendölt: magának Babilonnak a teljes pusztulását. Előre megmondta szemléletesen és igen részletesen: Felkeltem ellenük a médeket ... És Babilon, a királyságok dísze, a káldeusok büszkeségének szépsége olyanná lesz, mint Szodoma és Gomora, miután Isten felforgatta. Nem lesz lakott többé, ő sem lakozik ott nemzedékről nemzedékre (Ésaiás 13:17-20).

Jeremiás próféta szintén előre megmondta Babilon elestét, ami sok évvel később következett be. Ő egy érdekes részletet is említett: Pusztulás jön vizeire és azok kiszáradnak ... Babilon erős férfiai felhagytak a harccal. Erődítményeikben ülnek. Erejük elapadt (Jeremiás 50:38; 51:30). Babilonnak mint kiemelkedő világhatalomnak az uralkodási ideje i. e. 539-ben ért véget, amikor a tetterős perzsa uralkodó, Cirusz a méd seregek támogatásával a város ellen vonult. Félelmetes volt azonban, ami Ciruszt fogadta. Babilont hatalmas, bevehetetlennek tűnő falak vették körül. A nagy Eufrátesz folyó is keresztülfolyt a városon, jelentősen hozzájárulva annak védelméhez.

Hérodotosz görög történész leírja, hogyan oldotta meg Cirusz a problémát: Seregének egy részét ott állította fel, ahol a folyó belép a városba, másik részét pedig ott, ahol elhagyja azt, azzal a paranccsal, hogy amint a víz elég sekéllyé válik, a folyó medrén át vonuljanak be a városba ... Az Eufráteszt egy csatornán keresztül egy medencébe irányította [a mesterséges tavat Babilon egyik előző uralkodója ásatta], ami akkor egy mocsár volt; ezáltal a folyó vízszintje annyira lesüllyedt, hogy természetes medre átgázolhatóvá vált. Ezután a perzsák, akik erre vártak az Eufrátesz partján, beléptek a folyóba, amely most annyira leapadt, hogy körülbelül egy ember combjának közepéig ért, és így bejutottak a városba.

Így esett el a város, amint azt Jeremiás és Ésaiás előre megmondta. De figyeljük meg a profécia beteljesedését részleteiben. Szó szerint 'pusztulás jött vizére és azok kiszáradtak'. Ez az Eufrátesz vízszintjének lesüllyesztése volt, amely lehetővé tette Cirusznak, hogy behatoljon a városba. 'Babilon erős férfiai felhagytak a harccal', amint arra Jeremiás figyelmeztetett? A Biblia feljegyzi - épp úgy, mint a görög történészek, Hérodotosz és Xenophon -,hogy a babiloniak éppen egy lakomán vettek részt, amikor a perzsák megtámadták őket. A Nabonidus krónikában, egy hiteles ékírásos dokumentumban, az áll, hogy Cirusz seregei csata nélkül vonultak be Babilonba, ami valószínűleg azt jelenti, hogy jelentősebb szabályos ütközet nélkül. Nyilvánvalóan Babilon erős férfiai nem sokat tettek a város védelméért.

Mi a helyzet azzal a jövendöléssel, hogy Babilon nem lesz lakott többé újra? Ez nem teljesedett be közvetlenül i. e. 539-ben. De a prófécia hiánytalanul beigazolódott. Eleste után Babilon számos vallás kiindulópontja volt, egészen i. e. 478-ig, amikor is Xerxes elpusztította. A IV. század végén Nagy Sándor tervezte újjáépítését, de meghalt, mielőtt még a munka jelentősen előrehaladt volna. Attól fogva a város csak hanyatlott. Bár az i. sz. I. századában még éltek ott emberek, mégis, mára az ősi Babilonból nem maradt más, mint egy halom rom Irakban. Még ha Babilon romjait részben újjá is építenék, akkor is csupán a turisták számára szolgáló látványosság lenne, nem pedig élő, vibráló város. Az elhagyatott hely a Babilonról szóló próféciák végleges beteljesedéséről tanúskodik.
A világhatalmak felvonulása

Az i. e. VI. században, a zsidók babiloni fogsága idején ismét egy másik próféta, Dániel arra kapott ihletést, hogy jegyezzen fel néhány figyelemre méltó látomást, amelyek előre megmondják a világ eseményeinek lefolyását. Az egyikben Dániel leír számos szimbolikus állatot, amelyek egymást szorítják ki a világ színpadáról. Egy angyal megmagyarázza, hogy ezek az állatok a világhatalmak felvonulását szemléltetik attól az időtől kezdve. A két utolsó vadállatról ezt mondja: A kétszarvú kos, amelyet láttál, Média és Perzsia királya. A szőrös kecskebak Görögország királya, a nagy szarvgyedig, amely a szemei között volt, az első király. Es hogy az letört úgy, hogy végül is négy állt a helyébe, [azt jelenti] négy királyság támad a nemzetéből, de nem az ő hatalmával(Dánie18:20-22).

Ez a prófétai látomás pontosan beteljesült. A babiloni birodalmat Médo-Perzsia döntötte meg, amely 200 évvel később görög világhatalomnak adott utat. A Görög Birodalmat Nagy Sándor, a nagy szarv vezette. De Sándor halála után tábornokai küzdöttek egymással a hatalomért, és végüla kiterjedt birodalom négy kisebb birodalomra, négy királyságra esett szét.

A Dániel könyvének 7. fejezetében egy némileg hasonló látomás szintén a messzi jövőbe tekint. A babiloni világhatalmat egy oroszlán szemlélteti, a perzsát egy medve, a görögöt pedig egy leopárd, négy fejjel és a hátán négy szárnynyal. Azután Dániel egy másik vadállatot lát, félelmet keltő és rettenetes és szokatlanul nagy erejű ... és tíz szarva volt (Dániel 7:2-7). Ez a negyedik vadállat ábrázolja a hatalmas Római Birodalmat, amely körülbelül három évszázad múlva kezdett fejlődni, miután Dániel ezt a próféciát feljegyezte.

Az angyal Rómára vonatkozóan ezt jövendölte: Ami a negyedik állatot illeti, van egy negyedik királyság, amely eljön a földre, az különbözik majd az összes többi királyságtól; és felfalja az egész földet, letapossa és összezúzza azt (Dániel 7:23). H. G. Wells A Pocket History of the World című könyvében ezt írja: Ez az új hatalom, a Római Birodalom, amely az i. e. II. és I. században emelkedett fel, hogy uralja a nyugati világot, több szempontból más volt, mint bármelyik nagy birodalom amely mindaddig uralkodott a civilizált világban. Kezdetben köztársaság volt, aztán monarchia lett. Az előző birodalmaktól eltérően ezt nem egy hódító hozta létre, hanem évszázadokon át könyörtelenül nőtt. Sokkal tovább maradt fenn és sokkal nagyobb terület felett gyakorolt ellenőrzést, mint bármely más előző birodalom.

De mi a helyzet a hatalmas vadállat tíz szarvával? Az angyal ezt mondta: Ami a tíz szarvat illeti, abból a királyságból tíz király támad és utánuk még egy másik király. Ő maga pedig különbözik az elsőktől, és három királyt megaláz (Dániel 7:24). Hogyan valósult ez meg? Amikor a Római Birodalom az i. sz. V. században hanyatlásnak indult, nem lépett helyébe azonnal egy másik világhatalom. Számos királyságra bomlott fel - tíz királyságra. Végül a Brit Birodalom legyőzte három riválisát: Spanyolországot, Franciaországot és Hollandiát, így uralkodó világhatalommá vált. Így alázta meg az újonnan nőtt 'szarv' a három királyt. Dániel próféciái - az események után íródtak? A Biblia jelzi, hogy Dániel könyve az i. e. VI. században íródott. Mégis a próféciák annyira pontosnak bizonyultak, hogy a kritikusok azt állítják, a könyvnek körülbelül i. e. 165-ben kellett keletkeznie,amikor számos prófécia már beteljesedett. Bár az egyetlen valós indokuk erre az állításra az, hogy Dániel próféciái beteljesedtek, Dániel könyve megírásának ezt a késői dátumát mégis mint megalapozott tényt mutatják be sok referencia munkában.

Ilyen elmélettel szemben azonban mérlegelnünk kell a következő tényeket: Először is, hivatkoztak a könyvre olyan zsidó munkákban, amelyeket az i. e. II. században készítettek, mint például a Makkabeusok 1. könyvében. Másodszor, belefoglalták a görög Septuaginta változatba, amelynek fordítása az i. e. III. században kezdődött. Harmadszor, Dániel könyve másolatainak töredékei bukkannak fel leggyakrabban a Holt-tengeri tekercseken, és ezeket a töredékeket i. e. 100 körülire keltezik. Következésképpen, Dániel könyvét megírásának általuk feltételezett időpontja után nem sokkal már széles körben ismerték és elfogadták - kétségtelen bizonyítékaként annak, hogy jóval a kritikusok által megadott idő előtt készült.

Továbbá, Dániel könyve olyan történelmi részleteket tartalmaz, amelyek második századi író előtt ismeretlenek voltak. Kiemelkedő példa erre Babilon uralkodójának, Belsazárnak az említése, akit Babilon elestekor, i. e. 539-ben gyilkoltak meg. Babilon bukásával kapcsolatos nem bibliai ismereteink fő forrásai Hérodotosz (V. század), Xenophon (V.- VI. század) és Berossus (III. század). Egyikük sem tudott Belsazárról. Milyen valószínűtlen, hogy egy II. századi írónak olyan értesülése lett volna, amely ezeknek a korábbi szerzőknek nem állt rendelkezésére! A Belsazárra vonatkozó feljegyzés Dániel könyvének 5. fejezetében következésképpen megbízható érv amellett, hogy Dániel előbb írta könyvét, mint a többi író az övét. Végül a Dániel könyve számos olyan próféciát tartalmaz, amely jóval i. e. 165 után teljesedett be. Ezek egyike volt a Római Birodalomról szóló prófécia, amelyet a korábbiakban már említettünk. Egy másik figyelemre méltó prófécia Jézus, a Messiás megjelenéséről szól.
A Messiás eljövetele

Ez a prófécia a Dániel 9. fejezetében van, és így hangzik: Hetven [év]hét szabatott a te népedre és szent városodra [vagyis négyszázkilencven év] (Dániel 9:24). Mi történt ez alatt a 490 év alatt? Ezt olvassuk: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelem [eljövetelé]ig hét [év]hét és hatvankét [év]hét van (Dániel 9:25). Ez tehát a felkent Messiás eljövetelének idejére vonatkozó prófécia. Hogyan teljesedett ez be?

A Jeruzsálem újjáépítésére vonatkozó parancs a perzsa Artaxerxes király huszadik esztendejében'hangzott el', azaz i. e. 455-ben (Nehémiás 2:1-9). A 49 év végére (7 évhét) Jeruzsálem pompáját nagyrészt helyreállították. A teljes 483 évet (7 plusz 62 évhét) számlálva, i. e. 455-től i. sz. 29-hez érkezünk. Ez volt Tibérius császár uralkodásának tizenötödik éve, az az év, amikor Jézust Alámerítő János alámerítette (Lukács 3:1). Jézus akkor nyilvánosan mint Isten Fia vált ismertté, és megkezdte szolgálatát, a jó hír prédikálását a zsidó nemzetnek (Máté 3:13-17; 4:23). Ő lett a felkent vagy Messiás.

A prófécia a továbbiakban így szól: A hatvankét [év]hét múlva pedig kiirtatik a Messiás. Azt is hozzáteszi, hogy és egy héten [hét éven] át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak (Dánie19:26, 27). Ezzel összhangban Jézus kizárólag a sokakhoz ment, azaz a test szerinti zsidókhoz. Alkalmilag prédikált a szamaritánusoknak is, akik hitték az Írások némelyikét, de a júdaizmus fő áramlatától különálló szektát alkottak. Azután a hét felén, három és fél év prédikálás után, áldozatul adta életét, tehát kivágták. Ez a mózesi törvény végét, és egyben a véres áldozatnak és az ételáldozatnak a végét jelentette (Galata 3:13, 24, 25). Így tehát Jézus halálával megszüntette a véres áldozatot és az étel áldozatot.

Mindazonáltal további három és fél évig az újonnan életre hívott keresztény gyülekezet kizárólag a zsidóknak, majd később a velük rokon szamaritánusoknak tanúskodott. De i. sz. 36-ban, a 70 évhét végén, Péter apostol isteni irányításra egy pogánynak, Kornéliusnak prédikált (Cselekedetek 10:1-48). Most már a szövetség sokakkal nem korlátozódott többé a zsidókra. A megmentést a körülmetéletlen pogányoknak is prédikálták.

Mivel a zsidó nemzet elvetette Jézust és öszszeesküdött a kivégzésére, Isten nem védte meg őket, amikor i. sz 70-ben jöttek a rómaiak és el pusztították Jeruzsálemet. Ezzel Dániel további szavai teljesedtek be: És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború (Dániel 9:26). Ez a második fejedelem Titus volt, a római hadvezér, aki i. sz. 70-ben elpusztította Jeruzsálemet.

Ily módon Dániel próféciája a 70 hétről figyelemre méltó pontossággal beteljesedett. Valóban, a Héber Iratokban feljegyzett sok prófécia teljesedett be az első században, és több ezek közül Jézusra vonatkozott. Jézus születésének helyét, buzgalmát Isten házáért, prédikáló tevékenységét, elárulását 30 ezüst pénzért, halálának módját és azt, hogy sorsot vetnek köpenyére - mindezeket a részleteket megjövendölték a Héber Iratokban. Beteljesedésük kétségkívül bizonyítja, hogy Jézus volt a Messiás, és újra bizonyítja azt is, hogy a próféciák ihletettek voltak (Mikeás 5:2; Lukács 2:1-7; Zakariás 11:12; 12:10; Máté 26:15; 27:35; Zsoltárok 22:19; 34:21; János 19:33-37).

A bibliai próféciák, mivel beteljesedtek, valóban igaznak bizonyultak. A dolgok pontosan úgy történtek, ahogyan a Biblia szerint történniük kellett. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy a Biblia Isten Szava. A prófétai kijelentések mögött, amelyek olyan pontosak voltak, több kellett, hogy legyen emberi bölcsességnél.
Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Apológia (hitvédelem)
« Válasz #177 Dátum: 2010 Június 28, 10:52:36 »

A Bibliai csodák

Jézus a tanítványaival Nainba, egy észak-palesztinai város felé haladt, ahogy a városkapú közelébe ért, találkozott egy temetési menettel. Egy férfi halt meg. Özvegy édesanyja, akinek ő volt az egyetlen fia, így teljesen egyedül maradt. A feljegyzés szerint Jézus szánalomra indult iránta, és azt mondta neki: 'Ne sírj.' Ezután közelebb ment és megérintette a koporsót. Akik azt vitték, megálltak, ő pedig így szólt: 'Ifjú, neked mondom, kelj fel!' A halott férfi felült, és beszélni kezdett (Lukács 7:11-15). Vajon igaz-e? Sokan nehezen tudják elhinni, hogy ilyen dolgok egykor valóban megtörténtek. Mégis, a csodák a bibliai feljegyzés szerves részei. A Bibliában való hit azt jelenti, hogy az ember hiszi: történtek csodák. Valójában a bibliai igazság teljes egésze egy nagyon fontos csodán alapszik: Jézus Kriszus feltámadásán.

Hiszel-e a csodákban? Vagy úgy érzed, hogy ebben a tudományos korban nem logikus hinni bennük - azaz olyan rendkívüli eseményekben, amelyek emberfeletti beavatkozás bizonyítékát adják? Ha nem hiszel, semmiképpen sem állsz egyedül ezzel a véleményeddel. Már két évszázaddal ezelőtt egy skót filozófus, David Hume is ugyanígy gondolta. Valószínűleg a te érveid hasonlóak az övéhez, amiért nem hiszel.

A skót filozófus Hume ezt írta: A csoda a természet törvényeinek áthágása. Az ember időtlen idők óta bízik a természet törvényeiben. Tudja, hogy egy tárgy, ha leejtik, leesik, hogy a nap minden reggel felkel és minden este lenyugszik, és így tovább. Tudja, hogy az ilyen események mindig egy megszokott mintát követnek. Semmi sem történik, ami ne lenne összhangban a természeti törvényekkel. Ezt a bizonyítást Hume hibátlannak érezte, mint bármely tapasztalatból származó érvet a csodák lehetősége ellen.

A második érv, amit felhozott, az volt, hogy az emberek könnyen becsaphatók. Néhányan szeretnek hinni csodálatos dolgokban és csodákban, különösen, ha azoknak közük van a valláshoz, de már sok úgynevezett csoda csalásnak bizonyult. A harmadik érve az volt, hogy a csodákról szóló feljegyzések általában a tudatlanság korából származnak. Minél több ismeretre tettek szert az emberek, annál kevesebb csodát jegyeztek fel. Hume kimondta, hogy ilyen csodálatos események napjainkban soha nem történnek. Ezzel bizonyítottnak érezte, hogy csodák soha nem is történtek. A csodák elleni legtöbb érv a mai napig ezeket az általános alapelveket követi.

Mi a helyzet azzal az ellenvetéssel, hogy a csodák a természet törvényeinek áthágásai, és így nem lehetnek igazak. Ez az érv látszólag meggyőzőnek tűnhet, mégis vizsgáljuk meg, mit is jelent valójában. Általában egy csodát úgy határozhatunk meg, mint olyan eseményt, amely a normál természeti törvények keretein kívül történik. Olyan váratlan eseményről van szó tehát, amelynél a nézők meg vannak győződve arról, hogy emberfeletti beavatkozás tanúi voltak. Ennélfogva Hume ellenvetése valójában azt jelenti: A csodák lehetetlenek, mert természetfölöttiek! Nem kellene-e minden bizonyítékot fontolóra venni, mielőtt elhamarkodva így következtetnénk?

Tény, hogy ma a szakemberek, David Hume-mal ellentétben, nem feltétlenül abból indulnak ki, hogy a megszokott természeti törvények mindenhol és mindenkor érvényesek. A tudósok azon töprengenek, vajon a megszokott három dimenzió: a hosszúság, a szélesség és a magasság mellett nincs-e mégsok további dimenzió is a világegyetemben. Elméleteket alkotnak fekete-lyukak létezéséről, óriáscsillagokról, amelyek addig omlanak össze saját magukban, amíg sűrűségük gyakorlatilag végtelen nagy lesz. Szomszédságukban a világűr szerkezete úgy megváltozik, hogy maga az idő is megáll. Sőt, a tudósok még annak a lehetőségét sem zárják ki, hogy bizonyos feltételek mellett az idő előrehaladás helyett visszafelé is haladhat!

A klasszikus általános relativitás elmélet szerint a világegyetem kezdete a végtelen sűrűség és tér-idő görbület egyedülállósága kellett, hogy legyen. Ilyen feltételek mellett minden ismert fizikai törvény összeomlana. A tudósok nem értenek egyet azzal, hogy valami lehetetlen, csak azért, mert a normál természeti törvényekkel ellentétben áll. Szokatlan feltételek között történhetnek szokatlan dolgok. Amennyiben hiszünk egy Mindenható Istenben, el kell ismernünk, hogy neki bizonyára hatalmában áll szokatlan - természetfölötti - eseményeket előidézni, ha azok szándékával összhangban vannak (2Mózes 15:6-10; Ésaiás 40:13, 15).

Egyetlen gondolkodó ember sem tagadja, hogy néhány csoda nem más, mint csalás. Néha hallunk arról, hogy hamis bankjegyek kerültek forgalomba, de ez nem jelenti azt, hogy minden pénz hamis. Néhány beteg ember nagyon bízik a kuruzslókban és a csaló orvosokban, és ezek sok pénzt adnak nekik. De ez nem jelenti azt, hogy minden orvos csaló. Néhány művész nagy ügyességgel hamisítja a régi mesterek festményeit. De ez nem jelenti azt, hogy minden festmény hamisítvány. Az a tény, hogy néhány állítólagos csoda nyilvánvalóan csalás, épp oly kevéssé jelenti azt, hogy valódi csoda soha nem történhet.

A harmadik ellenvetést a következőképpen öszszegezték: Ilyen csodálatos események napjainkban soha nem történnek. Hume soha nem látott csodát,így nem akarta elhinni, hogy valaha is történhettek csodák. Ez a fajta érvelés azonban nem következetes. Minden gondolkodó embernek el kell ismernie, hogy a skót filozófus korát megelőző időkben történtek csodálatos események, amelyek az ő életidejében nem ismétlődtek meg. Miféle események voltak ezek?

Például, valamikor megjelent a földön az élet. Azután a tudatos élet bizonyos formái bukkantak elő. Végül feltűnt az ember, bölcsességgel, képzelőerővel, a szeretet képességével és a lelkiismeret adományával. Egyetlen tudós sem képes megmagyarázni a ma működő természeti törvények alapján ezeknek a rendkívüli eseményeknek a folyamatát. Mégis léteznek annak élő bizonyítékai, hogy ezek megtörténtek.

És mi a helyzet azokkal a csodálatos eseményekkel, amelyek David Hume kora óta történtek? Tételezzük fel, hogy képesek voltunk visszautazni az időben, és mesélni neki a mai világról. Hogyan próbálnánk elmagyarázni például, hogy egy hamburgi üzletember beszélhet valakivel, aki Tokióban van, tőle több ezer kilométerre anélkül, hogy felemelné a hangját; hogy egy spanyolországi futballmeccs az egész földön élőben látható; hogy szerkezetek, amelyek sokkal nagyobak, mint Hume idejében a tengeri hajók, képesek felemelkedni a föld felszínéről és néhány óra alatt csaknem 500 embert szállítanak a levegőn át több ezer kilométerre. El tudod képzelni a válaszát?

Mégis a mi napjainkban történnek ilyen csodálatos dolgok. Miért? Mert az ember olyan tudományos elvek segítségével, amelyekről Hume-nak fogalma sem volt, megtanult telefont, televíziót és repülőgépet építeni. Olyan nehéz akkor elhinni, hogy bizonyos esetekben a múltban Istennek lehettek, általunk még nem ismert módon végrehajtott dolgai, amelyek számunkra természetfölöttiek?

Természetesen csupán azt mondani, hogy a csodák megtörténhettek, nem jelenti azt, hogy meg is történtek. Honnan tudhatjuk ma, a XX. században, hogy vajon egykor, a bibliai időkben Isten vitt-e véghez valódi csodákat a földön szolgáin keresztül, vagy sem? Milyenfajta bizonyítékot ismernénk el az ilyen dolgokra? Képzeld el, hogy az egyik primitív törzs tagja elfogad egy meghívást a dzsungelben lévő otthonából egy nagy városba. Amikor visszatér, hogyan tudja leírni népének a civilizáció csodáit? Nem képes megmagyarázni, hogyan működik az autó vagy miért hangzik zene egy hordozható rádióból. Számítógépet sem tud készíteni, hogy bebizonyítsa, létezik ilyesmi. Minden, amit tehet, hogy elmeséli, amit látott.

Ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint azok az emberek, akik ennek az embernek a törzséhez tartoznak. Ha Isten valóban véghez vitt csodákat, arról mi csak egyetlen úton értesülhetünk: szemtanúktól. A szemtanúk nem tudják megmagyarázni, hogyan történtek a csodák, megismételni sem képesek azokat. Csak arról számolhatnak be nekünk, amit láttak. A szemtanúkat természetesen becsaphatták, könnyen túlozhattak vagy állíthattak valami hamisat. Ahhoz, hogy higgyünk a tanúvallomásukban, tudnunk kell, hogy ezek a szemtanúk szavahihetők, igazságszeretők, tehetségesek és bizonyítottan jó indítékúak.
A legjobban bizonyított csoda

A legjobban bizonyított csoda a Bibliában, Jézus Krisztus feltámadása, használhatjuk ezt úgymond próbaként. Először nézzük a feljegyzett tényeket: Jézust Nizán hó 14-én este fogták el, a hét modern beosztása szerint, csütörtök este. A zsidó vezetők elé vitték, akik káromlással vádolták, és elhatározták, hogy meg kell halnia. Ezek a zsidó vezetők azután Poncius Pilátus római kormányzó elé vezették Jézust, aki engedett nyomásuknak és átadta őt, hogy kivégezzék. Péntek délután - a zsidó naptár szerint még mindig Nizán hó 14-én - Jézust kínoszlopra szegezték, és néhány órán belül meghalt (Márk 14:43-65;15:1-39).

Miután egy római katona dárdával átszúrta Jézus oldalát, hogy megbizonyosodjon arról, valóban meghalt, Jézus testét egy új sírboltba temették. A következő nap, Nizán hó 15-e (péntek-szombat) egy Sabbath volt. De Nizán hó 16-án reggel - tehát vasárnap reggel - néhány tanítvány ment a sírbolthoz és azt üresen találta. Hamarosan olyan hírek kezdtek keringeni, hogy Jézust élve látták. A kezdeti reakció ezekre a hírekre pontosan ugyanaz volt, mint ami ma lenne - hitetlenkedés. Még az apostolok sem akarták elhinni. De amikor a saját szemükkel látták az élő Jézust, végül el kellett fogadniuk, hogy ő valóban feltámadt a halálból (János 19:31-20:29; Lukács 24:11).

Valóban feltámadt-e Jézus, vagy ez az egész csak kitalálás? Az emberek akkor valószínűleg megkérdezték: Vajon Jézus teste a sírban van-e még? Jézus követői nehéz helyzetbe kerültek volna, ha ellenfeleik meg tudták volna mutatni, hogy a tetem még mindig a sírboltban van mint annak bizonyítéka, hogy nyilvánvalóan nem támadt fel. Azonban nincs arra vonatkozó feljegyzés, hogy ezt tették volna. A Biblia szerint inkább pénzt adtak azoknak a katonáknak, akik a sírboltot őrizték, és arra utasították őket: Mondjátok,'a tanítványai éjjel odajöttek és ellopták őt, amíg mi aludtunk'(Máté 28:11-13). Emellett a Biblián kívül is van bizonyítékunk arra, hogy a zsidó vezetők így cselekedtek.

Lukács egy első századi igen művelt ember, az orvos Lukács, gondosan megvizsgálta a bizonyítékokat (Kolosé 4:14). Lukács két könyvet írt, amelyek ma a Biblia részei: az egyik egy evangélium, vagyis Jézus szolgálatának története, a másik pedig, amit Apostolok cselekedeteinek neveznek, arról szól, hogyan terjedt el a keresztényiség a Jézus halálát követő években. Evangéliumának bevezetőjében Lukács sok olyan bizonyítékra utal, amelyek az ő rendelkezésére álltak, de ma már nem elérhetőek számunkra. Említ írásos dokumentumokat Jézus életéről, amelyeknek utánanézett. Megjegyzi, hogy beszélt Jézus életének, halálának és feltámadásának szemtanúival. Ezért ezt mondja: Kezdettől fogva mindent pontosan megírtam (Lukács 1:1-3). Lukács nyilvánvalóan alapos kutatást végzett.

Milyen következtetést vont le ez a valóban jól képzett ember abból, hogy Jézus sírboltja Nizán hó 16-án üres volt? Mind az evangéliumban, mind a Cselekedetek könyvében Lukács tényként jegyzi fel, hogy Jézus feltámadt a halálból (Lukács 24:1-52; Cselekedetek 1:3). Semmi kétsége sem volt efelől. A feltámadás csodájába vetett hitét talán saját tapasztalatai is megerősítették. Bár ő, úgy tűnik, nem volt szemtanúja a feltámadásnak, de beszámol saját tapasztalatairól és olyan csodákról, amelyeket Pál apostol vitt véghez (Cselekedetek 14:8-10; 20:7-12; 28:8, 9).

Az evangéliumok közül kettőt a hagyományok szerint olyan embereknek tulajdonítanak, akik ismerték Jézust, látták őt meghalni, és állították, hogy valóban látták őt a feltámadása után. Máté apostolról, az egykori vámszedőről, és Jánosról, Jézus szeretett apostoláról van szó. Egy másik bibliaíró, Pál apostol, szintén azt állítja, hogy látta a feltámadt Krisztust. Pál még másokat is megemlít név szerint, akik halála után látták Jézust újra életben, és azt mondja, hogy Jézus egy alkalommal több mint ötszáz testvérnek jelent meg (1Korinthus 15:3-8).

Az egyik, akit Pál mint szemtanút említ, Jakab, Jézus féltestvére, akinek Jézust gyermekkora óta ismernie kellett. Egy másik, Péter apostol, akiről a történész Lukács feljegyzi, hogy néhány héttel Jézus halála után bátor tanúvallomást tett Jézus feltámadásáról (Cselekedetek 2:23, 24). A Bibliában hagyományosan neki tulajdonított két levele közül az elsőben Péter rámutat, hogy a Jézus feltámadásába vetett hit még sok évvel az esemény után is komoly erőforrás volt számára. Ezt írja: Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, mert nagy könyörületességéhez híven új születést adott nekünk élő reménységre azáltal, hogy Jézus Krisztust feltámasztotta a halottak közül (1Péter 1:3).

Így, mivel Lukács beszélhetett olyan emberekkel, akik saját bevallásuk szerint, látták Jézust halála után és beszéltek vele, olvashatjuk azokat a szavakat, amelyeket közülük néhányan leírtak. És mi saját magunk véleményt alkothatunk arról, vajon azok az emberek tévedtek-e, vajon megpróbáltak-e becsapni minket, vagy valóban látták a feltámasztott Krisztust. Ószintén szólva nem valószínű, hogy félrevezethették őket. Többen közülük ugyanis Jézus bensőséges barátai voltak egészen a haláláig. Néhányan szemtanúi voltak szenvedésének a kínoszlopon. Látták, hogy vér és víz folyt ki a sebből, amit a katona a dárdájával ejtett rajta. Ugyanúgy, ahogy a katona, ők is pontosan tudták, hogy Jézus vitathatatlanul meghalt. Később, amint mondják, látták Jézust élve, sőt még beszéltek is vele. Nem, nem csaphatták be őket. Akkor talán ők próbáltak meg másokat félrevezetni azzal a kijelentéssel, hogy Jézus feltámadt? (János 19:32-35; 21:4, 15-24).

Hogy választ találhassunk erre a kérdésre, csupán meg kell kérdeznünk magunktól: ők maguk hitték-e, amit mondtak? Kétségtelenül igen. A keresztények számára, azokat is beleértve, akik szemtanúk voltak, Jézus feltámadása hitük alapját jelentette. Pál apostol azt mondta, ha Krisztus nem támadt fel, a prédikálásunk bizony hiábavaló, és a hitünk is hiábavaló ... Ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a hitetek (1Korinthus 15:14, 17). Így csengenek egy olyan ember szavai, aki hazudik, amikor azt mondja, látta a feltámadt Krisztust?

Gondoljuk meg azt is, mit jelentett azokban a napokban kereszténynek lenni. Ez nem hozott sem tekintélyt, sem hatalmat vagy vagyont. Éppen ellenkezőleg. A korai keresztények közül sokan holmijaik fosztogatását is örömmel vették a hitük kedvéért (Zsidók 10:34). Kereszténynek lenni áldozatos és üldözött életet jelentett, amely sok esetben szégyenteljes és gyötrelmes mártírhalállal ért véget. Néhány keresztény jómódú családból származott, mint például János apostol, akinek apja egy köztudottan virágzó halászati üzlet tulajdonosa volt Galileában. Sokuknak jó kilátásaik voltak a jövőt illetően, mint például Pálnak, aki a híres Gamáliel rabbi tanítványa volt, és amikor elfogadta a keresztényiséget éppen kezdett kitűnni a zsidó vezetők előtt (Cselekedetek 9:1, 2; 22:3; Galata 1:14). Mégis mindannyian hátat fordítottak annak, amit a világ kínált, hogy terjesszenek egy olyan üzenetet, amelyet az a tény támasztott alá, hogy Jézus feltámadt a halálból (Kolossé 1:23, 28). Vajon hoztak volna ilyen áldozatot, szenvedtek volna ennyit egy ügyért, ha tudták volna, hogy hazugságon alapul? Egész biztosan nem. Olyan ügyért voltak készek szenvedni és meghalni, amelyről tudták, hogy igazságon alapszik.

A bemutatott tanúbizonyságok teljesen meggyőzőek. Jézus valóban feltámadt a halálból i. sz. 33. Nizán hó 16-án. És mivel ez a feltámadás megtörtént, a Biblia minden más csodája is megtörténhetett - csodák, amelyekről szintén szemtanúk megbízható beszámolóival rendelkezünk. Ugyanaz a Hatalom, aki feltámasztotta Jézust a halálból, képessé tette őt korábban arra, hogy feltámassza a mini özvegy fiát. Lehetővé tette számára azt is, hogy nem olyan látványos - de mégis csodálatraméltó - gyógyításokat vigyen véghez. Ő állt a háttérben, amikor Jézus csodálatos módon megvendégelte a tömeget, és szintén ó tette lehetővé Jézusnak, hogy a vízen járjon (Lukács 7:11-15; Máté 11:4-6; 14:14-21, 23-31).

A csodák akkoriban meghatározott célt szolgáltak, ma azonban Isten elvárja tőlünk, hogy hit által éljünk (Habakukk 2: 2-4; Zsidók 10:37-39).

Mózes napjaiban például a csodák Mózes megbízatásának igazolására történtek. Megmutatták egyrészt azt, hogy Isten felhasználta őt, másrészt pedig azt, hogy a Törvényszövetség valóban isteni eredetű volt, és hogy az izraeliták attól kezdve Isten választott népe voltak (2Mózes 4:1-9; 30, 31; 5Mózes 4:33, 34).

Az első században a csodák tanúsították Jézus, majd utána a fiatal keresztény gyülekezet megbízatását. Segítettek felismerni, hogy Jézus volt a megígért Messiás, hogy halála után a testi Izraelnek, mint Isten különleges népének a helyebe, a keresztény gyülekezet lépett, és így a mózesi törvény már nem volt érvényben.(Csel 19:11-20, Zsidok 2:3,4)

Az apostolok idejét követően a csodák ideje lejárt. Pál apostol megmagyarázta ezt: Legyenek akár a prófétálás ajándekai, véget érnek; legyenek akár nyelvek, megszűnnek; legyen akár ismeret, véget ér. Mert rész szerint van bennünk az ismeret és rész szerint van a prófétálás; de amikor eljön a teljesség, a rész szerint meg lesz szüntetve (1Korinthus 13:8-10).

Ma rendelkezésinkre áll a teljes Biblia, amely tartalmazza Isten összes kijelentését és tanácsát. Látjuk a próféciák beteljesedését, és képesek vagyunk előre megérteni Isten céljait. Így nincs többé szükség csodákra. Azonban Istennek szelleme, amely a csodákat lehetővé tette, továbbra is létezik, és olyan dolgokat visz véghez, amelyek éppen olyan erős bizonyítékai az isteni hatalomnak.
Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Apológia (hitvédelem)
« Válasz #178 Dátum: 2010 Június 28, 10:55:08 »

A Biblia és a tudomány   //1//

Az itáliai tudós, Galilei 1613-ban adta ki Levél a napfoltokról című munkáját. Ebben bizonyítékot adott arra, hogy a Föld kering a Nap körül, és nem a Nap a Föld körül. Ez az események olyan sorozatát indította el, amely végül a római katolikus inkvizíció elé juttatta az eretnekség alapos gyanújával. Végül tanai viszszavonúsára kényszerítenék. Miért tekintették eretnekségnek azt a felfogást, hogy a Föld kering a Nap körűl? Mert Galilei vádlói azt állítonák, hogy ez ellentmond a Biblia kijelentésének.

Ma széles körben úgy vélik, hogy a Biblia tudománytalan, és néhányan ennek bizonyításául rámutatnak Galilei tapasztalataira. De valóban így van ez? Amikor erre a kérdésre válaszolunk, gondolnunk kell arra, hogy a Biblia, a próféciák, a történelem, az ima, a törvenyek, a tanácsok és az Istenről való ismeret könyve. Nem állítja magáról, hogy tudományos kézikönyv. Mégis, amikor a Biblia tudományos kérdéseket érint, kijelentései teljesen megbízhatók.
A Föld

Nézzük például azt, amit a Biblia bolygónkról, a Földről mond. Jób könyvében ezt olvassuk: Ő [Isten] terjeszti ki északot az üresség fölé, függeszti föl a földet a semmire (Jób 26:7). Hasonlítsuk ezt össze Ésaiás következő kijelentésével: Van Valaki, aki a föld kereksége fölött lakozik (Ésaiás 40:22). A kép egy gömbölyű földről, amely a semmiben függ az ürességben, erősen emlékeztet minket azokra a fényképekre, amelyeket az űrhajósok a világűrben lebegő földgömbről készítettek.

Nézzük a víz bámulatos körforgását a földön. A Compton's Encyclopedia így írja le, mi is történik: A víz ... elpárolog az óceánok felszínéről a légkörbe ... A föld légkörében állandóan mozgo légaramlatok a nedves levegőt a szárazföld belseje felé szállítják. Amikor a levegő lehűl, a pára vízcseppecskékké sűrűsödik. Ezek általában felhőkként láthatók. A cseppecskék gyakran esőcseppekké állnak össze. Ha a légkörben kellően alacsony hőmérséklet uralkodik, az esőcseppek helyett hópelyhek képződnek. A víz, amely az óceántól száz vagy akár ezer kilométereket tett meg, minden esetben lehull a földfelszínre. Ott folyókba gyűlik, vagy beszivárog a földbe és megkezdi utazását vissza az óceánba.Ezt a figyelemre méltó folyamatot, amely megteremti az élet lehetőségét a szárazföldön, már körülbelül 3000évvel ezelőtt egyszerű szavakkal leírták a Bibliában: Minden folyó a tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg, pedig ugyanoda folynak a foldók, újra meg újra oda folynak (Prédikátor 1:7, Ökumenikus fordítás).

Talán még inkább figyelemre méltó a Biblia bepillantása a hegyek történetébe. Íme, amit egy geológiai kézikönyv mond: A prekambriumi kortól napjainkig zajlik a hegyek épülésének és pusztulásának állandó folyamata ... A hegyek nem csupán eltűnt tengerek helyén keletkeztek, hanem gyakran hosszú idővel a kialakulásuk után elsüllyedtek, majd újra kiemelkedtek. Hasonlítsuk ezt össze a zsoltáros költői leírásával: A mélység vízáradataival, mint egy ruhával takartad be azt [a földet]; a hegyek felett álltak a vizek. A hegyek kiemelkedtek, a völgyek alászálltak - arra a helyre, amelyet nekik alapítottál (Zsoltárok 104:6, 8).
Teremtés

A Biblia legelső verse kijelenti: Kezdetben teremtette Isten az egeket és a földet (1Mózes 1:1). A megfigyelések alapján a tudósok felismerték, hogy az anyagi világnak valóban volt kezdete. Nem létezett mindig. Egy vallási kérdésekben agnosztikus csillagász, Robert Jastrow ezt írta: A részletek különböznek, de a Genezis csillagászati és bibliai beszámolójának alapvető elemei azonosak: az események láncolata, amely az emberhez vezet, hirtelen és élesen kezdődött az idő egy meghatározott pillanatában, egy fény és energiavillanásban.

Igaz, sok tudós, mégha kiáll is amellett, hogy a világegyetemnek volt kezdete, nem fogadja el azt, hogy Isten teremtette. Azonban, mint ma néhányan elismerik, nehéz eltekinteni egy bizonyosfajta intelligencia létezésétől, amely ott van minden dolog mögött. Freeman Dyson fizikaprofesszor megjegyzi: Minél többet vizsgálom a világegyetemet és tanulmányozom felépítésének részleteit, annál több bizonyítékot találok arra, hogy a világegyetemnek bizonyos értelemben tudnia kellett, hogy jövünk. Olyan tudós lévén, aki inkább a XX. századi gondolkodási szokásokban és nyelvben gyakorlott, mint a XVIII. századiban, nem állítom, hogy a világegyetem felépítése bizonyítja Isten létezését. Csupán azt állítom, hogy a világegyetem felépítése összeegyeztethető azzal a feltevéssel, hogy működésében az intelligencia fontos szerepet játszik. Megjegyzése bizonyára elárulja korunk kételkedő beállítottságát. De félretéve a kétkedést, figyelemre méltó összhangot figyelhetünk meg a modern tudomány és a Biblia azon kijelentése között, hogy Kezdetben teremtette Isten az egeket és a földet (1Mózes l:l).
Egészség

Ha egy izraelitának lepragyanús bőrkiütése volt, elkülönítették. Tisztátalan mindaddig, amíg rajta van a kiütés. Tisztátalan ő. Elkülönülten lakjék, a táboron kívül legyen a lakása (3Mózes 13:46). Még a megfertőzött ruhákat is el kellett égetni (3Mózes 13:52). Abban az időben ez hatékony módja volt annak, hogy megakadályozzák a fertőzés elterjedését.

Egy másik fontos törvény az emberi ürülékkel volt kapcsolatos, amit el kellett ásnia táboron kívül (5Mózes 23:12, 13). Ez a törvény kétségtelenül megóvta az izraelitákat számos betegségtől. Néhány országban még napjainkban is komoly egészségügyi problémákat okoz az emberi ürülékek helytelen kezelése, széthagyása. Ha az ott élő emberek követnék a Bibliában évezredekkel ezelőtt leírt törvényeket, sokkal egészségesebbek lennének.

A Biblia magas szintű egészségügyi irányadó mértéke a szellemi egészséget is magában foglalja. Az egyik bibliai példabeszéd így szól: A nyugodt szív a test élete, a féltékenység viszont a csontok rothadása (Példabeszédek 14:30). Az utóbbi években az orvosi kutatások bebizonyították, hogy lelkiállapotunk valóban hatással van fizikai egészségünkre. Így például dr. C. B. Thomas, a Johns Hopkins University-ről, több mint ezer egyetemet végzettet figyelt meg mintegy 16 éven át, és összefüggésbe hozta pszichikai magatartásformáikat a betegségekre való hajlamukkal. Megállapította, hogy az egyetemet végzettek közül azok mutatkoztak a betegségekre a leginkább hajlamosnak, akik stresszhatásokra ingerültebben reagáltak és idegesebbek voltak.
Mit mond a Biblia?

Ha a Biblia tudományos szempontból ilyen pontos, miért mondta a katolikus egyház, hogy Galilei tanítása a Nap körül keringő Földről írásellenes? Ennek oka az az értelmezés volt, amelyet egyházi szaktekintélyek adtak bizonyos bibliaversekről. Helyes volt ez az értelmezés? Hogy ezt megállapíthassuk, olvassunk el két olyan részt, amelyet ők idéztek.

Az egyik ezek közül így szól: A nap fölkel és a nap lenyugszik, a helyére siet, s ott újra fölkel (Prédikátor 1:5, Katolikus fordítás). Az egyház akkori érvelése szerint a nap felkel és a nap lenyugszik kifejezések azt jelentik, hogy a Nap mozog, nem pedig a Föld. De hiszen még ma is azt mondjuk, hogy a Nap felkel és lenyugszik, bár köztudott, hogy a Föld kering a Nap körül, és nem fordítva. Ezekkel a kifejezésekkel mi csupán a Nap látszólagos mozgását írjuk le úgy, ahogy azt az ember megfigyeli. A Biblia írója pontosan ugyanezt tette.

A másik részben ezt olvassuk: A földet biztos alapra helyezted, nem inog meg az idők folyamán(Zsoltárok 104:5, Katolikus fordítás). Ezt úgy értelmezték, hogy a Föld, megteremtése után egyáltalán nem képes mozogni. Valójában ez a vers a Föld állandóságát hangsúlyozza, és nem a mozdulatlanságát. A Föld soha nem fog elpusztulni, léte soha nem fog meginogni, amint ezt más bibliaversek is megerősítik (Zsoltárok 37:29; Prédikátor 1:4). Tehát ennek az írásszövegnek sincs semmi köze a Föld és a Nap relatív mozgásához. Az egyház, és nem a Biblia volt az, amely Galilei idejében az objektív tudományos vitát megakadályozta.
Evolúció és teremtés

Mégis van egy olyan terület, amelyen a modern tudomány és a Biblia sokak véleménye szerint összeegyeztethetetlen. A legtöbb tudós síkra száll az evolúció elmélete mellett, amely azt tanítja, hogy minden élőlény az évmilliókkal ezelőtt létrejött egyszerű életformából fejlődött ki. A Biblia ezzel szemben azt tanítja, hogy az élőlények fő csoportjai külön lettek megteremtve, és csak a fajuk szerint szaporodnak. Az ember a föld porából lett megteremtve, mondja a Biblia (1Mózes 1:21; 2:7). Feltűnő tudományos hiba ez a Bibliában? Mielőtt eldöntenénk, nézzük meg, mi az, amiről a tudomány biztos ismerettel rendelkezik, és mi az ezzel szemben, amit csupán feltételez.

Az evolúció elméletét Charles Darwin tette népszerűvé a múlt században. A csendes-óceáni Galapagos-szigeteken nagy hatással voltak Darwinra az egyes szigeteken élő különböző pintyfajták. Arra következtetett, hogy ezek egyetlen ősi faj leszármazottai. Többek között ennek a megfigyelésnek az alapján támogatta azt az elméletet, hogy minden élőlény egy ősi, egyszerű formától származik. Az a hajtóerő, amely az alacsonyabb rendű élőlények magasabb rendűvé fejlődése mögött áll, szerinte a természetes kiválasztódás, a legrátermettebbek életben maradása. Az evolúciónak köszönhetően - mint állította -, a halakból szárazföldi állatok, a hüllőkből madarak stb. fejlődtek ki.

Valójában az, amit Darwin azokon a távoli szigeteken megfigyelt nincs ellentmondásban a Bibliával, amely megengedi a fő élő fajon belüli változatosságot. Így például az összes embertípus egyetlen ősi emberpártól származik (1Mózes 2:7, 22-24). Ennélfogva semmi különös nem lenne abban, ha azoknak a különböző pintyfajtáknak közös ősük lenne. De pintyek maradtak, nem fejlődtek sólyommá vagy sassá.

Sem a különböző pintyfajták sem más, amit Darwin látott, nem bizonyította, hogy minden élőlénynek, legyen az cápa vagy tengeri sirály, elefánt vagy földigiliszta, egy közös őse van. Ennek ellenére sok tudós azt állítja, hogy az evolúció többé már nem elmélet, hanem tény. Mások, bár ismerik az elmélettel kapcsolatos problémákat, mégis azt mondják, hogy hisznek benne. Népszerű így tenni. Nekünk azonban tudnunk kell, vajon az evolúció olyan világosan bizonyított-e, hogy a Bibliának tévesnek kell lennie?

Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Apológia (hitvédelem)
« Válasz #179 Dátum: 2010 Június 28, 10:57:39 »
//2//
Hogyan lehet az evolúció elméletét próbára tenni? A legnyilvánvalóbb út a fosszíliák megvizsgálása lenne, hogy megállapíthassuk, vajon a fokozatos változás az egyik fajtól egy másik fajig, valóban megtörtént-e. Megtörtént? Nem, ahogyan ezt számos tudós becsületesen elismeri. Egyikük, Francis Hitching ezt írja: Mikor keresed a láncszemeket az állatok fő csoportjai között, egyszerűen nincsenek. A fosszíliákban levő bizonyítékok hiánya annyira nyilvánvaló, hogy az evolucionisták alternatívákkal álltak elő Darwin fokozatos változás elméletére. Az igazság mégis az, hogy az állatfajok hirtelen megjelenése a fosszíliákban sokkal inkább alátámasztja a teremtést, mint az evolúciót. Ezenkívül Hitching rámutat, hogy az élőlények saját maguk pontos reprodukálására vannak programozva, nem pedig arra, hogy valami mássá fejlődjenek. Azt mondja: Az élő sejtek csaknem teljes pontossággal reprodukálják önmagukat. A hibaszázalék olyan csekély, hogy egyetlen emberalkotta gép sem képes azt megközelíteni. Ezenkívül léteznek bizonyos beépített korlátok is. A növények elérnek egy bizonyos méretet, és azután nem nőnek tovább. A gyümölcslegyek még teljesen megváltozott körülmények között is gyümölcslegyek maradnak. A tudósok évtizedeken át mesterséges mutációkat idéztek elő a gyümölcslegyeken, de még így sem sikerült kierőszakolni, hogy ezek valami mássá fejlődjenek.
Az élet eredete

Egy másik nehéz kérdés, amit az evolucionisták nem tudnak megválaszolni, így hangzik: Hogyan keletkezett az élet? Hogyan jött létre az élet első, egyszerű formája, amelyből - a feltételezésük szerint - mi mindnyájan származunk? Századokkal ezelőtt ez nem tűnt volna problémának. A legtöbb ember akkor úgy gondolta, hogy a legyek a bomló húsból fejlődtek ki, és hogy egy halom régi rongyból spontán alakultak ki egerek. De több mint száz évvel ezelőtt Louis Pasteur francia kémikus világosan bebizonyította, hogy élet csak már létező életből származhat.

Hogyan magyarázzák tehát az evolucionisták az élet eredetét? A legnépszerűbb elmélet szerint, évmilliókkal ezelőtt kémiai anyagoknak és energiának véletlenszerű egyesülése vezetett az élet spontán létrejöttéhez. Vajon nem mond ez ellent annak az alapelvnek, amit Pasteur bebizonyított? A The World Book Encyclopediá-ban ez áll: Pasteur kimutatta, hogy a földön ma létező kémiai és fizikai viszonyok között élet spontán nem keletkezhet. Évmilliókkal ezelőtt azonban a kémiai és fizikai viszonyok a földön egészen mások voltak.

Még az egymástól teljesen eltérő viszonyok között is óriási szakadék van az élettelen anyag és a legegyszerűbb élőlény között. Az élő sejt és a legmagasabb fokon szervezett, nem biológiai rendszer, mint például egy kristály vagy egy hópehely között, olyan hihetetlenül nagy és áthidalhatatlan szakadék tátong, amilyet csak fel lehet fogni. Az az ötlet, hogy élettelen anyag esetleges véletlenek során élővé válhat, annyira valószínűtlen, hogy szinte lehetetlennek is mondhatjuk. A Biblia magyarázata, hogy 'élet életből' származik, nevezetesen, hogy Isten teremtette, sokkal inkább összhangban van a tényekkel.

Az evolúció elméletében rejlő problémák ellenére, a teremtésben való hitet tudománytalannak, sőt különösnek tekintik. De miért van ez? Miért utasítja el a teremtés gondolatát még egy olyan evolúciónista is, aki őszintén rámutat az evolúció gyengeségeire? Michael Denton véleménye szerint az evolúciót minden hiányosságával együtt továbbra is tanítani fogják, mert a teremtéssel kapcsolatos elméletek nyíltan természetfölötti dolgokat hívnak segítségül. Más szóval, az a tény, hogy a teremtéshez szükség van Teremtőre, a teremtés gondolatát elfogadhatatlanná teszi. Ez kétségtelenül ugyanolyan elferdített érvelés, mint amilyennel már a csodákkal kapcsolatban is találkoztunk: csodák lehetetlenek, mert természetfölöttiek!

Ezenkívül tudományos nézőpontból maga az evolúció elmélet is erősen kérdéses. Mivel [Darwin evolúció elmélete] alapjában véve egy történelmi rekonstrukció elmélete, lehetetlen kísérletekkel vagy közvetlen megfigyelésekkel ellenőrizni úgy, ahogy a különböző tudományágakban szokásos ... Továbbá, az evolúció elmélete egy sor egyedi eseménnyel foglalkozik - az élet eredete, az intelligencia eredete stb. Az egyedi események megismételhetetlenek, és nem lehet alávetni őket semmilyen kísérleti eljárásnak. Az igazság az, hogy az evolúció elmélete, népszerűsége ellenére, tele van hézagokkal és problémákkal. Nem ad elfogadható okot arra, hogy az élet eredetéről szóló bibliai beszámolót elvessük.
Mi a helyzet a Vízözönnel?

Sokan mutatnak rá egy másik feltételezett ellentmondásra a Biblia és a modern tudomány között. Mózes első könyvében azt olvassuk, hogy évezredekkel ezelőtt úgy megnövekedett az emberek gonoszsága, hogy Isten elhatározta, elpusztítja őket. De megparancsolta az igaz férfinak, Noénak, hogy építsen fából egy nagy hajót, egy bárkát. Azután Isten Vízözönt hozott az emberiségre. Csak Noé és családja élték túl azt, a különböző állatfajok képviselőivel együtt. A Vízözön olyan hatalmas volt, hogy az egész ég alatt levő összes magas hegyeket elborította (1Mózes 7:19).

De honnan származott az a víztömeg, amely az egész földet beborította? Maga a Biblia válaszol erre. A teremtés kezdetén, amikor a légkör kialakult, voltak a kiterjedés alatt levő vizek és a kiterjedés felett levő vizek (1Mózes 1:7; 2Péter 3:5). Amikor a Vízözön bekövetkezett, a Biblia ezt mondja: Az egek zsilipjei megnyíltak (1Mózes 7:11). Nyilvánvalóan a 'vizek ... a kiterjedés felett' lehullottak és gondoskodtak az áradathoz szükséges víz nagy részéről.

A modern szakkönyvek gyakran elvetik egy világméretű Vízözön lehetőségét. Így meg kell kérdeznünk: a Vízözön csupán mítosz, vagy valóban megtörtént? Mielőtt erre a kérdésre válaszolnánk, meg kell jegyeznünk, hogy a régebbi korokban Isten imádói elfogadták a Vízözönt, mint valódi történelmi eseményt, és nem mítosznak tekintették. Többek között Ésaiás, Jézus, Pál és Péter utaltak rá úgy, mint valóban megtörtént eseményre (Ésaiás 54:9; Máté 24:37-39; Zsidók 11:7; 1Péter 3:20, 21; 2Péter 2:5; 3:5-7). Mégis vannak olyan kérdések ezzel a világméretű Vízözönnel kapcsolatban, amelyekre válaszolni kell.

Először is az egész föld elárasztásának gondolata nem erős túlzás? Ezt nem mondhatjuk. A föld néhány része még ma is el van árasztva. A földfelszín 70 százalékát víz borítja, és csupán 30 százaléka szárazföld. Ezenkívül a föld édesvíz-készletének 75 százaléka gleccserekbe és sarki jéghegyekbe van zárva. Ha ez a jég elolvadna, a tengerszint sokkal magasabb lenne. Olyan városok mint New York és Tokió eltűnnének.

Ezenkívül a The New Encyclopcedia Britannica ezt mondja: A tengerek átlagos mélységét 3790 méterre becsülik, ez a szám tehát jóval nagyobb, mint a szárazföld átlagos, 840 méteres tengerszint feletti magassága. Ha a tengerek átlagos mélységét megszorozzuk azok együttes felszínének területével, kiderül, hogy a világ óceánjainak térfogata 11-szerese a tengerszint feletti szárazföldek térfogatának. Így ha minden elsimulna - ha a hegyek ellapulnának és a tengerek mély medrei feltöltődnének -,több ezer méter mély tenger borítaná az egész földet.

Ahhoz, hogy a Vízözön megtörténhetett, a tengereknek a Vízözön előtt sekélyebbeknek, a hegyeknek pedig alacsonyabbaknak kellett lenni a mostaninál. Vajon lehetséges ez? Egy szakkönyv ezt írja: Ott, ahol a világ hegyei ma szédítő magasságokba tornyosulnak, egykor, évmilliókkal ezelőtt, egyhangú sík óceánok és alföldek terültek el ... A kontinensek mozgása okozza egyrészt a szárazföld felemelkedését olyan magasságba, ahol már csak a legellenállóbb állatok és növények képesek élni, másrészt alámerülését, hogy rejtett pompában feküdjön mélyen a tenger felszíne alatt. Mivel a hegyek és tengermedrek felemelkednek és lesülylyednek, feltételezhető, hogy egykor a hegyek nem voltak olyan magasak, és a hatalmas tengerek nem voltak olyan mélyek, mint ma.

Mi történt a vízáradattal a Vízözön után? Bele kellett folynia a tengermedrekbe. Hogyan? A tudósok véleménye szerint a kontinensek hatalmas táblákon nyugszanak. Ezeknek a tábláknak a mozgása a földfelszín szintjének változását okozhatja. A táblák határainál ma hatalmas vízalatti szakadékok vannak, melyek helyenként több mint tízezer méter mélyek. Ez teljesen olyan, mintha - talán magának a Vízözönnek következtében - a táblák elmozdultak volna, miközben a tengerfenék lesüllyedt és árkok nyíltak meg, melyekbe a szárazföldről a víz lefolyhatott.

Mégha elismerjük is, hogy egy ilyen hatalmas vízözön megtörténhetett, nyitva marad a kérdés, miért nem találják meg a tudósok a nyomait? Talán megtalálták, de másképpen értelmezik a bizonyítékokat. Az ortodox tudomány például azt tanítja, hogy a föld felszínét sok helyen hatalmas gleccserek alakították az egymást követő jégkorszakok idején. De több olyan dolgot, amelyet a gleccsermozgás eredményének tulajdonítanak, víz is okozhatott. Nagyon valószínű, hogy a Vízözön néhány bizonyítékát helytelenül egy jégkorszak bizonyítékaként magyarázták.

Előfordultak már hasonló tévedések. Arról az időről, mikor a tudósok kidolgozták elméletüket a jégkorszakról, ezt olvassuk: A geológiai történelem minden szakaszában találtak jégkorszakot összhangban az egyenletesség elvével. A bizonyítékok gondos felülvizsgálatának következtében azonban az utóbbi években sokat elvetettek ezek közül a jégkorseakok közül; olyan képződményeket, amelyeket egykor jégkori morénákként azonosítottak, átértékeltek talajrétegekké, melyeket iszapáradatok, tenger alatti földcsuszamlások és üledékben gazdag folyók raktak le: az üledékben gazdag vizek áradatai, melyek iszapot, homokot és kavicsot szállítottak szét a mély tengerfenéken.

A Vízözön további bizonyítékául szolgálhatnak a kövületi maradványok. A leletek tanúsága szerint Európában egykor kardfogú tigrisek vadásztak zsákmányukra, a ma élőknél nagyobb lovak kóboroltak Észak-Amerikában, és mammutok találtak táplálékot maguknak Szibériában. De aztán világszerte egész emlősfajták haltak ki. Ugyanabban az időben hirtelen éghajlatváltozás történt. Szibériában mammutok tízezrei pusztultak el gyorsfagyasztással. Alfred Wallace, Charles Darwin ismert kortársa úgy vélte, hogy egy ilyen általános pusztulás oka valamilyen kivételes, világméretű esemény kellett legyen. Sokan kiállnak amellett, hogy ez az esemény a Vízözön volt.

A Biblical Archeologist című folyóirat egyik vezércikkében a következő észrevételt tette: Semmi esetre sem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a nagy vízözön története egyike a leginkább elterjedt hagyománynak az emberi kultúrában ... Mindazonáltal a közel-keleti forrásokban talált legrégibb hagyományok hátterében valóban lehet egy gigantikus méretű vízözön, amely az esős időszakok egyikében ... sok ezer évvel ezelőtt történt meg. Ezekben az esős időszakokban a föld felszíne sokkal nedvesebb volt, mint most. Az édesvizű tavak világszerte sokkal nagyobbak voltak a maiaknál. Az egyik elmélet szerint a nedvességet a jégkorszak végével összefüggő erős esőzések okozták. De néhányan azon a véleményen vannak, hogy a Vízözön a földfelszín túlzott nedvessége egyik következménye volt.

ogy lennie kellett egy Vízözönnek, az abból a tényből is látható, hogy az emberiség nem felejtette el. Szerte az egész világon, például egymástól olyan távoli területeken, mint Alaszka és a déltengeri szigetek, találunk történeteket a Vízözönről. Amerika Kolumbusz előtti ősi civilizációjából és Ausztrália őslakóitól egyaránt ismerünk a Vízözönről szóló beszámolókat. Bár ezek a leírások a részletekben különböznek, de majdnem mindegyik változat beszámol arról, hogy a föld el volt árasztva és csak néhány ember menekült meg egy ember építette hajóban. Erre az egyetlen lehetséges, elfogadható magyarázat, hogy a Vízözön történelmi esemény volt. A Biblia tehát fő vonalakban összhangban van a modern tudománnyal. Ahol a kettő között eltérés található, ott a tudósok bizonyítékai megkérdőjelezhetőek. Amikor megegyeznek egymással, a Biblia olyan pontos, hogy információi csak emberfeletti intelligenciától származhatnak. A Biblia egyezése a bizonyított tudománnyal további tanúságot tesz arra, hogy a Biblia Isten Szava és nem emberé.
Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/