Kormos Erik:
http://www.felfedezesek.hu/index.php?content=felfedezesek&cid=1&id=412 Innen a forrás
Miért ajánlott Pál apostol bort Timóteusnak?"Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral…" 1 Tim 5,23.
A qumráni esszénusok 1QS 2,17-21 jelű tekercstöredéke beszámol arról, hogy kétféle bort használtak, a jajint és tirost Jézus előtt mintegy 200 évvel. A gyülekezet tagjai nem fogyaszthatták a jajint, vagyis az erjedt változatot, csak a tirost a mustot, amit értékesebbnek tartottak, "mert az még nem romlott meg", ellenben a borral.
A zsidó rabbik is kifejtették Jézus korában, ha valaki a bortól való megtartóztatásra fogadalmat tesz, az külön nem vonatkozik a mustra, de fordítva is igaz, ha valaki a mustra tesz fogadalmat, nyugodtan ihat bort, mert a kettő teljesen elkülönült a kultúrában.
Az újszövetség görög nyelvében viszont ezek a kifejezések nem fordulnak elő, így az íróik "új borról", vagy "ó borról", "jó borról", vagy "rossz borról" beszélnek.
Az ókori görögök idejében nagy kincs volt a tiszta szőlő lé, víz hiányában. Seneca feljegyzi Róma erkölcsi romlását kifejezve, hogy "még a víznek is változó ára van." Ifjabb Plinius, egyik írásában pedig arról panaszkodik, hogy "pazarolják a drága édes bort", ahelyett, hogy a másikat szolgálnák fel. Seneca és Plinius idejében nem volt ritka, hogy a vizet felolvasztott jégből nyerték, amit Libanonból szállítottak a hegyekből Rómába, így ez tovább növelte a víz értékét, aminek ára így a tiszta musttal vetekedett. Időnként a víz, máskor, pedig a must volt drágább és nehezebben beszerezhető.
Összegezve tehát: Értékében legdrágább volt a víz, majd a sokkal értéktelenebb ital következett, vagyis a bor. S szinte gyógyszerként értékesítették az édes bort, vagyis a mustot. Ezért ajánlja Pál ezt Timóteusnak. Semmiképpen nem valószínű, hogy a teljesen értéktelen erjedt bort ajánlotta volna, ami könnyen beszerezhető volt, és ami soha nem volt vetélytársa a víznek abban a korban.
Ki is az a titokzatos Melkishédek?Sálem királya, és a magasságos Istennek papja. - Mondanánk. Két nehézséggel kell azonban szembenéznünk. Ha a 1 Móz. 14, 18-at vesszük alapul, Ábrahám korára tekintettel azt nem mondhatjuk, hogy Sálem, azonos lenne Jeruzsálemmel. Dávid Kr.e. 1000-ben foglalta el Jeruzsálemet a jebuzitáktól, Ábrahám történetét pedig legalább 500 évvel korábbra kell tennünk. Kicsi a valószínűsége annak, hogy a Sálom héber szóval, ami békességet jelent, jelölték volna azt a várost, ahol akkor pogány népek voltak. Későbbi hagyomány alapján valószínűsíthetjük, hogy Melkhisédek neve bekerült a Mózes első könyvébe, mondják is azok a teológusok, aki papi, elóhista és jahvista hagyományról beszélnek s ez alapján, nem tekintik egységes műnek Mózes könyveit. A papi szereppel pontosan ugyanez a baj. Ekkor még nem lehetett Melkishédek bibliai értelemben a Magasságos Isten papja, mert hogy nem volt papi szolgálat. Egy-egy pátriárka volt a családjának papja, s majd csak a léviták idején beszélhetünk papságról. Pogány istenre pedig nem mondja a Biblia, hogy a "Magasságos Isten".
A válaszadáshoz közelebb kerülünk az egyik qumráni tekercs segítségével. A 11QMelch nevű irat Kr.e. 2. sz.-ból a megoldás. E tekercs szövege szerint Melkhisédek egy titokzatos égi lény, aki szabadító és egyben megváltó. A végidők harcában jelenik majd meg és Beliál a gonosz hatalma felett fog győzedelmeskedni. A magyarázók szerint azonos Mihály arkangyallal, akinek neve egyébként héberül egy kérdés: Mi-ka-Él, vagyis; Ki olyan, mint Isten? A tekercs szövege nagyon sok hasonlóságot mutat a Zsidókhoz írt levéllel. Így minden bizonnyal az sem véletlen, hogy az Újszövetségben nem is fordul elő máshol Melkishédek neve, csak a Zsid. levélben. Bárki is írta e levelet, megérthetjük, hogy olyan nyelvet használt, amit a kora béli zsidóság értett. Csak ők tudták, hogy ki Melkhisédek.
A 11QMelch nevű kumráni tekercs bemutatja, hogy 200 évvel Jézus kora előtt mit, és hogyan hittek a Messiásról. Ha igazuk volt az esszénusoknak, Ábrahámnak maga Isten fia jelent meg, aki az Ószövetségben másütt Mihály arkangyali tisztben is megjelenik.