A harc és a megkötözöttségek > Szellemi harcok
Erotika
laci:
Jó a test kívánsága, amíg nem kerül Isten elé a rangsorban. "Isten minden ajándéka jó, ha hálaadással élnek vele."
Antee:
Igen,ez így van.
Itt egy másik ige:
1Kor 6,12
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává."
Antee:
Test,és a Lélek harca.
Gal 5,17
"Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek."
Életünkben vannak "testi elégedetlenségeink",ami lelki gyötrődéshez is vezethet.
Gyakran nem érezzük ugy,hogy szétválasztható volna a testünk,és a lelkünk.
Értelmünkkel felfogjuk,és talán el is fogadjuk,hogy nem szabad engednünk a testi vágyainknak.
Mégis ugyérezzük,hogy lelkünk kielégüléséhez,a testi vágy cselekvése is kell.Ám azonban ennek cselekvése
csalódással,és IStentől való elszakadásunk velejárója.És mély gyötrődés követője.
De vajon a felfogás,és az elfogadás után megszűnik-e a testünk hadakozása?
Gal 5,24
Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt.
Hogy is van ez?Ha hadakozom a testemmel,az azt jelenti hogy nem vagyok Jézus Krisztusé?
Ha hadakozol a testeddel,az azt jelenti,hogy életedben nem diadalmaskodott a tested,és a lélek szerint küzdesz.
És ne feledd el,Krisztus mindig ott van melletted!
Róm 7,24-25a
"Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?
Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!"
Hívjuk hát Isten Szentlelkét az életünkbe,és szüntelen imádkozzunk!
laci:
Imádkozzunk!
Magunkért és másokért.
"Minden imádságotokban és könyörgéseteknóben imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért." Ef 6(18)
diki:
Igen érdekes kérdés ez, ami nagyon is előkerül minden ember életében, tehát egy hívő keresztyén ember életében is jelen van. Nagyon sok alternatívát hallottam már ezzel kapcsolatban, hogy egy hívő embernek hogyan is "kell" hozzáállnia ehhez a témához, de szerintem is "Jó a test kívánsága, amíg nem kerül Isten elé a rangsorban. ", ahogy az előttem szóló is nyilatkozta, de lehet-e itt felállítani valamilyen rangsort? Elméletben szépen csengő kijelentés. És akkor mi a helyzet a testi eggyüttléttel, hogyan lehet szétválasztani a kettőt ( Isten ----- testi vágyak, szerelem), hisz természetünktől fogva bűnös és tökéletlen emberek vagyunk, tulajdonképpen képesek vagyunk arra, hogy különválasszuk ezeket??? Érdekes ezen elgondolkodni szerintem...!
Navigáció
[#] Következő oldal
Teljes verzió megtekintése