Akik ismerik gyermekkoromat,tudjátok, nem volt könnyű. Az anyaminta mellett az apaminta is rettenetes, sőt borzalmas volt. Mikor megtértem, fürödtem a frissen megtértek rózsaszín mámorában mindaddig, míg meg nem hallottam azt, hogy Isten mint egy szerető Apa szeret minket és ha egy gyermek az apjától kenyeret kér, nem dobja meg kővel, stb...Ez nekem nagyon beütött. Még erősen nyalogattam a sebeimet ifjoncként és mikor a legnagyobb mámorban úszom, akkor hallgattam ezt a prédikációt. Jaj nekem. Az én apám nem kővel dobott volna meg, hanem egy téglával...és Isten mint APA???áááá...nekem olyan Isten nem kell, mint az apám...
Ott akkor nagyon támadott az ördög. Én az apámat láttam magam előtt és becsapva éreztem magamat. Elkezdtem kételkedni Isten szeretetében. Azt gondoltam, az egész valami csapda. Összetört a szivem a lelkem és hátat fordítottam Istennek. Pár nap sem telt el és nem tudtam rendesen dolgozni, undok voltam az emberekkel, türelmetlen és haragos lettem. Nem értettem, hiszen pár nappal azelőtt olyan boldogság volt bennem, mint még soha. Gondoltam, hogy biztosan depressziós vagyok. Jött egy újabb csapás meghalt a biológiai apám, támadott a család. Már olyan szinten telítve voltam, hogy idegösszeroppanást kaptam. Pszichiátriára kerültem. Ott az orvosom egy kezdő orvos volt és "csak úgy mellékesen"elkezdett beszélni Istenről. Annyira begurultam, veszekedtem vele, hogy nekem ne beszéljen Istenről, mert nem azért van itt, hanem hogy gyógyítson. Annyira bekeményítettem a szívemet. Zűr volt a fejemben. Hiszen az a mámoros köd olyan édes volt és nem értettem, miért vették el tőlem. A lelki állapotom nem hogy javult volna, még romlott is, idegi alapon epilepsziás lettem.Annyira látványosan süllyedtem lefelé. Az orvosom nem hagyta annyiba a dolgot, néha "véletlenül" elejtett egy-egy mondatot Jézusról, Istenről és a csodákról. Megjött a gyümölcse. Elkezdtem gondolkozni. Csoda. Az egész életem egy csoda. Isteni csoda, hogy megszülettem és élve maradtam. Isten csodája az is, hogy túl éltem a gyerekkoromat és most itt vagyok. Isten olyan szinten volt velem már magzat korom óta, mint egy gondoskodó APA. Mikor ezt felismertem, rohamosan gyógyultam. A lelkem kezdett tisztulni, és megláttam, hogy milyen ostobaságot csináltam, mikor Isten szeretetében kételkedtem. Nem tudom milyen amikor a biológiai apa szeret. Helyette Isten, APA olyan szeretetet áraszt felém, olyan szeretettel gondoskodik, törődik, hogy ezt a fajta szeretetet soha senki mástól nem fogom megkapni. A legjobb APUkám van. 
Kedves Reménység Testvérem!
Az én gyerekkoromra két dolog jellemző. Egyik a felhőtlen boldogság, szabadságérzet, a másik a sötét fájdalom és félelem.
Mivel édesapám már régen meghalt, nem szeretnék rossz dolgokat írni róla. De a téma miatt fontos megemlítenem, hogy nekem sem volt túl jó az apaképem. Pedig apukám megtért fiatalon. Mégis, az évek során meglangyosodott és olyan dolgoknak, bűnöknek engedett, amik borzalmasak voltak ránk, gyermekeire nézve. Öten vagyunk testvérek, és szinte mindannyian traumák áldozatai lettünk.
Azonban amikor újjászülettem, megbocsátottam neki, és minden erőmmel azon voltam, hogy töröljem az elmémből a szörnyű emlékképeket. Persze ez nem sikerült, de az Úr meggyógyított, megtisztított és megszabadított a lidércnyomástól. Megtapasztaltam Isten atyai szeretetét, és veled együtt vallom, hogy nincs ehhez fogható!
