Szerző Téma: Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?  (Megtekintve 21679 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető ösztöke

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 48
Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Dátum: 2013 Május 30, 13:51:49 »
Sziasztok!

A korai kereszténység szerint a közvetlen halál utáni mennybe szállás tanítása herezis (tévtan) volt, ami ellen felléptek az egyházatyák. Íme egy pár idézet, ami ezt bizonyítja:

(Forrás: Iraeneus, Against Heresies, 5. könyv)

“Némelyek azok közül, akik ortodoxnak mondatnak, túlmennek azon az előre meghatározott terven, ami az igazak felmagasztalását illeti, és tudatlanok azzal kapcsolatban, hogy milyen eljárás alapján kell felnevelődniük a romolhatatlanságra. Ily módon eretnek véleményeket táplálnak magukban. Mert az eretnekek a test üdvösségét be nem fogadva, azon a meggyőződésen vannak, hogy a halál után azonnal felkerülnek a mennyekbe. Így tehát azok a személyek, akik elvetik a teljes ember feltámadását, és mindent megtesznek azért, hogy az kikerüljön a keresztény tanrendből, semmit nem tudnak a feltámadást érintő (megváltó) tervről. Mert a maguk választásából kifolyólag nem kívánják megérteni, hogy ha valóban úgy lenne, ahogy ők állítják, akkor maga az Úr – akiben állítólag ők is hisznek – sem kelt életre a harmadik napon, hanem kimúlásakor azonnal a magasba szállt, testét a földön hátrahagyva. De a tény az, hogy az Úr három napon át a holtak birodalmában lakozott, ahogyan Jónás három napot és három éjjelt töltött a nagy hal gyomrában (Máté 12:40) … Dávid pedig eképp prófétált felőle: ‘Kiragadtad lelkemet az alvilág [sír] mélyéből.’ És miután harmadnap felkelt, ezt mondta Máriának: ‘Ne érints meg engem, mert még nem mentem fel az Atyához (János 20:17). … Hogy ne lennének ezek az emberek zűrzavarban akkor, amikor azt állítják, hogy a belső ember [lélek] itthagyva a testet, felszáll a legmagasabb mennyei helyre? Mert amiképpen az Úr ‘a halál árnyékába került’ (Zsolt. 86:23), ahol a holtak szellemei voltak, és azután feltámadott testében, majd a feltámadás után a mennybe vitetett, világos tehát, hogy a tanítványainak szellemei szintén a láthatatlan helyre kerülnek [Hádesz, halál, sírgödör] … és ott maradnak a feltámadásig, várva azt az eseményt. Akkor visszakapják testüket, és teljes testükben kelnek fel, ahogyan az Úr felkelt, ők is az Isten jelenlétébe fognak kerülni. Ahogyan Mesterünk sem azonnal mennybe szállt, hanem megvárta a feltámadásának idejét, úgy [halálunkban] mi is várjuk a feltámadásunk idejét.

Amennyiben tehát egy bizonyos ortodox egyénnek a véleményei eretnek eszmefuttatásból fakadnak, mindkét fél [a hirdető és a hallgató is] tudatlan marad az isteni leosztást (diszpenzációt), valamint az igazak feltámadásának titkát illetően, és a földi királyságot illetően is, ami pedig a romolhatatlanság kezdete; e királyság által, mindazok, akik érdemesek lesznek, fokozatosan rávezettetnek az isteni természet felvételére.”

Vagy Justinusz:
Forrás: Justin Martyr, Dialógus Tryphóval, 80. Fej.

“Azok, akik a helytelen állásponthoz ragaszkodnak, azt mondják, nincs testben való feltámadás . . . Amint az igavonó ökrök esetében, ha az egyik vagy másik kiszabadul az igából, akkor egyik sem tud szántani tovább; hasonlóan, sem a lélek, sem a test nem képes önmagában cselekedni, ha megbomlik az egység igája . . . [értsd: a lélek vagy szellem nem képes önálló aktív létre].

Mert mi más az ember, mint egy értelemmel felruházott állat, aki testből és szellemből áll? A szellem maga az ember? Nem; az az embernek a szelleme. Vagy a test lenne az ember? Nem; azt csupán az ember testének nevezik. Márpedig ezek egyike sem nevezhető [önmagában] embernek, hanem csak az, amit e kettő együttesen alkot, nevezhető annak, és Isten, aki az életre és feltámadásra hívja el az embert, nem csupán egy részelemét hívja el annak, hanem a teljeset, ami a szellem és a test . . . Nos, ők azt mondják, hogy a szellem romolhatatlan, lévén Isten része, s Tőle eredő. . . . Akkor azonban milyen köszönet illeti Őt, és miféle erőt és jóságot nyilvánít meg, ha azt szándékozza megmenteni, ami természeténél fogva eleve megmenekül. . . . annak nem jár köszönet, aki azt menti meg, ami az övé; met azzal csak önmagát menti meg. . . . Miként élesztette fel Krisztus a halottakat? A szellemüket, avagy a testüket? Nyilvánvalóan mindkettőt. Ha a feltámadás csak szellemi, akkor annak velejárójaként az általa feltámasztott halott testének láthatóan külön kellene feküdni, a szellemnek pedig önmagában és attól külön élnie. De ezt nem így tette, hanem a testében támasztotta fel. . . . Miért tűrjük tovább az effajta hitetlen vitákat, és nem fogjuk fel, hogy visszahanyatlunk akkor, amikor az olyan érvekre figyelünk, miszerint a szellem halhatatlan, de a test halandó és képtelen a feltámadásra. Mert ezt hallottuk Platóntól, mielőtt az igazság ismeretére jutottunk. Ha a Megváltó ezt mondta volna, és csak a szellem megváltását hirdette, akkor ugyan mi többet mondott és hozott el számunkra azon túl, amit már Platóntól is hallottunk? –

Justin Martyr Tryphóval folytatott dialógusa:
(Dialógus Tryphóval, 80. fej. Ante-Nicean Fathers, 1. köt. 239. old.)

“Mert ha olyanokkal találkozol, akiket keresztényeknek neveznek, de nem vallják a feltámadás igazságát és káromlást követnek el Ábrahám, Izsák és Jákob Istene ellen; akik azt mondják, hogy a halottak nem támadnak föl, és a lelkeik a halált követően a mennybe vitetnek: ne véld azt, hogy ők valóban keresztények; csakúgy, ahogy a józan ítélőképesség birtokában senki nem mondaná azt sem, hogy a szadduceusok, vagy hasonló szekták, mint a genistaeusok, meristaeusok, galileusok, hellenisták, farizeusok, baptizmálók azok zsidók, holott csak zsidóknak neveztetnek, csupán ajkaikkal imádva Istent, ahogy ezt Isten maga kijelentette, miközben szívük messze állt Őtőle. De nekem és a többi, minden ponton helyesen gondolkodó kereszténynek bizonysága van arról, hogy lesz a halottaknak feltámadása, és lesz ezer év Jeruzsálemben, ami akkor újraépül, felékesedik és naggyá lesz téve, ahogy azt a próféták, Ezékiel és Ézsaiás is kijelentették. Továbbá azt is felfogjuk, hogy ‘Az Úr napja’ kifejezés kapcsolatban áll az itt beszéltekkel.”

Tertulliánus szintén a feltámadásban látta az igazságban meghalt emberek reményét:
(Értekezés a lélekről 55. fej.)

“Mi hát a különbség [kérdik ők] a pogányok és keresztények között, ha egyazon börtön [sír] vár rájuk, amikor meghaltak? Csakugyan, miként is kerülhet a szellem fel a mennybe, ahol már Krisztus az Atya jobbjánál ül, amikor az arkangyal harsonája még nem is szólalt meg az Isten parancsolata szerint? És amikor még nem ragadtattak fel azok sem, akiket az Úr eljövetele a földön ér, hogy az égben találkozzanak Vele azokkal együtt, akik Krisztusban haltak meg, s először támadnak föl? (1Tessz. 4:13) Amikor a világ valóban elmúlik, akkor nyílik majd meg a mennyek országa ….”

Hippolytus (170-236)

“De beszélnünk kell a Hádeszről is, ahová úgy az igazak, mint az igaztalanok [gonoszok] kerülnek . . .  Az igazak megkapják a romolhatatlan és maradandó Országot, bár ők jelenleg a Hádeszben marasztaltatnak, de nem ugyanazon a helyen, ahol a gonoszok . . . Ennyit a Hádeszről, ami mindenki szellemét őrizetbe veszi, addig az ideig, amit Isten meghatározott; és azután véghez viszi mindenki feltámadását, nem akként, hogy szellemüket egy másik testbe helyezi, hanem saját testüket támasztja fel” (Platón ellen, az Univerzum teremtéséről 1, 2).


Üdv

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #1 Dátum: 2013 Május 30, 14:03:58 »
Áldott Testvéreim, úgy gondoltam hogy új témát nyitok az ezzel kapcsolatos hozzászólásoknak.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető ösztöke

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 48
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #2 Dátum: 2013 Május 30, 14:11:34 »
Szia!
Kár, szerintem elfért abban is, hiszen ott téma volt az azonnali, halál utáni mennybe kerülés.
Ez még nem feltétlen tartozik bele, hogy most alvás van a feltámadásig, vagy nem.
Persze, te tudod.
Üdv

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #3 Dátum: 2013 Május 30, 14:15:13 »
Az a téma a tejjel táplálkozó alfórumban van és a téma amit felvetettél nem oda tartozik (keményebb eledel).
A Mennyországról van ugyan szó, de nem az idejéről, hogy mikor kerülünk oda.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető ösztöke

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 48
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #4 Dátum: 2013 Május 30, 14:25:55 »
Nézőpont kérdése, mert mondjuk a Zsidó levél írója a feltámadást és az örök ítéleteket mondja alap tanításnak, aminek alapjait nem kéne újra lerakni. "Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint a kiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre. Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, 2. A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek."

Itt belesorolja a holtak feltámadását az alapokba, a kezdetlegesben, mint amilyen mondjuk a mosakodás (bemerítkezés), megtérés. stb. Vagy te másképpen érted ezt a részt?

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #5 Dátum: 2013 Május 30, 14:30:07 »
Én úgy látom Testvérem, mivel így tapasztaltam, hogy nincs egységes látás a halál utáni időket tekintve. Azért is tettem a vitás témák alfórumába ezt a topicot, mert két tábor véleménye áll fent amelyre hoznak igéket:

1, a halál után vagy azonnal a pokolra vagy azonnal a Mennybe jutunk
2, a halál után alvás következik és majd egységes feltámadásunk lesz, mikor a testünk is megváltást kap

De igazándiból egy harmadik is ide tartozik, hogy az elkárhozók azonnal a pokolra kerülnek, viszont a megváltottak alszanak a feltámadás napjáig.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető ösztöke

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 48
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #6 Dátum: 2013 Május 30, 14:37:49 »
Rendben, ebben igazad van. (bár amit mondtam arra ez nem válasz, de jó, azt hagyjuk...)
Te melyik mellett teszed le a voksot? 1) vagy 2)? Van kedved róla beszélni?
Vagy várjuk meg, hátha más is hozzászól.

Mit szólsz a felvezetőben lévő idézetekhez?

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #7 Dátum: 2013 Május 30, 14:43:13 »
Én őszinte leszek hozzád Testvérem, az igében találhatunk pro és kontrát, személyes véleményem van ugyan, de Isten még nem tett pecsétet rá. Talán ez azért is lehet, mert ezzel a témával nemigen foglalkoztam még és nem vizsgáltam meg az ehhez kapcsolódó összes igét a Szentírásból, hogy szilárd véleményt alkossak. De úgy érzem, hogy hamarosan ennek is eljön az ideje!

Beszélni nagyon szívesen beszélek erről, jó egymás hite, ismerete által épülni, de az még jobb lenne, ha más is csatlakozna a beszélgetéshez. :afro:

Az általad betett hosszabb gondolatsorokat olvastam, inkább tudományos iratnak éreztem, mint Isten élő igéjének. Majd még el fogom olvasni, csak időhiányban szenvedek és nemsokára dolgoznom is kell menni. De hála Istennek itt az írás nem száll el és így kisebb-nagyobb idő kihagyással is tudjuk folytatni a témát. :afro:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető ösztöke

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 48
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #8 Dátum: 2013 Május 30, 14:58:49 »
Kedves Antee!

Örülök, hogy így vagy vele, és az még jobb, ha majd meg is vizsgálod jobban ezt a kérdést.

A bemásolt írást, az apologéták írásait én sem tartom egyenértékűnek a Bibliával, inkább csak közelebbinek, hiszen ezek az emberek még nagyon közel voltak az apostolokhoz, és tanításukhoz, úgymond második, harmadik generációsok voltak (I. II. századiak), ebből kifolyólag még tisztábbnak is kellett lennie, ha nem voltak alapból gnosztikusok, vagy hasonló. Jusztinosz írását különösen jónak találtam (Trifón ellen), ha nem is értek vele mindenben egyet, mégis átsüt rajta, hogy még nagyon közeli, szinte első kézből hallhatta az egyház elöljáróinak tanítását, akiket még ugye közvetlenül az apostolok állítottak be városonként.

Szerintem az első kérdés, amit tisztázni kellene, hogy mit ért a Biblia az alatt a szó alatt, hogy pokol. Mert szerintem már itt elcsúszik a modern kereszténység. Az a szó, amit pokolnak fordítanak valójában egészen más tartalommal bír. A halottak láthatatlan országát, vagy más néven a Hádészt. Ezek kívül van egy másik fogalom. A Gyehenna, ami véleményem szerint egyenértékű a tűztóval, ami a Jelenések végén van, amibe az ördög is vettetik. A Hádés (vagy más néven Pokol) nem a Gyehenna, tűztó. A kettő közé nem lehet egyenlőség jelet tenni. Krisztus feltámadására pl. azt mondja, hogy Hádészből (héberben ez a Seol) támadt fel. Az igaz emberek is a hádészba jutnak, az ószövetségben ez egyenértékű a testi halállal.

Innen - majd ha más is csatlakozik - lehet tovább gondolkodni, vagy megvizsgálni, hogy így vannak-e ezek.

Üdv

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #9 Dátum: 2013 Május 30, 15:23:53 »
Igen, az igéből egyértelműen kitűnik, hogy a pokol és a tűznek tava két különböző dolog:

Jelenések könyve 20,14
"A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava."
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Shomer ayin

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3211
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #10 Dátum: 2013 Május 31, 17:42:12 »
Áldott testvérem, Ösztöke. Olvasva az általad beidézett írást, mely jó hosszan beszél, érdekes dolgokról, pár dolog fogalmazódott meg bennem...
Tehát ezen magasan kvalifikált pedagógusok szerint, az eretnekség az, ha valaki nem gondolja a test megváltását... Nos én botor eddig azt gondoltam az az eretnekség, ha valaki Istentelen...
A Felhozott példa pedig: A Messiás testben történő feltámadása volt ugye....
Debizony hogy testben támadott fel! De micsoda Testben... Mert elsőként ugye, az Testi anyja sem ismert rá, sem a tanítványai...
Pál erről így nyilatkozott: 2Kor 5,16   
Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.

Meg azután a Messiás ebben a testben jött-ment, mit neki falak-ajtók- tanítványok gyűrűje...
Pál erről a Testről ezt írja:I Kor.15, 33.    
Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.
34.    
Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom.
35.    
De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? és minémű testtel jönnek ki?
36.    
Balgatag! a mit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd.
37.    
És abban, a mit elvetsz, nem azt a testet veted el, a mely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét.
38.    
Az Isten pedig testet ád annak, a mint akarta, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét.
39.    
Nem minden test azon egy test, hanem más az embereknek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké.
40.    
És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké.
41.    
Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve.
42.    
Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;
43.    
Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben.
44.    
Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is.
45.    
Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.

46.    
De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki.
47.    
Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való.
48.    
A milyen ama földi, olyanok a földiek is; és a milyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is.
49.    
És a miképen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is.
50.    
Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.
51.    
Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.
52.    
Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.
53.    
Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.
54.    
Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra.
55.    
Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?
56.    
A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény.
57.    
De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.
58.    
Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.


Nos tehát mindezek ismeretében én nem látom, hogy ezen Teológiai processzorok miről írnak, mint ahogy azt sem, miért eretnekség erről a testről úgy gondolkodni, hogy ez csak erre a földi életre adatott...

Azután itt van a folytatás, ami ugye a testi élet utáni dolgokkal foglalkozik...
Nos én beismerem, erről én nem kaptam kijelentést, túrista sem voltam sem a Mennyben-sem a pokolban... Ebben a témában nem szállnék vitába senkivel.
Ám azt Antihoz hasonlóan én is elismerem, hogy a Szent Tanban, pro és kontra is megvannak az utaló igék, erre most így első blikkre azt mondanám: "majd meglátjuk...."  Ám ha mondjuk beszélgetnék is erről a témáról, ( mert miért ne...) akkor sem Görög vonatkozásában tenném...   :08:

Ézs 60,19    
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #11 Dátum: 2013 Június 01, 01:25:23 »
Most volt egy kis időm nem csak felszínesen elolvasni Iraeneus, Justinusz, Justin és a többi eszmefuttatást. Eléggé biztosan állítják azt, hogy a lélek nem tud élni a test nélkül. Justinusz:

Idézet
...a lélek, sem a test nem képes önmagában cselekedni, ha megbomlik az egység igája . . . [értsd: a lélek vagy szellem nem képes önálló aktív létre].


Viszont Iraeneus azt írja, hogy a földi halál után a Seolba kerülünk:

Idézet
"világos tehát, hogy a tanítványainak szellemei szintén a láthatatlan helyre kerülnek [Hádesz, halál, sírgödör] … és ott maradnak a feltámadásig, várva azt az eseményt."

Most tehát ha jól értelmezem, az egyik azt mondja hogy nincs az egyik a másik nélkül (test és a lélek), míg a másik azt írja, hogy van. Írásaik között tehát nem látok ebben egységet.

Jézus egy megtörtént esetet hagyott ránk, mégpedig a szegény Lázár és a gazdag történetét (Lk 16). A gazdag a pokolra (láthatatlan országba) került a halála után, Lázár pedig az Ábrahám kebelére. Láthatjuk, hogy a testük megváltása nélkül öntudatuk volt és léteztek. Most gondoljunk csak bele, mi a különbség az Ábrahám keble és a Mennyország között? Úgymond "földrajzi" különbség van. Arra akarok kilyukadni, hogy ha a gazdag és Lázár maguknál voltak a megdicsőült testük nélkül, akkor a Mennyországban miért ne lehetne lehetséges mindez?

"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Shomer ayin

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3211
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #12 Dátum: 2013 Június 01, 12:02:04 »
És egy lehetséges pont erre a témára, egyenesen az Isteni bölcsességgel bíró Salamontól:  Prédikátor könyve 12. rész

  1. Örvendezz a te ifjuságodban, és vídámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von!
  2. Vesd el a haragot a te szívedből, és vesd el a gonoszt a te testedből; mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság.
  3. És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek, és míg el nem jőnek az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket!
  4. A míg a nap meg nem setétedik, a világossággal, a holddal és csillagokkal egybe; és a sűrű felhők ismét visszatérnek az eső után.
  5. Az időben, mikor megremegnek a háznak őrizői, és megrogynak az erős férfiak, és megállanak az őrlő leányok, mert megkevesbedtek, és meghomályosodnak az ablakon kinézők.
  6. És az ajtók kivül bezáratnak, a mikor is a malom zúgása halkabbá lesz; és felkelnek a madár szóra, és halkabbakká lesznek minden éneklő leányok.
  7. Minden halmocskától is félnek, és mindenféle ijedelmek vannak az úton, és a mandolafa megvirágzik, és a sáska nehezen vonszolja magát, és kipattan a kapor; mert elmegy az ember az ő örökös házába, és az utczán körül járnak a sírók.
  8. Minekelőtte elszakadna az ezüst kötél és megromolna az arany palaczkocska, és a veder eltörnék a forrásnál, és beletörnék a kerék a kútba,
  9. És a por földdé lenne, mint azelőtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, a ki adta volt azt.
  10. Felette nagy hiábavalóságok, azt mondja a prédikátor, mindezek hiábavalóságok!
  11. És azonfelül, hogy a prédikátor bölcs volt, még a népet is tudományra tanította, és fontolgatott, és tudakozott, és írt sok bölcs mondást.
  12. És igyekezett a prédikátor megtudni sok kivánságos beszédeket, igaz írást és igaz beszédeket.
  13. A bölcseknek beszédei hasonlatosak az ösztökéhez, és mint a szegek, erősen le vannak verve a gyülekezetek tanítóinak szavai; melyek egy pásztortól adattak.
  14. Mindezekből, fiam, intessél meg: a sok könyvek írásának nincs vége, és a sok tanulás fáradságára van a testnek.
  15. A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!
  16. Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az.
Ézs 60,19    
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,

Nem elérhető Shomer ayin

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3211
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #13 Dátum: 2013 Június 01, 12:07:39 »
Illetve, hogy a kiemelt sorok egyértelművé váljanak: I Móse 3,19. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz. [/size]

Hozzátenném, hogy ezen szavai a Testivé lett emberhez szólnak! A bűn miatt ugyanis a lelki a halál állapotába került, és attól a pillanattól Testivé vált az ember! A Tesi embertől pedig a lelkét is megvonja az Ő határozata alapján, amikor is így rendelkezik: I Móse 6,  3. És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő.

Jézus örök szavai szerint pedig:

És végezetül: Jn.3,6. A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.
  7. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.


Pál ezekre így tanít: I.Kor.15, 50. Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.

A Test megváltásáról és jövőjéről tehát ezek alapján ezt gondolom...
Nagy vakmerőség lenne ezek után azt állítanom, hogy nem az az eretnek aki a lélek halhatatlanságáról és megváltásáról tesz vallomást, hanem az aki Testről?
Ézs 60,19    
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Halál után alszunk vagy azonnal a Mennybe kerülünk?
« Válasz #14 Dátum: 2013 Június 01, 12:36:44 »
Egyetértek Testvérem. :afro:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)