Téma: Növekedésem állomásai

[Imrepapa]

Azért indítottam ezt az új témát, hogy megtérésem utáni  történésekről beszámoljak.  Sajnos nem tudom az időrend szerint összeállítani. A bensőmet formáló  üzenetek, idézetek forrására sem emlékszem mindig, de ami  fellelhető még valahol (pl.: a netten), azt igyekszem  jelölni.

Megtérésem utáni időben nagy áhítattal és odafigyeléssel ittam magamba a szószékről elhangzottakat. Felnéztem rájuk, de nem csak azért, mert a szószék magasabban volt elhelyezve a hallgatóság padjainál, hanem új ismereteket kaptam. Annyira el voltam ragadtatva, hogy én is azt a pályát akartam választani. Akkoriban beszélgettem egy  teológus hallgatóval és említettem neki, hogy azért szeretném ezt az utat választani, mert azt látom, hogy akik onnan kijönnek azok mind olyan szépen tudnak beszélni. Az illető kedvesen rám mosolygott és azt mondta, hogy ő is a térdein tanult meg prédikálni és nem a teológián. Nagyon elgondolkodtam a meglepő válaszán. Aztán felmerült bennem a kérdés: A prédikálást meg lehet egyáltalán tanulni?
Ez nem olyan, hogy a tanár felkészül az órára és leadja az anyagot a diákoknak. Egészen más szempontok szerint kell  (kellene) történni a dolgoknak. Az emberek ott ülnek és várják az üzenetet, a tanítást, az útmutatást...stb. Ha végig kérdezném őket, akkor sem tudnák megfogalmazni úgy igazán, hogy konkrétan miről is kellene hallaniuk. De egy Valaki tudja és látja a valós szükséget. Tehát onnan kell átvenni a mondanivalót, és tovább adni, mint egy jól behangolt rádiókészülék. Egy idősebb prédikátort kérdeztem arról, hogy mindig van kapott üzenet? Mi van amikor nincs és jön a vasárnap, ki kell állni, mondani kell valamit..stb. Nagyon  alázatosan beismerte, hogy fiatal teológusként beosztották egy idősebb prédikátor mellé, aki az egyik vasárnap délutáni szolgálat után azt mondta neki, hogy : Fiam ez nem prédikáció volt, hanem egy művészi halandzsa. Ere ő beismerően azt mondta, hogy tudom, de nem volt más. Még akkoriban hallottam az alábbi verset.

Iványiné Sinka Magdolna


Fohász esőért, Ahhoz, Aki a  „…szélnek súlyt szerzett…”Jób 28-25.


Szellők a széles, keskeny utakon....
Kellemes, kedves és pajkos szelek,
Szószékek bíborát lebegtetők.
A padban fáradt, tikkadt emberek.
Nyelvük kiszáradt, lelkük elepedt,
Álmos-szomjasan várják az esőt.

A szél menetrend szerint kavarog...
Keveri az útszéli szemetet.
Leveri a tavalyi levelet.
Nagy bűnbánattal zizeg az avar.
Megbök egynéhány kevély kalapot,
Ha az Úr előtt magát megadott kevély
Alázattal köszönni nem akar.

Azt hirdetjük, hogy drága szent vetés
A mindennapi igehirdetés.
Tökéletes a menete - váza.
Kínos, pontos készület az ára.
Hallgatóink mind megcsodálják,
Magnóra veszik, sztenografálják,
Száll az Ige reggel, este, délben,
De jaj, nincsen, nincsen súly e szélben.
A parázna csak parázna marad.
Csak felhajtják a boros poharat.
Az okos szüzeket kinevetik,
Jairus lányát eltemetik.
Tolonganak hamis próféták után:
A hű sáfárnak készül a horog -
S a naini ifjú - csinos huligán-
Gitárszó mellett sírba tántorog.

Illés szolgája parancstól űzve,
Rovom a Kármelt engedelmesen.
Várok az ígért viharra, tűzre,
De nincs felhő egy tenyérnyi sem.
A nyáj züllik szerte a világban,
Akháb iszik, Jézabel kéjeleg-
S az Isten - áldott hívő családban
Se születnek meg már a gyermekek.

Uram, küldj esőt,
Bűnünket verdesőt!
Uram, küldj vihart,
Zúgó zivatart!
Uram, küldd Igéd, irts, pusztíts, pörölj,
Szavad legyen sziklazúzó - pöröly.
Sok ezer voltos lángod cikázzon!
Szívünk, a foltos, végre felázzon!

Vagy ha ez kevés,
Jöjjön jégverés,
De a szavakban szóljon az Isten!
Sáros fertőből, talpra segítsen,
Sebet gyógyítson, életet adjon,
Holt berkeinkben, hogy új fakadjon,
Új fű, új virág, zöldellő vetés!
Uram, könyörülj, jöjjön ébredés,
Hadd legyen szent az igehirdetés!

 
 
 
 
A költő egy 11,  azaz tizenegy gyermekes családanya. A fenti verset még a hatvanas években írta. Én 1967-ben hallottam először egy prédikátor beiktatáson, de akkor egy maró, célozgató hangsúlyt véltem felfedezni benne, pedig a költő nem olyan célzattal írta. (Később megismerkedtem a családdal.)
Aztán megtanultam én is és néhány helyen el, is szavaltam úgy, mint egy sóvárgó fohászt. A mondanivalója is nagyon igényessé tett:
 
 "De a szavakban szóljon az Isten!"
 
Amikor Ő szól, annak mindig van következménye, mert az Ő szavaiban teremtő erő van: "Legyen világosság; és lőn világosság." "Akarom, tisztulj meg." stb sorolhatnám. Ezek után már megakadt a szemem az alábbi idézeten egy könyv előszavában:
 
"...élete és szolgálata által csak úgy közölhet valaki mennyei erőt, ha azt előbb elfogadta. Csak úgy hirdethetjük Istennek Jézus Krisztusban megjelent irgalmát, ha életünk, mint megtisztult és megszentelt edény Istennel beteljesedett. Örökértékű áldásokat csak az közölhet testvéreivel, akinek élete az örökkévalóság múlhatatlan javaival megtelt. Akinek élete és szolgálata mögött nincs isteni küldetés és földöntúli hatalom, sohasem lehet a kereszt apostola és a feltámadott Krisztus bizonyságtevője. Minden ténykedése dacára csak valláspropagandista, kegyes írástudó, vagy egyházi hivatalnok marad."
 
1928 nyarán a szerző. Kroeker Jakab, Egyedül a mesterrel.. c. könyvéből.





Vagy egy másik idézet egy másik könyvből:
 
"Ijesztő, ha az ember arra gondol, hogy valaki felmehet a szószékre Bibliával a kezében, teljesen biblikus üzenetet hirdethet a gyülekezetnek, de ha ez nem a Krisztustól való teljes függés alapján történik, akkor a prédikálása bűn."
 
1961 W. lan Thomas, Krisztus megtartó élet c. könyvéből.


 
 Még egy idézet, ami már a másokkal szembeni igényességről a magam felé való szigorúbb igényesség felé fordította a figyelmemet.

" Fel sem tudod mérni, mit tehet Isten általad, ha Jézus Krisztussal egészséges a kapcsolatod. Maradj meg vele igazi kapcsolatban, akkor életed minden helyzetében, amiben vagy, és azok között az emberek között, akikkel nap mint nap találkozol, élő víznek folyamai ömlenek majd belőled: és az Ő nagy irgalma az is, hogy erről te ne tudj.
     Amikor egyszer a váltság által és a megszentelődés útján helyes viszonyba jutottál Vele, Akkor gondold meg, hogy mindenhova, ahol csak vagy, Isten állított, és isteni rendeltetésedet az által töltöd be, ahogyan az életed visszahat a környezetedre - ha világosságban maradsz, mint ahogy Isten is a világosságban van."
 
Oswald Chambers 1927 Krisztus mindenek felett c. könyvéből.



A fenti gondolatot Pál apostol az alábbiakban fogalmazta meg:

2 Kor. 2.14-17
'"Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk.

Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;

Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos?

Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten igéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban.'"
 

[Imrepapa]

Úgy általában könnyebb volna írni. Még úgy is, hogy többes szám első személyben nekünk mit üzent az Úr. De személyesen "nekem vagy neked" az már nehezebb. Pedig csak körül kellene nézni a saját házunk táján. Annyi könnyítést teszek most magamnak, hogy nem a közelmúltból merítek, hanem egy kicsit visszatekintve az idő távlatában, mert így azt is átgondolhatom, hogy mennyi maradt meg belőle, mit éltem meg.  Mindannyiunk keresztény élete elkezdődött valamikor és azóta fejlődtünk, növekedtünk az Úrban. Ezeknek az előre lépéseknek mindig voltak okai. A folyamatos új felismerésre téréseinknek voltak előzményei, melyek jó irányba, a helyes útra tereltek. Ezek pedig Isten személyre szabott üzenetei voltak, melyeket megértettünk és engedelmesen megcselekedtünk. Isten az Ő üzenetét nagyon sok féle módon  igyekszik eljuttatni hozzánk. Igeolvasás vagy hallgatás által, de ezer féle más módon is. Csak úgy eszembe jut egy-egy Ige egy esemény láttán, vagy amikor hallok egy beszámolót, történetet. Bizonyára előfordult már veletek is, hogy egy-egy gondolat nem hagy nyugodni. Újra és újra eszedbe jut, és nem tudsz tőle szabadulni. Most nem a gonosz gondolatokra gondolok, mert attól meg lehet szabadulni.
Amikor Isten kezd el nyugtalanítani, és addig nem tágít, míg válaszra nem méltatod. Az  eddigi életemben szinte minden előbbre lépést ilyen felülről való nyugtalanítás előzött meg. Mielőtt még túl hosszúra nyúlna ez a kis bevezető, ezért most abba is hagyom és idehozok két Igét, melyekkel Isten formálta az életemet és az óta is igyekszem engedelmesen betölteni.

"Szeresd felebarátodat, mint magadat." Ez egy nagyon közismert Ige. Néha még a világiak is idézik. Nekem is csak úgy eszembe jutott, de jött hozzá egy kis használati útmutató is. A "felebarát" szót cseréld ki valami konkrétabb kifejezéssel. Nekem akkor éppen az volt aktuális, hogy:

"Szeresd anyósodat, mint magadat" Belátom, hogy ez akkoriban csak nekem volt túl személyes üzenet, de azóta megértettem, hogy a szó cserével kapcsolatban rengeteg lehetőségem nyílt. Csak néhányat a sok közül a teljesség igénye nélkül: "Szeresd főnöködet, szomszédodat, ellenségedet, rágalmazódat ...stb, stb. Tehát ez egy nagyon személyes üzenet volt. Néhány hónapi vergődő próbálkozás után aztán azt kellett mondanom, hogy:

"Uram én erre nem vagyok képes. Minden amit ez ügyben teszek az egy látszat cselekvés, de az igazság az, hogy képmutató vagyok."

Akkor értettem meg, hogy a magam buzgósága kevés egy ilyen fal áttöréséhez és akkor alázattal azt kértem, hogy:

"Uram adjál nekem szeretetet, hogy tudjam szeretni az anyósomat!"



 Luk. 18.9.
Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők  igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondá:

Mondhatnám azt is, hogy ez csak egy összekötő szöveg. Az evangélium írója ezzel vezeti be az utána következő történetet. Azonban van benne néhány  kifejezés, melyeken nem tudtam könnyedén túllépni. Pedig erősítgettem magamban, hogy valóban vannak ilyen emberek, "elbizakodottak magukban, hogy ők igazak". De "a többieket semmibe sem vették" megállapítással már nem tudtam megbirkózni. Napokig vagy talán tovább is nyugtalanított. Nem tudtam elhitetni magammal, hogy csak a sátán vádol ezzel, mert eszembe jutott néhány eset aztán egyre több, amikor egyes megnyilatkozásaimra nagyon is ráillett ez a meghatározás. Megint az Úr elé kellett állnom, hogy segítsen megharcolni és megállni ebben a dologban is.

[Imrepapa]

Már több mint két hónapja nem írtam ide semmit. No nem azért mintha lemondott volna rólam az Úr és már nem szól semmit a növekedésem  érdekében. Nem így van.   Csak tudjátok nagyon nehéz mindjárt úgy  kitárulkozni a nagy világnak. Nem szeretném az áldást sem mindjárt kibeszélni magamból.  Meg aztán az ilyen üzenetek annyira személyesek, hogy néha még szégyenlek is róla beszélni. Pedig azt vallom, hogy inkább derüljön ki most minden helytelen dolog, minthogy  túl késő legyen. Amikor már nincs lehetőség  kegyelmet kérni és helyreállni a bűnbocsánatban. 

Az Ige olvasása közben gyakran átsiklunk egy - egy kifejezésen. Persze nem mindig a felületesség   miatt van ez, hanem talán a régies megfogalmazás vagy szóhasználat miatt.

Az efézusi levél 5. részében van egy felsorolás az Istennek nem tetsző dolgokról, vagyis a bűnökről.  Az ember úgy érzi, hogy ezek már régen halálba adott dolgok és különös jelentőséget nem tulajdonít nekik. A negyedik versben van egy kifejezés, ami első olvasásra nem mond semmit.  Ez pedig a "bolond beszéd". A  mai szóhasználatban már szinte nem is hallani. Ezért könnyedén túl is léptem rajta, mint valami régi, nem élő  meghatározáson.  Igen. A Károli fordításban vannak ilyen nehezen érthető vagy idejét múlt kifejezések.

Eféz. 5,4
Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.

Azonban, amikor ezt a részt a Csia fordításban megláttam, akkor már nem tudtam olyan könnyedén tovább lépni.  Ott egészen  más kifejezést találtam.   "szellemeskedő beszéd ne hangozzék"

Ef 5,4
se szégyenletes, se ostoba, vagy szellemeskedő beszéd ne hangozzék, melyek nem illenek [hozzánk] hanem inkább hálaadás!

Ezt látva már találva éreztem magam.  Így megértve már hangsúlyossá vált a negyedik vers végén lévő kifejezés, mely mind a két fordításban megegyezik.

"a mint szentekhez illik; "

Vagyis a szentségre való törekvésemnek egyik akadályáról van szó.  Az emberek között való forgolódásomban úgy próbáltam alkalmazkodni, derűt, jókedvet sugározni, hogy szavaimat néha egy kis humorral,  fűszereztem, melyet mindenki jó néven vett. Így aztán nem is vettem magamon észre, hogy rám illik ez a "szellemeskedő beszéd" kifejezés.