Szerző Téma: Gyökössy Endre: Mai példázatok, újabb mai példázatok  (Megtekintve 792 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 341
Gyökössy Endre: Mai példázatok, újabb mai példázatok
« Dátum: 2020 Június 25, 09:38:28 »
Reggelente egy erdélyi református rádióban különböző keresztény szellemiségű könyvekből pár perces felolvasást hallhatnak a hallgatók. Már sokadik alkalommal Gyökössy Endre Mai példázatok, újabb mai példázatok- című könyvéből hallhattunk részleteket. Bevallom nagyon lélek építő és szívet-lelket melengető történetekkel lehettünk gazdagabbak. Most ebből a könyvből szeretnék én is idézni, fogadjátok szeretettel.



Egy csésze kávé
Lk 7,47

Kari bácsi – így hívták vásárlói a hentesmestert – letette a csontvágó bárdot, s beszólt a pénztáros Marikának, aki a parányi öltözőben matatott:
– Lefutott a reggeli roham. Kapcsolja be a kávéfőzőt, ránk fér egy jó erős dupla.
Fáradtan nekidőlt a tőkének, s gépies mozdulattal törölgette kezét fehér kötényébe. Akkor pillantotta meg a boszorkányt a húsbolt bejárata előtt.
Röviden a Boszit, mert a segéddel és Marikával így „becézték” maguk között a mindig elhanyagolt, csapzott hajú nőt, akinek soha semmiféle hentesáru nem volt elég jó és szép. Olykor háromszor is kicseréltette a már csomagolásra kész, olcsó hússzeletet, s a „Lehet-e pár dekával több”-re mindig határozott nemmel válaszolt. Újra kellett méricskélni még a parizert is, amelynek a végét következetesen levágatta a hentessel. Ha pár dekával több csontot rakott a leveshúshoz, a nő tüstént szóvá tette. S ha a húst a mérlegre csapta, rászólt:
– Még ne vegye le! Várja meg, amíg egészen megáll a mutató!
Hát ilyen volt, és ezért nevezték Boszinak. Most kint a boltajtó előtt öreg pulija fölé görnyedve, annak pórázát bogozta a fa derekára.
– Hogy a nyű essen bele abba a vén dögbe! Még ránézni is rossz.
Olyan lompos, csimbókos, mint a gazdája – fortyant fel a méreg Kari bácsiban.
Ám a Boszi már ott állt előtte, köszöntésül csak biccentett, és egy vastag szelet vesepecsenyét kért, de nagyon szépet.
A hentes kezében megállt a hatalmas szeletelőkés, mert Boszi eddig csak olcsó húsokat vett. Felvágottak közül is többnyire parizert vagy szafaládét – fél párat. Ezért biztonság kedvéért megkérdezte:
– Vesepecsenyét és vastag szeletet kér?
– Igen – mormolta a nő maga elé. Nem nézett a hentesre. – Nagy szeletet és a legszebbet! – hangja élessé vált.
Kari bácsi csak annyit tudott róla, hogy nemrégen ment nyugdíjba, és öreg pulijával él magányosan, egy vén házban, ami a háború óta gránátszilánkoktól ragyás. Ingerülten kapott fel a pultról egy nagy darab vesepecsenyét, hogy levágjon belőle. Ám alighogy felemelte, a nő máris rácsattant:
– Ne abból, a másikból! – Kari bácsinak nehezére esett, hogy ne csapja le a húst, és felvegye a másikat. Fagyos udvariassággal kérdezte:
– Ebből jó lesz?
Boszi a pult fölé görbedt, és úgy nézte a barnásvörös húst. Meredten és olyan sokáig, hogy a termetes hentes karja megremegett. A nő végre megszólalt:
– Jó, de azt a fehér micsodát vágja le róla!
A hentes már mondani akart valamit – valami belevalót – , amikor észrevette, hogy az előtte álló nő hangtalanul sír és egész teste reszket. Beesett, barázdált arcáról az állára, onnan ráncos nyakára folyt a könny. Le se törölte, csak a húst nézte mereven, összepréselt ajakkal.
A mester úgy megdöbbent, hogy levegőben maradt mindkét keze, a hússal és a késsel együtt. Szólni akart, de csak tátogott. Végre óvatosan letette a vesepecsenyét, rá a kést; az asszony felé hajolt, s tőle olyan szokatlan szelídséggel kérdezte, hogy a segéd is odafigyelt:
– Mi baj?
Az asszonyból nyüszítő sírással buggyant ki a szó:
– Az állatorvoshoz megyünk. Ma kell meghalnia Buksinak. Öreg már és rákos – a fa tövében lapuló, mozdulatlan szőrcsomóra mutatott –, neki veszem.
Kari bácsi szó nélkül fölakasztotta a húst a háta mögötti kampóra, s a pult alól vett elő egy másikat, amelyet legkedvesebb vevőinek tett félre. Hatalmas szeletet vágott le róla. Aztán olyan gondosan tisztogatta meg minden bőnyétől, mint még senkinek.
– Összedaraboljam kicsire? – Boszi csak bólintott.
A mester papírtányérra rakta a húsdarabkákat, azon nyújtotta át az újra hangtalanul síró nőnek. Az két tenyerén vette át, s úgy indult vele kifelé, maga elé tartva. A segéd ugrott, hogy ajtót nyisson. Az asszony onnan fordult vissza, féltesttel:
– Majd ha megette, akkor fizetek, jó?
Kari bácsi csak a szemével intett. Éppen akkor lépett be a kávéval a pénztáros Marika. Az egyik csészét letette főnöke elé. De az csak kifelé bámult a segéddel együtt. Marika is odanézett, és meglepetésében szája elé kapta a kezét. Boszi a járdán térdelt, s úgy etette puliját. Darabonként adogatta a kutya szájába a falatokat. Az meg komótosan, öregesen rágcsálta. Amikor az utolsót is lenyelte, végignyalta asszonya kezét, s nehézkesen feltápászkodott. – A nő a fába kapaszkodva kelt fel. Megsimogatta a puli bozontos fejét, és visszajött a boltba. A pénztárhoz lépett. Marika sietve beült a pult mögé.
– Nekem blokkolja – szólt rá Kari bácsi.
A lány értetlenül meredt főnökére, aki éppen akkor vette fel kávéscsészéjét, és nyújtotta át az asszonynak:
– Igya meg. Ez jót tesz…

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4080
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Gyökössy Endre: Mai példázatok, újabb mai példázatok
« Válasz #1 Dátum: 2020 Június 27, 15:29:04 »
Egészen elérzékenyültem... Ez a megható történet egyszerre fakaszt szomorúságot és örömöt.
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 341
Re:Gyökössy Endre: Mai példázatok, újabb mai példázatok
« Válasz #2 Dátum: 2020 Július 03, 07:56:16 »
Szabó néni a Váci útról
Jak. 4,17

- Ez miféle üzlet? - kérdeztem feleségemtől a Dunát vékony patakként útjára eresztő Fekete-erdő kis fürdővárosában. Az üzlet homlokzatán ez áll: Reformhaus.
- Ízes növényi készítményeket, magvakat, gyógynövényeket lehet kapni ezekben a boltokban a húst nem fogyasztók számára – válaszolta és már be is lépett, hogy körülnézzen, hátha vehet valami különleges csemegét. Míg ő növényekből készült ételkrémek után kutatott, én a polcokat böngésztem s az egyiken – csokoládés doboznak is beillő gyönyörű csomagon – németül ezt olvastam: Porított spenót.
- Hogy mik vannak! - gondoltam. Aztán valami különös varázslat folytán , térben vagy másfél ezer kilométert s időben négy évtizedet suhantam vissza a Dessewffy utcába, a régi, újpesti parókiára, az ínséges, gyomorkorgató időkbe, s ott állt előttem a Váci úti Szabó néni (magunk között így neveztük), dundi kezében lábaskát szorongatott, fedőjét – madzaggal – az edény két füléhez erősítette. Gömbölyded alacsonyságával betöltötte az alagsor keskeny ajtaját.
Még a bombázások idején húzódtunk ide le. Szabó néni csak mosolygott. Bennünk meghűlt a vér. Akkoriban nem volt ajánlatos alkonyattájt az utcán járni. Házunk előtt szúrták le egy este – vidékről hozott élelmiszerért – Szenczi Ottó kiváló segédlelkészünket s még mindig ennek sokkoló hatása alatt vacogtunk. „Vetkőztetős” idők voltak azok.
Ám Szabó néni valóban ott állt. Nem volt látomás, mert ugyanúgy köszönt ránk, mint a rémhónapok előtt: Áldás, békesség!
- Hogy kerül ide, Szabó néni? - riadozott a párom.
- Hogy mert késő délután elindulni? - reccsentem rá, tisztes köszönés helyett. De ő csak állt, kezében a lábaskával – és mosolygott.
- Még be sem hívnak? Hoztam egy kis spenótot a lánykáknak – mondta olyan természetesen, mintha a fejünk feletti lakásunk hideg konyhájából, vagy a „spájz” üres polcairól emelte és hozta volna le alagsori „óvóhelyünkre” a csodaedényét.
Elfutotta szememet a könny. Előző éjjel kis Kingánk felsírt: Éhes vagyok!- hüppögte sokáig, míg édesanyja valami pirított magokból, szárított kenyérhéjból, némi melaszból készített „kávéval” meg nem nyugtatta. Most egy teli lábas spenótot ehetnek, csak meg kell melegíteni.
Feleségem –, aki a békés Svájcból jött a háború kellős közepébe, új hazájában látott életében először „sparherd” - et és a szorongató szükség tanította meg ennek használatára –, gyorsan petróleumba áztatott néhány téglát (tüzelőnk nem volt), azt gyújtotta meg. Majd füstölgő, házilag fabrikált mécses mellé tette a megmelegített főzeléket. (Hol volt akkor még villany?) Megilletődve néztük két pöttöm lánykánkat, ahogy a friss ételt kanalazzák. Máig sem tudom, honnan szerezte Szabó néni a spenótot, a meghatottságtól elfelejtettük megkérdezni. No, meg affelől faggatóztunk, hogyan élte át a tél-tavaszi árvizet a Váci úton, néhány száz méterre a Dunától, amely a felrobbantott hidaknál feltorlódott jégtáblák miatt akkor egész Újpestet elöntötte. Változatlan mosollyal azt válaszolta:
- A padláson-, és nevetett. Édesdeden tudott önmaga fölött derülni.
- De hát azt a területet kiürítették – mondtuk szinte egyszerre a párommal.
- Én elbújtam és vigyáztam a motyónkra, ezért nem raboltak ki –, nevetett és nevetett.
Majd benyúlt sokredőjű ruhája valamelyik titokzatos zsebébe és kilenc szem kockacukrot rakosgatott ki az asztalra. (Az ilyen számot nem lehet elfelejteni!)
- A kislányoknak – mondta –, most csak ennyi akadt, de ha tudok, szerzek még.
Egyszer megjegyeztem: - Szabó néniék is szűkölködnek, miért teszi ezt?
- Nem esne jól magunknak enni. - Így mondta: magunknak enni. (Be gyakran eszembe jut manapság ez a mondat, a televízió előtt ülve, puffadt hasú afrikai gyerekek láttán.)
Azt is megkérdeztem tőle, amikor a vidéki rokonaitól kapott cipócska néhány karéjával ajándékozott meg (mert máshova is szelt):
- De miért, Szabó néni, miért hoz nekünk ennyi mindent?
- Aki tudna jót cselekedni és nem cselekszi, bűne az annak – válaszolta, mert betéve tudta a Bibliát. És szörnyen szégyelltem, hogy később órákig keresgéltem, míg megtaláltam ezt az Igét Jakab apostol levelében.
Tudom, amíg keresgéltem, ő addig is úton volt valami jobb falattal valaki felé. Mert: nem tudott „magának enni”.


Összerezzentem és Bad Dürrheim egyik különleges élelmekkel rogyásig rakott üzletében, a porított spenótos dobozok előtt, kényszerítő erővel éreztem: ha hazaérek, a Megyeri temetőben meg kell keresnem Szabó néni sírját s ott kell megköszönnöm, hogy így tanította papját – ha ugyan megtanultam – a „szentleckére”. De hadd higgyem: a kevésbé jó pap is tanulhat holtáig, sőt még a rossz is. Talán még nem késő tanulgatnom (tanulgatnunk?): „Nem jó magunknak enni.”

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 341
Re:Gyökössy Endre: Mai példázatok, újabb mai példázatok
« Válasz #3 Dátum: 2020 Július 03, 08:36:16 »
Ki volt Gyökössy Endre?

Talán a címként szereplő kérdést butaság is föltenni, hisz ki ne ismerné ezt a nevet szerte e hazában? Annak a kerek húsz esztendeje elhunyt neves, hazai protestáns lelkipásztornak, pasztorálpszichológusnak, írónak-költőnek a nevét, aki egész életén át minden porcikájával vallotta és hirdette: „Nemcsak pénzből, a szeretetből is lehet »tizedet« adni. Ha én mindent magamnak tartok, önző, zsugori, gyűjtögető ember vagyok. Nekem azt tovább kell adnom! Én rengeteg szeretetet kaptam a szüleimtől, a feleségemtől, a gyerekeimtől, a gyülekezetemtől. Illik továbbadni!”

S valóban, egész élete a több, – a még több szeretet-adásból állt; áldásos életét, munkásságát, gondolatait elengedhetetlen fölidézni ezen kerek évfordulóján, illetve a reformáció idei, félévezredes, kerek évfordulóján!

A lelkigondozás, a pasztorálpszichológia első igazi nagy magyarországi képviselője, Gyökössy Endre felekezetközi család – egy hívő református apa és egy hívő római katolikus anya – gyermekeként látja meg a napvilágot Rákospalotán, 1913. február 17-én. Élete delén, visszaemlékezéseiben írja: „A legszebb és legteljesebb ökumenében nőttem fel, sosem éreztem, hogy Édesapám református, Édesanyám pedig katolikus… Egész gyermekkoromon átsugárzó, legmeghatározóbb emlékem: Apám mély vallásossága. Sosem felejtem el, mindig nyakában vagy az ölében vitt el a rákospalotai templomba… Öt-hat éves koromban természetesen nem igen értettem a prédikációt. De azt láttam, hogy Apám szeme könnyes, meg van hatva és közben simogatja a fejemet. Az ő ölében azt is megszoktam, hogy »ott vagyok« a templomban. És már ekkor nagyon tetszett az a bácsi, aki ott állt a szószéken, és okosakat mondott. Gyermekfejjel is megirigyeltem: – De szívesen lennék én is ilyen nagy és okos!… – És tényleg bekövetkezett: én is sokat prédikáltam arról a szószékről...”

A legkisebb kora óta papnak készülő Gyökössy az elemi iskolát Újpesten a Viola utcában, a gimnáziumot a szintén újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban végzi. Az érettségit követve Nagykőrösön szerez tanítói oklevelet, majd pedig a Budapesti Református Teológiai Akadémián abszolvál: „Ekkoriban egyszerre végeztem két főiskolát: a teológiát és a bölcsészetet. Ez a kettősség akkoriban jogilag tilos volt. Így titokban voltam a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészhallgatója – amit nem tudtak a Teológián. A Pázmányon meg azt nem tudták, hogy a Teológiára járok. Mélyen hallgattam erről, ők meg nem kérdezték. Ha nem kérdezték – én nem mondtam. Nevemet, adataimat leadtam és kész. Így lett ebben az időben a csúfnevem: lógós Gyökössy. Mert csak úgy tudtam eljutni a bölcsészetre, ha nem voltam ott egy-egy teológiaórán, vagy fordítva. Itt is azt hitték, hogy lógok, meg ott is azt hitték, hogy lógok. Vagy kislányoknak udvarolok. Pedig nem udvaroltam: egyik egyetemről rohantam a másikra...”

Ezt a rendkívül szorgalmas, nagy tudás-szomjú fiatalembert aztán 1939-ben lelkésszé is szentelik, majd Ravasz László püspök segedelmével ösztöndíjra tesz szert, Baselbe kerül tovább okosodni, elsősorban az egyházjog és a pasztorál-pszichológia területén. Utóbbi már a magyarországi Teológián is fölkelti érdeklődését, de ahogy fogalmaz: „igazi lélekmeleget” kap ott. „Amikor a pasztorál-pszichológiát elkezdtem, az még majdnem tiltott, megvetett tudomány volt. Az egyház nagy része úgy tekintette, hogy megszentségteleníti a szentséges szent teológiát, ha a pszichológia belekeveredik. Nekem héberül, görögül, latinul kellett tanulnom, hogy jobb teológus legyek – de úgy láttam, nemcsak a Bibliát, amit magyarázok, hanem az embert is, akinek magyarázok, értenem kell. A pasztorál-pszichológia: lelkészeknek való pszichológia.”

Talán nem is oly véletlen, hogy abban az akkori „megkergült” világban, –a sötét fellegű 1930-as években, amikor oly sok lelkileg sérült, szeretet-vesztett ember „termelődik” ki –ennek a kis fiatal, magyar lelkésznek a figyelme a pasztorál-pszichológia, a lelkigondozás felé fordul. Számára ezekben a nehéz időkben válik kristálytisztává: „Sokféle szeretet van. Engem a Jézus-féle szeretet, ez a vadonatúj fogalom és élet bűvölt meg. Mi az, amit csak Jézus hozott erre a véres bolygóra, se Buddha, se Mohamed, se senki? Mi az a vadonatúj? Az AGAPÉ. A »szeretlek akkor is, ha nem szeretsz«. A »Nem tudlak nem szeretni.« Ez a Jézus-féle szeretet. Az Isten így szeret. János evangélista írja levelében: »Isten pedig Szeretet.« (1Ján 4,18) Jézus a testet öltött agapé. Ez titokzatos valami – de én hiszem, akárhogy is gondolkodunk az Istenről, a lényeg az agapé lesz…”

A háború kellős közepén, 1941 nyarán tér vissza – de immár házasként, a baseli egyetem államjogász professzora lányát elvéve – Magyarországra. Hazatérve, kerek hetvenöt esztendővel ezelőtt alapító-lelkipásztorként foglalja el az újonnan létrejött Újpest-Újvárosi Református Egyházközség lelkészi székét.

Óriási lendülettel veti bele magát a szolgálatba. Pásztori teendőit – az akkori pesti bombazáporok közepette – mély hittel, „Jézus-szeretettel” és nagy karitativizmussal végzi. S ez nem változik a háborút követve sem, – a személyi-kultusz rettegett idején sem. Aki hozzá, és életének párjához, Ruck Reinhildhoz fordul segítségért, mindig számíthat menedékre, kenyérre és természetesen lelki támaszra. Nem hiába emlegetik ekkortájt Gyökössyék kis templomi közösségét „Krisztus Kinyújtott Kezének Közössége”-ként: „Elhatároztuk, hogy mi nem leszünk passzív, csak hallgató közösség. Megpróbálunk valamiképpen így együtt Krisztus Kinyújtott Kezének Közössége lenni.” Az újpesti templom szószékének az oldalára be is véseti Gyökössy-lelkész ennek az elnevezésnek a négy „K”-ját, vagyis kezdőbetűjét, hogy emlékeztesse majd az utókort a gyakorlati, hitüket valóban megélő kereszténységre.

„Sosem voltam dogma-barát – írja emlékirataiban –, őszintén szólva: a kereszténység gyakorlatát szerettem, nem a tanait. Azt hiszem, nem is lehet sokra menni a tanokkal. Tapasztalom, hogy sok a névleges, s »szájkeresztény«. Vallják a dogmákat, elveket írnak, amiket gyermekkorukban beléjük vertek. Régen még pofozkodtak is a hitoktatók, ismertem is olyat, aki hatalmas pofonokat adott – a szeretet nevében… Szóval, az biztos, hogy a világnak gyakorlati, hitüket valóban megélő keresztényekre van szüksége…”

Nehéz-fájdalmas időszakokon át (szülei kitelepítése, felesége svájci állampolgársága miatti osztályidegenség, kisgyermekeinek halála) két doktorátust szerez, egy bölcsészeti és egy pszichopedagógiai doktori címet.

További pályájára, munkásságára nagy hatással lesz debreceni tanára, a magyar filozófiai gondolkodás egyik legeredetibb alakja, Karácsony Sándor, aki a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetséget is vezeti.

Gyökössyék idén 65 esztendeje elhunyt – manapság már igen ritkán emlegetett – néhai nagy hatású ifjúsági vezetője vallja: „...az, hogy »magyar«, nem faj, nem vér, hanem lélek dolga. Nem a vér alakította ki a magyar lelket s hozta létre így a magyar fajt, hanem ellenkezőleg, a magyar lélek hatott a vérre s most és minden időben az a magyar faj, amit a magyar lélek áthatott. Mindenki olyan mértékben magyar, amekkora mértékben magyar lélek ereje él és hat rajta keresztül...”

Gyökössy ekképp idézi meg hajdani oktatóját: „Karácsony Sándorra talán még sokan emlékeznek a fehér hajú kortársak közül – béna volt. Ült egy nagy karosszékben, elhízva – de mélyen hívő ember volt. Ő szerkesztette az első Biblia-olvasó Kalauzt, és még sok nagyszerű könyvet is írt. Ő mesélte: Amikor olvastam a Szentírásban: »Legyen a te hited szerint« – megdöbbentem. Hát akkor én az én hitetlenségem miatt nem tudok meggyógyulni. Jézus sántákat és másokat is meggyógyított… – Aztán elmondta, egy fél napig böjtölt, imádkozott, majd fölállt. Igen, fölállt. Attól kezdve, ha két botra támaszkodva is, de bement az egyetemre. Lett az ő hite szerint. Ezentúl nagy, erős testét két mankóval húzta maga után. Egyszer felemelte a mankóját és azt mondta: – Ha ez a két mankó nem volna, nem volnék hívő ember. Tudod, mi ez a két mankó nekem? Ezek a szárnyaim. Így volt. Ő nem csak nagy tudós, magyar logikával gondolkodó bölcselő, a magyar észjárás csodálatos tudósa volt – hanem mélyen hívő ember, mert Isten a mankóba adta neki a szárnyait...”

Ez a Karácsony-féle élet- és hit-példa, aztán a vidéki, Sinka István-féle poétai intés: a „Nagy az Isten, fog erősen, hűségesen, ismerősen” és természetesen a mindennapi Ige kísérik-erősítik ekkortájt, mert egyre sokasodó szorongattatásban kell tovább élnie, szolgálnia. Csak 1952-ig engedik tanítani, utána tudományos munka szóba sem jöhet. S az 1956-os változás is csak kis lélegzetvételnek bizonyulhat. Amint azokban az őszi, forradalmi napokban útjára indítja a Reformáció című lapot, s annak első számain megszárad a nyomdafösték, máris betiltják, és attól fogva többé meg sem jelenhet. Gyökössy megpróbálja meghallani a „csöndet”, akárcsak Illés próféta azon a bizonyos Hóreb-hegyen. És nem hátrál, megy tovább az úton; a „melós városban”, Újpesten pénteki bibliakört szervez: „Csak elkezdtem öt-hat embernek mondani az Igét… Végül már két-háromszázan voltak...” S mind többen és többen keresik és veszik körbe az Újpest-Újvárosi Református Egyházközség lelkészét, „mert időközben óriási lett a Bethesda tava, – amely mellett egyre többen várják, hogy valaki Jézus nevében megkérdezze őket: Akarsz-é meggyógyulni? Ám ők is azt válaszolnák: nincs emberünk....” Rengeteg embernek kezd nyújtani lelki támaszt, lakása szinte „rendelővé”, őmaga pedig a sokak által szeretett és tisztelt Bandi bácsivá válik. Hamar országos ismertségre tesz szert. Pasztorál-pszichológusként lelkigondozói szemináriumban munkál, részt vesz a lelkipásztorok továbbképzésében, fáradhatatlanul ír; számtalan cikke jelenik meg a Theológiai Szemlében, a Református Egyházban, a Confessióban, a Vigíliában, a Házunk Népében, az Új Forrásban, német nyelvű lapokban s másutt. Felsorolni is nehéz lenne saját megjelent és közreműködőként szerkesztett könyveinek számát,

„Híveim közül egyre többen kerestek fel lelki bajaikkal. És én megriadtam. Ismerem Ábrahám, József, Jakab meg a többi családfáját, történetét – de a híveimét nem! Az ó- és újtestamentumi Embert ismerem – de az újpesti srácokat, melósokat nem… Akit csak tudtam, egyenként meghívtam beszélgetni, egy teára, egy kis kerti üldögélésre. Így aztán minden templomba járó atyámfiával szoros, emberi kapcsolatba kerültem. Azért végeztem el a pszichológiát, hogy ne csak igeismerő, hanem emberismerő »lelkész« lehessek: a lelkek igazi gondozója. Nem azért lettem pszichológus, hogy pszichológus legyek, hanem azért, hogy pásztor, vagy legalább bojtár lehessek...”

Az 1989/90-ben beköszöntő rendszerváltoztatással aztán az elismerés sem marad el; lesz díszdoktor, díszpolgár, és számos más kitüntetésben is részesül, de igazából mindezekhez sohasem ragaszkodik. Egy alkalommal még a Parlamentben is felszólalásra kérik: „Ott ezt mondtam a Tisztelt Háznak: Szenvedjétek el egymást szeretetben! Ha láttátok volna, hogy kapták fel a fejüket az emberek! Igen, mondtam, képviselő uraim, ez még önökre is vonatkozik. Hogy egymás másságát elszenvednénk. Mert ha ezt képesek megcsinálni, ha elfogadják a másikat, ha készek a párbeszédre, akkor abból a másiktól talán valami hasznosat is meríthetnek, és beépíthetik a saját életükbe.”

Más helyen is leírták már, hogy Gyökössy Endrét életében csak egyetlen egy vád érte: hogy túlságosan ökumenikus beállítottságú. De ezt ő örömmel viselte. Miért is ne viselte volna, hiszen egész élete középpontjában az AGAPÉ, vagyis a szeretet állt. És ez nem tűr felekezeti szelektálást!

Gyökössy ekképp fogalmaz 1991-es Életápolás című művében: „...a ma emberének lassan már mindene van – csak embere nincs. Olyan embere, aki megáll mellette és megkérdezi: – Hogy vagy? – És nem siet tovább, hanem megvárja és meghallgatja a választ. Sőt mondani tud és mer valamit. Lehet, hogy éppen családján belül van erre szükség, mert egyre többen élnek páros vagy csoportos magányban. Ha manapság van sajátos szamaritánus-szolgálat, akkor ez az! A bújában, bajában, elmagányosodottságában az élet peremére sodródott emberrel való mentő-foglalkozás. Pontosabban az odamentés – a Főorvoshoz, Jézusunkhoz...” Mennyire aktuálisak, – egyre jobban aktuálisak e sorok huszonhat évvel megfogalmazásuk után, s idén, a reformáció 500. évfordulóján, amikor az emberi történelemben talán soha nem volt még annyira szükség több segítő kézre, több empátiára, mint napjainkban, mert vég nélkül lehetne sorolni az okokat (a munkanélküliséget, az alkoholizmust, a drogokat, a válások számát stb.), amelyek tragédiákba fulladó emberi sorsokba torkollanak. A lelkigondozáshoz nem feltétlenül szükséges lelkésznek lenni, bárki végezheti, – egyénileg mindenkinek meg kell tennie azt, amit meg tud tenni, ha látja – Gyökössy szavaival élve – „a Nagy Véres Úton fekvő és vérző embertársát”!

»Szenvedjétek el egymást szeretetben«
- Ez az én alapigém.

Lényem és szolgálatom alapdallama ez az ige.

Tulajdonképpen ezt kellene ráírni a síromra, ha egyszer meghalok.

Mert a Szeretet és a Szenvedés ebben az igében összekerült.

Minél jobban szeretek valakit, annál jobban megszenvedem

Nincs szeretet szenvedés nélkül, és csak az tud

igazán szenvedni, aki szeret.

Jézusról beszéljek? A keresztjéről?

Olyan nagyon szenvedett - mert olyan nagyon szeretett!

Életét adta érettünk a kereszten.

Maradjunk annál, hogy az Ő követője,

a Homo Christianus csak azt az életet követheti,

amelyet Gazdája bemutatott.

Gyökössy Endre

forrás: https://www.evangelikus.hu/gyokossy-endre-emlekezete

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4080
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Gyökössy Endre: Mai példázatok, újabb mai példázatok
« Válasz #4 Dátum: 2020 Július 04, 11:19:24 »
Drága Sofia! :2smitten:

Volt lehetőségem Gyökössy Bandi bácsit élőben is meghallgatni. Őszinte szolgája volt az Úrnak. Egyik könyve életbevágóan fontos volt számomra, szinte mentőövet dobott egy rendkívül nehéz időszakomban
(Magunkról magunknak)
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 341
Re:Gyökössy Endre: Mai példázatok, újabb mai példázatok
« Válasz #5 Dátum: 2020 Július 04, 12:39:43 »
Drága Tünde!
Én csak most ismerkedem Gyökössy Bandi bácsival, de mivel én nem ismertem és így csak a megérzéseimre támaszkodhatok, melyet természetesen a Lélek sugall, én is úgy érzem, hogy valóban Isten őszinte szolgája volt. Nagyszerű ilyen szolgáktól tanulni és általuk épülni. Dicsőség Istennek!  :2smitten:

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 341
Re:Gyökössy Endre: Mai példázatok, újabb mai példázatok
« Válasz #6 Dátum: 2020 Július 10, 06:11:54 »
Recept
Jn 2,5

– Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.
– Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.
– „A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és – azt hiszem, így hangsúlyozta – gyűl-ÖL-et lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan.” Ugye Pál apostolt idézte: „A nap le ne menjen a ti haragotokon”?
– Erről is szó volt ,de gondolom, mást is szeretne még mondani.
– Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermekkoromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám „kislánya” legyek a házasságban, és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá – rettenetes kimondani is –, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Amíg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok „pozitív”, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?
– Mit tett eddig?
– Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
– Mióta imádkozik ezért?
– Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
– Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
– Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
– Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?
– Hát… hogy szeretni tudjam.
– Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül, ugye? És ez elmaradt. Így van?
– Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
– Szeretnék valami mást is ajánlani.
– Azért jöttem.
– Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?
– Igen, körülbelül így.
– Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban…
– A kereszten?
– Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket…
– De mit tegyek?
– Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával, és eközben imádkozzék érte, ha még tud.
– De mondtam, hogy gyűlölöm.
– Meg akar gyógyulni?
– Igen.
– Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.
– Mit tegyek hát?
– Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
– Kiváltanám.
– Bevenné?
– Bevenném.
– Akkor ott van papír meg toll, diktálom a receptet. Írja?
– Írom.
– Tessék: Hétfőn reggel mosolyogva köszöntöm őt, és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. – Írja csak, írja… Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt – csak őt – beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
– Már évek óta nem zongorázik.
– De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrósgombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom, és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést: Da capo al fine? Elölről a végéig. Az ismétlést jelölik így. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine, s egy hét múlva felkeres, és megbeszéljük a többit.
– A csókot is kell?
– Igen.
– Jaj!
– Miért jaj?
– Mert évek óta nem csókoltam meg.
– Vállalja ezt a hetet így?
– Megkísérlem.
– Isten segítse. Várom…
Nem jött. Hetekig nem jött… De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva:
– Amikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem. Éreztem, hogy könnyes a szeme, és azt mondta: „De jó vagy mostanában hozzám.” Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat. – Aztán hozzátette:
– Adja oda másnak is ezt a receptet…
Tessék.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4080
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Gyökössy Endre: Mai példázatok, újabb mai példázatok
« Válasz #7 Dátum: 2020 Július 11, 11:28:29 »
 :2smitten: Csodálatos!

Ez az ige jutott eszembe:

"... a szelíd beszéd megtöri a csontot." Példabeszédek 25:15. Na nem a fizikai csontot, hanem a szív és lélek keménységének a csontják.
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 341
Re:Gyökössy Endre: Mai példázatok, újabb mai példázatok
« Válasz #8 Dátum: 2020 Július 21, 06:51:37 »
Ugyan ki mondta?
Jn 21,18

Zábrák, a suszter becsukta alacsonyhomlokú bódéja ajtaját, még a lakatot is rácsettintette, mit lehet tudni a külváros külvárosában. Bőrért indult. Ki tudja mikor vergődik vissza? Ahogy tovább kacsázott sete lábával, a sarki szemeteskuka hasasodott elé. Púposan tele volt már a környék hulladékával, a legtetején egy rongyos könyv feküdt. Megütődve olvasta a címet: Szent Biblia, azaz az Istennek Ó- és Újtestamentumában foglalt egész Szentírás. Zavartan forgatta, aztán csak visszalódította előbbi helyére. Mi köze hozzá, különben máris elkésett. Mikor késő délután befordult a kis hepe-hupás utca sarkán, tekintete már messziről a szemeteskukát kereste. Meglepetésére kis csapat állta körül a nagyhasú, piszkos jószágot. A tetején még mindig ott hevert a Szentírás. A sarki zöldséges felesége úgy nézte, mintha még sohase látott volna rongyos könyvet. Mellette a szomszéd faszobrász szipákolt, mindig náthás volt. A mérnökék diákfia szorongott közöttük, hol a Bibliát nézte, hol Manci kisasszony új frizuráját, amit két dauer között alkotott magának, mert a mester ma nem jött az üzletbe. A kövér Safcsákné is ott szuszogott elmaradhatatlan piaci szatyrával s éppen akkor ért oda „pióca” úr, a sovány szabó.
– Na, mi történt?- kérdezte kíváncsian. De senki sem felelt. A kuka tetején heverő Bibliát nézegették szokatlan zavarral s mivel egyik sem tudta: a másik miért nem megy a dolga után, mindegyik a másik feleletére várt.
– No, mi látható itt – állt meg mögöttük a mindig mosolygó, kövérkés gyermekorvos – csak nem történt valami baj?
- Nem, nem történt semmi- felelt végre a mérnökék Sanyija – csak ott van egy Biblia, valaki odahajította.
-Biblia? Hogy került a kukába?
– Ki dobhatott ide Bibliát? – kérdezte Sefcsákné.
– Na ki? – húzta el Sanyi gúnyosan a szót.
A suszter zavartan forgatta kezében bódéja lakatkulcsát s földerengett benne, hogy itt tulajdonképpen valami igazságtalanság történt. Sanyi egy bottal lekotorta a fekete könyvet, ráfújt, kinyitotta.
– Egy kicsit rongyos, de még használható.
– Kinek van ma szüksége Bibliára? – selypítette Manci kisasszony.
– Magának biztos szüksége volna rá, szúrt felé a szatócsné. – Manci kisasszony új frizurája tövéig pulykavörös lett, de mégis ott maradt.
-Ha valakin segítene, még érdemes volna bíbelődni vele, de ma? Annak jobban megy a dolga, aki ilyesmit olvas? – vetette oda a faszobrász.
- Talán nem is azért olvassák, hogy jobban menjen a dolguk. – válaszolt a gyermekorvos. Fejkendős, halott anyjára gondolt, s annak öreg Bibliájára s valami belefájdult, mert nem emlékezett, hova tette.
-Mégsem illő, hogy valaki ide dob egy Bibliát – szólalt meg a szabó, aztán köszönés nélkül hazalódult. Valami szégyenkezésfélét érzett: vagy nyolc éve már, nagytakarításkor, sok limlom és agyonrongyolt képeslappal együtt konfirmációra kapott Bibliáját is felvitte a padlásra. Sanyi egy ideig forgatta a fekete könyvet, aztán kamaszos zavarral visszalódította a kukába … De amikor véletlenül a suszter szúrós szemébe nézett, levette s hogy zavarát leplezze, találomra kinyitotta és fiatal, csengő hangján beleolvasott: „ Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat és oda mégy vala, ahova akarád, mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged és oda visz ahova nem akarod … és ezt mondván szóla néki: Kövess engem.” Sanyi megzavarodott saját hangjától és elhallgatott. Nem szólt senki. A suszterre nézett, de annak szeméből eltűnt az előbbi keménység és túlnézett rajta. Túlnézett a kukán, túl a háztetőkön, a füstös gyárkéményeken. Az orvos óvatosan levette szemüvegét, gondosan megtörülgette s míg körülményesen visszaillesztette a helyére, ennyit mondott:
- Komoly szavak.
A faszobrász beleborzolt lompos ősz hajába, melle még horpadtabb lett, válla még jobban leesett:
- Fiatalság … igen … az szép volt … s ha az ember öregebb lesz … - zavartan elfordult.
- … akkor az ember lassan egyedül marad, gyermekei elhagyják, barátai meghalnak s nincs senkije – szólalt meg rekedtes hangon a suszter.
- … s oda viszik, ahová nem akarja – törölte meg szemét kötője sarkával Safcsákné.
- De ki mondja azt, hogy kövess engem? – kérdezte Manci kisasszony.
Nem emlékezett senki a történetekre. Sanyi mégegyszer megtörölte a Bibliát, jelzésül behajtotta a lap sarkát, aztán odaadta a lánynak.
- Majd ha hazamegy, keresse meg benne … A lány bizonytalanul nézett a körülállókra. De azok már indultak: ki erre, ki arra. Kinyitotta divatos kézitáskáját és beletette a fekete könyvet …  Ugyan ki mondta …?

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 341
Re:Gyökössy Endre: Mai példázatok, újabb mai példázatok
« Válasz #9 Dátum: 2020 Augusztus 20, 07:25:37 »
Csak a vendégfogadó-házban volt neki helye
Lk 2,7

Fél év is elmúlt a temetés után, amíg Dani rá tudta szánni magát, hogy édesanyja holmiját rendezgesse és ruháit szétosztogassa a nőrokonok között. Meghatva matatott anyja éjjeliszekrény-fiókjának jól ismert személyes tárgyai között. A Donnál elesett apja katonaképe is előkerült, s az ő diákigazolványába készült gyorsfotó is. Akkor még nem volt kövér, csak pufók. Később nőtt meg – valami hormonzavar miatt – széltében-hosszában akkorára, hogy mindenki „Daginak” szólítja azóta is. Egyetlen lány nevezte Dagikának, de amikor megkérte a kezét, az gyorsan férjhez ment máshoz. Csak édesanyjának maradt Danikám. A fiókból egy a Reformátusok Lapjából kivágott „Istentiszteleti rend” is előkerült. Néhány templom címe s az istentiszteletek kezdési ideje alá volt húzva benne. Emlékezett, ezekbe a templomokba járt édesanyja, aszerint, hogyan volt érkezése korábban, vagy későbben elindulni, mert mindig előre megfőzte kettőjük ebédjét. Szombat lévén, úgy határozott, hogy vasárnap elzarándokol az egyik templomba, ahol korábban kezdődik az istentisztelet és bibliás édesanyja emlékére nagyobb összeget tesz a perselybe. Ő maga nem volt templomos ember. Autóbuszra szállt, ahol két hely is akadt volna, de csak belül, az ablak mellett. Hogy odaférhessen, át kellett volna a külső ülésen terpeszkedőn lépnie. Ismerve saját térfogatát, erről inkább lemondott, pedig  túlsúlya miatt szüntelen fájt a gerince, nem tudott sokáig állni. - Milyen önző – gondolta a farmernadrágos ifjoncról, aki fölött kérően, szinte könyörögve tornyosult, hátha beljebb csúszik, de az oda se nézett. Így jutott el sajgó derékkal a templomig, amikor belépett, már jócskán tele volt, hátul néhányan álltak is. Dereka egyre jobban fájt, érezte, hogy nem tudja végigállni az istentiszteletet, ezért beljebb ment és úgy nézelődött. Észrevette, hogy jó néhány sorban van még hely, csak nem a szélső üléseken, ugyanúgy, mint az autóbuszon. Míg hely után kutatott, a lelkész felment a szószékre s a gyülekezet felállva énekelni kezdett. Ezt a lehetőséget használta fel, hogy megálljon egy házaspárnak látszó férfi és nő mellett, azt remélve, hogy azok két hellyel arrébb mennek és akkor majd ő is leülhet, futólag valóban ránéztek, majd valamelyest hátrébb húzódtak, hogy őelőttük átcsúszva leülhessen a harmadik üres ülőhelyre. Dani tudta, ha megtenné, elsodorná őket. Néhány pillanatig mellettük toporgott, szinte segélykérően nézve rájuk és az üres helyre, de azok áhítatosan maguk elé meredtek, majd leülve belekezdtek a főénekbe. Dani előbbre ment, s még néhányszor próbálkozott, ahol a második, a harmadik vagy a negyedik hely volt üres. Amikor e sorok végén kérdően megállt, a legszélén ülők behúzták lábukat, egyik félig fel is állt, hogy Dani beszuszakolhassa magát, de senki sem ült beljebb. Az arcokon – a szent Igére készülve – várakozó áhítat tükröződött. Már a textus is elhangzott, s ő már a másik oldalon jött visszafelé, de a szélső ülések birtokosai úgy belemerültek az igehirdetés első mondataiba, hogy észre sem vették a hatalmas testet, amely egyre zavartabban téblábolt, hogy leülhessen. Már csak a sorok közepén volt néhány hely. Végül kiért újra az előcsarnokban. Az egyik oszlopnak dőlve hallgatta egy ideig az önátadásról, önzetlenségről, samaritánus lelkületről szóló prédikációt, de sajgó gerince nem bírta tovább. Hirtelen eszébe jutott, hogy az édesanyja másik templomában egy órával később kezdődik az istentisztelet. Kilépett az ajtón és egy éppen beforduló taxit leintve – amoda vitette magát. De ez a templom is igencsak tele volt már, mire odaért. És kezdődött minden elölről. Hiába álldogált fél percig, egy percig, könyörgően nézve a szélen ülőkre, azok nem adták át a nagytermetű férfinek szélső ülőhelyüket. Már-már feltűnést keltett próbálkozásaival. Mintha néhány másodpercre a lelkész is abbahagyta volna prédikációt, ezért lábujjhegyen kisomfordált a templomból. Odakint hirtelen magányosságot érzett és éhséget. A Metró felé ballagtában egy önkiszolgáló bisztróból kellemes ételszag párolgott ki az ajtón. Belépett. Vette a tálcát és kiválasztotta a megkívánt ételt, kifizette és helyet keresett. Mindenütt ült már valaki. Az egyik sarokasztalnál söröskancsójába fogózkodó, csapzott hajú férfi könyökölt. Meredten nézett a poharába. Ám amikor Dani megállt mellette, révetegen végignézte, felmérte boxoló termetét, egészen a falig húzódott és megszólalt:
- Ülj ide komám, csak elférünk valahogy!
Dani lezökkent, kezébe vette kanalát. A sarokba préselődött emberke leszívta söréről a habot és odaszólt Daninak:
- Jó étvágyat, testvér! Csuda jó a babgulyásuk!
Dani belekóstolt. Csakugyan jó volt, mégsem tudta lenyelni. Percekig fújta, mintha hűtené, pedig csak a torkát szorongatta valami, és arra gondolt, hogy legalább ebbe a bisztróba minden vasárnap betér, úgysem várja senki sehol s legközelebb talán enni is tud majd.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4080
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Gyökössy Endre: Mai példázatok, újabb mai példázatok
« Válasz #10 Dátum: 2020 Szeptember 02, 15:18:57 »
 :296:
Nagyon szomorú történet. Főleg, ha igaz. Mit ér a nagy keresztyén szólam, templom és liturgia, ha nincs szem észrevenni a szükséget?
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.