Evangélium > Gondolatok Isten Igéjéről
Bátorítások
Antee:
Igen Orsi, ez így van! :05:
Jer 29,11
"Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek."
h.isro:
Mai ige: Mert megmenti a segítséget kérő szegényt, és a nyomorultat, akinek nincs segítője.(Zsolt 72,12)
maria:
Kenneth Copeland : Nyomás alatt vagy? Plántálj!
„Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg: mert amit vet az ember, azt is fogja aratni.” (Galata 6,7)
Ha úgy érzed, hogy nyomás alatt vagy ezekben a napokban, tudd meg, nem vagy egyedül. Sátán egyre nagyobb nyomást helyez az emberekre itt és most, nagyobbat, mint bármikor ezelőtt. Nehézségben akar tartani minket lelkileg, pénzügyileg, érzelmileg és minden más módon, ahogy csak tud. A nyomás olyan nagy mindenütt, hogy a kormányok már nem tudják, mit tegyenek, az üzleti világ, a családok, sőt a gyülekezetek sem tudják, mit tegyenek.
De dicsőség Istennek, Jézus tudja! Ő azt mondja, bármilyen nehézség alól ki tudunk jönni, amit az ördög akar ránk helyezni. Minden esetben az adás a kimenekedés útja, amelyet Jézus mutat nekünk. Ő, amikor csak szükséggel találkozik, elültet egy magot. A Márk 4. fejezetében Isten egész királyságát is egy maghoz hasonlítja. Gondolkozz egy kicsit a mag fontosságán. Minden élet ezen a földön magból állt elő. Te is abból lettél. Majd Isten Igéjének magjából születtél újjá. Jézus maga volt a Mag, amelyet Isten ültetett. Isten elvetette Őt egy áldozatban, s ez a Mag felnőtt sok atyafiban.
Tehát amikor sátán nyomást helyez rád, menj Jézushoz, és engedd, hogy elmondja neked, hogyan és hol ültess. Ha ezt megteszed, az elültetett mag felnő egészen addig, amíg széttöri a sötétség erejét és betölti a hiányokat. Ki fog szabadítani téged az alól a nyomás alól, amit az ördög rád helyezett.
Láttam ezt megtörténni. Amikor Jerry Savelle a szolgálatomban kezdett dolgozni, mindössze egy öltönye volt, egy inge és egy pár sport zakója. Ezeket hordta estéről estére, minden egyes összejövetelen. Annyira nem volt pénze, hogy még csak gondolni sem tudott arra, hogy vegyen egy másik öltönyt. Mondhatom nektek, hogy nagy nyomás alatt volt, ami a ruházkodást illeti.
Ám akkor rájött a hit-mag és az aratás alapelvére. Bement hát annak a városnak a központjába, ahol akkor az összejöveteleket tartottuk, és talált egy illetőt az utcán, akinek nagy szüksége volt ruhára. Odaadta neki a sajátját. Az emberek azonnal ruhákat kezdtek adni Jerrynek. Ez már akkor, azon az estén elkezdődött, és azóta is tart. Ma nagyon sok prédikátor van Afrikában, aki Jerry Savelle öltönyöket visel! (Még akkor is, ha a zakó ujja, és a nadrág szára kicsit rövidebb a kelleténél. – Jerry S. egy alacsony növésű férfiú – szerk.megj.) Ő még most is vet és arat. Jerry Savelle-nél volt a legnagyobb „ruhaaratás”, amit valaha is láttam.
Ha az ördög nyomás alatt tart, ne ess kétségbe… Ültess! Vesd el az idődet, a pénzedet, akár a saját ruhádat is, s amikor az aratásod elérkezik, már nevetve mondhatod: „hé ördög, most vajon ki érzi a nyomást?”
Fordította: Orbán Tibor
Kenneth Copeland: Faith to faith c. könyvéből
K. C. M. által engedélyezett fordítás
gyermek:
Nagyon jó volt ezeket a sorokat olvasni, de szerintem az utolsó mondat nem szabad, hogy egyszer is elhagyja a szánkat, már csak azért sem, mert azt mondja az írás, hogy ne becsüljük le a gonosz erejét.
Mert aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen.
maria:
gyermek! Gondolom erre a mondatra érted: „hé ördög, most vajon ki érzi a nyomást?”
Azt mondod, egyszer sem szabad, hogy elhagyja a szánkat, mert nem becsülhetjük le a gonosz erejét? Ez félelem. A Biblia azt mondja, Jézus legyőzte a gonosz erejét a vérével. Megsemmisítette a hatalmát felettem. Én nem hiszem, hogy értékelnem kellene a gonoszt erejét vagy félnem tőle, hogy erősebb tőlem. Azzal, hogy elismerem a nem lebecsülésemmel az erejét, Jézus megváltói munkáját degradálom. Én nem félek a gonosztól attól függetlenül, hogy megtámadhat bármikor ha megnyílok neki. Ez a mondatod Igei, vagy kitől származik? Azt állítod igei. Én meg azt, hogy nem, hanem maga a sátán mondja ezt, hogy megfélemlítsen. Ne engedd ezt a szívedbe. De ha van Igéd rá, hogy ne becsüljem le a sátánt és az erejét, hozd elő.
"...már csak azért sem, mert azt mondja az írás, hogy ne becsüljük le a gonosz erejét."
Ez számomra TILOS mondat! Én nem becsülöm a gonosz erejét semmire, mert nagyobb az, Aki bennem van, mint aki a világban! Ez az Igei. Ez benne van a Bibliában! Így én győztes vagyok Krisztusban! Az Ő erejében és hatalmában! Ezt a sátán jól tudja! Fél is tőlem Jézus miatt! Hát én ennyire becsülön a gonoszt csak. Sőt, mindenkit bátorítok, ismerje föl a hatalmát Krisztusban és álljon ellen a hazug gonosznak! Nem félelem szellemét kaptuk mi, hanem az Úrét! A világ össze ereje semmi az Ővéhez képest! Az pedig minden hazug hatalmat erőt legyőz. Kérlek szívleld meg ezt és nőlj fel oda, hogy bátran kimerd mondani, hogy te nem félsz a sátán hatalmától! mert le van győzve a Bárány vérével. Amit tehetünk, nem engedjük be az életünkbe és akkor neki nincs hatalma felettünk. El kell taposni, nem felemelni azzal, hogy nem becsülöm le. Van aki azt a módszert választja, hogy inkább nem beszél a gonoszról. Ez is hiba. Nem kell vele foglalkozni. Ha valaki felismeri, hogy erőlködik az élete fölött, időben ki kell dobni, eltaposni. Le van győzve és nem kell félni attól ha valamit kimondok, akkor megtámadhat. Ha engedelmeskedem Istennek, azzal ellen állok az ördögnek. Tudod ekkor mi történik? Elfut tőlem mert fél Jézustól. Jak. 4:7 ennyit a hatalmáról!
gyermek: "Mert aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen." Ez a mondat a büszkeségről szól és nem a sátán hatalmáról. Ha nem az Úr erejét beszédét használom, vigyázzak, mert elbukhatok. Ekkor legyőzhet a gonosz, de csak addig ameddig Jézus hatalmát nem használom felette és akkor megsemmisül. De nézed meg az Igét a szövegkörnyezetével amit idéztél. Bátorítalak, hogy ne félj kimondani, hogy nincs ereje és hatalma feletted a gonosznak mert le van győzbe. Nyugodtan tudatosítsd vele!
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése