Egyéb > Dicsőítsük Istent!

Egyéni dalok, versek és egyéb szerzemények.

<< < (249/250) > >>

Guti Tünde:
A trón előtt

Tömegek visznek titkokat a sírba,
ám minden kiderül, ez is meg van írva,
amit elsuttogtak, amit eldugdostak,
bűnöket halmozva egymásnak falaztak,
eltáncolták jégszívüknek kűreit,
elhazudták a halottak híreit,
kemény szívvel elbántak az elesettel,
telve lelkük gyalázattal, gyűlölettel,
de majd egyszer úgyis minden kiderül,
aljas, sötét ügyletekre fény derül,
minden ember megáll majd az ítéletre,
álnok s hazug ne számítson kíméletre,
mert Jézus Krisztus Úr, az igaz, hű Bíró
számonkér kis vétket, s azt is, mi kirívó,
ám a vérén megmosottak kegyelmet nyernek!

Guti Tünde – 2025. október 18.

Guti Tünde:
Minden feljegyzésre kerül

Kevesen gondolják senkiknek magukat,
alázatosan nem hallatják hangjukat,
de hogyha jót tesznek, nem veszett az kárba,
s nem futnak tömeggel zúgó, szennyes árba,
Isten szent könyvébe mindent bejegyeznek,
irgalmas szívekről el nem feledkeznek!

Mert nem tartod számon, mit tesz jobb- s a balkéz,
szerető jó Atyád gyönyörködve rád néz,
ne tudja jobbkezed, kiknek ad a bal,
így fakad lelkedben örömteli dal.
Ezért, tedd hát a jót, ne te legyél fontos,
Megváltód jutalma igaz lesz és pontos!

Guti Tünde – október 21.

Guti Tünde:
Nem színjáték!

Lángvörös tűzözön az ég,
Isten kegyelme tart még,
ám a Bíró az ajtó előtt áll.

Lángvörös a pusztító háború,
fájdalom, könnyek, halál és ború,
sebek kívül s belül.

Lángvörös a harci ló,
sok testvér lett áruló…
közel a vég.

Lángvörös a szívünk, lelkünk,
szomorú, de mégse félünk,
mert Jézusban bízunk.

Lángvörös SZÓ lelkem ablakán,
szívem szorul a hírek hallatán…
lejár a kegyelmi idő.

Lángvörös a bekövetkező rettenet,
pecsétet törnek, égre írt üzenet:
ítéletre érett a föld.

Lángvörös fényben úszik a hajnal,
angyalok szólnak, készül az új dal
a Bárány menyegzőjére.

Guti Tünde – 2025. november 2. Gyál

Guti Tünde:
Használt Bibliák

 

Úgy megmelengeti a szívem,

ha kopott, elnyűtt Bibliákat látok,

áhítattal kinyitva fedelüket,

meggyűrt, jegyzetelt lapokat találok,

bejelölve, aláhúzva, csillagozva,

mintha lelkem megfrissülne virágozva,

mert bizony, az enyém is ilyen,

soha másik, egy se, semmilyen

könyv nem mérhető hozzá!

 

Bibliám iránytű, tükör, étek,

hogy ne ejtsen el sok bűn s vétek,

szívembe rejtem az Úr beszédét,

csodálom, áldom az Ő kegyelmét,

mert Igéje éltet!

 

Guti Tünde – 2025. nov. 22.

Guti Tünde:
Kegyelemből!

Megváltott ember vagyok,
érdemtelenül kegyelmezett,
Igét földre esni nem hagyok,
életem biztos, fegyelmezett,
lábaim erős sziklán állnak,
nem szolgálok bűnnek, halálnak,
megváltott ember vagyok!

Megmentett lélek lettem,
hű Uram őrt áll mellettem,
nem hagy el a kemény próbákban,
ha pokol hada támad hordákban,
Jézusban van minden bizodalmam,
Őbenne van dicső diadalmam,
megmentett lélek lettem!

Üdvözült ember leszek,
kegyelmet kegyelemre veszek,
trónja előtt meg fogok állni,
az Úr segít haza találni,
megmérnek mindent, mit tettem,
milyen magokat vetettem,
üdvözült ember leszek!

Guti Tünde – 2025. nov. 10.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése