Evangélium > Gondolatok Isten Igéjéről

Igét kaptam az Úrtól

<< < (620/621) > >>

Guti Tünde:
„Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük, amit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk.
Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé.”

II. János 1:8-9.

Guti Tünde:
„Dávid pedig ezt az éneket mondta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadította őt minden ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből.
És mondta: Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem.
Az Isten az én erősségem, őbenne bízom én. Pajzsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó; És megszabadulok ellenségeimtől.
Mert halál hullámai vettek engem körül, Az istentelenség árjai rettentettek engem; A pokol kötelei vettek körül, S a halál tőrei estek reám. Szükségemben az Urat hívtam, S az én Istenemhez kiáltottam: És meghallotta lakóhelyéről szavamat, S kiáltásom eljutott füleibe…

Lenyúlt a magasságból és felvett engem, S a mélységes vizekből kihúzott engem. Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem. Mert megőriztem az Úrnak útjait, S gonoszul nem szakadtam el Istenemtől. Mert ítéletei mind előttem vannak, S rendeléseitől nem távoztam el…

Segítesz a nyomorult népen, Szemeiddel pedig megalázod a felfuvalkodottakat. Mert te vagy az én szövétnekem, Uram, S az Úr megvilágosítja az én sötétségemet. Mert veled harc i seregen is átfutok, Az én Istenemmel kőfalon is átugrom. Az Istennek útja tökéletes; Az Úrnak beszéde tiszta; Pajzsa ő mindeneknek, akik őbenne bíznak.
Mert kicsoda volna Isten az Úron kívül? S kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kívül? Isten az én erős kőváram, Ki vezérli az igaznak útját. Lábait olyanná teszi, mint a szarvasé, S magas helyekre állít engem…

Él az Úr és áldott az én kősziklám. Magasztaltassék az Isten, üdvösségem kősziklája.”

Sámuel 2. könyve 22. részéből

Guti Tünde:
„Örvendezve örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engem körül, mint vőlegény…”  :317:

Ésaiás 61:10.

Guti Tünde:
Akinek van füle, hallja!
Neked üzenet:

"Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincs mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád."
Ésaiás 54:14.

Guti Tünde:
„Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el.
Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje…. azután az Ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi.”

I. Kor. 15-ből

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése