Szerző Téma: Képek és információk a bibliai helyekről  (Megtekintve 30998 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Anti

  • Vendég
Képek és információk a bibliai helyekről
« Dátum: 2007 Február 10, 16:06:18 »
A kép nyugati (bal) oldalán a Földközi-tenger kékje látható. A képnek szinte pontosan a közepén, hasonló kék színnel látjuk a Holt-tengert, amely nem igazi tenger: a világtengertől elzárt mélyedésben a vízszint mintegy 400 méterrel van a tengerszint alatt. Északabbra egy kisebb, de szintén kék színű vízfelület a Genezáreti-tó (héber nevén Kinneret), amely szintén bővel a tengerszint alatt hullámzik. Ebből a tóból folyik a Holt-tenger felé a Jordán-folyó. Jézus megkeresztelkedésének helye a folyónak a Genezáreti-tóból való kifolyása közelében van.

Jeruzsálem a Holt-tenger északi csücskétől nyugatra, nagyjából a tengerig húzott szakasz harmadánál található. Tőle délre van Betlehem, a Születés temploma. Názáretet a Genezáreti-tótól délnyugatra, a Tábor-hegy közelében találjuk. Kapernaum (ennek közelében volt a hegyi beszéd) a Genezáreti-tó északi partján található, tőle nyugatra van Kána, a híres menyegző színhelye. A műholdkép 250 méteres felbontása nem teszi lehetővé, hogy Jeruzsálemben felismerhetők legyenek a bibliai helyek; az Olajfák hegye vagy a Golgota.


kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #1 Dátum: 2007 Február 10, 21:57:23 »
BETLEHEM

Jeruzsálemtől mindössze 9 km-re fekszik Betlehem. 
A város nevének jelentése: "a kenyér háza".

Ebből a városból származik Dávid király is.

"Te pedig ,efratai Betlehem,bár a legkisebb vagy
Júda nemzetségei között,
mégis belőled származik az,
aki uralkodni fog Izraelen." Mik.5.1.


Jézus születési helye fölé Betlehemben templomot emeltek, így az eredeti barlang-istállóba csak a templomból lehet lemenni.

kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #2 Dátum: 2007 Február 11, 14:36:49 »
Genezáret-tava és környéke

Jézus korában a Genezáreti-tó parti sávja volt az egész ország legsűrűbben lakott vidéke. A tavat az ottaniak "Isten szemének" hívták. A halban gazdag tó a lakosságnak munkát is, élelmet is biztosított. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy Jézus tanítványai között halászokat találunk, s hogy életének legmegragadóbb eseményei ehhez a tóhoz kötődnek.

A tó 21 km hosszú és 12 km széles. Vízszintje -215, azaz 215 méterrel van a Földközi-tenger vízszintje alatt, északi részén eléri az 50 méteres mélységet is.

Amikor Jézus itt élt, a most puszta nyugati part sűrűn lakott vidék volt. Ezen a paradicsomi szépségű tájon egymást érték a falvak és a városok.

kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #3 Dátum: 2007 Február 11, 20:34:25 »
Hermon hegy

A Hermon hegység az Antilibanon vonulat déli részén, Transzjordánia észak-nyugati határán található. A hegylánc hossza kb. 45 km, legnagyobb szélessége 25 km.  A hegység impozáns, 2814 m magas főcsúcsa tiszta időben akár 100 km-es távolságból is látható.
A Hermon hegyének jelentései: szent hegy, felszentelt, hozzáférhetetlen, kiemelkedő. A Biblia rendszerint a har Hermón kifejezéssel jelöli.
A korai egyházatya, Jeromos megemlíti, hogy az első-második században egy keresztény templom állt a hegyen.
Mindez azért érdekes, mert bár a keresztény tradíció a IV. századtól a Tábor-hegyét tartotta Jézus megdicsőülésének helyének, az újabb kutatások szerint erre az eseményre nem ott, hanem a Hermon térségében került sor.

kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #4 Dátum: 2007 Február 12, 09:47:19 »
JERUZSÁLEM

A Júdeai-hegyek között, 800 m magasan fekszik Izrael fővárosa, Jeruzsálem.
Jelentése: a béke lakása,helye.

A mai Jeruzsálem két részre osztható: a fallal körülvett óváros és az újváros.

Jézus... "amikor közelébe ért és meglátta a várost, megsiratta azt és így szólt:
"Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!
De most már el van rejtve a szemeid elől......"Luk.19.41-42.

kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #5 Dátum: 2007 Február 12, 09:57:33 »
JERUZSALEM

A térképen végig követhetjük a különböző helyszineket,ahol Jézus járt.

kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #6 Dátum: 2007 Február 13, 17:31:06 »
OLAJFÁK HEGYE

Az Olajfák hegye Jeruzsálemtől keletre, a Kidron-patakon túl fekszik. Gerincén három csúcs található.
Az Olajfák hegye először Sámuel 2. könyvében jelenik meg.
Olajfák hegye első megjelenésekor a problémák, nehézségek legyőzését szimbolizálja: felfelé még a nyomorúság dominált, a hegytetőn megszületett a reménység, a túloldalon pedig már a segítség várt.

A hegy Jézus és az apostolok életében is fontos szerepet játszott. Úgy tűnik, hogy Jézus, ha nem valamelyik közelben lakó tanítványánál szállt meg (például Lázár családjánál Betániában), akkor vagy az Olajfák hegyén vagy a hegy nyugati lábánál található Gecsemáné (Olajprés) kertben éjszakázott.

Olajfák hegyének Dávidtól kezdve Jézus Krisztusig különleges szerep jut a Bibliában. Isten kiválasztotta ezt a hegyet, hogy nagy dolgokat mutasson be rajta, és ez a szerep a Messiás visszatérésében fog kicsúcsosodni.

kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #7 Dátum: 2007 Február 15, 14:43:06 »
GOLGOTA

A Golgotára, ahol Jézus keresztje állt, lépcső vezet fel a templomból. A Golgota jelentése héberül koponya.

Az a sziklasír, amelybe Jézust temették, ugyanakkor annak a jeruzsálemi templomnak is a neve, amelyet a keresztre feszítés és a temetés helyszíne felé emeltek. Az épület a jeruzsálemi óváros északnyugati negyedében áll. Először 336-ban építtettek itt templomot Nagy Konstantin császár parancsára. 614-ben ezt a templomot, a perzsák felgyújtották, de a város keresztény szerzetesei helyreállították. 1009-ben a kalifa parancsára lerombolták, de IX. Konstantin bizánci császár újból felépíttette. A XII. században a keresztesek teljesen átépítették a templomot.

A mai épület az 1810-es átépítés és az 1927-es földrengés után nyerte el kialakítását. A kolostorok, kápolnák és sírok alkotta épületegyüttes fenntartásáról a római katolikus, az ortodox, a szír, az örmény és a kopt keresztény közösség gondoskodik. Az etióp közösség a Szent Ilona-kápolnában talált otthonra. Ez a sokszínű jelenlét az épület stílusán is meglátszik, a legrégibb keresztény építészeti formáktól a legmodernebbekig, minden látható itt.



kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #8 Dátum: 2007 Február 16, 13:51:05 »
SINAI HEGY - HÓREB

A Sínai-hegy, amelyet a Biblia "Isten hegyének" is nevez, az Ószövetség központi jelentőségű eseményének, a törvényadásnak színhelye, s mint ilyen, rendkívül fontos szerepet játszik nem csak Izrael, hanem az egész emberiség történelmében.

Sínai-félsziget déli részén fekvő gránit hegycsoport tagja, magassága 2285 méter.
A horeb szó tizenhétszer jelenik meg a Bibliában, a hrb gyökből származik, ami a szárazságra utal. A vitatott etimológiájú szinaj szóval harmincötször találkozunk az Igében, ebből huszonegyszer magára a hegyre, tizennégyszer pedig a hegyet körülvevő pusztára vonatkozik. Elképzelhető, hogy a két név eredetileg két különböző hegyre utalt, vagy két csúcsra egy helyen, esetleg a Hóreb jelölte a térséget, és a Sínai magát a hegyet.

A bibliai hegyek közül - a Sion hegye után - a Sínai-hegy kapta a legfontosabb szerepet. Ezt a hegyet nem emberek, hanem az élő Isten választotta ki magának. A Sínai meredek, égbe nyúló csúcsán meg nem ismételhető természetfeletti események történtek, melyek megváltoztatták egy nép, és rajta keresztül az egész emberiség történelmét.

kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #9 Dátum: 2007 Február 19, 13:54:27 »
JERIKÓ

Jerikó eleste olyan esemény volt, mely nemcsak a kortárs kánaániták tudatában hagyott nyomot, hanem a város romjain is. Ezek a romok szolgáltatják a legerősebb bizonyítékokat a kivonulásról és Kánaán elfoglalásáról.

A várost Józsué korában kettős fal vette körül, és mindkét fal leomlott annak a dombnak lejtőjére, melyen Jerikó épült. Olyan sűrűn lakták, hogy falának tetején magánházak is álltak. Gerendákat fektettek le a két fal között, és ezekre építettek. Palesztina egyetlen más feltárt városában sem találták nyomát annak, hogy a városfal tetején házak épültek volna. Ráhábról, aki a kémeket háza ablakából eresztette le, említi a Biblia, hogy 'az ő háza a kőkerítés falán volt, és ő a kőkerítésen lakott' (Józsué 2:15).

kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #10 Dátum: 2007 Február 19, 15:49:02 »
Pál apostol missziói útja

Pál apostol eredeti neve Saul (Saulus). Saul Benjámin törzséből származó izraelita, tehát „zsidókból való zsidó” volt (Fil. 3,5. Róm. 11,1). Kisázsia Cilicia tartományának Tárzus (Tarsus) nevű városában született (Csel. 21,39.22,3), a mai Törökország területén. Tárzus akkoriban jelentős város és kereskedelmi központ volt. Saul is és atyja is farizeus volt (Fil. 3,5. Csel. 23,6). Az zsidók törvényeit Jeruzsálemben tanulmányozta, a híres Gamáliel rabbi tanítványaként (Csel. 22,3). Szüleivel együtt ő is római polgárjoggal rendelkezett, ami különleges jogokat és előnyöket biztosított számára. Római állampolgárt nem volt szabad bírósági tárgyalás nélkül bebörtönözni, sem megkorbácsolni vagy keresztre feszíteni.
A térkép alapján követhetjük missziói utjait, majd a Rómába vezető utat.

Az Apostolok Cselekedetei nem szól semmit arról, mi történt Pállal a római tartózkodás után, de saját levelei és ókeresztény források alapján bizonyos, hogy megszabadult fogságából és utána más térítői útakra indult, majd visszatért Rómába tanítani Nero császár keresztényüldözései idején. Hagyomány szerint Pált azon a napon fejezték le Rómában, mikor Pétert keresztrefeszítették ugyanott, mégpedig Kr. u. 68 táján.


kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #11 Dátum: 2007 Február 20, 14:35:44 »
KARMEL HEGY

Markáns formakincsű hegylánc Izrael északnyugati részén. Kb. 45 km hosszú gerince 548 méteren éri el legnagyobb magasságát. Héberül: har ha-Karmel, azaz "a Karmel hegye". Nevének jelentése: termékeny, gyümölcsöskert, ültetvény, amely mezőgazdasági jelentőségére utal.

A Karmel Józsué könyvében tűnik fel először, miután Izrael fiai a hegység délkeleti sarkán fekvő Jokneám városát is meghódították.

A hegy következő megjelenése Izrael történetének egyik szellemi fordulópontját jelzi. Illés próféta szolgálatáról van szó, amely a legsötétebb bálványimádás korszakára esett.

Az összegyűlt népet a próféta döntés elé állította:"Meddig sántikáltok még kétfelé?"
Illés tanítványa és utóda, Elizeus is ezt a hegyet választotta "székhelyéül".

 Izrael Istene ígéretet tett: a fogság után visszaviszi juhait az ő lakhelyükre, a Karmelen fognak legelni, és megelégszik a lelkük (Jeremiás 50:19).

kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #12 Dátum: 2007 Március 02, 13:33:20 »
A Kumráni leletek

A híressé vált történet 1947 egyik nyári napján kezdődött, amikor egy fiatal beduin, Mohammed ad Dib ("a Farkas") Ta-amireh törzséből, Jerikótól kb. tizenkét kilométernyire délre kecskenyáját legeltette. Mikor egy elcsatangolt állatának keresésére indult - mondja a történet -, észrevett egy barlangbejáratot. A pásztort a kíváncsisága arra késztette, hogy egy barátjával együtt átkutassák a 8 m hosszú, 2 m széles és 2,5 m magas barlangot, annak reményében hogy kincseket fognak találni. De nem találtak egyebet, mint összetört korsók cserépmaradványait, és köztük három, fedővel lezárt ép korsót.

Az első barlangból származó hét tekercs ma az Izrael-Múzeum ún. "Kézirat-templomában" van. A legfontosabb közöttük az Ézsaiás-tekercs (1QIsa). A szöveg 54 kolumnában, héberül van írva, és az egész Ézsaiás könyvet tartalmazza. Ez az eddig megtalált kézirattekercsek között a legidősebb, és egyúttal a legrégibb, egész szentírási könyvet tartalmazó kézirat is. A tekercsnek az adja különleges jelentőségét, hogy a rajta lévő szöveg régisége miatt fontos adatokat szolgáltat az Ószövetség eredeti szövegének ismeretéhez és szövegtörténetéhez. Az eredmény pedig ez: a mai Ézsaiás próféta könyve szövegében semmi lényeges eltérést nem lehet találni ehhez az ősrégi szöveghez képest. Így bizonyítja ez a Kr. e. az első századból való bőrtekercs a Szentírás szöveghagyományának megbízhatóságát!



kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #13 Dátum: 2007 Május 22, 11:53:12 »
Sodoma és Gomora

A Holt-tenger vize az eltelt évezredek során folyamatosan párolgott, ami egyre sósabbá, egyre iszaposabbá tette a tavat. Így az ókori Sodomát nem a mai izraeli Szdom város közelében kell keresnünk, hanem minden bizonnyal a Holt tenger medre alatt, a mélységben, amelyet az elmúlt közel négyezer esztendő alatt a só és az iszap jócskán belephetett.

A Biblia szerint Lót felesége - Isten tiltása ellenére - hátranézett városára, ezért sóbálvánnyá lett. A júdeai sivatagban élő beduinok mindmáig mutatnak egy különös só-képződményt, amely állítólag Lót felesége volt.


kiscsillag

  • Vendég
Re: Képek és információk a bibliai helyekről
« Válasz #14 Dátum: 2007 Május 22, 12:01:00 »
Mózes útja Haza
A térképen követhetjük az Egyiptomból való szabadulás legfontosabb helyszíneit.