Szerző Téma: Életjelek  (Megtekintve 124145 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Guti Tünde

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Életjelek
« Válasz #825 Dátum: 2020 Szeptember 12, 14:11:18 »
A végső időkre szóló próféciák kellős közepén élünk

 

                  „… és felteszik a pusztító utálatosságot.” Dániel 11:31.

 

Régóta foglalkoztat ez a téma, és megválaszolatlan kérdés maradt számomra a pusztító utálatosság mibenléte. Azt tudjuk történelemből, hogy Antiochus Epiphanes Zeusz szobrot állított fel a jeruzsálemi templomban, és az oltáron disznót áldozott, hogy megfertőzze a szent helyet.

Mostani olvasmányaimban azt értettem meg, hogy Zeusz a görög mitológia legfőbb Istene, a hellén kultúra fő alakja. Szárnyai alatt buja növényként burjánzott el a hellenizmus, ahogy Nagy Sándor birodalmában. A hellenizmus a görög és a keleti műveltség keveredéséből (!) jött létre, mert az uralkodó Antiochus felismerte, hogy a rómaiak terjeszkedésével szemben csak egy egységesített vallást követő néppel szállhat szembe. Egyesítette a szír, a római és a görög főistenségeket, kinek földi képviselőjeként önmagát jelölte meg. Ekkor felvette az Epiphanes, azaz a „magát kijelentő isten” nevet. A vallási reform középpontjában az ünnepek álltak: „istenekké” váló emberekkel és az emberképű istenekkel. (Akárcsak a sokkal későbbi humanizmusban.) Felfelé ívelt a tudomány, a művészetekre pedig az érzelmesség volt jellemző. Különböző bölcsesség-irányzatok születtek, fénykorát élte a filozófia.

Érzések, indulatok, testi vágyak bonyolult összevisszasága a hústest emberek és az emberarcú, emberi természetű istenek kapcsolatában. Nem ismerték a mindenek felett álló, abszolút igazságot, nem ismerték és nem tisztelték az EGY Örök Istent. Túlzás-e azt állítani, hogy a hellenizmus ma is jelen van az egyházban? Nem.

 

„Utálatosság szárnyain pusztít.” Dániel 9:27.

 

Elég csak szétnézni a tömegeket befogadó hallgatóságon, belehallgatni a pulpitusról prédikált „ember ízű” igehirdetésekbe (?) és a leginkább az érzésekre ható dicsőítő dalokba. A zárójelbe tett kérdőjel azért, mert sok helyen már nem az IGÉT hirdetik, hanem viszkető fülűeknek összeállított, vicces tanmeséket. Máshol pedig önmegvalósító motivációs tréning, a vagyonszerzés és a pozitív gondolkodás az előadás tárgya. Hamis krisztusok, hamis próféták, hamis evangélium, más Jézus és idegen tűz az oltáron. Szemünk előtt bontakozik ki az egységes világvallás.

Az antikrisztusi szellemiség erőteljesen pusztít a szívekben az utálatosság szárnyain.

 

„Fiacskáim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljön, így most sok antikrisztus támadt, ahonnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valóük…” I. János 2:18-19.

 

A végnapok utolsó szakaszában az Antikrisztus felállítja a templomban ezt a pusztító utálatosságot, ami akár az ő képmása is lehet (ahogy a prófécia első beteljesedésekor Zeusz szobrát helyezték oda), hiszen minden isten fölé emeli magát. De a megtévesztetteknek már a vallási nézetek keveredései és az evengélium megnyirbálása során amúgy is a lelkébe hatolt…

 

„Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólt, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg): Akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre…”

Máté 24:15-16.

 

Ahogy Lótnak is a hegyre kellett menekülnie, úgy nekünk is, mert „Isten hegyén a gondviselés.” Jézus Krisztus a mi megtartó Kősziklánk.

Közeleg ez a nap. Gyorsabban, mint gondolnánk. Ezért ítéljük meg, szenteljük meg, készítsük fel szívünket, elszakítva magunkat minden gondolati és életmódbeli tisztátalanságtól!

 

„Íme a Bíró az ajtó előtt áll.” Jakab 5:9.

 

2020. szeptember 12.                                                      Guti Tünde
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Sofia

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 341
Re:Életjelek
« Válasz #826 Dátum: 2020 Szeptember 14, 08:48:02 »
 :2smitten:

Nem elérhető Guti Tünde

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Életjelek
« Válasz #827 Dátum: 2020 Szeptember 21, 16:34:01 »
Isten ismerete és az Ige

Isten igaz ismeretének a hiánya alapozza meg az Újszövetségben lejegyzett jézusi tanítások félreértését és félremagyarázását. A Fiú kijelentette, hogy Ő EGY az Atyával és az Ő beszédeit szólja. Mivel Isten örökkévaló és változhatatlan, kijelentései is örökkévalók, rendelkezései változhatatlanok. Ezért törvény az Ige.
Akik csupán az evangéliumokat és az apostoli leveleket olvassák, és nem merülnek bele azok mélyebb értelmezésébe, nem láthatják meg azokat a párhuzamokat, összefüggéseket, melyek az Ó- és Újszövetség szoros összetartozásából fakadnak. Mind Jézus, mind az apostolok tanítása tele van „a törvény” üzenetével, ugyanis az igaz Egyház Mózes és a próféták alapkövén épült fel, mely „házban” Jézus Krisztus a szegletkő. Ő a központja az egész Bibliának, Ő és tanításai, melyekből a Szentlélek merít, és amelyekre emlékezteti azokat, akik befogadták és szeretik az Igazságot.

Ha valaki olyan Jézust és olyan evangéliumot hirdet, amelyik eltér a szent és igaz Isten lényének jellemvonásaitól, az megcsonkítja és felhígítja a változhatatlan Igét. Ezzel az antikrisztusi utat készíti elő.

2020. szeptember 20.                                                    Guti Tünde
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Sofia

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 341
Re:Életjelek
« Válasz #828 Dátum: 2020 Szeptember 23, 09:12:42 »
Nagyon fontos az ószövetség ismerete, mert csak így érthetjük jól az újszövetséget. De ne felejtsük el, hogy Pál apostol mit írt a korinthusiaknak: "Nem mintha magunktól képesek volnánk valamit is kigondolni, mintegy a saját erőnkből, hiszen az alkalmasságunk Istentől való. Ő tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké. Hiszen a betű öl, a Lélek pedig éltet." Sajnos mostanában elég sok olyan szolgálatot hallottam, ahol túlhangsúlyozták az ószövetségi törvényeket és ezáltal Jézus Krisztus a háttérbe szorult. Ne felejtsük el, hogy az ószövetség a kiválasztott népről és a kiválasztott népnek szólt/szól, az újszövetség pedig mindenkinek Jézus Krisztus által. Az üdvösségünk nem (csak) a törvényektől függ, hanem Jézustól. Jusson eszünkbe, hogy mit mondott a királyok Királya és uraknak Ura: "Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam."

Nem elérhető Guti Tünde

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Életjelek
« Válasz #829 Dátum: 2020 Október 27, 19:33:25 »
                             Képernyő helyett kőtáblák

Ahogy ránéztem délelőtt a tévénk pirosan villogó jeladójára, elgondolkodtam azon, hogy a média eszközeivel bármit látnak és hallanak a „felsőbb körök”. Ezért talán legjobb megoldás kihúzni a kábelt a hálózatból. Vagy leakasztani a falról a tévét. Felőlem aztán… hiszen nem nézem. De mit tennék a helyébe?
Elképzeltem, hogy kellő kreativitással, a két kőtábla másolatát szívesebben látnám naponta, a Tízparancsolattal. S ahogy ezen töprengtem, megjelent lelki szemeim előtt egy kép a fölém magasló kereszttel, s a vízszintes gerenda két végén ott voltak a – frigyládába tett – kegyelem táblái. Egyfelől az Isten iránti szeretetteljes elkötelezettség, másfelől az embertársak iránti testvéri szeretet „paragrafusai”.

Csak néztem ámulva, és halványan felderengett előttem Jézus, a megfeszített Krisztus, akinek kitárt karjai mind a tíz élő parancsolatot hirdették a Reá feltekintőknek.

Ahogy a középső szolgagyertyáról (a látott kép alapján a kereszt függőleges gerendája és rajta a Messiás) gyújtják meg a menóra ágain elhelyezkedő mécseseket, úgy Jézus, a világ Világosságaként lobbantja lángra szívünket és Rá függesztett tekintetünket. Átölel az isteni rendelkezések bűnt megemésztő tüze, átjár a szövetség Igéjének hatalmas, izzó lángja, szívembe és csontjaimba rekesztve az Örökkévaló Isten és az Ő Báránya iránti szenvedélyes szeretetet, rendíthetetlen hitet.
Megemlékezem arról a pillanatról, amikor nevemen szólított az Úr, magához vonzott, megtisztított bűneimből, az Igazság felé fordította arcomat, és Lelkével együtt szívembe helyezte törvényét.

A fősodrású média hitetéseitől tehát újra messzire fordulva, tekintetem a hegyekre emelem, ahonnan a segítség érkezik. Jézus Krisztus ez a megtartó kőszikla, az emberiség bármelyik korszakában.

2020. október 26.                                               Guti Tünde
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Életjelek
« Válasz #830 Dátum: 2020 November 12, 15:09:44 »
Földbe esett gabonamag (Istennek dicsőség és hála, elkészült az új könyvem!  :317: )
Témája:

A Krisztus-követés ára: meghalni önmagunknak, naponként keresztre feszítve óemberünket. Készek vagyunk-e az Úrért elveszteni mindent?
Aki ennél kevesebbet kér az evangélium hirdetése közben, az meghamisítja az üzenetet. Ha pedig a felületes igehallgató, Jézus feltételeinél alacsonyabb szinttel megelégedve próbál meg tanítványként élni, zsákutcába jut.
A földbe esett gabonamag élete a "legyen meg a Te akaratod" állapot.

Guti Tünde


https://gutitunde.eoldal.hu/cikkek/blog/foldbe-esett-gabonamag.html
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Életjelek
« Válasz #831 Dátum: 2020 November 14, 19:35:27 »
                                           Csakugyan?
                           (Gondolatok másként – pandémia témában)

Zajlik egy háború, melyben sokadjára oszlik meg a társadalom. Még a keresztyénségen belül is. Csatározások folynak, megy a kommentharc, és észrevétlenül gyűrűzik be közénk a félelem szülte gyűlölködés. Eluralkodik a pánik, s közben elveszítünk valamit. Vagy valakit?
Nem tagadom a napjainkban milliószor említett koronavírust. Nem állítom, hogy nincsenek covidosok, akik kínszenvedéssel küzdik át magukat e titokzatos betegségen. Azt sem tagadom, hogy fertőző ez a kór. De azt állítom, hogy nem úgy és nem annyira, mint ahogy a média harsogja, szüntelenül ostromolva híreivel az elménket.

„Lesznek járványok” – ezt már Jézus megmondta, de nem fejtette ki, hogy honnan és kitől erednek ezek. Az ördög, aki embergyilkos volt kezdettől fogva, mindig azon mesterkedik, hogyan tudná elpusztítani az Isten képére teremtett embert. Néha egyenként, néha tömegével. Olykor katasztrófákkal, máskor terrortámadásokkal. Legelső, sikeres próbálkozása az ember ellen az volt, amikor az Édenben megkérdőjelezte az Örökkévaló szavát. „Csakugyan azt mondta az Isten?” – kérdezte alattomosan. Ezzel a hozzáállásával már ki is meríti az antikrisztusi lelkületet. Krisztus ellen, Krisztus helyett valami más. De mivel Jézus Krisztus az IGE (az élő Törvény!), úgy is mondhatjuk: az Ige helyett, az Ige ellen. S hogy még egyértelműbb legyen, a Sátán mai tevékenysége is a törvény ellen működik. Isten törvénye HELYETT olyan törvények életbe léptetésével, amik hosszú távon a halálunkká lesznek. Ádám és Éva lelkileg meghalt az Édenkertben. Ezt, az engedetlenség miatti halált és megtéveszthetőséget örökítették át utódaiknak évezredeken át. A bűn átka alól egyetlen és kizárólagos Szabadítót ígért Isten: a Messiást, aki „a törvényt naggyá és dicsőségessé teszi”. Ésaiás 42:21. Így is történt, amikor Jézus e földön járt. Őt kérdőjelezi meg a gonosz ma is, s újra felteszi a kérdést: „Csakugyan?”

Csakugyan azt mondta az Isten? Tényleg ezt parancsolta? Biztos, hogy ezt várja el? Komolyan meg tudja tenni? Valóban elhiszed, hogy lesznek következményei, ha ellenállsz vagy elmulasztod a hitbeli engedelmességet?
Jézus azt parancsolta, hogy menjünk, tevékenykedjünk, szeressünk, éljünk tisztán, segítsünk, buzdítsunk, prédikáljunk, gyakorolva a közösséget! Soha nem fűzte hozzá, hogy „kivéve járvány idején”. Sőt! Leginkább ilyen helyzetben van szükség a hívők hitére, bizonyságtételére, kétkezi segítségnyújtására! Támogatni a munkájukat elvesztetteket, megtérésre vezetni a haldoklót, vigasztalni a gyászolót, megmenteni az öngyilkosjelöltet!
Csakugyan ezt várja Isten? Csakugyan ezt akarja Jézus? Máté evangéliuma 25. részében olvashatunk a juhok és kecskék szétválasztásával kezdődő ítéletről. Az Úr legyen irgalmas hozzánk, nehogy az örök tűzre küldött „kecskék” csoportjába kerüljünk!

A világjárvány sötét leple alatt egy sokkal pusztítóbb valóság rajzolódik ki, ami nem lélegeztetőgépre, hanem örök halálra kárhoztatja az Igazság könnyelmű elutasítóit, az egyedüli Szent Isten törvényének ellenszegülőket. A titkos biofegyverek és a génmódosítás lehetőségének korszakában is működik egy mindennél veszélyesebb kór: a BŰN, ami a törvénytelenség. A Teremtő törvényeinek sárba tiprása. Vajon Ő tényleg kezében tartja a világot? Benne van megmenekülésünk, üdvösségünk? IGEN! Figyeljünk, vigyázzunk és imádkozzunk, mert épp a mi időnkben igázza le a Gonosz totálisan az emberiséget, a globalizáció segítségével uralma alá hajtva, mint a szólás- és vallásszabadságtól megfosztott rabszolgákat. Mint mindig, úgy most is a félelemkeltés a legegyszerűbb módja a fejek igába hajtásának, elterelve figyelmüket a háttérben készülődő bajról. Csak legyen egy külső, megnevezett ellenség! Ez most a pandémia, máskor meg más. A járványveszély szította pánik gúzsba köti a szabadságot, a gondolkodást, a tevékenységet.
Ébresztő, emberek! A sátáni sötétség leple épp most teríti be az egész földet. Ébresztő, keresztyének! Jézus ezt mondta: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.” Máté 5:14.

Az Antikrisztus nemsokára bemutatkozik ÚJ, SAJÁT TÖRVÉNYEKKEL, a világ megmentőjeként, a világgazdasági válság megoldójaként, a globális béke megteremtőjeként, az általa rendelt oltással – gyógyítóként, zseniális terveivel a bolygó pusztulásának elhárítójaként. Istenként! Hiszen a zsoltáros is azt írta: „istenek vagytok”. Zsoltárok 82:6. Megkérdezi: Csakugyan nem hiszitek, hogy én vagyok a megmentőtök, és ezért kell feltétel nélkül engedelmeskednetek?!
Most hadd kérdezzem meg tőled: TE TÉNYLEG HISZEL A HAZUGSÁG ATYJÁNAK? Tényleg elhiszed, hogy az élő Istenen kívül lenne bárki is, aki megmenthet?! Nem gondoltál még arra soha, hogy a kötelező maszk és a karanténfogság egy sátáni hadgyakorlat és egy átfogó terv része, ahol a megfélemlítéssel megdermesztett lelkű és az Igazságra fittyet hányó emberek önként ajánlják fel a szabadsághoz és önálló gondolkodáshoz való, a Mindenható Istentől kapott jogukat?!
A Biblia azt írja, hogy a fenevad úgy néz ki, mint a Bárány Jézus, de úgy szól, mint a sárkány. Ne engedjük megtéveszteni magunkat! Főleg most, amikor a szétválasztás zajlik! Istennek a közeljövőben e földre küldött csapásai elől kizárólag Jézus az oltalom a harag viharában. Nincs más kincsünk, mint az Igazság.
Ébredjetek! Térjetek meg!

2020. november 14.                                 Guti Tünde
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Életjelek
« Válasz #832 Dátum: 2020 December 18, 19:37:32 »
                                  Cirkusz az egész világ…

 

Ahogy Lót gyötrődött Sodoma gonoszsága miatt, gyötrődöm én is, elkívánkozva e földről, látva, tapasztalva a sok nyomorúságot, tévelygést és „őrületet” – hiszen egyre gyakrabban fordul elő, hogy az emberek azt sem tudják, hogy fiúk-e vagy lányok (!)… (S a közeljövőben talán az is kérdéses lesz, kiborg-e vagy valódi személy…)

A 2020-as év beírta magát a történelembe… Tudtuk, hogy nehéz idők jönnek, az Úr kijelentette. De a módját, mikéntjét nem láttuk. Viszont ha az emberiség évezredeit megnézzük, mindig is voltak visszatérő krízisek az emelkedő és süllyedő társadalmakban. Ami most körülöttünk zajlik, csak azért mondható egyedinek, mert globális. Jézus figyelmeztette tanítványait a végső napok nyomorúságaira, és az apostolok is ezt tették, figyelmeztetve a gyülekezeteket. Végül János pontosan leírta a Jelenésekben, mi következik majd a földre, melyekből legtöbb prófécia be is teljesedett. Fontos ismerni az Igét ahhoz, hogy elhelyezzük magunkat az „idővonalon”.

 

Nem feladatom megfejteni és kielemezni a covid 19 titkát. Nem célom az sem, hogy az igaz és hamis elméletekből szemezgessem ki az általam valósnak ítélt, orvosi szakvéleményeket vagy politikai összeesküvéseket. Ez mindenkinek az egyéni felelőssége. Két dolgot viszont tudok, mert egyértelmű. A keresztyénség régóta tartó hanyatlása nyomán új, globális világvallás alakul meg, éppen most. A másik, hogy a számtalan figyelemelterelő, politikai, gazdasági hír, a felsőbb vezetők erkölcsi kilengéseinek megszellőztetése és a pártok egymás iránti acsarkodása egy sokkal nagyobb volumenű eseményről hivatott elvonni el a figyelmet: az új világrend éppen most alakul meg, az új világkormány hamarosan színre lép. Ízelítőként tapasztalhattuk, láthattuk az év során világszerte bevezetett szabályokat.

Miközben vezényszóra menetelnek a tömegek, egy kisebbség méltatlankodva lázad, mert nem akarja elveszteni szabadságjogait. Egy másik kisebbség pedig csendben, imádkozva KÉSZÜLŐDIK. Mert Jézus azt mondta: ”Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok!” Ha valamikor, akkor napjaink hazugságtengerében, vallásos hangzavarában feltétlenül engedelmeskednünk kell! „Ne nyugtalankodjon a szívetek” – int Jézus kedvesen. A mi identitásunkat Ő adja. Az Igazságból és az Igazság által születtünk újjá az örök életre és szabadságra. Mi lesz a testünkkel? „Az egy marék por”- mondta valaki. Célunk lelki, szellemi: Krisztussal tölteni az örökkévalóságot. Elrejtőzve Isten kegyelmében, mondjátok meg, mi bajunk eshet?! Senki sem ragadhat ki az Ő kezéből, hiszen minket már elpecsételt magának, amikor körülmetélte a szívünket! Csak a saját hűtlenségünk következtében kerülhetünk Krisztuson kívülre. Őrizzen ettől az Isten! Fáklyaként kell világítanunk a sötétben! Azok vannak nagy veszélyben, akiknek nem lett beírva szívük hústábláira Isten élő törvénye. Őket alattomosan beszippanthatja az előzőekben megemlített, mindenkit befogadó világvallás.

 

Pusztul bolygónk, hisztérikus tömegek az utcán, és nem kell mindenben az ördögöt látni? De hát ő a legnagyobb játékos! Ő e világ fejedelme – persze csak a megszabott ideig. A kormányok többnyire beavatottak. A felelős (?!) vezetők eljátsszák a rájuk szabott szerepeket. „Színház az egész világ” – írta Shakespeare, én inkább úgy fogalmaznék, hogy kész cirkusz… Higgyétek el, jobb már sose lesz! Egyedüli menekülőút: Jézus Krisztus!

A tüntetések és demonstrációk is a kormányok malmára hajtják a vizet, mert a kiprovokált indulatok, lázadások ellen még keményebb szankciókat alkalmazhatnak megfélemlítésként. Figyelnünk kell! Legyünk józanok! Az idők jelei szinte kiabálnak. Vigyázni kell, mert „az igaz is alig tartatik meg”. Imádkozni pedig buzgón és szüntelen, nem megrestülni, mert erőnk utánpótlása felülről érkezik.

Nem állítom, hogy a vakcina a fenevad bélyege, hiszen még azt sem tudjuk, kicsoda ő. De erősen gondolkodóba ejt… A virológusok és más szaktekintélyek aggodalmának helyt adok, az oltás - titkolt - funkcióját, összetételét és riasztó mellékhatásait tekintve. Egyértelmű, hogy az Antikrisztus ránk erőltetett diktatúrújának az előszobája, amit látunk. Ne hajtsuk fejünket idegen igába, ne emberekben bízzunk! Jézus hamar visszajön. „A Bíró az ajtó előtt áll.” Hiszem, hogy kap Istentől értelmet és bölcsességet, aki kér. Ne féljetek!

 

2020. december 17.                                                Guti Tünde
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Életjelek
« Válasz #833 Dátum: 2020 December 24, 18:45:00 »
Hirdetek nektek nagy örömet!

Az én Krisztusom az a Jézus, aki szűztől született Betlehemben. Azért hagyta ott mennyei dicsőségét, hogy Isten bárányaként engesztelést szerezzen a kereszten kifolyt vérével, és megváltást hozzon e világnak. Isten Fia Jézus, aki a testté lett IGE, az élő törvény, az Örökkévaló testben megjelent akarata, az örök és változhatatlan IGAZSÁG, ami/aki szabaddá tesz.
Az én Krisztusom az Isten dicsőségét magán hordozó IGE, az Élet forrása, telve kegyelemmel és igazsággal, aki bár jászolban feküdt, mert alázatosan, Emberfiaként érkezett közénk, de nem egy gyenge, nőies, érzelgős kis Jézuska, hanem a királyok Királya és az uraknak Ura.
Az én Krisztusom nem kérte, hogy emlékezzenek meg a születéséről, de azt megparancsolta, hogy ha követni akarjuk Őt, akkor vegyük fel naponta a keresztet, meghalva régi énünknek, máskülönben értelmetlen krisztusinak, azaz keresztyénnek hívni magunkat.
Az én Krisztusom mindazok Krisztusa, akik szenvedélyesen szeretik és félik az egyedüli Istent, Aki elküldte kegyelmét Jézusban, hogy kibékítse magával a Hozzá visszatérő embereket, és megtanítson tisztán és szentül, szeretetből fakadó engedelmességben élni.
„Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, A mely arra tanít minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: Várva ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusnak dicsősége megjelenését;”
Titusz 2:11-13.

Ő a mi békességünk.

2020. december 24.                                             Guti Tünde
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Életjelek
« Válasz #834 Dátum: 2020 December 29, 20:32:28 »
Emberfia

 

Csodálatos, hogy Jézus emberként érkezett e földre, fel kellett cseperednie, éhes és szomjas volt, fázott, olykor fáradt és szomorú volt, Emberfiaként szolgált népe között! Azonban legalább ilyen fontos, hogy „az Ige testté lett”! Mert amennyire hangsúlyozzuk az emberként születést, még inkább meg kell emlékeznünk Isten akaratának a testet öltéséről. Ami nem más, mint az Ésaiás 42-ben olvasható messiási prófécia:

„Íme az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek… a törvényt igazán jelenti meg.” Később pedig még egyszer megerősíti:

 „Az Úr igazságáért akarta, hogy a törvényt naggyá teszi és dicsőségessé.”

Jézus emberként azt is bemutatta, hogyan lehet Lelkével betöltve Isten dicsőségére élni testben, amennyiben valaki az Úr törvényét, Igéjét szívébe fogadva dicsőíti meg gondolkodásmódjában és életvitelében. Jézus MINDENBEN példát hagyott nekünk, követőinek. Győzelmet a bűn felett.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy bár a Mester nem kerülte el a bűnösöket, sőt együtt evett velük, miközben az Atyához terelte vissza őket, tanítványainak egyértelműen tudtára adta, hogy aki Vele akar járni sorsközösséget vállalva, azokra veszélyes dolgok is következnek:

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre, nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a lány és az ő anyja, a meny és az ő anyósa között. És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.”

Máté 10:34-36.

 

Ezek a kiábrándító bejelentések is a BÉKESSÉG FEJEDELMÉTŐL származnak.

 

2020. december 28.                                            Guti Tünde
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Életjelek
« Válasz #835 Dátum: 2020 December 30, 12:35:06 »
                           Emberfia – II.

 

Háborog a lelkem! De ez nem indulat vagy harag! Nem kárhoztatás, düh vagy neheztelés! Hanem megdöbbenésem hullámai. Az Úrért és Igéjéért fellobbant féltékenységem lángjai.

Kedves vendégekkel beszélgettünk ma délután. Ki-ki elmondta, hogyan járta végig a lelki "hadak útját". A végén jött a hideg zuhany. Ők már nem hisznek a Bibliában, sem az örök kárhozatban, Jézust alig említik (inkább azt, hogy istenek vagyunk), univerzalisták lettek, szoros közelségben a buddhizmussal és a New Age tanításaival.

Annyira fáj a szívem értük!

Hogyan lehet ekkorát tévedni olyan embereknek, akik megismerték az Igét?! Mekkora felelősség van a pásztorokon, tanítókon, akik botránkozásokat okoznak, és a nyáj szerteszét kóborol!

Mekkora felelősség van mindnyájunkon, hogy az Igazságot befogadjuk, és ne a fájdalmaink, megbotránkozásaink vezéreljenek, hanem Isten Szent Lelke!

Az Úr legyen irgalmas mindenkihez! A Bíró az ajtó előtt áll. Az Emberfia amikor visszajön, vajon talál-e hitet e földön?

…………………………………………………………………………………………………

 

Szívfájdalmamat és aggályaimat imádságos lélekkel mederbe tereltem ma reggel.

Ismerőseinkre visszatérve, akik Jézusról ugyan még beszélnek, de inkább azt hangsúlyozzák, hogy mindannyian EGYEK VAGYUNK ISTENNEL, úgymond „istenek vagyunk” (a zsoltáros szavait egyébként Jézus is idézi), és hogy jézusi emberré kell válni stb. stb…

De mindez semmit nem ér Krisztus nélkül, hiszen Ő maga az Ige! Említett vendégeink bevallották, hogy már régóta nem olvassák a Bibliát (nem is hisznek benne, mert emberek kanonizálták és manipulálták – ez utóbbi megjegyzéssel egyetértek), sőt még régebb óta, az Ószövetséget szinte egyáltalán. Pedig az Újszövetség értelmezhetetlen az Ószövetség nélkül. Pál szerint:

„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.”

II. Tim. 3:16-17.

Ez igaz és ámen! Jézus pedig kijelentette, hogy a törvényből egyetlen pontocska sem tűnik el. Mint ahogy az Ő beszédei sem múlnak el soha. (De ugye tudjuk, hogy Jézus szavai az Atya szavai, melyek örökkévalók.) Az apostolok rengeteget idéznek a törvényből és a prófétáktól, magyarázva, alátámasztva az evangélium lényegét.

Helyes istenismeret nélkül eltévedünk!

 

Miként történhet meg pünkösdi és HIT-es múlt, a Biblia kb 10-15-szöri elolvasása, vagy hosszú fejezetek kívülről megtanulása után, hogy valaki inkább hisz a halálközeli élmények átélőinek, a mindent magába olvasztó fénynek (ezzel tulajdonképpen a New Age tanainak), ami csordultig tölti szeretettel (!?!), mintsem Krisztusnak, aki a testté lett IGE?!

Véleményem szerint úgy, hogy nem fogadta be szívébe az IGAZSÁGOT. Nem ítélkezem, csak gondolkodom.

Rengeteg ember keresi Istent, de nagyon kevesen lépnek be azon az AJTÓN (szoros kapun), ami kizárólagosan visz az Atyához. Ez pedig az a keskeny út, amelyet Jézus szerint kevesen találnak meg. Van, akinek fontosabb a világ, a siker, az élvezetek vagy a pénz, de van, aki beéri érzelgős megtapasztalásokkal, tűzben égő bensővel (milyen tűz?!?), pedig az embert még a szíve is becsapja.

 

„Van olyan út, amely helyesnek látszik, végül mégis a halálba vezet.” Példabeszédek 16:25.

 

Teáznék-e egy buddhistával? Ha leülnék vele, az nem jelentené azt, hogy azonosulok a nézeteivel. Hitvallásom szerint Jézus Krisztus nem egy a sok megváltócska közül, hanem az EGYEDÜLI SZABADÍTÓ, aki több, mint megszámlálhatatlan fényévvel magasodik Buddha, Krisna, Allah és a többi önjelölt fölé.

Jézus Krisztus Istennek testet öltött Igéje, a világ Világossága, akinek fényében lehull minden képmutató vagy akár jóhiszemű vallásos álarc, elporladnak a manifesztációk. Pőrén áll meg előtte az ember.

Isten kegyelme leírhatatlan, irgalma érthetetlen, szeretete megmérhetetlen. Igazságos ítélete pedig megfellebbezhetetlen.

Szeretnünk kell embertársainkat, de testvérként keblünkre ölelni csak azt tudjuk őszintén, igazán, akivel Krisztus követésében ugyanazon az egyetlen úton járunk. A Jézus főpapi imájában megemlített egység kizárólag Őbenne jöhet létre, Igéje által, szentséges Lelke közösségében.

 

Az Ige nélküli, úgynevezett Istenre találás nagyon veszélyes, mert rengeteg pogány vallás hirdet egy teremtőt, de az egy igaz élő Istenhez csakis Jézus Krisztus az ÚT. Őt kihagyva, az Ő kizárólagosságát megkerülve, kihagyva vagy elutasítva az Antikrisztus szellemébe kerül a tudatlan vagy épp lázadó istenkereső.

 

„Fiacskáim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, eljön, így most sok antikrisztus támadt, ahonnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók, mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna, de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók.” I. János 2:18-19.

 

2020. december 30.                                  Guti Tünde
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Életjelek
« Válasz #836 Dátum: 2021 Január 23, 14:18:45 »
A gondok, bajok végig kísérhetnek ezen a földön, de…

Meggyőződésem, hogy az élet gondjai nem csupán a „Mit együnk, mit igyunk, mivel ruházkodjunk?” kérdésekkel terhelődnek ránk. Nyomasztanak az egyre kaotikusabb körülmények, a sötéten felsejlő jövő, és próbálnak megfojtani a felénk özönlő hírek is. Ahogy a vízben fuldoklók ösztönösen csapkodnak a kezeikkel, és minden erejükkel igyekeznek a felszínen maradni, úgy olykor mi is.
Amikor érezzük, hogy már-már elnyel az élet tengere, félő, hogy elborítanak a hullámok, és a gigantikus hazugságáradatban megerjedt testvéri vitáktól megcsömörlötten magányra vágyunk, önkéntelenül kapkodunk tiszta, friss oxigén után, felzavarva ezzel a szinte már globális posványt.
Ilyenkor, ezt látva csak úgy dagad a vitatkozni vágyók rongyos vitorlája!

Létszükséglet, hogy rendszeresen bezárkózzunk „belső, titkos szobánkba” az Atyával való elmélyült közösségre! Nyugalmat ad!
Létszükséglet, hogy időnként kilépjünk a világ médiaháborús zónájából, és imádságban rendezzük gondolatainkat, ha lehet, kint a természetben! Békességet nyerünk!
Létszükséglet, hogy feltöltekezzünk megbocsátó szeretettel, színtiszta igazsággal és eltökélt hittel! „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” – mondja Jézus.
Nem adhatjuk meg magunkat a félelemnek!
Könnyen lehet, hogy nemsokára a kirekesztettek között leszünk. Plasztik kártyákkal (vagy sárga csillaggal) csak az emberektől és a társadalmi élettől választhatnak el. Jézus Krisztus szerelmétől soha! Lehetünk számkivetettek ezen a pusztulásba süllyedő világon, de mennyei Atyánk házában sok lakóhely van azok számára, akiket az Ige, más néven az Igazság jegyzett el magának.

2021. január 23.                                                Guti Tünde
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Életjelek
« Válasz #837 Dátum: 2021 Január 28, 13:27:11 »
                                   A maradék útja

Kedves zsoltárom egyik mondatán tűnődtem ma:

„… az igazság útján vezet engem az Ő nevéért.” Zsoltárok 23:3. Nem az én felmagasztalásomra, hanem az Ő nevéért. Nem azért, hogy dicsekedjem hitem nagyságával, hanem az Ő nevéért. Nem az én bölcsességem, hanem az Ő jóindulata, hogy az útra terelt, amint megtart, az Ő nevéért.
Mi is az igazság útja? Jézust azt mondta követőinek, hogy „Én vagyok az út.” János 14:6. De amivel folytatta, magyarázat a kérdésre. Ő az igazság is, sőt az élet, ahova ez az út elvezet. Nincs más út, nincs más lehetőség az Istennel való kibékülésre, vagyis bűneink következtében ránk váró kárhozattól való megmenekülésre. Nincsenek kiskapuk sem.

„Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, mely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” Máté 7:14.
A szoros kapu soha nem lesz tágasabb, s ha lelépünk az igen-igen keskeny útról, mindig ugyanolyan szűk és szoros a visszatérés kizárólagos helye is. Jézusnál nincs kompromisszum. S ez az Ő csodálatos kegyelme. Mert ha engedne más ajtón belépni és más ösvényen járni, az soha nem vezetne el az Atyához. Becsapottak lennénk, mint ahogy becsapottak és eltévelyítettek mindazok, akik „más Jézust” és idegen evangéliumot hallgatnak, hirdetnek.

Nézzük meg, milyen is az az út, amelyről Jézus beszélt!
„És lesz ott ösvény és út, és szentség útjának hívatik: tisztátalan nem megy át rajta, hisz csak az övék az, ki ez úton jár, még a bolond se téved el.” Ésaiás 35:8.
Miért nem járhatnak rajta a tisztátalanok? Mert nem akarnak megtérni, túl kellemetlen számukra a megszentelődés, nincs kedvük felvenni Krisztus keresztjét, megelégednek egy könnyedebb, úgynevezett „keresztyén” élettel, ami nem kíván odaszánást. Nem feltétele az óember halála és az Igazság szeretete. S bármily tragikus, közönyösségükkel, világias gondolkodásukkal maguk pecsételik meg sorsukat a további tévelygésre. Így írja Pál:
„…mivel nem fogadták be az igazság szeretetét az ő üdvösségükre. És azért bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak.” II. Thess. 2:10-11.

Isten legyen irgalmas hozzájuk! Nekünk pedig felelősségünk, feladatunk az Igazság hirdetése és cselekedeteinkkel való „hitelesítése”. Nem mintha különbek vagy jobbak lennénk. Nem a mi érdemünk, mert az Úr volt, aki nagy irgalmából magához vont. Lelkével vezet a megszentelődés útján, de ezt a maradék nyájat is megpróbálja, hogy minden testi, minden salak kiégjen belőlünk.

„És lesz az egész földön, így szól az Úr: a két rész kivágattatik azon és meghal, de a harmadik megmarad rajta. És beviszem a harmadrészt a tűzbe, és megtisztítom őket, amint tisztítják az ezüstöt és megpróbálom őket, amint próbálják az aranyat, ő segítségül hívja az én nevemet és én felelni fogok néki, ezt mondom: Népem ő! ő pedig ezt mondja: Az Úr az én Istenem!” Zakariás 13:8-9.
Ne féljünk a próbáktól! Isten hűséges, legyünk mi is azok! Ki a „maradék”? Akik az Illés próféta idején Jézabel és Akháb elől elrejtőzött, kizárólag az Örökkévalót szolgáló izraeli emberekhez hasonlóan, ma sem hajtanak térdet a Baálnak. Semmiféle politikai, ideológiai, erkölcsi vagy társadalmi manipulációnak, kényszernek. Ők a hűségesek. Még ha elvesztenek is barátokat, földi javakat, közéjük tartozni jobb, mint e mulandó élet. Mindent megér!

2021. január 27.                                        Guti Tünde
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Életjelek
« Válasz #838 Dátum: 2021 Február 25, 17:02:54 »
Bűnösök közül az első…

 

Néha eltöprengek azon, mennyire nem érdemlem meg az Úr kegyelmét. Fiatal hívőként nem értettem, hogyan írhatta azt Pál, hogy ő a bűnösök között az első. Bármily hihetetlen, én nem tudtam ezt elmondani magamról.

Ahogy növekszem hitben és közeledek hitem céljához, egyre jobban megalázom magam, így kezdem megérteni Pált. Nem mutogathatok senkire. Nem szabhatom magamat másokhoz. A legbűnösebb vagyok, mert annyi mindent tett értem Isten, és nagyon sokáig nem úgy értékeltem, ahogy kellett volna. Fontos voltam magamnak, és ezt még csak észre sem vettem…

De már nem. Senki lettem önmagam előtt, és ez így jó. Csak Jézus véleménye számít.

Felismertem, hogy akinek sokat adott Isten, attól többet vár. Ennek fényében mennyi mulasztás terhel! Engem ne dicsérjen senki, mert tudom, hogy sok dolgot elszalasztottam, megszomorítva Uramat. Egyetlen, mély, igazi vágyam, hogy Krisztusban maradjak hűségesen, Igazságban járva, és a világra szakadó pusztulás ellenére maradéktalanul betöltsem küldetésemet az Ő akarata szerint.

 

 

2021. február 4.                                         Guti Tünde
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Életjelek
« Válasz #839 Dátum: 2021 Március 01, 14:32:33 »
              "Eredj a hangyához, te rest" - avagy egy mese tanulságai

 

Ki ne ismerné A tücsök és a hangya című mesét? Nem tudom, hogyan és miért, napi tevékenységeim során eszembe jutott ma ez a kedves kis történet, majd rögtön utána, napjainkra vonatkozó aktualizált tanulsága is megvilágosodott előttem. Kétféle életmód, kétféle sors, bár a lehetőségek egyformán adottak voltak mindkét szereplőnek.

A mindig jókedvű, folyton zenélő tücsök azt a csoportot példázza számomra, akik a pozitív gondolkodás hívei: énekelve, dalolva szép az élet, sose legyünk negatívak! Isten kegyelme végtelen, Ő maga a szeretet, nem fontos a Bibliát bújni, mert úgyis az a lényeg, amit a szívünkben érzünk, örüljünk és vigadjunk!

A tapasztalt, bölcs hangya pedig az értelmesek csoportját mutatja be, akikről azt olvashatjuk a Dániel 12:3-ban, hogy „…az értelmesek fénylenek, mint az égnek fényessége…”

Ahogy a hangya szorgalmasan gyűjtögetett, felkészült egy még nem látható, de bizonnyal bekövetkező, kellemetlenül sanyarú időszakra, kiváló tanulságul szolgál nekünk, akik vágyakozva kutatjuk az Írásokat, elraktározzuk Isten szavait a szívünkben és az elménkben, begyűjtve lelkünk tárházába az élet kenyerét, a mennyei mannát.

A könnyelmű tücsök eltékozolta az időt. Nem törődött semmivel, pedig látta, mit csinál a hangya. Nem foglalkoztatta a jövő, élvezte a napsütést, nem dolgozott, nem raktározott, csak hegedült, hegedült… mindig most akarta jól érezni magát. A szorgalmas hangya ismerte az évszakok jeleit, tudta, hogy elengedhetetlen feladatai vannak, melyeket el kell végeznie a saját érdekében.

"Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket" - figyelmeztet Jézus a János 12:35-ben.

A nyárra pedig ősz, majd hideg tél érkezik, mint a tanmesében. A békés évtizedek után beállnak a nehéz napok, a nyomorúságos órák. Olvastuk-e eleget Isten Igéjét? Elraktároztuk-e szívünk hústábláira Jézus figyelmeztetéseit, tanításait, hogy legyen hitünk, bőséges táplálékunk, bátorításunk, vigasztalásunk, a megpróbáltatásokban?

 

„Íme, napok jönnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre, nem kenyér után való éhsége, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után. És vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg.”

Ámós 7:11-12.


 

2021. március 1.                                             Guti Tünde
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.