Sándor írta: Sokan nem vallják, mégis reformátusnak mondják magukat, konfirmálnak is, pedig egészen máshogy gondolják az egészet.
Nagy alázattal és szeretettel írom a soraimat: Én sokkal boldogabb lennék, ha nem erről szólna a hívő életünk. Én Pálé, én Apolosé, én...én... én. Én zsidó, én görög... Számomra ez amolyan elszigetelés a kereszténységtől, testvérektől. Egyáltalán nem számít, hogy én katolikus, te református, a másik baptisat a harmadik kisegyház tagja, hiszen nem az egyházunkba merítkeztünk be, hanem Krisztus Testébe. Isten sem így tart számon minket. Soha nem kérdezem meg milyen a vallásod? senkitől. Számomra az az egetrengetően fontos, hogy Jézusé a szíve vagy sem. Hiszem, hogy ezzel sok testvérem így van, bármelyik egyháztagja is legyen, attól még senki nem üdvözült. Természetesen senki hitelvét, hittagságát nem akarom sérteni, ez csak az én szívem állapota és véleménye, amivel senkinek nem kötelező egyetértenie. Kinek mi a hitelve? Mit írunk le? Abból nem igen biztos, hogy sokminden kiderülhet. Én írhatok bármit hitelvnek, ha közben meg... Számomra az a mérvadó, amikor bemegyek egy gyülekezetbe és látom milyen munka folyik Jézussal. Ott van-e a Szent Szellem? Abból aztán leszűrhető mégha csak 10 -en is vannak, hogy áldásos-e. Soha nem a számok a fontosak, hanem Isten jelenléte. Lehet, hogy éppen arra a pásztorra az Úr, csupán csak annyi bárányt bíz. Aki a kicsiben hű.... Lehet, hogy éppen abban a városban csupán csak annyi népe van. Van aki abból ítéli meg a nyáj állapotát, hogy hányan vannak a gyüliben. Hát elég csecsemőségre utaló dolog. Én voltamolyan gyüliben meghívott szolgáló, ahol alig voltak, de olyan erővel, szeretettel volt jelen az Úr, hogy alig akartam haza menni. Hát számomra ez a mérvadó és nem más.