Szerző Téma: Olvasni jó  (Megtekintve 40991 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Olvasni jó
« Dátum: 2010 November 06, 20:22:10 »
Olyan klaszikus könyvek online verziojót teszem fel ide amit szeretek és a fórumban is bele fér!
Elsőkét Madach Imre : Az ember tragédiját tesze ide!
Természetesen a saját kis koentemel!
Remélem tetszeni fog!
 :igen:
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #1 Dátum: 2010 November 06, 20:23:21 »
MADÁCH IMRE

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA

 

ELSŐ SZÍN

(A mennyekben. Az Úr dicstől környezetten trónján. Angyalok serege térden. A négy főangyal a trón mellett áll. Nagy fényesség.)
 

ANGYALOK KARA
Dicsőség a magasban Istenünknek,
Dicsérje őt a föld és a nagy ég,
Ki egy szavával híva létre mindent,
S pillantásától függ ismét a vég.
Ő az erő, tudás, gyönyör egésze,
Részünk csak az árny, mellyet ránk vetett,
Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy
Fényében illy osztályrészt engedett.
Megtestesült az örökös nagy eszme,
Im, a teremtés béfejezve már,
S az Úr mindentől, mit lehelni enged,
Méltó adót szent zsámolyára vár.

AZ ÚR
Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.
Fel hát, világim véd-nemtői, fel,
Kezdjétek végtelen pályátokat.
Gyönyörködjem még egyszer bennetek,
Amint elzúgtok lábaim alatt.

(A csillagok védszellemei különböző nagyságú, színű, egyes, kettes csillaggömböket, üstökösöket és ködcsillagokat görgetve rohannak el a trón előtt. Szférák zenéje halkan.)

ANGYALOK KARA
Milyen büszke láng-golyó jő
Önfényében elbízottan,
S egy szerény csillagcsoportnak
Épp ő szolgál öntudatlan. -
Pislog e parányi csillag,
Azt hinnéd, egy gyönge lámpa,
S mégis millió teremtés
Mérhetetlen nagy világa. -
Két golyó küzd egymás ellen
Összehullni, szétsietni:
S e küzdés a nagyszerű fék,
Pályáján továbbvezetni. -
Mennydörögve zúg amaz le,
Távulnan rettegve nézed:
S kebelében milljó lény lel
Boldogságot, enyhe béket. -
Mily szerény ott - egykor majdan
Csillaga a szerelemnek,
Óvja őt meg ápoló kéz,
Vígaszúl a földi nemnek. -
Ott születendő világok,
Itt enyészők koporsója:
Intő szózat a hiúnak,
Csüggedőnek biztatója. -
Rendzavarva jő amott az
Üstökös rettentő képe:
S ím, az Úr szavát meghallva,
Rend lesz útja ferdesége. -
Jössz te, kedves ifju szellem,
Változó világgömböddel,
Aki gyászt és fénypalástot,
Zöld s fehér mezt váltogatsz fel.
A nagy ég áldása rajtad!
Csak előre csüggedetlen;
Kis határodon nagy eszmék
Fognak lenni küzdelemben.
S bár a szép s rút, a mosoly s könny,
Mint tavasz s tél, kört vesz rajta,
Fénye, árnya lészen együtt:
Az Úr kedve és haragja.
(A csillagok védszellemei elvonultak.)

GÁBOR FŐANGYAL
Ki a végetlen űrt kimérted,
Anyagot alkotván beléje,
Mely a nagyságot s messzeséget
Egyetlen szódra hozta létre:
Hozsána néked, Eszme! (Leborul.)

MIHÁLY FŐANGYAL
Ki az örökké változandót,
S a változatlant egyesíted,
Végetlent és időt alkotva,
Egyéneket és nemzedéket:
Hozsána néked, Erő! (Leborul.)

RÁFAEL FŐANGYAL
Ki boldogságot árjadoztatsz,
A testet öntudatra hozva,
És bölcseséged részesévé
Egész világot felavatva:
Hozsána néked, Jóság! (Leborul.)
(Szünet)

AZ ÚR
S te, Lúcifer, hallgatsz, önhitten állsz,
Dicséretemre nem találsz-e szót,
Vagy nem tetszik tán, amit alkoték?

LUCIFER
S mi tessék rajta? Hogy nehány anyag
Más-más tulajdonokkal felruházva,
Miket előbb, hogysem nyilatkozának,
Nem is sejtettél bennök, úgy lehet,
Vagy, ha igen, másítni nincs erőd,
Nehány golyóba összevissza gyúrva,
Most vonzza, űzi és taszítja egymást,
Nehány féregben öntudatra kél,
Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,
És megmarad a semleges salak. -
Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi. -
Te nagy konyhádba helyzéd embered,
S elnézed néki, hogy kontárkodik,
Kotyvaszt, s magát Istennek képzeli.
De hogyha elfecsérli s rontja majd
A főztet, akkor gyúlsz késő haragra.
Pedig mit vársz mást egy műkedvelőtől? -
Aztán mivégre az egész teremtés?
Dicsőségedre írtál költeményt,
Beléhelyezted egy rossz gépezetbe,
És meg nem únod véges végtelen,
Hogy az a nóta mindig úgy megyen.
Méltó-e illyen aggastyánhoz e
Játék, melyen csak gyermekszív hevülhet?
Hol sárba gyúrt kis szikra mímeli
Urát, de torzalak csak, képe nem;
Végzet, szabadság egymást üldözi,
S hiányzik az összhangzó értelem. -

AZ ÚR
Csak hódolat illet meg, nem birálat.

LUCIFER
Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
(Az angyalokra mutatva)
Dicsér eléggé e hitvány sereg,
És illik is, hogy ők dicsérjenek.
Te szülted őket, mint árnyát a fény,
De mindöröktől fogva élek én.

AZ ÚR
Hah, szemtelen! nem szült-e az anyag,
Hol volt köröd, hol volt erőd előbb?

LUCIFER
Ezt tőled én is szintúgy kérdhetem.

AZ ÚR
Én végtelen időtől tervezem,
S már bennem élt, mi mostan létesült.

LUCIFER
S nem érzéd-é eszméid közt az űrt,
Mely minden létnek gátjaul vala
S teremtni kényszerültél általa?
Lucifer volt e gátnak a neve,
Ki a tagadás ősi szelleme. -
Győztél felettem, mert az végzetem,
Hogy harcaimban bukjam szüntelen,
De új erővel felkeljek megint.
Te anyagot szültél, én tért nyerék,
Az élet mellett ott van a halál,
A boldogságnál a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és remény. -
Ott állok, látod, hol te, mindenütt,
S ki így ösmérlek, még hódoljak-e?

AZ ÚR
Hah, pártos szellem! el előlem, el,
Megsemmíthetnélek, de nem teszem,
Száműzve minden szellemkapcsolatból
Küzdj a salak közt, gyűlölt, ídegen.
S rideg magányod fájó érzetében
Gyötörjön a végetlen gondolat:
Hogy hasztalan rázod porláncodat,
Csatád hiú, az Úrnak ellenében.

LUCIFER
Nem úgy, ily könnyen nem löksz el magadtól,
Mint hitvány eszközt, mely felesleges lett. -
Együtt teremténk: osztályrészemet
Követelem.

AZ ÚR (gúnnyal)
Legyen, amint kivánod.
Tekints a földre, Éden fái közt
E két sudar fát a kellő középen
Megátkozom, aztán tiéd legyen.

LUCIFER
Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni. (Indul.)

ANGYALOK KARA
El Isten színétől, megátkozott,
Hozsán' az Úrnak, ki törvényt hozott. -
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #2 Dátum: 2010 November 06, 20:29:04 »
Engem itt az Úr és Lucifer párbeszéde fogott meg!
A gonosz igazi arca!
Cinkus, a végtelenségig.
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #3 Dátum: 2010 November 08, 12:32:39 »
MÁSODIK SZÍN

(A paradicsomban. Középen a tudás és az örökélet fái. Ádám és Éva jőnek, különféle állatok szelíd bizalommal környezik őket. Az ég nyílt kapuján dics [glória] sugárzik elő, s angyali karok halk harmóniája hallik. Verőfényes nap.)
 

ÉVA
Ah, élni, élni: melly édes, mi szép!

ÁDÁM
És úrnak lenni mindenek felett.

ÉVA
Érezni, hogy gondoskodnak felőlünk,
És mindezért csupán hálát rebegnünk
Ahhoz, ki nyújtja mind e kéjeket.

ÁDÁM
A függés, látom, életelv neked. -
Szomjúzom, Éva, nézd, mi csábosan
Néz e gyümölcs ránk.

ÉVA
                  Majd szakítok egyet.

AZ ÚR SZAVA
Megállj, megállj, egész földet neked
Adám, csak e két fát kerüld, kerüld,
Más szellem óvja csábgyümölcseit,
S halállal hal meg, aki élvezi. -
Amott piroslik a szőlőgerezd,
Ott enyhe árnyék kínál nyúgalommal,
Ragyogó délnek tikkasztó hevében.

ÁDÁM
Csodás parancs, de úgy látszik, komoly.

ÉVA
Mért szebb e két fa, mint más; vagy miért
Épp ez tilalmas?

ÁDÁM
         Hát mért kék az ég,
Miért zöld a liget - elég, hogy úgy van. -
Kövessük a szót, jőj utánam, Éva.
(Letelepednek egy lugosban.)

ÉVA
Hajolj keblemre, én meg majd legyezlek.
(Nagy szélroham, Lucifer a lombok között megjelenik.)

ÁDÁM
Hah, nő! mi ez, nem hallék még hasonlót.
Miként ha ellenséges idegen
Erő tört volna rajtunk.

ÉVA
                     Reszketek.
Az égi zengzet is elhallgatott.

ÁDÁM
Itt kebleden, úgy tetszik, hallom azt még.

ÉVA
Én meg, ha ott fenn a dics elborul,
Itt lenn találom azt szemedben, Ádám.
Hol is lelhetném másutt kívüled,
Kit létre is csak hő vágyad hozott,
Mint - fényárjában a fejdelmi nap -
A mindenségben árván hogy ne álljon -
A víz szinére festi önmagát
S enyelg vele, örül, hogy társa van,
Nagylelküen felejtvén, hogy csupán
Saját tüzének halvány mása az,
Mely véle együtt semmivé borulna.

ÁDÁM
Ne szólj igy, Éva, meg ne szégyeníts.
Mi a hang, hogy ha nincs, ki értené?
Mi a sugár, ha szín nem fogja fel?
Mi volnék én, ha mint visszhang- s virágban,
Benned szebb létre nem feselne létem,
Melyben saját magam szerethetem?

LUCIFER
E lágy enyelgést mért is hallgatom? -
Elfordulok, másképp oly szégyen ér még,
Hogy a hideg számító értelem
Megírigylendi a gyermekkedélyt.
(Egy madárka énekelni kezd egy közel ágon.)

ÉVA
Hallgasd csak, Ádám, óh, mondd, érted-é
E kis bohó szerelmes énekét?

ÁDÁM
Én a patak zugását hallgatám,
És azt találom, szintén így dalolt.

ÉVA
Minő csodás összhang ez, kedvesem,
E sokszerű szó és egy értelem. -

LUCIFER
Mit késem ennyit? fel munkára, fel,
Megesküvém vesztökre, veszniök kell.
S kétkedve állok mégis újra meg,
Nem küzdök-é hiába a tudás,
A nagyravágyás csábos fegyverével
Őellenek, kik közt, mint menhely áll,
Mely lankadástól óvja szívöket,
Emelve a bukót: az érzelem.
De mit töprengek. Az nyer, aki mer.
(Új szélroham. Lucifer a megrettenő emberpár előtt megjelenik. A dics elborul. Lucifer kacag.)
Mit álmélkodtok? - (Évához, ki futásnak indul.)
Óh, megállj, kecses hölgy!
Engedd egy percre, hogy csodáljalak.
(Éva megáll s lassanként felbátorodik.)
(félre) E mintakép milljószor újuland meg.
(fent) Ádám, te félsz?

ÁDÁM
               Tőled, hitvány alak?

LUCIFER
(félre) Ez is jó ős a büszke férfinemnek.
(fent) Üdvöz légy, szellem-testvér!

ÁDÁM
                     Mondd, ki vagy?
Alulról jössz-e hozzánk, vagy felülről?

LUCIFER
Amint tetszik, nálunk ez egyre megy.

ÁDÁM
Nem tudtam, hogy van ember még kivűlünk.

LUCIFER
Hohó! nagyon sok van még, mit te nem tudsz,
S nem is fogsz tudni. Vagy a jámbor agg
Azért teremtett volna-é porondból,
Hogy a világot ossza meg veled?
Te őt dicséred, ő téged kitart,
Megmondja, végy ebből és félj amattól,
Óv és vezet, mint gyapjas állatot;
Hogy eszmélj, szükséged nem is lehet.

ÁDÁM
Hogy eszméljek? - S nem eszmélnék-e hát:
Nem érzem-é az áldó napsugárt,
A létezésnek édes örömét
És Istenemnek végtelen kegyét,
Ki engemet tőn e föld istenévé?

LUCIFER
Ezt tartja tán az a kis féreg is,
Mely a gyümölcsöt eszi el előled,
Meg a sas, melly a kis madárra csap.
Avagy mi tesz nemesbbé tégedet?
Egy szikra az, mely bennetek dereng,
Egy végtelen erőnek mozzanása;
S mint a pataknak egyes habjai,
Egy percre felcsillogva visszahullnak
Közös medröknek szürke mélyibe. -
Igen, tán volna egy, a gondolat,
Mely öntudatlan szűdben dermedez,
Ez nagykorúvá tenne, önerődre
Bízván, hogy válassz jó és rossz között,
Hogy önmagad intézzed sorsodat,
S a gondviselettől felmentene.
De trágyaféregül tán jobb neked
Tenyészni kis körödnek lágy ölében,
S tudás nélkűl elfogyni életeddel. -
Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben;
Nemes, de terhes, önlábunkon állni. -

ÁDÁM
Nagy dolgokat mondsz, szédülök belé.

ÉVA
Én lelkesűlök, szép s új dolgokat mondsz.

LUCIFER
De a tudás nem volna még elég;
Hogy testesüljön nagyszerű müvekben,
A halhatatlanság is kellene.
Mit képes tenni az arasznyi lét?
E két fa rejti mind e birtokot,
S ettől tiltott el, aki alkotott.
Tudsz mint az Isten, azt ha élvezed,
Ettől örök ifjú marad kecsed.

ÉVA
Mégis kegyetlen a mi alkotónk!

ÁDÁM
De hátha megcsalsz? (A dics kissé kitisztul.)

ÉGI KAR
                Jaj neked, világ,
Az ős tagadás kisért.

AZ ÚR SZAVA
                Ember, vigyázz!

ÁDÁM
Mi hang ez ismét?

LUCIFER
               A szél gallyakat ráz.
Segítsetek
Ti elemek,
Az embert nektek
Szerezni meg. -
(Szélroham, a dics elborul.)
E két fa az enyém!

ÁDÁM
              Ki vagy tehát te?
Hisz ollyannak tűnsz fel, mint mí vagyunk.

LUCIFER
Nézd ott a sast, mely felhők közt kovályg,
Nézd e vakondot, földet túrva lenn,
Mindkettőt más-más láthatár övedzi.
A szellemország látköröd-kivül van,
És ember az, mi legmagasb neked.
Az ebnek is eb legfőbb ídeálja
S megtisztel, hogyha társaul fogad.
De éppen úgy, miként te őt lenézed,
És állsz felette végzete gyanánt,
Áldást vagy átkot szórva istenül rá,
Épp úgy tekintünk rátok mí alá,
A szellemország büszke részesi.

ÁDÁM
S azoknak volnál hát te egyike?

LUCIFER
Igen, erősek közt a leghatalmasb,
Ki ottan álltam az Úr trónja mellett,
S legszebb dicséből osztályom kijárt.

ÁDÁM
Mért nem maradtál hát a fényes égben,
E porvilágra mért jövél közénk?

LUCIFER
Megúntam ott a második helyet,
Az egyhangú, szabályos életet,
Éretlen gyermek-hangu égi kart,
Mely mindég dícsér, rossznak mit se tart.
Küzdést kivánok, diszharmóniát,
Mely új erőt szül, új világot ád,
Hol a lélek magában nagy lehet,
Hová, ki bátor, az velem jöhet.

ÁDÁM
Megmondta Isten, hogy büntetni fog,
Ha más utat választunk, mint kitűzött.

ÉVA
Miért büntetne? - Hisz, ha az utat
Kitűzte, mellyen hogy menjünk, kivánja,
Egyúttal ollyanná is alkotott,
Hogy vétkes hajlam másfelé ne vonjon.
Vagy mért állított mély örvény fölé,
Szédelgő fejjel, kárhozatra szánva. -
Ha meg a bűn szintén tervében áll,
Mint a vihar verőfényes napok közt,
Ki mondja azt vétkesbnek, mert zajong,
Mint ezt, mivel éltetve melegít?

LUCIFER
Lám, megjelent az első bölcselő!
Nagy sor jövend utánad, szép hugom,
Mely milljó úton ezt vitatja újra;
A tébolydába téved sok közűlök,
Sok visszaretten, révbe egy sem ér.
Hát hagyjatok fel az okoskodással,
Minden dolognak oly sok színe van,
Hogy aki mindazt végigészleli,
Kevesbet tud, mint első pillanatra,
S határozatra jőni rá nem ér.
A tett halála az okoskodás. -

ÉVA
Én hát szakítok egyet a gyümölcsből.

ÁDÁM
Megátkozá az Úr.
(Lucifer kacag.)
De csak szakíts.
Jőjön reánk, minek ránk jőni kell,
Legyünk tudók, mint Isten.
(A tudás almáját előbb Éva, aztán Ádám megízleli.)

ÉVA
         S e felett
Örökké ifjak. -

LUCIFER
         Erre, erre csak.
A halhatatlanságnak fája ez.
Siessetek hát!
(A másik fa felé vonja őket, egy Kerub lángoló karddal útjokat állja.)

KERUB
                       Félre, bűnösök.

AZ ÚR SZAVA
Ádám, Ádám! elhagytál engemet,
Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban.

ÉVA
Végünk van.

LUCIFER
                  Csüggedtek?

ÁDÁM
                     Korántse hidd.
Csak ébredésem borzongása ez. -
El innen, hölgyem, bárhová - el, el!
Idegen már s kietlen ez a hely.

ÉGI KAR
Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság - a föld elveszett. -
 
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #4 Dátum: 2010 November 08, 19:39:58 »
Hát jól bedölt az ember a kiértésnek!
Kedves és üres igérgetések és célba talál.
Ezt használja ki elenünk ma is a gonosz.
 :199:
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #5 Dátum: 2010 November 08, 20:10:43 »
Csak hallkan jegyzem meg, hogy kiváncsi vagyok a ti véleményetekre ezért teszem be ilyen lassan a mú szineit!
 :pirul:
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #6 Dátum: 2010 November 09, 18:38:11 »
Ime a harmadik szin!
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #7 Dátum: 2010 November 09, 18:39:37 »
HARMADIK SZÍN

(Pálmafás vidék a paradicsomon kívül. Kis durva fakaliba. Ádám cövekeket ver le kerítésül. Éva lugost alkot. Lucifer.)
 

ÁDÁM
Ez az enyém. A nagy világ helyett
E tér lesz otthonom. Birok vele,
Megvédem azt a kártevő vadaktól,
És kényszerítem nékem termeni.

ÉVA
Én meg lugost csinálok, éppen ollyat,
Mint az előbbi, s így körénk varázsolom
A vesztett Édent.

LUCIFER
Vajh, mi nagy szavat
Mondottatok ki. A család s tulajdon
Lesz a világnak kettes mozgatója,
Melytől minden kéj s kín születni fog.
És e két eszme nő majd szüntelen,
Amíg belőle hon lesz és ipar,
Szülője minden nagynak és nemesnek,
És felfalója önnön gyermekének.

ÁDÁM
Rejtélyeket beszélsz. Igérted a
Tudást, az ösztön kéjéről lemondtam
Érette, hogy, bár küzdve, nagy legyek.
S mi az eredmény.

LUCIFER
              Hát nem érzed-e?

ÁDÁM
Érzem, hogy Isten amint elhagyott,
Üres kézzel taszítván a magányba,
Elhagytam én is. Önmagam levék
Enistenemmé, és amit kivívok,
Méltán enyém. Erőm ez, s büszkeségem.

LUCIFER (félre)
Hiú báb, mostan fittyet hánysz az égnek,
Meglátjuk szíved, villámok ha égnek.

ÉVA
Nekem meg büszkeségem az csupán,
Hogy a világnak anyja én leszek.

LUCIFER (félre)
Dicső eszmény, mit e nő szíve hord,
Megörökítni a bűnös nyomort.

ÁDÁM
Mit is köszönjek néki? puszta létem?
Hisz ez a lét, ha érdemes leszen
Terhére, csak fáradságom gyümölcse.
A kéjet, amit egy ital viz ád,
Szomjam hevével kell kiérdemelnem,
A csók mézének ára ott vagyon -
Amely nyomán jár - a lehangolásban.
De hogyha a hálának csatja mind
Le is hullt rólam, bár szabad levék
Alkotni sorsom és újból lerontni,
Tapogatózva, amit tervezék -
Ahhoz segélyed sem kellett talán,
Megbírta volna azt saját erőm.
S te nem mentél meg a súlyos bilincstől,
Mellyel testem por földéhez csatol.
Érzem, bár nem tudom nevét, mi az,
Talán egy hajszál - annál szégyenebb, -
Mi korlátozza büszke lelkemet.
Nézd, ugranám, és testem visszahull,
Szemem, fülem lemond szolgálatáról,
Ha a távolnak kémlem titkait;
S ha képzetem magasb körökbe von,
Az éhség kényszerít, hunyászkodottan
Leszállni ismét a tiprott anyaghoz.

LUCIFER
Ezen kötél erősb, mint én vagyok.

ÁDÁM
Ah, úgy te gyönge szellem vagy igen,
Ha e láthatlan pókháló, e semmi,
Mit százezer lény észre sem veszen,
S hálója közt szabadság érzetével
Fickándozik, mit csak nehány kivált
Magasb szellem sejt, még dacol veled.

LUCIFER
S csakis ez az, mi velem bír dacolni,
Mert szellem, mint én. Vagy tán azt hiszed,
Hogy, mert elrejtve munkál s zajtalan,
Nem is erős? - Ne hidd, homályban ül,
Mi egy világot rendít és teremt,
Mert látásától megszédülne a fej.
Csak ember műve csillog és zörög,
Melynek határa egy arasznyi lét.

ÁDÁM
Hagyd megtekintnem hát e működést
- Egy percre csak, keblem, tudod, erős -,
Mely rám befolyhat, aki enmagamban
Olyan különvált és egész vagyok.

LUCIFER
,,Vagyok" - bolond szó. Voltál és leszesz.
Örök levés s enyészet minden élet.
De nézz körűl és láss szellem-szemekkel. -

ÁDÁM (Amit a következőkben mond, mind láthatóvá is lesz.)
Mi áradat buzog fel így körűlem
Magasba törve szakadatlanul
Hol kétfelé vál, s a földsarkokig
Vihar gyanánt rohan.

LUCIFER
                   Az a melegség,
Mely életet visz a jegek honába.

ÁDÁM
Hát e két lángfolyam, mely zúgva fut
Mellettem el, hogy félek, elsodor,
És mégis érzem éltető hatását:
Mi az, mi az? elkábulok belé.

LUCIFER
Ez a delej.

ÁDÁM
                 Alattam ing a föld.
Amit szilárdnak és alaktalannak
Tartottam eddig, forrongó anyag lőn,
Ellentállhatlan, melly alak után tör,
Életre küzd. Amarra mint jegec,
Emerre mint rügy. Óh, e zűr között
Hová lesz énem zárt egyénisége,
Mivé leszesz testem, melyben szilárd
Eszköz gyanánt oly dőrén megbizám
Nagy terveimben és nagy vágyaimban.
Te elkényeztetett gyermek, ki bajt
S gyönyört szerezsz számomra egyiránt,
Nehány marok porrá sülyedsz-e csak,
Míg többi lényed víz és tünde lég,
Mely még imént piroslott és örült,
S legott voltammal a felhőbe gőzölt.
Minden szavam, agyamban minden eszme
Lényemnek egy-egy részét költi el,
Elégek! - és a vészhozó tüzet
Talán rejtélyes szellem szítogatja,
Hogy melegedjék hamvadásomon. -
El e látással, mert megőrülök.
Ily harcban állni száz elem között
Az elhagyottság kínos érzetével,
Mi szörnyü, szörnyü! - Óh, miért lökém el
Magamtól azt a gondviseletet,
Mit ösztönöm sejtett, de nem becsült,
S tudásom óhajt - óh, de hasztalan.

ÉVA
Úgy-é, úgy-é, hasonlót érzek én is.
Ha majd te harcolsz a fenevadakkal,
Vagy én lankadva kertünk ápolom,
Körültekintek a széles világon,
És égen-földön nem lesz egy rokon,
Nem egy barát, ki biztasson vagy óvjon.
Nem így volt ám ez egykor, szebb időben.

LUCIFER (gúnyosan)
Hiszen, ha oly kicsínyes lelketek,
Hogy fáztok ápoló gond s kéz ne'kűl,
S alárendeltség oly szükségetek:
Idézek én fel Istent számotokra,
Ki nyájasabb lesz, mint a zord öreg:
E földnek szellemét, ismérem őt
Az égi karból, szép szerény fiú. -
Jelenjél meg szellem,
Látod, nem bírsz velem,
Az ősi tagadás
Hív, hisz nem merne más.

(A földből lángok csapnak föl, tömör fekete felhő képződik szivárvánnyal, iszonyúan mennydörögve.)

LUCIFER (hátralépve)
Ki vagy te, rém - nem téged hívtalak,
A föld nemtője gyönge és szelíd.

A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA
Mit gyöngeül látál az égi karban,
Az önkörében végtelen, erős. -
Im, itt vagyok, mert a szellem szavának
Engednem kelle, ámde megjegyezd,
Hogy fölzaklatni s kormányozni más.
Ha felveszem saját képem, leroskadsz,
S eme két féreg itt megsemmisül.

LUCIFER
Mondd hát, hogyan fér büszke közeledbe
Az ember, hogyha istenül fogad?

A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA
Elrészletezve vízben, fellegekben,
Ligetben, mindenütt, hová benéz
Erős vágyakkal és emelt kebellel. (Eltűnik.)
(A ligetet, forrást tünde játszi nimfák népesítik.)

ÉVA
Ah, nézd e kedves testvér-arcokat,
Nézd, nézd, mi bájosan köszöntenek,
Nincs többé elhagyottság, rengeteg,
A boldogság szállott közénk velek.
Ők adnak búnkban biztató szavat,
A kétkedésben jó tanácsokat.

LUCIFER
Nem is kérhettek jobb helyütt tanácsot -
Kik, amint kértek, már határozátok -
Mint épp e kedves tünde alakoktól,
Kik úgy felelnek, mint kérdésetek szól:
A tiszta szívre mosolyogva néznek,
Ijesztő rémül a kétségbesőnek;
Ők kísérendnek végig száz alakban,
Százféleképpen átalváltozottan,
A fürkésző bölcsésznek üde árnya
S örökifjú sziveknek ideálja.

ÁDÁM
Mit ér, mit ér e játék csillogása,
Előttem mely foly, nem hatok belé. -
S nekem csak egy rejtéllyel több jutott. -
Ne hitegess, Lucifer, ne tovább,
Hagyj tudnom mindent, úgy, mint megfogadtad.

LUCIFER
(félre) Keserves lesz még egykor e tudásod,
S tudatlanságért fogsz epedni vissza.
(fent) De tűrelem. Tudod, hogy a gyönyör
Percét is harccal kell kiérdemelned;
Sok iskolát kell még addig kijárnod,
Sokat csalódnod, míg mindent megértesz.

ÁDÁM
Könnyű neked beszélni tűrelemről,
Előtted egy öröklét van kitárva,
De én az élet fájából nem ettem,
Arasznyi lét, mi sietésre int.

LUCIFER
Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is,
Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van
Szorítva az ember egyénisége.
Látád a hangyát és a méherajt:
Ezer munkás jár dőrén össze-vissza
Vakon cselekszik, téved, elbukik,
De az egész, mint állandó egyén,
Együttleges szellemben él, cselekszik,
Kitűzött tervét bizton létesíti,
Mig eljön a vég, s az egész eláll. -
Portested is széthulland így, igaz,
De száz alakban újolag felélsz,
És nem kell újra semmit kezdened:
Ha vétkezél, fiadban bűnhödöl,
Köszvényedet őbenne folytatod,
Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.

ÁDÁM
Ez visszapillantása az öregnek.
De ifju keblem forró vágya más:
Jövőmbe vetni egy tekintetet.
Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek.

ÉVA
Hadd lássam én is, e sok újulásban
Nem lankad-é el, nem veszít-e bájam.

LUCIFER
Legyen. Bübájat szállítok reátok,
És a jövőnek végeig beláttok
Tünékeny álom képei alatt;
De hogyha látjátok, mi dőre a cél,
Mi súlyos a harc, melybe útatok tér;
Hogy csüggedés ne érjen emiatt,
És a csatától meg ne fussatok:
Egére egy kicsiny sugárt adok,
Mely biztatand, hogy csalfa tűnemény
Egész látás - s e súgár a remény. -
(Ezalatt Ádámot és Évát a kalibába vezeti, kik ott elszunnyadnak.)
 
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #8 Dátum: 2010 November 10, 06:30:13 »
LUCIFER
Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is,
Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van
Szorítva az ember egyénisége.
Látád a hangyát és a méherajt:
Ezer munkás jár dőrén össze-vissza
Vakon cselekszik, téved, elbukik,
De az egész, mint állandó egyén,
Együttleges szellemben él, cselekszik,
Kitűzött tervét bizton létesíti,
Mig eljön a vég, s az egész eláll. -
Portested is széthulland így, igaz,
De száz alakban újolag felélsz,
És nem kell újra semmit kezdened:
Ha vétkezél, fiadban bűnhödöl,
Köszvényedet őbenne folytatod,
Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.


csak azért fogot ez meg mert ismét játszik a nagy szavakkal.
Csak egyre megy ki a játék!
De ez már történelem.
Nagyon jól találta el ezt Madach nekem ezért tetszik.
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #9 Dátum: 2010 November 21, 14:52:21 »
Hamarosan látható lesz a TV-ben Az ember tragédiája.
A PAX TV-n.
A Evangélium szinház előadásában.
Pontos idtőt késöbb írom meg.
 :044:
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #10 Dátum: 2010 November 23, 13:55:45 »
  Az ember tragédiája
PAX TV:      Szombat (November 27.) 9:00

Kicsit hosszú.
Három órás a darab, de nekem tetszet.
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #11 Dátum: 2010 November 24, 12:21:49 »
NEGYEDIK SZÍN

(Egyiptomban. Elöl nyílt csarnok. Ádám mint fáraó, fiatalon, trónon ülve. Lucifer mint minisztere; tiszteletteljes távolban fényes kíséret. A háttérben rabszolgák egy gúla építésén dolgoznak, korbáccsal rendet tartó felügyelők alatt. Tiszta nap.)
 

LUCIFER
Felséges úr! aggódva kérdi néped,
Mely elvérezni boldog lenne érted,
Vajon mi az, mi a nagy fáraót
Nem hagyja trónja vánkosán pihenni?
Mért áldozod fel a nap kéjeit,
Az éjnek édes álomképeit,
És nem bizod gondját nagy terveidnek
A rabszolgára, akit az megillet,
Midőn már úgyis a széles világon
Minden dicsőség, úralom tiéd
S a kéj, mit ember elviselni bír. -
Száz tartomány bő kincse mond urának,
Neked nyit kelyhet illatos virága,
S édes gyümölcsöt csak neked növel.
Ezer hölgy keble sóhajtoz feléd:
A szőke szépség, lankadó szemével,
Finom, gyöngéd, mint játszi tünemény,
A barna lányka, lihegő ajakkal,
Égő szemében őrült szenvedéllyel -
Mind a tiéid. Sorsuk egy szeszélyed,
Mind érzi, hogy betölté hívatását,
Ha néhány perced fűszerezni tudta.

ÁDÁM
Mindennek nincsen szűmre ingere.
Mint kénytelen adó jő, nem csatázok
Érette, nem köszönhetem magamnak.
De itt e művel, mellyet alkotok,
Azt tartom, hogy megleltem az utat,
Mely a valódi nagysághoz vezet.
Művészetét a természet csodálja
S évezredekre hirdeti nevem.
Nincs földindúlás, nincs vész, mely ledöntse:
Erősebb lett az ember, mint az Isten.

LUCIFER
S óh, fáraó, mégis boldog vagy-é
E képzeletben? tedd kezed szivedre.

ÁDÁM
Nem én. Űrt érzek, mondhatatlan űrt.
De mindegy, hisz nem boldogságot esdtem,
Dicsőséget csak, s az megnyílt előttem.
Csak a tömeg ne sejtse kínomat -
Ha sajnálhatna, nem imádna többé.

LUCIFER
Hát hogyha egykor átlátod magad,
Hogy a dicsőség percnyi dőre játék?

ÁDÁM
Az nem lehet.

LUCIFER
                    S ha mégis?

ÁDÁM
                       Halni térnék,
Megátkozván utánam a világot.

LUCIFER
Nem fogsz meghalni, bár átlátod egyszer,
Sőt újra kezdesz, régi sikereddel.

(A dolgozó rabszolgák közül egyet a felügyelők annyira vernek, hogy az jajveszékelve és üldözötten egész a nyílt csarnokba fut, s a trón előtt összerogy.)

A RABSZOLGA
Uram, segíts!

(A munkások közül Éva, mint a rabszolga neje, kibontakozik, s fájdalmas sikoltással férjére borul.)

ÉVA
                      Hiába kéred azt,
Ki kínjainknak nem volt részese,
Nem ért, nem ért! - Halk a jajnak szava,
S a trón magas. Mért nem hívsz engemet,
Ki eltakarlak, s testemmel fogok fel
Minden csapást.

ÁDÁM (A betóduló felügyelőkhöz, kik a rabszolgát s nejét ki akarják hurcolni.)
                       Hagyjátok ott. El innét.
(A felügyelők el.)
Mi ismeretlen érzés száll szivembe,
Ki e nő, és mi bűve-bája van,
Mellyel, mint lánccal, a nagy fáraót
Lerántja porban fetrengő magához? -  (Felkél.)

LUCIFER
Ez ismét a szálaknak egyike,
Melyekkel gúnyul vett körűl urad,
Eszedbe hozni hernyó voltodat,
Ha önhitedben lepkeként csapongsz.
E vékony szál, láttad már, milly erős,
Kisiklik ujjainkból, és azért
Nem téphetem szét.

ÁDÁM (lejőve a trón lépcsőin)
        Azt ne is müveld.
Amillyen sértő, éppoly kellemes.

LUCIFER
De illetlen, hogy egy bölcs és király
Alatta nyögjön.

ÁDÁM
                    Mit tegyek hát?

LUCIFER (gúnnyal)
Nincsen más hátra, mint hogy a tudás
Tagadja létét e rejtett fonálnak:
S kacagja durván az erő s anyag.

ÁDÁM
Én nem birom kacagni, sem tagadni.

ÉVA
Ah, kedvesem, véred csorogva foly,
Megállitom; fáj, úgyebár, nagyon?

A RABSZOLGA
Az élet fáj csak, már nem fáj soká.

ÉVA
Nem úgy, nem úgy, mért éltél volna eddig,
Ha most halnál meg, amint föllelél.

A RABSZOLGA
Mért él a pór? - a gúlához követ
Hord az erősnek, s állítván utódot
Jármába, meghal. - Milljók egy miatt.

ÁDÁM
Ah, Lucifer, mi rettentő beszéd ez!

LUCIFER
A haldokló hagymázos őrülése.

ÁDÁM
Mit is beszélt?

LUCIFER
                         Nagy fáraó, mi bánt?
No, mondhatom, hogy nagyszerű dolog:
Egy rabszolgával a földön kevesb van.

ÉVA
Neked silány szám, nékem egy világ,
Óh, jaj, ki fog majd engemet szeretni? -

A RABSZOLGA
Én többé nem. - Felejts el, nő, örökre.
(Meghal.)

ÁDÁM
Majd foglak én. El innen a halottal.
(A hullát felveszik.)
Fel, hölgyem, e trón pamlagán helyed:
A bájnak éppen úgy fejdelme vagy,
Mint az erőnek én - meg kelle lelnünk
Egymást akárhol.

ÉVA
            Óh, nagy fáraó,
Tudom, parancsod a pór végzete,
Nem is szabódom, csak kevés időt
Engedj magamnak, azután parancsolj.

ÁDÁM
Ne többször e szót. Óh, hát bírodalmam
Sohsem megy-é túl a parancs szaván?

ÉVA
Elég, ha egyelőre a parancs
Nem illet fájva - óh, ne írigyeld
Ez első percben könnyem a halottól. -
Mi szép halott, óh, Istenem, mi szép!
(Ráborul.)

ÁDÁM
Szép és halott; mi ellentétel ez:
Törekvésinkre gúny e nyúgalom,
Vagy hívságukra szánalmas mosoly.

LUCIFER
Szökött rabszolga, ki veled dacol,
Mondván: erősebb lettem láncaidnál.

ÁDÁM
A holtnak béke, az élőnek üdv.
Amaz könyed nem érzi, mosolyod
Nélkülöznöm kín.
(A halottat kiviszik, Ádám Évát a trónra vezeti.)
            Oldalomra, nő!
Ah, millyen édes kebleden pihenni.
(Jajveszékelés a munkások közt; Éva összerezzen.)
Mi lelt, szerelmem?

ÉVA
            Óh, nem hallod-e
A nép jaját?

ÁDÁM
                   Először vettem észre.
Nem szép zene, igaz: de ne ügyelj rá,
Csókolj meg, és feledd el a világot.
Te meg némítsd el azt a jajgatást.

LUCIFER
Azt nem birom, ez már a nép joga,
Együtt öröklé az igával azt.
(Ismét jajszó. Éva felsikolt, Ádám fölemelkedik.)

ÁDÁM
Hölgyem, te szenvedsz, s nem tudom, miként
Segítsek rajta. Szíveden keresztül
A jajszó, mint villám, fejembe csap
S úgy érzem, a világ kiált segélyt.

ÉVA
Óh, fáraó, zúzz el, de megbocsáss,
Ha a nép jaja nem hágy megnyugodni,
Ládd, jól tudom, hogy szolgálód vagyok,
Hogy éltem célja tégedet mulatni,
Felejtek mindent, kívülem mi van:
Nyomort, nagyságot, ábrándot, halottat,
Hogy mosolyom üdv, ajkam láng legyen;
De hogyha a nép, e milljókarú lény,
Korbácsolt háttal jajgat odakint:
Mint fájó testnek kisded porcikája,
Én, én, a népnek elszakadt leánya,
Szivemben érzem szintén mind e kínt.

ÁDÁM
És én veled. - A milljók egy miatt -
Mondá a holt is. -

ÉVA
           Óh, nagy fáraó!
Komor levél, és én vagyok oka,
Űzz el magadtól, vagy taníts, miként kell
Siketté lennem.

ÁDÁM
                     Jobb mester valál te,
Mert megtanítál a jajt hallanom. -
Ne halljam többé. - Ím, legyen szabad
A szolganép. Mit is ér a dicsőség,
Mit egy személyben ér utól az ember
Milljók vesztével és milljók jajával,
Kikben szintén az az ember lehel;
Milljószor érzem a kínt, egyszer a kéjt.

LUCIFER
Ah, fáraó, rajongsz; hisz a tömeg
A végzet arra ítélt állata,
Mely minden rendnek malmán húzni fog,
Mert arra van teremtve. Már ma mentsd fel:
Amit te eldobsz, ő meg nem nyeri,
És új urat keres holnap magának.
Vagy azt hiszed, hogy ülhetnél nyakán,
Ha a gazdának szükségét nem érzi?
Ha kebelében öntudat lakik?

ÁDÁM
Miért jajgat hát, mintha fájna néki
A szolgaság?

LUCIFER
Fáj, bár nem tudja, mi.
Mert minden ember uralomra vágy,
Ez érzet az, s nem a testvériség,
Mi a szabadság zászlajához űzi
A nagy tömeget - ámbár öntudattá
Nem ébred benne, és csak sejtelemkint
Zaklatja minden olyasért, mi új,
S mi tagadása a már meglevőnek;
Abban remélvén testesülve látni
A boldogságról képzett álmait.
Pedig mély tenger a nép: bármi napfény
Sem hatja át tömét; sötét leend az,
Csak a hullám ragyog, mit színe fölvet,
És mely hullám esetleg épp te vagy.

ÁDÁM
S mért éppen én?

LUCIFER
                           Vagy más, veled rokon,
Kiben tudattá vált a népi ösztön,
S ki a szabadság bámult bajnokául
Fényes helyedre tolakodni mer.
Mig a tömeg, nem nyerve semmit is,
Nevet cserél, a gazda megmarad.

ÁDÁM
Mi végtelen körút okoskodásod,
Melyből menekvés nincsen is talán.

LUCIFER
Vagyon menekvés. Adj ezen nehány
Kivált egyénnek láncot és gyürűt,
Adj más játékszert, s mondd: im, a tömeg
Fölébe tollak, ez teszen nemesbbé -
És elhiszik, és a népet lenézvén
Elszívelik, hogy őket is lenézd.

ÁDÁM
Ne kísérts ily csábító álokokkal.
El a szolgákkal! légyen mind szabad.
Hirdesd ki nékik, ámde jól siess,
Hogy, míg megbánom, késő is legyen már.

LUCIFER
(félre) Előre csak önhitten útadon,
Hidd, hogy te mégy, ha a sors árja von.
(Kimegy.)

ÁDÁM
E mű meg álljon bévégzetlenül,
Intő rom annak, aki nagyra tör,
Erőnk s gyöngénknek nagy kérdőjele.
(Kint nagy örömzaj, a munkások eloszolnak. Lucifer visszatér.)
Örülj pór, a nagyság hogy meghajolt
Előtted. Csak ne hidd, hogy kényszerítve.

ÉVA
Vigasztalódjál, óh, én kedvesem,
Úgyis mit ér az a rideg dicsőség,
Hideg kigyóként, mely közénkbe csúsz.

ÁDÁM
De nagy, de nagy.

ÉVA
             El véle; látod, a jaj
Elnémult, üdvünket meg nem szakasztja,
Mi vágyad más, ha keblemen pihensz?

ÁDÁM
Óh, nő, mi szűk, mi gyarló látköröd.
S a büszke férfit épp ez vonzza hozzád -
Csak gyöngeség, mit az erő szerethet.
Mint a védő szülő gyámoltalan
Voltát karolja leghőbben fiának.

ÉVA
Ah, fáraó, tán már untatlak is
E hasztalan, e balga fecsegéssel?
Hiába, ha okosabb nem vagyok.

ÁDÁM
Ne is kivánd, hogy légy, én kedvesem.
Eszem elég van nékem önmagamnak,
Erő s nagyságért nem kebledre hajlok,
Sem a tudásért, mindezt könyveimben
Sokkal jobban föllelhetem. Te csak
Beszélj, beszélj, hogy halljam hangodat,
Rezgése szűmön végigárjadozzon.
Akármit mondasz, mindegy; óh, ki kérdi
Mit énekel a kis madár, azért
Édes sejtéssel halljuk hangjait.
Te csak virág légy, drága csecsebecs,
Haszontalan, de szép, s ez érdeme. (Luciferhez)
És mégis egy vágy ver föl mámoromból,
Talán bolond vágy - - óh, de teljesítsd -
Hagyj vetnem egy merész pillantatot
Előre, egy pár ezredév utánra,
Mi lesz hiremből?

LUCIFER
Amíg csókolódtok,
Nem érzed-é a lanyha szelletet,
Mely arcodat legyinti s elröpül?
Vékonyka porréteg marad, hol elszáll,
Egy évben e por csak nehány vonalnyi,
Egy századévben már nehány könyök,
Pár ezredév gúláidat elássa,
Homoktorlaszba temeti neved,
Kéjkerteidben a sakál üvölt,
A pusztán koldus, szolganép tanyáz.
(Amit Lucifer mond, láthatóvá is lesz.)
S mindezt nem a mennyrázó fergeteg,
Nem bömbölő földindulás cselekszi,
Csak gyönge szellő, mely körűlenyelg.

ÁDÁM
Rettentő kép.

LUCIFER (gúnnyal)
                    Ne félj, csak szellemed vesz,
De tested megmarad, mint múmia,
Kiváncsisága iskolás fiúknak,
Torz arculattal, melyről elmosódott
Az írás, szolga volt-e, vagy parancsolt.
(Egy múmia felé rúg, mely ezalatt a trón előtt tűnt fel, s lassan legördül annak lépcsőin.)

ÁDÁM (felugorva)
Pokolbeli káprázat, el veled,
Hiú törekvés, dőre nagyravágy -
Fülembe cseng még: milljók egy miatt.
E millióknak kell érvényt szereznem.
Szabad államban - másutt nem lehet.
Enyésszen az egyén, ha él a köz,
Mely egyesekből nagy egészt csinál.

ÉVA
S elhagysz-e engem is, szerelmedet? -

ÁDÁM
El, téged, a trónt, mindent elhagyok.
Vezess, vezess, új célra, Lucifer,
Ugyis sok szép időt vesztettem el
Ez ál-uton.  (Indul, kardot vonva.)

ÉVA
               Királyom! tört reménnyel
Ha megjössz, szíved e szűn menhelyet lel.

ÁDÁM
Igen, igen; sejtem, hogy téged is
Tisztult alakban fel foglak találni.
S akkor nem fogsz ölelni már parancsból,
De mint egyenlő - kéjnek érzetével. (El.)

LUCIFER
Ne oly vágtatva, még jókor beéred,
Talán előbb, a célt, hogysem reméled,
És sírni fogsz majd, látva, hogy mi dőre,
Mig én kacaglak. - Menjünk hát, előre.
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #12 Dátum: 2010 November 26, 09:15:48 »
 Az ember tragédiája
PAX TV:      Szombat (November 27.) 9:00

 :igen:
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #13 Dátum: 2011 Február 12, 17:22:27 »
ÖTÖDIK SZÍN

(Athénben. A köztér, közepén szónokszékkel. Az előtéren oldalvást nyílt templomcsarnok istenszobrokkal, virágfüzérekkel, oltárral. Éva mint Lucia, Miltiádész hadvezér neje, fiával, Kimónnal, több szolgálótól kísérve, kik áldozati tárgyakat visznek, jő a templom csarnoka felé. A téren rongyos nép ácsorog. Ragyogó reg.)
 

ÉVA
Csak erre, erre, kedves kis fiam.
Nézd, arra ment el gyors hajón atyád,
Csatázni messze hon határain.
Egy durva nép él ott, mely vakmerőn
Fenyegeté szabadságát honunknak.
Imádkozzunk, imádkozzunk, fiam,
Hogy az ég védje e hon igazát,
S vezesse közénk hős atyádat épen.

KIMÓN
Ugyan mért ment atyám oly messze földre,
Hogy védje ezt a rongyos, gyáva népet,
Ha szép nejét meg bú emészti honn?

ÉVA
Óh, jaj, ne ítélj jó apád felett,
Istennek átka űl oly gyermeken.
Csak a szerelmes nőnek van joga
Kesergni férje nagy lépésein,
Miket ha nem tesz, megszégyenlené.
Atyád úgy tett, mint kell a férfiúnak.

KIMÓN
Félsz hát, anyám, hogy gyenge, megverik?

ÉVA
Nem, nem, fiam, atyád hős, győzni fog,
Csak egy van, amitől őt félthetem,
Hogy önmagát nem győzi meg.

KIMÓN
                                           Hogyan?

ÉVA
Van a léleknek egy erős szava
A nagyravágy. A rabszolgában alszik,
Vagy szűk körében bűnné aljasul.
De vérével táplálván a szabadság,
Naggyá növeszti, mint polgárerényt.
Ez költ életre minden szép s nagyot,
De hogyha túl erős, anyjára tör,
S küzd véle, míg elvérzik egyikök. -
Ha e szó benne túlerőre jutna,
Ha megcsalhatná ezt a szent hazát,
Megátkoznám. Imádkozzunk, fiam.
(A templom csarnokába mennek, ezalatt a térre mindig többen gyülekeznek.)

ELSŐ A NÉPBŐL
Nem hall az ember semmi izgató
Hírt, mintha sergünk ellent sem találna.

MÁSODIK A NÉPBŐL
És itthon is oly álmos minden ember,
Tán senki sem kohol már terveket,
Mint hajdanán, miknek kivitelére
A felséges nép torka kellene.
Ma reggel óta járom e helyet,
S szavazatomra nem akad vevő.

ELSŐ A NÉPBŐL
Unalmas élet, mit van tenni már?

HARMADIK A NÉPBŐL
Nem ártana egy gyönge kis zavar.

(Éva ezalatt az oltár tüzét meggyújtotta, kezeit megmosá s a hozandó áldozatra készült. Szolgálói himnuszt kezdenek, mely szakaszonként a következő jelenetbe vegyül. A tér megtelt polgárokkal, néppel, két demagóg a szószékért küzd.)

ELSŐ DEMAGÓG
Odább! ez a hely itten az enyém.
Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek.
(A nép helyeslést üvölt.)

MÁSODIK DEMAGÓG
Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét!
(A nép kacag és tapsol.)

ELSŐ DEMAGÓG
Te nem vagy bérenc, mert ki sem veszen meg.
Polgárok! fájva emelek szavat,
Mert a nemes szívnek fáj, a nagyot
Porig alázni; s egy nagy férfiút
Kell vonnom bírószéketek elé
A dísz-szekérről.

MÁSODIK DEMAGÓG
            Jól kezded, gonosz!
No, csak virágozd fel az állatot,
Mit áldozatra szántál.

ELSŐ DEMAGÓG
                 Félre innen!

A NÉPBŐL
Mit is hallgatjuk azt a gúnyolót.
(Rángatják a második demagógot.)

ELSŐ DEMAGÓG
De bármint fáj szivem, mégis beszélek,
Mert téged, óh, dicső, fejdelmi nép,
Még hadvezérednél is többre nézlek.

MÁSODIK DEMAGÓG
Ez árus lelkü, éhenholt csoportot,
Mely eb gyanánt a hulladékra les
Gazdái asztaláról? - Óh, te gyáva,
Ízlésedet nem írigyelhetem.

A NÉPBŐL
Le véle, ő is áruló, le véle!
(Még inkább bántalmazzák. Éva két galambot s tömjént áldoz az oltáron.)

ÉVA
Szent Aphrodíte! óh, fogadd, fogadd el
Ez áldozat füstét, hallgasd imámat:
Nem zöld babért kérek férjem fejére,
Családi enyhet csak bajnok szivére.

(Az áldozat füstében Erósz mosolyogva megjelenik, a Khariszok körülállják s rózsákat hintenek rá. Áhítatba merült csoportozat.)

A SZOLGÁLÓK
Hallgasd meg őt!

ERÓSZ
                            Óh, nő, a tiszta szív
Áldása rajtad! -

A KHARISZOK
                          És a Khariszok
Oltalma véled! -

A SZOLGÁLÓK
                           Hála, Aphrodíte!

ELSŐ DEMAGÓG
Halld hát a vádat, nép! nagy Miltiádész
Eladta a hont.

MÁSODIK DEMAGÓG
                      Óh, hazudsz, hazudsz!
Hallgassatok, vagy késő bánalomnak
Ér szégyene.

ELSŐ A NÉPBŐL
Le onnan, szemtelen!
(Egészen a tömegbe sodorják.)

ELSŐ DEMAGÓG
Ifjúságod virága van kezében,
Lemnoszt be bírta venni egy csapással,
S most veszteg áll Phárosznál. Megfizették.

HARMADIK A NÉPBŐL
Halál fejére.

ELSŐ POLGÁR
                 Nos, kiáltsatok,
Vagy bérletemből hurcolkodjatok ki.
(Az áldozatnak vége, az istenségek eltűntek.)

ÉVA (felemelkedve)
Minő zaj az kint? nézzük meg, fiam.

KIMÓN
Egy árulót itélnek el, anyám.

ÉVA (a csarnok lépcsőzetére lépve)
Szivem mindig szorul, ha éhező nép
Itéletét látom nagyok felett.
Ha sárba hull a fényes, kárörömmel
Szemléli a pór, gúnnyal illeti,
Mint hogyha önmocskát is igazolná.

MÁSODIK A NÉPBŐL
Uram, rekedt vagyok, s kiáltani
Szeretnék.

MÁSODIK POLGÁR
                    Itt van, kend meg torkodat.

MÁSODIK A NÉPBŐL
Aztán mit mondjak?

MÁSODIK POLGÁR
              Mondj halált fejére.

A NÉPBŐL
Halál! halál! -

ÉVA
                  Kiről is van tehát szó?

MÁSODIK DEMAGÓG (hozzája lépve)
Ki másról, mint ki egy fejjel nagyobb,
Mint polgártársi, s azt nem tűrhetik.

ÉVA
Miltiádészről? - Óh, nagy istenek!
S te is, vén Kriszposz, kit rabszolgaságból
Mentett ki férjem, most halált kiáltasz?

KRISZPOSZ
Engedj meg, asszonyom, kettőnk közül
Csak egyik élhet. Három gyermekemmel
Tart, aki így szavaztat.

ÉVA
                     Jaj neked,
Ha sorsod, Kriszposz, így lealjasít!
Bár megbocsájtok, hogyha éhezel.
De hát te, Therszitész? s ti mind, ti mind,
Kik a jólétben nyugton szunnyadoztok,
Mert a kapuktól ellenségteket
Férjem veré el. - Óh, hálátlanok! -

THERSZITÉSZ
Ah, asszonyom! keservesen esik bár,
De mit tegyünk, ez a néphangulat:
Ki kockáztatja minden birtokát,
Dacolva a felgerjedett habokkal!

ELSŐ DEMAGÓG
Kimondom hát a nép itéletét.
(Lucifer mint harcos, rémült arccal, szaladva jő.)

LUCIFER
Vészt hirdetek! Az ellen a kapuknál!

ELSŐ DEMAGÓG
Az nem lehet, győzelmes hadvezérünk
Nincs-é előttük?

LUCIFER
           Éppen ő az ellen.
Megtudta, mit forraltok ellene,
Felkelt szivében a méltó harag,
S míg szóltok, tűzzel-vassal itt terem.

MÁSODIK DEMAGÓG
Ti hoztátok mindezt ránk, árulók.

A NÉPBŐL
Üssük le őket. - Éljen a vezér! -
Jaj nékünk, fusson, aki merre tud. -
Mindennek vége. -

ELSŐ DEMAGÓG
             Nincs. Hódolni néki
Elébe a kapukhoz!

ÉVA
                Istenek!
Az ítélet fájt, melly által nekem
Elvesztél férjem, óh, de keserűbb,
Hogy igazoltad azt - bár visszanyerlek. -

ELSŐ A NÉPBŐL
Fogjátok el nejét; ha városunknak
Bántása lesz, haljon meg gyermekestül.

ÉVA
Meghalnék érted, férjem, szívesen,
Csak a hon átka gyermekem ne érné. -

KIMÓN
Engem ne félts, anyám, jőj, jőj velem,
Megóv e szentély minden bántalomtól.

(Felmennek az üldöző csoport elől a csarnokba, két nimfa rózsaláncot bocsát le mögöttük a nép előtt, mely azonnal visszalép. Kívülről harsonák hangzanak, a nép jajveszékelve szétszalad. - A nimfák eltűnnek.)

LUCIFER (kacagva kezét dörzsöli)
Szép tréfa volt. Mi jó az értelemnek
Kacagni ott, hol szívek megrepednek.
(a templom felé fordulva)
Csak e mindig megifjuló, örökké
Szépnek látása ne zavarna folyvást.
Úgy fázom idegenszerű körében,
Mely a mezetlent is szemérmetessé,
A bűnt nemessé és a végzetet
Magasztossá teszi rózsáival
S az egyszerűség csókos ajkival. -
Mért késik oly soká az én világom,
A torzalak, a kétes rémület,
Hogy elriassza e káprázatot,
Mely küzdelmemben a már-már bukó
Embert mindannyiszor fölkelti újra. -
De majd meglátjuk, hogyha a halál
Borzalma eljő hozzánk nemsokára,
Unalmas árnyjátéktoknak vajon
Nem lesz-e akkor itt végső határa.
(A nép közé vegyül.)

(Ádám mint Miltiádész, fegyveres csapat élén vezettetik megsebesülten. Előtte könyörögve a nép és a demagógok.)

A NÉPBŐL
Éljen vezérünk. Könyörülj, nagy ember.

ÁDÁM
Mi vétketek hát, amiért könyörgtök?
S a gyöngétől mit kérhet az erős? -
De nőm nem jő elém, se gyermekem;
Tán csak nem érte őket bántalom! - -

ÉVA
Ah, Miltiádész, mért is jössz, ha nőd
Sem bír örülni jöttödön. - Fiam,
Anyád leroskad, tartsd fel, tartsd fel... Ah,
Még jó nevet se hágy reád atyád! -

ÁDÁM
Mi ez? nem értem. A nép esdekel,
Nőm átkoz, és e mell vérzik hazámért. -

ÉVA
De jobban vérzik a hon és szivem.
Vagy mért jövél, mondd, hadseregnek élén. -

ÁDÁM
Nem illet-é rangomban ily kiséret?
Eljöttem, mert e súlyos seb nem enged
Továbbra is tisztemnek megfelelni.
Eljöttem, hogy küldőimnek kezébe,
A felséges népnek kezébe téve
Hatalmamat, beszámoljak neki.
Im, elbocsátlak, bajnok társaim,
Kiérdemlétek a háztűz nyugalmát.
S most én is e kardot, Athéne Pallasz,
Szentelve tűzöm oltárod fölé.
(Felvezetteti magát a csarnok lépcsőin. Fegyveresei eloszolnak.)

ÉVA (férje nyakába borulva)
Ah, Miltiádész, hol van boldogabb nő,
Mint a te nőd, nemes nagy férfiú!
Nézd, nézd fiad, milyen hasonlatos
Hozzád, mi nagy, mi szép!

ÁDÁM
                        Ti kedvesek!

KIMÓN
Jól tudtam én, hogy amit tesz atyám,
Az jól van téve. -

ÉVA
           Óh, ne szégyeníts meg,
Ezt a hitvesnek kelle tudni jobban.

ÁDÁM
Fiam! Atyád kardját mutasd be te.

KIMÓN (a kardot felakasztva)
Óvd, istenasszony, ezt a drága kardot,
Mig egykor érte hozzád eljövök.

ÉVA
E kettős áldozathoz az anya
Hadd szórja a tömjént. Pallasz, tekints le.
(Tömjént áldoz.)

ELSŐ DEMAGÓG (a szószéken)
Nem volt-e igazam, hogy áruló?
Hogy Dáriusz megvette? tettetés csak
A seb, nem kíván ellene csatázni.

A NÉPBŐL
Halál reá.

ÁDÁM
                 Mi zaj az odakint?

ÉVA
Ah, Miltiádész, rettentő beszéd az:
Árúlónak mond újra a tömeg.

ÁDÁM
Nevetséges vád; engem, árulónak,
Ki Marathónnál győztem?

ÉVA
                     Óh, hogy úgy van.
Gonosz világ az, mellyet itt lelél.

ELSŐ DEMAGÓG
Mit késtek őt elfogni?
(Nép tolong a templom csarnoka elé, köztük Lucifer.)

ÉVA
                    Miltiádész!
E szentélyben biztos vagy, meg ne mozdulj. -
Miért is oszlatád szét a hadat?
E bűnbarlangot mért nem gyújtatád fel?
Csak láncot érdemel e csőcselék,
Mely érzi, hogy te szűletél urául,
Ki nemesebb vagy, mint ők összevéve,
S megöl, megöl, hogy lábadhoz ne essék. -

ELSŐ DEMAGÓG
Halljátok-e, egy áruló neje
Miként beszél? -

ÉVA
            Az a nőnek joga,
Hogy férjét védje, mégha bűnös is,
Hát még ha ollyan tiszta, mint uram!
És ellensége ollyan korcs, miként ti. -

ELSŐ DEMAGÓG
Mért hagyja a felséges nép magát
Így becsmérelni.

ELSŐ A NÉPBŐL
           Hátha igazat mond.

ELSŐ POLGÁR
Ki vélök tart, gyanús. Kiáltsatok,
Rongy lelkek, vagy dögöljetek meg éhen.

A NÉPBŐL
Halál reá. -

ÁDÁM
                  Takard el e fiút.
Ne lássa vérem, s el, nő, e kebelről.
A villám, melly a szirtre csap, ne érjen.
Csak én haljak meg - vagy miért is éljek,
Midőn látom, mi dőre a szabadság,
Melyért egy élten küszködém keresztül.

ELSŐ DEMAGÓG
Mit tétováztok még.

A NÉPBŐL
                  Halál reá!

ÁDÁM
E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
S a szolgaság, vérengző eszközévé
Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.
Csak egyedűl én voltam a bolond,
Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság.

LUCIFER
(félre) Elmondtad a sírverset önmagadra,
S utánad illőt sok nagy síroromra. -

ÁDÁM
Vezessetek le. Nem veszem igénybe
Tovább e szentélyt.
(Levezetteti magát a lépcsőn, Évát gyöngéden szolgálói karjába téve.)
           Ím - készen vagyok. -

MÁSODIK DEMAGÓG
Védjed magad, még nincsen veszve semmi.

ÁDÁM
Nagyon gyötörne a seb, hogyha szólnék
Védelmemül.

MÁSODIK DEMAGÓG
                    Tedd meg, hisz ez a nép
Csak az imént porban csuszott előtted.

ÁDÁM
Ah, épp azért minden haszontalan,
Önszégyenét meg nem bocsátja a nép.

LUCIFER
Kijózanodtál-é hát?

ÁDÁM
               Óh, nagyon.

LUCIFER
Átláttad-é, hogy a bódult tömegnek
Nemesb ura voltál, mint ő neked?

ÁDÁM
Lehet, de mind a kettő kárhozat;
Más név alatt a végzet ugyanaz.
Hiú törekvés azzal küzdeni,
Nem is fogok. - Aztán miért, miért is
Vágynék magasra bármi hő kebel.
Éljen magának, és keresse a kéjt,
Mellyel betölti az arasznyi létet,
S tántorgjon ittasan Hádész felé. -
Vezess új útra, Lucifer, vezess,
S kacagva nézem más erényeit,
Más kínjait, csak élveket kivánva.
Te meg, nő, aki - úgy rémlik szivemnek -
Egykor lugost varázsolál nekem
A sivatagba, hogy ha még fiamból
Polgárt nevelnél tisztes anyaként:
Bolond vagy, méltán gúnyol a leány,
Ki festett arccal a bordélyban ül
Bortól felgerjedt, csókvágyó ajakkal.
Örülj, mulass, tagadd meg az erényt. -
Vérpadra mostan, büntetésemül.
Nem mintha aljast bírtam volna tenni,
De mert nagy eszme lelkesítni bírt.
(Ezalatt egy tőkét hoznak a lépcsők elé, mellette Lucifer áll bárddal. Ádám lehajtja a fejét.)

ELSŐ DEMAGÓG
Végezzétek ki. Éljen a haza!

LUCIFER (félsúgva)
Szép búcsu, nemde? - Nos, vitéz uram,
Nem borzogat most furcsán egy kevéssé
A torzképű halál rideg szele? -

ÉVA
Ah, Pallasz! meg nem hallgatád imámat. -

(A templomból a halál nemtője, mint szelíd tekintetű ifjú, lefordított fáklyával s koszorúval Ádámhoz lép.)

ÁDÁM
Pallasz meghallgatott. - Az ég veled,
Megnyugvás szállt szivembe, Lúciám.

LUCIFER
Átok reád, hiú ábrándvilág,
Megint elrontád legszebb percemet. -

ÉVA
Átok reád, te közlelkű rideg nép,
A boldogságot durván illetéd,
S üde virága menten porba hullt.
Pedig nem ollyan édes a szabadság
Neked, amillyen fájdalmas nekem volt. -
 
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5

Nem elérhető Shaly

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1610
  • Az Úr szolgája
Re:Olvasni jó
« Válasz #14 Dátum: 2011 Február 22, 17:10:12 »
HATODIK SZÍN

(Rómában. Nyílt csarnok istenszobrokkal, díszedényekkel, melyekben illatok égnek, kilátással az Appenninek felé. - Középen terített asztal három lecticával. Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Miló, Catulus, mind megannyi kéjenc, Éva mint Júlia, Hippia és Cluvia kéjhölgyek ledéren öltözve dőzsölnek. Egy emelvényen gladiátorok harca foly, rabszolgák állnak parancsra készen, fuvolások zenélnek. Alkony, később éj.)
 

CATULUS
Nézd, Sergiolus, mily serény, ügyes
Ez a piros szalagú gladiátor,
Mernék fogadni, hogy amazt legyőzi.

ÁDÁM
Nem, Herculesre!

CATULUS
           Ah, mit, Herculesre,
Ki hinne még közöttünk istenekben?
Mondd Júliádra, jobban elhiszem.

ÁDÁM
Legyen.

LUCIFER
              Erős alapra esküszöl:
Álistent tévén, álisten helyébe.
De mondd, hogy értsük mégis azt az esküt,
Szépségét értsük-é, szerelmed-é,
Avagy tán éppen hűségét irántad? -

CATULUS
A báj muló, s ha még nem volna is,
Unott lesz holnap, ami elragad ma,
S kevesb kecsű nő csábít tőle el
Az újdonság bűbájos ingerével.

ÁDÁM
Hűségit értém. Vagy ki pazarol
Hölgyére többet nálam?

HIPPIA
                      Óh, bohó!
Hát bírod-é őt vég nélkűl ölelni?
S ha bírnád is, te, aki telhetetlen
Gyönyörre vágysz s haszontalan csapongsz,
Mert a kéjnek csak egy-egy elszakadt
Részét birod egy-egy nőben találni,
Mig a szépség s kéj eszményképe mindig
Elérhetlen varázsként leng előtted,
Hogyan tudod, hogy szintén egy szeszélye,
Egy ábrándkép nem csábitandja-é el?
Egy gladiátor roncsolt izmai - -

ÁDÁM
Igaz, igaz, ne többet, Hippia.
Miért is vonz az a kéj Tantalusként,
Ha Herculesnek ereje hiányzik,
Ha Proteusként nem változhatunk,
S egy megvetett rab, kínos hét után
Oly órát élvez, millyet hasztalan
Ohajt ura. - Vagy a gyönyör csak egy
Ital viz-é hát a meglankadottnak,
S annak halál, ki habjaiba dűl?

LUCIFER
Ah, mily dicső erkölcsi tanfolyam
Szép lányok keblén, fűzéres pohárnál. -
De hát fogadástok? -

ÁDÁM
Ha veszteném,
Úgy Júlia tiéd. -

CATULUS
              S ha nyersz?

ÁDÁM
Lovad
Enyém. -

CATULUS
Négy hétre visszaveheted,
Vagy bétaszítom ángolnás tavamba. -

LUCIFER
Nézd, Júlia, e szép kövér halat:
Egyél, hiszen majd hizlalsz másikat.

ÉVA
S nem dőzsöl-é rút féreg rajtad is?
Örüljön, aki él, vagy hogyha nem
Tud is örülni, legalább kacagjon. (Iszik.)

ÁDÁM (a gladiátorhoz)
Jól tartsd magad, hé! -

CATULUS
Rajta csak, vitézül.

(Catulus gladiátora elesik, s életéért esdve, ujjait fölemeli. Ádám a kegyelmi jelt akarja adni, de Catulus lefogja kezét, s összeszorítva markát, hüvelykét a gladiátor felé tartja.)
Recipe ferrum! - Gyáva korcs. Elég
Rabszolgám van még, nem vagyok fukar.
Ki sajnálná e kis felzaklató
Jelenetet, szép hölgyek, tőletek,
Midőn a csók oly sokkal édesebb,
Forróbb a vágy, ha egy kis vér ömölt.
(A gladiátort ezalatt ellenfele kivégezte.)

ÁDÁM
A ló enyém, jőj Júliám, ölelj meg.
Vigyék ki azt a hullát. - Táncosok!
Csináljatok most már komédiát,
Ebből elég volt mára.
(A hullát kiviszik, az emelvényt táncosok foglalják el.)

CATULUS
Clúvia!
Jőj hát te is, nem nézhetem soká,
Ha más ölelkezik.

LUCIFER
S mi, Hippia,
Követjük-é szintén példájukat?
De nyald meg ajkad, nincs-e rajta méreg,
No úgy, most már mulathatunk, galambom.

ÁDÁM
Mit is dobog szived olyannyira,
Nem nyughatom fölötte, Júlia. (Suttognak.)

LUCIFER
Halld, e bolond még a szívről beszél! -

CATULUS
Ládd, kedves, én nem bántom a tiédet,
Tehetsz vele akármit, csak ne tudjam,
Ha csókod forró s mindig kész nekem.

CLUVIA
Nagylelkü kedves! ím, javadra e bort. (Iszik.)

CATULUS
Jól van, jól, Clúvia, de lágy karod,
Puhácska kebled tőlem el ne vond,
Füzérem is lesiklott, ládd, fejemről. -
(a táncosnőkhöz)
Ah, ez remek fordúlat táncotokban,
Mi buja tűz, kellemmel egyesülve!

CLUVIA
Szemed befogom, ím, ha ott leled
Azt, amiért én is versenyt futok,
S csak egy jó szót sem bírok érdemelni. -
(Luciferre mutatva)
Ezen savanyu arcot nézzed inkább -
Miért is ennek az a szép leány,
Ha már különb hasznát se tudja venni,
Mint hogy szunyadni hagyja, míg maga
Gúnyos mosollyal és hideg szemekkel
Kisér száz édes, bárha dőre dolgot,
Mi a társalgás illatát teszi. -

CATULUS
Valóban, egy ily arc egész körök
Költészetére fagylepelt borít.
Ki ellenáll a perc igézetének,
S nem hagyja lelkét ártól elragadni,
Nem is jó ember, s bár maradna otthon. -

HIPPIA
Valóban szinte félek, hogy szegényben
Már megfogant a fekete halál,
Mely a várost pusztítja. -

ÁDÁM
El vele,
E gyászos képpel. Pajzán dalt nekünk,
Ki tudja a legszebbet köztetek.

HIPPIA (énekel)
Borral, szerelemmel
Eltelni sohsem kell;
Minden pohárnak
Más a zamatja.
S a mámor, az édes mámor,
Mint horpadt sírokat a nap,
Létünk megaranyozza.
Borral, szerelemmel
Eltelni sohsem kell,
Minden leánynak
Más a varázsa.

MIND
S a mámor, az édes mámor,
Mint horpadt sírokat a nap,
Létünk megaranyozza.

CATULUS
Jól van biz az, nos, Clúvia, te mit tudsz?

CLUVIA (énekel)
Bolond világ volt hajdanában:
Lukréciát az özvegy ágyban
Hogy megkereste szép gavallér,
Nem lángol ajka, több kéjt nem kér,
Tárt szűvel nem fut bordélyházba,
Hideg vasat merít magába. -
Örüljünk, okosabb világ van,
Örüljünk, hogy mi élünk abban. -
Bolond világ volt hajdanában:
Brutus nem ült szép villájában,
Kardot fogott s harcolni méne,
Mint hitvány zsoldos, s még mivégre?
A rongyos nép jóléte végett,
S tar földön érte el is vérzett.

MIND
Örüljünk, okosabb világ van,
Örüljünk, hogy mi élünk abban. -

CLUVIA
Bolond világ volt hajdanában,
Rém járt fel a hősek agyában,
Szentnek hivék, mit kacagunk ma,
S egy-két ily őrült, ha akadna,
Cirkuszainkban éppen elkel,
Nekünk látvány, a vadnak étel.

MIND
Örüljünk, okosabb világ van,
Örüljünk, hogy mi élünk abban.

LUCIFER
Ah, Cluvia, leverted Hippiát.
Szeretnék e dalnak költője lenni.

ÁDÁM
S te nem danolsz, mit búsongsz, Júlia?
Körűlünk minden vígad és nevet.
Nem jólesik pihenned keblemen? -

ÉVA
Ah, jól, nagyon. De nézd el, Sergiolus,
A boldogság midőn elkomolyít.
Azt tartom, mely kacag, nem is valódi.
Legédesebb percünkbe is vegyül
Egy cseppje a mondhatlan fájdalomnak,
Talán sejtjük, hogy az ily perc - virág,
S így hervatag.

ÁDÁM
Ah, én is érzek illyest.

ÉVA
S kivált, ha még dalt hallok és zenét,
Nem hallgatom a szűkkorlátu szót,
De a hang árja ringat, mint hajó,
S úgy érzem, mintha álomban feküdném:
A rezge hangon messze múltba szállnék,
Hol napsugáros pálmafák alatt
Ártatlan voltam, játszi, gyermeteg,
Nagy és nemes volt lelkem hívatása.
Bocsáss meg, őrült álomnak varázsa
Mindez. - Csókollak ismét - ébredek.

ÁDÁM
El a zenével, tánccal, émelyít
Ez örökös édesség tengere,
Keserüet kivánna már szivem.
Boromba ürmöt és fulánkot a
Piros ajakra, vészt fejem fölé.
(A táncosok elmennek, jajgatás hallik kívülről.)
Mi jajszó ez, mely úgy velőbe hat?

LUCIFER
Nehány őrültet most feszítenek fel,
Testvériségről, jogrul álmodókat.

CATULUS
Úgy kell nekik, miért nem ültek otthon,
Élvezve és feledve a világot,
Miért vitatták mások dolgait.

LUCIFER
Koldús a dúst testvéreül kivánja,
Cseréld meg őket, és ő von keresztre.

CATULUS
Hagyd hát kacagnunk a nyomort, hatalmat,
Dögvészt, mi a várost tizedeli,
Az isteneknek minden végzetét. (Új jajszó.)

ÁDÁM (magában)
Úgy érzem, mintha álomban feküdném,
A rezge hangon messze múltba szállok,
Hol nagy s nemes volt lelkem hívatása. -
Nem így mondád-e, Júlia?

ÉVA
Igen.

(Ezalatt besötétült. A csarnok előtt temetési menet vonul el tibiákkal, fáklyákkal és jajveszékelő nőkkel. Az egész társaság egy ideig merev hallgatásba süllyed.)

LUCIFER (felkacagva)
Mint látom, itt a jókedv elborult.
Bor nincs-e már, vagy elfogyott az élc,
Hogy a savanyu úr is megsokallja?
Talán bizon valaki fél közöttünk,
Vagy éppen megtért.

ÁDÁM (feléje sújtva poharát)
Vessz, ha azt hiszed.

LUCIFER
No, majd hivok új vendéget közénk.
Talán megifjult kedv is tér be véle.
Hej! hozzátok be, szolgák, ízibe,
Ki fáklyafénnyel erre útazik.
Csak megkináljuk egy pohár itallal. - -

(A halottat nyílt koporsóban behozzák, s az asztalra helyezik. Kísérete a háttérben marad. Lucifer ráköszönt.)
Igyál pajtás, holnap nekem, ma néked!

HIPPIA
Talán inkább csókot kivánsz?

LUCIFER
Öleld meg,
És lopd ki szájából az obulust.

HIPPIA
Ha tégedet csókollak, őt miért ne?
(A halottat megcsókolja. Péter apostol a kíséret közül kilép.)

PÉTER APOSTOL
Megállj, a döghalált szivod magadba.
(Mindnyájan visszaborzadva, helyükön felemelkednek.)

MIND
A döghalál - rettentő - félre innen.

PÉTER APOSTOL
Te nyomorú faj! - gyáva nemzedék,
Míg a szerencse mosolyog feletted,
Mint napsugárban a légy, szemtelen,
Istent, erényt, gúnyolva taposó.
De hogyha a vész ajtódon kopog,
Ha Istennek hatalmas ujja érint,
Gyáván hunyász, rútul kétségb'eső.
Nem érzed-é, hogy az ég büntetése
Nehezkedik rád. Nézz csak, nézz körül,
A város pusztul, durva idegen nép
Tiporja el arany vetésidet,
Szétbomlik a rend, senki sem parancsol
S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás
Emelt fővel jár a békés lakok közt,
Utána a halvány gond, rémület
S égből, földről se részvét, sem segély.
Nem bírod, úgy-e, kéjek mámorával
Elandalítni azt a szózatot,
Mely a kebelnek mélyét felveri
S jobb cél felé hiába ösztönöz.
Kielégítést, úgyebár, nem érzesz,
Csak undort ébreszt szűdben a gyönyör,
S aggódva nézsz körűl, ajkad rebeg:
Hiába mind, a régi istenekben
Nincs már hited, kövekké dermedeztek.
(Az istenszobrok szétporlanak.)
Elporlanak, s új istent nem találsz,
Mely a salakból újra fölemelne. -
Nézz csak körül, mi pusztít városodban
Hatalmasabban, mint a döghalál,
Ezren kelnek fel a lágy pamlagokról,
Hogy Thébaisznak puszta téreit
Vad anachorétákkal népesítsék,
Ottan keresve tompult érzetöknek
Mi még izgassa, ami még emelje. -
El fogsz pusztulni, korcsult nemzedék,
E nagy világ most tisztuló szinéről.

HIPPIA (az asztal előtt összeroskadva)
Óh, jaj nekem, mi szörnyű fájdalom,
Hideg veríték, orcusnak tüze -
A dögvész, óh, a dögvész - elveszek.
Nem gyámolít ki sem közűletek,
Kik annyi élvet osztátok velem?

LUCIFER
Ma néked, holnap nékem, édesem. -

HIPPIA
Hát öljetek meg, átkom ver különben.

PÉTER APOSTOL (hozzálépve)
Ne átkozódjál lányom, sőt, bocsáss meg -
Majd gyámolítlak én és a nagy Isten,
A szent szeretet örök Istene.
Emelkedjél fel hozzá, ím, e vízzel
Lelked kitisztul menten a salaktól,
S hozzá siet.
(Megkereszteli az asztalról vett edényből.)

HIPPIA
Atyám - megkönnyülék.
(Meghal.)

CATULUS (indul)
Én még ma Thébaiszba útazom.
Elundorodtam a bünös világtól.

CLUVIA
Megállj, Catulus, én is elkisérlek.
(Kimennek.)

ÁDÁM (elgondolkodva, az előtérre lép, Éva követi.)
S te itt vagy, Júlia, mondd, mit keressz itt,
Hol a halál az örömet kiölte.

ÉVA
S nem ott van-é helyem, ahol te vagy?
Ah, Sergiolus! vajh mi sok nemes
Érzést találtál volna e kebelben,
Hol csak mulékony kéj után kutattál. -

ÁDÁM
És önmagamban is. Mi kár, hogy úgy van!
Elveszni nyomorultan, kisszerűen,
S szenvedni addig. Óh, ha él az Isten,
(Letérdel, s kezét égnek emeli.)
Ha gondja van ránk, és hatalma rajtunk,
Új népet hozzon s új eszmét a világra,
Amazt, a korcsba jobb vért önteni,
Ezt, a nemesbnek hogy köre legyen
Magasra törni. Érzem, elkopott mind,
Mi a miénk volt - s újat létrehozni
Erőnk kevés. Hallgass meg, Istenem.

(Az égen glóriában a kereszt feltűnik. A hegyek megől égő városok pírja látszik. A csúcsokról félvad csapatok szállnak alá. Távolról áhítatos himnusz hallik.)

LUCIFER (magában)
E látvány kissé borzogatja hátam,
De nem emberrel kell-e küzdenem?
Mit én nem bírok, ő teszi helyettem.
Hasonló tréfát már gyakorta láttam.
A glória ha lassan elveszett,
Még megmarad a vérengző kereszt.

PÉTER APOSTOL
Az Úr meghallgatott. - Tekints körül,
Az elkorcsult föld újra kezd születni.
E medvebőrös barbár harcfiak,
Kik üszköt vetnek fényes városokra,
Kiknek lova múlt századok vetését
Tiporja el s istállót elhagyott
Templomfalak közt lél, új vért hozand
Az elsilányult, megfogyott erekbe.
S kik a cirkuszban himnuszt énekelnek,
Mig a bősz tigris keblöket kitépi,
Új eszmét hoznak, a testvériséget,
És az egyénnek felszabadulását,
Melyek meg fogják rázni a világot. -

ÁDÁM
Ah, érzem, érzem, mást is kér a lélek,
Mint dagadó párnákon renyhe kéjek;
A szív vérének lassu elfolyása
Olyan kéj, melynek vajh, mi lenne mása?

PÉTER APOSTOL
Legyen hát célod: Istennek dicsőség,
Magadnak munka. Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet.

ÁDÁM
Fel hát csatázni, fel hát lelkesülni
Az új tanért. Alkotni új világot,
Melynek virága a lovag-erény lesz,
Költészete az oltár oldalán
A felmagasztalt női ideál.
(Péterre támaszkodva, indul.)

LUCIFER
Ah, a lehetlen lelkesít fel, Ádám!
A férfiúhoz méltó ez s dicső ám.
Istennek tetszik, mert az ég felé hajt,
S ördögnek kedves, mert kétségbe ejt majd.
(Utánamegy.)
"Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint."
Róma 11, 5