Téma: Örökkévaló hatalma és istensége alkotásaiból megláttatik

[Zsuzsa2]

2. Minden ember egyedi példány:

Isten nem csak az emberi nemet teremtette meg, hanem egyedi embereket alkotott eltérő külső és belső tulajdonságokkal. Sok egyéb részlet mellett különbözünk születési időpontunkban, méretünkben, súlyunkban, bőr-, szem- és hajszínünkben. Annyira egyedi vagyok, hogy más útlevelével át sem léphetem a határt. Gondjaim és örömeim, ötleteim és érzéseim annyira egyediek, hogy az egész földkerekségen senki sem azonos velem. Leopold Ranke német történész (1795–1886) mondta: „Minden ember Istennek egy külön gondolata.”

3.  Ki a teremtőnk?

Az Újszövetség mélyebben bevezet a teremtés gondolatába, és ezt mondja a Teremtő személyéről: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige az Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” (Jn 1,1-3).

Ki, vagy mi ez az Ige? Itt még nem ismerhető fel. Csak azt tudjuk meg, hogy a teremtés aktusa alól nincs kivétel – sem a világmindenség, sem a föld, sem az ember, de még egy fűszál sem. A 10. vers részben megfejti ezt a rejtjelezést. Megtudjuk, hogy az Ige személy volt, aki ezen a világon, tehát a földön is tartózkodott: „(Ő) a világban volt, és a világ általa lett.” De ki ez az Ő? Ezt csak a 14. vers fejti meg teljesen: „Az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” Isten Fia, Jézus Krisztus tehát a Teremtőnk. „Örökösévé tette mindennek, általa teremtette a világot” (Zsid 1,2). A Kolossébeliekhez írt levél 1,16-17 versei tovább részletezik Jézus teremtő tevékenységét, miszerint a számunkra még láthatatlan világ is neki köszönheti létezését:

„Mert benne (Jézus Krisztusban) teremtetett minden a mennyben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár királyi székek, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és érte teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn” (Reménység mindenki számára – német bibliafordítás).

Ezzel az eredetünkre vonatkozó kérdés is kötelező érvényű választ nyert: Jézus a Teremtőnk! Ez a gondolat meglepő lehet egyes olvasók számára, de ez az Újszövetség egyértelmű tanítása. Eleve hamis az ember eredetére vonatkozó minden olyan elképzelés, amely nem nevezi meg és nem ismeri el ezt a Teremtőt.

A bűnbeesésben – erről a következő fejezetekben részletesen beszélünk még – az ember eltávolodott Teremtőjétől. Ezáltal sok minden elveszett a hasonlatosságból. Most már csak Krisztus képviseli Isten tökéletes képmását, amint azt az alábbi három újszövetségi idézet bizonyítja:

„Ő a láthatatlan Isten képe, a teremtmények között az elsőszülött” (Kol 1,15). „…aki (Krisztus) az Isten képmása” (2Kol 4,4b). Ő (Isten Fia) Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása” (Zsid 1,3).

A bűnbeesés súlyos következményei ellenére sok minden megmaradt bennünk, ami Isten lényéből vezethető le. Istennél minden tökéletes, és a legmagasabb szinten van, de az ember csak egy kicsivel volt alacsonyabb szinten (Zsolt 8,6). Ezt az alábbi tíz pontban szeretnénk összefoglalni:

folyt.köv.

[Guti Tünde]

Csodálatosak ezek az igék! Az, hogy Jézus által, Őreá nézve teremtetett a világ, és hogy Ő az Atya dicsőségének visszatükröződése... Nos... ezek felfoghatatlan örömmel és gyönyörűséggel töltenek el! 
Nem is egy könyvet olvastam az utóbbi időben, ahol ezekkel a gondolatokkal találkoztam, és leírhatatlan, milyen érzés felismerni egy-egy igazságot! 

[Zsuzsa2]

 

[Zsuzsa2]

--  Az ember tud beszélni, akárcsak Isten

A beszélő Isten: „És mondta Isten…” – olvashatjuk tízszer a teremtéstörténetben. Mózes 1. könyvének 1,28 versében ez áll: „Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik…”. Isten beszél az emberekhez; beszél Ádámhoz és Évához is. Isten megszólítja az embert, és választ vár tőle. Egyik állat sem tud beszélni! A Biblia csak két kivételt említ: a kígyót az Édenkertben és Bálám szamarát. Mindkét állatot azonban kívülről irányították: a kígyót az ördög, a szamarat pedig Isten.

Csak az ember bír a nyelv adományával. Ezáltal határozottan kiemelkedik az állatvilágból, és egy olyan tulajdonsággal rendelkezik, amivel rajta kívül csak Isten. Ez a szó adománya, amivel képesek vagyunk teremtő módon bánni. Természetesen a mi szavunknak nincs olyan teremtő hatalma, mint Isten Igéjének. Szavunk képes más embereket boldoggá tenni, de tönkretenni is. A szavakkal minden minket foglalkoztató gondolatot ki tudunk fejezni, és bizalmas kapcsolatokat tudunk kialakítani, ami ismeretlen a többi földi élőlény számára. A nyelvhez szükséges „szoftver” mellett rendelkezünk a megfelelő „hardverrel” is.

A nyelv morfológiai feltétele nem csupán egyetlen szerv létezése, hanem itt egy hangképző készülék, egy a nyelvvel együttműködő alkalmas garatüreg és egy nagy komplexitású vezérlőrendszer (agy) van funkcionálisan összekapcsolva. Ha bármelyik hiányzik, a beszéd lehetetlenné válik. A középkorban a népszerűtlen embereket azzal bírták hallgatásra, hogy kivágták a nyelvüket. A hangszálak által keltett hangok felfelé haladnak, és a garatüregben válnak jellemző beszédhangokká, fonémákká. Ez a nyelvnek az ajkakkal együttműködő, finoman összehangolt mozgásai révén történik. Ennek során egy sor rezonanciajárat keletkezik a szájüregben, amely nélkülözhetetlen az érthető hangok formálásához. A különböző emberi nyelvekben létező 600 lehetséges hang mindegyike a nyelv precíz mozgásait és pontosan meghatározott alakváltozásait igényli. Johann Peter Süßmilch megállapította (1756), hogy az ember nem találhatta fel a nyelvet a gondolkodás képessége nélkül, és fordítva: a gondolkodás feltételezi a nyelv létezését. Ennek a paradoxonnak egyetlen feloldása van: A nyelv Isten adománya.

Figyelemre méltó dolgok nyelvünkben:

• Képesek vagyunk új szavakat alkotni, és tetszőlegesen sok külön nyelvi egységet oly módon összefűzni, hogy ennek során helyesen fogalmazott, új mondatok jönnek létre.

• Képesek vagyunk olyan mondatokat képezni, amelyeket előtte sohasem mondtunk.

• Képesek vagyunk olyan mondatokat megérteni, amelyeket előtte sohasem hallottunk.

• A kifejezhető gondolatok száma az emberi nyelvben végtelen.

Az állatok kommunikációs rendszerei rögzítettek és korlátozottak. Nem teszik lehetővé a kreatív gondolkodást. Csak nagyon egyszerű helyzeteket képesek kifejezni (pl. táplálék, veszély, nemi figyelemfelkeltés), és nem hasonlíthatók össze az emberi nyelvvel.
folyt.köv.

[Zsuzsa2]

--  Az ember tud gondolkodni, akárcsak Isten

A gondolkodás forrása Istennél van. Neki nincsenek tanácsadói, mert ő maga a bölcsesség forrása: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismereteinek mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Ugyan ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává?” (Róm 11,33-34).

Ézsaiás könyvének 55,8-9 verseiben Isten össze-hasonlítja saját gondolatait a mienkkel: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti útjaitok nem az én útjaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.”

Az Istentől való eme nyilvánvaló távolság ellenére mi is képesek vagyunk gondolkodni és dolgokat megfontolni. A 90. zsoltár 12. versében az áll, hogy reflektálni tudunk egészen alapvető dolgokra is: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”

Képesek vagyunk bánni nagyon különböző gondolkodási kategóriákkal, mint például a logikai gondolkodás, a következtető gondolkodás, az oksági gondolkodás, vagy a komplementer gondolkodás. Most ragadjunk ki egy nagyon fontos gondolkodási formát, amit a mindennapi életben állandóan alkalmazunk, és ami minden tudományban alapvető:

A következtető gondolkodás:

Ezt a gondolkodási formát a logikai gondolkodással együtt használjuk. A következtető gondolkodáson azt a formális logikai eljárást értjük, amelynek során a feltevésekből valamilyen következtetést vonunk le. Ez egy új állítás, amelyet kizárólag gondolkodás által kaptunk. A természettudományokban, de a szellemtudományokban is, a következtető gondolkodás központi szerepet játszik az új ismeretek megszerzésében.

A Biblia olvasásakor is alkalmaznunk kell ezt a gondolkodási elvet. Következtető gondolkodás nélkül Isten sok gondolata rejtve marad előttünk. Ha a Biblia azokat az állításokat is tartalmazná, amelyeket következtetés által nyerhetünk, akkor több kötetet tenne ki. Isten azonban ezt az egyetlen könyvet adta nekünk, és hozzá a gondolkodás képességét. Így magunk is fontos következtetéseket tudunk levonni. Nézzünk erre három figyelemre méltó példát:

1. Ádám fiainak házassága:

A sokszor feltett kérdést – „Kit vettek feleségül Ádám fiai?” – a Biblia nem tárgyalja közvetlen módon. Nem is szükséges, mivel könnyen megválaszolható következtetés által. Mózes 1. könyvének 5,4 versében ez áll: „Sét születése után Ádám nyolcszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat.” Ezalatt rengeteg utódot hozhatott létre! A testvérek közötti vagy a testvérek utódai közötti házasság volt az egyetlen lehetőség. Ilyen közel a kezdethez ez genetikailag sem volt káros. Csak Mózes 3. könyvének 18. fejezetében (több mint 2000 évvel később) tiltja meg Isten kifejezetten a közeli vérrokonokkal való házasságot (incesztus = vérfertőzés).

A következő példa Jézus leckéje a következtető gondolkodásból:

2.  Isten nem a halottak Istene: Mózes elhívásakor ezt mondja Isten: „Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene” (2Móz 3,6). Meglepő számunkra, hogyan indokolja meg Jézus (következtetés által!) e szöveghely alapján a halottak feltámadását (Mt 22, 31-33): „A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, amit Isten mondott nektek: ’Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene’? Az Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké. Amikor a sokaság ezt meghallotta, álmélkodott tanításán” (Reménység mindenki számára). Ha Isten az élet, akkor csak az élők Istene lehet. Mivel azonban Ábrahám, Izsák és Jákób meghaltak, csak akkor lehet az Istenük, ha fel is támadnak.

Íme még egy példa a következtető gondolkodásra:

3   Következtetés a teremtésből a Teremtőre: A Rómaiakhoz írt levél 1,19-20 verseiben találunk egy helyet, ahol különösképpen szükségünk van a következtető gondolkodásra. Itt a következő gondolatmenetről van szó: Abból, ami a világegyetemben létezik, és ami körülöttünk él és növekszik, arra következtethetünk, hogy léteznie kell egy Teremtőnek: „Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra, mégpedig úgy, hogy ami nem látható belőle: örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén megismerhető. Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent” (Reménység mindenki számára).

A jelen könyv erre a Teremtőtől kapott gondolkodási kategóriára szeretné felhívni a figyelmet. N e m    b i z o n y i t á s , hanem együttgondolkodás és a teremtés műveinek szemlélése révén győződhetünk meg róla, hogy léteznie kell egy Teremtőnek. Aki ezt a következtetést elveti, annak baj van a gondolkodásával.

folyt.köv.

[Zsuzsa2]

Hirdetem az evangéliumot Part1 (music: HB, Johanna Aaltonen)

MINDEN ALKOTÁSODBAN OTT VAGY TE ...

[Zsuzsa2]

--  Az ember tud írni, akárcsak Isten

A Biblia tanúbizonysága szerint Isten csak kétszer írt. Először a Sínai-hegyen, amikor átadta Mózesnek a Tízparancsolatot: „Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat” (2Móz 31,18). Másodszor ez Bélsaccár király udvarában történt meg, amikor megjelent a falon a „mené tekél” szöveg: „Egyszerre csak egy emberi kéz ujjai tűntek fel, és írni kezdtek a királyi palota festett falára, a lámpatartóval szemben. A király pedig nézte a kezet, ahogyan írt. Közben a király arca elsápadt, gyötrő gondolatai támadtak, dereka elernyedt, és még a térdei is reszkettek” (Dán 5,5-6). „Ezért küldte ő ezt a kezet, és íratta föl ezt az írást. Ez az az írás, amelyet fölíratott: mené mené tekél ú-parszin. Ez pedig a szavak magyarázata: A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten a királyságodat, és véget vet annak. A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált. A perész azt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta” (Dán 5, 24-28).

Jézusról csak egy ízben jegyezték fel, hogy írt, amikor egy házasságtörő asszonyt vittek hozzá: „Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre” (Jn 8,6.8). Látjuk, hogy  Isten az ujjával írt!

Az ember sokféle írásrendszert gondolt ki, és ezáltal képes gondolatait írásban rögzíteni. Az írás feltalálását az ember legnagyobb szellemi teljesítményei közé sorolhatjuk. Az emberi emléktároló (az agy) rövid életű, és az agy tárolási kapacitása korlátozott. Az írott formában tárolt információ megoldja ezt a problémát mind a nagy távolságokon, mind az évszázadokon keresztül. Csak az írás teszi lehetővé egy nép számára az irodalom, a történetírás és a magas szintű technika művelését. Az írás nélküli népek és a törzsek ezért nem jutottak tovább a kultúra egy bizonyos szintjén (pl. indiánok, természeti népek). Csak az írott nyelv biztosítja az információtárolás lehetőségét, hogy a találmányok és a megszerzett ismeretek ne menjenek veszendőbe (pl. az orvostudományban és a technikában), hanem tovább lehessen őket fejleszteni.

--  Az embernek teremtő képességei vannak, akárcsak Istennek

Isten a teremtésben kreatív módon cselekedett. Csak csodálkozhatunk műveinek ötletgazdagságán. Isten gondolatai itt is (a teremtés műveiben) magasabb rendűek, mint a mi gondolataink: Gondoljunk csak a DNS-molekulákban megvalósuló zseniális információtárolási módszerre, vagy az agy meg nem értett koncepciójára.

Mi is képesek vagyunk új dolgokat feltalálni és kreatívan alkotni – igaz, Istentől egészen eltérő módon. Az írott művek, a különféle műszaki berendezések (pl. autók, számítógépek, holdrakéták), de az emberek által felismert új ötletek és problémamegoldások is meggyőzően bizonyítják, hogy Istennek ez az adománya jelen van bennünk.

--  Van esztétikai érzékünk, és képesek vagyunk művészi alkotásra, akárcsak Isten

Jézus a Hegyi Beszédben az általa teremtett világ egy fontos jellemzőjére hívja fel a figyelmünket: „Figyeljétek meg a mezei liliomokat… Mondom nektek, hogy Salamon teljes díszében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akárcsak egy is” (Mt 6,27-28). Isten a teremtett világot esztétikai szempontok szerint alakította. Elég, ha a virágokra, pillangókra, bogarakra, madarakra és halakra, vagy a különböző hópelyhek, virágok és levelek formagazdagságára gondolunk.

A Teremtő minket is ellátott esztétikai érzékkel!  Különböző mértékben mindnyájan rendelkezünk művészi tehetséggel, hogy a zenét, irodalmat, festészetet kreatív módon műveljük, vagy fogyasztóként élvezzük. Nem csak célszerűségi, de esztétikai szempontok szerint is öltözködünk, és alakítjuk lakásunkat és kertünket.

-- Saját akaratunk van, akárcsak Istennek

Isten akaratával kapcsolatban számos bizonyító szöveghelyet találunk a Bibliában. „Alkossunk embert!” – ez világossá teszi Isten kifejezett szándékát a teremtő aktusra. Az ember megmentését Isten akarata indokolja: „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim 2,4). A Rómaiakhoz írt levél 9,18.21 verseiből megtudunk valamit Isten szabad akaratáról: „Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít … Nincs-e hatalma a fazekasnak az anyagon, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja?” Ebben az összefüggésben egy másik fontos szöveget találunk a korintusiakhoz írt első levél 1,26.29 verseiben: „Mert nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt, azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket; és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten előtt” (Reménység mindenki számára). Itt világossá válik Isten akaratának fontos szerepe abban, hogy valaki hívővé válik. Hogy milyen mértékben és módon, az kifürkészhetetlen titok marad számunkra. Egy valami azonban bizonyos: Ahogy Istennek van szabad akarata, ugyanúgy minket is megajándékozott vele:

• Nem bábfigurákat teremtett, amelyek azt teszik, amit a bábjátékos éppen akar.

• Nem robotokat teremtett, amelyek egy rögzített program szerint működnek.

• Nem idomított lényeket teremtett, amelyek csak a begyakorolt dolgokat tudják. Nem Isten porondján élünk. Életünk nem cirkuszi játék.

Mindenesetre nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a bukott világban akaratunk is részese a közös szenvedésnek. Ezt látjuk még Pálnál, a nagy apostolnál is, aki beismeri magáról: „Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat” (Róm 7,19).

A nekünk ajándékozott mozgástér nagyon tágas, és ez néha sok gondot okoz:

• Elindulhatunk a menny vagy a pokol felé. Ennél nagyobb szabadságot alig lehet elképzelni.

• Viselhetünk háborúkat, de békét is köthetünk.

• Tehetünk jót vagy rosszat. A skála széles – az auschwitzi rémtettektől a misszionáriusok önfeláldozó szolgálatáig.

Isten mindent nagy türelemmel figyel. Ítélete mindenesetre bizonyos: „A halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint” (Jel 20,12).

[Zsuzsa2]

--  Képesek vagyunk az értékelésre és a megítélésre, akárcsak Isten

Isten értékeli életünket az ítéletben: „Mindnyájan oda fogunk állni az Isten ítélőszéke elé” (Róm 14,10). A korintusiakhoz írt második levél 5,10 versében ez áll: „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemelt, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” Nekünk is megvan az a képességünk, hogy elemezzük életünket és élethelyzeteinket, fontossági sorrendet állítsunk fel, megítéljük munkánk eredményét és megoldásainkat. Egymást azonban nem szabad megítélnünk és elítélnünk: „Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek. Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást” (Róm 14,12-13).

--  Képesek vagyunk a szeretetre, akárcsak Isten

„Az Isten szeretet”, olvashatjuk János apostol első levelének 4,16 versében. Ha Istenhez tartozunk, a mi ismertetőjegyünk is a szeretet lesz: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35). Éppen a szeretet kell, hogy legyen a keresztyén ember ismertetőjegye: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14). Spurgeon, az ismert prédikátor így fogalmazott: „Amíg csak éltek, tegyetek mindent a Krisztus iránti szeretetből. Hagyjátok hatni a szeretet ujjait, a szeretet agyát, a szeretet szemeit, a szeretet kezeit, harcoljatok szeretettel, imádkozzatok szeretettel, beszéljetek szeretettel, éljetek szeretettel.” A szeretet az irgalmassággal rokon. Itt is Isten az ősok: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom atyja” (2Kor 1,3). Következésképpen nekünk is gyakorolnunk kell ezt a képességünket: „Legyetek irgalmasak, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36).

  --  Képesek vagyunk a hűségre, akárcsak Isten

A hűségben Isten egy további tulajdonsága nyilvánul meg bennünk: „Ha hűtlenek vagyunk is, ő hű marad, mert ő meg nem tagadhatja magát” (2Tim 2,13). Az ő hűsége változatlan. Amit Isten megígért, azt feltétlenül be is tartja. Az ószövetségi időkben Isten megígérte a Szabadító eljövetelét. Jézusban teljesítette ezt az ígéretét, méghozzá a legmegfelelőbb időpontban: „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát” (Gal 4,4). Isten többször kötött szövetséget az emberrel, például Nóéval (1Móz 8,21-9,17), Ábrahámmal (1Móz 15,7-21; 17,3-14) vagy Mózessel a Sínai-hegyen (2Móz 19-24). Soha nem volt jobb szerződő fél, mint maga Isten.

Hűségen belső tartást értünk, amely alapján betartjuk ígéreteinket és teljesítjük kötelezettségeinket. Ez az alapvető megbízhatóság szorosan összefügg az igazsággal és az igazságossággal. A „becsületszóra” (németül: auf Treu und Glauben – szó szerint: hűségre és hitre) formulát Ézsaiás könyvének 33,8 verséből kölcsönözték, és azt jelenti, hogy a partnerek írásbeli megerősítés nélkül betartják megállapodásukat. Minden emberi hűség alapja és feltétele Isten hűsége. A házasságot Isten alapította, és a hűségre épül. Tőlünk is hűséget vár, mind a hétköznapi életben, mind vele szemben: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koszorúját” (Jel 2,10).

--  Képesek vagyunk Istennel közösségben élni, akárcsak Isten velünk

Közösségben élni valakivel azt jelenti, hogy szoros kapcsolatban állunk vele, és kölcsönösen osztozunk egymás gondjaiban és örömeiben. A kolossébeliekhez írt levél 1,16 verse szerint Krisztusért teremtettünk. Ha ez a teremtésben számunkra elrendelt cél, akkor az ember a Teremtőjével való közösségre rendeltetett. A bűnbeesés azonban szétrombolta ezt, ami egy tönkrement házasság állapotához hasonlítható. A partnerek mindkét esetben feladták az eredeti közösséget. A következmények nem maradnak el – könnyek és szívfájdalom.

A Jézushoz való megtérés által (lásd a következő fejezetet) helyreállíthatjuk az Istennel és Fiával való közösséget. Az Újszövetség egy rövid kifejezést használ a Teremtővel való, újra helyreállított közösségre, nevezetesen: „Krisztusban”. Ez a rövid kifejezés 80-szor fordul elő. Például a korintusiakhoz írt második levél 5,17 versében ezt olvashatjuk: „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az.” Hogy mennyire bensőséges ez a kapcsolat, azt Pál a galatákhoz írt levél 2,20 versében írja le: „Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” Itt ismét megvalósul a teremtés célja. Aki Krisztushoz tartozik, az közösségben él a többi keresztyénnel. Pál a különböző testi és szellemi adottságokkal rendelkező hívőket egy test részeihez hasonlítja. A testrészek azonban együttesen Krisztus Testét alkotják (1Kor 12,27). Az úrvacsorában a Krisztussal való közösséget ünnepeljük. János így írja le az Isten és az ember közötti helyreállított közösséget: „… hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1Jn 1,3).

A Krisztussal való közösség következményei messzire vezetnek:

• részesedünk Krisztus életéből (Róm 6,8)

• részesedünk Krisztus feltámadásából (Kol 2,12)

• Krisztus örököstársai vagyunk (Róm 8,17)

• vele együtt fogunk megdicsőülni (Róm 8,17)

• vele együtt fogunk uralkodni (2Tim 2,12).

folyt.köv.

[Zsuzsa2]

Az ember további jellegzetességei, amelyek megkülönböztetik az állatoktól

Előbbiekben  felsorolt tulajdonságok csak az ember sajátjai, és egyértelműen kiemelik az állatvilágból.

Ezt világosan meg kell mondani, hiszen mindenféle fejtegetésekben azt sugallják nekünk, hogy valamilyen állati leszármazási ágból kapaszkodtunk fel.

Végül felsoroljuk emberi létünk néhány további jellemzőjét:

• Történelmi lények vagyunk.
   Feljegyezzük a múlt eseményeit, elmeséljük őket, elmélkedünk rajtuk, és néha még tanulunk is belőlük.

• Igényt tartunk a világ és az élet kauzális (oksági) magyarázatára.
  Csak mi emberek érdeklődünk aziránt, honnan jöttünk,   mivégre élünk, és hová tartunk.

• Csak mi gondolkodunk a halál kérdésén, és temetjük el halottainkat. Isten értelmünk elé tárta az örökkévalóságot   
   (Préd 3,11). A gizai piramisok már önmagukban is bizonyítják ezt a tényt. Mivel az egyiptomiak tudtak a halál utáni életről,   megpróbáltak saját elképzeléseik szerint felkészülni rá.

folyt.köv.

[Zsuzsa2]

                                                               Vannak-e Istennek is érzékszervei?

János evangéliumának 4,24 versében Jézus ezt mondja: „Az Isten Szellem, és akik imádják őt, azoknak szellemben és igazságban (valóságban) kell imádniuk.” Az első parancsolatban Isten megtiltja, hogy térbeli struktúraként képzeljük el őt:

„Én, az Úr, vagyok a te Istened … Ne csinálj magadnak istenszobrot, semmiféle képmást azoknak, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak” (2Móz 20,2.4).

Ennek ellenére a Biblia lépten-nyomon említi Isten érzékszerveit, de száját, kezét, karját, ujját és szívét is:

Fül: Isten a hallgató. A zsoltárszerző ezt tapasztalta: „(Isten) felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek” (Zsolt 116,2). Ezékiás király arra kéri Istent, hogy hallgassa meg és nézzen reá: „Uram, hajtsd hozzám füledet, és hallgass meg! Uram, nyisd ki szemedet, és láss!” (2Kir 19,16). Isten meghallja a sanyargatott nép kiáltozását (2Móz 3,7), sírását és sóhajtozását (Zsolt 6,9; Zsolt 102,21), zúgolódását (2Móz 16,7; 4Móz 12,2), de hívását, könyörgését és imáját is (1Kir 8,28; 1Kir 9,3). Összefoglalva: „Aki a fület alkotta, az ne hallana?” (Zsolt 94,9).

Szem: Isten szemei mindent észrevesznek: „Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi” (2Krón 16,9). Isten szemei még azt is meglátják, ami számunkra észrevétlen marad: „Alaktalan testemet már látták szemeid” (Zsolt 139,16). Isten a jövőt is látja, és mindent, ami számunkra láthatatlan. Isten elől senki sem rejtőzhet el (Zsolt 139,3.7).

Száj: Istennek szája is van, hiszen a teremtéstörténetben tízszer olvashatjuk: „És mondta Isten…”. Minden, ami Isten szájából elhangzik, definíció szerint Isten Igéje. Igéje életfontosságú számunkra: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal, ami az Úr szájából származik” (5 Móz 8,3). Isten nekünk is adott szájat: „Ki adott szájat az embernek? … Talán nem én, az Úr?” (2Móz 4,11).

Kéz: Isten ezt mondja: „Íme, tenyerembe véstelek be” (Ézs 49,16). Aki hisz benne, az nem csak az élet könyvébe beírva, de Isten tenyerébe is. Jézus „a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze” (Ézs 53,5). Bűneink miatt döfték át kezeit és lábait. A fenti szöveget (Ézs 49,16) tehát így értelmezhetjük: „Be vagyunk írva Jézus tenyerébe.”

Isten gondoskodik az emberekről, de minden más teremtményről is. A 145. zsoltár 16. verse szerint mindent Isten kezéből kapunk: „Kinyitod kezedet, és kielégítesz minden élőlényt kegyelmesen.” A Biblia a teremtés műveit is Isten kezével hozza kapcsolatba:

A 19. zsoltár 2. verse: „Kezének munkájáról beszél a mennyboltozat.”

A 102. zsoltár 26. verse: „Az ég a te kezed alkotása.”

A 8. zsoltár 7. verse: „Úrrá tetted kezed alkotásain.”

Amikor Antiókhiában az Úr Jézus evangéliumát hirdették (Csel 11,20), sokan megtértek, mivel Isten keze a tanítványokkal volt: „És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz” (Csel 11,21).

Kar: Isten karja mérhetetlen hatalmát jelképezi. Erős karjával vezette ki Izráel népét Egyiptomból (Csel 13,17). Hatalma korlátlan, ezért emlékezteti a kételkedőket: „Olyan rövid már a karom, hogy nem tud megváltani? Nincs már annyi erőm, hogy megmentselek?” (Ézs 50,2). A teremtéssel kapcsolatban ezt olvashatjuk Jeremiás könyvének 27,5 versében: „Én alkottam nagy erővel és kinyújtott karral a földet meg a földön élő embereket és állatokat.”

Ujjak: Isten az ujjával írta föl a parancsolatokat (2Móz 31,18). De a teremtés is ujjainak műve: „Ha látom az eget, ujjaid alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél” (Zsolt 8,4).

Szív: Vannak emberek, akik különösen a szívünkhöz nőttek. Ha valami mélyen érint minket, azt a szívünkre vesszük. Ugyanez elmondható Istenről is: Izráel népének pusztai vándorlását „szívére vette” (5Móz 2,7). Dávid megnyerte Isten tetszését, ezért mondta róla: „Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat” (Csel 13,22).
folyt.köv.

[Zsuzsa2]

                                                                           Isten minden embert ismer?

Jób ezt mondja a szolgájáról: „Nem az alkotta-e őt, aki engem az anyaméhben?” (Jób 31,15). Isten már fogantatása előtt ismerte Jeremiást: „Mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, magamnak választottalak, népek prófétájává tettelek” (Jer 1,5). Így történt ez Ézsaiással is: „Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli nemzetek! Már anyám méhében elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlékezetben tartja nevem” (Ézs 49,1).

Isten már magzati fejlődésünk idején ismeri élettörténetünket: „Te alkottad veséimet, te formáltad anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük” (Zsolt 139, 13-16).

Pál bevallja magáról: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott…” (Gal 1,15). A Biblia elvetélteket (valamint elhajtott magzatokat és koraszülötteket) is említ: „Ha valakinek száz gyermeke születik is, ha sok évig él is, magas kort érve meg, de ha nem tudja élvezni javait, sőt méltó temetés sem jut neki, akkor azt gondolom, hogy jobb az elvetéltnek, mint neki. Mert az hiábavalóságra jött, sötétben megy el, és nevét sötétség takarja. Még a napot sem pillantotta meg, nem tudta meg, milyen, de nyugodtabb sors jutott neki, mint amannak” (Préd 6,3-5).

Tudnunk kell: amikor még csak mikroszkopikusan kicsi, alaktalan embriók voltunk, élettörténetünk már akkor ismert volt Isten előtt. Életutunk, szerepünk, hivatásunk – mindez ismert volt számára. Isten mindent előre látott.

Ez nem azt jelenti, hogy sorsunk előre meg van határozva, és nincs cselekvési szabadságunk.
Ilyen fatalizmust a Biblia nem ismer, hiszen „Krisztus szabadságra szabadított meg minket” (Gal 5,1).
A tékozló fiú szabadon elhagyhatta az apai házat, és miután belátta, hogy helytelenül viselkedett, visszatérhetett. Isten azonban mindent tud, így azt is tudja, hogyan fogunk dönteni.

[Zsuzsa2]

                                                  Az ember a bűnbeesés után: Isten torzképe



A bűnbeesés eltorzította az emberben Istennek azokat a lényegi vonásait, amelyeket a teremtés rendje szerint hordozott. A Biblia több helyen is leírja ezt a drasztikusan megváltozott helyzetet:

Római levél 3,22b-23: „Mert nincs különbség: Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének”.

Jeremiás 16,4: „Halálos betegségben halnak meg, nem gyászolják meg, és nem temetik el őket, … holttestük pedig az ég madarainak és a föld vadállatainak lesz az eledele.”

Zsoltár 144,4: „Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz.”

Prédikátor 3,19: „Az emberek sorsa olyan, mint az állatoké: Ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is.”

Rómaiak 1,21: „Értetlen szívük elsötétedett.”

Efézusiak 4,18: „Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől.”

Istentől távol az emberi gondolkodás minden lehetséges eltévelyedésnek és zűrzavarnak ki van téve. Az evolúciós világnézetek, az ideológiák, a vallások és az összes lehetséges ateista rendszer nagyon meggyőzően bizonyítják ezt. Így sok gondolkodónál is megtaláljuk az ember negatív megítélését:

Friedrich v. Schlegel kultúrfilozófus és nyelvkutató (1772-1829): Az ember egyszerre állat, növény és ásvány.

Friedrich Nietzsche nihilista filozófus (1844–1900): Az ember szörnyeteg és felsőbbrendű állat. Nem más, mint egy „kozmikus csavargó”.

Theo Löbsack ateista: Az ember az „evolúció tévedése”...

Napjainkban egyre több tudós ismeri fel, hogy az evolúciótan a XIX–XX. század legnagyobb tévedése. (Ezt a témát részletesen tárgyalja a szerző több müve, pl.  [„Teremtés + evolúció = ?”, Evangéliumi Kiadó, 1991],ezzel itt részletesen nem foglalkozunk.)

Szeretnénk bemutatni, hová vezet az evolúciós gondolkodás kényszere:

Az emberi szülés problematikájáról van szó. Josef H. Reichholf „Schwere Geburt beim Menschen – leichte Geburt bei Tieren” [Nehéz szülés az embernél – könnyű szülés az állatoknál] című cikke (A német „Natur” című folyóirat, 1989. július, 57-59. oldal) jól szemlélteti a szokásos gondolkodásmódot. „Privileg der Tiere: Geburt ohne Leid” [Az állatok kiváltsága: fájdalom nélküli szülés] alcím alatt először leírja néhány emlősállat szülését.

Az állatok vizsgálata után Reichholf megállapítja:

„Akárhol figyeljük meg az emlősállatok szülését,megerőltetés nélkül, az életmódnak megfelelően és a legváltozatosabb megjelenési formákban zajlik le.”

Ekkor rátér az emberre: „Csak az ember nem illik be sehová … Szülésenként rendszerint egy gyermek jön a világra, és az is nagy fájdalmak között. Sőt, még rosszabb: Segítség nélkül a szülő nő úgyszólván tehetetlen, főként ha első szülésről van szó.” Mégegyszer felteszi a kérdést:
  Miért olyan nehéz a szülés az embernél ? – majd megadja saját válaszát:

„Miért éppen az embernek olyan nehéz világra jönnie? Az evolúciónak ez a csúcsterméke, amely a ’teremtés koronájának’ hiszi magát, azt a benyomást kelti, mintha a törzsfejlődése során valami félresiklott volna. Az embernek erre a következtetésre kell jutnia, ha összehasonlítja az embert a magasabb rendű emlősállatokkal.”

Reichholf megfigyelései helyesek, csak az értelmezéssel van baj. A természet sehol sem értelmezi önmagát. Olyan információforrásra van szükségünk, amely fölötte áll. Így ebből a példából valami alapvetőt tanulhatunk:

Mi emberek a Biblia nélkül az élet legtöbb területén sötétben tapogatózunk. Hogy a szülés miért éppen az embernél zajlik le olyan nehezen, azt egyetlen biológus, de még a legjobb nőgyógyász sem tudja megválaszolni. Ez a bűnbeesés közvetlen következménye. A teremtés eredeti terve szerint a szülés fájdalommentes volt. A bűn következményeként Isten ezt mondta Évának: „Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked” (1Móz 3,16).

Az evolúciótan okozta legnagyobb kár nem az, hogy ezen a szemüvegen át nézve a világ sok ténye nem értelmezhető kielégítően, hanem az, hogy ez a tan a Biblia elutasításához vezet. Hogy milyen fontos számunkra Pál hitvallása – „Hiszek mindabban, ami meg van írva” (Csel 24,14) –, az megváltásunk fényében különösen világossá válik!

folyt.köv.

[Guti Tünde]

Köszi Zsuzsa! 
Nagyon érdekes Josef H. Reichholf cikke, és nagyon jó a bibliai magyarázat hozzá!

[ditte]

Nagyon jó gondolatok.Bizony az Evolúció szinte olyan lett,mint az ateisták vallása.

[Zsuzsa2]

                                                                                   
                                                                      Egy különös ember: Jézus

Kicsoda Jézus?

Jézusról kb. 60 000 életrajzot írtak. A világtörténelem egyetlen alakját sem írták le annyiszor, mint őt. Napóleon mondta: „Róla (Jézusról) mindig is beszélni fognak, és emberek fognak meghalni érte. Rólam már régen nem beszélnek majd, és többé senki sem fog meghalni értem.”

Igaz: Jézusért senkinek sem kellett meghalnia. Ezt egy embertől sem kívánta senki. Mégis milliók mentek, mennek  érte  ö n k é n t    a halálba. Elég lett volna egyetlen szóval visszavonni a hitüket, és szabadok lettek volna. De ők hűek maradtak hozzá, és inkább meghaltak, semhogy megtagadják. Ezt az iránta érzett szeretetből tették, és sohasem kényszerből.

Napóleonért kényszerből haltak meg az emberek, de ma már senki sem menne érte a halálba. Kenneth Scott Latourette történész erre az eredményre jutott: „Minél több idő telik el, annál nyilvánvalóbb, hogy egyetlen ember életének sem volt akkora hatása a történelemre, mint Jézusénak.”

  Isten fia Jézus?

Hallgassunk meg néhány véleményt:

1. Isten:
Jézus bemerítkezésekor megszólalt egy hang. Ez a hang az égből jött – magától Istentől: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Mt 3,17). Ha Isten a Fiáról beszél, akkor Jézus Atyjának kell lennie. A megdicsőülés hegyén Isten még egyszer hitet tesz Jézus mellett: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” (Mk 9,7).

2. Péter:
Ő hosszabb ideig kísérte Jézust. Mindent pontosan megfigyelt. Ismerte Jézus tetteit, beszédeit, életmódját, emberekkel való bánásmódját. Amikor Jézus megkérdezte a tanítványokat, hogy ki ő, Péter azt válaszolta:
„Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16).

3. Római százados:
Jézus keresztre feszítését egy római százados irányította. Ő bizonyára sokfelé megfordult a hatalmas Római Birodalomban, mely Britanniától Észak-Afrikáig és Hispániától a Közel-Keletig terjedt. Sok csatában harcolt, és sok keresztre feszítést végignézett – ez a szörnyű és fájdalmas kivégzési módszer elterjedt volt a Római Birodalomban. Mindig ugyanazt tapasztalta: A keresztre feszített emberek káromkodni és szitkozódni kezdtek. Vádolták azokat, akik oda juttatták őket. A keresztre feszítés mindig a borzalom, a jajveszékelés és a káromkodás színhelye volt.

Életében először olyan keresztre feszítést lát, ahol minden másként történik. A keresztre feszített száját egyetlen szitok, szemrehányás vagy panasz sem hagyja el. Ellenkezőleg: Imádkozni kezd a körülötte álló emberekért. Ez elég meglepő, hiszen a tömeg még csúfolja és gúnyolja őt. Másképp reagál, mint bárki más. Megszólítja Istent: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). A százados azt is tapasztalja, hogy Jézus valami alig felfogható ígéretet tesz a jobb keze felől keresztre feszített latornak, miután az megvallotta bűneit: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban” (23,43). A százados nagy figyelemmel hallgatja a középen függő férfi minden szavát, majd levonja a következtetést: „Bizony, Isten Fia volt ez!” (Mt 27,54).

Jézus Krisztus kettős neve a keresztyének számára a legrövidebb hitvallás, amelyet mellette tehetnek, mivel ezt jelenti: A Názáreti Jézus a megígért Krisztus (héberül Messiás). Jézus előszeretettel nevezte magát Emberfiának. Messiási voltát így egyszerre bizonyította és leplezte (pl. Mt 8,20; Jn 3,14).

Ezzel az önmeghatározással két dolgot akart kifejezni:

-Először, hogy ember, tehát az emberi nem ivadéka. A Máté evangéliumának 1,1-17 és Lukács evangéliumának 3,23-38 verseiben található leszármazási listák éppen ennek bizonyítására szolgálnak.

- Másodszor: Dicsőségben való eljövetelének ünnepélyes kinyilvánításakor ezt mondja Jézus (Mt 24,27.30): „Mint ahogy a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, így lesz az Emberfiának az eljövetele is … és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.” Ezzel a Dániel könyvének 7,13 versében olvasható próféciához kapcsolódik: „Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt.”

A Biblia tanúsítja, hogy Jézus örökkévaló (Örökkévaló Atya Ézsaiás könyvének 9,5 verse értelmében), és mindig létezni fog: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8). Földi tartózkodása alatt egyszerre volt Isten Fia és ember. Ezt a gondolatot világosan kifejezik a Filippiekhez írt levél 2,6-7 versei: „Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem dicsőségéről lemondott, szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá, és magatartásában is embernek bizonyult.”

folyt.köv.